Webmesterség - Németh Ferenc

Webmesterség a honlapon*

A dologra nem fogok sok szót vesztegetni, mert a szokásos értelemben semmiféle honlapvarázslathoz nem értek. Nem ismerem a szkriptek százszínű csodavilágát, nincs a lapon egy árva animáció sem (leszámítva a Freeweb.hu által fölémtornyozott reklámcsíkot). Felpattanó ablakok nem köszönnek a látogatónak (ismét leszámítva a fentieket), az állapotsoron sem fut az üdvözlő szöveg. Az egérkurzor alatt nem dagadnak duplájukra a hivatkozások, és kattintás után nem "tűnik át" a régi látvány az újba. Űrlapok nincsenek, zene sem szól. Számláló, vendégkönyv sehol. Webkamerának, nyilvános naplónak, házi minifórumnak nyoma sincs. A kereteket és legördülő menüket kerülöm, mint a pestist. Perl-ről, Javá-ról és hasonlókról csak hírből hallottam, HTML-szerkesztési ismereteim is a különféle kódoknak másoktól való ellesésére korlátozódnak.

Így bizony el kell ismernem: honlapom finoman szólva is "statikus" és "funkcionális," azaz összképe igénytelen, művészi hatása sivár, technikája gyermekded, és így tovább. Egy, a Hit Gyülekezetéhez tartozó egyén ezt írta róla (felekezetem melletti kiállásomat becsmérelve): "Én tiltakoznék, ha egy ilyen pocsék weblapon reklámoznák a cégemet." Őt kurtán elhajtottam, de a kevésbé elfogult látogatók közül is többen felajánlották már, hogy adnak neki valami gyors fazonigazítást, vagy éppenséggel megcsinálják rendesen. Ezeket az ajánlkozásokat köszönettel elhárítottam, főként arra hivatkozva, hogy "egyelőre még nincs is mit rendbehozni, alig van a lapon tartalom." De ez nem a teljes igazság. A honlap külseje a fent idézett bók ideje (2000) óta alig fejlődött. Ebből könnyen kitalálhatja, aki akarja, hogy a közeljövőben nem is fog. Sosem igyekeztem "trendi" lenni. A tartalom megszállottja vagyok.

Mondhatja persze akárki: az igénytelen megjelenés sok látogatót elriaszt. Ezt tudomásul vettem: a jelen állapotok közepette nem is akarhatok mindenkinek a kedvére tenni. El kell azonban árulnom: jó messzire el is akarom riasztani azokat, akik nem a színvonalas tartalmat keresik, hanem a tetszetős külsőt, és akik nem hajlandók a látni- és olvasnivaló kedvéért némi fapadosságot elviselni. Úgy vélem, hibás az a művelődés- és oktatáspolitikai szemlélet, amely megalkuszik a jelenvaló hígsággal, a társadalom többségének kenyérhez és cirkuszhoz tapadt létformájával, és megkísérli, hogy a műveltség sűrűjét harsogó demagógiával vagy megjátszott sajnálkozással kirekessze a közéletből (és az iskolából), mondván: "hasznos ismereteket kell tanulni, ettől megy majd előre az ország." Valóban, ez a mindent pénzzel mérő (és olykor a legalapvetőbb értékekre is cinikusan rákérdező) érdekcsoport beéri az érem egyik oldalával, amit egy bölcs rabbi így mondott ki: "Üres hassal nem lehet a Tórát tanulmányozni." Igen, de másfelől a kereszténység ugyaninnen származó Mestere az ördögnek így felelt: "Nem csak kenyérrel él az ember, hanem az Isten minden Igéjével."

Lehetne itt még sokat füstölögni gazdasági és politikai összefüggések körül, de ez nem az én műfajom, és különben sem akartam soha "mindenkihez" szólni. A műveltség, legyen bármi fajtájú, soha nem volt mindenkié. Az én hivatásom az, hogy úgy tegyek, mintha mégis mindenkié volna, de a tanári pályán eltöltött kilenc évem (1997–2006) rádöbbentett: nem tudom meggyógyítani az egész társadalmat. Aki nem szeret olvasni, az nyilván nem az én honlapomtól fog rá kedvet kapni. Nekem elég lesz az, ha valamelyest szélesül az utánagondolásra képes, sokoldalú, olvasott, igényes honfitársaink rétege. A többi evilági áldás ettől fog ránk szakadni, attól még nem, ha törvényekkel vagy kedvezményekkel igyekszünk a puszta eszközöket (hálózati hozzáférést, multimédiát) elterjeszteni.

Tapasztalatom szerint a diákok rendszerint csevegésre, ritkábban fórumozásra használják a sulinetet; ismeretbővítésre csak akkor, ha erre utasítást kapnak – és ha a kereső behoz valami színvonalasat. Fizikatanárként egy idő után nem is próbáltam könyveket ajánlani nekik kiselőadáshoz, úgysem a könyvtárban kezdték a búvárkodást. Ez persze magában nem volna baj. De amit a hazai hálón találni, az szinte mindig vázlatos, szócikkszerű, esetleg hiányos információ. A magyar webre tartalom kell, de sürgősen, s erre már az oktatási felelősök is rájöttek – nagy sokára, látván az előrehaladó behálózottsági szint dacára is szánalmas átlagú kínálatot. Alapműveket kell fölrakni a netre, magyarul, és nagyon sokat. Ami rajtam és a szerzői jogi törvényen múlik – én felteszem. Remélem, ezt a munkát minél többen vállalják majd, s végre az oktatási kormányzat is erre fog sok pénzt adni – azoknak, akik az enyémhez hasonló munkát főállásban végzik majd. Részemről a honlap bővítése minden tekintetben önkéntes vállalkozás, sőt: kikapcsolódás.

* * *

Ennyit a honlapon követett programomról, s most jöjjenek a részletek. Anyagaimat Internet Explorerrel nézegettem és ahhoz szerkesztettem – egy mezei Wordpad-del, illetve a Word for Windows valamelyik verziójával (de sosem a "mentés HTML-ként" opcióval, mert annak igen rossz a sajtója). Általánosságban is kerülöm a HTML-szerkesztő programokat, amelyek a legegyszerűbb lapot is képesek úgy összebonyolítani, hogy másodszorra már nem is akarok belenézni a forrásukba. Itt van néhány részlet, amire a Word és a Frontpage Express vetemedett a kezemben:

A "teljes weblapként" mentett állományokban fejükre álló hivatkozások (a href="izébizé_elemei/kép.jpg), melyek az újbóli feltöltést ellehetetlenítik.
Már a megnyitáskor leöldösött sorkizárt bekezdések,
amelyeket mentéskor a forrásból is kiirt a program.
A könyvtárhatárokat jelző / jelek átírása \ karakterekké. Ha ezt ki akarom kerülni, a Frontpage rákapcsolódik a világhálóra és a telefonszámlámra.
Kéretlenül beszúrt tbody táblázatelemek.
Új speciális karakterek, pl. 150-es helyett 8211-es számú nagykötőjelek vagy "-ok, melyeket a böngésző szövegmentéskor változatlanul hagy, s ilyen formában olvashatatlanná teszi az anyagot.
Rapszodikus sorhosszúságok: sok rövid között itt-ott egy kétszer akkora.
Hájas dokumentumok. A szkennelésről szóló lapot a Frontpage 60-ról 90 kilobájtosra hizlalta, a Word pedig 120-ra.
Rútul összekeveredő kis- és nagybetűk: vAlign, bgColor.
Bizonyos kódolt karakterek kéretlen feloldása. Pl. × → ×, vagy ç → ç; mit sem törődve azzal, ha valaki esetleg kézzel kíván rákeresni e betűkre, de magyar billentyűzettel ez nem fog menni.
Körmönfont megoldások szükségtelen helyzetekben. Pl. egy középre zárt bekezdés bekapcsolóját a Word így trancsírozta fel: stb.
A semmiből táplálkozó értelmetlen kapcsolgatások. Pl. <o:p></o:p>.
Az eredetiben szereplő, szabványos színkód önkényes átírása a gyerekes -dé.
Szószátyárság. Egy <li> kódú listaelem helyébe a Word ezt rottyintotta: ·.
A saját zsargon erőltetése. Mikor a fent említett 120k körüli hájas állományt Frontpage-dzsel és Worddel felváltva nyitogattam-mentegettem, az eredmény (az adott program előző próbálkozásához képest) minden fordulóban plusz egy kilobájt lett. Az előbbi a Word fájljaiból 6 kilobájt zsírt tudott leszívni, de megjelenítésükkor tele lett <?> jelekkel a képernyő.

Újabban a Firefox is belépett a tesztelésre használt böngészők közé, és alig mutat különbséget, legfeljebb a táblázatos képleteket nyújtja az égig. Az iratok többségét 24 bites színmélységgel, 800×600-as képernyőn már élvezni lehet, de a nagyobb képek lelóghatnak róla. Igyekszem a HTML-állományokat 300 kilobájt alatt tartani; a rajtuk megjelenő képek mérete egyenként 30–50 kilobájt lehet, a nagyobbakat rákattintással lehet előhívni (thumbnail-technika). A képernyő szélén mindenhol igyekeztem margót létrehozni a könnyebb olvashatóság végett. A dokumentumok java részének háttérszínét újabban nem szabom meg, így az olvasók maguk is beállíthatnak saját böngészőjükben valami szemkímélő háttérszínt minden irat mögé – a régebben szokásos kápráztató falfehér helyett. A honlap belső utaláshálózata nem tökéletes, de idővel talán javítok rajta. Tudomásom szerint a főlapról (leporollak.hu) pár lépésben minden anyag elérhető.

A mentést többféle formátumban lehetővé teszi a "File" menüpont "Mentés másként" parancsa, s innen a "teljes weblapként" történő mentés. Ezután a böngésző által készített "ilyen-olyan fájl_elemei" mappából elő kell varázsolni a kívánt állományt, és kitörölni a rengeteg kerettartozékot, reklámszemetet (apró képeket, jávaszkripteket) és a számlálóhoz csatolt ezerféle limlomot. Ajánlom, hogy aki tényleg szeretne valamit épségben hazavinni, használja inkább a megnyitás előtt a jobb egérgombot. Ezzel a hazavinni kívánt anyag linkjére kell kattintani, majd a "cél mentése más néven" opciót választani a gyorsmenüből. Nagyobb, képekkel is teletűzdelt anyaghoz ez a megoldás nem jó, de az ilyenek mellé igyekszem idővel teljes tömörítvényt mellékelni, amit otthon csak ki kell csomagolni valamilyen fájlkezelő segítségével. Én a Pkzip tömörítőt használom (igen ősi verzió), és mivel fájlneveim kivétel nélkül legfeljebb 8+3 karakterből állnak, bárki meg tudja nyitni minden tömörítvényemet, még ugyanilyen ősi unzip-programokkal is.

A honlapot otthoni tárolás céljából is el lehet vinni, de ehhez le kell másolni a könyvtárszerkezetet. Tudtommal erre léteznek mindenféle ügyes szoftverek, de amikor az egérkurzor a link fölé áll, akkor alul, az állapotsorban úgyis látszani fog, hogy a hivatkozás esetleg új könyvtárba mutat. A belső linkeket relatív hivatkozással szoktam készíteni, így az otthon olvasónak nem kell fáradságosan átfarigcsálnia a "leporollak.hu/akármi"-szerű linkeket (kivéve ha "teljes weblapként" viszi haza valamelyik anyagot, mert ilyenkor az IE a saját szakállára ilyen utalásokkal nyomja tele). Egyébként is kerülni szoktam a különböző könyvek közti linkelést. Még annyit említenék meg, hogy a fájlnevek mindig csupa nagybetűsek, a könyvtárnevek pedig végig kisbetűsek.

A magyar nyelvű állományok kódlapja ISO-8859-2 (régebben: Windows-1250), azaz közép-európai karakterekkel fölszerelt szabványos készlet. Hogy mi lesz az UTF szabványra való áttéréskor, azzal ráérek később törődni. Egyelőre beérem azzal, ha legalább az IE-t használó hálótársak rendesen el tudják olvasni az ékezetes és egyéb módon különleges francia, német vagy nyugati szláv betűket, valamint a görög ábécé betűit. (Ez utóbbiakon természetesen nincs semmiféle hehezet, és hangsúlyjel is csak akkor, ha a könyvben szerepelt ilyesmi.) A betűtípus kevés kivétellel Times New Roman (ez a legnépszerűbb, és a különleges karakterek itt jelennek meg a legkevesebb hibával); e tekintetben meg sem próbáltam a könyvet utánozni. A kiskapitális betűtípust mindenütt direkt betűméret-kapcsolókkal oldottam meg (, illetve lábjegyzetben nélkül), így a böngésző különböző szövegnézeti állapotaiban e nevek néha eléggé gyámoltalanul festenek.

A színek véleményem szerint nemigen fognak változni az idők folyamán, én az RGB-t használom. A görög és latin szavak rozsdabarnák lettek, az egyéb idegen szavak sötétkékek, a magyarázó közbeszúrások sötétzöldek, végül pedig égővörösek a figyelemfelhívó sajtóhiba-javítások és a kijavítatlan helyesírási különlegességek. Saját megjegyzéseimet általában a (*) jel vezeti be, illetve a szövegben [ ] jelek környezik, a lap alján pedig [NF] jel zárja őket. Az oldaltöréseket gépiesen átvettem, hiszen a pontos hivatkozáshoz nélkülözhetetlenek; mindamellett az oldalakon átnyúló lábjegyzeteket egységesen arra az oldalra csoportosítottam, ahonnan erednek. A képek elhelyezésekor megengedtem magamnak némi szabadságot, tudniillik annyit, hogy közelebb hoztam őket a szövegbeli említésükhöz. Erre különösen akkor volt szükség, amikor a könyvben különálló táblákon sorakoztak a képek. Csak abban a ritka esetben hagytam minden képet ugyanazon az oldalon, amelyen a papírkönyv szerepeltette, ha a tárgymutatóban (oldalakra mutató) képhivatkozások is álltak.

A dokumentumok belső tagolásához az a name="akármi" jelet alkalmaztam. Legtöbbször az oldalszámokhoz, ritkábban csak a fejezetcímekhez rendeltem ilyesmit. Ha időm engedi, minden könyvben tisztességesen jelölni fogom az oldaltöréseket egy vízszintes szürke vonallal.

Bár a nyomtatón nem jön elő méltóképpen, a képernyőn általában becsülettel megjelenik az általam alkalmazott táblázatos képletformázás. Újabban sikerült már kiküszöbölnöm a hétköznapi táblázatoknak ama hátrányát, hogy folyó szövegbe nem illeszthetők be (akár egyetlen tört vagy gyökjel sem), hanem alapértelmezésben új bekezdéssé tördeli őket a böngésző. Azt is meg tudom már oldani, hogy túl keskeny képernyő esetén se gabalyodjanak össze a széles képletek, azaz hogy ne legyen pl. sortörés a törtvonal fölött.

A honlapot mintegy havonta szoktam frissíteni, olykor nagyobb művek egészben történő közlésével, olykor pedig jelezve, hogy a még folyamatban lévő műnek hány százalékával készültem el. Apróbb hibák természetesen bőven maradhattak minden anyagban, s ezek kijavítását bizony nem akarom elébe helyezni a folyamatban lévő munkadaraboknak.

Mikor a Freewebre költöztem (2004 végén), immár rámtaláltak a keresőprogramok, amelyeket a Tár.hu makacsul kitiltott a fiókbérlők állományából, bizonyára (az MP3-ak után kutató) amerikai szerzői jogi érdekcsoportok robotjaitól való féltében. Aztán a Freeweb sokadik szerverösszeomlása után egy barátom szerverére költöztem (2010), és két domainnevet is kaptam. Így végre eltűnt a lap tetejéről a reklámcsík. A forgalomszámláló és -elemző szerint oldalaimat külföldről is sokan nézegetik. Ennek fölöttébb örülök, mert érzésem szerint az ilyesmit a külhoni magyarok legalább úgy várják, mint a kis ország lakói.

2005, 2011