III. FEJEZET.
Jansenius és barátja.

Az 1605. év valamelyik napján két fiatal ember találkozott össze Párisban. Az egyik flamand, a másik gascogne-i francia; az előbbi elmélyedő, de határozott tekintetű bölcs, a másiknak tekintetéből rendkívüli akaraterő és önfegyelem kifejezése sugárzik. Ez a két ember az első pillanattól fogva megértette egymást. A flamand részben megrendült egészségének helyreállítása miatt, részben tanulmányi érdekből érkezett Párisba. Korábban mindketten a lőweni egyetem hallgatói voltak, de úgy látszik, nem egy időben, mert párisi találkozásuk előtt nem ismerték egymást. Hogy a találkozás hol történt, nem lehet megállapítani, de minden valószínűség szerint valahol ez egyetem, a Sorbonne körül.

A párisi és a lőweni egyetem közötti különbség csakhamar feltűnt nekik. Párisban még a legkiválóbb tanárok (André du Val) tanulmányi érdeklődése sem terjedt túl a középkori skolaszikusokon, mig a lőweni egyetemen mindig nagy volt az érdeklődés a patrisztika, főképpen pedig Ágoston iránt.

A két barát: Jansenius Kornél (27) és Duvergier de Hau-

(27) Cornelius Jansenius született Hollandiában, Utrecht tartornány Accoy nevű városkájában 1585-ben. Atyját Jan Ottónak hívták s csak amikor lőweni diák lett, akkor vette fel a Jansen, vagy Jansenius nevet, ami azt jelenti, hegy Jan fia, János-fi. 1602-ben lett a lőweni egyetem hallgatója. Nagy hatással volt reá Janson nevű professzora, aki az egyetem ágostoni hagyományait ápolta. Egyetemi hallgató korában élénk harc folyt az egyetemen a jezsuiták és a bajánusok között. Tudori fokozatának megnyerése után Párisba ment részben azért, hogy megrendült egészségét helyreállítsa, részben pedig azért, hogy a görög nyelvben tökéletesítse magát. Itt ismerkedett meg Duvergier de Hauranne Jánossal. Ez meghívta őt szüleinek bayonne-i birtokára, ahol három évet töltöttek együtt az egyházatyák, főleg Ágoston tanulmányozásában ("Dicentem non semel audivimus" írják könyvének kiadói, "vitam sibi jucundissimam fore, si in Insula aliqua aut caute Oceani, extra omne humanum consortium, cum solo suo Augustino deponeretur. Breviter, post Deum et Sacram Scripturam, omnia ei erat Augustinus; adeo, ut etiam laetaretur, se ad eum Episcopatum electum esse...) 1616-ban visszatért Lőwenbe, ahol a Szent Pulcheria kollégium vezetését bízták rá. Ez a kollégium volt a holland nemzetiségű diákok otthona. A tanulók úgy emlegették őt, mint szigorú és pedáns embert, aki diák-kilengéseket és mulatozásokat nem tűrte. Ebben az időben a jezsuiták Lőwenben külön teológiai szemináriumot állítottak fel az egyetemmel kapcsolatban működő teológiai fakultás mellett. Ez a körülmény nagy mértékben fokozta az egyébként is fennálló ellentéteket. A harcokból Jansenius is kivette részét. Abban a reménységben, hogy a jezsuiták tevékenységét korlátok közé lehet majd szorítani, Jansenius két ízben is (1624-ben és 1626-ban) megfordult Madridban. Gyakorlati képességeit emlegetik könyvének kiadói a Synopsis vitae Jansenii-ben: "Vir autem studiorum et Scholarum umbris sic immersus, incredibile est, quomodo in publica negotiorum luce non caligaret, sed ad actionem contempiationemque ex aequo factus esse videretur... Hoc Academia Lovainensis experta domi, forisque, cum bis Legatus in Hispania missus, difficultates Academicas ex adversariorum manibus felicissime extricavit." Az a körülmény, hogy a jezsuitáknak és a skolasztikának ellenfele volt, nem tette őt protestánssá. Voetius-szal, a holland reformátusok vezetőjével is összemérte fegyverét. Ennek szentírási érveivel szemben azt igyekezett bebizonyítani, hogy katolikusok is használhatják dogmatikai tételeik bizonyítására a Szentírást; sőt a katolikus misztika és kegyesség is bőséges táplálékot talál abban. Ez az utóbbi kérdés volt előadásainak tárgya is, amikor 1630-ben elnyerte a lőweni egyetem szentírásmagyarázati tanszékét. Politikai eszméi közé tartozott az, hogy Belgium szabaduljon fel a spanyol uralom alól és alkosson Hollandiához hasonló köztársaságot. Ezek a gondolatai spanyol politikai köröknek is tudomására jutottak. Hegy azoknak a gyanakvását eloszlassa, megírta a Mars Gallicus c. röpiratát (1635-ben) Richelieu politikájá ellen. Ezzel viszont oly kedvessé tette magát a spanyol hatóságok előtt, hogy az ypres-i püspökséget kapta 1636-ban. Két évvel később 1638 május 6-án meghalt.


30

ranne János (28) között hamarosan mély barátság szövődött. Beszélgetéseik a keresztyén hit alapvető kérdései körül folytak. Egyáltalán nem elégítette ki őket az a felfogás,

(28) Duvergier de Hauranne János (más forrás szerint Du Vergier, illetve Du Verger) Saint-Cyran apátja (röviden Saint-Cyran) Bayonne-ban született 1581-ben régebbi életrajzírói szerint nemesi családból, az újabbak szerint egy mészárosmester gyermeke gyanánt. Tanulmányait Párisban és Lőwenben végezte. Nem valószínű, hogy Lőwenben ismerte volna Janseniust, úgy látszik, Párisban ismerkedtek meg. Hat évi (1605–1610) párisi együttlét után leutaztek Saint-Cyran özvegy édesanyjához a család bayonne-i birtokára, Champré-be. Az itt együtt eltöltött három év után Duvergier a poiters-i püspök (H. de la Rocheposay) hívására odamegy, majd nem sok idő mulva megnyeri a Saint-Cyran apátságot. Poitiers-ban ismerkedett meg Arnauld d'Andilly-vel s jutott rajta keresztül kapcsolatba a Port-Royal kolostorral (1623). Három éven át a Port-Royal kolostor lelki vezetője (1635–1638) volt. Ekkor Richelieu rendeletére elfogták őt és a vincenne-i börtön foglya lett Richelieu haláláig. (1642). Kiszabadulását csak kilenc hónappal élte túl.


31

amely nem akart tudni arról, mi volt a skolasztika előtt. Ők szerettek volna közelebb hatolni a forrásokhoz; szerették volna megvizsgálni, micsoda igazságokból táplálkozott az egyháznak ősi és hősi időszaka. Mondják, hogy a Sorbonne tudósai már ekkor felfigyeltek a rendkívüli képességű Janseniusra, aki nem egyszer tárta eléjük igazságot kereső szellemének problémáit. Párisban több évet töltöttek. Az egyébként szegény Jansenius barátjának segítségével házi tanítóságot is vállalt, hogy tanulmányainak költségeit így teremtse elő.

Párisi tartózkodásuk idejére esett egy rendkívüli esemény: IV. Henrik meggyilkolása (1610.). Ennek az eseménynek a határa alatt a sorbonne-i teológusok és a jezsuiták között éles harc indult meg.

A két barát éltében az 1611-ik év hoz fordulatot. Ekkor Duvergier de Hauranne édesatyja már régen halott volt; anyja pedig szüntelenül unszolta őt, hogy hagyja abba tanulmányait és menjen haza a családi birtokra. Birtokuk Bayonne közelében a tengerparton terült el, neve Champré volt. Duvergier engedett anyja unszolásának, de meghívta magával barátját, Janseniust is. (29)

Champré-be (vagy ahogy Brémond megjelöli: Candéprat-ba) érkezve teljes erejükkel az ősegyház, a patrisztika, főleg pedig Ágoston tanulmányozására adták magukat. Mindenáron meg akarták találni a sejtelemszerűen

(29) "In Cantabriam deinde migravit, ubi erudissimorum virorum consuetudine et familiari studiorum is ss. Patrum et praesertim Augustini intelligentia magnos progressus fecisse, saepe testatus est", Synopsis vitae Jansenii az Augustinus elején.


32

látott igazságot. Amit eddig homályosan bár, de biztosan láttak, igazolva akarták látni az atyák, főleg a doctor gratiae, Agoston által is. (30) Rendkívüli igyekezettel mélyedtek tehát bele tanulmányaikba. Duvergier anyja ismételten figyelmeztette fiát, hogy ne hagyja, hogy a jó flamand belepusztuljon a munkába. Jansenius valóban fáradhatatlan volt; szinte alig aludt. Egyetlen szórakozásuk a szigonydobás volt, amelyben nagy ügyességre tettek szert. Az atyák egy-egy fejezete után jóízűen játszottak, nem egyszer ezer dobásból ezer találatuk volt.

Hosszú éveket töltöttek így a világtól elvonulva a munkában. Ennek az időnek elteltével azonban útjaik el-elváltak. Duvergier-t a poitiers-i püspök, akiből később tours-i érsek lett, pártfogásába vette és megszerezte neki a Saint-Cyran apátságot. (31) Jansenius pedig visszatért Lőwenbe.

A két jóbarát természetesen a legszororabb kapcsolatban maradt egymással elválásuk után is. Gyakran váltottak levelet; ezekben cserélték ki gondolataikat. Ennek a levelezésnek anyagát, legalább os a Jansenius által írottakat Saint-Cyran (ezután így nevezzük Duvergier de Hauranne Jánost) fogságba vettetése után ennek irataival együtt lefoglalták. Ezek a levelek rendkívül értékes adatokat szolgáltattak szellemi fejlődésükre és arra nézve, hogy milyen fájdalmas komolysággal foglalkoztak az egyház állapotával és keresték a megújulás útját. (32)

1617 és 1621 között nem találkoztak; csak levelezés által érintkeztek. Levelezéseikben nagyon óvatosak voltak és erre megvolt a kellő okuk. Franciaországban ezekben az időkben nem tűrték azt, ha valaki a vallás kérdé-

(30) "Familiaribus quandoque fassus est, se decies, et amplius universa Opera Augustini attentione acri, adnotatione diligenti libros vera contra Pelagianos facile trigesies a capite ad calcem evolvisse. Patres caeteros utile esse, sed Augustinum necessarium... aiebat."
(31) Saint-Cyran Tourain, Berry és Poitou összeszögellésénél van.
(32) Ennek a levelezésnek anyagát egyéb okmányokkal együtt kiadta Pinthereau nevű jezsuita "sieur de Préville" álnév alatt két kötetben: Naissance du jansénisme découverte, Lőwen, 1654. és Progrès du jansénisme découvert, Avignon, 1655.


33

seiről másként gondolkozott, mint a király. A királynak pedig jezsuita gyóntatója volt. A hugenottákkal való küzdelmek miatt maga a kormány is érzékeny volt minden reformgondolattal szemben, amely a fennálló egyházi helyzetet érinthette. (33) Az ő levelezésük pedig egész sor ilyen kérdést érintett.

1617 július 20-án kelt levelében beszámol Jansenius barátjának a spalatói püspök anglikánná lételéről. Az illetőt Marcus Antonius de Dominis-nek hívták. Angliába menekült és egy könyvben igazolta anglikánná lételét. Jansenius így ír felőle: "sem nem hugenotta, sem nem lutheránus; katolikusnak meg éppen nem mondható, legfeljebb egyházkormányzás tekintetében." A továbbiakban úgy nyilatkozik de Dominisről, hogy annak meggyőződése nagyon közel van az övéhez. Pedig két esztendő múlva alig tudott kibújni a lőweni egyetem egy nagyon kényes megbízása alól: de Dominis könyvét (De Respublica Christiana) kellett volna megcáfolnia. (34)

Levelezésük idejére esik a dordrechti zsinat is (1618–19), melynek tárgya a predestináció tanának következetes megszövegezése volt Arminius és követőinek álláspontjával szemben. Arminius a kegyelem egyetemességét hirdette és azt állította, hogy Jézus Krisztus mindenkiért meghalt; tehát ezen túl már csak az ember akaratán fordul meg az üdvössége. A kegyelem és az emberi szabadság nem összeférhetetlen tehát. Jansenius nagyon élénken érdeklődött a zsinat határozatai iránt és a zsinat által megszövegezett hitcikkeket nagy mértékben a magáévá tette; meglehetősen "katolikus"-nak találja azokat. Ezek a közelében lejátszódó dolgok természetesen élénken foglalkoztatták elméjét.

(33) "Les affaires que le roi de France avait alors de tous les côtés avec les huguenots... rendait le gouvernement très délicat envers les nouveautés, de sorte que ceux gui pensaient innover dans la religion, ne le faisaient qu'en tremblant." Rapin, Hist. du jansénisme, 108–109. l.
(34) De Dominis-ra vonatkozólag lásd Sainte-Beuve: Port-Royal I. kötet 291. l. – De Dominis könyvei közül kettő: De Respublica Christiana és Relatio nova qua secessionis suae causas exponit, 1617, megtalálható a marovásárhelyi Teleki-tékában a Hist. Eccl. 253. és 254. sz. alatt.


34

Ágoston mindinkább érdekli őt. Leveleiben az új felfedezés döbbenetével nyilatkozik róla. Bár champré-i tartózkodása alatt is elsősorban Ágoston műveinek tanulmányozásával töltötte idejét, Ágorton ujságvolta nem változik meg számára. Aggódva gondol arra, hogy esetleg tanszéket kap Lőwenben és ez elvonja őt kedvenc kérdésétől. Ágoston tanulmányozása alapján úgy látja, hogy legalább hatszáz év óta nincs egyház: veszedelmes emberi gondolatok elhomályosították. "Ha ezok az elvek, amelyeket megláttam, igazak – amint hogy egyelőre; miután Ágoston nagyobb részét már átolvastam, annak látom őket – bizonyára egy idő múlva az egész világ csodálkozni fog."

Levelezésük mind veszedelmesebb kérdésekre terelődik át. Egy 1621 március 5-én kelt levelében így ír: "Én mindazáltal folytatom tanulmányozásomat, amelyet másféléve, vagy kétéve kezdtem el, t. i. Ágoston feldolgozását, amelyet valami érthetetlen vággyal és (szerintem) haszonnal olvasok, immár a hetedik köteténél, a fontosabb könyveit kétszer-háromszor áttanulmányozva ... és naponként mind inkább bámulom szellemének mélységét és magasságát és azt, hogy tanításai nemcsak a mi századunk, de az elmúlt századok tudósai előtt is mily kevéssé ismeretesek. Mert – hogy gyermek módra szóljak önnek – szilárdan hiszem, hogy az eretnekségek óta nincs senki, aki annyira hozzájárult volna a teológia megrontásához, mint ezek az iskola-kukacok (bizonyára a skolasztika epigonjait érti rajtuk), akiket Ön is jól ismerhet. Mert ha a mostanit a régi mértékével, vagyis az igazság mértékével kellene lemérni, abban alig emlékeztetne valami a teológiára. Ezért csak a legnagyobb csodálkozással szemlélhetem Isten kegyelmét, amellyel Menyasszonyát meg akarja őrizni a tévelygésektől... Ki nem mondhatom, mennyire megváltozott korábbi véleményem róla és a többiekről. A világon senkinek sem merném megmondani, amit gondolok napjaink vélekedésének nagyrészéről Ágoston alapján, főképpen a kegyelem és predestináció kérdésében, mert félek attól, hogy mint másnak, nekem is meg kell járnom Rómát, mielőtt a dolgok még megérnének. És ha soha nem beszélhetek


35

is róla, legalább megvan az a nagy vigasztalásom, hogy kimenekedtem abból a különös vélemény-labirintusból, amit ezeknek a kikiáltóknak tevékenysége vezetett be az iskolákba... E tanulmányok teljesen elvették az ambíciómat, hogy egyetemi tanszéket töltsek be. Világosan látom azt, hogy vagy hallgatnom kellene, vagy pedig vállalnom a veszedelem kockázatát; mert azt lelkiismeretem nem engedné meg, hogy a megismert igazságot eláruljam... Egy kissé undorodom szent Tamástól most, hogy szent Ágostont megízleltem... Íme, mindezideig ezeket nem közöltem önnel." (35)

Tehát minden figyelmét, minden erejét és minden idejét Ágoston és az ágostoni kegyelemtan tanulmányozása köti le. E tanulmányok során tízszer olvasta el Ágoston összes műveit. Pelagius ellen írt értekezését pedig harmincszor. Kétségtelennek látszik, hogy Ágoston teológiájára bayonne-i tartózkodásuk idejét együtt terelődött a figyelmük. Ebből a levélből azonban mégis az tűnik ki, hogy az Augustinus megírásának eszméje kizárólag Jansenius lelkében született meg, teljesen függetlenül Saint-Cyran befolyásától, és pedig 1620 körül. A tervet azonban rejtve tartja, nehogy hamis, vagy félreértett adatok alapján időnap előtt számon kérjék rajta. Majd ha teljesen készen lesz, akkor teszi közzé. "Szeretném önnel alaposan megbeszélni a dolgot, azonban több hétre, sőt talán több hónapra lenne hozzá szükségünk."

Évekig tartó elválásuk után végre sikerült találkozniuk 1621 március és november közé erő időben és pedig úgy, hogy Saint-Cyran felkereste barátját Lőwenben. Ezt a találkozást használták fel arra, hogy közös gondjukat: mi módon lehetne a kegyelemről való őskeresztyén, főleg Ágoston-féle tanítást helyreállítani, megtárgyalják. Feltételezhető, hogy részletesen megbeszélték annak a nagyszabású teológiai műnek az alapvonalait, amelynek a kidolgozása Jansenius feladata lett. Nincs kizárva, hogy a részletekre nézve Saint-Cyran sok hasznos tanácsot adott az Augustinushoz.

Ez a találkozás azonban arra is jó volt, hogy megálla-

(35) La naissance du jansénisme découverte, 14–15. l.


36

podjanak egy kulcs-nyelvben, amelyet további levelezésükben használnak. Ebben a nyelvben, a dolgokat nem valódi nevükön, hanem költött néven nevezik. A nagy mű, amelyen Jansenius dolgozik, a Pilmot; Jansenius helyett Sulpice-t írnak; beszélnek a megtalált gyökérről, amelyből kihajt a fa, hogy egy bizonyos házat lehessen belőle építeni; Saint-Cyran magát Rongerat-nak, máskor Durillon-nak, a jezsuitákat pedig Chimer-nek nevezi leveleiben.

Ez a titkos nyelv nagy mértékben hozzájárult azoknak a vádaknak a táplálásához, hogy a két barát levelezése egy veszedelmes, államot és egyházat felforgató összeesküvést takar. Ezekkel a gyanúsításokkal részletesen foglalkozk Brémond a maga művében (36) és Janseniust és még inkább Saint-Cyrant patológiai jelenségnek tekinti, (37) vagy jobbik esetben megalomániás forradalmároknak, akiknek semmi egyéb céljuk nincs, mint felborítani a pápa mindenható tekintélyén nyugovó egyházi rendet s kezükbe venni a lelkek zsarnoki irányítását. (38) A vádak közt ott van az, hogy Saint-Cyran az öngyilkosságot ajánlja; a hívőket távol akarja tartani a szentségektől, főleg a penitenciától és a szent áldozástól; a katolicizmust a deizmussal akarja helyettesíteni, (39) az egyház tekintélyét meg akarja rendíteni és Calvin művét betetőzni. Sőt azzal a váddal is találkozunk, hogy Saint-Cyran Richelieu állására tör. – S mindezeknek a balga vádaknak az alapja tulajdonképpen a fentemlített titkos nyelv volt. Pedig e titkos nyelv használatának a célja azonnal érthető lesz, ha figyelembe vesszük azt, hogy milyen időpontban tűnik fel: a két barát 1621-es lőweni

(36) IV. fejezet. Saint-Cyran conspirateur cím alatt.
(37) "ce malade", mondja Saint-Cyran felől, 105. l.
(38) Ez volna az a bizonyos "accord souterrain de ces deux esprits", 105. l. – Brémondot egyébként felekezeti elfogultsága erősen akadályozza abban, hogy akár a mozgalomban szereplő személyeket, akár pedig az eseményeket tárgyilagosan értékelhesse. Ez pedig az egyébként nagyszerű munkájának értékéből nagyon sokat elvesz. Pedig saját maga is megvallja: "l'histoire critique du jansénisme est encore à désirer", 106. l.
(39) Ezt a vádat két nagy kötetben fejti ki P. Sauvage: Lo Réalité du projet du Bourg-Fontaine, 1755.


37

találkozása után, amelynek során az Augustinussal kapcsolatos terveket megbeszélték.

Az összes vádak között azonban, amellyel a janzenistákat illették, a legdivatosabb és leghatékonyabb volt az, hogy a kálvinizmus számára készítik az utat. Ennek a vádnak igazi súlyát csak akkor értjük meg, ha tudjuk, hogy mit jelentett az 1640–50-es években hugenottának lenni. Ezzel a váddal is egész irodalom foglalkozik.

Egy bizonyos Dechamps nevű szerzőnek "Secrète politique des jansénistes" (A janzenisták rejtett céljai) c. könyve összefoglalja ezeket a vádakat. (40) A kiadó előszavában azt olvassuk, hogy egy megtért sorbonne-i hittudós küldte neki a kéziratot, aki felismerte a janzenisták tőrét és kiszabadult abból. S miután a Sorbonne-nak nagyon sok tagja meg hagyta magát fogni ezzel a tőrrel, szeretne rajtuk segíteni, hogy így a Sorbonne-t megtisztíthassák a janzenistáktól.

Egy bizonyos Troysponts nevű sorbonne-i hittudós közli benne a janzenizmussal kapcsolatos nézeteit Scheualier (?) nevű úrral. A janzenizmus éppen olyan gyorsan elterjedt Franciaországban, mint annak idején a kálvinizmus. Elterjedésének magyarázatát a franciák kotnyeles (vorwitzig) és kíváncsi (neugirig) alaptermérzetében látja. Tanulmányának a menete: 1. Rámutatni először a janzenisták céljára, 2. azután pedig eszközeikre.

Mi tehát a janzenisták célja? Vannak, akik alapos bizonyítékok alapján azt állítják, hogy még az örök Ige inkarnációjában sem hisznek; vagyis tulajdonképpen elvetik a keresztyénség alapvető tanítását. Mások azt mondják felőlük, hogy csak a külsőségek kellenek nekik a keresztyénségből: de belső tartalmát és a sákramentu-

(40) A könyv német fordítása megtalálható a Budapesti Tudományegyetemi Könyvtárban Ga. 1413. sz. alatt. Címe: Heimliche Politik der Jansenisten und die dermaliche Beschaffenheit der Sorbonne in Paris aufgedeckt von einem Doctor, als er allda der Gottesgelehrtheit oblage, in dem Jansenismo unter Anführung eines Professors, welcher solchen offentlich lehrete unterwiesen; endlich aber eines bessern berichtet, und nun zumahl die Partey der Katholiken zu ergreifen bewogen wurde. Zu Troyes, bei Christian Romirin, 1667. A német fordítás 1767- ben jelent meg.


38

mokat el akarják törölni. Sokan feltételezik felőle, hogy csak az egy Istenben való puszta hitet (deizmust) tanítják s csak azt akarják megtartani. S mindezek a tanítások a szerző szerint igazoltnak látszanak. Majd 11 pontban felsorolja a közismert vádakat a janzenizmus ellen: azt állítják, hogy a keresztyénség negyedik századától fogva nincs igazi egyház; el akarják törölni a búcsút, a szentek és Mária tiszteletét; szerintük az öntudatlanul elkövetett vétek éppen olyan vétek, mint a tudatos; a halálos bűnben levőnek még az imádsága és az alamizsnálkodása is halálos bűn, nem pedig érdem; a püspökök csak addig tekinthetők püspököknek és egyházi elöljáróknak, amíg halálos bűnt nem követnek el; megtagadják a feloldozást a bűnbánótól; ennek következtében gyakori közöttük ai önsanyargató vezeklés, stb.

Ezeken kívül azonban világos céljuk az, hogy a katolikus egyházba bevezessék a kálvinizmust. Erről pedig a legkételkedőbbek is meggyőződhetnek, ha három dolgot figyelembe vesznek:

1. Olvassák el Janseniusnak Saint-Cyran-hoz írott leveleit, amelyeket sieur de Préville kinyomtatott,

2. Vizsgálják meg az Augustinus könyvet, amelyet teljesen a Calvin-féle Institutio mintájára készített a szerzője: ugyanaz benne a tanítás, a bizonyítási mód, a tanulságok, stb.

3. Vizsgálják meg alaposan Saint-Cyran írásait a kegyelemről és egyéb kérdésekről. Hiszen ez az ember "többször utazott Genfbe, mint Rómába és többre becsülte az előbbi helynek a tévelygéseit az utóbbi igaz hiténél." (41) És a pápa által elítélt öt tétel is tulajdonképpen a kálvinizmus tanítását tartalmazza.

A napnál is világosabb tehát a janzenisták célja.

Mik a janzenisták eszközei ennek a célnak az elérésére? – Azt látták, hogy a kálvinisták nagyon radikálisak voltak, amikor Istent tették meg a bűn szerzőjének, amikor tagadták a Krisztus jelenlétét az ostyában, ami-

(41) 22. l. – Semmi adat nincs arra, hogy Saint-Cyran valaha is megfordult volna Genfben; sőt Rómában sem járt; ez az érvelés tehát csak hangulatkeltő szimbolizmus.


39

kor csak két sákramentumot fogadtak el, a pápát antikrisztusnak nevezték stb. Ők ennél okosabbak és ezeket nem tagadják. Célszerűnek látták azt is, hogy a római egyház közösségében maradjanak minden áron, mert ennek nyilvánvaló előnyeit meglátták céljuk érdekében: hátha nem sikerül tervük, s akkor milyen jó lesz hivatkozni arra, hogy ők mindig ragaszkodtak az egyházhoz és annak látható fejéhez. Csendben kell maradni s közben mindenfelé terjeszteni azt a meggyőződést, hogy Ágoston tanitásáról és az egyház rég elhagyott igazságáról van szó. Bölcsen kell viselkedni, mint a kígyó és szelíden, mint a galamb. Lehetőleg megnyerni az ügynek előkelő világiakat. A különböző gondolkodásmódú emberekkel másként kell beszélni: másként a baráttal, másként a közömbössel és másként az ellenséggel. Azt csak baráti körben szabad hangoztatni, hogy a Jézus Krisztus nem mindenkiért halt meg. Férfiakból és nőkből kicsiny köröket kell szervezni és kis csoportonként meggyőzni őket. Pénzügyi alapot kell teremteni a költségek fedezésére és feltűnő alamizsnálkodás céljaira. Legyen mindig kéznél megfelelő mennyiségű védőirat, amelynek segítségével a vádakat vissza lehessen utasítani. A szerzetesek és apácák jóhírnevét és tekintélyét le kell járatni – legfőképpen azonban a jezsuitákét – hogy az ifjúság ne lépjen be ezekbe a társaságokba. A tévelygésnek minősített tanításokat el kell ítélni, de azzal a fenntartással, hogy azok nem azonosak Jansenius és Ágoston tanításával. – Ilyen módon kell tehát előkészíteni a talajt a kálvinizmus számára.

Majd meg fogjuk látni, hogy ezek a vádak milyen viszonyban állnak a történelmi tényekkel és a valósággal.