IV. FEJEZET.
A Port-Royal.

Hogy az események további menetét megérthessük, egy rövid tekintetet kell vetnünk a janzenizmus és a Port-Royal-i kolostor viszonyára. A janzenizmus néven ismert mozgalomnak különleges jelentőséget adott az, hogy a dogmatikai reformtörekvésből messzeható kegyességi mozgalom lett. Ennek a kegyességi törekvésnek a középpontja a Port-Royal-i kolostor, szereplői pedig Saint-Cyran, az Arnauld-családnak ezzel a kolostorral kapcsolatban levő tagjai és általában a Port-Royal-nak azok a remetéi, azok az intellektüelek, akik megtérésük után elfordulva a világtól a vidéki Port-Royal lakóivá lettek, a nélkül azonban, hogy közülök bármelyk is belépett volna a cisztercita rendbe, amelyhez a kolostor tartozott. (42)

Az Arnauld-család auvergne-i származású. Az ősök katonáskodtak. A reformáció után a család hugenotta lett. A janzenizmusban szereplő nemzedék nagyatyja a Szent Bertalan-éji hugenotta-mészárlás után katolikussá lett. Atyjuk, Arnauld Antal, a kitűnő párizsi ügyvéd 1585-ben elvette Marion ügyvéd leányát és ebből a házasságból született húsz gyermeke, akik közül tíz felnőtt

(42) A Port-Royal kolostorral kapcsolatos kérdések, a jansenizmus történetében elfoglalt szerepének a tanulmányozásához nélkülözhetetlen legelső helyen Sainte-Beuve-nek nagyszerű összefoglaló műve, Port-Royal, hét kötetben (a hetedik kötet index). Rövidebb, de ugyancsak megbízható tanulmány Rocine, Abrégé de l'histoire de Port-Royal. Ezen kívül pedig minden fáradságot megér azoknak az emlékiratoknak a tanulmányozása, amelyeket a port-royali vezeklők hagytak maguk után, így Lancelot-é, de Fontaine-é, du Fossé-é – melyek megtalálhatók Recueil d'Utrecht-ben.


41

és egy kivételével nagy szerepet játszottak a janzenizmusban.

Arnauld Antalt kora legkiválóbb ügyvédjének és jogászának ismerték, aki tudományos képzettségével kitűnő szónoki rátermettréget egyesített. A hétköznapi pörös ügyei közül kiemelkedik a jezsuiták elleni harca. Egy bizonyos Barrier nevű jezsuita merényletet követett el IV. Henrik ellen; a merénylet nem sikerült, azonban a közvélemény, főleg a hivatalos körök véleménye a jezsuiták ellen fordult. Arnauld Antal meglehetősen kemény hangot használt ellenük. "Sátán barlangja, ahol a legutóbbi negyven év alatt elkövetett minden gyilkosságot kitervezték és végrehajtották." * A jezsuiták elleni harca eredményes volt: kiűzték őket a Sorbonne-ból és Párizsból (1595).

Marion ügyvéd, akiből később a Parlament ügyésze lett, IV. Henrikkel való barátsága révén megszerezte unokájának, a 11 éves Jaqueline Arnauld-nak a Royal-i kolostor főnökségét. Néhány évi noviciátus után 17 éves korában vette kezébe a teljesen elhanyagolt zárda igazgatását. Neve ettől az időtől fogva Mária-Angelika anya.

A kolostor a lehető leariralmasahb állapotban volt... Gyóntatójuk egy olyan tudatlan szerzetes volt, aki a Miatyánkot nem tudta franciául. A katekizmushól nem tudott egy szót sem, s breviáriumán kívül soha nem nyitott ki egyéb könyvet" ... "Nem áldoztak, csak havonként egyszer és nagy ünnepeken", írja Angeiika. A kolostor külsőleg ugyanilyen elhanyagolt állapotban volt.

1608 március 25-én egy különleges esemény nyúlt bele a kolostor lakóinak, elsősorban a főnöknőnek az életébe. Egy vándor ferences barát engedélyt kért

* Ez a beszéde, amelyet mint a Sorbonne ügyésze mondott. nyomtatásban is megjelent: "Playdoyéde M. Antoine Arnauld, advocat en Parlament, et cy-devant conseilleur et procureur général de la défunte Royne, mère des Roys, pour l'Université de Paris, demandress, contre les Jésuites, défendeurs. Des 12 et 13 juillet, 1594.


42

arra, hogy prédikálhasson. Angelika megadta az engedélyt. Az apácák az oratoriumban gyülekeztek. A franciskánus Jézus Krisztus alázatosságáról szólt hozzájuk. Úgy látszik, nagy erkölcsi komolysággal és eleven hittel hirdethette az igét, mert prédikációja Angelika megtérését eredményezte. Ez a megtérés a folytonosan növekvő örvendezés és a lelki tökéletesedés útját nyitotta meg előtte. Ennek következtében egyúttal arra is indíttatást érzett, hogy kolostorának szellemét és külső viszonyait megreformálja. Ez a reform természetesen római katolikus értelemben értendő: visszatérést jelentett a Benedek-féle 529-es rendtartás erkölcsi szigorúságához. Minden esetre a reform azt eredményezte, hogy a Port-Royal zárda erkölcsi szigorúságának és komolyságának híre messzire elhatott; sokak érdeklődését ébresztette fel. Sokan jelentkeztek felvételre. Így csodálatosképpen Angelika családjának tagjai is. Egymás után öt nőtestvére, özvegyen maradt édesanyja, hat unokatestvére stb. lépett a rendbe. (43)

A port-royal-i zárda reformja magára hívta a királynak, XIII. Lajosnak figyelmét is, aki Angelikát azzal bízta meg, hogy vegye kezébe a Maubuisson-zárda reformját is. Ennek a kolostornak a főnöknője d'Estrées asszony megdöbbentő módon szemlélteti, milyenek voltak az állapotok egyes kolostorokban. "A főnöknő, aki felől azt állítják, hogy tizenkét gyermeknek anyja, vidám életmódot folytat a kolostorban, ahol körülveszik őt unokái. Amikor a botrányok sorozata arra kényszeríti Citeaux apátját, hogy egy vizsgálót küldjön ki, azt a kolostor egyik tornyába bezárja és négy napon keresztül koplaltatja. Hogy elűzhessék őt, a prépostnak és katonáinak szabályszerű ostromot kell folytatni, a falakat megmászni, a kaput betörni, erőszakkal behatolni szobájába és elfogni őt. Ebben a különös apátságban Angelika anya olyan apácákat talált, akiknek az volt a szokásuk, hogy kijártak táncolni a Saint-Martin de Pontoise-i barátokkal, gyónni azonban nem tudtak."

"Ezeket a rendellenességeket nem szabad figyelmen

(43) A megreformált kolostor életére nézve lásd Monlaur: Angélique Arnauld 115 és a köv. l.


43

kívül hagyni Angelika reformtörekvéseinek a méltánylásakor". (44)

Ebben az időben jutott el Angelika fülébe Salesi Ferenc genfi püspök híre. (45) Legsürgősebb teendőjének tekintette, hogy a maga és apácáinak lelki vezetésére megnyerje a szentéletű püspököt. Ez sikerült is neki. Később így ír erről sógorának, Le Maître-nek: "Isten megismertetett a genfi püspökkel 1619-ben; oly nagy komolyságot, annyi kegyességet és világosságot láttam benne – amelyekre nekem éppen szükségem volt – hogy szívemet fenntartás nélkül kezeire bíztam; mert többet nyertem benne egyedül, mint a többiekben együttvéve". (46) Sales-i Ferenc sokszor megfordult Maubuissonban; később leveleivel igyekezett irányítani Angelika lelki életét. Ez a levelezés, Ferenc püspök néhány levelének kivételével, sajnálatos módon elveszett. Lelki kapcsolatuknak Sales-i Ferenc halála vetett véget (1622 december 28.).

Maubuissoni megbízásának betöltése után Angelika visszatért a Port-Royalba. Sales-i Ferenc halála után a kolostor lelki vezetését Zamet langres-i püspök vette a kezébe, legalább is átmeneti időre. Erre az időszakra esik a vidéki Port-Royal zárda Párisba költözése (1633). Ez a változás mind a kolostor, mind pedig Angelika személyes súlyának növekedését jelentette.

Zamet püspök és Angelika, illetve a Port-Royal viszonyában elhidegülést hozott egy különleges körülmény:

(44) Hist. de la Litterature Française Illustrée. 241. l.
(45) Françis de Roussy de Sales sz. 1567-ben Thorens-ban, Savoie-ban. Eredetileg közigazgatási pályára készült, később azonban az egyházi rendbe tépett. Egyházi főhatóságától arra kapott megbízást, hogy végezzen térítő munkát Chablais-ban, amelyet Bern ebben az időben adott vissza a savoyai hercegnek. Chablais-i tevékenysége nagyon eredményes volt: a tista hugenotta vidéket csakhamar katolikussá tette. Majd kinevezték őt genfi püspöknek azzal a céllal, hagy Genfet is nyerje vissza a katolikus egyháznak. Annecy-ban lakott. Megnyerő, szelíd egyéniségével, derült optimizmussával sok embert nyert meg a katolikus egyháznak. Nagy hatást ért el lelkigondozói levelezésével. Legjelentékenyebb lelkigondozói irodalmi műve is ilyen levelezés eredménye: Introduction à la vie dévote.
(46) Monlaur: Angélique Arnauld 160. l.


44

a "Titokzatos Rózsafüzér" (Chapelet Secret) körül támadt harc. Mi volt ez a Titokzatos Rózsafüzér? Egy alig néhány lap terjedelmű tizenhat pontból álló meditáció az ostya színében jelenlevő Jézus Krisztusnak imádandó attributumai fölött. Azért hívták titkosnak, mert csak a beavatotak értették meg. E meditációt Angelika húga, Ágnes, szintén főnöknő, állította össze 1627-ben, saját vallomása szerint de Condren atyának a felszólítására. Majd elküldte azt Zamet-nek, akkori lelki vezetőjének, aki nagy elragadtatással nyilatkozott róla. (47) A Sorbonne teológusai azonban 1633 június 18-án megállapították felőle, hogy az eucharisztia tekintetében veszedelmes ferdítéseket és túlzásokat tartalmaz. Ennek a megállapításának nagy viszhangja lett. A Port-Royal zárda a gyanakvás és a szóbeszéd középpontjába került.

Kevéssel a sorbonne-i nyilatkozat után megjelent egy füzet, amely az elragadtatás hangján nyilatkozik a Titokzatos Rózsafüzérről; a sorbonne-i teológusok véleményével szembeállítja a lőweniekét. A lőweni nyilatkozat aláírói között ott van a két név, Jansenius és Fromond neve. A füzet szerzője Saint-Cyran apátja. A megindult harcban Saint-Cyran a port-royali zárda és az apácák védelmére kel.

Amikor Zamet püspök megtudta, hogy Saint-Cyran is mily nagyra értékeli a Titokzatos Rózsafüzért, igyekezett őt megismerni. Majd amikor meglátta. hogy milyen mély lelki élet és keresztyén határozottság birtokosa, felkérte őt arra hogy a Port-Royal apácáinak lelki tökéletesbítése érdekében jöjjön segítségére: tartson nekik prédikációkat s legyen a gyóntatójuk. Zamet-nek ezt a kérését csak hosszas rábeszélésre teljesítette. Lelki szolgálata nagy hatással volt az apácákra, Racine azt írja, hogy az apácák rövid idő alatt olyan előhaladást tettek a tökéletesedés útján, hogy a langresi püspök nem

(47) "Il me fit l'honneur de m'écrire que je devais révérer ces pensées non comme miennes, mais comme pensées de Jésus Christ en moi", idézi Brémond 203. l.
"L'évêque de Langres le trouva merveilleux et en parla avec de grands sentiments d'admiration." (Racine: Abrégé le l'histoire de Port-Royal, 421. l.)


45

győzte áldani Istent, hogy elméjét arra indította, hogy Saint-Cyrant kérje meg a Port-Royal gyóntatójának. *

Saint-Cyran-nak az Arnauld-ékkal való ismeretsége visszanyúlik 1621-re; ez év augusztusában találkozott vele a család legidősebb férfi tagja, Arnauld d'Andilly Poitiers-ban. Csakhamar bensőséges barátság szövődött közöttük. Úgy látszik, Saint-Cyran nagy hatást gyakorolhatott Arnauld d'Andilly-re, mert mindenki előtt a leghízelgőbb módon nyilatkozott felőle. Még ez év végén összeköttetésbe hozta őt Angelikával is. Ez 1622 január 7-én így ír bátyjának: "Megkaptam Saint-Cyran levelét mondhatatlan megelégedéssel. Teljes szívemből köszönöm, hogy e szent barátság boldogságát megszerezted nekem."

A legközelebbi tíz év alatt nem sok történt Saint-Cyran és a Port-Royal zárda viszonyában. Csak a "Titokzatos Rózsfüzér" körüli vita idején nyílt meg a zárda ajtaja az apát előtt. Először csak prédikációkat tartott az apácáknak. Prédikációi és egyénisége nagy hatással voltak Angelikára és a többiekre. Alapvető meggyőződésük, amint már föntebb láttuk, az emberi természet, a bűn és a kegyelem felől nagyjában azonosak voltak. Az emberhez csak egyféle magatartás méltó az Isten szentséges jelenlétében: önmaga kárhoztatása, méltatlanságának világos felismerése; Isten szentségének és igazságának tudatában az ember rettegjen. A kegyelmet közvetítő szentségek, az eucharistia kiszolgáltatása és elfogadása körül körültekintő gonddal kell arra vigyázni. hogy méltatlanok ne vegyék azt magukhoz. Inkább gyónjon meg valaki tízszer, próbálja meg magát újra és újra, tartson komoly vezeklést és csak akkor nyerjen feloldozást és részt a szentségekben.

Amikor Zamet püspök egyházmegyéjében tett látogatás után visszatért Párisba, úgy találta, hogy vezetettjei, a port-royali apácák tartózkodóbbak a szentségekhez

* "Toutes ces filles firent un peu de temps un tel progrès dans la perfection sous sa conduite, que l'évêque de Langres ne cessait de remercier Dieu du confesseur qu'il lui inspiré de leur donner" 423. l.


46

való járulásban, mint korábban. Szigorú önkéntes vezeklést rónak magukra. Ily módon keresik azt, hogy méltókká legyenek a szentségekre.

Tehát az apácák, elsősorban a főnöknő termeszetes aszketikus hajlamai teljes igazolást nyertek és tápot ta]áltak Saint-Cyran felfogásában és lelki tanácsaiban.

Van valami hiányos és evangéliumi szempontból nehezen érthető ebben a felfogásban. Az ugyanis kétségtelen, hogy Saint-Cyran, akit Sainte-Beuve a "mintaszerű keresztyén lelkivezetőnek" nevez, (48) minden más lelki gondozónál jobban látta az emberi lélek állapotát. "Az ember vétkezett és önmagában gyógyíthatatlanul beteg; és hogy nincs gyógyulás és visszatérés, csak Jézus Krisztusban; hogy mindaz, ami valami más, az egyszerűen szólva hibás és rossz; ami pedig az, az üdvösséghozóvá, könnyűvé és megszentelővé lesz". Ezekkel a lelkekkel szemben csak egy gondolata volt, és ezt nyugodtan elhihetjük neki: hogy meggyógyuljanak és megtisztuljanak mindattól, ami utálatosrá teszi őket Isten szemében. Azonban Saint-Cyran hitéből és meggyőződéséből, legalább is, amint a rendelkezésünkre álló adatokból sikerült őt megismernünk, hiányzik az evangélium, az örömüzenet: az az evangélium, amely nemcsak az ember teljes romlottságát vallja, de Istennek a Krisztusban felajánlott és minden bűnnél és nyomorúságnál nagyobb kegyelmét is.

Saint-Cyran ezeknek a nézeteknek és eredményeknek következtében nagyon sok egyházi vezető férfiú gyanakvását vonta magára. Így Paulai Vincéét is, akivel pedig tizenöt éven keresztül sokat érintkezett és meleg barátságban volt. Paulai Vince azért neheztelt meg rá, mert olyanféle nyilatkozatokat tett előtte, hogy ... "öt, hat évszázad óta nincs egyház: korábban az egyház olyan volt, mint egy nagy folyam, amelynek tista a vize; ami azonban most egyháznak látszik, az csak sár; e szép folyamnak a medre még ugyanaz, de a vizek már mások

(48) M. de Saint-Cyran, c'est le Directeur chrétien par excellence, dans toute sa rigueur, dans toute sa véracité et sa certitude, un rigide et sur medecin des âmes. PortRoyal, I. 342. l.


47

benne. Már alkalommal de Condren előtt a tridenti zsinat tekintélye ellen nyilatkozott s azt politikai gyűlésnek mondta. Majd a legsmertebb egyházi tanítókról szólt így: "Ők az első skolasztikusok és maga szent Tamás dúlták fel a teológiát". Ezek után érthető. hogy a római egyház főpapjai idegen érdekek szolgájának tekintették őt.

E kedvezőtlen légkört szerette volna eloszlatni. 1632–33-ban írt egy könyvet, amelynek a címe: Petrus Aurelius.

VIII. Orbán pápa I. Károly és franciaországi Henrietta esküvőjére Smith Richárd püspököt küldte pápai legátusként Angliába. Smith püspöknek volt egy vitája a jezsuitákkal. Nem tartotta megengedhetőnek, hogy a szerzetes rendek sákramentumokat szolgáltassanak ki püspöki engedély nélkül. A vita a Sorbonne elé került. Ebbe a vitába avatkozott bele Saint-Cyran a Petrus Aureliusszal.

A könyv neve jellemző. A hippoi püspök neve volt Aurelius; a Petrus pedig Péter római püspökségére utal. Jansenius ugyanis már 1627 óta dolgozik az Augustinuson. A cím tehát a Jansenius féle Augustinusszal való szellemi rokonságot fejezi ki.

A mű szerint az egyház nem monarchia, hanem a püspökök vezetése alatt álló arisztokrácia. A püspökség külső szervezeti és történelmi feltételei mellett Petrus Aurelius nyomatékosan hangsúlyozza a lelki kelléket: egyetlen halálos bűn elegendő arra, hogy a püspök hatalmát megszüntesse. Eretnekség esetében minden hívő bírája lehet a püspöknek...

A könyv a szerző megjelölése nélkül jelent meg, bár mindenki sejtette, hogy a szerző senki más nem lehet, mint Saint-Cyran. Megindult a vita a könyv állításai fölött. A püspökök közül sokan magukévá tették annak tartalmát. Hiszen első tekintetre az ő érdekeiket védte. A jezsuiták azonban kikezdték, majd a király segítségével el is koboztatták a művet.

Azt az ellenszenvet és gyanakvást, amellyel Saint-Cyran működését az egyházi körök már régóta követték, nagy mértékben fokozta Le Maître Antal bíró megtérése és a Port-Royal vezeklői közé való bevonulása. Le Maître


48

Antal hasonló nevű apának és az egyedül férjhez ment Arnauld leányának, Katalinnak fia volt. Nagyon fiatalon, már 21 éves korában sokak által írígyelt és ünnepelt ügyvéd, majd, mint Richelieu kancellár pártfogoltja, a legfőbb bíróság tagja lett. Gyöngéd szeretet szálai fűzték őt nagynénjéhez, Arnauld d'Andilly feleségéhez. Ennek betegágyánál gyakran összetalálkozott Saint-Cyrannal, aki a beteget az örökélet reménysége tekintetében igyekezett erősíteni. A beteg 1637 augusztus 24-én meghalt. De már ezt megelőzőleg Le Maître Antal megtért: e világ minden hiúságával és ígéretével leszámolva elhatározta hogy hátat fordít pályájának és e világnak. Saint-Cyran tisztában volt fiatal barátja elhatározásának nagy jelentőségével. Le Maître a kardinális kegyeltje volt. Richelieu pedig nem tűrte azt, hogy terveibe beleavatkozzanak: neki még céljai voltak a fiatal és tehetséges bíróval. Éppen ezért Saint-Círan azt a tanácsot adta Le Maître-nek, hogy a bíróság nyári szünete előtt ne adja be lemondását. Amint tehát a nyári szünetnek vége lett, Le Maître nem jelent meg hivatalában. Ellenben Saint-Cyran tanácsára levélben jelentette be Richelieunek elhatározását. Egy ilyen lépést ma is bolondságnak és veszedelmes hóbortnak tekintenének, még inkább ilyennek tekintették a 17. században. Maga a levél azonban arról tanúskodik, hogy írója szellemi és erkölcsi képességeinek teljes birtokában volt: "Monseigneur, miután néhány hónappal ezelőtt megragadott Isten és életem megváltoztatására kényszerített, úgy érzem elmulasztanám Nagyságoddal szemben köteles tiszteletemet, és a hálátlanság bűnébe esnék, ha nagy fontosságú lépésemet annak a tudtán kívül tenném meg, akitől annyi rendkivüli kedvezményt nyertem. Nem csak hivatalomat hagyom el, Monseigneur, amelyet kegye oly megtisztelővé és előnyössé tett számomra, de elhagyom mindazt, amit e világban óhajtottam és remélhettem: visszavonulok a magányba, hogy napjaim hátralevő részét bűnbánatban és Isten szolgálatában töltsem el, miután tíz esztendőt már eltöltöttem az emberek szolgálatában" ... Így folytatódik egy békességet kereső lélek őszinte önvallomása és megnyilatkozása. Ő lett Port-Roval nagy vezeklői kö-


49

zül az első. (49) Nem sokára követte őt Lancelot, akinek Mémoireja elsőrendű forrás a janzenizmus történetéhez; majd Nicole, Pascal és a többiek.

1638 május 14-én katonák vették körül Saint-Cyran lakását és elhurcolták őt a vincenne-i várba. Elfogatására a jogcím az volt, hogy a bűnbánat szentsége felől veszedelmes tanításokat hirdet. Szerinte az attritio nem elég alap a feldolgozásra; a bűnbánót nem szabad elhamarkodva, kellő próbatétel nélkül áldozáshoz bocsátani. (50) Elfogatása a Kardinálistól indult ki; s felőle tudjuk, hogy neheztelt rá. Egy bizalmasa előtt így nyilatkozott az ügyről: "Sok bajt és felfordulást lehetett volna megelőzni, ha Luthert és Calvint is fogságra vetették volna, amikor dogmatizáini kezdtek". Richelieu-t azonban minden valószinŰség szerint Páter Joseph, (51) a hugenottáknak és mindenfajta "eretnekségnek" ez a véreskezű üldözője, Richelieu legbelsőbb tanácsadója és munkatársa vette rá Saint-Cyran elfogatására.

Saint-Cyran fogságra vettetése után megindult az üldözés a Port-Royal kolostor ellen is. A párisi érsek tudomásukra hozta, hogy az udvar nem nézi jó szemmel jelenlétüket a fővárosban. Úgy határoztak tehát, hogy kiköltöznek a már tizenkét év óta lakatlan vidéki kolostorukba, ahová kevéssel azelőtt már bevonultak az első vezeklő urak: Le Maître és Hamon orvos.

Fogságának kezdetén nagy nyugtalanságot okoztak Saint-Cyrannak jövőjével kapcsolatos gondolatai. Ezek természetesek olyan korban és olyan országban, ahol disszident [eltérő] meggyőződéséért nagyon sok ember szenvedett vértanúságot. Aggódott azokért a barátaiért is, akik

(49) 1633 óta ugyanis a vidéki Port-Royal kolostor üres. A kolostor elhagyott épülete nagyon alkalmas volt a bűnbánó urak otthonának a céljaira.
(50) à cause de "ses mauvaises maximes et la fausse doctrine" qu'il tentait "d'insinuer en esprit de plusieurs" – idézi Brémond.
(51) Francois Le Clere du Tremblay báró, kánonikus nevén Páter Joseph, kapucinus, Richelieu bizalmasa és tanácsadója szül. 1577 Párisban, megh. 1638-ban Rueilben. Ő volt a hugenották ellen hozott minden intézkedésnek a szellemi vezére: élete hivatását a hugenották elleni keresztes hadjáratban látta.


50

miatta keveredtek gyanúba. Lefoglalták levelezését és kéziratait. Ez utóbbi olyan tömeg volt, hogy Richelieu nem akarta elhinni, hogy egy ember írta.

Saint-Cyran-t fogságra vettetése után egy évre 1639 május 14-én hallgatták csak ki azokban a vádpontokban, amelyeknek alapján fogságra vetették. A közben eltelt egy esztendő alatt igyekeztek elegendő számú és súlyú vádat összeszedni el]ene. Eretnekséggel, kálvinistasággal vádolták őt a kegyelmről és jócselekedetekről vallott felfelfogása miatt. (52) Különösen súlyosaknak találták azokat az állításait, amelyeket Paulai Vince és Condren előtt tett.

Kevéssel fogságának kezdete után érkezett hozzá Jansenius halálhíre (1338 május 6). Miután a Mars Gallicus által szerzett érdemeinek elismeréséül a spanyolok kinevezték őt ypres-i püspökké, elhagyta lőweni tanári állását. Püspöki hivatalát azonban mindössze tizennyolc hónapig tölthette be. A megszakítás nélküli megfeszített munka aláásta egészségét. Utolsó hónapjaiban, amint erejét fogyni érezte, sokat gyötörte az a gondolat, hogy élete főművét esetleg nem fejezheti be. Egy idő után azonban szolgái megállapították, hogy tekintete ragyogó lett és attól kezdve állandóan derült maradt. Úgy látszik, annak a jele volt ez, hogy Augustinusát befejezte. A bevégzett munka után jól megérdemelt nyugalmát nem sokáig élvezhette. Pontosan nem állapítható meg, hogy milyen betegség ejtette hatalmába; azonban nyolc nappal Saint-Cyran fogságba vettetése után meghalt. Ellenségei azt állították, hogy Isten haragja és átka érte őt utól.

Milyen volt ez az ember, akinek az életére, élete külső eseményeire nézve oly kevés adat áll rendelkezésünkre? Magát legszívesebben salétromhoz hasonlította, amely úgy ég el, hogy sem szagot, sem füstöt nem hagy maga után. A versaille-i kastélyban van róla egy arckép. Ez a kép egy hosszú orrú, magas homlokú, előreugró állú, sovány fiatalembert ábrázol. Bizonyára fiatalkori arcképe. Egy alkalommal azt kérdezték tőle barátai, hogy Isten lényének melyik vonása van rá legnagyobb hatás-

(52) E vádakra nézve lásd a 36-ik oldal 2-ik bekezdését.


51

sal. Az igazság felelte ő. (53) Valóban ezt kutatta szüntelenül és érte nagy árat hajlandó volt fizetni. Nem egyszer megtörtént vele, hogy pihenésre szánt kerti sétái közben szemét az égre emelve, halkan ezt mondogatta: Óh, Igazság! (54)

Saint-Cyrannak egy ideig nem is merték megmondani barátja halálhírét. Amikor aztán megtudta, szomorúságában csak egy dolog vigasztalta, hogy a nagy mű, barátjának könyve elkészült.

Fogságának kezdetén meglehetősen szigorúan bántak vele, később ez a szigor alább hagyott. Megengedték neki, hogy lelkigondozói levelezését folytathassa. Ez a levelezés nagy kiterjedésű volt; sokakat érintett; Saint-Cyran halála után ezeket a leveleit összegyűjtötték és nagyszámú főpapnak az ajánlásával ismételten kiadták "Lettres chrétiennes et spirituelles" címen. E levelek lapjain a legmagasabb keresztyén életeszmény tükröződik. *

(53) "Rogatus aliquando a sodali, quodnam Dei attributum maxime ei esset cordi & veneraretur. Veritatem, respondit. Et saepe inter horti sui spatia & solitarias meditationes, visus auditusque oculis is coelum sublatis erumpere in hanc vocem, O veritas!" Synopsis vitae Jansenii – az Augustinus elején.
(54) A fent említett és e könyvben közölt Jansenius-arcképet közli Leydecker is könyvének cimlapján. (Melchioris Leydeckeri De Historia Jansenismi libri VI., Quibus de Cornelii Jansenii vita et morte, nec non de ipsius et sequentium dogmatibus differitur. Utrecht, 1695.); a kép alatt azonban közöl egy distichont is,

Sublimen ingenio, magnis qui contudit ausis
Impia Lesiadum dogmate cerne Virum:
Expertum toties infestae fulmina Romae,
Dum stetit hac victrix Gratia Dia manu.


(Nézd e férfit, aki nagy bátran és éles elmével
Lessius tév-tanait megsemmisítette;
Megtapasztalta sokszor ádáz Róma villámit,
Míg e kezekben állt a győztes isteni kegy.)

Leydeckernek ez a könyve megtalálható a marosvásárhelyi Teleki-tékában a Hist. Eccl. 384. sz. alatt.

* Racine írja "Ce fut aussi dans cette prison que l'abbé de Saint-Cyran écrivit ses belles "Lettres chrétiennes et spirituelles" dont il s'est fait tant d'édition avec l'approbation de fort grand nombre de cardinaux... qui donnent la plus haute et la plus parfaite idée de la vie chrétienne", 432. l.


52

Ennek az időszaknak a legfontosabb eseménye a legfiatalabb Arnauld fiúnak, Antalnak a megtérése volt. Talán az összes Arnauld körül ő volt a legtehetségesebb. Különös előszerettel fordult Ágoston műveinek tanulmányozása felé. A Sorbonne-on rendkívüli sikerrel szerezte meg a tudományos fokozatokat. 1638 karácsony táján fordult egy levéllel a fogságban levő Saint-Cyran-hoz: "... éveken át állandó fásultságban voltam, a jót jól láttam, de nem tettem... megelégedtem azzal, hogy Isten gyermekeinek módjára gondolkodtam, közben cselekedtem a világ fiainak cselekedeteit... mintegy három hét óta Isten belekiáltott a szívembe, egyszersmind füleket adott, hogy szavát meghalljam". A beteg Saint-Cyran csak diktálni tudja leveleit. Néhány levélváltásuk azt eredményezte, hogy Arnauld Antalban teljessé lett a kegyelem munkája: megtért. (55)

Saint-Cyran fogságának az vetett véget, hogy meghalt a kardinális, Richelieu. Kilenc hónappal később maga Saint-Cyran is meghalt.

Ki volt ez a titokzatos egyéniség, aki felől a legellentétesebb véleményeket és állításokat lehetett olvasni? Barátai azt mondják felőle, hogy egy szent; ellenségei

(55) Nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a nagy szerepet, amelyet az Arnauld-család a janzenismusban játszott. Arnauld Antalnak a nagyapja Medici Katalin főügyésze volt és hugenotta. A bertalan-éji vérengzés után lett katolikussá. Neki tizenhárom gyermeke volt, Arnauld Antal apjának húsz, testvérének, d'Andilly-nek pedig tizenöt. Ezen kívül mindegyik hosszúéletű és harcos természetű volt. Ebből a nagy családból a Port-Royal kolostor tagjává lett hat nőtestvére és özveggyé lett édesanyja, Arnauld d'Andilly-nak öt leánya. Összesen tehát egy családból tizenkét apáca egyetlen kolostorban. A Port-Royal vezeklői között ezenkívül ott találunk három Arnauld-fiút: a legidősebbet, Arnauld d'Andilly-t, Henriket, kiből később angers-i püspök lett és a legfiatalabbat, a "nagy Arnauld"-t. Hozzájuk kell még számítani a három Le Maître-fiút, kiknek az egyetlen férjhezment Arnauld-leány volt az anyjuk: Antalt, Lajos-Izsákot, akit Sacy néven emleget a történelem és Le Maître de Séricour-t. A Port-Royal életében ezzel a jansenizmusért folyó küzdelemben összesen tizennyolc Arnauld vesz részt azzal a meggyőződéssel, hogy isteni tiszteletet és istenszolgálatot végez. Ez a szám és ez a szellemi erő nagyon figyelemre méltó tényező a janzenizmus történetében.


53

pedig, hogy eretnek és veszedelmes felforgató. Lénye környezetét teljesen lenyűgözte. A Port-Royalban úgy tekintették őt mint aki az isteni akarat csalódhatatlan tolmácsa, a hasonlíhatatlan lelkivezető, szent; "a Krisztus egyik legelevenebb képmása", írja felőle Lancelot, "mert nem leltem benne, sem szavaiban, sem cselekedeteiben semmi hibát". Az emberekre gyakorolt rendkívüli befolyását Brémond is megemlíti, akit pedig nem lehet janzenista elfogultsággal vádolni. "Bérulle, P. de Condren, P. Bourgoing, P. Amelote, sőt Paulai Vince és megszámlálhatatlan sok más személy fölött valóságos igézetet gyakorolt; Richelieu, a nagyszerű emberismerő őt választotta ki arra, hogy Angliába kísérje franciaországi Henriettet; később azzal tiszteli meg őt, hogy retteg tőle. Végül Arnauld, a nagy Arnauld hallgat rá és a gyermek engedelmességével követi". (56) Barátainál ez a rajongás halála után olyan dolgokat eredményez, amely borzalommal tölti meg a mostani ember lelkét, amely azonban természetes és gyakorolt eljárás volt a 18-ik században. Halála után testét szétdarabolták és tisztelői között széjjelosztották a darabokat. (57)

Az kétségtelen, hogy nem volt eredeti. De nem is akart az lenni; csak egy célt látott és ebben osztozott korábban meghalt barátjával – visszaállítani az őskeresztyén egyház tista, megszentelt életét. S ennek a célnak szolgálatában mondhatott és tehetett olyant, amelyből ellenségei a legváltozatosabb vádakat szerkeszthették ellene; de az kétségtelen, hogy ennek a célnak a szolgálatában egyénisége volt az egyik legnagyobb

(56) Brémond i. m. 40. l.
(57) Lancelot így ír: "Nagy mennyiségű fehérneműt áztattam be vérébe. Szívét kivétettem (d'Andilly számára) ... Belső részeit külön tétettem, azokat a párisi Port-Royalban temették el, hogy Angelika-anya rajongó tisztelete is kielégíttessék. Nagy gondot fordítottam arra, hogy összeszedjem a port, amely fejének lefűrészelése közben származott" (Mémoires, I. kötet, 156. l.) Majd amikor Le Maître is megérkezett, az ő kényszerítésére szegény Lancelot még felnyitotta a koporsót, hogy levágja "ezeket a teljesen tista és teljesen szent kezeket, amelyeket oly gyakran emelt az Isten felé, amelyek annyi igazságot írtak le és amelyek mindenkor harcoltak az Egyházért, amikor Isten arra hívta őket".


54

erő a 18-ik századbeli francia katolikus egyházban. Polemiával nem szívesen foglalkozott, annál inkább lelkigondozással. Az imádságról nagyszerű tanításokat adott: óvta barátait a módszeres és gondosan elkészített imádságoktól, "ellenben ajánlotta a koldús könyörgését", amelyben "a keresztyén sebeit és szükségelt Isten elé tárja, hogy legalább tessék neki rátekinteni", amint a koldús fellebbenti nyomorúsága sebeiről a takarót anélkül, hogy még felesleges szavakkal is terhelné azt, akitől vár valamit. Mindaz, amit a magábaszállásról, a csendről, a világtól való elszakadásról, a Lélek iránti engedelmességről írt, egy rendkívüli szellemről és Isten világosságának a birtokában levő lélekről beszél. Egyénisége megtestesíti a Port-Royal pozitív erkölcsi értékét. Az ő eltávozása után megkezdődnek a harcok, az évtizedekre kinyúló viták, amelyekben nagy, döntő fontosságú igazságok védelméről lesz ugyan szó, de az egyéni csendes szentségének az elsőrendű gondja mindinkább háttérbe szorul.