V. FEJEZET.
Az Augustinus.
Az évtizedekre terjedő Ágoston-tanulmányozás és megfeszített munka gyümölcse: (58) Augustinus szerzőjének halála után két évvel, az 1640-es szeptemberi frankfurti vásár idejére jelent meg: Eredeti terve az volt, hogy könyvének "Bajus védelme" címet adja. Csak később döntött úgy, hogy a címben is már Ágostonnal való eszmei közösségét fejezze ki. A könyvnek a címlapon található címe a következő: "Cornelii Iansenii Episcopi Iprensis et in Academia Lovaniensi Quondam S. Th: Doct: et Professoris Regii AUGUSTINUS".
A Löwenben 1640-ben megjelent könyv egy körülbelül 1500 oktáv oldalas gyönyörű tipografiájú és gondos kiállítású könyv. Nem lapszámozva van, hanem kötetenként kezdődőleg a hasábok vannak folyószámmal ellátva. A belső címlapja egy képet ábrázol. A kép közepén Ágoston hatalmas alakja áll; balkezében égő szívet tart; jobbjában, amely egy nyitott könyvön nyugszik, írótollat. Ballábbal a földreomlott Pelagius fején, jobb lábbal vállán áll. Körülötte korának pápái: Ince, Bonifácius, Zozimus és Caelestinus. Ezeknek a lábai alatt a legyőzött két másik pelágiánus: Caelestius és Juliánus. Ágoston feje fölött egy bibliai idézet áll: Istennek szerelme kitöltetett a mi szíveinkbe. Róm. 5. Alul egy fekvő ovális mezőben a könyv fentidézett címe. A cím alatt: Lovanii Typis et Sumptibus Iacobi Zegeri. – A címkép alatt a margón: Cum gratia & privilegio S. Caesarae & Catholicae Maiestatis. An: 1640.
(58) Iatque venerabilem stylum eius arripui, nullisque taediis aut laboribus territus, volutationi & lectioni assidue universorum librorum eius, iterum itemque saepius repetitae, per viginti duorum annorum spatium immersus fui ... II. kötet, Liber Prooemialis X. fej. 26-ik hasáb.
Az Augustinus kéziratát két barátjának, Calénus Henriknek és Fromond Libertnek gondjaira bízta. Ők írtak a könyvhöz előszót is. Ebben Henri Calénus a szentséges teológia licentiatusa, brüsszeli presbiter stb. és Libert Fromond, a szentséges teológia doktora és lőweni királyi professzor előadják, hogy miután a meghalt szerző nem tehette meg, az ő megbízásából ők írnak előszót és ajánlást a könyvhöz.
Jansenius művét VIII. Orbán pápának ajánlotta. Halálos ágyán szövegzett végrendelében megjegyzi, hogy szeretné, ha műve minden változtatás nélkül jelenhetne meg, "Ha azonban a Római Szék valamit változtatni óhajt rajta, én engedelmes gyermeke vagyok, s az iránt az egyház iránt, amelyben éltem egészen eddig a halálos ágyig, engedelmes maradok." (59)
A könyvet tehát Jansenius végrendeletének végrehajtói, Fromond és Calénus Lőwenben nyomtatták ki. Mindent megtettek arra nézve, hogy ez titokban történjék. A jezsuiták mégis tudomást szereztek róla. Előbb kinyomtatását igyekeztek megakadályozni. Ez azonban nem sikerült. De megszerezhettek a műből néhány ívet még nyomtatás közben. Azzal Rómába siettek, hogy pápai ítéletet eszközöljenek ki rá. VIIII. Orbán pápa utolso éveiben unokaöccse, Barberini Ferenc volt a pápai államtitkár. Minthogy nem sokkal azelőtt a dominikánus és jezsuita rendek vetélkedése következtében a kegyelem fölötti vitát az illetékes pápai kongregáció negyvennyolc izgalmas ülésben nem volt képes eldönteni, Barberini nem akarta nagybátyjának megrendült egészségét kockára tenni hasonló izgalmak által; éppen ezért a jezsuiták vádjának éles pontjait nem tárta eléje. (60)
VIII. Orbánnak "In eminenti" kezdetű bullája, amely az 1642 március 6-i dátumot viseli, nem is kifejezetten az Augustinus ellen szól, hanem a Bajus tételeit ítéli el
(59) Si tamen Romana Sedes aliquid mutari velit, sum obediens filius et illius ecclesiae in qua semper vixi usque ad hunc lectum mortis, obediens sum. Ita mea postrema voluntas est. Actum sexta Maii, 1638. Augustinus I. kötet címlapjának belső felén.
(60) Rapin I. 5. l.
újólag (a bulla szerkesztésének idején Jansenius könyve még nem is volt a kezükben) és megtiltja, hogy a hathatós kegyelem kérdéséről vitatkozzanak.
Ez a bulla azonban nem sok hatással volt, mert egyrészt nem kifejezetten az Augustinus ellen szólt, másrészt pedig későn érkezett meg Franciaországba (1643 juniusában) ahhoz, hogy Richelieu kardinális érvényt szerezhetett volna tartalmának, aki Rapin szerint az igazság diadaláért nagy felelősséget érzett. (61) Mazarin viszont, akinek miniszterelnöki minőségében elsősorban az emberek bizalmát kellett megnyernie, nem tartotta a legsürgősebb feladatának a Szentszék kívánságának teljesítésát. – Ily módon a bullát Franciaországban 1644 január 15-én, Belgiumban pedig csak 1648-ban hirdették ki. A spanyol németalföldi egyház pápától való nagyobb függetlenségéhez és éppen ezért a janzenizmus szabadabb elterjedéséhez hozzájárult az is, hogy a spanyol király erőteljesebben gyakorolta vétó-jégát a pápával szemben. Jean de Saint-Thomas, a spanyol király dominikánus gyóntatója ezt az álláspontot úgy fejezte ki, hogy egy pápai bullát vagy brévét sem szabad addig kihirdetni, amíg az érdekeltek ki nem fejtik vele szemben észrevételeiket s alkalmat nem adnak a Szentszéknek arra, hoev az érdekeltek álláspontját is meghaligassa, s amíg a király a kihirdetéshez hozzá nem járul. (62)
Közben az Augustinus 1640-es lőweni kiadását sokan nagy örömmel fogadták. A holland kálvinisták is lelkesedtek érte (amint Jansenius is elismeréssel adózott a dordrechti zsinat végzéseinek). Sőt a hollandok arra is rájöttek, hogy a Cornelius Jansenius név anagramma: Calvini sensus in ore. (Vonásaiban Calvin értelme van.).
Egy év múlva, 1641-ben már újabb kiadás jelent meg a könyvből Párisban – öt sorbonne-i hittudós approbációjával. A világiak és a klerikusok közül a gallikán felfogásúak szétkapkodták a könyv e második kiadását is. Saint-Cyran a fogságban kapta meg. Érdekes megjegyzéseket fűzött a műhöz: Pál és szent Ágoston után a harmadik helyre kell ezt a könyvet tenni a kegyelemről
(61) "était bien intentionné à la vérité" I. 5. l.
(62) Rapin I. 16. l.
való világos tanítása miatt. Azoknak kellene elolvasni, akik a bűnben nagyon mélyen járnak. Valakinek azt mondta felőle, hogy ez a könyv addig megmarad, amíg az egyház; ha a király és a pápa összefog ellene, akkor sem tehetik tönkre.
Az 1641-iki párisi kiadást követte az 1643-iki rouen-i kiadás. Közben mind élénkebb lett a mű körül keletkezett harc. A legelőkelőbb szószékekről elkeseredett hangú bírálatok hangzottak el a könyv ellen és Jansenius ellen. "C'est bien saint Augustin, mais regardé à travers les lunettes de Calvin". * – mondották az Augustinus felől. Jansenius baráti társasága szomorúan látta. hogy milyen nagy szerepet játszik az induló harcban az elfogultság, a jezsuita pártszenvedély és egy sereg egyéb mellékszempont. Hiszen akik legélénkebben hangoskodtak a könyv ellen, azok legtöbbször még a színét sem látták annak.
A mindenható és önmagában elégséges és hathatós kegyelem és a predestináció kérdésének tanulmányozásában Jansenius rábízza magát Ágoston vezetésére. A II. kötet Liber Prooemialis-ében (63) előadja, hogy "fáradságot és munkát nem kímélve, az összes könyvét újra és újra szorgalmatosan átolvasva és átelmélkedve, huszonkét esztendőn át voltam ebben elmerülve, s e közben semmi mást nem néztem, mint azt, hogy azokat a gondolatokat, amelyeket a scholastikusoknál széjjelszórva, mintegy a testről leszakított tagokat, olvastam, egységben lássam; és amennyi világosságot Istentől nyertem, annak segítségével gyökeréig megértsem és alaposan magamba szívjam. De megvallom, ki sem lehet mondani, mennyire megrettentem, amikor világosan meg kellett látnom azt, hogy a hitnek legsúlyosabb tételeit az újabb teológusok milyen lehetetlenül kiforgatott értelemben, szinte nyakatekert módon (obtorto collo) idézik..." Vakságukban tízszer elítélt pelágusi tételeket ágostoni igazságok gyanánt adnak elő. "Én e közben géniuszának magasztos voltát, mélységes tudományosságát, tanításának tistaságát soha nem győztem eléggé bámulni. Ami azt eredményezte, hegy szememben tekintélye folyton nőtt és úgy
* Valóban Ágoston ez, de Calvin szemüvegén keresztül nézve.
(63) X. fej. 26. hasáb.
gondoltam, s bizonyára nem ok nélkül, hogy a katolikus egyházban is mindig nagyon nagy volt és nagynak kell lennie." Engedjen meg tehát neki a kegyes olvasó, ha e nagyszerű és szentéletű hittudós tanításaiból – jólehet csak dadogva (balbutiendo) – a következőkben egyet-mást előad.
A könyv három kötetből áll; a harmadik kötet kiegészítése gyanánt közli a semi-pelagiánusok és az újabbkori teológusok (molinisták) tanításának azonosságát szemléltető parallelum-ot. Mindegyik kötet végén külön tartalomjegyzék és tárgyi és személyi index van.
Az első kötet Pelagius és társainak, Caelestiusnak és Julianusnak a tanítását ismerteti – Ágoston megvilágításában. Erre mutat rá a kötet címe is: (Tomus Primus) In quo haereses & mores Pelagii contra naturae humanae sanitatem, aegritudinem & medicinam ex S. Augustino recesentur ac refutantur. * Nyolc könyvön keresztül részletesen ismerteti Pelagius és társainak tetteit és tanításait. Elmondja a harc külső lefolyását. Pelagius Rómában tűnt fel. A laza erkölcsi felfogás ellen prédikál. Az első időben Agostonnak is és Hieronymusnak is nagyon jó véleménye van róla és Caelestiusról; de szakadár eszméik csakhamar nyilvánvalók lesznek. Amikor a barbárok elől Északafrikába menekültek (410 körül), a 411-ben tartott carthagói zsinaton már vádat emelt ellenük Pál milánói diakonus, hogy Caelestius azt tanítja, hogy a gyermekkeresztség nem az eredendő bűn eltörlésére, hanem a Krisztusnak való odaszentelésére szolgál. Egyáltalán tagadja a bűn átöröklését: "Quod infantes qui nascuntur, in eo statu sint, in quo fuit Adam ante transgressionem." ("Hogy az újszülött gyermekek abban az állapotban vannak, amelyben Ádám volt elbukása előtt.") A további vádak: "Ádám halandónak teremtetett, akár vétkezett tehát, akár nem vétkezett, halandó volt". "Ádám vétke egyedül őt magát érintette, nem pedig az emberi nemzetséget". Jansenius ismerteti a carthagói,
* (Első kötet), Amelyben Pelagiusnak az emberi természet egészségével, betegségével és orvosságável kapcsolatos tévelygései és szokásai felsoroltatnak és megcáfoltatnak.
majd a diospolisi (415) zsinat lefolyását és határozatait szinte naplószerűen.
Miután az első kötet első könyve a pelágius-féle harcok részletes történetét előadja, végig követi a pelágiánusok tévelygéseit annak minden formájában. Ádám már az Édenben érdeklődött egyéb élvezetek iránt is; s nem az volt az egyetlen gyönyörűsége, hogy Teremtőjének tessék. Az elbukott ember állapotát nem látja Pelágius olyan végzetesnek. Ami más szóval azt jelenti, hogy szemében a menny nincs olyan messze a földtől. Jansenius ezzel szemben ijesztőnek találja az ember állapotát: "Tagadják ezek a nyilvánvaló bajokat, mintha bizony tagadásukkal eltakarhatnák az egész teremtett világnak megváltás után való sóvárgását, amely úgy morajlik, mint a tenger árja; vagy merész szavukkal elfojthatnák azt... Vel negando tollere... vel clamando superare".
Majd rátér a marseille-i semi-pelágiánusok tanításáanak ismertetésére. A marseille-i aszkéták: Cassianus, Vincentius és Faustus komoly és jóhiszemű indokok alapján, túlságosan ridegnek találták Ágostonnak a kegyelemről és elvettetésről való tanítását és közbeeső megoldást kerestek, amely az Isten előtt való megigazulásban az embernek is szerepet biztosít. A semi-pelagianusokat tehát a predestináció dogmája indította nyilatkozatok tételére. Természetesen, amikor Jansenius semi-pelagiánust mond, molinistát ért rajta. Ezeknek tehát túl keménynek tűnt fel az a tanítás, amely az embert Isten ismeretlen és független határozatára bízza és mint egy "evezők és vitorla nélküli hajót, Isten akaratának nyílt óceánjára bízza". Es hogy ezt a látszólagos abszurdumot enyhítsék, valami létra félét képzeltek el, amelynek segítségével könnyű szerrel fel lehessen kapaszkodni a természetről a kegyelem szintjére. És hogy senki ne mondhassa, hogy ezek a létrák, amelyek első sorban az égből függnek egészen kívül esnek az ember hatalmán, elképzelték azt, hogy egy kicsiny lépcsőcske (oly kicsiny, amilyent csak el lehet képzelni, de mégis egy lépcsőcske) az ember hatalmában van: úgy, hogy üdvösségének vaoy kárhozatának az első lépése mégis tőle magától függ. (64)
(64) I. kötet. VII. könyv, I. fej.
A második kötet, amelynek címe: Augustinus, seu doctrina S. Augustini de humanae naturae sanitate, aegritudine, mediciana adversus Pelagianos & Massilienses. Tomus II. In quo Genuina Sententia S. AUGUSTINI de humanae naturae stantis, lapsae, purae statu & viribus eruditur & explicatur, * – egy előljáró beszédben és nyolc könyvben ismerteti Ágoston álláspontját és tanítását a bukás előtti és a bukás utánni állapot felől.
A Liber Prooemialisban az emberi megismerés illetékességének határait, továbbá Ágoston tekintélyet vizsgálja a teológiai kérdésekben. Majd egyúttal szól munkamódszeréről is. Elveti a scholastikusok és filozófusok módszerét: ezeket azonosnak tekinti. Ők ártottak legtöbbet a teológiának. Az Isten személyét kutathatja valaki az emberi spekuláció módszereivel. Ez azonban nagyon csalóka és megbízhatatlan. A keresztyénhez méltó eljárás az, hogy a szeretet útján igyekezzék megismerni Istent. Erről így ír. Ez a methódus a lángragyúlt szeretetből indul ki, amelyben az emberszív megtisztul, megvilágosodik úgyannyira, hogy behatol Istennek a titkaiba, amely a szentírások héjában és a kijelentett igazságokban foglaltatik. A megértésnek ez a módja jól ismert az igazi keresztyén előtt.
Azt látta, hogy a pelagiánus és semi-pelagianus teológia Aristoteles hatása alatt áll: Megdöbbent, amikor Agoston tanulmányozása közben azt kellett megállapítania, hogy a legnagyobb teológusok is mily nyakatekert módon tanítottak a kegyelemről. Majd következik Ágoston lelkes méltatása, aki minden egyházatyánál alaposabban dolgozta ki a négy alapvető hittételt: a Fiú istenségét az ariánusokkal szemben, az egyházról szóló tant, a keresztség igazságáról, szükségéről, egységéről és hatályáról való tanítást és a kegyelem tanát. Nem csak az atyák atyjának nevezi, hanem az ötödik evangélistának;
* Augustinus, azaz Szent Ágoston tanítása az emberi természet egészségéről, betegségéről és orvosságáról Pelagiusszal és a marseille-iakkal szemben. II. kötet. Amelyben Szent Ágostonnak az emberi természet épségéről, bukásáról, tista állapotáról és képességeiről vallott igazi nézetei tanulmányoztatnak és megmagyaráztatnak.
vagy ha Pált is számítjuk, akkor a hatodiknak. Aki meg akarja őt érteni, annak alázattal, nem pedig bíráló lelkülettel kell hozzá közelednie. Ágostont mindenesetre mély szakadék választja el a modern teológiától. Erről így ír: "Ez a modern teológia annyira különbözik szent Ágostontól, hogy vagy Ágoston tévedett ezerféleképpen – ha ugyan ilyen súlyos kérdésben lehet tévedni, vagy pedig a katolikus egyház értelme szerint tanította az igazságot oly sok kérdésben, így a kegyelem kérdésében is a pelagianusokkal szemben: ez esetben pedig a modern teológusok tértek el messze a teológia küszöbétől – de annyira, hogy nem látszanak érteni sem a keresztyén hitet, amelyhez pedig, mint jó katolikusok, ragaszkodnak szívükben, sem a reménységet, sem a bűnt, sem a szeretetet, sem az emberi természetet, sem pedig a kegyelmet; a kegyelmet semelyik fokozatán vagy formájában: sem az angyalokra, sem az emberekre irányulót; sem a bűneset előttit, sem az utánit; sem a sufficienst, sem az efficaxot; sem a munkálkodót, sem az együttmunkálkodót; sem a megelőzőt, sem az utólagost; sem a serkentő, sem a segítő kegyelmet: sem a vétket, sem az erényt, sem a jócselekedeteket, sem a bűnt: akár eredendőt, akár szerzettet; sem az érdemet, sem a jutalmat... sem az akarat szabadságát, sem megkötözöttségét; sem a predestinációt, sem annak hatását; Istennek sem félelmét, sem szeretetét, sem igazságát, sem kegyelmét és végül, sem az Ó-, sem az Újtestámentumot". Majd élénk színekkel igyekszik megvilágítani azt a nagy különbséget, ami a bukás előtti emberiség csodálatos dicsősége es a bukás utáni mélységes gyalázata és elesettsége között van. A bukás előtt az ember szabad volt, vagyis élhetett a rendelkezésére álló kegyelemmel; bár jót nem tehetett akkor sem a kegyelem nélkül, de akkor még ő nyúlhatott e kegyelem után. (65) Ennek a kegyelemnek a segítsége minden hívására és kívánságára rendelkezésére állt. hogy a fényben való engedelmességben segítségére legyen. Minthogy a kegyelem csak abban a mértékben segítette őt, amilyen mértékben kérte azt, azért el lehe-
(65) Amit tehát a semi-pelagiánusok a bukott emberről állítottak, azt állítja Jansenius a bukás előtti emberről.
tett felőle mondani, hogy maga volt üdvösségének szerzője.
Jansenius kétféle szabadságot különböztet meg: az angyalokét és az első emberét. Az előbbiek csak jót tehettek, az ember előtt azonban a rossz ajtaja is nyitva állt. Szabadságát csak egy dolog befolyásolta: Isten szeretete. Szabadságát azonban rosszul értelmezte és használta: Isten iránti szeretete helyébe önmaga szeretetét tette. "Mert ugyan kit szerethetett ez a magasrendű szellem, az ember Isten után, akinek a szeretetéből kiesett, ha nem azt, aki Isten után a legnagyobb, vagyis önmagát..." Önmaga szeretetében azonban nem találta meg azt a boldogságot, amit keresett és amit visszahozhatatlanul elveszített. Kereste tehát önmagán túl a többi teremtményben. "Innen származik a forrongó kívánságoknak e légiója... önmagának és mindazoknak a rabszolgasága, amelyeket szeret. Mert amikor mindent szeret, akkor újra csak önmagát szereti.
A bűneset tehát mindent megváltoztatott. Ádámban az egész emberi nemzetség bűntől megfertőzött lett. Nincs tehát olyan emberi cselekvés, miután nincs olyan emberi természet, amely ne lenne megfertőzve. Az ember nem egyéb, mint érzékiségtől, aggodalmaskodástól, haragtól, tudatlanságtól, önzéstől megfertőzött beteg, akinek az akaratát ezek az indulatok, vágyak és nyomorúságok megkötözve tartják. Lehet, hogy a lélekben megjelenik a jó után való vágy: a szabadság nem is ezen a ponton ütközik korlátba. A belső szükség vagy szükségérzet még nem korlátja a szabadságnak, mert ez csak alkalmi vágy. Ott nincs akaratszabadság, ahol az akarat külső kényszerbe, vagy korlátba ütközik.
A szabadon választott magatartás a bűneset következtében emberi természetté lett. Ez a természet aztán az átöröklés törvénye szerint – és pedig a concupiscentia carnalis, vagy a libidinosa concupiscentia által – szállott apáról-fiúra. "Ádámnál a bűn a lélek legmagasabb csúcsain kezdődött, ott ahol elfordult Istentől és onnan kezdődőleg átjárta az egész testet... Ádám leszármazottainál ellenkezőleg, kezdődött a testben, tehát azokban a részekben, amelyek bűnben származtak át és
onnan hatolt fel a lélekhez. Úgy, hogy Ádám bűnének az esetében az akarat irányította a vágyat, utódainak az esetében pedig a vágy irányítja az akaratot".
A harmadik kötetben (In quo genuina sententia profundissimi Doctoris de Auxilio gratiae medicinalis CHRISTI Salvatoris, & de praedefinitione hominum & Angelorum proponitur, ac dilucide ostenditur.)* Jansenius a Megváltó Krisztus gyógyító kegyelmével foglalkozik.
Az embert a Krisztusban megjelent kegyelem üdvözíti. Ez a kegyelem egészen más, mint amely a bukás előtti ember rendelkezésére állt. Akkor elég volt a rendelkezésére álló adjutorum gratiae, a segítő kegyelem; vagyis az ember maga szerezte meg üdvösségét ennek a rendelkezésére álló kegyelemnek a segítségével. A bűneset utáni állapotban ezt az üdvösséget Isten adja hatékony kegyelmével (gratia efficax); amely kegyelem önmagában hatékony, s nem az emberi akarat együttműködése teszi hatékonnyá. Ezt a kegyelmet közti Isten a bűnössel a nélkül, hogy annak véleményét előre megkérdezné ez ajándéknak tekintetében. Jézus Krisztusnak ez a kegyelme tehát az a mennyei gyógyszer, amely a teljesen megromlott emberiséget meggyógyítja. De milyen módon? A gyógyulás lényege nem annyira a bűnbocsánat, mint inkább a bűn és kívánság hatalmának megtörése és az akarat felszabadítása a concupiscentia alól, illetve a mennyei gyönyörűség elhatalmasodása. (66) Az ember kétféle kívánság közé került: a földi kívánság és a mennyei kívánság közé. Az akarat az erősebb kívánságnak van alárendelve. Ebben a tekintetben tehát az Augustinus alapvető tanítása a "delectatio superior seu relative victrix". Az akaratnak ebből a helyzetéből következik, hogy az égi kívánság csak akkor győztes a földi kíván-
* Amelyben a mélységes tudósnak a megváltó Krisztus gyógyító kegyelmének segítségéről és az emberek meg angyalok eleveelrendeléséről való igazi véleménye elő van adva és világosan meg van magyarázva.
(66) Liberatio voluntatis non est peccati remissio, sed relaxatio quaedam delectabilis vinculi concupiscentialis, cui innexus servit animus quoad per gratiam infusa coelesti dulcedine, ad suprema diligenda transferatur. III. köt. I. könyv, I. fej.
ság (concupiscentia) fölött, ha valóban hathatós támogatást nyer a kegyelemből. Ha ez a kegyelmi segítség erőteljesebb a concupiscentiánál, akkor hathatós (gratia efficax). Egészen felesleges tehát beszélni gratia sufficiensről, amely esetleg nem hathatós, vagyis valójában nem elég erős a földi vágy legyőzésére.
Ez a hathatós kegyelem azonban nem mindenkié. Isten a maga kifürkészhetetlen tervei alapján annak adja, akinek akarja; tartozni senkinek nem tartozik vele. Ha a bűnös embert igazságának szigorú mértékével kárhozatra veti: ezért senki sem vádolhatja őt igazságtalansággal. Ha viszont valakit kiválaszt ez alól az – ítélet alól és kegyelmével melléje áll, hogy minden pillanatban legyen ereje az engedelmességre, ezért sem érheti őt vád, csak dicséret.
A hajdani semi-pelágiánusok és az újabbkoriak (Recentiores) között párhuzamot vonva, azt állítja felőlük Jansenius, hogy szerintük a hit és a jócselekedetek kezdete, valamint az azokban való állhatatosság alapjául szolgáló kegyelem alá rendelve az emberi szabad akaratnak, amely élhet vele, vagy visszautasíthatja azt. A semipelágiánusoknak és molinistáknak ezt az állítását pedig (hogy t. i. az emberi akaratnak van hatalma a belső kegyelemnek ellene állni: humana voluntas posset resistere gratiam praevenientem...) Jansenius veszedelmes eretnekségnek tartja.
A harmadik kötet végén részletesen foglalkozik Jansenius az írásnak azzal a kijelentésével, hogy az Isten akarata az, hogy minden ember üdvözüljön és az igazság megismerésére eljusson; amely szerint Jézus Krisztus mindenkiért meghalt és az egész világ üdvözítője. Abból a tételből indul ki, hogy a kegyelemnek, az Isten üdvözítő akaratának feltétlen célhoz kell jutnia: üdvözítenie kell azokat, akiket üdvözíteni akar. Viszont a tapasztalat azt mutatja, hogy Jézus halálának haszna és ereje nagyon kevés emberen látszik meg. Ily módon az Igének olyan magyarázatára jut, hogy a – "minden ember"-en, a mindenkin csak a kiválasztottakat lehet érteni. Könyvének ez az állítása váltott ki legélénkebb tiltakozást ellenségeinek és ellenfeleinek részéről.
Egy nagyon érdekes utószóval végződik a harmadik kötet (Epilogus omnium). Ebben elmondja Jansenius, hogy mindaz, amit eddig Ágoston után az első ember kegyelmi állapotáról, bukásáról, utódainak bűnhődéséről a szabad akarat erejéről és megcsonkulásáról, a tista természetről, az átok alatti természet felszabadulásáról, a Megváltó Krisztus gyógyító segedelméről, az elsó és második kegyelem közti különbségről, s mindkettőnek a szabad akarattal való összhangjáról, végül az emberek és angyalok predestinációjáról előadott, sokak szemében újnak, sőt csodálatosnak tűnik fel, mivel ismeretlen régi igazságok. E régi igazságok kibányászása és alkalmazása közben nem adott helyet elméjében semrn.iféle elfogultságnak, csak a csodálatos égi tant követte; ellenben sokat kellett viaskodnia a mai teológiai iskolák véleményével. Nem volt rest az Istenhez intézett könyörgésekben, nem sajnálta sok évnek megfeszített munkáját, csakhogy megérthesse e szent doktor gondolatait. Mostanában is előfordul, hogy Ágostont idézik egy-egy vitás részletkérdés eldöntésénél, de kiszakított idézetekkel. Kevesen szánták azonban rá magukat, hogy egész tanítását rendszerben összeállítsák, amely nélkül pedig, ezt bátran mondhatja, e tudósnak gondolataiba és tanításába senki sem tekinthet bele. Természetesen magát sem tekinti csalódhatatlannak. Tévedhetett egy s más kérdésben. De azt biztosan tudja, hogy nem a katolikus igazság kifejtésében, legfeljebb Ágoston gondolatainak tolmácsolásában. (67) Alázatosan kijelenti, hogy mindabban, amit e sokrétű és nehéz kérdésről, nem ugyan a saját, de e szent doktor véleménye alapján kifejtette, az Egyház és a Szentszék ítélete alá bocsátja magát és annak véleményétől függ. (68)
(67) "Nec vero mihi ipse arrogaverim, me nulla ex parte eius aberasse sententia. Homo sum, humanorum lapsuum periculis obnoxius: quae sicuti cavi quantum potui, ita ignoscet Lector ubi non potui... Quod sicubi hallucinatus fuerim, hoc scio, me non is Catholica veritate, sed Augustini sententia asserenda cecidisse"
(68) "...ut illud iam nunc teneam si tenendum, revocem si revocandum, damnam et anathematizem, si damnandum et anathematizandum esse judicaverit."
Mert nem akar eltávolodni még gondolatban sem egyházától.
Valóban, a könyv maradék nélkül visszaadja Ágostonnak a bűnről, kegyelemről és az isteni eleve elvégzésről vallott tanítását. (69)
(69) "Jansens Buch enthielt wirklich den reinen Augustinismus, ungleich reiner als ihn Bajus zu repristiniren versucht hatte ohne Concessionen an den Protestantismus. Eine Darstellung des Jansenismus ist eben deshalb unnőtig, weil in ihm die Augustinische Sünden-, Gnaden- und Prädestinationslehre so correct wiedergegeben ist", írja felőle Harnack Dogmengeschichte, III. k. 742. l.