Protestáns Szemle, 1909. 157-167. o.

Kálvin és a magyar reformátorok

Írta: S. Szabó József

Volt-e Kálvin közvetlen, személyes érintkezésben valamelyik magyar reformátorral? E kérdésre az eddig adott feleletek nagyon bizonytalan alapokra támaszkodtak. Sejtések, föltevések, homályos hagyományok után indultunk. Egyik föltevés, éspedig nem kisebb embertől, mint Révész Imre, közvetett összeköttetés hivésére vezet bennünket. Révész ugyanis azt sejti, Sculteti Severin egyik elejtett megjegyzése után, hogy Dévai Bíró Mátyás az 1537. esztendő nyarán Baselben járt. (1) E föltevését több okkal is támogatja. Egyik az, hogy az ottani egyetemen tanított ez időben Grynaeus Simon, mint a görög nyelv híres professzora. Tőlünk űzték el, a budai főiskolából, ahol némelyek szerint Dévait is tanította volna. (2) De ha ez felette kétséges is, az bizonyos, hogy kedves barátja volt Melanchtonnak, aki Dévait is szívből szerette. E réven tehát a Dévai baseli útja nem éppen lehetetlen. De fontosabb ennél az, hogy Dévai Baselben nyomatta ki a hírhedt vitázó franciskánus barát, Szegedi Gerqely ellen írt "Disputatió"-ját, (3) amint azt Révész Imre bebizonyította. (4) Evégett ment tehát oda Nürnbergből, ahol akkor az ottani Szent Sebaldus templom lelkészénél, Vitus Tódornál huzamosabb ideig tartózkodott. Vitus Tódor egykor tanuló-

Dévay Bíró Mátyás, az első magyar reformátor életrajza és irodalmi művei. Írta Révész Imre. Pest 1863, 45 o.
(2) Bod Péter: Magyar Athenas. 69 o.
(3) Meg kell említenünk, hogy e föltevést ugyan azóta erősen megingatták, de végképpen meg nem döntötték a Szilády Árontól közzétett adatok. Ld. "Az tiz parantsolatnac ah hit agazatinac am mi at' a'ninac, aes ah hit petsaetinec ro^eviden valo mag'ara'zatta. Mat'as Devai'." Kiadja a Magy. Tud. Akadémia Budapest. 1897. 115 sköv.
(4) I. m. 70-71 o. Ld. még Szabó K. Régi Magyar Könyvtár III. k. 98. o.

158

társa Dévainak Wittenbergben, s attól kezdve lelki-testi jó barátja. Melanchton is legbizalmasabb, jó barátjai közé számította.

Baselben Cratander Andrásnak volt messze földön nevezetes nyomdája. A wittenbergi tudósok közül is többen nála nyomatták műveiket. E nyomdát 1535-ben egy társaság vette át, mely úgyszólván, tudós emberekből állott. Vezetője Oporin János, családi nevén Jean Herbst, előbb a baseli paedagogiumban, majd 1536-tól az ottani egyetemen a görög nyelv tanára, akivel Kálvin baseli tartózkodása alatt meleg barátságot kötött. Ő volt a nyomda szellemi intézője, a kiadandó művek megválogatója. A társaság többi tagjai: Platter Tamás, a baseli gimnázium igazgatója, Lasius (Rauch) Balthasar, a nyomda felügyelői, a művek korrektorai és Winter Róbert, egy gazdag ember, aki a költségeket adta. (1) Ebben a nyomdában látott napvilágot a Kálvin világhírű Institutiója 1536-ban Ez a nyomda adta ki a Dévai Disputatióját is 1537-ben. Ha ő akkor Baselben járt, ott bizonyosan olvasta az Institutiót, s hallhatta azokat a tudósokat (Grynaeus, Oporin, Platter stb.), akik Kálvinnal szoros baráti viszonyban voltak, s eszméinek hatása alatt állottak.

Íme, itt egy szál, melyről eddig, nagy valószínűséggel, kimutathattuk, hogy közvetve összeköti egyik reformátorunkat Kálvinnal. Az ő fennmaradt nagyszámú leveleiben magyarokhoz írottakat nem találunk. Azalatt az öt év alatt, amely a genfi akadémia alapításától, 1559-től Kálvin haláláig eltelt, magyar ifjak nem látogatták ezt a főiskolát. A legelső, aki hazánkból a genfi akadémiára beiratkozott, Szikszai Hellopaeus Bálint, Debrecen nagynevű lelkésze, 1566. okt. 12-én van bejegyezve. Két nappal később látjuk beírva Thuri Mátyást, aki 1572-ben a debreceni iskola igazgatótanára lett. (2) 1572 körül tanult Genfben Paksi Mihály; (3) 1580. júl. 28-án ezt a beírást találjuk: Gregorius Horváth, Charci filius, Pannonius; 1580. aug. 7-éről: Mathias Polianii, Ungarus, stud. theol.; 1584. jún. 12-ről: Georgius Enyedinus, Transsylvanus. (4) Ha még megemlítjük, hogy 1570-ben Skaricza Máté töltött néhany napot Genfben, akinek ott, egyebek között, Kálvin sírját is

(1) Correspondance des Réformateurs dans les pays de langue française. A.-L. Herminjard. VI. k. 206-7. és IV. k. 207 o.
(2) Révész J. Figyelmező 1870. 285 o. Bod. I. m. 305 o.
(3) A hazai és külföldi iskolázás a XVI. században. Frankl V. Budapest, 1873. 245 o.
(4) Le Livre du Recteur catalogue des etudiants de l'Academie de Genéve de 1559-à 1859. Genève. 1860. 15. 26. 40. o.

159

megmutatta a nagy Béza egy emlékjel nélküli, sima hant alatt a D. Péter temetőben; (1) és hogy 1596-ban Szenczi Molnár Albert járt és időzött Genfben néhány napig: (2) – körülbelül elszámláltuk mindazokat, akik a reformáció századában Magyarországról a Kálvin városában megfordultak. (3)

A genfi akadémián különösen a XVIII. században tanultak nagyobb számmal magyar ifjak. Közülük a kiválóbbakat, beiratkozásuk idejével együtt, a rektor könyvéből idejegyzem: Tiszabecsi E. Tamás (1655 jún. 3); Szathmári István Debrecenből (1763. aug. 30); Ormós András (1777 aug. 5); Bodola Sámuel Erdélyből, ahonnan feltűnő sokan jártak Genfbe (1779); Péczeli József (1779); Fodor Gerzson Debrecenből (1790).

Mint ezekből láthatjuk, a magyar református hittudósok Genffel való összeköttetésének biztos nyomaira Kálvin halála után akadunk. Bod Péter ugyan említi, közelebbi utalás nélkül, hogy Szegedi Gergely, Méliusz reformátortársa Debrecenben, Kálvin idejében Genfben tanult. (4) Ezt azonban hiteles adat nem támogatja. Annyit tudunk, hogy Szegedi, vagy Petrovics Péter, vagy Debrecen város költségén, 1556-ban a wittenbergi egyetemen járt, ahonnan 1557 nyarán hazajött, s Kálmáncsehi után debreceni lelkész lett. (5) Hogy ezt megelőzőleg tanult volna Genfben, – nem hihető. Ekkor még ott csak középfokú tanintézet, az ún. Rive-kollégium volt, melyben a tanítás a középkori triviumon alapult. A latin nyelv mellett a franciát tanították úgy-ahogy, meg a görög és héber elemeit. Csak egy teológiai diszciplína volt benne: az írásmagyarázat, melyet Kálvin tartott. (6) Ilyen intézetet ifjaink nem látogattak. Egyetlen lehetséges esetet fogadhatunk el arra nézve, hogy Szegedi Genfben megfordult. Azt, hogy Kálvin látása és hallása vonzotta oda. A nagy reformátor híre, neve már akkor egész Európát beragyogta és sokan

(1) Skaricza Máté: Szegedi István élete. Ford. Faragó Bálint. Mezőtúr, 1900. 57 o.
(2) Szenczi Molnár Albert. Írta Dézsi L. (Magy. Tört. Életrajzok). 59-60. o.
(3) A rektor könyvébe nincsenek a tanulók valamennyien bejegyezve; nincsenek azok, akik a genfi egyház szigorú konfesszióját az iskolai törvényekkel együtt, alá nem írták. Ld. Calvin fondateur de l'Academie de Genève. M. Charl. Borgeaud. Paris, 1897. 35. o.
(4) I. m. 254. o.
(5) Szegedi Gergely énekeskönyve. Szilády Áron. Budapest, 1893. Függelék II.
(6) Histoire de l'Université de Genève (L'Academie de Calvin) 1559-1798. Charl. Borgeaud. Genève 1900. 16-18. o.

160

voltak, akik vágytak őt személyesen látni és hallani. Már első genfi működése és az Institutio reá terelte a közfigyelmet. Bullinger Henrik Zürichből 1537-ben ezt írta neki: "A férfiak, akik ezt a levelet viszik, angolok. Mennek hozzátok Kálvinnak és Fárelnek látása végett." (1) Mennyivel inkább óhajthatták látni Kálvint később, amikor még nagyobb lett, sokan, ezek közt talán Szegedi is!

Erre a kívánságra vihetjük vissza azt a föltevést is, mely szerint Thuri Pál, egyik leglelkesebb kálvini irányú reformátorunk, szintén hallgatta Kálvint. Hogy nagy becsülője, sőt bámulója volt neki, ha történetíróink (Bod, Budai Ézs.) egybehangzóan nem állítanák is, tetteiből láthatjuk. Az Institutióra írt híres latin distichona egész Európában szállóigévé vált. Ezt választották mottóul azok a strassburgi teológusok is, akik 1863-tól 1890-ig 59 nagy fóliókötetben adták ki Kálvin összes műveit. (2) A Thuri Pál Genfben való személyes tartózkodására azonban adatokkal szintén nem rendelkezünk.

Munkáikat is elenyésző csekély számban nyomatták reformátoraink Genfben. Míg Wittenberg és Basel sajtója csak úgy ontotta a magyar reformátorok iratait is, Genfben a reformáció századában magyar szerzőktől csak négy munka jelent meg; azok is Kálvin halála után a Béza hatása alatt. E négy munka a Károlyi Péteré (1570), Szegedi Kiss Istváné (1573), Laskói Csóka (Monedolatus) Péteré (1584) és a Szikszai Hellopaeus Bálinté (1585) (3) A Szegediét (Assertatio de Trinitate) Skaricza adta át személyesen Bézának, aki aztán azt kinyomatta; (4) Hellopaeus pedig Béza kedves tanítványa volt, akivel azután is állandóan fenntartotta az összeköttetést. Így került a sákramentomokról (De Sacramentis) szóló latin műve a genfi nyomdába.

Az eddig elmondottak, mint láthatjuk, reformátorainknak Kálvinnal való személyes érintkezésére biztos támasztékot egyáltalában nem nyújtanak. Feltűnő, hogy még a kálvinizmus nagyarányú hódítása után is csak egy pár ifjú ment hazánkból a kálvinistaság főfészkébe, holott Wittenberget 1529. szeptember 7. óta, amikor Szalai Mihály személyesen az

(1) A-L. Herminjard i. m. IV. k. 310. o.
(2) L. Joannis Calvini opera, quae supersunt omnia. Ed. Guilielmus Baum, Eduardus Cunitz, Eduardus Reuss. vol. I. (Corpus Reformatorum. vol. XXIX.) Brunsvigae, 1863.
(3) Szabó K. I. m. III. k. 184, 211. 215. o.
(4) Skaricza I. m. 57 o.
(5) Így nevezzük az első wittenbergi magyart Laskói Csóka Péterrel és utána Bartholomaeidesszel (Memoriae Ungarorum. 1817. 6. o.). Szalait követte ugyanazon év dec. 3-án Dévai Bíró Mátyás és Debreczeni Gergely, a János fia Sánai Laskói Csóka után azt írja: "Michaelem Szalai anno 1529. Math. Biró Dévai, christianae religionis in Hungaria propugnator et Georgius, Joannis Debreczeni filius subsecuti sunt." (Praelectiones publicae ctcet. kézirat a debreceni főiskola könyvtárában). Bartholomaeides és Révész J. (Tört. Tár VI.) Gregorius Joh. Debreczinust írnak. Ezt Révész Jánosi Gergelyre magyarosítja (Dévai Bíró Mátyás stb. 12. o.). Valószínűbb, Sinai szerint, a Debreczeni Gergely név.

161

első magyar nyelvű és származású ifjú iratkozott be az ottani egyetemre, az egész században szakadatlanul nagy számmal látogatták ifjaink, éspedig azok is, akik itthon a kálvini irány leglelkesebb és legtörhetetlenebb terjesztői lettek. Ennek okát a Kálvin felé hajló Melanchtonon kívül főként a Wittenbergben 1545-ben megalakult és 1555-ben szervezkedett magyar coetusbnn kell keresnünk. Ebben otthont, kellő utasítást, tájékoztatást, sőt anyagi segítséget is talált az ifjú ember, míg Genfben mindezt nélkülöznie kellett. Tudjuk, hogy Krakkóba is az ott szervezett, s az egyetemtől is támogatott magyar bursa vitte ifjainkat. Csak mikor a wittenbergi coetus megerősödött, akkor kezdettek a krakkói egyetemről, mely a katolicizmus mellett megmaradt, lassan-lassan elmaradozni a reformációtól lelkesített ifjaink.

Az eddig nálunk közismeretes publikációkból tehát szinte kategorikusan kimondhatnánk, hogy Kálvinnal magyar reformátor nem beszélt. Egy levél azonban, mely eddig kikerülte a figyelmet, ennek a kategorikus következtetésnek határozottan ellene mond. Igenis megfordult Genfben Kálvinnál egy magyar reformátor és értekezett vele. Meddig volt ott, nem tudjuk, de hogy ott volt, az bizonyos. Azt a levelet, melyben említés van róla, 1544 október 13-án írta Kálvinnak Genfbe Valérand Poullain Strassburgból. Poullain Flandriából, Lille-ből származott. Nevers-ben, vagy Bordeaux-ban tanult Kálvin egykori párizsi tanárától, Cordier Mathurintól. Majd a löveni egyetemre, s onnan Párizsba ment, ahol belejutott a reformáció sodrába, és üldöztetve, Strassburgba menekült. Itt Bucer Márton reformátor szívesen fogadta, és a nála lévő Isemburg gróf fiúk nevelését bízta reá. Ezeket, más német fiúkkal együtt, főként a francia nyelvbe vezette be. A strassburgi francia református egyháznak lelkes tagja, s az abban Kálvint követő lelkésznek, Brulli Péternek (előbb dominikánus szerzetes Metzben) fáradhatatlan híve, magának Kálvinnak rajongó bámulója és tisztelője, akit egyik levelében kérve-kér: hadd tekinthesse őt atyjának!

162

Érdekes itt följegyezni, hogy azt a munkát, amelyet Kálvin Strassburgban zsoltárfordításaíval és azoknak megzenésitésével megkezdett, eltávozása után is továbbfolytatták. Poullain egy levelében azt írja Kálvinnak, hogy himnuszok készítéséről és a zsoltároknak gall ritmusra leendő átdolgozásáról tanácskoznak, mert nincsenek bűnbánati, úrvacsoraosztási, béke, háború, pestis stb. idején énekelhető alkalmi énekeik. Nagyon örülnének, ha ebben a dologban valamit kieszközölhetne számukra, vagy Marotnál, vagy másvalakinél. (1) Ámde Marot ekkor (1544 május 26) már elhagyta Genfet, ahol mint üldözött, Kálvin mellett huzamosabb ideig tartózkodott. Torinóba vonult, ahol 1544 augusztus havában, 47 éves korában meghalt. (2)

A fentebb említett, 1544 október 13-án kelt levélben szóról-szóra ezt írja Poullain Kálvinnak: "A te leveledet október 9-én átadta az a bizonyos magyar, tekintélyes férfiú, akivel azonban még nem beszélhettem. Mert mikor őt reggelire magammal akartam vinni, azzal mentette ki magát, hogy őt már Bucer úr hívta meg.". (3) Többet a levelekben erről a magyarról nem találok. De ez kétségen felüli bizonyossággal mutatja, hogy 1544-ben október 9-ét megelőzőleg egy tekintélyes magyar ember látogatta meg Kálvint Genfben, akit a reformátor levéllel küldött Strassburgba. Neve nincs említve. Herminjard is hallgatással mellőzi az ő kiadásában. Pedig ez a bámulatosan sokat tudó férfiú, a laus[anne]-i egyetem tanári karának dísze, aki egész életét Kálvin és reformátortársai leveleinek összegyűjtésére és kiadására szentelte, (fájdalom, a halál elragadta 1898-ban, mielőtt nagy művét befejezhette volna), ez a férfiú a leveleket bőséges magyarázatokkal és történeti földerítésekkel közli. A magyar férfiú kilétéről azonban nem tudott semmi nyomra vezető adatot találni. Mi megpróbáljuk, történeti egybevetések útján, megállapítani, hogy ki lehetett az a nevezetes egyén, a Kálvint meglátogató, tekintélyes magyar férfiú.

Előrebocsátom, hogy nem keresek benne huzamosabb ideig Genfben tanuló embert, hanem csak látogatót, akit bi-

(1) A.-L. Herminjard i. m. IX. köt. 248. o.
(2) Marot 30 átdolgozott zsoltárát 1541-ben adta ki Párizsban Etienne Roffet. Még azon évben Antwerpenben is megjelent teológusoktól, főleg M. F. Pierre-Alexandre-től, Mária magyar királynénak, akkor Németalföld kormányzójának hitszónokától átnézve. A korán elhalt Marot nyomába, mint a helyét reformáció ének- és zeneköltője, Eustorg de Beaulieu lépett.
(3) A-L. Herminjard i. m. IX. k. 341 o.

163

zonyára a Kálvin neve és híre vonzott, személyesen is óhajtván találkozni ezen rendkívüli férfiúval. Genfben akkor még mindig nem volt akadémia. A Rive-kollégium állott, de az igazgatójától, Castellio Sebestyéntől támasztott hittani viszály magasan csapkodó lángja miatt e kisebb intézet működése is meglehetősen meg volt bénítva. Iskolát külföldi ember Genfben még ekkor nem kereshetett, csak személyt, akin Európa szeme függött.

Elsősorban Dévaira lehetne gondolnunk, akiről tudva van, hogy élte végén a kálvini irány felé hajolt. Egyébként sem látjuk benne a hithű lutheránust, noha némelyek a "magyar Luther" névvel tisztelték meg. Az 1537-ben kiadott Disputatiójában már az úrvacsoránál szellemi kenyérről beszélt, s felfogása az úrvacsoráról nagyon közel állott Kálvinéhoz. A praedestinációt pedig egészen Kálvin szellemében fogta fel és adta elő. Néhol szinte szó szerint egyezik a két reformátor felfogása, amin nem csodálkozunk, ha tudjuk, hogy mindkettő Augustinusból merített. Nem lehetetlen azonban, hogy Dévai könyve megjelenése előtt olvasta Kálvin Institutiójának első kiadását – vagy Wittenbergben Melanchtonnál, vagy Nürnbergben Vitusnál, vagy Baselben, ha ott megfordult. Az Institutio első kiadásából különben sok felé nem jutott. Hamarosan szétkapkodták, s valószínű, hogy nem is sok példányt nyomtak belőle. Franciaország nem kapott ebből a kiadásból. Helvécia és Németország vette meg. A poitiers-i akadémia kitűnő tanára, Charles de Sainte Marthe (latinul Sammarthanus) 1537 áprilisában így írt Kálvinnak: "Semmit tőled nem irigylek, csak azt fájlalom, hogy el vagy tőlünk ragadva, és hogy a másik beszélő Kálvin, ti. az Institutio Christiana sem érkezik hozzánk. Irigylem Germániát, mivelhogy azt, amit ő, el nem érhetjük." (2)

Dévai 1541-ben harmadízben ment ki Wittenbergbe. Kint akart állást keresni, de ez a törekvése nem sikerült. Az egész 1542. év folyamán kint tartózkodott. Kétségkívül megfordult jó barátjánál, Vitusnál is, aki már akkor a regensburgi értekezleten Kálvinnal megismerkedett, és ennek úrva-

(1) A különben tudós Castellio nagyravágyó és veszekedő ember volt. Alig foglalta el a Rive-kollégiumban igazgatói tisztét, mindjárt elkezdett civódni egyik tanártársával, Mussard Péterrel. Később – mint tudjuk – Kálvinba kötött bele. Évekig tartó küzdelem keletkezett kettőjük közt. A vége az lett, hogy Castelliónak távozni kellett Genfből (1544 végén). Báselben Oporin alkalmazta nyomdai korrektorként. Később ott egyetemi tanárrá választották.
(2) A.-L. Herminjard i. m. IV. k. 221. o.

164

csorai tanát helyeselte. (1) Így érthetjük, hogy vele társalogván Dévai, harmadszori visszatérése után határozottan a Kálvin úrvacsorai nézetét hirdette. Ez a visszatérés azonban már 1543. tavaszán megtörtént, (2) s így a Kálvint látogató, tekintélyes férfiút Dévaiban nem kereshetjük.

Egy másik kálvinista, magyar reformátor, Debrecenben a Dévai utóda, a Beregszászon mártírhalált halt Radán Balázs. Ezt a nevet is fölemlítem itt. Bizonyos kézenfekvő föltevés mellett nem éppen lehetetlen genfi utazása. Azonban őt illetőleg még csak tapogatózunk. Szilády Áron szedte össze a reá vonatkozó, napfényre jutott adatokat. (3) Nem tudjuk, mikor és hol született. 1550 körül bukkan fel, mint debreceni lelkész. Bakóczy János a debreceni lelkészekről írt nagybecsű történetében (kéziratban a debreceni ref. kollégium levéltárában) annak a sejtésének ad kifejezést, hogy a wittenbergi egyetem anyakönyvébe 1545. novemberében beírt Blasius Debreczinus nem más, mint Radán Balázs, ami hihető. (4) Akkor több debreceni fi egyszerűen csak "debreczeni"-nek írta magát. A krakkói egyetem anyakönyvébe 1558-ig hat Debreczinust, a wittenbergibe a XVI. században 19-et találunk bejegyezve. Azt is tudjuk, hogy máshonnan származott nagy embereink is pusztán csak szülőföldükről nevezték s írták az anyakönyvekbe be magukat, pl. Mathias de Dewa, Sebastianus de Károly, Stephanus de Gálszécs (Krakkóban), vagy Stephanus Szegedinus (Kiss), Paulus Thurius (Farkas), Caspar Carolus (Radics) stb. (Wittenbergben). De a legplau-

(1) Kálvin úrvacsorai tanát egy kis munkában francia nyelven még 1536-ban megírta. A művet 1539-ben, mikor a svájci és német reformáció egyessége napirenden volt, gondosabban átdolgozta. 1541-ben kiadta ily cím alatt: "Petit traicté de la saincte cè ne de nostre Seigneur." E művet 1544-ben Nicolas des Gallars latinra fordította, mely 1545-ben jelent meg (Libellus de coena Domini). Ez vitte szét a Kálvin tanát. Vitus tetszéssel fogadta a könyvet. Kálvin így ír neki (1546. márc. 17.): "Nagyon örülök, hogy az úrvacsoráról való könyvem neked tetszik." A.-L. Herminjard i. m. IX. 415. o.
(2) Adalékok Dévai Bíró Mátyás élettörténetéhez. Fraknói V. Történelmi Tár 1880. 5. o. (3) Régi Magyar Költők Tára. Ötödik köt. Budapest, 1886. 265 sk. (4) Bartholomeidesz, Révész J. és utánuk Frankl Bl. Dobertzinnek írják. Bod P. (Hist. Hung.) Blasius Debreczinensisnek. A wittenbergi bursa anyakönyvében szintén világosan Bl. Debreczinus. Ezt elfogadhatjuk, mert sajátkezű bejegyzése, de mindenesetre magyar ifjútól eredt bejegyzése az illetőnek, míg az egyetemi anyakönyvbe a rektorok könyvéből németek írták át, tele hibákkal, a neveket. – Ez a Debreczeni Balázs Literáti Ferenccel együtt alakította meg 1545-ben a wittenbergi magyar coetust, mely az egyetem oltalma alatt törvények szerint 1555-ben szervezkedett.

165

zibilisebb eset, mely a Bakóczy föltevését támogatja, a Félegyházi Tamásé. Őt a wittenbergi egyetem anyakönyvében (1564) így találjuk beírva: Thomas Debreczinus. Frankl 1873-ban kifejezést adott azon véleményének, hogy e név alatt Félegyházi Tamást kell keresnünk. (1) S ma már bizonyos, hogy csakugyan ő. A wittenbergi coetus anyakönyvében, ahová sajátkezűleg írta be magát, ezt a nevet találjuk: Thomas F. Debreczinus. (2) Ez eset analógiájára a Blasius Debreczinust is fölvehetjük Radán Balázsnak. (3) De erről csak távoli hozzávetéssel mondhatnánk, hogy Wittenberget megelőzőleg járt Genfben. Kereshetnénk még Radán Balázst az 1543-ban Wittenbergben tanult Blasius Biharinusban, (4) azonban ez is csak homályban való tapogatózás.

Közelebb járunk a valósághoz, s nagy valószínűséggel oldjuk meg a kérdést, ha adataink alapján a Kálvint meglátogató tekintélyes férfiút Szegedi Kis Istvánban véljük föltalálni. Szegedi 1543 március 22-én iratkozott be a wittenbergi egyetem hallgatói közé. Ekkor már 38 éves volt. Egy hónappal előbb Heltai Gáspár, vele egyidejűleg pedig Abádi Benedek, Mohi Ferenc és Bihari Balázs írták alá a wittenbergi iskolai törvényeket. Mindezek, az utolsót kivéve (ha ugyan nem ő Radán Balázs), a magyar kálvinizmus zászlóvivői. Heltai Kolozsvárt, Abádi, a Dévai barátja Szegeden, Mohi a Tiszáninnen, a felső megyékben Thuri Pállal és Károli Gáspárral együtt terjesztette a kálvini reformációt. Valamennyi

(1) Frankl i. m, 190. o.
(2) Iskolatörténeti Adattár. Szerk. Thury Etele. II. köt. Debrecen, 1908. 18. o.
(3) A debreceni városi jegyzőkönyvben az 1547. évről (50. o.) ilyen név fordul elő: Joannes Radavan. Ez közel áll a Radanhoz. A Radan nevet úgyis próbálgatták Ráda vagy Rádainak olvasni. Vajon nem Radván vagy Radványi-e? Az eddigi gyér adatok ugyan ellene szólnak, de föltétlenül ki nem zárták. Lassanként sok elferdített, helyes névre jövünk reá. Igy jöttem most is egyre. Félegyházival egyidejűleg tanult Wittenbergben, az anyakönyvi bejegyzés szerint, egy Joh. Schannak. Ez kétségkívül Csanak János, debreceni fi. A Csanak család ma is virágzik Debrecenben, de kiterjedt volt már a reformáció idejében. A városi jegyzőkönyvben l547-ről Csanak Lászlóról, 1548-ről Cs. Györgyről, 1549-ről Cs. Ferencről tétetik említés.
(4) E nevet Bartholomaeidesz világosan így írja. Révésznél azonban Byhorniust találunk. Melyik a valódi? Hajlandók vagyunk az érthetőbb Biharinusnak hinni.
(5) Révész J. és Frankl Mohi Ferencet Franc Mobinusnak írják. Bartholomaeidesz Franc. Mohinusnak. Ez a helyes. Mohi Ferenc részt vett az I. erdődi zsinaton és a gönci zsinaton (1566). Az ebből a tiszántúli lelkészekhez írt levélben, mint a tiszáninneni reformátusok egyik vezéralakja, "mestere" tűnik fel. Ld.: A XVI. században tartott magyar református zsinatok végzései. Kiss Áron Budapest, 1881. 15. és 448. o.

166

közt legtöbbet tett azonban a magyar kálvinizmus érdekében a tudós Szegedi Kis István, aki, ha Skariczának hihetünk, (1) még Méliuszt is úgy hódította el, hosszas vita után, az úrvacsorai tanban a Brenz értelmét vallók táborából.

Mikor Szegedi 1543 tavaszán Wittenbergbe ment, az egyetem rektori tisztét Cruciger Gáspár viselte. Róla tudjuk, hogy ő a wittenbergi hittudósok közül, Melanchtont követve, Kálvin úrvacsorai tanához vonzalmat tanúsított. Kálvinnal éppúgy, mint Melanchton, a németországi vallásértekezleteken, főként Regensburgban, meleg baráti viszonyt kötött és tartott fenn. Éppen ekkor történt, hogy az úrvacsorai tan miatt Luther és Melanchton között bizonyos elhidegülés jött létre. Luther, a besúgások alapján, kételkedni kezdett Melanchtonban, hogy többé nem az ágostai hitvallás úrvacsorai tanát követi. Ez nagyon kínos érzést keltett mindkettőjükben, s Melanchton, ismerve a Luther heves természetét, szinte el volt reá készülve, hogy Wittenbergből távoznia kell. A kellemetlen ügy azonban elsimnlt. Luther, hogy a dolgot végképpen tisztázza, egy félreérthetetlen, határozott tanformát szándékozott készíteni s a wittenbergiekkel aláiratni. De, mint 1544 szept. 7-én Cruciger írta Vitus Tódornak, (2) ezúttal engedékenynek mutatkozott Luther azok iránt, akik másképpen gondolkoztak, mint ő. Szegedi ezt az egész vitát már nem ifjúi felületességgel, hanem érett megfontolással, kiváló képzettséggel hallotta és mérlegelte. Tettei mutatják, hogy nem Lutherhez, hanem Melanchtonhoz és Crucigerhoz szegődött, akik őt barátságukba is fogadták.

Ehhez járult, hogy a Kálvin neve és működése mindinkább emlegetetté lett, s reformátori iratait Németországban is széles körben olvasták. Az Institutio latin nyelven már második kiadásban forgott közkézen. Ismerték kátéjának 1538-as kiadását. Több kisebb reformátori irata mellett ez időben lépett fel irodalmilag is az anabaptisták ellen, (3) mely tényét Wittenbergben is tetszéssel fogadták, miután az anabaptistáknak egy új szektája fenyegette a lutheri reformációt.

El lehet képzelni, hogy a wittenbergi izzó légkörben, Melanchton és Cruciger hatása alatt, Szegedinél vágy támadt

(1) Idézett műve 15. o.
(2) Melanthonis opera V. 476. 477. o. Bretschneider: Corpus Reformatorum.
(3) Művének a címe: Brieve instruction contre les Anabaptistes. Genèéve. 1544.
(4) A.-L. Herminjard i. m. IX. 329. o.

167

arra is, hogy Kálvinnal találkozzék. Tudásvágya különben is határtalan volt. Ez ösztönözte, hogy előbb a bécsi, majd a krakkói, végül idősebb korában, a wittenbergi egyetemre menjen. Nagyon valószínű, hogy Genfet és Kálvint is látni kívánta, sőt, mint a fentebb szóról-szóra idézett levélrészletből látjuk, még Strassburgba is elment a nagyhírű Bucerhez. Föltevés, de összevág a Szegediről ismert adatokkal. Tudjuk ugyanis róla, hogy wittenbergi tanulása után a külföldről 1545-ben érkezett vissza hazájába. Kétségkívül az év elején, vagy az előző év végén, mert 1545-ben már két helyen is (Csanádon és Gyulán) tanított, (1) ami pár hó leforgása alatt aligha történt meg. Ily körülmények közt volt ideje, hogy 1544 októberében Genfben Kálvinnál és Strassburgban Bucernél megforduljon, s tőlük mint határozott kálvini irányú reformátor térjen vissza.

Erre egyedül az lehet a nyomós ellenvetés, hogy egykorú életírója és tanítványa Skaricza semmit sem tud Szegedi genfi útjáról. Igaz. De hát ő több olyat elhallgat, amit ma már bizton tudunk, és Földváry László kimutatta azt is, hogy a Szegedi halála után 10 év múlva puszta emlékezetből írt életrajza nem mindenben megbízható kalauzunk. Tőle tehát ezúttal is eltekinthetünk, mivel egyébként is csak negatív bizonyítékot nyújt, s míg a tény hiteles pozitív cáfolatát megbízható okmányban nem találjuk, Szegedi Kis Istvánt tarthatjuk a Kálvinnal személyesen találkozó reformátorunknak, a mindenképpen tekintélyes férfiúnak.

S. Szabó József

(1) Szegedi Kis István élete. Írta Földváry László. Budapest. 1894. 23. o.
(2) I. m. 24-28. o.

Ennek a cikknek helyesbítő folytatása is van. [NF]