Protestáns Szemle, 1909. 414-417. o.

Külföldi irodalom.

Ismerteti: Rácz Lajos

Georges Pellisier: Voltaire Philosophe. Paris, 1908., A Colin. 3. fr. 50. p. 304.

E kötetben a kitűnő író és moralista Voltaire-nek, a XVIII. század szellemi királyának, a francia szellem, a felvilágosodás kora legnagyobb befolyású képviselőjének filozófiai felfogását ismerteti, oly értelem véve ezt a filozófia szót, amint azt a XVIII. század vette, vagyis ide számítva a metafizikán és morálon kívül a vallást, politikát, sőt fizikát is. Voltaire a filozófia terén nem volt nagyon eredeti szellem, nem termelt új eszméket, mint filozófiai író egyáltalán nem áll első helyen; ő főként az angol filozófusok: Locke, Newton, s az angol szabadgondolkodók tanítványa; s feladata e téren az volt, hogy azok komoly, olykor elvont eszméit népszerűsítse, – s ő e feladatának páratlan szellemmel, ügyességgel és művészettel felelt meg. Mint Pellissier mondja, hiányzott belőle mind a metafizikai tehetség, mind a tudományos feltalálás, mind a misztikus hajlam ; ezért nem állított fel semmi illuzóri[k]us rendszert, – ezért korlátozta a tudományt a megfigyelés, a kísérlet határai közé, s ezért száműzött a vallásból minden természetfölötti elemet, s utalta azt a morálra.

Mindenki ismeri azt az elkeseredett harcot, amelyet Voltaire a vallás, ti. a Franciaországban uralkodó vallás: a katholicismus, annak türelmetlensége, fanatizmusa, elavult dogmái, babonái, kiváltságai, visszaélései ellen folytatott. De vajon miként vélekedett rólunk, protestánsokról? Rólunk se volt valami kedvező felfogása: a XVIII. század megcsontosodott protestáns ortodoxiája az élcelő, gúnyolódó, nagyon is józan felfogású, deista Voltaire-re nem gyakorolhatott kedvező befolyást, – s másfelől a hugenották kemény, zordon egyénisége, szigorú erkölcsi felfogása nem találhatott méltánylásra a sok tekintetben léha és frivol Voltaire-nél. A protestáns vallás, szerinte jobban közeledik az igazi keresztyénséghez, így tehát gyakran jóindulatot mutat iránta. Így milord Corns-

415

bury szájába a következő nyilatkozatot adja: "A mi anglikán vallásunk... kevésbé abszurd, mint a római, úgy értve, hogy a mi sarlatánjaink csak öt vagy hat portékával mérgeznek meg bennünket, míg a pápista sarlatánok legalább hússzal mérgeznek." A Catéchisme de l'Honnete homme című műben következőleg nyilatkozik a protestantizmusról: "Ez talán az összes vallások közül az, amelyet a legszívesebben fogadnék el, ha abba a szerencsétlen helyzetbe kerülnék, hogy egy felekezetbe kellene lépnem." Ellenségei azt állították Voltaire-ről, hogy értette a reformáció történeti jelentőségét. S tényleg azt mondja, hogy "egy kis szerzetesi perpatvar Szászország egyik zugában több mint 100 évi viszálykodást, ellenségeskedést és nyomorúságot idézett elő, több mint 30 nemzetnél." Ebben az állításában az a törekvése nyilvánul, hogy a nagy eseményeket kicsinyes okokból magyarázza. De azok, akik ezt a tételét szószerinti értelemben veszik, valószínűleg nem olvasták ama sorait (Essai sur les Moeurs, XVII., 242.), amelyekben a reformációt úgy jellemzi, mint "nagy forradalmat az emberi szellemben és Európa politikai rendszerében."

A prostestantizmus legkiválóbb felsősége a katbolicizmussal szemben, Voltaire szerint abban áll, hogy szükségképen a szabad gondolkozásra vezet; minden protestáns ember pápa. Így tehát az üldöző vagyis türelmetlen protestantizmus az ő szemeiben, ellentétbe helyezkedik saját alapelveivel, mintegy megtagadja önmagát. "Midőn mi üldözünk titeket, mi pápisták, írja Bertrandnak, mi következetesek vagyunk elveinkhez, mivel ti tartoztok meghódolni a mi anyánk: a szentegyház végzései előtt. Az egyházon kívül nincsen üdv; ti tehát vakmerő lázadók vagytok. De midőn ti üldöztök, ti következetlenek vagytok, miután ti minden szénégetőnek megadjátok a vizsgálódás jogát" (1763. dec. 26)." A protestantizmustól származik a lelkek és lelkiismeretek felszabadulása; Voltaire, aki ezt jól tudja, a reformátorokat úgy tekinti, mint a "filozófia" távoli előfutárait. Mindamellett a protestantizmus, bármik legyenek alapelvei, elnyomta és üldözte a többi vallásokat mindenütt, ahol uralomra jutott. Azokban az országokban, amelyek őt elfogadták, a katolikus egyház tekintélyét csak azért döntötte meg, hogy azt egy más egyház tekintélyével helyettesítse. A konciliumok végzései helyébe a szinodusok végzéseit tette, – de vajjon a dordrechti zsinat többet ér-e a tridenti zsinatnál? Minden reformátor, Wikleftől Lutherig, türelmetlen volt. De legkivált Kálvin az, aki ellen végtelen hévvel és gyűlölettel támad. Már azon is gúnyolódik, hogy a szobrok ellen írt, hogy a jó cselekedetek értékét leszállította, de Servet elítéltetése a düh és gyalázkodás féktelen kitöréseit váltja ki belőle. Mindent összevéve, úgymond, a protestáns türelmetlenség utolérte a katolikus türelmetlenséget. Servet Barneveldt gyilkosai

416

mit sem vethetnek Dubourg tanácsos gyilkosainak szemére, és a szent Bertalan-éj nem utálatosabb, mint az angol presbiterianizmus vagy a cévenok kamisardok [!] dühöngései. Egy holland protestánsnak írván (1759. jan. 5.), Voltaire kifejti, hogy a protestánsok nemigen vádolhatják másokban azt a fanatizmust, amellyel maguk is meg vannak fertőzve. "Nem kevésbé szükséges ... a türelmet önök közt hirdetni, mint miközöttünk. ... Ha valaki önök közt azt tartja, hogy lelkének üdve miatt a misét többre kell néznie a prédikációnál, azonnal megszűnik polgár lenni, mindent elveszít, még hazáját is. Önök nem tűrnék el, hogy akármelyik városukban a pap misét mondjon. Nem űzték-e el azokat a lelkészeket, akik nem írták alá tudomisén melyik tanformulát? ... Nem fosztottak-e meg állásától egy lelkészt, mivel nem akarta, hogy juhai örökre elkárhozzanak? Önök nem bölcsebbek, mint mi." A Dialogues chrétiens második dialógusában egy protestáns lelkész szövetkezik egy katolikus pappal a filozófusok üldözésére; az egyedüli különbség köztük csupán az, hogy a lelkész perfid szelídséggel akar a dologhoz látni. A Henriade-ban (X. 75) ugyancsak így nyilatkozik:

"Je ne décide point entre Genéve et Rome.
De quelque non divin que leur parti les nomme.
D'ai vu des deux cotés la fourbe et la fureur...
L'met l'autre parti crud également,
Ainsi que dans le crime est dans l'aveuglement"

(Én nem döntök Genf és Róma közt. Akármilyen isteni névvel nevezze is pártjuk őket, én mindkét félen csalárdságot és dühösséget láttam; egyik mint másik párt, egyformán kegyetlen a bűnben és az elvakultságban). E versek, amelyeket a költő IV. Henrik szájába ad, a valóságban az ő saját gondolatát fejezik ki. Ő némelykor a protestáns vallást elébe látszik tenni a katolikusnak; de ha az kevésbé abszurd és babonás is, végeredményében mégis keveset határoz a portékák száma, amelyekkel egy vallás minket megmérgez.

Voltaire-től nem vehetjük rossz néven, ha a protestáns vallást nem tudja méltányolni. Voltaire, a jezsuiták tanítványa, nem volt vallásos lélek; fiatalságát romlott, frivol társadalmi környezetben töltötte, melyben a vallás megvetése, kigúnyolása napirenden volt, s amelyben e tekintetben a léha, erkölcstelen abbék mentek elöl jó példával. Ő a fanatikus, türelmetlen, vakhitű babonás vallás, a tudatlan, erkölcstelen papság iránt a legnagyobb gyűlöletet, megvetést érezte, s Angliából, a szabads~ig, felvilágosodás hazájából (ahol három évet töltött száműzetésben) visszatérve, élete feladatának tekintette, hogy a vallásos és a politikai zsarnokság ellen harcoljon. Őt a vallásban meggyökeresedett bajok minden vallás ellen-

417

ségévé tették; azt hitte, hogy azok a vallás lényegéhez tartoznak. Lehet-e hát csodálnunk, ha semmi érzéke nem volt a protestantizmns iránt, ha Kálvin erkölcsi fensége lelkét érintetlenül hagyta, s Genf erkölcsi regenerációja helyett csak a Champel-téri máglya lángját látta?

De azért ne ítéljük el Voltaire-t, annyival inkább ne, mert mi neki nagy hálára vagyunk kötelezve. Úgy tekinthetjük őt, mint a francia protestantizmus megmentőjét. Nemcsak az üldözött Calas és Sirven családot ragadta ki a hóhér kezei közül, ami örökre hervadhatatlan babérral övezi szemeinkben homlokát – hanem a fanatizmus ellen intézett vakmerő, kemény és egész Európára kiható támadásaival elsőrangú tényező volt a fanatizmus letörésében és a vallási türelem fokonkénti térfoglalásának előidézésében, amit aztán 1789-ben az emberi jogok proklamálása követett. A vallások iránt érzett gyűlölködése végeredményében a vallásszabadság kivívására vezetett. Ez okból mi protestánsok mindig tisztelettel említhetjük Voltaire nevét!

Sárospatak.

Rácz Lajos.