Protestáns Szemle, 1909. 583-596. o.

Gályarabjaink megszabadítása

II.

Írta: Thury Etele

A zürichi egyház élén ekkor a főtemplom papja, Waser Gáspár állt, aki a többi templomok és az iskolák szolgáinak nevében szeptember 24-én jelentést tett a polgármesternek és a tanácsnak, melyben annak előrebocsátása után, hogy 33 magyar lelkész gályarabságot szenved, Zaffiusz levelére hivatkozik, melyből láthatják az Isten szolgáinak nyomorúságos állapotát és kibeszélhetetlen `nségét: A fogoly magyar prédikátorok sorsán kívül, az egész magyarországi evangéliumi egyház állapota is szeme előtt lebegett. Zürich a nem katolikus világ központjának érezte magát. "Nem kételkedünk abban, – írják –, hogy bölcsességteknek nagyon a szívére fog hatni, ha látja a sok száz dicső magyarországi elpusztított evang. gyülekezetnek a hű lelkipásztorok elrablása folytán bekövetkezett mostani nyomorúságos állapotát és az Isten sok szegény szolgájának kibeszélhetetlen nagy ínségét és nyomorúságait, melyek súlyosabbak, minthogy az oktalan állatok is kibírhatnák."

A zürichi városi tanács már másnap tárgyalta az ügyet. Elhatározták, hogy ezen szegény és nagyon szorult helyzetben levő személyek vigasztalására a szövetséges evangélikus rendeknél gyűjtést rendeznek, minthogy ez az ügy közös evangélikus ügy. A papság írjon Zaffiusznak, hogyan akarják a dolgot magukra vállalni, Zaffiusz oktassa ki a váltságdíjat előlegezett velencei kereskedőket is, hogy ezt az ügyet az ő vallásuk intézőihez Németországba is eljuttassák. Tehát sohasem akarták, hogy a megszabadítással járó összes pénzügyi terheket csupán az egyik fél viselje. Különösen fontos intézkedés volt, hogy megbízta a tanács a jeles, külföldön is jól

584

ismert zürichi teológiai professzort, dr. Heidegger Henriket, hogy az egyház nevében írjon Malapert Ábrahám baseli holland nagykövethez, és kérje meg, hogy befolyását érvényesítse kormányánál a foglyok javára. Ugyanezen megbízást vette Holzhalb tanácsos is, kinek a zürichi rendek nevében kellett írnia. De határozottan kimondták, hogy leveleiket, melyekhez a Velencéből érkezett levelek másolatait mellékelték, magános névvel szerkesszék. (1) Ez a félhivatalos eljárás kedvelt mód volt arra, hogy a svájci katolikus szövetséges államok esetleges beavatkozását elutasíthassák.

A tanács megbízásából Zaffiuszt is értesítették Zürichből a hozott határozatról, dr. Heidegger teológiai tanár hivataltársai és a városi tanács rokonszenvét fejezi ki Zaffiuszhoz küldött válaszában (2) a legszerencsétlenebb lelkészek iránt. Tudatja, hogy a gyűjtést mindenütt megkezdik, ez ügyben a tanács az evangélikus kantonokat megkereste, ezenkívül írtak Hollandia baseli nagykövetéhez, hogy spanyol szövetségesénél járjon közbe a Nápolyban levő foglyok megszabadítása érdekében. Minden követ megmozgatnak, hogy a lelkészek szabadon bocsáttassanak, kéri, hogy tanácsaival siessen segítségükre, s a Triesztből szabadulók menjenek egyenesen Zürichbe. Waser Gáspár a zürichi egyház lelkészei és az iskola tanárai nevében szintén szeptember 27-én válaszolt Zaffiusznak. (3) Értesíti, hogy levelét és a nagy veszélyben levő lelkészek kérvényét megkapták, részvéttel olvasták, már előbb is hallottak a magyarországi ev. egyházak és lelkészek üldözéséről, mely nem egyszer igen meghatotta őket. Üdvözli, hogy a foglyok szabadítása ügyében közbelépett, valamint az istenfélő derék kereskedőket, amiért a szükséges pénzt rendelkezésére bocsátották. Az Istennek ad kölcsön, aki a szegénynek ad, de még inkább az, aki a halálos veszedelem idején ad segítséget. Tudatja, hogy az egész ügyet feltárták és oltalmába ajánlották a városi tanácsnak, hol az nagy rokonszenvet és részvétet gerjesztett, s elhatározták, hogy ezt az ügyet a többi szövetséges evangélikus kantonoknak is ajánlani fogják, hogy a maga idejében egy gyűjtést rendezzenek, melyből a becsületes kereskedők kiadásait megtérítheti, s már a gályákra lekötözött foglyokat is meg lehet váltani.

Míg ezek történtek, a gályákon raboskodó 27 hitvallónak és a kimerülés miatt tovább menni nem tudó hat teátéi

(1) Az 1675. évi tanácsjegyzökönyvből közli dr. J. Häne i. h.
(2) Ember Pál: I. m. 448. o. Közli az 1675. szept. 27-én kelt levelet.
(3) Ugyanott: 450-451. o.

585

áldozatnak 1675 augusztus 23-ról kelt, névaláírásukkal ellátott (1) s Zürich város tanácsához címzett emlékiratszerű kérvényét vette Zaffiusz, melyben Pozsonyba idézésükat, elítéltetésüket, különböző börtönökben kiállott szenvedéseiket, a hazából való kihurcoltatásukat, és a gályákra történt eladattatásukat körülményesen előadják, s megszabadításuk ügyében közbelépésükért esedeznek. Ezenkívül vette az Isten nevéért a nápolyi gályákon rabságot szenvedő 27 magyar lelkésznek szeptember 5-én kelt s a zürichi egyház lelkészeihez és az akadémia tanáraihoz intézett levelét, melyben élénk színekkel rajzolják különböző helyeken kiállott nyomorúságaik és szenvedéseik történetét, kérik őket, hogy lépjenek összeköttetésbe a berni, baseli, schaffhauseni, genfi stb. teológusokkal, s bírják rá a svájci református szövetséges rendeket, hogy kérjék Lipóttól szabadonbocsáttatásukat, vagy kezeskedjenek eladási árukért, s küldjenek valami pénzsegélyt, fogságuk nyomorúságainak enyhítésére. (2)

Mind a két kérvényt Kocsi Bálint írta. Ez a derék férfiú nem hiába legfiatalabb volt köztük, a keserves gályarabság nem merítette ki annyira, hogy úgy a művelt külföldre, mint a hazába küldött leveleivel, ártatlanságuk teljes tudatában hírt ne adjon magukról, s ezekkel kiszabadításuk ügyét ne munkálja. Így 1675. október 5-ről Nápolyból a szent Januárius gályáról kelt levelében a debreceni egyház lelkészeihez fordult, melyben fájdalommal eltelve írja le öt hónap óta tartó szenvedéseiket, minden emberi segítségtől megfosztottak lévén, úgymond, éhségben, szomjúságban, szidalomban, káromlásban, vízen és szárazon, még az oktalan barmok természetét is meghaladó, kíméletlenül erőszakos munkákban, kegyetlen vereségben, éjjeli nappali rettegésben, testük-lelkük gyötrelmeiben várják az Úr szabadítását. A hegyekre vetik szemei-

(1) A kérvényt aláírták: Séllyei István pápai lelkész-püspök, Alistáli György szőnyi, Bátorkeszi István veszprémi, Szentpéteri Márton hetényi, Szomódi János szendi, Komáromi István ácsi, Szódóí András sárói, Kálnai Péter putnoki, Krasznai Mihály keleméri, Otrokocsi Foris Ferenc rimaszécsi, Jablonczai János béllyei, Szalóczi Mihály zubogyi, Köpeczi Balázs szkárosi, Körmendi György barsi, Ujvári János mezőörsi lelkészek; Kocsi Bálint pápai, Simoni Péter simonyi rektorok; Nikléczi Sámuel ujbányai, Mazari Dániel tamási, Nikléczi Boldizsár alsó[sz]tregovai, Végh András füleki, Trivkovics János lestei, Leporinus Miklós poltári, Zsedényi István dörgicsei, Bugány Miklós gömöri gályarab lelkészek, továbbá a Teátéban hátrahagyott hat rab: Harsányi István rimaszombati, Czeglédi Péter lévai, Kóródi János csöglei, Miskolczi Mihály füleki, Huszti Mihály keszi, Szecsei István sági lelkészek.

(2) Mindkét kérvény a zürichi Staatsarchivből.

586

ket, de onnan sincs semmi segedelmük! Pedig ha a szabadítás sokáig késik, ők üldözőik nagy örömére mindnyájan elvesznek, közülük heten máris meghaltak, most fekszik halva Paulovics Mihály Turóc vármegyéből. Az Isten irgalmasságára kéri őket, imádkozzanak értük; hallva rettentő nyomorgattatásukat, szánják meg szenvedő társaikat, járjanak el illetékes helyen szabadításnk ügyében, szükségeik fedezésére gyűjtsenek valami segítséget. Említi, hogy még 26-an élnek, köztük Séllyei István püspök. Hatan Teáténál elmaradtak tőlük, mert lábaikat a vas úgy feltörte, hogy menni nem tudtak, de hogy életben vannak-e, vagy meghaltak, nem tudja. (1)

Welcz György és testvére Filep nápolyi kereskedők, minden harmadnap meglátogatták és vigasztalták a láncon levő foglyokat, s amaz hetenként legalább egyszer ételt küldött nekik, s pénzsegélyt bocsátott rendelkezésükre, hogy éhen el ne vesszenek. (2) Zaffiusz pedig a nyert értesüléseiből buzdította kitartásra a hithősöket: ne csüggedjenek, aki Dániel társait az égő kemencéből, magát a prófétát az oroszlánok verméből, Jónást a cethal gyomrából kiragadta, róluk is gondot visel, mert nem aluszik az Izraelnek őrizője. Bízzanak. Már három hónaptól fogva éjjel és nappal fáradozik ügyükben. Leveleket írt Németországba, Hollandiába, Franciaországba, Helvéciába, ahonnan legjobb választ kapott, pénzt gyűjtenek megváltásukra. (3)

Nagy szükségük is volt arra a pártfogó védelemre, mellyel a zürichi tanács kinyilvánította azon határozott akaratát, hogy a szerencsétlen prédikátorok sorsát felveszi. Mint Waser Gáspár leveleiből értesülünk, (4) október 4-én Masnicius Tóbiás és Simonides János, kiknek mint tudjuk, sikerült elmenekülni, Velencén át Zürichbe érkeztek. Itt előmutatták Zaffinsz ajánló levelét, (5) melyben az egyház lelkészeinek és az iskola tanárainak oltalmába kéri a két magyar lutheránus lelkészt, kik üldözőik kezéből szerencsésen megszabadnltak. "Ezek ugyan mind a ketten ágostai hitvallásúak, de kérlek benneteket azért, kit mindkét részről megváltónknak elismerünk, hogy úgy tartsátok őket, mint a miéinket, s különbséget köztük ne tegyetek, éspedig annál inkább, mert mint látjátok, az ágostai vallású kereskedők voltak egyedül azok, akik úgy a miéink, mint az övéik megszabadítására szívüket felnyitották, holott a mi val-

(1) Sárospataki Füzetek 1863. évf. 757. 758. o.
(2) Kocsi Bálint, I. mű 111. o.
(3) Ember Pál: I. m. 453. és 456. o.
(4) Zürich[ben] 1675. okt. 7-én írta Zaffiuszhoz.
(5) Nápoly[ból] 1675. szept. 21-ről.

587

lásunkbeli kereskedők nem akarták a dolgot vállalni." Ezektől küldte el Zaffinsz a gályákon szenvedő 27 hitvallónak előbb ismertetett kérő levelét is, s ezek vitték Alistáli György szőnyi lelkésznek gyülekezetéhez írt s már fentebb említett levelét is, mely szintén leírja a kiállott szenvedéseket, s kéri olvasóit, hogy kiszabadításuk ügyét munkálják, gyűjtsenek erre pénzt, az eredménnyel Literáti István lelkésztársa menjen fel Bécsbe, s adja át Welcz György ügyvivőjének, aki eddig is sokat fáradt értük, s onnan majd kezükhöz adják. (1) Ez a levél, mint maga Zaffiusz a két evangélikus lelkész részére adott ajánló soraiban mondja, eredetileg magyarul volt írva, mielőtt azonban Velencén át a címzetthez szállították volna, a két menekült egyike, [Zaffiusz] sürgetésére latinra fordította. Ez a Zürichbe küldött latin szöveg ma már nincs meg, de fennmaradt német fordításban, melyet gyűjteményem többi darabjaival együtt közzéteszek. (2)

Waser Gáspárnak a zürichi papság nevében a tanácshoz küldött említett levelében olvassuk, hogy rosszul öltözve és a szükséges dolgokból teljesen kifogyva érkezett meg városukba a két magyar menekült. Az volt a szándékuk, hogy Augsburgba utaznak, a télre ott maradnak, s onnan lépnek összeköttetésbe magyar hitsorsosaikkal. A városi tanács ellátta őket ruhával és útiköltséggel, de csak azután, hogy az egyházi és iskolai hatóság is megtette a menekülők irányában teendőjét, mely teljes ellátásból és 12 birodalmi tallér útiköltségből állott. Körülbelül egy hónapi tartózkodás után hagyták el Zürichet a menekültek, október 21-én olvasták fel a tanács előtt köszönó iratukat. (3) November 12-éről keltezve, Nürnbergből küldtek levelet dr. Heidegger Henrik teológiai tanárnak, melyben örömmel tudatják, hogy Augsburgon át szerencsésen ideértek. A Velencéből küldött levelekből úgy értesülnek, hogy remélhetik a foglyok szabadonbocsátását. Szalontai István Bécsből, a foglyok nejeinek nevében segély-adomány gyűjtését kéri. Nápolyból úgy értesültek, hogy egy ismét meghalt közülük. Teátéban vannak még ketten, Czeglédi és Harsányi. A Triesztben fogva levőket Bukkariba kísérték. A hazából azt a hírt vették, hogy az erdélyi fejedelem közbenjárt értük Lipótnál. (4) A két menekült magyar evangélikus

(1) Alistálinak 1675. júl. 31-én kelt levele.
(2) Történelmi Tár, 1909. évf. IV. füzet: Adatok a magyar prot. gályarablelkészek történetéhez.
(3) Az 1675. évi tanácskönyvből közli dr. J. Häne, i. h.
(4) A zürichi Staatsarchiv-ból.

588

lelkész a következő évben Wittenbergben volt; 1679-ben Lipcsében tartózkodtak, s ekkor is segélyezték őket Zürichből.

Éppen mikor Masnicius és Simonides, mint a nyomorúság beszélő bizonyságai, Zürichben időztek, október első felében érkezett meg a szövetséges kantonoktól a tervezett gyűjtésbe való beleegyezés, ámbár nem mindenünnen kifogás nélkül. Így Básel a gyűjtést elrendelte, de azt nehezményezte, hogy a prédikátorok hivatalosan egyházi szolgáknak neveztetnek, holott [közülük] 15 ágostai hitvallású, Bern pedig azt kérdezte, hogy a gyűjtés csak a városra terjedjen-e ki, vagy a vidékére is, és mennyit kell egy-egy helyről beszolgáltatni. (1) Kivéve néhány helyet, mint Biel, mely azonnal 60 koronát küldött, és a gyűjtést elrendelte, Müllhausen, honnan szintén 38 duplont küldtek, továbbá Chur, Glarus, Appenzell, (2) a pénzgyűjtéssel nemigen siettek, de Genfben a papi testület 1675. október 8-ai ülésének jegyzőkönyvéből (3) már arról értesülünk, hogya tanács egy gyűjtést rendezett azon szegény magyar lelkészek részére, akik a gályákon szenvednek, melyre vonatkozólag azt határozták, hogy az összes gyűjtelék nagy vigyázat mellett küldessék el azoknak, akiknek számára gyűjtötték, mégis azt kell mondanunk, hogy csak a következő év január havában ment az általánosan végbe. Valószínűleg azt remélték, hogy a foglyok időközben a hatalmas Hollandia diplomáciai közbelépésére váltságdíj nélkül megszabadíttatnak, s azután elég lesz csak a feltétlenül szükséges összegeket egybegyűjteni s rendelkezésre bocsátani. De a diplomáciának több akadályt kellett legyőznie, mint azt az evangélikus Svájc némely köreiben gondolták.(4) Egyelőre tehát ha nem érték is el a kívánt eredményt, Zaffiusz biztatásával vigasztalták egymást: "Ezt mondja az Úr: Megszabadítom az én pásztoraimat!" (5)

Dr. Zaffiusz Miklós és velencei hitsorsosai már szeptembertől kezdve várták a Triesztben fogva levő 15 magyar prédikátor megérkezését, kiknek váltságdíját Heinrichssohnnak részben már megfizették, részben biztosították, de senkit sem bocsátottak el Beregszászy Istvánon kívül. Nem minden zúgolódás nélkül írta tehát a zürichi egyház lelkészeinek és az iskola tanárainak, (6) hogy mindezt azért halogatják, mert a közbenjáró

(1) Leveleik okt. 16-áról és 21-éről, uo.
(2) Leveleik okt. 7, 17, 15, 17 és 21-ről uo.
(3) Sárospataki Füzetek 1862. évf. 922. o.
(4) Dr. J. Häne közleménye i. h.

(5) Ember Pál: Id. mű 462. o. Levelei végén nagyon sokszor mondja ezt. Zaffiusz [pedig az] ismert kronosztikonokban [mondja]: "DIXIt IehoVa: CaptIVos Pastores Meos LIberabo."

(6) Zaffiusz 1675 dec. 28. levelében.

589

Rotenbiel tábori sebész beteg, Heinrichsohn pedig távol volt. Ez zászlótartóját Bécsbe küldte, hogy eszközölje ki a foglyok szabadonbocsátását. Rotenbiel a Velencéből jött küldöttnek megmutatta Lipót és Kollonics eredeti engedélyét, melynél fogva a tábornok velük mint jobbágyaival szabadon tehet amit akar. Zollikofer is azt írta Bécsből, (1) hogy az ezen dologban eljáró egyént már Bukkariba küldték, tehát ha a hadvezér, aki a foglyok megváltását megígérte, ezek ügyét gyorsan viszi, úgy rövid időn belül megszabadulhatnak. De úgy látszik, hogy Heinrichsohn talán az eredeti bírósági ítéletre való tekintetből halogatta a szabadonbocsátást. Ebből a halogatásból a foglyokra nézve nagyobb veszedelem következett, mert a gráci törvényszék rendeletére egy horvát kapitány által október 1-én hirtelen a Fiume mellett levő Bukkariba vitettek, bizonyára azért, hogy megint teljesen magyar bírói hatalom alatt legyenek, és kiszabadulásukat megakadályozzák. Pedig ezalatt a zászlótartó a kívánt beleegyezéssel megérkezett, de már későn: nem ért semmit, hogy főnöke nevében Bukkariban protestált ezen eljárás ellen: a prédikátorok fogva maradtak. Heinrichsohn nem tehetett mást, mint hogy ezen eljárás miatt való panaszát előterjesztette Bécsben. (2)

Most teljes erővel megkezdődtek Bukkariban a térítési kísérletek. Kódermann András, ama vidék kormányzója a lelkészek tudósítása szerint teljesen a magyar protestáns egyház főellenségének, Kollonicsnak a zsoldjában állott. A Schorer János és Lauber Mátyás által Velencéből Bukkariba küldött pénzsegélyeket elkobozták; még az említettek megbízásából a fogoly betegeknek Triesztből küldött orvosságokat sem adták oda. Velence és a bukkari foglyok között a trieszti Gio d'Andrea szeszkereskedő, ki üzletében feltűnés nélkül utazhatott, eszközölte a közvetítést. Egy német kereskedő, név szerint Pfellenhauser Jakab, ki a kormányzóval barátságban volt, szelídebb bánásmódra akarta azt bírni, de semmit sem érhetett el. (3) Maga Kódermann ugyan azt írta Zaffiusznak, (4) hogy ő a magyar lelkészfoglyokkal szépen és emberségesen bánik, a számukra gyűlt segélypénzt közöttük felosztja, s azokat lehetőleg segélyezi, s jóllehet Kollonics utasítása szerint Máltába kellene őket küldeni, de ő e gondolattal

(1) Ember Pál: i. m. 464. o.
(2) Zaffiusz írja előbbi levelében, Schorer és Lauber is említik számlájukban okt. 2-ai bejegyzéssel.
(3) Ugyanezek említik számlájukban jan. 6-áról és 25-éről.
(4) Eredeti levél 1676. jan. 11-éről. Megvan a pápai református egyház levéltárában.

590

felhagyott. Ez a levél azonban az igazsággal nem egyezett meg, mert a foglyoknak hónapokig tartó kínjai azzal végződtek, hogy a kegyetlen bánásmód miatt három református meghalt; (1) tízen, hét evangélikus és három református felhagytak a további ellenállással, és 1675. december 2-án aláírták azon térítvényt, hogy katolikusokká lesznek, de mint fogolytársaik (2) bizonyítják, Kódermann ezzel sem elégedett meg, hanem minden rendelkezésére álló eszközzel hitük elhagyására kényszerítette Őket, s csak akkor bocsáttattak szabadon, mintán 1676. március 26-án ünnepélyesen bevétettek a kat. egyház tagjai közé. Csak öt maradt közülük hű meggyőződéséhez, akik kitartottak, míg megjött a szabadítás.

Eközben a nápolyi gályákon a Krisztus nevéért rabságot szenvedő lelkészeknek sem volt jobb sorsuk. Itt is meghalt közülük a folytonos bántalmazások miatt négy, (3) azon négy vértanún kívül, akiket Teátéban ragadott el a halál. Innen írt Harsányi István 1675. november 15-én Zaffiuszhoz egy levelet, melyben hálásan emlékezik arról, hogy hozzájuk is eljutott az ő jó hírneve, ügyükben nyilvánított szeretetteljes jóakarata, melyért a maga és az ottani börtönben szenvedő társa nevében köszönetét nyilvánítja; örömmel hallották, hogy eladatásuk váltságdíját kész értük letenni, melyért méltó arra, hogy a magyaroknál örökkévaló emlékezetben maradjon, végül tudatja, hogy szükségeik enyhítésére Nápolyból november 9-én 10 aranyat kaptak. (4) Valóban megindítók azok a levelek, melyeket szenvedéseik rajzolásával a szegény gályarabok hitsorsosaikhoz intéztek. Ezek is hálával emlegetik Zaffiusz nevét, (5) hogy megszabadításnk ügyében közbelépett s tudatják vele, hogy társaik közül négyen éhségtől, szomjúságtól, fáradságtól meggyötörve, korbácsütésektől véresre verve, nagy bánattal tértek vissza a szicíliai vizekről. Leveleik, melyeket maguk, vagy ügyükben mások akár hazájukba, akár a zürichi papsághoz írtak, mindig Velencén mentek keresztül, s onnan küldte azokat dr. Zaffiusz kísérő iratával az Alpokon át illetékes helyükre. Éppen így járt el a Teátéból vagy Bukkariból küldött levelekkel is; magukat a szegény foglyokat pedig vigasztalgatta.

(1) Szendrei György balogi, Szentkirályi András zsipi és Tököly István dobozi lelkészek.

(2) Tatai Sámuel, Rimaszombati János, Ladmóczi István, szentpéteri Mangó István végig állhatatos református lelkészek. Levelük megvan a a pápai református egyház levéltárában.

(3) Köztük Szilvási István császári lelkész.
(4) A zürichi Staatsarchiv-ból.
(5) Egy 1675 okt. 28-ai levelüket közli Ember: 456. o.

591

1675. november 16-ai levelében tudatja velük, hogy október 28-ai levelüket vette, kérvényeiket mindenfelé elküldötte és ajánlotta, ügyük már egész Franciaországban, Hollandiában, Németországban, Nagy-Britanniában köztudomásúvá vált, és itt mindenütt munkálkodnak szabadításukon. Ő maga a harci jelt mindenütt hirdeti, és Sion polgárait egy szent háborúba hívja. A minden könyörületnek Istene bátorítson titeket, növelje a ti reménységteket, békességes tűrésteket és állhatatosságtokat. (1) A kor stílusát jellemzi, hogy a gályaraboknak igen szomorú helyzetükben írt levelei sem mentesek, a valódi tényállás előadása mellett, a dagályosságtól. Egy 1675. november 8-án kelt s a svájci evangélikus szövetséges államokat arra kérő levelükben, hogy segítsenek, de bosszúra ne gondoljanak, s ajánljak ügyüket minden keresztyén jóindulatába, ezt olvassuk: "A magyar Sion lévitái, miután őket erre tekintélyes személyek tanácsukkal buzdították, jelen levelükkel hozzátok menekülnek, nagytekintetű és vitézlő urak, mint Izráel véduraihoz és fejedelmeihez és tán Isten után szabadítóikhoz".

Minthogy a gályarabok a külvilággal való érintkezéstől teljesen el voltak zárva, méltán kérdezhetjük, hogyan tudtak többször hosszú leveleket írni, és hogyan tudták azokat elküldeni? Volt nekik egy olyan önzetlen, önfeláldozó barátjuk Welcz György nápolyi német evangélikus kereskedő személyében, aki szívesen megtett mindent, amivel csak kiszabadításuk ügyét előmozdíthatta. Úgy látszik, összeköttetésben volt a nápolyi legmagasabb kormánykörökkel, mely körülmény a fáradhatatlan tevékenységében önzetlenül eljáró férfiúnak igen jó segítségere volt. A királyi hivatalnokokkal tárgyalásokat kezdett a váltságdíj megállapítása végett, s már 100 aranyat ígért fejenként értük. (2) Elkövetett minden tőle telhetőt, hogy legalább a szerencsétlenek anyagi helyzetét elviselhetővé tegye. Kocsi Bálint a háládatos elismerés hangján sorolja elő velük tett cselekedeteit. (3) "Támasztá Isten Nápolyban Welcz Györgyöt, ki szükségükben felsegítene, aki öccsével, Fileppel a láncon levő foglyokat majd minden harmadnap meglátogatta és hatalmasan vigasztalta őket; az ártatlanok ügyéről bátran beszélt mindenfelé; hetenként egyszer a maga asztaláról eledelt küldött nekik, hogy a szükségben el ne vesznének; a gályákon levő tiszteket ajándékkal engesztelte, hogy keményen ne bánjanak velük, a betegeket megláto-

(1) Ugyanott 458. o.
(2) Zaffiusznak 1675. decemberi levele szerint. A zürichi Staatsarchivból.
(3) Kősziklán épült ház ostroma. 111. o.

592

gatta, vigasztalta, intette, hogy békességes tűréssel legyenek, az Isten az Ő dolgaikban is az erőtelenség által nagy és csudálatos dolgokat visz véghez, várjanak és meglátják az Úrnak szabadítását. Le nem lehet írni állhatatosságát, szeretetét; ami jó a keresztyén emberben megvan, ebben az emberben minden feltaláltatott, akivel az Isten az ítélet napján cselekedjék irgalmasságot". Csodálkozhatunk-e rajta, hogy Zaffiusz, akivel állandó levelezésben volt, aki vele együtt dolgozott a foglyok kiszabadításán, és akinek azokra tett költségei megtérítéséről gondoskodott, csodálkozhatunk-e rajta, hogyha ez a gályarabok ügyében legtöbbet fáradozott férfiú nem győzi soha eléggé dicsérni ezt az istenes kereskedőt. Ügyükben fáradozó barátjuk, Welcz György – írja a gályaraboknak (1) – örök dicséretre méltó, szabadulásuk ügyét szorgalmasan mozgatja, nevét egykor a történelem halhatatlanai között emlegetik.

Ilyen, a kiszabadításuk érdekében folytatott munkálkodás eredményéről értesíti és vigasztalja Zaffiusz a gályarabokat most említett levelében, midőn ezeket írta: Választ kapott Helvéciából, a badeni gyűlés óta gyűjtenek számukra, mint Heidegger doktor írta. Franciaországi barátaik is reménynyel biztatnak. Németországban már több helyen készen áll a pénz, melyet összegyűjtöttek. Legtöbbet várhatnak Hollandiától és Angliától; buzdítja őket, hogy tartsanak ki, Európa tartományai közbelépnek ügyükben. A triesztiekről csak annyit tud, hogy innen Bukkariba vitettek a gráci törvényszék parancsából. Zollikofer azt írta Bécsből november 12-én, hogy a szabadulásuk dolgában eljáró egyént már Bukkariba küldték; ha a hadvezér, aki ezeknek kiválthatását megígérte, ügyüket gyorsan viszi: úgy rövid időn belül szabadulásnkat remélhetik. Alistáli György szőnyi lelkész is 1675. július 31-én gyülekezetéhez írt levelében (2) arra kérte Literáti István lelkésztársát, hogy a részükre begyűlendó segélypénzzel menjen fel Bécsbe, s azt onnan Welcz György nápolyi kereskedő ottani ügyvivője útján hozzájuk küldhetik. Welcz ezen üzleti barátja Zollikofer Mihály volt, aki a foglyok javára közreműködött. Nagyon sokat fáradt érdekükben Szalontai István pápai ügyvéd, aki a gályákon és börtönökben fogva levő magyar lelkészek feleségeinek nevében Bécsben járt, hogy az ártatlanul szenvedők szabadonbocsátását a császári udvarban, illetőleg Lipótnál szorgalmazza; de eredménytelenül járt. Fájdalomtól eltelve írta azért 1675.

(1) Az 1675. nov. 30-ai levelet közti Ember: i. m. 403. o.
(2) A zürichi Staatsarchiv-ból.

593

nov. 7-én Bécsből a zürichi lelkészeknek, (1) hogy az evangélium ellenségeinek oly nagy a befolyása, hogy előle még Lipót ajtaját is elzárták, s farizeusi kevélységgei kinevetik hatalmas királyok, fejedelmek, rendek és köztársaságok kéréseit, úgyannyira, hogy a foglyok kiszabadítása csupán váltságdíjért remélhető. A lelkészek feleségei ezt az összeget nem bírják előteremteni, mert javaikat elkobozták, s gyermekeiket is alig tudják eltartani. De most úgy értesültek, hogy a helvét köztársaság pénzt gyűjt a hitükért szenvedők kiváltására, ezért hálás köszönetüket küldik pártfogóiknak, s ahhoz azon kérésüket csatolják, hogy a gyűjtött pénzt fordítsák minél előbb céljára, azt később ők meg fogják téríteni. A pénzt vagy Zaffiusz Miklós velencei orvoshoz, vagy Welcz György nemesszívű nápolyi kereskedőhöz, vagy bárki más olyan emberhez küldjék, aki a foglyok kiváltását legjobban eszközölheti. Végül arra kéri őket, hogy forduljanak ügyükben az evangélikus rendekhez, királyokhoz, fejedelmekhez és köztársaságokhoz, hogy ezek eszközöljék ki Lipótnál a vallásszabadság és az 1647-ig fennállott templomok, iskolák, lelkészi állomások helyreállítását. Majd így végezte levelét: "Mi imádkozunk a Mindenható nagy Istenhez, hogy uraságtokat az Isten, végvonaglásában fekvő magyarországi egyházának javára megtartsa, s az üldöztetéstől továbbra is és sokáig megőrizze."

A magánszemélyek azonban sohasem tudták volna fáradozásaikkal sem a gályákon, sem a börtönökben ártatlanul szenvedő foglyok szabadonbocsátását kieszközölni, legfeljebb azt előkészíthették és a szegény áldozatok sorsát némileg enyhíthettek. A szabadonbocsátás kieszközlésére azon államok diplomáciai beavatkozására volt szükség, melyeknek jóakarata mind a császárra, mind a nápolyi spanyol uralomra nézve kívánatos volt. A lelkészeinkkel való elbánás óriási feltűnést keltett az egész protestáns világban. Az, hogy büntető és hadbíróságilag elítélteket gályákra eladtak, a XVII. században nem volt szokatlan. Minden földközi tengermelléki hatalmasság rendszer gyanánt űzte, hogy a törvényszékileg elmarasztaltakat, tekintet nélkül vétkük nagyságára, egyenesen a gályákra küldeti; aki oda került, annak törvényes büntetés ideje leteltével sem oldották meg láncait. Legnagyobb részük hiába töltött három-négyszerte hosszabb időt a gályákon, mint amennyire elítélve volt: addig nem szabadult meg, míg ki nem dőlt. (2) De az, hogy tekintélyes férfiaknak vallásukért kellett

(1) Német fordítása ugyanott E. II. 456. szám 863. lap.
(2) Akadémiai Értesítő 1892. évf. 73. o., Ballagi Aladár cikke.

594

ilyen gonosztevők nyomorult sorsára jutniok, heves bosszúért kiáltott az égre és elégtételt követelt, mert a bűnül reájuk rovott vád nem volt bebizonyítható. A közvélemény egyenesen kényszerítette a kormányokat arra, hogy ezen ügyben Lipótnál lépéseket tegyenek. Svédország követe, Oxenstierna Benedek már 1675. február havában emlékiratot adott be Lipóthoz magyarországi hitsorsosainak szabad vallásgyakorlata ügyében, (1) a brandenburgi és lüneburgi uralkodó hercegek, a szász választófejedelem mind közbevetette magát a szerencsétlenekért. De Lipót nem akart engedni, megmaradt azon álláspontján, melyet környezete vele is elhitetett, hogy nem vallásukért, hanem lázadásukért ítéltettek el. Mindazonáltal nem tudta mindenütt elérni, hogy felhagyjanak a további közbelépéssel, így a szász választófejedelem szakadatlanul folytatta fáradozásait.

Kiváló súlya azonban csak Németalföld beavatkozásának volt. Malapert kétségen kívül előterjesztette a svájci református rendek kívánságait, teljesen eltekintve attól, hogy Németalföld kormányát Olaszországból is megkérték a közbelépésre. Ez volt leginkább olyan helyzetben, hogy a nápolyi alkirályra, a spanyol koronára és ezek szövetségesére, Lipótra hathatós befolyást gyakoroljon. Maguk a gályarab lelkészek is kérvénnyel járultak Hollandia rendeihez, melyben sorsukat Pozsonyba idézésüktől kezdve eladatásnkig elbeszélik, s azért esedeznek, hogy lépjenek értük közbe Lipótnál.(2) Éppen 1675 őszén tárgyaltak arról, hogy Hollandia menjen segélyére a spanyoloknak egy hajóhaddal Nápolyba és Szicíliába a közös ellenség, XIV. Lajos ellen. A franciákat Sziciliából kiverni akaró spanyol politikának mindent el kellett követnie, hogy a dicskoszorúzta hollandiai hajóhadat megnyerje a középtengerre. Akarva, nem akarva tehát, kénytelen volt a magyar lelkészek ügyében engedékenynek mutatkozni, és a bécsi udvart is ilyen értelemben befolyásolni. (3) Ehhez járult még az, hogy a bécsi holland követ, Bruinynx Henrik és a nápolyi holland konzul, Vandalen, folytonosan dolgoztak a megszabadítás művén. Dr. Zaffiusznak Velencéből Zürichbe küldött tudósításai tele vannak e férfiak munkásságának dicséretével, kikkel Welcz és Zollikofer, valamint Szalontai István is állandó összeköttetésben voltak.

(1) A bécsi csász. és kir. udvari házi- és államlevéltár. Schweden fasciculus 4.
(2) A 27 magyar gályarab lelkésznek 1675-ből való kelet nélküli kérvényét közli Ember Pál: i. mű 467-469. o.
(3) Züricher Taschenbuch 1904. évf. Dr. J. Häne id. közl.

595

Ezek egyikében (1) nem győzi eléggé dicsérni, s hírül adni, hogy Schorer Keresztelő János, Lauber Mátyás és Welcz György kereskedők mily nagy hűséggel, mennyi pénzáldozattal szolgálták a fogoly lelkészek kiszabadítása ügyét, melyért örök dicsőséget érdemelnek. A Teátéban feltartóztatottakból életben maradt Harsányi Istvánt és Czeglédi Pétert Nápolyba kísérték, kiket a gályáktól csak a fáradhatatlan Welcz őrködése mentett meg. De fel kell említenünk még egy más körülményt is.

Kramprich, Lipótnak hollandiai megbízottja 1675. október 7-én Haágából kelt jelentésében arról értesíti a császárt, hogy egy gályarab magyar prédikátornak – Otrokocsinak – odaérkezett levele Hollandiában a római katolikusok helyzetét nagyon nehézzé teszi, (2) s egyben német fordításban megküldi azt. Ugyanő okt. 31-éről azt jelenti Lipótnak, hogy a nápolyi gályarabokra vonatkozó hírek sok keserűséget okoznak Hollandiában, melynek ellensúlyozására azt iparkodik kimutatni, hogy az illetők nem vallásukért, hanem lázadásukért bűnhődnek. (3) De maga is jól tudta, hogy ezen érve nem igaz, eppen azért november 4-éről már azt jelenti Haágából Lipótnak, hogy a hollandiai római katolikusok a gályarabok szabadonbocsátásától a maguk helyzetének javulását is várják. (4) Mindhiába, a bécsi udvar egyelőre hallani sem akart a megkegyelmezésről, de ezen jelentések s az ügyükben fáradozók folytonos kérelmei mégis eredményeztek valamit: Zollikofer Mihály nov. 19-én már azt írta Bécsből, hogy úgy a gályarabok, valamint a Bukkariban s Nápolyban fogva levők megszabadulását bizonyosan lehet reményleni. (5)

Hitvallóink remény és kétség között, Istenben bízva szenvedték iszonyú kínjaikat. Séllyei István gályarab pápai lelkész s dunántúli püspök a fájdalom keserű hangján írta 1675. nov. 22-én Beregszászy Istvánnak, Velencében lakó és ügyükben utazó hitvalló társának, hogy szabadulásuk felől semmi reményük nincs; de vigasztalták legalább egymást a magukról szóló és a hazából vett hírek közlésével. A részvét hangján tudatta azért érdekükben annyit fáradozó barátjával, hogy Száki János felsődunamelléki püspök 1675.

(1) A zürichi egyház lelkészeihez írt levele 1676. jan. 15-éről.
(2) A bécsi császári és királyi udvari-, házi- és államlevéltárból. Hollandica fasc. V. Nro 234.
(3) Ugyanott Nro 254. alatt.
(4) Ugyanott Nro 257. alatt.
(5) Vedrasy Jakab zürichi dékán levele dr. Zaffiuszhoz 1675. dec. 14-éről.

596

március 15. körül sok számkivetései után meghalt, s magát és szenvedő társait nyomorúságaik között mintegy azzal vigasztalja, hogy a pápai és szőnyi iskolák virágoznak, a gályákon és a fogva levő prédikátorok feleségei a parókiákon laknak, mint ezt Alistáli György szőnyi lelkész nejének férjéhez írt leveléből örömmel értették. (1) De ha nagy bizonytalanságban voltak is sorsuk felől, meg voltak róla győződve, hogy az Úr nem hagyja el az övéit!

Thury Etele

(1) Sárospataki Füzetek 1863. évf.