Azon bizonyságtételeken kívül, melyek az evangéliumnak tanaiból származnak, vannak még némely elmélkedések amazokkal szorosan összefüggők, melyek bennünk az Új-Testamentumnak foglalatja, szelleme, képzése és célja által idéztetnek elő, és melyek különös figyelmünkre méltók. Ha maguk egyedül nem adnak is teljes bizonyságot, hogy az isteni: még is világosan mutatják azt, hogy az a legrendkívüliebb könyv, mely valaha íratott, megerősítik a sejtelmet és annak kedvezésére erősebb és biztosabb alapot raknak, melyre a külbizonyságtétel támaszkodhatik!

1. Szakasz
Az Új-Testamentum nagyobb tökélyre viszi a lelket, mint akármely más könyv.

Legtöbben azon férfiak közül, kik e könyvnek szerzői, kézi munka közt élték le első éveiket. Mintegy három évig éltek együtt Krisztussal, mint az ő tanítványai. Halála után vallásának tanítóivá lettek és az Új-Testamentumot írták meg. Nehány görög és római bölcsészek minden idejüket a tudománynak és ismeretnek megszerzésében töltötték el. Ők is könyveket írtak. Egybehasonlítván és megítélvén azonban csak jellemük szerint ezen írókat, ki lesz a kitűnőbb? – Lehet-e erről kétség? Képeseknek gondolhatná-e valaki ezen diáktalan zsidókat oly könyvnek szerkesztésére, melyet szintén említeni lehetne azon férfiak munkái után, kik oly magasztos nemtővel voltak ellátva, mint a

görög bölcsészek? De vizsgáltassanak meg mind a kettőknek részrehajlás nélkül iratai, és azt találandjuk, hogy a valódi oktatás és ismeret tekintetében az Új-Testamentum a legjobb pogány iratok fölött annyira van, mennyivel magasabb az ég a földnél. Valóban méltán állíthatjuk, hogy az Új-Testamentum az Óval együtt magánosan áll előttünk, és hogy semmi más hozzá hasonló, vagy második nincsen. Egybehasonlíthatatlan a tudomány, melyben Isten az ő tulajdonai és kormányzására, az ember, az ő természete, kötelességei és boldogságára, a jelenvaló élet és a visszafizetésnek jövendőbeli állapotjára; szóval, minden tárgyra nézve részeltet, mely méltó arra, hogy azzal megismerkedjünk.

Az eszmék legjelesebbek, legbőségesebbek, tisztán és egyszerűen kifejezvék. Egyéb könyvekben meglehet, hogy a képzelet inkább taglaltatik, az ízlés ábrándos képekkel, cifra szófüzérekkel tán inkább kecsegtetik, de a minden tárgyróli érdekes igazságoknak, – melyek az emberre, akár mint világi polgárra, akár mint halhatatlan teremtésre vonatkoznak, – sehol sincs oly sokasága. Az Új-Testamentum a lelki képzésnek mind két tekintetben legnagyobb mértékét bírja; s igyekezete nem csak az, hogy az embert nagyobb kegyességre és erkölcsiségre vezérelje, milyenre más könyvek nem vezethetnek, hanem hogy egyszersmind okossá és bölccsé is tegye őt! A gyámok súlya még azon észrevétellel is erősödik, hogy az evangéliumi igazságnak egész mennyisége nem különböztetik meg egyszerre. Azon időtől kezdve, melyben íra-

tott, egészen a mai napig, minden században valami újra találtak benne. A két utolsó század lefolytában, az elrejtett igazságoknak mely sok érdekes felfedezését értük, melyek most már napfénynél tisztábbak! Pedig az akna még kimerítve nincsen. Ugyanazon mezőn a bölcs és kegyes emberek tovább is közölni fogják az emberekkel az ő állhatatos kutatásaik által nyert becses és sok kincseiket, mint az ő kegyes szorgalmuknak jutalmát.

Ha valamit még szükségesnek gondolnánk a meggyőződésre, annak feljebbvaló jelességét csak más könyvekkel hasonlítsuk össze. Szükségtelen kívánni, hogy "a Koránnal vessük egybe," mert a benne levő jó eszmék az Új-Testamentumból kölcsönöztettek. Vagy tanácsoljuk az egybevetést? – Akkor tapasztalni fogjuk, hogy a mekkai ember azt megrontja, amit elorzott, megfertőzteti azt előítéleteivel, és szenvedélyességével, mielőtt elméjében megfontolná, és fonák ábrándozásokkal keveri azt össze. – Egyéb keresztyén íróknak könyveivel sem szükséges azt összehasonlítani; mert ők azzal dicsekednek, hogy az ő vallásuknak könyvéből merítették gondolatjaikat. Tehát arra kényteleníttetem, hogy a mai deisták irataikkal vessem egybe. De ezen egybehasonlítás igazságtalan volna. Ők eszméiket az Új-Testamentumnak erkölcsi igazságaiból vették; ők viasztekercsüket eme napnak tüzénél gyújtották meg. Csak mikor valamely jó, ebben nem található alapelvet mutathatnánk ki azokban, csak akkor s nem elébb volna helye e kérkedésnek! – De tegye meg valaki az egybeve-

tést, én a következménytől nem félek! Az egybehasonlításnak méltányos határvonala azon leghíresb könyvek lennének, melyek a világnak napkeleti és napnyugoti részeiben Krisztusnak születése előtt irattak. Hordják elő a görög és római bölcsészek, Brahmának és Fónak papjai szent könyveiket e pont fölötti eldöntő vizsga végett. Meg vagyok győződve, hogy minden méltányos ellenző, szempillanati kétkedés nélkül a galileabeli férfiaknak nyújtandja a koszorút!

De honnét van már, hogy ezen tudományos nevelés nélküli férfiak alkalmatosak voltak a legjobb s legtanulságosb könyv írására, melyel a világ bír; és hogy azóta senki, semmiféle országban vagy században sem találkozott, ki elég ügyes lett volna e könyvön valamit javítani, vagy jobbat írni? Valami megfelelő okot csak ki kell mutatni. Kik kielégítő felelet helyett nevetségre, vagy a könyvnek kinevetésére adnák magukat, azoknak el kellene távozni azon térről, melyet a méltányos okoskodók és tiszteletre méltó ellenzők elfoglaltak, és szövetség végett átmenni a csúfolódók dísztelen seregébe! Ha eltávoztak, mások tegyenek ítéletet arról, kicsoda cselekszik részéről legbölcsebben, – az evangéliumnak ellensége-e, ki elveti a legjobb könyvet, mely valaha íratott, vagy a keresztyén-e, ki azt elfogadja, s azt számlálja legkitűnőbb tulajdonai közé, hogy a véghetetlen bölcsességnek ihletése által íratott meg?

2. Szakasz
Az Új-Testamentumban hamis alapelvekre nem találunk.

Midőn az ó világ történetíróinak, szónokainak, költőinek, vagy bölcsészeinek irataikat olvasom, melyek annyira magasztaltatnak, hogy mai nevelésünknek alapleckéit képzik, szomorkodom, látván a bennük bőven rejlő hamis elveknek sokaságát. A becsületvágy azokban ápoltatik és ajánltatik; a hírszomj felbátoríttatik; a katonai dicsőség a fiatal sokaság előtt a legvarázslóbb színben rajzoltatik; és mint az ember fiainak legelsőbbike ábrázoltatik az, ki a véres harcmezőről mint győztes távozik el. – A tudományos kevélység ingereltetik és a tudománybani műértőknek tömjéneztetik. A gazdag és kitüntetett állapotúakat bálványoztatják, és a profanum vulgust (a szegény népet) a gyűlölet s megvetés tárgyává aljasítják.

Ezen tisztelt s ha szabad mondanom, bálványozott íróktól az Új-Testamentumhoz fordulok s itt egészen új világra találok. A léleknek és szívnek mily nagy különbsége tárul itt fel. Csak egy szikráját sem látom az álléleknek, s kezdettől fogva végig egy hamis alapelvre sem találhatok. Ha valaki azt mondaná, hogy én részrehajló bíró vagyok, felhívom a hitetlenség élén álló embert, hogy önszemeivel vizsgálja át a könyvet. Mutasson ki nekem csak egy álalapelvet, mely jóváhagyással taníttatik, vagy követésül ajánltatik; és én felhagyok isteni tekintélyének követelésével. De efféle soha sem fog találtatni.

Ez itt megjegyzésre méltó látvány, melyről a deistáknak kielégítőleg kell számolni. Tán azt mondják: "Azok zsidók voltak?" De elmellőzi-e ez a nehézséget? Mint lettek ők egyéb népeknél bölcsebbek? Azon körülmény, hogy zsidók voltak, magában a csomót meg nem oldja. Josephus (híres történetíró) is zsidó volt. Ő az Új-Testamentum íróival majdnem ugyanazon egy időben élt; de az ő nemzetéről írt régiségekben" és "a rómaiakkali háborúnak történetében," könnyűséggel és nagy számmal fedezhetők fel a hamis alapelvek. Az ő kortársát Philót ugyanazon hibákkal lehet vádolni. A Talmud könyvei pedig, mint a legtanultabb rabbik által későbbi században lett szülemények, még sokkal rosszabbak.

Ennél még nevezetesebb, hogy hamis elvektőli megszabadulásra maguknál a keresztyén íróknál sem találunk, jólehet az igazságról és kötelességről levont eszméket az Új-Testamentumból származtatják. Írattak ugyan értekezések e könyvről majdnem minden században s a szöveg előttük lévén, birtokában voltak volna minden előnynek, tiszta magyarázattal ellátni az embereket; de fáradozásuk sikeretlen maradt. – A régi egyháztanároknál könnyen észrevehetők a megtért pogány és bölcsészeknek hamis elvei. Későbbi századokban a hűbérségnek hamis törvényei állanak szemünk előtt. Minden későbbi századnak értelmezése, ha mindjárt az előbbieknél világosb is, még is kivétel nélkül számos példákat ad e tárgyban a figyelmetes olvasónak. Micsoda rendkívülinek fog ez tetszeni az erkölcsi tudományban beavatott embernek! Nehány

galileabeli férfiak olyan könyvet írtak, melyben csak egy hamis alapelv sem találtatik. Más könyv nincs, melyben hiányok fel nem fedeztetnének. A régi pogányok legbölcsebb férfiainál nagy adagban találhatók fel. Úgy szintén hamis alapelvekre akadunk későbbkori zsidóknál is. Megvannak a keresztyén értelmezésekben is az apostolok idejétől kezdve egészen a mai napig. Ugyan ezen vád elmellőzésére képtelenek Jézusnak azon legmegvilágosodottabb tanítványi is, kik jelenly egyházának díszére vannak. Ha ezek az evangéliumhoz hasonló történetet kísértenének írni, mily sok tévedésre és hibára találnánk mi abban. Adjon e részben az Új-Testamentumnak megvetője kielégítő választ. Ha azt feleli: "Jóllehet keresztyének tehetetlenek voltak oly könyvnek írására, melyben álalapelvek vegyítve nem volnának, de egy Hume, Gibbon, Voltaire, Rousseau még is nehézség nélkül vihették volna végbe azt?" Avagy akkor nem azt a választ adhatja-e méltán a keresztyén ember: "Mire lettek volna ők képesek, azt abból ítélhetni meg legjobban, amit már végbe vittek." S abban nem látunk-e számtalan hamis rendszabályokat és rossz hajlandóságokat? ha ez valami nagyobb munka s nem csak rajz volna, fölötte könnyű volna kimutatni, miképpen igazolják Istennek és imádásának megvetését, miképp pártolják és ajánlják a büszkeséget, nagyravágyást, testiséget, másoknak pedig megvetését s a t. s a t. Bizonyára a legvigyázatlanabb nézőnek is szemébe fog ötleni, hogy az ő erkölcsi gondolkozásuknak és magaviseletüknek zászlójánál aljasabb nincsen. Az Új-Testamentum még

mindig magán és versenytárs nélkül áll előttünk. Az isteni ihletésből magyarázható meg annak felsőbbsége és egyedülisége. Ki ezzel meg nem elégszik, adjon más kielégítőbb okot.

3. szakasz

Az Új-Testamentum az emberi természetnek minden megromlott rendszabályaival egyenes ellentétben van.

Hallottuk azon állítást, hogy a törvényeket azon népnek gondolkozásához és magaviseletéhez kell alkalmazni, melynek számára hozattak. De Istennek szentsége e gondolatot megveti. Ez azt mondja, legyenek tökéletesen jók a törvények, bármily rosszak is a személyek, kiknek számára hozattak. Az első igazán emberi kormány állítása, és mint a régi időben voltak, úgy a mai korban is vannak emberek, kik tetteiket efféle alávaló törvényekhez szabták. Ez volt a pogányok közti régi törvényhozóknak bölcsessége, és jelen korunkban sokan kinevették azon törekvést, melynél fogva egy tökéletlen és megromlott népnek számára tökéletes törvénykönyvet igyekeztek létre hozni. A vallás, melyet az Óvilágnak törvényhozói rendszerükkel egybekevertek, törvényeiknek egy része volt és arra irányoztaték, hogy vétkes honfiaik ízlésének hízelegjen. Csak kevés áldozatokat kívánt, és ezeket sem fájdalmasakat; a sóvárgó kívánságoknak és szenvedélyes vágyaknak szabad tért engedett. Mohamed szinte azon elveket követte. Életelvei közöl legtöbb a

testnek és a vérnek kedvezők. Az igazságtalanság minden kedvelőjének mindenkor kész az engedelem, mely szerint keblében a rossz hajlamokat meghagyhatja és nevelheti és mégis a paradicsomnak ösvényén képzelheti magát. Nem csudáljuk, ha vita nélkül fogadtatott el azoktól efféle rendszer, kiknek az elejbe tétetett. Tán ez annak oka, hogy a mai deisták közül többen sokkal tiszteletreméltóbb módon szólnak a Koránról, hogysem az Új-Testamentomról? – Azt legalább be fogják vallani, hogy közülük a szigorú erkölcsiségnek soha sem találkoztak pártfogói. (*)

De itt oly vallással van dolgunk, mely nyilvános hadat és engesztelhetlen gyűlölséget üzen az emberi szív minden gonosz hajlamainak. Ez meg nem szenved egyet sem, kimondja átkát mindegyikre. Utálattal szól a leggyűlöletesb bűnökről a szülők iránti engedetlenségről, az illetlenségről, igazságtalanságról, gyilkosségról, és paráznaságról, azt állítván, hogy ilyen vétkek még csak

(*) Kant ideje óta voltak ugyan némely deisták, kiket a vád nem ér. De elhibázván az erkölcsiség és a természetes vallás közti idomzatot, alkalmat adtak arra, hogy az emberek önként tettek kivételt az erkölcsiség nehezebben eső parancsaiban. Kitűzték a célt anélkül, hogy erővel ruházták volna fel az embert annak elérésére. Ellenben Jézus evangéliumában megvan egyszersmind a jóra késztő erő, sőt maga az isteni hatalom is, mely a Krisztusbani hitnek általa az igaz erkölcsiségnek kedves gyümölcseit tettetés nélkül és gazdagon termi, Rom 1,16. János ev. 1,12. 2 Péter 1,8–10.

ingyen se említessenek a keresztyének között. De ezzel meg nem elégszik, hanem leszáll az emberi szívbe és kinyújtván kezét, kiszakasztja a keserűségeknek minden gyökereit, melyek kicsírázván a lelket megszeplősítenék, és az életet megfertőztetnék. Sok alapelveket kárhoztat az evangélium, melyeket a világ jóváhagy, úm. a becsvágyat, a kincsek utáni sóvárgást, az örömélvezetekhezi vonzódást, a kevélységet, irígységet, bosszúállást, mások megvetését s a vetélkedést. A világ ezeket némely esetekben ártatlanoknak, másokban pedig ajánlhatóknak tekinti; a keresztyén vallás kárhoztatja mindegyiket, mindenféle alakban és fokozaton. Megtiltja azoknak az elmébeni ápolását is és azt kívánja, hogy a kívánság még csírájában fojtassék el. Meg nem engedi, hogy akár a kéz, akár a nyelv, akár a fő, akár a szív valami bűnnel terheltessék. Már mennyire tapsolja is a világ az egyiknek hősi becsvágyát, a másiknak hírszomját, a harmadiknak jövedelem utáni sikerteljes törekvését, a fenhéjázó kevélységet, a forró honszeretetet, mely járomba szeretne fogni minden szomszéd népeket; az elkövetett sértések fölötti bosszúállásnak állhatatos szándokát, – és a míveletlen és a köznépnek legnagyobb megvetését; a keresztyén vallás mind ezeket kárhoztatja és Krisztus híveit oda utasítja, hogy gonosz indulataikat minden ellenzés és késedelem nélkül megfeszítsék. Azoknak csak egyikét sem szabad meghagyni, bár hasznunk vagy gyönyörűségünk végett oly kedves volna is előttünk, mint jobb szemünk, vagy oly szükséges, mint jobb kezünk a védelemre, vagy munkára. Míg az evangélium

azon van, hogy a gonosz alapelveket megsemmítse, az ellenkező indulatbani gyakorlást, úm. az alázatosságot, megelégedést, szelídséget, jótékonyságot, kiengesztelődést és tökéletesbedést szigorúan szívünkre köti. Például szolgálhatnak a könyvnek tulajdon szavai, melyek Máté 5. részében, 43, 44, 45, 48-ik versében olvashatók: "Hallottátok, hogy megmondatott: szeressed felebarátodat és gyűlöljed ellenségedet. Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, jóltegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek és imádkozzatok azokért, akik titeket háborgatnak és kergetnek titeket; hogy legyetek a ti mennyei Atyátoknak fiai, ki az ő napját feltámasztja mind a gonoszokra, mind a jókra és esőt ad mind az igazaknak, mind a hamisaknak. Legyetek azért ti tökéletesek, mint a ti mennyei Atyátok tökéletes." Róma 12, 20. 21. "Magatokért bosszút ne álljatok, szerelmesim; hanem ha éhezik ellenséged, adj ennie, ha szomjúhozik, adj innia; mert ha ezt míveled, az ő fejére eleven szenet gyűjtesz: Ne győzettessél meg a gonosztól, hanem inkább a gonoszt jóval győzd meg." Péter 1. lev. 3, 9. "Nem fizetvén gonosszal a gonoszért, vagy szidalommal a szidalomért, hanem inkább jót mondván, úgy mint kik tudjátok, hogy erre hívattatok, hogy az áldást örökség szerint elvegyétek."

Mely ellentétben van azért e rendszer a bűnnel és mely tiszta jóságú az! Honnét fogjuk mi azt származtatni? Alulról efféle isteni érzemények nem jöhetnek. A földön nem teremnek ezek! Ők nem erednek az emberi szívből; mert itt efféle mag

nem hintetett. Esztelenség-e ennél fogva azon állítás, hogy azoknak az egekből kellett alájönni?

4. szakasz

Az emberek az Új-Testamentumnál soha sem emelkednek feljebb

A múlt századokban a világ fokonkinti tökéletesbítésnek állapotjában volt, mely még mindig siettetett gyorsasággal növekedik. Mi minden tudományban a régi századok leghíresbjeit is meghaladtuk; és az újabb felfedezések nyomán azoknak legnevezetesebb könyveik is végképp hiányosoknak mutatkoztak. Ezen megjegyzésre méltó eset, kiváltképpen a tizennyolcadik századnak határin belül volt szemlélhető. Sok kezdetben mesterműveknek tartott munkák elavultak, még mielőtt befejeztettek volna. Ha meggondoljuk azon fáradhatlan szorgalmat, melyet ezer meg ezer felvilágosodott és fölötte mívelt elméjű férfiak mindnyájan újabb fölfedezésekre szántak, s azon törekedtek, hogy az annak előtte írottakat kijavítsák – nem fogjuk éppen csudálni ezen haladást.

Azonban természetesen vezettetünk azon kérdésre: "Micsoda viszonyban áll ez a vallással és vajon az Új-Testamentumnak alapja rendületlen áll-e? A tudományos embereknek nagy serege a vallás és erkölcsiség alapelveinek és az ezekkel egybefüggő s az erkölcsi köteleztetés és joggal vi-

szonyban levő tudományok tanulására adta magát. De megelőzte-e közülük valamelyik az Új-Testamentumot s túladtak-e a mostani bölcsészek a régi időbelieken? Felfedezték-e Isten jellemének valamely részét, mely abban foglalva nincsen, vagy valamely kötelességet, melyet az nem parancsol? Nem! Minden kérdezősködések után, és a tizennyolc százados tudomány hozzájárultával is csak egy lépéssel sem előzték meg azt. Sőt azt veheti észre, hogy az Új-Testamentum mögött vannak.

Az utolsó időkről sokan azt hiszik, hogy az erkölcsiség azon töredékének ismeretében, mely az egyéni, a családi és különösen a nemzeti viszonyokra vonatkozik, nevezetes haladás történt. Mielőtt azonban ezen követeléseket megvizsgálnók, melyekről az állíttatik, hogy azoknak alapja az örök igazságnak törvényeiben létezik, forduljunk az Új-Testamentumhoz és lássuk, ha vajon ezen emberek legyőzték-e e könyvet. De feltaláljuk itt mind azon nemes érzelmeket, melyeknek ereje és kiterjedése annak előtte nem ismertettek, melyek mindenre alkalmaztathatók, ami azokban jó, azon tárgyakra vezet, melyek igaz javítások és azokat az evangéliumnak szelleme által látjuk megerősítve és parancsolva. Nem csudálkozásra méltó-e, hogy az erkölcstudományban bármikor tétetett valamely hasznos fölfedezés, az tapasztaltatott, hogy jóllehet annak előtte el volt feledve, az Új-Testamentumban még is benn foglaltatott. Ez századok óta így volt, most is úgy van; s kétséget nem szenved, hogy e könyvben az erkölcsiségnek sok isteni alapelve van, melyeknek feltalálására a jelen

és jövő századoknak ismeretbeni haladása képessé teendi az embereket.

De honnét származik már e különös tulajdonsága? Ésszerű és elégséges okul azt adhatjuk egyedül elő, hogy Isten lelkének véghetetlen mindent átölelő tudománya az, melyből az eredt. Ha a keresztyén vallás emberek találmánya volt volna, másoknak hason kútfőből eredt rendszereinek sorsában szinte osztozott volna és az újabb időnek találmányai maguk mögött hagynák.

Ez történt minden pogány vallással. Ha időnkben valaki, bár középszerű tehetséggel, hittani tárgyakról írván, azzal dicsértetnék meg általunk: "Én csudálom kegyed munkáját; kegyed eszméi Istenről és a vallásról teljesen egyirányúak a görögök regetanával, az indusok Schastereivel (szent könyvek) és Confucius vallástanával," – valóban ő ezt nem bóknak, hanem legnagyobb bántalomnak tekintené. El sem hinné, hogy igazságosak voltunk iránta, hacsak azt meg nem engednők, hogy az igazságnak és a kötelességnek rajzolásában Mohamed Koránján kifogott volna. A judea- és galileabeli diáktalan halászok, vámszedők és sátorcsinálók még tizennyolc század lefolyta után is mindig mesterek a vallásban és erkölcstanban. Ezen egész időszakban csak egy ember még csak egy lépéssel sem fogott ki rajtuk! Adjanak kielégítő okot ezen megelőző kitűnőségekről azok, kik meg nem akarják azt engedni, hogy Isten oktatta volt őket.

5. szakasz

Az Új-Testamentumnak gazdagsága

A világ megtelt könyvekkel és azoknak száma kitűnő. Mely sok elsőrangú férfiak írtak szinte elragadtatásig a vallás tárgyáról! Minden század dicsekedhetik híres írókkal, kik az emberek oktatására szentelték magukat. Irataik közül sokakat örömmel és épülettel olvastam; de azt találtam, hogy miután háromszor vagy négyszer átnéztem, minden eszméiket elsajátítottam. Akaratom ellenére üressé és érdektelenné lettek s kénytelen voltam félre tenni, mert tovább örömmel nem olvashattam.

De az Új-Testamentum e szabály alól kivételt szenved. Annak sok részeit százszor is elolvastam, holnap ismét szinte oly kedvvel olvashatom mint először! Valahányszor komoly figyelemmel forgatom azt, mindannyiszor valami újra találok; minél nagyobb vigyázattal és buzgósággal mívelem, annál többet fedezek fel benne és a szavakból és tárgyakból új eszmék ötlenek fel, melyek lelkemet gazdaggá teszik. Azonkívül nem is fáradok el annak olvasásában; minden nap új kellemmel áll előttem, és mint a legszebb búzábol sütött kenyér, mindenkor kellemetes ízű. Minél tovább olvasom, annál jobban szeretem és vonzódásom iránta annál erősebb, minél mélyebb azzal való ismeretségem. Vannak kedvenc iróim a vallásban és én őket sokszor olvasom. Ők lelkes, tudományos és kegyes férfiak. De a galileabeli halászokhoz hasonlítva csak gyer-

mekek és én ezeknek irataiban oly gazdagságot és kellemet találok, melyekkel mások nem bírnak.

Honnét van e csudálatos különbség? Engedd meg, hogy az Új-Testamentum ihlet által készült, s könnyen megmondhatod annak okát. Istennek szent lelke, kinek esze végetlen, az eszméknek oly nagy számát teheti le valamely könyvbe, hogy végetlenül felülhaladja az emberi tehetséget, és melyek a kegyes olvasó előtt egymás után kifejlődvén, gazdagon meg fogják jutalmazni kutatásait. A szentlélek a könyvet szinte úgy betöltheti jóval, valamint igazsággal, hogy a szívnek gyönyörűségére váljék s a lelket megvilágítsa és oly leírhatatlan kéjekkel bírhat, hogy az mindig kellemetes és alkalmatos lesz a lelket a szellemi kellemek legnagyobb mértékével betölteni. Ezen okoknak tulajdonítom annak csudálatos gazdagságát.

De miképp fognak e különösségről számolni azok, kik az Új-Testamentumot közönséges könyvnek vagy ámítgatás művének állítják lenni? A dolog mibenlétének tagadásával nem boldogulhatni – Azt az észrevételt minden században előttünk élő sok ezer diáktalan és tudományos emberek tették; s a tanúságok ily serege ellen, a részrehajlatlan ész mérlegében kevés nyomadékú leszen azoknak állítása, kik azt egyedül azon okból olvasták, hogy hibára találhassanak benne és hogy azt kárhoztathassák. A denevéreknek és baglyoknak az éjjeli homály kellemeinek számára és a nap világának szépsége ellen tett tanúságai meg sem hallgattatnak azon közértelmű nyilatkozatok ellenében, melyeket a dolog ellenkezőjéről a földnek és a

légnek lakosai hoznak. De szükséges-e ily hasonlatosság? Célom nem az, hogy ingerlésre, hanem inkább, hogy meggyőződésre adjak alkalmat; nem hogy az ellenzőn diadalmaskodjam, hanem hogy visszahívjak egy barátot és testvért, ki fájdalmamra eltévedett, és hogy lépteit a békének ösvényére intézzem.

6. szakasz

Az isteni országlásnak Új-Testamentumban képzett rajza fölötte nagyszerű és terjedelmes

Minthogy a múlt és jelen gondolatainknak és időnknek bizonyos részét foglalják el, természetes a jövendőnek tekintetbe vétele és az arról való gondolkozás, milyen leend jövendőnk? Mily gyakran volt ez tárgya a legnagyobb lángeszű íróknak! De azokból emberi tulajdonságok tetszenek ki. Az emberi dolgok elintézésében az isteni országlást illető rajzképeik terjedelmükre nézve végetlen korlátolvák, s úgy tetszik, mintha annak végrehajtását siettetnék. Terveik teljesítését illetőleg, azoknak látköre egy vagy legfeljebb két századra terjed el, s rendszerint még szűkebb térbe szoríttatnak. Ők kíváncsiak látni várakozásaiknak teljesülését és a történetet gyakran oly időszakba helyezik, hogy az arról tett tanúságnak valósultát szemlélhessék! Mily egészen különböző az Új-Testamentum íróinak állapota! Ők az isteni országlásnak rajzát közlik velünk; de a most érintett különösségek abban nem

találtatnak. Rajzuk a tárgyaknak tömérdek különféleségét foglalja magában, és haladása nézetünk szerint igen nagyon csekély fokozatú, köre csak néhány ezer évekre terjedvén ki. Mindennek megvan a maga ideje! Az Ó-Testamentumnak prófétái 4000 évet engedtek lefolyni a Messiásnak megjelenése előtt. Krisztus apostolai 1260 évet (*) tűztek ki az "Antikrisztus" uralkodásának, annak kezdetétől fogva megbuktáig; oly időszak, melynek hosszát az embereknek más osztályai még csak eszükbe sem vették volna. Állításuk szerint a keresztyén vallás ezen végetlen időszak után minden ellenzést lerontva, közönségesen uralkodóvá leszen a földön. Azt itt mindenki láthatja, mely nagyon megegyez e rajz a világnak természetes és erkölcsi forgásásával. A növények fokonként kelnek ki a magból; az élőfák még lassabban nőnek; és évek folynak le, míg némelyek közülök megérnek. Az emberben, mint egyénben a tökéletességbeni haladás távol esik a gyorsaságtól; a társaságoknál pedig az még csekélyebb. Mely sok század múlik el, mig valamely nemzet a vadság állapotából a polgárisodásnak magasb lépcsőjére emelkedik. Azt legalább meg kell engedni, hogy az, miszerint az Új-Testamentum e részben oly lényegesen különbözik minden más könyvektől, és hogy oly tökéletesen megegyez az isteni országlásnak tettleges állapotával, rendkívüli körülmény. Mennyire nyomatékos ez, az az olvasónak ítéletére hagyatik!

(*) Ez a megállapítás nem helytálló: 1260 napról esik szó a Jelenések könyvében, s csak egy (ott nem szereplő) értelmezés vonatkoztatja a napokat évekre. [NF]

7. szakasz

Az erkölcs-világnak tüneményei és célja a keresztyén vallásnak alapelveit megerősítik

A legfőbb valóságnak cselekedeteiben kellemdús összhangzatra találunk. A világnak kormányzója nincsen ellene a teremtőnek; sem az emberi nemnek jótévője a világegyetem kormányzójának. Ha Istentől való a keresztyén vallás, megfelelend az Isten munkáinak, és összhangzatban fog mutatkozni a világ kormányzatával. Newton Izsák a bölcsészetnek egy rendszerét állította elő és a természetnek törvényeit úgy említette, mint Istennek ujjával az égnek és földnek széles tábláira írottakat. Rendszerével egy század múltával megegyeznek az általa leírt égi testeknek mozgásai és azoknak különbféle működései és változásai. Ezen összhangzást úgy tekintik, mint annak valószínűségéről, sőt némelyek szerint, annak teljes igazságáról való bizonyságtételt. Úgyszintén, midőn az erkölcs-világban előforduló tárgyaknak állapota, rendje és céija megegyez Krisztus evangéliumával, avagy nem hathatósan bizonyítja-e ez azon általa igényelt igazságnak valószínűségét, "hogy isteni tekintélyű!" Tizennyolc századok folytak le annak kihirdetése óta és mi a tapasztalásnak kincseit azon bizonyossággal nyomozhatjuk, hogy követelései vagy szembetűnőleg visszautasíttatnak, vagy hogy igazságai azáltal erős elővéleményt nyernek.

A keresztyén vallás magát igaz vallásnak hir-

deti. Az igaz vallás a boldogságnak mestersége, melyet maga Isten tanított. Krisztus azt mondja, "hogy a megfáradtak és megterheltettek őbenne nyugalmat találandnak az ő lelkeiknek, és hogy ő igája gyönyörűséges és az ő terhe könnyű." Máté 11, 28–30. Ő hasonlóképp szünet nélküli boldogságot ígér az evangéliuma iránti nevekedő tiszteletnek, az ő akarata iránti hódolatnak és példája követésének bizonyos gyümölcséül. Ezeknek igazsága és valósága fölött egyedül a keresztyének lehetnek illetékes bírák. Ők tapasztalatból tudják, hogy a bölcsességnek ösvényei egyszersmind a gyönyörűségnek utai, hogy békeségre vivők, és hogy boldogságuk azon arányban növekedik, melyben tettlegesen dicsőítik Istent s jól tesznek az emberekkel. De itt még az evangéliumnak ellenségeire is hivatkozhatunk, mennyire alkalmasok a keresztyén vallás kedvére szolgáló bizonyságtételre. Észrevehető, hogy a szívnek és életnek épsége a viszonylagos kötelességek teljesítése, s még kitűnőbb módon az emberszeretet, mely tettlegesen működik a körülötte levő nyomort enyhíteni, az örömöket pedig szaporítani, a boldogságnak érzelmeit nagy mértékben közlik velünk. Midőn pedig tudva vannak előttünk az alázatosságnak, a szelídségnek, a leereszkedésnek, a bántalmakróli megfeledkezésnek, az emberek lelkeihez való szeretetnek és mindenekfölött az Isten és megváltóhozi szeretetnek hatásai, és ha az evangélium alapelveinek erejüket és jóságukat érezzük, melyektől ezek folynak; valóban készséggel ismerjük el, hogy Jézus vallása a lélekben a boldogságnak legnagyobb mértékét

teremti elő, melyben e földön részesülhetünk. Ennél még nyilvánosabb a bizonyságtételnek másik része: hogy ti. a vallásnak megvetése, vagy más szavakkal a gonoszság nyomorúságot szül. Minden rossz hajlamnak van valami fullánkja, mely a szívet szúrja, és a vétkes szenvedélyek iránti engedékenység a valóságos örömtől fosztja meg a lelket. Kevélység, fösvénység, testiség, gyűlölség, gonoszság, irigység, bosszúállás és istentelenség, mindnyájan ellenségei az emberek boldogságának, megfosztják elménket a csendtől és nyughatatlansággal, aggodalommal töltik azt be.

A boldogság vagy szerencsétlenség, melyet az emberek tapasztalnak aránylagos az ő jóságukkal, vagy gonoszságukkal. Jézus tanítványainak mmdenkoron kész cselekvőségük Istenüknek és Üdvözítőjüknek imádására, és az emberekkeli jótételre, táplálja a kegyességnek és jóakaratnak érzelmeit, nagyobbítja a jótétemények közlésében rejlő örömnek élvezetét és mind inkább áldottá teszi tetteit. Más részről minél inkább megrögzik az ember a gonoszságban, annál szerencsétlenebbé lesz. Rossz szenvedélyei áthatnak beszédeibe és cselekedeteibe és minden körülötte lévőket nyomorulttá tesz, de saját lelke a kínt leginkább érzi.

Ami éltüknek következő éveit, vagy pedig éppen jövendő sorsukat illeti, azoknak iránya mindenütt ugyan az. "Világosság támadott az igaznak, és az igaz szívűnek vigasság." "De a gonosznak nincsen békesége." Még fényesebb kinézések mutatkoznak a keresztyénnek, midőn a hitnek és szentségnek pályáján halad előre, melyek megerő-

sítik azon mondatot, hogy "az igazaknak útjuk hasonló a fénylő világossághoz, mely igyekezik világoskodni inkább s inkább, míg az erejében való naphoz hasonló leszen." A boldogságnak halálig való növekedése legfőbb valószínűséget ad a jövendő életbeni nagyobb tökélyről. Más részről semmi sem világosabb annál, hogy a gonoszség egyéb kilátást nem nyújt, mint azt, hogy szerencsétlenné tesz, mind itt, mind a jövendő életben. Ki egészen vénségig rabja a bűnnek, az igazi ördöggé lesz és nem is alkalmatos egyébre, mint a már világbani nyomorúságra, melyről úgy szól az evangélium, mint azoknak büntetéséről, kik megvetik az üdvözítőt.

Ha már látkörünket tovább terjesztjük kit, ti. az egyénről a társaságra, azt találjuk, hogy "az igazság felmagasztalja a nemzetséget és hogy a bűn azt nyughatatlanítja és megrontja." A tiszta vallásnak alapelveibeni és tetteibeni uralkodása, a közjót a legnagyobb mértékben mozdítja elő, a társas szerencsét hova tovább terjeszti és folytonos növesztését célozza. Míg másfelől a vallásnak megvetése és ellenzése, mely a gonoszságnak csak más nevezete, az országban a legnagyobb rosszakat hozza létre s a népnek jólétét csökkenti, és a nyomornak állandó nagyobbítását irányozza. Az igazságtalan kormánytannak legtitkosabb tervei, melyek legkiterjedettebb és legtartósb hasznot ígérnek, anyagtalanoknak mutatkoznak, miképp a pók-szövet, azoknak, kik életbe léptették, kész ínség forrásává lesznek, és nemzeti nyomorral és szerencsétlenséggel végződnek. Ezek a természetnek, vagy

ne mondjuk-e inkább azt, a legfőbb valóságnak törvényei, melyeknek végrehajtásával Jézus Krisztus általi kijelentés erősíttetik meg és melyek az ő vallásának hatásait és következményeit rajzolják.

Van még Isten országlásában sokkal kiterjedtebb irányzat is, mely, amennyire e jelen tárgyhoz tartozik, szinte megjegyzésre méltó. Az evangélium az emberek állapotának oly javalásáról szól, mely alapelveinek és parancsnak befolyása által századok lefolyta után fog előidéztetni. E reményünk az erkölcsi világbani tünemények által neveltetik és megerősíttetik. Az, aki a társaságnak jelen állapotát Angol, Hollandia és Franciaországokban egybe akarja hasonlítani azzal, mely azelőtt három századdal volt azokban, a leggyorsabb haladást veendi észre s egyszersmind azt is, hogy a gépmű még most is siettetett gyorsasággal mozog. Vannak alapelvek, melyek Krisztus követőinek elméiben még csak most csíráznak, melyek az emberi nem legelső és legjobb érdekeinek előségítése végett a tettes jótékonyságnak elveit hozzák napfényre, és melyek, ha a gyümölcs megérend, meg fogják változtatni a világnak ábrázatát és észnek és szeretetnek uralkodást felállítani, és az emberek közt, minthogy Istennek és az ő Krisztusának országát állítják fel az emberi lélekben, boldogságot fognak létrehozni! *)

*) Isten iránti legnagyobb háladatossággal és örömmel emlékezhetünk meg itt Angolhonnak azon embereket boldogító törekvéseiről, mely által a rabszolgákkali gyalázatos kereskedést megszüntette, számtalan hittérítő társulatokat alkotott, a bibliának több nyelvekrei fordítására tömérdek áldozatokat tett, s a legújabb időben ahol csak lehetett tollal vette elejét a sok háborúnak s a t. – Íme a békeség és jóakarat Krisztus által hová tovább elterjedt a földön.

A világkormányzás és a keresztyén vallás közti egyetértés oly sok különbféle szempontban látható, és az elsőnek a látványok és tervezetekkeli megegyezése, az utolsónak nyilatkozatai és hatásai oly megfontolásra érdemes tárgyak, melyek méltók azoknak figyelmére, kik az Új-Testamentumnak bizonyságtételeit gondosan s részrehajlás nélkül vizsgálják.

8. szakasz

Az Új-Testamentumnak az emberekhez való szólás-modora

Ebben, miképp sok egyéb pontban a könyv kitűnőleg egyedüli. Oly emberektől, kik a világ nagyjaival nem társalkodtak, azt várhatnók, hogy a gazdag és hatalmas embereket talán csudálni fogják, vagy, hogy azokat megvetvén a hason rangú nép részére hajlandnak. De mindezekből náluk semmi sem fordul elő. Alig találunk valamely íróra, kinek nem volnának sajátságai; egyik alávaló módon hízeleg a nagyoknak és a szegényeket megveti; másik gyűlöli a nagyokat és a néptömegnek hódol, hogy kegyét elnyerhesse. Némelyek bókolnak a

tudósnak és megvetve bánnak a tudatlannal; mások ismét megfordítva cselekesznek. – A honnak és a vallásnak hatalmas hatálya van az embereknek érzeményeire és azoknak a személyekről és dolgokról való szólás modorára. Erről, mind a zsidók, mind a pogányírók nevezetes bizonyságtételeket adnak, s mindkettő ellenkező úton. – De itt, mi az írásnak ezen módját illeti, tökéletes a kivétel. Az Új-Testamentumban az egész emberi nem mindig valami nagy családnak tekintetik. Az apostolok az embert halhatlan lénynek nézik; e világosságban jelenik meg ő minduntalan. Az életnek különbféle nemei e sokkal dicsőbb rangja mellett elenyésznek. Az egyedüli ok, mely miatt ők a polgári társaságban levő különbféle életnemeket említik az, hogy ezen helyzetüknek kötelességeire emlékeztessék az embereket, és hogy megóvassanak a kísértésektől, melyeknek kitétetvék. Ez kiváltképp a legmagasabb rangú személyekkel történik, kiknek kísértéseiket minden mások közt legnagyobbaknak ábrázolják; amiért is nyájasan kérik őket, hogy azoknak hatályától legnagyobb vigyázattal őrizkedjenek, de egyszersmind az ő állapotjuk áldásaival való visszaélésüket is szabadon megdorgálják. Midőn kedvezőleg nyilatkoznak a szegényről, ezt vigasztalására teszik, hogy ti. kísértései nem annyira szigorúak és hogy kijelöljék sorsának ama elsőségeit, melyeket szem elől oly könnyen elvesztenek. De az emberi természetnek minden nagy ügyeiben az emberekkel mint egymáshoz hasonlókkal bánnak; mint atyafiakhoz szólnak hozzájuk, a világnak nagyait nem irigylik; a szegényt meg nem

vetik; méltósággal és részvéttel szólítanak meg mindenkit! – Van ugyan valósággal valamely kitűnő különbség, melyet ők mindenütt megtartanak és melyről soha egy pillanatban sem feledkeznek meg. De az nem külsöségből támad, hanem igaz és a bűnös ember között foglal helyet. A léleknek efféle magasztos helyzete, mely a világi rangkülönbségen felülemelkedik, mely az embernek mint halhatatlan lénynek méltóságát megőrzi és jelességét, amennyire jó, alávalóságát amennyire rossz, elismeri; ezen diáktalan és az Új-Testamentumnak minden íróiban feltalált lelki nagyság bizonyára csak bírand némi nyomadékkal, ha azon mérlegbe vetjük, melyben a keresztyén vallásnak tanúságtételei mérettetnek meg.

9. szakasz

Az Új-Testamentumi íróknak összhangzása

Egyetnemértés azon emberek közt, kik közül mindenik valamivel járul valamely könyvnek szerkesztéséhez, biztos megsemmítése az isteni ihletést tárgyazó követeléseknek. Az egyetértés elkerülhetlen szükséges, és ahol ez megvan, kiváltképp oly kiterjedettségben, oly sok különböző tárgyakban, oly sokféle egymásbavágó dolgokban, ott valószínű bizonyságot nyújt igényeinek támogatására.

Az első dolog, melynek vizsgálatára vezettetünk az: "Micsoda összhangzás van az evangélium

és a természetes vallás között?" A legszorosb nyomozásnál azt fogjuk tapasztalni, hogy az utolsóban nincsen csak egy alapelv is, melyet az első nem állítna s meg nem erősítne. A deista méltán diadalmaskodnék, ha itt ellenkezésre akadna. De ő itt egyet sem mutathat fel. Ami az alapelveket, parancsolatokat, kívánságokat, szükségeket és várakozásokat illeti, azokban az egyetértés kivétel nélküli. Ez evangélium valósággal bővebb foglalatú sok dolgokat jelent meg, melyek nem találtatnak a másikban. De mi ezt természetesen várhatjuk is a bűnös és megromlott teremtések számára tett kijelentéstől, kiknek oly orvosságra van szükségük, mely feljebb való a természetes vallás erejénél.

A tárgynak másik oldala e könyvnek összhangzása az Ó-Testamentummal, mely azzal oly szorosan egybe van szőve, hogy mind a kettőn elkövetendő lényeges sérelem nélkül lehetetlen egymástól elválasztani. Ha a könyv csupán csak egy embernek műve, az egyetértés könnyebb, de ahol annak szerkesztésébe többen befolynak, nevekedik a nehézség. Ha ezen emberek különböző századokban élnek, különféle országokban, különböző helyzetben és foglalatoskodásban és a társaságnak különféle helyzeteiben; természetesen bekövetkezik az, hogy sok, különösen pedig a legfőbb és legterjedelmesb tárgyakban különböző eszméjűek és érzésűek lesznek; ha itt összhangzásra találunk, azt valóban megjegyzésre méltónak tarthatjuk. Vannak esetek, melyekben azt mesterségesen elő nem idézhetnők, pl. ahol korábbeli írók nemcsak a múltat veszik tekintetbe, hanem a jövendőt is előre hirdetik, és

azon külső szertartásoknak életbe léptetését jelentik, melyek még csak következő új vallásrendszerrel lépnek életbe s általuk ennélfogva csak előrajza céloztatik. Itt a titkos megegyezés lehetetlen és az összhangzás másképp meg nem magyarázható, hanem ha előre feltesszük az isteni közbenjárást és az íróknak isteni ihletését.

Ilyen az Ó- és Új-Testamentumnak írói közt fenforgó egyértelműség. Ők különböző századoknak, országoknak és helyzeteknek voltak emberei. Ők a legnehezebb dolgokról írtak. Ők mindnyájan ugyanazon egy tervet vették tekintetbe és mindenik járul az egészhez valamivel. Az elsőtől felállított tervezetet az utolsó végzé be, és mind a kettő megegyezése által egymást megerősíti, s egymásnak szorosan megfelelnek. Különösen megjegyzésre méltó e könyvben az, hogy a legmesterségesb és szövevényesb része az első, aztán jön a legegyszerűbb és legkönnyebb, hogy szembetűnő legyen, miképp szükségtelen e mesterség e rendszerek egyeztetésére és hogy olyan úton történt, melyen azt emberi lángész ki nem gondolhatta volna. Az egyetértés megvan nemcsak egy pontban, hanem százban, annyira, hogy az összhangzást, mely vagyon a jövendölések, ábrázolatok, áldozatok, az Ó-Testamentumnak tisztító szertartásai, és a Messiásnak személye, hivatala, országa és jótóteményei közt, kiben azok beteljesedtek, másnak nem nézhetjük, mint mélységes szándéknak és előre meggondolt területes tervnek. Ez a keresztyén vallás némely ellenségeinek oly nevezetes tünemény volt, hogy azt állították, miképpen a jövendölésekről szóló

könyvek csak akkor szerkesztettek egybe, miután az azokban hirdetett történetek bekövetkeztek. – De az Ó-Testamentumnak régisége oly erős alapon épül, hogy azon ember, ki azt meg akarná rendíteni, minden erőlködésével sem menne semmire!

Az Új-Testamentumnak különféle írói közt és annak részeiben az összhangzás szintén világos és kellemetes. Meg nem állapodván most annál, mely az evangélisták közt áll fenn, hol az egyetértést inkább bebizonyítottnak várhatjuk, észrevesszük ezt oly dolgokban is, melyek inkább történeteseknek látszanak, és ahol valami alattomos egyezkedés egy könnyen sem nem gondolható, sem ki nem vihető. A keresztyén gyülekezetekhez intézett levelek, melyek az Új-Testamentumnak egyik részét teszik, szorosan összefüggnek "az apostolok cselekedeteivel", melyeket ezek egyházi történetének nevezhetnénk és bizonyosan eszerint képeztettek. Ezen levelekben gyakran találtatnak hivatkozások a történetre. A példázások oly számosak, oly részletesek, oly történetesek, olyannyira az előfordult körülményektől függők és az alanyból oly természetesen származók, hogy a tárgyaknak oly mennyiségéből semmi mesterség sem idézhette volna az összhangzást elő, ha vagy a levelek, vagy a történet, vagy mindkettő csalárdságon alapulna. Ha a levelek költöttek lennének, bizonyosan általános kifejezésekbe burkolva találnók azokat, és a dologról minden részletes említést, mely a hamisságnak felfedezésére vezethetne, szorgosan távoztatva. Pedig éppen ellenkezőleg van minden. Azok teljesek részletességgel. Ők állandóan csak komoly

és hasznos tárgyak vitatásával foglalkodnak. Ők különös társaságokra, személyekre, helyekre, dolgokra és történetekre gyakorta fordítják figyelmüket. Míg ezekből bensőleg arról győződünk meg, hogy valódiak, addig az azokban levő célzásoknak a történettel való megegyezése azon bizonyságtételt ismételve erősíti meg, hogy a magukróli állítás valósággal igaz.

Van még ezen összhangzásnak egyéb neme is, melynek figyelmünket elkerülnie nem szabad. Mind az Új-, mind az Ó-Testamentum íróinak alkalmuk volt más nemzetek történetéről szólani és olyan körülményeket megérinteni, melyek a zsidók vagy a keresztyénekkel való egybeköttetésükből eredtek. Ez a mesterkedésnek, vagy tervezetnek legkisebb árnyéka nélkül történt. Tessék bár az első tekintetre valami csekélységnek, mégis a személyekkeli ismeretséget és azoknak hitelességét annyira megkönnyíti, hogy a csalárdság a felfedezést el nem kerülhetné. De ilynemű váddal nem terheltethetnek; mert akármiféle vonatkozás történik az Új-Testamentumban a körülfekvő országoknak történeteire, a világi történet a szent íróknak hitelét megerősíti és követeléseiket igazolja, hogy ők az igazságnak és erkölcsi épségnek emberei.

A különféle viszonyokban most előállított összhangzás nem valami hamis tanúkéhoz hasonló, kik leckéjüket betanulták, hanem becsületes emberekéhez, azt beszélik el, amit láttak és tapasztaltak, mindenki sajátszerűleg és ami őreá különösen hatott. Gyakran az egyik valamely cselekedetnek vagy történetnek egy körülményét említi, másik pedig

másikat. Ez nem olyan emberektőli összhangzás, kik az emberi nem csalásában egyeztek meg.

Ha ilyen terjedelmű könyvben néhány látszatos ellenmondásokra akadunk, józanul egyebet nem is várhatunk. De azoknak nevezetes része elenyészend, ha megengedjük, amit részrehajlatlan olvasó nem is tagadhat, hogy valamely régi oly sokszor és régen lemásolt könyvben lesznek íróhibák, különösen, ha a személyeknek és helységeknek neveit és az időszaki számítást tekintjük. Mert ha mi érdekesb és nehezebb dolgokban az íróknak pontosságát látjuk, azon következtetés bizonyára csak méltányos, hogy aránylagos könnyű dolgokban nem tévedhettek; miért is őket és nem a másolókat vádolni, illetlen lenne ama nyíltszívűséghez, mellyel a nagylelkű ember megkülönbözteti magát.

A tudományban haladásnak és ennek a szentírás tanulmányára való alkalmaztatásának köszönhetjük más ellenvetésekre a kielégítő feleleteket, melyeket a részekbeni összhangzás ellen tettek. Míg ti. vannak némely dolgok a teremtésnek műveiben és Istennek erkölcsi országlásában, melyek Istennek tökéletességeit a bizonyosság teljes fényében adják elő, olyanok is találtatnak, melyek egyenes ellentétben látszanak lenni az ő lételével és tökélyeinek kitüntetésével. De akármely ellenmondásban látszik is ez lenni, bizonyosak vagyunk s maguk a deisták is megvallandják, hogy az csak látszatos és nem valóságos, és a tudományokban tett felfedezések számos esetekben teljes megelégedésünkre oszlatták el a nehézségeket. Ez történt különösen az isteni kijelentést illetőleg, mely vala-

mint ebben, úgy más tekintetben is Istennek műveivel szorosan megegyez. Mélyebb vizsgálat, a kéziratok egybehasonlítása, a napkeleti szólások tökéletesebb ismerete, az általános történetteli megismerkedós, a bibliai figyelmezés által sok nehézségek és tetszetős ellenmondások mellőztettek el, és az összhangzás a napfény egész tisztaságában állíttatott elő. Ha maradnak hátra még néhány nehézségek, azokat úgy tekintsd, mint a teremtésben és az isteni gondviselésben előfordulókat, melyek az evangélium elfogadásának többé akadályai nem lesznek. Nem lehet kételkedni, hogy a fejlődő ismerettel és a történetek világával ezek is, mint a többiek el fognak enyészni.

Azok, kik a keresztyén vallásnak igazságát és isteni eredetét tagadják (mert ezek szorosan összefüggnek), végetlen nehéznek találandják, véleményeik következtében azon különféle hasonlatokról, és szövevényes összhangzásokról a számadást, melylyek jelenleg szemünk elébe állíttattak. Csak ne tagadják meg azoktól a tárgybani vizsgában az illetékes súlyt, s az író megelégszik!