tételében azt fogják tapasztalni, hogy valamely vallás vagy tanrendszernek önbiztosítására oly erőteljes bizonyítékai lehetnek, hogy az ítéletre képes és egyenes szívű ember helybenhagyását tőle meg nem tagadhatja, jóllehet ugyanazon időben kifogások gördíttetnének is elébe, melyekre akárkinek tökéletesen megfelelni lehetetlen. Vegye tekintetbe akárki a tudományok körét, egyre sem találand, mely nehézségekkel nem járna, s mely ellen kifogásokat nem lehetne tenni. Hogy ez az Új-Testamentummal még nagyobb mértékben történik, az a dolog természetéből ered. A tárgyak, melyekről az szól, a legmagasztosb minéműségűek és ami fogalmunkat fölülmúló dolgokkal vannak összekötve, vagy csak részletesen kijelentve, vagy pedig egészen elfödve. Ezen most említett s egyéb idézhető forrásokból mily sok kifogás keletkezhetnék! De kik a természeti vallás elveihez esküdtek, szinte hasonló nehézségekkel küzdenek, és hogyha hitükre nézve minden tárgyban a tökéletes és kielégítő felelet lényegesen követeltetik, kénytelenek meggyőződésüktől szintúgy, valamint az evangéliumtól elállani, mert e tekintetben sokkal közelebb áll a deista a keresztyénhez, mint gondolná.

Ezen észrevételek nem arra valók, hogy védszerül szolgáljanak a deistáknak a keresztyán vallás ellen tett kifogásaikra való feleletnek elmellőzésére, hanem hogy meggyökerezzék lelkükben azon fontos igazság: miképp valamely hamis vallástan és valamely oly nehézségekkel járó tanrendszer, melynek mi minden részeire meg nem felelhetünk, két egymástól nagyon különböző dolog. Arról az

emberek annyira meg vannak győződve, hogy vannak némely tanok, melyeket ha valaki tagadna, esztelennek gondolnók őt, jóllehet homály borítja azokat, melyeket a legbölcsebb ember sem oszlathat el. Ilynemű gondolatoknak engedve, vessük már mérlegbe a keresztyén vallást: hordjuk elő rendszerint az ellene felhozott kifogásokat, és meg fogunk győződni, hogy azok korántsem oly rémítők, hogy a Jézus vallásának alapjait megrendíthetnék. Némelyek nyilvános félréértésből és tévedésből származnak, mások a Szentírás alakjából, mely más korbeli, más szokású s magaviseletű emberektől szerkesztetett; némelyek pedig a tárgynak természetéből. Ha mindjárt lehetetlen volna is felelni azokra, mégis elegendő bizonyságtétele maradna még fenn a keresztyén vallás igazságának; de reméljük, hogy azokat annyira megdöntjük a most előadandó dolgokkal, hogy a részrehajlatlan emberek meggyőzettetnek arról, miszerint ha elegendő bizonyítmánya van az evangéliumnak a maga megerősítésére, az ellene felhozott kifogások soha sem lehetnek oly súlyosak, hogy azok valakit annak isteni tekintélye megtagadására bírjanak.

1-ső Ellenvetés. "Ha valamely vallást avégett vizsgálunk, hogy annak Isteni eredetét felfedezhessük, ésszerű, hogy azt nemcsak részletesen, [részlegesen] hanem egészen megtegyük, s bizonyítmányait mérlegbe vessük; és ez oly unalmas és nehéz kísérlet, hogy egész életünk beletelnék, mielőtt végére mehetnénk."

E munka nem oly nehéz, miképp azt maguknak

sokan előre képzelik. Az, ami itt megkívántatik, az az emberi nemnek üdvét előmozdító egyetemes vallás. Arra pedig alkalmatlan a pogány vallás bárminő alakjában is. A zsidó vallásgyakorlat csak külön népnek és időszaknak számára rendeltetett, míg a Messiás meg nem jelenend. Mint az evangéliumnak vetélytársa tehát csak a mohamedanizmus marad fenn. Hasonlítsd egybe a kettőt és vedd tekintetbe illetőleges bizonyítékait. Mohamed vallása külső bizonyítmányokkal éppen nincsen ellátva. Megjelenését előre semmi jövendölések sem hirdették, és csodát nem cselekszik annak bebizonyítására, hogy Istentől jött tanítómesterül. Ő nem hogy jövő dolgok jövendölésére lett volna képes, hanem inkább a múltakra nézve is sok száz esetben elárulta tudatlanságát. Jézus példájának követése helyett, ki életét adta juhaiért, ő inkább uralkodásának megalapítása kedvéért másoknak önté ki bőven vérét. A zsidó vallás Istenről sokat jelentett ki, és a keresztyén vallás ezen kijelentett igazságokat nagy számmal szaporította. Mohamed mind a kettőnek égből való származását elismerve, új kijelentéssel áll elő, de mely semmi újat nem foglal magában; mert az csak egy fontos igazságot sem mutathat elő Isten országlásáról, vagy egy szóval, valami más vallási tárgyról, mely már azelőtt tudva nem volt volna. Vajon efféle vallástan kiállhatja-e a próbát? Mi haszna lehet annak? Állítsuk azt az evangélium mellé, és hozzon ítéletet az ész! Az összehasonlítás mesteri kéztől eredt; figyelmezz és ítéld meg, mi annak eredménye. Az így hangzik:

"Hogy ez esetben magunkat elhatározhassuk, meg vagyok győződve, hogy sok fáradságba nem kerülhet a szükséges indokok feltalálása. Menjetek csak természeti vallástokhoz, s vigyétek ítélőszéke elébe a fegyverrel s vérrel elborított Mohamedet s tanítványait, diadalmasan magukkal hordva mindazt, mit ezer meg ezer embertől kizsákmányoltak, kik győzelmes fegyverük által elestek. Mutassátok meg a városokat, melyeket fölgyújtottak, az országokat, melyeket kiraboltak s elpusztítottak, s a szánalomra méltó nyomort, melyet a föld minden lakosaira kiterjesztettek. Miután őt e színtéren megtekinté, vezessétek a természeti vallást a próféta magányába, hogy lássa termeiben ágyasait, feleségeit s paráznaságát, s hallja, mint hivatkozik a kijelentésre és isteni megbízottségra, hogy kéjeit és zsarnokságát igazolja. Midőn ezen szemléletre ráun, mutass az üdvözítő Jézusra, ki alázatos és szelídszívű, jót cselekszik minden emberekkel s béketűréssel oktatja mind a tudatlanokat, mind a fonák elméjűeket. Tekintsen be legelvonultabb magányába, vagy kísérje el őt a hegyre, hogy hallja Istenhez intézett sóhajait és könyörgéseit. Ültesd a természeti vallást asztalához, hogy lássa sovány ebédjét s hallja mennyei beszédét. Mutassátok meg, mint illettetett bántalmakkal anélkül, hogy elkeserednék. Kísérjétek el őt az ítélőszék elébe, hogy lássa a béketűrést, mellyel fogadta elleneinek gúnyolásait és szemrehányásait. Végre állítassék keresztfájához, hogy a halállal való küzdelmét szemlélve, hallja üldözőiért utolsó könyörgését:

Midőn a természeti vallás így mindkettőt tekintetbe vette, kérdezd meg, melyik közülük Isten prófétája? De hiszen már hallottuk feleletét, midőn e jelenetet a keresztfa mellett álló századosnak szemeivel nézvén, általa ekképp nyilatkozott: "Valóban ez az ember Istennek fia volt!" (Sherlock besz. 1. k. 9-dik besz.)

2-dik Ellenvetés. "A keresztyén vallás félelmes, szenvedőleges lelkű embereket nevel, s nem arra való, hogy nagy jellemű férfiakat képezzen, vagy oly embereket idézzen elő, kik az emberi nemnek kitűnő jótevői lennének."

Az evangélium által használt emeltyűi közt nincs erőszak; s oly szabálynak egyenesen ellene nyilatkozik, mely mások kárával hozatnék létre, bármily ajánlatos volna is az. De míg Jézusnak tanítványit az erőszak minden nemétől visszariasztja, és azt kárhoztatja, egyszersmind a leghatályosb indulatot és tetteket is követeli, s tettleg [tényleg] elő is teremti. Az evangéliumnak igaz szelleme a tevékeny jóakarat, mely az Isten s emberek iránti szeretetből származik. Leginkább azon van, hogy az embereknek jelen s főleg örök boldogságát mozdítsa elő, és e cél elérésében nem gondol sem fáradsággal, sem szenvedéssel. Krisztus és apostolai értették az evangélium alapelveit, s azok szerint cselekedtek, működtek, utaztak, éheztek és szomjaztak, s legnagyobb szenvedéseket is eltűrtek, hogy jót tegyenek az emberekkel. Mily illetlen azért itt

azon ellenvetés, hogy az evangélium csak szenvedőleges embereket nevel.

Szintoly alaptalan a félelemmeli vád is. A keresztyén vallás különös nemű, vagy mint némelyek mondanák, különös bátorságű embereket képez. Arra tanítván az embereket, hogy minden Isten és emberek elleni bántalmaktól őrizkedjenek, azon van, hogy minden egyéb félelmen fölülemelje őket. A gonosszal szüntelen harcban állanak; de harcaiknak fegyverei nem testiek. Tán félelmes jellemű embereket kívánt Krisztus képezni, midőn tanítványit elküldé az egész világba, hogy vallását terjesszék? Rendeltetésük az volt, hogy minden országokba elmenjenek, hogy minden nemzet- s nyelvbeli emberekkel szóljanak; éhség- és meztelenség-, gúny- és szidalom-, üldözés- és halállal küzdjenek. Nekik ezektől visszaijedni nem szabad, az élet igéjét naponkint kell hirdetniök, akármint fogadják azt s bármily veszélyekkel járna is. Nekik mindenüket kockára kellett tenniök, hogy az igazságot s erkölcsiséget elterjesszék a földön.

A keresztyének magaviselete számtalanszor előtünteté ezen istenes alapelvnek hatását. Hol állíttatnak elő efféle tevőleges működésnek, állandó munkásságnak, türelmes szenvedésnek példái, mint azt Jézus Krisztus tanítványaiban látjuk? Hogy akkora zajt nem ütnek, mint azok, kik városokat gyújtanak föl, országokat pusztítnak el s mindenfelé rombolnak, az valóban csak dicsőségükre van. Nem baromi erőszakkal kívánják ők a világot átalakítni s az emberek sorsán javítni: hanem azzal, hogy a lélekbe az ismeretnek s jóságnak érzemé-

nyeit oltsák be, melyeknek gyümölcse a bizonyos üdv. A keresztyén vallás minden műveit és céljait az alapeszméknek segélyével keresi, s egyéb utat nem használ, sem meg nem enged.

Vajon azért az egyeneslelkű vádoló elismerve tévedését, nem áll-e el vádolásától?

3-dik Ellenvetés. "A keresztyén vallás a kényuraságnak barátja s a szabadságnak ellensége."

Az Új-Testamentumnak nagy feladata az embereket vallásra oktatni. A polgári rendeletekre vonatkozó dolgokat csak annyiban veszi tekintetbe, mennyiben azok az erkölcsiséget érdeklik [érintik]. Az országlásnak alakját az emberek bölcsességére s életbe léptetését a nemzetekre hagyja. De ami a kormányzásnak szellemét illeti, azt világosan kiszabja, s ünnepélyesen jeleli ki azon alapelveket, melyek szerint magaviseletüket mind a fejdelmeknek, mind az alattvalóknak el kell rendelni. (*)

(*) A polgári kormányzást illetőleg két kérdés van, melyek jóllehet egészen különböznek, mégis gyakran összezavartatnak. Az egyik az : "Mit vall az Új-Testamentum az igazgatók s alattvalók jellemének s magaviseletének?" vagy más szavakkal: "Melyek a fejdelem kötelességei az alattvalók, s ezekéi a fejdelem iránt?" A másik kérdés ez: "Az Új-Testamentum szerint meddig s mennyi időre köteleztetnek az alattvalók az engedelmességre, föltévén azt, hogy a kormányzók meg nem felelnek kötelességeiknek, hanem egyenesen az ellen tesznek?" – Itt egyedül az első kérdés tekintendő, s ez elégséges az ellenvetésnek elhárítására. A másik egészen túlesik e munka körén, s a szerzőnek eszében sincs azt itt kutatni. Az egy részét az esettan (casuistica) foglalja magában, mely nehéz megvitatandó tárgy ugyan az emberek közgondolkozásmódja szerint, de nem szerzőnek rendszere szerint, ki azt hiszi, hegy Krisztus nem arra tanítá tanítványait hogy honukat erőszakkal megújítsák, vagy arra, hogy a társasági békét felforgassák, hanem hogy egyedül az igazságnak és szeretetnek fegyverével éljenek.

Jézus vallása a világi kormányzásnak alapját az igazságban helyezi. Az emberi nemet úgy tekinteti velünk, mint valamely nagy családot, s minden embereket mint atyafiakat. Legyünk bár tízmillió efféle emberek ugyanazon egy társulat tagjai s ugyanazon kormány alattvalói: mindnyájan egyenlő joggal követelhetjük az igazságot, s e jogtól meg nem fosztathatunk, míg közös atyánk uralkodik az egekben, s míg minden emberek rokonok. Az Új-Testamentum azt akarja, hogy a társaságnak rendeletei mindenkire nézve igazságosak legyenek, s azt kívánja, hogy mások kedvéért senki legkisebb nyomatást se szenvedjen. S ha az igazságtalanság elvei mar ezer év óta lettek volna is divatban, a keresztyén vallás azt kívánja, hogy a kormány azoktól elálljon, az igazságot állítsa helyre s minden haladék nélkül szolgáltassa ki az igaz ítéletet.

De halljuk magát az Új-Testamentumot ez ügyben, amint nyíltan s híven szól, s mégis oly kímélettel, az időszaknak, melyben íratott, s a kormány féltékenységének, mely akkor létezett, teljesen megfelel. (Lásd: Róma 13,1.) A felső ha-

talmasságok, ezt mondja, Istentől rendeltettek; vagy más szavakkal: Isten nem akarja, hogy az emberek minden ellenőrködés nélkül éljenek, mint a szabadon lévő állatok, hanem hogy társulatokba lépjenek, melyek törvények által rendeztetnek, s hogy ezen törvények az e végre választott hatóságok által végre is hajtassanak. Mellyik nemű legyen az uralkodás s a fejedelem, azt az írók különösen kijelölik. "Nem a jócselekedőknek, hanem a gonoszoknak vannak rettegésükre. Akarsz-e pedig nem félni a hatalmasságtól? Cselekedjél jót, s dicséreted leszen attól, mert Isten szolgája tenéked jódra. De ha gonoszt cselekszel, félj tőle; mert nem ok nélkül viseli a fegyvert; mert Isten szolgája s bosszúállója azon, aki gonoszt cselekedendik." "Istennek szolgái, kik ezen isteni szolgálatban minduntalan foglalatosok, "azaz minden tehetségüket, s idejüket ezen nagy s hasznos munkára fordítják. Ezek a kormányzás elvei, melyeket az Új-Testamentum hirdet, és ezek a kötelességek, melyeket a nemzetek kormányzóinak szívükre köt.

De a keresztyén vallás parancsait a társaságnak nemcsak egyik részére szorítja, hanem másikát sem hagyja önkényére. Szintoly hatályosan szólítja fől a népet is, s az alattvalói hűséget s engedelmességet szinte [szintén] lelkükre köti; nem mondhatjuk-e ezt legfőbb mértékben ésszerűnek, s a természettel, s a dolgok állapotával szorosan megegyezőnek? Ha valamely társaság tagjai vonakodnak az isteni parancsnak engedelmeskedni s azt tisztelni, a kormánynak magukat alávetni, s a fejdelmet becsülni, az adót, akinek adóval tartoznak, megadni, s

mindezt nem büntetés miatti félelemből, hanem lelkiismeret szerint cselekszi, minden okos ember kénytelen elismerni, hogy Isten rendeletének tesznek ellene, tehát azon rendeletnek, mely oly bölcs s jóltevő, hogy amiatt méltók a kárhozatra. (Olvasd egyszersmind Péter 1. lev. 2-dik részét.)

Ilyen az Új-Testamentum tana a polgári kormányt illetőleg, ilyenek fenséges erkölcsi alapeszméi, és ilyenek különös nyilatkozatai ezen tárgy fölött. A család minden viszonyaiban szinte hasonló szépséggel és méltánylattal osztja ki mindenkinek kötelességeit: a férjnek és nőnek, a szülőnek és gyermeknek, az úrnak és szolgának; és egyenlő erővel ajánlja azokat mindeneknek. Ha azt mondaná valamelyik félnek: "Abban hagyhatjátok azt, amivel másoknak tartoztok, de kívánjátok meg, ami nektek azoktól jár," akkor igenis elegendő okuk volna az ellenzőknek azt mondani: "E könyv nem Istentől való." De ily vádra alkalmat nem ad; mert mind felsőbb, mind alsóbb rangúakat egyformán kötelez az egymás iránti kötelességekre. A vallás félelem nélkül lép be a király palotájába; méltósággal közelít hozzá, midőn királyi székében ül; s ünnepélyes hangon ekképpen szólamlik meg: "A ki uralkodik az embereken, igaz legyen, és oly, ki isteni félelemmel uralkodjék." (Sám. 2. k. 23,3.) Innét a törvényszéki terembe megyen és feljebbvalónak tekintélyével az ítélőszéken ülő bírákhoz fordulva azt mondja: "Ne legyetek személyválogatók az ítéletben." (Mózes 5-dik 1,17.) "A szegényt és a szűkölködőt mentsétek meg és a gonoszoknak kezéből szabadítsátok meg." (Zsolt 82,4)

A törvényszéktől a néptömeghez fordul és a városnak utcáin végig kiált: "Minden lélek a felső hatalmasságoknak engedelmes legyen." (Rómab. 13, 1.) "Annakokáért engedelmesek legyetek minden emberi rendelésnek az Úrért: királynak úgy, mint felső méltóságban helyheztetettnek. Akár tiszttartóknak, úgymint kik attól bocsáttatnak mind a gonosztevőknek büntetésére, mind a jóltevőknek dicséretére. Mert így vagyon az Isten akaratja, hogy jól cselekedvén megzabolázzátok a balgatag embereknek tudatlanságukat." (Péter 1. lev. 2,13.14.15.) Ekképp kísérvén őt vándorlásában s hallván minden rendbeli emberekhez intézett beszédét, avagy nem sokkal inkább ésszerű-e az előhozott alapelveknek részrehajlatlanságából és tisztaságából azt következtetni, hogy ezzel is növekedik a bizonyságtétel, mely azt tanúsítja, hogy a keresztyén vallás Istentől van?

4-dik Ellenvetés: "A keresztyén vallás papurasági rendszert állít fel, s a papsagot szerfölötti gazdagságra és lelki kényuraságra vezérli az embereknek lelkiismerete fölött."

Az emberek tömege szünet nélkül világi dolgokkal foglalkozván, kevés időt vesz magának lelki nemesbülésére. Hogy azért légyenek vallástanítók, kik azokat a vallás elveiben oktassák, parancsait szívökbe oltsák és vigasztalásait közzé tegyék, abban semmi olyas nincsen, mi az illendőségnek vagy közjónak volna ellene. Ha a mesterségek vagy tudományok ismerete hasznára van a honnak, és ezeknek tanítói a társaságnak leghasznosabb tag-

jainak tekintetnek, azok kiknek tiszte és foglalatossága a tiszta vallásnak és erkölcsiségnek alapelveit a népnek lelkébe plántálni, mely alapelvek a polgári társaságnak legjobb támaszai, valóban, ha nem felsőbb, legalább hason helyet foglalnak el a közhaszonra. Ha továbbá megvizsgáljuk a tulajdonokat, melyeket a vallás tanítóinak részéről megkíván, állításunk még nyomadékosabb leend. Szükséges, hogy a keresztyén gyülekezetnek vallás-tanítója legyen "feddhetetlen, vigyázó, józan, nem vakmerő az ő maga értelmében, nem haragos, nem részeges, nem nyereségnek undokul kívánója, hanem gazdálkodó, jóknak szeretője, mértékletes, igaz, szent, türelmes, nem civakodó, hanem nyájas minden emberekhez, alkalmatos a tanításra, béketűrő és szelídséggel oktató az ellenkezőket. (Timoth. 1. lev. 3. Tit. 1. lev. Timoth. 2. lev. 2-dik része.) Lehet-e ésszerű kifogásunk ilyen hivatal ellen?

De vajon a leghatártalanabb gazdagságot és hatalmat nem azon emberek követelték-e, kik Krisztus evangéliuma szolgáinak kívántak neveztetni? Ezt nem tagadhatom; de arra kérlek, emiatt ne vádold a keresztyén vallást, mely nem annak oka. Mert a kérdés az: Mily szabályt tűz ki az Új-Testamentum a vallástanítóknak eltartására nézve? Vizsgáld meg ezt, s azt fogod tapasztalni, hogy e részbeni rendelkezése olyan, melyet minden okos ember jóvá hagyand. Méltányosnak ítéltetik, hogy azon emberek, kik ifjú korukat a nyelveknek és bölcsészetnek megtanulására szentelik, és aztán idejüket és erejüket másoknak oktatására áldozzák, ezektől fáradozásaikért annyi jutalmat nyerjenek, mely-

lyel képesek legyenek önmagukat és családjaikat ellátni, még pedig tisztességes és illő módon. Kicsoda mondhatná azt illetlennek vagy igazságtalannak? Pedig egyenesen e mérték szerint szabja ki az evangélium, az ő szolgáinak élelmét. "Méltó a munkás az ő jutalmára. Akik az oltár körül forgolódnak, az oltárral együtt veszik el részüket. Ha mi ti nektek lelkieket vetettünk, nagy dolog-e, ha mi a ti testi marháitokat [javaitokat] aratjuk." (Korinth. 1. lev. 9.) Ennél többet a keresztyén vallás nem kíván, s a többiről nem feleletes. Avagy talán esztelenség kívánni, hogy nagy adományú, jó nevelésű és indulatú emberek, kik életüket azon célból, hogy embertársaik jók és szerencsések legyenek mind e földön, mind a jövő életben, az ő lelki kifejlésükre áldozzák, annyi jutalmat vegyenek, mely mellett nem bőségben ugyan vagy fényesen, még kevésbé fényűzés és kicsapongás közt, hanem illedelmes és tiszteletre méltó helyzetben éljenek? Ugyanazon míveltségnek és tehetségeknek más életnemre való alkalmaztatása biztosította volna jólétüket. Tán túlzók követeléseik, midőn mérsékelt élelmezést kívánnak azoktól, kiknek oktatásával fáradoznak? Valamint a gazdagság, úgy szinte a hatalom követelésének sem kedvez az Új-Testamentum. Jézus által az alázatosság tűzettetett ki a felmagasztaltatás ösvényéül, és azon út, melyen haladva valaki legnagyobb lehet országában az, hogy légyen mindenkinek szolgája. A szentírásból vett kérések és könyörgések azon fegyverek, melyeknek használatára az Új-Testamentum őket felhatalmazza. Ha a gonoszok el nem hagyják gonosz utaikat, nem marad

egyéb hátra, hanem hogy hagyassanak Isten ítéletére! Azokra nézve, kik a hívek gyülekezetéhez csatlakoztak, de későbben bűnökbe estek, Krisztus a következő bánásmódot parancsolta: Ha vétkezik te ellened a te atyádfia, menj el és dorgáld meg őt, csak teközötted és őközötte; hogyha szódat fogadja, megnyerted a te atyádfiát. Ha pedig szódat nem fogadja, végy melléd még egy vagy két embert, hogy két vagy három bizonyságnak szájából az egész dolog bizonyosb legyen. Hogyha azoknak is nem fogadja szavukat, mondd meg a gyülekezetnek: hogyha a gyülekezetnek sem fogadja szavát, legyen teelőtted olyan mint valamely pogány vagy fukar [vámszedő]. (Máté 18,15.16.17.) Semmi polgári szabadalomtól se fosztassék meg, igazságtalanságot világi ügyeiben ne szenvedjen, minden amit Krisztus kíván, a keresztyén gyülekezetbőli kirekesztés. Így cselekesznek szintén valamely művészekből vagy bölcsészekből álló társulatban is. Mihelyt valaki magát annak törvényeihez nem szabja, azt kizárják – és kemény vagy igazságtalan bánásmód-e ez? Hiszen ezen törvények a társulatnak kötelékei. Ez minden, mit a keresztyén vallás rendel, s kicsoda rosszallhatná azt, midőn a kegyes és erkölcsös emberekből álló társulat, mely a jámborságnak és tiszta erkölcsnek elvei által van egybekapcsolva, kirekeszti azokat, akik istentelenek és rosszak? E részben az evangéliumnak mind bölcsessége, mind méltányossága igazoltatni fog, nemcsak az ő hívei, hanem ellenei által is. Némelyeknek túlságos követelései a bűnbocsánati hatalom tárgyában és az egekbe vivő ösvénynek kimutatásában a leggazabb

lelki kényuralom felállításának alapját vetették meg. De a keresztyén vallás tökéletesen mentes minden vádtól. A szentírás, az egész keresztyén vallásnak foglalatját magában foglalja, és egyedül csak ezt kell az evangélium tanítóinak hirdetni; csak egyedül ezt kell elfogadni a népnek. A könyv mindenkinek kezében van, hogy mindenek értsék és általa bölcsek legyenek. Akármit mond valamely pap Krisztus tanának, köteles azt az Új-Testamentumból bebizonyítni, és azon állítását, hogy az benne foglaltatik, a nép még elegendő bizonyítéknak el nem fogadhatja, hanem maga is köteles gondosan megvizsgálni az evangélistáknak és apostoloknak iratait. Ha ők azt az Új-Testamentumban feltalálják, kötelesek hinni, nem mint embereknek beszédét, hanem mint Krisztus apostolainak igéjét; ha pedig nem a szentírásnak tana, annak elvetése kívántatik, akárki parancsolna is ellenkezőt. A két egyszerű szertartásnak, úgymint a keresztelésnek és úrvacsorájának kezelése, a papban nem feltételez valami titkos erőt. Az áldások nem a papnak hatalmától függnek; mert minden jótétemények egyedül a Krisztusnak áldásából erednek, melyek nem bízattak akármely szolgájának rendelkezésére. Hol van tehát, barátom, a papi ravaszság, mely fölött panaszkodol? Mutasd meg nekem azt csak egyetlenegy példa által is? Ugye lehetetlen? Irtsd ki azért lelkedből az ellenvetést, és ismerd el, hogy e részben az evangélium teljesen ésszerű, és véghetetlen távol van a papi uralom és befolyásnak vágyától.

5-ik Ellenvetés. "A keresztyén vallás által előidézett vérontások, kegyetlenségek és nyomorúságok, melyek általa terjedtek el a földön, a kárhozat pecsétét ütik reá."

Bár ne volna igaz, hogy a keresztyén névvel kérkedő emberek másokat kérlelhetlen kegyetlenséggel üldöztek, és hogy folyam módjára ömleszték ki az ártatlanoknak vérét. A keresztyén vallás feltétlen megvetést érdemlene, ba e cselekvés-módot helyeslené! De távol lévén efféle indulattól, inkább minden erőszakot és igazságtalanságot megtilt, mely védelmére használtatnék. A keresztyén vallás az ő ellenségeinek soha csak egy csepp vérét sem ontotta ki, azon naptól kezdve, melyen Krisztus a keresztfán meghalt; de igenis tékozló volt a maga vérével; láncot sohasem kovácsolt valamely eretneknek vagy ellenségnek számára; sem tömlöcöt nem épített, hogy abba befalazzák. A keresztyén vallás, soha sem mártotta tollát véres könnyekbe, valamely bűntörvénynek készítésénél, mely a hitetleneknek bosszúállást hirdet. Soha csak egy fohászt sem csikart ki legkeservesebb ellenségétől sem valamely neki okozott testi szenvedés által. Az igazság és imádság valának egyedül a megtámadásra és védelmére szolgáló fegyverek. A gonoszért jóval fizet és a szidalomért áldással. – Ha Jézus tanítványinak ruhájába öltözött emberek, a kevélység, uralkodás-vágy és azon kívánságtól ösztönözve, hogy a szív legrosszabb szenvedélyeit kielégítsék, a vallásos buzgóságnak ürügye alatt valakit bántalmakkal illettek; azok az evangé-

liummal közvetlen ellentétben voltak, s rájuk nem mondhatni elég kemény kárhoztató ítéletet. De valóban igazságtalanság a keresztyén vallást kárhoztatni amiatt, amitől az isteni haragnak fenyegetésével akarja visszaijeszteni az embereket. Mert ha voltak igazán keresztyének, kik a hitetlenségnek és tévedésnek karhatalommal akarták egykor elejét venni és az evangéliumot terjeszteni, (s hogy voltak efféle szerencsétlen emberek, azt véres könnyekkel kell siratni), azok bizonyára Krisztustól nem várhatnak nagyobb köszönetet, mint három tanítványa, midőn Őt arra kérék, hogy tüzet bocsásson le az egekből a Samaritánusok vesztére. "Nem tudjátok, minémű lélek van tibennetek; mert az embernek Fia nem azért jött, hogy elvesztené az embereknek lelkét, hanem hogy megtartaná!" (Luk. 9,55.56.) Sőt fölöttébb szigorúaknak sem tartaná azon szavait intézni azokhoz, melyeket más alkalommal Péterhez fordulva mondott. "Távozz el tőlem, Sátán, bántásomra vagy nekem; mert nem vagy bölcs az isteni dolgokban, hanem az emberi dolgokban." (Máté 16,23.) Az evangéliumnak mind elvei, mind parancsai, valamint Krisztusnak és apostolainak életük módja is, minden üldözéstől oly távol esnek, amily távol van napkelet napnyugottól.

6-ik Ellenvetés. "Krisztusnak e földön való megjelenése oly megkülönböztetett alacsonysággal járt, mely Isten Fiának méltóságával meg nem egyeztethető."

Ezen ellenvetés világi szellemből jő, s az igaz

fenségnek nem ismeréséből származik. Ha Krisztus azon szándokkal jelent volna meg, mely miatt a zsidók várták, s melyet Mohamed is bevallott, akkor a földi királynak hatalma, tekintélye és fényűzése őhozzá fölöttébb illett volna; de célja egészen különböző volt, és országa nem a világból való. Ő azért jött a világra, hogy az igazságról tegyen bizonyságot, minden erénynek példánya légyen, és vére által engesztelő-áldozat az embereknek bűneiért: mindezen céljaival pedig teljesen megegyezett külső megaláztatása. Midőn valaki minket oktat, kívánatos, hogy a hallgatók fölségi tekintély által vissza ne ijesztessenek; hanem hogy nyugodt legyen az elme és az oktatónak követeléseit és tanait figyelemmel vizsgálja. Ha valaki példányul rendeltetik az embereknek, nem kívánatos-e, hogy oly állapotban álljon elő, mely az emberfiai legnagyobb tömegének osztályrésze? Krisztus megjelenése vallásának természetével is megegyez. Világra jövetelének oka az volt, hogy az embereket a világ szeretetének, nagyravágyásnak, fösvénységnek és testi örömöknek megtagadására bírja, s őket arra tanítsa, hogy az igaz fenség, minden külső rangot mellőzve, az erkölcsi jóságban keresendő. Ő azért jelent meg, hogy példájával azon erények követésére tanítson, melyekre jelen állapotunkban szükségünk van, és melyek a legnehezebbek, úgymint szelídségre, a szenvedések alatt való béketűrésre, a bántalmaknak eltűrésére és megbocsátására és a gyűlölésnek szeretettel való viszonozásara. Eljött, hogy Atyjának haragját jelentse ki az embereknek bűnei fölött, s hogy miérettünk

szenvedjen, igaz lévén a hamisakért és minket Istenhez vigyen. (Péter 1. lev. 3,18.) Az életnek, vagy e földön való megjelenésnek mely neme volna már a legillőbb, sőt az egyedül illő ezen tervezet kivitelére, ha nem a külső önmegalázásnak állapotja; vagy az, mit a büszke világ, bűnös hajlamai szerint alkalmazván szavát, közönségesnek nevez?

Vagy némelyek tán azt mondják: "Kívánnám, hogy néha-néha méltóságát és dicsőségét is kitüntette volna." De nem elégített-e ki Krisztus sok ezer embert azon kevés eleséggel, mely csak híveinek számára volt rendelve? Nem gyógyítá-e meg a betegeket? Nem adá-e vissza a vakoknak a látást? Nem támasztotta-e fel a holtakat? Nem volt-e ezen dicsőség végetlen nagyobb mindannál, melyet földi királyok előállíthatnak, és olynemű, mely különösen megfelelt a természetnek, s az emberekhez lett áldásdús küldetése lényegének és céljai előmozdításának?

7-ik Ellenvetés. "Az emberi nemnek csak csekély része ismeri a keresztyén vallást, ha Istentől eredne, avagy nem egyetemes volna-e a földön?"

Hiszel-e valamely Istentől származott vallást? Ha hiszel, a felelet kész az ellenvetésre. A deista arra éppen nem támaszkodhatik, mert vallása messze esik attól, hogy egyetemes volna; s még mindig ötven keresztyénre találunk a földön egy deista ellenében. Azonkívül világosan látjuk, hogy Istentől vett sok jótétemények is részletesen [részlegesen] használtatnak. Némelyek egyes népeknek adattak, s a világnak egyéb lakosaítél megtagadtatnak: mások valamely

pártolt népnek csak néhány egyedeitől élveztetnek. A történetnek középszerű ismerete elegendőleg meg fog győzni minket arról, hogy a gondviselésnek áldásai, valamint a lelki tehetségek, és a tökéletesbedésnek eszközei az erkölcsvilág kormányzásában is különbözőképp osztattak ki. Azon ellenvetésre, mely a keresztyén vallásnak aránytalanságából vétetett, azonnal meg lesz felelve, mihelyt meggondolva cáfoljuk meg azt az ellenvetést, mely ezen egyenetlen kiosztáson épül. – Vegyük csak tekintetbe a tárgyat még más oldalról is. Némely minket megörvendeztető áldások egyenesen Istentől erednek; másokban emberek által mint eszközök által részesülünk, és az ő jóakaratjuktól függnek mind állandóságukra, mind terjedelmükre nézve. Az utóbbi esethez számláljuk a keresztyén vallás ismeretét is. Midőn először kijelentetett, Jézus tanítványaira bízatott; és azóta terjesztése mindég azoknak igyekezetétől függött, kik azt a népek között hirdették. De hogy e részben szomorító hanyagság igenis sokszor tapasztaltatott, azt be kell vallanunk és sajnálnunk. De tapasztalni fogjuk egyszersmind azt is, hogy számtalan esetekben, épen a legbuzgóbb keresztyének igyekezeteinek a leghevesebb ellenzéssel kellett küzdeni; s hogy csak a világ kormányzói véres üldözéseinek tulajdonítható, hogy az evangélium az emberek által lakott egész földet meg nem világítja. Midőn valamely hódító hatalmas hadseregével valamely országot elpusztít, a városokat és helységeket felgyújtja, a barmokat és a vetéseket megsemmíti: akkor a nyomort Isten jóságának valamely hiányában fog-

juk-e keresni, vagy inkább az embereknek szerfeletti gonoszságában? Az ellenvetés erejéből még többet vesztend, ha meggondoljuk, hogy a keresztyén vallás nem csak egy-két napra vagy csak egy századra adatott, hanem hogy az terve az isteni kegyelemnek, hogy ezer évekre elterjedjen, hogy lépcsőnként ünnepelje diadalmait, hogy legyőzze minden elleneit, és végre az egész földnek színén elterjedjen. Ennek irányzatát mindenki láthatja, ki az isteni igazságnak barátja, s figyelmetes szemlélője az emberi nemzet erkölcsi állapotjának. Ezen ellenvetés egészen megszűnend, ha az evangélium a jövendölésnek ama szavai szerint: "Az emberek áldottak lesznek Jézusban, és minden népek áldani fogják Őt." (Zsolt. 72.) teljes hatályát kifejtette.

8-ik Ellenvetés. "Csak kevés és csekély számmal voltak a hatások, melyeket a keresztyén vallás a világon előidézett, valamint a haszon is silány volt, melyben az emberi nemet részesíté."

Jóllehet ezen ellenvetés gyakran egész bizalommal tétetett, mégis gondatlanul történt: mert az evangéliumnak hatásai számosak, fontosak és áldásteljesek voltak. Az evangéliumnak nagy befolyása van az emberi szívekre; megújítja azokat, Isten és emberek iránti szeretetre tanítja, és az örökkévaló boldogságnak állapotjára készíti el. Az ekképpen megváltozott gondolkozásmód és jellemnek elterjed hatálya a családi élet körében is. Egészen új alakban teljesíttetnek a férj és nő, a szülők és gyermekek, az urak és szolgák közt fennforgó kötelességek, és a vigasztalásnak bizonyos bőségét

élvezik ott is, hol annak előtte nyoma sem volt. Minden viszonyos kötelességeiket tudják, és egymás iránt illendően teljesítik. Sok millió ember tett életének veszedelmeztetésével nyilván vallást az evangéliumról. Mennyivel inkább többekről tehetjük fel azt, hogy félelemből, barátjaiknak közbenjárása által, és világi érdek tekintetéből ijesztettek vissza meggyőzödésük kinyilatkoztatásától, melynek magaviseletükre mégis nevezetes befolyása volt. Az evangéliumnak, ezen emberi tömegnek nagy részére kiterjedő mindennapi hatásait a világ nagyjai nem vették észre, vagy semmire sem becsülték. Ez történik még most is, és sok értelmes emberek meg nem gondolják azt, hogy a családokban előforduló esetek legnagyobb részét teszik az erénynek vagy nyomornak, melyet valamely nemzet vagy a világ érez.

De vannak még jobban feltűnő hatásai is az evangéliumnak, melyeket mindenkinek el kell Ismerni. Krisztusnak megjelenésekor bálványokkal volt telve a világ. Az emberek azokon annyira függtek, hogy valamennyi bölcsészek minden erőlködésük mellett is csak egyetlen egy faluból sem küszöbölhették ki azokat. A zsidók megtérítettek ugyan néhány egyéneket a pogányok közül, de községet egyet sem. Az evangélium űzte el Európából a bálványimádást, és Afrikának, Ázsiának és Amerikának tetemes részéből. (*) Ez egyedül alapelveinek

(*) Jóllehet némely személyek Franciaországban, más esztelenségek közt valamely leányt állítottak fel az oltárra, mely az ész istennőjét ábrázolta, mégsem voltak annyira orcátlanok, hogy szobrot emeltek volna Jupiternek vagy Junónak. A keresztyén vallásnak általuk megvetett közönséges alapelvei oly fényes világot bocsátának lelkeikbe, hogy bármennyire óhajtották is azt, oltárt mégsem mertek emelni valamely pogány istenségnek.

terjedése által történt; és ezen hatása segedelmére nézve a Korán győzedelmeinek segítsége által is növekedett, mert az egy Istenről szóló tanát a szentírásból vevé. Sok országokra találunk a Földnek különféle részeiben, melyckből a bálványimádáS számkiűzetett, és hol a teremtő Isten imádtatik. Ezen hatályt egyedül az evangéliumból származtatjuk, mely ezen csudálatos forradalmat egyedül idézte elő. – A keresztyén vallás által még egyéb igazán fontos következményű hatások is léptek életbe, melyeket ellenzői tekintetbe nem vettek, vagy igaz forrásából nem származtatták. A keresztyén vallás bámulatos változást szült a polgári társaságban; és általa sokkal nagyobb mértékben terjedett el az erkölcsiség és boldogság, mint valaha előtte. Sok erények, melyek az előtt hős tetteknek tartattak, inkább szokássá lettek. Alapelveinek nevezetes része átszivárgott a nemzetek törvényeibe és ezeket méltányosabakká tevén, csudálatos befolyást gyakorolt a közvéleményre és szokásokra. Az evangélium a háborúnak iszonyúságait enyhítette, és a foglyokkal való bánásmódot emberiebbé tette. Oltalmába vette a szűkölködőknek, özvegyeknek és véneknek ügyeit és sorsuk nyomoruságán könnyített. Hasonlítsuk csak össze a keresztyén nemzeteket és

a pogány országokat, mind a régi mind a jelen időben, és mind ezen tárgyakra nézve, azt fogjuk látni, hogy az evangélium föképpen áldásdús hatásai által tünteti ki magát.

Ha ezen dolgokat kellőleg meggondoljuk, minden félelem és ellenmondás nélkül állíthatjuk, hogy a keresztyén vallás a legnagyobb forradalmat idézte elő, melyet a világ valaha látott,vagy látni fog, ti. lelkeknek forradalmát. Ez a gondolkozásmódnak, az indulatnak a magaviseletnek forradalma, mely it tiszta, hatályos, terjedelmes és a mai napig tartó alapelvek által eszközöltetett, melyek most is ellenállhatatlan erővel gyakorolják befolyásukat. S ki kötelezett minket le e forradalom által? Egy szegény júdeabeli férfiú, kinek erszényében egy fillér sem volt, ki fegyver nélkül, a tudósok vagy világ nagyjai által nem pártolva, hatalom, gazdagság, befolyás és erőszak hiánya mellett győzte le a régi vallásrendszereket s változtatá meg a világ színét.

9-dik Ellenvetés. "A néptömegnek ragaszkodása a keresztyén valláshoz egyedül annak nevelési előítéleteiből ered."

Az előítéleteknek minden neme rossz, s az evangélium általában tiltja. Ha talál valamely dolog iránt ok nélküli részvétre, vagy heves ellenszenvre, azt részrehajlatlan szavával egyiránt kárhoztatja. Midőn valamely személy nem tudja más okát adni keresztény létének, mint nevelési előítéleteit, ez maga a személynek a hibája, nem pedig az evangéliumnak. Meg kell egyszersmind jegyeznünk azt is, hogy valamint az életünk első korában tanultak

ellen léteznek, úgy mellette is vannak előítéletek. Jó elvekre szinte úgy taníthatunk, valamint rosszakra, s meglehet, hogy a nevelés által bevett jó alapelvek vizsgálat nélkül vettetnek el; a nevelés által beszívott rosszak pedig vizsgálat nélkül tartatnak meg. Lehetnek alaptalan és ésszerűtlen előítéletek a keresztyén vallás ellen és mellett, s azok, kik hitetlen nevelést vettek, éppen oly könnyen és természetesen lehetnek teljesek hitetlenségi előítéletekkel, mint azok, kik keresztyén nevelést nyertek, a keresztyén vallás részére elfogultságban lehetnek. Ezen ellenvetés azért csak keveset nyomhat, ha megfontoljuk azt, mit az evangélium igazságát tanúsító bizonyítmányok alkalmával felhozunk, s még e kevés is elenyészend, ha meggonoljuk, hogy, jóllehet most a nevelésnek előítéletei kedvezők, a keresztyén vallásnak legelsőbben mégis éppen a nevelés, szokás, befolyás, közvélemény és minden egyéb dolgok által okozott előítéletekkel ellett megküzdenie, és csak ezeket legyőznie, hogy az evangélium uralkodóvá lehessen a földön.

10-dik Ellenvetés. "A világ nagyjai és tudósai közöl csak kevesen ragaszkodnak a keresztyén valláshoz."

"Bizony mondom nektek, hogy a gazdag nehezen megyen be mennyországba", ekképpen nyilatkozott a keresztyén vallásnak alapítója, s a törénet és tapasztalás annak igazságát megerősíté. Némelyek a legnevezetesebb tudósok közül azt állították, hogy ugyanazon időben, melyben az evangélium a világban terjesztetett, a társaságnak felsőbb rangú emberei megvetették nemzeti val-

lásukat, s hogy azt csupán úgy tekinték, mint az álladalomnak megfelelő eszközt. Micsoda valószínűtlen, hogy efféle személyek csak legkisebb figyelmet fordítottak volna is arra, mit külföldi babonának néztek, mely közönséges és tudatlan emberektől vette eredetét és legalsóbb emberek által terjesztetett. Ha mindjárt voltak is néhány előkelő férfiak Krisztusnak hívei között, csudálhatjuk-e, ha a többiek csaknem mindnyájan megtagadták, régi vallásukhoz, mint régi és különös szabadalmaiknak őrzőjéhez ragaszkodván. – Egész bizalommal állítatott az is, "hogy ha igaz volt volna a keresztyén vallás, a bölcsészek és tudós emberek kíváncsian elfogadták volna;" némelyek az evangélium részére állottak és védelmére munkákat írtak, de közönségesen legtöbb közülük ellenségeinek sorában állott. Ezt nem fogjuk csudálni, ha meggondoljuk, hogy az elébb említett rendbeli emberekkel hason helyzetben voltak, és miképp azok, úgy ők sem tápláltak az evangéliumnak irányában kedvező véleményeket. Tacitus és Suetonius Krisztust és vallását csak röviden említik. Ugyanezt cselekedték a következő századnak legkitűnőbb tudományú emberei is, és Lucián azon van, hogy nevetségesekké tegye a keresztyéneket. De annyi mindenik felől áll, hogy egyik sem fogja fel a keresztyén vallás természetét; mert úgy szólnak róla, mint idétlen gyermekek. Szinte hasonló tudatlanságra akadnak egy még felvilágosodottabb században. Voltaire, a kálvinizmus rajzolásában, XIV. Lajos századában egészen tudatlannak mutatkozik e felekezet tanainak és szellemének irányában, melyet

ő oly nagy keserűséggel és megvetéssel ábrázol. Hasonló és még jelesebb példára találunk Angolhonban. Majdnem félszázad óta létezett ott a methodizmus. E felekezet közel százezer lélekből áll, és alapelveikről tökéletes számadást terjesztettek a világ elébe. (*) Némely legelőkelőbb tudósok tettek róluk említést munkáikban, mindazáltal azt látjuk, hogy rendszerükkel ismeretlenek levén, fölötte elhibázták annak ábrázolását. Kétes, hogy akár csak egy kivételre találunk-e; és e tudatlanság még most is létezik. És mindezen esetekben, ugyanazon egy kútfőből ered, ti. az új felekezetnek megvetéséből, hogy az híveinek sorában alig mutathat elő csak egy nevezetes embert is, vagy ha már valami figyelmet fordítottak is a tanrendszernek foglalatjára, az elfogult elmeállapotban történt, mely csak megfoghatatlant, érdektelent és alávalót láthatott. Efféle elmeállapotban nem érthették azt, s a bizonyítékok hihetőségével sem ismerkedhettek meg; mert előítélet volt mindenben a vezér. S ez a világ nagyjainak, bölcsészeknek és tudományos embereknek hitetlenségét könnyen és természetesen fejti meg előttünk.

11-dik Ellenvetés. "Sok szakadások és nagy egyenetlenségek vannak a keresztyének között."

(*) A metodisták főnökei Wesley János és Whitefield voltak Oxfordban 1729. évben. Ezeknek száma már most Angolhonban s kivált Észak-Amerikában nagy; több felekezetekre oszlanak, s ritka erkölcsűség és sok térítő-társulatok által megkülönböztetvék. J[egyzet]. a. f[ordítótól].

Ezen ellenvetés igazságát elismerjük, de annak bizonyító erejét tagadjuk. Nézd csak a keresztyén vallást, miképpen az Istentől ered, s ímé: tiszta és végetlen tökéletes; de tekintsd azt, az emberektől elfogadott állapotában, mint a tudósok mondják, az elvállalónak természetéhez fog hasonlítni (secundum modum recipientis). Ha a fogékonyságnak különbségét és az embereknek előítéleteit és szenvedélyeit illően megfontoljuk, nem fogunk azon csudálkozni, hogy mindnyájan egyiránt nem gondolkoznak, és hogy az igazságot egész tisztaságában el nem fogadják. De ez nemcsak a keresztyén vallásnál tapasztalható. A vallásos érzelmekre nézve szakadások és egyenetlenségek a pogány bálványimádók, a mohamedánusok, sőt a deisták közt is vannak. Ez tagadhatatlan! Mégis a deista ezt nem tartja elegendő oknak a deizmus el nem fogadására. Ha itt nem elégséges, akkor a keresztyén vallásban sem lehet az.

De hogy a dolgot még szorosabban vegyük, vannak emberek, kik minden nemesb elvnek hiányával vannak; és csalárdsággal, fösvénységgel teljesek, visszaélni látjuk őket a természetnek és gondviselésnek adományaival: csuda-e, hogy a keresztyén vallást is elcsavarják és különböző eszméket táplálnak annak sok tanairól és a kegyes s alázatos emberekről? Ez a keresztyén vallás isteni eredete ellen, mivel efféle emberek annak tisztaságától elállottak, éppen úgy nem bizonyít, mint a természet és gondviselés adományainak forrása, meg nem változik azért, mivelhogy azok, a bölcs és kegyes emberektől másféleképpen használtatnak,

mint a rosszaktól. A gyenge értelem különböző érzeményt fog nemzeni mindenben, következőleg a vallási tárgyakban is. A nevelési előítéletek és kora szokások, bizonyos véleményekhez és szertartásokhoz szülnek vonzódást, s a vallásbani különbségek ebből származnak; de ennek hibája nem a keresztyén vallás, hanem maga az ember. Hasonló okokból ered, amint látjuk, a leghasznosabb tudományokban, nevezetesen a gyógyászat, jog, országlat és bölcsészet-tanokban a tudósok véleménykülönbsége; de mindemellett mégis megengedjük, hogy fölötte áldásteljesek az emberekre nézve, és hasznukat senki sem tagadja, jólehet a nép egyes pontokról különböző véleménnyel van. Az evangéliumot azért vetni meg, mivel a rosszak elcsavarják, a gyengék eltorzítják, a tüzes indulatúak versengenek fölötte, az álbuzgók komor szemmel néznek másokra és átkozzák, minthogy velük mindenben a legkisebb betűig meg nem egyeznek: éppen oly esztelenséget tanúsít, mint ha valaki a legédesebb gyümölcsökkel bőven megrakott élőfát, mely megelevenítő árnyékot is szolgáltat, mivel hernyók rakták meg leveleit, és a pókok hálóikkal szőtték ágaira magukat, levágja.

12-ik Ellenvetés

Mielőtt efféle panaszok szilárd ellenvetést képezhetnének, azt szükséges megtudni, mi volt az íróknak végcélja. Ha ők kijelentették, hogy minden dolgot oly világosan előadni szándékuk, hogy minden homály megszűnjék, és fogalmunkhoz min-

don dolog annyira alkalmaztassék, hogy titokban semmi se maradjon, akkor a homály és rejtélyesség, méltán lehetnek tárgyai panaszunknak. De efféle ígéret nem adatik, és a szerzőnek azon szembetűnő igyekezete, hogy a könyv, amint homályos és rejtélyes dolgokat foglal magában, úgyszintén világos és tisztákat is foglaljon. De ez nem ád helyes okot a panaszra. A nap a világosság és elégséges a világnak; de fényének különböző fokozatai vannak; a messze eső testeket oly világosan nem szemlélhetjük, mint a közellévőket; szürkületkor a tárgyak nem láttatnak oly tisztán, mint délben; sem délután az árnyékos barlangban, mint a szabad mezőn; de a nap mégis megfelel Isten minden kitűzött céljainak. Így van az Új-Testamentummal is. De vegyük tekintetbe még különösen e tárgyat.

Az Új-Testamentum homályossággal vádolta-tik. Mindenki meg fogja engedni, hogy benne sok dolgok igenis értelmesek, s a legfontosb igazságok ezek. Némely részei homályosak. E homály különféle okokból támadt. Az napkeleti modorban írt régi könyv; a nyelv, a példák és a szerkesztésnek modora, a mieinktől annyira különbözvén, néha-néha nehézségeket szülnek. Tekintetbe vétetnek esetek és körülmények, melyeket mi csak félig, vagy éppen nem tudunk. Némelykor ennek a dolognak természete lehet oka; máskor az írónak szándéka, ki nekünk a dolgot nem kívánta egészen felvilágosítani; hanem csak futólagosan szemünk eleibe állítani. A magában sokat foglaló terv, a homálynak egy részét meg fogja magyarázni. Némely igazságok az Új-Testamentumban azoknak számára té-

tettek le, kik egy vagy kétezer évvel fognak később, egymástól elkülönözve élni; s így az első századokban nehezen értettek meg. De azon részek közül, melyeket a homály fátyola takar, mely sok lőn érthető elmélkedés és szigorú lelki szorgalom által! Midőn Isten az embert ésszel látta el, bizonyosan azt akará, hogy annak erejét itt gyakorolja; és abban nincsen semmi Isten lényegével ellenkező, hogy oly kijelentés adatott nekünk, melynek némely részei az igazságnak kikutatása végett, a léleknek legnagyobb megfeszítését kívánják. Ha pedig mindennek dacára, némely mondatok mégis homályosak, okát annak már feljebb mutattuk ki, vagy az ellenvetésnek következő részéhez számláltatók!

"Az Új-Testamentumnak némely részei rejtélyesek." Mi jognál fogva kívánhatja az ember, hogy előtte minden világos és fogalmi tehetségének megfelelő légyen? A teremtés munkáiban nincsenek-e rejtélyek, melyek fölött a legnagyobb bölcsész is kénytelen bevallani tudatlanságát? Nem ugyanazt tapasztaljuk-e a természeti vallásban? Kicsoda foghatja fel elméjével Istennek szükséges lételét, egy oly lénynek létét, melynek idéző okát nem látjuk? Miért tehetnénk azért kifogást az Új-Testamentum ellen, hogy abban vannak némely dolgok, melyeket tökéletesen nem értünk? Ha a hitet az ésszel számtalan alkalommal látjuk egyesítve, mi oka lehet az embernek panaszra, hogy az írók némely esetekben az észnél feljebb emelkednek, de követeléseikkel ellentétben soha sincsen. Különös megjegyzésre méltó és igazán nyomadékos e tárgyban az, hogy Isten erkölcsi országlásában egy eset-

ben sem cselekedte azt, mit az emberek tettek volna, annyira különbözik az ő okossága az emberekétöl, és az ő ítélete afölött, mi legyen a legbölcsebb és legjobb. Ha valaki a népeknek évkönyveit áttekinti, mekkora a rendetlenség, gonoszság, zavar és nyomor! De gondoljuk meg csak, hogy ez azon Istennek erkölcsi országlása alatt fordult elő, kinek tervei végetlen bölcsek, igazságosak és jók, s ki, míg öndicsőségét veszi számba, az őt szeretőknek boldogságát mozdítja elő, éspedig legnagyobb mértékben. Mily rejtélyeseknek tetszenek mind ezek! Annak, ki Istennek tulajdonait és gondviselését hiszi, a lett dolgot el kell ismerni; de azt teljesen képtelen magyarázni, miképp lehetett az meg. Maga a dolog bizonyos, de annak módja teljes rejtély és gépezete végetlen, szövevényesebb, hogy sem ember azt átláthatná vagy eszével felérhetné.

Midőn a grönlandi térítők ABC-re tanították a gyermekeket, ezek ráunván a sok fáradságra, felkiáltottak: "Nem sokkal jobb-e nekünk ladikon lenni és tengeriborjúkat vadászni, miképp atyáink cselekesznek, mint azt kiáltani ABC, vagy egész nap, miképpen ti, tollal vakarni a papiroson?" – A nevelésből származó áldás ezek előtt rejtély volt. Úgyszintén előttünk is rejtélyesek némely részei az isteni tanításnak, és ennek egybefüggése azon céllal, melynek előidézésére rendeltetvék. Mikor még gyermekek valánk, voltak szülőink magukviseletében oly dolgok, melyeknek okát mi meg nem foghattuk. S az ember, aki gyermek, azt hitethetné el magával, hogy a világ egyetem nagy atyjának minden rendelését megértheti? Mi azóta

meggyőződtünk szülőink bölcsességéről azokban, amiket előbb kárhoztattunk, s nem kellene-e az embernek hasonló véleményhez szokni Istennek országlása ügyében?

Ha a tárgy kellőleg vizsgáltatik, annyira távol esik a keresztyén vallásban lévő rejtelmek látszatos gyanújától, hogy ezt inkább isteni eredete jelének tekinthetjük! Ha az Új-Testamentumban semmi sem foglaltatnék, mint amit azelőtt is tudtunk; vagy semmivel sem több, mint ami könnyen megfogható: méltán kételkedhetnénk azon, vajon Istentől eredt-e; s nem volt-e inkább emberi találmánynak műve? Ha rejtélyesek volnának a keresztyén vallás által kiszabott kötelességek, méltán vádolhatnók azt, de nem tanaira nézve. Hogy lesznek némely dolgok Isten természetét és országlását illetőleg, melyek teljesen ki nem jelentettek, más dolgok, melyek csak érintetnek, mivel az isteni igazságnak egyéb részeivel függnek öszve, és más dolgok ismét, melyek csak említetnek, és nem magyaráztatnak, minthogy az emberi észnek körén túlesnek, azt mi természetünknél fogva várhatjuk; s micsoda méltó okunk van itt panaszra? Szóval, ha a természetnek tüneményeiben és Istenségnek erkölcsi kormányzásában, nyíltan bevallott sok rejtélyes dolgok vannak, igenis valószínű, hogy szinte az lesz az eset akaratjának kijelentésében is, hol az alany szinte roppant, és némi tekintetben még sokkal többet foglal magában? Rejtelmek nélkül az evangélium Isten művéhez sem hasonlítana!

13-dik Ellenvetés. "Ha az Új-Testamentumi könyveknek alakját és szerkesz-

tési módját tekintjük, meg nem foghatjuk, hogy azok isteni ihletés segítségével írattak."

Az Új-Testamentum, kétségen kívül nagyon nevezetes könyv. Idegen nyelven írták azt, oly férfiak, kik járatlanok voltak nyelvtanban, vagy könyvszerkesztésben. Tanulatlan zsidók által szerkesztetett görög nyelven, mely akkori időben a polgárosított világban, a közlekedés legközönségesebb eszköze volt; míg a beszédmód napkeleti; a szók görögök; úgy, hogy felőlük azt lehet mondani, hogy zsidóul gondolkoztak és görögül írtak. Foglalatját már megvizsgáltuk; s a világ felszólíttatott általunk, teremtene elő hasonló érdekű tárggyal bíró könyvet, mely szinte oly tanúságos és kielégítő volna. A módszer ernyedtebb ugyan, hogysem mai ízlésünkkel megegyeznék; de éppen oly, milyet hasonló emberektől és századtól méltán várhatunk. Az írmodor is olyan, amilyen efféle körülmények közt lévő és ilyetén nézetekkel bíró embereknél lehetett. Az Ó-Testamentumi részt kivéve, a legegyszerűbb könyv, mely valaha íratott. Semmi sem teszi ki a diáktalan [tanulatlan] embert nagyobb nevetségnek, mint mikor csinos nyelven kíván írni. Az evangélisták és apostolok ezt meg sem kísértették; ők ezen felülemelkedtek; ők szó miatt zavarodásba soha sem hozattak, hanem a legközelebbiket választották; úgyhogy mindenkinek kénytelen volt felötleni, hogy nem a szókról, hanem a dolgokról gondolkoznak. Nemzetüknek és századuknak ízlésével megegyezőleg előadásuk nagy része példázó és képletes; leginkább pedig a zsidóknak

szent könyveire nézve, teljes célzatokkal. De mindezen különösségek mellett, előadásuk módja mégis oly értelmes, hogy egészen felülmúlhatlan. Ennek ellenmondhatlan bizonysága az, hogy a lelki foglalatosságokhoz nem szokott ember is, legyen ennek oka akár fiatalsága, akár gyakorlatlansága, akár értelembeli gyengesége, sokkal többet fog érteni az Új-Testamentumnak történetéből, mint más könyvből, és tisztább eszmékkel bírni az ott elbeszélt dolgokról, úgy szintén világosabb fogalmai lesznek annak, mind vallásos elveiről mind erkölcsi parancsairól, mint aminőket a leghíresebb bölcsészeknek irataiból szerezhetne magának, ha mindjárt ugyanazon igazságokat foglalnák is magukban.

Könnyű dolog kifogásokat tenni az Új-Testamentumnak alakja ellen, s ezek első tekintetre elvállalhatóknak is tetszhetnek; de minél jobban átgondoljuk azokat, annál többet vesztenek értékükkből. Valamely könyv szerkesztésében nagy az ízlésbeni különbség a világ keleti és nyugoti részeit lakó népek közt; van azonkívül még minden népnek különös saját ízlése. Ha már Isten írásban adja tudtunkra akaratját, éppen lehetetlen, hogy az megfeleljen az emberi nem minden egyes nemzete ízlésének. Nem egyez-e meg a természettel, ha feltesszük, hogy Isten azon embereknek, kiket ő választott, megengedte azon módszert követni, mely ismeretes volt a század és nemzet előtt, melyben ők éltek? Midőn tervei kivitelére a zsidókat választá, mi azt várhattuk, hogy a zsidó nép különös ízlése által megkülönböztetett írmodorra találunk. S hol volna Isten részéről valami igazságtalanság vagy

ésszerűtlenség abban, midőn az emberektől azt kívánja, hogy akaratjának ismeretét a kánaáni lakosok modorában fogadják el. Ha valamely keleti fejedelem kiváltságlevelet ad, mellyel különös szabadalmak nyerhetők az adásvevésben, ki veti meg azt azon kifogással, hogy az külföldi kitételekkel keleti modorban szerkesztetett? Mutassunk itt hasonló egyeneslelkűséget, és a kifogás keménysége megszűnend. Vajon józan ember mondhatja-e: "Ha meg nem foghatom, hogy e könyv Istentől eredt, jóllehet áldással teljes; el nem fogadandom azt, mivel annak szerzői nagy szakállú és bő ruházatú emberek voltak, és másképp öltözködtek, mint mi." Ami az írmodort illeti, illetlen volt volna e könyv szerzőjéhez, annak ékességéről gondoskodni; Isten nem akar velünk úgy szólani, mint valamely szónok. A királynak beszéde nem lehet, vagy ne legyen fényes és keresett; a népek törvényei nem hirdettetnek virágdús nyelven.

14-dik Ellenvetés. "Miképpen lehetünk bizonyosak afelől, hogy az Új-Testamentum könyvei Krisztus apostolai által írattak? és ha azok által, hogy azóta nem történtek közbeszúrások és meghamisítások?"

Meg vagyunk győződve arról, hogy az Iliast Homer, az Eneist Virgil, Horác munkáit ugyanezen költő és Cicerónak beszédit ugyane nevű híres római szónok írták. Ha most már azt kérdem, miért hiszed ezeket, azt feleled: "Az egész ókornak bizonyságtétele tanúsítja azt." Az Új-Testamentum könyveinek is ugyanezen tekintély ád

súlyt. De hitelességük még azzal is növekedik, hogy érdekesb lévén azoknak foglalatja, és nagy sokaságtól elfogadtatván, s az állíttatván, miszerint lényeges szükséges igazságokat tartalmaznak, szükségeseket az üdvre, annál inkább érdekében feküdt a népnek azt nyomozni, vajon Krisztusnak apostolai által írattak-e, kiktől minden becsüket származtatják. Mi van Homer és Virgil munkáiban, mi oly szoros vizsgálatot kívánna? Vegyük csak komolyan gondolóra, hogy minden, mi az Új-Testamentumot felforgatja, felforgat minden egyéb régi könyveket is, s azokkal a bizonyságtételnek minden hitelességét. Midőn Hardouin jezsuita, nagyon tanult férfiú, egész komolysággal azt állította, hogy Homer, Virgil, Horác, Cicero s minden egyéb görög és római remekírók, a középkornak szerzetesei által készültek, ez állításnak nagy képtelensége oly mélyen éreztetett, hogy a tudós karnak köznevetség tárgyául szolgált, s e cáfolat elegendő volt. Ekképpen kellene méltán azokkal is bánni, kik azt állítják, hogy az Új-Testamentum nem Krisztus apostolai, hanem egyebek által íratott, mert valóban ezerszer könnyebb Homer és Virgil-féle iratokat összetoldani, mint az evangéliumokat és az apostolok leveleit.

Legjobb okunk van elhinni, hogy az Új-Testamentomban közbeszúrások és hamisítások nem történtek, s hogy az ránk más alakban nem maradott, mint amelyben az apostolok és evangélisták kezeiből kijött. Szívesen megengedjük ugyan, hogy a másolók sietése, vagy tudatlansága oka volt valamely név, adat, helység, vagy különös szó fél-

reértésének. Ez történt az ókornak általam említett minden könyveivel, mégpedig sokkal nagyobb mértékben. De mindezen szorultság-okozta hibák mellett, miképpen azokat nevezhetnők, mégis annyira elégségeseknek hisszük a remekírók tisztaságát, hogy bátran mondjuk, miszerint azok meg nem hamisíttattak, hanem ugyanazok most is, amint eleinte szerkesztettek. A belső bizonyíték nagyon nyomadékos. A szerkesztésnek ékessége általában, az egyes írónak saját írmodora, meggyőzik a bírálót a munka valódiságáról, s hogy egészet képez, azzal nyomta rá pecsétjét a szerzőnek lelke. Ily sajátsággal bírnak Jézus Krisztus apostolai is, s őket utánozni embernek lehetetlen. Néhány értekezés, melyekből megvan még egy-két csekély maradvány a keresztyénségnek első századaiban, szintén azoknak tulajdonítattak; de ki irataik szellemétől áthatva, az Új-Testamentummal összehasonlítja e munkákat, melyek hamisan tulajdoníttattak az apostoloknak, éppen oly nagy különbséget találand minden tekintetben, amilyet a tudós Cicerónak beszédei, és a Szentírásnak Pagninus általi latin fordítása közt. Az Új-Testamentumnak hasonneműsége (ha szabad e szóval élni) legerősb bizonyságul szolgál, hogy ugyanazon lelkületű és bölcsességű emberektől szerkesztetett, s hogy nincs benne idegen vegyület.

Ha ezen kívül tekintetbe vesszük a tiszteletet, melyel az első keresztyének viseltettek az apostolok iratai iránt, semmi sem lehet valószínűtlenebb, mint hogy ők azokat meg akarták változtatni. E tisztelet elég kezese volt hűségüknek. De ha mind-

járt óhajtotta volna is valaki közülük az Új-Testamentum könyveit megváltoztatni, az teljes lehetetlenség volt. A másolatok gyorsan szaporodtak, minden gyülekezetben a keresztyének kezeiben voltak, korán lefordíttattak különféle nyelvekre, melyeken az evangélium több nemzet közt terjesztetett; a vallásos emberek értekezéseikben azokból mondatokat idéztek; vallásos szakadások és felekezetek korán támadtak, és az eretnekek az igazságot elferdítették; de mindnyájan ugyanazon szent könyveket fogadják el; s így egymást mintegy féken tartván, a közbeszúrást vagy meghamisítást lehetetlenné tevék. A nehézség minden következő századdal növekedett, s a régi kéziratoknak és a mai napig érő másolatoknak egybehasonlítása, a keresztyén vallásnak csak egy tanát vagy kötelességét sem támadja meg. (*)

(*) Az Új-Testamentumi könyveknek meghamisíttatása némelyektöl fölötte könnyű és valószínű dolognak tartatott. De mihelyt a tárgy kellőleg megvizsgáltatik, a végetlen nehézség azonnal tisztán áll előttünk. – Vegyük csak a rómaiakhoz írt levelet. Az a gyülekezet előtt felolvastatott, és mint isteni fogadtatott el. Minden buzgó keresztyén, kinek tehetségében állt, másolatát megszerezte magának, és családjának elolvasta. Egyik a másolatot Korinthusban lévő fiának küldé, másik Antiochiábaa lévő testvérének, a harmadik Alexandriában lévő atyjának, kik azt mindnyájan köröztették e városokban lakozó keresztyének közt, más országokban lévő barátaiknak is megküldék. S így az rövid idő múlva, ezereknek volt birtokában. Míg a levél a keresztyén gyülekezetekben így sokasíttatott, egyszersmind különféle nyelvekre is lefordíttatott. Latin másolatnak azonnal kellett támadni, s úgyszintén némely napkeleti nyelveken való fordításoknak is. Mindezen dolgok olyan emberek által történtek, kik mind a könyvet, mindaz írót, mint Isten lelke által ihletett tanítót, fölöttébb becsülék. E tisztelet azt eszközölte, hogy főbenjáró véteknek vették, annak értelmében vagy szavaiban valamit változtatni, s előidézte a legnagyobb aggodalmat az apostolok irataiban minden pontocskát megtartani, hogy eredeti tisztaságában tartsák fenn a levelet. A hitelességnek ezen bizonyítékán kívül gondoljuk még meg azt, hogy a levél a gyülekezetek nyilvános isteni tiszteletében használtatott, és a hívek elméjében fennmaradt. Keresztyén írók által idéztetett vallásos értekezéseikben bizonyíték gyanánt használtatott, az igazhitűektől az eretnekekkeli versengésükben; s az eretnekek viszont a maguk védelmére használták; s úgy szinte, hogy magyarázatra váló szent igéül használtatott mind a görög, mind a római egyháznak tudós embereitől. Ezek mindnyájan tiszteletet tanúsítottak a könyv iránt. Mily nehéz, sőt lehetetlen lett volna azért itt a meghamisítás vagy a szentírásnak megmásítása anélkül, hogy az azonnal fel nem fedeztetett volna.

Az Új-Testamentumi Kánon meghatározásánál, vagyis az evangélisták és apostolok iratainak más emberekéitől való megkülönböztetésében a régi keresztyének a legnagyobb vigyázattal jártak el; s ki ne helyeslené azt oly fölötte érdekes tárgyban? Ha valaki tőled bizonyos mennyiségű pénzt venne fel, nem ajánlanád-e neki a legnagyobb figyelmet, hogy gondosan megvizsgáljon minden egyes dara-

bot? Ily gondos vizsgálat fordíttatott az Új-Testamentumra is, s egy könyv sem vétetett fel belé, míg isteni tekintélyéről meg nem győződtek, vagy más szavakkal, hogy Krisztus Urunknak tanítványi által íratott-e? Olyanok, melyek nem általuk íratvák (s ezt a vizsgálat napfényre hozhatta), elvettettek; olyanok, melyek fölött kétségek támadtak, míg a kétségek meg nem szűntek, félre tétettek; azok pedig, melyek az apostolok által íratottaknak elismertettek, azonnal elfogadtattak. Ha ezen rövid jelentések kellőleg megfontoltatnak, s ha különösen az ellenzők a dolog bővebb vizsgálata fáradságát nem kerülik, egész tömegére fognak akadni a bizonyítmányoknak, melyek az Új-Testamentum hitelességének, tisztaságának és isteni tekintélyének gyámolítására vannak, s melyekről annak előtte nem is álmodoztak.

15-dik Ellenvetés. "Jézus vallásának pártolói közül sokan keservesen támadják meg a bölcsészettant, tudván, hogy a keresztyén vallás ki nem állja átható szemének szigorú kutatmányát."

Igenis az, hogy egy idő óta némely emberek nagy lármát ütöttek a bölcsészettan ellen, és hogy azt az emberek előtt a Földön valaha látott legrémítőbb szörnyetegnek rajzolták, és hogy arra kérték vagy igyekeztek bírni az embereket, hogy tűzzel, vassal, felfegyverkezve egyesülnének annak megsemmisítésére. Érje el őket a szégyen, melyre érdemesek; mert vagy a bölcsességnek hiányával vannak, vagy a vallás előmenetele helyett más valami világi hasznot terveznek; de ne vonjuk azért

számadásra az evangéliumat s ne magyarázzuk azt annak becstelenségére. A keresztyén vallás elpirul, midőn efféle ügyvédek kezelik ügyét, és kedvetlenséggel fordul el azoktól, siratván azt, hogy azok, kik magukat gyermekeinek nevezik, abbol bővebb részét nem vették a bölcsességnek és jóságnak. A bölcsészettan, ti. az igaz bölcsészettan (mert van álbölcsészettan is, miképp hamis vallás is van, – az Új-Testamentum mind a kettőt kárhoztatja) legnagyobb becsű és minden ágazataiban fölötte hasznos, és kitűnő mértékben segíté elő az emberi nemnek jobbulását és szerencséjét. Ezt elismeri minden felvilágosodott keresztyén, és kívánsága az, hogy a bölcsészettan kiterjedt rendszerét minden részeiben tökéletesbítni minél inkább siessen, és hogy fölfedezéseivel minél többen megismerkedjenek. Mózes egykor azt kívánta, hogy Izrael népének mindegyike próféta volna, Jézus tanítványai pedig azt, hogy a földnek minden lakosai bölcsészekké lennének. Ha kivesszük a felfuvalkodott büszkeséget, semmi sem ellenkezik annyira a keresztyén vallással, sem többet nem árt, mint a baromi tudatlanság; józan ismeret, kivált a bölcsészettanból, amennyire a lelki tehetségeket kiműveli, kedvező az evangélium tanulásának és elfogadásának.

Némelyek vagy inkább sokan az utóbbiak közöl, kik bölcsészeknek nevezték magukat, az evangéliumot elvetve azt mondották, hogy arra a bölcsészettan bírta volt őket; de az egész bölcsészettan épen oly kevéssé volt annak indoka, mint a nap nem oka a sötétségnek. Amint nem mindenik

ki bölcsességet igényel, igazán bölcs, sem mindenik nem becsületes, ki erkölcsi épségével kérkedik; úgyszintén nem minden ember, ki bölcsésznek nevezi magát, bírja az igaz bölcsességet. S ha valaki mindjárt bír is a szemlélet igazságainak jeles ismeretével, de ha nélkülözi a bölcsésznek szívét, a főrésznek van hiányával. Ha efféle ember által vettetik meg a keresztyén vallás, nem válhatik ennek szégyenére.

Ha megengednék e munkának határai, bemutathatnók, hogy a bölcselet nem foglal magában elveket, melyek ellenkeznének a keresztyén vallással. Ha egész terjedelmét tekintjük, amint minden nyomozásra való tárgyat átkarol, elmélkedvén a lélekről, az erkölcsről, a természetről: akkor a keresztyén vallás nem lát benne ellenséget, hanem alázatos frigytársat, melynek erőködései nem bántalmasok, hanem inkább ügyének kedvezők. Komolyan szólítjuk fel azokat, kiknek idejük engedi, hogy józansággal adják magukat a bölcselet tanulására, és hogy az Új-Testamentumot el nem fogult tiszta elmével olvassák, és az evangélium tekintetében nem félünk az eredménytől. De mely kevesen vesznek maguknak időt, ily fáradságos nyomozásral van azonban rövidebb út is, melyet választhatnak, hogy e tárgyban lehetőleg kielégíttessenek. Adjuk meg a példáknak is az illő fontosságot. Senki sem fogja tagadni, hogy Bacon, Newton, Locke, Boyle, Leibnitz, Pascal és St. Pierre bölcsészek voltak. De ők a keresztyének sorában állanak! Nem vehetjük-e azért az ő hitüket és az igazság elveinek általuk történt elfogadását jeles

bizonyságául annak, hogy a bölcselet az evangéliummal nincsen ellentétben; hanem hogy inkább szolgálója gyanánt vezeti Jézus lábaihoz, hogy lábainál ülve, őtőle tanuljon mennyei bölcsességet?

Ezek némelyek a legközönségesb és legfontosabb ellenvetések közül, melyekkel az evangéliumot megtámadják. Hogy azok nem oly erőteljesek, aminőknek a deistáktól tartatnak, azt a felhozott feleletekből kivehettük. Sok mások is említethetnének még, mert az apostolok nem valami ravasz hamissággal járó emberek, kik látván, hogy valami kifogás támad ellenük, annak megelőzéséről jó eleve gondoskodnak, hanem egyenes úton haladnak; a legnagyobb zajt okozó elveket hirdetik, és a legszokatlanabb tetteket és eseteket minden magyarázat vagy védelmezés nélkül beszélik el, és könyveiket az embereknek szabad vizsgálatára bízzák.

Az Új-Testamentum iratai hasonlók a teremtés és gondviselés munkáihoz; magukban viselik a hitelességet; de számos alkalmat is adnak kifogásokra. Mire valók Arábiának és Lydiának roppant pusztái? Mi jó célja lehet a döghalálos szeleknek, melyek biztos halált lehelnek a gond nélkül utazó emberre? Micsoda áldást hoztak valaha az emberi nemre a pusztító földrengések? Micsoda bölcsességet vagy jóságot mutathatsz ki egyikből is ezek közül? Ha itt mindjárt legnagyobb zavarodásba jönnék is a felelet miatt, mégis van elegendő bizonyságunk, hogy a világ végetlen bölcs és végetlen jóságú valóság által teremtetett. Mily sok dolgok fordulnak elő a világ kormány-

zásában, melyekre nézve Diagorasszal azt lehetne mondani: "Ha volna igazságos kormányzó, ki felügyel minden tetteire az embereknek, megengedhetne-e oly rémítő gonoszságot tanúsító tetteket, pl. az orcátlan csalárdságot és rablást, s maga az Isten színe előtt letett hamis esküt; vagy észrevétlenül és büntetés nélkül történhetnének-e ezek?" De gondoljuk meg csak igazán, hogy mindezen kifogások és nehézségek dacára mégis igazán van Isten, ki megítéli a földet. (Zsolt. 82,8)

Kövessük csak e szabályt az evangéliumra nézve is, és a keresztyén ellenvetéseivel felhagy. Vannak nehézségek, azt mondod, a vallástannak némely részeiben, melyeket meg nem oldhatok, s ezek ellenkezni látszanak az Istenségnek bölcsességével, igazságával és jóvoltával. Ha ez mindjárt úgy volna is, azt a hasonszerűségnek alkalmaztatásából kiveheted, és mégsem lenne bizonyítéka annak, hogy a keresztyén vallás nem isteni. A teremtésben és isteni gondviselésben előforduló nehézségeknek dacára mégis kényszerítetünk elismerni Istent, mint a világnak teremtőjét és fenntartóját. Úgyszintén, midőn az evangélium gyámolítására oly bizonyíték van, mely hasonló az előbb elismert isteni művekhez, az előforduló nehézségek semmi esetre sem árthatnak hitelességének. De az ellene felhordott kifogások távol sem oly szigorúak és nehezek a megfejtésre; sőt kielégítőbb feleletet adhatunk itt, hogysem azokra, melyek a teremtés és gondviselés ellen tétetnek; mert itt a bizonyítmány a tárgynak természetével oly egé-

szen megegyező, oly változatos, oly sokat magűban foglaló és teljes, hogy egy alázatos vizsgáló sem mondhatja: "Isten azt kívánta, hogy higgyek anélkül, hogy elegendő bizonyságát adta volna annak, hogy az evangélium mennyei kinyilatkoztatás."