vallásának védelmére s lássa, vajon elfogadható lesz-e mint valami nagy bizonyíték. De a bizonyságnak rendes láncszemein kívül még vannak egyes eszmélkedések, melyek az előbbiekhez járulván, sokat nyomnak. Ha a hely megengedné, többeket lehetne említeni közülük, azonban szolgálni fogunk egy példával, melynek nyomán a többiekről is ítélhetünk.

1. szakasz
A bizonyítmány különbféle részeinek összhangzata a keresztyén vallásra nézve

Rövid vázlatát már adtuk azon főbizonyságtételeknek, melyek a keresztyén vallás részére nyilatkoznak, s együtt utaztunk a terjedelmes és nagy változatosságú mezőn. Itt kivált egy dolognak kellett feltűnni, ti. a bizonyságtételek nagy számmal vannak, és a források, melyekből eredtek, sokfélék, valóban különféle neműek és sokoldalúak. De főképpen jeles az, hogy míg mindnyájan ugyanazon egy pontra vezetnek, összhangzólag minden kivétel nélkül világosítják és súlyosbítják egymást. A keresztyén vallásnak tanai nagy számmal vannak, és sokan közülük valóban jeles neműek annyira, hogy azokat azelőtt igazán soha senki sem hallotta, sem nem látta. De mind ezen tanok közt legtökéletesebb összhangzás uralkodik. Úgyszintén magában foglalja az evangélium az erkölcsi szabályoknak legkiterjedtebb rendszerét is, mely valaha létezett. Némelyek ezek közül is újak voltak, s a pogány

erkölcstanítóknak irataiban nem találtattak; de ezek is tökéletesen megegyeznek a többiekkel; nincs köztük csak legkisebb hibás hang sem. Úgyszintén egészen megegyeznek egymással a tanok és parancsolatok is. Az utolsók az elsőkből egészen természetesen úgy keletkeznek, mint az ágak a fa derekából, és mindnyájan egyesülve egy ékes és gyümölcsöző élőfát képeznek, melynek árnyékában bátorsággal és gyönyörűséggel nyugszunk. Ugyanezen tulajdonokat vesszük észre a külső bizonyságokban is. Gyönyörködtető összhangzás van a csudák közt; egy sincs a másikkal ellenzésben. Ily összhangzásra találunk a jövendölésekben is; nincsen azokban ellenmondás, hanem egy összeillő, jól alkotott, testet képező egész annak minden tagjaival. Ezenkívül teljes összhangzáshan vannak minden külső bizonyítmányok egymás között. Midőn azokat egyenként vizsgáljuk, az egymáshozi viszonyokban azt tapasztaljuk, hogy mind megegyeznek, s hogy egymást gyámolítják. Hozzájárul ezekhez még az, hogy összhangzásra találunk a külső és belső bizonyítékok közt is, melyek egymást egészítik. Magában véve mindenik tökéletlen maradna, de egyesítve megegyező egészet alkotnak. Hasonlók valamely láncnak szemeihez, melyek egymásba kapcsolva erejüket az egésszel közlik, és mint valamely hatalom egyesült erővel működnek.

Miképpen lehetne ez, ha a keresztyén vallás nem eredne Istentől? Vajon akkor nem lennének-e ellentétben egymással a bizonyítékok és a források, melyekből származnak, és némelyek egészen

különválván a többiektől, nem semmítnék-e meg azoknak erejüket? De itt megvan az összhangzó sok részekből alkotott egész, és a sokféle színek által a részecskék még szebbek és érdekesebbek lesznek. Vagy tán valamely szövevényes műszerrel hasonlítsuk egybe, melynek számos részei egymástól függők, de melyben minden darabocskák egymásba vágva felelnek meg a kitűzött célnak, és egyesítve idézik elő azon hatást, melyet a művész tervezett és ígért? Ez méltó azoknak legnagyobb figyelmére, kik az evangéliumot megvetik.

2. szakasz
Minden jóindulatu embernek kívánni kell, hogy az evangélium igaz legyen

Mondd meg nekem, deista: kívánod-e, hogy a keresztyén vallás igaz legyen? De felelj őszintén! Elvei annyira nemesek és istenesek, parancsai oly tiszták, a boldogság, melyet előnkbe tart, oly fenséges, gazdag és tartós; hatalmas és általános igyekezete, az emberi természetet minden csekély és alávaló dologtól megtisztítani, és azt méltóságosabbá tenni, oly szent és áldott, szerető gondja megvigasztalni minket az életnek szomorúságaiban és megsegítni a halálban; és a gyönyörű kilátások, melyeket velünk közöl a jövendő szünetlen boldogságnak állapotjáról, mindezek oly tökéletes és kitűnő javak és oly kívánatosak, hogy minden jó szívű embernek azt kell kívánni, hogy az evangélium igaz legyen. Annak elfogadásától semmi sem tart-

hat vissza egyéb, mint bizonyítmányainak hiánya. Ilyen esetben az igaz lelkű és alázatos vizsgáló a legnagyobb szomorúsággal hagyna fel vele, és kipótolhatatlan veszteségnek venné, hogy egy annyira csudálkozásra méltó vallástan bizonyság nélkül szűkölködik. Ez volna élete legkeservesb napja.

De azon ember, ki annak természetét és valósagát megvizsgálván, azt közönyösséggel vagy megvetéssel hagyja el, azt mutatja, hogy az erkölcsi gondolkozásnak és érzésnek borzasztó hiányával van, s hogy kívánságai nem kedveznek az evangéliumnak. Rettentően meg kellett romlani azon szívnek, mely egykedvű marad ott, hol a kötelesség és boldogság a lélekhez oly közel járul. Az pedig, ki az Új-Testamentumot ámítgatásnak állítja lenni, és azt ujjongatással és örvendezéssel veti el, legtöbb okot ád a félelemre, hogy olyan eszmék és cselekedetek terhelik lelkiismeretét, melyeket az evangéliu kárhoztat, és hogy ő olyan hajlamokat nyilvánít, melyek természetének megfelelő név nem adatott, s tán nem is adathatik. Ő oly egyénhez hasonlít, ki örömmel búcsúzik el a napnak kellemetes sugaraitól, csak hogy örökké tartó sötétségben ülhessen.

3. szakasz
Az elmeállapotról, melyet az Új-Testamentum azoktól igényel, kik a keresztyén vallásért szóló bizonyítékokat megvizsgálják

Míg a pogány vallás csak egy szempillantásig sem állja ki a vizsgálatot, míg a Korán is fél és

visszaretten tőle, addig a keresztyén vallás kívánja és óhajtja a vizsgálatot, mint az igaz hitre vivő egyedüli ösvényt. Az e tárgyban kimutatott őszintesége és tanácsadása részéről nem megvet[end]ő valószínű bizonyítmányok.

Kívánságod-e megvizsgálni az evangélium követeléseit? Jézus megtiltja a vétkes életnek folytatását és a bűnkedvelést egyik főoknak nyilvánítja, mely miatt vallása megvettetik. Ő mondja neked, hogy a testi örömök iránti engedékenység ellensége a léleknek, s hogy ezt elfordítja az igazságnak elfogadásától. Ő kárhoztatja a fösvénységet, mint amely lealacsonyítja a lelket és olyan indulatot nemz, mely ellensége az evangéliumnak. Ő tilt tégedet a büszkeségtől és hírvágytól, mint amelyek megrontják a tiszta vallásnak szeretetét. Ő óv intése által az előítélettől, mint a felfedezendő igazságnak megátalkodott ellenségétől, és a hirtelenkedő ítélettől, mint amely bizonyíték nélkül hagyja a lelket, és tehetetlenné teszi nz elhatározásra.

Mennyire rontják meg ezek a szívet, és mint vakítják meg az értelmet, azt az emberi természetnek minden vizsgálója jól tudja. Midőn az evangélium ezeket kárhoztatja, kívánja, sőt parancsolja, hogy azokról mondjanak le azon személyek, kik követelését vizsgálni kívánják, nem azt bizonyítja-e ekkor azzal, hogy nem kíván senkit meglepéssel magához hódítni és hogy erkölcstelen indokoknál fogva nem akar híveket, sem a vizsgálatnak hiányánál fogva, és hogy nem szégyenli és nem fél a legkeményebb próbatéttől sem, mihelyt

olyanok által tartatik, kik elegendő telmetséggel ellátvák követeléseinek megvizsgálására?

Miután a lélek megszabadult ezen akadályoktól, arra kér, hogy oly elmeállapottal jöjj az érdekes munkához, mint melynek legfőbb célja az, hogy képességet szerezhess igaz ítéletre. Jézus evangéliuma neked azt mondja: "Az evangélium vizsgálatához komoly lelki állapottal fogj. A tárgy végetlen fontos; az eredménytől örökkévaló idvességed függ. Távol essék lelkedtől a könnyelműség, az téged alkalmatlanná tenne e szigorú hivatásra. Hozz magaddal forró kívánságot az igazság megismerésére, s legyen nyitva szíved a meggyőződésnek. Öleld fel az igazságot, bárhol találsz is arra, és bárminők volnának is a következések, és akárhová vezet az téged, kövessed azt lépcsőnként, míg el nem nyered az egészet és a határt el nem éred. Minden kutatásaidat a részrehajlatlanság vezesse. Öltözködjél fel alázatossággal: "mert Isten ellene van a kevélyeknek, de kegyelmes az alázatosok iránt." Az önítéletbeni bizalmatlanság ismételtesse veled a vizsgát. Hozz magaddal tiszta szívet, igyekezzél azt megtisztítani minden vétkes szenvedélytől, mert a szenvedély a szemeket megvakítja és a léleknek füleit bedugja, úgyhogy az igazságot sem látnia, sem hallania nem lehet. Lelkiismereted meggyőződésével megegyezőleg cselekedjél, amit kötelességednek elismersz, megtegyed; ami gonosz, azt eltávoztassad. Add szívedet és életedet annak kormányozasa alá, amit Isten akaratjának elismerhetsz; gyakoroljad naponként az Isten és emberek iránti szeretetet. Ez az út, mely az igazság birtokába vezet.

"Aki akarja annak akaratját cselekedni, megérti a tudományból, hogy Istentől vagyon-e, vagy én magamtól szólok." (János evang. 7,17) És minthogy minden jó és tökéletes adomány felülről jő le a világosságnak atyjától: járulj elébe legforróbb könyörgésekkel, hogy betöltse lelkedet isteni bölcsességgel és megmentsen a tévedésnek gyűlölettel teljes befolyásától, hogy alkalmatossá tétessél az igazság felfedezésére, és hogy szívedet a legbuzgóbb vonzódással adjad annak elfogadására."

Ilyen a tanács, melyet Jézus ad, ilyenek a köteleztetések, melyeket előnkbe szab. És ezen módot ajánlhatná-e ő, ha csalárdságot tervezne? Nem ámítgatónak beszédei ezek; ellenben nincsen-e meg itt az öntudat, hogy ő tégedet az isteni igazságnak ösvényére vezet? Az erkölcsi rendnek eszméi szerint, melyeket felhoztunk, lehetséges volna-e nekünk egyéb ítéletet hozni? Ezen elmélkedésnek nagy hatásúnak kell lenni minden igaz lelkű emberre. De legjobb célzott hatása az leend, ha az evangéliumnak oly szellembeni megvizsgálására vezet, mint aminő megkívántatik, ha eredménye az leend, hogy első tanítványai közül egyikkel azon vallomást tegyed: "Uram, kihez mennénk? Örök életnek beszéde vagyon nálad."

4. szakasz
A keresztyén vallásnak igazsága elfogadtatott azok által, kik egész éltüket az Új-Testamentumnak tanulására fordították

Nincs könyv a világon, mely oly szigorú szemléletnek vettetett volna alája, mint az Új-Testamentum. Ellenségei valamint baráti egyiránt vizsgálat alá vették. A keresztyén vallás tanítói közöl tízezeren fáradozással teljes éveknek hosszú sorát szánták annak foglalatja kinyomozására és írásban is felállottak annak védelmére. Igazságában való hitüket azzal bizonyították be, hogy éltüket annak parancsaihoz szabták és hogy alapelvei által eleveníttettek. Halálukban élő hittel voltak ígéretei iránt és vigasztalásai által megörvendeztettek, örvendetes reményüket fejezvén ki azon áldásokról, melyeknek birtokával a jövendő életre nézve biztat. E ténynek meggondolását ajánljuk a deistáknak. Vagy tán azt válaszolják: "Ezen férfiak hitükért fizettettek; ez volt mesterségük, melyből éltek; kevés hitelt adhatunk bizonyságtételüknek!" Hogy igenis sokan voltak, kik a keresztyén vallás tanítóinak nevezték magukat s hivatalukat egyedül a kenyér és hal miatt választották, holott egyébiránt egészen mint e világnak, sőt némelykor mint a véteknek fiai éltek, azt ugyan meg kell vallani; nem is csoda, ha ez ott megtörtént, hol csalétek nyujtatott a hírvágynak és fösvénységnek. Bizonyságtételükre csak egy máksze-

met sem adunk; legyen díjuk a megvetés, melyre szentségtelenségükért érdemesek. De egyszersmind meg fogják engedni mindazok, kik meggyógyíthatlan előítéletek által meg nem vakíttatvák, hogy az evangélium szolgáinak nagy számát a társaságnak legtiszteletreméltóbb egyénei közt szemléljük. Életük egész magaviseletében az erkölcsi épségnek, szentségnek és jóságnak voltak példái, és idejüket s tehetségüket arra fordították, hogy jót tegyenek embertársaikkal, erényt és boldogságot teijesszenek közöttük. Földi jutalmuk, melyet közülük sokan vettek, csak csekély adag volt, alig elegendő a naponként szükséges csekély élelem megszerzésére. Mondhatjuk-e ezen emberekről, hogy hatalmasan kísértettek a világnak csalatására? Efféle félelmes várakozásokkal vállalták ők el hivatalukat, melyben haláluk órájáig meg is maradtak, s mikor a világból kimúltak, teljes megelégedésüket nyilvánították foglalatosságuk fölött, s legjobb örökségül ajánlják az evangéliumot családjuknak és barátaiknak. Meg kell engedni, hogy a keresztyén vallást náluknál jobban senki sem értette, és az emberekkel való társalgásukban oly erős bizonyságát adták annak, hogy ugyanolyan igaz s lelkismeretes emberek, mint akárki volt legyen valaha Ádámnak fiai közül. Ha előttük tudva volt volna, hogy az evangélium nem igaz, némelyek legalább előállottak volna az ámítgatás felfedezésével, és intették volna az embereket. Vagy ha szégyenlettek és féltek volna hivatalukról lemondani, a halál megkísérti az igazlelkűséget, és mikor azon percen állottak, hogy a világot elhagynák és a koporsóba takartatnának,

hol senki őket vallásuk miatt többé nem ócsárolhatta, azok, kik köztük legjobbak valának, nem fedezték-e volna fel akkor a csalárdságot? – De annyira távol vagyunk ez esettől, hogy minél kegyesebbek voltak azon férfiak, annál erősebb volt a keresztyén vallás istenségében való hitük; és annál elevenebb a halál órájában az örök örömnek reménye. Ez volt egyiránt az eredmény, nemcsak bizonyos időben és nemcsak egy helyen, hanem minden országban és minden korszakban, és a keresztyéneknek minden felekezetei közt minden különbség nélkül.

Legyetek e tárgyra, deisták, komoly figyelemmel. Úgy ítéljetek ezen embereknek jelleméről és bizonyságtételéről, miképp egyéb hasonló valóságú tárgyakkal cselekednétek. Midőn ők minden egyéb dolgokban mint okos és becsületes emberek állanak előttünk, méltó okotok nincsen ezen egy pontban az igaztalanság gyanújával terhelni őket. A meggyőződés ebből legalább kitűnő lesz, hogy a keresztyén vallás igaznak tartatott azon emberek által, kiknek leginkább tehetségükben volt annak követeléseit megítélni, és hogy igaz és isteni eredetű. A bizonyítmány még azzal is növekedik, ha tekintetbe vesszük azt, hogy a keresztyén lelkészek közöl ezrenként áldozák fel mindenüket az evangéliumért; magukat a szűkölködésnek, a számkivetésnek, a betömlöcözésnek és a legborzasztóbb nemű vértanúságnak tevék ki.

Igyekeztem szemetek elébe állítani a keresztyén vallásnak bizonyítványait. Eszetekben tartsátok, hogy a keresztyén vallás alatt az Új-Testa-

mentumban foglalt igazságot értem. Mit a keresztyén valláshoz akár egyedek, akár egész testületek hozzáragasztottak, melyek anyaegyházi címmel élnek, az isteni igazságra való igényeit elveszti, és ugyanolyan nagy képtelenség lenne azt a keresztyén vallás egyik részének nézni, mintha a Korán az Új-Testamentumhoz köttetvén, annak foglalatja Jézus Krisztus vallása egyik részének, az apostoloknak irataival hasonló hitelűnek mondatnék. Miután Krisztus életének, szenvedéseinek és feltámadásának tanúi elhaláloztak, az isteni ihletésnek (inspiration) időszaka megszűnt; mert Isten általuk nyilatkoztatta ki mindazon igazságokat, melyeket az embereknek tudni szükséges volt; s akármit tettek is azóta hozzá, azt úgy kell tekintcni, mint csalékony embereknek minden nyomadék és tekintély nélküli véleményeit. Seperjük le az efféle tapaszokat, mint haszontalan omladékot és mint undorító szemetet, mely megszeplősítette Istennek szentségét.

BEREKESZTÉS

Miután ily röviden, s reménylem, szabad mondanom, nyíltan és tisztán állítottam elő az ÚjTestamentum isteni tekintélyéről szóló bizonyítmányokat, engedjétek meg a kérelmet, melyet szívem legforróbb hajlandóságával hozzátok, kedves barátimhoz intézek, ti. hogy azt ismételve olvassátok, és ezen bizonyító okokat a részrehajlatlan észnek mérlegében fontoljátok meg. Ha mégis valaki volna közületek, ki ezen bizonyságoknak dacára, mint valami csalást nézné le az Új-Testamentumot; azt, mielőtt e szent könyvet félrevetné, a következő mondatok megfontolására hívom fel, melyekben azoknak szomorúsággal teljes ítélete hirdettetik, kik Jézusban el nem fogadandják a bűnösöknek Megtartóját. "Elmenvén mind e széles világra, prédikáljátok az evangéliumot minden teremtett lénynek. Aki hiend és megkeresztelkedendik, idvezül, aki pedig nem hiend, elkárhozik." (Márk. 16,15.16) "Aki hiszen a Fiúban, annak örök élete vagyon; aki pedig nem

hiszen a Fiúnak, nem látja az életet, hanem az Istennek haragja marad rajta." (János 3,36) "És nincsen senkiben másban idvesség; mert nem is adatott emberek között ég alatt más név, mely által kellene nekünk megtartatnunk." (Apost. csel. 4,12) "Az Úr Jézus megjelenendik az égből az ő hatalmasságának angyalival tűznek lángjában, ki bosszút áll azokon, akik az Istent nem ismerik, és nem engednek a mi Urunk Jézus Krisztus evangéliumának, kik megbüntettetnek örök veszedelemmel az Úrnak orcájától és az ő hatalmas dicsőségétől, mikoron eljövend, hogy megdicsőíttessék az ő szenteiben, és csudálatos legyen minden hívekben ama napon." (2 Thess. 1,7-10) Ekképpen nyilatkozik e könyv azokról, kik hitetlenségükben megvetik, s előre feltévén annak isteni tekintélyét, miképpen természetesnek, úgy igaznak találjuk mi azt. Mert ha "úgy szereté Isten a világot, hogy egyetlen egyszülött fiát arra bocsátotta, hogy aki abban hiszen, el ne vesszen, hanem örök életet vegyen": ugyan az ő megvetése nem legnagyobbika-e minden bűnöknek, mint mely legnagyobb mértékben foglalja magában az engedetlenséget, háladatlanságot és megvetést? A szerencsétlen emberek elhagyták az idvességre vivő egyedüli utat, és szentségtelen kezekkel zárták be maguk előtt a kegyelemnek ajtaját, s midőn az örökkévalóságba átköltöznek, Istentől el nem fogadtatnak. Érzik már most ama kegyvesztésnek jelentőségét, melyet igaztalanságaikkal megérdemlettek; és rossz szenvedélyeiknek teljes uralkodása alatt nyögvén, nyomorúságaiknak oly színhelye fog mutatkozni,

melyet szavakkal ki nem fejezhetünk, sem meg nem foghatunk.

Ha valamely igaz lelkű olvasó azt mondaná: "Én ugyan deista voltam, de most már meggyőzettettem arról, hogy Jézus Krisztus Istennek fia": úgy gondold meg, hogy mit sem használ a keresztyén vallást csak külsőképpen elfogadni, hanem az szükséges, hogy elvei szívünkbe iktattassanak, és hogy parancsai kiképezzék indulatodat és kormányozzák magaviseletedet úgy, hogy annak befolyását egészen tapasztalván, egy régi tanítvánnyal azt mondhassad: "Én bennem él Krisztus."

Ezen eredmény előidézésére emberi erőnél nagyobb hatalom kívántatik. Jézus e tárgyról szólván, azt mondja: "Ha valaki nem születendik víztől és Szentlélektől, nem mehet be Isten országába." (János ev. 3,5) És a 6. résznek 44. versében: "Senki nem jöhet énhozzám, csak ha az Atya, ki engemet elküldött, vonandja azt." Ez elkerülhetlen szükségessé lett az emberi természetnek romlottságával, és Isten, ki eleinte jóvá és boldogokká teremté az embereket, ígéri és örömest nyújtja ama kegyelmet, mely az embert megújítja elméjének lelke szerint s szívét hajlandóvá teszi Jézus Krisztus elfogadására, "ki lett minekünk Istentől bölcsesség, igazság, szentség és váltság." (1 Kor. 1,3) Ezen kevélységet annyira megalázó tan az egész Új-Testamentumon keresztül vonul, és célja az, hogy az embert, ki a hitetlenségnek vétkéről meggyőződött, arra indítsa, hogy könyörgésében megalázván magát Isten előtt, efféle szavakkal szólítaná meg őt: "Isten! légy kegyelmes ne-

kem, bűnös embernek. A te világosságod és a te igazságod vezessenek engemet és őrizzenek meg engemet. Teremts bennem tiszta szívet, Isten, és az erős lelket újítsd meg énbennem." Hogy pedig reménységed sikerülend, Jézus annak fenntartására azt mondja: "Kérjetek és megadatik nektek. Keressétek és megtaláljatok; zörgessetek és megnyittatik nektek. Mert minden kérő megnyeri azt, amit kér, és a kereső megtalálja azt, amit keres és a zörgetőnek megnyittatik." (Máté 7,8) És ha azért ti gonoszok lévén, tudtok a ti fiaitoknak jó ajándékokat adni, mennyivel inkább a ti mennyei Atyátok ad Szentlelket azoknak, akik őtőle kérendik. (Luk. 11,13)

Miután pedig az áldást vettétek, és "a Krisztusban új teremtménnyé lettetek: a régiek elmúltanak, íme, mindenek megújultanak." (2 Kor. 5,17) Élvén az evangéliumnak befolyása alatt, annak tanai gyámolítják hiteteket, annak parancsai kimívelik elméteket és rendezik életeteket; reménységeitek megeleveníttetnek, annak igazságai rend szerint betöltik lelkeiteket és a szeretetet nemzik: úgy érezitek magatokat, mintha más világra születtetek volna. Életetek kimondhatatlanul boldogabb az előbbinél. Gyönyörűségtek vagyon, "melyhez idegen nem járulhat, és a ti örömötöket senki tőletek el nem veszi."

Életeteknek legnagyobb feladata ezután az leszen, hogy Istennek tetszhessetek és hogy egészen Őneki szentelve magatokat, állhatatos bizodalommal lehessetek Jézus Krisztus közbenjárása iránt, hogy mindinkább hasonlók legyetek a ti mennyei

Atyátokhoz, bölcsességben, igazságban, szentségben és jóságban; abban gyakorolván magatokat, hogy hasznosak lehessetek embertársaitoknak ez időben, de kivált amaz örök boldogságuknak előmozdítása által. A gyönyörűségek, mellvek életeteknek ilynemű haszonvételéből erednek, felülmúlnak minden egyebeket, azok a legtisztábbak és legédesebbek, melyeket e Földön élvezhetni, ezek pedig még csak elő-gyümölcsök és a még nagyobb boldogságnak záloga és foglaló pénze. A halál, melytől a hitetlenek közt a legkitűnőbb férfiak oly méltán rettegtek, Jézusnak tanítványai által gyakran úgy hívatott, mint mennyei Atyjuknak küldöttje, hogy őket hazavigye Atyjuknak házába, s ki elkíséri lelküket a szeretet Istenének szent színe eleibe, és a tökéletesekké lett igazaknak lelkeihez. Az ítélet napján testetek feltámad a koporsóból, és a Bírónak jobbja felől állítva elragadtatással fogjátok hallani e beszédet: "Jertek el, én Atyámnak áldottai, bírjátok az országot, mely megkészíttetett nektek e világ fundamentumának felvettetése előtt." (Máté 25,34) Bekövetkezik a teljes szentségű örökkévalóság, hol a legtisztább és legállandóbb növekedő szerencse, a legbölcsebb és legszentebb valóságokkali társalkodás és Isten barátságának teljes élvezete leszen. Hogy ti oly boldogságnak részesei lehessetek, az célja ezen könyvnek, mely arra kíván bírni titeket, hogy keresztyének lennétek. Bár minden hitetlen, ki ezt olvassa, részese lehetne ezen múlhatatlan örömöknek Jézusnak mint a Megtartónak elfogadása által; ez a szerzőnek forró könyörgése, s ezt ő dicső juta-

lom gyanánt venné. Ha csak egyetlenegy nyeri is el ez áldást, fáradságát nem nézi hiábavalónak, hanem jóra fordítottnak; mert ezen egy lélekkel közlött boldogság, mind nagyságát, mind állandóságát tekintve, feljebbvaló minden gyönyörűségeknél, melyeket valaha élveztek vagy valaha élvezni fognak minden e Föld színén lakó emberek, akármely országban és időszakban.

Vége