A
Bunyan Jánostól
Angolból: B. L.
Első kötet
Második kötet
Pest, 1867.
Nyomatta Hornyánszky és Träger.
(Bálvány-utca 20. szám alatt.)
Tömörítve: 2.57M
Németh Ferenc (nemo44@hotmail.com, www.tar.hu/nemo)
A
ZARÁNDOK ÚTJA
Bunyan Jánostól
Angolból: B. L.
Első kötet
Második kötet
Pest, 1867.
Nyomatta Hornyánszky és Träger.
(Bálvány-utca 20. szám alatt.)Tömörítve: 2.57M
Az elektronikus kiadás (2003) szöveggondozásáért felel:
Németh Ferenc (nemo44@hotmail.com, www.tar.hu/nemo)
Tartalom
Bunyan János életrajza
Az elektronikus kiadásról
Első rész
Első fejezet |
Második fejezet
|
Harmadik fejezet |
Negyedik fejezet |
Ötödik fejezet |
Hatodik fejezet |
Hetedik fejezet |
Nyolcadik fejezet |
Kilencedik fejezet |
Tizedik fejezet
|
Tizenegyedik fejezet |
Tizenkettedik fejezet |
Tizenharmadik fejezet |
Tizennegyedik fejezet |
Tizenötödik fejezet |
Tizenhatodik fejezet |
Tizenhetedik fejezet |
Tizennyolcadik fejezet |
Tizenkilencedik fejezet |
Huszadik fejezet |
Második rész
Bevezetés (1)
|
Második fejezet
|
Harmadik fejezet
|
Negyedik fejezet
|
Ötödik fejezet
|
Hatodik fejezet
|
Hetedik fejezet
|
Nyolcadik fejezet
|
Kilencedik fejezet
|
Tizedik fejezet
|
Tizenegyedik fejezet
|
Tizenkettedik fejezet
|
Tizenharmadik fejezet
|
Tizennegyedik fejezet
|
Tizenötödik fejezet
|
Bunyan János életrajza
Alig van művelt keresztyén ember, ki Bunyannak, vagy legalább gyönyörű "Zarándok Útja" című munkájának hírét ne hallotta volna. Igaz, hogy az ő élete nem hasonlít valamely nagyszerű égi tüneményhez, mely önkéntelenül milliókat ragad bámulatra, s munkája egyik tudományágban sem volt reformáló s korszakot alkotó: de azért mind életében, mind munkájában feltaláljuk a nagyság azon titkos talpkövét, melyet oly kevesen ismernek, – a lelki erőt és egyszerűséget. Valamint a világon mindennek, ami nagy és felséges – legyen az természeterő vagy szellemi képesség – alapja mindig az egyszerűség: úgy Bunyan jelen munkája és élettörténete is éppen egyszerűségében megragadó és felséges. Külső világi élete csak mintegy ruhája belső életének, azon nagyszerű lelki átalakulásnak, mely őt oly rendkívüli alakká teszi. Valóban csodálatos lelki erő kívántatik hozzá, hogy valaki, – kinek a nyomor, neveléshiány, s romlott társaság, ifjú életét úgy megmérgezék, s oly mélyre süllyeszték: annyira újjá bírjon születni, s oly tiszta vallásos keblű férfiúvá váljék. – De ő felküzdötte magát, átharcolta a nagy lelki harcot, s a küzde-
IV
lemböl teljes tisztaságban lépett ki. – És miután keble megnyílt az evangyélium világa előtt, s szíve felgyulladt: lehetetlen volt, hogy tündöklő fénye csak önmaga számára ragyogjon, látni kellett azt másnak is, s tiszta világánál megtalálni az igaz utat. S ez volt, mi Bunyant íróvá s oly hatalmas hitszónokká tevé. Saját belső fejlődése, lelki küzdelmei megnyitották előtte az örök eszmék legtisztább forrását, az emberi szív mélysdgeit; s ez párosulva azon naiv egyszerűséggel, melyet a viszonyok – természettől örökölt – tették szónoklatát oly vonzóvá, s iratait oly nagybecsűvé. – Úgyhogy jelen munkáját – a lelki metamorfózis e szép allegóriáját – az angol és skót puritánok még a Kempis Tamásnak tulajdonított Krisztus követése című híres munkájának is elébe teszik, s Skócia egyetemeit járó ifjainknak nem egyszer kellett szemrehányást kiállani, hogy magyarra még most sincs lefordítva. – Azonban nézzük élettörténetét közelebbről.
Bunyan János született Angliának Elstow nevű falujában, közel Bedfordhoz, 1628-ban. Szegény szülőktől, s a legmegvetettebb néposztályból származott, név szerint atyja üstfoldozó volt. – Hogy cigány lett volna, nincs bebizonyítva, s szegény létére is becsületes, igazságszerető és dolgos ember volt. – Mesterségénél fogva vándoréletet folytatott, de legtöbször mégis Elstowban, egy szegényes kunyhóban tartózkodott. Itt adta fel iskolába a kis Jánost is, ki azonban – ami keveset ott tanult is – csakhamar elfeledte. – Hogy már mint gyermeket aljas környezete mennyire elrontotta, megtetszik saját vallo-
V
másából, amint gyermekkorát rajzolja. "Szinte kedvem tellett benne – írja – hogy egészen az ördögé legyek, s annyira el voltam süllyedve minden rosszaságban, hogy ritkítottam páromat a káromkodás, esküdözés és hazugságban. Minden gaz csínyekben én vittem a kolompos szerepét."
Természetesen gyenge gyermekkedély ennyit el nem bírhatott, s ha nappal a pajzán vidorság szórakoztatá is, éjjel nem volt nyugta lelkének. – S valóban egyik jó barátja beszéli a kis Jánosról, hogy "kísértetes álmai voltak, s néha éjjel oly hangosan felkiáltott, hogy az egész házat rémülésbe ejtette. S ha ekkor felébresztették: oly mereven és vadul tekintgetett körül, mintha a kísérteteket még most is látná. Ilyenkor – mint mondá – mindig rémek gyötörték, s rossz szellemek ijesztgették, szét akarván darabokra tépni."
De mindezeknek hatása hamar elmosódott emlékéből, valamint azon életveszélyek sem indították meg mélyebben, melyek közt forgott. Egyszer ti. a tengerbe esett, másszor Bedford közelében a ladikból kibukott, s mindkétszer csak véletlen szerencséből menekült. Majd ismét az történt vele, hogy egy pajtásával a mezőn kóborolva, megpillantanak egy viperát. Nosza, a mi Jánosunknak se kellett több, fustélyával nagyot vág a fejére, s az alig elszédült kígyónak száját föltátva, méregfogait hetyke merészséggel kiszedi. Őrült merészsége könnyen életébe kerülhetett volna, ha Isten nem őrzi. De Isten még ily kézzelfogható intései sem állíthaták meg útjában, s tovább haladt a bűn ösvényén.
VI
Ekkortájt beállott katonának. – Angliában, Bunyan idejében, javában dühöngött a pártviszály. A trónon a Stuart házból származott I. Károly ült, ki parlamentjével meghasonlásba jővén, kitört a nagy polgárháború. Királypártiak s parlamenthez szítók fegyvert ragadtak egymás ellen, minek vége az lett, hogy a szerencsétlen király elfogatván, a parlament parancsára 1649-ben lefejeztetett. Bunyan ezen zavarok alatt a parlamenti seregben szolgált, s az isteni gondviselés itt is szemmel láthatólag őrködött felette. Egyszer veszélyes őrhelyre rendelték, s midőn éppen indulni akart oda, jön hozzá egy pajtása, s kéri, hogy engedje át néki azt a helyet. Bunyan beleegyezett, s ím, alig hogy az odaért, egy golyó leterítette. – De Bunyan fel sem vette az egészet, s midőn nemsokára a seregét elhagyá, semmi jobbulásféle esze ágába se jutott. – E korból magáról így emlékezik: "A munka sehogy se kellett, csak a kártya, meg más efféle időtöltés. Ezzel akartam lelkiismeretemet elaltatni, ami azonban nem mindig sikerült. – Nagyon szegény – nagyon nyomorult – és nagyon aljas voltam."
A huszadik évbe lépve megházasodott. "S itt kezdődik – írja – életem jobbik és boldogabb fele, itt vetettem meg szerencsém alapját; mert egy becsületes atya leányát vettem el. Igaz, hogy oly szegények voltunk, hogy elegendő evőeszközünk sem volt; de legalább hozott a házhoz két könyvet: a Boldogságról címűt, meg a Mennyei kalauzt, melyet atyja örökség gyanánt hagyott rá." – Szelíd neje biztatásaira ezen könyveket olvasgatni kezdvén
VII
Bunyan, ezzel az első lépés meg volt téve, az igaz út fel volt találva, mely Bunyant az örök élet kapuihoz vezette.
De természetesen az átalakulás csak lassan történt, a fejlődés hosszan tartott, mely a hernyót selyemlepkévé változtatja. Még most csak a mag lett elhintve, mely idővel áldott gyümölcsöt termett, de még hátra voltak a nagy belső tusák, lelki viharok, szívküzdelmek, melyeknek tüzében kellett Bunyannak megtisztulni, hogy "fehér ruhát, fejére koszorút, és kezeibe pálmaágat" nyerjen. Eleinte csak rendes keresztyén emberré lett, a korában divatos külső vallásosságnak hódolt, minden benső megtérés nélkül. – Mint maga beszéli, annyira nekiadta magát a külső áhítatoskodásnak, hogy naponként kétszer ment templomba; babonás tévhitből külsőleg az oltárt, papot, egyházi szolgát és templomi ornátust mind egész áhítattal imádta. – Hanem persze, babonás hit és istentelen élet még jól elférnek egymás mellett. Vasárnap délelőtt egész magasztaltsággal imádhatta Bunyan az egész ornátust és egyházi magisztrátust, míg délután dicsőségesen elfoglalhatta helyét az ünneprontók közt.
Egy vasárnap a helybeli lelkész éppen az ünnepfertőzés bűnéről prédikált, mi Bunyant igen meghatotta, s nagy lelki szorongások közt hagyá el a templomot. De már ebéd után kiverte fejéből az egészet, s egész vidáman ment a játékasztalhoz, és a dorbézolók közé. Azonban öröme nem sokáig tartott. Játék közben úgy tetszett neki, mintha egy hang csendült volna meg lelkében, mely ezt mondta:
VIII
"Hát te már végleg le akarsz mondani az égről, és egészen az ördögé akarsz lenni?" E belső szózat nagyon megrettenté, de a szabadulásra a kétségbeesésen kívül nem mutatkozott más út. – Mint egykor Káin, ő is így szólott magához: "Sokkal bűnösebb vagyok én, mintsem Istentől bocsánatot nyerhetnék. S eszerint ha már okvetlenül el kell kárhoznom, inkább kárhozzam el sok méltó bűnért, mintsem kevésért."
Látható, hogy a lelkiisméret furdalásai már hatalmasan gyötörték Bunyant. – Félelem, remény és kétségbeesés váltakoztak keblében, s csak még egy hatalmas rázkódás kellett, mely a zsibbadt álomból teljes öntudatra ébreszti. – S ez nem sokáig váratott magára. Egyszer szomszédasszonya ablaka alatt haladt el hajmeresztő káromkodások közt, mire az kiszólt, hogy "ilyen istentelen embert soha sem látott, már az egész falubeli ifjúságot elrontja!" A támadás nagyon váratlan oldalról jött, lévén ama nő köztudomás szerént egy rossz személy, de azért nem téveszté el hatását. Rögtön elhallgatott Bunyan, szégyellni kezdé magát Isten és emberek előtt, s tiszta szívéből óhajtá, hogy bárcsak újra gyermek lehetne, s atyja taníthatná káromkodás nélkül beszélni, mint más becsületes emberek szoktak. Azt hivé ti., hogy ezen rossz szokást már el sem hagyhatja, annyira belerögzött az, azonban e napságtól fogva mégis egészen kigyógyult belőle.
És itt van Bunyan életében azon fordulópont, melyet már a gyökeres javulás kezdetének nevezhetünk. Ettől fogva fokról fokra javult, s a bűnöket
IX
egyenkint kezdé levetkőzni. De javulásának ez is még inkább csak első stádiuma; – a törvény alatti ember állapotába lépett be. Most is még inkább csak tetteiben lett új emberré, nem annyira belsőleg lelkében. A tízparancsolatot tevé élete zsinórmértékéül, s azt tartotta az üdvösségre vezető útnak. Nagy erejébe került – mondja – ezeknek megtartása, s hol egyiket, hol másikat hágta át; de mindig megbánta, s Istennek újból fogadást tön. "S ilyenkor úgy tetszett nekem – folytatja tovább – mintha egész Angolországban én lennék Isten előtt a legkedvesebb ember; pedig – mint most világos előttem – ha akkor meghaltam volna, rettenetes sorsnak kellett volna reám várakozni. Szomszédaim bámultak csodálatos megváltozásomon; s igazságszerető, kegyes embernek tartottak, mit hallanom igen jól esett."
Ily farizeusi önelégtevő elvekkel s önelégült lelkiállapotban járt egyszer valami dolga végett Bedfordban, hol néhány szegény asszonyt pillantott meg, kik a napon sütkérezve beszélgettek. Beszédük tárgyát az újjászületés képezte, hogy minő boldogtalan az, ki természeti állapotában van, s a Jézus Krisztusban újjá nem született. Beszéltek az ördög kísértgetéseiről; hogy miként tudtak annak ellentállni s az igaz úton megmaradni. Magasztalták az Isten végetlen szeretetét és kegyelmét, s kárhoztaták azokat, kik önérdemeik által akarnak megigazulni. – Bunyan reszketni érzé szívét beszédük alatt, egy egészen új világ nyílt fel előtte, melyről mit se tudott; s minden eddigi építményét egy perc alatt
X
porba dőlni látta. Hit, szeretet, remény, isteni kegyelem, Jézus megváltói munkája, mind ismeretlenek voltak előtte, s az újjászületésről még sohse hallott. Mintegy delejes hatalomtól lebűvölve hallgatá őket, nem tudott tőlük megválni; úgy tetszett néki, mintha angyalok lennének, oly nyájasnak és szeretetteljesnek tűnt fel előtte beszédjük; s midőn végre távozott, egyetlen szavuk ki nem esett emlékéből.
Most a Bibliához fordult Bunyan bővebb felvilágosításért, s azt általában igen szorgalmasan –de különösen Pál apostol leveleit nagy hévvel olvasta, melyekkel eddig nem igén rokonszenvezett. Majd teljesen megváltoztatta életmódját‚ korhely cimboráival végleg szakított. Volt neki egy mindenekfelett szeretett, igen kedves barátja, s most, minthogy a rossz útról elvonni nem tudta, felmondta annak is a barátságot. – Később egyszer véletlenül öszetalálkozván vele az utcán, hogylétéről tudakozódott; mire az iszonyú káromkodások közt felelt neki, hogy nincs semmi baja. "Ejnye, Henrik – mondá Bunyan – mi szükség azért így káromkodni? Hátha most meg találnál halni, mi lenne belőled? " "Hát az ördög honnan kapná a maga társait, ha nem lennének ilyen emberek mint én!" – felelt az nagy haraggal. – Valóban megragadó jelenet lehetett e két bűntársat látni, hogy akik hajdan együtt jártak a bűn ösvényén; most mily külömbözö, egymástól örökre elváló, s egymással soha nem találkozó úton haladnak!
"Ezen időben – írja Bunyan maga – egy
XI
látvány tárult fel előttem, melynek szereplői én és ama bedfordi jó asszonyok voltunk. Úgy tetszett nevezetesen, mintha azok egy napsugaras halom egyik oldalán lettek volna, élvezve a nap áldott melegét; míg én a hideg miatt reszkettem, és setét felhőtől voltam bevonva. Egy nagy kőfal állott közöttünk, mely az egész halmot körülfogta, s melyen én mindenképp átjutni igyekeztem, hogy én is élvezhessem a nap sugarait. Úgy tetszett, mintha már sokáig jártam volna a kőfal körül fel s alá; kémlelve, ha valahol átjárást vagy valami rést találnék. De sokáig nem akadtam rá, végre találtam egy keskeny nyílást, s megpróbáltam az átjuthatást. De minthogy a nyílás igen szűk volt, minden kísérlet balul ütött ki. Majd sok vesződség után fejemet keresztül tudtam bújtatni, azután vállaimat is, végre egész testemet. Nagyon megörültem, szökelltem örömömben, s odamenve ama jó aszonyokhoz, leültem közéjük melegedni. – A látvány jelentése a következő: A halom jelképezi az élő Isten egyházát, a felette ragyogó nap az ő kegyelmének világa, mely az igaz hívőkre lesugárzik; a kőkerítés az igaz keresztyének és a világ közti válaszfal; s az átvezető nyílás maga a Jézus Krisztus, ki az út az Istenhez, mint Atyához. Minthogy pedig ezen nyílás oly csodálatraméltő szűk volt, hogy csak a legnagyobb erőfeszítéssel tudtam rajta keresztülhatolni: világos lett előttem, hogy senki újjá nem születhetik, hacsak szent elhatározással a világra nézve teljesen meg nem hal. – Mert azon szoros nyíláson átvezető út a test és lélek szá-
XII
mára, de nem a test, lélek és bűn számára.
Ezen vízió igen jó hatással volt Bunyan lelki fejlődésére. Nem volt többé a büszke, önmaga által megigazuló farizeus, hanem egy alázatos, töredelmes bűnbánó. – Bűnei és tisztátalansága volt – mondja – naponkénti panasza és gyötrelme, s utálatosabb volt saját szemei előtt az undok varangynál.
Több év repült el, míg Bunyan a lelki békét megtalálhatta. Az evangyélium világa mind tisztábban tündöklött keblében, s lelki szemei előtt meg-megvillant az isteni szabad kegyelem, de azt hitével felfogni csak akkor lett képesítve, midőn az isteni gondviselés Luthernek a Galatabeliekhez írt levél magyarázatát juttatá kezeibe. – "Oly régi könyv volt ez – írja Bunyan – hogy levelei mind szét hulltak, ha kinyitottam. De alig olvastam belőle egy keveset, egészen a magam lelki állapotát láttam benne lefestve, oly híven és tökéllyel, mintha csak az én szívemből írta volna Luther." Most oly nagy lett Bunyan öröme és boldogsága, mint előbbi nyomora és kétségbeesése volt. Szeretett volna már 80 esztendős lenni, hogy minél előbb meghalhatna és annál lehetne, ki lelkének lelkévé, életének életévé vált.
De még egy nagy lelki harcot kellett átszenvednie, mely egy egész évig tartott. Nevezetesen, azon rögeszme rohanta meg, hogy ő kész volna világi elvekért és gyönyörökért üdvözítőjét eladni. Ezen gondolattól sehogy sem bírt szabadulni, lépésről lépésre követte még dolgozás közben is. Azt
XIII
hitte, hogy ő második Judás Ischariotes. Végre szétfoszlott a homály, s felragyogott rá a kegyelem napja teljes fénnyel.
Egyszer a mezőn létében ezen szavak csendültek meg lelkében: "A te megigazulásod az égben". Végre meggyőződött róla, hogy nem saját szívének tökéletes volta vagy erőtlensége az, mi reá üdvöt vagy kárhozatot hoz; mert az ő megigazulása a Jézus Krisztus, ki tegnap és ma ugyanaz volt, és mindörökké ugyanaz leszen. Egyszerre könnyebbülni érzé terhét, vígan ment haza, bízva az Isten könyörülö kegyelmében, bízva a Jézus Krisztusban, egyszóval: hitt, bízott, és remélt végetlenül. – Igaz, hogy a fentebbi szavakat sehol sem találta a Bibliában, de az evangyéliumnak éppen azok képezik magvát és velejét, s ezen nyugodott most Bunyannak Istennel való békéje. – Ettől fogva a Krisztus élt benne. 1653-ban – huszonöt éves korában – a bedfordi egyházközségbe íratta be magát, melyhez azon kegyes asszonyok is tartoztak, kiknek társalgása életére oly jelentékeny befolyást gyakorolt. – A helység lelkésze, Gifford János az Isten végetlen kegyelmének szintoly örök és elenyészhetetlen emlékét hordá keblében, mint ő. Lelki tekintetben is nagyon hasonló volt hozzá; – majdnem azon átalakuláson és fázisokon ment keresztül, mint Bunyan. Ifjú éveit könnyelmű gondtalanságban és kicsapongásban töltvén, később Kentben, egy királyi fölkelésben részt vett, amidőn is elfogatott, és 11 bűntársával halálra ítéltetett. – Kivégeztetését megelőző éjjelen meglátogatá őt nővére, ki is az őröket alva ta-
XIV
lálván, egy szerencsésen keresztülvitt merénylettél megszabadítá. – Három nap feküdt Gifford a mezőn egy árokban lappangva, mígnem végre Bedford közelében biztos helyre talált. Itt senkitől nem ismertetve kuruzsolni kezdett; majd elvetemült bűnös életre adta magát. Egy este nagy összeg pénzt játszott el, mely fölötti bosszankodásában és bánatában majdnem magánkívül lett, s a kétségbeeséshez közel állott. Hazamenve fel s alá járt szobájában, majd megállva önkéntelenül egy, az asztalon fekvő könyv után nyúlt. Egy helyet pillantott meg benne, mely annyira szíven találta, hogy nyugtalan lelke heteken át háborgott. Az Újszövetség volt e könyv, melyet olvasni kezdett; majd újra és ismét olvasott belőle, mígnem végre megtalálta a békességet a Jézus Krisztusban. Kétségbeesését most öröm váltotta fel, s egészen új ember lett belőle. Kegyes szomszédai eleinte nem akarták hinni, hogy egy annyira elvetemült ember valóban megtérhessen; de ő azzal nem sokat gondolva, mint Saulus hirdetni kezdé az Isten igéjét; eleinte kis körben, majd később nagyobb sokaságnak, oly szívvel és lélekkel s egész odaadással, hogy végre a bedfordi gyülekezet által a helység prédikátorául megválasztatott.
E kitűnő férfiúban Bunyan szellemi rokont és mélyelméjű tanítót nyert. – S valóban erre szüksége is volt; mert lelki harcai még most sem végződtek be. Egy gyöngéd kézre volt szüksége, mely a még most is vérző sebeket szelíden beköti, s a töredelem által egészen ellágyult lélekbe egy kis önbizal-
XV
mat és bátorságot öntsön. – Csakugyan be is gyógyultak Bunyan lelki sebei, hamarább mint egy év leforgása alatt; mert – mint maga mondja – "az isteni parancsot követve: álljatok ellent az ördögnek! – tapasztalám az isteni ígéret teljesedését: és az elkerül benneteket!"
Azonban még ez sem utolsó lelki harca volt, és csak azért múlt el, hogy helyet adjon egy másiknak. – Nevezetesen, nemsokára sorvadásba esvén Bunyan, és a sír szélén állván, az önbizalmatlan kedély önmagával ismét meghasonlott, s üdve felett újra kétségbeesett. – Bűnei, melyeket megtérése előtt és után elkövetett, elenyészhetetlen nagyságban tűntek fel szemei előtt, örök kárhozattal rettentve. – Félt a haláltól, hogy ily bűnösen múlva ki, Isten színe előtt meg nem állhat, – félt az életet tovább folytatni, hogy bűneit még szaporítani fogja, nem pedig, amennyire lehet, jóvátenni. Szóval, éppen azon állapotban volt, hogy élni nem bírt, halni nem tudott. De ezen lelki hánykolódás közt ismét megcsendült lelkében azon szózat, mely már-egyszer kebelhullámait lecsendesítette: "Ti megigazultatok önérdemetek nélkül az Isten kegyelméből, a Jézus Krisztus elégtétele által." – S mennyire más emberré tette ez ismét! Olyanná lett, mint aki mély álomból ébredt fel, s mintegy hallani vélte lelkében a fentebbi szavak folytatását: "Azt hiszed-e, bűnös ember, hogy én bűneid és gyarlóságod miatt boldoggá nem tehetlek? ím, itt van egyetlen fiam, erre nézek én és nem tereád, s kegyelmem szerint – melynek záloga ő – cselekszem veled!"
XVI
Eközben világi állapota és külső helyzete is tetemesen javult. "Családja növekedett – írja egy személyes ismerőse – s világi javait is szaporítá Isten, és polgártársai előtt is nagy tiszteletben állott." – Majd annak tudomására jutott, hogy ő oly adományokkal is bír, melyekkel embertársainak szolgálhat, s míg önlelke kielégülést talál benne, addig más lelkeket Isten országának megnyer, s egész életükre áldást áraszt. A prédikálás, az evangyélium hirdetése volt ez, melyet 27 éves korában kezdett, s mellyel megtérést nem egy szívben, mennyei békét nem egy lélekben eszközölt.
Valóban azt legkevésbé sem csudálhatjuk, hogy Bunyan kedvelt szónok – s egyike volt a leghatalmasb evang. prédikátoroknak. Megvolt szónoklatának a maga titka és varázsa, megvolt elbűvölő hatalma, mely minden szellemi hatásnak – legyen az megindítás, vagy meggyőződést gerjesztés – alapfeltétele. – Ő azt beszélte, azt mondta, mit önmaga átélt, átérzett, átszenvedett, átküzdött; s midőn hallgatói előtt a törvény átkáról és a bűnök kárhozatáról beszélt; a maga tapasztalatait, saját fájdalmas érzéseit hirdette. – "Az Úr megmutatta az utat – írja ő – ott kezdenem, ahol a bűnösök megtérése kezdődik; ti. kárhoztatni a puszta cselekedetet, és megmutatni, hogy Isten átka a törvényben minden emberre nehezül." Ő azonban prédikálásaiban sem feneklett itt meg, hanem tovább fejlődött, s általában szónoklatában három fejlődési pontot vagy mozzanatot lehet megkülönböztetnünk. Elsők voltak a bűnbánati prédikációk, midőn mindig azon iszonyú
XVII
állapotot igyekezett felmutatni, melyben a bűnös ember él. Majd az isteni kegyelem képezte beszédei központját, a Krisztus országáról prédikált, s leginkább azt akarta hívei előtt feltüntetni és bebizonyítani, hogy azon segédeszközök, melyeket az emberek e világi életre támaszok és mankók gyanánt tartanak: azok legtöbbnyire a botránkoztató kövek, melyekbe ütközve elbuknak. – Végre betetőzésként a Krisztussal való egyesülés titka villant meg lelkében, s azt igyekezett az emberek előtt feltárni és megmutatni. Azonban szónoki működésének e szép és természetes fejlődésében megzavarta őt elfogatása; hol – minekutána hirdette volna az igazságot – bizonyságot is kellett arról tennie, és szenvednie érette.
Hogy prédikációinak mily nagy hatása volt, csak egy példát hozunk fel rá. – Egyszer egy Cambridge melletti faluban akarván prédikálni, előre nagy néptömeg gyűlt össze a templom udvarán. Egy jókedvű tanuló arra felé lovagolván, kérdé az összegyűlt néptől, hogy mi történik itt? Mondják aztán neki, hogy valami Bunyan nevű üstfoldozó fog prédikálni. Rögtön lepattan lováról, egy gyermeknek nehány krajcárt adva, kéri, hogy tartsa addig a lovat, míg ő annak az üstfoldozónak csacsogásait meghallgatja; mert az bizonyosan hatalmas tréfa lesz. Bemegy a templomba, hallgatja az üstfoldozót, s íme, a prédikáció szívére oly nagy és mély benyomást tett, hogy többé egy alkalmat se szalasztott el, ha Bunyant hallgathatta; később pedig maga is buzgó hirdetője lőn az evangyéliumnak.
XVIII
De hogy az ekkori politikai históriára is egy pillanatot vessünk, – ez idő alatt a szerencsétlen I. Károly lefejeztetése után Cromwell kormányozta az országot, mi által az némi nyugalomnak örvendett. – Azonban fia, a szelídlelkű Richard alatt, ki a protektorságban követé, a rend ismét felbomlott, s az elfojtott pártvillongás újra kitört. Ezen általános fejetlenségben nem volt nehéz Monk skót generálisnak a forradalmi parlamentet szétkergetni, s a király Franciaországba menekült fiát, II. Károlyt az angol trónra meghívni. – 1660-ban május 29-én tartotta az bevonulását nagy triumphussal Londonba, s atyja székét elfoglalá. Azonban még száműzetése alatt kibocsátott egy proklamációt Brédából, (Hollandiában) melyben az angol népnek teljes lelkiismeretbeli szabadságot ígér, s biztosítja, hogy senki az államegyháztól eltérő vallási nézetért kérdőre vonatni nem fog, hacsak az a közbékét felbomlással nem fenyegetné. – De ezt II. Károly csak azért ígérte, hogy soha se teljesítse. Mihelyest a trónra lépett, azonnal a legszigorúbb rendszabályok hozattak minden "eltérő vallásnézet" kiirtására. Azonban találtattak elhatározott lelkű férfiak, kik inkább akartak Istennek, mintsem az embereknek engedelmeskedni, s minden őrködés dacára tartattak vallási összejövetelek éjjeli órákban, és félreeső helyeken. A mi Bunyanunk se szabta magát szigorúan a királyi rendelethez, s hirdeté tovább is az evangyélium igéit bedfordi környezetének. Egy darab ideig kikerülték a rendőrség őrszemeit; de végre egy aljas feladó elárulá őket a kormányhivatalnál, s azonnal
XIX
rendelet jött elfogatásukra. 1660. november 12-én éppen egy szomszéd faluban akart Bunyan prédikálni, midőn Vingate, a bedfordi békebíró értesülvén a dolog felől, parancsot adott ki, hogy az engedetlen prédikátort elébe vigyék. – De a békebíró szándéka sem maradt titokban, sőt megtudta Bunyan is. – S ez hozta meg élete egyik legnehezebb pillanatát. – Egyfelől barátai kérték – majdnem követelve, másfelől kedves neje esdekelt előtte négy hőn szeretett gyermekével, köztük egy világtalannal, – hogy ne menjen cl. – Ha itthon marad, folytathatja tovább is hivatását, táplálhatja családját, s csepegtetheti a vigasz balzsamát a fájó keblekre. – A választás nehéz volt, de Bunyan csak egy percig habozott. Eddig ő hívei előtt magát mindig bátornak és rettenthetlennek tüntette fel az igazság mellett, szóval: most kötelességének ismerte ezt tettleg is bebizonyítani magáról, hogy szavaihoz hű és következetes maradjon, s ezáltal mintegy lelket öntsön remegő gyülekezetébe. Bement tehát szobájába, ott egy imával Isten oltalmába ajánlá magát, elindult a kitűzött faluba, és – fogollyá lőn.
A békebiró elé vezettetve, az mindenképp azon ígéretet akará tőle kierőszakolni, hogy többet nem prédikál. Egy kis igen szócska visszaadta volna Bunyan politikai szabadságát; de ezzel örökre vége lett volna lelkiisméretbeli szabadságának, mely pedig kedvesebb volt előtte életénél.
Mindenképp ki akarták csikarni Bunyantól azon ígéretet, hogy szabadon bocsáttatva többé nem prédikál. Az esküdtszék összeültével maga a bíró igye-
XX
kezett őt arra rávenni, de sikertelenül. – Kimondták tehát rá az ítéletet, hogy: "fogságába visszamegy, s ha még három hónap múlva is vonakodnék a püspöki egyházba visszatérni: száműzetik; s ha királyi engedély nélkül valaha angol földre találna lépni: halállal lakol!" Bunyan azt felelte: "Nekem rá több szavam nincs; – ha ma kiszabadulnék: Isten segítségével holnap ismét hirdetném az evangyéliumot."
Fogsága alatt teljesen kibékült sorsával. Számot vetve magával készen várta a halált, s már azon beszédén jártatá eszét, melyet kivégeztetésekor a nézőtömegnek mondand. A kivégzés vagy száműzetés ugyan elmaradt: de 12 hosszú évig mégis szívta a börtön nehéz, rothadt levegőjét. Egy elhagyatott, nyomorult lyukba lökték Bedford mellett, mely nem embernek, de ebnek is aljas és ronda lett volna. Azonban Bunyan még itt se akarta idejét henyéléssel tölteni, családja fenntartása és táplálása volt itt is legfőbb gondja. Mert első nejét fogsága előtt kevéssel elvesztvén, annak korábbi betegeskedése és eltemetése megtakargatott kis vagyonkáját jórészt felemészté. S második neje, bár szívjóságra és léleknemességre nézve hozzá teljesen méltó társ, – de kissé mégis gyenge és félénk asszony volt. Midőn tőle elbúcsúzott is, saját kifejezése szerint "úgy érezte magát, mintha szívét szakították volna ki kebléből." Bunyan tehát gombkötést és zsinórkészítést tanult fogságában, s abbéli készítményeit szabad volt neki eladni börtöne ajtajánál. Itt találkozhatott néha családjával, láthatta világtalan leánykáját, kinek sorsa leginkább aggasztá szerető atyai szívét. – Amennyire
XXI
lehetett, segített rajtuk csekély keresményével; de meg bízott az Istenben is "ki az özvegyeket és árvákat el nem hagyja, sőt eledelükről és ruházatukról gondoskodik."
Végre néhány befolyásosabb jóakarója közbenjárása által megszabadult. – Fogsága 1660–1672-ig tartott; de örök emléket emelt magának ez időről világhírű munkája, a Zarándokútnak megírásával. – Hogy az egésznek eszméje miként fogamzott meg lelkében, ő maga így adja elő:
"Amint én a szent férfiaknak éltük futásáról gondolkozni kezdtem, mindjárt kezdetben azon allegorikus kép tűnt fel előttem, hogy az ő megdicsőülési pályájukat mint valamely utazást fogjam fel. Húsznál több ily kép zsongott lelkemben az igaz keresztyénnek Isten országába való utazásáról, s ezeket leírva újra meg újra húsz ötlött eszembe, s majd oly gazdagon rajzottak fel lelkemben, mint izzó parázsból a szikrák pattognak. – No, ha így áll a dolog, – gondoltam – hogy képeim a végetlenségig ne szaporodjanak, és munkám is véget érjen, legjobb lesz ezeket egy szilárd keretbe foglalni. Tollat ragadtam tehát s eszméimet azon rendben, amint jöttek, papírra vetém, mígnem könyvem jelen alakját nyerte."
Még fogság alatt felolvasta Bunyan munkájának egyes részleteit fogolytársai előtt, kik sok élvezetet és tanulságot merítettek belőle. Némelyek tetszésüket nyilváníták felette; mások kétkedtek, hogy vajon szabad-e és helyes-e isteni dolgokat ily alakba önteni, és ruhába öltöztetni. – Maga beszéli egész
XXII
naivitással: "Némelyek azt mondták: barátom, nyomasd ki! – mások azt tanácslák: hagyd el az egészet! – Egyik azt mondta: van benne valami jó! – másik ellenben: mit sem ér!" – Ezen kétely, – melyet más hozzáértőbb bírálók is osztottak, – okozta, hogy könyve – kiszabadulása után is – csak oly soká jelent meg nyomtatásban. – A keresztyén világ azonban eléggé hálát nem adhat Istennek, hogy e jeles mű napvilágot látott; kevés nemzet van a világon, mely már saját nyelvén ne olvasná a szegény szegkovács e munkáját; s aki csak olvassa – ifjú és öreg, szegény vagy gazdag – mind áldja és magasztalja.
Még több könyvet is írt Bunyan fogsága alatt, s összes munkái mintegy 60 kisebb-nagyobb kötetre mennek.– De mégis a Zarándokút volt az, mellyel remekelt, s mely kitűnőségben mindnyáját meghaladja. Még megérte, hogy több idegen nyelvre lefordították, s habár a tudósok sokáig lenézték és megvetették is, ma már az egész művelt világ elismeri, hogy: "a lelket megrázni és a szívet megindítani senki sem értette jobban Bunyannál."
Midőn fogságát elhagyta, 44 éves volt. – Főgondja most arra irányult, hogy külső, világi dolgait rendbe hozza. Elrendezte tehát háztartását, s felvevé újra mesterségét, melyet élte fogytáig követett. Majd ezeket elintézvén, belépett ismét "elzárt mennyországába", hozzáfogott ti. újból lelkének egész hevével a prédikáláshoz és könyvírashoz. Mint a legnemesb emberbarátok egyike fá-
XXIII
radatlan volt a jóltevésben, házról házra járt egyik betegtől a másikhoz, – a testi kórságosoktól a lelki szenvedőkig, vigasztalva és segítve mindenütt, s terjesztve Isten országát, amennyire csak tőle tellett. Rendesen felkereste Londont is, évenként legalább egyszer, hol prédikációi oly nagy becsben állottak, hogy munkanapon, reggeli órákban, hideg téli időben is néha több mint 1200 hallgatója volt.
Hallgatói közt a tanulatlan néptömeg mellett akadtak tudósok és magas állásúak is. A híres teológus, dr. Owen örömest ült az egyszerű üstfoltozó lábainál, hogy szívmegragadó szavait hallgathassa, melyek ajkáról oly mézédesen folytak. II. Károly egyszer szemére hányta Owennek, hogy magas állású tudor létére mint ereszkedik le annyira. "Felséges Uram – felelt Owen – én az üstfoltozó szónoki tehetségéért minden tudományomat szívesen elcserélném!"
Utolsó évében majdnem legtöbbet dolgozott. Nem kevesebb mint 6 kötet munkát adott ki, s ugyanannyit hagyott hátra, teljesen sajtó alá rendezve. 1688 kezdetén egy betegség ágyba döntötte ugyan, de melyből mégis annyira kiépült, hogy felvette egyik legkedvencebb eszmíjének – munkái zárkövének – kidolgozását. De már napjai meg voltak számlálva. A mondott évben egyik barátjának kitagadott fia által kéretett fel, hogy már-már sír szélén álló atyjánál vesse magát közbe, s engesztelje ki. Az atya Readingben lakott, s ő a hosszú utat lóháton tette meg. – Sikerült is neki szerencsésen az atya és fiú közötti békét helyre állítani, de
XXIV
visszatértében erős esőzés érte utol, s egészen keresztül ázva, átfázva és csonttá fagyva tért be egyik londoni barátjának házába, hol csakhamar heves láz rohanta meg. Tíz napi betegségét a legangyalibb önmegadó lelki nyugalommal szenvedte, s utolsó szavai – midőn már a halállal vívódott – ezek valának: "Ne énfelettem sírjatok, hanem magatokon. Én mennyei Atyámhoz megyek, ki engem – bűnös létemre – egyetlen Fiának érdeméért bizonyosan magához fogad. – Majd ott újra találkozuük, s az angyalokkal himnuszt zengedezve örökké boldogok leszünk!" – Így szenderült el csendesen 1688. augusztus 12-én, hogy a másvilágon örök életre ébredjen. Pormaradványait nagy néptömeg sírása és jajgatása közt kísérték a bunhilli temetőbe, s egy szép emlékkő jelöli a helyet, hol halandó része a feltámadást várja.
A kezemben lévő kötet megjelenése óta a Zarándok útját többször is kiadták magyarul; legutóbb talán az Evangéliumi Kiadó 1988-ban. Szabadi Béla klasszikus fordítása az itteninél valamivel gördülékenyebb, s az előszó szerint azt a kiadást az angol eredetivel összevetették és pontosították. Ezen kívül az olvasó kényelme végett a fejezetre és igeversre történő bibliai utalások szövegét lap alji jegyzetekben hozták. A képanyag sem egyszerűen valamely angol kiadás metszeteinek merő átvétele, mint a jelen kiadásban.
A párhuzamos olvasás néhány mondatra terjedő eltérést derítene fel a két szöveg között. A versbetétek szövegében a műfordítói igény miatt jelentősebb különbségek is lehetnek, s egy-két vers innen teljesen hiányzik is. Én az ilyen kis jelentőségű problémák orvoslásának nem láttam értelmét. Szöveggondozó munkám ezen elektronikus kiadásban arra korlátozódott, hogy a helyesírást korszerűsítettem, s a mára elavult, megváltozott jelentésű vagy stílusárnyalatú szavakat, neveket a Szabadi-féle fordítás alapján módosítottam. Ezeket (és a változatlanul hagyott, mégis figyelemreméltó néveltéréseket) az első részben a lap aljára iktatott (*) jegyzetben tüntettem fel. A második rész fejezetekre osztásának rendszerét kis változtatásokkal szintén az Evangéliumi Kiadó változatából vettem át, minthogy az 1867-esben nincsenek szakaszhatárok. [NF]