Nyolcadik fejezet
E világon nyomorúságtok lészen, de bízzatok; én legyőztem e világot; – mert békességet hagyok néktek, amaz én békességemet adom néktek: nem úgy adom néktek, mint e világ adja. Ne háborodjék meg a ti szívetek és ne féljen (Ján 16,33; 14,27)
Láttam álmomban, hogy Keresztyén amily gyorsan csak lehetett, szállást igyekezett magának keríteni Szép palotában. Nem messze ment, midőn egy keskeny mély útra ért, mely a kapus lakásától egy dűlőnyire feküdt; amint itt gondosan vizsgálódott maga előtt, az úton két oroszlánt látott.
Most, gondolta magában, itt a veszély, mely Bizalmatlanságot és Félénket is visszakergeté. Az oroszlánok le voltak láncolva; de ő a láncokat nem látta. Megijedt, s mint ők, visszatérésre gondolt, mert azt hivé, hogy reá itt csak a halál várhat. De midőn az Éber nevű kapus házikójából a visszatérni akaró Keresztyént megállani látta, utána kiáltott: "Erőd oly csekély? ne félj ez oroszlánoktól, hisz le vannak láncolva, s csak a hit szilárdságának megpróbáltatására vannak oda-
állítva, hogy kiknél található, s hogy felfedezzék azokat, kik azzal nem bírnak. Maradj az út közepén, és semmi bajod sem fog történni (Márk 4,40).
Az oroszlánoktól való féltében, láttam most őt reszketve előre menni. Hallotta ugyan, ügyelve a Kapus szavaira, az oroszlánok bőgését, de azért nem bántották. Örömmel csapta össze kezeit s sietett a kapuhoz, hol a Kapus állott.
Uram, kié e ház, kérdé Keresztyén a Kapustól, s beszállásolhatok-e ide éjszakára? E ház, válaszolt a Kapus, a domb urától a zarándokok kipihenésére s biztosságára építtetett. Ki vagy s hová mégy? kérdé a Kapus tovább.
Keresztyén. Én Romlás városából jövék s most Sion hegye felé megyek. De miután már a nap leszállt, ha lehetne, szeretnék itt meghálni.
Kapus. Mi a neved?
Keresztyén. Most Keresztyén, de azelőtt Kegyelemnélküli. Jáfet nemzetségéből származom, kiktől Isten azt kívánja, hogy Sém sátraiban lakjanak (1Móz 9,27).
Kapus. De hát miként történt, hogy ily későn érkeztél ide? hisz már a nap is leszállt.
Keresztyén. Már előbb itt lehettem volna, ha én nyomorult el nem alszom a domb oldalán levő lombsátor alatt! s még így is korábban ideérhetek, ha bizonyítványomat alvás közben el nem veszítem. Most, miután már a domb ormáig értem, elkezdtem keresni, de nem találván, nehéz szívvel valék kénytelen azon helyre, a hol aludtam, visszatérni; ott megtaláltam s így jöttem most ide.
Kapus. Jól van, majd a ház szüzeinek egyikét kihívom s ez téged (ha beszéded tetszeni fog neki) a ház szokása szerint a többi lakótársnak is bemutat. Azonnal meg is húzott egy csengettyűt, melynek szavára egy igen tiszteletreméltó s szép, Belátás nevű leány jelent meg s kérdezte, hogy miért hívták.
A Kapus így válaszolt: ez ember Romlás városából, a Sion hegy felé utazik. Miután kifáradt
s az éj meglepte, azt kérdi, hogy meghálhatna-e itt. Én azt mondottam neki, hogy téged foglak kihívni, s te amint beszélgettél vele, házunk szokása szerint, azt fogod tenni, amit legjobbnak látsz.
Erre kérdezte tőle, hogy honnan jön, hová megy. Ő megmondotta. Kérdezte továbbá, hogy miként jutott ez útra? E kérdésre is megfelelt. Azután kérdezte, mit látott s mi érte útjában, azt is elbeszélte. Végül kérdezte nevét. Ekkor így beszélt: Nevem Keresztyén; s annál inkább óhajtanék itt meghálni, mert hallottam, hogy e ház a domb urától a zarándokok kipihenésére s biztosságára van építve. Erre elmosolyodott, de szemei könnybe lábadtak. Rövid idő múlva mondá Belátás, idehívok még néhányat lakótársaim közül. Gyorsan futott a kapuhoz s előhívta Okosságot, Jámborságot és Szeretetet. Ezek tehát rövid ideig beszélgetvén vele, bemutatták a többi lakótársnak is, kik közül néhányan egész a küszöbig elébe jöttek, mondván: jöjj be, te áldottja az Úrnak. E ház a domb urától azon célból építtetett, hogy benne hozzád hasonló zarándokokat megvendégeljünk. Ekkor lehajtá fejét s követte őket a házba. Midőn belépett s leült, inni adának neki s elhatározták, hogy néhányan közülük, míg az estebéd elkészül, Keresztyénnel beszélgetésbe ereszkednek, hogy így az időt a lehető legjobban eltöltsék. Jámborság, Okosság és Szeretet választattak ki e beszélgetésre, melyet így kezdtek meg:
Jámborság. No édes Keresztyén, miután mi befogadtunk téged házunkba, reméljük, hogy
hasznunkra s örömünkre mindazt el fogod beszélni, ami zarándoklásodban ért.
Keresztyén. Igen szívesen! s felette örvendek, hogy ily barátságosak vagytok hozzám.
Jámborság. Mi indított mindenekelőtt arra, hogy a zarándokéletre add magadat?
Keresztyén. Egy borzasztó szózat ütötte meg fülemet, mely tartózkodási helyemen elkerülhetetlen romlást hirdetve nekem, kiűzött hazámból.
Jámborság. De hát miként történt, hogy hazádból elindulva ez útra jutottál?
Keresztyén. Isten akarta így, mert midőna romlástól való félelemmel valék eltelve, nem tudtam, hogy hová menjek. Remegésem s sírásom közben egy Evangelista nevű ember jött hozzám; ki a szoros kapuhoz utasított, mit különben soha sem találtam volna fel, azután ez útra vezérelt, mely engem egyenesen e házhoz vezetett.
Jámborság. Hát Értelmező háza mellett nem jöttél el?
Keresztyén. De igen, s ott láttam oly dolgokat, miknek emlékét örök életemen át meg fogom őrzeni; különösen háromét: hogy, mint fejti tovább Krisztus a szívekben a sátán dacára kegyelmi működését: mint jut el az ember reményeiről Isten kegyelmére; s végül annak álmát, ki alvása közben említette, hogy az ítélet napja elérkezett.
Jámborság. Meghallgattad-e álmának elbeszélését?
Keresztyén. Igen! az rettenetes álom vala!
Majd megrepedt szívem, midőn elmondta, s mégis nagyon örülök, hogy hallhattam.
Jámborság. S egyebet nem láttál Értelmező házánál?
Keresztyén. Dehogy nem. Egy gyönyörű palotát mutatott, melyben mindenki aranyba volt öltözve, amint egy bátor férfi az egész fegyveres tömegen, mely a kapu bejáratát elzárta, keresztül törte magát, s ekkor hívták, hogy menjen be s hogy örök dicsőséget élvezzen. E jó ember házánál akár egy esztendeig is szívesen el tudtam volna maradni, de eszembe jutott, hogy még tovább is kell mennem.
Jámborság. S mit láttál ezeken kívül utadban?
Keresztyén. Kevéssel mentem csupán tovább – s íme egy a fán véresen függő alakot láttam; melyre egyetlenegyszer tekintve leesett a teher vállaimról, eddig súlyos terhem alatt kellett nyögnöm, de most megszabadultam tőle. Különösnek tetszett ez nekem, mert azelőtt sohasem láttam ilyesmit, igen, s amint így reá nézve állottam, (mert nem bírtam ellentállani, hogy rá ne nézzek), íme három dicsfénytől övezett alak lépett elém: elsejük mondván, hogy bűneim meg vannak bocsájtva, a másik leszedte rongyaimat s e szépen hímzett ruhát adta rám, a harmadik pedig azon jelt nyomta homlokomra, melyet most is ott láthatsz, s e lepecsételt levelet adta át (melyet e szavakkal kihúzott kebléből.)
Jámborság. Nemde még egyebeket is láttál?
Keresztyén. Igen, de ezen már neked elmondott dolgok valának a legjobbak, láttam ezenkívül távolról, de az úttól, melyen mentem, nem
messzire, három embert, láncokban heverni. De azt hiszed, hogy fel bírtam őket ébreszteni? Láttam továbbá Betűrágót és Hízelgőt, amint a falon keresztül bebotlottak, hogy (amint legalább ők mondták) Sionba menjenek. De csakhamar elvesztek, amint előre megmondottam nekik, de nem akarták elhinni. Nehéz s keserves munkámba került e domb megmászása, valamint az oroszlánok körmeinek elkerülése is. És valóban nem tudom, hogy végül magam is nem tértem volna-e vissza, ha e jó ember, a Kapus nem áll a kapu előtt. Most hálákat adok Istennek, hogy itt vagyok, nektek pedig köszönöm, hogy befogadtatok.
Most célszerűnek vélte Okosság, hogy ő is kérdezzen tőle egyet-mást, várva reá viszont feleletét.
Okosság. Nem gondolsz-e néha azon hazára, amelyből kiindultál?
Keresztyén. Igen, de szégyennel és utálattal telve (Zsid 11,15–16). Ha kívánnám újból azon hazát, melyből kijöttem, lett volna elég alkalmam a visszatérésre, most azonban egy jobb, tudniillik mennyei hont óhajtok.
Okosság. Nem maradt-e azonban meg rajtad vagy benned régi lényedből semmi?
Keresztyén. Igen, de egészen akaratom ellenére; ugyanis benső képzelmeim s igyekvéseim, melyekben minden honfitársaim, szintúgy mint én, gyönyörködnek, most azonban az ilynemű dolgok csak elszomorítanak, s ha választanom szabadna, ily dolgokra sohasem gondolnék. De ha jót akarok
is cselekedni, megtalálom magamban, hogy a bűn fölöttébb hozzámragadott (Róm 7,21).
Okosság. Néha-néha nem tűnik-e neked úgy, mintha azon dolgok, melyek azelőtt lesújtottak, most le volnának győzve?
Keresztyén. Igen, de ó, nagyon ritkán; mikor ezt érzem, aranyórák azok reám nézve.
Okosság. Emlékezel-e reá, hogy mi által tetszenek olykor legyőzötteknek kísértéseid?
Keresztyén. Ó, igen, azáltal, ha a kereszten látottra gondolok; azáltal, ha hímzett ruhámat látom; azáltal, ha a levélre tekintek, melyet keblemben hordozok, s azáltal, hogy szívem zarándoklásom céljának puszta gondolatára is lángra gyúl.
Okosság. S mi célból igyekszel oly nagyon Sion hegye felé?
Keresztyén. Ott remélem Azt élve látni, ki holtan függött a kereszten, s ott remélem, hogy attól meg fogok szabadulni, mi reám mindmáig benső kísértés. Ott, azt mondják, ott nincs halál, s ott oly társak barátságának fogok örvendeni, kikben gyönyörűséget találok (Ésa 25,8; Jel 21,3–4), s hogy megmondjam az igazat, én őt szeretem, mert hisz ő szabadított meg terhemtől, s már megelégeltem benső betegségemet. Vágyom oda, hol nem halok meg többé, azok seregébe, kik folytonosan így kiáltanak: "Szent! Szent! Szent!".
Most így szólt Szeretet Keresztyénhez: van-e saját tűzhelyed? házas vagy-e?
Keresztyén. Van nőm s négy gyermekem.
Szeretet. S miért nem hoztad őket magaddal?
Ekkor Keresztyén sírni kezdett s így beszélt: ó, mily örömmel tettem volna! de ők mindnyájan ellenezték eltávozásomat s zarándoklásomat.
Szeretet. Beszélned kellett volna velük, igyekezned kellett volna kimutatni nekik a veszélyt, mely visszamaradásuk által reájuk háramlik.
Keresztyén. Hiszen azt megtevém s elmondottam nekik, mint engedte Isten látnom városunk végromlását, de ők nevetségesnek találták szavaimat, s nem hivék el. (1Móz 19,14)
Szeretet. Felhívtad-e Istent, hogy nekik adott tanácsodat megáldja?
Keresztyén. Igen, mégpedig teljes szívemből tevém, mert tudnod kell, hogy én nőmet s szegény gyermekeimet véghetetlenül szeretém.
Szeretet. De beszélted-e nekik a végveszélytől való saját félelmedet és aggodalmadat? mert azt hiszem, világosan előre látád.
Keresztyén. Igen, folyvást arról beszéltem. De különben arcomon, könnyeimből s reszketéseimből is olvashaták az aggállyal várt s már fejünk felett lebegő ítélettől való félelmet. De mindez nem bírhatta őket reá, hogy velem jöjjenek.
Szeretet. De mit hozhatának fel, a veled nem menetel okául?
Keresztyén. Nőm attól félt, hogy elvesztendi a világot, s gyermekeim az ifjúság örömeiről nem tudtak lemondani. Elég az hozzá, egyik eggyel, másik mással állott elő; s így mindannyian egyedül hagytak vándorolni.
Szeretet. Nem rontottad-e meg hiú életeddel
mindazt, mit rábeszélő szavakkal kivihettél volna, hogy őket magaddal vihessed?
Keresztyén. Az bizonyos, hogy életemet nemigen dicsérhetem, mert néhány ballépésem magam előtt is tudva van. Jól tudom, hogy az ember életmódjával hamar megdöntheti, mit döntő érvek s rábeszélés által fáradozott másoknál üdvükre építeni. De annyit mondhatok, hogy nagyon őrizkedtem, nehogy helytelen cselekedeteim által okot adjak reá, hogy a zarándokélettől elidegenedjenek. S éppen ezért veték szememre, hogy én szőrszálhasogató vagyok, s oly dolgoktól, amikben ők semmi rosszat sem látnak, csak az ő kedvükért tartóztatom vissza magamat. Ha az tartotta őket vissza, mit rajtam láttak, mégis úgy vélem, bátran mondhatom: legnagyobb gondom volt, hogy Isten ellen ne vétkezzem s felebarátom iránt igaztalan ne legyek.
Szeretet. Káin megölte testvérét (1Ján 3,12); mert az ő művei gonoszok, testvérének művei pedig igazak valának, és így ha nőd és gyermekeid ezért megharagudtak reád, csak a jó elleni makacsságuknak adták jelét, s lelkedet vérüktől megmentetted. (Ezék 3,19)
Így láttam őket álmomban egymás mellett ülni, s beszélgetni, míg az estebéd elkészült. Midőn tálalva volt, leültek a lakomához, a kövér állatokból, a seprejétől megtisztult borból álló lakomához. (Ésa 25,6), s az asztal felett folyvást a domb uráról beszélgettek, annak cselekedeteiről és arról, hogy amiket tett, mi okból tevé; s miért építette e házat. Abból, amit beszéltek, megtudtam, hogy igen nagy hős vala,
aki azt, ki a halál hatalmával bírt (Zsid 2,14–15) legyőzte, s saját veszélyeztetésével letiporta, amiért őt még jobban szeretem.
Mondták (s én elhiszem, jegyzé meg Keresztyén), hogy ezt sok vérontással vitte véghez. De műveit az koszorúzta a kegyelem dicsőségével, hogy mindent csupán öröksége iránti szeretetből tett. Emellett néhány lakótárs úgy nyilatkozott, hogy a kereszten történt kimúlta után látták őt s beszéltek vele; azt állítják, hogy saját szájából hallották, hogy ő a szegény zarándokokat úgy szereti, mint senki más, napkelettől nyugatig.
Azonfelül bizonyítékát is adták annak, amit állítottak, tudniillik hogy dicsőségéről önként lemondott csak azért, hogy abban a szegényeket is részesíthesse, s szintén, hogy maguk hallották tőle mondani, hogy ő nem akar a Sion hegyén egyedül lakni. Ezeken kívül így szólottak: néhány a természettől koldusnak született s porból származott zarándokot hercegi méltóságra emelt. (1Sám 2,8; Zsolt 113,7)
Így beszélgettek együtt késő éjig, s miután uruk oltalmába ajánlották magukat, nyugodni mentek. A zarándokot felül egy tágas szobába utasították, melynek ablaka napfeljötte körül felnyílt. A szoba Béke nevet viselt. Virradtig ott aludt, s akkor felébredve így énekelt:
Ah, hol vagyok! mi nagy Jézus kegyelme, mit
Mindnyájan érezünk s mi egyképp boldogít.
Gondot viselt reám! bűneim megbocsátva!
E földön lépek még a boldog mennyországba.
Reggel újra beszélgetvén vele, mondották, hogy addig ne távozzon el, míg az ottani ritkaságokat meg nem mutatták neki. Először is a tanterembe vezették, hol megmutaták neki a legrégibb okmányokat, s azok közt legelőször, amint álmomból emlékszem, a domb urának származási fáját, melyből kitűnt, hogy ő a napok vénjének (*) fia. Itt részletesen fel voltak mutatva a tettek, melyeket véghezvitt, s több százaknak nevei, kiket szolgálatába vévén oly lakásokba tétettek, melyek sem az idők folytán, sem a természet mulandósága következtében nem dőlnek romba.
Ezután felolvastak néhány ritka becsű cselekedetet, melyek közül néhányat szolgái vittek véghez; ugyanis, hogy miként hódítottak meg királyságokat, mint gyakorolták az igazságot, mint érték el az ígéreteket, miként fogták be az oroszlánok torkát, mint oltották ki a tűz erejét, mint tompították el a kard élét, mint lettek a gyöngeségből erősek, hatalmasok a küzdelemben, s miként igázták le az idegen hadakat.
Majd a házi okmányok más részét olvasták, melyekben ki volt mutatva, mily kész az Úr minden embert, valóban minden olyan embert kegyelmébe venni, ki a múltban személyét és eljárását mégoly nagyon gyalázta is. Itt más csodálatos dolgokról is különös tudósítások találtattak, melyek így egészen Keresztyén szemei elé lettek varázsolva, a régi és újabb idők dolgairól, összeköttetésben a már előbb kijelentett eseményekkel, melyek már valóban teljesedésbe mentek, egyfelől az
(*) Dániel könyvének "öreg korú"-ját, vagyis az Atya Istent hívja így szó szerint a héber szöveg. [NF]
ellenség ijedségére és borzalmára, másfelől pedig a zarándokok vigasztalására s felüdítésére.
Másnap a fegyvertárba vitték, s ott különbféle fegyverzeteket mutattak neki, soha el nem pusztuló kardokat, sisakokat, páncélokat s lábvasakat, miket az Úr a zarándokok számára készített. Ilynemű készlet itt oly sok vala, hogy belőle oly nagy sereget, mely az ég csillagainak számát is túlhaladná, fel lehetne ura szolgálatára fegyverezni.
Megmutatták azután neki azon műszereket, mikkel szolgái közül néhányan, csodás dolgokat vittek véghez. Így megmutatták Mózes botját, azon kalapácsot s szeget, mellyel Jáhel megölte Siserát, az edényeket, kürtöket s fáklyákat, mikkel Gedeon Midián seregét rnegszalasztá. Azután megmutatták a botokat, mikkel Sámgár hatezer embert megvert, s az állkapcsot, mellyel Sámson oly hatalmas tetteket vitt véghez; azután Dávid parittyáját, s a követ, mellyel a gádi Góliátot megölé, s azon kardot, mellyel az Úr megölendi a bűn fiát, azon napon, melyen a zsákmányra készülni fog. Ezeken kívül még több válogatott darabokat is mutatának, amiknek Keresztyén igen megörült. Ezeket elvégezvén, nyugodni mentek.
Láttam azután álmomban, hogy másnap reggel készült tovább menni; ők azonban kérték, hogy másnapig maradjon. Meg fogjuk neked mutatni, így szóltak, ha szép idő lesz, azon kedves hegyeket, melyek jobban megvigasztalnak s megörvendeztetnek, mert közelebb esnek a várva várt révhez, mint a ház, melyben jelenleg időzöl. Beleegyezett s ott
maradt. Reggelre kelve a ház fedelére vezették, hol délig fenn maradni kérték. Ő megtevé. S íme, távolban kellemes, hegyes ország tűnt szemébe, felékítve erdőkkel, szőlőhegyekkel, gyümölcsfákkal s minden nemű virágokkal, forrásokkal s kutakkal, hogy már csak rájuk nézni is gyönyörűség volt (Ésa 33,16.17). Kérdezte ez ország nevét, s ők így feleltek: ez Immánuel országa, s éppúgy, mint e halom, a zarándokok köztulajdona; ha odaérsz, mondák, onnan meg fogod látni a mennyei város kapuját, amit neked majd az ott élő pásztorok mutatnak meg.