Kilencedik fejezet

Öltözzétek fel az Istennek minden fegyverét, hogy megállhassatok az ördögnek álnokságai ellen. Mert nincsen nékünk tusakodásunk a vér és a test ellen, hanem a birodalmak ellen, hatalmasságok ellen, e világnak urai ellen, ez élet sötétségének vezérei ellen, a lelki gonoszságok ellen, melyek a magasságban vagynak. (Ef 6,11.12)

Keresztyén már célszerűnek vélte, hogy Szép palotát odahagyva útját tovább folytassa, s barátai is azon véleményen valának, hogy már csakugyan meg kell ezt tennie. De előbb így szóltak hozzá: menjünk a fegyvertárba. Megtevék. Midőn belépett, fegyverzetbe öltöztették tetőtől talpig, hogy védve legyen némileg, ha netalán útjában fegyveres támadások érnék. Így felfegyverkezve, barátai kíséretében a kapuhoz ment s ott kérdezte a Kapust, hogy nem látott-e arra menni egy zarándokot. A Kapus igennel felelt.


66

Keresztyén. S ismerted őt?

Kapus. Neve után tudakozódtam, s azt mondta, hogy Hívnek nevezik.

Ó, így szólt Keresztyén, hisz őt ismerem. Honfitársam s legközelebbi szomszédom, és születési helyemről jön, mit gondolsz, ez óta mennyire lehet előre.

Kapus. Most érhetett a domb lábához.

Keresztyén. Jól van, Kapus barátom, az Úr legyen veled s bőven árassza reád áldásait azon szeretetért, mit irántam tanúsítottál.

Most hát tovább ment. Előrelátás, Kegyesség, Szeretet és Okosság egész a domb lábáig el akarták kísérni. Így indultak együtt útra, megújítva előbbi beszélgetéseiket, míg lefelé nem indultak a dombról. Ekkor Keresztyén monda, amily terhes volt a feljövetel, amennyire láthatom, a lemenetel éppoly veszélyesnek tetszik. Igen, így szólt Okosság, úgy van, mert nehezére esik az embernek a Megaláztatás völgyébe lemenni, amit te éppen most teszel, anélkül, hogy le ne sikoljék. Épp azért jöttünk veled, mondák, hogy a dombról lementedben vezéreid legyünk. Most kezdett tehát lefelé indulni s habár igen vigyázott, mégis elsiklott néhányszor.

Láttam ezután álmomban, hogy e jó útitársak (amint Keresztyén a dombról leért) egy kenyeret, egy korsó bort s egy köteg szőlőt adának neki; azután folytatta útját tovább.

De most a Megaláztatás völgyében szegény Keresztyén ugyancsak megjárta; mert alig


67

ment egy darabon, midőn már egy gonosz ellenséget látott szembe jönni, ki Apollyon nevet viselt. Elfogta a félelem s habozóvá lőn, vajon visszatérjen-e vagy megállja helyét, de meggondolta, hogy ő hátul fegyvertelen, s hogy amint hátat fordít, nagyobb előnyt nyújt neki, hogy nyilaival átfúrja.

Azért elhatározta, hogy szerencsét próbál, nem engedi át a tért. Mert, így gondolkozott, ha mást nem tartanék is szem előtt, mint pusztán életem megmentését, legjobb lenne szilárdul nem tágítani.

Ezzel ő tovább, Apollyon pedig szembe jött vele. E szörnyeteg borzasztó kinézetű vala; haléhoz hasonló pikkelyekkel volt fedve (ez kevélysége), sárkány-szárnyakkal s medve-lábakkal bírt, hasából tűz és füst tódult ki; s torka az oroszlánéhoz hasonlított. Midőn Keresztyén közelébe érkezett, lenéző tekintetet vetvén rá, így kezdte kikérdezni.

Apollyon. Honnan és hová?

Keresztyén. Én Romlás városából, minden gonoszságok székhelyéről jövök, s Sion városába igyekszem.

Apollyon. Erről ismerek rád, hogy alattvalóim egyike vagy; mert mind az ország enyim, mert én vagyok a fejedelem és az Isten! Hogy eshetett, hogy királyodtól megszöktél? Ha nem reményleném, hogy még ezentúl szolgálatokat tehetsz nekem, akkor egy csapással azonnal levágnálak.

Keresztyén. Az igaz, hogy birodalmadban születtem, de szolgálatod kemény vala s díjad oly csekély, hogy senki emberfia meg nem élhetne belőle; mert a vétek díja a halál. (Róm 6,23) Azért


68

midőn korosabb lettem, más okos emberek példája szerint cselekedtem én is, s körülnéztem, hogy nem javíthatnám-e még meg magamat.

Apollyon. Egy fejedelemnek sincs annyi szolgája mint nekem s azért tégedet sem akarlak elveszíteni, de mivel panaszkodol szolgálatod és díjad miatt, nyugodj meg; fordulj vissza, s amit csak országunk nyújthat, megígérem, hogy neked adom.

Keresztyén. De már én másnak, a királyok királyának szolgálatába léptem; s most becsülettel hogy fordulhatnék teveled vissza?

Apollyon. Ebben úgy cselekedtél, mint aki közmondás szerint cseberből vederbe lépett. De hisz rendén van, ha olyanok, kik egy időre szolgálatába léptek, tőle elszökve újra hozzám jönnek vissza. Tégy te is így, azután ismét minden jól lesz.

Keresztyén. Neki hitet vallottam s hűséget esküvém; hogy forduljak el tőle anélkül, hogy mint árulót felakasszanak?

Apollyon. Ellenem ugyanezt követted el, de ám legyen minden feledve, csak most fordulj meg s térj vissza.

Keresztyén. Midőn téged vallottalak uramnak, még kiskorú voltam. S amellett számítok reá, hogy azon uralkodó, kinek zászlója alatt jelenleg szolgálok, szabaddá nyilváníthat, sőt talán meg is fogja bocsájtani azt, hogy előbb neked engedelmeskedém. S mi több, akarod, ó romlást hozó Apollyon, (*) tudni az igazat, ám halld: az ő szolgálatát, zsoldját, uralmát, szövetségeseit és birodalmát jobban szeretem, mint a tiedet. Azért hagyj fel a rábe-

(*) Apollyon görögül azt jelenti: "Pusztító." [NF]


69

széléssel, mert én az ő szolgája vagyok s őt kívánom követni ezentúl.

Apollyon. Gondold meg még egyszer jól, de hidegvérrel, leszel-e képes mindazt elviselni, ami az úton, melyen jelenleg jársz, hihetőleg érni fog. Tudod, hogy amannak szolgái többnyire keserves véget érnek, amiért útjaimat áthágják s ellenem vannak. Mennyien jutottak közülük gyalázatos halálra. S mi több, az ő szolgálatát többre becsülöd, mint az enyimet; s még őneki sohasem sikerült az ő szolgálatábán levők közül valakit mások kezeiből kiszabadítani. Ami pedig engemet illet, mint az egész világ tudja – hányszor, de hányszor szabadítottam ki az ő s az övéi kezei közül olyanokat, kik előbb engemet híven szolgáltak, akár erőszak, akár pedig rábeszélés folytán; így téged is szabaddá óhajtalak tenni.

Keresztyén. Ha mostanában elmulasztja is megmentésüket ez csak azért van, hogy megkísértse szeretetüket, vajon végig akarnak-e ragaszkodni hozzá. Ami az általad felhozott keserves véget illeti, amire jutnak, azt éppen nagyon dicsőségesnek tartják, s ami a korai felszabadulásra vonatkozik, azzal keveset gondolnak, mert dicsőségükre várnak, mit akkor nyernek el, midőn a király a maga s angyalai dicsőségében megjelenik.

Apollyon. Hiszen már szolgálatában hűtlen lettél hozzá, s hogy várhatsz még díjat is tőle?

Keresztyén. Miben lettem hozzá hűtlen, ó Apollyon?

Apollyon. Már akkor, midőn az első lépést te-


70

véd, vesztéd bátorságodat, amint Csüggedés mocsarába csaknem belefúltál. Azután gaz utakon igyekeztél terhedtől megszabadulni, holott várnod kellett volna, míg a király le nem veszi vállaidról. Azután vétkes álomba merültél s elvesztéd becses ereklyéidet. Az oroszlánok látása folytán kis híjja volt, hogy vissza nem tértél. S bármit beszélsz is utadról s azokról, miket láttál és hallottál, minden nagy szavaid s tetteid mellett is, bensődben hiú dicsőségre vágyol.

Keresztyén. Mindez igaz, sőt több is, mit fel nem hozál. De a király, kit szolgálok s tisztelek, irgalmas s kész megbocsájtani. Különben e gonoszságok már országodban hozzám tapadtak, (mert hisz ott szívtam be őket) megsirattam vétkimet, megbántam azokat, s végül uramtól bocsánatot nyerék.

Ekkor Apollyon tajtékzó dühvel így kiálta fel: én e királynak ellensége vagyok, gyűlölöm őt magát, népét s törvényeit. S most azért jöttem ki, hogy neked ellentálljak.

Keresztyén. Gondold meg, Apollyon, hogy mit cselekszel. Én a király országútján, a szentség útján vagyok, azért inkább vigyázz magadra te!

Erre Apollyon elzárta az egész út szélességét, s így beszélt: Ami ezt illeti, semmitől sem tartok! Készülj a halálra! Mert a poklok fenekére esküszöm, nem fogsz továbbmenni; itt add ki lelkedet! – És azonnal egy tüzes nyilat röpített mellének. Keresztyén azonban pajzsot tartott kezében, amivel felfogván nyilát, a veszélyt magától elhárítá.


71

Most Keresztyén kihúzta kardját, látván, hogy már neki is tennie kell. De Apollyon éppoly gyorsan támadta meg, sűrűn dobálva rá nyilait, mit sem ügyelve arra, amit Keresztyén kikerülésükre cselekedett, s így fején, kezén és lábán megsebesíté. Kénytelen volt erre Keresztyén kissé hátrálni. Apollyon támadását teljes erejéből folytatá, Keresztyén azonban újra nekibátorodott, s amily férfiasan csak tudá, védelmezte magát. E tüzes viadal fél napnál tovább tartott, míg Keresztyén csaknem teljesen kimerült. Mert ő sebei miatt mindjobban elgyöngüle.

Apollyon előnyét észrevevén, még jobban sarokba szorította Keresztyént, s viaskodván vele rettenetes erővel földre terítette, mire Keresztyén kezéből kardja is kiesett. Most így szólt Apollyon, kezemben vagy! – s e szavaknál csaknem agyon nyomá, hogy Keresztyén is kétségbeesett már élete felől. De Isten úgy akarta, hogy Keresztyén, midőn Apollyon végső csapását mérte a jó emberre, hogy megölje, reszketve nyújtá ki kezét kardja után, s e szavakkal ragadta meg: "ne örülj az én nyavalyámon, én ellenségem: mert noha elestem, de felkelek. (Mikeás 7,8)" E szavakkal halálos döfést adott neki, mire az sebe miatt visszatántorodott. Keresztyén ezt észrevévén újult erővel támadta meg, mondván: "mert mindeneket legyőzünk annak akaratából, ki bennünket szeretett." (Róm 8,37; Jak 4,7) Erre Apollyon kiterjeszté


72

sárkány-szárnyait s úgy elsietett, hogy Keresztyén nem is látta többé.

Aki maga nem látta s hallotta, miként én, nem is képzelheti, mily rikácsoló s utálatos, sárkányéhoz hasonló ordítozást vitt véghez a tusakodás alatt Apollyon, s mily sóhajok s jajok emelkedtek Keresztyén melléből. Ez egész idő alatt Keresztyén egy pillanatig sem volt vidám, de midőn ész-


73

revevé, hogy kétélű kardjával megsebezte Apollyont, elmosolyodott s szemeit az ég felé emelé – de alig is láttam még valaha ily borzasztó küzdelmet. – De most midőn a tusának vége vala, így szólott Keresztyén: itt adok hálát annak, ki az oroszlán torkából megszabadított, ki Apollyon ellen győzelemre vezetett, s mondá:

Belzebúb, a poklok fejedelme
Veszélyt készítvén, fölfegyverezve
Büszke páncélban küldé ellenem.
Ördögi tűzzel tört rám, ellenem
De szent Mihály erőt adott karomba,
S ellenfelem menekül a pokolba.
Most fel tehát, lelkem s vígan rebegd
Az örök úrnak hálaéneked.

Ekkor egy maroknyi levél hullott le az életfájáról, melyeket Keresztyén felszedvén, a viadalban kapott sebeire raká, minek folytán meggyógyult. Itt most leült Keresztyén s kenyerezni kezdett, s ivott azon korsóból, melyet kevéssel előbb adtak neki. Így felfrissülve, kivont karddal folytatta útját; mert nem tudhatá, nem akad-e hamarjában más ellenségre is. De egészen áthaladhatott a völgyön anélkül, hogy más viadala lett volna. E völgyhöz egy másik csatlakozott, mely Halálárnyéka nevet viselt. Keresztyén kénytelen volt ezen is végighaladni, mert a mennyei városba vezető út éppen közepén metszette át. E völgy nagyon puszta hely. Jeremiás próféta így írja le (2,6): "Puszta az, vad, járatlan ország, rideg és sötét, melyben senki (csak Keresztyén) nem jár s nem lakozik." Itt


74

Keresztyén még gonoszabb helyzetbe jutott, mint aminőben Apollyonnal vívott harcában volt, miként a következőkben látni fogjuk.