Tizedik fejezet
Körülvettek vala engemet a halálnak kötelei és a pokolnak keserűségei elfoglaltak vala engemet; nyomorúságot és nyavalyát találtam vala; és az Úrnak nevét segítségül hívám, ezt mondván: kérlek, Uram, szabadítsd meg az én lelkemet! (Zsolt 116)
Láttam azután álmomban, hogy Keresztyén Halálárnyékához érkezett, hol a bejáratnál két emberrel találkozott – azok ivadékaival, kik vad zajt támasztának az országban (4Móz 13,33) – kik a legnagyobb sietséggel tértek vissza. Ő kérdezte tőlük, hogy hová sietnének?
Férfiak. Vissza! Vissza! s ha az élet és békesség kedves előtted, úgy kövesd példánkat.
Keresztyén. De hát miért? mi baj?
Férfiak. Mi baj? mi is azon úton haladtunk, amelyen te mégy, s annyira előretörtünk, amennyire csak lehetett. Bizony visszatérésünkre áment mondhattunk volna, mert ha csak pár lépéssel megyünk is tovább, akkor jelenleg nem lennénk itt, hogy veled ezeket tudassuk.
Keresztyén. Hát mi ért benneteket?
Férfiak. Bizony, már-már bemenők voltunk Halálárnyékának völgyébe, de szerencsére előbb magunk elé tekinténk, s észrevettük a veszélyt, mielőtt belejutottunk volna. (Zsolt 44,19; 107,10)
Keresztyén. De hát mit láttatok?
Férfiak. Mit láttunk? A völgy sötét, mint az északa; s telve van rémekkel, mezei ördögökkel s a pokol sárkányaival, és a völgyből örökös, oly emberekéhez hasonló lárma és ordítozás hangzott fel, kik leláncolva s kötözve kimondhatatlan nyomorban hevernek ott. A völgy felett a kétségbeesés borzasztó felhői függtenek, s a halál folytonosan reáborítja szárnyait. (Jób 31,5; 10,22) Egyszóval: ez rettenetes hely.
Keresztyén. Mindazokból, amiket mondotok, nem vehetek ki egyebet, mint hogy ez az én óhajtott utam a mennyei város felé. (Jer 2,6)
Férfiak. Ám legyen a tied; a mi utunk ugyan nem. Így váltak el, s Keresztyén tovább folytatta útját, de folyton kivont karddal, előrelátásból a netaláni megtámadás ellen.
Láttam azután álmomban, hogy a hegy jobb oldalán, az egész völgy hosszában egy roppant mélység vonult el. (Zsolt 69,14–15)
Ez ama mélység, melybe régenten egyik vak a másikat beletaszítá, s melyben mindketten együtt nyomorultul elvesztek. Éppígy balról egy veszélyes mocsár terült el, melybe habár valami jó ember is beleesik, nem talál feneket. E posványba esett egykor Dávid király, és kétségtelenül bele is veszett volna, ha valami hatalmas kéz ki nem húzza.
A gyalogösvény itt is igen keskeny volt, ami Keresztyént annál szorultabb helyzetbe hozta, mert ha a borzasztó sötétségben az egyik oldalon levő mélységet kívánta kikerülni, akkor a mocsárba
eshetés veszélyének tette ki magát; ha pedig a mocsárt kívánta kikerülni, nagyon ügyelnie kellett, nehogy a mélységbe zuhanjon. Így haladt előre, nemegyszer keservesen sóhajtva; mert emellett a gyalogösvény oly sötét vala, hogy ha a továbblépésre felemelte lábát, nem tudta, hogy mire és hová teszi le.
Körülbelül a völgy közepén, szorosan az út mellett észrevevém a pokol nyílását. "Mihez kezdjek most?" gondolta magában Keresztyén. Nagy erővel s nagy tömegben törének fel folytonosan tűzlángok s füstfellegek, rettenetes ropogástól és robajtól kísérve. (Oly dolgok, melyek Keresztyén kardjával nem sokat gondoltak, mint ez eset már előbb Apollyonnál is előfordult). Keresztyén kényszerítve érezte magát, hogy kardját hüvelyébe dugja, s más fegyverhez, a folytonos imádkozás fegyveréhez nyúljon (Ef 6,18) s ekképpen könyörgött: "kérlek, Uram, szabadítsd meg az én lelkemet!" (Zsolt 116,4) Jó darabon haladt így tovább, míg a lángok folytonosan hozzá csapódtak. Emellett borzasztó hangokat hallott, s olyan zavaros robajt, hogy néha már azt hivé: teljesen szét fogják szaggatni, s úgy összetapossák, mint a sarat az utcán. Több mérföldön át nem távozott e borzasztó látvány a szemei elől, s e rettenetes zaj füleitől. Azután egy helyre ért, hol úgy tűnt neki, mintha egész ellenséges sereg közelednék felé. Megállott, hogy gondolkozzék azon, mit volna legjobb cselekednie. Néha-néha azon gondolatra is jött, hogy talán jó volna visszatérnie; de azután eszébe jutott,
hogy talán már a völgy fele útját meg is haladá; amellett meggondolta azt is, hogy hisz már néhány veszélyt legyőzött, s ki tudja nem akad-e nagyobb bajokra visszatértekor, mint az előtte álló úton. Így hát eltökélte, hogy előbbre halad. Eközben úgy látszott, mintha a gonosz ellenségek mind közelebb-közelebb jöttek volna. De midőn már csaknem beleütődtek, hatalmas hangon reájuk kiáltott: "Az Úrnak erejével megyek." Erre visszahúzódtak.
Egyet azonban nem mellőzhetek, észrevettem ugyanis, hogy szegény Keresztyén oly zavart volt, hogy még saját hangjára sem ismert. Ezt azon alkalommal vettem észre, midőn éppen az égő mocsár torkolatánál haladt el. Egy gonosz lény halkan utána sompolygott, s néhány mélyen sértő istenkáromlást suttogott füleibe, miket ő saját szíve gondolatának vélt. Ez jobban zavarba hozta Keresztyént, mint minden, ami eddig érte, mert úgy látszott előtte, hogy éppen azt káromolja, kit előbb oly bensőséggel szeretett. Annyi bizonyos: utólag megbánta őket. (*) De nem jutott eszébe, hogy vagy füleit bedugja, vagy e káromlás forrását kipuhatolja.
Amint Keresztyén Jó darabig haladt ily vigasztalhatatlan helyzetben, úgy tűnt neki, mintha előtte elvonuló ember hangját hallaná, ki így szólt: "még ha a halál árnyékának völgyében járok is: nem félek a gonosztól, mert te velem vagy." (Zsolt 23,4)
Most már vidám lett s e következő okokból:
1. mert ebből arra következtetett, hogy mások,
(*) Eredetileg a következő nyakatekert kifejezés állt itt: "ha megváltoztathatta volna, nem teendette." [NF]
kik Istent félik, éppen oly jól érzik magukat e völgyben, mint ő;
2. mert belátta, hogy Isten még e sötét vigasztalhatlan helyzetükben is velük van (Jób 9,11) "s miért ne lenne velem is?" – gondolta magában, habár most nem is vehetem észre;
3. mert remélte, hogy társaságra fog találni, mihelyt őket utolérheti.
Ő tehát továbbment, s az előtte haladóra reákiáltott; ez azonban nem tudta, mit válaszoljon, mert szintén egyedül hitte magát. Lassan, lassan világosodni kezdett; s Keresztyén így szólt: "ő világosságra változtatja a temérdek sötétséget." (Ámos 5,8)
Amint teljes nappal lőn, hátranézett, nem azért mintha vissza kívánt volna térni, hanem, hogy lássa, mily veszélyeken haladt a sötétben keresztül. Így még tisztábban kivehette egyik oldalon a mélységet s más oldalon a mocsárt; látta, mily keskeny az ösvény, mely e kettő között elvezetett; látta messze távolban a manókat, mezei ördögöket s a mélység sárkányait: mert habár a szürkülő napvilág visszariasztá őket, mégis megjelentek előtte, amint meg van írva: "ő a setétségből kijelenti a mélységes, titkos dolgokat; és megvilágosítja a nagy homályos dolgokat." (Jób 12,22)
Keresztyén mélyen megindult magános útjának minden veszélyeiből való megmenekedésén; oly veszélyekből, melyektől habár előbb jobban félt, de most a nap világánál azokat világosabban felismerte. Most a nap is felkelt; új kegy Keresz-
tyénre nézve. Mert ha Halálárnyék völgyének első része veszélyes vala, úgy e másik, melyen még át kellett hatolnia, sokkal veszélyesebb volt; ez azon helytől, melyen most állott, egész a völgy kijáratáig úgy telve volt csapdákkal, fogókkal s hálókkal, más oldalon pedig lyukakkal, gödrökkel s meredek helyekkel, hogy azon esetben, ha itt ugyanolyan sötét lett volna, mint az út első felén, ha ezer lelke van is, el kellett volna vesznie. Most azonban, mint említénk, a nap felkelt s Keresztyén így kiálta fel: "az ő szövétneke az én fejem felett fénylik, melynek világosságánál a sötétségben járok." (Jób 29,3)
E világosság közt érte el Keresztyén a völgy végét. Láttam itt álmomban csontokat, hamut s zarándokok megcsonkított testét‚ kik az előbbi időkben jártak ez úton. Míg ennek okán gondolkoztam, nem messze előttem egy barlangot fedeztem fel, melyben régenten Pápa és Pogány nevű két óriás lakott, kiknek hatalma és zsarnoksága sok zarándokot fosztott meg életétől. De Keresztyén e hely mellett minden nagyobb veszély nélkül haladt el; ezen kissé csodálkoztam is.
De azóta tudtam meg, hogy Pogány néhány nappal előbb meghalt, s a másik, habár még életben, de öregedőfélben van, s a sok, őt ifjú korában ért erős támadások s bántalmak miatt lelkileg oly gyönge s testileg oly béna, hogy most alig képes egyebet csinálni, mint barlangja bejáratánál ül s beleköt az elhaladó zarándokokba, s körmét rágja haragjában, hogy hozzájuk nem férhet.
S így láttam, hogy Keresztyén folytatta
útját, jóllehet kissé megdöbbent, midőn a barlang nyílásánál észrevevé az öreg embert; különösen midőn ez, habár nem követheté, így szólott hozzá: "soha sem lesztek jobbak, míg többeket is meg nem égetnek közületek." De Keresztyén hallgatott, szívélyesen reánézett, s továbbment anélkül, hogy baj érte volna, énekelve:
Csodák csodája, bátran mondhatom,
Hogy általestem ennyi sok bajon.
Áldott legyen a keggyel teli kéz,
Mely elhárított rólam annyi vészt.
Ördög, pokol, bűn, éj veszélye várt
Minduntalan, míg jártam a határt.
Ösvényemen tőr és csapó feküdt
S fenyegetett, méltatlant, mindenütt,
És összezúzhatott vó'n – összetépett...
Úr Jézusé az érdem, még hogy élek.