Tizenegyedik fejezet
Ne szeressétek e világot, se azokat, melyek e világban vagynak. Ha valaki szereti e világot, nincsen abban az Atyának szerelme; mert minden, ami e világban vagyon, a testnek kívánsága, szemeknek bujálkodások és életnek kevélysége, nem az Atyától vagyon, hanem e világtól. (1Ján 2,15.16)
Amint most Keresztyén továbbhaladt útján, egy kis magaslathoz ért, melyet készakarva hánytak fel, hogy a zarándokok messzebb elláthassanak maguk előtt; innen vette észre Hívet, ki előtte utazott. Azonnal hangosan utánakiáltott Keresztyén: "várj, én is elkísérlek" Hív megfordult s Keresztyén újra így kiálta fel: "Várj, várj, míg utolérlek!" De Hív így válaszolt: "nem lehet! életem forog kockán, mert a vérbosszuló követ."
Ez kissé nyugtalanította Keresztyént, s minden erejét összeszedve Hívet csakhamar elérte; sőt meg is előzte, úgyhogy a hátulsó elsővé lőn. Tetszelegve mosolygott Keresztyén afelett, hogy testvérét megelőzte; azonban nem ügyelvén lábaira,
egyszer csak megbotlott és elesett, s nem tudott előbb felkelni, mig Hív utolérvén fel nem segítette.
Erre testvéri egyetértésben mentek együtt tovább, s mindazok felett vidáman mulattak, mik zarándoklásukban érték őket. Keresztyén kezdte meg ily módon a beszédet.
Keresztyén. Tisztelt és forrón szeretett testvérem Hív! nagyon örülök, hogy utolérhettelek; s hogy Isten szíveinket oly egyformán hangolá, hogy társakként együtt mehetünk e kedves ösvényen.
Hív. Én is, drága barátom, még városunkban létünkkor reméltem, hogy élvezendem társaságodat; de sietve megelőztél, s így kénytelen valék idáig az utat egyedül megtenni.
Keresztyén. Meddig maradtál még Romlás városában, míg szintén felkerekedtél, hogy utánam zarándokolj?
Hív. Addig maradtam, míg tovább ki nem állhattam; de elmeneteled után azonnal általánossá lőn az a hír, hogy városunk csakhamar égi tűz által fog teljesen elégni.
Keresztyén. Hogyan? szomszédaid csakugyan így beszéltek?
Hív. Igen, egy ideig szájról szájra járt e hír.
Keresztyén. Hogyan? s rajtad kívül mégis egy sem igyekezett menekedni a veszély elől?
Hív. Jóllehet, amint mondám, nagyban emlegették, de mégsem hiszem, hogy valóban elhitték volna, mert a beszéd hevében többektől hallottam rólad s "kétségbeesett" utazásodról beszélni (így
nevezték ugyanis zarándoklásodat), de én azon hitben valék s vagyok jelenleg is, hogy városunk mennyei tűz s kénkő által pusztuland el; s azért menekedtem.
Keresztyén. Nem hallottál semmit Hajló szomszédról?
Hív. Igen, Keresztyén, hallottam, hogy veled ment egész Csüggedés mocsaráig; s némelyek azt is állították, hogy ebbe beleesett; de ő nem akar erről semmit sem tudni. Én azonban meg vagyok győződve afelől, hogy ennek iszapjától teljesen be van mocskolva.
Keresztyén. S mit mondottak szomszédai neki?
Hív. Visszatérte óta általános gúny s csúfolódás tárgya lőn, s alig ád neki valaki munkát. Most százszorta rosszabbul megy neki, mintha soha sem hagyta volna el a várost.
Keresztyén. De hát miért ellenségei annyira, mikor ők is megvetik azon utat, melyet ő elhagyott?
Hív. Ó, azt mondják, hogy akasztófára méltó! hite hagyott! vallomásaihoz hűtlen lett! Azt hiszem, hogy maga Isten is felbőszíté reá ellenségeit, hogy kicsúfolják s közmondás tárgyává tegyék, amiért útját elhagyá. (Jer 29,18.19)
Keresztyén. Még menekvésed előtt nem beszéltél vele?
Hív Egyszer találkoztam vele az utcán, de azonnal a másik oldalra sompolygott, mint olyan, ki tettét szégyelli; s így nem is beszélhettem vele.
Keresztyén. Zarándokbotom kezembe vételekor némi reményt tápláltam ez ember iránt; de most félek, hogy a város elpusztulásával ő is elvész. Mert rajta teljesült a közmondás: az eb visszatért a maga okádására, és a megmosódott disznó a sárnak fertőjébe." (2Pét 2,22)
Hív. Ettől féltettem én is őt.
Keresztyén. De édes Hívem, hagyjuk őt nyugodni, s beszéljünk oly dolgokról, mik bennünket közelebbről érdekelnek. Mondd csak, mi minden ért utadban? Mert bizonyosan tudom, hogy különös dolgokkal találkoztál, vagy ha nem, azt csodaképpen lehetne feljegyezni.
Hív. Szerencsésen elhaladtam a mocsár mellett, melybe, amint észrevettem, te beleestél, s azon veszély nélkül el is értem a kaput, s csak Kéjjel, találkoztam, ki majdnem bajba kevert.
Keresztyén. Jól jártál, hogy hálóit kikerülted. József is nagy szorultságba jutott miatta, s jóllehet mint te, ő is megmenekedett; de csaknem életébe került. (1Móz 39,11.12) De hát mit beszélt neked?
Hív. Nincs arról fogalmad (vagy magadnak kellett volna tapasztalnod), mily hízelgő nyelve van. Erősen ostromolt, hogy térjek félre vele, s mindennemű gyönyörökkel biztatott.
Keresztyén. De a nyugodt lelkiismeret gyönyöreit nem ígérte.
Hív. Jól tudod, hogy mindennemű érzéki s testi gyönyöröket értek.
Keresztyén. Hála Istennek, hogy megme-
nekedtél tőle. "Aki iránt nem kegyelmes az Úr, az vermébe esik." (Péld 22,14)
Hív. Ah, fájdalom, nem vagyok egészen biztos, hogy teljesen megmenekedtem-e!
Keresztyén. Hogyan? csak nem egyeztél bele kívánalmaiba?
Hív. Nem, mert egy általam látott régi írás jutott eszembe, mely így hangzik: "az ő lábai a halálra mennek, az ő járásai a koporsóra valók." (Péld 5,5) S így behunytam szememet, nehogy tekintete megigézzen. (Jób 31,1) Erre kigúnyolt, s én folytattam utamat.
Keresztyén. Más egyéb baj nem ért?
Hív. Midőn Nehézség halmának lábához értem, egy magas korú férfiúval találkozám, ki kérdezte tőlem: hogy ki vagyok s hová szándékozom? én azt válaszoltam: hogy zarándok volnék s a mennyei város felé igyekszem. Erre így szólt az öreg: külsőd becsületes embert mutat, ráállsz-e, hogy azon bérért, mit én neked adni akarok, nálam lakjál? Én ekkor kérdeztem nevét s lakását. Ő így felelt: hogy az ő neve az Öreg Ádám, s Csalás városában lakik. (Ef 4,22) Kérdezősködtem azután üzletéről s az általa ajánlott bérről. "Üzletem többféle élvezetből áll, s bérem, hogy téged hagylak örökösömnek." Tudakozódtam ezután háztartásáról: "Háztartásom a világ minden drágasága által tartatik fenn." – "S hány gyermeked van?" kérdém én. – "Csak három leányom" – volt a válasz, "Bujaság, Szemgyönyör és Gőgös élet," (1Ján 2,16) s ha majd tetszik,
egyiküket nőül is veheted. Végül midőn kérdeztem, mennyi ideig kívánja, hogy nála lakjam, azt mondotta, míg csak ő élni fog.
Keresztyén. Nos, s utoljára is mit végeztetek együtt?
Hív. Eleinte meglehetősen hajlandónak éreztem magam a vele menetelre, mert ajánlata igen elfogadhatónak látszott. De midőn beszélgetésünk alatt homlokára pillantottam, ezen szavakat láttam rajta: "vetkőzzétek le az ó embert az ő műveivel."
Keresztyén. S mi történt azután?
Hív. Teljes erejében ébredt fel bennem a gondolat: bármit mondjon s bármint hízelegjen is, ha egyszer házánál leszek, rabszolgaként fog eladni. Kértem, ne beszéljen többet, mert úgysem fogok lakához közeledni. Erre kigúnyolt, s azzal fenyegetett, hogy küldeni fog utánam valakit, ki lelkemnek útját keserűvé teszi. De amint éppen megfordultam, hogy tovább folytassam utamat, éreztem, hogy testemet oly erősen ragadta meg s húzta vissza, hogy azt hivém: egy darabot belőlem magához ragadott. Ez azon felkiáltásra bírt: "ó, én nyomorult ember!" (Róm 7,24) Így mentem tovább a dombon felfelé.
Midőn a tetőnek fele útján voltam, szélsebességgel láttam valakit felém közeledni. S éppen azon a helyen ért utol, hol a lombsátor áll.
Keresztyén. Tehát ott, hol én is leültem pihenés végett, de az álomtól elnyomatva e papírtekercset keblemből elveszítém.
Hív. Csak hallgass meg, édes testvérem. Amint
ez ember elért, leütött s halottként hagyott ott feküdni. Midőn kissé magamhoz tértem, kérdeztem tőle, miért bánik így velem? – az Öreg Ádám iránti titkos hajlamodért, válaszolá, s ismét oly heves csapást mért mellemre, hogy megint hátra estem. Így hevertem megint, mint valami halott, lábainál. Mikor újra magamhoz tértem, irgalmáért könyörögtem; de ő azt felelé: "irgalmat nem ismerek;" s e szavak közben ismét leütött. Kétségtelenül véget vetett volna életemnek, ha valaki oda nem jön, ki csapásait abbahagyni parancsolta.
Keresztyén. S ki volt ez?
Hív. Eleinte nem ismerém; de midőn mellettem elhaladt, sebhelyeket láttam kezén s oldalán, a ebből azt következtetém, hogy Urunk lenne. Így folytattam tovább a dombon utamat.
Keresztyén. Azon ember, ki utolért, Mózes vala. Senkit nem kímél, s irgalmat nem ismer azok iránt, kik áthágják törvényeit.
Hív. Ezt én is jól tudám; nem most találkozott először velem. Ugyanaz volt ő, ki hozzám jött, mikor még egész biztonságban laktam odahaza, s azt mondá, hogy felgyújtja fejem felett a házat, ha ott maradok.
Keresztyén. De nem láttad azt a házat, mely azon domb ormán áll, mely mellett Mózes találkozott veled?
Hív. Igen, sőt az oroszlánokat is. Azt hiszem, aludtak, mert délfelé volt az idő, s miután még a nappalból sok volt előttem, elhaladtam a Kapus előtt, s a dombról lefelé mentem.
Keresztyén. Nekem is mondta, hogy látott maga előtt elmenni. De valóban szerettem volna, ha oda betérsz, mert ott oly sok ritkaságokat mutattak volna neked, hogy azokat aligha felejtenéd el halálod napjáig. Mond csak, Megaláztatás völgyében senkivel sem találkozál?
Hív. De igen, egy Elégedetlennel, ki örömest rávett volna, hogy vele visszamenjek, mert mint mondá, semmi dicsősségre nem találok az egész völgyben; s mivel barátimat, mint: Kevélységet, Elbizakodottságot, Önhittséget, Hírvágyat csak elidegenítem magamtól, s másokat, kik engem ismertek, azáltal nagyon megsértek, ha oly esztelen lennék, hogy e völgyön áthaladnék.
Keresztyén. Jól van, s te mit válaszoltál neki?
Hív. Én azt mondottam, hogy bár mindazok, kiket ő nevezett, rokonaim közé számítják magukat, s jogosan, (mert testileg csakugyan rokonim valának), de hogy mióta zarándokká levék, úgy ők nekem, mint én nekik felmondottuk a barátságot, s jelenleg úgy vagyunk egymással, mintha sohasem lettünk volna rokonok. Emellett megjegyeztem neki, hogy a völgyre nézve hibás felfogásban van, mert a megaláztatás tisztességet szerez, a dölyf pedig bukást. (Péld 15,18) Ezért bezárólag így szólottam: inkább óhajtok e völgyön keresztül tisztességre jutni, mely az emberek legbölcsebbikétől ilyennek festetik, mint azokra, mik Elégedetlenre nézve a legnagyobb beccsel bírnak.
Keresztyén. Más semmi nem ért a völgyben?
Hív. De igen, találkoztam Szeméremmel; azonban úgy tetszik, mindazok közt, kikkel zarándok utamban összejövék, ez leghelytelenebb nevet visel. A többieket csak el lehetett ellenvetésekkel utasítani, de e szemtelen Szeméremmel sehogy sem tudtam végezni.
Keresztyén. Hogyan? hát mit mondott neked?
Hív. Ej, hát teljesen és tökéletesen elveté a vallást. Azt mondá, hogy egy férfiúra nézve nagyon aljas és nyomorúságos dolog még a vallással is törődni, s a nyugodt lelkiismeret nagyon férfiatlan; s ha valaki félelmes aggállyal tekint azon hősies szabadságra, melynek e kor erős lelkei átadák magukat, az magát kortársai gúnyjának tenné ki. Azt is felhozta, hogy kevesen valának a hatalmasok, gazdagok s bölcsek közül az én véleményemen, s e kevesek közül sem volt egy sem, ki rábeszélés nélkül adta volna magát a bolondságra, hogy mindent kockára tegyen oly valami eléréséért, amiről senki semmit sem tud. (1Kor 1,26; 3,18; Fil 3,7.9; Ján 7,48) Emellett azon ellenvetést is tevé, hogy a zarándokok minden időben többnyire alacsony állásban születtek, azonfelül tudatlanok s a természettudományokban járatlan emberek valának. Ily hangon még egyébb dolgokról is szólott; például, hogy szégyen az egyházi szónoklat alatt sírni s búslakodni, sóhajtozva s jajgatva hazamenni; a szomszédtól minden csekély sértésért bocsánatot kérni, vagy az elidegenített dolgot visszapótolni. "Ezekhez járul még, mondá, hogy a vallás, némi
csekély vétkek miatt elidegeníti a nagyokat tőlünk (miket azonban finomabb néven nevezett) s az alacsonyabbak méltatására s tiszteletére int ugyanezen vallásos testvériség kedvéért, s nem szégyen ez?" kérdezé.
Keresztyén. S mit válaszoltál neki?
Hív. Valóban eleinte nem is tudtam, mit feleljek. Annyira sarokba szorított, hogy vérem arcomba szökött, s így csaknem legyőzött. Végül azonban meggondoltam, hogy mindaz mit az emberek nagyra becsülnek, Isten előtt utálat (Lukács 16,15), s hogy e Szemérem elmondotta ugyan, hogy milyenek az emberek, de nem, hogy Isten milyen, s az övéi milyenek. Emellett azt is meggondolám, hogy az ítélet napján állapotunk nem e világ nagy lelkei, hanem a legfelsőbb lény törvényei után ítéltetik meg. Ezért azt gondoltam magamban, amit Isten mond, mindenesetre legjobb, ha az emberek mindannyian ellene lennének is; s azt veszem észre, hogy Isten az istenfélelmet s a nyugodt lelkiismeretet mindeneknek elébe teszi, s hogy azok, kik a mennyeknek országa kedvéért bolondokká lesznek, a legbölcsebbek, s hogy a szegény, ki a keresztyénséget szereti, gazdagabb e világ azon legnagyobb emberénél, ki őt gyűlöli. Azért távozz tőlem, Szemérem! így szóltam, mert te üdvöm ellensége vagy. S tűrjelek-e uram ellenére téged? Hogy tekinthetnék úgy visszatértekor szemeibe? (Máté 25,14–30) Ha szégyellném szolgálatát és útjait, miként remélhetném az ígért áldást? – De e Szemérem valóban szemtelen fickó volt; alig meneked-
hettem meg tőle; sőt tovább is üldözött, s nem hagyott fel az evangélium követői gyöngeségének füleimbe sugdosásával. Végül kinyilatkoztattam, hogy minden ilynemű kisérletei hiábavalók; mert azon dolgokat, miket ő megvet, én a legnagyobb dicsőségnek tekintem. Így végre megmenekedtem e tolakodó embertől. Erre elkezdtem énekelni:
Nagy és nehéz próbáknak van kitéve,
Ki szentül él, hivatását megértve,
Testének vajmi szenvedése van,
És új meg új jön minduntalan.
Zarándok, légy vigyázó útaidban,
Erős, mint férfi, s éber munkáidban.Keresztyén. Örvendek édes testvérem, hogy e fickónak oly bátran ellenállottál, s tökéletesen osztom megjegyzésedet, miszerint minden nevek között a legigaztalanabbat viseli. Ő oly vakmerő, hogy az utcákon utánunk jön, és megkísérli minden emberek előtti megszégyenítésünket, azaz hogy szégyelljük mindazt, ami jó. Ha maga is vakmerő nem lenne, sohasem tenne ily kísérleteket. De ezentúl is álljunk ellent neki, mert ha nem nézzük is kérkedését, mégis csak az eszteleneknél arathat sikert, de senki másnál nem. A bölcsek, mondja Salamon, tisztességet vesznek, a bolondokat pedig elveszti a gyalázat.
Hív. Szemérem ellenében segedelemért ahhoz fogok folyamodni, ki azt akarja, hogy az igazságért e földön bátran harcoljunk.
Keresztyén. Igazad van, de más kellemetlenség nem ért e völgyben?
Hív. Nem, mert még hátralevő utamon, mely itt átvezet, sőt a Halálárnyékának völgyében is sütött a nap.
Keresztyén. Jól jártál. Én velem egészen ellenkezőleg történt. Nekem már azonnal a völgybe léptemkor hosszas és tüzes harcot kellett kiállanom a gonosz ellenséggel, Apollyonnal. Azzal oly hevesen folyt a dolog, hogy félnem kellett: véget vet életemnek, különösen akkor, midőn földhöz vágott, s úgy letiport, mintha agyon akart volna nyomni. Mert amint lesújtott, kardom kirepült kezemből, s ő egész biztossággal kiáltá, hogy most már egészen kezében vagyok. De én Istenhez fohászkodám, s ő meghallgatott s megszabadított minden keserűségemből. Ezután Halálárnyékának völgyébe léptem, melynek csaknem feleútjáig nem világolt felettem a nap. Legalább ezerszer megfordult agyamban, hogy el fogok veszni. De virradt, a nap feljött, s így az út még hátralevő részét könnyebben és nyugodtabban haladtam meg.