Tizenkettedik fejezet
Nem beszédben áll az Istennek országa, hanem a Léleknek erejében. Vallják ugyan, hogy az Istent tudják, de cselekedettel tagadják (1Kor 4,20; Tit 1,16)
Láttam továbbá álmomban, hogy mig így együtt menének, Hív hátratekintvén, egy Fecsegő nevű embert látott maga mögött, ki csekély távolságban mellettük haladt; mert ahol jelenleg valának, mindnyájuknak tág helye volt a menetelre. Ma-
gas férfiú volt ez, ki távolról szebbnek látszott, mint közelről. Ezzel Hív ily beszélgetést kezdett:
Hív. Honnan, édes barátom? Talán te is a mennyei ország felé mégy?
Fecsegő. Igen, éppen oda.
Hív. Szép; akkor remélem, örvendhetünk kellemes társaságodnak.
Fecsegő. Szíves örömmel leszek útitársatok.
Hív. Úgy hát jöjj közelebb, s töltsük időnket hasznos beszélgetésekkel.
Fecsegő. Hasznos dolgokról mindenkivel örömest beszélek, s valóban szeretem, hogy olyan emberekre akadtam, kiknek az ily jó dolgokban kedvük telik. Mert megvallva az igazat, kevesen vannak, kik hajlandóknak mutatkoznának, hogy utazásukban így töltsék el idejüket. S méltó fájdalmamra nagyobb részük inkább csak haszontalan dolgokról beszélget.
Hív. Valóban, ez nagyon sajnálatra méltó! mert csakugyan mily dolgok volnának e földön oly méltók az emberek nyelvére, mint azok, melyek a mennyekben lakó Istenre vonatkoznak.
Fecsegő. Te különösen tetszel nekem! mert oly rábeszélők szavaid. S én még hozzáteszem: mi oly kellemes s hasznos, mint az isteni dolgokról folyó beszélgetés? mi oly örvendetes például (tehát oly emberre nézve, aki a különleges dolgokban gyönyörét leli), mintha valaki e dolgok történeteiről vagy titkairól beszél? vagy ha az ember örömmel beszél a jelekről s csodákról? egy ilyen ember hol találhatna mulatta-
tóbb és megragadóbb, hasonszerű dolgokat, mint éppen a Szentírásban?
Hív. Nagyon igaz, de beszélgetésünk fő céljának annak kellene lenni, hogy az ily dolgokból hasznot húzzunk.
Fecsegő. Hisz azt mondtam én is: ily dolgokról beszélgetni felette hasznos; mert ezáltal némi ismeretekre jutunk, például a földi javak mulandóságáról s a mennyeiek előnyeiről. Ennyit általánosan, de különösen megismerni tanuljuk ez által az újjászületés szükségességét, műveink tökéletlenségét s Krisztus igazságának szükségét. Emellett megtanulhatjuk úgy azt, hogy mi a bűnbánat, hit, imádság, szenvedés s más ezekhez hasonló; mint szintén nyugalmunk elérésére az evangéliom vigaszait s ígéreteit. Továbbá megtanulhatjuk, hogy miként kell téves véleményeket megcáfolni, az igazságot védelmezni s a tudatlanokat tanítani.
Hív. Mindez tökéletesen igaz; s örvendek, hogy ily dolgokat hallhatok tőled.
Fecsegő. Ah, ezeknek nem tudása éppen oka, hogy oly kevesen látják be, mennyire szükséges a hit, s nélkülözhetetlen a lelkükben való kegyelmi tény az örök élet elnyerhetésére, s így tudatlanságukban a törvény művével foglalkoznak, miáltal azonban Isten országát egyáltalában senki sem nyerheti el.
Hív. De e dolgok üdvhozó hatása Isten ajándéka. Senki sem éri el emberi szorgalommal s az azokról való puszta beszéddel.
Fecsegő. Mindezt én is igen jól tudom; mert
az ember magának mit sem vehet, ha csak felülről nem adatik. Minden kegyelemből származik, s semmi a cselekedetekből. Ennek bebizonyítására száz szentírási helyet is idézhetnék.
Hív. Jól van, de hát melyik legyen már beszélgetésünk tárgya?
Fecsegő. Amelyiket te akarod. Nekem egyre megy, akár mennyei, akár földi, erkölcsi, evangéliumi, szent vagy nem szent, múlt vagy jövő, külföldi vagy hazai, meglevő vagy meg nem levő dolgokról beszélek, csak hasznunkra váljék.
Most Hív csodálkozni kezdett s Keresztyénhez lépvén (ki az egész idő alatt egyedül ment), halkan így szólott hozzá: "mily derék útitársra tettünk szert! valóban ez dicső zarándok lesz!"
Keresztyén szerényen mosolygott s mondá: ez az ember, ki oly nagyon megnyerte kegyedet, képes pergő nyelvével, azok közül kik őt nem ismerik, százakat is félrevezetni.
Hív. Tehát te ismered őt?
Keresztyén. Hogy ismerem-e? Nagyon, sőt talán jobban, mint önnön maga!
Hív. Mondd csak, kicsoda ő?
Keresztyén. Fecsegőnek nevezik; s városunkban lakik. Csodálom, hogy nem ismered. De különben városunk nagy.
Hív. Kinek a fia, s körülbelül hol lakik?
Keresztyén. Beszédesnek a fia, a Locsogi utcában lakik, s aki ismeri, csak a locsogi-utcai Fecsegő név alatt ismeri. De sima nyelve dacára nagyon nyomorult ember.
Hív. De hogy? hisz oly kellemes embernek látszik!
Keresztyén. Igen, azok előtt, kik közelebbről nem ismerik, mert a világ előtt valóságos világosság angyalának, de otthon igazi alakjában mutatja magát. Azon megjegyzésed, hogy mily kellemes ember, a festményekre emlékeztet, melyek némi távolban veszik ki magukat a legjobban.
Hív. Majdnem azt hiszem, hogy tréfálsz, mert előbb mosolyogtál.
Keresztyén. Távol legyen tőlem, (ha mosolyogtam is), hogy ily dolgokban tréfálnék vagy valakit hamisan vádolnék. Még többet is mondok róla; ez ember minden társaságra s bárminemű beszélgetésre alkalmas. Amint most veled beszél, éppúgy fog beszélni a sörházi padon; s mennél többet iszik, annál több szó van szájában. A vallásnak sem szívében, sem házában, sem életében semmi helye. Mindent, amit bír, nyelvén bírja, s csak arra szolgál, hogy azzal kérkedjék.
Hív. Komolyan beszélsz? Akkor ebben az emberben fölöttébb csalódtam.
Keresztyén. De mennyire csalódtál! csak gondolj a példabeszédre: "Ők mondják, de nem tartják meg, mert nem beszédben áll az Istennek országa, hanem a Léleknek erejében." (Máté 23,3; 1Kor 4,20) Váltig beszél ő imádságról, bűnbánatról, hitről, újjászületésről, de csakis beszél, mert szívében mindezekről mit sem tapasztalt. Voltam nála házánál, s úgy ott, mint a világban is figyelemmel szemléltem; s jól tudom, hogy az én bizonyságtételem
róla nagyon is igaz. A valódi istenfélelem távol van házától, s ott nem fogsz sem imádkozásra, sem a vétek megbánására találni. Ő csak gyalázatára van a vallásnak mindazok előtt, kik őt ismerik. (Róm 2,24) Gonosz élete a város azon részére, melyben lakik, oly hátrányos hatással van, hogy az igazság ott csak gúny tárgya. A köznép azt mondja róla: "a világ előtt szent, házánál ördög." Szegény családja ezt tényleg is tapasztalja. Igazi zsugori ő, cselédjeivel mindig zsémbel, s oly telhetetlen követeléseiben, hogy nem is tudják kigondolni, miként lehetne kedve szerint tenni, s félelmükben szólni sem mernek hozzá. Akinek csak dolga volt vele, mind azt mondja, hogy könnyebb egy törökkel dűlőre jutni, mint ezzel, mert az is becsületesebben járna el dolgában. E Fecsegő azonban, ha alkalma kínálkoznék, a rászedésben, befűzésben, csalásban, ármánykodásban messze túlszárnyalná. Emellett gyermekeit is úgy neveli, hogy az ő nyomdokait követhessék; s ha ezek valamelyikénél ostoba aggodalmat vesz észre (mert így nevezi a lelkiismeret első felébredését), bolondnak szidalmazza, ostobának nevezi, s nem akar neki foglalkozást adni, sem mások jelenlétében nem dicséri. Amint én észrevettem, istentelen életével már sokaknak pusztulását s vesztét okozá, s még sokaknak fog, ha Isten nem őrködik felettük, romlásokra lenni.
Hív. Hiszek szavaidnak, mert nem hihetem, hogy ezeket rossz szándékból mondanád, hanem mivel éppen ez a való.
Keresztyén. Ha nálad jobban nem ismertem
volna, meglehet, hogy eleinte én is úgy ítélek róla, mint te ítéltél. Sőt, ha ez ítéletet a vallás ellenségeitől hallom, rút rágalomnak tartottam volna én is (mert e sors az istentelenektől gyakran méretik az igazakra); de mindazt, amit mondtam, sőt sok más ugyanilyen rosszat saját tapasztalásomból tudok róla. Különben a jó embereknek csak szégyenükre van, s sem testvérüknek, sem barátjuknak nem nevezik, s már nevének egymás közti puszta említése is szégyenpírt von arcukra.
Hív. Most látom, hogy szó és tett mily különböző két dolog, s ezentúl e különbségre jobban fogok ügyelni.
Keresztyén. Igen különböző két dolog, egymástól oly nagyon különböző, miként lélek és test. Mert amint a test lélek nélkül holttetem, úgy a beszéd is tett nélkül csak holttetemhez hasonló. A vallás lelke annak gyakorlása. "A tiszta, és Isten előtt és az Atya előtt szeplő nélkül való isteni szolgálat ebben áll: meglátogatni az árvákat és özvegyeket az ő nyomorúságukban, és szeplő nélkül megtartani magát e világtól." (Jakab 1,27) Erre Fecsegő nem gondol, s azt hiszi, hogy hallgatás és beszéd jó keresztyénné teszi az embert, s így saját lelkét csalja meg. A hallgatás a mag elhintéséhez hasonlít; a fecsegés nem elég a szív és élet termékenységének bebizonyítására, s arról erősen meg lehetünk győződve, hogy a számadás napján az emberek a gyümölcsök után ítéltetnek meg. (Máté 13,23) Nem kérdik akkor azt, hogy: "hittetek-e?" hanem: "cselekvők voltatok-e, vagy csak fecsegők?"
s eszerint ítélnek. A világ vége az aratással hasonlíttatik össze, s jól tudod, hogy aratáskor csak a gyümölcsökre tekintenek. Nem azért mondom ezeket, mintha Istennek tetszene, ami nem a hitből származik; hanem hogy kimutassam, mily semmis leend Fecsegő vallomása ama bizonyos napon.
Hív. Ez arra emlékeztet engem, hogy Mózes miként jelölte meg a tiszta állatot. (3Móz 11; 5Móz 14) Nem olyan, melynek csak hasadt körme van, sem nem mely csak kérődzik, hanem olyan, melynek hasadt körme van, kérődzik is. A nyúl kérődzik, mégsem tiszta, mert nem hasadt körmű. És ez valóban hasonlít Fecsegőhöz: ő kérődzik, ismeretet keres, kérődzi a szót; de nem hasadt körmű: nem tér le a vétek útjáról, hanem tisztátalan marad, miként a nyúl, melynek lába a kutyáéhoz vagy medvééhez hasonlít.
Keresztyén. S én még hozzáteszem, hogy Pál az ily nagyszájú Fecsegőket, hangzó ércnek s csengő csengettyűnek nevezi (1Kor 13,1–8; 14,7), tehát miként ő magyarázza: élettelen dolgoknak, melyek hangot adnak, de így igaz hit s az evangélium kegyelme nélkül; s akik ebből következőleg a mennyek országában soha sem fognak a világosság gyermekei közé számíttatni, ha hangjuk (tehát fecsegésük) egy angyal szavához vagy hangjához hasonlítana is.
Hív. Jó; bármily kellemes volt is nekem eleinte társasága, most már jóllaktam vele. De mit míveljünk, hogy tőle megszabaduljunk?
Keresztyén. Kövesd tanácsomat, s meglásd: ő is csakhamar megunja társaságodat, hacsak az
Isten az ő szívét meg nem indítja s meg nem változtatja.
Hív. Nos hát mi lenne tanácsod?
Keresztyén. Menj oda hozzá, s ereszkedj vele valami komoly beszédbe a kegyesség erejéről, s kérdezd azután tőle nyíltan és szabadon (miután beleegyezett; s ezt meg fogja tenni), hogy szívében, házánál s életében található-e ilyen.
Erre Hív ismét e szavakkal fordult Fecsegőhöz: hogy-mint vagy?
Fecsegő. Köszönöm, jól. Azon gondolkoztam, hogy ez idő alatt mennyit beszélgethettünk volna.
Hív. Ha kedved van, kezdjünk most hozzá. S miután megengedted, hogy a kérdést én határozzam meg, legyen ez: miről lehet megismerni az ember szívében Isten szentül őrködő kegyelmét?
Fecsegő. Úgy veszem észre, hogy beszélgetésünk a dolgok velejét fogja tárgyalni. Dicső kérdés ez! s szívesen válaszolandok reá. Válaszom rövid s így hangzik: először: ahol létezik a szívekben Isten kegyelme, ott nagy lármát is csinál a vétek ellen. Másodszor –
Hív. Megállj, megállj! maradjunk csak még kissé az elsőnél. Azt hiszem inkább mondhattad volna: ez abban nyilvánul meg, hogy a lélekben önvétkei iránt utálatot gerjeszt.
Fecsegő. Nos hát mi külömbség van lárma és utálat között?
Hív. Ó, igen nagy! az ember a vétek ellen világi érdekekből is kiabálhat, de megutálni azokat csak bizonyos isteni ellenszenv következtében
tudja. Láttam már sokakat a szószékről a vétek ellen kiabálni, de kik azért azt szívökben, házokban s életökben megtűrték. Némely emberek a vétek elleni kiabálásokban oly anyához hasonlítanak, ki ölében ülő gyermekét valami illetlenségért előbb szidja, azután rögtön rá enyeleg vele s megcsókolja.
Fecsegő. Látom azon vagy, hogy engem bekeríthess.
Hív. Valóban nem; s pusztán csak a dolgok valódi állását akarom kimutatni. De mi hát a második, ami által a kegyelem működését a szívben bebizonyítanád?
Fecsegő. Az evangélium titkainak mély ismerete által.
Hív. Ez ismertetőjelt először kellett volna említened; de mindegy, akár először, akár utoljára említetted is, mégis hamis. Mert az evangélium titkainak ismeretét, mély ismeretét el lehet érni anélkül, hogy a lélekben kegyelem munkássága léteznék. (1 Kor 13) S viszont élhet az ember minden ismerete dacára kegyelem s az Isten örökbefogadása nélkül. "Ha ezt tudjátok" (mondá Urunk tanítványaihoz) "boldogok lesztek, ha aszerint cselekedtek." Ő nem az ismeretre, hanem a teljesítésre teszi a súlyt. Van ismeret cselekedet nélkül. Az ember bírhat oly ismeretekkel, mint az angyal, anélkül, hogy keresztyén lenne. Következőleg ismertetőjeled hamis. Valóban: a tudás tetszik a fecsegőknek s kérkedőknek, de a cselekedet Istennek tetszik. Nem mintha a szív ismeret nélkül jó lehetne, hanem az ismeretnek két neme van: az
egyik megelégszik a dolgok puszta szemlélésével, a másik a hit kegyelmétől s szeretettől kísérve az embert arra buzdítja, hogy szívéből teljesítse Isten akaratát. Ezek közül az elsővel beéri a fecsegő, de az utóbbi nélkül a lélek elégedett nem lehet. "Adj nékem oly értelmet, hogy megőrizzem a te törvényedet, és megtartsam azt teljes szívemből." (Zsolt 119,34)
Fecsegő. Te ismét arra törekszel, hogy engem bekeríts; ez nem szolgál épülésre.
Hív. Ám jó, ha kedved van, mondj hát más ismertető jelt, ami által a kegyelem munkássága jelentkezik.
Fecsegő. Soha sem bántom én, úgy is látom, hogy nem fogunk megegyezni.
Hív. No ha te nem vagy hajlandó reá, engedd, hogy én tegyem azt.
Fecsegő. Szabadságodban áll.
Hív. A lélekben levő kegyelmi munkásságot vagy csak maga az illető ismerheti, aki bírja, vagy környezete. S kinek lelkében létezik: meggyőzi őt a vétekről s különösen természete vétkes voltáról s a hitetlenség vétkéről; minélfogva megbizonyosodik arról, hogy el fog veszni, hacsak könyörületben nem részesül a Jézus Krisztusba vetett hit által. Ily állapotban szomorúságot s szégyent érez a vétek miatt, s Krisztus mint a világ üdvözítője tűnik fel előtte, kihez feltétlenül csatlakoznia kell, ha életet akar nyerni. Ezáltal vágyat érez azután, ki az ígéretet bírja. Most aszerint, amint hite erős vagy gyönge, békét és örömet érez szívében, szeretetet a megszentelődéshez, vágyat arra, hogy őt jobban ismerhesse, s azután jobban is szolgálja. Ha még ugyanez ily módon jelentkezik
is neki, mégis ritkán képes ebből következtetni, hogy ez a kegyelem munkássága volna, mert zavaros agya e dologban hamis következtetésekre vezetné. Tehát arra nézve, kiben a kegyelem ily munkássága létezik, múlhatatlanul szükséges, hogy józan ítélőtehetséggel bírjon, mielőtt képes lenne biztosan következtetni, hogy ugyanaz a kegyelem munkássága.
Másoknál a következő módon nyilatkozik: 1) Krisztusba vetett hitének szíves és örömtelt vallomása által, 2) s e vallomásnak megfelelő élet által, mely szíve szentségében s családjában (ha ezzel bír), s a világ előtt mutatott szentségben áll. E hit arra tanítja, hogy általánosan megutálja bensőleg bűnét, s ugyanezért titkon Isten előtt megalázza magát; arra tanítja, hogy családjában elnyomja a vétket, s a világban az igazságot nem csupán szavak által (mint hízelgő és fecsegő emberek is tehetik), hanem azáltal, hogy hitben és szeretetben magát tényleg aláveti az Isten szavának. És most ha valami kifogásod van magának a kegyelem munkásságának, vagy annak megnyilvánulásának e rövid leírása ellen, akkor mondd ki, ha pedig nincs, akkor engedd, hogy még egy második kérdést is feltegyek neked.
Fecsegő. Most nincs rajtam a sor, hogy ellenvetéseket tegyek, hanem csak hogy hallgassak; azért hát csak rukkolj elő második kérdéseddel.
Hív. Ez így hangzik: tapasztaltad-e azt, ami az első részben leíratott? Életed s viseleted ugyanazt erősíti-e? Vallásod csak szavaidban s nyelveden van-e, vagy tényekben s igazságokban is nyilatkozik?
Ha hajlandó vagy erre válaszolni, akkor ne mondj többet, mint amihez Isten, ki felettünk van, meggyőződésed szerint áment mondand, nem többet, mint amiben téged lelkiismereted is igazol; mert "nem az kedves, aki magát dicséri, hanem az, akit az Úr dicsér." (2Kor 10,18) Emellett nagy istentelenség azt mondani: én ilyen meg ilyen vagyok, míg viseletem s egész szomszédságom meghazudtol.
Erre Fecsegő eleinte elpirult, de ismét összeszedte magát, s így válaszolt: te tapasztalásról, lelkiismeretről s Istenről beszélsz, s reá hivatkozol annak igazolására amit mondottál. A beszélgetés ily nemét nem vártam, s nem is vagyok hajlandó ilyen kérdésekre válaszolni; mert nem érzem magam erre kötelezve; s úgy látszik te tanítómmá akarod feltolni magadat. De akard bár ezt, mégis kikérem magamnak, hogy bírám légy. Mondd csak mi célból intézel hozzám ilyen kérdéseket?
Hív. Mivel látom, hogy a beszédben jó előmenételt tettél, s mégis hallottam felőled, hogy vallásod csak szavakban áll, életed pedig vallomásidat meghazudtolja. Azt mondják, hogy te a keresztyének szégyenfoltja vagy, s a vallás igen sokat szenved istentelen életed miatt; istentelen életed már sokaknak botránkozására szolgált, mások meg azon veszélybe jutottak, hogy általa romlásba döntettek. Vallásod megegyezik a korhelykedéssel, bírvággyal, kéjjel, esküvel, hazugsággal s rossz társasággal. Rólad is igaz a kéjhölgyről való példabeszéd, kiről azt mondják: "minden nőknek gyalázatára
van," így te az Úr követői mindannyiának gyalázatára vagy.
Fecsegő. Miután oly örömest gyűjtesz össze mindennemű álhíreket, és ítéletedben oly hirtelenkedő vagy, ebből azt következtetem, hogy nagyon csodálatos s fekete vérű embernek kell lenned, kivel értelmesen beszélgetni nem lehet; s így Isten veled.
Erre Keresztyén, Hívhez közeledvén mondá: nem mondtam-e meg előre, hogy jársz? A te szavaid s az ő kedvcsapongásai nem egyezhettek össze. Inkább kívánta társaságodat mint életmódját elhagyni. De már elment! Hadd menjen! csak ő látja kárát. S megmentett bennünket azon fáradságtól, hogy még el is búcsúzzunk tőle; mert azt mondja az apostol: "az ilyet kerüld."
Hív. De mégis szeretem, hogy e kis beszélgetésünk volt vele. Talán majd még meggondolja ezeket. Én nyíltan cselekedtem ellene, s így ha el találna veszni, vérétől ment vagyok.
Keresztyén. Nagyon jól tevéd, hogy oly nyíltan s szabadon beszéltél vele. E nyíltszívűség napjainkban ritka, s éppen azért oly gyűlöletes a vallás. Ily esztelen fecsegők nagy számmal vannak, kiknek keresztyénsége pusztán szavakban áll, s amellett kicsapongó, hiú életet folytatnak. S miután a valóban kegyesek társaságába oly gyakran felvétetnek, tévútra vezetik a világot, gyalázzák a keresztyénséget s az őszintéket szomorítják. Óhajtandó volna, hogy mindenki úgy bánjék el hasonló emberekkel, miként te. Mert ezáltal vagy megnyeretnének
az igazságnak, vagy pedig kerülnék a szentek társaságát. Erre mondá Keresztyén:
Lármáz a Fecsegő, e hetyke hős
Teli szájjal, hogy ő az az erős,
Ki megveri az Úrnak ellenét.
De említsd csak néki a szív kegyét:
Miként a fogyó hold, sápad, remeg...
Így jár, ki csak üres szívvel fecseg.Így mentek útjukon tovább, elbeszélve egymásnak, amiket út közben láttak. S így könnyen tették meg azt az utat, mely különben kétségtelenül igen unalmas lett volna, mert egy vadonon haladtak keresztül.