Tizenharmadik fejezet
Tartsd meg azt, ami nálad vagyon, hogy senki el ne vegye a te koronádat. (Jel 3,11)
Midőn a zarándokok már majdnem keresztülhaladtak a pusztán, Hív hátratekintett s valakit látott utánuk jönni. Ó, mondá Hív testvérének, ki jön felénk? Keresztyén odapillantott s mondá: ez jó barátom, Evangelista. Igen, s az én jó barátom is, mondá Hív, mert ő vezetett engem a kapu felé vivő útra. Most Evangelista hozzájuk jött, s így köszönté őket: béke legyen veletek, forrón szeretteim, s béke segítőitekkel.
Keresztyén. Isten hozott, Isten hozott, drága Evangelistám! Arcodra vetett egyetlen tekintet visszavarázsolja gondolatomba előbbi jóságo-
dat s örök üdvömre szolgáló fáradhatlan munkálkodásodat.
Igen, Isten hozott, mondá Hív. Vezérleted mennyire jól esik nekünk, szegény zarándokoknak!
Mint ment dolgotok édes barátaim, így szólt Evangelista, utolsó elválásunk óta? mi minden ért benneteket s hogy viseltétek magatokat?
Keresztyén és Hív elbeszéltek neki mindent, ami útjukban érte őket, s hogy mily nehézségek közt jutottak ide.
Szívemből örvendek, mondá Evangelista, nem azon, hogy kísértésekkel találkoztatok, hanem mert győztesek valátok, s némi gyöngeségek dacára egész a mai napig szilárdul megmaradtatok utatokon.
Mondom: örvendek, magam miatt úgy, mint timiattatok. Én vetettem, s ti arattatok, s el fog érkezni a nap, melyen úgy a vető, mint az arató együtt fognak örvendeni; azaz amint megmaradtok az ígért időben, aszerint fogtok aratni, amint ki nem fáradtok. (Ján 4,36; Gal 4,9; 1Kor 9,24–27; Jel 3,11) Látjátok amott azon hervadatlan koronát, hát fussatok, hogy elérhessétek. Némelyek ez útra csak a korona kedvéért lépnek, de midőn már az úton jó messze haladtak, egy másik is odajön, s elragadja tőlük. Azért tartsátok meg, amitek van, hogy koronátokat senki el ne vehesse. Még a sátán nyilainak hatóköréből nem értetek ki, még nem álltatok a vétek elleni küzdelmekben vérig ellent; legyen az ország mindig szemeitek előtt, s maradjatok meg erősen a hitben annál, ami láthatatlan. Ne engedjetek magatokhoz férni semmit, ami
e világból való; mindenek felett ügyeljetek saját szívetekre s annak kedvcsapongásaira, mert ez igen csalékony s átkozottul gonosz lény. Legyetek férfiasak s erősek, mert az égben s földön minden erő oldalatok mellett van.
Ekkor Keresztyén megköszönte intését, de még azt mondá: hogy igen szeretnék, ha még hátralevő útjukra is megígérné segedelmét, anál inkább, mert jól tudják, hogy ő próféta, s így előre meg tudja mondani, ami őket érné, s annak mint állhatnak ellent, s miként győzhetik le. E kérelemhez Hív is járúlt. Ekkor Evangelista így beszélt:
Drága gyermekeim! hallhattátok szavaimból az evangélium igazságát, hogy sok nyomorúságon keresztül kell Isten országába bemennetek, s hogy minden helyeken bilincsek s nyomorúságok várnak reátok. Nem szabad tehát várnotok, hogy ezek nélkül sokáig maradjatok zarándoklástokban, akár így, akár pedig más módon. Már eddig is tapasztaltátok részben a mondottak igazságát, s tapasztalástokban még inkább meg fogtok erősödni. Most már, amint láthatjátok, csaknem áthaladtatok e vadonon; nemsokára egy városba fogtok érni, s ott ellenségtől körülvétetni, kik erősen el lesznek tökélve, hogy titeket megölnek; s arról bizonyosok lehettek, hogy egyiktek vagy talán mindketten is véretekkel lesztek kénytelenek megpecsételni annak bizonyítványát, akit követtek. De legyetek hívek mind halálig s a király megadja néktek az élet koronáját. Kinek ott meg kell halnia, lett légyen bár halála erőszakos s gyötrelme nagy, arra jobb sors, vár mint
útitársára, nem csak mert előbb érkezik a mennyei városhoz, hanem mert el fog némely oly nyomorúságokat kerülni, mik a másikat további zarándoklásában érendik. De ha a városhoz érkeztetek, s beteljesülve fogjátok látni, miket előre hírül adtam, jusson eszetekbe barátotok, legyetek férfiasak és legyetek erősek, s ajánljátok Istennek mint a jó dolgok teremtőjének lelkeiteket.
Láttam azután álmomban, hogy ők, miután a vadont elhagyták, egy várost láttak maguk előtt feküdni, melynek neve Hiúság volt. Évről évre vásár van itt – s jobban ismeretes Hiúság vására név alatt, így nevezve, mert a város, melyben tartatik, kevesebbet ér a semminél (Zsolt 62,10), s minden, amit itt ajánlanak s ide hoznak, csak hiúság; a bölcs szavai szerint: minden hiábavalóság (Préd 1,2; 2,11–17)
Nem mostanában állítatott fel itt e vásár, hanem fennáll már régi időktől fogva. Hadd mutassam meg néktek eredetét.
Körülbelöl ötezer évvel ezelőtt, két zarándok, e becsületes emberekhez hasonlólag a mennyei város felé vándorolt, de Belzebúb, Apollyon és Légió kíséretükkel együtt észrevették lábaik nyomaiból, hogy útjuk Hiúság városán vezetend keresztül, s azon gondolkodtak, hogy itt vásárt fognak alapítani, melyben mindenféle hiúságért egész esztendőn keresztül csereberélnek. E vásáron a következő cikkek árultatnak: házak, birtokok, hivatalok, méltóságok, szabadságok, címek, országok és népek, birodalmak, vigalmak, kéjek s
mindennemű élvezetek, aminők: nő, feleségek, gyermekek, urak, szolgák, élet, vér, test és lélek, ezüst, arany, gyöngyök és drágakövek, s ki tudja még, mi minden. Találkozhatni továbbá e vásáron minden időben különbféle bohóskodásokkal, csalásokkal, játékokkal, tréfákkal; esztelenségekkel, majmokkal, csavargókkal s mindenféle naplopókkal.
Vérveres köpenyben lehet itt még látni lopást, gyilkosságot, házasságtörést, hitszegést. S mint más kisebbszerű vásárokon különböző, sajátságosan elnevezett utcák léteznek, hol ezt vagy amazt teszik ki eladás végett, úgy itt is különös helyeket fogtok találni (azok birodalmakat és országokat), hol e vásár javai legkönnyebben feltalálhatók. Itt fekszik angol, amott a francia, itt az olasz, amott a spanyol s ott a német utca, melyekben olcsón kínálnak mindenféle hiúsági cikket. De amint más vásárokon egy cikk teszi a főáru-tárgyat, így itt is a római áru örvend a legnagyobb keletnek, csak az angol s ez vagy ama nép táplál iránta ellenszenvet.
Amint hát mondottam, a mennyei városba vivő út, e hely közepén vezet keresztül, melyben ily országos vásárok tartatnak. Ki azonban fel ama városhoz nem ezen városon keresztül akarna eljutni, annak ki kellene a világból mennie. (1Kor 5,10; Ján 17,15) Maga az Uraknak Ura is, midőn itt volt, ezen keresztül ment országába s méghozzá vásári napon. Sőt azt vélem, hogy maga Belzebúb, a város ura volt az, ki neki hiúságait kínálta; s őt a város urává is tette volna, csak a helységen keresztül mentében hódolt volna neki – s miután méltóság-
gal bíró férfiú volt, utcáról utcára vezette őt Belzebúb s megmutatá neki egy szempillanat alatt a világ minden országait, hogy így, ha lehet, a felmagasztaltat elcsábítsa arra, hogy hiúságaira alkuba s üzletbe bocsátkozzék. De árui nem találkoztak tetszésével, s azért elhagyta a helyet, anélkül, hogy e hiúságokra csak egy fillért is fecsérelt volna. (Luk 4,5–8; Máté 4,1–11) E vásár régi idők óta fennáll, s sok mindenféle dolgokat foglal magában.
Tehát mint említettük, zarándokainknak át kellett e vásáron haladniok. Meg is tették, de íme: első beléptükre az egész vásárban levő nép mozgásba jött, s miattuk magán a helyen is csődülés támadt, éspedig több okokból; mert:
Először a zarándokok oly ruhába voltak öltözve, mely a vásári nép nyomorult ruházatától különbözött. A nép azért nagy szemekkel nézett reájuk (Zsid 10,33); némelyek azt mondották, hogy bolondok; mások, hogy tébolydából valók, míg ismét mások, hogy külföldiek volnának (1Kor 2,7.8; 1Ján 3,1)
Másodszor, nem kevésbé bámultak beszédükön, mint ruházatukon; mert csak kevesen érthették meg amit mondottak; ők természetesen Kanaán nyelvét beszélték, de azok, kik itt vásárt tartának, e világ gyermekei valának, és ezért amazok a vásárosoknak egyről egyig barbároknak látszottak.
Harmadszor. Ami a kereskedőket nem kis csodálatra ragadta, az volt, hogy e zarándokok nagyon keveset adtak minden áruikért. Oly keveset gondoltak velük, hogy még csak oda sem néztek nekik, s ha reájuk kiabáltak, hogy valamit vásárolnának, befogták füleiket s mondák: "fordítsd el róluk szemeimet, hogy a hiúságra ne tekinthessenek;" ekkor felfelé néztek, annak jeléül, hogy jártuk-keltük a mennyekben van.
Mit akartok vásárolni? – mondá egy ember, mialatt gúnyosan reájuk nézett. Ők pedig komolyan reá tekintvén így beszéltek: mi igazságot vásárolunk. (Péld 23,23) Ez annál több okot szolgáltatott
nekik, hogy ez embereket megvessék. Némelyek gúnyosan mosolyogtak rajtuk, mások szidalmazták őket, s ezek másokat is felhívtak, hogy arcul csapdossák őket. Végül fellázadtak, s oly nagy lőn a felkelés a vásáron, hogy minden rend felbomlott. A hírt ezalatt megvitték a vásár urának, ki gyorsan idejött, s azonnal megparancsolta néhány meghittjének, hogy ez embereket, kik miatt majdnem felfordult a vásár, kihallgatásra vonják. A férfiak tehát a kihallgató terembe vitettek, s a törvénypadon ülők kérdék, honnan jönnek, hova szándékoznak s mi céljuk volna itt ily szokatlan öltözetben. Ők azt felelték, hogy vendégek s idegenek, s a földről zarándokolnak hazájukba, a mennyei Jeruzsálembe (Zsid 11,13–16) s sem a hely lakóinak, sem a vásári népnek nem adtak arra okot, hogy ily rosszul bánjanak velük s útjokban gátolják őket, – hacsak azt nem tekintik okul, hogy annak, aki azt kérdezte tőlök, hogy mit akarnának vásárolni, azt felelték, hogy igazságot vennének, de akik kihallgatásukra voltak rendelve, nem tartottak róluk egyebet, mint hogy tébolyodottak s eszeveszettek, vagy mi több: oly emberek, kik oly célból jöttek, hogy a vásáron mindent zavarba hozzanak. Ez okból megragadták őket, megverték s sárral dobálták, s egy kalitkába zárták, hogy az egész vásári népnek látványul szolgáltak. (1Kor 4,9) Ott hevertek tehát mint gúny, rosszakarat s nyomorult bosszú tárgyai. Ő, a vásár feje mindenen, ami őket érte, nevetett. De miután az emberek türelmesek voltak, nem viszonozták szidalommal a szidalma-
zást, hanem áldották azokat, kik őket átkozták, s a jogtalanságot jótéteménnyel viszonozták, rosszallák és csendre intették néhányan a vásári emberek közül, kik nyugodtabbak valának, s nem voltak előítélettől annyira elfogulva, a többi alsóbb osztályúakat, kik folytonos bántalmakkal illették ez embereket. De most kigúnyolták ezeket, s szintoly gonoszoknak tartották őket is, mint a ketrecben levő embereket, s azt mondották, hogy szövetségben állanak velük, s így legyenek nyomorúságuknak is részeseivé.
A többiek erre azt válaszolták: hogy amint észreveszik, ez emberek nyugodtak s becsületesek, és senki ellen nincs szándékukban valami gonoszságot elkövetni, s azok közt, kik a vásáron kereskedtek, sokkal többen akadnának, kik hamarább megérdemelnék, hogy kalitkába zárassanak vagy éppen a szégyenkőre állíttassanak, mint ez emberek, kikkel oly csúful bántak. Miután így (mialatt az emberek igen bölcsen s eszesen viselék magukat) mindkét fél szavakat cserélt, ütlegre került köztük a dolog, s nem csekély sebeket ejtettek egymáson. Ekkor a két szegény embert ismét bíráik elé vezették, s itt azzal vádolták, hogy a vásáron támadt utolsó csődülésre ők szolgáltattak okot. Ezért őket a legkegyetlenebbül megütlegelték, vasba verték s így láncokban vezették a vásáron fel és alá; ijesztő például másoknak, nehogy valaki érdekükben szóljon, vagy éppen hozzájuk csatlakozzék. Ezalatt Keresztyén és Hív még nagyobb bölcsességgel viselték magukat s a szégyent és gyalázatot, amikkel illettet-
tek, oly szelídséggel s türelemmel viselték el, hogy a vásári nép közül sokakat megnyertek maguknak; de ezek mégis kevesen valának, összehasonlítva a hátralevőkkel. Ez a többieket még nagyobb dühbe hozta, s elhatározták e két ember halálát. Tehát fenyegették őket, hogy sem a ketreccel sem a vassal meg nem menekszenek, hanem hogy az okozott károkért s a vásári nép elcsábításáért halállal kell lakolniok. Ekkor további intézkedésig visszavitettek a ketrecbe, s lábuk a békóba megerősíttetett.
Jól visszaemlékeztek itt arra, amit hű barátjuktól, Evangelistától hallottak, s azáltal, hogy előre megmondotta, mi fogja őket érni, ebben megerősödve elhatározták, hogy viseletükben s szenvedésükben kitartók lesznek. Most azzal is vigasztalták egymást, hogy annak, kit a szenvedés sorsa ér, a legjobb osztályrész fog jutni; s így mindegyikük óhajtotta titokban, hogy ő részesüljön ez előnyben. De miután Annak legbölcsebb vezetésére bízták magukat, ki mindeneket rendez, békében megmaradtak azon állapotban, melyben jelenleg voltak, míg másként nem intézkednek róluk.
Ekkor alkalmas időt határoztak kihallgatásukra. Midőn tehát ez idő elérkezett, ellenségeik elé vezettetének. A bírót Jótgyűlölőnek nevezték. A vád lényegében ugyanaz volt, habár alakilag különbözött. A következőképpen hangzott:
"Ellenségei s zavarói a kereskedésüknek, lázadást s szakadásokat idéztek elő a városban, s veszélyes tanaik követőket nyertek, fejedelmük törvényeinek megvetésével."
Erre Hív így kezdte magát védeni: ő csak azoknak állt ellent, kik annak is ellentállottak, aki legfenségesebb, s ami a csendzavarást illeti, mondá, én arra okot nem szolgáltattam, miután magam is békeszerető ember vagyok. Ami pedig a követőket illeti, akiket nyerénk, azokat becsületességünk s ártatlanságunk nyerte meg számunkra, különben is a gonosztól a jobbhoz fordultak. Ami végül a királyt, kiről beszéltek, illeti: kinevetem és megvetem őt és minden angyalait, mert ő Belzebúb, Urunk ellensége.
Ekkor felszólaltak: "aki ura, királya védelmére, a fogoly ellenében, ki az ítélőszék előtt áll, valamit mondani akar, jelenjék meg azonnal s tegyen bizonyságot." Három tanú lépett elő, úgymint Irigység, Babona és Hízelgő. Kérdezték őket, hogy vajon az ítélőszék előtt álló foglyot ismerik-e, s mit hozhatnak fel ellene uruk, királyuk védelmére. Ekkor Irigység lépett elő, s a következőképpen beszélt: Uram, ez embert már régóta ismertem, s esküvel is erősíthetem e magas ítélőszék előtt, hogy ő –
Bíró. "Megállj! – mondassátok el vele az esküt." Erre megeskették. Ekkor mondá ő: Uram, ez ember jó neve dacára, egyike országunk legsilányabb embereinek; nem ügyel ő sem a fejedelemre, sem a népre, sem törvényre, sem szokásra, hanem mindent elkövet, ami erejétől telik, hogy az embereket lázító eszméinek megnyerje, miket ő a hit s istenesség alapelveinek nevez. Sőt mi több, hallottam egyszer, hogy azt állította: a keresz-
tyénség s városunk Hiúság szokásai, homlokegyenest ellenkeznek egymással s össze nem egyezhetők. Ily állításokkal uram, nemcsak minden dicséretes tetteinket megveti, hanem bennünket is, miután mi hajtjuk azokat végre.
Bíró. Van még valami mondani valód?
Irigy. Uram, én még sokkal többet mondhatnék, de félek, hogy a törvényszéknek terhére leszek. De ha még szükséges leend, miután majd a többi urak elmondották tanúvallomásaikat, akkor én is elmondandom, ami még hátra van, ha még valami hiányzanék, hogy vele elbánhassanak.
Ezután felszólították, hogy távozzék. Ekkor előhívták Babonát s parancsolták neki, hogy nézze meg a foglyot. Őt is kérdezték, hogy mit tud ellenében királya s ura mellett mondani; s miután tőle is esküt vettek, így szólott:
Babona. Én nem vagyok valami nagy ismeretségben ez emberrel, s nem is óhajtok róla többé semmit tudni. De annyit egy mulatságból tudok, melyben városunkban e napokban vele együtt valék, hogy nagyon veszedelmes ember; mert, amint vele beszéltem, úgy hallottam őt nyilatkozni, hogy vallásunk mit sem ér, s olyan, amely által az ember semmiképpen sem bír Istennek tetszeni. Kegyelmességed jól tudja, mi következik, az ilyes beszédekből szükségképpen azaz, hogy mi Istent hiában szolgáljuk s még mindig vétkeinkben lélegzünk, s végül elkárhozunk. Ez az, amit elmondani óhajtottam.
Ekkor Hízelgőt szólították fel esküre, s azt parancsolták neki: mondja ki, mit tud Ura,
királya érdekében, a törvényszék előtt álló fogoly ellenében felhozni.
Hízelgő. Nemes bírák s tisztelt urak! Ez embert már régi időktől fogva ismerem, s oly dolgokat hallottam tőle elmondatni, miket nem kellett volna elmondania; mert káromolta nemes fejedelmünket Belzebúbot s ennek nagyrabecsült barátiról megvetőleg beszélt, akik név szerint: Óember úr, Testiség úr, Buja úr, Hírhiú úr, az öreg Feslett úr, a nemes Kapzsi úr, s egész többi nemességünk. Ezek felett azt is mondotta, hogy ha az emberek mindannyian, ha másként lehetséges volna, az ő érzelmeit követnék, akkor nem tűrnék meg többet ezen nemes emberek egyikét sem e városban. Azonkívül nem átallott titeket, kik most bíráiul vagytok rendelve, szidalmazni, amennyiben benneteket istentelen gazembereknek nevezett, s más ezekhez hasonló csúfos kifejezésekkel élt, mikkel városunk előkelő férfiainak nagyobb részét illeté.
Midőn Hízelgő ez előadását befejezte, a bíró a korlátok előtt álló fogolyhoz intézte szavait: te hitehagyott, te eretnek és áruló, hallottad-e, amit e becsületes emberek ellened mondottak?
Hív. Szabad-e védelmemre pár szót mondanom?
Bíró. Hohó, fickó, nem vagy érdemes arra, hogy tovább élj, hanem hogy azonnal kivégezzünk; de hogy mindenki elismerje irántad való szelídségünket, ám halljuk, mit akarsz mondani.
Hív. Tehát először is annak viszonzásául, amit Irigy felhozott, azt mondom, hogy soha sem mond-
tam egyebet, mint e következőket: "a népek Isten szava elleni tételei, törvényei s szokásai homlokegyenest ellenkeznek a keresztyénséggel." Ha ilyképpen igaztalanul beszéltem, győzzetek meg tévedésemről, s én kész vagyok azokat jelenlétetekben visszavonni.
Ami másodszor Babonát s ellenem való vádjait illeti, én csak a következőket mondottam: "Isten tiszteletére isteni hit kívántatik; de nem létezhetik isteni hit Isten akaratjának isteni kijelentése nélkül; ami tehát be van hozva az isteni tiszteletbe s nem hangzik össze az isteni kijelentéssel, az csak emberi hit által gyakoroltathatik, mely az örök életre mit sem használ.
Ami harmadszor Hízelgő vádját illeti, erre még azt mondom: "E város fejedelme egész környezetével együtt, kiket ez az Úr elősorolt, inkább alkalmas a pokolra, mint e városra s országra."
Ekkor mondá a bíró az esküdteknek: Esküdt uraim, látják azon embert, ki miatt városunkban oly nagy zendülés támadt; hallották, mit tanúskodtak e tiszteletreméltó férfiak ellene, hallották válaszát s vallomásait is, most tehát az önök kezében van, hogy felakasszák vagy megmentsék életét; de mindenesetre tanácsosnak tartanám önöket még különösen törvényeinkre figyelmeztetni:
A nagy Fáraónak, fejedelmünk szolgájának idejében, elrendeltetett, hogy ha ellenkező vallást követő emberek szaporodnának s rájuk nézve hatalmasokká találnának válni, kisdedeik dobassanak a folyóba. (2Móz 1) A nagy Nabukodonozor, fejedel-
münk egy másik szolgájának idejében elrendelteték, hogy minden ember, ki nem akar leborulni s aranyképet imádni, vettessék az izzó kályhába. (Dán 3,6) Dárius idejében is elrendeltetett, hogy aki bizonyos meghatározott ideig valamit kérni mer, a királyon kívül, bármelyik Istentől, vettessék az oroszlánok barlangjába. (Dán 6,7) Most e forradalmár lényegesen átlépte ezen törvényeket, nem csak gondolatban (amit már szintén nem lehet eltűrni); hanem szóval és tettel is, amit meg szenvedni nem szabad.
Ekkor az esküdtszék visszavonult. A következő urakból állott, Vaksi, Semmirekellő, Gonoszság, Törvénytelen, Élettelen, Nyakas, Kevély, Ellenséges, Hazug, Kegyetlen, Világossággyűlölő és Engesztelhetlen urakból. Mindegyikük külön beadta a vádlott elleni szavazatát, s erre egyhangúiag elhatározták, hogy a bíró előtt vétkesnek fogják nyilvánítani. Vaksi úr, ki elnökölt, mondá: világosan látom, hogy ez ember eretnek. Ekkor mondá Semmirekellő úr: ki a világból az ilyen fickóval! – Igen, így szólt Gonoszság úr, már csak tekintete is gyűlöletes előttem. Erre Törvénytelen úr így beszélt: Soha sem állhattam ki őt. Én sem, mondá Élettelen úr, mert mindig kárhoztatá utamat. – Akasztófát, akasztófát érdemel a gaz kölyök, kiálta Nyakas úr. Nyomorult hülye, jegyzé meg Kevély úr. Egész szívem fellázad ellene, mondá Ellenséges úr. Gazember ő, így szólt Hazug úr. Még akasztófára is felettébb hitvány, vélé Kegyetlen úr. Tegyük el láb alól, kiabált Világossággyűlölő úr. Ekkor
így szólt Engesztelhetetlen úr: "Ha az egész világot kínálnák nekem, sem tudnék kibékülni vele. Azért minden további halogatás nélkül nyilvánítsuk halálra méltónak."
Ez megtörténvén, azonnal elítélték, s azon helyről, hol jelenleg volt, elvitették oda, honnan jött, hogy a legborzasztóbb halállal, végezzék ki, amit csak kigondolhattak. Kivezették tehát, hogy törvényeik szerint bánhassanak el vele. Először is megkorbácsolták, azután ökölcsapásokat mértek reá, majd késekkel szurkálták testét, azután kövekkel dobálták, kardokkal össze-vissza sebezték, s végül máglyán hamuvá égették. Hív ily véget ért.
Most láttam, hogy a tömeg mögött egy kétfogatú kocsi állott, melyre (amint a kivégzést ellenségei végrehajtották), Hívet felvették, s a felhőkön át, kürtrivallás között vitték a mennyei városba vezető legközelebbi úton. Ami Keresztyént illeti, rövid szabad időt engedtek neki, s újra visszavitték a börtönbe. De Az, ki minden dolgokat igazgat s hatalmában tartja ellenségeink dühét, úgy intézte a dolgot, hogy Keresztyén kezeikből megszabadult, s tovább ment útján; s midőn tovább haladt így énekelt:
Üdv annak, ki Hív és igaz vala!
Jutalmát az Úr megadja neki.
Míg az esztelen – ki elszakada –
Éltét gyalázat- s kínban nyögheti.
Üdv a hitnek! nevére dicsfény árad
S halálával – örök életre támad.