Tizenhatodik fejezet
Az Úr az én pásztorom, azórt semmiben meg nem fogyatkozom. (Zsolt 23,1; Ján 10)
Ezzel továbbmentek, míg azon kedves hegyekhez érkezének, melyeket ama domb ura bírt, kiről már beszéltünk. Felhágtak e hegyekre, hogy megtekinthessék a kerteket, gyümölcsösöket, szőlőket s forrásokat, melyek ott találhatók. Ittak is és megmosakodtak azokból, s ettek a szőlőkből kedvük szerint. Az ormon közel az országúthoz pásztorok valának, kik nyájaikat legelteték. A zarándokok tehát hozzájuk mentek s botjaikra támaszkodva, (mint fáradt zarándokok tenni szokták, mi-
kor pihennek, hogy az elmenőkkel beszélhessenek) kérdezték tőlük: "kiéi ezen kedves hegyek s a nyájak, melyek rajtuk legelnek?"
Pásztorok. E hegyek Immánuel országa, s városából láthatók. A nyáj is az övé; mert életével adózott érte.
Keresztyén. Ez az út visz a mennyei városhoz?
Pásztorok. Jó úton jártok.
Keresztyén. Körülbelül mennyire van még?
Pásztor. Még messze van, de nem messze olyanoknak, kik be fognak jutni.
Keresztyén. Biztos ez az út vagy veszélyes?
Pásztor. Biztos az igazakra nézve, de a kihágók el fognak azon veszni. (Hós 14,10)
Keresztyén. Nyújt-e valami enyhet a zarándokoknak, kik kifáradtak s kimerültek útjukon?
Pásztor. E hegyek ura megparancsolta, hogy vendégszeretők legyünk; azért amit e hely nyújthat, minden szabadon rendelkezéstekre áll. (Zsid 13,2)
Egyszersmint láttam álmomban, hogy a pásztorok, amint észrevették, hogy utasok, kérdéseket intéztek hozzájuk (melyekre akként válaszoltak, mint más helyeken is), pl. honnan jöttök? hogy jöttetek ez útra? mi módon maradtatok meg így rajta? mert keveseket látunk azok közül e hegyen, kik ez úton haladnak, hogy ide jussanak. Midőn a pásztorok válaszaikat hallották, és ezek nekik megtetszettek, nagyon barátságosan tekintettek reájuk s mondák: "Isten hozott a kedves hegyeken!"
A pásztorok, kik Ismeret, Tapasztalat, Vigyázó és Becsületes nevet viseltek, kezeiket megfogván, sátraikba vivék s mindenből, ami készen volt, megkínálták őket. Egyszersmind mondák: "szeretnők, ha egy ideig nálunk időznétek, hogy jobban megismerkedjetek velünk s hogy még inkább a kedves hegyek javaiban gyönyörködhessetek. Szívesen beleegyeztek s ott maradtak, s miután már nagyon késő volt, nyugodni mentek.
Ekkor láttam álmomban, hogy a pásztorok Keresztyént és Reményteljest kora reggel felköltötték, hogy velük együtt a hegyekre menjenek. Örömmel elfogadták a felhívást, s egy darabig velük menvén, minden oldalon kellemes kilátást élvezének. Most kérdezték egymást a pásztorok: mutassunk-e néhány csodát e zarándokoknak? ebben amint megegyeztek, először is egy domb tetejére vezették őket, mely Tévedésnek neveztetett, s egyik oldalán igen meredek volt; mondták itt nekik, hogy tekintsenek a mélységbe. Keresztyén és Reményteljes lepillantott, s a mélységben embereket vettek észre, kik ez oromról lezuhanva, összezúzva hevertek a földön. "Mit jelent ez?" mondá Keresztyén. A pásztorok, így válaszoltak: "nem hallottatok semmit azokról, kiket Hymenaeus és Philetus tévútra vezetett, a feltámadási hitre nézve (2Tim 2,17. 18)? Ők azt felelték: "igen." Erre mondák pásztorok: "Ők azok, kiket a mélységben szétzúzva láttok. Mint láthatjátok, mai napig sem temettettek el, mások intéséül, hogy őrizkedjenek nagyon magasra menni s a hegy szélét megközelíteni."
Ezután láttam, hogy egy más hegy csúcsára vezették őket, mely Figyelmeztetésnek neveztetett. Itt mondák nékik, hogy tekintsenek a távolba. Midőn ezt megtették, több embert láttak az ott levő sírok közt fel s alá járkálni. Egyszersmind azt is észrevették, hogy ez emberek vakok valának, miután a sírok közt ide-oda bukdácsoltak, s nem tudtak azok közül kijutni. Keresztyén
ekkor kérdé: "mit jelentsen ez? – a pásztorok így válaszoltak: "nem láttok-e csekély távolra e hegyektől egy lejtőt, mely balra ez úttól a rétre vezet?" – igennel feleltek. "E lejtőről, szólának a pásztorok, egyenesen Kétségvárába, mely Kétségbeesés óriás birtokában van, egy gyalogösvény visz, s ez emberek (ekkor a sírokra mutatott) egykor, szintúgy mint ti, zarándoklásukban e lejtőre értek; s miután e helyen az igaz út rossz volt, jobbnak vélték, hogy ama réten menjenek, de Kétségbeesés óriástól elfogattak s Kétségvárába vettettek. Egy ideig a börtönben levén, végül szemeiket kitolatta s e sírok közé hozta, hol mai napig bolyongani hagyja őket, hogy a bölcs szava beteljesedjék: "az ember, aki eltévelyedik az értelemnek útjáról, az élet nélkül valók gyülekezetében marad." (Péld 21,16) Könnyözön közt nézett ezután Keresztyén és Reményteljes egymásra, de egy szót sem szólt egyik sem a pásztorokhoz.
Ezután láttam álmomban, hogy a pásztorok más helyre, egy mélyedésbe vitték őket magukkal, hol egy domb oldalán ajtó létezett. Felnyitották s mondták nokik, hogy tekintsenek be. Benéztek tehát s látták, hogy belül igen sötét s füstös volt. Úgy is tűnt nekik, mintha izzó tűz robaját s kínzott lelkekéhez hasonló ordítozást hallottak, s kénkő-gőzt szagoltak volna. Erre mondá Keresztyén: "mit jelentsen ez?" s a pásztorok elbeszélték nekik: "ez a pokolnak egy mellékútja, az az út, melyen a hízelgők járnak, azaz olyanok, kik elsőszülöttségüket eladják, miként Ézsau, vagy olyanok, kik mes-
terüket adják el, miként Júdás, vagy olyanok, kik mint Sándor, az evangéliumot gúnyolják, végül olyanok, kik mint Ananiás s neje Safira hazudoznak s tettetik magukat."
Ekkor mondá Reményteljes a pásztoroknak: "Úgy veszem észre, hogy ez emberek mindegyike olyanforma zarándok volt, mint mi most. Nemde olyanforma volt?
Pásztor. Igen, s amellett hosszú ideig.
Reményteljes. Éltükben mennyire haladhattak zarándoklásukban, hogy mindamellett oly nyomorultan vesztek el?
Pásztor. Némelyikük messzebb, mások még annyira sem, mint e hegyek.
"Valóban," mondák egymásnak a zarándokok, "szükséges lesz az Erőshöz erőért könyörögnünk."
Pásztor. Igen, s ha egyszer bírandjátok, hasznát is fogjátok venni.
A zarándokok most tovább óhajtottak menni, s ezt a pásztorok is helyeselték. Erre együtt mentek egész a hegy végéig. Ekkor mondák egymásnak a pásztorok: "mutassuk meg innen a zarándokoknak a mennyei város kapuját, ha távcsövünkön megláthatnák. Hálásan vették a zarándokok ez ajánlatot. Ezért a pásztorok egy magas hegy csúcsára vezették őket, mely Világosnak hívatott, hol átnyújták nekik a távcsövet, mit rögtön használni igyekeztek.
De az azokra való visszaemlékezés, miket a pásztorok mutattak, náluk azt eszközölte, hogy kezeik reszkettek, s ily módon akadályozva voltak
abban, hogy biztosan nézhessenek. De mégis úgy vélték, hogy kapuhoz hasonló valamit, s azon hely dicsőségének is néminemű részét látják. Ekkor továbbmentek, énekelvén:
Mit meg nem fejthetett ember semmiképpen:
Látták a pásztorok teljes dicsőségben.
Aki tehát óhajt látni mély titkokat:
A hegyen keresse fel a pásztorokat.
Még mielőtt tovább mentek, egyike a pásztoroknak az út leírását adta velük; másik óva intette a hízelgőktől, a harmadik figyelmeztette, hogy a varázslat alatt álló földön el ne aludjanak; a negyedik jó utat kívánt. Ekkor felébredtem álmomból.