Tizennyolcadik fejezet
"A mi vitézkedésünknek fegyverei nem testiek, hanem Isten ereje által erősek a nagy erősségeknek lerontására. Mikor tudniillik minden emberi okoskodást elfordítunk és minden nagyságot, mely felemelkedik az Istennek ismerete ellen; és az embereknek minden gondolatjukat foglyul visszük, hogy a Krisztusnak engedjünk." (2Kor 10,4.5)
Rövid időn belül a távolból egy embert vettek a zarándokok észre, ki lassan, s útitárs nélkül jött szemközt velük az országúton.
"Ez oly ember," mondá Keresztyén társához "ki hátat fordított Sionnak, s most szembe jön velünk."
Reményteljes. Jól látom; de ügyeljünk magunkra azon esetben, ha ő is hízelgő volna. – Így mindig közelebb jött, míg egészen elérte őket. Ateista nevet viselt s kérdezte, hogy hova mennek.
Keresztyén. Sion hegye felé igyekszünk. Erre Ateista hangos kacajban tört ki.
Keresztyén. Mit jelentsen e nevetésed?
Ateista. Esztelenségteken nevetek‚ hogy ily fáradságos útba bocsátkoztatok, s minden fáradalmatokért nem nyertek egyéb jutalmat, mint az odamenetért a visszatérhetést.
Keresztyén. Azt hiszed, nem fognak bennünket befogadni?
Ateista. Befogadni? azon hely, melyről álmodoztok, az egész világon nem található meg.
Keresztyén.De mégis csak a jövő világban.
Ateista. Midőn még otthon hazámban valék, én is hallottam arról, mit állítotok; azért felkészültem, s már húsz év óta kerestem e várost, de oly keveset találtam belőle, mint utazásom első napján. (Préd 10,15; Jer 17,15)
Keresztyén. Mi nem csak hallottuk, de hisszük is, hogy e hely megtalálható.
Ateista. Ha hazámban nem hittem volna el, nem jövök keresése végett ennyire. De miután nem találtam, (aminek pedig meg kellett volna történni, ha e hely csakugyan léteznék, mert én tovább mentem, mint ti, hogy felkeressem), visszatértem, s most abban keresem kedvemet, amit akkoriban elvetettem volt, hogy azt elérhessem, amiről most látom, hogy nem is létezik.
Erre mondá Keresztyén útitársához Reményteljeshez: vajon igaz-e mindaz, mit ez az ember itt mond?
Reményteljes. Vigyázz; ez is egyike ama hízelgőknek. Gondold meg, mibe került már egyszer, hogy ily emberre hallgatánk. Hogyan? nem
léteznék Sion hegye? nem láttuk-e a kedves hegyekről ama város kapuját? ne járjunk e tovább is a hitben? (2Kor 5,1–7) Előre tehát, nehogy megint utolérjen bennünket az ostoros ember. Neked kellett volna e tanítást nekem adnod, mit én adok most neked: "szűnjél meg, szerelmes fiam, hallgatni az olyan tanítást, mely téged arra viszen, hogy a bölcsességnek igéjétől elszakadj." (Péld 19,27)
Keresztyén. Édes testvérem, nem azért intéztem hozzád a kérdést, mintha hitünk igazságán kétkedném, hanem hogy megkísértselek, s bizonyságot nyerjek szíved erős voltáról. Ami ezen embert illeti, jól tudom, hogy e világ istene elvakítá őt. Menjünk hát előre, miután tudjuk, hogy az igazság kezünkben van, s hogy az igazságból hazugság nem származhatik. (1Ján 2,21)
Reményteljes. A dicsőség reményében, melyet Isten adni fog, máris örvendek.
Így elfordultak azon embertől, ki rajtuk nevetve, odább kelt útján.
Ezután láttam álmomban, hogy ismét mentek, míg egy bizonyos tájra érkezének, melynek levegője azon tulajdonsággal bír, hogy a vándort, ki oda mint idegen lép, lankadttá és álmossá teszi. Reményteljes itt igen rest s álmos kezdett lenni. Azért mondá Keresztyénnek: "az álom annyira elnyom, hogy alig vagyok képes szemeimet nyitva tartani, pihenjünk és szunyókáljunk itt egy keveset." – "Nem jó lesz" – mondá a másik "mert elaludnánk s soha sem ébrednénk többé fel."
Reményteljes. Hogyan testvérem? édes
munkásnak az álom s rövid alvás felfrissítene bennünket.
Keresztyén. Nem emlékszel-e, hogy a pásztorok egyike az elvarázsolt földtől való elővigyázatot ajánlott? ezáltal azt akarta mondani, hogy őrizkedjünk az alvástól. Azért ne aludjunk, mint mások, hanem őrködjünk, s éberek legyünk. (1Thess 5,6)
Reményteljes. Belátom hibámat, s ha itt egyedül lettem volna, alvásom által halálos veszélybe esem. Mily igaz mit a bölcs ember mond: "Sokkal jobban vagyon dolga a kettőnek, hogynem az egynek." (Préd 4,9) Eddig társaságod valódi jótékonyság vala reám nézve; s fáradságodért el fogod nyerni jutalmadat.
Keresztyén. Nosza hát, hogy az e helyen való álmosságot elkerülhessük, fogjunk valami hasznos beszélgetéshez.
"A legszívesebben" – válaszolt a másik.
Keresztyén. Hol kezdjük el?
Reményteljes. Ahol Isten velünk elkezdette. De légy oly jó s kezdjed el te.
Erre Keresztyén így szólott: monddsza csak, mi vezetett először azon gondolatokra, melyekkel jelenleg foglalkozol?
Reményteljes. Nemde arra célzol, mint jöttem arra, hogy lelkem üdvére gondoljak?
Keresztyén. Igen, erre gondoltam.
Reményteljes. Hosszú ideig azon dolgokban találtam kedvemet, melyek városunkon kitétettek s áruba bocsájtattak; azon dolgokban, me-
lyek, ha mellettük maradok, bizonyosan örökös kárhozatba döntöttek volna.
Keresztyén. Miféle dolgok voltak ezek?
Reményteljes. A világ minden kincse s gazdagsága. Nagy gyönyörűségemet találtam továbbá a dobzódásban, zabálásban, ivásban, káromkodásban, hazugságban, ocsmányságban s az Úr napjának megvetésében is, s mindazokban, mik a lélek romlására vezetnek. De végül azt találtam, midőn isteni dolgokról hallottam, s azok felett gondolkoztam, (azt gondolom, mit tőled s kedves Hívedtől tudtam meg, ki hite s jámbor életmódja miatt Hiúság vásárán kivégeztetett), hogy e dolgok vége a halál s ugyanezekért le fog sújtani Isten haragja a hitetlenség gyermekeire. (Róm 6,21–23; Ef 5,6)
Keresztyén. Azonnal megragadott e meggyőződés hatalma?
Reményteljes. Ó, nem, nem voltam képes a vétek rosszaságát, sem a kárhozatot, mely ezt nyomban követi, azonnal felismerni. Sőt midőn kedélyem e szavakra először megrázkódott, igyekeztem szemeimet annak világossága elől bezárni.
Keresztyén. De mi volt az oka, hogy a Szentléleknek szívedre való első működésekor magadat így viselted?
Reményteljes. Az okok ezek voltak. 1. nem tudtam, hogy ez Isten működése volt bennem. Soha sem gondolhattam volna, hogy Isten egy vétkes megtérítését vétkének felfedezésével kezdené; 2. a vétek testemnek még igen kellemetes vala, s így nem örömest hagytam el; 3. nem válhattam még
meg tőle, mert az azzal s élvezetével való társulás még sok ingerrel bírt reám nézve; 4. azon órák, melyekben vétkes voltomnak érzete elfogott, oly nyughatatlanítók s szívet rázkódtató órák valának, hogy még csak a reájuk való emlékezést sem viselhettem el szívemben.
Keresztyén. Tehát amint látszik, nyughatatlanságodtól néha mégis megszabadultál?
Reményteljes. Igen, de mindig újra visszatért, s ugyanolyan gonosznak tűntem fel magamnak, sőt még gonoszabbnak, mint azelőtt.
Keresztyén. Hogyan? mi hozta fel ismét kedélyedben vétkedet?
Reményteljes. Több dolog; pl. ha az utcán csak egy jó emberrel is találkozám‚ vagy ha valakit a Bibliából láttam olvasni, ha fejem fájt, midőn hallám, hogy szomszédaim valamelyike beteg volt; ha a halálharang kongását hallottam; ha saját halálomra gondoltam; ha hirtelen halálesetekről hallottam, különösen pedig midőn az jutott eszembe, hogy nekem is csakhamar meg kell jelennem az ítélőszék előtt.
Keresztyén. S megmenekedhettél néha vétked súlyától, ha terhe érzete így felébredt benned?
Reményteljes. Nem, nem tudtam. Sőt annál nehezebben nyomott, s a vétekhez való visszatérés gondolata, kétszeres kínokat okozott nekem.
Keresztyén. S ekkor mit cselekedtél?
Reményteljes. Azt gondoltam, hogy igyekeznem kell életemet megjavítani, mert különben bizonyosan elkárhozom.
Keresztyén. S megkísérelted csakugyan a javulást?
Reményteljes. Igen. Nem csak vétkem, hanem vétkes társaságok elől is futni igyekeztem, s vallási kötelességeim teljesítéséhez fogtam: imádkoztam, olvastam, sírtam vétkeim felett, igazat szólottam felebarátaimról stb. Ezeket s még egyebeket is tettem, de miket itt előadni felette hosszadalmas lenne.
Keresztyén. S emellett jól érezted magadat?
Reményteljes. Igen, egy ideig; de a javulásra történő minden kísérletem mellett végül bizonyos nyughatatlanság fogott el.
Keresztyén. Miként történhetett ez, miután mégis megjavultál?
Reményteljes. Többféle dolog idézte elő bennem e nyughatatlanságot, de különösen e következő mondások: "olyan, mint a tisztátalan és mint a megfertéztetett ruha, minden mi igazságunk." (Ésa 64,6) "Egy test sem igazul meg a törvénynek cselekedeteiből." (Gal 2,16) "Ha mindazokat megcselekszitek is, amelyek néktek parancsoltattak, ezt mondjátok: haszontalan szolgák vagyunk." (Luk 17,10) S más ezekhez hasonló helyek, mikből ezt következtetém: ha minden igazságom olyan, mint a ronda ruha, ha a törvény cselekvése folytán senki sem lehet igaz; s ha, habár mindent elkövettünk, mégis haszontalan szolgák vagyunk, akkor esztelenség azon igyekezni, hogy a törvény cselekedetei által juthassunk a mennybe. Továbbá azt
következtetém, ha valaki egy kereskedőnél száz tallér adósságot csinál s mindent kifizet, amit ezután bevásárol, de mégis míg a régi adósság törlesztve nincs, a kereskedő őt megidéztetheti s börtönbe vettetheti, míg mindent ki nem fizet.
Keresztyén. Nos? miként alkalmaztattad ezt magadra?
Reményteljes. Így gondolkoztam magamban: oda vittem dolgomat vétkeim által, hogy Isten könyvében ellenem nagy tartozás van felróva, s éltem jelen megjavítása nem törölheti el ama régi tartozást. Tehát éltem megjavítása mellett is még mindig kérdenem kellene: hogyan szabadulhatnék meg azon kárhozattól, melynek előbbi tetteim által kitettem magamat?
Keresztyén. Helyes alkalmazás. De folytasd tovább.
Reményteljes. Még egy körülmény van, mi engem, mióta éltemet javítani kezdém, mindig nyugtalanított: ha legjobb tetteimet veszem is pontosan szemügyre, mindig újabb vétkeket fedezek fel, melyek legjobb cselekedeteim közé is vegyülnek. Kénytelen vagyok tehát azt következtetni, hogy bármily sokat tartottam is magamról s előbbi tetteimről, egy napon is elegendő vétket követek el arra nézve, hegy a poklot megérdemeljem, ha előbbi életem mégoly bűntelen lett volna is.
Keresztyén. S ekkor mit cselekedtél?
Reményteljes. Nem tudtam, mitévő legyek, míg Hívnek, mert jó ismerősök voltunk, fel nem tártam szívemet. S ő azt mondotta, ha nem ér-
hetem el oly ember igazságát, ki soha sem vétkezett, úgy sem saját, sem a világ minden igazsága nem menthet meg engem.
Keresztyén. S hittél szavainak?
Reményteljes. Ha akkor mondja, midőn még önjavításomban gyönyörűségemet lelém, ezért bolondnak neveztem volna. De most, midőn saját gyengeségemet s vétkeimet, melyek legjobb tetteimhez is mintegy hozzáragadtak, felismerém, kényszerítve valék teljesen osztani véleményét.
Keresztyén. De hitted-e, midőn először szólott erről veled, hogy lenne oly ember található, kiről jogosan el lehetne mondani, hogy soha egyetlen vétket sem követett el?
Reményteljes. Be kell vallanom, e szavakon eleinte megütköztem, de midőn hoszabban beszéltem vele s foglalkoztam azokkal, végül teljesen meggyőződtem a dologról.
Keresztyén. S megkérdezted tőle, miféle ember volna az, s miként igazulhatnál meg általa?
Reményteljes. Igen; s ő azt mondá, hogy az az Úr Jézus, ki a magasság királyának jobbján ül. (Zsid 10,12) És még hozzátevé: "tehát általa kell megigazulnod, úgy hogy bizalmadat helyezzed abba, amit Ő a testi életének napjaiban művelt és a keresztnek fáján szenvedett." (Róm 4,5; Kol 1,14; 1Pét 1,19) Kérdeztem ezután tőle, miként bírhat ez ember igazsága oly nagy erővel s érvénnyel, hogy másokat is megigazíthat Isten előtt? – ő így válaszolt: "Ő volt a hatalmas Isten, s amit tett, nem magáért tevé, s hogy meghalt, értem halt
meg. Az ő engedelmessége és az ő érdeme betudatnak nekem, ha őbenne hiszek."
Keresztyén. S mit cselekedtél ezután?
Reményteljes. A hitre vonatkozólag ellenvetéseket tettem, mert azt gondoltam, hogy Krisztus majd nem fog nekem segíteni akarni.
Keresztyén. S erre Hív mit válaszolt?
Reményteljes. Felhívott, hogy menjek hozzá s lássam magam. Én azt felelém, hogy ez elbizakodás volna. – "Nem" – folytatá, "nem az, mert hisz meg vagy híva." (Máté 11,28) Ekkor egy, magától az Úrtól ihletett könyvet adott kezembe, hogy annál bátrabbá tegyen a hozzámenetelre, s azt a tanúságot tevé a könyvről, hogy annak minden betűje és cikkelye erősebben áll, mint menny és föld. (Máté 24,35) Azon kérdésemre, hogy mit cselekedjem, ha hozzá megyek, azt felelé, miszerint térdeimen állva teljes szívemből s lelkemből kérnem kell az Atyát, hogy Fiát jelentse ki előttem. Midőn tovább kérdeztem, mily imával forduljak hozzá, így felelt: menj, és azt fogod találni, hogy egész éven át a kegyelem székén ül, hogy azoknak, kik hozzá jönnek, bocsánatot s feloldást osztogasson. (2Móz 25,22; 3Móz 26; 4Móz 7,89; Zsid 4,18) Még azt is felhoztam: nem tudom mit mondjak, ha hozzá érkezem; ekkor figyelmeztetett, hogy eképpen beszéljek: "Isten, légy irántam, szegény bűnös iránt kegyelmes, s ajándékozz meg Jézus Krisztus megismerésével s a benne való hittel; mert elismerem, hogy az Ő igazsága s az abban vetett hit nélkül menthetetlenül elveszek. Ó, Uram! hal-
lottam, hogy te kegyelmes Isten vagy, s fiad, Jézus Krisztus e világ Üdvözítője, se mellett kész lennél oly szegény bűnösöket is, minő én vagyok, vele megajándékozni, s valóban én szegény bűnös vagyok. Uram! dicsőítsd meg kegyelmedet lelkem megmentésével, fiad Jézus Krisztus által. Ámen."
Keresztyén. S úgy cselekedtél, amint parancsolta?
Reményteljes. Igenis úgy, s nemcsak egyszer.
Keresztyén. S kijelenté előtted az Atya az ő Fiát?
Reményteljes. Sem első, sem második, sem harmadik, sem negyedik, sem ötödik alkalommal nem, sőt a hatodikkal sem.
Keresztyén. S mihez láttál akkor?
Reményteljes. Valóban nem tudtam, mihez fogjak.
Keresztyén. Nem jutott-e eszedbe, hogy fel kellene az imádkozással hagynod?
Reményteljes. De igen, legalább ezerszer.
Keresztyén. S mégis mi okból nem hagytad abba?
Reményteljes. Azt hittem, hogy igaz amit mondottak: hogy Krisztus igazsága nélkül az egész világ sem menthet meg, s azért így gondolkoztam magamban: Ha felhagysz imádkozásoddal, el fogsz veszni, s elveszésnél több a kegyelem széke előtt sem érhet. Emellett az is eszembe jutott: "ha a meghallgatás késik is, várjad, mert bizonyára eljő és el nem marad." (Hab 2,3) S azért szü-
net nélkül imádkoztam, míg kijelenté előttem az Atya az ő Fiát.
Keresztyén. S miként jelenté ki magát előtted?
Reményteljes. Nem láttam őt testi, hanem lelki szemeimmel (Ef 1,18.19), mégpedig a következő módon: egy napon igen szomorú valék, s azt hiszem, szomorúbb, mint bármikor életemben. E szomorúság bűneim nagyságának s gyalázatosságának újabb észleléséből származott. S midőn nem láttam magam előtt egyebet pokolnál és lelkem örök kázhozatánál, úgy tetszett, mintha egyszersmind láttam volna az Úr Jézus Krisztust a mennyből reám letekinteni s így szólani hozzám: "higgy az Úr Jézus Krisztusban és idvezülsz." (ApCsel 16,31) S e szavakból: "aki én hozzám jő, semmiképpen meg nem éhezik, és aki hiszen énbennem, meg nem szomjúhozik soha" (Ján 6,35), azt vettem ki, hogy hivés és hozzájövetel egy és ugyanaz, s azért aki szívéből vágyakozik a Krisztusban való üdvözülésre, valóban hisz Krisztusban. Ekkor könnybe lábadtak szemeim s kérdém: "de Uram, oly nagy bűnös, mint én vagyok szintén elfogadtathatik s üdvözülhet általad?" – s hallám, hogy erre mondá: "aki én hozzám jő, semmiképpen nem vetem ki." (Ján 6,37) Erre így szóltam én: "de Uram, mit kell rólad tartanom, ha hozzád jövök, hogy hitem helyes legyen?" – Ő így felelt: Krisztus azért jött a világra, hogy a bűnösöket üdvözítse. Ő a törvénynek vége, s aki őbenne hisz, az megigazul. (1Tim 1,15; Róm 10,4) Ő a mi bűneinkért halálra adatott és feltámadott a mi iga-
zulásunkért. (Róm 4,25) Ő szeretett bennünket, s vétkeinket vérével mosta le. (Jel 1,5) Ő közbenjáró Isten között és emberek között. (1Tim 2,5) Ő mindenkor él, hogy esedezzék miérettünk. (Zsid 7,24.25) Mindezekből világos lőn előttem, hogy igazságomat személyében s a vétkeimért való minden elégtételt vérében kell keresnem; mert mindaz, amit ő Atyja törvénye iránti engedelmességből tett, s hogy magát e törvény büntetésének alávetette, nem önmagáért történt, hanem azokért, kik felszabadulásukra üdvét hálával fogadják. – S most szívem örömmel, szemeim könnyel teltek el s szívem a Jézus Krisztus neve, népe s útjai iránt való szeretetben olvadozott.
Keresztyén. Ez valóban Krisztus kijelentése volt lelkedben. De mond csak meg, még különösen, mily hatással vala ez lelkedre.
Reményteljes. Annak ismeretére vezetett, miszerint a világ minden vélt igazsága dacára kárhozat állapotában van; felismertem, hogy Isten az Atya, habár igazságos, mégis tisztázhatja a hozzá jövő bűnöst; mélyen megszégyenített előbbi életem gyalázatossága s tudatlanságom. Mert soha sem tűnt fel előttem Jézus Krisztus szépsége úgy, mint e pillanatban. Szent élet utáni kívánságot ébresztett bennem, s vágyat, hogy Krisztus Urunk tiszteletére s dicsőítésére én is tegyek valamit. Igen, azt hiszem, szívem utolsó csepp vérét is kiontottam volna érette.