Tizenkilencedik fejezet
"Aki bízik szívében, bolond az." (Péld 28,26)
Láttam ekkor álmomban, hogy midőn Reményteljes visszatekintett, Tudatlant, kit maguk mögött hagytak, utánuk jönni látta. "Nézd csak, mondá Keresztyénnek "mily messziről biceg utánunk amaz ifjú."
Keresztyén. Látom; társaságunkkal, úgy látszik, nem sokat gondol.
Reményteljes. Pedig azt hiszem, nem lett volna kárára, ha idáig együtt tart velünk.
Keresztyén. Természetesen; de jótállok érte, hogy ő egészen másként gondolkozik.
Reményteljes. Én is azt vélem; de azért jó volna mégis bevárnunk.
Ezt megtették. Ekkor Keresztyén így szólott hozzá: "jöjj velünk, miért maradsz oly igen hátra?"
Tudatlan. Gyönyörűségem telik benne, ha magánosan mehetek; sokkal szívesebben megyek egyedül, mint társaságban, kivévén ha a társaság nagyon kedvemre való.
Erre mondá Keresztyén Reményteljesnek, de halk hangon: nemde megmondtam, hogy mit sem gondol társaságunkkal? – de mégis így szólott: jer, töltsük beszélgetéssel az időt, míg e magános vidéken keresztül haladunk. Erre Tudatlanhoz fordult s kérdé: nos, hogy vagy? mint áll a dolog Isten és lelked között?
Tudatlan. Azt hiszem, jól, mert szívem min-
dig jó gondolatokkal van eltelve, mik utamban vigasztalnak.
Keresztyén. Miféle jó gondolatok azok? közöld legalább velünk!
Tudatlan. Miért ne, Istenre és a mennyre gondolok.
Keresztyén. Ezt az ördögök s elveszett lelkek is teszik.
Tudatlan. De én vágyakozom is utánuk.
Keresztyén. Ezt is sokan cselekszik, kik hihetőleg soha sem fognak a mennyországba jutni. Kívánsággal felindul a restnek lelke; de semmi nem lészen neki. (Péld 13,4)
Tudatlan. Én úgy gondolkozom azokról, hogy értük mindent elhagyok.
Keresztyén. Kétlem; mert nehezebb mindent elhagyni, mint némelyek képzelik. De mi adja neked azon meggyőződést, hogy Isten és a menny kedvéért mindent elhagyál?
Tudatlan. Saját szívem mondja.
Keresztyén. A bölcs így szól: "aki bízik szívében, bolond az." (Péld 28,26)
Tudatlan. A rossz szívre vonatkozólag igen; de az én szívem jó.
Keresztyén. Miként bizonyítod be?
Tudatlan. A mennyhez való reménységgel biztat.
Keresztyén. De nem csalhat-e meg ebben szíved? mert szíve által az ember könnyen oly reménnyel biztattathatik, melynek semmi alapja nincs.
Tudatlan. De nálam szív és élet összhangzik, s azért reményem helyes alapon nyugszik.
Keresztyén. Ki mondja azt neked, hogy nálad szív és élet összhangzásban van?
Tudatlan. Maga szívem mondja.
Keresztyén. Hogyan, szíved? ha e dologban Isten szava nem nyújt bizonyságot, akkor minden más érvénytelen.
Tudatlan. Hát nem jó szív az, melynek gondolatai jók, s nem jó élet, mely Isten parancsaival egyezik?
Keresztyén. Az mindenképpen jó szív, amelynek gondolatai jók, s az jó élet, amely Isten parancsaival egyezik. De egész más dolog ilyenekkel bírni, vagy ilyenekről csak képzelődni.
Tudatlan. Mondd csak, kérlek, mit nevezel jó gondolatoknak, s mit Isten parancsaival egyező életnek?
Keresztyén. Különféle jó gondolatok léteznek: némelyek önmagunkat, mások Istent, mások Krisztust, s megint mások más-más dolgokat illetnek.
Tudatlan. Mik önmagunkra vonatkozólag jó gondolatok?
Keresztyén. Olyanok, melyek Isten szavával egyeznek.
Tudatlan. Mikor egyeznek önmagunkra vonatkozó gondolataink Isten szavával?
Keresztyén. Ha ugyanazon ítéletet mondjuk ki magunkra, melyet Isten szava mond. Világosabban fejezem ki magamat. Isten szava termé-
szeti állapotukban szól az emberekről: "nincsen csak egy igaz sem. Nincsen, ki ismerné, nincsen, ki keresné az Istent." (Róm 3,10) Továbbá: "az ember szívének gondolatja gonosz az ő ifjúságától fogva." (1Móz 8,21) Ha ily gondolatoktól mélyen elfogódunk, csak akkor jók gondolataink, mert megegyeznek Isten szavával.
Tudatlan. Soha sem fogom elhinni, hogy szívem oly rossz lenne.
Keresztyén. Éppen ezért nem volt magadról egész életedben jó gondolatod. De hadd folytassam tovább. Miként szívünket, úgy életünket is igazgatja a szó. S ha mármost szívünk s életünk azon ítélettel, melyet Isten igéje mindkettőre kimond, megegyezik, akkor mindkettő jó, mert azzal összhangzásban van.
Tudatlan. Világosabban magyarázd ki magadat.
Keresztyén. Isten szava azt mondja, hogy: az ember útjai görbe utak, nem jók, hanem fonák utak. (Zsolt 125,5; Péld 2,1–4.15; Róm 3,12) Azaz mondja: természetüknél fogva letértek a jó útról s ugyanazt nem ismerék fel. Ha tehát valamely ember mélyen alázott szívével így gondolkozik életéről, akkor jó gondolatai vannak róla, mert Isten szavának ítéletével megegyeznek.
Tudatlan. Mit tartasz te Istent illető jó gondolatoknak?
Keresztyén. Ugyancsak olyanokat, melyek Isten szavával összhangzásban vannak. Erről most nem adhatok neked hoszasabb felvilágosítást. De
ami Isten hozzánk való viszonyát illeti, e tekintetben, akkor helyesek róla gondolataink, ha arról vagyunk meggyőződve, hogy ő jobban ismer bennünket, mint önmagunk, s hogy meglátja bennünk a bűnt, ott és akkor is, ahol és amikor mi nem látjuk; ha arról vagyunk meggyőződve, hogy legbensőbb gondolatainkat is tudja, s hogy szívünk legrejtettebb mélysége folyton nyitva s feltárva fekszik szeme előtt; ha arról vagyunk meggyőződve, hogy visszatetsző előtte, ha bizonyos önhittséggel állunk elibe, látszassanak bár tetteink a legjobbaknak.
Tudatlan. Azt hiszed, oly esztelen vagyok, hogy nem tudom elgondolni: Isten bizonyosan tovább lát, mint én? Vagy hogy Isten előtt legjobb cselekedeteimre is támaszkodni akarnék?
Keresztyén. Nos, hát miként fogod fel tulajdonképpen e dolgot?
Tudatlan. Azt vélem: Krisztusban kell hinnem, hogy megigazuljak.
Keresztyén. Hogyan? azt hiszed, Krisztusban kell hinned ‚ mikor még azt sem látod be, hogy reá szükséged van? Nem ismered el sem eredendő, sem elkövetett bűneidet, hanem oly véleményben vagy magadról s arról, amit cselekszel, hogy abból világosan kitűnik: olyannak tartod magadat, ki még sohasem ismerte el, hogy Krisztus igazsága az ő megigazulására szükséges lenne. Hogy mondhatod tehát: én hiszek Krisztusban?
Tudatlan. Hitem, mindazok dacára, miket mondasz, elég jó.
Keresztyén. Hogy hangzik tehát hitvallásod?
Tudatlan. Hiszem, hogy Krisztus meghalt a bűnösökért, és hogy Isten kegyelmes elfogadása által törvénye iránti engedelmességemért Isten előtt megigazulok és az átok alól felmentetem. Vagy így: Krisztus az ő érdeme erejénél fogva vallásos kötelességeimet az Isten előtt kedvessé teszi, s így megigazulok.
Keresztyén. Engedd meg, hogy e hitvallásodra válaszolhassak.
1) Hited csak képzelt; mert Isten szavában ily hitről sehol sincs szó.
2) Hited hamis, mert a Krisztus igazsága által való megigazulásnak nem ad helyet, s a magad igazságának tulajdonítja azt. E hit folytán nem személyedet igazítja meg Krisztus, hanem tetteidet, s személyedet csupán tetteid kedvéért. S ez hamis. Azért hited csalárd, s Isten törvényének kijelentése napján a harag alatt hagy. Mert a valóban megigazító hit a lelket, mely mélyen érzi, hogy a törvény csak haragot szül, mintegy ösztönzi arra, hogy Krisztus igazságában keressen menedéket. Mert Krisztus igazsága nem arra szolgál, hogy engedelmességedet Isten előtti megigazulásodra kedvessé tegye; hanem hogy személyedet megigazítsa előtte, s ezt az igazságot azáltal nyerte el számunkra, hogy helyettünk cselekedett, s szenvedte azt, amit a törvény mitőlünk követelt. Az igaz hit megragadja ez igazságot, s ez öltönybe burkolva s így védve minden szeplő nélkül mutattatik be a lélek Istennek, általa elfogadtatik s minden kárhozattól szabadnak nyilváníttatik.
Tudatlan. Hogyan! azt kívánod, hogy abban
bízzunk, mit Krisztus saját személyében, nélkülünk cselekedett! ezen öncsalás szabad folyást engedne kedvcsapongásainknak, s megengedné, hogy egészen élvezeteinknek éljünk. Mert miért is állna érdekünkben a jó élet, ha Krisztus igazságánál fogva mindenben megigazulunk, csak benne higgyünk.
Keresztyén. Tudatlannak neveztetel, s e nevet méltán viseled. Éppen e válaszod igazolja, amit mondok. Tudatlan vagy abban, amit megigazító igazságnak neveznek; s ugyanolyan tudatlan arra nézve, miképp biztosítsad a hit által lelkedet Isten súlyos haragja ellen. Igen, tudatlan vagy a Krisztus igazsága által üdvözítő hit valódi hatására vonatkozólag is, amely a lelket megalázza, s Krisztusban Istenhez vonzza, hogy nevét, szavát, útjait s népét szeressék, s nem mint te tudatlanságodban képzeled, a vétekben megmaradjanak.
Reményteljes. Kérdezd meg tőle, hogy kinyilatkoztatta-e Krisztus az ő szívében valaha magát!
Tudatlan. Hogyan! hát te azok egyike vagy, kik közvetlen kijelentésekben hisznek? Akkor egyenesen kimondom, hogy mindazt, mit úgy ti, mint minden más hozzátok hasonlók e dologra vonatkozólag mondanak, nem tartom egyébnek, mint egy kificamodott elme torzszülöttének.
Reményteljes. Krisztust a természeti ember testies felfogása szerint nem lehet üdvözítő módon felfogni, míg a Fiú az Atyától ki nem jelentetik.
Tudatlan. Ez a ti hitetek, de nem az enyém. Mégsem kétlem, hogy az enyém ugyanolyan jó, mint a
tietek, habár fejemben nincs annyi tücsök, mint a tiétekben.
Keresztyén. Engedd, hogy erre vonatkozólag még pár szót szóljak. Nem szabadna e dologról oly könnyelműen szólanod. Mert azt állandóan tanúsítani fogom (mint barátom is tevé), hogy senki Jézus Krisztust fel nem ismerheti, hacsak nem Isten, az Atya kijelentése által. A hit is, mely által a lélek Krisztust megragadja, ha helyes, szükségképpen kell, hogy [Isten] hatalmas ereje roppant nagyságánál fogva működjék. De amint látom, e működésről nincs fogalmad. Azért ébredj fel, ismerd meg nyomorúságodat, s keress menedéket az Úr Jézusnál! akkor igazsága által, mely Isten igazsága is, a kárhozattól megszabadulsz. (Máté 11,27; Róm 10,3.4)
Tudatlan. Oly gyorsan haladtok, hogy nem tudok veletek lépést tartani. Csak menjetek hát előre; én kissé hátramaradok.
Ekkor Keresztyén e szavakkal fordult útitársához: "jöjj, édes Reményteljesem, látom: ismét egyedül kell mennünk."
Láttam ezután álmomban, hogy bátran mentek előre, míg Tudatlan a hátuk mögött bicegett. "Én igen sajnálom e szegény embert," mondá Keresztyén a társának. "Bizonyosan rossz véget fog érni."
Reményteljes. Ah, városunkban van egy csomó hasonló fajtájú ember; egész családok, sőt egész utcák, s mi több: még zarándokok is. S ha már nálunk otthon oly sokan vannak, mennyien lehetnek még az ő hazájában!
Keresztyén. Valóban, jól mondja a Biblia:
elvakítá szemeiket, hogy ne lássanak. (Ésa 6,10; Ján 12,40) De miután magunkban vagyunk, mit tartasz ily emberek felől? Hiszed-e, hogy valaha meggyőződhetnek vétkeikről, s következőleg veszélyes állapotuk miatt aggódhatnak?
Reményteljes. Nem, édesem, a kérdésre felelj magad, mert te öregebb vagy, mint én.
Keresztyén. Néha-néha, gondolom, megeshetik. De miután a természettől fogva tudatlanok, nem látják be, hogy az ily meggyőződés javukra szolgál. Azért esztelenül, ezt figyelembe nem veszik, hanem vakmerőségükben tovább haladnak, hogy szívükben önmaguknak hízelegjenek.
Reményteljes. Azt hiszem, az Úr félelme igen üdvös reájuk nézve, ha zarándokokká lesznek.
Keresztyén. Mindenesetre üdvös, csak igazi legyen, mert meg vagyon írva: "Az Úr félelme a bölcsesség kezdete." (Jób 28,28; Zsolt 111,10; Péld 1,7; 9,10)
Reményteljes. Miként írnád le az igazi félelmet?
Keresztyén. Az igazi istenfélelem három dologban nyilatkozik: 1) keletkezése által. Ered üdvös bűnelismerésből; 2) a lelket buzdítja, hogy Krisztushoz mint egyetlen üdvéhez ragaszkodjék; 3) szent félelmet hoz létre s tart fenn Isten szavai s útjai iránt; a lelkiismeretet érzékennyé s vigyázóvá teszi, hogy sem jobbra, sem balra le ne térjen, s valami olyasmihez ne forduljon, amely Istent az őt illető tisztelettől megfosztaná, a belső békét za-
varná, Isten lelkét bántaná, vagy az ellenségnek káromlásra okot szolgáltatna.
Reményteljes. Helyesen beszélsz. – Azt hiszem, hogy igazat szóltál. Hamar elhagyjuk már e Bűvös földet?
Keresztyén. Hogyan; meguntad talán e beszélgetést?
Reményteljes. Dehogy, de nagyon szeretném tudni, hogy hol vagyunk.
Keresztyén. Alig kell még két mérföldnyit mennünk. De térjünk ismét beszélgetésünkre.
A tudatlanok nem ismerik fel azon meggyőződéseket, melyek által felébreszthető a félelem, s melyek javukra szolgálnak, s azért azokat elnyomni igyekeznek.
Reményteljes. Hogy történhetik ez?
Keresztyén. 1) azt vélik, az ily félelem az ördög műve (jóllehet az igazi félelem tulajdonképpen mégis Isten műve), s e véleményben ellentállanak neki, mint oly dolognak, mely egyenest veszedelmükre vezet; – 2) azt vélik, eme félelem megfosztja őket hitüktől, holott fájdalom, e szegény emberek éppen semmi hittel nem bírnak. S azért megkeményítik iránta szívüket, – 3) azon tévhitben vannak, hogy nem szabad magukat a félelemnek átengedniök, azért, ennek dacára, vakmerőségükben megmaradnak; – 4) úgy látják, hogy eme félelem az ő nyomorult önigazolásukat semmivé teszi, s azért ennek teljes erejükből ellene állanak.
Reményteljes. Ezeket némi részben magam
is tapasztaltam. Mielőtt megismertem volna magamat, én is éppen így voltam.
Keresztyén. Jól van; most Tudatlan szomszédunkat hagyjuk magára, s vessünk fel egy másik tanulságos kérdést.
Reményteljes. Szívesen, azonban te kezdd meg.
Keresztyén. Örömest. – Nem ismertél-e körülbelül tíz évvel ezelőtt egy bizonyos Korfiát, ki akkoriban sokat beszélt az istenfélelemről?
Reményteljes. Ó, igen: Kegyelemfosztottságban lakott, Tiszteletreméltóságtól körülbelül két mérföldnyire fekvő városban, s háza egy bizonyos Forduljmegével (*) volt határos.
Keresztyén. Igen; vele egy fedél alatt lakott. Ez ember egykor igen nyugtalan vala; azt hiszem, hogy akkor vétkeinek s annak következményeinek némi felismerésére jutott.
Reményteljes. Én is úgy gondolom, mert miután házam nem nagy távolságra feküdt az övétől, gyakran hozzám jött, még pedig könnyes szemmel. Valóban szántam ez embert, s némi reményt is tápláltam iránta. De rajta lehet látni, hogy nem mindnyájan jutnak el a mennyországba, akik "Uram! Uram!"-at kiáltanak.
Keresztyén. Egykor azt mondta nekem, hogy ő is, miként mi, el van határozva, hogy zarándokútra kel; de egész hirtelen megismerkedett egy bizonyos Segítsmagadonnal s ekkor egészen visszavonult tőlem.
Reményteljes. Miután beszélgetésünk róla
(*) Szabadi Bélánál rendre: Gonoszfalva, Tisztesség, Szélkakas. [NF]
folyik, vizsgáljuk meg, miért lehetnek ő és más hozzá hasonlók oly hirtelen hitehagyók.
Keresztyén. Ez igen tanulságos lehet, azonban neked kell megkezdeni.
Reményteljes. Az én nézetem szerint e következő négy okot tehetjük fel:
1) Jóllehet az ilyen emberek lelkiismerete felébredt, de azért mégis változatlan maradt. Ha tehát a vétkük felismerése által támadt félelem kisebbedik, kihal vele a menny utáni vágyakozásuk is, s ismét visszatérnek azon élethez, melyet elhagyni látszottak.
2) Egy más ok meg abban fekszik, hogy szolgai emberfélelem tartja őket hatalmában: mert az emberektől való félelem tőrbe ejt. (Péld 29,25) Jóllehet tehát ők a menny után látszanak lángolni mindaddig, míg a pokol lángja ismét körüllobogja őket, s mihelyt ijedségük kissé lecsendesedett, ismét más gondolatokra jutnak; s úgy gondolkoznak: óvatosoknak kell lenniök, hogy veszélybe ne rohanjanak, hogy mindent (de tulajdonképpen maguk sem tudják, mit) el ne veszítsenek, vagy hogy legalább maguknak, szükségtelen kellemetlenségeket ne szerezzenek. S így a világ martalékaivá lesznek.
3) A szégyen, mely a keresztyénséget kíséri, kőként fekszik útjukban. Büszkék ők s dölyfösek, s a keresztyénség szemeikben csekély s megvetendő. Mihelyt tehát letesznek a pokol s a bekövetkezendő harag miatti félelemről, előbbi útjaikra térnek ismét vissza.
4) A vétkükről való komolyabb elmélkedések elviselhetlenek előttük, jóllehet ennek megtekintése mindjárt az első pillanatban odakergetné őket, hol az igazak menedéket keresnek s biztosságban vannak, mégis, miután a vétek és büntetésre vonatkozó minden gondolatot kerülnek, s így az Isten haragja miatti első félelmet legyőzik, az történik, hogy mindjobban megkeményítik szíveiket, oly utakat választván, amelyeken egyre jobban megkeményednek.
Keresztyén. Csaknem eltaláltad a dolgot, mert mindezek alapja csakugyan a szív és akarat változásának hiánya. Ezért hasonlítanak a bűnbánásra képtelen gonosztevőhöz, ki remeg s reszket a bíró előtt, s szívből látszik bánni bűnét; de ez csak az akasztófa előli félelemből történik, s nem a vétke feletti borzalomból. Az ily embert csak szabadon kell bocsájtani, s mindenki meg fogja látni, hogy ugyanolyan zsivány lesz, mint azelőtt volt; ez azonban nem történhetnék, ha szíve megváltozott volna.
Reményteljes. Miután én már visszaesésük okait felhoztam, most te mutasd ki a rendet s módot, hogy miként történik ez.
Keresztyén. Igen szívesen. Azzal kezdik, hogy Istenről, halálról, ítéletről gondolataikat el igyekeznek vonni. Ezután lassanként elmulasztják magános istenszolgálati gyakorlataikat, aminők a kamrácskájukban való imádkozás, kedvcsapongásaik elleni küzdelem, vétkeiken való őrködés s aggódás. Azután az élő s tüzes keresztyének társaságát elkerülik, majd közömbösek lesznek a nyilvános isten-
tiszteleti gyakorlatok iránt, aminők: Isten igéjének hallgatása s olvasása. Ezek után a hívők egyik vagy másikának ezt vagy amazt hozzák fel, hogy vallásuktól való eltántorodásukat igazolják. Majd meg világias érzelmű, kicsapongó életű s gyönyört kereső emberekkel kezdenek közelebbi összeköttetésbe lépni. Ezután titokban hiábavaló beszélgetésekbe bocsátkoznak, s igen örülnek, ha valakiben, kit jámbornak tartottak, olyasmiket találhatnak, hogy példája után annál kikapóbban járhatnak el. Később csekélyebb vétkeket nyilvánosan, szégyen nélkül követnek el, s végül, ha ily módon megkeményítették magukat, valódi alakjukban mutatkoznak. Így ismét a romlás árjába rohannak, s ha a kegyelem valamely csodája meg nem akadályozza, öncsalódásukban örökre el kell veszniük.