Másnap reggel, midőn felkelt, Istenhez imádkozott s egy darabig gyermekeivel beszélgetett, valaki hangosan kopogtatott az ajtón; ő így szólott
neki: ha Isten nevében jössz, úgy lépj be. Erre mondá a férfi: Ámen, s kinyitván az ajtót: "béke legyen e házon" szavakkal üdvözlé. Erre mondá: Krisztina, tudod-e, miért jövék? Ekkor Krisztina elpirult, reszketett, és szíve égett a tudvágytól, hogy honnan jön, s mi lenne követsége hozzá. A férfi így beszélt: "Nevem Titok, s a magasságban levők között lakom. Ott, ahol lakom, azt beszélik, hogy te vágynál oda költözni, azt is mondják, hogy belátod hibádat, melyet előbb férjed iránt követtél el, amennyiben szívedet útjára nézve megkeményítéd, s e gyermekeket tudatlanságukban megtartottad. Krisztina, az Irgalmas küldött engemet, hogy neked megmondjam, hogy ő az Isten, ki örömest megbocsát, s nem fárad ki a rossz tettek megbocsátásában. Azt is hírül adja neked, hogy meghív, hogy járulj színe elé, s asztalához, s hogy meg akar vendégelni háza bővségével, s atyád, Jákob örökségével. Ott fogod találni Keresztyént, egykori férjedet, más társainak egész csoportjával, kik mindig azon arcot nézik, melynek látása élet; s ők mindannyian örvendeni fognak, ha lépteidet hallják, atyádnak küszöbén."
Krisztina emiatt mélyen megszégyenült lelkében, s arccal a földre borult. A látogató tovább folytatá, s így szólott: "Krisztina, itt egy levél is számodra, melyet férjed királyától hozok." Ő elvevé s felnyitotta, az a legkedvesebb kenetkent illatozott (Énekek éneke 1,3) és aranybetűkkel volt írva. A levél tartalma az volt: a király azt kívánja, hogy ő is úgy cselekedjék,
miként férje Keresztyén, mert ezen az úton érheti el az ő városát, s lakhat örökké, örömben tekintete előtt. Ez a jó asszonyon erőt vett, a így szólt a küldötthöz: "Uram, elviszel-e engem és gyermekeimet magaddal, hogy mi is elmehessünk, a imádhassuk a királyt?"
Erre a küldött így felelt: Krisztina, az édest megelőzi a keserű. Te is, éppen miként
az, ki előtted ment, csak szenvedések közt juthatsz be e mennyei városba. Azért azt tanácslom, kövesd férjed, Keresztyén példáját. Menj a szoros kapuhoz, ott a síkságon túl, mert az a bejárat amaz útra, melyen menned kell, s én sok szerencsét kívánok utadra. Azt is tanácslom, hogy tedd e levelet kebledbe, s olvasd fel magadnak úgy, mint gyermekeidnek, míg könyv nélkül nem tudják. Mert ez azon énekek közül való, melyet mindaddig, míg zarándoklásod e házában vagy, énekelned kell. (Zsolt 119,54) De a második kapunál át kell ezt adnod.
Most láttam álmomban, hogy az öreg úr, míg e történetet elbeszélte nekem, maga is igen elérzékenyültnek látszott. Tovább folytatta s mondá: Krisztina tehát összehívta gyermekeit, s így kezdett hozzájuk beszélni: Fiaim, amint észrevehettétek, rövid idő óta nagy aggodalomban valék lelkemben, atyátok halála miatt; nem mintha szerencséjében kétkedtem volna, mert most már bizonyos vagyok afelől, hogy jól megy dolga. Nagyon aggódtam akkor is, midőn a magam és a ti állapototokat kellőleg meggondoltam, mely, amint biztosan hiszem, nyomorult természetű. Atyátok iránti magamviselete is szomorúságában, lelkiismeretemre nehezedett. Mert nem csak a magam, hanem a ti szíveteket is megkeményítettem iránta, s megtagadtam, hogy vele költözzem a zarándokútra. Mindezen dolgokra való visszaemlékezés megölt volna, ha az utolsó éjjel nincs egy álmom, s ma reggel nem vigasztaltatom meg ez idegentől. Jertek,
gyermekeim, készüljünk fel, s menjünk azon kapuhoz, mely a mennyei országhoz vezet, hogy atyátokat viszontláthassuk, s azon ország törvényei szerint, vele és társaival békében élhessünk.
Ekkor gyermekei, amiatt való örömükben, hogy anyjuk szíve ennyire megváltozott, könnyekben törtek ki. Az idegen pedig elbúcsúzott tőlük, s ők készülődni kezdtek az utazásra.
Azonban, amint ezzel valának elfoglalva Krisztina szomszédnéi közül ketten háza elé jöttek s kopogtattak az ajtón. Ő úgy szólt hozzájuk, miként előbb. Ezen a nők igen elcsodálkoztak, mert ily beszéd hallásához nem voltak szokva s Krisztina ajkairól sohasem hallották. Mégis beléptek, de íme a jó asszonyt, háza elhagyására készülődve találták.
Ők tehát így kezdtek beszélni: "mondd csak, mi célod, szomszédné?"
Krisztina válaszolt s így szólott a nők legöregebbikéhez, kit Félénk asszonynak hívtak: "útra készülődöm." (E Félénk annak leánya volt, ki Keresztyénnel, Nehézség halmán találkozott s rá akarta venni, az oroszlánoktól való félelmében, hogy térjen vissza).
Félénk. Miféle útra?
Krisztina. Hogy férjem után menjek. S erre elkezdett sírni.
Félénk. Nem hihetem, jó szomszédném. Szegény gyermekeid érdekében kérlek, ne döntsd magadat kész veszedelembe.
Krisztina. Nem, gyermekeimnek velem kell jönniük, s nem is akar egy sem közülük elmaradni.
Félénk. Csodálkozom lelkemben, micsoda vagy kicsoda hozhatott e gondolatra.
Krisztina. Ó, szomszédném, tudnád csak, amit én tudok, nem kételkedem, hogy te is velem jönnél.
Félénk. Ej, hát miféle új hírt kaptál, mi szívedet úgy elvonja barátidtól s arra csábít, hogy oly útra menj, melyet senki sem tud?
Krisztina. Férjem elutazása óta, mélyen aggódtam; de különösen mióta "a folyamon túl" ment. De mi legjobban szomorít, az az iránta való kemény magamviselete szenvedése idején. Amellett úgy vagyok, mint ő akkor volt; semmi sem segíthet rajtam, csupán a zarándok útra való menetel. Utolsó éjjel álmodtam, mintha őt látnám. Bár lelkem nála volna! A király színe előtt lakik; asztalánál ül s vele együtt eszik; halhatatlanok társává lőn, s oly házat szereltek fel számára, mellyel össze hasonlítva a föld legszebb palotái is csak szemétdombnak tűnnek. Az ország fejedelme, hozzám is megküldte, ha hozzá akarok menni, a felvétel ígéretét. Küldöttje éppen most volt itt, s nekem egy levelet hozott, mely meghív, hogy menjek. – Ezzel elővette a levelet, felolvasta s kérdé tőlük: mi szólotok most hozzá?
Félénk. Ó, esztelenség, mely téged és férjedet meglepett, ily bajukba rohanni! hisz bizonyosan hallottad már, mi érte férjedet, mondhatni útjára való első lépésekor, amint Makacs szomszédunk
bizonyíthatja, ki vele ment; igen és Hajló is, kik mint okos emberek őrizkedtek tovább menni. Hisz, mi is egymás után hallottuk, mint találkozott az oroszlánokkal, Apollyonnal, a Halál árnyékával s más egyéb borzalmakkal. Nem szabad feledned Hiúság vásárán való veszélyét sem. Mert ha neki mint férfinak, oly rosszul ment dolga, mit tehetsz te, szegény asszony? Gondold meg azt is, hogy e négy szegény teremtés tested és véred. Ha tehát magad oly meggondolatlan lennél is, hogy ráadnád magadat, maradj legalább saját tested gyümölcseinek kedvéért idehaza.
De Krisztina így szólott hozzá: ne kísérts engemet, szomszédné. Ismét kezembe adatott, hogy jutalmat nyerjek s a legesztelenebb nő volnék, ha nem ragadnám meg örömest az alkalmat. S mindazon nehézségek, mikről beszélsz, hogy utamban velük találkozom; távolról sem olyanok, hogy rám nézve elcsüggesztők legyenek; sőt annak bizonyítékai ezek, hogy helyesen cselekszem. "Az édest megelőzi a keserű," s ez az édest annál édesebbé teendi. Azért, mivel nem Isten nevében jöttél házamba, amint mondottam: kérlek, távozzál s ne nyugtalaníts tovább.
Ekkor Félénk szidni is kezdette, s így szólott kísérőjéhez: "Jere Könyörület szomszédné, hagyjuk őt magára, hisz megveti tanácsunkat és társaságunkat. De Könyörület ellenállott s nem tudott oly hamar egy értelemben lenni szomszédnéjével, mégpedig kettős okból: először, szíve Krisztináért lángolt. Ennélfogva így szólott magában: ha szomszédném minden áron el akar menni, egy da-
rabon én is vele megyek s segítek neki. Azután fellángolt szíve, saját lelke miatt is (mert amit Krisztina mondott, benyomással volt az ő kedélyére is). Ezért ismét így szólott magához: még egy darabig beszélgetni fogok Krisztinával, s ha igazságot s életet találok abban, amit mond, szíves örömest vele megyek. Ennélfogva így felelt Könyörület Félénk szomszédnéjének.
"Szomszédné, ma reggel idejöttem veled, hogy Krisztinát meglátogassam. Miután pedig most, mint látod, hazájának örökre istenhozzádot mond, célszerűnek vélem, hogy e derült reggelen még egy ideig vele menjek, s egy darabon segítsek neki." – A másik okról mit sem szólott, hanem magában tartá.
Félénk. Jól van, neked is van kedved esztelenségekre kirándulni, de őrizkedjél annak idejében, s légy okos. Ha kikerültük a veszélyt, akkor azon kívül vagyunk, de ha egyszer benne vagyunk, akkor csak benne vagyunk. Ezzel Félénk asszony ismét hazament; s Krisztina folytatta úti készülődését. De amint Félénk hazaért, elküldött néhány szomszédnéjéért, név szerint Denevérszem asszony, Meggondolatlanság asszony, Könnyelműség asszony és Tudatlan asszonyért. Azonnal amint ezek eljöttek hozzá, készülődött Krisztina szándékolt utazásának történetét nekik elmondani. A következőképpen kezdte meg elbeszélését.
Félénk. Szomszédnéim, ma reggel, kis dolgom lévén, kimentem, hogy Krisztinát meg-
látogassam; s midőn az ajtóhoz értem, tudjátok, amint szokás, kopogtattam. Ekkor ő így kiáltott ki: "ha Isten nevében jössz, lépj be." Én tehát bementem, s azt hivém, hogy minden jól áll. De midőn beléptem, a város elhagyására készülődve találtam őt és gyermekeit. Kérdeztem tehát tőle, hogy mi szándéka volna? S ő röviden elmondotta, hogy elhatározta: miként férje, ő is szintén zarándokútra menjen. Egy álmát is elbeszélte, hogy azon ország királya, ahol férje tartózkodik, meghívó levelet küldött neki, hogy oda menjen.
Ekkor így szólt Tudatlan asszony: hogyan? És hiszed, hogy el fog menni?
Félénk. Természetesen el fog menni, bármi legyen is a vége, s ezt abból hiszem következtethetni, hogy éppen azok, amik miatt én honn maradását javallottam, ugyanis maguk a nehézségek, melyekkel útjában találkozni fog, jelentik ránézve a fő okot arra, hogy útnak induljon. Mert e szavakat intézte hozzám: "az édest megelőzi a keserű, s éppen mert ezt teszi, az édes annál édesebbé lesz."
Denevérszem asszony. Ó, vak és esztelen asszony. Hát nem eléggé intők rá nézve férje szenvedései? Én részemről világosan látom, ha ismét itt lenne, örülne, hogy nincs semmi baja, s soha sem tenné ki magát ismét ennyi veszélynek semmiért.
Meggondolatlan asszony is belevágott, s mondá: csak hadd menjenek az ily képzelgő bolondok a városból! Én a magam részéről örvendek amiatt, hogy megszabadulunk tőlük. Ha ott maradna, ahol lakik, s e gondolkodása mellett megállna, ki élhetne
vele békében? Mert vagy mogorva, vagy kiállhatatlan lenne, s mindig oly dolgokról beszélne, melyeket semmiféle okos ember meg nem hallgathat. Részemről tehát nemigen bánom, ha elmegy. Hadd menjenek, és bár csak jönnének helyükbe jobbak. Soha sem ment jól a világ sora, mióta ily csodálatos bogarak akadtak benne!
Erre Könnyelműség asszony is így beszélt: "hagyjátok félbe, s térjünk át más tárgyra. Tegnap Csintalan asszonynál valék, ahol is oly vígan voltunk, mint a fiatal leányok. Mert mit gondoltok, ki volt ott még énkívülem? Testszerető s még három négy más, Kacér asszony, Tisztátalanság asszony és még többen is egynéhányan." Ott, aztán mulattunk, zenét hallgattunk, táncot láttunk s még egyebeket is. S merem állítani, a háziasszony csodálatosan jól nevelt nőszemély s Csintalan úr éppoly kellemes ember.