47
Értelmező erre előhívta szolgái egyiket, kit Bátorszívűnek neveztek, s megparancsolta neki, hogy öltsön magára kardot, pajzsot és sisakot.
"Vedd magadhoz e leányaimat" – mondá, s vezesd őket a Szépnek nevezett házhoz, hol legközelebbi nyugvóhelyük lesz." Ő előszedte fegyvereit s előttük ment. Értelmező pedig Isten vezérletére bízta őket. A házi kör többi tagjai is néhány jókí-
vánattal bocsátották őket el. Így mentek tovább útjukon s énekelték:
Ó, mily kimondhatatlan kincs az,
Mely általunk láttatott,
S melynek szentsége még soha
Senkire nem bízatott.
A nyugalom csak fokozza
Erőnket a körútra;
Híven s vigyázva tenni, mit
Parancsol az ég ura.
Így elértek egész azon helyig, hol Keresztyén terhe leesett hátáról s a sírba gördült. Itt megállottak s magasztalták Istent. "Most újra visszatér emlékembe" – mondá Krisztina, mit a kapunál mondottak nekünk, hogy ugyanis szóval és tettel bocsánatot fogunk nyerni. Hogy mi a szó, tudniillik az ígéret, már arról tudok valamit; de hogy mit jelent bocsánatot nyerni a tett által s a rend szerint, hogy miként nyerethetik meg, te tudod bizonyosan, édes uram; tehát ha úgy tetszik, mondj nekünk erről valamit."
Bátorszívű. Egyedül a tett általi bocsánat olyan, mely egy más által szereztetik meg annak számára, kinek arra szüksége van. Nem a személy által, kinek bocsánat jut részül, hanem a rendtartásban mondatott meg néktek, hogy miként nyerte meg. Így neked, Könyörületnek s a gyermekeknek, másvalaki által jutott részül a bocsánat, vagyis az által, ki a kapun bebocsájtott benneteket. Ő azonban két úton szerezte meg, mert betölté az igazsá-
got, hogy igaztalanságtokat elfedje, s kiontá vérét, hogy tisztára mosson attól benneteket.
De a bocsánat eszközléséért valamit díj gyanánt kell Istennek fizetni, s valaminek készen kell lenni számunkra, amivel befednek bennünket. A bűn Isten igazságos törvénye szerinti ítéletének adott át bennünket. Előbb ez ítélet alól kell felmentetnünk, a bocsánat útján, amennyiben váltságdíj fizettetik a kihágásokért, miket elkövettünk, s ez Urunk vére által történik, ki helyetekbe lépett s meghalt a ti kihágásaitokért. Így megváltott vérével benneteket gonoszságaitoktól, s fertőztetett s tisztátalan lelkeiteket igazságával fedte el (Róm 8,34). E tett okából Isten kegyelmesen megy el előttetek, s nem fog meglátogatni bennetek, midőn eljövend ítélni e világon.
Krisztina. Ez felséges. Most már látom: tanulhattunk abból valamit, hogy szóval és tettel bocsánat biztosíttatott számunkra. Édes testvérem legyünk rajta, hogy ezt el ne veszítsük ismét gondolatunkból, s ti, édes gyermekeim, szintén tartsátok meg pontosan. De édes Uram, nem ez volt-e, mi a jó Keresztyénnek válláról a terhet leejté, s ami feletti örömében háromszor felugrott?
Bátorszívű. Igen, az ebben való hit szakítá ketté a kötelékeket, melyek semmi egyéb úton fel nem oldoztathattak volna, s ez azért történt, hogy annak erejéről bizonyságot adjanak neki, amiért is terhét egész a keresztig hordania kellett.
Krisztina. Mindjárt gondoltam, mert jóllehet szívem előbb is könnyű s vidám volt; de most
tízszeresen könnyebb s vidámabb. S azután mit magamban tapasztaltam, bármily csekély is eddig arról való tapasztalatom, meg vagyok győződve afelől, hogy ha most a világ legterheltebb embere volna is itt s látna és hinne, miként én most, akkor szíve még vidámabb s biztosabb lenne.
Bátorszívű. Terhünkre nézve nemcsak vigasztalást s könnyebbülést nyerünk, ennek látása s átgondolása által, hanem ezáltal a szívélyes szeretet is fellángol bennünk. Mert ki volna olyan, ki csak egyszer is meggondolta, hogy bocsánatot nemcsak ígéretben, hanem tettel is nyerhet, aki szíve mélyéből meg ne indulna az ily felszabadítási módra s azért ki ezt számára kieszközölte?
Krisztina. Ó, valóban, szívem vérzik, ha arra gondolok, hogy ő értem vérezett. Ó, kegyelemteljes! Ó te, Üdvözítőm! Te bírhatsz engemet, te váltottál meg engem teljesen és tökéletesen, te tízezerszerte többet fizettél értem, mint amennyit érek. Nem csoda, hogy ez férjem szemeit könnyben füröszté, s lépteinek szárnyakat adott. Ó, mily örömest vitt volna pedig magával! Ó, én nyomorult, hogy egyedül hagytam őt menni. Ó, Könyörület, bár itt volnának szüleid, igen, és Félénk asszony is! Ó, szívemből óhajtanám, hogy Ledér asszony most itt volna. Szívük bizonyosan megindulna; s sem az egyik félénksége s sem a másik kedvcsapongásai nem volnának képesek őket ismét hazaűzni s nem jó zarándokká tenni.
Bátorszívű. Most az érzelmek melege közt beszélsz. Véled-e, hogy mindig így lesz nektek?
Amellett ez nem jut mindenkinek részül, még azok mindnyájának sem, kik Jézusodat vérzeni látták. Némelyek ott állottak, s látták szívéből vérét a földre omolni; s mégis oly hidegek valának, hogy ahelyett, hogy jajveszékeltek volna, inkább kigúnyolák őt, s ahelyett, hogy tanítványai lettek volna, megkeményíték iránta szívüket. Minden, amit éreztek, leányaim, egy különös mennyei befolyás folytán történik, annak vizsgálása által, amiről veletek előbb beszéltem. Emlékezzetek a mondottakra, hogy a kotló közönséges szólása nem szolgál jeladásul csibéinek. Ezt tehát egy különös kegy folytán bírjátok.
Láttam most álmomban, hogy tovább mentek, míg azon helyre értek, hol Együgyűség, Restség s Vakmerőség feküdt és aludt, midőn Keresztyén mellettük elhaladt. S íme: vasra akasztva függtek, kissé más oldalra dőlve.
Ekkor kérdé Könyörület vezetőjüket: ki ez a három? s miért akasztattak fel?
Bátorszívű. Gonosz emberek voltak ők, kiknek semmi kedvük sem volt, hogy zarándokok legyenek, s amennyire csak tudtak, másokat is akadályoztak ebben. Maguk restek és tudatlanok valának, s ha valakit rábeszélhettek, azt is azzá tevék, s amellett arról is biztosíták, hogy végre jól fog menni dolguk. Midőn Keresztyén mellettük ment el, aludtak, s most íme, ott függenek.
Könyörület. De bírtak-e valakit magukkal egy értelemre hozni?
Bátorszívű. Igen, nemcsak egyet csábítottak
el. Ott volt Csalút, kit pártjukra vontak. Egy Rövidlélegzetűt, Szívtelent, Csapodárt és Álmost, s egy ifjú Tompaeszű nevű nőt is letérítettek az útról nyomdokaikra. Uratokról is gonosz hírt terjesztettek, amennyiben elhitették az emberekkel, hogy Ő egy keményszívű kényúr. A szent földről pedig azt a hírt terjesztették el, hogy félig sem oly jó, mint ahogy előadják. Szolgáit gyalázni kezdették, s azok legjobbjait tolakodó nyugtalan főknek s oly embereknek nevezék, kik mindenbe beleártják magukat. Azután Isten étkét léha hüvelynek, gyermekei vigasztalását képzelődésnek, a zarándok munkáit s fáradságait haszontalan tücsköknek szokták nevezni.
Krisztina. No, ha ilyenek voltak, úgy nem sajnálom őket. Csak azt kapták meg, amit megérdemeltek, s úgy vélem jó, hogy ily közel függenek az országúthoz, hogy mások lássák s intve legyenek. De nem lett volna-e jó, ha gaztetteik vas- vagy fatáblára jegyeztetve, itt, hol gonoszságaikat végrehajtották, mintegy intésül kifüggesztettek volna.
Bátorszívű. Hisz úgy van, amint könnyen észreveheted, ha kissé közelebb mégy a falhoz.
Krisztina. Nem, nem, hadd függjenek, s enyésszék el nevük, s tetteik tanúskodjanak mindörökké ellenük. Nagy kegy reánk nézve, hogy előbb kellett meghalniok, mint mi ide jöttünk. Ki tudja különben, mit tettek volna ily szegény nőknek, aminők mi vagyunk? – E beszédet dalra változtatva éneklé:
Így, mindhárman hát csak függjetek itt!
Rémítve az igazság ellenit,
S reszkessen, – mert mind ily rút halált hal,
Ki hű zarándokot veszélybe csal. –
Fuss, ó, kedves társ! az oly gonosztól,
Ki hű zarándokot gyaláz, mocskol.
Így mentek tovább, míg Nehézség halmának lábaihoz értek, hol hű kísérőjük, Bátorszívű ismét alkalmat vett magának, hogy elmondja, mi történt itt, midőn Keresztyén ezúton haladt. Először is a forráshoz vezette őket: "látjátok," mondá, "ez azon forrás, melyből Keresztyén ivott, mielőtt e halomra felment volna. Akkor még világos és tiszta vala, de most meg van azok lábai által fertőztetve, kik nem örömest veszik, hogy a zarándokok itt szomjukat enyhítik." De miért ily irigyek, mondá Könyörület. Különben azért majd megy, válaszolt a vezető, ha egy tiszta, jó edénybe merítik, az iszap leülepszik a fenékre, s a víz megtisztultan jön fel." Így tettek tehát Krisztina s kísérői is. Merítettek egy agyagedénybe, s addig állni hagyták, míg a piszok a fenékre nem szállt, ekkor ivának.
Ezután megmutatta nekik a domb lábánál levő két mellékutat, melyen Betűrágó és Hízelgő elveszett. "Veszélyes utak ezek" mondá, "s ketten vesztek el rajta akkor is, midőn Keresztyén itt haladt el. S jóllehet amint láthatjátok, láncokkal, cölöpökkel s árokkal vannak elzárva, mégis sokan akadnak, kik inkább veszélybe rohannak, semhogy a dombon keresztül a bajosabb úton haladjanak.
Krisztina. "A hitetlenek útja kemény (Péld 13,15)." Csoda még az is, hogy ez útra el tudnak jutni, anélkül, hogy nyakukat kitörnék.
Bátorszívű. Mégis meg merik tenni, s ha véletlenül valamikor, a Király szolgái közül egyik vagy másik észreveszi őket s rájuk kiált, hogy nem jó úton járnak, s kérik őket, hogy magukra vigyázzanak, akkor rendesen gúnyos választ adnak nekik s így szólanak: "A szót, mellyel szóltál nékünk az Úr nevében, nem akarjuk tőled hallani; hanem kétség nélkül azt cselekesszük, ami kiszármazott a mi szánkból (Jer 44,16.17)." Ha pontosabban körülnéztek, látni fogjátok, hogy ezen utak nemcsak e cölöpök, árkok s láncok által vannak úgy elkészítve, hogy vigyázatra intenek, hanem egészen be is vannak kerítve, s mégis azt az utat választják.
Krisztina. Tunya érzelműek, kerülik a vesződést, a kapaszkodón felfelé menni nem tetszik nekik. Rajtuk teljesedésbe megy: "a restnek útja olyan, mint a tövises sövény (Péld 15,19)." Igen, inkább hálóba mennek, semhogy e dombnak s a szent városba vezető további útnak nekimennének.
Erre kezdtek a dombon felhaladni, de mielőtt felérkeztek volna, Krisztina igen nehezen lélegzett, s mondá: "valóban e domb erős lélegzésbe hozza az embert. Nem csoda, ha azok, kik előtt kényelmük kedvesebb, mint lelkük üdve, kellemesebb utat választanak maguknak." Könyörület pedig mondá: "le kell ülnöm," s a legfiatalabb gyermek sírni kezdett. "Jertek, jertek!" mondá Bátorszívű,
"ne üljetek le itt, mert csak kissé távolabb van a Király lugasa." Ekkor megfogta a kisfiú kezét s odavezette.
Midőn a lombsátorhoz értek, siettek leülni, mert mindnyájan fel voltak hevülve s kimerülve. "Mily üde e nyugalom a fáradtaknak (Máté 11,28)," így szólt Könyörület, s mily jó a mi Királyunk, hogy ily nyugvó helyeket készít zarándokainak. E lombsátorról már sokat hallottam, de azelőtt soha sem láttam. De itt vigyázzunk, nehogy elaludjunk, mert ezt szegény Keresztyén is drágán fizette meg, amint nekem mondották."
Ekkor mondá Bátorszívű a kicsinyeknek: "nos, édes gyermekeim, hogy vagytok? miként gondolkoztok most arról, hogy a zarándokútra keltetek?" "Uram," mondá a legkisebbik, "lélegzetem csaknem elmaradt, de köszönöm, hogy szükségemben segítségemre valál. S most emlékszem már arra, mit anyám mondott, ugyanis: az éghez vezető út meredek, mint a létra, a pokolba vezető út ellenben hirtelen lemegy. De mégis inkább óhajtok a létrán életbe felmenni, mint a hegyről le a halálba."
Ekkor mondá Könyörület: "de a példabeszéd azt mondja: könnyű a lejtőn lefelé menni."
"Ó," felelé Jákob (így nevezték), "azt hiszem, majd eljön a nap, midőn a lejtőn lemenni a legnehezebb út leend." – Te jó gyermek vagy, mondá a mester, jól feleltél neki. – Ekkor Könyörület mosolygott, a gyermek pedig elpirult.
Jertek, mondá Krisztina, nem akartok-e egyet falatozni‚ hogy szátokat édesítsétek, míg
kipihenitek magatokat? Itt van nálam egy darab gránátalma, mit Értelmező adott, midőn ajtajánál voltunk egy darab lépes mézzel s egy kis üveg szeszes itallal együtt. Mindjárt gondoltam, hogy ilyesmi lehet, mondá Könyörület, mert félrehívott. – Igen, ezt tevé, mondá a másik. De amint mindjárt kezdetben mondottam neked, úgy legyen, minden jóban részesülj, mit én kapok, mert szabad elhatározásból lettél útitársammá. – Adott tehát nekik is. Ők evének, úgy Könyörület, mint a gyermekek. Édes uram, így szólt Krisztina Bátorszívűhöz, nem akarsz-e velünk tartani? Ő azonban felelé: "ti vándorútra keltek, s én azonnal visszatérek. Egészségtekre váljék nektek. Én otthon mindennap élvezem." Midőn már ettek, ittak s kissé hosszasabban csevegtek, vezetőjük így szólott hozzájuk. A nap eltelik, ha jónak vélitek, keljünk útra. Ők tehát felkeltek s a kis gyermekek elöl mentek. Krisztina azonban ott feledé üvegét. "Mint eshetik ez, uram?" A vezető így felelt: "részint alvásból, részint feledékenységből történik; némelyek alusznak, midőn ébren kellene lenniük, mások felednek, midőn emlékezniök kellene. Csupán ez okból történik, hogy egy vagy más zarándoknak a nyugvóhely egy vagy más részben veszedelmére van. Zarándokoknak ébereknek kellene lenniük s legnagyobb élvezetük közben is eszükbe kellene jutnia, hogy mit kaptak eddig. De ezt feledve, örömük gyakran könnyre s napfényük esőre változik. Jusson eszetekbe a történet, mely Keresztyént itt érte.