Midőn azon helyre értek, hol Bizalmatlan és


57

Félénk Keresztyénnel találkozott, s az oroszlánoktól való félelmükben rá akarták venni, hogy térjen vissza; egy emelvényformát vettek észre, s azon az útra szolgálva egy nagy lapot verses felirattal, s azok megemlítésével, miért lett ez emelvény e helyre építve, következőképpen:

Jól őrizd szíved s nyelvedet,
Ki ezen helyre jössz;
S válaszd azt, mi üdvre vezet,
Másként veszélybe dőlsz.

A versek alatt e szavak állottak: "ez emelvény azért építtetett, hogy azon olyanokat büntessenek meg, kik félénkségből vagy zarándokútjukban nem bízva visszafordulnak. Ugyancsak itt Bizalmatlannak és Félénknek nyelvét tüzes vassal megégették, mert Keresztyént akadályozni akarták zarándoklásában".

Ekkor így szólott Könyörület: "Uram az én lelkemet szabadítsa meg a hamisságszóló ajaktól és a csalárd nyelvtől. Mit ád tenéked vagy mivel gazdagít meg tégedet a csalárd nyelv (Zsolt. 120,2.3)?"

Így mentek tovább, míg nem észrevették az oroszlánokat. Bátorszívű erős ember volt, s azért még egy oroszlántól nem félt. Midőn azonban közel értek az oroszlánokhoz a gyermekek, kik előbb elöl mentek, inkább háta mögé húzódtak, s azért visszavonultak, félvén a hatalmas állatoktól. Erre vezetőjük mosolygott, s mondá: "miként mentek elöl, gyermekeim, ha nincs semmi veszély, s hogy húzódtok vissza, mihelyt az oroszlánok mutatkoznak?"


58

Bátorszívű most kihúzta kardját azon szándékból, hogy a zarándokoknak az oroszlánok dacára szabad utat nyisson. Ekkor hirtelen egy ember tűnt elő, ki, mint látszott, az oroszlánoknak szándékozott segíteni. A zarándokok vezetőjéhez így szólott: Mi hoz benneteket ide? – Az ember a Düh vagy Vérember nevet viselte, mert a zarándokokat megölé; s az óriások nemzetségéből való volt.

Bátorszívű. E nők és gyermekek zarándokútra keltek, s ez az út, melyen haladniok kell s haladni fognak, te s az oroszlánok dacára.

Düh. Ez nem az ő útjuk, s nem is fognak rajta haladni. Eljöttem ebben őket megakadályozni és az oroszlánokat segíteni.

S valóban az oroszlánok borzasztósága, s annak dühös viselete miatt, ki azokat segíté, az úton rövid idő óta kevesen jártak, s az csaknem teljesen be volt fűvel nőve.

Ekkor így szólott Krisztina: "Jóllehet pusztává lettek az utak és az úton járóknak serege keringő utakon járt; de nem így volt, midőn én felkelék – mígnem felkelék mint anya Izráelben (Bírák 5,6.7)".

Ekkor Düh megesküdött az oroszlánokra, hogy úgy fog történni – s parancsolta nekik, hogy csak táguljanak onnan, mert úgysem fognak keresztül mehetni. De vezetőjük megtámadta először Düht, s kardját oly erősen érezteté vele, hogy visszavonulásra kényszeríté.


59

Ekkor Düh így szólott: saját birtokomon és földemen akarsz meggyilkolni?

Bátorszívű. Ez az út, hol te oroszlánjaidat lesbe állítod, a Király országútja, és e nők s gyermekek, bármily gyöngék legyenek is, még tőled s állataidtól bántatlanul fognak átmenni. Ezzel ismét egy súlyos csapást mért reá, ami térdre ejté. E csapással sisakját is kettétörte, s a következővel levágta karját. Ekkor az óriás oly rettentőn felordított,


60

hogy a nők összeborzadtak, s mégis örültek, hogy a földön látták vonaglani. Most az oroszlánok láncokon lévén magukban, mit sem tehettek. Midőn az öreg Düh meghalt, így szólt Bátorszívű a zarándok nőkhöz: "jertek, most kövessetek engem, s az oroszlánoktól nem fogtok semmi bántódást szenvedni." Ezért odamentek, s a nők reszkettek, midőn előttük haladtak el, a gyermekek pedig úgy néztek ki mint a halál; azonban minden baj nélkül haladtak el előttük.

Midőn észrevették a Kapus házikóját, csakhamar el is értek oda, s annál sebesebben haladtak, mert veszélyes ott éjjel utazni. Midőn tehát a kapuhoz érkeztek, a vezető kopogtatott, s a Kapus mondá: ki van itt? – de a vezető felelé: én vagyok, megismerte hangját s lejött (mert a vezető, mint a zarándokok kalauza, már előbb is gyakran jött oda). Ő tehát kinyitotta a kaput, s midőn a vezetőt meglátta, mert a nők háta megett állottak, így szólott: Ej, Bátorszívű, mi járatban vagy ily késő éjjel? – Néhány zarándokot vezettem ide, mondá ő, kiknek uram parancsára itt kell meghálniok. Valamivel előbb is itt lettem volna, ha az óriás ellent nem áll. De hosszú s fáradságos küzdelem után leütöttem, s a zarándokokat szerencsésen idehozám.

Kapus. Nem akartok bejönni s reggelig itt maradni?

Bátorszívű. Nem, még ez éjjel vissza akarok térni uramhoz.

Krisztina. Ó, jó uram, nem is tudom mint váljunk meg tőled. Te oly hű, oly szeretetteljes vol-


61

tál irányunkban, oly bátran küzdöttél értünk, oly bölcs tanácsokat adál, hogy irántunk való jóságodat soha sem fogom feledni.

Könyörület. Ó, csak utazásunk célpontjáig élvezhetnők kíséretedet! Hogy lehessen oly szegény nőknek, aminők mi vagyunk, oly fáradságos úton, mint ez, barát és oltalmazó nélkül megmaradni?

Ekkor mondá Jákob, a legifjabb gyermek: "Ó, uram, állj rá kérelmünkre, hogy velünk jöjj s bennünket segíts, mert mi oly gyengék vagyunk s az út oly veszélyes.

Bátorszívű. Én uram szolgálatában állok. Ha ő rendeli, hogy végig kísérőtök legyek, akkor szívesen szolgálatotokra állok. De ebben mindjárt az elején hibáztatok: mert amint parancsolta, hogy ennyire kísérjelek el, kérnetek kellett volna őt, hogy végig engedjen kísérnem benneteket, s ő meg is engedte volna. De most el kell távoznom. És így Isten veletek, jó Krisztina, Könyörület s kedves gyermekek.

Erre kérdezte Éber, a kapus Krisztina hazáját s rokonságát, s ő mondá: "én Romlás városából jövök; özvegy vagyok, férjem meghalt, neve volt Keresztyén a zarándok." "Hogyan," szólott a Kapus, "férjed volt?" igen, mondá a nő, és ezek itt gyermekei. Ez itt (Könyörületre mutatott) földijeim egyike. Ekkor meghúzá a Kapus a harangot, mint ily esetekben szokta, s a szolgálók egyike, Alázat az ajtóhoz jött. "Eredj" – mondá neki a Kapus, "s jelentsd odabenn, hogy Krisztina, Keresztyén neje és gyermekei, zarándok-


62

útjukon ide érkeztek." Ő bement és jelentette. Alig hogy a leány kiejté e szót, ó, mily vígan csoportosultak össze! Mind odasiettek a Kapushoz, mert Krisztina még az ajtónál állott. Ekkor a legelőkelőbbek közül néhányan így szólottak hozzá: "jöjj be, Krisztina, te ama jó ember felesége, jöjj be, lépj be, te Úr áldottja, mindazokkal együtt, kik veled vannak. Belépett s kísérői követték. Csakhamar egy nagy szobába vezették őket, hol felszólíták, hogy üljenek le, s előhívták a ház urát a vendégek látására s üdvözletére. Midőn ez előjött s megtudta, hogy kik ők, csókkal üdvözlé őket s mondá: "Isten hozott, ti Isten kegyelmének edényei, Isten hozott hozzánk, hű barátaitokhoz."

De mivel már késő volt, a zarándokok pedig az úttól fáradtak s az oroszlántól és óriástól való félelem miatt nagyon izgatottak valának, minél előbb nyugalomra menni kívánkoztak. "Nem" – mondák a háziak – "előbb frissítsétek fel magatokat egy kevés eledellel. Mert ők a hozzátartozókkal együtt egy bárányt készítettek számukra (2Móz 12,3.21. Ján 1,29). Mert a Kapus már előbb hallotta jöttüket s a bentlevőknek jelentette. Miután ettek s imájukat dicsénekkel befejezék, ismét nyugalomra menni kívántak. "De ha oly merészek lehetünk választani," mondá Krisztina, "engedjetek bennünket ugyanazon szobában hálni, hol férjem aludt, midőn itt volt. Felvezették tehát őket oda, s mindnyájan egy szobában feküdtek. Midőn már lenyugodtak, Krisztina és Könyörület még egy darabig beszélgetett együtt a tapasztaltakról.


63

Krisztina. Nehezen hittem volna, midőn férjem útra kelt, hogy valaha utána fogok menni.

Könyörület. S azt még kevésbé, hogy ugyanazon ágyban és szobában hálj, melyben ő.

Krisztina. Ó, és azt legkevésbé, hogy még valaha örömmel láthassam arcát, s Urát Királyát vele együtt imádhassam, amint most hiszem és reménylem, hogy történni fog.

Könyörület. Csitt, nem hallasz valami zajt?

Krisztina. Igen, azt hiszem, azon örülve, hogy mi itt vagyunk, zenélnek.

Könyörület. Csodálatos zene a házban, zene a szívben s zene az égben is, azon örülve, hogy mi itt vagyunk.

Csakhamar elaludtak. Reggel, midőn felébredének, mondá Könyörületnek Krisztina: Mi lelt, hogy ma éjjel álmodban nevettél? Azt hiszem, valamit álmodtál!

Könyörület. Igen, éspedig kedves álmot. De tudod bizonyosan, hogy nevettem?

Krisztina. Igen, és szívből, de kérlek, beszéld el álmodat!

Könyörület. Álmomban úgy tetszett nekem, mintha egyes-egyedül ülnék egy elhagyott helyen s siratnám szívem keménységét. De nem sokáig ültem így, s úgy tetszett, mintha sokan gyülekeztek volna össze körülöttem, hogy engem lássanak, s hallják, amit mondok. Én azonban tovább jajveszékeltem szívem keménysége felett. Ezen néhányan közülük nevetni kezdtek, mások esztelen nőnek nevezének, s végül megint mások ide-oda kezdtek ta-


64

szigálni. Ezalatt úgy látszott nekem, mintha feltekintve, valakit szárnyakon látnék hozzám sietni. Egyenesen felém jött s mondá: "Könyörület, mi bajod van?" midőn panaszomat hallá, így szólott: Béke legyen veled. Kezével a könnyeket is letörlé szemeimből, s ezüstbe és aranyba öltöztetett. Nyakamba láncot, füleimbe függőket s fejemre egy szép koronát tett (Ezék 16,8-12). Ekkor megfogta kezemet s mondá: Könyörület, kövess! Ő felemelkedett s én követém, míg egy aranyos kapuhoz ért. Ekkor kopogtatott, s midőn belül felnyitották, a férfi bement s én követtem, fel egy trónushoz, melyen valaki ült s így szólott hozzám: Isten hozott, leányom. A hely fényes és sugárzó volt, mint a csillag, vagy inkább mint a nap, – nekem úgy tetszett, mintha férjedet is láttam volna ott, s ekkor felébredtem álmomból. De csakugyan nevettem?

Krisztina. Hogy nevettél-e? Igen, és ezt méltán tehetted, midőn így felemeltetni láttad magadat. Mert, hogy kimondjam, csakugyan jó álom volt, s amint első felét igaznak találtad, úgy végül második részét is igaznak fogod találni: "álom által, mikor nagy álom száll az emberekre, akkor megjelenti az embereknek fülükben és az ő tanítását azoknak szívében megpecsételi" (Jób 33,14.15). Nem kell ébren lennünk, hogy beszélhessünk Istennel, meglátogathat s hallathatja hangját álmunkban is. Gyakran ébren van szívünk, ha magunk alszunk is – ő Isten, beszélhet ahhoz akár szóval, akár jelek és képek által csakúgy, mintha ébren volnánk.

Könyörület. Igen, magam is örülök álmom-


65

nak, mert azt hiszem, rövid időn beteljesedve fogom látni, amikor majd igazán jóízűen nevethetek.

Krisztina. Azt hiszem, már nagyon is itt az ideje, hogy felkeljünk s utána nézzünk, hogy mi a teendőnk.

Könyörület. Kérlek, ha meghívnak, hogy egy darab ideig maradjunk, fogadjuk el meghívásukat. Annál örömestebb maradnék itt egy ideig, hogy a szüzekkel közelebbről megismerkedhessünk. Úgy tetszik nekem, hogy Okosság, Jámborság s Szeretet magaviseletükre nézve igen kedvesek s tiszteletreméltók.

Krisztina. Majd meglátjuk, mit tesznek.

Midőn fenn és készen voltak, lementek s kérdezték tőlük, hogy aludtak.

Könyörület. Nagyon jól, ily üdítő éjjelt soha életemben nem töltöttem.

Erre így szólt Okosság és Jámborság: Ha arra határozzátok magatokat, hogy egy darabig itt maradjatok, akkor használjátok azt, mit e ház nyújthat.

Igen s teljes szívünkből, mondá Szeretet.

Ők beleegyeztek, s körülbelül egy hónapig vagy tovább is ott maradtak, s nagyon sokat tanultak egymástól.

Okosság most látni akarta, mint nevelte Krisztina gyermekeit, s engedelmet kért, hogy kikérdezze őket, mit ő örömest megengedett. Erre a legifjabbal, Jákobbal kezdte meg.

Okosság. Jer Jakab, meg tudod-e nekem mondani, ki teremtett téged?

Jakab. A szent, három-egy igaz Isten.


66

Okosság. Kedves fiam, és meg tudnád mondani, ki szabadított meg?

Jakab. Az Atya, Fiú és Szentlélek Isten.

Okosság. Ismét jól van. De miként szabadit meg téged az Atya Isten?

Jakab. Krisztusban való kegyelme által.

Okosság. S mint ment meg téged a Fiú Isten?

Jakab. Igazsága, szenvedései, halála és feltámadása által.

Okosság. De miként szabadít meg a Szentlélek?

Jakab. Felvilágosítása, megújítása s megtartása által.

Ekkor Okosság így szólott Krisztinához: "Dicsérnünk kell téged, hogy gyermekeidet így neveléd fel. Valóban felesleges a többieknek feltenni e kérdéseket, miután a legifjabb is ily szépen megfelelt reájuk. Ezért az ezután következő legifjabbhoz fordulok."

Okosság. Jer József (így nevezték), kikérdezzelek-e?

József. Szívesen veszem.

Okosság. Mi az ember?

József. Eszes teremtmény, kit Isten teremtett, mint testvérem mondá.

Okosság. Mit értünk a megváltás alatt?

József. Azt, hogy az ember, ki a vétek által fogság és a nyomor bizonyos helyzetébe jutott, ebből megszabadul.

Okosság. Mit kell azalatt érteni, hogy a háromság vált meg?


67

József. Az, hogy a vétek oly nagy és hatalmas zsarnok, hogy senki sem menthet meg körmei közül, egyedül az Isten, és hogy Isten oly szeretettel s jósággal viseltetik az emberek iránt, hogy valóban megmenti őket e nyomorult helyzetből.

Okosság. Mi az Isten célja, midőn az elveszett embereket megmenti?

József. Nevének, kegyelmének s igazságának megdicsőítése s teremtményeinek örökös üdve.

Okosság. Kik azok, akiket megvált?

József. Akik megváltását elfogadják.

Okosság. Derék fiú. Anyád helyesen oktatott, József, s te figyeltél arra, amire tanított.

Erre így szólott Okosság, Sámuelhez, a második fiúhoz: Jer, kikérdezzelek téged is?

Sámuel. Igen, ha neked úgy tetszik.

Okosság. Mi a menny?

Sámuel. A legnagyobb boldogság helye, állapota, mert Isten lakozik benne.

Okosság. Mi a pokol?

Sámuel. A legnagyobb boldogtalanság helye és állapota, mert a vétek, az ördög és a halál lakhelye.

Okosság. Miért szeretnél a mennybe jutni?

Sámuel. Hogy Istent szakadatlanul láthassam s szolgálhassam, hogy Krisztust láthassam és örökké szerethessem; hogy a Szentlélek teljességét elnyerhessem, mit itt semmi áron sem élvezhetek.

Okosság. Te is jól tanultál, gyermekem. – Most a legöregebb, Máté nevűhöz fordult, s őt is kikérdezé.


68

Okosság. Azt kérdem tőled, volt e valakinek létele Isten előtt vagy tőle függetlenül?

Máté. Nem, mert Isten örökkévaló, s rajta kívül nincs semmi, mi az első nap kezdete előtt létellel bírt volna. "Mert hat nap alatt teremté Isten a mennyet, földet és tengert s mindent, mik azokban vannak".

Okosság. Mit tartasz a bibliáról?

Máté. Hogy az Isten szent igéje.

Okosság. Nincs-e abban semmi olyas írva, amit meg nem értenél?

Máté. Igen, nagyon sok.

Okosság. Mit teszel akkor, ha olyan helyeket találsz benne, miket meg nem értesz?

Máté. Azt gondolom, hogy Isten okosabb mint én. Kérem is őt, hogy mindazt megértenem tanítsa, amiről tudja, hogy most üdvömre szolgál.

Okosság. Mit tartasz a halottak feltámadásáról?

Máté. Azt hiszem, ugyanoly természettel fognak feltámadni, mint aminővel eltemettetének, csakhogy elenyészhetetlenül. S ezt két okból hiszem. Először, mert Isten megígérte, s másodszor, mert meg is teheti.

Erre szólott Okosság a gyermekekhez mindnyájukhoz: "Ezentúl is figyelnetek kell anyátokra, mert még többre is taníthat benneteket. Figyelmeseknek kell lennetek minden jókra, miket másoktól hallhattok; mert javatokra hasznos dolgokat mondanak. Gondosan ügyeljetek arra is, mire menny és föld tanít benneteket; de különösen legyetek fá-


69

radhatatlanok azon könyv vizsgálásában, mely atyátokat is a zarándokéletre indította. Míg itt vagytok, én is örömest tanítalak a magam részéről benneteket arra, amit tudok, s örömmel fogom venni, ha oly kérdéseket tesztek fel elibém, amik istenes épülésetekre szolgálnak.