Midőn a zarándokok körülbelül egy hétig tartózkodtak ezen helyen, Könyörület látogatást fogadott el valakitől, ki hajlammal látszott iránta viseltetni. Neve Vidám volt, művelt ember, s a vallásra is sokat adott, de még többet a világra. Kétszer, sőt többször is eljött, s Könyörületnek szerelmet vallott.
Könyörület pedig szép ábrázatú s így annál vonzóbb volt. Jelleme fáradhatatlan munkásságban állott, s ha a maga részére nem kellett dolgoznia, akkor mások számára készített ruhákat s öltözékeket, s ezeket a nincsteleneknek ajándékozta el. Miután tehát Vidám úr nem tudta, hogy hova s mire fordítja, amit dolgozott, igen meg vala azáltal nyerve, hogy Könyörületet henyélve soha sem találta. "Meg vagyok győződve, hogy jeles háziasszony," gondolá magában.
Midőn legközelebb ismét eljött, rendes dolgánál találta, ruhák varrásánál a szegények számára. " Hogyan" – mondá "mindig munka mellett?" – "Igen" – válaszolá – "vagy magam, vagy mások száméra." "És hát körülbelül mennyit kereshetsz egy nap?" – "Ezt" – mondá – "azért teszem, hogy gazdag legyek jó cselekedetekben, hogy kincset szerezzek magamnak, mintegy jövendőre való jó fundamentumot, hogy el-
vegyem az örök életet (1Tim 6,18)." "Hogyan?" – mondá – "És mit teszel ezzel?" – "Felöltöztetem a mezteleneket." – Erre azonnal elsötétült ábrázatja. Nem jött ismét a házhoz. S midőn okát kérdezték, azt mondta, Könyörület szép leány, de nagyon fonák elvei vannak.
Midőn Könyörületet otthagyta, így szólott Okosság: "Nem megmondtam-e előre, hogy Vidám úr csakhamar itt fog hagyni? sőt még majd rossz híredet is terjeszti; mert dacára a vallásra való igényeinek s Könyörület iránti látszólagos szeretetének, mégis csak Könyörület és ő oly eltérő kedélyűek, hogy azt hiszem, soha sem fognak összeegyezni."
Könyörület. Már előbb kaphattam volna férjet, jóllehet senkinek sem szólottam róla semmit, de elveim egynek sem tetszettek, habár személyemen semmi ócsárolni valót nem találtak. Ezért nem tudtam velük megegyezni.
Okosság. Könyörületre napjainkban nem sokat adnak, hacsak nevére nem. Az elvekből származó gyakorlattal kevesen akarnak foglalkozni.
Könyörület. Ám jó, ha senki sem akar engem bírni, akkor szűzen fogok meghalni, vagy elveim helyettesítsék férjemet. Mert én meg nem változtathatom természetemet, s arra el vagyok határozva, hogy nem tűröm addig, míg élek, hogy olyat bírjak, ki mindig ellenszenvet ébreszt bennem. Van egy Jóltevő nevű testvérem, ki egy ily szűkkeblűvel lépett házassági frigyre, de soha sem bírtak kijönni együtt. De mivel testvérem el-
határozta, hogy tovább is úgy tesz, amint megkezdette, hogy ti. jót tesz a szegényekkel, előbb férje nyilvánosan rossz hírbe hozta, s azután kitaszítá házából.
Okosság. S mégis megtartotta hitét, nemde?
Könyörület. Igen, annyira-amennyire és úgy, amint a világ most tele van olyféle hívőkkel; de nekem egyikőjük sem kell.
Ez időben Máté, Krisztina legöregebb fia beteg lett, s sokat kellett neki szenvedni; mert beleiben nagy kínokat érzett, úgyhogy néha-néha úgy érezte, mintha széjjel akarnának szakadni. De nem messze onnan egy Ügyes nevű úr lakott, öreg s jóhírű orvos; s mert Krisztina óhajtotta, érte küldtek, s ő eljött. Midőn a szobába lépett s egy darabig vizsgálta a gyermeket, azonnal észrevette, hogy mily nagy kórokat szenved. Azért így szólott az anyához: "mit evett Máté a legutóbbi napokban?" – "Hogy mit evett?" kérdé Krisztina – "semmit, csak ami egészséges." Az orvos felelé: a gyermek valami olyast evett, mi megemésztetlenül fekszik gyomrában, s gyógyszer nélkül nem fog feloldozódni. Vagy hashajtót kell bevennie, vagy meg kell halnia." Ekkor így szólott Sámuel: "Anyám, mi volt az, mit testvérem leszedett és megevett, éppen midőn az út bejáratánál levő kapun bejöttünk? Tudod, balkézre egy lankás feküdt, s a fák a falakon kinyúltak, ezekről szedett és evett testvérem".
Krisztina. Igazad van, gyermekem, így történt; s rossz fiú volt, mert kiszidtam s ő mégis evett ama fák gyümölcséből.
Ügyes. Mindjárt tudtam, hogy valami egészségtelent evett, s e gyümölcsök mindenek közt a legártalmasabbak. Belzebúb kertjéből valók e gyümölcsök. Csodálkozom, hogy senki sem figyelmeztetett, mert már sokan meghaltak tőlük.
Ekkor Krisztina sírni kezdett s mondá: Ó, rossz gyermek, ó, gondatlan anya, mit tegyek most fiamért?
Ügyes. Jer, ne légy túlságosan levert, még a gyermek jobban lehet, csak hánynia s székelnie kell.
Krisztina. Kérlek, édes uram, kísértsd meg rajta minden tudományodat, bármennyibe kerüljön is.
Ügyes. Megteszem okkal-móddal. – Erre készített neki egy szert, de mely még gyönge volt. Azt mondják, "a bikáknak és a bakoknak véréből, vízzel és izsóppal s az üszőborjúnak hamvából (Zsid 9,13 és 19)" volt készítve. Miután ez nem hatott, ekkor egy hathatósabbat készített (Ján 6,54 és követk. Márk 9,49; Zsid 9,14), naponként háromszor használva, a szükséges megbánás könnyei s szigorú böjtölés közt. (Gyakran adnak az orvosok, mint jól tudjátok, betegeiknek csodálatos gyógyszereket). Midőn a keverék készen volt s odavitték a gyermekhez, ez irtózott tőle s nem akarta bevenni, habár roppant erős fájdalmakat szenvedett. "Jer, jer, be kell venned," mondá az orvos. "Undorodom tőle," szólott a gyermek. "De határozottan akarom, hogy bevedd," mondá az anya. "Ismét ki fogom hányni," válaszolt a fiú. "Jó uram," mondá Krisz-
tina Ügyes úrnak "milyen ízű?" "Egyáltalán nem rossz," mondá az orvos, s keveset nyelvére cseppentett belőle. "Ó, Máté" – szólott Krisztina – "e keverék édesebb a méznél. Ha szereted anyádat, ha szereted testvéreidet, ha szereted Könyörületet, sőt ha szereted életedet, vedd be." Így némi vonakodás után bevette, előbb rövid imát mondván el Isten áldását kérve, s pompásan hatott. A veszélyes anyagokat elhajtotta, egészséges izzadásba hozta, a fájdalomtól való szabadulást s frissítő álmot hozott reá. Rövid időn felkelt s egy botra támaszkodva egyik szobából a másikba fel s alá járkált; Okossággal, Jámborsággal és Szeretettel beszélgetve betegségéről s hogy miként gyógyíttaték meg.
Midőn a gyermek jobban lett, kérdé Krisztina Ügyes urat, mondván. "Uram, mit kívánsz irántam és gyermekem iránti gondjaidért s fáradságodért?" "Neked kell a gyógyászat legnagyobb mesterének díját megszabni, azon szabályok szerint, melyeket ez esetre felállított (Zsid 13,11 s követk.)".
Krisztina. De uram, mire jó még ez a szer?
Ügyes. Ez általános szer s mindazon bajokban hasznos, melyeknek zarándokok vannak alávetve; s ha jól van elkészítve, gondolatot meghaladó időkig használható, anélkül, hogy elromolna.
Krisztina. Kérlek, jó uram, készíts nekem tizenkét adagot belőle! Mert ha ezt megkaphatom, soha sem fogok más orvossághoz folyamodni.
Ügyes. E szer, amint meggyógyít, úgy meg is őriz a betegségektől. Sőt merem állítani s be tudom bizonyítani, hogy aki kellőleg használja, "örökké fog élni (Ján 6,50)." De másként nem szabad bevenni, jó Krisztina, mint ahogy előíratott, különben mit sem használ. – Erre, neki, gyermekeinek s Könyörületnek adott ezen orvosságból, s intette Mátét, hogy jövőben őrizkedjék a veszélyes gyümölcsöktől, megölelte őket s eltávozott.
Mint már elbeszéltem, Okosság felszólította a gyermekeket, hogy neki, amikor csak akartak, hasznos kérdéseket tegyenek fel, melyekre felelni óhajtott. Először tehát Máté, az épp most felgyógyult kérdezé, miért keserű csaknem minden orvosság az ínynek.
Okosság. Annak megmutatására, mily nem kedves Isten szava s működése a testi szívre.
Máté. Ha az orvosság megteszi hatását, miért von maga után heves kiürülést?
Okosság. Hogy megmutassa, hogy az ige, ha erősen működik, a szívet és lelket megtisztítja. Mert lásd, amint az egyik a testre, úgy a másik a lélekre hat.
Máté. Mit tanulhatunk abból, hogy földi tüzünk lángját mindig felfelé látjuk lobogni, a nap sugarainak szelíd melege pedig lefelé hat?
Okosság. A tűz fellobogásából azt tanulhatjuk, hogy a szívből az ég felé fakadó meleg vággyal kell közelednünk. Abból pedig, hogy a nap sugarait s éltető melegét lefelé bocsátja, azt tanulhatjuk,
hogy a világ üdvözítője, jóllehet fenséges, mégis kegyelmével s szeretetével hozzánk lealázza magát.
Máté. Mi által lesz a föld nedvessé s termékennyé?
Okosság. A felhők által.
Máté. Mit tanulhatunk ebből?
Okosság. Azt, hogy az ige szolgái tudományukat Istentől kölcsönözzék.
Máté. Miért öntik ki tartalmukat a földre?
Okosság. Hogy megmutassák: azok, kik az ige ismeretét bírják, közöljék azt a világgal.
Máté. A nap miért hozza elő a szivárványt?
Okosság. Hogy megmutassa: Isten kegyelmi szövetsége Krisztusban nekünk megpecsételtetett.
Máté. A források miért vezetik számunkra a vizet a földön keresztül?
Okosság. Hogy megmutassák: Isten kegyelmében Krisztus teste által részesülünk.
Máté. Miért fakadnak némely források magas hegyek csúcsain?
Okosság. Annak megmutatására, hogy a kegyelem lelkére éppúgy szükségük van a magas születésűeknek s hatalmasoknak, mint a szegényeknek és alacsony sorsúaknak.
Máté. Miért tapad a tűz a gyertya beléhez?
Okosság. Annak megmutatására, hogy ha a kegyelem a szívben nem lobog, az élet igazi lángja nincs bennünk.
Máté. Miért emésztődik fel a bél, faggyú és minden, hogy a világító lángot fenntartsa?
Okosság. Annak megmutatására, hogy testnek, léleknek és mindennek, ami bennünk van, arra kell szentelve lenni, hogy Isten kegyelme bennünk, munkás legyen, s nekünk táplálékul szolgáljon.
Máté. A pelikán csőrével miért döfi keresztül mellét?
Okosság. Hogy kicsinyeit vérével táplálja, amiből azt tanulhatjuk: Krisztus a dicsőített Üdvezítő, madárfiait, azaz gyülekezetét annyira szereti, hogy saját vérén váltja meg a haláltól.
Máté. Mit tanulhatunk a kakas kukorékolásából?
Okosság. Hogy Péter bűnére s Péter bűnbánatára gondoljunk. A kakaskukorékolás a közelgő napot is jelenti; s azért emlékeztessen az utolsó borzasztó ítélet napjára.
Ez időben hónapjuk lejárt, azért hírül adták a háznál levőknek, hogy ideje volna már készülődniök. Ekkor mondá József anyjának: "Ne felejts el valakit Értelmező házához küldeni, sőt kéretni, hogy engedje velünk jönni Bátorszívűt, kíséretül utunk további részén." – "Jó fiú vagy" – mondá anyja – "csaknem elfeledtem." – Egy kérést tett fel tehát, s kérte Ébert, a kapust, hogy azt valami megbízható embertől juttatná jó barátja, Értelmező kezéhez. Midőn ez megkapta s átfutotta tartalmát, így szólt a hírnökhöz: "menj, mondd meg nekik, hogy el fogom küldeni."
Midőn a család, melynél Krisztina tartózkodott, látta: eltökélték, hogy továbbmennek, összehívták az egész házat, hogy Királyuk-
nak megköszönjék, hogy ily drága vendégeket küldött hozzájuk. Ekkor így beszéltek Krisztinához: "És ne mutassunk-e neked valamit, mint szoktuk zarándokoknál, hogy felette útközben gondolkozhass?" Tehát együttesen egy helyiségbe vezették. hol mutattak neki egyet azon almákból, melyekből Éva evett s férjének is adott, hogy egyék, amiért mindketten kiűzettek a paradicsomból; s kérdezték tőle, mit hisz, mi lenne ez? Ekkor mondá Krisztina: "Étel vagy méreg, nem tudom, melyik a kettő közül." Erre felvilágosították, hogy mi az, s ő felemelvén kezeit igen elcsodálkozott. Oly visszariasztó a vétek látása.
Ezután egy más helyre vezették s megmutatták neki Jákob létráját, s az angyalok fel s alá jártak rajta. Ekkor nézett és nézett Krisztina s a többiek vele, s midőn tovább akarának menni, a gyermekek e látványtól nem akartak megválni. Ekkor még egyszer visszafordultak, s szemeiket e szívvidámító látványon legelteték. Majd egy oly helyre vezették őket, hol egy arany horgony függött. "Vedd le," mondák Krisztinának, "mert azt magaddal kell vinned. Nagy szükséged lesz reá, hogy bemehess "a kárpiton belül" (Zsid. 6,19), s erős maradj a vihar és szélvész idején." – Erre azon hegyre vezették őket, melyen Ábrahám, ami atyánk, fiát Izsákot feláldozta, s megmutatták nekik az oltárt, a fát, a tüzet és a kést, mert mindezek mai napig is láthatók. Midőn látták, felemelték kezüket, s üdvözülteknek tartva magukat, így beszéltek: "Ó, mily szeretettel viseltetik ez ember Ura iránt, s
mennyire megtagadta önmagát Ábrahám! Midőn mindezeket megmutatták nekik, Okosság az ebédlőbe vezette őket, hol egy pompás orgona állott. Ekkor játszott, s e következő dalt énekelte hozzá, arról mit épen most láttak:
Vigyázzatok, – melyet itt láttatok –
Éva almájára;
Nézzetek – melyen angyalok járnak –
Jákob létrájára.
Veszély között örökké ez legyen
Csak reményhorgonyod,
S így – mint Ábrahám, – a legkedvesebb
áldozatot hozod.Most valaki kopogtatott a kapun; a kapus kinyitotta, s íme, Bátorszívű jött. Mily öröm volt, mikor belépett! Mert most újra élénken ébredt fel lelkükben, mint verte ő agyon az öreg, esztelen Dühöt, s miként mentette meg őket az oroszlánoktól.
Erre így szólott Bátorszívű Krisztinához s Könyörülethez: Uram mindegyikőtök számára egy üveg bort küldött s kevés süteményt, pár gránátalmával együtt, s a gyermekek számára is néhány fügét s mazsolát, hogy útközben felfrissítse őket. Most tehát útra keltek, s Okosság és Jámborság elkísérte őket. Midőn a kapuhoz értek, kérdezte Krisztina a kapust, kevéssel ezelőtt nem ment-e el erre valaki. A kapus mondá: "nem, csak egy ember, már kissé régebben, ki azt beszélte,
hogy nem régen borzasztó rablást követtek el a Király országútján, melyen még át kell haladnotok. "De" – mondá – "a tolvajokat megfogták, s rövid időn éltükkel fognak lakolni." Ekkor Krisztina és Könyörület félt, de Máté így beszélt: "Anyám, semmitől se tarts, míg Bátorszívű velünk jön s vezetőnk lesz, semmi baj nem érhet bennünket.
Erre így beszélt Krisztina a kapushoz: "Uram, én igen le vagyok neked kötelezve mindazon barátságért, mit irántam, mióta ide jöttem, tanúsítottál, s hasonlóan gyermekeim iránt való szeretetedért s jóságodért. Nem tudom, miként lehetek eléggé hálás irántad. Ezért irántad való becsülésem jeléül fogadd el e csekélységet." Egy arany angyalt adott neki, mire mélyen meghajtotta magát s így szólott: "Legyenek öltözeteid mindig fehérek, s a szent kenet ne hiányozzék házadból. Könyörület éljen s ne haljon meg soha, s ne legyenek kevesek művei." A gyermekekhez így szólott: "Repüljétek keresztül az ifjúság levegőjét s keressétek az istenességet, csatlakozzatok azokhoz, kik bölcsen s tiszteletre méltóan élnek. Így anyátok szívének örömet szereztek s az okosoktól dicséretet arattok." Köszönetet mondtak a kapusnak s elutaztak.
Láttam most álmomban, hogy előrehaladtak, míg a domb jobb oldali magaslatára értek, hol Jámborságnak valami hirtelen eszébe jutván így kiáltott fel: "Ah! otthon feledém, mit Krisztinának s társainak akartam adni. Visszamegyek s elhozom;" – elfutott tehát s elhozta. Midőn elment,
Krisztinának úgy tetszett, mintha kissé félre, a jobb oldalon fekvő barlangból csodálatos hangokat hallana e szöveggel:
Uram, oly gazdagon hintéd
Reám kegyelmedet mindég,
Hogy szent házadból ezentúl
Lábam soha ki nem mozdul.S midőn tovább figyelt, úgy tetszett neki, mintha egy másik hangot is hallana:
Dicsőség Istennek kegyelméért!
Mert nagy irgalma felér az égig,
Szent igazsága szilárdul megáll
Örök időkre, híven, mind végig!Ekkor kérdezte Krisztina Okosságot, "honnan származnék ezen csodálatos éneklés?" "Ez ország madarainak éneke ez," mondá ő; "ilyeténképpen ritkán énekelnek máskor, mint tavasszal, midőn a virágok előbújnak s a nap melegen süt; ilyenkor egész napon át hallhatod őket így énekelni. "Gyakran elmegyek oda" – mondá – "őket hallgatni, sőt sokszor megszelídítve házunknál is tartjuk. A legkellemesebb társaság ez reánk nézve, ha szomorkodunk, s az erdők, barlangok s elhagyatott helyek is kellemes tartózkodást nyújtanak éneklésük folytán".
Ezalatt Jámborság visszatért s így szólott Krisztinához: "Íme, mindazon dolgoknak másolatát hoztam magammal, melyeket házunknál láttál, hogy megtekinthesd ezeket, ha tapasztalod,
hogy feledni kezded, s épülésedre és erősítésedre visszaidézhesd emlékezetedbe.