Most kezdtek a dombról lefelé Megaláztatás völgyébe alászállani. Meredek halom volt ez s az út sikamlós, de vigyáztak, s meglehetős szerencsésen értek le. "Itt" – mondá Jámborság Krisztinának – "azon hely, hol férjed a gonosz ellenséggel, Apollyonnal találkozott, s vele erős küzdelmet állott ki. Bizonyosan hallottál erről. De semmitől se félj, míg Bátorszívű kísérőd és vezetőd, reméljük, szerencsésen utazhatsz. Mindketten átadták most a zarándokokat vezetőjüknek s tovább engedték őket útjukon haladni, a vezető elöl ment s a nők utána.
Erre Bátorszívű így beszélt: "Nem szükséges e völgytől oly nagyon félnünk, mert itt semmi sincs, mi bajt okozhatna nekünk, ha csak magunk nem idézzük elő. Az igaz, hogy Keresztyén itt találkozott Apollyonnal, kivel keserű harcot kellett kiállania, de e küzdelem azon ballépések következménye volt, melyeket a dombról való leszálltában követett el. Az ott elkövetett ballépések itt küzdelmeket idéznek elő, s ezért van e völgynek oly gonosz híre. Mert a nagy tömeg, ha valamely helyen történt szerencsétlenségről hall, rögtön azon tévhitre jut, hogy ama hely valamely pokoli ellenségtől vagy gonosz szellemtől lakatik, holott sajnos saját tetteinek gyümölcse, hogy ott ily dolgokba ütközik. E Megaláztatás völgye magában éppoly termékeny és üde hely, mint akármely más, mely felett az ég madarai repkednek; s meg vagyok győződve, ha ráakadhatunk, fel fogjuk itt valahol
annak valami jelét fedezni, hogy mi lehetett oka, hogy Keresztyén e helyen oly erősen szorongattatott".
Ekkor Jakab így kiáltott anyjának: "nézd, ott egy oszlop áll, s úgy tetszik, valami írva is van rajta; menjünk oda s nézzük meg, mi az!" Elmentek s e feliratot találták: "Keresztyén ballépései, mielőtt ide jött, s a harcok, melyekbe e helyen bonyolult, szolgáljanak mindenkinek intésül, kik utána jönnek." "Nos" – mondá a vezető – "nem mondtam-e, hogy fogtok itt ilyesmit találni?" Erre Krisztinához fordulva: "Ez nem szolgál többé Keresztyén szégyenére, mint sok másoknak, kik vele egyenlő sorsban s végzetben részesültek. Mert könnyebb ezen dombra felmenni, mint lemenni róla, s ez a világ bármely részében is kevés dombról mondható. De hagyjuk e jó embert, ő most kipiheni magát, miután ellenségét hősiesen legyőzte. Engedje az, ki fent székel, hogy mi rosszabbul ne járjunk mint ő, ha ránk nézve is elérkezik a megváltás órája".
"De, hogy ismét e völgyre térjünk, ez a legjobb s legajánlkozóbb hely ezen az egész vidéken. A föld, mint látjátok, kövér és sok rétje van, s ha valaki, mint mi most, nyár idején ide jön, s még soha sem hallott erről s gyönyörét leli az ilyes látásában, úgy ennél kedvesebbet nem is találhat. Nézzétek mily zöldellő s liliommal telt ez egész völgy (Énekek éneke 2, 1.)! Ismerek néhány földmívelőt is, kik maguknak e Megaláztatás völgyében szép birtokokat szereztek: "az Isten a kevélyeknek ellenek áll, az alázatosoknak pedig adja az ő
kegyelmét (Jak 4,6; 1Pét 5,5)." Igen, ez csodálatosan termékeny föld s bőségesen terem. Némelyik emiatt kívánta, hogy ez lenne legközelebbi útja szülőházához, s ne kellessék dombokat s hegyeket megmászni, de már csak ez az út, s egyszer ennek is vége lesz.
Midőn így mentek tovább s beszélgettek együtt, egy gyermeket vettek észre, ki atyja juhát őrizte. Ruhája igen szegényes vala s arca friss és kelle-
mos volt s midőn itt így ült, egy éneket énekelt.
"Hallgassatok," mondá Bátorszívű, "arra, mit e pásztorgyermek énekel." Ők hallgattak s az énekelt:
Ki alant áll: nem eshetik,
S távol van attól gőg s negéd [kevélység];
Bátran megy az alázatos,
Bírván az Úrnak védelmét.
Elég nekem az, amim van,
Legyen bár sok, avagy kevés.
Célhoz segít, mert legfőbb jó
Mindig a megelégedés.
Zarándoknak nem is lehet
Feleslegnél nagyobb terhe, –
Lent szükség – majd fent égi élv ...
Ez a hű zarándok elve!
"Halljátok?" mondá Bátorszívű. "Biztos vagyok benne, e gyermek itt vidámabban él s több szívnyugalom van keblében, mint annak, ki bársony és selyembe öltözködik. De folytassuk beszélgetésünket".
"Régebben Urunk egy ideig itt tartózkodott s itt örömest időzött. Szeretett e tájakon járkálni s a levegőt jó hatásúnak találta. Itt el lehet kerülni az élet zaját és viharát. Az élet minden egyéb lépcsőzetei telve vannak lármával és zsivajjal, s csak az alázatosság eme völgye csendes, magános hely. Itt, csendes gondolkodásában senki sem háborgattatik, mint ez egyebütt oly könnyen történik. Oly völgy ez, melyben senki sem jár, csak
aki zarándok életet folytat. S jóllehet Keresztyénnek az a balvégzete volt, hogy Apollyon itt támadta meg, mégis bátran mondhatom, hogy előbbi időkben, némelyek ugyanitt angyalokkal találkoztak; gyöngyöket fedeztek fel (Máté 13,46), s az élet szavára, mint valami Béthelben, e helyen találtak (Hóseás 12,5). Régebben Urunk itt lakott, s örömest tartózkodott e helyen. Sőt éppen ezen helyen s azon nép számára, ki eme birtokokon lakik és él, Urunk évenkénti adományt hagyott hátra, mit bizonyosan híven kifizetnek nekik, hogy útjukban fenntarthassák magukat s további zarándoklásukon felfrissülhessenek.
Rövid idő múlva így szólott Sámuel Bátorszívűhöz: "Jó uram, azt tudom ugyan, hogy atyám és Apollyon e völgyben küzdöttek együtt, de melyik helyen volt a küzdelem, mert a völgy nagy?"
Bátorszívű. Atyád e küzdelmet, odaát előttünk, egy keskeny átjáratban, egy Feledékenység nevű gyepes hely körül állotta ki. Mert valóban ez az egész vidéken a legveszélyesebb hely. Mert ha valamikor a zarándokok küzdelemre találnak, ez többnyire akkor történik, ha a nyert kegyeket s saját méltatlanságokat nem gondolják meg. E helyen már mások is keservesen jártak. De majd többet erről, ha oda érünk, mert biztosan hiszem, hogy még mai napig is van ott valami nyoma a küzdelemnek, vagy valami emlékkő jelöli a helyet.
Könyörület. Én oly jól érzem magam e helyen, mint eddigi utazásunk alatt sehol egyebütt. E
hely úgy gondolom kedélyhangulatommal egyezik. Szeretem az oly helyeket, hol nem hall az ember kocsizörgést s keréknyikorgást. Itt, anélkül, hogy sokat háborgattatnék, gondolkozhatik az ember a felől, hogy mi ő, honnan jött, mit cselekedett s mire van a Király által hivatva. Itt magukba lehet a szétzúzott szívűeknek térniök, amíg a szemek, mint a Hesbonbeli halastók, könnybe lábadnak (Énekek éneke 7,4). Boldogok azok, kik általmenvén e völgyeken, kutakat ásnak (Zsolt 84,7), igen: kutakat azon esővízből, melyet Isten maga küld a mennyből azokra, kik őt szívből követik (Uo. 6.). Ez azon hely, melyből a király "megadja nékik az ő szőlőit, megmutatja nekik a völgyet, hogy jó reménység támadjon bennük és énekelnek ott (Hóseás 2, 15.)," mint Keresztyén is énekelt, dacára annak, hogy Apollyon megtámadta volt.
Bátorszívű. Igazat mond a vezető, már keresztülhaladtam néhányszor itt, s sehol sem éreztem jobban magamat, mint itt. Sok zarándokokat is vezettem már, kik szintén elismerték ezt. "Azt mondja az Úr: arra tekintek, aki szegény és töredelmes szívű és aki az én beszédemet rettegi (Ésaiás 66,2)".
Most a küzdelem helyére értek. "Itt ama hely," szólott a vezető, e helyen állott Keresztyén, midőn Apollyon megtámadta. S tekints ide, nem mondtam-e, itt látható még e köveken férjed vérének nyoma. Nézzétek itt-amott még Apollyon széttört nyilának forgácsai is láthatók. S mint szét van lábuktól tapodva a föld, amint küzdöttek egy-
mással! A félre esett csapásoktól maguk a kövek is szét vannak zúzva. Valóban Keresztyén itt emberül viselte s oly bátran védte magát, mint a legerősebb hős, s mintha Herkules lett volna. Midőn Apollyon megveretett, a legközelebb fekvő völgybe vonult vissza, mely Halálárnyékának neveztetik s hova mi is mindjárt eljutunk. Nézzétek, ott áll egy emlékkő, melyre a küzdelem s Keresztyén győzelme dicsőségére be van vésve, minden utána következő nemzedékek előtt".
Az emlékkő az út mellett állott, ők tehát odamentek s elolvasták a feliratot, mely szóról szóra így hangzott:
Egy csata volt itt e síkon
S nem is sok volt társa, –
Keresztyén és Apollyon
Törtek itt egymásra.
A férfi küzde férfiként!
S törve a vad erő.
Ennek emlékét – úgy, miként
Tudja – jelzi e kő.
Most elérkeztek Halálárnyék völgyének határához, mely még sokkal hosszabb volt, mint amaz, s különösen látogatva gonosz lelkektől, mint sokan be tudják bizonyítani. De a nők s gyermekek még szerencsésen átértek, mert még nappal vala s Bátorszívű volt vezetőjük.
Midőn beléptek, haldoklóéhoz hasonló sóhajtozást véltek hallani, igen keserves sóhajtozást. Erős küzdelemben levőéhez hasonló jajveszéklést is véltek hallani. E miatt a gyermekek reszkettek s a nők arcán is sápadtság s rémület látszott, de vezetőjük felbátorította őket. Tehát tovább mentek s úgy tetszett nekik, mintha a föld reszketni kezdene alattuk, mintha üres volna, kígyóéhoz hasonló szi-
szegést is hallottak, de még semmi nem tűnt elő. Ekkor a gyermekek így szólottak: "mégsem értünk e borzasztó hely végére?" De a vezető újra bátorította őket, s intette, hogy lábaikra ügyeljenek, nehogy valami tőrbe kerüljenek. Most Jakab, hihetőleg a félelem miatt, rosszul kezdett lenni. Ekkor anyja adott neki egy keveset azon erősítő italból, melyet Értelmező házánál kapott, s Ügyes orvos gyógyszeréből, mire ismét magához tért. Így tovább mentek, míg elértek a völgy közepéig. Ekkor mondá Krisztina: "úgy tetszik, mintha ez előttünk fekvő úton valami oly alakú lényt látnék, minőt még sohasem láttam." "Mi az, anyám?" mondá József. "Egy csúf teremtés, gyermekem, egy csúf teremtés," mondá ő. "De anyám, kihez hasonlít?" "Nem tudom, kihez hasonlít. Most már csak kissé van távol. – Már egész közel van," mondá.
"Tehát," mondá Bátorszívű, "ki legjobban fél, szorosan mellém húzódjék." Így a gonosz ellenség előjött, s a vezető szembeszállt vele, de midőn már épen közel ért hozzá, mindnyájuk szeme elől eltűnt. Ekkor arra gondoltak, mit előbb mondtak nekik: "álljatok ellene az ördögnek és elfut tőletek (Jak 4,7)".
Most kissé bátrabban mentek tovább, de nem sokára Könyörület hátratekintett, s íme, valami oroszlánhoz hasonló nagy léptekkel jött futva utánuk, s mély hangon ordított, úgyhogy minden ordításánál visszhangzott a völgy, s szívük megrettent. Így, mind közelebb-közelebb ért hozzájuk s Bátorszívű a hátuk mögé állott, s a zarándokokat mind
előre hagyta menni. Már készült a küzdelemre (1Pét 5,8). De midőn a szörny látta, hogy elszánta magát az ellenállásra, szintén visszavonult s nem jött közelebb.
Egy darabon menvén, ismét egy helyre értek, hol egy árok volt felhányva az út egész szélességében, s mielőtt felkészültek volna, hogy átmenjenek, sűrű köd és sötétség borult reájuk, úgy, hogy mit sem láthattak maguk előtt. Ah! kiálták a zarándokok, mit tegyünk most? "Ne féljetek," mondá vezetőjük, "maradjatok veszteg s nézzétek, mint vetek ennek is véget." Ők tehát megállottak, miután útjuk el volt zárva. Úgy is tetszett nekik, mintha világosabban hallanák az ellenségek lármáját és dübörgését. A gödör tüzét és füstjét is világosabban meg lehetett különböztetni. Ekkor Krisztina így szólott Könyörülethez: "Most látom, szegény férjem min ment keresztül. Sokat hallottam már ezen helyről, de előbb sohasem voltam benne. Szegény, ő egyes-egyedül ment itt éjszakának idején, s e pokoli ellenségek úgy forogtak körülötte, mintha darabokra akarták volna szaggatni. Sokan beszéltek erről, de egy sem mondhatja meg, mit jelent a Halálárnyék völgye, míg maga bele nem megy. Minden szív csak saját szomorúságát ismeri. Nagyon visszariasztó itt lenni.
Bátorszívű. Itt úgy vagyunk, mintha erős vizekkel kellene küzdenünk, vagy a mélységbe süllyednénk, mintha a tenger fenekén ülnénk, vagy a hegyek gyomrába alá szállanánk. Úgy tetszik, mintha a föld závárai örökösen bezáródnának felettünk
(Jónás 2, 6. 7.). De "aki setétségben járt, és nem volt néki világossága, bízzék az Úrnak nevében és támaszkodjék az ő Istenére (Ésa 50,10)." Ami engem illet, már mondtam nektek, hogy több ízben keresztül mentem e völgyön, és sokkal nehezebbeket kellett kiállanom, mint most, s mégis, amint látjátok, még élek. Ezzel nem akarok dicsekedni, mert nem vagyok önmagam megmentője. De biztosan is tudom, hogy szerencsésen meg fogunk szabadulni. Jertek, imádkozzunk világosságért ahhoz, ki sötétségünket megvilágosíthatja, s nemcsak ezeket, hanem a pokol minden rossz lelkeit is semmivé teheti.
Ők tehát segélyért kiáltottak s imádkoztak, s Isten világosságot s segélyt küldött; mert íme, semmi akadály sem volt többé útjukban s ott, hol csak kevéssel előbb a gödör létezett. Mindamellett még nem haladtak keresztül a völgyön; tehát előrementek, s íme mindnyájuk terhére, borzasztó büdösséget s kiállhatatlan szagokat éreztek.
Könyörület itt mondá Krisztinának: "Valóban, ez nem oly kellemes tartózkodási hely, mint a kapunál vagy Értelmezőnél vagy utolsó szállásunkon volt".
"Ej," mondá a fiúk egyike, "mégsem oly rossz itt csak keresztülhaladni, mint örökké itt maradni, s amennyire tudom, éppen az az ok, amiért nekünk a számunkra készített helyre ezen az úton kell keresztülhaladnunk, hogy hazánkat majd annál kellemetesebbé tegye számunkra".
"Jól mondod, Sámuel," mondá a vezető "most úgy beszélsz, mint egy férfi." "Igen, ha valamikor
innen kiérek," mondá a fiú, "Úgy tetszik nekem, hogy a kényelmes és jó utat többre fogom becsülni, mint bármikor is életemben".
"Már nem sokára kiérünk" mondá a vezető.
Mindig előbbre haladtak s József így szólott: "Nem lehet még a völgy végét látni?" "Vigyázz inkább lábaidra," mondá a vezető, "mert nem sokára tőrök [csapdák] közé kerülünk." Ezt megtették, de mégis sok bajuk volt a tőrökkel. Midőn ezekhez elértek, balkézre egy árokban egy embert láttak feküdni, kinek teste egészen össze volt tépve s vagdalva. Ekkor mondá a vezető: "ez egy bizonyos Vigyázatlan, ki szintén ezen úton haladott, s már hosszú idő óta itt fekszik. Egy másik Vigyázó, ki vele volt, midőn elfogták s agyonütötték, megszabadult kezeik közül. Nem is képzelhetitek, e környéken mennyien ölettek már meg, s az emberek mégis oly esztelen vakmerők, hogy könnyelműen zarándokútra kelnek s vezetőt nem visznek magukkal. Szegény Keresztyén! Csoda, hogy innen megszabadult, de Istene szerette, s bátorszívű volt, különben neki sem sikerült volna. Most az út végéhez közeledtek, s épp azon helyen, hol Keresztyén, midőn erre ment, a barlangot látta, egy Káromló nevű óriás állott elő. Ez hazug beszédei által sok ifjú zarándokot elcsábított. Most Bátorszívűt nevén szólítá, s így beszélt hozzá: "Hányszor meg volt neked tiltva, hogy ily dolgokat űzz?" "Miféle dolgokat?" mondá Bátorszívű. "Jól tudod te, miféle dolgokat," szólott az óriás, "de véget fogok mesterségednek vetni." "Jól van," szólott Bátor-
szívű, "de mielőtt küzdelemre kelnénk, hozzuk tisztába, miért tesszük ezt?" A nők és gyermekek reszketve állottak, és nem tudták mit cselekedjenek. Ekkor így szólott az óriás: "Te kirabolod az országot, és teszed azt a leggonoszabb zsiványok társaságában." – "Ezek csak olyan általános beszédek, mondá Bátorszívű, "térj végre a részletekre, ember!" "Jól van," kezdé az óriás, "te egy lélekáruló leggyalázatosabb mesterségét űzöd, nőket s gyermekeket magadhoz csábítgatsz, s Uram országának kárára és hátrányára egy távoli országba vezeted őket." Ekkor Bátorszívű így felelt: én a legmagasabb Isten szolgája vagyok, mesterségem abban áll, hogy a vétkezőket bűnbánatra vezérlem, nekem meg van parancsolva, hogy minden erőmmel azon legyek, hogy férfiakat, nőket, gyermekeket sötétségből világosságra, az ördög hatalmából Istenhez térítsek, s ha szidalmadnak ez az oka: jó, akkor küzdjünk meg, mihelyt kívánod." Az óriás csakhamar előjött, s Bátorszívű szembeszállott vele és kihúzta kardját, az óriásnak pedig fütyköse volt. Minden további szó nélkül küzdeni kezdtek, s az első csapásra leütötte Bátorszívűt az óriás, úgyhogy féltérdre rogyott. A nők és gyermekek hangosan felkiáltának. Bátorszívű azonban csakhamar ismét felugrott, s erősen és bátran megtámadta az ellenséget, s karját megsebzé. Egy egész óra hosszat folytatta, úgyhogy az óriás orrlyukaiból akként tört elő a szuszogás, mint a főzőüstből a gőz.
Erre pihentek egy darabig, Bátorszívű pedig imádkozott. A nők s gyermekek sem tettek a
egész küzdelem alatt egyebet, mint sóhajtoztak és imádkoztak. Midőn kipihenték magukat, újra megtámadták egymást, s ezt Bátorszívű oly csapással kezdette meg, hogy az óriás földre rogyott. "Megállj!" kiáltá "hadd keljek fel." Bátorszívű megengedte neki, s újra megkezdődött a harc. Kevés hiányzott, hogy most az óriás fütykösével szét nem zúzta fejét. Midőn ezt Bátorszívű észrevevé, bátorsága egész hevével rárohant, s ötödik bordája alatt találta. Ekkor az óriás ingadozni kezdett, s nem bírta többé fütykösét forgatni. Bátorszívű tehát használta előnyét, s levágta az óriás fejét vállairól. Ekkor a nők és gyermekek örömujjongtak, s Bátorszívű szintén hálákat adott Istennek a győzelemért, melyet neki nyújtott.
Midőn ez megtörtént, egyesülten egy oszlopot emeltek, s megerősíték rajta az óriás fejét, alá pedig ezt írták, hogy mindenki olvashatá:
Ki e főt hordá, évekig sokat
Gúnyolá a hű zarándokokat;
Arcátlanul szidta, s bősz dühében
Semmi szentet nem ismert már éppen.
Míg én Bátorszívűt hozzám véve,
S vele véd- s dacszövetségre lépve,
Az istentelen gonoszt letörtem,
S lovagi pár csatában legyőztem.
Láttam most, hogy azon magaslatra vonultak, mely innen csak kissé távol volt felhányva, hogy a zarándokoknak kilátásul szolgáljon, ugyanazon hely, honnan Keresztyén először látta meg test-
vérét, Hívet. Ott leültek s pihentek, ettek és ittak, s igen jól érezték magukat, hogy ily gonosz ellenségtől megszabadultak. Midőn így ültek, kérdezte Krisztina a vezetőtől: "nincs-e a küzdelem miatt valami baja?" Nincs, mondá Bátorszívű, csak testem van kissé megsebezve, de ez annál kevésbé szolgál káromra, mert inkább csak irántatok s Uram iránt való szeretetem bizonyságául szolgál, s annak elérésére kegyelme által jutalmamat nevelje.
Krisztina. De mit sem rettegtél, jó Uram, midőn az óriást fütykösével rád rohanni láttad?
"Illik," mondá, "saját erőmben nem bízni, hogy egyedül abba helyezzem bizalmamat, ki hatalmasabb mindnyájunknál."
Krisztina. De mint érezted magadat, midőn első csapásra földre terített?
Bátorszívű. "Azt gondoltam, hogy hiszen Uramat is ugyanez érte, s végül mégis győztes maradt. (2Kor 4,10.11. Róm 8,37)".
Erre Máté így beszélt: bármi lett légyen is gondolatunk, az az egy, úgy hiszem‚ bizonyos, hogy Isten jósága csodálatosan jelentkezett rajtunk, amennyiben nemcsak ezen völgyből kivezérelt, hanem ezen ellenség kezeiből is megszabadított. Én részemről nem látok okot arra, hogy Istenben ezentúl ne bízzunk, miután most s ily helyen mint ez, szeretetének ilyen tanújeleit adá.