A kegyességnek szombatnapon való gyakorlásának
igaz módjáról írott szent elmélkedések

A mindenható ISTEN imádtatni akar nemcsak kiváltképen (*) való mód szerint a háznépbeli egyes személyek által, hanem legfeljebb közmód szerint is a hívek gyülekezete által a látható Anyaszentegyházban is, hogy ezáltal az eszköz által megismertesse magát Istennek és Úrnak lenni nemcsak egyenként az emberekre nézve, hanem az egész világnak minden teremtett állatira nézve is.

Kérdés: De mi okon nem ülünk mi újtestamentumbéli keresztyének szombatot ugyanazon hetedik napon, melyen az ótestamentumbéli hívek megülik vala azt?

Felelet: Ez okon, mert Jézus Urunk, ki Ura a szombatnak (Mt 12,8) és kinek hallgatására még maga a törvény is kényszerít minket (5 Móz 18,18-19), maga változtatta és hozta arról a hetedik napról a hétnek első napjára (melyen mi most ül-

248

jük a szombatot. Mivel az evangelista így jegyzi fel, hogy URUNK mindjárt a feltámadás után következett két heteknek két első napjain méne a szent gyülekezet közibe s akkor áldá az Anyaszentegyházat meg, akkor lehele az apostolokra Szentlelket (Ján 20,22) és a bűn kötözésnek s bocsátásnak szolgai kulcsát és hatalmát is nékiek akkor adá. És igen hihető dolog, hogy a negyven napokon is, amíg feltámadása után felmeneteléig az apostolokkal lőn, a heteknek első napjain mintegy ugyan szokott mód szerint ezenképen cselekedett (mert az ötvenedik napon is, mely hasonlatosképen a hétnek első napja vala, a tanítványok mintegy ugyan immár megrögzött (*) mód szerint egybegyültek vala), mely 40 napok alatt ada parancsolatot is a tanítványoknak és szóla nékik az Isten országára tartozó dolgokról (Csel 1,2-33) azaz tanította őket, miképen kelljen minden ecclesiában (melyeket meg kell vala téríteni) a szombatot az ÚR Napjára; az állatokkal való testi áldozatokat dicséretnek, könyörgésnek és töredelmes szívnek lelki áldozatjává; a törvénynek lévitai papságát az evangéliumnak keresztyén prédikátorságára; a zsidó templomokat és zsinagógákat egyházakká és könyörgőhelyekké; a körülmetélketlésnek és húsvéti báránynak ó sákramentumit keresztséggé és úrvacsorájára etc. változtatni, amint megtetszik (*) hasonló szólásnak formáiból. (Csel 19,8; És 28,23; Kol 4,11)

Cyrill ezt jegyezteti itt meg, hogy Sz. János nemcsak módját írja meg a Krisztus másnak lött megjelenésének, hanem egyszersmind idejét is (post dies octo), ahonnan ezt hozza ki: Diem igitur octavum Dominicum esse necesse est. Cyrill in Joh. l. 12. c. 5. 8.

249

És szent Pál tanításának egész summájából (Zsid 7,11-12), mely által mind e változások végbevitetének s ezenben lőn a tanítás foganatos. Igy azért, miképen a Sinai hegyen negyven napig oktatá Krisztus Urunk Mózest (2 Móz 20-23), mint kelljen tanítani és igazgatni az Anyaszentegyházat a törvény alatt, ezenképen a tanítványokkal is negyven napokig marada Sionban, tanítván őket, mit kelljen prédikálni és az ecclesiát igazgatni az evangélium alatt. És mivel nyilvánvaló vagyon, hogy e negyven napok alatt a Krisztus elrendelte, micsoda egyházi szolgák tanítsanak (Ef 4,11-12) és mint (*) igazgassák az ő Anyaszentegyházát világvégezetiglen; semmi kétség nem lehet benne, hogy ezen negyven napok alatt ezt is el nem rendelte volna, mely nap kelljen szombatot ülleni (*) és rendszerint az ő szolgálatjoknak tisztít gyakorlani, kiváltképen, hogy az Ótestamentumban az ISTEN oly szorgalmatosnak jelentette (*) önönmagát a maga imádására tartozó mind dolognak s mind annak idejének erkölcsökről való ceremóniás törvényi által való kiszabásában. Ez is idevaló, hogy az ÚR, kinek hatalmában vannak az idők és alkalmatosságok (Csel 1,7), maga rendelte a hétnek első napját, hogy a Szentléleknek az apostolokra látható formában való leszállásának tulajdon (*) ünnepe lenne. (*) (Csel 2,1) Igy az apostolok is azon napon kezdék elsőben s úgy is gyakorolák azután is a szent szolgálatnak közmunkáját az evangéliumnak prédikálásában (Csel 2,4) sakramentumoknak kiszolgáltatásában (Csel 2,41-42) és a megtérő bűnösöknek vétkeknek (*) megoldásában. (Csel 2,36) Ezekre és az ilyen fundamentumokra (*) nézve Athanasius doctor (in

250

Front. hom: de sent.) nyilván (*) állatja, (*) hogy a szombat maga az ÚR által változtattatott légyen (*) el. Miképen annakokáért a mi közösülésünk (*) ÚR Vacsorájának neveztetik, mivel az Úrtól szereztetett az ő halálának emlékezetére, ezenképen a keresztyének szombatja is ÚR napjának hivattatik, mert magától az Úrtól rendeltetett az ő feltámadásának emlékezetire, s amint egyiket, úgy a másikat az ÚRnak neve becsületessé (*) teszi és miképen a szombatnak Ura királyi felségével és felséges méltóságával megcselekedheti, azonképen vagyon oka is, amelyért a szent szombatot a hetedik napról az elsőre, melyen mi üljük, változtathassa. Mert ami azt a hatodik nap után következendő napot illeti, melyen Isten a teremtést elvégezé, annak nem általán (*) véggel (*) való rendelése vala végnélkül (*) való szükséges megszentelésre nézve, hanem oly, mely azon méltóság által, nagyobb ok és alkalmatosság (*) érkezvén, igazán megváltoztathatnék és más egyéb hetedik napra rendeltettethetnék. Mert a negyedik parancsolat sem mondja: Megemlékezzél megszentelni azt a hetedik napot, mely a teremtésben való hetedik nap után következik, avagy e vagy ama hetedik napot, hanem határozatlan: megemlékezzél, hogy megszenteljed a hetedik napot. És hogy tulajdonul (*) szóljunk, amint mi a nappal élünk az időnek megkülönböztetésére, avagy természet után való 24 órákból álló, vagy mesterséges számlálás után való s 12 órákból (*) álló, napkelettől fogván napnyugatig, ezzel együtt gondoljuk meg a napnak ama délesti megállását is, Józsué idejében (Józs 10,12), mely lőn egy egész napnyi idefg, jusson eszübkbe ezen napnak tíz grádussal (*) való visszatérése is (mely öt

251

órát, azaz csaknem mesterség szerint való fél-napot teszen) Ezékiás király idejében. (2 Kir 20,10) Ezek miatt a zsidók önönmagok sem tarthatják meg az ő szombatjokat szintén-szinte abban az időnek meghatározásában, mely legelsőben a teremtésnek kezdetitől fogva hetedik napnak mondatott.

Az Újtestamentombéli Szentírás semmi dologgal nem közli (*) e becsülendő nevezetet, hanem csak a szombattal és a sz. Vacsorával. Mert miképen a husvéti Bárány helyébe az Úrvacsoráját szerzette, ezenképen a zsidó szombat helyett az Úrnek napját, a vasárnapot rendelte.
N. Volph. Chron. de Templ. l. 2. c. 1. p. 92. Legis substantia est, sex diebus terrenis negotiis incumbere, septima divino cultui dare operam.
Ita explico meridionalem circulum, ab Anglis omnibus per se satis intellectum. Christoph. Hesnie. Syst. cont. Theol. cum. Iudaeisc. de Sabbatho.

Idejárul az is, hogy a Meredianusnak, azaz a napnak dél-, avagy tizenkét órakori helyének és ugyanazon napnak egyenetlen feljöttének és lementének e földnek egymástól különböző tartományi miatt való sok különb-különbségére nézve némely helyekben elébb, vagy utóbb kezdetik a nap, néhol negyednyivel, néhol félnyivel, néhol pedig egész nappal is. Ennek okáért a zsidó hetedik nap nem tartathatik szintén-szinte (*) ugyanazon egy időben meg az egész világon.

Immár Jézus Urunknak, mint Úrnak méltósága (*) lévén a szombaton (Mt 12,8), hasonlóképen sokkal nagyobb oka és alkalmatossága (*) vagyon a szombatnak a zsidó hetedik napról más hetedik napra való rendelésében, melyen a keresztyénék megülik a szombatot.

252

Okai:

1. Mert az Ő halálból való feltámadása által új lelki teremtése lőn e világnak (És 65,17; 66,22.), mely nélkül Ádámnak minden fiai örökké elromlottanak volna, és az első világnak teremtése semmi vigasztalást nem szolgáltatna nékünk. (Zsolt 90,3) S erre az új lelki teremtésre nézve mondja az Irás, hogy az ó dolgok elmultanak és újakká lettenek mindenek. (2 Kor 5,17) Új teremtések (Gal 6,15), új nép (Ef 4,24), új emberek (Kol 3,10), új értelem, új testamentum (Mt 26,28), új parancsolat (Ján 13,34), új nevezetek (*) (Jel 1,8), új út (Zsid 10,20), új ének (Jel 5,9), új öltözet, új bor, új edény (Luk 5,37), új Jeruzsálem (Jel 21), új ég és új föld. (2 Pét 3,13) És így eszerint szükségesképen az ó szombat helyett is újnak kell lenni (És 66,22; Zsid 4,9) Megváltónknak dicséretére és tiszteletére, megváltásunknak munkájáról való elmélkedésünkre és az Ótestamentumnak újonnan lett változásának kijelentésére.

2. Mert e napon nyugvék meg a Krisztus minden szenvedésétől s e napon végezé a megváltásnak munkáját is el. Ha azért az első napon teremtés munkájának elvégezése (mely által hatalmasan kinyilatkoztatá Isten önönmagát a teremtetteknek) szombatot érdemle, hogy ily nagy munkának emlékezete nevezetes lenne (*) a munkásnak tiszteletére, minekokáért "én szent napomnak" is nevezi azt (És 58,13), sokkal inkább e világnak új teremtése a Jézus feltámadása által (mellyel hatalmasan kinyilatkoztatta magát Isten Fiának lenni (*)) megérdemli a szombatot (Róm 1,4), annak örök emlékezetiért

253

a Krisztusnak tiszteletire, minek okáért méltán is hivattatik ÚR Napjának, mert amiképen a babyloniai fogságból való kiszabadulás mint nagyobb jótétemény elvevé és mintegy elnyelő az egyiptomi kimenekedésnek nevét, ezenképen a nap, melyen Krisztus világ váltságának munkáját is elvégzé, igazabban megérdemli a szombati megszenteltetést, hogynem mint amelyen világteremtésnek munkájától megszünék az Isten. Miképen tehát a teremtésben az első nap, melyen véghezméne a teremtés, az szentelteték szombattá, így a váltságnak idejében annak az első napnak, melyen az elvégezteték, szükséges a szent nyugodalomnak napjának szenteltetni s azonban a hetedik nap is Istennek erkölcsökről írott törvénye szerint megszenteltetik. A zsidók a hétnek utolsó napját ülik meg. Szombatjukat az éjszakáról kezdvén, melyen Isten megnyugodt. (1 Móz 2,2; 3 Móz 23,32; Neh 13,19) De a krisztusosak az Urat jobban tisztelik a hétnek első napján, szombatjokat azon a napon kezdvén, melyen Idvezítőnk felkölt. (Csel 20,7) Ők a szombatjokat a világ teremtésének emlékezetére ülik, a krisztusosak a megváltásnak emlékezetére szentelik, sőt az ÚRnak Napja első lévén mind a teremtésben s mind a megváltásban, emlékeztet minket egyszersmind az óvilágnak alkotására s az ÚRnak megváltására. Igy eképen immár, látván, hogy a váltság (*) mind hatalomra s mind irgalmasságra nézve felülhaladja a teremtést, ennekokáért nagyobb oka vagyon, hogy a nagyobb cselekedet viselje a napnak tiszteletét. Nem is kisebbíti az ÚR Napjának tisztelete s nevezte a szombatnak dicsőségét, hanem inkább ád ahhoz és öregbíti (*) annak méltóságát, mint szintén az izraeli név, mely

254

Jákóbnak adaték, sokkal fényességesbé tevé a patriarchát. Ez Isten nyugodalmának példájáról és e világ teremtésének munkájáról vétettetett ok (*), erejében megáll mindaddig, míglen az Isten Fia e világ megváltásának munkájától (1 Kor 15) meg nem szűnik, azután pedig az elsőbb enged és helyet ád az utolsóbbnak. (*)

3. Mert megjövendőltetett volt az Ótestamentumban, hogy az Újtestamentum idejekor a hétnek első napján ülik a szombatot meg. Ami az elsőt illeti, a 110. zsoltárban, mely jövendölés a Krisztus és az Ő országa felől nyilván megjövendőltetett, hogy lészen a gyülekezetnek egy nevezetes napja, melyen a Krisztusnak minden serege szabad akaratja szerint egybegyülekezik szentséges öltözetekben. Úgyannyira, hogy semmi elsője a békeségnek nem lészen arra a háznépre, valamely (*) fel nem menend Jeruzsálemben (Zak 14,17) az Anyaszentegyházba a Királynak, a Seregek Urának imádására. – No immár mely nap kellessék e nagy népet és gyülekezetet (*) megtartani? Szent Dávid nyilván (*) mégjelenti a 118. zsoltárban, mely a Krisztus felől való jövendőmondás, mint megtetszik (*) Mt 21,42; Csel 4,11; Ef 2,20-ból és mind az egész zsidó doctoroknak egyező értelmekből, amint Hieronymus bizonyságot tészen felőle, jó eleve (*) kijelentvén, mint lenne a gyalázatos halál által megvettetett Krisztus, miképen az építőktől, azaz zsidóságnak fővezéritől megvettetett kő, fő szegeletkővé. (*) Azt kívánja az egész szent Anyaszentegyháztól, hogy megszenteltessék az a Nap, melyen Krisztus e csudálatos munkát fogja végbevinni, így szólván: Ez a nap, melyet az ÚR rendelt, örvendezzünk és vigadozzunk azon! (Zsolt 118,

255

24) És mivel, amint szent Péter szól (Csel 2,36) a Krisztus felől, ezen a napon nyilatkozék ki, hogy az Isten őtet úrrá és Krisztussá tötte. Ennekokáért az egész Anyaszentegyháznak az Újtestamentumban meg kell szentelni a Krisztus feltámadásának napját. Rabbi Bachai is látta Ádámnak hatodik napon való esete (*) által, hogy ugyanazon nap (Zohar: sup. Gen. fol. 21.) kelletik a Messiásnak az emberi váltságnak (*) munkáját végbevinni. És nézvén a Boáz, Ruthnak szólott e beszédére: Aludjál itt mind reggelig! azt hozza ki, hogy a Messiásnak egész a szombaton a koporsóban kell nyugodni és ama szólásból is (1 Móz 1) az első napon: Légyen világosság! azt állítja, hogy a Messiásnak a hétnek első napján kell a halálból életre támadni és az evangéliumnak lelki világosságával e világot, mely a halálnak árnyékában fekszik, megvilágosítani. E könyveknek (Ex H. Volp. Chron. de Temp. l. c. 2.) Sedar, Olam, Rabba egy zsidó author a szerzője. C. 7. sok emlékezetes dolgokat hoz elő, amelyek a hétnek első napján mind megannyi ábrázatokul (*) löttenek, hogy az isteni főbb szolgálatnak az Újtestamentum alatt e napon kelljen gyakoroltatni. Úgy, mint (*) az isteni dicsőségességnek felhője e napon szálla az ő népére. Áron és az ő fiai e nap követék elsőben (*) az ő papi tiszteket. (*) Az Isten elsőben (*) ekkor áldá meg nevezetesen (*) az ő népét. A népnek fejedelmi ekkor mutatának közönségesen (*) ajándékot az ÚR Istennek. Ez az az első nap, melyen tűz szálla le az égből. Első napja e világnak, az esztendőknek, a hónapoknak, a heteknek etc. Mindezek megárnyékozván, (*) hogy ennek a napnak kell első és főbb szent napnak lenni az Újtestamentomban, szent Ágoston megpróbálja (*) (Aug.

256

Ep. ad Januar. 119. c. 13.) a sok szentírásbeli bizonyságokkal és okokkal, (*) hogy az ótestamentombéli szent atyák és próféták eleve (*) meglátták és tudták, hogy e mi Úri napunk megábrázoltatott (*) volt az ő körülmetéltetéseknek nyolcadik napja által. És hogy a szombatnak el kell a hetedik napról változni az éjszakára, avagy a hétnek első napjára. Junius is Cyprianusból azt mondja, hogy a körülmetélkedéS annak a nyolcadik napnak, melyen Krisztusnak fel kelletik vala támadni, mintegy sacramentumul (*) rendeltetett a nyolcadik napra. A Foro juliense gyűlés azt állatja, (*) hogy Ésaiás prófétált a szombatnak a hétnek elsó napján való megüléséről. Ha e titkokat ily világosan meglátták az Ótestamentumnak árnyéka alatt lévő szent atyák, bizonyára (*) e világnak Istene igen mélyen megvakította azoknak elméjeket (*) (2 Kor 4,4), akik ennek valóságát az evangéliumrlak ragyogó világánál nem láthatják. Minekokáért a szombatnak ez Újtestamentombéli változása semmi egyéb nem, hanem csak annak beteljesedése, mely az Ótestamentumban megábrázoltatott (*) és prófétáltatott.

A syriai fordítás így vagyon: cum congregamini, non sicut justum est in die Domini nostri comeditis et bibitis. Az arábiai fordításban így vagyon: Non comeditis et bibitis prout vere, diebus Domini nostri decet et Beza addit quod in veteri quodam exemplari ita legunt: Tin Kyriakin. Az Úrnak napja minden első napnak melléje tétetett.

4. Az apostolok az ő Uroknak elméje (*) és parancsolatja szerint és a Szentlélek igazgatásából, (mely mindenkor jelen ővélek (*) egyház szolgálatbéli tisztekben) minden keresztyén őtőlök plántált (*) ecclesiákban elrendelték, hogy a keresztyének a szent szombatot azon a hetedik napon üllenék (*) meg, mely elsője a hétnek. Ami néz (*) a szentek seg1tségére való alamizs-

257

nára, amiképen rendelte a Galaciabeli gyülekezetben, ti is azonképen cselekedjetek! (1 Kor 16,2) A hétnek minden első napján etc., mikor egybegyűltök a templomban (Úr napja lévén) az Úr vacsorája kenyerének vételeért (1 Kor 11,20-26) az ÚR halálának emlegetésére, míglen eljő etc. Mely (*) ígékben jegyezd meg:

I. Hogy az apostolok rendelték e napnak megszentelését, ennekokáért isteni szerzésből való.

II. Hogy az a nap a hétnek első napjának neveztetik, annakokáért az nem a zsidók hetedike, sem más egyéb.

III. A hétnek minden első napján, úgymond, mely szünetlenseget jelent.

IV. Hogy az rendeltetett a galatiabeli ecclesiákban, szintén mint a korinthusbeliekben s egyformájú szertartást rendele a szenteknek minden ecclesiájukban, annakokáért közönségessé (*) lőn az.

V. Hogy e napi gyakorlások a szegények számára tartozó alamizsnaszedések voltak (mint megtetszik Csel 2,42-ben és Justinus martyr bizonyságából Apol. 2.), melyeknek összegyűjtögetések (*) a szent gyülekezetben a könyörgés, prédikáció és sacramentum kiszolgáltatás után lészen vala, ennekokáért lelki vala az.

Amiképen a kenyérszegésnek nevezeti (*) a vallásnak több minden gyakorlásit magában foglalja Csel 26,7 azonképen e szólás Collecta a szombatnak több minden gyakorlásit befoglalja. Miért is kívánná az apostol, hogy az alamizsnaszedés a hétnek első napján lenne, (*) hanem hogy e napon voltak a sz. gyülekezetek (*) az apostolok idejében.

VI. Hogy az alamizsna szedést (noha igen szükséges vala) elhagyatá vélek (*) odameneteléig, hogy va-

258

lamint (*) az ő prédikálásának akadályul ne lenne, (*) de szentséges egybegyüléseket az ÚRnak Napján nem hagyatta, mivel rendelt idő vala az Úrnak közönséges (*) szolgálatjára, mely szükségességet állat. (*)

És ugyanezen levélben tanubizonyságot tészen szent Pál, hogy ő nem rendelt őközöttük semmi egyéb szertartásokat, avagy tudományt, hanem azt, melyeket az Úrtól vett. Elannyira, hogy ugyan (*) kemény szóval szólítja meg őket! Ha valaki közületek láttatik prófétának lenni, vagy lelki dolgokban tudósnak, vegye eszébe, hogy amelyeket néktek írok, azok az Úrnak parancsolati. (1 Kor 14,37) De ő írta nékik és elrendelte, hogy a hétnek első napján üljenek szombatot, minekokáért azon a napon ülleni (*) szombatot az Úrnak magasaját parancsolatja. Ki lehetne is avagy (*) igaz próféta, vagy az Isten Lelkének valamely kegyelmével bíró ember, aki ily világosan látván az ÚRnak napját az apostolok által szerzettnek és rendeltetnek lenni, (*) meg ne vallaná, hogy az ÚRnak napjának megszentelése Isten parancsolatja? A zsidók megvallják a szombatnak e változását apostoloktól valónak lenni (Peter Alphon. in Dial. cont. Iud. Tit. 12.) Vakabbak tehát az olyaténok és tompábbak a zsidóknál is, akik hívsággal (*) tagadják azt.

Szent Pál is Troásban (Csel 20,4) az ecclesiának ama hét evangélistáival, Sopaterrel, Aristárkhus-szal, Sekundus-szal, Gájus-szal, Timotheus-szal, Tikhius-szal és Trofimus-szal és az egész ott lévő keresztyénséggel a sz. szombatot a hétnek első napján ülik meg könyörgésben, prédikálásban és az Úr vacsorájának vételében. (Csel 20,4-6 stb.) És ami megjgyzendő dolog sz. Lukács nem azt mondja,

259

hogy a tanitványok sz. Pál prédikálása hallgatni küldettettenek vala, hanem a tanítványok egybegyülvén a kenyérnek megszegésére a hétnek első napján, azaz a sz. közösülésben (*) (az ÚR vacsorájában) való részesülésre, mely időben az Úrnak halála az Igének prédikálása által mutogattatik vala. (1 Kor 11, 26) A Pál prédikál vala nékik etc. És hogy senki nem tartotta ez egybegyüléseket egyéb (*) keresztyéneknél, kik egyedül tanítványoknak neveztetnek vala. (Csel 11,20) De Filippiben, mivel ott még tanítványok nem valának, sz. Pál az ő szombatjokon méne a helyre, hová a zsidók és a zsidó hiten való több nemzetségek gyülekezni szoktak vala az imádkozásra és ott prédikála nékik. (Csel 16,12-13) Eképen azért a délesti (*) világossághoz hasonló dolog, hogy a keresztyéneknek szokásos rendtartások vala a zsidó hetedik napnak elmulatása (*) (Csel 21,4 stb.) és a szombatnak és az ő sz. gyüléseknek (*) a hét első napján való tartása s miért is nevezné sz. János ezt Úrnak napjának egyébért, hanem oly nap volt ez, melynek az apostolok által plántált egész ecclesiákban való közönséges megülések (*) a halálból ezen a napon életre támadott Jézus Krisztusnak tiszteletére való tartozása mindeneknek (*) tudtokra volt. Ezt szent János Úrnak napjának nevezi (Jel 1,10), hogy a keresztyéneket inkább felingerelhesse az ő, a Jézus Krisztus halálbeli feltámadása által szerzett váltságoknak háládatos emlékezetére. Ez a nappal egyetemben a szombatnak áldása is hasonlatosképen által vitettetett az Úrnak napjára, mert mindennémű ez Új világra tartozandó (Zsid 2,5. és 5,9) megszenteltetés a Krisztusban vagyon és őtőle származik a keresztyénekre. És mivel sehonnan nagyobb

260

méltóság a Krisztusénál és az Ő apostoliénál nem támadhat, ok is hasonló nem találtathatik, mint e világnak új teremtése, ennekokáért a szombat soha e napról másra nem vitethetik, valamíg (*) e világ fennáll. Ide való az is, amit az Irás megjegyez, hogy az újonnan plántált és gyüjtögetett Anyaszentegyházakban valami (*) rendeltetett, az apostoloknak kiváltképenvaló (*)szerszabások (*) és igazgatások által rendeltetett. (1 Kor 11,23-34; Tit 1,5; Csel 15,6.24) – Az apostolok pedig semmit nem cselekedtenek olyat, amiben hagyottak (*) nem voltak a Krisztustól. (1 Kor 11,23)

Mos Christianus etc. Szokások a keresztyéneknek, hogy ezt Úrnak napjának nevezzék. Beda in Luc. c. 14.

Megszentelni azért a szombatot hetedik napon nem eltöröltetett ceremóniás törvény, hanem erkölcsökről való és mindvégezetiglen tartó tökéletessé lett törvénye Istennek. Úgyhogy azon végiglen megmaradandó törvény, mely a zsidókat kötelezi a szombat ülésre azon a hetedik napon, világ teremtésének emtékezetére kötelezi a keresztyéneket is a szombatnak megszentelésére ezen a hetedik napon e világ megváltásának emlékezetére. Mert a negyedik parancsolat erkölcsökről való törvény lévén, megkívánja a hetedik napnak megszentelését mindörökké. Ennek pedig a Törvénynek erkölcsökről való tanítását, aminthogy a több parancsolatokénak is, annyival istenesben megtartjuk mi az evangélium alatt, amennyivel (a keresztségben) nevezetesb frigyet kötöttünk az Istennel szent parancsolatinak megtartása végett és az Isten is mivélünk a törvény átkától való megmentésünkre és Szentlelkének mellénk adására, hogy az ő törvényit megtarthassuk. És hogy ez a

261

szombatről való parancsolat (szintén mint a több kilencek) erkölcsökről való és végiglen megmaradó, nyilván (*) megtetszik (*) e következendő okokból:

Tíz nevezetes okok, melyekből megbizonyíttatik,
hogy a szombatról való parancsolat erkölcsökről való
és mindvégiglen megmaradó, avagy mindenhai (*) légyen. (*)

1. Mert e parancsolatnak minden okai erkölcsökről valók s mindenhaiak, (*) az Isten is sokkal hathatósabb okokkal (*) kötelezett minket e parancsolathoz való engedelmességre, hogynem mint a többihez akármelyikhez. Elsőben (*) azért, mert az Isten jó eleve (*) ellátta, (*) hogy az istentelenek sokkal gondviseletlenehbek lésznek ezekről, avagy bátorságosban által merik ezt a többinél hágni. Másodszor, mert e parancsolatnak megtartásáhan áll a többinek is megtartása, mely dolog panaszolkodtatja az Istent oly gyakran, hogy minden ő tiszteletit elmulatják (*) avagy feladnak azon az emberek, amikor a szombatot vagy elmulatják, (*) avagy által hágják. (Jer 17,22; Ezék 20,1-24; 23,38) Elálmélkodtajta az embert (azt mondja Calvinus), midőn meggondolja mily sokszor, mily buzgóságos tudománytétellel (*) kívánja Isten mindentől (*) (valaki (*) Ő népe akar lenni) a hetedik napnak megszentelését. Sőt mily irgalmatlanul kegyetlen halállal tudniillik bünteti az irgalmasságnak Istene ez ő parancsolatjának megszegését, mintha ugyan ez volna minden ő tiszteletinek és szolgálatjának egész summája. (*) Bizonyos (*) dolog is az, hogy valakinek (*) lelkiismerete nincs a szombatnak megszegésében, a több parancsolatokéban sincs semmi, hogy aképen cselekedhetik mind maga becsületinek ártalma s mind pedig a külső törvényeknek romlása és onnan követ-

262

kezendő veszedelem nélkül (Ex Bodin: de Repub. l. 4. c. 2.) Ennekokáért helyheztette Isten e parancsolatot a két táblának közepibe, mert ennek megtartása legjobb segéd a többinek megtartására. A szombatnak lelkiismeretes megszentelése anyja a vallásnak és a jó fenyítéknek az ecclesiában. Hadd el a szombat-ülést és kiki szolgálja akkor Istenét, mikor tetszik, megládd, csakhamar mint (*) jár a vallás és az a békeség s rendtartás, melyet Isten meg akar marasztani az ecclesiában? (1 Kor 14,33.40) A szombatnap Isten sokadalma, avagy vasárnapja, melyen egész hetetszaki (*) való jókat árultat az embereknek, ekkor hí magához minket, hogy vásárljunk Őtőle minden ezüst és pénz nélkül angyaloknak kenyerét (És 55,1-2), életnek vizét, sacramentumnak borát és az Igének tejét lelkünknek táplálására, próbáltatott (*) aranyat hitünknek gazdagítására (Jel 3,18), szemgyógyító drágalátos írt (*) lelki vakságinknak gyógyítására és a Jézus Krisztus igazságának fehér öltözetét undok mezítelenségünknek takargatására. Nincsen az az igaz kegyességtől távol, aki lelkiismeretben járó dolognak tartja a szombatnak megülését, de aki lelkiismerete szerint sáfárkodhatik a szombatnak maga hasznára és mulatságára tartozó megszegésében, annak szíve még soha nem érzette mit akarjon mind az Istennek félelme s mind az igaz vallás. Mert e parancsolatban telik bé, amit sz. Jakab mond: Aki vétkezendik egy dologban, az az egész törvény megrontásában bűnös (Jak 2,10) – Látván tehát, hogy Isten ily sok erkölcsökről való és mindenkor tartó okokkal (*) erősítette e parancsolatját, tudnivaló dolog, hogy maga is e parancsolat olyan.

263

2. Mert Ádámnak is parancsolatot adott volt erről az Isten az ártatlanságban, mely állapotban (még a boldogságban helyben lévén, nem a Krisztus érdemében való hit, hanem a törvényhez való engedelmesség által) nem szűkölködik vala a Krisztus által való váltságot árnyékozó ceremónia nélkül. Annakokáért a hetedik napi szombat nemcsak együgyű (*) ceremóniája, hanem ugyan (*) természet szerint való része az Isten imádásának, mely akkor parancsoltaték az embernek, amikor minden emberek még csak ugyanazon egy állapotban valának. És ha szükséges volt első szüleinknek, hogy szombatnapjok légyen az Istennek tökéletes állapotjokban való szolgálására, sokkal szükségesebb a maradékoknak, (*) hogy szombatot üljenek romlott állapotjukban. És mivel az Isten maga is megszentelte ezt a napot, hogy lehet szent az az ember, aki szántszándékkal általhágja azt?

3. Mert egyik a parancsolatok közül, melyeket Isten maga saját szentséges szájával szólott és szent ujjaival kétszer a kőtáblákra felírt, (2 Móz 34) azoknak méltóságoknak és végiglen maradandóságoknak jelentésére, (*) valamelyeket Isten maga írt, mindazok erkölcsökről való és mindenkor tartó parancsolatok voltak, azok pedig közönségesen (*) szám szerint tizek. Immár ha ez eltörültetett ceremónia volna, tehát (*) csak kilencek lennének a parancsolatok. (5 Móz 4,13) A ceremóniás törvények, melyek a Krisztus által eltöröltettek, mind Mózes által irattattanak, de ez a szombatról való a többi kilencekkel együtt maga az Isten által irattatott, a frigyládába béhelyeztetett, ahová egy ceremóniás törvény sem tétettetett, melyekkel egyenkint azt jelentette, (*) hogy

264

e tíz parancsolatok végig megmaradandó regulái lennének (*) az Anyaszentegyháznak, olyak mindazáltal, melyeket senki tökéletesen be nem tölthet, hanem csak a Krisztus. (1 Kir 8,9; Zsid 9,4; Róm 5,17)

4. Mert a Krisztus megvallja, hogy Ő nem jött az erkölcsökről való törvényeknek elrontására (Mt 5,17-19) és hogy annak még a legkisebbike is el nem töröltetik az ő országában az Újtestamentum alatt. Elannyira, hogy valaki e tíz parancsolatoknak csak kisebbét is megrontándja és aképen tanítja az embereket, a mennyeknek országában legkisebbnek hivattatik, azaz: nem lészen helye az ő Anyaszentegyházában. Immár pedig az erkölcsökről való törvény parancsolatja, hogy a hét napok közül egyet mindenkor sz. Szombatnak szenteljük. A Krisztus maga is nyilván emlékezik az ő keresztyéni között való szombat-szenvedésről Jeruzsálemnek elromlása idején, az ő feltámadása után 42. esztendő tájban, mely idő alatt egészen a Mózes ceremóniái (a vér a megfojtott állaton kívül) az apostoloknak közönséges (*) végezésekből (Csel 15,20-28) teljességgel eltöröltettek és elhagyattak a keresztyén ecclesiákban. Ennekokáért inti Krisztus URUNK az ő tanítványit könyörgésekre, hogy futások sem télben, sem pedig szombaton ne essék. (Mt 24,20) Télben ne, mert az útnak s időnek kemény volta miatt az ő futások sokkal nehezebb és nyomorúságosb lenne, szombaton se, mert annál is nehezebb lenne szíveknek, hogy azt a napot, melyet az Úr a szent gyakorlásokban parancsolt eltölteni lelki vígasztalásokra, hívságos dolgokban kell tölteniek életeknek megtartásáért. Ha azért a szombat-ülés e napon csak ceremónia volt volna, nem lett volna semmiben a

265

futás e napon keservesb, mintha szintén (*) a hétnek több napjain. De hogy im a Krisztus mily igen szánja azoknak szombatnapi futásra kényszeríttetésekben való félelmeket (*) és szíveknek (*) nehézségét, s ezokáért akarja, hogy Istennek könyörögjenek, hogy az ilyetén alkalmatlanságot megelőzze, nyilván (*) megmutatja, hogy a szombatnak megtartása nem eltöröltett ceremónia, hanem Krisztustól állattatott (*) és megerősíttetett mindenkori parancsolat. Ha pedig tudni akarod a napot, amelyre a Krisztus e szombat-ülést rendelte, szent János megmondja, hogy az ÚR-nak Napja az (Jel. 1, 10.) Ha továbbá azt is akarod érteni, melyik napján a hétnek, szent Pál megmondja, hogy a hétnek mindenik első napján. (1 Kor 16,2) Amint a Krisztus intette a keresztyéneket, úgy ők is könyörögtenek és könyörgések (*) szerint az Isten (egy kevéssel a megszállás (*) előtt) mennyei jelenés által megintett Jeruzsálemben minden keresztyéneket, hogy kiköltözzenek onnan s Pellába menjenek, mely egy kis falu volt a Jordánon túl és eképen kerülnék (*) el az Istennek arra a városra és nemzetségre következendő bosszúállását. (Mt 24,34) Ha azért a keresztyén ember életének megtartásáért nem futhat az ÚRnak Napján szívbéli fájdalom nélkül, micsoda örömmel, avagy vígasztalással mulathatja (*) az, ki igaz keresztyén az Isten tiszteletének szent gyakorlásit az ÚRnak Napjának nagyobb részét hívságos (*) testi haszontalanságokban és szolgálatbéli munkában töltvén el? És mivel Jeruzsálemnek elromlása mind ábrázatja (*) s mind bizonysága lőn e világ elromlásának, kicsoda nem veszi eszébe, hogy a szent szombatnak világ végezetéig meg kell maradni?

266

Euseb. hist. Eccl. l. 3. c. 5. Hihető dolog, hogy e jelentés volt e szó: Migremus hinc, mely éjjel hallaték nagy földindulással együtt a templomban, melyről emlékezik Joseph. de bell. Jud. l. 7. c. 12.

5. Mert minden ceremóniák csak a zsidóknak parancsottattanak volt, nem a pogányoknak egyszersrnind, de ezt a szombatról való parancsolatot (mint a házasságot) az ártatlanságban (*) szabta volt Isten, mikor még csak ugyanazon egy állapotban voltanak minden emberek, ennekokáért szintén úgy parancsoltatott a pogányoknak is, mint szintén a zsidóknak. Úgy, hogy minden tisztviselőknek és házigazdáknak meg volt hagyva, hogy a jövevényeket is (És 56,6) szintén mint a maguk házanépét kényszerítsék a szombat szentelésre. Amint megtetszik a negyedik parancsolatból és Nehemiásnak cselekedetiből. (Neh 13; Ef 2,14) A ceremóniák mindnyájan közfalnak válaszi (*) valának a zsidóknak pogányoktól való megkülönböztetésekre. (*) De mivel a pogányok is szintén úgy kötelesek e parancsolatnak megtartására, mint a zsidók, nyilván vagyon, hogy az nem zsido ceremónia. És látván, hogy ugyanazon a szombatnak méltósága, mely a házasságé, ha azért a házasság ceremónia, tehát (*) a szombat is az. Ezt is továbbá eszünkbe vegyük, hogy ahol a házasság csak egyszer Isten szövetségének neveztetik (Péld 2,17; Mt 19,6-8), mivel kezdetben Istentől szereztetett, aképen a szombat mindenütt Uradnak Istenednek szombatjának hivattatik, mivel Istentől szereztetett az időnek, állapotnak és mindenhaiságnak (*) ugyanazon kezdetiben; minekokáért a szombat nem ceremónia.

6. A mi természetünk veszettsége, (*) melyet meg-

267

tapasztalhatni mind a hitetleneknek nyilvánságos ellenkezésekből s mind a híveknek titkos akaratlanságokból, mellyel vannak a szombatnak fegyhetetlen (*) megszenteléséhez, eléggé megmutatja, hogy a szombatról való parancsolat lelki és mindenhai. (*) (Nitimur in vetitum. Horat.)

7. Mert, hogy az Isten örökkévaló decrétomából alkotá a napot, holdat és a csillagos égen lévő több világosságokat, nemcsak azért, hogy különbséget tegyenek a nap és éj között, hanem hogy, egyszersmind jelei lennének (*) bizonyos időknek, napoknak és esztendőknek (1 Móz 1,14; Jób 9,9 és 38,31; Amos 5,8) eképen a szombatot rendelte az ecclesiában nemcsak azért, hogy rendelt ideje lenne (*) az Ő szolgálatjának, hanem azért, hogy mindenhai (*) regulája és mértéke lenne az időnek, úgyhogy amiképen a hét napok tesznek egy hetet, négy hetek egy hónapot, tizenkét hónapok egy esztendőt, eképen hét esztendők egy szombatos esztendőt (5 Móz 15), hét szombatos esztendők egy Jubilaeust, kürtölésnek esztendejét (3 Móz 25) immár, akár 80 Jubilenusok, akár 4000 esztendők, akár pedig Ezékiel szerint 4000 mértékek, ezek egész ideje az Ótestamentumnak addig tudniillik, míg Krisztus URUNK a keresztség és prédikálás által az újtestamentumi állapotot elkezdé. Nem is hallgathatom el álmélkodás nélkül, miképen álla fenn a körülmetélkedésnek sacramentuma az ecclesiában 37. jubilaeusig, kerülésnek [!] esztendejeig Ábrahámtól fogva (kinek adta vala Isten legelsőben (*) a körülmetélkedést) az ÚR Krisztus keresztségéig a Jordánban, mely szintén annyi Jubilaeus lőn. Bucholcer számlálása szerint (Ind. Chr. ad Ann. Mund. 1998.), amennyiig e világ annakelőtte

268

fennállott vala Ádámtól fogván Abrahám születéséig. Mózes nyolcvan esztendős korában kezdé el a szent szolgálatot. A Krisztus is világteremtésétől fogva nyolcvanadik Jubilaeusban nyula szent tisztéhez. (*) József harminc esztendős korában kezde Egyiptomon uralkodni. (1 Móz 41,46) A léviták is a sátorban való szolgálathoz harminc esztendős korokban kezdtenek, így hasonlóképen a Krisztus, hogy ez ábrázatokat (*) megteljesíthetné, (*) kezdé el tisztit (*) Mózesnek harmincadik Jubilaeusában és mikor elkezdé maga akkoron harminc esztendős vala a Dániel utolsó hetinek közepiben és (negyedfél (*) esztendeig gyakorolván szent tisztét e földön) eképen vivé végbe megváltásunkat és a Dániel hetinek (*) végezetét a kereszten lött ártatlan halála által. Legfeljebb a nagy változások és hallatlan dolgok, melyek az ecclesiában estenek, vagy szombatos esztendőben, vagy pedig jubilaeusban löttenek. Példának okáért: a Dániel, Cyrus királyoknak első esztendeit elkezdő hetven hetei (*) és e világnak 343 kilencedik esztendeje szintén annyi esztendőket tésznek, amennyi esztendős heteket a világnak ideje tészen akkorig és annyi esztendős heteket, amennyi jubilaeusok addig estek világ kezdetitől fogva. A Dániel hetvenszer való esztendős hetei foglalnak bé 490 egyes esztendőket s e világnak azelőtti négyszáz 90 heteit, avagy szombatos esztendeit. A Dániel idejeközi 70 hetek e világi 70 Jubilaeusok, úgyhogy az Anyaszentegyház vígasztalására az ő hetven esztendei fogságában melyet el kelleték szenvedni a Jeremiás próféciái szerint Babyloniában (Jer 15) Gábriel angyal jelenti Dánielnek, hogy a hetven heteknek, avagy szombatos esztendőknlek, avagy 490-öknek végezetiben fog

269

az ő pokoltól való derekasb (*) váltságok az ÚR Krisztus halála által végbemenni, szintén (*) oly bizonyosan, amint mostan a babyloniai fogságból megváltatott. Ez a Dániel 70 szombatokat, avagy 10 Jubilaeusokat befoglaló ideje kezdetik az első kiszabadulástól, melyet Cyrustól nyerének az zsidók babyloniai birodalmának (*) első esztendejében, melyről emlékezet vagyon Ezsdrás 1,1-ben és szintén akkor mene véghez, mikoron Krisztus URUNK a kereszten meghala. Az ÚR Krisztus halálától, avagy a Dániel utolsó hetétől fogva a Krisztusnak hetvenegy esztendeiig e világ hét pecsétek, avagy szombatos esztendők által mérsékeltetik (*) (Jel 5), mely egy teljes Jubilaeust tészen. E hét pecséteknek végezetétől fogva mérsékeltetik (*) ezen világ a hét trombiták által (Jel 2,8.9 Napier sup. Apoc. 6 et Resolut. ejusdem Gen. 5,28), melyeknek egyike-egyike 245 esztendőkből áll (amint némelyek ítélik ennekutána 440 esztendőkkel megtetszik, (*) ha (*) úgy vagyon-é). Énókh, ki Ádámtól hetedik, annyi esztendőket élvén, mennyi napok egy esztendőben vannak, úgymint 365 szombatos esztendőben ragadtaték fel Istentől. Mózes, ki Abrahámtól hetedik, mintegy második Énókh, Istentől temetteték el, de születteték szombatos esztendejében e világnak, úgymint 2373-ban és a vízözön után (Broughton számlálása szerint) 777-ben tartaték meg, mint egy új Nóé a gyékénybárkában és éle ez ecclesia építője annyi ideig, mennyiig Nóé a bárkát felépíté, százhúsz esztendeig (Pont. de ultimo Aevo. Pag. 12. Buchol. 2. Ind. Chr.) Ábrahámnak az ígéret szombatos esztendőben adaték, tudniillik 2023. esztendejében e világnak (Bougtonis Consen. An. Mundi 1430.) Jósuénak hatodik esz-

270

tendeje világ teremtésének 2500. esztendeje lévén, melyben elbírák (*) a Kanaán földét és az Izrael fiai között eloszták. Szombatos esztendő lőn és világ teremtésétől fogva ötvenedik Jubilaeus, ez esztendőn kezdi Mózes az ő Jubilaeusát, mellyel (mint egy harminc-szemű aranylánccal) a Kanaán bírásának Józsué által Izrael fiainak lött elosztását megköti a menyországnak kinyilatkoztatására mindeneknek, (*) valakik (*) az ÚR Jézus Krisztusban hisznek. És így viselte (*) őket a zsidó Anyaszentegyházat a Jubilaeusnak örvendetes folyamatja által az ábrázatról a valóságra, a Kanaánról mennyországra, Józsuéról Jézusra, mert a Krisztus a Mózes harminc Jubileusának végezetében és a maga idejének harmincadik esztendejének kezdetében szent keresztségekor nyitá meg az égnek kapúját és akkor adá ki az áldandó Szentháromságnak legvilágosabb látását. És az evangéliumnak ezüst trombitái által, amint Ésaiás megjövendölte (És 60) örökkévalóságot jelentete (*) és zengedezetete mindeneknek, valakik (*) megtérnek és Őbenne hisznek.

A vetés és aratás, nyár és tél között való különbségtételre és jövendő ítéletnek megjelentésére. (*) Mead fig. a szent idők rendeltettek az isteni szolgálatért, melyeknek kiváltképen való (*) jegyzési (*) és ígéretei vannak. NB Egy szombatos esztendő áll hét esztendőből. Egy Jubilaeus esztendő áll 50 esztendőkből.

A Jubilaeust némelyek a trombitálástól, avagy kós-szarvától eredtetik, mellyel a Jubilaeus esztendőben kürtölni szoktak vala. Mások a jubál, a folyamattól, mert a Jubilaeusok a Krisztus halálához viselnek (*) minket, aki szerzőoka örökké való nyugodalmunknak és jubileumunknak, örömünknek.

Idvezítő Krisztusunk születésének esztendeje is, mely volt világteremtésének 3948. esztendejében,

271

szombatos esztendőnek végében esett és a világnak 564. Septenarjában. Az embereknek idejeket (*) közönségesen (*) Mózes tízszer való hét esztendőknek állítja a 90. zsoltárban s minden hetedik esztendő valami nevezetes változást, vagy esetet hoz az ember életére. Nem is csoda, mert amint HYPOCRATES állatja, (*) a gyermeknek anyaméhben a fogantatás után hetedik napon minden tagocskái kiformáltatnak és aznapságtól fogva nevekedik aztán születésének teljességére, mely mindenkor vagy a kilencedik, vagy pedig a hetedik hónapba esik. Hét esztendős korában hullanak a gyermeknek fogai és újak nevekednek, s azutánig mindenik hetedik esztendőben újabb-újabb változás éri az embert, nevezet szerint a kilencszer való hetedik a Climactericus esztendő sok tudós embereknek, világ világinak szerencsétlenségekre esett, amint a megtapasztalás mutatja és hogyha azon az esztendőn általmehettek is, de legtöbben hetedik esztendőben holtanak azutánig meg. Lamekh életének 777. esztendejében holt meg. Az emberek között leghosszabb életű Mathuzsálem, akkor mikor 970 esztendős kezd vala lenni, Ábrahám is minekután,na huszonötszer való hét esztendőket éle, meghala. Jákób huszonegyszer való hét esztendős korában, Dávid tízszer való hét esztendők után. Eképen Galenus Petrarcha ki (amint Bodinus feljegyzette) azon nap holt meg, amelyen születtetett volt. Ama halhatatlan emlékezettel híres Örzsébet királyleány, (*) Boldog Asszony születése ünnepekor jöve e világra és ugyanazon Boldogasszonynak Annuntiatiójakor (*) költözék ki e világból. Hypocrates tizenötödik Septenarjában holt meg. Hieronymus és Isocrates tizenharmadikjokban, Plinius, Bartholus, Caesar nyolca-

272

dikjokban. És Johannes de temporibus ki 361 esztendőkig éle, életének ötvenháromdik [!] Septenarjában hala meg. Hasonló dolgot vehetünk sok számlálhatotlanokban (Erasmus, Luther, Melanchton, Sturmius) is eszünkbe. S ugyanis bizony az ember egész életének szombat a mértéke, mert ám akármennyi sok esztendőkig éljen az ember, de ugyancsak sok hét napokból álló ez az élet, úgyannyira, hogy a hetes számban titkos teljesség vagyon, melyet a mi értelmünk el (*) nem követhet.

Egy septenar 7 esztendőkből áll.
Expertum est in plerisque omnibus 7. annum cum periculo et clade aliqua venire, aut corporis morbique gravioris, aut vitae interitus, aut animi aegritudinis. Agelli l. 1. 14. c. 7. Aug. in Ep. ad Cajum Nepotem exultat se Klimactera communem seniorem omnium 63. evasisse. Bodin. 1. 4. c. 2.
Arist. Cicer. Ber. Boras.
Ő vala s ő is (mit mondhatni nagyobbat) e földön első, az égben pedig második leány.
Climax vitae vincitur fere septentriis, aut novenariis, Foeminarum vero senariis definitur. Bodin de Kepl. 1. 4. c. 2.

Mind e csudálatos dolgokban ily sok hetes számok által való isteni rendelése az áldott hetedik napi szombatnak, Isten ismerete és imádása felől való szünetlen elmélkedése juttatja nékünk eszünkbe ez életben, hogy eképen szombatról-szombatra ama következendő életbéli nyugodalomnak és boldogságnak örökkévaló dicsőséges szombatjára által vitettethessünk. Melyeket midőn valamely história-olvasott ember jól meggondol, könnyen eszébe veheti, hogy e világnak egész minden folyása az Isten gondviselésének (ki minden dolgokat szám szerint meg-mérve és fontolva rendel), néminemű bizonyos aranyláncán viseltetik és igazgattatik. Minekokáért

273

minden idő Szombat által mérsékeltetik, (*) úgyannyira, hogy az idő és a szombat soha egymástól el nem válhatnak. Az angyal is megesküdt, hogy az időnek e mérséklése (*) fennmarad mindaddig, míg többé idő nem lészen (Jel 10,6) és amiképen a szombatnak első rendelése a Szentírásnak első könyvében vagyon, azonképen megerősítése az utolsóban találtatik és amint (Jel 1. fej.) e könyv méltóságot ad e napnak, úgy e nap is kedvesíti (*) a könyvet, amennyiben az abban lévő szent dolog szent napon nyilatkoztatott ki, tudniillik az ÚRnak mennyei jelenése az ÚRnak szentséges napján. Ha annakokáért a szombattagadók lerángathatják a napot, holdat és a csillagokat az égből, semmissé tehetik és kiveszthetik a szombatot is, az időnek mérővesszejét az ecclesiából látván, hogy a szombat az ecclesiában (szintén mint a nap, hold az égben), az időknek megkülönböztetésére rendeltetett.

H. Volph. proe. Chr. Tempus est rerum mutandarum duratio extrinsecus observata. H. V. Chr. c. 1. Tempus cum mundo coepit et una desiturum est.

8.Mert az egész Anyaszentegyház közönséges (*) egyező értelemmel az apostolok idejétől fogva a szombat felől való parancsolatot Istennek erkölcsökről való és mindenhai (*) törvényének és a szombat szentelést a hétnek első napján Krisztusunk és az ő apostoli szerzésének tartották.

Si quid horum tota die per orbem frequentat Ecclesia. Nam hoc quin ita faciendum sit disputare, insolentissimae insaniae est. Aug. Ep. 118. ad Ian. Syn. Col. part. 9.

A coloniai zsinat azt állatja, (*) hogy az ÚRnak Napja az apostolok ideje után mindenkor nevezetes volt az ecclesiában Ignatius antióchiai püspök, ki

274

szent János idejekor is élt, azt mondja: Minden (*) valaki (*) a Krisztust szereti, az ÚRnak önön feltámadása által megkoronázott napját megszentelje, mely királynéasszonya a napoknak, kiben a halál megbírattatott (*) és az élet Krisztusból áradott (Ad Magn.) Justinus martyr, ki azután csakhamar élt, megmutatja, mint kelljen keresztyén embernek szombatot ülni az ÚRnak Napján, amint mi cselekeszünk (Apol. 2.) Origenes, ki élt Krisztus után 180 esztendő tájban, okát adja amelyért a szombat az ÚRnak Napjára haladott (*) (Hom. 7. sup. Exod. 1.) Ágoston doctor így szól: Az ÚRnak Napja az ÚR feltámadása által azon a napon jelenteték meg az ecclesiának. Et ex illo coepit habere festivitatem suam, önnön maga a Krisztus által is szentelendőnek rendeltetett a szombat elsőben (*) (Ep. ad. Ian. 119. c. 19. et ad Cass. Ep. 86. et de Temp. Serm. 25,1.) Máshelyen is: Az Apostolok hagyták, (*) hogy az ÚRnak Napját minden istenes ünnepléssel megüljük, mert azon a napon támada Idvezítőnk fel a halálból, minekokáért ÚR Napjának is neveztetik. Azért amint Dávid az Isten városa felől mondta, azonképen mondhatom én az ÚRnak Napja felől: Dicsőséges dolgok mondatnak az ÚRnak Napja felől, mert az lőn e világ születésének napja, azaz az első nap, melyen minden teremtett állatok életeket (*) venni kezdék. Azon jőne (*) világosság a setétségből, abban adattaték a Sinai hegyen a törvény (Codoman. Annal Mund. 2515.) Azon támada fel az ÚR a halálból ez életre, azon jövének a szentek ki koporsójukból, jelentvén, (*) hogy azon támadnak a keresztyének fel az életnek újulására. Abban szálla le a Szentlélek az apostolokra. És igen hihető dolog, hogy hetedik

275

napon (mikor a hét trombitákat megfuvallják) romlik e világ átkozott Jerikhója is le és a mi igaz Józsuénk megadja a mennyei Kanaánnak ígért birodalmát nékünk. (Józs 6,12; Jel 10,7)

Aug. de temp. Serm. 251. et 154. Cont. Const. Can. 8. Volph. Ch. l. 1. c. 110. Muss. Pont. Postill. Domin. Pasch.

Ha ki (*) a régieknek egyező értelmeket (*) és az elődedi (*) ecclesiának szertartását e dolog felől érteni akarja, olvassa meg Eusebiust Eccl. hist. l. 4,23. Tertullianust l. de Idolat. c. 14. Chrysost. Serm. 8. de Resurr. Constit. Apost. l. 7. c. 37. Cyrill. In Ioan l. 2. c. 58. Ezen értelemben vannak a mi időnkbéli keresztyén tudós emberek többire mind.

Aug. ad Cassul. Ep. 58. et ad Ian. 1195. [!] l. 9. Aug. Serm. de Temp. 251. et 154. Con. 6. Const. c. 8.

Lásd Fox: sup. Apoc. 1,10. Bucer: in Matth. 12,11. Gualt: in Malach 3. Hom. 23. Fülke super Rhemens. Test. Angl. edit: Apoc. 1,10. Chem: Exam. Conc. Trid. part 4. de Diebus Festis. Volph. Chr. l. 2. C. 1. Armin. Thes. in 4. praecept (Non dubitamus quin varie apud Christianos Sabbathum violetur, non abstinendo ab iis quae allis diebus licita sunt) és több számtalanok. A tudós Junius szóljon mindenekért Praelect. in. Gen. 23. Quamobrem cum dies Dominicus etc. Mivel azért az ÚRnak Napja mind az Úr Krisztusnak cselekedeti (tudniillik feltámadása és azon a napon lött sok rendbéli jelenési) és az apostoloknak példájok és rendelések által s mind a régi ecclesiának szünetlen szertartása és az Irásnak bizonyságtétele által megtartatott és a zsidó szombat helyébe adatott, inepte faciunt, gorombául cselekesznek akik azt mondják, hogy az ÚRnak Napjának megülése találmányon (*) és nem Szentíráson fundáltatott, hogy így találmányokat állathassák. (*) Viszontag: E változásnak oka

276

9. Mert az Úr önönmaga magyarázza a szombatnak végét, (*) Őközötte és az Ő nepe között Való örök jelenségnek és tanúságnak lenni (*) (2 Móz 31,13), hogy tudniillik Ő a Jehova, ki által megszenteltetnek ők (Ezek 20,10-12), annakokáért ő is csak egyedül volna (*) tisztelendő őáltalok s életekre hagyja is, hogy ez emlékezetet szegetlen tartsák meg. De ez a vég (*) erkölcsökrol való és mindenhai, (*) annakokáért a szombat is az. Amit az Isten megszentelt mindvégezetiglen, soha ember azt közzé (*) és hívságossá (*) tenni ne merje. Ez annak a fundamnentuma, hogy a parancsolat e napot URADNAK Istenednck szombatjának nevezi. (És 58,13) Az Isten is maga szent napjának hívja azt. Hasonlatosképen az Ótestamentum ezen fundamentumból szentelte minden szombatit és szent napjait egyedül az isteni imádásra és tiszteletre. Ezokáért szentelni a szombatot akármely teremtett állatnak (*) tiszteségére temérdek (*) bálványozás. Mert az első Tábla isteni tisztelet részének állatja (*) szombatot tartani (*) Isten tiszteségére. Igy vagyon 3 Móz 23,3.37-38; Ezek 20,20; Neh 9,14 a szombat vétetik az Istennek egész szolgálatáért. Idvezítőnk is arra tanít, hogy egyedül csak az Is-

277

tent kell imádnunk. (Mt 4,10) Annakokáért szombatot is egyedül csak az Ő tiszteségére illendő szentelnünk. A Szentlélek Jeroboámnak legnagyobb bűnei közé számlálja, hogy ünnepet szerzett az önönmaga szívének gondolatjából. (1 Kir 12,33) Az Isten is fenyegetőzik, hogy meglátogatja (*) Izraelt a Baál tiszteletének napjaiért, amint a pápások cselekesznek a szenteknek. Hóseás (2,12) azt mondja, hogy az olyaténok elfeledték őtet. És bizonyára (*) senki nem gondviseletlenebb az Úr szombatjának megszentelésében, mint az emberek szent napjoknak babonás megtartói. Minekokáért a római ecclesia temérdek (*) bálványozást tészen.

Olvasd H. Volph. Chr. de Temp. l. 2. c. 4. pag. 118. et 7. pag. 104. etc.

Először, hogy magának szombatszerzést tulajdonít mely egyedül csak a szombat Urára tartozik.

Másodszor, hogy azokat a szent napokat teremtett állatoknak (*) tiszteletekre szenteli, mely tenyészése (*) szerint nem egyéb, haneni azokat szentelő Istenekké tenni.

Harmadszor, hogy e napokhoz isteni imádást, könyörgéseket, böjtöt és érdemességet (*) köt.

Negyedszer, hogy az emberi találmányoktól (*) szerzett napokon sokkal nagyobb és fontosabb ülést (*) és szentelést kívánnak, hogynem mint vasárnap, az Istennek parancsolatján fundáltatott ÚRnak napján. Melynek tenyészése (*) semmi nem egyéb, hanem az Antikrisztust a Krisztus felett becsülni. A mi ecclesiánk (értsed az angliait!) igazán hagyott el minden babonás és bálványozó ünnepeket, amely keveseket pedig megtart, egyedül csak a nagy Istennek tiszteletéért és a szolgáló rendnek megpihenéseért

278

tartja. (5 Móz 5,14) Noha a sok idei (*) szokás a régi pápás neveken kényszerít hogy mégis nevezzük őket, csak a külső különbségtételnek okáért, mint szent Lukács is él Kásztornak és Polluxnak pogányi nevezetekkel (*) (Csel 28,11), a keresztyének Fortunátuséval (1 Kor 16,17) és Merkuriuséval (Róm 16,14) és a zsidók Márdokeus napjával. (2 Makk 15,36)

10. Utólszor az Isten kemény ítéletinek példái a szombattörőkön eléggé megpecsétlik (*) azoknak, akiknek szivek (*) még nem bélyeges, (*) minémű rettenetes haragjában és kedvetlenségében (*) legyenek a mindenható ISTENnek az Úrnak napjának szánt-szándék szerint való megszegői.

Az Úr (ki egyébként irgalmasságnak volna (*) Istene) meghagyá Mózesnek, hogy kővel vernék (*) agyon azt az embert aki (magavető (*) elméből) forgácsot szedni ment vala szombaton. (4 Móz 15,32) Kicsiny ugyan ez a cselekedet igaz, de az ő bűne nagyobb lőn, hogy (ily kicsiny alkalmatossággal (*)) ily nagy parancsot mére (*) általhágni.

Nicánor a zsidók ellen szombatnapra kiáltata (*) ütközetet és ám (*) elveszének nagyon sokan, amint meg vagyon írva. (2 Makk 8,27) Egy cselédes gazda az ÚRnak napján búzát őrölvén, nagy hirtelen liszte felgyulada és elégvén hamúvá lőn. (Cant. Magdel. 12. c. 6.)

Más ember is búzát hord vala azon a napon és azonban következendő éjszaka az égből tűz szálla le és mind csüri s mind pedig minden élete (*) ott ége. (Disp. de Tem. ser. 1. 17.)

Egy nemesembernek is a szokásba ment szombati vadászásért tulajdon saját feleségétől egy eb-

279

fejű gyermeke születteték, kinek mind füle s mind orra olyan vala, mint az ebnek és szintén úgy is rivalkodik (*) vala, mint az eb. (Thom. Cantipra l. 2. de lap. Templi admir. vindict div. Theo. hist.)

Egy fösvény lennel-gyapottal bánó asszony Francországnak [!] Kingstadt nevű városában Anno 1559, midőn az ÚRnak napján is mindegyre dolgozódnék (*) leányival együtt, egy vasárnap, úgy tetszék néki, mintha tüz jött volna ki a lenből-gyapotból, de semmi kárt nem tőn. (*) Következendő vasárnap is midőn dolgolóznának, [!] (*) akkor ugyan valóban a len-gyapot meggerjede, de hamar (*) még elaluvék. És midőn mind e jelekből is eszekbe (*) nem vennék (*) magukat, harmadik Vasárnap a len-gyapot ismét meggerjede, és a ház is felgyuladván elége és aképen a nyavalyás asszony is két magzatival megsüle, úgyhogy következendő napon meghalának. De (Istennek csudálatos irgalmasságából) a bölcsőbeli gyermek elevenen és minden égés nélkül találtaték ki a tüzből. (Ion. Fin. l. 3. de Miraculis.)

Boldogasszony havának tizenharmadik napján An. 1582 ÚRnak napja, azaz vasárnap lévén a párisi kertben a játéknéző magas hely hirtelen a medvék vívásának nézésére felgyülekezett sokaság alatt leszakada és nyolc közülük mind összeromla, (*) ezeken kívül pedig számtalan soknak karja, lába, nyaka szegék (*) ki. Jeles serkengető példa azoknak, kik inkább gyönyörködnek a Theatrumokban lévő világi hívságoknak (*) vasárnapokon való nézésében, hogynem mint a templombamenésben, az Istennek a kegyesség lelki munkái által szolgálván.

Az Isten tüz által való ítéletinek is sok rettenetes példáit mutatta a mi időnkben is sok városokon, fa-

280

lukon, melyekben az ÚRnak napjának megszegését nyilván (*) tekintélgethették [!] mindenek Statfordia azon egy napon (Vasárnap lévén) kétszer csaknem mind elégett, kiváltképen a szombatszegésért és az Isten hű szolgáinak szájokbéli Igéjének megvetéséért. (Stove Compend. An. 1582. Discite jam moniti Dominum non temnere Christum.)

Teverton, Devonia nevű vármegyében (melynek emlékezete ugyan (*) izzasztja (*) szivemet), istenfélő prédikátora által gyakran megintettetett, hogy az ISTEN valamely rettenetes ítéletét hozza a városra, mert az ÚRnak Napját főképen az utánna következendő vásárral szörnyen megfertőztették. Nem sok idő mulván azért a prédikátornak halála után (3. April. An. 1598.) az Isten félórainál kevesebb idő alatt az egész várost a templomon, törvényházon és az ispotályokon (*) kívül hirtelen való rettenetes tüzzel elégeté, aholott egy állóhelyből ember négyszáz egyszersmind égő házakat láthatott volna, ennekfelette magok közül is ötvenen megégtenek. Mostan ismét e könyvnek első kinyomtatása után (5. Aug. An. 1612., az előbbi égés után 14 esztendővel) az egész város viszontag (*) meggyuladott és némely szegény embereknek 30 házakon (*) és a Scholán és alamizsnaházakon kívül megint mind elégett. Vakok azok, akik az Istennek ujját ezekben nem látják.

Mikoron a praedicator kiáltotta a templomban: hívság, hívság, (*) a nyereség (*) nem hallgathatta vélek, mikor azért ők is kiáltának: tűz, tűz az utcákon, az Isten is nem hagyta őket semmivel segítetni.

Adja ISTEN nékik, minekutána még megépültek, az Ő kegyelmét, hogy azt a vásárt más napra rendelhessék és az ÚRnak napjának megszegésére néző (*)

281

minden alkalmatosságokat közülük (*) elháríthassanak. A több (*) városok pedig megemlékezzenek a Siloám tornyáról (Luk 13,4) és a szomszédságoknak nyavalyáján (*) tanuljanak, féljenek az Istennek fenyegetésétől (Jer 17,5) és higyjenek az Ő prófétáinak, ha szerencsésíttetni (*) akarnak. (2 Krón 20,20) Az Isten ítéletinek ezeken kívül más több számtalan példáit is említhetnők, (*) de ha ezek sem elegek szívednek az ÚRnak Napjának szántszándékos hívságosításától (*) való elrettentésére, igen félő, hogy ISTEN magadat ne tegyen következendő (*) példává egyebeknek szombatszentelésre való tanuságokra. (*)

Igy némelyeket ez életben büntet meg, hogy megjelentse, (*) mily rettenetesen megbüntet az utolsó napon minden akarat szerint való szombatszegést. Igy próbálók (*) (*) meg, hogy a szombatról való parancsolat mindenhai (*) és hogy annak változása a hetedik napról a hétnek első napjára való általhozattatása Krisztus és az ő apostoli (*) rendelése. De amiképen a törvénynek kiadásában különb-különbféle zsidókra tartozó ceremóniák ragasztatának, a törvény legszorgalmatosabb megtartására való köteleztetéseért, mint az első parancsolathoz a pokolból való kimenekedéseket (*) ábrázoló egyiptomi szabadulások; az ötödikhez az örökéletet árnyékozó (*) hosszú életek a Kanaán földében; a hatodikhoz a mindennémű ember-öldöklésnek elkerülését jegyző (*) vér és fojtott állatnak ételétől (*) való magok megóvása. És az egész törvényhez a prémekre varrott zsinorokat, hogy amikor azokat látnák, (*) megemlékeznének az ÚRnak minden parancsolatiról, hogy megcselekednék (*) azokat. (4 Móz 15,38) Ezenképen a negyedik parancsolathoz is bizonyos ceremónia ragasztaték, mely

282

kiváltképen a zsidókra, nem egyéb népre tartozik, mint elsőben (*) ama szombatnapra rendeltetett kettős áldozatok, melyekkel az ábrázoltatik vala, hogy ISTEN a szombatnap nagyobb engedelmességgel akar tiszteltetni, hogynem mint a hétköznapokon. Másodszor ama kemény és szoros megszűnés (*) a tüzrakástól, étekfőzéstől (2 Móz 35,2-3; 16,23) és minden kézimunkáktól, (*) hogy tudniillik emlékeztetnének (5 Móz 5,5) mind a tüzes kemencéből s mind pedig az egyiptomi rabságból Mózes hadnagysága (*) által azon a napon lött teljes kiszabadulásokra, mely hasonlatosképen ábrázolja vala lelkeknek a pokolból Krisztus halála által való örökké szabadulást. Harmadszor a szombatnak szintén-szinte a teremtés rendi szerint következő hetedik napon való megtartása, mellyel az árnyékoztatik vala (*) a zsidóknak, hogy Krisztus URUNK az ő halála és az ő szombatjokon a koporsóban való nyugovása által szerezne (*) nékik nyugodalmat és megpihenést a ceremóniás törvényeknek terhétől és igájától, melyet sem ők, sem az ő atyjok el ne viselhetnének. (Csel 15,10; Kol 2,16-17) És noha paradicsomban, minekelőtte az ember elesnék, (*) a szombatnak a teremtés hetedik napján való ülése nem ceremónia, hanem tökéletességnek erős bizonysága vala, mindazáltal az Eset (*) után cerimóniává [!] lőn és a Krisztus által következendő új teremtésre nézve változandóság alá is vetteték, mint az embernek élete az Eset (*) előtt halhatatlan lévén, azután halandóvá lőn, (*) a mezítelenség, mely azelőtt ékesség vala, szégyenné és a házasság a Krisztus és ő Anyaszentegyháza között való titkos egyesülésnek ábrázatjává. (Ef 5) És hogy a szombathoz zsidóknak kedvekért (*) ragasz-

283

tatott ceremóniák is bételnének, (*) KRISZTUS URUNK az ő halálakor az egész zsidó szombaton a koporsóban nyugovék, mely nyugodalom által bétölté mindazokat a szükséges ceremóniákat. Immár amiképen, hogy az első, ötödik és hatodik parancsolatokhoz és a házassághoz ragasztatott ceremóniáknak megszűnése nem szünteti a megnevezett parancsolatokat és a házasságot meg, sem pedig azt nem teheti, hogy az ISTEN imádásának és a mi igazságunknak mindenhai regulái ne legyenek, ezenképen nem teheti a szombathoz adatott ceremóniáknak eltörlése a szombatról való parancsolatot semmivé és nem mindenhaivá, (*) úgyannyira, hogy noha a ceremóniák s az árnyékok eltörültettek, a valóságnak elérkezése által (mely a KRISZTUS – Kol 2,17), de a dologtól (*) való megnyugovás (mely megparancsoltatott és tartatott még mikor a zsidóság nép sem volna (*) s e ceremóniák is a parancsolathoz nem volnának (*) adatva) megmarad, mint Istennek mindenhai (*) törvénye, mely által Ádámnak minden maradéki (*) köteleztetnek rendeltetett munkájoktól való megszűnésre, hogy eképen minden heted napot egészen csak az Istennek, ő Teremtőjöknek és Megváltójoknak nyilvánságos (*) imádásában és szolgálatjában tölthetnék, (*) de a negyedik parancsolatnak valóságában nem találtatik csak egy szócska is (*) ceremóniáról szóló.

Szombat nap volt, amelyen Mózes és az Izrael fiai éneklének az Istennek, midőn Faraó és minden ő serege a tengerbe merülének. Exod. 15. Lásd Trem. és Jun. Annot. sup. Deut. 5,15. et Ex. 12,15.

A szombatnak mindenhaiságát (*) tagadtató fő ellenvetések hármak:

1. Im ez szent Pálé a galatabeliekhez: A napo-

284

kat megtartjátok és a hónapokat, időket és az esztendőket (Gal 4,10) etc. De az apostol itt e helyen nem a mindenhai (*) szombat megtartását kárhoztatja (melyet mi ÚRnak Napjának, avagy vasárnapnak nevezünk 1 Kor 16,2; 14,37) és amelyet maga is rendelt a Krisztusnak parancsolatjából ugyanazon galatiai és korinthusi ecclesiákban (Csel 20,7) és másokban maga is megüllött, (*) hanem szól a zsidó napokról, időkről, esztendőkről és a szombatnak, teremtés után való hetedik napi megtartásáról, melyeket ő jövendő dolgoknak árnyékinak (*) nevez (Kol 2,17) és immár pedig a Krisztus, aki a valóság, által eltöröltetteknek. A Törvényben ez szombatnak neveztetik (3 Móz 23,37-38), de különböz a mindenhai (*) szombattól.

2. Ugyan szent Pál kolossébéliekhez küldött írásából: Senki titeket ne kárhoztasson az ételért, avagy italért, vagy az ünnepnapra vagy újholdnak napjára, vagy szombatoknak napjára nézve. (Kol 2,16) Ugyanazon (*) erre is a felelet.

3. Viszont az apostolnak e mondásából: Némely (*) egy napot másnál becsületesebbnek (*) tart, némely (*) minden napot egyaránt tart etc. (Róm 14,5) De szent Pál mással vet ott számot. Mert nem zsidó és görög között vagyon itt a tracta, (*) hanem az erősebb és gyengébb keresztyének között. (Róm 15,1) Az erősb egyik napot a másiknál feljebb becsüli, amint kitetszik abból, hogy volt mind parancsolat alatt való s mind pedig az ecclesiában oly bévett egy nap, mely mindenütt ismeretes és az ÚR Napjának nevével nevezetes. Annakokáért mondja szent Pál itt, hogy aki megtartja e napot, az ÚRnak tartja azt. Melynek megtartását némely erőtelen keresztyének

285

a zsidó hetedik napnak változása miatt (mint mostan is) nem ítélték oly szükségesnek lenni, (*) úgyhogy ha ember (mivel a zsidó nap elhagyattatott) nem becsüli és nem is szenteli meg az ÚRnak Napját, hanem csak mint egyéb napot úgy tartja azt, jelensége (*) (azt mondja az apostol) az ő erőtelenségeknek, (*) melyet el kell szenvedni mindaddig, míglen jobban megtanul és okosul. A több ellenvetések semmire kellők, nem méltók feleletre.

AZ ÚRNAK NAPJÁNAK
MEGSZENTELÉSÉNEK IGAZ MÓDJA

Immáron a szombat-szentelés áll két dolgokban. Elsőben (*) e természeti életünkre tartozó minden szolgálatos és közönséges (*) rabotaságtól, (*) dolgozódástól való megnyugvásban. Másodszor e nyugodalomnak egészen az Isten szolgálatában és lelki életünkre tartozó szentséges dolgainknak gyakorlásiban való eltöltésében.

Az elsőről:

I. A szolgálatos és közönséges (*) dolgozódás, amelyektől meg kell szűnnünk közönségesen: (*) minden külső munka kicsinytől fogva nagyig. Avagy nevezetesben:

1. Meg kell szűnnünk minden hivatalos munkánktól, ámbár maga az aratás légyen is aratáskor.

2. Tereh (*) hordozástól, avagy bizonyos (*) okért, vagy oka nélkül való ide s tova lovaglástól. Megparancsolta az Isten, hogy még az oktalan állatok is megnyugodjanak a szombaton (2 Móz 31,15; 34,21; Neh 13,19; Jer 17,21-27), ezokáért akárminémű

286

azokon való járásnak, avagy munkálkodásnak alkalmatosságának (*) tilalmasnak kell az embertől lenni. Az Isten nyugodalmul adta nékik azt a napot és aki szükség kívül (5 Móz 5,14) megfosztja őket a nyugodalomtól az ÚRnak Napján, a szegény eltikkadt oktalan állatnak sóhajtási, nyögési az ÚRnak Napján ítéletül ellene feltámadnak. (Róm 8,22; 5 Móz 24,14; 1 Kor 9,9) Hasonlóképen azok is, kik e napnak nagyobb részét magok cifrogatásában, pipesgetésében (*) és piperezésében töltik, mint Jézabel az Ördögnek munkáját cselekedvén az ISTENnek Napján.

3. Vásártól, avagy sokadalmaskodástól (Neh 10,31), mely dolgot ISTEN nagyrészént döghalállal, tüzzel és szokatlan árvízzel szokott büntetni.

4. Akármi tudomány, mesterség, avagy bölcseség tanulástól az egy Szentíráson és abbéli tudományon kívül. Mert a mi tanulásunknak el kell lélekben ámulni (*) az ÚRnak Napján. Egy beszéddel: (*) szükség néked hivatalodnak munkáitól megszünnöd, hogy az ÚR az ő hivatalja (*) által dolgát tehesse tebenned. Mert valami (*) e napon való munkádon jó, soha az ÚR meg nem áldja, hanem úgy jár, mint az Ákán aranya (Józs 7,24-25), mely Isten parancsolatja ellen gyüjtögetett lévén, az ő átkának tüzét még szabados (*) keresményére is reá hozá. És ha KRISZTUS URUNK azokat, kik adnak és vesznek vala a templomban (mely csak ceremónia hamar időn elhagyandó vala) mint latrokat (*) kiostorozá, gondolja-é valaki, hogy valaha büntetlen hagyná azokat, kik szent parancsolatja ellen a szombat napon vesznek és adnak, mely néki mindenhai (*) törvénye? Szentségtörő orvosoknak hí eféléket Krisztus URUNK és szintén (*)

287

úgy elorozhatják a közösülésnek (*) poharát az ÚR Asztaláról, amint az Istentől ellopják az ÚR Napjának főbb részét a magok testi kivánságinak kedve-tételére. Ez ilyetének az óráját sem tudják, melyben Istennek sokkal keservesb ítéletét kostólják [!] meg, hogynem mint az emberek alitják. (*)

5. Mindenféle mulatságtól és játéktól (És 58,13-14), mely más időben szabados (*) lehet. Mert hogyha hivatalos (*) dolgunkat sem szabad e nap tennünk, sokkal inkább nem szabad az egyéb nap szabados (*) játékokban, mulatságokban magunkat foglalnunk, melyek sokkal inkább ellopják indulatinkat a mennyei dolgoknak vizsgálása felől, hogynem mint akárminémű külső munka. Nem is lehet senkinek (aki az ÚRban gyönyörködik) nagyobb gyönyörűsége (Zsolt 27,4), avagy mulatsága, (*) mint az ÚR-nak Napjának megszentelése. Mert ugyanis lehet-é a megsententiázott (*) embernek nagyobb öröme, mint fejedelme házához való menetele bűne bocsánatjának megpecsételésére? avagy valamely halálos betegnek, mint mikor oly orvoshoz mégyen, ki meggyógyítja őtet? Avagy mint a disznók moslékára szorult tékozló finak bebocsáttatni az élet kenyerének ételére az ő atyjának asztalánál? Avagy mint a halál üzenetitől a bűn miatt rettegőnek örökélete felől való bizonyossá tétettetésének Istentől való hallására menni? Ha azért vagy magadnak, vagy szolgádnak akarsz mulatságot (*) szerezni, (*) szerezd meg azt a hat napokon, amelyek tiéid, nem az ÚRnak Napján, mely sem tiéd, sem nem a tiéidé. Minekokáért semminémű mulatság nem szabados (*) e nap, hanem csak amennyiben segéllik az elmét az ÚRnak mentől serényebb szolgálatjában.

288

6. Vendégeskedéstől, töltöződéstől (*) és egyes italtól, mely miatt vagy megrészegedik ember, vagy ha nem is, alkalmatlanná lészen az Istennek szívből-lélekből való szolgálatjára. (Ef 5,18-19; 5 Móz 28,7)

7. Minden világi dolgok felől való tractálástól, (*) mely inkább megakadályozhatja a szombat-ülést, hogynem mint a munkálkodás, mivel az ember maga is dolgozódhatik, de nem beszélgethet maga, hanem mással egyetemben.

Akik csak rendelt munkájoktól való megszűnésben üllenek (*) szombatot, azok csak azt mívelik, amit a barmok. Mert a munkától való megszünés e napon csak annyiban hagyatott a keresztyén embernek, amennyiben segédje a szombat szentelésnek és a dologtétel is annyiban tiltatott meg, amennyiben akadálya az Isten külső vagy belső szolgálatjának.

Ha pedig a más napokon szabados (*) mulatságok szombat napon nem szabadosak, (*) sokkal inkább azok, melyek egyáltalában soha nem szabadosak. (*) Ki óhatja (*) keserű siralom nélkül, midőn látja a keresztyén nevűeket, hogy az ÚRnak Napját inkább a Bacchusnak, hogynem mint az ÚR Krisztusnak, e világ Megváltójának tiszteletére szentelik? Mert minekutánnia egy órácskáig szolgálják az URAT külső mutogatásokért, az ÚRnak Napjának több részét egészen étel, ital kedvéért való ülésben és játszadozásért való felkelésben töltik. (1 Kor 10,7) Elsőben hasokat töltvén étellel-itallal meg és annakutánna gonosz kívánságokat hízlalván játszással és táncolással (2 Móz 32,6.18-19), mely (*) megfertőztetés ellen az egész írásmagyarázó doctorok, mind a régiek s mind a mostaniak, az ő idejekben igen ke-

289

servesen feddőztenek. (*) Úgyannyira, hogy Ágoston doctor bátran állatja, (*) hogy jobb volna szombatnap szántani, hogynem mint táncolni (Melius enim arare quam saltere in Sabbatho. Aug. in aet. Ps. 91.) Immár a mindenható, örök Istennek (ki a mennynek, földnek teremtése után megnyugovék) és az ő örökkévaló Fiának, a JÉZUS Krisztusnak az Anyaszentegyház Megváltójának nevében, ki csak igen hamar eljő az ítéletre, hogy kit-kit megfeleltessen az ő parancsolatihoz való engedelmesség szerint (Csel 17,31; 2 Thess 2,8), kényszerítlek tégedet, ki ez igéket olvasod, mintha szintén (*) a Krisztus és az ő szent angyalinak tekintetek (*) előtt felelnél ama napon, hogy fontold és gondold meg ugyan valóban, hogy ha a táncolás, alakozás, (*) álorcás játszás, kártyázás, kockázás, ostáblázás, (*) latorkodás, (*) lövöldözés, labdázás, vadak ritatása, (*) tobzódás, duskázás (*) és több eféle balgatag hivságok, farsangolások, majmoskodások, komandarozások, (*) oly magad gyakorlási-é, melyeket Isten megáldana és a szombatnap[on] szabadosokká (*) tenne? És mivel semmi dolgot nem jó akkor tenni, hanem csak olyat, mely által vagy az ISTENt áldjuk, vagy Őfelségétől várunk áldást fejünkre, hogy mered te azokat cselekedni azon az áldott napon, melyekre nem mersz az napon áldást az Istentől kérni? Halld meg ezt és reszkess meg óh hívságos (*) időnek hívságos (*) ifjúsága! Óh mindenestől meghidegedett és az ISTEN kegyelmének érzésétől üres szív! Imé tiéid lévén a hat napoknak mindenike és mindenik napnak mindenik órája s mindenik órának mindenik percentése, (*) hogy eképen kostólgathatnád [!] Istenednek édes irgalmas voltát a Krisztusban, mely nélkül minden szempillantásban elvesztél volna, mindazáltal

290

lel nem találhadd megveszett (*) és kegyesség nélkül való rejtekidben, hogy URadnak szolgálatjában kelljen tölteni a hétnek ez egyetlen egy napját, melyet Ő maga dicséretére és imádására választott. Lássák (*) az emberek ám ellenvetélkedjenek hívságos voltoknak oltalmazásában, valamint (*) akarnak és felelgessék valamit az Ördög szájokba ad, de én arra emlékeztetem őket, hogy mivel az ecclesiának régi bévett (*) értelme (*) szerint az ÚR második eljövetelet az ÚRnak Napján lészen (Lact. l. 7. c. 2.), mily kevés örömök fog nékik lenni, ha az ő testi, magoknak igen tetsző hívságokban megelőzik és mintegy meghökkölik (*) őket, akkor, mikor az ő Uroktól az ő szent szolgálatjára néző lelki gyakorlásokban kellene találtatniok. Még a leghívságosabb (*) nyavalyás (*) is inkább kívánja ám akkor az Egyházban letérdeplett állapotjában való imádkozása, hogynem mint bak módon való ugrálása felül elragadtatni. (*) Ha pedig ez sem indítja meg őket, mégis mindazáltal kérem emlékezzenek meg a mi tisztátalan tobzodóink, hogy midőn eképen szöködöznek az ÚRnak Napján (az ÚRnak parancsolatja ellen) csak a veremnek szélén szökdécselnek és nem tudhatják melyik esik közülök először abba. Melybe ha kik (*) egyszer megtéretlen[ül] beesnek, semminémű hatalom ki nem szabadíthatja őket a hatalmas Istennek bosszúállása alól, akinek parancsolatját (értelmek (*) és lelkekismerete (*) ellen) ily negédesen (*) általhágják. De ha sem az ÚRnak parancsolatja tégedet nem rettent, sem az ő Igéje nem indít, én egyebet mit mondani nem tudok, hanem amit szent János énelőttem: Aki fertelmes, légyen fertelmes ezután is! (Jel 22,11) (Ez lőn (*) az utolsó és legnehezebb átok, melyet sz. János kívána a lelki Babylonra.)

291

A másodikról:

A szombati nyugodalomnak elszentelése áll három tisztünknek végbe vitelében. Először a templombéli közönséges gyakorlásoknak előtte. Másodszor közötte. Harmadszor utánna.

A templombéli közönséges (*) szent gyakorlások előtt cselekedendő tiszteink (*) ezek:

1. A szombat (avagy vasárnap) estén a munkálkodást jó idején elhagyni, hogy tested mentől inkább megnyughassék és ugyan (*) megújuljon elméd is jobban alkalmatoztassék (*) az előtted lévő szombatnak szentelésére. Mert midőn ember eképen nem készül mind maga s mind háznépe, a munka miatt megfáradnak és az éjszakai fennlétel miatt annyira megnehezülnek, hogy mikor aztán Istennek kellene szolgálni és hallgatni, amelyeket a Lélek mond az ő Anyaszentegyházának (Jel 1 és 3) lelkünknek tanuságára, (*) fel nem emelhetik fejeket az álom miatt, mely Istennek becstelenségére, az ecclesiának botránkozására és maguknak is szégyenkedésekre (*) esik. Ennekokáért parancsolja az ÚR, hogy nemcsak megszenteljük a szombatot, hanem hogy meg is emlékezzünk annak közellétéről, megszentelvén azt szíveinknek elkészítésével és minden dolgaink félbenhagyásával, valamelyek (*) akadályul lehetnének nékünk annak a dicsőséges napnak megszentelésében. (És 58,13) Azért holott (*) az ÚR más parancsolatiban avagy (*) hagy, (*) avagy tilt, e parancsolatjában pedig mindkettőt cselekszi kiváltképen való emlékezetre. Mintha valamely úr tíz igen nagy dolgoknak gondviselését szolgájának parancsolná, a tíz között pe-

292

dig hogy egyikről kiváltképen megemlékeznék igen terhes okoktól (*) viseltetvén, avagy a hű szolga, ki az ő urát igen szeretné, (*) nem viselne-é arra az egyre nagyobb szorgalmatossággal gondot minden egyéb dolgai felett?

Igy tanítja vala Mózes a népet az előtt való nap a szombatnak emlékezetére (2 Móz 16,23-24) s ez volt régi eleinknek (*) is szent szokások, hogy mikoron a harangszót az előtt való estéli könyörgésre meghallották, a cselédes gazda elhagyta dolgát a mezőben és az áros (*) ember is boltját bézárta és az estéli könyörgésre mentenek a templomba szíveknek elkészítésére, hogy elméjek (*) mentől figyelmetesebb lehetne (*) az isteni szolgálatra szombat napon.

2. Tennenmagadat azon éjszaka szentségben és becsületben tartani, hogy mentől tisztábban mutathassad bé lelkedet jövendő reggel Istenednck tekintete eleibe. (1 Kor 7,5; 1 Móz 35,2; 1 Thess 4,4; 1 Sám 21,5; 2 Móz 19,15; Péld 4,18)

3. Szombaton jóreggel (*) felkelni. (2 Móz 19,16; Péld 4,18) Meg is lássad, hogy e napon eléb kelj fel, hogynem mint egyéb napokon, amennyivel az isteni szolgálat feljebb becsülendő e földi dolgoknál, mert nincsen URAT szolgálni (*) jobb, mint az Istent. Munka is végtére úgy meg nem jutalmaztatik, mint ez a szolgálat.

4. Midőn már fenn vagy, vizsgáld meg magadban, minémű rusnya bűnös ember vagy te és mily szentséges helyre mentél megjelenni a szentséges Isten előtt, aki látja szívedet és gyűlöl minden tisztátlanságot és színmutatást. (*) Ennekokáért jól meghányjad-vessed magadban, minekelőtte a templomba bémennél, micsoda nagy bűnöket töttél te az elmult

293

héten, valld meg azokat Istenednek és nagy áhitatossággal esedezzél a bocsánatért s így engeszteld magadhoz az Istent a Krisztushan. Tégy fogadásokat szentebb magadviseléséről és könyörögj a benned lakó kegyelemnek nevekedéseért és ami még hátra vagyon annak is megteljesítéséért. De legfőképen azon imádkozzál, hogy az Istennek olvasandó és prédikálandó Igéjét nagy haszonnal hallgathasd és a szent sacramentumot is (ha osztogattatik) megerősíttetésedre vehessed, hogy az Isten az ő Szentlelke által munkálkodjék a tanítóban, ki valamit olyat szólhasson (Kol 4,3), mely bűneidet megöldökölje (*) (*) és lelkedet vigasztalja. E dolgot pedig ily formán cselekedheted:

Óh felséges ÚR, óh örök Isten, kinek minden munkái dicsőségesek és gondolati igen mélységesek! Nincsen jobb dolog, mint dicsérni a te nevedet és kegyességedet hirdetni, énekkel magasztalni jó reggel, (*) a te szentséges és áldott szombatodon. (Zsolt 92,1-3) Mert Te akaratod és parancsolatod, hogy megüljük e napot szent szolgálatodban, nevednek magasztalásában és amint e világnak Igédnek hatalma által való teremtésének, azonképen az emberi nemzetnek Fiadnak keserű halála által lett megváltásának háladatos emlékezetében. Tiéd (óh URAM!) megvallom, tiéd a nagyság, a hatalom, a dicsőség, örökkévalóság és méltóság, mert minden valami (*) a mennyben és a földön vagyon, tiéd, tiéd óh URAM! az ország, te magasztalod fel magadat, hogy légy mindeneknek felette. A gazdagság és a dicsőség mind Tetőled vannak, te uralkodol mindeneken. A te ke-

294

zedben vannak mind az erősség és mind a birodalom, (*) mindeneknek felmagasztalása és megerősítése. (1 Krón 29,11-12) Mostán azért óh én Istenem! dicsérem dicsőségeS szent nevedet, hogy noha én nyavalyás bűnös ember ily sok úttal (*) ellenem való haragra és bosszúállásra ingerlettem szent Felségedet, te mindazáltal kedvedből és jóvoltodból (nem nézvén az én hívságos (*) voltomat és gyarlóságomat) méltóztattad e szombatot ismét kevés napimnak számához adni. Méltóztassál óh mennyei Atyám, Fiadnak, Jézus Krisztusomnak érdeméért (kinek dicsőségés feltámadását egész Anyaszentegyházad e napon említi) bűneimet és minden gonosz cselekedetimet is megengedni (*) és bocsátani.

Itt megvallhadd azt a nagy vétkedet, mely lelkedismeretét leginkább furdalja.

Kiváltképen pedig Óh URAM! tisztítsd meg lelkemet amaz én fertelmes bűneimtől, szentséges és macula (*) nélkül való Bárányodnak (Ján 1,29), ki elvészi e világnak bűneit, piros vérével; és Szent-lelked által naponként inkább-inkább fogyatgassad megveszettségemet, (*) hogy szent képedre megújulhassak és Néked szolgálhassak új életben és szent magamviselésében. És amiképen irgalmasságodból ez áldott mai napra felvirrasztottál (*) engemet, ezenképen kérlek Tégedet, tedd e napot engesztelésnek napjává az én bűnös lelkem s Tefelséged között. Cselekedjél oly kegyelmességet énvelem, hogy ez tehozzád való megtérésemnek napja lehessen, hogy e jóvoltod bocsánatnak napjának pecsételje lenni (*) énnékem és hogy megemlékezhessem, hogy e napnak megszentelése tulajdon saját szent ujjaiddal írott parancsolat és hogy elmélkedhessem e napon terem-

295

tésünknek és váltságunknak (*) dicsőséges munkáiról és tanulhassam mint kelljen a több szentséges törvényidet és parancsolatidat is ismerni és megtartani. Holott pedig ezentúl felséges tekinteted eleibe a szent gyülekezettel egyetemben bé kellene magamat mutatnom a te házadban, hogy a hálaadásunknak és imádkozásunknak reggeli áldozatját Tenéked felvigyük és hallgassuk amit Szentlelked az Igének prédikálása által szólandó (*) szegény szolgáidnak. Óh ne engedd az én számtalan bűnömet temérdeki felhőül lenni (*) és elfogni (*) az én könyörgésemet a Tehozzád való felmeneteltől, avagy megtartóztatni a te kegyelmedet szívemben szent Igéd által való alászállásától. Jól tudom, URAM! és nagy reszketve is említem, hogy ama jó magnak három része rossz földbe esik. Óh ne légyen ez az én szivem út kétfelé, mely a keménység és értetlenség miatt a magot valamiképen bé nem fogadja, míglen ama gonosz eljő és ellopja azt. Köves föld természetű se légyen, mely ideig nagy örömest hallgatja az Igét, de mihelyt üldözés támad szent evangéliumod miatt, mindjárt elszakad, olyan is ne légyen, mint a töviskés (*) föld, mely e világi szorgalmatosság és a gazdagságnak csalárdsága által megfojtja a hallott Igét és azt teljességgel gyümölcstelenné tészi, hanem mint ama jó föld, hogy szent Igédet becsületes és jó szívvel hallgathassam, megérthessem, megtarthassam ér a békeséges tűrés által sokféle jó gyömölcsit [!] teremhessem, aszerint a mérték szerint, melyet isteni bölcseséged illendőnek ítél nevednek dicsőségére és magamnak is örök vígasztalásomra. Nyisd meg hasonlóképen, kérlek óh URAM! Tégedet, szent beszédednek hirdetésének ajtaját a te hű szolgádnak, kit

296

hozzánk küldöttél (Kol 4,3), hogy megnyissa a mi szemeinket, hogy megforduljunk a setétségből a világosságra és az Ördögnek hatalmától az Istenhez, hogy bűnnek bocsánatát és a megszenteltek között részt (*) vegyünk a Krisztusban való hitnek általa. (Csel 26,18) Adjad is nékem a te kegyelmedet, hogy engedhessek (*) az ő szent szolgálatjának szintén úgy a feddőzéskor, midőn tudniillik kemény ítéletiddel rettent engemet, mint a vígasztaláskor, mikoron irgalmasságoddal biztat és hogy én őtet kiváltképon szerethessem a szent munkáért. (1 Thess 5,12; Zsid 13,17; Ef 3,10; Tit 1,12) Mivelhogy ő vigyáz (*) az én lelkemért, mint akinek számot kelletik az ő Urának adni ezért. Cselekedjed ezt is énvélem, hogy ennenmagamat szent gyülekezetedben illendő becsületben tarthassam mind a te és szent angyalidnak tekintetek (*) előtt. Űzd el szivemről a megnehezedést és az álmot szemeimről. Űzd el a széjjel nyargalózó gondolatokat és világi elmélkedéseket is. Szenteld meg elmémet, hogy megtanulhassa és reá is emlékezhessék azokra a hasznos tanúságokra, (*) melyekre Igédből taníttatunk és hogy Szentlelkednek vélem való munkálkodásából cselekedetemmel is elkövethessem (*) azokat az én igazgattatásomért a jószerencsében és vígasztalásomért a szerencsétlenségben életemnek jobbulására és szent nevednek magasztalására. Adjad ennekfelette, hogy e napot, melyet a hívságban (*) gyönyörködő istentelenek testi kívánságokra költenek, én mint engedelmes szolgád minden gyönyörűségemmel szentelhessem dicsőségedre és tiszteségedre, [!] nem az én utaimban járván, kedvemet ne keressem és hivalkodó beszédeket is nem szólván, hanem szintén úgy megszünvén a bűnnek munkájá-

297

tól, mint a külső dolgozódástól, hogy eképen szent áldomásodból érezhessem szívemben amaz örök szombatnak kezdetit, melyet kimondhatatlan örömben és dicsőségben ülleni (*) fogok az idvezült szentekkel és az angyalokkal szentséges nevednek mennyei országodból való örök dicséretére és imádására. (És 66,23) Mindezeket alázatosan óhajtom szent kezeidből Idvezítő Uramnak nevében és közbenjárása fejében azáltal a könyörgő imádság által, melyre maga tanított engemet: Mi Atyánk etc.

Eképen lelkedet magadban elkészítvén, ha házigazda vagy, hídd össze házadnépét, olvass el egy Caputot (*) az Irásból és a heti szokás szerint tégy könyörgést, de eszedbe vegyed, hogy e szent magadgyakorlásit úgy intézzed, hogy mind magad, s mind házadnépe a könyörgés kezdete előtt jelen lehessetek a templomban. Egyébként a magatokban való lelki gyakorlások nem készületetek, hanem akadálytok fog lenni. És mikor illendő becsületességgel indultok a templom felé egyen-egyen (*) elmélkedjetek magatokban ilyeténképen:

Templomba menéskori boldog elmélkedések

1. Elmélkedjél erről, hogy te az Istennek udvarába indultál ennekokáért, hogy beszélgethess Őfelségével (Zsolt 100,4) könyörgésed által és te s az Ő szent Igéje által való véled beszélgetését hallhassad és lelkedben elvehessed az áldást és elmult hat napoki tisztességes munkáid is szerencsésekké tétethessenek.

2. A menés közben szólj eképen magadban: Miképen kívánkozik a szarvas a folyóvizekre, aképen

298

kívánkozik az én lelkem tehozzád ÚR Isten. Szomjúhozik az én lelkem az élő Istenhez, vajjon és mikor mehetek el, hogy bémutassam magamat az ÚR előtt? (Zsolt 42,2-3) Mert jobb énnékem egy nap a te tornácodban, hogynem másutt ezer nap. Inkább akarnék az én Istenemnek házának küszöbén ülni, hogynem mint lakni a gonoszoknak hajlékokban. (Zsolt 84,11) Annakokáért én a te jóvoltodnak sokaságában bízván, bémegyek a te házadba és templomodban könyörgök a te félelmedben. (Zsolt 5,8)

3. Mikor a templomba érkezel, szólj így: Mily rettenetes e hely, e hely nem egyéb, hanem az Istennek háza és a mennyeknek kapúja. Bizonyára (*) itt vagyon e helyben az ÚR! (1 Móz 28,16-17.) Az Isten e nép között lakozik. Ennekutánna székedbe menvén, ne nézz tátott szájjal ide s tova, hanem arcra borulva ezt mondjad: URAM! szeretem a te házadban való lakásomat és dicsőségednek hajlékának helyét. (Zsolt 26,8) Egy dolgot kértem az ÚRtól, most is azont (*) kérem, hogy lakhassam az ÚRnak házában életemnek minden idejében, hogy láthassam az ÚRnak szépségét és látogathassam az ő templomát. (Zsolt 27,4) Annakokáért áldozom az ő sátorában örömnek áldozatját és dicséretet mondok az ÚRnak. Hallgassd meg URAM! az én szómat, midőn hozzád kiáltok. Könyörülj rajtam és hallgass meg engemet! Kétség nélkül azért a te jóvoltod és irgalmasságod követnek engemet életemnek minden idejében és lakozom az Úrnak házában hosszú ideiglen. Ez a készület, avagy lábainkra való tekintet, (*) melyet Salamon hagy (*) cselekednünk (*) minekelőtte az Istennek házába mennénk.

299

Második neme a keresztyén ember magaviselésének a szent gyülekezetben.

Mikor a tanító az Isten székébe felmenvén a könyörgéshez fog, tedd félre magad elmélkedésit és szívedet a prédikátoréval és az egész gyülekezetével, Krisztusnak egyik tagja lévén, csatold össze. És mivel az Isten rendtartásnak Istene, azt akarja, hogy mindenek (*) egy szívvel és akarattal legyenek az Anyaszentegyházban. Igen rút tudatlan felfuvalkodottság azt gondolni, hogy emberek egyes (*) könyörgése hathatóbb az Anyaszentegyháznak közönséges (*) könyörgésénél. Azért inti Salamon az embert, hogy ne gyorsalkodjék szájával valamit szólani Isten előtt a templomban.

Vajha nem szégyenlené a szegény magyar nemzet is, mint a több k. nemzetek a templomba Bibliát hordozni és énekelni.
Cum Romam venio, jejuno Sabbatho, cum hic sum non jejuno. Sic et tu adquam forte Ecclesiam veneris, ejus morem serva, si cuiquam non vis esse scandalo nec quemquam tibi. Ambr. Aug. Ep. ad Januar.

Annakokáért, mikor az Anyaszentegyház imádkozik, imádkozzál te is, mikor énekel, énekelj te és minden cselekedetedben (ha a magad vallásán való ecclesiában vagy) mint könyörgéskor való letérdelésben, fennállásban, leülésben és több aféle közönséges (*) ceremóniákban (a botránkozásnak eltávoztatásáért, a szeretetnek megmaradásáért és az engedelmességnek bizonyságáért) alkalmaztasd annak az ecclesiának szokásához magadat, amelyben vagy.

Mikor a prédikátor az Igéket magyarázza és a jelenvaló alkalmatosságra (*) szabja, reánézz, mert igen felindít az a dolog tégedet az áhitatos hallgatásra

300

és megtartóztat az imide-amoda nyargalódzó gondolatoktól. Igy szokták volt a zsinagógákban mindenek (*) az ő szemeket (*) a Krisztusra függeszteni (Luk 4,20), midőn prédikállott és mind az egész község (*) az Ő szájától függött, mikor őtet hallgatta. (Luk 19,48) Eszedbe vegyed, hogy egyike vagy a Krisztus tanítványainak, ki az idvességnek ismeretét tanulod, mely vagyon a bűnöknek bocsánatja által az Istennek nagy irgalmasságáért, (Luk 1,77-78)

Ne légy hát a Krisztus Oskolájáhan olyan, mint a tanulatlan gyermek, ki a leckét ottan hallja, de egyszer is meg nem tanulja, jő s mégyen a Scholából, de semmit sem öregbül. (*) Gyűlölöd te azt gyermekedben, a Krisztus sem szereti benned. Hogy azért jobb módjával öregbülhess (*) a prédikáció hallgatásból, vigyázz (*) e négy dologra (miket kell a prédikációban megtartani):

Legkönnyebb és hasznosb mód ez a községnek (*) tanítására és ha hozzászokik e szerint igen könnyen megemlékezhetik a prédikációról. Ennekokáért, minden hű tanítótól igen megkívántatnék, hogy ha hallgatóinak az Isten ismeretében ez az igaz vallásban való épületeket (*) (*) kívánja, igyekeznék mindenkoron

301

eképen prédikációját formálni. Ha pedig a prédikáció rendetlen, (*) vigyázz e három dologra:

De a hallgatás közben mindent magadra végy szintén (*) mintha csak néked beszélne nem annyira az ember, mint az Isten (1 Kr 17,25; Gal 4,14; 1 Thess 2,13) és ne gyönyörködjél annyira a tanítónak zengedező szavában, mint a Szentléleknek szívedben indított munkálkodásában. Ez az oka, hogy oly gyakor helyen mondatik az Irásban: Akinek füle vagyon hallja mit mond a Lélek a gyülekezetnek. (Jel 2,7) Ismét: Avagy nem gerjedez vala-e a mi szívünk mibennünk, mikor magyarázná (*) nékünk az Irásokat? (Luk 24,32) Aki az Igét hallgatja, boldogság igértetett annak. (Luk 11,28) Ez a mi legkedvesebb áldozattételünk Isten előtt. (Róm 15,16) Ez legbizonyosabb jegye a szenteknek. (5 Móz 33,3) Ez legnyilvább bélyege a Krisztus juhainak (Ján 10,27), az Isten választottinak. (Ján 8,47) Ez végezetre, ez az igaz vérség, mely minket a Krisztusnak lélek szerint való rokonaivá tészen: Az én anyám – úgymond – és az én atyámfiai ezek, kik az Isten Igéjét hallgatják és azt cselekeszik. (Luk 8,21) Nincs soha a hallgatóknak ennél jobb mesterséges (*) elméjek. (*)

302

Ha a prédikáció végbe mégyen:

1. Meglásd, hogy mint ama kilenc bélpoklosok (*) el ne menj addig, míg taníttatásodnak és jó egészségednek bérét Istenhez fordulván meg nem adod, hálákat adván Őfelségének és dicsérvén őtet a prédikáció után való könyörgésben és zsoltár-éneklésben és mikoron a legvégső áldást mondja a tanító, állj fel, hogy résztvehess abban és úgy is hallgassad azt, mintha önönmaga a Krisztus (akinek szolgája), Ő mondaná reád azt. Mert igen igaz itt, amit URUNK mond: Aki titeket hallgat, engemet hallgat (Luk 10,16) és ezért mondatik egyképen (*) a szombat áldottnak, mivel isten oly napnak rendelte azt, melyen szolgáinak szájok által meg akarja áldani a maga népét, mely az ő Igéjét hallgatja és szent nevét dicsőíti. Mert noha a szombatnap magában nem áldottabb a többi hat napoknál, mindazáltal (mivel az ÚR azt más napok felett való szent dolgokra rendelte) szintén úgy felülhaladja a hétnek egyéb napit, mint szintén (*) az ÚR asztalán lévő megszenteltetett kenyér a magunk asztalán való közönséges kenyerét.

2. Ha ÚR Vacsorája osztásának napja az a szombat, feljárulj az ÚR asztalához, hű és poenitentiatartó (*) szívednek mennyegzői öltözetiben, hogy ily szentséges vendégségben részesülhess. És ha keresztelés esik akkor, megvárd és minden becsületes figyelmetességgel szemléljed azt, hogy elsőben becsület (*) tételedet mutathasd az Isten rendeléséhez. Másodszor, hogy mentől jobban megvizsgáihasd magad saját beplántáltatását is a Krisztus Anyaszent-

303

egyházának látható szent testébe és mint teljesíted Istennel való új szövetségednek fogadásit.

3. Harmadszor, hogy adósságodat megfizethesd, könyörgvén a megkeresztelendő kisdedért (amiképen a több (*) hívek cselekedtenek hasonló állapotban teéretted), hogy az ÚR szent vére és lelke által részesítse őtet a keresztségnek belső hathatóságában is. Negyedszer, hogy a sz. gyülekezettel jelen lehess Istennek ez új tagnak titkos szent testébe való beplántálásért érdemlett magasztalásában. Ötödször, hogy megpróbálhasd, (*) ha (*) a Krisztus halálának ereje megöldökölte-é benned a bűnt és hogy ha (*) feltámadtál-é új életre az Ő feltámadásának hathatósága által. Hogy így, ha mi (*) fogyatkozásodat (*) érzed, magad megalázhasd és a benned lakó kegyelemért hálákat adhass. Hatodszor, hogy bizonyságot tehess, hogy te a Krisztusba való béoltásnak örülője vagy mind voxoddal (*) s mind egyező értelmeddel (*) akarván másoknak abban a sz. társaságban való béállattatásokat. (*)

4. Ha alamizsnaszedéskor vagyon, a szűkölködő szegényeknek táplálásokért Istentől reád bízott értéked szerint szolgáltassad ki te is a te alamizsnádat zúgolódás nélkül. (2 Kor 9,1-7)

Ezek a gyülekezetben végbe viendő tiszteink. (*)

Harmadik neme a keresztyén ember tisztinek (*) a szent gyülekezetnek eloszlása után.

Mihelyt megtérsz a prédikációról házadba, elmélkedjél egy kevés ideig a templomban hallott dolgok felől. És mint a tiszta állatok, melyek az étel után kérőznek (3 Móz 11,3), te is azonképen elmédben kérődzél azok felől, melyeket a templomban hallottál. Annakutánna essél térdre és kérjed az ÚR Is-

304

tent, hogy a meghallott igéket szívedben oly hathatókká tegye, hogy egész életedet azok által igazgathasd, lelkedet pedig vígasztalhasd. (Zsolt 119,11) Mert míg eképen az Igét tulajdonunkká nem teszszük és szívünkben, mint egy jó földben el nem rejtjük, félő, hogy a Sátán ki ne [!] lopja elménkből és aképen semmi hasznát nem fogjuk annak venni. És mikor ebédhez ülsz aszerint az istenes mód szerint, melyet oda feljebb (***) olvasál, megemlékezzél, hogy értéked szerint egy, vagy két éhező atyádfiát házadhoz hívassad és étel-ital adásoddal azoknak éhségét enyhítsd meg, követvén ebben Jób patriárchát, ki ilyen vallást (*) tészen maga felől, hogy az ő étkének falatját soha árva nélkül meg nem tette (Jób 31,17-18), melyet a Krisztus ugyan (*) megparancsolt. (Luk 14,13) Avagy ha házadhoz nem hívatod a szűkölködőt, küldd hozzá ebédednek valami részét valahol (*) lészen vagy tömlöcben, vagy egyéb nyomorúságos helyen. Mert eféle dolog hoz áldást minden munkáidra. Annakfelette amaz örvendetes megszólítása is a Krisztusnak reád kovetkezik az utolsó napon: Jertek el, úgy mond, Atyámnak áldottai, bírjátok az országot, mert éheztem és ennem adtatok, szomjúhoztam és megitattatok etc. Bizony mondom néktek, amit az én szegény atyámfiai közül egyikkel cselekedtetek, énmagammal cselekedtetétek. (Mt 25,34-35.39)

Ha az ebéd felkél (*) és a hálaadást elmondod, hídd össze ismét házadnépét, tudakozd meg tőlök, mit tanultak a prédikáción. Amelyik sokat tanult, megdi-

305

csérjed, de mindazáltal, aki elméjének nehéz volta miatt keveset, avagy semmit nem tanult is, meg ne pirongassad, hanem inkább eszébe juttassad és amit eszébe nem vett is, elejbe számláljad. Ez meglévén, mondj egy-két zsoltárt el vélek. (*) (Mt 26,30) Ha az idő engedi, a Catechismusnak bizonyos részeiben is gyakorolhatod őket, a feleleteknek mindenik cikkelyét a Szentírásban nékik megmutogatván. Ez ilyetén dolog öregbíti (*) a mi értelmünket, elméinket élesíti és készekké tészen minket vallásunknak az Irásból való könnyű megpróbálására (*) és bizonyítására. (Zsid 5,14) De mindezeket úgy intézzed és rendeljed, (*) hogy ilyetén egyes kegyesség-gyakorlásod miatt a délesti (*) prédikációról ki ne maradj, hanem azon légy, hogy miképen a reggelin, úgy az estéli tanításon is, ha első nem lehetsz, utolsó is mindazáltal ne légy, aholott még aképen kell magadat viselned, mint a reggeli prédikációkor. Az estéli könyörgés után és vacsorád felett viseld ismét magadat aszerint az istenes és szent mód szerint, amint az elébb elődbe adaték. És vacsorádnak vagy előtte, vagy utánna, hogyha az esztendőnek és az időnek alkalmatossága (*) szolgál:

1. Menj el ki sétálni és elmélkedjél az Istennek munkái felől (Praesentemque Deum qualibet herba refert), mert minden teremtett állatban, (*) mint valami felnyitott könyvben (Zsolt 92,6; 19,2; 8,2; Róm 1,20), nyilván (*) olvashatod a mindenható Istennek bölcseségét, hatalmát, gondviselését és jóságát. (És 40,26) És hogy olyan sok számtalan dolgokat senki az ő formájoknak, erejeknek, (*) szépségeknek, (*) életeknek, (*) mozgásoknak és minéműségeknek (*) annyi

306

különbségi szerint nem alkothat, hanem csak a mi kegyelmes Istenünk.

2. Gondold meg mily kegyelmes az, aki mindazokat teremtette a mi szolgálatunkra. (Zsolt 8)

3. Végy alkalmatosságot (*) innen, hogy mind magad s mind egyebek (*) felindíttassatok az ő hatalmának, bölcs voltának és jóságának csudálására és imádására és hogy meggondolhasd mily igen háládatlan nyavalyás (*) emberek vagyunk mi, ha nem akarunk minden engedelmességben őnéki szolgálni és becsülettel (*) lenni.

4. Ha valamely felebarátod vagy betegségben (Mt 25,35; Jak 5,14), vagy pedig akármi egyéb szomorúságban vagyon, menj el annak látogatására. Ha valaki mással megháborodott, (*) légy azon, hogy össze békéltethessed őket. Hogy befejezzem: három rendbéli munkákat szabad szombat, avagy vasárnap cselekednünk.

1.) Kegyesség munkáját, mely avagy (*) egyenesen isteni szolgálatra tartozik, ámbár testi külső munkásság által menjen is véghez, mint az ó-törvényben a papok munkálkodtanak az áldozatoknak megölésében, főzésében és égetésében az oltáron. (Mt 12,5) A keresztyének is az evangélium alatt, midőn széjjel jártanak az isteni szolgálatnak egyik helyéből másikba, csak egy szombatnapi járó föld volt az (Csel 1,12), mint ama Súnem városbéli asszony is, ki házából ide s tova kimégyen vala, hogy hallgathatná a prófétát szombat napon (2 Kir 4,22), mivel lakóhelyéhez közel tanító nem vala. És a prédikátor is, ha szintén megverejtékezik (*) és testében megfárad is a szent munka miatt, mindazáltal csak a szombatnak dolgát tészi, mert a szent vég (*) szenteli

307

meg a munkást, mint a templom az aranyat és az oltár a rajta való ajándékot. (Mt 23,17-18) Avagy egyébként az olyatén külső munka is szabados, (*) mely által az Istennek népe egybegyül az ő imádására, mint a trombitáknak megfuvallása a törvényben, avagy a harangozás az evangélium alatt.

2.) Szeretet munkáját, mint embernek (1 Kir 19,8; Márk 3,4), avagy marhának életét megtartani (Mt 12,13), enni adni, megitatni (Luk 13,15) és egyébképen is véle bánni. Magunk ételére, italára tiszteségesen gondot viselni, ételt-italt készíteni (Mt 12,1), magunkat illendőképen mulatni, (*) szegényeket segíteni, betegeket látogatni, alamizsnát szedni (Zsid 9,11; 1 Kor 16,1) a szűkölködőknek és több eféléket.

3.) Elhalaszthatatlan szükségnek munkáit, azaz nem amelyeket az emberek a szükségesnek színével (*) palástolnak, hanem amelyek jelen valók, szintén (*) rajtunk esendők és olyak, melyeknek ellenek (*) sem elébb, sem utóbb nem állhatnak s nem is halaszthatni más napra, mint az ellenség reánk ütésének, a tolvajok fosztogatásának, a lopók lopásának ellene állani, meggyúlactott házat oltani, orvosolódni és akármiképen a kétes (*) nehéz nyavalyákat (*) gyógyítani, a bábáknak szülő asszonyi állatok (*) körül forgolódni, a tengeren járóknak a hajói szükséges dolgokat tenni, a vitézeknek az ütközet idején harcolni és a postáknak (*) közönséges (*) haszonért lovagolni s egyéb ilyeneket (Nuncius praeceps excipitur a Sabbatho Ind. Com. sup. Num. 13,1) Ezekkel s ezekhez hasonló alkalmatosságokkal (*) szabadosan munkálkodhatik ember. Sőt midőn ilyen alkalmatosságoknak (*) idején hivattatnak, még a templomból

308

is az Igének és a Sacramentumoknak szentséges gyakorlási felül (*) kimehetnek, mindenkoron arra számot tartván, (*) hogy magokat megalázzák, megszomorkodjanak, mivel e szentséges napon esnek eféle alkalmatlanságok (*) és hogy aznapi ilyetén munkájokért fizetést ne vegyenek, mint isteni félelemben és az Ő parancsoatjában jó lelkiismerettel járó emberek.

Midőn az elnyugovásnak ideje elközelget, vond (*) meg magad valamely fél felé (*) való helyben és tudván, hogy e megromlott állapotban csak egy is az élők közül képesség szerint a szombatot meg nem szentelheti, hanem sokképen megszegi azt gondolatiban és cselekedetiben, esedezzél alázatosan minden fogyatkozásidnak (*) bocsánatjáért és engeszteld meg Istenedet ezzel, avagy ehhez hasonló estéli áldozatoddal.

Óh szent, szent, szent URA Istene a szombatnak! (És 6,3) Engedd meg énnékem, ki csak por es hamu vagyok (1 Móz 18,27), hadd szóljak dicsőséges Felségeddel! Jól tudom én, hogy Te emésztő tűz vagy (Zsid 12,29), én pedig mint száraz megasszott [!] pozdórja. [!] (Jób 21,18) Az én bűneim teelőtted nyilván (*) vannak (Zsolt 51,5), a Sátán jobb kezem felől áll, hogy azokkal vádoljon engemet. (Zak 3,1) Nem magam mentegetni állottam elődbe, hanem hogy magam törvényt tegyek magamra és nyavalyás (*) fejemet magam méltónak ítéljem mindazokra a büntetésekre (1 Kor 11,31), melyeket igazságod nyavalyás (*) teremtésedre bűneimért és törvénytörésemért igen igazán reám hozhat. Mely én bűneimnek száma oly nagy, természete oly rettene-

309

tes, hogy magam szemel előtt utálatossá tésznek engemet s mennyivel inkább a te szent tekinteted előtt? (Luk 15,21) Megvallom, hogy annyira méltatlanná is tesznek ezek engemet a fiúságnak nevezetére, hogy egyáltalában még csak legutolsóbb szolgádnak nevét sem érdemlem. És ha csak érdemem szerint fizetsz énnékem, a föld (Zsolt 106,17) (ily bűnös tereh (*) alatt megfáradván) felnyitja száját és a pokolnak feneketlen kútjába nyel be engem, mint a Dátán követőinek akármelyikét. Mert ha a természet szerint való ágaknak, ama dicsőséges felségességnek angyalinak nem kedvezél, hanem lehajigálád őket felséges lakóhelyekből a pokol sötétségének kínjaira (2 Pét 2,4), hogy a kárhozatra tartattassanak, (*) noha csak egyszer vétkeztenek szent Felséged ellen; első szüleinket is kiűzéd a paradicsomból, noha csak egy parancsolatodat hágák által (1 Móz 3,13), jaj micsodás nagy bosszúállást várhatok én fejemre, ki nemcsak egy vétkemmel bántottalak meg Tégedet, én Istenemet, minden naponkint rakásra gyüjtvén a bűnt minden igaz megtérés nélkül (Róm 2,5), úgy iván a vétket, mint a vizet (Jób 15,16), mindenkor csak bészíván, soha pedig ki nem okádván a fertelmességet, nem is csak egyik, hanem mindenik törvényedet és parancsolatodat hágom által? Sőt csak e napot is, mely felől felette igen igen megparancsoltad énnékem, hogy neved dicséretére és imádására szenteljem, nem üllöttem (*) én oly kegyesen, lelkemet sem készítettem el oly szívbéli szentség és tisztaság szerint, aminéművel illett volna a szenteknek gyülekezetében szent Felségeddel szemben lennem. Nem figyelmeztem szent Igédnek prédikálására, sem pedig a sakramentumoknak kiszolgáltatására

310

illendő alázatossággal, becsülettétellel és áhitatossággal. Mert noha jelen voltam azokban a szentséges gyakorlásokban testem szerint, de óh Uram! felette igen elnyomattattam az álomba merülés miatt. Amikorra felserkentem is, elmém e világi gondolatoktól annyira elvonattatott (*) és ragadtatott, hogy lelkem messze láttatott lenni (*) a templomtól. Nem elmélkedtem magamban kelletteképen, házamnépével is nem beszélgettem azokról az idvességeS tanuságokról, (*) melyeket a tanítótól hallottunk és vettünk a te Igédből. Mely (*) nagy vétek miatt a Sátán ellopá azoknak a jó tanuságoknak nagyobb részét az én szívemből és én nyavalyás teremtésed úgy elfeledkeztem azokról, mintha soha nem is hallottam volna. Házamnépe sem épült az értelemben és szentségben az én igazgatásom alatt, úgy amint kellett volna. Noha jól tudom, hogy sok szegény felebarátim nagy szükségben élnek, némelyek pedig gyötrődnek és vigasztalás nélkül szűkölködnek, én mindazáltal elfeledtem megsegélleni őket vagy alamizsnával, avagy vigasztalással, hanem inkább azt magamra pazarlottam és magam hitvány kívánságát töttem. A napnak nagyobb részét hivalkodó (*) beszédekben és hívságos (*) mulatságokban (*) töltöttem. De mindezek felett óh Uram! e s e rettenetes vétkemmel etc.

Mindez én bűneim miatt lelkemismerete bűnösnek kiált, törvényed kárhoztat (Zsolt 105,6; Jak 2,13) s én kezedben vagyok, hogy elvegyem a sententiát (*) és az átkot, melyet ily szent parancsolatodnak aka-

311

rat szerint való megszegése érdemel. De micsoda az, ha én a törvény által sententiáztatom (*) is, holott evangéliumod bátorít, hogy irgalmasságod minden munkáidnál (*) feljebbvaló, hogy kegyelmességed törvényidet felülmúlja és jóvoltod ott gyönyörködik uralkodni, (*) aholott a bűn megsokasodik. Minekokáért irgalmasságodnak és az Jézus Krisztus, én Idvezítőm érdemének sokasága szerint kérlek, óh Uram, Tégedet (ki a töredelmeS szívnek fohászkodásit nem utálod (Ez 33,11) és nem kívánod a megtérő bűnösnek halálát), engedd és bocsásd meg énnékem mindazokat az én bűneimet és e napi s teljes életembeli egész tévelygésemet és mentsd meg lelkemet azokkal érdemlett átkodtól és ítéletedtől.

Te, ki megigazítád a törődött (*) szívű publikánust négy vallást (*) tevő szava után (Luk 18,13) és a tékozló fiat (minekutánna reáruházott kegyelmednek minden gazdagságát eltékozlotta volna (*)) kegyelmedbe megtérése után visszafogadád, bocsáss meg azonképen, óh Uram, énnékem is és ne hagyj törvény-általhágásomért elvesznem. Óh engedj (*) meg nékem és végy ismét kedvedbe! (*) Ugyanis, óh Uram, elvetnél-e csak engem, ki minden fukarokat, (*) paráznákat és egyéb bűnösöket (Mt 21,31-32) valakik (*) megtérések (*) által kegyelmedet óhajtják, magadhoz fogadád? Csak egyedül énnékem kell-é irgalmadból kirekednem? Távol legyen Tőled a gondolat, mert nékem is azon Irgalmas Istenem vagy, aki nékik, szánakozásod is soha meg nem csökkönik. (Sir 3,22) Ezokáért óh Uram, nem az én érdemem, hanem a te nagy irgalmasságod szerint bánjál énvelem. Ne kövessed kemény igazságodat rajtam, szegény bűnös emberen, hanem inkább hosszútűrésedet gyakorol-

312

jad saját teremtésednek elszenvedésében. Nincsen semmim, amit elégtétel gyanánt néked bémutathatnék, hanem csak ama vérrel csepegő sebek, a keserű halál és kínszenvedés, melyet egyszülött Fiad, az én egyetlen egy Idvezítőm elszenvedett érettem. Azt mutatom én Tenéked be, kiben egyedül Néked jótetszésed vagyon minden én bűneimért, melyek semmiképen Néked nem tetszenek, azt az én Közbenjárómat, kinek vérének esedezése sokkal jobb dolgokat szól az Ábel vérénél (Zsid 12,24), melynek irgalmasságod sem mondhat ellene. Világosítsd meg elmémet és Szentlelkeddel szívemet szenteld meg, hogy eszembe juttassa mindazokat a hasznos tanuságokat, (*) melyeket mind ma s mind más időben tanultam a te szent Igédből és hogy megemlékezhessem szent parancsolatidnak megtartásáról, büntetésednek elkerüléséről és édes igéretedre való támaszkodásomról a nyomorúságnak és háborgattatásnak idején. Immár pedig óh Uram, ajánlom magamat szent akaratod alá. Óh végy kedvedbe (*) engemet és vonj úgy magadhoz kegyelmed által, hogy szintén úgy sajátod lehessek szeretet és követés által, mint a hivatal (*) és szeretet által. Adjad ennekfelette énnékem szent kegyelmedet a szombatnak ez életben aképen való ülésére, hogy ez élet után az idvezült szentekkel és angyalokkal ülhessem meg az örömnek és dicséretnek Örök szombatját is dicsőséges nevednek tiszteletére a menyországban örökkön-örökké. Ámen. Mi Atyánk etc.

313

Immár következik ezen kegyességnek Istent dicsőítő rendkívül való (*) gyakorlása.

I. A böjtölésben való kegyesség gyakorlásról

A böjtnek sok különbféle nemei vannak.

Első kénytelen böjt (Jejunium coactum), mint mikor embernek avagy nincs mit enni, miképen a samariai éhségben (2 Kir 6,24), avagy ha vagyon keserűségben, vagy betegsége miatt nem ehetik, mint akik szent Pállal egy hajóban valának. (Csel 27,33) Ez inkább éhség, hogynem mint böjt.

2. Természetű böjt (Physicum), melyet testünkben egészségünknek okáért cselekszünk.

Nihil periculosius habitudine corporis extreme bona, detrahenda ergo per jejunium redundantia, ne natura suo pondere fracta, succumbat. Basil. Hom. 7.

3. Külső haszonért való böjt (Politicum), melyet a tisztek (*) rendelnek a polgári társaságnak jobb mód szerint való használatára, mint a halnak és húsnak közösleg való étele, hogy mindkétféle bővebb lehessen.

4. Csudálatos böjt (Miraculosum), minémű a Mózes és Illyés negyven napi ábrázoló (*) böjtjök és a Jézus Krisztusé, mely a valóság. Ez inkább csudálandó, hogynem elkövetendő. (*)

5. Mindennapi böjt (Quotidianum), midőn ember arra vigyáz, (*) hogy az Isten áldásival oly mértékle-

314

tességgel éljen, melyben magok (*) nem megnehezedését, hanem inkább az isteni szolgálatra és tiszteletére való serényebbé és jobb kedvűbbé létét érezze. E böjt szerint böjtölni kell a tanítóknak és a bíráknak. (1 Tim 3,3; Tit 2,2; Péld 31,4-5)

6. Istenes böjt (Religiosum), melyet ember szabadakaratja szerint vészen magára testének vagy lelkének valamely szokatlan nagy szükségéért Istenhez buzgóságosabban nyujtandó könyörgésre való készebbségéért (2 Kir 6,4-6) s erről a böjtről lészen a mi mostani tractánk. Ez istenes böjt is nem egyféle, mert avagy egyes, (*) avagy közönséges. (*)

I. Az egyes böjtről.

1. A szerző okról.

Aki először a böjtöt rendelé a Paradicsomban, az az Isten önönmaga. Ez is lőn az első törvény, melyet Isten kiada, megparancsolván Ádámnak, hogy a megtiltott gyümölcsnek ételétől magát megtartóztatná. (*) Az Isten nem akarta az Ő törvényét sem kimondani, sem leírni böjtölés nélkül és az Ő törvényében egész minden népének böjtöt parancsol. Ezenképen tanította Krisztus Urunk minden tanítványit az Újtestamentumban. Az istenes böjtölés által közösleg (*) az ember leginkább az angyaloknak életéhez és az Isten akaratját ezáltal cselekeszi e földön, miképen cselekeszik azt az égben is. Sőt maga a természet is megtanítja az embert ez ő tisztére, amennyiben kicsiny szájat és szoros torkot adott őnéki, mivel a természet igen kevéssel megelégszik, a kegyelem an-

315

nál is kevesbbel. Nem is egyeznek a kegyelem és természet egyben jobban meg, mint ez istenes böjtnek gyakorlásában, mert ez az emlékező tehetséget megerősíti és az elmét tisztává teszi, az értelmet megvilágosítja és az indulatokat megzabolázza, megöldökli a testet és a szemérmetes tisztaságot megtartja, elejét veszi a betegségnek és az egészséget maradandóvá teszi, megment a gonoszságtól, hoz mindenféle jó áldást.

Jejunium in Paradiso praescriptum est, reverere igitur jejunii canitiem. Basil. Hom. c. de jejun.
Qui jejunat, Angelorum vitam vivit et cum paucissimis contentus est, simintudine cum illis associatur. Basil. Hom. de jejun.

E böjtnek megszegése által környékezé meg a kígyó az első Ádámot s ám el is veszteté véle a paradicsomot, de a második Ádám megtartván e böjtöt, meggyőzé (*) a kígyót és visszaszerze (*) minket az égbe. A böjt lőn az, ami Nóét a bárkában bátorságba (*) takará, kit ismét a mértéketlenség felfosztóztata (*) és megmezteleníte a szőlőben. Böjtölés által oltá Lót is meg a Sodoma lángját, kit a részegség csaknem megsüte a fertelmeskedésnek tüzével. Az istenes böjt és az Istennel való beszélgetés ragyogtatá a Mózes orcáját az emberek előtt, amikor a bálványozó étel-ital az Izrael fiait Isten előtt utálatosokká tevé. Ez ragadá Illyést angyali szekérben. Ez hiteté el Heródessel, hogy Keresztelő János halála után élni fogna a feltámadás által, mikor a mértéktelen élet után semmit magának örök halálnál és veszedelemnél egyebet nem igérhete. Óh istenes oknak istenes rendelése!

Quamdiu jejunavit Adam in Paradiso fuit, comedit et ejectus est. Hieron.

316

2. Idejéről.

A Szentírás az Újtestamentumban nem szab bizonyos (*) időt a böjt felől előnkbe, hanem a keresztyéneknek szabados (*) választásokra hagyja azt (Róm 14,3; 1 Kor 4,7), hogy tudniillik akkor böjtöljenek, mikoron az alkalmatosság (*) kívánja. (Mt 9,15) Mint midőn ember igen meghullámodik (*) és valamely megcselekedett nagy bűneinek bocsánatjáért esedezni akar Istenének, avagy mikoron a Sátán valamely vétekre készteti s annak elejét akarja venni, vagy mikor valamely kiváltképen való (*) szükséges áldást akar Istenétől nyerni, vagy valamely nagy büntetést, melynek maholnap magán vagy egyebeken (*) való esésétől fél, kíván elfordítani; avagy végezetre, (*) midőn testét meg akarja lelkének hódoltatni, hogy mentől buzgóbban önthesse ki lelkét Istene eleibe a könyörgés által. Ez alkalmatosságokkal (*) egy nap avagy tovább is (3 Móz 23,22), amint az akkori alkalmatosság (*) kívánja és amennyire mind testének állapotja s mind egyéb szükséges dolgai megengedik. (Eszt 4,16)

Praeceptum esse jejunium video, quibus autem diebus nos oporteat jejunare et quibus oporteat praecepto Domini vel Apostolorum non invenio definitum. Aug. ad Cassu. Ian. Ep. 86.
Indifferenter jejunandum ex arbitrio, non ex imperio novae disciplinae pro temporibus et causis unius cuiusque. Tertull. Psych. Mont.: haereticus primum erat, qui jejuniorum leges praescripsit. Eus. Eccl. hist. l. 5. c. 18. ex Apol.

3. Módjáról.

Az egyes böjt végbevitelének módja rész szerint külső s rész szerint belső magunkviselésében, cselekedetünkben áll.

317

A külső cselekedetek nem egyebek, hanem a magunk megtartóztatása abban az időben, melyen böjtölünk. Elsőben minden világi dologtól és munkától (Luk 23,28; Jóel 1,14) böjtölő napunkat mintegy szombatnappá tevén (3 Móz 23,28), mert e világi dolgozódás elvonná elméinket a szent áhitatosságtól.

Másodszor mindennémű eledeltől, sőt még a kenyértől és víztől is (2 Sám 3,35; Ezsd 10,6; Dán 10,3; Eszt 4,16; Csel 9,9) mennyire az elégség megengedi: 1.) Hogy eképen méltatlanságunkat eszünkbe vehessük, mintha méltatlanok volnánk mind az életre s mind pedig annak tápláló esközeire. 2.) Hogy a testnek sanyargatása által a lélek, ki annak állapotját követi, inkább megalázhassa magát. 3.) Hogy eképen magunkon kegyesen bosszút tehessünk (2 Kor 7,1), hogy Istentől adatott eledeleinken való szabadságunkkal gonoszul éltünk. 4.) Hogy testünknek megkoplaltatása által lelkünk nagyobb kivánsággal tanulná (*) éhezni a lelki és mennyei eledelt. 5.) Hogy eszünkbe vegyük ezt, hogy ha még szabados (*) eledelünktől is meg kell bizonyos (*) alkalmatossággal (*) minnenmagunkat [!] tartóztatnunk, sokkal inkább a bűntől, mely teljességgel nem szabad.

Quid prodest vacuare corpus ab escis, et animum replere peccatis? Aug. de temp. Serm. 46.

Harmadszor az [!] cifrás öltözettől, hogy amiképen ezzel való nem jól élésünk felfuvalkodtat minket (2 Móz 33,5-6), ezenképen ezennek szabados (*) felvételének elhagyása bizonysága lehessen alázatosságunknak. Ez volt az oka, hogy a régiek kiváltképen közböjtnek idején zsákba és hamuba öltöztenek (Eszt 4,1; Jónás 3,5-6; Jóel 1,13; Mt 11,21)

318

Ennek egyenlő igazsága mostan is fennáll, főképen a közböjtben, mely időben cifra, piperés öltözetben nagy gőggel menni a gyülekezetbe semmi nem egyéb, hanem hogy az olyan lélek sem meg nem alázta magát az Isten előtt, sem pedig a szent cselekedetnek igaz vége (*) mi légyen, (*) nem érti.

Negyedszer a szokott alvásnak rendelt mértékétől (2 Sám 12,16), hogy ezúttal is testedet alázatosságra taníthasd és lelkedet mentől inkább vígasztalhasd s imádkoztathasd elkészíttetett lévén az ÚR Jézus Krisztus eljövetelére. Ha nem szánod megszakasztani álmodat mind este reggel e világi nyerekedésért, haszonért, mennyivel inkább Istenednek szolgálatjáért? És ha Akháb (az istenfélőket követvén), az ő böjtjének idején zsákba öltözött (1 Kir 21,27) éjszakai álmát megszakasztván, mit ítélhetünk azok felől, kik a böjt napon álomnak adják még a templomban is magukat?

Ötödször és utólszor, minden külső érzékeny magunk- gyönyörködtetésétől. Úgyhogy amiképen hogy nemcsak torkunk volt a vétkes, így ne is csak torkunk bűnhödjék. Szükség annakokáért, hogy szemeinket is miképen mindenkoron, úgy kiváltképen a böjt napon, böjtöltessük, eltiltván őket a hívságoknak (*) nézésétől, füleinket öröm s muzsika-tevő szerszám (*) hallgatástól, inkább olyakat hallgatván, melyek sírásra szoktanak indítani minket; orrunkat a jó szagoknak illatozásától, nyelvünket a hazudozástól, színmutatástól (*) és rágalmazástól, sőt még feleségünktől is el kell magunkat fognunk (*) az isteni Felségnek mentől kiesb (*) becsedelmére tekintve.

Hogy így semmi alázatosságunk akadályul ne

319

legyen, hanem inkább mindenek színmutatás (*) nélkül való magunkmegalázásának legyenek jelei. (Metaméleia metanoia)

Ez a böjtölésnek külső módja.

Belső módja a böjtölésnek ismét két dologban áll:

1. A megtérésben. 2. A könyörgésben.

A megtérésnek két részei vannak: 1.) A megcselekedett bűnökről való poenitentia-tartás. (*) 2.) Az életnek jövendőbéli megjobbítása.

A poenitentia-tartás ismét három dolgokból áll. Először bűneinknek belső megtekintéséből és nyavalyásságunknak érzéséből. Másodszor veszett (*) állapotunknak megjajgatásából. Harmadszor mindenféle bűneinkről való alázatos és nevezetes (*) vallástételünkből.

1. A bűnnek belső megtekintéséről és nyavalyásságának érzéséről.

Ez érzést és megtekintélést [!] szerzi (*) bennünk elsőben bűneinknek s kiváltképen a nagyobbaknak körülálló dolgaival, (*) azaz idejével: amikor, helyével: aholott, módjával: miképen és a személlyel: akivel cselekedtük, ezekkel való jól meghányása-vetése. Másodszor az isteni Felség, aki ellen a vétek esett, annál inkább, mivel ily dolgot cselekedtünk Őellene, minekutánna már Atyánkká lett nékünk és ily sok édességes áldomásit ily bővön közlötte vélünk. Harmadszor az Isten átkainak meggondolása, mellyel Ő bűneinkért fenyeget, eszünkbe jutván, mily igen megbüntetett Isten egyebeket (*) azon bűnökért és hogy semmi mennyen, avagy földön lévő eszköz által meg nem szabadulhattunk volna azokkal érdemlett örök

320

kárhozatunktól, ha az Istennek Fia ily nagy szeretetből meg nem holt volna érettünk.

Utólszor, midőn meggondoljuk, hogy ha Isten szeret minket, csak igen hamar (*) valamely nehéz sanyarúsággal megsanyargat, hanem ha (*) hirtelen való, igaz megtérésünkkel megelőzzük őtet. Ezekkel és ez ilyetén elmélkedésekkel úgy megfurdaltasd s úgy megkeserítsed szívedet, hogy a mardosás miatt benned ugyan megoldván, könnyhullatásoknak kútfejevé (*) válhassék s keservesen sirattathasson. [!] Mely (*) siralom kezdete az igaz böjtnek. Ennekokáért gyakran az egész böjtért vétetik, (*) az első és főbb rész az egész cselekedetért. (Mt 9,15; Zsolt 6; 22; 38; 39; Joél 2,12)

2. A veszett állapotunknak megjajgatásáról.

A megjajgatás, avagy megsiratás semmi nem egyéb, hanem szíveinknek belső zokogásának külső sírás és könnyhullatás által való kiöntetése. Ez ilyetén könyörgésünkbéli fiúi törekedésünkkel és úntatásunkkal (*) engeszteljük meg mennyei Atyánkat, melyet holott (*) az ő lelkének gyümölcse és a mi hitünknek tenyésztése (*) (Jer 32,18-20), nem is vethet meg, mert ha meghallá Ismaelnek és Hágárnak utolsó szükségekben (*) való siralmokat (1 Móz 21,17), ha a holló-fiaknak kiáltásokat (Jób 39,3) és az oroszlánoknak ordításokat meghallgatja, mennyivel inkább füleibe veszi a zokogó siralmat, melyet az ő tulajdon fiai tesznek Őhozzá az ő nyavalyájokban?

3. Alázatos vallástételünkről.

E cselekedetünkben igen nyilván (*) kell Isten előtt magunkat viselnünk, meg kell minden bűneinket

321

nemcsak egy summában (*) (1 Sám 1; Ján 9; Neh 1), hanem egyenként is ismernünk. (*) Ez volt az Istennek minden fiainak szokások a böjtölésben. Elsőben, (*) mert a vallástétel nélkül nincsen az irgalmasság és bűnbocsánat felől igéretünk. Másodszor, hogy eképen Istenünket igaznak, magunkat pedig hamisaknak lenni (*) eszünkbe vehessük. Harmadszor, hogy bűneinknek megszámlálása által (Péld 28,13; Zsolt 51,5) szívünk mentől jobban magát megalázza és meghullámodjék. (*) Negyedszer, hogy igaz poenitentiatartóknak (*) lenni (*) láttassunk, mert míg Isten kegyelmét nem adta megtérésünkre minékünk, inkább szégyenlettük bűneinkről vallást tenni, (*) hogynem mint azokat megcselekedni. Mentől nyilvábban (*) viseljük mi itt magunkat, az Isten is annál kegyelmesben bánik mivélünk: mert ha megvalljuk bűneinket, hű az Isten és igaz s megbocsátja minden bűneinket és megtisztít minket minden hamisságinktól. (1 Ján 1,9)

E három poenitentiás részeknek elkövetésében (*) való elősegíttetésünknek okáért olvashatunk a Szentírásból valamely oly részeket, avagy azoknak darabit, melyek legfőképen néznek (*) a mi kiváltképen (*) való bűneinkre, hogy látván másokon az Istennek átkát és kemény ítéletit az olyatén vétkekért; mi inkább megalázhassuk magunkat.

Második része, mely az életnek megjobbítása,
elsőben (*) a buzgó könyörgésben,
másodszor az áhitatos cselekedetben.

322

A gonosznak eltávoztatásáért való könyörgés az, amikor azon kérjük az Istent, hogy az ÚR Krisztus közbenjárására tekintvén, bocsássa meg nékünk megvallott bűneinket és bűneinkkel érdemlett kemény ítéletét fordítsa el rólunk. És miképen Benhadád, hogy megérté, hogy Izrael királya igen irgalmas király, arcra borula kötelet vetvén nyakába (1 Kir 20,31), eképen mivel mi is tudjuk, hogy a mennyeknek királya igen irgalmas király, boruljunk le az ő tekintete előtt az alázatosságnak minden igaz bizonysági (*) (Zsolt 50,15) szerint, kiváltkép mivel háborúságinknak idején hagyja, (*) hogy segítségül híjuk őtet és kétség nélkül sokkal irgalmasabbnak találjuk.

A szükséges jónak elvétele felől való könyörgés elsőben (*) buzgó és hűséges supplicálás, (*) melyet Istenünkhöz nyujtunk mindennémű bűneink bocsánatjának bizonyos (*) voltának szíveinkben Szentlelke által való pecsétléséért. (*) Másodszor szíveiknek ezen Lelke által való megújításáért (Fil 4,6), hogy a bűn naponként inkább-inkább elfogyatkozzék és az igazság jobban-jobban felépüljön bennünk. Végezetre hitünknek, tűrésünknek, tisztaságunknak és több szükséges ajándékoknak megteljesítésének (*) és a mostanában reánk ruház[ot]taknak, irgalmasságából bennünk lakóknak áhítatos kívánása.

Az áhitatos cselekedet a böjtölésben kettő: Először a gonosznak eltávoztatása, másodszor a jónak elkövetése. (*)

1. A gonosznak eltávoztatásáról

A gonosztól való magunk megóvása az, ami kiváltképen jegyeztetik az ételtől való megszűnéssel. S ez

323

fővége (*) a böjtnek, miképen a ninivebeliek jól értik. A böjtnapot, ha a bűntől való megszűnéssel össze nem köttetik, útálja az ÚR. Nem a gyomornak üressége, hanem a szívnek tisztasága az, amire az Isten tekint. Ha azért azt akarod, hogy az Isten az elszánt sanyargatásnak gonoszát (nyavalyásságát (*)) elfordítsa rólad, tenéked szükség elsőben (*) a bűnnek gonoszát elfordítanod előlled. (*) És bizonyára e bűntől való böjtölésed nélkül böjtöd sokkal gonoszb szagú Isten előtt, hogynem mint büdös lélekzeted az emberek előtt. Ez vettette Istennel annyiszor meg a zsidóknak böjtjöket. És amiképen igyekezned kell minden bűnöknek elkerülésében közönségesen, (*) azonképen mindenekfelett azt a bűnödet erőlködd eltávoztatni, mellyel Istenedet felingerletted, hogy felvont ostorát immár (*) avagy csakhamar reád bocsássa. Ezt pedig az ő Szentlelke veled lévén, oly szándékkal cselekedjed, hogy soha többé azokat a vétkeket nem cselekeszed.

Pulchrum est corporis jejunium, cum sit animus a vitiis jejunus. Hier. ad Celant. Epist. 14. Jejuna a malis actibus, abstine a malis sermonibus, contine a cogitationibus pessimis. Cyrill. in Lev. c. 10. Is. 58,2. etc. Zach. 7,9. Non possum ferre iniquitatem et interdictionem Is. 1,13.
Quid prodest jejunare corporis abstinentia, si animus intumescit suberbia? [!] Vinum non bibere et ira inebriari? Carnibus non vesci et de ore omne esca sordidius egredi maledictum, aut mendacium? Max. Epist.

Mert egyébként mit használ embernek külső koplalása által testét megalázni, ha lelke kevélységgel szagoskodik? (*) Avagy elkerülni a bort és a rút részegséget, azonban pedig bosszúállással és gonoszsággal megrészegedett lenni? Avagy húst szájadon be nem ereszteni, azonban a hazugságot, szidalmat,

324

rágalmazást (melyek minden rút eledelnél ocsmánybak) ugyan (*) kiszórni? Megszűnni az eledeltől és hitetlenséget cselekedni: ördögi böjt, aki gonoszul cselekedik és mindenkor éhezik.

Quis cibia abstinent et mala agunt daemones imitantur quibus culpa adest, cibus deest.

2. A jónak elkövetéséről. (*)

A jó, melyet mint keresztyén embernek cselekedned kell mindenkor, de legfőbbképen böjt napodon, avagy Istenedre néző (*) kegyesség, avagy felebarátodra tartozó szeretet.

Az Istenre néző kegyességnek munkái az oda feljebb megírt szent magadgyakorlási a jó lelkiismeretnek tisztaságában Őfelsége tekintete előtt. Felebarátinkhoz való szeretetünknek cselekedete áll a rajtunk tött bosszúságnak (*) bocsánatjában (És 58,6 stb. Zak 7,9-10), az adósságnak, melyet felebarátink szegénységek (*) miatt meg nem fizethetnek, elengedésében, de kiváltképen segedelmünk nélkül szűkölködő ügyefogyottakhoz (*) való alamizsnálkodásunkban. Egyébként mi a kegyességek színe (*) alatt nyavalyásságot (*) mívelünk, mint szintén (*) mely gazdák hasokat sokáig koplaltatják, hogy munkás szolgájokat az ő igazokban inkább megcsalhassák.

Vis orationem tuam volare ad coelum? Fac illi duas alas: jejunium et Eleemosynam. Aug.
Qui jejunat ut parcat, non ad Dei Gloriam jejunat, sed substantiae suae parcit. Chrys. in Matt. 6.

Minekokáért miképen a Krisztus együvé kötötte a böjtöt a könyörgéssel és az alamizsnát a parancsolatokban, azonképen néked is együvé kell ezeket foglalnod, mint Kornélius, cselekedetedben. (Csel 10) Adj annyit tehát a szűkölködőnek böjtnapodon,

325

amennyit arányzod, (*) hogy magadra költenél egyéb közönséges napon. S meg is emlékezzél, hogy aki bővön vet, bővön is arat (2 Kor 9,6.), mely vetésnek napja kiváltképen ez. Úgy sanyargasson téged böjtölésed, hogy ugyanazon (*) szegény felebarátodat megenyhítse. Örvendezz is azon, hogy másokban ebédelhettél és vacsorálhattál, avagy inkább, hogy megéhült Krisztusodat szűkölködő tagjaiban megvendégelted.

Non Deum, sed sibi jejunat, qui quae ad tempus substrahit, non in opibus subtrahit, sed ventri postmodum offerenda costodit. [!] Greg. in. Pas. c. 44.
Jejunium tuum te castigat, sed alterum laetificat. Aug. Serm. de temp. 64.
Accipiat esuriens Christus, quod jejunans minus accepit Christianus. Aug. de temp. Serm. 15. Beatus, qui jejunat ut alat pauperem, imitatur enim Christum qui animam suam posuit pro fratribus. Cyrill. in Levit. l. 10.

2. Az alamizsnálkodásban és jó cselekedetekben megtartandó regulák

1.) A jó cselekedeteknek kell lenni az Isten parancsolatihoz való engedelmességnek okáért. Nem azért, hogy mi jónak ítéljük azoknak cselekedetét, hanem, hogy Isten kíván ilyen, avagy amolyan jó dolgot tőlünk. Mert eféle jócselekedetbeli engedelmességet (1 Sám 15,27) feljebb becsüli Isten az áldozatoknál és a legnagyobb dolgoknál.

2.) Hitből kell azoknak származni, egyébként nem tetszenek Istennek. (Zsid 11,6; Róm 14,23) Sőt hit nélkül még a legszebb cselekedetek is csak fényes vétkek és farizeusi alamizsna (Splendida Peccata, Aug.)

3.) Nem kell jó cselekedeted és alamizsnád felől mennyei érdemességgel á1modoznod, mert hiába

326

folytatta volna ki az Isten Fia az ő szent vérét, ha az eget vagy pénzzel, vagy étellel nyerhetnők meg. Ennekokáért a mennyországnak bírását nem magad cselekedetének érdemével, hanem a Krisztus vérének nyeresége által szükség keresned, mert az örökélet Isten ajándéka a Krisztus által (Róm 6,23) Mindazáltal minden idvességet hívő és örökéletet reménylő igaz keresztyén embernek szükséges jót cselekedni (amint az apostol mondja) más szükséges hasznokért, melyek szám szerint négyek:

Először, hogy az Isten dicsőíttessék. (1 Kor 10,31; 2 Kor 8,19; Fil 1,11) Másodszor, hogy váltságodért tennenmagadat háládatosnak mutathassad. (Luk 1,74-75) Harmadszor, hogy hivatalodat (*) és választásodat (*) magadnak megerősíthessed. (2 Pét 1,10) Negyedszer, hogy még egyebeket (*) is megnyerhess a szent áhitatosság által (Mt 5,16; És 61,9) és keresztyénséged felől mentől jobban ítéltethess. [!] Innen mondattatunk mi Isten alkotmányinak, (*) kik teremtettünk Jézus Krisztusban a jó cselekedetekre, melyeket készített az Isten, hogy azokban járnánk. (*) (Ef 2,10)

4.) Nem kell adnod alamizsnádat ama szemtelen vándorlóknak, kik szabad akaratjok szerint élnek henyélésben és rusnyaságban, hanem a keresztyén és tiszteségbéli szegényeknek, kik avagy betegek, avagy vének s nem munkálkodhatnak, avagy ha munkálkodhatnak is, de abból el nem élhetnek. Keresd fel ez ilyeténeket a kunyhókban, espotályokban (*) s ezeket segítsed. Ha pedig utadban találsz alamizsnakérőkre Jézus nevében s nem veheted eszedbe, (*) ha (*) méltatlan-é az alamizsnára, avagy nem, adj néki: mert sokkal jobb tíz csalárdnak adakozni, hogynem

327

mint a Krisztust egy szegény szentében segítség nélkül hagyni. Ne nézzed magát a személyt az alamizsnálkodásban, hanem a Krisztust a személyében!

3. Az alamizsnálkodásról és egyéb jóságos cselekedetekről

1.) Az alamizsna kiváltképen való eszköz Istenünknek felindítására, (*) hogy könyörületességében elfordítsa rólunk idő szerint való (*) kemény ítéletét (Dán 9,9); mikoron tudniillik igaz hitből (mely ilyetén gyümölcsök által jelenti ki magát) megtérünk őhozzá.

2.) Az irgalmas alamizsnálkodók a Magasságosnak fiai (Luk 6,35-36) és olyanok, mint az ő Atyjok, az Isten, ki atyja az irgalmasságnak. (2 Kor 1,3) Ezek az ő javainak sáfárai, (*) ő alamizsnaosztó kezei. (Luk 16,1) Ha azért nagy tiszteség valamely királynak komornyikjává lenni, mentől nagyobb a mennyeknek Istenének alamizsnaosztó sáfárának (*) neveztetni?!

3.) Midőn az egész világ elhágy minket, egyedül csak a jó cselekedetek és a szent angyalok lesznek kísérőink, amazok, hogy megjutalmaztassanak (Jel 14,12), ezek pedig, hogy tiszteket (*) (*) vigyék véghez. (Luk 16,22; Zsolt 91,11; Zsid 1,14)

4.) A hűséges alamizsnálkodás igen bizonyos fundamentumunk (*) nékünk (1 Tim 6,19), hogy az örökéletben bőséges jutalmat veszünk a Krisztusnak irgalmasságáért és érdeméért.

Utólszor az alamizsnálkodás által tápláljuk és segéljük a Krisztust az ő tagjaiban s a Krisztus is az utolsó napon (Mt 25) vallást tészen a mi szeretetünkről s megjutalmaztat bennünket az ő irgal-

328

masságának sokaságában. Akkoron válik meg, (*) hogy amit a szegényeknek adtunk nem elvesztettük, hanem az ÚRnak adtuk volt kölcsönében (Péld 19,17), melynél hol kívánhat ember nagyobb indító okot az alamizsnálkodásra való felgerjedésre?

4. A böjtölésnek végéről. (*)

A böjtölésnek igaz vége (*) nem az Isten jóakaratjának, avagy az örökéletnek megérdemlése (mert azt egyedül csak ingyen kegyelméből vesszük el a Krisztus által), nem is a vallásnak testi mértékletességbe való helyheztetése (mert az a böjtölés magában nem isteni tisztelet, hanem csak segédje annak), hanem igaz részei a böjtölésnek im e hármak:

1.) A testnek a lélek birodalma (*) alá való hódoltatása, nem úgy mindazáltal (Ezsd 8,21; 1 Kor 9,27), mintha testünket szintén (*) annyira el kellene erőtlenítenünk (1 Tim 5,23), hogy teljességgel alkalmatlanok lennénk (*) hivatalos dolgainknak tételére, mert ha a jó ember (azt mondja Salamon) irgalmas az ő barmaihoz (Péld 12,9), tehát (*) sokkal inkább a maga testéhez.

Jejunium orationem roborat, oratio sanctificat jejunium Bern. Serm.

2.) Hogy annál áhitatosabban elmélkedhessünk az Istennek sz. akaratjáról és buzgóbban önthessük ki szíveinket a könyörgés által őelőtte (Jóel 1,14; Neh 1,4; 1 Kor 7,5), mert amiképen hogy vagyon olynemű ördög, azonképen bűn is találtatik olynemü, mely meg nem zaboláztathatik egyébképen, hanem könyörgéssel összeköttetett böjtölés által. (Mt 17,21)

329

3.) Hogy magunk valóságos megalázása és megítélése által (Jóel 2,18-19) az Istennek ítéletit elkerülhessük (1 Kor 11) nem böjtölésünknek érdemességéért, (*) mely semmi sem, hanem Isten irgalmasságáért, ki megígérte, hogy kemény ítéletét rólunk elfordítja, midőn a böjtölés által színmutatás (*) nélkül magunkat őelőtte megalázzuk, ugyanis Istennek csak egyetlen egy Fia is soha jól lelkiismeret alatt e szent dologban magát egyéb végre (*) nem gyakorolta, hanem hogy (*) kérését Istentől megnyerhesse mind a szükséges jónak elvétele felől, mint megtetszik Annának (1 Sám 1), Jósafátnak (2 Krón 20), Nehémiásnak (Neh 1), Dánielnek (Dán 6), Ezsdrásnak (Ezs 8,23), Eszternek (9) etc. példájokból s mind pedig a reá vont (*) ostornak elfordítása felől, mint nyilván (*) vagyon az izraelitáknak (1 Sám 7,6), a ninivebelieknek (Jónás 3), Roboámnak (2 Krón 12,6-7), Akhábnak (1 Kir 21), Ezékiásnak (2 Krón 32,20), Manassénak (2 Krón 33,18-19) etc. cselekedetekből. (*) Az, aki halálra adta szerelmes (*) Fiát az égből, hogy minket, maga ellenségeit megváltana, (*) semmit e földön olyan drágalátosnak (*) nem ítél, melyet tőlünk eltagadna, ha megalázzuk minnenmagunkat, [!] holott (*) már nem ellenségei, hanem békeségébe fogadott barátai, fiai vagyunk.

Ekeddig az egyes böjtröl, immár szólunk
2. A közönséges (*) böjtről

A közönséges (*) bőjt az, midőn a felső magistratusnak (*) indításából, (*) avagy (*) az egész ecclesia, mely annak birtoka alatt vagyon (Jónás 3,7; 2 Krón 20,21; Ezsd 8,21), avagy valamely kiváltképen való (*) egy gyülekezet akarattal felindul, hogy a felül meg-

330

írt magamegalázásának tisztét tégye, avagy valamely közönségesen (*) megizentetett (*) s maholnap rajta esendő nyomorúságnak elfordításáért (1 Sám 7,5-6; Jóel 2,15); minémű a fegyver, ellenség kiütése, (*) döghalál vagy egyéb rettenetes csapás, avagy pedig valamely közönséges s az Anyaszentegyháznak javára néző (*) áldomásnak (*) megnyeréseért (2 Móz 19; Csel 1,13-14), minémű a Szentléleknek, hasznos és illendő tanítóknak etc. választásokban és felszentelésekben (*) való jelenléte, avagy végezetre (*) valamely akadályos nehéz dolgokban forgó kétséges igazságnak kijelentéseért és megtetszéseért. (*)

Midőn valamely elszánt (*) nagy büntetésnek elfordításáért óhajtoznak az emberek, a tanítók tartoznak az Isten igéjének nyilván (*) való bizonyságiból (Jóel 1,14) megmutogatni a népnek a bűnt, mely legközelebb való oka a nyomorúságnak, poenitentiára (*) kell őket inteni és az Istennek a Krisztusban való könyörületességét hirdetni kell nékik, csak megtérjenek. A népnek is Isten követinek beszédeket (*) meghallani s a bűnön való szíve szerint [!] bánkodni igen szükség. Az Istent ennekfelette szüntelenül kell untatni (*) a bocsánatért és életének megjobbítására kell önnönmagát kötelezni. Mikoron valami áldást akarnak megnyerni, a tanítóknak tisztek, (*) (*) hogy a népnek megmutogassák annak az áldásnak szükséges voltát s az Istennek is jóságát, ki oly nagy kegyelmességét jelenti (*) az emberekhez. A népnek viszontag áhítatos supplicatiot (*) kell Istenhez felküldeni annak a kegyelmességnek rajta való megmutatásáért és hogy megáldja a maga saját eszközeit maga dícséretére s Anyaszentegyházának előmenetelére. (*) És mikoron a szent gyakorlás végbe megyen, meglássa minden ke-

331

resztyén ember, hogy értéke szerint a szegényekről megemlékezzék. Valaki azért (mikoron igaz oka vagyon) a bőjtölésnek szent gyakorlásában magát be nem avatja, (*) igazán gyanakodhatni afelől, hogy annak szíve az igaz keresztyénségnek hathatóságát soha meg nem érezte. (És 7,10; 2 Kor 9,1; Gal 2,10)

A szent ünneplés semmi nem egyéb, hanem a szent gyülekezetnek nevezetes hálaadó magaviselése az Istenhez, melyet bizonyos (*) napon valamely nagy áldásért, avagy szabadulásért méltóságos rendelésből szokott cselekedni. Ilyen vala a zsidók között a husvét, melyen emlékeztenek vala az egyiptumbéli [!] rabságból való kiszabadításokért (*) (2 Móz 12,14), avagy a purim, melyen hálákat adnak vala Istennek a Hámán dühössége ellen való megtartásokért (*) (Eszt 9,19) Ilyen az anglusok között Kisasszony havának (*) ötödik napja, melyen áldani szokták Istent, hogy kegyelmes királyokat (*) egynehány titkon egybetanakozottak (*) vérszopó szándékoktól (*) megoltalmazta, Sz. András havának (*) is ötödik napja ugyanezentől (*) ilyen ünnep gyanánt tartatik, melyen háladatos emlékezetet tésznek arról, hogy Isten mind királyokat (*) s mind pedig az egész országnak színét (*) a pápistáknak egykori puskaporbéli álnok pártütésektől (*) megszabadította. Ez ilyetén ünnepeknek megülése áll a megtapasztalt kiváltképen való jótéteménynek lelki zsoltárok, szívbéli tapsolások, istenes vendégségek, étel-

332

nek-italnak kölcsönös osztogatása és a szegényeknek megsegítések (*) által való háládatos emlékezetiben.

Az országháza alá ástanak volt puskaport, hogy midőn a király és az urak bégyülekeznének, (*) a Parlament házat felvettetnék. (*)

De mivel Istenünknek váltságunkbéli (*) jótéteménye a legnagyobb, melynél soha ember sem szükségesbet, sem méltóságosbat nem kóstolt és miérthogy a sz. Vacsorát édes Megváltónk váltságunknak legfőbb emlékezetül hagyá nékünk, ennekokáért ezt kell minden keresztyén embernek e világon legméltóságosb s örvendetesb vendégségnek tartani. És tudván, hogy amiképen a sz. Vacsora teszi a méltó vendégeket legbizonyosakká idvességek (*) felől, azonképen a méltatlan vendégekre ezen szállít időszeri (*) büntetést s még pedig, ha meg nem térnek az örök kárhozatot is reájuk hozza. Lássuk meg tehát mint kelljen kinek-kinek önönmagát elkészíteni, hogy hasznosan részesülhessen e sz. Vendégségben és méltó vendég lehessen ily méltóságos Vacsora felett.

Noha egy élő ember is (*) ily szentséges lakodalomban magától méltó vendég nem lehet, mindazáltal Isten az ő kegyelméből méltó vendégeknek tartja mindazokat, valakik (*) e szent titkos dolgot a szerint a becsülettételnek illendő mértéke szerint igyekezik venni, melyet Őfelsége szent Igéjében előnkbe adott. (2 Thess 1,11; 2 Kor 1,12; Luk 20,35; Jel 3,4)

Aki pedig illendő becsülettétellel (*) akarja e sz. Sacramentumot venni, annak e három rendbéli tisz

333

tét kell végbe vinni jó lelkismerettel. Először az elvétel előtt végbe viendő dolgokat, másodszor az elvétel közben cselekedendőket, harmadszor az elvétel után végezendőket. Az első készületnek neveztetik, a második elmélkedésnek, a harmadik cselekedetnek, avagy magának a gyakorlásnak.

A KÉSZÜLETRŐL

Hogy minden keresztyénnek el kelljen (*) magát készíteni minekelőtte e szentséges közösülésben (*) részesülne, öt okok nyilvánsággal jelentik. (*)

Először, mivel Isten parancsolja, mert ha Ő hagyta meg (*) halálnak büntetése alatt, hogy egy körülmetéletlen ember is (*) a husvéti bárányt ne ehesse (2 Móz 12,48), sőt még a körülmetéltek is ne ehessék, hanemha (*) négy napok alatt készítették magukat, minémű nagy készületet kíván tehát (*) attól, aki saját szent testének és vérének sacramentumának vételére járul? Mely amiképenhogy a husvéti báránynak sacramentuma helyébe következett, (*) azonképen sok ízben felül is haladja azt.

Másodszor, mert a Krisztus példája is erre tanít minket, mivel Ő minekelőtte még maga tanítványít is e végvacsorára felbocsátaná, (*) egyenként azoknak lábokat megmosogatá. (Ján 13,5) Mellyel azt jelenté (*) mint kellene(*) néked is szívednek minden tisztátalanságát és életednek ocsmányságát félre tenned s ellenben alázatossággal és szeretettel magadat elkészítened, minekelőtte e sz. Vacsorát megkóstolnád.

Harmadszor, mert a Szentlélek is ezt tanácsolja: Minden ember megpróbálja (*) magát és úgy egyék etc. (1 Kor 11,28) És ha embernek (midőn valamely földi fejedelemnek asztala felett vagyon) meg kell

334

szorgalmatosan vizsgálni mi vagyon előtte és kést vetne torkába inkább, hogynem valami illetlenséget mívelne, [Péld 23,1.2] mennyivel inkább el kell néked lelkedet készítened, hogy minden becsületben tarthassad tennenmagadat, midőn a fejedelmek Fejedelmének asztalánál vendégségben leszessz. [!]

Negyedszer, mert eleitől fogván minden szenteknek ez volt szokásos cselekedetek, (*) hogy tudniillik az isteni titkoknak illetéséhez szentül készülnének. (*) Sz. Dávid nem akara addig az Isten oltárához közelíteni (Zsolt 26,6), míglen kezeit ártatlanságban meg nem mosá. Sokkal inkább nem kell néked illendő készület nélkül az ÚR Asztalához járulnod. Akhimélek is nem adá a sz. kenyereket egyébként (*) Dávidnak s Dávid is szolgáival együtt nem akará azokat enni, hanem ha (*) az ő edényi tiszták volnának. (1 Sám 21) Mentől nem jobb tenéked enned az ÚR kenyerét, avagy inkább a kenyeret, mely maga az ÚR, hanemha (*) szívednek edénye elsőben (*) megtisztíttatott az igaz megtérés által? És ha megkívánta az ÚR Józsuétól (amint Mózestől is azelőtt) sarújának levetését az ő szentséges neve tiszteletének okáért (Józs 5,15; 2 Móz 3,5), ki ugyanazon helyben vala, holott kezebeli kivont fegyverrel jelenté ki magát a maga ellenséginek elvesztésének (*) bizonyságául; mennyivel inkább le kell neked földi társalkodásodnak (*) minden indulatit vetkezned, mikoron ahhoz a helyhez közelgessz, holott (*) a Krisztus megmutatja magát a te hitednek szemeinek keze és oldalbéli sebeivel, melyek barátinak megtartásokért (*) rajta estenek. S ez okáért is mondatik, hogy a Báránynak felesége elkészítette magát az ő mennyegzőjére. (Jel 19,7) Elkészítsd tehát magad, ha eljegyeztetni akarsz a Krisztusnak

335

a sakramentumi kegyelem által ez életben, avagy ha kívánsz Ővéle házasság szerint egyesülni a menyországban örök dicsőség által.

Ötödször, mert Isten mindenkoron rettenetes ítélete szerint bánt azokkal, akik az ő szent rendelésit illendő félelem és készület nélkül fogták. Lángoló fegyvert ada a kérubimoknak (1 Móz 3) kezébe, hogy megcsapkodnák (*) az Esetnek (*) sarába békeveredzett első szüleinket, ha a paradicsomba való visszamenetelt az életfájának sakramentumának ételének okáért többé (*) megpróbálnák. Félj azért te is, hogy az ISTEN bosszúállásának fegyverével meg ne csapdostassál, ha megtéretlen szívvel járulsz a templomba az élet Urának sakramentumának ételének okáért. A Béth-Semes városbeliek közül 50.000-t vere meg a frigyládába való becstelen betekintésért, (1 Sám 6) Uzzát pedig azon ládának csak egyben illetlen illetéséért (*) ölé szörnyű halállal meg. (2 Sám 6,7) Megbünteté Uzziás királyt is bélpoklossággal magának a papok tisztébe való avatásáért, (*) mely nem Őreá nézendő (*) vala. (2 Krón 26,18) Ez ilyetén csapásbeli félelem esedezteté Istenhez Ezekiás királyt oly buzgóan, hogy a népet meg ne verné, (*) mivel idejek (*) nem vala a husvéti báránynak ételéhez Istentől kiadott mód szerint való készületre, s azt mondja az Irás, hogy az Úr meghallgatta Ezékiást és a népet meggyógyítá, jelentvén, (*) hogy ha Isten a király könyörgésére nem tekintett volna, sokakat a nép közül megvert volna a készületlenségért. Amely ember is ám (*) mennyegzői ruha (Mt. 22, 11-13.), vagy maga megpróbálása nélkül méne a mennyegzői lakadalomba, megvizsgáltatván más által, keze-lába összekötve vetteték a külső setétségre. Sz. Pál is

336

azt írja a korinthusiaknak, hogy az Úr Vacsorája vétele előtt szükséges magok megítélésében való készületlenségekért (1 Kor 11) bocsátotta Isten azt a nagy csapást közéjek, (*) mely miatt némelyek betegek, némelyek erőtelenek és sokan el is aludtanak, azaz megholtanak. Elannyira, hogy az apostol bátorságosnak mondja, hogy minden méltatlan vendég magának eszik ítéletet; időszerint (*) valót, ha megtér, [s] ha nem: örökkévalót s mégpedig oly rettenetesképeii, mintha az Úrnak saját teste és vére ellen volna bűnös, (*) melynek e sz. sacramentum jegye és pecséte. A fejedelmek az ő pecséteken (*) tött erőszakot meg szokták büntetni, szintén (*) úgy mintha magok személyén esett volna az injuria, melynek az bélyege is. Mily nagy legyen (*) pedig a Krisztus vére ellen való bűnösség, megtetszik (*) a zsidóknak nyavalyásságokból mindazótától fogva, hogy ezt kívánák: Az Ő vére legyen, úgymond, mirajtunk és a mi fiainkon. (Mt. 27, 25.) De mindezekre netalán azt mondod: Jobb hát énnékem az Úr Vacsorája nélkül teljességgel ellennem?! Nem jobb! Mert az Isten mind a testnek, léleknek örök kárhozatjával fenyegetődzik az Ő sacramentumának szántszándékos megvetése ellen. (4 Móz 9,13; Zsid 2,9) – A Krisztusnak pedig ugyan parancsolatja, hogy vegyük, együk s az Ő emlékezetére azt cselekedjük (Mt 26 (*)); ki az ő parancsolatihoz való engedelmességet örök átok alatt hagyja az embereknek (1 Kor. 11.) Es mivel e sacramentum lőn a Krisztus szeretetének liegnagyobb bizonysága, melyet halála előtt hagya az ő baráti-nak, kiket mindvégiglen szeret (Ján. 13, 1.), ennek- okáért e sakramentumnak megveté~e és útálása jegyzi az. Ő szeretetének és vére omlásának megveté-

337

sét és utálását, melynél soha ISTEN etlen nagyobb vétek nem esik. (Zsid 10,28-29) Nincs semmi akadály, mely miatt te az ÚR Asztalához ne járulhatnál, hanem az, hogy inkább Istened szerelme (*) nélkül akarsz ellenni, hogynem ocsmány bűneidet elhagyni. Óh járulj fel, de járulj készülve az ÚR Asztalához, mivel azok a boldogok, kik a Báránynak vacsorájára hivattattak. (Jel 19,9) – Óh járulj fel, de járulj készülve, mert e sakramentumnak használatját a vevők hiteknek (*) mértéke szerint veszik.

Efficacia Eucharistiae non aequaliter se habet quo ad omnes fideles, sed pro ratione fidei communicantium. Orig.

E készület áll három dolgoknak valóságos meggondolásában. Első a sacramentumnak méltóságos volta, mely az ÚR testének megkülönböztetése. Második a magad méltatlansága, mely a magad megítélése. Harmadik a közbevetés, (*) mely által méltó vendég lehetsz. Ez neveztetik ÚR testével való közösülésnek. (*)

1. Az Úr Vacsorájának méltóságos voltáról

E sakramentumnak méltóságos voltát három úton gondolhatni meg. Először ennek fő szerzőjének felségességében, másodszor a részeknek, melyekből e sacramentum áll, drágalátosságokban, (*) harmadszor a végokoknak, (*) melyekért szereztetett, nagyságos voltokban.

1. Az Úr Vacsorájának fő szerzőjéről

A szerzőok itt nem valamely szent ember, de még nem is angyal, hanem önnenmaga a Jézus Krisztus, az Istennek örökkévaló Fia, mert őreá is tartozik egyedül az Újtestamentumban a sacramentumszer-

338

zés, mert csak Ő egyedül igérheti, teljesítheti is meg a kegyelmet, melyet az jegyez. (*) S meg is vagyon hagyva (*) nekünk, hogy senki szavát ne hallgassuk az ecclesiában, hanem csak az övét. Mely (*) szentséges rendeléslnek ke~l tehát azt tartanunk, mely ilyen isteni nagy szerző októl származik.

2. Az Úr Vacsorájának részeiről

Ez áldott sacramentumnak részei hármak: először a külső éltető állatok (*) avagy jegyek, másodszor a szentelő Ige, harmadszor a mennyei kegyelem.

Először. A külső jegyek: a kenyér és a bor. (1 Kor 11,23 stb. Péld 9,5) Ezek számok szerint kettők, de végekre (*)(*) nézve csak egy.

Másodszor. Az Ige, Krisztus Urunk szerzésének Igéje, melyet könyörgéssel és áldással mond el a hivatalos tanító. (Zsid 5,4; 4 Móz 16,40; 1 Kor 10,16) A kenyér és a bor az Ige nélkül semmi nem egyéb, hanem csak ami azelőtt volt. De hogy aztán az Ige ez éltető állatokra (*) reájuk mondatik, sacramentummá lesznek. Az ISTEN is a maga rendelésével jelen vagyon és kész megteljesíteni (*) valamit (*) megígért. Az isteni megáldó Igék a kenyérnek és bornak valóságát nem változtatják, nem is teszik semmivé (mert, ha ezeknek valóságok meg nem maradna, nem lehetne ez sacramentum), hanem csak végekben (*) s nevezetekben változtatják el őket. Mivel a mi azelőtt csak testi tápláltatásunkra való közönséges kenyér és bor vala, az áldás után már szentséges végre (*) rendeltetik, tudniillik a keresztyéneknek lelkeknek (*) táplálására. És holott azelőtt csak kenyérnek és bornak neveztettenek, most immár azoknak a szent dolgoknak neveken (*) neveztetnek, amelyeket jegyeznek, úgy-

339

mint Krisztus testének és vérének, hogy elméink mentől jobban eligazíttattathassanak azoktól a külső éltető állatokról (*) a mennyei kegyelemre, melyet azok testi tekintetük által jelenvalóvá tesznek a mi hitünk szemeinek. Nem is a kenyérnek és a bornak mondja Idvezítőnk ezt: Ez (úgymond) az én testem, ez az én vérem, hanem a tanítványoknak, amint e felső betűkből: Vegyétek, egyétek, megtetszik. (*) A kenyér sem teste néki, hanem azon értelem szerint, mellyel a pohár új testamentumnak mondatik, tudnillik sacramentalis metonymia (*) szerint, azaz mennyiben annak jegye és annak hitünknek kiszolgáltató eszköze. Szent Márk pedig ugyan (*) nyilvánsággal (*) jegyzette meg, hogy ez Igéket: Ez az én vérem etc., ki nem mondotta Idvezítőnk, hanem (*) mindenkutánna aztán a tanítványok mindnyájan ittanak volna (*) a pohárból. (Márk 14,24) Annakutánna is ugyan (*) a bort az ő természete valóságára nézvén szőlővessző gyümölcsének nevezi, melyet azelőtt viszontag (*) lelki jegyzésére (*) tekintvén, maga vérének monda (24. v.) minden sacramentumoknak nevezetének módja szerint. Továbbá a Krisztus nem azt parancsolta, hogy csináljuk őtet, hanem hogy ezt cselekedjük az ő emlékezetére. És ennünk hagyja (*) nem magában az ő testét, hanem mennyiben az csakhamar azután megtöröltetett (*) és vére kiöntetett vala, melyet sz. Pál magyarázat szerint Krisztus testével és vérével való közösülésnek (*) hí (1 Kor 10,16), azaz a Krisztusban és szent testének vérének minden érdemességében való részesülésünknek erős és foganatos (*) zálogának. És e szent Vacsorával való gyakor élésünk által ezen sz. Pál hirdettetni akarja velünk az Úrnak halálát, míglen eljő az égből és míglen mi is, mint a

340

keselyűk a levegő-égbe felragadtatunk, hogy elejbe menjünk őnéki, ki a mi lelkünknek áldott teste és élete. (1 Kor 11,26; Csel 3,21 és 1,11; Zsid 8,22; Mt 24,27-28)

Euoharistiae sacramentum non de aliorum manu, quam praesidentium sumimus. Tert. l. de Coron. c. 3. Qui enim a terra panis, percipiens vocationem Domini non jam communis panis est, sed Eucharistta ex duabus rebus constans terrena et coelesti. Iren. l. 4. c. 30. Per Sacramentum corporis et sanguinis Domini divinae efficimur consortes naturae et tamen esse non desinit substantia, vel natura Panis et vini. Gelasius cont. Eutic. Christus visibilia Symbola corporis et Sanguinis appellatione honoravit, non naturam mutans, sed naturae gratiam adjiciens. Theod. Dialog. 1.

Harmadszor. A lelki kegyelem is kettős: úgymint a Krisztusnak teste, amennyiben az Istennek mitőlünk érdemlett rettenetes haragját kóstolván, megfeszíttetett. És szent vére, mennyiben ez is (hasonló állapotban) bűneinknek bocsánatjára kiöntettet. Ezek is számszerint kettők, de hasznokra nézve csak egy, tudniillik az egész Krisztus minden jó téteményivel egyetemben, mivel mindenek (*) kináltatnak és a hívekkel valóságosan ki is szolgáltatik. Ezek ez áldott sacramentumnak három szükséges részei: a jegy, az Ige és a kegyelem. A jegy az Ige nélkül és az Ige a jegy nélkül lehetetlenek. És ha együtt vannak is, a jegyzendő (*) kegyelem nélkül ugyan haszontalanok, hanem midőn mind e hármak együtt vannak, akkoron ezek foganatos (*) sacramentum a méltó vendégeknek. Némelyek veszik a külső jegyet a lelki kegyelem nélkül, mint Judás, ki (miképen Ágoston doctor szólt) az Úr kenyerét elvövé ugyan, de a kenyeret, mely maga az Úr, nem. (Panem Domini, non panem Dominum. Aug.) Némelyek a lel-

341

ki kegyelmet a külső jegy nélkül veszik, mint a sz. tolvaj a keresztfán. És több számlálhatatlan keresztyének, kik meghalván, kívánják a sacramentumot, de valami külső akadály miatt nem vehetik. A méltó vendégek pedig megerősíttetésekre (*) mindkettőt veszik az Úr vacsorájában.

Krisztus Urunk külső jegyeknek a kenyeret és bort választotta, egyéb külső éltető állatok (*) felett. (Dávid a kenyeret ember szivének erősségének nevezi, Zsolt 104,14.) Elsősorban, mert ezekre tehetni legkönnyebben szert, másodszor, hogy tanítana (*) minket arra, hogy miképen az embernek időszerint való (*) élete a kenyérrel tápláltatik és a borral ékesgettetik főképen, úgy lelkünk is sz. testével és vérével tartatik és éleszgettetik az örökéletre. Bort rendelt a kenyér mellé, hogy ez is külső jegy a sacramentumban, mellyel e dologra tanít minket: Először, hogy amiképen az ember testének tökéletes tápláltatása az ételben és italban áll, ezenképen a Krisztus lelkeinknek nem rész szerint való, hanem tökéletes idvössége és táplálása. Másodszor, hogy a sacramentumi bort a kenyértől külön nézvén, eszünkbe jusson, miként omlott ki az ő drágalátos vére szentsége testéből bűneinknek bocsánatjára. A külső jegyeket a tanító osztja a templomban, és te testi szájaddal eszed azokat, a lelki kegyelmet pedig a Krisztus nyújtja le az égből, melyet hitednek szájával kell enned néked.

3. Az Úr vacsorájának végokairól, (*) melyekért e sacramentum rendeltetett.

A felséges végek, (*) avagy gyümölcsök, melyekért e sacramentum rendeltetett, hetek:

342

Az Úr vacsorájának első vége (*)

Hogy a keresztyének szünetlenül reá emlékezzenek ama [!] engesztelő áldozatra, melyet Krisztus keresztfán való sz. halála által egyszer mindenekért bemutata, hagy minket Istenünkkel megbékéltetne. (*) (Mt 26,26) Ezt cselekedjétek (azt mondja Idvezítőnk) az én emlékezetemre! Ismét: Valamennyiszer (*) eszitek e kenyeret (azt mondja az apostol) és isszátok e pohárt, az Úrnak halálát hirdetitek, míglen eljő. (1 Kor 11,25-26) Ő mondja azt is, hogy e sacramentumnak s az Igének kiszolgáltatása által a Jézus Krisztus a galatiabelieknek szemek (*) előtt oly világosan kiírattatott volt, mintha ugyan (*) őközöttök feszíttetett volna meg (Gal 3,1), mert itt az egész cselekedet mintegy ugyan (*) szemünk eleibe hozza a Krisztus halálát, az áldott kenyérnek megszegése áldott testének megfeszíttetését és a megszentelt bornak kiöntése sz. vérének kiomlását. A Krisztus magában csak egyszer áldoztatott valósággal meg, (Zsid 9,26; 10,12) de valamennyiszer e sacramentum szolgáltatik, lelkiképen mindannyiszor áldoztatik meg a híveknek. (Quotidie nobis Christus crucifigitur. Aug. in Ps. 95) Innen neveztetik az Úr vacsorája engesztelő áldozatnak, nem tulajdonul (*) vagy valósága szerint, hanem figurative, a jegyzendő (*) dolognak nevével való neveztetése szerint. (Metonymikós), mert ez emlékezete annak a valóságos engesztelő áldozatnak, mellyel Urunk áldozék (*) a kereszten. És hogy ez megkülönböztetnék a valóságos áldozattól, a régi doctorok vér nélkül való áldozatnak nevezték ezt.

343

Neveztetik Eucharistia-nak is, azaz hálaadó áldozatnak is, mert az Anyaszentegyház e cselekedet által áldozik (*) Istennek dicséretnek és hálaadásnak áldozatját a megváltásért, melyet egyedül csak a Krisztus keresztfán való megtisztító valóságos áldozatja szerze nékünk meg. Hogyha a Moáb királynak meglátása, midőn saját fiát egészen megégetendő áldozattal a város kőfalán áldozná (*) isteninek az ő életének megtartására való felindításoknak okáért (2 Kir 3,27), az ő ellene hadakozó királyokat oly nagy könyörületességre indítá, hogy a városnak ostromlásától megszünének és a tábort onnan elvinnék, (*) mennyivel inkább néked az Atya Istennek a keresztfán, lelkes megtartására nézendő egyszülött Fia által való áldozásának nézésével fel kell indulnod, megváltó Istenednek szeretetére és bűneidnek elhagyására, mely az Igazságra nézve soha más egyéb váltságért el nem tisztogattathattak volna?

Christo cum Patro et Spiritu S. Sacrificium Panis et Vini in fide et charitate sancta Ecclesia Catholica offere non cessat. Aug. de fid. ad Pet. Diac. c. 19. Cum frangitur hostia, cum sanguis de calice in ora fideliun funditur, quid aliud, quam Dominici corporis in cruce immolatio, ejusque sanguinis de latere effusio significatur. Can. dist. 2. de consecrat. Cum frangitur etc. 37.

Második vége (*) az Úr vacsorájának

Hogy hitünkben megerősödjünk, mert Isten e sacramentum által azt jegyzi (*) és pecsételi az égből nékünk, hogy igérete és a Krisztusban újonnan szerzett szent szövetsége szerint valóságosan kegyelmébe

344

és irgalmába vészen minden megtérő híveket, valakik (*) e sacramentumot képesség szerint veszik és hogy a Krisztus halálának és kinszenvedésének érdeméért oly bizonyosan (*) megbocsátja nékik minden bűnöket, amint e sacramentumban részesültek. Erre nézve hivattatik a sz. sacramentum az új szövetségnek és bűnbocsánatnak pecsétének. (Róm 4,11; Mt 26,28; 1 Kor 11,25) Legnagyobb kétességünkben (*) is ennekokáért e sz. sacramentummal élvén, kétesség nélkül mondhatjuk a Sámson anyjával: Ha meg akart volna az Úr ölni minket, el nem fogta (*) volna a mi kezünkből az égőáldozatot és a lisztből csinált áldozatot. És meg sem mutatta volna nékünk mindezeket, sem pedig ilyen dolgokat nem szólott volna mostan minekünk. (Bir 13,23)

Harmadik vége az Úr vacsorájának

Hogy a keresztyéneknek Krisztussal való elbomolhatatlan erős közösüléseknek (*)(*) jegye és pecséte lenne. (*) A hálaadásnak pohara, melyet megszentelünk, avagy nem Krisztus vérével való közösülésünk-e (*)? A kenyér, melyet megszegünk, avagy nem Krisztus testével való közösülésünk-e? (*) (1 Kor 10,16) Azaz igen is hatható jegye és pecséte Krisztussal való közösülésünknek. (*) Ez egyesülés neveztetik bennünklakásnak (Ján 14,10.23), Úrhoz való ragaszkodásnak (Kollesis) (1 Kor 6,17), szívünkben való maradásnak (Katoikesis) (Ef 3,17; Ján 15,5; Kol 1,10) és az Irásban különb-különb hasonlítások által adatik előnkbe, minéműek (*) a szőlőtő és szőlővesszők (Ján 15), a Fő és a test (Kol 1,18), a fundamentum és a rajta való építés (Ef 3,18), azon (*) egy kenyér, mely sok búzaszemből áll, a férj és fe-

345

leség között való házasságbeli egyezség (Ef 5,31) és többek efélék. Az első természet szerint való, a mi emberi természetünk és a Krisztusnak Isteni természete között az Igének személyében. A második titkos, Urunkkal jelen nem lévő személyünk és az Isten-Ember Jézus Krisztus személye között egy titkos testben. A harmadik mennyei, Urunkkal jelenleendős személyünk és a Krisztus személye között a dicsőült testben. E három közösségek egymástól függenek, mert ha a mi természetünk elsőben (*) az isteni természettel a második személyben nem egyesült volna, soha mi a Krisztusnak titkos testével nem közösülhetnénk. (*) És ha ez életben (noha még az Úrtól távol vagyunk) a Krisztushoz a titkos egyesülés által nem ragadandunk, soha Ővéle a dicsőségben mennyei tekintete előtt nem részesülünk. A titkos közösülést (*) (melyre itt kiváltképen nézünk (*)) miközöttünk és a KRISZTUS között a Krisztusnak minket Őhozzá s Őtet viszontag (*) hitünk által (melyet azon (*) Lélek nemz bennünk) mihozzánk kapcsoló Lelke szerzi, mely mindkét dolgot szent Pál igen élővé adja előnkbe ez igékben: Igyekezem rajta, hogyha elérhetem azt, melyért én is megfogadtatám (*) a Krisztustól. (Fil 3,12) Miképen veszhetne el az, aki ily erősen tartozik és tartóztatik? (*) Ez egyesülést az érti legjobban elméjében, aki leginkább érzi ezt szívében. De minden idők felett ez egyesülést akkor érezhetni legjobban s akkor erősíttettetik is meg, mikoron kelleteképen élünk az Úr vacsorájával. Mert ekkor érezzük mi tapasztalhatóképen szívünknek Krisztushoz köttetését és lelki kivánságainknak hit és Szentlélek által szentségéhez a szeretetnek idegén (*) közlebb-közelebb vonattatását. (*)

346

E Krisztussal való közösülésünkből (*) kimondhatatlan sok jók következnek (*) a hívekre:

Úgymint, először a Krisztus minden ő bűnöket és bűnösségeket (*) tulajdonítás szerint magára vötte (Róm 4,25), hogy az Isten igazságának azokért eleget tenne (*) és Ő ugyan (*) tulajdonítás szerint ingyen nékünk adja minden Ő igazságát ez életben (Fil 3,9), egész jussát (*) az örökéletre, minekutánna ez végbemegyen és minden reánk következett (*) jót vagy gonoszt úgy tart, mintha az maga személyén esett volna.

Másodszor élő lélek és kegyelemnek lélekzete foly (*) a Krisztus természetéből be Ővéle egyesült természetünkbe (Mt 25,35), megújít minket lelki életre és úgy megszenteli elméinket, akaratunkat és indulatinkat, (*) hogy naponként a Krisztus képéhez való hasonlatosságban inkább-inkább nevekedhessünk. (Ef 4,23-24; Róm 8,27; 2 Kor 3,18)

Harmadszor minden idvösséges s az örökéletnek elvételére szükséges ajándékokkal őket felruházta, minéműek az isteni szeretetnek érzése, elválasztásnak (*) elhívása, újonnan való születtetése, megigazulása, és a jócselekedetekhez segítő mennyei kegyelem (Ján 1,16), mindaddig, míglen az örökéletbe megyünk lakozni. Ennek tanúság (*) gyanánt kell lenni minden keresztyéneknek, hogy magukat úgy tartsák mint Krisztus szent testének mocsok nélkül való tagjait (*) és magokat minden tisztátalanságtól és fertelmességtől megóvják, tudván, hogy immár a Krisztusban élnek, avagy hogy a Krisztus él bennök. E Krisztussal való egyesülésből (mely nékünk az Úr vacsorája által megpecséltetik) hozza ki szent Pál

347

azokat a bizonyító erősségeket, (*) melyekkel a korinthusiakat elvonni akarja, mint a bálványozás (1 Kor 10,14) s mint pedig a paráználkodás (1 Kor 6,18) által való megfertőztetéstől.

Utólszor ezen Krisztus és mi közöttünk való közösülésből (*) más közösülés (*) is származik, mely magunk között vagyon. Ez is eleve adatik az Úr vacsorájának sacramentuma által előnkbe, mennyiben az egész Anyaszentegyház sok emberekből állván, mindazáltal mindnyájan egy kenyérben közösülnek (*) abban a szent cselekedetben. Mi, úgymond, sokan egy kenyér és egy test vagyunk, mert mindnyájan abból az egy kenyérből részesülünk (1 Kor 10,17), hogy miképen a kenyér, melyet a sacramentumban veszünk, csak egy, noha sok búzaszemből áll, ezenképen minden hívek, noha sokan vannak, mindazáltal csak egy titkos testet tesznek (*) ama Fő alatt, mely a Jézus Krisztus. Édes Idvezítőnk ötször imádkozék ama könyörgésben, melyet a végvacsora után szerze, hogy az ő tanítványi egyek legyenek, akarván jelenteni, (*) mily igen tetszenék (*) néki ez az egyesség. (*) (Ján 17,11.21-23.26) E hívek között lévő egyesülés oly messze terjedő, hogy semminémű messzeség választást abban nem ejthet, oly erős, hogy még a halál is el nem szakaszthatja, oly tartó, hogy semmi hosszú idő el nem nyűheti, oly hatható, hogy még azok között is, akik soha egymást nem látták, buzgó szeretetet indíthat. S ez a lelkeknek egyesülése neveztetik szenteknek egyességének, (*) melyet Krisztus hat nevezetes módok által viszen végbe. Először mindnyájoknak ugyanazon egy Lélek által való igazgatása által. Másodszor mindnyáj oknak azon (*) hittel való felruháztatások által. Harmadszor maga szere-

348

tetének mindnyájoknak szívekben (*) való kiöntése által. Negyedszer mindnyájoknak azon (*) egy keresztség által való újjászülettetések (*) által. (Tit 3,5). Ötödször mindnyájoknak azon (*) egy lelki eledellel való tápláltatások által. (1 Kor 10,17 és 11,33) Hatodszor magának amaz ő egy testének, Anyaszentegyházának (melyet szent testében megbékéltetett Istennel) egy életadó Fejévé léte által. Innen volt az, hogy az elődedi (*) Anyaszentegyházban a hívőknek minden sokaságának szivek-lelkek (*) az igazságban, indulatban (*) és egymás szeretetében egy vala. (Csel 4,32) Ma is pedig a keresztyéneknek tanúságokra (*) kell e dolognak lenni, hogy egymást szeressék, mivel mindnyájan ugyanazon egy szent és titkos testnek tagjai, melynek a Krisztus Feje. Minekokáért mindnyájokhan bennek (*) kell lakni az egymáson való istenes könyörületességnek, egyiknek a másik örömén, avagy bánatján egyetemben való örvendezésnek, avagy bánkódásnak, egymás erőtelenségének együttszenvedésének és egyik a másik szükségének közösleg való megteljesítésének. (*)

Negyedik vége (*) az Úr vacsorájának

Hogy a híveknek lelkek (*) az örökélet felől való bizonyos reménységben tápláltassanak, mert ez a sacramentum mindazoknak, valakik ezzel a Krisztus szenvedése szerint élnek, jegye (*) és pecséte annak, hogy a Krisztus maga ígérete szerint megfeszíttetett szent testének és vérének ereje által szintén oly valóságban táplálja lelkünket az örökéletre, amiképen testünk a kenyér és bor által legeltetik ez időszeri (*) életre s evégre (*) nézve a Krisztus e sacramentumával

349

valóságosan adja saját tulajdon testét és vérét minden hívő vendégeknek.

Audio quid verba sonent, neque enim mortis tamen ac resurrectionis suae beneficium nobis offert Christus, sed corpus ipsum in quo passus est et resurrexit. Concludo realiter, hoc est, vere nobis in Coena dari CHRISTI corpus, ut sit animis nostris in cibus salutarem. Cal. in Comm. 1 Cor. 11.25; 1. Cor. 10,16.

Ennekokáért e sacramentum az Úr testével és vérével való közösülésnek (*) neveztetik s a közösülés (*) nem szokott az egymással jelen nem lévő, hanem a jelenlévő dolgok között lenni. Nem is volna ez Úrnak vacsorája, ha az Úrnak teste és vére ebben jelen nem volna. A Krisztus valósággal jelen vagyon e sacramentumban kétféle egyesülés szerint, melyeknek az elsője lelki, a Krisztus és a méltó vacsorálók között, a másikja sacramentumi a Krisztus teste-vére és a külső jegyek (*) között. Az első eszközök által való, hogy azon Szentlélek a Krisztusban és a hívekben lakozván, beoltja a híveket, mint tagokat az ő Fejekbe, (*) a Krisztusba és aképen eggyé teszi őket a Krisztussal s minden ő kegyelmében, szentségében és örök dicsőségében, mely Őbenne vagyon, oly bizonyosan s valósággal részesíti, amely bizonnyal és valósággal az Igebéli ígéreteket hallják és a szent sacramentumnak külső jegyeiben közösülnek. (*) Innen vagyon, hogy a Krisztus akaratja az igaz keresztyén ember akaratja és a keresztyéneknek életek (*) a Krisztus, ki őbennek (*) lakozik. (Gal 2,10) Ha azért az egyesült dolgokat nézed, az egyesülés: állatbeli; (*) ha pedig igazságát: valóságos; ha a módot, mely szerint végbe mégyen: lelki. Nem a mi hitünk, ami a Krisztus testét és vérét jelenvalóvá teszi, hanem a Krisztus Lelke, ki Őbenne és mibennünk lakozik.

350

A mi hitünk csak elveszi és lelkünkre fejezi azokat a mennyei jókat, melyekkel a sakramentumban unszoltatunk.

Quod se nobis communicat, id fit arcana Spiritus S. virtute quae res locorum distantia se junctas, ac procul dissitas, non modo aggregare, sed coadunare in unum potest. Cal. in. 1. Cor. 11,25.
Haec (scilicet corpus et sanguis Domini) accepta atque hausta id efficiunt ut nos in Christo et Christus in nobis sit. Hilar. lib. 8. de Trin. – Iam corpus Christi meo corpori sociatnm est et sanguis ejus meas ornavit genas. B. Agnetis dict. apud Ambr.

A második sacramentumbeli egyesülés lévén, nem természeti avagy helybéli, hanem lelki egyességek (*) a külső jegyeknek, mely a kenyér és a bor, a mennyei kegyelemmel, mely az elvételnek munkájában Krisztus teste és vére, mintha ugyanazon egy dolgot tennének az egymásra való közös nézések (*) (*) által. Innen vagyon, hogy amely szempillantásban a méltó vendégek eszik az Úrnak kenyerét és borát isszák testi szájokkal, ugyanazonban veszik hiteknek (*) szájával a Krisztus valóságos testét és vérét is. (Corpus non adest cum Pane, homu, id est simul loco, sed hama, id est simul tempore.) Nemhogy a Krisztus levonattatnék (*) az égből a sacramentumban, hanem hogy a Szentlélek a sacramentum által felemeli nékik elméjeket (*) a Krisztushoz, nem valami helybéli változás, hanem áhitatos indulat (*) által, úgyannyira, hogy a hitnek szent elmélkedésében jelen vannak ők a Krisztussal és a Krisztus is ővélek. (*)

Cum coena caelestis sit actio, minime absurdum est, Christum in coelo manentem a nohis recipi. Calv. in. I. Cor. 11,25.
Fidem mitte in coelum et eum in terris tanquam praesentem tenuisti, Aug. Ep. 3. ad Volus.

351

És eképen hívén és elmélkedvén arról, miképen feszíttetett volt meg a Krisztus teste, kiomlott drágalátos (*) szent vére az ő bűnöknek bocsánatjáért és lelkeknek (*) Istennel való megbékéltettetésekért, eszerint az ő lelkek sokkal foganatosban tápláltatnak az örökélet felől való bizonyosságban, hogynem mint a kenyér és bor táplálhatná testeket (*) ez időszerinti (*) életre. Szükséges annakokáért a sacramentumban mind a külső jeleknek testi szemek által s mind pedig a Krisztus testének és vérének lelki mód szerint a hitnek szemei által láthatóképen megláttatniok.

Fidem, quam dico non intelligo quamlibet opinionem, sed fiduciam, qua cum audis panem tesseram esse corporis Christi, non dubitas impleri a Domino quod verba sonant corpus quod nequaquam cernis, spirituale esse tibi alimentum, atque ex Christi carne vivificum vinum per Spiritum diffundi. Calv. Ibid. Eph. 5,32.

De miformán tégye a Szentlélek a Krisztusnak tőlünk oly távollévő testét velünk ez egyesülés által jelenvalóvá, szent Pál nagy titoknak nevezi, melyet tudniillik a mi értelmünk elégképen meg nem foghat. A sacramentumbéli kenyér és bor annakokáért nemcsak puszta jegyek, (*) hanem egyszersmind oly eszközök, melyekkel Krisztus URUNK valóban kiszolgáltatja és adja mindenik méltó vendégnek nemcsak isteni erejét és hathatóságát, hanem tulajdon szent testét és vérét is oly bizonnyal s valóban, mint a Szentlelket a tanítványoknak szent lehellésének jegye által; avagy a meggyógyulást a betegeknek vagy szájának beszéde, vagy kezének, vagy pedig ruhájának illetése által. Erősebb is sokkal a hit által való megfogás a kéznek, avagy okosságnak legerősebb megfogásánál is.

352

Ego tunc nos demum Christi boni participare agnosco, postquam Christum ipsum obtinemus non tum cum pro nobis factum fuisse victimam credimus, sed dum in nobis habitat, dum ejus sumus membra ex carne ejus, dum in unam denique et vitam et substantiam (ut ita loquar) cum ipso coalescimus. Calv. ibid.

Hogy azért e dolgot befejezzük: E szent sacramentum amaz áldott kenyér, melyet az Emmausba menő tanítványok megevén megnyitá szemeket, hogy a Krisztust megismernék (Luk 24,30-31), ez az ÚRI pohár, melynek itala által mindnyájan egy lélekké löttünk (1 Kor 12,13), ez ama mézet folytató kőszikla, mely megéleszti elalélt lelkét minden igaz Jonathánnak (1 Sám 14,27), valaki (*) hitének szájával ezt megkóstólja. Ez amaz árpakenyér, mely onnan felül bocsátkozván alá (Bír 7,13) lerontja a pokolbeli setétségnek, midiánitáknak minden sátorokat. Az Illyés pogácsája és vize negyven napi erőt ada néki Hóreben (1 Kir 19,6-7) és ama manna (az angyalok eledele) negyven esztendeig táplálta az Izrael fiait a pusztában (Zsolt 78,24; 2 Móz 16,15), de ez életnek ama kenyere és a mennyei manna, melyet ha illendőképen eszünk, örökkön-örökké eltartja lelkünket az örökéletre (Ján 6,32.35.49.50.51.58.) Mily igen kell tehát lelkünknek amaz esedezéssel Urunk előtt lelki kívánságból esedeznünk, melyet a kapernaumiak csak testi indulatból tőnek: (*) URAM adjad minékünk mindenkoron ezt a kenyeret! (Ján 6,34)

Ötödik vége (*) az Úr vacsorájának

Hogy lenne (*) nékünk bizonyos (*) zálogunk a mi feltámadásunk felől. A keresztyén embernek föltámadása kétféle. Az első: lelki föllámadása a léleknek a

353

bűnnek halálából, mely első föltámadásnak neveztetik (Ján 5,29; Róm 6,4-5), mert a Krisztus szent evangéliumának prédikálása által támadtunk föl a bűnnek halálából a kegyelemnek életére. Boldog és szent (azt mondja szent János), akinek az első föltámadásban része vagyon, mert azon a második halálnak hatalma nincsen. (Jel 20,6) Az ÚR Vacsorája mind eszköze s mind pedig záloga nékünk e lelki és első föltámadásunk.

Hinc apud Priscos Sacramentum baptismi appellabatur; Saulus. – Sacramentum vera Dominici corporis vita. Aug. l. de pecc. meritis. c. 14.

Aki engemet eszen, él énáltalam (Ján 6,57) s akkoron vagyunk mi illendő vendégek, hogy üljünk a Krisztus asztalához a Krisztussal, mikoron Lázárként bűneinknek halálából feltámadunk új életre. (Ján 11) Ez első föltámadásnak valósága kijelenti magát néminemű istenes belső indulatok által, mert ha midőn belől indíttatol a keresztyénségnek és a kegyesség gyakorlásának tisztére (*) s szíved Sámuellel így felel: Szólj Uram, mert hallja a te szolgád! (1 Sám 3,10) és szent Dáviddal: Óh Uram, kész az én szivem! (Zsolt 108,2) Szent Pállal is: Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem? (Csel 9,6) – bizonyosan megtudhadd, hogy föltámadt lelked a bűnnek halálából és immár az első feltámadásban részed vagyon: de ha tudatlanságban maradsz az igaz vallásnak fundamentumi felől, abban való magad gyakorlására néminemű titkos unadalmat érzesz magadban és mint egy akaratod ellen kell a kegyesség gyakorlásra kényszeríttetned etc. ilyenkor bizonyosan elhihedd, hogy csak neved, hogy élsz, de megholtál, mint maga mondja Urunk a sárdisbeli

354

gyülekezetnek angyalának (Jel 3,1) és lelked csak megbüzhödéstől oltalmazója testednek.

Hinc panis et vinum a veteribus nominatur symbola resurrectiouis. Conc. Nic. Caro Christi non in sese, sed in verbo ipsi hypostatice unito vivifica est. Cyrill in Joh. 10,13. – Et quia enim propria verbi cuncta vivificantis. Syn. Eph. de Recta fid. ad Regin.

Második feltámadás testi, mellyel testünk az utolsó napon feltámad; ez neveztetik második feltámadásnak, mely a második haláltól szabadít meg minket. Az, aki az én testemet eszi és véremet issza, örökélete vagyon és én feltámasztom őtet az utolsó napon. (Ján 6,54) Mert e sacramentum bizonyosan jegyzi (*) és mintegy megpecsétli nékünk, hogy a Krisztus megholt és feltámadott érettünk és hogy szent teste megelevenít és táplál minket az örökéletre és ezokáért a mi testeink is bizonnyal feltámasztatnak az örökéletre az utolsó napon. Mert mivel a mi Fejünk feltámad, a testnek minden tagjainak is fel kell támadniok bizonnyal. Mert hogy-hogy lehetne egyéb (*) benne, hanem hogy azok a testek, melyek (igazságnak fegyveri (Róm 6,13), Szentlélek templomi (1 Kor 6,19) és Krisztus tagjai lévén) az élet Urának testével és vérével legeltessenek és tápláltassanak, ismét feltámasztassanak az utolsó napon.

Vivificat 1. Rationo meriti obedientiae, quia Christi caro pro credentibus oblata fuit in sacrificium. 2. Ratione copulationis nostrae cum Christo, quia non possumus ad Deum vitae fontem pertingere, nisi carne illa Christi mediante ot quatenus carni illi quasi membra sumus insiti. Caro non prodest. Joh. 6. 66 id est carnalis opinio non conveniens cum mysterio manducationis carnis Christi.

Ez az oka, hogy a szenteknek megholt testek (*) ily hagy tiszteséggel temettetnek és az ÚRban alunni eresztetnek és az ő temetőhelyek (*) szenteknek aluvó

355

ágyának neveztetik. A megvettettek (*) is feltámadnak az utolsó napon mindenható hatalma által a Krisztusnak, mint bírónak, ki előhozza Őket, mint gonosztevőket a tömlöcből, hogy a sententiát és annak érdemes kiszolgáltatást elvegyék. De a választottak a Krisztus feltámadásának és ővéle, mint Fejekkel (*) való közösülésöknek (*) ereje által támadnak fel. És az ő feltámadása oka és bizonysága a miénknek.

Christi resurrectio in qua nostra innititur, communis resurrectionis fide jussor est. Theod.
Mortuum esse Christum etiam pagani credunt, resurrexisse vero propria fides est Christianorum. Aug. l. 1. cont. Faust. c. 19.

A Krisztus feltámadása kiváltképen való (*) hitök a keresztyéneknek és a holtaknak feltámadása leánya az Istenben való legfőbb bizodalomnak. Ezokáért szokták vala az elődedi (*) anyaszentegyházbéli keresztyének egymást így köszönteni reggel: Feltámad az ÚR! – melyet így fogadtak el: Igaz, az ÚR feltámad bizonnyal!

Hatodik vége (*) az ÚR Vacsorájának

Hogy nékünk örökéletünk felől való bizonyos (*) voltunkat megpecsételje. Óh mit kívánhatni avagy szerethetni inkább, mint az életet? Avagy mitől félhetnek és iszonyodhatnak természetek (*) szerint inkább az emberek, mint a haláltól? De ez első halál csak semmi a másodikhoz képest, ez élet is semmit nem ér a jövendővel egybevettetett lévén. Ha azért bizonyos akarsz örökéleted felől lenni, készítsed magadat e sacramentumnak méltó vételére. Mert maga Idvezítőnk biztat minket: hogy valaki (*) eszi e kenyeret, örökké él az és amely kenyeret én adok, az én testem (úgymond), melyet e világnak életéért

356

adok. (Ján 6,51) Aki azért illendőképen él e sacramentummal, igazán mondhatja nemcsak ezt: Credo vitam aeternam, hiszem az örökéletet, hanem ezt is: Edo vitam aeternam, eszem az örökéletet. És bizonnyal ez az igaz életnek fája, melyet ISTEN az ő Anyaszentegyháza paradicsomának közepette plántált (Jel 2,7) és amely felől megígérte, hogy annak adja, aki győzedelmes lészen. Felül is haladja ez életnek fája sok ezer grádiccsal (*) azt az életnek fáját, mely az édenbeli paradicsomban nevekedett vala, mivel annak gyökerei a földből valának, ennek pedig az égből. Az testnek adhat vala életet, ez a léleknek, az csak az élőknek tarthatja vala meg életeket, (*) ez a holtaknak is életet adhat. E fának levelei gyógyítják meg a hívőknek nemzetségit és minden hónapban újabb-újabb gyümölcsöt terem, mellyel tápláltatnak ők az örök életre. (Jel 22,2) Óh mily boldogok, akik gyakorta eszik e sacramentumot, akik legalább egyszer-egyszer minden hónapban megkóstolják újonnan e megújító gyümölcsöt, melyet Krisztus készített nékünk, az ő asztalánál erőtelenségünknek gyógyítására és örökéletünk hívésének erősítésére.

Tota fiducia Christianorum est resurrectio mortuorum. Tert. l. 5. de Resur. carn.
Omnium terribilium terribiiissimum mors. Arist.

Hetedik vége (*) az Úrvacsorájának

Hogy a keresztyének mintegy ugyan (*) összeesküdtettessenek az egy igaz Istenhez való hívségre és engedelmességre és hogy ne valljanak más engesztelő áldozatot a bűnért, hanem csak azt az egy valóságot, melyet Urunk egyszer végbe vőn [!] (*) és amely

357

által a törvénybeli áldozatoknak véget vete s örök váltságot és igazságot szerze minden hívőknek. És eképen, hogy a keresztyéneknek minden szakadásoktól és hamis vallásoktól nyilvánsággal megkülönböztető (*) vallástételbeli jegyül maradhatna (*) mindvégiglen. És látván, hogy a misében idegen Krisztust imádnak, nem azt, aki szűz Máriától született, hanem egy ostya-lisztből sültet és e kenyér-Istennek megáldozása az ecclesiának bizodalma, mind eleveneknek és holtaknak engesztelő áldozatja, ennekokáért minden keresztyén embernek szántszándék szerint való hitetlensége alatt az ÚRnak a mennynek-földnek Főigazságának előtte el kell iszonyodni a misés áldozattól, mint búsulásnak (*) bálványától, mely felette nagy becstelenségére vagyon ama mindenre elégséges világidvezítő Jézus Krisztus szenvedésének és halála érdemének, mert az Úr vacsorájának sacramentumának vétele által mindnyájan megesküszünk, hogy minden valóságos áldozatok Urunk halála által megszüntenek és hogy az ő egyszer megfeszíttetett teste és kiomlott vére végig megmaradandó eledele és táplálása lelkünknek.

Milites Sacramento erant jurati et obstricti ad praestandum soli Imperatori fidelitatem per obedientiam.

II. Miképen kell kinek-kinek eszébe venni maga méltatlan voltát

Az ember az ő méltatlan voltát soha inkább eszébe nem veheti, mintha a mindenható Istennek tíz parancsolatján próbálja meg magát. Kezd [!] el azért az élső parancsolaton és jól vizsgáld meg micsoda tisztedben (*) nem jártál el és minémű vétkeket cselekedtél a parancsolatok ellen, megemlékez-

358

vén egyszersmind arról, mily rettenetes átkok, úgymint ez életben mindenféle nyomorúság és szégyenvallás, a következendőben örök kárhozat kövessék a törvénynek csak egy pontjának általhágását is, ha az Isten irgalma és a megtérés meg nem előzik a büntetést. (Gal 5,10) Eképen megvizsgálván mind bűneidet s mind pedig nyavalyásságodat, (*) borulj le és mint egy megsententiázott (*) gonosztevő ama nagy Bírónak essél lába eleibe és töredezett szívvel s keserű könnyhullatásokkal valld meg minden bűneidet és nagy alázatossággal kérjed és szomjúhozzad az ő nagy könyörületességét és minden bűneidnek bocsánatját ezekkel, vagy ezekhez hasonló Igékkel:

Óh örök Isten, én mennyei szerelmes szent Atyám, mikor meggondolom a te jóvoltodat, melyet eleitől fogván megmutattál hozzám és egyszersmind álnokságimat, melyekkel az ég ellen és teellened vétkeztem (Luk 15), elszégyelem magamban ennenmagamat és a szégyentől láttatik az én orcám elfedeztetni. Mert melyik az a parancsolatod, melyet által nem hágtam? Óh édes Uram, vétkes állapottal állok itt teelőtted, minden te szent parancsolatidnak megszegésében vagyok én bűnös. Mindeneknek előtte az én szivemnek szeretete nem ragaszkodott oly igen szent Felségedhez, mint e földi dolgokhoz (Első parancsolat: 5 Móz 6,5; 4 Móz 19,14; Zsolt 22,5-6) nem ijedtem úgy meg ítéletidtől, hogy elrettentem volna a bűntételtől. Igéretednek sem hittem annyit, hogy megtartóztathattam volna az én vagy időszeri, vagy pedig örök állapotom felől való sok-

359

rendbéli kételkedésimtől (Második parancsolat: 5 Móz 12,32). Isteni tiszteletedre ennenmagam szabtam regulát magamnak, nem a te Igédnek, hanem az én elmémnek kívánsága szerint, megtapasztalván elmém felől, hogy sokkal hajlandóbb áldott Idvezítőmnek az emberi főtől talált képek által valé említésére, hogynem mint az Őfelsége rendelése szerint szent Igéjéből és a szent sacramentumokból megfeszíttetett állapotjában való szemlélésére (Gal 3,2) (Harmadik parancsolat Fil 2,10), holott soba nem kellett volna nagy nevedet, (melynek hallására minden térdek meghajlanak) hiábavaló dolgokban említenem és szent tiszteletedhez illendő készület és buzgóság nélkül kezdenem nem illett volna. Én mindazonáltal szent nevedet megkáromoltam szokásos hirtelen esküvésemmel, sőt egynéhányszor undok bűneimnek elfedezése kedvéért is szent nevedre megesküdtem. (Itt tégy hamis és hirtelen esküvésedről gyónást!) – Szent szolgálatodban gyakortabb voltam a külső ceremóniáknak kedvekért, hogynem mint lelkemismeretének okáért jelen, inkább akarván embernek, hanem mint Tenéked kegyelmes Istenemnek tetszeni. (Negyedik parancsolat.) Midőn még szombatot kellett volna szentelnem, Anyaszentegyházban jelenlétemmel, Igéd és munkáid felett való elmélkedésimmel, betegeknek látogatásával és szűkölködő atyámfiainak alamizsnálkodásommal; jaj, jaj, mind e szentséges dolgokat én tereh (*) gyanánt tartottam, mivel hívságos gyönyörűségimben engemet megtartóztattanak volna. (Itt vallást tégy vasárnapi széjjelárásodról és vendégeskedésedről.) Sok jó vasárnapot és vasárnapi prédikációt mulattam (*) elromlandó testemnek kedve keresésében. (Ötödik parancsolat.

360

Itt megvalljad szüleid, tanítóid, bíráid, mesterid, Urad és Gondviselőid ellen való engedetlenségedet) Holott én mind test s mind pedig lélek szerint való szüleimnek, tanítóimnak és gondviselőimnek minden becsület és tiszteségtétellel tartóztam volna (1 Thess 5,13). Óh nem becsültem szüleimet úgy, mint rólam való szorgalmatos gondviselések érdemlette volna. Szolgáidat is nem szerettem úgy az én körülöttem való dajkaságokért, amint kellett volna, hanem megrágalmaztam őket áhítatosságokért és hogy érdemem szerint megfeddettek, gyűlöltem. Magistratusim és bíráim megúnt és megvetett állapotban voltak énelőttem, noha jól tudtam, hogy ők a te rendelésedből vannak és ezokáért engedelemmel tartóztam volna nékiek. Holott késedelmesnek kellett volna lennem a bosszúállásra, a megbocsátásra pedig késznek: A napnak le menni az én haragomon nem kellett volna (Ef 4,26), hanem inkább a gonoszért is jóval kellett volna fizetnem, még ellenségimet is szeretvén Éretted (Hatodik parancsolat.) Itt gyónást tégy hirtelen haragodról, dühösködésedről és ha valakinek ártatlan halálában leledzettél.) Óh egy megszomorító beszédért rettenetesképen felindultam és a harag ugyan (*) dühösséggé vált bennem, a gonosz indulatnak és hamis gondolatnak akartam inkább szívemben szállást adni, hogynem mint a szent vacsorához járulni. (Hetedik parancsolat.) Holott minden tisztátalan kívánságoktól elmémet, testemet pedig minden undok cselekedetektől meg kellett volna őriznem. (Minden titkos undokságidat, valamelyeket (*) a Sátán veled cselekedtet, itt megvalljad!) Óh édes Uram mindkettőt mily rútul megfertőztettem; szivem ocsmány gondolatoknak barlangjává

361

lött, elmém tisztátalan lelkeknek alomává. És amely országot (*) rendeltél is a bujaság ellen, nem tartóztathatott meg engemet a szűzességnek határában, mert az elmúlandó tettetes (*) szépség által (mely noha csak por) a Sátán megcsalta az én testemet, hogy idegen test után vágyódjon. (Nyolcadik parancsolat. Ef. 4, 18. Itt megvalljad, ha valaha titkon, avagy nyilván fosztottál, avagy valamely árvát megnyomorítottál.) Holott egyenességben kellett volna énnékem élnem, kinek-kinek az övét megadván, magam állapotjával megelégedvén és rendszeri hivatalomban istenesen járván és értékem szerint késznek kellett volna mindenkor lennem a kölcsönadásra a fogyatkoztaknak. Óh mily igen megnyomorítottam Istenem, megcsaltam mindezek ellen, megloptam, fosztottam keresztyén atyámfiát zaklatással, zálogolással, tétovázó (*) beszéddel és egyéb illetlen cselekedettel tisztemnek és hivatalomnak színe (*) alatt. Sőt az ÚR Jézus Krisztust önönmagát is szegény tagjaiban sokszor étlen-szomjúan, fázva, ruhátalan állattam ajtóm előtt és úgy éresztettem, (*) akármint intett engem az Ő nyomorúsága és keserves rámkiáltása a könyörületességre, de én csak meg sem indultam szivemhen. (Kilencedik parancsolat. Megvalljad itt minden hazug beszédidet, melyeket felebarátod ellen szólottál. Zak 8,16; Mt 10,27; I Kor 13,6; Zsolt 50,19.) Holott lelkemismerete szerint igazat kellett volna szólanom együgyűségben, (*) minden csalárdság nélkül, eszesen tévén az igazság felől az ítéletet és szeretetből mindent jóvégre magyarázván, holott felebarátomnak is jó hírét-nevét tartóztam volna oltalmazni, Óh én nyavalyás ember! mily igen megsértettem felebarátomat, megszólván és rágalmaz-

362

ván őtet és mikor valami rossz emlékezetét hallottam is, nyelvem ördög eszközévé töttem, ide s tova hordozván azt és minekelőtte bizonyosan még nem is tudván, ha úgy vagyon-é vagy nincs, szárnyára repítvén. Sokszor sok trágár tréfabeszédeket szólottam, sokaknak veszedelmekre hazudtam, krétainak akarván inkább (Tit 1,12), hogynem Krisztusénak magamat jelenteni.

És végezetre Óh Uram Istenem (Tizedik parancsolat), holott meg kellett volna nékem azzal a résszel elégednem, melyet Felséged elegendőnek ítélt e bujdosásban való szükségimre és egyszersmind a más sok javainak, mind a magaménak, úgy kellett volna örvendeznem, és pedig ellenben egész életemben csak a máséra vágytam, felebarátomnak mindenkor csak házára, földére és egyéb jószágára ásítottam, [!] sőt titkon halálát is kívántam az olyan embernek, kinek életét és tisztét óhajtottam, inkább kívánván azokat a jókat, melyeket másoknak adtál, hogynem mint hálákat adván azokért, melyekkel engemet megajándékoztál. (Zsid 13,5; 1 Tim 6,7; Fil 4,11-12.)

Eképen óh Uram Istenem én, ki csak bűn vagyok, a bűnnek eladattatott lévén, általhágtam minden szentséges hagyományidat, az elsőtől fogván mind az utolsóig, a nagyobbiktól fogván a legkisebbekig. Mindezekért állottam most immár Elődbe, megérdemelvén mindenféle átkodat és mindazokat a nyomorúságokat, valamelyeket (*) a te igazságod ilyen átkozott teremtésedre kiönthet. Mely nyavalyákból való kiszabadulásért, Óh hová fogjam fejemet? Az angyalok szégyenlik az én rút pártütésemet nem tegedhetnek (*) engemet. Az emberek maguk is ezen rút vé-

363

tek alatt feküsznek, magokkal is jó tehetetlenek. Hát mit míveljek? Kétségbe essem-é Kainnal, avagy Judással magamat felakasszam-é? Távol legyen az! Mert eképen e világi nyavalyáimat elvégezvén, csak a következendő kárhozatnak rettenetes kínját kezdeném el. Annakokáért inkább a kegyelemnek székére appellálok, holott (*) könyörületesség uralkodik, az engedelem felülhaladja a bűnöket és nyavalyáimnak mélységéből az irgalmasságnak mélységéért kiáltok fel Dáviddal: Ha szintén megölsz is URAM engemet a nyavalyákkal, mégis (mint sz. Jób 13,15) bizodalmamat Tebenned vetem. Ha a tengerbe borítassz is engem Jónással haragodban és ha mind a koporsóig levetsz is, mindazáltal könyörületességedhez támaszkodom és onnan is Hozzád kiáltok, óh mennynek, földnek Istene, Atya ÚR Isten, óh e világnak megváltó URA, Jézus Krisztus, óh én megszentelő Vígasztalóm, Szentlélek Isten, három Személy egy örök Isten! könyörülj énrajtam nyavalyás bűnösön! – És mivel természet szerint való jóvoltod indított elsőben Tégedet, hogy egyetlen egyszülött Fiadat bűneimért halálra adnád, (*) és az ő halála által Felségeddel megbékélhetném, (*) Óh ne vesd el tőled Hozzád térő lelkemet, ki maga megútálta magát az ő rút bűnéért. Kívánkozik Hozzád térni, Néked szolgálni és Tenéked tetszeni életemnek újulása szerint. Nyújtsd le URAM az egekből segítő karodat és tarts meg engemet, szegény szolgádat, ki (mint sz. Péter) szintén elmerülendő vagyok bűneimnek és nyavalyáimnak tengerében. Mosd el bűneimnek sokaságát annak a vérnek érdemével, melyet elhiszem, hogy oly bővön a megtérő bűnösökért ontattál ki. És mivel e mái napon sz. testednek és

364

vérednek áldott sacramentumát veszem, óh URAM kérlek, pecsételd el lelkemet Lelkeddel e sacramentum által, hogy halálodnak és szenvedésednek érdemével minden bűneim úgy megbocsáttassanak, hogy az érdemlett átok és büntetések soha engemet ez életben meg ne szégyeníthessenek, a következendőben pedig az örök kárhozatra ne sententiáztathassanak. (*) Mert az én állhatatos hitöm ez, hogy Te az én bűneimért megholtál, igazulásomért pedig feltámadtál. (Róm 4,25) Ezt hiszem én Óh URAM, gyámolítsad gyenge hitömet! Szerezz ezenképen fegyhetetlen (*) megtérést énbennem, hogy szívem szerint jajgathassam elébbi bűneimet, megútálhassam azokat és ennekutánna szolgálhassak Néked Új életben és nagyobb áhitatosságban! Adjad, hogy soha az én lelkem soha el ne feledkezhessék ilyen édes Idvezítőmnek szeretetéről, ki életét ily alávaló bűnösért letötte és cselekedjed, hogy minekutána ezen Tevéled való egyesülésemnek pecsétét és zálogát elveszem, ennekutánna Szentlelked által úgy bennem lakhassál, hogy én is hit által lakhassam Tebenned és aképen teljes életemnek minden napjaiban járhassak Teelőtted szentségben és kegyességben, felebarátomhoz lehessek szeretettel és buzgósággal és eképen a Te félelmedben élvén, halhassak meg Te kedvedben, (*) halálom után pedig részesülhessek az örökéletben Teáltalad, én egyetlenegy Idvezítő Jézus Krisztusom által. Amen. Mi Atyánk etc.

III. A MÓDOKRÓL, MELYEK SZERINT MÉLTÓ VENDÉG LEHETSZ.

E módok kétrendbéli tiszteletinkből állanak. Az első nézi az Istent, az utolsó felebarátjnkra tartozik.

365

Istenre nézendő tisztjeink hármak: 1.) a józan értelem, 2.) az igaz hit, 3.) a fegyhetetlen (*) megtérés. Felebarátainkra tartozandó tisztink áll a tökéletes tiszta szeretetben.

1. A józan értelemről, mely a méltó vételhez megkívántatik.

A józan értelem semmi nem egyéb, hanem az igaz vallásnak első fundamentuminak értése. (Zsid 6,1) Mint először az isteni személyeknek háromsága az istenségnek egységében. (Ján 17,3; 1 Tim. 2,4; 2 Kor 13,5) Másodszor az embernek teremtése és elesése. Harmadszor a bűn miatt való átok és nyavalyásság. Negyedszer a Krisztus két természete és tisztei s a váltság az ő halálában való hit által, nevezet szerint a sacramentumnak tudománya által, mely azon dolgot pecsétli meg nékünk. Mert miképen, hogy házat nem építhetni, míg a fundamentum fel nem vettetik, szintén aképen a vallás itt sem állhat meg, hanemha (*) elsőben az Isten Igéjének bizonyos értésén lészen fundáltatván. Másodszor, ha az Isten akaratját nem értjük, tehát (*) nem is hihetjük s annál inkább nem tehetjük azt. Mert amiként e világi munkát csak az teheti, aki tudja módját, ezenképen az istenes lelki dolgokban azoknak értése nélkül sokkal tudatlanabbak az emberek. Mégis az időszeri (*) dolgokban a természetnek fáklyájánál sokat eszébe vehet ember, de az isteni titkokban mentől inkább támaszkodunk a testi okosságboz, annál tovább esünk a lelkieknek valóságának értésétől. Mely dolog előnkbe adja azoknak rettenetes állapotjokat, akik értelem nélkül veszik a sacramentumot és az olyan tanítókét ennél is rettenetesebbnek lenni, akik

366

bizonyos catechesis tanulás nélkül szolgáltatják ezt ki. (Róm 6,5)

2. Az igaz hitről, mely kivántatik a méltó vendégséghez.

Az Igaz hit nemcsak puszta értése a Szentírásnak, nem is csak a vallásnak első fundamentuminak tudása (mert ezekben megvetettek, (*) sőt még az Ördögök is igen főek, hiszik ezeket és reszketnek (Jak 2,19), hanem bizodalmas elhívése mindazoknak, valamelyeket (*) az ÚR az Ő Igéjében kijelentett és az Istennek Krisztusban minden hívő bűnösöknek tött irgalmas ígéretének a lélekre személy szerint való fejezése (*) és szabása és következendőképen, hogy a Krisztus minden irgalmasságával egyetemben őreá szintén mint egyebekre (*) úgy tartozik. (Zsid 4,2) Mert először, ha hitnek igazsága nélkül szűkölködünk, a sacramentum semmit nem pecsétel nékünk, mivel ki-ki az Úr vacsorájában annyit vészen, amennyit hiszen. Másodszor, mert ha hit nélkül communikálunk (közösülünk (*) az Úr kenyerében és borában) e földön nem foghatjuk meg a Krisztust az égben. Mert miképen hogy hit által lakozik Őbennünk (Ef 3,17), ezenképen nékünk is hit által kell Őtet ennünk. Harmadszor, mert hit nélkül el nem hitethetjük magunkkal, hogy sacramentum vételünk kedves volna Istenünknek (Zsid 11,6; Róm 4,2-3)

3. A fegyhetetlen (*) megtérésről, mely az igaz communikáló (sacramentum vevő) embertől megkívántatik.

Az igaz megtérés semmi nem egyéb, hanem az elmének szentséges elváltozása, midőn az ember az

367

Isten irgalmasságának és a maga nyavalyásságának érzésétől indíttatván minden tudomása szerint való titkos és nyilvánságos bűneiből kitér, hogy Istennek szolgáljon hátramaradott életének minden napjaiban. (És 55,7; Csel 26,29; Luk 1,74-75) Mert miképen az étellel megtölt ember elégtelen több kenyérnek ételére, így a bűnnel megrakodott szív a Krisztus vételére. És a szántszándékos bűnnel megfertőztetett lelkiismeret minden szent dologgal való élésünket undokká tészi nékünk. A mi megáldoztatott maculátlan (*) húsvéti Bárányunkat nem ehetni együtt a gonoszságnak és hitetlenségnek poshadt kovászával, – azt mondja sz. Pál (1 Kor 5,8), sem a megveszett és tisztátlan lelkiismeretnek ó-tömlője nem tarthatja meg a Krisztus drágalátos vérének új borát, – mint maga Idvezítőnk mondja. (Márk 2,22) Igazán meg kell azért térnünk, ha méltó vendégek lenni akarunk.

Felebarótainkra nézendő és végbeviendő tisztünk a szeretet.

A szeretet semmi nem egyéb, hanem szívbéli megengedés (*) azoknak, kik minket megbántottak és a megbékélés után szíveinknek belső indulatinak külső fegyhetetlen (*) bizonyságtétele magunkviselése, szavunk és cselekedetünk által mindannyiszor, valamennyiszer szembetalálkozunk és egyéb alkalmatosság adatik nékünk. Mert először felebarátinkhoz való szeretetünk nélkül minden áldozatunk kelletlen Istenünknek. Másodszor, mert egyik fővége (*) a sacramentumnak ez, hogy egymáshoz való keresztyéni szeretetünket megerősítse. (Ján 13,14.34.35) Harmadszor senki nem hitetheti el magával, hogy bűnei

368

megbocsáttattak Istentől, ha szíve igazán meg nem engedhet (*) azoknak, kik őtet megbántották.

Ez ideig szólánk az Úr asztalához menetelünk előtt végzendő tisztünkről, melyet készületnek nevezénk.

A második rendbeli tisztről, melyet itt a sacramentum vevő embernek
az Úr vacsorájának vételekor kell végbevinni és amelyet
ELMÉLKEDÉSEK-
nek nevezénk.

E lelki elmélkedésekbéli gyakorlás áll külön-külön ágbogákban.

1. A prédikáció után, mihelyt az Úr vacsorájának dolgához fognak, mindjárt kezdj a sz. elmélkedésekhez és jusson eszedbe, minémű nagy szeretettel hivattatol te a Krisztustól az ő sz. asztalához (Ésaiásnak 55. részében vers 1.) Mindnyájan, kik szomjúhoztak, [!] jöjjetek a vizekre! Ti is, kiknek nincsen pénzetek, jöjjetek és vegyetek minden pénz nélkül és minden jutalom nélkül. Egyétek azt, ami jó és gyönyörködtettessétek a ti lelketek a kövérséggel! (*) Vegyétek, egyétek, ez az én testem, mely tiérettetek megtörettetett, ez az én vérem, mely sokaknak bűnöknek bocsánatjáért kiöntettetett. (1 Kor 11,24) Micsoda nagyobb tisztségre méltóztathatna tégedet az ÚR, minthogy most az Ő asztalához juttat? Mi lehet jobb, mint az ÚRnak maga saját testével és vérével legeltettetni? Ha Dávid legnagyobb becsületnek vélte azt, hogy Barzillait az ő sok jótéteményéért, melyekkel üldöztetésének idején volt őhozzá, egész életében minden napjaiban maga tulajdon asztaláról étesse (*) Jeruzsálemben, mennyivel nagyobbra

369

becsülendő jóakarat ez, midőn a Krisztus az önönmaga asztalánál legeltet minket, mégpedig az ő drágalátos szent vérével és testével.

2. Emlékezzél meg arról, miképen hagyta el a völgyben Ábrahám az ő szolgáit, mikor a hegyre fel akarna (*) menni, hogy az ő egyetlenegy fiát az Izsákot megáldozná. (*) (1 Móz 22,5) Hagyd el és tedd félre te is minden világi gondolatidat és elmélkedásedet, mikor az Úr vacsorájának lelki áldozatjára fölmenendő vagy, hogy a Krisztust józanon szemlélhesd és lelkedet néki megáldozhasd, ki mind testét-lelkét megáldozta teéretted.

3. Elmélkedjél magadban afelől is, minémű becsületes (*) és drágalátos az Isten Fiának teste és vére, ki az égnek-földnek igazgatója, az ÚR, kinek egy intésére az angyalok megreszketnek és aki által mind holtak, mind elevenek megítéltetnek, s te is azok között az utolsó napon. Aki azelőtt bűneidért megfeszíttetett lévén, mostan a te lelkednek ígéri magát az elvételre. Másfelől gondold meg azt is, minémű bűnös teremtett állat (*) vagy te, egyáltalában méltatlan vagy ilyen nagy és szent vendégségre és semmiképen nem érdemlenéd meg, hogy e szentséges eledelt megkóstolnád, (*) holott ocsmányságban fogantatál és egész életedben az álnokságnak fertőjébe keveredztél. Neved keresztyén lévén cselekedetiddel az Ördögöt követvén, egyfelől a Krisztusnak szájaddal Ave Rex-et (*) énekelvén, másfelől pedig szemtől-szembe megtagadván és újonnan megfeszítvén őtet kedvetlen (*) cselekedetiddel.

4. Vizsgáld meg micsoda orcával merj megfertőztetett kezeiddel ily szent és méltóságos testhez nyúlni, avagy ily drágalátos vért ily álnok és hazug

370

szájjal inni és továbbá ily áldott vendéget oly tisztátalan szállásra fogadni? Mert ha a Bethsemes városbeliek csak az egy illetlen betekintésért az Ótestamentumnak frigyládájába kegyetlenül megölettetének (1 Sám 6,19), micsoda rettenetes ítéletet várhatsz te, ki ily tisztátalan szemekkel és szívvel járulsz, hogy az Újtestamentumnak ládájába (melyben lakozik az istenségnek minden teljessége állatja (*) szerint, Kol 2,3) betekints és azt elfogd. Hogyha Uzza a frigyládásnak egy megilletéséért (noha nem szeretet nélkül lőn) szörnyű halállal meghala (2 Sám 6,7), minémű szörnyű büntetése szállhat Istennek tereád, hogy ily bölcstelenül ilyen tisztátalan kézzel mered az örökkévaló testamentumnak ládáját, amelybe vannak elrejtve minden kincsei a bölcseségnek és értelemnek, megilletni?

Ha Keresztelő János (ki minden asszonyi állattól születtetteknél szentebb volt) méltatlannak ismerte magát csak sarúja kötelének megoldására is (Mt 3,11), óh mily méltatlan ez ilyen hívságos, nyavalyás ember, mint te vagy, az ő szent testének ételére és drágalátos vérének italára!

Ha ama boldog apostol, a sz. Péter csak zsengéjét látván a Krisztus mindenható erejének, méltatlannak ítélé magát, hogy véle egy hajóba maradna, (*) mentől méltatlanabb vagy te, hogy Urunkkal ülj egy asztal felett, aholott kegyelmének és irgalmasságának véghetetlenségét szemlélheted.

Ha a Szabados méltatlannak találá házának padlását, hogy az alá ily istenes vendég jönne (Mt 8,8), hát a te gyarló tetemid (*) között micsoda hely találtatik a Krisztus szentségének lakására?

371

Ha ama vérfolyásban feküvő csak ruhájának prémit (*) is nehezen meri vala illetni, mint kell néked reszketned, hogy az Ő szent testét és minden gyógyítható vérét iszod? Mindazáltal, ha hitben, megtérésben és szeretetben járulandassz [!] elő, megutálván minden bűneidet és elszánván magadban, hogy ennekutánna szent és fegyhetetlen (*) életben élsz, semmit ne rettenj ez ideiglen való sok bűneidtől, mert soha néked azok szemedre nem térnek, (*) melynek e sacramentum bizonyos pecséte, hogy tudniillik minden bűneid és azokkal érdemlett büntetésid, teljességgel megbocsáttattanak és az ÚR JÉZUS KRISZTUS drágalátos vére által elmosattattanak. Mert ez a sacramentum nem a tökéletes igazakért szereztetett, hanem a megtérő bűnösökért. A Krisztus nem azért jött, hogy az igazakat hívja, hanem hogy a bűnösöket indítsa poenitentiára. (*) Ő mondotta, hogy az egészségesek nem szűkölködnek (*) orvos nélkül, hanem a betegek. (Mt 9,12) Ezeket hítta a Krisztus és mikor eljő, ezeket is segíti meg örökké. Fürösztd [!] meg hát beteg lelkedet a Jézus Krisztus vérének kútfejében és az ő ígérete szerint (Zak 13,1) minden kétség nélkül meggyógyulnak bűneid és tisztátlanságid. Nem a bűnösök tehát, hanem akik bűnökből megtérni nem akarnak, azok fosztatnak meg e sacramentumtól.

5. Gondold meg, hogy Krisztus URunk e sacramentumát hagyta nékünk szeretetének főjegyéül és zálogul. Nem akkor, mikor őtet királlyá akarnák (*) tenni (Ján 6,15), mely mintegy jutalma lehetett volna jóakaratjoknak, hanem mikoron Judás és a papi fejedelmek halálára tanakodtanak vala, minekokáért tisztán ingyen való kedvéből cselekedte.

372

Mikor Nátán próféta tudtára akarná (*) Dávidnak adni, mily buzgóan szereti vala ama szegény zsellér az Ő juhocskáját, melyet a gazdag megnyúzatott vala a vendégnek: Falatja felét is (azt mondja) annak adja vala és maga poharából itata vala azt (2 Sám 12,3), nem szükségképen kibeszélhetetlennek kell-é tehát a Krisztusnak Anyaszentegyházához való szeretetének lenni, holott (*) maga saját testével éteti (*) és tulajdon vérével itatja őtet lelki és örök táplálására?

Ha azért vagyon valami szeretet szívedben, az idvességnek pohárát vedd kezedbe és a szeretetért köszönj viszont-szeretetet vissza. (Zsolt 116,13)

6. Mikor a tanító a kenyérnek és bornak megáldásához kezd, tedd félre minden imádkozásidat, olvasgatásidat és egyéb gondolatidat, egyedül csak azokról a szent cselekedetekről és módról elmélkedjél, melyek akkor a Krisztus szerzése szerint a sacramentum felett lesznek. Mert az Istennek (meggondolván erőtelenségünket) tetszett, hogy ily szokás és eszközök által bánjék velünk, hogy lelkünket inkább felemelhetnők (*) a mennyei kegyelemnek valóságos szemlélésére.

Mikor azért látod, hogy a prédikátor az ÚR Asztalán a kenyeret és bort külön teszi, a Krisztustól szereztetett mód szerint az Igét reámundja, hogy az ő testének és vérének áldott sacramentuma legyenek, akkor arról elmélkedjél, miképen tette külön és választotta el az Atya Isten hozzánk való szerelméből az ő egyetlen egyszülött Fiát, hogy elegendő eszköz és egyetlenegy közbenjáró lenne (*) bű-

373

neinkből való kiváltásunkban, az Ő kegyelmének megszerzésében és a dicsőségre vitettetésünkben.

Mikoron látod, hogy a tanító a megszentelt kenyeret eltördeli, azon elmélkedjél, hogy a Jézus Krisztus az Istennek örökkévaló Fia halálra adattatott és az ő áldott lelke és teste (az Istennek rettenetes haragja miatt) kétfelé szakadott bűneidért, szintén oly valósággal, mint látod mostan a sacramentumbeli kenyérnek eltördelését szemeid előtt. És egyszersmind eszedbe jusson bűneidnek rettenetes volta és Istennek azok ellen való szörnyű haragja, látván, hogy az ő igazsága ilyen áldozat nélkül meg nem engeszteltethetett.

Mikor a tanító készíti magát a megszentelt kenyérnek és bornak osztogatásához, eszedbe jusson, hogy ama nagy Király (e szent vendégsének Gazdája) az asztal felett áll az Ő vendéginek szemléléseknek okáért és hogy tégedet is néz, ha (*) vagyon-é, vagy nincs mennyegzői ruhád. (Mt 22,12 – E mennyegzői ruha az igazság és a szentség.) Jusson eszedbe az is, hogy a szent angyalok is jelen vannak a templomban és választottakra vigyáznak (*) és kívánván ily szent titkos dolognak kiszolgáltatását nézni, magadviselését szorgalmatosal szemlélik. Mikor azért immár szintén az ÚR Asztalához járulandó vagy, vidd fel lelkedben e rövid soliloquium-át a Krisztusnak. (Jel 19,8; Ef 4,24)

Rövid soliloquiuma a léleknek, melyet
a kenyérnek áldása és osztogatása között kell elmondani

Igaz-é ugyan, hogy lakozzék (*) Isten e földön? (1 Kir 8,27) Imé az ég és az egeknek egei be nem foghatnak Téged, mennyivel elégtelenb ily bűnös és nyavalyás teremtésednek, minémű én vagyok, lelke néked befogadásodra? (Jel 3,20) De látván, hogy ez Néked tetszésed, hogy így jöjj hozzám vacsorálni és bennem lakozni (Ján 14,23), nem tudok örömömbe mit tenni, hanem hogy felkiáltsak: Uram, micsoda az ember, hogy megemlékezzél róla, avagy az embernek fia, hogy meglátogatod őtet? (Zsolt 8,5) Ki vagyok én természetemben? Egy megromlott nyavalyás ember, eladattattam a bűn alá, körülvétettettem a halálnak testével (Róm 7,14.24), mindazáltal látván, hogy te hívsz engemet, előjárulok. Látván, hogy a bűnösöket szólíttatod, én is a több megtérő bűnösök közé merem magamat adni és mivel a nagy bűnökkel megterheltetett bűnösöket unszoltatod, mi okon maradnék én csak egyedül kinn? Óh URAM, mily beteg vagyok én, hová menjek egyébbüvé, hanem csak Tehozzád, lelkemnek egyetlen orvosához!? Sokakat gyógyítottál ugyan meg, de soha ily nyavalyás beteged nem volt, mert én sokkal bélpoklosabb vagyok Géházinál, sokkal tisztátalanb vagyok Magdalénánál, lelkemben sokkal vakabb vagyok én, hogynem mint Bartimeus volt testében, mert mindez óráig sem láttam meg én a te Igédnek igaz világát, lelkem a bűnnek sokkal nagyobb folyásában fekszik, hogynem mint ama vérfolyásban nyavalygó (*) asszonyi állatnak teste. Méfibóset soha e földön oly sántán nem járt, mint

375

az én lelkem a te szeretetedben Istenem. Az én egyes gyógyításomban szintén oly nagy gond, munka kívántatik, mint mindezekben. De noha énbennem mindezeknek bűnök és nyavalyájok feltaláltatnak is, mindazáltal Uram, tudom, hogy oly hű a te kegyelmed, mesterséged oly nagy, hogy csak akarjad, egy szavaddal minden bűneimet megbocsáthatod. Nincsen itt Uram semmi kétségem szent akaratod felől, mert ím látom mily kegyelmesen akarod nékem váltságomnak bizonyságát kiosztani. Ki vagyok Uram én, micsoda az én érdemem (2 Sám 7,18), hogy oly drágalátos vérrel váltottál meg engem és ily drágalátos váltságnak zálogát osztogatod énnekem? Nem vagyok URAM én legkisebbik jótéteményedre is méltó, sokkal inkább hozzánk való ily kibeszélhetetlen nagy szerelmednek ily nagyságos zálogára. Mit tegyek Uram, ha méltatlanságomat meggondolom? Fel kelletik e szentséges sacramentum előtt kiáltanom, mint a filiszteusok, midőn látnák (*) az Istennek nagy frigyládáját menni (1 Sám 4,8) az Izrael táborában: Jaj nékem bűnösnek! – De a te angyalod bátorít engemet, mint az asszonyi állatot: (*) Ne félj semmit, mert jól tudom, hogy a Jézust keresed, ki megfeszíttetett vala! (Mt 28,5) Igaz bizonyára, mert ugyanis Téged keres az én lelkem. Te pedig magad jössz előmbe a sz. sacramentumban. Ha azért Örzsébet asszony nagy becsületnek (*) tartotta hozzámeneteledet, még mikor az áldott Szűznek méhében volnál, (*) úgyannyira, hogy az ő méhében megrepesett légyen, (*) mint repessen az én lelkem az öröm miatt, hogy mostan a szent sacramentumban jössz hozzám, hogy szívemben lakjál örökké?! Óh mily nagy becsület (*) ez, hogy nem Uramnak anyja, hanem az

376

ÚR ő maga jő hozzám látogatásomra! Megvallom ugyan a nagyhírű századossal: Nem vagyok méltó, hogy házamba jöjj (Mt 8,8), mert ha csak egy szóval parancsolsz is, meggyógyul az én lelkem, (*) de mivel erőtlenségemnek jobb módjával való megerősítéséért úgy tetszik gazdag kegyelmednek, hogy hozzám való irgalmad külső látható jegy által és a belső láthatatlan Ige által pecsételtessék meg énnékem, háládatos alázatossággal szólít meg lelkem Tégedet a boldog Szűzzel: Imhol vagyon az Úrnak szolgáló leánya, légyen énnékem a te beszéded szerint! (Luk 1,38) – Zörgess URAM áldott Igéd és sz. sacramemumod által az én szívemnek ajtaján, én is a publikánussal verem az én mellemet, hogy béjöhess. Ha meg nem akar eléggé az ajtó nyílni, törd be azt URAM mindenható erőddel és menj bé, hogy Zákeussal megismerhessem, hogy ma lött idvessége az én házamnak. (Luk 19,9) Minden Teellened álló dolgokat hányj ki az én szívemből, mert én az én szívemnek minden birodalmát szent Felségedre bízom, kérvén Tégedet, hogy ne magamnak engedj ezután élnem, hanem Te élj énbennem, Te szólj énbennem, Te járj énbennem és eképen Te igazgass engemet Szentlelked által, hogy semmi énelőttem ezután kedves ne lehessen, hanem csak amit Te szeretsz, hogy ez életnek futását a te kegyelmedből elvégezvén, annakutánna országodban élhessek a dicsőségben. Add meg ezeket URAM Jézus halálodnak és drágalátos vérednek kiontásának érdeméért. Ámen. Mi Atyánk etc.

Ezt elmondván mindjárast járulj elő és elmédet függesszed az akkori cselekedetnek lelki vizsgálására. Úgymint:

377

Mikoron a prédikátor a megáldott és szegdelt kenyeret nyújtja tenéked, ezt mondván: Vegyétek, egyétek etc., arról elmélkedjél, hogy a Krisztus önönmaga állott teelődbe és a te hitednek mind ajánlja s mind pedig valóban adja az ő valóságos testét és vérét, halálának és kínszenvedésének minden érdemével együtt, hogy lelkedet legeltesse az örökéletre, szintén oly bizonnyal, amint a tanító nyújtja és adja a külső jegyeket, melyekkel tested tápláltatik ez idő-szerint való életre. Az ÚRNAK kenyerét a tanító adja, de az a kenyér, mely önönmaga az ÚR, (*) a Krisztustól adatik. Mikor a kenyeret a tanító kezéből elveszed, hogy azt megegyed, emeld fel szívedet, dogy a Krisztust hit által megfogjad és hogy nyavalyásságodat meggyógyítsa, minden ő érdemét magadra szabjad.

Sacramentum requerit sacram mentem.

Mikor a kenyeret rágod, úgy tettesd, (*) mintha a Krisztust a keresztfán néznéd és az ő kimondhatatlan kínjai által akkor tenne az ISTEN igazságának eleget minden bűneidért. És igyekezzél azon, hogy szintén úgy részesülhess a lelki kegyelemben, mint szintén a külső jegyekben. Mert nincs a valóság távol a jegyektől; a Krisztus sem játszódtat, mikor ezt mondja: Ez az én testem, hanem ugyan valóságosképen adja önönmagát minden léleknek, valamely (*) hit által lélek szerint veszi Őtet. Mert miképen, hogy ugyanazon vacsora ez a miénk azzal, melyet a Krisztus maga szolgáltatott ki, aképen ugyanazon Krisztus is vagyon jelen ezen mi vacsoránkban. Nem valami pápistás általállatozás (*) szerint, hanem sacramentumi részesülésként, nem az égből való alászállás által, hanem szívednek Ő-

378

hozzá való felemelése által, ama régiek mondása szerint: Sursum corda! szíveiteket felemeljétek, mert ahol a test vagyon, odagyülekeznek a saskeselyűk. (Mt 24,28)

Krisztus Urunk az ő testének, nem annak jegyének nevezi a kenyeret és bort, mert e sacramentum a jegyzendő lelki kegyelemnek nemesek jegyzésére, hanem közlésére is rendeltetett és hogy a jegyek által elméink a jegyzendő dologra függesztessenek. – Ita Euthymius Matt. 19. Non dixit Dominus: haec sunt signa corporis mei, sed: hoc est corpus meum. Oportet ergo non ad naturam eorum, quae proposita sunt, aseipere, sed ad ipsorum virtutem et gratiam. Non hoc corpus quod videtis manducatori estis et bibituri illum sanguinem, quem fusuri sunt, qui me crucifigunt. Sacramentum aliquid vobis commendans, spiritualiter intellectum vivificabit vos, Aug. in Ps 98.

Krisztus Urunk képében szólván. A tanítványok nem ötték a Krisztust test és állat (*) szerint az első szerzésnek idején, mi is hát, kik esak újítton-újítjuk azt, nem test, vagy állat szerint esszük őtet.

Mikor látod, hogy a bor a kenyértől külön adatik néked, emlékezzél meg, hogy a Krisztus vére szinténúgy elvált a keresztfán az ő testétől a bűnöknek megbocsátásáért és hogy ez az új frigynek pecséte, melyet Isten evégre tött, hogy a megtérő bűnösöknek, valakik (*) az ő vére kiontásának érdemében hisznek, minden bűnöket megbocsássa, mert a bor a Krisztusnak nem ereiben való vérének sacramentuma, hanem annak, melyet kiöntött a keresztfán sokaknak bűnöknek megbocsátásáért. (Mt 26,28)

Mikor a bort iszod, elmélkedjél és elhigyjed, hogy a Krisztus keresztfán kiöntött vérének érdeme által minden te bűneid szintén oly valóságosan megbocsáttattak, mely valóságosan te most a sacramen-

379

tumbeli bort iszod. Ugyanazon ital közben függesszed elmélkedésedet a Krisztus abbéli állapotjában, mikor a keresztfán függött, mintha Mária és szent János helyett te láttad volna Őtet általlyiggálva. [!] A te szemeid nézték volna az ő vérének szent oldalán való aláfolyását ama halálos sebből, melyet a dárda tött az ő ártatlan szívén, kívánván azt minekelőtte a földre folyna, testi szájaddal inni és mindazáltal elhívén, hogy annak semmi haszna nem volna e nélkül a sacramentumi, hit és lélek által való itala nélkül. Mert egy a hóhérok közül odafutamodhatott volna és a Krisztus vérét a földről felihatta volna, mindazáltal a hitetlenségben megmaradott volna, de aki lelkiképen hit által issza azt a sacramentumban, bizonyosan az veszi bűnének bocsánatját és az örök-életet.

Minekutánna a bort megiván érzed, hogy a gyomrod melegedik, igyekezzél azon, hogy érezhessed a Szentlélek indulatját is szívedben, éltetvén és örvendeztetvén lelkedet sok bűneidnek Úr Jézus Krisztus vére érdeméért való megbocsátásának bizonyos voltával. Evégre az Isten a sacramentumi vérrel a Szentlelket is italul adja minden hű léleknek. Emellett emeld fel elmédet a Jézus Krisztusnak keresztfán való állapotjáról az égbe és szemléld meg lélekben, miképen ül Ő most az Atya Istennek jobbján (Róm 8,34; Zsid 7,25. és 9,24) esedezvén teéretted, miattad szenvedett halálának fontba (*)

380

vethetetlen érdemének szent Atyja előtt mutogatása által, hogy az ő igazságát naponként ellene cselekedett bűneidért csendesíthesse.

A kenyérnek megétele és a bornak megitala után légy azon, hogy miképen azok a külső jegyek az emésztő melegség által te testeddé lesznek, azonképen a hitnek és a Szentléleknek munkálkodásának általa a Krisztussal is eggyé lehess és a Krisztus is tevéled. Érezhessed Krisztussal való közösülésednek (*) erősítésének napról-napra való öregbülését, hogy amily lehetetlen a kenyeret és a bort (melyek már testeddé váltanak) egymástól elválasztani, annál is lehetetlenb lehessen lelkednek a Krisztustól, avagy a Krisztusnak Lelkétől való elválása.

Utólszor emlékezzél meg arról is, hogy miképen a sacramentumnak kenyere, noha sok búzaszemből áll, mindazáltal ugyan (*) csak egy kenyér, ezenképen noha sokan vannak a hívek, mindazáltal ugyan csak egy titkos testet tesznek, melynek Feje a Krisztus. Annakokáért szükség néked szeretned minden keresztyén felebarátodat, mint tennenmagadat és tennen saját testednek tagját. (1 Kor 10,17)

Unus est panis communi notione Sacramenti, non autem necessario unus numero.

Ekeddig a sz. sacramentumoknak vétele felett való tisztekről, melyek neveztetének Elmélkedéseknek.

3. Azokról a tiszteinkről, melyeket akkor kelletik végbevinnünk,
minekutánna a szent sacramentummal élünk.

Amely tisztünket Úr vacsorájával való élésünk után kell tennünk, neveztetik cselekedetnek, avagy

381

magunk-gyakorlásának, mely nélkül az elébb megírt dolgok semmi vigasztalást nékünk nem szerezhetnek.

E cselekedet két rendbéli tiszteinkből áll. Az elsőt a templomba kell végbevinni, a másikat otthon, hogy aztán hazamegyünk. Amely tisztünk a templomra néz, az avagy magában tartozik lelkünkre, avagy az egész gyülekezettel egyben.

Egyes tiszteid, melyeket magad lelkétől kell cselekedned, hármak: Először arra vigyázz (*) szorgalmatosan, hogy (mivel a Krisztus immár benned lakozik, ennekokáért) megvendégeljed te is Őtet szivedben tiszta indulatiddal, mert a szentséges szenttel szent (Sancta non nisi Sancte et Sanctis, Zsolt 18,27) Mivel ha amaz arimathiabéli József, midőn Pilátustól a Krisztus testét eltemetésnek okáért megkére, [!] megkené azt drága kenettel, tiszta gyolcsba takará és új koporsóba helyhezteté, mennyivel szükségesb néked Krisztusodat szivednek új szállására fogadnod és az ő ágyasházát könyörgésnek és tiszta indulatoknak jó illatú temjénével megfüstölnöd? Ha Isten Mózestől megkíváná, hogy tiszta aranyból csinált vederben tartaná (*) a mannát, mely a pusztában harmat gyanánt esik vala a földre, minémű tiszta szívre kell néked szert tenned, e mennyországból szállott isteni Mannának tartására? És miképen szomorodott szívvel jöttél vala bé, mint Mária és József, hogy a Krisztust keresnéd (*) a templomban (Luk 2,46), így immár feltalálván őtet Igéjének és szent sacramentumának közepette, meglássad, hogy áldozattétellel és nagy lelki örömmel vigyed őtet házadhoz.

Ha ama juhos ember elveszett juhát feltalálván annyira örült, mennyire örülhetsz te megtalálván

382

nem elveszett juhodat, hanem Idvezítődet? (Luk 15,6)

Másodszor személyed szerint való háládatosságodnak áldozatjával is kell őnéki becsülhetetlen kegyelmességeért és irgalmasságáért áldoznod, mert miképen e szent cselekedet közönséges (*) tiszte az Anyaszentegyháznak, azonképen egyenként is minden keresztyén ember az Anyaszentegyházban ezt megcselekedheti, sőt ugyan (*) tartozik is véle minden lélek, hogy e kiváltképen való (*) irgalmasságért nagy örömmel áldozzék Istenének háládatosságnak áldozatjával. Mert hogyha ama három bölcsek annyira örültenek, látván az ő csillagát, mely őket őhozzá vezérlé és oly áhitatosan imádák őtet, még mikor csak kisded állapottal fekünnék (*) is a jászolban, aranyat, temjént és mirrhát ajándékozván, néki, mennyivel inkább örülhet a te lelked mostan, hogy látád és el is vövéd e sacramentumot, mely lelkedet őhozzá vezérli oda, aholott Ő ül szent Atyjának jobbján a dicsőségben? Oda emeld fel Őhozzá szivedet, ott imádjad Őtet és a tiszta hitnek aranyát, a megöldöklött (*) szívnek mirrháját és az imádságnak és hálaadásnak e avagy ehhez hasonló jóillatú temjénét vidd fel és mutasd bé Őnéki.

Mit adjak már néked, (óh áldott Idvezítőm) mindez áldomásidért, melyekkel lelkemet ily kegyelmesen meglátogatád? Hogy adhassak én Tenéked elég hálát azokáért, holott csak ki sem tudom mondani azokat? Te engemet szabadoson oktalan állattá teremthettél volna, mindazáltal emberré a te képedre teremtettél. Holott a bűn által elvesztettem

383

képedet és én magamat, te mindazáltal helyreállattad énbennem a te hasonlatosságodat Szentlelked által, megváltottad az én lelkemet szent véred által és kiosztogatád mostan váltságomnak pecsétét és zálogát, tennenmagadat adván, óh én Idvezítőm énnékem. Óh mily nagy becsülhetetlen kincsre és bővön kifolyó kegyelemnek kútfejére talál az, aki megnyerhet Téged? Soha senki hit által Téged addig nem illethet, valamíg (*) meg nem gyógyítod őtet, mert Te vagy az idvességnek szerzőoka, mindenféle nyavalyának orvossága, a betegnek orvosa, az eleveneknek és a feltámadásnak a halálból élete. Kicsiny dolognak tetszik Tenéked, hogy angyalokat állatsz énkörülöttem, hogy ily alávaló teremtett állatodra (*) (mint én vagyok) vigyázzanak; annál inkább, hogy az Én lelkemben akartál magadnak szállást szerezni, én reám ott vigyázni, ott táplálni, nevelni és az örökéletre legeltetni. Hogyha a prófétának holt teste a holt embert egy illetéssel megeleveníthette (2 Kir 13,21), mennyivel inkább megelevenítheti a minden prófétáknak URának élő teste a híveket, kiknek szivekben lakozik? Ha testemet föl akarod a földnek porából az utolsó napon támasztani, mennyivel inkább megeleveníted mostan lelkemet, kit lelkeddel megszenteltél és véreddel megmosogattál! Óh édes URAM, mit kívánhatok immár többet s Te is mit adhatsz egyebet, mint hogy a te testedet eledelül, véredet italul adod énnékem, hogy életemet letetted énérettem. Óh URAM, te viselted el a napnak terhét (*) és én veszem fel a fizetést, te szenvedtél büntetést és én nyerem meg a kedvezést. Te a te születésed által atyámfiává löttél énnékem; halálod által idvességem; irgalmasságod által jutalmam és szent sacra-

384

mentumod által táplálásom. Óh istenes eledel, mely által az emberek fiai Isten fiaivá lesznek, csudálkoztak ugyan azon minden teremtett állatok, (*) hogy a Teremtő kilenc hónapig méltóztatott a Szűznek méhében rekesztetni, mely mindazonáltal Szentlélekkel teljes lévén sokkal fényesebb volt a csillagos égnél. De hogy ennyire énhozzám alkalmatoztatod magadat, az én szivemben akarván lakni mindörökké, melyet Te a ganajos istállónál tisztátalanb állapotban találtál, minden földi és mennyei teremtett állatidat (*) álmélkodásra indíthatja. Mindazáltal, mivel egyedül csak a te jótetszésed és szabados kegyelmes akaratod az, hogy így beszállj és bennlakjál az én szivemben, vajha oly tisztán találnád azt, amint én kívánnám Néked megvendégelésedre! De kicsoda a Krisztus megvendégelésére alkalmatos, avagy ki nem akar inkább, ha hivatalos is, Máriával lábaidhoz térdepelni, hogynem mint Asztalodhoz melléd ülni? Noha nincsen tiszta szivem benlakásodra, mindazáltal a könnyhullató szemek soha meg nem szünnek, hogy áldott lábaidat mossam és az én undok vétkeimet sirassam. És noha én annyi könnyet soha nem hullathatok, hogy elegedendő lehessen a te lábaidnak mosására, mindazáltal elegendő vér az URAM, melyet kiontottál bűnös lelkemnek megtisztítására, melynek bizonyos (*) címerének és zálogának elvételére engemet is íme a több választottid között kegyelmesen méltóztattál, bizonyossá tévén engemet a te szerelmedről és minden én bűneimnek megbocsátásáról. Óh URAM, erősítsd meg kedvedet (*) a te szolgádban és amint Izsák mondja Jákób felől, mondjad Te is énfelőlem: Megáldottam őtet, annakokáért ő lészen áldott (1 Móz 27,33), hogy én is mondhassam Te-

385

néked Dáviddal: te Uram megáldottad az én lelkemet és te házaddá tötted azt, legyen azért áldott mindörökké! (1 Krón 17,27) Megáldád az Obed Edom házát és minden házanépét, míg az Úrnak ládája az ő házában marada (2 Sám 6,11-12), elhittem kétség nélkül, hogy engemet is, mind testestől, lelkestől és mindenestől megáldassz, holott (*) immár méltóztattál az én padlásom alá jönni és az én alázatos hajlékomban lakni örökké. Áldj meg URAM engemet, hogy minden én bűneim szent véred által teljességesen eltöröltessenek, lelkemismerete Szentlelked által megszenteltessék, elmém igazságoddal megvilágíttassék, szivem törvényed által igazgattassék és akaratom mindenekben áldott szent akaratodban és tetszésedben nyughassék. Áldj meg engem minden ajándékiddal, amelyek nélkül szűkölködöm; amelyekkel felruháztál, naponként azokat öregbítsed énbennem. És mivel nem kezeimmel tartóztatlak én Tégedet, mint Jákób külsőképen küzködvén Tevéled, hanem belsőképen, énbennem lakván hit által, URAM, el nem eresztlek Tégedet, míg meg nem áldassz engemet (1 Móz 32,26) és míg nem adsz énnékem új nevet, új szívet és új lelket és oly erőt, hogy az Istennek hatalma által ellene állhassak a bűnnek és a Sátánnak. Kérlek is URAM Tégedet, ne kívánj éntőlem, mint Jákóbtól elmenni, mintha már hajnallanék (*) és a te kegyelmed fel kezdene (*) tetszeni és virradni. Hanem kérlek, szívem szerint az Emmausba menő tanítványokkal óh édes Jézusom, inkább maradj még énvelem, mert immár béesteledik. (Luk 24,29.) Mert a kísérteteknek (*) és a nyomorúságoknak, sőt az én halálomnak majd ama hosszú éjszakája is elérkezik, óh áldott Idvezítőm

386

maradj énvelem azért ma és mindörökké! Járj énvélem, élj énvélem és ne engedj engem sem az életnek, sem pedig a halálnak tetőled elszakasztani. Legyek bár beteges magamban, csak lehessek egészséges Tebenned, én Megváltómban és a te erőd az én erőtlenségemben tessék meg. Bár ugyan meghalni láttassam, csak Te láttassál élni énbennem, hogy így minden tagjaim csak a te munkáidnak és indulatidnak lehessenek eszközei. Tégy engemet mintegy pecsétet a szivedre (Én 8,6) és buzgó szerelmed maradjon énrajtam, hogy senkit Tekívüled ne szerethessek. És adjad URAM, hogy amiképen mostan engemet e jóakaratodra méltóztattál, hogy a te asztalodhoz ülnék (*) és részesülnék (*) a sz. sacramentumban kegyelmességednek házában, ezenképen irgalmasságodből ennekutánna dicsőségednek országában is asztalodról ehessem és ihassam. (Luk 22,30) Kegyelmességedért pedig én itt ama négy lelkes állatokkal (*) és ama huszonnégy vénekkel könyörületességednek széke előtt arcra leesem, megismervén, hogy Te vagy az, ki engemet megváltottál a te véreddel és hogy egyedül csak tetőled vagyon az idvesség. (Jel 5, 8-9) Annakokáért óh én URAM és Istenem Néked tulajdonítok én minden dicséretet és dicsőséget, bölcseséget, hálaadást, tisztességet, erőt, hatalmat és felséget mindörökkön örökké. Ámen.

Harmadszor, mivel a Krisztus megáldozta magát éretted és valamint te néki adhatsz, többire mind csak semmi, annakokáért egészen magadat kell élő szent és Istennek kellemetes áldozatul őnéki bémutatnod (Róm 12,1), szolgálván őtet igazságban és szentségben életednek minden napjaiban. Igy bizonyít Tertullianus Doctor, hogy tudniillik az ő ide-

387

jében a keresztyén embert egyéb emberektől egyedül csak életének szentsége és egyenessége által tudták megkülönböztetni.

Azokról a tiszteinkről, melyet az Úr vacsorájának vétele után
a szent gyülekezettel egyetemben kell végbevinnünk.

A szent gyülekezettel egyetemben végezendő tiszteink hármak: Első a közönséges (*) hálaadás, az imádkozás és zsoltármondás (mely hihető, hogy a 113. zsoltár lehetett). Igy cselekedett a Krisztus és az ő tanítványi. Második az alamizsnaosztás kinek-kinek értéke szerint a szegényeknek táplálásokra. Ez vala az elődedin (*) való Anyaszentegyháznak szokása, hogy az Úr vacsorája után alamizsnaszedést és szeretetbéli vendégséget szereznének (*) a szegény keresztyéneknek segítségeknek okáért.

Quo copiosiores sunt et volunt, pro arbitrio quisque suo quod visum est contribuit, et quod ita colligitur apud Praepositum deponitur, atque inde ille opitulatur populis et viduis et qui propter morbum aut aliam aliaquam causam egent etc. Justin Martyr. Lucrum et pietatis nomine facere sumtum. Tertul. Ap. adv. Cent. C. 39.

Harmadik a hálaadásnak és dícséretnek végbemenetele után szokott lenni, amikor nagy becsedelemmel kinek-kinek fel kell állani és az isteni áldást a tanító szájából szükség elvenni s úgy venni, mintha az Isten önönmaga mondaná azt az égből reád. Mert az ő áldások által áldja Isten az ő népét meg. (4 Móz 6,23-27)

Ekeddig templomban végezendő tisztjeinkről.

Amely tiszteidet hazameneteled után kell tenned, azok is, hármak: Először azt kell szorgalma-

388

toson eszedve venned, ha a Krisztust ugyan (*) valóban vetted-é a sacramentumban. Melynek eképen végére mehetsz könnyen, mert holott az Ő teste valóságos étel, vére valóságos ital és hogy oly teljes ő kegyelemmel, hogy valaki Őtet hit által csak megillette is, hasznos erőt vett tőle, lehetetlen, hogy te is, ha az ő testét és vérét vötted, erőt és hatalmat ne vöttél volna bűneidnek és minden ocsmányságodnak eltisztogatására. Mert ha ama vérfolyásos asszonynak oly régi vérfolyását a Krisztus öltözetének csak egy illetése is megállathatá (Márk 5,29), mennyivel inkább eláll a te bűneidnek vérfolyása, ha igazán etted és ittad a Krisztusnak testét és vérét?! De ha a folyás semmiben rajtad meg nem szűnik, méltán gyanakodhatol, hogy a Krisztust még soha valójában nem illetted.

Másodszor, mivel immár megbékéltél az Istennel, vele való szövetségedet megújítottad és életednek jobbulására és új életre kötelezted magadat, ennekokáért kiváltképen való gondodnak kell arra lenni, hogy amely bűnökben ekeddig éltél, soha ennekutána azokat ne cselekedjed. Tudván azt, hogy ha a tisztátalan lélek lelkedbe viszont vissza mehet, minekutánna azt egyszer kisepretted és felékesítetted, sokkal hathatóbb birodalmat (*) fog abban más hét magánál gonoszabb ördögökkel egyetemben, úgyannyira, hogy az olyan embernek vége sokkal nyavalyásabb lészen kezdeténél. Ne légy tehát olyan mint az eb, ki megtér az okádásra (2 Pét 2,22), avagy mint a megmosott disznó, mely még a fertőbe keverődzik és ne térj vissza a gonoszságra, mint a vipera, mely midőn iszik, mérgét kifúja és azután meg felszíja. (*) Hanem midőn az Ördög, avagy

389

saját tested kisért tégedet és ugyan (*) kényszerít előbbi bűneidnek cselekedetire, felelj aképen, mint a menyasszony az Énekekben: Levetettem (elébbi veszettségemnek (*)) öltözetit, hogy venném ismét fel? Megmostam lábaimat, mimódon keverném viszont be? (Én 5,3)

Sic Romae esse consuetudinem, ut fideles semper Christi corpus accipiant. Hier. Apol. ad Jovin. Quotidie communionem Eucharistiae non laudo, nec repraehendo. Omnibus Dominicis diebus communicandum suadeo est horror, si mens sine affectu peccandi sit. Aug. (vel potius Genadius) de Eccl. dog. c. 53.

Utólszor, ha valaha örömet, avagy vigasztalást érzettél szívedben a sz. sacramentumnak vételéből, tessék meg (*) kérlek ismét azon sacramentum vételének áhitatos kívánásából. Mert a Krisztus teste mivel vígasságnak olajával megkenettetett társai felett (Zsolt 45,8; Zsid 1,9), azért sokkal édesebb szaggal illatozik, hogynem mint mindenféle drága kenete e világnak, melynek erős hatható illatja minden lelket elédesít, valamely (*) annak édességét egyszer megkóstolta, úgyhogy annakutánna mindenkor csak annak kostólására vágyódjék. A te drága kenetid jók illatozásra, annakokáért szeretnek téged a leányzók. (Én 1,3) Óh kostoljátok meg hát és ottan ottan nézeljétek mily igen jó légyen (*)az ÚR – azt mondja Dávid. (Zsolt 34,9) Maga is URUNK ezenképen parancsol: Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre! – és ezt cselekedvén mentől háládatosbnak kell magadat őhozzá éretted való haláláért mutatnod: mert valamennyiszer eszitek e kenyeret és isszátok e pohárt, az Úrnak halálát hirdessétek, míglen eljő! És ez is legyen legfőbb vége (*) mind vételed-

390

nek s mint életednek, hogy lehess igazi és jő keresztyén, jó cselekedetekben buzgó, bűntől megtisztult és józanon, igazán s kegyesen élhess e jelenvaló világban, hogy kedves lehess Istenednek, felebarátodnak hasznos és a magad lelkének vigasztalhatós.

Ez az Isten dicsőítésének módja életedben.