Immár következik az a kegyesség-gyakorlás,
melyben akkor kell kinek-kinek magát foglalni (*) mikor
a betegségnek ideje
elkövetkezik és az ÚRban való kimúlásra szólittatik.

Mihelyt vészed eszedbe, hogy valami betegséggel akar Isten tégedet látogatni, elmélkediél ottan magadba ilyen-képen:

1. Hogy a nyomorúság nem a porból indul és a háborúság nem a földből nevekedik, amint Elifáz mondja. (Jób 5,6) Egy betegség sem jő emberre vakszerencséből (amint a filiszteusok vélik vala az ő alfelekben való sülyökről és az egerekről), hanem az embernek gonoszságokért. Az ember a maga bűneiért szenved, azt mondja a Jeremiás. (Sir 3,39) Minekokáért miképen a földi fejedelmek előtt kell magát embernek Salamon intése szerint viselni: Ha, úgymond, a fejedelmek haragja felgerjed ellened, helyedet el ne hagyjad, mert a szelídség sok bűnöket lecsendesít (Préd. 10, 1.) Viseld így te is az én tanácsom szerint a minden fejedelmeknek Fejedelme előtt magadat, hogy ha ő mennynek-földnek igazgató lelke feltámad ellened, ne essék kétségbe a te szíved, mert a megtérés nagy bűnöket lecsendesít. És valaki az ő nyomorúságában az Izrael-

391

nek Urához, Istenéhez megtér és őtet keresi, megtalálja. (2 Krón 15,4)

2. Zárold bé ajtódat és vizsgáld meg szívedet ágyadban és minden utaidat próbáld meg! (Mt 6,6; Zsolt 4,5; Sir 3,14; Józs 7,16) Vizsgáljad szorgalmatosan, mint egy főbenjáró nagy vétket, miképen Józsué cselekedék Akánnal mindaddig, míg fel nem találod. Mert noha Isten, midőn fiait sanyargatni kezdi, néz minden ő bűnökre, mindazonáltál minekutánna haragja felgerjed, legfőképen a nagyobbik bűnről (melyben poenitentia-tartatlanul (*) éltenek) vészen alkalmatosságot magának azoknak sanyargatásokra és vélek a perbe szállásra.

3. Mikor eképen minden bűneidet megvizsgálod, borulj le arccal az Istennek ítélőszéke előtt, mint valami gonosztevő és szívednek nagy keserűségével valld meg Istennek minden feltudott bűneidet, nevezet szerint a nagyobbakat, melyekkel őtet leginkább megbántottad. Számláld elő azokat minden körülálló dolgaival, úgymint: idejével, helyével és módjával egyetemben, melyek a bűnt könnyíteni és nehezíteni szokták, hogy mentől töredelmesebb szívvel jelenhess meg Őelőtte. Emeld fel kezedet és ismerd meg magadat a mennynek földnek ítélőbírája előtt méltónak lenned (*) örök halálra és kárhozatra rettenetes bűneidért és törvényszegésedért. És eképen bevádolván és megítélvén magadat, essél az Ő kegyelmének zsámolya eleibe, azzal bíztatván magadat, hogy valamicsodások (*) az Izrael királyi, de Izrael Istene irgalmas ISTEN. (Zsolt 99,5; Zsid 4,16; 1 Kir 20,31) Kiálts fel őhozzá poenitentiatartó s hívő szívedből az irgalmasságért és bocsánatért, szintén oly szíved szakadva, mint a megsententiázott halálra

392

való gonosztevő szokott kiáltozni a bírákra az irgalmasságért és engedelemért, fogadást tévén teremtő Istenednek, hogy életedet megjobbítod és az Ő Lelkének kegyelme véled lévén, soha többé hasonló bűneiddel őtet meg nem bántod.

Oh igazságos ítélő Bíró, a Krisztusban mindazáltal nékem kegyelmes Atyám! Én nyavalyás bűnös eniber, ki most Tehozzád (megvallom) fájdalmim és betegségem miatt folyamodtam, mint a tékozló fi a szükség és nagy éhség miatt, jól ismerem, hogy e betegség és nyavalya nem valami vakszerencséből, hanem a te isteni gondviselésedből és rendelésedből esett én rajtam. A te súlyos kezednek csapása, amelyet igazán az én bűneim érdemlettek és amitől tartok vala; az esék énrajtam. (Jób 3,25) De jól tudom, hogy haragodban is megemlékezel irgalmasságodról (Hab 3,2), mikor meggondolom, mily sokak és rettenetesek az én bűneim és mily kevesek és könnyűek a te feddésid. Megcselekedhetted volna, hogy valamely szörnyű hirtelen halállal öltél volna meg engem, úgyhogy csak egy szempillantás sem adattatott volna énnékem kegyelmednek és irgalmasságodnak segítségül való örök hívására és aképen el kelletett volna bűneimben vesznem és kárhoznom örökké, de Te URAM csak oly atyai dorgálással látogattál engemet, aminéművel szerelmes fiaidat, kiket leginkább szeretsz, szoktad látogatni, mind intvén engemet ezáltal s mind pedig időt engedvén a megtérésre és a bűnbocsátásnak kegyelmeért való supplicálásra. (*) Minekokáért nem tartom

393

URAM e te látogatásodat úgymint haragnak és gyűlölségnek jelét, hanem mint bizonyos (*) zálogát és címerét atyai kedvednek, szeretetednek és kegyelmességednek, mely által engemet magam megítélésére vonzassz, hogy gonosz életemet megjobbítsam és a rossz, meg nem térő világgal el ne vesszek. A te szent Igéd tészen arról bizonyságot, hogy akit te szeretsz, megdorgálod és megostorozod valakit (*) fiaddá fogadsz. (Zsid 12,6-10) Ha a dorgálást én elszenvedtem, te mint fiadnak nékem ajánlod magadat, mert kicsoda oly fiú, melyet az ő atyja meg nem dorgál? Hogyha valamely fiú dorgálás nélkül való (melyben minden fiak részesek), bizonyára fattyú az és nem fi és hogy te az én hasznomért dorgálsz engemet, hogy a te szentségednek részese lehessek. Óh édes URAM, mily jó vagy Te természeted szerint, hogy oly kegyesen bánol énvelem, az én jó egészségemnek és jószerencsémnek idején és most már fölingerelvén Tégedet sokféle bűneimmel és hálaadatlanságommal, ily atyai és hasznos végre (*) hoztad reám e betegséget és dorgálásodat! Megvallom URAM, hogy méltán látogattad meg az én testemet e nyavalyával, mert már ezelőtt régen beteg volt az én lelkem és a sok jószerencsével, könnyű élettel, békességgel és bőséggel megrészegedett. És most immár csak siratom és jajgatom URAM az én bűneimet. Oh mily nyavalyás bűnös ember vagyok én, természetem szerint minden jótól üres vagyok és ellenben a rosszszokás miatt minden undoksággal teljes. Óh mily rút vétkeket cselekedtem Teellened, míg vártad az én térésemet és a te áldásid életemnek jobbítására intenek engemet! Mindazáltal, Óh én kegyelmes Istenern, mivel tulajdonságod az Né-

394

ked, hogy inkább nézsz természet szerint való jóságodra, hogynem mint a bűnösök érdemére, kérlek Tégedet a te Fiadért az Úr Jézus Krisztusért és az ő idvességes haláláért, melyet szenvedett mindazokért, valakik (*) őbenne hisznek. Könyörülj énrajtam a te könyörületességednek sokasága szerint. Fordítsd el a te orcádat az én bűneimről és minden én álnokságimat töröld el énnékem. Ne vess el engemet a te színed elől és ne fizess énnékem az én érdemem szerint! (Zsolt 51,3.11.13; 25,7) Mert ha elvetsz engem, ki fogad magához engem? Avagy ki lesz az én segítségem, ha megtagadsz engem? Te URAM az erőteleneknek, az árváknak kegyelmes Istenének mondatol és noha az én bűneim igen nagyok, mindazonáltal a te irgalmasságod sokkal nagyobb. Nincs oly sok és nagy bűn, melyet a te kegyelmességecl el nem engedhet és meg nem bocsáthat. Mosd el annakokáért az ÚR Jézus Krisztus drágalátos vérével minden én bűneimet, nevezet szerint, melyekről vallást tők (*) tenéked, de legfőképen, óh kegyelmes ÚR ISTEN, az ÚR Jézus Krisztus érdeméért engedd meg nékem, hogy amaz én rút, undok fertelmességemet etc.

(Itt azt a bűnödet, amely leginkább háborgatja lelkedismeretét, megnevezzed!)

Mivel édes Jézusom a te véghetetlen szerelmedből letetted életedet az én megváltásomért, midőn én néked ellenséged volnék, (*) óh tartsd meg immár a te vérednek érdemét! Engeszteld meg még egyszer édes közbenjáró Knisztusom szent Atyádat, mert noha semmi sincs énbennem, ami őnéki tetszenék, mindazáltal Tebenned és Teéretted megbékéllik (*) mindazokkal, valakiket (*) Te kedvelsz és magadhoz ve-

395

szessz. Ha azért az a te áldott akaratod, vedd el rólam a betegséget és add meg elébbeni jóegészségenlet, hogy még tovább élvén, dicsőíthessem a te neved és ennenmagamat a jövendő örök boldogságra inkább-inkább elkészíthessem. Meglátod URAM, mily keresztyénül és eszesen megveszem ezután áron is az alkalmatosságot (Ef 5,16), melyet ekeddig csak hiába és haszontalanul mulattam el. Hogy pedig legkönnyebben és hamarabb megmenekedhessem e nyavalyának fájdalmi alól, vezérelj URAM engem isteni gondviselésedből oly orvoshoz, rendelj oly jó orvosságot, mely által a te áldomásodból elébbi egészségemet és jóállapotomat megnyerhessem. És édes Atyám, amiképen e betegséget atyai tetszésedből rám adtad, azonképen méltóztassad Szentlelked is az én szívemben elbocsátani, ki által e betegség szenteltessék meg énrajtam, hogy ez énnékem schola gyanánt lehessen, melyben nyavalyásságomnak nagy voltát és a te könyörületességednek gazdagságát tanulhassam és hogy minden énmagamban s más akármi teremtett állatban (*) való bizakodásomnak vale-t (*) mondhassak, bízhassak csak egyedül Tebenned és idvességemnek minden birodalmát (*) csak a te elégséges érdemébe vethessem. És mivel URAM, amint Te jól tudod, igen erőtlen edény vagyok én, teli vagyok gyarlósággal és romlandósággal, természetem szerint békételen, haragos akármi kereszt és nyavalya alatt, annakokáért óh URAM, ki minden jó ajándékoknak megadója vagy (Jak 1,17; Ján 3,17), adj énnékem békével tűrő szenvedő lelket szent akaratodnak és jó tetszésednek elszenvedésére és a te irgalmasságodból ne mérj többet reám, hanem csak amennyit elviselhe-

396

tek és elszenvedhetek. (1 Kor 10,13) Adjad énnékem kegyelmedet, hogy békével elszenvedhessem, szeretettel és szelídséggel vehessem mindazokat, valakik (*) én látogatnom [!] jönnek, hálaadással és jó akarattal fogadhassam az ő tanácsadásokat és vigasztalásokat őtőlök és ők is láthassák énbennem a békességtűrésnek jó példáját, hallhassanak éntőlem oly bátorító tanúságot, mely az én keresztyéni hitemnek és vallásomnak erőségére (*) lehessen, azok is, akiket jótetszésedből valamikor nyavalyákkal és nyomorúságokkal meglátogatsz, vehessenek vigasztalást. Jól tudom én azt URAM, hogy megérdemleném a halált, nem is kívánok pedig több ideig élni, hanem csak addig, míg az én gonosz életemet megjobbíthatom és azonközben a te dicsőségedet kiljebb terjeszthetem. Ha azért szerelmes Atyám az a te áldott akaratod: gyógyíts meg ismét engemet és adj énnékem hosszabb életet! Mindazáltal ha örökkévaló decretomodban (*) el vagyon rendelve, hogy e betegségek által szólíts magadhoz engemet e múlandó életből, én a te szent kezeid és áldott tetszésed alá ajánlom ennenmagamat, legyen a te szent akaratod akár az élet s akár a halál által. (Zsolt 31,6) Egyedül csak arra kérlek tégedet, hogy könyörületességed szerint bocsásd meg minden én bűneimet és készítsd el szegény lelkemet, hogy az igaz hit és fegyhetetlen (*) megtérés által készen lehessen arra az időre, melyben kiszólítod őtet ez én beteg testemből. Óh mennyei Atyám, ki a könyörgéseknek meghallgatója vagy (Zsolt 65,3; 1 Kir 8,39), halld meg én könyörgésemet itt az egekben és az én legutolsó szükségemben halld meg ez én esedézesemet, nem az én méltóságomért, hanem csak a te egyszülött

397

Fiadnak, az Úr Jézus Krisztusnak, én egyetlen egy Közbenjárómnak érdeméért, akinek kedveért megígérted, hogy meghallgatsz minket és megadod valamelyeket (*) az ő nevében kérünk Tőled. (Ján 16,23) Az ő nevében azért és az őmaga szavaival besummálom az én könyörgésemet, ezt mondván: Mi Atyánk etc.

1. Legelső gondod is mindjárt az legyen, hogy a te házadat jó rendben hagyjad, amint Ésaiás inti Ezékiást (És 38,1), (ha azelőtt nem töttél) testamentumot tévén. Ha pedig azelőtt töttél, vizsgáld meg azt és erősítsed meg a zenebonának, veszekedéseknek eltávoztatásáért bizonyos keresztyén bizonyságok (*) előtt, hogy ha az ÚR ISTEN elküld a te lelkedért, a te testamentumod erős és elváltozhatatlan lehessen és aképen pecsételd meg s bízd valamely keresztyén jóakaródra a bizonyságok (*) előtt.

2. A testamentum-tételben javaidnak elosztása felől kövessed az írásmagyarázó doctoroknak intéseket és némely tudós törvénytudóknak tanácsokat. Erre pedig addig viselj gondot, míglen igen meg nem nehezedel s elméd is meg nem bontakozik, hogy valamiképen balgatagság és nem annyira te akaratod, mint egyébnek (*) agyokban koholt dolog legyen testamentumod.

Sok illetlenségeknek megelőzésének okáért, csak két dolgot juttatok eszedbe:

1.) Ha ISTEN téged nagy jószággal áldott meg, jóegészségednek idején irasd meg akaratodat, mely dolog sem el nem idegeníti tőled javaidat, sem pedig halálodat hamarabb el nem hozza, hanem in-

398

kább igen nagy könnyebbségére lészen elmédnek, mivel nagy elmefárasztástól ment téged meg akkor, mikoron legnagyobb csendességet kívánná szíved. Mert midőn házad jó rendben vagyon, sokkal jobb módjával állathatod (*) lelkedet is jó karba és útára inkább elkészítheted.

2.) Ha fiaid, leányaid vannak, add ki még éltedben részeket, ne lessék halálodat, de az adásban ne te, hanem ők függjenek tetőled. Mert ha míg élsz, mindenedet magadnál tartod, tehát ők majd nem elannyira néked köszönik részeket, mint a halálnak. Ha pedig gyermekid nincsenek s azonban az ÚR nagy részt bízott reád e világi jókban, ha szándékod az, hogy javaidat valamely istenes haszonra hagyjad, ne bízd akárkire e jócselekedeteknek kiszolgáltatását, holott magad sem egyszer láttad, hogy gyakran még a jóakarók között is eféle jó dologban a kiszolgáltató is magának kuporító. Ha azért még éltében embernek ily csalárdok sok jóakarói, mentől inkább nem bizhatol halálod után hűségekhez. Megsíratandó próba bizonyítja, mennyi sok holt embernek testamentumát vagy teljességgel elrejtik, vagy elmocskolják, avagy pedig a sok perpatvarral semmissé tészik és el is fordítják. Noha az Istennek törvénye szerint a holtaknak testamentumokat nem szabad volna felbontani (Gal 3,15; Zsid 9,25; 2 Kor 4,10; Róm 2,15; 1 Kor 5), hanem inkább minden ő jó szándékokat jó lelkiismeret szerint végbe vinni és megteljesíteni kellene, mint Istennek tekintete előtt, ki a feltámadásnak napján igaz bírájok lészen mind holtaknak, eleveneknek. És ha valami kétes, avagy akadályos (*) szó esnék is a testamentumban, azt magyarázni úgy kel-

399

lene, hogy mind az Isten tisztességéhez s mind a testamentumtevőknek istenes igyekezetihez mentől közelebb esnék. De a bosszúállás, melyet ez ilyetén istentelen cselekedet érdemel nem az országon, melyben eféle rossz dolog esik, hanem a személyeken esik, akik ezt cselekeszik. És más gazdag ember is rettenjen meg, e nyavalyás példákat hallván, hogy szívét pénzéhez ne házasítsa, mint azok, akik mindaddig sem akarnak javokkal jót tenni, míg a halál őket egymástól el nem választja. Meggondolván azért mind életednek rövid voltát s mind pedig az egyebeknek halálod után testamentumoddal való igazbánásoknak ez igaztalan időkben bizonytalanságát (Gal 6,10; Mt 10,42 és 25,40; Luk 14,14 és 18,22; 1 Kor 15,20; Jel 14,13), én a tanács, [!?] hogy (valakit (*) Isten gazdagsággal és jó igyekezettel látogatott) maga életében legyen maga testamentumának kiszolgáltatója, légyen magad saját keze testamentumodban sáfárod és gondviselőd tulajdon magad szeme; hadd előtted, ne hátad megett tündököljék lámpásod! Tulajdoníts dicsőséget Istenednek, elveszed te is alkalmatos időben a jutalmat, melyet kegyelemből és irgalmasság szerint ígért jó cselekedetidnek.

Voluntas Testatoris magis inspicienda est, quam verba. Cum. vir. sect. sani c. de Fid. cum ff. ad Leg. Fal. l. siff. ad Treb. l. ubi sect. te roge.

Matrimonium inter aurum et arcam divortium inter animam. Aug. Felix quem faciunt aliena pericula cautum.

3. Eképen jó rendbe állatván házadat és lelkedet (ha napidnak számok még be nem töltenek) az Isten avagy megkönyörül rajtad és azt mondja:

400

Kedvezz néki (óh te öldöklő nyavalya!), hogy meg ne haljon, találtam engesztelést néki (Jób 33,24), avagy: atyai gondviseléséből oly orvosságot parancsol, mely által az Őfelsége áldomása lévén az eszközön, elébbi jó egészségedet megnyerheted. De meglássad, hogy se te magad ne menj, sem pedig mást senkit a nézőkhöz, bűvös-bájosokhoz, babonásokhoz orvosságért el ne küldj (2 Kir 20,7 és 5,7-10), mert az lenne amaz Izrael Istenét elhagyni és Belzebubhoz az Ekronbéli Istenhez folyamodni a segítségért, amint ama gonosz Akházia király cselekedék (2 Kir 1), azt a fogadásodat is, melyet a keresztségben töttél a Szentháromságnak, megszegnéd. Annakfelette elhigyjed bizonyosan, hogy soha az olyan eszközöket az ISTEN meg nem áldja, amelyeket megátkozott, hanem ha megengedi is, hogy a Sátán meggyógyítsa testedet, de félő, hogy el ne kárhoztassa lelkedet. Kísértetel ilyenkor, magad megóvjad. (5 Móz 13,3)

4. Mikor orvosdoctorért elküldessz, meglássad, hogy a doctorban reménységedet Istennél feljebb ne vessed, amint az a király cselekvék, ki felől meg vagyon írva, hogy az ő betegségében nem az URAT, hanem az orvosokat kereste meg (2 Krón 16,12), mely dolog neme a bálványozásnak és fölgerjeszti az Istennek haragját s az orvosságot foganatlanná teszi. Az orvossággal tehát, mint Isten eszközével úgy élj. És mivel nem szabad még a rend szerint való ételhez is könyörgés nélkül fogni (1 Tim 4,4), mennyivel inkább a rendkívül (*) való orvossághoz (melynek minden haszna csak az egy ISTEN áldomásából vagyon – Jer 8,22.) Minekelőtte azért az orvosságot hozzád vennéd, könyörögj szíved szerint

401

az ÚR Istennek, hogy adja foganatját az orvosságnak és mondjad:

402

teld meg ez orvosságot, mutasd oly áldomásodat rajta, hogy (ha a te szent akaratod és jó tetszésed az) e nyavalyámat és fájdalmimat elvehesse és elébbi jóegészségemet és örömömet helyére állíthassa. De ha azoknak az én napimnak száma, melyeket Te Szent Felséged e siralomnak völgyében életemnek rendelt, már kitölt és ha e betegséget követségül bocsátottad hozzám, hogy e halandó életből kiszólíts: LEGYEN A TE SZENT AKARATOD! Egyedül csak erre kérlek, hogy öregbítsd (*) a hitet és békességestűrést énnbennem és ne hagyj soha a te kegyelmed és irgalmasságod nélkül engemet megszűkölködni, hanem az én legutolsó szükségemben is légy jelen énnékem Szentlelkeddel, hogy örömmel és alázatossággal ajánlhassam lelkemet (a te saját vérednek árán) kegyelmes kezeid és oltalmazásod alá. Add meg ezeket énnékem, édes Atyám az Úr Jézus Krisztusért. Kinek Tevéled és a Szentlélekkel adassék minden tisztesség és dicsőség most és mindörökkön örökké. Ámen. Mi Atyánk ki vagy etc.

Míg a betegségben vagy, vigasztalásodért e kevés elmélkedéseket forgassad elmédben, hogy tudhasd mivégre (*) bocsátja Isten a nyavalyákat az ő fiaira, tudniillik:

1.) Hogy a sanyargatás által nemcsak dorgálja cselekedett bűneinket, hanem egyszersmind hogy a természeti veszettségünket is megúntathassa (*) vélünk és eképpen jóeleve (* )megtartóztasson minket több sok bűnbeeséstől, melyekre egyébként hanyatt-homlok mennénk, mint az eszes atya ki kisded csecsemőjének gyertyába-kapását elszenvedi, hogy tanulná (*) magát a tűzbeeséstől oltalmazni. Ugyanannyira, hogy az Is-

403

ten fiai Dáviddal méltán kiálthatják: Jó nékem, hogy megsanyargattattam, hogy parancsolataidhoz szabnám (*) magam, mert minekelőtte megaláztatnám (*) tévelygek vala, mostan pedig őrzöm szent parancsolatidat (Zsolt 119,71) és bizonyára (*) (azt mondja sz. Pál) azért látogattatunk Istentől sanyarúsággal, hogy el ne kárhozzunk e világgal. (1 Kor 11,32) Egy keresztben Isten kettőt keres: a cselekedett bűnért sújtolást, a cselekedendő ellen pedig megelőzést. Mert noha a bűnösök örök büntetése (mennyiben azt az Isten igazsága kívánja vala) tökéletesen elengecltetett a Krisztus áldozatjában, mindazáltal azzal (magunk valóságos megítélése nélkül) a bűnért való időszeri (*) sanyargattatások alól ki nem véttettetünk, mivel ezek egyedül csak az Istennek szerelméből javunkra származnak. Ezt vivé Nátán próféta Istentől Dávidnak, hogy tudniillik bűnei megbocsáttattak, mindazáltal a (sanyargató) fegyver el nem távoznék (*) az ő házától és gyermeke is bizonyosan meghalna (*) (2 Sám 12,10-13). Mert az Isten mint az értelmes doktor, látván, hogy a lélek a bűnbeszakadás miatt megmérgehedett és tudván, hogy a testnek uralkodása romlása a léleknek, sanyarúságnak keserű italát adja be az övéinek, mely által a bűnnek seprűléke (*) tisztul és a lélek megvigaszik mentől jobban a test megöldököltetik s a lélek megszenteltetik. Óh, gyűlöltünk (*) bűn, ki ily sanyarúan tartatod Istennel az ő fiait, kiket egyébként ő igen szeret.

Deus suos percutit ut emendet. Hier. Com. in Ef. 1. 6. – Deus calamitates infligit, non extinguere sed castigare nos cupiens. Basil. Serm. 3. in Divites.

2.) Az Isten a sanyarúsággal fiúvá fogadtságunkat akarja nékünk megpecsételni, mert valamely (*) fiát

404

ő szereti, megvesszőzi. És bizonyára (*) fattyú az, aki nem sanyargattatik. (Zsid 12,6-8) Sőt pedig csalhatatlan jegye, hogy ahol ISTEN a bűnt látja s nem sajtolja, [!] ott ő irtózik és lakni nem szeret. Ennek-okáért mondja az Irás, hogy az Isten elszenvedte Éli papnak istentelen fiainak bűnbe való jobbulatlan buborékolásokat, mivel meg akarja vala ölni őket. (1 Sám 2,25) Másfelől ismét nincsen az Isten atyai szerelmének és vigyázásának bizonyosabb bélyege, mint midőn a hívek valamely keresztviseléssel mindannyiszor serkengettetnek, valamennyiszer (*) vétkeznek. Azért a sanyarúság fiúvá fogadtságunknak, nem megvetettségünknek (*) bizonysága. Mivel mentől tisztább a búza, annál több rostálás esett rajta és az arany is mennél finomb, annál több próbákat látott. A legédesb szőlő szorongattatik inkább a sajtóban, így az igazabb keresztyén sanyargattatik keservesben a kereszthordozásban.

Ad mala servantur non moritura mali – Namque favor nimius, non est favor, ira sed ingens. Ad favor is magno saepe dolore latet. Bill. Anthol. Sacr.

3.) Azért bocsátja Isten a nyomorúságot reánk, hogy elszakassza szívünket e világnak s e világi hívságoknak felettébbvaló szeretetétől és ellenben mentől áhitatosan kívántassa s látassa az örökéletet vélünk. Mert miképen az Izrael fiai ha sanyarúan nem tartatnak vala Egyiptomban, soha a Kanaán földe felé ki oly örömest nem indultanak volna, ezenképen, ha az élet ily sanyarú és keresztes nem volna, soha az Isten fiai ily szívek szerint nem áhitoznának az égre s nem kívánkoznának ilyen igen menyországba. [!] Mert láttunk sok Epicureus disznait, kiknek soha az ég eszükbe sem jutna, csak testi

405

gyönyörűségekben maradhatnának mindvégig és (mivel soha jobb örömben még nem részesültek) mily nehezen mennek ki ez életből?! Noha az apostol (ki a mennyei dicsőséget látta) előnkbe adja eléggé, hogy nincsen nagyobb hasonlatosság az örökéletnek öröme és a világnak gyönyörűségei között, mint a legundokságosb gané és a legkívánatosb szép étek között (2 Kor 12), avagy mint a büdös rakás gané és a legékesb ágyasház (*) között. (Fil 3,8) Minekokáért miképen hogy a jó szoptatós dajka keserű örömmel avagy mustárral keni emlőjét meg, hogy a gyermekkel a csecsét inkább elhagyathassa, ezenképen a jó Isten e világnak szerencsésségi közé sanyarúságot egyelít, hogy valamiképen az övéi (mint e nemzetségnek fiai) el ne felejtsék őtet és e mostani rossz világgal felettébb szerelembe ne essenek, s hogy eképen gazdagságok által kevélyekké, nagy hírek-nevekkel felfuvalkodottakká, szabados voltokkal bujákká ne legyenek s az ÚR szemében megkövéredvén port ne rugjanak. (5 Móz 32,17) Mert ha az Istennek fiai egyaránt szeretnék akkor is e világot, midőn kegyetlen mostohaanyja módjára bánik vélek, mint szeretnék az ő buja fajtalanságit, ha hízelkednék nékik és őket édesgetné, mint a maga közösivel (*) cselekeszik!? Igy teszi tudniillik keservessé Isten (mint eszes és szerető Atya) ez életnek nyájasságit a keresztek által fiainak, hogy e földi állapotban semmi igaz és maradandó vigasságot nem találván maguknak, sóhajthassák az örökéletet, melyben egyedül állhatatos és örökös öröm találtatik.

Crebris tribulationibus Ecclesiam suam Dominus exercet, ne si cuncta temporalia forte prospere currant, incolatu

406

praesentis exilii delectata minus coelestem patriam suspiret. Bed. in Cant. Mundanus affectus praesentia amat, temporalia cumulat, spiritualia negligit et cum totus se spargit in imis, nihil potest amare de summis. Justin. Patriarch. de discipl. Monast. c. 4.

Ne sancti viri in hac elatione aliquid superbiant, quibusdam tentationibus reprimuntur. Eucher. in h. Reg.

4.) A nyavalyák és nyomorúságok által Isten az ő fiait s a bennek való ajándékokat, melyekkel őket meglátogatta, gyakorolja. Tisztogatja és fényesgeti hitüket, mint az ötvös cselekeszik aranyának a kemencében (1 Pét 1,7), hogy azt mentől szebbé és ragyogóbbá tehesse, ösztönöz Ő minket a serényb és buzgóbb imádkozásra és azt próbálja, mennyire való békességestűrést, szenvedést tanulunk az idő alatt ez oskolában. Hasonló tapasztalást kíván reménységünk, szeretetünk és több egyéb keresztyéni jószágos [!] cselekedetünk felől is, melyek a próbagyakorlás nélkül, mint a heverő vas, megrozsdásodnak, avagy pedig, mint az álló vizek megdöglenek, melyeknek nincsen folyamatja, avagy egyébként is egy edényből másba nem önttettek, kiknek íze őbennek megmarad és szagok el nem változott. (Jer 48,11) Mentől inkább holott (*) az ember megtartja természeti veszettségének (*) rút szagát maga kárhozatjára, ki volna aki keresztviselések és nyavalyák által is nem kívánna egyik állapotjáből a másikba változni idvességére? Mert miképen a letapodtatott szekfű nevekedik jobban és kedvesben is illatozik s a halak is mentől sósabb vízben laknak, (*) annál édesebbek, ezenképen azok a lelkek Krisztusnál legdrágábbak, akik keresztekkel leginkább sanyargattatnak.

407

Ut igne purgati et ab admixtione vitiorum carnalium defoecati splendeant, examinata innocentiae claritate. Hil. in Ps. 56. – Schola orucis Schola lucis. Gubernator in tempestate cognoscitur, in acie miles probatur, delicata jactatione, cum periculum non est, conflictatio in adversis, probatio est veritatis. Cypr. serm. 4. de Imm.

5) Meg akarja Isten a sanyargatásban mutatni e világnak, hogy az ő fiai igazán szeretik és szolgálják őtet. A képmutatók örömest szolgálják Isteneket, (*) míg őket áldja s szerencsésíti, miképen az Ördög mondja vala Jób felől hamisan (Jób 1,9-10), de a szerencsétlenségben, midőn Isten haragudni és őket nem kedvelleni láttatik, ki szolgálja (az ő szerelmes fiain kívül) Őtet? Annál inkább ki ragaszkodik elválhatatlanul Őhozzá, mikoron (az Ő legnagyobb búsulásában (*) és kedvetlenségében (*)) láttatik az embert megvetni és jóakaratjából kirekeszteni? Sőt pedig mikoron ellenség módjára az embert megsebhetni és megölni láttatik, ki kiáltja akkor Jóbbal bizodalmasan: Ha megölsz is Uram, mindazáltal Tebenned bízom? (Jób 13,15) Az Istennek szeretete és szolgálatja s az ő irgalmasságában való bizakodás és sanyargatásnak és nyavalygásnak (*) idején legigazabb jegyek az Isten fegyhetetlen (*) fiainak és szolgáinak.

6) A megszenteltetett nyavalya kiváltképen való segédje igaz megtérésünknek és igaz megtérésünk által haza, mennyei Atyánkhoz való vonattatásunknak. Az ő nyomorúságukban keresnek engem szorgalmatosan, azt mondja az Úr Hóseásnál. Egyiptom terhe kiáltatá Izraelt az Istenre (2 Móz 3,7). Dávidot a nyomorúság könyörögteté oly buzgón (Zsolt 86,7), Ezékiás királyt a betegség zokogtatá meg (És 38,2-3) és a tékozló fiat a nyavalyás szükség

408

hozá eszére, hogy mégegyszer édesatyjának kegyelméhez és irgalmához folyamodjék. (Luk 15,17) Sőt pedig az evangéliumban is olvassuk, hogy sokakat a betegség és nyavalya kényszerített Urunkhoz, kik (ha egészségben és szerencsés állapotban élhettenek volna, mint egyebek) netalán szintén viszont mint egyebek megvetették és utálták volna Idvezítőjöket és soha az idvességes egészségért és kegyelemért fel nem keresték volna őtet. Mert miként a Noé bárkája mennél feljebb hányattatik vala a vízözöntől, annál közelebb esik vala az éghez, így a megszenteltetett lélek mentől inkább gyakoroltatik a sanyarúságokkal, annál közelebb emelkedik Istenhez. Óh áldott kereszt, amely a bűnöst (szívének térdein) vonssza a Krisztushoz maga nyavalyásságának megbeszélésére és az ő irgalmasságáért való esedezésre. Óh légyen áldott, örökké áldott légyen az a Krisztus, ki soha a hozzámenő bűnöst meg nem veti, noha mintegy késketelen (*) mégyen a sanyarúság és nyavalya által őhozzá!

Deus non delectatur poenis nostris, sed confessionem quaerit erroris. Ali, in Ps. 4. poen.

7) A nyomorúság szerez bennünk hasonló nyavalyában és szükségben forgó felebarátainkon való szánakozást, mely által az Ő nyomorúságokhan együttszenvedő társokká tanulunk lenni, annyira szanakozván tudniillik állapotjukon, mintha magunk is együtt szenvednénk vélek. (Zsid 12,3) Ezokáért akara Urunk is szenvedni és minden dolgokban, mint mi, az egy (*) bűnön kívül kísértetni, hogy könyörületes Főpapunk lehetne (*) és nyomorúságinknak érzésén megindulhatna (Zsid 4,15; 2,18; 5,8-9), mert senkinek szíve másoknak nyavalyáján úgy meg nem

409

eshetik, mint aki már hasonló nyomorúságban forgott. Innen a bűnös ember nyomorúságban bízvást kiálthatja a Krisztusnak:

Non ignare mutali, miseris succurito Christe!
Christe, ki e nyavalyát kostolád, jöjj segedelmül!

8) Az Isten a mi betegségünket és nyomorúságunkat eszközül és például tartja az Anyaszentegyházban mind hitünknek s tőle reánk ruházott ajándékinak kijelentésére, s mind pedig példánkkal a gyengébb hitűeknek megerősítésekre; mert a gyenge keresztyének nagyobb bátorítása nem lehet, mint mikor más nagyhírű keresztyén felebarátját kínos betegségben látja igen békés és vigasztalásos lélekkel lenni. És az ilyetén embernek bátorító s áldott kimúlása mintegy felfegyverkezteti őtet a halál ellen s erős bizodalomban tartja afelől, hogy az istenes embernek reménysége sokkal drágább dolog, hogynem mint azt a test és vér eszébe vehetné, avagy ez elhunyandó szemek megláthatnák e siralomnak völgyében. És ha ez nem volna, hogy tudniillik sokak azok közül, kiket bizonyosan Isten kedves fiainak tudunk lenni, mielőttünk már hasonló nyomorúságokban nem forgódtak volna, a rajtunk lévő nyavalyának és keresztnek nehézsége gyakorta kétesekké tehetne minket, ha vagyunk-é Isten fiai vagy nem? Ezért mondja sz. Jakab, hogy az Isten Jóbot és a prófétákat tötte légyen (*) nyavalya-szenvedésnek és békés tűrésnek példáivá. (Jak 5,11)

Sinit Deum, justum incidere incalamitates, ut virtutem quae in illo latebat, allis opertam manifestamque faciat. Damasc. l. 2. de Orth. c. 29.

9) A keresztviselés által Isten hasonlókká tészen minket az Ő Fiának a Krisztusnak ábrázatjához

410

(Róm 8,17.), ki főmegszerzője s mintegy kapitánya lévén idvösségünknek, a szenvedések által lőn tökéletessé (Zsid 2,10.) Ennekokáért is szenvede ő elsőben szégyent, s annakutánna koronáztaték meg dicsőséggel, mérget kóstola először (Mt 27,34) s azután evék mézet (Luk. 24, 42.) Megnevetteték elsőben a zsidóknak királya a vitézektől s azután köszönteték dicsőség királyának nevével az angyaloktól szent Atyjának országában (Zsolt. 24, 7.) A mi mennyei Atyánk természet szerint való szent Fiának valamentől (*) élővebb [!] képét tapasztalja meg bennük (2 Tim 4,7-8), annál inkább szeret minket és mi egy kevés idő alatt az ő szenvedésének hasonlatosságát elviseljük, harcolunk s győzedelmet veszünk, megkoronáztatunk aztán a Krisztus által és ővéle ülünk az ő királyi székébe (Jel 3,21) s őtőle drágakövet s hajnalcsillagot veszünk (Jel 2,17.28), mely minket ragyogtat, mint a Krisztust az ő dicsőségében örökké. (Fil 3,21)

Favos post mella gustavit Tert. de de cron. [!] milt. [!] c. 24.

10) Utólszor, hogy az istenes kegyes ember a maga nyavalyásságának látásából magát megismerje és alázza, az Isten pedig dicsőíttessék a megszabadításért, mellyel akkor látogat minket, mikoron őtet segítségül híják. Mert noha oly tiszta ember soha nem találtatik, kiben Isten, ha az álnokságot valóban megvizsgálandja, elegendő okot nem talál a bűnért való büntetésre (Jób 3; Zsolt 130), mindazáltal az Ő nagy irgalmasságából nem mindenkor néz a bűnre fiainak sanyargattatásokban, hanem nehánykor nevének dicsőségeért is bocsátja reájuk a nyavalyát és a keresztet. Igy mondá Urunk tanítványinak, hogy amaz ember sem nem a maga, sem

411

pedig nem szüleinek vétke miatt születtetett vakon, hanemhogy az Istennek cselekedete nyilvánvaló lenne (*) abban. (Ján 9,3) Így tudtokra adja az övéinek, hogy az Ő betegségek, mint a Lázáré, nem halálos, hanem Isten dicsőségére szolgáló. (Ján 11,4) Óh Istennek kimondhatatlan jóvolta, ki a nyavalyákat (melyek egyébként szégyenvallásul és megokolásul (*) volnának a bűnért) rajtunk maga tiszteletére és dicsőségére tudja és akarja fordítani!

Ideo tentatur Sancti, ut ipsi se agnoscant. Primus. Esse se magnarnm virium homo crederet, si nullum unquam earumdem virium defectum sentiret. Gr. l. Mor. – In his quae patimur, nullum contra Deum murmur cordi nostro subrepat, quia ad quid hoc Creator noster operetur, ignotum est. Greg. Ep. 32.

Malum pati, malum non est; malum facere, malum est. Chrys. de prod. Ind.

Ezek azok az áldott és hasznos végek, (*) melyekre nézve az ÚR Isten betegséget és sanyarúságot bocsát az ő fiaira, ahonnan nyilván megtetszik, hogy az ő nyomorúságok nem Isten gyűlölésének és nem is a megvetettségnek (*) jelei, hanem inkább atyai szerelmének bizonyos zálogi az ő fiain, s azért sujtolja őket ez életben, holott (*) a poenitentia-tartóknak reménységek vagyon a bűnbocsánat felől, hogynem mint a jövendő életre halasztaná inkább a büntetést, ahol semmi reménység az engedelem (*) felől nem találtathatik s a büntetésnek is Vége soha nem lészen.

Ez volt oka, hogy az elődedi (*) Anyaszentegyházban a keresztyének oly áhítatos hálát adtanak az Istennek ez életbeli megsujtoltatásokért. Ezenképen az apostolok is igen vigadtanak, hogy méltóztattanak a Krisztusért való szenvedésre. (Csel 5,41) Keresztyén zsidók is örömmel szenvedték jószágtól

412

való megfosztattatásokat, tudván hogy az égben mind jobb s mind pedig maradandóbb kincsek volna (*) nékik. (Zsid 10,34) Erre a szent végre (*) nézve mondja az apostol is, hogy noha semminémű dorgálás mostan örvendetesnek nem látszik, hanem minden nyavalya szomorúságos, mindazáltal végezetre az igazságnak csendes gyümölcsét adja azoknak, akik abban gyakorolták magukat. (Zsid 12,11) Könyörögj tehát szived szerint Istennek, hogy miként maga bocsátta reád e betegséget, azonképen maga is méltóztassék hozzád jőni betegségeddel együtt e szentséges hasznos végeknek (*) megtanítása és szivedbe való béöntése által, melyeknek okáért tégedet meg is látogatott mostan e betegséggel.

Cum vexamur ac premimur tum maximas gratias agamus indulgentissimo Patri, quod corruptelum nostram non patitur longius procodere, sed plagis ac verberibus emendat. Lact. l. 6. c. 23.

Hogyha a nagy Isten az ő véghetetlen irgalmasságából meghallgatta a te könyörgésedet és elébbi jóegészségedet viszontag megadta, jussanak ezek eszedbe:

1.Hogy a te életedet mintegy újonnan vetted mostan Istenedtől, idődet annakokáért az isteni tiszteletben töltsed ezután, új életet élvén. Haljanak meg bűneid betegségeddel, de temagad a kegyelem által élj szent életben!

2.Vakmerőbb abból ennekutánna ne légy, hogy egészségedet most megnyerted, ne is játszadozzál magadban azzal, hogy mostan elkerülhetted a halált, hanem inkább azt gondoljad, hogy az Isten (mi-

413

vel még készületlen voltál) az ő nagy irgalmasságából meghallgatván könyörgésedet, még ezegyszer kedvezett néked és életedet valamivel hosszabbá tette, hogy mind életedet megjobbíthassad, mind pedig jobban elkészíthessed magad arra az órára, melyben minden haladék nélkül kiszólítandó tégedet e világból. Mert ha ez egy betegséged meglábolhattad is, de a következendőt ki tudja ha lábolhatod-é meg vagy nem?!

3. Gondold meg minémű nagy számadásra kellett volna a Krisztus ítélőszéke eleibe menned, ha e mostani betegségedben meghaltál volna. Úgy igyekezzél azért immár ezután élni, hogy ha mikor Őfelsége lelkedért hozzád küld, jó lelkiismerettel elkészülhess a számadásra!

4. Ne vessed igen messze életednek határát, mert nem tudod netalán igen közel vagyon. Ily szép intésekkel azért légy eszesb, mert ha többet már készületlen találnak, kisebb magadmentsége lészen, ítéleted pedig nagyobb.

5. Megemlékezzél arról, hogy a te Istenednek felfogadtad, hogy ennekutánna életedet megjobbítod és új életben jársz Őelőtte. Fogadást tettél Istennek, ne halogassad annak megadását, mert nem gyönyörködik a bolondokban, amit azért fogadsz, megteljesítsed. (Préd 5,4) A tisztátalan lélek kiűzettetett, óh ne engedd őtet más hét magánál ártalmasbakkal visszatérni! (Mt 12,43) Tudd-é mennyit óhajtozál töredelmességednek fohászkodásival, sokat síránkozál a megtérésnek könnyhullatásival, megmosódtál amaz öt véres sebekből (Ján 5,1) nem valami közönséges angyaltól, hanem amaz Isten előtt szüntelen esedezőtől, az Isten orcájának angyalától

414

(És. 63, 9.) kifolyó Bethesda tavában, mely a bűnökért való érdemes bosszúállással háboríttatott vala fel. Vissza ne térj azért az ebbeli okádásodra (2 Pét 2,22), sem pedig mint a mosdott disznó, a sárnak, elébbi bűneidnek és fogyatkozásidnak fertőjére, hogy valamiképen ismét bekeveredzvén és meggyőzettetvén a bűnöknek undokságától, utolsó állapotod gonoszb ne légyen az elsőnél. Azért hagyá idvezítőnk kétszer is, először ama harmincnyolc esztendeig betegeskedő embernek: Íme, úgymond, meggyógyultál, többé ne vétkezzél, hogy gonoszabbul ne légyen dolgod! (Ján 5,14) akarván minket tanítani, minémű veszedelmes dolog légyen viszont ugyanazon bűnben leledzeni. Reá vigyázz azért útaidra és az Isten kegyelméért könyörögj, hogy tudhassad a te napidnak számát és bölcseséggel járhass (Zsolt 90,12), míglen a te napidnak kicsiny száma bételjesedik. És az Isten jelenvaló kegyelmességeért, követvén ama háládatos bélpoklost, térj vissza az Istenhez, ezzel avagy ehhez hasonló hálaadással:

Betegségből gyógyulás után való hálaadás

Óh kegyelmes és irgalmas Atya Isten, ki URA vagy a betegségnek és egészségnek, az életnek és halálnak, ki megölsz és megelevenítessz, a koporsóra vetsz, de ismét felköltesz (1 Sám 2,6), ki egyetlenegy megtartója vagy a Benned bízóknak, én Te szegény méltatlan szolgád megtapasztalván mostan ez én betegségemnek fájdalmi által bűneim miatt való nyavalyásságomnak nehéz voltát és a te könyörületességednek a bűnnek megbocsátásában jelentetett nagyságát, értvén minémű atyai szánako-

415

zással hallgatád könyörgésemet, megtérek már (térdre esvén) ama háládatos bélpoklossal, hogy megvallja, hogy egyedül csak Te vagy az én egészségemnek és gyógyulásomnak ISTENE és hogy dicséretet és dicsőséget tulajdonítsak Néked, e nehéz betegségemből való gyógyulásomért, mivel ily atyaiképen az én siralmimat örömre, betegségemet egészségre, halálomat életre fordítád. Az én bűneim megérdemlették, úgy vagyon, a büntetést és Te meg is feddettél engemet.

Ezékiás király hálaadása, mikor a betegségből meggyógyula.

Én azt mondom vala: A koporsónak kapújára kell mennem, az én esztendeimnek több részeitől megfosztatom. Ezt is mondom vala, nem látom az URAT az élőknek földökben és nem látom többé az embert e világnak lakói között. Az én életem éntőlem elvétetik és eltávozik éntőlem, mint a pásztoraknak hajlékok. – Gondolom vala reggel, hogy mint az oroszlán a képen megrontja Isten minden tetemimet, (*) régtől fogván éjszakáig, hogy Te megölsz engemet. – Mint a daru és a fecske, aképen rikácsolok vala, nyegek [!] vala mint a galamb. Az én szemeim felemeltetnek vala a magasságba, de Te hozzám való szerelmedből megszabadítod az én életemet a koporsóból, mert hátadmegé veted minden bűneimet. (És 38,9-17) Megvallom URAM, hogy soha elégendendő hálát e jótéteményedért nem adhatok Néked és mivel soha ezt nem cselekedhetem, óh akárcsak bő könnyhullatásommal tehetnék Mária Magdalénával szívemnek szeretetéről és háládatosságáról bizonyságot. Mit adjak, mit e jótéteményedért Néked? Bizonyára amiképen beteg-

416

ségemben, amikor semmi nem volna, aképen most is az ÚR Jézus Krisztust és az ő érdetnét, úgy mint bűneimnek váltságát, mutatom bé Néked. Imé URAM magamat is illő áldozatul viszem fel Elődbe, kérvén Tégedet, hogy Szentlelkeddel légy jelen énvélem, hogy életemnek hátramaradott részét szentül élhessem nagy nevednek dicséretére és dicsőségére. Óh URAM, bocsásd meg minden elébbi bolondságomat és háládatlanságomat, hogy jóságod szerint nem szerettelek, akaratod szerint nem szolgáltalak, parancsolatod szerint engedelmes Hozzád nem voltam és jótéteményid szerint Néked hálát nem adtam. És mivel tudod URAM, hogy magamtól elég nem vagyok a jónak mégcsak meggondolására is, annál inkább cselekedetére, adjad Szentlelkedet, hogy amily áldozatosan szolgáltalak betegségemben, jóegészségemben is aképen cselekedhessem. Ne hagyj engemet se e nagy irgalmasságodról soha elfeledkeznem, melyet e nagy nyavalyából való meggyógyításomban megmutattál, sem pedig amely fogadásokat töttem betegségemben Néked. Ezen új egészségemmel együtt újítsd meg Uram az igaz lelket is énbennem, mely engemet a bűnnek rabságából megszabadítson (*) és megerősítse az én szívemet a kegyelemnek szolgálatjában. Utáltasd meg vélem ennekutánna inkább-inkább a bűnt (mely a te haragodnak s az én betegségemnek az oka) és hitemet az én idvességemnek szerzőokában az ÚR Jézus Krisztusban neveljed. (*) Vezéreljen engemet Szentlelked oly útban, amelyen járjak Teelőtted és tanítson megtagadni a hitetlenséget és e világi kívánságokat, hogy mértékletesen, igazán és szentül éljek e jelenvaló világban (Tit 2,12) és mivel életemnek hátramaradott ideje csak

417

igen rövid, taníts meg engemet, hogy tudhassam az én napimnak számát és szabhassam szívemet ahhoz a bölcseséghez, mely az idvességre igazgat. (Zsolt 90,12) Evégre tégy buzgóbbá engemet a vallásban, hogynem mint ekeddig voltam, a könyörgésben áhitatosbá, lélekben állhatatosbá. Lehessek ezután evangéliumodnak szorgalmatosb hallgatója és tanulója, útaimnak vigyázóbb megtartója, hivatalomnak hívebb elkövetője (*) és mindenképen a jószágos [!] cselekedetekben inkább-inkább bővölködjem. Engedjed, hogy a jószerencsének örvendetes idején félhessek a nyomorúságnak szomorúságos napjától; a jó egészségnek idején elmélkedhessem a betegségről; a betegségnek idején elkészíthessem magamat a halálra és midőn a halál elközelget, lehessek készen az ítéletre. Legyen egész életem kegyelmedért és igazságodért hálaadásban foglalatos. Ezokáért óh Uram, most is szívemnek belső részéből ama száz-ezerszer való ezer és tízszázezer [!] angyalokkal, a négy lelkes állatokkal, ama huszonnégy vénekkel és minden mennyei és földi teremtett állatiddal megismerjem, hogy Tégedet illet, ki a királyi székben ülsz, a Bárányt, a Te Fiadat (Jel 5,12), ki jobbkezed felől ül és a Szentlelket, ki Mindkettőtőktől származik, teljes Szentháromság, egy bizony örök Istent minden dicséret, tiszteség, dicsőség és hatalom mától fogva mind örökkön örökké. Ámen. Mi Atyánk ki vagy etc.

Hogyha a te betegséged semmit nem tágít rajtad, hanem mind inkább-inkább öregbül és a halálhoz közel vagy, e három dolgokról elmélkedjél:

418

1. Mily igen kegyelmesen bánik Isten veled. 2. Minémű sok gonosztól ment meg tégedet a halál által. 3. Mennyi sok jót hoz fejedre a halál.

1. Ami Istenednek veled való bánását illeti, először elmélkedjél arról, hogy Isten e szomorúságot testedre orvosság gyanánt bocsátotta lelkednek gyógyulásáért, kényszerítvén tégedet (ki a bűnben igen beteg vagy), hogy poenitentia-tartásod által a Krisztushoz, egyetlenegy Orvosodhoz folyamodjál és lelkednek gyógyulást nyerhess. (Mt 9,12)

2. Hogy még a legszomorúab [!] nyavalya és kínosb betegség is, melyet te szenvedhetsz, csak semmi azokhoz a kínokhoz és fájdalmakhoz képest, melyeket idvezítő Jézusod szenvedett éretted, midőn vérrel csepegő verítékezésekor (Luk 22,44) az Istennek bűneiddel érdemlett bosszújának, a pokol kínjának és az átkozott halálnak gyötrelmit megvallotta, (*) úgyannyira, hogy méltán s igazán veheti Ő magára Jeremiásnak im e beszédit: Tekintsétek meg és lássátok, ha vagyon olyan kín, mint az enyim, mely énrajtam esett, holott keserűséggel illetett az ÚR engemet az ő haragjának napján. (Sir 1,12) Holott (*) tehát az Istennek Fia ily sokat szenvedett a te váltságodért, nem szenvedhetsz-é e [!] bűnös ember egy kis betegséget az Ő kedvéért s kiváltképen pedig magad sok hasznáért?

Dum legimus vel audimus, quos et quanta ille sine culpa sustinuit, intelligimus nos peccatores omnia debere libenter sustinere. Theod. ad 5. c. in Rom.

3. Hogy még legnehezebb sínylésed is kisebb és könnyebb, hogynem mint bűneid érdemlenék. Magad ítéld meg lelkedismerete szerint, ha nem nagyobbat és többet érdemlenél-é annál, amit s mennyit szenvedtél?! Ne zúgolódjál azért, hanem inkább sokféle

419

gonosz bűneidet meggondolván azon adj Istenednek hálát, hogy ennél is nagyobb ostorát nem bocsátotta reád. Gondold meg csak a kárhoztakat, mily örömest még a legnagyobb gyötrelmeket is elszenvednék, ha szintén ezer esztendőkig kellene is, csak reménységek lehetne idvességek és annyi sok esztendő után következendő, örök gyötrelmekből való szabadulhatások felől. És látván mily nagy irgalmasság, hogy inkább meg nem emésztetett, mikor sanyargatott, hogy ne kellene békével ez ő csak ideig tartó dorgálását szenvedned, tudván, hogy ennek vége örök kárhozatodból való kiszabadulás? (1 Kor 11,32)

4. Hogy rajtad ez állapotban semmi hallatlan dolog nem esik, hanem csak amelyeket immár más felebarátid megszenvedtenek, kik (míg éltenek Isten szerelmesi és kételkedés nélkül szolgái lévén) mostan már áldott és dicsőséges szentek a Krisztussal az égben, mint Jób, Dávid, Lázár etc. Ezek is ideig, mint te mostan, hasonló tereh alatt nyegtenek [!] és sóhajtottanak, de már minden nyavalyájuktól és háborgattatásoktól megszabadultanak. Te is bizonyára nemsokára (ha békével várod az ÚR megkönnyebbítését) megmenekedel minden betegségedtől és kínvallásodtól, avagy elébbi egészségednek viszontagságos vétele által Jóbbal, avagy pedig (amely sokkal jobb) a mennyei nyugodalomra való meneteleddel Lázárral.

5. Utólszor, hogy nem kegyetlen ellenségednek kezébe adott téged rabságra, hanem (szerelmes Atyád lévén) maga saját irgalmas kezeivel dorgálgat tégedet. Mikoron Dávidnak választani kellene a sanyarúságokban, inkább akara Istenének keze által, hogynem egyéb akármi módon sanyargattatni: Hadd

420

essünk (úgymond) inkább az Úrnak kezébe, mert az Ő irgalmassági nagyok és ne essem ember kezébe! (2 Sám 24,14) Ki ne magyarázna akármi sanyargatást is jóvégre, holott (*) Isten kezeiből származik a nyomorúság, kitől jól tudjuk, hogy (noha egy nyomorúság se láttatik mostan örvendetesnek – Zsid 12,11) semmi jónál egyéb soha nem származhatik? E dolognak meggondolása szenvedteté el Dáviddal a Sémei undok szidalmait oly nagy békével (2 Sám 16,10) és hogy magát mintegy ugyan (*) megdorgálta más időbeli békétlenségeért: Meg kellett volna némulnom és számat fel nem nyitnom, tudván, hogy Te cselekedted azt. (Zsolt 39,10) Jóbbal is ez feddeté meg feleségének goromba szavát: Úgy szólasz, úgymond, mint egy asszonyi állat. (*) Micsodát? Elvesszük a jót az Isten kezéből s a nyomorúsagot nem? (Jób 2,10) És noha az Istennek bűneinkkel érdemlett haragjának pohára oly szörnyű vala Idvezítőnknek emberi természetén, hogy buzgó könyörgést is tőn annak megívásának [!] elmulásáért (Mt 26,42), mindazáltal (meggondolván, hogy mennyei Atyjának kezéből és akaratjából köszöntetett az őreá), szabadosan ráadá magát, hogy mind seprejével (*) egyetemben meginnája azt. Semmi úgy fel nem fegyverkeztet tégedet békés tűréssel betegségedben, mint hogy tudod s meggondolod mennyei Atyádnak kegyelmes kezeiből származni (*) a nyomorúságot, ki soha egyébkor nyavalyát reád nem bocsát, hanemcsak amikor szükségesnek és használatosnak arányza (*) azt néked.

421

Második rendbeli elmélkedések, melyekben azon tudakozhatol,
minémű sok gonosztól ment meg tégedet a halál.

1. A halál tégedet rothadandó testedtől ment meg, mely fogantatott a testnek bolondságában, a buja kívánságoknak hőségében, a bűnnek rútságában és az ocsmányságnak vérében születtetett. Lelkednek eleven tömlöce, élő eszköze a bűnnek, a büdös ganénak valóságos zsákja, melynek orrából, füleiből, rajtavaló aprólékaiból és egyéb egyben és kiszolgáló (*) menedékiből származni szokott rútsági (ha valóban meggondolod) sokkal undokabbaknak és utálatosabbaknak tetszenek, hogynem mint akármi külső rút seppedék. Úgyannyira, hogy holott a fák és füvek megleveleznek, virágoznak, gyümölcsöznek és illatoznak, az embernek teste azonban természete szerint semmit egyebet serkénél, férgeknél, rothadásnál és undok büdösségnél nem terem. Az ő indulati teljességgel megvesztek (*) (Zsolt 14,1) és szívének ábrázolási csak gonoszok szüntelenül (1 Móz 6,5) Innen vagyon az, hogy meg nem elégedhetik az istentelen ember semmi hívsággal, a kegyes semmi gyönyörűséggel, a tiszteség kívánó semmi felmagasztaltatással, az illetlenül vizsgálkodó semmi új dologgal, a buja semmi fertelemmel, a vérszopó semmi boszúállással, a fösvény semmi nyereséggel, a részeges semmi itallal. Újabb-újabb szokások és lakolások (*) találkoznak (*) naponként napról-napra. Új félelmek és nyavalyák támadnak együtt, a bosszúállás leselkedik az útban, másutt a hívságos dicsőség zaklatódik. Itt a kevélység emel szarvat, amott a kedvetlenség nyomorgat és kiki csak azt várja,

422

melyik támad a másiknak romlására egykor. Embert a rágalmazóknak fulánkjok mérges kigyóknak módjára mardossák. Máskor ismét Dániel oroszlánihoz hasonló ellenséginek nyílvánságos elnyelésektől reszket, úgyannyira, hogy még a kegyes ember is soha oly helyen nem lakhatik, aholott Lót módjára a sodomabélieknek undokságokkal ne búsíttatnék.

2. A halál mind bűneidnek (Róm 6,7) s mind pedig azokkal érdemlett mindennémű nyavalyáidnak idvességes véget vet, úgyannyira, hogy a halál után nem lészen több nyomorúság, sem kiáltás, bánat is semmi nem lészen, mert az Isten minden könnyhullatásokat szemeinkről eltöröl. (Jel 21,4) Sőt a halál által menekedünk meg az istenteleneknek is társaságoktól és az Isten elveszi a veszedelem elől az irgalmas és igaz embert. (És 57,1) Igy cselekedett Jósiás királlyal: Ime én takarítlak tégedet a te atyáidhoz és a te koporsódba békességgel visznek tégedet és meg nem látják a te szemeid azt a nagy veszedelmet, melyet én e helyre hozok. (2 Kir 22,20) Elrejti az Isten egy kevéssé őket a koporsóban, míglen az ő haragja elmúlik (És 26,20) Ugyannyira, hogy miképen a paradicsom mintegy réhellye (*) a lélek öröminek, azonképen a koporsó a test nyugodalmának kikötő partjának neveztettetik.

3. Holott e bűnös test hitetlen világban él, elannyira, hogy a nyavalyás lélek ki nem tekinthet a szemeken úgy, hogy meg ne veszne, sem pedig a fülek által nem hallgatódhatik elvonattatás nélkül, nem szagolhat az orral megszégyenülhetlen, a nyelvvel is semmit elámulhatlan nem kóstolhat és a kezek által nem illethet semmit befertőzetlen és minden ér-

423

zékenységek (*) akármi kísértéskor kész elárulni a lelket, a halál által szabadul a lélek ez árultatástól meg s e rothadandó test is azáltal öltözik rothadatlanságot fel és e halandó halhatatlanságot. (1 Kor 15,53) Óh áldott, sokszor áldott légyen az a halál az ÚRban, mely minket ily gonosz világtól és ily nagy rabságnak s veszettségnek testéből szabadít meg!

Harmadik rendbéli elmélkedések azok felől a jók felől,
melyeket a halál hoz néked

1. A halál a kegyes embernek lelkét a Szentháromsággal közbevetés (*) nélkül leendő közösülésben (*) részelteti az örök boldogságban és dicsőségben.

2. Általköltözteti a lelket e világi nyavalyásságokból, a bűnnek ragadoványából és a bűnösöknek társaságokból az élő Istennek városába, a mennyei Jeruzsálembe és a sokszor angyaloknak társaságokba. Az elsőszülötteknek gyülekezetekbe, kik béirattatának mennybe a mindeneknek bírájához, az Istenhez és a tökéletessé lött igazaknak lelkeknek Bírájához és az Újtestamentumnak Bírájához a Jézushoz (Zsid 12,22-24)

3. A halál juttatja a lelket amaz örökségnek és boldogságnak valóságos és teljes bírására, melyet a Krisztus avagy megígért néked az ő Igéjében, avagy megszerzett éretted szent vére által.

Ezek azok a jók, melyekre az áldott halál igazít téged az élet után. Micsodás keresztyén lehetne tehát az, ki ifjú lévén mentől hamarébb megvénhedni ne kívánna, hogy e mennyei paradicsomba való bemenetelre rendeltetett idő hova-hamarébb elérkeznék, aholott rézen aranyat, hívságodon boldogságot, el-

424

vetettségeden tiszteletet, kárvallásodon örökséget és halandó voltodon halhatatlan életet cserélhetnél. Aki a boldogságot napról-napra mindenekfelett nem kívánja, mindeneknél méltatlanb az ennek elvételére.

Ha Cato Uticensis és Cleombrotus (kik mindketten pogányok voltak) olvasván Platonak a lélek halhatatlanságáról írott könyvét, szántszándékkal egyik nyakát töré meg, másik maga fegyverébe ugrék, hogy mentől hamarébb azokban az örvendetességekben, ítéletek szerint, részesülhetnének, minémű nagy szégyen keresztyén embernek (sokkal nagyságosb úton értvén e dolgokat az Isten Könyvéből) nem akarni ily kedvvel e mennyei örömbe menni!? Kiváltképen, hogy maga az örömnek URa hí tégedet oda.

Plat. in vit. Cat. Cic. Fusc. q. I. 1. Vel de praecipiti veniens in Tartara Saxo. Ut qui Socraticum de nece legit opus.

Ha azért az ISTENnek valami szeretete, avagy pedig magad boldogságának és idvességének valami kívánsága vagyon benned, mikoron az elköltözésnek ideje elközelít, azt az idejét és módját mondom a halálnak, melyet ISTEN az ő megmásolhatatlan decretumában elrendelt, még minekelőtte születtetnél, (*) add és ajánld örömest s vígan lelkedet idvezítő Jézus Krisztusodnak irgalmas kezeibe. És evégre ha aztán a boldog óra elérkezik, mint az angyal Manoah és a felesége láttokra az oltárról az égbe az áldozatnak lángjába felméne, eképen igyekezzél te is (Bír 13), hogy lelked körülötted álló jóakaróidnak láttokra mehessen fel a töredelmes szívnek oltáráról mennyországba, ez vagy ehhez hasonló imádkozásbéli lelkiáldozatnak jóillatú füsti között

425

Akkorra való könyörgése a beteg embernek,
mikoron immár világhoz fordulása felől semmi reménység nincsen,
midőn tudniillik csak az Istenhez való menetelhez
kell a betegnek önönmagát készíteni.

És mennyei szent Atyám, ki minden test lelkének Istene vagy és ki teremtetted nekünk e lelkeket (4 Móz 16,22; 27,16; Jer 38,16), időt rendeltél világra jövetelünkre (Csel 17,25-26) és pályafutásunknak végezése szerint kimenetelünkre is (2 Tim. 4,6-7), az én napimnak száma, melyet Te meghatároztál immár szintén végbe kezd menni (Zsolt 90,12; Jób 14,5) és szintén arra a legutolsó kötésre jutottam, melyet elvégeztél s én is által nem hághatok. Jól tudom URAM, hogy ha perbe szállassz velem, egy test is meg nem igazulhat előtted. (Zsolt. 143,2) Én pedig mindenek felett rútabbnak és tisztátalanabbnak tetszem Teelőtted, mert nem viaskodtam meg ama jó vitézséget (2 Tim 4,7) vallásom mellett oly buzgósággal és állhatossággal, minéművel kellett volna, hanem e világtól való féltemben és hizelkedésemben minden bűnre és tévelygésre alkalmatosságot adtam és hogy testemnek kedvét tölthetném, megrontottam minden parancsolatidat gondolatimban, beszédimben és cselekedetimben, úgyhogy az én bűneim annyira elhatalmaztak rajtam, hogy immár csak felnézésre való erőm sincsen, melyeknek száma felülhaladta hajam szálainak számát. Ha az én bűneimet megtartandod URAM, hogy maradhassak meg Előtted. (Zsolt 130,3) Mert üres vagyok URAM minden igazságtól, mely irgalmasságodat érdemelhetné, megterheltettem minden álnoksággal, mellyel igazán minden haragodat megérdemlem.

426

De óh édes URAM Istenem, annak a te Fiadnak, kiben hozzám békéltél, érdeméért szánj meg engem és könyörülj rajtam, ki másoknál, nagyobb bűnös vagyok. (1 Tim 1,15) Töröld ki emlékezetedből minden bűneimet (Ezék 18,22) és színed elől minden fogyatkozásimat mosd el (Zsolt. 51,7) ama nagyárú vérrel, melyet a te macula (*) nélkül való Bárányod tisztulásomért kiöntött (1 Pét 1,19; Ján 1,29) Ebben a hitben éltem, ebben halok is meg, elhívén, hogy a Jézus Krisztus meghalt bűneimért és igazulásomért feltámadott. (Róm 4,25) És mivel elszenvedte ő a halált és bűneimnek érdemes büntetésének terhét elviselte (1 Kor 15,3-4; 1 Pét. 2,24) szerelmes Atyám most immár, midőn szintén ítélő széked eleibe indultam, ments meg az ő kínszenvedéséért és haláláért mindazoktól a rettenetes büntetésektől, valamelyeket (*) bűneim méltán érdemlenek, teljesítsd meg nékem azt a te kegyelmes és vígasztalással teljes ígéretedet, melyet evangeliumodban töttél: Valaki (*) (úgymond) hiszen Tebenned, örökélete vagyon és a kárhozatra nem mégyen, hanem általment a halálból az életre (Ján 5,24) – Erősítsd meg óh Uram Jézus Krisztus az én hitömet, egyedül csak a te engedelmességednek és szent vérednek érdemébe. Neveljed (*) óh áldott Szentlélek békeséges tűrésemet, ne hagyj feljebb kísértetni annál, amint elszenvedhetem (1 Kor. 10, 13.) és amit jótetszésedből reám mérsz, annak viselésére tégy alkalmatossá. Óh áldott Szentháromság, egy örök Isten, én Teremtőm, Megváltóm és Megszentelőm, adjad, hogy amint a külső ember énbennem elfogyatkozik, azonképen a belső inkább-inkább nevekedjék a kegyelem és vigasztalás által. Készítsd el édes Idve-

427

zítőm lelkemet, hogy mint az eszes szüzek (Mt 25,4 és 22,11) igazságodnak és szentségednek menyegzői ruhája rajtam lévén, készen mehessen ki elődbe, olaj lévén lámpásában. Jegyezd el őtet magadnak (Jel 19,7), hogy így lehessen Véled örökkön-örökké való szeretetben és társaságban. (Ján. 17, 22.) Fedd meg URAM a Sátánt (Zak. 3, 2.) és űzd messze éntőlem! Mentsd meg lelkemet az ebeknek hatalmaktól, (*) tarts meg engemet az éh oroszlánnak torkától (Zsolt 22,20-22) Hálákat adok Uram Tenéked minden áldomásidért, testiekért és lelkiekért, nevezet szerint pedig megváltásomért Fiadnak, az ÚR Jézus Krisztusnak halála által, hálákat adok azért is, hogy szent angyaliddal gyermekségemtől fogván mind e jelenvaló óráig őriztél engemet (Luk 16,22); kérlek szerelmes Atyám, parancsolj őnékik, hogy ezután is reám vigyázzanak, valamíg (*) lelkemet kiszólítod, akkor pedig vigyék (mint a Lázár lelkét) az örök dicsőségbe. (Ef 1,10) Engedjed, hogy amiképen az én kiköltözésemnek ideje közelebb-közelebb jő hozzám, azonképen lelkem is Tehozzád inkább-inkább elközelíthessen (Zsolt. 31, 4.) és hogy nagy örömmel ajánlhassam őtet szent kezeidbe, mint édes Atyámnak és Irgalmas Megváltómnak kezeibe. Abban a szempillantásban pedig vedd te is kegyelmesen hozzád az én lelkemet. (Csel 7,59) Melyeket egészen elkövethessek, (*) kérlek, légy jelen Szentlelkeddel és a te kegyelmed maradjon meg mindvégig énbennem, a te Fiadért, a Jézus Krisztusért, énnékem egyetlenegy Idvezítőmért, akinek nevében Néked tulajdonítom a te dicsőségedet és a te kedvedből kérem mindezeket,

428

abban a könyörgésben, melyre őmaga tanított engemet: Miatyánk, ki vagy etc.

(Observatio) Nyilván vagyon az, sok megtapasztalt próbák által, hogy a halál előtt (mikor az Istennek fiai legerőtlenbek) a Sátán ugyan (*) megkettőzteti az ő erejét és akkor legnehezebb kísérteteket (*) szerez a keresztyén ember ellen. Mert jól tudja, hogy ha akkor erőt nem vehet, soha nem vehet. Ha most az egyszer a keresztyén embernek a lelke az égbe mehet, soha többé nem háborgathatja azt, annakokáért valamentől inkább (*) lehet, úgy nekikészül és az embernek minden bűneit, valamelyeket (*) teljes életében cselekedett, eleibe igyekezik rakogatni az Isten ítéletének azokkal a bűnökkel érdemlett büntetésivel együtt, hogy aképen kétségbeejthesse őtet, mely sokkal nehezebb bűn, hogynem mint amelyeket teljes életében cselekedett, avagy amivel ő vádolhatná.

ELSŐ OSTROMA A SÁTÁNNAK

Ha azért a Sátán lelkedismeretét halálod óráján inkább háborgatja, hogynem mint életedben:

I. Valld meg bűneidet a te Istenednek, nemcsak közönségesképen, (*) hanem ugyan nevezet szerint is.

II. Békéljél meg azokkal az emberekkel, kiket valaha bosszúsággal illettél, ha annyi erőd lehet. Ha valamit valakitől törvénytelen elvettél, vizsgáld meg és Zákeussal add vissza, mert addig soha valóságosképen Istenhez meg nem térhetsz. Az igaz meg-

429

térés nélkül pedig soha senki nem idvezülhet. (Non remittitur peccatum, donec non restituitur ablatum.)

III. Kérjed az Atya Istentől az ÚR Jézus Krisztusért a kedvezést (*) és a bocsánatot. És aztán ezek a te elmédnek háborúságai nem kétségbeejtők, hanem bátorítók, nem büntetők, hanem gyakorlók lesznek. Azok tésznek tenéked bizonyságot, hogy te az igaz útban vagy, mert az az út, mely mennyországba viszen, a pokol ajtaja mellett (mely a testnek fájdalmi és az elmének kétségi) megyen el, hogy e te életednek állapotja mindenképen keserű lévén, a jövendő örökéletnek örömi jobbaknak és édesbeknek láttassanak tenéked.

MÁSODIK OSTROMA A SÁTÁNNAK

Ha a Sátán azt veti szemedre, hogy nincsen hitöd, mert nem érzed azt, jusson eszedbe:

(A keresztyén embernek lelki harca) 1. Hogy még az erősebb hitnek is igen kicsiny érzése vagyon, kétségi ellenben nagyok. Te pedig amennyiben utálod afféle kételkedésedet, nem tulajdoníttatnak azok vétkül néked (Zsolt 7,9), mert nem egyebünnen, hanem a testtől vannak, melytől te majd megválol. És mikor a test elromol, a te erőtelen belső embered, ki azokat gyűlöli és az ÚR Jézus Krisztust szereti, megtartatik.

2. Hogy a legkisebb hit is (bár ne légyen egy mustármagocskánál nagyobb) elég annak a léleknek idvözítésére, mely a Krisztust szereti és hiszen Őbenne (Mt 14,31; 17,20)

3. Hogy az Istennek fiai, kik az Őfelsége kegyelmességének érzését kívánják, elveszik kívánságukat,

430

mikor az Isten látja, hogy az nékik javukra szolgál. Mert megígérte, hogy valakik (*) szomjúhoznak, életnek vizét ad azoknak. (És 55,1) Igen illendő példa erre Glover (Fox. Act. Monum. Fol. 15. 55. az utolsó nyomtatás) a Krisztusnak szent martyroma, kinek soha nem lőn addig semmi bátorító érzése, valamíg a büntető helyre jutván a nyársat meg nem látá; akkor aztán hirtelen fölkiáltván örömében kezét összecsapá baráti előtt és így szóla: Óh eljött, (úgymond) eljött! Értvén a hitnek és a Szentléleknek örvendetes érzését. Várjad azért az URat és légy erős és megerősíti a te szivedet! (Zsolt 27,14)

HARMADIK OSTROMA A SÁTÁNNAK

Ha a Sátán erősen hányja-veti bűneidnek nagyságát, sokaságát és rettenetes voltát, elmélkedjék ezekről:

(Lelki harc) 1. Hogy az igaz megtérés után szintén oly könnyű Istennek a legnagyobb bűnöket is megbocsátani[a], mint szintén a legkisebbeket és hogy úgy meg is bocsátja a sokakat, mint az egyet. Az ő irgalmassága is inkább kitetszik a nagy bűnöknek, hogynem a kicsinyeknek megengedésében. (*) (1 Tim 1,15) Amint ez megtetszik a Manassé, Magdaléna, Péter, Pál etc. példájokból. És ahol megnevekedik a bűn, a kegyelem ott sokkal inkább bővölködik. (Róm 5,20)

2. Hogy az ISTEN soha senkit addig magától eI nem vettet, míglen az ember őtet elsőben teljességesen el nem hagyta, amint ezt a Kain, Saul, Akhitófel, Aházia, Judás etc. példái bizonyítják.

3. Hogy az Isten hí mindeneket, még azokat is, kik felette igen meg vannak a bűnnel terheltetve (Mt

431

11,28) és soha meg nem vonta az Ő irgalmasságát egy bűnös embertől is, aki valaha poentitentia-tartó (*) szívvel, lélekkel könyörgött Őfelségének. Bizonyság erre az egész evangéliumnak históriája. Eljövének a Krisztushoz mindenféle betegek, vakok, sánták, bénák, bélpoklosok, gutaütöttek, vizikórságosak, vérfolyásban fekvők, ördöngősek etc. , de csak egy is azok közül, valamelyik (*) az ő irgalmasságát és segedelmét kívánná, (*) hiába nem járt. Ha könyörületességet kértek, könyörületességet nyertek, akárminémű nagy bűnök és nehéz nyavalyájok volt. Sőt még aki nem kérte is, annak is nyujtotta Ő az ő könyörületességét (csak magától indulván könyörületességre), mint ama samáriabéli asszonyiállatnak (Ján 4), ama naini özvegynek (Luk 7,13) és ama Bethesda tava mellett sok esztendőktől fogva feküvő beteg embernek. (Ján 5,8) Hogyha ily örömest nyujtotta Ő az ő irgalmasságát, még akik nem kérték is és megtaláltatott azoktól (amint a próféta szól), akik nem keresték őtet (És 56,1), megtagadná-é az Ő könyörületességét tetőled, ki ilyen szorgalmatosan sok könnyhullatással könyörögsz azért és mint ama szegény publicanus (*) ily szived szerint zörgetsz poenitentiás (*) kezeddel megromladozott töredezett sziveden? Nevezet szerint, (*) holott (*) a te Atyádnak az ÚR Jézus Krisztusnak nevében (Ján 14,14) és közbenjárása által imádkozol, akiért megígérte, hogy valamit (*) kérünk, megadja, noha a ninivebélieknek nagy bűnök annyira fölingerlették vala az URAT, hogy immár sententiát (*) is mondott vala őellenek, de mihelyt poenitentiát tartának, mindjárt elváltoztatta az elszánt (*) gonoszt és megengedte nékiek, mennyivel inkább, hogy ha te is hasonlatosképen megtérsz, tené-

432

ked is megenged, (*) annál inkább, hogy még ki nem mondotta a sententiát (*) ellened!

Novit Dominus, mutare sententiam, si tu noveris emendare vitam. Aug. In Ps. 50.

Kaint (ki az ő öccsét megölé) irgalmasságával unszolá: Ha jól cselekeszel (úgymond) avagy nem leszesz-é kedves? (1 Móz 4,7) Mintha mondaná, hogy ha a te irigységedet és gonoszságodat elhagyod és a töredelmes szűnek (*) oltárától teszessz áldozatot énnékem, mind áldozatod, s mind pedig magad kedves (*) leszesz. Hasonlatosképen Judást is (aki rútul elárulá őtet) e szeretetnek édes nevezetével nevezvén: Barátom (úgymond), mely igét ha csak úgy vött volna is Judás a Krisztusnak szájából (Mt 26,50), amint Benhadád király atyafinak nevezetét Akháb szájából (1 Kir 20,32), kétség nélkül könyörületesebbnek találta volna Judás az Izraelnek Istenét, hogynem mint Benhadád az Izraelnek királyát, de Kain sokkal nagyobb kedvetlenségre (*) indította az Istent azzal, hogy az ő irgalmassága felől kétségbeesett, hogynem mint hogy öccsét megölte. Judást is, hogy magát fölakasztá, hogynem mint hogy Mesterét elárulá. Mert azzal ők sokkal nagyobbaknak ítélték a halandó embernek bűneit a halhatatlan Istennek irgalmasságánál. Holott a Krisztus vérének csak a legkisebbik csöppje is sokkal érdemesb az Isten kegyelmének idvességednek megnyerésére, hogynem mint minden te bűneid (valamelyeket (*) teljes életedben cselekedtél) az Isten haragjának kárhozatodra való fölingerlésére.

Iudam non tam scelus, quam desperatio fecit penitus interire. Aug. de util. poen. Sclereratior omnibus o Juda extitisti, quem non poenitentia duxit ad Dominum, sed desperatio traxit ad laqueum. Leo.

433

NEGYEDIK OSTROMA A SÁTÁNNAK

Hogyha a Sátán azt hárítja elődbe, hogy ezek az Isten kegyelme felől mind igazak, csakhogy ez nem tartozik tereád, mert a te bűneid sokkal nagyobbak, hogynem mint egyéb embereké, mint amelyeket szántszándékból sok esztendőktől fogva cselekedtél Isten és lelkedismerete ellen és amineműeket mások soha nem cselekedtek. Annakokáért ha az Isten másoknak megkegyelmezett is, de tenéked soha meg nem kegyelmez, jusson eszedbe.

(Lelki harc) 1. Hogy sokak (akik már mostan az égben megdicsőíttetett szentei az Istennek) hasonlóképen vétkeztenek, mikor e földön éltek, szintén mint te oly nagy, avagy nagyobb bűnöket cselekedtenek és egyszersmind szintén oly sokáig mint te, avagy még annál is több ideig (a megtérés előtt) éltenek a bűnökben, annakokáért amiképen hogy minden ő bűnök és azokban való élések (*) nem tartóztathatták meg az Istenek kegyelmét, hogy Őfölsége őnékik minden bűnöket megbocsátaná (*) és kegyelmébe venné, mihelyt megtértenek, szintén úgy a te bűneid és azokban való élésed is nem állhatnak az Isten ellen, hogy kegyelmes ne lenne hozzád, mihelyt megtérsz, sőt azoknak mindeneknek példája, mint egy zálog bizonyság helyén vagyon tenéked, hogy megtérésedet látván ugyanazont cselekeszi tevéled is, amint azokkal. Mert miképen, hogy a legkisebb bűn az Isten igazsága előtt megtérés nélkül kárhozatos, azonképen a legnagyobb bűn az ő könyörületességére nézvén megbocsáthatandó. A te legnagyobb és megrögzöttebb vétkeid ugyancsak emberi vétkek, de az ő irgalmasságának csak kisebbik része is Isten

434

irgalmassága. A te sok bűneidet mivel temagad tudod, azért kételkedel te, ha bocsátttatnak-e meg, avagy nem. Jól reá vigyázz, e kétséges vetélkedésre az Isten maga felel meg. Sokak az Ésaiás idejében azt ítélték (mint te is most) mivel oly sokáig éltenek a bűnökben, hogy az Isten kegyelméhez és könyörületességéhez való megtéréseknek kérése immár késő is volna. De az Isten megfelel nékik Ésaiásnak 55. részében a hatodik versben: Keressétek, úgymond, az URAT, míg meg nem találtathatik, híjátok őtet segítségül, mert közel vagyon! Mintha mondaná: Míg életek fenn vagyon és míg az én ígém hirdettetik, közel vagyok mindazokhoz, valakik (*) keresnek engem és megtaláltatom őtőlök. A nép viszont így szól: De URAM, mi igen nehéz bűnöket cselekedtünk, annakokáért nem merjük nevedet segítségül híni és szentségedhez közeljárulni. Erre is az ÚR megfelel a hetedik versben: Hagyja el, úgymond, a gonosz ember az ő utát és az álnok férfiú az ő gondolatit és térjen az ÚRhoz és könyörülök rajta, mert hajlandó vagyok a megbocsátásra. – De mi azt gondoljuk (eképen szól viszontag a nép), hogy ha a mi bűneink csak rendszerint való (*) bűnök volnának, ez a könyörületességnek ígérete mireánk is reánk tartóznék. De mivel a mi bűneink ily nagyok, ily régiek, igen félünk, hogy midőn az Isten tekintete eleibe mennénk, kiűzettetnénk. Erre is megfelel az Isten a nyolcadik és kilencedik versben: Az én gondolatim (úgymond) nem olyanok, mint a ti gondolatitok, sem az én utaim nem olyanok, mint a ti utaitok, mert mily igen távol az ég a földtől, oly igen távol vannak az én utaim a ti utaitoktól és az

435

én gondolatim a ti utaitoktól. [!] – Ha annakokáért te oly nagy bűnös ember voltál is, aminéműek az egész világon lévő bűnös emberek, mindazáltal cselekedd azt, amit az Isten parancsol: Térj meg és higyj, az ÚR Jézus Krisztusnak vére, mely az Isten vére, megtisztít tégedet minden bűneidtől. (1 Ján 1,7)

2. Hogy miképen az Isten örök időknek előtte meglátta mindazokat a bűnöket, valamelyeket (*) e világ cselekedendő vala, mindazonáltal meg nem tartóztathaták az Isten[t] e világnak szeretétől, úgyhogy egyetlen egyszülött Fiát adná, (*) hogy minden valaki hinne (*) őbenne, el ne veszne, (*) hanem örök életet venne, (*) sokkal inkább a te bűneid (holott csak legkisebbik része e világ bűnének) nem állhatnak az Isten ellen, hogy a te lelkedet ne szeretné és meg ne bocsátaná a te bűneidet, ha megtérsz és hiszessz.

3. Hogyha Őfelsége annyira szeretett tégedet, midőn őnéki ellensége voltál, hogy oly drága árt, úgymint az ő szívének drágalátos vérét fizette éretted, hogy ne lehetne most immár kegyelmes tenéked, minekutánna megváltott tégedet és egy kegyes tekintetével meggyógyíthat, ne nézz azért bűneidnek nagyságára, hanem az ő irgalmasságának véghetetlen voltára, mely oly nagy, hogy ha minden bűneidet összehordanád és azokhoz a Kain és Judás bűneit hozzáadnád is, sőt a megvetetteknek (*) minden bűnöket ahhoz számlálnád is (melyek kétség nélkül megszámlálhatatlanok lennének), mindazonáltal, ha az Isten véghetetlen könyörületességével egybevetnéd őket, csak olyanoknak tetszenének, mint egy kis halom a nagy hegy mellett. A legnehezebb bűnnek is kiáltását nem olvassuk, hogy feljebb érne az égnél,

436

mint a Sodoma bűneinek kiáltása (1 Móz 19,13), de az Isten irgalmassága (azt mondja Dávid) az egeknek felette felmagasztaltatott (Zsolt 108,5) és eképen minden mi bűneinket felülhaladja. Minekokáért csak térj meg, ne kételkedjél semmit a megbocsátásról!

ÖTÖDIK OSTROMA A SÁTÁNNAK

Ha a Sátán azt veti elődbe, hogy te sokszor kötelezted magadat a megtérésre és ideig jelét is mutattad annak, de ismét ugyanazon bűnökben leledzettél és ottan-ottan azt cselekedvén színmutató poenitentia-tartásoddal (*) csak megjátszózodtattad [!] az Istent, annakokáért az Isten is megvonta mostan tőled az ő kegyelmét és szerelmét megváltoztatta etc.

(A harc) 1. Hogy noha igaz az, (mely bizonyára igen rettenetes dolog) mindazonáltal nem elég a te kétségbeesésedre, mivel e közönséges (*) fogyatkozás az Isten fiaiban ez életben, kik gyakorta fogadást tesznek némely bűnök ellen, de mihelyt eszekbe veszik, hogy erőtlenek a betöltésre, ismét felfogadják, (*) hogy többször olyan dolgot nem fogadnak. Kiknek fogadások megmutatják a lelki embereknek jókívánságit, megszegések pedig bűnös testeknek erőtlenségét. Az ÚR Jézus Krisztus jó eleve meglátván erre a bűnre való hajlandóságunkat, ennekokáért tanított bennünket naponként könyörögni: Mi atyánk etc. – Engedd meg (*) a mi adóságinkat! Annakfelette miért parancsolta volna azt is tenéked, ki csak bűnös ember vagy, hogy a te atyádfiának, ha egy nap hétszer vétkezik is ellened és mind a hétszer tehozzád térend, ezt mondván: Megbántam cselekedeti-

437

met, megbocsáss néki (Luk 17,4), hanem hogy bizonyossá tegyen tégedet, hogy ő (könyörületességnek és irgalmasságnak Istene lévén) meg akarja tenéked hetvenhétszer naponként való hétféle fogyatkozásidat, melyekkel Őtet megbántottad, bocsátani, csak igazán megtérj Őhozzá. Az Izrael népe az érckígyóra való egy tekintés által (noha már szemekben (*) is megfogyatkoztanak vala) meggyógyulnak vala, valamennyiszer (*) őket a tüzes kígyók a pusztában megmardossák vala, elődbe akarván néked adni, hogy te is a megtérésnek könnyhullatásában a Krisztusban való hit által meggyógyulsz, valamennyiszer (*) bűneidnek mérges kígyói halálra mardosnak tégedet.

Emlékezem én rája (azt mondja Luther), hogy Staupitius gyakorta szokta volt énnékem mondani: ego plusquam millies Deo vovi, etc. ezerszernél többször fogadtam föl (*) az Istennek, hogy megjobbítom életemet, de soha be nem tölthettem. Ennekutánna soha afféle fogadást nem fogadok, mert jól tudom, hogy meg nem tarthatom. Ha annakokáért az Isten az Úr Jézus Krisztusért rajtam nem könyörül és nem enged énnékem e nyavalyás életból boldog kimúlást, minden én fogadásim és jó cselekedetim csak semmirekellők lésznek. Ilyen az Istennek még a legkedvesebb fiainak is állapotjok ez életben. Lege Luth. sub Epist. Gal. c. 5.

2. Hogy a te idvösséged nem engedelmességednek állhatatos voltán, hanem az Isten frigykötésének (*) bomolhatatlanságán fundáltatott, (*) noha te a te részedről általhágtad és megszegted a frigykötést, mindazonáltal az Isten részéről épen vagyon, minekokáért csak a megtérés kívántatik, mert nincsen az Istennél elváltozás és az állhatatlanságnak semmi színe (*) (Jak 1,17; Róm 9,11) őnála nem találtatik. Felnyitotta néked az idvösségnek ajtaját és megváltozhatatlan végezésben megerősítette azt, a kulcsot a

438

bemenésre, mely a megtérés és a hit, te kezedbe adta, ha azért ez nálad vagyon, bizonyosan elhiheted, hogy a te idvösséged bizonyos és megváltoztathatatlan. Mert akit az Isten szeret, mindvégig szereti, és hogy az ő szeretetit a megtérőkre és hívőkre árassza, soha meg nem bánja.

Post lachrymas gemitur graves, clementia Christi. Confestim est oculos tante lotando tuos. – E kulccsal nyitotta meg Sz. Péter az eget mind magának, s mind a több apostoloknak, a több keresztyénekkel egyetemben.

HATODIK OSTROMA A SÁTÁNNAK

Utólszor, ha a Sátán azt akarja veled elhitetni, hogy mivel régtől fogva mind csak kétes elmével vagy, annak-okáért jobb, ha kétségbeesel, holott bűneid is mind nevekedten-nevekednek és a büntetés közelebb jő hozzád, így elmélkedjél:

Hogy csak egy bűnnek is (ám akármily nagy legyen) nem kell oknak lenni a keresztyén embernek a kétségbeesésre, holott az Isten irgalmassága ennyi sok ezernyi grádiccsal nagyobb és hogy minden hívő és poenitentiatartó (*) embernek készen vagyon a bocsánat, mely dolog az Istennek mind Igéjével (Ján 10,25), s mind pedig esküvésével megerősíttetett, hogy e két változhatatlan dolog által, melyekben lehetetlen, hogy az Isten hazudjon, erős vigasztalásunk lenne (*) nékünk. (Zsid 6,18) Az Ige ez: Valamely órában akármelyik bűnös ember az ő akárminémű bűneiből megtérend (mert mind az idő, mind a bűn és a bűnös meghatározatlanul neveztetnek) az ő szive szerint, semmi gonoszságáról, melyet cselekedett, az Isten meg nem emlékezik. (Ezék 18,

439

21. stb.) Ha pedig az Ige nem elég (mely felől Isten a kételkedést megtiltotta), ihon az esküvés is: Élek én, azt mondja az ÚR ISTEN, nem akarom a hitetlennek halálát, hanem hogy a hitetlen kitérjen az ő utáról és éljen. (Ezék 33,11) Mintha mondaná: Nem hisztek az én Igémnek? Esküszöm életemre, hogy én nem gyönyörködöm a bűnösnek bűnéért való kárhozatjában, hanem inkább idvösségében, csak poenitentiát tartson és megtérjen. Melynek vizsgálása kényszerítette Tertulliánt eképen felkiáltani: Óh mi boldog emberek, midőn megesküszik nékünk az Isten, hogy nem akarja a mi kárhozatunkat! De óh mily szánakozásra méltó nyavalyások vagyunk, ha nem hiszünk az Istennek, midőn igazságára esküszik minékünk?!

O felices nam quorum causa jurat Deus, O miserrimos, nos si non Deo, quidem juranti credemus. Tert.

Mit félsz és reszketsz hát elalélt lélek, hogy nem veszessz mindezekből vígasztalást és bátorságot? (*) Mert ha az egész földkerekségen találtatnak valakik, kikért a Krisztus az ő drágalátos vérét a keresztfán kiöntötte, te vagy minden kétség nélkül az egyik. Végy bátorságot azért annak a macula (*) nélkül való Báránynak mindenekért elegendő véréből, mely sokkal jobb dolgokat szól, hogynem mint az az Ábelé (Zsid 12,24) és könyörögj azokért is, kik még eddig soha a bűnnek megutálására ilyen érzésének kegyelmét meg nem tapasztalták. Te bizonyára egyik vagy, kiért a Krisztus megholt és akiért a megkeseredett Lélek ezeket a jajszókat kényszeríttetett kibocsátani: Én Istenem, én Istenem, miért hagyál el engemet? Mt 27,46) Semmit ne kételkedjél, mert

440

ezennel, aminthogy most vele szenvedsz, vele is uralkodol örökké. Igaz beszéd ez! (2 Tim 2,11) Nincs semmi, ami az embert megfoszthatja az idvességtől, hanem csak a hitetlenség és a meg nem térés, semmi nem teszi a bűnt a Szentlélek ellen megbocsáthatatlanná, hanemcsak a téretlenség. (Zsid 6,6) A te megtérni igyekező fegyhetetlen (*) kívánságod szintén oly kedves Isten előtt, mint szintén a tökéletes megtérés, melynek beteljesedését leginkább kívánhatnád. Elmélkedjél csak mindezek felől az evangéliumi bátorítások felől s meglátod, hogy halálod óráján az Isten az ő Szentlelkével megjelenik tenéked, hogy midőn a Sátán legnagyobb győzedelmét reménylené terajtad, szintén akkor vall nagyobb szégyent, sőt midőn a te szemed gyökerei szakadoznak úgyhogy már semmit nem látnál, az ÚR Jézus Krisztus megjelenik tenéked, hogy vígasztalja a te lelkedet és tégedet az ő szent angyali által az örök boldogságba vitessen. Akkor a te körülötted álló atyádfiai néznek tégedet, mint egy Monah angyalt (*) csudát cselekedni, midőn nézik az erőtelen embert (egyedül csak az Isten Lelkének jelenvaló volta által) hatalmat venni a bűnnek erején (Bír 13), a halálnak keserűségén és a Sátának minden hatalmán és az igaz hitnek tüzében s a könyörgésnek jóillatú füstiben az örök boldogságba a szent angyalokkal győzedelmesen felmenni.

Intés azokhoz, akik a beteg látogatni mennek
(A beteget látogatóknak tisztek.) (*)

Akik a beteghez mennek látogatni, kiváltképen való gondjok legyen arra, hogy néma módon a beteg felett ne üljenek, avagy álljanak, hiábavaló dolgokról is őtőle ne kérdezkedjenek, ne búsítsák amint közönségesen (*) cselekedni szoktanak, hanem ha látják hogy a beteg a halálra elvált, el ne titkolják, sőt eszesen és szeretettel megintsék őtet és az ő erőtlenségére megemlékeztessék, hogy készítse magát az örökéletre. Egy jól elmulatott (*) óra, mikor az ember meg akar halni, megnyerheti az ő örökéletének bizonyos voltát. Ne édesgessék őt az életnek haszontalan reménységével, hogy valamiképen lelkét az örök halálba ne ejtsék. Adják eleibe egyáltalában az ő állapotját és kérdjék ez negynehány [!] rövid kérdésekre:

Egynehány rövid kérdések,
melyeket a meghaló beteg embertől kell kérdezni

I. Hiszed-é, hogy a mindenható Isten, aki Személyében három, Állatjában (*) egy, az eget és a földet minden bennelévő állatokkal egyetemben hatalmával teremtette és hogy az ő isteni gondviselése által igazgatja azokat, úgyhogy semmi vakszerencséből sem e világon, sem pedig terajtad nem esik hanem amit az ő isteni hatalma és tanácsa (*) rendelt?

2. Megvallod-é, hogy a mindenható ISTENnek parancsolatit általhágtad és megrontottad gondolatidban, beszédidben és cselekedetidben, melyért megérdemlenéd az Isten átkát, mely befoglalja az életnek minden nyavalyáit és a pokol tüzének ez élet után való véghetetlen gyötrelmit, hogyha az Isten a te érdemed szerint akarna tevéled bánni?

442

3. Megkeseredtél-é szivedben, hogy eképen minden Ő törvényit megrontottad s elmulattad (*) az ő szent szolgálatját s imádását, ellenben pedig e világot és a te hiábavaló gyönyörűségedet követted?

4. Kívánsz-é teljes szivedből az Istennel megbékélleni az ÚR Jézus Krisztus által, ki Őneki egyetlenegy Fia, néked pedig közbenjárőd, ki az egekbe ment (Zsid 9,24), hogy megjelenjék most Istennek előtte és esedezzék a te lelkedért. (Zsid 9,11)

5. Nem veted-é bizodalmadat másegyéb közbenjárókba, avagy esedezőkbe, szentekbe, vagy angyalokba, elhívén, hogy a Jézus Krisztus az Újtestamentumnak egyetlenegy közbenjárója (1 Tim 2,5), akik őáltala az Istenhez járulnak (Zsid 7,25), mivel mindenkoron él, hogy esedezzék éretted, és akarsz-é Dáviddal eképen szólani a Krisztusnak: Kicsoda volna nékem mennyégben Tenáladnál több és Tenáladnál egyébben nem gyönyörködöm e földön? (Zsolt 73,25)

6. Elhiszed-é azt bizodalmason, hogy ám a rettenetes halálnak és kínszenvedésnek, melyet Idvezítő Jézus Krisztusod elviselt éretted, egyetlenegy érdeme által fogsz idvezülni, nem vetvén idvösségednek reménységét vagy magad érdemébe, vagy más egyéb eszközbe, elhitetvén bizonyosan magaddal, hogy nincsen senkiben másban idvösség és nem adattatott az ég alatt más név, mely által kellene megtartatnod? (Csel 4,12; 10,43)

7. Megbocsátottál-é teljes szivedből minden bosszúságról avagy vétekről, melyet mások akármi úton töttenek ellened? És akaratod szerint kértél-e te is azoktól bocsánatot, kiket szóddal, vagy csele-

443

kedeteddel megbántottál, kivetettél-e szivedből minden mások ellen való gyűlölséget, hogy megjelenhess a Krisztus orcája előtt (aki békeségnek fejedelme) tökéletes szeretetben? (Zsid 12,2)

8. Vádol-é lelkedismerete, hogy valakitől valamit torkonverve elvettél, avagy valamely szegény özvegynek és árvának, avagy akárkunek jószágát erővel megtartottad? Elhigyjed, hogyha Zákeusként efféle eltulajdonított jószágot vissza nem adsz (hatalmad lévén rá), igazán meg nem térhetsz s az igaz megtérés nélkül nem is idvezülhetsz és eképen a Krisztust szemtől-szembe nem láthatod, mikor az ő ítélőszéke eleibe mégy.

Hogyha a beteg ember mindezekre a kérdésekre egyenként keresztyénül megfelel, tehát (*) akik jelen vannak, mindnyájan álljanak egybe és térdre esvén, a betegért könyörögjenek eképen:

Óh könyörülő Atya ISTEN, ki Ura és megadója vagy az életnek és akitől függ a halálnak kimenetele, mi te szegény fiaid, kik ide egybegyűltünk, megismerjük, (*) hogy (sokféle bűneink miatt) nem vagyunk méltók arra, hogynem hogy másoknak, de még mimaguknak is valami áldást kérjünk a te kezedből de mivel megparancsoltad, hogy egyikünk a másikunkért könyörögjön (Jak 5,16), nevezet szerint pedig a betegért és megígérted, hogy az igazaknak könyörgések sokat használnak Teelőtted, minekokáért parancsolatidhoz való engedelmességünkben és a te kegyelmes ígéretedben bízván, nagy bátorságo-

444

san járultunk mostan Felséged szine eleibe, hogy ezért a mi szerelmes atyánkfiáért, kit Te atyai dorgálásoddal meglátogattál, Tenéked esedezzünk. Örömest kívánnók ugyan az ő meggyógyulását és életének hosszabbulását a keresztyén társaságban, de mivel, amint mi eszünkbe vehetjük, elvégezted, hogy e te atyai látogatásod által kiszólítsad őtet e halandó életből, a mi akaratunkat te szent akaratod alá adjuk és alázatosan kérünk az ÚR JÉZUS Krisztusért s az ő keserű halálának és vérehullásának (melyet ezért szenvedett) érdeméért engedd és bocsásd meg őnéki minden bűneit, mind az eredendőket, melyekben fogantatott és születtetett, mind pedig melyeket teljes életében e napig és óráig gondolatjában, beszédében és cselekedeiben Te szent Fölséged ellen cselekedett. Vesd hátod mögé mindazokat és előled oly messze hajtsad, (*) amely távol napkelet napnyugattól (Zsolt 103,12), töröld ki emlékezetedből azokat, ne hányd szemére, mosd el a Krisztus vérével, hogy soha azok többé ne láttassanak és szabadítsd meg őtet minden büntetésektől, valamelyeket (*) az ő bűnéért érdemel, hogy azok is soha az ő lelkét ne háborgassák, sem pedig az ítéletkor az Ő lelke ellen föl ne támadhassanak. Ruházd fel őtet az ÚR JÉZUS KRISZTUS igazságával, mely által igaz lehessen (*) Teelőtted és ebben az ő utolsó szükségében kérünk Tégedet, tekints le az égből őrája azokkal a kegyelemnek és szánakozásnak szemeivel, melyekkel fiaidra tekinteni szoktál utolsó nyavalyájokban. Könyörülj e te megsebhedett szolgádon, mint ama jó Samaritánus, mert ez oly beteg lélek, hogy ilyen mennyei orvoson kívül senki véle jól nem tehet,

445

azért segítséged nélkül szűkölködik. (*) Óh Uram neveljed (*) az ő hitét, hogy elhihesse, hogy a Krisztus megholt őérette és hogy az ő vérével megmosogatta minden bűneiből és avagy könnyebbítsd meg fájdalmit, avagy neveljed békeséges tűrését, hogy áldott szent akaratodat és tetszésedet elviselhesse. Ne mérj URAM többet órája, hanem csak amit elszenvedhet. Emeld fel őtet magadhoz azokkal az óhajtó szókkal és fohászkodásokkal, melyek eléggé ki nem jelent[et]hetnek.

Adjad, hogy érezhesse az ő hivatalának (*) reménységét és a te könyörületességednek kimondhatatlan nagyságát s a te hatalmadat azokhoz, akik Tebenned hisznek. Mutasd meg Uram az ő nagy erőtlenségében a te nagy erődet, oltalmazd őtet a Sátánnak incselkedési és kisérteti (*) ellen, ki (amint teljes életében) most is az ő erőtlenségének idején kiváltképen ostromolja, hogy benyelhesse őtet. Óh tartsd meg az ő lelkét és fedd meg e Sátánt s parancsold meg szent angyalidnak, hogy legyenek őkörülötte, segítsék őtet és minden gonosz s álnok lelkeket űzzenek messze őtőle. Unasd meg ővéle inkább-inkább e világot, hogy kivánkozhassék eloszlani és a Krisztussal lenni. És mikor az a jó óra (melyben kiszólítandó vagy őtet) elérkezik, adjad őnéki a te kegyelmedet, hogy nagy békeségben és örömben bocsáthassa ki az ő lelkét irgalmas kezeidbe. Vedd kegyelmedbe te is őtet és a te áldott angyaliddal vitesd föl a Te országodba.

Tegyed az ő utolsó óráját legjobb órának, utolsó beszédit legjobb beszédeknek és az ő utolsóbb gondolatit legjobb gondolatoknak. És mikor az ő szeme-

446

világa elvész, szava is eláll, úgyhogy nem teheti annakutánna többé az ő tisztét, adjad (Óh URAM), hogy örökké (szent Istvánnal) (*) nézhesse a Jézus Krisztust az egekben, hogy magához veendő őtet és hogy a te Szentlelked őbenne szerezzen megmondhatatlan fohászkodásokat őérette. (Róm 8,26)

Taníts meg minket is őbenne, hogy láthassuk a mi utolsó végunket és halandóságunkat, hogy nagyobb szorgalmatossággal készítsük magunkat arra az órára, melyben minket is hasonlőképen kiszólítasz. Eképen URAM a mi szerelmes atyánkfiát, Tenéked beteg szolgádat (szolgálódat) örökkévaló kegyelmed és irgalmasságod alá ajánljuk azáltal a könyörgés által, melyre minket Idvezítő Krisztusunk tanított mondván: Mi Atyánk, ki vagy etc.

A te kegyelmed Óh Úr JÉZUS Krisztus, a te szerelmed óh mennyei Atyánk, a te vígasztalásod és bátorításod óh Szentlélek legyen mivélünk mindnyájunkkal és nevezet szerint e te szolgáddal (szolgálóddal) mind a végóráig és a végórában. Ámen.

Olvassanak a beteg előtt ottan-ottan némely kiváltképen való (*) részeket a Szentirásból, mint:

A Jób könyvének első részét. Ugyanazon Jób könyvének 14. és 19. részeit.
A Mózes ötödik könyvének 34. részét.
A Józsué könyvének két utolsó részeit.
Az első Királyi könyvnek 17. részét.
A második Királyi könyvnek 2, 4 és 12. részeit.
Az Ésaiás próféciájának 38, 40, 65. részeit.
A Krisztus kínszenvedésének históriáját.
A Rómába írt levélnek 8. részét.

447

A Korinthusbeliekhez írt első levélnek 15. részét.
A Thessalonikabeliekhez írt első levélnek 4. részét.
A Korinthusbeliekhez írt második levélnek 5. részét.
A szent Jakab levelének első és utolsó részeit.
A Zsidókhoz írt levélnek 11. és 12. részeit.
A szent Péter első levelét.
A Mennyei jelenésről írt könyvnek három első és három utolsó részeit, avagy egyenként ezeket.

És így intvén a beteget, hogy várja az Istent, hit és békeséges tűrés által, míg elküld őérette és könyörögvén az ÚRnak, hogy őtet a mennyeknek országában az utolsó boldog feltámadáskor megláthassák az ő örvendetes eleikbe való jövetelben s ők is e világból kedvek (*)(*) szerint az Istenben való békeségben kiköltözhessenek.

Hogyha a te nyavalyád a nagy fájdalmak miatt békételenkedtet tégedet, elmélkedjél ezekről:

1. Hogy a te bűneid a pokolnak fájdalmit is megérdemlették volna; annakokáért e fájdalmakat annál nagyobb békeséggel szenvedjed, hogy azok csak atyai feddések és megjobbítások rajtad.

2. Hogy ezek mennyei Atyádnak sujtolási, kinek a vessző kezében vagyon. Ha fi lévén földi szüleidnek dorgálásokat becsülettel szenveded, mennyivel inkább mostan, Isten fia lévén, magadat békével kell mennyei édes Atyád vesszejének alábocsátanod, látván, hogy az örök boldogságodra szolgál tenéked. (Zsid 12,9)

3. Hogy Krisztus Urunk testében és lelkében sokkal nagyobb gyötrelmeket szenvedett teéretted (És.

448

53,3); annakokáért te is annál örömesben és csendesben szenvedjed az ő áldott tetszését magad hasznáért. Azért szenvedett, azt mondja sz. Péter, a Krisztus tiérettetek, néktek példát adván, hogy az ő nyomdokát kövessétek. (1 Pét 2,21) Szent Pál is azért mondja: Nagy állhatatossággal (úgymond) az előnkbe adattatott célt kifussuk, nézvén a hitnek URára és végezőjére, a Jézusra, ki az őelőtte való örömért szenvedett keresztet, etc. (Zsid 12,1-2.)

4. Hogy e nyomorúságokat, melyeket te mostan szenvedsz, régen megszenvedték már ezelőtt más felebarátid e világon, – mint szent Péter bizonyítja. (1 Pét 5,9) Sőt a szent Jób nyavalyái sokkal nehezebbek voltak. Nincsen egyetlen egy is azok közül a szentek közül, kik most már a mennyei örömben nyugosznak, aki hasonló fájdalmakat, nyomorúságokat nem szenvedett volna, minekelőtte odamenne, (*) sőt sokak őközülök ugyan örömmel szenvedték a gyötrelmeket, melyeket a vérszopók őrajtok elkövetnek vala, csak mentől hamarabb mehetnének arra az örömre, melyre te most hivattatol. Neked pedig ugyan ígéreted is vagyon az Istentől szent Péter által: A minden kegyelemnek Istene (úgymond) ki hívott minket az ő dicsőségére, tégedet, ki egy kevéssé megnyomorodtál, tégedet tökéletessé tészen, megerősít és megállat. (1 Pét 5,10) Ismét: Az Isten igaz s nem hagy tégedet feljebb kísérteni annál, amint elszenvedheted, sőt mind a kísértettel (*) egyetemben a szabadulásra utat nyit, hogy elszenvedhessed. (1 Kor 10,14)

S. Romitus Cum quotannis gravi morbo tentaretur a Deo, dabit quod uno anno liber esset ac si a Deo tunc desertus fuisset. Vit. P. c. 2. 8.

449

5. Hogy az ISTEN bizonyos időt rendelt nyomorúságidnak végezetére, szintén mint kezdetére. Harmincnyolc egész esztendőket rendelt volt ama Bethesda tava mellett feküvő embernek betegeskedésére (Ján 5,5), tizenkettőt ama vérfolyásban nyomorgó asszonyi állatéra (*) (Mt 9,20), tíz napokat a smyrnai Anyaszentegyháznak angyalaéra (Jel 2,10), harmadnapot a Dávid idejében való döghalálra (2 Sám 24,13), sőt a kegyes embereknek csak könyhullatásokat is az Isten feljegyzette, azoknak számát jól tudja (Zsolt 56,9) A mi nyomorúságinknak ideje (azt mondja a Krisztus) csak egy kevés, az Isten haragja csak egy szempillantásig tart, azt mondja Dávid. Egy kicsiny idő, – azt mondja az ÚR (Ján 16,16; Jel 6,11) Annakokáért minden idejét a mi nyomorúságinknak csak egy óráig való szomorúságnak nevezi. Dávid próféta a nyomorúságokat hirtelen való elmúlásokért a sebes folyamathoz hasonlítja (Zsolt. 110, 7.), Athanasius pedig egy kis fellegecskéhez (Nebecula est cito transit.) Vesd össze az életnek leghosszabb nyavalyásságát a következendőnek örökkévaló örömivel s meglátod, hogy csak semminek tetszik. És miként e világra ép kézzel-lábbal születtetett finak látása az anyjával minden kínjait elfelejteti (Ján 16,21), eképen a Krisztusnak, ki teéretted születtetett, az egekben való látása, tevéled is úgy elfelejteti a halálnak minden keserűségit, mintha soha nem is voltak volna, mint szintén szent Istvánnal is, ki mihelyt a Krisztust meglátá, minden Ő sebeit, a koporsónak rettegésit és a köveknek rettenetességit elfelejté és lelkét nagy örömmel Idvezítője kezébe ajánlá. Gondolkodjál te is a Krisztus sebeiről és minden fájdalmidnak nehézségét

450

mindjárast elfelejted. Légy hív mindhalálig s néked adja az életnek koronáját! (Jel 2,10)

6. Hogy te mostan a Krisztus Scholájában a repetitióra (*) hivattatál, hogy megtessék mennyi hitet, békés tűrést és kegyességet tanultál mindezeideiglen és hogy ha szent Jób módjára olyan jo neven veheted-é Istentől e kis nyomorúságot, mint az elvött jókat (Jób 2,10) Amiképen azért mindenkor imádkoztál: Legyen meg (úgymond) a te akaratod, úgy most is ne botránkozzál meg, ha az Isten egy kevés ideig szent akaratja szerint bánik veled.

7. Hogy azoknak, akik az Istent szeretik, minden javokra szolgál, elannyira, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem hatalmasságok etc. el nem szakaszthatnak minket az Istennek szerelmétől, mely vagyon a mi URUNK Jézus Krisztusben. (Róm 8,28.38-39) Légy jó reménységben azért, mert minden nyomorúság a pokol kínjainak megelőzése, eredeti eféle késedelem a mennyországnak valóságos nyugodalma. Amiképen a te életed sokaknak vigasztalásokra szolgált, ezenképen haláloddal is légy jó példaadó keresztyén felebarátidnak. Játszódtasd meg a Sátánt, mint Jób patriarka. Csak a Krisztusnak előbe (*) elbocsátott kereszti e nyomorúság rajtad, hogy é világnak szeretete megfeszíttessék benned, hogy így minden akadály nélkül elmehess és a Krisztussal, ki éretted megfeszíttetett, örökkön-örökké élhess. Minekokáért, ha igaz keresztyén ember vagy, vedd fel mindkét válladra (mint ama cyrenébeli Simon) a Krisztusnak keresztét és viseljed azt őutánna. A te fájdalmid ezentől elmúlnak, az öröm pedig, amely következik, soha el nem múlik.

A halálnak félelme ellen való vígasztalások

Hogyha betegségedben a haláltól megijedsz, elmélkedjél ezekről:

1. Hogy a haláltól való félelem jegye a tétovázó elmének, mert a Krisztus Anyaszentegyházában nincsen halál. (És 25,8) És az, ki a Krisztusban él és hiszen Őbenne, soha meg nem hal. (Ján 11,26) Azok féljenek a haláltól, kik a Krisztus kívül vannak. A keresztyének nem halnak meg, hanem mikor Istennek tetszik, mint Enokh az Istenhez vitetnek. (1 Móz 5,24) Az ő nyavalyásságok csak az Illyés tüzes szekere, melyben az égbe vitetnek (2 Kir 2,11-12), avagy mint a Lázár szomorúsága, mely az Ábrahám kebelébe küldi őket. Egy szóval, ha egyik lészessz azok közül, kik mint Lázár (Ján 11,3) szeretik a Jézust, a te betegséged nem halálos lészen, hanem az Istennek dicsőségére szolgál, ki az ő szerelméből élő-halálodat vég nélkül való örömre változtatja. Hogyha sokak még a pogányok közül is, mint Socrates, Curtius, Seneca etc. akaratjok szerint megholtanak (holott még tovább élhetnének), a léleknek halhatatlanságának reménysége fejében, csak te vonogatnád-é magadat, ily sokáig tanulván a Krisztus Scholájában, holott mostan amaz áldott Báránynak örökkön örökké való mennyegzőjébe hívattatol? (Jel 19,7) Távol légyen!

2. Emlékezzél meg, hogy ez a te életed csak második grádicsa valóságos életednek, mert minekutánna elsőben kilenc hónapig szorongottál volna a te anyádnak méhében, szükségképen kényszeríttetel onnan e te életednek második grádicsára lépni. És midőn ez élet hónapinak is Istentől elrendeltetett

452

száma bételjesedik, ezt is kényszeríttetel elhagyni és a következendő világban, melynek soha vége nem lészen, a harmadik garádicsra menni, mely dicsőséges utolsó grádicsa az életnek. Ez által az ajtó által kelletett még őmagának a Krisztusnak és minden szentinek teelőtted általmenni. Igy kelletik őutánok a többinek és tenéked is. Mit félnél hát csak te attól, mely az Istennek minden választottival köz? Hogy lenne csak tenéked az szerencsétlen, mely oly jól szolgált több minden keresztyéneknek? Ne félj a haláltól, mert amiként a halál a rossz életnek kimenetele, aképen a jobbnak kezdete, az ideig valónak vége, de az örökkévalónak eleje (Mors praesentis vitae exitus et introitus melioris. Bun. in Ep. ad Rom. )

3. Gondold meg, hogy csak három dolgok tehetik a halált ily rettenetessé tenéked. Első az a kár, melyet őáltala vallassz, második a fájdalmak, harmadik a következendő rettenetes büntetések. De mindezek csak tettetes (*) és ok nélkül való rettegések. Ami az elsőt nézi, ha itt hagyod is bizonytalan jószágodat, melyet a lopók ellophatnak, mindazonáltal a helyébe az égben oly kincset találsz, mely soha el nem vétettethetik tőled. (Mt 6,19-20) Csak reád bízták volt ám azokat, mint a számadó sáfárra. Ezt pedig örökkévaló jutalom helyett adják tenéked. Ha elhagyod kedves feleségedet, a Krisztus, akivel közösülsz (*) és aki kedvesebb megtalálod. Ha elhagyod édes gyermekidet és rokonságidat, találsz ott előtted elbocsáttatott istenfélő híveket és kimúlt édes magzatokat, sőt magát a Krisztust minden ő áldott angyalival és szentivel megtalálod s azokat a te gyermekidet is és Istennek több minden fiait és

453

leányit, akik tégedet követnek, meglátod. Elhagyod ugyan e földi örökségedet és sárból csinált házadat, de azok helyébe vészessz mennyei örökséget és az örök dicsőségnek lakását, mely néked kerestetett, készíttetett és tartatott. Mit vesztessz tehát a halálban? És ellenben nem nyereség-é néked a halál? Menj haza, menj haza, mi is nem sokára követünk tégedet. Másodszor, ami a halálnak fájdalmit nézi, a haláltól való félelem sokkal nagyobb gyötrelem némelyeknek, hogynem mint a halálnak fájdalmi. (Timor mortis ipsa morte pejor) Mert sok keresztyének a halálnak minden fájdalmi nélkül holtanak meg. A te reménységednek vasmacskáját vessed az Isten Igéjének erős fundamentumába, ki megígérte, hogy erőtlensége által viszi végbe az ő erejét (2 Kor 12,19) és hogy nem hagy tégedet feljebb kísérteni annál, amint elszenvedheted. (1 Kor 10,13) Majd a Krisztus minden ideig való nyomorúságidat örökkön örökké való örömre fordítja.

Utólszor a mi a halált követő rettenetes büntetéseket illeti, azok nem tereád tartóznak, [!] ki Krisztus tagja vagy, mert a Krisztus a hívek részéről a halálnak fulánkját elvötte úgy annyira, hogy semmi kárhoztatások nincs immár azoknak, kik a Krisztusban vannak. (Róm 8,1) A Krisztus maga is megvallotta, hogy aki őbenne hiszen, örökélete vagyon és nem megyen az a kárhozatra, hanem általment a halálból az életre. (Ján 5,24) Erről mondja a Szentlélek az égből: Boldogok a halottak, kik az Úrban halnak meg. (Ján 14,13) – Annakokáért a halál a hívekre nézve elnyeletett a diadalomban és az ő fulánkja, mely a bűn s a bűnnek büntetése a Krisztus által elvétetett. (1 Kor 15,54-57) – Innen a

454

halál testünkre tekintve csak álomnak és nyugodalomnak hivattatik (1 Thess 4,13; És 26,19), lelkünkre nézve pedig mennyei Atyánkhoz való menetelünknek, békeséges elköltözésnek (Jel 14), e testtől való megválásnak, hogy az ÚRhoz mehessünk, eloszlásnak, (*) hogy a Krisztussal lehessünk. (2 Kor 5,1; Fil 2,17) Mit mondjak mindezekre? Drágalátos URAM, Teelőtted a te szentidnek halálok. Ki volna hát, aki még a pokol által is paradicsomba menni nem akarna? Annál inkább egy szempillantásig való halál által? Nincs semmi a halál után, amitől félned kellene; nem a bűn, mert a Krisztus megfizette a te válságodat; nem az ítélet, mert Ő tenéked szerelmes atyádfia; nem a koporsó, mert az az ÚRNAK ágya; nem a pokol, mert a te Idvezítődnél vagyon a kulcs; nem az ördög, mert ISTENnek angyali járnak tábort tekörülötted és nem hagynak tégedet mindaddig, valamíg (*) az égbe fel nem visznek. Soha nem voltál ily közel az örökélethez. Dicsőítsd meg azért a Krisztust megáldott halálod által. Mondjad állhatatos lélekkel: Jövel URAM JÉZUS, mert a te szolgád megyen tehozzád! Jó kedvvel megyek URAM, segéld meg az én erőtelenségemet.

Mors porta gloriae, janua vitae. Bern.

Mivel az ISTEN az Ő véghetetlen irgalmasságából úgy mértékli a mi fájdalmainkat a betegségben, hogy nem mindenkor vagyunk a pitzen, (*) hanem legnagyobb kínjaink között is valami pihenést ugyan ád

455

könnyebbségünkre és enyhülésünkre, ennek okáért légyen kiváltképen való (*) gondod rája (meggondolván mily rövid időd vagyon boldogságodnak mind örök elvesztésére s mind pedig véghetetlen elnyerésére), hogy minden szempillantásit hátramaradott rövid idődnek haszonnal költhessed és a kicsiny idő alatt mintegy ugyan erőt gyüjtögethess nagyobb kínjaiddal való megütközésedre. Azért könnyebbségednek idején élj e rövid gondolatokkal és fohászkodásokkal!

ELSŐ GONDOLAT

Látván, hogy minden ember siralommal jő bé e világra, verítékes fáradsággal él és búval-bánattal költözik ő ki is innét, óh mi találtathatik hát e világban, melyért az ember több ideig kívánhatna élni őbenne? Óh, mily nagy balgatagság az, hogy midőn a hajós minden erejével azon igyekezik, hogy a kívánt partra kievezhessen, az útonjáró is soha addig nem nyugszik, míglen útának végére nem érkezik, csak mi irtózunk kikötőhelyünktől, minekokáért töredezett bárkánkat örömest is hátrább viselnők még, hogy e szünetlen szélvészekben több ideig hányódnánk! Zokogunk mi, hogy zarándokságunknak végére látunk, ezokáért útunknak meghosszabbíttatását jó szívvel kívánnók, hogy mégis tovább bolyonganánk ki tudja minémű tekergő keresztútakon.

Óh, nagy ISTEN, ez élet csak háborúságos bujdosás, napiban kevés, gonosz voltában pedig teljes (1 Móz 47,9), én meguntam az én sok bűneimre nézve őtet! Hadd untassam (*) tehát Felségedet az én

456

betegágyamban, mint Illyés a fenyőfa alatt (1 Kir 19,4-5) az ő nagy nyomorúságában: Elég immár Óh URAM, amennyit e siralomnak völgyében éltem. Vedd irgalmas kezeidbe lelkemet, mert én sem vagyok jobb az én atyáimnál!

MÁSODIK GONDOLAT

Gondold meg minémű bűnös testtel vagy te megterhelve, mennyi sok benne való hadakozások vannak e maroknyi világban: a test tusakodik a lélek ellen, a testi indulatok a jó ellen (Jak 4,1; Gal 5,17), a föld az ég ellen és a világ tebenned hadakozásra sereglik e világgal kívülötted, csak egyetlen egy dolog van hátra, mely ez ütközetnek véget vethet: a halál, ki (az Istentől rendelt idő elérkezvén), elválasztja lelkedet tetőled, lelkednek tiszta és újonnan születtetett részét attól a résztől, mely még tisztátalan és újonnanszületlen.

Ezen való lelki fohászkodás

Óh én nyavalyás ember, kicsoda szabadít meg engem e halálnak testéből?! Óh édes Idvezítő Jézus Krisztusom, Te szabadítottál meg engemet drágalátos véreddel! (Róm 7,24; Jel 5,9) És mivel Te mentetted meg az én lelkemet a bűntől, szemeimet a könnyhullatásoktól és lábaimat az eleséstől (Zsolt 116,8), én itt szívemnek mélységéből idvességemnek minden dícséretit és dicsőségét tulajdonítom egyedül kegyelmednek és irgalmadnak, ezt kiáltván az apostollal: Dicsőség Istennek, ki győzedelmet adott énnékem a Jézus Krisztus által! (1 Kor 15,57)

457

HARMADIK GONDOLAT

Gondold meg, mily igen nagy nyereséged, mivel bizonyos vagy arról, hogy lelked a Krisztusé, mert a halál elégedendő jelenséget vett (*) tested felől, amennyiben minden érzékenységid (*) immár elhalni kezdenek és csak a kínoknak érzete marad meg. De holott (*) létednek is kezdete fájdalommal kezdetett, nem csuda, ha kimeneteled is kínvallásokkal végeződik el és ha ez időszeri (*) fájdalmak (melyek csak testiek) ily nehezek, óh URAM, ki szenvedheti el az emésztő tüzet? Ki lakhatik az örökkévaló láng között? (És 33,14)

Ezen való lelki fohászkodás

Óh URAM Jézus Krisztus, élő Istennek Fia, én egyetlen egy Orvosom, ki mind testemet e kínokból megkönnyebbítheted, mind pedig lelkemet az örökéletre béiktathatod, állassad kérlek, szentséges szenvedésedet, megfeszíttetésedet és halálodat lelkem és Igazságos ítéletid közé s minden engedelmésségednek érdeme szent Atyád igazságának az én engedetlenségem közibe álljon és e testi kínjaim közül vedd bé lelkemet az örök békeségbe, mert Tehozzád kiáltottam szent Istvánnal: Uram Jézus, vedd magadhoz az én lelkemet! (Csel 7,59)

NEGYEDIK GONDOLAT

Gondold meg, hogy a legnagyobb kár is, melyet a halál rajtad ejthet, csak az, hogy lelkedet idvezítő Krisztusához és mennyei öröméhez hamarébb juttatja, hogynem mint tested akarná. Eszedbe végyed tehát, hogy az a legnagyobb kár legjobb reménysé-

458

ged néked. Minekokáért a halál kártétele inkább segedelem a keresztyén embernek, hogynem mint kárvalláS.

Ezen való lelki fohászkodás

Óh URAM Jézus Krisztus, minden Benned bízóknak egyetlen egy Idvezítője, ne utáljad kérlek akik nyavalyájokban segedelemért és irgalmasságért kegyelmességedhez fogják fejeket! Óh, hadd zengjen amaz édességes szózat lelkemnek füleibe, melyet Te a megtérő latornak szólál a keresztfán: Ma énvelem lészesz a paradicsomban. (Luk 23,43) Mert én, óh URAM, az apostollal áhitatos lélekkel mondom Néked: Kívánok megoldoztatni, eloszolni (*) és az én Krisztusommal lenni! (Fil 1,23)

ÖTÖDIK GONDOLAT

Gondold meg (ha félsz a haláltól), hogy a Sion hegyén nincsen halál (És 25,7-8), mert aki Krisztusban hiszen, soha meg nem hal. (Ján 11,25) És ha élni szeretsz, kétség nélkül az örökélet (melyre út ez az élet) felülhalad minden életet. Ott élnek s örülnek minden kimúlt hívek nyavalyaságokat elvégezvén a Krisztussal vigasságban, s odagyüjtetnek a több élő szentek is minden hábogattatásokból, hogy Ővéle az örök nyugalomban részesüljenek.

Ezen való lelki fohászkodás

Óh Uram, Te látod a Sátánnak gonoszságát, ki (meg nem elégedvén lelkünknek teljes életünkben éjjel és nappal sívó-rívó [!] oroszlán módjára (1 Pét 5,8) veszedelemre való keresésével), akkor incselke-

459

dik legszorgalmatosban szegény fiaid körül, mikor legerőtlenbek és végekhez (*) közelebb estek. Fedd meg URAM őtet és tartsd meg az én lelkemet! Ő a halállal akar engem rettenteni, melyet bűneimmel érdemlettem, de Te Szentlelked által bátorítsad lelkemet szentséges véreddel keresett örökéletemnek bizonyos voltával! Enyhítsed kínjaimat, neveljed (*) tűrésemet és ha az szent akaratod, végezd el sanyargattatásomat, mert lelkem buzgón esedezik Hozzád a boldog vén Simeonnal: URAM, bocsásd el mostan szolgádat békeséggel a Te beszéded szerint! (Luk 2,29)

HATODIK GONDOLAT

Gondold meg magadban, minémű nagy áldomását árasztotta ISTEN reád e világnak sok tízezrei felett, kik avagy pogányok s nem igaz Istent tisztelnek, avagy bálványozók s az igaz Istent nem igazán tisztelik, Te pedig az Igaz keresztyén Anyaszentegyházban éltél s oly kegyelmességet cselekedett Isten véled, hogy igaz keresztyéni hitben is halnál meg és az Őfelsége szolgáinak temetőjökben temettetnél, kik mindnyájan az Izráel reménységeért várják testöknek feltámadását az igazaknak feltámadásában (Luk 14,14).

Ezen való lelki fohászkodás

Oh ÚR Jézus Krisztus, ki feltámadás és élet vagy, kiben valaki hiszen, él, ha megholt is (Ján 11,26) elhiszem én, hogy aki él s Tebenned hiszen, soha meg nem hal. Jól tudom, hogy az utolsó napon ismét feltámadok, mert bizonyos vagyok afelől, hogy Te, én Idvezítőm élsz (Jób 19,25) és noha kiköl-

460

tözésem után a férgek e testet megeszik, de meg foglak én Tégedet, én Uramat s Istenemet látni e testben. Adjad tehát édes Jézusom keserű halálodért és kínvallásodért, hogy azon a napon egyike lehessek azoknak, kiknek ez örvendetes sententiát (*) akkoron kimondod: Jertek el Atyámnak áldotti, birjátok az országot, mely világ felfundálásának előtte néktek készíttetett! (Mt 25,34)

HETEDIK GONDOLAT

Gondold meg magadban, mint szenvedte meg KRISZTUS Urunk éretted az átkozott halált (Gal 3,13) és az Istennek boosszúállását, melyet bűneid miatt te érdemlessz vala és az apostolok s martyrok is mily rettenetes gyötrelmeket s kínokat vallottnak Krisztusban 'való igaz hitek mellett, holott egyébként világ szerint kedvesen élhettenek volna, csak kétszínűködtenek [!] volna, vagy a Krisztust tagadták volna meg. Mennyivel nagyobb örömmel kell néked a Krisztus hitében kiköltöznöd, holott mind kisebb gyötrelmid vannak s mind pedig sokkal több vigasztaló eszközök bátorítanak?!

Ezen való lelki fohászkodás

Óh URAM, az én bűneim igazán megérdemlették volna a pokolnak és az örök kárhozatnak kínjait, annál inkább ez atyai dorgálásidat, melyekkel mostan látogatsz. De őh Istennek áldott Báránya (Ján 1, 29.) ki elveszed e világnak bűneit, irgalmazz énnékem és drága véreddel mosd el minden undok büneimet s fogadjad bé mennyei országodba lelkemet – (Luk. 23,42), mert szent kezeidbe ajánlom én, édes

461

Atyám, lelkemet, mivel megváltottál engemet Óh URAM, igazságnak istene! (Zsolt 31,5)

Arra is gondodnak kell lenni, hogy (mód lévén (*) a dologban) jóidején egy istenes keresztyén tanítót szólíttathass magadhoz, nemcsak azért, hogy halálod óráján éretted könyörögjön (mivel Isten eféle állapotban megígérte, hogy meghallgatja az igazságos prófétáknak imádkozását (1 Móz 20,7; Jer 18,20; Ezek 4,14; 1 Sám 9,7) és az ecclésia véneinek kiáltásokat fülébe veszi (Jak 5,14-15), hanem hogy egyszersmind vallástételed és fegyhetetlen (*) poenitentiatartásod után bűneidből tégedet megoldozzon. Mert miképen, hogy hítta Krisztus URUNK őtet, hogy megkereszteljen téged a megtérésnek keresztségével a bűnnek bocsánatjára (Márk 1,4; Csel 19,4), ezenképen arra is hatalmat (1 Kor 5,4) és méltóságot (2 Kor 10,2) adott az ő szolgájának, hogy valamidőn (*) megtérsz, megoldozhasson tégedet bűneidből. – Néked adom, úgymond, a mennyországnak kulcsát és valamit (*) e földön megkötsz, az égben is megköttetik, amit pedig megoldassz e földön, az égben is megoldoztatik. (Mt 16,19) Ismét: Bizony mondom néktek, hogy valamit (*) megkötöztek e földön, az égben is meg lészen köttetvén, [!] amit megoldoztok e földön, meg lészen oldattatván [!] az égben. (Mt 18,18) Viszontag: Vegyetek, úgymond, Szentlelket, valakinek (*) bűnöket ti megbocsátjátok, megbocsáttatik nékiek és valakinek bűnöket megtartjátok, megtartatnak. (Ján 20,22-23) E tudomány, avagy tanúság igen régi az ISTEN Anya-

462

szentegyházában, úgyannyira, hogy még Jób idején is nyilván állítja ezt Elihu: Mikoron, úgymond, Isten az embert fájdalommal az ő ágyasházában (*) megfeddi, úgyhogy az ő lelke közel légyen (*) a sirhoz és a halálos keserves fájdalomhoz, ha akkor őhozzája jövend követ, az Isten akaratjának ezer magyarázóinak egyike, ki megjelentse (*) az embernek az Isten igazságát és Istent az ő kegyelme felől megszólítván azt mondja: Szabadítsd meg őtet, hogy meg ne haljon etc., jókedvvel hozzá fogadja. (Jób 33,19.22-24.26) Ehhez hasonlót mond szent Jakab is: Beteg-e valaki közületek? Hívassa az egyházi szolgákat és imádkozzanak érette etc. – És a hitből származott imádság megtartja a beteget etc., hogyha bűnt cselekedett, megbocsátja néki (ha tudniillik igaz poenitentiát tart és a vének könyörögnek érette. Jak 5,14.15) Ezeknek vagyon hatalmok arra, hogy bezárják az eget (Jel 11,6) és hogy a Sátánnak adják (1 Kor 5,5) a térhetetlen (*) botránkoztató bűnösöket. Mert ezeknek vitézkedéseknek fegyverei nem testiek, hanem Isten ereje által erősek nagy erősségeknek lerontására és készen tartják a büntetést, mely által bosszút állnak minden vakmerőségen. (2 Kor 10,4-6) Nálok vagyon, őnálok a megoldozásnak kulcsa, annakokáért hatalmok vagyon a bocsánatra is.

Ministri peccata remittunt non autexusios, sed organikos. – E végre mondja Balás D. Ascet c. 13. Christus omnibus Pastoribus et Doctoribus aequalem tribuit potostatem, cujus signum est quod omnes exaequo ligant et solvunt, ut Petrus. A pápások nem merik ezt tagadni: Quilibet sacerdos (quantum est ex virtute clavium) habet potestatem indifferenter in omnes. In suppl. Thom. 46.

A püspökök pedig és a tanítók az ecclesiában

463

nem valami felső hatalom szerint, úgymint magoktúl bocsátják meg a bűnt (mert ilyenképen egyedül csak a Krisztus az Ő Urok bocsát bűnt), hanem csak szolgaiképen (1 Kor 5,4; 2 Kor 4,1-2; Csel 13,38), mint Krisztus szolgái és sáfárai, kiknek hívségekre (*) bízta az Úr az ő kulcsát, s ez az, mikoron avagy közönségesen, (*) avagy pedig egyesképen kimondják és hirdetik az Istennek Igéje által az Ő irgalmasságát a megtérő bűnösnek, avagy a megtérhetetlen vakmerőknek a büntetést és így rájok is fejezik (*) a közigéreteket a térőkre, s eképen a fenyegetéseket is a téretlenekre. Mert a Krisztus az égből őáltalok, mint e földön hagyott szolgái által hirdeti ki, akinek bűnét avagy megbocsátja, avagy pedig megköti és akinek a mennyországnak kapuját megnyitja s ez aki ellen be is zárolja, ennekokáért nem eképen is mondatik: akinek bűneit jelentitek megbocsáttatandóknak, hanem akinek bűneit megbocsátjátok. – Megbocsátják hát ők a bűnt, mert a Krisztus az ő szolgáltatások által bocsátja meg a bűnt, miképen, hogy Lázárt is tanítványí által oldozá meg (Ján 11,44) (*) És amint a Námán poklosságát semmi víz a Jordán vizén kívül el nem moshatja vala (noha más vizek is voltanak oly tiszták és szépek), mivel az ígéretek nem egyéb vizek mellé adattattak, így eképen noha egyéb ember is elmondhatná ugyanazon igéket, de nem lenne azon hathatóssága, avagy munkálkodó ereje a lelkiismeretben, mint mikor a Krisztus szolgái, a tanítók mondják azokat az emberre, mivel az ígéret a szájokban (Ján 20,23) köteles az Isten Igéjéhez, mert őket választotta (Csel 12,2) és állatta külön e munkára (Róm 1,1) s őreájok bízta a megbékélésnek szolgáltatását

464

és igéjét (2 Kor 5,18-19), szentséges szólíttatások (Csel 13,2; 1 Kor 1,1; Zsid 5,4) és felszenteltetések (*) (Tit 1,5) által vettek Szentlelket (Ján 20,22-23) és szolgai hatalmat a kötözésre éS oldozásra. Ezek bocsáttatnak a Szentlélektől ki e munkára, melyre hítta is őket.

A Krisztus is azon igékkel ád hatalmat az ő szolgáinak a megtérőknek bűnöknek bocsátására, melyekkel a Mi Atyánkban tanít, hogy bűneink bocsánatját kívánjuk, akarván a megtérő bűnösöket biztatni és bizonyosítani, hogy az ISTEN az ő szolgáinak menedék adása által teljességgel minden ő bűnöket a Krisztus vérének érdeméért megbocsátja. Úgyannyira, hogy amit URUNK az égben végez in foro Iudicii (a szék színén) azont nyilatkoztatja ki e földön békéltető szolgái által in foro poenitentiae (a poenitentiatartó kövön), úgyhogy amiképen Isten megbékéltette magával e világot a Jézus Krisztus által (Luk. 11, 4.): azonképen adta (azt mondja az apostol) nekünk a megengesztelésnek szolgáltatását (2 Kor 5-18.19) Aki őket keresztelni elküldötte mondván: Menjetek el, tanítsatok minden nemzetségeket, megkeresztelvén őket etc. (Mt 28,19), azon küldötte bünbocsátani is, mondván: Miképen az én Atyám engemet elküldött, azonképen én is küldlek titeket. Valakinek bűneit bocsátjdtok, megbocsáttatflak etc. (Ján 20,21-23.) Miképen azért, hogy senki nem keresztelhet (noha azon vizzel es igékkel meglehetfle), hanem csak a hivatalos tanító, kit Krisztus elhítt és méltóztatott a szentséges és istenes szolgálatra (Zsid 5,4.) ezenképen noha egyebek is beszéddel vigasztalhattlak, mindazáltal senki bűnből senkit meg nem oldozhat, hanem csak

465

azok, akikre URUNK a szent szolgáltatást és a megbékélésnek beszédét bízta (2 Kor 5,18-19) s ezeknek felszabadítások felől mondja is Idvezítőnk: Aki titeket hallgat, engemet hallgat. (Luk 10,16) Kétséges ügyedben-bajodban jó tanácsoló emberhez folyamodol, nyomorúságos betegségedben tudós orvosnak tanácsával élsz s csak a kárhozatos állapotban nem volna-é a bűnösnek a maga bírósága veszedelmes?

En tinon aphyte amartias. – Kai aphes himin tas amartias himon.

Ama nagy értelmű Calvinus igen nyilván tanít efelől: Et si omnes mutuo nos debeamus consolari etc. – Noha mindnyájunknak kelljen egymást vigasztalnunk és az Isten irgalmasságához való bizodalomban erősítenünk, látjuk mindazáltal, hogy a tanítók tétettenek e dologban bizonyságokká (*) és mintegy kezesekké, hogy a lelkiismereteket a bűnöknek bocsánatja felől bizonyosokká tegyék. Úgyhogy ők mondattassanak (*) is a bűnöket megbocsátni és a lelkeket felszabadítani. Midőn hallod, hogy ez őnekik tulajdoníttatik, meggondold azt, hogy az tenéked hasznodra vagyon. Annakokáért minden hívő keresztyén eszébe vegye, hogy midőn az ő kiváltképen való (*) bűneinek érzési által belsőképen úgy gyötörtetik és sanyargattatik, hogy magától másnak segedelme nélkül meg nem menekedhetik, olyankor tiszte az, hogy meg ne vesse az orvosságot, melyet neki az ÚR ajánl, tudniillik, hogy (lelkiismeretének könnyebbítésének okáért) prédikátora előtt bűnei felől egyenesen vallást tegyen és vígasztalására annak kiváltképen való (*) szolgálatját kívánja. Mert ennek tiszte, hogy az Isten népét közönséggel (*) és magában

466

is az evangéliumi vígasztalásokkal biztassa és bátorítsa. (Instit. l. 3. c. 4. sect. 12.)

Béza is nagy mélyen commendálja (*) e tudományt (In azith. Papatas et Christianis. vol. 1. fol. 66.), Luther pedig azt mondja, hogy ő ezer világot hagyna inkább oda, hogynem mint az egyes (*) gyónástételt hagyná ki az Anyaszentegyházból. (Luther t. 6. fol. 109. et seq.) A mi ecclesiáink mindenkoron igen józanul számot tartottanak e tudománynak (*) igaz voltára, de igazán is adták (*) elébb a pápistás füles gyónásnak ama regnáló antikrisztusi találmányán, melyet ők a keresztyén léleknek nyakába bűnért való áldozat és érdemes elégtétel gyanánt akarnak kötni, csigázván másoknak lelkiismeretét a gyónással, midőn amazok semmi töredelmességeket (*) nem érzik is és minden ő bűnöket előszámláltatni akarják, mely lehetetlen dolog, hogy eképen minden embereknek szívek (*) titkát felvadászhassák, mely nemegyszer hozott galyibát nemcsak az egyes személyekre, hanem még a közállapotra is. De az Isten Igéjének igaz volta ez, hogy egy is a római ecclesiában szenteltek s abban maradtak közül igazán a bűnöst fel nem szabadíthatja, mivel felszabadításnak kulcsa kettő. Egyik felső méltóságot illet s ez csak a Krisztusé (Jel 3,9; Márk 2,7; Luk 5,21), a másik kiszolgáltató kulcs s ezt szolgáinak adta (Mt 16), kik ez okon is neveztetnek Krisztus szolgáinak, Isten titkainak sáfárinak (1 Kor 1), engesztelésnek követinek (2 Kor 5,20), püspököknek, pásztoroknak, véneknek. De a Krisztus sohult (*) az Újtestamentumban senkit áldozó papi renddé nem tött, nem is adattatott e név iereys, mely tulajdonul (*) áldozópapot tészen egy szolgájának is a Krisztusnak az Újtestamentumban.

467

Nem is olvasunk senkit az Újtestamentumban, aki magát ilyen papnak merte volna vallani az egy Judáson kívül. (*) Nincsen is bizonyára csak egy valóságos pap is az Újtestamentumban, hanem csak a Krisztus. (Zsid 7,27-28) Nem is maradott a Krisztus papságának semmi része hátra, melyet e földön kellene még végbe vinni (Zsid 8,4; 7,15), hanem csak melyet az égben végez érettünk való esedezése által. Holott (*) azért a Krisztus itt ezaránt sohult semmi áldozó papságnak rendét nem rendelt és a pápista papok megvetik az evangélium szolgaságának nevezetét, melyre egyedül a Krisztus a kulcsot bízta, szükségesen kijő az, hogy csak egy pápista pap is csak egy bűnöst is igazán sem ki nem rekeszthet, sem pedig fel nem szabadíthat, avagy a Krisztus kulcsához semmi igaz ügyét nem áthatja. (*) Azonban ez istenes rendelésnek ilyetén antikrisztusi megvesztegetése (*) el is nem hagyhatja (*) ennek szabados gyakorlását a keresztyének és igaz pásztorok között, ha mikor valamely háborgó lelkiismeretnek állapotja kívánja, mert ezokáért rendeltettett kiváltképen e dolog.

Bizonyság erre a mi Agendánk, ki D. Hol menedéket (*) mond vala D. Raynoldnak halálakor, ki, midőn nem szólhatna, a kezét, mellyel felszabadíttatik, azt csókolá meg.
Ministerii clavis duplex est, una scientiae discernendi. – Altera est potestas ligandi et absolvendi.

Bizonyára nincsen is semmi jobb mód a felfuvalkodott szívnek megalázására, egyszersmind az alázatos léleknek felgyámolítására is, mint e lelki közlés-beszéd a tanító és az ő rája bízatott nyáj között. Ha azért valamely nagy bűnöd háborgatja lelkedismeretét, valld meg az Isten szolgájanak, kérdj tanácsot tőle és ha igazán poenitentiát tar-

468

tassz, vegyed felszabadítását is. És eképen semmi kétséged ne légyen (in foro Constientiae) lelked-ismeretében, hogy minden bűneid szintén oly valóságosan meg nem bocsáttattak volna e földön, mint ha szintén a Krisztustól magától hallottad volna (in foro Judiciis) a szék szinén (*) azoknak megbocsátásának kimondását. Qui vos audit, me audit: Aki titeket hallgat, engemet hallgat. (Luk 10,16) Próbáld meg ezt s rája felelek, (*) hogy sokkal nagyobb csendesülésedet tapasztalod lelkedismeretének, hogynem mint kimondhatnád azt. Gondolják-é a hívságos emberek ez istenes hivatalnak méltóságos voltát meg? Bizonyára ha gondolnák, inkább tisztelnék e hivatalt és a hivatalos személyeket nagyobb becsületben tartanák.

A beteg ember (eképen lelkiismeretiben megcsendesülvén és a tanítótól menedéket vévén) igen jól cselekeszi, illendő számos keresztyéneket hívatván magához, ha az ÚR vacsorájának szent sacramentumát is magához veszi hitének bátorítására és az Ördög ostromlásinak farba rontására. (*) Evégre nevezi a niceai concilium (Can. 12.) Viaticum-nak, léleknek útiköltségének. És noha az ÚR vacsorája egyházbéli cselekedet, mindazáltal, mivel URUNK (az első szerzetkor (*)) egyes (*) házban szerzette azt meg (Mt 26,18; Luk 22,12), szent Pál pedig a keresztyéneknek házokat Krisztus templomának nevezi (Filemon 2) s a Krisztus maga ígérte, hogy Ő a híveknek közepette jelen vagyon, aholott csak ketten, vagy hárman gyülekeznek is össze az Ő nevében (Mt 18,20), én semmi okát nem látom, miért kellene a megéhült s szomjúhozó lelki beteg keresztyénektől (ha nyomorúságok miatt Egyházhoz nem mehetnek)

469

az ÚR Vacsoráját megtagadni. Több együgyűséget (*) jelent (*) az maga felől, hogynem mint értelmet, aki azt véli, hogy e dolog az egyes misével (*) egy pórázon futna. Mert a mise nem azért neveztetik egyesnek, hogy az egyes házakban is elberbitélik (*) a misét a papok, hanem, hogy a pap (mint Jevvell püspök Aquinas Tamásból tanítja cont. Hard. Ad. 1. de privat. Miss. fol. 4.: In missis privatis sufficit si unus sit praesens, scilicet Minister, qui totius populi personam gerit Aq. p. 3. q. 38 Art. 3.) a sacramentumot csak maga veszi s egyebekkel (*) nem közli, ennekokáért ugyancsak az egyes (*) az, ha szintén (*) az egész gyülekezet jelen vagyon és rája néz is arra. Szintén annyit különböz azért az ilyetén egyes communicaltatások (*) a betegeknek az egyes miséknek antikrisztusi bálványától, mint az ég a földtől. Mert az egyház nép között való ÚR vacsora osztáskor ily rendkívül (*) esett alkalmatosságnak idején a Krisztus szerzése ugyan (*) megtartatik. Sok hű atyafiak gyülekeznek egybe és egyik a másikat megvárja, a Krisztus halála is hirdettetik és jelentgetik és a tanító a több hívekkel s a beteggel egyetemben élnek az ÚR vacsorájával. B. e. Calvinus azt mondja, hogy ő igen örömest megengedi az ÚR vacsorájának betegekkel való közlését, ha mikor az állapot és az alkalmatosság is úgy kívánja. Másutt is hogy az ÚR vacsorájának osztogatását a betegektől senki meg ne tagadhassa, sok és nehéz okokkal állatja. (*)

De Coena administratione ita sentio libenter admittendum esse hunc morem, ut apud aegrotos celebretur communio, cum res ita et opportunitas feret Epist. 51. Cur coenam aegrotis negandam esse non arbitror, multae et graves causae me impellunt. Epist. 63. 1.

470

Mindazáltal én minden keresztyén embertől azt kívánnám, hogy egészségekben (*) élnének gyakorlatossággal az ÚR vacsorájával, nevezet szerint minden hónapban egyszer-egyszer a szent gyülekezettel együtt, mert eképen nem kellene annyira ilyetén alkalmatossággal felebarátjokat összegyüjteniek és magokat is a szent sacramentumtól való megfosztattatások miatt törniek, faggatniok. Mert mint Perkinsius igen igazán állatja: (*) A sacramentumnak gyümölcse és hathatósága nemcsak vételének idejéig tart, hanem azután is embernek egész életére kiterjed (De arte bene moriendi), melynek hatható voltát ha az emberek teljességgel értenék, nem szűkölködnének (*) annyi sok intések nélkül az ÚR vacsorájának vétele felől – Admonitio ad Pastores. – Pastores omnes hic exoratos vellem, ut hujus controversiae statum penitus introspicerent, nec fideles ex hac vita migrantes et panem vitae petentes viatico suo fraudari sinerent, ne lugubris illa in iis adimpleatur lamentatio Parvuli panem petunt et non sit qui franget eis. (Sir 4,4)

Miképen azért, midőn a hitetlen meghal, azt mondhatja a halálnak, amit Akháb Illyésnek: Hogy találtál reám, óh te én ellenségem? (1 Kir 21,20), ezenképen midőn másfelől a megtérő bűnösnek hírt tesznek, hogy a halál az ajtón zörget és szemben akar lenni véle, azzal szólíthatja meg a halált, amivel Dávid Akhimast: Hadd jöjjön, mert jó és hírt is jót hoz. (2 Sám 18,27) Krisztus követe a halál, s örvendetes ujságot mond majd énnékem az örökélet felől. – Ut moriare pius, vivere disce pie. – És miként a Vöröstenger mélységes örvény (*) lőn az egyiptombélieknek elmeríttetésekre, (*) de az Iz-

471

rael népének általmenetel, melyen a Kanaán földének bírására menének, ezenképen a halál örök pokolba és kárhozatba merülés az istenteleneknek, de a keresztyéneknek kapú az örökéletre és idvességre. Egy napja az áldott halálnak változást szerez a keserű életnek minden szomorúságiban (Summum hominis bonum, bonus ex hac vita exitus).

Midőn azért veszed eszedbe, hogy lelked testedből immár szintén (*) kimenendő, imádkozzál, ha nyelveddel lehet, úgy nyelveddel; ha pedig nem, csak elmédben ezekkel az ígékkel, lelkednek szemeivel az ÚR JÉZUS KRISZTUSRA te Idvezítődre nézvén állhatatosan és mondjad:

Óh Istennek Báránya, ki a te véred által elvötted e világnak bűneit (Ján 1,29); irgalmazz nekem bűnösnek. URAM Jézus vedd hozzád az én lelkemet. (Csel 7,59) Ámen.

Midőn a beteg szintén (*) kiköltözendő e világból, a jelenlévő hívek mindnyájan essenek térdekre (*) és az ő lelkét ajánlják az Istennek ezekkel, avagy ezekhez hasonló ígékkel.

Óh kegyelmes Istenünk és irgalmas Atyánk, ki minékünk segítségünk és erősségünk vagy jelenvaló háborúságinkban, emeld fel kegyelmes orcádnak világát e szempillantásban e te szolgádra (szolgálódra), ki Tehozzád indult, hogy megjelenjék Teelőtted. Mosd el minden ő bűneit az ÚR Jézus Krisztusnak érdemes vérével. Neveljed (*) hitét és lelkét őrizd meg az Ördögnek és annak álnok angyalinak incselkedési ellen. Vígasztaljad őtet Szentlelkeddel és ha valaha, mostan éreztessed véle, hogy Te őnéki

472

szerelmes Atyja vagy és ő is Tenéked kegyelemből fogadott fiad. Tartsd meg óh ÚR Jézus Krisztus a te saját vérednek árát, kit oly drágán váltottál magadhoz. Vedd hozzád lelkét, mint ama megtérő tolvajét a mennyei paradicsomba. Vitessed magadhoz azt szent angyalid által, mint a Lázárét és engedj örvendetes feltámadást néki az utolsó tapon. Óh édes Atyánk, hallgass meg minket őérette, hallgasd meg a tennen magad saját Fiát, a mi egyetlen egy Közbenjárónkat (Róm 8,34), ki a te jobb kezed felől ül és őérette minket is, akiben való bizodalmunkban e te szolgádnak (szolgálódnak) lelkét mostan atyai kezedbe ajánljuk, azzal a könyörgéssel, melyre Idvezítőnk tanított, hogy mindenkoron minden szükségeinkben bizodalmasan mondjuk Tenéked: Mi Atyánk, ki vagy etc.

Ekéddig az ÚRban való kimúlásban megtartandó kegyesség gyakorlásról.

Az Úrért való meghalásra nézendő kegyesség gyakorlás neveztetik martyrumságnak.

A martyrumság semmi nem egyéb, hanem oly bizonyságtételek (*) a keresztyéneknek, mellyel az evangéliumnak igaz tudományát megpecsétlik (Sanguis Martyrum semen Ecclesiae) akármely halálnemet elszenvedvén, hogy sokakat az evangélium igaz tudományának (*) vételére utasítsanak, mindnyájakat pedig, akik azt vötték, abban megerősítsék. E meghalás nemének ígérte Urunk a koronát. Légy hív, úgy-

473

mond, mindhalálig s néked adom az életnek koronáját (Jel 2,10), mely ígéretet az ecclesia oly állhatatosan hiszen, hogy magát is a martyrumságot koronának nevezi. És hogy a Krisztus mentől inkább neki biztathassa a híveket e felséges jutalomhoz, azt cselekedte mintegy jövendőt mondván, hogy sz. István, ki első lőn a keresztyén martyrok között, a koronától venne (*) magának nevezetet (Stephanus koronát (*) tészen a görög nyelven).

Martyres acceperunt non dederunt coronam. – Leo martyrio coronatus. – Bern. Serm. in Fest. Innoc.

A martyrumság háromképen lészen.

1. Sola voluntate, csak ez egy akaratban, mint a sz. János evangélistáé, kinek az olajserpenyőbe való fövése nem annyira fövésére, mint megkenettetésére szolgála (Frid. Naus. in vit. Ioan. Flores Hist. Ad. An. 59.), mert annakutána is eleget éle és vénkorában hala meg Efézusban.

2. Solo opere, csak szintén valóság szerint, mint a bethlehembeli ártatlan magzatocskáké. (Mt 2,16-18)

3. Voluntate et opere, mind az akaratban s mind pedig a valóságban egyszersmind, mint az elődedi (*) Anyaszentegyházban a sz. Istváné, Polycarpusé, Ignatiusé, sz. Lőrincé, Romanusé, Antióchiánusé és több sok ezereké. A mi időknben pedig Crameré, Latimeré, Hooperé, Ridleé, Farraré, Bradfordé, Sanderé, Philpoté, Glokeré, Tayloré (*) és más számtalanoké, kiket a szabados (*) Istenhez és az igazsághoz való buzgóság a martyrumságnak lánga közibe vitt bé a Krisztusról való hitnek megpecsételéseért. Nem a kegyetlen halál azért, hanem azoknak ártatlan és szent volta teszi a martyrt. A tébolygó lelkiismeret

474

sem elégedendő ösztön (*) a martyromság szenvedésére, mert az Isten Igéjébéli Scientiának, ismeretnek kell az ember szívebéli Conscientiát, lelkiismeretet igazgatni.

Causa non passio facit Martyrem. Aug. Ep. 6. 1. – Non mortes, sed mores D. Boy. Thom. Aqu. 1. quaest. 19. art. 6.

Mivel akik az apostolokat megölték, azt vélték, hogy valami nagy Isteni szolgálatot cselekesznek (Ján 16,2), szent Pál is buzgóságból dühöskedik vala az ISTENnek szent emberin. (Csel 9,1) Nosza már szent Pálnak a régi keresztyén rómaiakhoz (de most már az Antikrisztus után eredett új rómaiakhoz) írott levele tégyen ítéletet, hogy a mi seminarius konkolyhintő pápázó papinknak és jezsuitáinknak ügyek-bajok (*) oly szent, igaz és ártatlan-é, hogy az ő lelkekismeretiben elegedendő (*) ösztön (*) lehetett volna halál szenvedésekre (*) és lelkek (*) idvességének kockára való hányásokra. Innen bizonyára nyilván megtetszik, (*) hogy amely idvességes tudományra (*) szent Pál a régi rómabelieket tanította, egyenesen ellene vagyon az igaz vallásnak 26. fundamentumiban azoknak, melyeket a mostani új Róma tanít és állat. (*) (Epistola ad Romanos nunc est Epistola in Romanos) Mert szent Pál az elébbi (*) régi rómaiakat arra tanította:

1. Hogy választásuk Istennek ingyen való kegyelméből vagyon, nem az eleve (*) ellátott (*) jó cselekedetekből. (Róm 9,16 és 11,5-6)

2. Hogy megigazulunk ISTEN előtt egyedül a hit által, jó cselekedetek nélkül. (Róm 3,20.28. és 4,2. és 1,17)

3. Hogy az újjászülettetteknek jó cselekedetek (*) az önön condignitásokból, méltóságokból érdemetle-

475

nek, nem érdemlik az örökéletet. (Róm 8,18; 11,6 és 13)

4. Hogy csak azok a könyvek Isten oraculumi és igaz Szentírás, melyeket a zsidók őrizetek alá bízott volt az Isten (Róm 3,2 és 16,26), aminéműek soha az apocriphák nem voltak.

5. Hogy a Szentírásnak méltósága s hitele isteni. (Róm 9,17 és 11,32 egybe vetvén Gal 3,21-22) Ennekokáért feljebb való az ecclesia méltóságánál.

6. Hogy mindeneknek, egyházi és közembereknek, ha idvezülni akarnak, szükséges a Szentírást magok nyelvén olvasniok és tudniok. (Róm 15,4; 10,1-2; 16,26)

7. Hogy az Istennek mindennémű kiképelése (*) valóságos Bálvány. (Róm 1,23 egybevetvén Róm 2,22)

8. Hogy a képek előtt való vallásszeri térdhajtás, avagy akárminémű teremtett állatnak (*) imádása, merő bálványozás (Róm 11,4) és hazug szolgálat (Róm 1,25)

9. Hogy a keresztyén ember senkinek egyébnek nem könyöröghet, hanem csak az Istennek, akiben hiszen (Róm 10,13-14 és 8,15.27), azért nem a szenteknek, sem az angyaloknak.

10. Hogy egyedül csak a Krisztus a mi szószólónk az égben. (Róm 8,34; 5,2; 16,27)

11. Hogy a keresztyén embernek egyetlen áldozása semmi nem egyéb, hanem maga lelkének és testének lelki áldozatja, avagy állatása (*) az isteni szolgálatra szentségben és igazságban (Róm 12,1 és 15,16), annakokáért nem a Krisztus valóságos feláldoztatása a misében.

476

12: Hogy a vallásszeri imádás akár dulia-nak s akár pedig latria-nak neveztessék, (*) az egyedül csak Istent illet. (Róm 1,9 és 12,11, egybevetvén Róm 6,18)

13. Hogy minden keresztyén embernek maga nyelvén (melyben született) kell könyörögni Istenének. (Róm 14,11)

14. Hogy nincsen nékünk magunktól, míg a kegyelemben nem állunk, a jóra szabad akaratunk. (Róm 7,18 és 9,16)

15. Hogy a buja kívánság a concupiscentia vétek az újjászülettettekben. (Róm 7,8.10)

16. Hogy a sacramentumok nem oszthatnak gratiát, ISTENI kegyelmet ex opere operato, magok tulajdon erejekből, (*) hanem jegyzik és megpecsétlik azt, ami ugyanakkor szolgáltatik ki nékünk. (Róm 4,11-12 és 2,23.29)

17. Hogy minden igaz hívő keresztyén ember bizonyos lehet idvessége felől éltében. (Róm 8,9.16.35)

18. Hogy senki ez életben Ádám esetétől (*) fogva tökéletesen az Istennek törvényit bé nem töltheti. (Róm 7,10; 3,19; 11,23)

19. Hogy a vallásnak étel és nap válogatásban való helyheztetése (*) merő babona. (Róm 14,3-6.17.23)

20. Hogy csak a Jézus Krisztus tulajdonított igazsága az, ami minket Isten előtt igazakká tészen (Róm 4,9.17.23)

21. Hogy Krisztus teste Dávid magvából való a testesülés által és nem az ostyás liszttajtékból (*) lészen az által való illatozás. (*) (Róm 1,3)

477

22. Hogy minden igaz keresztyén valóságosan szent és nemcsak azok akiket a pápa canonizál, szentek közibe ír. (Róm 1,7; 8,27; 15,31; 16,2.15; 15,25)

23. Hogy ipse, a Krisztus, a békeségnek Istene és nem ipsa, az asszonyi állat (*) töri meg a kígyónak fejét. (Róm 16,20)

24. Hogy minden léleknek lélekismereti szerint alája kell a felső hatalmasságnak, azaz a magistratusnak, fegyverviselő tisztviselőnek vettetni és adót is kell fizetni. (Róm. 13,1-2) Annakokáért a Pápának is önön magának és minden papuraknak, a császároknak, királyoknak és felső tiszteknek birtokok alá kell hallgatni, (*) hanem ha (*) szántszándékkal kárhozatot akarnak vonni fejekre, (*) mint pártütők, kik az Isten rendelésének ellene állanak. (Róm 13,2)

25. Hogy szent Pál (nem szent Péter!) rendeltetett ISTEN kegyelméből a pogányoknak és következésképen Rómának is a pogány népeknek legfőbb városának főapostolává. (Róm 15,15-16.19-20; 11,14 és 16,4)

Ugy tetszik a 15. résznek 15., 19., 20. verseiből s egészen az utolsó részből, hogy a rómabeli keresztyének sz. Pálnak Rómába meneteli előtt, azok a tanítók által térettettenek meg, kiket maga előtt oda küldött volt, mert azokat nevezi segítőtársainak (3. v.), rokonságinak (7., 13. v.), fogolytársainak (7. v.), achajabeli predikálásának zsengéinek (5. v.) fejenként maga és Tertius barátainak, ki e levelet írta (23. v.). Ez okáért is menének el oly nagy örömmel sz. Pál eleibe mind az Appius piacáig, megértvén, hogy ő Rómába érkezendő volna. (*) Csel 28,15

26. Hogy a római ecclesia szintén mint a jeruzsálemi, avagy akármely kiváltképen való (*) megvét-

478

kezhetik, sőt ugyan el is szakadhat a hittől (Róm 11,20-22)

Mivel azért a minapiban támadt (*) római egyház mindezek ellen tanít és többekben is számlálhatatlan sokakban nyilvánsággal ellenkezik azokkal, amikre az apostol a régi rómaiakat oktatta volt, itélje meg ISTEN és e levél, melyikünk vagyon a régi igaz valláson, melyre az apostol tanította volt a rómabelieket! És hogy ha mi nem jól cselekedtük-é, hogy mi őtőlök annyiban külön kenyérre löttünk, (*) mennyiben ők is az apostoli igaz tudománytól elpártoltanak? És ha (*) nem volt-é jobb, hogy a szent Pál igaz vallására térnénk vissza, hogynem mint a mai Rómának tévelygésében feküdtünk volna? És ha jobb, tehát (*) a jezsuiták és a seminar papok meglássák s féljenek is rajta, (*) hogy valamiképen (*) dolgok nem hit, hanem támadás, nem igazság, hanem pártolkodás, nem religio, hanem Tybernél kezdett és Tyburnál végzett rebellio (*) légyen, (*) aminthogy ez is haláloknak főoka. Ezek inkább a hittől szakadt (*) tengerről, (*) hogynem a békeség szerető apostoli gyülekezettől lévén elbocsáttattak, (*) mivel szenvedhetetlen (*) dolog volt, hogy az alsó renddel esküvések (*) és királyokra nézendő hívségek alól való felszabadulást hitessenek el, továbbá, hogy pártütést támasszanak, támadást indítsanak, királynékat méreggel veszessenek, királyokat titkon megöljenek, az egész ország színét (*) puskaporral felvettessék, (*) kétségbeesett állapottal hányják testeket (*) a felakasztásra és elnégyelésre. Igy tiszteltesse Isten azokat is mindnyájokat (lelkeket (*) mindazáltal, ha választottak, idvezítvén) valakik (*) kibocsátották volt ezeket. Én igen félek ugyan rajta, hogy ezek csepüvel (*) sem törülhetik

479

le magokról ez emlékezetet, hogy tudniillik inkább voltak ők magok hóhéri, hogynem mint Krisztus martyri.

As. 149. 9. Ut Alexandri causa, iis qui nam scire cupiunt patefiat: judicatus est Ephesios Aemilio Frontio Proconsule, non propter professionis nomen, sed propter perpetrata latrocinia: cum iam esset praevaricatus est proditor. Euseb. hist. l. 5. c. 18.

Micsoda lelkiismerettel tarthatják hát a pápisták Garnet uramat martyrnak, holott tulajdon maga lelkiismeretének késztetéséből megvallotta, hogy támadás indításáért, nem religiójáért szenvedett ő halált? (Puskaporral akarták ezek az országházát gyülésnek idején felvettetni. (*)) De ha az ilyetén puskapor-evangéliumú papok is martyrok, én csudálom ki lészen hóhér? Ha ezek a szentek, kicsodák a schiták? (*) S kicsodák a kannibálok, ha ezek is katholikusok?

De ezt ebben hagyván, ha ők fertelmesek akarnak lenni, maradjanak fertelmességben. Mi (kiknek hívségünkre bízta ISTEN az igaz hitet (1 Tim 6,20), mint valami drágalátos letett jószágot (*)), könyörögjünk Őfelségének, hogy szent életet engedjen élnünk, tudniillik hitünkhöz illendőt, kegyességben Krisztusunkhoz s királyunkhoz engedelmességben. (Péld 24,21; 1 Pét 1,17) És ha mikor édes Idvezítőnk ily becsületre méltóztat minket, hogy az ő evangéliumáért martyromságot szenvedjünk (Csel 5,41), akár oszlopok mellett való égetés által légyen az, mint Mária királyné idejében, akár alattomban való hóhérkodások által, mint az inkvizíció házban, avagy dühös felmészárlás által, mint ama párisi siralmas lakásban, (*) akár puskaporral való

480

felvettetés (*) által, amint az országházával akarnak vala nemrégen cselekedni, irgalmas kegyelmének vélünk munkálkodása által könyöröghessünk Szentlelkének vélünk jelenlétéért, ki úgy megerősítsen erőtelenségünkben és igaz ügyünkben úgy megoltalmazzon, hogy halálunkkal is örömest megpecsételhessük az evangéliumi igaz tudományt, melyet életünkben hittünk s vallottunk (Luk 11,28; Jel 14,13; 22,20), hogy míg élünk áldattassunk szent Igéjében, mikor meghalunk magában az ÚRban és az ítélet napján szent Atyjától legyünk áldottak. Ezt cselekedjed vélünk ÚR Jézus Krisztus. Ámen.