A HITETLENSÉG BŰNE

C.H. Spurgeon igehirdetése

elhangzott Londonban,

1855 január 14.-én

a New Park Street baptista imaházban

„És ezt felelte volt a főember az Isten emberének, mondván: Hacsak az Úr ablakokat nem csinál az égen; akkor meglehet; és ő azt mondta rá: Ímé te szemeiddel meg fogod látni; de nem eszel belőle.“ - 2.Királyok 7,19.

Egy bölcs ember meegszabadíthat egy egész várost; egy jó ember eszköze lehet ezrek megmentésének. A szent emberek „e földnek sói“, miattuk nem érte még utól a gonoszokat a pusztulás. Az istenfélők nélkül, - mint konzerválók nélkül - , az emberi faj teljesen kipusztult volna már. Samaria városában volt egy igaz ember, Elizeus, az Úr szolgája. A istenfélelem mindenestől kihalt volt már a királyi udvarban. A király maga volt a legmegrögződöttebb bűnös, vétke kirívó és gyalázatos volt. Jórám király atyja, Akháb utaiban járt, és hamis isteneket készített magának. Samária népe királyukhoz hasonlóan bűnbe sűlyedt: messze eltértek Jehovától; elhagyták Izráel Istenét, s nem emlékeztek Jákób jelszavára, „Az Úr, a te Istened egy Isten;“ gonosz bálványimádásban a pogányok bálványai előtt borultak le; és ezért a Seregeknek Ura megengedte ellenségeiknek, hogy nyomorgassák őket, egész addig, míg az ebáli átok beteljesedett Samária utcáin, mert „a finnyás és kedvére nevekedett asszony, aki meg se próbálta talpát a földre bocsátani az elkényesedés és finnyásság miatt“ irigy szemmel tekintett saját gyermekére, és felfalta saját megzattját a rettentő éhség következtében. 5.Mózes 28,56-58. Ebben a rettenetes nyomorban egyetlen szent ember volt a szabadítás közvetítője. Egyetlen só-szemecske megtartott egy egész várost. Egyetlen Istenért harcoló ember eszköze lehetett az ostrommal teljesen körülzárt sokaság megszabadításának. Elizeusért az Úr azt az igéretet adta, hogy a következő napon az élelem, melyet semmilyen áron sem lehetett már beszerezni, a lehető legolcsóbb árban lesz kapható - ponosan Samária kapuiban. Elképzelhetjük, micsoda öröm tölthette be a sokaságot a látnok jövendőlésének első hallásakor. Az Úr prófétájának ismerték őt. Isteni tekintéllyel rendelkezett; minden eddigi próféciái beteljesedtek. Tudták, hogy Istentől küldött ember, és Jehova üzenetét szólja. Bizonyára a király szemei örömtől ragyogtak, s a kiéheztetett sokaság szökdécselt a boldogságtól az éhségtől való megszabadulás ily gyors kilátására. „Holnap!“ -kiáltották, holnap vége lesz éhségünknek, s teljes bőségben minden jóval fogunk élni.

Azonban egy úr, ki a királynak jobbkeze volt, kifejezte hitetlenségét. Nem halljuk, hogy valaki is a köznépből, az alacsonysorsú szegények közül ilyet tett volna. Hanem egy arisztokrata tette ezt. Különös dolog, hogy Isten ritkán választotta ki e világ nagy embereit. A magas rangok és a Krisztusban való hit ritkán fér meg együtt. E nagy ember ezt mondta: „Lehetetlen!“ s mitegy gúnnyal a próféta iránt hozzátette: “ Hacsak az Úr ablakokat nem csinál az égben, akkor meglehet“. Az ő bűne abban állt, hogy Elizeus prófétai szolgálatának hitelesítő pecsétei dacára kétségbevonta a próféta kijelentésének bizonyosságát, aki az Isten nevében szólott. Kétség nélkül látta Moábnak legyőzetését; a sunemita asszony feltámasztásáról szóló hírek őt is felriaszthatták; tudta, hogy Elizeus felfedte Benhadád titkait, s vaksággal súlytotta portyázó csapatait; bizosan látta Siria csapatait, amint vakon Samária kellős közepébe lettek csalva; s valószínü, hogy ismerte annak az özvegynek a történetét, kinek kevés olájából minden házában levő edény tele lett, s így kiválthatta fiait; mindenesetre Naámán meggyógyítása közbeszéd tárgya volt az udvarban. És, ennyi felhalmozott bizonysággal szemben, a próféta szolgálatának ennyi hitelesítő pecsétje ellenére mégis kételkedett, és gúnyosan azt mondta, hogy az égnek egy nyitott ablakszárnnyá kell válnia, mielőtt az ígéret beteljesülhetne. Amiután aztán, Isten kijelentette ítéletét, ugyannak az embernek ajka által, aki épp most hírdette ki az ígéretet: „Te szemeiddel meg fogod látni, de nem eszel belőle“. És a gondviselés, - mely mindig beleljesíti a próféciát, miként a papír magára veszi a nyomda betűit - elpusztította ezt az embert. Letiporva Samária utcáin, elveszett a város kapuiban, látva a bőséget, de meg nem kóstolva azt. Talán testtartása oly dölyfös lehetett, s bosszantó a nép számára; vagy talán megpróbálta fékezni a nép mohó tolongását; vagy, amint mondani szoktuk, lehet puszta véletlenségből történt, hogy halálra zúzatott. Úgyhogy meglátta a jövendőlés beteljesülését, de nem élte meg, hogy örvendezzen benne. Az ő esetében a látás hitet szült, de nem boldogította őt.

Két dologra hívom fel figyelmeteket e reggelen - az ember bűnére, és annak büntetésére. Meglehet, hogy miután feltártam a körülményeket, keveset fogok szólni magáról ez emberről, viszont tárgyalni fogom a hitetlenség bűnét és annak büntetését.

I.

Először tehát, szóljunk a Bűnről. A hitetlenség volt az ő bűne. Kételkedett Isten ígéretében. Az ő sajátos esetében a hitetlenség az isteni kijelentésben való kételkedés formáját vette fel, vagy másképpen szólva: bizalmatlanság volt Isten hatalmát illetően. Vagy abban kételkedett, hogy komolyan gondolja Isten amit mondott, vagy pedig abban, hogy Isten lehetőségeinek hatókörében áll az ő ígéretének beteljesítése. A hitetlenségnek több arca van, mint a holdnak, és többféle színe, mint a kaméleonnak. A köznép azt mondja az ördögről, hogy egyszer ilyen, máskor olyan színben tünteti fel magát. Meg vagyok győződve, hogy ez így igaz a Sátán elsőszülött gyermekére, a hitetlenségre vonatkozólag is, mert ennek is légió formája van. Olykor a hitetlenséget világosság angyalaként látom feldíszítve. Alázatosságnak nevezi magát, s így szól: „Nem akarok önhitt lenni; én nem merem azt hinni, hogy Isten megbocsátott nekem; én túlságosan nagy bűnös vagyok.“ Mi ezt alázatosságnak mondjuk, és hálát adunk Istennek, hogy barátunk ilyen jó állapotban van. Nos, én nem adok hálát Istennek ilyen megtévesztésért. Itt az ördögöt látom, amint világosság angyalának mutatja magát.; a hitetlenség tetőfoka ez. Máskor felfedezzük a hitetlenséget az Isten változhatatlan volta felőli kétely alakjában. „Az Úr szeretett engem, de lehet, hogy el fog vetni holnap. Ő megsegített tegnap, és az Ő szárnyainak árnyékában bíztam, de meglehet, hogy a következő megpróbáltatásban nem fogok kapni segítséget. Lehet, hogy elvet engem; lehet, hogy megfeledkezik az ő szövetségéről, s elfelejt könyörüni Isten.“ Néha ez a hitetlenség az Isten hatalma felől való kételkedésbe van burkolva. Mindennap újjabb szorult helyzeteket látunk, benne vagyunk a nehézségek hálójában, és úgy gondoljuk, „Bizonyára az Úr nem tud minket megszabadítani“. Igyekszünk megszabadulni terhünktől, és amikor látjuk, hogy képtelenek vagyunk rá, úgy gondoljuk, hogy Isten karja is olyan rövid, mint a miénk, és az Ő hatalma is oly csekély, mint az emberi erő... A hitetlenségnek még szörnyűbb formája az, amely visszatartja az embereket a Krisztushoz való jövéstől; mely a bűnöst arra készteti, hogy kételkedjen Krisztus megmentő hatalmában saját magára vonatkozólag, hogy kételkedjen abban, hogy Krisztus kész elfogadni oly nagy bűnöst, mint ő. De a legfertelmesebb a hitszegő hitetlenség, saját igazi színében, amint káromolja Istent és bolond módon tagadva az Ő létezését. A hűtlenség, deizmus, ateizmus - érett gyümölcsei ez ártalmas fának; ezek a legszörnyűbb kitörései a hitetlenség vulkánjának. A hitetlenség teljes fokára hág, amikor elhagyja az álarcot, félreteszi az álruhát és istentelen ddölyfös büszkeséggel jár-kel a földön és lázadóan kiáltja, „Nincs Isten!“, igyekezve - mindhiába - megrendíteni a Istenség trónját, azzal, hogy felemeli karjait Jehova ellen és öntelt őrültségében igyekszik kitépni kezéből az igazság mérlegét, a királyi pálcát; szeretné megváltoztatni ítéletét és Isten fölé kerekedni. Amikor a hitetlenség eljut erre a teljességre, akkor tűnik ki valódi jellege. De alapjában véve, a legkissebb hitetlenség is ugyanolyan természetű, mint a legnagyobb.

Csodálkozom azon, és biztos vagyok benne, hogy ti is csodálkozni fogtok, ha elmondom nektek, hogy vannak olyan különös emberek e világon, akik nem hiszik, hogy a hitetlenség bűn. Különös embereknek kell nevezzem őket, mert különben egészségesek hitükben minden más tekintetben, csak, hogy hitvallásuk tételeit következetessé tegyék, ahogy ők képzelik, tagadják, hogy a hitetlenség bűnös dolog lenne Emlékszem egy fiatalemberre, aki elment egyszer igehírdetők baráti körébe, kik épp ezt a dolgot tárgyalták, ha bün-e az emberekben, hogy nem hisznek az evangéliumban. Miközben erről beszélgettek, ő így szólt: Uraim, keresztyének jelenlétében vagyok-e én? Hisznek-e önök a Bibliában, vagy sem? „Természetesen, mi keresztyének vagyunk“, válaszolták. Erre ő így szólt: „Hát nem mondja-e a Biblia, hogy ‘...bűn tekintetében, mivelhogy nem hisznek énbennem?‘ És nem kárhozatraméltó bűne hát ez a bűnösöknek, hogy ők nem hisznek Krisztusban?“ Nem tudom felfogni, hogy lehetnek ennyire esztelenek ez emberek, hogy ilyesmit mernek állítani : „nem számíttatik be bűnnek a bűnösnek az, hogy nem hisz Krisztusban“. Úgy gondolom, bármennyire igyekeznek is fenntartani véleményüket, azért mégsem akarnának egy hazugságot mondani az igazság fenntartása érdekében; és véleményem szerint éppen ez az, amit ez emberek tesznek. Az igazság egy erős torony, és soha nem szorul arra, hogy tévelygésekkel által legyen támogatva. Isten igéje meg fog állani minden emberi fortéllyal szemben. Én sohasem találnék ki álokoskodásokat annak bizonyítására, hogy nem bűn a hitetlenek részéről, hogy nem hisznek, mert biztos vagyok abban, hogy bűn, hisz arra taníttattam az Írásból, hogy “Ez pedig a kárhoztatás, hogy a világosság e világba jött, ámde az emberek inkább szerették a sötétséget, mint a világosságot“ s azt olvastam, „Aki nem hisz, immár elkárhozott, mivelhogy nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében. Állítom, mert az Ige kijelenti, hogy a hitetlenség bűn. Bizonyára józan és előítélet nélküli személyeknél ennek bizonyítása nem igényel semmiféle okfejtést. Hát nem bűn-e egy teremténynek kételkedni Alkotójának szavában? Nemde óriási vétek és gyalázatos sértés az Istenséggel szemben, hogy én, egy parányi porszem tagadni merem az ő beszédét? Nem képezi-e a gőgnek tetőfokát s a büszkeség csúcspontját, hogy Ádámnak egy fia így szóljon mégcsak az ő szívében is: „Isten, én kételkedem kegyelmedben! Isten, én kételkedem szeretetedben! Isten, kételkedem a te hatalmadban!“ Ó, uraim! higgyetek nekem, egy rakásba gördíthetitek az összes bűnöket, vehetitek a gyilkosságot és istenkáromlást, testi vágyakat, házasságtörést és paráznaságot, és minden aljas bűnt, és egyesíthetitek őket a romlottság óriási fekete gömbjében, de mindezeket együttvéve nagyobb a hitetlenség bűne! Ez a bűnök királya, a vétkek lényege, minden bűncselekmény mérgének a keveréke; Gomorra borának sepreje; ez az első számú bűn, a Sátán remekműve, ez az ördög legfőbb munkája.

Megkísérlem e reggelen bemutatni egy kissé a hitetlenség bűnének rendkívűl gonosz természetetét.

1. Először is, a hitetlenség bűne rendkívül fertelmesnek fog tűnni, ha meggondoljuk, hogy ez a szülője minden más gonoszságnak. Nincs olyan vétek, mely ne a hitetlenségből származna. Úgy gondolom, hogy az ember bukása nagyos is ennek tulajdonítható. Ez volt az a pont, ahol az ördög megkísértette Évát. Ezt mondta neki: “Valóban azt mondta az Isten, hogy a kertnek egy fájáról se egyetek?“ Fülébe súgott s szívébe vetett egy kételyt; „Valóban azt mondta az Isten? “ Épp mintha azt mondta volna: „Teljesen biztos vagy benne, hogy azt mondta? “ A hitetlenségen - e vékony kis repedésen - át jött be a másik bűn; a kíváncsiság, és sorba a többi következett. Attól fogva a hitetlenség lett minden bűnök termékeny szülője. Egy hitetlen ember képes a legaljasabb bűnre is, mit valaha elkövettek. Uraim, a hitetlenség! Hisz ez keményítette meg a fáraó szívét - ez hatalmazta fel a káromló Rabsaké nyelvét - sőt ez lett istengyilkossá, megölve Jézust. A hitetlenség! Ez élesítette az öngyilkosok tőrét; ez keverte sokak méreg-poharát; ezreket vitt akasztókötélhez és sok embert szégyenletesen a sírba, kik önkezükkel vetettek véget életüknek, s véres kezekkel rohantak Teremtőjük ítélőszéke elé - a hitetlenség miatt. Mutassatok nekem egy hitetlent - hadd tudjam, hogy kételkedik Isten Igéjében, - hadd tudjam, hogy semmibe veszi az Ő ígéreteit és ítéleteit, s ebből a feltételből kiindulva biztosra veszem, hogy az az ember idővel, hacsak csodálatos fékező erő nem hat rá, a legaljasabb s legrettenetesebb bűnökre vetemedik. Ah, ez a Belzebúb-vétek; Belzebúbhoz hasonlóan ez a vezére minden gonosz léleknek. Jeroboámról az van mondva, hogy vétkezett, s ezzel bűnbe vitte az egész Izráelt: s a hitetlenségről is elmondható, hogy nem csupán önmagát teszi vétkessé, hanem más bűnöket is létrehoz. Ebből a tojásból kel ki minden más bűn, ez a magva minden engedetlenségnek. Valójában minden ami gonosz és vétkes benne lapul ebben az egy szóban: hitetlenség.

És hadd mondjam itt, hogy a keresztyénekben rejlő hitetlenség bűne éppolyan természetű, mint a megtéretlen bűnösökben levő hitetlenség. Igaz, hogy nem hasonló végső kimenetelében, mert bocsánatot nyer a keresztyénben, sőt, már meg van bocsátva; reá helyeztetett régtől fogva a Bűnbak fejére, eltöröltetett és engesztelés történt érte a Vér által. De ugyanolyan bűnös jelleggel bír. Tulajdonképpen, ha lehet egy bűn még szörnyűbb, mint a megtéretlen bűnösben levő hitetlenség, akkor ez nem más, mint egy szentben levő hitetlenség. Mert hogy egy szent kételkedjen Isten szavában, - hogy egy szent bizalmatlan legyen Istene iránt, szeretetének számtalan megnyilvánulása után, irgalmának tizezer bizonysága után, ez minden más bűnt felűlmúl. Ráadásul, egy szentben a hitetlenség más bűnök gyökere is. Ha hittel teljes vagyok, tökéletes leszek minden más dologban is. Mindig képes leszek teljesíteni Isten előírásait, ha szüntelen hiszem ígéreteit. De mivel hitem gyenge, ezért esek bűnbe. Juthatok bármilyen nyomorúságba, de ha össze tudom kulcsolni kezemet, s el tudom mondani: Jehova Jireh - „Az Úr hegyén a gondviselés“ -, úgy nem fogtok engem rajtakapni, hogy hamis eszközökhöz folyamodom, hogy megszabaduljak abból. De találtassam csak egy pillanatnyi bajban, vagy nehézségben, ha nem bízom Istenben, mi történik? Lehet, hogy lopni fogok, vagy más tisztességtelen dologhoz folyamodom, hogy megszabaduljak hitelezőimtől; vagy ha Isten kegyelméből visszatartóztattatom is efféle bűntől, lehet elmerülök, ledöntve aggodalmaimtól. Ha a hit eltűnt, a gyeplő elszakadt. És ki képes lovagolni egy megvadult paripán gyeplő vagy kantár nélkül? Mint a nap szekere Pheatonnal, annak kocsisa számára, olyanokká válunk hit nélkül. A hitetlenség a vétkek anyja, a bűnök szülője, és ezért mondom, hogy dögletes gonosz, - a legfőbb bűn.

2. De másodszor: a hitetlenség nemcsak szüli, hanem táplálja is a bűnöket. Hogyan van az, hogy az emberek képesek megmaradni bűneikben a Sinai hegy prédikátorának dörgései alatt? Hogyan lehetséges, hogy amikor Boanerges - a mennydörgés fia - áll a szószéken, s Istentől felruházott képességgel hangosan hirdeti: „Átkozott mindenki, aki meg nem tartja a törvény minden parancsolatait!“ - hogyan történhet, hogy a bűnös Isten ítéletének rettentő fenyegetéseit hallva, mégis kemény marad, és tovább megy bűnös útjain? Megmondom nektek: a hitetlenség miatt nem gyakorolnak semmi hatást rá a fenyegetések. Mikor aknászaink és bányászaink elmennek Sebastopol körüli munkára, képtelenek a falakkal szemben dolgozni, ha nem rendelkeznek valamivel, ami visszafogja a lövéseket; s ezért előbb földmunkákat készítenek, töltéseket emelnek, melyek mögött aztán azt tehetik, amit akarnak. Így van az istentelen emberrel is. Az ördög a hitetlenségben erősíti meg őt, ekképpen töltést emel, menedéket talál mögötte. Ó, bűnösök! Ha egyszer a Szentlélek ledönti a ti hitetlenségeteket, s az Ő igazságát annak teljes erejével s bizonyítékának egész súlyával szívetekre helyezi, mily erővel fog dolgozni akkor a törvény lelketeken. Ha az ember elhinné, hogy a törvény szent, a parancsolat szent, igaz és jó, hogy megrendítené ez őt, látva, hogy a pokol szája felett van; nem lennének szunyókálások és alvások a gyülekezetben; nem lennének feledékeny hallgatók; nem távoznátok el a tűkör elől, azonnal elfelejtve, milyen emberek vagytok. Ó, ha egyszer megszabadulna a hitetlenségtől, hogy záporozna a törvény minden golyója a bűnösre, s az Úrnak megöltjei sokan lennének. Ismét, hogyan lehetséges, hogy az emberek képesek hallgatni a Golgota keresztjének drága evangéliumát, de mégsem jönnek Krisztushoz? Hogyan lehet, hogy mikor Jézus szenvedéséről prédikálunk, s ezzel a mondással zárjuk „Még van hely“, - miként van az, hogy amikor az Ő keresztjének fájdalmait hangsúlyozzuk, az emberek nem keserednek meg szívükben? Így szól egy énekünk:

„A törvény és erőszak csak megkeményít,

Ez minden, amit csak tehet;

De a Vér általi bocsánat érzése

Meglágyítja a legkeményebb szívet“

Azt hiszem, hogy a golgotai történet elégséges sziklák összetöréséhez. A sziklák meghasadtak, mikor látták Jézust meghalni. Úgy vélem, hogy a golgotai tragédia elegendő ahhoz, hogy egy tűzkő könnyekre fakadjon, s azt eredményezze, hogy a legmakacsabb gonosztevő a bűnbánat szeretetteljes könnyeiben sírja ki szemeit; De hiszen mi mondjuk nektek, s gyakran ismételjük, ám ki sír efölött? Ki törődik ezzel? Uraim, oly közömbösen ültök, mintha semmit sem jelentene nektek. Ó, nézzétek és lássátok, ti mind, kik most figyelmen kívül hagyjátok. Semmit sem jelent néktek, hogy Jézusnak meg kellett halnia? Úgy néztek ki, mint akik azt mondjátok:„Semmit!“. Mi ennek az oka? Az, hogy ott a hitetlenség köztetek és a kereszt között. Ha nem lenne ott az a vastag lepel köztetek és a Megváltó szemei között, szeretetének tekintete meglágyítana titeket. De a hitetlenség az a bűn, mely visszatartja az evangélium erejét a bűnösben való munkálkodástól: és amíg a Szentlélek nem töri szét azt a hitetlenséget, - amíg a Szentlélek nem szakítja szét a hitetlenség leplét, s nem veszi azt mindenestől el onnan, mi nem fogunk találni egy bűnöst sem, aki Jézushoz jönne és bizalmát belé vetné.

3. De itt van a harmadik pont: a hitetlenség képtelenné teszi az embert bármely jó cselekedet véghezvitelére. „Minden, ami hitből nincs, bűn az“- ez egy nagy igazság többféle értelemben is. „Hit nélkül lehetetlen Istennek tetszeni“. Sohasem fogtok engem hallani egy szót is szóljak az erkölcsiség ellen; soha nem fogtok engem hallani, hogy azt mondanám, hogy a becsületesség nem jó dolog; vagy hogy a mértékletesség nem jó dolog; ellenkezőleg, szeretném mondani, hogy mind ajánlatos dolgok; de megmondom nektek azt, amit ezentúl is hirdetni fogok, - azt mondom nektek, hogy ezek a Hindostan-i kagylópénzhez hasonlók, melyek érvényesek az indiánok közt, de nem itt Angliában. Ezek érvényesek lehetnek idelenn, de nem odafenn. Ha nem rendelkeztek valami jobbal, mint saját jóságotok, sohasem nyeritek meg a mennyet. Vannak indián törzsek, kik kis ruha darabokat használnak pénz helyett, s én nem vallanék szégyent velük, ha ott élnék. De ha Angliába jövök, kis ruha-darabocskák nem érvényesek. Ekként a becsületesség, mértékletesség és más ilyen dolgok jóra szolgálhatnak az emberek között, - és minél többet bírtok ezekből, annál jobb. Buzdítlak is titeket minden dologra, ami tisztességes, ami szeretetreméltó, tiszta és jó hírű - bírjátok ezeket. De ezek nem segítenek rajtatok odaát. Mindezek a dolgok együttvéve, hit nélkül, nem lehetnek kedvesek Istennél. A hit nélküli erények fehérre meszelt bűnök. A hit nélküli engedelmesség - ha létezik ilyesmi -, nem más, mint arannyal bevont lázadás. A hit hiánya minden más egyebet semmisnek nyilvánít. Olyan, mint az üröm a kenőcsben, mint méreg az edényben. Hit nélkül, a tisztaság minden erényeivel, az emberszeretet minden jótékonyságaival, az őszinte részvét minden kedvességével, minden zseniális képességgel, a legelszántabb hazaszeretettel és a legeltökéltebb elvekkel - „hit nélkül lehetetlen Istennek tetszeni“! Nem látjátok hát, mennyire rossz dolog a hitetlenség, hisz meghiusítja az emberek jócselekedeteit?! Sőt, a hitetlenség, ha keresztyénekben található, megbénítja őket. Hadd mondjak el nektek egy történetet Krisztus életéből. Egy bizonyos embernek volt egy szerencsétlen, beteg fia, ki gonosz lélektől megszállott volt. Jézus felment a Tábor hegyére, hol dicsőségesen elváltozott. Így az apa a tanítványokhoz hozta fiát. Mit tettek a tanítványok? Azt mondták: „Ó, hát kiűzzük mi azt!“ Kezeiket ráhelyezték a gyermek fejére, s megpróbálták kiűzni; de közben kételkedve suttogtak maguk között és ezt mondták: „Attól félünk, nem leszünk képesek megtenni“. Nem sokára a beteg szája kezdett habzani; tajtékzott s a földön fetrengett; rájöttek a betegség rohamai. A démoni lélek erős volt benne. Az ördög még benne volt. Hiába ismételték ördögűző igéiket, a gonosz lélek benn maradt, mint egy oroszlán az ő barlangjában; erőfeszítéseikkel nem tudták őt eltávolítani. „Menj ki!“- mondták, de az nem ment. „Tűnj a mélységbe!“- kiáltották, de az meg sem mozdult. A hitetlen ajkai nem képesek megrettenteni a Gonosz Lelket, ki joggal mondhatja: „Hitet ismerem, Jézust is ismerem, de te ki vagy? Neked nincs hited.“ Ha lett volna hitük, csak egy mustármagnyi hitük, ki tudták volna űzni az ördögöt; de hitük elfogyott, és ezért semmit sem tudtak tenni. Nézzétek úgyszintén Péter esetét. Amíg volt hite, járt a tenger hullámain. Csodálatos séta lehetett; szinte irigylem őt, amint a hullámokra tapos. Hiszen ha Péter hite tovább tartott volna, keresztül sétálhatott volna akár az Atlanti óceánon is, egész Amerikáig. De hirtelen egy nagy hullám tornyosult mögötte, s ekkor ezt mondta: „Ez mindenestől elsöpör engem“. Aztán előtte egy másik hullám emelkedett, s így kiáltott „Ez elborít engem“, - s közben arra gondolt, - hogyan is lehettem olyan beképzelt ostoba, hogy ezekre a hullámokra mertem tenni a lábam. Süllyed Péter. A hit volt Péter mentőöve; a hit volt Péter varázs-szere; - ez tartotta fenn. De a hitetlenség elsüllyesztette őt. Tudjátok-e, hogy ti és én, úgyszintén, egész életünkben a vízen kell járjunk? Egy keresztyén élete folytonos vízen járás - az enyém az -, és minden hullám kész elnyelni, elborítani minket, de a hit képesítit a fennmaradásra. Amely pillanatban megszűnsz hinni, abban a pillanatban a kétség tör reád, és süllyedni kezdesz. Ó, akarsz-e mégis kételkedni?!

A hit minden erény táplálója, a hitetlenség viszont mindegyik gyilkosa. Ezer imaádság folytatott meg csecsmőkorban a hitetlenség által. A hitetlenséget sok gyermekgyikosság terheli. Számos újszülött kérést ölt már meg. Oly sok dicsőítő ének, melyeknek a mennyei kórus hangjaihoz kellett volna társulniok, meg lett fojtva hitetlen zúgolódás által. Sok nemes kezdeményezés, mely megfogant a szívben, meghiúsult, mielőtt megvalósulhatott volna. Oly sok ember misszionárius lehetett volna; itt állhatna, bátran hirdetve Mestere evangéliumát. - De hitetlenség volt bennük. Egyszer óriási hitetlenség vett erőt rajtuk, s törpékké változtak. A hit olyan egy keresztyén számára, mint Sámson hajfürtjei. Vágd le azokat, s kiszúrhatod szemeit. Többé semmit sem képes cselekedni.

4. Negyedik megjegyzésünk, hogy a hitetlenség mindig keményen meg lett büntetve. Nézzünk bele az Írásokba. Egy csodálatosan szép világot látok; hegyei nevetnek a napfényben, és szántóföldjei örvendeznek az aranyló ragyogásban. Táncoló lányokat látok, s éneklő ifjakat. Micsoda nagyszerű látomás! De figyelj: egy komoly, tiszteletreméltó úr felemeli kezeit, és kiált: „Özönvíz közeledik, hogy elborítsa a földet; a mélység forrásai felfakadnak, s mindent elborít az ár. Nézzétek amott azt a bárkát! Százhúsz évig fáradoztam ezekkel a kezekkel hogy felépítsem azt; fussatok oda, s biztonságban lesztek.“ „Haha! vén öreg! félre a te üres jóslásaiddal! Haha! vigadjunk csak, amíg lehet! Amikor majd eljön a vízözön, majd építünk mi bárkát; de nem lesz abból semmi; a bolondoknak mondd hát meséidet; mi nem hiszünk efféle ostobaságokban.“ Nézzétek a hitetleneket, mint folytatják vidám mulatozásaikat. Hitetlen! Hallgass! Nem hallod a rettentő dörejt? A föld belső részei megindulnak, sziklarétegei megfeszülnek az irtózatos belső vonaglástól. Figyelj! Szakadoznak a sziklák e szörnyű erő folytán, s bensejükből víztömeg tör elő, melyekről addig senki sem tudott, mióta Isten elrejtette a teremtéskor a föld kebelében. Széthasad az ég! Zuhog az eső! Nem cseppekben, hanem fellegszakadásban. Az ősi Niagarához hasonló vízesés zúdul az égből óriási robajjal. Úgy a mennyezet, mint a mélység, - az alsó és fenti vizek egyetértésben kezet fognak egymással. És ti, hitetlenek, hol vagytok most? Ott vannak utolsó maradékaitok: egy ember, - felesége kétségbeesetten kapaszkodik derekába -, ott áll az utolsó oromzaton, mely még kimagaslik a vízből. Látod-e őt? A víz már ágyékáig ér. Halld az utolsó kiáltását! Elborította az ár - elmerült, vége van. És amint Nóé kitekint a bárkából, nem lát semmit a régi világból. Semmit! Üres mélység az egész. „A tengeri szörnyek kölykeznek, s a királyok palotáiban tanyáznak“. Mindent elborított, elárasztott a víz; minden elmerült. Mi okozta ezt? Mi hozta a vízözönt a földre? A hitetlenség. Hit által Nóé megmenekült az özönvízből. A hitetlenség miatt a többiek mind odavesztek.

És ó, nem tudjátok, hogy a hitetlenség zárta ki Mózest és Áront a Kanaán földjétől? Nem adtak dicsőséget Istennek; megütötték a sziklát, amikor szólniok kellett volna hozzá. Hitetlenkedtek, s ezért következett a büntetés, hogy nem bírhatták örökségképpen azt a jó földet, melyért oly sokat küszködtek és fáradtak.

Hadd vigyelek titeket el oda, hol Mózes és Áron tartózkodott: ama széles és rettenetes pusztába. Elsétálunk oda egy kis időre. Mi, hamar fáradó lábú emberek fiai, hasonlók leszünk a vándorló beduinokhoz; bejárjuk a sivatagot egy rövid idő alatt. Amott fehérlik egy csontváz a napsütésben; ott egy másik; odébb egy harmadik! Mit jelentsenek ezek a fehér csontok? Mik ezek? Hogy kerültek e tetemek ide? Bizonyára valami nagy tábor lehetett itt, s egy éjjel elpusztultak, valami csapás, vagy vérontás által. Ó, nem, nem. Azok a csontok Izráel csontjai; azok a csontvázak Jákób ősi törzsei, kik nem mehettek be az ígéret földjére a hitetlenség miatt.

De nem akarom halmozni a példákat; csak még Zakariásra emlékeztetlek. Hitetlenkedett, és az angyal némasággal sújtotta. Ajkai bezárattak a hitetlenség miatt. De ha a hitetlenség következményének legborzasztóbb képét kívánjátok látni, - ha szeretnétek látni, hogyan büntette Isten azt, úgy elviszlek titeket Jeruzsálem ostromához, a legszörnyűbb mészárláshoz, mit valaha is láttak; a rómaiak a földdel egyenlővé tették a várost, s az egész lakosságot kardélre hányták, vagy rabszolgaként eladták őket. Nem olvastatok még soha Jeruzsálemnek Titus által történt ostromáról? Sohasem halottatok a Masada-i tragédiáról, mikor a zsidók inkább egymást szúrták le, mintsem hogy a rómaiak kezébe kerüljenek? Nem tudjátok-e, hogy mind e mai napig a zsidó hontalanul bolyong e földön, ország, haza nélkül? Levágatott, mint vessző a szőlőtőről; és miért? A hitetlenség miatt. Valahányszor csak láttok egy zsidók komor és szomorú ábrázattal, - valahányszor csak megfigyelitek, hogy olyan, mint egy idegen e földön; hogy úgy jár, mint aki száműzve van ez országba: amikor csak látjátok őt, álljatok meg, és így szóljatok: „Ah, a hitetlenség volt az, mely arra vitt téged, hogy meggyilkold Krisztust, és ez vitt téged most a bujdosásba. És csakis a hit az egyedül, - a megfeszített Názáretiben való hit, - mely visszavihet téged hazádba, és annak ősi dicsőségét visszaállíthatja.“ A hitetlenség, amint látjátok, homlokán hordja a „Káin-bélyeget“. Isten gyűlöli, kemény ütésekkel sújtja, s végül teljesen összezúzza azt. A hitetlenség Isten-gyalázás. Minden más bűn is Isten felségterületét sérti; de a hitetlenség az Ő istenségét veszi célba, az ő igazmondását, hűségét vádolja, jóságát tagadja; az ő szent tulajdonságait káromolja és az ő jellemét gyalázattal mocskolja; ezért Isten minden más dolog felett, elsősorban és főképpen a hitetlenséget gyűlöli, bárhol található legyen is az.

5. És most, e fejezet bezárásával - mert már túl hosszas leszek -, hadd jegyezzem meg, hogy meglássátok a hitetlenség förtelmes természetét, - hogy ez ama halálos bűn. Van egy bűn, melyért Krisztus nem halt meg; ez a Szent Lélek elleni vétek. Nincs más bűn, melyért Krisztus ne végzett volna engesztelést. Bármely bűnt hozzátok is fel a vétkek lajstromából, én fel fogok mutatni oly személyeket, kik bocsánatot nyertek arra a bűnre. De ha azt kérditek, hogy egy ember, ki hitetlenségben halt meg, üdvözülhet-e, erre azt válaszolom, hogy nincs engesztelés azon ember számára. A keresztyén hitetlenségére létezik engesztelés, mivelhogy az ideigvaló. De a végső hitetlenségért, melyben az emberek meghalnak, sohasem történt engesztelés. Átforgathatjátok ezt az egész Könyvet, s úgy fogjátok találni, hogy nincs engesztelés azért az emberért, ki hitetlenségben halt meg; semmi kegyelem nincs számára. Vétkes legyen bár minden egyéb más bűnben, de ha csak hitt, bocsánatot nyer - de itt van az átkozott kivétel: nem volt hite! Az ördögök megragadják... Ó, mélység démonai, vigyétek őt a kárhozat helyére! Mert hitetlen, hit nélküli, s ilyen lakók számára épült a pokol. Ez az ő osztályrészük, ők a fő-foglyok ottan, ez az ő börtönük, a bilincsekre az ő nevük lett rá írva, s örökre tudni fogják, hogy „aki nem hiszen, elkárhozik“.

II.

Ez továbbvezet minket, hogy a bűntetéssel fejezzük be. Figyeljetek ide, ti hitetlenek! Hallottátok ma reggel bűnötöket; halljátok meg most ítéleteteket is. „Te szemeiddel megfogod látni, de nem eszel belőle!“ Gyakorta megtörténik ez Isten tulajdon szentjeivel. Mikor hitetlenkednek, látják a kegyelmet szemeikkel, de nem esznek belőle. Nos, itt, Egyiptomnak földjén van gabona bőségesen, de vannak némelyek Isten szentjei közül, kik idejönnek vasárnaponként, s ezt mondják: „Hát..., igaz..., az evangélium hirdettetik, de én nem tudom, ha egyáltalán lesz-e valami sikere? “ Ezek szüntelen kételkednek és félnek. Figyeljétek meg, hogyan beszélgetnek, mikor kimennek az imaházból: „Nos, nyertél-e valami jót, lelki táplálékot ezen a reggelen? “ „Semmi nekem valót!“ Természetes, hogy nem. Láthattad a saját szemeiddel, de nem ettél belőle, mert nem volt hited. Ha hittel jöttél volna fel ide, nyertél volna te is egy morzsát. Találkoztam olyan keresztyénekkel, kik annyira válogatósak lettek, hogy ha az egész étel nincs megfelelő időben, szabályos szeletekre vágva, s valami kiváló porcelán-tányéron tálalva, nem hajlandók megenni. Inkább elmennek étlenül. És el kell menniük étlen, amíg megjön az étvágyuk. Valami nagy nyomorúságban lesz majd részük, mely kijózanítólag fog hatni rájuk; készek lesznek aztán enni keserűséggel is a szájukban. Börtönbe vettetnek egy vagy két napig, míg visszatér étvágyuk, s örömmel fogják fogadni akkor a legközönségesebb ételt is, a legegyszerűbb tányéron, vagy épp tányér nélkül is. De a valódi ok, ami miatt Isten népe nem épül az evangélium hirdetése alatt, az, hogy nincs hitük. Ha hited lenne, ha csak egy ígéretet hallanál is itt, elégséges lenne számodra; ha csak egyetlen jó dolgot hallanál is e szószékről, táplálékot nyernél lelked számára, mert nem a beszéd sokasága, hanem a hit mennyisége az, ami jót tesz neked - amit szívünkbe fogadunk igaz és élő hittel, az válik hasznunkra.

De hadd alkalmazzam ezt főképpen a hitetlenekre. Ők gyakran látják Isten nagy munkáit, mit szemük láttára visz véghez, de ők nem esznek belőle, nem részesednek abból. Nagy tömeg jött ide ma reggel, hogy lásson szemeivel, de kétlem azt, hogy mindenki közülük eszik is. Az emberek nem tudnak szemükkel enni, mert ha tudnának, nem lennének éhes emberek. És lelki értelemben is, az emberek nem képesek táplálkozni pusztán füleikkel, sem egyszerűen azáltal, hogy néznek a prédikátorra. És úgy találjuk, hogy e gyülekezet nagyobbrésze csupán nézni jön ide. „Hadd halljuk, mit akar e csacsogó mondani, e szélben hajladozó, megtört nád“. De nincs hitük. Ide jönnek, és néznek, néznek, és bámulnak, de sohasem esznek. Van itt valaki elől, aki most jut igaz megtérésre, s valaki ott lenn, aki most nyer elhívást Isten szuverén kegyelme által; amott egy szegény bűnös sír, mert érzi bűneinek rettentő súlyát; egy másik pedig kegyelemért kiált Istenhez; van aki így szól: „Légy irgalmas, nékem, bűnösnek!“ Egy nagy munka megy végbe e kápolnában, de némelyek közületek semmit sem tudnak belőle; a ti szívetekben semmi sem történik. És miért? Azért, mert lehetetlennek tartjátok azt; azt gondoljátok, hogy Isten egyáltalán nincs is munkában itt. Ő nem ígérte, hogy tenni fog valamit is értetek, kik nem tisztelitek Őt. A hitetlenségetek miatt van az, hogy ez ébredés idején, Isten kegyelmének kiáradásánál itt ültök érintetlenül, elhívatlanul, megmentetlenül.

De uraim, az ítélet legrettenetesebb beteljesülése még ezután következik. Az áldott emlékű Whitfield olykor felemelte mindkét kezét, és kiáltotta, - úgy szeretném én is kiáltani, de a hangom elhagy -, „A harag következik! Isten haragja következik! Közel van!“ Nem a mostani harag rettenetességétől kell hát félned, hanem az eljövendőtől; mert lesz egy rettentő ítélet, ami ezután következik, amikor „szemeiddel meglátod, de nem eszel belőle“. Úgy vélem, látom azt az utolsó nagy napot. Az utolsó óra ütött. Hallom a halálharang kondulását - az idő végetért, az örökkévalóság beköszöntött. A tenger háborog; hullámai természetfeletti pompával tornyosulnak. Egy szivárványt látok - egy fehér felhőt, s rajta egy trónt, s trónon valaki ül, ki hasonló az ember Fiához. Ismerem Őt. Kezében egy mérleget tart; előtte könyvek vannak: az élet könyve, a halál könyve, az emlékezés könyve. Látom fenséges dicsőségét, és örvendek neki. Ámulok dicső megjelenésén, s boldog vagyok, hogy eljön, „hogy csodáltassék minden ő szentjeiben“. De amott áll a gonoszok szerencsétlen tömege; borzalomban meglapulva kívánják elrejteni magukat; s mégis, nyitott szemekkel, mert nézniük kell arra, akit átszegeztek; de amint nézik, kiáltoznak: „Rejtsetek el minket annak színe elől! Ti sziklák, rejtsetek el az ő színe elől!“ „Kinek színe elől? “ „A Jézus színe elől, amaz Isten-ember elől, ki meghalt, de most jön ítélni.“ De nem tudtok elrejtőzni színe elől. Látnotok kell őt szemeitekkel; de nem fogtok jobb keze felől ülni, dicsőségbe öltözötten... S amikor Jézus diadalmas kísérete a felhőben jönni fog, nem fogtok velük menni. Látni fogjátok, de nem lesztek ott közöttük. Ó, mintha látnám a dicsőséges Megváltót diadalmi szekerén, az ég szivárványán hajtani; nézd, fenséges lovagjai alatt dübörög az ég, miközben a menny felé, Isten hegyére vezeti őket. Egy fehérbe öltözött kíséret követi őt, s szekereinek kerekei alatt ott nyög az ördög, halál és pokol. Halld csak, az üdvözültek mint tapsolnak. Halld, hogy kiáltanak. „Felmenvén a magasságba, foglyokat vittél fogva“. Halld, mint zengik e dicső himnuszt: „Halleluja! mert uralkodik az Úr, a Mindenható!“ Nézd megjelenésük pompáját, a koronákat fejükön; nézd hófehér öltönyüket; figyeld ragyogó ábrázatukat. Nézd, hogyan emelkedik énekük a mennybe fel, hol egyesül az Örökkévaló örömével, ki így szól: „Vigassággal örvendezek felettük, énekelve ujjongok rajtok, mert eljegyeztelek téged magamnak örökkévaló szeretettel“. De hol vagytok ti, hitetlenek, ezalatt? Látjátok őket odafenn, de ti hol vagytok? Meglátjátok szemeitekkel, de nem esztek belőle. A mennyegzői vacsora meg van terítve, az örökkévalóság ősi jó bora csapra van verve; ők letelepszenek a király vacsorájához; de hol vagytok ti, nyomorultak és kiéhezettek? Látni fogjátok, de nem ehettek belőle. Ó, hogy tördelitek kezeiteket! Bárcsak egy morzsa jutnak nektek is az asztalról! Bárcsak most ebek lehetnétek az asztal alatt! Ebek lesztek a pokolban, de nem a mennyországban!

De hadd fejezzem be. Úgy rémlik nekem, látlak téged, a pokolnak egy bizonyos helyén, egy sziklához vagy odakötve, s a lelkiismeret sasmadara csipdesi szívedet; s fenn, ott van Lázár, az Ábrahám kebelén. Felemeled tekinteted, hogy meglásd, ki az ott. „Hát az a szerencsétlen szegény ember, ki a szemétdombon feküdt, hozzám közel, sebhelyekkel telve, s a kutyák nyaldosták sebeit; most ő a mennyben van, én pedig a kárhozat tüzében... Lázár! Ó igen, Lázár. Ő az! S én, aki dúsgazdag voltam a világon, most itt vagyok a pokolban... Atyám, Ábrahám! Küldd ide Lázárt, hogy mártsa ujja hegyét vízbe, s hűsítse meg a nyelvemet, mert nagyon gyötrettetem e lángokban.“ De nem, ó, nem lehet... Nem lehet. S mikor ott leszel, ha lehet azt mondani, hogy egy dolog rosszabb a másiknál a pokolban, akkor a legrosszabb a szentek látása lesz a mennyben. Ó gondold csak el, hogy ott látod édesanyádat a mennyben, míg te a pokolban gyötrődsz! Ó, bűnös, gondold el, hogy látod testvéredet a mennyben - kit ugyanaz a bölcső ringatott, mint téged, s kivel egy udvaron játszadoztatok -, mégis, te ki vagy vetve... És te férj, ott látod feleségedet a mennyben, te pedig az elkárhozottak közt vagy! Tekints oda, te édesapa: gyermeked a trón előtt van, te pedig Istentől és emberektől megátkozva a pokolban. Ó, a poklok pokla lesz látni barátainkat a mennyben, s magunkat pedig elkárhozva. Az Isten szerelmére kérlek, drága hallgatóim, esdekelve kérlek, a Krisztus halálára, - az ő gyötrelmére és véres verítékére, - az ő keresztjére és szenvedéseire, - mindenre, ami szent, mindarra, ami megszentelt mennyen és földön, - mindarra, ami érték az időben és az örökkévalóságban, „örökké“ - könyörgöm: vegyétek szívetekre e dolgokat, s emlékezzetek vissza, hogy ha elkárhoztok, a hitetlenség kárhoztat el titeket. Ha elvesztek, ez azért lesz, mert nem hittetek Krisztusban. Ha a pokolba juttok, ez lesz számotokra az üröm legkeserűbb cseppje, hogy nem vetettétek bizodalmatokat a Megváltóba!

********************************

LEHETETLEN

Te azt mondod, hogy lehetetlen

És leereszted a kezed,

Csüggedt-fásultan belenyugszol:

Ha nem lehet, hát nem lehet!

Te azt mondod, hogy lehetetlen

S befagy az ajkad, a szíved,

Mád alig mersz, s kihal belőled

Minden nagy, hősi lendület.

S miattad dúlhat itt a gazság,

Fertőzhet a bűn, a kapzsiság,

Hagyod, hadd rohanjon vesztébe

Dühödt őrültként a világ.

Hát mit tehetnék? Nincs hatalmam;

Se szó, se vér, se könny, se jaj,

Se ész, se fegyver nem segít már,

Se arany nábob, se arany...

Legyen mi lesz... ha ég az erdő,

Ki oltja el, s mit ér a gát,

Ha a tenger kilép medréből,

S őrültként dobálja magát?

Lehetetlen, - hát lehetetlen!

Méreggel, átokkal teli

A világ, - szenny, láz, kelevény már!

Lehetetlen megmenteni.

Így szólsz, mert hitvány, nyavalyás vagy,

S tapló van melleden belül.

És nem tudod, hogy a hívőnek

A lehetetlen sikerül!

Szavára forrás kél a pusztán,

A néma szól. a béna megy,

Manna hull, a hegyre hág a tenger,

Vagy a tengerbe lép a hegy!

Szeretet lesz a gyűlöletből,

A büszke megalázkodik,

A kapzsi ingét odaadja

S a káromló imádkozik!

Vízen játhatsz, tűzön mehetsz át,

Ha hiszel! - s mindez nem mese,

Példák beszélnek, nézd, körülvesz

A „bizonyságok fellege“!

Higgy, és minden lehet! Ne ejtsd

Le csüggedt-fáradtan fejed,

Lehet béke, lehet bocsánat,

Új élet, jóság, szeretet...

Erő, fegyver, ész, pénz, ravaszság,

Könyörgés, - semmi nem segít:

De megmentheti a világot

A legnagyobb erő: A HIT!

Bódás János