5.

A VIGASZTALÓ

C. H. Spurgeon

igehirdetése

Elhangzott Londonban, 1855 január 21.-én

a New Park Street baptista imaházban

„Ama vigasztaló pedig, a Szent Lélek, akit az én nevemben küld az Atya, az mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, amiket mondottam néktek.“ - János ev. 14,26

A boldog agg Simeon Izráel vigasztalásának nevezte Jézust; és valóban az volt. - Testetöltése előtt neve ‘Hajnalcsillag’ volt; örömöt jelentett a sötétségben, s előre hirdette a nap fölkeltét. Miként a magányos várfalon sétáló őrszem észreveszi ama legfényesebb csillagot, s örömmel üdvözli, mint a hajnal hirnökét, - oly reményteljesen, szívrepesve néztek feléje az Ószövetség szentjei. - Míg a földön élt, ő volt mindazok vigasztalója, kik abban a kiváltságban részesedtek, hogy társaságában éljenek. Elképzelhetjük, mily gyorsan siettek a tanítványok Jézushoz, hogy elmondják neki bánatukat, s mily édesen szólt hozzájuk; beszédével, szavainak páratlan csengésével úgy megvigasztalta őket, hogy minden félelmük elszállt. Mint gyermekek Atyjukhoz, úgy folyamodtak Hozzá, és feltárták előtte minden szükségüket, minden óhajukat, minden szomorúságukat, minden gyötrődésüket. És Őnála, mint bölcs orvosnál, minden sebre volt balzsam; szívélyes vigaszával enyhítette minden gondjukat. S mily készséggel alkalmazta isteni gyógyszerét nyomorúságuk lázának csillapítására! Ó, mily jó lett volna akkor, Krisztussal élni! Bizonyára szomorúságaink álarcos örömök lettek volna akkor, hisz rendelkezésünkre állt volna a nagy lehetőség: Jézushoz vinni azokat, hogy elvegye őket. Némelyek közülünk talán így szólnak szívükben: Ó, bárcsak adta volna Isten, hogy fáradt fejünket Jézus fejére hajtsuk. Bárcsak abban a boldog korban születtünk volna, hogy hallhattuk volna kedves hangját, láthattuk volna kedves tekintetét, mikor ezt mondta: „Jöjjetek énhozzám, kik megfáradtatok!“

De most közel állt a halálhoz. A nagy próféciáknak be kellett teljesedniük, a nagy célok meg kellett valósuljanak, és ezért Jézusnak el kellett mennie. Neki szenvednie kellett, hogy engesztelést szerezzen bűneinkért. A földben kellett szunnyadjon egy ideig, hogy beillatosítsa a sírgödröt, hogy az ne legyen számunkra többé irtózatos. Fel kellett támadnia, hogy mi, kik egy napon meghalunk a Krisztusban, feltámadhassunk majd először, és dicsőséges testben együtt legyünk Vele. És fel kellett mennie a mennybe, hogy foglyokat vigyen fogva; hogy láncraverje a pokol démonait; hogy diadal szekerének-kerekeivel összezúzza, és a mennyei csúcsra vonja őket, hogy másodszor is éreztesse velük az ő jobb keze által aratott győzelmet, midőn letaszítja őket a menny oromzatáról a feneketlen mélységbe... „Jobb néktek, hogy én elmenjek, - mondta Jézus, - mert ha el nem megyek, a Vigasztaló nem jön el hozzátok.“ Jézusnak el kell mennie! Sírjatok, tanítványok! Jézus eltávozik tőletek. Sírjatok ti, kik vigasztaló nélkül maradtok. De halljátok csak, mily kedvesen mondja Jézus: „Nem hagylak titeket vigasztaló nélkül; Kérni fogom az Atyát, és ő más vigasztalót küld néktek, és veletek marad mindörökké“. Nem akarta egyedül hagyni az a kicsiny nyájat a pusztában; nem lett hűtlenné gyermekeihez és nem hagyta őket árvákul. Noha óriási küldetésben volt, mellyel teljesen el volt foglalva szíve és keze; noha oly sok tennivalója volt, hogy azt gondolnánk, még az ő gigászi értelme is túlterheltetett; és noha oly sok szenvedés várt rá, hogy úgy vélnénk, lelkének összes gondolatai azokra a szenvedésekre összpontosultak, melyeket el kellett viselnie: mégis, nem úgy volt. Mielőtt eltávozott volna, a vigasztalás megnyugtató igéit adta; az irgalmas samaritánushoz hasonlóan, olajat és bort töltött sebeikbe. És látjuk, mi az, amit ígért: „Más vigasztalót fogok küldeni nektek, - valakit, aki épp olyan lesz, mint én voltam, sőt, még több; ki megvigasztal titeket szomorúságaitokban, eltávolítja kételyeiteket, enyhet ad a megpróbáltatásokban, és mint az én helyettesem e földön, azt fogja tenni, amit én is tettem volna, ha veletek maradtam volna“.

Mielőtt a Szentlélekről, mint Vigasztalóról szólnék, néhány szóban említést kell tennem arról, hogyan adják vissza különböző fordítások ezt a szót, mely a mi fordításunkban Vigasztaló-ként szerepel. A romai katolikus fordítás lefordítlanul hagyva, Parakletosnak nevezi: „De a Paraklétos, aki a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, az mindenre megtanít majd titeket.“ Ez az eredeti görög szó, és néhány más jelentése is van a Vigasztaló mellett. Néha figyelmeztető, intő személyt jelent, vagy oktatót, nevelőt. „Más figyelmeztetőt küldök néktek, más Tanítót“. Gyakorta jelent Ügyvédet, pártfogót, szószólót is. De a legáltalánosabb jelentése az, ami előttünk van: „Más Vigasztalót küldök néktek“. Azonban nem mehetünk el a másik két értelmezés mellett sem anélkül, hogy ne szólnánk róluk valamit.

„Más tanítót fogok küldeni nektek“. Jézus Krisztus volt a szentek hivatalos tanítója földi szolgálata idején. Senkit sem neveztek őt Rabbinak, csak egyedül Jézust. Nem ültek más tanítók lábainál, hogy tanításukat hallgassák, hanem Annak ajkai által voltak tanítva, akiről méltán mondták: „soha ember még így nem szólott, mint ez az ember“. „És most, - így szól - amikor elmegyek, hol találtok csalhatatlan tanítót? Állítsak fel néktek egy pápát Rómában, hogy hozzá menjetek, és ő legyen néktek tévedhetetlen Mesteretek? Az egyházi zsinatokat adjam néktek, hogy azok döntsenek a bonyolult hitelvi kérdésekben?“ Nem, Krisztus nem mondott semmi ilyesmit. „Én vagyok a tévedhetetlen Paraklétos, vagy Tanító, és amikor én elmegyek, egy más tanítót küldök nektek; Ő lesz az a személy, ki megmagyarázza az Írásokat; Ő lesz az Istentől rendelt hiteles irányadó, ki minden sötét dolgot megvilágosít, ki feltárja a titkokat, ki felfed minden homályos kijelentést, és megérteti veletek azt, minek értésére sohasem jutnátok el, ha nem lennétek az Ő befolyása alatt.“ És szeretteim, a hit dolgaiban egy ember sem tanulhat meg semmit helyesen, ha nincs e Lélektől tanítva. Tanulhatod a kiválasztás tanát, és tudhatod, úgy, hogy elkárhozol általa, ha nem a Szentlélektől vagy tanítva; mert ismerek némelyeket, kik megtanulták a kiválasztás tanát saját lelkük veszedelmére; megtanulták úgy, hogy azt állítják, ők a kiválasztottak közül valók; de közben semmilyen jele, semmilyen bizonyítéka, semmilyen munkája sincs a Szentléleknek bensejükben. Mert lehet tanulni hittani igazságot a Sátán iskolájában is, s fenntartani azokat féktelen kicsapongásban; de ha így teszel, olyanná válik lelked számára, mint véredbe fecskendezett méreg: örök pusztulásodra fog szolgálni... Senki sem ismeri igazán Jézust, csak ha Istentől taníttatott. Egyetlen tanítás sincs a Bibliában, melyet igazán, teljesen, biztonságosan megtanulhatunk a fentről adott hiteles Tanító útmutatása nélkül. Ah! ne beszélj nekem teológiai rendszerekről; ne szólj hittani irányzatokról; ne ajánlj nekem tévedhetetlen kommentárokat vagy legokosabb és legönhittebb tanítókat: hanem beszélj nekem a Nagy Tanítóról, ki tanítani fog minket, Isten fiait, és bölccsé tesz minket minden dologban. Ő a Tanító. Nem számít mit mond ez, vagy az az ember; nem bízom rá magam egy ember büszke tekintélyére sem; s ti se tegyétek. Ne engedjétek magatokat félrevezetni az emberek csalárdsága által, sem hízelkedő beszéd által; a Szentlélek a hitelreméltó tanító, aki Isten minden gyermekének szívében ott van.

A másik fordítás: ügyvéd(pártfogó). Gondolkoztatok valaha azon, miként lehet mondani a Szentlélekről, hogy ügyvéd? Azt tudjátok, hogy Jézus Krisztus csodálatosnak, tanácsosnak és erős Istennek neveztetett; de hogyan lehet a Szentlélekről azt mondani, hogy ügyvéd? Úgy gondolom, a következőképpen: Ő egy ügyvéd(szószóló), a kereszt ellenségeivel szemben. Hogyan volt képes Pál Félix és Agrippa előtt oly szabadon érvelni? Hogyan voltak képesek az apostolok oly bátran kiállni a felsőbbségek előtt és megvallani Urukat? Hogyan történhetett, hogy Isten szolgái minden időkben rettenthetetlenek voltak, mint az oroszlánok, s homlokuk keményebb volt a réznél, szívük erősebb az acélnál, s szavuk isteni tekintéllyel bírt? Hát egyszerűen azért, mert nem ők voltak, akik szóltak, hanem a Szentlélek érvelt hatalommal általuk. Sohasem láttatok áthevült igehirdetőt, feltartott kezekkel és könnytől ázott szemmel, amint az emberek lelkére beszél? Sohasem csodáltátok meg az agg Bunyan János keze alól kikerült festményt? Egy szent ember a menny felé tekintő szemekkel, a legjobb könyvvel kezében, az igazság törvényével ajkain, a világnak hátat fordítva, ott áll, mintha embereket igyekezne meggyőzni beszédével; és egy arany korona függ feje fölött. Ki adott ennek a prédikátornak ily áldott jellemet és ilyen isteni mondanivalót? Honnan származott a jártassága? Kollégiumban tett szert arra? Szemináriumban tanulta azt? Ó, nem! Jákób Istenétől tanulta; a Szentlélektől tanulta azt: mert a Szentlélek a nagy tanácsadó, ami megtanít minket, miként kell védjük az Ő ügyét helyesen.

De mindezek mellett a Szentlélek ügyvéd az emberek szívében. Ah, sok embert ismerek, kik elvetették a hitet, míg a Szentlélek el nem kezdte bennük megvilágosító munkáját. Mi, akik az igazság ügyvédjei vagyunk, sokszor nagyon gyenge érvelők vagyunk; elrontjuk az ügyet saját szavainkkal, melyeket használunk, ahelyett, hogy védenénk azt. De nagy kegyelem, hogy az ügyvédi megbízatás egy kitűnő érvelő kezében van, ki sikeresen végzi ügyvédi szolgálatát, és legyőzi a bűnös ellenállását. Hallottátok, hogy valaha is kudarcot vallott volna a Szentlélek? Testvéreim, lelketekhez szólok: nemde Isten volt az, ki meggyőzött titeket bűneitekről? Nem a Szentlélek volt-e az, ki eljött, és bebizonyította szívedben vétkességedet, noha egy igehirdetőnek sem sikerült soha kivonni téged önigazságodból? Nem védte-e Ő Krisztus igazságát? Nem állt-e eléd, és nem mondta-e neked, hogy cselekedeteid olyanok, mint a megfertéztetett ruha? És mikor majdnem rajta voltál, hogy elutasítsd hangját, nem Ő volt-e az, ki éreztette veled a pokol borzalmait, eléd tárta az eljövendő ítéletet, a fehér trónt, a megnyílt könyveket, az ítélet pallosát, a kénköves poklot, az üvöltő démonokat és az elkárhozottak örökkétartó fogcsikorgatását? S nem Ő volt-e az, ki ekképpen meggyőzött az eljövendő ítéletről? Ő egy fenséges ügyvéd, mikor a lelket meggyőzi a bűnről, az igazságosságról, és az elkövetkezendő ítéletről. Áldott Ügyvéd! szólj az én szívemhez, rázd fel lelkiismeretemet. Mikor vétkezek, tedd érzékennyé lelkiismeretemet, hogy szólaljon meg, és ne hagyjon nyugton; ha vétkezek, add, hogy lelkiismeretem azonnal észrevegye; és ha letérnék kanyargós utakra, ó, védd az igazság ügyét szívemben, és add, hogy megtorpanjak a rossz úton, s megismerjem vétkességemet Isten szemében.

De van még egy jelentés, melynek értelmében a Szentlélek, mint ügyvéd, pártfogol bennünket; és pedig pártfogolja ügyünket Jézus Krisztusnál, kibeszélhetetlen fohászkodásokkal. Ó, én lelkem, majdnem megemésztődsz bennem! Ó, szívem! a szomorúság elnyel téged! Az érzelmek forró áradata, majdnem megfojtja életemet. Szólni vágyom, de épp erős vágyódásom megláncolja nyelvemet; imádkozni vágyom, de érzéseim hevessége megköti nyelvemet. Van bennem egy sóhaj, mely kimondhatatlan. Tudod-e, ki az, aki ki tudja fejezni e fohászt, aki képes megérteni azt, ki mennyei nyelvbe tudja foglalni, s égi hanglejtéssel képes kiejteni, úgy, hogy Krisztus meghallja azt? Ó, igen. A Szentlélek Isten az. Ő pártfogója a mi ügyünknek Krisztusnál, s aztán Krisztus pártfogolja azt az Atyánál. Ő a mi pártfogó ügyvédünk, ki kimondhatatlan fohászkodásokkal közbenjár érettünk (Róma 8,26).

Miután feltártuk a Szentlélek hivatalát, mint aki tanító és ügyvéd, most már a mi fordításunkhoz fordulunk, a Vigasztalóhoz. És három felosztásban fogok szólni róla. Először, a vigasztalóról; Másodszor, a vigaszról; és harmadszor, a megvigasztaltakról.

I.

Először tehát szóljunk a VIGASZTALÓRÓL. Hadd futtassam végig röviden elmémet, s úgyszintén a tiéteket is e dicsőséges Vigasztaló jellemvonásain. Hadd mondjak el nektek valamit az ő vigasztalásának jellemző sajátosságairól, hogy megérthessétek, mennyire alkalmas ő a mi vigasztalásunkra.

És először is, jegyezzük meg, hogy a Szentlélek egy szerető vigasztaló. Nagy szomorúságban vagyok, és vigaszra vágyik lelkem. Egy járókelő meghallja sírásomat, s belép, leül, s megpróbál felvidítani; megnyugtató szavakat szól; de nem szeret engem igazán; idegen számomra, egyáltalán nem ismer engem; s csak azért jött, hogy kísérletezzen rajtam tehetségével. És mi az eredmény? Szavai úgy futnak végig rajtam, mint olaj a márványlapon, - sziklára pergő esőhöz hasonlók; nem tudják feloldani bánatomat. Mozdulatlan és kemény marad bánatom terhe, mivel vigasztalómban nem érzek semmi szeretetet irántam. De hadd jöjjön valaki, ki úgy szeret engem, mint saját lelkét, és beszéljen lelkemre: szavai lágy zeneként fognak hatni rám; édesek lesznek, mint a méz; ő ismeri a kulcsszót szívem minden ajtajához, és fülem figyel minden szavára; minden egyes szótagot szomjas szívvel fogadok, mert szeretetteljes vigasza olyan számomra, mint mennyei hárfák harmóniája. Ó, ez a szeretet hangja, önmagából szól, tettetés nélkül, a saját nyelvén; így senki más nem tud beszélni; oly nyelvezet és hangsúlyozás ez, mit senki sem képes utánozni: a bölcsesség sem képez utánozni azt; az ékesszólás sem ér fel hozzá. Csak a Szentlélek az egyedül, ki meg tudja vigasztalni a síró szívet; a Szentlélek az egyetlen zsebkendő, mely képes letörölni a sírók könnyeit. És nem szerető Vigasztaló a Szentlélek? Tudod-e, te, ó Isten kiválasztott szentje, mennyire szeret a Szentlélek téged? Képes vagy-e megmérni a Lélek szeretetét? Fel tudod-e fogni, mily nagy szeretetének érzelme irántad? Eredj, mérd meg az eget arasszal; menj, mérd meg a hegyeket mérlegserpenyőben; s menj az óceán vizéhez, s számláld meg cseppjeit; aztán menj, s számláld meg a tengerpart homokszemecskéit: s miután mindezt megtetted, akkor megmondhatod, mennyire szeret ő téged. Ó, régóta szeret téged; nagyon szeret téged; öröktől fogva szeret s ezután is szeretni fog. Bizonyára Ő a legalkalmasabb személy vigasztalásodra, mert igazán szeret téged. Engedd hát szívedhez közel Őt, ó, keresztyén, hogy megvigasztalhasson nyomorúságodban.

De továbbá Ő egy hűséges Vigasztaló is. A szeretet olykor hűtlennek bizonyul. Ó, egy hűtlen barát nagyobb fájdalmat okoz a kígyómarásnál. Ah, az ürömnél is keserűbb, ha oly barátom van, ki elfordul tőlem a nyomorúság idején. Ó, a legfájdalmasabb érzés, mikor valaki, - aki míg jósorsban voltam, szeretett engem - , elhagy nyomorságom sötét napján. Ez valóban szomorú; de nem ilyen a Szentlélek. Ő öröktől fogva szeret, s mindvégig szeretni fog. Ő hűséges vigasztaló. Isten gyermeke, te most nyomorúságban vagy; nem sokkal ezelőtt édes és szerető vigasztalónak találtad Őt, felüdülést nyertél tőle, mikor mindenki más repedezett kútnak bizonyult; keblébe rejtett, s karjain hordozott téged. Ó, miért nem bízol hát benne most is? Félre könnyeiddel, hisz ő egy hűséges Vigasztaló. „De, ó, - így szólsz, - attól félek, hogy beteg leszek, s megfosztatom az ő közöltetésétől“. Sőt ellenkezőleg; Ő fog meglátogatni betegágyadon, s leül melléd, hogy megvigasztaljon. „Ah, de én sokkal nagyobb nyomorúságban vagyok, mint ahogy ön elgondolja“. Mindemellett, Ő hű lesz az Ő ígéretéhez. „Ó, de én vétkeztem!“ „Az meglehet, de a bűn nem képes elválasztani téged az Ő szeretetétől: Ő mégis szeret téged. Ne gondold, te szegény, Isten elesett gyermeke, hogy régi bűneidnek forradása miatt szépséged elcsúfult, s így most már e rútság miatt kevésbé fog szeretni téged. Ó, nem! Ő szeretett téged, amikor előre látta bűneidet; szeretett téged, amikor tudta, mily fokozott lesz vétkességed; és nem kevésbé szeret téged most. Jöjj Hozzá a hit teljes bátorságával; mondd el, hogy megszomorítottad Őt, és elfelejti tévelygéseidet s magához fogad ismét; szeretetének csókját nyomja reád s kegyelme karjaival ölel át. Hűséges Ő; bízzál benne - sohasem csal meg téged; bízzál benne - sohasem hagy el téged.

Aztán Ő egy fáradhatatlan Vigasztaló. Én gyakran belefáradok azon személyek vigasztalásába, kiket már sokat próbáltam vigasztalni. Van úgy, hogy találkozol elkeseredett emberekkel. „Mi a baj? “ kérdezed. Megmondja, s te megkísérled, ha lehetséges, hogy segíts rajta. De amíg tűzérséged ágyúit felállítod a gond elűzésére, úgy találod, hogy helyet változtatott, s már teljesen más helyet foglalt el. Megváltoztatod hát érveidet, s újra kezded; de nézd, ismét odébb állt, s megtévesztett téged. Úgy érzed magad, mint Herkules, ki bárhogy igyekezett vagdalni Hidra fejeit, azok folyvást visszanőttek; s végül is, kétségbeesésedben feladod az egészet. Van úgy, hogy olyan személyekkel van dolgunk, akiket lehetetlen vigasztalni; ezek olyanok, mint az az ember, ki miután önmagát bilincsbe zárta, eldobta a kulcsot, s így senki sem tudja kiszabadítani. Én találtam embereket így, a kétségbeesés bilincseiben. „Ó, én vagyok az az ember, aki nyomorúságot látott, - mondják -, könyörüljetek rajtam, segítsetek rajtam, barátaim!“ De minél inkább igyekszel vigasztalni őket, annál vigasztalanabbakká válnak; s ezért tanácstalanul magukra hagyjuk őket, bolyongjanak korábbi örömeik sírjai között. De a Szentlélek sohasem fárad el azoknál, akiket vigasztalni kíván. Vigasztalni igyekszik minket, s mi menekszünk a szívélyes vigasztalás elől; édes gyógyszert ad, hogy kigyógyítson minket, s mi nem akarjuk azt bevenni; csodálatos varázsitalt ad, hogy elűzze fájdalmunkat, s mi eltoljuk azt magunktól. De Ő mégsem hagyja abba; tovább késztet minket; s noha mi azt mondjuk, hogy nem akarunk megvigasztalódni, Ő azt mondja, hogy „De igen! meg fogsz vigasztalódni“; s mikor ő mondja, meg is cselekszi. Nem fárad el rengeteg sok bűnünk miatt, számtalan zúgolódásaink miatt sem.

És ó, mily bölcs Vigasztaló a Szentlélek. Jóbnak is voltak vigasztalói, de úgy hiszem igazat állított, mikor ezt mondta róluk: „Haszontalan vigasztalók vagytok ti mindnyájan!“ De merem állítani, önmagukat bölcseknek tartották. Amikor az ifjú Elihú emelkedett szólásra, szívig megsértődtek szemtelenségén. Nem voltak-e ők „nagyok és élemedett korú tanítók“? Nem tudták-e felfogni Jób fájdalmát és szomorúságát? Ha ők nem tudtak vigasztalni, hát akkor ki tud? De nem volt helyes lelki látásuk Jób helyzetéről. Úgy hitték, hogy valójában ő nem Isten gyermeke; azt tartották, hogy önigazult ember; s aztán rossz gyógyszert adtak neki. Nagyon veszélyes dolog, ha az orvos melléfog a betegség megállapításánál és rossz gyógyszert ír elő a betegnek, mert így meg is ölheti páciensét. Olykor, mikor meglátogatunk embereket, nem találunk rá az igazi betegségre, s vigasztalni akarjuk őket ott, hol nem is igényelnek vigasztalást egyáltalán; sőt jobb lenne számukra, ha magukra hagynánk, mintsem ily bölcstelen vigasztalók által zaklattassanak. De ó, mily bölcs a Szentlélek! magához veszi a lelket, leülteti az asztalhoz, s egy pillanat alatt kivizsgálja, megtalálja a dolog gyökerét; látja hol a baj, s aztán kést használ, ha valamit ki kell vágni, a sebre pedig megfelelő kötést helyez; sohasem téveszti el! Ó, mily bölcs az áldott Szentlélek! Én minden más vigasztalótól elfordulok, elhagyom őket, mert te vagy egyedül, ki a legbölcsebb vigasztalást adod.

Aztán, figyeljétek meg, mily biztonságos vigasztaló a Szentlélek. Nem minden vigasz biztonságos; ezt jegyezzétek meg. Amott ül egy szomorú ifjú. Tudjátok, miként lett ilyen. Betért Isten házába, s hallott egy hatalommal szóló prédikátort, s az ige áldásos volt szívében, meggyőzte őt a bűnről. Mikor hazatért, apja s a többiek valami különöst vettek észre rajta. „Ó, mondták, János elvesztette az eszét; megőrült“; s mit mondott az anyja? „Küldjük el vidékre egy hétre; vagy engedjük, hadd menjen akár a bálba, vagy a szinházba.“ János, találtál-e, valami vigaszt ottan? „Ó, nem; még rosszabbá vált helyzetem, mert mialatt ott voltam, úgy éreztem, hogy megnyílik a pokol, s elnyel engem.“ Találtál-e valami egyhűlést a világi hiábavalóságokban? „Nem, -mondod-, állítom, haszontalan időtöltés volt az egész.“ Ó, jaj, haszontalan vigasz; de ez a világiak vigasztalása. S mikor egy keresztyén nyomorúságba esik, mily sokan ajánlanak neki ilyen, vagy olyan megoldásokat. „Menj, hallgasd meg X.Y. prédikátort; hívj néhány barátot házadhoz; olvasd ezt és ezt a vigaszt nyújtó könyvet“. S ezekhez hasonlóan sok bizonytalan vigasz van a világon. Az ördög néha, mint hamis vigasztaló jön az emberek lelkeihez, s így szól: „Mi szükség oly nagy lármát csapni a megtérésről? nem vagyunk mi sem rosszabbak másoknál“; s megpróbálja elhitetni a lelkekkel, hogy valójában önhittség a Szentlélek bizonyosságát érezni. Így sokakat megtéveszt hamis vigaszával. Ó, sokan elpusztultak már újszülöttként az ördög álombaringató varázsitala által; sok embert félrevezetett a ‘békesség! békesség!’ kiáltás, holott nem volt béke; amikor lágy beszédet hallgattak, holott ébresztőre lett volna szükségük. Kleopátra áspiskígyója virágcsokorba rejtve lett behozva; s az emberek veszedelme gyakran a szép, édes szavakban rejtőzik. De a Szentlélek vigasztalása biztonságos: alapozhattok reá. Hadd szólja Ő az Igét, s akkor valóság rejlik abban. Hadd adja Ő a vigasztalás poharát, s kiihatjátok fenékig, mert semmi salak sincs fenekén, semmi, ami ártalmas méreg lenne: teljesen biztonságos.

Emellett a Szentlélek egy aktív vigasztaló. Nem szavakkal vigasztal, hanem tettekkel. Sok ember vigasztalása csak beszédben áll: „Melegedjetek meg, és lakjatok jól!“- mondják, de nem adnak nekik semmit. Ám a Szentlélek ad; közbenjár Jézusnál; ígéreteket és kegyelmet nyújt nekünk, s így vigasztal minket. Aztán azt is jegyezzétek meg, hogy ő mindig sikeresen vigasztal; sohasem kezd el olyasmit, amit nem tudna megvalósítni.

Aztán, hogy befejezzem, - Ő egy mindenütt-jelenvaló vigasztaló: így sohasem kell utána küldjetek. Istened mindig melletted van, s mikor nyomorúságodban vigaszra van szükséged, nézd, „közel van hozzád az Ige, a te szádban és a te szívedben van“; Ő mindig jelenvaló, igen bizonyos segítség a nyomorúságban. Kívánnám kifejteni ezeket a gondolatokat még mélyebben, de nincs rá időnk.

II.

A másik tárgyunk a VIGASZ. Nos, vannak személyek, kik nagy hibákat követnek el a Szentlélek befolyását illetőleg. Egy ostoba ember, kinek nagy álma volt, hogy prédikáljon egy bizonyos szószéken, bár teljesen alkalmatlan volt e feladatra, megszólította a prédikátort, s ünnepélyesen tudomására adta, hogy kijelentetett számára a Szentlélek által, hogy prédikálni fog az ő szószékén. „Rendben van, mondta a prédikátor, feltételezem, hogy nem kell kétségbe vonnom állításodat, de míg nem kapok én is kijelentést, hogy engedjelek téged prédikálni, addig menj, és végezd saját dolgodat“. Sok rajongó embert hallottam így szólni: A Szentlélek kijelentette ezt és ezt számunkra. Nos, amit ők kijelentésnek mondanak, az általában merő ostobaság. A Szentléleknek ma nincsenek új kiejelentései. Ő a régi kijelentéseket juttatja emlékezetünkbe. „Megtanít titeket mindenre, és eszetekbe juttatja mindazokat, amiket én mondottam néktek“. A kijelentés kánonja lezárult. Nincs szükség semmilyen hozzáadásra. Isten nem ad új kijelentést, hanem feleleveníti a régieket. Mikor ezekről elfeledkezünk, s a régi kijelentések emlékezetünk poros szobájában hevernek, előhozza azokat; letörli a festményről a port, de nem készít új festményt. Nincsenek új tanok; hanem a régi tanítások gyakran megújíttatnak. Mondom, a Szentlélek nem vigasztal semmiféle új kijelentés által; Ő úgy vigasztal, hogy a régi dolgokat mondja el nekünk újra meg újra. Új fényt vet az Írásban elrejtett kijelentésekre; kinyitja az erős kincsesládát, melyben az igazság hosszú ideig bezárva hevert; s rámutat a titkos szobákra, melyek telve vannak el nem mondott gazdagságokkal; de nem alkot többé semmilyen új kijelentést, mert elég az, ami van. Hívő testvérem! elég számodra ami a Bibliában van, ahhoz, hogy örökké élj! Még ha felülmúlnád Methuséláh éveit is, akkor sem lenne szükség új kijelentésekre; ha addig élnél, míg Krisztus visszajön e földre, akkor sem lenne szükség egy szótagnyi hozzáadásra sem. Ha oly mélyre jutnál, mint Jónás, vagy mint Dávid, ki azt mondta, hogy a pokol mélységébe jutott, még mindig elégséges a Bibliában levő vigasztalás számodra, anélkül, hogy hozzáadnál egy mondatot. De Krisztus így szól: „Az enyémből vesz, és megjelenti néktek“. Nos, engedjétek, hadd mondjam el röviden, mi az, amit a Szentlélek megjelent, elmond nekünk.

Ah! nem súgja-e szívednek: „Isten szentje, légy jó reménységgel! Van valaki, aki meghalt érted; nézz a Golgotára, nézd az Ő sebeit, nézd az oldalából fakadó forrást; íme a te Megváltód! - biztonságban vagy. Örökkévaló szeretettel szeret téged, s e fenyítés is javadra szolgál; minden egyes csapás gyógyulásodra szolgál: a sebek kéksége által lelked szebbé válik; ‘Mert akit szeret az Úr, megdorgálja; megostoroz pedig mindent, akit fiává fogad.’ Ne kételkedj tehát kegyelme felől nyomorúságod miatt, hanem hidd, hogy éppúgy szeret téged a megpróbáltatásban, mint a jólét idején“. S ezenfelül még ezt mondja: „Mi a te összes szenvedésed a te Urad szenvedéseihez hasonlítva? vagy mennyi a te egész nyomorúságod, ha Jézus gyötrődésének mérlegén mérlegeled? “ És különösképpen, ha néha a Szentlélek félrevonja a menny függönyét, s betekintést enged a felső világ dicsőségébe! akkor a szent elmondhatja: Te vagy az én Vigasztalóm!

Hadd jöjjenek a gondok özönvízként reám,

s borítson el a nyomorúság áradata,

Csak érhessek el mennyei otthonomba,

Istenemhez, az egekbe; ez minden számomra.

Némelyek közületek talán szeretnék, ha tovább szólnék a mennyei kijelentésekről. Lábaitok alatt hagynátok a napot, holdat, csillagokat, míg szárnyalásotok közben felülmúlnátok e lassú fényeket, s úgy tűnne nektek, hogy bementek a gyöngykapukon, s aranyutcákon lépdeltek, a Lélek szárnyain magasan szállva. Ám itt nem szabad képzeletünkre bízzuk magunkat, nehogy elveszve álmodozásunkban, elfeledjük tárgyunkat.

III.

Lássuk most harmadszor, kik a MEGVIGASZTALT SZEMÉLYEK? Tudjátok, hogy én szeretem már prédikációim elején szétválasztani az embereket. Két csoport áll előttünk itt is - némelyek, kik megvigasztaltattak, s mások, akik vigasztalás nélküliek -, egyesek, kik befogadták a Szentlélek vigasztalását, s mások, kik nem tették meg ezt. Nos, hadd próbáljunk, és rostáljunk meg titeket, s lássuk, ki a polyva, s ki a búza; s bár adná Isten, hogy a polyvák közül sokan átváltozhassanak ez estén az Ő búzájává.

Talán azt mondod: „Hogyan tudhatom meg, hogy a Szentlélek vigasztalása rám is érvényes?“ Megtudhatod ez alapszabály szerint. Ha elfogadtál egy áldást Istentől, akkor úgyszintén minden más áldást is el fogsz fogadni Tőle. Hadd magyarázzam meg jobban. Ha úgy jönnék ide, mint egy árverés-vezető, ki az evangéliumot árusítanám, nem adhatnám azt részenként, hanem, hanem csak teljes egészében. Ha azt mondanám: ‘Itt a Krisztus vére által szerzett megigazulás, ingyen van adva, bárki veheti!’, - úgy sokan jönnének, és ezt mondanák: „Akarom a megigazulást; kérem, add nekem; vágyom, hogy igaznak nyilváníttassam, vágyok a bűnbocsánatra“. De tegyük fel, hogy aztán venném a megszentelődést, minden bűnnel való szakítást, a teljes szívbéli változást, a részegeskedés és káromkodás elhagyását; - ekkor sokan így szólnának: „Ezt nem akarom; én szeretnék a mennybe jutni, de nem akarok ilyen szentséget; vágyom arra, hogy végül is megmeneküljek, de azért tovább szeretnék inni; szeretnék bemenni a dicsőségbe, de csak úgy, ha közben egy két káromkodást, rossz szokást is magammal vihetek az úton“. De ezt nem teheted, ó, bűnös! Ha egy áldást akarsz, úgy mindet el kell fogadnod! Isten sohasem szaggatja részekre az evangéliumot. Nem fogja adni a megigazulást az egyik embernek, s a megszentelődést a másiknak; bocsánatot az egyiknek, s tiszta szívet a másiknak. Nem! az egész együtt jár. Akiket ő elhív, azokat megigazítja; akiket megigazít, azokat meg is szenteli; s akiket megszentel, azokat meg is dicsőíti. Ó, ha előtökbe tehetném az evangélium vigasztalását önmagában, minden más egyéb nélkül, repülnétek feléje, mint légy a mézre. Mert amikor rosszul vagytok, azonnal küldtök a papért. Ah! akkor mind akarjátok, hogy a lelkész jöjjön, s a vigasztalás igéit közölje veletek. De ha az valóban becsületes ember lenne, nem adna nektek egy szemecske vigasztalást sem. Nem kezdené a kezelést az olajnak a sebbe öntésével, amikor késre lenne inkább szükség! Én előbb azt akarom hogy az emberek átérezzék bűneiket, mielőtt a Megváltó Krisztusról szólnék nékik. Mélyre akarok hatolni lelkükbe; akarom, hogy a bűnös átérezze elveszett voltát, mielőtt valamit szólnék neki a váltság áldásairól. Sok ember vesztére történik, amikor ezt mondják nekik: „Csak higgy az Úr Jézus Krisztusban; ennyi az egész, amit tenned kell.“ Ha ahelyett hogy meghalnának lábrakapnak, úgy fehérremosott képmutatókká válnak, - ez minden, ami velük történt. Hallottam egy városi misszionáriusról, ki följegyezte, hogy kétezer személyt látogatott meg, kikről azt tartották, hogy halálos betegek, de aztán felerősödtek; és akiket megtért személyeknek könyvelt volna el haláluk esetén; s mit gondoltok, a kétezer közül hányan éltek aztán keresztyén életet? Még ketten sem! Csak egy személyt talált, aki élete hátralevő részében istenfélő életet élt. Nem szörnyű dolog-e az, hogy férfiak és nők amikor a halálhoz közel állnak, kétségbeesetten vigasztalás után kiáltanak; és ebből barátaik arra következtetnek, hogy valóban Isten gyermekei, holott mindennek dacára nincs joguk a vigasztaláshoz, hiszen Isten áldásainak berekesztett területére arcátlanul tolakszanak? ! Ó, Isten! legyenek örökre kizárva ez emberek a vigasztalásból, hiszen nincs joguk hozzá! Bírjátok-e a többi áldásokat is? Átéreztétek-e valamikor is vétkességeteket Isten előtt? Megaláztatott-e lelketek Jézus lábainál? S eljutottatok-e oda, hogy egyedüli menedéketeknek a Golgotát lássátok? Ha nem, nincs jogotok a vigasztaláshoz! Egy grammot sem vesztek belőle! A Lélek előbb meggyőző munkát végez, mielőtt vigasztalna; és szükségetek van a Szentlélek többi munkáira, mielőtt e vigasztalásból valamit is megnyerhetnétek.

És most befejezem. Hallottátok még egyszer, amit e csacsogó mondott. Miről is beszélt? Valamit a Vigasztalóról. De hadd kérdezzelek meg titeket, mielőtt elmennétek, mit tudtok ti a Vigasztalóról? Mindegyikőtök szívében, mielőtt e kápolna lépcsőin lemennétek, hadd csengjen e komoly kérdés: Mit tudtok ti a Vigasztalóról? Ó, szegény lelkek, ha nem ismeritek a Vigasztalót, úgy megmondom nektek, kit fogtok majd megismerni: - az Ítélőbíróval lesz dolgotok! Ha nem ismeritek meg a Vigasztalót e földön, úgy megismeritek majd azt, ki kárhozatra ítél a másvilágon, ki ezt fogja majd kiáltani nektek: „Távozzatok, ti átkozottak, az örök tűzre, a pokolba!“ Mily komolyan kiálthatta Whitfield: „Ó, föld, föld, föld, halld meg az Úrnak szavát!“ Ha itt élhetnétek mindörökké, úgy lebecsülhetnétek az evangéliumot; ha bérletre vehetnétek az életet, úgy megvethetnétek a Vigasztalót. De uraim, meg kell halnotok! Mióta legutóbb együtt voltunk, néhányan már elköltöztek az örök hazába; s mielőtt még egyszer találkozunk e szenthelyen, egyesek már odafönn lesznek a megdicsőültek között, vagy pedig odalenn az elkárhozottak között. Vajon melyik helyen leszel? Hadd, válaszoljon a lelked. Ha ma este holtan esnél össze a padban, vagy ahol állsz a karzaton, hova jutnál akkor: a mennybe, vagy a pokolba? Ah! ne csaljátok meg magatokat! Hagyjátok, hogy lelkiismeretetek tökéletes munkát végezzen! S ha Isten színe előtt késztetve vagy, hogy ezt mondd: „Remegek, és attól félek, a hitetlenek sorsára jutok“, - úgy hallgass meg még egy pillanatra, s aztán befejezem veled. „Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül; aki pedig nem hiszen, elkárhozik.“ Kimerült bűnös, pokolian gonosz bűnös, te, ki a Sátán kitaszítottja vagy, te semmirekellő, erkölcstelen, parázna, rabló, tolvaj, házasságtörő, bujálkodó, részeges, káromkodó, szentségtörő: figyelj! Úgy szólok hozzád is, mint a többiekhez! Nem teszek kivételt egy emberrel szemben sem. Isten azt mondja, hogy előtte senki sem kiváltságosabb önmagában véve a másiknál itten. „Ha valaki hisz a Jézus Krisztus nevében, megmenekül“. A bűn nem akadály; vétkességed sem képez gátat. Akárki - mégha oly fekete lenne is, mint a Sátán, s oly szennyes mind egy démon -, akárki, aki ez este hisz, annak minden bűne megbocsáttatik, minden vétke elfedeztetik, s minden hamissága eltöröltetik; üdvösséget nyer az Úr Jézus Krisztusban, és a menny biztonságában fog élni bizonnyal. Ez a dicsőséges evangélium. Ó, alkalmazza ezt Isten a ti szívetekre, és adjon nektek hitet Jézusban!

„Meghallgattuk az igehirdetőt -

Az igazság általa felderült,

De szükségünk van az örökkévaló

tróntól küldött Nagyobb Tanítóra:

Mert az ALKALMAZÁS műve

egyedül Isten munkája.“

Szeretettel meghívjuk

keresztyén evangéliumi alkalmainkra

a lupényi magyar baptista imaházba,

- Ardealului utca. 1. szám -

Igét hirdet

Boros Gyula,

aradi lelkipásztor

Időpont:

2003. május 2-4. délután 6. órakor

(vasárnap, 4-én Anyák Napját is tartunk)

Szeretettel várjuk!

„Aki szomjúhozik, jöjjön el; és aki akarja, vegye az élet vizét ingyen!”

(Jelenések könyve 22 rész 17. vers)

Igecsokor

-idézetek a Bibliából -

Kérdezősködjél még ma az Úr beszéde után!

Készülj Istened elé!

Mentsd meg a te életedet!

Higyj az Úr Jézus Krisztusban és üdvözülsz.

Jaj nekem, elvesztem, mert tisztátalan vagyok!

Atyám, vétkeztem az ég ellen és Te ellened.

Isten légy irgalmas nékem, bűnösnek…

Hiszek Uram! Légy segítségül az én hitetlenségemnek.

(1 Kir. 22,5; Ámós. 4,12; 1 Móz. 19,17; Csel. 16,31; Ésa. 6,5; Luk. 15,21; Luk. 18,13; Márk. 9,24)

Elég

(2 Kor 12,9/a: „Elég néked az az én kegyelmem”))

Nem kevés, nem sok... Elég.

Az Atya kegyelme mindenre elég.

Ezzel erősíti szíveinket,

ebből élünk, ez tart meg minket

hit által. És ez is ajándék!

Hiába minden emberi szándék,

alulról feltörni a mennybe;

így sose jutnánk kegyelembe.

Hiába az erőlködés,

hiába a törvényeskedés,

szertartások, önkínzó fegyelem,

ha felülről le nem hajlik :

a Kegyelem.

Ez a kegyelem, mielőtt kérted,

Krisztusban már lehajolt érted.

Bűnös, ragadd meg, fogadd el

bűnbánó, boldog szíveddel.

Fejszés András

5.

A VIGASZTALÓ

C. H. Spurgeon prédikációja

Elhangzott Londonban, 1855 január 21-én a New Park Street baptista imaházába