6.

ÉDES VIGASZ GYENGE SZENTEK

SZÁMÁRA

Elhangzott Londonban, 1855 február 4-én

a New Park Street imaházban

„A megrepedezett nádat nem töri el, és a pislogó gyertyabelet nem oltja ki, mígnem diadalomra viszi az ítéletet.“ - Máté 12,20

A fecsegő hírnév folyton szárnyra kap valakit, s állandóan szeret beszélni, hol az egyik emberről, hol a másikról. Olyanokról, kiknek dicsősége messze tündököl, méltóságuk felülmúlja az felhőket. Vannak némelyek, kik az ő kedvencei, s neveik márványba vésettek, mindenfelé beszélnek róluk. A hírnév egy részrehajló bíró; megvannak a kedvencei. Egyes embereket magasztal, felemel, és szinte istenesít; másokat, - kiknek erényei talán sokkal nagyobbak, s kiknek jelleme sokkal inkább megérdemelné a dicséretet, - számba se vesz, mélyen hallgat róluk. Általában úgy találjátok, hogy a hírnév kiváltságos személyei rézből, vasból gyúrt emberek, kik durva formába lettek öntve. A hírnévnek gondja volt Cézárra, mivel vasvesszővel kormányozta a földet. A hírnév szerette Luthert, mert bátran és férfiasan szembe mert szállni a római pápával, s kemény homlokkal nevetett Vatikán fenyegetéseivel szemben. A hírnév megcsodálta Knoxot, mert szigorú volt, s a legbátrabbaknál is bátrabbnak bizonyult. Általában úgy fogjátok találni, hogy a tüzes, heves vérmérsékletű embereket választja ki, kik embertársaik előtt rettenthetetlenül álltak; oly embereket, kiket bátorságból gyúrtak; kik a rettenthetetlenség sziklái voltak és sohasem tudták, mi a félénkség. De tudjátok, hogy voltak más, éppoly értékes személyek - sőt lehet, még értékesebbek -, kiknek emléke teljesen feledésbe tűnt. Nem halljátok őt beszélni a jámbor-lelkű Melanchtonról - nagyon keveset szól róla -, pedig ő éppoly sokat tett a reformációban, mint Luther, ha nem többet. Nem halljátok sokat beszélni a jó és áldott emlékű Rutherfordról, s azon mennyei igékről, melyek ajkairól aláhullottak; vagy Leighton érsekről, kiről azt mondják, hogy sohasem vesztette el békességét egész éltében. A hírnév a kemény gránitszikla csúcsokat szereti, melyek dacolnak a viharfelhőkkel szemben; de nem törődik a völgyben levő alázatos kővel, melyre a fáradt vándor leülve pihen. Neki valami kitűnő, és szembeszökő dologra van szüksége, ami a népszerűséget kihívja; valamire, ami kiváló a világ előtt. És nem törődik azokkal, kik meghúzódnak az árnyékban. Innen van, testvéreim, hogy az áldott Jézust, tiszteletreméltó Mesterünket elkerülte a hírnév. Senki se beszél sokat róla az Ő követőin kívül. Nem találjuk nevét felírva a világ nagyjai között; habár, igazán, ő volt a legfelségesebb, legszentebb, legtisztább s legjobb minden ember közül, ki valaha csak élt a föld színén. De mivel ő a „szelíd és alázatos szívű“ Jézus, és kimondottan az az ember, kinek országa nem e világból való volt; mivel Benne semmi durvaság nem találtatott; mivel beszéde simább volt a vajnál, vigasztalása lágyabb az olajnál; mivel soha egy ember sem beszélt oly szelíden, mint ez az ember: ezért a világ őt elfeledte, és mellőzte. Ő nem azért jött, hogy kardjával világhódító legyen, vagy Mohamedhez hasonlóan tüzes szónoklással vallást alapítson. Hanem azért jött, hogy „csendes és szelíd“ hangon szóljon, mely meglágyítsa a kőkemény szívet és bekötözze az összetört lelkeket; és folytonosan mondja „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, kik megfáradtatok, és megterheltettetek“, „Vegyétek fel magatokra az én igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd és alázatos szívű vagyok, és nyugodalmat találtok lelketeknek“. Jézus Krisztus a megtestesült szelídség volt; és ez volt az oka, amiért nem kapta szárnyra a hírnév a világ előtt, ami másként megtörtént volna. Szeretteim! Igénk telve van vigasztalással; úgy tűnik, teljesen át van itatva szeretettel; és remélem, a Szentlélek segítségével képes leszek feltárni valamit számotokra Jézus mérhetetlen kedvességéből és óriási együttérzéséből, amint szólni fogok belőle. Három dologra kell felfigyeljünk: először, a halandó törékenységre, másodszor, az isteni együttérzésre, és harmadszor a biztos győzelemre.

I.

Először, előttetek van a halandó törékenység látványa - megrepedt nád, és pislogó gyertyabél, - két sokatmondó hasonlat, mély jelentéssel tele. Ha nem volna túl szellemes állítás - s ha az lenne, bocsássátok meg nekem, - azt mondanám, hogy a megrepedt nád a megtérő bűnöst jelképezi, bűnbánatának első szakaszában. A Szentlélek munkája összetöretéssel kezdődik; a kemény ugart fel kell szántani; a kemény szívet össze kell törni; a sziklát szét kell hasítni. Egy régi teológus mondja, hogy nem lehet a mennybe menni anélkül, hogy ne tapasztalnánk meg a pokol kapuin való nehéz átmenetelt; anélkül, hogy egy jó adag kétségbeesés és szívbéli nyugtalanság erőt ne venne rajtunk. Úgy veszem tehát, hogy a megrepedt nád a szegény bűnösnek azt a képét tárja elénk, amikor Isten először elkezdi az ő munkáját lelkében. Olyan, mint egy megrepedt nád; majdnem teljesen kettétörve és megsemmisülve; semmi erő sincs már benne. A pislogó gyertyabelet pedig egy visszaesett keresztyénként fogom fel; valaki, aki égő és fénylő világosság volt a maga idejében, de a kegyelem eszközeinek elhanyagolása, Isten Lelkének visszavonulása, és bűnbeesése által világossága majdnem kialudt; - de nem teljesen! - sohasem hunyhat ki teljesen, mert Krisztus így szól „Én nem oltom ki azt“; de olyan lett, mint az a lámpa, mely nincs megfelelőképpen ellátva olajjal, - szinte haszontalan. Nincs még teljesen kialudva, - még pislog -; egykor hasznos lámpa volt, de most olyan, mint pislogó kanóc. Tehát, úgy hiszem, ezek a hasonlatok megfelelően szemléltetik a töredelmes bűnöst, mint egy megrepedt nádat, valamint a visszaesett keresztyént, mint pislogó gyertyát. Mindemellett mégsem fogom ezt a felosztást választani, hanem mindkét hasonlatot egybeveszem, és hitem szerint néhány vigasztaló gondolatot merítünk belőlük.

És először is, igénkben felajánlott bátorítás a gyengékre vonatkozik. Mi az, ami gyengébb a világon a megrepedt nádnál, vagy pislogó gyertyánál. A nád, mely a lápon, vagy mocsáron nő, ha csak vadréce száll is reá, eltörik; ha csak ember lába érinti, máris megsérül és összetörik; minden szélfúvásra ide-oda lengedez, s a folyó felől üvöltő vihar szinte gyökerestől kitépi. Nem tudtok elképzelni gyengébb és törékenyebb dolgot, melynek léte annyira a körülményektől függne, mint egy megrepedt nádszál. Aztán nézzétek a pislogó gyertyabelet: - mi is ez? Egy kis szikra még van benne, igaz, de majdnem megfojtatik; egy gyermek leheletére kialudna; egy leányka könnye eloltaná. Semminek sincs bizonytalanabb, ingatagabb léte, mint a pislogó gyertyabélben rejlő szikrának. Miként látjátok, gyenge személyek vannak itt szemléltetve. Nos, Krisztus így szól hozzájuk: „A pislogó gyertyabelet el nem oltom; s a megrepedt nádat sem töröm el“. Hadd induljak el ily gyenge emberek keresésére. Óh, nem is kell messze menjek. Sokan vannak itt, az imaházban, ma reggel, kik valóban gyengék, erőtlenek. Vannak Isten gyermekei közül egyesek - áldott legyen az Ő neve! - kik erősekké tétettek, hogy nagy dolgokat tehessenek Érte. Istennek itt-ott megvannak a Sámsonai, kik képesek kirántani Gáza kapuit, s felviszik azt a domb tetejére; itt-ott megvannak bátor Gedeonjai, kik el mernek menni a Midianiták táborába, és legyőzik azok seregét; Istennek vannak nagy hősei, kik lemennek a verembe télnek idején, és megölik az oroszlánokat; de népének nagyobbrésze félénk, gyenge alkatú. Olyanok, mint a seregélyek, melyek szétriadnak bármely járókelő közeledtére; egy kicsiny, félénk nyáj. Ha kisértés jön, elesnek előtte; ha próba jön rájuk, nem bírják kiállni; kicsiny törékeny csónakjukat ide-oda dobálják a hullámok; s ha vihar támad, sodortatnak a hullámok taraján; gyengék, erőtlenek, nincs bennük ellenálló erő, hatalom. Ah, kedves barátaim! tudom, megragadtam némelykőtöknek kezét és szívét is úgyszintén; mert ezt mondjátok: „Gyenge, erőtlen! Ah, igen, ez vagyok én! Sokszor kénytelen vagyok így szólni: Szeretnék, de nem tudok énekelni; vágynék, de nincs erőm imádkozni; akarok, de képtelen vagyok hinni“. Azt mondjátok, hogy semmit sem tudtok tenni; legjobb elhatározásaitok is gyengék és haszontalanok; s amikor így kiáltotok: „Újítsd mg erőmet!“ - még gyengébbnek érzitek magatokat, mint előbb. Nos, igazán gyengék vagytok? Megrepedt nádszálak és pislogó gyertyák? Áldott legyen Isten, mert akkor ez az ige néktek szól. Boldog vagyok, hogy bejöhettek a gyengék gyülekezetébe, mert itt van az ígéret, hogy ő sohasem töri össze, sem nem oltja ki az ilyeneket. Tudom, vannak itt nagyon erős emberek - úgy értem, akik erőseknek képzelik magukat. Gyakran találkozom ilyen személyekkel, kik sohasem látják magukat gyengéknek. Ők erős lelkek. Ezt mondják: „Azt gondolja, hogy bűnbe esnénk, uram? Azt mondja nekünk, hogy romlott a szívünk? Mi nem hiszünk ilyesmiben. Mi jók, tiszták és becsületesek, erősek és szilárdak vagyunk“. Nem néked prédikálok e reggelen; számodra nincs semmi mondanivalóm. De vigyázz! erőd hiábavaló; tartásod öncsalás; szilárdságod hazugság, - mert bármennyire dicsekedj is teljesítményeiddel, mindaz elmúlik; amikor a halállal való valódi küzdelemhez érsz, meglátod, semmi erőd sem lesz szembeszállni vele; amikor a nehéz kísértések napjai eljönnek, lebuksz, erkölcsiséged dicső egyenruhája bemocskolódik, annyira, hogy mégha hóban mosódnál is meg és igyekeznéd magadat megtisztítani s illatosítani, oly szennyesnek fogsz bizonyulni mégis, hogy saját öltözéked is utálni fog téged. Úgy hiszem, áldott dolog gyengének lenni. A gyenge ember meg van szentelve; a Szentlélek tette őt ilyenné. El tudod-e mondani: „Nincs semmi erőm? “ Akkor ez az Ige érted íratott meg.

Másodszor, igénkben említett dolgok nemcsak gyengék, hanem értéktelenek is. Hallottam valakit, ki felvette a tűt is az útról, ha rátalált miközben sétált a városban, a takarékosság elve alapján; de még sohasem hallottam, hogy valaki hasonlóképpen megrepedt nádszálakat gyűjtött volna össze. Ezeknek semmi értékük, semmi hasznuk nincs. Ki törődik egy összezúzott náddal - egy szeméttel a földön? Mindenki elfordul tőle, rá se tekintenek, hisz értéktelen. És a pislogó gyertya mire jó? Egy idegesítő, bosszantó dolog; semmire se való. Senki sem nyújtja ki kisújját sem a megrepedt nádért, sem a pislogó gyertyáért. Nos, szeretteim, becslésünk szerint sokan látjuk magunkat ilyen értékteleneknek. Vannak itt olyanok, kik ha megmérik önmagukat a szentély mérlegén, s szíveiket a lelkiismeret serpenyőjébe teszik, úgy látják, mit sem érnek - értéktelenek, haszontalanok. Volt idő, mikor magatokat a legjobb embereknek gondoltátok a világon; amikor, ha valaki azt mondta volna, hogy többel bírtok, mint amit megérdemeltek, kézzel-lábbal tiltakoztatok volna ellene, mondván: „Vagyok olyan jó, mint bárki más!“. Magatokat csodálatos értéknek képzeltétek, kik rendkívülien méltók Isten figyelmére és szeretetére. De most értékteleneknek érzitek magatokat. Néha úgy gondoljátok, Isten is alig tudhatja, hol vagytok, annyira megvetésre méltó, hitvány teremtéseknek látjátok magatokat, kiket nem érdemes számbavenni. Azt meg tudjátok érteni, miként képes Isten nyilvántartani egy kis baktériumot a vízcseppben, vagy egy porszemet a napsugárban; de nehezen tudnátok megmagyarázni, miként gondolhat rátok, - annyira értékteleneknek tűntök magatok szemében. Egy üres, hitvány semmiség és haszontalan dolog az, amihez hasonlóknak látjátok magatokat. Így szólsz: „Mire vagyok én jó? Semmit sem teszek. Ami az evangélium-hirdetőt illeti, ő valóban jelentős szolgálatot végez; egy gyülekezeti diakónusnak is van valami haszna; egy vasárnapi iskolai tanító is tesz valami értékeset; de milyen szolgálatot végzek én?“ De ugyanezt a kérdést felteheted itt is. Mire jó a megrepedt nád? Rátámaszkodhat-e az ember? Segíthet-e ez valakin? Lehet-e belőle oszlop házadban? Beépítheted-e az orgona sípjai közé, s zenélhetsz-e rajta? Ó, nem! haszontalan! És mi haszna van a pislogó gyertyának? Az éjjeli utas nem világítható meg általa; a diák sem olvashat fényénél; haszontalan. Az emberek a tűzbe vetik s megemésztetik. Ah! ekképpen beszéltek ti is magatokról. Semmire se vagytok jók, mint ezek a dolgok. De Krisztus nem vet el titeket értéktelen voltotok miatt. Nem tudjátok megmondani, mi hasznotok lehet, és nem vagytok képesek megmondani, hogyan lehet, hogy Jézus Krisztus mindennek ellenére mégis értékel titeket. Itt van talán egy hívő asszony, egy édesanya, ki így szól: „Én ritkán mozdulhatok el hazulról; gyermekeimmel vagyok egész nap, s házi munkát végzek, s úgy látszik, semmit se teszek.“ Ah, Édesanya, ne mondd ezt! A te hivatásod magas, fenséges és felelősségteljes; és miközben gyermekeidet az Úrnak neveled, éppoly sokat teszel az Ő nevéért, mint az ékesen szóló ifjú Appolós, ki oly derék módon hirdette az Igét. És te, szegény férfi, minden amit teszel, nem egyéb, mint reggeltől estig tartó fárasztó robot, s épp csak annyit sikerül megkeresned, hogy megélhessetek napról napra belőle; nincs mit másoknak adj; s mikor a vasárnapi iskolába mész, az igeolvasáson kívül mást nem tehetsz, nem vagy képes a tanításra; - nos, ne feledd, akinek kevés adatott, attól keveset követelnek. Nem tudod-e, hogy lstent lehet dicsőíteni utcasepréssel is? Ha Isten két angyalt küldene a földre, az egyiket egy birodalom kormányzására, a másikat pedig utcaseprésre, ők nem látnának különbséget a kettő között, mivel tudják, hogy mindkét munkára Isten rendelte őket. Ekképpen Isten az Ő gondviselésében téged arra hívott, hogy nehéz munkával keresd a mindennapi kenyeret; tedd hát ezt az Ő dicsőségére. „Azért akár esztek, akár isztok, akármit cselekesztek, mindent Isten dicsőségére cselekedjetek“. De, ó! vannak itt némelyek, ki haszontalanoknak tűnhetnek a gyülekezet számára. Megtesztek mindent, amit tehettek, de mégis, semminek tűnik az egész. Nem segíthettek minket se pénzzel, se tehetséggel, sem idővel, és ezért úgy gondoljátok, Istennek ki kell vágnia titeket, mint gyümölcstelen fákat. Úgy vélitek, ha Péterhez, vagy Pálhoz hasonlítanátok, akkor biztonságban lennétek. Ah szeretett testvérem! ne szólj így! Jézus Krisztus azt mondja, hogy nem oltja el a haszontalan gyertyabelet, s nem töri el az értéktelen nádat. Valamit tartogat a haszontalanok és értéktelenek számára. De jegyezzétek meg: Nem azért mondom ezt, hogy a lustaságnak pártját fogjam - hogy mentsem azokat, kik tehetnének valamit, de nem tesznek; ez teljesen más dolog. Van ostor a szamarak számára, s korbács a rest emberek hátára, s néha használni kell azokat. De most azokról szólok, kik képtelenek valamit is tenni; nem Izsakhárról beszélek, ki mint erős szamár leheveredik a két teher között, s túl lusta ahhoz, hogy felálljon velük. Semmit sem szólok a lomhák javára, kik nem szántanak azért, mert hideg az idő; hanem oly férfiakhoz és nőkhöz beszélek, kik valóban érzik, hogy kevés szolgálatot tehetnek, kik nem tehetnek többet; és az ilyenekre alkalmazhatók az igénkben levő szavak.

Most még egy megfigyelést teszünk: az itt említett dolgok visszataszítóak is. Egy megrepedt nád kellemetlen; s úgy hiszem, utalás van ebben Pan sípjaira, melyekről tudjátok, hogy egybeszerkesztett nádszálakból készültek, s melyeken az ember, ha száját végighúzta rajtuk s belefújt, egyféle muzsikát eredményezett. Úgy hiszem, ez volt az a hangszer, melyet Jubál feltalált, s melyet Dávid is megemlít; mert biztos, hogy a most használt orgona akkor még nem volt ismeretes. A megrepedt nád tehát természetesen zavarhatta a sípok összhangját. Amikor egy síp meghibásodott, s eresztette a levegőt, amikor zavaró hangot adott, vagy egyáltalán nem adott ki hangot, az ember nem tehetett mást, mint hogy kivegye azt, és újat tegyen helyébe. A pislogó gyertya-, vagy lámpabélről pedig úgy hiszem nem szükség sokat magyarázzam nektek, hogy füstje mennyire visszataszító. Számomra a világon semmi sem visszataszítóbb a pislogó-füstölgő gyertyabélnél. De egyesek talán ezt mondják: „Hogy beszélhet ilyen megalázó módon? “ Nem beszélek aljasabban, mint amennyire meg kell magamat alázzam; sem, annál, mint amilyen mélyre ti is velem jöhettek; mert biztos vagyok benne, hogy ti is, ha a Szentlélek Isten valóban alázatossá tett titeket, éppoly visszataszítóknak érzitek magatokat, önmagatok és Isten előtt, mint a megrepedt nád a sípok között, vagy amilyen a füstölgő gyertyabél a szemnek és orrnak. Gyakran gondolok az áldott emlékű Bunyan Jánosra, aki kívánta volna, hogy Isten bárcsak békává, varangyos békává, kígyóvá, vagy bármi mássá teremtette volna inkább, mintsem embernek, mert annyira utálatosnak érezte magát. El tudom képzelni a viperák fészkét, és úgy hiszem, ellenszenvesek; el tudok képzelni mindenféle utálatos teremtményt együtt, amint tisztátalanságot idéznek elő, de az összesen mind együttvéve sem méltók annyira az utálatra, mint az emberi szív. Isten minden szemet megkímélt e szörnyű látványtól, kivéve a sajátját; és ha te és én csak egyszer meglátnánk saját szívünket teljes romlottságában, beleőrülnénk, oly irtózatos lenne a látomás. Nos, éreztek valamit ebből? Érzitek, mennyire visszataszítóknak kell lennetek Isten szemében, - mivel annyira fellázadtatok ellene, annyira eltértetek parancsolataitól, hogy bizonyosan utálatosnak kell lennetek előtte.

Aztán elgondolom, van itt olyan nő, ezen a reggelen, ki eltávolodott az erkölcs jó ösvényeitől; s miközben ott áll a tömegben, vagy amott lenn ül, úgy érzi, nincs joga e szent csarnokba lépni, s nem szabad Isten népe között állnia. Úgy érzi, Isten joggal fejére zúdíthatná a mennyezetet, hogy elpusztítsa őt, oly nagy bűnös. Ó, ne hidd, megrepedt nád, és pislogó gyertyabél: ha az emberek utálata vagy is, s te is undorodsz magadtól, mégis, Jézus ezt mondja neked: „Én nem kárhoztatlak; eredj el, és többé ne vétkezzél, hogy rosszabbul ne legyen dolgod“. Vannak itt emberek, kiknek szívében olyan dolgok vannak, melyekről én nem tudok - kik titkos bűnöket követtek el, melyeket szégyellnek nyilvánosan emlegetni; bűneik piócaként tapadnak rájuk, s minden nyugalomtól megfosztják őket. Itt vagy, te fiatalember! reszketsz és félsz, nehogy kikiáltsák bűnödet a magas ég előtt; letört vagy, mint összezúzott nád, füstölögsz, mint pislogó gyertyabél. Ah! Van egy szavam hozzád is: Vigasz! vigasz! vigasz! Ne csüggedj el; mert Jézus azt mondja, nem oltja ki a pislogó gyertyabelet, s nem töri el a megrepedt nádat.

És drága barátaim, még van gondolat, mielőtt elhagynám e fejezetet. Ez említett dolgok, bármennyire értéktelen legyenek is , mégis, még szolgálhatnak valamire. Amikor Isten kézbe vesz egy embert, mégha értéktelen és haszontalan volt is előbb, Ő nagyon értékessé teheti. Tudjátok, hogy egy dolognak értéke nem annyira a nyersanyagtól függ, melyből készül, hanem annak kidolgozástól, a mester által rajta végzett munkától. Itt nagyon rossz nyersanyaggal kezdődik a munka - megrepedt náddal, pislogó gyertyával; de az isteni kézügyesség által mindegyik csodálatos értékké válik. Te azt mondod, hogy a megrepedt nád semmire se jó; én viszont azt mondom neked, hogy Krisztus kézbe veszi azt a megrepedt nádat, megjavítja, s alkalmassá teszi, hogy a mennyei sípok közé tegyék. Aztán, amikor a nagy zenekar szárnyaló muzsikába kezd, amikor az ég orgonái megszólalnak csodás mély hagjaikkal, mi azt kérdezzük majd: „Mi volt az az édes, kellemes hang, melyet hallottunk, a többi közé vegyülten“? S valaki így felel: „Egykor egy megrepedt nád volt.“ Ah! elképzelem Mária Magdalénának a hangját a mennyben: mindenkinél édesebben és tisztábban cseng mivel ő nagyon szeretetett, mert neki sok bűne bocsáttatott meg; és ama szegény lator hangja, ki a kereszten azt mondta: „Uram, emlékezzél meg rólam“, ha mély basszus hang volt, úgy sokkal lágyabb és kellemesebb most minden más hangnál. Ez a megtört nád még hasznos lehet. Ne mondd, hogy semmire se vagy jó; még énekelni fogsz a mennyben. Ne mondd, hogy értéktelen vagy; végül ott fogsz állni a trón előtt, a Bárány vérében megtisztultak seregében, és dicséretet fogsz énekelni Istennek. Ah! s a pislogó gyertyabél pedig mire lehet jó? Rögtön megmondom nektek. Még van benne egy kicsiny szikra; majdnem kialudt, de még nem teljesen. Nézzétek azt a lángbaborult prérit! Látjátok-e a fékezhetetlen tűznyelveket? Látjátok-e az emésztő lángok hullámait, egymásután miként borítják el az egész alföldet, mígnem az egész kontinens leég és megemésztetik, - míg az ég is tűzvörös lesz a lángoktól? Az éjszaka öreg, fekete arca rémülten nézi a lángokat, s a csillagok is megrettennek e tűzvész látványától. Mi okozta ez óriási tüzet? Egy pislogó gyertyabél, melyet egy utas eldobott, de mit felkapott a szél, s addig szította, mígnem az egész préri lángot fogott. Így egy szegény írástudatlan ember, egy gyenge, sőt, még egy visszaesett keresztyén is lehet egy egész nemzet megtérítésének eszköze. Ki tudja, te, ki semmi vagy most, nem leszel-e hasznosabb sokunknál, kik most látszólag legjobbakként állunk Isten előtt, mert legtöbb ajándékot s talentumot kaptuk Tőle? Istennek hatalma van egy szikra által az egész világot lángba borítani - képes megvilágosítani egy egész nemzetet egy imádkozó jelentéktelen lélek szikrájával. Még lehettek ti hasznosak; ezért legyetek jó reménységgel és örüljetek. A moha sírköveken nevekszik; a borostyán a porladó dombokon kapaszkodik; a fagyöngy a halott ágakon képződik; épp így származhat kegyelem és kegyesség és erény és szentség és jóság a pislogó gyertyából és a megrepedt nádból.

II.

Tehát, kedves barátaim, megpróbáltam feltárni, kikre vonatkozik ez ige, és megmutattam valamit a halandó törékenységből; most feljebb hágok egy lépéssel - az isteni együttérzéshez. „A megrepedt nádat Ő nem töri el, és a pislogó gyertyabelet nem oltja ki“.

Jegyezzük meg azt, mindenek előtt, ami ki van itt jelentve; s aztán vegyük észre, hogy Jézus Krisztus itt sokkal többre gondol, mint amit mond. Mindenek előtt, mit is mond Ő? Világosan hirdeti, hogy nem fogja eltörni a megrepedt nádat. Egy megrepedt nád van előttem, - Istennek egy gyermeke, ki bűneinek terhét mélyen átérzi. Úgy tűnik, mintha a törvény ostora sohasem állna már meg rajta. Tovább folytatja csapkodásait. És bár így szólsz: „Uram! állj meg! adj egy lélegzetnyi szünetet!“, a kegyetlen korbács tovább csapkod. Mélyen átérzed bűneidet. Ah! tudom mit mondasz ma reggel: „Ha Isten ezt így még egy kissé tovább folytatja, szívem meghasad; elveszek a kétségbeesésben; hisz majdnem elalélt vagyok már bűneim miatt; ha lefekszem este, nem tudok elaludni; úgy rémlik, mintha szellemek lennének a szobában, - bűneim szellemei -, s mikor éjfélkor felserkenek, halálarcú fekete szellemeket látok, amint rámmeresztik tekintetüket, s így szólnak: ‘Elviszünk téged!’, s mögöttük a poklot látom égni.“ Ah, szegény megrepedt nád! Ő nem tör össze téged, még ha túl erős is bűneid miatti gyötrődésed. Elég erős lesz ahhoz, hogy meglágyítson téged, s arra késztessen, hogy a Jézus lábához borulj; de nem lesz oly erős, hogy szívedet a kétségbeesésben összetörje, hogy reménytelen halált hozzon reád. Sohasem jutsz reménytelen kétségbeesésébe; hanem bizonnyal kiszabadíttatol abból; kivétetel a tűzből, te szegény megrepedt nád, s nem töretel össze.

Hasonlóképpen, talán van itt egy visszaesett hivő ma reggel; olyan mint egy pislogó gyertyabél. Évekkel ezelőtt örömöd találtad az Úr utjaiban, s olyannyira gyönyörködtél szolgálatában, hogy ezt mondtad,

„Ott vágynék örökké élni!

Mily boldog óráknak örvendtem akkor,

Mily édesek most is azok az emlékek,

Egy fájó űrt hagytak maguk után

Mit a világ nem képes kitölteni.“

Pislogó gyertyabél vagy, és úgy gondolod, hogy Isten ki fog oltani téged. Ha arminiánus lennék, azt kellene mondjam neked, hogy valóban kiolt. De mivel teljes szívvel hiszek a Bibliában, és semmi másban, azt mondom határozottan neked, hogy nem fog kioltani. Bár pislogó gyertyabél vagy, de lángod mégsem fog elhalni. Bármilyen legyen is a vétked, az Úr azt mondja: „Térjetek vissza, elpártolt fiak, s én meggyógyítom hűtlenségeteket“. Ő nem vet el téged, elpártolt Efraim; csak jöjj vissza hozzá. Ő nem vet meg téged, noha sárba és porba heveredtél, és tetőtől talpig szennyel vagy tele. Jöjj vissza szegény tékozló fiú, jöjj vissza, jöjj vissza, jöjj vissza! Atyád hív téged. Halld meg, te szegény visszaesett! Jöjj sietve Ahhoz, kinek karjai tárva vannak fogadásodra.

Azt mondja igénk: Ő nem oltja ki - Ő nem töri el. De több rejlik itt a szőnyeg alatt, mint amit első látásra észreveszünk. Amikor Jézus azt mondja, hogy nem töri el, sokkal többre gondol annál, amit mond; így érti: „kezembe veszem a megrepedt nádat; elültetem biztonságban folyóvizek mellé, és - csodák csodája! - olyan fát növesztek belőle, melynek levelei sosem hervadnak el; szüntelen öntözöm és vigyázok rá; égi gyümölcsöket érlelek rajta; távol tartom a ragadozó madarakat tőle; de az ég madarait, a paradicsom édes énekeseinek lakást készítek ágai között“. Amikor azt mondja, hogy nem töri el a megrepedt nádat, ő ennél többre gondol; úgy érti, hogy ápolni, segítni, erősíteni és támogatni fogja és megdicsőíti; végbeviszi dicső rendeletét rajta, és örökre dicsőségessé teszi. És amikor azt mondja a visszaesettnek, hogy nem oltja el őt, többre gondol. Úgy érti, hogy óriási lánggá fogja éleszteni őt. Egyesek közületek - merem állítani -, mire hazamentek innen, a tüzet lakásotokban majdnem kialudva fogjátok találni. Tudom mit fogtok vele tenni. Lágyan fújni kezditek a kicsiny szikrát, ha van egy is, ujjatokat elébe tartva, nehogy túl erősen elfújjátok; és ha egyedül lennétek, s csak egyetlen gyufátok lenne, vagy csak egy kis szikra a taplóban, mily óvatosan fújnátok azt. Ekképpen bánik veled Jézus is, visszaesett testvérem; nem vet ki téged, nem fúj el téged; ezt mondja: „Én nem oltom el!“ Ez alatt azt érti: „Nagyon óvatos, figyelmes, gondos leszek vele szemben.“ Száraz anyagot fog rakni rája, s így lassanként, a kicsiny szikra lángra kap, s felcsap az égig, s nagy tűz lesz belőle.

Szeretnék szólni egy pár szót a kicsinyhitűekhez is e reggelen. Isten kicsinyei, kik itt megrepedt nádként s pislogó gyertyabélként vannak említve éppoly biztonságban vannak, mint Isten nagy szentjei. Szeretném egy perc erejéig kifejteni e gondolatot, s aztán a másik fejezettel be is fejezem. Isten eme szentjei, kik megrepedt nádaknak és pislogó gyertyáknak vannak itt nevezve, éppoly biztonságban vannak, mint azok, kik nagy erővel harcolnak Mesterükért, és nagy dolgokat tesznek érte; éspedig néhány ok miatt. Először is, a kicsiny szentek éppúgy Isten kiválasztottjai, mint a nagyok. Mikor Isten kiválasztotta népét, mindnyájukat egyszerre és együtt választotta ki; és az egyik éppúgy kiválasztott, mint a másik. Ha én kiválasztok bizonyos dolgokat, legyen bár egyik kisebb, mint a többi, mégis, az egyik éppúgy kiválasztott, mint a másik. És így Félénk asszonyság és Csüggedő kisasszony éppolyan kiválasztott, mint Bátorszívű, vagy a jó Öreg Becsületes. Ismét: a kicsinyek egyenlőképpen váltattak meg a nagyokkal. A gyenge szentekért épp annyi szenvedéssel fizetett Krisztus, mint az erősekért. Isten legkisebb gyermekéért nem kevesebb váltságbér lett fizetve, mint Jézus drága vére; és Isten legerősebb gyermeke sem került neki többe ennél. Pál nem került semmivel sem többe, mint Benjámin - ebben biztos vagyok -, mert azt olvasom a Bibliában, hogy „nincs különbség“. Emellett, - olvassuk a törvényben - amikor régen váltságpénzt fizettek, minden személynek egy sekelt kellett hoznia. A szegény nem hozott kevesebbet, s a gazdag nem hozott többet egy sekelnél. Ugyanaz az ár volt lefizetve egyikért, mint a másikért. Nos, Isten kicsiny gyermeke, vedd ezt a gondolatot lelked számára. Látod, hogy egyesek nagyon kitűnnek Krisztus ügyében - és nagyon jó, ha ezt tehetik! -, de ők egy fillérrel sem kerültek többe Jézusnak, mint te; ugyanazt az árat fizette érted is, mint értük. Emlékezz ismét, te éppúgy Isten gyermeke vagy, mint a legnagyobb szent. Valakinek közületek öt gyermeke van. Talán az egyik azok közül szép magas, s rendkívül jóképű, s ráadásul értelmes és tehetséges is; de van egy másik gyermek, aki legkisebb a családban, talán nincs oly nagy tudása s értelme sem. De melyik leginkább a ti gyermeketek? „A leginkább!?“ - mondod megütközve; „hiszen mind egyformán az én gyermekem, bizonnyal, az egyik éppúgy, mint a másik“. És így, drága barátaim, kiknek lehet nagyon kevés ismeretetek van, lehet homályosan láttok a teológiában, talán „úgy látjátok az embereket, mint valami járkáló fákat“; de éppúgy Isten gyermekei vagytok, mint azok, kik felnőttek a Krisztusban ékeskedő kornak mértékére. Aztán emlékezzetek, szegény, megpróbált szentek, hogy ti éppúgy megigazíttattatok, mint Isten bármelyik más gyermeke. Tudom, hogy tökéletes igaznak vagyok nyilvánítva Isten előtt.

„Az ő vére és igazsága

szépségem s dicső öltönyöm “

Nem kívánok más ruhákat, csak melyeket Jézus készített, az Ő javamra beszámított igazságát.

Isten legbátrabb gyermeke nem kíván többet; s én, „minden szentek között a legkisebb“ kevesebbel nem elégedhetek meg, és bizonnyal én is teljességben bírni fogom. Ó, Bukdácsoló-gyengélkedő, te épp úgy megigazíttattál, mint Pál, Péter, Keresztelő János vagy a menny bármely legkiválóbb szentje. Nincs különbség ebben a vonatkozásban. Ó, bízzál hát és örvendezz!

Aztán még egy dolog: Ha te elveszel, Isten dicsősége éppúgy csorbát szenvedne, mint akkor, ha egy nagy szent veszne el. Egy különös dolgot olvastam egyszer egy régi könyvben, azzal kapcsolatban, hogy Isten gyermekei Krisztushoz tartoznak, az Ő részét képezik, és egyek Vele. Az író ezt mondja: „Egy apa gyermekével a szobában volt; s bejött egy idegen; ez felvette a gyermeket, térdére öltette; a gyermeknek volt egy fájós ujja; ‘Gyermekem’, mondta az idegen, ‘neked nagyon fájhat az ujjad;’ ‘Igen, fáj!’ ‘Nos, akkor engedd, hadd vágjam le, s adok neked egy aranyozottat helyette!’ A gyermek riadtan nézett rá, és így szólt: ‘Sehová sem megyek ez emberrel, mert azt mondja, hogy levágja az ujjamat; én szeretem az én ujjamat mégha fájós is, s nem akarok aranyozottat helyette.’“ Nos, így szól a szent is: „Én Krisztusnak egy tagja vagyok; talán olyan, mint egy fájós ujj; attól félek, levág engem, s egy aranyos újjal cserél ki. „Nem!“- szól Krisztus, „semmiképpen! Egy tagrészemet sem engedem levágni; ha fájós, sérült egyik ujjam, bekötözöm azt; meggyógyítom, megerősítem.“ Krisztus egy szót sem akar hallani tagjainak levágásáról. Ha Krisztus csak egy lelket is elveszítene népe közül, többé már nem lehetne teljesen egész. Ha legkisebb gyermeke kivágattatna, úgy hiányozna Krisztus teljességéből egy rész; hiszen Krisztus tökéletlen az ő gyülekezete nélkül. S ha mégis, gyermekei közül egy el kellene vesszen, jobb lenne, ha egy nagy veszne el, mint egy kicsiny. Hisz ha egy gyenge elveszne, a Sátán így szólhatna: „Ó, te megmented a nagyokat, mert azoknak van erejük, és segíthetnek magukon; a kicsinynek semmi ereje sincs, s ezért nem vagy képes megmenteni“. Látjátok, így szólna a Sátán; de Isten egyből bedugja száját, kijelentve, „Mind itt vannak, Sátán, gonoszságod dacára, nézd, mint itt vannak; mindegyik biztonságban van; nos hát, tűnj innen a mélység barlangjaiba örökre, s lácraverve füstölögj ott a kénköves tűzben.“ Ekképpen fog ő örökké kínoztatni, ámde Istennek egy gyermeke nem fog soha!

Még egy gondolat, s e fejezet végére érünk. Az erős szentek üdvössége gyakran a gyengék üdvösségétől függ. Értitek-e ti ezt? Tudjátok, hogy az én üdvösségem, vagy Isten bármely gyermekének üdvössége másodlagos okokból tekintve, nagyon is függ valaki más megtérésétől. Tegyük fel, hogy édesanyád volt megtérésed eszköze; tehát azt mondanád, emberileg szólva, hogy megtérésed az ő megtérésétől függött; mert azáltal, hogy megtért, eszközzé lett abban, hogy téged is Krisztushoz vezessen. Tegyük fel, hogy X.Y. igehirdető lesz a te elhívatásod eszköze; így a te megtérésed, bizonyos értelemben - de nem abszolút értelemben! - tőle függ. Így gyakran megtörténik, hogy Isten legnagyobb szolgáinak üdvössége a jelentéktelenek megtérésétől függ. Ott van egy egyszerű édesanya; senki sem ismeri különösképpen őt; eljár Isten házába; de nevét nem találod az újságokban, se egyebütt máshol; csak tanítja gyermekét, s Isten félelmében neveli fel őt. Imádkozik azért a fiúért; harcol Istennel; könnyei és imái egybevegyülten Isten színe előtt vannak. A fiú felnő. S mi lett belőle? Egy misszionárius - egy William Knibb - egy Moffat - egy Williams. De semmit sem hallottál az édesanya felől. Ah! de ha az nem lett volna megmentve, hol lett volna a fia? Hadd vigasztalja, örvendeztesse ez a kicsinyeket; örvendezhettek annak, hogy táplál titeket, s vigyáz reátok, mégha megrepedt nádhoz, s pislogó gyertyabélhez vagytok is hasonlók.

III.

Most pedig, befejezésül itt van a biztos győzelem: „mígnem diadalomra viszi az ítéletet“.

Diadal! Van valami kimondhatatlan gyönyör ebben a szóban. John Moore úr halála a félszigeti háborúban nagyon megrendítő volt; a győzelem karjaiban esett el; s bármennyire szomorú is volt végzete, nem kételkedem afelől, hogy szemei fényre gyúltak a diadal kiáltásakor. S éppígy, úgy hiszem, Wolfe igazat mondott, amikor így szólt: „Boldogan halok meg!“, mert röviddel azelőtt hallotta a kiáltást: „ők harcolnak, győzelmet aratnak!“ Tudom, a győzelem még e rossz értelemben is - mert én a földi győzelmeket nem becsülöm sokra - megörvendeztetheti a harcost. Ámde, mily boldog lehet egy szent, ha tudja, hogy övé lesz a győzelem. Életem végéig harcolni fogok, de pajzsomra felírom: „vici“ (miénk a győzelem). „Felettébb diadalmaskodom azáltal, aki engem szeretett!“ Minden egyes gyenge szent meg fogja érni a győzelem napját; még azok is, kik mankón járnak; még a sánták is mindnyájan; még azok is kivétel nélkül mind megnyerik a győzelmet, kik telve vannak most fogyatkozással, szomorúsággal, betegséggel és gyengeséggel. „Énekelve jönnek a Sionra; a vakok, sánták, gyengék, nők és gyermekek együttesen“. Így szól az Írás. Egy sem lesz ki hagyva; hiszen „ő diadalomra viszi az ítéletet“. Győzelem! Győzelem! Diadal! Ez az osztályrésze minden keresztyénnek. Győzni fog drága Megváltójának nevében.

Nos, hadd szóljak egy szót erről a győzelemről. Először az idős emberekhez, férfiakhoz és nőkhöz szólok. Szeretett fivéreim s nővéreim, ti, gyakran, tudom, megrepedt nádhoz vagytok hasonlók. Az elkövetkezendő események előrevetítik árnyaikat; s a halál az öregség árnyékát veti reátok; egy szöcske súlyát is nehéznek érzitek; egész testetekben érzitek a gyengülést és hanyatlást; tagjaitok nehezen állnak már össze... Ah, itt van számotokra egy különleges ígéret. „A megrepedt nádat nem töröm el!“ „Megerősítlek téged!“ „Amikor szíved és tested elhagynak, én leszek erősséged és örökséged mindörökre!“.

„Még hajlott korban is, népem minden tagja

élvezni fogja örökkétartó szeretetem;

S mikor ősz haj díszlik már fejük templomán

mint bárányokat, őket majd vállamon viszem.“....

Támolyogva, botodra támaszkodva, gyengén és erőtlenül, sápadtan, amint vagy, ó, mégsem kell félned az utolsó órától; amaz utolsó óra lesz a legjobb számodra e földön; utolsó napod lesz hőn áhított vágyad beteljesülésének napja. Ha gyenge vagy, Isten a próbát erőtlenségedhez méri. Csökkenti a fájdalmakat, amikor fogytán erőd; azonban biztos, hogy győzelmi himnuszt zenghetsz majd a mennyben! Vannak közöttünk olyanok, kik szívesen helyet cserélnének veletek, mert vágynának oly közel lenni a mennyhez - az örök otthonhoz, mint ti. Minden gyengeségetek ellenére, az ősz haj dicsőség koszorút képez számotokra; mert közel vagytok a célhoz, az igazság ösvényén.

Egy szót hadd szóljak hozzátok is középkorúak, kik az élet viharában küszködtök. Gyakran megrepedt nádszálak vagytok, kegyességeteket annyira akadályozza a világi hivatás, annyira körülvesz a szüntelen való robot zaja, hogy úgy tűnik, hitetek olyan, mint pislogó gyertyabél. Úgy érzitek, nem tesztek eleget Istenért, s nem mondható el rólatok, hogy „lélekben buzgók“ vagytok, hanem inkább az, hogy „a mindennapi szolgálatban szorgalmatoskodtok“. Ó, munkás ember, ki e világban serényen küszködsz és fáradsz, Ő nem olt ki téged, ha pislogó gyertyabél vagy is; nem tör el téged, mégha megrepedt nádhoz vagy is hasonló, hanem megszabadít téged nehézségeidből, hogy átúszhass az élet tengerén, s ott fogsz majd állni a mennyei parton, győzelmi himnuszt zengve, Ő általa, ki szeretett téged.

Ifjak! Fiúk és lányok! Hozzátok szólok, s joggal teszem ezt. Ti velem együtt gyakran átélitek, mit jelent megrepedt nádnak lenni, amikor Isten keze meghiúsítja szép reményeinket. Tele vagyunk rajongással és önfejűséggel, s egyedül a fenyítés vesszeje az, mely képes kiűzni belőlünk az ostobaságot, hisz oly sok van abból bennünk. Sikamlós ösvények az ifjú útjai, és veszélyekkel teljesek, de Isten nem tör össze végképpen, sem nem tesz tönkre minket. Az emberek túlzott óvatosságuk folytán megtiltanák, hogy egyetlen lépést is tegyünk, nehogy elessünk. De Isten útnak indít minket, s lábunkat hasonlóvá teszi a zergééhez, hogy magas helyeken lépdelhessünk. Szolgálj Istennek már életed hajnalán! Add neki szívedet, és sohasem fog elvetni, hanem mindvégig táplálni és gondozni fog.

Ám nehogy befejezzem már anélkül, hogy a kisgyermekekhez is ne szólnék! Hallottatok Jézusról, ezt mondja most néktek: „A megrepedt nádat nem töröm el, és a pislogó gyertyabelet nem oltom ki“. Úgy hiszem sok kis aranyos gyermek van itt, kik alig hat évesek, de már ismerik a Megváltót. Én soha nem vetem meg a gyermeki hitet s kegyességet. Szeretem s értékelem azt. Hallottam kisgyermekeket oly titkokról értekezni, melyekről ősz fejek mit sem tudnak. Ah, kedves gyermekek! kik a vasárnapi iskolában nevekedtetek, és szeretitek a Megváltó nevét, ha mások azt mondják is, hogy túl korai ez még hozzátok, ne féljetek, csak szeressétek Krisztust.

Szelíd Jézus, nyájas, kedves,

amíg egy kisgyermekre nézek,

csodálom egyszerűséged,

és áldd meg őt, esdve kérlek.

Ne félj, ő nem vet meg téged; mert a pislogó gyertyabelet nem oltja ki, s a megrepedt nádat nem töri el.