A lelki szabadság

LELKI SZABADSÁG

C.H. Spurgeon igehirdetése[1]

Elhangzott Londonban, az Exeter Hallban,

1855 február 18-án.

„Ahol az Úrnak Lelke, ott a szabadság“

(2 Kor. 3, 17)

A szabadsághoz minden embernek veleszületett joga van. Legyen születése szerint bármilyen szegény, legyen akár lelenc, lehet származása teljesen ismeretlen; de a szabadság az ő elidegeníthetetlen, születésénél fogva megillető joga. Legyen bár fekete a bőre, éljen bár műveletlenül és tunulatlanul; legyen bár oly szegény, mint maga a nyomor; mégha soha egy talpalatnyi földet se mondhat magáénak, mégha öltözete nem több, mint néhány rongyos ruhadarab; - mégis, szegényen, ahogy van, a természet szabadságra formálta őt; joga van hozzá, s nem szabad megnyugodnia, míg meg nem nyeri azt.

A szabadság Ádám minden fiának és leányának örökölt kincs, családi ereklyéje. De hol találsz szabadságot igazi kegyesség kísérete nélkül? Igaz, hogy minden embernek joga van a szabadsághoz, de úgyszintén igaz az is, hogy egy országban sem találod meg azt, csak ott, ahol az Úr Lelke lakozik. „Ahol az Úrnak Lelke, ott a szabadság.“ Hálát adok Istennek, hogy ez egy szabad ország. Oly föld ez, ahol magamba szívhatom a levegőt, és elmondhatom, hogy nincs beszennyezve egyetlen rabszolga nyögésétől sem; tüdőm megtelik vele, és tudom, hogy sohasem keveredett bele egyetlen könnycsepp felszáradt párája sem, melyet gyermekét sirató rabnő ejtett volna, kit kebléről leszakítva eladtak mellőle. Ez a föld a szabadság hazája. De miért ilyen szabad? Úgy hiszem, nem annyira a mi intézményeink miatt, hanem azért, mert itt van az Úr Lelke, az igaz és szívélyes kegyesség Lelke. Volt idő - emlékezzetek! - amikor Anglia nem volt szabadabb a többi országoknál, amikor az emberek nem fejezhették ki érzelmeiket szabadon, mikor a királyok zsarnok kényuralkodók voltak, s a Parlament csak névlegesen létezett. Kik vívták ki számunkra a szabadságot? Kik szaggatták le bilincseinket? - Isten kezének vezetése alatt - bizonnyal állítom -, az igaz hit emberei; a nagy és dicső Cromwell-hez hasonló emberek, kik a lelkiismeret szabadságáért készek voltak meghalni is; olyan emberek, akik, - ha nem tudták elérni a királyok szívét, mert kifürkészhetetlenek voltak a ravaszságban -, készek voltak királyokat ledönteni inkább, mintsem rabok legyenek. Szabadságunkat az igaz vallás embereinek tulajdoníthatjuk: a komoly Puritán-iskola embereinek, oly embereknek, kik utálták a gyávát játszani, és azt, hogy feladják isteni alapelveiket az emberek parancsolataiért. És ha szeretnénk megőrizni szabadságunkat, (s ha Isten megsegít, megtehetjük), ezt Angliában csak vallásos szabadság által lehetséges, az igaz vallás által. E Biblia az ősi Britanniának a Magna Chartája, ennek igazságai, tanításai tördelték le bilincseinket, s azok sohasem lesznek ránk visszarakva, amíg az emberek Isten Lelkével szívükben bátran hirdetik annak igazságait. Szabadságot csak ott találhatsz, hol a Biblia nincs bilincsbe verve, s az evangélium szabadon hirdettetik. Barangold be a világot, és meglátod, más országokban visszafojtott lélegzettel kell beszélned, mert vasmarok szorítását érezed; kardot látsz függeni fejed fölött; nem vagy szabad. Miért? Azért, mert egy hamis vallás által előidézett zsarnokság alatt vagy; nincs szabad protestantizmus ott; s amíg a protestantizmus nem nyer szabad teret, nem lesz szabadság azon a helyen. Szabadság csak ott lehet, hol az Úrnak Lelke van, és sehol másutt. Az emberek beszélnek a szabadságról: leírják a modell kormányzásokat, a platóni köztársaságokat, vagy az Owen-szerű paradicsomokat; de ezek csak álomszerű elméletek. Mert e világon nem lehet másutt szabadság, csak ott, hol az Úrnak Lelke van.

Ezzel a gondolattal kezdtem, mert úgy gondolom, a világi embereknek tudomására kell adnom, hogy - habár a vallás nem menti meg őket, mégis, sokat tett érettük, - a vallás befolyása szerezte meg számukra a szabadságot.

De igénk nem ilyen szabadságról szól, hanem egy végtelenül nagyobbról s jobbról. Bármilyen nagy dolog legyen is a polgári és vallási szabadság, az igében említett szabadság rendkívüli módon felülmúlja mindkettőt. Van egy szabadság - drága barátaim! - melyet egyedül csak a keresztyének élveznek; mert még Nagy Britanniában is vannak emberek, kik nem ízlelték meg a szabadság édes levegőjét. Vannak olyanok, kik félnek emberként beszélni, kik szolgamód hajlonganak és hízelegnek mindenki előtt; kiknek nincs saját akaratuk, alapelvük, nincs hangjuk, bátorságuk, s képtelenek megállni egyenesen lelkiismereti függetlenségben. Hisz csak az a szabad ember, kik az igazság tesz szabaddá. Kinek szívében kegyelem uralkodik, az szabad; az ilyen nem törődik emberekkel, az igazság az ő oldalán van; Istent hordozza belsejében, a benne lakozó Szentlelket; mennyei származású herceg ő e földön, királyi vér fut ereiben; nemes ember, bírja az igazi nemességnek formáját: Isten kiválasztottja, megkülönböztetett, elválasztott gyermeke, s nem olyan ember, ki alantas módon meghajol, vagy beadja magát. Ó nem! inkább kész égő tüzes kemencében járni Sidrákkal, Misákkal és Abednégóval, vagy oroszlánverembe dobatni Dániellel, mintsem hogy föladja egy ponton is isteni meggyőződését. Ő valóban szabad ember. „Ahol az Úrnak Lelke, ott a szabadság“, a legteljesebb és legmagasztosabb értelemben. Adja Isten, barátaim, hogy bírjátok az Úrnak e Lelkét; mert nélküle ti egy szabad országban még mindig rabszolgák vagytok; bár itt nincsenek testileg jobbágyok, ti mégis azok vagytok lélekben az Úr Lelke nélkül. Igénk lelki szabadságról beszél; s most Isten gyermekeihez szólok. Testvéreim, ti és én lelki szabadságot élvezünk, ha az Úr Lelke van bennünk. Mit értünk ezalatt? Azt, hogy volt idő, mikor nem volt lelki szabadságunk, amikor rabok voltunk. Csak egy kevés idővel ezelőtt, mi mindnyájan, kik Jézus Krisztusban most szabadok vagyunk, az ördög szolgái voltunk; az ő akaratától fogva vitettünk ide-oda. Szabad akaratról beszéltünk, de a ‘szabad akarat’ egy rabszolga. Azzal dicsekedtünk, hogy azt tehetjük, ami nékünk tetszik, - de oh, milyen szolgai és képzelt szabadsággal rendelkeztünk! Egy ábránd-szabadság volt csupán. Kívánságok és szenvedélyek rabjai voltunk, - a bűn szolgái. De most megszabadíttattunk a bűntől, megmentettünk a zsarnokunk hatalmából; egy nálánál erősebb lefegyverezte az erős fegyverest, s így lettünk mi szabadok.

Hadd vizsgáljuk meg most egy kissé közelebbről, miben is áll a mi szabadságunk.

1.Először is, barátaim, „Ahol az Úrnak Lelke, ott a szabadság“ a bűn fogságából. Úgy gondolom, sokan átérzitek, amit a bűn fogságáról mondok. Úgy hiszem, tudjátok, mit jelent e nyomorúság. Nincs e világon borzasztóbb szolgaság és fogság, mint a bűn rabsága. Mondjátok el nekem Izráel egyiptomi szolgaságát, mikor elő kellett állítsák a megszabott téglaszámot, holott a polyvát nem biztosították számukra; beszéljétek el a négerek szenvedései, melyeket kegyetlen rabszolgatartóik korbácsa alatt éltek át, - és elismerem, hogy rettenetes dolog ilyesmit elviselni. De van ennél sokkal borzasztóbb: a vétkességét átérző bűnös lelki fogsága, amikor a Lélek elvezeti oda, hogy érezze bűneinek terhét; oly embernek fogsága, akinek bűnei üldözni kezdik őt, mint vadászkutyák a kifáradt szarvast; egy oly embernek fogsága, ki érzi vállain bűneinek terhét, mely teher elviselhetetlen lelke számára, mely alatt elsüllyed örökre az örökkétartó kínokban, hacsak meg nem szabadul attól. Úgy tűnik, egy ilyen személyt látok magam előtt. Soha nincs arcán egy mosoly; sötét felhők árnyékolják homlokát; komolyan és komoran áll; szavai sóhajok, énekei nyögések; mosolyai könnyek; legboldogabb állapotában is a szomorúság forró cseppjei gördülnek alá égő patakokban, barázdákat szántva homlokán. Kérdezd csak meg, mi ő, és így felel: „egy nyomorult szerencsétlen“. Kérdezd meg, hogy van, s megvallja, hogy „ő a megtestesült nyomor“. Kérdezd meg azt, hogy mi lesz vele, s azt mondja, hogy örökre el kell vesznie a pokol lángjaiban, úgy érzi, nincs számára reménység. Figyeld meg őt, amint magányába visszavonul: amint lehajtja fejét vánkosára, mint szökik fel megint; éjjel rémálmok gyötrik, s napközben szinte valóságban átérzi azt, amit álmodott. Így néz ki fogságában a bűneit mélyen átérző szegény bűnös. Így éltem ezt át én is napjaimban, és így volt a ti fogságotok is, barátaim. Olyanokhoz szólok, kik átélésből tudják, miről beszélek. Ti átmentetek a Csüggedés Mocsarának útvesztőin, s áthaladtatok a Vezeklés sötét völgyén; ittatok a bűnbánat keserű poharából; és tudom, hogy áment mondtok, ha azt állítom, hogy minden fogság között ez a legkínosabb - a törvény fogsága, a bennünk levő romlottság rabsága. „Ó, én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg engem“ ebből? De a Keresztyén szabad; ő tud most már mosolyogni, habár sírt előbb; tud most örvendezni, jóllehet szomorkodott bűnei felett. „Íme - így szól -, nincs már bűn lelkiismeretemen; semmi vétek sem terheli már keblem; nem kell már félnem minden árnyéktól, míg e földön járok; nem kell rettegnem minden embertől, kivel találkozom; mert bűneim eltöröltettek; lelkem nem vétkes többé; tiszta és szent az már. Nem tekint többé Isten rám szúrós tekintettel, hanem atyai mosollyal. Látom szemeit; szeretettől csillognak; hallom hangját: édességgel teljes. Bocsánatot nyertem! Bocsánatot nyertem! Bűneim eltöröltettek! Üdvöz légy bilincseim széttörője, dicsőséges Jézus! Oh! az a pillanat! amikor először éreztem át e szabadságot! Úgy hiszem, ismét emlékezetem ismét átéli ezt most. Jézust láttam, keresztjén, szemeim előtt; Rá gondoltam; s miközben haláláról és szenvedéseiről elmélkedtem, úgy tűnt nekem, láttam őt, amint rámtekint. Ekkor tekintetünk találkozott, s én ezt mondtam:

„Jézus, lelkem szerelme

Hadd boruljak kebledre!“

S Ő szólt: „Jöjj!“. S odafutottam Hozzá, s átkaroltam Őt. S amikor útnak indított, csodálkozással vettem észre, hogy terhem eltűnt. Hová lett? Ott nyugszik a sírban; s én szabadnak éreztem magam, mint a nyári szellő; lelkem tündérszárnyakon repült. Felül emelkedtem minden nyomorúság és kétség hegyein, és kibeszélhetetlen szabadság töltötte el lelkem. Örömömben szökdécseltem, mert nekem sok bocsáttatott meg, s most szabaddá lettem a bűntől. Szeretteim, ez képezi Isten gyermekeinek elsőrendű szabadságát: „Ahol az Úrnak Lelke, ott a szabadság“ a bűn fogságából.

2. Szabadság a bűn büntetésétől. Miről is van szó? Örök halálról, örökkétartó kínról, - ez a bűn siralmas büntetése. Nem valami édes dolog azt a félelmet átélni, hogy ha most meghalok, azonnal a pokolba kerülök. Nem kellemes gondolat számomra itt állani, azzal a tudattal, hogy ha összeesnék, a Sátán karjaiba hullnék, s ő lenne örök kínzóm. Hisz, uraim, maga e gondolat elviselhetetlen kín lenne számomra! E gondolat a legkeserűbb átkot jelentené életemre nézve. Örömest meghalnék inkább, s elrothadnék síromban, mintsem ily gondolattal járjak e földön, hogy ily büntetés vár rám. Vagytok némelyek itt, kik nagyon jól tudjátok, hogy ha meghalnátok, a pokol tüze lenne osztályrészetek. Nem is kísérlitek tagadni ezt. Hisztek a Bibliában, s ott olvastátok kárhoztatásokat: „Aki nem hiszen, elkárhozik!“ Képtelenek vagytok magatokat a hívők közé sorolni. Ti még Krisztus nélkül valók vagytok. Eljuttatott-e már közületek valakit a Lélek ilyen állapotba, hogy oly bűnteljesnek lássd magad, hogy azt hidd, Isten nem lenne többé igazságos, ha meg nem büntetne téged? Nem érezted-e még, hogy annyira fellázadtál Isten ellen titkos bűneiddel - igen, ahogy mondom, titkod bűneiddel - és nyílt törvényszegéseiddel, hogy ha Ő nem büntetne meg téged, úgy megszűnnek Istennek lenni, és eldobhatná kormányzó jogarát? ! S akkor reszketned, nyögnöd, kiáltanod kellett bűneid büntetésének félelme alatt. Úgy rémlett álmodban, hogy látod a kénkővel égő tüzes tavat, melynek hullámai lángnyelveket szórnak. S naponként, míg e földön jártál félelemmel és rettegéssel voltál tele, nehogy a következő lépésnél a feneketlen mélységbe hullj. De keresztyén! keresztyén! te szabad vagy bűn büntetésétől. Tudod-e ezt? Fel tudod-e fogni ennek értelmét? Szabad vagy e pillanattól kezdve a bűn büntetésétől. Nem csak bocsánatot nyertél Istentől, hanem sohasem lehetsz többé megbüntetve bűneidért, bármilyen nagyok és rettenetesek voltak is azok.

„Amely pillanatban egy bűnös hinni kezd,

S bizalmát a megfeszített Istenbe helyezi:

Bűneinek bocsánatát azonnal megnyeri,

Üdvössége az Ő vére által teljes lett!“

és sohasem szenvedhet többé büntetést bűneiért. Vannak, kik beszélnek a hívő büntetéséről - ilyesmi nem létezik! E múló élet nyomorúságai nem a bűnért járó büntetések a keresztyén számára; atyai fenyítések azok, nem pedig a bírói büntetések. Számomra nincs pokol; hadd füstölögjön s égjen, ám ha hívő vagyok, soha nem lesz osztályrészem az. Számomra nincs semmilyen örök pusztulás, sem kínok, mert ha megigazultam Jézus vére által, nem jutok ítéletre. Jézus elszenvedte a büntetést helyettem, és Isten igazságtalan lenne, ha engem ismét büntetne; mert Krisztus egyszeri szenvedésével örök elégtételt szerzett az isteni igazságosságnak. Amikor lelkiismeretem azt súgja nekem, hogy bűnös vagyok, azt válaszolom vissza, hogy én a Krisztus helyén állok, és Krisztus áll az én helyemen. Igaz, én bűnös vagyok, de Krisztus meghalt a bűnösökért; igaz, büntetést érdemlek, de ha megváltóm meghalt helyette, hát végrehajtja vajon Isten a büntetést még egyszer rajtam? Lehetetlen! Ő eltörölte azt! Sohasem volt, és sohasem lesz hivő a pokolban. Mi szabadok vagyunk a büntetéstől, sosem kell reszketnünk amiatt. Bármilyen borzasztó lesz is - mert örökké fog tartani, - számunkra semmit nem jelent, mert sohasem szenvedhetünk ott. A menny megnyitja gyöngykapuit befogadásunkra; de a pokol kapui örökre el vannak zárva minden hívő elől. Ó, dicsőséges szabadsága ez Isten minden gyermekének!

3. De létezik egy még meglepőbb tény, - s merem állítani, sokan fognak akadékoskodni közületek vele szemben; ennek ellenére ez Isten igazsága, s ha nektek nem tetszik, el kell hagynotok! Van vétkességtől való szabadság! Ez a csodák csodája. A keresztyén pozitív értelemben sem vétkes többé, attól a pillanattól fogva, mikor hinni kezd. Nos, ha a királynő Őfelsége jóságosan megkímélne egy gyilkost a kivégzéstől, és ingyen bocsánatot adna neki, és szabadon engedné: azt az embert nem büntethetik meg. Azonban még mindig egy vétkes ember marad. Őfelsége adhat ezer bocsánatot, s a törvény nem érintheti őt; de gyilkosságának vétke mégis lelkén marad, s mint megbélyegzett gyilkos fog élni élete végéig. Ámde a keresztyén nem csak a bűn fogságából és büntetésétől szabadíttatott meg, hanem pozitív értelemben minden vétkességtől mentes. Nos, ez valami olyan dolog, amin ámulni fogtok. Azt mondod: „Hogyan? egy keresztyén többé nem bűnös Isten szemében?“ Azt válaszolom, hogy önmagában véve bűnös, de Krisztus személyében többé nem bűnös, hanem éppoly szent mint Gábriel angyal. Mert bármilyen hófehérek legyenek is az angyalszárnyak s patyolat-tiszták a kérubok ruhái, egy angyal mégsem lehet soha oly tiszta, mint a Jézus vérében megmosott szegény bűnös, amikor fehérebbé tétetik a hónál. Értitek-e, miként lehetséges, hogy egy bűnös vétkessége elvétetik? Itt állok ma én: egy vétkes és halálraítélt gonosztevő; de Krisztus jön szabadításomra. Felszólít, hagyjam el a cellát: „Én fogok helyedbe állni; helyettesed leszek; én leszek a bűnös; minden vétked nekem számíttatik be; én fogok meghalni bűneidért, én fogom elszenvedni miatta a büntetést. Magamra veszem bűneidet“. Aztán leveti magáról dicső öltönyét s így szól: „Vedd ezt magadra; úgy leszel nézve, mintha te lennél Krisztus; te leszel az Igaz. Én átveszem a te helyedet, te pedig az enyémet. Aztán reám veti a tökéletes igazságosság palástját. S amint végignézem, felkiáltok: „Én lelkem! mily különösen nézel ki idősebb testvérem ruháiban!“ - Fejemen Jézus Krisztus koronájával, vállaimon az Ő fénylően tiszta palástjával, s az Ő arany saruival lábamon. S van most rajtam csak egyetlen bűn is? A bűn Krisztuson van; az igazság pedig én rajtam. Bíró, keressd a bűnöst! Hadd kiáltsa a Bíró: „Vezessétek elő a vétkest!“ Előhozzák. Kit vezetnek elő a kivégzésre? Isten megtestesült Fiát! Igaz, hogy Ő sohasem vétkezett; teljesen bűnnélküli volt; de magára veszi bűneinket. Ő áll bűnös helyén! S most kiált a Bíró: „Vezessétek elő most az Igazat, a tökéletes igazat“. Kit látok? Íme az Egyházat állítják elő; minden egyes hívő elővezettetik. És szól a Bíró: „Mindezek tökéletes igazak? - Igen, azok. Amit Krisztus tett, az övék; amit ők tettek, az Krisztusra vettetett; az ő igazsága az övék lett; az ő bűneik a Krisztusé.“ Istentelenek! tihozzátok szólok. Számotokra ez különösnek s furcsának tűnik, nemde? ‘Hiper-kálvinizmusként’ elvetitek, s nevettek rajta. De - uraim - , mondjatok, amit akartok. Ezt Isten jelentette ki, s szilárdan megáll, mert az Ő igazsága. Ő igazzá tett minket Jézus Krisztus beszámított igazsága által. Már most, ha én igaz hívő vagyok, úgy minden bűntől mentesen állok itt. Egy bűn sem szól ellenem Isten könyvében; minden vétkem végképp eltöröltetett, adósságom örökre kiegyenlíttetett; s nem csak örökre mentes vagyok a büntetéstől, hanem nincs is semmi bűn rajtam, amiért büntetést érdemelnék. Krisztus elégtételt tett bűneimért, s én megnyertem az Ő igazságát. „Ahol az Úrnak Lelke, ott a szabadság.“

4. Továbbá, a keresztyén ember miközben megszabadíttatik a bűn vétkességétől és büntetésétől, hasonlóképpen szabadulást nyer a bűn uralma alól is. Minden élő ember, mielőtt megtérésre vezettetik Isten Lelke által, a testi kívánságok rabja. A világi emberek szabad élettel és szabad gondolkozással dicseksznek. A kicsapongó életet nevezik szabadságnak: telt pohár, tivornya-zene, bujaság, tobzódás ... Ez aztán a szabadság, uraim! Tartsa fel kezeit a rab, s csörögtesse bilincseit fülembe, s kiáltsa: „Ez aztán a jó zene! Itt a szabadság!“. Az ember egy szerencsétlen megszállott. A cellában levő láncravert megőrült fogoly azt mondja nekem, hogy ő király, s irtózatos mosollyal vigyorog. Én pedig azt mondom: „Ah! értem, miért tartja magát királynak; megőrült, bolond szegény... Így van ez a világi emberrel is, ki magát szabadnak vallja. Uram, ki szabadnak tartod magad, vedd tudomásul, hogy rabszolga vagy! Te úgy gondolod, boldog vagy; de esténként, mikor leveted magad ágyadra, hányszor forgolódsz álmatlanul s nyugtalanul. S mikor felébredsz nem mondod-e: „Ah! az a tegnap!... Az a tegnap!“ S habár beleveted magad a bűnnek egy új napjába, az a ‘tegnap’, mint egy veszett eb ugat rád, és a sarkadba mar. Be kell ismerned, uram, hogy a bűn egy rettenetes szolgaság. És próbáltál-e valamikor szabadulni e szolgaságból? „Igen - mondod-, megpróbáltam.“ De megmondom neked, mi lett ennek a vége. Amint szabadulni próbáltál, bilincseid még szorosabbá tetted, mint valaha; láncaidat megerősítetted. Egy kegyelem nélküli bűnös, ki magát önerőből megjavítani próbálja olyan, mint Sisiphus, ki köveket görgetett a hegyre fel, ám azok folyton visszazúdultak még nagyobb erővel. A kegyelem nélküli ember, ki megkísérli önmaga megváltását, olyan reménytelen munkára vállalkozik, mint Danaus lányai, akik feneketlen kosarakkal próbáltak megtölteni vízzel egy óriási edényt. Az ilyen embernek húr nélküli a hegedűje, penge nélküli a kardja, és puskapor nélküli az ágyúja. Hiányzik az erő belőle. Előre megmondom nektek bizonyosan, hogy üres reformációt fog végrehajtani. Elföldelheti a vulkánt, s virágokat hinthet a kráter köré, de amint egyszer csak elkezd kitörni újra, elsöpri a földet, s a forró láva végighömpölyög minden virágon, melyeket odaplántált s tönkre teszi cselekedeteit és igazságát. A kegyelem nélküli bűnös egy rabszolga: nem képes magát megmenteni bűneiből. De nem így áll a helyzet egy keresztyénnel! Vajon bűneinek rabja-e ő? Lehet-e a Szentlélektől újjászületett ember, ki Isten örököse - a bűn rabja? ! Ó nem, soha! Ő nem cselekszik bűnt, mert Istentől született[2]; nem él a tisztátalanságban, mivel a halhatatlanság dicsőségének örököse. Ti, kik e föld koldusai vagytok, fáradozhattok a gonoszságnak cselekedeteiben, de a menny hercegei, kiknek ereiben mennyei nemes vér folyik, az igazságosság cselekedeteit követik. Ti nyomorult világias emberek, hitvány, alávaló gonosztevők Isten szemében - ti élhettek becstelenül és szentségtelenül, de a menny örököse nem képes erre. Ő szívből szereti Urát; mentes a bűn uralmától; cselekedete igazság, örök életére összpontosít. Mi szabadok vagyunk bűn uralma alól.

5. És még egyszer: „Ahol az Úrnak Lelke, ott a szabadság“ a szeretet szellemében véghezvitt minden szent cselekedetre - szabadság a törvény iránti szolgai félelemtől. Sok ember csak azért tisztességes, mert fél a rendőrségtől. Sokan élnek mértékletesen, de csak azért, mert tartanak a nép szemétől. Sok ember színleg vallásosnak tetteti magát, szomszédaira való tekintetből. Sok erény a musthoz hasonlít, melyet sajtolással lehet csak előállítani; nem olyan mint az aláfolyó színméz, mely szabadon, erőltetés nélkül képződik. Merem állítani, hogyha egy ember megfosztatik Isten kegyelmétől, cselekedetei csupán szolgai cselekedetek lesznek; kényszerűségből teszi azokat. Emlékszem, mielőtt Isten gyermekeinek szabadságára eljutottam, ha mentem az Isten házába, azért tettem, mert úgy véltem, ezt tennem kell; ha imádkoztam, azért volt, mert attól féltem, valami balszerencse történik velem aznap, ha nem imádkozom; ha valamikor is hálát adtam Istennek egy jótéteményéért, ezt azért tettem, mert úgy gondoltam, nem kapok többet semmit, ha nem köszönöm meg; ha valamely jócselekedetet véghezvittem, azzal a számítással tettem, hogy ezért Isten megfelelőképpen megjutalmaz végül, s valami koronát nyerhetek a mennyben. Egy nyomorult szolga voltam, merő gibeonita - favágó s vízhordó! [3] Ha lehetett volna, szívesen abbahagytam volna az egészet. Ha rajtam múlott volna, nem mentem volna soha templomba, nem törődtem volna egyáltalán a vallással, - a világban éltem volna, a Sátán útjait követve, ha saját tetszésem szerint élhettem volna. Számomra az igaz élet szolgaság volt; a bűnben éreztem magam szabadnak. De most, ó, Keresztyén! mi a te szabadságod? Mi késztet téged arra, hogy Isten házába jöjj?

„A szeretet az, mely lábatokat készteti

fürge engedelmességben járni“

Mi az, ami arra késztet, hogy imádságban meghajtsd térdeidet? Az, hogy szeretsz társalogni Atyáddal, aki titkon van. Mi az, ami megnyitja erszényedet önkéntes adakozásra? Az, hogy szereted Isten nyomorúságban élő gyermekeit, s érzed, hogy oly sokat juttatott neked, hogy kiváltság részedre abból valamit visszaadni Krisztusnak. Mi az, ami mértékletesen, igazán és szentül élni késztet téged? A börtöntől való félelem? Nem! Romba dönthetsz minden börtönt, megsemmisítheted a fegyencek törvényeit, tengerbe vethetsz minden láncot és bilincset, s mi mégis, éppoly igazán és s szentül fogunk élni, mint most. Ezek után némelyek azt mondják: „Tehát, uram, ön úgy érti, hogy a keresztyének élhetnek, amint nekik tetszik?“ Valóban, s én azt kívánom, hogy úgy éljenek. Ha én úgy élhetnék, amint nekem tetszik, akkor mindig szentül élnék. Ha egy keresztyén mindig úgy élhetne, ahogy vágya hajtja, akkor mindig Isten akarata szerint élne. Számára vétkezni szolgaságot jelent; a szent életben telik kedve. Ó, ha én úgy élhetnék, amint kedvem tartja, akkor mindig helyesen élnék; ha vágyam szerint élhetnék, akkor mindig úgy élnék, amint Isten parancsolja nekem. Egy keresztyén legfőbb boldogságát az képezi, ha szentül élhet. Ez nem szolgaság számára. Helyezd, ahová csak akarod, s meglátod, ő nem fog vétkezni. Tedd ki bármilyen kisértésnek, - ha nem lenne benne még mindig ama régi gonosz szívnek maradványa - sohasem látnád őt vétkezni. A szentség az ő gyönyörűsége; a bűn rabság számára. Ó, ti szerencsétlen szolga-lelkek, ki azért jártok a templomba, imaházba, mert ‘kell’! Ó, ti, szegény szolgalelkű moralisták, kik tisztességes életet éltek, mértékletesek vagytok, de csak a börtöntől s a béklyóktól való félelem miatt! Nyomorult rabszolgák vagytok! Mi nem vagyunk ilyenek, mert mi nem vagyunk a törvény alatt, hanem a kegyelem alatt. Nevezz minket bármilyen csúfnévvel, mi dicsekszeni fogunk azzal; mi szabadokká tétettünk a törvénytől, de a célból lettünk szabadok tőle, hogy sokkalta inkább engedelmeskedjünk neki, mint valaha is tettük: Isten igaz gyermeke sokkal inkább szolgálja Mesterét, bármikor is tette. Miként az öreg Erskine mondja:

Vegyék hát semmibe szerető szívét, ha tehetik, most;

De nem lehet, mert az ő hódító kedvessége diadalmaskodott rajtok.

Ha az örökkévaló szeretet gyakorolja az uralmat,

Úgy a legkészségesebb engedelmességre adják magukat;

Elkötelezve a megváltó szeretet által sokkal jobban,

Mint Ádám volt valaha ártatlanságában.

6. De hadd fejezzem be. „Ahol az Úrnak Lelke, ott a szabadság“ a halálfélelemtől. Ó, halál! hány édes pohárt tettél már keserűvé! Hány mulatozást szakítottál már félbe! Hány pazar lakomát szennyeztél be! Hány bűnös gyönyört változtattál már fájdalommá! Barátaim, vegyétek kezeitekbe távcsöveteket, s tekintsetek előre egy pár évre; mit láttok? A zord halál, a távolban megragadja kaszáját. Jön, jön, egyre közeledik; és mi van mögötte? Nos, ez a ti jellemetektől függ. Ha Isten fiai vagytok, úgy pálmaág kiséri, de ha nem vagytok azok, úgy tudjátok, hogy a pokol van a nyomában. Ó, halál! a te kisérteted hány házad megzavart már, hol máskülönben a bűn mulatozna most is! Halál, fagyos kezed hány szívet érintett már meg úgy, melyek testi vágyakkal voltak tele, s megdermedten riasztotta el őket bűneiktől! Ó, hány ember rabja a haláltól való félelemnek. A világ népének fele fél a haláltól. Vannak ugyan egyesek, kik őrülten képesek ágyúcső elé állni; s vannak oly bolondok, kik véres kezekkel rohannak Alkotójuk ítélőszéke elé; de a legtöbb ember fél a haláltól. Ki az az ember, aki nem fél a haláltól? Én megmondom nektek: a hívő ember. Félni a haláltól? Hála Istennek, én nem félek. A következő nyáron ismét eljöhet a kolera - bár kérem Istent, hogy ne jöjjön; de ha mégis, - én nem törődöm vele. Fáradozni fogok a betegek látogatásában éjjel és nappal, amíg összeesek; és ha elvisz engem is, úgy a hirtelen halál hirtelen dicsőséget jelent számomra. S ez éppígy igaz a legkissebb szentre nézve is e teremben; az enyészet gondolata nem rettent meg titeket. Néha féltek, de gyakrabban örültök. Van úgy, hogy leültök békén és a halálról elmélkedtek. Mi is a halál? Egy alacsony kapu, melyen meggörnyedve átmentek, hogy belépjetek a mennybe. Mi az élet? Egy keskeny fal, mely elválaszt minket a dicsőségtől. S a halál kedvesen ledönti azt. Emlékszem egy idős hívő testvérnőre, ki így szólt hozzám egyszer: „Féljek a haláltól, uram? Hisz az utóbbi ötven évben minden reggel, reggelizés előtt bemártottam lábamat a Jordánba, s úgy gondolja, most félek meghalni?“ Meghalni! Szeretteim, hiszen mi százszor meghalunk; mi naponként meghalunk; minden éjjel meghalunk, amikor elalszunk; hit által halunk meg; s így a halál már nem lesz új dolog számunkra, mikor végre eljön. Ezt mondjuk majd: „Ó, halál, mi ketten régi ismerősök vagyunk; mellettem voltál hálószobámban minden éjjel; beszéltem veled minden napon; toalett-asztalomon ott volt koponyád; és gyakran gondoltam rád. halál! hát eljöttél végre; örömmel látott vendég vagy; világosság angyala vagy számomra, s a legjobb barátom.“ Miért félsz hát a haláltól? Hiszen nem hagy el istenfélelmed a halál pillanatában sem! El kell mondanom nektek egy viccet a kegyes velszi hölgyről, kit halálos ágyán meglátogatott lelkipásztora. Így szólt hozzá a lelkész: „Süllyedsz-e, testvérem?“ Az nem válaszolt egy szót sem, hanem értetlenül nézett rá. A pásztor megismételte a kérdést: „Testvérnő, süllyedsz, merülőfélben vagy?“ A beteg rátekintett, mint aki ember tudja elhinni, hogy ilyen kérdést tesznek fel neki; végül is, kissé felemelkedve ágyán így szólt: „Mi az, hogy ‘süllyedsz, elmerülsz? ’? ! Ismer-e ön csak egy bűnöst is, ki a sziklán állva elmerült volna? Ha fövényen állnék, úgy elsüllyednék; de hálát adok Istennek, én az örökkévaló Sziklán állok, s számomra lehetetlen dolog elsüllyedni!“. Milyen dicsőséges dolog így meghalni! Ó, jöjjetek, angyalok! Ti, seregei a Seregek Urának, tárjátok szét szárnyaitokat, s emeljetek fel minket e földről; Ó szárnyaló szeráfok, emeljetek felül minket ez alantas dolgok szintjéről; de amíg megérkeztek, énekelni fogok:

„Mivel Jézus enyém, nem félek a levetkőzéstől,

Örömmel teszem le por-öltönyömet;

Az Úrban meghalni - szövetségbe foglalt áldás,

Hisz ez Jézushoz, a dicsőségbe juttat,

Mégha halál mutatja is az utat.

És most, kedves barátaim, feltártam nektek, amilyen röviden csak tudtam a szabadság negatív oldalát. Elmondtam nektek egy néhány szóban, hogy mitől szabadíttattunk mi meg. De e kérdésnek két oldala van. Van néhány dicsőséges dolog, amelyre nézve szabadokká tétettünk. Nemcsak hogy megszabadíttatunk a bűntől minden értelemben, s a törvénytől meg a halálfélelemtől, hanem szabadokká tétettünk, hogy tegyünk is valamit. Nem fogok sok időt igénybe venni, hanem csupán végigfutok egy néhány dolgon, amelyre nézve szabadságot nyertünk; mert Keresztyén Testvéreim, „Ahol az Úrnak Lelke, ott a szabadság;“ és ez a szabadság bizonyos jogokat és kiváltságokat nyújt nektek.

Először is, szabadságot nyertünk a mennyei szabadalomlevélhez. Van egy mennyei okirat - alapokmány - a Biblia; és drága testvérem, szabad jogot kaptál ehhez. Íme egy kiváló ige: „Mikor vízen mégy át, én veled vagyok, és ah folyókon, azok el nem borítanak téged.“ Itt egy másik: „A hegyek eltávoznak és a halmok megrendülnek; de az én irgalmasságom tőled el nem távozik.“ - ez a te kiváltságod. Íme egy másik: „Szerette az övéit, mindvégig szerette őket“ - szabad utad van ehhez. „Ahol az Úrnak Lelke, ott a szabadság.“ Itt van egy fejezet, mely a kiválasztást érinti: szabad vagy hozzá, ha kiválasztott vagy. Itt egy másik, mely arról beszél, hogy semmi kárhoztatásuk sincs azoknak, akik Krisztus Jézusban megigazultak - szabadon élvezheted. Szabadon magadévá teheted mindazt, ami a Bibliában van. Itt van egy soha ki nem fogyó kincstár, telve a kegyelem korlátlan gazdagságaival. Ez a menny bankja: annyi összeget vehetsz ki, amennyit akarsz, minden akadály nélkül. Semmit sem kell felmutass, csupán hitet. Annyi hitet hozz, amennyit csak tudsz[4] s örömmel meríthetsz mindabból ami a Bibliában van. Nincs itt egy igevers, egy szó sem, amelyre ne érted íratott volna meg. A megpróbáltatások völgyében ez vigasztaljon téged. A csüggedés hullámai közt ez vidámítson meg. Mikor szomorúság vesz körül, ez legyen segítőd. Atyád szeretetének jele ez: sohase hagyd becsukva, sohase lepje a por. Szabad vagy hozzá; élj hát e szabadságoddal.

Aztán ne feledd el, hogy szabad utad van a kegyelem trónjához. Egy angol polgár kiváltsága, hogy bármikor kérvényt terjeszthet a parlament elé. Egy hívő ember előjoga pedig az, hogy bármikor folyamodhat Isten trónjához. Szabad bemenetele van Isten tróntermébe. Ha beszélni akarok Istennel holnap reggel, megtehetem. Ha ma este kívánok elbeszélgetni Mesteremmel, hozzá mehetek. Szabad utam van az Ő trónjához. Nem számít, hogy sokat vétkezte. Odamegyek, és bocsánatot kérek. Nem jelent semmit, bármily szegény vagyok; odamegyek és hivatkozom az Ő ígéretére, hogy minden szükségemről gondoskodni fog. Jogom van bármilyen időben trónjához járulni: éjféli sötét órában, vagy napfényes délben. Bárhol vagyok is; ha a sors a föld legtávolabbi sarkára vetne is, mégis, folytonos bejárásom lenne trónjához. Élj e joggal, szeretett testvérem, használd e kiváltságodat. Nincs itt senki sem közületek, ki felélte volna e jogát. A világban sokan vannak, kik nagylábon élnek, többet költenek, mint amennyi a bevételük; de ilyen nem eshetik meg egy keresztyénnel - úgy értem, hogy felélje lelki tőkéjének jövedelmét. Ó, nem! végtelen jövedelmed van - Isten ígéreteinek tárháza, kegyelmének kincstára; s egy keresztyén sem élte még fel soha e gazdagságot. Az emberek így szólnak: „Ha több pénzem lenne, nagyobb házat építenék; lovat, kocsit vennék, s így tovább.“ Nagyon helyes; de szeretném, ha a keresztyén is többre vágyna. Kívánom, hogy nagyobbra építve lelki házukat, nagyobb dolgokat tegyenek Istenért. Legyenek egyre boldogabbak, s töröltessenek le a könnyek szemeikről:

„A vallás sohasem volt arra szánva,

hogy gyönyöreinket lefokozza!“

Ily sok tőkével a bankban, s ily sok pénzzel a kezedben, amennyit Isten ad neked, nincs jogod szegénységben élned. Kelj fel, örvendezz! ujjongj! Egy keresztyénnek tőkéjének megfelelően kell élnie, s nem az alatt.

Továbbá, ha bennetek van az Úrnak Lelke, drága barátaim, jogotok van bemenni a városba. Merem mondani, sokan vannak itt, kik London városának díszpolgárai, s ez úgyszintén nagy kiváltság. Én nem vagyok London díszpolgára, ámde szabados polgára vagyok egy jobb városnak.

„Üdvözítőm, én Sion városának

- kegyelmed által - polgára lettem!

Ócsároljon, vagy sajnáljon a világ:

Dicsekedni fogok szent Nevedben“.

Abban a kiváltságban van részed, hogy Sion városának díszpolgára lehetsz, s te nem gyakorlod e jogodat. Szeretnék szólni egy pár szót némelyekhez közületek. Te nagyon jó keresztyén ember vagy, de még nem csatlakoztál a gyülekezethez. Tudod, hogy ez egy téged megillető jogodat. Tudod, hogy az a helyes, hogy ha valaki hisz, keresztelkedjék meg. De attól tartok, félsz a megfulladástól, mert sohasem jelentkezel. Aztán az Úr asztala is megterítve áll itt minden hónapban egyszer, és Isten minden gyermeke szabadon járulhat ahhoz; de te sohasem közeledsz. Miért van ez? Hisz ez a te ünneped. Nem gondolom, ha városi tanácsos lennék, elmaradhatnék a város ünnepi ebédjéről. S mivel keresztyén vagyok, nem hanyagolhatom el a keresztyén vacsorát; ez a szentek lakomája.

„Az angyalok sohasem kóstolták odafenn,

milyen a meghaló szeretet, s a megmentő kegyelem“.

Némelyek közületek sohasem jönnek az Úr asztalához; elhanyagoljátok az Ő rendelését. Ő így szól: „Ezt cselekedd az én emlékezetemre“. Megnyerted a város polgárjogát, de sohasem vetted azt még magadhoz. Jogod van bemenni a kapukon a városba, de te mégis kívül állsz. Jöjj be, testvérem: kinyújtom kezem segítésedre. Ne maradj többé a gyülekezeten kívül, mert jogod van a bejövetelhez.

Végül részed van Jeruzsálem szabadságában, mely mindnyájunknak anyja. Ez a legnagyobb ajándék. Mi szabadságot nyertünk a mennyhez. Mikor egy keresztyén meghal, ő ismeri a varázsigét mely megnyithatja a menny kapuit; ismeri a kulcs-szót, melyre szélesre tárulnak a kapuk; nála van a fehér kövecske, melyről ráismernek, mint megváltottra, s ezáltal akadálymentesen átmehet a sorompónál; megvan az útlevele, melynél fogva beléphet Jehova birodalmába; joga van bemenni a mennybe. Úgy rémlik, látlak titeket, megtéretleneket, az árnyak földjén ide-oda bolyongni, keresve osztályrészeteket. Elértek a menny kapujához. Nagy és magas. A kapu fölé oda van írva: „Csak az igazak mennek be rajta“. Ott állva a kapus után érdeklődtök. Egy magas arkangyal jelenik meg a kapu fölött; s ti szóltok: „Angyal! ó, engedj be!“ „Hol van az öltönyöd? “ Keresed, de nem találod. Nincs megfelelő ruhád; csupán néhány általad készített rongyos ruhadarab van köréd tekerve, de ünnepi ruhád nincs. „Ó, engedj be, - szólsz - , mert a démonok sarkamban vannak, hogy ama mélységbe taszítsanak. Ó, engedj be, esdve kérlek!“ De az angyal egy nyugodt pillantással felemeli ujját, s szól: „Olvasd csak el, mi van ott“. S te olvasod: „Ez az Úrnak kapuja: csak igazak mennek be rajta“. Akkor reszketni kezdesz, térdeid egymáshoz verődnek, kezed remeg, minden erőd elhagy. Legyenek bár rézből csontjaid, mégis meglágyulnak; bordáid akár acélból lehetnek is, mégis megolvadnak. Ah, ott állsz inogva, remegve, reszketve, - de nem sokáig, mert egy hang, melynek hatására elterülsz, így kiált: „Távozzatok tőlem, ti átkozottak, az örök tűzre, mely az ördögnek és az ő angyalainak készíttetett!“ Ó, kedves hallgatóim, akarjátok, hogy ez legyen osztályrészetek? Barátaim, szívemből szeretlek titeket, - szeretlek most e reggelen, s remélem, örökké szeretni foglak -, ó mondjátok, akarjátok, hogy ez legyen örök osztályrészetek? Nem akarjátok, hogy jogotok legyen bemenni a városban? Nem kívánjátok-e azt a Lelket, mely szabadságot ad? Ah, tudom, ha rátok lenne bízva, ti sohasem akarnátok; némelyek közületek talán sohasem akarják. Ó, Isten, add, hogy ezeknek száma kevés, de az üdvözülendők száma igen nagy legyen!

„Térj meg én lelkem nyugodalmadba!

A nagy Főpap váltságbére

a foglyokat szabaddá tette

Bízz az ő hatékony vérében,

elűzetéstől nem kell félned,

mert Jézus meghalt érted.

_____________

****************************************

RÉSZLET

AZ 1689-ES BAPTISTA HITVALLÁSBÓL[5]

9. Fejezet. SZABAD AKARAT

1. Isten szabad akarattal ruházta fel az embert, és annak lehetőségéve. hogy választás alapján cselekedjen. Sem külső, sem belső kényszer nem játszik közre döntéseiben, hogy akár a jó, akár a rossz irányába befolyásolja.(1 Móz 30,19; Mt 17,12; Jak 1,14)

2. Ártatlan állapotában az embernek mint a szabadsága, mind a hatalma és képessége megvolt arra, hogy akarja és megcselekedje mindazt, ami jó és elfogadható Isten előtt. Fennállt azonban az elbukás lehetősége is változó voltából eredően. (1 Móz 3,6; Préd 7,29)

3. Bűne következményeként az ember elvesztette minden jóra való képességét, azon szellemi jóknak akarására és véghezvitelére, melyek az üdvösséggel kapcsolatosak. Mint természetes (nem szellemi, hanem testi) ember, bűneiben halott és mindenestől a jóra ellen van. Éppen ezért, saját erejéből képtelen Isten felé fordulni vagy akár felkészülni az Isten felé fordulásra. (Ján 6,44; Róm5,6; Ef.2,1.5; Tit 3,3-5)

4.Mikor Isten egy bűnöst megtérít, és a bűnből kimentve a kegyelem állapotába helyezi, ezáltal feloldozza természetes kötelekéből, és kegyelme által szabaddá teszi a jó akarására és cselekvésére. Mindemellett a bűnös természet nyomai megmaradnak a megváltott bűnösben is, úgy, hogy akarata sohasem tudja tökéletesen megragadni a jó, s gonosztól képtelen teljes egészében elszakadni. (Ján 8,36; Róm 7,15. 18-19. 21.23; Fil 2,13; Kol1,13)

5. Csak a dicsőség állapotában nyeri majd el az ember a jóra irányuló tökéletes és szabad akaratot. (Ef.4,13)

[1] Spurgeon 9. nyomtatott igehirdetése (húsz éves volt, amikor elmondta). Fordítva a ‘New Park Street Pulpit‘(The Banner of Truth Trust) 1. kötetéből Borzási Sándor által

[5] Ezt a hitvallást 1855-ben Spurgeon újra kiadta a gyülekezetek hitelvi alapjainak megszilárdítása céljából. - A mártírok, hitvallók, reformátorok és szentek evangéliumi meggyőződésének foglalata ez a Hitvallás, melyről Spurgeon így nyillatkozott 1856-ban: „Isten igazsága, mely ellen a pokol kapui sem vehetnek diadalmat.“ (Előszó)