Az elutasítottak
Spurgeon 2808 sz. prédikációja
Elhangzott 1877
április 22-én
Vasárnap délután
(felolvasásra
szánva: 1902. dec. 7)
Mt 7, 21-23
A
legjobb mód, ahogy sok dolgot megvizsgálhatunk, az, ha feltesszük e kérdést:
„Milyennek fog ez majd feltűnni az ítélet napján?” Urunk azt mondja itt: „Sokan
mondják majd nekem ama napon.” Nem használt más szót ama nagy időpont
leírására, mivel e rövid, tömör kifejezés nagyon sokat mondó – „azon a napon,”
: – azon a rettenetes napon – azon az utolsó nagy napon – azon a napon, melyre
minden más nap néz – melynek fényében kell mérlegelnünk és megítélnünk minden
más napot.
Azért imádkozom,
drága barátaim, hogy egyenként, mindannyian bárcsak elkezdenénk „annak a
napnak” a világosságába állítani az általunk nagyra értékelt dolgokat. - A
gazdagság, melyen szívetek most csüng, „ama napon” milyen értékkel fog bírni, s
mennyi vigaszt fog nyújtani nektek? - Az a mód, ahogy vagyonotokat elköltitek,
olyan-e hogy „ama napon” megelégedéssel és szívfájdalom nélkül emlékezhettek
majd vissza rá? Így nézzetek széles szántóföldjeitekre és nemesi
kastélyaitokra, vagy sokkal szerényebb vagyonotokra, e valódi értéküket
feltűntető próba fényében: – milyen értékük lesz „ama napon”? S ami
törekvéseiteket illeti, melyeket oly buzgón folytattok, s melyek oly fontosnak
tűnnek számotokra most, hogy egész gondolatvilágotokat lekötik, minden
képességeiteket és erőiteket igénybe veszik, vajon csakugyan méltók-e ily nagy
befektetésre? Olyannak fognak-e tűnni „ama napon” is?
Mi az életed fő
célja? Vajon „ama napon” is oly fontosnak fogod-e tartani? Bölcsnek fogod-e
magad ítélni, amiért annyira rajongtál azért? Most úgy képzeled, hogy magadat,
álláspontodat nagyon jól meg tudod védeni; de képes leszel-e akkor megfelelni,
amikor a földön minden dolog a semmiségbe olvad? Nagyra tartod a megbecsülést,
melynek örvendsz az emberek között, és méltán, mert „a jó hírnév értékesebb a
drága kenetnél”, de valóban méltó vagy-e a jó hír névre, mellyel az emberek
illetnek? Embertársaid irántad való tisztelete és tetszésnyilvánítása vajon
csalhatatlan igazságként vehető-e? Vajon „ama napon” éppoly nagyra értékelt
leszel, mint most vagy? Éppoly becsületesnek, erényesnek fognak tartani, mint
most? Nincs valami aranyozott utánzat, burkolat, csalás, tettetés, hamisítás
részedről?... Ó, testvéreim, ki az közülünk, aki embertársai között megélt
helyzetét alá tudná vetni e próbának a legkomolyabb önvizsgálat és szívbéli
megalázkodás nélkül?
Ti ifjak, talán
ifjúságotokban örvendeztek, s szíveteket szabadon legeltetitek a földi
gyönyörök élvezetében. Isten őrizzen, hogy megfosszalak titeket bármely valódi
boldogságtól; de hadd kérdezzem meg élvezeteitek felől, hogy milyenek fognak
tűnni „ama napon”? Vajon kitehetők-e komoly, megfontolt vizsgálatnak most? Ha
nem, hogy fogják elviselni akkor azt a sokkal komolyabb ítéletet, melyet Isten
majd gyakorol? „Ama napon”, amikor e világ csillogó fényei kialszanak, s
mostani pompájának ragyogása belevész az örök sötétségbe, milyennek fognak
akkor tűnni a ti gyönyörűségetek? Különösen ha eladtátok magatokat ez
élvezeteknek – ha lelketek békességét adtátok cserébe érettük; - ha Isten iránt
megtagadjátok az engedelmességet, csakhogy azokat élvezhessétek, milyeneknek
fogjátok azokat akkor találni, az ünnepség végén, s amikor annak árát ki kell
fizetni, s Isten előtt el kell számolnotok ?
Nagyon bölcs dolog
egy ember részére gyakran gondolni utolsó óráira ; jó az, ha felkészül arra a
nagy eseményre, amikor lábait fölszedi az ágyra, s meghal, s atyái Istene előtt
megáll; de még bölcsebb dolog addig is átugornia a szakadékot mely az
örökkévalóság igazságaitól elválaszt minket, s hitnek erejével inkább, mintsem
képzeletével, lefesse magát, amint ott áll a feltámadt halottak nagy tömegében,
kik a föld s a tenger minden részéről egybegyűjtetnek – e földgolyó
megszámlálhatatlan néptömegében, hol minden szem egy irányba néz, mindnyájan Őt
nézik, ki a nagy fehér királyi széken ül, azt a Krisztust, ki egykor
erőtlenségben megfeszítetett, de aki eljövendő nagy hatalommal és dicsőséggel;
ki az egész emberiség ítélő bírájául rendeltetett.
Jól tudom, hogy
olyan dolog megfontolására hívlak titeket, mely nem kívánatos elmétek számára.
A világ oldalba bök benneteket, s így szól: „Gyerünk innen!”; ámde én
szeretnélek egy rövid ideig visszatartani, miként az ősi tengerész az ő
díszvendégeit, de nem azért, hogy érdekes történeteket meséljek a messzi
tengerekről, s az ott átélt különös élményekről, hanem, hogy halhatatlan
lelketekről szóljak komolyan veletek, és a jövő látására serkentselek titeket,
nehogy Krisztus eljöjjön, s ti oly készületlenek legyetek az ő eljövetelére,
mint a Nóé korában élt emberek voltak az özönvízre, mely pusztulásukat okozta.
Nos,
hát, amint minden dolgot úgy kell mérlegeljünk, amilyen fényben „ama napon” fog
feltűnni, úgy most próbáljuk meg vallásosságunkat, kegyességünket e próbateszt
alapján megítélni: mert többnyire olyan személyek hallgatnak engem itt most,
kik magukat Krisztus seregéhez tartozóknak vallják. És imádkozom, hogy amaz
erős Északi Szél fújjon át rajtunk; s ha e nagy halom búzában polyva lenne, az
hamarosan felfedeztessék, s kiűzetessék a búza közül!
Mindenek
előtt említést teszünk arról, hogy alapigénkben említett személyek, akiket
Krisztus „sohasem ismert” üdvös értelemben, a vallásban nagyon messzire eljutottak; másodszor, azt hosszú ideig fenntartották; s harmadszor
végzetesen megcsalták magukat; és
negyedszer nagyon rettenetes módon
döbbentek rá a valóságra.
I.
Először tehát
arról szólunk, hogy sokan vannak, akiknek Krisztus ezt fogja végül mondani:
„Sohasem ismertelek titeket”, s ezek mégis, hosszú utat megtettek a
vallásban. Kik voltak ők,
és mi az amit tettek?
Nos,
először is, olyan emberek voltak, kik nyíltan
hitvallást tettek. Jézus azt mondta: „Nem minden, aki az mondja nekem,
Uram, Uram, megyen be a mennyeknek országába.” Ők Krisztust „Úrnak” hívták; s
így lényegében kijelentették, hogy ők az ő tanítványai. Ezt nyíltan
hangoztatták, jelezve,hogy nem szégyellik ezt, sőt, valójában büszkék erre.
Kétszeresen, ismételve mondták, buzgón, gyakran: „Uram, Uram.” Úgy mondták,
mintha e mondás annyira édes lett volna szájukban, hogy nem tudnak vele
betelni. Akármilyen társaságban voltak is, bátran mondták ezt; olyankor is
mondták, amikor a bölcsebbek hallgattak erről. Tudunk sok emberről, kik sohasem
tettek nyilvános hitvallást arról, hogy Krisztus követői. A kívül valókat Isten
ítéli meg; de azok akik belül vannak, akik a gyülekezet közösségéhez tartoznak,
s ezt mondják „Uram, Uram”, ítéljék meg magukat, nehogy hamis biztonsággal
megcsalják magukat.
„Ama napon”
Krisztus nem fog mindenkit magáénak elismerni, kik az ő nevéről neveztettek.
Sok nagy hangú hívő majd semminek fog állíttatni ama nagy szív-vizsgálati
alkalommal. Ó, testvéreim, úgy szólok önmagamhoz mint e gyülekezet minden egyes
tagjához, s bármely más keresztyén gyülekezet tagjaihoz, s esdve kérlek,
komolyan nézzetek utána, hogy a puszta hitvallásnál valami többel bírjatok,
mert e kárhozatra ítélt személyek nyíltan vallást tettek, de Krisztus mégis ezt
fogja mondani nekik: „Sohasem ismertelek titeket.”
Jegyezzük
meg továbbá, hogy ezek vallásos
szolgálatokban tevékenykedtek, éspedig a legmagasabb szinten, mert Krisztus
ezt mondja nekik: „Sokan mondják majd nekik ama napon, „Uram, Uram! nem a Te
nevedben prófétáltunk-é?” Nem
valamilyen alacsony tehetséggel szolgálták őt, hisz Krisztus nevében
prófétáltak, vagyis prédikáltak.
Ez egyike azon
dolgoknak, melyre a hamis hitvallók nagyon kaphatók; szeretik a zsinagógában az
előüléseket. Krisztus sok igaz szolgája inkább választja, hogy ajtónálló legyen
az Úr házában, miközben számos képmutató, kik semmi áron nem szolgálnának az
ajtóban; de örömmel foglalnák el a prófétai széket, s prófétálnának a Krisztus
nevében. Ó, testvéreim! E gondolat közelről érint bennünket, kik a
gyülekezetben valamilyen szolgálatot végzünk, s különösen hozzánk szól, kik az
evangéliumot hirdetjük.
Ha a prédikálás
által üdvözülhetne az ember, úgy Júdás nem kárhozott volna el. Ha a prédikálás
megtarthat egy embert, úgy Bálám nem lett volna elvetett. Beszélhetünk
embereknek, vagy angyaloknak nyelvén; de ha nincs bennünk szeretet, semmi
hasznunk abból. Sőt, lehetünk az egyház vezetői, a legnemesebb és magasabb
tevékenységekben: és mégis, mindennek ellenére, végül Krisztus ezt mondhatja
nekünk, „Sohasem ismertelek titeket”… „De Uram, a világ tündökölt hírnevemtől!”
– „Én sohasem ismertelek téged” – „Ezreket gyűjtöttek magam köré” – „Sohasem
ismertelek titeket” – „Bárhová mentem, sereglettek körém az emberek, hogy
hallgassák szavaimat.” – „Sohasem ismertelek titeket.” – egyesek közületek ezt
mondhatják: „Én voltam a gyülekezet diakónusa!” vagy „Én voltam a
gyülekezetvezető; rendszeresen látogattam a betegeket; s foglalkoztam a
barátkozókkal. A gyülekezetben mindenki ismert engem, s nagy tiszteletben
tartottak;” És mégis, Ő azt mondhatja: „Sohasem ismertelek titeket. Teljesen
idegen vagy a számomra. Sohasem voltunk meghitt közösségben. Nem ismerlek
titeket. Távozzatok tőlem.” Ez az igazság mélyen érint bennünket, és kell, hogy
mélyen a szívűnkre nehezedjék mindannyinknak, akik valamiben is valljuk, hogy
Krisztus szolgálatában foglalatoskodunk.
Ezek
az emberek úgyszintén jelentős sikereket
értek el, mert azt mondják: „Nem a te nevedben űztünk-é ördögöket?” Óriási
siker kiűzni az ördögöket, s nyilván nagyon örvendtek ennek. De, kedves
barátaim ha ti és én képesek vagyunk kiűzni az ördögöket másokból, de ha a
bennünk levő ördögtől nem szabadultunk meg, végül rettenetes lesz a sorsunk. Ha
ismernétek egy embert ki az ördögűzés erejével rendelkezik, nyilván ezt
mondanátok magatokban: „Kívánnám, hogy oly biztos legyek az üdvösségem felől,
mint ő. Hát nem láttam-e a Sátánt, mint egy villámlást lehullani az égből,
mialatt ő az Úr nevében beszélt?!” Tegyük fel, hogy ez megtörtént; mégis, ez
nem bizonyítja, hogy neve az Élet Könyvébe beíratott, mely a Bárányé. Barátaim,
örvendhettek sikereiteknek, mint én is örvendhetek az enyémnek, de mindannyian
reszketéssel örüljünk; mert, hozhatunk bár ezer lelket is Krisztushoz, mégis,
meglehet, hogy ennek dacára, mi még sohasem jöttünk hozzá igazán; s ha így van,
ezt fogja mondani nekünk végül: „Sohasem ismertelek titeket”
És
még egyszer ezek az emberek nemcsak hitvallók voltak, s nemcsak hatalmas dolgok
véghezvivői, és nagyon sikeresek, hanem rendkívül
buzgók, aktívak is, s híresek voltak gyakorlatias munkabírásukról,
energiájukról; mert ezt mondták: „Nem cselekedtünk e sok hatalmas (csodálatos -
angol ford.) dolgot a te nevedben?” Számos dolgot cselekedtek a Krisztus
nevében. Olyannak tűntek fel, kik mind többet és többet kívántak tenni, s amit
tettek az valóban nagyon csodálatos volt. Munkájukhoz az energiát nagyban
szolgáltatta az, hogy az emberek csodálták őket; s ez serénnyé tette munkájukban
őket, mivel emiatt nagyon csodálták őket az emberek. És mégis, lehetséges, hogy
egy ilyen csodálatos élet, végül elveszett életnek bizonyul – hogy egy ily sok
csodálatos dolog véghezvivője, utoljára fogyatkozásban levőnek találtatik.
Megtörténhet ez? Igen, mert az Úr Jézus így tárja ezt elénk igénkben. S ezért
hívok minden hitvalló keresztyént aki csak itt van, bármilyen kiváltságnak
örvendjen is Mestere szolgálatában, hogy vessen el magától mindent, ami hamis
biztonságra adna okot, s tegye fel komolyan a kérdést: „A nagy elszámolási
napon igaznak bizonyulok-e?”
El tudom képzelni, hogy közületek
egyesek ezeket hallva, így szóltok magatokban: „Nos, mindez énrám nem érvényes;
én nem vagyok vallástanító, ne vagyok próféta, prédikátor; sohasem kíséreltem
meg az ördögűzést; fejemben sem fordult ilyesmi meg soha; sohasem tettem
semmiféle csodálatos, hatalmas dolgot,” s azzal a gondolattal nyugtatjátok
magatokat, hogy üzenetem nem nektek szól. De rögtön alapigém után van valami,
ami rátok vonatkozik: „Valaki hallja éntőlem e beszédeket…”
Nos, az biztos
hogy mindannyian legalább hallgatók vagytok; s ha az evangélium, melyet
hallotok oly tökéletesen tiszta is, hogy joggal nevezhető Krisztus beszédnek,
mégis, jól jegyezzétek meg, hogy sok igehallgató, mivel nem cselekvője az
igének, ama napon azt fogja látni, hogy Krisztus sohasem ismerte őket. „De
Uram, én mindig itt ültem a székemben; sohasem hiányoztam az
istentiszteletekről; rendszerint ott voltam, mihelyt az ajtókat megnyitották.
Oly szabályszerű volt megjelenésem, mint az igehirdetőé. Igen, mindez igaz
lehet; és mégis az Úr Jézus nem fog elismerni téged, hacsak szíved igazán meg
nem ismeri Őt. Ha megtérés és hit nélkül maradsz, úgy járhatsz az imaházba, míg
bottal csak járni tudsz, amíg csak lábadból kimegy az erő, s többé nem leszel
már az igének figyelmetlen hallgatója. De ha a hit el nem jön hozzád az ige
hallgatása közben, s ez a hit az ige cselekvőjévé, megtartójává nem formál
téged: bizony, bizony mondom néked, hogy amikor fújni fognak a szelek, és eljön
az árvíz, s zuhogni fog az eső, házadról bebizonyosodik, hogy fövényre épült, s
örökre elsöpörtetik, s nagy lesz annak a romlása. Ezért hát alapigémet az
előtte és utána levő szakasszal együtt olvassátok, és látni fogjátok, hogy van
valami üzenet itt mindegyikőtök számára. Ezek az emberek messzire jutottak, a
vallásban, de mégsem mentek el a célig.
II.
Most másodszor
szóljunk arról, hogy vallásosságukat,
hosszú ideig fenntartották.
Nem
figyeltétek-e meg soha, hogy az emberek mily sokáig működtetnek egy üzletet,
noha annak tőkéje évek óta hiányban van? Az egész ügylet mindenestől csődben
van már; de így vagy úgy, valamilyen midőn sikerül nekik az üzlet virágzásának
látszatát fenntartani. Egy kis gyanú talán felmerül a kívülállókban is, hogy a
dolgok nem épp olyan fényesek, mint amilyennek tűnnek; de az ügyes üzletemberek
igyekeznek elkerülni a csőd botrányát, még ha az elkerülhetetlennek tűnik is.
Jól tudom, hogy sok vállalkozás van a városban, mely csődben van már, de mégsem
hagyják abba. Számos fogás, üzleti trükk létezik, melyekkel az emberek képesek
fenntartani egy dolgot, mely máskülönben hamarosan lebukna.
Éppen így van a
vallással is. Nagyon könnyen fel tudtok mutatni egy látszat- hívőséget, amikor
egy ocsmány, éktelen folt támad kegyességeteken; nyomban bepingáljátok,
eltakarjátok; s ha egy hirtelen kísértés ér el, mint óriási szélvész, s a ház
fedélnek egy részét leszakítja, bőven rendelkezésre állnak palából készült fedő
anyagok, melyekkel a romlást el lehet rejteni, s az összezúzott hely ismét egyenesnek
és hibátlannak látszik. S amikor az ősi viskó megérett arra, hogy lebontsd,
elégesd, s helyére újat építs, még akkor is futtathatsz rá repkényt, virágokat,
nagyszerűen kidíszítheted, hogy festői szépségben tüntesd fel a romlás helyét.
És sokan vannak, akik épp így tesznek rozoga vallásukkal. Nem érdemes tovább
folytatni, de ők mégis, még hosszú ideig, így-úgy álcázva, fenntartják.
Így
tettek ezek az emberek is, akikről igénk beszél; mert először is nem voltak elnémított emberek
(elhallgattatott emberek). Krisztus nevében prófétáltak, de senki sem
mondta nekik: „Többé így ne prófétáljatok, mert életetek nem felel meg annak,
amit ajkatok beszél.” Úgy tűnik, hogy ilyesmi nem történt meg eggyel sem ezek
közül. Az ördögűzéssel foglalkozó embert senki sem állította meg, hanem tovább
folytatta azt, s még Krisztus előtt is kijelenti, hogy ezt folytonosan
cselekedte. - Ah, testvéreim! láttunk már igehirdetőket, kiknek jellemük
annyira megromlott, s lejáratták magukat, hogy valószínű, többé sohasem fognak prédikálni.
Ismertünk egyes gyülekezeti tagokat, kiknek, képmutatása lelepleződött, úgy,
hogy többé nem járulhatnak az Úrvacsorához, hacsak az Úr az ő kegyelmében
megtérést nem ad nekik. – És mégis, mi lehet a különbség köztük, és némely
köztünk levő személy között, hacsak nem az, hogy őket már leleplezték, és
minket még nem? Vagy meglehet, hogy ha mi lettünk volna kitéve oly erős
kísértéseknek, mint ők, vagy hozzájuk hasonló módon lettünk volna megpróbálva,
mi épp oly nagy bukással estünk volna el, mint ők, mert nagyon is lehetséges,
hogy szívünk nem igazabb az Úr iránt, mint az övék.
Bárcsak az Úr
kegyelmet adna számunkra, hogy ezeket a dolgokat komoly önvizsgálatban mélyen a
szívünkre vennők; mert ha egy ember tudatában van annak, hogy a jó úton van,
nem fog semmi kárt szenvedni, ha magát megvizsgálja; és közülünk senki sincs,
akinek ártana e felszólítás, hogy próbálja meg és vizsgálja meg magát a szent
Isten színe előtt.
Továbbá, nem tűnik
ki az igéből, hogy Krisztus nyíltan elutasította volna ezeket az embereket
életük folyamán. Nyelvét visszatartotta, s nem
mondott felőlük ítéletet egész „ama napig”. Ők prédikáltak, vasárnapi
iskolákban tanítottak, a kenyeret s a bort hordozták az úrvacsoránál,
közösségben éltek a gyülekezet többi tagjaival, s aktívan részt vettek a
Krisztus szolgálatában, és mindenki azt mondta róluk: „Micsoda áldott emberek!”
De az Úr Jézus Krisztus jól tudta róluk, hogy nem azok. Akkor mért nem leplezte le őket azonnal,
egyből, az ő igazságos haragjában? Nem tette ezt, mert oly nagy az ő jósága,
hogy hosszan tűr még a Júdásokkal szemben is is. S ezért eltűrte e
képmutatókat, s hagyta, hogy egész életüket leéljék, s a „szentség hírében”
halljanak meg; s temetésükön valaki emlékezetes méltató prédikációt tartson; s
hogy róluk talán még könyveket is írjanak – s csak az utolsó nagy napon lesz
felfedve az ő hamisságuk; és akkor, első alkalomként fogják hallani Krisztus
szájából, amint nyilvánosan nagy megdöbbenésükre, kijelenti: „Sohasem
ismertelek titeket. Nincs semmi közöm hozzátok. Hogyan kerültetek ti az én
Egyházamba, a hívők sorába? Milyen jogon prédikáltatok ti az én nevemben?
Milyen felhatalmazással parancsoltatok az ördögöknek, az én nevemben? Sohasem
ismertelek titeket. Elejétől kezdve mostanig folyton hamisan jártatok.” Mindent
tudott felőlük egész idő alatt, de az utolsó napig nem leplezte le (nem tette
ki szégyennek) őket.
És jegyezzetek meg
még egy dolgot, hogy hamis reményeikhez
mindvégig ragaszkodtok, egész az ítélet napig. A bennük levő csalásról
lényegében ők maguk sem tudtak. „Micsoda?! – mondod – sohasem gondoltak arra,
hogy megcsalják magukat?” Meglehet, hogy néha, olykor-olykor felvillant bennük
e gondolat, de mindig így szóltak önmagukhoz: „Nem szabad kétkedésnek helyet
adnunk. Ez az önmagukba nézés, szívünk vizsgálása nem tesz jót, s csak felzavar
és elkeserít minket.” S tovább mentek, haszontalan mázzal takargatva a
repedezéseket. Teljesen romlottak
voltak, de mindenki úgy kezelte őket, mintha igazak lettek volna, annyira, hogy
végül ők maguk is elhitték, hogy minden rendben van.
Mert lehetséges,
hogy egy ember rászedi magát annak elhívésére, miről tudja, hogy hazugság.
Hallottam személyeket, kik olyan történeteket mondtak magukról, melyeknek
semmiféle ténybeli alapjuk nem volt; de oly sokszor elmondták azokat, hogy
bizonyosra veszem, hogy maguk is elhitték végül, hogy amit mondanak, úgy igaz.
Bár ha egy kicsit komolyan gondolkoztak volna, nyomban észrevehették volna,
hogy történetük légből kapott hazugság.
Egy
ember ki és bejárhat a keresztyének között, együtt imádkozhat énekelhet velük,
dicsérheti Istent, velük együtt részt vehet az Úrvacsorában, hirdetheti az
evangéliumot vagy hallgathatja azt, egész addig, míg ezeket gyakorolva, végül –
bár hitének nincs semmi alapja -, magát
meggyőzi afelől, hogy üdvössége tekintetében minden rendben van. Még a halál
kapuin is átléphet, anélkül, hogy becsapottnak érezné magát. Az igaz, sokszor
nyugtalankodik, amikor halálához közeledik; de ez önmagukat becsapó emberekkel
úgy van, amint a zsoltáros mondja: „Halálukig nincsenek kínjaik és az ő erejük
állandó! A halandók nyomorúságában nincs részük, és az emberekkel nem
ostoroztatnak.”
Őrizkedjetek,
komolyan kérlek, az öncsalástól. Mondom először magamnak, s aztán nektek,
nehogy „ama napig” ezt halljuk az Úr Jézustól: „Sohasem ismertelek titeket;” s
nehogy épp „ama napon” azt mondogassuk neki „Uram, Uram”, s kezdjünk ott
érvelni vele, hogy nálunk minden rendben van, s Krisztus vessen véget a vitának
mindörökre ezt mondva: „Távozzatok tőlem ti mindnyájan, kik gonoszságot
cselekesztek.”
III.
Harmadik pontomnál
rövid kell legyek. Ezek az emberek messzire mentek a vallásban, s hosszú ideig
fenntartották azt, de végül végzetesen csalódtak.
Csalódásban volt
részük először is azért, mert nyelvük
meghazudtolta kezeiket. Ezt mondták: „Uram,
Uram”, de nem cselekedték az Úr
akaratát. Nagyon fel volt vágva a nyelvük amikor prófétáltak, de az üzenet
sohasem ért el saját szívükig. Ők maguk sohasem cselekedték azokat a dolgokat,
melyekre másokat felszólítottak; lelkesen végezték az intés, buzdítás
szolgálatát, de sohasem nyújtottak jó példát hallgatóiknak. Ördögöket űztek; de
ugyanakkor ők maguk nem szabadultak meg az ördög hatalmából, hogy felhagyjanak
bűneikkel, s szívből kövessék az igazságot. Elbuktak a gyakorlati szentség
fejezeténél. Nem volt meg bennük az Isten szeretete és kegyelme, mely
megnyilvánult volna közönséges, mindennapi dolgaikban. Tudtak beszélni, tudtak
énekelni, tudtak prófétálni, de nem voltak engedelmesek az isteni parancsok
iránt, és nem jártak Isten útjain.
Továbbá,
használták azt a szent nevet, mely Krisztus minden tanítványa előtt felettébb
drága, de ők maguk nem rendelkeztek a
tanítvány lelkületével. Nem volt meg bennük a tanítványi természet.
Használták a Krisztus nevét, hisz azt mondták Krisztusnak: „Nem a Te nevedben
prófétáltunk-e? Nem a te nevedben űztünk-e ördögöket? És nem cselekedtünk-e sok
hatalmas dolgot a Te nevedben?” Ismerték Krisztus nevét, de nem volt meg bennük
a Krisztus jelleme. Idézték az ő nevét, de sohasem követték az ő példáját.
Sohasem jöttek Hozzá, sohasem bízták rá magukat, és nem szerették Őt. Ismerték
az Ő nevét, de nem ismerték Őt. Nem volt köztük meghitt kapcsolat, közösség,
ismeretség.
Aztán:
prófétáltak, de nem imádkoztak. Az
imádkozás döntő bizonyítéka a keresztyénségnek, de a prófétálás nem feltétlenül
szükséges. Ezer elmondott prédikáció sem szolgál hiteles bizonyságul egy ember
keresztyénsége mellett, de egy őszinte ima elégséges. Elég könnyű embereknek
beszélni, de teljesen más dolog szívünk mélyéről Isten füléhez szólni. S ezen a
ponton ők elbuktak; s bukásuk végzetes volt.
Továbbá
csodákért rajongtak, nem a lényeges
dolgokért. Elhanyagolták a fontos dolgokat, melyeket titokban kellett volna
végezzenek, s olyan dolgok végzésébe vetették be magukat, melyek
nyilvánosságban láthatók; de elbuktak az egyszerű, csendes dolgokban, melyeket
senki sem lát. Hadd mondjam nektek, testvérek és testvérnők, hogy ebben rejlik
a legnagyobb veszély számunkra: - hogy vallásos jelleget öltünk anélkül, hogy
szívünk igazán megújulna; - hogy vallásos tevékenységeket űzünk, anélkül hogy
újjászülettünk volna; - tanuljuk az Új Jeruzsálem cipőjében járni, anélkül,
hogy a mennyei város polgáraivá szült volna minket a Szentlélek, - sokat
beszélünk, s nagyon aktívak vagyunk, de nem vallottuk meg bűneinket, nem
tértünk meg azokból, s nem ragadtuk meg élő hittel Jézus Krisztust.
Hozzátok szólok,
fiatal hívők, s kérlek, hogy leginkább az Úrnál való rejtett közösséget
kívánjátok, - a szentséget, mely nem kívánja, hogy emberi szemek csodálják, -
egyenes, becsületes megállást Isten előtt, az ő szent jelenlétében – a belső
szobában való imádkozást s az Igén való csendes elmélkedést – röviden, az
Istennek szentelt igaz életet. - Prófétálhattok,
ha Isten erre hív el. Talán még démonokat is fogtok kiűzni, s szívből kívánom
ezt; és a Krisztus nevében sok hatalmas dolgot cselekedhettek: de mindenek
előtt „újjá kell születnetek.” Olyanná kell váljatok, mint a kis gyermekek,
hogy Jézus lábaihoz üljetek, és Tőle tanuljatok. Engedelmeskednetek kell az ő
parancsainak, s magatokat teljesen át kell adjátok neki, mert másként
rettenetesen csalódni fogtok, bármilyen hívőknek is tűnjetek az emberek előtt.
IV.
Most pedig, végül,
arra szeretnélek emlékeztetni titeket, hogy ezek az emberek tévedésükre a
legrettenetesebb módon döbbentek rá.
Ó,
ha csak valamivel előbb ráébredtek volna! Meglehet, hogy rendszerint mindig
nagyon simogató, édes prédikációkat hallgattak; vagy, ha hallottak is egy olyan
prédikációt, mely beléjük hasított, és szívükön találta őket, így szóltak: „Ez
a prédikátor nagyon kemény, nincs benne elég szeretet; – mintha nem az lenne a
legigazibb szeretet, hogy figyelmeztessük az embereket, hogy vizsgálják,
próbálják meg magukat, nehogy megcsalattassanak, s örökre elvesszenek!
Vannak egyes
igehirdetők, kiknek prédikálása csupa édesség; nagyon jól lehetne velük
legyeket fogni, de lelkek mentésére nem használhatók. Nos, én az én lelkem örök
sorsával játszadoznék, ha ide állva hamis vigaszokkal hazug biztonságba
ringatnálak benneteket. S ezért, amíg csak ezek az ajkak beszélni tudnak, nem
lesz itt egy ember sem, ki önmagát figyelmeztetés híján fogja megcsalni; vagy
azért, mert nem buzdítottam önvizsgálatra, hogy magát helyezze Isten elé, hogy
Ő vizsgálja át szívét és próbálja meg Őt, s lássa meg, ha van-e nála a
gonoszságnak valamilyen útja, és vezérelje őt az örökkévalóság útján. Nem elég
az, ha teljes üdvbizonyosságot érzel, s zenged az éneket: „Ó boldog nap! Ó
boldog nap!”
Tegyük fel, hogy
mindezek után, azt a következtetést kell levonnod: nem vagy megmentve. „Óh” –
mondja valaki: „Én nem tudok elviselni ilyen feltételezést.” De, kedves
barátom, talán ez a valóság; s ha ez igaz, mily nagy kegyelem számodra, hogy
most rájöttél erre, amikor egy pillanat alatt Jézusra nézhetsz és örök életet
találsz azonban ha csak akkor ébredsz rá erre amikor ez igében említett férfiak
és nők rádöbbennek, azaz „ama napon”, úgy túl késő lesz a felismerés. Ha
egyszer tönkre mész az élet nagy dolgában, úgy örökre csődbejutott vagy. Ha
egyszer elveszted az élet harcát, vereséged örökké tartó. Ne képzelj, ne álmodj
magadnak hamis reményt és hamis biztonságot, nehogy végül örök csalódásba
süllyedj.
A Szent Lélek azt
mondja, Ma ha az ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a ti szíveteket;” de
azt nem mondja egyikünknek sem, hogy valamely más reményben bízzunk azon kívül,
mely e mostani pillanatban fel van kínálva részünkre. „Higgy az Úr Jézus
Krisztusban és üdvözülsz;” „Aki hisz és megkereszteltetik, üdvözül, aki pedig
nem hiszen, elkárhozik.” Ez lényeges részét képezi annak a nagy küldetésnek,
mit Krisztus minden Ő tanítványának adott, s aki merészel ebből elvenni, vagy
hozzátenni, áruló Urával szemben, s az emberek lelkeinek gyilkosa; s ezért
imádkozunk, hogy ilyenek soha ne legyünk.
Figyeljétek
meg, honnan tudták meg ez emberek
végzetes tévedésüket. Krisztus
beszédéből ismerték fel ezt. Azt mondta nekik: „Sohasem ismertelek
titeket.” Nem indulatosan, vagy haragosan, hanem tárgyilagos, szomorú, komoly
hangon mondta: „Sohasem ismertelek titeket.” „De mi használtuk a te nevedet, jó
urunk.” „Tudom, hogy használtátok, de én sohasem ismertelek titeket, és ti sem
ismertetek igazán engem soha.” Szinte el tudom képzelni, amint valamelyikük
körbe néz „ama napon”, s azt mondja azoknak keresztényeknek, kik vele egy
padban ültek a templomban: „Ugye, ti ismertek engem.” „Igen” válaszolják „mi
ismerünk, de ez mit sem segít mert a Mester nem ismer téged.” Szinte látom
valamelyikőtöket, amint prédikátora felé kiált: „Lelkipásztor testvér, hát nem
ismersz engem? Bizonyára emlékszel rám.” De mit tud ő válaszolni? „Ó, igen szomorúan elismerem, hogy ismerlek
téged, de nem segíthetek rajtad. Csak az segíthet rajtad, ha Krisztus ismer.
Jegyezzük
meg, úgyszintén, azt a rettenetet, mit
Krisztus ki nem mondott szavai üzennek
nekünk. Azt mondja: „Távozzatok tőlem, mindnyájan, kik gonoszságot
cselekesztek.” De ki képes mindazt kifejezni, amit ezek a szavak jelentenek? Mi
történt ezekkel az emberekkel, miután Krisztus kimondta rájuk ez ítéletet? Az a
„kimondhatatlan jaj” melyről az előbbi énekben szó volt. Nincs olyan szó, mely
teljességben le tudná írni állapototoknak rettenetességét, ha Krisztus nem
ismert titeket; ha azt mondja, hogy sohasem ismer titeket. Ha nincs
ismeretségetek a Megváltóval – ha az ő szerető szíve nem emlékszik rátok – ha
azt mondja, „Sohasem ismertelek titeket”, ó, akkor jaj! Jaj! Ezerszer jaj, jaj
nektek, mert minden remény nélkül valók vagytok: mert akit Ő nem ismer fel,
attól minden remény örökre, örökre el van vágva.
Talán mindenek
felett a legrosszabb dolog az az ünnepélyes
igazság volt, mit Krisztus mondott. Ő sohasem hazudik; s ha egyszer azt
mondja egy embernek, „Sohasem ismertelek téged”, az ő állítása igaz. Csak egy
pillanatra gondoljatok bele e rövid mondatba; Nem tudom, vonatkozik-e ez
közületek valakire. Krisztus jól ismeri mindazokat, akik az Ő orcáját valaha is
bűnbánattal, hittel keresték; ámde ezek az emberek, bár az ő nevében
prófétáltak, és űztek ördögöket, és sok hatalmas dolgot cselekedtek, de soha
meg nem tértek, és nem hittek Jézusban. Emlékeztek, ugye, John Newtonnak ezen
soraira:
„Hogy
ki vagyok, azt kérdezed.
Uram,
te jól ismersz engemet.
De
kérdésed mégis arra késztet,
Hogy
kapcsolatom erősítsem Veled.
Egykor
a kétségbeesés szélén álló bűnösként
Kerestem
imában kegyelmi székedet,
S irgalmad
meghallgatott, szabaddá lett.
Uram,
te mindörökre már az enyém vagy!”
Ha
ez így igaz bármelyikőtök részére, úgy így szólhattok az Úrnak, „Te ismersz
engem, Uram, mert Hozzád jöttem, ezt mondva: Isten, úgy irgalmas nekem,
bűnösnek.” De „ama napon” ezek a hivalkodók be kell lássák, hogy ők sohasem
tettek így. Dávid azt mondta az Úrnak: „Te ismered lelkemet a szorongások
közt.” -Szeretteim, vannak itt köztetek, kik jól tudják, tapasztalatból, hogy
mit jelent Istenhez menni minden nyomorúsággal, mely rátok szakad, de ezek az
üres hitvallók nem tudtak erről; s nekik emlékezniük kell „ama napon”, hogy
sohasem folyamodtak kegyelmért Istenhez, sohasem volt közösség Krisztussal – s
igazán sohasem volt Vele élő kapcsolatuk.
„Nem
ismerlek!” – mondja Krisztus, „Sohasem láttalak, koldusként az ajtómnál.
Sohasem láttalak tanítványként lábaimnál ülni; Sohasem láttalak, mint alázatos,
engedelmes követőmet az én nyomdokaimon járni. Sohasem ismertelek, mint
juhomat, mely hallja hangomat és követ engem. Idegenek vagytok nekem. Sohasem
váltottunk mi szót egymással. Nem vagyunk barátok. Sohasem hajtottátok
fejeteket az én keblemre. Nem volt velem soha semmi ügyetek, s most nekem nincs
mit kezdjek veletek. Ha Krisztus ekként leráz titeket s azt mondja „Sohasem
ismertelek”, úgy menthetetlenül el vagytok veszve. Meglehet, hogy e komoly
tárgyról szóló szavaim elkeserítenek titeket, de mennyivel inkább el fognak
keseríteni az ő szavai, amikor az Ő drága ajkai fogják e szavakat kiejteni:
„Sohasem ismertelek titeket.”
Ó, Krisztus, Isten
Fia! Ne mondd e szavakat soha egyikünknek se közülünk! Isten áldott Báránya, Te
vagy a mi üdvösségünk teljessége, te vagy minden reményünk, mi tudjuk, hogy
ilyen szavakat nem mondhatsz sokaknak, hisz öröktől fogva ismersz bennünket, s
mi is régóta ismerünk téged! Te ismered, akiket választottál, jól ismered
mindazokat, akiket drága véreden megváltottál; ismered azokat, akiket kegyelmed
által elhívtál, tudod kik azok, akiket életre keltettél, megerősítettél, és
megtartottál mind e mai napig: de, ó ne engedd soha, hogy azon önmagukat
megcsalók között legyünk, kik „ama napon ezt fogják Tőled hallani: „Sohasem
ismertelek titeket.”
Nagyobb rettenet
van e három szóban, mint bármely fellegekben, mennydörgésben, mely fejetek
fölött valaha is elhangzott. Nem kíséri lábdobbantás, sem tüzes tekintet:
csendben, nyugodtan ejti ki e szavakat, de mégis kimondhatatlanul rettenetesek:
„Sohasem ismertelek titeket.”
Kedves barátaim,
ítéljétek meg, hogy vajon Krisztus ismer-e, vagy sem; és amint megvizsgáljátok
magatokat, bármilyen következtetésre is jussatok, fogadjátok el ez utolsó
tanácsomat; akár ismer titeket, akár nem: jöjjetek Őhozzá; bízzatok rá
magatokat, s nyugodjatok meg Benne. Megvallom, amint e tárgyról gondolkoztam,
úgy éreztem: „Talán az Úr nem ismer engem;” ezért hát megbizonyosodtam, s
tudom, hogy ismer, mert kerestem Őt akkor, ott nyomban. S hadd buzdítalak
titeket is, hogy hasonlóképpen cselekedjetek. Ha attól féltek, hogy nem ismer
titeket, vessétek bizalmatokat belé e pillanatban. Akkor, ha tévedésben voltatok
is eddig s nem ismertétek Őt igazán, most már elkezditek Őt megismerni; ha
pedig ismertétek Őt, áldott módon megújítjátok vele való ismeretségeteket, s a
kérdés, mely emésztett, eltűnik, s így szólhattok: „Igen, Uram, legyen áldott a
te neved, ismerlek téged, és te is ismersz engem, és ismerni is fogsz
mindörökké.
Ó, adja meg az Úr
mindnyájunknak ezt az áldást, Jézusért. Ámen.
A PRÉDIKÁCIÓ VÁZLATA
Bevezetés: „ama napon”
I. hosszú utat megtettek a vallásban
- nyíltan hitvallást tettek
- Vallásos szolgálatokban tevékenykedtek
- jelentős sikereket értek el
- rendkívül buzgók, aktívak
II. vallásosságukat, hosszú ideig fenntartották
- nem voltak
elnémított emberek (elhallgattatott emberek).
- Krisztus nem mondott felőlük ítéletet egész „ama
napig”.
- hamis reményeikhez mindvégig ragaszkodtok, egész az
ítélet napig
III. végül végzetesen csalódtak.
- nyelvük meghazudtolta kezeiket(nem cselekedték az Atya
akaratát)
- használták Jézus nevét, nem rendelkeztek a tanítvány
lelkületével.
- prófétáltak, de nem imádkoztak.
- csodákért rajongtak, nem a lényeges dolgokért.
- Megszentelődés fontossága
IV. ezek az emberek tévedésükre a legrettenetesebb módon
döbbentek rá
- Az ébresztő, komoly prédikáció fontossága
- ha most rádöbbentél, hogy hamis üdvbizonyosságban vagy…
- honnan tudták meg ez emberek végzetes tévedésüket. Krisztus
beszédéből ismerték fel
- a rettenet, mit Krisztus ki nem mondott szavai üzennek
nekünk.
- ünnepélyes igazság volt, mit Krisztus mondott. Ő
sohasem hazudik
Befejezés: intés önvizsgáltra, Krisztusban való hitre.
Rövid szemelvények a prédikációból, különféle témák, tárgyak szerint
Gazdagság
- A gazdagság,
melyen szívetek most csüng, „ama napon” milyen értékkel fog bírni, s mennyi
vigaszt fog nyújtani nektek? - Az a mód, ahogy vagyonotokat elköltitek, olyan-e
hogy „ama napon” megelégedéssel és szívfájdalom nélkül emlékezhettek majd
vissza rá? Így nézzetek széles szántóföldjeitekre és nemesi kastélyaitokra,
vagy sokkal szerényebb vagyonotokra, e valódi értéküket feltűntető próba
fényében: – milyen értékük lesz „ama napon”? S ami törekvéseiteket illeti,
melyeket oly buzgón folytattok, s melyek oly fontosnak tűnnek számotokra most,
hogy egész gondolatvilágotokat lekötik, minden képességeiteket és erőiteket
igénybe veszik, vajon csakugyan méltók-e ily nagy befektetésre? Olyannak
fognak-e tűnni „ama napon” is?
Mi az életed fő célja? Vajon „ama
napon” is oly fontosnak fogod-e tartani? Bölcsnek fogod-e magad ítélni, amiért
annyira rajongtál azért?
Ifjakhoz
Ti ifjak, talán ifjúságotokban
örvendeztek, s szíveteket szabadon legeltetitek a földi gyönyörök élvezetében.
Isten őrizzen, hogy megfosszalak titeket bármely valódi boldogságtól; de hadd
kérdezzem meg élvezeteitek felől, hogy milyenek fognak tűnni „ama napon”? Vajon
kitehetők-e komoly, megfontolt vizsgálatnak most? Ha nem, hogy fogják elviselni
akkor azt a sokkal komolyabb ítéletet, melyet Isten majd gyakorol? „Ama napon”,
amikor e világ csillogó fényei kialszanak, s mostani pompájának ragyogása
belevész az örök sötétségbe, milyennek fognak akkor tűnni a ti gyönyörűségetek?
Különösen ha eladtátok magatokat ez élvezeteknek – ha lelketek békességét
adtátok cserébe érettük; - ha Isten iránt megtagadjátok az engedelmességet,
csakhogy azokat élvezhessétek, milyeneknek fogjátok azokat akkor találni, az
ünnepség végén, s amikor annak árát ki kell fizetni, s Isten előtt el kell
számolnotok ?
Prédikálás,
Igehirdetők figyelmébe
…„Uram! nem a Te nevedben prófétáltunk-é?” Nem valamilyen alacsony tehetséggel
szolgálták őt, hisz Krisztus nevében prófétáltak, vagyis prédikáltak.
Ez egyike azon
dolgoknak, melyre a hamis hitvallók nagyon kaphatók; szeretik a zsinagógában az
előüléseket. Krisztus sok igaz szolgája inkább választja, hogy ajtónálló legyen
az Úr házában, miközben számos képmutató, kik semmi áron nem szolgálnának az
ajtóban; de örömmel foglalnák el a prófétai széket, s prófétálnának a Krisztus
nevében. Ó, testvéreim! E gondolat közelről érint bennünket, kik a
gyülekezetben valamilyen szolgálatot végzünk, s különösen hozzánk szól, kik az
evangéliumot hirdetjük.
Ha a prédikálás
által üdvözülhetne az ember, úgy Júdás nem kárhozott volna el. Ha a prédikálás
megtarthat egy embert, úgy Bálám nem lett volna elvetett. Beszélhetünk
embereknek, vagy angyaloknak nyelvén; de ha nincs bennünk szeretet, semmi
hasznunk abból. Sőt, lehetünk az egyház vezetői, a legnemesebb és magasabb
tevékenységekben: és mégis, mindennek ellenére, végül Krisztus ezt mondhatja
nekünk, „Sohasem ismertelek titeket”. „De Uram, a világ tündökölt hírnevemtől!”
– „Én sohasem ismertelek téged” – „Ezreket gyűjtöttek magam köré” – „Sohasem
ismertelek titeket” – „Bárhová mentem, sereglettek körém az emberek, hogy hallgassák
szavaimat.” – „Sohasem ismertelek titeket.” – egyesek közületek ezt mondhatják:
„Én voltam a gyülekezet diakónusa!” vagy „Én voltam a gyülekezetvezető;
rendszeresen látogattam a betegeket; s foglalkoztam a barátkozókkal. A
gyülekezetben mindenki ismert engem, s nagy tiszteletben tartottak;” És mégis,
Ő azt mondhatja: „Sohasem ismertelek titeket. Teljesen idegen vagy a számomra.
Sohasem voltunk meghitt közösségben. Nem ismerlek titeket. Távozzatok tőlem.”
Ez az igazság mélyen érint bennünket, és kell, hogy mélyen a szívűnkre
nehezedjék mindannyinknak, akik valamiben is valljuk, hogy Krisztus
szolgálatában foglalatoskodunk.
prófétáltak,
de nem imádkoztak. Az imádkozás döntő bizonyítéka a keresztyénségnek, de a
prófétálás nem feltétlenül szükséges. Ezer elmondott prédikáció sem szolgál
hiteles bizonyságul egy ember keresztyénsége mellett, de egy őszinte ima
elégséges. Elég könnyű embereknek beszélni, de teljesen más dolog szívünk
mélyéről Isten füléhez szólni. S ezen a ponton ők elbuktak; s bukásuk végzetes
volt.
(Akik magukat megcsalták) lehet, hogy
rendszerint mindig nagyon simogató, édes prédikációkat hallgattak; vagy, ha
hallottak is egy olyan prédikációt, mely beléjük hasított, és szívükön találta
őket, így szóltak: „Ez a prédikátor nagyon kemény, nincs benne elég szeretet; –
mintha nem az lenne a legigazibb szeretet, hogy figyelmeztessük az embereket,
hogy vizsgálják, próbálják meg magukat, nehogy megcsalattassanak, s örökre
elvesszenek!
Vannak egyes
igehirdetők, kiknek prédikálása csupa édesség; nagyon jól lehetne velük
legyeket fogni, de lelkek mentésére nem használhatók. Nos, én az én lelkem örök
sorsával játszadoznék, ha ide állva hamis vigaszokkal hazug biztonságba
ringatnálak benneteket. S ezért, amíg csak ezek az ajkak beszélni tudnak, nem
lesz itt egy ember sem, ki önmagát figyelmeztetés híján fogja megcsalni…
megszentelődés
csodákért rajongtak, nem a lényeges
dolgokért. Elhanyagolták a fontos dolgokat, melyeket titokban kellett volna
végezzenek, s olyan dolgok végzésébe vetették be magukat, melyek
nyilvánosságban láthatók; de elbuktak az egyszerű, csendes dolgokban, melyeket
senki sem lát. Hadd mondjam nektek, testvérek és testvérnők, hogy ebben rejlik
a legnagyobb veszély számunkra: - hogy vallásos jelleget öltünk anélkül, hogy
szívünk igazán megújulna; - hogy vallásos tevékenységeket űzünk, anélkül hogy
újjászülettünk volna; - tanuljuk az Új Jeruzsálem cipőjében járni, anélkül,
hogy a mennyei város polgáraivá szült volna minket a Szentlélek, - sokat
beszélünk, s nagyon aktívak vagyunk, de nem vallottuk meg bűneinket, nem
tértünk meg azokból, s nem ragadtuk meg élő hittel Jézus Krisztust.
Hozzátok szólok,
fiatal hívők, s kérlek, hogy leginkább az Úrnál való rejtett közösséget
kívánjátok, - a szentséget, mely nem kívánja, hogy emberi szemek csodálják, -
egyenes, becsületes megállást Isten előtt, az ő szent jelenlétében – a belső
szobában való imádkozást s az Igén való csendes elmélkedést – röviden, az
Istennek szentelt igaz életet. -
Prófétálhattok, ha Isten erre hív el. Talán még démonokat is fogtok kiűzni, s
szívből kívánom ezt; és a Krisztus nevében sok hatalmas dolgot cselekedhettek:
de mindenek előtt „újjá kell születnetek.” Olyanná kell váljatok, mint a kis
gyermekek, hogy Jézus lábaihoz üljetek, és Tőle tanuljatok. Engedelmeskednetek
kell az ő parancsainak, s magatokat teljesen át kell adjátok neki, mert másként
rettenetesen csalódni fogtok, bármilyen hívőknek is tűnjetek az emberek előtt.
utolsó ítélet
….hogy fogják elviselni akkor azt a
sokkal komolyabb ítéletet, melyet Isten majd gyakorol? „Ama napon”, amikor e
világ csillogó fényei kialszanak, s mostani pompájának ragyogása belevész az
örök sötétségbe, milyennek fognak akkor tűnni a ti gyönyörűségetek? Különösen
ha eladtátok magatokat ez élvezeteknek – ha lelketek békességét adtátok cserébe
érettük; - ha Isten iránt megtagadjátok az engedelmességet, csakhogy azokat
élvezhessétek, milyeneknek fogjátok azokat akkor találni, az ünnepség végén, s
amikor annak árát ki kell fizetni, s Isten előtt el kell számolnotok ?
Nagyon bölcs dolog egy ember részére
gyakran gondolni utolsó órájára ; jó az, ha felkészül arra a nagy eseményre,
amikor lábait fölszedi az ágyra, s meghal, s atyái Istene előtt megáll; de még
bölcsebb dolog addig is átugornia a szakadékot mely az örökkévalóság
igazságaitól elválaszt minket, s hitnek erejével inkább, mintsem képzeletével,
lefesse magát, amint ott áll a feltámadt halottak nagy tömegében, kik a föld s
a tenger minden részéről egybegyűjtetnek – e földgolyó megszámlálhatatlan
néptömegében, hol minden szem egy irányba néz, mindnyájan Őt nézik, ki a nagy
fehér királyi széken ül, azt a Krisztust, ki egykor erőtlenségben
megfeszítetett, de aki eljövendő nagy hatalommal és dicsőséggel; ki az egész
emberiség ítélő bírájául rendeltetett
Spurgeon önmagáról, sikeres szolgálatáról
Barátaim, örvendhettek sikereiteknek, mint én is
örvendhetek az enyémnek, de mindannyian reszketéssel örüljünk; mert, hozhatunk
bár ezer lelket is Krisztushoz, mégis, meglehet, hogy ennek dacára, mi még
sohasem jöttünk hozzá igazán; s ha így van, ezt fogja mondani nekünk végül:
„Sohasem ismertelek titeket”
Nos, én az én lelkem örök sorsával játszadoznék, ha ide
állva hamis vigaszokkal hazug biztonságba ringatnálak benneteket. S ezért, amíg
csak ezek az ajkak beszélni tudnak, nem lesz itt egy ember sem, ki önmagát
figyelmeztetés híján fogja megcsalni; vagy azért, mert nem buzdítottam
önvizsgálatra, hogy magát helyezze Isten elé, hogy Ő vizsgálja át szívét és
próbálja meg Őt, s lássa meg, ha van-e nála a gonoszságnak valamilyen útja, és
vezérelje őt az örökkévalóság útján.
Keresztség
„Aki hisz és
megkereszteltetik, üdvözül, aki pedig nem hiszen, elkárhozik.” Ez lényeges
részét képezi annak a nagy küldetésnek, mit Krisztus minden Ő tanítványának
adott, s aki merészel ebből elvenni, vagy hozzátenni, áruló Urával szemben, s
az emberek lelkeinek gyilkosa; s ezért imádkozunk, hogy ilyenek soha ne
legyünk.
örök kárhozat,
pokol
„Távozzatok tőlem, mindnyájan, kik
gonoszságot cselekesztek.” De ki képes mindazt kifejezni, amit ezek a szavak
jelentenek? Mi történt ezekkel az emberekkel, miután Krisztus kimondta rájuk ez
ítéletet? Az a „kimondhatatlan jaj” melyről az előbbi énekben szó volt. Nincs
olyan szó, mely teljességben le tudná írni állapototoknak rettenetességét, ha
Krisztus nem ismert titeket; ha azt mondja, hogy sohasem ismer titeket. Ha
nincs ismeretségetek a Megváltóval – ha az ő szerető szíve nem emlékszik rátok
– ha azt mondja, „Sohasem ismertelek titeket”, ó, akkor jaj! Jaj! Ezerszer jaj,
jaj nektek, mert minden remény nélkül valók vagytok: mert akit Ő nem ismer fel,
attól minden remény örökre, örökre el van vágva.
Aktivitás
ezek
az emberek rendkívül buzgók, aktívak voltak, s híresek voltak gyakorlatias
munkabírásukról, energiájukról; mert ezt mondták: „Nem cselekedtünk e sok
hatalmas (csodálatos - angol ford.) dolgot a te nevedben?” Számos dolgot
cselekedtek a Krisztus nevében. Olyannak tűntek fel, kik mind többet és többet
kívántak tenni, s amit tettek az valóban nagyon csodálatos volt. Munkájukhoz az
energiát nagyban szolgáltatta az, hogy az emberek csodálták őket; s ez serénnyé
tette munkájukban őket, mivel emiatt nagyon csodálták őket az emberek. És
mégis, lehetséges, hogy egy ilyen csodálatos élet, végül elveszett életnek
bizonyul – hogy egy ily sok csodálatos dolog véghezvivője, utoljára
fogyatkozásban levőnek találtatik? Megtörténhet ez? Igen, mert az Úr Jézus így
tárja ezt elénk igénkben. S ezért hívok minden hitvalló keresztyént aki csak
itt van, bármilyen kiváltságnak örvendjen is Mestere szolgálatában, hogy vessen
el magától mindent, ami hamis biztonságra adna okot, s tegye fel komolyan a
kérdést: „A nagy elszámolási napon igaznak bizonyulok-e?”
Üzlet
Nem figyeltétek-e meg soha, hogy az
emberek mily sokáig működtetnek egy üzletet, noha annak tőkéje évek óta
hiányban van? Az egész ügylet mindenestől csődben van már; de így vagy úgy,
valamilyen midőn sikerül nekik az üzlet virágzásának (prosperálásának)
látszatát fenntartani. Egy kis gyanú talán felmerül a kívülállókban is, hogy a
dolgok nem épp olyan fényesek, mint amilyennek tűnnek; de az ügyes üzletemberek
igyekeznek elkerülni a csőd botrányát, noha az elkerülhetetlennek tűnik. Jól
tudom, hogy sok vállalkozás van a városban, mely csődben van már, de mégsem
hagyják abba. Számos fogás, üzleti trükk létezik, melyekkel az emberek képesek
fenntartani egy dolgot, mely máskülönben hamarosan lebukna. Éppen így van a vallással is.
látszat- hívőség
Nem figyeltétek-e meg soha, hogy az
emberek mily sokáig működtetnek egy üzletet, noha annak tőkéje évek óta
hiányban van? Az egész ügylet mindenestől csődben van már; de így vagy úgy,
valamilyen midőn sikerül nekik az üzlet virágzásának (prosperálásának)
látszatát fenntartani. Egy kis gyanú talán felmerül a kívülállókban is, hogy a
dolgok nem épp olyan fényesek, mint amilyennek tűnnek; de az ügyes üzletemberek
igyekeznek elkerülni a csőd botrányát, noha az elkerülhetetlennek tűnik. Jól
tudom, hogy sok vállalkozás van a városban, mely csődben van már, de mégsem
hagyják abba. Számos fogás, üzleti trükk létezik, melyekkel az emberek képesek
fenntartani egy dolgot, mely máskülönben hamarosan lebukna.
Éppen így van a
vallással is. Nagyon könnyen fel tudtok mutatni egy látszat- hívőséget, amikor
egy ocsmány, éktelen folt támad kegyességeteken; nyomban bepingáljátok,
eltakarjátok; s ha egy hirtelen kísértés ér el, mint óriási szélvész, s a ház
fedélnek egy részét leszakítja, bőven rendelkezésre állnak palából készült fedő
anyagok, melyekkel a romlást el lehet rejteni, s az összezúzott hely ismét
egyenesnek és hibátlannak látszik. S amikor az ősi viskó megérett arra, hogy
lebontsd, elégesd, s helyére újat építs, még akkor is futtathatsz rá repkényt,
virágokat, nagyszerűen kidíszítheted, hogy festői szépségben tüntesd fel a
romlás helyét. És sokan vannak, akik épp így tesznek rozoga vallásukkal. Nem
érdemes tovább folytatni, de ők mégis, még hosszú ideig, így-úgy álcázva,
fenntartják.
Önvizsgálat
A bennük levő
csalásról lényegében ők maguk sem tudtak. „Micsoda?! – mondod – sohasem
gondoltak arra, hogy megcsalják magukat?” Meglehet, hogy néha, olykor-olykor
felvillant bennük e gondolat, de mindig így szóltak önmagukhoz: „Nem szabad kétkedésnek
helyet adnunk. Ez az önmagukba nézés, szívünk vizsgálása nem tesz jót, s csak
felzavar és elkeserít minket.” S tovább mentek, haszontalan mázzal takargatva a
repedezéseket. Teljesen romlottak
voltak, de mindenki úgy kezelte őket, mintha igazak lettek volna, annyira, hogy
végül ők maguk is elhitték, hogy minden rendben van.
Mert lehetséges,
hogy egy ember rászedi magát annak elhívésére, miről tudja, hogy hazugság.
Hallottam személyeket, kik olyan történeteket mondtak magukról, melyeknek
semmiféle ténybeli alapjuk nem volt; de oly sokszor elmondták azokat, hogy
bizonyosra veszem, hogy maguk is elhitték végül, hogy amit mondanak, úgy igaz.
Bár ha egy kicsit komolyan gondolkoztak volna, nyomban észrevehették volna,
hogy történetük légből kapott hazugság.
Bárcsak az Úr
kegyelmet adna számunkra, hogy ezeket a dolgokat komoly önvizsgálatban mélyen a
szívünkre vennők; mert ha egy ember tudatában van annak, hogy a jó úton van,
nem fog semmi kárt szenvedni, ha magát megvizsgálja; és közülünk senki sincs,
akinek ártana e felszólítás, hogy próbálja meg és vizsgálja meg magát a szent
Isten színe előtt.
Kedves barátaim,
ítéljétek meg, hogy vajon Krisztus ismer-e, vagy sem; és amint megvizsgáljátok
magatokat, bármilyen következtetésre is jussatok, fogadjátok el ez utolsó
tanácsomat; akár ismer titeket, akár nem: jöjjetek Őhozzá; bízzatok rá
magatokat, s nyugodjatok meg Benne. Megvallom, amint e tárgyról gondolkoztam,
úgy éreztem: „Talán az Úr nem ismer engem;” ezért hát megbizonyosodtam, s
tudom, hogy ismer, mert kerestem Őt akkor, ott nyomban. S hadd buzdítalak
titeket is, hogy hasonlóképpen cselekedjetek. Ha attól féltek, hogy nem ismer
titeket, vessétek bizalmatokat belé e pillanatban. Akkor, ha tévedésben
voltatok is eddig s nem ismertétek Őt igazán, most már elkezditek Őt
megismerni; ha pedig ismertétek Őt, áldott módon megújítjátok vele való
ismeretségeteket, s a kérdés, mely emésztett, eltűnik, s így szólhattok: „Igen,
Uram, legyen áldott a te neved, ismerlek téged, és te is ismersz engem, és
ismerni is fogsz mindörökké.
Imádkozás
prófétáltak, de nem imádkoztak. Az imádkozás döntő bizonyítéka a
keresztyénségnek, de a prófétálás nem feltétlenül szükséges. Ezer elmondott
prédikáció sem szolgál hiteles bizonyságul egy ember keresztyénsége mellett, de
egy őszinte ima elégséges. Elég könnyű embereknek beszélni, de teljesen más
dolog szívünk mélyéről Isten füléhez szólni. S ezen a ponton ők elbuktak; s
bukásuk végzetes volt.
Felkészülés a
halálra
Nagyon bölcs dolog egy ember részére gyakran gondolni
halála órájára ; jó az, ha felkészül arra a nagy eseményre, amikor lábait
fölszedi az ágyra, s meghal, s atyái Istene előtt megáll; de még bölcsebb dolog
addig is átugornia a szakadékot mely az örökkévalóság igazságaitól elválaszt
minket, s hitnek erejével inkább, mintsem képzeletével, lefesse magát, amint
ott áll a feltámadt halottak nagy tömegében, kik a föld s a tenger minden
részéről egybegyűjtetnek – e földgolyó megszámlálhatatlan néptömegében, hol
minden szem egy irányba néz, mindnyájan Őt nézik, ki a nagy fehér királyi
széken ül, azt a Krisztust, ki egykor erőtlenségben megfeszítetett, de aki
eljövendő nagy hatalommal és dicsőséggel; ki az egész emberiség ítélő bírájául
rendeltetett. Jól tudom, hogy olyan dolog megfontolására hívlak titeket, mely
nem kívánatos elmétek számára. A világ oldalba bök benneteket, s így szól:
„Gyerünk innen!”; ámde én szeretnélek egy rövid ideig visszatartani, miként az
ősi tengerész az ő díszvendégeit, de nem azért, hogy érdekes történeteket
meséljek a messzi tengerekről, s az ott átélt különös élményekről, hanem, hogy
halhatatlan lelketekről szóljak komolyan veletek,
Hamis
bizonyságtevés (hamis megtérés)
Mert lehetséges,
hogy egy ember rászedi magát annak elhívésére, miről tudja, hogy hazugság.
Hallottam személyeket, kik olyan történeteket mondtak magukról, melyeknek
semmiféle ténybeli alapjuk nem volt; de oly sokszor elmondták azokat, hogy
bizonyosra veszem, hogy maguk is elhitték végül, hgoy amit mondanak, úgy igaz;
bár ha egy kicsit komolyan gondolkoztak volna, nyomban észrevehették volna,
hogy történetük légből kapott kitalálás.
Gondolatok a prédikációból
A legjobb mód, ahogy sok dolgot megvizsgálhatunk, az, ha
feltesszük e kérdést: „Milyennek fog ez majd feltűnni az ítélet napján?”
(helyes gondolkozás, bölcsesség)
Barátaim, örvendhettek sikereiteknek, mint én is
örvendhetek az enyémnek, de mindannyian reszketéssel örüljünk; (siker)
Krisztus sok igaz szolgája inkább választja, hogy ajtónálló legyen az Úr házában, miközben számos képmutató, kik semmi áron nem szolgálnának az ajtóban; de örömmel foglalnák el a prófétai széket, s prófétálnának a Krisztus nevében. (alázat, szolgálat)