A ROSTA
C. H. Spurgeon
1158. sz.
nyomtatott prédikációja
„Nem minden, aki ezt mondja nekem: Uram! Uram! megyen be a mennyek
országába; hanem aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.” Mt 7,21
Ezt
a fejezetet olvasva, az ember átérzi, hogy végül is, nem olyan könnyű őszinte
keresztyénnek lenni. Az út kemény és nehéz; az ösvény keskeny. Ki az, aki a
mennybe vivő utat könnyűnek tünteti fel? Urunk nem így beszélt róla: „Szoros az
a kapu és keskeny az az út, és kevesen vannak, akik megtalálják azt.” „Sokan
vannak a hivatalosak és kevesen a választottak.”
Különösképpen
azért nehéz valódi keresztyénnek lenni, mert sokan vannak a világon, kik
hamisításokkal foglalkoznak. Sok hamis
próféta volt a múltban és sokan vannak a jelenben is. Urunk beszélt róluk
egykor, amint e fejezetben olvassuk, s megadta a módot, miként vizsgáljuk meg
őket. De megtévesztő munkájukat éppoly sikerrel folytatják ma is, mint régen.
Nos mivel tele van a föld csalókkal, kik megtéveszteni igyekeznek, nekünk
fokozott éberséggel kell őrködnünk, folyton az őrtoronyban állva, nehogy félrevezettessünk
általuk.
Felszólítalak,
hogy alaposan megvizsgáljatok minden állítást, melyeket keresztyén
szószékekről, emelvényekről hallotok; figyelmeztetlek, hogy minden vallásos
könyvet állítsatok Isten Igéjének igaz mércéjéhez. Ne higgyetek közülünk senkinek,
ha ez igével ellentétesen szólunk – sőt, mennyből jövő angyalnak se higgyetek,
ha az más evangéliumot hirdet, olyat, mi nem található az ihletett
Szentírásban. „A törvényre és a bizonyságtételre hallgassatok; ha nem ez ige
szerint szólnak azok, azért van, mert nincs igazság bennük.”
Istenünk, adj
kegyelmet hogy megszabaduljunk a hamis prófétáktól!
De ha
gondolatlanok és vigyázatlanok vagyunk, nem fogunk megmenekedni tőlük; mert a
báránybőr oly tökéletesen befedezi a farkast, s a megszélesített homlokszíj
annyira felékesíti a képmutatót, hogy külső megjelenésével ezreket ejt tőrbe,
kik nem veszik észre a csapdát. Az ellenség fogásai ravaszok, és sok balga
ember van, ki tudatlan csalárd szándékait illetően. A századok tapasztalatai
során okulva, a megtévesztők nemcsak egyre gonoszabbak lesznek, hanem egyre
ravaszabbak is. Ha lehetséges lenne, még a választottakat is megtévesztenék.
Boldogok azok, kik mivel kiválasztottak, Isten hatalma által őriztetnek az
üdvösségre, úgy, hogy a tévelygésnek semmiféle szele sem sodorja el őket.
De
azonfelül, hogy vannak hamis tanítók, bizonyosan igaz, hogy vannak hamis hitvallók is. Isten egyházában
sohasem volt oly időszak, amelyben mindazok valódi keresztyének lettek volna,
kik magukat azoknak vallották. - Bizonyára az egyház arany korszaka
tagadhatatlanul akkor volt, amikor maga a Mester e földön járt, s kiszemelt
magának tizenkét választott lelket, hogy az ő személyéhez legközelebb álljanak,
s mintegy az ő országának miniszterei legyenek: és mégis, ott volt egy ördög a
tizenkettő között; volt egy ördög abban a gyülekezetben melyet Jézus
pásztorolt. Júdás, az apostolok pénztárosa, ki egyben a veszedelem fia is volt.
Aztán, amikor Pál
és többi apostolok voltak felvigyázók a kiválasztott Egyház felett, bizony,
boldog és áldott kor volt az. S amikor az üldöztetés tüze elharapózódott, s
mintegy nagy rostához hasonlóan tisztogatta a búzát a polyvától, az ember azt
vélné, hogy a szérűn csakis tiszta búzát talál. De nem így volt: a szerűn
halomban álló egyház akkor is a búza és polyva keverékéből állt. Voltak akiknek
szíve a világhoz vonzódott, mások súlyos tévelygések által lettek félrevezetve,
miközben ismét mások csak azért maradtak az egyházban, hogy annak tisztaságát
bemocskolják, s bűneik által Isten fenyítését vonják arra.
Sohasem fogunk itt
e földön tökéletes gyülekezetet látni, míg meg nem látjuk az Urat szemtől
szembe a mennyben. Ott a felhők felett van a tökéletesség helye. De itt sajnos,
semmi sem tiszta, semmi sem szenny nélküli; még a legtisztább gyülekezetekben
is találunk megtévesztőket és megtévesztetteket.
Ti közöttetek is,
akik felett felvigyázásra hivattam el, tudom, hogy vannak hamis hitvallók, kik
inkább a világnak, mint Istennek szeretői; és habár én nem tudlak titeket
eltávolítani, - mint ahogy a szántóvető szolgái nem téphették ki a konkolyt a
búza közül, - de mégis, sóhajtok felettetek, s mindennapi kereszt és teher
vagytok az én számomra. Ó, bárcsak Isten megtérítene titeket, s
hitvallásotokhoz méltó igazi hivőkké formálna át; vagy másként távoztasson el
titeket a gyülekezetből, melyet oly nagymértékben szomoríttok és gyengíttek.
Ámde, ha Isten
egyházában ott vannak a megtévesztők és megtévesztettek, a kérdés közvetlenül
minket érint, egyenként: „Vajon nem vagyunk-e mi is tévedésben? Nem vagyunk-e
mi is megtévesztve? Vajon nem történhet-e meg velünk is, hogy bár rendes
hitvallóknak tűnünk, mégsem vagyunk őszinték; hogy megcsaljuk magunkat
hitvallásunkkal, s végül kiderül felőlünk, hogy nem vagyunk azok, akiknek
gondoltuk magunkat?” Ezért hát állítsuk magunkat ez alkalommal az önvizsgálat
tükre elé, és bármit mondjon is az ige, vegyük azt személyesen magunkra.
Bárcsak alaposan megvizsgálnánk magunkat, ha igazi e vagy nem a
tanítványságunk, s ne akarjuk egyetlen feltüntetett igazság fényét sem elkerülni:
hanem inkább sóvárogva kívánjuk, hogy maga az Úr vizsgáljon és próbáljon meg
bennünket.
Szeretném
ez igét elétek tárni, kifejezve először, hogy egy nagyon ajánlatos, (dicséretes) kifejezést tartalmaz, „Uram,
Uram;” de, másodszor, hogy vaskos
képmutatók által volt használva; és aztán harmadszor ki fogjuk mutatni: miben tévedtek ezek a képmutatók, mi
volt az ő fogyatkozásuk, ami miatt lehetetlen lett számukra bemenni a mennyek
országába.
I.
Először, tehát
alapigénk egy nagyon dicséretes
kifejezést használ. Biztosak
lehetünk afelől, hogy ez rendjén való, helyes beszéd volt, hisz másként a képmutatók
nem használták volna képmutatásuk palástjaként. Az emberek nem használnak
kétséges kifejezéseket, amikor rendkívül kegyeseknek kívánnak feltűnni.
Gondosan ügyelnek, bármilyen gonoszak legyenek is a cselekedeteik, hogy szavaik
mindenképpen tisztán csengjenek. Ezért az igében említett személyek így szóltak
Jézushoz, „Uram, Uram.” Ez egy helyénvaló beszédmód, melyet mindegyikünk
helyesen használhat az Úr Jézus megszólítására.
És
először is, kedves barátaim így illik szólítanunk Jézust: „Uram, Uram”, az ő istenségére való tekintettel. Hogyan
üdvözülhetnénk, ha nem teszünk így? A názáreti Jézus számunkra Úr és Isten. Nem
habozunk Tamás apostol szavait használni, ki amikor ujját a szegek helyébe
bocsátotta, ezt mondta neki: „Én Uram és én Istenem!” Hadd mondjanak mások,
amit akarnak, s állítsák róla, hogy csupán ember, vagy egy próféta, vagy
Istennek egy küldötte; az ilyen beszédnek nincs súlya előttünk. Mi Istenből
való Istennek hisszük Őt, és úgy imádjuk Őt e mai napon, mint aki trónol a
legmagasabb mennyekben, s hisszük, hogy méltó arra a tiszteletre, mely egyedül
csak Istent illeti meg.
Nem csodálkozom,
ha azok akik az Úr Jézus Krisztust csupán embernek tartják, kemény dolgokat
mondanak rólunk; de nekik sem kell csodálkozniuk, ha mi úgyszintén nagyon kemény
kifejezéseket használunk vélük szemben. Hisz ha nekünk nincs igazunk, ha mi
tévedünk, úgy bálványimádók vagyunk, mert egy olyan személyt imádnunk, aki
csupán ember. Ám ha nekünk van igazunk, úgy az tanításaik zöme merő
istenkáromlás, mert tagadják Isten Krisztusának az istenségét. Nagy szakadék
van közöttünk, s ezt becsületesen meg kell valljuk.
Elhallgatni a
tényt csak azért, hogy liberálisnak tartsanak, szerencsétlen színjátszás lenne,
mely nem méltó egy becsületes emberhez. A szóban forgó kérdés nagyon lényeges,
döntő jelentőséggel bír, s nem lehet két felé sántikálni a két vélemény között.
Megalkuvásról sohasem lehet szó ott, ahol az igazság a lényeget s a
fundamentumot érinti. Vannak egyes pontok melyben közös megértéssel
különbözhetünk, de vannak tételek amelyekben semmi kölcsönös megengedés, vagy
elnézés, tompítás nem engedhető meg. Jézus Krisztus vagy Isten vagy nem; és ha
ő valóban Isten, amint mi hisszük, akkor azok, akik az ő istenségét tagadják,
nem lehetnek igaz hívők, nem hihetnek igazán Benne, és ezért szükségszerűen
elvesztik azokat az áldásokat melyeket azoknak ígér, kik befogadják Őt.
Nem tudom
elképzelni, hogy valakinek szénája rendben álljon a vallás dolgában, ha a
Megváltó Személyével kapcsolatban nincs helyes látása. Nem lehettek rendben a
többi dolgokban, csak ha helyesen vélekedtek Felőle. Ha nem ismeritek és
bírjátok őt, mint Isteneteket, úgy nem is fog titeket üdvözíteni. Hadd
győzzenek meg az ő csodái, az ő isteni páratlan tanítása, az ő egyetlenszerű,
hasonlíthatatlan jelleme, s az ő dicsőséges feltámadása, hogy „az Ige Isten
vala”, és minden tekintetben egyformán isteni az Atyával és a Lélekkel.
Az előttünk álló
kifejezés egy másik szempontból is ajánlatos; s e képmutatók által bizonyára
ekképpen használva is volt. Azért használjuk Krisztussal kapcsolatban e
megszólítást, hogy kifejezésre juttassuk,
hogy elismerjük őt Mesterünknek: Ő „Úr, Úr” a mi számunkra. Krisztus igaz
egyházába nincs sok úr, csak Ő egyedül. Egy a ti Mesteretek, a Krisztus, s ti
mindannyian testvérek vagytok.” A „püspök úr” olyan kifejezés mely inkább
Babilonra vagy Rómára érvényes, de nem az új Jeruzsálemre. Az egész világot
felszólítom, hogy kutassanak, keressenek valami ilyen, vagy ehhez hasonló
apostoli cím után az apostoli korban. Nem fognak találni. Ez homlokegyenest
ellenkezik a keresztyénséggel, mint a pokol a mennyel.
Mint egy közös
Mesternek szolgái mi mindannyian egy szinten állunk. Hát nem mondta-e ő: „A
pogányok fejedelmei uralkodnak rajtatok, és hatalmaskodnak felettetek, de ne
így legyen ti közöttetek.” Krisztus egyedül a mi Urunk és Isten gyülekezetében
nincs más úr rajta kívül. És az egyház, amikor helyes állapotban van gondosan
ügyel arra, hogy Krisztuson kívül soha ne legyen más törvényadója. Krisztus
szab számára törvényt, és nem a parlament vagy a király. Krisztus jár a
gyülekezetek között, az ő arany gyertyatartói közt, s figyeli s előírja számára
a rendtartást; nem tűr el más törvénytevőt vagy uralkodót a lelki dolgokban.
Nem ismerünk más Rabbit csak Krisztust. Az Ő ajkáról jön a tanítás (dogma), de
nem zsinatoktól, nem tanítóktól, vagy teológusoktól. Ami az egyház vezetőit
illeti, ha őket nem Jézus állította be, az ő tekintélye és Lelke által, úgy ők
nem uralkodhatnak rajtunk. Ami a vallással kapcsolatos emberi hagyományokat,
előírásokat és rendeleteket illeti, azt mondom, tépd azokat darabokra, és
repítsd a szélnek.
Krisztus az Úr, és
minden egyes keresztyén szíve visszhangozza e szavakat, amikor azt mondom az ő
megváltott népe nevében: „Jézus, Mária fia, Isten Fia, te vagy a mi Urunk,
Urunk! A te anyád fiai meghajolnak előtted és tiszteletet tesznek neked. Minden
mi kévéink meghajolnak a te kévéd előtt, sokkal inkább mint Józsefnek; s Izráel
házának holdja és tizenegy csillaga leborulva hódolva imád téged! Te
elválaszttattál testvéreidtől, a te testvéreid érdekében.” Jézusnak, aki egykor
keresztre szegeztetett, legyen örök dicsőség, örök korokon át. Ő Úr, Úr – ilyen
értelemben.
És
szeretteim, amiképpen minden vitán felett áll, hogy Jézus isteni Úr, és
törvényhozóként is Úr, úgy nagyon helyes,
ha ezt így mondjuk. Bátor tett volt a Skóciai Szövetségkötés aláírói
részéről, hogy készek voltak meghalni Krisztusnak az ő egyházában való
uralmáért. És hiszem, ezrével élnek ma is olyanok, akik örömest leteszik
életüket is azért, hogy felmagasztalt Urunknak koronáját megőrizzék. Ennél
nagyobb és értékesebb cél érdekében senki sem áldozhatja életét, mint Krisztus
istenségének megvédésére.
E tant nem lehet
eltávolítani anélkül, hogy a hitnek fundamentumai el ne rontatnának. És amikor
a fundamentumnak is megrontatnak, mit cselekedhetik az igaz?! Tartsátok magasra
hát bizonyságtételeteket, ti, kik a Bárány követői vagytok, és ne féljetek az ő
nevét megvallani. Ha képmutatók ajkán hangzott is el e hitvallás, nem kell
pirulnotok ennek kiejtésekor; mert a legnagyobb igazság, hogy Jézus Úr és
Isten!
Tiszteljétek
Mestereteket, és hadd lássák mások is, hogy tisztelitek Őt. Engedelmeskedjetek
neki. Tegyétek eme jó cselekedetet,
mert Krisztus parancsolja ezt nektek; tagadjátok meg ama rossz dolog véghezvitelét, mert Krisztus tilt el attól titeket!
Abba az irányba vonuljatok, mert ő
mutatja az utat; utasítsátok vissza a másik
irányt, mert az ő lábnyomait ott nem látjátok! Ő legyen az, ki parancsol
nektek! Hadd lássa minden ember, hogy ti gyakorlatilag mondjátok: „Uram, Uram”,
- valahol csak Jézusra gondoltok. Ez az igazi keresztyén lelkület: – tenni azt,
amire Krisztus int bennünket, s tisztelni Őt szívünkben, ajkunkkal és teljes
életünkkel örökké.
Szeretném, ha
egyes keresztyének egy kicsit szókimondóbbak volnának nagy Uruk és Mesterük
iránti elismerésükben. Én dicsérem ezeket a képmutatókat, (ha egyáltalán lehet
valamiben dicsérni őket), hogy bölcsen egy megfelelő és istenes kifejezést
választottak, habár – sajnos! – meggyalázták a jó beszédet, oly bolondul
használva azt: Uram! Uram!
II.
És most,
másodszor: képmutatók voltak azok, kik e
kitűnő beszédmódot használták. Miféle
emberek voltak ezek, kik így szóltak: „Uram, Uram!”?; a Mester mégis azt mondja róluk, hogy nem minden, aki ezt mondja
nékem, Uram! Uram! megyen be a mennyeknek országába. Nos, úgy hiszem jelentős
számú emberre gondolva beszél Ő; s én igyekszem őket most előkeresni. Az
foglalkoztat, vajon találok-e ilyeneket ebben a gyülekezetben? Segítsetek,
testvéreim, önmagatok megvizsgálása által felfedezni s leleplezni ezeket a
képmutatókat.
Először
is, Urunk kétség nélkül felszínes
vallásoskodókra utal, akik ezt mondják „Uram, Uram”; s ezzel egész vallásuk
véget ér. Ilyen személyek ma is vannak körülöttünk, kiknek vallása csak
beszédben áll. Jó dolgokat mondanak, de sohasem érzik át, amit mondnak. Kegyes
szavuk csak torkukból fakad, sohasem ered szívük mélyéről. A köves talajhoz
tartoznak és nincs az igének gyökere bennük; szívük kemény, puszta szikláját
csak nagyon vékony, felszínes talajréteg borítja.
Pontosan rájuk
illik a „látszat–keresztyén” kifejezés, mert amikor a kegyesség külsőségeit
megtették, úgy vélik, hogy a dolgot tökéletesen teljesítették. Például, ha
szájukkal énekelnek, már azt hiszik, hogy Istent méltón dicsérik, s ha az ének
zeneileg hibátlanul elhangzik, úgy hitük szerint nagyszerű istentiszteletet
mutattak be, mégha szívük eközben egyáltalán nem dicsérte is őt. Amikor fejüket
lehajtják s szemeiket behunyják a gyülekezeti ima alatt, úgy vélik valami
helyénvaló s megfelelő dolgot tettek, habár nagyon valószínű, hogy közben
gazdagságukra, kertjükre, gyermekeikre, vagy otthonukra, pénzügyeikre
gondolnak, s az foglalkoztatja őket, miként találják majd a pénztárt, ha hétfő
reggel benyitnak az üzletbe.
Az ilyen látszat
keresztyének megelégszenek a vallás hüvelyével, nem törődve azzal, hogy van-e
élet benne vagy nincs. Megvan náluk a kegyességnek egy bizonyos formája, de
annak erejétől teljesen idegenek. Ha egy fejezetet elolvasnak az igéből
naponta, nagy önelégültséget éreznek, s azt hiszik magukról, hogy valódi
íráskutatók, noha sohasem jutottak el az igeolvasásban a belső értelemig, csak
szemeiket futtatták végig a sorokon. Ha sohasem nyernek választ az imára, nem
izgatja őket, mert imáikat nem is azzal a céllal mondták, hogy választ kapjanak
rá. Hasonlóan a csintalan gyerekekhez, kik megkopogtatják az ajtót, de nyomban
elszaladnak, nem várnak bebocsátást. Istennek csak a puszta héjat nyújtják,
sohasem nézik meg hogy mag van-e benne. Csak a külső jelet nyújtják neki, és
azt képzelik, Isten elégedett velük, mégha a jelzett dolog hiányzik is.
Ó, mily sok
embertársunk nyilván elégedett, ha külsőleg engedelmességet mutat a vallásos
követelményeknek! Elég nekik, ha a pohár vagy a tál külsejét megtisztítják: de
a belső rész megmosása, az új szív s a benső részekben való igazság, a szív
Jézusnak való átadása, és az ő teljes szívvel való szeretése: mindez elkerüli
figyelmüket. S ha erről szólunk nekik, nyomban megharagszanak, bennünket puritánusoknak tartanak, s úgy
képzelik, hogy túl magas mérce alapján ítéljük meg őket. Azt mondják, túl
szigorúak vagyunk irántuk; de szeretteim, ez nem így van.
Nemde, minden
értelmes ember belátja, hogy szív nélkül a vallás mit sem ér? Mi érték lehet
hát a merő külsőségekben? Alkalmazzátok csak magatokra – nektek mit jelentene?
Mit gondolsz gyermekedről ha látod, hogy amire kéred őt, megteszi, de nem
engedelmes lelkületből, vagy irántad való szeretetből? Mit gondolnátok felőlük,
ha egyáltalán nem bíznának bennetek, ha nem becsülnék az atyai szeretetet és az
anyai gondoskodást, csak úgy gépiesen élnének a házban, megtéve amit mondtatok,
de lélektelenül? Bizonyára fájna nektek a gyermeki szeretet hiánya, s a rutinos
tettek helyett a szívüket óhajtanátok. És Isten, a mi Atyánk ugyanezt gondolja
felőlünk; s ha nem szeretjük őt bármit tegyünk is, nem lehetünk kedvesek
Előtte.
Talán születésed
óta rendszeresen jártál templomba, vagy gyülekezetbe, s meglehet, hogy
vallásfelekezeted sajátos ceremóniáin és rítusain mind átmentél; nem is ítélni
akartak téged azért, mert a nagyegyházhoz tartozol, vagy amiért metodista, vagy
presbiteriánus, vagy épp baptista vagy; csak mindezeket egy lapra véve azt
mondom, hogy Isten utálja az olyan áldozatot, melyből a szív hiányzik; s ha nem
hoztál Neki semmi mást csak a külsőségeket, tudd meg, hogy az Igazság a te
vallásodat így ítéli meg: „Hiábavalóság! Felette nagy hiábavalóság!” Ha ezt
mondod: Uram! Uram! – úgy szívből kell engedelmeskedj Jézusnak, s belső
emberedet a Szentlélek templomává kell tenned, mert különben képmutatásod
elítél téged ama nagy napon, mint olyat, aki az Igazság Istenét hamis
vallásossággal merészelte ingerelni.
Egy másik osztálya
ezen személyeknek, kik ezt mondják „Uram, Uram” és mégsem üdvözülnek, azok, kik a vallást lelkiismeretük megnyugtatására
nagyon kiváló dolognak tartják, de nem veszik komolyan, mint gyakorlatias
befolyást, mely életüket érintené és viselkedésüket szabályozná.
Ismertem
személyeket, kik nem érezték jól magukat, ha reggeli és esti imádságaik elmaradtak,
és mégis rossz házastársak és veszekedős emberek voltak. Nyugodt
lelkiismerettel hamisították üzleti nyugtáikat, s egy árucikket kétszeresen is
eladtak a vevőnek, anélkül, hogy emiatt nyugtalanságot éreztek volna. De
vasárnap semmiképp sem akartak elmaradni az Úr házából, sőt igényelték, hogy
ott jó prédikáció legyen. Ezek a dolgok mélyen lelkiismeretükön voltak, noha
szívük a pénzbeli csalással szemben érzéketlen volt. Képesek voltak hazudni
mosolygós képpel; de esküdözni, vagy egy dalt elénekelni már lelkiismeretük
volt szabad; valahol mégis meghúztak egy vonalat, egy határt, s ezernyi csalást
jóvátenni igyekeztek néhány bűntől való tartózkodással. Ekként Isten hagyta
őket, mások megcsalása miatti jogos büntetésként hogy saját magukat becsapják.
Ó, hány és hány
módon csalják meg és szedik rá az emberek önmagukat! Saját maguknak a
legnaivabb áldozatai ők! Úgy gondolják, hogy egyetlen vallásos cselekedet
elégtételt nyújt sok-sok érvénytelen becstelen vétekre – ennyire megrontotta
esztelenségük ítélőképességüket. Hallottunk egy spanyolországi katolikusról,
aki gyónni akart, mert egy nagy bűn terhelte lelkiismeretét. Bandita volt, száz
és száz ember életét oltotta ki, de nem ez bántotta őt. Ezrével követett el
rablásokat, de nem a lopás bűne foglalkoztatta. Történt egyszer egy alkalommal,
hogy az általa megölt emberről egy csepp vér ráfreccsent az ajkára, úgy, hogy
húst ízlelt pénteken, s ez volt az a nagy bűn, mely nem hagyta nyugodni
lelkiismeretét.
Nos, mi nevetünk
rajta, de ugyanez a szélsőséges viselkedés kijelenthető sok emberről e
gyilkoson kívül. Szemük meglátja a szálkát de mellőzi a gerendát; ítéletükben
megszűrik a szúnyogot s a legyet, de elnyelik a tevét és az elefántot. Egyik
órában ugrálnak, a másikban sántítnak. Nagyon kedvesek, hűségesek a
ceremoniális dolgokban, de laza erkölcsűek a tisztesség közönséges dolgaiban. A
lényeges nagy dolgokat – az Isten és az emberek iránti szeretetet – hátuk mögé
vetik, s azt képzelik, hogy üdvözülnek, csak azért, mert hízelegtek Istennek az
istentiszteleten való képmutató jelenlétükkel, s az embereket megtévesztették
kegyeskedő mutatványaikkal. Éppen úgy, mintha egy embert, kit mindennap
meglopok, azt gondolnám, kielégíthetek azzal, hogy leveszem a kalapom előtte az
utcán, amikor vele találkozom. Ezek csúfolkodnak a Mindenhatóval s gyalázzák
őt. Azt képzelik, hogy meghatódik tőlük? Azt gondolják, hogy csengő szavaik és
üres kijelentéseik által megvásárolhatják őt? Akármit képzeljenek is, ez nem
így van. Sokan mondják: „Uram, Uram” – lelkiismeretük megnyugtatására, de soha
nem fognak bemenni a mennyeknek országába.
Nos,
a képmutatók ezen osztályához sokan tartoznak; van ezek közül egy, akivel már
sokszor találkoztam – egy régi ismerősöm – meglehet, hogy épp itt van most is.
Ez az úriember rendkívül ortodox,
fundamentalista, igaz hitű; szeretném ha tudnátok, hogy egyetért a tiszta
tanítás legfőbb és tévedhetetlen mércéjével. Úgy tudom létezik itt valahol
Londonban egy királyi súlymérték és hosszmérték, melyhez minden más mércéknek
igazodniuk kell. Nos e fiatalember megszerezte a teológia királyi mércéit.
Pontosan tudja, mit kell a prédikátornak szólnia, mihelyt az alapigét
felolvassa; s egyik nagy kedvtelése az, ha leülhet s egy prédikációt
meghallgatva megjegyezheti : „egy része jó volt, de nem az egész. Is-is. Egy
vödör tejet adott az elején, de a végén az egészet felborította… Nem volt jó
ennél és ennél a pontnál”. Ez a fiatal ember képes egy hajszálat nyugati és
észak-nyugati részre felosztani, végtelen pontossággal, és sohasem téved,
semmilyen körülmények között. Tévedhetetlen. Az igazság vele együtt született
és vele együtt fog kimúlni. Ő a pontosságnak a mintaképe. Csak sajnos, az a baj, nem annyira pontos
mindennapi viselkedésében és ügyeiben; hitvallásában józan, de eljárásában
tekervényes. Felesége soha nem mondta el nekem, de úgy hiszem, ha kimondhatná
gondolatait, elpanaszolná, hogy neki van a legbakafántosabb férje; ilyen csapás
még nem jutott egy asszonynak se a világon! Gyermekei nem mennek abba a
gyülekezetbe, melybe az apa jár, mert hát, ugye, ő nem tudja róluk, hogy ki
vannak-e választva, vagy sem; és elvégre ő sem zaklatja magát emiatt, mert ha
üdvösségre vannak rendelve, úgy az Isten által elrendelt időben bizonnyal
elhivatnak, s üdvözölnek. S szerinte nem fontos, hogy járnak-e az istentiszteletre,
vagy sem. De a gyermekek sem vágynak apjukkal menni, mert arra a természetes
következtetésre jutottak, hogy akármilyen vallás legyen is az apjuké, ők annak
az ellenkezőjét vágyják hinni, mert olyan vallást kívánnak követni, amely őket
az apjuknál különbbé teszi. Olyan embernek ismerik őt szomszédai, ki kész tíz
mérföldet is megtenni, hogy meghallgathasson egy kedvenc prédikátort, de egy
ujját sem mozdítja azért, hogy egy bűnöst helyreállítson, vagy egy tudatlant
oktasson. Van még egy jellegzetes vonása, melyről ismerik, éspedig, hogy
teológiai ismeretein túl egy szavának sem adhatsz hitelt.
Ó, szabadítson meg
minket Isten az ilyen emberektől. Többnyire falvainkban is, mindenütt
találhatók ilyenek. Kiállnak Isten öröksége felett ítélkezni, de ők maguk nem
tudják, mit jelent személyesen újjászületni; sohasem nyertek új természetet.
Tulajdonképpen, ha ez igéről prédikálnál nekik: „Szentség nélkül senki sem
látja meg az Urat”, készek lennének igazi értelmétől megfosztani, s másat adni
helyette; azt mondanák, hogy a gyakorlati kegyesség törvényeskedés, s hogy
Isten gyermekeihez nem illik így beszélni. Azt képzelik, hogy élhetnek, ahogy
nekik tetszik, azért ők mégis Isten kedvelt gyermekei.
Szeretteim, Isten
mentsem meg minket ez antinomiánus (= törvényellenes) lelkiismerettől! Mert úgy
hiszem, a pokolból feljött összes ördögök között a legarcátlanabb és legnagyobb
csaló ez, és a hívők közt nagyobb kárt tett, mint szinte bármelyik. Ők mondják:
Uram, Uram!” de nem fognak bemenni a mennyek országába.
Aztán
találkoztunk másokkal is, kik mondják: „Uram, Uram”, de nem őszintén. Ők nagyon tevékeny hívők, mindig készek
valamit tenni, s nem is boldogok, ha valamit nem tesznek. Nem aktivitásukért
hibáztatom őket. Kívánnám Istentől, hogy az ő őszinte népe legalább fél-ilyen
buzgó lenne.
De felfedeztem
bennük egy hibát: azt szeretik tenni, amit a leglátványosabb; Istent olyan
helyeken szeretik szolgálni, hol a legtöbb dicsőséget, tiszteletet nyerhetik.
Nyilvánosság előtt beszélni végtelenül kedveltebb dolog részükre, mintsem egy
szegény beteg asszony meglátogatása. Ott munkálkodni, vagy adakozni, ahol
a jótettet széjjelkürtölik, ez az amit
szeretnek. Egy nyilvános összejövetelt levezetni, s elnyerni a nép dicséretét:
gyönyörűséges számukra. De elmenni a város-széli utcákba, felkeresni a
szegényeket, vagy valamely alsórendű vasárnapi iskola csoport vesződséggel járó
vezetését elvállalni, ez már nincs szájuk íze szerint.
Keménynek tűnhet,
amit mondok, de mindamellett igaz, hogy sokan a Krisztusnak való szolgálat
színe alatt önmagukat szolgálják, s az ügy előmozdításáért csak azért
fáradoznak, hogy ők maguk előtérbe kerüljenek; s ilyen-olyan módon előretolják
magukat a gyülekezetben a helynek és szolgálatnak dicsőségéért, hogy mindenki
elmondhassa: „Micsoda áldott, hívő ember, s mily jó befolyást gyakorol, s mily
odaadással szolgálja Mesterét!”
Szeretett barátom,
ha te vagy én teszünk valami jelentőset Istenért, s annak mélyén ott van az
önmagunk dicsőségének keresésére: úgy nem Istenért tesszük azt, hanem
önmagunkért. Nem mondom, hogy valaki is itt ilyen módon szolgál, de szeretném,
ha lelkiismeretetek kérdezne titeket, s az én lelkiismeretem kérdezne engem:
„Valójában az Urat szolgálom, vagy munkámat a gyülekezetben azért végzem, hogy
úgy tekintsenek, mint egy szorgalmas, lelkiismeretes, dicséretreméltó
igehirdetőt, ki embertársamnak javát keresem?”
Kérlek titeket
Isten színe előtt, meneküljetek az emberi dicsőség vágya elől, és soha ne
engedjétek, hogy indítékaitokat beszennyezze. Bárcsak a Szentlélek
megtisztítana titeket minden ilyen indítéktól. Legyen elég számodra Isten
dicsérete, elismerése, hogy ezt hallátok tőle: „Jól vagyon, jó és hű szolgám”.
De hogy emberektől dicséretet tiszteletet óhajts, - menekülj ettől, mint
viperától. Rázd le a tűzbe, ha valaha úgy találod, hogy lelkedhez tapadt, mert
másként szerencsétlenül végül azt fogod tapasztalni, hogy e mondás „Uram,
Uram”, nem biztosít számodra bemenetelt Isten országába.
Attól
félek, minden gyülekezetben fellelhető a képmutatóknak egy másik válfaja, kik
így szólnak: Uram, Uram, csak azért, hogy
ezáltal nyerjenek valamit. „Bunyan János
beszél Mellékutiról, kinek számos
motivációja volt zarándokolni azon kívül, hogy a Mennyei Városba elérjen.
Szépszó városából jött s ott számos rokona élt, akikkel továbbra is tartotta a
kapcsolatot: Simanyelvű, Kétértelmű és Mindenre-hajló, Kétfelé-néző, ki összes
pénzét azáltal szerezte, hogy a tengerészhez hasonlóan egy irányba nézett s más
irányba haladt. És ez embereknek leszármazottai nagyon elszaporodtak ma
körülöttünk; minden gyülekezetben fellelhetők: olyan emberek, kik a látszat
szerint a menny felé haladnak, de nyilván a világhoz szegődnek, ha a vallás az
üldöztetés szoros cipőjében jár. Úgy hiszik, hogy ha a nyerészkedés nem egy is
a kegyességgel, de a kegyesség által mégis szert tehetnek egy kis nyereségre.
Ezek az úriemberek
fellelhetők úgy városon, mint falun, az ország minden sarkán. Egyik közülük egy
faluban telepedett le, s az első kérdés melyet feltett, mielőtt üzletét
beindította, ez volt: Melyik a legtiszteletreméltóbb vallásfelekezet
(gyülekezet) a környéken?”; mert oda szándékozott menni, nemcsak azért, hogy
áldást nyerjen, hanem hogy portékáit jól eladhassa. Aztán találunk embereket az
élet más rétegeiben is, kik egy gyülekezetez való csatlakozásukkal tisztességes
társaságba kívánnak jutni, gazdag barátokra kívánnak szert tenni, akik által
aztán érvényesülhetnek a társadalomban.
Az ő gyönyörűségük az, ha az árral együtt úszhatnak, s azt a folyót
szeretik leginkább, melyben a legtöbb aranyhal található.
Mások, akik
szegényebbek, sóvárgó szemmel nézik a halakat s a kenyereket, s számukra azok a
gyülekezetek a legjobbak, hol nem árpakenyeret esznek, mint náluk odahaza,
hanem fehér búzalisztből sütik azt, s nem kis cipókat adnak csupán, hanem
tekintélyes nagy kenyeret. Úgyszintén, szeretik ha a halak is nagyobbak
azoknál, melyekről az Újtestamentumban olvasunk.
Az ilyen utálatos
képmutatók egyike eljött egyszer Rowland Hill-hez, s nyomban leleplezte őt az
öreg lelkész. „Nos, - mondta – tehát úgy vallod, hogy megtértél?” „Igen”
felelte az idős asszony, „az ön áldott szolgálata alatt tértem meg.” – „És hol
hallgattad az igét azóta?” – „Uram, én mindig az ön áldott szolgálatát
hallgattam.” – „S remélem, hogy épültél és vigasztalódtál is általa” „Ó, igen,
nagyon is; az ön áldott szolgálata alatt” – „Gondolom ismersz egy néhány gazdag
embert, kik velünk együtt vannak az istentiszteleten.” – „Ó, igen, többen is
kedvességgel körülvettek az ön áldott szolgálata alatt.” Hill úr ekkor ezt
mondta, „Feltételezem, hallott már valamit arról, hogy van néhány
szeretetotthonunk.” „Igen! Igen! -mondta az asszony, s nagyon remélte, hogy
abban az áldott kiváltságban lesz része, hogy valamelyikben ő is ott lakhat.” -
Sajnos, sajnos, az áldott szeretet-házak, és a szeretetnek más
megnyilvánulásai, melyek valóban áldottak, ha tiszta indítékok által
vezéreltetnek, gyakran a legátkozottabb célokra rontatnak el; s egyesek nagy
buzgósággal mondják „Uram, Uram”, kiknek e mondással egyetlen céljuk csak az,
hogy így valami kis pénzre tehessenek ezáltal szert.
Az életnek bármilyen állomásán találtassál
is, kérlek, utáld ezt az aljasságot. A parlament sok tagja éppoly aljas e
tekintetben, mint sok közember. Buzgóságot színlelnek a vallásban, csak azért,
hogy egy helyre szert tehessenek az Országházán. Mindenfelé látható, hogy a
vallást csak ugródeszkaként használják, mely által kicsinyes céljaikat
elérhetik. Ha gazdag és befolyásos kívánsz lenni, menj és szerezz egy létrát
valahol másutt, de ne a Golgotáról: a keresztet ne használd ilyen alantos
célokra. Ha Jézus sebeit és drága vérét, s az Üdvözítő áldott nevét így
megszentségteleníted, mi mást várhatsz akkor magadra, mint a Mindenható Isten
haragjának rettenetes lesújtását. Hogyan tudná eltűrni az ilyen képmutatást?!
És mégis, sokan mondják: „Uram, Uram” csak ilyen célból, és sohasem mennek be a
mennyek országába.
Nos
a lista szomorú módon nagyon hosszú, de egyet vagy kettőt még meg kell
említsek. Az egyik a vasárnapi
keresztyén. Merem állítani, hogy itt van jelen most. Kiváló keresztyén ő az
Úr napján. Mihelyt a nap sugara előtör a hét első napján, minden vallásossága
feltámad; de sajnos, nagyon kérdéses keresztyén hétfőn, s jelentősen rossz
keresztyén szombat este. - Sok ember van, aki kegyességét ünneplő ruhájával
együtt ölti magára s egy kicsit megszellőzteti azokat vasárnap. Az Úr napján
ott van a Biblia hónuk alatt, ámde hétfőn hol van a Biblia? Nos nincs ott az ember
jobb kezénél, mint folytonos útitárs. Hol vannak az Ige parancsai? Ott vannak–e
az üzletben? Ott vannak–e a házban? Sajnos az aranyszabály ott maradt a
templomban, ott lepi a por a padban a következő vasárnapig.
A vallásra egyes
embereknek nincs szükségük hétköznap, ez kellemetlenséget okozhat. Sokan
vannak, kik zsoltárokat és dicséreteket énekelnek Istennek, de éneklésüket csak
gyülekezeti összejövetelre korlátozzák; hogy szívükben is dicséretet
énekeljenek neki odahaza, ez sohasem esik meg velük. Az ő egész vallásuk a
gyülekezeti terem falain belül rejlik, vagy esetleg előjön a napnak bizonyos
óráiban, amikor a családi áhítat folyik. Isten tisztítson ki minket az ilyen
szaggatott vallásból!
Adja meg számunkra
azt a kegyelmet, hogy mindig olyanok kívánjunk lenni, mintha a halál szélén
állnánk és elköltöznénk ez életből. Sohase legyen a vallás számunkra olyan mint
egy felsőruha, vagy köpeny, mely levethető, hanem legyen átszőve természetünk
szálaival úgy, hogy ne sokat beszéljünk a vallásról, hanem leheljük és éljük
azt. „Én az örök életet vágyom enni és inni és aludni” – ahogy egy öreg
lelkipásztor szokta mondani. Ez legyen a mi óhajunk. Az áldott emlékű John
Newton mondta az ő kálvinizmusáról, hogy ő azt nem darabos száraz tanításként
hirdette, kocka-cukorként, hanem azokat prédikációiban mind feloldotta, mint
cukrot a teában.
Ó, bárcsak azok az
emberek kik vallásuk kockacukrait vasárnapra tartogatják, megédesítenék velük
életük mindennapjait, s feloldódna magaviseletükben, míg az emberek
megláthatnák, hogy szürke, hétköznapi tetteik is Isten kegyelmével teljesek, s
őket mindenkor Isten szeretete hevíti, s minden dolguk ennek erejében menne
végbe. Istenünk, őrizz meg bennünket attól, hogy vasárnapi keresztyének legyünk
csupán!
Nem
folytatom tovább a felsorolást, mert időnk gyorsan szalad. A hamis hívőknek sok
változatai vannak, mint ahogy a tisztátalan állatok is sokfélék voltak. Bárcsak
ne tartoznánk közéjük!
III.
HOL TÉVEDTEK EZEK
AZ EMBEREK? Ez az utolsó pontunk. Az Üdvözítő azt mondja, hogy nem cselekedték az ő beszédeit. „Aki
cselekszi az én mennyei Atyámnak akaratát” – mondja – „az megy be a mennyeknek
országába.” Mi tehát a mennyei Atya akarata?
Világosan,
konkrétan mondja az Ige, hogy az Annak az akarata, ki elküldte Krisztust, hogy
mindaz, aki látja a Fiút, és hisz
Benne, el ne vesszen. Tehát Isten akaratához tartozik, melyet meg kell tennünk,
ha üdvözülni akarunk, hogy higgyünk Jézus Krisztusban.
Kedves hallgatóm,
hiszel-e te az Úr Jézusban? Ha nem hiszel, úgy vallásos cselekményeid, sákramentumokban
való részesedésed, imaházba való járásod, templomlátogatásaid, imáid, és
énekeid, mind semmit érnek. Ha nem veted bizodalmadat Krisztusba, úgy
üdvösségednek alapkövét, fundamentumát se vetetted meg: elveszett vagy; és azt
kívánom hogy Isten könyörüljön rajtad!
Tovább
Isten akaratához tartozik, hogy ahol hit van,
ott legyen Isten iránti engedelmesség
is, az ő isteni előírásaihoz való alkalmazkodás. Tulajdonképpen a Jézusba
vetett igaz hit ezt mindig magával hozza. Sohasem volt még olyan ember, ki
Krisztusban üdvös módon hitt, s ne kereste volna teljes szívvel Jézus akaratát.
Nos, Jézus
akaratának fontos részét képezi, hogy az övéi
szeressék egymást. A képmutatók nem szeretik egymást; bár folyton azt
hangoztatják, hogy mennyire hiányzik a szeretet a gyülekezetben. Hallgassátok
csak őket! Folyton hibáztatnak, megszólnak másokat; s ez nem a testvéri
szeretetnek a jele. Éles szemmel meglátják mások hibáit de nincs bennük
szeretet azok iránt, akiket megszólnak. Szeretnünk kell a testvéreket, mert ennek
híján az üdvösség legvilágosabb és legszükségesebb bizonyítéka nélkül
szűkölködünk: „mert mi tudjuk, hogy általmentünk a halálból az életbe,
mivelhogy szeretjük a mi testvéreinket.”
Isten
igaz gyermeke hitéhez szeretetet
ragaszt, és hite létre hozza benne mindazokat az erényeket, és kegyelmi
áldásokat, melyek az új embert ékesítik és Isten nevére dicsőséget hoznak.
Ismerek némely nagyhírű hívőket, akik sajnos, nem járnak igazságban; kik
szeretnek a Krisztussal való közösségről beszélni, s az Isten szeretetének édes
gyönyörűségéről fecsegni, és mégis, úgy tűnik nem tudják a szorzótáblát és sokszor a visszajáró pénznél megrövidítik
a vásárlót. Hogy lakozhat Isten szeretete egy ilyen emberben, aki tolvaj?
Hogyan lehet ő az igazságos és szent Istennek szolgája, amikor igazságtalanul
jár el embertársaival szemben? Ez nem lehet. Beszélhetsz, kelepelhetsz amennyit
csak akarsz, de keresztyén nem vagy, csak ha a becsületesség, igazság szabálya
uralja életedet.
Aztán, ó, jaj, vannak
mások kik erkölcstelenek, tisztátalanok,
és mégis azt merik állítani, hogy ők keresztyének. Szemem e pillanatban talán
olyanokra szegezem, kik e kápolnát előszeretettel istentiszteleti helyüknek
tartják, s állításuk szerint az itt hirdetett beszédeket örömmel hallgatják,
noha szégyenére és gyalázatára vannak folyton a keresztyénségnek. Essenek
térdeikre odahaza, és könyörögjenek Istenhez, hogy adjon nekik elegendő
emberséget, hogy legalább becsületesen kárhozzanak el, s ne menjenek a
veszedelembe a keresztyén nevet viselve, amikor távolról sem keresztyének. Én
ha a Sátánt szolgálnám és a bűn gyönyörűségeit szeretném, úgy azt férfiasan,
nyilvánosan tenném, nem a kegyesség leple alatt. De besurranni az Isten
gyülekezetébe és tisztátalan éltet élni – nincs eléggé kemény szavam, mellyel
megfeddjem ez utálatos aljasságot.
És
szomorú, azt is el kell mondanom, hogy vannak itt névleges keresztyének, kik nem józanok. Ha egy ember nem
mértékletes az evésben és az ivásban, hogyan merészel az ima erejéről fecsegni?
Hogy merészel az imaórára eljönni s száját ott megnyitni? Azt gondoljátok, hogy
Krisztusnak van valami közössége Bacchusszal, hogy kezét nyújtaná a kocsma
pultja felé? s barátjának nevezné, azt, aki támolyogva lép ki az ajtaján, hogy
eljöjjön s hallgassa a prédikációt? „Hát ilyesmi megtörtént?” – kérdezheti
valaki. Megtörtént?! Ó, jöjjetek ti ide, és valljátok meg, kik ezt mindennap
cselekszitek! Hogyan merészelitek mondani: „Uram, Uram!”, s titokban a
részegesek üvegét emelitek ajkatokhoz?!
Uraim, nem akarom
a dolgot annyira feszíteni, hogy indulatosan, haraggal nekem álljatok, mondván:
„Személyeskedik!” De ha így szóltok, nem tiltakozom, hanem azt mondom, hogy
ameddig te személyesen sérted és gyalázod Krisztust, én is személyes leszek
feddéseimben. Ha te személyesen ingerled a Megváltót, úgy számítanod kell arra,
hogy a Megváltó szolgája nagyon személyesen fog feddeni téged.
És
ismét, attól félek, vannak itt ez alkalmakon nagy számban olyan hívők, kik sohasem gyakorolják az ige szerinti titkos
imádkozást. Az Üdvözítő azt mondja ezeknek: „Sohasem ismertelek titeket.”
Nos, biztosan ismerte volna őket, ha szokásuk lett volna komolyan gyakorolni a
vele való társalgást a titkos imában. Ha közösségük volt volna vele buzgó
esedezésben (ha előtte álltak volna), úgy az Úr Jézus nem mondaná „sohasem
ismertelek titeket”, hisz mindegyik így válaszolna: „Nem ismersz engem, Uram?!
Előtted sírtam, titokban, csendes kamrámban, hol emberi szem nem látott, csak a
Tied. Eléd hoztam rendszeresen napi gondjaimat, és terhemet terád vetettem. Nem
ismersz engem? Szemtől-szembe beszéltem veled, mint ahogy ember beszél
barátjával. Én ismerlek Téged, ó, én Uram, jóságodnak boldog megtapasztalásai
révén, és ezért biztos vagyok benne, hogy te is ismersz engem. Imáimra adott
feleleteid és kegyelmi ajándékaid oly gyakoriak, folytonosak voltak, hogy
bizonyosan tudom, ismersz engem. Ki lenne más e földön, akit ismersz, ha nem
engem?” Boldog az, aki így tud szólni; de sajnos, sokan vannak, kik képtelenek
ilyen választ adni Krisztusnak.
Félek attól, hogy
vannak itt olyan névleges hívők előttem, kik nem imádkoznak. Meg voltál
keresztelve, de nem imádkozol. Csatlakoztál a gyülekezethez, de nem vetted
komolyan az imádkozást. Merészelsz az Úr asztalához járulni, noha hosszú ideje
imádság nélkül élsz. Mert nem lehet imádságnak nevezni azt, amit elmotyogsz reggel, sietve, s este, amikor álomtól
csukódik le már a szemed. Szeretteim, Isten áldjon meg titeket, és szabadítson
meg az imádság látszatától, és adja, hogy belső részetekben ott lakozzék az
igazság, és indítson titeket őszinte imára szüntelen az élő Isten előtt.
Most
tudom, mi fog történni. Néhány remegő
szív ezt fogja mondani: „Én mindig úgy éreztem, hogy képmutató voltam. Most
biztosan tudom, hogy az vagyok. Szüntelen emiatt emésztődtem és most is
felettébb remegek.” Általában úgy szokott történni, bár nem így szeretnénk,
hogy akik nem képmutatók, magukat azoknak vélik, miközben a valóban képmutatók
figyelmeztetéseinket lerázzák magukról; mint hadviselt férfiak, meg se
rettennek a puskaropogástól. - Igyekszem fejre szabott sapkákat készíteni,
olyan fejekre, melyeket be kell fedni; de azok az emberek, akiknek fejére
illenek, sohasem veszik fel azokat; de mások, akik részére sohasem gondoltam –
kedves, szerető, gyöngéd-szívű hívők, kik folyton vigyáznak, gondos
önvizsgálattal élnek: – ezek teszik azokat fejükre, s így kiáltanak „Nagyon
félek, hogy én képmutató vagyok.”
Ó, kedves lélek,
ne írj keserű dolgokat a magad számlájára; mert ha komolyan megvizsgálod a
dolgot, hamarosan meglátod, hogy te nem vagy képmutató. Kívánsz valamit tenni,
hogy Krisztust szomorítsd? Nemde mindenek felett arra vágysz, hogy Benne bízz?
Ismersz-e mást, akiben bíznál, Jézuson kívül? Nemde csak Rá támaszkodsz? És bár
nem vagy képes elmondani, hogy meghalnál is érte, mégis, én hiszem, hogyha oda
kerülne a sor, remegő hited nem vallana szégyent, amikor más felfuvalkodottak,
kik a maguk szeme előtt szinte tökéletesek, elesnének, és elpártolnának a
hittől.
Mindnyájatoknak
egyenként ezt akarom mondani: ha te hiszel az Úr Jézus Krisztusban teljes
szíveddel, úgy nem vagy képmutató; s ha bárki közülünk eddig képmutató volt, s
vétkes mindazokban a dolgokban, melyeket felsoroltam, jöjjön a kereszt tövéhez
s így szóljon: „Jézus, Mester! a bűnösök közt én vagyok az első (legnagyobb
bűnös), légy irgalmas nékem most. Nézz reám és töröld el az én sok bűneimet.
Nézz rám, és minden hamisság, álnokság és képmutatás el lesz űzve, távol tőlem.
Adj nekem egy új szívet, és egyenes lelket, és a mai naptól kezdve tégy engem a
te gyermekeddé, és én dicsőíteni foglak téged úgy a földön, mint a mennyben,
örökkön örökké.
A prédikáció vázlata:
Bevezetés: hamis
próféták, hamis hitvallók.
I. Először,
alapigénk egy nagyon dicséretes
kifejezést használ.
- így illik szólítanunk Jézust: „Uram, Uram”, az ő
istenségére való tekintettel.
- kifejezésre juttatjuk, hogy elismerjük őt Mesterünknek:
- nagyon helyes, ha ezt így mondjuk
II. másodszor: képmutatók
voltak azok, kik e kitűnő beszédmódot használták
- felszínes vallásoskodók
- kik a vallást lelkiismeretük megnyugtatására nagyon
kiváló dolognak tartják, de nem veszik komolyan, mint gyakorlatias befolyást
- rendkívül ortodox, fundamentalista, igaz hitűek
- nagyon tevékeny hívők,
- így szólnak: Uram, Uram, csak azért, hogy ezáltal
nyerjenek valamit.
- vasárnapi keresztyének.
III. HOL TÉVEDTEK EZEK AZ EMBEREK? nem cselekedték az ő
beszédeit, Atyjának akaratát. Az Atya akarata:
-
hogy higgyünk Krisztusban
-
hogy szeressük egymást
- vannak mások kik erkölcstelenek, tisztátalanok, és
mégis azt merik állítani, hogy ők keresztyének.
- vannak itt névleges keresztyének, kik nem józanok
- kik sohasem gyakorolják az ige szerinti titkos
imádkozást.
A remegő szívek bátorítása
Szemelvények a prédikációból különféle tárgyak szerint
Jézus Krisztus
istensége
A názáreti Jézus számunkra Úr és
Isten. Nem habozunk Tamás apostol szavait használni, ki amikor ujját a szegek
helyébe bocsátotta, ezt mondta neki: „Én Uram és én Istenem!” Hadd mondjanak
mások, amit akarnak, s állítsák róla, hogy csupán ember, vagy egy próféta, vagy
Istennek egy küldötte; az ilyen beszédnek nincs súlya előttünk. Mi Istenből
való Istennek hisszük Őt, és úgy imádjuk Őt e mai napon, mint aki trónol a
legmagasabb mennyekben, s hisszük, hogy méltó arra a tiszteletre, mely egyedül
csak Istent illeti meg.
*
Jézus Krisztus
vagy Isten vagy nem; és ha ő valóban Isten, amint mi hisszük, akkor azok, akik
az ő istenségét tagadják, nem lehetnek igaz hívők, nem hihetnek igazán Benne,
és ezért szükségszerűen elvesztik azokat az áldásokat melyeket azoknak ígér,
kik befogadják Őt.
Nem tudom elképzelni,
hogy valakinek szénája rendben álljon a vallás dolgában, ha a Megváltó
Személyével kapcsolatban nincs helyes látása. Nem lehettek rendben a többi
dolgokban, csak ha helyesen vélekedtek Felőle. Ha nem ismeritek és bírjátok őt,
mint Isteneteket, úgy nem is fog titeket üdvözíteni. Hadd győzzenek meg az ő
csodái, az ő isteni páratlan tanítása, az ő egyetlenszerű, hasonlíthatatlan
jelleme, s az ő dicsőséges feltámadása, hogy „az Ige Isten vala”, és minden
tekintetben egyformán isteni az Atyával és a Lélekkel.
liberális teológia
Nem csodálkozom,
ha azok akik az Úr Jézus Krisztust csupán embernek tartják, kemény dolgokat
mondanak rólunk; de nekik sem kell csodálkozniuk, ha mi úgyszintén nagyon
kemény kifejezéseket használunk vélük szemben. Hisz ha nekünk nincs igazunk, ha
mi tévedünk, úgy bálványimádók vagyunk, mert egy olyan személyt imádnunk, aki
csupán ember. Ám ha nekünk van igazunk, úgy az tanításaik zöme merő
istenkáromlás, mert tagadják Isten Krisztusának az istenségét. Nagy szakadék
van közöttünk, s ezt becsületesen meg kell valljuk.
Elhallgatni a
tényt csak azért, hogy liberálisnak tartsanak, szerencsétlen színjátszás lenne,
mely nem méltó egy becsületes emberhez. A szóban forgó kérdés nagyon lényeges,
döntő jelentőséggel bír, s nem lehet két felé sántikálni a két vélemény között.
Megalkuvásról sohasem lehet szó ott, ahol az igazság a lényeget s a
fundamentumot érinti. Vannak egyes pontok melyben közös megértéssel
különbözhetünk, de vannak tételek amelyekben semmi kölcsönös megengedés, vagy
elnézés, tompítás nem engedhető meg. Jézus Krisztus vagy Isten vagy nem; és ha
ő valóban Isten, amint mi hisszük, akkor azok, akik az ő istenségét tagadják,
nem lehetnek igaz hívők, nem hihetnek igazán Benne, és ezért szükségszerűen
elvesztik azokat az áldásokat melyeket azoknak ígér, kik befogadják Őt.
Nem tudom
elképzelni, hogy valakinek szénája rendben álljon a vallás dolgában, ha a
Megváltó Személyével kapcsolatban nincs helyes látása. Nem lehettek rendben a
többi dolgokban, csak ha helyesen vélekedtek Felőle. Ha nem ismeritek és
bírjátok őt, mint Isteneteket, úgy nem is fog titeket üdvözíteni. Hadd
győzzenek meg az ő csodái, az ő isteni páratlan tanítása, az ő egyetlenszerű,
hasonlíthatatlan jelleme, s az ő dicsőséges feltámadása, hogy „az Ige Isten
vala”, és minden tekintetben egyformán isteni az Atyával és a Lélekkel.
Egység
Megalkuvásról sohasem lehet szó ott, ahol az igazság a
lényeget s a fundamentumot érinti. Vannak egyes pontok melyben közös
megértéssel különbözhetünk, de vannak tételek amelyekben semmi kölcsönös
megengedés, vagy elnézés, tompítás nem engedhető meg.
egyetemes papság
Mint egy közös Mesternek szolgái, mi mindannyian egy
szinten állunk. Hát nem mondta-e ő: „A pogányok fejedelmei uralkodnak rajtatok,
és hatalmaskodnak felettetek, de ne így legyen ti közöttetek.” Krisztus egyedül
a mi Urunk és Isten gyülekezetében nincs más úr rajta kívül. És az egyház,
amikor helyes állapotban van gondosan ügyel arra, hogy Krisztuson kívül soha ne
legyen más törvényadója.
egyházkormányzás
Krisztus egyedül a mi Urunk és Isten gyülekezetében nincs
más úr rajta kívül. És az egyház, amikor helyes állapotban van gondosan ügyel
arra, hogy Krisztuson kívül soha ne legyen más törvényadója. Krisztus szab
számára törvényt, és nem a parlament vagy a király. Krisztus jár a gyülekezetek
között, az ő arany gyertyatartói közt, s figyeli s előírja számára a
rendtartást; nem tűr el más törvénytevőt vagy uralkodót a lelki dolgokban. Nem
ismerünk más Rabbit csak Krisztust. Az Ő ajkáról jön a tanítás (dogma), de nem
zsinatoktól, nem tanítóktól, vagy teológusoktól. Ami az egyház vezetőit illeti,
ha őket nem Jézus állította be, az ő tekintélye és Lelke által, úgy ők nem
uralkodhatnak rajtunk. Ami a vallással kapcsolatos emberi hagyományokat,
előírásokat és rendeleteket illeti, azt mondom, tépd azokat darabokra, és
repítsd a szélnek.
egyházi
hagyományok
Ami a vallással kapcsolatos emberi
hagyományokat, előírásokat és rendeleteket illeti, azt mondom, tépd azokat
darabokra, és repítsd a szélnek.
Doxológia
„Jézus, Mária fia, Isten Fia, te vagy a mi Urunk, Urunk!
A te anyád fiai meghajolnak előtted és tiszteletet tesznek neked. Minden mi
kévéink meghajolnak a te kévéd előtt, sokkal inkább mint Józsefnek; s Izráel
házának holdja és tizenegy csillaga leborulva hódolva imád téged! Te
elválaszttattál testvéreidtől, a te testvéreid érdekében.” Jézusnak, aki egykor
keresztre szegeztetett, legyen örök dicsőség, örök korokon át.
Skóciai
Szövetségkötés
Bátor tett volt a Skóciai Szövetségkötés aláírói
részéről, hogy készek voltak meghalni Krisztusnak az ő egyházában való
uralmáért.
Mártírság
Bátor tett volt a Skóciai
Szövetségkötés aláírói részéről, hogy készek voltak meghalni Krisztusnak az ő
egyházában való uralmáért. És hiszem, ezrével élnek ma is olyanok, akik örömest
leteszik életüket is azért, hogy felmagasztalt Urunknak koronáját megőrizzék.
Ennél nagyobb és értékesebb cél érdekében senki sem áldozhatja életét, mint
Krisztus istenségének megvédésére.
képmutatók
Ismertem
személyeket, kik nem érezték jól magukat, ha reggeli és esti imádságaik
elmaradtak, és mégis rossz házastársak és veszekedős emberek voltak. Nyugodt
lelkiismerettel hamisították üzleti nyugtáikat, s egy árucikket kétszeresen is
eladtak a vevőnek, anélkül, hogy emiatt nyugtalanságot éreztek volna. De
vasárnap semmiképp sem akartak elmaradni az Úr házából, sőt igényelték, hogy
ott jó prédikáció legyen. Ezek a dolgok mélyen lelkiismeretükön voltak, noha
szívük a pénzbeli csalással szemben érzéketlen volt. Képesek voltak hazudni
mosolygós képpel; de esküdözni, vagy egy dalt elénekelni már lelkiismeretük
volt szabad; valahol mégis meghúztak egy vonalat, egy határt, s ezernyi csalást
jóvátenni igyekeztek néhány bűntől való tartózkodással. Ekként Isten hagyta
őket, mások megcsalása miatti jogos büntetésként hogy saját magukat becsapják.
Ó, hány és hány
módon csalják meg és szedik rá az emberek önmagukat! Saját maguknak a
legnaivabb áldozatai ők! Úgy gondolják, hogy egyetlen vallásos cselekedet
elégtételt nyújt sok-sok érvénytelen becstelen vétekre – ennyire megrontotta
esztelenségük ítélőképességüket. Hallottunk egy spanyolországi katolikusról,
aki gyónni akart, mert egy nagy bűn terhelte lelkiismeretét. Bandita volt, száz
és száz ember életét oltotta ki, de nem ez bántotta őt. Ezrével követett el
rablásokat, de nem a lopás bűne foglalkoztatta. Történt egyszer egy alkalommal,
hogy az általa megölt emberről egy csepp vér ráfreccsent az ajkára, úgy, hogy
húst ízlelt pénteken, s ez volt az a nagy bűn, mely nem hagyta nyugodni
lelkiismeretét.
Nos, mi nevetünk
rajta, de ugyanez a szélsőséges viselkedés kijelenthető sok emberről e
gyilkoson kívül. Szemük meglátja a szálkát de mellőzi a gerendát; ítéletükben
megszűrik a szúnyogot s a legyet, de elnyelik a tevét és az elefántot. Egyik
órában ugrálnak, a másikban sántítnak. Nagyon kedvesek, hűségesek a
ceremoniális dolgokban, de laza erkölcsűek a tisztesség közönséges dolgaiban. A
lényeges nagy dolgokat – az Isten és az emberek iránti szeretetet – hátuk mögé
vetik, s azt képzelik, hogy üdvözülnek, csak azért, mert hízelegtek Istennek az
istentiszteleten való képmutató jelenlétükkel, s az embereket megtévesztették
kegyeskedő mutatványaikkal. Éppen úgy, mintha egy embert, kit mindennap
meglopok, azt gondolnám, kielégíthetek azzal, hogy leveszem a kalapom előtte az
utcán, amikor vele találkozom. Ezek csúfolkodnak a Mindenhatóval s gyalázzák
őt. Azt képzelik, hogy meghatódik tőlük? Azt gondolják, hogy csengő szavaik és
üres kijelentéseik által megvásárolhatják őt? Akármit képzeljenek is, ez nem
így van. Sokan mondják: „Uram, Uram” – lelkiismeretük megnyugtatására, de soha
nem fognak bemenni a mennyeknek országába.
Katolikus
Hallottunk egy
spanyolországi katolikusról, aki gyónni akart, mert egy nagy bűn terhelte
lelkiismeretét. Bandita volt, száz és száz ember életét oltotta ki, de nem ez
bántotta őt. Ezrével követett el rablásokat, de nem a lopás bűne
foglalkoztatta. Történt egyszer egy alkalommal, hogy az általa megölt emberről
egy csepp vér ráfreccsent az ajkára, úgy, hogy húst ízlelt pénteken, s ez volt
az a nagy bűn, mely nem hagyta nyugodni lelkiismeretét.
Spurgeon kritikusa
Ez az úriember rendkívül
ortodox, fundamentalista, igaz hitű; szeretném ha tudnátok, hogy egyetért a
tiszta tanítás legfőbb és tévedhetetlen mércéjével. Úgy tudom létezik itt
valahol Londonban egy királyi súlymérték és hosszmérték, melyhez minden más
mércéknek igazodniuk kell. Nos e fiatalember megszerezte a teológia királyi
mércéit. Pontosan tudja, mit kell a prédikátornak szólnia, mihelyt az alapigét
felolvassa; s egyik nagy kedvtelése az, ha leülhet s egy prédikációt
meghallgatva megjegyezheti : „egy része jó volt, de nem az egész. Is-is. Egy
vödör tejet adott az elején, de a végén az egészet felborította… Nem volt jó
ennél és ennél a pontnál”. Ez a fiatal ember képes egy hajszálat nyugati és
észak-nyugati részre felosztani, végtelen pontossággal, és sohasem téved,
semmilyen körülmények között. Tévedhetetlen. Az igazság vele együtt született
és vele együtt fog kimúlni. Ő a pontosságnak a mintaképe.
hyperkálvinista
Nos,
a képmutatók ezen osztályához sokan tartoznak; van ezek közül egy, akivel már
sokszor találkoztam – egy régi ismerősöm – meglehet, hogy épp itt van most is.
Ez az úriember rendkívül ortodox,
fundamentalista, igaz hitű; szeretném ha tudnátok, hogy egyetért a tiszta
tanítás legfőbb és tévedhetetlen mércéjével. Úgy tudom létezik itt valahol
Londonban egy királyi súlymérték és hosszmérték, melyhez minden más mércéknek
igazodniuk kell. Nos e fiatalember megszerezte a teológia királyi mércéit.
Pontosan tudja, mit kell a prédikátornak szólnia, mihelyt az alapigét
felolvassa; s egyik nagy kedvtelése az, ha leülhet s egy prédikációt
meghallgatva megjegyezheti : „egy része jó volt, de nem az egész. Is-is. Egy
vödör tejet adott az elején, de a végén az egészet felborította… Nem volt jó
ennél és ennél a pontnál”. Ez a fiatal ember képes egy hajszálat nyugati és
észak-nyugati részre felosztani, végtelen pontossággal, és sohasem téved,
semmilyen körülmények között. Tévedhetetlen. Az igazság vele együtt született
és vele együtt fog kimúlni. Ő a pontosságnak a mintaképe. Csak sajnos, az a baj, nem annyira pontos
mindennapi viselkedésében és ügyeiben; hitvallásában józan, de eljárásában
tekervényes. Felesége soha nem mondta el nekem, de úgy hiszem, ha kimondhatná
gondolatait, elpanaszolná, hogy neki van a legbakafántosabb férje; ilyen csapás
még nem jutott egy asszonynak se a világon! Gyermekei nem mennek abba a
gyülekezetbe, melybe az apa jár, mert hát, ugye, ő nem tudja róluk, hogy ki
vannak-e választva, vagy sem; és elvégre ő sem zaklatja magát emiatt, mert ha
üdvösségre vannak rendelve, úgy az Isten által elrendelt időben bizonnyal
elhivatnak, s üdvözölnek. S szerinte nem fontos, hogy járnak-e az
istentiszteletre, vagy sem. De a gyermekek sem vágynak apjukkal menni, mert
arra a természetes következtetésre jutottak, hogy akármilyen vallás legyen is
az apjuké, ők annak az ellenkezőjét vágyják hinni, mert olyan vallást kívánnak
követni, amely őket az apjuknál különbbé teszi. Olyan embernek ismerik őt
szomszédai, ki kész tíz mérföldet is megtenni, hogy meghallgathasson egy
kedvenc prédikátort, de egy ujját sem mozdítja azért, hogy egy bűnöst
helyreállítson, vagy egy tudatlant oktasson. Van még egy jellegzetes vonása,
melyről ismerik, éspedig, hogy teológiai ismeretein túl egy szavának sem
adhatsz hitelt.
humor
Ez az úriember rendkívül
ortodox, fundamentalista, igaz hitű; szeretném ha tudnátok, hogy egyetért a
tiszta tanítás legfőbb és tévedhetetlen mércéjével. Úgy tudom létezik itt
valahol Londonban egy királyi súlymérték és hosszmérték, melyhez minden más
mércéknek igazodniuk kell. Nos e fiatalember megszerezte a teológia királyi
mércéit. Pontosan tudja, mit kell a prédikátornak szólnia, mihelyt az alapigét
felolvassa; s egyik nagy kedvtelése az, ha leülhet s egy prédikációt
meghallgatva megjegyezheti : „egy része jó volt, de nem az egész. Is-is. Egy
vödör tejet adott az elején, de a végén az egészet felborította… Nem volt jó
ennél és ennél a pontnál”. Ez a fiatal ember képes egy hajszálat nyugati és
észak-nyugati részre felosztani, végtelen pontossággal, és sohasem téved,
semmilyen körülmények között. Tévedhetetlen. Az igazság vele együtt született
és vele együtt fog kimúlni. Ő a pontosságnak a mintaképe.
Antinomiánusok
Ó, szabadítson meg
minket Isten az ilyen emberektől. Többnyire falvainkban is, mindenütt találhatók
ilyenek. Kiállnak Isten öröksége felett ítélkezni, de ők maguk nem tudják, mit
jelent személyesen újjászületni; sohasem nyertek új természetet.
Tulajdonképpen, ha ez igéről prédikálnál nekik: „Szentség nélkül senki sem
látja meg az Urat”, készek lennének igazi értelmétől megfosztani, s másat adni
helyette; azt mondanák, hogy a gyakorlati kegyesség törvényeskedés, s hogy
Isten gyermekeihez nem illik így beszélni. Azt képzelik, hogy élhetnek, ahogy
nekik tetszik, azért ők mégis Isten kedvelt gyermekei.
Szeretteim, Isten
mentsem meg minket ez antinomiánus (= törvényellenes) lelkiismerettől! Mert úgy
hiszem, a pokolból feljött összes ördögök között a legarcátlanabb és legnagyobb
csaló ez, és a hívők közt nagyobb kárt tett, mint szinte bármelyik. Ők mondják:
Uram, Uram!” de nem fognak bemenni a mennyek országába.
Gyülekezeti bűnök
Keménynek tűnhet,
amit mondok, de mindamellett igaz, hogy sokan a Krisztusnak való szolgálat
színe alatt önmagukat szolgálják, s az ügy előmozdításáért csak azért
fáradoznak, hogy ők maguk előtérbe kerüljenek; s ilyen-olyan módon előretolják
magukat a gyülekezetben a helynek és szolgálatnak dicsőségéért, hogy mindenki
elmondhassa: „Micsoda áldott, hívő ember, s mily jó befolyást gyakorol, s mily
odaadással szolgálja Mesterét!”
Nagyravágyás
Keménynek tűnhet,
amit mondok, de mindamellett igaz, hogy sokan a Krisztusnak való szolgálat
színe alatt önmagukat szolgálják, s az ügy előmozdításáért csak azért
fáradoznak, hogy ők maguk előtérbe kerüljenek; s ilyen-olyan módon előretolják
magukat a gyülekezetben a helynek és szolgálatnak dicsőségéért, hogy mindenki
elmondhassa: „Micsoda áldott, hívő ember, s mily jó befolyást gyakorol, s mily
odaadással szolgálja Mesterét!”
Szeretett barátom,
ha te vagy én teszünk valami jelentőset Istenért, s annak mélyén ott van az
önmagunk dicsőségének keresésére: úgy nem Istenért tesszük azt, hanem
önmagunkért. Nem mondom, hogy valaki is itt ilyen módon szolgál, de szeretném,
ha lelkiismeretetek kérdezne titeket, s az én lelkiismeretem kérdezne engem:
„Valójában az Urat szolgálom, vagy munkámat a gyülekezetben azért végzem, hogy
úgy tekintsenek, mint egy szorgalmas, lelkiismeretes, dicséretreméltó
igehirdetőt, ki embertársamnak javát keresem?”
Kérlek titeket
Isten színe előtt, meneküljetek az emberi dicsőség vágya elől, és soha ne
engedjétek, hogy indítékaitokat beszennyezze. Bárcsak a Szentlélek
megtisztítana titeket minden ilyen indítéktól. Legyen elég számodra Isten
dicsérete, elismerése, hogy ezt hallátok tőle: „Jól vagyon, jó és hű szolgám”.
De hogy emberektől dicséretet tiszteletet óhajts, - menekülj ettől, mint
viperától. Rázd le a tűzbe, ha valaha úgy találod, hogy lelkedhez tapadt, mert
másként szerencsétlenül végül azt fogod tapasztalni, hogy e mondás „Uram,
Uram”, nem biztosít számodra bemenetelt Isten országába.
Bunyan: Zarándok
Útja.
Attól
félek, minden gyülekezetben fellelhető a képmutatóknak egy másik válfaja, kik
így szólnak: Uram, Uram, csak azért, hogy
ezáltal nyerjenek valamit. „Bunyan János
beszél Mellékutiról, kinek számos
motivációja volt zarándokolni azon kívül, hogy a Mennyei Városba elérjen.
Szépszó városából jött s ott számos rokona élt, akikkel továbbra is tartotta a
kapcsolatot: Simanyelvű, Kétértelmű és Mindenre-hajló, Kétfelé-néző, ki összes
pénzét azáltal szerezte, hogy a tengerészhez hasonlóan egy irányba nézett s más
irányba haladt. És ez embereknek leszármazottai nagyon elszaporodtak ma
körülöttünk; minden gyülekezetben fellelhetők: olyan emberek, kik a látszat
szerint a menny felé haladnak, de nyilván a világhoz szegődnek, ha a vallás az
üldöztetés szoros cipőjében jár. Úgy hiszik, hogy ha a nyerészkedés nem egy is
a kegyességgel, de a kegyesség által mégis szert tehetnek egy kis nyereségre.
Irónia
Az ilyen utálatos képmutatók egyike eljött egyszer
Rowland Hill - hez, s nyomban leleplezte őt az öreg lelkész. „Nos, - mondta –
tehát úgy vallod, hogy megtértél?” „Igen” felelte az idős asszony, „az ön
áldott szolgálata alatt tértem meg.” – „És hol hallgattad az igét azóta?” –
„Uram, én mindig az ön áldott szolgálatát hallgattam.” – „S remélem, hogy
épültél és vigasztalódtál is általa” „Ó, igen, nagyon is; az ön áldott
szolgálata alatt” – „Gondolom ismersz egy néhány gazdag embert, kik velünk
együtt vannak az istentiszteleten.” – „Ó, igen, többen is kedvességgel
körülvettek az ön áldott szolgálata alatt….”
Rowland Hill
Az ilyen utálatos
képmutatók egyike eljött egyszer Rowland Hill - hez, s nyomban leleplezte őt az
öreg lelkész. „Nos, - mondta – tehát úgy vallod, hogy megtértél?” „Igen”
felelte az idős asszony, „az ön áldott szolgálata alatt tértem meg.” – „És hol
hallgattad az igét azóta?” – „Uram, én mindig az ön áldott szolgálatát
hallgattam.” – „S remélem, hogy épültél és vigasztalódtál is általa” „Ó, igen,
nagyon is; az ön áldott szolgálata alatt” – „Gondolom ismersz egy néhány gazdag
embert, kik velünk együtt vannak az istentiszteleten.” – „Ó, igen, többen is
kedvességgel körülvettek az ön áldott szolgálata alatt.” Hill úr ekkor ezt
mondta, „Feltételezem, hallott már valamit arról, hogy van néhány
szeretetotthonunk.” „Igen! Igen! -mondta az asszony, s nagyon remélte, hogy
abban az áldott kiváltságban lesz része, hogy valamelyikben ő is ott lakhat.”
Gyülekezeti
tagság, csatlakozás
Ezek az úriemberek
fellelhetők úgy városon, mint falun, az ország minden sarkán. Egyik közülük egy
faluban telepedett le, s az első kérdés melyet feltett, mielőtt üzletét
beindította, ez volt: Melyik a legtiszteletreméltóbb vallásfelekezet
(gyülekezet) a környéken?”; mert oda szándékozott menni, nemcsak azért, hogy
áldást nyerjen, hanem hogy portékáit jól eladhassa. Aztán találunk embereket az
élet más rétegeiben is, kik egy gyülekezetez való csatlakozásukkal tisztességes
társaságba kívánnak jutni, gazdag barátokra kívánnak szert tenni, akik által
aztán érvényesülhetnek a társadalomban.
Az ő gyönyörűségük az, ha az árral együtt úszhatnak, s azt a folyót
szeretik leginkább, melyben a legtöbb aranyhal található.
Politika
Az életnek bármilyen állomásán találtassál is, kérlek,
utáld ezt az aljasságot (a kegyesség látszata általi nyerészkedést). A
parlament sok tagja éppoly aljas e tekintetben, mint sok közember. Buzgóságot
színlelnek a vallásban, csak azért, hogy egy helyre szert tehessenek az
Országházán. Mindenfelé látható, hogy a vallást csak ugródeszkaként használják,
mely által kicsinyes céljaikat elérhetik. Ha gazdag és
befolyásos kívánsz lenni, menj és szerezz egy létrát
valahol másutt, de ne a Golgotáról: a keresztet ne használd ilyen alantos
célokra.
vasárnapi
keresztyén
Merem állítani, hogy itt van jelen
most. Kiváló keresztyén ő az Úr napján. Mihelyt a nap sugara előtör a hét első
napján, minden vallásossága feltámad; de sajnos, nagyon kérdéses keresztyén
hétfőn, s jelentősen rossz keresztyén szombat este. - Sok ember van, aki
kegyességét ünneplő ruhájával együtt ölti magára s egy kicsit megszellőzteti
azokat vasárnap. Az Úr napján ott van a Biblia hónuk alatt, ámde hétfőn hol van
a Biblia? Nos nincs ott az ember jobb kezénél, mint folytonos útitárs. Hol
vannak az Ige parancsai? Ott vannak–e az üzletben? Ott vannak–e a házban?
Sajnos az aranyszabály ott maradt a templomban, ott lepi a por a padban a
következő vasárnapig.
A vallásra egyes
embereknek nincs szükségük hétköznap, ez kellemetlenséget okozhat. Sokan
vannak, kik zsoltárokat és dicséreteket énekelnek Istennek, de éneklésüket csak
gyülekezeti összejövetelre korlátozzák; hogy szívükben is dicséretet
énekeljenek neki odahaza, ez sohasem esik meg velük. Az ő egész vallásuk a
gyülekezeti terem falain belül rejlik, vagy esetleg előjön a napnak bizonyos
óráiban, amikor a családi áhítat folyik. Isten tisztítson ki minket az ilyen
szaggatott vallásból!
*
Ó, bárcsak azok az emberek kik
vallásuk kockacukrait vasárnapra tartogatják, megédesítenék velük életük
mindennapjait, s feloldódna magaviseletükben, míg az emberek megláthatnák, hogy
szürke, hétköznapi tetteik is Isten kegyelmével teljesek, s őket mindenkor
Isten szeretete hevíti, s minden dolguk ennek erejében menne végbe. Istenünk,
őrizz meg bennünket attól, hogy vasárnapi keresztyének legyünk csupán!
Üzlet
Ismerek némely nagyhírű hívőket, akik
sajnos, nem járnak igazságban; kik szeretnek a Krisztussal való közösségről
beszélni, s az Isten szeretetének édes gyönyörűségéről fecsegni, és mégis, úgy
tűnik nem tudják a szorzótáblát és
sokszor a visszajáró pénznél megrövidítik a vásárlót. Hogy lakozhat Isten
szeretete egy ilyen emberben, aki tolvaj? Hogyan lehet ő az igazságos és szent
Istennek szolgája, amikor igazságtalanul jár el embertársaival szemben? Ez nem
lehet. Beszélhetsz, kelepelhetsz amennyit csak akarsz, de keresztyén nem vagy,
csak ha a becsületesség, igazság szabálya uralja életedet.
Kálvinizmus
Az áldott emlékű John Newton mondta
az ő kálvinizmusáról, hogy ő azt nem darabos száraz tanításként hirdette,
kocka-cukorként, hanem azokat prédikációiban mind feloldotta, mint cukrot a
teában.
Felkészülés a
halálra
Adja meg számunkra Isten azt a kegyelmet, hogy mindig
olyanok kívánjunk lenni, mintha a halál szélén állnánk és elköltöznénk ez
életből. Sohase legyen a vallás számunkra olyan mint egy felsőruha, vagy
köpeny, mely levethető, hanem legyen átszőve természetünk szálaival úgy, hogy
ne sokat beszéljünk a vallásról, hanem leheljük és éljük azt. „Én az örök
életet vágyom enni és inni és aludni” – ahogy egy öreg lelkipásztor szokta
mondani. Ez legyen a mi óhajunk.
Spurgeon önmagáról
Én ha a Sátánt szolgálnám és a bűn gyönyörűségeit
szeretném, úgy azt férfiasan, nyilvánosan tenném, nem a kegyesség leple alatt.
*
Spurgeon önmagáról, gyülekezeti problémákról
Ti közöttetek is,
akik felett felülvigyázásra hivattam el, tudom, hogy vannak hamis hitvallók,
kik inkább a világnak, mint Istennek szeretői; és habár én nem tudlak titeket
eltávolítani, mint ahogy a szántóvető szolgái nem téphettek ki a konkolyt a
búza közül, de mégis sóhajtok felettetek s mindennapi kereszt és teher vagytok
az én számomra. Ó, bárcsak Isten megtérítene titeket, s hitvallásotokhoz méltó
igazi hivőkké formálna át; vagy másként távoztasson el titeket a gyülekezetből,
melyet oly nagymértékben szomoríttok és gyengíttek.
Humor
(A kegyesség leple alatt erkölcstelen életet élők)
Essenek térdeikre odahaza, és könyörögjenek Istenhez, hogy adjon nekik elegendő
emberséget, hogy legalább becsületesen kárhozzanak el, s ne menjenek a
veszedelembe a keresztyén nevet viselve, amikor távolról sem keresztyének.
Személyeskedés a
prédikációban
Uraim, nem akarom
a dolgot annyira feszíteni, hogy indulatosan, haraggal nekem álljatok, mondván:
„Személyeskedik!” De ha így szóltok, nem tiltakozom, hanem azt mondom, hogy
ameddig te személyesen sérted és gyalázod Krisztust, én is személyes leszek
feddéseimben. Ha te személyesen ingerled a Megváltót, úgy számítanod kell arra,
hogy a Megváltó szolgája nagyon személyesen fog feddeni téged.
Részegség
És
szomorú, azt is el kell mondanom, hogy vannak itt névleges keresztyének, kik nem józanok. Ha egy ember nem
mértékletes az evésben és az ivásban, hogyan merészel az ima erejéről fecsegni?
Hogy merészel az imaórára eljönni s száját ott megnyitni? Azt gondoljátok, hogy
Krisztusnak van valami közössége Bacchusszal, hogy kezét nyújtaná a kocsma
pultja felé? s barátjának nevezné, azt, aki támolyogva lép ki az ajtaján, hogy
eljöjjön s hallgassa a prédikációt? „Hát ilyesmi megtörtént?” – kérdezheti
valaki. Megtörtént?! Ó, jöjjetek ti ide, és valljátok meg, kik ezt mindennap
cselekszitek! Hogyan merészelitek mondani: „Uram, Uram!”, s titokban a részegesek
üvegét emelitek ajkatokhoz?!
Imádkozás
És
ismét, attól félek, vannak itt ez alkalmakon nagy számban olyan hívők, kik sohasem gyakorolják az ige szerinti titkos
imádkozást. Az Üdvözítő azt mondja ezeknek: „Sohasem ismertelek titeket.”
Nos, biztosan ismerte volna őket, ha szokásuk lett volna komolyan gyakorolni a
vele való társalgást a titkos imában. Ha közösségük volt volna vele buzgó
esedezésben (ha előtte álltak volna), úgy az Úr Jézus nem mondaná „sohasem
ismertelek titeket”, hisz mindegyik így válaszolna: „Nem ismersz engem, Uram?!
Előtted sírtam, titokban, csendes kamrámban, hol emberi szem nem látott, csak a
Tied. Eléd hoztam rendszeresen napi gondjaimat, és terhemet terád vetettem. Nem
ismersz engem? Szemtől-szembe beszéltem veled, mint ahogy ember beszél
barátjával. Én ismerlek Téged, ó, én Uram, jóságodnak boldog megtapasztalásai
révén, és ezért biztos vagyok benne, hogy te is ismersz engem. Imáimra adott
feleleteid és kegyelmi ajándékaid oly gyakoriak, folytonosak voltak, hogy
bizonyosan tudom, ismersz engem. Ki lenne más e földön, akit ismersz, ha nem
engem?” Boldog az, aki így tud szólni; de sajnos, sokan vannak, kik képtelenek
ilyen választ adni Krisztusnak.
Félek attól, hogy
vannak itt olyan névleges hívők előttem, kik nem imádkoznak. Meg voltál
keresztelve, de nem imádkozol. Csatlakoztál a gyülekezethez, de nem vetted
komolyan az imádkozást. Merészelsz az Úr asztalához járulni, noha hosszú ideje
imádság nélkül élsz. Mert nem lehet imádságnak nevezni azt, amit elmotyogsz reggel, sietve, s este, amikor álomtól
csukódik le már a szemed. Szeretteim, Isten áldjon meg titeket, és szabadítson
meg az imádság látszatától, és adja, hogy belső részetekben ott lakozzék az
igazság, és indítson titeket őszinte imára szüntelen az élő Isten előtt.
Mát 7,21 „Sohasem ismertelek titeket”
Nos, biztosan ismerte volna őket, ha
szokásuk lett volna komolyan gyakorolni a vele való társalgást a titkos imában.
Ha közösségük volt volna vele buzgó esedezésben (ha előtte álltak volna), úgy
az Úr Jézus nem mondaná „sohasem ismertelek titeket”, hisz mindegyik így válaszolna:
„Nem ismersz engem, Uram?! Előtted sírtam, titokban, csendes kamrámban, hol
emberi szem nem látott, csak a Tied. Eléd hoztam rendszeresen napi gondjaimat,
és terhemet terád vetettem. Nem ismersz engem? Szemtől-szembe beszéltem veled,
mint ahogy ember beszél barátjával. Én ismerlek Téged, ó, én Uram, jóságodnak
boldog megtapasztalásai révén, és ezért biztos vagyok benne, hogy te is ismersz
engem. Imáimra adott feleleteid és kegyelmi ajándékaid oly gyakoriak,
folytonosak voltak, hogy bizonyosan tudom, ismersz engem. Ki lenne más e
földön, akit ismersz, ha nem engem?” Boldog az, aki így tud szólni; de sajnos,
sokan vannak, kik képtelenek ilyen választ adni Krisztusnak.
Prédikátori munka
Önvizsgálat
Általában úgy szokott történni, bár
nem így szeretnénk, hogy akik nem képmutatók, magukat azoknak vélik, miközben a
valóban képmutatók figyelmeztetéseinket lerázzák magukról; mint hadviselt
férfiak, meg se rettennek a puskaropogástól. - Igyekszem fejre szabott sapkákat
készíteni, olyan fejekre, melyeket be kell fedni; de azok az emberek, akiknek
fejére illenek, sohasem veszik fel azokat; de mások, akik részére sohasem
gondoltam – kedves, szerető, gyöngéd-szívű hívők, kik folyton vigyáznak, gondos
önvizsgálattal élnek: – ezek teszik azokat fejükre, s így kiáltanak „Nagyon
félek, hogy én képmutató vagyok.”
GONDOLATOK
Keménynek tűnhet, amit mondok, de mindamellett igaz, hogy
sokan a Krisztusnak való szolgálat színe alatt önmagukat szolgálják, s az ügy
előmozdításáért csak azért fáradoznak, hogy ők maguk előtérbe kerüljenek.
(szolgálat)
Ó, bárcsak azok az
emberek kik vallásuk kockacukrait vasárnapra tartogatják, megédesítenék velük
életük mindennapjait, s feloldódna magaviseletükben, míg az emberek
megláthatnák, hogy szürke, hétköznapi tetteik is Isten kegyelmével teljesek, s
őket mindenkor Isten szeretete hevíti, s minden dolguk ennek erejében menne
végbe. Istenünk, őrizz meg bennünket attól, hogy vasárnapi keresztyének legyünk
csupán!
A hamis hívőknek sok változatai
vannak, mint ahogy a tisztátalan állatok is sokfélék voltak. Bárcsak ne
tartoznánk közéjük!
nem olyan könnyű őszinte keresztyénnek lenni. Az út
kemény és nehéz; az ösvény keskeny. Ki az, aki a mennybe vivő utat könnyűnek
tünteti fel? Urunk nem így beszélt róla
Sohasem fogunk itt
e földön tökéletes gyülekezetet látni, míg meg nem látjuk az Urat szemtől
szembe a mennyben. Ott a felhők felett van a tökéletesség helye. De itt sajnos,
semmi sem tiszta, semmi sem szenny nélküli; még a legtisztább gyülekezetekben
is találunk megtévesztőket és megtévesztetteket.
Nem tudom elképzelni, hogy valakinek szénája rendben
álljon a vallás dolgában, ha a Megváltó Személyével kapcsolatban nincs helyes
látása. Nem lehettek rendben a többi dolgokban, csak ha helyesen vélekedtek
Felőle.