THOMAS WATSON

 

MINDEN JAVUNKRA VAN

 

A könyv angol címe és kiadója:

 

All things for good

The Banner of Truths Trust

 

FORDÍTOTTA

BORZÁSI SÁNDOR

1999

 

 

TARTALOM

 

RÉSZLET AZ 1663-as ELŐSZÓBÓL

BEVEZETÉS

 

Első fejezet

A  LEGJOBB DOLGOK A HIVŐ JAVÁRA SZOLGÁLNAK

1. Isten tulajdonságai.

2. Isten ígéretei.

3. Isten jótéteményei.

4. A Szentlélek ajándékai.

5. Isten angyalai.

6. A szentek közössége.

7. Krisztus közbenjárása.

8. A szentek imái.

 

Második fejezet

A LEGROSSZABB DOLGOK A HÍVŐK JAVÁRA SZOLGÁLNAK

1. A nyomorúságok.

2. A kísértés.

3. Az elhagyatottság.

4. A bűn.

 

Harmadik fejezet

MIÉRT SZOLGÁL MINDEN JAVUNKRA?

1. A alapvető ok, amiért minden javunkra szolgál.

2. Következtetések e tételből.

 

Negyedik fejezet

AZ ISTEN IRÁNTI SZERETETRŐL

1. Az Isten iránti szeretet természete.

2. Az Isten iránti szeretet alapja.

3. A szeretet fajtái.

4. A szeretet tulajdonságai.

5  A szeretet foka.

    Alkalmazás. Egy éles feddés azokhoz, kik nem szeretik Istent.

 

Ötödik fejezet

AZ ISTEN IRÁNTI SZERETET PRÓBÁJA(TESZTJE)

 

Hatodik fejezet

BUZDÍTÁS ISTEN IRÁNTI SZERETETRE

1. Buzdítás - 24 ok Isten szeretésére.

2. Buzdítás Isten iránti szereteted megőrzésére.

3. Buzdítás az Isten iránti szereteted növelésére.

 

Hetedik fejezet

HATÉKONY ELHÍVÁS

1. Egy különbségtétel az elhívást illetőleg.

2. Elesett állapotunk az elhívás előtt.

3. A hatékony elhívás eszközei.

4. Isten módszere, melyet a bűnösök elhívásában használ.

5. E hatékony elhívás sajátosságai.

6. A hatékony elhívás célja.

    Alkalmazás. Buzdítás elhívatástok erőssé tételére.

 

Nyolcadik fejezet

BUZDÍTÁS AZOKNAK, AKIK ELHÍVATTAK

1. Csodáld Isten szabad-kegyelmét elhívatásodban.

2. Szánakozz azok felett, akik még nincsenek elhívva.

3. Járj méltóan elhívatásodhoz.

 

Kilencedik fejezet

ISTEN VÉGZÉSÉRŐL

1. Isten végzése az üdvösség oka.

2. Isten végzése bizonyosságunk alapja.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

RÉSZLET AZ 1663-as ELŐSZÓBÓL

 

Keresztyén Olvasó!

  

   Van két dolog, amit mindig nehéznek találtam. Az egyik, hogy a gonoszokat bűnbánatra késztessem; s a másik, hogy az elcsüggedt kegyeseket megörvendeztessem. Az istenfélőkben  levő lehangoltság kettős forrásból fakad; vagy azért  vannak levert állapotban, mert belső békességükre felleg borult, vagy pedig azért, mert külső körülményeik zavartak. Azért írtam e könyvet, hogy mind e két bajt orvosoljam, abban a reményben, hogy Isten áldása által gyámolítani fogja elcsüggedt szíveiket, s képesíti őket, hogy örvendetesebb szempontból nézzék helyzetüket. Szeretném előírni nekik, hogy vegyék elő újra és újra ezt a kis gyógyírt nyújtó mondatot: Akik  Istent szeretik, azoknak minden egyaránt javukra van.. Tudni azt, hogy semmi sem árthat az istenfélő embernek, ez egy nagy vigasz; ámde bizonyosnak  lenni afelől, hogy minden dolog, mely velünk történik, együtt fog munkálkodni majd a javunkra, és keresztünk áldássá fog változni, hogy a keserűségek folyamai erényeink száradó gyökereit fogják öntözni, és teszik még virágzóbbakká, - ez szívünket örömmel töltheti el szüntelen, míg e földön zarándoklunk.

 

1663.

 

 

 

Egy isteni gyógyír - szívélyes vigasztalás

 

Mert tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden egyaránt javukra, mint akik az ő végzése szerint hivalalosok.

                                          Rom. 8,28

 

 

BEVEZETÉS

 

Ha az egész Szentírás olyan a lélek számára, mint egy ünnepi lakoma - miként Ambrozius[1] mondta -, akkor a Római levél 8. része egy rendkívüli fogást képez ezen a lakomán, és édességeivel rendkívűl felfrissítheti és megelevenítheti Isten gyermekeinek szívét. Az előző versekben az apostol átlábalt az Isten előtt való megigazulás és fiúvá fogadtatás nagy tanain keresztül; oly mélységes és magasztos titkok ezek, hogy a Szentlélek segítsége és vezetése nélkül hamar beleveszett volna annak mélységébe. E versben az apostol a vigasztalás édes húrját érinti meg ‘Mert tudjuk,hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra van.’ Itt minden szónak súlya van; ezért összeszedem ez aranynak minden szemecskéjét, hogy semmi se menjen kárba.

   Ennek az igének három fő ága van:

   Először előttünk áll egy dicsőséges kiváltság. Minden dolog javunkra van.

   Másodszor azok a személyek, akik részesednek ebben a kiváltságban. Kétszeresen vannak megjelölve: Istent szeretők és elhívottak.

   Harmadszor, ennek a hatékony elhívásnak eredete és forrása ezekben a szavakban van elénk tárva: ‘az ő végzése szerint’.

   Először tehát, a dicsőséges kiváltság. Itt két dolgot kell megfontolnunk. 1. E kiváltság bizonyosságát.  - ‘Mert tudjuk.’    2. A kiváltság kitűnő voltát. - ‘Minden dolog javukra van.’

 

1. A kiváltság bizonyos volta:

‘Mert tudjuk.’ Ez nem egy bizonytalan, vagy kétséges dolog. Az apostol nem azt mondja, hogy  reméljük, vagy feltételezzük, hanem úgy beszél erről, mint hitvallásunk egy tételéről: tudjuk, hogy minden dolog javunkra van. Ebből látjuk, hogy az evangélium igazságai kézzelfoghatóak és csalhatatlanok.

   A keresztyénnek nem csupán egy ködös véleményre kell eljutnia, hanem teljes bizonyosságra afelől amit hisz. Miként az axiómák és aforizmák kézzelfoghatók az értelem számára, úgy a keresztyén hit igazságai is kézenfekvőek a hit számára. ‘Mi tudjuk’, mondja az apostol. Bár egy keresztyénnek még nincs teljes ismerete az evangélium titkairól, de mégis határozott ismerettel bír arról. ‘Most tükör által, homályosan látunk’, (1 Kor 13,12), tehát nincs tökéletes ismeretünk; de ‘mindnyájan fedetlen arccal szemlélünk’ (2 Kor 3,18), tehát van bizonyosságunk. Isten Lelke a mennyei igazságokat mintegy gyémántheggyel a szívünkbe vési. Egy keresztyén csalhatatlanul tudhatja, hogy mily gonoszság rejlik bűnben,  s milyen szépség, gyönyörűség van a szentségben. Tudhatja, hogy ő a kegyelem állapotában van. ‘Mi tudjuk, hogy általmentünk a halálból az életre (1 Jn 3,14).

   Tudhatja, hogy a mennybe jut. ‘Mert tudjuk, hogy ha e mi földi sátorházunk elbomol, épületünk van Istentől, nem kézzel csinált, örökkévaló házunk a mennyben’ (2 Kor 5,1). Isten nem hagyja az ő népét bizonytalanságban az üdvösség dolgait illetően. Az apostol így szól: ‘Mi tudjuk’. Mi eljutottunk egy szent, bizalomteljes bizonyosságra. Úgy Isten Szentlelke, mint saját tapasztalatunk megpecsételte ennek igazságát számunkra.

   Ne heverjünk tehát többé kételkedésben vagy bizonytalanságban, hanem azon fáradozzunk, hogy bizonyosságra jussunk a vallás dolgaiban. Amint ama mártír-asszony mondta: ‘Én nem tudok vitázni Krisztusért, ámde kész vagyok elégni Őérte.’ Isten tudja, hogyan akarja hogy igazázságának tanui legyünk;  tehát saját érdekünk, hogy jól megalapozódjunk, s meggyőződjünk az igazság felől. Ha kételkedő keresztyének vagyunk, úgy előbb-utóbb ingadozó keresztyének leszünk. Honnan származik a hittől való elpártolás, ha nem a hitetlenségből?  Az ember először megkérdőjelezi az igazságot, aztán elesik az igazságtól. Ó, kérjétek Isten Lelkét, nem csupán azért, hogy felkenjen, hanem, hogy el is pecsételjen titeket ( 2 Kor 1,22).

 

2. A kiváltság kitűnő volta,

‘Minden dolog javukra van’.

Ez ige olyan, mint Jákób botja a hit kezében, amellyel vidáman zarándokolhatunk az Isten hegyére. Mi az, ami kielégíthet minket, és megnyugvást adhat nekünk, ha nem ez?  E kifejezés ‘javukra van’ (angol ford. „javukra egybedolgozik“)[2]   a gyógyászatra vonatkozik. Néhány mérgező anyag együttvéve, összekeverve s enyhítve a gyógyszerész szakértelmével, egy rendkívül hatékony gyógyszert hoz létre, melyek így együtt, a páciens javára szolgálnak. Így Isten gondviselésének cselekedetei, melyek isteni módon vannak enyhítve és megszentelve, együtt dolgoznak a szentek legfőbb javára. Aki Isten szereti, s aki az ő végzése szerint hivatalos, bizonyosan megnyughat abban, hogy ezen a világon minden dolog, mely vele történi, javára fog szolgálni. Ez a keresztyén ember legboldogítóbb vigasza, mely szívét melegséggel tölti el, s miként Jónathánnak, miután megízlelte a botja végén levő mézet, ‘szemei felvidulnak‘ (1 Sám 14,27). Miért kellene a keresztyénnek magát emésztenie?  Miért ölje magát szüntelen való gondokkal és aggodalmakkal, amikor minden dolog édesen együttmunkálkodik, sőt összeesküszik a javára?  Végeredményben tehát ez ige ezt mondja: Istennek az ő gyermekei  iránt való sokféle bánásmódja - különös gondviselése folytán - az ő javukra fog fordulni. ‘Az Úrnak minden útja kegyelem és hűség azoknak, akik szövetségét és bizonyságait megtartják’ (Zsolt 25,10). Ha minden útban kegyelem rejlik, akkor ez biztos, hogy javunkra van.

 

 

Első fejezet

 

A  LEGJOBB DOLGOK A HIVŐ JAVÁRA SZOLGÁLNAK

 

 

Meg fogjuk figyelni először azt, hogy milyen dolgok vannak a hivő ember javára; és itt kimutatjuk, hogy úgy a legjobb dolgok, mint a legrosszabbak, javukra szolgálnak. Kezdjük a legjobb dolgokkal.

 

1.   Isten tulajdonságai javára szolgálnak a hívőnek.

   (1) Isten ereje, hatalma javunkra dolgozik. Ez egy dicsőséges hatalom (Kol 1,11), és a kiválasztottak javára van beállítva.

   Isten hatalma javunkra dolgozik, amikor fenntart minket a nehézségekben. ‘Alant vannak az ő örökkévaló karjai’ ( 5 Móz 33,27). Mi tartotta fenn Dánielt az oroszlánok vermében?  Jónást a cethal gyomrában?  A három zsidó férfit az égő tüzes kemencében?  Egyedül Isten hatalma! Nem különös dolog-e látni egy összezúzott nádat növekedni, s virulni?  Hogyan képes egy erőtlen keresztyén nem csupán elszenvedni a megpróbáltatásokat, hanem még örvendezni is azokban?  A Mindenhatónak karjai tartják fenn őt. ‘Az én erőm erőtlenség által végeztetik el’ (2 Kor 12, 9).

   Isten ereje értünk munkálkodik szükségeink kielégítésében. Kimenekedést készít, mikor az emberi eszközök csődöt mondanak. Ahogy táplálékot juttatott Illés prófétának a hollókon keresztül, gondoskodni fog népének mindennapi kenyeréről. Isten gondoskodik arról  hogy  ‘a korsóban levő olaj ne fogyjon el’ (2 Kor 12,9). Az Úr megcselekedte, hogy az Akház napóráján az árnyék visszatérjen tíz fokkal: ekképpen amikor a mi külső támaszaink meginognak, ledőlnek, és a nap már-már lehanyatlik, Isten gyakran megújulást eszközöl ki, és életünk egén a napot sok fokkal visszábbhelyezi, s tündökölteti fejünk fölött.

   Isten ereje legyőzi a mi romlottságunkat. ‘Eltapodja álnokságainkat’ (Mik 7,19). Nagyon erőt vett rajtad a bűn?  Isten hatalma végtelen, s szét fogja zúzni e leviathánnak fejét. Kemény a szíved?  Isten meg fogja lágyítani ezt a követ, Krisztus vérében. ‘A Mindenható meglágyította szívemet’ (Jób 23,16 angol ford.). Amikor azt mondjuk, mint Jósafát: ‘nincsen mi bennünk erő e nagy sokasággal szemben’ (2 Krón 2o,12), akkor maga az ÚR jön fel velünk, és segít harcolni harcainkat. Ő töri szét azoknak a góliátoknak fejeit, melyek túl erősek a mi számunkra.

   Isten ereje győzedelmeskedik ellenségeink felett. Bemocskolja az ellenfél büszkeségét, s összezúzza önbizalmát. ‘Összetöröd őket vasvesszővel’ (Zsolt 2,9).  Dühösség található az ellenségben, gonoszság az ördögben, ámde mindent felülmúló erő van Istenben. Mily könnyűszerrel meg tudja ő futamítani a gonoszok táborát. ‘Semmiség számodra Uram, minket megsegíteni!’ (2 Krón 14,11 angol ford.) . Istennek ereje és hatalma az ő egyházának oldalán áll. ‘Boldog vagy Izráel! Kicsoda olyan, mint te?  Nép, akit az Úr véd, a te segítségednek pajzsa, és a te dicsőségednek fegyvere!’ (5Móz 33,29)

   (2) Isten bölcsessége javunkra dolgozik. Isten bölcsessége legfőbb oktatónk. Amint ő a ‘Magasságos Isten, úgy ő a ‘Tanácsos’ is(És 9,6). Gyakorta vagyunk sötétben, és a bonyolult s kételyes dolgokban nem tudjuk melyik utat válasszuk; íme Isten ide jön világosságával. ‘Szemeimmel tanácsollak téged’ (Zsolt 32,8). A ‘szem’ itt Isten bölcsességét jelenti. Hogy van az, hogy Isten szentjei messzebb látnak, mint a legélesebb szemű politikusok?  Előre felfedezik a gonoszt, s elrejtik magukat; látják a Sátán körmönfont kísértéseit. Isten bölcsessége az a tűzoszlop, mely előttük megy, s vezeti őket.

   (3) Isten jósága az istenfélő javára dolgozik. Isten jósága eszköz, mely minket jókká tesz. ‘Istennek jósága megtérésre indít’ (Róm.2,4). Isten jósága lelki napsugár, mely könnyekbe lágyítja a szívet. Ó, így szól a hívő lélek, hát ilyen jó volt irántam az Isten? Megszabadított örökre engem a pokoltól, s én szomorítsam még az Ő Szent Lelkét?  Vétkezzem-e a jóság ellen? !

   Isten jósága javunkra dolgozik, amint bevezet minket minden áldásba. A kedvezmények, melyeket nyerünk ezüst folyamok, melyek Isten jóságának kútforrásából fakadnak. E jóságnak isteni jellege kétféle áldásokat juttat hozzánk. Általános áldásokat: mindenki részese ezeknek, gonoszok és jók egyaránt. Ez az édes harmat éppúgy meglepi a bogáncsokat, mint a rózsákat.  Koronázó áldásokat: ezekben csak a kegyesek részesednek. ‘Kegyelemmel és irgalmassággal koronáz meg téged’ (Zsolt 103, 4). Ekképpen Isten áldott tulajdonságai a szentek javára szolgálnak.

 

2.    Isten ígéretei a hívők javára szolgálnak.

   Az ígéretek Isten kezével vannak aláírva; ugye jó dolog biztonságban lenni?  Az ígéretek az evangélium tejét képezik; s nem válik-e javára az újszülöttnek a tej? ‘Értékes ígéreteknek’  vannak nevezve (2 Pét.1,4). Szívélyes vigasztalást nyújtnak annak a léleknek, mely közel áll az eleséshez. Az ígéretek rendkívüli hatóerővel teljesek.

   Bűntudat alatt gyötrődünk?  Van egy  ígéret: ‘Az Úr kegyelmes és könyörületes’ (2 Pét.1,4), itt Isten magára ölti dicsősége díszöltönyét, s kinyújtja arany vesszejét, hogy bátorítsa a szegény, remegő bűnösöket, hogy hozzá jöjjenek. ‘Az Úr kegyelmes’. Isten sokkal készebb a megbocsátásra, mint a büntetésre. A kegyelem sokkal inkább megsokasodik benne, mint bennünk a bűn. A kegyelem az ő természete. A méh természete szerint mézet termel; fullánkját csak akkor használja, amikor provokálva van. ‘De’ szól a bűntudattal gyötrődő bűnös, ‘én nem érdemlek kegyelmet’. Mégis, ő kegyelmes. Ő nem azért tanúsít irántunk kegyelmet, mert mi azt érdemelünk, hanem mivel gyönyörködik az irgalmasságban (Mik.7,18). ‘De vajon érvényes-e ez én rám is?  Lehet, hogy az én nevem nincs felírva a megkegyelmezettek sorába.’  ‘Ő ezrek számára tartogat kegyelmet!’  A kegyelem minisztériuma nem merül ki. Istennek kincsei ki vannak tárva, s mért ne jönnél te is, hogy elvedd a neked járó gyermeki részt?

   A bűn szennye alatt vagyunk talán? Van egy ígéret, mely itt is javunkra szolgál. ‘Kigyógyítom őket hűtlenségükből’ (Hós. 14,4). Isten nem csupán megkegyelmez nekünk, hanem helyre is állít minket. Megígérte, hogy elküldi az ő Lelkét (És.44,3), aki megszentelő természetéért olykor vízhez van hasonlítva, mely megtisztítja az edényt; olykor meg szélhez, mely által a gabonát szelelik, s a levegő megtisztul; olykor pedig tűzhöz, mely megfinomítja s megedzi a fémeket. Így akarja Isten Lelke megtisztítani és megszentelni  a lelket, isteni természet részesévé téve azt.

   Nagy bajban vagyunk?  Van egy ígéret, mely javunkra szolgál, ‘Vele vagyok háborúságában’ (Zsolt 91,15). Isten nem viszi népét nyomorúságba, hogy aztán ott magukra hagyja őket. Ő melletük áll; fenntartja fejüket és szívüket, amikor közel vannak az eleséshez. Aztán van egy másik ígéret: ‘Az Úr az igazak erőssége a háborúság idején’ (Zsolt 37,39).   ‘Ó,’ így szól a lélek, ‘félek, hogy elesem a megpróbáltatás napján’. De Isten lesz szívünknek ereje; egybeköti az Ő erejét a mienkkel. Vagy az Ő kezét teszi fényesebbé, vagy a mi hitünket erősebbé.

   Anyagi szűkség félelme gyötör?  Van egy ígéret. ‘Akik az Urat félik, nincs fogyatkozásuk’ (Zsolt. 34,10). Ha javunkra szolgál, úgy részesülni fogunk benne; ha viszont nincs a javunkra, úgy annak visszatartása lesz jó számunkra. ‘Megáldja a te kenyeredet és vizedet’ (2 Móz. 23, 25). Ez az áldás úgy hull reánk, mint a mézcsepp a levélre; megédesíti azt a keveset, amivel rendelkezünk. Hadd nélkülözzem a vadpecsenyét, csak ebben az áldásban legyen részem! De talán attól félsz, hogy nem tudod megszerezni a  mindennapi kenyéret?  Lapozz csak a Szentírásba, ‘Gyermek voltam, meg is vénhedtem, de nem láttam, hogy kenyérkéregetővé lett volna az igaz, a magzatja pedig kenyérkéregetővé’ (Zsolt. 37,25). Hogyan kell ezt értsük?  Dávid úgy mondja ezt, mint saját tapasztalatát; ő sohasem látott még ilyen fogyatkozást, soha nem látott egy kegyes embert, oly elesett állapotban, hogy ne lett volna egy darab kenyere, mit szájába tegyen. Dávid sohasem látta hiányt szenvedni az igazat, s annak magvát. Bár lehet, hogy Isten próbára teszi a hívő szülőket egy ideig szükség által, de nem tesz úgy gyermekeikkel is; az istenfélők gyermekeiről gondoskodni fog. Dávid sohasem látta az igazat kenyeret koldulni, és elhagyatva lenni. Bár nagy szorultságba kerülhet, de mégsincs elhagyatva; ő akkor is a menny örököse, és Isten szereti őt.

   Kérdés. Hogyan munkálják javunkat az ígéretek?

   Válasz. Az ígéretek a hit táplálékai; s ami a hitet erősíti, az javára szolgál. Az ígéretek a hit tej italát képezik; a hit táperőt nyer belőlük, miként a csecsemő anyja emlőiből. ‘Jákób igen megijedt...’ (1Móz.32,7). Lelke közel volt az összeeséshez; ekkor Isten ígéretéhez fordult, ‘Uram, te azt mondottad: Jól tévén jól teszek veled...’ (1Móz.32,12). Ez az ígéret volt az ő tápláléka. Oly sok erőt nyert ez ígéretből, hogy képes volt harcolni az Úrral egy egész éjszakán keresztül imában, s nem engedte őt elmenni, míg az Úr meg nem áldotta őt.

   Az ígéretek örömünk forrásai is. Több vigasz található az ígéretekben, mint amennyi kétségbeejtő ok van a világban. Ursin[3]  ez ige által nyert vigasztalást: ‘Senki sem ragadhatja ki őket az én Atyám kezéből’ (Ján.10,29). Az ígéretek édest vigaszt jelentenek az eleséshez közel állóknak. ‘Ha nem a te igéd lett volna az én gyönyörűségem, akkor elvesztem volna az én nyomorúságomban’ (Zsolt 119,92). Az ígéretek megóvják a szívet a nyomorúság vizébe való süllyedéstől.

 

3.   Isten jótéteményei az istenfélők javára szolgálnak.

   Istennek jótéteményei alázatosakká tesznek minket. ‘Bemenvén azért Dávid király, leborula az Úr előtt, és monda: Micsoda vagyok én, Uram Isten! és micsoda az én házam népe, hogy engem ennyire elővittél?’ (2 Sám. 7,18). Uram, miért méltatsz engem ilyen nagy tiszteletre, hogy király lehetek?  Én, aki a juhpásztor voltam, most néped előtt ki és be járhatok?  Így szól egy hálás szív, ‘Uram, ki vagyok én, hogy jobban bánsz velem, mint másokkal; hogy a szőlő gyümölcséből ihatok, míg mások nemcsak az üröm, hanem a vérnek poharát isszák ( halálosan szenvednek). Ki vagyok én, hogy részesülhetek azokban a jótéteményekben, melyeket mások nélkülöznek, akik jobbak nálamnál; Uram, miért van az, hogy az érdemtelenségem ellenére, minden nap irgalmasságodnak friss hulláma árad felém? ’ Isten jótéteményei a gonoszt büszkévé teszik, de a szentet megalázzák.

   Isten jótéteményei meglágyító hatást gyakorolnak a lélekre; feloldják azt Isten szeretetében.  Isten ítéletei eszközlik, hogy féljük Őt, jótéteményei pedig hogy szeressük Őt. Milyen nagy hatással volt Saulra a Dávid kedvessége! Dávidnak alkalma lett volna, hogy elpusztítsa őt; nem csupán, hogy ruhájának szélét levágja, hanem a fejét is; ámde megkímélte életét. Ez a jóság meglágyította Saul szívét. ‘A te szavad-é ez, fiam, Dávid? És felkiálta Saul, és síra’ (1Sám 24,17). Ilyen meglágyító hatása van Isten jótéteményeinek; azt eredményezik, hogy szemünkből a szeretet könnyei folyjanak.

   Isten jótéteményei a szívet egyre gyümölcsözőbbé teszik. Amikor több költséget szánsz egy szántóföldre, jobb termést hoz. Egy hálás szív tiszteli az Urat az ő vagyonából. Nem azt teszi javaival, mint Izráel népe tette ékszereivel s fülbevalóival, aranyborjút készítve belőle, hanem, miként Salamon tett kincstárában levő aranyával, templomot épített az Úrnak. A jótétemények arany-folyói termékenységet eredményeznek.

   Isten jótéteményei hálássá teszik a szívet. ‘Mivel fizessek az Úrnak minden hozzám való jótéteményéért? A szabadulásért való poharat felemelem’ (Zsolt 116,12-13). Dávid Izráel népére céloz, akik béke-áldozataik alkalmával szokásosan poharat vettek kezükbe, és hálát adtak Istennek szabadításaiért. Minden jótétemény az ingyen kegyelem könyöradománya; s ez bővölködővé teszi a szívet a hálaadásban. Egy keresztyén nem sírverem, Isten jótéteményeinek eltemetésére, hanem templom, hol az Ő dicséreteit éneklik. Ha minden madár, a maga neme szerint, hálatelten csiripel Alkotójának, - miként Ambrózius mondja, - úgy sokkal inkább egy egyeneslekű keresztyén, kinek életét gazdagítják, illatosítják Isten jótéteményei.

   Isten jótéteményei megelevenítenek. Miként Isten jótéteményei mágnesek, melyek szeretetéhez vonzanak, ugyanúgy csiszolókövek is az engedelmességre. ‘Az Úr orcája előtt fogok járni, az élőknek földén’ (Zsolt 116,9). Aki számba veszi  a neki juttatott áldásokat, az úgy tekint magára mint egy Isten iránt elkötelezett személyre. A jótétemények édességéből a szolgálatban való serénységre következtet. Sokat áldoz Krisztusért, s magát föláldozza érte;  odaszenteli magát Istennek. A rómaiaknál, amikor az egyiket harcostársa megmentette, ez köteles volt azután szolgálni annak. Az Isten áldásaival körülvett hívő lélek még buzgóbban szolgálja Urát.

   Isten jótéteményei együttérzést munkálnak bennünk mások iránt. A keresztyén egy alkalmi mentő. Táplálja az éhezőt, felruházza a ruhátlant, és meglátogatja az özvegyeket és árvákat az ő nyomorúságaikban; elveti köztük jószívűségének arany-magocskáit. ‘A jó ember könyörületes, és kölcsön ad’ (Zsolt 112,5. új prot.ford.). A szeretet jótéteményei szabadon hullanak, miként a mirhacseppek a fáról. Ilyen módon az istenfélő embernek Isten jótéteményei javára szolgálnak; szárnyak ezek, melyek a menny felé emelik.

   A lelki jótétemények úgyszintén javára vannak.

   A hirdetett Ige javára szolgál. Életnek illata ez számára, lélek-átformáló Ige, mely Krisztus képmására alakítja a szívet; és bizonyosságot hoz létre. ‘Mert a mi evangéliomunk nemcsak szavakban jutott el hozzátok, hanem erővel, Szentlélekkel és teljes bizonyossággal is’ (1Tes 1,5 új prot.ford.). Ez az üdvösség győzelmi kocsija.

   Az imádság javára szolgál. Az imádság a szent érzelmek fújtatója; feltüzeli a lélek szent vágyait és lelkesedését. Az imának ereje van Istennél. ‘Parancsoljatok nekem’ (Ésaiás 45,11. angol ford.).  Ez az a kulcs mely megnyitja Isten jótéteményeinek kincstárát. Az imádság megnyitja a szívet Isten felé, s bezárja a bűn felé; enyhíti a szertelen szívet és lecsillapítja a testi vágyakat. Luther egy barátjának azt tanácsolta, mikor észreveszi, hogy feltámad benne egy kísértés, kezdjen el imádkozni. Az imádság a keresztyén ágyúja, melyet elsüt az ellenségei ellen. Az imádság hathatós gyógyszer a lélek számára. Az imádság megszentel minden jótéteményt (1Tim 4,5). Elűzi a szomorúságot: a szomorúság kiöntése által megkönnyebbül a szív. Mikor Anna imádkozott, ‘elment az ő útjára, és evék, s arca nem volt többé szomorú’ (1 Sám1,18). Ha tehát az imának ilyen rendkívüli hatása van, úgy a javunkra szolgál.

   Az úri szent vacsora javunkra szolgál. A Bárány mennyegzői vacsorájának előképe ez (Jel 19,9), annak a közösségnek a kóstolója, melyben részesülünk egykor Krisztussal a dicsőségben. Ünnepi lakoma ez; mennyből jövő kenyérrel táplál minket, mely megtartja életünket, s megment a haláltól. Dicsőséges hatása van az istenfélők szívében. Felkelti szeretetteljes érzelmeiket, megerősíti kegyelmi erényeiket, megöldökli a benne levő testi romlottságokat, megújítja reménységüket és bőségessé teszi örömüket. Luther mondta: ‘Megvigasztalni egy elcsüggedt lelket éppolyan nagy dolog, mint életre kelteni a holtat’;  mégis, ez lehetséges, és sokszor megtörténik a hívők lelkeivel az üdvös Vacsorában.

 

4.   A Szentlélek ajándékai javunkra szolgálnak.

   A kegyelem ajándékai olyanok a lélek számára, mint a világosság a szemnek, mint az egészség a testnek. A kegyelem  ajándékai azt teszik a lélekkel, amit a derék asszony tesz férjével: ‘Jóval illeti őt életének minden napjaiban’ (Péld.31,12). Mily hasonlíthatatlanul hasznosak a kegyelmi ajándékok! A hit és a félelem kéz a kézben járnak. A hit boldogságban, a félelem pedig komolyságban tartja a szívet. A hit megőrzi a szívet a kétségbeeséstől, a félelem pedig megóvja az elbizakodottságtól. A kegyelem  erényei mind tündökölnek szépségükben: a reménység ‘a sisak’ (1 Tes.5,8),  a szelídség ‘a dísz’ (1 Pét 3,4), a szeretet ‘a tökéletességnek kötele’ (Kol 3, 14).  A szentek kegyelmi erényei fegyverek, melyek megvédik őket, szárnyak, melyek felemelik őket, drágakövek, melyek gazdagítják őket, fűszerek, melyek illatosítják őket, csillagok, melyek ékesítik őket, frissítők, melyek felüdítik őket. És nem szolgálnak-e mindezek javunkra?  A Lélek által munkált erények a mi bizonyítékaink a menny számára. Hát nem jó dolog, hogy meglegyenek bizonyságaink halálunk óráján?

  

5.   Isten angyalai  a szentek javára szolgálnak.

   A jó angyalok készen állnak minden szeretetszolgálat megtevésére, Isten népe szolgálatában. ‘Avagy nem szolgáló lelkek-é mindazok, elküldve szolgálatra azokért, akik örökölni fogják az idvességet? ’ (Zsid.1,14). Egyesek az egyházatyák közül úgy vélték, hogy minden egyes hívőnek megvan a saját őrző angyala. Ez a dolog nem igényel heves vitát. Elegendő számunkra tudni, hogy az angyalok egész hierarhikus serege a szentek javára van alkalmazva.

   A jó angyalok szolgálnak a szenteknek e földi életükben. Egy angyal hozta az örvendetes hírt szűz Máriának (Luk1,28). Angyalok zárták be az oroszlánok száját, hogy ezek nem árthattak Dánielnek (Dán.6,22). Egy keresztyén körül egy láthatatlan angyalsereg áll őrt. ‘Mert az ő angyalainak parancsol felőled, hogy őrizzenek téged minden utadban’ (Zsolt 91,11). Az angyalok  a szentek életmentői, sőt még az angyalok fejedelmei is: ‘Avagy nem szolgáló lelkek-é mindazok? ’  A legmagasabb rangú angyalok gondoskodnak a legalacsonyabb sorsú szentekről.

   A jó angyalok szolgálatot tesznek a halálnál. Az angyalok körülállják a szentek betegágyát, hogy vigasztalják őket. Amiképpen Isten vigasztal az ő Szentlelke által, azonképpen angyalai által is. Krisztus az ő nagy tusájában angyal által volt erősítve (Luk.22,43); így történik a hívőkkel is az ő haláltusájukban: és mikor lélegzetük megáll, lelkük angyalok védőkíséretében vitetik a mennybe (Luk 16,22).

   A jó angyalok szintén szolgálatot tesznek az ítélet napján is. Ők fogják megnyitni a szentek sírjait, s a Krisztus jelenlétébe vezetik őket, amikor Krisztus dicsőséges testéhez hasonlóvá lesznek formálva. ‘És elküldi az ő angyalait nagy trombitaszóval, és egybegyűjtik az ő választottait a négy szelek felől, az ég egyik végétől az ég másik végéig (Máté 24,31). Az angyalok az ítélet napján megszabadítják az istenfélőket minden ellenségeiktől. Itt nyomorgatva vannak a szentek ellenségeiktől. ‘Ellenem törnek, amiért én jóra törekszem’ (Zsolt. 38,21). Nos, nemsokára az angyalok bírói felmentést fognak hozni Isten népének, s teljesen megszabadítják őket ellenségeiktől: ‘A konkoly a gonosznak fiai. Az aratás pedig a világ vége; az aratók pedig az angyalok.

Amiképpen azért összegyűjtik a konkolyt és megégetik: akképpen lesz a világnak végén. Az embernek Fia elküldi az ő angyalait, és az ő országából összegyűjtik  a botránkozásokat mind, és azokat is akik gonoszságot cselekesznek, és bevetik őket a tüzes kemencébe’ (Máté 13,38-42). Az ítélet napkor az angyalok fogják a gonoszokat, akik a konkolyok, összekötözik, s bevetik a tüzes kemencébe, s akkor többé az igazak nem lesznek háborgattatva ellenségeiktől: ekképpen a jó angyalok javunkra vannak. Lásd meg itt a hívő méltóságát: Isten neve van ráírva(Jel 3,12), a Szentlélek lakozik benne (2Tim 1,14), és egy sereg angyal vigyáz rá.

 

6.     A szentek közössége javunkra szolgál.

   ‘Munkatársai vagyunk a ti örömötöknek’ (2 Kor.1,24). Egy keresztyén ha egy másikkal társalog, eszközül szolgál annak megerősödésére. Amint a boltívben levő kövek szorosan egymáshoz simulva erősítik egymást, úgy egyik keresztyén tapasztalatainak megosztása által hevíti és éleszti a másikat. ‘Ügyeljünk egymásra, a szeretetre és jó cselekedetekre való felbuzdulás végett’ (Zsid. 10,24). Hogy virulnak a kegyelem erényei a szent összejövetelek által! Egy keresztyén jó beszélgetés által olajat hint a másikra, mely azt eredményezi, hogy hitének lámpása fényesebben égjen.

  

7.   Krisztus közbenjárása javunkra szolgál.

   Krisztus a mennyben van, miként Áron arany-lapocskájával homlokán, s értékes tömjénével; és imádkozik minden hívőért, miként imádkozott az apostolokért. ‘De nem csak őérettök könyörgök, hanem azokért is, akik az ő beszédökre hisznek majd én bennem’ (Ján.17,20).  Mikor egy keresztyén erőtlen és nehezen tud magáért imádkozni, Jézus Krisztus imádkozik érte; és három dologért imádkozik. Először, hogy a szentek őriztessenek meg a bűntől (Ján 17,15). ‘Azt kértem, hogy őrizd meg őket a gonosztól.’ Úgy élünk ebben a világban, mint egy ragálykórházban; Krisztus azért imádkozik, hogy a szentek meg ne fertőztessenek a kor fertőző gonoszsága által. Másodszor, hogy népe növekedjen a szentségben. ‘Szenteld meg őket’ (János 17, 17). Hadd legyenek állandóan telve Szentlélekkel, s felkenve mindig friss olajjal. Harmadszor, megdicsőülésükért: ‘Atyám, akiket nékem adtál, akarom, hogy ahol én vagyok, azok is én velem legyenek’ (Ján.17,24). Krisztus nincs megelégedve addig, míg a dicsőségben át nem öleli a szenteket. Ez az ima, amit az Úr Jézus e földön mondott el, másolata és mintája az Ő mennyei imájának. Micsoda vigasztalás ez: amikor a Sátán kísért, Krisztus imádkozik! Ez javunkra szolgál (Zsid.7,25; 1Ján.2,1).

   Krisztus imája eltávolítja a bűnöket a mi imádságainkból. Miként egy gyermek, mondja Ambrozius, aki szeretne édesapjának egy csokor virágot adni, bemegy a kertbe, és ott összeszed némi virágokat burjánokkal együtt, ámde anyjához menve, ez előbb kiszedegeti a gazokat, és szépen megigazítja,  összeköti a virágokat, és így adja át a gyermek apjának: így mi is, amikor felajánljuk imáinkat, jön Krisztus, és kiszedegeti a gyomokat, ami csak bűn imáinkból, és nem mutat fel mást, hanem csak virágot az Ő Atyjának, amely így jó illatú, és kedves lesz Előtte.

 

8.   A szentek imái a hívő javára szolgálnak.

   A szentek imádkoznak Krisztus testének minden tagjáért, és imáik igen hasznosak. Hasznosak a betegségből való felerősödésre, ‘A hitből való imádság megtartja a beteget, és az Úr felsegíti őt’ (Jak.5,15). Hasznosak az ellenség felett való győzelemre. ‘Könyörögj a maradékért, amely megvan!’ (És.37,4). ‘Akkor kijött az Úrnak angyala, és levágott az assír táborban száznyolczvanötezeret (És.37,36). Hasznosak a börtönből való szabadulásra. ‘A gyülekezet szüntelen könyörög vala az Istennek  őérette. És ímé az Úrnak angyala eljöve, és világosság fénylék a tömlöcben: és meglökvén Péter oldalát, felkölté őt, mondván: Kelj föl hamar! És leesének a lánczok kezeiről’ (Csel.12,4-7). Az angyal kihozta Pétert a börtönből, de az imádság volt az, amely lehozta az angyalt az égből. A szentek imái hasznosak a bűnök megbocsátására nézve. ‘Jób pedig, az én szolgám, imádkozzék érettetek, mert csak az ő személyére tekintek’ (Jób 42,8). Ekképpen a szentek imái javára szolgálnak a Krisztus misztikus testének. És nem kis előjog ez Isten gyermeke számára, hogy szüntelen imádkoznak érte. Mikor valamely helyre érkezik, elmondhatja, ‘Vannak, akik imádkoznak itt értem, sőt, az egész világon imák sokasága hangzik el értem.[4] Amikor gyenge vagyok, s nem vagyok jó hangulatban, mások imádkoznak értem, akik frissek és erősek.’ Ekként a legjobb dolgok javára szolgálnak Isten népének.

 

 

Második fejezet

 

A LEGROSSZABB DOLGOK A HÍVŐK JAVÁRA SZO LGÁLNAK

 

Ne érts félre; nem azt mondom, hogy saját természetüknél fogva a legrosszabb dolgok jók, hiszen ezek az átok gyümölcsei; de, habár természetüknél fogva rosszak, mégis Istennek mindenekfölött uralkodó bölcs karja intézi őket, és megszenteli őket, és így erkölcsileg jók.. Miként az elemek, habár ellentétes természetűek, mégis, Isten úgy szabályozza őket, hogy mindnyájan harmonikusan az univerzum javát szolgálják. Vagy miként az órában, bár úgy látszik, hogy a fogaskerekek ellentétesen forognak egyik a másikkal szemben, de mégis, mind az óra működését szolgálja: így azok a dolgok, melyek úgy tűnnek, hogy hátráltatják a hívőt, mégis, Isten csodálatos gondviselése folytán javukra szolgálnak. E legrosszabb dolgok között van négy szomorú rossz dolog, melyek az Istent szeretők javára vannak.

 

1.   A nyomorúságok az istenfélők javára vannak.

   Van egy szívet-csendesítő vigasztalás minden megpróbáltatásban, mely rajtunk esik, hogy különös módon Isten keze rejlik bennük. ‘A Mindenható nyomorúsággal illetett engemet’ (Ruth1,21). Az eszközök semmit sem tehetnek, amíg Istentől nem nyernek megbízatást, miként a fejsze sem képes vágni önmagában, kéz nélkül. Jób Istenre nézett nyomorúságában: ezért, miként Augustinus[5] megfigyelte, nem azt mondta, hogy  ‘Az Úr adta, és az ördög vette el,’ hanem, ‘Az Úr adta, az Úr vette el’. Bárki legyen, aki a megpróbáltatást hozza számunkra, Isten az, aki küldi azt.

   Egy másik szívet-csendesítő vigasz az, hogy a megpróbáltatások javunkat szolgálják. ‘Mint ezeket a jó fügéket, úgy megkülönböztetem a Júda foglyait, akiket e helyről a Káldeusok földjére vitettem, az ő javukra’ (Jer.24,5). Juda fogságba vitele, a nép javát szolgálta. ‘Jó nékem, hogy megaláztál’ (Zsolt.119,71).  Ez az ige, miként Mózes fája, bevetve a nyomorúság keserű vizeibe, megédesíti azt és éppé teszi az ivásra. A nyomorúságok a hívők számára orvosságként szolgálnak. A legmérgezőbb anyagokból Isten üdvös gyógyszert von ki számunkra. A megpróbáltatások éppoly szükségesek, mint a rendeletek (1 Pét.1,6). Egy edényt sem lehet bearanyozni tűz nélkül; így mi sem válhatunk  tisztességre való edényekké anélkül, hogy meg ne lágyítattnánk és meg ne tisztíttatnánk a szenvedések kohójában. ‘Az Úrnak minden útja kegyelem és hűség’ (Zsolt.25,10). Miként a festő összekever világos színeket sötét árnyalatokkal, úgy a bölcs Isten is összevegyít kegyelmet ítélettel. Az isteni gondviselés csapásai, melyek hátrányosaknak látszanak, valójában hasznosak. Hadd lássunk néhány példát a Szentírásból.

   József testvérei bedobták őt a kútba; aztán eladták; majd börtönbe lett vetve; mégis, mindezek javára voltak. Megaláztatása utat készített előléptetéséhez, második ember lett belőle az országban. ‘Ti gonoszt gondoltatok én ellenem, de Isten azt jóra gondolta fordítani’ (1Móz 50,20). Jákób harcolt az angyallal, s csípőjének forgócsotját ez kificamította. Ez nem volt valami kellemes; de Isten javára fordította ezt, mert ott látta Istent szemtől-szembe, s ott az Úr megáldotta meg őt. ‘Nevezé azért Jákób annak a helynek nevét Péniélnek: mert ott látám az Isten színről színre, és megszabadult a lelkem’ (1Móz 32,30). Vajon ki bánná, ha ki is ficamodna egy csontja, ha ennek fejében láthatná Istent?

   Manassé királyt láncba verték. Ezt szomorú látvány volt - az arany korona bilinccsel lett felcserélve; de ez javára vált, mert ‘Mikor nagy nyomorúságban volt, fohászkodék az Úrhoz az ő Istenéhez, és teljesen megalázta magát, és az Úr megkegyelmezett neki’ (2Krón 33,11-12). Nagyobb áldást nyert a bilincsei által, mint arany koronájával; ez büszkévé tette őt, ám amaz alázatossá.

   Jób a nyomorúság látványa volt; elveszített mindent, amije volt; csakis fekélyekben és sebekben bővölködött. Ez siralmas volt; de javára vált, mert  ezáltal kegyelmi erényei valódinak bizonyultak, s tökéletesedtek. Isten a mennyből tanúsított ártatlansága mellett, és kárpótolta minden veszteségét, kétszer annyit adva neki mint amennyije azelőtt volt (Jób 42,10).

   Pál vaksággal lett sújtva. Ez kellemetlen volt, de javára szolgált. E vakság által készített Isten utat a kegyelem fényének, hogy beragyogja lelkét; ez volt a kezdete egy üdvös megtérésnek (Csel 9,6).

   Miként a kemény téli fagyok után következnek a tavaszi virágok, és miként az éjszaka sötétje vezeti be a hajnalcsillagot, úgy a nyomorúságok nyomán sok jó származik azokra, akik Istent szeretik. De mi készek vagyunk megkérdőjelezni ezt az igazságot, és úgy szólni, mint Mária szólt az angyalnak, ‘Mimódon lesz ez?’  Ezért, fel fogom tárni néhány módját annak, ahogy a nyomorúságok javunkra szolgálnak.

   (1) Vesszőként és nevelőként rendeli azokat Isten. - ‘Halljátok meg a vesszőt’ (Mik.6,9). Luther mondta, hogy ő sohasem tudott volna megérteni egyes zsoltárokat, míg csak ő maga is nyomorúságba nem került. A nyomorúság tanítja meg számunkra igazán, hogy mi a bűn. Az ige hirdetésekor halljuk, milyen borzasztó dolog a bűn, hogy utálatos és kárhozatos, ámde nem félünk tőle jobban, mint egy festett oroszlántól; ezért Isten reánk bocsátja a nyomorúságokat, és akkor érezzük a bűn keserűségét annak gyümölcsében. A betegágy gyakran több tanítást rejt magában, mint egy prédikáció. A bűn csúnya ábrázatát legjobban a nyomorúság tükrében láthatjuk. A nyomorúság tanít meg igaz önismeretre. A jólét idején mi jórészt idegenek vagyunk magunktól. Isten megengedi, hogy megismerjük a nyomorúságot, hogy jobban megismerjük önmagunkat. Nyomorúságunk idején látjuk a szívünkben levő romlottságot, melyről nem is hittük, hogy ott van. A pohárban levő víz átlátszóan tisztának tűnik, de ha felforralod, az alján látszik a salak. A jólét idején úgy tűnik, hogy az ember alázatos és hálás, a víz tisztának látszik, de tedd csak kissé a szenvedés tüzére, s salak kitetszik - sok türelmetlenség s hitetlenség fog feltűnni. ‘Óh,’ így szól egy keresztyén, ‘ soha se hittem volna, hogy ennyire romlott szívem van, mint most látom; soha sem hittem volna, hogy a bennem levő romlottság ily erős, erényeim pedig oly gyöngék’.

   (2) A nyomorúságok javunkra szolgálnak, mivel a szívet fedhetetlenebbé teszik. A jólétben a szív hajlamos a megosztottságra(Hós.10,2). A szív meghasonlik;  részben Isten felé, részben pedig a világ felé fordul. Olyan mint egy tű, két mágnes között; Isten is vonzza, a világ is vonja. Nos, most Isten elviszi őt a világtól, s a szív sokkal nagyobb őszinteséggel fog ragaszkodni Hozzá. A fenyítés arra szolgál, hogy a szív igazzá és egyenessé váljon. Amint mi néha egy görbe botot a tűz fölött tartunk, hogy egyenessé váljon; így Isten is néha minket a nyomorúság tüze fölött tart, hogy  egyre egyeneslelkűbbé és igazabbá tegyen minket. Ó, milyen jó is az, hogy amikor a bűn félrefordítja a lelket Istentől, akkor a nyomorúság ismét egyenessé teheti őt!

   (3) A nyomorúságok javunkat szolgálják, mivel Krisztushoz hasonlóvá tesznek minket. Isten vesszeje olyan írószer, mely Krisztus képét rajzolja élőbben reánk. Jó az, ha részarányosság és harmónia van a Fej és a tagok között. Kívánnánk Krisztus misztikus testének tagja lenni, s nem hasonlítani őhozzá?  Az ő élete, mint Kálvin mondja, a nyomorúságok sorozata volt, ‘fájdalmak férfia, és betegség ismerője’ (Ésaiás 53,3). Ő sírt és vérezett. Az Ő feje tövissel volt koronázva, s mi azt gondoljuk, hogy rózsákkal koronáznak minket? Jó dolog Krisztushoz hasonlóvá lenni, mégha szenvedések árán is. Jézus Krisztus kiitta a keserű pohárt; mikor erre gondolt, vért izzadt; és bár igaz, hogy ő megitta a pohárban levő mérget, (Isten haragját,) mégis, valami salak maradt a pohárban, amit a szenteknek kell meginniuk: csakhogy különbség van a Krisztus szenvedései és a mi szenvedéseink között; az övé engesztelést szerző volt, a mienk pedig csak fenyítési jelleggel bír.

   (4) A nyomorúságok javára szolgálnak az istenfélőnek, mivel elpusztítják a bűnt. A bűn az anya, a nyomorúság pedig a lánya; a lány segít az anyja elpusztításában. A bűn egy olyan fához hasonlít, melyet a féreg rág; a nyomorúság pedig olyan mint a féreg, mely pusztítja a fát. Sok romlottság található még a legjobb szívben is; a nyomorúság fokozatosan kimunkálja ezeket, miként a tűz kiégeti a salakot az aranyból. ‘Így tisztíttatik el a Jákób hamissága és ez a gyümölcse bűne elvételének’ (Ésaiás 27,9). Minél durvább reszelőre van szükségünk, hogy kevesebb rozsda legyen rajtunk! A nyomorúságok nem távolítnak el egyebet, csak a bűnnek salakját. Ha egy orvos így kell szóljon egy betegnek, ‘Tested fertőzött, s tele van rosszindulatú kelevényekkel, melyeket ki kell tisztítani, másként belehalsz; de felírok neked egy gyógyszert, amely, bár legyengít téged, de eltávolítja betegségednek mérgét, és megmenti életedet’; nem válik-e ez javára a betegnek?  A nyomorúságok azok gyógyszerek, melyeket Isten használ a mi lelki betegségeink megszüntetésére; kigyógyítanak a büszkeség daganatából, a testi kívánság lázából, s a kapzsiság kórjából. Nem szolgálnak-e tehát javunkra?

   (5) A nyomorúságok javunkra szolgálnak, mivel ezáltal szívünk elszakad a világtól. Amikor kiásod a földet egy fa gyökeréről, ezáltal kiszabadítod azt a fát a földből; éppen így Isten is kiássa földi kényelmünket, hogy kiszabadítson e földről. A tövis ott növekszik minden virág mellett. Isten azt akarja, hogy számunkra a világ olyan legyen, mint egy kilazult fog, melyet kihúznak, hogy többé ne zaklasson minket. Nem jó dolog-e elválasztva lenni?  A korosabb szenteknek szükségük van erre. Miért töri össze az Úr vezeték-csöveinket, ha nem azért, hogy Hozzá menjünk, hogy megtudjuk ‘minden forrásaim tebenned vannak’ (Zsolt.87,7).

   (6) A nyomorúságok javunkra szolgálnak, mivel utat készítenek a vigasztalás számára. ‘Az Akhor völgyében van a reménység ajtaja’ (Hós.2,14). Akhor a nyomorúság szimbóluma. Isten megédesíti a külső fájdalmakat belső békességgel. ‘A ti szomorúságtok örömre fordul’ (Ján 16,20). Íme itt van a borrá változott víz! A keserű pirula után Isten cukrot ad. Pál apostolnak voltak az énekei, melyeket a börtönben énekelt. Isten vesszejének hegyén méz található. A nyomorúságban levő szenteknek oly édes és elragadtatással teljes örömük volt, hogy magukat a mennyei Kánaán határán érezték.

   (7) A nyomorúságok javunkra szolgálnak, mert nemesítenek, magasztosítnak minket. ‘Micsoda az ember, hogy őt ily nagyra becsülöd, és hogy figyelmedet fordítod reá? Meglátogatod őt minden reggel, s minden szempillantásban próbálod őt’ (Jób 7,17-18). Isten a nyomorúság által három féle módon magasztal fel minket:(a) azáltal, hogy leereszkedik oly alacsonyra, hogy figyelembe vesz minket. Nagy megtiszteltetés az számunkra, hogy Isten gondol velünk, kik csupán por és hamu vagyunk. Dicsőségünkre szolgál, hogy Isten érdemesnek tart minket a fenyítésre. Ha Isten nem fenyítene meg minket, ez elvetésünket jelentené: ‘Miért ostorozzalak tovább...? ’(És.1,5).  Ha továbbra is folytatod a bűnt, úgy vedd el átkos osztályrészedet, vétkezd bele magad a pokolba! (b) A nyomorúságok szintén megnemesítnek minket azáltal, hogy ezek a eljövendő dicsőség jelvényei, az istenfiúság jegyei. ‘Ha a fenyítést elszenveditek, akkor veletek úgy bánik az Isten, mint fiaival’ (Zsid.12,7). A fenyítés vesszejének minden egyes nyoma rajtunk a megbecsülés bélyegei. (3) A nyomorúságok felmagasztalnak minket, mivel híresekké tesznek a világban. A katonák sohasem voltak annyira csodálva győzelmeikért, mint a szentek voltak szenvedéseikért. A mártírok buzgósága és állhatatossága próbáikban hírnevet kölcsönzött nekik az utókorban. Mennyire híres lett Jób az ő tűréséért! Isten beírta nevét a rekordok könyvébe: ‘Jóbnak tűrését hallottátok’ (Jak.5,11). A szenvedő Jób sokkal nagyobb hírnevet szerzett, mint világhódító Nagy Sándor.

   (8) A nyomorúságok javunkra szolgálnak, mert eszközei a mi boldogságunknak. ‘Boldog ember az, akit az Isten megdorgál’ (Jób 5,17). Mely politikus, vagy moralista helyezte valaha is boldogságát a keresztbe?  Jób így cselekedett. ‘Boldog ember az, akit az Isten megdorgál’.

   Azt kérdezheti valaki, Miként tesznek boldogokká minket a nyomorúságok?  Erre azt válaszoljuk, hogy mivel meg vannak szentelve, közelebb vonnak minket Istenhez. A telihold a legtávolabb van a naptól: éppen így sokan akkor vannak legtávolabb Istentől, amikor a jólét telihold állapotában vannak; a nyomorúságok közelebb vonnak minket Istenhez. Az isteni jótétemények mágnese nem von minket annyira közel Istenhez, mint a szenvedések kötelei. Amikor Absolon felgyújtotta Joáb gabonáját, akkor ez azonnal Absolonhoz sietett (2Sám.14,30). Mikor Isten a mi világi kényelmünket is felégeti, akkor mi is Hozzá futunk, s békét kötünk Vele. Amikor a tékozló fiú teljesen kiéhezett, akkor elindult haza atyjához (Luk.15,13). Mikor Nóé galambja sehol sem talált nyugalmat a talajon lábainak, visszarepült a bárkába. Mikor Isten a nyomorúságok özönét árasztja ránk, akkor mi is Krisztus bárkájához repülünk. Ekként a nyomorúságok boldogokká tesznek, közelebb vonva minket Istenhez. A hit felhasználja a nyomorúság vizét, hogy gyorsabban ússzon Krisztus felé.

   (9) A nyomorúságok javunkra szolgálnak, mivel elhallgatatják a gonoszokat. Mennyire készek ők a kegyesek rágalmazására és gyalázására, mondván, hogy csupán önző érdekből szolgálják Istent. Ezért Isten megengedi, hogy népe szenvedjen hitéért, hogy így lakatot vethessen a gonosz emberek ajkaira. Amikor e világ ateistái látják, hogy Istennek van népe, mely nem béresként szolgálja őt, hanem szeretetből, ez bedugja szájukat. Az ördög Jóbot képmutatással vádolta, hogy ő egy haszonleső ember; egész vallása csupán arany és ezüst harácsolására épül.‘ Vajon ok nélkül féli-é Jób az Istent? Nem te vetted-é körül őt magát, házát és mindenét, amije van? ’ stb. ‘Nos’, szólt Isten, ‘ímé mindazt, amije van, kezedbe adom’ (Jób 1,9). Az ördög tehát engedélyt kapott, de csalatkozott Jób tönkretevésében; Jób továbbra is imádta Istenét (1 rész 20v.), és megvallotta belé vetett hitét. ‘Ha megöl is engem, én mégis bízom benne’ (rész 13,15. ang.ford.). Ez elhallgattatta magát az ördögöt is. Hogy elnémítja a gonoszokat, amikor látják, hogy a kegyesek szívbéli szeretettel ragaszkodnak Istenhez a szenvedés próbáiban is, és hogy amikor mindent elveszítenek, mégis kitartanak feddhetetlenségükben.

   (10) A nyomorúságok javunkra szolgálnak, mivel utat készítenek a dicsőség számára (2Kor. 5,4). Nem azért, mert megérdemlik a docsőséget, hanem előkészítenek minket arra. Miként a szántás előkészíti a földet a vetésre, termésre, úgy a nyomorúságok is felkészítenek minket az eljövendő dicsőség fogadására. Miként a festő arany-színeit sokszor sötét alapszínekre helyezi, így Isten is először leteszi a nyomorúságok sötét színeit, s arra helyezi a dicsőségnek arany színeit. Mielőtt bort töltenének egy edénybe, előbb előkészítik azt; az irgalom edényei is a nyomorúságok által készítettnek elő, mielőtt a dicsőség borát magukba fogadnák. Így látjuk, hogy a nyomorúságok nem hátrányosak, hanem hasznosak a szentek számára. A nyomorúságnak nem a rossz oldalát kell lássuk, hanem azt, ami jó benne; a felhőnek ne sötét oldalát szemléljük, hanem inkább a fényes felét. A legrosszabb, amit Isten az ő gyermekeivel tesz a nyomorúságok által az, hogy ostorával a mennybe tereli őket.

 

2.   A kísértésben levő rossz Isten által a hívők javára van kormányozva.

   A kísértés gonoszsága is javunkra szolgál. A Sátánt kísértőnek hívják (Márk 4,15). Ő szüntelen lesben áll, folytonosan munkában van, hol az egyik szentnél, hol a másiknál. Az ördögnek megvan a maga körútja, melyet végigjár minden nap; még nincs börtönbe vetve, hanem egy óvadék alatt levő fogolyhoz hasonlóan körbejár, hogy kísértse a szenteket. Ez nagy zaklatására van Isten gyermekeinek. A Sátán kísértéseivel kapcsolatban három dolog van, amit figyelembe kell vegyünk. (1) Módszerét a kísértésben. (2) Erejének kiterjedését. (3) Hogy ezek a kísértések javunkra szolgálnak.

   (1) A módszere a kísértésben. Itt két dolgot jegyezzünk meg: Hevességét a kísértésben, s mint ilyen, ‘vörös sárkánynak’ neveztetik. Azon fáradozik, hogy ledöntse a szív erősségét, istenkáromló gondolatokat sugall a gondolatba, Isten megtagadásával kísért; ezek azok a tüzes nyilak, melyeket kilő, melyek által testi vágyainkat szeretné fellobbantani. Úgyszintén figyeljük meg ravaszságát a kísértésben, e tekintetben ő a ‘régi kígyó’. Főképpen ötféle ravaszságot használ az ördög.

   (a) Megfigyeli alaptermészetünket és felépítésünket; ennek megfelelően használja a kísértés csalétkeit. A földműveshez hasonlóan, tudja, a föld számára melyik gabona a legmegfelőbb. A Sátán nem kísért a mi természetes hajlamunk és beállítottságunk ellen. Az ő trükkje az, hogy egy irányba tereli a szelet s az áradatot; amely irányba a szít természetes hajlama fut, abba az irányba fúj a kísértés szele is. Bár az ördög nem ismerheti az emberek gondolatait, de ismeri alkatukat, s megfelelőképpen teszi ki csalétkeit. Nagyravágyó embert koronával kísért, érzéki embert viszont szépséggel.

   (b) A Sátán kinézi a legalkalmasabb időt a kísértésre; miként egy ravasz halász akkor veti be a horgot, amikor a legjobb fogás ígérkezik. A Sátán kísértésének ideje rendszerint valamilyen áldott alkalom után van; az ok, mivel azt gondolja, hogy minket túlbiztosnak fog találni. Miután véget ér ünnepi istentisztelet, hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy minden rendben van, hagyagokká válunk, elhagyjuk előbbi buzgóságunkat és komolyságunkat; úgy mint az a katona, aki a csata után leteszi nem is álmodva az ellenségről; a Sátán kivárja ezt az időt, s akkor, amikor legkevésbé sem gondoljuk, bedob egy kísértést.

   (c) Felhasználja a körülöttünk levőket; az ördög helyettes által kísért. Így bízta a Jób megkísértését ennek feleségére. ‘Erősen állasz-é még mindig a te feddhetetlenségedbe? ’ (Jób2,9). A kebelbeli feleség lehet az ördög eszköze a bűnre való kísértésben.

   (d) A Sátán gonoszra kísért azok által, akik jók hozzánk; ekképpen mérget nyújt arany csészében. Krisztust Péter által kísértette. Péter lebeszélni próbálta a szenvedésről; Uram, kíméld magad. Ki gondolta volna, hogy a Kísértő rejtőzik egy apostol szájában?

   (e) A Sátán a vallás színe alatt kísért a bűnre. Akkor a legveszélyesebb, mikor magát a világosság angyalává változtatja. Krisztushoz is úgy közeledett, hogy a Szentírás szava volt szájában: ‘Meg van írva!’ Az ördög a vallás csalétkével szereli fel halászbotját. Sok embert kísért kapzsisággal és zsarolással a családjukról való gondoskodás ürügye alatt. Sok embert kísért azzal, hogy félrevonuljanak a társadalomtól, azért, hogy így többé ne vétkezzenek Isten ellen. És így bűnbe vonja őket, a bűn elkerülésének színe alatt. Ezek az ő ravasz cselfogásai a kísértésben.

   (2) Figyeljük meg erejének kiterjedését; milyen messzire terjed ki a Sátán ereje a kísértésben.

   (a) Képes javasolni a kísértés tárgyát; miként Ákán szeme elé helyezte az arany vesszőt.

   (b) Megmérgezheti a képzeletet, s gonosz gondolatokat tud sugallni az elmébe. Miként a Szentlélek jó gondolatokat vés abba, úgy az ördög rossz gondolatokat vés abba. Judás szívébe belehelyezte azt a gondolatot, hogy elárulja Krisztust (Ján.13,2).

   (c) A Sátán képes feléleszteni s feltüzelni a bennünk levő belső romlottságot, és a szív hajlamait olyanképpen alakítja, hogy kísértés formáját vegyék fel. Bár igaz, hogy a Sátán nem képes erőszakkal kényszeríteni az akaratot, hogy neki igent mondjon, azonban mégis, mivelhogy ő egy buzgó kérő, folytonos zaklatásaival bűnre indíthat minket. Ekképpen indította Dávidot, hogy számlálja meg a népet (1Krón.21,1). Az ördög képes ravasz érveivel rávenni minket a bűnre.

   (3) Ezek a kísértések Isten gyermekeinek a javára vannak kormányozva. Egy fa, melyet a vihar tépáz, annál mélyebben ereszti gyökereit a földbe, s szilárdan áll; így a kísértés viharai sem tesznek mást, mint méginkább megalapozzák a keresztyént a kegyelemben. A kísértések javunkra vannak kormányozva nyolc féle módon:

   (a) A kísértés a lelket imádkozni küldi. Minél dühösebben kísért a Sátán, a szent annál buzgóbban imádkozik. A dárda által megsértett szarvas még gyorsabban fut a vízhez. Mikor a Sátán belövi tüzes nyilait a lélekbe, ez még sebesebben szalad a kegyelem trónjához. Amikor Pált a Sátán angyala gyötörte, azt mondja, ‘Ezért háromszor könyörögtem az Úrnak, hogy távozzék el ez tőlem’ (2Kor.12,8). A kísértés biztonságunkra szolgál. Ami azt eredményezi, hogy még többet imádkozzunk, nyilván javunkra van.

   (b) A bűnre való kísértés egyben eszköz, mely visszatart a bűn elkövetésétől. Minél inkább kísértve van Isten gyermeke, annál jobban harcol a kísértés ellen. Minél inkább kísért a Sátán az istenkáromlásra, a szent annál inkább retteg az ilyen gondolattól, s így szól, ‘Távozz tőlem, Sátán.’  Amikor Józsefet úrnője bűnre csábította, minél erősebb volt a kísértés, annál erősebb volt benne az ellenállás a bűnnel szemben. Azt a kísértést, melyet a Sátán ösztökeként használ a bűnre, Isten zablaként használja, hogy visszatartsa a keresztyént attól a bűntől.

   (c) A kísértés javunkra szolgál, amint lefokozza a bennünk levő büszkeséget. ‘Hogy a kijelentések nagysága miatt el ne bizakodjam, tövis adatott nékem a testembe, a Sátán angyala, hogy gyötörjön engem’ (2Kor.12,7). A testben levő tövis volt az, mely kiszúrta a büszkeség felfúvódottságát. Jobb az a kísértés, mely alázatossá tesz engem, mint az a szolgálat, amely felfuvalkodottá tesz. Mintsem hogy egy keresztyén gőgösség váljék, Isten megengedi, hogy egy ideig a Sátán kezébe essen, hogy kitisztuljon fekélyéből.

   (d) A kísértés javunkra szolgál, mivel próbakő az, mely megpróbálja, mi van a szívünkben. Az ördög kísért, hogy ha lehet, megcsalhasson; de Isten reánk bocsátja a kísértést, hogy megpróbáljon minket. A kísértés őszinteségünknek próbája. Bebizonyosodik, hogy szívünk szűziesen tiszta és hű Krisztus iránt, amikor képesek vagyunk szembe nézni a kísértéssel, és hátat fordítunk neki. Úgyszintén a mi bátorságunknak is próbája. ‘Olyan lett Efraim, mint egy együgyű galamb: balgatag!’[szív nélküli (angol ford.)] (Hóseás 7,11). Így sokakról ellehet mondani, hogy együgyűen balgatagok; nincs szívük ellenállni a kísértőnek; mihelyt a Sátán közeledik, gyáva módon megadják magukat; akárcsak az az ember, aki mikor látja, hogy közeledni a tolvajt, át is adja neki erszényét. Ámde az az értékes keresztyén, aki forgatja a Lélek kardját a Sátán ellen, s inkább kész meghalni, minthogy megadja magát. A rómaiak bátorsága sohasem tűnt úgy ki, mint mikor megtámadták őket a karthágóiak. A szent értéke és ereje sohasem tűnik ki oly fényesen, mint a harctéren, amikor harcban áll a vörös sárkánnyal, s a hit erejével megfutamítja az ördögöt. Az a hit bizonyul kipróbált aranynak, mely kiállja a tüzes próbát, s ellenáll a tüzes nyilaknak.

   (e) A kísértések javunkra szolgálnak, mivel Isten ezáltal készíti fel azokat, kik kísértést szenvednek, alkalmasakká mások vigasztalására, kik hasonló kísértésben vannak. Szükséges, hogy egy keresztyén maga is a Sátán ütései alatt legyen, hogy képes legyen alkalmas időben való vigasztalást mondani a megfáradottnak. Pál apostolnak tapasztalatai voltak a kísértések terén. ‘Jól ismerjük az ördög szándékait’ (2Kor.2,11).  Ezért volt képes másokat is ismertetni a Sátán kísértéseit (1Kor.10,13). Egy ember, ki megszabadult a mocsárból és ingoványból, a legmegfelelőbb vezető mások számára e veszélyes útszakaszon keresztül. Aki már érezte az ordító oroszlán karmolását, s lesújtva vérzett annak sebei miatt, az a legfelelőbb ember a kísértésben levővel való foglalkozásra. Senki sem képes jobban felfedezni a Sátán ravaszságait és fortélyait, mint azok, akik sokáig voltak a kísértés vívótermében.

   (f) A kísértések javunkra szolgálnak, mivel felgerjesztik  az atyai együttérzést Istenben a kísértésben levők iránt. A beteg és megsebzett gyermekkel különösen törődnek. Amikor egy szent a kísértés csapásai alatt elterül, Krisztus imádkozik, és az Atya könyörül rajta. Mikor a Sátán lázba veti a lelket, jön Isten a szíverősítő gyógyszerrel; ez késztette Luthert arra, hogy azt mondja, hogy a kísértések Krisztus öleléseit jelentik, mivel akkor nyilvánítja ki legédesebben önmagát a lélek számára.

   (g) A kísértések javunkra szolgálnak, mivel azt eredményezi, hogy a szentek még inkább kívánkozzanak a mennybe. Ott lőtávolságon kívül lesznek. A menny a nyugalom helye, a kísértés semmilyen lövedéke sem repül oda. A sast, mely fenn a légben köröz, s a magas fákon pihen, nem zavarja a kígyó fullánkja; így a szentek is, mikor felemeltetnek a mennybe, többé nem lesznek zaklatva a régi kígyótól. Ebben az életben, mikor egyik kísértés véget ér, jön a másik. Ez azért van így, hogy Isten gyermekeit késztesse, hogy vágyakozzanak innen elköltözni, hogy nyugalmat leljenek, és e földről, hol a lövedékek oly sűrűn repülnek elhívhassa őket, s győzelmi koronát nyerjenek, ott, hol a dobpergés s az ágyúdörej végleg megszűnik, s a hárfa és lant fog örökre zengeni.

   (h) A kísértések javunkra szolgálnak, mivel szolgálatunkba állítják Krisztus erejét. Krisztus a mi Barátunk, s amikor kísértésben vagyunk, minden erejét szolgálatba állítja érdekünkben. ‘Mert amennyiben szenvedett, őmaga is megkísértetvén, segíthet azokon, akik megkísértetnek’ (Zsid.2,18). Ha a szegény léleknek egyedül kellene szembeszállnia a pokol Góliátjával, biztos, hogy legyőzetne; de Jézus Krisztus bevonja az Ő kisegítő erőit, s a kegyelemnek friss készletét adja. ‘Mindezekben felettébb diadalmaskodunk Azáltal, aki minket szeretett’ (Róm.8,37). Ekként a kísértésben való rossz, Isten által javunkra van kormányozva.

   Kérdés. De néha a Sátán megejti Isten gyermekét. Hogyan szolgál ez a javára?

   Felelet. Elismerem, hogy az isteni kegyelem megvonása és a kísértés hevessége folytán egy szent legyőzethetik; mégis, e kísértés általi legyőzetés is Isten által javára kormányoztatik. E bukás által Isten utat készít a kegyelem megnagyobbodásának. Péter önbizalommal volt kísértve, saját erejére épített; és mikor meg kellett volna egyedül álljon, Krisztus hagyta őt elesni. De ez végül javára vált, ám ez sok könnyébe került. ‘És kimenvén onnét, keservesen síra’ (Mát.26,75).  S így sokkal szerényebbé vált. Nem merte többé állítani, hogy jobban szereti Krisztust a többi apostoloknál. ‘Jobban szeretsz-e engem ezeknél? ’ (Ján.21,15). Nem merte így mondani; bukása nyakát szegte büszkeségének. A kísértésben való elesés nagyobb óvatosságot és figyelmességet eredményez Isten gyermekében. Bár kezdetben a Sátán bűnbe csalta őt, mégis a jövőre nézve sokkal körültekintőbb lesz. Vigyázni fog, hogy soha többé ne menjen közel az oroszlán láncaihoz. Sokkal inkább visszaretten a bűn alkalmaitól. Soha sem  megy ki többé lelki fegyverzet nélkül, s körülövezi magát e fegyverzetben imádság által. Tudja, hogy sikamlós földön jár; ezért gondosan vigyáz lépteire. Őrt állít fel lelkében, s mikor felfedezi az ördög közeledését, erősen áll az ő fegyverzetében, s bemutatja hitének képességét (Eféz.6,16). Ennyi az egész sértés, mellyel az ördög nekünk árthat. Amikor megejt egy szentet kísértése által, ezzel kigyógyítja őt gondatlan nemtörődömségéből; az eredményezi, hogy sokkal inkább vigyázzon és imádkozzon. Mikor a mezei vadak ledöntik a sövényt s berontanak a gabonába, ekkor a gazda még inkább megerősíti a kerítést: éppígy, amikor az ördög ledönti kísértése által a kőfalat, egy keresztyén biztos, hogy megjavítja, s erősebbé teszi azt; sokkal jobban fog félni a bűnnel szemben, s gondosabban végzi kötelességét. Ekképpen a kísértés által való rontás is javunkra szolgál.

   Ellenvetés. De ha a kísértésben való elbukás javunkra szolgál, ez a keresztyéneket közönyösekké teheti, hogy ne törődjenek vele, akár legyőzetnek a kísértésben, akár nem.

   Válasz. Nagy különbség van a kísértésbe való esés, és a kísértésbe való rohanás között. A kísértésbe esés javunkra szolgál, ámde nem a kísértésbe való futás. Aki beleesik egy folyóba, segélyt és szánalmat érdemel, ám aki kétségbeesésében veti magát abba, vétkes a maga halála miatt. Őrült dolog oroszlánok vermébe ugrani. Aki készakarva rohan a kísértésbe, olyan mint Saul, ki belebocsátkozott saját karjába.

   Mindebből, ami eddig el lett mondva, lásd meg, hogyan hiúsítja meg Isten a régi kígyó tervét, azt cselekedve, hogy a kísértések az ő népének javára szolgáljanak. Bizonyára, ha tudná az ördög, hogy milyen sok haszon árad a szentekre a kísértések által, elállna a kísértéstől. Luther ezt mondta egyszer: ‘Három dolog van mely keresztyénné tesz: az imádság, az elmélkedés és a kísértés.’ Pál apostol Rómába való utazása során ellenszéllel is találkozott (Csel. 27,4). Így a kísértések szele ellenszél a Lélek szelével szemben; de Isten felhasználja ezt a gátoló szelet, hogy ezáltal is a menny felé ragadja övéit.

 

3.   Az elhagyatottság a hívők javára szolgál.

   Az elhagyatottságban levő rossz javunkra szolgál. A szerelmes elhagyatottságról panaszkodik. ‘Az én szerelmesem elfordult, elment’ (Én.5,6). Kétféle visszavonulás van; vagy a kegyelemmel kapcsolatban, amikor Isten visszatartja Lelkének erejét és hatását, és visszatartja a kegyelemnek éltető erőit. Ha a Lélek eltávozik, a kegyelem erényei kihűlnek, megfagynak, s tunyaságba dermednek. Vagy egy oly visszavonulás, mely a mi külső körülményeikkel van kapcsolatban. Amikor Isten visszavonja jótéteményeinek édes megnyilvánulásait, mikor úgy tűnik, nem tekint kedvesen ránk kedvesen, hanem elrejti orcáját, és úgy látszik, teljesen eltávozott a lélektől.

   Isten igazságos minden visszavonulásában. Mi vagyunk azok akik elhagyjuk őt, mielőtt Ő elhagyna minket. Elhagyjuk Istent, amikor megszakítjuk a vele való szoros közösséget, mikor eltérünk igéjének igazságaitól, és nem merünk kiállni érte, mikor elhagyjuk az Ő vezetését és Igéjének irányítását, és a mi romlott érzelmeinknek és vágyainknak csalóka fényét követjük. Rendszerint mi hagyjuk el Istent először; tehát nincs kit hibáztassunk, csakis önmagunkat.

   Az elhagyatottság nagyon siralmas, mert miként ha a világosság visszavonul, sötétség veszi át a helyét a levőben, úgy amikor Isten visszavonul sötétség és szomorúság lepi meg a lelket. Az elhagyatottság a lelkiismeret gyötrelme. Isten a lelket a pokol fölött tartja. ‘Mert a Mindenhatónak nyilai vannak én bennem, amelyeknek mérge emészti az én lelkemet’ (Jób 6,4).  A perzsák közt szokás volt, hogy harcaikban nyílvesszőiket kígyóméregbe mártották, hogy halálosabbakká tegyék azokat. Így lőtte Isten is Jóbba az elhagyatottság mérgezett nyilát, melynek sebei alatt lelke vérzett. Az elhagyatottság idején Isten gyermekei hajlamosak az elcsüggedésre. Önmaguk ellen beszélnek, s azt gondolják, hogy Isten teljesen elvetette őket. Ezért előírok némi vigaszt az elhagyatott lelkeknek. A tengerész, mégha nem lát semmilyen vezérlő csillagot, mégis van lámpása, melynek fényénél láthatja iránytűjét; ekképpen én is lefektetek négy alapvető vigasztalást, melyek a tengerész lámpásához hasonlítanak, hogy némi világosságot nyújtsanak a szegény léleknek, aki az elhagyatottság sötétjében vitorlázik, és hiányolja a hajnalcsillag fényét.

   (1) Senki más, csakis az istenfélő lehet elhagyatott. A gonosz emberek nem ismerik, mit jelent Isten szeretete, sem azt, hogy mit jelent annak hiánya. Ők csak az egészség hiányát ismerik, barátok meg sikerek hiányát, de nem ismerik mit jelent Isten kegyének hiányát érezni.  Te attól félsz, hogy nem vagy Isten gyermeke, mivel elhagyottnak érzed magad. Az Úrról nem lehet azt mondani, hogy megvonta szeretetét a gonoszoktól, mivelhogy ők sohasem bírták azt. Az a tény, hogy elhagyatottságodat érzed, bizonyítja, hogy Isten szeretett gyermekei vagy. Hiszen hogy tudnál amiatt sírni, hogy Isten magadra hagyott téged, ha nem részesültél volna eddig néha mosolyaiban és szeretetének jeleiben.

   (2) Létezhet a kegyelem magva ott, ahol jelenleg nem látszik az öröm virága. A földben melynek felszíne sivár, nincs rajta gabona, mégis, lehet aranybánya annak belsejében.  Egy keresztyén bírhatja a kegyelemnek erőit önmagában, mégha az örömnek édes gyümölcsei nem növekednek is rajta. A drágakövekkel megterhelt hajók is juthatnak sötétségbe, s hányattathatnak a viharban. A kegyelem kincseivel meggazdagított lélek is juthat az elhagyottság sötétjébe, s annyira dobálhatják a hullámok, hogy már azt gondolja végleg elmerül. Dávid az elhagyatottság állapotában így imádkozik, ‘A te Szent Lelkedet ne vedd el tőlem’ (Zsolt.51,11). Nem azt kérte, mondja Augustinus, hogy ‘Uram, add nekem a te Lelkedet’ hanem, ‘Ne vedd el tőlem Lelkedet’, vagyis, Isten Lelke még mindig benne volt.

   (3) Ezek az elhagyatottságok csak ideigvalók. Krisztus visszavonulhat, s magára hagyhatja a lelket egy ideig, de ismét vissza jön. ‘Búsulásom felbuzdultában elrejtém orczámat egy pillantásig előled, és örök irgalmassággal könyörülök rajtad’ (És.54,8). Az apály alacsony szintje után a dagály áramlata ismét visszajön. ‘Mert nem örökké perlek, és nem mindenha haragszom én, mert a lélek előttem megepedne, és a leheletek, akiket én teremtettem’ (És.57,16).  Egy gyöngéd anya leteszi gyermekét haragjában, de ismét felveszi karjaiba, s megcsókolja őt. Isten félreteheti a lelket haragjában, de ismét szerető karjaiba veszi őt és szeretetének zászlaját lengedezteti fölötte.

   (4) Ezek az elhagyatottságok a kegyesek javára szolgálnak.

   Az elhagyatottság kitisztítja a tunyaságból a lelket. Látjuk, hogy a jegyes a tunyaság ágyára vetette magát: ‘Én elaludtam’ (Én,5,2). És Krisztus azonnal eltávozott. ‘Az én szerelmesem elfordult, elment’ (Én.5,6). Ki akar beszélni egy álmos emberrel?

   Az elhagyatottág kitisztít a mértéktelen világszeretetből. ‘Ne szeressétek a világot’ (1Ján.2,15). Tarthatjuk a világot, mint kis csokrot a kezünkben, de nem szabad túl közel férkőznie szívünkhöz. Úgy kell élnünk vele, mint egy vendéglővel, ahol elfogyasztunk egy ételt, azonban nem szabad otthonunkká tegyük azt. Lehet, hogy e világi dolgok túlságosan meglopták szívűnket. Isten gyermekei néha csömör miatt betegek, mert a jólét túl édes gyönyöreiből ittak; és mivel bemocskolták kegyelemből nyert arany-szárnyaikat, s felettébb eltorzították Isten képmását azzal, hogy a földhöz dörzsölték azt, Isten, hogy kigyógyítsa őket ebből, orcáját valamilyen felhőbe rejti el előlük. Ennek a napfogyatkozásnak jó hatásai vannak, mert elsötétíti e világ dicsőségét, és azt eredményezik, hogy eltűnjenek.

   Az elhagyatottság javunkra szolgál, mert azt eredményezi, hogy a szentek mindennél inkább becsüljék Isten ábrázatát. ‘Hiszen a te kegyelmed jobb az életnél’ (Zsolt.63,4). Azonban e kegyelemnek gyakorisága csökkenti szemünkben annak értékét. Amikor Rómában a gyöngyöket felhalmozták, már nem becsülték azokat úgy mint előbb. Istennek nincs jobb módszere arra, hogy bennünk felkeltse az értékelést szeretete iránt, minthogy megvonja azt egy ideig. Ha a nap csak egyszer kelne fel egy évben, mennyire nagyra értékelnék azt az emberek! Miután a lélek sokáig bolyongott az elhagyatottság éjszakájában, mily örömmel üdvözli most az igazság Napjának visszatérését!

   Az elhagyatottság javunkra van, mert ezáltal keserűvé válik a bűn számunkra. Lehet-e nagyobb ínség annál, minthogy Isten magvonja tőlünk jótetszését?  Mi más teszi pokollá a poklot, ha nem Isten arcának elrejtése?  És miért rejti el Isten az ő arcát, ha nem a bűn miatt? ‘Elvitték az én Uramat, és nem tudom, hová tették őt’ (Ján.21,13). Így, bűneink elviszik Urunkat, s nem tudjuk, hol van Ő. Isten jóindulata a legdrágább gyöngy, mely képes édessé tenni a börtönt, s eltávolítani a halál keserűségét. Oh, mennyire undok tehát a bűn, mely megfoszt minket legdrágább ékszerünktől. A bűn okozta azt, hogy Isten elhagyta templomát (Ez.8,6). A bűn eredményezi azt, hogy ellenségnek tűnik fel, fegyverbe öltözötten. Ez arra készteti a lelket, hogy üldözze a bűnt szent gonoszsággal, s törekedjen annak megbosszulására. Az elhagyatottságban levő lélek a bűnt epével és ecettel itatja, s a sanyargatás dárdájával szúrja azt szíven.

   Az elhagyatottság javunkra szolgál, mert azt eredményezi, hogy a lélek bánkódjon Isten elvesztése miatt. Miután a nap lemegy, lehull a harmat; s miután Isten eltűnik, könnyezni kezdenek a szemek. Mennyire elkeseredett volt Mika, mikor ellopták bálványait! ‘Isteneimet vettétek el, hát mim van egyebem?’ (Bir.18,24). Így mi is, ha Istent elveszítjük, mi egyéb marad számunkra? Nincs olyan lant, vagy hegedű, mely képes lenne megvigasztalni minket, ha Isten magunkra hagy. Bár siralmas helyzet Isten jelenlétének hiányát érezni, de mégis, jó sírni az Ő hiánya miatt.

   Az elhagyatottság Isten keresésére készteti a lelket. Mikor Krisztus eltávozott, jegyese utána indul, kereste őt ‘a város utcáin’ (Én.3,2). És mivel nem találta őt, nagy lármát csapott miatta. ‘Nem láttátok-e őt, akit az én lelkem szeret?’ (Én.3,3). Az elhagyatott lélek fohászkodásában felbocsátja sóhajainak és nyögéseinek egész áradatát. Zörget az ég kapuján imádsággal; nem talál addig nyugalmat, míg Isten arcának aranysugarai föl nem ragyognak.

   Az elhagyatottság vizsgálódásra készteti a keresztyént. Tudakozódik Isten eltávozásának oka után. Mi az az átkozott dolog, mely Isten haragját felkeltette? Talán büszkeség, vagy szent dolgokban való tunyaság, vagy világiasság. ‘Mert a telhetetlenség vétkéért haragudtam meg; elrejtém magamat’ (És.57,17). Meglehet, hogy megtűrt titkos bűn lappang a szívben. Egy kövecske a vezetékben megakadályozhatja a víz folyását; így a bűn is, ha abban élünk, megakadályozza Isten szeretetének édes áradását. Ekképpen a lelkiismeret, vérebhez hasonlóan, mely felismerte és utólérte a bűnt, ezt az Ákánt halálra kövezik.

   Az elhagyatottság javunkra szolgál, mert bepillantantást ad nekünk, hogy mit szenvedett Krisztus értünk. Ha a pohárból csak egy korty is ennyire keserű, milyen keserű lehetett amit Krisztus ivott a kereszten?!  A halálthozó méreg poharát itta Ő, mely ilyen kiáltásra késztette: ‘Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?’ (Mát.27,46). Senki sem tudja úgy értékelni Krisztus szenvedéseit, senki sem ég úgy a Krisztus iránti szeretettől, mint azok, kik az elhagyatottság völgyében megaláztattak, s egy ideig a pokol tüzei felett érezték magukat.

   Az ehagyatottság javunkra szolgál, mivel előkészíti a szenteket a eljövendő boldogságra. A csípős fagyok készítik elő a virágzó tavaszt. Isten módszere az, hogy előbb megaláz, s aztán vigasztal (2Kor.7,6). Miután Megváltónk böjtölt, akkor jöttek az angyalok, s szolgáltak neki. Mikor az Úr népét hosszú böjtben tartja, aztán elküldi a Vigasztalót, és rejtett mannával táplálja őket. ‘Világosság támad fel az igazra’ (Zsolt.97,11). A szentek vigasza meglehet, hogy el van rejtve, földbe vetett maghoz hasonlóan, de a mag kikel, s virágzó termést hoz.

   Ezek az elhagyatottságok javunkra szolgálnak, mivel a mennyet még édesebbé teszi számunkra. Itteni jólétünk olyan mint a hold, néha teltebb, máskor fogyófélben van. Isten megmutatja magát egy ideig, aztán visszavonul tőlünk. Ezzel ellentétben mennyire kiválóbbnak fog tűnni a menny, sokkal gyönyörűségesebbnek és elragadóbbnak, amikor Isten szeretetét állandóan fogjuk élvezni (1 Tess 4,17. Jel 22,4)

   Így már látjuk, hogy az elhagyatottságok javunkra vannak. Isten az elhagyatottság mélyébe von itt minket, azért, hogy majd ne kelljen a kárhozat mélységébe taszítania. Bevet minket pokolnak látszó helyre, azért, hogy visszatartson minket az igazi pokoltól. Isten így előkészít minket arra az időre, amikor örökké örvendezni fogunk mosolyának. Amikor nem rejti el arcát többé semmilyen felhő, sem a naplemente; amikor Krisztus eljön, hogy mennyasszonyával legyen, s ez többé soha nem fog így szólni,  ‘Az én szerelmesem elfordult, elment’.

 

4.   A bűn a szentek javára dolgozik.

   A bűn a maga természetében átkozottul rossz, de Isten az Ő végtelen bölcsességében felüluralja és kormányozza azt, s azt eredményezi, s azt eszközli, hogy jó származzék abból, ami a jónak legnagyobb ellentéte. Valóban, csodálatunk tárgya kell legyen, hogy valami csodás méz jön ki ebből az oroszlántetemből. Kétszeres jelentésben érthetjük meg ezt.

   (1) A mások bűnei a szentek javára vannak kormányozva. Nem kevés bajt okoz a kegyes szívnek, hogy gonoszok közt kell éljen. ‘Jaj nékem, hogy Mésekben bújdosom’ (Zsolt.120,5). De még ezt is az Úr javára fordítja, Mert,

   (a) Mások bűnei a kegyes ember javára szolgálnak, mivel szent szomorúságot eredményeznek. Isten népe sír amiatt, amit nem képes megváltoztatni. ‘Víznek folyásai erednek az én szemeimből azok miatt, akik nem tartják meg a te rendeléseidet’ (Zsolt.119,136). Dávid sírt korának bűnei felett; szíve kúttá változott, s szemei folyókká. A gonosz emberek mulatnak a bűnön. ‘Mikor gonoszságban vagy, akkor örvendezel’ (Jer.11,15). De a hívők nyögő galambok, gyászolnak koruk istenkáromlásai és esküdözései miatt. Mások bűnei lándzsaként hatolnak lelkükbe. És ez a mások bűnei felett való szomorúság jó. Gyermeki szívről tesz tanúságot, mely szomorúan rossz néven veszi mennyei Atyánkon okozott sérelmeket. Úgyszintén krisztusi szívről tanuskodik. ‘Ő pedig elnézte őket haraggal, bánkódván szívük keménysége miatt’ (Márk 3,5). Az Úr különös figyelemmel van e könnyek iránt; jó néven veszi, ha mi sírni tudunk, amikor az ő dicsősége csorbát szenved. Nagyobb kegyelmi erényről tanúskodik az, ha inkább bánkódunk mások bűnei miatt, mint a magunkén. Saját bűneink felett szomorkodhatunk a pokol félelme miatt is, de a mások bűnei miatt való bánkódás az Isten iránt való szeretet lényegéből származik. Ezek a könnyek úgy hullnak, mint a rózsákból fakadó nedv, édesek és illatosak, s Isten tömlőkbe gyűjti azokat.

   (b) Mások bűnei a kegyesek javára szolgálnak, mivel azt eredményezik, hogy még inkább könyörögjenek a bűn ellen. Ha nem lenne körülöttünk a gonoszságnak ilyen fertelme, valószínű, hogy nem lenne ilyen imalelkületünk sem. Az égbekiáltó bűnök égbekiáltó imákat fakasztanak. Isten népe könyörög a kor jelenlevő gonoszsága ellen, hogy Isten vessen vétet a bűnnek, s tegye azt szégyenszemre. Ha ők nem tudják legyőzni imában a bűnt, úgy imádkoznak a bűn ellen; és Isten ezt kedvesen fogadja. Ezek az imákak fel vannak jegyezve, s meg is lesznek jutalmazva. Bár nem vagyunk mindig győzedelmesek az imában, de mégsem veszítjük el imádságainkat. ‘Imádságom keblemre vissza-vissza szállt’ (Zsolt.35,13).

   (c) Mások bűnei javunkra vannak, mert ezek még inkább felgerjesztenek minket az erények iránti szeretetre. Mások bűnei oly kontrasztot képeznek, mely még jobban kiemeli a kegyelmi erények csillogását. Az egyik ellentét kiemeli a másikat: az idomtalanság kiemeli a szépséget. Mások bűnei nagyon eltorzítják őket. A büszkeség egy elcsúfító bűn; nos, ha látjuk mások büszkeségét, ez még nagyobb szeretetet gerjeszt bennünk az alázat iránt. A rosszindulat egy elrútító bűn, tulajdonképpen az ördög képe; mennél inkább feltűnik ez másokban, mi annál inkább szeretjük a szelídséget és jószívűséget. Az iszákosság egy eltorzító bűn, mely az embereket állatokká változtatja, megfosztva őket a józan észtől: mennél nagyobb mértéktelenséget látunk másokban, annál jobban kell szeretnünk a mértékletességet. A bűn fekete arca sokkal inkább kiemeli a szentség szépségét.

   (d) A mások bűnei javunkra vannak, mert még erősebb ellenállásra serkentenek minket a bűnnel szemben. ‘A gonoszok megrontották törvényedet. Inkább szeretem azért a te parancsolataidat’ (Zsolt. 119,126-127). Dávid sohasem szerette volna annyira Isten törvényét, ha a gonoszok nem álltak volna annyira ellene annak. Minél inkább dühösködnek mások az igazság ellen, a szentek annál bátrabban vállalják azt. Az élő hal úszik az árral szemben; mennél nagyobb az áradattal találja szembe magát, a kegyes annál nagyobb erővel úszik azzal szemben. A kor jelenlevő istentelensége szent tiltakozást gerjeszt a szentekben; az a harag bűnnélküli, mely a bűn ellen van. Mások bűnei olyanok, mint a köszörűkő, egyre élesebbekké tesz minket; méginkább kiélezi bűn elleni buzgóságunkat és felháborodásunkat.

   (e) Mások bűnei javunkra vannak, mivel még buzgóbbá tesznek minket saját üdvösségünknek kimunkálásában. Amikor látjuk a gonoszokat oly sokat fáradozni a pokolért, ez még szorgalmasabbakká tesz minket a mennyért. Az istentelenek részére nincs semmi, ami bátorítaná őket, mégis vétkeznek. Vállalnak szégyent és utálatot, keresztül törnek minden gáton. Az Ige ellenük van, lelkiismeretük is ellenük tanuskodik, égő pallos állja útjukat, mégis vétkeznek. A kegyes szívek látva a gonoszok őrültségét a tiltott gyümölcs iránt, és hogy miként fárasszák ki magunkat az ördög szolgálatában, még inkább felbátoríttatnak és megeleveníttetnek Isten útjaiban. Erőszakka törnek be a mennyek országába. A gonoszok gyorslábú tevék a bűnben (Jer.2,23). Mi pedig csigalassúsággal haladjunk a kegyességben?! A szentségtelen bűnösök nagyobb szolgálatot tegyenek az ördögnek, mint mi Krisztusnak?! Nagyobb igyekezettel fussanak ők a tömlöcbe, mint mi a királyságra?! Ők sohasem fáradnak ki a vétkezésben, s mi kifáradjunk az imádkozásban?! Hát nem jobb-e a mi Mesterünk, mint az övék?! Nem szebbek-e az erény ösvényei?  Nincs-e ott az öröm földi szolgálatunk útján, s a mennyei dicsőség az út végén?  Béliál fiainak bűnben való tevékenysége arra ösztökéli a hívőket, hogy még szilárdabbá tegyék elhivatásukat, s nagyobb igyekezettel fussanak a mennyei jutalomért.

   (f) Mások bűnei javunkra szolgálnak, amennyiben tükrök ezek, melyekben saját szívünket szemlélhetjük. Látunk egy gyalázatos, istentelen bűnöst? Íme, ilyen a mi szívünk! Ilyenek lennénk mi, ha Isten elhagynak minket. Amilyen a bűnös emberek életmegnyilvánulása, olyan a mi saját belső természetünk. A gonoszokban levő bűn olyan, mint vésztjelző tűz, mely erősen ég, s messzire ellátszik; a hívőben levő bűn pedig olyan, mint a parázsban rejtőző tűz. Keresztyén, habár nem törsz elő botrányos lángokban, mégis, nincs okod a dicsekedésre, mert sok bűn van felhalmozódva természeted parazsa alatt. Ott hordozod a keserűség gyökerét magadban, s éppúgy megteremnéd annak pokoli gyümölcsét, mint bárki más, ha Isten nem fékezne téged erejével, vagy nem változtatott volna meg kegyelmével.

   (g) A másokban levő bűnök javunkra szolgálnak, mivel azt eszközlik, hogy Isten népe hálásabb legyen. Mikor másokat a bűn pestise által megfertőzve látsz, mily hálás vagy, hogy Isten megőrzött téged attól. Egy jó haszon, melyet nyerhetünk mások bűneiből, az, hogy bennünket hálásabbakká tesz Isten iránt. Vajon mért nem hagyott Isten minket is a kicspongásnak ugyanabban az áradatában? Szállj magadba, keresztyén, vajon miért volt Isten nagyobb jóindulattal irányodban, mint mások iránt? Miért vett ki téged a természet szerinti vad olajfából, és nem őt? Mennyire felindít ez téged az ingyen kegyelem magasztalására! Amit a farizeus mondott büszkeségből, mi elmondhatjuk hálatelten, ‘Isten! hálákat adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint egyéb emberek, ragadozók, hamisak, paráznák, stb.’ (Luk.18,11). Így dicsőithetjük a kegyelem gazdagságát, hogy nem vagyunk olyanok, mint mások, részegesek, esküdözők, ünneprontók. Valahányszor látunk embereket a bűnbe rohanni, áldanunk kell Istent, hogy mi nem vagyunk olyanok. Ha látunk egy őrült személyt, áldjuk Istent, hogy nem olyan a mi helyzetünk; mennyivel inkább, mikor látunk másokat a Sátán hatalma alatt, hálásan kell tudomásul vennünk, hogy nem ilyen a mi állapotunk. Ne vélekedjünk felszínesen a bűnről.

   (h) Mások bűnei javunkra vannak, mert ezek azt eszközlik, Isten népe jobbá legyen. Keresztyén, Isten képes nyerővé tenni téged mások bűnei által. Minnél szentségtelenebbek mások, annál szentebbnek kell lenned. Mennél inkább ráadja magát a gonosz a bűnre, annál jobban ráadja magát a kegyes az imára

   (i) Mások bűnei javunkra szolgálnak, mivel alkalmat adnak számunkra a jócselekedetekre. Ha nem lennének bűnösök, nem lenne ily nagy lehetőség a szolgálatra. A hívő emberek gyakran eszközök a bűnösök megtérítésében; bölcs tanácsolásuk és kegyes példájuk olyan csábítás és csalétek, mely az evangélium elfogadására vonja őket. A páciensek betegségei az orvosok javára vannak; a betegek mérges kelevényeinek kiűrítésével az orvos önmagát gazdagítja: eképpen azáltak, hogy a bűnösöket tévelygő útjokról megtérítjük, koronánk a mennyben egyre fényesebb lesz. ‘Akik sokakat az igazságra visznek, fénylenek, miként a csillagok, örökkön-örökké’ (Dán. 12,3). Nem mint lámpácskák, vagy gyertyák, hanem mint csillagok, örökkön-örökké. Ekként látjuk, hogy mások bűnei Isten által javunkra vannak kormányozva.

   (2) Önmaguk bűnösségének átérzése a hívők javára szolgál. Eképpen saját bűneink is javunkra vannak. Óvatosan kell ezt értelmezzük, mikor ezt mondjuk, hogy a hívők bűnei javukra szolgálnak - semmiképpen sem úgy értve, hogy a legkevesebb jó is lenne a bűnben. A bűn olyan mint a méreg, mely megfertőzi a szívet, és egy hatékony ellenszer hiányában halált von maga után. Ennyire mérges a bűn természete: halálos és kárhozatos. A bűn rosszabb a pokolnál, de mégis, Isten az ő fennséges, mindent uraló hatalmával a bűn végső kimenetelét népe javára fordítja. Innen ered Augustinusnak ez az aranymondása: ‘Isten soha se engedte volna meg a gonoszt, ha nem tudna a rosszból is jót kihozni.’ A szentekben levő bűnösség-érzet javukra szolgál többféle módon.

   (a) A bűn terhe miatt a szentek megelégednek ezzel az élettel. Hogy a bűn megvan a kegyesekben is, ez szomorú dolog, de hogy ez terhet jelent számukra, ez jó dolog. Szent Pál nyomorúságai (bocsánat a kifejezésért) csupán játékok voltak számára, bűneihez viszonyítva. Ő gyönyörködött a nyomorúságokban (2Kor.4,4). Ámde mennyire tudott e paradicsombeli madár sírni és gyászolni önmaga felett bűneinek terhe alatt! ‘Ó, én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg engem e halálnak testéből? ’ (Róm.7,24). Egy hívő úgy hordozza bűneit magával, mint fogoly a bilincseit; ó, mennyire vágyódik a szabadulás napjára! A bűnnek ez az átérzése jó dolog.

   (b) A szentekben levő eme romlottság azt eredményezi, hogy Krisztus még drágább legyen számukra. Aki átérzi bűneit, mint beteg a betegségét, mily örömmel üdvözli Krisztust, az áldott Orvost! Aki érzi a önmagában a bűn marását, mennyire értékeli az a felemelt rézkígyót! Mikor Pál így kiáltott fel a bűn teste miatt, milyen hálás volt ő akkor Krisztusért! ‘Hálát adok Istennek, a mi Urunk Jézus Krisztus által’ (Róm.7,25). Krisztus vére megment a bűntől, és ez a szentelt kenőcs az, mely kiöli e mérget.

   (c) A bűnösségünknek ez érzése javunkra szolgál, mert alkalmat ad a léleknek hogy hat különleges kötelességre adja magát:

   (1) Önvizsgálatra készteti a lelket. Isten gyermeke, ki tudatában van bűnösségének, veszi az Ige gyertyáját és lámpását, s kutatást végez szívében. Kívánja megtudni, mi a legrosszabb önmagában; mint a testileg beteg ember kívánja tudni pontosan betegségének legrosszabb oldalát. Bár a mi örömünket az képezi, hogy ismerjük a nekünk adott kegyelmi erényeket, mégis, némi haszon származik romlottságunk megismeréséből is. Ezért imádokozott így Jób: ‘Gonoszságomat és vétkemet add tudtomra’ (Jób 13,23). Jó ismerni bűneinket, hogy ne ringassuk tévhitben magunkat, vagy ne lássuk helyzetünket jobbnak, mint amilyen az valójában. Jó kiismerni bűneinket, nehogy azok ismerjenek ki minket.

   (2) A bennünk lakozó bűn Isten gyermekét önmaga megalázására készteti. A bűn úgy hagyatott meg a hívőben, mint a kebelben levő rákbetegség, vagy mint púp a háton, hogy visszatartson minket a felfuvalkodottságtól. A kavics és a föld jók arra, hogy egyensúlyban tartsanak egy hajót, és megóvják a felborúlástól; a bűn érzése is segít egyensúlyba tartani a lelket, nehogy a hiú dicsőség felborítsa azt. Olvasunk ‘Isten gyermekeinek romlottságáról’ (5Móz.32,5). Mikor egy szent az Ige tükrében szemléli az ő természet szerinti állapotát, s látja a hűtlenség és képmutatás foltjait önmagát, ez azt eredményezi, hogy a büszkeség tolldisze lehulljon; ezek megalázó foltok. Egy jó haszon, melyet még bűneinkből is nyerhetünk, amikor arra késztetnek, hogy alázatosan gondolkozzunk önmagunkról. Jobb az a bűn, mely megaláz engem, mint az a bűn, amely büszkévé tesz. Szent Bradford mondotta e szavakat önmagáról: ‘Én egy festett képmutató vagyok’; és Hooper[6] ezt mondta: ‘Uram, én vagyok a pokol, és Te vagy a menny.’

   (3) A bűn Isten gyermekét önmaga elítélésére készteti; ítéletet mond ki önmaga felett. ‘Minden embernél tudatlanabb vagyok én’ (Péld.30,2). Veszélyes dolog mások megítélése, de jó önmagunkat ítélni. ‘Ha mi ítélnők magunkat, nem ítéltetnénk el’ (1Kor.11,31). Mikor egy ember elítélte önmagát, ezzel a Sátán ki van dobva állásából. Amikor ő valamilyen váddal áll elő a szenttel szemben, ez képes visszavágni, és ezt mondani: ‘Igaz, Sátán, vétkes vagyok ezekben a bűnökben, de én már elítéltem önmagamat ezekért; s ha én elítélem magamat ez alsó lelkiismereti törvényszéken, úgy Isten felment engem majd a mennyei felső törvényszéken.’

   (4) A bűn Isten gyermekeit önmagukkal való harcra készteti. A lelki-én harcol a testi-énnel. ‘A lélek a test ellen törekedik’ (Gal.5,17). Életünk ezen a földön vándorélet, és hadviseléssel teljes élet. Naponként párbaj folyik mind a két mag között. Egy hívő nem engedi, hogy a bűn békésen uralmat vegyen rajta. Ha nem tudja is a bűnt kizárni, mégis a bűn fölé emelkedik; bár nem tudja teljesen legyőzni, mégis ő a győzedelmes. ‘A győzedelmesnek enni adok...’ (Jel.2,7).

   (5) A bűn Isten gyermekét önmaga felett való őrködésre készteti. Úgy ismeri a bűnt, mint kebelbeli árulót, ezért gondosan vigyáz magára. Egy ravasz szív őrködő szemet igényel. A szív olyan várhoz hasonlít, melyet minden órában ostrom fenyeget; ez arra készteti hogy szüntelen őrszem legyen, és őrséget tartson szíve körül. A hívő körültekintően vigyáz maga körül, nehogy valami botrányos szörnyűségbe essen, és így felhúzva a zsilipet, minden lelki erejét elveszítse.

   (6) A bűn a lelket ön-reformálásra serkenti. Isten gyermeke nem csupán felfedezi, hanem ki is űzi a bűnt. Egyik lábával a bűn nyakára tapos, a másikkal pedig ‘Isten bizonyságtétele felé fordul’ (Zsolt.119,59). Eképpen a szentek bűnei javukra szolgálnak. Isten a szentek nyavalyájáiból állítja elő gyógyszereiket.

   De senki éljen vissza ezzel a tanítással. Nem mondtam azt, hogy a bűn javára szolgál egy bűnbánat nélküli személynek. Nem, az ilyennek kárhozatára szolgál, de javukra szolgál azoknak, akik Isten szeretik; s rólatok, kik hívők vagytok, tudom, hogy nem fogtok hamis következtetést vonni le ebből, sem nem fogjátok jelentéktelennek látni a bűnt sem nem vesztek bátorságot a vétkezésre. Ha így tennétek, Isten drágán megfizetteti ezt veletek. Emlékezzetek Dávidra. Felfuvalkodottan vétkezni merészelt, és mit nyert? Elveszítette békéjét, a Mindenhatónak rettegtetését érezte lelkében, bár minden vidámító eszköz rendelkezésére állt. Király volt, értett a zenéhez; mégis, semmi sem tudott számára vigaszt nyujtani; ‘összetört csontjai’ miatt panaszkodik (Zsolt.51,8). És bár kikerült sötét felhőből, de - némely hittudós szerint - soha nem nyerte vissza teljes örömét, halála napjáig. Ha bárki is Isten népe közül merne játszani a bűnnel, mivel Isten azt javára fordítja, noha az Úr nem veti is a kárhozatra, de pokolba küldi őt ez életben. Oly keserű, lélekmarcangoló tusába veti őket, hogy kimondhatatlan rettegéssel telnek meg, és a kétségbeesés szélére sodortatnak. Hadd legyen ez villogó pallos, számukra, hogy visszatarsa őket a tiltott fához való közeledéstől.

   És eképpen kimutattam, hogy úgy a legjobb, mint a legrosszabb dolgok a nagy Isten mindeneket irányító keze által együttmunkálkodnak a szentek javára.

   Ismét, hadd mondjam, ne vélekedjetek könnyedén a bűnről.

 

 

Harmadik fejezet

 

MIÉRT SZOLGÁL MINDEN JAVUNKRA?

 

 

1.   A alapvető ok, amiért minden javunkra szolgál,

az a közeli és kedves érdeklődés, amellyel Isten viszonyul az ő népéhez. Isten szövetséget kötött velünk. ‘Népemmé lesznek nékem, én pedig Istenök leszek’ (Jer.32,38). E megállapodásból kifolyólag minden dolog javukra van, és kell hogy javukra legyen. ‘Isten vagyok én, a te Istened’ (Zsolt.50,7).  Ez a szó, ‘a te Istened’ a legédesebb szó a bibliában, magába foglalja a legjobb kapcsolatokat. S lehetlen, ha megvannak ezek a kapcsolatok Isten és az ő népe között, hogy ne szolgálna minden dolog javukra. E kifejezés ‘Én vagyok a te Istened’ magába foglal

   (1) Egy Orvossal való kapcsolatot: ‘Én vagyok a te Orvosod.’ Isten képzett orvos. Tudja mi a legjobb számunkra. Isten figyelembe veszi az emberek különböző természetét, s tudja mi a leghatékonyabb mindenkinek. Némelyek szelíd beállítottágúak, s ezért vonni lehet őket kegyelem által. Mások sokkal nyersebbek, keményebb alkatuak, ezekkel Isten sokkal erőszakosabb módon bánik. Vannak dolgok, melyeket cukorban tartanak, másokat meg sósvízben. Isten nem bánik egyformán mindenkivel. Vannak próbái az erősek számára, s erősítései a gyengék számára. Isten hűséges orvos, és ezért minden javunkra fordul. Ha Isten nem adja is meg azt amit szeretnél, de megfogja adni azt, amire szükséged van. Egy orvos nem arra törekszik, hogy tetszedjen a páciens izlésének, hanem hogy kigyógyítsa betegségéből. Ha amiatt sírunk, hogy nagyon fájdalmasak a próbák, melyeket Isten ránk helyezett, jusson eszünkbe, hogy Isten a mi orvosunk, aki azon fáradozik hogy gyógyítson minket, mintsem hogy hozzánk alkalmazkodjon. Isten kezelései gyermekeivel szemben, bár fájdalmasak, mégis biztonságosak,  és a gyógyulás érdekében történnek; ‘...hogy megsanayargasson és hogy megpróbáljon téged, és hogy jól tegyen veled ezután’ (5Móz.8,16).

   (2) ‘A te Istened’ kifejezés magába foglalja az Atyával való kapcsolatot. Egy atya szereti gyermekét; ezért akár mosolyog rá, akár fenyiti őt, ez a gyermek javára szolgál. Én vagyok a te Istened, Atyád, ezért amit teszek, javadra van. ‘Gondolg meg azért a te szívedben, hogy amiképpen megfenyíti az ember az ő gyermekét, úgy fenyít meg téged az Úr, a te Istened’ (5Móz.8,5). Isten fenyítései nem tönkretevésünkre, hanem helyreállításunkra szolgálnak. Isten képtelen megsérteni gyermekét, oly gyöngéd szívű Atya. ‘Amilyen könyörülő az atya a fiakhoz, olyan könyörülő az Úr az őt félők iránt’ (Zsolt.103,13). Akarja-e egy atya tönkretenni gyermekét, ki tőle fogantatott, és képmását viseli? Minden gondja s törődése gyermekéért van: kire fogja hagyni örökségét, ha nem a gyermekére? Isten gyöngédszívű Atya, ‘minden kegyelemnek Atyja’ (2Kor 1,3). Tőle származik a teremtményekben levő minden kedvesség és jóság.

   Isten örökkévaló Atya (És.9,6). Ő volt Atyánk öröktől fogva; mielőtt gyermekek lettünk volna, Atyánk volt az Isten, és Ő lesz a mi Atyánk mindörökké. Egy apa, amíg él, gondoskodik gyermekéről; de ha az apa meghal a gyermek ki van téve a veszélynek. Ámde Isten sosem szűnik meg Atyánknak lenni. Neked, ki hívő vagy, oly Atyád van, ki sohasem hal meg; s ha Isten lesz Atyád, sohasem fogsz tönkremenni. Minden dolog szükségszerűen javadra kell dolgozzon.

   (3) E kifejezés, ‘a te Istened’, magában rejt egy Férjjel való kapcsolatot. Ez egy közeli és édes viszony. A férj feleségének javát keresi; természetellenes dolog lenne ha valaki saját feleségének ártana. ‘Mert soha senki a tulajdon testét nem gyűlölte’ (Ef. 5,29). Házastársi kapcsolat van Isten és az ő népe között. ‘Mert férjed a te Teremtőd’ (És.54,5). Isten teljes szeretettel szereti népét. Markaiba metszette fel őket (És. 49,16). Mint pecsétet, karjaira tette őket (Én.8,6). Birodalmakat ad váltságul értük (És.43,3). Mindezek azt fejezik ki, mily közel vannak szívéhez. Ha szíve ennyire szeretetteljes, akkor házastársának javát fogja keresni. Vagy megvédi őt a bántalmaktól, vagy pedig még azokat is javára fordítja.

   (4) Ez a szó, ‘a te Istened’, magába foglal egy Baráttal való kapcsolatot.  ‘Ez az én barátom!’ (Én.5,16). Egy barát, ahogy Augustinus mondja, önmagunknak a megfelezője. Akinek barátja van, abban szorgalmatoskodik, s minden vágya az, hogy miként tehetne valami jót bárátjának; éppúgy munkálja az ő jólétét, mint a magáét. Jónathán vállalta a király haragját Dávidért, az ő barátjáért (1.Sám.19,4). Isten a mi barátunk; ezért minden dolgot, javunkra fordít. Vannak hamis barátok is; Krisztust egyik barátja árulta el: ámde Isten a legjobb Barát.

   Ő egy hű barát. ‘Megtudjad, hogy az Úr, a te Istened, ő az Isten, a hívséges Isten’ (5.Móz.7,9). Hűséges szeretetében. Szívét adta ide nekünk, amikor Fiát leszakította kebléről. Itt egy páratlan szeretet példáját látjuk. Hűséges ígéreteihez. ‘Melyet megiígért az igazmondó Isten’ (Tit,1,2). Megváltoztathatja ígéreteit, de sohasem szegi meg azokat. Hűséges velünk való kapcsolataiban. Akkor is hű, amikor sújt minket. ‘Igazságosan aláztál meg engem’ (Zsolt.119,75). Megpróbál minket, s megtísztít, mint az ezüstöt (Zsolt. 66,10).

   Isten egy változhatatlan barát. ‘Nem hagylak el, sem el nem távozom töled’ (Zsid. 13,5). Vannak barátok, kik cserbenhagynak szorultságunkban. Sokan úgy bánnak barátaikkal, ahogy a nők a virágokkal: míg frissek, nagy becsben tartják, de mikor hervadni kezdenek eldobják azokat; vagy miként az utas viszonyul a napórához: ha süt a nap, az utas letér az útról, s megnézi az órát, de ha a nap nem süt rá, figyelemre sem méltatja. Így, ha jólét süt az emberre, akkor körülveszik a barátok őket; de ha a nyomor felhője tornyosul föléjük, elkerülik őket. Ámde Isten Örökkévaló barát; azt mondta ‘Nem hagylak el téged’. Bár Dávid a halál árnyékának völgyében járt, tudta, hogy egy hű Barát ott van vele.‘Nem félek a gonosztól, mert Te velem vagy’ (Zsolt.23,4). Isten soha nem vonja meg szeretetét teljességgel népétől. ‘Mivelhogy szerette az övéit a világon, mindvégig szerette őket’ (Ján.13,1). Minthogy Isten egy ilyen Barátunk, ebből következik, hogy minden dolgot életünkben javunkra fordít. Nem barát az, aki nem keresi barátjának javát.

   (5) Ez a szó, ‘a te Istened’ magába foglal, egy még közelebbi kapcsolatot, a Fej és a tagok közti viszonyt. Egy bensőséges egység létezik Krisztus és a szentek között. Ő az ‘Egyház fejének‘ neveztetik. (Ef.5,23). Nem érdekelt-e a fej a test jólétében?  A fej irányítja a testet, együttérez vele, ez a kedélyek forrása, ő  küldi szét szét a vigaszokat, s jótékony hatásokat az egész testbe. A fejnek minden alkotórésze a test javára lett beállítva. A szem mintegy őrtoronyban lett elhelyezve, hogy őrszemet álljon, s kikémleljen minden veszélyt, mely ártalmára lenne a testnek, s elejét vegye annak. A nyelvvel egyrészt ízlelünk, másrészt beszélünk. Ha a test egy kis mikrokozmosz, vagy kis világ, úgy a fej annak a napja, melytől származik az értelem fénye. A fej a test javára van beállítva. Krisztus és a szentek egy misztikus testet alkotnak. A mi Fejünk a mennyben van, és ő bizonyára nem szenvedi, hogy testét sértés érje, hanem gondoskodni fog annak védelméről, és azt teszi, hogy minden javára szolgáljon az ő titokzatos testének.

 

2.   Következtetések e tételből, hogy minden a szentek javára van.

 

   (1) Ha minden dolog javunkra van, ebből megtanuljuk, hogy van gondviselés. A dolgok semmit sem tehetnek önmaguktól, hanem Isten irányítja azokat, úgy, hogy javunkra legyenek.I Isten az események és dolgok alakulásának nagy Elrendezője. Ő állít mindent munkába. ‘Az Ő uralkodása mindenre kihat’ (Zsolt 103,19). Ez kifejezi az ő gondviselő uralmát. A világban végbemenő dolgok nem másodlagos okok által vannak irányítva, nem emberek tanácsai által, sem a csillagok és bolygók által, hanem az Isteni gondviselés szerint. A gondviselés a világ királynője és gazdasszonya. Három dolog képezi a gondviselést: Isten eleveismerése, Isten elrendelése, és Isten irányítása minden dolgot illetőleg, azok idejére és eseményeire nézve. (Isten eleve ismer, elhatároz és irányít minden dolgot a maga idejében és részleteiben). Bármilyen erők működjenek is a világban, Isten állította azokat munkába. Ezékiel könyve első részében olvasunk szemekről és kerekekről, és a kerekek forgásáról. A kerekek az egész univerzumot jelképezik, a szemek a kerekekben - Isten Gondviselését, a kerekek forgása - a Gondviselés kezét, mely minden dolgot forgat e földi életben. Amit némelyek változásnak neveznek, nem más, mint a gondviselés eredménye.

   Tanuld meg csodálni a gondviselést. A gondviselés minden dologra kihat e földi életben. Ez az, mely keveri az elemeket, s létrehozza a teljes összetételt.

   (2) Figyeld meg Isten minden gyermekének boldog helyzetét. Minden dolgok javukra vannak, a legjobbak és a legrosszabbak egyaránt.‘Az igazra világosság fénylik a sötétben’ (Zsolt.112.4). Isten legsötétebb, felhős gondviselései is némi napsugarat rejtenek magukban. Micsoda boldog állapotban van egy igazán hívő ember! Ha meghal, Istenhez megy, s amíg itt él, minden egyaránt javára van. A nyomorúságok javára vannak. Mit árthat a tűz az aranynak?  Csupán megtisztítja azt. Mit árthat a szél a gabonának? Csak elválasztja azt a polyvától. Mit árthat a vérszopó pióca a testnek? Annyit, hogy kiszívja a romlott vért. Isten sohasem használja pálcáját másra, mint hogy poroljon vele. A nyomorúság megteszi azt, amit az Ige sok esetben nem tehet meg. ‘Megnyitja fülüket az intelem befogadására‘ (Jób 36,10 új ford.)  Mikor Isten az embereket hanyatt fekteti, akkor feltekintenek az égre. Isten csapásai, melyekkel népét sújtja, olyanok, mint a művész hegedű-hangolása, mely által tiszta hangzást hoz elő. Mennyi jó származik a szentekre a nyomorúságokból! Amikor összetörve, s letaposva vannak, akkor árasztják legédesebb illatjukat. A nyomorúság keserű gyökér, de édes gyümölcsök termését segíti elő. ‘Utóbb az igazságnak békességes gyümölcsével fizet’ (Zsid.12,11). A nyomorúság országút a menny felé; bár göröngyös és tövises, mégis ez a legjobb út. A nyomorúságok agyonéheztetik bűneinket. A gyengeségekben még hatékonyabban megtapasztaljuk Isten kegyelmét (2Kor.4,16). A gyalázat következtében ‘megnyugszik rajtatok a dicsőségnek és az Istennek Lelke’ (1Pét.4,14). A halál bezárja könnyes tömlőket, s megnyitja a paradicsom kapuját. Egy hivő halálának napja, az ő dicsőségbe emeltetésének napja is egyben. Innen van az, hogy a szentek nyomorúságaikat kincseik leltárába számítják (Zsid.11,26). Themistocles[7] mikor elűzetett saját hazájából, később az egyiptomi király kegyébe került, amire aztán ezt mondta: ‘Elvesztem volna, ha nem vesztem volna el’. Eképpen Isten gyermeke is elmondhatja: ‘Ha nem estem volna nyomorúságba, tönkrementem volna; ha egészsémet és vagyonomat nem veszítettem volna el, úgy elveszett volna a lelkem’.

   (3) Lásd meg, milyen bátorítás van ebben, hogy istenfélők legyünk. Minden dolog javunkra fog szolgálni. Ó, bárcsak ez előidézné azt, hogy a világ szerelembe essék a vallás iránt! Van-e ennél erősebb vonzóerejű mágnes a kegyesség iránt? Képes-e bármi ennél erőteljesebben rávenni minket, hogy jók legyünk, mint ez: minden dolog javunkra szolgál?  A kegyesség az igazi bölcsek-köve, mely mindent arannyá változtat. Vedd a vallás legkeserűbb részét, a szenvedest, s még itt is vigasztalást találsz benne. Isten örömmel édesíti a szenvedést; cukorral vonja be ürmös keserűségeinket. Ó, hogyan édesget ez minket a kegyességre! ‘Bízd csak azért magadat Őreá, és légy békességben: ezekből jó származik reád (Jób 22,21). Még senki sem került ki vesztesként az Istennel való ismeretségből. Ebből jó származik reád, jónak bősége, a kegyelem édes zamatja, rejtett manna, sőt minden javadra fog szolgálni. Ó, lépj hát ismeretségbe Istennel magadévá téve az Ő ügyét.

   (4) Figyeld meg a gonoszok szerencsétlen állapotát. Az istenfélőknek a rossz dolgok is javukra vannak; de azok részére, kik hitetlenek, a jó dolgok is ártalmukra vannak.

   (a) Az ideiglenes jó dolgok a gonoszok kárára szolgálnak. A gazdagság és jólét nem áldást, hanem tőrt képeznek a gonoszok részére, amint Seneca[8] mondja. A világi dolgok úgy adatnak a gonoszoknak, mint Mikál adatott Dávidnak, hogy veszedelmére legyen (1Sám.18,21). A sasról mondják, hogy megbetegszik a jóillattól: éppígy a gonoszokra is kár származik a jólét édes illatából. A nekik juttatott kegyelmi gondviselés a kutyáknak dobott mérgezett kenyérhez hasonlít; asztaluk pompásan terítve van, de horog rejlik a csalétek alatt: ‘Legyen az ő asztaluk tőrré’ (Zsolt.65,22). Összes örömeik Izráel fürjeihez hasonlók, melyek Isten haragjával voltak fűszerezve (4.Móz.11,33). A büszkeség s a fényűzés a jólét ikertestvérei. ‘Meghíztál, megkövéredtél, elhájasodtál, megkövéredtél...’ (5Móz.32,15). Ekkor elhagyták, megvetették Istent. A gazdagságok nem csak olyanok, mint a pókháló, haszontalanok, hanem olyanok, mint a viperatojás, veszélyesek. ‘Az ő urának veszedelmére tartott gazdagság’ (Préd.5,13). A közönséges áldások, melyeket a gonoszok élveznek, nem mágneskövek, hogy közelebb vonják őket Istenhez, hanem malomkövek, melyek mélyebbre vonják őket a pokolba (1 Tim.6,9). Ízletes csemegéik olyanok, mint Hámán vacsorája; minden ünnepi lakomájuk után a halál hozza a számlát, s fizetniük kell azt a pokolban.

   (b) A lelki javak is a gonoszok ártalmára vannak. A mennyei áldásaok virágaiból ők mérget szívnak ki.

   Isten szolgái kárukra szolgálnak. Ugyanaz a szél, mely az egyik hajót a kikötőbe tereli, a másikat a sziklának veti. Ugyanaz a lelkület az igehirdetőben, mely az istenfélő lelket a menny felé segíti, egy megátalkodott bűnöst a pokolba sujt. Ők, kik ajkukon az élet illatát hozzák, mégis, sokak számára halál illatot jelentenek. ‘Kövérítsd meg e nép szívét, és füleit dugd be’ (És.6,10).  A próféta szomorú üzenettel lett megbízva, hogy temetési igehírdetést tartson felettük. A gonoszok rosszabbakká lesznek a prédikálás által. ‘Gyűlölik azt, aki feddőzik a kapuban’ (Ámós 5,10). A bűnösök méginkább megszilárdulnak bűnös elhatározásaikban; hadd mondja Isten amit akar, ők azt teszik, ami nekik tetszik.‘Abban a dologban, amit szóltál nékünk az Úr nevében, nem hallgatunk reád’ (Jer.44,16). A nekik hírdetett ige nem gyógyította, hanem inkább megkeményítette őket. És mily rettenetes ezek számára, pokolba merülni igehírdetések kíséretében.

   Az imádságok is kárukra vannak.‘Az istentelenek áldozatja gyűlölséges az Úrnak’ (Péld.15,8). A gonosz ember szorult helyzetben van: ha imádkozik, vétkezik; ha nem imádkozik, akkor is vétkezik, ‘még az imádsága is bűnné legyen’ (Zsolt. 109,7). Mily siralmas ítélet lenne, ha minden étel, amit az ember megeszik, rosszindúlatú fekélyeket idézne elő, s betegségét növelné: éppen így van ez az istenteleneknél. Az imádság, melynek javára kellene szolgálnia, kárára van; imádkozik a bűn ellen, és vétkezik az imája ellenére; szolgálatai istentagadással vannak megfertőzve, képmutatással bemocskolva. Isten útálja őket.

   Az úrvacsora is károkra van. ‘Nem ihatjátok az Úr poharát és az ördögök poharát; nem lehettek az Úr asztalának és az ördögök asztalának részesei. Vagy haragra ingereljük-é az Urat?’ (1Kor.10,21-22). Egyes névleges hívők részt vesznek bálvány-ünnepségeiken, s mégis az Úr asztalához akarnak járulni. Az apostol így szól: ‘Avagy haragra ingereljük-é az Urat?’ A tisztátalanok bűneikkel együtt ünnepelnek; mégis oda járulnak ünnepelni az Úr asztalához. Ez Isten ingerlése. Egy ily bűnös számára halál van a pohárban,‘ítéletet eszik és iszik magának’ (1Kor.11,29). Eképpen az úrvacsora a megtéretlen bűnösök kárára szolgál. A falat után beléjük megy az ördög.

   Krisztus maga a megátalkodott bűnösök ártalmára szolgál. Ő ‘megütközésnek köve és botránkozás sziklája’ (1Pét.2,8) részökre. Az emberek szvbeli romlottsága miatt van ez így; mert ahelyett, hogy hinnének Benne, ők inkább megsértődnek. A nap, noha saját természete szerint tiszta, és áldott, mégis ártalmára van a fájó szemeknek. Krisztus éppúgy vettetett sokak elestére, mint sokaknak feltámadására (Luk.2,34). A gonoszok megütköznek a Szabadítóban, és halált szakasztanak az élet fájáról. Miként a vegyi olaj gyógyulást szerez egyes betegeknek, de tönkretesz másokat, úgy a Krisztus vére is, bár sokaknak gyógyír, mások számára pedig kárhoztatás. Nincs ehhez hasonló nyomorúság, mint bűnben élni és halni meg. A legjobb dolgok ártalmukra vannak; a gyógyító orvosságok halálukra szolgálnak.

   (5) Lásd meg Isten bölcsességét, ki képes az elképzelhető legrosszabb dolgokat a szentek javára fordítani. Ő isteni vegytan által aranyat tud kivonni a salakból is. ‘Ó, Isten bölcsességének mélysége!’ (Róm 11,33). Isten nagy célja az, hogy feltárja előttünk bölcsességének csodálatos voltát. Az Úr József börtönét előléptetésének előidőzőjévé változtatta. Semmi módon sem menekedhetett volna meg Jónás, ha el nem nyeletett volna. Isten megengedte az egyiptomiaknak, hogy gyűlöljék Izráelt, (Zsolt.106,41) s ezáltal készített nekik szabadúlást. Pál apostol lánccal volt megkötözve, de éppen ez szolgált az evangélium méginkább való előmenetelére (Fil.1,12). Isten megfosztás által gazdagít meg; a kegyelem növekedését eszközli a vagyon csökkenése által. Mikor a teremtmények eltávolodnak tőlünk, Krisztus egyre közelebb jön hozzánk. Isten különös módon munkálkodik. Rendet hoz elő a káoszból, összhangot a zűrzavarból. Gyakran igazságtalan embereket használ fel arra, hogy igazságos cselekedeteit vigyék véghez. ‘Bölcs szívű’ (Jób 9.4). Dicsőséget tud meríteni az emberek haragjából is  (Zsolt 76,11).  Vagy azt eszközli, hogy a gonoszok ne tegyék meg azt a bántást, amit terveznek, vagy pedig, hogy olyasmit tegyenek, amit nem akarnak. Isten gyakran segít ott, ahol a legkissebb a remény, s oly módon menti meg népét, amelyet ők pusztulásnak gondolnak. Felhasználta a főpap gonoszságát s Judás árulását, hogy megváltsa a világot. Váratlan fordulatoknál hajlamosak vagyunk hibát lelni a történésekben; olyan ez, mintha egy irástudatlan ember felülvizsgálná a bölcsességet, vagy mintha egy vak ember hibát találna egy tájképben. Ostoba állatok szeretnék megbírságolni a Gondviselést, s az emberi értelem törvényszéke elé, vádlottak padjára vonni Isten bölcsességét. Isten útai ‘kinyomozhatatlanok’ (Róm. 11,33). Inkább imádatunk tárgyát kell képezzék, mintsem fürkésszük azokat. Nincs az isteni gondviselésnek oly aktusa, mely ne hordozná magán a kegyelem vagy csodálat jelét. Mily óriási s végtelen az a bölcsesség, mely azt eszközli, hogy a legellenségesebb rendelkezések is az ő gyermekei javára szolgáljanak.

   (6) Vegyük fontólóra, mily kevés okunk van az elégedetlenkedésre külső próbák és szükséghelyzetek esetén. Hogyan?! Elégedetlenkedjünk a miatt, ami javunkat szolgálja?! Hisz minden javunkra van. Isten népe leginkább a hitetlenség és türelmetlenség bűnébe esik. Hajlamosak a hitetlenségre,  vagy emésztik magukat meddő nyugtalansággal. Amikor az emberek szembeszállnak Istennel zúgolódással és türlemetlenséggel, ez annak jele, hogy nem hiszik ez igét. Az elégedetlenkedés hálátlan vétek, mivelhogy nem nagyobb a szükség, mint a segítő; és ésszerűtlen vétek, mivel a nyomorúgágok javunkra szolgálnak. S az elégedetlenkedés oly bűn, mely tobábbi vétkekre késztet minket. ‘Ne bosszankodjál, csak rosszra vinne’ (Zsolt.37,8). Aki bosszankodik, az készen áll a bűnre: a bosszús Jónás, egyben vétkező Jónás volt (Jón.4,9). Az ördög meggyújtja az elégedetlenkedés és bosszankodás tüzét, s aztán melegíti magát annak lángjainál. Ó, ne melengessük hát e mérges viperát keblünkben! Hadd váltson ki béketürést ez ige bennünk: ‘Mert tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden egyaránt javukra van’ (Róm.8,28). Kell-e elégedetlenkednünk amiatt, ami javunkra van?  Ha valaki barátjához egy táska pénzt dobna, s fejbeütné vele, az nem nagyon bánkódna emiatt, látva, hogy ezáltal egy csomó pénzhez jutott. Éppígy az Úr is összezúz minket a nyomorúságok által, de ezzel meggazdagít minket. E nyomorúságok által tétetünk méltókká a dicsőségre, s zúgolódjunk-e hát emiatt?

   (7) Lásd meg ebben az Írás beteljesülését: ‘Jó Izráelhez az Isten’  (Zsolt.73,1). Amikor a gondviselés mostohának tűnik, s úgy látjuk, hogy az Úr népét porba sújtja, ‘és megrészegíti őket ürömmel’ (Jer.sir.3,15), készek vagyunk megkérdőjelezni Isten szeretetét, és azt mondani, hogy keményen bánik népével. Ámde nem, Isten mégis jó Izráelhez, mert mindent javára fordít. Hát nem jó Isten az, aki mindent javunkra fordít? Kimunkálja a bűnt, s erényt hoz helyébe; nem jó ez? ‘Mikor ítéltetünk az Úrtól taníttatunk, hogy a világgal el ne kárhoztassunk’ (1Kor.11,32). A nyomorúságok mélye szabadít meg bennünket a kárhozat mélységéből. Adjunk hát igazat mindig Istennek; mégha külső körülményeink nagyon rosszak is, mondjuk ezt: ‘Isten mégis jó!’

   (8) Lásd meg, hogy a szenteknek milyen nagy okuk van a szüntelen való hálaadásra. E tekintetben a keresztyének hibásak: bár sokat esedeznek, de kevés a hálaadásuk. Az apostol ezt mondja: ‘Mindenben hálákat adjatok’ (1Tes.5,18). Hogyhogy?  Azért mert Isten mindent javunkra fordít. Megköszönjük orvosunknak, a gyógyszert, mégha keserű és pillanatnyilag legyengít is, mert végülis egészségünket szolgálja; hálásak vagyunk minden embernek, aki valami jót tett velünk. S ne lennénk-e hálásak Istennek, ki minden dolgot javunkra fordít?  Isten szereti a hálás keresztyént. Jób hálát adott Istennek, mikor mindenétől megfosztotta: ‘Az Úr adta, az Úr vette el, legyen áldott érte az Úrnak neve’ (Jób 1,21). Sokan hálásak Istennek, amikor valamit kapnak tőle; de Jób akkor adott hálát, amikor mindenét elvette, mert tudta, hogy Isten jót fog ebből is kihozni. Olvasunk olyan szentekről, kiknek hárfa van kezükben (Jel.14,2), a dicsőség jeleként. Sok keresztyénnel találkozunk, akiknek könny van szemeikben, s panasz az ajkukon; kevesen vannak, kik hárfát tartanak kezükben, akik dicsérik Istent a nyomoruságban. Hálásnak lenni a nyomorúságban, ez egy szenthez illő  sajátos cselekedet. Tavasszal minden madár énekel, de van olyan madár, mely képes énekelni a téli fagyban is. Szinte mindenki hálát tud adni a jólét idején, de egy igazi szent hálás tud lenni a csapások alatt is. Egy jó keresztyén áldani fogja Istent nemcsak napköltekor, hanem napnyugtakor is. Jó lenne, ha a minket érő legrosszabb dolgok idején is hála-zsoltár lenne szívünkben, mivel minden dolog javunkra szolgál. Ó, áldjuk egyre többet az Urat: köszönjük meg Neki, hogy barátaivá fogadott minket.

   (9) Gondold meg, ha a legrosszabb dolgok javára vannak a hívőnek, akkor mire szolgálnak a legjobb dolgok - Krisztus és a menny?! Mennyivel inkább javukra fognak ezek szolgálni. Ha a keresztben oly sok jó rejlik, milyen lehet a korona? Ha ily sok értékes fűrt terem a Golgotán, mily ízletes lehet Kánaán gyümölcse! Ha Mára vizében is édesség található, akkor milyen lehet a paradicsom bora?! Ha Isten vesszéjének végén is méz található, mi lehet aranypálcájának végén? Ha a nyomorúság kenyere is ily ízletes ízű, milyen lehet a manna? milyen lehet az mennyei kenyér? Ha Istennek csapásai és ütései javunkra szolgálnak, mit művel akkor az Ő arcának mosolya? Ha a kísértésekben és szenvedésekben is van okunk az örömre, mit rejt magában a dicsőség? Ha ily sok jó származik a gonoszból, milyen lehet az a jó, ahol nem lesz többé gonosz?  Ha Istennek fegyelmező kegyelme ily nagy, milyen lesz az Ő koronázó kegyelme? Annakokáért vigasztaljátok egymást e a beszédekkel.

   (10) Gondold meg, ha Isten minden dolgot javunkra fordít, mennyire méltányos, hogy mi is minden dolgunkat dicsőségére irányítsuk. Az angyalok dicsőítik Istent, dicsőitő himnuszokat énekelnek. Mennyivel inkább illő az emberekhez Isten dicsőítése, akikért Isten sokkal többet tett, mint az angyalokért! Minket az angyalok fölött kitüntetett az által, hogy egyesítette természetünket, az emberi természetet az Istenséggel. Krisztus érettünk halt meg, s nem az angyalokért. Az Úr nem csupán közönséges javainak bőségét árasztotta ki ránk, hanem a szövetség áldaásaival gazdagított minket.  Kitöltötte ránk az Ő Lelkét. Behatóan foglalkozik jólétünkkel,  mindent javunkra tesz; Isten ingyen kegyelme tervet fektetett le üdvösségünkre. Ha Isten javunkat keresi, hát ne keressük mi az Ő dicsőségét?

   Kérdés. Hogyan mondhatjuk sajátos értelemben, hogy dicsőítjük Istent?  Ő végtelenül tökéletes dicsőségében, s mi semmivel sem járulhatunk hozzá ennekfokozáósához.

   Válasz. Igaz, hogy a szó szoros értelmében mi nem adhatunk semmit Isten dicsőségéhez, de evangéliumi értelemben dicsőséget adhatunk neki. Amikor azt tesszük, hogy mindaz, ami bennünk rejlik felemelje Isten nevét a világban, s azt érjük el másoknál, hogy tiszteletteljes módon gondoljanak Istenre, ezt az Úr úgy veszi, mint az Ő dicsőitését; miként ellenkező esetben, egy emberről az mondatik, hogy gyalázza Istent, mikor miatta Istenről gonoszul szólnak.

   Háromféleképpen mozdíthatjuk előre Isten dicsőségét. (1) Amikor Isten dicsősége a legfőbb célunk; mikor ő képezi gondolataink kiindulópontját, s minden szándékunk torkollatát. Miként minden folyó a tengerbe ömlik, s a kerék küllői a központban találkoznak, úgy minden cselekvésönknek Istenben kell végződjenek, s összpontosuljanak. (2) Elősegítjük Isten dicsőségét azáltal, hogy gyümölcsteljesek vagyunk a kegyelemben. ‘Abban dicsőíttetik mag az én Atyám, hogy sok gyümölcsöt teremjetek’ (Ján. 15,8). A gyümölcstelenség gyalázatot hoz Istenre. Dicsőítjük Istent, mikor növekszünk az ékességben, mint a liliom, magasságban, mint cédrus, és gyümölcsözésben, mint a szőlő. (3) Dicsőítjük Istent, amikor dicséretet és dicsőséget adunk neki azáltal, hogy mindazt, amit cselekszünk Érte tesszük. Volt a svédeknek egy kiváló jellemű és alázatos ékesenszóló királyuk; attól félt, nehogy a nép neki adja az Istennek járó dicsőséget, s ez arra késztette őt, hogy eltávozzék, mielőtt munkáját befejezte volna. Miután a selyemhernyó megszövi csodálatos munkáját, elrejti magát a selyemben, s nem látható. Amikor elvégezzük legjobb munkánkat, meg kell semmisülnünk saját gondolatainkban, és minden dicsőséget Istenre kell hárítsunk. Pál apostol ezt mondta: ‘Többet munkálkodtam, mint azok mindnyájan’ (1Kor.15,10). Valaki azt gondolhatná, hogy beszéde böszkeségből fakadt; de az apostol lerántja koronáját fejéről, s az ingyen-kegyelem fejére teszi azt,  ‘De nem én, hanem Istennek velem levő kegyelme’. Constantin[9]-nek szokása volt  Krisztus nevét az ajtó fölé írni; így kell nekünk is, Őt minden dolgunk fölé helyezni.

   Törekedjünk tehát Isten nevét dicsőségessé és híressé tenni. Ha Isten javunkat keresi, mi keressük az Ő dicsőségét. Ha Isten minden dolgot hasznunkra fordít, úgy fordítsunk mi mindent az Ő felmagasztalására. Ennyit az igénben említett kiváltságról.

  

 

Negyedik fejezet

 

AZ ISTEN IRÁNTI SZERETETRŐL

 

Áttérek mostmár igénk második fő ágára: azokra a személyekre, akik élvezik e kiváltságot. Ezek Istent szerető emberek. ‘Minden javukra van azoknak, akik Istent szeretik.’

   Isten megvetőinek és gyűlölőinek nincs részök vagy örökségök ebben a kiváltságban. Ez a fiak kenyere, csakik azok részesednek benne, akik szeretik Istent. Mivel a szeretet a vallásnak szívét-lelkét képezi, sokkal teljesebben fogom tárgyalni ezt; és további értekezésünk érdekében hadd figyeljük meg a következő öt dolgot az Isten iránti szeretettel kapcsolatban.

 

1. Az Isten iránti szeretet természete.

E szeretet nem más, mint a léleknek kiáradása, vagy az érzelmek fellángolása, mely által mely által egy keresztyén Isten után sóvárog, mint a legfőbb és legnagyobb jó után. A szeretet olyan a léleknek, mint a súly az órának, ez képesíti a lelket az Isten útján való járásra, szárnyat jelent, mely által a menny felé szállhatunk. Szeretet által Istenhez tapadunk, mint tű a mágneshez.

  

2. Az Isten iránti szeretet alapja;

mely az ismeret. Nem szerethetjük azt, akit nem ismerünk. Hogy szeretetünk Istenre irányuljon, szükséges, hogy e három dolgot megismerjük Benne:

   (1) A teljességet (Kol.1,19). A kegyelem teljességével bír, a mi megtisztításunkra, s a dicsőségnek teljességével  megkoronázásunkra; nem egyszerűen szükségeinkre elégséges bőség, hanem azt túláradóan felülmúló teljesség. A jóságnak parttalan és feneketlen tengere Ő.

   (2) Ingyenes bőkezűséget. Istenben van egy veleszületett hajlam a kegyelem és irgalmasság osztogatására. Csepegteti azokat, mint a színmézet mindenfelé. ‘Aki akarja, vegye az élet vizét ingyen’(Jel.22,17). Isten nem igényel pénzt, csupán étvágyat.

   (3) Részesedést, vagy birtoklást. Kell tudnunk, hogy ez az Istenben való teljesség a miénk. ‘Ez az Isten a mi Istenünk!’ (Zsolt 48,14). Íme ez a szeretet alapja - az Ő Istensége, és a mi részesedésünk Őbenne.

 

3. A szeretet fajtái.

melyeket három ágazatban sorolok fel:

   (1) Nagyrabecsülő szeretet. Ha Istent igazán nagyra értékeljük, mint a legfenségesebb és legkiválóbb jót akkor oly magasra becsüljük Istent, hogy, ha egyszer Őt bírjuk, nem bánjuk, ha minden mást nélkülözünk is. A csillagok elenyésznek, mikor a Nap feltűnik. Minden teremtmény elenyészik szemünkben, amikor az igazság Napja teljes fényével ragyog fölöttünk.

   (2) Elégedettséget és gyönyört árasztó szeretet - miként az ember gyönyörködik abban, akit szeret. A lélek, ki szereti Istent, örvendez Benne, mint kincsében, s benne pihen, mint élete központjában. A szív reá van támaszkodva Istenre, úgy, hogy nem kíván semmi mást. ‘Mutasd meg nekünk az Atyát, és ez elég nekünk!’ (Ján.14,3).

   (3) Jóakarattal teljes szeretet - mely kívánja Isten ügyének jó előmenetelét.

Ki szívből szereti barátját, minden boldogságot kíván neki. Istent szeretni ezt jelenti, hogy jóakarói, pártfogói vagyunk. Kívánjuk, hogy az Ő ügye győzedelmeskedjen. Vágyunk, és imádságunk, hogy Neve megszenteltessék, tiszteletben részesüljön; hogy evangéliuma, mely erejének vesszeje, Áron vesszejéhez hasonlóan virágozzék, és gyümölcsöt hozzon.

 

4. A szeretet tulajdonságai.

   (1) Isten iránti szeretetünknek teljesnek kell lennie, és teljes szívből kell fakadnia. ‘Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből’ (Márk 12,30). A régi törvényben egy főpapnak tilos volt özveggyel vagy paráznával házasságot kötnie: nem volt szabad özveggyel, mivel már nem ez volt az ő első szerelme; nem volt szabad egy paráznával, mivel nem volt övé ennek teljes szerelme. Isten az egész szívet akarja. ‘Megosztott az Ő szívük’ (Hós.10,2 angol ford.). Az igazi anya nem akarta gyermekét kettévágatni; és Isten sem akarja a megosztott szívet. Isten nem kíván csupán bentlakó lenni, mintegy bérelt lakásban, hogy csak egy szobája legyen a szívben, s a többi szobák a bűnnek legyenek kiadva. Az iránta való szeretetnek teljesnek kell lennie.

   (2) Őszinte szeretet kell legyen. ‘Kegyelem legyen mindazokkal, akik őszinteségben szeretik Urunkat, Jézus Krisztust (Eféz.6,24. angol ford.).  Őszinte; ez a színmézre emlékeztet, mely teljesen tiszta. Isten iránti szeretetünk akkor őszinte, amikor átlátszó, és minden önzéstől mentes: ezt nevezik a tudósok baráti szeretetnek. Krisztust - miként Augustinus mondja - önmagáért kell szeretnünk: ahogy szeretjük a jó bort annak ízéért. Isten ékessége és szeretete kell legyen az a két mágneskő, mely szeretünket hozzá vonzza. Nagy Sándornak[10] volt két barátja, Hephestion és Craterus, akikről ezt mondta: ‘Hephestion azért szeret engem, mert Sándor vagyok; Craterus viszont azért szeret, mert Nagy Sándor király vagyok’. Az egyik az ő személyét, a másik különleges mivoltát, s ajándékait szerette. Sokan szeretik Istent, mivel búzával és borral látja el őket, de nem az Ő belső kiválóságáért. Nekünk Istent inkább azért kell szeretnünk, aki Ő magában, mintsem azért, amit ad nekünk. Az igazi szeretet nem üzérkedő. Nem kell bért adj egy anyának azért, hogy szeresse gyermekét: egy lélek, ki mély szeretettel van Isten iránt, nem igényel jutalom általi serkentést. Nem tehet egyebet, minthogy szeresse Őt szépségének ragyogásáért, mely belőle tündököl elő.

   (3) Buzgó szeretet kell legyen. A szeretetre használt héber szó az érzelem lángolását fejezi ki. A szenteknek a szeráfokhoz kell hasonlítaniuk, kik szent szeretetben égnek. Valakit csak hidegen szeretni, annyi mint egyáltalán nem is szeretni őt. A nap erejének teljességével fénylik s melegít. Isten iránti szeretetünknek erősnek és szenvedélyesnek kell lennie, mint a boróka-szénének mely a legtüzesebb s leglángolóbb (Zsolt 120,4). A mulandó dolgok iránti szeretetünk közömbös kell legyen, úgy kell szeretnünk azokat, mintha nem is szeretnénk (1Kor7,30). De Isten iránti szeretetünknek lángolnia kell. A mennyasszony a Krisztus iránti szerelem betege volt (Én.2,5). Sohasem tudjuk úgy szeretni Istent, amint Ő megérdemelné. Miként Isten büntetései mindig kisebbek annál, mint amit mi megérdemelnénk (Ezsd.9,13), úgy a mi szeretetünk Őiránta kisebb annál, mint amit Ő megérdemel.

   (4) Isten iránti szeretetünk tevékeny kell legyen. A tűzhöz hasonlóan, mely a legaktívabb elem; a szeretet fáradozásának neveztetik (1Thes.1,3). A szeretetet nem passzív kegyelmi ajándék; a fejet az Isten iránti tudakozódásra serkenti, s a lábakat az Ő parancsainak útján való futásra készteti. ‘Krisztus szerelme szorongat minket’ (2Kor.5,14). A szeretet látszata még nem elég. A valódi szeretet nem csak a nyelv végén látható, hanem az ujjak hegyén is; mások javán munkálkodó, fáradozó szeretet ez.  A lelkes állatoknak, melyeket Ezékiel 1,8  említ, szárnyaik voltak - a jó keresztyén jelképeként. Nem csak a hit szárnyaival bír, hogy repüljön, hanem kezekkel a szárnyak alatt: szeretet által munkálkodik, sokat áldoz, sőt önmagát is feláldozza Krisztusért.

   (5) A szeretet bőkezű. Megvannak a szeretet-ismertetőjelei, melyeket áraszt maga körül( 1 Kor.13,4). A szeretet kedves. Nemcsak édes nyelvvel rendelkezik, hanem kedves szívvel is. Dávid szíve áttüzesedett az Isten iránti szeretettől, és nem akart Istennek olyasmit áldozni, ami neki semmibe sem került (2 Sám 24,24). A szeretet nemcsak jóakarattal teljes, hanem jó jócselekedettel is. Amely szeretet kitágítja a szívet, sohasem fogja megkötni a kezet. Aki Krisztust szereti, bőkezű lesz Krisztus tagjai iránt is. Szeme lesz a vaknak, s lába a sántának. A nyomorultak háta és gyomra lesz a barázda, melybe elszórja jótékonyságának arany-magocskáit. Egyesek azt mondják, hogy szeretik Istent, de szeretetük béna egyik kézre, semmit sem adnak a jó célokra. Való igaz, hogy a hit a láthatatlanokra épít, de Isten gyűlöli azt a szeretetet, mely láthatatlan. A szeretet olyan, mint az új bor, mely forrásban van, s erővel kitörni akar; jó cselekedetekben tör ki. Az apostol a macedóniaiak dicséretére mondja, hogy a szegény szentek számára nemcsak erejük szerint, hanem erejük felett is adakoztak (2 Kor. 8,3).  A szeretet egy királyi sarjból való, nemes, bőkezű erény.

   (6) Az Isten iránti szeretet különleges. Az Istent szerető ember oly nagy szeretettel van Isten iránt, amilyent semmi más iránt sem tanúsít. Mint ahogy Isten is az Ő gyermekeire oly különleges szeretetet áraszt, amilyent nem áraszt a gonoszokra - kiválasztó, fiúságra méltató szeretetet; ekképpen egy hálás szív Istent megkülönböztetett szeretettel szereti, melyben senki másnak nincs része. ‘Eljegyeztelek titeket egy férfiúnak, hogy mint szeplőtelen szüzet állítsalak a Krisztus elé’ (2 Kor. 11,2). A mennyasszony jegyese iránt oly szeretettel viseltetik, amilyent senki más iránt sem érez; a feleség hitvesi szeretetét nem osztja meg senki mással férjén kívül. Ekképpen egy Krisztus számára eljegyzett szent oly különleges szeretettel szereti őt, mely másokkal közölhetetlen, nevezetesen, egy imádattal párosult szeretettel. Nemcsak szeretetét adja Istennek, hanem egész lényét. ‘Berekesztett kert az én húgom, jegyesem’ (Én.4,12). A hívő szíve Krisztus kertje. E kertben a szeretet virágai nyílnak, istentisztelettől illatozva, és ez a virág csakis Krisztust illeti meg. A mennyasszony vigyáz a kert kulcsára, hogy senki se mehessen be oda Krisztuson kívül.

   (7) Az Isten iránti szeretet kitartó.  Ama tűzhöz hasonlít, melyet szüzek[11] tápláltak Rómában, hogy ki ne aludjék.  Olyan mint Mózes csipkebokra, mely szüntelen égett, de meg nem emésztetett. ‘A tűz szüntelen égve maradjon az oltáron, és el ne aludjék’ (3 Móz.6,13).  A szeretet túláradó, és soha el nem múló (1Kor 13.8). Az Isten iránti szeretet miként képmutatás nélküli és őszinte, éppúgy kitartó is, soha el nem pártoló. A szeretet olyan, mint a testben állandóan lüktető pulzus; nem szárazföld, hanem áradó folyó. Ahogy a gonoszok kitartanak bűneik iránti szeretetünkben, sem szégyen, sem betegség, sem nyomorúság, sem pokoltól való félelem nem tudják őket rábírni, hogy szakítsanak bűneikkel; éppúgy egy keresztyént sem képes semmi sem meggátolni Isten iránti szeretetében. Semmi sem győzheti le ezt a szeretetet, bármilyen megpróbáltatásoknak vagy ellenállásoknak legyen is kitéve. ‘Mert erős a szeretet, mint a sír’ (Én.8,6).  A sír elnyeli a legerősebb testeket is; éppígy elnyeli a szeretet a legerősebb nehézségeket. ‘Sok vizek el nem olthatják e szeretet’ (Én.8,7). Sem a gyönyörök édes vizei, sem az üldöztetések keserű vizei! Az Isten iránti szeretet kitart szilárdan egész a halálig. ‘A szeretetben meggyökerezve és alapot véve’ (Ef.3,17).  A könnyű dolgok, mint a polyva és tollú hamar szerteszét repülnek, de a meggyökerezett fa megállja helyét a viharban; aki meggyökerezett  a szeretetben, az kitartó....

 

5  A szeretet foka

Istent minden egyéb dolog fölött kell szeressük. ‘Náladnál egyébben nem gyönyörködöm e földön’ (Zsolt 73,25).  Isten minden jónak összessége, Ő a legfőbb jó. A lélek szemlélve az Istenben levő rendkívüli kiválóságot, és csodálva az Ő tökéletességét a legmagasabb fokú szeretettel vonzódik iránta. Bernard[12] azt mondja, hogy Isten iránti szeretetünk mérhetetlen kell legyen. Isten, aki boldogságunknak kútfeje, szeretetünknek legfőbb tárgya kell legyen. A teremtmények rendelkezhetnek szeretetünk morzsáival, de Istené kell legyen annak szine-java. Isten iránti szeretetünknek minden dolognak fölötte kell állnia, miként az olaj a víz fölött úszik.

   Jobban kell szeretnünk Istent rokonainknál. Miként látjuk Ábrahámnál az Izsák feláldozásánál; Izsákot Ábrahám vén korban nemzette, s kétség nélkül nagyon szerette őt, s gyönyörködött benne; de mikor Isten ezt mondta: ‘Ábrahám, áldozd fel nekem fiadat’ (1 Móz.2,2), bár látszólag nemcsak a józan ésszel, hanem a hittel is ellenkezett, mert a Messiásnak Izsáktól kellett származnia, s ha ő kivágattatik, miként a világnak Megváltója?! Mégis, oly erős volt Ábrahám hite, s szeretetének lángolása Isten iránt, hogy kész volt venni az áldozati kést, hogy kiontsa fiának vérét. Áldott Megváltónk beszél atyánk és anyánk meggyülöléséről (Luk 14,26). Krisztus nem akarja, hogy mi természetellenesek legyünk; de ha legkedvesebb rokonaink utunkba állnak, s visszatartanak minket Krisztustól, akkor nekünk túl kell néznünk rajtok, vagy figyelemre se kell méltassuk őket  (5.Móz.33,9).  Bár szeretetünk néhány cseppjét élvezhetik kedveseink és szeretteink, de annak teljes folyama Krisztus felé kell áradjon. Rokonaink nyugodhatnak keblünkön, de Krisztust szívünkben kell hordoznunk.

   Isten jobban kell szeretnünk vagyonunknál. ‘Vagyonok elrablását örömmel fogadtátok’ ( Zsid.10,34). Annyira örültek a Krisztusnak, hogy érte mindent veszni hagytak. Ha a világot a mérleg egyik serpenyőjébe tennők és Krisztust a másikba, Ő kellene súlyosabb legyen. És így van ez valóban? Istené-e a legfőbb hely érzelmeinkben?  Plutarch[13] mondja: ‘Amikor egy diktátor vette át a hatalmat Rómában, minden más hatalom egy időre felfüggesztetett’: éppígy, amikor az Isten iránti szeretet veszi át az uralmat a szívben, minden más szeretet elhalványul, és semminek bizonyul e szeretethez viszonyítva.

 

Alkalmazás. Egy  éles feddés azokhoz, kik nem szeretik Istent.

Ezt szigorú dorgálásnak szánom azok iránt, kiknek szívében egy grammnyi szeretet sincs Isten iránt - és létezik, hogy életben vannak még e gonosztevők? Aki nem szereti Istent, nem más, mint emberfejű állat. Ó, te szerencsétlen! Isten jóvoltából élsz naponként, s mégsem szereted Őt?! Ha valakinek lenne egy barátja, ki folytonosan ellátná őt pénzzel, s megadna neki mindent, amire szüksége van, nem lenne-e a barbárnál is gonoszabb, ha mégsem becsülné, s nem tisztelné az ilyen barátot?  Ilyen barát az Isten; ő ad neked lélegzetet, megélhetést és mindent, s mégsem akarod szeretni Őt? Kész vagy szeretni uralkodódat, ha megmenti életedet, és nem vagy kész szeretni Istent, aki adta neked az életet? Van-e erősebb mágnes szeretetünk vonzására, mint az áldott Istenség? Amely embert nem érinti meg a szépség, az vak; és aki nem vonzódik e szeretet iránt, az tökrészeg. Mikor a test hideg, és minden melegségét elvesztette, ez a halálnak  jele: halott az az ember, kinek nincs az Isten iránti szeretetnek semmilyen jele lelkében. Hogyan várhat szeretetet Istentől az, aki nem tanusít szeretetet Isten iránt? Ölébe vesz-e Isten egy viperát, miközben a gonoszságnak mérgét és ellenségeskedést lövell Feléje?

   E feddés nagy súllyal esik korunk hitetlenjeire, kik annyira távol vannak az Isten iránti szeretettől, hogy mindent megtesznek, amit csak tudnak, hogy kifejezzék iránta való gyűlöletüket. ‘Bűneikkel Sodoma módjára kérkednek’ (És.3,9). ‘Az égre tátogatják szájokat’ (Zsolt.73,9)  büszkeségükben káromkodva, s nem rettennek vissza az  Istennel való nyilvános dactól sem. Ezek a természet szörnyetegei, emberi formába öltözött ördögök. Hadd olvassam rá fejökre az ítéletet: ‘Ha valaki nem szereti az Úr Jézus Krisztust, legyen átkozott! Maran atha!’ (1 Kor.16,22),  vagyis legyen Istentől átkozott Krisztus ítéletre való megjelenéséig. Átoknak legyen örököse halála napjáig, s az Úrnak ama nagy napján hadd hallja, a szívet megszaggató ítéletet kimondani ellene: ‘Távozzatok tőlem, ti átkozottak!’

 

 

Ötödik fejezet

 

AZ ISTEN IRÁNTI SZERETET PRÓBÁJA(TESZTJE)

 

Vizsgáljuk meg magunkat részrehajlás nélkül, ha azok közé tartozunk-e, akik szeretik Istent. Ennek eldöntésére, mivel szeretetünk legjobban gyümölcseiben mutatja meg magát, lefektetek tizennégy ismertetőjelét, vagy gyümölcsét az Isten iránti szeretetnek, és vizsgáljuk meg magunkat ezek alapján gondosan, ha mindezek a gyümölcsök megteremnek-e kertünkben?

 

1. A szeretetnek első gyümölcse az elmének Istenen való merengése.

Aki szerelemben van, gondolatai szüntelen szerelmének tárgyán csüggnek. Aki Istent szereti, az el van ragadtatva, bűvölve Isten szemlélésével. ‘Felserkenek, és mégis veled vagyok’ (Zsolt 139,8). A gondolatok olyanok mint az utazók az elmében. Dávid gondolatai megmaradtak a mennyei úton, ‘én még mindig Veled vagyok!’. Isten a kincs, és ahol van a mi kincsünk, ott van a mi szívünk is. Ez által megvizsgálhatjuk Isten iránti szeretetünket. Min csüngnek a mi gondolataink?  Elmondhatjuk-e, hogy repesünk a gyönyörűségtől, amikor Istenre gondolunk? Szárnyra kelnek-e gondolataink? Magasban szállnak-e?  Szemléljük-e Krisztust, s az ő dicsőségét? Ó, mily távol vannak azok az Isten iránti szeretettől, akik csak nagy ritkán gondolnak Istenre! ‘Nincs Isten az ő gondolataiban’ (Zsolt. 10,4. angol ford.). A bűnös kiszorítja Istent gondolataiból. Sohasem gondol Istenre, csakis borzalommal, miként a rab gondol ítélő bírájára.

 

2. A szeretet következő gyümölcse a közösség utáni vágy.

A szeretet bizalmasságot és meghitt kapcsolatot kíván.  ‘Szívem és testem ujjongnak az élő Isten után’ (Zsolt 84,3). Mivel Dávid király el volt szakasztva Isten házától, hol a szent sátor, Isten jelenlétének szimbóluma állt, sóvárgott Isten után, és szent kívánkozással kiáltott az élő Istenhez. A szerelmesek szeretnek beszélgetni egymással. Ha Istent szeretjük, nagyra becsüljük a sákramentumokat, mert Istennel találkozunk azokban. Ő beszél hozzánk Igéjén keresztül, s mi szólunk Hozzá imában. Vizsgáljuk meg Isten iránti szeretetünket ez által. Kívánkozunk-e a Vele való közösség meghittségére? A szerelmesek nem tudnak hosszú ideig távol lenni egymástól. Ekképpen, akik Istent szeretik, nem tudnak nélküle élni. Bármilyen hiányt képesek elviselni, kivéve Isten jelenlétét. Megvannak egészség és barátok nélkül, boldogok tudnak lenni szűkös asztal mellett is, de nem tudnak boldogok lenni Isten nélkül. ‘Ne rejtsd el orczádat előlem, hogy nem legyek hasonló a sírba szállókhoz’ (Zsolt. 143,7). A szerelmeseknek megvannak a maguk ájulásra való hajlamosságuk. Dávid szinte meghalt, amikor nem volt látása Isten felől. Akik szeretik Istent, nem tudnak megelégedni a sákramentumokkal, ha csak nem örvendezhetnek Istennek azokban; másként annyit jelentenek számukra, mintha üres tányérból kellene enniük.

   Mit mondjunk azokról, kik képesek egész életüket leélni Isten után való vágyódás nélkül?  Úgy gondolják, hogy Istent a legkönnyebben lehet nélkülözni. Síránkoznak amiatt, hogy nincs egészségük, nem megy az üzletük, de sohasem érzik Isten hiányát. A gonoszoknak nincs ismeretségük Istennel; és hogyan szeressék azt, akit nem ismernek! És, ami még rosszabb, nem is kívánkoznak a Vele való megismerkedésre. ‘Azt mondják Istennek: Távozzál el tőlünk, mert a te utaidnak tudásában nem gyönyörködünk’ (Jób 21,14). A bűnösök menekülnek az Istennel való megismerkedéstől, az Ő jelenléte teher számunkra; s Istent szeretők-e az ilyenek? Szereti-e az az asszony férjét, ki nem szenvedheti az ő jelenlétét?

 

3. A szeretet egy másik gyümölcse a bánkódás, szomorúság.

Ahol Isten iránti szeretet uralkodik, ott bánkódás van azon bűnök miatt, melyekkel megbántjuk Őt. Egy gyermek, aki szereti apját, nem tud mást tenni, mint sírni amiatt, hogy megbántotta őt. A szeretetben égő szív könnyekben oldódik fel. Ó, hogyan is tudok visszaélni ily drága Megváltó szeretetével! Nem szenvedett-e az én Uram eleget a kereszten, hát még több szenvedést okozzak Neki? Még több epével kevert ecetet adjak-e Neki inni? Ó, milyen hűtlen és álnok voltam! Hogy tudtam megszomorítani az Ő Lelkét, lábbal taposni királyi parancsait, lebecsülve drága vérét! Ez kinyitja az isteni szomorúság egy ütőerét, s azt eszközli, hogy a szív újból vérezzen. ‘És kimentvén Péter, keservesen sírt’ (Máté 26, 75). Amikor Péter rágondolt, hogy nagyon szerette őt Krisztus; miként vette magához a megdicsőülés hegyére, hol Krisztus látomásban megmutatta neki mennyei dicsőségét; hogy képes volt megtagadni Krisztust, miután szeretetének ilyen jelét kapta tőle, ez teljesen összetörte szívét: kiment, és keservesen sírt.

   Vizsgáljuk meg ezáltal Isten iránti szeretetünket. Hullajtjuk-e a bűnbánat, az Isten szerint való szomorúság könnyeit?  Szomorkodunk-e Istennel szemben elkövetett hűtlenségünkért, kegyelmével való visszaélésért, amiatt, hogy nem sáfárkodtunk a nyert talentumokkal? Ó, mily messzire vannak azok az Isten iránti szeretettől, kik naponként vétkeznek, de szívök soha nem rendül bele. Tengernyi sok a bűnük, de egy csepp szomorúság sincs bennük. Távol állnak attól, hogy szomorkodjanak bűneik miatt, sőt inkább örvendeznek bűneikben. ‘Mikor gonoszságban vagy, akkor örvendezel’ (Jer. 11,15). Te hitvány ember! Krisztus elvérzett a bűnért, s te nevetsz rajta? Ezek távol vannak az Isten iránti szeretettől. Szereti-e az a barátját, ki örömét leli ha megsérti őt?

 

4. A szeretetnek egy másik gyümölcse a nagylelkűség.

A szeretet hősi erény, a gyávaságot bátorsággá változtatja. A szeretet képesít valakit arra, hogy a legnagyobb nehézségeket és kockázatokat vállalja magára. A félénk tyúk kész nekitámadni egy kutyának vagy kígyónak is, csakhogy megvédje kiscsibéit. A szeretet a bátorságnak és lovagiasságnak lelkületét árasztja egy keresztyénbe. Aki szereti Istent, az síkraszáll az Ő ügyéért, s védelmezője lesz annak. ‘Mert nem tehetjük, hogy amiket láttunk és hallottunk, azokat ne szóljuk’ (Csel 4,20).  Aki fél Krisztust megvallani, kevés szeretettel van iránta. Nikodémus titkon, éjszaka jött Jézushoz (Ján.3,2).  Félt attól, hogy valaki napvilágnál meglássa őt, hogy Krisztussal van. De a teljes szeretet kiűzte félelmet belőle. Miként a nap elűzi a ködöt s a párát, úgy az isteni szeretet nagy erővel elűzi a testi félelmet. Megteheti-e az, ki Istent szereti, hogy hallgasson, mikor az Ő áldott igazságainak ellene mondanak?  Aki szereti barátját, kiáll érte, s megvédi őt, amikor gyalázzák. Krisztus leszállt a mennyből, hogy síkraszálljon értünk, s mi félünk kiállni érte e földön? A szeretet lelkesíti, megeleveníti a keresztyént; buzgóvá tüzesíti szívét, s bátorsággal acélozza azt.

 

5. A szeretet ötödik gyümölcse az érzékenység.

Ha Istent szeretjük, akkor szívünk fáj látva, hogy a gonoszok gyalázzák Istent. Látva, hogy nemcsak a vallás kőfala, hanem az erkölcsé is ledöntetik, s a gonoszságnak szennyes áradata beözönlik; látva Isten nyugalomnapjának megszentségtelenítését, a vele való szövetség megszegését, Nevének gyalázását; ha egy csepp szeretet lenne bennünk Isten iránt, szívünkre vennénk ezeket a dolgokat. Lótnak igaz lelke  ‘az istenteleneknek fajtalanságban való forgolódása miatt elfáradt’ (2 Pét. 2,7). Sodoma bűnei mind lándzsaként szúrták át lelkét. Mily távol vannak azok az Isten iránti szeretettől, akik érzéketlenek az ő gyalázásakor! Ha béke és siker veszi körül őket, úgy semmi mást nem vesznek szívökre. Egy holtrészeg embert nem érdekli, nem is vesz tudomást róla, mégha valaki mellette vérzik is halálra; éppígy sokan, kik a jólét borától részegek, amikor Isten tiszteletét sértés éri, s igazsága földretiporva vérzik, egyáltalán nincs hatással rájuk. Ha az emberek szeretnék Istent, megszomorodnának, látva, hogy dicsősége csorbát szenved, és az igaz vallás mártírsorsra jut.

 

6. A hatodik gyümölcse a szeretetnek a bűn iránti gyűlölet.

A tűz kiégeti az ércből a salakot. A szeretet tüze kitisztítja a bűnt. ‘Efraim így szól: Mi közöm nékem többé a bálványokhoz?’ (Hós. 14,8). Aki Istent szereti, semmilyen közösséget sem vállal a bűnnel; nincs köze a bűnhöz, kivéve, hogy harcot folytat ellene. A bűn nemcsak Isten dicsőségét támadja, hanem az Ő lényét is. Szeretheti-e királyát az, aki menedéket nyújt a korona gyalázatos árulójának?  Barátja-e Istennek az, aki azt szereti, amit Isten gyűlöl? Isten szeretete és a bűn szeretete nem férhetnek meg együtt. A szeretet érzelmeit nem lehet két ellentétes irányba vonni egyszerre. Az ember nem szeretheti az egészséget és a mérget is úgyszintén; éppen így senki sem szeretheti Istent és a bűnt is. Aki bármilyen titkos bűnt megtűr szívében, oly messze van az Isten iránti szeretettől, mint amilyen távol van az ég a földtől.

 

7. Egy másik gyümölcse a szeretetnek a keresztrefeszítés.

Az Istent szerető ember halott a világ számára. ‘Megfeszítettem a világnak’ (Gal.6,14). Halott vagyok ennek tisztelete és gyönyörei számára. Aki Isten iránt szerelmes, az nem lehet szerelmes semmi másba. Az Isten iránti szeretet és a világ forró szeretete összeegyezhetetlenek. ‘Ha valaki a világot szereti, nincs meg abban az Isten szeretete’ (1Ján.2,15). Az Isten iránti szeretet elnyel minden más szeretetet, miként Mózes vesszeje elnyelte az egyiptomi varázslók vesszeit. Ha egy ember a napban élhetne, mily semmiséget jelentene számára ez egész föld; éppen így, amikor egy ember szíve felülemelkedik e világ fölé Isten csodálásában és szeretetében, mily hitvánnyá és értéktelenné válnak minden dolgok itt alant! Semminek tűnnek az ő szemeiben. Az első keresztyének Isten iránti szeretetének egyik jele az volt, hogy szívük nem volt vagyonukhoz nőve, hanem ‘letevék pénzüket az apostolok lábainál’ (Csel. 4,35).

   Próbáld meg ezáltal Isten iránti szeretetedet. Mit mondjunk azokról, akiknek soha sincs elegük ebből a világból? Kik a birtokvágy kórságában szenvednek, telhetetlenül szomjúhozva a gazdagság után. ‘Akik a föld porát áhítják’ (Ámós 2,7). Soha se mond, hogy Krisztust szereted, - mondja Ignatius[14] - amíg a világot az értékes Drágagyöngy elé helyezed; s vajon nincsenek-e mégis sokan, kik többre becsülik az aranyat Istennél? Ha övék a déli-föld, úgy nem gondolnak az élet vizével. Szemrebbenés nélkül árulják el Krisztust a pénzért. Részelteti-e Isten ezeket valaha is a mennyben, kik ily aljas módon leértékelik Őt, többre becsülve a csillogó port a dicsőséges Istenségnél?! Mi van itt ezen a földön, ami ennyire szerelmesek vagyunk bele? Csakis az ördög eszközli, hogy nagyító szemüvegen keresztül nézzünk rája! A világnak nincs igazi belső értéke, csak mázolás és szemfényvesztés  az egész.

 

8. A szeretetnek következő gyümölcse a félelem.

A hívő emberben a szeretet és a félelem csókolgatják egymást. Kettős félelem származik a szeretetből.

   (1) A visszatetszéstől való félelem. A feleség szereti férjét, ezért inkább önmagát tagadja meg, mintsem nemtetszést okozzon neki. Mennél jobban szeretjük Istent, annál inkább félünk, nehogy megszomorítsuk az Ő Lelkét. ‘Hogy követhetném el ezt a nagy gonoszságot, és hogyan vétkezhetném az Isten ellen?’ (1 Móz. 39,9).  Amikor Euxodia királynő száműzetéssel fenyegette Chrysostomost[15], ez azt mondta: ‘Mondjátok meg neki, nem félek semmitől, csak a bűntől’. Ez áldott szeretet a keresztyént a buzgóság lázába s a félelem hideglelésébe veti, s azt eredményezi, hogy remegjen és reszkessen, és nem merészeljen szándékosan megbántani Istent.

   (2) Féltékenységgel vegyes félelem. ‘Éli szíve rettegésben volt az Isten ládája miatt’ (1 Sám.4,13). Nincs mondva, hogy fiaiért, Hofniért meg Fineásért remegett szíve, hanem a frigyládáért rettegett, mert ha a frigyláda elvétetett, úgy a dicsőség eltávozott. Aki szereti Istent, telve van szent félelemmel, nehogy tönkremenjen az egyház. Fél attól, nehogy a világiasság (mely olyan mint  a leprabetegség) elhatalmasodjon, nehogy a pápaság teret nyerjen, nehogy Isten magára hagyja népét. Isten jelenléte az ő rendeleteiben a nemzet ereje és ékessége. Amíg Isten jelenlétének bizonysága egy néppel van, addig vannak biztonságban vannak; de az Isten iránti szeretettől égő szív fél, nehogy Isten jelenlétének látható jelei elvétessenek.

   E próbakő által vizsgáljuk meg Isten iránti szeretetünket. Sokan félnek attól, nehogy jólétük és üzletük tönkremenjen, de nem törődnek Isten ügyével s az evangéliummal. Istent szeretők-e az ilyenek? Aki Istent szereti, jobban fél a lelki áldások veszteségétől, mint az ideiglenes javak elvesztésétől. Ha az igazságosság napja eltűnik egünkről, mi más következhet, mint sötétség?! Miféle vigasztalást nyújthat az orgona, vagy az ének, ha az evangélium elvétetik?  Nemde olyanná válik minden, mint a kürtzengés, vagy sóhajtások áradata egy temetésnél?

 

9. Ha  Istent szeretők vagyunk, szeretjük azt, amit Isten szeret.

   (1) Szeretjük Isten Igéjét. Dávid Isten Igéjét, annak édes voltáért a színméznél is többre becsülte (Zsolt.119,103), és értéke miatt az arany fölé helyezte azt (Zsolt.119,72). A Szentírás soraiban nagyobb gazdagság rejlik, mint az aranybányákban. Jól megy sorunk, ha szeretjük az Igét; ez az a vezércsillag, mely mennybe vezet minket, ez ama szántóföld, melyben a Drágagyöngy rejlik. Aki nem szereti az Igét, hanem túl szigorúnak és hidegnek gondolja azt, szeretné kiforgatni a Biblia minden részét (miként egy házasságtörő tenne a hetedik parancsolattal), egy ilyennek szívében egy szikrányi szeretet sincs Isten iránt.

   (2) Szeretjük az Úr napját. Nemcsak megtartjuk a nyugalom napját, hanem szeretjük azt. ‘Ha a szombatot gyönyörűségnek hívod’ (És. 58,13). Az Úr napja az, mely ragyogtatja az Úr ábrázatának fényét közöttünk; e napot meg kell szentelni, mint dicsőséges ünnepet az Úrnak. Az Úr háza a nagy Királynak palotája. Az Úr napján az Úr megmutatja magát a rostélyzaton keresztül. Ha Istent szeretjük, az ő napját, minden más napnál inkább becsüljük. Az egész hét sötét lenne, ha nem lenne e nap; ezen a napon kétszer annyi manna hull reánk. Most, vagy soha! a menny kapui nyitva állnak, és Isten leereszkedik egy arany záporban. Ez áldott napon az igazság Napja támad fel a lélekre. Mennyire értékeli egy hálás szív e napot, melyet Isten azért adott, hogy benne örvendezzünk!

   (3) Szeretjük Isten törvényét. Egy hívő szív örvend a törvénynek, mivel kontroll alatt tartja bűnös túlkapásait. A szív vadul rohanna a bűnbe, ha nem fékezné Isten törvénye. Aki Istent szereti, szereti az Ő törvényét is - a megtérés törvényét, az önmegtagadás törvényét. Sokan mondják, hogy szeretik Istent, de ki nem állhatják törvényét. ‘Szaggassuk le az ő bilincseiket, és dobjuk le magunkról köteleiket!’ (Zsolt.2,3). Isten szabályai oly kötelek, melyek által jó viselkedésre köteleztetünk; ámde a gonoszok e köteleket túl szorosaknak vélik, s ezért szólnak így:  ‘Szaggassuk le azokat!’ Azt tartják, hogy szeretik Krisztust, mint Megváltót, miközben gyűlölik őt, mint Királyt. Krisztus beszél nekünk az ő igájáról (Mt 11,29). Az istentelenek szeretnék ha Krisztus koronát tenne fejükre, de nem igát a nyakukra. Különös király lenne az, aki törvények nélkül uralkodna.

   (4) Szeretjük Isten képmását, szeretjük az ő képét, amint felénk ragyog a szentekben. ‘Mindaz, aki szereti a szülőt, azt is szereti, aki attól született’ (1 Ján.5,1).  Lehetséges szeretni egy szentet, s mégis nem úgy szeretni, mint egy szentet; szerethetjük Őt valami másért, zsenialitásáért, ügyességéért vagy azért, mely kedves és bőkezű. Egy barom is szereti az embert, de nem úgy, mint embert, hanem csak azért, mert táplálja és gondozza. De szeretni egy szentet az ő szent voltáért, ez Isten iránti szeretetnek a jele. Ha egy szentet szentségéért szeretünk, mivel valami Istentől valót hordoz magában, akkor az alábbi négy esetben is szeretjük őt.

   (a) Szeretünk egy szentet, mégha szegény is. Ha valaki szereti az aranyat, úgy szeretni fog egy kicsinyke darabot, mégha rongyokban lenne is: ekképpen, ha egy szent rongyokban lenne is, mi szeretjük őt, mivel valami Krisztusból való van benne.

   (b) Szeretünk egy szentet, mégha sok egyéni fogyatkozása van is. E földön nincs tökéletesség. Egyesekben a hirtelen harag vesz erőt; másokban az állhatatlanság; másokban a világ iránti túlságos szeretet. Egy szent e földi életben, olyan, mint az arany az ércben, a gyengeségnek sok salakja tapad hozzá, mégis, szeretjük őt, a kegyelemért, mely benne munkálkodik. Egy szent egy gyógyulófélben levő forradáshoz hasonló; mi szeretjük a szentség szép oldalát, mégha sebhelyes is az. Még a legjobb smaragdnak is vannak szépséghibái, s a legfényesebb csillagnak is a maga sziporkázásai, s a legjobb szenteknek is megvannak a maguk hibái. Ha te nem vagy kész szeretni a másikat az ő fogyatkozásai miatt, miként várhatod, hogy Isten szeressen téged?

   (c) Szeretjük a szenteket, mégha kisebb dolgokban különböznek is tőlünk. Meglehet, hogy a másik keresztyénnek, nem adatott oly világosság, mint neked, és ez okozza, hogy egyes dolgokban téved;  kész vagy ezért rögtön azt mondani, hogy nem szent, mivel nem ért még el a te világosságodig? Ahol egység van az alapokban, ott illik, hogy összekötő egység legyen az érzelmekben is.

   (4) Szeretjük a szenteket, mégha üldöztetve vannak is. Szeretjük a nemesfémet, mégha kohóban van is. Pál apostol testében hordozta az Úr Jézusnak bélyegeit (Gal.6,17). Azok a jegyek, mint a vitézek harcban kapott sebei, dicsőségére voltak. Szeretnünk kell a szenteket, akár láncok közt, akár bíborban legyenek is. Ha Krisztust szeretjük, úgy szeretjük az Ő üldözött tagjait is.

   Ha Istent szeretni ezt jelenti, hogy szeretjük az Ő képmását, amint felragyog a szentekben, ó akkor mily kevés igazi Istent szerető embert találunk! Szerethetik-e azok Istent, akik gyűlölik azokat, kik Istenre hasonlítnak?  Szereti-e Krisztus személyét azok, kik a bosszú lelkületétől lihegnek az Ő népe iránt? Hogyan mondhatja a feleség, hogy szereti férjét, ha széttépi fényképét? Bizonyára Judás és Julianus[16] még nem haltak meg, lelkületük még mindig él a világban. Ki a vétkes, ha nem az ártatlan! Mi nagyobb bűncselekmény, mint a szentség, ha az ördög az ítélőbíró! A gonoszok úgy tűnik nagy tisztelettel vannak az eltávozott szentek iránt; szentté avatják a meghalt szenteket, de halálra üldözik az élő szenteket. Hiába veszik magukra az emberek a hitvallást, és mondják a világnak, hogy hisznek Istenben, amikor utálják az apostoli hitvallásnak egyik tételét, nevezetesen, a szentek közösségét. Bizonyára nincs nagyobb jel arra nézve, hogy egy ember megérett a pokol számára, hogy nem csak nélkülözi a kegyelmet, hanem utálja is azt.

  

10. Egy másik áldott jele a szeretetnek, hogy jó gondolatokat fogad, forgat magában Isten felől.

Aki szereti barátját, a legjobb értelemben fogja fel azt, amit barátja cselekszik. ‘A szeretet nem rója fel a gonoszt’ (1 Kor.13,5). A rosszindulat mindent a legrosszabb értelemben magyaráz. A szeretet mindent jóra magyaráz. Kiváló kommentátora a gondviselésnek; nem rója fel a gonoszt. Aki szereti Istent, jó véleménnyel van Isten felől. Mégha keményen sújtja is őt, a lélek mindent jó szívvel fogad. Egy kegyes lélek így szól: ‘Isten látja, milyen kemény az én szívem, ezért küldi a szenvedés vesszőcsapásait egyiket a másik után, hogy megtörje szívemet. Ismeri, mennyire telve vagyok rosszindulatú fekélyekkel s kelésekkel, ezért engedi kifolyni véremet, hogy megmentse életemet. E kemény bánásmódok vagy azért vannak, hogy megöldököljék a bennem levő romlottságot, vagy pedig, hogy neveljék bennem a kegyelem erényeit. Milyen jó is hozzám az Isten, nem hagy magamra bűneimben, hanem csapással sújtja testemet, hogy megmentse lelkemet!’ Ekképpen, aki Istent szereti, minden dolognak a jobb oldalát látja. A szeretet Isten minden cselekedeteit jó megjegyzéssel illeti. Ti, akik hajlamosak vagytok az Isten ellen való zúgolódásra, mintha rosszul bánna veletek, alázzátok meg magatokat ezért; ekképpen beszéljetek lelketekkel: ‘ Ha igazán szerettem volna Istent, jobb gondolataim lettek volna felőle’. A Sátán az, ki arra késztet minket, hogy jó gondolatokkal legyünk magunkról, s rossz véleménnyel Istenről. A szeretet mindent jobb oldalról lát, nem gondol gonoszt.

 

11. A szeretetnek egy másik gyümölcse az engedelmesség.

‘Aki ismeri az én parancsolataimat, és megtartja azokat, az szeret engem’ (Ján.14,21). Hasztalan mondjuk, hogy szeretjük Krisztus személyét, ha megvetjük parancsait. Miként szereti az a gyermek apját, aki megtagadja tőle az engedelmességet? Ha szeretjük Istent, úgy engedelmeskedni fogunk neki azokban a dolgokban, melyek melyek keresztezik a test és vér akaratát: (a) nehéz dolgokban, és  (b) veszélyes dolgokban is.

   (a) Engedelmeskedünk nehéz dolgokban. Mint a bűn megöldöklésében. Vannak oly bűnök, melyek nemcsak közel állnak hozzánk, mint a rajtunk levő ruha, hanem kedvesek is számunkra, mint a szemünk fénye. Ha szeretjük Istent, úgy magunkat szembe állítjuk ezekkel, úgy szándékban, mint cselekedetben. Hasonlóképpen az ellenségeinknek való megbocsátásban. Isten a halálos komolyan parancsolja nekünk, hogy megbocsássunk. ‘Bocsássatok meg egymásnak!’ ( Ef. 4,32. Kol.3,2). Ez nehéz dolog, természetünkkel szemben áll. Hajlamosak vagyunk elfelejteni a jóságot, s emlegetni a sértéseket. De ha szeretjük Istent, túltesszük magunkat a bántásokon. Ha komolyan meggondoljuk, mily nagy adósságot engedett el nekünk Isten, mily sok sértést és bosszantást vett magára a mi kezünkből, ez arra késztet minket, hogy az ő példájára elengedő levelet írjunk mi is, s törkedjünk inkább eltemetni a sérelmeket, mint megtorolni azokat.

   (b) Veszélyes dolgokban. Ha Isten az érte való szenvedésre hív, engedelmeskedni fogunk, ha szívől szeretjük Őt. A szeretet késztette Krisztust arra, hogy értünk szenvedjen; az értünk való szeretet lánca tartotta őt erősen a kereszten; ekképen mi is, ha szeretjük Istent, készek leszünk szenvedni Érte. A szeretetnek van egy különös jellemvonása: egy cseppet sem  szenvedésre-kész erény, s mégis a legtöbb szenvedést elvisel. Egyáltalán nem szenvedő erény a következő értelemben: nem szenvedheti, hogy felismert bűn  rejtőzzék a lélekben, megbánatlanul; úgyszintén nem szenvedheti, hogy Isten nevét gyalázat, vagy sérelem érje; ilyen értelemben a legkevésbbé szenvedő erény. Mégis a legtöbb szenvedést elvisel: kész elszenvedni a gyalázatot, megkötöztetést, börtönt Krisztusért. ‘Nemcsak megkötöztetni, hanem meghalni is kész vagyok az Úr Jézusnak nevéért’ (Csel.21,13). Igaz, hogy nem minden keresztyén mártir, de minden igaz keresztyén magában hordja a mártirság lelkületét. Pálhoz hasonlóan mondja: ‘Kész vagyok megkötöztetni’; meg van benne a készség a szenvedésre, ha Isten arra hívja el. A szeretet saját erejük fölé emeli az embereket. Tertullianus[17] megjegyzi, hogy a hazaszeretet a pogányokat mily sok szenvedés vállalására készteti. Ha a természet kutfejéből ily magasra szökik a viz, bizonyára a kegyelem által még magasabbra emelkedik. Ha a haza iránti szeretet szenvedésre készteti az embereket, mennyivel inkább a Krisztus iránti szeretet! ‘A szeretet mindent elvisel’ (1 Kor. 13,7). Basilius[18] beszél egy szűz hajadonról, kit mágjára volt ítélve; s mikor felkínálták számára az életet és vagyonát, ha leborul a bálvány előtt, ezt válaszolta: ‘Hadd vesszen az élet s a pénz, én üdvözlöm  Krisztust!’ Ignatiusnak volt fennmaradt egy nemes és buzgó kijelentése: ‘Hadd legyek megőrölve a vadállatok fogai által, ha így tisztább búzája lehetek Istennek’. Miként emelte az Isten iránti szeretet az első keresztyéneket felül az élet szeretetén és a halál félelmén! Istvánt megkövezték, Lukács egy olajfára lett felakasztva, Pétert fejjel lefelé feszítették meg Jeruzsálemben. Ezek Isten hősei, kik készek voltak szenvedni inkább, mintsem az Ő nevére gyalázatot hozzanak. Mily nagyra becsülte Pál a láncokat, melyeket Krisztusért viselt! Úgy dicsekedett azokkal, miként egy nő ékszereivel, mondja Chrysostomos. És szent Ignatius úgy hordozta bilincseit, mint gyémánt karpereceket. ‘Visszautasítván a szabadúlást’ (Zsid.11,35).  Megtagadták, hogy bűnös módon kijöjjenek a börtönből, szabadságuknál többre becsülték ártatlanságukat.

   Vizsgáljuk meg ezáltal Isten iránti szeretetünket. Megvan-e bennünk a mártír lelkület? Sokan mondják, hogy szeretik Istent, de miből látszik ez meg?  Nem hajlandók feladni a legkisebb kényelmet, nem készek vállalni a legkisebb keresztet sem Őérte. Ha Jézus Krisztus így szólna hozzánk, ‘Én szeretlek, kedves vagy nekem, de azt ne várd, hogy szenvedjek érted, nem tehetem le életemet érted. 86.old.’, nagyon megkérdőjeleznénk szeretetét; s vajon Krisztusnak nem gyanús-e a miénk, mikor állítjuk, hogy szeretjük Őt, de nem akarunk szenvedni érte?

 

12. Aki Istent szereti, arra törekszik, hogy dicsőségesnek tűnjön fel mások szemében.

Akik szerelmesek, ajánlják és előtérbe állítják kedvesüknek szeretetreméltó voltát. Ha szeretjük Istent, úgy szétárasztjuk mindenfelé az Ő kiválóságának illatát, hogy ekként hírnevet és megbecsülést támasszunk iránta, hogy mások is megszeressék Őt. A szeretet nem tud hallgatni; olyanok kell legyünk, mint megannyi trombita, kürtölnünk kell Isten kegyelmének ingyenességét, szeretetének páratlan voltát s országának dicsőségét. A szeretet tűz: ahol ég a szívben, ott nemsokára előtör az ajkakon is. Isten dicsérete által még nagyobb lánggal ég. A szeretet kitörni akar.

 

13. Egy másik gyümölcse a szeretetnek Krisztus megjelenése után való sóvárgás.

‘Végezetre eltétetett nékem az igazságnak koronája, de nemcsak nékem, hanem  mindazoknak, akik vágyva várják a Krisztus megjelenését’ (2 Tim.4,8). A szeretet egységre vágyik. Arisztotelész[19] megadta az okát, mert az öröm az egységből fakad. Amikor Krisztussal való egységünk teljessé válik a dicsőségben, akkor lesz teljes az örömünk. Krisztus megjelenése örömteljes megjelenés lesz az Ő szentjei számára. Megjelenése már most is nagyon vigasztaló,  mikor Ügyvédünkként jelenik meg értünk (Zsid.9,24). De ama másik megjelenése végtelenül örömteljesebb lesz, mert úgy fog megjelenni értünk, mint Férjünk. Ama napon két ékszert fog ránk rakni: szeretetét; oly nagy és ámulatba ejtő szeretetet, amit inkább érezni lehet, mint kifejezni. És a Hozzá való hasonlatosságot. ‘Ha nyilvánvalóvá lesz, hasonlókká leszünk Ő hozzá’ (1 Ján.3,2). 87.old. És mindkettőből,  irántunk való szeretetéből és Hozzá való hasonlatosságunkból végtelen öröm árad lelkünkbe. Nem csoda tehát, hogy aki Krisztust szereti, vágyódik az Ő megjelenése után. ‘A Lélek és a mennyasszony ezt mondják: Jövel; Bizony jövel, Uram, Jézus!’ (Jel.22,17.20).  Ellenőrizzük ez által Krisztus iránti szeretetünket. A gonosz ember, kit lelkiismerete elítél, fél a Krisztus megjelenésétől; nem kívánja az ő eljövetelét; ámde akik szeretik Őt, örülnek, ha arra gondolnak, hogy el fog jönni a felhőkön. Megszabadíttatnak akkor teljesen minden bűnükből és félelmükből, igazaknak nyilváníttatnak emberek és angyalok előtt, s átvitetnek Isten örök paradicsomába.

 

14.  A szeretet képesít minket lehajolni a legkisebb szolgálatokra.

A szeretet alázatos erény; nem hallatja szavát fitogtatva magát az utcán; de mindenütt kinyújtja kezét, hol szükség van rá; kész lehajolni s szolgálni bármivel is, amit Krisztus nevében tehet. Amint látjuk arimátiai Józsefet és Nikodémust, mindketten tiszteletreméltó személyek, mégis, az egyik leveszi Krisztus testét a keresztről saját kezeivel, a másik pedig bebalzsamozta azt drága illatszerekkel. Nagy dolognak tűnhet, hogy ilyen magas rangú személyek ilyen szolgálatra vállalkoztak, de a szeretet volt az, mely őket erre indította. Ha szeretjük Istent, akkor semmilyen munkát sem tartunk túl lealacsonyítónak részünkre, mely által Krisztus tagjainak segítségére szolgálhatunk. A szeretet nem finnyás; meglátogatja a betegeket, felkarolja a szegényeket, kimossa a szentek sebeit. Egy édesanya kész megtenni gyermekéért azon dolgokat, amit mások utálnának véghezvinni. Aki Istent szereti, megalázza magát a szeretet legalacsonyabb szolgálataira Krisztus s az Ő tagjai iránt.

   Ezek az Isten iránti szeretet gyümölcsei. Boldogok, akik felfedezik e gyümölcsöket, - mint alaptermészetüktől idegeneket - amint növekednek és érlelődnek lelkükben.

 

 

Hatodik fejezet

 

BUZDÍTÁS ISTEN IRÁNTI SZERETETRE

 

 

1. Buzdítás.

Engedjétek meg, hogy komolyan szívetekre beszéljek, kik a ‘keresztyén’ nevet viselitek, hogy Istent szeretőkké váljatok. ‘Szeressétek az Urat, mind, ti ő kedveltjei’ (Zsolt.31,24). Kevés azoknak száma, akik szeretik Istent: sokan adnak neki képmutató-csókot, de kevesen szeretik igazán. Nem olyan könnyű szeretni Istent, mint ahogy sokan képzelik. A szeretet érzelme természetes, de viszont a szeretet kegyelmi ajándéka nem az. Az emberek természet szerint Istent gyűlölők (Róm.1,30). A gonoszok menekülni akarnak Isten elől; nem akarnak uralma alatt élni, sem az Ő jelenlétében. Félnek Istentől, de nem szeretik Őt. Az emberekben és angyalokban rejlő összes erő sem képes a szívet Isten szeretetére bírni. A parancsok önmagukban ezt nem tudják megtenni, sem az ítéletek; csak Isten Lelkének mindenható és legyőzhetetlen ereje az, mely szeretetet tud árasztani a lélekbe. Mivel ilyen nehéz dolog, sok buzgó imát és törekvést, kívánkozást igényel részünkről a szeretetnek ez angyali erénye. Hogy felgerjesszem és lángolóvá tegyem vágyakozásunkat utána, előírok húsz indokot, melyek Isten iránti szeretetre serkentenek.

  (1)  Enélkül egész vallásunk haszontalan. Nem a kötelesség, hanem a kötelesség iránti szeretet az, amire Isten tekint. Nem arra néz Isten, milyen sok mindent teszünk, hanem, hogy milyen nagyon szeretjük Őt. Ha egy szolga nem teszi munkáját örömmel, szeretetből, nem kedves az. Azok a cselekedetek, melyeket nem vegyítünk szeretettel, terhesek Isten számára, miként terhesek a mi számunkra is. Ezért tanácsolja Dávid fiát, Salamont, hogy szolgáljon neki jó kedvvel (1 Krón. 28,9). Kötelességünket tenni szeretet nélkül nem áldozatot, hanem vezeklést jelent.

  (2)  A szeretet a legnemesebb és legkiválóbb erény. Mennyből meggyújtott tiszta láng; ennek révén hasonlítunk Istenre, aki szeretet. A hit és engedelmesség még nem tesz minket Istenhez hasonlókká, de szeretet által hasonítni kezdünk Hozzá (1 Ján.4,16).  A szeretet oly erény, mely leginkább gyönyörködik Istenben, és a leggyönyörűségesebb Őelőtte. Az a tanítvány, mely leginkább telve volt szeretettel, Krisztus kebelén nyugodott. A szeretet üdeséget és fényt áraszt minden erénybe: másként az erények sötéteknek látszanak, ha szeretet nem világít és nem tündököl bennük. A hit nem igazi, ha szeretet által nem munkálkodik. A bűnbánat könnyei sem igaziak, ha nem a szeretet forrásából folynak. A szeretet az a tömjén, mely minden szolgálatunkat jó illattal hatja át, s kedvessé teszi Isten előtt.

  (3) Nem jogos-e az, amit Isten kíván tőlünk?  Csupán szeretetünket kéri. Ha vagyonunkat kérné, vagy szeretett gyermekünket, megtagadhatnánk Tőle?  De Ő csak szeretetet kér; csak ezt a virágot akarja leszakítani. Nehéz kérés ez?  Volt-e valaha is ennél könnyebben lefizethető adósság?  Egyáltalán nem válunk szegényebbekké ez adósság fizetésével. A szeretet nem teher. Fáradságos dolog-e a mennyasszonynak szeretni vőlegényét?  A szeretet gyönyörűséges.

  (4)  Isten a legmegfelelőbb és legtökéletesebb tárgya szeretetünknek. Mindazok a kiválóságok, melyek széthintve találhatók a teremtményekben, egyesítve vannak Őbenne. Ő a bölcsesség, szépség, szeretet, sőt a jóságnak igazi lényege. Semmi sincs Istenben, ami undort kelthetne; a teremtmények inkább csömört okoznak, mintsem kielégítenének minket, de mindig friss szépségek tündökölnek Istenben számunkra. Mennél többet gyönyörködünk Benne, annál inkább el vagyunk ragadtatva Vele.

   Semmi sincs Istenben, ami tompítaná érzelmeinket, vagy kiolthatná szeretetünket; nincs benne fogyatkozás, hiba, ami általában emberi viszonylatban csökkenti és lehűti a szeretetet. Oly kiválóság rejlik Istenben, mely nemcsak szeretetre hív minket, hanem szeretetet parancsol számunkra. Ha több angyal lenne a mennyben, mint amennyi van, s a dicsőséges szeráfok kebelében végtelen lánggal lobogna a szeretet tüze örökké, mégsem lennének képesek Istent megfelelőképpen szeretni, ahhoz a végtelen tökéletességhez és hasonlíthatatlan jósághoz illő módon, mely Benne van. Bizonyára azért ez elégséges számunkra, hogy Isten iránti szeretetre késztessen - nem költhetjük szeretetünket ennél szeretetreméltóbb tárgyra.

  (5)  A szeretet megkönnyíti a vallást. Megolajozza az érzelmek kerekeit, és élőbbé és örvendezőbbé teszi azokat Isten szolgálatában. A szeretet elveszi az unalmasságot a szolgálatból. Jákób számára a hét szolgálati év csekélységnek tűnt, a Rákhel iránt érzett szeretete miatt. A szeretet a kötelességet kedvteléssé változtatja. Miért van, hogy az, hogy az angyalok oly sebesen szárnyalók Isten szolgálatában? Azért, mert szeretik Őt. A szeretet sohasem fárad el. Ki Istent szereti, soha sem szűnik meg dicsérni őt (Jel. 4,8).  Soha sem fárad el az Ő szolgálatában.

  (6)  Isten kívánja szeretetünket. Mi elvesztettük szépségünket, megfertőztettük vérünket, mégis a menny Királya udvarolni jön hozzánk. Vajon mi az a mi szeretetünkben, hogy Isten kívánja azt? Mit nyer Isten a mi szeretetünk által? Neki nincs szüksége szeretetünkre, ő végtelenül boldog önmagában. Ha mi megtagadjuk tőle szeretetünket, rendelkezésére állnak sokkal fenségesebb teremtmények, kik örömmel fizetik Neki a szeretet adóját. Istennek nincs szüksége a mi szeretetünkre, mégis keresi azt.

  (7)  Isten megérdemli szeretetünket; mennyire szeretett Ő minket! Érzelmeink Isten szeretetének tüzétől kell lángra gyúljanak. A szeretetnek mily nagy csodája az, hogy Isten szeretett minket, amikor semmi szeretetreméltó dolog nem volt bennünk. ‘Megláttam, hogy véredben fetrengsz. Ezt mondtam neked, bár csupa vér voltál: Maradj életben!’ (Ezék.16,6).  Amikor utálatra méltók voltunk, Isten akkor szeretett minket. Van bennünk valami, ami bosszúság keltő, de semmi sincs bennünk, ami szeretetet gerjesztene. Micsoda értelmet felülmúló szeretet volt az, hogy Krisztust nekünk adta! Hogy Krisztus meghaljon a bűnösökért! A menny összes angyalait csodálatra késztette Istennek e nagy szeretete. Augustinus mondta: ‘A kereszt egy szószék, s a tanítás, melyet Krisztus hirdetett azon - a szeretet.’ Ó, haldokló Megváltónak élő szeretete! Úgy tűnik, látom Krisztust a kereszten, amint teljesen elvérzik. Hallom szavát, amint mondja nekünk: ‘Jöjj, érintsd meg a kezeimet. Tedd azokat oldalamba. Érezd az én vérző szívemet. Lásd meg, ha nem szeretlek téged. S te nem akarod szeretetedet nékem adni? A világot szereteted inkább, mint engem? Vajon lecsillapíthaja-e a világ Istennek ellened való haragját? Nem tettem-e én ezt meg érted mindezt? És mégsem akarsz engem szeretni? ’ Természetes dolog szeretni, mikor minket szeretnek. Krisztus a szeretetnek igazi példányát tette elénk, melyet az Ő tulajdon vérével írt; törekedjünk mi is pontosan lemásolni, s utánozni az Ő szeretetét.

  (8)  Az Isten iránti szeretet a legjobb önszeretet. Az az igazi önszeretet, hogy meg akarjuk menteni lelkünket; az Isten iránti szeretet révén munkáljuk a saját üdvösségünket. ‘Aki a szeretetben marad, Istenben marad, s az Isten is őbenne’ (1 Ján.4,16). S biztos, hogy Istennel fog együtt lakni a mennyben az, kinek szívében e földön Isten lakozik. Így hát, az Isten iránti szeretet a legnemesebb önszeretet; aki nem szereti Istent, nem szereti önmagát sem.

  (9)  Az Isten iránti szeretet az őszinteségnek legjobb bizonyítéka. Istennek sok gyermeke fél attól, hogy képmutató. Szereted-e Istent? Mikor Péter bűntudata alatt roskadozott, magát örökre méltatlannak látta Krisztus bizalmára, s hogy apostoli hivatásába még visszaállítsa őt; de nézd csak, Krisztus hogyan kezdte vigasztalni őt. ‘Péter, szeretsz-e engem? ’ (Ján. 21,15). Mintha Krisztus azt mondta volna: ‘Mégha megtagadtál is engem félelemből, de ha ki tudod mondani szíved mélyéből, hogy szeretsz engem, őszinte és  becsületes vagy.’  Az Isten iránti szeretet jobb jele az őszinteségnek, mint a Tőle való félelem. Az izráeliták félték Isten ítéleteit. ‘Ha ölte őket, hozzá fordultak, megtértek és Istent keresték’ (Zsolt.78,34). De mi eredménye lett ennek?  ‘És hizelkedének néki szájokkal, nyelvökkel pedig hazudozának néki; de szívök nem volt tökéletes iránta’ (36-37 versek). Az a megtérés, mely csak Isten ítéleteitől való félelemből fakad, nem jobb, a hízelgésnél, melyben egy csepp szeretet sem található. Az Isten iránti szeretet nyilvánvalóvá teszi, hogy Istené a szív;  S ha Övé a szív, ez mindent Isten irányítása alá helyez.

  (10)  Isten iránti szeretetünkből következtethetünk Istennek irántunk való szeretetére. ‘Mi szeretjük Őt, mert Ő előbb szeretett minket’ (1 Ján.4,19).  Ó, mondja sok lélek, ha én tudnám, hogy Isten szeret engem, nagyon boldog lennék. Szereted-e te Istent?  Akkor biztos lehetsz afelől, hogy Isten szeret téged. Úgy van ez, mint a napsugártól felforrósodott üvegek; ha forrók, ez azért van, mert a nap előbb rájuk sütött, másképp nem lennének forrók; éppígy ha szívünk lángol az Isten iránti szeretetben, ez azért van, mert Isten szeretete előbb reánk ragyogott, mert másként képtelenek lennénk szeretettől hevülni. A mi szeretetünk nem egyéb, mint Isten szeretetének visszatükröződése.

  (11) Ha nem szereted Istent, akkor valami mást fogsz szeretni, akár a világot, vagy a bűnt; s megérdemlik-e ezek szeretetedet? Nem jobb-e Istent szeretni, mint ezeket? Jobb az Isten iránti szeretet a világ szereteténél, amint kitűnik a következő sajátosságokból.

   Ha világi dolgokra helyezed, ezek nem elégítnek ki igazán téged. Könnyebben kielégítheted éhségedet  levegővel, mint lelkedet e földdel. ‘Mikor teljes az ő bősége, akkor is szükséget lát’ (Jób 20,22). A bőségnek is megvan a maga szegénysége. Ha az egész föld és világ tied lenne is, mégsem töltené be lelkedet. S olyasmire akarod pazarolni szeretetedet, mi soha sem ad számodra elégedettséget?  Nem jobb-e Istent szeretni?  Ő megadja neked az igazi kielégülést. ‘Megelégszem a Te ábrázatoddal, midőn felserkenek’ (Zsolt.17,15). Amikor a halál álmából felserkenek, s Isten dicsőségének sugara fog rámhullni, öröm fog eltölteni, s megelégszem az Ő ábrázatával.

   Ha világi dolgokat szeretsz, ezek nem képesek elvenni gondjaidat. Ha egy tövis lesz lelkiismeretedben, az egész világ sem képes azt kihúzni. Amikor Saul király lelkében nagy szorultságban volt, koronájának összes gyöngyei sem tudtak vigasztalást adni neki (1 Sám. 28,15).  De ha te Istent szereted, oly békét tud adni számodra, amilyet a világon semmi nem adhat;  Ő képes ‘reggellé változtatni a homályt’ (Ámós 5,8), s velünk van a halál árnyékának völgyén is. Hatékonnyá tudja tenni Krisztus vérét lelked felüdítésére; Lelke által füledbe suttogja szeretetét, s egy mosolyával szétoszlatja minden félelmedet s nyugtalanságodat.

   Ha e világot szereted, úgy azt szereted, ami kizár téged a mennyből. ‘Mily nehezen mennek be az Isten országába, akiknek gazdagságuk van!’ (Mk.10,23).  A jólét sokak számára olyan, mint a vitorla a csónaknak, mely hirtelen felborítja azt; így hát, ha a világot szereted, lényegében azt szereted, ami veszélyt hoz fejedre. De ha Istent szereted, nem kell félned, hogy elveszíted a mennyet. Ő Szikla lesz számodra, nem hogy megsértsen, hanem hogy elrejtsen téged. Az iránta való szeretet által jutunk el a Benne való örvendezésre.

   Te szeretheted a világi dolgokat, de azok nem szerethetnek viszont téged. Szereted az aranyat és ezüstöt, de aranyad nem tud téged viszontszeretni. Szeretsz egy festményt, de az a festmény nem képes téged viszontszeretni. Eltékozolhatod szeretetedet anyagi dolgokra, és semmi szeretetet sem kapsz vissza. De ha Istent szereted, Ő viszontszeret téged. ‘Ha valaki szeret engem, az én Atyám szereti azt, és ahhoz megyünk, és annál lakozunk’ (Ján. 14,23). Isten nem fog adósunk maradni a szeretetben: szeretetünk egy cseppjéért óceánnyit kapunk Tőle.

   Mikor a világot szeretjük, olyasmit szeretünk, ami  alantasabb nálunknál. A lélek, miként Damascen[20] mondja, mennyei fényességből kipattant szikra. Önmagán hordozza az Istenről való gondolatot s az ő emlékezetét. Miközben a világot szereted, olyasmit szeretsz, ami végtelenül alábbvaló lelked értékénél. Áldoz-e valaki is nagy összeget rongyokra?  Mikor szeretetedet a világra helyezed, ezzel gyöngyöt akasztasz egy disznó nyakába, s olyasmit szeretsz, mi aljasabb náladnál. Miként Krisztus mondotta - más értelemben - az égi madarakról: ‘Nem sokkal különbek vagytok-é azoknál? (Mt.6,26), úgy én ezt mondom a világi dolgokról, Nem vagytok-e ti sokkal jobbak azoknál?  Szeretsz egy szép házat, egy gyönyörű képet; nem vagy-e sokkal magasabbrendű azoknál? Ámde, ha Istent szereted, úgy szeretetedet a legnemesebb és legkiválóbb tárgyhoz kötöd; így önmagadnál kimagaslóbbat szeretsz. Isten jobb a léleknél, jobb az angyaloknál, jobb a mennynél is.

   Szeretheted a világot, de cserébe csak gyűlöletet kapsz tőle. ‘Mivelhogy nem vagytok e világból valók, azért gyűlöl titeket a világ’ (Ján.15,19). Nem okozna-e bosszúságot egy embernek, ha sok pénzt kiad egy földért, s ahelyett, hogy gabonát s szőlőt teremne, nem ad mást mint tövist? Így vagyunk ezekkel a földi dolgokkal is: szeretjük azokat, de azok szúró tövisekké válnak. ‘Jöjjön tűz ki a galagonyabokorból, és égesse meg a Libánonnak cédrusait’ (Bir.9,15). Miközben a teremtményt önmagáért szeretjük, tűz üt ki e galagonyabokorból, s megemészt minket (1 Tim.6,9-10); de ha Istent szeretjük, ő nem fog gyűlölettel válaszolni szeretetünkre. ‘Én az engem szeretőket szeretem’ (Péld. 8,17). Isten megfenyíthet, de ő nem gyűlöl. Minden hívő Krisztus tagja, egy része Krisztusnak, s Isten éppúgy nem gyűlöli a hívőt, miként nem gyűlöli Krisztust.

   Bűnös módon túlzásba viheted a teremtmény iránti szeretetet. Például túl nagyon szeretheted a bort,  vagy az ezüstöt; de Isten iránti szeretetedet sohasem viheted túlzásba. Ha lehetséges lenne ebben a túlzás, úgy e mértéktelenség erénynek számítana; ámde a mi vétkességünk az, hogy nem tudjuk Istent eléggé szeretni. ‘Mily gyenge a szíved!’ (Ez. 16,30).  Éppígy elmondható, mily gyenge szeretetünk Isten iránt!  Ha sokkal magasabb mértékben tudnánk Őt szeretni, mégsem lenne megfelelő arányban az Ő értékével; úgyhogy nem áll fenn a veszély, hogy túlzásba visszük az Isten iránti szeretetet.

   Szeretheted a világi dolgokat, ám azok mulandók, s elhagynak téged. A gazdagság szárnyra kel, s a kapcsolatok megszűnnek. Semmi sem maradandó e földön; a teremtmény kis mézet tart a szájában, de szárnyai vannak, s hirtelen elszáll. De ha Istent szereted, Ő ‘örökkévaló örökség’ (Zsolt. 73, 26!) számodra. Amint Napnak neveztetik, a vigasztalásért, úgy Kősziklának is, örökkévaló voltáért. Ő örökké megmarad. Így látjuk, hogy jobb Istent szeretni, mint a világot.

   Ha jobb Istent szeretni, mint a világot, bizonyára jobb az Isten iránti szeretet a bűn szereteténél is. Mi is lehet a bűnben szeretetreméltó? A bűn tartozás. ‘Bocsásd meg adósságainkat’ (Mt.6,12. angol ford.). Oly adósság, melyre Isten haragja alatt kötelezve vagyunk; miért szeretnénk hát a bűnt?  Szereti-e bárki is, hogy adóssága legyen? A bűn betegség. ‘Minden fej beteg’ (És. 1,5).  Kíván valaki betegséget ölelni? Ki szereti a fájó sebet? A bűn szennyeződés. Az apostol ‘undokságnak’ nevezi (Jak.1.21). Leprához és áspiskígyó mérgéhez van hasonlítva. Isten szíve a bűnösök ellen támad. A bűn csúnya szörnyeteg: a szenvedélyek vadállattá aljasítják az embert, s a rosszindulat sátánivá teszi őt. Mi van hát a bűnben, ami szeretetreméltó? Szeressük-e a rendellenességet?  A bűn ellenség. ‘Kígyóhoz’ van hasonlítva (Péld.23,32). Négy fullánkja van - szégyen, bűntudat, borzalom, halál. Szeretheti egy ember azt, ami halált hozó számára? Bizonyára jobb Istent szeretni, mint a bűnt. Isten üdvözít téged, a bűn viszont kárhozatba dönt; nemde bolonddá lett az, aki a kárhozatot szereti?!

  (12)  Az a viszony, melyben Istennel kapcsolatban állunk, szeretetre hív minket. Közeli összetartozás van itt. ‘Férjed a te Teremtőd’ (És. 54,5). S nem kell-e a feleségnek szeretni férjét? Isten gyöngédséggel teljes: szerelmese olyan számára, mint szeme fénye. Úgy örvend felette, mint vőlegény mennyasszonyának (És. 62,5). Úgy szereti a hívőt, ahogy Krisztust szereti (Ján.17,26). A szeretetnek ugyanazon lényegével, habár nem egyforma mértékben. Szeretnünk kell Istent, vagy máskülönben alapos gyanú áll fenn, hogy nem is egyesültünk igazán Vele.

  (13)  A szeretet a legmaradandóbb erény. Velünk marad, mikor a többi kegyelmi ajándékok búcsút vesznek tőlünk. A mennyben nem lesz szükségünk többé bűnbánatra, mivel nem lesznek bűneink. Nem lesz szükség türelemre, mivel ott nem lesznek nyomorúságok. A mennyben nem lesz szükség hitre, mivel a hit a láthatatlanokra néz (Zsid.11,1). De akkor látni fogjuk Istent szemtől szembe; és ahol tiszta látás van, ott hitre már nincs szükség.

   De amikor más erények elavulttá válnak, a szeretet tovább tart; ilyen értelemben mondja az apostol, hogy a szeretetet nagyobb a hitnél, mivel tovább tart. ‘A szeretet soha el nem fogy’ (1 Kor.13,8). A hit az a vándorbot, mellyel végigjárjuk ez élet útját. ‘Hit által járunk’ (2 Kor. 5,7). De ezt a pálcát a menny ajtajánál hagyjuk majd, s csupán a szeretet fog bemenni oda. Ekként a szeretet átveszi a koronát a többi erények fejéről. A leszeretet a leghosszabb életű erény, az öröklét virága. Mennyire kell hát törekednünk, hogy kitűnjünk ebben az erényben, mely egyedül fog velünk együtt élni a mennyben, s elkísér minket a Bárány mennyegzőjének vacsorájára!

  (14)  Az Isten iránti szeretet soha nem hagyja a bűnt virágozni a szívben. Egyes növények nem virágoznak, ha közel vannak egymáshoz: az Isten iránti szeretet elfonnyasztja a bűnt. Bár az ó ember még él, de miként egy beteg, erőtlen, s nehezen veszi már a lélegzetet. A szeretet virága kiöli a bűn burjánját; mégha nem hal meg a bűn teljességgel, de mégis, meghal naponként. Mennyire kell tehát törekedjünk erre a kegyelmi erényre, mely egyedül képes a bűn kipusztítására.

  (15)  Az Isten iránti szeretet egy kiváló eszköz a kegyelemben való növekedéshez. ‘Növekedjetek a kegyelemben’ (2 Pét. 3,18).  A kegyelemben növekedni igen kedves dolog Isten előtt. Krisztus elfogadja a valódi kegyelmi erényt, de annak fokozódását kívánja; és mi más tudja jobban elősegíteni és növelni a kegyelmet, mint az Isten iránti szeretet? A szeretet olyan, mint a gyökér öntözése, mely növekedést ad a fának. Ezért használja az apostol e kifejezést imájában: ‘Az Úr igazgassa szíveteket az Isten iránti szeretetre’ (2 Tes. 3,5).  Tudta, hogy a szeretetnek kegyelmi ajándéka táplálni s ápolni fogja az összes többi erényeket is.

  (16)  Óriási hasznot gyűjtünk magunk számára, ha szeretjük Istent. ‘Szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg sem gondolt, amiket Isten készített az Őt szeretőknek’ (1 Kor. 2, 9). A szem e földön látott ritka látványokat, s a fül hallott édes zenét; de olyat nem látott szem, fül sem hallott soha, sem nem képes ember szíve felfogni azt, amit Isten készített az Őt szeretőknek! Oly dicsőséges a jutalom, melyet Isten készített - miként Augustinus mondja -, hogy maga a hit is képtelen azt felfogni. Isten élet-koronát ígért azoknak, akik Őt szeretik (Jak.1,12). E korona magába foglal minden boldogságot - gazdagságot, dicsőséget, és gyönyörűséget; s e koszorú soha nem hervad el (1 Pét.5,4). Ekképpen von Isten magához a jutalmak által.

  (17)  Az Isten iránti szeretet a leghatékonyabb fegyver a tévedés ellen. Mivelhogy az emberekből hiányzik a szeretetteljes szív, ezért van tévelygésekkel teljes fejük; szentségtelen beszédek a szent érzelmek hiányának tulajdoníthatók. Miért vannak az emberek a tévelygés ereje alatt?  Azért,  ‘mert nem fogadták be az igazság szeretetét’ (2 Tess. 2,10-11). Mennél inkább szeretjük Istent, annál jobban gyűlöljük azokat a hamis vélekedéseket, melyek Istentől elvonni szeretnének a szabadelvűségbe.

  (18)  Ha Istent szeretjük, úgy minden szél érdekünkben fúj, e világban minden összeesküszik javunkra. Nem tudjuk, milyen tűz-próbákkal fogunk szembenézni, de azt tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden dolog javukra van. Azon dolgok, melyek jelenleg ellenükre munkálnak, értük fognak dolgozni; keresztjük utat készít koronájuknak; minden szélfúvás a mennyei kikötő felé fogja terelni őket.

  (19)  Az Isten iránti szeretet hiánya a hittől való elpártolás gyökere. A példázatbeli mag, melynek nem volt gyökere, elpusztult. Kinek szívében nincs meggyökerezve az Isten iránti szeretet, el fog esni a kísértés idején. Aki szereti Istent, ragaszkodni fog Hozzá, miként Rúth Naómihoz. ‘Ahová te mégy, oda megyek, és ahol te meghalsz, ott halok meg’ (Ruth 1,16-17). Ám akiből hiányzik az Isten iránti szeretet, az úgy tesz, mint Orpa tett anyósával; megcsókolja, s búcsút vesz tőle. Egy katona, ki nem szereti parancsnokát, mihelyt alkalom kínálkozik, elhagyja őt, s átszökik az ellenség oldalára. Kinek szívében nincs szeretet Isten iránt, azt már feljegyezheted, mint hitehagyottat.

  (20)  A szeretet az egyetlen dolog, amelyben kölcsönösen egyezkedhetünk Istennel. Ha Isten haragszik ránk, mi nem rá viszont-haragudnunk; ha dorgál minket, mi nem dorgálhatjuk Őt; de ha szeret minket Isten, viszont-szeretnünk kell Őt. Semmi sincs, amire viszont válaszolhatnánk Istennek, kivéve a szeretet. Nem kell igét adjunk az igéjéért, de szeretettel kell fizessünk szeretetéért.

   Ekként láttunk húsz indokot Isten iránti szeretetünk felgerjesztésére.

   Kérdés. Mit kell tennünk, hogy szeressük Istent?

   Válasz. Tanulmányozzuk Istent. Mennél többet foglalkozunk Vele, annál jobban fogjuk szeretni Őt. Tekintsd meg fenséges kiválóságait, szentségét, kibeszélhetetlen jóságát. Az angyalok jobban ismerik Istent mint mi, és nyilván szemlélik fenségének tündöklését; ezért szeretik oly nagyon Őt.

   Törekedj az Istenben való részesedésre. ‘Isten, én Istenem vagy Te!’ (Zsolt. 63,2). Az ‘én’ névmás itten édes mágnes, mely szeretetre vonz; az ember szereti azt, ami az övé. Mennél inkább hiszünk, annál jobban szeretünk: a hit a gyökér, s a szeretet a virág, mely azon növekszik. ‘Hit, mely szeretet által munkálkodik’ (Gal.5,6).

   Tedd legkomolyabb kéréseddé Isten iránt, hogy adjon neked Őt szerető szívet. Ez Isten előtt kedves kérés, s bizonyára Isten nem tagadja meg azt. Amikor Salamon király bölcsességet kért Istentől, ‘Adj azért a te szolgádnak értelmes szívet’ (1 Kir. 3,9), ‘tetszék e beszéd az Úrnak’ (10.vers). Éppígy, ha Istenhez kiáltasz, ‘Uram, adj nekem oly szívet, mely szeressen Téged. Az az én bánatom, hogy nem tudlak Téged eléggé szeretni. Ó, gyújtsd fel e mennyei tüzet szívem oltárán!’ bizonyára ez imádság tetszeni fog Istennek, s ki fogja tölteni Lelkét reád, melynek arany-olaja szereteted lámpását fényesen égővé teszi.

 

2.  Buzdítás Isten iránti szereteted megőrzésére.

   Te, ki szereted Istent, munkálkodj e szeretet megőrzésén; nehogy kihaljon, kialudjon ez a szeretet.

   Ahogy kívánod, hogy Isten irántad való szeretete tartós legyen, úgy hadd legyen a te szereteted is állhatatos Őiránta. A szeretet olyan, mint a tűz: kész kialudni, ha nem táplálják. ‘Az első szeretetedet elhagytad’ (Jel. 2,4). A Sátán azon fáradozik, hogy elfújja e lángot, s teendőink elhanyagolása által elveszítsük azt. Amikor egy érzékeny test leveti ruháit, hajlamos a megfázásra: ekképpen, mikor elhanyagoljuk dolgainkat, fokozatosan kihűlünk az Isten iránti szeretetben. Minden erények között a szeretet a leghajlamosabb a kihűlésre; ezért sokkal vigyázóbbaknak kell lennünk ennek megőrzésében. Ha valakinek ékszere van, vigyáz reá; ha földet örökölt, úgy megtartja azt; milyen nagy gonddal kell tehát e szeretet kegyelmi ajándékának megőrzésén! Szomorú dolog látni, hogy hitvalló keresztyének meghanyatlanak Isten iránti szeretetükben. Sokan találtatnak lelki szükséghelyzetben, szeretetük elfogyott.

   Van négy ismertetőjel, melyek által a keresztyének felismerhetik, hogy szeretetük kialvóban van:

  (1)  Amikor elvesztik lelki ízlőképességüket; aki elrontotta gyomrát, annak nincs ízlése; nem leli már azt az élvezetet a táplálékban, mint azelőtt. Ekképpen, mikor a keresztyének elveszítik étvágyukat, s nem találják édesnek az ígérteteket, ez már a lelki betegség jele. ‘Mivelhogy ízleltétek, hogy jóságos az Úr’ (1 Pét.2,3). Volt idő, amikor vigasztalást és örömet jelentett számukra Isten jelenléte. Igéje olyan volt, mint a méz, nagyon ízletes volt lelkük számára, de most másként van. Nem kívánják jobban a lelki dolgok édességét, mint a ‘tojás fehérjét’ (Jób 6,6). Ez a visszaesés biztos jele;  az étvágy elvesztése bizonyítja az első szeretet elvesztését.

   (2) Amikor a keresztyének elveszítik étvágyukat. Egy visszaesett, elsoványodott ember nem találja már ételét oly élvezetesnek, mint azelőtt. Volt idő, mikor a keresztyén ‘éhezett és szomjúhozott az igazságosságra’ (Máté 5,6). Törődtek a mennyei jellegű dolgokkal, a Lélek ajándékaival, a kereszten kifolyt vérrel, Isten arcának világosságosságával. Vágyakoztak az a szent jegyek után és úgy jöttek oda, mint éhes ember a lakomára. De most minden megváltozott. Nincs semmi étvágyuk, nem értékelik már úgy Krisztust, nincs már oly nagy szeretetük az Ige iránt, nem lángoló a szívük; szomorú előjel, sorvadásban vannak, szeretetük hanyatlóban van. Dávid természeti erejének alábbhagyását jelentette, amikor ruhákkal tarkargatták őt, és mégsem bírt felmelegedni (1 Kir.1,1). Így amikor az emberek meleg ruhákkal vannak körülvéve (értem a kegyelmi eszközöket),  mégsincs bennük érzelmi melegség, hanem kihűltek, s meggémberedtek, mintha készen állnának a felravatalozásra;  ez első szeretetük hanyatlásának egy jele; mély fogyatkozásban vannak.

   (3) Anikor a keresztyénekben megnő a világ iránti szeretet, ez bizonyítja a lelki szeretet csökkenését. Egykor egy rendkívüli, mennyei hangulatban voltak, a mennyei Kánaán nyelvét beszélték; de most olyanok, mint az a hal, melyről az evangéliumban olvassuk, hogy pénz volt a szájában (Mát.17,27). Minden harmadik szó ajkukról a mammonról szól. Gondolataik és érzelmeik, a Sátánhoz hasonlóan szüntelen a föld közül keringenek; egy jel ez arra nézve, hogy gyors léptekben lefele menőben vannak a hegyről, Isten iránti szeretetük megfogyatkozott. Megfigyelhetjük, hogy amikor a természeti test tökremegy, s erőtlenné válik, az emberek egyre görnyedtebben járnak: és valóban, amikor a szív egyre inkább a föld felé hajlik, s annyira eggyé vált vele, hogy alig tud felemelkedni egy mennyei gondolatra, ez mármost szomorú hanyatlását képezi első szeretetének. Mikor a rozsda belepi a fémet, nemcsak annak fényét veszi el, hanem tönkreteszi s megemészti azt: így, amikor a föld az emberek lelkéhez tapad, nem csak erényeik tündöklő fényét homályosítja el, hanem fokozatosan elpusztítja azokat.

   (4) Amikor a keresztyének kevés tiszteletet szentelnek Isten tiszteletének. A vallási kötelezettségeket halott, formális módban végzik; bár nincsenek azok teljesen abbahagyva, de rosszul vannak végezve. Ez egy szomorú jele a lelki hanyatlásnak; kötelességeinkben való hanyagság mutatja első szeretetünk elhagyását. A laza húrú hegedű sohasem tud megfelelőképpen szólni; amikor az emberek lelkileg lanyhákká válnak, imájuk mitsem ér; sohasem lehet kellemes hangzású így Isten fülében. Amikor lelki mozgásunk lassúvá válik, s lelkünk pulzusa gyengén ver, ez jelzi, hogy elvesztettük első szeretetünket.

   Vigyázzunk tehát, nehogy visszaessünk lelkileg; veszélyes dolog meglankadni a szeretetben. A szeretet nélkülözhetetlen erény, e nélkül nem tudjuk élni a hívő életet. Miként a katona nem tud meglenni fegyverei nélkül, a festő ecsetje nélkül, a zeneművész hangszere nélkül, úgy egy keresztyén sem tud meglenni szeretet nélkül. A test nem nélkülözheti természeti hőmérsékletét. A szeretet olyan a lélek számára, mint a testnek természetes hőfoka; nem létezhet élet enélkül. A szeretet hatja át a kegyelmi ajándékokat, kelti fel az érzelmeket, indít minket a bűn feletti bánkódásra, s késztet az Istenben való örvendezésre; olyan mint az olaj a kerekeknek, ez elevenít meg minket Isten szolgálatában. Mennyire gondosan kell tehát őrködnünk, hogy életben tartsuk Isten iránti szeretetünket!

   Kérdés. Miként őrizhetjük meg szeretetünket a kialvástól?

   Felelet. Őrködj szíved fölött minden nap. Vedd észre az első elhajlást, visszaesést. Vedd észre magadon, amikor kezdesz lapossá és közömbössé válni, és végy igényben minden eszközt a felelevenedésre. Tölts sok időt imában, elmélkedésben;  és végy részt az igehirdetés szent alkalmain. Amikor a tűz kialvóban van, újra teszel rá; ekképpen, ha szereteted lángja lankad, vedd igénybe az Isten rendelkezéseit, s az evangélium ígéreteit, mint szereteted tűzét fenntartó dolgokat.

 

3. Buzdítás az Isten iránti szereteted növelésére.

Engedjétek, keresztyén testvéreim, hogy serkentselek titeket Isten iránti szeretetetek fokozására. Csapjon magasabbra annak lángja! ‘És azért imádkozom, hogy a ti szeretetetek még jobban-jobban bővölködjék’ (Fil.1,9). Isten iránti szeretetünknek olyannak kell lennie, mint a reggeli világosság; először van a hajnalhasadás, aztán egyre teljesebb a fény, a teljes délig. Kikben a szeretet apró szikrácskái égnek, addig kell fújják, elevenítsék ez isteni szikrákat, míg lángoló nem lesz. Egy keresztyén nem elégedhet meg egy grammnyi erénnyel, mely oly kicsiny, hogy kétségessé teszi, ha egyáltalán nyert-e kegyelmet, vagy sem, hanem kegyelmi erényei szüntelen gyarapodásban kell legyenek. Aki szert tett egy kis aranyra, még többre vágyik; így ti is, kik szeretitek Istent, törekedjetek még jobban szeretni őt. Egy kegyes ember, elégedett, mégha kevesett bír is e világból; azonban sohasem elégedett, hanem a Lélek még erőteljesebb hatására vágyik, s azon fáradozik, hogy szeretetének hőfokát még inkább növelje. Hogy rávegyem a keresztyéneket, hogy még több olajat tegyenek lámpásaikba, és növeljék szeretetük lángját, hadd tárjak fel négy isteni ösztönzőt:

   (1) A növekvő szeretet bizonyítja annak valódi voltát. Ha látok egy mandulafát virágzásban, s friss hajtásokkal tele, ebből biztosan tudom, hogy élet van a gyökerekben. A festett kép nem növekszik; egy képmutató, aki csak mázolás, nem fog növekedni. De ahol látjuk az Isten iránti szeretetet növekedni, s egyre jobban kiteljesedni, mint Illés felhője, ebből következtethetünk, hogy az hiteles és valódi.

   (2) A szeretet gyarapítása által a bibliai szentek nyomában járunk. A tanítványok szeretete Krisztus iránt előbb gyenge volt; elfutottak, s elhagyták őt; de Krisztus halála után sokkal erősebbé növekedett, s nyílt hitvallást tettek róla. Péter szeretete először nagyon erőtlen, és lankadó volt, megtagadta Krisztust; ámde később mily merészen prédikálta Őt! Mikor Krisztus próbára tette szeretetét, kérdezve, ‘Simon, szeretsz-e engem? ’ (Ján.21,16), Péter alázatosan, de bizalomteljesen tudott Krisztushoz fordulni, ‘Uram, te tudod, hogy én szeretlek Téged.’  Így az a gyenge plánta, 103 odalmely előbb ledöntetett a kísértés viharában, most cédrussá nevekedett, melyen a pokol kapui sem rendíthettek meg.

   (3) A szeretet növelése növelni fogja a jutalmat is. Mennél jobban égünk a szeretettől, annál tündöklőbben fogunk ragyogni a dicsőségben: mennél magasabb szeretetünk, annál fényesebb lesz koronánk.

   (4) Mennél nagyobb Isten iránti szeretetünk, annál több szeretetét fogjuk tapasztalni. Szeretnénk-e, hogy Isten feltárja nekünk irántunk való szeretetének édes titkait? Vágyjuk-e látni arcának mosolyát? Ó, akkor törekedjünk a szeretet magasabb fokaira. Szent Pál az aranyat és gyöngyöket szemétnek tartotta Krisztusért (Fil. 3,8). Igen, annyira lángolt az Isten iránti szeretettől, hogy kívánta, hogy őmaga átok legyen, elszakasztva a Krisztustól, zsidó testvéreiért (Róma 9,3). Nem mintha lehetséges lett volna, hogy ő Krisztustól megátkoztassék, hanem oly heves volt szeretete, s Isten dicsőségéért való kegyes buzgósága, hogy kész lett volna kimondhatatlan szenvedésre is, ha ezáltal Isten nagyobb dicsőséget nyert volna.

   Itt oly szeretetet látunk, mely a lehető legmagasabb csúcsig ért fel, ameddig csak egy halandó feljuthat; s nézd csak, mily közel jut Isten szívéhez! Isten felvette őt a mennybe egy ideig, és az Ő kebelén nyugodott, ahol Isten dicsőségének tündöklő látásában részesült, és ‘hallott kibeszélhetetlen beszédeket, melyeket nem szabad embernek kibeszélnie (2 Kor. 12,2). Egy ember sem került ki soha vesztesként az Isten iránti szeretete révén.

   Ha Isten iránti szeretetünk nem növekvő, úgy hamarosan csökkenni fog. Ha a tűzet nem elevenítik fel, úgy nemsokára kialszik. Ezért a keresztyéneknek minden dolog fölött kell ápolniuk és gerjeszteniük Isten iránti szeretetüket. Erre a buzdításra a mennyben már nem lesz szükség, mert ott látásunk világos lesz, és szeretetünk tökéletes; de most helyénvaló a buzdítás, hogy Isten iránti szeretetünk még inkább túláradó legyen.

 

 

Hetedik fejezet

 

HATÉKONY ELHÍVÁS

 

A második minősítése azon személyeknek, akikre vonatkozik az igében levő kiváltság, az, hogy ők Isten által elhívottak. Minden dolog javukra van ‘azoknak, akiket elhívott’. Habár e szó ‘hivatalosak’ sorrendben az Istent szeretők után van téve, mégis, természetében ennek előtte jár. A szeretet van elsőként említve, ámde nem ez van először kimunkálva; Istentől elhívottak kell legyünk, mielőtt szeretni tudnánk Istent.

   Az elhívás képezi (Róm. 8,30) a középső láncszemet az üdvösség aranyláncában. Az eleve elrendelés és megdicsőülés közé van helyezve; és ha e középső kötés erősen áll, úgy biztosak lehetünk a lánc másik két vége felől is. Ennek világosabb illusztrálására hat dolgot vegyünk szemügyre:

 

1. Egy különbségtétel az elhívást illetőleg.

Kétféle elhívás van.

   (1) Létezik egy külső hívás, mely nem más, mint Isten áldott kegyelmi bánásmódja az emberekkel az evangéliumban, a bűnösökkel való tárgyalása, mikor hívja őket, hogy térjenek hozzá, s fogadják el kegyelmét. Erről beszél Megváltónk: ‘Sokan vannak a hivatalosak, de kevesen a választottak’ (Mát. 20,16). E külső elhívás elégtelen az üdvösségre, azonban elégséges arra nézve, hogy az embereket mentség nélkülivé tegye.

   (2) Van egy belső hívás, amikor Isten csodálatosan erőt vesz a szíven, és vonja az akaratot, hogy átölelje Krisztust. Ez, miként Augustinus mondja, egy hatékony hívás. Isten a külső hívás által trombitát fúj a fülbe;  a belső hívás által megnyitja a szívet, miként tette Lidia esetében (Csel 16,14). A külső hívás a Krisztusban való hit külső megvallásáig vonhatja az embereket,  a belső hívás azonban a Krisztussal való élő közösség állapotába helyezi őket. A külső hívás megzabolázza a bűnöst, a belső hívás szív szerint megváltoztatja őt.

 

2. Elesett állapotunk az elhívás előtt.

   (1) Rabszolgasorsban vagyunk. Mielőtt Isten hív egy embert, az az ördög hivatalában szolgál. Ha azt mondja, ‘Menj!’, ő megy; a becsapott bűnös olyan, mint az a rab, ki bányában dolgozik, vagy kőbányában követ fejt, vagy gályarabként húzza az evezőt. A Sátán parancsnoksága alatt van, miként a szamár a kocsis irányítása alatt áll.

   (2) A sötétség állapotában vagyunk. ‘Valátok egykor sötétség’ (Eféz. 5,8). A sötétség nagyon siralmas állapot. A sötétben levő ember telve van félelemmel, remeg minden lépésénél. A sötétség veszélyes. Aki sötétben van, hamar elvesztheti a helyes utat, s hirtelen beleeshet egy szakadékba, vagy folyók örvényébe;  így a tudatlanság sötétjében mi is hamar beeshetünk a pokol örvényébe.

   (3) A tehetetlenség állapotában találtatunk. ‘Mikor még erőtelenek valánk’ (Róm. 5,6). Nincs erőnk a kísértésnek ellenállni, vagy a romlottság ellen harcolni; a bűn levágta fürtjeinket, ahol a mi erőnk rejlett (Birák 16,20). Sőt, nem csupán tehetetlenség, hanem megátalkodott makacsság jellemez minket elhívatásunk előtt; ‘Ti mindenkor a Szentlélek ellen igyekeztek’ (Csel.7,51). A jó iránt való idegenkedés mellett, ott van az azzal való makacs szembeszegülés is.

   (4) Szennyes állapotban vagyunk. ‘Láttalak véredben eltapodva’ (Ezék. 16,6). A képzelet földi gondolatokkal van tele; a szív az ördög kovácsműhelye lett, hogy a testi kívánság szikrái szállnak szerteszét.

   (5) A kárhozat állapotában vagyunk. Átok alatt születtünk. Isten haragja van rajtunk (Ján. 3, 36). Ez a mi helyzetünk mielőtt Isten jóakarata irgalommal teljes hívás által közel nem von minket magához, s ki nem szabadít abból a nyomorúságból, melyben azelőtt elborítva voltunk.

 

3. A hatékony elhívás eszközei.

A rendes eszközök, melyeket az Úr elhívatásunkban használ, nem elragadtatások és rendkívüli kijelentések, hanem:

   (1) Az Ő Igéje által hív minket, mely az ‘Ő hatalmának vesszeje’ (Zsolt.105,2).  Az Ige szava Isten hívása számunkra;  ezért az van mondva, hogy a mennyből beszél hozzánk (Zsid.12,25); vagyis az igehirdetés által. Amikor az ige kihív a bűnből, ez olyan mintha mennyből jövő hangot hallanánk.

   (2) Az ő Lelke által hív minket. Ez az erős hívás. Az Ige az eszközi oka megtérésünknek, a Lélek pedig a hatást kiváltó oka annak. Isten szolgái csupán olyanok, mint a sípok orgonában; a Lélek az, mely fuj bennük, s hatékonyan megváltoztatja a szívet. ‘Mikor még szólta Péter ez igéket, leszállott a Szentlélek mindazokra, akik hallgatták az igét’ (Csel. 10,44). A földművelő szántásban és vetésben való szorgalma nem teszi a földet gyümölcsözővé, kései és korai eső nélkül. Éppen így, az Ige magva nem képes hatékonyan megtéríteni, hacsak a Lélek ki nem önti édes hatását, s nem árasztja azt esőként a szívre. Ezért Isten Lelkének segítségéért kell esedezni, hogy zengedeztesse erőteljes szavát, s keltsen minket életre a hitetlenség sírjából. Ha valaki egy vasajtót dönget, az nem fog megnyílni; de ha kezében kulccsal jön, kinyillik az; így amikor Isten, akinek kezében vannak a Dávid kulcsai (Jel. 3,7) eljön, kinyitja a szívet, bármily erősen legyen is az elzárkózva iránta.

 

4. Isten módszere, melyet a bűnösök elhívásában használ.

   Az Úr nem köti magát egy sajátos módhoz, sem nem használja ugyanazt a sorrendet mindenkinél. Néha egy csendes, halk hanggal közeledik. Így történik sokszor, hogy azok, kiknek hívő szülei voltak, s a vallásos nevelés meleg napsugarai alatt éltek, gyakran nem tudják, hogy hogyan és mikor lettek elhívva. Az Úr titkosan és fokozatosan növelte kegyelmét szívükben, miként  a harmat cseppjei is észrevétlenül hullanak alá. A mennyei hatás révén tudják, hogy elhívattak, de annak idejét, vagy módját nem ismerik. Az óramutató mozgásban van, de nem veszik észre, mikor megy odébb.

   Ekként bánik Isten némelyekkel. Mások sokkal makacsabb és megrögzöttebb bűnösök, és Isten erős szélben jön hozzájuk. Többet használja a törvény ékét, hogy összetörje szívüket; mélyen megalázza őket, és megmutatja nekik, hogy elkárhozottak Krisztus nélkül. Miután ily mélyszántást végzett szívük talaján a megalázás által, elveti a vigasztalás magvait. Felragyogtatja számukra Krisztust és az ő kegyelmét, és vonja akaratukat nemcsak, hogy Krisztust elfogadják, hanem az utána való sóvárgó vágyakozásra és a hittel való reáhagyatkozásra. Így munkálkodott Pál apostolban, s elhívta őt, hogy az üldözőből prédikátor legyen. Ez az elhívás, bár sokkal látványosabb, mint a másik, de nem valódibb annál. Isten módszere a bűnösök elhívásában különböző lehet, de a hatás mindig ugyanaz.

 

5. E hatékony elhívás sajátosságai.

   (1) Egy édes hívás. Isten úgy hív mintha édesgetőn csalogatna; ő nem erőszakol, hanem magához von. Az akaratnak szabadsága nem vétetik el, hanem annak makacssága győzetik le.  ‘A te néped készséggel siet a te sereggyűjtésed napján’ (Zsolt. 110,3). Ez elhívás után nincs több ellenvetés, a lélek készséggel engedelmeskedik Isten hívásának: mihelyt Krisztus Zákeust hívta, ez örömmel fogadta Őt szívébe és a házába.

   (2) Egy szent hívás. ‘Aki hívott minket szent hívással’ (2 Tim. 1,9). Istennek e hívása kihívja az embereket a bűnből: ezáltal megszenteltetnek, félretétetnek Isten számára. A szent sátor edényei ki lettek véve a közönséges használatból, és el lettek különítve a szent használatra; így akik hatékonyan elhívatnak, elválasztatnak a bűntől, és oda szenteltetnek Isten szolgálatára. Az az Isten, akit mi imádunk, szent; a munka, melybe alkalmazva vagyunk, szent; a hely, ahová reményünk szerint 108.odldalmegérkezünk, szent:  mindezek szentségre hívnak minket. A keresztyén ember szíve az áldott Szentháromság királyi fogadó-szobája kell legyen; nem kell-e tehát magán viselnie e feliratot: ‘Szentség az Úrnak’?  A hívők az Atya Isten gyermekei, a Fiú Isten tagjai, és a Szentlélek Isten templomai; és nemde szenteknek kell ezért lenniük?  A szentség Isten népének jelvénye és egyenruhája. ‘A Te szentségednek népe’ (És.63,18). Amint a szüzesség az, mely megkülönböztet egy erényes hajadont a paráznától, úgy a szentség az, mely megkülönbözteti az istenfélőket a gonoszoktól. Ez egy szent hívás; ‘Mert nem tisztátalanságra, hanem szentségre hívott minket az Isten’ (1 Tes.4,7). Senki se mondja, hogy ő Istentől elhívatott, aki bűnben él. Hát arra hívott el Isten, hogy káromló vagy részeges légy?  Sőt, ne mondja aki pusztán erkölcsös ember, hogy hatékonyan elhívatott. Mit ér az udvariasság szentség nélkül? Olyan, mint egy holttest, melyet virágokkal díszítenek. A király képmását magán viselő réz még nem egyenlő az arannyal. A csupán erkölcsös ember olyannak látszik, mintha a mennyei Király képe lenne rajta; de nem egyéb az, mint hamísított fém, melynek nincs értéke Isten előtt.

   (3) Ez egy ellenállhatatlan hívás. Amikor Isten kegyelme által hív egy embert, ő nem tehet egyebet, mint hogy jön. Ellenállhatsz az igehirdető hívásának, de nem állhatsz ellen a Lélek hívásának. Az áldott Lélek ujja képes írni egy kőkemény szívre, miként egykor írta egykor törvényét a kőtáblákra. Isten szava világokat teremtett; mikor azt mondta, ‘Legyen világosság!’, úgy lett; és amikor azt mondja, ‘Legyen hit!’, úgy lesz. Amikor Isten elhívta Pált, ő válaszolt a hívásra. ‘Nem lettem engedetlen a mennyei látás iránt’ (Csel. 26,10). Isten diadalmasan hajt előre az evangélium hintaján; a vak szemeket látóvá teszi, s a kőszíveket vérzőkké. Amikor Isten hív egy embert, semmi sem állhatja útját, hogy megakadályozza; a nehézségek megoldódnak, a pokol erői szétoszlanak. ‘Hiszen az Ő akaratának kicsoda áll ellene? ’ (Róm. 9,19). Isten összetöri az érckapukat, és letördeli a vas-zárakat (Zsolt. 107,16). Mikor az Úr megérinti Lelke által egy ember szívét, minden büszke képzelete porba döntetik, és az akaratának királyi-erődítménye behódol Istennek. Hivatkozhatom a  Zsolt. 114,5 -re, ‘Mi bajod, te tenger, hogy megfutamodtál, és te Jordán, hogy hátrafordultál? ’. Az ember, aki előbb háborgó tenger volt, mely gonoszságtól tajtékzott, most hirtelen visszavonul és remeg, és leborul, mint a börtönőr, ‘Mit kell nékem cselekednem, hogy üdvözüljek?’ (Csel. 16,30). Mi bajod van, te tenger?  Mi van ezzel az emberrel? Az Úr hatékonyan elhívta őt. A kegyelem művét vitte végbe benne, és most e makacs szíve legyőzetett édes erőszak által.

   (4) Fenséges hívás. ‘Igyekszem Istennek onnét felülről való elhívása jutalmára’ (Fil.3,14). Fenséges e hívás, mivel a kegyesség magasszíntű gyakorlataira hívattatunk, - meghalni a bűnnek, megfeszíttetni a világ számára, hit által élni, közösségünk legyen az Atyával (1 Ján 1,3). Ez egy magas, fenséges elhívatás. Túl magas arra, hogy egy természeti állapotban levő ember megvalósíthassa. Magas ez a hívatás, mivel magas kiváltságokra hivattatunk, a megigazulásra és fiúságra, hogy Krisztus örökös-társai legyünk. Aki hatékony elhívásban részesült, nagyobb méltóságban van e föld fejedelmeinél.

   (5) Kegyelmes hívás. A szabad kegyelem gyümölcse és eredménye. Hogy Isten egyeseket elhív, s másokat nem; egyeseket felvesz, s másokat otthagy; hogy az egyik elhívatik, aki nagyon durva, mogorva alaptermészetű, s a másik, aki élesebb elméjű, édesebb kedélyű, elvettetik: itt a szabad kegyelemmel állunk szemben. Hogy a szegény gazdag lehet a hitben, örököse a királyságnak (Jak.2,5) és a világ nemesei és nagyjai nagyobbrészt elvettetnek, ‘Nem sokan hívattak nemesek’ (1 Kor.1,26); ez a szabad, ingyenes, és gazdag kegyelem. ‘Igen, Atyám, mert így volt kedves Te előtted’ (Máté 11,26). Hogy ugyanannak az igehirdetésnek hatása alatt az egyik teljesen összetörik, míg a másik nem indul meg jobban, mint egy halott az ének hangjára; hogy az egyik meghallja a Lélek hangját az Igében, s a másik nem hallja azt;  hogy az egyik meglágyul s átnedvesedik a mennyei hatásra, a másikon pedig Gedeon száraz gyapjához hasonlóan egy harmatcsepp sincs: lásd meg itt a megkülönböztető kegyelmet! Ugyanaz a nyomorúság megtéríti az egyiket, és megkeményíti a másikat. Az egyik számára a nyomorúság olyan, mint a mirha összezúzása, mely kellemes illatot áraszt; míg a másiknak olyan, mint a dudva mozsárban való megtörése, mely még kellemetlenebb szagot terjeszt. Mi más az oka ennek, ha nem az Istennek szabad kegyelme? Ez kegyelmes hívás; a szabad kegyelemmel van teljesen áthatva és bevonva.

   (6) Dicsőséges hívás. ‘Aki az ő örök dicsőségére hívott el titeket’ (1 Pét.5,10). Arra hívattatunk, hogy örvendezzünk az örökké áldott Istenben: mintha egy embert kihívnának a börtönből, hogy trónra ültessék. Quintus Curtius[21] ír valakiről, aki miközben kertjében ásott, királyságra lett elhívva. Isten minket dicsőségre és szentségre hívott. Előbb a szentégre, aztán a dicsőségre. Az Athénieknek volt két templomuk: az egyik az Erényé, a másik a Tiszteleté; és senki sem mehetett be a tisztelet templomába, csak az erény templomán keresztül. Így Isten is előbb szentségre hív minket, s aztán a dicsőségre. Mi más az emberek előtti dicsőség, ami után oly nagyon futunk, mint a levegőben tovaszálló tollú? Mi ez az igazi dicsőség súlyához képest?  Nincs-e tehát nagy okunk követni Isten hívását?  Kitüntetésre hív minket; lehet e bármilyen veszteség vagy sérelem ebben? Semmitől sem akarja, hogy megváljunk Őérte, kivéve azt, ami kárhozatunkra válna, ha megtartanánk. Nincs más vágya, minthogy minket boldoggá tegyen. Üdvösségre, királyságra hív minket. Ó, úgy kell hát tegyünk, mint Bartimeus: dobjuk le a bűnnek rongyos ruháit, és kövessük Krisztust, amikor hív minket!

   (7) Ritka hívás. Hisz kevesen vannak üdvös módon elhívva. ‘Kevesen vannak a választottak’ (Mát.22,14). Kevesen, - de nem tömegreszólóan, hanem összehasonlításképpen értendő ez. E szó ‘elhívás’ azt jelenti, hogy kiválaszt valakiket valakik közül. Sokak szeme előtt ragyog a világosság, de keveseknek van megkent, látó szemük, hogy lássák e világosságot. ‘Van Sárdisban egy kevés neved, azoké, akik nem fertőztették meg ruháikat.’ (Jel. 3,4). Ó, hány millió ember ül a sötétség tartományában. És abban az övezetben, hol az igazság napja fénylik, sokan vannak, kik elfogadták az igazságot, annak szeretete nélkül. Sokan vannak a látszat szerinti keresztyének, de kevés az igazi hívő. Van ami valódi hitnek látszik, de nem az. A Cyprian gyémántjáról mondja Plinius[22], hogy úgy tündökölt, mint az igazi, de nem volt az, mert össze lehetett törni a pöröllyel: ekként a képmutatók hite is összetörik az üldöztetés pörölye alatt. Csak kevesen vannak az igazán elhívottak. A drágakövek száma is kevés a kavicsok sokaságához képest. Az emberek többsége vallásukat az idők szokásai szerint alakítják; mennek a zene és a bálvány után (Dán. 3,7). Ennek komoly megfontolása arra kell késztessen minket, hogy félelemmel és rettegéssel munkáljuk üdvösségünket, hogy azoknak kevés számához tartozzunk, akiket Isten átvitt az ő kegyelmének országába.

   (8) Változhatatlan hívás. ‘Megbánhatatlanok Istennek ajándékai és az Ő elhívása’ (Róm. 11,29).  Azaz, amint egy kiváló írásmagyarázó mondja, azok az ajándékok, melyek a kiválasztásból fakadnak. Amikor Isten elhív egy embert, ő nem tér el attól (nem bánja meg azt). Isten nem olyan mint sok barát, akik egyik nap szeretnek, s másnap gyűlölnek; vagy mint az uralkodók, kik alattvalóikat kegyükbe fogadják, és később börtönbe vetik őket. Ez képezi a szent boldogságát; az ő helyzetéhez nem férhet semmi változás. Isten hívása az Ő végzésére épül, és az Ő végzése változhatatlan. A kegyelem tettei visszavonhatatlanok. Isten eltörli népének bűneit, de nem törli ki az ő neveiket. Hadd változzék a világ színpada minden órában, a hívők státusza örökre szilárd és változhatatlan.

 

6. A hatékony elhívás célja Isten dicsősége. ‘Hogy legyünk mi magasztalására az Ő dicsőségének’ (Eféz. 1,12). Aki természetének állapotában van nem alkalmasabb Isten dicsőségére, mint egy állat, mely képtelen értelemből fakadó cselekedet véghezvitelére. Az ember megtérése előtt folytonosan gyalázatot hoz Istenre. Miként a fekete pára, mely a mocsaras földből száll fel elsötétíti és felhőbe vonja a napot, úgy a természeti ember szívéből a bűnnek fekete gőze árad, mely elhomályosítja Isten dicsőségét. A bűnös felségsértő és áruló, semmit sem ismer a mennyei Király iránti hűségből. De vannak, akikre a szabad-kegyelem sorsvetése jutott, s ezek mint drágagyöngyök vétetnek ki a szemétből, és hatékonyan elhívatnak, hogy felemeljék Isten Nevét e világban. Az Úrnak mindig meglesznek a maga tanúbizonyságai, akik ellene állnak a kor romlottságának, hordozzák az Ő igazságának tanúságát, s bűnösöket térítenek meg téves útjaikról. Neki meglesznek a maga hősei, miként Dávid királynak is megvoltak. Akik Isten irgalmas cselekedeteinek emlékművévé tétettek, az Ő dicsőségnek kürtjei lesznek.

   Ezen dolgok gondos megfontolása megmutatja a hatékony elhívás szükségességét. Enélkül nem lehet a mennybe menni. Kell, hogy  ‘alkalmasakká tétessünk az örökségre’.  Miként Isten a mennyet előkészíti számunkra, úgy minket is elő kell készítsen a menny számára; s mi adja ezt az alkalmasságot, mint a hatékony elhívás? Egy ember, ki a természet rongyaiban és szemétjében marad, nem alkalmasabb a mennyre, mint egy halott ember alkalmas egy vagyon öröklésére. E magas elhívatás nem egy felesleges, vagy közömbös dolog, hanem éppoly szükséges, mint a megváltás; mégis, sajnos, ez egy szükséges dolog mennyire mellőzve van! A legtöbb ember Izráel népéhez hasonlóan szertejár, hogy szalmát gyűjtsön, és nem törődik az ő hatékony elhívásának bizonyságaival.

   Vedd figyelembe, mily hatalmas erőt tett működésbe Isten a bűnösök elhívásában! Isten hívása az ő vonzásának megfelelően történik (Ján 6,44). A megtérés a feltámadással van szemléltetve. ‘Boldog, akinek része van az első feltámadásban’ (Jel. 20,6). Annyi, mint feltámadni a bűnből az erényre. Egy ember annyiban képes a maga megtérítésére, mint egy halott ember képes életre kelteni önmagát. Másutt teremtésnek van nevezve (Kol.3,10). Teremteni - ez fölötte áll a természet erejének.

   Ellenvetés.  De - mondhatja valaki - az akarat nem halott, hanem alszik. És Isten, egy erkölcsi ösztönzés által csak fel kell keltsen minket, s akarat akkor képes engedelmeskedni Isten hívásának, s munkálni a saját megtérését.

   Felelet. Erre azt felelem, hogy minden egyes ember a bűn által bilincsbe van verve. ‘Látom, hogy te az álnokságnak kötelékében leledzel’ (Csel. 8,23). Egy bilincsbevert emberrel szemben ha érveket használsz, s meggyőzni próbálod, hogy menjen, - elégséges ez? Szét kell törni bilincseit, s szabadlábra kell állítani, csak azután képes a járásra. Így van ez minden egyes természeti emberrel; meg van kötözve a romlottság bilincseivel; most az Úr a megtérítő kegyelem által le kell vágnia bilincseit, sőt, lábakat is kell adnia neki a futásra, máskülönben sohasem nyerheti el az üdvösséget.

 

   Alkalmazás. Buzdítás elhívatástok erőssé tételére.

   ‘Igyekezzetek elhívatástokat erőssé tenni!’ (2Pét.1,10). Életünk legfőbb dolga ez, hogy világos bizonyítékokat nyerjünk hatékony elhívatásunk felől. Ne elégedjünk meg külsőleges kiváltságainkkal; ne kiáltozzuk, mint a zsidók, ‘Az Úr temploma ez!’ (Jer.7,4). Ne nyugodjatok meg abban, hogy meg vagytok keresztelve; mit ér a vízkeresztség, ha hiányzik a Lélek? Ne vigasztaljátok magatokat azzal, hogy Krisztus hirdettetett számotokra. Ne  próbáljátok megelégíteni magatokat üres hitvallással; mindezek meglehetnek, s mégsem vagytok jobbak egy pislákoló üstökösöknél. Hanem arra törekedjetek, hogy világos bizonyítékokat szerezzetek lelketek számára, hogy Istentől elhívottak vagytok. Ne legyetek olyanok, mint az Athéniek, kik semmi másban nem voltak foglalatosak, csupán az újságok megbeszélésében. Milyen újabb hírek vannak?  Milyen változások történtek ez évben?  Mit ér mindez, ha nem vagytok hatékonyan elhívva? Mit használ, ha jobb időket élünk, ha jobb az életszínvonal, ha nincs kegyelemből fakadó erény szívünkben? Testvéreim, ha a dolgok sötétek kívül, hadd legyen minden világos bent! Igyekezzetek elhívatástokat erőssé tenni, ez elérhető és megvalósítható. Isten nem rejti el magát azoktól, kik Őt keresik. Ne kezeljétek közömbösen e nagy dolgot többé. Ha valami vita támadna földetek miatt, minden eszközt igénybe vennétek, csakhogy megvédjétek ahhoz való jogotokat; s az üdvösség semmit sem ér számotokra? Gondoljátok meg, mily nyomorult helyzetben vagytok, ha nem vagytok hatékonyan elhívva.

   Idegenek vagytok Istentől. A tékozló fiú távoli országba költözött (Luk. 15,13), ami azt jelenti, hogy minden egyes bűnös a megtérés előtt távol van Istentől. ‘Abban az időben ti Krisztus nélkül voltatok, az ígéret szövetségeitől távolvalók’ (Eféz. 2,12). A bűnben halott embereknek nincs több joguk az ígéretekhez, mint az idegeneknek a bennszülöttek jogaihoz. Gondoljátok meg, ha idegenek vagytok, mi más beszédet várhattok Istentől, mint ezt: ‘Nem ismerlek titeket!’.

   Ellenségek vagytok, ha nem vagytok hatékonyan elhívva. ‘Elidegenültek és ellenségek’ (Kol.1,21). Semmi sincs a Bibliában, amire igényt tarthatnátok a fenyegetéseken kívül. Örökösei vagytok mindazon csapásoknak, melyek meg vannak írva Isten könyvében. Bár ellene állhattok a törvény parancsolatainak, de nem futhattok el a törvény átkai elől. Akik ily ellenségei Istennek, hadd olvassák kárhoztató ítéletüket: ‘Amaz én ellenségeimet, akik nem akarták, hogy én ő rajtok uralkodjam, hozzátok ide, és öljétek meg előttem!’ (Luk. 19,27). Ó, miként győzzelek meg tehát titeket, hogy elhívatástokat erőssé tegyétek?! Mily nyomorúságos és kárhozatos lesz helyzetetek, ha a halál hívása hamarabb érkezik el hozzátok a Lélek hívásánál!

   Kérdés: De lehet-e remény számomra, az én elhívatásomat illetőleg?  Hisz én egy nagy bűnös vagyok.

   Felelet: Olvasunk nagy bűnösök elhívatásáról.  Pál a keresztyének üldözője volt, mégis elhívatott. A zsidók közül némelyek, kiknek kezük részes volt Krisztus megfeszítésében, elhívattak. Isten gyönyörködik szabad kegyelmének a bűnösökre való kiárasztásában. Ezért ne csüggedj  el. Lásd, egy aranykötél lett leeresztve a mennyből szegény, remegő lelkek számára, hogy belé kapaszkodjanak.

   Kérdés. De miként tudom én meg, hogy hatékony elhívásban részesültem?

   Felelet. Aki üdvösen elhívatott, az ki lett hívva önmagából, nem csupán bűnös énjéből, hanem önigazult énjéből is; nem épít saját cselekedeteire, sem erkölcsi teljesítményeire. ‘Nincsen saját igazságom’ (Fil.3,9).  Akinek szívét Isten megérintette Lelke által, az lerakja az önigazultság bálványait Krisztus lábaihoz, hogy Ő összetapossa azokat. Erényes életet él, s végzi a kegyesség cselekedeteit, de nem bízik azokban. Miként Nóé galambja használta szárnyait a repülésre, ámde a bárka biztonságában bízott inkább, mintsem szárnyaiban. Csodálatos ez, amikor egy ember ki lett hívva önmagából. Ez önmegtagadás, miként Augustinus mondja, az első lépén az üdvös hit felé.

   Aki hatékony elhívásban részesült, abban Isten egy látható változást vitt végbe. Nem képességei változnak meg, hanem a jelleme. Mássá lesz, mint amilyen azelőtt volt. Teste ugyanaz, de nem az elméje; más lélek volt benne. Pál annyira megváltozott megtérése után, hogy az emberek nem ismertek rá (Csel.9,21). Micsoda metamorfózist végez a kegyelem!  ‘Ilyenek voltatok pedig némelyek, de megszenteltettetek, de megigazíttattatok’ (1Kor.6,11). A kegyelem megváltoztatja a szívet.

   A hatékony elhívás révén háromszoros változás megy végbe:

   (1) Változás történik az értelemben. Ezelőtt tudatlanság, sötétség volt a mélység színén; de most világosság lett. ‘Világosság vagytok az Úrban’ (Eféz. 5,8). Isten első munkája a világ teremtésében a világosság volt; s így van ez az új teremtésben is. Aki üdvös elhívásban részesült az evangéliumbeli emberrel együtt mondja: ‘Vak voltam, de most látok’ (Ján.9,25). Annyi rosszat lát a bűnben, s annyi kiválóságot Isten útjaiban, amennyit sohasem látott azelőtt. Valóban, e világosság, melyet az áldott Lélek hoz, helyesen neveztetik csodálatos világosságnak.  ‘Hogy hirdessétek Annak nagyságos dolgait, aki a sötétségből az Ő csodálatos világosságára hívott el titeket’ (1 Pét. 2,9). Csodálatos világosság hat szempontból nézve. (a) Mert különlegesen van közvetítve. Nem az égitestekről származik, hol a bolygók vannak, hanem az igazságosság Napjától. (b) Csodálatos hatásában. Megteszi azt, amit semmi más fény képtelen megvalósítani. Képesíti az embert saját vaksága felismerésére. (c) Csodálatos világosság, mivel áthatóbb minden másnál. Más fények arcunkra hullnak, de e világosság szívünkbe ragyog, s megvilágosítja a lelkiismeretet (2 Kor. 4,6).  (d) Csodálatos világosság,  mivel a benne részesülőket ámulatba ejti. Csodálkoznak önmagukon, hogyan tudtak élni oly sokáig enélkül. Ámulnak azon, hogy az ő szemeik nyitattak meg, s nem a másokéi. Csodálkoznak, hogy annak ellenére, hogy gyűlölték és ellenálltak ennek a világosságnak, mégis felragyogott lelkük egén. Ez az, amit a szentek örökre csodálni fognak a mennyben. (e) Csodálatos világosság, mivel nagyobb hatóerejű, mint bármi más. Nemcsak megvilágít, hanem meg is elevenít. Életre kelti azokat, ‘akik holtak voltak az ő vétkeik és bűneik miatt’ (Eféz. 2,1). Ezért az ‘élet világossgának’ van nevezve (Ján 8,12). (f) Csodálatos világosság, mert az örökkévaló világosság kezdete. A kegyelem fénye a hajnalcsillag, mely előhírnöke a dicsőség napfényének.

   Nos, olvasóm, elmondhatod-e hogy a Léleknek e csodálatos világossága felvirradt reád?  Amikor a tudatlanság sötétjével voltál körülvéve, és nem ismerted sem Istent sem önmagadat, hirtelen világosság ragyogott körül téged a mennyből. Ez az egyik része annak az áldott változásnak, melyet a hatékony elhívás visz  végbe bennünk.

   (2) Változás áll be az akaratban. ‘Az akarás megvan bennem’ (Róm.7,18). Az akarat, mely ezelőtt ellenállt Krisztusnak, most átöleli Őt. Az az akarat, mely kemény volt, mint a vas, olyanná lett, mint a meglágyult viasz; készséggel befogadja a Szentlélek pecsétét és hatásait. Az akarat az ég felé irányul, s magával vonja az érzelmek minden bolygóit. Az újjászült akarat Istennek minden hívására válaszol, miként a visszhang minden hangot visszaad. ‘Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem?’ (Csel.9,6). Az akarat most önkéntes katonává lett, s beáll az üdvösség Fejedelmének zászlaja alá (Zsid. 2,10). Ó, micsoda boldog változás ment végbe itt! Ezelőtt az akarat kizárta Krisztust; most kizárja a bűnt.

   (3) Változás van a viselkedésben is. Aki Istentől elhívatott teljesen ellenkező irányban halad, mint azelőtt. Előbb irigységben ég gonoszságban járt, de most szeretetben; ezelőtt büszkeségben járt, de most alázatosságban. Az ár mostmár teljesen más irányt vett. Miként a szívben egy új születés történt, úgy az életben egy új kiadás. Ekként látjuk, milyen nagy változás áll be abban, aki Isten által elhívatott.

   Mily távol állnak e hatékony elhívástól azok, akikben soha semmilyen változás nem történt. Ugyanolyanok, amilyenek 40-50 évvel ezelőtt voltak, éppoly gőgösek, testiesek mint mindig. Sok változást láttak korukban, de nekik személyesen nem volt szívbéli változásban részük. Ne gondolja senki, hogy egy parázna öléből (a világ) egyenesen Ábrahám ölébe ugorhat; egy kegyelmi változásnak kell történnie ez életben, vagy máskülönben egy átkozott változás áll be, amikor meghalnak.

   Aki Istentől elhívatott, a legnagyobb áldásnak tartja ezt az elhívatást. Egy király, akit Isten az ő kegyelme által elhívott, többre értékeli azt, hogy szentnek hivatott el, mint azt, hogy királyságra jutott. Magasztos elhívását nagyobbra becsüli nemesi származásánál. Theodosius[23] úgy vélte, nagyobb méltóság számára, hogy keresztyén, mintsem hogy császár. Egy testi ember nem képes többre becsülni a lelki áldásokat, mint egy csecsemő egy gyémánt-nyakláncot. A megtérésnél előbbre helyezi a világi dicsőséget, kényelmet, szórakozást, és megtisztelő címeket. Aki inkább szereti, hogy hercegnek szólítsák, mintsem hívőnek, ezzel jelét adja, hogy távol van a hatékony elhívástól. Aki a Szentlélektől megvilágosíttatott, a szentséget a legnagyobb ékességnek tartja, s hatékony elhívására úgy tekint, mint rendkívüli kiváltságra. Mikor eljutott erre a fokra, a mennyei ország polgárjogát nyerte meg.

   Aki hatékonyan elhívatott, az ki lett hívva a világból. Ez egy ‘mennyei elhívás’ (Zsid.3,1). Aki Istentől elhívatott, mennyei szemszögből nézi dolgait; e világban van, de nem e világból való. A természetbúvárok beszélnek oly értékes kövekről, melyeknek anyaguk a földből van, de csillogásuk fénye mennyei hatásból származik: így van ez az istenfélő emberekkel is, habár teste e földből van, de érzelmeinek csillogása a mennyből származik; szíve az odafelvalókhoz vonzódik, ahol a Krisztus van. Nem csupán minden gonosz cselekedetet vetett el magától, hanem minden földi súlyt is. Nem féreg többé, hanem sas.

   Egy másik jele hatékony elhívatásunknak a mindennapi hivatásunkban való szorgalom. Sokan dicsekszenek magasztos hivatásukkal, de biztonságukban tétlenül ülnek. A kegyesség nem ad pecsétes igazolványt a lustaságra. Keresztyéneknek nem szabad lomháknak lenni. A tétlenség az ördög fürdője; egy lusta ember minden kísértés áldozatává válik. A kegyelem, miközben megtisztítja a szívet, nem teszi bénává a kezet. Aki Isten által elhívatott, amilyen lelkiismeretesen munkálkodik a menny számára, úgy dolgozik üzleti ügyeiben is.

 

 

Nyolcadik fejezet

 

BUZDÍTÁS AZOKNAK, AKIK ELHÍVATTAK

 

Ha ez önvizsgálat után úgy találtad, hogy hatékony elhívásban részesültél, úgy három buzdításom van számodra:

 

1.   Csodáld Isten szabad-kegyelmét elhívatásodban

- hogy sokakat mellőzött, elment a bölcsek és nemesek mellett, és a szabad kegyelemnek osztályrésze épp reád esett! Hogy kivett téged a szolgaság állapotából, hol az ördög malmában kellett őrölnöd, s a föld királyai fölé ültetett téged, és elhívott a dicsőség trónjának öröklésére! Borulj térdeidre, és a dicsőítésnek hálatelt kiáltásában törj ki; legyen szívetek tízhúrú hangszer, mely gyönyörűen zengi Isten kegyelmének emlékezetét. Senki sincs annyira lekötelezve a szabad kegyelem iránt, mint ti; és nektek a hálaadás tornyának magaslatára kell emelkednetek. Úgy szóljatok, miként a zsoltáros: ‘Magasztallak téged, Istenem, Királyom, minden napon áldalak téged, és dicsérem nevedet örökkön örökké!’ (Zsolt. 145,1-2). Az irgalom edényei Isten dicséretével kell telve legyenek. Kívánkozzatok a mennybe, hol hálaadásotok még tisztább s tökéletes lesz!

 

2.   Szánakozz azok felett, akik még nincsenek elhívva.

Akiknek bűnei skarlátpirosak, nem irigylésreméltók, hanem az irgalom tárgyai kell legyenek számunkra. Ők a ‘Sátán hatalmában’ vannak (Csel. 26,18). Mindennap a feneketlen mélység peremén lépdelnek; s mi lesz, ha a halál pillanatában beesnek abba! Ó, szánakozz a megtéretlen bűnösökön! Ha sajnálsz egy eltévedt ökröt, vagy szamarat, nem szánsz egy  Istentől eltévedt lelket, aki elvétette útját, s elvesztette józan eszét, s most a kárhozat szakadéka fölött lebeg.

   Sőt, ne csak szánd a bűnösöket, hanem imádkozz is értük. Mégha átkozódnak is, te imádkozz értük; bizonyára imádkozol az eszeveszett emberekért; a bűnösök ilyen őrültek.  ‘Aztán magába szállt’ (Luk.15, 17). Úgy tűnik, hogy a tékozló fiú megtérése előtt nem volt magánál. A bűnös emberek kivégzés előtt állnak: a bűn az akasztókötél, mely megfojtja őket, a halál lökése ledobja őket az állványról, és a pokol az emésztőhelyük; s nem akarsz értük imádkozni, mikor látod, ily nagy veszélyben vannak?

 

3. Ti, akik hatékonyan elhívattatok, becsüljétek magas hivatástokat.

‘Kérlek azért titeket, hogy járjatok úgy, mint illik elhívatástokhoz, mellyel elhívattatok’ (Eféz. 4,1). A keresztyéneknek illedelmeseknek kell lenniük; észre kell venniük, mi a helyes. Nagyon alkalomszerű ez intés most, amikor sokan, kik azt vallják, hogy Istentől elhívattak, viselkedésükkel szégyent hoznak a keresztyénségre, s miattuk Isten utjai káromoltatnak. Salvianustól[24] maradt fenn e mondás: ‘Mit mondanak a pogányok, ha látják hogy a keresztyének botrányos módon élnek? Bizonyára azt, hogy Krisztus nem tanította őket jobbra. Gyalázni akarod-e Krisztust, s ismét szenvedést okozni Neki, azáltal, hogy visszaélsz mennyei elhívásoddal? Legszomorúbb látvány, látni amint valaki imára kulcsolja kezei, s ugyanazon kezekkel elnyomást gyakorol; hallani, hogy amely nyelv most dicséri Istent, mindjárt hazudik és rágalmaz; hallani, amint egy ember ajkával vallja az Istent, és cselekedetiben tagadja őt. Ó, mily utálatos dolog ez! Tietek a szent hívás, s szentségtelenek akartok lenni? Ne gondoljátok, hogy szabadságot vehettek a bűnre, miként mások teszik. Egy nazireus esküt fogadott, és elkülönítette magát Isten számára, s önmegtartóztatást ígért; bár mások ihattak bort, egy nazireusnak nem volt szabad ezt tenni. Ekként, bár mások könnyelműek és léhák,  ez nem illik azokhoz, akik Isten számára elkülöníttettek a hatékony elhívás által. Nem drágábbak-e a virágok a töviseknél? Különleges nép kell legyetek (1. Pét. 2,9). Nem csupán méltóság tekintetében, hanem életvitel szempontjából is. Utáld a bűnnek minden megnyilvánulását,  mivel lealjasíthatja magas hivatásodat.

   Kérdés. Mit jelent mennyei elhívatásunkhoz méltóan járni?

   Felelet. Szabályszerű járást jelent; minden lépést az Ige alapelvei és zsinórmértéke szerint tenni. Egy igazi szent, hívő ember szabályszerűen engedelmeskedik, követi a kanonikus Szentírás szabályát. ‘ És akik csak e szabály szerint élnek békesség és irgalmasság azokon, és az Istennek Izráelén’ (Gal.6,16). Amikor elvetjük az emberi kitalálásokat és ragaszkodunk az Isten rendeléseihez; mikor úgy követjük az Igét, mint ahogy Izráel követte a tűzoszlopot; ezt jelenti mennyei hivatásunkhoz méltóan járni.

   Elhívatásunkhoz méltóan járni magányosan járást jelent.  Isten csak egyedül Nóét találta igaznak abban a nemzedékben (1 Móz.7,1). Miközben mások az ördöggel jártak, Nóé Istennel járt. Nekünk tiltva van, hogy a sokasággal együtt fussunk (2Móz.23,2).  Bár a társadalmi életben a magányosság nem ajánlatos, de a kegyességben jó egyedül lenni. Melanchton[25] dicsősége volt annak a kornak, melyben élt. Athanasius[26] magányos szent volt; kiállt Istenért akkor, amikor egy egész korszellem ellen egyedül kellett harcolnia. Jobb a szentség mintaképének lenni, mintsem cinkosnak a gonoszságban. Jobb a menny felé haladni a kicsiny nyájjal, mintsem a pokolba a nagy tömeggel. Nekünk a világgal ellentétes irányban kell járnunk.

   Méltóan járni elhívatásunkhoz örömteljes járást jelent. ‘Örüljetek az Úrban mindenkor’ (Fil.4,4). A túl lehangolt lelkület szégyent hoz magas hivatásunkra, s azt eredményezi másokban, hogy a kegyes életet búskomornak tartsák. Krisztus örül, ha látja, hogy boldogok vagyunk Benne. Causinus[27] az ő hieroglifáiban beszél egy galambról, melynek szárnyai édes kenettel lévén illatosítva, maga után vont más galambokat is. Az öröm egy olyan illatszer, mely másokat is kegyességre von. A hívő élet nem űzi el az örömöt. Miként létezik komolyság komorság nélkül, azonképpen van örömtelt élet könnyelműség nélkül. Mikor a tékozló fiú megtért, ‘elkezdtek vigadni’ (Luk. 15,24). Kik azok, akik méltán örülhetnek, ha nem Isten népe?! Mihelyt újjászülettek a Lélek által, azonnal mennyei királyság örökösei lettek. Isten az ő osztályrészük, s a menny a birtokuk, s mégse örüljenek? !

   Méltóan járni elhívatásunkhoz bölcsen való járást jelent. Bölcsen járni három dolgot foglal magában:

   (1) Körültekintően (óvatosan, vigyázva) járni.  ‘A bölcsnek szemei vannak a fejében’ (Préd.2,14). Mások azt nézik, mikor esünk el, ezért fontos, hogy vigyázzunk a mi állásunkra. Őrizkednünk kell nem csupán a kirívó bűnöktől, hanem mindattól, ami nem illik hozzánk, nehogy eljárásunkkal utat nyissunk a hitélet gyalázásának.  Ha kegyességünk folytán nem is térnek meg az emberek, de bölcsességünk által elhallgattathatjuk őket.

   (2) Előzékenyen járni. Az evangéliumi lelkület szelídséggel és kedvességgel teljes. ‘Legyetek rokonérzelműek’ (1 Pét.3,9). Vigyázzunk, kerüljük a morcos, fölényes magatartást. A hívő élet nem veti meg a műveltséget, sőt inkább kifinomítja azt. ‘Ábrahám felkelt, és meghajtotta magát a Kéth fiai előtt’ (1Móz.23,7). Bár pogány nép voltak, Ábrahám mégis előzékeny tiszteletet adott nekik. Pál apostol nyájas természetű volt. ‘Mindeneknek mindenné lettem, hogy minden módon megtartsak némelyeket’ (1 Kor.9,22).  Kisebb dolgokban engedékeny volt mások iránt, hogy lekötelező magatartásával  megnyerje őket.

   (3) Nemes lelkülettel járni. Bár alázatosaknak kell lennünk, de nem alantas módon. Méltatlan dolog, hogy leterítsük  magunkat az emberek szenvedélyei előtt. Amit bűnösen kényszerítenek ránk, buzgón ellene kell állnunk. Lelkiismeretünk Isten egyházmegyéje, ahová senkinek sem szabad betolakodnia, kivéve Őt, ki lelkünk Püspöke (1 Pét.2,25). Nem szabad olyanok legyünk, mint az izzó vas, melyet bármilyen formára lehet ütni. Egy nemes lelkű keresztyén inkább vállalja a szenvedést, mintsem lelkiismeretét sérelem érje. Itt egyesül a kígyó és galamb tulajdonsága, az okosság és az ártatlanság. Ilyen körültekintő járás illik a mi magas hivatásunkhoz, és ez nagy mértékben ékesíti Krisztus evangéliumát.

   Elhívatásunkhoz méltóan járni hatásos járást - jócselekedetekben való járást jelent. Jót tenni másokkal, és gazdag lenni jó cselekedetekben (Zsid.13,16).  A jó cselekedetek ékesítik a keresztyén hitet. Miként Mária kenetét Krisztusra öntötte, úgy mi is jó cselekedetek által kenetet öntünk az evangéliumra, s ezáltal jó illattól árad. Bár a jócselekedetek nem okozói az üdvösségnek, mégis annak bizonyítékai. Amikor Üdvözítőnkkel széjjel járunk és jót teszünk, s terjesztjük jótékonyságunknak üdítő hatását, akkor járunk magasztos elhívásunkhoz méltóan.

   Íme itt van egy áldott vigasz részetekre, kik hatékony elhívásban részesültetek. Isten kegyelme bőségét árasztotta rátok. Arra a nagy tisztességre hívattatok el, hogy az angyalok társai legyetek, Krisztusnak pedig örököstársai; ez felüdíthet titeket a legrosszabb időkben is. Hadd csúfoljanak és gyalázzanak az emberek; állítsátok ezekkel szembe Istentől nyert elhívatástokat. Halálra üldözhetnek titeket; nem érnek el egyebet ezzel, mint hogy előnyt adnak számotokra, gyorsabban juttatnak ezáltal a mennybe. Hogy kigyógyíthatja e tudat a félelmet a szívből! Mégha háborog is a tenger, s megindul a föld, mégha az egeknek erősségei is megrendülnek, nem kell félnetek. Ti elhívattatok, és ezért eltétetett számotokra a korona.

 

 

Kilencedik fejezet

 

ISTEN VÉGZÉSÉRŐL

 

1. Isten végzése képezi az üdvösség okát.

   A harmadik és egyben utolsó dolog, mely igénkben említve van - amelyet csak futólag érintünk - : a hatékony elhívás alapja és forrása, e szavakban,  ‘az ő végzése szerint’ (Eféz. 1,11). Anselmus[28] így fordítja, ‘az ő jóakarata szerint’. Peter Martyr[29] pedig: ‘az ő döntése folytán’. Istennek e végzése, vagy szándéka a kútfeje minden nekünk juttatott lelki áldásnak. Ez az indítóoka elhívatásunknak, megigazításunknak, megdicsőülésünknek. Ez a legfőbb láncszem üdvösségünk aranyláncéban. Mi az oka annak, hogy az egyik ember elhívatik, míg a másik nem?  Isten örök végzéséből származik ez. Isten határozata adja a döntő szót az ember üdvösségében.

   Tulajdonítsuk hát Isten jóakaratának a kegyelem egész művét. Isten nem azért választott el minket, mivel méltók lettünk volna, hanem az elválasztás által tesz minket méltókká. A büszke emberek készek úgy tűnni fel és túl sokat dicsekszenek azzal, hogy ők együttmunkálkodók Istennel. Miközben sokan kiáltoznak az templomi-szentségtörés ellen, ők egy nagyobb szentségtörésben vétkesek, mint akik Istent fosztják meg dicsőségétől, mivel készek az üdvösség koronáját Istentől elvonva saját fejükre tenni. Ámde nekünk mindent Isten végzése szempontjából kell néznünk. Az üdvösség jelei a szentekben nyilvánulnak meg, de az üdvösség oka Istenben van.

   Ha Isten végzése az, mely megment, akkor nem a szabad-akarat. A pelagiánusok fáradhatatlan védelmezői a szabad-akaratnak. Azt mondják nekünk, hogy az embernek veleszületett ereje van saját megtérésének véghezvitelére; de ez az ige megcáfolja állításukat. Elhívatásunk ‘Isten végzése szerint’ történik. Az Ige kitépi a szadad-akarat gyökerét. ‘Nem azé, aki akarja’ (Róm.9,16). Minden Isten végzésétől függ. Mikor egy fogoly bűnösnek bizonyul a törvényszéken, úgy nincs számára menekvés, hacsak a király nem szándékozik megmenteni őt. Isten végzése az ő királyi felségjoga.

   Ha Isten végzéséből fakad megmentetésünk, úgy nem a mi érdemünk. Bellarmine[30] azt állította, hogy a jó cselekedetek által levezekelhetjük bűneinket, s kiérdemelhetjük a mennyei dicsőséget. De ez ige szerint elhívatásunk Isten végzéséből történt, és ezt egy másik Ige is megerősíti. ‘Megtartott minket, és hívott szent hívással, nem a mi cselekedeteink szerint, hanem az ő saját végzése és kegyelme szerint’ ( 2 Tim. 1,9).  Nem beszélhetünk érdemről. Legjobb cselekedeteink is magukban hordozzák a fogyatékosságot és fertőzést, s így nem egyebek, mint csillámló bűnök; tehát ha mi elhívattunk és megigazíttatunk, Isten végzése valósította ezt meg.

   Ellenvetés. De a pápisták azt állítják, hogy van ige az érdemre is: ‘végezetre eltétetett nékem az igazság koronája, melyet megad nékem az Úr ama napon, az igaz Bíró’ (2 Tim. 4,8).  Ez képezi érvük erősségét. Ha Isten igazsága megjutalmazza cselekedeteinket, úgy azok kiérdemlői az üdvösségnek.

   Válasz. Erre azt felelem, hogy Isten, mint igaz Bíró, jutalmat ad nem a mi munkánk értéke szerint, hanem Krisztus értéke szerint. Isten, mint igaz Bíró, megjutalmaz minket, nem azért mert megérdemelnénk, hanem mert megígérte azt. Istennek két királyi törvényszéke van, a kegyelemé és az igazságé: Isten azon az igazság törvényszékén elítéli azokat a cselekedeteket, melyeket a kegyelem székén megkoronáz. Annakokáért ami a döntő tényező üdvösségünkben, az az Isten végzése.

   És ismét, ha Isten végzése képezi boldogságunk kútforrását, úgy nem válthattunk meg előre-látott hitünkért sem. Ostobaság azt gondolni, hogy bármi is bennünk befolyásolhatta kiválasztásunkat. Némelyek azt mondják, hogy Isten előre látta, kik azok, akik hinni fognak, és ezért elválasztotta őket; így ezek az üdvösség ügyét valami bennünk levő dologtól teszik függővé. Azonban Isten nem a hitÉRT választott ki minket, hanem a hitRE. ‘Kiválasztott minket, hogy legyünk mi szentek’ (Eféz. 1,4),  nem azért, mert szentek lettünk volna, hanem hogy szentek lehessünk. A szentségre választattunk el, de nem a szentség miatt. Mi mást láthatott láthatott előre Isten bennünk, mint szennyet, és lázadást! Ha bárki emberfia megmenekül, ez Isten végzése alapján történik.

   Kérdés. Hogyan szerezhetünk tudomást Isten üdvözítő végzéséről minket illetőleg?

   Felelet.  Hatékony elhívatásunk által. ‘Igyekezzetek a ti elhivatástokat és kiválasztásotokat erőssé tenni’ ( 2 Pét.1,10).  Kiválasztatásunkat azáltal tehetjük szilárddá, hogy megerősítjük elhívatásunkat. ‘Kiválasztott titeket az Isten az üdvösségre a Lélek szentelésében’ (2 Tes. 2,13).  A folyó mentén végül is eljutunk a forráshoz. S ha felfedezzük a szentség folyóját folyni lelkünkben, ezáltal eljuthatunk a kiválasztás kútfejéig. Amikor az ember képtelen az égre nézni, mégis megtudhatja, hogy a hold ott van, ha tükröződni látja azt a vízben: ekképpen, bár nem tudok betekinteni Isten titkos végzésébe, mégis megtudhatom, hogy kiválasztott vagyok, ha látom a kegyelem megszentelő fényét ragyogni lelkemben. Mindaz, aki úgy találja, hogy Isten Igéje beíratott, bevésetett lelkébe a Szent Lélek által, ebből tagadhatatlanul következtethet elválasztására.

 

2.  Isten végzése bizonyosságunk alapja.

   Egy kimondhatatlan vigasz varázsitala rejlik itt azok számára, kiket Isten elhívott. Az ő üdvösségük Isten végzésén nyugszik. ‘Megáll az Istennek erős fundámentuma, melynek pecséte ez: Ismeri az Úr az övéit; és: Álljon el a hamisságtól minden, aki a Krisztus nevét vallja’ (2 Tim. 2,19).  Erényeink tökéletlenek, körülményeink váltakozóak, de Isten fundámentuma szilárdan áll. Akik Isten végzésének ez örök sziklájára épültek, nem kell féljenek a rombadőléstől; mert sem az emberek hatalma, sem a kísértések ereje soha nem képesek őket ledönteni.

 


[1] Milánói püspök a IV. században

[2] régebbi Károli fordítás: ‘mindenek egyaránt javukra vagynak’

  új prot. fordítás szerint(1991. kiadás): ‘javukra szolgál’,

  rom. kat. fordítás szerint(1987.kiadás):‘javukra válik‘

  Káldy György fordításában: ‘Isten közreműködtet mindent azok javára’

  Vida Sándor fordításában: ‘minden együttmunkál a javukra’

  Csia Lajos fordítása szerint:  ‘minden összedolgozik a javukra’

 

 

[3] Német reformátor a 16.században

[4]Köszönöm a többesszámot

 

Hozzátartozik az életemhez

természetesen, észrevétlen,

mint a levegő, ha belehelem.

Hányszor mondtam el, számát sem tudom.

De még nem köszöntem meg Neked,

hogy így tanítottál rá Mesterem,

mérhetetlen kincset hagyva ránk:

‘Ti így imádkozzatok: MI ATYÁNK!’

 

Köszönöm, Uram, ezt a többesszámot!

Köszönöm, hogy önző szívem kitárod.

Mindennap milliók kenyerét kérem,

és az enyémet millió testvérem;

A bocsánatot, a szabadítást,

oltalmat millióknak kérhetem,

s milliók kérik mindennap nekem.

 

Soha nem lehetek elhagyott, árva,

nem maradhatok önmagamba zárva,

hiszen az imádságok imádsága

milliókat ölel össze velem.

Tágul a tér, tágul a végtelen,

és szűk szívembe fér egész világod.

 

Köszönöm neked

ezt a csodatevő többesszámot,

megváltó Istenem!

     Túrmezei Erzsébet (1912- )(ford)

 

[5] A korai egyházatyák legnagyobbika, legismertebb műve a Confessious (önéletrajzi vallomások). Meghalt K.u. 430-ban.

[6] John Bradford, és John Hooper (Gloucester püspöke), vértanuhalált szenvedtek Mária Tudor királynő uralkodása idején.

[7] Athéni államférfi, ki legyőztea perzsákat a híres Salamisi hajós ötközetnél Kr.e. 480-ban. Később kegyvesztett lett, s menekülnie kellett szülőföldjéről.

[8]  Neves római (sztoikus) filozófus és író, különösen kimagaslott Néró császár uralkodása alatt.

[9] Az első római császárok közül, ki felvette a keresztyénséget. (meghalt 337-ben Kr.u.)

[10] Macedónia királya és a Perzsa birodalom meghódítója (meghalt Kr.e. 323-ban). Hephestion annyira hasonlított Sándorra tulajdonságaiban és termetében, hogy gyakran Sándor néven köszöntötték.

[11] Papnők  Vesta(a szív istennője) templomában a pogány Rómában.

[12] Clairvauxi Bernard (meghalt 1153-ban) Franciaországban a cistercita-rend reformátora, szigorú erkölcsprédikátor, pápák és fejedelmek befolyásos tanítója, a középkori nyugati egyházi misztikusok legkiválóbb képviselője.

[13] Görög író, ki megírta a görög és római jelentősebb személyek életrajzát  (meghalt Kr.u. 120-ban).

[14] Antiókhia püspöke a második század elején. Rómában szenvedett mártirhalált.

[15] Konstantinápoly püspöke a 4. század elején. Sok prédikációi és levelei fennmaradtak.

[16] Római császár a 4.században (Nagy Constantinus unokaöccse), ki előbb hitvalló keresztyén, de később hite hagyó lett, és a pogány vallások visszaállítására törekedett.

[17]  Kerestyén teológus, a 2. és 3. században, egy felbecsülhetetlen értékű tükröt hagyott ránk a korai afrikai keresztyénségről (Karthágóban, a Római birodalom afrikai tartományában született)

[18] Teológus és tanító a 4. században;  született 329-ben. Caesarea püspöke lett (360-379). A meglazult egyházi fegyelem  helyreállítására törekedett, a szerzetesek számára új szagályzatot készített. Munkái a ker. irodalom legderekabb termékei közé tartoznak;.Nagy Basilius néven ismert.

[19] Görög filozófus Kr. e. 4. században, híres etikai, politikai, logikai és tudományos írásairól.

[20] Író a Kr.u. 4. században, ki keményen harcolt a tévtanok s eretnekek ellen.

[21]  Kr. u. I. században élt író, Nagy Sándornak életrajzát is megírta.

[22] Római író az I. században, szemléletes képet nyújt a korabeli Róma életéről. Meghalt a híres Vezúv vulkán kitöréskor, Kr.u 79-ben.

[23] Római császár (‘Nagy’-nak neveztetett) a 4. század végén; híres Ambrosius püspökkel való szembesüléséről (Kr.u.390).

[24] 5.századbeli író, aki felhasználta a történelmet mintegy ösztönzőt a keresztyének részére,a becsületes életre, és az  Isten gondviselésében való hitre.

[25] Luther Márton híres munkatársa a németországi reformáció idején.

[26] Alexandria püspöke a 4. században. Egy híres hitvallás fűződik nevéhez.

[27] Francia író a 17.században; munkáit többször kinyomtatták.

[28] Angliai püspok;

[29] Pietro Martire Vermigli nevének angol formája, egy itáliai reformátor, ki segített az angol reformátoroknak a 16.sz. közepén.

[30] Rom. kat. kardinális és teológus (megh. 1621-ban), ki írásaiban a trienti zsinat tanításait helyezte előtérbe.