Jeremiah Burroughs

Tanulj meg boldognak lenni!

2007

Jeremiah Burroughs

Learning to be Happy

Prepared by Philip Tait and Sharon James

The Roundwood Trust,

Kingsbrook House,

42 Kingsbrook Road,

Bedford MK 42 OBH

Great Britain

©Hungarian translation, Pápai Ernő

2007

Tartalomjegyzék

Tartalomjegyzék

Előszó

Első fejezet. Keresztyén boldogság

Második fejezet. Nagy titok

Harmadik fejezet. Isten ígéretei

Negyedik fejezet. A boldogság iskolája

Ötödik fejezet. Légy boldog hasznosan!

Hatodik fejezet. Az elégedetlenség végzetessége

Hetedik fejezet. Hagyjatok fel az elégedetlenséggel!

Nyolcadik fejezet. Semmilyen mentség, semmilyen kifogás!

Kilencedik fejezet. Hogyan szerezhetjük meg a boldogságot?

Tizedik fejezet. Hogyan őrizhetjük meg a boldogságot?

Előszó

Ebben a könyvben a boldogságról van szó, és nem pusztán valamilyen absztrakt boldogságról, hanem egy teljesen különlegesről, amit csak azok érhetnek el, akik keresztyén életmódot folytatnak. Ennek a boldogságnak leírására különböző szavakat használunk. Általában én ezt keresztyén boldogságnak nevezem, vagy csak egyszerűen boldogságnak; de nem szabad azt gondolni, hogy elégedettnek lenni azt jelenti, hogy mindenünk megvan, amit szeretnénk. Néha az öröm szót is használjuk; de ez nem jelenti azt, hogy szélesen kell mosolyognunk még akkor is, amikor nagyon szomorúak vagyunk. Van még egy szó, amit a boldogság kifejezésére szoktunk használni – ez a megelégedés; de nem kell azt gondolnunk, hogy ez a szó az Isten akaratában való elcsüggedt beleegyezést jelenti (mivel nem maradt más választásunk). Mindezek a szavak körülírják azt a mély, belső elégedettséget, amelyet a keresztyének élnek meg, mikor Isten jelenlétét tapasztalják életükben, amely lehetőséget ad arra, hogy boldogok maradjanak, és ne zúgolódjanak Isten ellen akkor sem, amikor úgy tűnik, hogy az Úr ellenük fordult, ugyanúgy, mint ahogyan egy boldog család boldognak marad a nehéz időkben is, mert a tagok mindig megbékélést nyernek az egymással való közösségben.

Ez a könyv egyszerűsített és rövidített változata Jeremiah Burroughs The Rare Jewel of Christian Contentment c. könyvének. J. Burroughs könyve a Filippi 4: 11 magyarázata. A szerző különböző szempontból vizsgálta meg a megelégedett keresztyén élet témáját: sok bizonyítékot mutat fel, és sok előbb elmondott dolgot idéz új környezetbe csomagolva. Némely olvasóban ez talán zavart okoz, különösen akkor, ha ők ezt a könyvet egy ültő helyzetben akarják elolvasni elejétől végig. A legjobb lassacskán olvasni belőle, elmélkedve az olvasottak felett.

Pontosan megőriztem a rendet, ahogyan J. Burroughs taglalta az anyagot, a két utolsó fejezet kivételével, mert azt gondolom, hogy logikusabb előbb megérteni, hogyan érjük el a boldogságot, és csak utána tisztázni, hogyan tudjuk azt megtartani.

Philip Tait

Wembley, 1987 szeptembere

Első fejezet

Keresztyén boldogság

Mindannyian boldogok akarunk lenni, de a gyakorlatban meggyőződhetünk arról, hogy nem is olyan könnyű elérni a boldogságot. A baj abban van, hogy sok jót próbálunk elérni, amit a világ kínál, azt gondolva, hogy azokat megszerezve boldogok leszünk. Pál apostolnak azonban egész más viszonyulása volt a földi gazdagsághoz. Azt írta, hogy „Mert én megtanultam, hogy azokban, amelyekben vagyok, megelégedett legyek. Tudok megaláztatni is, tudok bővölködni is” (Fil. 4: 11-12).

Isten az egyedüli forrása a valódi boldogságnak. Ő semmiben és senkiben nem szűkölködik, hogy boldog legyen. Még a világ teremtése előtt is, a Szentháromság három Személye tökéletesen boldog volt egymással. Munkája által Isten a keresztyéneket olyan boldoggá akarja tenni, mint amilyen Ő maga is. Ez szükséges, mivel még a keresztyének sem elég jók, és nem elég erősek, hogy önmaguktól el tudják érni a boldogságot. Isten ellátja őket mindennel, amiben ők szűkölködnek, ahogyan János írta: „És az Ő teljességéből vettünk mindnyájan kegyelmet is kegyelemért” (Jn. 1: 16). A keresztyének mindig boldogok lehetnek, még ha kevés jóval rendelkeznek is abból, amit ez a világ nyújthat nekik, mivel lelki áldásokat kapnak, amelyeket Isten ad nekik. Krisztusban mindenük megvan, amiben szűkölködhetnének.

A keresztyén boldogságot néha megelégedett életnek is nevezik. Pál azt írja, hogy „Valóban nagy nyereség az istenfélelem megelégedéssel. Mert semmit sem hoztunk a világra, világos, hogy ki sem vihetünk semmit. De ha van élelmünk és ruházatunk, elégedjünk meg vele. Akik pedig meg akarnak gazdagodni, kísértésbe meg tőrbe és sok esztelen és káros kívánságba esnek” (1 Tim. 6: 6-9).

„Fösvénység nélkül való legyen a magatok viselete, elégedjetek meg azzal, amitek van” (Zsid. 13: 5).

Először, amit a keresztyén boldogságról elmondhatunk, az, hogy ez a forrás bennünk van. Ha nem panaszkodunk és toporzékolunk, környezetünk azt hiheti, hogy örülünk annak, amit Isten ad nekünk, de ez lehet puszta álarc is, ami alá rejtjük elégedetlenségünket. De Isten látja a mi valódi gondolatainkat. Dávid azt írta, hogy „Csak Istenben nyugszik meg lelkem” (Zsolt. 62: 2), azért, mert tudta, hogy csak Istenben lehet valóban boldog az ember. Ugyanúgy, az Istenben való hit a boldogság, amely bensőnkből árad, hatást gyakorol a keresztyén élet minden területére. Dávid tudta, hogy Isten kormányoz mindent, ha azonban ez az igazság nem volt hatással gondolataira, akkor néha a csüggedés vett erőt rajta. Ezért írta: „Miért csüggedsz el lelkem és nyugtalankodsz bennem?” (Zsolt. 42: 6). Dávidot követve, nekünk is életünket arra kell feltennünk, hogy keressük a boldogságot, amely bensőnkből jön, hogy abszolút boldoggá tegyen minket. A keresztyén boldogság ugyanúgy hevít minket, mint ahogyan a meleg ruha is óv minket a megfázástól; és örökké tart.

Másodszor, hozzátehetjük az elmondottakhoz, hogy a keresztyén boldogság akkor sem szűnik meg, ha valamilyen tragédia történik benne. Mint ahogyan más emberek is bajba kerülhetnek, úgy a keresztyének is szomorkodhatnak és szenvedhetnek. Nem lehetnek közömbösek a szerencsétlenek iránt, ezért imádkoznak magukért és azokért, akik bajban vannak. Fontos ezt tenni, mert az Úr Jézus, Aki szenvedett és meg volt kísértve, „segíthet azokon, akik megkísértettek” (Zsid. 2: 18). Azok az érett keresztyének, akiknek problémájuk lehet, Istenhez imádkoznak ahelyett, hogy toporzékolnának. Tudják kontrolálni indulataikat, nem engedik meg maguknak, hogy morogjanak és kifejezzék elégedetlenségüket. Ők nem panaszkodnak Istennek, hanem továbbra is engedelmeskednek Neki, és szeretik Őt. Ha beszélnek is saját problémáikról, akkor ezt imában teszik, mert továbbra is hiszik, hogy Isten segít rajtuk.

A keresztyén boldogság harmadik fontos aspektusa abban van, hogy Isten munkáját megmutatja az emberben. Ez nem a vidám temperamentum következménye, amely születésünktől fogva mienk, vagy ellenkezőleg, a közömbösség minden esemény iránt. Még a hitetlenek is képesek arra, hogy kézbe vegyék a dolgokat és megpróbáljanak nem aggodalmaskodni. A keresztyén boldogság azonban nem egyszerű próbálkozás, hogy „ne aggodalmaskodj”; hanem pozitív elemet tartalmaz. A keresztyénnek mindig boldognak kell lennie, mert csak az magasztalja Istent.

A negyedik mozzanat, amelyet alá kell húznunk, az, hogy Isten akaratának teljesítése a keresztyént állandóan boldoggá teszi. Senki sem kényszeríti a keresztyéneket arra, hogy engedelmeskedjenek Istennek. Ők maguk lépnek fel így, mivel ők maguk értik meg a legjobban, hogy semmi nem teszi őket annyira boldoggá, mint az Ő akaratának való engedelmesség. Megelégedést éreznek, megengedve Istennek, hogy megtervezze jövőjüket, még akkor is, ha ez a terv nagyon eltér az övéktől. Elfogadják az Ő terveit sajátjuknak, mivel megértik, hogy Isten tökéletesen tudja, hogy mi szolgálja a javukat. Mindezek mellett Isten jobban ismeri és érti őket, mint ők ismerik és értik saját magukat! Azok a hitetlen emberek, akik azt hiszik, hogy önmaguk sorsának kovácsai, állandóan aggódnak jövőjük miatt, mivel minden egyes hiba tragédiát okozhat számukra, miközben a keresztyénnek nincs mitől félnie: Isten kezébe teszik le jövőjüket, és elégedettek lesznek attól, hogy az Úr vezeti őket. Salamon írta, hogy „Bizodalmad legyen az Úrban teljes elmédből; a magad értelmére ne támaszkodj. Minden te utadban megismered Őt; akkor Ő igazgatja utadat” (Pr. 3: 5-6). Azt tudni, hogy mindent Isten irányít, a keresztyént ugyanúgy boldoggá teszi a nyomorúság idején, mint utána, amikor a baj elmúlt, és képes visszanézni a múltba, látva azt, hogyan vezette Isten őt.

A keresztyén boldogság attól függetlenül folytatódik, bármilyen nyomorúság is kötődik hozzá. A keresztyéneknek nincs joguk eldönteni, hogy milyen szenvedést képesek elhordozni, és milyet nem. Például, nem mondhatják, hogy képesek elhordozni vagyonuk elvesztését, de nincsenek felkészülve arra, hogy elveszítsék egészségüket. Boldogok attól függetlenül, hogy milyen kellemetlenségekkel találkoznak útjuk során. Lehetséges, hogy az egyik baj követi a másikat, és ez folytatódik egész addig, ameddig olyan érzésük nem lesz, hogy az egész élet problémák puszta sorozata; szívükben azonban továbbra is boldogok maradnak. Bár bajaik végét nem látni, szívük mélyén boldogok maradnak. Ez dicsőíti Istent, Aki eltervezte az ő egész életüket.

Második fejezet

Nagy titok

Pál apostol azt írta, élete során megtanulta, hogy mindig elégedett legyen. Más szóval, olyan nagy titkot ismert meg, amit nem minden ember ismer meg. A hitetleneknek nagyon nehéz megérteni, hogy mi teszi a keresztyént boldoggá. Ebben a fejezetben megvizsgáljuk a keresztyén boldogság néhány feltételét, amelyek néhány emberben zavart, vagy akár értetlenséget is kelthetnek.

Az első feltétel a hitetlenek számára azért meglepő, mert a keresztyén boldogság az élettel való teljes elégedettség mellett magában hordozhatja a beteljesedetlenséget is. A keresztyének boldogok, mert tudják, hogy Isten jelenléte velük van. Boldogtalanok, ha nem érzik az isteni jelenlétet. Az a gondolat, hogy bűnösök, szintén emészti őket, mert pont a bűn akadályozza meg őket abban, hogy Isten jelenlétével beteljesedjenek. Csak a mennyben lesznek bűntelenek és fognak tökéletes közösségben lenni Vele. Ezen a világon a keresztyének nem tudnak örömet találni abban, amiben örömet találnak a hitetlen emberek. Isten szeretetének megtapasztalása a keresztyén számára nagyobb jelentőséggel bír, mint ennek a világnak minden lehetséges öröme. Aszáf, aki néhány zsoltár szerzője volt, jól átérezte mindezt. „Kicsodám van az egekben? Náladnál egyébben nem gyönyörködöm e földön!” (Zsolt. 73: 25). Annak felfogása, hogy Isten által szeretettek vagyunk, segít a keresztyénnek boldognak maradni a nehezebb időkben is.

A keresztyének értékelik Isten békéjét, amely „minden értelemet felülhalad” (Fil. 4: 7). Egyszer megtapasztalva, soha többé nem képesek boldogok lenni nélküle, mert tudják, hogy Isten békessége az Úr Jézus Krisztus közelségéből fakad, Aki Uralkodója ennek a világnak. Akkor érzik a legjobban ezt az isteni békét, amikor a legengedelmesebbek Neki. Más oldalról nézve, a hitetlen emberek ugyanúgy békét akarnak, de nem akarnak engedelmeskedni az Úr Jézusnak. Meg kell győződnünk róla, hogy éppen a keresztyének a legboldogabb emberek, betelve az élettel és a békességgel. És mikor azok, akik nem ismerik Istent, azt kérdezik, hogy miért történik ez így, akkor a keresztyéneknek azt kell felelniük, hogy boldogságuk, békéjük és megelégedettségük annak a következménye, hogy ők a béke Fejedelmének szolgái.

A keresztyén boldogság második feltétele a hitetlenek számára rejtély, amelyet nem értenek, mert nem értik, hogy a keresztyének miért nem a gazdagságtól boldogok, hanem a szerény kívánságoktól és szükségletektől van örömük. A hitetlenek azt gondolják, hogy minél több anyagi jóval fognak rendelkezni, annál boldogabbak lesznek. A keresztyének azonban tudják, hogy az embert a hasonló törekvések csak ideig-óráig képesek boldoggá tenni, és a gazdag emberek nem feltétlenül boldogok. A keresztyének megértették, hogy csak az a kívánság teszi őket valóban boldoggá, hogy Istentől elfogadják azt, amit nekik szánt. Boldogságuk nem attól függ, hogy a bankszámlájukon mennyi pénz van, hanem attól, hogy készek elfogadni és megelégedettnek lenni azzal, amit az Úr ad nekik. Az a gazdag ember, aki még nagyobb gazdagságra törekszik, boldogtalannak fogja magát érezni. De az, aki kevéssel rendelkezik, és nem törekszik minden áron a többre, boldog lesz, hasonlóan ahhoz az emberhez, aki két rövidebb lábával jobban halad előre, mintha az egyik lába hosszabb lenne a másiktól! Éppen ebben rejlik a legfontosabb óra, amelyet el kell sajátítania a keresztyén embernek. A hitetlenek állandóan kívánságaikkal vannak elfogadva, egyre több és több anyagi jót hajszolva. A keresztyéneknek meg kell mutatniuk, hogyan lehet az ember boldog, nem kívánna sokat magának.

A keresztyén boldogság harmadik feltétele, amely zavarba hozza a hitetleneket, abban nyilvánul meg, hogy néha ahelyett, hogy abbahagynánk a nyugtalankodást, valami más felől aggódunk. Tegyük fel, hogy boldogtalanoknak érezzük magunkat, mert valamilyen probléma nem hagy minket nyugodni. És megcsaljuk saját magunkat, ha azt gondoljuk, hogy minden, amire szükségünk van, hogy boldogok legyünk, a minket foglalkoztató problémáktól való megszabadulás. A valóságban a bűn tesz minket szerencsétlenekké. Ha többet aggódnánk bűneink miatt, a többi problémánk nem látszana olyan hatalmasnak. A különleges bűn, amibe sokszor beleesnek a keresztyének, abban nyilvánul meg, hogy hajlamosak elfelejteni, hogy minden, amivel rendelkeznek, Istentől ered, és megfeledkeznek hálát adni Neki ezért, vagy elkezdik Istent vádolni szenvedéseik és bajaik közepette. Ha megemlékeznénk arról, hogy Isten mindig sokkal jobban viszonyul hozzánk, mint ahogyan azt megérdemelnénk, sokkal könnyebben éreznénk boldognak magunkat a nyomorúságban is. Például, ha egy családban az emberek észreveszik, hogy jövőbeli terveik összeomlanak, kísértésbe eshetnek, egymásra hárítva a felelősséget; a veszekedés és egymás vádolása azonban bűnös dolog. Ezért, ha boldogok akarnak lenni a jövőben, abba kell hagyniuk a vétkezést, és kérniük kell Isten bocsánatát.

A keresztyén boldogság negyedik feltétele, ami értetlenséget válthat ki, úgy hangzik, hogy nem kell ahhoz megszabadulni a problémáktól, hogy az ember boldog legyen. Néha Isten megáld minket a szenvedéseink közepette is. Pál írta, hogy „… a test a lélek ellen törekszik, a lélek a test ellen; ezek egymással ellenkeznek, hogy azokat cselekedjék, amiket akartok” (Gal. 5: 17). Ez a harc állandóan folyik minden keresztyén szívében. Néha egyik-másik probléma segít legyőzni bűnös természetünket, és közelebb kerülünk Istenhez, ilyen módon a nyomorúság áldássá lesz számunkra.

A keresztyén boldogság ötödik feltétele szintén zsákutca a hitelen embereknek. Abban áll, hogy a boldogságot nem akkor érjük el, ha valami többet érünk el, hanem amikor több jót teszünk. A keresztyén azt mondja, hogy „Isten áll amögött, ami velem történt, Ő rendelte így, hogy most kevésbé vagyok boldog, mint régen. De nem panaszkodom. Új utakat és eszközöket kell keresnem Isten szolgálatára, és meg kell találnom a boldogságot a Neki való engedelmességben”. A keresztyének sokkal boldogabbak lesznek, ha Istennek ott szolgálnak, ahová Ő helyezte őket, és nem hajszolják azt, ami nem adatott meg nekik, hasonlóan azokhoz a gyerekekhez, akik a fellegekbe akarnak belekapaszkodni.

A keresztyén boldogság hatodik feltétele, ami zavart kelt a hitetlenekben, abban a tudatban rejlik, hogy Isten akarata jóságos, megfelelő és tökéletes. Isten akaratát elfogadva, a keresztyének abbahagyják az aggódást affelől, hogy nem kapták meg a kívánt dolgot; boldogok elfogadni Isten akaratát, szeretik azt, amit Ő szeret, és gyűlölik azt, amit Ő gyűlöl. Ők azt mondják, hogy „Isten lelkileg bölccsé tett; Ő megengedte, hogy megértsem, az Ő akarata a legjobb számomra. Boldog vagyok, mert Ő elégedett velem, és megdicsőíti magát rajtam keresztül”.

Levonhatjuk a hatodik feltétel következtetéseit, azt mondva, hogy a keresztyént az teszi boldoggá, hogy Isten megszenteli őt, következésképpen az ő boldogsága annak az eredménye, amit Isten véghez vitt benne. Amikor Jakab azt írta, hogy „Honnét vannak háborúk és harcok közöttetek? Nem onnan-e, gerjedelmeitekből, amelyek tagjaitokban vitézkednek?”, akkor azt akarta megmutatni, hogy a bűn az oka a keresztyének minden szerencsétlenségének, és az élettel való elégedetlenségüknek. Ha szakítunk bűnös érzelmeinkkel és kívánságainkkal, amely tisztátalansághoz vezet, sokkal boldogabbak leszünk. Röviden, az igazi boldogság nem az anyagi helyzettől függ, hanem szívbeli állapotunktól. Ebben rejlik a boldogság hatalmas titka.

Azok az emberek, akik birtokában vannak ennek a boldogságnak, lelkileg boldogok, azért, mert áldottak és szíveikben istenfélők; mindenben örömüket lelik, amit Isten ad nekik. A keresztyének tudják, hogy minden, amijük csak van, úgy van nekik adva, mint Isten ajándéka. Egészség, otthon, étel, ruházat, barátok, család, munka, rendezett körülmények és pihenés, ez mind-mind Isten ajándéka, az Úr szeretetének jele. Ezért a keresztyének elégedettek mindazzal, amivel rendelkeznek, és készek örömmel elfogadni mindazt, amit Isten nyújtani akar nekik. Talán kevesebb gazdagsággal rendelkeznek, mint a hitetlenek, de többre értékelik, tudva azt, hogy jobb kevesebbel rendelkezve Isten gyermekének lenni, mintsem nagy gazdagsággal bírni, de Isten ítélete alatta lenni. A keresztyének azt is tudják, hogy az isteni szeretet minden megnyilvánulása hasonló a foglalóhoz, vagy záloghoz, amely megerősíti azt, hogy a jövendő életben Isten megadja nekik mindazt a jót, amit megígért számukra. Elégedettek azzal, amit Ő ad nekik, mivel ez azt mutatja, hogy mennyivel boldogabbak lesznek ők a mennyben.

Ezen kívül a hívők, akik boldogok, örülnek kegyességüknek és istenfélelmüknek, azt tapasztalják, hogy a szenvedésben sokkal több vigasztalást találnak az Úr Jézus Krisztusról elmélkedve, mint azok, akik kifejezik elégedetlenségüket, és panaszkodnak. Az Újszövetséget olvasva láthatják azt, mennyit szenvedett az Úr Jézus; tudják, hogy az Úr együtt érez velük, mert Ő is megtapasztalta mindezeket. Az Úr Jézus átélte a fizikai, érzelmi és lelki kínokat. Például, Ő szegény volt, és ezért meg tudja vigasztalni azokat a keresztyéneket, akik szegények, Őt érdemtelenül szidták és meghurcolták, ezért meg tudja vigasztalni azokat a hívőket, akik igazságtalanság áldozatává estek; Őt keresztre feszítették, ezért meg tudja vigasztalni azokat a keresztyéneket, akik az Ő segítségét kérve minden szenvedést kibírnak. Az Úr megígérte: „Mikor vízen mész át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok el nem borítnak” (Ézs. 43: 2). A hívők félhetnek a haláltól, mégis támaszt és bíztatást kapnak, amikor az Úr Jézus haláláról elmélkednek, különösen akkor, ha megemlékeznek arról, hogy Ő feltámadt halottai közül.

Csak így tudnak a keresztyének erőt meríteni a nyomorúság idején. Krisztushoz fordulnak, Aki megbocsátja bűneinket, szentté teszi őket, és segítséget nyújt nekik minden megpróbáltatásban és balszerencsében. A keresztyénekhez írt leveleiben, amely közben nagy szenvedéseket kellett kiállnia, Pál azt írta, hogy nekik nem saját erejükre kell támaszkodniuk, hanem arra az erőre, amelyet Krisztus ad. Azért imádkozott, hogy „minden erővel az Ő hatalmas dicsőségébe” kapaszkodjanak. Követniük kellett azt a tanácsot, hogy „minden kitartásra és hosszútűrésre örömmel” válaszoljanak (Kol. 1: 11).

Végül, minden ember, akik lelkileg boldog, a kegyességnek és istenfélelmének köszönhetően azt veszi észre, hogy a legnagyobb boldogság az Isten megismerése. Jeremiás Siralmai könyv szerzőjének minden alapja megvolt arra, hogy el legyen csüggedve, mivel Jeruzsálem városa el volt foglalva az ellenség által, és úgy tűnt, hogy Isten városának semmilyen jövője nincs. Ő azonban tudta, hogy a valódi boldogságnak egyetlen forrása maga Isten, ezért azt írta: „Az Úr az én örökségem, mondja az én lelkem, azért benne bízom” (Sir. 3. 24). Már beszéltünk arról, hogy az életben mindent Isten ad a keresztyéneknek, és ez ugyanolyan boldogságot nyújt számunkra, mint ahogyan a csővezeték megfelelő helyre viszi a vizet. Néha azonban a vezeték eldugul, akkor a kúthoz megyünk vizet meríteni. Ilyen módon kell fellépni akkor, mikor Isten ajándékai nélkül maradunk. Ilyenkor halogatás nélkül a boldogság forrásához, Istenhez kell fordulnunk. Annak függvényében, hogyan múlik az idő, a keresztyének mind jobban és jobban meggyőződnek arról, hogy a valódi boldogság forrása maga Isten. A mennyekben is Ő lesz a boldogság egyedüli forrása, ahogyan az meg is van írva: „És templomot nem láttam benne: mert az Úr, a Mindenható Isten annak temploma, és a Bárány” (Jel. 21: 22). Már itt a földön is kezdjük megérezni azt az örömöt, amely Istenben van elrejtve.

Levonva ennek a fejezetnek a végkövetkeztetését, az Úr Jézus szavaival azt mondhatjuk: „Sem azt nem mondják: Íme itt, vagy: Íme ott van; mert úrrá az Istennek országa ti bennetek van” (Lk. 17: 21). A keresztyének türelmetlenül várják azt a pillanatot, amikor a mennyben lesznek, de bizonyos értelemben ők már most ízlelik a mennyei lét gyümölcseit. Elképzelést kapva itt a földön a mennyről, tudják, hogy teljességgel be fognak töltekezni vele az eljövendő életünkben. Mindamellett minden, amit Istentől kapnak, tökéletesen megelégíti őket, mert nincs olyan szükségünk, amelyet Krisztus ne tudna betölteni.

De a boldogságnak ezt a formáját az ember csak akkor tapasztalja meg, amikor a szívében béke és nyugalom uralkodik, hasonlóan egy boldog családhoz, amelynek otthonában béke és nyugalom van. A hitetlen szívében nincs béke, ezért nem is tud boldog lenni (hasonlóan egy boldogtalan családhoz, amelyben állandóan veszekednek egymással a tagok).

A keresztyének megértették, hogy a szívükben levő békesség és öröm jelenléte arra mutat, hogy a mennyben is be fognak töltekezni a békével és a boldogsággal. Ennek tudata sok keresztyénnek segített abban, hogy férfiasan várja a halált, hitét meg nem tagadva, és örömmel várja elköltözését a mennyei lakhelyre. Pál apostol írta: „Azért nem csüggedünk; sőt ha a mi külső emberünk megromol is, a belső mindazonáltal napról-napra újul. Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk igen-igen nagy örök dicsőséget szerez nekünk. Mivelhogy nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra; mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok örökkévalók” (2 Kor. 4: 16-18). A következő fejezetben azt fogjuk megvizsgálni, honnan merítik a keresztyének azt a meggyőződést, amely által Isten kétség nélkül betölti ígéreteit.

Kérdések, amelyek által jobban megértjük az 1. és 2. fejezetek tartalmát.

1. Nevezzétek meg az életetekkel való elégedetlenségeitek főbb okait! Legyetek minél őszintébbek!

2. Az élettel való elégedettség érzése Isten természetének egyik legfőbb vonása. Ezt a drága ajándékot készítette el Ő gyermekeinek is. Mit gondoltok ennek az érzésnek a természetéről?

3. A 2. fejezet úgy beszél a keresztyén megelégedettségről, mint nagy titokról, amelyet nem érthetnek meg a hitetlen emberek. Ha őszinték vagyunk magunkhoz, feltétel nélkül egyet kell értenünk azzal, hogy sok keresztyén semmit sem tud erről a titokról. Miért?

4. Milyen összefüggés van (vagy milyennek kell lennie) a keresztyénnek az élettel való megelégedése és a jövendő dicsőség ígérete között?

5. „Keresztyének boldogsága nem a gazdagság halmozásából származik, hanem a jóval szerényebb kívánságok és szükségletek betöltéséből”. Hogyan tartjuk kordában saját kívánságainkat?

6. Miben különböznek kívánságaink és várakozásaink a mi hitetlen rokonaink, barátaink és szomszédaink kívánságaitól, és várakozásaitól?

7. Milyen kapcsolat van a keresztyén megelégedettség és a kegyesség között?

8. Segítettek-e ez előző kérdésekre adott válaszok megérteni azt, hogy milyen változásnak kell végbe mennie életetekben és viszonyotokban a titeket körülvevő világgal kapcsolatban?

Harmadik fejezet

Isten ígéretei

Isten hatalmas ígéretet adott mindenkinek, aki hisz Jézus Krisztusban. Isten változhatatlan ígéreteinek ismerete a keresztyéneket boldoggá teszi.

Isten igazságos, ezért Ő nem tudja becsukni a szemét, amikor a bűnt látja. Mindazonáltal Isten szerető Isten is, Aki szánja a bűnöst. Ezért Ő meg akarta menteni őket a megérdemelt büntetéstől, mivel ők maguk képtelenek magukon segíteni, ezért Ő segítő jobbot nyújtott nekik és kegyelme megmutatása végett egyeseket üdvözített. Tehát, Ő elküldte Fiát, az Úr Jézus Krisztust, Aki emberré lett, a földön élt az Atyának való teljes engedelmességben, és ez az engedelmesség lett Isten népének tulajdonítva. Az Úr Jézus Krisztus megfeszíttetett; magára vette az ítéletet, amelyre Isten népe rászolgált bűnei miatt. Ezért mondhatjuk, hogy Isten megígérte népének, hogy Krisztus engedelmességét nekik tulajdonítja, ezáltal levéve róluk a vétket, áthelyezve mindezt Krisztusra, örök életet adva nekik. A Szent Lélek ezeknek az embereknek új életet ajándékoz. Ő a Krisztusban vetett hitre vezeti őket, üdvbizonyosságot ad nekik, és megerősíti őket, hogy képesek legyenek legyőzni a bűn erejét.

Isten ígéretei az Ő kegyelmének következménye, vagyis azoknak adatnak, akik érdemtelenek rá. Minden, amit Isten megígért, örökre adatik, mert Krisztus saját halálával biztos és örök üdvösséget szerzett népének, és Ő nem engedi, hogy azok elvesszenek. Az ígéretek a keresztyéneknek személyesen adatnak, mint külön nekik címzett javak.

Isten ígéretei hatalmas biztatások a keresztyének számára. Ő egész népét megváltotta, és ez a védelem és a meggyőződés érzését adja Isten gyermekeinek szívébe, boldoggá teszi őket. Ő megígérte, hogy az ördög sosem győz felettük, és ez éppen úgy meggyőződést ad nekik, amikor útjuk során kellemetlenséget és csalódottságot tapasztalnak. Még akkor is, mikor nem lesz előttünk világos a jövő, ennek ellenére boldogok lesznek, mert tudják, hogy Isten ígéretei változhatatlanok. Dávid cseppet sem kételkedett Isten hűségében és abban, hogy Ő megtartja szavát, ezért ezt mondta: „Avagy nem ilyen-e az én házam Isten előtt? Mert örökkévaló szövetséget kötött velem, mindennel ellátva és állandót. Mert az én teljes üdvösségemet és minden kívánságomat nem sarjadoztatja-e?” (2 Sám. 23: 5). A ma élő keresztyéneknek még hatalmasabb okuk van arra, hogy meg legyen győződve arról, hogy Isten megtartja szavát. Látják, mit tett az Úr Jézus, Aki az Isten ígéreteit adta nekik. Az Ószövetség idejében a zsidók örülhettek, mert Isten megígérte, hogy kegyes és könyörületes lesz népével szemben, de a mai keresztyének még jobban örülhetnek, mert az Úr nekik, mint külön személyeknek, még nagyobb és csodálatosabb dolgokat adott (ld. Zsid. 8).

A kegyelem ígérete mellett Isten még sok más csodálatos ígéretet is tett. De ezeket Isten kegyelemre való nagy ígéreteinek fényében kell vizsgálni, nem kell azt gondolni, hogy a betű szerinti értelmezés teljesen világossá teszi értelmét és jelentőségét. Például, a 91. zsoltár olyan ígéreteket sorol fel, hogy Isten embere nem fog megbetegedni, nem fog szenvedni szerencsétlenségtől, és semmilyen baja nem fog esni. Azok a keresztyének, akik nehézségekkel találkoznak, és szenvedést kell átélniük, azt gondolhatják, hogy ez a zsoltár nem nekik szól. Lehetséges, hogy Izrael népének volt joga támaszkodni a materiális, külső áldásokra az engedelmesség jeleképpen. Valószínű, hogy az áldások és átkok, amelyet Mózes törvénye ígért, megerősíti, hogy ez így is volt. De a 9. s 10. vers, amelyben az van mondva, hogy „Mert azt mondtad te: Az Úr az én oltalmam; a Felségest választottad a te hajlékoddá. Nem illet téged a veszedelem, és csapás nem közelget a sátorodhoz”; nem szabad úgy értelmezni, mintha a keresztyének sose szenvednének. Arra tanít minket, hogy higgyünk benne, Isten állandóan gondunkat viseli, és megvéd minket a gonosztól. Ő nehéz próbákat és nehézségeket is felhasználhat büntetés céljára, hasonlóan ahhoz az atyához, aki megfenyíti saját gyerekeit. De a rész még egyszer azt bizonyítja, hogy mi Isten gyermekei vagyunk. Neki joga mindazt megadni nekünk, amire az Ő véleménye szerint szükségünk van, ugyanakkor elvesz mindent, amit Ő el akar venni, de ez is javunkat fogja szolgálni. Ha életünkben valami nem úgy van, ahogyan várnánk, ha kellemetlenségek érnek minket, meg lehetünk róla győződve, hogy minden, ami velünk történik, nem más, mint az Isten örök tervének része, ami javunkat szolgálja. Ezért semmilyen reális lelki sérülés vagy kár, amely örök következményekkel járna, nem jöhet a keresztyénekre.

Az Ószövetség ígéretei között, amelyet a keresztyének maguknak tulajdoníthatnak, találkozunk Ézsaiásnál (Ézs. 43: 2), Józsuénál (Józs. 1: 5) is. A Zsidó levél szerzője idéz a Józsuénak tett ígéretből, a „nem hagylak el, sem el nem távozom tőled” – re teszi a hangsúlyt; és ez úgy hangzik, mintha Isten azt mondaná: „Tudd meg, Én nem hagylak el téged. Én soha, soha nem hagylak el téged” (Zsid. 13: 5).

Tehát, Isten adta ezeket, és sok más, ehhez hasonló ígéretet. Isten minden ígérete a mennyre utal, és arra tanít minket, hogy már most, a földön élve részben élvezhetjük a mennyei lét áldásait, ahhoz hasonlóan, ahogyan a tengeren járó hajósok vigasztalódnak a csendes öböl gondolatával.

Negyedik fejezet

A boldogság iskolája

Ebben a fejezetben iskoláról fogunk beszélni, de nem arról, ahol matematikát, természettudományokat, vagy földrajzot tanítanak. Arról az iskoláról van szó, ahol Krisztus lesz a tanár, Aki arra tanít minket, hogyan legyünk boldogok. Ő tíz fogalakozást ajánl nekünk. Akik végigmennek ezen a kurzuson, megértik, hogyan tudnak boldogok lenni függetlenül attól, mi fog történni velük. Ne csak arról emlékezzetek meg, hogy Krisztus a mi tanítónk, hanem arról is, hogy az Ő élete tökéletes példája annak, hogyan lehetünk boldogok minden körülmények között.

Első óra.

Tagadjátok meg magatokat!

Keresztyénnek lenni nem könnyű feladat. Azok a keresztyének, akik azt a látszatot szeretnék kelteni, hogy ez nem így van, nem mondanak igazat. Krisztus egyenesen beszélt ezzel kapcsolatban: „Ha valaki engem akar követni, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét minden nap, és kövessen engem. Mert aki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt; aki elveszti az ő életét én érettem, megtartja azt” (Lk. 9: 23-24). Krisztus önmegtagadásra tanítja a hívőket. Az Úr Jézus azt mondja nekik, hogy Isten részéről érdemtelenek a figyelemre és a gondoskodásra, csak az Ő haragját érdemelték ki, amely bűneik ellen irányul; semmit sem tudnak tenni az Ő segítsége nélkül. És ők megértik, hogy ha elvétetik tőlük az, amivel rendelkeznek, semmi joguk sincs valamit is követelni Istentől, mert elenyészően keveset tesznek Isten javára. Krisztus megmagyarázza nekik, hogy annyira bűnösök, hogy még azt a jót is könnyen tönkre tudják tenni, amit Ő ad nekik. És habár Ő meg tudja őket áldani, és képességet tud nekik adni arra, hogy az általa adott ajándékokat értelmesen és helyesen tudják alkalmazni, mégis ha Isten őket magukra hagyja, minden bizonnyal semmit nem tennének helyesen. A hívőknek emlékezniük kell arra, hogy ha meghalnak, az ő szolgálatuk nem vész kárba, mert az Úr szuverén arra, hogy új embereket állítson helyükbe. Az elmondottak éppen azt foglalják magukba, amit Krisztus önmegtagadásnak nevez. Arra kell törekednünk, hogy megértsük, mennyire semmik is vagyunk. Ha ezt megértjük, minden kellemetlenség csekély lesz számunkra, és minden áldás hatalmas.

Második óra.

Krisztus önmegtagadása

Soha senki nem tagadta úgy meg magát, mint Krisztus. Ézsaiás ezt írta Róla: „Kínoztatott, pedig alázatos volt, és száját nem nyitotta meg, mint bárány, mely mészárszékre vitetik, és mint juh, mely megnémul az őt nyírók előtt; és száját nem nyitotta meg!” (Ézs. 53: 7). Ézsaiás megprófétálta, hogy Krisztus halálra adja magát, és engesztelő áldozat lesz az Ő népe bűneiért. Pál azt írta Krisztusról: „Hanem önmagát megüresítette, szolgai formát vett fel, hasonlóvá lett az emberekhez. És amikor az ember állapotában volt, megalázta magát, engedelmes volt halálig, a keresztfának haláláig” (Fil. 2: 7-8). Ennek ellenére Ő olyan elégedett volt saját életével, mint egy ember sem, aki valaha is élt a földön. Annál boldogabbak lesznek a keresztyének, minél inkább törekednek arra, hogy Őt kövessék az önmegtagadásban. Krisztusnak örömet okozott, hogy Atyja parancsolatainak engedelmeskedett; a keresztyéneknek meg kell tanulniuk különbséget tenni az egoisták között, akik csak akkor tudnak boldogok lenni, ha Isten azt teszi, amit ők akarnak, és azok között, akik megtagadják magukat, és örülnek mindennek, amit Isten tesz életükben.

Harmadik óra.

Isten nélkül semmi nem okozhat örömet

„Felette nagy hiábavalóság! Minden hiábavalóság! – mondja a Prédikátor – micsoda haszna van az embernek minden munkájában, amellyel munkálkodik a nap alatt?” (Pr. 1: 2-3). Azok, akiket ennek a világnak a dolgai nem tesznek boldoggá, nem azért szerencsétlenek, mert kevéssel rendelkeznek, mint ahogyan ők gondolják, hanem azért, mert ez a világ nem képes boldogságot adni. Az ember arra volt teremtve, hogy Istent megismerje, és gyönyörködjön a Vele való közösségben. Augustinus, a nagy teológus, azt írta: „Te magadnak teremtettél minket, és szíveink nem ismernek nyugalmat addig, míg nem Benned nyugodnak meg”. Azok az emberek, akik szerencsétleneknek érzik magukat, azt gondolják, hogy megelégíttethetnének, ha még több gazdagságot szereznek. Azokhoz az éhen halókhoz hasonlíthatók, akik azt gondolják, hogy egy nyelet levegő megszünteti kínjaikat. „Miért adtok pénzt azért, ami nem kenyér, és gyűjtött kincseket azért, ami meg nem elégíthet?” (Ézs. 55: 2). Semminek sincs értéke Isten nélkül.

Negyedik óra.

Krisztus ad megelégedést

Jézus Krisztus arra tanít minket, hogy csak Ő tudja az embereket boldoggá tenni. Ő mondta, hogy „Én vagyok amaz élő kenyér, amely a mennyből szállott alá; ha valaki eszik e kenyérből, örökké él” (Jn. 6: 51). Ő mondja azt is, hogy „Ha valaki szomjúhozik, jöjjön én hozzám, és igyon. Aki hisz énbennem, amint az írás mondja, élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből” (Jn. 7: 37-38). Testünk szükséget érez a mindennapi ételre és italra. Ilyen módon Jézus arra tanított, hogy Ő képes betölteni a legalapvetőbb szükségeinket és kérésünket is, ahogyan ezt Ézsaiás is megprófétálta: „Hallgassatok, hallgassatok reám, hogy jól egyetek, és gyönyörködjék lelketek kövérségben” (Ézs. 55: 2). Jézus azt ígérte követőinek, hogy életet nyernek, és ez az élet „bővölködő”, örömük tökéletes lesz (Jn 10: 10; 16: 24).

Ötödik óra.

Legyetek vándorok és harcosok!

A keresztyének vándorok ezen a földön. Átutaznak ezen az életen, csak ideig-óráig vannak ebben a testben. A mennyei örök éltre készülnek, ahol Isten tökéletes új, feltámadt testet ajándékoz nekik. Ezért botorság nagyon felbosszantani magunkat testünk jelenlegi állapotán. Azok az emberek, akikről a Zsid. 11-ben olvasunk, „vallást tettek róla, hogy idegenek és vándorok ezen a földön… jobb után vágyódnak, tudniillik mennyei után; azért nem szégyelli őket az Isten, hogy Istenüknek neveztessék, mert készített nekik várost” (13. és 16. v.). Hasonló módon kell gondolkodniuk a keresztyéneknek is. Az utazóknak, vagy vándoroknak, akik messze vannak otthonaiktól, meg kell békülniük bizonyos kellemetlenségekkel, olyanokkal, mint a sovány étel és a nehezen járható utak. A keresztyéneknek örök otthonuk van, ezért a földön való élet kényelmetlenségeinek nem kell őket nagyon megterhelnie.

A keresztyének még harcosok is. Pál azt írta Timóteusnak, hogy „Te azért a munkának terhét hordozzad, mint a Jézus Krisztus jó vitéze” (2 Tim. 2: 3). A harcos, a katona, aki messze van otthonától, gyakorlaton vagy háborúban, nem számíthat az otthoni kényelemre. A keresztyének harcosok, akik az ördöggel harcolnak, aki lelkük ellensége. Készeknek kell lenniük a nehézségekre és a szerencsétlenségekre. Emlékezniük kell arra, hogy a keresztyén élet egy hosszú csatát foglal magában, és szükségszerűen nehézségekbe fognak ütközni. Míg azonban a katona a háborúban nem tudhatja, hogy ki fogja megnyerni az ütközetet, a keresztyének meg lehetnek teljesen győződve arról, hogy Jézus Krisztus gondoskodik róla, hogy ők harcolják ki a győzelmet.

Hatodik óra.

Örüljetek az alkalmas időknek!

Az Isten által teremtett világmindenség arra van létre hozva, hogy az ember éljen általa, és elégedettséget nyerjen belőle. Valóban boldogok lehetnek az emberek, tudva azt, hogy minden, amivel rendelkeznek, Istentől van, és ezért hálájukat fejezik ki Neki. A keresztyének lássák, hogy Isten jó, amikor arra tekintenek, amit Ő teremtett. Ezért Isten minden teremtménye boldoggá teszi őket. De azt is meg kell érteniük, hogy ingóságaikat nem szabad Isten legfőbb ajándékainak tekinteni, és lehet, hogy nekik ezek nélkül kell boldogulniuk, ha ez lesz Isten akarata. Isten elhívhatja őket a Neki való szolgálatra úgy a nehéz, mind a jó, békés időkben. Ha el lesznek hívva, akkor Ő azt akarja, hogy örüljenek annak a jónak, amelyet Ő küld nekik. Isten számukra a legjobbat fogja választani, de nekik meg kell tanulniuk elégedetteknek lenni azzal, amit Ő ad nekik. Egy vállalkozás vezetése nem lesz elégedett azzal a munkással, aki visszautasít egy munkakört, mikor erre maga a vezető kéri meg!

Hetedik óra.

Ismerjétek meg magatokat!

A keresztyéneknek tanulmányozniuk kell magukat, hogy megismerjék legtitkosabb vágyaikat. Ez segít nekik megérteni egy egyszerű igazságot: nem az életkörülmények, hanem szívük állapota teszi őket szerencsétlenekké. A kielégítetlen élet valódi oka gyakran nem más, mint a bűn. Azok a keresztyének, akik ismerik magukat, képesek megöldökölni még csírájában a bűnt, és sok kellemetlenségtől szabadulnak meg.

Azok a keresztyének, akik nem ismerik magukat, valószínűleg nagyon megijednek, amikor valamilyen komoly problémába ütköznek. Azt fogják mondani: „Isten nagy valószínűséggel megfeledkezett rólam”! De ha tudnák, hogy ezekkel meg kell békülni, akkor megértenék, hogy Isten azért küldi a bajt és a próbákat, hogy megpróbálja, vagy esetleg megbüntesse őket. Mint a gyógyszer, amelynek keserű íze van, de megmenti életeteket, ilyenek a szenvedések is, amelyek nem kellemesek nektek, mégis meg tud óvni benneteket a bűntől.

Ha a keresztyén növekszik saját maga megismerésében, akkor imái egyre tökéletesebbé válnak. Azok az éretlen keresztyének, akik nem ismerik és nem értik szívük állapotát, Istenhez imádkozva haszontalan dolgokért imádkoznak, és utána elcsüggednek, mert nem azt kapták, amit szerettek volna.

Nyolcadik óra.

Óvakodjatok a gazdagságtól!

A keresztyének gyakran irigykednek azokra, akik gazdagok, és nem látják azokat a problémákat, amelyeket a gazdagság magában hordoz. „Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme: mely után sóvárogván némelyek eltévelyedtek a hittől, és magokat általszegezték sok fájdalommal” (1 Tim. 6: 10). Az új csizmák szépen nézhetnek ki, de az, aki őket hordja, tudja, hol szorítanak; a város szépnek tűnhet, de csak a lakók ismerhetik a nyomortanyák nincstelenségét és szegénységét; ugyanúgy az emberek látszatra gazdagoknak és sikereseknek tűnhetnek, de belül tele lehetnek szomorúsággal.

A gazdag vagy ismert emberek gyakran ütköznek meg különböző problémákkal és bajokkal. Az anyagi jólét sok nyugtalanság és háborgás okozója lehet. Gyakran a bőség az embert különböző kísértésekbe viszi. Jézus megmondta, hogy a gazdagnak nehéz bejutni a Mennyek Országába. Azon kívül, a gazdag és ismert embereknek egyszer meg kell állniuk Isten színe előtt azért, mire is használták gazdagságukat és befolyásukat.

Kilencedik óra.

Óvakodjatok arra törekedni, amit szeretnétek elérni!

A Biblia néhány helye olyan emberekről beszél, akik arra törekedtek, hogy megszerezzék azt, ami akartak. De önző kívánságuk tárgyai nem hoztak számukra semmi hasznot. Ellenkezőleg, ha Isten meg is adta nekik a kívántakat, ez csak szigorú büntetés lett számunkra. „De nem hallgatott népem az én szómra, és Izrael nem engedelmeskedett nekem. Ott hagytam azért őket szívük keménységében, hogy járjanak a maguk tanácsa szerint” (Zsolt. 81: 12-13). Szent Benedek (1090-1153), a clervot-i apát azt mondta: „Ne engedd, hogy szerencsétlenség érjen; mert ha Te megadod nekem, amit kérek, és amire vágyik az én szívem, akkor ez lesz az egyik legszörnyűségesebb ítélet ezen a földön”. Az a tudat, hogy természeti kívánságaink letéríthetnek minket az igaz útról, a legnehezebben elviselhető, de ezzel együtt az egyik legfontosabb óra is számunkra, amit tanítanak Krisztus iskolájában.

Tizedik óra.

Mindent Isten irányít!

Isten irányítja a világmindenséget, és ez azt jelenti, hogy még a legjelentéktelenebb esemény is az Ő ellenőrzése alatt van. Ezért minden, ami a keresztyénekkel történik, Isten akaratának és előrelátásának megfelelően történik, Aki tudja: minden, amit Ő megenged életükben, az ő javukat szolgálja. Jézus erre emlékeztetve buzdította tanítványait. Azt mondta: „Nemde öt verebet meg lehet venni két filléren? És egy sincs azok közül Istennél elfelejtve. De nektek a fejetek hajszálai is mind számon vannak. Ne féljetek azért, sok verébnél drágábbak vagytok” (Lk. 12: 6-7).

A keresztyéneknek azért kell imádkozniuk, hogy Isten növelje hitüket, mert akkor értékelni fogják az Ő gondoskodását és figyelmét, amivel Ő megtervezi életüket. Emlékezniük kell arra, hogy nem képesek mindent felfogni, amit Ő tesz velük. Csak egyet tudnak: Istennek meghatározott célja van, amelyet el akar élni az életükben talán húsz év múlva, de a célok elérése azoktól az eseményektől függnek, amik ezen a héten fognak végbe menni. Ha ők most ellene szegülnek az Ő akaratának most, akkor valószínű, hogy ellene szegülnek a jövővel kapcsolatban is, amely a jelenlegi idő engedelmességtől függ.

Isten a legkülönbözőbb módon cselekedhet. Ennek megértése segítséget nyújt a keresztyéneknek, hogy boldogok legyenek és örüljenek annak, amit Ő tesz. Lényegében két igazság létezik, amit nekik feltétlenül tudniuk kell.

Először, a szenvedés teljesen normális jelenség Isten népének. A hitetlenek azt gondolják, hogy ha Isten tényleg létezne, és ha a keresztyének tényleg Hozzá tartoznának, akkor Ő sosem engedné meg, hogy népe szenvedjen. Pont az ellenkezője igaz: a keresztyének szenvedése bizonyítja leginkább Krisztushoz való tartozásukat. Péter apostol azt írta: „Szeretteim, ne rémüljetek meg attól a tűztől, amely próbáltatás végett támadt köztetek, mintha valami rémültes dolog történne veletek. Sőt, amennyiben részetek van Krisztus szenvedéseiben, örüljetek, hogy az ő dicsőségének megjelenésekor is vigadozva örvendezhessetek” (1 Pt. 4: 12-13).

Másodszor, Isten a gonoszt jóra tudja fordítani. Isten sokszor kemény megpróbáltatásokon vezeti át népét, hogy utána megmutassa az Ő gyermekeinek nagy kegyelmét. József fogoly volt, mielőtt Egyiptom kormányzójává vált volna; Dávid bujkált az üldözés elől, mielőtt Izrael királyává vált volna; Jézus Krisztus szenvedése és halála megelőzve az Ő feltámadását és megdicsőülését. Luther azt mondta: „Ez az Isten útja: Ő megaláz, hogy utána felmagasztaljon; Ő megöl, mielőtt megelevenítene; Ő megsebez, mielőtt meggyógyítana”.

Ötödik fejezet

Légy hasznosan boldog!

Boldognak lenni jó és hasznos nektek. Ebben a fejezetben megpróbáljuk elmagyarázni, miért boldog keresztyén a megáldott keresztyén ember.

Mindenek előtt, a boldog keresztyének Istent megfelelő módon magasztalják. Az igazi imádat nem merül ki az istentiszteletek látogatásában, és az imádságban. Ellenkezőleg, részt vehetünk az alkalmon és imádkozhatunk is, de tehetjük ezt olyan elégedetlen szívvel, hogy hódolatunk nem lesz valóságos. Isten azt akarja, hogy a keresztyének teljes lényükkel Hozzá tartozzanak. Akkor, és csak akkor járnak valóban az Ő kedvében. Az imádat abban áll, hogy Istennek kedves dolgot teszünk. Megelégedni azzal, amit Ő ad, - ez is imádat. A boldogság és az igaz imádat egymástól elszakíthatatlanok.

Másodszor, azok a boldog keresztyének, akik a legjobb módon tudják felhasználni azokat a lelki ajándékokat (a hitet, alázatot, szeretet, tűrést, bölcsességet, és reményt), amit Isten adott a számukra. Isten azt akarja látni, hogy ajándékai hogyan érvényesülnek az Ő népének életében, mert a boldog keresztyének sokszor jó hatást gyakorolnak a hitetlenekre. Például, nagyon ritkán lehet olyan embereket találni, akik nyomorúságokon mentek keresztül, mégsem panaszkodnak. Ezért azok a keresztyének, aki így viselkednek, környezetük számára jó bizonyságot tesznek, és ez Isten dicsőségét szolgálja.

Harmadszor, azt mondhatjuk: a boldog keresztyének Istent dicsérik, és magasztalják. A teremtett világ magasztalja Istent, mert Ő alkotta azt; és azok a keresztyének, akik a körülményekre való tekintet nélkül boldogok maradnak, is Őt magasztalják, mert Ő ilyennek alkotta őket. Amikor a hitetlenek boldognak látják a keresztyéneket még akkor is, amikor azokat balszerencse éri, vagy kellemetlenségeik vannak, meggyőződhetnek arról, hogy Isten valóban munkálkodik bennük.

Negyedszer, azok a boldog keresztyének, akiket Isten mindenkinél több megbocsátásban, és kegyelemben részesít. Ha azt akarják, hogy Isten jó legyen hozzájuk, akkor szívük legmélyéig meg kell maradniuk a boldogságban. Nem viselkedhetnek úgy, mint az elkényeztetett gyerekek, akik addig sírnak és toporzékolnak, amíg meg nem kapják, amire vágynak. Azok a keresztyének, akik valamiért imádkoznak, és utána el kezdenek haragudni, mert nem kapták meg rögtön a kért dolgot, gyakran arra a következtetésre jutnak, hogy Isten vár, míg megnyugodnak, és megbékéltek lesznek, és csak utána adja Ő meg számukra azt, amiben hiányt szenvednek. A bilincsbe vert fogoly csak abban az esetben tudja magát megsebezni, ha teljes erőből azon fog igyekezni, hogy kiszabadítsa magát. Neki békésen várnia kell, míg valaki segítségére siet.

Ötödször, a boldog keresztyéneket lehet a leginkább sikeres és gyümölcsöző hívőknek nevezni. A kiegyensúlyozatlan és nyugtalan emberek nem alkalmasak Isten szolgálatára. Csak ha Isten Lelke által megnyugtatja őket, képesek Neki munkálkodni. Minden keresztyén, nemcsak a lelkészek és más különleges módon felkészített emberek vannak elhívva arra, hogy az Úrnak való szolgálatot végezzék. Nem kell azt gondolniuk, hogy belőlük nincs semmi haszon, csak azért, mert ők mindennapi, egyszerű emberek. Azt sem szabad feltételezniük, hogy csak a nyilvánosan tett dolgok tartoznak az Úrnak való szolgálat kategóriájába. Az egyedüli dolog, ami alkalmassá tesz a szolgálatra, a belső, lelki megelégedettség.

Hatodszor, a boldog keresztyének másoktól jobban fel vannak készítve arra, hogy ellene álljanak a kísértéseknek. A mogorva, mindennel elégedetlen embert könnyű letéríteni útjáról. A Sátán örül, mikor a keresztyének tanácstalanok, vagy félnek. Ő akkor minden erőt bevet, hogy meggyőzze őket arról, mennyire igazságtalanul szenvednek, amíg el nem hiszik, hogy semmi hasonló nem mehet végbe velük. A Sátán ugyanúgy megkísértheti a szegény, nincstelen keresztyéneket, arra bíztatva őket, hogy lopjanak más hívőktől, vagy kárt okozzanak nekik. Azok a keresztyének, akik megelégednek azzal, amit Isten küld nekik, biztosan vannak védve ezektől a kísértésektől.

Hetedszer, a boldog keresztyének teljes mértékben betöltetnek az élettel már most, itt a földön élve. Néha a kevéssel rendelkező emberek boldogabbak minden gazdagnál, mert megtanulták, hogyan örvendezzenek annak, amijük van. Hasonlóak ahhoz a néphez, amely megelégszik az országa területével, és sokkal boldogabbnak érzi magát, mint az a nép, amely állandóan hódító háborút folytat.

Végezetre, azok a boldog keresztyének, akik örömmel várják az Isten által megígért jutalmat. Isten mindenkinek cselekedetei szerint fizet. Ő megjutalmazza a keresztyéneket nemcsak a jó cselekedeteikért, hanem még azért a jóakaratért is, amit nem voltak képesek megvalósítani. Ő a gonosz embereket is megbünteti gonosz cselekedeteikért, és gondolataikért. Így azok a keresztyének, akik Krisztusért látnak szenvedést, de ez által nem keményednek meg, és nem táplálnak haragot és keserűséget, meg lehetnek győződve arról, hogy nem veszítik el jutalmukat.

Kérdések, amelyek által jobban megértjük a 3., 4., és 5. fejezetek tartalmát

1. Hogyan fontoltátok meg azt, amit ebben a fejezetben olvastatok, és hogyan hatott ez ki az életetekre, valamint viszonyotokra a környezetetekkel szemben?

2. A 3. fejezetben arról volt szó, hogy Isten ígéreteinek boldoggá és megelégedetté kell tenniük a keresztyén embert. Volt-e már olyan, hogy szerencsétlennek éreztétek magatokat, mert úgy tűnt, hogy Isten nem tartotta meg ígéreteit?

Fordítsatok figyelmet a 91. zsoltárra. Hogyan kell azokat az ígéreteket fogadni, amik abban fel vannak tüntetve? Hogyan kell viselkednünk azokban a helyzetekben, amikor úgy tűnik, hogy Isten nem fordít ránk annak mértékében figyelmet, ahogyan azt az Ige tartalmazza?

3. A 4. fejezetben az van taglalva, hogy egyik módszer, amely által legyőzhetjük az elégedetlenség és zúgolódás lelkületét, abban van, hogy képesek vagyunk megfelelően értékelni saját magunkat, vagyis nem magasztaljuk fel magunkat, és azt, amit megérdemelnénk. Mennyire fontos a helyes önértékelés a keresztyén boldogság elnyerésében?

4. Miért elengedhetetlenül fontos a keresztyén elégedettség megértéséhez az Isten szuverenitásának mélységes megértése?

5. Jézus azt mondta, hogy képes minden ember szomját csillapítani (vö. Jn. 4: 13, 14). Akinek Krisztus van a szívében, annak megelégedettnek kell érezni magát. Mit jelent ez a gyakorlatban?

6. A 4. fejezetben arról olvastunk, hogy meg kell tanulniuk megelégedettnek lenni. Ha az egyház az iskola, ahol megismerjük Krisztust, és az Ő parancsolatait, akkor milyen módon tudunk egymásnak segíteni olyan órák elsajátításában, amelyekre Jézus tanít minket?

Hatodik fejezet

Az elégedetlenség végzetes számotokra

Ennek a könyvnek az első öt fejezetében a keresztyén boldogság aspektusait vizsgáltuk. Megtudtuk, hogy mi a keresztyén boldogság, és miért annyira fontos dolog ez. A következő fejezetekben azt fogjuk megtudni, hogyan kell boldog keresztyén életet élni. A boldogság ellenkezője a keserűség és az elégedetlen lelkület, amely arra készteti az embert, hogy csak a dolgok rosszabb oldalát lássa. Ebben a fejezetben az elégedetlenség végzetes hatásáról fogunk beszélni, annak bűnös voltáról, és haszontalanságáról. A 7. fejezetben megvitassuk az elégedetlenség néhány veszélyes megjelenését, a 8. fejezetben átnézzük a leggyakrabban elterjedt mentegetőzéseket, amit az emberek csak ki tudnak találni elégedetlenségük védelmében. Ezek után megtudhatjuk, hogyan legyünk boldogok, és hogyan tarthatnánk meg azt.

Az elégedetlenség elsősorban azért végzetes számunkra, mert ahogyan csak beengedtük azt a szívünkbe, úgy kezd növekedni bennünk, mint egy rákos fekély. Az elégedetlenség lelkülete egy elhanyagolt sebre hasonlít, amely üszkösödésnek indult. A megfertőzött testrészt már nem lehet kezelni; feltétlenül el kell távolítani, mert át fog terjedni az egész szervezetre. Az elégedetlenségre való hajlam, ha nem szabadulunk meg tőle, akkor meg fog jelenni életünk minden területén, és meg fogja fertőzni azt.

Miért ennyire veszélyes az elégedetlenség? Azért mert – ez a második dolog, amit elmondhatunk róla – ez bűnös dolog. Júdás levelének 14. – 16. verseiben a zúgolódók az első helyen állnak a tisztátalan emberek listáján, akiket Isten meg fog ítélni. Az elégedetlenség bűn, és Isten meg fog ítélni minden zúgolódót. Komolyan gondolkozzatok el ezen!

No, de miért bűnös dolog az elégedetlenség? Azért, mert az Isten elleni lázadást foglalja magába (ez az elégedetlenség harmadik jellemzője). A pusztában vándorolva, a zsidók állandóan panaszkodtak és zúgolódtak. Isten megszabadította őket az egyiptomi fogságból, de ők nem sokáig érezték boldognak magukat, és fejezték ki hálájukat Istennek. Minden alkalommal, mikor elégedetlenségük megnyilvánult, Isten úgy szemlélte panaszaikat, mint amelyek személyesen Ellene irányultak (4 Móz. 14: 26-29). A 4 Móz. 16-ban azt olvassuk, hogy a nép zúgolódott Mózes és Áron ellen. Isten ehhez úgy viszonyult, mint az Ellene való személyes támadáshoz, és ezért Ő szörnyű büntetést mért az Ellene lázadók fejére. Az elégedetlenség szerfelett veszélyes, és addig kell tőle megszabadulni, míg az elégedetlenség lelkülete át nem terjed a környezetre.

Az elégedetlenség negyedik megkülönböztető vonása az, hogy ez mindennek az ellenkezője, ami Isten gyermekeivel akkor ment végbe, mikor Isten magához szólította őket. Ő megnyitotta szemeiket a bűneikre, és segített nekik, hogy bevallják vétkeiket. Megengedhetik-e maguknak eztán, hogy semmitmondó problémák megrabolják boldogságukat? Isten megismertette őket Krisztus csodálatos szerelmével, az Ő készségét, hogy az Atyát és a mennyek dicsőségét otthagyta, az Ő türelmét és egyetértését, hogy tökéletlen emberi testben megszülessen, az Ő alázatát és engedelmességét, az Ő feddhetetlen életét és bűntelen halálát. El feledhetik-e ők mindezt, és elkezdhetnek-e panaszkodni arra, hogy Isten nem mutatta meg velük szemben az Ő irgalmát? Ő szabaddá tette őket, és boldogságukat függetlenné tette a világ folyásától. Fognak-e ezért panaszkodni, és kifejezni elégedetlenségüket ezért? Krisztus most az Uruk és Királyuk. Elfordulhatnak-e az Ő vezetésétől, Ellene zúgolódva? Isten arra buzdítja őket, hogy engedelmeskedjenek az Ő akaratának. Ha ők ennek ellenére panaszkodnak és zúgolódnak, ez azt jelenti, hogy a valóságban sosem engedelmeskedtek Neki igazán, és lehetséges, hogy sosem voltak keresztyének. Ha a keresztyének megemlékeznek arról, hogy Isten mit tett értük; ha megemlékeznek az Ő szeretetéről, és bocsánatáról, az új élet ajándékáról; ha emlékeznek arra, hogy Isten azért vonta őket magához, hogy halálukig az Ő jóságának világosságában járjanak, akkor nem fognak panaszkodni és zúgolódni, hanem arra fognak törekedni, hogy úgy engedelmeskedjenek Jézus Krisztusnak, mint Uruknak, Királyuknak és Megváltójuknak.

Az ötödik dolog, amit az elégedetlenségről elmondhatunk, az, hogy az elégedetlen keresztyének nem felelnek meg annak a mércének, amelyet Isten állított fel számukra. Isten az ő Atyjuk; Ellene zúgolódva kifejezik hitetlenségüket az Ő óhaja vagy képessége felé, amely által gondoskodhatna róluk. Krisztus a keresztyének Vőlegénye, és ha ők kifejezik az elégedetlenségüket, akkor ez azt jelenti, hogy kételkednek az Ő szeretetében. A Szent Lélek a keresztyének Vigasztalója, és ha ők panaszkodnak, akkor az azt jelenti, hogy a valóságban nem hiszik, hogy Ő képes, vagy akar nekik segíteni.

Jertek, vizsgáljuk meg közelebbről azokat a mércéket, amit Isten állított fel a keresztyének számára. Isten előkelő és megtisztelő helyet biztosított számukra, a menny és a föld örököseivé tett őket, közelebb kerültek Hozzá, mint az angyalok, és egyesítette őket Krisztussal, ezért kiváltságos helyzetük van, mert Isten magasra emelte őket. Isten mindezt azért tette, hogy az Ő ereje megmutatkozzon életükben. Ezért azoknak, akiknek Ő méltóságot adott, nem kell zúgolódniuk és elégedetlenkedniük.

Isten nemcsak a keresztyének Megváltója, hanem az ő Atyjuk is. A földi atyáknak tetszik, amikor az érdemeik, és pozitív természetük vonásai megjelennek gyerekeikben is. Ugyanígy kedves Istennek is, ahogyan a Szent Lélek végbe viszi munkáját az Ő gyermekei szívében. Isten annak különösen örül, ha gyermekei egyre inkább hasonlítanak Fiára, Jézus Krisztusra, Aki sokat szenvedett, de egyszer sem fejezte ki elégedetlenségét. Éppen ellenkezőleg, úgy imádkozott: „Vidd el tőlem ezt a poharat; mindazáltal ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied” (Mk. 14: 36). Isten jogosan várhatja el, hogy gyermekei ne zúgolódjanak, és ne elégedetlenkedjenek.

Kijelentve, hogy Isten többet jelent a számukra, mint ez az egész világ, a keresztyéneknek életvitelükkel kell igazolniuk azt. Jobb nem nevezni magunkat keresztyénnek, mintsem következetleneknek lennünk viselkedésünkben. Isten abban reménykedik, hogy azok, akik keresztyéneknek tartják magukat, a keresztyén mércéknek fogják alávetni magukat.

Isten a keresztyéneknek hitet ajándékozott, és ezért biztosak lehetnek abban, hogy minden, amit Ő megígért, jogosan az övék is. Isten arra tanít minket, hogy hit által éljünk. Ez nem azt jelenti, hogy most már mindig felhőtlen lesz életünk. Ha így lenne, hitre sem lenne szükségünk! Hitből élni azt jelenti, hogy örömmel engedelmeskedünk Isten akaratának, tudva azt, hogy Isten minden lehetséges jót megígért a Benne bízóknak. Isten azt várja, hogy azok, akik meg voltak taníttattak arra, hogy higgyenek az Ő ígéreteiben, ne elégedetlenkedjenek.

Röviden, Isten azt várja a keresztyénektől, hogy türelmesek legyenek a megpróbáltatások idején, és örüljenek, amikor életükben egy-egy nehéz periódus van. Isten kegyelmének hála, sok keresztyén megütötte ezt a magasra helyezett mércét. Néhányukról olvashatunk is a Zsidókhoz írt levél 11.-ik fejezetében. Ezek mindennapi emberek voltak, akik Istenre bízták magukat, tudva azt, hogy Ő megtartja őket életük nehéz perceiben. Ezt várja Isten tőlünk is. Ha mások végig mentek ezen az úton, akkor mi is véghez tudjuk ezt vinni!

Visszatérve az elégedetlenség témájához, meg kell jegyeznünk, hogy az elégedetlenség (és ez a hatodik jellemzője) imádságainkat értelmetlenné teszi. Nem mondhatjuk azt, hogy „Legyen meg a Te akaratod”, és közben azt várjuk, hogy saját akaratunk teljesedjen be! Nem imádkozhatunk úgy, hogy „Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma”, és közben abban reménykedünk, hogy holnap luxusban fogunk élni! Imáink beszélnek leginkább arról, hogy amivel rendelkezünk, Istentől adatott számunkra. Ha panaszkodunk, abba hagyhatjuk az imádkozást.

Az elégedetlenség kifejezése elkerülhetetlenül szerencsétlenséget és sikertelenséget hoz (ez az elégedetlenség hetedik jellemzője). Ez magába foglalja az idő hiábavaló tékozlását, mert értelmünk annyira telve van különféle panaszokkal, hogy abbahagyjuk az Istenről, és az Ő Igéjéről való elmélkedést. Az elégedetlenség haszontalanná, és képtelenné tesz minket arra, hogy Istennek szolgáljunk. A boldog ember alkalmas mások megvigasztalására, és megnyugtatására a nehéz időkben, a zúgolódó azonban, aki mindennel elégedetlen, semmit sem tud adni az őt körbevevő embereknek. A zúgolódók Jónáshoz hasonlítanak, aki szembe ment Isten akaratával ahelyett, hogy engedelmeskedett volna Neki. A legrosszabb az, hogy a zúgolódás és az elégedetlenség hálátlanokká tesz minket, az Ige azonban a hálátlanságot bűnnek nevezi. Az elégedetlen keresztyének nem fejezik ki hálájukat azért a sok jóért, amivel rendelkeznek. Többet akarnak, mert úgy gondolják, hogy csak így tudják Istent jobban magasztalni, de a valóságban nem magasztalják Istent azokért az ajándékokért, amivel már most is rendelkeznek. A keresztyének hálátlanok tudnak lenni úgy a lelki, mint a testi ajándékokat illetően, amivel rendelkeznek. Isten azonban hálát és magasztalást vár a keresztyénektől mindenért, amit Ő ajándékoz nekik. Luther azt mondta, hogy „Az Isten Lelkének taktikája abban rejlik, hogy kevesebbet gondoljunk a rosszra, és egyre többet gondoljunk a jóra; hogyha utunkon keresztet cipelünk, az csak egy kis kereszt, ha a kegyelemmel találkozunk, nagy kegyelem lesz számunkra”. Ha eljön a kemény megpróbáltatás ideje, a keresztyéneknek magasztalniuk kell Istent, hogy a próba nem olyan súlyos, mint amilyen lehetne. Isten Lelke arra tanítja a keresztyéneket, hogy teljes mértékben használják ki áldásaikat, és ne fordítsanak nagy figyelmet a kellemetlenségekre. A Sátán ennek a fordítottját teszi; meggyőződhettek erről, ha megemlékeztek arról, hogyan viselkedtek a zsidók a pusztai vándorlás során. Azt mondták Mózesnek: „Kevésnek tartod azt, felhoztál minket a tejjel és mézzel folyó földről, hogy megölj minket a pusztában; hanem még uralkodni is akarsz rajtunk?” (4 Móz. 16: 13). A zúgolódás és elégedetlenség lelkülete annyira beette magát a szívükbe, hogy elfordították az igazságot. Egyiptomban, a szolgaság házában, kemény munkára fogták őket, ütlegelték őket, és gyermekeiket. Egyiptom, természetesen, nem jelentette számukra a „tejjel és mézzel folyó” földet. Ezek az emberek megkérdőjelezték a törvényességét annak, hogy Mózes a vezérük, és kezdték hamis fényben bemutatni motívumaikat. Problémákba ütközve, annak a kísértésnek kezdenek engedni, hogy korábban sokkal boldogabbak voltak, és ez a gondolat még boldogtalanabbakká tette őket.

Tehát, a nyolcadik, amit az elégedetlenségről elmondhatunk, amely boldogtalanná tesz minket, az, hogy ez nemcsak bűnös, hanem értelmetlen, balga dolog is. Milyen hasznunk van a panaszból és a zúgolódásból? Segít-e az elégedetlenség abban, hogy élvezzük mindazt, amivel rendelkezünk? Vajon az a gyermek, aki azért dobja ki a kenyeret, mert nem kínálják meg egy szelet tortával, képes-e kielégíteni ilyen módon az éhségét? Az elégedetlenség értelmetlen dolog. „Kicsoda közületek az, aki aggodalmaskodásával megnövelheti termetét egy arasszal? (Mt. 6: 27). Erre a kérdésre egyszerű a válasz: „Senki”! A félelmekkel és az aggódással az emberek sírba tudják magukat tenni. Az elégedetlenség semmi hasznot nem hoz nekik. Isten addig tudja visszatartani áldásait, míg ők a megfelelő lelki formába nem jönnek, és képesekké nem válnak ezeknek az áldásoknak elfogadására. Olyan is előfordulhat, hogy a keresztyéneknek annyira szétszórt a szívük, és annyira tele vannak keserűséggel, hogy nem tudják kellőképpen értékelni Isten ajándékait. Az egész probléma gyökere abban van, hogy az elégedetlenség egyszerűen ostobaság, mivel a helyzetet ez csak súlyosbítja. Az elégedetlen keresztyének büszkék, mivel nem engedelmeskednek Isten akaratának. Hasonlóak a hajósokhoz, akik panaszkodnak a viharokra, ahelyett, hogy felkészítenék a hajót velük szembe. A bölcs hajósok látják a vihar közeledtét, ezért bevonják a vitorlákat.

Az utolsó két momentum, amit az elégedetlenségről megjegyezhetünk, nagyon komoly dolog. Az elégedetlenség Isten haragját vonja maga után. Isten haragudott, mikor a zsidók zúgolódtak. Ő ugyanúgy haragszik, mikor a keresztyének zúgolódnak. Isten megbüntette a zsidókat, mikor azok panaszkodtak. A hívőknek sem szabad magukra vonniuk Isten haragját, hogy nyomorúságos helyzetüket ne súlyosbítsák még jobban. A nyugtalanság és az elégedetlenség lelke a Sátán lelkülete. Ő lázadt fel először Isten ellen, ő fejezte ki először az elégedetlenségét, és Isten által először volt megátkozva. Minden lázadás és felháborodás átok alatt van. Ezért a keresztyéneknek nagyon oda kell figyelniük arra, mit mond a Biblia az elégedetlenségről.

Végezetül, el kell mondani, hogy Isten megvonhatja pártfogását és gondoskodását azoktól, akik panaszkodnak, és zúgolódnak Reá. Az elégedetlen munkást elbocsátják, és más munkát kell keresnie. Isten is elzavarhatja embereit, hogy keressenek más urat maguknak, ha annyit panaszkodnak a Vele való viszonyukra. Az is lehetséges, hogy Isten megbünteti őket, hogy megtanítsa őket a Benne való bizalomra. Ez akkor is megtörténhet, ha ők sosem voltak igazi keresztyének.

Az elégedetlenség veszedelmes ránk nézve. Ez az első lépés azon a sikamlós úton, amely a pusztulásba vezet. Némely zsidók, akik elégedetlenkedtek a pusztában, sosem látták meg az ígéret földjét.

Hetedik fejezet

Hagyjatok fel az elégedetlenséggel!

Az elégedetlenség mindig butaság és ostobaság, egyes helyzetekben különösen veszélyes. Az adott fejezetben négy ilyen helyzetet fogunk megvizsgálni.

Először, az elégedetlenség kifejezése nagyon veszélyes dolog, amikor Isten nagy áldásait látjuk. Például, amikor problémák jönnek létre egyházi életünkben, hajlamosak vagyunk kifejezni elégedetlenségünket, elfeledve azt, hogy mennyire hálásaknak kell lennünk Istennek azért, hogy szabadon imádhatjuk és magasztalhatjuk Őt, hisz sok országban a keresztyének elveszíthetik szabadságukat, sőt életüket is azért, hogy bizonyságot tesznek Krisztusról. Vagy mikor Isten kifejezi kegyelmét más gyülekezetek felé, hajlamosak vagyunk irigykedni, és abbahagyjuk az Ő magasztalását azért, mert ahogyan Isten megáldja őket, úgy megáldhat minket is, habár ezt Ő nem egyformán teszi. Lehet, hogy mi vagyunk a következők, mert ha Isten meg tudja áldani őket, akkor meg tud áldani minket is. Vagy ha Isten jó egyházunkhoz, mikor magunknak problémáink vannak, elfeledkezhetünk arról, hogy hálásaknak kell lennünk Istennek azért, amit Ő tett, és nem kell siránkoznunk személyes gondjaink miatt. Mindig örülnünk kell, mikor Isten kimutatja jóságát és kegyelmét Egyháza felé.

Másodszor, az elégedetlenség különösen veszélyes akkor, mikor apróságok miatt panaszkodunk, és zúgolódunk. Azoknak az anyáknak, akik egészséges gyermekükön valamilyen szeplőt fedeznek fel, ostoba dolog lenne ezen aggódni. Aháb teljesen ostoba volt, mikor elkedvtelenedett azon, hogy nem került a tulajdonába egy szőlőskert, mikor egy egész ország volt az irányítása alatt. A keresztyéneknek is ostobaság pusztaságok miatt elégedetlenkedni.

Harmadszor, az elégedetlenség különösen veszélyes akkor, ha azok mutatják ki, akik felé Isten kimutatta különleges kegyelmét és jóságát. Ha a vándor felé vendégszeretetet gyakoroltak, megvendégelték, és egy fillért sem kértek ezért tőle, durvaság és hálátlanság lenne részéről, ha belekötne azokba az emberekbe, akik vendégül látták, vagy valamiért elégedetlenségét fejezné ki vendéglátói irányába. A hívők vándorok ezen a földön, és mindaz, amijük van, Istentől kapták ajándékba. Isten jó hozzájuk, és semmi sem igazolja panaszaikat és elégedetlenségüket.

Végül, az elégedetlenség azokban a helyzetekben a legveszélyesebb, amikor bajaink az Isten tervének részei azzal a céllal, hogy alázatossá tegyenek minket. A Biblia azt mondja, hogy „Énók Istennel járt”. Azaz Énók látta, mit tesz Isten az életében, ezért ő ennek alávetette magát, és ennek megfelelően szervezte meg életét. Még a nehéz helyzetekben is készeknek kell lenniük a keresztyéneknek arra, hogy elfogadják azt, amit Isten készített számukra, hogy megalázza őket, és hogy lelki áldásokban részesítse őket. Ilyen helyzeteken nem lenne helyes és értelmes dolog, ha tovább folytatnánk a panaszkodást azért, mert Isten mindent a javunkra tesz. Persze, nem könnyű elhordoznia nehézségeket, és a bajt, de a Biblia azt mondja: „bármely fenyítés ugyan jelenleg nem látszik örvendetesnek, hanem keservesnek, ámde utóbb az igazságnak békességes gyümölcsével fizet azoknak, akik általa gyakoroltatnak” (Zsid. 12: 11). Minél jobban érzik a keresztyének Isten kezét magukon, annál inkább értékelniük kell az Ő feléjük való gondoskodását.

Amikor egyszer csak észrevesszük magunkban az elégedetlenség fentebb említett egyik formáját, azonnal meg kell állnunk. Még egyszer fordítsatok figyelmet a harmadik és negyedik helyzetre. Isten különleges helyzetet biztosít a keresztyének számára; a keresztyéneknek emlékezniük kell arra, hogy Isten mindent a havukra tesz. Ezért az elégedetlenség veszélyes a keresztyének számára. Minden helyzetet fel lehet használva arra, hogy abbahagyjuk az elégedetlenséget. Azonnal abba kell hagynunk az elégedetlenséget!

Nyolcadik fejezet

Semmilyen mentség, semmilyen kifogás!

A bűneset óta, amikor Isten számon kérte Ádámot és Évát tetteik okairól, az emberek különböző kifogásokat találnak ki, hogy igazolják magaviseletüket. Elmondunk egypár ürügyet, amelyek segítségével az emberek mentséget keresnek tökéletlenségeikre.

„Én nem panaszkodom, egyszerűen csak konstatálom a tényeket”. Persze, jó dolog, mikor a keresztyének realisztikusan értékelik a helyzetet, amibe keveredtek, de ezért még nem kell elégetlennek lenni. Ellenkezőleg, a tényeket ismerve még inkább hálásak lehetünk, hogy az Úr milyen kegyes irányunkba. Ha a keresztyéneket jobban foglalkoztatja saját problémájuk, mint Isten kegyelme, ez elferdült feltevésekről tesz bizonyságot, ami a dolgok valós helyzetét illeti. Annak a helyzetnek a megértése, amiben a keresztyén van, nem mond ellent az Istennek való szolgálatnak. A kialakult helyzettel való elégedetlenség azonban igenis lehet ennek akadálya. Szembe kell nézni a tényekkel azért, hogy ez Isten iránti magasztalásra buzdítson minket (és nemcsak azért, amit Ő értünk tett, hanem azért is, amit Ő más emberekért is tett). Környezetünk felé való irigységünk arról tesz bizonyságot, hogy saját haszontalan problémáinkkal vagyunk elfoglalva, és nem elmélkedünk az Isten jóságáról.

Némelyek azt mondják: „Én nem panaszkodom. Egyszerűen mélyen átérzem és belátom bűnömet”. Ezt nem nehéz kijelenteni, de gyakran, mikor az ok, amely a nyugtalanságot és a háborgást kiváltotta, megszűnik, a bűntudat nyomtalanul eltűnik, és ez azt mutatja, hogy ez az ember sosem izgult saját bűne miatt. Azok a keresztyének, akiket valóban nyugtalanít a bűn, bűnüket nem fogják elégedetlenséggel súlyosbítani; ellenkezőleg, örömmel alávetik magukat, és alázattal fogják elhordozni Isten fenyítését.

Némelyek meg akarják győzni magukat arról, hogy azért érzik szerencsétleneknek magukat, mert nem érzik Isten jelenlétét. Szenvedéseink azonban nem azt jelentik, hogy Isten elhagyott volna minket. Az Atya nem tagadja ki fiait pusztán azért, mert egyszer meg kellett őket büntetnie. Isten megígérte, hogy mindig népével marad, különösen a nehéz időkben: „Mikor vízen mégy át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok el nem borítanak” (Ézs. 43: 2). Tehát, Isten nem hagyja magára az Ő népét, a keresztyének azonban azt érezhetik, hogy Isten nem áll mellettük, ha az elégedetlenség lelke elveszi tőlük az isteni jelenlét tudatát. Ha érezni akarják az Isten közelségét, meg kell nyugodniuk, meg kell alázkodniuk Előtte, és arra kell törekedniük, hogy olyanokká váljanak, amilyeneknek Isten akarja őket látni.

Néha azt hallhatjuk: „Számomra nem a szenvedés az elviselhetetlen, hanem a környezetem magatartása”. De a mások felétek való viselkedése is az Isten kezében van, és még a tisztátalan emberek viselkedését is felhasználhatja az Ő céljaira, noha a keresztyéneknek tudniuk kell, hogy Isten haragja a hitetleneken van, és ezért imádkozni kell értük. Bármilyen goromba is lenne környezetünk felénk való magatartása, a keresztyéneknek emlékezniük kell arra, hogy Isten mindig jó az Ő gyermekeihez. Magasztalniuk kell Őt, mert az elégedetlenségre nincs semmilyen mentségük.

Némelyektől azt hallhatjuk: „Ezt sosem vártam volna”. A keresztyéneknek számítaniuk kell arra, hogy ebben az életben problémáik lesznek. Szintén fel kell készülniük a nyomorúságos időkre, hogy teljes fegyverzetben tudjanak megütközni vele. Gyakran mondják-e a keresztyének, ha Isten jó hozzájuk: „Ezt sosem vártam volna”?

Előfordul, hogy a keresztyének így panaszkodnak: „Az én problémám összehasonlíthatatlanul nagyobb, mint a többi emberé”. Honnan tudhatják ezt? Onnan, hogy elégedetlenségetek felnagyítja a tényeket. Még ha problémáitok tényleg nagyok is, ez csak azt jelenti, hogy különleges alkalmat teremtett arra, hogy Őt magasztaljátok. És amikor az emberek látják, hogyan oldjátok meg nehézségeiteket, Istennek adnak hálát, mert példátok segíthet nekik is megbirkózni saját problémáikkal.

Némelyek azt jelentik ki: „Nehézségeim akadályoznak abban, hogy Istennek szolgáljak”. Néha előfordul, hogy az események nem engedik meg, hogy a keresztyének úgy szolgálják az Urat, ahogyan azt szeretnék. Természetesen, jó az Istennek való szolgálatra törekedni, és teljes mértékben szomorkodni, mikor erre nincs lehetőség. Ez azonban nem igazolhatja elégedetlenségünket. Mi Krisztus Teste vagyunk. Jobb az Ő Teste egy jelentéktelen tagjának lenni, mintsem fontos embereknek lenni, de nem tartozni Isten népéhez. Minden keresztyénnek van lelki elhívása, amelyre attól függetlenül kell figyelni, hogy saját szemükben jelentéktelennek tűnnek. Az alázatos hívők legkisebb dolga is több elégedettséget ad Istennek, mint a legnagyobb hőstettek, amiket lejegyeztek a történelem során. Isten nem ismertséget és hatalmas vívmányokat vár tőlünk, hanem hűséget és türelmet. Az az ember, akinek ilyen lelki tulajdonságai vannak, meg lesz jutalmazva a mennyben. Amikor az alázatos hívők átérzik ezt, megértik, hogy semmilyen okuk nincs az elégedetlenségre.

Némelyek azt mondják: „Nem bírom ki a helyzet bizonytalanságát és ingatagságát, amiben jelenleg vagyok”. Ha tényleg ilyen helyzetben vagyunk, akkor meg kell tanulnunk bízni Istenben életünk minden lépésében. Bármilyen helyzetbe is kerülnénk, lelki állapotunk kérdése le van pecsételve, és örökkévaló örökségünk be van biztosítva. Eközben, ahogyan a Biblia is mondja, Krisztus sok jósággal halmoz el minket: „És az ő teljességéből vettünk mindnyájan kegyelmet is kegyelemért” (Jn. 1: 16).

Alkalmanként azt hallhatjuk: „Volt idő, mikor gazdag voltam, de most szegény vagyok”. Ebben a helyzetben nincs helye az elégedetlenségnek. Vajon nem magasztalhatjátok-e Istent azért, hogy egyszer gazdagok voltatok és lehetőségetek volt arra, hogy felkészüljetek a nyomorúságos időkre? Vagy azért, hogy egészségesek voltatok, és fel tudtatok készülni azokra az időkre, amikor betegek lettetek? Vagy azért, hogy szabadon éltetek, és fel tudtatok készülni az üldözésekre? A bölcs hajós felhasználja a nyugodt, szélcsendes napokat arra, hogy felkészítse hajóját a viharra. Isten semmit sem köteles adni a hívőknek, és nekik hálásaknak kell lenniük minden meg nem érdemelt áldásért és ajándékért mind a múltban, mind a jelenben. Vajon igazságos-e panaszkodni azokért a kényelmetlenségekért, amelyek egy kellemes utazás során elő szokat fordulni? Világos, hogy az, aki az elégedetlenségét akarja igazolni, így okoskodik: „Én annyira igyekeztem, hogy ezt megszerezzem, nagyon igazságtalan dolog mindent elveszíteni”. De azelőtt, mielőtt minden erőfeszítést megtennénk, a keresztyéneknek meg kell győződniük arról, hogy megfelelő módon viszonyulnak a földi dolgokhoz. Fel kell készülniük arra, hogy visszautasítsanak mindent, ami mást várna el tőlük, mint Isten magasztalását.

Kérdések, amelyek által jobban megértjük a 6., a 7., és a 8. fejezetek tartalmát

1. Olvassátok el a Fil. 2: 14, 15-öt! Valóban hisszük-e, hogy az elégedetlenség bűnös dolog?

2. Olvassátok el az Ézs. 53: 3-7-et! Urunk Jézus még akkor sem panaszkodott, mikor Őt kegyetlenül és együttérzés nélkül keresztre feszítették. Krisztus természetének és viselkedésének milyen módon kell hatnia a keresztyének természetére és viselkedésére?

3. Olvassátok el a Fil. 4: 6-7-et, és hasonlítsátok össze az 1 Thessz. 5: 16-18-al! Milyen összefüggés van az imádság és a megelégedett keresztyén élettel?

4. Azok a zsidók, akiket Isten kihozott Egyiptomból, zúgolódtak Ellene, és panaszkodtak Rá, ezért Isten kiárasztotta rájuk haragját, és ítéletét. Gondolkoztok-e azon, hogy Isten ránk is haragszik, amikor elégedetlenkedünk? Lehet-e némely problémánk és bajunk az Isten ítéletének következménye elégedetlenségünkért?

5. Olvassátok el a Zsid. 12: 7-11-et! Hogyan válhatnak a nehézségek és a balszerencsék az igazságosságban való nevelésünk részévé? Hogyan kell viszonyulnunk ehhez a neveléshez, hogy az eredményeket hozzon?

6. Milyen módon próbáljuk igazolni elégedetlenségünket?

7. Mi újat tanultatok a fentebb említett fejezetekből?

Kilencedik fejezet

Hogyan szerezhetjük meg a boldogságot?

A keresztyén boldogság, vagy más néven az élettel való megelégedés érzése, teljesen ellentétes az elégedetlenség lelkületének. A boldogság kiinduló pontja a hívők szívében van. Lehetetlen dolog egyenesbe hozni a tengeren haladó hajót külsőleg; csak a fenéksúly segítségével lehet kiegyensúlyozottá tenni azt. Semmi sincs a keresztyén emberben, ami állandóan boldoggá tenné őt; szívében a kegyelemnek kell uralkodnia. Ennek a kegyelemnek a megtapasztalásaképpen a keresztyénnek gyakorlati lépéseket kell hoznia, hogy megszerezze a valódi boldogságot.

Először, óvatosaknak kell lenniük, és nem szabad teljesen belemerülniük a világi dolgokba. Természetesen nem élhetnek ebben a világban úgy, hogy valamilyen formában ne lenne belemerülve dolgokba. Például, Isten biztathat arra minket, hogy aktívan részt vegyünk a társadalmi élet bizonyos szféráiban. Ha azonban a keresztyének valódi boldogságot akarnak, akkor legkevésbé kell részt venniük ennek a világnak az ügyeiben.

Másodszor, engedelmeskedniük kell Isten Igéjének, amit a Biblia ad meg számukra. Ennek nem kell nehéznek lenni számukra. A Biblia világosan tanítja azt, hogy Isten úgy tesz mindent, hogy az a hívők javát szolgálja; tehát Istennek szolgálva egy olyan Úrnak szolgálnak, Aki szíve minden jóságával az ő érdeküket képviseli. Ezt megértve, a keresztyéneknek örömmel kell alávetniük magukat Isten akaratának.

Harmadszor, azokhoz hasonlóan, akiket a Zsidókhoz írt levél 11. fejezete említ, hitben kell élniük, úgy használva ezt, mint azt az eszközt, ami segít nekik elfogadni azokat a helyzeteket, amikben vannak. Nemcsak Isten ígéreteiben kell hinniük, hanem magában Istenben is. Ő olyan jól gondoskodik róluk, hogy nem kell semmi felől aggódniuk. Még Szokratész, a pogány filozófus (Kr. e. 469-399) is azt mondta: „Mivel Isten így gondoskodik rólunk, min kellene aggódnunk?”. A nehéz időkben a hívőknek az Úrra kell támaszkodniuk, és át kell adniuk útjaikat Neki. Akkor az Istenbe való hit békét és boldogságot ad nekik.

Negyedszer, sok erőfeszítést kell kifejteniük, hogy a lelkiekről elmélkedjenek, és az odafelvalókat keressék, ahol Krisztus van, Aki az Istennek jobbján ül (Kol. 3: 1). Ha a keresztyének kevés időt fordítanak az odafelvalókkal való elmélkedésre, és a földiekkel foglalkoznak, akkor szerencsétlenek lesznek. Ha elméjük a lelkiekre van összpontosulva, és sok időt töltenek az Istennel való közösségre, akkor nem fogják magukat levertnek és lehangoltnak érezni, amikor földi problémákba ütköznek.

Ez szorosan összefügg az ötödik momentummal, amit alá kell húznunk, ha a boldogságról beszélünk: a keresztyéneknek nem kell azt várniuk, hogy elégedettséget nyernek a földi javaktól. Pál mondta: „De ha van élelmünk és ruházatunk, elégedjünk meg vele” (1 Tim. 6: 8). Azok az emberek, akik sokat várnak, csalódni fognak. Ezért a keresztyéneknek meg kell elégedniük azzal, amijük van. Meg kell fogadniuk a Báruknak adott tanácsot: „… kívánsz-e magadnak nagyokat? Ne kívánj” (Jer. 45: 5). Ha azonban nagy lelki áldásokat várnak, nem fognak csalódni.

Hatodszor, a keresztyéneknek meg kell halniuk a világ számára. Pál azt írta: „Naponként a halál révén állok” (1 Kor. 15: 31). A hívók tudják, hogy a boldogság valódi forrása a lelkiekben van elrejtve, és létezik valamilyen formában „meghalás” ennek a világnak, amely folyamatosan növekszik az Isten dicsőségének és jóságának fényében.

Hetedszer, a keresztyéneknek nem saját problémáikra kell koncentrálniuk. A beteg gyermek vakargatja testének varas sebhelyeit, nem hagyva, hogy azok begyógyuljanak. Előfordul, hogy a keresztyének hasonlóan járnak el problémáikkal kapcsolatban. Állandóan velük vannak elfoglalva, és hagyják, hogy felemésszék idejüket, amit imádkozással is tölthettek volna. Ezután helyzetük még rosszabb lesz, mert problémáik többet kezdenek el jelenteni számukra, mint amilyen fontosak a valóságban. Mennyivel jobb lenne, ha a keresztyének addig elmélkednének Isten áldásain és jóságán, amíg végül nem maradna idő a panaszokra és az elégedetlenségre. Amikor Jákób felesége, Ráchel szülés közben a halálán volt, megszületett kisfiát Benóninak nevezte el, amely annyit jelent: „fájdalmam fia”. Jákób azonban nem akarta, hogy ez a név állandóan halott felesége szenvedő sorsára emlékeztesse őt, ezért átnevezte fiát Benjáminnak, ami „jobb kezem fiát” jelent. Ilyen pozitív hozzáállásra van szüksége minden hívőnek, hogy elnyerje a valódi boldogságot.

Nyolcadszor, arra kell törekedniük, hogy pozitívan értékeljék Isten feléjük való viszonyát. Azt az embert, aki állandóan helytelenül ítéli meg társa viselkedését, és számlájára állandóan méltatlan indítékokat és szándékot ír, nem nevezhetjük jó barátnak. Hasonló módon, nagyon rossz a keresztyének oldaláról, mikor hamis színben tüntetik fel Isten hozzájuk való viszonyát és cselekedetét. Mindent pozitívan kell értékelniük, amit Isten tesz életükben, következőképpen gondolkozva: „Isten előre látta annak veszélyét, hogy ezt a dolgot nagyon el kezdtem szeretni, és Ő irgalommal teljesen megfosztott tőle”. Vagy „Isten tudta, hogy ha tovább is megengedte volna, hogy gazdag legyek, akkor bűnbe estem volna, ezért kegyelmesen mindent úgy rendezett, hogy szegénnyé legyek”, vagy „Isten egy különleges feladat végrehajtására készít fel, amelyet a jövőben fog rám bízni, és én nagyon örülök neki”. „A szeretet nem rója fel a gonoszt” (1 Kor. 13: 4-5). Ha szerettek valakit, akkor megértéssel és szeretettel fogtok viszonyulni tettei irányába; és ha kilenc negatív magyarázatát tudjátok adni Isten tettének, ami rajtatok esett, és csak egy pozitívumot, akkor felejtsétek el a többi kilencet, és gondolkozzatok el csupán azon az egy jón.

Kilencedszer, a keresztyéneknek nem kell nagy fontosságot tulajdonítaniuk más emberek véleményének. Például, a hívők egész addig boldognak érezhetik magukat, míg valaki azt nem mondja nekik, hogy bizonyos dolgokban hiányt szenvednek. De, ha ők eddig elégedettek és boldogok voltak, miért engedik meg, hogy a boldogságról való nem keresztyén elképzelések keserűséget okozzanak nekik, és lehangolják őket? Az igazi keresztyén boldogság nem attól függ, mit mondanak mások róla.

Tehát, hogyan lehetnek boldogok a keresztyének? Minden fent említett dolog summája ez: a keresztyénnek vissza kell utasítania azokat az örömöket és kényelmet, amivel a világ kecsegteti őt. Akkor nem fognak felettébb lehangolódni, ha meg kell válniuk javaiktól, családjuktól, előmenetelüktől, vagy minden mástól.

Tizedik fejezet

Hogyan őrizhetjük meg a boldogságot?

Hogyan maradhatnak a keresztyének boldogok, mikor eljönnek a szenvedés napjai? Ebben az utolsó fejezetben öt szabályt fogunk megvizsgálni, amelyek ismerete meg tudja őrizni boldogságunkat még a szerencsétlenségek közepette is.

Először is, azok a keresztének, akiket baj ért, vagy valamilyen megpróbáltatás éri őket, meg kell emlékezniük arról, hogy Isten milyen nagy ajándékokkal halmozta el őket, és milyen jelentéktelenek az ő szükségeik ehhez képest. A keresztyének kísértésbe eshetnek, azt kívánva, amivel el van halmozva a hitetlenek, és ez magával hozhatja az elégedetlenség és a kielégítetlenség érzését, habár ők olyan lelki kiváltságokat élveznek, amiről semmit sem tudnak a hitetlenek. Isten a keresztyéneket „minden lelki áldással” (Fil. 1: 3) elhalmozza Krisztusban, úgyhogy részükről teljesen helytelen dolog, ha elszomorodnak és lehangolódnak valamilyen hiányzó földi (minden bizonnyal pillanatnyi) dolog miatt.

Másodszor, azoknak a keresztyéneknek, akik valamilyen hiányt szenvednek, és bánat éri őket, azokra az áldásokra kell gondolniuk, amiket a múltban kaptak. Annak az embernek, aki elérte az ötvenéves kort, és csak két éve betegeskedik, hálát kell adnia azért a negyvennyolc évért, amely alatt egészséges volt, és nem a betegségére kell panaszkodnia, amely mindössze két éve okoz neki kellemetlenségeket.

Harmadszor, azoknak a keresztyéneknek, akik nehéz időket élnek át, emlékezniük kell arra, hogy ezen a földön az élet nagyon rövid, míg az örökkévalóság végtelen. Fájdalmuknak és rossz élményeiknek hamarosan vége szakad. A Biblia azt mondja nekünk: „Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk igen-igen nagy örök dicsőséget szerez nekünk. Mivelhogy nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra; mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok azonban örökkévalók” (2 Kor. 4: 17-18).

Negyedszer, azoknak a keresztyéneknek, akik szenvedéseken mennek keresztül, nem kell megfeledkezniük arról, hogy Isten népe a múltban sokkal nagyobb megpróbáltatáson ment keresztül. Jákób Ábrahám és Izsák utódja volt, mégis évek hosszú során alázatosan dolgoznia kellett saját nagybátyjára. Mózes, habár előtte az egyiptomi fáraó palotájában élt, negyven évig volt a pusztában pásztor, és aztán olyan szegényen tért vissza Egyiptomba, hogy minden vagyona elfért egy szamáron (2 Móz. 4: 20). Illésnek el kellett bújnia a keresés elől, és be kellett érnie azzal az eledellel, amit a varjak hoztak neki. A nagy reformátornak, Luther Mártonnak nem volt mit gyerekeire és feleségére hagynia. Képesek-e a ma élő keresztyének azt várni, hogy elbújhatnak a szenvedések elől, ha ettől Istennek ezek a nagy emberei sem szabadulhattak meg? Erre a legnagyobb példa maga Jézus Krisztus. Rosszabb sorsa volt, mint az égi madaraknak és a rókáknak, mert nem volt hol lehajtania a fejét.

Végezetül, azoknak a keresztyéneknek, akik nehézségeken mennek át, arra kell törekedniük, hogy magasztalják Istent mindazért, amit Ő adott nekik. Új, lelki természettel rendelkeznek, és úgy magasztalhatják Istent, ahogyan ez Neki kedves. Meg fogják tapasztalni, hogy a valódi boldogság ebben rejlik.

Tehát, ez a boldogság. Rendelkeztek-e vele? Az Isten Igéje megmutatta, hogyan kell szert tenni rá. A boldogság útjára léptetek-e már? Sokkal könnyebb beszélni a boldogságról, mint megnyerni azt. Ezért minden fiatal keresztyénnek teljes erőfeszítéssel törekednie kell rá, hogy keresztyén élete kezdetétől nevelje magában a nyugalom és az élettel való megelégedés lelkületét. Az érettebb keresztyéneknek meg kell érteniük azt, hogy még sokat kell tanulniuk, mert egyetlen igaz keresztyén sem lehet megelégedve addig, míg el nem éri a valódi boldogságot, amit csak Isten tud adni.

Kérdések, amelyek által jobban megértjük a 9. és 10. fejezet tartalmát

1. A 9. fejezet arra emlékeztet minket, hogy a nyugalom és megelégedés lelkülete pont annak a munkának a gyümölcse, amelyet Isten végez az ember szívében. Ez azt jelenti, hogy Isten vétkes abban, hogy nekünk nincs nyugalmunk, és elégedetlenek vagyunk? Van-e jogunk ahhoz, hogy addig zúgolódjunk és panaszkodjunk, míg Isten meg nem változtatja természetünket?

2. Az egyik módja annak, hogy megtanuljuk, hogy mindennel elégedettek legyünk, abban rejli, hogy ne merüljünk el nagyon a világ dolgaiba (olvassátok el a Mt. 6: 19-34-et, valamint a Kol. 3: 1-4-et!). A keresztyéneknek azonban ebben a világban kell élniük, el kell végezniük földi kötelességeiket családjukkal, munkaadójukkal, és másokkal szemben. Hogyan tudunk tehát ennek a tudatában nem „fejest ugrani” ennek a világnak az ügyeibe?

3. Olvassátok el a Csel. 16: 16-25-öt! Próbáljátok Pál és Silás helyébe képzelni magatokat, hogy megértsétek, hogyan érezték magukat, mikor megverték őket, és egy sötét tömlöcbe dobták őket csak azért, mert egy jó ügyet képviseltek. Mennyire fontos az Isten magasztalása és a Hozzá való imádkozás ahhoz, hogy megőrizzük a nyugalom és az elégedettség lelkületét a nehéz időkben?

4. Mi segített nektek abban, hogy boldogok maradjatok, amikor nehézségeket és balszerencsét éltek át?

5. Hogyan tudjuk a legjobban megtartani az Istenben való boldogságunkat és a megelégedettség lelkületét életünkben, és hogyan segíthetünk azoknak a keresztyéneknek, akik megpróbáltatásokat élnek át?

6. Mire tanított meg minket ez a könyv? Milyen változások mentek végbe életetekben az után, hogy elolvastátok ezt a könyvet?