John Owen






Gondolkozz lelki módon!



John Owen The Grace and Duty of being Spiritually Minded című művének rövidített, egyszerűsített változata








2007







John Owen


Thinking spiritually





The Rounwood Trust,

Kingsbrook House,

42 Kingsbrook Road,

Bedford MK 42 OBH

Great Britain










Hungarian translation © Pápai Ernő










2007



Előszó a mostani kiadáshoz


John Owen „The Grace and Duty of being Spiritually Minded” című könyve először 1681-ben volt kiadva. Jonh Owen ezt írta az első kiadás előszavaként: „Azt gondolom, hogy feltétlenül szükséges az olvasó elé tárni a legutolsó valós fejtegetés természetét és célját, amely segítségünkre lesz ennek a könyvnek olvasása közben, valamint megjelenik valamiféle bocsánatkérés is részemről ennek a műnek megjelenésével. A benne lefektetett gondolatok elsősorban saját töprengéseim voltak életem abban a szakaszában, amikor képtelen voltam bármik bármire is okítani, és nem is reménykedtem abban, hogy még valamikor egészséges lehetek. Bizonyos hasznot és elégedettséget nyertem, nekem úgy tűnt, saját vívódásaimból. Amikor Istennek úgy volt kedves, hogy erőm egy részét visszaadja, ezt a témát nagyon komolyan kezdtem venni minden gyülekezet tanításakor” (John Qwen nagyon beteg volt, és azt hitte, hogy meghal).


John Owennek nem az volt ezzel a tanítással a szándéka, hogy a keresztyéneknek nem kell foglalkozniuk a földi dolgokkal, és nem kell azoktól elégedettséget nyerniük, amivel törvényesen élhetnek ebben az életben. Ugyanakkor azonban a leghatározottabban aláhúzta azt, hogy ezen a földön semmi sem töltheti a hívők gondolatait annyira, hogy ne maradjon meg bennük a törekvés a lelki gazdagság után, vagy az után az öröm után, amit általa nyerhetnek.


John Owen-t nyugtalanították az Isten iránti elkötelezettség hiányosságai, azon kortársainak lelki éretlensége, akik magukat hívőknek nevezték. Azt írta, hogy „Ez a könyv azért íródott, hogy a szívben és az értelemben levő gonosztól való elhatárolódásra, a bűn megfeddésére, azoknak a bűnöknek és veszélyeknek felfedésére hívjon fel bennünket, amely bennük rejlik. Továbbá eszközöket és módszereket adjon azok elkerülésére, valamint az emberi gondolatokat és figyelmet a magasztosabb gondolatok felé irányítsa, felfedje azokat a kötelességeket, amik kivétel nélkül minden keresztyénre érvényesek, és azok következetes betartására kötelezze őket, ha ezek az emberek az élettel és a békességgel akarnak betöltekezni. Ez csak néhány részlet, aminek a könyv van szentelve”. Végezze el ez a könyv munkáját azok szívében, akik olvassák!





John Appelby















Tartalomjegyzék



Előszó a jelenlegi kiadáshoz


Első rész. A lelki gondolkodás természete


Első fejezet. A Róma 8: 6 magyarázata

Második fejezet. A lelki gondolkodás vizsgálata

Harmadik fejezet. Lelkiek? Nem feltétlenül fontos!

Negyedik fejezet. A lelkiség vizsgálata

Ötödik fejezet. A lelki szándék fejlődése

Hatodik fejezet. Hogyan elmélkedjünk a lelki dolgokról?

Hetedik fejezet. Krisztusról való lelki elmélkedés

Nyolcadik fejezet. Az Istenről való lelki elmélkedés

Kilencedik fejezet. Néhány szó arról, hogyan kell Istenről elmélkednünk

Tizedik fejezet. Mit kell tenni akkor, ha a lelkiekről való elmélkedés nehezen megy?


Második rész. A lelki gondolkodásmód fejlődése


Tizenegyedik fejezet. Hogyan buzdít minket Isten arra, hogy lelkileg gondolkozzunk?

Tizenkettedik fejezet. A lelkiek iránt való őszinte szeretet

Tizenharmadik fejezet. Hogyan tudjuk megállapítani, hogy a bennünk végbemenő változások lelki jellegűek-e?

Tizennegyedik fejezet. A lelki gondolkodásmód még egy jele

Tizenötödik fejezet. Az Isten imádatából származó igazi öröm

Tizenhatodik fejezet. A lelki gondolkodásban való növekedés

Tizenhetedik fejezet. Lelki bukás

Tizennyolcadik fejezet. A lelkiség példaképe

Tizenkilencedik fejezet. Mi teszi a lelki dolgokat ennyire kívánatossá?

Huszadik fejezet. Hogyan válhatunk lelkileg gondolkodó emberekké?

Huszonegyedik fejezet. Élet és békesség!



















Az emberek úgy gondolkodnak és cselekednek, mintha ez a világ lenne minden mindenekben, miközben semmit sem jelent önmagában.

John Owen első kiadáshoz írt előszavából


Első rész


A lelki gondolkodás természete


Első fejezet


A Róma 8: 6 magyarázata


„Mert a testnek gondolata halál; a Lélek gondolata élet és békesség” (Róma 8: 6).

Élet… békesség… halál! Ki taszítaná el magától azt, hogy élete és békessége legyen? De az élet és a békesség, ahogyan Pál apostol mondja, a lelki gondolkodás következménye; azt mutatják, hogy az ember lelki gondolkodásmóddal rendelkezik. Lelki gondolkodásmóddal nem rendelkezni egyet jelent a halállal. Pál semmilyen más alternatívát nem engedélyez. Tehát, mit jelent az, hogy lelki gondolkodásmóddal rendelkezünk? Mit értünk alatta, mikor az életről és a halálról van szó? Hogyan tudjuk megállapítani, hogy rendelkezünk-e lelki gondolkodásmóddal vagy sem? Ebben a könyvben pont ezeket a kérdéseket akarom megvizsgálni.

Ezek nem egyszerű kérdések, mert mi egyazon időben érzékeljük úgy a lelki, mint a világi, testi gondolkodás befolyását. A keresztyének mindig folyamatos belső tusakodást fognak tapasztalni (Gal. 5: 17). De hogyan különböztetjük meg azt, milyen gondolkodásmód van a valóságban bennünk? Hogyan tudunk meggyőződni arról, hogy nem csapjuk be saját magunkat? Ha a testi gondolatok hatalma alatt vagyunk, ez azt jelenti, hogy nem vagyunk kedvesek Isten előtt (Róma 8: 7-8), és ezért a jövőben a halál vár ránk (Róma 8: 13). A halál egyenes ellentéte az életnek és a békességnek!

Mit is ért Pál a lelki gondolkodás módja alatt? A „lélek” szó alatt a Szentírásban vagy konkrétan a Szent Lelket értjük (Róma 8: 9), vagy azt az új életformát, amit a Lélek ébreszt a hívő emberben (Jn. 3: 6). Én úgy gondolom, hogy Pál a lelki gondolatokról, vagy a gondolkodásmódról beszélve a hívő emberben megjelenő új életformát értette.

Ez az új lelki életforma arra buzdítja a hívő embert, hogy a lelkiekről gondolkodjon, és örömet találjon benne, ami nem volt szokása a megtérésig! A hitetlenek csak a földieket szeretik, de a hívők elsőbbséget adnak az isteninek, és szeretnek mindent, ami Istenből indul ki.

Azt az embert, akinek lelki gondolkodásmódja van, három fontos tulajdonság különbözteti meg a hitetlentől: gondolatait aktívan a lelkiekről való gondolkodás felé fordítja; áthatja a szeretet a lelki dolgok iránt; valódi megelégedettséget nyer, amely a lelkiekkel való foglalkozás következménye.

Az általunk megvizsgált igeversben (Róma 8: 6) Pál különös fontossággal húzza alá, hogy a lelki gondolkodás a legfőbb megkülönböztető vonása a hívő embernek, és hogy éppen ez vezet az élethez és a békességhez. Mennyire fontos ez a hívők számára!

Hasznos lesz számunkra röviden átnézni, hogy mit jelent földi, testi gondolkodásmóddal rendelkezni. Akkor jobban meg tudjuk érteni a lelki gondolkodásmód értékességét. Például, mikor az emberek csak a földiekről gondolkodnak, akkor a világ iránti szeretet teljesen hatalmába keríti értelmünket, és nem marad vágyakozásuk a lelki dolgok iránt. Még az igaz keresztyének is képesek néha túlságosan szeretni ezt a világot. Ilyenkor lelki életük egészségtelenné válik. Elhagyják azt a természetet, amelyet az egészséges keresztyén élet foglal magába. Néhány ember tud a lelki igazságokról, de képtelenek rákényszeríteni magukat arra, hogy keressék ezeket az igazságokat, és ezekről elmélkedjenek. Azt a következtetést vonhatjuk el ebből, hogy a testi gondolatok és a lelki gondolkodásmód között ellenségeskedés van.

Tehát, azt akarom mondani erre, hogy azok az emberek, akik nem törekednek arra, hogy gondolataik a legmagasabb lelki szintet érjék el, és kevesebbel is beérik, azt mutatja, hogy a valóságban nem nevezhetők igazi keresztyéneknek.

Lehetséges, hogy rendelkeznek lelki élettel, de nem rendelkeznek az Isten békességével. Az is lehetséges, hogy becsapják magukat, és nem rendelkeznek semmiféle lelki élettel.









































Második fejezet


A lelki gondolkodás vizsgálata


Tavasszal azt tapasztaljuk, hogy a fák elkezdenek virágzani. Utána a virágok egy része túl hamar lehull, és nem hoz semmiféle gyümölcsöt. A másik része a fán marad, és hamarosan megjelennek a gyümölcsök. Az emberek fejei tele vannak gondolatokkal, és a fákhoz hasonlítnak. Sok gondolat semmivel sem végződik. Némelyek gyümölcsöt teremnek: vagy jót, vagy rosszat. Gondolataink természete meg tudja mondani számunkra, hogy lelki gondolkodásmóddal rendelkezünk-e vagy sem, mert amilyenek az ember gondolatai, olyan ő is önmagában (Pl. 23: 7)!

Az az értelem, ami az újdonsült lelki életet igazgatja, lelki gyümölcsöket fog teremni. Ahogyan a talaj tulajdonságait is fel lehet mérni azon termés alapján, amit rajta arattak, ugyanúgy értelmünket is le lehet mérve annak alapján, mit gondolunk, vagy milyen gondolataink támadnak, különösen akkor, mikor nehéz helyzetben vagyunk. Pánikba esünk-e ilyen helyzetekben, és megfeledkezünk-e Istenről? Vagy teljesen természetesen Hozzá fordulunk, hogy Ő segítsen nekünk megoldani problémáinkat?

Lehetnek olyan helyzetek is, mikor a hitetleneknek is lehetnek lelki gondolataik. Például, bizonyos embereknek lehet olyan szokásuk, hogy időről időre olvassák a Bibliát, de nem teljesítik azt, amire Isten Igéje felszólítja őket. Ha az emberek az Istenről és az Ő Igéjéről csak időről időre elmélkednek, akkor nem rendelkeznek valódi lelki gondolkodásmóddal. Isten ezt mondta Ezékielnek: „És eljönnek hozzád, ahogyan a nép szokott eljönni, s oda ülnek elébed, mint az én népem, és hallgatják beszéded, de nem cselekszik, hanem szerelmeskedő énekként veszik azokat ajkukra, és szívük nyereség után jár” (Ez. 33: 31).

Amikor nehéz idők jönnek, vagy hirtelen valamilyen tragédia történik, az emberek elgondolkodhatnak a lelki dolgokon. Amikor azonban mindez a hátuk mögé kerül, megfeledkeznek arról a törekvésükről, hogy Istent keressék. Ez pont ahhoz hasonlít, aki a véletlen záporra bízza magát, arra gondolva, hogy az el tudja látni magát általa megfelelő mennyiségű ivóvízzel. Amikor a zápor eláll, elfogy az ivóvíz is. Mennyivel jobb olyan vízzel rendelkezni, amely az elapadhatatlan forrásból folyik! Az az új lelki élet, amelyet a Szent Lélek kezd a hívő ember értelmében, ehhez a tiszta vizű forráshoz hasonlít.

Más oldalról, egyes emberek csak akkor kezdenek el Istenről gondolkodni, amikor életükben valamilyen szerencsés fordulat áll be. Ugyanakkor a lelki dolgok felé való érdeklődésük egy idő után elpárolog. Az ilyenek hasonlóak ahhoz a talajhoz, amelyik csak akkor hoz termést, mikor azt feljavítják, megtrágyázzák. Mennyivel jobb, mikor az igazi lelki gondolatok állandó lelki gyümölcsöket hoznak!















Harmadik fejezet


Lelkiek? Nem feltétlenül fontos!


Most már világos, hogy magunk bizonyos ellenőrzésére van szükségünk ahhoz, hogy megtudjuk, rendelkezünk-e némely lelki gondolkodásmóddal vagy sem? Meg kell győződnünk arról, hogy bízhatunk azokban a próbákban, amiknek alávetjük magunkat. Engedjétek meg, hogy felhozzak három olyan megbízhatatlan módszert, amiben nem bízhatunk.

Például, azok az emberek, akik örömet lelnek a jó igehirdetések hallgatásában, még nem rendelkeznek feltétlenül lelki gondolkodásmóddal. Sok embernek, akik Jézus idejében éltek, tetszettek az Ő igehirdetései. De, ahogyan Jézus a megvető példázatában tanított minket, ahogyan csak a prédikáció befejeződött, nyomban elfeledték azt, amit hallottak. Az emberek szíve hasonló lehet a köves talajhoz, vagy ahhoz a talajhoz, amely tövises, vagy amelynek vékony a termőrétege (Mt. 13: 18-22).

Másik oldalról, nem cáfoljuk azt, hogy éppen a jó prédikációk hallgatása segít a hívőknek leginkább abban, hogy lelki gondolkodásmódjuk legyen. Ugyanakkor, azoktól függetlenül, akikre a prédikáció csak időleges hatást gyakorol, a hívők három fontos dolgot nyernek általuk: az Istenbe vetett hitük (nemcsak a Róla való tudásuk) megerősödik; lelki szükségeik betöltetnek; a lelki igazságokat jobban megértik.

Még egy példa: azok az emberek, akik forrón és megfelelően imádkoznak, még nem biztos, hogy lelki gondolkodással vannak megáldva. Egyesek természetüknél fogva ékesszólással vannak megáldva, de ez az ajándék még nem bizonyítja, hogy tulajdonosa lelki gondolkodásmóddal bír. Természeti ajándékaik a hívőket képessé teszik Krisztus jobb szolgálatára, de ennek során feltétlenül meg kell győződni arról, hogy abban az emberben, akiben ezek az ajándékok megtalálhatók, megvan-e az Isten iránti alázat, tisztelet és szeretet. Az imádság alatti egyszerű buzgalom még nem bizonyítja azt, hogy imádsága a lelki gondolkodás következménye. Az imádságban való buzgóság és igyekezet annak a következménye is lehet, hogy valamit nagyon akarunk, vagy valami nagyon nyugtalanít minket, vagy egyszerűen bírjuk az ékesszólás természeti képességét.

Ugyanakkor nem szabad azt a következtetést sem levonni, hogy a buzgó imának hamisnak kell lennie. Ennek kijelentése éppen olyan ostobaság volna, mintha azt mondanánk, hogy mivel a trágya nem illatos, ezért nem kell használnunk! A természeti ajándékaink nem megfellebbezhetetlen bizonyítékai lelki gondolkodásunknak, de segítik a keresztyén embert abban, hogy ügyesen fejezze ki a lelki dolgokat.

Hogyan győződhetünk meg arról, hogy imádságaink lelki gondolkodás következtében jöttek létre? Van néhány módszer, amivel ezt megállapíthatjuk. Először, megvizsgálhatjuk belső indítékainkat, amik arra buzdítanak minket, hogy imádkozzunk. Azok, akiknek valódi hitük van, tudják, hogy indítékaik őszinték (1 Jn. 5: 10). Ha az imádság örömet okoz, ha megnyugtatja a lelket, az értelmet, és a lelkiismeretet, akkor valódi az imádság (Zsolt. 36: 8-10). Ha ennek nincs ilyen hatása ránk, akkor alázatosan Istent kell kérnünk, hogy Ő változtasson meg minket. Ezen kívül, amikor az imádság a szent éltre való erős törekvéssel párosul, akkor meggyőződéssel azt mondhatjuk, hogy ez az ima a lelkileg való gondolkodás gyümölcse. Azok a hívők, akik helyesen imádkoznak, arra fognak törekedni, hogy helyesen éljenek, és elkerüljenek mindent, ami a kegyességüket akadályozná.

Ha imádságaink Krisztus iránti szeretetünk kifejezői, számolhatunk arra, hogy ezek a lelki gondolkodásmód gyümölcsei. És végül, ha imádságaink konkrét, gyakorlati dolgokkal (Jak. 1: 27) párosulnak, akkor meg lehetünk győződve arról, hogy azok valódiak, igazak. Mindenki, aki forrón és elkötelezetten imádkozik másokért, de semmi nem tesz azért, hogy segítsen rajtuk, nem rendelkezik lelki gondolkodással. Az ilyen ember ahhoz az útjelző táblához hasonlít, mutatja ugyan a helyes irányt, de maga a helyén marad!

Néha szomorúan mondják a keresztyének, hogy „az imádság nem okoz nekem semmilyen örömet”. Ez a hiányosság még nem bizonyítja azt, hogy imádságaik szimpla fecsegések lennének. Ha ezek az emberek szomorkodnak az öröm hiánya miatt, ha csak néha tapasztaltak örömet imádkozás közben, és ha azt a körülményt látják benne, amely még inkább Istent keressék, akkor ne hagyják abba az imádkozást! Azok, akik őszintén keresik Istent, a végén meg fogják tapasztalni az Ő közelségét az imában.

Harmadik példa: néha a többi hívő hallgatása, és a lelki témákról való beszélgetés lelki gondolkodásra buzdítja az embert. (Szomorú, hogy a napjainkban élő keresztyének [azaz akik John Owen idejében éltek, (– Fordító megj.) olyan keveset beszélnek egymással lelki dolgokról). Ez még cégéres bűnöktől is jobban mutatja, hogy mennyire egészségtelen lett keresztyén életünk. Ha a lelki gondolatok csak külső hatásra ébrednek bennünk, akkor ez arról tesz bizonyságot, hogy nem a lelki gondolkodásmód gyümölcsei.

Úgy is ellenőrizhetjük szívünk állapotát, ha feltesszük magunknak a kérdést: „Olyanok-é lelki elmélkedéseink, mint a fogadóban egy rövid időre megpihenő szállóvendégek, vagy inkább hasonlatosak-e a gyermekekre, akik állandóan velünk egy házban laknak”? Amikor a fogadóba vendégek érkeznek, akkor csak sürgés-forgás, és ideiglenes lótás-futás van. A vendégek elég hamar tovább állnak, és feledésbe merülnek. Ez után a fogadó kész új utasokat fogadni. Ugyanez a helyzet a lelki elmélkedéssel is, amelyek csak átutazó vendégek. De a gyermekek állandóan velünk vannak. Azok a gondolatok, amelyek a lelki gondolkodásmód gyümölcsei, azokhoz a gyerekekhez hasonlítanak, akik házunkban élnek; őket mindig várják, és keresik, ha hosszabb ideig távol vannak az otthontól.































Negyedik fejezet

A lelkiség vizsgálata


Már megállapítottuk, hogy a lelkiek felett való elmélkedés nem feltétlen bizonyítéka annak, hogy lelki módon gondolkodunk. Válaszolnunk kell arra a kérdésre, hogy „Gyarapodnak-é bennünk ezek a gondolatok?” (2 Pt. 1: 8). Az olyan lelki gondolatok, amelyek időről időre felbukkannak, még semmit sem bizonyítanak. A békesség és a nyugalom érzése, ahogyan Pál mondja, amely a lelki gondolkodás következményei, függeniük kell a lelkiekkel való feltöltekezésünktől.

Isten ezt mondja a hitetlenek felől: „… szíve gondolatának minden alkotása szüntelen csak gonosz” (1 Móz. 6: 5). Azok a nyílt, elfedezetlen bűnök, amiket az emberek elkövetnek ebben a világban, nem bontakoztatják ki teljes mértékben ennek a világnak a romlottságát. A romlottság valódi mértéke azoknak a gonosz, gyalázatos gondolatoknak sokaságában és sokféleségében van, amelyek megtöltik a hitetlen emberek értelmét.

Semmi sem bizonyítja jobban a lelki gondolkodás létjogosultságát, mint gondolataink irányultságának teljes megváltozása. Nem elég felhagyni bizonyos bűnök tevésével; az ember meg lehet gyógyítva egy betegségből, de ugyanakkor meghalhat egy másiktól. Elengedhetetlen a teljes gyógyulás, az egészség maradéktalan helyreállítása. Pál azt javasolta az efézusi hívőknek: „… teljesedjetek be Szent Lélekkel” (Ef. 5: 18). Ha lelkileg gondolkozunk, akkor értelmünk a lelki dolgokkal lesz megtöltve. Az a fontos, hogy ezeknek a gondolatoknak bősége találtassék bennünk.

Tehát, fel kell tennünk magunknak azt a kérdést: „Hogyan tudhatjuk, hogy megvan-e a lelki gondolkodás bizonyítéka bennünk”? Erre azt felelem, hogy olvassátok el a 119. zsoltárt, és elmélkedjetek rajta. Fordítsatok figyelmet arra, hogyan fejezi ki Dávid elragadtatását az Isten Törvénye iránt. Ugyanazt tudjátok-e ti is mondani, amit ő? Ne igazoljátok magatokat azt mondva: „Dávid különleges ember volt; mi nem lehetünk olyanok, amilyen ő volt”. Amennyire tudom, kötelesek vagyunk olyanoknak lenni, mint Dávid, ha azokkal az áldásokkal akarunk betöltekezni, amellyel most ő van betöltekezve! A Biblia nemcsak azért volt megírva, hogy megmutassa, milyenek voltak az akkori szentek, hanem arra is, hogy megmutassa, milyeneknek kell lenniük azoknak a szenteknek, akik napjainkban élnek.

Néhány szűrőt szeretnék ajánlani nektek, amelyek segítségével ellenőrizhetitek magatokat. Például, gondolatotok mennyi része van a lelki dolgoknak szentelve? Azt mondjuk, hogy mindennél jobban a lelki, mennyei, örök dolgok érdekelnek bennünket. Nem kellene-e ezt az elsőbbséget tükröznie gondolkodásunknak?

Egy pillanatra gondolkozzatok el azon, mik foglalkoztatják elsősorban a hitetleneket. Minden gondolatuk a mindennapi gondok körül forognak. Gyakran mondják, hogy minél inkább mindennapi dolgaik, minél inkább gyerekeik, minél inkább jövőjük körül forognak, annál jobb. De az ilyen gondolkodásmód nem nevezhető lelkinek.

Lehet, hogy némelyek azt szeretnék kérdezni: „Szükséges-é annyit gondolkodnunk a lelki dolgokról, mint amennyit a megengedett és törvényes dolgokról gondolkodunk, ami összefügg földi életünkkel”? Erre azt mondhatom, hogy ha lehet, még többet és még gyakrabban kell elmélkednünk a lelkiek felől, ha azt akarjuk, hogy lelki módon tudjunk gondolkodni. Mit gondolnátok arról az emberről, aki azt a látszatot kelti, hogy egy olyan országba utazik, ahol nagy örökség vár rá, de minden megnyilatkozásában azokat a csipp-csupp dolgokat sajnálná, amiknek búcsút kell intenie, amikor elindul az úton? Megváltónk megtiltja, hogy túl sokat aggodalmaskodjunk földi dolgaink felett, mikor maga a Mennyei Atya foglalkozik ezekkel az ügyekkel. Értelmünket nem foglalhatjuk el olyan mértékben az anyagi dolgokkal, mint ahogyan ezt tesszük a lelki dolgokkal kapcsolatban (Mt. 6: 31-33).

A hitetlenek sok gondolata puszta és haszontalan, csak a büszkeség, önzés és testi vágyak következtében jönnek létre. Ha azt gondoljátok, hogy felettébb szigorú és kategorikus voltam, amikor azt mondtam, hogy azoknak az embereknek, akik lelkiek, többet és gyakrabban kell a lelkiekre gondolni, mint a mindennapi dolgokra, amelyek ezzel a világgal vannak kapcsolatban, akkor gondolkozzatok el azon, hogy milyen arányban vannak lelki gondolataitok a mindennapi testi és hiábavaló dolgokkal szemben. Önként és tudatosan szánjátok-e oda időtök nagy részét a lelki dolgoknak? Ha nem, nevezhetitek-e magatokat olyan hívőknek, akik lelkileg gondolkoznak?

Megkérdezhetjük magunktól azt is, hogy odaszánjuk-e magunkat a lelki tusakodásoknak, amikor egyedül vagyunk, és szabadok vagyunk a mindennapi gondoktól? Még a legelfoglaltabb embereknek is van olyan pillanatuk, mikor csendben és nyugalomban vannak, akár akarják ezt, akár nem. Ez lehet az ébredés pillanatában, vagy mikor nyugovóra térnek, percek vagy órák, amit utazással töltenek, valamint azok az időszakok, amikor a körülmények arra kényszerítik őket, hogy egyedül legyenek saját magukkal. Ha lelkileg gondolkodunk, akkor a lelki elmélkedés ösztönösen és folyamatosan azt fogja követelni tőlünk, hogy időt fordítsunk rá (5 Móz. 6: 7; Zsolt. 16: 7-8). Ha ez nem történik meg, akkor nem arról beszél-e ez, hogy keveset foglalkozunk az odafelvalókkal?

A hívők helyesen és jól járnak el, mikor rendszeresen egy bizonyos időt elkülönítenek a lelki témákról való elmélkedésre. De ha azt feltételezzük, hogy más időben nem kell lelki dolgokkal foglalkoznunk, akkor ez nem arról beszél-e, hogy csekély az érdeklődésünk a lelki dolgok felé? Azért gondolom én azt, hogy meg kell vizsgálnunk magunkat, megfigyelve azt, hogy mi történik velünk akkor, amikor a mindennapi foglalatosságaink között hirtelen szabad időnk támad.

A harmadik vizsgálat abban áll, hogy megkérdezzük magunktól, hogy szomorkodunk-e azon, éltünk olyan periódusai felett, amit felhasználhattunk volna az elmélkedésre, de valamilyen oknál fogva ezt elmulasztottuk.

Megelégedünk-e azzal a kifogással, hogy ezek a mulasztások elkerülhetetlenek voltak, és nem fogunk többet rájuk gondolni? Ha így teszünk, ez ahhoz vezet, hogy egyre több és több alkalmat fogunk eltékozolni, amikor meditálhattunk volna lelki dolgokról, és ez egyre inkább hideggé tesz minket a lelki dolgok felé.

Azok, akik valóban lelkiek, nagyon elkeserednek, mikor megértik, hogy eltékozolt idejüket lelki dolgokra is fordíthatták volna. „Milyen balgaság volt, - mondják ők, - hogy kihagytuk ezt a lehetőséget! Milyen kevés időt fordítunk arra, hogy Krisztusról elmélkedjünk!” Még nem értjük világosan, hogy milyen örömet, milyen meggyőződést, milyen készséget birtokolnánk, hogy a mennybe menjünk, ha minden alkalmas időben a lelki dolgokról elmélkednénk!

Tehát, határozzuk meg a lelki gondolkodásmód egyik jellemzőjét, mégpedig: ha a lelki gondolatok természetesen és bőségesen áradnak bennünk minden időben, akkor minden alapunk megvan azt feltételezni, hogy ennek az egészséges lelki értelem a forrása.















Ötödik fejezet


A lelki szándék fejlődése


Később (könyvünk második részében) sokkal részletesebben meg fogjuk vizsgálni a lelki gondolkodásmód fejlődését, mert a következő hat fejezetben inkább közelebbről azt szeretném megvizsgálni, és arra szeretnék rámutatni, hogy mik azok a fontos és hasznos igazságok, amelyek összefüggnek a lelki gondolkodással; ez azonban nem könnyű feladat. Gyakran azt vesszük észre, hogy gondolataink elkalandoznak, amikor egyik témáról egy másikra váltunk. Még akkor is, mikor határozottan azon vagyunk, hogy csak a lelkiekre gondoljunk. Tudjuk, hogy mit kell tennünk, de sokszor nem akarjuk azt megtenni. Néha meg még nem is tudjuk, hogy mit kellene tennünk. Ezért le szeretnék fektetni néhány alapelvet előttetek ezzel kapcsolatban.

Kezdetnek azon kell elgondolkodnunk, hogy mennyire fontos megértenünk annak a fontosságát, hogy mit mond nekünk Isten néhány előre meghatározott tettén keresztül, amit a világban hajt végre. A nyomorúság és a szerencsétlenség az isteni harag kifejezői, amit a földön uralkodó tisztátalanság váltott ki belőle (Ézs. 26: 11). Arra tanítanak minket a hasonló események, hogy a földi örömök és kényelem nagyon is nem megbízhatóak, és nem lehetnek egyedüli céljaink a földön. Csak a balgatag utazó nem hiszi el, hogy vihar közeleg, mikor azt látja, hogy sűrű fellegek gyülekeznek. Értelmesebb dolog lenne megérteni, hogy mit mond nekünk Isten, nem várva meg azt, hogy túl késő legyen. Hogyan kell akkor reagálnunk a veszedelmekre? Ha a világban végbe menő tragikus események annak a tisztátalanságnak a következményei, amelyek elterjedtek a földön, akkor meg kell vizsgálnunk szíveinket, hogy meg legyünk győződve arról, hogy nem vagyunk részesei a végbemenő eseményeknek. Mindig könnyebb más emberek bűneit megítélni, mindazonáltal a vihar Jónás titkos bűne miatt tombolt, nem a hajón található matrózok bűne miatt (Jón. 1: 12).

Úgy kell válaszolnunk a veszedelmekre, hogy készeknek kell lennünk alá vetni mind magunkat, mind minden dolgunkat Isten akaratának, hogy ne kössük magunkat a földi örömökhöz, és kényelemhez. Természetesen, képtelen vagyunk erre, hacsak nem vagyunk lelkiek. Milyen sokat vannak azonban azok, akik azt vallják magukról, hogy milyen lelkiek az élet minden területén, kivéve ezt! Ez az egy elégtelen körülmény lenulláz több száz bizonygatást és jelet, amit felhozunk lelkiségünk védelmében (Mk. 10: 21).

A második alapelv az, hogy minden erőfeszítésünkkel arra kell törekednünk, hogy gondosan átgondoljunk minden kísértést és próbát, ami megesett velünk. Minden beteg szeretné tudni, mit foglal magába betegsége, és hogyan lehet belőle kigyógyulni. Nem kell-e nekünk is hasonló módon gondoskodni lelki egészségünkről? Itt bizonyos problémák lépnek fel: minél többet gondolkodunk arról, mi lehet számunkra kísértés, annál hamarabb esünk bele, mert a kísértés erőt vesz rajtunk, ha állandóan rá gondolunk. Ezért csak azoknak tanácsolom, hogy ezekről a dolgokról gondolkodjanak, amelyek ténylegesen kísértik, és amelyek valóban nagyon nyugtalanítják őket, és aki tényleg meg szeretne tőlük szabadulni.

Van egy sajátos módja annak, hogy legyőzzük az adott problémát. Azoknak a hívőknek, akik erős kísértések alatt vannak, nem kell gondolniuk a bűn természetére, és a bűn erejére, hogy megalázkodjanak, és Krisztus erejét elnyerjék, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy győzelmet arassanak a bűn felett. A kísértésektől való szabadulás egyedül Jézus Krisztus által lehetséges, Aki képessé tesz minket a győzelemre (Zsid. 4: 15-16).

Két olyan fajtája van a kísértésnek, aminek korábban vagy később ki leszünk téve. Isten néha elrendeli, hogy az ember nem mindennapi eseményeken menjen keresztül. Mindezt azért teszi, mert különleges célja van vele (habár Isten senkit nem visz kísértésbe). Ezek a kísértések azért vannak Általa megengedve, hogy a hívők megtudják, mennyire gyengék is ők a valóságban, és hogy minden erejükkel Istent keressék. Néha egyszerű kísértések is megesnek velünk, amit mi nem is fogunk fel kísértésnek, ha nem vagyunk érett keresztyének, hogy felismerjük őket, és ellenük tudjunk állni. Például, még a legjobb keresztyének sem tudnak mindig ellene állni a büszkeségnek, amikor sikereket érnek el. Vannak olyan kísértések is, amelyekbe a gazdagok esnek bele; és vannak olyanok is, amelyek a szegényeket veszélyeztetik (Pl. 30: 8-9).

A harmadik alapelv abban van, hogy értelmünket lelki igazságokkal kell megtöltenünk. Például, nekünk egyre többet kell a mennyre gondolnunk; annak valóságára, annak lényegére, és a mi mennyei dicsőségünkre, amellyel teljesen be fogunk ott töltekezni. A lelki gondolkodásmód nem más, mint mennyei gondolkodásmód (Kol. 3: 1-2). Sok keresztyén megveti ezt a kötelességet, vagy tudatlanságból, vagy azért, mert nincs hajlandóságuk arra, hogy teljesítsék kötelességüket.

Ha folyamatosan a mennyre gondolunk, akkor várhatjuk azt, hogy ez meghozza a maga gyümölcsét. A helyzet a ragyogó fényhez hasonlítható. Ha hosszasan belenézel, akkor egy bizonyos ideig nem fogod látni a körülötted levő tárgyakat. Mindazok, akik a menny dicsőségére gondolnak, azt fogják tapasztalni, hogy a földiek iránt való érdeklődésük és törekvésük alábbhagy. Ezért, minél több keresztyén fog elmélkedni a mennyről, annál többen fognak oda vágyni. Azok azonban, akik nem elég gyakran gondolnak a mennyre, nem gondolkoznak arról, milyen valóságos is az, nem fognak vágyni arra, hogy ott legyenek.

Az erős hitnek a szilárd reménység a következménye. Az Újszövetség nem úgy mutatja be a reményt, mint valami meghatározhatatlan, tisztázatlan dolgot, hanem mint meggyőződést, amely a hit által növekedik. Ha a hívőknek néha nincs szilárd reménységük, ez azt jelenti, hogy nem gyakran gondolkodnak el azon, hogy mibe kell vetniük reménységüket (Róma 5: 2).

Képzeljetek el egy olyan embercsoportot, amely abba az országba tart, ahol arra számítanak, hogy jól fognak élni. Néhányan keveset tudnak arról az országról, mások kihasználtak minden helyzetet, hogy minél többet tudjanak meg róla. Mivel az utazás nehéz, fárasztó és időnként veszélyes is, ezért azok az emberek, akik keveset tudnak utazásuk végcéljáról, könnyen elcsüggedhetnek, és feladhatják. De azok számára, akiknek világos fogalmaik vannak arról a helyről, ahová tartanak, elég erejük van arra, hogy minden nehézségen át a végsőkig kitartsanak. Ily módon, ha a keresztyének sokat elmélkednek a mennyről, akkor ez erősekké teszi őket a szenvedések és üldöztetések idején (Zsid. 12: 2). Sok olyan mód van, ami által a keresztyének képesek megbirkózni a jelentéktelen bajokkal és félelmekkel, de ha a halál vagy komolyabb üldözés fenyegeti őket, akkor csak a lelki gondolkodásmód képes megkönnyebbülést, és vigasztalást nyújtani nekik (2 Kor. 4: 16-18)!

Még egy kiváltság, amivel azok a hívők rendelkeznek, akik gyakran elmélkednek a mennyről, abban van, hogy egyre kevesebbet és kevesebbet gondolnak a földiekre (Lk. 14: 26). Itt nem azokról beszélek, akik minden erejükkel vagyonukat szeretnék gyarapítani. Az ilyen emberekről soha senki sem fogja azt állítani, hogy lelkileg gondolkodnak. Én ez alatt azokat értem, akik vágynak a lelki gondolkodás után, akik törvényes és becsületes úton törekednek az anyagi gyarapodásra, akik alázatos és józan életet élnek. Nincs semmi rossz és elítélendő abban, amit tesznek, néha azonban arra kérnek minket, hogy bocsássunk meg nekik, mert nem tudnak áldozni a lelki dolgokra, mert el kell tartaniuk családjukat. Azt is kérhetik, hogy oldozzuk fel őket kötelességeik alól, mert ők nagyon elfoglaltak.

Természetesen én nem arról beszélek, hogy a hívőknek el kell hanyagolniuk, vagy meg kell vetniük családjukat. Ami tőlük követeltetik, az nem más, mint a családjukról való olyan gondoskodás, ami ugyanakkor nem okoz kárt szolgálatuknak! De ha ilyen kifogásokat hoznak arra nézve, hogy kimentsék magukat lelki kötelezettségeik alól, azt mutatják meg ezzel, hogy elsőbbséget adnak az ideiglenes, földi életnek, háttérbe szorítva a mennyei dicsőséget. Ha ehhez a világhoz való viszonyunk azt bizonyítja, hogy túlságosan szeretjük ezt a világot, akkor a valóságban nem gondolkodunk lelkileg.

Szomorú dolog olyan hívőket látni, akik szabadon beszélgetnek a lelki dolgokról, és keresztyén módon járnak el, de eközben visszautasítják azt, hogy teljesítsék lelki kötelességeiket, habár ezek a kötelességek csak egy százalékát tennék ki annak az időnek, amit ők földi örömökre fordítanak!

Tehát, négy olyan kiváltságot vizsgáltunk meg, amivel azok rendelkeznek, akik komolyan elmélkednek a lelki dolgokról. Senki nem gondolkodhat lelki módon, aki nem így tesz. Ezért a következő oldalakon néhány olyan gyakorlati tanácsot szeretnék adni, amelyek azok számára lesznek hasznosak, akik lelkileg szeretnének gondolkodni.














































Hatodik fejezet


Hogyan elmélkedjünk a lelki dolgokról?


A lelki gondolkodásmód valóságos kiváltságokat élvez, de nehézségekbe ütközünk, ha meg szeretnénk szerezni. Néhány praktikus tanácsot szeretnék nektek adni. Például, meg kell győződnünk arról, hogy a mennyekről való elmélkedést valódi tényekkel kezdjük. Néhány ember elképzelése a mennyről teljesen légből kapott!

Feltétlenül arra kell gondolnunk, hogy a menny az a hely, ahol mi teljesen szabadok leszünk a félelmektől, aggodalmaktól, és a bajoktól. De emlékezzetek arra, hogy a hívők számára ez nemcsak a betegségektől, szegénységtől és más kellemetlenségtől való megszabadulást jelenti. A menny az attól való szabadságot jelenti, ami sokkal rosszabb ezeknél a dolgoknál; a menny a bűntől, és a bűn következményeitől való teljes szabadulást jelenti. Semmilyen nagyobb buzdítást nem tudok elképzelni attól, mint ez az igazság, mert a keresztyéneket lehangolja, és zavarba hozza az a tény, hogy a bűnösség továbbra is hatással van rájuk. Ha a bűntől való teljes szabadulás örömet és elégedettséget okoz, akkor ez a lelki gondolkodás jele. Még a legalázatosabb keresztyénnek is, aki valóban bánatos és nehézségeken megy át, ezek a gondolatok örömet okoznak.

Azok a hamis elképzelések a mennyről, amelyekkel sok ember rendelkezik, nagyban eltérnek a valódi elképzelésektől. Számukra a menny az a hely, ahol mindazzal a földi jóval fognak betöltekezni, amely most leköti figyelmüket. Gondolataikban és elképzeléseikben nincs semmi lelki. Az ő mennyüknek nincs semmi köze ahhoz a mennyhez, amiről a Biblia beszél. A menny valósága messze áll az ő elgondolásuktól! Mások azt mondják, hogy a menny az a hely, ahol lelkünk belemerül a Szentháromság Isten szépségének és dicsőségének szemlélésébe. Ez csak féligazság, nem az igazság teljessége.

A Szentírás azt mondja, hogy a mennyben a hívők legnagyobb öröme az, hogy Krisztus dicsőségét szemlélhetik, és megérthetitek mindazt a bölcsességet, amit Isten tett Egyháza megmentése érdekében. Már most rendelkezhetünk ezzel a hittel, de igazán a mennyben fog teljességében kibontakozni Isten tervének szépsége előttünk. A Biblia arra tanít minket, hogy nekünk pont ilyen mennyet kell várnunk, és a bennünk lakozó Szent Lélek erre készít fel minket. Más elképzelések mind a legjobb, mind a legrosszabb hívőknek örömet szereznek, mert azok az emberek, akik semmit sem tudnak az Isten kegyelméről a jelenben, nem fogják Krisztus dicsőségét értékelni a jövőben. Azok, akik lelkileg gondolkodnak, nem sajnálnak semmilyen más eget azon kívül, amelyre Isten kegyelme, amely bennük van, buzdítja őket!

Megtudva a valódi tényeket a mennyről, egyre inkább azokon kell elmélkednünk, hogy milyen fontossággal bír ez számukra. Ha így lépünk fel, egyre jobban és jobban lelkileg fogunk gondolkodni. „Mi azoban az Úrnak dicsőségét mindnyájan fedetlen arccal, szemléljük, arra az ábrázatra fogunk elváltozni, dicsőségről dicsőségre, úgy, mint az Úrnak Lelkétől” (2 Kor. 3: 18). Ezek a gondolatok azt erősítik, hogy tényleg a lelki gondolkodásra törekszünk, mert „ahol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is” (Mt. 6: 21). Jó dolog, ha ilyen módon vizsgáljuk meg magunkat. Ha nem álljuk ki a próbát, akkor ez a két okból egyet jelent: vagy nincs valós elképzelésünk a mennyről, vagy rá gondolva nem érzünk örömet, mert nem rendelkezünk lelki gondolkodással.

Nemcsak azokról a lelki igazságokról kell elgondolkodnunk, amik a mennyet érintik, hanem azokkal is egybe kell vetnünk, amit a pokolról tudunk. Mert sok olyan ember van, aki be akarja bizonyítani, hogy a pokol nem létezik. Sokan félnek, hogy ez a hely tényleg létezik, de nem szívesen gondolnak rá. Ezzel a könyvvel az igaz hívőkhöz fordulok. Minél többet fognak elmélkedni az örök szenvedésekről, annál forróbban fogják Istent magasztalni, és Neki hálát adni azért a kegyelemért, amelyet irgalmából Krisztuson keresztül nekik ajándékozott.

Két fontos észrevételt szeretnék tenni a lelki gondolkodásról való elmélkedéssel kapcsolatban. Hadd mondjam el, hogy ha nincs sikeretek a lelkiekről való elmélkedésben, ne adjátok fel! Tegyetek rá újabb és újabb erőfeszítést a nap folyamán! Sóhajtsatok fel szívetekben minden esetben, mikor sikertelenség ér bennetek. Vigasztalódjatok a Szentírás azon szavaival, amelyek a Róma 8: 23-26-ban vannak!

Másodszor, gondoskodjatok arról, hogy ne veszítsétek el a már eddig kiharcolt pozícióitokat. Ha huzamosabb időn keresztül megvetitek a lelkiekről való elmélkedést, akkor teljesen elveszíthetitek azt! Az a legrosszabb, ha nem a lelkiekben lelitek örömötöket, hanem valami másban.











































Hetedik fejezet


Krisztusról való lelki elmélkedés


Nem engedhetem meg magamnak, hogy rövid legyek, amikor ezt a témát taglalom, mert már két könyvet írtam, amely Krisztus dicsőségéről való lelki elmélkedésről szól.

Nagyon hasznos lesz, ha megvizsgálunk néhány gyakorlati kérdést. Például, az Istennel való békességünk attól függ, mit tett Krisztus értünk. Ezért szeretjük Őt. Örülünk annak is, hogy Ő jelenleg a mennyben van, a teljes dicsőségben! Türelmetlenül várjuk a Vele való találkozást, de nem tölt el minket örömmel az, hogy ott Vele leszünk közösségben, ha nem örülünk ennek a közösségnek már itt, és most. Ismerek embereket, akik nyugtalankodnak, ha huzamosabb ideig nem elmélkednek Róla. Sajnos jóval több olyan embert is ismerek, akik nagyon ritkán gondolnak Krisztusra.

Nagyon fontos Krisztusról elmélkedni a Biblia fényében. A Bibliában sehol nincs szó arról, hogy valamilyen különleges alapunknak kell lenni arra, hogy Reá gondoljunk, vagy hogy különleges helyeket kellene látogatnunk azért, hogy azok ihletettséget adnának, és segítenének minket abban, hogy Krisztusra gondoljunk. Meg kell győződnünk arról, hogy azok a dolgok, amikre elmélkedésünk közben hagyatkozhatunk, - valóban lelkiek. Folyamatosan azért imádkozzatok, hogy a Szent Lélek legyen segítségetekre. Olyan igeverseket olvassatok a Szentírásból, ahol Krisztusról van szó, azokon elmélkedjetek.

Krisztus és a hívők közötti közösség önmagától nem létezik. Ez akkor megy csak végbe, amikor a hívők a Biblia szerint elmélkednek a lelki dolgokról. Azok, akik ilyen magokat vetnek, örömmel fogják termésüket learatni! Ezek a gondolatok tetszenek Krisztusnak a legjobban (Én. 2: 14). Ezek képesek a leginkább Krisztus tanítására és befogadására felkészíteni a hívő embert (Jel. 3: 20). A lelki gondolkodás hiánya kétségtelenül elveszi a Krisztusban való örömet tőlük. Néha túl elfoglaltak, néha könnyelműek, néha lelkileg hidegek. Az ilyen életvitel nem hoz túláradó lelki örömöket (Én. 5: 2-3)!

Nekünk arról a dicsőségről kell elmélkednünk, amivel Krisztus bír a mennyekben. Ő csodálatos Isteni Személy, Akiben két természet egyesül, az isteni és az emberi, ezért az Ő Egyházáért való imája sosem fog válasz nélkül maradni. Amikor Krisztus Egyháza betöltetik, akkor meg fogjuk látni Őt teljes dicsőségében, amelyben eljön, hogy megítélje ezt a világot.

Ne értsetek félre, hanem helyesen értelmezzétek szavaimat. A lelkileg való gondolkodás nem pusztán azt jelenti, hogy ezeket a lelki igazságokat értelmünkkel számba vesszük, hanem azt is, hogy a róluk való elmélkedés elégedettséget és örömet ad nekünk.

Végezetre, a Krisztus érdemeiről és örökkévaló dicsőségéről való elmélkedés segít a legjobban nekünk abban, hogy elhordozzuk azokat a szenvedéseket és bajokat, amik ebben az életben érnek minket. Az Isten akarata által való szenvedés kiváltság és megtiszteltetés számunkra (Fil. 1: 29). Az egyedüli eszköz, ami abban segít nekünk, hogy minden bajt és nyomorúságot örömmel hordozzunk el, abban van, hogy állandóan szembe állítsuk Krisztussal való jövőbeli dicsőségünkkel. Minden más eszköz, amihez az emberek azért nyúlnak, hogy megküzdjenek felmerülő problémáikkal, ahhoz az orvossághoz hasonlít csupán, amely csak időleges gyógyulást, pillanatnyi megkönnyebbülést hoz.

Néha a szenvedések kimerítenek minket, mert úgy tűnik, hogy sosem lesz végük. Akkor a vigasztalásnak csak egy forrása marad: akkor értelmünk túlcsordul a dicsőségről való gondolatoktól, amely vár minket Krisztussal az örökkévalóságban, akkor megérthetjük, hogy még az ilyen szenvedések is csak rövid idejűek (2 Kor. 4: 17).





Nyolcadik fejezet


Az Istenről való lelki elmélkedés


Állandóan Istenről kell elmélkednünk, mert Ő az élet forrása és előre elrendelt minden eseményt, amit történni fog ezen a földön (Róma 11: 36). Minden jó gondolat, amely értelmünkben születik meg, Tőle indul ki. Ezért világos, hogy nagyon helyesen járunk el, ha többet elmélkedünk Istenről, mint az Ő ajándékairól.

Némelyek tagadják Isten létezését (Zsolt 14: 1). Elég furcsa, hogy sokkal több ateista van azokban az országokban, ahol a keresztyénség el van elterjedve, mintsem azokban, ahol semmit sem tudnak róla. (Azokban az országokban, ahol a keresztyénség kevés befolyással bír, más vallások vannak elterjedve). Ezt három lehetséges dologgal lehet magyarázni. Először, az emberek tudatosan elvetik azt a kijelentést, amelyben Isten kinyilatkoztatta magát (a teremtésen, a lelkiismereten vagy az Íráson keresztül); akkor Isten magukra hagyja őket, hogy megkeményedjenek saját hitetlenségükben. Másodszor, azok, akik elvetik az igazság világosságát, könnyen tévelygések áldozataivá válnak. Harmadszor, az emberek határozottan nem akarják látni a fényt, és minél vakítóbb a fény, annál erősebben zárják be szemüket!

Némelyek elismerik, hogy Isten létezik, de ritkán gondolnak Rá. Istenről való tudásuk sehogyan sem látszik meg életükön (Tit. 1: 16).

Egyes emberek annyira bele vannak merülve a világiakba, hogy egyszerűen képtelenek úgy gondolkodni Istenről, ahogyan arról kellene. (Itt nem azokról beszélek, akik nyíltan bűnös életmódot folytatnak, hanem azokról, akik környezetükben vallásosaknak próbálják mutatni magukat).

Egyes embereknél abban rejlik az Istenről való elmélkedés képtelensége, hogy túlságosan el vannak foglalva saját kívánságuk, és vágyaik betöltésével (Fil 3: 9). Meg kell értenünk, hogy az igazi hívők ideig-óráig könnyelműek maradhatnak bizonyos kérdésekben, és ennek következtében elveszíthetik lelki gondolkodásmódjukat. De, ha elkezdenek nyugtalankodni, és bánkódni a veszteség felett, akkor megértik, hogy ez az ő ideiglenes elhajlásuk következménye, és ez nem a hitetlenségükről beszél. Ha valaki legyőzi tisztátalan gondolatait, akkor ez a kísértés még nem bizonyítja a hitetlenségét. Még ha valaki vétkezett is, az sem a hitetlenségéről tesz bizonyságot, ha ennek következtében az ember megtér, és visszatér az igazság útjára. Az Istenről való elmélkedés tudatos és következetes megtagadása az igazi bizonyítéka a hitetlen emberi természetnek. Olykor az emberek annyira hatása alatt vannak saját vágyaikról való gondolatainak, hogy még gondolni sem mernek a szent és igazságos Istenre. Megértették, hogy a Róla való elmélkedés automatikusan megítélné őket, mint akik vétkesek Előtte.

A lelki gondolkodásmódnak két jellemzője van. Az első az elragadtatás érzése, amit akkor tapasztal a hívő, mikor azon elmélkedik, milyen is Isten. Azok a hívők, akik lelkileg gondolkodnak, szeretnek Isten áldásaira, szentségére, erejére, bölcsességére, kegyelmére gondolni. Ezek a gondolatok megerősítik lelküket, függetlenül attól, hogy milyen helyzetben vannak. A lelki gondolkodásmóddal nem rendelkező emberek csak akkor tapasztalnak örömet Istenben, ha Isten valami jót tesz velük! De azt mondani a nehéz időkben, hogy „Ez az Isten a mi Istenünk mindörökké; ő vezet minket mindhalálig!” (Zsolt. 48: 15), a lelki gondolkodás és az Istenben való hit jele. Közeledik az a nap, amikor Isten kijelenti magát mindenkinek Krisztus második visszajövetele által. Azok, akik a jelenleg Istenben gyönyörködnek, - türelmetlenül várják Őt. A hitetlenek számára ez a lehetőség nem szívderítő.

A lelki gondolkodásmód másik jellemzője az, hogy szent félelem és áhítat járja át az embert Isten színe előtt, mivel Isten végtelen szentsége és hatalma a legmagasabb tiszteletet és hódolatot követeli tőle. Csak azok rendelkeznek ezzel a két jellemzővel, akik tényleg lelkiek. A tisztátalan emberek nem tudnak örömet találni abban, amitől félnek, és nem félhetnek attól, amiben örömüket találják. De azok a hívők, akik lelkileg gondolkodnak, és szeretik a szentséget, örömüket lelik Isten végtelen szentségében, és áhítattal tekintenek Reá. Az Istenről való bármilyen gondolat, amely nem vált ki belőlünk áhítatot, a lelki gondolkodás hiányának biztos jele.

A lelki gondolkodásmód szükségessége valószínűleg minden hívő ember legfőbb kötelessége. Benne van összegezve az igaz vallás eszenciája. Ez a bölcsesség kezdete, és nélküle minden más keresztyén kötelesség értelmét veszti.












































Kilencedik fejezet


Néhány szó arról, hogyan kell Istenről elmélkednünk


Szeretném konkrétan megmutatni, miről kell elmélkednünk akkor, mikor Istenre gondolunk. Például, többször kell Isten létezésére gondolnunk (Zsid. 11: 6). A minket körülvevő teremtett világból és lelkiismeretünk elemzéséből meghatározhatjuk, miért hiszünk abban, hogy Isten létezik. A hívők sokkal jobban meg vannak győződve Isten létezéséről, mert hittel fogadnak el minden Róla való kinyilatkoztatást, amit a Biblia említ.

Annyi istentelenség vesz minket körül, hogy egyszerűen elengedhetetlen dolog úgy óvni lelkünket, hogy hittel Isten létezésére gondolunk. A hitetlenek világszemléletében olyan nagy a rendetlenség és a zűrzavar, hogy hamis gondolkodásmódjuk kihatással van még a hívőkre is (Zsolt. 73: 2-17).

Amikor a Sátán kísért minket, és az Isten iránt való bizalmatlanság magjait szórja szívünkbe, akkor azonnal el kell vetnünk az Ördög sustorgását (Mt. 16: 23). Ha valaki forró tárgyat tett zsebünkbe, nem fogunk azon töprengeni, hogy megéget-e minket vagy sem, hanem maradéktalanul kidobjuk azt! Így bánjatok el a Sátán tüzes nyilaival is.

Aztán fel kell elevenítenünk legelső lelki tapasztalatunkat is, amit akkor éreztünk, mikor Isten megismerésére jutottunk. Ahogyan már korábban mondtam, az Istenben való hit alapját megtalálhatjuk a teremtésben és a lelkiismeretünkben. De ezek nem azok a tények, amiket akkor kell használnunk, mikor a Sátán ránk támad, mert ezekben a pillanatokban értelmünk képtelen megfontoltan gondolkodni. Helyette a hit pajzsát kell használnunk, és arra kell visszaemlékeznünk, hogyan ismertük meg Isten hatalmát és az Ő hozzánk való jóindulatát. A Jn. 9-ben említett vak ember azt válaszolta azoknak, akik kétségbe vonták meggyógyulását, hogy „Egyet tudok, hogy noha vak voltam, most látok” (25. vers). Az, amit a valóságban átéltünk, a legjobb felelet minden kétséggel szemben.

Kétségtelen, hogy amikor Isten létezéséről elmélkedünk, el vagyunk ragadtatva attól, amit képtelenek vagyunk a maguk teljességében felfogni. Képtelenségünk, hogy mindent felfogjunk, arra ösztönöz minket, hogy álmélkodjuk és bámuljuk Istent, Aki csodálatos Lény. Ha túl nehéz megértenünk Isten természetének végtelenségét, akkor legrosszabb esetben is elmélkednünk kell az Ő megszámlálhatatlan erényének gyakorlati következményein.

Másodszor, el kell mondanom, hogy mindig emlékeznünk kell arra, hogy Isten mindenhol jelenvaló és mindent tudó. Az ezeken való elmélkedés gyakorlati hasznot hoz a keresztyének számára.

A hitetlenek jelenlétébe (a velük való közösségre nem kell törekedni azokat az eseteket kivéve, amikor ez feltétlenül szükséges), vagy olyankor, mikor valamilyen kísértés fenyeget, a lelki gondolkodásmóddal rendelkező emberek biztos védelmet élveznek, ha folyamatosan arra fognak emlékezni, hogy a mindent látó és tudó Isten velük van.

Ha a hívők magukban vannak, és megkísértetnek, mikor senki sem látja őket, az a tudat, hogy Isten mellettük áll, megfékezi őket a bűn cselekvésében.

Nagy veszedelmek vagy nehézségek idején a hívőknek különleges biztatásban van részük, ha arra gondolnak, hogy Isten velük van (2 Tim. 4: 16-17). Néha a keresztyéneket bajok érik, de csodás módon kikerülik a következményeket. Ilyen helyzetekben hasznos arra gondolni, hogy „Az Úr van ezen a helyen” (1 Móz. 28: 16).

Harmadszor, azon elmélkedve, hogyan kell Istenről gondolkodnunk, azt szeretném mondani, hogy a hívőknek el kell kezdeniük elmélkedni Isten hatalmáról. Soha nem lesz értelmükben igazibb békesség, mint akkor, mikor a Mindenható Isten erejéről fogunk elmélkedni (Zsolt. 62: 12). Az Isten erejéről való elmélkedés hiánya ahhoz vezet, hogy a hívők nyugtalankodni kezdenek minden felől, ami életükben végbe megy. Minden esetben figyelembe kell venniük Isten Egyházának adott ígéreteit, amik még nem teljesültek be, amikor ennek a világnak gonoszsága fenyegeti őket. Erősen kételkedhetnek abban a jövőben, amit az Egyház vár, ha nincsenek meggyőződve az Istennek mindenek felett való erejében.

A halálról való gondolat megijeszthet minket, ha nem hiszünk Isten hatalmában, amely megvédi lelkünket, és végső soron feltámasztja testünket. Ahhoz, hogy félelem nélkül haljunk meg, teljesen meg kell győződnünk Isten mindenható erejében.

Talán sokaknak közülünk nem sikerül betöltenünk azt a lelki kötelezettséget, hogy állandóan Istenről elmélkedjünk. Sokkal könnyebb bizonyos külső ceremóniákat megtartani, sőt megóvni magunkat a nyilvános bűnöktől, mintsem Istenről álmélkodni titkos gondolatainkban. Éppen ebben van az igaz vallás lényege. Pont ez az, amit „Istennel való járásnak” neveznek. Ne csapjuk be magunkat, ha nincs meg bennünk a lelki gondolatok bősége, akkor minden más dolog, amit teszünk, nem tud segíteni rajtunk a kísértés napján. Ettől függetlenül egyeseknek úgy tűnhet, hogy túlságosan nehéz megragadni a lelki gondolatokat. Ezért a következő fejezetben arra fogok törekedni, hogy még több tanácsot adjak, amelyek segíthetnek az embereknek.






































Tizedik fejezet


Mit kell tenni akkor, ha a lelkiekről való elmélkedés nehezen megy?


Egyes keresztyének egyetértenek abban, hogy a lelki gondolkodásmóddal való rendelkezés a legfontosabb kötelességeink egyike, amely teljesítése hatalmas hasznot hoz az embernek. Ugyanakkor elismerik, hogy ez nem könnyű dolog. Nehéz megérteniük, hogy min kell gondolkodniuk, vagy ellenkezőleg, hogyan vessenek gátat elkalandozó gondolataiknak, amikor már meghatározták gondolataik irányát.

Miért alakul ki ilyen helyzet? Talán azért, mert a lelki igazságok nem érdemelnek meg annyit, hogy elmélkedjenek felette? Vagy azért, mert nem rendelkezünk gondolkodásra való készséggel? Egyetlen fentebb feltett feltevés sem ad igei választ. A bűn a valódi oka annak, hogy nem tudunk lelkileg gondolkodni. Mint hívőknek, megváltozott értelmünk van, de a bűn továbbra is megmarad bennünk, bár nem uralkodhat rajtunk. Az az ember, akinek megsérült a lába, tapasztalhatja azt, hogy aztán is sántít, miután a sérülés begyógyult. A lelkiekről való elmélkedés tökéletlenségén gondolkodva fel kell használnunk ezt a tudást, hogy ez alázatossá tegyen minket (Róma 7: 24). Ily módon keserű gyökérből is teremthet jó gyümölcs. Sirassátok meg azokat a kudarcaitokat, amelyek lelki életetekben előfordulnak!

A hívők akkor képesek lelki gondolkodásmódra szert tenni, ha erre erőfeszítéseket tesznek. Arra kell törekednünk, hogy értelmünket ne banális, puszta és lelketlen dolgokkal töltsük meg. Nekünk határozottan és következetesen kell törekednünk a lelki dolgokra. Ha a fa jó, akkor a gyümölcseinek is jóknak kell lenniük (Mt. 7: 17).

Nem kell megfeledkeznünk arról, hogy magunktól nem vagyunk képesek helyesen gondolkodni a lelki dolgokról. Nem gondolhatjuk azt, hogy gondolataink a sajátunk, és hogy azt tehetünk velük, amit csak akarunk. Pál jó tanácsot adott nekünk akkor, mikor azt mondta, hogy szükségünk van Isten segítségére abban, hogy képesek legyünk Isten akarata szerint gondolkodni (2 Kor. 3: 5). Az ember képes természeti értelmét felhasználva elmélkedni teológiai fogalmakról, de ha az, amiről elmélkedik, nem indítja álmélkodásra és magasztalásra, és ha elmélkedései nem indítják lelki életre, akkor ez arról beszél, hogy nem rendelkezik lelki gondolkodással. Az ember természeti képességei képtelenek őt lelkivé tenni.

Itt nem arról beszélek, mikor az Isten Igéjét részletesen azzal a céllal tanulmányozzuk, hogy megértsük annak igazságait, vagy azt másoknak átadjuk. Itt arról a szokásról beszélek, mikor lelki szempontból vizsgáljuk meg az eseményeket, amik végbemennek életünkben, vagyis arról a lelki gondolkodásmódról, amely az Istennek tetsző életvitel gyümölcse. Nem mindenki tud felemelkedni az isteni igazságok mélységes szemlélésére, ugyanakkor bármely egyszerű és iskolázatlan hívő magáénak mondhatja, ha lelkileg gondolkodik.

Nélkülözhetetlen, hogy buzgók legyünk, és törekedjünk arra, hogy lelkileg gondolkodjunk, mert ezt nem könnyű elérnünk. Még a legjobb termőtalaj is rendszeres trágyázást, kapálást és gyomlálást kíván, hogy bőséges termést hozzon. Senki sem várhatja, hogy a lelkileg való gondolkodás csak úgy, hipp-hopp, előteremtődik. Ez ahhoz hasonlít, mikor a szegény egy-kettőre, minden erőfeszítés nélkül szeretne meggazdagodni, vagy egy gyenge, csenevész ember minden erőnléti táplálék nélkül szeretne erős lenni! Az istenfélelem és a lelki gondolkodásmód kemény munka eredménye.

Értelmünk strázsáján kell állnunk, és nem szabad utat nyitnunk a lelkiismeretlen gondolatoknak (Pl. 4: 23). Ide tartozik a nem lelkileg gondolkodó emberekkel való eszmecserék kerülése, amikor ez lehetséges. Gyakran még a hívőkkel való beszélgetések is annyira telítve vannak ennek az életnek gondjával-bajával, hogy elveszítik a lelkiség erényét.

Határozott, következetes erőfeszítést kell tenni arra is, hogy olyan lelki témákról elmélkedjünk, mint például Krisztus szeretete. Ezt nehezebb akkor tenni, mikor egyedül maradunk saját magunkkal, mint mikor más emberekkel vagyunk körülvéve. Minden lehetőséget meg kell ragadni ahhoz, hogy tudjuk használni azokat az eszközöket, amelyek növelik ismereteinket a mennyről. Ha a kézművesnek nincs megfelelő anyaga, amiből dolgozhatna, vajon nem fogja-e idővel elveszíteni a mesterségét is?

Mindent meg kell tennünk azért, hogy a Sátán ne tudja elvonni gondolatainkat a lelki dolgokról. Sohasem adhatunk szívünkben helyet a keserűségnek, a megkeményedésnek, vagy a tisztátalanságnak. Több annál, az is fontos, hogy semmilyen szemérmetlen és szerénytelen kívánságnak ne adjunk helyet (még azoknak a jó dolgoknak esetében sem, amit a világ kínál), nehogy azok fölénk kerekedjenek.

Egyesek ellenkeznek, azt mondva, hogy ha ténylegesen így szeretnénk élni, akkor semmilyen más dologra nem tudunk időt szánni, nem lesz időnk a munkára és a törvényes pihenésre! Voltak és vannak olyan emberek, akik elvetették a normális életet, helytelenül azt gondolva, hogy ez szükséges lelki fejlődésük érdekében. A lelki gondolkodásmód azonban távolról sem kívánja ezt az embertől. A lelkiség abban mutatkozik meg, hogy az emberi élet minden területe lelkivé válik. Az, amiről fentebb szóltam, minden dolgunkra és tettünkre megszentelő hatást fog gyakorolni. Ismétlem, hogy azok a hívők, akik nem gyakorolják magukat abban, hogy lelkileg gondolkozzanak, nem tudnak beteljesedni az élettel és a békességgel (Róma 8: 6).

A keresztyéneknek mindent meg kell tenniük, hogy jól végezzék feladataikat, munkájukat. A tétlenség az első lépés a bűn felé. A lelki gondolkodás nem akadálya a munkának: ha a cserépedény tele is van szénával, attól még sok víz fér bele! (A szalma lelki módot, míg a víz a lelkiséget jelenti). Hogy világi munkánk közben megőrizzük lelkiségünket, elengedhetetlen, hogy minden nap időnk egy részét elkülönítsük az imádságra és az Ige olvasására. Ezt elengedhetetlen rendszeresen tenni, mert különben más dolgok kiszorítják azt az életünkből. Válassz ki egy időpontot, mikor leginkább buzgó és friss vagy, mivel Istennek mindenből a legjobbat kell odaadnunk, amivel csak rendelkezünk (Mal. 1: 8). Készítsétek fel magatokat arra, hogy áhítattal fogjatok hozzá az imádsághoz és a Szentírás olvasásához. Mindent tegyetek meg annak érdekében, hogy ez az elfoglaltság ne váljék fárasztó kötelességgé. Nem reménykedem abban, hogy tanácsaim automatikusan áldott elmélkedések perceit és óráit hozzák el számotokra, de emlékeztethetlek benneteket arra, hogy mit tehettek ennek érdekében. Mutassatok ennek érdekében állhatatosságot.

Ha követitek minden tanácsomat, de továbbra sem találtok örömet a lelki elmélkedésben, akkor könyörögjetek Istenhez, hogy Ő adjon nektek segítséget ebben (Ézs. 38: 14). Isten azoknak ad választ, akik őszintén, tiszta szívből keresik Őt. Töredelmes szívvel forduljatok Hozzá, és imádkozzatok annyira, amennyire csak tudtok. A lelki gondolkodásmód nem más, mint isteni jelenlét tudatosulása bennünk. Ez többet jelent, mint egy ima szép szavakba való foglalása.

Ha egy konkrét témát választotok az elmélkedés tárgyául, akkor ez még segít is nektek, mint az is, amit az előző fejezetekben ajánlottam nektek. Vagy emlékezzetek néhány olyan lelki tapasztalatra, ami különleges hatással volt életetekre.

Végezetre, semmilyen esetben sem törjetek le lelkileg, ha erőfeszítéseitek még nem hozták meg a várt eredményeket. Emlékezzetek arra, ami Istenről van mondva, hogy Ő Az, Aki „megrepedt nádat nem töri el; és a pislogó gyertyabelet nem oltja ki” (Ézs. 42: 3).

Ha ti állhatatosan törekedtek a lelki gondolkodásmód elérésére, és semmi mást nem találtok, mint saját bűnösségetek még nagyobb felismerését, akkor ez azt jelenti, hogy megfelelő jutalmat kaptatok minden szenvedésért. Ennél jóval többet is nyertetek. Mert azok, akik lelkiismeretesen és becsületesen törekednek az Istennek kedves életre, egyre jobban és jobban elsajátítják a lelki gondolkodást.



Második rész


A lelki gondolkodásmód fejlődése


Tizenegyedik fejezet


Hogyan buzdít minket Isten arra, hogy lelkileg gondolkozzunk?


A lelki gondolkodás a lelki igazságoktól való elragadtatásból és örömből tevődik össze. Az ejt foglyul minket, amit szeretünk. A menny és a föld közötti nagy csata lényege abban van, hogy megmutassa nekünk, mi ragadja meg leginkább szerelmünket. Aki szerelmünkkel rendelkezik, az rendelkezik velünk is, mert a szeretet mindennél jobban arra buzdít minket, hogy önfeláldozók legyünk és oda szánjuk magunkat. Szeretetünk a hajón levő kormányhoz hasonlít, amerre fordítjuk, arra felé tart a hajónk is.

Nem meglepő, hogy ez a világ arra törekszik, hogy megszerezze szeretetünket. Azért próbál arra kényszeríteni minket, hogy most hódoljunk neki, mert pusztulásra ítéltetett, és abba az irányba halad. Csodálatra méltó az, hogy Isten kívánja szerelmünket (Pl. 23: 26)! Tehát, azt akarom mondani, hogy azon kell elmélkednetek, ami abban segít bennetek, hogy tekinteteteket, szereteteteket elfordítsa erről a világról, és Isten felé irányítsa azt. Aki Isten szemléltető óráit lenézi, az megveti az Ő bölcsességét is.

Isten nagyon világosan megmutatta, hogy a földi élettel kapcsolatos dolgok kisebb jelentőséggel bírnak számunkra, mint a lelkiekhez való viszonyunk. Mielőtt a bűn betört volna a világba, Isten azt mondta, hogy minden, amit teremtett, „igen jó” (1 Móz. 1: 31). Most azonban a bűn miatt az Általa teremtett világ átok alatt van. Az Isten Igéje arról győzködi a keresztyéneket, hogy ne szeressék ezt a világot (1 Jn. 2: 15-17). Isten néhány egyszerű példán keresztül megmutatta, hogy ez a világ nem méltó szeretetünkre.

Először, a világ valódi arcát a Krisztushoz való viszonyában mutatja meg. Habár Krisztus feddhetetlenül élt, a világ mégis megvetette Őt. Krisztus elvetése világosan szemlélteti a világi emberek romlott nézeteit és ítéletét. Szerethetik-e a keresztyének azok értékeit és gondolatait, akik keresztre feszítették Krisztust?

Másodszor, Isten ennek a világnak romlott voltát bemutatja az apostolokkal való bánásmód példáján is. Mivel az apostolok Isten dicsőséges királyságának alapjait rakták le ezen a földön, ennek a világnak nem örömmel kellett volna-e őket fogadni? Ennek ellenére üldözték őket, szegénységben éltek és haltak meg (1 Kor. 4: 11-13).

Azt a tényt is meg kell szemlélnünk, hogy Isten azzal fejezte ki megvetését a bűnös világ felé, hogy a gazdagságot és a hatalmat világi emberek kezébe adta. Senki nem fogja értékesnek tartani azt, amit a bölcs ember disznói elé vet, hogy azok ez által táplálkozzanak! Sokan a hatalmasok és gazdagok közül nem hisznek Istenben, és tisztátalan életvitelt folytatnak. Vajon nem fejezi-e ez eléggé ki Isten megvetését e világ gazdagságai iránt? Ha a földi gazdagság és hatalom valódi értékkel bírna, Isten vajon nem azoknak adná-e, akik szeretik Őt?

Biztosítani szeretnélek azonban arról is benneteket, hogy ennek a világnak a kincsei helyes módon is fel lehetnek használva. Akkor keletkezik probléma, mikor az emberek nem tudják, hogyan használják fel azt, amivel rendelkeznek. Merem állítani, hogy csak azoknak van bölcsességük és tudásuk helyesen felhasználni az anyagi javakat, akik lelkileg gondolkodnak. Mert csak ezek az emberek értik igazán, hogy veszélyes lehet, ha túlságosan szeretik a földi dolgokat. Nem azon fognak nyugtalankodni és aggódni, hogyan növelhetik gazdagságukat, mert arra a megállapításra jutottak, hogy a földi jók nem arra adattak számukra, hogy mint sajátjukkal bírjanak, hanem azért, hogy bölcsen használják azt fel.

Az emberek e világ dolgai iránt való viszonya nagyon jól mutatja, hogy lelkileg gondolkodnak-e vagy sem? Senki sem képes közönyösen viszonyulni e világ felé, ha szívével nincs a lelki dolgokhoz láncolva. Ahhoz, hogy kevesebbet gondoljunk egy dologra, sokkal többet kell gondolnunk valamilyen más dologra.

A világ dolgai iránt való szeretetünknek szigorú kontroll és fegyelem alatt kell lennie. Hogyan szerethetnénk azt, ami iránt Isten kifejezte megvetését? Szeretetünk a világ felé nem alszik ki magától. Megfelelően kordában kell tartanunk ahhoz, hogy ne irányítsa életünket. Csak Isten Igéje vezethet minket (1 Jn. 2: 5).

A keresztyének nagyon hűségeseknek látszhatnak, de ha ugyanilyen mértékben kötődnek a világhoz is, akkor éppen ez a tény, és nem a keresztyén hűségük mutatja meg igazán szellemiségüket. Tehát, hogyan tudhatjuk meg, hogy valóban a lelki dolgokat szeretjük-e? Ennek a témának lesz szentelve a következő fejezet.








































Tizenkettedik fejezet


A lelkiek iránt való őszinte szeretet


Ha nem szeretjük a lelki igazságokat, és nem találunk bennük örömet, akkor nem rendelkezhetünk lelki gondolkodásmóddal. De hogyan tudjuk megállapítani, hogy rendelkezünk-e valódi, őszinte szeretettel a lelki dolgok iránt? Mit jelent a lelkiek iránti szeretet? Az elkövetkező néhány fejezetben megpróbálok meghatározást adni neki, felvonultatni jellemzőit, és bemutatni, hogyan lehet fokozni azt.

Merem állítani, hogy az embereknek nem rendelkeznek őszinte vonzalommal a lelki értékek iránt, ha életükben nem ment végbe egy lelki fordulat, amit újjászületésnek, vagy felülről való születésnek nevezünk. Ez a fordulat az Isten kegyelméből és természetfeletti erejéből mehet csak végbe.

Nékünk éppen innen kell kiindulnunk, mert lelkünk minden természeti, természetes megnyilvánulása meg van romolva bűnösségünk által (Tit. 3: 3). Nem fogom részletesen elemezni ezt a kérdést, csak néhány rövid megjegyzést teszek. Azt a tényt, hogy minden ember természete romlott, még azok is értik és elismerik, akik nem ismerik a Biblia tanítását. Mindenki előtt ismert, hogy minden emberben megvan a gonoszság iránti hajlam. (Ha még az egyszerű emberi gondolkodás is ezt mondja, akkor mennyire szörnyűbb azoknak tudatlansága, akik ismerik a Biblia tanítását ebben a kérdésben, és mégis elvetik azt!).

Ez a bennünk levő természetes hajlam nem behatárolható, és nem egyszerűsíthető le a gonoszságnak egy konkrét válfajára. A gonosz viselkedés iránti hajlam az emberi tevékenység legkülönbözőbb területén jelenik meg. Ezért egyetlen egy bűn sem irtható ki az életünkből, ha a bűnhöz való viszonyulásunkban nem történt gyökeres változás; gyorsan más bűnök jelennek meg életünkben, mint erkölcsileg egészségtelen természetünk következménye még akkor is, ha valamilyen konkrét bűnt elhagyunk. Természetünk bűnös jellege hajt minket a bűn felé. Azt tesszük, amit tenni akarunk (Kol. 3: 5-7). Még akkor is, mikor értelmünk azt súgja, hogy balgaság engedni a bűnös ösztönnek, hatalma és ereje felettünk olyan nagy, hogy képtelenek vagyunk nem engedelmeskedni neki.

Az, hogy saját természetünkből kifolyólag tisztátalan emberek vagyunk, nagyon könnyű bemutatni két példán keresztül. Először is, gyűlölet van bennünk Isten és minden lelki dolog iránt. Másodszor, a világ iránti szeretet van bennünk, amely a földi javak hajszolására buzdít minket, azokhoz a méhekhez hasonlóan, amik a mézes köcsög körül repdesnek.

Figyelmeztetnem kell benneteket arra, hogy az emberek tényleg valódi változást tapasztalhatnak életükben, amely, úgy tűnhet, a lelki gondolkodásmód következménye. Következésképpen, az ilyen változás nem az Isten kegyelmének és természetfeletti erejének köszönhető, hanem valami másnak. Néha az ember ideig-óráig a hallott Ige hatása alá kerülhet (Mt. 13: 20-21). Néha történhet ilyen bizonyos filozófiai tanok hatására, amelyek meggyőzőnek tűnhetnek, vagy az életben végbe menő bajok és nyomorúságok hatására; ilyen változást képes előidézni a megszerzett tudás, vagy a ránk helyezett felelősség (1 Sám. 10: 9). De hasonló változások nem a lelki gondolkodás következményeképpen mennek végbe, mert azok csak a kívánságok irányultságát változtatják meg, nem magukat a kívánságokat, földiből mennyeivé téve őket. A legcsodálatosabb földi dolgok iránti szeretet lehet nagyon magasztos, és még sincs benne semmi közös a dicsőséges mennyel. A vér íze hamar újra előhozza a vadállatot a megszelídített állatból.

Néha a hitetlenek türelmükkel, jó magaviseletükkel és gyümölcsöző életvitelükkel megszégyenítik azokat a keresztyéneket, akik lelkileg gondolkodnak. De csak a Szent Lélek által hozott változás képes megváltoztatni az emberi természet lényét, és képes a lelki gondolkodás valódi birtokosaivá tenni őket (Ef. 4: 23).



Tizenharmadik fejezet


Hogyan tudjuk megállapítani, hogy a bennünk végbemenő változások lelki jellegűek-e?


Ahogyan már beszéltünk róla, bizonyos emberek lehetnek valamilyen körülmények hatása alatt, amelyek változást hozhatnak életükben, de ezeket a változásokat nem lehet lelkieknek nevezni. Tehát, hogyan lehet meghatározni azt, hogy a változás jellege Isten által vannak-e gerjesztve azzal a céllal, hogy valóban megváltoztassák az ember természetét?

Az egyik különbség az emberben végbe menő lelki-, és az egyszerű erkölcsi változás között abban van, hogy az utóbbi csak ideiglenesnek bizonyul. Bizonyos változások hosszú ideig tarthatnak, és lehet sok külső, látható megnyilvánulása, azonban ezek eltűnnek, mikor az ember erőt próbáló nehézségeken és üldöztetésen megy keresztül.

Nem kell azonban lebecsülnünk ezeket a változásokat, amelyeknek csak erkölcsi jellegük van, mert ezt is Isten gerjeszti az emberben. Nem Isten különleges kegyelmének gyümölcsei, amelyek üdvösséget adnak az embernek, hanem csak az üdvösségre való felkészítés eszközei. Ezért az ilyen változásokat üdvözölnünk és támogatnunk kell. Ugyanakkor senki se reménykedjen benne, hogy ez jogot teremt a mennyek országára. Sokan tévelyegnek ebben a kérdésben.

Engedjétek meg, hogy elmagyarázzam az egyszerű változás és a valódi, felülről való újjászületés közötti különbséget. Az elején el kell mondani azt, hogy a lelki változás átformálja a mind a lelket, mind a szellemet (értelmet – Ford. megj.), mint a testet (1 Thessz. 5: 23). Egy érzés önmagában sokkal jobban bűnre vezethet minket, mint sok más. Jobban alá lehetünk vetve a bosszankodásnak és a haragnak, mint a félelemnek, vagy sokkal hajlamosabbak lehetünk a gyűlölet iránt, mint a szeretet iránt. A valódi lelki változás azonban kivétel nélkül megszenteli minden érzelmünket és érzésünket. Ha nem ismerünk mértéket ilyen vagy olyan indulatok kifejezésében, akkor a bennünk végbe menő lelki változás arra fog sarkallni minket, hogy egyre jobban és jobban kontroláljuk ezeket az érzéseket. Az az ember, aki életében ilyen változásokat él át, soha nem fog úgy felelni, mint Naámán: „Ebben a dologban legyen az Úr kegyelmes a te szolgádnak” (2 Kir. 5: 18).

Isten azt várja, hogy teljesen Neki szenteljük éltünket, mert másképpen Ő egyáltalán nem tart igényt rá. Ezért a keresztyén fő feladata abban van, hogy minden érzése és indulata meg legyen szentelve. Isten gyűlöli a kétszívűséget (Hós. 10: 2).

Az erkölcsi változás nem érinti meg az emberi élet és természet minden területét. Habár néhány ember tudja fegyelmezni magaviseletét, és uralkodni tud indulatain, de élete más területe érintetlen marad, amit a pénz iránti szerelem, megzabolázhatatlan nyelv, hit nélküli vallásosság jellemez. Azok az emberek, akik keresztyéneknek nevezik magukat, képesek az emberek szeme előtt sok indulatot elnyomni, de ugyanakkor képesek szívük mélyén titkos bűnöket melengetni.

Még egy jele a lelki gondolkodásnak, amit össze szoktunk hasonlítani az egyszerű erkölcsi változással, abban van, hogy az igazi lelki ember kivétel nélkül minden lelki igazságot szeretni fog, és örül neki. Nem fog szemezgetni, hogy mi kedves neki Isten igazságai közül, és nem fogja azt kiválogatni, hogy milyen parancsnak fog engedelmeskedni, és melyiknek nem. Ha az újjászületett ember nem ismert valamilyen Isten által rendelt utasítást, abban a pillanatban engedelmeskedni fog neki, és elkezdi azt betölteni, mihelyt az Ige alapján megmutatták neki, hogy ezt kell tennie.

Azok az emberek, akik lelkileg gondolkodnak, szeretik Istent. Nem azért szeretik, mert Ő áldásaival halmozta el őket, vagy azok nagyszerűségéért, annak szépségéért. Azért szeretik Jézus Krisztust, mert Ő Istenként megjelent emberi testben. Azért szeretnek minden lelki dolgot, mert azok által még jobban megismerhetik Istent. Minden biblikus igazságot szeretnek, mert a Biblia Isten Igéje számukra.

Ezért az igazi lelki gondolkodás egyik bizonyítéka abban van, hogy egész lénye gyökeresen megváltozik, és teljesen a lelkieknek szenteli magát. Ez mindent átfogó alapelv, mind szubjektív, mint objektív értelemben, amely érinti a lelki gondolkodás minden megnyilvánulását.
















































Tizennegyedik fejezet


A lelki gondolkodásmód még egy jele


Sokan örömüket lelik az istentiszteletekre való járásban. Ez az öröm önmagában véve azonban még nem jele az igazi lelkiségnek. Meg kell kérdeznünk, hogy mi váltja ki belőlük ezt az örömet. Ezután megtudjuk a különbséget az igazi lelki- és az egyszerű erkölcsi változás között.

Egyeseket nagyon elkápráztat az istentisztelet külső szépsége, a prédikáció ékesszóló volta, a megnyugtató zene, és a ceremóniák pompája (Ez. 33: 31-32; Jn. 5: 35). Természetesen, a mi istentiszteleteinken is rendnek kell lennie, és mindent ékes módon kell tenni, de ugyanakkor a lelkileg gondolkodó ember nem csak erre fog törekedni. Tudomásul veszi, hogy némely dolgok képesek az emberek figyelmét elvonni az Isten imádásától, és ez nagyon veszélyes dolog. Két különböző embernek tetszhet ugyanaz a kert. Egyiknek tetszhetnek a kert színei és illata, a másiknak az, hogy jól tudja, mi terem a kertben, és milyen hasznot hoznak a benne levő füvek és virágok. Azok az emberek, akik lelkileg gondolkodnak, az utóbbiakra hasonlítanak.

Az az öröm, amit az istentiszteletek látogatása ad az embereknek, abból az érzésből is fakadhat, hogy teljesítették kötelességüket. Némelyeket vigasztalni tud az a tudat, hogy az egyházi szolgálatok látogatása valamilyen módon csökkentik az általuk elkövetett bűnök súlyát.

Sok esetben még a keresztyének is azért folytatnak ilyen életvitelt, mert kötelességüknek tartják ezt. Mégis különbség van, mikor ezt azért tesszük, hogy egy kis örömet találjunk benne, vagy nyugalmat keressük magunknak, vagy azért tesszük, hogy jobban megismerjük általa Istent.

Az az oka, hogy némely emberek örömet és vigasztalást képesek találni az egyházi alkalmak látogatásában, és közben mégsem rendelkeznek lelki gondolkodással, hogy azt hiszik, valamilyen módon ezt téve kiérdemelhetik Isten dicséretét (Róma 10: 3). Úgy képzelik el a szentséget, mint olyasmit, amit maguk is képesek megteremteni, és bizonyos örömöket merítenek abból a tudatból, hogy dolgaik növelik Isten előtti érdemüket.

Mások azért tudnak örömet meríteni a vallásos életből, mert örömet éreznek attól a gondolattól, hogy ismerőseik jónak, tisztességes embereknek tartják őket. Egyesek azzal büszkélkedhetnek, hogy környezetük úgy gondol rájuk, mint istenfélő emberekre. Ez különösen igaz minden vallásos rendszerre, ahol az emberek versenyeznek egymással, igyekeznek jó hírnevet szerezni maguknak, ami előmenetelüket segítené elő.

Végezetül, úgy érzem, hogy beszélnem kell arról, hogy egyes helyzetekben az az öröm, amit a vallásból nyernek, az emberek hiábavaló gondolataiból származnak, amelyeknek hatásuk lehet a hívők gondolkodásmódjára, bármilyen hitet is vallanának: akár igazat, akár hamisat. Az emberek képesek úgy használni a vallást, mintha valamilyen garancia lenne arra nézve, hogy semmiféle baj nem érheti őket, ha buzgón követik annak előírásait. Aligha kell arról beszélnünk, hogy a lelki gondolkodással rendelkező ember nem merít örömet abból, ha ebből az okból borul le Isten előtt.

A legfontosabb, amiről itt szólni akarok, abban rejlik, hogyan lehet jól viszonyulni az olyan vallási életmód felé, miközben ez helytelen alapokra van építve. Nagyon sok olyan istentisztelet van ezen a világon, ami Istennek egyáltalán nem kedves, és nincs elfogadva. A következő fejezetben azokat az okokat szeretném megvizsgálni, amelyek által a lelkileg gondolkodó ember örömég leli az Isten imádásában.





Tizenötödik fejezet


Az Isten imádatából származó igazi öröm


Azok az emberek, akik lelkileg gondolkodnak, olyan örömet találnak az Isten imádásának minden aspektusában, hogy egyszerűen nem tudnak élni istentisztelet nélkül. Ezért volt olyan sok mártír, mert egyesek inkább meghaltak, minthogy abbahagyják az Isten imádatát. Dávid gyakran fejezte ki azt az óhaját, amit azok az emberek élnek át, akik lelkileg gondolkodnak, és meg vannak fosztva attól a lehetőségtől, hogy részt vegyenek az istentiszteleten (Zsolt. 42: 2-5; 62: 2-6; 84: 2-5). Több annál, semmilyen kétségünk sem lehet afelől, hogy Jézus Krisztus mindent szeret, ami kapcsolatban van az Isten imádásával (Jn. 2: 17).

Miért nyernek örömet a lelkileg gondolkodó keresztyének az istentiszteleteken való részvételből? Az ő megtapasztalásaik miben különböznek azoknak a hitetlen embereknek a megtapasztalásaitól, akik szintén találhatnak maguknak valamilyen örömet az egyházi szolgálatok látogatásában? Beszélni akarok néhány olyan helyzetről, amelyben világosan megmutatkoznak ennek a kétfajta embertípusnak a különbségei.

Azok, akiknek életében tényleg végbement egy lelki fordulat, azért fognak örömet találni az istentiszteletben, mert ezzel növekedik hitük, és Istenben való örömük. Ezek az emberek nem a külsőségeknek élnek. A mechanikus tevékenységeknek nincs semmilyen értékük Isten színe előtt (Ézs. 1: 11). Mindannak, amit Isten parancsol, nemcsak az a célja, hogy engedelmeskedjünk, hanem hitünk és szeretetünk által úgy tegyük ezt, hogy örömet találjunk az Istennel való közösségben, és növekedjen istenfélelmünk. Ezt tapasztalták meg életükben azok az emberek is, akik lelki módon gondolkodtak. Számukra az istentisztelet az az eszköz, amely által még inkább Isten szeretetére vannak buzdítva.

Azok, akik nem éltek át lelki újjászületést, nem tudnak mást tenni, csak betartani a ceremóniákat és a formalitásokat. A tragédia abban van, hogy az ilyen magaviselet Istent káromolja, mert Ő gyűlöli a puszta szertartásokat, miközben az emberek azt gondolják, hogy ez Istennek kedves dolog. Ezen kívül semmi másra nem alkalmasak. Hitetlenségük ereje arról tesz bizonyságot, hogy imádatukban semmi nem jut Istennek a puszta formalizmuson kívül (Ézs. 29: 13-14).

Ahhoz, hogy a hívők elkerüljék az istentiszteletek üres formalitását, fel kell készíteniük magukat arra, hogy az imádatból annyi lelki áldást nyerjenek, amennyit csak lehet. Tudják, hogy csak hit által közeledhetnek Istenhez; csak a szeretet győzi meg őket arról, hogy igazán Neki engedelmeskednek; hogy csak a mélységes tisztelet és az elragadtatás segíthetnek nekik abban, hogy közelebb kerüljenek az Úrhoz. Azok, akik azt szeretnék, hogy az imádat valóban áldást hozzon nekik, minden lelki ajándékukat felhasználják ehhez. Ha az ember úgy fog Isten imádatának, hogy nem tudja, miért is teszi ezt, és nem gondoskodik arról, hogyan valósul ez meg, akkor nemhogy hasznot nem fog látni belőle, hanem még jobban eltávolodik Istentől.

Soha nem találkoztam olyan hívőkkel, akik megvetették volna a nyilvános istentiszteletek látogatásának fontosságát. Ezért jó volna, ha részletesebben megvizsgálnánk az igaz imádat természetét. Isten azért hív minket az Ő imádására, hogy hitünk és szeretetünk folytonosan növekedjen. Ez nem megy automatikusan. Fel kell készítenünk magunkat az istentiszteletre. Mind értelmünknek, mind szívünknek részt kell vennie az imádatban (Pr. 4: 17 – 5: 1). Nagyon könnyen elvonódhat a figyelmünk, és sokkal jobban aggódhatunk a szolgálat külső formáján, mint annak valódi fontosságán és erején. Feltétlenül meg kell győződnünk arról, hogy gyülekezeti alkalmainkon csak azt tesszük, amit Isten kér tőlünk az Ő Igéjében. Minden más öröm, amit olyan vallási szertartásoktól és ceremóniáktól nyerünk, ami nincs világosan megparancsolva nekünk, nem a hit gyümölcse, hanem az emberi elképzelések következménye!

Azt megengedem, hogy egyes emberek istentiszteleti szolgálata által több örömet találhatunk, mint egy másik szolgálattevő által. Ezek nem a magaviseleti szintjük vagy képzettségi fokuk közötti különbségektől függnek, mint inkább attól, hogy mik a lelki szükségleteink és szükségeink. Az istentiszteletek reánk való hatásán túl, nem változtat az a tényen, hogy az istentisztelet által nyert öröm azzal függ össze, hogy ezek az alkalmak megerősítik és felbuzdítják az újjászületett keresztyének hitét és szeretetét. Minden más embernek az egyedüli öröme, amit az istentiszteletek látogatásától nyer, tisztán az emberi képességekben van.

A második körülmény, aminek alapján az újjászületett emberek örömet találhatnak az Isten imádatában, abban van, hogy az istentisztelet szerves részei (igehirdetés, imádság, dicsőítés stb.) segítenek a hívőknek abban, hogy átérezzék Isten jelenlétét. Isten elé járulva azt várjuk, hogy hitünk és szeretetünk megedződik, és amikor ez a várakozás beteljesedik, akkor még nagyobb örömet érzünk.

Az istentisztelet alatt az újjászületett emberek még jobban meggyőződnek arról, hogy Krisztus szereti őket. Pontosan ez az, amit a Szentlélek tesz értünk (Róma 5: 5), és ebben Ő felhasználja az istentisztelet minden részét.

Az újjászületett emberek Istent magasztalva azt hallják, hogy Krisztus kopog szívük ajtaján (Jn. 14: 23; Jel. 3: 20). Az imádat az a kert, ahová Krisztus azért jön, hogy az Ő szerelmeseivel találkozzon (Én. 7: 12). Visszaemlékezve az előbbi napokra, mikor a léleknek hasonló tapasztalatai voltak a Krisztussal való közösség során, minden esetben megerősödik a Benne való örömük.

Ha úgy jövünk az istentiszteletre, hogy értelmünk oda nem illő gondolatokkal van tele, és nem tudjuk azt, hogy min is kellene elmélkednünk, miközben Istent imádjuk, ajtót nyitunk az egykedvűségnek, a hűvösségnek, és a közömbösségnek. Riadót kell fújnunk, ha a szívünkben a lelki hanyatlás hasonló jeleit találjuk.

Végül, a lelkileg újjászületett emberek azért képesek örömet találni az Isten imádatában, mert tudják, hogy ilyen módon Istent magasztalják, ami az Isten tiszteletének legfőbb célja. Ezt maga Jézus mutatta meg számunkra a Miatyánkban, ahogyan az Ő tanítványainak tanította azt (Mt. 6: 9-13). Az elénk adott ima erős óhajt fejez ki arra nézve, hogy Isten dicsősége megmutatkozzék a földön. Biztonságunk és lelki kivirágzásunk Istennek erre az imára való válaszától függ. Isten iránti szeretetünk indít minket arra, hogy szemlélni tudjuk és akarjuk az Ő dicsőségét. Ezért a hívőknek minden örömet szerez, ami Istent magasztalja.

Aki úgy jön az istentiszteletre, hogy nincs telve ezekkel a vágyakkal, semmilyen örömet nem talál az Isten imádásában. Csak az a gondolat vigasztalja őket valamennyire, hogy a részvétel Isten szemében nagyobbá teszi őket, ami nem megy végbe a valóságban, ahogyan arról már beszéltünk.
















Tizenhatodik fejezet


A lelki gondolkodásban való növekedés


Már tisztáztuk azt, hogy bizonyos körülmények között megváltozik az emberek élete. Ezek a változások nagyban különböznek azoktól, amik az újjászületés miatt mennek végbe az ember életében. Azt is áttekintettünk, hogy miben nyilvánulnak meg ezek a változások (12.-14. fejezetek). Az egyik legszembetűnőbb változás, amiről beszélni szeretnék, abban van, hogy az igazi újjászületés hit által fogadtatik el, és hit által vitetik végbe. Minden más változás végbe mehet hiábavaló elképzelések által is.

A valódi újjászületés a hit irányításával megy végbe. Ez azt jelenti, hogy a hit arra oktatja a hívőket, azt súgja meg nekik, mit kell szeretniük. Minden magatartás, ami nem a szeretetből és nem a hitből fakad, hitetlen gondolkodásra utal (Zsid. 11: 6). Azok az emberek, akik Isten előtt elismerik bűnösségüket, de nem hisznek Krisztusban, és az üdvösségben, hamar megfeledkeznek bűnösségükről, vagy különböző hiábavalóságokba és előítéletekbe esnek azt gondolva, hogy saját erőfeszítésük árán is képesek megszabadulni bűneiktől.

A hit az az eszköz, amely segítségével a keresztyének megértik, és el kezdik szeretni a lelki igazságokat, amiben a hétköznapi emberi értelem semmi érdekeset nem talál (Ef. 1: 17-19). Az következik ebből, hogy minél többet fogunk hit által megérteni, annál inkább fog növekedni a lelki dolgok iránti érdeklődésünk és vágyunk. Hit által egyre inkább lelkiekké válunk (2 Kor. 3: 18). Mint ahogyan a pecsétviasz felfogja és megőrzi azt a lenyomatot, amelyet a pecsét hagyott rajta, ugyanúgy a keresztyének is visszatükrözik magukban mindazt, amit szeretnek. Fordítsátok figyelmeteket a hitetlen emberek felé, akikről Péter azt írja, hogy kívánságokkal teljes szemeik megmutatták bűn iránti vonzódásukat (2 Pt. 2: 14). Ahhoz leszünk hasonlatosak, amit szeretünk, függetlenül attól, hogy jó ez vagy rossz.

Néha úgy tűnhet, hogy nagyon lassan haladunk a lelki gondolkodás útján. A lelki dolgok iránti szeretetünk hasonlít a pusztában növekvő bokorhoz, ami úgy tűnik, nem növekszik. Megtörténhet ez velünk is, ha megelégedünk jelenlegi lelki állapotunkkal. Hisszük, hogy felülről születtünk (és adja Isten, hogy így is legyen), mégsem teszünk semmilyen erőfeszítést arra nézve, hogy lelkileg növekedjünk, még inkább szentekké váljunk, még inkább hasonlítsunk Krisztushoz. Ez arra a menekültre emlékeztet minket, aki csak azért hagyja el hazáját, hogy egy másik ország határvidékén éljen, azért, hogy egy kicsit jobban menjen sora, mint azelőtt.

Az Evangélium nemcsak bűnbocsánatot ígér, hanem békességet, örömet, lelki erőt, meggyőződést, és határozott reménységet is. Sok keresztyén szinte semmit nem haladt előre a lelki életben azóta, hogy bűnei megbocsáttattak. Értetlenséget mutatnak, kevéssel beérik, habár olyan sok mindent megismerhetnének. A balgatagokhoz hasonlóan kevéssel beérik, mikor olyan nagy gazdagság veszi körül őket, és ezzel meghazudtolják a Megváltó abban, hogy a kis mustármag hatalmas fává nőhet. Viselkedésük szintén meghazudtolja az Ószövetség azon dicsőséges ígéreteit, amelyben az Evangélium kegyelmi királysága úgy van bemutatva, mint hatalmas és virágzó királyság (Zsolt. 92: 14-16; Ézs. 40: 28-31).

Ha nem növekedünk lelkileg, akkor megvetéssel viszonyulunk Isten bölcsessége, kegyelme és hűsége iránt, Aki az ígérte, hogy életünk folyamán sok csodálatos és dicsőséges dolgot fogunk megtapasztalni. A lelki növekedés hiánya kishitűségünkre és önzésünkre mutat. Elfogadjuk bűneink bocsánatát, de semmilyen kötelezettségekkel nem akarjuk magunkat megkötni! Vajon az ilyen magatartás nem válik-e az Evangélium gyalázatára? Nem arra készteti ez a világi embereket, hogy megvetéssel forduljanak a keresztyének felé?

Különösen alá szeretném húzni, hogy az, mikor a hívő ember jelentéktelen lelki tapasztalatokkal elégszik meg, nem képes megszerezni számára a lelki békesség és nyugalom érzését. A lelkiekben való növekedés nem könnyű folyamat, gyakran éppen azért nem könnyű, mert nem akarunk szakítani azokkal az elvekkel, amelyek összeegyeztethetetlenek a lelki dolgokkal. Más szóval, a probléma bennünk van, nem a lelki dolgokban. Mi egyszerűen ne vagyunk hajlandóak félretenni mindent, ami akadályoz bennünket (Zsid. 5: 12-14).

Azok a nehézségek, amikkel szembesülünk, valamilyen bűnnek is következményei lehetnek, amely uralkodik rajtunk. Olyan bűnökre gondolok, mint a könnyelműség, a gondtalanság, a hanyagság, a lustaság, és a bűnös szokások eltűrése. Ha valami hasonlót engedünk meg életünkben, akkor hiába várunk lelki növekedést. Ilyen helyzetekben nem egy üdítő, hanem egy komoly sebészi beavatkozás tud csak rajtunk segíteni!

Mivel most tárgyaljuk a komolyabb lelki hanyatlás jeleit, ki kell fejtenem véleményemet más dolgokról is, ami egybe vág jelenlegi témánkkal. Például, az emberek gyakran megcsalják magukat, amikor nem akarják tudomásul venni, mennyire veszélyes ez a hanyatlás. Próbálják magukat meggyőzni arról, hogy csupán egy bűnnek vannak a hatása alatt, miközben minden más kérdésben törekednek a növekedésre. Egy bűn azonban, aminek az ember komolyan odaszánja magát, ugyanúgy lerombolja lelkét, mintha ezt ezer bűn tenné (Jak. 2: 10-11). Egyetlen helyzetben sincs olyan ember, aki képes lenne megállni egy bűnnél.

Az a kijelentés, hogy képesek vagytok őszintén szeretni Istent, miközben folyamatosan ugyanazt a bűn követitek el, alaptalan és ugyanakkor hazug dolog is (1 Jn. 2: 15). Ha mindenek felett nem szeretitek Istent, akkor ez azt jelenti, hogy abszolút nem szeretitek Őt. Azok is tévednek, akik azt hiszik, hogy most szabad vétkezni, majd utána abbahagyják. Az az ember, aki elutasítja azt, hogy a jelenben ellent mondjon minden bűnnek, nem rendelkezik valódi vággyal arra nézve sem, hogy felhagyjon a bűnnel, és minden bizonnyal, nem fog vele szakítani a jövőben sem.

Önmagunk ilyen becsapása nagyon veszélyes, mert arra buzdítja az embert, hogy ne tulajdonítson nagy jelentőséget a lelki gondolkodás hanyatlásának. Ez a gondolat nem külső hatásra, hanem az emberi szív mélységéből fakad, és éppen ezért szörnyű lelki romlottság jele. Ha az emberek azt gondolják, hogy egyszer maguktól képesek lesznek hatástalanítani ennek a hanyatlásnak következményeit, azt mutatják ezzel, mennyire nincsenek tisztában az őket fenyegető veszéllyel. A hitehagyás utáni lelki újjáépítés a legnehezebb feladat minden keresztyén számára.

Hadd adjak most néhány jótanácsot azoknak, akik meg vannak lankadva, és minden erejükkel arra törekszenek, hogy megóvják magukat a lelki lezülléstől. Ha emlékeztek első szeretetetekre, és összehasonlítjátok jelenlegi állapototokkal, akkor azt fogjátok kívánni, hogy visszaforduljatok Istenhez.

Neki mindig kellemes dolog visszaemlékezni első szerelmetekre (Jer. 2: 2), és ha megértitek ezt, akkor arra fogtok vágyakozni, hogy újra Vele legyetek. Sokan az ószövetségi szentek közül, de különösen Dávid, a zsoltáríró, megemlékezett azokról az ajándékokról, amivel a múltban rendelkezett, mikor olyan kísértések között volt, amit maga hozott önnön fejére (Zsolt. 42: 5).

Ha lelkileg nem növekedtek, ez vagy arról beszél, hogy Isten soha nem végezte el szabadító munkáját a szívetekben, vagy arról, hogy mennyire megkeményedtetek az által, hogy megvetettétek a lelki dolgokat, hogy most semmilyen átlagos dolog nem képes segíteni nektek abban, hogy helyre álljon lelki életeteket a hitehagyás után. Ebben a pillanatban egyik helyzet sem érdekel különösebben, ha az emberek elégedettek vele. Azoknak szeretnék segítséget nyújtani, akik bánkódnak lelki hanyatlásuk miatt, akiket nyomaszt jelenlegi lelki állapotuk.







Tizenhetedik fejezet


Lelki bukás


Az előző fejezetben arról beszéltem, hogy a lelki növekedés hiánya annak a következménye lehet, hogy bennünket teljesen kielégít jelenlegi állapotunk, és egyszerűen nem akarunk növekedni! A lelkileg gondolkodó embereknek azonban még a lustaságnál is sokkal veszélyesebb ellenségük van. Ez nem egyszerűen a lelki növekedés hiánya, hanem valóságos lelki bukás.

Sokan, ha nem is mindenki, miután Istenhez fordultak, nagy vehemenciával vágnak neki keresztyén életüknek. Isten kedvesen tekint erre az „első szeretetre”. Az is megtörténhet azonban, hogy ennek az életerőnek és energiának nem a Szent Lélek által újjászült lélek a forrása, hanem a felfűtött képzelet. Amikor ezek az emberek idősebbek lesznek, és megismerik ennek a világnak a bölcsességét, hanyatlani fog lelki értelmük. Ebben a fejezetben a lelki erőtlenségek néhány formájáról szeretnék beszélni.

A lelki erőtlenség létre jöhet valamilyen átélt tapasztalat vagy kísértés hatására is. A nyomorúságok közepette támadhat a hívőknek olyan gondolatuk, hogy Isten magukra hagyta őket (Ézs. 49: 14). A valóságban azonban Isten sosem hagyja magukra az Ő gyermekeit (Ézs. 49: 15). A hívők azokra az éjszakai vándorokra hasonlítanak, akik azon aggódnak, hogy nem tértek-e le a kijelölt útról, habár továbbra is a helyes úton vannak, csak jelenleg nem láthatják ezt. Ezek a helyzetek nem tartoznak azokhoz a nehezebb lelki hanyatlásokhoz, amelyekről ebben a fejezetben szeretnék beszélni nektek.

Mikor elveszítjük fizikai képességeinket, és akadályoztatva vagyunk abban, hogy lelki szeretetünket látható módon is kifejezzük, ez veszélyesnek tűnhet. Így játszódik le ez sok esetben, amikor a hívők hajlott korba érnek. Ha valódi keresztyének, akkor ez a veszteség nyugtalansággal tölti el őket. Nehezükre fog esni annak tudata, hogy többé nem tehetik meg azokat a dolgokat, amit korábban tettek. A külső, látható aktivitás elvesztése még nem jelenti azt, hogy kevesebb örömet találnak a szentségben. Többi tulajdonságuk, olyanok, mint a bölcsesség és a tisztánlátás, a korral csak növekedni és tökéletesedni fognak, ezért a külső aktivitás elvesztése nem veszélyes dolog.

Ha azonban azt látjuk, hogy a hajlott korban levő keresztyének egyre jobban és jobban szeretik ezt a világot, akkor ez nem tiszteletreméltó koruk következménye, hanem a bennük való bűn növekedésének eredménye, ami csak haragot vált ki az Úr Jézusból és a Szent Lélekből. Isten megbüntetheti az ilyen embert, hogy az meg tudjon térni ebből az állapotból. A hasonló helyzetben levő hívők Isten előtt azonnal elvesztik igazukban való meggyőződésüket. Egy ilyen hanyatlás azt is jelentheti, hogy ők sosem voltak igazi keresztyének (Jn. 15: 6).

Először is, nézzétek meg, milyen szomorúságot és bánatot hozott nektek lelki életképességetek elvesztése. Ha megértitek, milyen veszélyes helyzetben vagytok, akkor engesztelhetetlenül gyűlölni fogjátok a lelki bukást. Utána emlékezzetek arra, hogy habár a Szentírás keményen beszél a hitehagyásról, ugyanakkor azonban különlegesen kedvesen és bátorítóan beszél azokhoz, akik vissza szeretnének térni Istenhez (Jer. 3: 12-14; Hós. 14: 5).

Végezetül, keressetek állhatatosan minden olyan alkalmat, aminek segítségével újra tudtok lelkileg gondolkodni. Ez az egyetlen lehetőség, ami segíthet rajtatok! Örüljetek annak, hogy az a lélek, amely egyszer már a Szent Lélek hatása alatt volt, újra megtelhet élettel. Az újjászületés ad nekünk lehetőséget arra, hogy újra és újra meggyógyuljunk.






Tizennyolcadik fejezet


A lelkiség példaképe


A lelkiség legnagyobb példaképe számunkra maga Jézus Krisztus (Fil. 2: 5). Az a kötelességünk, hogy életünk folyamán lelkileg gondolkodjunk, ezzel is utánozva Jézust. Nem gondolom, hogy anélkül érhetnénk el, hogy ne tanulmányoznánk mindazt gondosan, amit az Írások mondanak Krisztus gondolkodásáról.

A Szentírásnak kell vezetnie minket ahhoz, ha azt akarjuk, hogy szokásunkká váljon a lelki gondolkodás. Mindent magába foglal, ami fontos ahhoz, hogy megismerjük bensőnket, szívbélileg törekedjünk önmagunk kordában tartására, valamint azokról a külső, látható eszközökről, amik kifejezik a lelkileg való gondolkodás meglétét. Amikor az ember megveti a Szentírás parancsolatait, akkor mindenfajta észveszejtő és balga ötlet kezdi megszállni gondolataikat, amik eltorlaszolják a lelkiség eléréséhez vezető igaz utakat. Sokkal könnyebb rávenni az embereket arra, hogy buta előítéletekbe és haszontalan szertartásokba higgyenek, mintsem arról meggyőzni őket, hogy mennyire elengedhetetlenek azok az útmutatások, amiket Isten rendelt el.

Még az Írások őszinte követése sem juttat el minket lelki tökéletességhez (Fil. 3: 12). Tehát, mennyire tudunk közel menni a tökéletességhez? Ezzel kapcsolatban a következőket tudom elmondani.

Akkor tudunk elég közel menni hozzá, ha mindig készek vagyunk örömet találni a lelki igazságokban, és ezt minden olyan alkalomkor megtesszük, amikor erre lehetőségünk van. Állandóan étvágyunknak kell lenni a lelki dolgokra. Ha a lelki táplálék nem érdekel minket, vagy nem találjuk elég finomnak, akkor lelkileg betegek vagyunk. Nem arról beszélek, hogy minden esetben elégedettséget kellene éreznünk a lelki igazságok hallatán, mert hirdetésük jellege azoktól a képességektől és ajándékoktól függ, akik azt hirdetik. Arról beszélek, hogy milyen hatással kell lennie ránk a lelki igazságoknak: mindig vonzónak kell lenniük szívünk számára. Még a keserű füvek is édesek azok számára, akik éheznek!

Mikor hittel érezni kezdjük, hogy bizonyos kötelességeknek eleget kell tennünk, akkor késznek kell lennünk, és vágynunk kell arra, hogy ezeket a kötelességeket megtegyük.

Gyökeresen megváltozik a helyzet, ha azok a változások, amelyek végbementek az emberben, nem a Szent Lélek újjászülő munkájának köszönhetők, hanem valami másnak. Az ilyen hívők nem mindig mutatnak érdeklődést a lelki táplálék felé (1 Kor. 2: 14). Könnyen előítéletek és elképzelések alá kerülhetnek, ami ellentmondanak a Bibliának (Kol. 2: 18-19), amik utóbb hamis imádatra buzdítják őket.

Ezzel magyarázható az a tény is, hogy a keresztyén világban oly sok téves tanítás van, sőt néha még bálványimádás is. Ilyen esetekben az emberi elmékre nem az isteni kegyelem volt hatással, hanem valami más, amiről már ezelőtt a 13. fejezetben beszéltünk. Ezek az emberek megvetik azt az egy mércét, a Szentírást, amit követniük kellene, és vallásosságuk azon a szinten áll, amelyek az Isten Igéjétől nem megvilágított értelmük képes megérteni.

Még a keresztyéneket is állandóan a hitehagyás fenyegeti azért, hogy sok esetben nem lelki módon tekintenek a dolgokra. Csak az a tény védi meg őket az elbukástól, hogy az újjászületés kedvessé tette számukra Krisztust. Az értelem minden lelki megnyilvánulása ugyanúgy Tőle indul ki, mint ahogyan a naptól nyeri ez a föld minden melegét és fényét.







Tizenkilencedik fejezet


Mi teszi a lelki dolgokat ennyire kívánatossá?


Szeretjük azt, ami érdekes és kívánatos számunkra. Vajon mi váltja ki a hívők szeretetét a lelki dolgok iránt? Az igazi lelki gondolkodással rendelkező ember bizonyos okok miatt szereti Istent. Egyes emberek tudják, hogy miért szeretik a földi dolgokat, ugyanakkor nem tudják megmagyarázni, hogy milyen okok miatt hivatkoznak arra, hogy szeretik Istent! Mások azt mondják, hogy azért szeretik Istent, mert különböző áldásokat kapnak Tőle (Jób 1: 9-11; Jn. 6: 26). Egyesek azért szeretik Őt, mert félnek Tőle; megint másoknak csak a látható vallási szertartások és ceremóniák okoznak örömet.

Az igaz hívőknek minden, amit Isten tesz Krisztusban a Szent Lélek segítségével, különös szépséggel és értékkel bír. És mikor a hívők legnagyobb örömükre felfedezik, hogy minden, amit Isten tesz, kielégíti lelki szükségleteiket, akkor az Ő jósága és szépsége még kívánatosabbá válik számukra.

A lelki dolgok kívánatossága annak függvényében növekszik, ahogyan egyre inkább megértjük, mennyire mindennél jobban megfelelnek a mi szükségeinknek ezen a földön (Pl. 8: 11; Zsolt. 19: 11). Attól tartok, hogyha ezt a kritériumot vesszük alapul arra, hogy magunkat megvizsgáljuk, akkor sok esetben nem fogunk megállni a próbákban. Mikor azt látom, hogy az emberek mennyi időt és energiát pazarolnak arra, hogy ebben a világban anyagi javakat szerezzenek ahelyett, hogy mindezeket a lelki gondolkodás megszerzésére használnák, nem tudom megérteni, minek alapján tartják magukat Krisztus követőinek.

A lelki dolgokban talált öröm egyre nagyobb lesz, ha a hívők megértik, hogy ezek az örömök egy kiapadhatatlan forrásból áradnak. Ebben a világban minden véges. Minden földi örömünk csak időleges. Mindazonáltal a lelki örömök Istentől vannak, és ezért végtelenek és örökkévalóak. Ez a tény a lelki dolgokat még kívánatosabbá teszik, mint minden mást ezen a földön!

Minden, amit Isten tesz Krisztusban a Szent Lélek által, bölcsességgel van tele (Róma 11: 33; 1 Kor. 2: 7; Ef. 3: 10). Azok a lelki igazságok, amiket Isten tárt elénk a Szentírásban, feddhetetlen összhanggal és nem mindennapi értékkel bírnak. Az értelmes emberek mindig nagyra értékelik a bölcsességet, a hívők számára még különösebb varázsa van, mert Isten mélységes bölcsessége segítségével megmosattak bűneikből. Lelkük gyönyörködik ebben akkor, mikor a hitetlenek az Örömhír szépségéből semmit sem látnak.

Ezen kívül, a lelki igazságok különleges gyönyörűsége abban van, hogy a róluk való elmélkedés egyre jobbá és jobbá teszi a hívőket. Azok az emberek, akik csak a testi szükségleteik betöltésével foglalkoznak, egyre inkább az állatokhoz, mintsem emberi élőlényekhez kezdenek hasonlítani. Az egyedüli eszköz, amely által lelkiek lehetünk, az, hogy elkezdünk a lelkiekről elmélkedni (Fil. 4: 8)! Ha tudjuk szeretni a lelki igazságok szépségét, akkor megtaláltuk a helyes utat ezeknek a szépségeknek megragadásához. Nem arról beszélek itt, hogy a hívő tökéletessé válhat már itt a földön, hanem arról, hogy a lelki gondolkodás megszerzése az egyedüli út a tökéletesség felé.

Végezetül, azok az örömök, amiket a keresztyének a lelki igazságokból most nyernek, előízei a mennyei dicsőségnek. Jelen időben ennek töredékével rendelkezünk csak, a jövőben azonban teljes mértékben betöltekezünk vele; most csak kis részét tudhatjuk magunkénak, akkor azonban az egészet! Istenben való mostani megelégíttetésünk olyan öröm, amihez nincs hasonló, mert ebben a világban nincs más öröm, ami a mennyei boldogság valódi előíze lehetne.





Huszadik fejezet


Hogyan válhatunk lelkileg gondolkodó emberekké?


Eljött annak az ideje, hogy megvizsgáljunk néhány gyakorlati módszert, amelyek segítségünkre lehetne a lelki gondolkodás megszerzésében. Ehhez teljesítenünk kell bizonyos feltételeket.

Először, a lelkiek iránti szeretetünknek állandónak és változhatatlannak kell lennie. Valamitől való függőségünk attól függ, hogy mi váltja ki belőlünk ezt a szeretetet. Tökéletesen világos, hogy ha növekedni akarunk a lelkiekben, akkor állandó és változhatatlan szeretettel kell bírnunk a lelkiek irányában.

Ha nem rendelkezünk ilyen szeretettel, az lehet több ok következménye. Például, ha az embernek nem volt valódi ismerete a lelki igazságokról, azok nem járták át szívét, csak értelmileg fogta fel őket. Ezt is az élet nehézségei mutatták meg számára. Mikor azonban a körülmények megváltoztak, a lelkiek iránti szeretet kevésbé fontossá vált.

Másik példa, hogy azok az emberek, akik a valóságban a Szent Lélek által nem voltak újjászülve, hamar tapasztalni fogják, hogy a vallási szertatások betartása unalmas és fárasztó lett számukra, habár az elején ez nagyon érdekesnek tűnt számukra. Ezek a kötelezettségek ellent kezdenek mondani a természetes emberi hajlamoknak és szokásoknak, amikkel azelőtt rendelkeztek.

Közülünk senki se elégedjen meg a lelki dolgok iránti ingadozó, nem állandó szeretettel. Sokan éppen ebben a kérdésben csapódnak be. Az lelki gondolkodás elnyerésének útja a lelki dolgok iránti határozott, megingathatatlan szeretetben van (1 Kor. 15: 58).

A lelki dolgok iránti ily szeretet növekszik, és megerősödik, ha a hívők örömet találnak benne. A magunkhoz vett étel íze növeli étvágyunkat. Minden lelki dolog éppen akkor hoz örömet, mikor a hívők megértik, hogy az betölti szükségeiket. A lelki igazságok „íze” kényszeríti a hívőket arra, hogy keressék azt.

Ha az emberek azt tapasztalva örülnek, hogy a lelki igazságok hasznosak és elengedhetetlenek, akkor még inkább arra fognak törekedni, hogy megismerjék azokat, különösen azokban a helyzetekben, mikor nehezükre esik betöltekezni velük. A testi betegség elveheti étvágyunkat. Ugyanez történhet lelkünkkel is, ha valamilyen bűn lelkileg beteggé tesz minket, annak a tudatnak édességét veszíthetjük el, amellyel a lelki igazságok rendelkeznek. Ugyanakkor a hívők erős késztetést éreznek arra, hogy egészségesekké váljanak, és visszatérjenek újra azok a lelki megtapasztalások, amelyeket a betegségig élveztek, mikor a lelki kötelezettségeik és igazságok olyan kívánatosak voltak nekik.

Emlékezzetek arra is, hogy a lelkiek iránti változhatatlan szeretet akkor is megerősödik, ha egyre gyakrabban gondolunk a lelkiekre. Ha az ember nagyon keveset gondol szeretete tárgyára, akkor nem igen fogunk arra gondolni, hogy valóban igazi szerelem van a szívében. Sok ember tesz úgy, hogy szereti Istent, mindazonáltal nagyon ritkán emlékeznek Reá, és sosem elmélkednek az Ő Igéjéről!

A valódi, lelkiek iránti változhatatlan szeretet képes ellene állni minden kísértésnek, ami arra próbálná kényszeríteni az embert, hogy szeretetét valami másra pazarolja. A kísértések csak akkor tudnak minket legyőzni, ha nekik adjuk szeretetünket. A Sátán néha képes tisztátalan gondolatokat elhinteni értelmünkben, a kísértések azonban legtöbbször érzéseinket és ragaszkodásunkat támadják. Ami meghódította szeretetünket, az meghódított minket is.

Néha megpróbáljuk bebizonyítani, hogy teljesen normális dolog ragaszkodnunk bizonyos dolgokhoz, amik körbevesznek minket ebben az életben, vagy „csak egyszer” alapon kifejezzük szeretetünket a földiek, vagy valamilyen dolog iránt. Néha az attól való félelem, hogy elveszíthetjük azt, amivel rendelkezünk, vagy az életünk elvesztésétől való félelem nagy hatással lehet ránk, mint a lelkiek iránti szeretet. Csak az erős, változhatatlan Isten iránti szeretet segíthet nekünk abban, hogy győzelmet arassunk a hasonló kísértések felett. Ahhoz, hogy az ilyen szeretetet meg tudjuk őrizni, nagyon állhatatosaknak kell lennünk az imádságban, figyelmeseknek a bűnnel szemben, hitben kell élnünk, és mindennap meg kell vizsgálnunk magunkat.

A lelkiek iránti változhatatlan és megingathatatlan szeretet előnye abban van, hogy ha rendelkezünk vele, akkor jobban ellene tudunk állni a minket körülvevő hitetlen emberek felől érkezett nyomásnak. Mindenki, aki valamilyen komoly célt tűzött ki maga elé, gyakran azon fog gondolkodni, hogyan fogja azt végre hajtani. Az ilyen ember nem arra fogja pazarolni az idejét, hogy olyan dolgokról elmélkedjen, amiknek jóval kisebb fontosságuk van. Nagyon figyelmeseknek és elővigyázatosaknak kell lennünk, hogy mivel töltjük meg érzelmünket és elképzeléseinket, mert ez által értelmünk el lehet vonva a lelki igazságoktól (Róma 6: 13). A lelkiek iránt való állandó, állhatatos szeretet az egyedüli útja annak, hogy ellenőrizni tudjuk, mivel töltődik meg értelmünk.







































Huszonegyedik fejezet


Élet és békesség!


Az utolsó, amit meg kell tennünk, miközben Pál apostol szavait tanulmányozzuk, az, hogyan képeseknek kell lennünk a lelki igazságok életét és békességét hordozni magukban. Megpróbálom elmagyarázni ezt a két fogást: először elbeszélgetünk arról, amit jelent az élet és békesség kifejezés, majd utána megnézzük, hogyan tudja a lelki gondolkodás mindkettőt magába foglalni.

A hívők lelki élete három előjogot ad nekünk. Az első abban áll, hogy a keresztyének Isten szemei előtt meg vannak igazulva (Róma 5: 17); joguk van az örök életre. A második előjog abban van, hogy minden lelki dolog iránti szeretet nekik van adva (Róma 8: 9). Ennek az új élet erejének köszönhetően, amellyel a hívők belsőjükben rendelkeznek, megigazultakká válnak, és utána egyre inkább növekedni fognak a szentségben. Ez a megigazulás annak az új léleknek a gyümölcse, amit Isten tett élővé, azt bizonyítja, hogy a hívő új élettel rendelkezik. A harmadik áldás abban van, hogy a keresztyéneknek örömük van minden nap ennek az új életnek köszönhetően. Az a nyugalom és vigasztalás, amelyet az ember ettől nyer, különös értéket ad a keresztyén életnek. Ezt, ahogyan én gondolom, érti alatta Pál apostol is, amikor azt mondja, hogy „a lelkiek gondolata… élet”. Azt érti itt alatta, hogy ezek ennek az életnek örömforrásai.

„És békesség”. A hívők kétszeresen is rendelkeznek a békességgel. Békességük van Istennel, mivel Isten igazaknak ismeri el őket Krisztusban. Ő többé nincs ellenséges viszonyba velük. A hívők magukban is békességgel rendelkeznek, ami a Szent Lélek gyümölcse, Aki bennük lakozik. Ez a békesség alkalmat ad nekik arra, hogy szeretettel viszonyuljanak egymás felé, és békességgel hordozzanak el mindent, amit történik életükben (Gal. 5: 22-23). Ez a békesség a hívők számára kifogyhatatlan erőforrás, különösen akkor, mikor szenvednek, mikor valamitől meg vannak ijesztve, vagy üldözik őket (Zsolt. 119: 165).

Tehát, elérkeztünk ahhoz a kérdéshez, hogyan tudják a lelki gondolatok egyidejűleg magukba foglalni az életet és a békességet?

Az adott kérdésre több válasz is adható. A lelki gondolatot, vagy az értelem lelkisége az egyedüli út annak a szeretetnek fenntartására és megőrzésére, amelyet Isten mutat irányunkba. Habár az üdvösség egyedül Isten kegyelme által van nekünk adva, és nem érdemeink vagy cselekedeteink miatt, ahhoz azonban, hogy továbbra is betöltekezzünk az üdvösség ajándékával, minden erőnket meg kell feszítenünk, és meg kell mutatnunk lelki voltunkat a gyakorlatban is. Ehhez a kérdésnek megvetése vagy az örömtelenség az élet és békesség teljességének elvesztéséhez vezet (Én. 5: 2-3).

Az az ok, amiért a lelki gondolkodás ilyen fontos, abban van, hogy csaj ilyen gondolkodásmóddal tudjuk befogadni Isten szeretetét, és értékelni azt; csak ilyen gondolkodásmód által tudhatjuk azt, hogy helyesen használjuk lelki ajándékainkat; csak ilyen gondolkodásmód által leszünk védve a bűnös befolyásoktól, amik akkor nem tudnak erőt venni rajtunk. Tökéletesen világos, hogyha mi nem törekedünk arra, hogy lelki gondolkodásunk legyen, akkor elveszítjük az élet és békesség örömteli érzését.

Csak ha rendelkezünk lelki gondolkodással, vagyunk képesek megfelelően eleget tenni vallási kötelességeinknek. A másodlagos dolgok nagyon könnyen hatalmukba keríthetnek minket, ha a lelki igazságok nincsenek nagy hatással értelmünkre. Saját bűneink miatt érzett bűntudatunk csüggedésbe vihetnek minket, ha nem védene meg minket a lelki gondolkodásmód.

Határozott, megingathatatlan és állandó lelkiség nélkül könnyen belefáradhatunk még a lelki kötelességek végzésébe is. Ott, ahol állandóan valamiben öröm van, sosem fognak fáradtságot és csüggedést érezni az unalom miatt. Szélsőséges esetben, a hívőnek sosem az lesz a kívánsága, hogy elutasítsa azt, ami boldogsággal tölti el.

Csak a lelki gondolkodásmód teszi lehetővé azt az embernek, hogy mindig készen legyen arra, hogy bármilyen helyzetre úgy reagáljon, mint Krisztus. Ha csak az egyszerű kötelesség tudata vezetne minket vallási elfoglaltságunkban, akkor sosem éreznénk át az élet és a békesség teljességét. Telve kell lennünk lelkesedéssel, mert az a lelki gondolkodásmód következménye.

Végül, a gondolatok lelkisége vitathatatlanul a mennyei élet legelső jellemzője, amit már itt, a földön is megismerhetünk. Amikor a Szent Lélek újjászüli lelkünket, akkor elkezd munkálkodni bennünk, hogy Krisztushoz hasonlatossá tegyen minket. Ez az állandó növekedés folyamata, amely csak akkor fejeződik be, ha Vele együtt leszünk a mennyben, a dicsőségben. Ezért az a lelki gondolkodás, amivel már most is rendelkezünk, a legjobb visszatükrözése annak a tökéletes állapotnak, amely a mienk lesz a mennyekben!

Tehát, a Pál apostol által mondott szavak valósak és igazak: „… a lélek gondolata… élet és békesség” (Róma 8: 6). (Az NIV bibliafordításban ez így hangzik: „Lélek által ellenőrzött értelem élet és békesség” – Ford. megj.).