Douglas J. Wilson

 

 

 

 

 

 

 

 

A házasság megújulása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2009

 

 

 

 

Douglas J. Wilson

 

 

 

 

 

Reforming Marriage

 

 

 

 

©Hungarian translation, Pápai Ernő

 

A fordított anyaggal kapcsolatos minden észrevételt, kritikát, visszajelzést szeretettel fogadok az ernopapai@gmail.com e-mail címen.

 

 

2009

 

Tartalomjegyzék

 

1.     A házasság gyakorlati teológiája

 

2.     Hatalom és tekintély

 

3.     A férj és a feleség kötelességei

 

4.     Tevékeny szeretet

 

5.     „A csekkek időben való befizetése”

 

6.     Különböző kísértések

 

7.     A házasélet tiszteletben tartása

 

8.     Gyümölcsöző  gyarapodás

 

9.     Válás és megismételt házasság

 

Utószó

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ez a könyv egyértelműen Nancy-nek van szentelve.

Foedus amorum est.

 

 

 

 

 

 

Bevezetés

 

És járjatok szeretetben, miképpen Krisztus is szeretett minket, és adta Önmagát érettünk ajándékul és áldozatul az Istennek, kedves jó illatul.

                                                                                                                 (Ef. 5: 2)

 

Hogyan írnátok le otthonotok légkörét? Mikor vendégek érkeznek hozzátok, mit vesznek észre először? A legtöbb esetben a vendégek az illatokat érzik meg. Vajon az az érzésük támad, hogy rossz kapcsolatotok meghúzza magát a hűtőszekrény alatt, és befejeződött? Vagy éppen ennek ellenkezőleg, a konyhában egész nap lelki kenyeret sütöttetek?

Kérem, ezt az otthon lakói nem tudják objektíven megítélni. Az illat azokhoz a dolgokhoz tartozik, amikhez könnyen hozzászoksz. Az otthon állandó lakói alapjában véve nem érzékelik azokat a dolgokat, amelyek gyakorlatilag egyértelműek a vendégek számára. Ha otthonotok kellemetlen illatot áraszt, akkor idővel nehéz lesz tőle megszabadulni. Nem léteznek egyszerű formulák a probléma megoldására. A Biblia is erre tanít minket. Az idézett igevers arról beszél, hogy, ha a keresztyének szeretetben élnek, akkor Krisztust ábrázolják ki, és ez olyan illatáldozat Krisztus felé, ami kedves Istennek. Hasonlóképpen igaz ez a keresztyén otthon illatára is, hogy kedves Istennek, ami azt jelenti, hogy az embereknek is.

Más szóval, az Isten törvényének való szívbeli engedelmesség (ami magába foglalja a szeretet is) nemcsak az Úrnak való engedelmességben mutatkozik meg. A szeretet illata másodlagos hatás, ami az Istennek való engedelmességből fakad. Ez az illat elérhetetlen azok számára, akik képmutatóan port hintenek szemükbe. Sokan imitálhatják a kegyességet külső tevékenységeken keresztül. De nem vagyunk képesek meghamisítani az eredményt, azt az illatáldozatot, ami kedves Istennek.

Otthonunkban mivel kell kezdődnie a szívbeli engedelmességnek? Hol kell keresnünk a jóillat forrását? Jézus azt tanította, hogy az edényeket belülről kell megtisztítani. Ha ezt az útmutatást alkalmazzuk a házasságra is, akkor a család „belső oldala” kétség nélkül a férj és a feleség közötti kapcsolatot jelenti, amely Krisztus és az Egyház közötti kapcsolat kiábrázolója. John Bunyan valamikor arra tanította a férfiakat, hogy úgy kell „viseltetnie a keresztyén férjnek a keresztyén feleségéhez, hogy az azt tudja mondani: „Isten nemcsak egy házastárssal ajándékozott meg, de egy olyan férfival is, aki nekem minden nap Krisztus és az Ő Egyházának kapcsolatáról tesz bizonyságot”. Az otthonunkban való jó kapcsolatok elsősorban ezektől a viszonyoktól függnek, mindennek kulcsa a férj feleségével való viszonyában rejlik.

Továbbá az Ef. 5-ben Pál arról beszél, hogy a férjeknek úgy kell szeretniük feleségüket, mint saját testüket. Hangsúlyozza, hogy a férj egyik alapvető kötelessége abban van, hogy megőrizze felesége melegségét. Ha ennek a feltételnek eleget tesz, akkor az egész otthonra kiárad ez a melegség. Hogyan tudunk ennek eleget tenni? Fordítsatok figyelmet arra, amit az igevers mond nekünk, hogy nekünk szeretetben kell élnünk vele. A szeretetnek, Pál követeléseinek megfelelően, állandónak kell lennie. Tehát, a család kegyes ápolása az állandóságban nyilvánul meg.

Az igevers kontextusából (szövegkörnyezetéből – Ford. megj.) egyértelmű, hogy a szeretet tanulható, követendő példa. Istentől tanulják az által, hogy Jézus Krisztust szemlélik. Ahogyan a gyerekek a szüleiktől tanulnak, figyelemmel kísérve őket, úgy kell a keresztyéneknek Krisztusra figyelve tanulniuk. Ez azt jelenti, hogy a feleségét szerető férjnek nem kell leraknia az alapokat, mert ez el van már végezve helyette. Krisztus annyira szerette az Egyházat, amennyire szeretné, hogy a férjek is szeressék feleségeiket. Krisztus Egyház iránti szerelme példát mutat számunkra. Krisztus szerelme és ragaszkodása csak az Ő népének adatott. Így kell a férjeknek is szeretniük feleségeiket. Ezt a témát szeretném részletesen tárgyalni ebben a könyvben.

A fentebb elmondottak alapján meg kell értenünk, hogy az engedelmesség nem merül ki az Isten parancsának való külső engedelmességben. A kegyes engedelmesség valami megfoghatatlant hoz magával. A jóindulat forrásává válik, és az igazi engedelmesség eme aspektusa csüggedésre készteti azokat, akik a házasság megújítását csak logikusan tudják megközelíteni. Ez a könyv keveset fog segíteni azoknak, akik tőlem valamilyen „formulát” várnak annak érdekében, hogy házasságukat boldoggá tegyék. A külső jelekről beszélve, az egyszerű utánzó csak a meg nem tért Saul szavait tudja utánozni: „Törvény teljesítésében buzgó”. Bármennyire is erőlködne az utánzó, képtelen elnyerni a kegyesség jóillatát. Ezért olvas sok ember olyan kevés odaadással könyveket és látogat szemináriumokat a házasság kérdésében. A keresztyén engedelmessége nincs behatárolva új cselekedetek által, olyan cselekedetek által, amelyeket végső soron lehet mechanikusan is végezni. A hasonló tévedések nem ritkaságok és nem mennek ritkaságszámba; sokan azok közül az emberek közül, akik abszolút boldogtalanok házasságukban, végigolvasták ezeket a könyveket.

Természetesen, bizonyos cselekedetek – a kegyes engedelmesség külső megnyilvánulásai – elengedhetetlenek minden boldog házasság számára; de ahhoz, hogy igazi illat vegye körül ezeket a külső megnyilvánulásokat, újjászületett szívre van szükség. William Tyndale a következő módon fejezte ki ezt a gondolatot: „mikor Isten „létrehoz, először mindent lerombol. Ő nem foltozza meg a régit”. Ezért a keresztyén férj szerelme nem a „megfelelő” könyvek olvasására épül, beleértve a megfelelő szemináriumok látogatását is. Isten nem kezdi el foltozgatni az Ő kegyelmével a pszichológusok humanista nézetét még akkor sem, ha ez tele van bőségesen megszórt keresztyén terminológiával. A szeretet az Istennek engedelmes szívből ered, és éppen Isten dicsősége, és nem a meleg otthon boldogsága az, ami az engedelmes szív legnagyobb kívánsága. Átfogalmazva a káté szavait, a házasság végső célja Isten dicsőségében és a Vele való közösségben keresendő. Az az oka a boldogtalan házasságoknak, hogy a házasságot imádat tárgyává tették. De Isten dicsősége előbbvaló a családi boldogságnál.

Az Isten által teremtett világban az a teremtmény, aki a Teremtő helyett valami mást imád, végül elveszíti imádata tárgyát. A férjeknek szeretniük kell feleségeiket; de nem imádhatják őket. Azok, akik feleségeiket magasabbra emelik, mint Istent, elveszítik őket. Azok, akik Istent imádják, engedelmeskedni fognak Neki, és áldozatos szeretettel fogják szeretni feleségeiket. Minden kétség nélkül, a feleség hatalmas áldást nyer, ha férje jobban szereti Krisztust, mint őt. Ha a férj Krisztust szeretné magasztalni otthonában, a parancsolat mellett minden meg lesz adva neki ahhoz, hogy szeresse feleségét. És ha a parancsolatnak megfelelően fogja szeretni feleségét, akkor otthona valóban kellemes illatot fog árasztani Istennek.    

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Első fejezet

 

A házasság gyakorlati teológiája

 

Alap

Ha csak futó pillantást is vetünk városunk keresztyén könyvesboltjának azon polcaira, amelyek család és házasság témájú könyvekkel vannak megtöltve, láthatjuk, hogy keresztyén kortársainkat nagyon érdekli ez a téma. A virágzó infrastruktúra (könyvek, konferenciák, szemináriumok, családi konzultációk) egészségtelen, már-már patologikus érdeklődésről tesz bizonyságot. Olyanok vagyunk, mint az a rákban haldokló beteg, aki lázasan keresi az alternatív gyógymódot betegségére, és mindenek ellenére reménykedik felépülésében.

Az Isten az Úr. Minden Vele van kapcsolatban, a házasság is. Ő mindenek felett való, Felette van a mennyeknek és a földnek, az Általa teremtett embernek erkölcsi kötelessége elismerni az Ő mindenek felett való főségét, bármit is tenne, a családalapítást is. A férfi és a nő betöltekezhetnek egymással a keresztyén házasságban. Ha elvetik, vagy megvetik ezt az igazságot, akkor ezt saját szakállukra teszik. A keresztyének érettsége abban a tudatban mutatkozik meg, tudatában vannak annak, hogy mindenben Istent kell dicsőíteniük. Ezen az alapon az érett keresztyén házastársi érettségről is bizonyságot tesz. Hasonlóképpen az érett keresztyén nő is ez által válik érett feleséggé. Az Istenben való érettség a feltétele az érett házasságnak.

A család és házasság kérdésének tanulmányozását az Isten természetéről szóló biblikus tanítással kell kezdeni. Miután eljutunk annak megértésére, hogy Ő valóban Úr, Hozzá fordulunk, hogy tanulmányozzuk, mennyire alkalmazzuk az Ő kegyelmes törvényét a házasság alapjaként és céljaként.

 

Szövetség

A Három-egy Isten természete a Szentírásban úgy van elénk tárva, mint egy apa-fiú kapcsolat. Isten az Atya, míg Jézus Krisztus az Ő Egyszülött Fia. Mielőtt Ő lefektette volna a világ alapját, Isten kiválasztotta az Ő Fia menyasszonyát. Ez a menyasszony a keresztyén Egyház. „És hozzám jött a hét angyal közül egy… és azt mondta: Jer, megmutatom neked a menyasszonyt, a Bárány feleségét. És elvitt engem lélekben egy nagy és magas helyre, és megmutatta nekem azt a nagyvárost, a szent Jeruzsálemet, amely Istentől szállott alá a mennyből” (Jel. 21: 9-10).

Pál arra tanít minket, hogy tudatosan úgy elmélkedjünk házasságunk felől, mint Krisztus és az Ő Egyháza kiábrázolására. Mikor a férfi elhagyja apját és anyját, és feleségül veszi a szeretett nőt, és elkezdi építeni a házasságát, Krisztus és az Ő Egyházának képe lebeg szeme előtt. Akár rossz, akár jó, családi életünk mindig ezt a kapcsolatot fejezi ki.

Következésképpen, a házasság alapja a szövetségre épül. Isten viszonya velünk az Újszövetségen keresztül mutatkozik meg, házasságaink ennek az igazságnak a visszatükröződései. A kegyes családi élet alapja a kegyességre, mint egészre épül, vagyis mindenben Isten dicsőségét kell keresnünk. A három-egy Isten szövetséget kötött velünk, és fenntartja azt, és Ő a házasságot választotta ki eszközként arra, aminek segítségével az emberek dicsőíthetik Őt.

Azok a feminista tévedések és eredmények, amelyek a szövetségben kifejezett házasság természetét támadták, nagy fontossággal bírnak. A történelem során a szuverén Isten arra használta fel az eretnekségeket, hogy rákényszerítse az egyházat arra, hogy választ adjon a keresztyén tanítás vitatott kérdéseire. Marcion eretneksége arra indította az egyházat, hogy az Úr Jézus Krisztus teljes isteni természetére választ adjon, stb. Ma, mikor kesztyűt dobnak a házassági szövetség elé, a feminizmus ugyanezt a szolgálatot teszi számunkra.

Ha ez a hamis feltételezés nem lenne olyan pimasz és kihívó, tovább „úsznánk az árral”, úgy élnénk, mintha minden természetes és megszokott lenne. Megszámlálhatatlan sokaságú ember olyan elvek szerint él, amit helyesnek tart. Azonban mikor valamilyen szokást megkérdőjeleznek, a régi alapok képviselői mindig zavarba jönnek. „Hát, valójában nem tudom megmagyarázni, miért cselekszem így”, - mondja ő. Például, a nő nevének megváltoztatása házasság esetén. Az asszonynak miért kell felvennie férje nevét? Mitől válik Susan Miller Susan Carterré? Megköveteli-e ezt a Biblia?

Egyesek, meglepődve azt fejezik ki, hogy a Bibliában valóban Isten egy néven nevezi a férfit és a nőt, - a férfi nevén. Ez a tény teljesen megalapozza a névváltoztatást, és a szövetség valós voltát.

„Ez Ádám nemzetségének könyve. Amely napon teremtette Isten az embert, Isten hasonlatosságára teremtette azt. Férfivá és asszonnyá teremtette őket, és megáldotta őket, és az ő nevüket Ádámnak, amely napon teremtettek” (1 Móz. 5: 1-2). A dőlt betűvel kiemelt ember szó az ó-héber nyelven Ádámot jelent. Más szóval, Isten megteremtette Ádámot és feleségét, a férfit és nőt, megáldotta őket, és Ádámnak nevezte el őket. Az asszony a legelejétől fogva férje nevével élve lett a szövetség részese. Isten nem nevezi őt Ádámnak férjétől megkülönböztetve, Ő csak nevezte az asszonyt Ádámnak.

Ádám először akkor vette észre, hogy nincs megfelelő segítőtársa, miután nevet adott az állatoknak. „És nevet adott az ember minden baromnak, az ég madarainak, és minden mezei vadnak; de az embernek hozzá illő segítőtársat nem talált. Bocsátott tehát az Úr Isten mély álmot az emberre, és az elaludt. Akkor kivett egyet annak oldalbordái közül, és hússal töltötte be annak helyét” (1 Móz. 2: 20-21). Mikor Ádám elnevezte az állatokat, akkor nemcsak úgy vaktában aggatott rájuk jelzőket: az ókori világban a nevek nagy szerepet játszottak, és elképzelést adtak a név viselőjének természetéről. Ádám feleségének névadási folyamata, amit a Teremtés ír le, nagyon fontos, mert miközben Ádám nevet adott az állatoknak, senkit sem talál, aki megfelelt volna segítőtársának.

Ádám feleségének teremtése után elfogadta őt, és nevet adott neki. „És mondta az ember: Ez már csontomból való csont, és testemből való test: ez asszonyembernek [Ishshah-nak, és nem Évának] neveztessék, mert emberből vétetett. Annak okáért elhagyja a férfi az ő atyját és az ő anyját, és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy testté” (1 Móz. 2: 23-24).

Ahogyan a 24. vers mutatja, Ádám és Ishshah ideális házaspár volt. Ők nem egyszerű emberek voltak, nem egyek voltak a sok közül. Mikor az Úr Jézus Krisztus a válásról beszélt, Ő visszatért ahhoz a teremtéskor felállított házasság modellhez, ami a Teremtés könyvében van leírva. Ő arra tanított minket, hogy Isten egyesítette a nőt és a férfit a házasságban, és amit Isten egybeszerkesztett, azt az ember nem választhatja szét. Hajlamosak vagyunk vitatkozni azon, hogy Isten Ádámot és Évát csak úgy egyesítette, mint két személyiséget. De ez ellentmond Krisztus tanításának, Aki azt állította, hogy Ádám és Éva minden házaspár előképei voltak. Amikor Isten egyesítette őket, Ő minden férfit és nőt is egyesített, akiket a házasság szövetsége köt össze.

A többi tény is a házasság teremtéskor felállított rendeletéből fakad. Mivel Isten teremtette Ádámot és Évát, ezért ki kell zárnunk a homoszexuális kapcsolatokat; mivel Ádám nem talált megfelelő segítőtársat az állatok között, ezért a barmokkal való közösülés is meg van tiltva. És végül, mivel Isten csak egy asszonyt teremtett Ádámnak, Ő világosan mutatja be előttünk a házasság modelljét. Az a poligámia, amit az Ószövetségben Isten népe között volt, nem hatálytalanítja ezt a rendeletet. A poligámiát az ember vezette be, nem az Isten. Az első említés a többnejűségről az 1 Móz. 4: 19-ben van, de ott semmilyen utalás nincs arra, hogy Isten helyeselte volna Lámek tettét. De az a legfontosabb, hogy a poligámia nem felel meg sem a teremtésben felállított házasság rendeletének, sem Krisztus és az Egyház Újszövetségben található kapcsolatának.

Tehát, a Teremtés könyvének ezen igeverse arra tanít minket, hogy mikor Ádám elfogadta feleségét, és saját nevét adta neki, az minden utána következő házasság modellje. „Annak okáért elhagyja a férfi az ő atyját és az ő anyját…” Abban a pillanatban Ádám még nem nevezte feleségét Évának. Ádám két különböző nevet adott feleségének. Az első az Ishshah, vagy asszony, mivel a férfi oldalbordájából származik. A második a Chavvah, vagyis életet adó, ami magyarul Évát jelent. „Nevezte Ádám az ő feleségét Évának [Chavvah], mivelhogy ő lett anyja minden élőnek” (1 Móz. 3: 20).

Ezek a nevek mutatják be azt, hogy kicsoda az asszony. Az első a férfitól való függőségi viszonyra mutat rá, az asszony a férfiból ered. A második a férfi feleségtől való függőségi viszonyára mutat rá, minden férfi az asszony fiaként jön a világra. Évezredeken keresztül Pál apostol arra tanít minket, hogy házasságban élve, emlékeznünk kell erre a két igazságra. Minden asszony nemcsak Ishshah, hanem Chavvah is. Mindegyik asszony, és emellett Éva is.

„Mindazáltal sem a férfi nincs asszony nélkül, sem asszony férfi nélkül az Úrban. Mert amiképpen az asszony a férfiból van, azonképpen a férfi is az asszony által, az egész az Istentől” (1 Kor. 11: 11-12). Figyeljétek meg, hogy Pál gondolata is a Teremtés könyve mentén fejeződik ki. „Az asszony a férfiból (Ishshah), a férfi is az asszony által (Chavvah); az egész – az Istentől (Ádám)”.

Maga Isten nevezte ősszüleinket közös néven Ádámnak. Ma Ádám az általános megnevezése mind az embernek, mind az emberiségnek. Természetesen ebbe az asszonyok is bele vannak foglalva. Az angolban az ember és az emberiség közös alapja világosan megfelel a biblikus tradíciónak. Ez a biblikus gondolkodás semmilyen módon nem sértő az asszonyokra nézve, ahogyan ezt a feministák be szeretnék bizonyítani. A feministák azon elutasítása, hogy felvegyék férjük nevét (hogy megőrizzék apjuk nevét!), nem pusztán könnyelműség, hanem komoly lázadás Istennel szemben. Mikor Susan Miller Robert Carter névé válik, nem pusztán a szokásoknak adózik. Ez nem más, mint a szövetség záloga, garanciája.

Miután megvizsgáltuk a házassági szövetség sémáját, áttérhetünk a házasság céljának tárgyalására. A Biblia három földi okot hoz fel a házasságra lépés szükségességéről: segítőtárs szükségessége, utódok szükségessége, paráznaság megelőzése.

 

Társ és segítő

Isten Ádámot a kertbe helyezte, és feladatot bízott rá. De az ember nem boldogult magában a reá bízott feladattal. Segítségre volt szüksége, és az asszony arra lett teremtve, hogy segítségére legyen ebben.

 

„És formált az Úr Isten a földből mindenféle mezei vadat, és mindenféle égi madarat, és elvitte az emberhez, hogy lássa, minek nevezze azokat; mert amely nevet adott az ember az élő állatnak, az annak neve. És nevet adott az ember minden baromnak, az ég madarainak, és minden mezei vadnak; de az embernek hozzá illő segítőtársat nem talált. Bocsátott tehát az Úr Isten mély álmot az emberre, és az elaludt. Akkor kivett egyet annak oldalbordái közül, és hússal töltötte be annak helyét. És alkotta az Úr Isten azt az oldalbordát, amelyet kivett az emberből, asszonnyá, és az emberhez vitte. És mondta az ember: Ez már csontomból való csont, és testemből való test: ez asszonyembernek neveztessék, mert emberből vétetett. Annak okáért elhagyja az ember az ő atyját és az ő anyját, és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy testté” (1 Móz. 2: 19-24).

 

Látnunk kell az összefüggést az Ádám által nevet kapott állatok és a következő frázis értelme között, - „de az ember nem talált segítőtársat, hozzá hasonlót”. A mai gondolkodás hajlamos arra, hogy a „névadás” kifejezés alatt csak címkeragasztást ért. Ádám azonban azért adott nevet az állatoknak, hogy meghatározza azok lényét. Mint ahogyan már feljebb beszéltünk róla, Ádám megértette, hogy nincs hozzá hasonló segítőtársa, - egyetlen élőlény sem hasonlított hozzá. Ő egyet sem tudott segítőjének nevezni.

Abban az igeversben, amely megelőzte az általunk idézet igeszakaszt, Isten azt mondta, hogy „nem jó az embernek egyedül”. A teremtő munka elvégzése során Ő azt mondta, hogy minden jó. Egyértelmű, hogy a Teremtő ajkáról szóló határozott kijelentés befejezett cselekményre utal. De az Úr azon kijelentése, hogy nem jó az embernek egyedül, világosan a teremtés befejezetlen folyamatára utal. „És monda az Úr Isten: Nem jó az embernek egyedül lenni; szerzek neki segítőtársat, hozzá illőt” (1 Móz. 2: 18). Ádám nem volt tökéletes, befejezett, mert nem volt segítője, társa, aki hozzá hasonló lett volna.

Az Újszövetség kiteljesíti ezt a gondolatot. „Mert nem a férfi teremtetett az asszonyért, hanem az asszony a férfiért” (1 Kor. 11: 9). Ádám és Éva egymást követő teremtése meghatározta azt, hogyan kell a férfinak és a nőnek egymáshoz viszonyulnia. Szükségük van egymásra, de nem egyformán. A férfinak szüksége van az asszony segítségére, és az asszonynak szüksége van arra, hogy segítsen a férfinak. Isten arra teremtett a házasságot, hogy biztosítsa az embernek a társat ahhoz, hogy meghódítsa a földet. Istennek az a parancsa, hogy az ember hajtsa hatalma alá a földet, és gondozza, nem lett eltörölve, hatályban van, és a férfi képtelen ennek eleget tenni segítség nélkül. Szüksége van segítségre, olyanra, amely megfelel neki, hogy elvégezze azt a feladatot, amire az Úr elhívta őt. Az Isten feladatokat rendelt a férjnek, és neki szüksége van ennek végrehajtásában a felesége segítségére. Az asszony arra van elhívva, hogy szolgáljon a férjének. A férjnek a feladat végrehajtására, míg a feleségnek a férjére kell koncentrálnia.

 

Istenfélő utódok

Tökéletesen világos, hogy a férj nem képes egymagában szaporodni, ez a másik nyomós oka a házasságra lépésnek. A férfi abszolút képtelen benépesíteni a földet, amire Istentől parancsot kapott, felesége segítsége nélkül. Malakiás próféta azt mondta nekünk, hogy a házasság még egy célja az, hogy istenfélő utódokkal áldassunk meg.

 

„Nem tett ilyet egy sem, akinek még volt lelke. És mit keresett az az egy? Istentől való magvat. Őrizzétek meg azért a ti lelketeket, és a ti ifjúságotok feleségét meg ne csaljátok!” (Mal. 2: 15).

 

Isten nyíltan beszél arról, hogy a házasság egyik célja, hogy utódokat hozzunk a világra. Továbbá, ha ez istenfélő házasság, akkor az utódok nemzésének is kegyesnek kell lenni. Isten istenfélő utódokra vágyik. Végső soron Malakiás próféta megerősíti annak fontosságát, hogy méltó, méltányos módon kell bánni az asszonyokkal. Ha a férj megcsalja feleségét, akkor egyértelműen negatív hatással van a gyerekekre. A házasság legfőbb célja az, hogy utódokat nemzünk az Istennek, és nem az, hogy gyerekeket neveljünk.

 

Szexuális védelem

Ádámnak a bűneset előtt is szüksége volt segítőre és társra. Magában nem volt képes szaporodni és sokasodni. Ily módon, a házasság ama két célja, amelyekről fentebb már beszéltünk, nem szükségszerűen vannak összekötve a bűnnel. De a harmadik egyenes kapcsolatban van a bűnnel, és a kísértéssel. Pál apostol ezt írta nekünk:

 

„De a paráznaság miatt minden férfinak tulajdon felesége legyen, és minden asszonynak tulajdon férje. A feleségének adja meg a férj a köteles jóakaratot; hasonlóképpen a felesége is a férjének” (1 Kor. 7: 2-3).

 

Mi egy bukott világban élünk, és a keresztyéneknek is gyakran kell harcolniuk a kívánságokkal, a paráznasággal és a szenvedéllyel. A Biblia nem tanítja sehol azt, hogy a hasonló kísértések fájdalommentesen elpárolognak valamilyen misztikus „Istenben való hit” által. De sajnos, sokak számára a test ellen való harc sokkal fáradságosabb, mint egy könnyű lélegzetvétel. A Biblia figyelmeztet minket arra, hogy ne csodálkozzunk azon, ami körülöttünk zajlik. Péter apostol azt mondja, hogy „tartóztassuk meg magunkat a testi kívánságoktól, amik a lélek ellen vitézkednek” (1 Pt. 2: 11). Pál éppen ilyen erős ábrákat használ, mikor arra tanítja a keresztyéneket: „Öldököljétek meg azért a ti földi tagjaitokat, a paráznaságot, tisztátalanságot, bujaságot, gonosz kívánságot, és fösvénységet, ami bálványimádás” (Kol. 3: 5).

Isten segítséget nyújtott a keresztyéneknek a test kísértéseivel szemben; ez a segítség a szex. Ahhoz, hogy a védelem elég megbízható legyen, a nemi közösülésnek nem szabad ritkának lennie. Ebben a szférában, különösen a férjek számára, egy mennyiségi védelemre van szükség. A szeretkezés haszna azonban nem pusztán a nemi aktus mennyiségére korlátozódik. A feleségeknek elsősorban minőségi védelemre van szükségük.

Ha a keresztyén házaspár megértette azt, hogy a házasság magasztos célja Isten dicsőítésében van, már megtették az első fontos lépést. És ha utána megpróbálják meghatározni házassági szövetségük másodlagos célját, ami le van fektetve a Szentírásban, akkor Isten erőt és képességet ad nekik arra, hogy elmélkedjenek a házasság biblikus értelmén, és azon, ami az otthon kötelességeivel függ össze. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Második fejezet

 

Hatalom és tekintély

 

Alap

A grammatika rövid órája segítségünkre lesz abban, hogy elmagyarázzuk a biblikus tekintély természetét a családban. A Szentírást olvasva, a keresztyének gyakran összekeverik a kijelentő módot a felszólító móddal. Mikor a dolog az örömüzenetig jut, a testi szív örömmel követi el ezt a hibát. Mi az örömüzenet, ha nem a Tények Hatalmas Megállapítása? Az igehirdetők kijelentik azt, ami Isten már elvégzett a kereszten a bűnösök üdvössége érdekében, míg a bűnös emberek ez idő alatt megpróbálják elferdíteni az örömüzenetet azzal, hogy azt állítják, hogy cselekedetek által van az üdvösség.

    Az ilyen „grammatikai” tévedés akkor is létre jöhet, mikor a férjek arra törekednek, hogy a házasságban való hatalom biblikus tanítását próbálják magyarázni. A Bibliában az van mondva, hogy „a férj feje a feleségének, mint a Krisztus is feje az egyháznak, és megtartója a testnek” (Ef. 5: 23). Pál nem azt írja, hogy a férjnek fejévé kell válnia a feleségének. Ő világosan rámutat a férj főségére. Az adott igeversben az apostol nem azt tanítja, hogy milyennek kell lennie a házasságnak (ezt a következő versek mondják). Itt mindenek előtt a férj és a feleség között levő kapcsolat lényegére mutat rá. A házasságot a férj feleség feletti főségeként lehet meghatározni. Más szóval, főség nélkül nem létezik házasság sem.

Ez nem azt jelenti, hogy Isten nem parancsol a férjnek. A következő versekben valóban alapvető imperatívuszt (felszólítást – Ford. megj.) találunk, - a férjeknek az van parancsolva, hogy szeressék feleségeiket, ahogyan Krisztus szerette az egyházat. Sehol sem adatik a férjnek az a parancsolat, hogy azért legyen feje a feleségének, mert ő már magának a házasság természetének ereje által fő. Jaj neki, ha nem szereti a feleségét, de így vagy úgy, ő megőrzi főségét.

Ezen a gondolaton való elmélkedés jó szolgálatot tesz a férjeknek. Mivel a férj feje a feleségének, elkerülhetetlenül a vezető pozíciójában van. Ő nem utasíthatja el a vezető szerepet. Ha részben lemond felelősségéről, lázad Isten ellen, és hasznavehetetlen vezető válik belőle. Bármit is tenne, bárhol is lenne, ő mindig megmarad felesége feletti főség állapotában. Mert Isten ilyennek alkotta meg a házasságot. Ő férfinak és nőnek teremtett minket, hogy megszilárdítsa a férj főségét a házasságban. Ha kegyes ember a férj, akkor fősége nem lesz zord és szigorú; az áldozatos szeretet lesz rá jellemző, amilyennek Urunk mutatkozott a kereszten. Ha a férj meg akar szabadulni kötelezettségeitől, az ő teljhatalmának bukása rá fog nehezedni az egész házra. Ha ő elhagyja a házat, hiánya minden pillanatban emlékeztetni fog minket rá. Hány gyermek nőtt fel olyan házban, ahol az étkezőasztalnál a puszta szék trónolt? Ha a férj „papucs”, és a házat az asszony vezeti, akkor ez egy szerencsétlen család. Ott a hatalom visszautasítása uralkodik.

Az efézusi levélben Pál azt mondja, hogy a férj családfői minőségben Krisztust egyházhoz való kapcsolatát jelképezi. Bármely házasság a világ bármely sarkában Krisztus és az egyház kapcsolatának képe. Az Isten elleni bűn és felkelés ezt a képet hazugsággá tette, és rágalmazza Krisztust. De a férj sosem múlik el bizonysága lenni Krisztusnak és az egyháznak. Ha engedelmeskedik Istennek, az igazságról tesz bizonyságot; ha nem szereti feleségét, akkor hazugságot és eretnekséget tanít, - de továbbra is bizonyságtevő. Ha elhagyja a feleségét, akkor ezzel azt mutatja, hogy Krisztus is elhagyja menyasszonyát, és ez – hazugság. Ha szigorú feleségével, és veri őt, azt mondja, hogy Krisztus ugyanilyen szigorú egyházához, és ez egy újabb hazugság. Ha más asszonnyal alszik, akkor házasságtörő, és még istenkáromló is. Mert kit szerethet Krisztus még az Ő Menyasszonyán kívül? Megrázó dolog, hogy a hűtlen férjek egy kis pillanatnyi örömért ennyire meg tudják rontani Krisztus elkötelezettségét.

Ezek kemény, éles szavak. Még ha nem is fordítunk figyelmet a magyarázatra, egyes olvasók valószínűleg negatívan reagálnak a fentebb használt uralom szóra. Ez tény újra csak azt bizonyítja, hogy milyen nagy befolyása van a feminista mozgalomnak a keresztyén egyházra – férfigyűlölő világi, vagy visszafogottabb „evangéliumi” változatban. Ennek ellenére nem lehet elvethetetlen a férfi vezető szerepe; nekünk csak az uralkodás formájának kiválasztása marad meg: szerető és konstruktív hatalom, vagy a teljesen gyűlöletes, destruktív zsarnokság. A férj családban való főségének elvitatása hasonló a szikláról való leugrásra, mikor nem vesszük figyelembe nehézségi erőt. Bármilyen érvet is hoztok fel zuhanás közben, a földet érés pillanatában bebizonyosodik ennek állhatatlansága.

Bármilyen kompromisszumot is próbálnának kötni a keresztyének a feministákkal, az engedmények nem képesek változtatni azon a tényen, amit Isten a teremtéskor lefektetett. Hogyan lehetséges ez? A férj fősége elválaszthatatlan része az Isten által teremtett házasságnak. A kompromisszumkeresés csak egy feladatot teljesít – bűnt, és Isten elleni lázadást von maga után. Az Úrnak való ellenállás miatt a férfiak nem tudják betölteni küldetésüket, vagyis azt, hogy szeressék feleségüket. Mi ennek az eredménye? A férj ellentmondanak a családfői státusnak, és ezzel együtt annak is, hogy biblikusan szeressék feleségüket.

 

Szeretet és tisztelet

A másik nagy parancsolta azt parancsolja, hogy szeressük felebarátunkat, mint magunkat. „Második hasonlatos ehhez: szeresd felebarátodat, mint magadat. Nincs más ezeknél nagyobb parancsolat” (Mk. 12: 31). És, természetesen, ha azt kérdezzük, ki a mi felebarátunk, akkor Jézus a mellettünk levő emberre mutat. A példabeszéd azt magyarázza, hogy a felebarát nemcsak az út menti vándor, hanem az is, aki egy tető alatt lakik velünk. A Szentírás változhatatlan házastársi szeretet vár el tőlünk.

De mikor a Bibliában meghatározott utasítás van adva a férjeknek és a feleségeknek, akkor ezeknek a parancsolatoknak az értelmi hangsúlya láthatóan különbözik egymástól. Például, a Szentírásban sehol nincs kiemelt parancs adva a feleségeknek arra, hogy szeressék férjüket. Egy igehely azt parancsolja az idősebb asszonyoknak, hogy férjük iránti szeretetre tanítsák a fiatalasszonyokat. Esetünkben azonban egy összetett szó van használva (philandros), és annak a szónak a formája, ami a szeretetet jelöli, egy gyengéd ragaszkodásra utal. A asszonyoktól tisztelet van követelve: „az asszony meglássa, hogy félje férjét” (Ef. 5: 33).

A férfiaktól ellenkezőleg, az van parancsolva, hogy minden erejükkel szeressék (agape) feleségeiket. Illusztrációként két példa van felhozva, amelyben a férjektől hatalmas áldozathozatal van kérve. Először, a férjeknek úgy kell szeretniük feleségeiket, mint saját testüket. „Úgy kell a férfiaknak szeretniük feleségüket, mint az ő tulajdon testüket. Aki szereti az ő feleségét, önmagát szereti” (Ef. 5: 28). Még senki sem gyűlölte magát, azt tanítja Pál, és ilyen nagyra kell értékelni másokkal való viszonyunkat. A férjnek ugyanakkor úgy kell gondoskodniuk feleségükről, mint saját magukról. Ez a házasság aranyszabálya. Másodszor, a férjeknek úgy kell szeretniük feleségüket, mint ahogyan Krisztus szerette az egyházat. „Ti férfiak, szeressétek a ti feleségeteket, miképpen Krisztus is szerette az egyházat, és Önmagát adta azért” (Ef. 5: 25).

A Szentírás világosan taglalja kötelességeinket. A feleségeknek tisztelniük kell férjeiket, míg a férjeknek szeretniük kell feleségeiket. De ez még nem minden. Mikor ezekre a követelményekre tekintünk, és szemmel kísérjük, hogyan viszonyulnak egymáshoz a férjek és a feleségek, és látnunk kell a harmóniát a között, amit Isten követel tőlünk, és a között, amit szükséges adnunk, és kapnunk.

A parancsolatok számolnak gyengeségeinkkel is. A férjeknek teljesíteniük kell kötelességüket feleségeik felé, szeretniük kell őket. A feleségeknek is teljesíteniük kell kötelességeiket férjeik felé, tisztelniük kell őket. Általában azonban a férjek zsugori módon bánnak a szeretet kimutatásával. C. S. Lewis egyszer megjegyezte, hogy az asszonyok hajlamosak azt gondolni, hogy a szeretet azt jelenti, hogy vállunkra vesszük mások kellemetlenségeit (ami jóval közelebb áll a biblikus meghatározáshoz), míg a férjek hajlamosak arra, hogy azt gondolják, szeretni annyit jelent, hogy nem okozunk másoknak kellemetlenségeket. A férjeknek sokat kell dolgozniuk magukon a saját területükön, a Szentírás erre buzdítja őket. A feleség képes szeretni a férjét, és áldozatot hozni akkor érte akkor is, mikor egész idő alatt arra gondolhat, hogy a férje teljesen idióta. Az asszonyok képesek szeretni, de az alapvető követelmény velük szemben az, hogy képesek legyenek tisztelni férjüket. Mikor a hívő asszonyok összejönnek (bibliatanulmányozás vagy imádkozás végett), gyakran nagyon tiszteletlenül beszélnek férjeikről. Utána azonban sietnek haza, hogy vacsorát készítsenek, vagy takarítsanak, és neveljék a gyerekeket. Miért? Azért, mert szeretik férjeiket. Ebben nincs semmi elítélendő dolog, de helytelen dolog volna felcserélni a szeretetet azzal a tisztelettel, amit Isten követel tőlük.

Más szóval, a férjeknek arra van szükségük, hogy tiszteljék őket, míg a feleségeknek arra van szükségük, hogy szeressék őket. Mikor a Szentírás arról beszél, a gyülekezet vezetőinek pásztorolniuk kell juhokat, akkor ebből az a logikus következtetés, hogy szükségük van az eledelre. Ha a Szentírás nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a feleségek tiszteljék férjüket, akkor ez azt jelenti, hogy a férjeknek szükségük van a tiszteletre. Ugyanez igaz az asszonyokra nézve is. Ha a Biblia azt követeli a férjektől, hogy szeressék feleségeiket, akkor mi meggyőződéssel mondhatjuk azt, hogy a feleségeknek szükségük van a férjük szeretetére.

Nehézségekbe ütközünk, mert nem követjük a biblikus követelményeket. Mikor a férj kifejezi szeretetét felesége iránt (szóban, vagy más formában), akkor a felesége biztos lesz abban, hogy férje hűséges a közöttük kötött szövetség kötelességeihez. Ők gondoskodni fognak róla, táplálni, és melegíteni fogják őket, és áldozatot fognak hozni értük, stb. Az asszonynak meg kell győződnie arról, hogy férje szereti őt. A feleségnek szüksége van férje szeretetére.

Mikor a feleség tiszteli, és tiszteletben tartja férjét, a közösség más formát ölt. Ahelyett, hogy kapcsolatuk szilárdsága összpontosítaná minden erejét, a feleség minden tiszteletét a férj képességei, és eredményei felé fordítja – milyen lelkiismeretesen dolgozik, mikor érkezik haza, mennyire türelmes a gyerekekkel, stb.

A részletek véleménykülönbséget okozhatnak, mivel a férj úgy gondolja, hogy nem kell hazasietnie, míg a feleség azt hiszi, hogy férje nem dolgozik eleget. Mindezek ellenére a feleségeknek tisztelniük kell férjüket, míg a férjeknek szeretettel kell feleségükhöz viszonyulniuk, mivel ezt követeli tőlük Isten, és nem azért, mert a férj, vagy a feleség megérdemli ezt a viszonyulást. Emlékezni kell arra is, hogy Isten többet követel a házastársnak, mint amit érdemelne.

 

A feleség a férjnek volt teremtve

Az előző fejezetben a házasság létrehozásának isteni kérdését taglaltuk, és azt láttuk, hogy a család az emberiség teremtése óta áll fenn. Mikor még csak a fél emberiség volt megalkotva, Isten az Ő keze munkájára tekintett, és azt mondta: „Nem jó az embernek egyedül lenni; szerzek neki segítőtársat, hozzá illőt” (1 Móz. 2: 18). Miközben Isten megteremtette a világot, több esetben megerősítette, hogy minden, amit Ő teremtett, jó, egészen a férfi megteremtéséig. Ezen a ponton Isten azt látta, hogy nem jó az embernek egyedül.

Isten megteremtette Ádámot, és feladatokat bízott rá (1 Móz. 2: 15). Ádámnak nemcsak művelnie és őriznie kellett az Éden kertjét, de szaporodnia is kellett, és uralma alá hajtani a földet. A legvilágosabb módon szüksége volt segítőre, mert önmaga képtelen hozzá hasonló utódokat nemzeni. Ádám azt a parancsot kapta, hogy hajtsa uralma alá a földet, de ennek a parancsnak betöltéséhez utódokra van szüksége. Évának nemcsak segítséget kell nyújtania Ádámnak a szaporodásban, de segítőjének is kellett lenni Isten parancsa szerint.

Az Úr már tudta, hogy Ádámnak segítségre van szüksége. Az asszony nem azért teremtett egy kis késedelemmel, mert Istennek hirtelen arra a döntésre jutott, hogy a teremtés felénél életet adott neki. Isten azért cselekedett így, hogy megerősítse mindörökre az otthonban uralkodó tekintélyt. Pál nagyon egyszerűen beszél erről: „Mert nem a férfi van az asszonyból, hanem az asszony a férfiból. Mert nem is a férfi teremtetett az asszonyért, hanem az asszony a férfiért” (1 Kor. 11: 8-9).

Más szóval, a következetes teremtési rend arról tesz bizonyságot, hogy nem Ádám teremtetett Éváért, hanem Éva volt Ádámért teremtve. Több annál, Pál erre hivatkozva, azt mutatja számunkra, hogy az Ádám és Éva közötti viszony nem pusztán rájuk vonatkozik. Mint ahogyan már korábban megjegyeztük, minden további házasság mintájául szolgálnak; ez a modell lett normává az egész emberiség számára. A lényeg Isten tervében van, következtetéseink nemcsak a teremtés kronológiai következetességére mutatnak. A világban sok olyan asszony van, aki idősebb férjénél (előbb születtek tőlük), de ez a tény nem változtatja meg azt a rendet, amit Isten állított fel azzal, hogy Évát Ádámnál később teremtette.

Pál a korintusi férjekre és feleségekre is alkalmazta a házasság isteni elveit, évezredekkel Ádám és Éva után. És habár mi is évezredekkel élünk a korintusi hívők után, ez a szabály érvényben marad minden férfi és nő nemzedéke számára, akik házasságra lépnek egymással.

A házasság isteni parancsa azt jelenti, hogy minden férj feladatok végrehajtására van elhívva. Feleségeik meg arra vannak elhívva, hogy segítsenek és támogassák férjeiket elhívásukban. Isten szemeiben a férjet az a feladat határozza, amire elhívatott, míg a nőt az a férfi határozza meg, akinek támogatására el lett hívva. Ezek alapján a férj nemcsak a feladat végrehajtásáért felel, hanem azért a nőért is, aki segítőként van mellé adva.

Ez a megállapítás eltért attól az uralkodó véleménytől, hogy nőknek és férfiaknak egyenlő joguk van a karrierre. Sajnos, ez a gondolat teljesen elfogadott ma az evangéliumi egyházakban. Gyökerében ellentmond a Bibliának, de nem a feministák alkották meg, hanem azok a férjek, akik a felelősséget a saját vállukról feleségeik vállára tették. Kultúránk egy legnagyobb problémája az, hogy keresztyén férfiak „málészájúak” lettek. A férfiak visszautasították Isten által kapott erejüket, vezető szerepüket, és tekintélyüket. A családban nem akarják magukra vállalni a rájuk osztott szerepet, nem veszik kezükbe a kezdeményezést, mert sokkal könnyebb megoldást találtak a maguk számára. Az isteni feladat végrehajtása nagy odaadást kíván, és a férjeknek lelkiismeretesen dolgozniuk kell. Ez nem azt jelenti, hogy szigorúan kell fogniuk feleségeiket, hanem azt, hogy feleségeik miatt kell dolgozniuk.

A férfiak és az asszonyok különböző módon viszonyulnak a munkához, ebből az következik, hogy különböző látásuk van a hatalommal kapcsolatban. Ez a dolgok lényegébe van lefektetve, függetlenül a feminista apologéták törekvéseitől. A tisztátalan emberek által létrehozott feminista tanítás sok asszonyt arra késztetett, hogy a dolgozók táborát bővítsék. De ez semmit sem változtatott a kiosztott szerepeken. Mert nincs ereje azt megváltoztatni. És habár sok vállalatnál a nők száma felülhaladja a férfiak számát, a férfiak továbbra is kezükben tartják a vezetést. A nők egyenlő jogairól szóló szép szavakkal arra szoktatták őket, hogy ne otthon dolgozzanak; második munkát vállaltak, és nem tudták rávenni férjeiket arra, hogy megosszák az első terhét. Az asszony továbbra is mos, főz, takarít, és az önző férj hasznot húz a nők „felszabadításából”, és gyakorlatilag két fizetést nyer, semmilyen erőfeszítést sem téve, legfeljebb időnként kiviszi a szemetet.

El kell ismernünk, hogy a kegyes férfiúi vezetés isteni modellje az asszony felett mély értelemmel bír. Ennek egyedüli alternatívája az, ha a férjek tisztátalan módon elnyomják feleségeiket.

Ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy a feleségeknek nincs közük sok kérdéshez. A csavarkulcsot lehet szögek beverésére is használni, de ennek ellenére, nem erre vannak rendelve. A nő sok olyan dologgal is kitűnően megbirkózik, aminek nincs sok köze otthonához. De az a tény, hogy valaki képes elvégezni egy munkát, nem jelenti azt, hogy erre van elhívása az Úrtól. A nő sok mindent tehet otthonában, és ebben sok örömet találhat. Ezeket a feladatokat a férjük is el tudja végezni, de ez számukra kínos lesz. Nem fognak benne semmilyen örömet találni, mivel a férfi és a nő nem egyenlő módon van elhívva az otthoni munkára.

Az 1 Kor. 11-ben Pál annak a meggyőződésének ad hangot, aminek istenfélelmet, és áhítatot kell eredményeznie a férjekben: a nő a férfi segítőtársának volt teremtve. Semmi sem olyan sértő, mint a biblikus igazságok semmibevétele, vagy azok nevetségessé tétele. Ilyen viselkedés nem engedhető meg a Bibliával kapcsolatban. Mikor a férfi megérti, hogy mire van teremtve, és milyen feladatra van elhívva, már ez a tény magában is elképesztő (Ef. 2: 10). És ha megérti, hogy segítőre van szüksége, de ebben nem az istenfélelem fogja vezetni, akkor úgy viselkedik, mint egy utolsó bolond.

Következésképpen, a férjeknek feleségük miatt meg kell erősíteniük pozícióikat. A tisztátalan emberek ezt önzésből teszik, nem mások érdekében. A kegyes férj arra használja erejét, hogy adjon feleségének, ne elvegyen tőle. Helyes kapcsolatok esetén a férj tudja, hogy Isten által konkrét feladatok elvégzésére van teremtve, és a felesége arra van teremve, hogy segítője legyen feladata elvégzésében. Ő, a férj Isten dicsősége végett volt teremtve, és bármennyire is rettenetes kiejteni ezeket a szavakat, a feleség a férj számára volt teremtve (1 Kor. 11: 7-8).

 

Felelősség

Mi, akiknek Isten által meghatározott kapcsolat van ajándékozva, tudjuk, milyen romboló a feminista tévtanítás. De azt is látnunk kell, hogy valójában nem a nők hozták létre a feminizmust. És habár a feminista mozgalom általában egyesíti a nőket, vezetőik gyakorlatilag csak elfedik a férfiak hazugságait. Mert alapjában véve a feminizmus kétféle férfitípus gyermeke: azoknak a férfiaknak, mások személyiségét rombolják, és sárba tiporják, vagy fordítva, azoknak a férfiaknak, akik „papucsok”. Isten tervének megfelelően, a férfiak mindig felelősséggel tartoznak azért, mi történik a „női világban”, függetlenül attól, akarják-e ezt, vagy sem, elismerik-e felelősségüket, vagy sem. Következésképpen a feminizmust nem az életükkel elégedetlen nők hozták létre; a feminizmus a tisztátalan férfiak gyermeke.

Ha a házaspár a házasság és család kérdésében házassági tanácsadáshoz fordul, úgy gondolom, minden felelősség egészbe véve a férj vállán nyugszik. Egyesek ellentmondanak nekem ebben, de fontos megjegyeznünk azt, hogy a felelősség és a vétek közé nem lehet egyenlőség jelet tenni. Ha a feleség hűtlen lesz a férjéhez, akkor egyértelműen a feleség a vétkes, de ennek ellenére mégis a férfin nyugszik a felelősség.

Példának okáért képzeljetek egy fiatal kadétot, aki félreértette a parancsot, és sötét éjszaka zátonyra vitte a hajót. A kapitány és a kormányos aludtak, nem voltak részesei a kadét felelőtlen tettének. De végső soron ki volt a felelős a történtekért? A történtekért a kapitány és a kormányos lesz a felelős. Karrierjükre már keresztet vethetnek, míg a fiatal kadétot egy fél év múlva partra teszik. Sokaknak ez igazságtalan eljárásnak tűnik, de ilyen a világ. A kadét a vétkes, mégis a kapitány lesz felelősségre vonva.

A felelősség megértése nélkül a hatalom elveszti értelmét, és zsarnoksággá válik. A férjek felelősséggel tartoznak feleségeik tettéért. Ők feleségeik fejei, mint ahogyan Krisztus is Feje az Egyháznak. A férjek által adott eskü a család és az otthon felelősségét vállukra helyezi. Ez azt jelenti, hogy a zsarnok férfiak és a „papucsférjek” felelősek családjuk problémáiért.

Ha a keresztyének úgy szeretnék feleségeiket, mint Krisztus szerette az egyházat, ha irányítanák feleségeiket, és elfogadnák a feleségek segítségében abban a küldetésben, amire elhívattak, akkor az egyházban nem lenne feminista hangulat. Azok a keresztyének, akik elutasítják Isten által kapott tekintélyüket, vagy szégyellik azt, saját feleségeiket védelem nélkül hagyják.

 

Gyengébb edények

A Biblia világosan tanítja a férfiakat, hogyan éljenek együtt feleségeikkel. Azt követeli a férjektől, hogy figyelmesek legyenek, és gondoskodók olyan kifejezéssel, amitől a mai olvasóink kibújnak a bőrükből. „Férfiak hasonlóképpen, együtt lakjanak értelmes módon feleségükkel, az asszonyi nemnek, mint gyöngébb edénynek, tisztességet téve, mint akik örököstársaik az élet kegyelmében; hogy a ti imádságaitok meg ne hiúsuljanak” (1 Pt. 3: 7). A Biblia azt mondja, hogy a feleség gyengébb edény. És a férjnek, következésképpen, tisztességet kell mutatnia felesége iránt. Nem szabad visszaélnie azzal az alávetettséggel, amivel kapcsolatban szó van a Bibliában. „Az asszonynak azt mondta: Felette igen megsokasítom viselősséged fájdalmait, fájdalommal szülsz magzatokat; és epekedel a te férjed után, ő azonban uralkodik te rajtad” (1 Móz. 3: 16).

A házasságban élesebben rajzolódik ki az ember természete. Ezért a családi problémák évekkel a házasság előtt születnek. Például, a gyerekek felnövekedve, figyelemmel kísérik a szüleik közötti kapcsolatot. Látnak az iskolában is bizonyos modelleket. Sok hamis dolgot hallanak az erősekről és a gyengékről. Az emberek komolyan veszik a hamis tanokat, és botor példákat követnek, ha házasságra lépnek, ennek eredményei időnként katasztrofálisak.

Péter apostol tényként fogadja azt el, hogy a nők gyengébbek a férfiaknál. A feminizmus hatása alatt a jelenlegi világ úgy veti el ezt a tényt, mint szexista agyrémet, amit egy szexista könyvben nyomtattak ki, és szélsőséges értelemben, bizonyos értelemben, igazuk lesz. Mikor a „nemiséget” bűnnek nevezik, igazságosan erősítik azt, hogy a Biblia egy bűnös könyv. De lehetetlen bizonyítani azt, hogy a „nemiség” tényleg, valóban bűn, mivel a bűnt csak az Isten által adott törvény összefüggésében lehet meghatározni, és nem az által a törvény által, amit a férfi, vagy a nő hoz.

A Bibliával összhangban, semmi bűnös dolog nincs abban, hogy a férfi erősebb a nőnél. Bűnös dolog, ha erőnket nem Isten tervének megfelelően használjuk fel. Néhány verssel korábban Péter követendő példát mutatott a férfiaknak. „Mert arra hivattatok el; hiszen Krisztus is szenvedett értetek, nektek példát hagyva, hogy az ő nyomdokait kövessétek” (1 Pt. 2: 21). Utána következik: „Hasonlóképpen az asszonyok engedelmeskedjenek férjüknek, hogyha némelyek nem engedelmeskednek is az igének, feleségük magaviselete által ige nélkül is megnyeressenek” (1 Pt. 3: 1). Továbbá azt kéri, hogy a férfiak ugyanilyen értelemmel legyenek feleségeik felé. Itt a kulcsszó a hasonlóképpen. A férjeknek és a feleségeknek hasonlatosaknak kell lenniük Krisztushoz egymással való kapcsolatukban. De az a tisztség, amit az Úr adott nekik, arra kötelezi a férfit, hogy ne úgy kell viselkednie feleségével, mint ahogyan a feleségnek kell viszonyulnia a férjéhez.

Törvényszerű, hogy a férjeknek nehéz tiszteletet mutatni a „gyengeség” iránt. Mikor férfitársaság gyűl össze, akkor általában a versengés szelleme kezd eluralkodni. Ahogyan konkurencia alakul ki, a férfiak rögtön támadni kezdik ellenfeleik gyenge oldalait. Ha egy amerikai focicsapat edzője azt látná, hogy a másik csapat bal középpályása gyenge játékos, játékát a bal középre építené. Az férfiakra jellemző az, hogy mások gyengeségét kihasználják, és az amerikaiakra különösen jellemző a versengés szelleme.

Ha a házasságban valami probléma üti fel a fejét, akkor a férfit elkapja a versengés és az ellentmondás szelleme feleségével szemben. Képzeljétek el, hogy a házastársaknak eltérő véleményük van egy kérdésben; a dühös feleség elmondja véleményét az üggyel kapcsolatban, amire a férj így válaszol: „Ennél esztelenebb ötlettel még nem találkoztam”! Úgy bánik vele, mint egy gyenge balközépes játékossal. Ha így reagál, akkor kihasználja őt. De Péter mást parancsolt gyengeséggel kapcsolatban; azt mondja: „tisztességet téve”.

Tehát, egy általános engedetlenséget tapasztalunk a biblikus parancsokkal szemben: mikor a férjek látják a feleségük gyengeségét, arra gondolnak, hogy használhatnák ki őket. A férj elmerülhet azokban a bűnökben, amik a feleségeket kínozzák, és tovább is nyomást gyakorolhatnak rájuk, mint valami úthenger. A feleség hátrál, mert magát érzi ezért felelősnek. A férjek kísértésben esnek, hogy feleségeiket idomítsák, függetlenül attól, hogy igazuk van, vagy sem, de különösen akkor, ha nincs igazuk. A valóságban a férfiakat annyira magával ragadja a versengés szelleme, hogy süketek Péter szavaival szemben, aki a feleségek gyengeségéről beszél. Vajon mi jobb – a szánkó, vagy a porcelán csésze? Ki kerül ki győztesen?

A férfiak az erőt tisztelik, és csak nehézségek árán képesek a gyengeséget tisztelni. Ezt még a sportpályán is figyelemmel kísérhetjük. Két fiú birkózni kezd, az egyik erősen püföli a másikat, akik elesik. A birkózás után újra a legjobb barátok. Tisztelik a másik erejét, míg az azért tiszteli a másikat, hogy véget vetett a verekedésnek.

Ahhoz, hogy férfiak képesek legyenek tisztelni a gyengeséget, meg kell érteniük, hogy a feleségük gyengesége, az ő saját gyengeségük. Feleségük a kegyes életben örököstársuk, és a feleség gyengesége az ő gyengeségük is. A feleség nem ellenfele a férjének. A gyengeség az ő csapatának gyengesége, az ő családjának gyengesége. Egyszer beszélgettem egy emberrel, aki büszke volt arra, hogy gyerekei rá hallgatnak, nem a feleségére. Tetszett neki, hogy neki engedelmeskednek, míg az asszonyra egyáltalán nem hallgatnak. Úgy viselkedett, mintha könnyűatléta lenne, akinek nyernie kell a feleségével szemben a gyereknevelésben.

De az a tény, hogy a gyerekek nem hallgatnak az anyjukra, gyakorlatilag az ő fegyelmezésének hiányosságára mutatott rá. A feleség problémája valójában a férj problémája volt. Az asszony ereje a gyengeségben van, és az asszonynak a férfi erősségének kell lennie. Az ő gyengesége az erőben van, és ha legyőzi azt, akkor felesége az ő erejévé válik.

 

Az egyenlőség csapdája

Minden emberi kultúra hierarchikus. Nem minden ember ugyanolyan tehetséges, szép, okos, és művelt. A Biblia egyáltalán nem követeli meg, hogy a nő engedelmeskedjenek a férfiaknak, hanem mindenek előtt azt parancsolja, hogy egy bizonyos asszony engedelmeskedjen egy bizonyos férfinak (a férjének – Ford. megj.). A nő egy férfinak való engedelmessége felmenti őt a többi férfinak való engedelmesség alól. A férje az ő pajzsa, aki megvédi őt más férfiaktól. Férjének kell engedelmeskednie, mivel senki sem szolgálhat két úrnak, amire világosan tanít minket a Biblia.

Amikor arról beszélünk, hogy a férfinak kell az asszony fejének lenni, egyértelműen nem mondhatjuk azt, minden férfi lelki vezetője, gondviselője, vigasztalója, és védelmezője lehet minden asszonynak. Egyesek úgy gondolják, hogy az engedelmességről szóló keresztyén tanítás azt tanítja, hogy minden nőnek engedelmeskednie kell minden férfinak. Ez a gondolat nemcsak hamis, de ostoba is.

A nőknek nem kell engedelmeskedniük minden férfinak. Következésképpen, a kegyes asszonyt egy döntés határol körül. Ha tisztában van a keresztyén tanításokkal, akkor tudnia kell, hogy arra volt teremtve, hogy egy férfitól függjön. Isten minél többet tesz érte, és minél többet ad neki, az asszonynak annál inkább növekednie kell, annál inkább igényesnek kell lennie. Egyes okos asszonyok engednek annak a kísértésnek, hogy férjet szerezzenek maguknak. Ez azonban nem helyes; Isten egy konkrét férfi segítőjének teremtette őt, és neki szüksége van az ő képességeire, függetlenül a többi férfitől. A kegyes asszonynak nem szabad lazítania a mércén; egy olyan férfival való élet, aki intellektuálisan és lelkileg éretlen a családban való vezető szerepre, semmi jóval nem kecsegtet. Egy Abigail nem társa egy Nábálnak.

A Biblia arra tanít, hogy egy nő csak egy férfinek tartozik engedelmességgel, nem minden férfinek. Egy nő elismerheti, hogy egy bizonyos férfi lehet jó kegyes keresztyén vezető, de nem az ő számára. Fordítva is igaz, a kegyes férfiaknak egyet kell érteniük azzal, hogy sok olyan keresztyén nő van, akik intellektuális értelemben felettük állnak. Isten azonban ezeket a nőket arra hívta el, hogy saját férjeiknek engedelmeskedjenek.

Függetlenül a ma uralkodó egyenlőségről szóló tanítástól, a hierarchia létezik. Isten által megszentelt különbségek és értékek uralkodnak a világban. Mi a jobb: ostobának, vagy okosnak lenni? Gazdagnak vagy szegénynek? Lelkileg gazdagnak vagy szegénynek lenni? Mi a jobb: tanítás nyerni a Szentírásból, vagy sem? Társadalmunk minden erővel az „egyenlőségre” törekszik, ezzel próbálja kiirtani az irigységet, de ez egyáltalán nem tükrözi az Isten által teremtett világban a dolgok állását. Addig, míg nem békülünk meg az Isten által megáldott egyenlőtlenséggel ebben a világban, nem tudunk igazán tovább lépni.

A hívő férjnek feleségével való kapcsolatában tisztelnie kell annak gyengeségét, éppen úgy, ahogyan teszi ezt Krisztus az egyházzal, védve és óvva őt, nem a magasból tekint le reá. Az a gyengeség, amelyről Péter beszél, nem az asszony vétke. Ebben senki sem vétkes. A gyengeség akkor válik vétekké, mikor az Isten terve ellen vét. A porcelán csésze törékeny a pörölyhöz viszonyítva, de a kalapács sem alkalmas arra, hogy teát igyunk róla.

Ez nem azt jelenti, hogy minden nő gyenge teremtés. Vannak olyan dolgok, amikkel az asszonyok, a férfiak legnagyobb megdöbbenésére, tökéletesen megbirkóznak. Ennek ellenére a házasságban a férjnek kell a vezető erőnek lennie. Ennek alapján az asszonyok fejleszthetik erős oldalaikat, hogy kedvesség tegyék magukat férjüknek. A férjnek a felesége erejének forrásává kell lennie, még akkor is, ha az asszony kompetensebb egyes kérdésekben, mint a férj. De, még ha az asszony valamilyen szférában erősebb is, a férjnek rendelkeznie kell elégséges érzelmi és lelki erővel ahhoz, hogy ebben a szférában magára vállalja a felelősséget.

Tegyük fel például, hogy a férj hoz egy döntést, amely azokra az információkra van alapozva, amit a felesége bocsát rendelkezésére, mivel az asszony jártasabb a kérdésben. Később kiderül, hogy a döntés nem volt helyes. Még ebben a helyzetben is magára veszi a vezető szerepet, ha kész magára vállalni a történtek miatt a felelősséget. Ha azonban próbál kibújni a felelősség alól családja előtt, akkor a felesége azt fogja hallani: „Miért te…”?

 

 

Alázatos lélek

A férfiaknak és a nőknek nagyon bölcseknek kell a házasodás kérdésében. A nőnek ahhoz a férfihoz kell hozzámennie, akit tisztel, míg a férfinak azt a nőt kell elvennie feleségül, akit szeret, és akivel kedvesen és alázatosan bánik. A férjnek az asszony érdekében kell használnia a hatalmát, és nem saját érdekében. Hatalommal, ugyanakkor alázatosan kell fellépnie. A Jn. 13-ban azt mondta Jézus, miközben megmosta a tanítványok lábát:

 

„Ti engem így hívtok: Mester, és Uram. És jól mondjátok, mert az vagyok. Azért, ha én az Úr és a Mester megmostam a ti lábaitokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábait. Mert példát adtam nektek, hogy amiképpen én cselekedtem veletek, ti is akképpen cselekedjetek. Bizony, bizony mondom nektek: A szolga nem nagyobb az ő Uránál; sem a követ nem nagyobb annál, aki azt küldte. Ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha cselekszitek ezeket”.

 

Jézus azt tanította, hogy minden keresztyén, aki első akar lenni, mindenki szolgájának kell lennie. Ez érvényes a keresztyén házasságra is. A férjnek következetes döntést kell hoznia arra nézve, hogy minden erejét felesége védelmére, és érdekében fogja használni, nem saját érdekeire tekint. Ezt csak úgy teheti meg, ha ebben is Jézust fogja követni. A keresztyén családban a valódi tekintély megértéséhez vezető út az egymásnak való szolgálatban rejlik.

 

Ha a férj evangéliumi keresztyén

„Hogyha pedig rossznak látjátok azt, hogy szolgáljatok az Úrnak: válasszatok magatoknak még ma, akit szolgáljatok; akár azokat az isteneket, akiknek a ti atyáitok szolgáltak, amíg túl voltak a folyóvízen, akár az emoreusok isteneit, akiknek földjén lakoztok: én azonban, és az én házam az Úrnak szolgálunk” (Józs. 24: 15).

Az evangéliumi szó használatával az utóbbi időkben nagyon sokan visszaéltek. Régebben ez a kifejezés Jézus Krisztus evangéliuma iránti elkötelezettséget jelentette, míg napjaink Amerikájában gyakorlatilag bármilyen szubjektív[1]vallási átélést ezzel határoznak meg. Azok, akik ezt a szót használják annak régi értelmében, nagyon óvatosaknak kell megközelíteniük bizonyos meghatározásokat. A „férj evangéliumi keresztyén” értelmezés alatt én azt értem, hogy ez az ember elismeri a történelmi protestantizmus követelményeit, és úgy építi életét, hogy ezekkel egyetértésben legyen az.

Az evangéliumi világ azonban elveti ezt a teológiai örökséget, mivel a családok nem hisznek a keresztyén doktrínákban. Nem titok, hogy az egyházak szószékeiről az egész országban viccek, szentimentális fecsegés, sivalkodó-rikkantgató éneklés, „nyomjad – ami – nekünk – tetszik” teológia árad; és a keresztyén családok családfői mindezt eltűrik. Mikor a férfiak iránti követelmények az evangéliumi körökben alacsonyabbá váltak, a férfiak nemhogy nem fejezték ezzel szemben a nemtetszésüket, hanem egyenesen fellélegeztek.

Józsuéhoz hasonlóan, a férfi felelős egész házáért, és tanítania kell családját, és el kell utasítania azt, hogy háza a hitetlenség botorságának befolyása alá kerüljön, és itt nem lényeges, hogy hitetlenség liberális, vagy keresztyén pop ruházatban kopogtat be az ajtón. Mikor Jézus arra tanít, hogy az Ő juhai nem fognak idegen hangjára hallgatni, akkor Ő itt az ő cselekvésük helyességére utal olyan helyzetekben, mikor nem hallatszik a Pásztor hangja (Jn. 10: 5).

Az első, amit feltétlenül meg kell tennie a férfinak, az, hogy úgy építse fel házát, hogy ott a hitről tegyenek bizonyságot, vagyis a férfinak tudnia kell azt, hogy miben hisz, és erre meg kell tanítania háza népét is. Az az ember, aki csak nemrég nyer üdvösséget, lehetséges, hogy csak arról tud bizonyságot tenni, hogy Jézus az Úr, – és ez elég is, mondják sokan. Kétségtelen, hogy ez elégséges az üdvösségre (Róma 10: 9-10), de nem elég arra, hogy hitben tanítsa az ő családját. „Mert noha [az idő elteltéből kiindulva] ez idő szerint tanítóknak kellene lennetek, ismét arra van szükségetek, hogy az Isten beszédeinek kezdő elemeire tanítson valaki benneteket; és olyanok lettetek, akiknek tejre van szükségetek, és nem kemény eledelre” (Zsid. 5: 12). A Biblia arra tanít, hogy a tanítás minimalisztikusan (azaz nem vágyni többre, megelégedni a legkevesebbel – a Fordító megjegyzése) megközelíteni – szégyen az érett keresztyének számára. Szomorú, hogy ma sokan ünneplik, és megelégednek az összenyomorított istenismerettel. Nem arról van szó, hogy mi az a legkevesebb dolog, amit tudnunk kell, hogy eljussunk a mennyig. A férfi számára másról van szó: „Hogyan tanulhatok mag magam sok mindent, hogy megtanítsam arra feleségemet, és gyerekeimet, megfelelően beosztva közben időmet, eszközeimet, és képességeimet”?

A férfinak nem kell hivatalos teológusnak lennie, de házi teológussá kell válnia. Pál apostol, amikor arra biztatta az asszonyokat, hogy hallgassanak a gyülekezetben, azt mondta: „Hogyha pedig tanulni akarnak valamit, kérdezzék meg otthon [arról] az ő férjüket” (1 Kor. 14: 35). Napjaink asszonyainak tragédiája abban van, hogy neki ki kell találnia, hogy mit mond a Biblia, ahelyett, hogy erről felvilágosítást nyerne férjétől. „Ő nem tudja”. A férfinak késznek kell lennie arra, hogy válaszokat adjon a felesége doktrinális kérdéseire, ha meg nem rendelkezik felelettel, akkor késznek kell lennie arra, hogy tanulmányozza az adott kérdést, és bepótolja az eddig elmulasztottat. Pál apostol szavai nem arra szolgálnak, hogy korlátozzák a feleséget, hanem inkább arra, hogy követelményeket szabnak a férj irányába. Ha ő valamit nem tud, akkor utána kell járnia, és ki kell tisztáznia azt.

Másodszor, tudnia kell, hogy miért hisz, hogy erre meg tudja tanítani családját is. Ez lehetetlen a Biblia állandó olvasása nélkül. A Biblia tanulmányozása mellé az evangéliumi keresztyén férfinak olyan könyveket is olvasnia kell, amelyek értelmesen tárják fel a tartalmat, és képzett teológusok írták őket. Nemcsak elmélkednie kell az Írásokon, de használnia kell a tanítók műveit is.

A Biblia tanulmányozásának mértékében, kétségtelen, ő egy jobban fogja érteni Isten nagyságát és szuverén akaratát. És akkor alázatosan el kell vetnie minden olyan tanítást magától, amelyhez korábban ragaszkodott, és bocsánatot kell kérnie családjától azért, hogy rossz irányba vezette őket, és mindent előről kell kezdenie. Semmilyen körülmények között sem szabad az evangéliumi keresztyén férjnek ragaszkodnia hamis meggyőződéséhez, még akkor sem, ha a változásnak nagy ára van.

Harmadszor, fejlesztenünk kell bizonyos jó tulajdonságokat, amelyek le vannak fektetve a hitvallásokban. Ezek az áldott dolgoknak alapvetőknek kell lenni házatokban. A Biblia arra tanít, hogy minden tanításnak meg kell mutatkoznia életünkben, és életvitelünkben, és a maga nemében, dicsőítenie kell a keresztyén tanításokat.

Abban a házban, amelyet egy evangéliumi keresztyén férfi vezet, sok áldott dolognak kell lennie, amely házának illatot ad. Az ilyen férfinak sosem szabad úgy beszélnie feleségéhez, hogy ez által esetleg nem gyengédséget, vagy iránta való nem megfelelő figyelmet gyakorol. Sosem szabad kikelnie magából, mikor a gyerekeket meg kell büntetni. Vétkezve, helyre kell állítania az előbbi állapotokat. Neki sziklának kell lennie az otthonban, – kis sziklának, amely kegyelem által visszatükrözi az a Sziklát, Aki Krisztus maga.

 

 

 

 

 

 

 

 

Harmadik fejezet

 

A férj és a feleség kötelességei

 

A kötelezettségek kiváltsága a házasságban

Elgondolkodva a házasságról, hajlamosak vagyunk azt feltételezni, hogy a spontán cselekedetek a valóban őszinték, míg a többiek, amelyek a kötelesség érzetre vannak alapozva – szárazak, mesterségesek, és kigondoltak. A „szívügyek” különösen ebbe az irányba terelnek minket. Gyakran úgy gondoljuk, hogy a kötelességteljesítés korlátozza az őszinte szeretetet.

De a Biblia úgy jellemzi a szeretetet, mint Isten törvényének teljes szívvel való betartását. Krisztus halála az Isten népéért – a szeretet legnagyobb példája, de ez az áldozat nem volt egy érzelmi roham. Krisztus keserű csüggedéssel itta ki Isten haragjának poharát, de ez a szomorúság nem fosztott meg minket az Ő irántunk való szeretetétől; éppen ellenkezőleg, ez a szeretet még szilárdabb lett.

Mikor örömmel teljesítjük kötelességeinket, ez segít minket abban, hogy rendezzük érzelmeinket. Ha hozzáfogunk kötelességeink teljesítéséhez, tudatossá téve azt, hogy Isten számunkra rendelte el azt, és megfelelő módon osztotta azt el, örvendezhetünk az Ő kegyelmének. Ennek eredményeképpen nem arra a következtetésre jutunk, hogy el kell vetnünk a spontán cselekményeket, hanem arra, hogy ezeket rendezetté kell tennünk.

 

 

A férj biblikus kötelességei

A „férj” szó értelmét az Ószövetség héber nyelvén és az Újszövetség görög nyelvén a „férfi” szó tükrözi, de a szövegkörnyezet segít nekünk abban, hogy megállapítsuk, mikor van szó férjről. A Bibliában azonban van még egy, eléggé elterjed kifejezés, a baal, amely úgy fordíthatunk át, mint „uram”. A görögben is végső esetben legalább két azonos helyzet van, mikor a szavak ilyen módon vannak használva: a kurios, ami „urat” jelent, és a hupandros, ami „feljebbvaló férfit” jelent. Az angol husband szó érdekes, mert ez a szó magába foglalja a nős férfi minden biblikus meghatározását. Magába hordozza az „uraság” árnyalatát, de itt az uralkodás magában hordozza a gondoskodás, gyengédség, és áldozatkészség jelentését.

A férjnek állandóan emlékeznie kell arra, hogy ő – Krisztusnak élő visszatükröződése. Az ő legelső kötelessége a házasságban emlékezteti őt erre. Férjként, a férfinak állandóan hirdetnie kell az Úr és az Ő Egyházának kapcsolatát, és neki kötelessége igazat mondani. Az, ahogyan a feleségével viselkedik, arról tesz bizonyságot, hogy igazat mond-e Krisztusról, vagy sem. Nem hallgathat; állandóan erről beszél, mert az Úr – férj, és minden férj Őt képviseli.

Mivel az ő kapcsolata Krisztusról és az egyházról beszél, meg kell tanulnia Krisztust visszatükrözni. Ez a férj másik kötelessége. A Biblia nagyon világosan tanít minket arra, hogy az Úr – az Ő népének férje. „Mert férjed a te Teremtőd, seregeknek Ura az Ő neve” (Ézs. 54: 5; Jer. 31: 32; Jel. 21: 2; Ef. 5: 23). Mivel a férfi igyekszik visszatükrözni Krisztust, feleségének férjének kell lennie. Ez azt jelenti, hogy dédelgetnie és táplálnia kell őt ugyanúgy, ahogyan saját testéről is gondoskodik. A „táplálni” szó, az ektrepho, azt jelenti, hogy „etetni, érettségre vezetni”. Az a férfi, aki nem eléggé gondoskodó feleségével szemben, de ennek ellenére tőle kedvességet és utódokat vár, a szó valódi értelmében nem lehet férjnek nevezni; ő – tökfilkó, ami görögül, minden valószínűség szerint, azt jelentette, hogy báránybak fej. A férjnek áldozatos szeretettel kell szeretnie feleségét (Ef. 5: 25), és nem várhat saját kertjében semmit, dudván kívül, míg nem kezdi el lelkiismeretesen művelni őt. A férj harmadik kötelessége – a féltékenység. Ettől a kijelentéstől, valószínűleg, megrőkönyödtök, mivel hozzászoktunk ahhoz, hogy a féltékenységet úgy kezeljük, mint személyes problémát, és nem, mint olyan jótéteményt, amire oda kell figyelnünk, és amit táplálnunk kell magunkban. A hasonló reakciók még egyszer annak a bizonyítékai, mennyire eltávolodtunk a házasság biblikus felfogásától. Pál itt egy áldott férj képét használta fel arra, hogy a korintusi gyülekezetet arra hívja, hogy legyen hűséges Istenhez. „Mert isteni buzgósággal[2]buzgok értetek; hisz eljegyeztelek titeket egy férfiúnak, hogy, mint szeplőtlen szüzet állítsalak a Krisztus elé” (2 Kor. 11: 2). Az Urat követve, a keresztyéneknek emlékezniük kell arra, hogy az Úr egyik neve – Féltőn szerető. „Mert nem szabad imádnod más istent; mert az Úr, akinek neve féltőn szerető, féltőn szerető Isten ő” (2 Móz. 34: 14). Az is igaz, hogy ha a féltékenységet keserűség, sértettség érzet, vagy düh vezeti, akkor romboló hatása van. Ez mondható el más érzelmekről is; ha azokat bűnnel keverjük, akkor a bűn megtestesülései lesznek! Nem szabad azonban a féltékenységet összetéveszteni a bűnnel. De egy sor helyzetben nem mutatni féltékenységet, éppen a fordítottját jelenti, bűnös dolog egyes helyzetekben nem mutatni féltékenységet.

De vannak még más földi kötelezettségek is, amelyek kiteljesítik a kegyes férj képét. Például, a férjnek el kell élelemmel látnia feleségét. Ezt láthatjuk az Izraelnek adott törvényben, amely megtiltotta a poligám házasságokban azt, hogy a férj az első feleség jogait megnyirbálja: „Ha mást vesz magának: ennek ételét, ruházatát, és házasságbeli igazát alább ne szállítsa. Ha ezt a hármat nem cselekszi vele: akkor menjen az el ingyen, fizetés nélkül” (2 Móz. 21: 10-11). A férj egyik kötelessége – hogy ellássa feleségét olyan eszközökkel, amik lehetővé teszik, hogy az asszony élelmiszert, és más termékeket vásároljon. Más szóval, a férj nem vehet más feleséget úgy, hogy nem töltötte be az elsővel szemben a házastársi kötelezettségeit. Az élelemről való gondoskodás – a férj egyik felelősségéhez tartozik. Az Újszövetség arról beszél, hogy, ha a férj nem gondoskodik családjáról, akkor rosszabb a hitetlennél (1 Tim. 5: 8). Akkor mit mondhatunk mi arról a férfiról, aki még a feleségét is megveti? A feleség megvetése egyenértékű a hittől való elszakadással – a Krisztustól való elszakadást jelképezi, Aki gondviselője az egyháznak. Ezen kívül, a Biblia azt követeli, hogy a férj gondoskodjon felesége számára megfelelő ruházatról (2 Móz. 21: 10).

A férjnek ugyanúgy ki kell elégítenie felesége szexuális igényeit is (1 Kor. 7: 3-4; 2 Móz. 21: 10). Ebben az értelemben a férj teste a feleségnek van alárendelve. Pál itt elég erős kifejezéseket használ, azt mondva, hogy az adott kapcsolat szférájában a feleségnek hatalma van a férj felett. „A feleségének adja meg a férj köteles jóakaratot; hasonlóképpen a feleség is a férjének. A feleség nem ura a maga testének, hanem a férje; hasonlóképpen a férj sem ura a maga testének, hanem a felesége” (1 Kor. 7: 3-4).

A férj nem foszthatja meg a feleséget annak lehetőségétől, hogy gyerekei szülessenek. „És mondta Júda Onánnak: Eredj be a te bátyád feleségéhez, és vedd feleségül, mint sógor, és támassz magot bátyádnak. Onán pedig tudta, hogy a magzat nem lesz az övé, azért mikor az ő bátyja feleségéhez bement, földre vesztegette el a magot, hogy bátyjának magot ne támasszon” (1 Móz. 38: 8-9). Az Úr nem nemi közösülés alatt történtekért ölte meg Onánt, hanem a csalásért – „gonoszságnak tetszett az Úr szemei előtt”. Szükséges emlékezni arra, hogy a Biblia nemcsak úgy tekint a szexre, mint időtöltésre. Ez nem pusztán felfrissülés, hanem újratermelés is. A férj ama kötelessége, hogy gondoskodjon felesége részére gyermekről, a mai ember számára „extrémnek” tűnhet. Ez azonban csak arra mutat, hogy milyen kis mértékben dédelgetik és táplálják a mai férjek feleségeiket.

A Biblia a férjek más kötelességeiről is. A férjnek gyönyörködnie kell feleségében (Pl. 5: 15-23; Mt. 5: 28). Meg van neki tiltva, hogy más asszony után vágyakozzék. „Ne kívánd a te felebarátodnak feleségét” (2 Móz. 20: 17). Nem egyszerűen nem szabad más asszonyát kívánnia, de arra van rendelve, hogy a neki adott feleséggel kell betöltekeznie.

 

„Igyál vizet a te kutadból, és a te forrásod közepéből folyóvizet. Kifolyjanak-e a te forrásaid, az utcákra a te a te vized folyásai? Egyedül tied legyenek, és nem az idegenekéi veled. Legyen a te forrásod áldott, és örvendezz a te ifjúságod feleségének. A szerelmes szarvas, és kedves zerge; az ő emlői elégítsenek meg téged minden időben, az ő szerelmében gyönyörködjél szüntelen” (Pl. 5: 15-19).

 

A férjnek különleges utasítás van adva arra, hogy beteljesedjen felesége melleivel, és állandóan gyönyörködjön felesége szerelmében. Az asszony másokkal való összehasonlítása szóban, vagy gondolatban, vagy tettekben mindig romboló hatást vált ki. Minél inkább össze van az asszony mással hasonlítva, annál kevesebb a gyönyörködés. A férjnek a családi élet minden területével be kell töltekeznie; következésképpen, az is, ahogyan felesége kinéz, arról beszél, mennyire okos, odaadó a szerelemben, és ezekhez hasonló. A férj számára különösen fontos, hogy kielégülést nyerjen a szexben, és ha minden családdal kapcsolatos kötelességének eleget tesz, akkor betöltekezik ezeknek áldásaival.

A férj még egy kötelessége – felelősségtudat azokért a kötelezettségekért, amelyeket felesége vesz magára.

 

„Minden fogadását, és minden esküvéssel való kötelezését a maga megsanyargattatására, a férje teszi azt erőtlenné. Hogyha nem szól a férje egy naptól fogva más napig, akkor megerősíti minden fogadását, vagy minden kötelezését, amelyeket magára vett; megerősíti azokat, mert nem szól neki azon a napon, amelyen hallotta azt. Ha pedig, azután teszi erőtlenné azokat, minek utána hallotta volt: ő hordozza az ő bűnének terhét” (4 Móz. 30: 13-15).

 

El kell ismernünk, hogy ha a férj hallgat, ez azt jelenti, hogy helyesli felesége tettét, és hallgatása által vezeti feleségét. Akár beszél, akár hallgat a férj, nem szűnik meg a család fejének lenni. Függetlenül attól, hogyan irányítja háza népét, nem tud megszabadulni attól a felelősségtől, amit Isten helyezett rá.

 

 

 

A feleség biblikus kötelességei

A feleség kötelességein elmélkedve, meg kell értenünk ennek a kötelességnek az értelmét. Nem pusztán arról van szó, hogy egy részt elkülönítünk a férjeknek, egyet meg a feleségeknek. Mindaz, ami a feleségekkel kapcsolatban el lesz itt mondva, teljesen törvényes alapon hozzá lehetne csatolni a férjek kötelességeihez is. A férj nemcsak felelős Isten előtt saját kötelessége teljesítéséért, de ugyanilyen felelősséggel tartozik azért is, hogy felesége teljesítse saját kötelességeit is. Ez, természetesen, nem azt jelenti, hogy a férj zsarnokoskodik felesége felett, hanem azt, hogy dédelgeti, és táplálja őt.

Először, mint ahogyan azt már korábban megjegyeztük, a feleségnek tisztelnie kell az ő férjét (Ef. 5: 22, 33). A férj alapvető kötelessége felesége iránti szeretetében van. A feleség alapvető kötelessége férje felé – hogy tiszteletet mutasson férje iránt. A férj és a feleség, különböző módon orientálódnak egymás felé, úgyhogy az ő alapvető kötelességeik is különböznek egymástól. A tisztelet az adott helyzetben engedelmességet és megbecsülést követel. Természetesen, a feleségeknek szintén szeretniük kell férjüket, mivel a Biblia azt parancsolja nekik, hogy úgy szeressék felebarátaikat, mint magukat. De mikor a Szentírás közvetlenül fordul a feleségek kötelességei felé, akkor a hangsúly a tiszteletre, és nem a szeretetre van téve.

A feleségnek Isten gondviseléséből gyerekeket is kell szülnie. „Mindazonáltal megtartatik a gyerekszüléskor, ha megmaradnak a hitben és szeretetben, és a szent életben mértékletességgel” (1 Tim. 2: 15). Továbbá, nevelnie kell gyerekeit, és hatalmas gyengédséggel kell rájuk gondot viselnie. „De szívélyesek voltunk ti közöttetek, amiként a dajka dajkálgatja az ő gyermekeit” (1 Thessz. 2: 7). Ez nem pusztán példa a számunkra, hanem világos parancsolat: „Hogy megokosítsák az ifjú asszonyokat, hogy férjüket és magzataikat szeressék” (Tit. 2: 4).

Az asszonynak nem kell keseregnie képessége felett, hogy gyerekeket szülhet. A gyerekszülés és a gyereknevelés – nehéz munka. De lehet-e ez másként? Ennek ellenére, ez Isten rendelkezése (1 Móz. 3: 16), és az asszony kötelessége – engedelmeskedni Isten akaratának, hogy örömmel szüljön gyermekeket férjének.

Apropó, a feleségnek nem szabad dicsekednie sem a gyerekszüléssel, mert aki dicsekedni akar, az Úrban dicsekedjen! Néha egyes keresztyén nők azért szülnek, hogy ellene álljanak napjaink „gyermektelen” társadalmi szellemének. Nekünk azonban nem szabad összekevernünk a reakcionizmust az engedelmességgel; ellenkezőleg, Isten előtt kell élnünk, és örömmel kell gyerekeket szülnünk.

A Biblia arra is kötelezi a nőket, hogy otthonukban munkaszeretők legyenek. Pál, Tituszt oktatva, a következőket mondja: „Hasonlóképpen a vénasszonyok szentekhez illő magaviseletűek legyenek, nem patvarkodók, sem sok borivás rabjai, jóra oktatók. Hogy megokosítsák az ifjú asszonyokat, hogy férjüket és magzataikat szeressék. Legyenek mértékletesek, tiszták, háziasak, jók, férjüknek engedelmesek, hogy az Isten beszéde ne káromoltassék” (Tit. 2: 3-5). A fiatalasszonyok arról kapnak tanítást, hogyan viseljenek gondot az otthonra. Nemcsak otthon kell tartózkodniuk, de otthon dolgozniuk kell. A házimunka főzésből, takarításból, gyereknevelésből, stb. áll. A mosatlan edények halmai Isten iránt való engedetlenségről tesznek bizonyságot.

Kétségtelen, hogy ez kemény munka, különösen akkor, mikor a gyerekek még nagyon kicsik. Sok feleség, keresztülmenve ezen a tapasztalaton, úgy viszonyulnak a fáradtsághoz, mint helytelen magaviselethez. Ez a szimptóma azonban inkább a helyes viselkedésről tesz bizonyságot.

Ha a feleség kompetens más dolgokban is, és neki műveltnek kell lennie, akkor a maga idejében az ő munkája kiterjed a házon kívül is (Pl. 31: 10-31). A Biblia nem arra tanít, hogy az asszonynak otthon a helye: a Biblia azt követeli, hogy az otthon elsőbbséget élvezzen, de az asszonyt ezért nem kell bezárni a négy fal közé.

Az ezt kísérő kötelesség azt követeli, hogy az asszonynak gondja legyen a ruházatra, és az élelemre. „Hasonló a kereskedő hajókhoz, nagy messziről behozza az ő eledelét. Nem félti az ő háza népét a hótól; mert egész háza népe karmazsinba öltözött” (Pl. 31: 14, 21). Ha férje sokat dolgozik, hogy eleget keressen, akkor ő felelős azért, hogy megfelelő módon gazdálkodjon a család eszközeivel. Nem szabad kidobnia a pénzt az ablakon. A vásárlást nem úgy kell felfognia, mint időtöltést, és luxust, hanem, mint munkát. Lelkiismeretesen kell viszonyulnia a családfenntartó munkájához.

A feleségnek ki kell elégítenie férje szexuális szükségleteit (1 Kor. 7: 2-5). Ez nem pusztán azt jelenti, hogy „beleegyezik”, mikor ő azt „akarja”; ez azt jelenti, hogy válaszol az ő szeretetére.

 

„Mint az almafa az erdőnek fái között, olyan az én szerelmesem az ifjak között. Az ő árnyékában felette igen kívánok ülni; és az ő gyümölcse gyönyörűséges az én ínyemnek. Bevisz engem a borozó házban, és zászló felettem szerelme. Erősítsetek engem szőlővel, üdítsetek fel engem almákkal; mert betege vagyok a szerelemnek. Az ő bal keze az én fejem alatt van, és jobb kezével megölel engem. Kényszerítlek titeket, Jeruzsálemnek leányai, a vadkecskékre, és a mezőnek szarvasaira: fel ne keltsétek, és fel ne serkentsétek a szerelmet addig, amíg akarja” (Én. 2: 3-7).   

 

Az Isten a nemi kapcsolatot a házasságon belül azért adományozta nekünk, hogy ez a kapcsolat gyógyszer legyen a paráznasággal szemben. Fontos erre a célra emlékezni, különösen az asszonyoknak. Az asszonyok gyakran úgy viseltetnek férjeik kísértéseivel szemben, mintha azok sértőek lennének számukra, és gyakran a sértett feleségek nem gondoskodnak férjeik védelméről.          A feleségnek arra kell törekednie, hogy ne ingereljék ezzel férjeiket, és ne egyezkedjenek velük. Meg van mondva, hogy „mint a szüntelen csepegés, olyan az asszonynak zsémbelése” (Pl. 19: 13). Salamon szintén megjegyzi, hogy „A sebes záporeső idején való szüntelen csepegés, és a morgó asszonyember hasonlók. Valaki el akarja azt rejteni, szelet rejt el, és az ő jobbja olajjal találkozik” (Pl. 27: 15-16). Az Isten az asszonyokat éles nyelvvel vértezte fel, és ezt nekik arra kell használniuk, hogy segítségére legyenek férjeiknek vele. A bölcs asszony ismeri a kimondott szavak erejét, és összeveti azokat Isten Igéjével. „Az ő száját bölcsen nyitja meg, és kedves tanítás van nyelvén” (Pl. 31: 26). A balgatag asszony úgy gondolja, hogy a házban állandóan zajnak kell lennie, és senkinek nem hagy nyugtot beszélgetéseivel.

A Biblia arra tanít, hogy a feleségnek a férjtől kell tanulnia. „A ti asszonyaitok hallgassanak a gyülekezetekben, mert nincsen megengedve nekik, hogy szóljanak; hanem engedelmesek legyenek, amint a törvény is mondja. Hogyha pedig tanulni akarnak valamit, kérdezzék meg otthon az ő férjüket; mert éktelen dolog asszonynak szólni a gyülekezetben” (1 Kor. 14: 34-35). A férjnek kötelessége tanítani, és vezetni feleségét. Az asszonynak nem szabad azzal kisebbíteni férje kötelességét, hogy másokhoz fordul. Az intellektuális fejlődés és az engedelmesség nem zárják ki egymást. Ezzel kapcsolatban nem lesz felesleges felemlíteni Abigailt, – aki szép, engedelmes, és okos asszony volt (1 Sám. 25: 3, 41).

A keresztyén asszonynak úgyszintén irgalmat kell mutatnia, ahogyan arról olvashatunk a Bibliában. Mikor Pál arról beszél, hogy milyen özvegy számíthat támogatásra a gyülekezetek részéről, ő egész magasra emeli a mércét.

 

„Özvegyasszonyul hatvan éven alul levő meg ne választassék; egy férj felesége legyen. Akinek jó cselekedetekről bizonysága van; ha gyermeket nevelt, ha vendéglátó volt, ha a szentek lábait mosta, ha a nyomorultakon segített, ha minden jó cselekedetben foglalatos volt” (1 Tim. 5: 9-10).

 

A Példabeszédekben leírt derék asszony munkaszeretete is példaként van felhozva előttünk. „Markát megnyitja a szegényeknek, és kezeit nyújtja szűkölködőnek” (Pl. 31: 20).

Az az asszony, aki átérzi saját felelősségét, és lelkiismeretesen teljesíti azt, valóban nincs ára. Az ő férje, gyermekei, és mindazok, akiket Isten összehozott ezzel a családdal, tudják, hogy hatalmas áldásokat nyertek. „Derék asszonyt kicsoda találhat? Mert ennek ára sokkal felülhaladja az igazgyöngyöket” (Pl. 31: 10).

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Negyedik fejezet

 

Tevékeny szeretet

 

A szeretet bájt kölcsönöz

A világban az az uralkodó gondolkodás dívik, hogy az asszonynak „oda kell figyelnie magára”, ha meg akarja tartani a férfit. Napjaink társadalmában a vonzóság sokat számít, és az asszonyokat arra nevelik, hogy komolyan foglalkozzanak vonzalmukkal, vagy bájukkal. Ezt már egészen korán hangsúlyozzák. Régebben a kislányok papás-mamás játszottak, most meg Barbie babákkal játszanak, helyükbe képzelve magukat. Kétség kívül, ezeknek a babáknak nagyon szép arcuk van, és pompás az alakjuk. A gyerekek világnézetére való nyomás egyre fokozódik.

Az igazság elferdítése nem abban áll, hogy az asszony – vonzó, vagy bájos akar lenni. Az eltérés abban van, hogy az asszonyi vonzóságra való törekvést elszakítják az ő apjának, vagy férjének viselkedésétől. Nincs semmi rossz abban, ha valaki szép kertet akar; de olyan kerttel rendelkezni, amely maga magát fenntartja, és gondoskodik magáról, buta kívánság. A Biblia arra tanít, hogy a keresztyén férj felelősséggel tartozik azért, hogy felesége mennyire vonzó. A házasságkötésig ez a felelősség az apán nyugszik, ezek után ezt a felelősséget a férj vette magára. Jézus Krisztus az ilyen szeretet példája.

 

„Ti férfiak, szeressétek a ti feleségeteket, miképpen a Krisztus is szerette az egyházat, és Önmagát adta azért. Hogy azt megszentelje, megtisztítván a víznek fürdőjével az ige által. Hogy majd Önmaga elébe állítsa dicsőségben az egyházat, úgy, hogy azon ne legyen szeplő, vagy sömörgözés, vagy valami afféle; hanem, hogy legyen szent, és feddhetetlen” (Ef. 5: 25-27).

 

Ebből az okból kifolyólag követeli Isten azt, hogy a férjek olyan szeretettel szeressék feleségeiket, amik tevékenységhez vezetnek. Szeretetünknek nem kell hasonlítania arra a szentimentális sóhajunknak valamilyen mai bálvány, valamilyen „jézuska” felé, hanem az Úr Jézus Krisztus tevékeny szeretetét kell tükröznünk, Aki lejött erre a földre, hogy megváltsa az Ő népét, és megszabadítsa őket bűneiktől. Isten kegyelméből, Krisztus vonzóvá tette Őelőtte az embereket, habár azokban nem volt semmi vonzó dolog. „Mert Krisztus, mikor még erőtlenek voltunk, a maga idejében meghalt a gonoszokért. Bizonyára igazért is alig hal meg valaki; ám a jóért talán csak meg merne halni valaki. Az Isten pedig a mi hozzánk való szerelmét abban mutatta meg, hogy mikor még bűnösök voltunk, Krisztus érettünk meghalt” (Róma 5: 6-8). Krisztus eljött, és szenvedett, hogy garantálja az Ő népének a bűnből való szabadulást. Ő nem azért jött, hogy megpróbálja megmenteni őket.

Mikor férfi házába asszonyt vezet, mindenkinek, aki ismeri ezt a párt, azt kell várnia, hogy a feleség kivirágzik, és az évek multával csak még vonzóbb lesz. Ha házasságkötésük idején valamennyire is szóban került az Ef. 5, vajon ez nem az, amit esküvel ígért meg menyasszonyának? Ha úgy bánik a férj a feleségével, ahogyan azt a Szentírás elvárja tőle, akkor minden oka megvan annak feltételezésére, hogy felesége kivirágzik, és egyre jobbá válik, de nem azért, mert ő megérdemli ezt, hanem Isten kegyelme és áldása miatt. Isten Az, Aki ilyen növekedést ad (1 Kor. 3: 6). A szuverén Isten felhasználja az Ő eszközeit arra, hogy az asszonyokat vonzóvá tegye a férjek áldozatos, átgondolt szeretete által.

Az efézi levélnek ebben az igeszakaszában Pál nem azt követeli, hogy a férjek visszatükrözzék Krisztusnak az Ő egyháza iránti érzését; neki az Ő egyháza iránti tevékenységét kell visszatükrözniük. És ezek a cselekedetek eredményt hoznak. Az első, amit a férjnek meg kell tennie annak érdekében, hogy visszatükrözze Krisztust, – „önmagát kell adnia érte”. Úgy kell visszatükröznie Krisztust, Aki megszentelte és megtisztított az egyházat, hogy lassan alkalmazza a szavak „vizes fürdőjét”. Úgy kell fellépnie, hogy feleségét csodálatosan szép asszonynak lássa. Egyetlen férjnek sincs ereje ahhoz, hogy magába megbirkózzon ezzel a feladattal, de Isten kegyelme – hatalmas, és ez a kegyelem képes megváltoztatni a bűnös férjeket, és képes megváltoztatni a bűnös házasságokat is. Az Isten modelljének elismerése annak érdekében, hogy az visszatükröződjön a házasságban – elengedhetetlen kiindulási pont. Döntő fontosságúnak minősül az, hogy a férjek felismerjék azt, hogy rajtuk nyugszik a felelősség azért, hogy feleségeik vonzóak legyenek.

 

 

 

Fizikai szépség

A következő fejezetben ki fogok térni a belső szépség fontosságára. Mivel mi egy olyan kultúrának vagyunk részesei, amely a külső szépségre nagyon sokat ad, a keresztyének gyakran azt gondolják, hogy minden fizikai szépségről való beszéd – „testi” dolog, és a hívőknek csak a lelki dolgokra kell gondolniuk. Vagy fordítva, mivel a harcos egyenjogúság érájában élünk, egyes keresztyének az asszonyok bármilyen szépségideáljának keresését „nem igazságosnak” tartják. Mindkét megközelítés szentnek és lelkinek mutatkozhat. De a valóságban ez nem egy lelki keresztyénség. Az egyik oldalról, ez az anyagi világ gnosztikus[3]lealacsonyítása, másik oldalról – lázadás a világi berendezkedés ellen, amely a versengés lelkületére buzdít minket.

Ha csak futólag tekintünk a Szentírás verseire, akkor is meg lehet győződni arról, hogy létezik benne olyan fogalom, mint női szépség. Például, Ábrahámnak szép felesége volt. „És mikor közel volt, hogy bemenjen Egyiptomba, mondta feleségének Szárainak: Íme, tudom, hogy szép ábrázatú asszony vagy” (1 Móz. 12: 11). Amikor megérkeztek Egyiptomba, a helyi lakosok reakciója arról tett bizonyságot, hogy Ábrahám nem nagyított. „Látták az egyiptomiak az asszonyt, hogy az nagyon szép” (1 Móz. 12: 14).

Izsák szintén szép nőt vett feleségül: „A leányzó pedig felette szép ábrázatú volt” (1 Móz. 24: 16). Annyira szép volt, hogy Izsáknak, mint korábban Ábrahámnak is, saját biztonsága érdekében le kellett tagadnia a közöttük levő valós kapcsolatot (1 Móz. 26: 7).

Amikor a dolog a házasságot érintette, akkor a patriarchák tudták, mit csinálnak: Jákób szintén szép nőt szeretett. Csalással vették rá, hogy elvegye Leát, de az ő választása Ráchelre esett. „Leának azonban gyenge szemei voltak, de Ráchel szép termetű, és szép tekintetű volt” (1 Móz. 29: 17). Fontos emlékezni Ábrahám, Izsák, és Jákób feleségei szépségének biblia leírásáról, mikor később áttérünk Péter a régi idők istenfélő asszonyainak szépségéről való tanítására. Az a szépség, amely az alázatos és szelíd lélekből indul, nem a „kiengyensúlyozott természet” bibliai egyenértéke. Egy külső szépséggel is párosult – olyannal, ami elbájolta férjeiket, és idővel a megütközés köve lett másoknak.

Isten így beszél arról a szép nőről, aki Izrael fiainak fogságába került: „És meglátsz a foglyok között egy szép ábrázatú asszonyt, és megszereted azt, úgy, hogy elvennéd feleségül” (5 Móz. 21: 11).

A Biblia egy valódi disszonanciát mutat Abigail, és a bolond Nábál között, aki egyértelműen nem volt méltó hozzá. Abigail nem pusztán szép volt, de okos is. „Azt az embert pedig Nábálnak, és feleségét Abigailnak hívták, aki igen eszes, és szép termetű asszony volt; a férfi azonban durva, és rossz erkölcsű volt, a Káleb nemzetségéből való” (1 Sám. 25: 3).

Dávid megcsalta feleségét, és gonosz módon megölte a hitteus Uriást, mert Betsabé egy szép asszony volt. „Estefelé, mikor felkelt Dávid az ő ágyából; és a királyi palota tetején sétált: látott a tetőről egy asszonyt fürdeni, aki igen szép termetű volt” (2 Sám. 11: 2).

A Szentírásban más példák is vannak. Absolon fogadott lánya, Támár, szép nő volt (2 Sám. 14: 27). A Biblia egyetért a perzsa király döntésével – Eszter valóban gyönyörű volt (Eszt. 1: 11). Az a nő, akit Eszter váltott fel, szintén szép ábrázatú, és termetre is szép nő volt (Eszt. 2: 7). Jób lányai nem pusztán szépek voltak, de felülhaladták azon a földön minden más nő szépségét (Jób 42: 15). Az Énekek Énekében a menyasszony szintén „szép, mint Tirsa városa, kedves, mint Jeruzsálem, rettenetes, mint a zászlós tábor” (Én. 6: 1). Isten Izrael hűtlen népét egy olyan gyönyörű asszonyhoz hasonlítja, aki elcsábíttatott saját szépsége által, és házasságtörésbe esett (Ez. 16).

Mindez csak úgy tűnhet, mint egyértelmű tények felsorolása – „mindenki előtt ismert, hogy vannak jó asszonyok a világon” – de a férjeknek meg kell ragadniuk az elmondottak lényegét. Mikor a férjek azt a felelősséget vállalják magukra, hogy úgy fogják szeretni feleségeiket, hogy azok még vonzóbbak legyenek, meg kell érteniük, hogy az eredmények láthatóvá fognak válni. Ez nem azt jelenti, hogy a jó férjek mellett minden asszony egyformán szép lesz. Egyes asszonyok természettől fogva szépek, míg másoknak nem mindennapi apjuk volt, akik helyesen bántak velük. Ez azonban nem jelenti azt, hogy azok a férjek, akik biblikus házasságban élnek, nem kell csodálkozniuk, hogy tizedik házassági évfordulójukon feleségük vonzóbb, mint annak előtte volt. Ha ez nem történik meg, akkor ezért a felelősség a férj vállán pihen. És mint felelős személynek, tudnia kell, mivel kezdődik az igazi szépség.

 

 

 

Valódi szépség

Jézus a farizeusokat szép sírokhoz hasonlította, amelyek tele vannak minden utálatossággal. „Jaj nektek, képmutató írástudók, és farizeusok, mert hasonlatosak vagytok a meszelt sírokhoz, amelyek kívülről szépeknek tetszenek, belől azonban holtaknak csontjaival, és minden undoksággal rakva” (Mt. 23: 27). A Biblia első fejezetétől a végéig arra tanít minket, hogy az ember külsőségek alapján ítél, míg Isten a szívünket nézi. De a Szentírásban a szív nem az egyedüli tárgya az elmélkedésnek, a szív inkább kiindulópont. Nem az a valódi női szépség, ami a szívben kezdődik, és ott is végződik; ez a szépség a szívből indul ki, és a külső megjelenésben végződik.

Tehát, nem kell figyelembe vennünk azt a pogány tévelygést, amely csak a „lelki értékeket” hangsúlyozza, de nem is kell a másik szélsőségbe esnünk, abba, hogy csak az anyagi, és a külső dolgoknak van értékük, míg a belső szépség ideje lejárt, hogy csak akkor le a nő lesz szép, ha megfelelő bőrápolót, kozmetikát használ, ha jól öltözködik, és vigyáz az alakjára. A Biblia arra tanít minket, hogy ebben nincs feltétlen igazság – hisz vannak szép, de mégis balgatag asszonyok, akik olyanok, mint a disznó orrában az aranykarika (Pl. 11: 22). A Biblia megtiltja a keresztyéneknek azt, hogy így testesítsék meg a szépséget.

Pál, példának okáért, arra tanít, hogy „hasonlatosképpen az asszonyok tisztességes öltözetben, szemérmetességgel, és mértékletességgel ékesítsék magukat; nem hajfonatokkal, és arannyal, vagy gyöngyökkel, vagy drága öltözékkel” (1 Tim. 2: 9). Fontos megjegyezni, hogy nem tiltja az ékeket, mint olyanokat, de azt követeli meg, hogy az asszonyok mértékletes módon öltözködjenek. Pál megtiltotta, hogy szándékosan ruházatukra, és ékszereikre hívják fel a figyelmet. Az első században az asszonyok ékszereket fontak a hajukba, vagy aranyos porral borították be hajukat. Pál számára a szépségre való ilyetén figyelemfelkeltés visszataszító, sértette ez Ézsaiás prófétát is. Az ilyen viselkedés ma is visszataszító. Ézsaiás, minden bizonnyal, ebben Sion lányainak dölyfös fennhéjázás látta, mikor azok a piacon járkáltak: „És szól az Úr: Mivel Sion lányai felfuvalkodtak, és felemelt nyakkal járnak, szemeikkel pillognak, és aprókat lépve járnak, és lábukkal nagy zengést-bongást szereznek” (Ézs. 3: 17). Mivel annyira felfuvalkodottak voltak szépségükben, az Úr megesküdött, hogy elveszi hajukat (18. vers); eltávolítja lábaikról zengő ékességeiket, a napocskákat, és a holdacskákat (19. vers); a fülönfüggőket, a karpereceket, és a fátyolokat (20. vers); a gyűrűket, és az orrpereceket (22. vers); a pártákat, a lábláncokat, az öveket, és az illatszereket (21. vers); az ünneplő ruhákat, a palástokat, a nagy kendőket, és az erszényeket (23. vers).

Más szóval, ha az asszonyok szépek, de tisztátalanok, akkor szépségük csak provokálja az Urat. „És lesz a balzsamillat helyén büdösség, az öv helyén kötél, és a felfodrozott haj helyén kopaszság, a szép köpenynek helyén zsákruha, és a szépség helyén homlokra sütött bélyeg (Ézs. 3: 25). Isten nem szégyenül meg; Ő gyűlöli az olyan szépséget, amely belülről utálatos. Több annál, Ő külső erőket fog bevetni annak érdekében, hogy megmutatkozzon a belső tisztátalanság.

És ez fordítva is igaz, mikor az asszony lélekben szép, ezt a szépséget nem szabad elrejteni. Ez az asszony elbájolja férjét – még azt is, aki nem rendelkezik Isten iránti félelemmel.

 

„Hasonlóképpen az asszonyok engedelmeskedjenek az ő férjüknek, hogy ha némelyek nem engedelmeskednének is az igének, feleségük magaviselete által ige nélkül is megnyeressenek. Szemlélvén a ti félelemben való feddhetetlen életetek. Akiknek ékessége ne legyen külső, hajuknak fonogatásából, és az aranynak felrakásából, vagy öltözékek felvevéséből való. Hanem a szívnek elrejtett embere, a szelíd és csendes lélek romolhatatlanságával, ami igen becses az Isten előtt. Mert így ékesítették magukat hajdan ama szent asszonyok is, akik Istenben reménykedtek, engedelmeskedvén az ő férjüknek. Miként Sára engedelmeskedett Ábrahámnak, urának nevezvén őt, akinek gyermekei lettetek, ha jót cselekszetek, és semmi félelemtől nem rettegtek” (1 Pt. 3: 1-6).

 

Péter apostol a feleségeket a szív belső csendességére hívja. De, ha az egész Szentírást szemléljük, azt látjuk, hogy ezt az asszony akkor éri el, ha férje szeretettel vezeti őt. Ha a férje szereti őt, akkor az asszony meghozza ennek gyümölcsét. Mikor gyümölcsöket terem, ezt élvezni fogja az ő férje. Ebben az élvezetben csak még inkább szeretni fogja őt, és felesége még több gyümölcsöt fog teremni. A feleségnek figyelembe kell vennie ezt, elfogadva a férje szeretetét, de férje felelős azért, hogy ez a szeretet megmutatkozzék.

 

 

 

Tiszteletadás

A hívő férjnek mind a kis, mind a nagy dolgokban meg kell erősítenie felesége vonzóságát. A feleségek iránti szívélyesség – olyan tulajdonság, amely manapság olyan apróságnak tűnik a férjek számára. A rómaiakhoz írt levelében Pál apostol arra tanítja a rómaiakat, hogy legyenek egymás iránti tisztelettudóak: „A szeretet képmutatás nélkül való legyen. Iszonyodjatok a gonosztól, ragaszkodjatok a jóhoz. Atyafiúi szeretettel egymás iránt gyengédek; a tisztelettudásban egymást megelőzők legyetek” (Róma 12: 9-10).

Péter azt követeli, hogy a férjek feleségeik iránt tisztelettudóan figyelmesek legyenek. „A férfiak hasonlóképpen, együtt lakjanak értelmes módon feleségükkel, az asszonyi nemnek, mint gyengébb edénynek, tisztességet tévén, mint akik örökös társaik az élet kegyelmében; hogy a ti imádságaitok meg ne hiúsuljanak” (1 Pt. 3: 7).

Napjaink amerikai férjei a redukcionizmus,[4]és az egyenlőségesdi horogjára akadtak. A redukcionizmus a jó dolgok, vagy tiszteletadás szférájában, a jogok kiegyensúlyozottságát jelenti. Mindenkinek, és mindennek egyformának kell lennie. Nem gondolkodunk el azon, hogy mások felé látható tiszteletet kell mutatnunk. Ezért van az, hogy ma olyan sok ember nem mutat tiszteletet senki felé. Nem kell csodálkozni azon, hogy hasonló kulturális közegben sok férj egyszer sem mutat tiszteletet felesége iránt.

Ha erről megkérdeznénk egy keresztyént, minden bizonnyal azt mondaná, a lelke mélyén ő tiszteli saját feleségét. De a Biblia nem azt kéri tőlünk, hogy lelkünk mélyén tiszteljük az embereket, hanem azt mondja, hogy nekünk tisztelnünk kell az embereket. Kétség kívül, a tiszteletnek lélekből fakadónak kell lennie, de ha ez sosem mutatkozik meg a magaviseletben, akkor ez nem biblikus tisztelet. A biblikus tiszteletnek külsőleg is meg kell mutatkoznia, amely szívünkből fakad, és nem szabad rejtve maradnia.

Mivel mi – Isten teremtményei vagyunk, és Isten különböző népek, és kultúrák közé helyezett minket, a tiszteletadás jelei különbözőek lesznek. Láthatjuk, hogy a kulturális különbségek nem okoznak problémát, nem szabad azonban becsukni szemeinket a biblikus követelmények előtt, amik azt követelik tőlünk, hogy mutassunk tiszteletet mások iránt. Például, a brit hadseregben a katonák nem úgy tisztelegnek, mint az amerikaiban. A Biblia nem mutat rá, milyen formában kell ennek megmutatkoznia, de mégis azt követeli, hogy mutassunk tiszteletet mások iránt. A Szentírás azt követeli, hogy demonstráljuk tiszteletünket. Nincs olyan jelenség, mint láthatatlan tisztelet, vagy hódolat.

Mindnyájan bűnösök vagyunk, és Isten haragját érdemeljük természet szerint. Ha Isten megváltoztatott minket, az új természetemnek meg kell mutatkoznia a világban, éppen úgy, mint ahogyan megmutatkozott az ószövetségi emberek életében is. A férj nem jelentheti ki: „A magaviseletem ellenére, és tisztelem feleségemet, még akkor is, ha ezt nem mutatom ki”. A férjeknek ki kell fejezniük tiszteletüket feleségük iránt.

A családban mutatott tiszteletnek széles körben kell megmutatkoznia a gyülekezetben is.

 

„És amelyek a test tisztességtelenebb tagjainak tartunk, azoknak nagyobb tisztességet tulajdonítunk; és amelyek éktelenek bennünk, azok nagyobb ékességben részesülnek. Amelyek pedig, ékesek bennünk, azoknak nincs erre szükségük. De az Isten szerkesztette egybe a testet, az alábbvalónak nagyobb tisztességet adva. Hogy ne legyen hasonlítás a testben, hanem ugyanarról gondoskodjanak egymásért a tagok” (1 Kor. 12: 23-25).

 

A Biblia azt követeli, hogy az erősek tiszteljék a gyengéket, és mutassanak tiszteletet irántuk. A világban az erősek kiváltsággal rendelkeznek. A gyülekezetben az erőseknek azonban tisztelniük kell a gyengéket. Ez nem töri meg az Isten által kiosztott hatalmat. A feleségnek tiszteletet kell mutatnia a családfő iránt; a biblikus rendelkezések azt követelik a feleségektől, hogy engedelmeskedjenek férjeiknek. A Szentírás nem cseréli fel a gyengeség és az erő fogalmát. A keresztyénség abban egyedi, hogy mindkét oldaltól tiszteletet és a hódolatot követel. A gyengéknek természetesebb tiszteletet mutatni az erősek iránt, de az erőseknek is Isten áldására van szükségük, hogy tiszteletet tudjanak mutatni a gyengék iránt.

Hosszú éveken keresztül kultúránkban sokféle mód alakult ki a tisztelet kimutatására. Egyeseket ezek közül gyakorlatilag elvetettek az utóbbi évtizedekben. A figyelem, és a hódolat jelei kikoptak napjaink kultúrájából. A férjek vállán van a felelősség azért, hogy ezeket a tradíciókat feltámasszák. Nehézséggel mehet ez a feltámasztás, de ez mégis egyszerűbb, mintha mindezeket a dolgokat az ex nihilo-bol (a semmiből – a Fordító megjegyzése) kellene előhoznunk. És, habár a figyelem kifejezésének nagy hiánya van, maradtak még olyan dolgok, amelyek meg vannak gyökeresedve kultúránkban, amelyeket újra lehet éleszteni. A keresztyén férjeknek feltétlenül el kell kezdeniük ezt.

Már érintettük az etikettet, vagy a figyelem kis jeleinek más megnyilvánulását. A redukcionista azt mondja: „Nem fontos az, hogy a férj kinyitja-e a felesége előtt az ajtót, vagy sem”. Természetesen, kozmikus léptékben Isten nem parancsolta meg a férjeknek, hogy kinyissák az ajtót feleségeik előtt a gépkocsi ajtaját. De Ő azt parancsolta a férjeknek, hogy mutassanak tiszteletet feleségeik iránt. Hogyan teljesítse hát a férj az Ő parancsolatát, és mutassa meg a világnak, hogy ő tiszteli, és hódolatot mutat iránta, ha nem a szavak, vagy tettek által? A Biblia nem követeli semmilyen konkrét modelljét a magaviseletnek, egy kultúrán belül.

„Hogyan? Minden esetben meg kell kerülnöm a kocsit”? Igen, – és a kocsi ajtaja csak egy töredéke annak, amit a férjnek meg kell tennie. Neki tiszteletet kell mutatnia feleségének a gyerekek előtt, és arra kell őket is kényszerítenie, hogy ők kövessék őt ebben. Dicsérnie kell őt mások jelenlétében szavakkal, és tettekkel (Pl. 31: 28).

Nem tudunk forradalmat kirobbantani a jó dolgot irányába, azt követelve, hogy azok, akiknek tisztelniük kell minket, kezdjék el ezt tenni. A forradalom akkor kezdődik el, amikor mi magunk mutatunk tiszteletet, és hódolatot megfelelően mások irányában. Sok minden elveszett; nem megy zökkenőmentesen a dolgok helyreállítása. Ennek ellenére emlékeznünk kell arra, hogy a valódi tiszteletadás lényege abban van, hogyan bánunk mi másokkal. És a legjobb módszer, hogy felebarátunk felé feltámasszuk a szeretet – ha feleségeink felé tiszteletet tanúsítunk.

 

 

 

Romantikus szerelem

C. S. Lewis a Szeretet allegóriája című könyvében kifejezte hozzáállását a nyugati kultúrában tapasztalható romantikus szerelemhez. Ő a következőket írta:

 

„Ha az elején nem veszünk róla tudomást, ez azért van, mert a jelenlegi Európa erotikus tradíciója hibásan fogja fel azt, mint valami természetes és általános dolgot, és mi, következésképpen, nem tekintünk annak forrására… Úgy tűnik… normális, hogy a szerelem (bizonyos körülmények között) hasznos, és nagy haszonnal jár: de csak abban az esetben, ha ennek érdekében magunk elé képzeljük Arisztotelész, Vergiliusz, Szent Pál, vagy a Beovulf szerzőjét, és felfogjuk, hogy milyen messze áll az a természetességtől.

 

Az előző fejezetben már tárgyaltam a tisztelettudó szeretet fontosságát a keresztyén házasságban, először, azért, mert erre tanít minket a Szentírás (és ez fontos), és azért is, mert fel kell készülnünk arra, hogy aknamezőn járjunk – a romantikus szerelem biblikus tanításán.

Általános értelemben a romantikus szerelem – az értelem, az érzelem, és a szív mai bálványa. Mivel sok férj és feleség imádják ezt a bálványt, nem kell csodálkoznunk azon, hogy ez értelmetlen várakozást, vitákat, jeleneteket, elégedetlenséget, és természetesen, válásokat szül a házasságban. A bálványimádás – mikor azt várjuk a teremtménytől, ami csak Istennek van hatalmában. A bálványimádásnak ez a formája abban mutatkozik meg, hogy összekeverjük a normális (de mulandó) érzelmi-biológiai reakciókat azzal a változhatatlan, alázatos szeretettel, amit Krisztus ajándékoz.

A Szentírás azt követeli a férjektől, hogy feltétel nélkül tiszteljék, gondoskodjanak feleségeikről, és mutassanak látható szeretetet feleségeik iránt, ugyanúgy meleg és gyengéd érzéseket is. Az általánosan elterjedt reakció ez lenne: „Kötelezőek? Kötelezőek a meleg, és gyengéd érzelmek? Vajon ezeknek nem természetesen, és kényszer nélkül kell megjelenniük”? Nem.

Mikor a férjek engedelmeskednek Istennek feleségükkel való viszonyulásukban, akkor otthonaikban kellemes tartózkodni, és feleségeik minden szükséges dolgot megnyernek. Ennek az állandó caritas – drága áron nyert szeretet, – nem egyenértékű azzal a fellobbanó lánggal, amit mi „szerelemnek” nevezünk. Ez egészen más dolog.  

Sokan azt próbálják ránk erőltetni, hogy családi körünkben őrizzük meg a „romantikus tüzet”. Ha ez azt jelenti, hogy a keresztyénnek jó házasságának kell lennie, – akkor ez nagyon csodálatos, de nekünk nem szabad játszani a szavakkal. Gyakran azonban ezek mögött az áll, hogy őrizzük meg az elsődleges állapotokat, és házasságunk romantikus erejének megtartására, és ha ez nekik nem sikerül, akkor ez a helyzet nagyon komolynak számít.

Ez az állítás azonban két dolog miatt is tarthatatlan. Az első abban van, hogy az emberek képtelenek az „első alkalom” érzelmi érzését megőrizni, egész életükre nézve. A házassági kapcsolatnak fejlődnie kell. A kapcsolat érettsége növekedés és tökéletesedés által lehetséges, és nem az elsődleges érzelmi szint tartása által.

Másodszor, az ilyen nézőpont gátat vet annak a természetes kapcsolatnak, amelyet Isten helyezett belénk. A Biblia arra tanít minket, hogy a férjeknek és a feleségeknek különböző módon kell orientálódniuk egymás felé. „Mert nem a férfiú van az asszonyból, hanem az asszony a férfiból. Mert nem is a férfiú teremtetett az asszonyért, hanem az asszony a férfiúért” (1 Kor. 11: 8-9). Ebben a kijelentésben a tárgyak nagyon fontos szerepet játszanak. Az asszony volt a férfiért teremtve, és nem a férfi volt az asszonyért teremtve. Az ő további tanítása a férfi és a nő kötelességeiről arra vannak építve, hogyan voltak azok teremtve, és orientálva egymás felé.

Az Úrnak engedelmes férfi teremtése pillanatában az Isten által való elhívásra van orientálódva. Normális körülmények között ő nem képes egyedül elvégezni feladatait, – segítségre van szükségük. Az Úrnak engedelmes asszonynak arra kell koncentrálnia, hogy segítséget nyújtson a férjének. Más szavakkal, míg a férfinek feladatai elvégzésére kell orientálódnia, addig feleségének arra kell figyelnie, hogy segítséget nyújtson ebben férjének. A férj a feladatra összpontosít, míg a feleség a férjére figyel.

Mi köze van ennek a romantikus kapcsolathoz? Mikor a férfi elkezd udvarolni a nőnek, az az érzés alakulhat ki, hogy ő éppúgy orientálódik a nőre, mint ahogyan a nő figyel rá. Az udvarlás és a házasságkötés – azonban menet közbeni „feladat”, és a nő, lehet, hogy azt gondolja, hogy egy irányultságuk van a férfivel. A házasságkötés után azonban hamar azt fogja találgatni, hogy mi történt férjével, és hová tűnt az ő figyelme. Ő meg, elvégezve „feladatát” a feleség megszerzésével kapcsolatban, megfeledkezett erről, és újabb feladatok elvégzéséhez fogott hozzá.

Az asszony kellemetlenül érzi magát, mert azt gondolta, hogy az ő irányultságának kell vezetnie a kapcsolatot. A férj abszolút nem fordít figyelmet az ő méltatlankodására, mivel azt gondolja, hogy az ő irányultságának kell uralkodóvá válnia kapcsolatukban. Egyiküknek sincs igaza. Az asszony azt akarja, hogy a férje sokkal több időt töltsön vele. A férj azonban sokkal több időt akar munkájára fordítani, mint ami javallott volna. A feleségnek tradicionális elképzelései vannak arról, hogy az Isten által teremtett nőnek és férfinak egyforma irányultsága van egymás felé, vagyis nekik egész életükben „dédelgetőst játszani”. Ő, más oldalról, sokkal kevesebb időt akar felesége szeretésére fordítani, mint amit a Biblia követel tőle.

Az elmúlt századokban a családi kapcsolatokra nézve azok szolgáltak normatívaként, amit a férfiak gondoltak erről. Ma az a normatíva, amit a nők gondolnak a családi kapcsolatról. Ez nem azt jelenti, hogy az asszonyok el is érik a kívántakat, pusztán azt, hogy kultúránknak teljesen női elképzelése van arról, hogy mi a „jó házasság”. Azonban mindkét megközelítés hibás. Mint keresztyéneknek, alá kell vetni magunkat a biblikus normáknak, és standartoknak. A Biblia éppúgy cáfolja mind a férfi despotizmust, mind a női hatalom bitorlást, és minden elképzelést, várakozást a megfelelő helyre tesz.

Látható, hogy ez az igazság nem igazolhatja azt, hogy a férj megvetőleg bánik feleségével, és családjával. Az asszony orientációját a férje felé Isten adta számára; éppen ez teszi őt alkalmassá arra, hogy segítse férjét a munkájában. Ha a férj megveti feleségét, akkor végső soron saját áldásait semmisíti meg. Az, aki szereti feleségét, magát szereti (Ef. 5: 28). De a férjnek nem szabad megfeledkeznie a munkájáról, – arról, mire hívta el őt az Isten.

Tehát, a férjnek és a feleségnek nem kell fej fej mellett munkában járniuk, de nem állandóan otthon ülniük sem, és szerelmes galambokként turbékolniuk. Ha a férjek és a feleségek jól töltik be szerepüket, akkor a férjeknek a jövőre kell tekinteniük, míg a feleségeknek – a férjükre.

A férjeknek úgy kell szeretniük feleségeiket, mint ahogyan Krisztus is szerette az egyházat, – áldozatos módon. A férjeknek be kell tölteniük ezt a parancsolatot, tudva azt, hogy a szeretet biblikus értelemben – nem pusztán szentimentális érzés, hanem állandó tevékenység. A biblikus szeretet mindig tevékeny. Szeretniük kell feleségeiket, tudva azt, hogy ennek hatása van a lelki szférára is. Annak mértékében, ahogyan a feleségben növekedik a csendes és szelíd lélek, még szebbé válik. Mind kis, mind nagy dolgokban úgy kell bánnia feleségével, amint ahogyan Krisztus tenné. A feleség kivirágzik, és szépsége még inkább megragadja férjét. Az ilyen szeretet nem egyértékű azzal a tetszéssel, amit valaha átéltek, – ez sokkal érettebb érzés ettől. Nem szabad ezt összetéveszteni a romantikus vonzalommal; ez annál sokkal jobb.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ötödik fejezet

 

„A csekkek időben való befizetése”

 

A bűn problémája

Mind a férjek, mind a feleségek – bűnös emberek. A családi problémák feltétlenül összefüggésben vannak a bűnnel – azzal, hogy szavaink, gondolataink, és cselekedeteink nem felelnek meg az Isten Igéje követelményének. Ha nem lépkedünk a Bibliával együtt, rokonaink és ismerőseink elsőként fogják észrevenni a problémák megjelenését.

A házasságot veszély fenyegeti, ha a házastársak nem tudják, hogyan birkózzanak a kísértésekkel, és a bűnökkel. A házasság egészségessége érdekében mind a férjnek, mind a feleségnek meg kell értenie azt, hogy van bűn, és azt, hogy mit történt a golgotai kereszten, és mit tegyenek, ha az Isten iránti bűn beférkőzött családi életünkbe. A bűn eltakarása fontos szerepet játszott abban, hogy napjainkban eltértünk a házasság biblikus értelmezésétől. Következésképpen, a házasság átértékelésének egy fontos komponensének annak kell lennie, hogy visszatérünk a bűn megvallásának gyakorlatához.

„A csekkek időben való befizetésének” lehet tekinteni a bűnök azonnali megvallását, ha erre szükség van. Ez elsősorban az embernek Istennel való személyes kapcsolatára vonatkozik. Ha az ember nem vallja meg bűneit Isten előtt, képtelenné válik arra, hogy megfelelően bocsánatot kérjen másoktól. A vétekről rögtön Istennek kell beszélnünk, mihelyt megértettük, hogy ez bűn. „Aki azt mondja, hogy a világosságban van, és gyűlöli az ő atyjafiát, az még mindig a sötétségbe van” (1 Jn. 1: 9).

Mikor megvalljátok bűneiteket, szó szerint valami olyat emeltek fel, ami leesett a szőnyegre. Ha az ember megtanulja azt, hogyan emelje fel gyorsan a szőnyegről a dolgokat, akkor sok apróság eshet a földre, otthona mégis tiszta lesz. De ha egy fél évben egyszer nyúlunk le valamiért, akkor nemsokára nagytakarításra lesz szükségünk. Illusztrációnk folytatásaként képzeljünk el egy olyan otthont, ahol a teljes rendetlenség uralkodik, és a háziak nem tudják, mivel kezdjék el a takarítást. Nem nagyon tetszik számukra a házban tapasztalt rendetlenség, de teljesen tanácstalanok. A házban tapasztalt rendetlenség azonban folyamatosan alakul ki. Ha a szemetelés mértékében takarítanának, házuk mindig tiszta lenne.

Ugyanígy kell nekünk felszedni a „leejtett dolgokat” kapcsolatainkban. Késedelem nélkül kell vétkeinket megvallani. „Aki elfedezi az ő vétkét, nem lesz jó dolga; aki pedig megvallja, és elhagyja, irgalmasságot nyer” (Pl. 28: 13). A bűnök megvallásának halogatása sosem vezetett semmi jóhoz. Szükséges, hogy „időben befizessük a csekkjeinket”, vagyis nem kell halogatni a vétkek megvallását a házasságban.

A bűnök megvallásának tanításában fontos aláhúzni, hogy a bűnbánat által bűneink meg vannak bocsátva, és általa teljesen igazzá vagyunk téve. A mi megigazulásunk – bűneink bocsánata – változhatatlan, függetlenül attól, hogy mit teszünk, vagy mit nem teszünk, magába foglalva a bűnök megvallását is. Isten valódi gyermekei tökéletesek Krisztusban, függetlenül magaviseletétől. De, a bűnök megvallásának elutasítása kihatással van a megigazulás eredménye élvezetének minőségére. Mikor Dávid a házasságtörés és gyilkosság bűnébe esett, ő ez alatt is megmaradt megigazult bűnösnek lenni. Eközben azonban nem tudott gyönyörködni a megváltás örömében. „Add vissza nekem a te szabadításodnak örömét” (Zsolt. 51: 14). Az ő Krisztusban való állapotát semmi sem fenyegette, de a megterhelő érzések gyötörték Dávidot egészen addig, míg nem vallotta meg bűnét.

Dávidhoz hasonlóan, sok keresztyén megtagadja a bűnök megvallását, és ezzel elveszíti a szabadítás örömét. Állapotuk egyre, és egyre örömtelenebb lesz. Ők tovább is gyülekezetbe járnak, új dicséreteket és zsoltárokat tanulnak, képmutató módon mosolyognak, és fognak kezet, és úgy tesznek, mintha örömük lenne az Úrban. Eszükbe sem jut az, hogy a közösség fele éppen ilyen előadást tart minden vasárnapi alkalmon. Időről időre az újonnan születettek túláradó örvendezései hallatszanak, miközben olyan „érett” keresztyéneket látnak, akik fészkelődnek padjukban, és azt mormolják orruk alatt: „Várj, majd megtudod”. Az ilyen állapot teljesen ellentmond a Bibliának. A meg nem vallott bűn ellopja a keresztyéntől a Mennyei Atyával való csodálatos közösség örömét.

Ezek az alapelvek vonatkoznak minden kapcsolatra, többek között a családi kapcsolatra is. Ha a gyermek nem beszélget szüleivel, attól ő még továbbra is szülei gyerekének minősül. Magát a kapcsolat tényét nem lehet megkérdőjelezni. De a bűnnek, kétség nélkül, kihatása van a kapcsolat minőségére – megfoszt az örömtől. Ha megengeditek magatoknak, hogy nem valljátok meg a bűneiteket, akkor ezek a bűnök egyre inkább mérgezni fogják kapcsolataitokat.

A házasságban ugyanezek az elvek uralkodnak. Képzeljetek el egy férfit, aki hazatér munkájából. Nehéz napja volt, mormol valamit felesége köszöntésére, benyomult a nappaliba. Tíz perc múlva, megpihenve, az újságot olvassa. Ebben a helyzetben, megnyugodva, nem mehet pusztán be a konyhába, és nem kérdezheti meg, hogy „Szia, kedvesem, mi van vacsorára”? Nem viselkedhet így, mintha mi sem történt volna. Bűne rátelepszik kapcsolatuk örömére. Kapcsolatuk ténye megkérdőjelezhetetlen, – ők továbbra is férj, és feleség – de annak minősége már nem olyan. Nem lehet őszinte kapcsolat közöttük addig, míg a bűn nincs leleplezve. Hogyan kell a bűnt leleplezni?

 

 

 

A dolgok rendbetétele

Tudatosítva magatokban azt, hogy a bűn megvallásának feltétlenül meg kell történnie, meg kell tanulnotok megvallani azt, és bocsánatot kérni. A tragédia abban van, hogy sok férj és feleség, akiknek meg kellene vallaniuk bűneiket házastársuknak előtt, a sok sértésért, ezt kerülik, mint macska a forró kását. Az igaz bocsánatkérés – áldás, ami megszilárdítja a keresztyének hitét.

Az egyik legjobb módszere az önfegyelmezésnek a bűn elfordítása végett az, ha helyreállítjuk az elsődleges állapotokat. Először, az elsődleges kapcsolatok visszaállítása saját magad miatt fontos. Ha valamit elloptál, akkor nemcsak meg kell vallanod ezt a tettet az Úr előtt, de vissza is kell szolgáltatni az ellopott dolgot a törvényes tulajdonosának. A bűn megvallása nem adja meg számunkra a lopott dolog feletti tulajdonjogot, nem engedi meg a tolvajnak, hogy megtartsa a lopott dolgot. Másodszor, az alázat, mint az elsődleges kapcsolat visszaállításának következménye, áldott dolog a lélek számára. Az elsődleges állapot helyreállítása olyan órát ad számunkra az alázatból, hogy következő alkalommal kétszer meg fogjuk gondolni, hogy vétkezzünk.

Tehát, ha a férj rákiabál a feleségére, és utána visszaül olvasni, és egy kicsit megnyugszik, ezzel nem mentette a helyzetet. Mikor Zákeus megtért az Istenhez, azt ígérte, hogy visszaadja azt, amit eltulajdonított. A házasságban az elsődleges állapotok visszaállításának egyik fontos formája a kegyes bocsánatkérés. De a házaspárok gyakran a bocsánatkérést „arcuk megóvására” használják, és nem arra, hogy megbéküljenek egymással.

Több annál, a másik házastárs szintén töri a fejét az események felett, mert ő sem tudja jobban, hogyan bocsásson meg a vétkesnek, mint ahogyan a vétkes sem tudja, hogyan kérjen bocsánatot. A bocsánat jóval előtte botor lépést tételez fel a partner részéről. A nehézség abban nyilvánul meg, hogy megkeményedett szívvel bocsátunk meg. Ezért kérnek az emberek úgy bocsánatot, mintha „valódi énjük” nem lenne vétkes: „Bocsáss meg. Forrófejű voltam, és oda nem illő dolgokat mondtam. De nem azt értettem alatta, amit mondtam”. Sokkal könnyebb megbocsátani azt, amit az ember nem gondolt komolyan. De a bűnt csak akkor lehet megbocsátani, mikor az ember komolyan mondta – akkor ez bűn, amit meg lehet bocsátani. Annak az embernek, aki bocsánatot kér, ez kell mondania: „Rosszul jártam el, sok felesleges dologgal tömtem tele a fejedet ma reggel. Feldühödtem, habár ez helytelen. Durván bántam veled, mert fájdalmat akartam okozni neked. Abban a pillanatban, komolyan gondoltam ezt, és ez sértette mind Istent, mint téged. Bocsánatot kérek tőled”. Ez egy őszinte bocsánatkérés, és ahhoz vezet, hogy a baráti kapcsolat helyreálljon közöttünk. Ez azonban nehéz lépés, amely alázatot követel tőlünk.

Ha a férjnek és a feleségnek sokáig nincs jó kapcsolata egymással, bocsánatot kell kérniük egymástól, részletesen megvitatva minden vétket. Ez nem azt jelenti, hogy minden elkövetett dolgon lovagolni kellene, de meg kell tekinteni azok gyökerét. Például, ha a férj hosszú éveken keresztül egy másik asszonyt kívánt, nem kell ezt mondania a feleségének: „Tudod, 1988-ban …” De ennek ellenére gondolatban meg kell vallania bűnét, és bocsánatot kell nyernie.

Ha a házastársak beszélgetnek Istennel, mindkét házastársnak ugyanúgy kell eljárnia egymással is. „Ha pedig a világosságban járunk, amint ő maga a világosságban van: közösségünk van egymással, és Jézus Krisztusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől” (1 Jn. 1: 7). Ha a házastársak társalognak egymással, akkor számukra gyakorlatilag nincs olyan probléma, amit ne tudnának megoldani. Következésképpen, a házasságot meg kell őrizni a bűntől, amely meggátolja a közösséget.

Mikor az otthonban olyan bűn van, ami nincs megvallva, akkor nehézzé válik a közösség. A Biblia arra tanít, hogy a keresztyéneknek meg kell vallaniuk bűneiket egymás előtt (Jak. 5: 16). Ha valaki áldozatot hoz a paphoz, és megemlékezik arról, hogy testvérének panasza van ellene, előbb meg kell békélnie testvérével (Mt. 5: 23-24). Ez kötelező érvényű minden hívő számára, de nagyon fontos ezt családi körben gyakorolni. A bűn megfertőzi a kapcsolatokat. A bűn sosem oldódik meg magától. Ha az idő csak egy pillanatra is csökkentené a bűn súlyát, csak egy jottányival is, akkor Isten Fia feleslegesen halt meg. A hívő férjeknek be kell vallaniuk bűneiket feleségeiknek, míg a feleségeknek meg férjeiknek megvallani bűneiket.

Ha bűn nem bocsáttatott meg otthonunkban, akkor a közösség fenntartása szintén nehéz lesz. A bűnök megvallásának nehézsége abban áll, hogy néha a partner haragszik a bocsánatkérésért, vagy tudva a bűnről, visszautasítja azt, hogy megbocsásson. Eddig egy bűn volt; most kettő lett belőle. „És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk azoknak, akik ellenünk vétkeztek” (Mt. 6: 12). Mikor a férj és a feleség megalázott önszeretetüket dédelgetik, ezzel megakadályozzák azt, hogy megfelelő legyen a közösség a házasságban. Bármit is kövessen el a társ, a sértett félnek nincs joga arra, hogy ne bocsásson meg.

A másik fontos aspektus: ha a bűn nincs megvallva, és nincs halogatás nélkül megbocsátva, a közösség szintén meg van romolva. Isten arra tanít minket, megvalljuk bűneinket, és bűnöket bocsássunk meg. Ő azt mondja nekünk, hogy legyünk gyorsak a bűnök megvallására, és megbocsátására. Érdekes megjegyezni, hogy Isten sosem kéri azt tőlünk, hogy tegyük el azt holnapra, vagy vasárnapig, vagy a legközelebbi beszélgetésig a lelkigondozóval, vagy a „12 lépés” megtételéig. Az igazságban késedelem nélkül előre kell haladnunk. Ti, lehetséges, talán komolyan meg akartok békülni házastársatokkal, de már a közösség meg van sértve, és a többi bűn folyamként jön. Mikor a bűnöknek megvallása félre van téve, akkor még több bűn fog összegyűlni. A késedelem – hasonlatos a halálhoz. Az asszonyoknak nem szabad arra törekedniük, hogy a lelki vezetést magukhoz ragadják az adott kérdésben. A Biblia azt mondja: „De miképpen az egyház engedelmes a Krisztusnak, azonképpen az asszonyok is engedelmesek legyenek férjüknek mindenben” (Ef. 5: 24). A feleségeknek engedelmeskedniük kell férjeiknek ebben is. A férj lelki felelősség felé való tolása szintén nem hoz eredményt. Lehetséges, hogy ő természet szerint nem egy vezető, de neki elégséges értelme van arra, hogy ne adja át magát felesége kívánságának. Látható, hogy ez nem ad jogot a férjnek arra, hogy visszautasítsa a vezető kezébe adott hatalmat. Mikor a férj úgy fekszik a heverőn, mint egy zsák, nehéz vele eszmecserét folytatni. A férjeknek kötelességük, hogy „melegítsék és táplálják” feleségeiket (Ef. 5: 29), és nem szabad éjjeleken át a „doboz” előtt ülniük, míg nem jön el a szerelmeskedés ideje. Az Istennek saját nézetei vannak a házastársi közösségre.

Egyes esetben a férj és a feleség képtelenek meghatározni a probléma lényegét. A feleség hajlamos azt gondolni, hogy minden rossz, miközben a férj azt gondolja, hogy csak valami kis nehézségek vannak. Így vagy úgy, az a bűn, amely nincs megvallva, mélyen bele van gyökerezve házasságainkba. Generációnk tanúja lehetett egy egész infrastruktúra kialakulásának, amit ma család- és házassági tanácsadásnak nevezünk. „Segítséget” nyújtva azonban, ezek a tanácsadók aligha emlékeznek meg a bűnről. Nem minden ennyire rossz, de nem is szabad mindezt alábecsülni. Az a hozzáállás, hogy „tartsuk magunkat jónak”, keveset használ a reális helyzetekben. A házasság problémái sosem a betegség szimptómáit mutatják, még csak nem is szindróma, ez csak régi jó egocentrizmus (önzés).

Ha a házastársak komolyan meg akarják jobbítani kapcsolatukat, akkor meg kell vallani bűneiket Isten előtt, és magasztalni kell Őt a bocsánatért. Ha a bűn még valakinek fájdalmak okozott, akkor helyre kell állítani az elsődleges állapotokat. Ha a feleség rákiabált a férjére, bocsánatot kell kérni tőle. Nem kell kifogásokat keresnie, és hibáztatnia a férjét abban, hogy ő provokálta őt. Ez vonatkozik a férjekre is: neki saját bűneit kell megvallania, nem a feleségéét. Ugyanúgy a feleségnek is saját bűneit kell megvallani, nem a férjéét. Mindkettő egész nap sorolhatná és megvallhatná a másik bűnét, de mindez mégsem hozná vissza az ő örömüket. A férjnek meg kell vallania azt, ha durva volt feleségével, más asszonyokhoz vonzódott, szórja a pénzt, nem vezet lelkileg, és túl sok időt tölt a televízió előtt. A feleségnek el kell ismernie azt, hogy a kritizálás szelleme uralkodik benne, hogy nem mutat az emberek előtt megfelelő tiszteletet férje iránt, nem foglalkozik véleményével, otthon nem hallgatnak rá, és át akarja venni a lelki vezetést a családban.

Az, aki szeretné megvallani bűnét, annak tárgyilagosan kell beszélnie Istennel. Minden legyintést meg kell vallani imádságban, és mindent néven kell nevezni: az indulatokat – indulatnak, a haragot – haragnak. Az embernek csak a saját bűnét kell megvallania, és nem arra kell törekednie, hogy csüggesztő módon kikényszerítse a másikból a bocsánatkérést.

 

 

 

„Az időben befizetett csekkek” családi szabálya

A bűn megvallása visszavisz minket a „folyószámlához”. A családi kapcsolatunk kezdetén arra a döntésre jutottunk, hogy bizonyos szabályokhoz tartani fogjuk magunkat, hogy békés életet éljünk. Mi ezt „az időben befizetett csekkeknek” nevezzük. A szabály életbe lépett, ahogyan csak „kátyúban találtuk magunkat”.

Az első szabály a következőről szólt – sose menjetek addig utatokra, míg a probléma nincs megoldva. A férjnek és a feleségnek együtt kell maradniuk. Az egyik nem megy munkába, a másik nem megy el az üzletbe. A problémát itt és most kell megoldani. Ez nem azt jelenti, hogy a férj minden reggel el fog késni a munkából. A házastársak éppen olyan gyorsan rendbe hozhatják kapcsolatukat, ahogyan megrontották azt. Minden, ami tőlük megköveteltetik, az, hogy ismerjék el azt, hogy nem volt igazuk. Ha a családik költségvetésen „jöttek össze”, akkor nem szükséges gyorsan elsimítani a dolgot, elégsége, ha bűnüket elismerik.

A második szabály: ne hívjatok vendégeket otthonotokba, ha nincs a családban harmónia. Ne engedjetek házatokba addig senkit, míg feszült kapcsolatban vagytok. Ha a házastársak nem tömték be a „kátyút”, akkor nincs joguk kinyitni az ajtót, ha csengetnek rajta. Ha az utcán ömlik az eső, akkor gyorsan kell kibékülni.

A harmadik szabály hasonlít az előzőre: maradjatok otthon, ha vitában vagytok egymással. Ha „kátyúba kerültetek”, miközben a gyülekezeti alkalomra tartottatok, oldjátok meg problémátokat a kocsiban, mielőtt belépnétek az istentiszteleti terembe. Ha az úton vesztünk össze, miközben barátainkhoz mentünk, ne lépjetek házukba addig, míg nem békültetek meg egymással.

A negyedik szabály egy kis magyarázatra szorul. Gyakran baráti körben a házastársak közül valami sértőt mond a másikra. Ha a bűn nyilvánvaló, akkor az elsődleges helyzet helyreállításának a társaság előtt kell megtörténnie. A helyzet helyreállításét azok előtt az emberek előtt kell megejteni, akik előtt el volt követve a bűn. Egyes esetekben a házastársak kapcsolata úgy romlott meg, hogy mások nem tudnak róla. Például, egyikük „felrobban”, miközben hazafelé tartanak. Mikor a probléma mások előtt jön létre, akkor a házastársaknak jelezniük kell egymásnak, hogy „bocsáss meg”, és „megbocsátottam”. Tehát, a szabály azt mondja: sose ne tegyétek félre a megbékélést, még akkor sem, mikor mások vesznek körül benneteket.

Van még egy szabály, amely arra adatott, hogy a férj és a feleség az Úrnak megfelelően tudjon egymás mellett élni. Sosem foglalkozzatok szexszel, ha haragudtok egymásra. Ez a szabály nem engedi meg azt, hogy amit Isten az egyesítésre, és csodálatos átélésre adott, képmutató színjátékká tegyük.

Ezeknek a szabályoknak a teljesítése nagy hatást fognak gyakorolni a házastársak rokonokkal, és barátokkal való viszonyukra. Ellenkező esetben mindenki naprakész lesz családi problémáitokból. De ha lelkiismeretesen fogjátok azonban alkalmazni ezeket a szabályokat, senki sem fogja látni rajtatok, hogy van-e, vagy nincs gond házasságotokban. Isten azt kívánja, hogy a férj és a feleség egymással szövetségben éljenek, és ez a szabály erőt fog nekik adni. Nem kell ebben az esetben képmutatónak lenniük, mert a valóságban tényleg harmóniában élnek; továbbra is vizsgálni fogják az esetet, de nem mindenki szeme láttára. Ezeknek a szabályoknak szigorú betartása meggátolja a bűnök felhalmozódását.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hatodik fejezet

 

Különböző kísértések

 

A „jófiú” szindrómája

Susan azt gondolta, hogy egy nagyon jó emberhez ment feleségül, és nem érti, hogy miért olyan csalódott vele szemben. Mikor Susan haragszik férjére, vétkesnek érzi magát – nem azért, mert bosszankodik, hanem azért, mert nem találja ennek az okát. Ő nem elégedett az életével, és mégis azt érzi, hogy senki sem képes igazán megérteni, miért kerítette hatalmába a kiábrándultság. Hogyan érthetné meg más azt, amit még maga sem ért? Miért bosszantja őt ennyire ez a „jó fiú”?

Napjaink keresztyén világában rengeteg házastársi kapcsolat nem valósul meg lelki értelemben. Megkötötték a házastársi szövetséget, van egymás közötti intim házastársi kapcsolat is, ennek ellenére azonban valami még sincs rendben a házassággal. A házasság nincs végig vezetve lelki értelemben, ha a férj úgy viselkedik, mint egy „lelki eunuch”. Az ilyen eunuch erőtlen lelki férfiasságában, eltérve biológiai férfiasságától.

Mikor a férj lelkileg labilis, a felesége mélységesen kiábrándulttá válik, és haragudni fog rá. Ha a feleséget kísértések gyötörik, akkor a kiábrándultság sokféleképpen megmutatkozhat, kis, és nagy dolgokban. A falánkság és a részegeskedés az egyik legkomolyabb oka lehet a kiábrándultságnak.

Abban van az irónia, hogy a legtöbb esetben a „lelki eunuchok” – jó fiúk. És mivel látható módon ez a lelki lazaság az asszonynál tűnik fel, oldalról az emberek azt kérdezik: „Hát mi van ezzel az asszonnyal”? Ennek következtében a feleség még inkább kiábrándult, és sértett lesz. Rengeteg olyan példa van, amelynek alapján ezt a jelenséget a Jó Fiú Szindrómájának nevezhetjük.

Szükségünk van arra, hogy ezt a szindrómát meghatározzuk. Messze nem minden férfi, akinek boldogtalan felesége van – „jó fiú”. A Biblia óv minket attól, hogy szigorúan bánjunk feleségeinkkel (Kol. 3: 19). A Szigorú Srác Szindrómáját nem nehéz meghatározni: ha a férj semmibe se nézi feleségét, akkor nem titok, hogy mi az oka a feleség boldogtalanságának. Célunk az, hogy megvizsgáljuk azokat a szituációkat, amelyekben a feleség mélyen csalódik egy olyan házasságban, ahol a férj , következésképpen, lázadozik.

Rengeteg olyan házasság van, ahol a férj rendesen viselkedő keresztyén, feleségeik azonban mégis a csüggedtség állapotában vannak. És minél nehezebb helyzetben van a feleség, a férj annál inkább megpróbál jól viselkedni. Sajnos, ez a „rendesség” nem helyettesíti a biblikus nyájasságot. Ez nem az a szeretet, amiről fentebb beszélgettünk; ez nem más, mint a felelősség elhárítása, vagy gyerekesség. Időről időre a családi kapcsolatok hevülésig izzanak, és a feleség csalódottsága kihozza a férjet a sodrából. Utána a férj bocsánatot kér, és továbbra elnéz neki sok mindent, ahelyett, hogy a vezetés által szeretet gyakorolna.

Ahogyan Pál apostol tanítja, a feleségeknek feltétlenül el kell gondolkodniuk azon, hogy egy úr jár előttük. „Miként Sára engedelmeskedett Ábrahámnak, urának nevezve őt, akinek gyermekei lettetek, ha jól cselekszetek, és semmi félelemtől nem rettegtek” (1 Pt. 3: 6). Szerencsétlenségre azonban, nagyos sok férjük által vezetett asszony olyan (ha ezt vezetésnek lehet nevezni), mint egy létező, lélegző, mozgó, és beszélő teher. Hány asszony képes magát Ábrahám lányának nevezni? Hányan közülük mondhatnák férjüket uruknak, anélkül, hogy ne erőszakolnák meg lelküket? Micsoda, a férj – úr? Igen, mert éppen a férjnek van hatalom adva a kezében ahhoz, hogy vezesse családját.

Ezzel a hatalommal a férjnek, vitán felül, élnie kell, Krisztushoz hasonlóan, alázatosan. Nem szabad ezt a hatalmat a férjnek a maga hasznára fordítani, ennek ellenére, élnie kell vele, azért, mert ő a – férfi. Szomorú, hogy kultúránkban a „férj” szó alatt nem értenek többet, mint férfit, aki jogilag házasságban van (néhány évre) egy bizonyos asszonnyal. Ennek a szónak az etimológiája[5]azt mutatja, hogy ebben a szóban sokkal mélyebb értelme van: a férj – az eszközök elosztója, intézője. Meg kell érteni, hogy a férfinak addig nem szabad feleségül vennie egy nőt, amíg nem tanult meg élni ezzel a hatalommal.

Erre törvényes joga van, és neki ennek megfelelően kell viselkednie. Ő – az úr, a kert intézője, és neki adta Isten azt a parancsolatot, hogy figyeljen arra, hogy a kertben a növények gazdag termést hozzanak. Ezt nem lehet elérni, ha csak „jó fiúk” vagyunk, és „sétálgatunk” a kertben. A kertet irányítani, vezetni, gondozni kell, és munkálkodni kell benne. Sok férfitól messze áll ez a feladat; sok időt töltenek a kertben, és azt élvezik, amit a kert magától megtermett, és ez által lopva tekintenek a betörőkre.

Ha valakinek lelke szerint való az olyan kert, amely tele van gyommal, akkor ez azt mutatja, hogy férj nem tesz semmilyen erőfeszítést. Ha valaki elégedett egy kiábrándult feleséggel, ezt könnyen elérheti, elég ehhez az, ha nem tesz semmit. Mindehhez csak arra van szükség, hogy békén hagyja feleségét. Ez a „jó fiúknál” kitűnően működik.

 A szigorú férj azért jelenik meg a kertben, hogy széttapossa a gyümölcsöket. Szerencsétlenségre, vannak olyan férjek, akik megfelelnek ennek a leírásnak. De napjaink egyházában sokkal több olyan férfi van, aki az első felsoroláshoz tartozik. Maguktól nem tesznek ők semmit tönkre, ők egyszerűen álldogálnak, és figyelemmel kísérik azt, hogyan üti fel a gyom a kertben a fejét. Ők nem gondolják azt, hogy joguk van arra, hogy irtsák a gyomot, vagyis nem veszik magukra a felelősséget a kert megműveléséért: nem, jobb nem belemerülni ebbe. Elutasítva a hatalmat, a férj elutasítja az intézés feladatát, és azt, hogy az otthon feje legyen. És a feleség kiábrándul egy olyan férfiból, akinek csak a neve férfi.

Egyes férjek azt hozhatják fel ellenvetésként, hogy feleségeik azt akarják, hogy hagyják őt békén, és ők csak teljesítik feleségeik kívánságát. Erre az észrevételre két válaszunk van. Először, a feleségek semmiféle kérése nem írja felül Krisztus parancsát arról, hogy a feleségeket nem szabad magukra hagyni. „Ti férfiak, szeressétek a ti feleségeteket, miképpen Krisztus is szerette az egyházat, és Önmagát adta azért” (Ef. 5: 25). A férj – a feleség feje, míg a fért feje – Krisztus. Krisztus azt parancsolta a férjeknek, hogy Őt utánozzák – és ez arra kötelezi a férjeket, hogy szeretetük egy tevékeny szeretet legyen feleségeik felé. Másodszor, a feleségeket határozott kézzel kell vezetni. Így vagy úgy, sok esetben meg fogja próbálni férjét, és mélységese csalódni fog (és elcsügged), ha a férj átadja számára helyét. Nagyon fontos, hogy a férj azt adja feleségének, amit a Biblia parancsol, és nem azt, amit a feleség akar.

Tehát, a kegyes férj – mindenek előtt kegyes úr. Az az asszony, aki megértette ezt a biblikus igazságot, és egy férfit férjének nevez, urának is kell neveznie azt. A tragédia abban van, hogy a férjek tömegesen tagadták meg a felelősséget, nevetségessé téve ezzel a biblikus uralkodásról szóló tanítást a családban. A lelki eunuchok világában nagyon nehéz igazi férfiakat találni a hímnemű emberek között.

Abban van a probléma lényege, hogy sok keresztyén „jó fiú”, de nem gyakorolja azt a vezetést családja felett, amit a Biblia megkövetel tőle. „Akarom azonban, hogy tudjátok, minden férfiúnak feje a Krisztus; az asszonynak feje a férfiú; a Krisztusnak feje pedig az Isten” (1 Kor. 11: 3).

A diagnózis felállítása azonban még nem oldja meg a problémát. Sok férj megértette, hogy elutasította a felelősséget, de nem tudja, mit legyen tovább. Mindenek előtt, elengedhetetlen, hogy megvallják Istennek a helyzet ilyetén állását, mint bűnt. Az Isten bizonyos formát adott a család irányítására nézve, és nincs jogunkban az, hogy megváltoztassuk, vagy átdolgozzuk azt, amit Ő elrendelt. Jelentéktelen dolog, hogy ezt az Istennek való engedetlenség, vagy a banális jellemgyengeség idézte-e ezt elő.

Ez után részletesen meg kell vizsgálni minden konkrét helyzetet. A továbbiakban felhozok néhány olyan szituációs modellt, ezek csak példák. Ezt a felsorolást semmiképpen nem lehet kimerítőnek nevezni.

A feleség tanácsot kér. Egyes esetekben a feleség nehézségekbe ütközik, és a férjéhez fordul tanácsért. A feleség kérdésére, hogy „Mit tegyek?”, - a felelőtlen férj azt feleli, hogy neki mindegy, és a feleség szabadok dönthet. Mikor a feleség arra kéri a férjet, hogy hozzon döntést, neki meg kell ezt tennie.

Mikor a feleségemhez eljön egy asszony tanácsot kérni, a feleségem törvény szerint arról érdeklődik, helyesli-e az ő férje, hogy ő eljött hozzá. Amikor megtárgyalják a kialakult helyzetet, a feleségem gyakran azt kérdezi, mit gondol erről az ő férje. Ő gyakran ezt hallja válaszként: „Ő azt mondta, hogy úgy döntök, ahogyan akarok”. A férjek felelősségtől való menekülése nem határolódik csak kis dolgokra – a feleségeknek néha egész életre szóló döntéseket kell hozniuk, és a férjek gyakran ilyenek mondanak:

• Egyszer már megégettem ezzel magam. A felelőtlen férjek ezzel védekeznek: „A feleségemmel már történt ilyesmi. Tanácsot kért tőlem, és hoztam egy döntést. A döntésem nem tetszett neki. Úgy gondolom, hogy a valóságban nem volt erre szüksége, és intett rá egyet”. Ilyen hibát nem nehéz ejteni, de ettől függetlenül ez hiba. Helyzetünkben az asszonynak nem valamilyen döntésre van szüksége, hanem szilárd döntésre van szüksége.

Sok asszony azt szeretné, hogy férje magára vállalja az otthoni feletti vezetés felelősségét. Ők arra kérik férjeiket, hogy hozzanak döntést, de ők nem teszik meg ezt. Utána az asszony találgatja, valóban így gondolja-e a férje, vagy csak meg akar szabadulni tőle. És a feleség ellentmond neki. Ez nem azért történik, mert elveti férje vezetését, hanem azért, mert ő meg akar győződni arról, hogy a férj valóban vezetni akar. Ha ezek után a férj megadja magát, világossá válik, hogy valójában semmilyen döntést nem hozott.

• Én megmondtam neked. Tegyük fel, hogy valamilyen döntést feltétlenül meg kell hozni, de a férj és a feleség nem értenek egyet egymással. A vitatkozás után a férj enged a feleségének, és utána úgy döntenek, ahogyan a feleség akarta. A döntést követően minden a feje tetejére áll. Az, hogy a férj nem vállal felelősséget, kiderül a kellemetlenségre való reakciójából. Ha azt mondja: „Nézd, meg mit tettél” – világossá válik, hogy visszautasította a vezetést.

A kegyes férjnek figyelembe kell vennie felesége érveit, és dönthet úgy, ahogyan felesége „szeretné”. De egy kegyes otthonban ez a döntés egyben a férj döntésévé válik. Teljes mértékben felelős lesz ezért a döntésért. Ha a feleség megkísérli magát okolni a kialakult helyzetért, a férjének vissza kell őt ettől tartania, és azt kell mondania: „Nem, drágám. Ez miattam alakult így”. Lehetséges, hogy a dolog megvitatása során a feleség felvetette ezt a gondolatot, de egy biblikus családban a férjnek kell viselnie a felelősséget bármilyen meghozott döntésért.

Tégy úgy, ahogy akarsz. Egyes felelőtlen férjek nem tanácskoznak feleségeikkel, azt gondolva, hogy ezzel helyes döntést hoztak. „Mit vásároltál?” – az ilyen kérdés eltávolítja a férjet a biblikus vezetéstől; ha valamit meg akar tenni, akkor azt nem kell eltitkolnia a feleségétől. A férj gyakran titokban tesz valamit, mert tudja, hogy a feleségének vétójoga van a gyakorlati kérdésekben. Mivel ő nagyon saját feje szerint akar cselekedni, elrejti tettét felesége elől. Ez nem vezetés, ez a hatalom önző feladása.

Hogyan szakítsa ki magát a férj ebből az ördögi körből? Már beszéltünk a bűn megvallásának fontosságáról. Minél tovább vádolja a férj és a feleség mindenben a körülményeket, és a neveltetést, annál tovább fenn fog maradni a probléma. Azoknak a férjeknek, akik nem vették magukra a család fejének tisztségét, meg kell vallaniuk ennek elutasítását, úgy kell rá tekinteniük, mint olyan bűnre, amely egy sorban állnak a csalással, és a házasságtöréssel. Ez az engedetlenség bűne.

A következő lépés minden bűn megvallása után, amelyek összefüggésben vannak ezzel a helyzettel, az elemzésben, és az imádságban van. Az aggódó férjnek olyan listát kell felállítania, amely két részből áll.

Az első rész olyan dolgokból áll, amik kívánsága ellenére házában történnek. Például, a férj többször kifejezte ellenvetését, hogy a gyerekek televíziót nézzenek. Mivel a gyerekek továbbra is nézték a tévét, ezt is fel kell venni listájára. Ha azt feltételezi, hogy felesége túl sokszor fordul tanácsért apjához, és ezt következetesen teszi, ezt is fel kell venni a listára. Fel kell sorolnia a családi élet azon területeit, ahol döntéseit nem veszik komolyan.

A második résznek olyan dolgokból kell állnia, amely számba veszi az élet azon területeit, amelyben azért nem változott semmi, mert a férj oldaláról hiányzik a megfelelő vezetés. Tegyük fel, hogy a feleség állítja fel a gyerekek magaviseletére irányuló szabályokat, de ez akarata ellen való. Néhányszor kérte ebben a férje segítségét, de ő csak intett rá egyet: „Nem tudom. Szerintem, nekem minden jól sikerül”. Tegyük fel, a feleség felajánlotta neki, hogy együtt tanulmányozzák a Szentírást, de a férj erre nem talál időt. Neki ezt is fel kell venni a listára.

Az első részben azokat az életbeli szférákat érintjük, ahol az ő vezetői tekintélye háttérbe van szorítva. A második azokat a szférákat érinti, ahol az ő vezetői tekintélye sosem érvényesült. A listán elgondolkodva, emlékeznie kell arra, hogy bocsánatra van szüksége. Áldania kell Istent azért, hogy Ő kegyelmes a bűnösökkel, és békességet kell találnia abban, hogy Isten megigazított minket az Ő Fiában.

Fontos, hogy a férj feljegyzései ne forduljanak „panaszkönyvvé” felesége irányában. A feladat nem abban van, hogy a felelőtlenség bűnét elutasítva a keserűség és a csüggedés bűnébe essünk. A férj elhárította eddig azt a hatalmat, amit Isten adott neki, és most egyszerűen meghatározza az élet azon területeit, amely javításra szorul.

Az után, hogy felállította a listát, néhány napon keresztül imádkozni kell. Ezekben a napokban kiegészítheti, vagy lerövidítheti ezt a listát. Aprólékos munkája meggátolja abban a férjet, hogy élesen, vagy meggondolatlanul bánjon feleségével. Lehetséges, szükségük lesz néhány órára ahhoz, hogy részletesen átbeszéljék mindazt, ami otthonukban történik. Ha a családban vannak kamaszok, velük külön is lehet beszélni.

El kell magyaráznia feleségének azt, hogy megvallotta felelőtlenségét Isten előtt, és tőle is szeretne bocsánatot kérni. Neki nem szabad feleségére támadnia, és hibáztatnia őt. Alázatosan kell viselkednie, mivel helytelenül bánt vele, és helyre kell állítania a dolgokat. Ha a feleség vétkezett (ami valószínű), a férj még azért nem méltó arra, hogy megjavítsa őt (Gal. 6: 1).

Együtt kell megvizsgálniuk azt a listát, ami a férj állított össze. Ennek legfontosabb része az, ahol a férj döntéseinek elutasításáról van szó, vagy arról, hogy ő kísérletet tett a vezetésre. A férjnek bocsánatot kell kérnie, és segítséget kell kérnie feleségétől a bűn elleni harcban. A beszélgetés végén együtt kell imádkozniuk.

A beszélgetés után van reménység arra, hogy a férj és a feleség megkönnyebbülten felsóhajtanak. De a probléma még nincs megoldva. Az elkövetkezendő hetekben a férjnek ki kell választania erről a listáról egy kevésbé fontos kérdést, és hozzá kell kezdenie annak megoldásához. Ha a régi természet kezd felülkerekedni, figyelmeztetnie kell feleségét, hogy nem akar továbbra is felelőtlenül viselkedni. Bármi is történne, nem szabad megváltoztatnia döntését. Nem szabad meghátrálnia, még akkor sem, hogy felesége elveszti türelmét. Ha a feleség azt próbálja elmagyarázni, hogy az adott helyzetben semmi nem úgy van, nem szabad neki engednie. Ez a következetesség – fontos tényező.

Egyértelmű, hogy megfelelő időt kell imádságban töltenie, hogy ne hozzon botor, vagy önző döntéseket. De, még ha az ő döntése nem is a legjobb, nem ez a lényeg. A hangsúly most az ő családban való kegyes vezetésének a helyreállításáról van szó.

Miért kell egy jelentéktelenebb problémával kezdeni? Ha az ember elkezd nehéz atlétikával foglalkozni, akkor nem a maximális súly felemelésével kezdi el az edzést. Ha valaki eldöntötte, hogy reggelenként futni fog, nem fut le már az első nap 15 kilométert. Ugyanez játszódik le az általunk leírt körülmények között is. A férj arra törekszik, hogy megszabaduljon a régi szokásoktól. Ezt nem lehet úgy elérni, hogy nem érezzük meg, mennyire nehéz megfelelő döntéseket hozni. Következésképpen, neki azzal kell kezdenie, hogy kiválasztja a mosógépet, és nem a ház eladásával, vagy azzal, hogy átköltözik Alaszkába, a Yukon - félszigetre.

Az után, hogy sikeresen megoldotta az első feladatot, át kell térnie a második feladat megoldására. Most tesz lépéseket arra nézve, hogy vezető váljon belőle, és hamarosan meg fog győződni arról, hogy olyan ez, mint a járás – lépésről lépésre kell haladni.

 

 

 

A férj és a feleség közötti különbség

Az egyforma jogok kultúrájában élünk, ahol gyűlölnek minden „igazságtalan” megkülönböztetést. Habár ez a mai ember számára teljesen természetes álláspont lehet, ennek ellenére teljesen ellentmond a Bibliának. Ha Isten különböző személynek teremtett meg minket, és ez így van, de mi figyelmen kívül hagyjuk ezeket a különbségeket, akkor Isten haragját vonják magukra. Ennek világos példája az, hogy férfiak és nők vagyunk.

Mikor különbségeket teszünk az emberek kategóriái között, akkor arra kényszerülünk, hogy általánosítsunk. A Tit. 1: 12-ben Pál apostol a következőket mondta: „Azt mondta valaki közülük, az ő saját prófétájuk: A krétaiak mindig hazugok, gonosz vadak, rest hasak”. Itt Pál általánosít, mikor a krétaiakról beszél. Ő nem félt az általánosítástól, habár nem mindenben állt úgy a helyzet, mint egyes esetekben. A költőik közül egy nem volt hazug, mert leírta a valós helyzetet. Maga a költő – kivétel a szabály alól, mert igazán beszélt.

Gyakran azt látjuk, hogy különböző emberek különböző módon viselkednek, és meg kell próbálnunk megérteni azt, hogy mi származik Istentől, és mi a bűn következménye, amit meg kell változtatni. A krétaiak jelleme az ő bűnös természetükről beszélt, és Pál arra hívta fel Titusz figyelmét, úgy végezze közöttük a szolgálatot, hogy a szigetlakók életében változás álljon be.

Jogunkban áll általános észrevételeket tenni a férfiakra és nőkre, a férjekre és feleségekre. Például, a férfiak magasabbak a nőknél (habár nem mindig). Ennek ellenére, ez az általánosítás törvényszerű. Ezt nekünk meg kell értenünk, és gyönyörködnünk kell a különbözőségekben, amit Isten belénk helyezett. Vannak azonban más különbségek is, amelyek bűnös reakciókat gerjeszthetnek.

Egyes különbözőségek azokkal a szerepekkel függenek össze, amit Isten a férfiakra és nőkre bízott. Például, a kalapács és a csavarkulcs különböznek egymástól, de különbözőségük nem önkényes dolog. Valaki feltalálta mind a kalapácsot, mind a csavarkulcsot, mindkét eszközt valamilyen konkrét céllal találták fel. Ehhez hasonlóan, azok miatt a különböző feladatok miatt, amelyek a férfiakra és nőkre van bízva, megmagyaráz sok olyan különbséget, amelyre különböző módon reagálnak.

Például, a férj hazatér a munkából, és világos előtte, hogy feleségének nem volt egy könnyű napja. Ő azt kérdi, hogy minden rendben van-e. A feleség azt válaszolja erre, hogy semmi sem történt. A felesége ez alatt azt érti, hogy körülötte minden rosszul megy, és ezért nehéz meghatározni egy konkrét problémát, különösen akkor, mikor ezt senki sem fedezi fel. A férj erre azt mondja: „Jól van. Már azt gondoltam, hogy valami nincs rendben”, – és leül a tévé elé, hogy megnézze a híreket. Késő este, természetesen, megérti, hogy csapdába esett – és az ügy botránnyal végződik. A feleség azt gondolja, hogy férje levonhatta volna az elmondottakból a megfelelő következtetéseket, és nem arra kellett volna törekednie, hogy kérdéséket tegyen fel neki, és elutasító választ kapjon. A férjek és a feleségek különböző módon használják a nyelvet; mikor nem helyesen értelmezzük a szavakat, és a kifejezett gondolatot, akkor a problémák egyik a másik után fognak megjelenni.

Mint ahogyan azt már fentebb megtárgyaltuk, a férfinak és a nőnek különböző irányultsága van (1 Kor. 11: 9). A nyelv - az egyik legalapvetőbb kifejezőeszköze a mi irányultságunknak. Ha a házaspár nem érti meg a különbségeket a nyelvnek használatában, akkor nehéz lesz számukra a társalgás. Ha felismerik a különbségeket, és figyelembe veszik ezt, akkor sok gyönyörűséget nyerhetnek általa. Ellenkező esetben, a különbségek kísértések forrásává válhatnak. Annak meg nem értése, mit akar mondani a másik, olyan bűnöket szül, amely helytelen indulatokból származnak. Ha nem létező gondolatokat írunk a másik számlájára, gátat vetünk a társalgás elé. A Biblia azt mondja, hogy a szeretet „mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr” (1 Kor. 13: 7). A szeretet nem von le gyorsan következtetéseket, és nem törekszik arra, hogy a másik szívében a gondolatokat kikutassa. Bármely konfliktushelyzetben nagyon könnyű helytelen elképzelést alkotni az emberek motivációiról, és nagyon nehéz jót gondolni a másikról.

A férfiak és a nők különbözőképpen gondolkodnak. Mikor a feleség valamit nehezen él meg, akkor a férj úgy gondolja, hogy prédikációt kell tartania arról, miért éppen így történtek a dolgok. A férj analitikus képességei, bármennyire is ragyogóak azok, nem helyénvalóak ebben a helyzetben. Ebben a helyzetben a feleségnek nem információra van szüksége – egyszerűen csak meg kell ölelni őt. A férjnek meg kell vigasztalnia feleségét, és lakat alatt kell tartania nyelvét. Ez nem azt jelenti, hogy az ő analitikus képességei hasztalan dolgok. Ha a férj később odamegy a feleségéhez, és azt mondja, hogy gondolkodott és imádkozott a tegnapi dolgok felett, és van egy látása arra nézve, hogyan oldjanak meg hasonló problémákat a következő esetben, akkor a feleség hálás lesz férjének.

Mindenben megnyilvánul a gondolkodás közötti különbség. A feleségek több irányba tudnak gondolkodni, és nagyon könnyen átlépnek az egyikről a másikra, anélkül, hogy valamit figyelmen kívül hagynának. A férjek lineárisan gondolkodnak. Egyszer a feleségemmel elmentünk, hogy kinézzünk egy házat. Megtetszett nekünk egy ház, és beszélgettünk róla egy keveset. Három nappal később Nancy újra felevenítette a beszélgetést ott, ahol abbahagytuk azt. Nem kell magyaráznom, hogy egyáltalán nem értettem, miről van szó. Ugyanakkor mai napig titok marad előttem, hogyan képesek a nők társalogni egymással, abszolút nem veszítve el a beszélgetés fonalát. A nők sokkal szabadabban tudják összekötni a gondolatokat. Agyukban minden mindennel összefüggésben van. A férfiaknak sokkal könnyebb egy-egy dolgot elkülöníteni egymástól. Ha a feleséget valamilyen dolog zavarja, ő visszatérhet hozzá, miután másik témát tárgyalt. A férfi összezavarodik, mert ő arra törekszik, hogy megértse, hogyan ugrálnak a nők az egyik témáról a másikra.

Ezért a feleségeknek nem kell hónapokon keresztül csepegtetniük a problémákat, hogy utána mindezt a férjük arcába öntsék. Amikor a feleség ellenáll a kísértésnek egy bizonyos szférában, neki erről beszélnie kell a férjével az első adandó alkalommal. Ha a bűn megtétetett, és hatással van a dologhoz való viszonyulásra, akkor arra van szükség, hogy rögtön bocsánatot kérjünk. Ha a kísértés környékez meg minket, akkor a beszélgetést félre kell tenni, és egy alkalmasabb időben kell hozzá visszatérni.

Ezen kívül, sok feleség azt kívánja, hogy férjeik kényszer nélkül mutassák ki a figyelem jeleit irántuk, és nem azért, mert erre valaki megtanította őket. Hozzunk fel egy példát: a férj virágot hoz a feleségének. A férj nem szokott ilyen dolgokat spontán módon tenni. Ha ez kényszer nélkülinek tűnik is, ez pusztán azért van, mert a férfiak erre már fiatal korukban meg voltak tanítva. Ha a fiú helyes nevelést kapott, és az apja megtanította, hogyan ajándékozza meg anyját virággal, akkor ezt más a házasságkötés pillanatában a férfi kényszer nélkül fogja tenni. Meg kell tanulnia a kényszer nélküliség tudományát, míg a feleségnek meg kell engednie neki, hogy tanuljon.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A felelősségtől való lemondás, és a kötelesség

 

Ne végy, és ne adj zálogot;

Ha így teszel, vesztel barátot, és pénzt,

A kölcsönök eltompítják a férfi hatalmát…

Shakespeare

 

 

Habár Isten megerősítette a férfit, mint olyan embert, akire a család javainak elosztása hárult, sok keresztyén házasságkötése idején olyan titulust vesznek magukra, amely által elutasítják az azzal járó kötelességeket, és felelősséget.

Isten minket férfinak és nőnek teremtett; ezért, ha a férfi eltávozik a felelősség vállalásától, ellentmond annak, amire Isten teremtette őket. Az engedetlenség következtében a férjben mélységes lelkiismeret-furdalás alakul ki. Mikor a férj valamiben vétkesnek érzi magát, nem keresi Istenben a bűnbánat lehetőségét, hanem mindig olyan eszközt keresnek, amely által igazolhatják magukat. Ha ők következetesen nem hisznek abban, hogy Krisztus megfizetett bűneikért, akkor az a természetes törekvésük, hogy ők fizessenek meg ezért. Emellett más eszközük is a férfiaknak, hogy elfedezzék bűneiket. Általában ezek a pénzzel függenek össze, és világunkban a felelőtlen férjnek könnyű anyagi nehézségek között találnia magát.

Ennek a problémának két oldala van. Először, a felelőtlen férjek hajlamosak arra, hogy elforduljanak a felelősségtől, miközben meg kellene határozni a családban a pénz felhasználásának követelményeit. Megengedik feleségeiknek, hogy többet költsenek, mint amit megengedhet a család magának; és ez csak része annak, hogy megfutamodott a felelősség elől. Ha a férj alapjába véve fél „nemet” mondani feleségének, akkor érthető, miért nem képes ellene állni, mikor a pénzügyi kérdésekről van szó.

A másik aspektus sokkal komolyabb. A férjek néha arra ösztönzik feleségeiket, hogy felesleges kiadásokat eszközöljenek. Ily módon próbálják vétküket lágyítani. Mikor a férjek nem elégítik ki feleségeik lelki szükségleteit, akkor hajlamosak arra, hogy ezt anyagi eszközökkel pótolják. És úgy tűnhet számukra, hogy sokkal jobban gondoskodnak feleségeikről, mint ahogyan az a valóságban van. Mikor a felelőtlen férj hitelkártyát ad a feleségének, és megengedi neki, hogy többet költsön, mint amit megengedhetnek maguknak, akkor vásárlásai férjéhez való viszonyát mutatják, azt, hogy a pusztaságot valamivel be akarják tölteni. Mikor a vásárlások valamilyen okból nem létező pénzeken történnek, szívben való lopás történik. Ennek ellenére továbbra is Isten uralkodik a világ felett; és a tolvajok, és rablók meg lesznek büntetve. Valóságos az az igazság, hogy azt aratod, amit vetettél.

A Biblia arra tanít, hogy az adós rabja annak, aki kölcsönt adott neki (Pl. 22: 7), és arra hívja a keresztyéneket, hogy ne váljanak emberek rabjaivá (1 Kor. 7: 23). Sokan azért váltak rabokká a családon kívül, mert már régen a családon kívül voltak.

A kegyes férjek gyakorlatilag a feleségeiknek szolgálnak, de ők mindezt szeretettel, és áldozatkészséggel teszik. Az az igazi férj, aki feleségéért és családjáért adja magát, aki hatalommal rendelkezik. Az Úr Jézus Krisztusnak szolgai szíve volt, de ez a szív nem ingatta meg az Ő hatalmát; mert ez adta az Ő hatalmának alapját. A felelőtlen férj rabszolgasága egészen más természettel bír.

A családfői szerep betöltése erőfeszítést, munkát, és férfiasságot igényel. A Biblia arra tanít, hogy a vezető felelőssége a családban megelőlegezi a vezető szerepét az egyházban. „Mert valaki az ő tulajdon házát nem tudja igazgatni, mi módon visel gondot az Isten egyházára?” (1 Tim. 3: 5). Ahogyan a család iránti felelősség felkészíti a férfit arra, hogy házon kívül is felelősséget gyakoroljon, így a családon belüli felelőtlenség is arra vezet, hogy felelőtlenül viselkedjünk a családon kívül is, az adott helyzetben felelőtlenek legyünk a hitelezők felé.

Meg kell találnunk a probléma forrását. Nagyon egyszerű a számlák felett üldögélni, mintha ezeket egy varázsló pálcája varázsolta volna oda. Egyáltalán nem így van – ezek a számlák az esztelen költekezés következtében jöttek létre, mert a túl sok pénz elköltése annak a következménye, hogy a férjek, akik a család sáfárai, minimális erőfeszítést tettek felelősségük felvállalására. A megoldás – mint minden más bűn esetén is – abban van, hogy bűnbánatot tartunk az Isten előtt, és beismerjük ezt azok előtt is, akik szenvedtek ennek a bűnnek következtében. Esetünkben a férjnek meg kell vallania a felelőtlenség bűnét, és el kell beszélgetnie feleségével arról, hogy nem állt meg, mint férj. De mindez még nem elég.

A férj nem fog tapasztalni semmi komoly változást addig, amíg nem kezdi el komolyan tanulmányozni Isten Igéjét annak teljességében. Nagyon sokan lapozgatják a Bibliát, és sok időt töltenek el mellette. Nekünk Isten egész tanácsvégzésére kell oktattatnunk (Csel. 20: 27). A családfőnek az a kötelessége, hogy tanulmányozza azt, hogy mit mond a Szentírás a kötelességekről, és az anyagiakról. Sok keresztyén jelenti ki, hogy a Biblia útmutatásai szeretnének cselekedni, de nincs idejük arra, hogy tanulmányozzák az Igét. Ez nem más, mint lázálom, agyrém. Nekünk mindnyájunknak az Írás szerint kell élnünk, és meghalnunk.

 

 

 

Pornográfia

A pornográfia legnagyobb kártékonysága abban van, hogy hazudik a szexualitásról. Abban van a csalás, hogy a férfi és a nő testileg különböznek, de egyformán gondolkodnak. A pornográfia azt hazudja, hogy a nők éppen úgy akarják a szexet, és ugyanúgy is fogják azt fel, mint a férfiak. C. S. Lewis A szeretet négy arca[6]című könyvében azt írja, hogy a kívánság által hajtott férfi azt fogja mondani a nőnek, hogy kell neki, pedig a valóságban a legkevésbé rá van szüksége. Neki nem az adott nő kell, hanem azok az érzések, amiket a nő segítségével megszerezhet magának. Ha a férfi a nőt akarná, akkor ezzel a nővel szeretni leélni életét egy kerítéssel körülvett házban, ahol függönyök takarják az ablakokat, és három gyerek vár otthon. A férfinek, akit elkapott a kívánság, pusztán egy szexuális partnerre van szüksége, aki képes úgy tenni, mintha nem azokat az érzéseket melengetné, mint a többi nő. Például, a prostituált, kétség nélkül, úgy viselkedik, mint egy nő, de vissza kell utasítania nőiességének lényegét. Bizonyos értelemben, késznek kell lennie arra, hogy úgy tegyen, mintha a nőiesség idegen lenne tőle.

Ha megkérdeznénk ezer olyan férfit, aki feslett életet él, meggyőződhetnénk arról, hogy teljesen hiányzik belőlük a bölcsesség, mikor beleütköznek a kísértésbe. Ha megkérdeznénk ezer olyan nőt, aki feslett életet él, akkor mi nem szexuális problémákat látnánk, hanem a bizonytalanság érzését. Általában a kapcsolatokban nem kielégülést keresnek, hanem érzelmi biztonságot.

Mikor kicsi voltam, a családom a barátaiknál vendégeskedett. Hazafelé a kocsiban apám azt mondta anyámnak, hogy a barátainál komoly problémák lesznek lányuk, és a férfiak közötti kapcsolatban. Onnan tudta ezt, hogy az ő lányuk egy pillanatra sem tágított mellőle, ahogyan belépett a házukba. Szomorú, de jövendölése beteljesedett. Ha a házba ismeretlen ember érkezik, és a kislány azonnal a térdén helyezkedik el, ez azt jelenti, hogy a családban valami nincs rendben. A kislány lelkében vákuum alakult ki, – amit az apa nem töltött be. A kislány szomjazik a férfi figyelmére; kamaszkorban megérti, hogy neki van valamije, amit felajánlhat a férfiaknak, és annak kísértésébe kerül, hogy vonzóságát felhasználja. Ez azért történik meg, mert a kislánynak szüksége van a biztonság érzésére, a szívének levő pusztaság a férfi kedvességét követeli. És most hirtelen maguk a férfik fordítanak figyelmet rá. Gyerekkorában ő futott a férfiak után, most meg ők jönnek hozzá. Ezek a férfiak, természetesen, azonban egy valamit keresnek, ő meg egészen mást. Állandóan árut cserélnek, de egyik fél sem lesz igazán boldog.

 

 

 

Kritika

A házastársak gyakran használják a „soha”, és „mindig” szavakat, mikor egymást ostromolják. Képzeljétek el: a feleség bejelenti a férjének, hogy olyan érzése van, mintha ő hordozná magán az egész gazdaságot, és ő nem csinál mást, csak a heverőn ül, és újságot olvas. Ha a feleség „ráönti” mindezt férjére, és nem alkalmazza a „soha” és „mindig” szavakat, akkor több esélye lesz arra, hogy megfelelő feleletet kapjon. A Biblia arra buzdít minket, hogy gyorsak legyünk a hallgatásra, és késedelmesek legyenek a szóra. Ebben az esetben, ha Jakab tanácsát követjük, sikerül megoldanunk a helyzetet.

Sokunknak nagyon szükségünk van arra, hogy megtaníttassunk a hallgatásra. Képzeljétek el, hogy a feleség arról beszél, ami a szívét nyomja, szabadjára eresztve érzéseit. Ha a férj megpróbálja megvédi magát (lényegtelen, hogy hibás-e, vagy sem), minden bizonnyal, nem volt gyors a hallgatásra. De, ha ő meghallgatja feleségét, és azt mondja: „Meg szeretnék győződni arról, hogy jól értettem szavaidat. Te azt gondolod, hogy…”, a felesége tudni fogja, hogy ő meghallgatta őt, és megértette, miről van szó. Ez a „légy gyors a hallgatásra” parancsolat betöltése.

A meghallgatás képessége két kiváltságot tartalmaz. Először, segít abban, hogy egy potenciálisan nehéz helyzetet meg tudjon oldani. Nehéz azzal veszekedni, aki figyelmesen hallgat téged. Másodszor, a másik oldalnak nehéz lesz megvádolni benneteket azzal, hogy sosem hallgatjátok meg őt.

A férjnek és feleségnek azért nehéz megértenie egymást, mert nem hallgatják meg egymást. „Azért, szeretett atyámfiai, legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra” (Jak. 1: 19). A Biblia azt követeli, hogy teljes komolysággal viszonyuljunk ehhez. Gyakorlat szempontjából ismételnetek kell azt, amit hallottatok. Ily módon, meg fogjátok győzni beszélgetőtársatokat arról, hogy meghallgattátok őt. Ez különösösen a férfiakra vonatkozik, mert jóval kevesebbet beszélnek feleségeikkel, mint amennyit kellene.

A feleségek jóval érintettebbek a férjükkel való beszélgetésben, és jobban is sikerül nekik, habár nekik is szoktak problémáik lenni e téren. Habár gyakran dicsekednek jó analizáló képességükkel, a férjek gyakran nem értik, mit mond feleségük. Lehetséges, hogy kétszer-háromszor is meg kell ismételnie, amit felesége mond neki, míg a feleség egyetért a hallottakkal.

Mikor kritizálnak benneteket, nehéz gyorsnak lenni a hallásra, és késedelmesnek lenni a szólásra. A kritizálók azonnali válaszokat várnak tőletek, ennek ellenére mégis jobb elhárítani a válaszadást, mert ez arra késztetne benneteket, hogy védekező álláspontot vegyetek fel, és szubjektív vélemény formálására vezetne titeket. Tegyük fel, hogy a feleséget aggasztja a gyereknevelés: „Olyan érzésem van, mintha csak én nevelném őket”. Elmondja ezt férjének, aki megismétli szavait. A férj vagy hibás, vagy nem. Ha hibás, akkor az Úr szembesítheti ezzel őt, és abban a pillanatban ezt késedelem nélkül el kell ismernie. Ha a férj nem hibás, nem kell rávetnie magát vétlenségének bizonyítására. Késedelmesnek kell lennie a védekező reakcióra.

Ha a férjnek van érve védelme érdekében, akkor meg kell azt őriznie a következő alkalomra. Meg kell engednie feleségének, hogy megértse, osztozik félelmeiben, meg kell ismételnie a felesége által mondott szavakat, és meg kell kérnie őt, hogy tegyék félre ennek a kérdésnek megtárgyalását egy kis időre. A férjnek időre van szüksége, hogy átgondolja a feleségei szavait, és imádkozzon. Ha úgy gondolja, hogy a feleségének nincs igaza, akkor a férjnek ezt el kell mondania neki az után, hogy átgondolta a dolgokat, és imádkozott. Ha világos, hogy a feleségnek igaza van, ezt késedelem nélkül el kell ismerni. Ebben az esetben a dolog nem fajul vitává.

A házastársaknak nem a győzelemre kell törekedniük a vita során, hanem a kapcsolat fenntartására. Ha a férj a meccs során 15: 3-ra vezet a feleségével szemben, akkor ez azt jelenti, hogy családjuk vesztésre áll. Ha azonban a vita elcsendesült, akkor jó esélyük van arra, hogy el fogják ismerni egymás jogát arra, hogy lehet férfi és női nézőpontjuk, és megpróbálják megtalálni az arany középutat.

Az ifjú házasok gyakran azt gondolják, hogy az egymáshoz való közelséget az egymással való őszinteségen lehet lemérni, és mindent elmondanak egymásnak, a kísértéseiket is. A kísértésekről szóló egymásnak való beszámolók olyanok, mintha saját farkát kergetné az ember. Ha az egyik kísértésbe esik, és erről beszél a másiknak, akkor ez a dolog már mindkettejük számára kísértéssé válik. Nem bűn az, ha az emberek kísértésbe esnek. Nem kell minden gondolatért elnézést kérni, ami felötlik a fejünkben. Ha a férjek és a feleségek mechanikusan fogják megvallani egymásnak kísértéseiket, akkor valóban elkezdenek egymás után vadászni.

A férj, vagy a feleség kísértésekbe eshetnek, még akkor is, ha a másik abban a pillanatban nincs mellette. Tegyük fel, hogy a férj szétdobálja a zoknijait a nappaliban, és a feleség kísértésbe eshet. Ebben a helyzetben nem annak van itt az ideje, hogy megszégyenítse őt. A feleségnek másként kell ehhez a dologhoz viszonyulnia. Valamikor azt mondhatja a feleség a férjének: „Kedvesem, beszélhetek-e veled arról, hogy mi kísért engem”? A férj megengedi neki, ilyen módon, maga kéri őt arra, hogy mondja el, mi zavarja. És akkor a feleség azt mondja: „Most minden rendben van, de engem nagyon zavar…”. Semmi sem könnyebb annál, hogy a kísértést bűnné változtassuk, ha a dolgot a kísértés pillanatában mondjuk el.

 

 

 

Féltékenység

A hívő férjeknek Krisztus szeretetét kell visszatükrözniük az Ő népe felé, amikor feleségükhöz viszonyulnak. De ez a visszatükrözés nem mindig kiszámítható, néha váratlan fordulatokat vesz.

„Mert nem szabad imádnod más istent; mert az Úr, akinek neve féltőn szerető, féltőn szerető Isten ő” (2 Móz. 34: 14). Az az Úr, Akit mi szolgálunk, féltőn szeretőnek neveztetik; Ő nemcsak elvárja, hogy az Ő népe megőrizze magát a lelki paráznaságtól, de azt is megköveteli, hogy ne kacérkodjon ezzel. Ő nem tűri a hűtlenség egyetlen formáját sem. Ő féltékeny.

Pál apostol a „féltékenység” fogalmát a keresztyén házasság kontextusában használja, hogy tanító példát adjon az egyháznak. „Mert isteni buzgósággal buzgok értetek; hisz eljegyeztelek titeket egy férfiúnak, hogy mint szeplőtlen szüzet állítsalak a Krisztus elé” (2 Kor. 11: 2). Ez a gyönyörű kép; nem azt a sugallja, hogy az apostol titokban, minden alap nélkül próbálja „kontrolálni” a korintusiakat, és „manipulálni” őket.

Nagyon könnyen ellenőrizni tudjuk, mennyire komolyan gondoljuk a féltékenység pozitív oldalát. Tegyük fel, hogy egy fiatalember el van jegyezve, és hirtelen megtudja, hogy menyasszonya már nem szűz. Számára ez nagyon fontos, és bizonyos gondolkodás, és imádság után felbontja eljegyzését. Ha az ehhez való hozzáállás valami hasonló az „ökör”, és a „fogadjunk, hogy te is ilyen vagy!”, akkor komoly problémával találkozol. Tévedünk, ha azt gondoljuk, hogy a szüzesség – valami jó, míg a szüzesség elvesztésében sincs semmi rossz.

Természetesen, nem követelhetjük a vőlegénytől, hogy bontsa fel az eljegyzését. De, ha ő mégis így lép fel, és mi elítéljük őt, akkor pusztán azt demonstráljuk, hogy nem akarjuk magunkat alávetni József kegyességének (Mt. 1: 19).

Kétség kívül, a féltékenység jótéteménye szintén pályát téveszthet. A szeretet megszűnhet szeretet lenni a beszűkülés miatt, a vezetés megszűnik vezetés lenni az önkény miatt. A munka megszűnik munkának lenni az üzletelés miatt. Ebben a bukott világban minden kifordulhat magából, a féltékenység szükségessége is.

Milyen módon hozhat hajtást a féltékenység? Térjünk vissza eljegyzett fiatalemberünkhöz. Tegyük fel, hogy úgy döntött, mégis elveszi menyasszonyát. Tegyük fel továbbá, hogy a házasságig a felesége szexuális tapasztalata nem zavarta őt, de utána nem tud ebbe belenyugodni. A férjnek nevek, részletek szükségesek, szeretné tudni, hogyan viszonyult felesége hozzá, stb. Kérdésekkel zaklatja feleségét, és, mint ahogyan Churchill írja le a fanatikust, a férj képtelen arra, hogy „lemezt cseréljen”.

Az a kívánság ötlik fel bennünk, hogy leírjuk őt, mint reménytelen esetet, nem azért, mert világunkban magas mércéje van a megbocsátásnak, éppen fordítva van, inkább kitekert elképzelésünk van a bűnről. El kell sajátítanunk, hogy a férj problémája nem abban van, hogy komolyságot mutat a múlt bűneivel szemben. Problémája abban van, hogy túlontúl komolyan veszi saját személyét. Ez önmagába véve normális dolog. A bűn azelőtt volt elkövetve, hogy a férfi a menyasszonya férjévé vált, és a múlt a mi Urunknak és Megváltónknak, Jézus Krisztusnak a kezében van. A férjeknek nincs erejük arra, hogy megvédjék feleségeiket a múlttól. Csak az Úr képes a bűnt megbocsátani.

Az a keserű irónia, hogy miközben a férj próbálja megóvni feleségét a múlttól (amire ő képtelen), védtelenül hagyja őt a jelenben. A férj kegyes féltékenysége arra törekszik, hogyan védje meg a feleségét itt és most. Esetünkben a feleséget a bölcsességgel nem rendelkező férjtől kell megóvni. A múltra tekintő féltékenység nem a féltékenység, mint olyan miatt, romboló, hanem azért, mert az ember azt próbálja kijavítani, ami erején felül van. Ennek eredményeképpen a felesége teljesen elveszíti önbizalmának érzését. A kegyes féltékenység ennek ellenkezőjét váltja ki, a védettség érzését adja. A féltékenység tudatos – a féltékenység megóvja azt, akinek szüksége van erre a védettségre.

A biblikus féltékenység segít nekünk abban, hogy átérezzük az engedelmesség értékességét. A Biblia arra tanít minket, hogy a feleségnek engedelmeskednie kell férjének. Az Ige nem arra tanít minket, hogy a feleségnek úgy általában minden férfinak engedelmeskednie kellene. Amikor a feleségek engedelmeskednek a férjeiknek, akkor ez láthatóvá válik, mind az egyházban, mind a társadalomban. De a Biblia arról is világosan beszél, hogy a férjnek való engedelmesség kizárja más férfiaknak való engedelmességet. Krisztus arra tanít minket, hogy az ember nem szolgálhat két úrnak; ez az igazság vonatkozik a feleségekre is. Egy bizonyos férfinek való engedelmesség azt jelenti, hogy nem engedelmeskedünk a férfiak nagy sokaságának.

Ha a férj féltékeny feleségére a szónak biblikus értelmében, ő megvédi a feleségét más férfiaktól. Mikor az apa féltékenyen viszonyul lánya szeplőtlenségéhez, ő lánya érdekeit védi. Mikor az apa feleségül adja lányát egy méltó férfihoz, a lánya újdonsült férje az ígéri az apának, hogy féltékenyen fog bánni feleségével. Mikor a kegyes asszony engedelmeskedik férjének, felszabadulást érez a kegyes férfiúi védelem által.

Az a tény, hogy ez az igazság dühösség teszi a feministákat, nem kell minket elkeserítenie. A nőknek minden körülmények között szükségük van az ilyen védelemre. Az egyedüli különbség a keresztyének és a feministák között az, hogy az elsők a védelem feladatát az apákra és a férjekre helyezi, míg a másodikak mindezt különböző állami intézményekre helyezik, ahol a munkatársak nagy része – férfi. Az óra tanulsága érthető. A keresztyének arra vannak hivatva, hogy növekedjenek a féltékenység jótéteményében.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hetedik fejezet

 

A házasélet tisztelete

 

Őrhelyen állva

A szexualitásról beszélve, nagyon könnyű belecsúszni a közönségességbe és banális tévedésekbe esni. Azoknak a hívőknek, akik hasonló műveket olvasnak, mindig résen kell lenniük, – még akkor is, ha ezeket a könyveket keresztyének írják. A keresztyének hajlamosak azt képzelni, hogy minden, ami az evangéliumi nyomdák gépeit hagyják el, megfelelnek a józanész követelményeinek. Szerencsétlenségünkre, ez távol áll az igazságtól.

A keresztyének sok esetben helytelenül tanítják ezt az anyagot (a prédikációkban, könyvekben, szemináriumokon, stb.), mert a világot követik, elmaradva a jelenlegi helyzettől öt-tíz évre. Mikor a világban ilyen vagy olyan „haladás” zajlik egy bizonyos területen, a keresztyének az általános tendenciát követik, a többitől tisztességes távolságra tartva magukat. Kétségtelen, a szexuális viselkedés az ember életének az a szférája, ahol sok „haladás” volt megengedve. Megszabadultunk a puritán álszenteskedéstől, és örömmel szívjuk be a „szabadság” levegőjét.

A világ nem szégyelli elmondani gondolatait a szexről. A humanista doktrínákat elfogadták a társadalomban, és lassan beszivárogtak az egyházakba is. Mivel az egyház nem tanít a szexualitásról a Szentírás alapján, a keresztyének átveszik a humanista nézetet azokban a kérdésekben, amiken az egyházban agyonhallgatnak. És mikor az egyház mégis tekintetét tárgyunkra veti, azt láthatjuk, hogy ez a tanítás – a világnak szexről kialakult visszhangja, és nem igazi kérdés a válaszra.

Ennek következtében sok keresztyén elutasítja, hogy biblikus nézőpontból tárgyalja a szexualitást. A biblikus fegyelem sokakat irritálhat, míg a szexualitás szabadsága gyalázhatja a többieket. Elismerem, hogy kísérletem nagyon „szigorúnak” tűnhet egyesek számára, míg másoknak nagyon is „liberálisnak” tűnhet. Ennek ellenére minden szóval élnünk kell, amit Isten ajkáról származik. A keresztyéneknek nem szabad kötekedően fellépniük az Úr szavának forrásához, akár Salamon, akár Pál tolmácsolja azt. Mindkettejük tanítása – az Istentől van, és, következésképpen, nem mondanak ellene egymásnak. Azoknak a hívőknek, akik belefáradtak a világ hazugságába, és egyes keresztyének automatikus reakciójába, ez a tanítás, kétség kívül, megkönnyebbülést hoz.

 

 

 

Isten akarata, és a szexuális kielégülés

A Biblia azt tanítja, hogy Isten népének tisztaságban, és szeplőtlenségben kell élnie. „Mert ez az Isten akarata, a ti szentté lételetek, hogy magatokat a paráznaságtól megtartóztassátok. Hogy mindenitek szentségben és tisztességben tudja bírni a maga edényét. Nem kívánság gerjedelmével, mint a pogányok, akik nem ismerik az Istent” (1 Thessz. 4: 3-5). Ez Isten kívánságának a kifejezése, amit sok férjnek kell elsajátítania, mert nem sokat tudnak szentségben és tisztességben bánni feleségeikkel. Ugyanolyan kívánságok hajtják őket is a házasélethez, mint a hitetleneket. De Pál itt azt mondja, hogy másként kell fellépni abban, hogyan szeressenek, és nem csak abban, hogy kit szeressenek.

Napjaink arra ösztönöznek minket, hogy a tökéletes szexuális beteljesülés gyümölcstelen keresésével legyünk elfoglalva, és ez a lázas keresés sok keresztyén családot is magával ragadott. Azt mondják nekünk, és nemcsak a hitetlenek, hogy „dinamikus nem kapcsolattal” kell rendelkeznünk. Ennek a gondolatnak legkisebb elhajlása két következménnyel járhat. Vagy ahhoz vezet, hogy fáradhatatlanul hajszoljuk a különleges szexuális átéléseket, vagy ahhoz vezet, hogy csendben vagyunk a „normális szex” elcsüggedésétől, és a kielégítetlenségtől. De a szexuális kielégülés mai apostolai két, egymással összefüggő tényezőt figyelmen kívül hagynak: az érzelmi inflációt, és lehetőségeink korlátolt voltát.

Először, ha az minden szexualitás különleges, akkor ez azt jelenti, hogy semmi különleges nincs benne. Ha minden „dinamikus”, akkor eltűnik annak dinamikája. Egyre inkább arra van szükség, hogy újabb extrém érzelmeket találjunk, ha más nem, hihetetlen fantáziálás által, hogy újra a „dinamikus imperatívuszt[7]” tovább tudjuk üldözni. A csökkenő haszon törvényszerűsége lép életbe, és állandóan valami újdonságra van szükség ahhoz, hogy fenntartsák az izgalom megfelelő szintjét. Ez azért történik, mert sok férj nem képes arra, hogy feleségével szentül és tisztességgel bánjon; mindezt a kívánságok ösztönzésére (és a csüggedés miatt) teszik, mint a hitetlenek. A Tökéletes Orgazmus Minden Alkalommal gondolat sok keresztyén házasságot is tönkre tett. A gondolatok ilyetén elgörbítése sok devianciához vezethet, annak érdekében, hogy még nagyobb szexuális kéjérzést lehessen elérni. Egyes olvasók talán most csodálkoznak azon, hogy a keresztyén pároknak miért nem szabad a „dinamikus” szex által kielégülést keresni. Természetesen, kell – néha.

   A második probléma az ilyetén megközelítés folytán abban van, hogy behatároltak a rendelkezésünkre álló erők, és lehetőségeink. Mi – véges teremtmények vagyunk, és ennek következtében, a szexuális kielégülésre rendelkezésünkre álló lehetőségeinknek határai vannak. De a kívánságnak a maga természetében képtelen arra, hogy felismerje ezeket a határokat. A kívánság a véges embertől azt várja el, amit csak a végtelen Istennek áll rendelkezésére. Következésképpen, ha az ember, akit elkapott a szenvedély, nyomás alá veszi a lehetőségek határát, akkor alternatív megoldások után nyúl. Az, hogy nem akarnak megbékülni a szexuális kielégülés behatároltságával, sok nemi elfajuláshoz vezetett. Ezért Pál azt tanácsolja nekünk, hogy óvjuk meg házaséletünket az élvezeteket hajszoló pogányok filozófiájától. A kívánság – gyümölcstelen dolog, mert a képlékeny fantáziát kergeti.

Az a férfi és nő, aki megértette saját határait, és arra törekszik, hogy magasztalja Istent a szeretetben, kétség kívül, kielégülést fog találni a szexuális érintkezésben. De ennek a kielégülésnek értelmes határai vannak, mint minden más fizikai kielégülésnek. Néha „steak”[8]lesz náluk vacsorára, mint valamilyen különlegesség, néha meg jóval szerényebb eledel – „sajtos makaróni” – lesz az asztalon, ami szintén kellemes, és finom lesz. Állandóan arra kell-e törekedniük, hogy különleges szexuális átéléseket keressenek? Igen, időről időre. De sosem kell engedniük annak a hazugságnak, hogy a szexuális érzések alantasak addig, amíg nem felelnek meg annak a mércének, amit a humanista szexológusok állítottak fel. A keresztyéneknek el kell ismerniük, hogy azok a „kutatók”, akik notesszel a kézben mások szexuális szokásaival foglalkoznak, a valóságban fogalmuk sincs arról, mi a norma.

A behatároltság iránti zúgolódás összefüggésben van a nemek biológiai uniójának céljával, vagyis az emberi nemzetség utódlásával. Az ember biológiai elrendelésének felismerése nem redukál le minden nemi aktust a fogantatásra, de nem is tiltja meg a védekezést (a születésszabályozás megvitatását a következő fejezetben találjuk). Célunk érdekében vissza kell utasítanunk annak állandó kívánását, hogy határt húzzunk a nemek egyesülése, és a gyerekek születése között.

A szexet az olyan élelem bevitelhez hasonlíthatjuk, amelynek biológiai célja az, hogy a szervezetet megfelelő energiával lássa el annak táplálása érdekében. Ezt a célt attól függetlenül is elérjük, hogy milyen az étel íze. Isten minden ételnek zabpehely ízt adhatott volna, amely nagyon tápláló dolog. De Ő nem ezt tette, és köszönet Neki ezért. Ennek ellenére az étezés fő célja – nemcsak az, hogy élvezzük az étel ízét.

Lehetőségeinkben való csalódás, és biológiai határaink el nem ismerése, amelyek állandó gyakorlatozás várnak tőlünk, végső soron megsemmisítik a szexuális beteljesülést. Ezért védelmembe veszem a szexuális beteljesülést, ami ma támadások kereszttüzében van. De ugyanekkor fellépek az Isten rendelésének védelmében is – ami Isten hatalmas és csodálatos ajándéka az Ő teremtménye számára. A nyomás – rombolást idéz elő.

Sokan úgy gondolják, hogy Isten rendeletei a szexuális érintkezés szférájában csak az álszenteskedő puritánok tisztelik, akik nem képesek a kikapcsolódásra, és ezt meg akarják tiltani másoknak is. Tegyük fel, hogy a keresztyének egy hitetlennel beszélgetnek az ételről. A hitetlen azt kérdezi: „Miben van az étel értelme”? A keresztyén azt feleli neki, hogy az étel az energia kimunkálására szolgál az ember részére. A hitetlen nevet, és azt feleli: „No, te aztán sokat keseregsz! Azt akarod mondani, hogy nem élvezed az ételek ízét”?

Természetesen, élvezi az ízeket. De miért eszik? Néha azért eszik, mert éhes, máskor – mert felesége valami finomságok készített számára, megint máskor azért, mert enni kell. De az ok, amiért általában eszünk, egészen másban van. Az embernek különböző oka lehet arra, hogy benéz a hűtőszekrénybe, de sosem kell cáfolnia az evés biológiai célját. Ellenkező esetben hamar el fogja veszíteni az étel iránti figyelmét. Ha az az elégedettséget, amit az étkezés által lehet nyerni, elválasztjuk annak biológiai funkciójától, akkor az ízlelési érzések nem tartanak soká. Az Isten által elgondolt dolgok nem fogják betölteni szerepüket, ha azokat elválasztjuk Isten által rendelt helyüktől. Az emésztési rendszer felborulása azt demonstrálja, hogy az ember mennyire függ az ételtől, és ezzel egy időben elveszíti azt a képességét, hogy élvezze azt.

Úgyhogy a keresztyén házaspár is sok okból kifolyólag szeretheti egymást, az egyszerű kívánságtól egészen az érzelmi nyugalomig. De közülük egynek sem tudja megváltoztatni a nemi közösülés biológiai természetét, vagyis nem tudja kizárni a fogantatás lehetőségét. Az, aki csak gyönyört keres, ahhoz az emberhez hasonlít, aki úgy gondolja, hogy a mezei munka fő célja – a szép lebarnulás.

 

 

 

A házasélet áldása

Felvértezve magunkat a kívánság kigondolásai ellen, a keresztyénnek vigyáznia kell arra, hogy ne essen át a ló túloldalára. Az időben, mikor a szexuális örömszerzés a hitetlenek támadása alatt van, akik rohammal akarják azt megnyerni, olyan „derék” emberek részéről is támadást szenved, akik nyíltan beszélve, egyszerűen félnek tőle, és menekülnek előle. A szexuális gyönyör ilyetén megvetése szintén ellentmond a biblikus tanításnak, ugyanúgy, mint az előbbi tévelygés. Annak a keresztyénnek, aki megértette házasélet értelmét, rendet kell tennie, és meg kell szabadulnia a tévedésektől. A követelményeket a Szentírásban kell keresnie, sehol másutt. Nem kell „szabadulást” keresnünk a világi kívánságokban, de arra sem kell törekednünk, hogy a viktoriánus[9]kor gondolkodása vezessen minket, és az egyházat. Mindkét megközelítés távol áll a Bibliától.

Mint ahogyan azt már fentebb megjegyeztük, Istennek nem végtelen teremtményei vagyunk, és behatárolt képességeink hatással vannak szexuális igényeinkre is. Behatároltak a képességeink, bármit is mondanának, vagy követelnének azok az emberek, akiket a kívánságok vezetnek. Ez azonban nem azt jelenti, hogy kis képességeink vannak. Annak felfokozottságnak cáfolata, amire a pogányok a még jobban törekednek, nem zárja ki azonban azt, hogy a keresztyén házasságokban ne legyen növekedés a nemi életet illetően. És most forduljunk az Énekek énekének példájához.

Nem szándékozok kommentárt írni az egész könyvhöz. Feladatom jóval konkrétabb – arra törekszem, hogy választ adjak arra az egyszerű kérdésre, hogy mit akarnak mondani nekünk a biblikus példák a házasélettel kapcsolatban?

Az első leglényegesebb dolog az, hogy az Énekek éneke – egy erotikus, szerelmi költemény. Bizonyos igeversek megvizsgálása segít a keresztyéneknek abban, hogy lássák, hol húzódnak meg lehetőségeik határai. Ha figyelmesen olvassuk ezt a könyvet, meg fogjuk érteni, hogy ezeket a határokat nem szomszédasszonyunk állította, hanem Isten, Aki megalkotója volt a nemi közelségnek. Ennek a könyvnek egyes helyein nehéz megérteni, mit fejezi ki a szentíró, de az álszenteskedőknek úgy tűnik, mintha ez teljesen közömbös dolog lenne. A keresztyéneknek nem kell szégyenkezniük, a teljes Írás ihletett, és hasznos számunkra.

A könyv más igeversei nem olyan világosak, és éppen ezért váltak vita tárgyává. Ennek ellenére már maga a vita ténye is hasznos, mivel az Énekek Énekének elolvasásának haszna nem a szex technikájának, vagy szabályainak megismerésében van, hanem a szeretéshez való viszony megismerésében.

Az első, amit elsajátíthatunk az Énekekből, a szerelem tárgyalásának jogossága azok az erotikus leírások alapján, amik adottak az említett könyvben. Az Énekek erotikája semmilyen vulgáris dolgot, vagy szemérmetlenséget nem tartalmaznak, ennek ellenére nyíltan szexuális természettel bír. Más szóval, a Bibliában vannak olyan versek, amelyek betű szerint beszélnek a szerelmeskedés szenvedélyéről, és nekünk érdemes ezeket a verseket olvasni. Ugyanakkor úgy kísérjük figyelemmel az eseményeket, mintha azokat fátyolon keresztül látnánk. Azért nehéz ezt a könyvet tárgyalni, mert az elmondottakat nem lehet grafikusan (vagy pornografikusan) körülírni. Az Énekek olvasói gyakran arra panaszkodnak, hogy nem tudnak mindent a helyére tenni. Például, ki az említett nő szerelmese – Salamon, vagy valaki más? De a kétértelműség ebben az esetben csak hasznunkra szolgál. Nem szabad nekünk két egymást szerető ember bezárt forrását szemlélnünk, abba behatolnunk. Az Énekek Énekében elénk egy jelképes emberpár van állítva, akik példáját követnünk kell, de nem azok szexuális technikáját illetően, hanem a partnerükkel való viselkedésükben, és kapcsolatukban.

Ennek a párnak a példáján meg tudjuk tanulni a biblikus szeretet fontos aspektusait. Először, azt, hogy az Énekek Éneke telve van mélységes érzelmességgel, vagyis nemcsak az érintésekről van benne szó. A könyv első három verse megnevezik ezeket az érzéseket: az ízlelést, és a szaglást. „Csókoljon meg engem az ő szájának csókjaival: mert a te szerelmeid jobbak a bornál. A te drága keneteid jók az illatozásra; a te neved kiöntött drága kenet; azért szeretnek téged a leányok” (Én. 1: 2-3). A kellemes illat nem pusztán kellemes atmoszférát idéz elő, de fontos szerepet játszik az ő nemi közösségükben is. „Olyan az én szerelmesem nekem, mint egy kötés mirha, mely az én kebleim között hál” (Én. 1: 13).

Az általános légkörnek is fontos szerepe van. Nemcsak a szerelmesnek kell kellemesnek lennie, de az egész atmoszférának szeretetet kell sugároznia. A férfi és a nő teljesen eltérnek házasságukban az állatvilágtól – „civilizáltan” élnek házaséletet. „Íme, te is szép vagy én szerelmesem, gyönyörűséges, és a mi nyoszolyánk zöldellő. A mi házainknak gerendái cédrusfák, és a mi mennyezetünk ciprusfa” (Én. 1: 16-17).

A feleség nemcsak azt mondja, hogy a szerelem gyönyörűséges; ő azt is mondja, hogy az ő szerelmese – édes gyümölcs. Megízlelte az ő ízét, és nem lehet úgy ízlelni, hogy összeszorítjuk ajkainkat. Szalmaszálon keresztül nem lehet igazán bort inni. „Mint almafa az erdőnek fái között, olyan az én szerelmesem az ifjak között. Az ő árnyékában felette igen kívánok ülni; és az ő gyümölcse gyönyörűséges az én ínyemnek” (Én. 2: 3). A férfi ugyanazt a gyönyörűséget ismeri meg; ő tudja, hogy szerelmese ajkai – a gyönyörűség kútfeje. Ez biblikus csók. „Színmézet csepegnek a te ajkaid, és jegyesem, méz és tej van a te nyelved alatt, és a te ruháidnak illatja, mint a Libánonnak illatja” (Én. 4: 11).

Ebben a költeményben arról van szó, hogy a feleség – kert, és hogy neki szintén van kertje. „Olyan, mint a berekesztett kert az én húgom, jegyesem! Mint a befoglaltatott forrás, bepecsételt kútfő!” (Én. 4. 12). De ebben a kertben van egy belső kert is. Éppen ez igazgatja a férfit, és türelmetlenül vár arra, hogy oda belépjen, és ott a legteljesebb gyönyörűséget éli meg. A feleség a szélhez kiált, hogy hozza el hozzá szerelmesét. „Serkenj fel északi szél, és jöjj el déli szél, fújj ez én kertemre, folyjanak annak drága illatú szerszámai, jöjjön el az én szerelmesem az ő kertjébe, és egye annak drágalátos gyümölcsét” (Én. 4: 16). Világos előttünk, hogy a feleség éppen úgy beteljesedik, és gyönyörködik szerelmesében.

Mindez a szerelmi folyamok biblikus leírásának felsőbbségéről tesz bizonyságot. Napjaink cinikus technokratái különböző pózokról, táblázatokról, diagrammokról, és eligazításokról, valamint grafikai dolgokkal, és előadásokkal akar ellenünk, megfertőzött puritánok, ellen fellépni. De a szerelmi kapcsolatok biblikus leírása magába foglalja a világosság és cselekvésre vezetés jótéteményét. A keresztyéneknek nem pusztán olvasniuk kell az Énekek Énekét, hanem abból le kell vonniuk a megfelelő következtetéseket. Ebben az esetben nem lesz szükségük a világ okítására ebben a kérdésben.

A feleség szerelmesét az asszony egész teste vonzza. „Oh, mely szépek a te lépéseid a sarukban, oh fejedelem leánya! A te csípőd hajlásai olyanok, mint a kösöntyűk, mesteri kéznek műve. A te köldököd, mint a kerekded csésze, nem szűkölködik nedvesség nélkül; a te hasad, mint a gabonaasztag, liliomokkal körülkerítve” (Én. 7: 1-2). A kegyes férjnek jogában van úgy szeretgetni, csókolgatni, kóstolgatni, és kényeztetni feleségét, ahogyan csak neki tetszik.

A férj nyíltan beszél arról, hogyan szeretgeti őt. „Két emlőd olyan, mint két vadkecske, mint egy zergének kettős fia” (Én. 4: 5; 7: 3). Utána pálmához hasonlítja őt, és melleit a szőlőfürtökhöz. Körbeveszi feleségét, hogy kóstolgassa annak édességét, mint ahogyan a szőlőgerezdet szokták kóstolgatni. Utána az alma illatáról beszél, amely árad belőle, és az ajkairól, amelyek illatosak, mint a bor. A nő szeret olyan fa lenni, amelyet a férj gondoz, mivel az ő ajkainak íze olyan, mint az édes bor, és a feleség örül annak, hogy az a bor, amely az ő ajkairól származik – ínyencség szerelmes férje részére.

 

„Felhágok a pálmafára, és megfogom annak ágait: és lesznek a te emlőid, mint a szőlőnek gerezdjei, és a te orrodnak illatja, mint az almának. És a te ínyed, mint a legjobb bor, melyet szerelmesem kedvére szürcsöl, mely szóra nyitja az alvók ajkait. Én az én szerelmesemé vagyok, és engem kíván ő” (Én. 7: 8-10).

 

A hívő szerelmesek számára a szexszel való betöltekezésnek mélynek, és tartósnak kell lennie. A szex öröme, amiről a világ annyit beszél, és amiről oly keveset tud – Istentől jövő ajándék. Mivel Isten jóságos irányunkban, a férj és a feleség kölcsönös gyönyörűsége nyer általa. „Az ő balkeze az én fejem alatt van, és jobb kezével megölel engem” (Én. 2: 6).

 

 

 

Egy test

Az intim közelség életünk annyira különleges szférájához tartozik, hogy azt védelmeznünk kell, hogy magunk is védettség alatt legyünk. Nemi kapcsolatunkat a szövetség falának kell védelmeznie. Mivel a testek egyesülése minden esetben megtörténik, mikor az emberek intim kapcsolatba lépnek, akár házasságban vannak, akár nem, meg kell szentelnünk, és meg kell erősítenünk a szexuális egységet a szövetség esküjével. Azt a szoros szövetséget nevezzük házasságnak, amit eskü erősít meg.

Az új család a szexuális kapcsolat alapján áll. A Biblia arra tanít, hogy a házasság Krisztus és az egyház kapcsolatát tükrözi vissza. A férj és a feleség testi szövetségéhez hasonlóan Krisztus, és az Ő egyháza lelki szövetségben van egymással. Mikor a férj és feleség lelki harmóniában, testi kapcsolatban vannak, akkor Krisztusról, és az Ő egyházáról tesznek bizonyságot. Azok a házaspárok, akik testi kapcsolatba lépnek egymással, de állandóan veszekednek egymással, megállás nélkül hazudnak Krisztus és az Ő egyháza kapcsolatával kapcsolatban.

A férjnek és a feleségnek nincs választási lehetősége abban, hogy akarnak-e beszélni Krisztusról, és az Ő egyházáról, vagy sem. Ha egy gépkocsiban utaznak, és a férj szemet vet egy hiányos öltözetű lányra, akkor világos, hogy a feleség meg lett sértve. A világ valójában nem tudja, miért van ez így. A férj azt mondhatja, hogy mégha Jézus el is hívta az Ő népét, és az Ő vérét ontotta értük, neki még mindig nagy kedve van ahhoz, hogy a járókelőket bámulja. Az ilyen kijelentés azt bizonygatja, hogy Krisztus nem hűséges ahhoz a néphez, amit elhívott magának. A keresztyén házastársaknak strázsálniuk kell szexuális és lelki harmóniájukat, őrizve a szövetséget a bűn támadásaival szemben. Ellenkező esetben hazudunk a világnak Krisztusról, és az Ő egyházáról.

Ha az otthonba belopózott a hazugság, akkor a gyerekek gyakorlatilag az első sorból szemlélik mindezt. Ha azt akarjuk, hogy az ebben a házasságban született gyerekek komolyan vegyék a keresztyén egyházat, akkor feltétlenül szükségük van arra, hogy megtanítsák őket az anyjuk iránti tiszteletre. Ha az apa szereti az ő anyjukat, és úgy fordul hozzá, mint Krisztus az Ő egyházához, akkor ő Krisztusról és az egyházról tesz bizonyságot. Ez magába foglalja a látható intim kötődést is feleségéhez.

A Biblia arról beszél nekünk, hogy rekesszük el magunkat a paráznaságtól. A hűtlenségnek még csak meg sem kell neveztetnie közöttünk. „Paráznaság pedig, és akármilyen tisztátalanság, vagy fösvénység ne is neveztessék ti közöttetek, amint szentekhez illik. Sem undokság, vagy bolond beszéd, vagy trágárság, melyek nem illenek: hanem inkább hálaadás” (Ef. 5: 3-4).

Egyesek úgy vették ebből, hogy a szexualitásról, mint egészről, szó sem eshet. De a Biblia arról beszél, hogy a keresztyének között a paráznaságnak nem kell szóba jönnie. Őriznünk kell nyelvünk tisztaságát, és meg kell válogatnunk azt, hogy mivel töltjük időnket. Az Írásokban nincs szó arról, hogy „a szex ne is neveztessék közöttetek”. A házastársak házaséletét semmilyen körülmények között nem lehet paráznaságnak nevezni. Nincs semmi rossz abban, hogy a gyerekeknek tudomásuk van arról, hogy az apjuk – férfi, és anyjuk – nő, és van szexuális kapcsolat közöttük. Éppen az ellenkezője az igaz, nem jó dolog, mikor a gyerekeknek fogalmuk sincs a szülők közötti kapcsolatról. Szerencsétlenségünkre, sok gyerek tudja elképzelni szüleit a televízió képernyője előtt, akik nevetgélnek egy-egy sértő megjegyzésen, amelyet a képernyőn látnak, de el sem tudják képzelni azt, hogy intim kapcsolat lenne közöttük. Nem tudják felfogni, hogy szüleik között lehet valami méltóságteljes dolog, mikor azt látják, hogy sok esetben erkölcstelen oldala van életüknek. Ez – tényleg nagyon tragikus dolog.

A szülők közötti szexuális viszonyulásnak – a kényeztetésnek, a csókoknak, a figyelmességnek – egyértelműnek kell lennie a család minden tagja számára. Ha a gyerekeknek tudomásuk van arról, hogy a szülők között létezik egy teljesen egyedi kapcsolat, akkor sokkal könnyebben fogják megérteni annak lelki analógiáját – Krisztusnak és az Ő népének kapcsolatát. „Felette nagy titok ez: de én a Krisztusról és az egyházról szólok” (Ef. 5: 32).

A keresztyének között gyakran találhatóak egészségtelen elgondolások a szexről, mindez annak köszönhető, hogy megengedik a világnak azt, hogy szórakozásának egészségtelen légköre hatással legyen rájuk. Tegyük fel, hogy egy pompás reggelen egy keresztyén otthon küszöbén megjelenik a szomszéd, és a következőket mondja.

„Szeretnénk estére meghívni titeket hozzánk…”

„Igen, köszönjük a meghívást!”, – mondja a férj, gyanútlanul.

„Megálljunk, megálljunk, ez még nem minden. Azért szeretnénk meghívni bennetek, hogy kísérjétek figyelemmel minket, miközben mi szerelmeskedünk. Mindnyájan jól szórakoznánk”.

A keresztyén férfi kővé dermed a rettenettől. „Mi ezt nem tehetjük meg. Mi keresztyének vagyunk”.

„Aha, értem, – mondja a szomszéd, füle tövét vakargatva. – Tényleg. De tudod, mit? Van egy videokameránk. Mindent felveszünk, és elhozzuk nektek holnap reggel. És majd megtekintitek, mikor kedvetek lesz hozzá”.

A keresztyén férfi elmagyarázza, hogy ez a változat sem megfelelő.

„Nem értem, – csodálkozik el a szomszéd. – Múlt alkalommal együtt néztünk meg egy filmet. Ott szintén a párocska szerelmeskedett. Miért érdekesebb számotokra egy idegen asszonyt nézni, és nem az én feleségemet? Lehet, hogy a feleségem nem túlságosan szép…”

Ezen a ponton szerencsétlen keresztyén férfink elkezd magyarázkodni, hogy ennek semmi köze sincs a szomszéd feleségének szépségéhez, vagy valami hasonlóhoz. Elmagyarázza neki, hogy ők a keresztyének egy különleges csoportjához tartoznak – képmutatókhoz.

Mi, ez nagyon élesen hangzik? Nem gondolom. Sok keresztyén a filmeken keresztül olyan dolgokat tekint meg, amit saját szemeikkel szeretnének látni. Őket nem tudod becsalogatni a sztriptíz bárba, de elégedetten mennek el egy moziba, és látnak a vásznon keresztül ettől cifrább dolgokat is. Vajon a keresztyének csavarognak a háztömbjük körül, hogy bekukucskáljanak egyes ablakokon? Természetesen, nem. De mi van akkor, hogy hallottak valamilyen nőcskéről, aki tudna jelenlétükről, és szívesen vetkezne le az ablak előtt? Ez rossz volna. És mi lenne, ha ezért még fizetnének is? Ez még rosszabb volna. És az, hogyha ennek a nőcskének potom pénzt fizetnének, és lenne producere, valamint rendezője, és mindezt néhány millió néző előtt tenné a vásznon, mi lenne? Nos, ez már egészen más dolog.

Egyesek próbálják igazolni magukat, olyan kifejezéseket használva, amit napjaink társadalma használ. A keresztyének a szórakozás megválasztásának tekintetében nem akarnak különbözni a világtól. Nem akarják elismerni azt, hogy Krisztus tanítását az élet eme területére is alkalmazni kellene. Azt sem akarják elismerni, hogy a szex, és a képernyőn levő meztelenség hatással van rájuk.

Azok, akik cáfolják ezt, egyszerűen magukat csapják be. Ha szórakozásból olyan filmeket tekintünk meg, amelyben jelen van a meztelenség, annak következményei nem tűnnek el nyomtalanul. De ennek ellenére vannak olyan férfiak, akik tagadják annak negatív hatását. Ők két csoportba sorolhatóak. Az első csoportba a csalók tartoznak. Ők vagy magukat csapják be, vagy másokat, de a leggyakrabban maguknak, és másoknak is hazudnak. A férfit a látható dolgok hozzák izgalomba, de mint keresztyén tudja, hogy az ő társadalma szemében ez nem elfogadható dolog. És a moziból a következőket mondva jön ki: „Jó volt ez a film. Az azonban sajnálatra méltó, hogy egy olyan jelenet is volt benne”. De lelke mélyén éppen ezt a jelenetet tartja ínyenc falatnak.

A férfiak másik csoportja, akik cáfolják az erotikus hatást, igazat mondanak. De miért nincs hatással rájuk mindez? Azért, mert a lelkiismeretük meg van erőszakolva, és szívül meg van keményedve. „Minden tiszta a tisztáknak: de a megfertőztetetteknek és hitetleneknek semmi sem tiszta; hanem megfertőztetett azoknak mind elméjük, mind lelkiismeretük” (Tit. 1: 15). Lelkiismeretük annyira meg van öldökölve, hogy számukra sokkal komolyabb hatásra van szükségük.

De a szív nagyon csalóka dolog. A vétkezés még egy módja az, mikor elismerjük az erotika hatását, és próbálják ezt javukra fordítani. Sok ember, még a keresztyének is, gyakran azzal védekeznek, hogy ezek a filmek gazdaggá teszik az ő nemi életüket. „Nem fontos, hol sétáltatom meg az étvágyamat, ha otthon étkezem”. Habár ez a megközelítés valamilyen formában nyílt, mert elismeri, hogy az erotikus képek felizgatják, de önmagába véve mégis rossz dolog.

Először, a Biblia világosan rámutat arra, hol kell keresni a megelégedést. A feleségében, egyedül a feleségében. Egyszer arról beszélgettem egy hívő férfival arról, hogy milyen filmeket tekint meg. Próbálta mentegetni magát: „Mikor egy női testet látok a képernyőn, a feleségem arcát képzelem oda”. De a Biblia ellene mond az ilyen fantáziálásnak: „Legyen a te forrásod áldott, és örvendezz a te ifjúságod feleségének. Szerelmes szarvas, és kedves zerge; az emlői elégítsenek meg téged minden időben, az ő szerelmében gyönyörködjél szüntelen” (Pl. 5: 18-19). A férfinak meg kell értenie, hogy csak a feleségében találhatja meg a megelégedést. Más asszonyok, akár a könyvekben, akár a filmekben, vagy folyóiratokban, nem lehetnek az ő izgalmának forrásává. Abban a pillanatban, ahogyan más asszonyok betörnek szexuális fantáziájába, életbe lép Krisztus figyelmeztetése: „Én pedig azt mondom nektek, hogy valaki asszonyra tekint gonosz kívánságnak okáért, immár paráználkodott azzal az ő szívében” (Mt. 5: 28).

Másodszor, a hasonló erotikus anyagok nem segítenek a házaspárnak a nemi életben. Egy harmadik fél bevonása az intim kapcsolatba csak kiábrándultsághoz vezet, mivel mindez elkerülhetetlenül maga után vonja a házasság számára olyan romboló összehasonlítást.

Nem cáfolom annak az ideiglenes izgalomnak a létét, amelyet az erotikus anyagok adnak. Ha nem izgatná mindez őket, akkor az embereket nem érdekelné mindez. De az ideiglenes beteljesülés és az átélések ereje nem adnak nekünk jogot arra, hogy igazoljuk ezt a romlott gyakorlatot. Tíz asszony több örömöt tud szerezni a férfinak, mint egy, – egy ideig. Mi pusztán pillanatnyi elégedettséget vásárolunk hosszú távú csalódás árán. Ezek a nők nem tudnak segítőtársai lenni, vagy jobban nevelni a gyerekeket, mint egy asszony.

A házastársaknak úgy tűnik, hogy filmek, könyvek, és folyóiratok által különböző kielégüléshez jutnak, és ezen a szinten meg is maradnak. Ez azonban nem igaz. A kívánság azonban mind több és több izgalmat kíván! Következésképpen, a kívánság azt várja a véges embertől, amit csak az örök, határtalan Isten adhat meg. Az izgalom helyett sokéves csalódást és mélységes kielégületlenséget kapunk. Az asszony nem képes jobban izgalomba hozni, mint amennyit kapott, és a férfiaknak nincs akkora szívósságuk és kitartásuk, amelyekről a folyóiratok beszélnek. Tehát, a házaspárok lépre mennek a hazugság által. A reális világban a szex teljesen más, mint ahogyan azt az erotikus irodalomban ábrázolják. De mivel egyetértenek azzal, hogy a férfinak és a nőnek „mindig kevés”, kielégületlenséget éreznek abban, amit Isten nekik ajándékozott.

A kielégülés lényege abban van, hogy azért, hogy Isten áldását elnyerjük, el kell ismernünk behatárolt lehetőségeinket. Ha bölcsességgel fogadjuk behatárolt lehetőségeinket, azok áldássá lesznek számunkra.

Miben mutatkoznak meg ezek a korlátok? A férfinak egy nő adatott. Az ember behatárolt a szexuális igényeit illetően. Az ember korlátolt lehetősége – Isten nagyszerű áldása. Gondolatainknak hosszú távú következményei vannak; és csak azok képesek hosszú távon őrködni a maradandó szexuális elégedettség felett.

Az Isten elleni lázadás megnehezítette a Teremtő és a teremtmény közötti különbség megértését, mert a valóságban minden Istennel szembeni engedetlenség nem más, mint annak kívánása, hogy az Ő helyét foglaljuk el. Az emberek nem pusztán ki akarnak bújni az Isten hatalma alól, hanem az Isten felé akarnak tornyosulni. Ez nem azt jelenti, hogy az emberek állandóan tudatosan akarnák Isten letaszítani az Ő trónjáról. Istent nem érdeklik az ő szánalmas próbálkozásaik. De ezek az „istenné válni” próbálkozások káoszt idéznek elő a lázadók életében. És ha a lázadás a szex szférájában ment végbe, akkor ott fog káosz kezdődni.

A kívánság makacsul ellene áll annak, hogy megbékéljen a felállított határokkal. Mint ahogyan már fentebb láthattuk, ez annak kívánsága, hogy a véges teremtménytől azt kapjuk, amit csak a végtelen Isten képes nekünk ajándékozni. A kívánság megpróbálja a teremtett dolgot (a szexet) Isten szintjére helyezni. De szexuális kielégülésünknek megvannak a határai, vagyis végesek. De a kívánság képtelen azt mondani, hogy „elég”. Mindig valami többet akar. Az ilyen szex örömet okoz, de sosem hoz igazi kielégülést. Éppen ezért a kívánság mindig valamilyen elhajláshoz vezet. Ahogyan a kívánság minden lehetségest kipréselt véges szexuális lehetőségeinkből, újabb területekre szeretné rávetni magát. Az a tény, hogy ellenséges a valódi szexuális kielégülésre nézve, nem állítja meg a kívánságoktól hajszolt embert. Előre tör, és nem gondolkodik el azon, hogy ezzel megsemmisíti imádatának tárgyát.

Vissza kell térnünk a 1 Thessz. 4: 3-5-höz. „Mert ez az Isten akarata, a ti szentté lételetek, hogy magatokat a paráznaságtól megtartóztassátok. Hogy mindegyiketek szentségben és tisztességben tudja bírni a maga edényét. Nem kívánság gerjedelmével, mint a pogányok, akik nem ismerik az Istent”. Fontos megjegyezni, hogy Pál apostol tisztaságunk összeköti az Isten ismeretével. Ha a Biblia végtelen Három – Egy Istene cáfolva van, akkor előbb-utóbb (legalább gondolatban) valaminek el kell foglalnia az Ő helyét.

A kívánságoktól fűtött embereknek a szex lett a bálványuk. És ennek a bálványnak a sorsa megegyezik bármely olyan teremtett dolog sorsával, amely „isteni” magasságba lett emelve. Mivel képtelen istenné válni, elhajlás lesz belőle, akit szolgálnak az ő vazallusai, az elferdült gondolkodású szerencsétlen emberek. De ez a bálvány is, a többiekhez hasonlóan, romba dől. Az ő fülei nem hallanak, szemei nem látnak, és keze képtelenek a szeretetre.

A Biblia arról beszél nekünk, hogy változzunk el értelmünk megújulása szerint. Más szemmel kell életünkre nézni, és nem szabad elfelednünk, hogy a szex jelentős szerepet játszik életünkben. Következésképpen, a keresztyéneknek mindenféle kompromisszumot el kell kerülniük a világgal ebben a kérdésben. Nem pusztán el kell kerülnünk a kicsavart világi elképzelést erre nézve, hanem el kell kerülnünk a reakcionizmust, és a puritán szenteskedést is. Más szóval, másokká kell válnunk – vagy ahogyan erről a Biblia beszél, szentekké kell lennünk. A keresztyéneknek keresniük kell a szentséget, és a tisztaságot a szexuális élet szférájában is.

 

 

 

A hűség nevelése

Isten férfivé és nővé teremtett minket. Ez látható tény; de maga a teremtés folyamata nagyon tanulságos. Mikor az Úr Jézus a válásról tanított, Ő a házasság isteni alapítására utalt a teremtésnél, amelyről az Ószövetség első fejezetei beszélnek. Ő arra tanított minket, hogy Isten alkotta meg a házaspárokat, és amit Isten egybeszerkesztett, azt az ember képtelen szétválasztani. Szeretnénk vitázni arról, hogy Isten csak Ádámot és Évát egyesítette, mint két személyiséget. De ez a magyarázat ellentmond Jézus tanításának, Aki azt bizonygatta, hogy Ádám és Éva minta voltak a házaspárok számára. Mikor az Úr egyesítette őket, Ő egyesítette mindazokat a férfiakat és nőket, akik házastársi szövetséget akarnak egymással kötni.

Más látható tények szintén a házasság teremtéskor felállított isteni rendeléséből fakadnak. Mivel Isten megteremtett Ádámot és Évát, ki vannak zárva a homoszexuális kapcsolatok; mivel Ádám nem talált magának megfelelő segítőtársat az állatok között, meg van tiltva az állatokkal való közösülés. És végül, mivel Isten csak egy nőt teremtett Ádám számára, Ő világosan demonstrálja azt, hogy Ő a házasság monogám típusát alkotta meg.

A monogámia kérdése gyorsan rendeződne, ha nem lennének poligám kapcsolatok az Ószövetségben, amelyek kihatással voltak még a hit embereire is. Hogyan kell mindezt értelmeznünk? Először, a poligámiát az ember vezette be, nem az Isten. A többnejűség először az 1 Móz. 4: 19-ben van említve, de ott semmilyen utalás nincs Lámek tettének helyességére. És mégis, még elismerve is a poligámia emberi eredetét, azt látjuk, hogy az Ószövetség sok szentje – Ábrahám, Jákób, Dávid, et al – több feleséggel rendelkeztek.

Az adott kérdést tárgyalva, meg kell jegyeznünk, hogy ezek nem tartoznak az akadémiai kérdések közé. Nem az ujjunkból szoptuk. Olyan kultúrában élünk, amely folyamatosan támadja a családot, a szónak biblikus értelmében. Ha társadalmunkban nem történik biblikus reformáció, akkor hamarosan az Egyesült Államokban törvényes lesz a többnejűség. Mi lesz az egyháznak az álláspontja ebben a kérdésben? És miért lesz az álláspontja, ami? Nem beszélhetünk különböző frázisok alapján; válaszunkat a Biblia szemszögéből kell megfogalmaznunk. Úgy kell felállítani a házasság teológiáját, hogy az egész Szentírást vesszük figyelembe, és ebben beletartozik az ószövetségi hithősök többnejűsége is.

Először, emlékeznünk kell az isteni rendelésre: Isten emberpárt teremtett. Nekünk, keresztyéneknek, ennek a rendelésnek alávetve magunkat kell élnünk.

Másodszor, az Újszövetség arra tanít minket, hogy minden házaspár Krisztus és az egyházat képviseli. A bűnös lázadók nemcsak saját életüket rombolják le, de Krisztusról is hazudnak. Krisztus a Vőlegény, és az egyház az Ő Menyasszonya. Mivel Krisztusnak csak egy Menyasszonya van, és a többnejű házasság a Róla való elképzelést torzítja. Következésképpen, a poligámiát minden érett keresztyénnek el kell kerülnie, ez a gyakorlat Isten hűségét gyalázza.

A házasság ilyetén értelmezése megmagyarázza azt, hogy a keresztyén egyház miért követeli meg azt, hogy a püspökök és a presbiterek miért legyenek „egyfeleségű férfiak” (1 Tim. 3: 2; Tit. 1: 6). A tanítóknak példaként kell szolgálniuk a több szent előtt (Zsid. 13: 7, 17). Következésképpen, a Biblia szigorúan megtiltja a poligám házasságokat az egyház szolgái között. Ugyanakkor azokban a kultúrákban, ahol a poligámia legális, a többnejű férfiak tagjai lehetnek az egyháznak. Például, mit tegyen az a férj, akinek három felesége van, és Istenhez tért? A paráznáktól és homoszexuálisaktól eltérően ő nem tud megszabadulni bűnétől. Neki házasságban kell maradnia feleségeivel. A férfi csak válás által szabadulhatna meg feleségeitől, amit egy újabb bűn. Az ilyen ember kézrátétel által nem lehet az egyház tisztségviselője, mivel házasságai nem felelnek meg a biblikus modellnek. Ennek ellenére az Ószövetség példája azt mutatja, hogy Isten bizonyos fokig türelmes a többnejűséggel szemben.

Házasságra készülve, a keresztyéneknek hűséges kell táplálniuk feleségeik iránt. „Mert ez az Isten akarata, a ti szentté lételetek, hogy magatokat a paráznaságtól megtartóztassátok. Hogy mindegyiketek szentségben és tisztességben tudja bírni a maga edényét. Nem kívánság gerjedelmével, mint a pogányok, akik nem ismerik az Istent” (1 Thessz. 4: 3-5). Itt két aspektust különböztethetünk meg.

Az első – a hűtlenségnek való ellenállás, vagy, Pál szavaival élve, a paráznaságtól való tartózkodás. Jézus kemény szavakat használ a szenvedélyekkel szemben, és mi olyan társadalomban élünk, amely nem nézi jó szemmel, ha az asszonyok szerénységet mutatnak az öltözködésben. Minket a könyvek, filmek, és folyóiratok által minden oldalról paráznaság vesz körül. Isten Igéje azt parancsolja a férjeknek, hogy tartóztassák meg magukat a paráznaságtól.

Pál tanításának másik aspektusában arra okít minket, hogy kiemelkedő figyelmet fordítsunk feleségeinkre. Az adott igeversben a figyelem szexuális természetet foglal magába. A zsidó levélben a szerző a következőket mondja: „Tisztességes minden tekintetben a házasság, és a szeplőtlen házas ágy; a paráznákat pedig, és a házasságrontókat megítéli az Isten” (Zsid. 13: 4).

Vannak külső veszélyek is. Egyes esetekben a férjnek nem sikerül megóvnia házasságát a másik nem képviselőjével való szoros kapcsolattól. A férfi megengedheti, hogy az asszonyi barátság fejlődését – az ő felesége nemcsak anya, testvér, leány, és nagymama. A feleség közeli kapcsolatban lehet a férjével, az apjával, a bátyjával, a fiával, vagy a nagyapjával. Botor dolog, ha ketten csak a fizikai kapcsolatok strázsáján állnak, megengedve, hogy más bensőséges kapcsolatok ellenőrizetlenül fejlődjenek. Az egység megőrzése érdekében a házaspároknak barátkozniuk kell más házaspárokkal, és az egész családjukkal kell részt venniük ezekben a barátságokban.

A férjeknek nem azért kell tartózkodniuk a paráznaságtól, mert a szex ellen vannak: ők a szex gyalázása ellen vannak. Kultúránk úgy lép fel a szex ellen, mint ahogyan fellép a tátott szájjal való evés ellen. A Biblia azt mondja, hogy a szexnek tisztességgel kell bírnia a keresztyének között; azzal, hogy tisztességet mutatunk a szexszel szemben – nagyra értékeljük azt. Azok a keresztyének, akik a társadalmi paráznaság ellen a saját hálószobáikban a puritán álszenteskedésbe menekülnek, nem oldották meg ezt a problémát.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nyolcadik fejezet

 

Gyümölcsöző gyarapodás

 

A gyerekek áldása

A Szentírás semmi konkrétumot nem mond a fogamzásgátlással kapcsolatban. Azonban ezt nem szabad úgy magyarázni, mintha a Biblia egyáltalán nem érintené ezt a témát. A fogamzásgátlás arra hivatott, hogy szabályozza a gyerekek számát, és a Bibliának van mondanivalója ezzel a tárggyal kapcsolatban.

Ahogyan ezt már sok keresztyén megértette, kultúránk gyalázatosan viszonyul a gyerekekhez. Mivel a negatív viszony nagyon is látható, sok keresztyén erre feleltképpen olyan gondolatokat táplálnak, hogy a nagy családok – Isten áldása, amelyet nem szabad korlátozni, semmi másat nem szabad ebben a kérdésben figyelembe venni. Ez a gondolat közelebb van az igazsághoz, mint az első, de ez sem megalapozott.

A nagycsalád nagy áldásokat hordozhat magában. És mivel a Biblia világosan kifejti álláspontját, nincs alapunk arra, hogy becsukjuk szemünket, és gonoszkodó megjegyzéseket tegyünk a sokgyerekes családokra. „Mi van, nincsenek tisztában azzal, honnan jönnek a gyerekek”? Szerencsétlenségünkre, a hasonló megjegyzéseket még az egyházban is hallhatunk; hallhatunk ilyet olyan keresztyénektől, akik világias gondolkodással vannak felruházva a gyerekekkel szemben. Ők rosszul bánnak a gyerekekkel, kéthónapos korukban bölcsődébe adják őket, és tovább építik karrierjüket. Az Ige azonban, ennek ellentétes módon tekint a gyerekekre. „Íme, az Úrnak öröksége a fiak, az anyaméh gyümölcse: jutalom. Mint a nyilak a hősnek kezében, olyanok a serdülő fiak. Boldog ember, aki ilyenekkel tölti meg tegzét; nem szégyenülnek meg, ha ellenséggel szólnak a kapuban” (Zsolt. 127: 3-5).

Jó dolog, hogy mind több és több hívő érti meg azt, hogy milyen rettenetes dolog, ha a keresztyén egyházakban türelmetlenek vagyunk a gyerekekkel szemben. De ennek a problémának van még egy aspektusa, amely rejtve van a keresztyén reakciósok előtt. A Biblia arra tanít, hogy a gyerekek úgy áldások, mint átkok is lehetnek. Következésképpen, a sok gyerek vagy áldásokat hordoz magában, vagy nagy átkokat. Az Istennek engedelmes nagycsaládok – az áldás hordozói. De mikor a gyerekek nem engedelmeskednek szüleiknek, a nagy szám csak még inkább gyötri a szülőket. Sámuel nem örült volna annak, hogy két fia helyett öt olyan fia lett volna, akik korrumpáltak, és ajándékok szeretői lettek volna (1 Sám. 8: 3). Elég volt neki Joel és Abia is.

A 127. zsoltár gyakran van idézve a keresztyének között, mikor a család áldásáról beszélnek. Mindez nagyon jó, de előttünk világosnak kell lenni annak, hogy miben nyilvánul meg az igazi áldás. A zsoltár nem a gyereklábak dobogásáról szól (habár ez nagyon kedves dolog). A zsoltárban egy összehasonlítás szerepel: a fiak hasonlatosak a tegezben levő nyilakhoz, mikor az ember ellenségével szemben áll a kapukban. Az áldás a felnőtt fiakra vonatkozik, akik megfelelő nevelést kaptak, és készek a harcra. Ez a szülők néhány évtizedes munkájának eredménye. Ha az embernek sok fia van, de azok nem kaptak megfelelő nevelést, akkor is tele van az ő tegze, de nem nyilakkal, hanem keserűséggel – egy csomó törött, és meghajlított nyílvesszővel.

Mi szükségeltetik ahhoz, hogy a családban sok gyerek legyen? Ehhez csak a férj és a feleség fizikai érettségére van szükség. De mit szükséges ahhoz, hogy a bőséges áldást elnyerjük? Az áldás elnyeréséhez, ami a Bibliában a nagycsaláddal van asszociálva, sokkal többre van szükség, mint a szaporodás puszta képességére. Az áldás elnyerésének kívánsága azt jelenti, hogy az ember magára veszi a szeretés felelősségét, azt, hogy szívből törekszik a munkára, feláldozza magát, tapintatok másokhoz, és nagy követelményeket támaszt magával szemben hosszú éveken keresztül.

Egyes férjek azt gondolják, hogy a biblikus család elkötelezettjei pusztán azért, hogy ők – férjek, megvan a saját véleményük, és nem szeretik a gumióvszert. Ennek következményeként azonban csak csüggedést aratnak (a bölcsességgel nem rendelkező gyerekek által), és olyan feleséget, aki epés természettel van megáldva. Az Úr az embert botornak nevezi, ha úgy akar tornyot építeni, hogy nem méri fel eszközeit. Milyen nagy balgaságunk, mikor saját családunk esik ennek áldozatául! Nincs semmi jótétemény a gyerekek önhitt nemzésében. Ha az Úr nem építi a házat, akkor hiába fáradoznak annak építői (Zsolt. 127: 1).

Én, természetesen, nem kampányolok a születésszabályozás mellett. Bármely biblikus tanítást, vagy elvet mindig két veszély fenyegeti. Az első, kétség kívül, abból fakad, hogy nyíltan ellene állunk a tanításnak. Sajnos, sok keresztyén ellene áll a családi áldásnak. Nekünk résen kell lennünk az általános problémával szemben – azzal, hogy mások kísértéseivel vegyük fel a harcot. Ha elfogadjuk a biblikus tanítást a gyermekáldással kapcsolatban, meg kell kérdeznünk magunktól, hogy miben nyilvánulhatnak meg a mi kísértéseink.

Ezeket a kérdéseket elengedhetetlen feltenni, mert a másik veszély azokat fenyegeti, akik azt gondolják, hogy vallják ezeket a tanításokat, de utána elveszejtik azt. Senki sem töri annyira az igazságot, mint az, aki gyerekeket nemz, de utána nem képes azokat Isten félelmében nevelni. Az első kellemes dolog, és ismert elégedettséget hoz számunkra. A második – gyötrő dolog, és áldozatkészséget, szeretet vár az apától.

Az Úr azt mondta, hogy jobb az embernek malomkövet kötni a nyakába, és beugrani a tengerbe, ha megbotránkoztat egyet is ezek közül a kicsinyek közül. Mit kell hát azokkal tennünk, akik sok gyereket nemzenek, de akik nem lesznek tanítva, megfelelően ellátva, és hitben nevelve?

Mikor először találkozunk a szomorú valósággal, természetes kívánságunk az, hogy – tálentumainkat elássuk a földbe. Urunk első látásra „kegyetlen uraságnak” tűnhet. Mi a következő módon vagyunk képesek reagálni a házasság biblikus tanítására: „Akkor meg sem házasodni”! Azt mondjuk (vagy gondoljuk): „Ha ez így van, akkor jobb, ha egyáltalán nem lesznek gyermekeink”! A felelőtlenség nem oldja meg a problémát – nem lényeges, hogy gyermektelenek vagytok, vagy hét gyereketek van, akik pásztor híján szét vannak széledve.

Mindez nem azért íratott, hogy a fiatal pároknak elvegyük a kedvét attól, hogy családot alapítsanak. Inkább azt szeretném bemutatni, hogy az áldás nem könnyen, és nem automatikusan adatik. Isten bőséges áldást kínál számunkra a gyermekekben, de akinek sok adatik, attól sok is kéretik számon.

 

 

 

Végkövetkeztetés

„Felkelnek az ő fiai, és boldognak mondják őt; az ő férje, és dicséri őt. Sok leány munkálkodott serénységgel; de te meghaladod mindazokat!” (Pl. 31: 28-29).

Mind több fiatal házas dönt amellett, hogy az Úrra bízza magát a családtervezés szférájában – annyi gyereket nevelnek, amennyivel Isten megajándékozza őket. A döntés pillanatában örülnek. De öt év együttélés után a fiatal apuka karjaiban négy gyermeket és feleségét tartva, józanul kezdi értékelni a helyzetet.

Hogyan buzdítsa a férj ebben a helyzetben a feleségét? Először meg kell találnia felesége elcsüggedésének okát. Később néhány tanácsot adok, amelyek segítenek támogatni azokat az asszonyokat, akik gyerekeket szülnek.

Az elcsüggedés alapvető oka – a fizikai kimerülés. Ha az asszony gyerekekkel a karján vezeti a háztartást, sokkal lassabban boldogul, mint szülés előtt. Miben segíthet a férj?

Először, segíteni kell neki abban, hogy boldoguljon a gyerekekkel, és hogy maga is felnőjön. A férjnek oda kell figyelnie a gyerekekre, hogy felesége legalább hetente egyszer kiszabadulhasson otthonukból. Gondoskodnia kell felvigyázóra is, hogy maga elmenjen kettesben feleségével valahová – feleségének szüksége van pihenésre, felfrissülésre.

Másodszor, feltétlenül emlékezni kell arra, hogy a gyerekek – egész napi fizikai megterhelést is jelentenek: szoptatni kell őket, kézbe kell fogni őket, ölelgetni kell őket stb. Következésképpen, a férjnek tapintatosnak kell lenni a szexben. A családban nem csak neki van szava.

Harmadszor, meg kell a feleségének tanítania, hogy áldást várjon mind a földi munkától, mind az örökkévalóságtól. Az első öt év közös házasélete során csak hajtásokat fogunk látni. Míg a gyerekek nőnek, a szülőknek több időt és energiát kell rájuk fordítani. Ha a gyerekek fegyelmezettek, és jóneveltek, akkor lényegesen többet fognak fog családjának adni, mint amit családja reá fordított. Egy szájjal, de két kézzel születünk. Ha Istennek engedelmeskedünk, akkor többet adunk, mint amennyit felhasználunk. Az elején a kicsit sok törődést és figyelmet igényelnek.

Tehát, a férjnek támogatnia kell feleségét, emlékeztetve őt arra, hogy munkájának felbecsülhetetlen értéke van. „Néhány fényév” eltelik addig, míg a koszos ruhák állandó halmaza végül is értelmet ölt.

A gyerekek nemzése azért is csüggedéshez vezethet, mert vele szemben nagyon ellenséges a világ, és a „jóakaró” keresztyének is gátat próbálnak vetni neki. Egyszer feleségemmel és két (!) gyerekünkkel megállított az utcán egy idősebb asszony, és azt mondta: „Nos, nekem úgy tűnik, hogy a tablettákat nem nektek találták ki”! A világ szemében a többgyerekes anya – egy meggyötört asszony, egy csomó taknyos bőgőmasinával, akik szoknyája körül forgolódnak. Teljesen világos, hogy a férjnek támogatnia kell feleségét, ellensúlyozva a világ ellenvetését. Nemcsak értékelnie kell felesége munkáját a lelkében, de ezt szóban is folyamatosan a tudtára kell adni.

Ezzel fontos kapcsolatban van a terhesség iránti kiemelt figyelem is. Az egész Biblia megénekli az asszony gyerekszülését. A legfontosabb dolgok közül, amit elsajátítottam apám példáján, hogy mennyire csinos és vonzó tud lenni a gyermeket váró nő. Ahelyett, hogy valakin nevetnénk, vagy gonoszkodó megjegyzéseket engednénk el, nekünk, keresztyéneknek, tisztelnünk kell azokat, akiket az Úr megáldott. De az is éppen olyan fontos, hogy a hívő férj kifejezze felesége iránti tiszteletét látható módon is, nehogy valami módon a feleség lomposnak érezze magát. Az Ige arra tanít, hogy a férj egyik legfontosabb feladata – hogy feleségének megfelelő ruházatról gondoskodjon (2 Móz. 21: 10). Nem szabad, hogy a feleség csiricsáré módon legyen öltözve (a valóságban tiltott a feltűnő, magamutogató öltözködés); a férjnek azonban figyelnie kell arra, hogy a felesége minden időben megfelelően legyen öltözve, különösen terhessége alatt.

A csüggedés másik forrása megnyilvánulhat abban, hogy nem értékeljük eléggé Isten tervét. A sokgyerekes családok ellenzői azt sulykolják belénk, hogy a normális szexuális igényekkel megáldott házaspárok nem védekeznek, akkor végső soron a klimaxig akár negyvenkét gyereket is nemzhetnek. De, ahogyan mondanánk, nem oda Buda! Isten sosem csap be minket. Például, Isten családunkat együttélésünk első öt évben három gyerekkel áldotta meg. Ilyen körülmények között a feleség elkezdhet matematikai feladatokat oldani fejben (A feleségnek minden 18-24 hónapban született egy gyereke a négy év során. Még 20 évig termékeny. Mit tegyen hát?). Ebben az esetben helytelen feltevés alapján kezd el gondolkodni, mintha ez a föld egy személytelen Isten tulajdona lenne, Akinek terve nem esik egybe az adott család megáldásával. Esetünkben, hogy több gyerekünk legyen, Isten nem adott családunknak újabb kicsiket 14 éven keresztül.

Egyes házaspároknak, akik nem használnak fogamzásgátló szereket, tíz gyerekük van, másoknak három, másoknak meg egy gyerekük sincs. A Biblia arra tanít, hogy a gyerekek száma – nem a vak véletlen műve, mivel Isten nyitja meg és zárja be az anyák méhét. Itt nem azt mondom, hogy a védekezés törvénytelenséghez vezet, de a keresztyéneknek nem kell így tenniük, mert akkor annak a világnak a hazugságához szabják magukat, akik nem értékelik a gyerekeket.

Tehát, ahhoz, hogy a férj gondot viseljen feleségére, táplálnia kell őt mind érzelmileg, mind lelkileg. Neki állandóan imádkoznia kell feleségéért, és a feleségnek tudnia kell erről. Neki ölelnie és vigasztalnia kell feleségét, tanácsokkal kell ellátnia őt, az Isten Igéjére kell tanítania feleségét. Habár a világ gyalázhatja a feleség hivatását, a kegyes férjnek dicsérnie kell feleségét. Mert ez valóban magasztos hivatás. „Mindazáltal megtartatik a gyerekszüléskor, ha megmaradnak a hitben, és szeretetben, és a szent életben mértékletességgel” (1 Tim. 2: 15). A gyerekek rendetlensége és csürhesége helyett, ami a cinikusnak arról beszél, hogy ők milyen gyakran szeretik egymást, a feleség kellemes külseje, és a gyerekek gondozottsága révén azt kell mutatnia mindenki felé, hogy a feleség mennyire szeretett lény.

 

 

 

 

Mi a helyzet a védekezéssel?

Maga a tény, hogy ezzel foglalkoznak az egyházon belül – jó jel. Már nem minden keresztyén fogadja el automatikusan a világ gyakorlatát ebben a kérdésben. Ugyanakkor nem minden, amit a világ tesz, vezet törvénytelenséghez. Milyen oldalról közelítsük meg ezt a kérdést?

Először, meg kell győződni arról, hogy vannak-e direkt útmutatások ebben a kérdésben. A Bibliában tilosak bizonyos védekezési formák, a legvilágosabbat – a gyerekek megölését, vagy az abortuszt véve alapul. A Biblia ezt kizárja azzal az egyenes parancsolattal, hogy „ne ölj”. Sok ember a mai napig nem érti, ez a parancs tiltja az olyan fogamzásgátló szereket, amelyek megakadályozzák a már megtermékenyült petesejt fejlődését, amely elsorvasztja az éppen csak hogy megindult emberi életet.

Mi a helyzet azonban a többi fogamzásgátló szerrel? Beszél-e a Biblia valamit a férj és a feleség azon jogáról, hogy korlátozzák a gyerekek számát? Igen is, meg nem is. A Szentírásban sehol nincs említve, hogy a fogamzásgátló szerek önmagukban törvényellenesek lennének. Ennek ellenére az eszközök sokasága, amit napjainkban alkalmaznak, bűnösek. Ahhoz, hogy világosabban lássunk, vizsgáljunk meg egy ehhez közel álló kérdést.

Habár a Biblia semmit sem mond a védekezésről, nem egyszer beszél nekünk a családról, és a gyerekekről. Tehát, mielőtt foglalkoznánk azzal a kérdéssel, hogy mennyire törvényes a védekezés, meg kell határoznunk, megegyezik-e az a családdal kapcsolatos biblikus tanítással.

Kezdjük egy olyan körülménnyel, amelyben a védekezés arról beszél, hogy a felek nem rendelkeznek kegyességgel. Tegyük fel, hogy azt gondolják magukban: „A gyerekekkel annyi fejfájás van, de mi sikeresek vagyunk munkánkban, és bolygónk is annyira túlnépesedett, meg hát mindig abbahagyhatja a tabletta szedését”. A világi gondolkodás itt rögtön szembetűnő.

Most nézzünk meg egy ennek ellentétes példát: „Isten az Ő kegyelméből hat gyerekkel ajándékozott meg minket, és mindnyájan áldások számunkra. De egy idő óta azon gondolkodunk, hogy védekezzünk, mert gyerekeink számára egyre nehezebben tudunk annyi időt áldozni, amennyit a Biblia megkövetel tőlünk, Nem könnyű nekünk hat gyerekeket etetni, és még a keresztyén oktatásra is áldozni (vagy időt áldozni az otthonoktatásra).[10]

A második házaspár véleménye helytelen elképzelésen is alapulhat (például azon, hogy tévedhetnek képességeiket illetően a hetedik gyermek eltartása végett). De véleményük helytelenségének nincs köze az első pár bűnös, és lázadó álláspontjához. Ellenkezőleg, ez a család, amely a gyerekeket úgy fogadja, mint áldást, megfelelő módon lép fel. Mivel a Biblia hallgat a védekezést illetően, magunknak kell értékelnünk a gyerekek helyzetét a családban.

Egyes keresztyének úgy gondolják, hogy az Onánnal történtek, mikor magját a földre engedte, – példa az Isten ítéletére azok felett, akik védekeznek. Ez így van – de ez csak megerősíti álláspontunkat a motivációk fontosságának hangsúlyozását. A hangsúly azon van, hogy Onán direkt nem akart magot támasztani bátyjának (1 Móz. 38: 9). Más szóval, azért érte el az ítélet, mert gondolatai gonosz elméből születtek. Következésképpen, mindazok, akik tisztátalan gondolatoktól vezérelve védekeznek, Onán ösvényén járnak. Ugyanakkor nagy óvatosság kívántatik meg, hogy Onán tisztátalan gondolatait egy kalap alá vegyük egy kegyes házaspár motivációival, akik azért védekeznek, hogy több gyerekük legyen hosszabb időközönként (például azért, mert a feleségen újabb császármetszéseket kellene végezni). Tehát, mikor a Szentírásban nincs világos tanítás az erkölcsre és az etikára nézve egy bizonyos kérdésben, nekünk is hallgatnunk kell. Mi nem ítélhetünk el valakiket pusztán annak alapján, hogy a legtöbb ember, aki hasonló módon jár el, azt bűnös indulatból teszi.

És mégis, mindez nem ad okot arra a férjnek és a feleségnek, hogy védekezve, ők helyesen járnak el. Igaz, mint ahogyan ezt már láttuk, hogy minden problémát motivációink, és a családra való biblikus nézetünk alapján kell megvizsgálni. De az is igaz, hogy felelősek vagyunk indulatainkért Isten, és csak Isten előtt. Ennek a kérdésnek a megoldásába nem avatkozhatnak bele a helyi szervek, vagy az egyház testülete. De úgy kell viselkednünk, ahogyan ez az adott helyzetnek megfelelő (például az alkohol kérdésében magának a folyadék nem bűnös önmagába véve, de gonosz módon lehet vele élni).

A szülők – intézők az Isten szemében, és Isten rájuk bízza a gyerekeket. Egyes szülők olyan eszközöket kapnak az Úr által, hogy sok gyereket neveljenek Isten szolgálatára. Ezzel bőséges áldást nyernek. Mások korlátozhatják a gyerekek számát a családban, de továbbra is abban hisznek, hogy a gyerekek Isten ajándékai, és Isten szolgálatára nevelik őket. Az ilyen családok szintén nagyon áldottak. Mikor Jézus elmondta a talentumokról szóló példázatát, Ő nem beszél arról, hogy különbség lett volna a között, akik tíz talentumot kapott, és a között, aki csak ötöt kapott. Az volt megítélve (a gazda, és nem a másik kettő által), aki megijedt a reá bízott felelősségtől. Ő elásta a reá bízott pénzt, és a gazda megátkozta őt. Ez az, amit sok keresztyén család is tesz. Nem akarják vállalni a szülői felelősséget, de az Úr azt mondta, hogy Ő arra teremtette őket, hogy Istennek utódokat támasszanak (Mal. 2: 15).

Tehát, vitánk a védekezésről, sajnos, megnehezíti az alkalmazott módszerek megvitatását – mintha a haszontalan szolga azzal védekezett volna, hogy maga az ásás folyamata önmagában nem bűnös dolog. Ez igaz, de nincs köze az adott kérdéshez.

A Biblia sehol sem beszél arról, hogy a védekezés bűnös dolog lenne. És ezért ezt nem állíthatjuk egyértelműen. A Szentírás folyamatosan arról beszél, hogy a gyerekek – az Úrtól való áldások. És ezért bűn azt gondolni, vagy úgy viselkedni, mintha ez nem így volna.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kilencedik fejezet

 

A válás, és az újraházasodás

 

A válás

A válás a házasság felbontásához vezet. Ahogyan már előbb megjegyeztük, házasság ott van, ahol két különböző nemű ember között szövetség van, amit a szövetség esküjével pecsételnek meg (Mal. 2: 4). Mikor a szövetséget megtörik, akkor attól a házasság is szenved.

Két különböző ember testi kapcsolata még nem házasság. Pál ugyanezt az „egy test” kifejezést használja akkor is, mikor egy férfi és egy prostituált kapcsolatát írja le (1 Kor. 6: 16), ami egyértelműen egy házasságon kívüli állapotból származik. Házasság ott van, ahol a heteroszexuális kapcsolat eskü által volt megszentelve. Tehát, megköveteltetik, hogy ahhoz, hogy ketten egy testté váljanak, elhangozzék a szövetség esküje.

Ez segít nekünk abban, hogy jobban megértsük, Isten miért gyűlöli a válást (Mal. 2: 16, New King James Biblia). Az Isten gyűlöli a válást, mivel a válás alapvető funkciója az, hogy – Istennek utódokat adjon (Mal. 2: 15). A válás csökkenti annak esélyét, hogy a gyerekek hitben nőjenek fel. Mindehhez hozzáadva, mivel Isten gyűlöli a házastársi szövetség megtörését, Ő gyűlöli az ember hitszegését is. Ő a szövetség Istene, és Neki gyűlöletesek mindazok, akik megszeplősítik a szövetséget, amely a hűségre épül.

Mivel Isten gyűlöli a válást, nem kell csodálkoznunk azon, hogy egyesek arra a következtetésre jutottak, hogy a válás mindig bűnös dolog. Ez az álláspont nem igazságos a válásról való tanítással szemben. Természetesen, legalább az egyik fél bűnt követ el. De gyakran mindkét fél vétkes a történtekben. Ennek ellenére a válás egyes esetekben – helyes lépés, és a sértett és vétlen fél meglépheti ezt.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy a válás automatikusan törvényessé, törvényszerűvé válik a vétlen fél számára. Különbség van az „igazságban lenni” és a „igazunknak lenni” között. A vétlen fél lehet ilyen végső esetben, de nincs garancia arra, hogy hibátlanul viselkedett addig a pontig, vagy ne lenne keserűség a szívében a válást illetően. Valakinek joga lehet a válásra, sőt köteles elválnia, de teheti ezt nem méltó módon is.

A példa kedvéért képzeljünk el egy keresztyén asszonyt, aki már tíz éve férjnél van. Férje (nem hívő) öt éven keresztül homoszexuális életvitelt folytatott. Végül is a feleség tudomást szerez erről, de a férje nem akarja megbánni az elkövetett dolgokat. Van-e joga arra, hogy elváljon? Igen, minden bizonnyal, jó lenne, ha elválna tőle. És válás esetén jogában áll újra férjhez menni.

Ennek ellenére nincs biztosítva a kísértések és bűnök felől a válási folyamat során. Hogy vétkezik-e, vagy sem, magaviseletétől fog függeni. Azért fog-e elválni, mert az Isten szemében való tisztaság megőrzése a célja, vagy azért, mert a keserűség és a düh vezeti? Azt szeretné mondani: „Nézzétek, mit tett a férjem velem”! De még ilyen nehéz helyzetekben is emlékeznie kell arra, Jézus mit mondott, hogyan viselkedjünk azokkal szemben, akik fájdalmat okoztak nekünk. Akkor jön a megbocsátás, mikor a bűn valóban el volt követve. A férje viselkedése valóban gonosz volt.

Megesik, hogy a feleség hasonló helyzetben megtagadja a megbocsátást, mivel azt gondolja, hogy férjének megbocsátva, el kell válnia tőle. Ez azonban nem éppen így van. Minden az ő további életvitelétől fog függeni, és egészségi állapotától (AIDS-es lett-e például), a hit meglétén, stb.

Ugyanakkor meg kell vizsgálnia viselkedését a házasságban együtt töltött tíz év alatt. Arra törekedett-e ez alatt az idő alatt, hogy férjét úgy vezesse az Úrhoz, ahogyan ezt a Biblia kéri (1 Pt. 3: 1-6), vagy saját törvényei szerint élt férjével? Az utóbbi esetben az előtt kell elismernie bűnét Isten előtt, mielőtt a válás megtörténne. Ha a feleség nem teszi meg ezt, akkor nincs világos gondolata arra nézve, hogy házassága miért szenvedett hajótörést, és mit történtek azokban az években, amelyek megelőzték a válást.

Egyesek azt vethetik ellen, hogy arra próbáljuk ezzel rábírni a feleséget, hogy bűntudata legyen a házasság felbontása miatt, miközben ezért a felelősség a férj vállán nyugszik. Kétsége kívül, ő a felelős mindezért, mint a család feje. Éppen ő a szövetség intézője, még akkor is, ha nem keresztyén, és fogalma sincs a szövetségről. Ennek ellenére a feleségnek, akik keresztyén, meg kell vizsgálnia, hogy miben nem volt engedelmes az Istennek. Ez semmilyen formában nem teszi könnyebbé férje bűnét. Az önvizsgálat és a férjnek való megbocsátás világossá teszik a feleség előtt, hogyan járjon el a későbbiekben.

Mivel a férj – a házastársi szövetség sáfára, a sértett fél neme fontos szerepet játszik a válás döntésének meghozásában. A keresztyén gyülekezetekben sok kegyes asszony van, akiknek hitetlen férjeik vannak. Kegyes férjek hitetlen feleségekkel, jóval ritkábban a gyülekezetben. Ez rámutat arra, hogy a férjek milyen hatással vannak a házasság lelki állapotára.

Nagy a valószínűsége annak, hogy éppen a férjek bánnak rosszul a feleségeikkel, és nem fordítva. Ha a férj nem hűséges a feleségéhez, akkor ettől függetlenül nagy a valószínűsége annak, hogy a feleség jó asszony Isten szemében. Ha azonban a feleség hűtlen a férjéhez, akkor nagy valószínűséggel azt állíthatjuk, hogy a férj helytelenül töltötte be azokat a kötelességeket, amelyek reá voltak helyezve.

A válás ennek ellenére lehetséges, de ebben az esetben a férj vállára terhelődik mindannak felelőssége, hogy mit tesz (vagy, nagy valószínűséggel, azért, hogy mit nem tett). Ha a férj magára vállalja a felelősséget, akkor több esélye van arra, hogy azt teszi, amit Isten elvár tőle. Más szóval, ha a sértett fél – a férj, akkor nagy a valószínűsége annak, hogy vétkes a történtekben.

 

 

 

A válás biblikus alapja

Mielőtt áttérnénk a válás alapjának tárgyalására, különbséget kell tennünk azok között, akiket Isten törvényének külsősége vezet, és azok között, akik megértették annak értelmét. Az első úgy alkalmazzák azt, mint valami lakmusz-papírt. „Aha, világos. El kell válnom tőle”. Az utóbbiak értik a házasság szövetségének természetét, látják azt, Isten miért rendelt el bizonyos dolgokat. Ők készek arra, hogy ha van esély a megbékülésre, akkor kibéküljenek.

Három alapvető kategória van arra nézve, amik érinthetik az általunk tárgyalt kérdést.

Először, a Máté evangéliumában Jézus azt mondja: „Mondom pedig nektek, hogy aki elbocsátja feleségét, hanemha paráznaság miatt, és mást vesz el, házasságtörő; és aki elbocsátottat vesz el, az is házasságtörő”.

Az a kifejezés, ami itt „paráznaságként” van fordítva – a porneias. Ez a szó szexuális tisztátalanságot, paráznaságot jelent. Nem egyenlő a „hűtlenség” fogalmával, ami itt használva, habár a hűtlenség kétség kívül a porneias kategóriájába sorolható. Az a magaviselet, amit ezzel a szóval jelzünk, magába foglalja a házasság előtt elkövetett szexuális bűnöket is, amelyekben a másik fél nem volt ismert. „József pedig, az ő férje, mivelhogy igaz ember volt, és nem akarta őt gyalázatba keverni, el akarta őt titkon bocsátani” (Mt. 1: 19). És habár József tévedett a dolgokat illetően, és még nem lépett házasságra Máriával, ez az igevers mégis nagyon tanulságos. Ha a férfi azt feltételezi, hogy egy szüzet vesz feleségül, de három hónap múlva kiderül, hogy már hathónapos állapotos egy másik férfitől, megkérdőjelezhetetlen a porneias elkövetése.

A porneias szó alatt olyan paráznaságot értünk, ami végbe mehet mind a házasság előtt, mind a házasság megkötése után. Az Ószövetség görög nyelvében ez a kifejezés szorosan összefügg a bálványimádással, mivel a bálványok imádata gyakran vallásos-rituális közösüléssel volt összekötve.

Mivel a házasság – egy szövetség, amely megszenteli a házastársak szexuális kapcsolatát, a paráznaság irtózatos csapást mér erre a szövetségre. Ebben a helyzetben a sértett fél anélkül válhat el, hogy bűnt követne el ezzel. Ennek ellenére a kegyes megbékélés minden lehetőségét figyelembe kell venni.

A válásnak másik alapja az 1 Kor. 7: 12-16-ban van lefektetve. Pál apostol azt mondja:

 

„Egyebeknek pedig én mondom, nem az Úr: Ha valamely atyafinak hitetlen felesége van, és ez vele akar lakni, el ne bocsássa azt. És amely asszonynak hitetlen férje van, és ez vele akar laknak, el ne bocsássa azt. Mert meg van szentelve a hitetlen férj az ő feleségében, és meg van szentelve a hitetlen asszony az ő férjében, mert különben a ti gyermekeitek tisztátalanok volnának, mert pedig tiszták. Ha pedig a hitetlen elválik, ám váljék el; nem vettetett szolgaság alá a keresztyén férfiú, vagy asszony az ilyen dolgokban. De békességre hívott minket az Isten. Mert mit tudod, te asszony, ha megmentheted-e a férjedet; vagy mit tudod, te férfiú, ha megmentheted-e feleségedet”?

 

 Ennek az igerésznek a témája – a szövetség megtörése. Ha a hitetlen házasságban akar maradni, megértve a szövetség lényegét, megszenteltetik. Ez alatt az értjük, hogy külső áldásokat nyernek abból, hogy külsőleg engedelmeskednek Isten rendeleteinek. Ez nem azt jelenti, hogy a Krisztusba vetett hit nélkül üdvözülhet. De ha úgy dönt, hogy elhagyja házastársát, a keresztyén asszony többé nem kötött a házasság kötelékeivel. Több annál, a keresztyén asszony nem állhat a válás útjába. Szabad arra, hogy újból férjhez menjen, vagy magában éljen, és arra, hogy megbéküljön előző házastársával (hacsak, természetesen, ő nem nősült meg újra[5 Móz. 24: 1-4]). Nincs kötve –azt jelenti, hogy nincs kötve.

A harmadik kategória magába foglalja a biblikus parancsolatok megsértését, amelyeket halállal büntettek. Például, egy igazságos társadalomban egy sorozatgyilkost mindig halálra ítélnének. A mi társadalmunkban nem mindig van így. Mit tehet egy gyilkos felesége?

Ha a világi törvény végrehajtaná Isten akaratát (ha élne a kard által adott hatalmával [Róma 13: 4]), akkor a házasság az ítélet által felbontásra kerülne. Ellenkező esetben ezt az ítéletet más hatalomnak kell kimondani (a családnak és az egyháznak).

Az a tény, hogy ez ilyen ítéletnek nincs helye társadalmunkban, nem kell megakadályoznia azt a hatalmat, amelynek nincs kard adva a kezébe. Az egyházaknak ki kell zárniuk köreikből a bűnözőket, és a házastársaknak el kell válniuk tőlük. Mindkét esetben a bűnöst nem zárják ki a szövetségből, ők csak törvényes alapon elismerik, hogy ez az ember tettével saját magát zárta ki.

Ez nem pusztán teória. A Biblia családokat és gyülekezeteket hoz fel arra nézve, hogy hasonló helyzetben így jártak el. Az Ezsd. 9: 1 azt mondja: „Minekutána ezek elvégződtek, hozzám jöttek a főemberek, azt mondták: Izrael népe és a papok és a Léviták nem különítették el magukat e tartományok népeitől, amiképpen pedig azoknak, a Kananeusoknak, a Hitteusoknak, Perizeusoknak, Jebuzeusoknak, Ammonitáknak, Moábitáknak, Egyiptomiaknak és Emoreusoknak utálatos vétke szerint el kellett volna”.

Ezsdrás pánikban volt, de a következő fejezetben azt követeli a vétkes izraelitáktól, hogy rekesszék el maguktól az idegen asszonyokat. Fontos kiemelni, hogy itt nem a feleségek faji megkülönböztetésről van szó (emlékezzünk Ruthra és Ráhábra). A lényeg az ő utálatos szokásaikban, vagy gonosz viselkedésükben van. Mivel a zsidók visszatértek a fogságból, Perzsia uralma alatt voltak, és az Ószövetségben említett büntetés ezekért a bűnökért nem volt kimérve. Ennek azonban nem szabad feltartania a papokat és a népet a törvény betöltésétől, amire az Ezsdrás könyvében világos példát látunk.

És habár igaz az, hogy a keresztyéneknek nem kell elválniuk hitetlen házastársuktól, ez csak abban az esetben alkalmazható, ha a nem keresztyének hajlandóak egy Isten által megszentelt szövetség fenntartására. De ha a nem keresztyén vétkes a törvénytelenségben (olyan bűnökben, amely a biblikus törvények alapján halálra méltóak), akkor a keresztyéneknek el kell ismerniük a tett elkövetésének tényét.

Addig, míg az egyház nem ismeri el ezt, a váláshoz való hozzáállásunk továbbra is szánalomra méltó lesz teológiai értelemben. A helyzet jelenlegi állása szerint sokan úgy tekintenek a válásra, mint a hűtlenség következményére, de megtiltják azt, hogy a férj például – gyilkos. Az ilyen etikai szűkkeblűség annak következményeképpen jött létre, hogy az igeversünkben taglalt témát izoláltuk az Ige más részeitől (Ezsdrás könyvét kivéve). Nekünk ezt a témát a Szentírás szövegkörnyezetének egészében kell megvizsgálnunk.

A házasság nem abszolút dolog. Meg van szentelve Isten Igéje által, következésképpen, nem szabad elvonatkoztatnunk az Isten Igéjétől. Sok keresztyén megbékélt a gonosszal pusztán azért, mert azt gondolták, hogy a házastársi eskü ezt kéri. De ez abszolút nem így van. A házastársi kötelességek alázatot várnak tőlünk. A férjeknek szeretniük kell feleségeiket, míg a feleségeknek tisztelniük kell férjüket. Önzésünket kell megtagadnunk, nem pedig Isten Igéjét.

 

 

 

Nem én parancsolom nektek, hanem az Úr

Az 1 Kor. 7: 10-11-ben Pál apostol azt mondja: „Azoknak pedig, akik házasságban vannak, hagyom nem én, hanem az Úr, hogy az asszony férjétől el ne váljék. Hogyha pedig elválik is, maradjon házasság nélkül, vagy béküljön meg férjével; és a férj se bocsássa el a feleségét”.

Az adott igerész megértésének kulcsa abban a frázisban van, hogy „nem én parancsolom nektek, hanem az Úr”. Ez nem azt jelenti, mint ahogyan sokan gondolják, hogy Pál a 12. versre nézve olyan kitérőt tesz, mintha az nem lenne ihletett, míg Pál többi tanítása ihletett maradna.

Ez azt jelenti, hogy Jézus (földi szolgálata során) tanított a válásról, és Pál alkalmazza is az Ő tanítását. A válás tiltott dolog, ellenkező esetben a házaspárok közül valaki vétkezik. Azt, amit Isten egybe szerkesztett, az embernek nincs jogában szétválasztani, vagyis nem lehet a válást bármivel igazolni. Isten Igéjének kell ellenőrzése alatt tartania minden értelemben viselkedésünket.

De az a tanítás, amit Jézus Krisztus megalapozott ebben a kérdésben, nem tért ki minden lehetséges kérdésre. Ez akkor lett világossá, mikor a keresztyén egyház elkezdett terjeszkedni, és betört a pogány világba. „Én nem akartam a válást, de a férjem otthagyott…” Tehát, Pál tovább folytatta ennek a kérdésnek a megvitatását és tanítását, hogyan lépjünk fel hasonló helyzetben.

A házastársi szövetség megtörése nemcsak szívbeli fájdalmat okoz, de sok teológiai vita oka is lesz. A kérdést így teszik fel: törvényes-e az újraházasodás? A keresztyén igehirdetők többsége nem köti az ebet a karóhoz, és nem követeli meg a család mindenképpeni megóvását, ha bűn történt, de ahhoz ragaszkodik, hogy a vétkes félnek nincs joga az újraházasodásra. Ez ugyanaz, mintha azt mondanánk: a lopás – bűn, és ha valaki ellopja magnetofonotokat, akkor semmilyen körülmények között nincs jogotok arra, hogy újat vásároljatok. Az ilyen álláspont figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy éppen a tolvaj követett el bűnt. A házastársi szövetség megtörői mindig vétkeznek. De a vétek következményének az ő vállukat kell megterhelnie, nem a vétlen felet.

Az a bűn, amely váláshoz vezet, minden kivétel nélkül meg van tiltva. A szövetség megtörői mindig vétkeznek, és éppen ők lesznek a válás okozói. A Biblia arra tanít, hogy jogunkban van hivatalosan elismerni azt, amit a szövetség megtörője elkövetett. A vétlen fél szintén meghatározhatja az elkövető státusát.

Tehát, hogy a válási folyamat – annak kegyes elismerése, hogy a vétkes ellene állt Isten akaratának, akkor maga a válás nem megy szembe Isten akaratával. De ha valaki a házaspárok közül válni akar, figyelmen kívül hagyva ezzel, hogy mit mond az Isten Igéje, akkor bűnt követ el. Az igazságosság megóvása a válás során attól függ, hogyan reagálunk az Isten Igéjére, és nem attól, hogy Isten hogyan ítéli meg egyik, vagy másik házaspárt a bűnnel kapcsolatban.

Az a tény, hogy a konzervatív igehirdetők ebben a tárgyban néha ellentétes véleményen vannak, nem jelenti azt, hogy én egy liberális nézetet vallok. Két módszer van arra nézve, hogyan viszonyulunk a Szentíráshoz. Az egyik valamit hozzátesz a biblikus tanításhoz, a másik meg valamit elvesz belőle. Sok keresztyén jó indíttatástól vezérelve sokkal szigorúbb követelményekkel állnak elő, mint a Biblia. De az igazi konzervativizmusnak nem szabad szigorúbbnak lennie, mint maga Isten.

De mit tegyünk azzal, aki a könyv elolvasása előtt helytelen döntést hozott? Talán már harmadik házasságban élnek, és a bűntudat mardossa őket. Az evangélium lényege abban van, hogy Isten ott talál meg minket, ahol vagyunk, és nem ott, ahol nekünk lennünk kellene. Krisztusban mindig meg lehet találni a bocsánatot. Azoknak, akik hasonló helyzetben vannak, elengedhetetlen, hogy megvallják bűneiket, hitben elfogadják Isten bocsánatát, és elkezdjenek egy Isten Igéjének engedelmes életet.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Utószó

 

Kultúránkat olyan férfiak jellemzik, akik szégyellik, hogy férfiak. Balgaságunk eltávolított minket a férfiasságról szóló tanítástól, amely nagyon fontos szerepet játszik a keresztyén családok kérdésében. Balgaságunk teljes tárházával arra törekedtünk, hogy a férfias keménységet felcseréljük a nőies lágysággal. Azok az eredmények, amelyek ezáltal lettek a házasságunkban és családjainkban, és ennek következtében az egész társadalomban, valóban katasztrofálisak.

A férfiak tévelyegnek helyüket illetően, és azt a felelősséget illetően, amit ebben a világban Isten rájuk helyezett. Egyesek alázatoskodva megbékélnek azzal a lázadással, ami annyira jellemzi korunk társadalmát; mások hallgatagon dühösek, nem tudva, hogyan tovább; megint mások oroszlánrészt vállalnak az egyenlőség koncepciójában, amit a nők tisztátalan gondolatainak köszönhetőek; megint mások megelégednek az asztalról leeső morzsákkal. Idejüket sportra, gépkocsikra, és az elektronikára pazarolják, és nem gondolják azt, hogy keresztet vetettek férfiasságukra. A férfiasságnak azonban őszintének kell lennie, és az otthon számára félretettnek kell lennie.

A keresztyének kilúgozása, és ennek következménye, a családok, az egyházak, és a társadalom feminizálása a múlt században kezdődtek, mikor az isteni kegyesség valódi ereje elfeledetté vált, és helyébe a vallási érzés lépett. A tanításoknak való engedetlenségünk ahhoz vezetett, hogy az Isten evangéliumának férfias kezdetét felcserélték a hitre való nőies reagálással. A férfiaknak, akiket a Szentírás arra hívott, hogy Krisztus szeretetének visszatükrözései legyenek, hibásan azt kezdték el magyarázni, hogy Istennek az Ő népe iránt érzett szeretete erőtlen. A társadalom visszautasította a tevékeny szeretetet, és a trónra a szeretet érzését ültette. A férjek egy erőtlen Isten erőtlen visszatükröződéseivé váltak.

Krisztus a kereszten legyőzte a bűnt, a halált, és megváltotta azokat az embereket, akik az Ő nevéről neveztetnek. Röviden összefoglalva, a kereszt tevékenységet jelentett, és az evangélium egyházai hosszú ideig erről tettek bizonyságot. Amikor az evangéliumot jól értelmezték, és arra tanították a férjeket, hogy tükrözzék vissza Krisztust és az Ő szeretetét az egyház iránt a feleségeikkel való tevékeny szeretet által. De az egyház a múlt században lassan letért a kereszt biblikus értelmezésének útjáról. Az üdvözítő kereszt ereje kezdték megcáfolni, de az evangéliumi keresztyének számára a kereszt még mindig jelentett valamit. Ennek következtében az egyház Krisztus szeretetének érzését kezdte el prédikálni, ami felváltotta Krisztus tevékeny szeretetét. Krisztus lágyan és finoman kezdte hívni a bűnösöket, és az evangéliumi keresztyének tömegesen hagyták el otthonaikat.

Végső soron a férjeknek nem maradt más hátra, mint hogy Krisztus szeretetéről szóló hibás tanítást tükrözzék vissza. Az eredmény nagyon siralmas lett. Az, akinek csont ad a torkán, lehetséges, hogy nem tapasztalja Isten erejét, de azt érzi, hogy valami történik körülötte. Valószínű, hogy évek telnek el, míg felismeri a félrevezetést. Társadalmunknak évek szükségeltettek, míg megtapasztalják ennek a gyümölcsnek az igazi keserűségét – a hitetlenséget, a nők iránti tiszteletlenséget, a férjek kegyetlenségét, a válást, a gyerekek lázadását, az abortuszokat, és a perverzitást. És még mindig nem értettük meg teljesen, hogy ez a keserű gyümölcs azon a fán nőtt, amit saját kezeinkkel ültettünk.

El kell ismernünk, hogy a jelenkori Mindenható elleni lázadás tőlünk indult ki, azoktól, akik az Úr nevét vallják. Az a só, amely elveszíti minőségét, semmire sem jó. Azok a férjek, akik nem tükrözik vissza Krisztus tevékeny szeretetét, az látják, hogyan vannak családjaik feldúlva. Az utolsó évszázadban ez a kép tárul elénk.

Imádságainknak, amelyeket a házasság megújulásával kapcsolatban mondunk, meg kell emlékezniük azokról a férfiakról, akiket felelősségre kell vonnunk, vagy arra kell köteleznünk, hogy vállalják fel az Úr előtt kötelességeiket.

A férjnek először döntenie kell arról, hogy meg akar ismerkedni a házasság, a családfőség tanításával, és el akarja azt fogadni, valamint a gyakorlatban akarja ültetni otthonában. Végre először öntudatosan azt mondhatja: „Én és az én házam népe az Úrnak szolgálunk”.

A férj szeretni fogja feleségét, mint Krisztus is szerette az egyházat, feláldozva magát érte. Ő magára vállalja a felelősséget a felesége bájosságáért.

Ő nem fogja a felelősséget a család lelki, az érzelmi, a fizikai, és anyagi helyzetéért az asszonyra, a szülőkre, a gyerekekre, az egyházra, vagy a társadalomra hárítani. Ő az Úr előtt magára vállalja a felelősséget családjáért, és olyan áldásokat fog kérni, amelyek erőt adnak neki az ezekben való megállásban.

Ő nem fogja megengedni, hogy gyerekei azoktól tanuljanak, és azok neveljék, akik megvetik Istent. Ő kiveszi őket az állami iskolákból, és keresztyén iskolákba fogja őket járatni.

Ő nem fogja elvenni feleségétől az anyaság kötelességét, és a családi tűzhely őrzőjének szerepét. Visszaadja őt gyerekeiknek, arra a helyre fogja őt állítani, ahol Isten látni akarja, és támogatni fogja őt feladatai elvégzésében. Segíti őt azon a helyen, ahol sokakat felül haladhat, és akkor a férj „feláll, és dicséri őt”.

Nem fogja felcserélni azt a szeretetet, amit Isten követel tőle, a jó fiú „rendességével”, és nem dobja le a válláról a családfői kötelességeket.

Ő Isten Igéjére fogja tanítani feleségét, és együtt fogják tanítani gyerekeiket.

Ő lelkiismeretesen fog dolgozni, hogy felesége ruházni és etetni tudja családját.

Gyönyörködni fog felesége közelségében, figyelemmel és bölcsességgel fog felé fordulni.

Otthonában a türelem, a tisztelet, a méltóság, a jóság, és a kedvesség atmoszféráját fogja létre hozni.

És magasztalni fogja Istent az Ő kegyelméért az Úr Jézus Krisztusban.      

       

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

                              

 

              

 

  

       

                                 

  

   

                               

                        

 

            

 

 

 

 

         

 

    

                     

 

   

           

                                                  

 

 

 

                      

 

                   

          

 

 



[1] Az egyénből (szubjektumból), annak tudatából, érzésvilágából kiinduló – a Fordító megjegyzése.

[2] Azaz átvitt értelemben, féltékenységgel – a Fordító megjegyzése.

[3] Keleti és hellenisztikus elemek átvételével kialakult ókori eretnek keresztény vallásfilozófia (Kr. u. 1 – 3. század), amelyet a jó és a rossz dualizmusa jellemez, és amely a magasabb isteni titkok megismeréséből az egyszerű hívőt kizárja (Bakos Ferenc, Idegen szavak és kifejezések kéziszótárja, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1994). A gnosztikusok azt is tanították, hogy míg a test, mint anyag teljesen gonosz, addig a lélek, mint olyan – jó, és tiszta. Ez teljesen ellentmond a keresztyén tanoknak, amelyek azt mondják, hogy a bűn, mind a testet, mind a lelket beszennyezte, és lélek szennyes gondolatai által jönnek létre a test utálatos bűneit. Mivel Krisztus az Ő áldozata által megigazította övéinek lelkét, ezért testük is ennek megfelelő gyümölcsöket kezd teremni, mint ahogyan a Gal. 5-ben olvashatunk arról – a Fordító megjegyzése.

[4] Valami csökkentésének, leszállításának, leegyszerűsítésének gondolata – a Fordító megjegyzése.

[5] Etimológia – a nyelvészetnek a szavak eredetével foglalkozó ága – a Fordító megjegyzése.

[6] Magyarul a Harmat Kiadó gondozásában jelent meg – a Fordító megjegyzése.

[7] Imperatívusz – itt: parancsoló szükségszerűség – a Fordító megjegyzése.

[8] Hirtelen kisütött hússzelet, ami az angolszász kultúrában közkedvelt, és nagyon népszerű eledelnek nyilvánított étel – a Fordító megjegyzése.   

[9] Viktória brit királynő korában felkapott gondolkodásmód, amely főleg álszenteskedéséről, és kimagasló, a Bibliának ellentmondó prüdériájáról volt híres – a Fordító megjegyzése.

[10] A dolgok jobb megértése miatt tudni kell, hogy az Egyesült Államokban az állami oktatások kívül (amit a legtöbb keresztyén nem tart megfelelőnek) a szülők vagy keresztyén tanintézményekbe adják gyerekeiket (amik általában tetemes anyagi költségeket emésztenek fel, mert az úgymond alternatív oktatás fizetett, többek között a keresztyén is), vagy otthon oktatják gyerekeiket – a Fordító megjegyzése.