Thomas Goodwin

Az imádság haszna

Thomas Goodwin The Return of Prayers című könyvének átdolgozott, kivonatos változata

2009

PROFITING FROM PRAYER

Prepared by David Harman

An abridged rewrite of The Return of Prayers by Thomas Goodwin

The Roundwood Trust,

Kingsbrook House,

42 Kingsbrook Road,

Bedford MK42 OBH,

Great Britain

© Hungarian translation, Pápai Ernő

2009

Előszó

Thomas Goodwin (1600-1680) kongregacionalista volt, Oliwer Cromwell egyik tanácsadója, általa volt kinevezve az oxford-i egyetem Magdalene College rektorának. Goodwin már életének elején „felülmúlhatatlan puritán teológusnak” volt nevezve, „akinek művei sok fényt öntenek a Szentírásra”. A The Return of Prayers (Az imádságokra adott válasz) című könyvében Goodwin teljes fényességében áll előttünk, tisztán és ihletetten magyarázza a 85. zsoltár 9. versét: „Hallgasd meg, mit szól az Úr Isten! Kétség nélkül békességet szól az ő népének és kegyeltjének, hogy vissza ne térjenek a bolondságra”.

Goodwin azért írta ezt a könyvet, hogy segítsen a keresztyéneknek abban, hogy még jobban meggyőződjenek az ima hasznáról, és még jobban belé kapaszkodjanak. Egyes keresztyének abbahagyják az imádkozást, mivel úgy tűnik nekik, hogy Isten nem válaszol imáikra. Másokat az képeszt el, hogy Isten nem úgy válaszol imáikra, ahogyan azt ők várták, hanem másképpen. Egyes hívők nem akarják megterhelni magukat azzal, hogy Isten válaszát lessék, elveszítve ezzel vigasztalásukat, és az áldást is. Mindezeknek segít ez a könyv.

Goodwin eredeti műve három részből áll:

1. Hallgassátok meg, mit mond Isten.

2. Isten békességet hirdet.

3. Balgaság visszatérni a régihez.

Ez a rövidített változat az első részre épül. Könyvünk megőrizte azt a fejezetekre való osztást, amit Goodwin készített.

A 85. zsoltár a zsidók babiloni fogságból való visszatérését vázolja fel. Ugyanakkor ez ima is arra nézve, hogy Isten népe visszanyerje a régi áldásokat. A zsoltáríró arra kéri Istent, hogy mutasson könyörületet az Ő temploma iránt, emlékezve a régmúlt áldásaira. Befejezve az imát, választ vár a mennyekből. „Meghallgatom, mit mond Isten” - mondja ő.

D. G. H.

Első fejezet

A hívőknek figyelmesen meg kell hallaniuk az imádságukra adott választ

Először, mikor Istenhez imádkozunk, nem kételkedhetünk abban, hogy Ő válaszolni fog. „Meghallgat engem az én Istenem” – mondta Mikeás próféta (Mik. 7: 7). „Vigyázok, hogy lássam, mit szól hozzám” – mondja Habakuk próféta (Hab. 2: 1). Miért nem szabad kételkednünk? Azért, mert ha azt gondoljuk, hogy az ima nem hoz semmi hasznot azon célok megvalósításában, amire Isten elrendelte azt, semmibe vennénk Isten felőlünk való kegyelmes gondoskodását. Minden igaz ima Isten által van elrendelve, mint eszköz annak elérésére, amit kívánunk, és amiért imádkozunk. „És ez az a bizalom, amellyel ő hozzá vagyunk, hogy ha kérünk valamit az ő akarata szerint, meghallgat minket” (1 Jn. 5: 14). Igaz, Isten meghallgatja az ellenséget is, de most nem ezt tárgyaljuk. Isten az Ő híveinek imáit jóakarattal hallgatja. Azt mondják, hogy Isten fülei nyitottak az ő imáikra, ezért a következő igeversben János a következőket erősíti meg: „És ha tudjuk, hogy meghallgat bennünket, akármit kérünk, tudjuk, hogy megvannak a kéréseink, amelyeket kértünk ő tőle”. Imáink jutalmat nyernek abban a pillanatban, ahogyan elkezdünk imádkozni, még akkor is, ha kéréseink teljesítése még nem is kezdődött el. Ahogyan csak az istenfélő ember elkezd imádkozni, az ima eléri a mennyet, és kérése haladék nélkül teljesül. Dániel imájára való felelet rögtön el volt küldve az után, hogy Dániel elkezdett imádkozni, habár az angyal, amely elhozta ezt a hírt, csak kis idővel később jelent meg (Dán. 9: 20-23). Az imádság sosem hasztalan. Ha Isten buzgó szívet adott, akkor az Ő fülei nyitottak szívünk hangjára. Mást gondolni itt azt jelenti, hogy megvetjük a kegyelmes Isten rendelkezéseit.

Másodszor, ha nem vagyunk meggyőződve arról, hogy imáink meghallgatásra találnak, nemcsak Isten rendelkezéseit vetjük meg, hanem gyalázzuk az Ő nevét is. Nyilvánvaló, gondoljátok, hogy Isten kezei rövidek, hogy megmentsenek benneteket, és az Ő fülei rosszak, hogy figyelembe vegyen benneteket. Ezzel egy időben Istent megfosztjátok az Ő egyik legcsodálatosabb titulusától, hisz Ő „imádságot meghallgató Istennek” nevezi magát. Emlékeznetek kell arra, hogy Isten embereinek kérései nem tűnnek el az Ő látómezejéből addig, míg Ő nem küld rá feleletet. Dávid azt mondta, hogy imádkozván, hőbben várta az Úr feleletét, mint az őrök a reggelt (Zsolt 130: 6). Más helyen Dávid azt mondja: „Uram, jó reggel hallgasd meg az én szómat; jó reggel készülök hozzád, és vigyázok” (Zsolt. 5: 4). Reménykedett abba, hogy választ kap.

Harmadszor, ha Isten feleletet ad nektek, de ti nem fordíttok erre figyelmet, ez azt jelenti, hogy megengeditek, hogy Isten hiába beszéljen. Ez komoly gyalázatot hoz Isten nevére. Istennel való járásunk, alapjában véve, a mi imádságainkból, és az Ő válaszaiból áll. Figyelmesen tanulmányoznunk kell az Ő feleleteit, és ahhoz kell igazítanunk imádságainkat. Az 1 Kir. 8: 56-ban Salamon azt hangsúlyozza, hogy egyetlen ígéret sem maradt beteljesítetlen azokból a magasztos ígéretekből, amiket Isten adott. Úgy kell imádságainkra tekinteni, mint Isten ígéreteinek gyakorlatban megmutatkozó eszközét.

Ezen kívül, ha nem vártok az Úrtól feleletet, Ő abbahagyhatja a válaszadást. Isten azt fogja látni, hogy teljesen felesleges válaszolnia. Nem elég egyszerűen imádkozni. Az imádság után szükséges a feleletre is figyelni, hogy megkapjuk azt, amiért imádkoztunk. Ellenkező esetben nem fogjátok meglátni azt, Isten hogyan teljesíti be kéréseiteket. Hogyan fogjuk magasztalni Isten, és hogyan fogunk hálát adni Neki azért, hogy Ő meghallgatott bennünket?

Az imádság virrasztást, és hálaadást követel (Kol. 4: 2) tőlünk. Valószínű, hogy annak az oka, hogy olyan sokat imádkoztok, és olyan keveset magasztaljátok az Ő nevét, abban van, hogy nagyon kevés figyelmet fordíttok Isten feleleteire. Az után, hogy elmondtátok igaz imáitokat, Isten (mivel Ő ígéreteket adott) adósunkká válik. Fel kell jegyeznünk az Ő kifizetéseit, és nyugtát kell adnunk erről Neki. Ellenkező esetben Isten az Ő megillető hálaadás nélkül marad.

Ha ezért Isten kárt szenved, akkor ti is kárt szenvedtek. Elszalasztjátok ez által annak lehetőségét, hogy közelebb kerüljetek Istenhez, és még inkább meggyőződjetek az Ő szavainak igazsága felől. Ha nem egyszer meggyőződtetek arról, hogy Isten választ ad imáitokra, akkor még inkább reménységgel és bizalommal kell Istenhez fordulnotok. Dávid azt mondta: „Mert az ő fülét felém fordítja, azért segítségül hívom őt egész életemben” (Zsolt. 116: 2). Ezzel mintha azt mondta volna: „Most, hogy Isten meghallgatott engem, tudom, hogy mit kell tennem. Ezt az esemény, még ha többet meg se ismétlődne, elégséges ahhoz, hogy az Istenhez való állandó könyörgésre ösztönözzön”.

Ha figyeltek arra, Isten hogyan felel imáitokra, meg fogjátok látni szíveteket, gondolataitokat, és természeteteket, és meg tanuljátok helyesen értékelni azokat. Dávid meggyőződése arról, hogy szíve szabad a bűnös gondolatoktól, azzal erősíttetett meg, hogy Isten meghallgatta az ő imáit. A következőképpen gondolkodott: „Ha hamisságra néztem volna szívemben, meg nem hallgatott volna az én Uram. Ámde meghallgatott Isten, figyelmezett könyörgésem szavára” (Zsolt. 66: 18-19). Ha Isten nem válaszol könyörgéseinkre, meg kell tudnunk, mi ennek az oka. Ki kell elemeznünk imádságainkat, és szívünk állapotát, hogy tisztázzuk, nem hamis indulatokból imádkoztunk-e (ld. Jak. 4: 3). Ha van olyan társatok, aki általában akkurátusan válaszol leveleitekre, de egyszer valamilyen okból nem kaptok tőle választ, az a gondolatotok támad, hogy valami nincs rendjén. És megpróbáljátok tisztázni, mi okozta a fennakadást. Lehetséges, hogy valamivel megbántottátok társatokat. Ez történik imáitokkal is. Ha nem fogtok figyelmezni az imáitokra kapott feleletekre, akkor nagy vigasztalás nélkül maradtok. Semmi sem hasonlítható ahhoz az örömhöz, amelyet az a tudat ad, hogy imáitok meghallgatásra találnak. „Kérjetek, és megkapjátok, hogy a ti örökségetek teljes legyen” (Jn. 16: 24). Öröm látni, hogy Isten áldásokat ad az Ő Egyházának, és meghallgatja a hívők könyörgését. De mennyivel nagyobb örömet érez az, aki azt látja, hogy Isten mindezt saját imáinak hatására teszi! Már maga az is örömre ad okot, hogy Istennel egyek vagyunk gondolataink és törekvéseink alapján. Mikor azt látjuk, hogy Isten válaszol nekünk, ez valóban magasztos dolog. Ha nem figyelmek az imáitokra adott feleletekre, akkor magatokat fosztjátok meg az áldásoktól, és a vigasztalástól.

Második fejezet

Hogyan fejtsük meg az Isten velünk való szándékait imádság közben

Milyen módon ismerhetitek fel az imáitokra adott feleletet, és hogyan tudjátok meg, hogy Isten milyen válaszul milyen lépéseket fog tenni?

Először, meg kell békülnünk azzal, hogy egyes kéréseink életünk egész folyamán sem lesznek teljesítve. Például, az a kérésünk, hogy Isten végleges némítsa el az Ő ellenségeit, mert ennek ünnepélyes teljesítése el lesz halasztva egészen addig, míg a jövőben az Egyház le nem aratja munkája gyümölcsét. De ezek az imádságok sem hiábavalóak. Ha az örökkévaló Lélek által vannak mondva, akkor nem kevés tekintéllyel bírnak. Például, István imája üldözői felől (Csel. 7: 60) beteljesedett halála után, mikor a tárzusi Saul megtért. Dávid imája ellensége megbüntetésére (Zsolt. 109: 8-9) több mint ezer évvel azután teljesedett be, mikor Júdás meghalt (Csel. 1: 20). Mikor a próféták előre megjövendölték Krisztus szenvedéseit, és az azt követő dicsőséget, az volt számukra feltárva, ami nem nekik volt szolgálatukra, hanem nekünk (1 Pt. 1: 10-12). Ezért, ha a Szent Lélek vezetése alatt imádkozunk, imádságba kérhetjük azt, hogy ami jóval később fog megtörténni. Lehetséges, hogy Isten titkos nyelvet ad nekünk, hogy Ő felhasználja imádságainkat mások mellett az Ő jövőbeli terveihez. Így ülteti belénk Isten a meggyőződést, hogy Ő az Ő családjába fogad benneteket.

Isten szeretete Mózes iránt sosem jelent meg teljesebben, mint mikor Mózes az Isten népéért imádkozott. Az egyik legjobb eszköz arra nézve, hogy szívünk igazságát bizonyítsa, az, hogy képesek vagyunk az Egyház jövőbeli javáért imádkozni, még akkor is, ha mi már azt nem fogjuk meglátni saját szemeinkkel. Mikor a mennybe kerültök, örömmel töltekeztek be annak láttán, hogy imádságaitok megtérésre vezették azokat, akikért imádkoztatok, és az Egyház ellenségei vereséget szenvedtek. Egyetlen egy bűnösnek a megtérése a mennyben nagy örömet szerez. Így azok, akiknek imádságát Isten felhasználja az Ő terveinek megvalósítása során, csodálatos okuk lesz örülni a mennyben!

Harmadik fejezet

Hogyan felel Isten a földi áldásokért, szeretteinkért, és barátainkért elmondott imádságainkra

Az van parancsolva nekünk, hogy imádkozzunk egymásért. Nézzétek meg, például, a Jak. 5: 16-ot, vagy az 1 Jn. 5: 16-ot. Hogyan felel Isten az ilyen imádságokra? Tudjuk, hogy az ilyen imádságok gyakran vannak megjutalmazva. Másképpen Isten miért tett volna erre ígéretet? Isten azt ígérte, hogy támogatni fog minket imáinkban, és meg fogja mutatni az Ő szeretetét irántunk. Ez a mi szentségünk bizonyítéka, és annak a jele, hogy imádság közben Isten különleges jóindulatával rendelkezünk. Ezt a jóindulatot a Krisztussal való közösségünk következtében érdemeljük ki, Aki a mi Főpapunk. Isten királyokká és papokká tett minket, hogy uralkodjunk, közbenjárjunk másokért. Ha Isten figyelmez másokért mondott imáinkra, akkor mennyivel figyelmesebben hallgat a mi saját szükségeinkre? A Mt. 9: 2-ben azt van megírva, hogy, mikor Krisztus meggyógyította a gutaütöttet, akkor Ő felhívta figyelmünket azok hitére, akik elhozták Hozzá ezt az embert. Itt a Szentírás arra hív minket, hogy imádságaink által másokat is az Úrhoz vezessünk.

A másokért mondott imádságunkra azonban nem olyan választ kaphatunk, amilyenre vártunk. Sámuel imája Saul felől nem volt teljesítve (ld. 1 Sám. 15: 11, 35). Az ima, más eszközökhöz hasonlóan, Isten által volt elrendelve, az emberek javára. Sokak előtt prédikálhatunk, nem tudva, ki van elrendelve az örök életre. Ennek ellenére, habár nem tudjuk, hogy mi fog történni, imádkoznunk kell értük (1 Tim. 2: 1-4). Ha Isten lehetőséget ad arra, hogy valahol prédikáljunk, akkor több mint valószínű, hogy Neki az a szándéka, hogy egyes emberek megtérjenek.

Mikor Isten arra buzdít minket, hogy imádkozzunk másokért, akkor ez annak a jele, hogy Ő imáink közül legalábbis egyesek meghallgatásra találnak. Isten az Ő kifürkészhetetlen bölcsességéből egyes kérésünket el fogja vetni. Isten azt kéri, hogy úgy imádkozzunk, hogy tisztába legyünk azzal, hogy ez a kötelességünk, mivel az ima – egy rendelkezés, amely által Ő gyakran beteljesíti az Ő terveit. Isten azonban nem veszi magára annak kötelességét, hogy minden imára úgy feleljen, ahogyan mi azt kérjük. Isten ígérete arra nézve, hogy figyelmez imádságainkra, általános és vitathatatlan természettel bír. Ezért az Ő ígérete hogy konkrétan melyik kérésünket fogja e célból felhasználni, nincs pontosan meghatározva. Isten hasonló ígéreteket ad az emberek felé való jócselekedetekkel, feléjük való tanításunkkal, vagy szemrehányásunkkal kapcsolatban is. Például, a gyógyítás ígérete a Jak. 5: 15-ben nem lehet általános, univerzális. Ha ez az ígéret általános lenne, akkor azt a következtetést vonhatnánk le, hogy az a beteg, aki felett imádkoztak, sosem halhat meg. De mi tudjuk, hogy elrendeltetett, hogy minden ember meghaljon. Ezt a helyet a Jakab leveléből úgy kell értenünk, mint egy rendeletet, amelyet Isten kegyelmes ígérettel tűzdelt meg, hisz Ő nagyon gyakran meg is gyógyítja a betegeket az imádságoknak köszönhetően; ha nem is mindig. Minden konkrét esetben reménykednünk kell abban, hogy Isten betölti az Ő ígéretét, és rá kell támaszkodnunk az Ő Igéjére. De az abban való teljes meggyőződés, hogy mindent megkapunk, amit kérünk, lehetetlen, mivel ezek az ígéretek nem abszolút, hanem viszonylagos természettel bírnak.

Ezt azoknak az ígéreteknek példáján lehet illusztrálni, amik erre az enyészet alá vetett világra vonatkoznak. Azok, akik tisztelik szüleiket, az az ígéret van adva, hogy hosszan fognak ezen a földön élni, de a Szentírás tapasztalatából tudjuk, hogy ez nem mindig van így. Következésképpen, ez az ígéret nem abszolút, sérthetetlen, vagy általános, hanem viszonylagos.

A hasonló ígéretekhez hittel kell viszonyulnunk, nyugodtan Istenre bízva magunkat, az Ő akaratának engedelmeskedve. Úgy kell alávetnünk magunkat Isten jótetszésének, mint olyan erőnek, ami meghatározza az események menetét. A hitnek teljes meggyőződéssel kell fogadnia minden ígéretet arra nézve, hogy Isten azt érti alatta, amit Ő mondott, és hogy Ő mindenképpen betölti azokat az ígéreteket, amik összhangban vannak az Ő tervével. Azonban nincs jogunk azt várni, hogy minden konkrét esetben Isten ígéretei úgy fognak teljesülni, ahogyan mi azt kértük. Az ígéretek értelme és elrendelése nem abszolút, hanem viszonylagos dolog. Isten korántsem azt várja el tőlünk, hogy teljesen meg legyünk győződve arról, hogy Ő valamilyen ígéretét direkt értünk teljesíti be. Isten csak azt követeli tőlünk, hogy engedelmeskedjünk, és bízzunk az Ő akaratában. Ennek ellenére, ha Isten váratlanul arra hív fel minket, hogy valamilyen konkrét számunkra, és szeretteink számára rendelt földi jónak adásában higgyünk, akkor ne kételkedjetek, hogy megkapjátok azt.

Mikor Isten olyan képességekkel ruházta fel az apostolokat, hogy azok képesek voltak csodákat tenni, akkor nekik el kellett hinniük, hogy kétség nélkül meg is fog történni az, mint ez meg is történt az ördögök kiűzésekor. Jézus egyszer megfeddte őket ezzel kapcsolatban, mert hitük hiányát tapasztalta (Mt. 17: 19-20). Éppen így kell értelmezni Jézus szavait a Mt. 21: 21-22-ben: „Ha hitetek van, és nem kételkedtek… hanem ha azt mondjátok e hegynek: Kelj fel, és zuhanj a tengerbe, az is meg lesz”. Mikor Isten ilyen hitet helyez belénk, abszolút meg kell győződve lennünk arról, hogy a kért dolog meg lesz, meg fog valósulni. De Isten nem mindig hív minket az ilyen hitre. Ha Isten mindig ilyen hitre hívna minket, akkor mindig azt adná, amit kérnek Tőle, de ezek az ígéretek az anyagi dolgok felől nem abszolútak, hanem viszonylagos jellegűek. Ezért nincs jogunk azt gondolni, hogy Istennek imáinkra válaszolva, nekünk, vagy szeretteinknek, földi áldásokat kell ajándékoznia.

Mikor másokért imádkozunk, de Isten továbbra sem látja célszerűnek azt, hogy a kért áldásokkal megajándékozzon minket, még ha úgy tűnik is, hogy imáink felelet nélkül maradtak, jóval leszünk értük kifizetve. A Zsolt. 35: 12-13-ben Dávid azt mondja, hogy imádkozott az ő ellenségeiért, mikor azok betegek voltak, de imádságai válasz nélkül tértek vissza hozzá. Ezekben az imádságokban Dávid megmutatta Isten előtt tisztaszívűségét, és ezzel bizonyította, hogy valóban megbocsátott ellenségeinek. Habár Dávid imája nem hozott hasznot ellenségei számára, neki azonban áldására várt. Az imája áldást termett neki magának. Isten arra serkenti az Ő gyermekeit, hogy imádkozzanak ellenségeikért, de Ő nem mindig úgy felel imáikra, ahogyan ők azt kérik. Első helyre Ő akar előre jönni, és meg akarja jutalmazni a szív kegyességre való törekvését, amely a legjobban kidomborítja az istenképűséget, és ami olyan sok örömet okoz Neki.

Ha ti sokáig imádkoztok azokért, akiket Isten nem akar megáldani, Ő a végén elveszi arra való kívánságunkat, hogy értük imádkozzunk. Az, hogy Isten megjelent látomásban Sámuelnek (1 Sám. 16: 1), és Jeremiásnak (Jer. 7: 16) azt bizonyítja, hogy Ő megjelenik most is, csak kevésbé érzékelhető módon. Ő az Ő Szent Lelkét elkülöníti az imáinkkal való együttműködéstől. Azért tesz így Isten, mert Ő nem teheti meg, hogy ne hallgassa meg övéit, mikor imádkoznak. Isten kívánsága arra nézve, hogy minden imára válaszoljon olyan nagy, hogy, mikor Neki nem kedves meghallgatni azt, Ő elrejti magától az imádsághoz való kulcsot.

Isten néha megengedi, hogy imádkozzunk azok megtéréséért, és javáért, akiket Ő nem fog megáldani. Azért tesz így, hogy megmutassa, hogy az Ő gondolatati nem esnek egybe a miénkkel, de Ő ennek következtében úgy válaszolhat imáinkra, hogy más embereket áld meg általuk. Ez éppen olyan nagy örömet fog hozni számunkra, mintha Ő a mi elsődleges imádságainkat teljesítette volna. Ábrahám imádkozott Izmaelért, de Isten Izsákot adta neki (1 Móz. 17: 18-19). Egyik emberért többet imádkozhattok, mint egy másikért, abból kifolyólag, hogy egyikhez természet szerint jobban kötődtök. Isten azonban válaszolhat úgy is imáitokra, hogy azt áldja meg, akiért nem nagyon törtétek magatokat. Mikor az utóbbi megtér, ez nem kevesebb örömet fog nektek hozni, mintha az az ember tért volna meg, akiért többet imádkoztatok.

Negyedik fejezet

Hogyan tudhatjuk meg, hogy imádságaink milyen hatással voltak végbemenő eseményekre

Hogyan tudhatjuk meg, mennyire volt hatásos saját erőfeszítésünk, mikor imádságban más hívőkkel egyesültünk? A Sátán mindig kész az ellenvetésre, hogy, még ha az imáinkra válasz is érkezett, annak a mi tetteinkhez abszolút semmi köze sincs. Ez rá a válaszunk:

1. Ha teljes szívből imádságban csatlakoztok más hívőkhöz, akkor, kétség nélkül, hangotok képes a tettekre. Jézus azt mondta: „Ha ketten közületek egy akaraton lesznek a földön minden dolog felől, amit csak kérnek, megadja nekik az én mennyei Atyám” (Mt. 18: 19). Az „egyetértés” szó itt „összhangot” jelent. Az imádság – zene Isten füleinek. Az a lényeg, hogy az érzelmek nem játszanak kevesebb szerepet az imádságban, mint az annak tartalmában való egyetértés. Éppen az érzelmek teremtik meg az egységet, és a melódiát. És ha a Szent Lélek szívünkben éppen olyan érzéseket buzdít, mint környezetünk szívében, akkor képesek vagytok egységet alkotni. Hangotok nélkül a melódia nem lenne tökéletes, különösen akkor, ha ti, magatok sem látva azt, éppen azért imádkoztok, amiért mások is. Ezekben a helyzetekben imádságaitok, mint mások imádságai is, kétség kívül, meghozzák a várt eredményt.

2. Isten gyakran különböző bizonyságát adja annak, hogy egy ember imája részes volt valamilyen esemény megtörténtében.

a) Isten tehet úgy is, hogy az az ember, aki mindenkinél többet imádkozott egy dologért, tudja meg elsőként az arra adott választ. Simeon a legtudatosabban kérte az Úrtól azt, hogy küldje el az Ő Messiását ebbe a világba, és újítsa meg Izrael népét. És Isten kinyilatkoztatta Simeon előtt azt, hogy nem fog addig meghalni, míg nem látja meg a Krisztust. Hogy megmutassa Simeonnak az Ő kapcsolatát imáival, Isten éppen akkor vezette az öreget a templomba, mikor a kisdedet elhozták, hogy az Úrnak ajánlják (Lk. 2: 27-28). Anna, aki éjjel és nappal böjtölés és imádság által szolgálta az Urat, szintén ugyanebben az időben jött el a templomba (Lk. 2: 36-38). Belehelyezve ebbe, vagy abba a helyzetbe, Isten gyakran azt akarja megértetni velünk, hogy Ő meghallotta a mi imádságainkat.

b) Isten képes a szívet hatalmas örömmel megtölteni, betöltve azt, amit imádságban Tőle kértünk. Ez meggyőzően tesz bizonyságot arról, hogy imádságaink, mint ahogyan más hívők imádságai is, arra ösztönzi Istent, hogy válaszoljon könyörgéseinkre. Mikor Simeon látta, hogy imádságának kérése beteljesült, olyan örömet tapasztalt, hogy kifejezte azt is, hogy kész meghalni. Ha szívetek telve van hálával a kegyelemért, az által nyerve ezt, akiért másokkal együtt imádkoztatok – ez annak a jele, hogy imáitoknak szerepük volt abban, hogy ilyen eredmény született.

c) Isten képes arra buzdítani benneteket, hogy önállóan imádkozzatok, és arra is, hogy környezetetek értetek imádkozzon. Ha ezek az imák meghallgatásra találnak, akkor nagy valószínűség szerint ez azt jelenti, hogy Isten több figyelmet fordított a ti imádságotokra, mint azoknak imádságára, akik értetek imádkoztak.

Ötödik fejezet

Hogyan segít nekünk Isten imádságainkban

Mikor Isten azt akarja, hogy imádkozzunk, akkor Ő annak megfelelő állapotba hoz minket. Ő akkor buzgóságot ad nekünk, olyan könyörgéseket és érveket sugall nekünk, amit szeretne, hogy megjelenítsünk Előtte. Ezzel egy időben ihletettséget és türelmetlen kívánságot érzünk arra, hogy egyedül legyünk, hogy kiöntsük szívünket Isten előtt. Az ilyen történésekhez magasztos figyelemmel kell fordulnunk, és nem szabad lenézőleg viszonyulnunk hozzájuk, mivel azok arról tesznek bizonyságot, hogy Isten okvetlenül meg fog hallgatni minket. Lehetséges, hogy ennél jobb körülmény az imádságra többé nem lesz. A zsoltáríró ezért azt mondja: „A szegények kívánságát meghallgatod, ó Uram! Megerősíted szívüket, füleiddel figyelmezel” (Zsolt. 10: 17). Mikor Isten ilyen módon csalogatja elő kéréseinket, ez azt jelenti, hogy kedves dolog az Ő számára az, hogy meghallgasson minket.

Ennek következtében azonban, meg kell tudni különböztetni Isten befolyását a Sátán befolyásától. A Sátán gyakran balga tanácsokat ad nekünk, arra ösztönözve minket, hogy imádkozzunk ezekért akkor, mikor dolgozunk, eszünk, vagy alszunk. Ezt a fogást leginkább akkor alkalmazza, mikor a frissen újjászületett embereket akarja elcsüggeszteni. A különbség abban van, hogy a Sátán határozottan és hatalmaskodó módon végzi a dolgát, semmit sem törődve azzal, hogy felkészítettük-e szívünket az imádságra. Más oldalról, Isten, Aki imára akar buzdítani minket valamilyen nem megfelelő időpontban, okvetlenül felkészíti erre szívünket. Isten kegyes kívánságokkal tölti meg szívünket, és lehetőséget ad arra, hogy azt tegyük, amire Ő elhívott minket. Mikor Isten valamilyen nagy dolgát véghez akarja vinni, Ő az emberi szíveket kegyelmesen imádságra buzdítja, ösztönzi. Kételkedésüket az Ő Szent Lelkének erejével győzi le. Mikor Dániel megtudta az Írásokból, hogy Júda fogságának ideje a végéhez közeledik, arra érzett késztetést, hogy Istenhez forduljon (Dán. 9: 2). Éppen az történt, aminek, ahogyan Isten mondta, meg kellett történnie. Jeremiáson keresztül Isten kijelentette, hogy kihozza az Ő népét a fogságból. „Mihelyt eltelik Babilonban a hetven esztendő, meglátogatlak titeket, és betöltöm rajtatok az én jó szómat, hogy visszahozzalak titeket e helyre… Akkor segítségre hívtok engem, és elmentek, és imádtok engem, és meghallgatlak titeket… És megtaláltok engem, azt mondja az Úr” (Jer. 29: 10-14). Ezért különös figyelemmel kell azokra a momentumokra figyelnünk, amikor Isten imádságra hív minket.

Néha nem is akarunk imádkozni, de Isten imádságra késztet minket, felhívva magára a figyelmet, és arra buzdít minket, hogy könyörögjünk Hozzá, Ez annak az igazi jele, hogy Neki kedves a mi imádságunk.

Vannak más eszközök is, amelyek segítségével meggyőződhetünk arról, hogy Isten meghallgat minket.

1. Ha Isten megvigasztalja, és megbékíti szívünket az imádságban, – ez jó jel. Pál állhatatosan könyörgött Istenhez azért, hogy vegye el a „töviset” a testéből. Maga mondta, hogy háromszor imádkozott az Úrhoz ezért. Isten azonban azt felelte neki: „Elég neked az én kegyelmem; mert az én erőm erőtlenség által végeztetik el”. Ez megvigasztalta az apostolt (2 Kor. 12: 7-9). Hosszú ideig imádkozhattok azért, hogy Isten könnyítsen szenvedéseiteken, és Isten ilyen ígérettel vigasztalhat benneteket: „Sosem hagylak el téged”. Ez megvigasztal titeket, és békességet ad számotokra. Ez Isten válasza, és nektek figyelmet kell szentelnetek ezekre a válaszokra, mivel ezek nem értéktelen dolgok.

2. Ha imádság közben Isten közelít hozzátok, és megmutatja az Ő szeretetét, ez azt jelenti, hogy Ő meghallgatta a ti imáitokat. Különös figyelmet kell fordítanotok erre, mivel Isten mosolya és az Ő jóakarata nemcsak arra mutat rá, hogy Ő meghallgat benneteket, hanem arra is, hogy Ő úgy tekint rátok, mint személyiségekre. Ézsaiás azt mondta: „Akkor kiáltasz, és az Úr meghallgat, jajgatsz, és ő azt mondja: Íme, itt vagyok” (Ézs. 58: 9). Vannak helyzetek, mikor ti, alig kezdtétek meg segítségül hívni Istent, hallhatjátok az Ő szavát: „Ímhol vagyok”! Ez annak a biztos jele, hogy Ő meghallgat benneteket. Dániel böjtölt, és imádkozott három héten keresztül, mikor megjelent a mennyei küldött, és kijelentette, hogy Dániel jóindulatot nyert, és imája meghallgatásra talált az első naptól fogva (Dán. 10: 11-12). Mikor Isten az Ő Szent Lelkén keresztül lehajol hozzátok, és mások előtt elrejtve azt mondja nektek, hogy Ő szeret benneteket, és ti Hozzá tartoztok, akkor imáitok, kétségtelenül, meg vannak hallgatva. Ha Ő elfogad benneteket, mint személyiségeket, akkor mennyivel inkább fogadja el Ő a ti imáitokat.

De azért egy dologra figyelnünk kell. Nem véve figyelembe azt, hogy az imádságunk meghallgatásra talált, ez a jel mindig bizonyítja megfellebbezhetetlen módon azt, hogy valamilyen konkrét kívánság teljesítve lesz. Még akkor sem, ha az, amiért imádkoztok az Istenhez, megegyezik az Ő isteni akaratával, még akkor sem, ha Istennek irántatok, és kérésetek iránt nagy jótetszése van. Akkor vajon miért nem akarja teljesíteni kívánságunkat? A helyzet az, hogy Isten sok mindent helyesel azokból a dolgokból, amikre Ő nem adott utasítást. Isten akarata vagy helyeslő, vagy utasító. Isten helyeslő akaratot mutathat kérésetek iránt, miközben közelít felétek, ahogyan ez meg is volt jegyezve fentebb. Tegyük fel, hogy valami olyat kértek, ami nagyon fontos a gyülekezet számára. Ahhoz, hogy támogasson benneteket, Isten helyesli az ügyet, de ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy Ő arra ad utasítást, hogy teljesüljön a kérés. Isten megjelenése gyakran az egyetlen felelet a hasonló kérésekre. Ez elég felelet arra nézve, hogy meggyőződést nyerjünk Isten szeretete felől.

Tegyük fel, hogy azért imádkoztok, hogy valamilyen konkrét veszedelem kerülje el az egyházat. Ennek ellenére Isten megengedheti azt, hogy bekövetkezzen ez a veszedelem, de azért, mivel Ő arra buzdított minket, hogy imádkozzunk ez ellen, ugyanakkor ezzel együtt azt is megmutatja, hogy Ő gondoskodik rólunk, és lehajol hozzánk. Ő azt mondja, hogy minden rendben lesz veletek, és hogy Ő szeret benneteket. Néha Istennek az a kedves, hogy csak ilyen válaszokat adjon. Néha Ő úgy cselekszik, hogy megvigasztalja szíveteket, és felkészíti azt az elutasító válaszra. Ellenkező esetben annak elutasítása, amiért szívből küzdötök, az Isten szeretetében való kétséget vonhatta volna maga után.

3. Jó jel, mikor Isten reménységre buzdít minket, és arra buzdít minket, hogy türelmesen várjuk, minden minket ért csalódás ellenére. Így bánt Ő Dáviddal a 27. zsoltárban. Dávidot olyan komoly veszedelem fenyegette Saul, vagy Absolon részéről, hogy nem érezhette igazán biztonságban magát Jeruzsálemben. De Dávid imádkozott a dolog felől, és erre a kérésre összpontosított életét: „Egyet kérek az Úrtól, azért esedezem: hogy lakhassam az Úr házában életemnek minden idejében” (Zsolt. 27: 4). Isten azzal a hittel ajándékozta meg, hogy ez így is lesz, mivel a 3. versben Dávid azt mondja: „Ha tábor fog körül, nem fél szívem: habár had támad reám, mégis ő benne bízom én”. Dávid hite meg lett jutalmazva. Az imádság megerősíti lelkünket, betölt az abban való meggyőződéssel, hogy Isten okvetlenül bevégzi azt, aminek meg kell történnie. Ez ritka, és nem mindennapi, de ennek ellenére nem is lehetetlen dolog.

Még egy figyelmeztetés. Az, amit kérünk, nem mindig tejesedik be. Az a meggyőződés, amit Isten ültet belénk, függhet, sőt függ is a mi engedelmességünktől. Ezt mondta Isten Éli házanépével kapcsolatban: „Jóllehet megmondottam, hogy a te házad és atyádnak háza mindörökké én előttem jár; de most, azt mondja az Úr, távol legyen tőlem, mert akik engem tisztelnek, azoknak tisztességet szerzek, akik azonban engem megutálnak, megutáltatnak” (1 Sám. 2: 30). Éli fiai megsértették azt a feltételt, amit az ígéret tartalmazott, és ezért elveszítették annak áldását is.

4. Jó jel, ha Isten fáradhatatlan kitartásra serkent minket, amelyet nem tud semmilyen csalódás leverni. Mikor Dávid azt mondta: „Egyet kérek az Úrtól, azért esedezem”, ő nem hagyta abba az Istenhez való könyörgést. Az állhatatos özvegyről szóló példázatában Jézus erről az igazságról tanított (Lk. 18: 1-8). Jegyezzétek meg azonban, hogy néha az állhatatosság érdemtelen kívánságokkal párosul. Ha önző felbuzdulásból könyörgünk, akkor semmit sem kapunk (Jak. 4: 3). De ha állhatatosságunk az Isten akaratának való engedelmességgel párosul, ez azt jelenti, hogy Isten buzdított erre minket, és meggyőződéssel a szívünkben várhatunk a válaszra.

Hatodik fejezet

Szívünk állapota az imádság után

Meg kell győződnünk arról, hogy szívünk engedelmes szív. Ha Isten az imádság után az engedelmesség és az alázatosság állapotában tart benneteket, akkor ez azt jelenti, hogy Neki kedves dolog válaszolni az imáinkra. Dávid azt mondta: „Ha hamisságra néztem volna szívemben, nem hallgatott volna meg az én Uram. Ámde meghallgatott Isten, figyelmezett könyörgésem szavára” (Zsolt. 66: 18-19). Ez az elképzelés ösztökeként hatott Dávidra, arra törekedett ez által, hogy ne vétkezzen. Ha a bűnhöz könnyelműen viszonyulunk, ez nemtetszést vált ki Istenből, és elvesztjük mindazt, ami megnyerhettünk volna az imádság által.

A 143. zsoltárban, mikor Dávid életét veszély fenyegette, különösen buzgón imádkozott az Istenhez azért, hogy utat mutasson neki, és megőrizze őt. Dávid tudta, hogy ha vétkezni fog, akkor imái el fogják veszíteni erejüket. Ezért, imádkozva azért, hogy Isten megőrizze őt az ellenségeitől, azt kérte: „Taníts meg engem a te akaratodat teljesítenem, mert te vagy Istenem! A te jó lelked vezéreljen engem az egyenes földön” (Zsolt. 143: 10). Dávid számára ez fontosabb volt saját megmenekülésénél is. Mikor Isten elhatározta, hogy Dávidnak adja a királyságot, megőrizte az ő szívét vétlennek és jónak” (1 Sám. 24: 1-7).

Továbbra is Istenre kell hagyatkoznotok, és arra, hogy kívánságotok teljesüljön, azt mondva az Úrnak, hogy várjátok Őt, és reménykedtek abban, hogy Ő választ ad nektek. Ez annak a jele, hogy a felelet már úton van. Dávid azt mondta: „Bizony hiszem, hogy meglátom az Úr jóságát az élőknek földjén! Várjad az Urat, légy erős; bátorodjék szíved és várjad az Urat” (Zsolt. 27: 13-14). A kegyes ember szégyen fog érezni akkor, ha kérései és reménysége nem fog beteljesedni. A felelet feltétlenül megérkezik, mivel az van mondva: „Várjad az Urat, őrizd meg az ő útját; és fölmagasztal téged…” (Zsolt. 37: 34).

Hetedik fejezet

Hogyan tudhatjuk meg, hogy imádságaink, vagy a gondviselés vezettek-e kéréseink teljesítéséhez?

Hajlamosak vagyunk arra, ami valóban felelet a mi kéréseinkre, azokra úgy tekintsünk, mintha csak a gondviselés mindennapi megvalósulásai lennének. Hogyan lehet megkülönböztetni az imádságra adott valódi választ?

1. Mikor Isten valamit válaszol az imádságra, akkor Ő ezt láthatóan és egyértelműen teszi. Mikor Isten meghallgatja az imádságot, amivel hosszú időkön keresztül az Ő színe elé járultak, arra válaszképpen Ő valamilyen kis csodát tesz. Isten imákra választ adó keze sok mindenben észre vehető. Például, a feleletadás útjába sok nehézség és akadály gördülhet. Ha ezek elkerülnek az útból annak köszönhetően, hogy Isten kulcsot készített (ha lehet ezt így nevezni), hogy az ajtó kinyíljon, akkor ez azt jelenti, hogy mindez az imádságra való válaszként alakult így. A Bibliában sok hasonló példát láthatunk: Dávid trónra jutását; József börtönből való szabadulását; Márdolkeus magas tisztségbe való helyezését; Péter kiszabadulását a tömlöcből. Az utolsó példa talán a legszembetűnőbb. Péter két katona között volt. Ha felébredtek volna, észrevették volna őt. Bilincsben volt, de a láncok lehullottak a kezéről. Az ajtóban strázsák álltak, de ebből semmit sem láttak. A vasajtók maguktól nyíltak ki.

2. Mikor Isten ennyi különböző eszköz összhangját használja fel valamilyen esemény véghezviteléhez, akkor bármely hiánya lehetetlenné tehetné az esemény megtörténtét, ami azt jelenti, hogy az esemény az imádság által jött létre. Mikor Isten kihozta Izrael népét Egyiptomból, az egyiptomiak maguk mentek el éjszaka a zsidókhoz, és kérlelték őket arra, hogy menjenek el, még drágaságaikat is nekik adták. Maga a fáraó engedte el őket tisztelettel, abban a reményben, hogy imáik által Isten majd őt is meg fogja áldani.

3. Ha Isten teljesen váratlanul teljesíti azt, amiért olyan rég imádkoztunk – ez, kétség kívül, válasz az imádságra, még akkor is, ha mi ezt nem fogjuk fel. Péter aludt, és nem is gondolt a szabadulásra. József kiszabadítása a tömlöcből, és a legmagasabb tisztségbe való helyezése, ezeknek az eseményeknek a dinamizmusa arra mutat, hogy Isten nem feledkezett meg róla, és válaszolt az ő imádságára.

4. Mikor Isten több ad, mint amit mi kértünk, ez annak a jele, hogy Ő meghallgatta a mi imáinkat. Pál azt mondta, hogy Isten „mindeneket megcselekedhetik, feljebb hogy nem, mint kérjük, vagy elgondoljuk” (Ef. 3: 20). Salamon bölcsességet kért, de Isten ettől többe adott neki: békességet is, gazdagságot is, dicsőséget is, és bölcsességet is (1 Kir. 3: 12-13). Anna egyetlenegy fiút kért az Úrtól, de Isten még három fiúval és két leánnyal ajándékozta meg őt (1 Sám. 1: 11, 21). Mikor Isten válaszol az imádságra, az áldást futószalagon érkezik, és nemcsak azt kapjuk, amiért könyörögtünk.

5. Mikor valami az imádság következtében adatik nekünk, ezek általában bizonyos körülményekkel, vagy gondviselő dolgokkal együtt adatnak, ami szintén jó jel, és annak a bizonyítéka, hogy mindez az Istentől származik. Az után, hogy elhangzott az az ima, amelyben Izsák feleségéért könyörögtek, Isten jelet adott arra nézve, hogy az ima meghallgatásra talált. Ábrahám szolgája imájában azt mondta, hogy az a szűz, aki eljött vizet meríteni, és merít nemcsak neki, de tevéknek is, az az leány lesz, akit Isten rendelt Izsáknak. És Rebeka, aki elsőként oda érkezett, ugyanezeket a szavakat ejtette ki (1 Móz. 24: 12-19). Ez világosan Isten kezére utalt, és ezért a szolga meghajtotta magát, és hálát adott az Úrnak (26. vers).

Az olyan tényező, mint imáink teljesítésének ideje, szintén segít megállapítani azt, hogy valóban adatott-e valami feleletként imáinkra. Isten Ézsaiáson keresztül azt mondta: „Jókedvem idején én meghallgattalak” (Ézs. 49: 8). Dávid azt mondta, hogy az Úr jókedvének idején fordult Hozzá (Zsolt. 69: 14). Isten a számunkra legmegfelelőbb és legáldottabb időben szólít meg minket. Ő késlelteti kegyelmének megmutatását, mert Ő az igazság Istene (Ézs. 30: 18). Ő bölcs Isten, és Ő tudja, milyen időben kell megmutatnia kegyelmét, és milyen időben kell bemutatni pártfogói szerepét. A kérés néha a buzgó imádság elmondásával egyidejűleg be is teljesül. Isten Ézsaiáson keresztül azt mondta: „És mielőtt kiáltanának, én felelek, ők még beszélnek, és én már meghallgattam” (Ézs. 65: 24). Mikor Péter kijött a börtönből, kopogtatott a kapun abban a pillanatban, mikor a gyülekezet érte imádkozott (Csel. 12: 5-16). Mikor Jézus a királyi udvarnok fiát meggyógyította, az apa azt fedezte fel, hogy ez akkor történt, mikor Jézus azt mondta: „A te fiad él” (Jn. 4: 46-54).

Mikor Isten felel az imára, két dolgot tart szem előtt. Először, Isten meg akarja mutatni az Ő kegyelmét, azért, hogy hálásak legyünk Neki a meg nem érdemelt, felénk mutatott jóságért. Másodszor, Isten azt akarja, hogy az Ő válasza örömöt, és elégedettséget okozzon nekünk, hogy be tudjunk töltekezni az Ő kegyelmével. Ezeket a célokat figyelembe véve, Ő olyan időt választ ki a válaszadásra, amikor a leginkább rá lennénk utalva kérésünk teljesítésére, hanem akkor, mikor legyőzzük minden bűnös kívánságunkat is, és a leginkább készen vagyunk annak befogadására. Ilyen helyzetekben készek vagyunk arra, hogy egyedül Isten jóságával töltekezzünk be, nem gondolva a kért dolog érzelmi vonzóságára. Tegyük fel, hogy hosszú ideig imádkoztunk azért, hogy üdvbizonyosságunk, és a Szent Lélekben való örömünk legyen. Mikor a leginkább, a legélesebben szükséget szenvedtünk ebben (például valamilyen nagy nyomorúság idején), Isten válaszolt nekünk. Ez volt a legmegfelelőbb pillanat arra, hogy Isten meghallgassa imádságunkat.

Mint ahogyan már kitűnt az előző példából, Péter bizonyos ideig a börtönben volt. A gyülekezet imájára való feleletképpen Isten kiszabadíthatta volna őt bármilyen pillanatban. De Isten ott tartotta Pétert a börtönben egész addig az éjszakáig, amely után reggel Heródes kivégeztette volna őt. Ez a volt legmegfelelőbb idő arra, hogy Isten válaszoljon az imádságra. Ha az, amiért imádkoztunk, akkor történt meg, mikor minden más elképzelést félre dobva egyedül Istenre figyeltél, ez az jelenti, hogy ez volt a legmegfelelőbb pillanat arra, hogy Isten cselekedjen.

Még egy módon lehet megtudni azt, hogy a kapott dolog valamely imádságotokra adott válasz volt-e. Isten figyelmet fordít rátok, annak függvényében, mennyire bíztok Benne, és mennyire vagytok elkötelezve az Ő útjai iránt. Dávid azt mondta: „Az irgalmashoz irgalmas vagy: a tökéleteshez tökéletes vagy. A tisztával tiszta vagy; s a visszáshoz visszás vagy” (Zsolt. 18: 26-27). Mikor Mózes leengedte a kezét, akkor az amálekiták kerekedtek felül; de mikor Mózes felemelte az ő kezeit, akkor Izrael győzedelmeskedett (2 Móz. 17: 11). Csak azért lehet elkezdeni buzgón imádkozni, hogy valamilyen vétkünkkel elszalasszuk minden esélyét annak, hogy választ kapjunk könyörgésünkre. Isten azt akarja, hogy felfedezzük a Vele való kapcsolat, és az imádságra adott válasz közötti kapcsolat összefüggését.

Nyolcadik fejezet

Milyen hatása van a szívünk állapotára az imádságra kapott válasznak

Ha a kapott ajándék közelebb visz minket Istenhez, akkor ez minden kétséget kizáróan válasz volt imádságunkra. Az, amit az imádság által nyerünk, meg van szentelve, és ezért nem csalhatja meg, vagy nem csaphatja be szívünket. Mindenért, amit imádság által nyerünk, hálát kell adnunk Istennek, és magasztalnunk kell Őt azért. Anna, mikor megnyerte fiát, akiért imádkozott, az Úrnak szentelte őt (1 Sám. 1: 27-28). Ha a Szent Lélek a hála érzésével tölt meg minket, ez valóságos jele annak, hogy Ő volt imánk teremtője. Tüdőnk hasznára is fel lehet használni az imát és a hálaadást; azt a levegőt, ami az imával szívtunk be, hálaadással fújunk ki.

Ha a kapott áldás arra buzdít minket, hogy a következő alkalommal is még nagyobb meggyőződéssel és még olthatatlanabbul Istenhez forduljunk, ez annak a jele, hogy az áldást az imádság által nyertük. A zsoltáríró azt mondta: „Szeretem az Urat, mert meghallgatja esedezéseim szavát. Mert az ő fülét felém fordítja, ezért segítségül hívom őt egész életemben” (Zsolt. 116: 1-2).

Ha arra éreztek ösztönzést, hogy beteljesítsétek azokat a fogadásaitokat, amiket az Istennel való valamilyen áldás elnyerése következtében tettetek, akkor megőrzitek az elnyert áldásnak az emlékét. Ezt az ösztönzést Isten adta, és arról tesz bizonyságot, hogy az áldást az imádság által nyertétek el.

Ha a hit megengedi nekünk, hogy lássuk a kívánságotok beteljesítésében Isten kezét, és nem azt, hogy valamilyen másodlagos dolgok miatt teljesedtek be, és elismeritek ebben az Ő dicsőségét, ez azt jelenti, hogy Ő meghallgatta imádságaitokat. Isten abból a célból hallgatja meg a mi imádságainkat, hogy magasztalni tudjuk Őt ezért.

Ha az áldással együtt az Istenben való meggyőződés és szeretet, valamint az Ő nagylelkűségéről való bizonyság is megjön, akkor egyértelmű lesz előttetek, hogy mindez az imádság által jött létre.

Végül, utoljára, maga az esemény is erről fog bizonyságot tenni. Az, amit az imádság által nyertek, semmilyen tövissel nem rendelkezik; az átok le van véve. Más oldalról, az, ami az általános gondviselés ereje által történik, sok nehézséggel lehet kapcsolatos. Ez azzal magyarázható, hogy minden, ami imádság által van elérve, úgy érkezik hozzánk, mint áldás, és nincs bennük semmilyen csüggesztő dolog (Pl. 10: 22). Ezen kívül, az imádság megsemmisíti azokat a túlzott kívánságokat, amiket a hiúság és dicsőségvágy szül. A hosszan várt kérés, ami végül is a végén teljesítve lesz, hoz legtöbb örömet és vigasztalást.

Kilencedik fejezet

Hogyan őrizzük meg nyugalmunkat, és találjuk meg az imára adott választ, ha a kérést Isten nem teljesíti

Ez egy nehéz kérdés. Hogyan jövünk rá, hogy Isten meghallgatta kérésünket, ha azt, amit kértünk, Ő nem teljesítette? Ez gyakran megtörténik. Krisztus azért imádkozott, hogy ha lehetséges, múljon el „ez a pohár”, de tudjuk, hogy az Atya akaratából ez nem történt meg (Mt. 26: 39, 42). Hogyan tudjuk ezt összeegyeztetni a Róma 8: 26-ban szereplő kijelentéssel, hogy a Szent Lélek közbenjár értünk, mikor nem tudjuk, hogy miért imádkozzunk? Ha a Szent Lélek tudja, hogy Isten nem fogja teljesíteni kérésünket, akkor Ő miért buzdít minket arra, hogy imádkozzunk? Mi, nagy valószínűség szerint, úgy gondolkozunk, hogy annak a Léleknek, Aki tisztában van Isten gondolataival, és Aki a helyes úton vezet bennünket, nem szabad megengednie, hogy olyasvalamiért imádkozzunk, ami nem fog beteljesedni, aminek megvalósulása lehetetlen. De, először is, a lényeg nem abban van, hogy a Szent Lélek által elmondott imáink megegyeznek-e Isten titkos akaratával, hanem abban, hogy azok összeegyeztethetőek-e Isten kinyilvánított akaratával. Az az Istennek kijelentett, nyilvánosságra hozott akarata, amelyet Ő megjelenített az Ő Igéjében, és az Ő gondviselésében. Isten távolról sem mindig arra buzdít minket, ami megegyezik az Ő titkos akaratával; általában Ő azt követeli, hogy kötelességeinknek megfelelően imádkozzunk. Ebben az értelemben Isten ugyanúgy lép fel, mint az igehirdetésekben. Isten tudja, hogy kit kell Neki üdvözítenie, de Ő együtt működik az igehirdetőkkel még akkor is, mikor ők azoknak prédikálnak, akiket Ő nem fog megváltani. Ebben a szférában Isten a kötelességeink teljesítését várja tőlünk, és nem az Ő akaratának végrehajtását várja tőlünk.

Másodszor, a Róma 8: 26-ban az van mondva, hogy a Lélek megerősít minket erőtlenségeink közepette. Ő segít minket, mivel tudja, hogy gyenge, állhatatlan, és behatárolt értelemmel rendelkezünk, ebből indul ki, nem pedig az Ő végtelen és határtalan tudásából. Ezért Ő bennünket olyan dolgokra ösztönöz, amelyek teljesítését – feltevéseinkkel megegyezve – nekünk Istennél kell keresnünk. Azt képzeljük, hogy ez számunkra a legtöbb hasznot fogja hozni, és Isten dicsőségét fogja szolgálni. Isten elfogadja az ehhez hasonló törekvéseket, sőt ki is elégíti őket az Ő nagylelkűsége folytán. De mit tegyünk azokban az esetekben, mikor úgy tűnik számunkra, hogy az imádságra nem érkezett felelet?

A legfontosabb az, hogy milyen a viszonyulásunk az imádsághoz. Vajon nem voltunk-e imádságainkban túlságosan is önhittek, és állhatatosak? Ha igen, akkor nem kell csodálkoznunk azon, hogy miért volt imánk félre téve. Visszaéltünk kiváltságunkkal. Ha alázatosan imádkozunk, és Krisztushoz hasonlóan azt mondjuk, hogy „Legyen meg a Te akaratod”, akkor annak eldöntését, mi a legjobb számunkra, Istenre kell hagynunk. És akkor meg fogjuk érteni, hogy az imáink meghallgattattak, még akkor is, ha teljesítésük el lett utasítva.

Arra is emlékeznünk kell, hogy néha a hívő ember imádságára való válasz az ő érdekében van félre téve, hogy az még nagyobb áldás elnyerését szolgálja. Az elutasítás széttörheti szíveteket, és közelebb vihet benneteket Istenhez. Elgondolkodtok a dolgokon, és próbáljátok tisztázni azt, hogy milyen hiányosság található imádságaitokban, vagy magaviseletetekben. Magába véve ez nagyon áldott dolog. Ha valamilyen veszteség árán megértjük, hogyan kell imádkoznunk, akkor ez segít minket abban, hogy százszor többet nyerjünk általa. Krisztus azért imádkozott, hogy elmúljon az Ő „pohara” (Mt. 26: 39, 42). Ez nem történt meg, de az elutasítás üdvösségünk alapja lett, és megnyitotta számunkra az utat Krisztus magasztalására.

Ezen kívül, emlékeznünk kell arra is, hogy az általunk kért dolog ugyanabban a kérdésben még több áldást hozhat számunkra. Isten kegyelmes, és igazságos az Ő választottaihoz, éppen ezért Ő drága tartalékként bánik imáikkal, és a legnagyobb haszonnal fekteti be azokat. Isten figyelemmel követi azt, hogy az Ő áldása hol teremheti a legnagyobb gyümölcsöt. Mikor Jákób áldásra nyújtotta a kezét, nem úgy tett, ahogyan azt József elvárta, hanem megváltoztatta azokat, amely folytán József kisebbik fia több áldásban részesült, mint a nagyobbik (1 Móz. 48: 17-19). Hasonló volt a helyzet azzal az áldással is, amivel Izsák akarta megáldani Ézsaut, de az átment Jákóbra. Nem is múlt el haszon nélkül (1 Móz. 27).

A válasz a legfontosabbra lesz adva imáinkban, még ha a konkrét kérés nem is lesz teljesítve. Nekünk úgy tűnik, hogy amit kérünk, az Isten dicsőségére van, az Ő egyházának javát szolgálná, örömet és vigasztalást hozna nekünk. Isten megteheti azt, hogy nem teljesíti a mi konkrét kérésünket, de azért, mert az Ő magasztalása volt legfőbb célunk, Ő okvetlenül választ fog adni erre az imádságra, habár nem úgy, ahogyan mi azt elvárnánk. Dávid nagyon fel akarta építeni az Úr házát, és az Úr meg is dicsérte azért, hogy ez a kívánság uralkodott az ő szívében. Isten azonban nem engedte meg Dávidnak, hogy felépítse a templomot; ez a megtiszteltetés Dávid fiát, Salamont illette (1 Kir. 8: 17-18). Néha, még ha Isten vissza is utasítja a kérés teljesítését, nagyon nagylelkűen válaszolhat rá. Ábrahám buzgón imádkozott Izmaelért, és Isten teljesítette is minden lehetséges módon a kérést. Isten kijelentette, hogy meghallgatta az imát, megáldja Izmaelt, és megígérte, hogy nagy nép fog belőle származni. Tőle fog származni tizenkét fejedelem, és egy nagy nép. Ennek ellenére Isten az Ő szövetségét Izsákkal kötötte meg (1 Móz. 17). Ha Isten a mi könyörgéseinkben ilyen változtatásokat alkalmaz, meg lehetünk győződve arról, hogy mindez egy nagy cél érdekében történik, és imádságunk forrása ennek a nagy eseménynek.

És végül, figyelemmel kell kísérnünk azt, hogy ezek a visszautasítások hogyan hatnak lelkünkre. Az elutasítások annak megértésére vezethetnek bennünket, hogy Isten szent, és igazságos velünk szemben, és ha Ő valamit visszautasít, ez csak azért van, mert érdemtelenek vagyunk rá. Isten az elutasításával megtöltheti szíveteket kegyes elégedettséggel. Mikor Pál azért könyörgött, hogy Isten szabadítsa meg őt „tövisétől”, Isten azt felelte, hogy elég Pálnak az Ő kegyelme. És ez elég volt Pálnak (2 Kor. 12: 9). Bármilyen döntést is hozna Isten velünk kapcsolatban, javunkra válik, még akkor is, ha az, amit Ő megtagadott tőlünk, jóval kellemesebbnek tűnt a szemünkben. Elégedettséget nyertek, és hálásak lesztek Istennek azért, hogy megőrizte saját hatáskörében annak felülvizsgálatát. Jó dolog, ha állhatatosak vagytok az imádságban, még akkor is, mikor visszautasítottak benneteket. Remegjetek, ha áldást nyertetek, és örüljetek, ha visszautasítottak benneteket! A zsoltáríró így kiáltott az Istenhez: „Meddig haragszol a te néped könyörgésére?” (Zsolt. 80: 5). De nem hagyta abba az imádkozást, habár Isten, úgy tűnhetett, nem figyelt imádsága szavára. Ezért folytassátok az imádkozást, még akkor is, ha nem kaptok rá választ ebben az életben. Annak képessége, hogy méltóképpen fogadjátok az elutasítást, még a legközönyösebb emberre is hatást gyakorol, mivel világos mindenki előtt, hogy erre a felfuvalkodottak képtelenek. Isten ilyen módon tanítja, és érinti meg az Ő gyermekeinek szívét.

Tizedik fejezet

Szemrehányás azoknak, akik nem reménykednek az áldásokban, és nem várnak választ imáikra

Egyes hívők imádkoznak, és buzgón könyörögnek az Úrhoz, de ennek következtében mégis csak annyi figyelmet szentelnek elmondott imádságaiknak, mint amennyit azokra fordítanak, amit el sem mondtak. Sok imatartalékkal rendelkezve, semmilyen kísérletet sem tesznek arra nézve, hogy milyen hasznot hoz számukra az imádság. Helyette elcsüggednek, és elkezdenek kételkedni abban, hogy érdemes-e egyáltalán imádkozni. Ilyen erőfeszítéssel a sivataghoz is fordulhatnának. Az ilyen emberek semmibe sem nézik Isten kegyelmes gondviselését, és nem tapasztalják meg az ima erejét. Több annál, ők ezzel magát az Urat gyalázzák. Nem felelni a feltett kérdésekre azt jelenti, hogy tiszteletlenséget mutatunk, de nem figyelni a kapott válaszra nem kevésbé gyalázatos dolog. Tegyük fel, hogy barátunknak írtunk egy levelet valamilyen dologban, és állhatatosan arra kértük, hogy adjon választ nekünk. Ha nem fordíttok semmilyen figyelmet az ő válaszára, vajon nem lesztek-e vétkesek a tiszteletlenségben? Vagy ha nem szakíttok időt a válasz elolvasására, vajon nem lesz-e elég oka arra, hogy haragudjon rátok? Ezért, ha Istenhez állhatatosan könyörögtök, de nem fordíttok figyelmet az Ő válaszára, gyalázzátok Őt. Ez a tökéletlenség széles körben elterjedt a hívők között. Ne hagyhatjátok abba az imádkozást, de nem is vártok választ a könyörgésetekre. Vizsgáljuk meg, mi lehet az oka az ilyen hozzáállásnak.

1. Az első ok – a meggyőződés hiánya. Gyenge meggyőződéssel rendelkezve arról, hogy Isten olyannak fogad el bennünket, amilyenek vagyunk, nem vagyunk meggyőződve arról, hogy Ő meg fogja hallgatni imádságainkat. De Isten valóban olyanoknak fogad el minket, amilyenek vagyunk, és ez meggyőződést ad nekünk arra nézve, hogy Ő meghallgatja imáinkat. Ahogyan már az első fejezetben láttuk, ez az igazság az 1 Jn. 5: 13-15-ben jut kifejezésre: „Ezeket azért írtam nektek, akik hisztek az Isten Fiának nevében, hogy tudjátok meg, hogy örök életetek van, és hogy higgyetek az Isten Fiának nevében. És ez az a bizalom, amellyel ő hozzá vagyunk, hogy ha kérünk valamit az ő akarata szerint, meghallgat minket. És ha tudjuk, hogy meghallgat bennünket, akármit kérünk, tudjuk, hogy megvannak a kéréseink, amelyeket kértünk ő tőle”.

Fordítsatok figyelmet arra, János hogyan egyesíti ezt a három dolgot egy ok-okozati összefüggésbe. Először, ő megértetik az olvasóival, hogy meg lehetnek győződve arról, hogy örök életük van. Innen következik az a meggyőződés, hogy Isten meghallgatja őket. Isten élesen figyel az ő szavaikra, az Ő szíve fel van melegedve az irántuk érzett szeretettől. Harmadszor, az abból való meggyőződésből, hogy Isten meghallgatja őket, az a meggyőződés fakad, hogy Isten mindazt megadja nekik, amiket ők az Ő akaratából kérnek. Tudva azt, hogy Isten az Ő Fiát adta értünk, meggyőződéssel várhatjuk azt, hogy Isten mindazt a rendelkezésünkre bocsátja, amiben szűkölködünk (Róma 8: 32).

Mikor megértjük, hogy Isten – a mi Atyánk, akkor nagyon könnyen megértjük Jézus szavait a Mt. 7: 11-ben: „Ha azért ti gonosz létetekre tudtok a ti fiaitoknak jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ad a ti mennyei Atyátok jókat azoknak, akik kérnek tőle”!? Ha Isten nekünk adta az Ő Fiát, mikor mi nem is imádkoztunk Hozzá, mennyivel inkább nekünk fogja adni Ő azt, amiért imádkozunk!

2. Csalódásotokat az is kiválthatja, hogy gyengék az imádságaitok. Hihettek abban, hogy Isten elfogad benneteket olyannak, amilyenek vagytok, és mégis panaszkodhattok azért, hogy Isten nem fordít figyelmet az imádságaitokra, mivel gyengék azok, és jelentéktelenek. Erre a következőket válaszoljuk:

a) Először, minden erőtökből imádkoztok-e? Még ha ezek az „erők” magukba véve nem jelentősek, az imádság meghallgatásra talál, mivel minden erőtöket erre helyeztétek. Isten arra tekint, ki mivel rendelkezik, és nem arra, ki mivel nem rendelkezik (2 Kor. 8: 12).

b) Emlékeznetek kell arra, hogy Isten nem imádságaitok miatt hallgat meg benneteket (habár ezek is szükségesek), hanem a Szeretett, az Egyszülött Fiú nevében, és azért mert ti az Ő gyermekei vagytok. Minél gyengébb a gyermek, az anya annál inkább gondoskodik róla, ha elkezd sírni.

c) Az imádság gyenge lehet a végrehajtásában, de mégis eléggé hatásos lehet. Még a gyenge ima is arra késztetheti a hatalmas Istent, hogy cselekedjen. Az imádság nem azzal eléri a célját, hogyan van elmondva, hanem annak nevével, amely név által el lett elmondva – Krisztus nevében. Mint a hit, úgy az imádság is Istennek köszönhető. Ha a hit – egyszerűen csak elfogadott kegyelem, akkor az imádság – elkért kegyelem. Isten a hit legkisebb megnyilvánulására is oda figyel. Az imádságot Isten rendelte el, és az áldás átadásának eszköze, ezért semmilyen hatással nincs rá az, hogy mi erősnek, vagy gyengének tartjuk azt.

d) Ne a szavak szépsége, vagy annak a kételkedésnek alapján ítéljétek meg imádságotokat, ami körbevesz titeket annak elhangzásakor. Az imádság erejét a hit, az őszinteség, és az alázat által kell lemérni, amely által kifejezésre jut. A hallgatókat nem az igehirdető hatalmas hangja érdekli, hanem a szent mondanivaló, és az igehirdetés ihletett volta. Az Urat nem képességeink érdeklik, hanem törekvéseink, és tiszta szívűségünk. Az imádság ereje nem a szavakban, hanem abban nyilvánul meg, hogyan hat az az Istenre. Az imádság nem úgy érdekli Istent, mint ahogyan a szónok érdekli a hallgatókat, hanem úgy, mint ahogyan a gyermek érdekli az ő atyját. Isten számára imádságaink lelkülete számít, és nem az, mennyire kifinomultan gyűjtjük csokorba a szavakat.

3. A csalódás harmadik oka – a válaszok megértésének képtelensége. Tegyük fel, hogy már rég és gyakran imádkoztok, de imáitok szinte sosem jutalmaztatnak meg. Ezért elkezditek elveszíteni a meggyőződéseteket abban, hogy imádságaitok valamikor is meg voltak hallgatva. Úgy tűnik számotokra, hogy körülöttetek mindenki rendelkezik imádsága javával, csak ti nem nyertek általuk semmit. Hogy megoldjátok ezt a problémát, vegyétek figyelembe a következő útmutatást:

a) Annál inkább van alapotok a várakozásra, mivel sok választ kaphattok. Ahhoz hasonlóan, ahogyan az istentelenek összegyűjtik dühüket és haragjukat, az istenfélő emberek képesek összegyűjteni a kegyelmet, különösen imádságaik által. A válaszok és az áldások sokszor sorban jönnek.

b) Még ha azt is gondoljátok, hogy nagyon kevés választ kaptok, emlékeznetek kell arra, hogy a ti jutalmatok az Úrtól függ. Az imádság hasonlít az igehirdetésre. Az ember hosszú éveken keresztül prédikálhat, de senki sem tér meg. De nem szabad megadnunk magunkat. Minden igehirdetés végén arra kell emlékezni, hogy minden munkás megkapja a maga jutalmát a munkájáért (Róma 3: 8). Ez a jutalom nem függ az ő igehirdetése sikerességétől, vagy sikertelenségétől. Még ha úgy tűnik számotokra, hogy az imádságok nem érik el céljukat, nem szabad csüggedésbe esnetek, mert jutalmatok az Úrtól függ, és azt ti okvetlenül megkapjátok.

c) Lehetséges, hogy Isten nem azért késik a válasszal, mert nem hallgatott meg benneteket, hanem azért, mert próbára akar tenni benneteket. Lehetséges, hogy Ő megvizsgálja, mennyire becsületesen végzitek kötelességeteket.

d) Lehetséges, hogy Isten azért késik, hogy fejezzétek be az Ő válaszára való várást. A választottak éjjel-nappal könyörögnek (Lk. 18: 7-8), de Isten olyan hosszan nem válaszol, hogy mikor Ő megérkezik, nem talál hitet. Az Ő népe nem várta már Őt, és megfeledkezett imájáról. És akkor Isten azt adja az embereknek, amit nem vártak, az Ő dicsőségének nevében.

4. Egyesek saját maguk elé gördítenek akadályokat. Csak hármat sorolok fel:

a) Az imádságban való örömtelenség. Ha az imádságban nem mutatunk buzgóságot és hűséget, akkor hogyan merünk reménykedni abban, hogy Isten ad nekünk valamit? Jákób imádsága segítségével érte el, hogy teljesültek kívánságai (1 Móz. 32: 24 kk.). Krisztus azt mondta, hogy sokan akarnak majd bemenni az Isten országába, de erőfeszítéseket kell tenniük (Lk. 13: 24). Ha mindez ismert előttünk, de továbbra is lustálkodunk, hogyan merünk választ várni? Isten úgy fog velünk szemben viselkedni, mintha aludna. Azoknak az imádságoknak, amelyek felébresztik Istent, elsősorban minket kell felébreszteniük. Azoknak az imádságoknak, amelyek érdeklik Istent, elsősorban minket kell felébreszteniük, hogy Istenbe kapaszkodjunk. Ahogyan az engedelmesség megerősíti a hitet, az imádságban való állhatatosság is azt a meggyőződést hozza el nekünk, hogy Isten meghallgatja azokat. Az örömtelenség mindig akadályokat gördít a siker útjába, és meggyengíti a reménységet. Vajon lehet-e reménykedni a meggazdagodásban, ha csak ímmel-ámmal foglalkozunk ügyeinkkel? Ne várjatok választ, ha örömtelenek vagytok az imádkozásban.

b) Ha csak úgy tekintetek az imára, mint valami kötelességre, és nem úgy, mint az áldások nyerésének eszközére, akkor még egy megbocsáthatatlan hibát követtek el. Képzeljetek el magatok előtt egy olyan orvost, akinek az egyik alkalmazottja megbetegedett. Kiírja neki a gyógyszert, és elmagyarázza neki, hogyan szedje azt be. Ha az alkalmazott csak azért szedi be a gyógyszert, hogy kedvezzen az orvosnak, és nem azért, hogy meggyógyuljon, lehet-e normálisnak nevezni az ilyen hozzáállást? Ennek ellenére az emberek nagy rész éppen így viszonyul az imádsághoz. Mindennap megszólítják Istent, de csak úgy, mint munkaadót, kötelességtudatból. Nem úgy tekintenek Rá, mint Atyára, ezért nem is meglepő, hogy nem fűznek nagy reményt imádságaikhoz. Két igazságot kell elsajátítanunk. Először azt, hogy az imádság – Isten utasítása. Másodszor, hogy az imádság – a megígért áldások elnyerésének eszköze. Mindenek előtt, az imádság – az engedelmesség aktusa, de ez a hit aktusa is Isten ígéreteinek beteljesedését illetően. Nektek „hittel kell kérnetek, semmit sem kételkedvén” (Jak. 1: 6). Sok ember imájával csak az engedelmesség aktusának tesz eleget, de ha ti Isten ígéreteivel szemben hittel imádkoztok, akkor bátran reménykedhettek abban, hogy Isten választ fog adni nektek.

c) A harmadik bűnös tévedés abban van, hogy visszatérünk a bűnhöz az imádság után. Ha, imádkoztok valamilyen áldásért, és betöltekeztek meggyőződéssel, hogy imádságotok nyitott fülekre találnak, és utána újra bűnbe estek, akkor a bűn keresztülhúzza várakozásotokat. Meg fogjátok tapasztalni, hogy elveszejtettétek imáitokat, és azok sosem érik el a mennyet. A bűn valóban képes arra, hogy megakadályozza kérésetek betöltését, de nem a régmúlt bűnei fognak akadályt gördíteni elébe. Mindenek előtt, az áldások elnyerésének akadálya a ti mostani bűnötök lesz, amely szánalmasság tesz az Istennel való kapcsolatotokat.