Sinclair B. Ferguson

Egészséges keresztyén növekedés

2008

THE BANNER OF RTUTH TRUST

3 Murrayfield Road, Edinburgh EH12 6EL

P.O. Box 621, Carlisle, Pennsylvania 17013, USA

First Published 1991

Revised Edition 1997

ISBN 0 85151 736 6

Typeset in 10½ 12 pr Plantin Monotype

at the Banner of Truth Trust, Edinburgh

Printed by Harlequin Press, Oban

Scripture quotations are taken from

The HOLY BIBLE: NEW INTERNATIONAL VERSION.

Bible Society. Used by permission of

Zondervan Bible Publishers.

Tartalomjegyzék

Miben való növekedés?

Táplálkozás

Hitünk gyakorlása

Környezet

Az akadályokon való felülkerekedés

Lelki kivizsgálás

Egészséges keresztyén növekedés

Miben való növekedés?

Keresztyénnek azt az embert nevezhetjük, akinek új élete van Krisztusban. Ahogyan a testi, fizikai életben, úgy a lelki életben is szükség van növekedésre (1 Pt. 2: 2).

Normális esetben azok az egészséges csecsemők, akik fel akarnak nőni, és el akarják érni a felnőttkort, táplálékra és élelmezésre, szeretetre és gondoskodásra van szükségük. Ugyanakkor fejlesztenünk kell izomzatunkat, és azokat a körülményeket, amelyek által erőt adnak nekünk a betegségekkel szemben. Közülünk legtöbbeknek, Istennek hála, mindezekben részük volt; azoknak, akik ezeken keresztül verekedték magukat, felnőtt korukban is megpróbálják kompenzálni magukat mindazért, amitől megfosztattak korai éveikben. Ezek többszörösen igazak a keresztyénekre nézve; ha nem fejlődtünk egészségesen csecsemőkorban, akkor lelki felnőttkorúságunk nélkülözni fogja a keresztyén érettséget. Következésképpen, keresztyén életünk elsorvadhat, és életünk kiegyensúlyozatlanná válhat.

Ez a könyvecske tömören azt akarja elmagyarázni, hogy miképpen jár el a „növekedést adó Isten” (1 Kor. 3: 7). De mielőtt azon kezdenénk gondolkodni, milyen úton-módon növekedhetünk lelkileg, fel kell tennünk sok alapvető kérdést magunknak. Miben kell növekedést elérnünk? Mi lesz a végeredmény? Mit akarunk életünkkel kezdeni? Ezekre a kérdésekre való magáért beszélő, tökéletes választ a több évszázaddal ezelőtt megjelenő Kis Káté híres szavai adják meg: „Az ember életének fő célja, hogy Istent dicsőítse, és Őbenne örökké gyönyörködjön” (Westminsteri Kiskáté, 1. kérdés – Ford. megj.).

Hogyan tudjuk magasztalni Istent? A Biblia rövid feleletet ad erre a kérdésre: egyre inkább növekednünk kell, hogy Jézus Krisztushoz legyünk mindjobban hasonlatosak.

Mikor fiaink még kicsik voltak, egyik fiúnkon egy sor fogászati beavatkozást kellett elvégezni. Az orvosnak négy fogát el kellett távolítania fogsorából. Ez nagyon riasztó volt számunkra, mivel a fogai jó állapotban voltak. Néhány félelmünket a fogorvostól való félelemhez lehet hasonlítani! De, úgy látszik, hogy fiúnknak helyre volt szükség a szájában a többi foga számára, hogy azok egyenesen tudjanak növekedni. Amikor feleségem később megosztotta arra vonatkozó kétségeit családunk fogászával, hogy fiúnk arca nyúzottá és eltorzulttá vált, a következő szavakkal nyugtatgatta feleségemet: „Minden rendben, majd belenövünk az arcunkba”.

Pontosan ez történek lelki értelemben velünk is, mint keresztyénekkel. Krisztusra kezdünk lassan hasonlítani; amikor az emberek ránk néznek, kezdenek megismerni minket, kezdenek rokoni hasonlóságot felfedezni a mi életünk és Krisztus élete között. Felnövekedünk a rokoni hasonlósághoz. Pál apostol ekképpen példázza azt, hogyan erősödnünk és növekednünk akkor, mikor lassan érettekké válunk: „Míg eljutunk mindnyájan az Isten Fiában való hitnek és az Ő megismerésének egységére, érett férfiúságra, a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére” (Ef. 4: 13). „Mindenestől fogva növekedjünk Abban, aki a fej, a Krisztusban” (Ef. 4: 15). Isten szándéka az, hogy „Azok az ő Fia ábrázatához hasonlatosak legyenek” (Róma 8: 29).

A keresztyének érettsége, nagykorúsága a Krisztus képűségben van. A keresztyén érettség tárgya a „szemeink előtti növekedés”. Ahogyan Krisztus arcára tekintünk, az fog rajtunk visszatükröződni, átváltozunk az Ő hasonlatosságára (2 Kor. 3: 18).

Mit jelent ez?

A fizikai életben a növekedés a táplálkozástól, a testmozgástól, és környezettől függ, az határozza meg fejlődésünket. Pontosan ugyanezek a dolgok igazak a keresztyén életre is, ahhoz, hogy megtapasztaljuk (és örülni tudjunk!) mindezt, egészséges lelki érettségre kell jutnunk.

Táplálkozás

„Azok vagyunk, amit megeszünk” – mondta az egyik humanista filozófus, aki csak úgy szemlélte az embert, mint az állatvilág egy példányát, képviselőjét. Mint minden eretnekség, ez az állítás is tartalmazza az igazság bizonyos morzsáit. Ezeket a szavakat, vagyis „azok vagyunk, amit megeszünk”, használná az a dietetikus szakorvos is, aki óvatosságra intene minket, ha egy egészségünkre veszélyt jelentő kiegyensúlyozatlan diétát alkalmaznánk. Mert azok vagyunk, amit megeszünk; Jézus is folyamatosan ezt mondta:

„Munkálkodjatok ne az eledelért, ami elvész, hanem az eledelért, amely megmarad az örök életre, amelyet az Embernek fia ad majd nektek… Én vagyok az életnek ama kenyere; aki hozzám jön, semmiképpen meg nem éhezik… Én vagyok amaz élő kenyér, amely a mennyből szállott alá; ha valaki eszik ebből a kenyérből, örökké él.” (Jn. 6: 27, 35, 51).

A valódi keresztyén növekedést a Krisztusban való „táplálkozás” hozza meg, teljesen attól függ.

Simon Péter jól megtanulta ezt a leckét. Arra ösztönöz minket, hogy ezt vigyük végbe: „Mint most született csecsemők, a tiszta, hamisítatlan tej után vágyakozzatok, hogy azon növekedjetek; mivelhogy megízleltétek, hogy jóságos az Úr” (1 Pt. 2: 2-3).

Mi ez a „tiszta, hamisítatlan tej”? Péter szavainak szövegösszefüggése nem hagy minket kétségek között. Isten igazságáról és igéjéről beszél (1 Pt. 1: 22-24). Szükségünk van a tejre, ami Isten szavának tanítása, a Biblia. Nekünk kívánnunk kell azt, „vágyakoznunk” kell utána.

Emlékeztek fiatal házas korotokban olyan esetre, mikor gyerekeiteket dajkáltátok, és a csecsemő csak bömbölt és zokogott a dühtől? És nem voltatok képesek arra, hogy megbékítsétek és megnyugtassátok azokat, mert közeledett az etetés, és azok enni kívántak. Ezt akarta Péter képes beszédben elmondani nekünk! Ahogyan a csecsemő vágyakozik a tejre, úgy kell nektek is vágyakoznotok az Isten Igéjének tanítására, azt mondta ő. Júdás gondolataiból is ez tükröződik vissza: „Ti pedig szeretteim, épüljetek a ti szentséges hitetekben” (Júd. 20). Hogyan megy ez végbe bennünk? A Szentírás adja meg erre a választ:

„A teljes írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre. Hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített” (2 Tim. 3: 16-17).

A keresztyéneknek meg van a „felszerelésük” a szolgálatra nézve, ez nem más, mint a Szentírás tanítása. Pál szóhasználatának itt közös gyökere van azzal a Szentírásban levő igével, amit az első tanítványok használtak a háló „karbantartására” – tisztítás, megjavítás, összehajtogatás, mikor előkészítették azt a következő éjszakai halászatra (Mt. 4: 21; Mk. 1: 19). Ez a legtökéletesebben fejezi ki a Szentírás hatását életünkre nézve. Négy dolog által készíttetünk fel a Krisztusnak való szolgálatra.

1. Tanítás

Természet szerint értelmünk meg van sötétedve, és a bűn által félre van vezetve (Róma 1: 21, 25). De ha mi keresztyének vagyunk, akkor meg kell tanulnunk, hogyan kell megfelelően gondolkodnunk, és hogyan követhetjük Isten gondolatait, Aki az Ő képére és hasonlatosságára teremtett minket (1 Móz. 1: 27). Csak azok bátrak és erősek, akik ismerik Istenüket (Dán. 11: 32). Meg kell ismernünk Istent, az Ő természetét és akaratát, hogy megismerjük magunkat és tisztában legyünk bűneinkkel, hogy megismerjük Krisztust és az Ő kegyelmét, a hitben való járást és az eljövendő világot. Hálásaknak kell lennünk, hogy Isten mindent kijelentett az Ő Igéjében, ami fontos ahhoz, hogy megismerjük Őt! Nem csoda, hogy Péter a tanítás utáni vágyat hangsúlyozta, hogy faljuk annak tartalmát! Ez a tanítás semmivel sem helyettesíthető. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy ez a tanítás hanyatlani kezdjen.

2. Feddés

A Szentírás tanítása értelmünknek van címezve, de nem áll meg itt. Megszólítja lelkiismeretünket is. Megmutatja nekünk, amikor rossz útra térünk.

Senki sem faggatózik, vagy vádol valakit valamiért, ha a maga életében is valamilyen hamisság van. Ha mi azonban olyan keresztyének vagyunk, akik növekedünk, arra a fájdalmas felismerésre kell jutnunk, hogy majdnem határtalanul ügyesek vagyunk abban, hogy megcsaljuk saját magunkat. Lassan tanulunk, azért kell megállnunk, hogy ösvényeinket újra és újra Istenhez kell igazítanunk. Isten ebben a Szentírást használja fel. Amikor a Szentírást olvassuk, átélhetjük azt, amit Dávid tett, mikor Isten Nátán próféta szavain megszólította őt. Első látásra úgy tűnik, hogy a Szentírás tanításainak egyszerű meghallgatásával el tudjuk fedezni azokat a bűnöket és bukásokat, amik ezeken az oldalakon is megjelennek. De azután egy erőteljes hangot hallunk, és érezzük, hogy a Szent Lélek vádol minket, ujjával ránk mutat, és azt mondja: „Te vagy az az ember!” (2 Sám. 12: 7). Isten megállít minket ösvényünkön, és visszatérít minket a helyes útra.

A tapasztalat fájdalmas, de ugyanakkor életadó, gyógyító. Mi képtelenek lennénk betölteni küldetésünket, nem érnénk el a mennyet, ha hamis irányba tartanánk. Ezért balgatag lennék, ha nem alkalmaznám azt, amit ezek a szavak fejeznek ki: „Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága” (Zsolt. 119: 105).

3. Megjobbítás

A „helyesbítés”, „kiigazítás” szavaknak baljóslatú árnyalatuk van. Pál apostol ezeken inkább a „helyreállítás” igét érti. A szövegösszefüggésben olyan görög gyök szerepel, ami a mi fogszabályzó (ami fogainkat megfelelő rendbe rendezi) szavunknak felel meg. Ez egy folyamatos gyógyulást, megnyugvást, nem pedig egy gyötrő, visszajáró rémképet kifejező szó. Pál azt mondja, hogy a biblikus üzenetnek ereje van arra, hogy meggyógyítsa és helyreállítsa a megtört és félresiklott életeket. Ez a keresztyén növekedés szerves része. Nemkülönben nagy biztatás a keresztyén közösségvállalás tekintetében az, hogy olyan emberi életeket láthatunk, amelyek megváltoztak, megtisztultak és megerősödtek az Isten Igéje által.

4. A szentségben való növekedés

Az Isten Igéje nemcsak egy óvoda, ahol tejjel táplálják az oda járó gyerekeket, hanem gimnázium is, ahol az életben megerősödöttek keményebb eledelt kapnak. Ott tanulás, értelem, bizalom és engedelmesség által megerősítjük lelki izomzatunkat, ahol megélénkül, felgyorsul életünkben a kegyelemre való reagálásunk. Ennek következtében egyre inkább érzékennyé válunk az Úr akarata iránt, gondolkodásunkban, tetteinkben és érzéseinkben egy inkább a biblikus utat fogjuk követni.

Ez egyike életünk nélkülözhetetlen részének, ha Isten óvó keze alatt szeretnénk élni, ahogyan John Newton, a volt rabszolga kereskedő, a későbbi evangéliumi énekszerző is nagyon jól tudott. Olyan kérdést tett fel, amibe hosszú időn át minden keresztyén beleütközött: „Akkor hogyan ismerhetem meg Isten akaratát?”. A válasz:

„Általában, megóvja és irányítja az övéit, gondot visel rájuk, válaszol imáinkra, világosságot mutat az Ő Szent Lelke által, Aki által azok megértik és szeretik az Írásokat. Az Isten Igéjét nem lehet úgy használni, mint valami lottót; nem szeletelhetjük szét, nem aprózhatjuk el, nem szabad kiszakítani annak eredeti környezetéből, nem lehet megváltoztatni annak meghatározott értelmét; igaz, megfelelő elvekkel lát el minket, igazi félelmeket ad ítéleteinkben és benyomásainkban, és ez által hatással van, és irányítja ügyeinket”.

A Szentírás ekképpen mindent magába foglal, amit szükséges tudnunk arra nézve, hogy egy hasznos, örömteli, és gyümölcsöző keresztyén életet éljünk; minden elengedhetetlen dologgal el vagyunk látva, ezekben a sorokban. Ezért világos, mire kell használnunk Bibliánkat. Tartalma hamisítatlan lelki tej, és nekünk vágyódnunk kell utána. Ha elhanyagoljuk, mellőzzük a Szentírás olvasását, és elvetjük annak kitételeit, nem kell csodálkoznunk, ha növekedésünk megtorpan. A gyerekesség nagyon bájos gyerekkorban; felnőttkorban azonban gyermeteg viselkedés mégis betegeses dolognak minősül, ami orvoslásra szorul. Ez olyan, mintha alultápláltak lennénk.

Hitünk gyakorlása

A gyakorlatok megerősítik a szívet; nélküle a növekedés csenevész és lagymatag. Ugyanez igaz a lelkünkre is. Egyszer hallottam, hogy az orosz balett príma balerinája társaságban ezt mondta: „Ha kihagynék egynapi gyakorlást, csak én látnám a különbséget; ha kihagynék kétnapi gyakorlást, azt észrevenné a társulat, ha kihagynám a mindennapos gyakorlást, a közönség biztosan észrevenné azt”. Nem hagyhatjátok abba a gyakorlást, mikor csúcsformában vagytok; sem érzékenységét, sem annak menetét, sem kellemét, sem annak időzítését, sem semmit. Nem szabad azt gondolnunk, hogy az egészséges lélek nem igényli annyira a megfelelő gondoskodást, mint a testünk.

Az őskeresztyének beszédükben használták a „lelki gyakorlat” kifejezést; ez egy nagyon jól választott kifejezés volt.

De milyen a mi lelki gyakorlatunk?

1. Imádat

Életetek legfontosabb tevékenysége az Isten imádata. Erre lettetek teremtve, egész életetek égőáldozat; annak minden része olyan, mint egy Istent magasztaló dicséret. „Áldjad én lelkem az Urat, és egész bensőm az ő szent nevét” (Zsolt. 103: 1). Úgy beszél, mint egy atléta, mikor legjobb formájában van; akinek teljes élete fenntartás nélkül Istent magasztalja, teljes szívvel Istennek szenteli magát, ez az ő szembetűnő ismertetőjegye.

Ez azt jelenti, hogy életünkben minden az Istené, Neki van odaszánva, olyan, mint egy dicséret dallama (Róma 12: 1-2). Ez azt jelenti, hogy különleges alkalmainknak kell lenni, mikor minden erőnkkel Istenre figyelünk, énekléssel Őt magasztaljuk, és imáinkban Őt hívjuk segítségül. Ezért Ő a hétből egy napot arra rendelt, hogy megnyugvást találjunk szokásos tevékenységeink közepett (1 Móz. 2: 2-3; 2 Móz. 20: 8-11; Ézs. 58: 13-14). Azon a napon össze kell gyűlnünk az Isten imádatára családotok tagjaival, hogy tanítsuk és intsük egymást (Kol. 3: 16).

Ebben a szövegösszefüggésben ez azt jelenti, hogy a keresztyének növekedéséhez szükség van a biblikus igazságok magyarázatának megfelelő értékelésére, ami a hívők istentiszteletének középpontjában fekszik. Ezzel ellentétes a prédikációról alkotott modern nézet rövidlátó volta („ha mondanivalómat nem vagyok képes tíz percben elmondani, akkor semmit sem értem el”), amit akkor fedezünk fel, mikor valódi, biblikus igehirdetéseket hallgatunk, amelyben Krisztus személyesen nekünk szól a szavakon keresztül; válaszolhatunk Neki, és közösségünk lehet Vele (ld. Jn. 10: 3.4, 14). Félórás biblikus igehirdetés is rövidnek tűnhet, ami csalhatatlan bizonyítéka annak, hogy jó keresztyén közösséghez tartoztok, ahol a prédikáció éleslátása és annak átélése mindannyiunk erőforrása! Ha olyan igehirdetést hallotok, nem a Szentírás körül forog, és nem Isten útján szándékozik bennetek vezetni (ld. 2 Tim. 3: 16-4: 2), akkor hihetetlen, hogy befolyása által növekednénk, és felnőtt korúságra juthatnánk.

2. Ismeret

A keresztyén birtokában van az örök életnek (1 Jn. 5: 11), és ez magában foglalja az Isten és Jézus Krisztus ismeretét (Jn. 17: 3). Mert ennek az ismeretnek személyes sajátosságuknak kell lennie, ez nélkülözhetetlen ahhoz, hogy „Növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunknak és megtartó Jézus Krisztusunknak ismeretében” (2 Pt. 3: 18). Pálhoz hasonlóan hinnünk kell, hogy az ismeretben való növekedés elengedhetetlen és az őt követő keresztyéneknek ezt imáik súlypontjának kell lenni:

„Hogy a mi Urunk Jézus Krisztusnak Istene, a dicsőségnek Atyja adjon nektek bölcsességnek és kijelentésnek Lelkét az Ő megismerésében. És világosítsa meg értelmetek szemeit, hogy tudhassátok, hogy mi az Ő elhívásának a reménysége, mi az Ő öröksége dicsőségének a gazdagsága a szentek között. És mi az Ő hatalmának felséges nagysága irántunk, akik hiszünk, az Ő hatalma erejének ama munkája szerit” (Ef. 1: 17-19; vö. Fil. 1: 19; Kol. 1: 9).

Hogyan ölt testet az ismeretben való növekedés? Értelmünk és tapasztalataink gyarapodásával, amelyekre a Szentírás tanítása okít minket. Nekünk tanulnunk kell, meg kell ismernünk és meg kell értenünk az Írásokat, aminek oroszlánrésze van személyes formálásunkban.

Mit tehetünk még azon kívül, hogy egy olyan egyházhoz tartozunk, amelyik helyesen hasogatja az Írásokat? Azt, hogy tanulunk, hogy általa még jobban biblikus ismereteket szerzünk, még inkább Isten természetének megismerésére jutunk, hogy még jobban, teljesebben megismerjük az Ő gondolatait és útjait. Ha komolyan vesszük, hogy növekednünk kell, mint keresztyének, akkor a bibliatanulmányozásunk nem lehet rendszertelen és ötletszerű. Csak fegyelmezetten tudunk igazán tanulni.

Ez egy egyszerű tanács, noha ennek elsajátításához és követéséhez időre van szükség: nyitott szívvel és elmerülten olvassatok.

Olvass nyitott szívvel! Lehet, hogy nem ismered olyan jól a Bibliát, mint mások. Úgy tehetsz szert ismeretre, ha hosszú szakaszokat olvasol belőle. Olvasd elmélyülten az Ószövetséget. Feküdj le korán, és olvasd el a Teremtés könyvét. Készíts szendvicseket ebédre, keress egy csendes zugot és olvasd át Pál egyik levelét ebédidőben, két héten keresztül. A következő két hétben egy másik levelet olvass át. Olvass el egyet az evangéliumok közül minden vasárnap délután, egy hónapon keresztül. Olvassátok el a Cselekedeteket és a Jelenések könyvét szabad szombatjaitok alkalmával. Tegyétek ezt barátaitokkal, ha segíteni akartok nekik, olvassátok hangosan, miközben mindketten követetek a szöveget. Egy hónapon belül olvassátok át a teljes Újszövetséget! Ezt nem olyan lehetetlen alkalmazni az Ószövetség esetén sem. Egyszerűen egy kis erőfeszítést teszünk, és megfegyelmezzük magunkat. El fogtok képedni azon, hogy milyen sokat tanulhattok, ha ehhez nyitottsággal álltok hozzá.

Olvassatok elmerülten! A gyerekekhez hasonlóan, rám is mindig hatással voltak azok az idősebb emberek (nagyanyám korosztálya), akik képesek voltak órákon keresztül tudták szopogatni a bormentás cukorkát, mialatt az én az enyémet percek leforgása alatt elropogtattam és lenyeltem. A „hosszú szopogatás” képessége a nagykorúság nyilvánvaló jele volt! A ropogtatás, rágás, és nyelés fontosabb volt nekem, mint azok zamatának ízlelése és élvezete. A keresztyén növekedés érdekében meg kell tanulnunk a Szentírást „csócsálni”, türelmesen tanulmányozni, és elmélkedni felette.

Az egész Szentírás „át van itatva” Istennel (2 Tim. 3: 16). Nyilvánvaló, hogy ennek néhány része a kijelentésnek hamar a szívünkhöz nőttek, és emiatt nyilvánvalóan elsőséget élveznek tanításunkban. Ez segíthet nekünk, például abban, hogy napról mint napra, hónapról hónapra időt szakítsunk naponként olyan könyvek szakaszos tanulmányozására, mint a Mózes 1., és 2. könyve, Márk és János evangéliuma, a Zsoltárok és Példabeszédek, a Cselekedetek és a Római levél. Ezekből a tanulmányozásból sokat profitálhatunk, ha egy vagy két tényleg jó és megbízható magyarázatot is elolvasnánk könyvenként. Ezt sosem fogjátok megbánni.

Szintén sok könyv íródott keresztyén testvéreitek által, amiből ti segítséget nyerhettek, ami által mi megragadhatjuk, „megértsük minden szentekkel egyben” Krisztus szerelmének csodálatos voltát, hogy egymás ajándékai és ismerete által egybe szerkesztessünk (Ef. 3: 18; 4: 15-16). Hatalmas kísértés van abban a szokásban is, hogy a könyvesboltok által favorizált legújabb könyveket olvassuk el, és tudunk minden szenzációról, és a keresztyén világ minden elhajlásáról. Legyünk óvatosak! Messze nem ez a legfontosabb, és messze nem ez a legjobb dolog, olvassatok inkább olyan kis példányszámban megjelenő keresztyén könyveket, amelyek ki vannak próbálva, megbízhatóak, és értékálló, megáll az idő próbáján, ne legyen athéni lelkületetek, ami csak azt vonzza mágnesként, ami újdonság (Csel. 17: 21).

Krisztus tanítványai vagytok. A „tanítvány” szó a latin discipulus szóból ered, ami növendéket, iskolás gyereket jelent. Krisztus iskolájába jártok. Tanuljatok jól!

3. Bizonyságtevés és szolgálat

Bukott emberi természetünkben benne van az önfenntartás ösztöne. De Jézus azt mondta, hogy ez út a halálba vezet, nem az életre: „Mert aki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt; aki pedig elveszti az ő életét én érettem, az megtartja azt” (Lk. 9: 24). Az által gyarapodunk (és növekedünk) a keresztyén életben, ha életünket és minden életünkben levő dolgot Krisztusnak ajánljuk fel. Ahogyan Pál is felfedezte, fájdalmat érezhetünk akkor is („a halál munkálkodik bennünk”- mondta ő), mikor nagyon gyümölcsözőek vagyunk („az élet pedig ti bennetek”- tette hozzá, 2 Kor. 4: 12).

Ez a szíve a mi keresztyén bizonyságtevésünknek. Érezhetünk félelmet, mikor bizonyságot teszünk másoknak Krisztusról, mint ahogyan Timóteus is kivételesen bátortalan volt, szüksége volt Pál buzdítására, „Ne szégyelld hát a mi Urunk bizonyságtételét… hanem együtt szenvedj az evangéliumért Istennek hatalma szerint” (2 Tim. 1: 8). De amikor elkezdünk bizonyságot tenni Krisztusról, felfedezzük, hogy fogyás helyett (amitől talán tartottunk) inkább növekedünk. Az evangéliumról való ismeretünk nem egyszer erőre kapott, kipróbált lett, mert valami világossá lett számunkra; örömünk és bizonyosságunk megnövekedett, mert még jobban elmerültünk a Krisztusnak való engedelmességben. (Nehezen tudom elfeledni azt, amikor tinédzser koromban az út mentén ugrándoztam örömömben, mikor először tettem bizonyságot arról, hogy Krisztus az én személyes Megváltóm!). Minden estben, mikor bizonyságtételünkért üldöznek minket, Krisztus azt ígérte, hogy az áldás visszaszáll rátok (Lk. 10: 5-6).

A Krisztusról szóló bizonyságtételt nem korlátozhatjuk csupán szavainkra, magába foglalja mindazt is, amik vagyunk, és amit teszünk, főképpen azt a módot, ahogyan mások felé szolgálunk. Ebben határozhatjuk meg annak az átalakulásnak a lényegét, amit Krisztus okozott életünkben. Ő úgy jött, mint szolga (Mt. 20: 28; Fil. 2: 6-7). Pálhoz hasonlón mi is az Ő rabszolgasorban levő szolgái vagyunk (Róma 1: 1), és ennek következtében az Ő kedvéért azoknak szolgáivá kell válnunk, akiket ismerünk és meglátogatunk. Meg kell tanulnunk Pállal együtt azt mondani, hogy „nem magunkat prédikáljuk, hanem az Úr Jézus Krisztust; magunkat pedig, mint a ti szolgáitokat, a Jézusért” (2 Kor. 4: 5). Pál álláspontja az, hogy a felnőtt korúság keresztyén értelme az, hogy hasonlóvá válunk Krisztushoz; a másoknak való szolgálat az az út, amit követnünk kell, mert Hozzá tartozunk, és ez arra indít minket, hogy szolgáljunk nekik, mert mi Benne hiszünk, és szeretjük Őt. Ha másoknak nem szolgálunk, akkora nem tudunk növekedni a Krisztushoz való hasonlatosságunkban; és ha többé nem növekedünk a Krisztushoz való hasonlatosságban, akkor… egyáltalán nem növekedünk!

Mit foglal magába a szolgálat? Ez azt jelenti, hogy megtanuljuk azt, hogy imádkozni kell értük, időnket nekik adjuk, és időt fordítunk rájuk, úgy használjuk a talentumainkat, és úgy sáfárkodunk anyagi javainkkal is, hogy azok kedves áldozatok legyenek Krisztus trónjánál. Élni ily módon azt jelenti, hogy boldogan megszabadulunk önimádatunktól, kárnak ítéljük azt, és felfedezzük, hogy a Krisztusnak való szolgálat a tökéletes szabadság. Sokkal nagyobb áldás adni, mint kapni (Csel. 20: 35).

Sok áldást hozott számotokra ennek gyakorlása?

Környezet

A gondoskodás, a gondviselés, a szeretettel fegyelmező otthoni légkör a lehető legjobb dolog az élet kezdéséhez. Olyan szülőkkel bírni, akik táplálnak minket, és a testvérekkel, akikkel együtt tapasztalhatjuk meg a növekedést, az élet hatalmas ajándékai közé tartozik ez.

1. A hívők családja

Nem kell meglepődnünk azon, hogy az Újszövetségben úgy beszélnek az egyházról (mint megfelelő környezetről, ahol növekedhetünk, mint lelki gyermekek), mint egy családról. Jézus maga tanít erről a tanítványoknak, hogy akik Isten akaratát cselekszik, azok az Ő „fitestvérei, nőtestvérei, és anyja”, tehát az Ő családja (Mk. 3: 35). Az egyház a „hit cselédje” (Gal. 6: 10; Ef. 2: 19), Isten családja. Ez a kölcsönös szeretet aranyszabálya (Jn 15: 12, 17; Róma 13: 8; Ef. 5: 2; 1 Thessz. 4: 9; 1 Pt. 1: 22; 1 Jn. 3: 11-23; 4: 7-12).

De mi történik ebben a szeretetteljes légkörben? Isten családjának életében mi befolyásol minket és buzdít minket a lelki növekedésre? Egy dolog, mások lelkészeken keresztül kapják meg Krisztusnak azon ajándékait, amik nekik lettek szánva. Az egyházban sok különböző lelki ajándék van, amiken keresztül buzdítást, rendelkezést, és útmutatást kapunk (Róma 12: 4-8; 1 Kor. 12: 4-7; Ef. 4: 11 kk.; 1 Pt. 4: 7-11); mindennek az a célja, hogy minden eggyé épüljön fel (Ef. 4: 16). Ha azt gondoljuk, hogy nincs szükségünk másokra (valamennyit egyen-egyenként!), felfuvalkodottakká válunk a büszkeségtől, és elkezdjük megvetni Krisztus ígéreteit; növekedésünk annál inkább lelassul.

Az egyházban is olyan példaképeket keresünk, akik által, mint keresztyének, növekedhetünk, és akiket követhetünk; Isten családjának ezek a tagjai birtokában vannak azoknak a tapasztalatoknak és kegyelmi ajándékoknak, amiket Isten felhasznál az Ő gyermekeivel tanításában. Úgy tűnik, hogy Pál is fontos szerepet töltött be fiatal barátja, Timóteus életében. Írt neki, buzdította, hatással volt keresztyén életére és szolgálatára:

„Te azonban követted az én tanításomat, életmódomat, szándékomat, szándékomat, hitemet, hosszútűrésemet, szeretetemet, türelmemet… amiket tanultál… tudván kitől tanultad” (2 Tim. 3: 10-14).

Timóteus felváltotta őt, „Légy példa a hívőknek a beszédben, a magaviseletben, a szeretetben, a lélekben, a hitben, a tisztaságban… maradj meg azokban; mert ha ezt cselekszed, mind magadat megtartod, mind a te hallgatóidat” (1 Tim. 4: 12-16). Te látsz ilyen mintákat? Pál mintát adott Timóteusnak, ez nemcsak az ő tanítását tartalmazta, hanem az ő életstílusát is, különösen életében elviselt szenvedéseit, ami által Isten életében megmutatta kegyelmét és erejét. Később Timóteus vált a keresztyének példaképe. Tehát, az egyházban, ami a hit cseléde, amikor más hívőket látunk, úgy imádkozzunk, hogy „Uram, ők áldások az életemben”, vagy „Uram, csodálatosan megtartottad őt a nehéz körülmények között, ugyanígy vagy képes engem is megtartani”.

2. A kegyelem jelei

Az Úr Jézus Krisztus egyházában két sákramentum adatot, a továbbiakban a „kegyelem eszközei”, amiken keresztül Ő megáldja az övéit. Ezek közül az egyik a keresztség; a másik az úri szent vacsora.

Keresztség

A keresztyén keresztségben a víz a bűntől való megtisztulást szimbolizálja, amin keresztül egyesülünk, és közösségünk van Jézus Krisztussal. Maga Jézus Krisztus rendelte ezt el mennybemenetele előtt, és világossá tette, hogy érvénybe marad egész addig, amíg az evangélium prédikáltatik (ld. Mt. 28: 18-20).

A keresztség jele nem tett keresztyénné minket a szó széles értelmében, de rámutat két fontos igazságra:

(I). Mi az Atyának, a Fiúnak, és a Szent Léleknek a nevébe lettünk megkeresztelve (nem pusztán a nevében). Mikor hitünk megragadja a keresztség értelmét, világossá válik előttünk az, hogy a kiváltások kiváltságát nyertük meg, azt, hogy közösségben lehetünk Istennel. Mi az Övé vagyunk, Ő a mienk – mindörökké! Az Ő kegyelme nem azért tisztított meg minket bűneinkből, hogy saját kedvteléseinknek éljünk, hanem azért, hogy egész életünkben Vele legyünk közösségben. A keresztség azt is jelenti számunkra, hogy a szövetségszerző és a szövetséget megtartó Isten elhalmoz minket azzal a kiváltsággal, hogy közösségben van velünk. Mert a keresztség ezt jelképezi, egy új életstílusra hív minket megtérés és hit által.

(II). Mi Jézus Krisztusnak nevére voltunk megkeresztelve. A Róma 6: 1-14-ben Pál arra mutat rá, hogyha megragadjuk azokat a dolgokat, amiket a keresztség jelképez nekünk, akkor felismerjük azt, hogy Krisztussal együtt vagyunk eltemetve a halálra, és együtt is támadunk fel Vele az örök életre. Nincs más hátra, minthogy megállapítsuk, hogy „a mi ó emberünk ő vele megfeszíttetett… hogy ezután ne szolgáljunk a bűnnek” (Róma 6: 6).

A keresztség – jel. Csak hit által lehet megragadni annak áldásait. Luther Márton ezt tette, mikor nehézségei voltak a keresztyén életben. „Meg vagyok keresztelve, - mondta ő, - Krisztusban új teremtmény vagyok; a régiek elvettettek, íme minden új. Isten kegyelme szerint akarok élni!”.

Úrvacsora

A másik jel az úrvacsora, amely a keresztséghez hasonlóan, amit maga Jézus rendelt el.

Az úrvacsorában a megtört kenyér és a bor van nekünk adva. Krisztus megtöretett testét és kiömlött vérét jelképezi, értünk való szenvedését és halálát.

Abban különbözik a keresztségtől (amit mások végeztek rajtunk), hogy az úrvacsorából aktívan kivesszük részünket. Vesszük és esszük a kenyeret; fogjuk és isszuk a bort. Semmit sem tehetünk hozzá, de cselekvőleg minden elfogadunk Krisztus kezéből. Valóban, ezek a jegyek Krisztus szeretetét tükrözi vissza rajtunk, amire mi hittel, szeretettel és hálaadással válaszolunk. Mert közösségünk van Vele.

Jól látszik ez abban a hatalmas ígéretben, amit Krisztus tett, mikor arra hívta fel a laodiceai gyülekezetet, hogy térjen meg: „Íme az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, és ő én velem” (Jel. 3: 20).

Ily módon, ahogyan a keresztségben a hitünk az új életre, és a Krisztussal való egységre van irányítva, addig az Úr asztalánál a Krisztussal való érintkezésre van téve a hangsúly, ami a Vele való közösség csodálatos kiváltásában fejeződik ki.

A keresztyének gyakran alkalmazzák szolgálatuk során a keresztséget és az úrvacsorát. Hogyan mozdítja ez elő az egészséges keresztyén növekedést? Ugyanezt láthatjuk a Szentírásban, ami részletesen kifejti ezt; ezek a jelek azok a látható szavak, amik által Krisztus megjelenti magát számunkra, és arra hív minket, hogy az Ő jelenlétében és dicsőségében éljünk. Hit által látják a másvilágot, a Megváltót, vágynak az Ő kegyelmére, és életükkel Őt tisztelik.

3. Minket körülvevő világ

Az a környezet, amiben felnövünk, az nemcsak a családi kör, hanem a minket körülvevő világ is. A növekedés Isten gondviselésére mutat. Jézus, Aki az Isten által plántált Szőlőtő, megmetszi a szőlővesszőket, hogyan az Atyának tetsző gyümölcsöket teremjenek (15: 2). A Szentírás arról beszél, hogy Isten mindenkiben „munkálja a jót”, aki szereti Őt (Róma 8: 28). De mi ez a „jó”? Ez abból áll, hogy hívők hasonlóvá válnak (megváltoznak és átalakulnak) Krisztus ábrázatához (Róma 8. 29). Az élet minden próbája, amit Isten szuverén hatalma ügyel felül, növekedésre ösztönöz minket abban, hogy elérjük a keresztyén élet célját, a Krisztushoz való hasonlatosságot.

Nyilvánvaló, hogy voltak Pálnak próbái és nehézségei, szenvedéseket és fájdalmakat élt át, ezek különösen (habár nem kizárólag) az értelmét gyötörték. Hogyan használja fel Isten ezeket a dolgokat a mi növekedésünkre?

(I). Isten megpróbál minket, hogy megtanultunk-e bízni az Ő kegyelmében? Ez volt a helyzet akkor is, mikor a tanítványok engedelmeskedtek Jézus parancsának, és átkeltek a Galileai-tengeren (Mk. 4: 35-41). A tanítványok közül néhányan (Péter és András, Jakab és János) látták, hogyan csendesedik le később a tenger az Ő dorgálására. Talán érezték azt, hogy viharba fognak keveredni. A tengerjáró embereknek jó orruk van az ilyesmihez. Ennek ellenére engedelmeskedtek Jézusnak, és a vihar mellett döntöttek. Az engedelmességnek a veszélyben van súlya! (Ez az azonban esemény nem arra tanít minket, hogy a könnyű életben az engedelmesség súlytalan lenne, nem kell azt színlelnünk, hogy minden rendben, mikor a dolgok félresiklottak, vagy ez mindig valamilyen különleges engedetlenség jele lenne. Isten útja a keresztyén életünkben ettől mindig komplikáltabb és összetettebb!).

Mit akar Jézus egy krízis által megmutatni? Ezeken az embereknek meglátták, hogy lelkileg milyen mélységesen gyengék (Mk. 4: 40), és azt demonstrálta nekik a Megváltó, hogy Őrá minden helyzetben számíthatnak. A viharban Ő megmutatta nekik az Ő dicsőségét, és ez által a tanítványok hitük megerősödött. Később, a Mesterhez hasonlóan, Simon Péter is nyugodtan, békésen aludt, mikor életében nagy krízis ment végbe (Csel. 12: 1-6). Jakab is ezt tanácsolja nekünk:

„Teljes örömnek tartsátok, atyámfiai, mikor különféle kísértésekbe estek. Tudva, hogy a ti hiteteknek megpróbáltatása kitartást szerez. A kitartásban tökéletes cselekedet legyen, hogy tökéletesek és épek legyetek, minden fogyatkozás nélkül.” (Jak. 1: 2-4).

Ezért a próba nélkülözhetetlen a növekedéshez.

(II). Isten tisztogat minket. Furcsán, de hibátlanul írt erről John Flavel, a tizenhetedik század egyik nagy igehirdetője:

„A megpróbáltatások úgy hatnak lelkünkre, mint ahogyan a fagyos időjárás hat a magunkra öltött ruháinkra, amelyek ki megfakulnak és elhasználódnak, amely elvesztik színüket, és fehérré válnak”.

Ezt látta és tanította Simon Péter is: az a próba, amely által a hit megpróbáltatik, tisztább lesz és megerősödik (1 Pt. 1: 5-6).

Ez a 119. zsoltár egyik nagy leckéje:

„Minekelőtte megaláztattam, tévelyegtem; most azonban vigyázok a te szódra. Jó nekem, hogy megaláztál, hogy megtanuljam a te rendeléseidet. Tudom, Uram, hogy a te ítéleteid igazak, és igazságosan aláztál meg engem” (Zsolt. 119: 67, 71, 75).

A gyógyszer nagyon keserűnek tűnhet, ha a betegség nagyon mélyen gyökerező. Lehetetlen anélkül a növekedés, ha a betegséget feltárás által nem állítjuk meg, és hatását nem szüntetjük meg. Mikor azt érzitek, hogy Isten így bánik veletek, emlékezzetek arra, hogy Ő miért teszi ezt. „Mert ám azok kevés ideig, tetszésük szerint fenyítettek, Bármely fenyítés ugyan jelenleg nem látszik örvendetesnek, hanem keservesnek, ámde utóbb az igazságnak békességes gyümölcsével fizet azoknak, akik általa gyakoroltatnak” (Zsid. 12: 10-11). A Krisztushoz való hasonlóság nem olcsó. Sem Istennek, sem nektek.

(III). Isten felkészít minket a szolgálatra az Ő gondviselése által, ami körülveszi életünket. József fiatal korában magával volt elfoglalva, később azonban, az isteni gondviselés néhány évi fegyelmezés után, azt látjuk, hogy mindez elmúlt, és azt tudta mondani testvéreinek, akik eladták, hogy „Ti gonoszt gondoltatok én ellenem, de Isten azt jóra gondolta fordítani, hogy cselekedjék úgy amint ma, hogy sok nép életét megtartsa” (1 Móz. 50: 20).

Pál hasonlóképpen beszél a maga próbáiról és nyomorúságairól, és azokról a vigasztalásokról, amiket kapott, amik lehetővé tették, hogy szolgáljon azok felé, akik hasonló nyomorúságban voltak:

„Áldott az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, az irgalmasságnak atyja és minden vigasztalásnak Istene. Aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztaltassunk bármely nyomorúságba esteket azzal a vigasztalással, amellyel Isten vigasztal minket. Mert amint bőséggel kijutott nekünk a Krisztus szenvedéseiből, úgy bőséges a mi vigasztalásunk Krisztus által.” (2 Kor. 1: 3-5).

Ezek a keresztyén szolgálatban való növekedés megváltoztathatatlan elvei. Korábban már megtanultuk ezeket, ez szilárddá teszi növekedésünket.

Az akadályokon való felülkerekedés

A keresztyén növekedést nem lehet egyenes vonalú diagrammal ábrázolni. Ugyanúgy, mint a gyerekeknél, mikor a növekedés időnként dramatikusnak tűnik, máskor a folyamatos növekedést észre sem lehet venni. Nincs olyan idő, amikor a növekedés ne ütközne valamilyen akadályba. A Biblia következetesen úgy néz a keresztyén életre, mint lelki hadviselésre, ahol három irányból jöhet szóba ellenállás a keresztyénekkel szemben: a világ felől, a test felől, és a Sátán felől. Mint az igazi hadviselésben, itt is két alapvető dologra van szükség a győzelemhez, az, hogy ismerjétek az ellenséget, és hogy ismerjétek eszközeiteket.

1. A VILÁG alatt itt az emberek világát értjük, amiben benne van az Istennel szembeni kiengesztelhetetlen ellentét.(1 Jn. 2: 16). Hatalma van arra, hogy elhomályosítsa előttünk Krisztust, és lelkünket meggyengítse. Ez történt Démással. Egyszer úgy láttuk őt, mint Pál apostol munkatársát (Fil. 24), másszor úgy, mint aki elhagyta őt a világért (2 Tim. 4: 10). Ugyanaz, amiről Jézus azt mondja, hogy „de a világnak gondja és a gazdagságnak csalárdsága elfojtja az igét” (Mt. 13: 22). Elfelejtette Pál azon figyelmeztetését, hogy a világ be akar minket skatulyázni (Róma 12: 2). Ha a világot gyökeresen nem tépjük ki szívünkből, akkor az elnyel minket. Gyomlálnunk kell, ha azt akarjuk, hogy a kegyelem jó magja növekedjen szívünkben. Milyen gyomirtót használhatunk a világi lelkülettel szemben? Itt van három hatalmas szabály a Bibliából:

(I). Fel kell ismernünk, hogy a világ szeretete ellensége az Atya iránt való szeretetnek (1 Jn. 2: 15). Nem tehetitek mindkettőt. Csak az egyiket választhatjátok. Jól válasszatok!

(II). Emlékezzetek arra, hogy milyen ez a világ, hogy Krisztus megfeszíttetett, hogy Ő azért áldoztatott meg a kereszten, hogy minket megszabadítson a világtól. Hogyan lennél képes közösködni egy olyan lelkülettel, amely orvul megölte Megváltódat?

(III). Elmélkedj sokat azon a tényen, hogy a látható világ tünékeny és mulandó (1 Jn. 2: 17); nem jó befektetés. Ehelyett „gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben” (Mt. 6: 19-21), és John Newtonnal együtt tapasztalhattuk meg, hogy:

Közepes örömök, s múló kincsek, -

Semmiképp, tudják ezt Sion gyermekei.

Tartsátok ezt elmétekben ezeket a kilátásokat, engedjétek a Léleknek, hogy ezeket kitörölhetetlenül szívetekbe írja. Lássátok meg, hogy a világ utoljára erőtlenül próbálja meggátolni azt, hogy növekedjetek a kegyelemben.

2. A TESTET sok helyen az Újszövetség úgy azonosítja, mint „test, vér és csontok”. Pál írásaiban gyakran ezzel a megjelöléssel illeti bukott állapotunkat és bűnös hajlamunkat. A keresztyének nem maradhatnak „testiek”, ezek a bűnös hajlamok sem uralkodhatnak rajtuk és kormányozhatják őket, de nem szabadultak meg teljesen annak jegyétől és befolyása alól. Ahogyan egy öreg német keresztyén írta: „Nem nézhetjük tétlenül, ha ruhánk meggyullad”. A keresztyének nem tudnak növekedni a kegyelemben, ha folyamatosan tüzelik bűnös vágyaikat.

Hogyan tudunk felülkerekedni azokon a bűnös hajlamainkon, amik gátolják lelki növekedésünket? Pál újra csak segítségünkre siet, mikor egy egész fejezetet szentek a Kolossébeliekhez írt levelében ennek a témának (Kol. 3: 1-17). Ezek a legfontosabb pontjai:

(I). Becsületesen szembe kell néznünk a bűn jelenlétével és természetének folytonosságával életünkben. Pál ezt tette. A Kol. 3: 5-9-ben rámutat arra, hogy a paráznaság, tisztátalanság, bujaság, gonosz kívánságok, fösvénység, bálványimádás, gyűlölet, harag, rosszindulat, rágalom, gonosz nyelvek és hazugságok megragadhatnak a keresztyénekben is, és tönkre tehetik életüket.

(II). Úgy tekintsetek a bűnre, ami az Isten haragját hozza rátok. A bűn ítéletet érdemel (6. vers).

(III). Emlékezzetek arra, miért vagytok keresztyének. Meg kell feszíttetnetek, el kell temettetnetek, és fel kell támadnotok Krisztussal (Kol. 3: 1-3). Tehát nem maradhattok a bűn hatalma és irányítása alatt (Róma 6: 14, 18). Foglyul kell ejtenetek értelmeteket Krisztus számára, hogy az uralkodjék életetekben, hogy nyilvánvaló legyen Krisztusban való önazonosságotok a szent élet által (ld. Kol. 3: 1-4, 9-10).

(IV). Utasítsátok el a bűnt! Ne alkudhattok meg vele; inkább öldököljétek meg azt (Kol. 3: 5).

(V). Életetek legyen a Krisztuséhoz hasonló! („Öltözzétek fel azért, mint az Istennek választottai, szentek és szeretettek, könyörületes szívet, jóságosságot, alázatosságot, szelídséget, hosszútűrést” (Kol. 3: 12). Ezen az úton meg kell szabadulnunk bűnös tulajdonságainktól (Kol. 3: 12-17).

A keretetekben növekvő virágoknak körültekintésre és gondoskodásra van szükségük. A gyomot módszeresen el kell távolítanunk. Lelki életetekben is állandóan ki kell gyomlálnotok a gazt, ha növekedve lelki felnőtt korúságra akarunk jutni.

3. AZ ÖRDÖG körbejár, mint ordító oroszlán, ahogyan Péter mondta, türelmetlenül várja, hogy tönkre tegye és felfalja a keresztyének hitét. Nem somfordál el mellőlünk, mikor Krisztushoz térünk, hanem ellenkezőleg, még erőszakosabban támadásba lendül ellenünk (1 Pt. 5: 9). Megkísérel megakadályozni a növekedésben, meg akar téveszteni minket. Minden erejével rá akar beszélni minket arra, hogy fordítsunk hátat Krisztusnak. Arra akar rávenni minket, hogy kíméletlennek tartsuk Istent, ahogyan Éva is tartotta az Éden kertjében: „Csakugyan azt mondta az Isten, hogy a kertnek egy fájáról se egyetek?” (1 Móz. 3: 1). A valóságban Isten szabadságot adott Évának arra, hogy a kert minden fájáról egyen, egy kivételével; de a kételkedés magva („Miféle hitvány, cinikus Isten ez?”) elvetettetett a szívében. A Sátán becsapta őt, amit később maga is bevallott (1 Móz. 3: 13).

Hogyan tudunk ellenállni a gonosznak? Úgy, hogy felöltjük azt a fegyverzetet, amivel Isten adott nekünk, az Ő kegyelmét, Igéjét, evangéliumát, és igazságosságát (ld. Ef. 6: 10-20). Öltsétek fel úgy, ahogyan Krisztus is tette, mikor a Sátán támadta és megkísérelte megcsalni Őt. Meg fogunk állni a végzetes napon, ha Isten Igéjére úgy támaszkodunk, mint a Lélek kardjára, győzedelmeskedünk a Sátán felett (ld. Mt. 4: 4, 7, 10). Krisztus, legfőbb védelmezőnk, igazsága tart meg minket az Isten szeretetében (Júd. 21). Ha engedelmeskedünk és bízunk az Ő szavában. Bíznunk kell e fegyverzet minden darabjában, mindig viselnünk kell, mert Krisztus maga tette próbára (Ézs. 59: 16-18).

Pál úgy beszélt erről, mint bámulatos dologról, amely által a keresztyének megállnak a hitben. Ezzel ellentétben, gyakran evilági módon állunk, fegyvertelenül. Ez tapasztalatlanságunk, nem érettségünk jele, annak a jele, hogy nagyon keveset tapasztaltuk a csaták hevét. Lélekben való megállásunk egyik jele a növekedésnek. Mint a legtöbb anya vissza tud emlékezni gyermeke első tanítási napjára. Az mérföldkő volt. A növekedés a stabilitás igazi mércéje. Az élet következő szakaszába emel minket. Ez a helyzet a lelki értelemben is. Az, hogy képesek vagyunk megállni a kísértésekben, azt mutatja, hogy a gátaknak, és a lelki növekedés ellenfeleinek ellene álltunk, és győzedelmeskedtünk felettük.

Szomorú dolog, hogy az újszövetségi időkben bizonyos keresztyének, akik nagy próbákat is kiálltak, lelki csecsemők maradtak, mikor már éretteknek kellett volna lenniük (1 Kor. 3: 1-2; Zsid. 5: 11-14).

Ma is hasonló a helyzet. A gyerekek bűbájosak; mosolyt csalnak az arcunkra, de az nagyon tragikus, ha testileg és lelkileg nem fejlődnek, és növekednek. Ez a betegség és a rendellenesség jele.

Fordítsatok figyelmet arra, hogy képtelenek lesztek megállni, mint keresztyének, és meghátrálunk, ha nem növekedünk; a fejlődés hiánya komoly betegség jele. Rengeteg okunk van arra, hogy komolyan vegyük a biblikus intést: „Annak okáért elhagyva a Krisztusról való kezdetleges beszédet, törekedjetek a tökéletességre… És ezt megcselekedjük, ha az Isten megengedi” (Zsid. 6: 1-3).

Egy lelki ellenőrzés

Egészségesen növekedő keresztyének vagytok? Mielőtt fizikai kondíciótokról diagnózist lehetne felállítani, valószínűleg egy sok kérdést fognak feltenni nekünk, és egy sor egyszerű vizsgálatot végeznek el rajtunk (pulzus, vérnyomás, látás, hallás, torok vizsgálat). A következő oldalakon levő „lelki kivizsgálás” abban van segítségünkre, hogy felmérje lelki egészségünket, és megmutassa keresztyén életünk különböző területét, amelyeket közvetlenül vagy hosszú ideig megfigyelés alatt vannak, ameddig ezt a gyógyszerelés megkívánja.

1. Lelki célok. Megértettétek-e azt, hogy a Krisztushoz való hasonlóság a keresztyén növekedés célja, és hogy Isten elrendelte ezt?

Nekem is ez a célom?

2. Táplálkozás. A biblikus tanítások egészséges étrendje szerint táplálkozom? Meg akarom-e hallani a Szentírás üzenetét, tanulni akarok általa, és engedelmeskedni akarok nekik? Buzgón akarok tanulni? Olyan határozott lépéseket teszek lelkem táplálására is, mint amit megteszek testem táplálása érdekében?

3. Isten minden igéjével való élés. A 2 Tim. 3: 16-17 fényében olvasom-e rendszeresen az Igét, úgy fogadom-e azt, mint Isten szavát, emlékezem-e arra, hogy mi a célja? A következő kérdéseket kell feltennem:

(I): Tanítás. Mit tanít ez a passzus (vers, rész, könyv) nekünk (Istenről és az Ő természetéről, az emberről és a bűnről, Krisztusról és az Ő üdvözítő munkájáról, a Lélek közbenjárásáról, a keresztyén életről, Isten céljairól, a közösségről, a világi kívánságokról)?

(II). Feddés. Rámutatott-e Isten életemben valamilyen konkrét bűnre, amelyet meg kell vallanom, és amiből meg kell térnem?

(III). Megjobbítás. Segített-e ez a szakasz, hogy még jobban engedelmeskedjek Isten akaratának?

(IV). Gyakorlás. Mit tanultam a felelősségről, és azokról az eszközökről, amiket Isten azért adott nekem, hogy teljesítsem azokat?

4. Gyakorlat. Mindinkább Isten közössége után vágyakozom? Örömet okoz-e nekem a közös magasztalásban való növekedés? Az egyéni magasztalás is?

5. Szolgálat. Megbízom-e Krisztus ajándékaiban, amit azért adott, ami arra indít, hogy áldás legyek mások számára? Tudom-e, mire van szükségük, hol segíthetek nekik? Megerősödöm-e az által, hogy másoknak többet szolgálok? Minden időmet, talentumaimat, anyagi eszközeimet, és javaimat mások szolgálatában kamatoztatom?

6. Bizonyságtevés. Úgy világít-e életem a világ előtt, mint a nap? Életem olyan, mint a só? Otthonomban és családomban is, akkor is, mikor dolgozol, vagy tanulok, amikor tevékeny vagyok, vagy kikapcsolódom? Imádkozom-e azért, hogy ki tudjam használni azokat a lehetőségeket, amikor bizonyságot tehetek Krisztusról?

7. Közösség. Elköteleztem-e magamat? Vannak-e olyan dolgok az életemben és személyemben, ami akadályozhat más keresztyéneket, hogy velem együtt szolgálják és magasztalják Istent? Azt látom-e, hogy Isten kegyelme ezekkel a dolgokkal ajándékozott meg? Hajlamos vagyok a büszkeségre? Vagy bátortalanságomat álcázom, mert megrögzötten vonakodom beismerni, hogy nekem is vannak szükségeim? A mellettem levő keresztyének fontosabbak-e nekem, mint saját magam? Lekötöm-e magam a szolgálattal? Méltányolom-e mások ajándékait, és hálát adok az életükben látható kegyelemért? Megengedi-e büszkeségem, hogy néhány keresztyén segítsen nekem, elfogadom-e azt, hogy Isten áldásainak eszközei legyenek életemben?

8. Gondviselés. Hogyan tudok megbirkózni próbáimmal és nehézségeimmel? Bízom abban, hogy Isten minden munkája jó, hogy minden a javamra válik? Növekedem-e a nehézségek alatt, Krisztusban bízom-e, ismerem-e az Ő akaratát, ami áldássá válik számomra? Vagy elvetem-e azt, hogy saját fejem után menjek? Tanulok-e, mikor a halál árnyékának völgyén kelek át, vagy egyszerűen csak tudomásul veszem, mikor elvonul felettem?

9. Jellegzetes gyarapodás. Isten kegyelme tisztább, barátságosabb emberré tett? Jézus úgy nyilatkozik rólam, mint „boldog emberről” (ld. Mt. 5: 1-12)?

10. Engedelmesség. Szeretem-e Isten parancsolatait? Félreteszek mindent, ami Isten munkáját gátolná életemben?

Ha nem megfelelően gyarapodom anyagilag, nem adom-e át magamat a kapzsiságnak, irigységnek, pénzsóvárságnak? Ha gazdag vagyok, megfelelően tudok-e élni vagyonommal, pénzemmel? Mindezek Krisztus kezében vannak-e? Vagy gyakorlatilag élni sem tudsz nélkülük?

11. A bűnhöz való viszonyulásunk. Vigyázok-e arra, hogy naponta halálba adjam bűneimet, vagy azok gyökeret vernek szívemben, életemben? Látom-e Jézus Krisztus áldásait életemben?

12. Lelki hadviselés. Hiszek-e a Sátán működésében anélkül, hogy ne gyötörne erejével? Ismerem- e az ő taktikáját, ami jelen van életemben, és használom-e azokat a biblikus eszközöket, amik által vissza tudom verni az ő támadásait? Ezek védelmezőim-e a Sátánnal szemben?

13. Keresztyén fejlődés Keresztyénként valóban növekedem? Közösséget vállalok-e más keresztyénekkel? Növekedem-e családi életemben, napi tevékenységeimben, magánéletemben?