Pápai Ernő








A bölcsesség ösvényén




A Példabeszédek magyarázata






2008


Tartalomjegyzék




Tartalomjegyzék …………………………………………………………………. 2

Bevezetés ………………………………………………………………………… 4


1. fejezet ………………………………………………………………………… 9


2. fejezet ……………………………………………………………………….. 15


3. fejezet ……………………………………………………………………….. 18


4. fejezet ……………………………………………………………………….. 24


5. fejezet ……………………………………………………………………….. 29


6. fejezet ……………………………………………………………………….. 33


7. fejezet ……………………………………………………………………..… 39


8. fejezet ……………………………………………………………………..… 43


9. fejezet ………………………………………………………………..……… 47


10. fejezet ……………………………………………………………………….. 51


11. fejezet ……………………………………………………………………..… 61


12. fejezet …………………………………………………………………...……72


13. fejezet …………………………………………………………………..…… 81


14. fejezet ……………………………………………………..………………… 91


15. fejezet ……………………………………………………………………… 108


16. fejezet ……………………………………………………………………… 124


17. fejezet …………………………………………………………………….... 138


18. fejezet ……………………………………………………………...………. 151


19. fejezet …………………………………………………………………...…. 161


20. fejezet ……………………………………………………………………… 174


21. fejezet ……………………………………………………………………… 188


22. fejezet …………………………………………………………….………… 201


23. fejezet ………………………………………………………………….…… 213


24. fejezet ……………………………………………………………….……… 227


25. fejezet ……………………………………………………………………..... 239


26. fejezet ……………………………………………………………………..... 251


27. fejezet …………………………………………………………………………


28. fejezet …………………………………………………………………………


29. fejezet …………………………………………………………………………


30. fejezet ………………………………………………………………………….


31. fejezet …………………………………………………………………………..






























Bevezetés



Izrael bölcsességi irodalmában a Példabeszédek könyve különös helyet foglal el. Míg minden más egyéb könyvnél a szerző egy személy, addig a Példabeszédek esetében egy gyűjteményről beszélhetünk, amelynek több szerzője volt. Olyan kincsestár ez a könyv, amelynek csarnokaiban nemcsak Salamon kegyes mondásai, fabulái, frappáns aforizmái találtak helyet, hanem sok olyan észrevétel, megfigyelés, tapasztalat is, amely az írásba foglalás pillanatáig csak szájról szájra szálló hagyományként volt meg, és már pontosan senki sem emlékezett arról, kitől származik. De, nem is erre tették a hangsúlyt, hanem arra, hogy az észrevételek Isten ihletettségéből származtak, és részévé váltak a bibliai kánonnak. A gyűjtők nem azért akarták megörökíteni lejegyzés által a bölcsességeket, hogy nevet állítsanak maguknak, vagy a szerzőknek, hanem azért, hogy Isten Igéjéből egy jóta se veszíttessék el.


Habár az ókorban, az akkori világban minden nép körében hódított az irodalmon belül a bölcseleti stílus, mégis azt kell mondanunk, hogy Izrael bölcseleti irodalma ily módon teljesen különbözik a többi népek hasonló bölcselkedéseitől. A különbség oka a zsidó név Jahvéval való szövetséges viszonyából származik. Izrael abban különbözött más népektől, hogy Isten kiválasztotta őt, és zsidók között volt az a prófétai beszéd, amellyel ily módon más népek nem rendelkeztek. Az ő bölcseleti irodalmuk pusztán az emberi értelem csiszoltságán, és az általános kegyelem által megismerhető dolgokon alapultak, míg Izrael bölcseleti irodalmával egészen más volt a helyzet. Így tehát a választott nép különleges szerepet töltött be a népek között, mert egyedül nála volt a kijelentés, és egyedül általa, rajta keresztül lehetett eljutni a Szent üdvösséges megismerésére.


A Példabeszédek lejegyzőit ugyanis nem önnön okosságuk, elmésségük, vagy költői stílusuk vezetett a megfigyelések lejegyzésénél, hanem magának Isten Lelkének világossága, Aki gondoskodott láthatatlan, de érzékelhető módon arról, hogy csak az legyen lejegyezve, amit az Ő akarata megkívánt, és ami egyezett az Ő természetével. Az organikus inspiráció révén az Úr felhasználta szent íróinak, tulajdonságait, nyelvérzékét, költőiességét, stílusát, és természetét arra, valamint a történelmi környezetet is, hogy azok ne elhomályosítsák, hanem megvilágítsák azt a mondanivalót, amit Isten közölni akart kijelentése által a népekkel. Nekik nem az üzenet szépsége, hangzatossága, vagy páratlan irodalmi szépsége izgatta, hanem az a tudat, hogy ezekből a versekből meg lehet ismerni Isten természetét, és el lehet jutni az üdvösség kapujához. Aki tehát keresi az Urat, az meg is találhatja, és megismerheti az Ő akaratát – jelenthették ki a szerzők, amivel egyedülálló módon olyan üzenetet sugároztak a világ felé, amiben a környező népek nem voltak képesek őket követni. Szebben, jobban megszerkesztett tanmesékkel előállhattak, a stílusuk is lehetett sokkal csiszoltabb, mint a zsidóké, az ő üzenetük mégsem volt képes arra, hogy Isten különleges kijelentését sugározza a bűnös világ felé. Ők nem bízattak meg ezzel a feladattal, és nem lettek ellátva az Úr által olyan újjászületett értelemmel, amely képes lett volna továbbítani az Ő kijelentését!


A könyv szerzősége.


Mint már arról beszéltünk, a könyv egy gyűjtemény, egy antológia-szerű mű, ami magába az ókori zsidó bölcsességek legszebb gyöngyszemeit. Ennél fogva azonban nem jelent ellentmondást a könyv címzése, az, hogy a szerzőséget Salamonnak tulajdonítja (1: 1). Nincs ebben semmi ellentmondás, mert a könyv nagy része Salamontól származó, vagy Salamon által feldolgozott, más bölcsek által elmondott versekből áll, habár a könyv héber címe Misele Selomo, azaz Salamon példabeszédei. A masal szó, ami itt is, és a Szentírás más helyén is a példázatra, vagy példabeszéd megnevezésére utál párhuzamot, vagy leírás általi összehasonlítást jelent. A Septuagintában is a paroimiae Salomontos kifejezés szerepel, ami példabeszédet, vagy példázatot jelent. A könyv elementáris ereje, hatása a gondolkodásra nézve szerénységéből, egyszerűségéből, mégis líraian nagyon kellemesen megszerkesztett mondanivalójából ered. A masal dinamizmussal teljes szó, amely a szokottnál többet adó gondolatra utal. Az általa kifejezett gondolat nemcsak tényeket közöl, hanem gondolkodásra, elmélkedésre, önvizsgálatra ösztönöz, megaláz és szembesít. Ily módon az egyszerűen megfogalmazott, rövid és világos tartalmú mondatoknak, amelyek úgy is mondhatnánk, magától értetődő igazságokat közölnek, minden időben nagy hatásuk van. Salamon azért vetette írásba, értékelte nagyra, és azért kezdte el maga is gyűjteni (valamint szolgáival is gyűjtettetni) ezeket a példabeszédeket, mert rövidségük, világos mondanivalójuk, és csattanójuk révén kitűnően alkalmasak voltak arra, hogy szállóigékként és okító jellegű tanításként tovább adják az emberek felé Isten akaratát az emberi élet minden gyakorlati területére nézve.


A könyv megírásának ideje.

Azt tudjuk, hogy a könyv gerincét Salamon bölcs mondásai adták, amelyek olyan nagy hírnevet és tiszteletet szereztek neki a környező népek körében (vegyük csak Sába királynőjének látogatását alapul!), jelenlegi formájában a könyv évszázadok bölcsességi irodalmát öleli fel, amely során több gyűjtő és szerző is hozzájárult elkészültéhez.


Habár a tudatos gyűjtés Salamonnal (Péld. 1: 1) kezdődött (már előtte is voltak példabeszédek, de addig senki sem kezdte azokat egységes rendszerbe foglalni), a mai alakját kb. fél évezred után nyerte el. Általános vélemény szerint a lejegyzéseket valamivel Salamon halála után (Kr. e. 931) kezdték el összegyűjteni, és hosszú utat járva be, a könyv végső részeit Ezékiás uralkodásának idején (Kr. e. 728-697), vagy nem sokkal utána csatolták a már meglévő részekhez. Salamon mellett főbb szerzőként, vagy gyűjtőként megemlíthetjük még a bölcseket (nem tudjuk pontosan, kiket takar ez a megnevezés – 22: 17), vagy a bölcsek mondásaként aposztrofált kijelentések szerzőit (24: 23), és Agurt (30: 1), valamint Lemuelt (31: 1) is.


A könyv szerzőségének széttagoltságában, és a könyv datálásában a legtöbb bibliatudós mind liberális, mind konzervatív oldalról, egyetért. Csak néhány elvetélt ötlet született arra nézve, hogy a könyv jóval a fogság után íródott, de ennek senki nem adott komolyan helyet, még a legtöbb bibliakritikus sem. Mindenki megegyezik a könyv szereztetésének idejében, és abban, hogy a gyűjtemény évszázadokon keresztül nyerte el mai formáját. Habár Driver, Nowack, Davidson, de legradikálisabban C. H. Toy, mindent megtettek annak érdekében (ICC kommentársorozat, 1899), hogy fogság utánivá tegyék a mondanivalót, és azt sugallják, hogy a Példabeszédek könyve Kr. e. 350-nél korábbi, ennek igazán komolyan nem adott senki sem helyet. Ily módon a liberálisok azon próbálkozása, hogy aláássák a könyv hitelességét, vagy megváltoztassák írásba foglalásának, és végső összeszerkesztésének idejét, zátonyra futott, kudarcba fulladt.


A könyv stílusa.


Amikor a Példabeszédek könyvét tanulmányozzuk, hogy Isten újabb és újabb igazságokat adjon számunkra, akkor figyelmet kell fordítanunk annak stílusára. A könyve stílusa, megírásában felhasznált kifejezések nagyban rámutatnak arra, mit is akartak a szent írók továbbadni nekünk, mi is volt szívük mozgatórugója az írás alatt, milyen igazságok szorongatták őket, amiket tudomásunkra kellett hozniuk. A háttér, a szavak megválogatása, a szavak jelentése nagyon sok olyan információt bocsátanak rendelkezésünkre, ami mellett normális esetben elsikkadnánk.


Ezért amikor kutatjuk az Írásokat, akkor nagyon oda kell figyelnünk a szavak jelentésére, azok szövegkörnyezetére. Ugyanez a helyzet a példabeszédek kutatásánál is. Mivel a könyv a bölcsesség értelmezési körére van felépítve, jobb, ha tisztázzuk azoknak a héber szavaknak a jelentését, amikkel „bölcsesség” szót definiálják.


A héberben használt hokma szó olyan gyakorlati képességre (bölcsességre) utal, ami megfigyelésen alapszik, vagy az általános kegyelem által világosíttatik meg az ember előtt. Ezzel a szóval általában a mindennapi élet alapvető dolgai közötti eszes különbségtételt értjük. Az ilyen tulajdonság különbséget tud tenni a jó és a rossz, az élet veszélyeitől megóvó, vagy abba belerohanó viselkedés között. Magába foglalja a „józan paraszti ész” fogalmát is, ami által ésszerűen tudunk különbséget tenni az igazság és a hamisság között, ami által képesek vagyunk körültekintően és józanul, logikusan gondolkodni, és azt választani, ami jó számunkra. Ebbe a kategóriába tartozik az a képesség is, ami által az elméleti tudást képesek vagyunk „konvertálni”, és alkalmazni azt a mindennapi életünkben. Az elméleti tudás gyakorlati alkalmazásba ültetése nélkül sok olyan jó dologról maradnánk le, aminek gyümölcséből így képesek vagyunk szakítani. Így elméleti tudásunkat arra vagyunk képesek használni, hogy egyre áldottabban, és egyre nagyobb engedelmességben tudjunk élni. A hokma alatt akár az alkalmazás tudományát is érthetjük. Általa a hogyanokra kapunk választ.


A héberben használt binah szó, ami lefordítva értelmet, vagy felfogóképességet jelent, arra szolgál, hogy képesek legyünk megkülönböztetni az igazat a hamistól, a jót a rossztól, az örökkévalót az időlegestől. Ezzel a képességgel ellene tudunk állni a pillanatnyi kísértésnek, és a nehéz helyzetekben is képesek leszünk megfelelő döntéseket hozni. Mivel a tanultak által ismerjük a jó és gonosz jellemzőit, és Isten nekünk kijelentett akaratát, képessé leszünk arra, hogy különbséget tegyünk a jó és a rossz között, és tudjuk, mit kell választanunk. Mert a binah szó a különbségtétel tudományát foglalja magába, amikor az információk fényében képessé válunk azok elemzésére, és a megfelelő következtetés levonására. A binah által főleg azt értjük meg, mit kell választanunk.


A héberben használt tusiyyah szó a józan bölcsességre, vagy a racionális gondolkodásra utal. Ez a szó főleg arra szolgál, hogy az igazság megértésének tényét fejezzük ki vele, azt, hogy racionálisan tisztában vagyunk az igazság lényegének. A szó azt fejezi ki, hogy a tusiyyah-val rendelkező ember ismeri, érti a dolgok belső lényegét, és ennek megfelelően cselekszik. A bölcsesség eme vetülete arra a szellemi, értelmi tevékenységre utal, amely által az ember képessé válik arra, hogy az események között disztingválni tudjon, és a kijelentés által meg tudja állapítani, merre kell elindulni ahhoz, hogy Isten akarata győzedelemre jusson. Azt is mondhatnánk, hogy a tusiyyah az útmutatás tudománya, amely megmutatja azt az irányt, amit a hívőnek követnie kell ahhoz, hogy Isten akarata beteljesedjék.


A könyv formája.


A könyv az ókori zsidó irodalmi formáknak megfelelően íródott, a bölcsességi könyvek, az úgynevezett agiográfok közé tartozik. Mind tartalma, mind formája arra utal, hogy ennek a könyvnek ebben a besorolásban kell lennie. A könyv tartalma szerint az oktató-intő, valamint tanító irodalomhoz tartozik, amelynek fő célja az, hogy megtalálja a választ, mit is jelent a bölcsesség, valamint arra, miképpen leszünk képesek arra, hogy bölcsen tudjunk élni.

A könyvben használt példabeszédeket és példázatokat, használatuk alapján, három nagy csoportba oszthatjuk, az által, hogy milyen igazságokra akarták a szent írók megtanítani olvasóikat, vagy az igazság mely vetületét akarták kidomborítani előttünk.


Az első csoportba azok a példázatok tartoznak, amelyen szinonim formába vannak öntve. Ez azt jelenti, hogy a példabeszédek úgy vannak megszerkesztve, hogy a mondanivalójuk második fele az első felének rokon értelmét adja meg. A rokon értelmű kifejezés, vagy szó által a vers első részének mondanivalója újból elhangzik, ami segíti, könnyebbé teszi a mondanivaló memorizálását, vagy annak érthetőbbé tételét. Ilyen például a Péld. 19: 8 is: „Aki értelmet szerez, szereti az életet, aki megőrzi az értelmességet, jót nyer”.


A második csoportba azok a példázatok tartoznak, amelyek antitetikus formát nyertek. Ezt azt a gondolatot takarja, hogy a vers második része, annak érdekében, hogy még inkább ki legyen hangsúlyozva az üzenet mondanivalója, ellentétként van szembe állítva a vers első részének. Ez a felépítés hirtelen megütközést kelt a hallgatóban, érzékeit megélesíti, és figyelme elkezd a mondandóra koncentrálni. Azt is mondhatnánk, hogy ezek a versek logikai ellentét párokként vannak felépítve, hogy az általa okozott megütközést figyelemfelkeltésre legyen felhasználva. Ezt tükrözi például a Péld. 15: 4 is: „Nyelv szelídsége az életnek fája; az abban való hamisság azonban a léleknek gyötrelme”.


A harmadik csoportba azok a példázatok tartoznak, amiket egyszerűen csak szintetikus formának, vagy párhuzamnak nevezünk. Gyakran ezt a kifejezési módot parabolisztikus formának is szokták nevezni. Formájának lényege abban nyilvánul meg, hogy a vers első része allegorikus, amelynek nyitját, magyarázatát a vers második része adja meg. A vers első része megnyitja a gondolatot, de a vers második része nélkül nem értjük meg azt. Ily módon a vers második része kiegészíti, kipótolja a vers első részének mondanivalóját, és értelmet szerez az eddig érthetetlen első résznek. Ez a kiegészítő párhuzam. Ez mutatkozik meg például a Péld. 11: 22-ben is: „Mint a disznó orrában az aranyperec, olyan a szépasszony, akinek nincs okossága”.


A könyv hatása, kapcsolata más népek bölcsességi irodalmával.


Mind Salamon korában, mind a kettészakadt országlás idejében az Ígéret Földjének szövetséges népe élénk kereskedelmi, katonai, politikai, valamint kulturális kapcsolatban állt a kánaáni népekkel, Főníciával, az egyiptomi, asszír, és babiloni birodalmakkal, gyakorlatilag minden környező néppel.


Habár Izrael vallásában különbözött a környező népektől, mert egyedül ők voltak monoteisták, és egyedül ők voltak Jahve szövetséges népe, más szálon sok kapcsolatot ápolt a pogány népekkel, ami természetes is, mert nem a világból kellett kijönnie, hanem a világtól kellett magát elhatárolnia. Nem csoda azért, hogy kapcsolatokat lehet felfedezni Izrael bölcsességi irodalma, és a környező népek bölcsességi irodalma között. Nincs ebben semmi rendkívüli. Habár azonban irodalmi formájában a Példabeszédek könyve hasonlít a Kelet más népeinek bölcseleti irodalmára, amelyben megtalálhatók közös gondolati érintkezések, és azonos kifejezések, tartalmában mégis teljesen más üzenetet hordoz. Míg a Kelet nagy munkái az általános kegyelem által felismerhető igazságokat taglal, valamint a pogány bölcselkedők eszmefuttatásait, korai filozófiai gondolatait fektetik le, addig Izrael bölcseleti irodalma szigorúan megmarad az Isten igazságainak kijelentése mellett, és nem is vágyik többre. Míg Egyiptom, Szíria, Mezopotámia, Főnícia, és Észak-Arábia kultúrái és bölcseleti irodalma politeista alapokon állt, és a bálványok tisztelete nagy hatással volt rá, addig Izrael az Urat tisztelte, és irodalma is a Neki való engedelmességről tanúskodott.


Mind az ugariti eposzok, mind Achikár mondásainak, valamint az egyiptomi Amen-em-ope bölcsességeinek tanulmányozásakor kiderült, hogy a Példabeszédek időmértékes stílusa sok esetben hasonló, vagy gyakran meg is egyezik azokéval. Sok esetben a mondanivaló is egyezik. Mi történt? A legtöbb liberális tudós azt állítja, hogy Izrael annyira beolvadt a környező népek kultúrájába, hogy teljesen átvette az általuk képviselt gondolatokat. Azt mondják, és azt próbálják bizonyítani, hogy ezek a művel forrásul szolgáltak a Példabeszédek egy részének megírásához. Ez az állítás azonban ebben a formában nem tartható.


Jóval valószínűbb, hogy a Szentírás volt hatással más népekre, mintsem más népek pogány irodalma lett volna hatással a Szentírás lefektetésére. Tény, hogy vannak átfedések a Példabeszédek és a már említett pogány források között, és ha közelebbről megvizsgáljuk a tartalmat, azt láthatjuk, hogy a Példabeszédek tartalma, mondanivalója jóval összetettebb, mint a pogány bölcseleti irodalom gyöngyszemei. Míg a Példabeszédek könyvének mondanivalójából le tudjuk vezetni azokat a részigazságokat, amelyek megtalálhatók más népeknél is, addig más népek irodalmából képtelenek vagyunk levezetni a Szentírás eme könyvének igazságát.


Mivel a Példabeszédek sokkal összetettebbek, mint más könyvek, nem csoda, hogy találunk hasonlóságokat más könyvekkel, de csak ott, ahol általános dolgokról van szó, amiket egyszerű megfigyeléssekkel is konstatálhatunk. Sehol sem találunk azonban átfedéseket ott, ahol az Isten különleges kijelentéséről kell beszélnünk. A Szentírásban Isten beszél a teremtésről, valamint az özönvízről is, és azt tapasztalhatjuk, hogy például a Gilgamesben, vagy más, például észak-amerikai indián törzsek eposzai között is találunk utalást mind a teremtésre, mind az özönvízre. Ez azt jelentené, hogy a szent írók azokból a forrásokból merítettek? Nem. Inkább nagy valószínűség szerint, mivel az esemény globális kiterjedésű volt, a népek krónikái is beszélnek róla, átalakítva a történetet arra a formára, ami megegyezik vallásukkal, annak irányultságával. Így mindkét helyen szó van róla, de a pogány népeknél egészen másként fest a történet, mivel csak az esemény ténye rögzült bennük, de tudatlanok annak isteni hátterét tekintve. Nem is beszélve arról, hogy a pogány szerzemények egy része jóval fiatalabb a Példabeszédek könyvénél. Ezek alapján tudhatjuk, hogy a Bibliánk nem egy más nép kulturális hatásaként létrejövő másolat, hanem Isten eredeti forrása, amelyből más nép vettek át bizonyos elemeket, tetszésük szerint formálják azt.





Első fejezet


A bölcsesség barátságos hívása


1. Salamonnak, Dávid fiának, Izrael királyának példabeszédei. A bölcseleti irodalom e gyöngyszeme egy rövid bevezetővel, úgy is mondhatnánk, bemutatkozással kezdődik. Nem volt ritka, sőt a Kelet egyes térségeiben minden rendelet, királyi parancs, rendelkezés stb. olyan bevezetéssel kezdődött, amit itt is láthatunk. A könyv szerzőjének Salamon van megnevezve, aki Dávid királya fia, Izrael, a választott nép vezetője volt. De miért lenne olyan fontos az, hogy odafigyeljünk rá? Hisz voltak a Keleten más királyok is, akik briliáns logikával, és természeti bölcsességgel voltak megáldva. A babiloni és más királyi udvarok tele voltak bölcsekkel. A bölcseleti irodalomnak nagy hagyományai voltak. Miben rejlik hát akkor Salamon titka? Miben különbözött ő másoktól?

Azt olvashatjuk róla a Szentírás más helyein, hogy bölcsessége minden földi emberét felülmúlta (1 Kir. 3: 12). Azt is tudjuk, hogy nem atyjától örökölte ezt a bölcsességet, hanem alázatában a Mindenható Istenhez fordult, hogy a Seregek Ura, Izrael Szövetséges Istene adjon neki útmutatást, irányt és józan ítélőképességet arra, hogy a reá bízottakat Isten parancsolatainak fényében, annak az Ő erejével vezesse (1 Kir. 3: 7-10).

Az, hogy ez a bölcseleti gyűjtemény a Szentírás szerves része lett, annak köszönhető, hogy Isten ügyelte fel szerkesztését. Isten előre elrendelő akarata miatt lett része az Ószövetségnek ez a könyv. Isten verbálisan inspirálta Salamont arra, hogy azokat a bölcsességeket mondja el, amiket elmondott. A Mindenható felhasználta Izrael királyát arra, hogy átadja az Ő szövetséges, választott népének az Ő tanítását. Ezért kell szemeinket az üzenetre emelnünk. Ezért kell a szerző szavait megfellebbezhetetlennek tartanunk!

2. Bölcsesség és erkölcsnek tanulására, értelmes beszédek megértésére. A 7. versig a szerző elmondja, hogy mi is a célja az egész könyvvel. Minden írott dokumentum céllal jön létre. Az ókorban a levél a bemutatkozás után rátér arra, miért is lett megírva. Ezt teszi Salamon is. Elmondja, hogy ezzel a gyűjteménnyel az a célja, hogy tanítás és útbaigazítás által vezesse az arra szorulókat (tehát mindenkit) a bölcsesség megismerésére. Salamon itt Krisztus előképe, Isten képviselője. Neve jelentése „béke, békességes”. Aki Salamon (a „békességesre”) tanítványává szegődik, annak Krisztusnak, a Békesség Fejedelmének tanításaival kell betöltekeznie.

Nem kis dolgokra tanít ő minket. Először is arra, hogy az igazi bölcsesség és az igazi erkölcsi változás csak Isten kegyelméből, az Ő közreműködése által jöhet létre. Sok erkölcsi tanító, és más nagy tanító volt az emberiség bölcsőjének számító Keleten. Sokan sok mindent tanítottak, de csak Salamon tanai vezettek életre. Mert fülünkkel sok erkölcsi prédikációt hallgathatunk, de csak Isten Szentlelke képes azt élővé és hatóvá tenni a szívünkben. Csak Isten bölcsessége és újjászülő kegyelme által változik kőszívünk élő, lüktető, Isten nagyságát magasztaló hússzívvé (Róma 10: 17). Az értelmes, örök életet, és igazi, örökkévaló haszonnal kecsegtető igazságokat csak Általa foghatjuk fel, érthetjük meg.

3. A szerző rámutat itt arra, hogy az embernek szüksége van fenyítékre és igazságra, hogy az ítéletnek és becsületességnek megnyerésére jusson. Az élet nem egyszerű dolog. Mióta ősszüleink elbuktak, és a bűn kiáradt erre a világra, az ember lelkileg meghalt, és az értelme Isten dolgai iránt megsötétült. Minden gondolata folyton csak gonosz (1 Móz. 6: 5). Az élet nagyon veszélyes üzemmé vált. Mindenhol a bűn leselkedik az emberre, a bűn reá vágyódik (1 Móz. 4: 7), őt kívánja. Minden nap úgy telik el, mintha az ember egy vadakkal tele dzsungelen vágna át. Ahhoz, hogy megfelelően, Istennek tetszően tudjuk futásunkat elvégezni, az igazság ismeretére kell jutnunk, és abban kell gyakorolni magunkat. Az apostol is erre buzdít minket (2 Pt. 1: 5-7). Előbb az elmélet, utána a gyakorlat. Előbb a megigazulás, utána a megszentelődésben való előrehaladás.

4. Együgyűeknek eszesség. Kiknek kellene jobban az eszesség, mint az együgyűeknek? Azoknak van erre szükségük, akik nem tudnak eligazodni maguktól az élet dolgai felett. De vajon vakmerően ki tudná azt mondani, hogy nincs szüksége erre az eszességre? Vajon ki tudja úgy végigverekedni magát élete egy napján, hogy ne esne vétekbe Isten Igéjének pásztorolása nélkül? Nem véletlenül mondja azt Jézus a Hegyi Beszédben, hogy a lelki szegények (akik folyamatosan Isten vezetését sóvárogják) az igazán boldog emberek (Mt. 5: 3). Csak a farizeusok voltak olyan önhittek, hogy úgy gondolták, boldogulnak Isten nélkül is (Mt. 9: 12). Milyen gyönyörűséges, hogy Krisztus megváltása által mi, az Ő választottai, nyájának juhai, leborulhatunk a kegyelem trónusa elé, hogy Isten elhalmozzon minket bölcsességével (Jak. 1: 5)!

Vajon kinek lenne nagyobb szüksége józanságra, és isteni vezetésre, mint az életbe kilépő ifjaknak? Szenvedéllyel, erővel, és nem megfelelő tapasztalattal felfegyverezve vajon nem arra van-e szükségük, hogy Isten útmutatása helyes irányba terelje azt a tüzet, amelynek heve pusztulást eredményezhet, ha nincs kordában tartva? Nem az Isten Igéje vezeti-e az ifjakat az Istennek kedves irányba (Zsolt. 119: 8)? Csak a Szentírás buzgó tanulmányozása teheti az ifjút olyan felnőtté keresztyénné, aki különbséget tud a jó és a gonosz között.


5. Hallja a bölcs, és öregbíti az ő tanulságát. Senki ne higgye azonban, hogy csak az együgyűeknek és az ifjaknak van szükségünk a bölcsességre. Isten népe közül senki sem ülhet ölbe tett kézzel. Ahogyan mindenkinek szüksége volt naponta arra, hogy a mannát gyűjtse, és az táplálja őt (2 Móz. 16: 4), úgy van szüksége naponként mindenkinek arra is, hogy Isten bölcsességével töltekezzen fel. Ugyanúgy szükségük van a bölcseknek is erre, nemcsak az együgyűeknek. A legnagyobb kincseskamra is kiürül egyszer, ha folyamatosan nem gondolkodnak annak megtöltésén. Dániel a bölcsek vezetője volt, mégis naponta háromszor borult le az Úr előtt, hogy a Mindenható adjon bölcsességet neki élete minden területén (Dán. 6: 10).

Csak akkor lehet az értelmesek módján érett tanácsokat szerezni, ha igazán megtanulunk - tanulni. Pál Gamáliel lábainál tanult, a tanítványok Jézust hallgatták, Apollós Akvilától és Priszcillától hallotta a bölcsességet. Te odafigyelsz-e a próféciákra, mikor az Úr prédikátorain keresztül tanítani akar téged?

6. Találós meséinek megértésére. Arra hív fel minket ez a vers, hogy keressük Isten tanítását. Az itt adott felsorolás arra utal, hogy Isten minden tanításában keressük azt, amit Ő közölni akar velünk. Mert Isten minden tanítása a mi lelki épülésünket szolgálja. Sokan abba a hibába esnek, hogy csak a nekik kedves igerészeket, vagy a nekik kedves teológusok, lelkészek útmutatásaiban lelik örömüket. Nem szabad elfelejtenünk azonban, hogy az ilyen szelektív válogatás egy idő után nem növekedést, hanem sorvadást okoz. Dávidnak talán nem volt kedves az, hogy Nátán keményen megdorgálta (2 Sám. 12: 1-12) és fejére olvasta bűneit, de Isten kikutathatatlan akaratából éppúgy lelki növekedésének fontos része volt, mint az, hogy Isten elhívta a juhok mellől, és Sámuel királlyá kente fel őt (1 Sám. 16: 13). Charles Spurgeon, a nagy igehirdető azt mondta egyszer, hogy azokat az igehelyeket kell a legtöbbször olvasnunk, amik a legjobban belénk vágnak. Ne feledjük el, hogy nekünk naponként Isten teljes tanácsvégzésének megismerésére kell törekednünk! (1 Tim. 3: 16).

7. Az Úrnak félelme. Az első hat versben ennek a könyvnek a bevezetése volt megadva. A király tanítása egy hihetetlenül mély gondolattal indít, amit nyugodtan az egész könyv egyik legfontosabb mottójának nevezhetünk. Kijelenti, hogy csak úgy lehet a bölcsesség a mienk, ha féljük az Urat. Az Urat csak azok félik igazán, akik az Övéi, akiket Ő újjászült, akik Hozzá tértek. A bölcsesség megtanulásának, elérésének ez a tény a sarokköve. Ha nem az Úr iránti félelemmel, tisztelettel, és engedelmeskedni akarással a szívünkben keressük az Ő igazságát, akkor sosem jutunk el az isteni bölcsesség megismerésére.

Nem kell csodálkoznunk azon, ha a bolondok megutálják azt. Miért? Mert a bűnesettől fogva ők Isten ádáz ellenségei. Nem kell tehát azon meglepődni, ha ezek az emberek emberi romlottságukból kifolyólag gúnyolják Isten Igéjét. Mindaddig azt fogják tenni, míg Isten kegyelméből, Szentlelkének ereje által újjá nem szüli őket. Addig balgák maradnak, és lelki sötétségben élik napjaikat.

8. A te atyád erkölcsi tanítását. A legnagyobb támogatásra azoknak van szükségük, akik reményteljes ifjakként állnak az élet előtt. Ki tudná jobban, szeretetteljesebben, igazabban, őszintébben, féltőbben oktatni az istenfélő ifjakat, mint az istenfélő szülők? Két dolgot kell itt látnunk. Először, hogy az istenfélő szülőkön keresztül maga Isten szól atyaian, szeretően (Fil. 4: 9-19) hozzánk. Másodszor, mindkét szülőnek fel kell vállalni a gyerekek istenfélő nevelését. Sajnos, ma olyan időket élünk, mikor legjobb esetben a szülők egymásra próbálják hárítani ezt, rosszabb esetben egyikük sem foglalkozik vele. Vigyázzunk, mert Isten előtt a szülők éppúgy felelősséggel tartoznak engedelmeskedni, mint a gyerekek, és egy napon számot kell adniuk arról, hogyan nevelték őket.

9. Mert kedves ékesség lesz a te fejednek, és aranylánc a te nyakadra. Nagy méltóság és kiváltság ez. Ezt a helyzetet csak azok élvezik, akik győztesek. Azok, akik Isten kegyelméből harcukat megharcolták, a Sátán csapdáit kikerülték, és megszabadultak a madarász tőréből. Ilyen méltóság lett Dániel része, mikor a feladattal sikeresen megbirkózott Belsazár udvarában (Dán. 5: 29). Csak azoknak a sportolóknak nyakába kerül érem, csak azok állhatnak a dobogóra, akik igazán, lelkesen, becsületesen, és hűségesen küzdöttek. Ha nincs bölcsesség, ha nem alkalmazzuk azt az életünkben, nem leszünk kedvesek Mennyei Atyánk előtt. Csak Isten bölcsessége hoz számunkra ilyen megbecsülést. Az itt említett ifjú azért győzött, mert az Isten bölcsességében gyakorolta magát. Ne feledjük, mit mond Isten Igéje: „Legyetek jó fák, és teremjetek jó gyümölcsöket” (Mt. 12: 33).

Csábítás ellen való óvás.


10-19. Fiam, ha bűnösök el akarnak csábítani téged. A következő versek azért vannak egybe véve, mert egy gondolatkör részei, egy jelenséget tárgyalnak. Ezek a versek a kísértést, annak megnyilvánulását, következményeit taglalják. Mit tanulhatunk itt? Először azt, hogy a kísértés kikerülhetetlen, nem lehet elkerülni. Magának Jézus Krisztusnak is el kellett viselnie a Sátán kísértéseit (Mt. 4: 1-11). A Kísértő suttogásait naponként halljuk, ha akarjuk, ha nem. Másodszor, a kísértésnek szép, kellemes, kívánatos csomagolása van. A tiltott fa gyümölcse „kedves a szemnek, és kívánatos” (1 Móz. 3: 6) volt Éva számára. A bűn első ránézésre mindig sokat ígérő, mindig úgy tűnik, hogy sokat nyer az ember vele, mindig hódolóvá akar tenni minket. Akán szemeit hatalmában kerítette a babiloni köntös, megkívánta azt (Józs. 7: 21), fantáziáját megragadta a kétszáz siklus és az aranyvessző, ami ötven siklust nyomott. Elkezdett szárnyalni a fantáziája, úgy érezte, hogy jövője be van biztosítva, utódai előkelő emberekké válnak a megszerzett gazdagság által. Ne feledjük, hogy a Sátán a legnagyobb agitátor, és a legszebb jövőt festi le nekünk. De arról nem beszél, hogy ő a legnagyobb csaló, a hazugság atyja (Jn. 8: 44). Ne feledjük el, mert lelkünk üdvösségéről van szó! Harmadszor, ha nem Isten parancsolataira figyelünk, elbukunk. Isten világos utasításokat, rendeleteket, parancsokat adott. Ha nem vesszük figyelembe őket, végünk van. Minden parancsolat útjelző tábla, ami a menny felé visz minket, és megóv az úton tapasztalható veszélyektől. Míg a mennyei KRESZ szerint éljük életünket, biztonságban vagyunk. Ha letérünk az útról, hajótörést szenvedünk, elbukunk, és vállalnunk kell a következményeket. Urunk Jézus a Kísértő minden közeledését Isten Igéjével verte vissza. Így kell eljárnunk nekünk is. Ez csak akkor sikerülhet, ha a bölcsőjükben, a gondolatoknál végzünk a kísértéssel. Semmilyen kompromisszumot nem engedhetünk meg magunknak. Újra és újra önvizsgálatot kell tartanunk, és ki kell gyomlálnunk minden gonosz gondolatot szívünkből. Le kell ráznunk a Sátán sziszegését magunkról, ahogyan Pál is lerázta a kígyót a kezéről (Csel. 28: 3). Ha nem irtjuk ki a gyomot a szívünkből, gondolatunk virágoskertje az istentelenség kaszálójává züllik. Ne fogadd beszédüket. Zárd be füleidet. Légy süket. Állj ellenük. Akkor élsz, élni fogsz, és életeddel Istent fogod magasztalni. Nem ez-e a legcsodálatosabb dolog a világon? „Aki győz, fehér ruhákba öltözik; és nem törlöm ki annak nevét az élet könyvéből” (Jel. 3: 5).

Az engedetlenek büntetése.


20-21. A bölcsesség kinn szerül-szerte kiált. Ebben a két versben a szerző Isten kegyelmét, szeretetét és türelmét mutatja meg a bűnösök iránt. Istennek annyira gondja van teremtményeire, hogy sosem hagyja őket világosság nélkül. Sokszor szól a természet nagyságos dolgai, sokszor a lelkiismeret által, és a megfelelő időben kijelenti magát az Ő Igéjén keresztül. Olyan emberekhez szól itt ez a két vers, akik nem figyeltek atyjuk bölcsességére, hanem a gonoszság suttogásának engedtek. Isten mégsem hagyta őket magunkra, mert a Mindenható nem akarja, hogy azok közül, akiket Ő kiválasztott, egy is elvesszen. Lármás utcafőkön a kapuk bejáratánál sem lehet Isten elől elbújni. Ő a legváratlanabb helyeken is megtalálja a bűnöst, hogy szembesítse bűnével, és megtérésre hívja. Nem agyonhajszolni akarja a bűnösöket, hanem megbékélést akar nekik adni (Mt. 11: 28-30). Ő keres minket minden elérhető helyen.

22-23. Meddig szeretitek, oh ti együgyűek az együgyűséget? Isten azért keresi a bűnösöket, hogy lelkükre beszéljen, hogy megszabadítsa őket a madarász tőréből. Isten először szembesít. Az Ő Igéje előbb feltárja az igazi helyzetet, közli a tényeket. Nem kertel, és nem vezet, beszél félre. Itt is azt mondja, hogy: „Nagy bajban vagytok! Letértetek az igaz útról. Ennek szomorú következményei lesznek”. Térjetek az én dorgálásomhoz. Sosem kellemes dolog, mikor az embert megdorgálják. A kemény beszéd valamilyen módon mindig megtöri az embert. Isten parancsoló szavai a lelkünkbe markolnak. Vajon miért szomorodunk meg? Pusztán azért, mert megláttuk bűneik következményét? Vagy azért, mert bűneinkkel Istent sértettük meg? Aháb csak bűnei következményét sajnálta (1 Kir. 21: 27), míg a tékozló fiú azon bánkódott, hogy bűneivel gyalázta Istent (Lk. 15: 21). Ahábot egy „véletlenül” kilőtt nyílvessző sebezte halálra, míg a tékozló fiú ujjára gyűrűt húztak, lábaira sarut adtak, és a legszebb ruhával takarták be testét. Az egyik útja az életre, a másiké a halálba vezetett. Te hogyan reagálsz arra, mikor Isten megdorgál?

24-25. Mivelhogy hívtalak titeket, és vonakodtatok. Isten most azokról kezd beszélni, akik megvetették az Ő bölcsességre hívó szavait. Amikor Isten kereste őket, ők figyelmen kívül hagyták azt. Izrael fiai megvetették Jahve parancsait. Elvetették az Ő rendeleteit a civil életben, a Neki való imádatot felcserélték Baál tiszteletével, erkölcsi törvényei helyett a kánaáni népek kultikus paráznasását űzték (Bír. 2: 11-12). Ha nem nyújtunk kezet a bölcsességnek, akkor az esztelenség lesz az útitársunk. Ha Istennek hátat fordítunk, akkor a Sátán előtt nyissuk ki az ajtót (Mt. 6: 24).

26. Én is a ti nyomorúságotokon nevetek. A gonoszságnak mindig böjtje van, amit a romlott emberi természet nem akar tudomásul venni. Az Isten bölcsességét elvető emberek úgy gondolják, hogy attól, hogy semmibe veszik Isten parancsait, minden marad a régiben. Nem. Amikor Istent nyíltan megvetik, akkor Ő bezárja áldásainak tárhazát. Ha Baálhoz pártoltok, akkor ne csodálkozzatok, ha Isten is azt mondja, hogy viseljen gondot rátok Baál, aki nem lát, nem hall, nem érzékel semmit (1 Kir. 18: 5). Az istentelenekre az a veszedelem fog eljönni, amit Isten igazságai által elháríthattak volna magukról.

27-28. Mikor eljön, akkor segítségül hívnak engem. Ha megcsúfoljuk az Urat, és semmibe vesszük Őt, akkor kilépünk a Mindenhatónak árnyékából, az Ő tollai már nem fedeznek be minket (Zsolt. 91: 1, 4), és védtelenek leszünk. A nyomorúság úgy tör ránk, mint derült égből a villámcsapás. Olyanokká leszünk, mint akik a nyílt mezőn kerültek rettenetes viharba, ami elől nem találnak semmilyen menedéket, és reszketve, félelemtől remegve kell kiállniuk mindent, amit az ég haragja rájuk mér. Nincs rettenetesebb dolog annál, mikor Isten a veszedelem napján (1 Sám. 28: 15) magára hagyja az embert. Ebben a kilátástalan helyzetben ahhoz az Istenhez kezdenek fohászkodni, Akit eddig kigúnyoltak. Még ekkor is úgy gondolják, hogy Isten van értük, és kötelessége rajtuk segíteni. Isten azonban hátat fordított nekik, mert az Ő kegyelmi ideje lejárt. Ha Isten elfordul tőlünk – az az állapot maga a pokol állapota. A Mindenható óvjon meg minket attól, hogy ilyen állapotba kerüljünk!

29-30. Azért, hogy gyűlölték a bölcsességet. Az istentelenek gyűlölik Isten Igéjét. Vajon miért? Mert romlott emberi természetük Isten igazságának megvetésére és gúnyolására ösztönzi őket. Megromlottak, mert engedtek a Sátánnak, abban lelik örömüket, amit gyűlöl a Mindenható. Nem véletlen mondta azt Pál, hogy „Mert tudom, hogy énbennem, vagyis a testemben nem lakik jó” (Róma 7: 18). Ha valaki, a humanistákhoz hasonlóan, azt vallja, hogy kegyelem, megtérés nélkül az emberben van valami jó, nem veszi komolyan Isten szavát, Aki azt mondja, hogy az emberi nemzetség mindentől fogva csak gonosz, és a gonoszságban leli örömét. Az Istent elutasító emberiség Isten minden feddését megveti. Amikor Izrael népe és királyai megvetették Őt, Isten engedte, hogy az asszírok és a babiloniak kifosszák az országot, és a népet elhurcolják (2 Kir. 17: 20; 2 Kr. 36: 16). Te tiszteletben tartod Őt?

31-32. Esznek azért az ő útjuknak gyümölcséből. Aki megveti a Mindenhatót, ne csodálkozzon, hogy Isten is megveti őt. Itt nem egyszeri viselkedésről beszél a szent író, hanem a viselkedési formáról, amely meghatározza az emberek cselekedeteit. Mivel az emberek eldöntötték, hogy szembe fognak helyezkedni Isten akaratával, Ő is hátat fordított nekik, és meghagyta őket a bűneikben. Azok a nagy kultúrák, amelyek bálványaikat követték, eltűntek a történelem süllyesztőjében. Amit vetettek, azt kellett learatniuk. Saját maguk választotta, „független” útjuk csak a veszedelemre vitte őket. Heródes Agrippa megvetette Istent, kivégeztette az Ő szolgáját (Jakabot), és nyíltan, szemtelenül szembehelyezkedett az Ő akaratával, - nyomorúságos körülmények között halt meg (Csel. 12: 22-23). Aki megkeményíti szívét, annak ajtaján többé nem kopogtat Isten.

33. Aki pedig hallgat engem, lakozik bátorságosan, és csendes lesz a gonosznak félelmétől. A fejezet utolsó versét a szerző ellentétbe állítja a fentebb tárgyalt néhány verssel. Az igaz sorsát szembe állítja az együgyűek sorsával. Két fontos dolgot emel ki Isten azoknak életében, akik Őt követik. Először, bátorságosan lakoznak. Nem beszél arról, hogy gondtalanok lennének azok az emberek, akik Istenben hisznek, és Reá bízzák magukat, de arról igenis beszél, hogy bátorságosan lakoznak. Nem kell attól tartaniuk, hogy Isten haragja sújt le rájuk, vagy Ő megvonja áldásait. Olyanok ők, mint a folyópart mellé ültetett fa (Zsolt. 1: 3). Mindez azért történik, mert ők komolyan vették a tanácsot, és Isten igazságaiban gyönyörködnek (Zsolt. 1: 2). Miért kellene félniük? Ha Isten velük, akkor kicsoda lehetne ellenük (Róma 8: 31)!? Másodszor, nem kell félniük a gonosztól. Járhat már az ordító oroszlán, nem tudja őket elnyelni, mert Krisztus, Júda oroszlánja védi őket (Jel. 5: 5)! Sidrák, Misák és Abednegó nem ijedtek meg Nabukonodozor fenyegetésétől, mert tudták, hogy semmit sem tud tenni ellenük, mert Isten védelme alatt állnak (Dán. 3: 16-18). Nem attól kell félnünk, aki képes testet megölni (azaz a Sátántól), hanem Attól, Aki képes mind a testet, mind a lelket (azaz Istentől) elveszíteni. Addig béküljetek meg Istennel, addig csókolgassátok a Fiút, míg fel nem gerjed az Ő haragja (Zsolt. 2: 12)! Akkor nem kell félnetek a Sátán éjszakai ijesztésétől, és repülő nyilaitól nappal (Zsolt. 91: 5), mert életetek minden napján meg lesztek védve a gonosztól!













































Második fejezet


Intés a bölcsességnek igaz keresésére, és a csábítóktól az által való óvakodásra.


1. Fiam! Ha beveszed az én beszédeimet. Isten atyaian, türelmesen, kedvesen szólítja meg gyermekeit. Ha valaki beveszi (azaz megtartja az Ő Igéjét) az Ő beszédét, annak nyomvonalában jár, azt keresi, - áldásban részesül. Krisztus, a Megváltó, az ilyen lelkileg szegény embereket (akik epekednek, vágynak az Isten Igéje után) boldogoknak nevezi (Mt. 5: 3). Ha Isten fiai elrejtik (szívükbe fogják) a bölcsességet, naponként fognak növekedni a kegyelemben. Szép példa előttünk a béreai hívők lelkülete, akik naponta azért tanulmányozták az Igét, hogy közösségben legyenek Istennel (Csel. 17: 11). Te elmélkedsz-e naponta Isten nagyságos dolgairól? Dávidot mindig megrázták, csodálatra, és magasztalásra indították Isten nagyságos dolgai (Zsolt. 136)!

2-4. Ha a bölcsességre figyelsz, az értelemért a te szódat felemeled, ha keresed azt. Isten újra csak megszólítja a kereső embereket, akik figyelmüket Feléje fordítják. Azt mondja nekik, ahogyan az aranyásók görnyednek a földbe vágott aknáikban, hogy megtalálják az aranytelért, úgy tegyenek az övéi is. Emlékeztet minket, hogy ne csak felületesen érintsük az Igét (ne csak olvassuk), hanem szántsunk mélyen (elmélkedjünk felette), mert ez hoz igazi, gazdag termést. Ha sok esetben meggyengül a hited, nyomorúságok érnek, nem leled örömödet abban a tudatban, hogy Krisztus megváltott téged, ne Istent vádold. Az az oka ennek, hogy nem szánsz megfelelő időt az Ige tanulmányozására. Vegyünk példát Annáról, aki éjjel és nappal Isten színe előtt volt a templomban (Lk. 2: 37)!

5. Akkor megérted az Úrnak félelmét, és az Istennek ismeretére jutsz. Ez a vers két alapvető, nélkülözhetetlen elvet ad azok számára, akik növekedni akarnak Isten kegyelmében. Ha kutatod az Írásokat, akkor megismered Isten természetét, megismered Istent. Ha meglátod, hogy Isten milyen szent, igazságos, mindenható, szuverén, akkor félelemmel vegyes csodálat veszi hatalmába szívedet (Ézs. 6: 1-5). Aki egyszer Isten szentségének napjába nézett, és földre lett sújtva, többé nem tud mást félni és szolgálni, mint Istent (Csel. 9). Az megértette, hogy mennyen és földön mindent Ő tart kezében, az az angyalokkal együtt lélegzetvisszafojtva arra figyel, hogyan tölti be a Mindenható eleve elrendelt terveit a történelem porondján (Jel. 4: 8-11). Ha keresed Istent, meg fogod Őt ismerni (Mt. 7: 7). Akkor megismered Krisztust, Akinek drága vérén lettél megváltva, akkor megismered Isten örökkévaló terveit, és naponként növekedni fogsz a kegyelemben. Akkor örömmel tudsz majd beszélni Krisztusról, békésen elmerülsz örökkévaló kegyelmében, öröm tölt be, mert mennyei polgár vagy, szíved erős lesz, és nem félsz a holnapi naptól, mert Isten veled van. Van ennél jobb dolog?


6. Mert az Úr ad bölcsességet. Az emberiség történelmében nagy bölcselők fordultak elő, de igaz bölcsességet csak az Urak Ura tud adni. Sokféle vallás sokféle hitet tud adni, de üdvözítő hitet, ami az örök életre visz minket, csak Krisztus által nyerhetünk (Csel. 4: 12). Istentől származik egyedül tudomány és értelem. Igaz ismeretet Istenről, a bűnről, az emberről, a megváltásról, - egyedül Általa nyerünk. És az Ő bölcsességében való járás is csak Általa van. Akik Őt keresik, nem hiába keresnek, törekvéseiket siker koronázza (Jób 32: 8; Ézs. 48: 17). Aki az Ő bölcsességében jár, nem veszhet el!


7-8. Az Ő bölcsessége kincseskamra az Őt szeretők számára. Valóságos jót rejteget, mert Igéje valódi áldásokat hoz számunkra. Akik az Övéi, azok a világ dolgait valódi fényükben látják. A bűnt bűnnek fogják nevezni, a kegyelmet kegyelemnek. Megfelelően fognak Istennel szemben viselkedni (imádni, magasztalni fogják Őt, mert a Mindenható Egyszülött Fia váltsága által kiválasztja, elhívja, és megszenteli őket (Róma 5: 8)), és a Sátán felé is (visszautasítják kísértését, gyűlölik a bűnt, és elfordulnak tőle (Róma 6: 2)). Igéje pajzs a szentek számára, amely által védve vannak a gonosz tüzes nyilai ellen (Ef. 6: 6), ami azt jelenti, hogy Isten kegyelmével vesz minket körül, és a Sátán nem tudja övéit lerántani a sárba (Zsolt. 5: 13). Téged Isten pajzsa véd?


9-10. Akkor megérted az igazságot. Ha Isten védelme alatt állsz, az ereje véd meg a kísértésektől. Isten Lelke által érthetjük meg a törvény lényét, becsületességben (azaz egyenesen) fogunk járni, Isten kiárasztja ránk kegyelmét.


11. Ha komolyan vesszük Istent, és komolyan vesszük az Ő szavát, akkor az Ő testőrei, a meggondolás és az értelem fog vigyázni ránk. József, a mi Urunk nevelőapja, mivel igaz ember volt, és komolyan vette Istent, engedelmeskedett Neki, Isten teljes védelme alatt állt. Ezért minden cselekedete igaz volt, helyes döntéseket hozott. Minden gonosz által felállított csapdát kikerült, mert figyelme a Mindenhatóra összpontosul (Mt. 1: 19, 24; 2: 13, 15, 21-23). Miért van szükségünk erre? Mert annyira kicsik, nyomorultak, és elesettek vagyunk, hogy nem tudunk ellenállni annak a nyomásnak, amit a gonosz különböző módszerekkel ránk mér.


12-15. Hogy megszabadítson téged a gonosznak útjától. Isten, jó Atyához méltóan, védi gyermekeit minden rossz befolyástól. A Kísértő szavának, hízelkedésének csak egyetlen egy módon lehet ellenállni: ha nem állunk vele szóba. Az igaz nem áll rá a gonosz útra, és nem ül a gonoszságszóló férfi mellé (Zsolt. 1: 1). Isten gyermekei nem hagyják el az igazság útját, hogy a sötétség útján járjanak, ahogyan Bálám elárulta Isten ügyét, és átkot akart mondani Isten népére (4 Móz. 22-24). A választottak nem örülnek annak, ha vétkeztek (Péter keservesen sírt, mikor elárulta az Urat (Mk. 14: 66-72), és nem dicsekednek vele (mint ahogyan tették ezt Isbóset gyilkosai (2 Sám. 4: 7-12), mint a hitetlenek, hanem bűnbánatot tartanak felettük.


16-19. A Sátán mindent megtesz annak érdekében, hogy megcsalja az Isten választottait. Ha nem sikerül az egyik módszer szerint, a másikkal próbálkozik. Az ifjú Józsefet nem tudta legyőzni a nagyravágyás és a sáfársággal való hatalom által (1 Móz. 39: 4), hát megpróbálta megrontani Potifár felesége által (1 Móz. 39: 7, 10, 11-13). Isten erőt ad nekünk, hogy megszabaduljunk a hozzánk nem tartozó asszonytól, aki beszédével hízelkedik. Tanuljunk Sámson esetéből (Bír. 16: 1)! Azt mondják, hogy akit egyszer a skorpió megmart, az még néha évek múltán is feljajdul a skorpió marása által okozott fájdalom miatt. Hiába volt Sámson Izrael legerősebb és legreményteljesebb bírája, aki egy várkaput is elvitt a vállán, egy kedves női hang (ami mögött romlottság volt) lefegyverezte őt (Bír. 18: 19). A görög mitológiában Odüsszeusz odakötözte magát a hajója árbócához, hogy a szirének hangja meg ne csalja, el ne csábítsa őt. Nekünk is így kell tennünk! Kötözzük oda magunkat Isten Igéjéhez, amely azt mondja, hogy nem szabad, tilos (2 Móz. 20: 14). Elhagyja… elfelejtkezik… halálra hanyatlik… meg nem nyerheti az élet útjait. Ha nem szörnyedtetek el teljesen a bűntől, meresszétek szemeteket annak következményeire! Mit vársz egy olyan társtól, aki elárulta a hitvesi szövetséget, a házastársi hűséget? Isten haragja van rajta. Élete romlásba dől, és akik közösséget vállalnak vele, ugyanaz lesz a részük, nem nyerhetik meg az élet útját. Krisztus arra hív minket, hogy szakítsunk meg minden kapcsolatot Babilonnal, a nagy paráznával (Jer. 51: 6)!


20-21. Hogy járj a jóknak útján. Isten semmi jó, építő és áldott dolgot nem tagad meg fiaitól. A paráznaság helyett igazi házastársi kapcsolatot ad, ami betölti melegséggel a lelket, gyanakvás helyett bizalmat és szeretetet, vita helyett egymás építését adja. Ő azt akarja, hogyha mi az Ő fiai vagyunk, akkor ennek megfelelő gyümölcsöket teremjünk (Mt. 7: 17-20). Az igazak lakják a földet. Csak azoknak van jövőjük (méghozzá milyen dicsőséges jövőjük! (Jel. 21)), akik Isten családjának tagjai, akiket Ő Krisztus által megigazított és megszentel. Csak azoknak van jövőjük, és akik Isten szemében tökéletesek, mert Krisztus életét adta értük, és a Szent Lélek megtartja életüket az örökkévalóságra.


22. A gonoszok… kivágattatnak… kiszaggattatnak. Ahogyan a szélvész kitépi azokat a növényeket, amelyeknek csenevész a gyökérzetük, Isten éppúgy vágja ki azokat, akiknek élete nem Benne gyökerezik. Ne éljünk gyökértelenül ebben a világban, mert egyszer csak elfú minket a szél (Lk. 3: 17)!






































Harmadik fejezet


Az istenfélelem és bölcsesség áldása.


1. Fiam! Olyan kedvesen, szelíden, szívhez szólóan senki sem tudja megszólítani az embert, mint Isten. Annyi aggódás, odafigyelés az ember iránt egyetlen történelem által feljegyzett mondatban sincs, mint abban, hogy „Hol vagy?” (1 Móz. 3: 9).

Eddig Isten arra hívta fel a figyelmünket, keressük minden erőnkkel a bölcsességet (ami a keresők meg is találhatnak a mi Urunk Jézus Krisztus újjászülő Lelke által a Szentírásban). Most arra hív minket Isten, hogy éljünk az Ő bölcsessége által, tanításomról el ne feledkezzél, és az én parancsolataimat megőrizze a te elméd. A Szentírásban sokszor a gondolat, a szív, és az elme egymással rokon értelmű szavak. Itt is ez a helyzet. Isten arra figyelmeztet minket, hogy tartsuk szívünkbe az Ő bölcsességét. Az Ószövetségben Izrael törzseinek úgy kellett letáborozniuk, hogy a szent sátor, és benne a szövetség ládája minden oldalról körül legyen véve, a tábor közepén helyezkedjen el (4 Móz. 2). Minderre azért volt szükség, hogy a nép mindig emlékezzen arra, Kivel van szövetségben, hogy Annak parancsolatait szívükbe zárják (5 Móz. 11: 18; Ézs. 51: 7). Nekünk sem szabad megfeledkeznünk arról, hogy Krisztussal vagyunk szövetségben!

2-4. Sok esztendős életet. Isten mindig népe elé adta a halált és az életet (5 Móz. 27-28), az áldást és az átkot. Ha mienk az áldás, akkor mienk az élet is. Ha Isten Igéjére figyelünk (ami amúgy is kötelességünk), csak áldást hozhat nekünk, és a legjobbat nyerhetjük általa, ami csak osztályrészünk lehet a földön (Zsolt. 33: 13-15). Irgalmasság és igazság (szeretet és hűség) ne hagyjanak el. Egyik a másik nélkül semmit sem ér. Sokan nem vették ezt a figyelmeztetést komolyan keresztyén körökben sem, így a munkájuk kárt vallott. Mert az az igazság, hogy nem lehet egyiket a másiktól elszakítani. Kálvin János azt mondta, hogy „A Szentírásban a betű és a Lélek együtt adja az Igét. Betű nélkül a Lélek: rajongás, Lélek nélkül a betű halott és merev törvény”.

A szigor nélküli szeretet által Dávid nem büntette meg Absolont (2 Sám. 13: 34-39; 2 Sám. 14-15), szeretett fiát, ami később véres polgárháborúhoz vezetett, a szeretet nélküli szigor miatt Roboám elveszítette Izrael tíz törzsének támogatását és hűségét (1 Kir. 12: 1-24). Csak ennek a két dolognak együttessége és szét nem választása kedvesség és jó értelem Istennek és embernek szemei előtt. Vegyetek példát Jézus Krisztusról (Lk. 2: 52)!

5-6. Ebben a két versben Isten több dologra hívja fel választottai figyelmét. Először, bízzál az Úrban! Ez azt jelenti, hogy higgyetek Neki, bízzátok Reá magatokat, mint ahogyan az úszó ember ráfekszik háttal a vízre, aminek folyása viszi őt előre. Ha Benne bíztok, reménységetek nem fog kárba veszni, mert az Ő ígéreteinek Szerelmes Fia vére a pecsétje (2 Kor. 1: 20)! Másodszor, ne támaszkodj magadra! A természeti ember csak a maga értelmére bízza magát, büszke szíve saját magát teszi Isten helyébe. Ezt tette Ádám és Éva is, mikor félresöpörték Isten bölcsességét az Éden kertjében (1 Móz. 3: 6). Ez az út csak a halába vezet. Te ne járj rajta! Miért kerülnél tévútra? Inkább hallgass Istenre, Aki a bölcsesség Atyja (Jak. 1: 5)! Harmadszor, ismerd meg Őt! Vágyakozol-e arra, hogy naponként az Atya asztalánál ülj, és közösségbe legyél Vele, ahogyan irgalomból Méfibóset is ott ült Dávid asztalánál (2 Sám. 9: 13)? Légy közösségben az Atyával, mert csak így tudsz bölcs döntéseket hozni! Negyedszer, ha Reá figyelsz, akkor Ő igazgatja a te utjaidat. Ha ti minden reggel Hozzá fogtok jönni, hogy Ő utat mutasson nektek, akkor Isten előttetek fog haladni (2 Móz. 33: 15), és ti követhetitek Őt, lábnyomaiba lépkedve. És ugyan ki mondhat csődöt azok közül, akik a Szentet, a Mindenhatót, a Bölcsesség Atyját így követik? Akik alázatos imában, töredelmes szívvel az Ő vezetését kérik, Isten nem mond nemet azoknak!

7. Isten üzenete annyira fontos, hogy Ő újra megismétli azt. Az ókorban gyakran kétszer mondtak el valamit, vagy valakit kétszer szólítottak meg, hogy a mondanivalónak ünnepélyes komolyságot adjanak (Mt. 23: 37). Itt is ez történik. Újra emlékeztet minket Isten arra, hogy ne bízzunk magunkban, ne legyünk bölcsek magunkban. Az ember önhittsége és engedetlensége csak romlásba döntötte őt. Akiket Isten megváltott, nem mehetnek a saját fejük utána, kirendelt útvonaluk van, amelyet a földi vándorlásunk során maga a Fiú Isten ügyel felül, nehogy letérjünk a helyes útról (Jn. 10: 27-29). Félnünk kell az Urat. Csak az tud igazán engedelmeskedni Istennek, aki féli Őt. Ne akarjuk magunk megszabni utunkat, mint Jónás tette, nehogy a mélységből kiáltsunk később (Jón. 2: 3-4)! Nekünk, Isten fiainak, el kell távoznunk a gonosztól. Isten félelme és az attól való félelem, nehogy gonoszságot tegyünk, kéz a kézben jár együtt. Józsefnek azért volt lélekjelenléte és ereje elutasítani a bűnt, mert gyűlölte azt, és mert félte az Urat. Nem tette a gonoszt, mert tudta, hogy ezzel megsérti Istent (1 Móz. 39: 9). Vajon téged is ennyire átjár az istenfélelem?

8. A sportolók felkészülésük alatt nagyon odafigyelnek arra, hogy egészségesen és táplálóan étkezzenek, mert ez alapfeltétele a játékokon, a versenyen való jó szereplésüknek. A megszentelődés útját mi is csak akkor tudjuk illően és győztesen megfutni pályánkat, ha Istennek engedelmeskedünk. Az engedelmesség egészsége a mi testünknek, míg a bűn doppingszere csak kárunkra van. Isten Igéje megújulás csontjainknak, mert felüdít és életet, békességet ad nekünk. Dávid csontjai megavultak (Zsolt. 32: 3), és életereje ellankadt (Zsolt. 32: 4), mert átadta magát a bűnnek. De mikor Isten letekintett rá, élete megújult. Ne feledjétek Isten atyai tanácsának sorrendjét! Elhagyni a bűnt, Istent félni, gyümölcsöt teremni a kegyelem által!

9-10. Tiszteld az Urat a te marhádból. Isten iránti elkötelezettségünk talán legnagyobb bizonyítéka az, amikor nemcsak szívünket, de vagyonunkat is megnyitjuk Előtte, annak is Őt tesszük Urává. Zákeus nem sok teketóriázott ebben a kérdésben sem, mikor Krisztus kegyelme megérintette, és újjászülte őt (Lk. 19: 1-10). Izrael fiai földet kaptak Kánaánban, de nem, mint tulajdonosok, hanem mint bérlők. A földet nem adhatták el, és nem is halmozhatták. Istené volt mindenük. Amink van, az nem a mienk, hanem csak arra kaptuk, hogy sáfárkodjunk vele. Ne csodálkozzunk, hogy Isten vagyonunk javát, zsengéjét kéri! Neki erre joga van, mert Ő a Gazda! Isten elvárja tizedünket, és még többet is, hogy azt az Ő munkájára fordítsuk (Agg. 1: 2-10). Isten akkor áldja meg csűrjeinket, ha meggyőződött arról, hogy a ránk bízott javakat nem fösvényen adjuk az Ő dicsőségére, és nem tékozlóan használjuk fel saját örömeinkre. Az Úr mindkettőt, mind a fösvénységet (Lk. 16: 21), mind a tobzódást, - utálja (Lk. 16: 19).

11-12. Ez előttünk levő versek két gondolatot akarnak nekünk átadni, két dologra buzdítanak minket. Először, ne utáljuk meg az Úrnak fenyítését. Jöhetnek életünkben nagyon nehéz periódusok. József nem volt könnyű helyzetben, mikor testvérei eladták (1 Móz. 39: 1), mégsem olvassuk sehol, hogy lázadt volna az Úr ellen. Elfogadta azokat az életkörülményeket, amiket Isten adott. Nekünk is naponként emlékeznünk kell arra, hogy életünk teljesen az Isten kezébe van. Ő tökéletesen látja a múltat, a jelent, és a jövőt. Neki célja van velünk. Másodszor, Isten megdorgálja fiait. Megfeledkezünk arról, hogy mi gyenge, esendő és gyarló emberek vagyunk, olyan juhok, amelyek szétszélednének, ha a Mennyei Pásztor nem terelgetné őket. Isten dorgálásai olyanok az életünkben, mint a pásztor nyájőrző kutyái. A kutyák nem tépik szét a juhokat, nem szaggatják meg őket, hanem erőteljes ösztönzéssel, a juhok lábának határozott megfogásával tereli őket a helyes irányba. A Mennyei Atya a dorgálás által nevelni, és nem elvadítani akarja az Ő gyermekeit. Nem kétsége ejteni akarja őket, hanem azt akarja, hogy növekedjenek a kegyelemben. József büszke volt, hogy álma által tudta, különb testvéreinél, ő fog rajtuk uralkodni. Isten levitte Egyiptomba, hogy nevelje őt, és felkészítse az Isten által rendelt feladatára (1 Móz. 45: 3-8). Tanult a dorgálásból, mire megérett a feladatra, már nem volt büszke, hanem, habár nagyobb lett testvéreinél (amit Isten meg mutatott neki álmában), ezt a hatalmat mások építésére és mások szolgálatára fordította. Ne feledkezz meg róla, hogy Isten azért adott neked lelki ajándékokat, hogy másoknak szolgálj velük!

13. Boldog ember, aki megnyerte a bölcsességet, és az ember, aki értelmet szerez. Akik az Atya iskolájában tanulnak, azok boldog emberek. Maga Dávid tesz erről bizonyságot (Zsolt. 32). Mert az Atya csendes vizekre tereli őket, és füves legelőkön nyugtatja őket (Zsolt. 23) választottait. Ahogyan Ábrahám életében, úgy a lelki utódai életében is az Istennel kötött békesség, a kegyelem, és az Ő vezetése boldogságot hoz, azt a meggyőződést, hogy az Úr gondot visel rájuk.

14-17. Mert jobb ennek megszerzése… a kiásott aranynál ennek jövedelme. Salamon azt mondja, hogy az Isten vezetése általi bölcsesség drágább minden e világ által adható kincsnél. Semmi sem képes olyan hasznot hozni a léleknek, mint az Isten Igéje. Nemhiába mondta Krisztus, hogy semmit sem ér a földi kincs, ha közben az ember szűkölködik Isten gondviselő kegyelmében. Ne a világi dolgokat hajszoljuk, hanem azzal a tudattal töltekezzünk be, hogy megismertük Isten útjait (Jer. 9: 23-24).

Ehhez a bölcsességhez semmi te gyönyörűségeid nem hasonlíthatók hozzá. A világ örömei ma vigasztalást és gyönyört adnak, holnap kiégést és ürességet. A Sátán elveszi lelked, tönkre tesz, s tovább áll. Ez történt Júda esetében is, gyönyöröket hajszolt, s végül ott állt, megfosztatva tisztessége és tekintélye jelvényeitől (1 Móz. 38: 16-23). Az „örömöt” üröm követte. Isten bölcsesség által nyújtott öröme nem ilyen. Aki az Ő forrásából iszik, az nem marad szomjan, annak élete gyümölcsöző lesz (Jer. 17: 7-8). Az ilyen ember bátran néz a holnap elé! Az Istenben való öröm állandó, mert Ő örökkévaló és változhatatlan (Zsid. 13: 8)! Napoknak hosszúsága van jobbjában, baljában gazdagság és tisztesség. Aki Istenben bízik, az mind világi, mind lelki értelemben gyarapodni fog. A földi gazdagság és tisztesség, amit Ő megfelelő formában ad gyermekeinek, csak halvány visszatükrözései annak a hosszú (örökkévaló) életnek, amit a Megváltó váltsághalála által magunkénak tudhatunk. Minden ösvényei: békesség. Az Atya bármilyen úton is vezeti az övéit, azok nem félnek és nem rettegnek, mert tudják, hogy Isten védelme alatt vannak. Dávid nem félt az ellenségeitől még szorult helyzetben sem, mert tudta, Isten védelmét és áldásait élvezi (Zsolt. 3: 6-7).

18. Életnek fája ez azoknak, akik megragadják, és akik megtartják, boldogok! Az élet fája meg lett tőlünk tagadva, mikor ősszüleink (minket is képviselve) fellázadtak Isten ellen (1 Móz. 3: 24). Isten azonban tett róla, hogy ez a helyzet megváltozzon. Az Atya elküldte Fiát, a testté lett Igét, a Bölcsesség Fejedelmét, hogy megragadjuk, belekapaszkodjunk keresztjébe, és boldogan éljünk Általa! Aki Krisztus által jön az Atyához élete, örök élete van, és ezt a boldogságot a világ minden kincsére sem cserélné el!

19-20. Az Úr bölcsességgel fundálta a földet. Ha a teremtett dolgok rendjére, szépségére, gazdagságára, sokszínűségére tekintünk, csak ámulni tudunk, és áldani, csak áldani tudjuk a Mindenség Királyát. Ebben a világban egyetlen olyan dolgot sem lelünk, ami felesleges vagy értelmetlen volna (Zsolt. 136: 4-9).

Ha szomorúak, elcsigázottak, vagy elesettek vagytok, emlékezzetek meg arról, hogy Ő nem véletlen adta Fiát érettetek, Ő nem véletlen szült benneteket újjá, hanem azért tette mindezt, mert Ő mindent értelemmel erősít meg! Ezért nem csüggedt el Jób a legnehezebb próbák közepette sem, mert tudta azt, hogy az Ő Megváltója nem hagyja magára őt még a halálban sem (Jób 10: 12)!

21-22. Őrizd meg az igaz bölcsességet! Isten üzenete olyan fontos, hogy újból és újból megismétli számunkra az Atya, nehogy megfeledkezzünk róla. Az ókorban kevés írott forrás volt, így az akkori emberek minden fontos dolgot memorizáltak. Isten ismételteti velünk az Általa feladott „penzumokat”, hogy meggyőződjék róla, hogy mi az Ő szavait szívünk közepébe rejtettük el. Mert az Ő ösvénye élet a mi lelkünknek. Ahogyan a pusztában csak a kitaposott ösvény vezet el az oázis hűs vizű forrásaihoz, úgy az életben is csak Isten Igéje képes minket Szent Lelke által megváltani, és az örök életre elvinni. Isten Igéje ugyanolyan eszköz számunkra, mint amilyen a felhő- és tűzoszlop volt a vándorló Izrael számára!

23-24. Az előző versek arra hívtak fel, hogy engedelmeskedjünk Istennek, mert Ő az élet forrása. A következő versek azt mutatják, hogy milyen jó hatása lesz az engedelmességnek, annak következménye ugyanis jótékony hatással van ránk. Először, bátor leszel. Ha végignézzük a Szentírást, azt látjuk, hogy Isten népe mindig bátor volt, és győzelemre vitte az Úr ügyét, mikor engedelmeskedett Neki. Jeremiás bármennyire volt is szorongatva, Isten megmásíthatatlan Igéje mindig bátorságot adott neki mind a gonosz előjárókkal, mind a hamis prófétákkal szemben (Jer. 1: 17-19). Másodszor, nem ütöd meg lábaidat. Gyakran mondjuk, hogyha valaki rosszat tesz, azért „megüti a bokáját”. A Mindenható azt mondja, hogy aki Neki tetszően cselekszik, annak sosem kell félnie az eltévelyedéstől, vagy attól, hogy letér a helyes útról, és a magaválasztotta út kövei felsebzik a lábát. Az ókori Keleten fontos volt, hogy a vándor a megfelelő úton haladjon, (ami meg volt tisztítva) mert saruja nem adott védelmet lábainak a kövek, tövisek stb. ellen. Harmadszor, nem rettegsz. Aki Istenben újjá született, és az Ő törvényében jár, mentes a félelemtől. Azt nem üldözi az igazságszolgáltatás, nem pereskednek vele mások, nincs tartozása, és nem kell félnie éjszaka a rablóktól sem, mert Isten angyalainak gondjuk van álmára. Péter halára volt ítélve, de úgy aludt, hogy az angyalnak kellett megböknie az apostolt, hogy az felébredjen (Csel. 12: 6-7)!

25-26. Ne félj! A szerző mindezek után buzdítja Isten fiait. Én is ezt teszem. Ha Istent követitek, ha élvezitek az engedelmesség és a józan bölcsesség gyümölcseit, nem kell félnetek a váratlan eseményektől sem! Dávid sokszor került szorult helyzetbe, de egyszer sem olvasunk arról, hogy pánikba esett volna. Akik Istent követik, azoknak az élete egyszer-egyszer átmehet a halál árnyékának völgyén (Zsolt. 23), de útjának vége sosem a pusztulásban fog végződni, mert bizodalmuk az Úrban van. Isten, a hívők Atyja, megőrzi lábunkat a fogságtól. Ábrahám, aki Isten barátja volt, nem került fogságba, és nem rabolták el és meg, mint unokaöccsét, Lótot, aki a látható dolgokra tekintett, és egy röpke pillanatra megfeledkezett róla, hogy kicsoda az Úr (1 Móz. 14: 1-12).

27. Ne fogd meg a jótéteményt. Salamon konkrét dolgot említ azoknak, akik elnyerték a bölcsességet. Mert a bölcsesség önmagában nem szenteli meg az embert, ha az ember nem él a bölcsesség által. Ha hited van Istenben, annak gyümölcsei megjelennek életedben. Ha volna lehetőségünk arra, hogy jót tegyünk, de azt tudatosan nem tesszük, akkor ez arról tanúskodik, hogy magunkon kívül senkit sem szeretünk. Ilyen volt a Jézus példázatában említett gazdag ember (Lk. 16: 19-31), és a bolond Nábál is, aki a sok jóért és szolgálatért, amit Dávid emberei végeztek neki, csak gúnnyal és gonoszsággal fizetett (1 Sám. 25: 5-10). Ha azokat az ajándékokat, amiket Istentől kaptunk, nem használjuk fel mások javára, meglopjuk az Urat, és bűnként lesz nekünk mindaz beszámítva.

28. Holott nálad van, amit kér. A keresztyének lelkülete a mások felé való szeretetben és gondoskodásban feltétlenül meg kell mutatkoznia. Isten általános kegyelme által letekint minden teremtményére, Ő felhozza napját mind az igazra, mind a gonoszra. Ne feledkezzünk meg erről, amit sokszor nem veszünk figyelembe! Érzékenyeknek kell lennünk más emberek szükségei felé, minden jóra készeknek kell lennünk (Tit. 3: 1; 1 Tim. 6: 18). A cselekedetek helyett mondott szép szavak olyanok, mint a vékony ruha a fagyban, amely nem ad meleget, amiben az ember csak dideregni tud. Nem játszhatunk mások nyomorúságával, mert Isten megbüntet minket ezért!

29. Ne forralj a te felebarátod ellen gonoszt. Az Ige által gerjesztett istenfélelem megakadályoz minket abban, hogy gyűlöljük azokat, akik körülvesznek minket. A tudatos, ravasz, cselszövő viselkedés mögött még mindig istentelenség bújt meg. Talán az emberek próbálják különböző magyarázattal és kibúvókkal fedezni bűnüket, de ezekre a makogásokra a Mindenható Isten csak utálattal tekint. Jákób fiai találtak okot gonosztettükre (1 Móz. 34: 13-29), Saul sem fukarkodott ezzel, mikor Dávidot üldözte (1 Sám. 18. 22-25). A Szanhedrin, a zsidó nagytanács is tudott hamis okot találni Krisztus ellen, hogy gyűlöletüket eltakarva kegyes okot találjanak elveszejtésére (Mt. 26: 63-67; Jn. 18: 14). Halmozottan nagyobb ez a bűn, ha ő együtt ül bátorságosan te veled. Így „bánt el” például Absolon Amnonnal (2 Sám. 13: 28), vagy Joáb Abnerrel (2 Sám. 3: 26-27). Akik hasonlóan cselekedtek, nem ősz fejjel, az élettel betelve szálltak a sírba, hanem nyomorultul pusztultak el, átkot hagyva családjukra örökségül. Ne kövessétek őket! Krisztus a szeretet, az őszinteség, és a jóakarat parancsát hagyta rátok.

30. A civakodó lelkület komoly gátja a megszentelődésnek (Zsid. 12: 14; Kol. 3: 12-15). Nem méltó a Békesség Fejedelmének gyermekeihez, ha vitatkoznak, különösen akkor, mikor ezek a viták parttalanok. A megoszlás a Szétdobáló (a Diabolosz, a Sátán) taktikája. Nagyon vigyáznunk kell arra, hogy csak nyomós ok esetén álljunk ki a pástra. Tévedés ne essék, nem azt mondja Isten Igéje, hogy sosem szabad valakivel perelnünk, vagy vitában lennünk. Sosem szabad azonban erre ürügyet keresni, vagy gonoszul olyanokkal civakodni, akik békések velünk szemben. Nem szerető lelkületről tesz bizonyságot az, ha minden apró, tizedrangú kérdés felett rigorózusan perlekedünk. Jó példa erre Jákób, akik nem szekáncsoskodott a Lábánnal kötött alku szövegén (1 Móz. 31: 39). Ha azonban Isten ügyéről van szó, nincs alku. De szeretetlen, hirtelen, könyörtelen viselkedésedre ne mondd azt, hogy az Isten ügye iránti buzgóság miatt vagy ilyen! Isten sosem engedi, hogy Őt megcsúfolják, az Ő ügyét nem szolgálja az emberek haragos viselkedése.

31-33. Ne irigykedjél. Az irigység súlyos bűn, mert az irigykedők gyakorlatilag Istent vádolják, és Reá haragudnak azért, mert másoknak bizonyos dolgokat, ajándékokat megadott, amit tőlük megtagadott. Az irigység mindig Isten szuverén akaratát sérti. József testvérei azért gyűlölték őt, mert az Úr olyan ajándékot adott neki (álomlátás, hatalom testvérei felett), amiben ők nem részesültek (1 Móz. 37: 11, 19-20).

Különösen rettenetes és szomorú dolog, ha erőszakos embert kezdünk el irigyelni. Ha ilyen helyzetbe esnénk (ami azért nem ritka), emlékezzünk arra, hogy az Úr utálja az engedetleneket. Vessük el távolra magunktól az irigységet, mert az Ő titka (azaz bölcsessége) az igazaké. Nincs nagyobb ajándék ettől a világon! Isten fiai részesülnek a kegyelemből, békességük van Istenben, nevük fel van írva a mennyekben, övék az eljövendő dicsőség.

Van-e attól irigylésre méltóbb dolog még a világon, mint amivel már rendelkezünk? Azt kellene-e irigyelnünk a „sikeres” gonoszoktól, hogy házukon az Úr átka van? Ha megvizsgáljuk, hogy hová vezet útjuk, már nem is fogjuk csodálni őket. Vajon valaha valaki irigyelte-e Ákánt, aki hamis úton nagy vagyonhoz jutott? Ebből mit hagyott házára? Átkot. Te mit akarsz szeretteidre hagyni?

34. Isten a felfuvalkodottaknak ellene áll, az alázatosokat felmagasztalja. Ézsau felfuvalkodott volt, és megvetette elsőszülöttségi jogát (1 Móz. 25: 32), így Isten megfosztotta őt az elsőszülöttségből származó áldásoktól (1 Móz. 27: 37). Ha megvetjük az Isten által adott dolgokat, sőt Isten felé helyezzük magunkat, annak mindig romlás a vége. Júdás megvetette Krisztus útmutatásait, és végül egy fán végezte, gyalázatosan (Mt. 27: 5).

35. Vajon tisztességet örökölsz, vagy gyalázatot aratsz? Dávidot Isten a juhok akla mellől hívta el, aki a Mindenható kegyelme által Krisztus békességét örökölte, míg Saul megvetett Isten útmutatásait, saját feje után ment, és gyalázatot aratott mind maga, mind családja, mind törzse, mind népe számára. Az engedetlenség megöl, a hit és az engedelmesség megelevenít, és gyümölcsözővé tesz. Hofni és Fineás meghaltak (1 Sám. 4: 11), de Sámuel évtizedekig vezette Izrael népét, és bíráskodott felettük.











































Negyedik fejezet


Atyai emlékeztetés a bölcsesség tanításának követésére.


1-2. Halljátok meg, fiaim. A szerző újra csak atyai hangot üt meg azok felé, akik lábainál ülnek, hogy Isten általa adott bölcsességeire oda figyeljenek, és komolyan vegyék azt. Sokszor az embernek fia meglankad Isten igazságinak követésében. Néha meglankadunk, mint ahogyan Dávid is nem egyszer meggyengült. Ilyenkor arra van szükségünk, hogy buzdítsanak minket arra, hogy ne hagyjuk el a tudományt, hanem még inkább kapaszkodjunk bele Isten kegyelmébe. Úgy kell tennünk, mint Bartimeus. Minél inkább el akarták hallgattatni, annál inkább Krisztushoz, a Menedékhez kiáltott (Mk. 10: 46-48)!

3. Atyámnak fia voltam, egyetlenegy… Istennek kedves gyermekei vagyunk, Aki gondot visel ránk. Mi, akiket megváltott, a szíve közepében vagyunk, úgy bánik velünk, mint az örökösökkel. És, mivel Krisztus által az Ő tényleg az Ő örökösei vagyunk, fel kell készülnünk az örökkévalóságra, mert egy nap teljes joggal felruházva, Vele fogunk uralkodni. Mi tenne alkalmasabbá minket arra, hogy felnőjünk a feladatainkhoz, mint Isten bölcsessége?


4-5. Tanítgatott. Nagy kegyelem, mikor olyan családban születhetünk bele, ahol a szülők istenfélők. Isten népének nagy emberei olyan családokból származtak, ahol az istenfélelem lengte át az otthoni levegőt. A gyerekek már születésükkor (sőt néha még az előtt) magukba szívták az Isten jelenlétét. Sámuel (1 Sám. 1: 11), Keresztelő János (Lk. 1: 5-6), Timóteus (2 Tim. 1: 5) mind olyan családból származtak, ahol Isten igazságait mindenek felett való tiszteletnek örvendtek, és a családtagok életének mércéje volt.

Az ilyen családokban minden gyerek bölcsességet és eszességet szerezhetett. Akik erről megfeledkeznek, vagy ettől elhajolnak, akik nem hallgatnak szüleik óvó szavára, szomorú sorsra jutnak. Absolon akaratos és önfejű gyermek volt, aki nem vett komolyan atyja, Dávid szavait. Végül egy fán végezte, szívébe nyílvesszők fúródtak, testét karddöfések éktelenítették, nyomorultul halt meg (2 Sám. 18: 1-18). Vedd komolyan istenfélő szüleid véleményét, tanácsait, útmutatásait, parancsait!

Szomorú azt is látni, hogy a szülők hátat fordítanak Istennek, és gyermekeiket nem vezetik a bölcsesség útján, hanem odavetik őket a világ hiú törekvéseinek. Nem arra buzdítják őket, hogy istenfélők legyenek, hanem gazdagok, sikeresek, hatalmasak. Gyerekeiket arra tanítják, hogy ennek a világnak vessenek. Augusztinusz maga is azt mondta: „Apám sosem nyugtalankodott azért, hogy Reád emelje tekintetemet”. Apák, vigyázzatok, mert Isten egy nap számonkéri gyermekeiteket a kezeitekből! Számot tudtok-e majd adni, mint jó sáfárokhoz illik?


6-7. Ne hagyd el azt, és megtart téged. Minden nap tudnunk kell, hol van a mi menedékünk. Ez csak úgy lehetséges, ha minden nap Isten közösségét keressük, ahogyan Dániel is tette (Dán. 6: 10). Esztelen dolog lenne, ha egy hajótörést túlélő ember a biztonságos mentőcsónakot felcserélné egy korhadt deszkára, és abban bízna, hogy jobban meg tudja tartani őt.

Az igazi bölcsességnek pont az az igazi jele, hogy ragaszkodik a bölcsességhez. Bárhová is ment Ábrahám, mindenhol oltárt épített az Úrnak (1 Móz. 13. 18). Akik az ő igazi fiai voltak az ígéretben és a kegyelemben, követték ebben a patriarcha példáját (1 Móz. 26: 25; 1 Móz. 33: 20). Ha elhagyod szüleid Igaz Istenét, semmi jó nem vár téged sem itt, sem a túlvilágon, fiam!


8-9. Magasztal fel azt, és felmagasztal téged. Aki felmagasztalja Istent, leborul az Ő szent színe előtt, engedelmeskedik Neki, azt Isten is felmagasztalja. Aki ragaszkodik Hozzá, ahhoz Ő is ragaszkodik. Ha Isten ösvényén haladsz, akkor Isten dicsőséges városába jutsz el!

Igen szép ékes koronát ad neked. Isten nem egy egyszerű szabályrendeletet akar rá tukmálni az emberre, mert nem az ember külső állapota, hanem annak belső, szívbeli állapota érdekli Őt!

Ő nem egyszerűen le akarja tudni teremtői és atyai kötelességét, hanem valóban megoldásokat akar adni a bukott emberiségnek. Isten eme komolyságának legnagyobb jele Krisztus golgotai keresztje. Vajon, mint szülők, Hozzá hasonlóan arra törekedtek-e, hogy gyermekeitek elnyerjék a romolhatatlan koszorút? Jóbnak annyira fontos volt a gyermekei lelki üdve, hogy korán reggel közbenjárt Isten színe előtt fiaiért és leányaiért (Jób 1: 5). Bármilyen sikeresekké is válnak utódaitok, ha nem ismerték meg az Úr útjait, csak e világnak vetettek, és a kárhozatra fognak aratni. Megteszel-e mindent, hogy gyermekeid elnyerjék az élet koronáját?


10. Hallgasd, fiam. Az egyik legnagyobb külső bizonyítéka annak, hogy újjászülettünk, és menny felé tartunk, az, hogy gondot viselünk arra, hogy a következő generáció megismerje az Urat. Maga Isten is annyira fontosnak tartotta ezt, hogy külön megparancsolta népének azt, hogy továbbadják az Ő kijelentését az ő fiaiknak (Zsolt. 78: 1-7). Ha nem az istenfélő szülők vezetik gyermekeiket, akkor lustaságukat majd a világ „pótolni” fogja, nem éppen megfelelő módon!

Így sokasulnak meg életednek esztendei. Ha Isten beszédeit nem tolmácsolják az emberek fiaik felé, - azok elvadulnak, és meg fogják vetni Isten vezetését. Emlékezzetek Éli főpapra! Nem viselt gondot fiaira, nem volt szívügye ez, nem vette komolyan az Isten szavát erre nézve. Ezek a fiak aztán elvadultak, nevetségessé tették Istent, szent hivatásukat gonosz célokra használtak, a Mindenható Szent elvette életüket, és apjukat is megbüntette. Kerüld el ezt úgy, hogy forrón könyörögsz utódaidért, és megismerteted őket a kegyelem útjával!


11. A bölcsességnek útjára tanítottalak téged. Itt két nagy igazságról van szó. Először az, hogy a gyermekek eddig a Mindenható ösvényén voltak vezetve. Talán azért mondják ezt, mert a gyermekek felnőtté váltak, és eztán saját maguknak kell Isten előtt felelniük tetteikért. Mindent megtettek eddig a szülők, amit Isten elvárt tőlük, hogy gyerekeik előtt megmutassák Isten útjait. Van egy pillanat, amikor az életben a szülőknek el kell engedniük gyermekeiket, hogy azok saját életbe kezdjenek. Fájdalmas ez a pillanat, de mégis meg kell tenni, és a bölcs szülők meg is lépik idejében ezt a lépést. Amikor a fiókák felnőnek, a szülők kivetik őket a fészekből, hogy elkezdjenek repülni, mert ez az élet rendje.

Másodszor arról van szó, hogy a szülők a jó magvetőkhöz híven azt várják, hogy munkájuk gyümölcsöt teremjen. Az igazság ösvényén vezették gyerekeiket, és hittek abban, hogy Isten letekint utódaikra. Reménykednek abban, hogy munkájuk nem volt hiábavaló, hanem a megfelelő időben engedelmességük meghozza a maga gyümölcsét. A tékozló fiú apja megtette életében a maga kötelességét, és habár fia elment az atyai háztól, várta, hogy addigi munkája meghozza annak gyümölcsét, ami meg is történt, hisz Isten Lelkének munkája által a fiú visszaemlékezett arra, hogy mennyi áldás kísérte őt apja házában (Lk. 15: 17-18). Ha szülő vagy, emlékezz arra, hogy gyermekeid nem a te tulajdonaid, hanem ajándékba kaptad őket egy időre a Mindenható Istentől, és egy nap jó sáfár módjára el kell velük számolnod az Atya Isten előtt. Vajon megtettél-e mindent annak érdekében, hogy gyermekeid magaviseleted, szereteted, intéseid által megismerjék a Menny Urát? Ha gyermek vagy, nem kell-e megemlékezned szüleidről, akik eddig gondot viseltek rád, és vezettek téged? Tartsd oda füled útmutatásaikra!


12-13. Ha istenfélő szüleidet követed, akkor jó lesz dolgod. Semmi nem szorítja meg járásodat. Lehet, hogy Isten útja néha kemény, néha lakatlan területen vezet át, de mindig egyenes. Isten útjának mindig látható a vége. Mert Krisztus kegyelméből Isten útjának végállomása a menny. Aki azon jár, nem ütközik meg, mint azok a gonoszok, akik a saját fejük után mennek a veszedelembe. Az erkölcsi tanításhoz csak úgy ragaszkodhatunk igazán, ha Isten újjászült minket, és élő hitünk van. Isten igazságait nem elég tudnunk, azokat élnünk kell. Jákób megragadta Isten angyalát, mert az élete függött tőle (1 Móz. 32: 26-29), ti is ifjak, így kapaszkodjatok Krisztus keresztjébe, hogy életet nyerjetek, és szüleiteknek örömet okozzatok!

14-15. A hitetlenek útjára ne menj. Isten türelmes, és hosszútűrő az Ő fiaihoz. Ő, a Mindenség Ura, nem átall újra és újra ugyanazokra a dolgokra figyelmeztetni minket. Ő újból és újból rámutat azokra a tiltó táblákra, amik utunk mentén mindenhol ki van rakva. Amerikában, az új-mexikói sivatagban karók voltak leverve, hogy az utasnak mutassák a helyes utat. Isten is figyelmeztet minket, hogy az igazság útján haladjunk, és ne térjünk a gonoszok ösvényére. Azok, akik az Ő választottai, hallgatnak szavára, és elhagyják, nem mennek, eltérnek a gonosz utaktól. Gibea lakói gonoszok voltak, és sajnos ebbe a gonoszságba belerángatták Benjámin egész törzsét is (Bír. 20: 12-13), aminek véres polgárháború lett a vége (Bír. 20: 20). Nem vették komolyan a parancsolatokat, aminek katasztrófa lett a vége. Vedd komolyan Isten figyelmeztetéseit!


16-17. Mert nem alhatnak. Milyen rettenetes állapot ez! A Szent Isten arcképének mása, a teremtés koronája nem tud nyugodni, ha nem gonoszságban jár! Lelkét odavetette a Sátánnak, aki kemény úr. Megrontja, megvakítja őt, és gonoszságra viszi. A zsidó vezetők, akik telve voltak gyűlölettel, nem nyughattak addig, míg a Szentet, a Tisztát az éj közepén el nem fogták (Jn. 18: 3), míg korán reggel romlásra nem juttatták Őt (Lk. 22: 66)!

18-19. Ez a két vers szembe van állítva egymással, amit gyakran használtak módszerként az ókori tanítók, hogy tanításukat jobban ki tudják fejteni, hogy a kiemelt dolgoknak még nagyobb jelentőséget adjanak. A keresztyén életet itt a szerző szembe állítja a hitetlen életvitellel. A szerző az istenfélő életvitelt a hajnal világosságához hasonlítja, amely nőttön nő, míg el nem éri teljes fényét, ragyogását.

Mert ilyen útjuk van azoknak, akiket Isten elválasztott, elhívott, megigazított, és megszentel. Akik az övéi, azok folyamatosan növekednek a kegyelemben. Ahogyan a hajnal egyre világosabb lesz (és csak valami iszonyatos katasztrófa folytán állhat meg ebben), úgy az istenfélő ember élete is egyre inkább Krisztus arcképét tükrözi vissza (Zsolt. 19: 8). Az Isten választottainak dolga mindig fényben történik, ami őszinteségükre utal, és arra, hogy Ő megvilágítja útjukat, és nem esnek bele a gonoszság vermébe.

Egészen más ellenben a gonoszok ösvénye. Az ő útjuk homály, sötétségen vezet át. Ahol nincs mennyei látás, ott csak bizonytalanság, és kockázat van. Sosem tudni, mi fog történni a következő pillanatban. Minden terv ingatag, minden pillanatban késpengén táncol a gonosz. A halál torka felett az ilyen emberek pókhálón járnak, és csak Istentől függ, mikor tűnnek el végleg a kárhozatban, ahogyan Jonathan Edwards is mondta. Azon az úton nincs békesség, nincs kapaszkodó, nincs útirány. Ezek az emberek azért vannak ilyen silány állapotban, mert megvetik a világosságot, ellene támadnak, és meg akarják semmisíteni azt. Egyiptom varázslói tudatosan léptek fel (2 Móz. 7: 11) Mózes, Isten szolgája ellen, és tudatosan akarták Isten nevét megcsúfolni. Csoda hát, hogy elvesztek urukkal, a fáraóval, és hamis isteneikkel együtt?


20. Fiam. A Szentírás sokszor személyes hangot üt meg, folyamatosan féltő szeretettel fordul hallgatói felé. Ez felhívás azoknak számára, akiket Isten arra rendelt, hogy másokat vezessenek. Isten arra inti a családapákat, a gyülekezetek vezetőit, az igehirdetőket, hogy szeretettel viseljenek gondot a rájuk bízott embereket (Csel. 20: 28). Emlékezzen meg minden Istentől rendelt vezető arra, hogy hatalmát, befolyását szolgálatra, nem uralkodásra kapta. Ha azt nem így használják, visszaélnek vele. Vegyünk példát a szerzőről, aki Istentől kapott ajándékait szeretettel, törődéssel, türelemmel mások javára fordította!

21-22. Addig nem fogsz Isten útjain járni, amíg nem tartod elmédben azt. Ha nem jár át Isten Lelke, Isten Igéje nem tud fészket rakni a szívedbe. Csak azok elmélkednek Isten parancsolatairól, akik az Ő fiai, akik békességet nyertek Krisztus által, és minden erejükkel arra törekednek, hogy Neki szolgáljanak.

Mert élet. Ha nem vagy újjászületve, még bűneidben vagy, - a törvény átka alatt vagy. Élet csak azokban van, akikben Isten Igéje lakozást vett. A kegyesség nem teher azoknak, akik Krisztusban vannak. Ábrahám nem tartotta tehernek azt, hogy ott kellett hagynia Ur városát, és jövevényként kellett élnie Kánaán földjén. A hívők atyját semmilyen hátrány nem érte azért, mert Istennek kezdett engedelmeskedni.


23. Minden féltett dolognál jobban őrizd meg szívedet, mert abból indul ki minden élet. A Sátán a gondolatainkon keresztül támad. Tudja azt ugyanis, hogy az értelem irányítsa az embert, kontrollálja a cselekményeket, és az érzéseket. Az értelem kapujának a gondolatot kell tekintenünk. Nem véletlen, hogy a sötétség fejedelme különös erővel rohamozza az ember gondolatait.

A Sátán Évánál is először a gondolatokba fészkelte be magát, és csak utána nyúltak a kezek a tiltott gyümölcs felé (1 Móz. 3: 6)! Először jól meg hányta-vetette az asszony az ő szívében a dolgot, utána cselekedett. Ezért fontos, hogy éberen őrizzük értelmünket, hogy milyen gondolatok férkőznek be abba! Ne kvártélyozzuk be szívünkbe a hamisságot! Ne engedjünk megindítóan esengő hangjának! Ha ezt nem vesszük komolyan, akkor gondolataink vesztünkre törnek, mint tette ezt Absolon is atyjával, Dáviddal szemben (2 Sám. 15. 4-6)!

24-27. Vesd el. Miközben Isten irgalma és ereje által arra törekszel, vigyázz arra, mit mondasz, mit veszel észre, hogyan jársz, vagyis ügyelj oda nemcsak a bensődre, hanem a látható dolgokra is. Isten arra akarja felhívni a figyelmedet, hogy külső cselekedeteid bizonyságot tegyenek arról a kegyességről, ami áthatja a szívedet.

Szemeid előre nézzenek, előre a célra, Krisztusra, a mennyre! Bunyan kifejti a Szent háborúban, hogy a Sátán először a Fül-kaput és a Szem-kaput foglalta el, hogy be tudjon törni Emberlélek városába. Ne engedd, hogy a Sátán e világ dolgaival elhomályosítsa látásodat. Emlékezz arra, amit Krisztus mond, hogy a test lámpása a szem (Mt. 6: 22). Amerre a szemeidet emeled, abba az irányba fogsz menni. Ha tájékozódási pontnak Krisztus, a szeretett Megváltót választottad, akkor a mennyei dicsőség felé tartasz. Ha a világ valamilyen mulandó dolgához igazítod magadat, akkor a múlandóság felé, a tűznek tava felé visz utad. Jól gondold meg, mire irányítod figyelmedet! Júdás a harminc ezüstre figyelt, és egy kötél végén végezte. Lázár Ábrahámra tekintett a nyomorúságok közepette is, és Ábrahám kebelén nyugszik (Lk. 16: 19-31).

Egyengesd el lábaid ösvényét. Jól vigyázz arra, hogyan közlekedsz utadon. Az úton levő vándor mindig éber, még akkor is, mikor nyugovóra tér. Hisz az úton rablók támadhatnak rá, vagy vadállatokkal kell szembe néznie. Az is előfordulhat, hogy kificamítja a lábát, mert nem nézett az orra elé. Légy résen! Habár Isten ösvényén haladsz, emlékezz arra, hogy az ördög nem alszik, és mindent megtesz dühében, hogy megrabolja Krisztusban való örömödet. Elveszejteni nem tud, de mindenre képes annak érdekében, hogy szerencsétlenné, kiábrándulttá, és haszontalan szolgává tegyen! Isten adjon bölcsességet neked, hogy az Ő kegyelméhez méltón fusd meg az előtted levő pályát! József emlékezett arra, hogy csak vándor ezen a földön, nem tekintett a földi hiúságokra, és Istent szolgálta. Arra kérte Izrael fiait, hogyha elhagyják Egyiptomot, vigyék haza az ő csontjait is Kánaán földjére (1 Móz. 50: 24-25). Szemét a helyes célra emelte, lába a helyes ösvényen haladt, nem tért el attól se jobbra, se balra.















































Ötödik fejezet


Erkölcstelen élettől való óvás.


1-2. Fiam! Az én bölcsességemre figyelmezz. Olyan nagy, mélyen szántó, fontos ennek az egész fejezetnek az üzenete, hogy a szerző nagyon komolyan, mondhatni, szent félelemmel, vezeti be a témát. Újra emlékezteti hallgatóit, hogy nem véletlen mondta el azt, amit kifejtett az előző fejezet végén. Az ifjú vándor útján sok veszély leselkedik rá, ezért meg kell tartania a meggondolást, ha nem akarja, hogy élete egy kisiklott élet legyen. Meg kell védenetek Isten bölcsessége által lelketeket, és Isten dicsőségét!

3. Mert színmézet csepeg az idegen asszony ajka, és simább az olajnál az ő ínye. Ez lenne a nagy veszély? - kérdezhetnénk. Veszélyes lenne egy szép szem? Isten azt mondja, hogy igen. Az idegen asszony társasága nagy veszélyeket rejt magában. Ezt több módon is értelmezhetjük.

Először, azt érthetjük ez alatt, hogy veszélyes az olyan asszony, aki hitünkre nézve idegen, aki nem ismeri az Urat. Azért veszélyes, mert más isteneket szeret, és el akarja ragadni szívünket az Igaz Istentől. Nem véletlen, hogy Isten megbüntette a népét, amikor Baál-Peórnál (4 Móz. 25: 1-3) elkezdtek keveredni Moáb leányaival. Ez azt jelenti, hogy nemcsak szépségüknek nem tudtak nemet mondani, hanem vallásuknak sem, mert elfogadták hitüket is. Nem véletlen, hogy Izsák és Rebeka lelke keserű lett, mikor Ézsau azzal vetette meg Isten parancsolatait, hogy idegen asszonyokat hozott Isten családi tűzhelyéhez.

Másodszor, úgy is értelmezhetjük, hogy idegen, mert más emberhez tartozik. Mert felebarátunk szövetséges társa az. Ha kapcsolatba lépek vele, felebarátom házát dúlom fel, rombolom le. Nem véletlen, hogy az ilyen tettet József nagy gonoszságnak nevezte (1 Móz. 39: 9), amit Isten gyűlöl, mert az Általa felállított teremtési és társadalmi rendet rombolja, az Ő munkáját teszi tönkre.

Harmadszor, megjegyezhetjük azt is, hogy a tapasztalatlan ifjaknak nem tűnik veszélyesnek a feslettség. A színmézre és az olajra ki tekintene úgy, mint veszélyforrásra? De ez csak azért van, mert az ifjak még tapasztalatlanok, kevés ennek alátámasztó példát láttak eddigi életük során, ezért is kell óvatosaknak lenniük!


4-5. A bölcsek azonban nem a szemük alapján ítélkeznek, hanem az alapján, mit Isten kijelentett. Tudják, hogy a Sátán a világosság angyalaként is felléphet. Bármilyen édes és sima is a bűn, a vége keserű.

Isten fiai nem kedvelhetik azt, és nem járhatnak azokon az utakon, melyek a sírba törekszenek. Akikben Isten Lelke lakozást vett, azok elkerülik, vagy visszafordulnak arról az útról, amely csak olyan éles fájdalmakat hozhat, mint a kétélű tőr okozta sebek. Timóteus (2 Tim. 2: 22) elkerülte ezt az utat, Dávid visszafordult arról (Zsolt. 32: 4-5), Isten kegyelméből.


6. Akik azonban nem tanulnak a leckéből, azokat elnyeli a bűn, nem lesz mibe vetni a reményüket. Útjuk olyan lesz, mint a lápot átvezető csapás. Sosem tudják, hogy mikor lesz a talaj lábuk alatt változó, és mikor nyeli el őket a mélység. A jó hír az, hogy van gyógyír! Van szilárd talaj, Aki nem más, mint a Kőszikla-Krisztus, Aki ebből a sáros fertőből is ki tudja ragadni azokat, akik Hozzá kiáltanak! Ha nem így lenne, a bűnös nőnek sosem lett volna reménysége a megtérésre (Jn. 4: 14).


7-8. Az szerző itt nem valamilyen lagymatag bólintgatást, beleegyezés félét akar hallgatóitól, hanem tudatos elhatározást, és tudatos engedelmességet. Ő azt várja, hogy úgy hallgassanak fiai rá, hogy távozzanak el a parázna életvitelétől. Mint ahogyan messze elkerüljük azokat a házakat, amelyeket hamis, harapós kutya őriz, mert tudjuk, hogy kárt tesz bennünk, úgy kerüljük messze el még annak a lehetőségét is, hogy olyan helyzet alakuljon ki, amely vétekbe vihet minket. József, Jézus nevelőapja, mikor meghallotta, hogy Heródeus után (aki üldözte a Messiást) fia, Arkhelausz lett az uralkodó (akik szintén gonosz volt), messze elkerülte Júdeát, és Galileába telepedett le. Te is, minél messzebb helyezkedj el a bűntől, kerülve még a lehetőségét is annak, hogy veszélyes helyzet alakuljon ki körülötted!

9-11. Ne add ékességedet. Nagy ára van a bűnnek! A pillanatnyi öröm, vagy az örömnek a látszata nagyon sokba kerül. A bűn nagy vámot kér a portékájáért. A Sátán nagy kufár. A legsilányabb árut a legmagasabb áron adja. A gyehennára (szemétre, ítéletre) való áruért a halhatatlan lelket kéri, és minden egyebet is. Mikor a bűnnek adod a te esztendeidet, ne feledd, hogy a bűn zsoldja a halál (Róma 6: 23).

Amnon csak egy kis tiltott örömre vágyott, egy kis megkönnyebbülésre, mikor elcsábította ártatlan rokonát, Támárt (2 Sám 13: 1-2). Ezért a kis „kikapcsolódásért” drágán fizetett meg: elveszítette apja bizalmát, megkeseredett (2 Sám. 13: 15), magára vonta Absolon gyűlöletét, szégyent hozott saját fejére becstelen tettével, elveszítette örökségét, erőszakos halállal halt (2 Sám. 13: 28).

Mivel Amnon megvetette Isten parancsolatait, ezért idegenek teltek be vagyonával, mivel elragadta a halál, és keresményei más házába jutottak. A bűn megfosztotta mindentől, amivel rendelkezett. Aki tudatosan adja magát a bűnnek, élete végén elveszít mindent, ami az övé lehetett volna. Aki elveti Isten megtérésre hívó szavát, élete végén nyög, elveszítette minden ajándékát, amit a Mindenható reá bízott, és már csak az örökkévaló kárhozat kilátástalanságát várja.


12-14. Aki fiatal korában, mikor még fogékony erre az ember, és nem csontosodott még bele a bűnös szokásokba, nem figyel Istenre, meggyűlölte az erkölcsi tanítást, élete végén üres kézzel áll az örökkévalóság kapujánál.

Aki fenyíték (azaz megfelelő isteni nevelés nélkül) nélkül éli életét, felrúgott minden normát, nem fogadja el a teremtett dolgok rendjét, hanem teljesen elvadultan, öntörvényesen él. Ez éppen olyan esztelen tett, mintha a hegymászó lekapcsolná biztosító kötelét, és a mélybe zuhanna pusztán azért, mert „szabadon”, kötöttségek nélkül akart mászni. Gondold meg, bűnös, mi a következménye a bűnnek!

Ne hagyd, hogy a sötétség fejedelme megcsalja a szívedet! Ha megveted Istent, akkor lehetsz te akár a közösség közepette is, körbe vehetnek Isten szentjei, hallgathatod Isten Igéjét, de ha nem ragadod meg Krisztus ruhájának szegélyét, mint a vérfolyásos asszony (Mt. 9: 20-21), csak a halált aratod magad számára! Könyörögj Istenhez, hogy az Ő Igéje adjon világosságot számodra, és a Szent Lélek vezetése a helyes útra tereljen, és meg is tartson azon.


15. Igyál vizet a te kutadból, és a te forrásod közepéből folyóvizet. A következő versekben a Szentírás egyik legszebb szakasza következik, amely a házasság szépségéről ír. Mert Isten bölcsessége nemcsak arról beszél, mit nem szabad tenni, hanem arról is beszél, mi kedves Neki. Ez a vers több üzenetet is tartalmaz számunkra.

Először, igyál, azaz Isten teremtési rendjének engedelmeskedsz, mikor társat keresel, és vele boldog házasságban élsz. Ádám vágyott (1 Móz. 2: 18) társra, mert ezt a vágyat Isten adta neki. Ha nem Ő rendelte volna a házasságot, nem adott volna társat Ádámnak.

Másodszor, a te kutadból igyál. Azzal kell együtt élned a szövetségben, akit Isten neked rendelt. Isten teremtette Ádámnak Évát (1 Móz. 2: 21-22). Éva azért lett Ádám felesége, mert ezt Isten rendelte így. Ahhoz, hogy boldogok legyünk a házasságban, arra van szükségünk, hogy társunk hozzánk illő legyen, aki Isten adott mellénk. Az Ő bölcs, előrelátó kegyelme nélkül nincs jövőd.

Harmadszor, a te forrásodból igyál, ne a máséból. Emlékezz arra, hogy a szomszéd kertje sosem zöldebb. Ha elveszed a másét, akkor rombolsz, nem építesz. Isten minden házasság védője, és ha megtöröd a szövetséget, Isten tekintélye ellen lázadsz. A legtöbb házasságtörés az elégedetlenségből származik. Az elégedetlenség Isten iránti hálátlanságot, és haragot jelent. Mivel ilyen elvetemültek lettünk, észre sem vesszük, hogy nem Isten ajándékaival van baj, hanem saját szívünk gonoszságával. Ne keresd máshol a boldogságot, csak ott, ahová Isten azt rendelte, azaz a házasságban, a saját házasságodban, az Istennel rendelt társad mellett!

Negyedszer, forrásod közepéből vegyél folyóvizet, azaz az Istentől rendelt helyen megtalálod a boldogságot. Isten meg akar vigasztalni minket ebben a magányos világban, ahol a Sátán körbejár, hogy elnyeljen valakiket. Ezt leginkább egy szövetséges társ mellett, által érjük el, aki mellett növekedni tudunk a szeretetben, egymást óvjuk, és támogassuk. Ilyen kapcsolat volt Ábrahám és Sára között, akik azért egészítették jól ki egymást, mert megértették, az Úrnak célja van velük, és együtt van célja velük. Együtt – mi adna nagyobb boldogságot nekünk? Együtt – nagy mélység és vigasztalás van Istennek eme szavában, amit az Ő akarata kísér!


16-17. Az bibliai időkben minden ház saját vízkészlettel rendelkezett. Egyedül tieid legyenek. Ha nem a saját forrásodból iszol, megposhad a saját vízkészleted, és elfogy a felebarátod tartaléka! Kifolynak forrásaid, azaz tönkre megy, élvezhetetlenné válik, széthull házasságot. Ahol a tűz melegének kellene áradnia, ott most csak egy szétrúgott tűzhelyet látunk. A források elapadása, ilyen vagy olyan módon, mindig hűtlenségre utal, arra, hogy nem vesszük komolyan a szövetséget. Így volt ez Jeremiásnál is, mikor azt mondta, hogy Izrael hűtlen lett Jahvéhoz, az élő vizek forrását repedezett kutakra cserélték (Jer. 2: 13). Ha igazán szomjadat akarod oltani, légy hűséges társadhoz! Egyedül a tied legyenek!


18-20. Legyen a te forrásod áldott. Ez a pár vers az Énekek Éneke költőiességét, magasztosságát, szívmelengető voltát idézi nekünk. Annak teljes szépségét, magasztosságát, csodálatos voltát fel sem tudjuk fogni annak teljes mélységében. Legyen áldott a te szövetséget, azaz Istennek tetsző, Neki kedves. Ha hűséges, és Isten parancsa szerint önfeláldozó vagy, és gondot viselsz szövetséges társadra, akit Isten adott melléd, akkor örömödet fogod lelni az ő társaságában, és nem leszel iránta keserű kedvű (mogorva) (Kol. 3: 19)!

Szerelmes szarvas, kedves zergeként említi a Szentírás azt, aki hű társa férjének. Hát el lehet-e hagyni egy ilyen szívmelengető, minden bajban hű társat egy csillogó szemért, a múló örömért? Óvnod kell házasságodat! Ahogyan a vándor meglesi az itatóhoz kijövő zergét, és nem megrettenteni őt előbukkanásával, annyira óvatosan, körültekintően, és szelíden kell gondot viselned társadra. Az idegen asszony iránti vágyat legjobban feleségünk iránti gyengéd szeretet tudja kioltani, és megsemmisíteni. Minél kevésbé hallgatsz Isten parancsolatára azokra az elvekre nézve, amit házasságoddal kapcsolatban ad, annál inkább kiteszed magad a Sátán kísértésének. Ha engedetlen vagy, ne csodálkozz azon, hogy idegen asszony után szeretnél bujdosni!


21. Mert az Úrnak szemei előtt vannak mindenkinek utjai. Isten szemei tökéletesek. A Jelenések könyvében (4: 6) említett üvegtenger Isten tisztaságát és tisztánlátását fejezi ki. Ő belelát legtitkosabb gondolatainkba is.


22-23. Arra mutat rá, hogyha Isten Igéje megvettetik, akkor Isten hagyja, hogy a bűnös menjen a feje után, hogy a maga álnokságai fogják meg őt, és arassa le gonoszsága gyümölcseit. Így tett Isten a fáraóval, aki megkeményítette szívét (2 Móz. 7: 13). Minél mélyebbre merül a bűnben az istentelen, annál inkább saját bűneinek köteleivel köti meg magát. Júdás először csak egy kis összeget lopott, aztán egyre kapzsibb lett, végül olyan mélyre süllyedt, hogy a Mesterét is eladta egy csinos összeg fejében (Mk. 14: 10-11). Minden egyes bűn egy újabb kötelet rak ránk, amelyet nem bírunk elszakítani, és ha Krisztus nem jön el, és nem vágja le köteleinket, kárhozatra jutunk, örökre foglyok maradunk.

Akit nem kísér fenyíték, az Istentől elvadulva, a kegyelmet nem ismerve, Krisztus váltságát megvetve élnek, a Sátán csalása által támolyognak, mert gonoszságuk miatt ki kellett inniuk Isten haragjának poharát. Te ne végezd így, hanem hallgass Isten fegyelmező szavára, engedd, hogy a Szent Lélek betöltsön téged, és életed megtisztuljon. Akkor Isten kipótolja mindazt, amit bűneid miatt elvesztegettél (Jóel 2: 24-27)!








































Hatodik fejezet


Kezességtől való óvás.


1. Fiam! Ha kezes lettél. Eddig az istenfélő atya és vezető a tisztátalan, parázna, idegen asszonytól óvta a fiatalokat, most áttér egy másik veszély taglalására. Ez a veszély a felelőtlen, gyors, át nem gondolt döntésektől való óvás. Ezt az óvást két módon is értelmezhetjük.

Először, arra figyelmeztet, hogy te magad ne hozz elhamarkodott döntéseket. A tanítványok készek voltak arra, hogy a dolgok, körülmények figyelembe vétele nélkül gyors, átgondolatlan, irgalmatlan dolgot tegyenek (Lk. 9: 54-55). Ne kövessük ezt a rossz példát!

Másodszor, ne vállalj kezességet olyan emberért, aki folyamatosan felelőtlen döntéseket hoz. Jósiás, Júda istenfélő királya szövetséget kötött Ahábbal, Izrael istentelen királyával. Ezzel Jósiás „kezességet vállalt” Isten előtt szövetségese tetteiért, ezzel kötelezte magát másért. Nagyon rosszul tette! Ezért a hibáért Jósiás majdnem életével fizetett (1 Kir. 22: 32-33). Csak Isten kegyelmének tudhatjuk be, hogy uralkodása nem tragédiával végződött. Intés ez számunkra is!


2. Szádnak beszéde által estél tőrbe, megfogattál a te szádnak beszédeivel. Általában a fiatalokra jellemző az átgondolatlanság, a naivság, a hiszékenység, mikor a tőlük ravaszabb emberek rászedik őket, kihasználják tapasztalatlanságukat, és olyan szerződések megkötésére ösztönzik őket, amelyek előnytelenek számukra.

A Biblia tiltja, hogy minden fenntartás nélkül, bizonyítékok és biztosítékok hiányában, első szóra kezességet vállaljunk. Mivel a kezesség vállalása veszélyes dolog. Jó értsük meg, az Ige nem azt tiltja, hogy megfelelő és szükséges körülmények között ne vállaljunk kezességet, hisz szeretteink, testvéreink kerülhetnek olyan nyomorult helyzetbe, hogy egyszerűen kötelességünk segíteni. De azt nagyon is tiltja a Szentírás, hogy ilyen döntéseket hányaveti módon hozzunk meg, nem figyelve a részletekre. Józsué, és a nép vénei nem kérdezték meg az Urat, nem körültekintő módon hoztak döntést, aminek az lett a következménye, hogy rossz szövetséget kötöttek (Józs. 9: 14-15).


3-4. Ezt műveld azért fiam. Az Ige rátér arra, mit kell akkor tennie a keresztyénnek, ha már megtörtént a baj, azaz ha a hívők rossz döntést hoztak. Még itt sincs veszve Isten kegyelméből minden, van lehetőség a korrigálásra.

Először is arra emlékeztet minket Isten, hogy alázkodjunk meg. Meg kell tenni mindent, hogy törvényes módon próbáljuk megváltoztatni a rosszul kötött szerződést. Azért, mert ha kezességet vállalunk emberekért, akkor életünket bizonyos értelemben mások kezébe tesszük le. Isten azonban ezt nem helyesli. Azt akarja, hogy a hívők élete egyedül csak Tőle függjön. Ezt vedd annyira komolyan, hogy még álmot se engedj szemeidnek, ha rossz helyzetbe jutottál.


5. Szabadítsd ki magadat… mint a madár a madarásznak kezéből. A kezesség veszélye olyan jelentős, hogy azt csak a madarász hálójához lehet hasonlítani, és a madár szabadulásához abból. Ha sikerül egy ilyen rosszul hozott döntésből viszonylag sértetlenül kikerülni, olyan megkönnyebbülés okoz, mint mikor a madár kiszabadul valahogy a tőrből. Ennek a gondolatnak jóval mélyebb a jelentősége, és túlmutat a szó szerinti értelmen.

Arra mutat rá, hogy habár Isten tiltja, hogy emberek emberekért minden fenntartás nélkül kezességet vállaljanak, az Ő Fia, a Mennyei Kezes drága vére által zálogot tett le a mi bűneikért (Ef. 2: 8), megváltott minket a bűn tőréből. Isten kiragadott minket az Erős Fegyveres kezéből. Legyen áldott érte a neve!


6. Eredj a hangyához, te rest. A szerző tovább megy az ifjak oktatásában. A felelőtlen döntések után a semmittevést teszi intő nevelése tárgyául. Azt láthatjuk, hogy Salamon valamilyen okból a munkát összekapcsolja a bölcsességgel. Vajon miért? Ennek több oka is van.

Először, maga Isten teremtette a munkát, és parancsolta meg az embernek, hogy munkát végezzen (1 Móz. 1: 28-30). Ádámnak nem a semmittevés volt a dolga az Éden kertjében, hanem az, hogy gondozza Isten kertjét.

Másodszor, a semmittevés bűnbe viszi az embert. A lustaság csak légvárak építéséhez vezet. Ha álmokat hajszolunk, elrugaszkodunk Isten valóságától. Ha ezt tesszük, a végén mindig hamis eszközökhöz fogunk nyúlni. Ritkán ülnek a vádlottak padján olyanok, akik szorgos kézzel dolgoznak.

Harmadszor, a munka nem átok, nem a bűneset következtében jött be a világba. A Reformáció előtt az emberek a munkát átoknak, szenvedésnek tartották. A reformátorok mutattak rá, hogy ez nem így van. Isten azért adta a munkát, hogy az ember élete kiteljesedjen, képességeit fejlessze, és ez által is a Teremtőt magasztalja. Ábel ezek az okok miatt mutatott be áldozatot az Úrnak (1 Móz. 4: 4).

Negyedszer, azért kell munkát végezni, hogy az ember megfelelő módon gondoskodni tudjon magáról, és Isten ügyéről. A munkavégzés által nyert javakat Isten nem öncélúan adja. Neki ezekkel a javakkal terve van. A bolond Nábál csak magának élt. Azzal, hogy visszatartotta Dávid embereinek részét, magát Istent vetette meg, és az Ő ügye elől zárta el javait. Isten megbüntette ezért (1 Sám. 25: 38). Ábrahám tizedet fizetett saját munkájából Melkisédeknek, az Úr munkájára (1 Móz. 14: 18-20). A bölcsek bölcsen munkálkodnak, és bölcsen is adakoznak az Úr munkájára, Aki azért bízott ránk bizonyos javakat, hogy azzal bölcsen tudjunk sáfárkodni!


7-8. Miért is kell a hangyához menni? Azért, mert a tanítvány nem figyelt oda az atyai intésre. Nem vette figyelembe, mit akar tanítani neki a Mindenható az Ő Igéjén keresztül. A hangya szemléltető példája annak, hogyan kell bölcsen élni ezen a földön. Nincs vezére, igazgatója, ura ezen a földön, mégis bölcsebb, mint a bűntől megsötétedett emberek. Megalázó dolog, hogy az ember, a teremtés koronája annyira meg van sötétedve, hogy a föld egyik legkisebb állatkájának kell őt a bölcsesség útjaira tanítania!


9-10. A semmittevés, az idő pazarlása, az élet eltékozlása nincstelenségbe visz. Isten arra figyelmeztet minket, hogy a lustaságnak keserű gyümölcsei vannak. Luthertől egyszer megkérdezték, mit tenne, ha holnap vége lenne a világnak. Azt mondta, hogy ma ültetne egy almafát. A nagy reformátor egy kicsit bizarr választ adott, de mégis nagy igazság rejlik benne, mert ma az esszük, amivel tegnap megdolgoztunk.

Azért van ma mit ennünk, mert tegnap nem szunnyadtunk, és nem tettük össze a kezünket, hanem dolgoztunk. Ha felkelünk álmunkból, akkor nem fog megkörnyékezni minket a szegénység.

Isten szava azonban az érem másik oldalát is megmutatja nekünk. Az Úr atyaian arra is figyelmeztetni akar minket, hogy ne essünk át a ló túlsó oldalára, és ne kezdjük felhalmozni a földi javakat. Az is elrettentő példa, ha az ember éjszaka azért nem tud aludni, mert csak vagyonának gyarapítására tud gondolni. Mesélték, hogy a Klondike-vidéken, a nagy aranyláz idején az aranyásók napokig nem ettek, nem ittak, és nem aludtak, olyan veszett erővel keresték az aranyércet rejtő telért, hogy a szó szoros értelmébe halálra dolgozták magukat. Isten azt mondja, hogy a kapzsiság éppolyan veszélyes, mint a lustaság, azt is mondhatnánk, hogy ikertestvérek. Mind a lustaság, mind a kapzsiság megveti Isten gondviselését. Te ne tedd! Ez vitte rá Ahábot arra, hogy Nábót vagyonát elorozza, őt halálra adja (1 Kir. 21: 2, 9-11)!


11. Arra is figyelmeztet minket az Isten Igéje, hogyha nem hagyunk fel a lustasággal, annak kikerülhetetlen következményei lesznek annak. Úgy fog ránk támadni, mint az útonállók, akik megfosztanak minket javainktól, sőt néha még életünktől is. Oh, még inkább igaz ez a lelki semmittevőkre! Ma van Isten jókedvének napja, ma kegyelemmel szólít meg Isten benneteket. Ne halogasd az Istenhez való megtérést, nehogy a Sátán elrabolja tőled az örök életet! Zákeusról vegyél példát, aki nem állt ellen Krisztus megváltó szavának, és még aznap üdvössége lett házának (Lk. 19: 1-10).


12. Tovább lépünk a fiatalokat érő tanításokban. Újra csak arra hív fel a szerző, hogy a fiatalok legyenek nagyon meggondoltak, mikor barátságokat, szövetségeket, vagy olyan más kapcsolatokat hoznak létre, amelyek mindkét fél javát szolgálják. Ezért nem szabad haszontalan emberrel, hamis férfiúval (Béliál fiaival, ahogyan az eredeti szövegben szerepel) semmilyen szövetséget kötni!

Ha meg akarnád kérdőjelezni ezt a figyelmeztetést, nézd meg, kit nevezett a Biblia Béliál fiainak, és mi lett azok sorsa, akik életüket azokhoz igazították. Akik engednek nekik, kard által halnak meg (5 Móz. 13: 13-15). Gibea lakóit és Benjámin törzsét veszedelembe vitték (Bír. 19: 22). Ilyen volt Nábál is, aki szintén veszedelembe vitt a családját, és csak Abigail bölcsessége hárította el a veszélyt (1 Sám. 25: 25). Ezek az elég nyomatékot adnak Isten óvó szavainak?


13-14. Aki hunyorgat. A szerző azt mondja, hogy az ilyen ember nem egyenes, nem becsületes, hanem kétértelmű, aki sosem beszél világosan, tisztán, egyenesen, becsületesen. Testének minden tagját: a szemeit, a lábait, és a kezét, az ujjait gonosz célra használja. Mindezek a külső jelek arra mutatnak, hogy nagy a baj, nagyon-nagy a baj.

Azért viselkednek ezek az emberek így, mert álnokság van szívükben, nem születettek újjá, nem bánkódtak bűneik miatt, nem bánták meg azokat, nem kérték a Mennyei Atya bocsánatát, nem az Ő gyermekei. Ezért nem tudnak másra törekedni, mint gonoszt forralni, és háborúságot indítani. Elővigyázatosaknak kell lennünk testvéreinkkel szemben is, hogy az ő néha feltámadó helytelen gondolataik ne sodorjanak minket kellemetlen helyzetbe, de sokszorosan kell vigyáznunk olyan emberekkel szemben, akik nem tartoznak Isten népéhez.

Pál nem vett részt Péter képmutatásában, és megfeddte őt (Gal. 2: 11-14), de Nehémiás sokkal elővigyázatosabb volt még Pálnál is, mert nem hitt a mézes-mázos szavaknak, és így elkerülte azt a csapdát, amit neki szántak álnok ellenségei (Neh. 6: 1-13). Vegyünk példát róluk, és útjaikban megfontoltak legyünk, nehogy lépre csaljanak minket!


15. Annak okáért hirtelen eljön az ő nyomorúsága, gyorsan megrontják, s nem lesz gyógyulása. Egyes bibliamagyarázók azt mondják, ez a hirtelenség azoknak megkövezésére utal, akik házasságtörésre csábítottak fiatal nőket. Nincs okunk arra, hogy a fentebb említett igeversek, valamint az egész fejezet mondanivalója alapján kételkedhetnénk ebben a kijelentésben. Szomorú dolog néha azt látni, hogy a bűnösök olyan embereket is magukkal rántanak a mélybe, akik hiszékenyek voltak, és nem vették komolyan azt, hogy elővigyázatosak legyenek.


16. E hat dolgot gyűlöli az Úr, és hét dolog utálat az ő lelkének. Olyan életvitel felsorolásával foglalkozik Salamon, amit Isten gyűlöl. Ezek a gondolatok összefüggnek azokkal a tanításokkal, amik óvtak Béliál fiaival való szövetségtől.


17. Kevély szemek büszkeségre, felfuvalkodottságra vallanak. Az ilyen szemek gazdái nem ismernek hatalmat maguk felett. Úgy gondolják, hogy ők mindent jobban tudnak, nekik nincs szükségük tanácsra, ők mindenkinél különbek. Egyiptom fáraója istennek képzelte magát, és megvette a Héberek Istenét, Jahvét (2 Móz. 9: 16-17). Az lett a tiszteletlenség vége, hogy a büszke fáraó seregei élén a tengerbe veszett (2 Móz. 14: 28).

A hazug nyelv nem kevésbé veszélyes. Aki enged a Sátánnak, és nem veszi figyelembe Isten igazságát, könnyen a csapdájába eshet. Minden hazugság Isten igazsága ellen lázad, az Ő igazságos természetét sérti. Ebben van a hazugság nagy veszélye. Géházi fel sem fogta, hogy Isten ingyen kegyelmét hazudtolja meg, mikor Naámántól ajándékot várt el gyógyulásért (2 Kir. 5: 22). Isten bélpoklossággal, átokkal verte meg Elizeus szolgáját (2 Kir. 5: 27).

Az ártatlan vért ontó kezek még borzalmasabbak Isten előtt, mint az eddigi bűnök, mert Isten teremtményei, Isten arcképe ellen, tehát maga a Szentséges Teremtő ellen vétkeznek. Pokoli gonoszságra vall az, ha ilyen emberek barátai vagyunk. Ismael és tíz barátja azzal, hogy megölték Gedáliást, nemcsak magukra hoztak veszedelmet, hanem a nép egész maradékára is, akiknek el kellett menekülniük (Jer. 41: 1-3, 10). Vajon az ilyen emberekkel való barátságon ott lehet-e Isten áldása? Nem.


18. Az álnok gondolatokat forraló elme sem kedves az Úrnak. Csak a Sátán hatalmának átadott emberek képesek állandóan Isten kijelentett akarata ellen ilyen megveszekedetten fellépni. Mivel szívük gonosz csak arra törekednek, amire ördög atyjuk biztatja őket.

Hiába voltak a farizeusok Izrael vallási vezetőinek soraiban, ha szívük arra törekedett, hogy elveszejtsék a Messiást (Mt. 21. 46)! Az ilyen emberek lába csak arra alkalmas, hogy lábaik gonoszságra siessen. Saul, Istent megvetve, semmi másra nem volt már képes, semmit nem lebegett a szeme előtt, csak az, hogy Isten választottját, Dávidot, veszedelembe taszítsa (1 Sám. 19: 9). Ezért átadta Isten az ő gonosz kívánságainak őt!


19. Isten különös ítélete van azokon, akik hazugságlehelő hamis tanúk. Legnagyobb céljuk az, hogy kárt okozzanak a keresztyéneknek, hogyan szerezzenek háborúságot az atyafiak között! Minden cselekedetük az Isten és az Ő szentjei ellen irányulnak. Aki a keresztyének között önös célok miatt, vagy büszkeségből ellentéteket gerjeszt, az akarattal, vagy akaratán kívül a Sátán munkáját végzi. Ne higgy el mindent első szóra! Fenntartásokkal fogadj minden hívőről mondott rossz hírt, de örülj minden jó hírnek, amit hallasz testvéreidről, felekezettől függetlenül. Mert ha az akol a mienk, a Pásztorunk ugyanaz (Lk. 9: 49-50).


Házasságtöréstől való óvás.


20. Őrizd meg, fiam. Ez a három vers felhívja a figyelmünket arra, hogy a szülők kezébe Isten nagy felelősséget és ennek megfelelően, komoly hatalmat is adott. Az idősebb nemzedékre van bízva, hogy megismertesse Isten útjait a fiatalabb nemzedékkel. Az ifjaknak meg kell őrizniük atyjuk parancsolatait és anyjuk tanítását, azaz a nevelés mindkét szülő feladata. Az ifjú Keresztelő János, istenfélő atyja vezetése alatt, és istenfélő anyja óvó figyelmeztetései mellett készült arra, hogy a Messiás előfutára legyen (Lk. 1: 42-44, 67-80).


21. Bárhol is legyen a fiatal, mindenkor szívében, nyakában kell hordania Isten Igéjét. Csak akkor lesz az ember életének része az Isten bölcsessége, és csak akkor védi meg az őt, ha nemcsak a kezében, hanem a szívében van az üzenet, ha Isten Szava átformálta annak az embernek az életét. Timóteus nemcsak hallgatta, hanem Isten újjászülő kegyelme által szívébe is fogadta Isten igazságát. A Lélek újjászülő kegyelme nélkül sosem lehetsz kedves Istennek.


22. Beszélget teveled. Bármerre jársz, bármivel is foglalkozol, bármilyen gondolatok forognának is a fejedben, ne feledkezz meg arról, hogy csendességet tarts, engedd, hogy beszélgessen veled a reggeli csendben a Mennyei Atya. Tartsd örömteljesnek és megtisztelőnek azokat az alkalmakat, amikor Isten megszólít téged.

Sámuel még kicsi volt, de örömmel mondta Istennek, mikor Ő megérintette a szívét, hogy „Szólj, mert hallja a te szolgád” (1 Sám. 3: 10). Mi is legyünk nyitottak, mikor Isten tanítani akar minket!


23. Miért fontos az, hogy Istenre figyeljünk? Azért, mert az Ő szava számunkra szövétnek, tudomány. Isten szövétneke nélkül csak olyanok vagyunk, mint az öt balga szűz, akiknek nem volt olajuk. Isten tudománya nélkül vaksággal veretünk meg, mint Isten ellenségei (2 Kir. 6: 11-12, 18), de ha Benne bízunk, meglátjuk Isten kegyelmét, és védő kezét életünkben (17. vers)!

Csak azok tudnak az élet útján, a keskeny úton járni, és csak azok mennek végig rajta, mint ahogyan Izrael fiai mentek át a pusztán, akiknek mennyei látásuk van, akiket Isten vezet.


24. Isten Igéje, Isten atyai vezetése, és irgalma megőrzi övéit az egyik legnagyobb veszélytől, ami fiatalságukban rájuk vár, az idegen asszony nyelvének hízelkedésétől. A Sátán a bűnt mindig édesnek, kellemesnek, üdítőnek mutatja be. A gonosz mindig álcázza magát. Ádámnál és Évánál a halált és az átkot abban a kellemes csomagolásba adta elő, hogy olyanok lesznek, mint Isten (1 Móz. 3: 5). Isten arra hív fel minket, hogy ne bolonddá tett érzékszerveinkre figyeljünk, hanem az Ő kijelentett akaratára (2 Móz. 20: 14)!


25. Sodoma az érzékek városa volt. Mindenki szabadosan élt, a hűség semmit sem jelentett. A város lakói azzal szerelmeskedtek, akit csak megkívántak. Mikor Lótot Isten kihozta a városból, megtiltotta neki, hogy visszatekintsen, hogy támogassa, egyet értsen azokkal a normákkal, amik ott uralkodtak.

Tőlünk is azt kéri Isten, hogy a gonosz asszony szépségét ne kívánjuk, szemöldöke ne ejtsen rabul minket. Vessük meg azt, mint az efézusiak is varázslásuk minden rút eszközét tűzre vetették, hogy kedvesek legyenek az Úr előtt (Csel. 19: 18-19).


26. Parázna asszony miatt jut az ember egy darab kenyérre. A szerző arra utal, hogy a paráznákkal való kapcsolat előbb vagy utóbb mindentől megfossza az embert. Ahogyan az Isten szövetségét megvető ember elveszít mindent, és a kárhozatra jut, úgy válik züllötté, semmivé annak az élete is, aki az emberi kapcsolatok szószegőivel köt szövetséget.

Míg a hűséges házasságban a párok növekednek az áldásokban, addig a parázna csak tékozol. Delila eltékozolta Sámson minden áldását és ajándékát, még a legnagyobbat, erejét is (Bír. 16: 18-19). A sima karok között való alvás végül felcserélődött a vakon való nehéz malomkövek forgatására. Intő jel ez minden istenfélő fiatalember előtt! Egy negatív érckígyónak is nevezhetnénk.

Más felesége drága életet vadász. Ha valaki házasságot tört, más férfi házasságát rombolta le, halállal lakolt (3 Móz. 20: 10). A parázna asszony veszélyesebb a skorpió csípésétől. Az csak csillapíthatatlan fájdalmat okoz, de felépül belőle az ember. Nem úgy a házasságtörésből! Aki erre az útra lép, az áspiskígyók vermébe ugrik, ahonnan nincs menekvés!


27-28. Vihet-e valaki tüzet? A szerző kijózanítóan őszinte azokhoz az ifjakhoz, akik hiú ábrándokat dédelgetnek magukban. Rámutat arra, hogy lehetetlen veszteség, sérülés, és gond nélkül hátra hagyni egy olyan bűnt, mint a házasságtörés. Ahogyan képtelenség tüzet vinni kebelünkben, vagy eleven szénen járnunk úgy, hogy súlyos égési sebeket ne szereznénk magunknak, úgy lehetetlen az is, hogy egy ilyen súlyos bűn ne nyerné el annak büntetését.

Abner bement gazdája és rokona, Saul ágyasaihoz, aminek közvetett módon az lett a következmények, hogy váratlanul, álnok módon, nyomorultul pusztult el (2 Sám. 3: 26-30). Tanuljunk példájából!


29. Nem marad büntetlen, valaki illeti azt! Ne feledjük el, hogy a házasságtörés tilalma egyike a Tízparancsolatnak, amiben Isten természete, szentsége, nagysága, tisztasága van lefektetve. Ha megtörjük felebarátunk házassági szövetségét, nem pusztán felebarátunk ellen vétkezünk, hanem magunkra haragítjuk a Mindenhatót is, Aki nem fog addig nyugodni, míg haragját ki nem önti ránk.


30-31. Nem utálják meg a lopót. Vannak mást bűnök is, amik nem kicsik, de össze sem lehet hasonlítani a házasságtörés bűnének súlyosságával. Isten rámutat, hogy mi a különbség például a lopás és a házasságtörés között. Isten azt mondja a másodikról, hogy nem lehet meg nem történtté tenni, és nem lehet visszaállítani a bűn előtti állapotokat.

Egy lopás esetén Izraelnek világos parancsolatai voltak Mózes törvénye által. Egy lopást helyre lehetett állítani. A tolvaj vagyonát eladták, ha kellett még őt magát, és családját is, az ő házának minden marháját érette adhatja, és ily módon kártalanítani, kompenzálni lehetett a károsultakat, és helyre állhatott a rend (2 Móz. 22: 1-4).

Míg azonban a lopás csak a felebarát vagyona ellen irányult, addig a házasságtörés a felebarát lelke, szíve dolgai ellen irányulnak, amiket nem lehet anyagi javakkal kompenzálni. Ezt a bűnt egyetlen jogos módon lehetett „betakarni”, a bűnös vére, azaz halálos ítélete által.


32. Bolond, semmirekellő az, aki nem veszi komolyan a Szent Isten figyelmeztető tábláit! Senkiből nem vált ki együttérzést az az ember, aki magát el akarja veszejteni, minden figyelmeztetés ellenére. A tolvajt, pláne ha az éhezés vitte a lopásra, sajnálják, még ha meg is büntetik érte.

Aki azonban más asszonyával hál, nem ilyen gondokkal küzd, egyszerűen felrúg minden isteni és emberi normát. Ilyen észveszejtő és istentelen viselkedést Belsazárnál tapasztalhattunk, aki ágyasaival és részeg, borgőzös, züllött udvaroncaival arra vetemedett, hogy a templom szent edényeiben feslett lakomáján, isteneinek áldozott étkei mellé bort szolgáltatott fel. Ahogyan ő is híjával találtatott, az is így jár, aki nem enged a jó szónak. Belsazár lelke még aznap az ítéletbe került (Dán. 5: 1-5, 25-30). Oh, bűnös, a te lelkeddel mi lesz?


33. Vereséget és gyalázatot nyer. A bűnös nem erre számított. Inkább örömre, gondtalanságra, érzéki felfűtöttségre vágyott. Megfeledkezett arról, hogy a Sátán a legnagyobb, és a legálnokabb alkusz. Aki vele köt üzletet, bármilyen kecsegtető kamat reményében is, csődbe megy. Ne engedd, hogy az ördög hamis álmokkal lépre csaljon, mert akkor sose töröltetik el gyalázatod!


34-35. Nem cselekszik kegyelmességgel a bosszúállásnak napján. Engesztelhetetlen az, akit megcsaltak. Nem fog váltságot elfogadni, sem nagy ajándékot, mert ez a bűn olyan, mint a lesből újra és újra támadó tigris, aki sosem tud betelni a vérrel. Semmivel nem lehet kielégíteni, csak egy a biztos: újra támadni fog. Ahogyan a faluba betörő tigrist is engesztelhetetlenül fogják üldözni, úgy fognak leszámolni a házasságtörővel is. Ennek a bűnnek rettenetes következményei fékezzenek meg minket abban, hogy arra emeljük tekintetünket, aki nem nekünk rendeltetett, hanem felebarátunknak. Ahogyan a gyilkos sem kapott kegyelmet, még ha a menedékvárosba szökött is, úgy nincs kegyelem azok számára sem, akik lábbal tiporják azt az isteni rendet, amit a Mindenható állított fel örök időknek előtte. Óvjátok magatokat minden olyan élethelyzettől és körülménytől, amikor a Sátán ilyen veszedelembe rángathatna benneteket

Hetedik fejezet


A paráznaságra való csábításnak és szomorú következményének leírása.


1. Fiam, tartsd meg az én beszédeimet. Az ismétlés a tudás anyja – mondja a közmondás. Nagyon igaz. Tudták ezt az ókori Izraelben is, ahol a rabbik újra és újra ismételtették a gyerekekkel a megtanított szent szövegeket. Mózesnek az ünnepeken újra és újra fel kellett olvasnia a törvényt a népnek, hogy azok meg ne feledkezzenek Isten parancsolatairól. Gyakorolniuk kellett benne magukat a kegyességben, ahogyan a katonák is gyakorlatoznak, hogy rugalmasak legyenek a harcra, érzékeik élesek legyenek, hogy az ellenséget messziről fel tudják ismerni. Erre hív Salamon is minket. Arra, hogy ne feledjük azokat a tanult dolgokat, amiket maga Isten rejtett el szívünkbe Szent Lelke által.


2. Az én parancsolataimat… mint a szemed fényét. Isten ezzel arra hív fel minket, hogy nagyon gondosan tartsuk meg az Ő utasításait. Ahogyan legdrágább szervünket, szemünk fényét védjük minden külső körülménytől, úgy kell szívünkben minden sátáni kísértéstől védeni magunkat, és hűségesen szívünkbe kell zárnunk Isten Szavát. Pál apostol azért állt meg a nehézségek közepette, mert komolyan vette mindazt, amit Isten a szívére helyezett.


3. Kösd fel szíved táblájára. Ahogyan Izrael főpapjának nyakában kellett hordoznia népe törzseinek neveit (2 Móz. 28: 12), hogy hordozza és közbenjárjon azokért Jahve színe előtt, úgy kell hívőnek is folytonosan Isten kijelentett igazságaira támaszkodniuk. Nem szabad megfeledkeznünk arról, mi a kötelességünk Isten kegyelmével szemben.

Nem szabad elfutnunk rendeltetésünk elől Tárzusba, ahogyan Jónás tette ezt (Jón. 1: 3)! Engedd, hogy az engedelmesség által a Mennyei Atya ujjadra húzza az igazságosság gyűrűjét, mint ahogyan a történetben szereplő apa is felhúzta tékozló fia kezére (Lk. 15: 22).


4. Az eszességet ismerősödnek nevezd. Ha igazán Isten családjába tartozol, megtértél, és az Ő útjain jársz, az Ő bölcsessége ismerős, ismert, kedves lesz számodra. Mint ahogyan rokonaid láttára öröm tölti el szívedet, úgy kell rokonodnak nevezni, amelyek az üdvösség vezetnek téged.

Krisztus mindazokat rokonainak nevezte (Lk. 8: 19-21), akik engedelmeskednek az Atyának. Van-e nagyobb kiváltság ezen a földön, mint az, hogy az isteni bölcsesség által a Messiás rokonai közé számláltatunk? Van-e nagyobb kiváltság annál, hogy Krisztus a mi Nagy Testvérünk?


5. Hogy megőrizzen téged. Oka van annak, hogy Isten olyan állhatatosan újra és újra arra hív minket, hogy Belé kapaszkodjunk ennek a világnak vad tengerén. Ebben a bűnös világban egyedül csak a bölcsesség hajója nincs kitéve a süllyedésnek. Mert Isten igazsága az a lelki Titanic, ami tényleges elsüllyeszthetetlenül biztonságos, amit a Sátán gonoszságának legnagyobb jéghegye sem képes elsüllyeszteni, hogy azoknak utasait a pokol fenekére juttassa.


6. Rács mögül néztem. Isten újra arra hív fel minket, hogy a Sátán egyik „örökzöld” támadási felülete a nemiség. Ha nincs védelmünk, rácsunk ellene, mi is hatása alá kerülhetünk, és körbe fonhat minket, mint pók az áldozatát. Ha Isten angyalai nem vesznek körül minket, belesétálunk a gonosz csapdájába.


7-9. És láttam. Hogy Salamon alátámassza a veszély valóságosságát, egy olyan példát hoz fel, amiben egy ifjúsága virágában járó fiatal férfi rács, védelem, korlát nélkül találkozik, ütközik meg a kísértéssel.

Mert a bolondok nem veszik komolyan az intő szót! Semmibe veszik Istent, az Ő üzenetét, az Ő veszélyre felhívó szavait dőre önhittségükben a bűnösök. Amnon addig játszott a tűzzel, míg végül a paráznaság szégyenbe taszította, vesztére tört. Olyan utcákon járnak a tisztátalanok, és olyan időben, alkonyatkor, sötét éjfélben, mikor mások már az igazak álmát alusszák, hogy erőt gyűjtsenek a másnapi becsületes munkához.


10. Egy asszony elébe jön. A kísértést nem kell nógatni. A Sátán mindig kész elébe jönni az embernek. Jézus nem hívta, az ördög mégis elébe jött, hogy megkísértse Őt (Mk. 4: 2).

Ha az árral szemben úszol, óhatatlan, hogy a Kísértővel szembe ne találkozz, aki álnok, akinek minden vágya az, hogy tönkre tegyen minket. Csillapíthatatlan vágyat érez arra, hogy megfertőzzön minket gonoszságával. Minden pillanatban légy résen!

Péter azt gondolta, hogy őt nem kísértheti meg az ördög, és mindig kész arra, hogy ellene álljon. De megfeledkezett arról, hogy mikor az ima küzdelmére hívta fel őt Mestere, akkor ő édesden szunyókált (Mt. 26: 41, 43), és megfeledkezett arról, hogy ebben az álomban éppúgy elveszítette erejét, mint Sámson, mikor Delila térdein pihent. Nem szabad elfelejtened, hogy a Sátánnak mindig gonosz céljai vannak veled!


11. Az ember ellensége mindig vakmerően támad. Mivel nem maradt meg a lába Isten szentsége mellett, az ősi kígyó és az ő követői nem nyugodhatnak, szívük gonoszsága arra hajtja őket, hogy ha lehetséges, magukkal rántsák a szenteket a mélybe. Ahogyan a disznó újból és újból olthatatlan vágyat érez arra, hogy meghemperegjen a dagonyában, úgy az istentelenek is folyton arra törekednek, hogy ellene tegyenek Isten akaratának.

Demeter ötvös nem bírta elviselni, hogy Isten emberei fényt hoztak Efézus sötét, pogány légkörébe, és világosságot gyújtottak az evangélium által. Annak érdekében, hogy elhomályosítsa az örömhírt, az egész várost fellázította Pálék ellen, dühöngővé és őrjöngővé tette a város egész lakosságát (Csel. 19: 23-27).


12-13. Néha az utcán, néha a tereken. A kísértés mindenhol ott van, követ, körülvesz minket földi, pusztai vándorlásunk során. Nem hagy ki egyetlen lehetőséget sem arra, hogy Isten ellen lázadjon, leselkedik ránk az ordító oroszlán! Ez a szerencsétlen, nyomorult parázna nő ebben csak eszköze a gonosznak. Az igazi indíték nem is igazán a nemi vágy volt, hanem annak a tudatnak a gyönyörűsége, hogy valakit képes elcsábítani.

Moáb leányai nem abban lelték örömüket, hogy Izrael fiai szexuális kapcsolatot létesítettek velük, hanem abban, hogy keveredtek a szent maggal (4 Móz. 31: 16), és ez által képes lettek volna megrontani a Messiás nemzetségét, és Isten kegyelmi szövetségét népével (4 Móz. 25: 12)!

Amellett a Sátán szemtelen is! Nem átallott az Úr színe elé menni, hogy kikérje Jóbot (Jób 1: 9-11). Ha neki úgy tetszik, akkor képes nyíltan is, pőrén felfedni célját! Az említett asszony is nyíltan, parázna öltözetben támadt, ajtóstul rontott be Isten parancsolatainak rózsakertjébe! Van-e még kétséged afelől, hogy a házasságtörés a lelkedet akarja összetörni?


14-15. Vajon a bűnösök hálaáldozata kit magasztal? Igen, őt, az ördög atyát, minden gonoszság edényét, minden gonosz gondolat szikráját, minden istentelen tett értelmi szerzőjét, aki szorgalmasan keresi azt, mit tehetne tönkre! Ha nem vigyázunk, reánk talál, és teljes erejével megragad minket, és nem enged el minket addig, míg le nem rántott minket tüzes kénköves tó legmélyére! A Sátán nem engedte el Kaint addig, míg le nem rántotta őt a kavargó örvény legmélyére, gyilkossá alacsonyítva le őt (1 Móz. 4: 8)!


16-20. Mint már mondtuk eddig is, a Sátán a legnagyobb kupec. Kitűnően tud hatni az érzékekre. Mindent kívánatossá tesz. János azért mondja, hogy a világ lelkülete a szemek kívánsága! Jób szövetséget kötött a szemeivel, hogy azok ne vigyék vétekbe őt. Kössünk mi is szövetséget szemeinkkel, hogy kikerüljük a madarász tőrét, aki Isten gerlicéire vadászik!

Ne tekintsetek a parázna nyoszolyájára, illatos ágyára, szerelmére, hanem meneküljetek, még a port is leverve lábatokról! Ne higgy neki, mikor azt mondja, hogy nem lesz következménye tettednek, mert nincs tanú, mert sokára, holdtöltekor tér haza a férj!

Dávid úgy gondolta, hogy vétke teljesen titokban marad. Mennyire félrevezette őt a Kísértő! Talán az emberi történelem során senkinek a bűne nem volt annyiszor felróva, és annyi intelem tárgya, mint az ő minden szem elől elzárt vétke! De ha senki sem szimatolná is ki az ügyet, Isten látja azt, és Neki nem tetszik (2 Sám. 11: 27)!


21-22. Ha elhisszük, hagyjuk meggyőzni magunkat a hízelkedés által, úgy megragad minket, hogy nem tudunk tőle szabadulni. Anániás és Safira hagyta meggyőzni magát, és képtelenek voltak szabadulni a kapzsiság fogságából, ami végül a halálukat okozta (Csel. 5: 1-11). A bűn úgy megvakít minket, hogy követni fogjuk őt, mint a vágóhídra menő ökör, és a Sátán, ha felértünk a rámpára, pörölyével végleg letaglóz minket!


23. Mígnem átjárja a nyíl az ő máját. A bűn vége mindig keserű, szomorú. A máj az Ószövetségben az áldozat része volt, a papok megszentelésében is része volt (2 Móz. 29: 13). Ez a gondolat azt jelképezi, hogy a bűn a mi Istennek hozott áldozatunkat teszi tönkre, azt teszi semmissé. Ha ezt a szervet roncsolás éri, a felajánlott áldozat nem lesz megfelelő, kedves Istennek, sőt Ő az ilyen áldozatban nem leli örömét, haragszik arra, aki ilyen áldozatot mutat be.

Mivel egy emberi májba fúródó nyílvessző azonnal halált eredményez, ez a szóösszefüggés arra is rámutat, hogy a gonoszságot tevők elnyerik büntetésüket, hirtelen, és visszavonhatatlanul. Aki nem hallgat a jó szóra, megveti a bölcsességet, az egy nap összetörettetik, menthetetlenül. Belefut a tőrbe, ahonnan nincs menekvés.

Isten leveszi kezét a gonoszokról, és hagyja, hogy „élvezzék” istentelenségük gyümölcseit. Az Elizeust megvető és gúnyoló gonosz, elvetemült gyerekektől Isten elfordult, és engedte, hogy a zsákmányt kereső engesztelhetetlen medvék széttépjék őket (2 Kir. 2: 23-24). Aki megveti Isten óvó szárnyait, az az ordító oroszlán karma közé kerül!


24-25. Fiaim, hallgass engem. Márta az Úr követője volt (Jn. 11: 20-22), és akkor sem esett kétségbe, és nem vádolta Istent akkor sem, mikor testvére meghalt, mert tudta, az a legjobb számára, amit Isten eleve eltervezett. Nem hajlott a Sátán útjaira, hanem megmaradt Isten vezetésében. Nem értette Isten akaratát, de ez nem vitte a tévelygés ösvényére. Az életben lehetnek nehéz idők, de akik Istenben bíznak, reménységük nem vész kárba. Akik Isten szájára figyelmeznek, azok az üvegtengernél fogják énekelni a Bárány dalát!


26. Akik azonban nem járnak a Mindenható útján, bármilyen életerősek és ügyesek lennének is, megsebesíttetnek, és halálra adatnak. A Sátán tüzes nyilaitól csak Isten pajzsa, a Pajzs, Jézus Krisztus tud minket megóvni. Akik az igazság és bölcsesség pajzsa alatt vannak, biztonságban vannak. A Jó Pásztor aklán kívül a védtelen juhokat farkas falkák veszik körül, és tépik szét őket.


27. Az istentelenek háza veszedelmes hely, a pokol torkában fekszik. Ablakán kénkőszag árad be, ajtaja a mélységes mélybe nyílik, falait poklosság foltjai ékesítik, alapzata a gyehenna szemétdombján áll, kemencéjét tisztátalansággal fűtik, fazekában mérgezett leves fő. Ákán sátra, Heródes palotája, Bálám telke, a babiloni Nagy Parázna vendégszobája ilyen hely. Vajon szeretnél-e ilyen hajlékokban vendégeskedni? Ahány percet töltesz bennük, annyi átok száll rád. Ahányszor helyet foglalsz tűzhelyüknél, annyi tőrszúrást szereztél az igazságnak. Ahány köszöntőt mondasz benne, annyiszor gyalázod meg Isten mindennél szentebb nevét. Én magam szeretném elkerülni az ilyen házak „vendégszerető” ajtaját!















































Nyolcadik fejezet


Hívogatása és ígérete a bölcsességnek, mely öröktől fogva Istennél van.


1. Avagy a bölcsesség nem kiált-e? Ebben a fejezetben a bölcsesség szólít meg minket. Jól értsük, nem valami bölcsesség szólít meg minket, hív fel arra, hogy kapaszkodjunk bele. Tehát nem akármilyen bölcsesség szólít itt meg minket, hogy a Bölcsesség, a Logosz, maga Isten Fia, Jézus Krisztus, a testet öltött Bölcsesség. Vajon a Fiú nem bocsátja-e ki az ő szavát, hogy mindenkit elérjen? De, igen. Mert Ő azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet (Mt. 9: 13)!


2-3. A magas helyeknek tetején. Senki nem bújhat el az Evangélium elől. Életünk során lehetetlen elkerülni a bölcsesség szavát, mert maga Isten gondoskodik róla, hogy az Ő szava elérjen minket.

Mert Ő nem a fülünkbe suttogja szavát, hanem a háztetőkről hirdettetik nekünk az üzenet. Nem tudunk előle el sem bújni, mert ott vár minket a kapuk mellett a városnak bejáratain. Bárhová is megyünk, bármivel is foglalkozunk, Isten megkeres minket az Ő szavával. Ezért senki sem védekezhet azzal, hogy nem tudta, mi Isten akarata, és mik Isten parancsolatai.


4. Tinektek kiáltok, férfiak! Isten annyira szereti teremtésének koronáját, az embert, hogy nem megy el mellette közömbösen. Isten azért szólítja meg az embert, mert nem vágyik a bűnös halálára. Isten Fia azért jött el ebbe a világba, hogy Izrael elveszett juhait összegyűjtse, és füves legelőkre terelje őket.


5. Értsétek meg, ti együgyűek, az eszességet. Isten azokat hívja megtérésre, és az Ő Igéjéhez, akik ebben szűkölködnek. Az ő szűkölködésük miatt azonban nem nézi le őket, hanem szemeit és szívét megindítja a pusztulásra ítélt emberiség, ezért jókedvében megnyitja előttük lelki csűrjeinek ajtaját, hogy aki éhezik, és szomjazik, megelégíttessen.


6-7. Az én számnak felnyitása igazság. Isten az Igazság Istene. Ő előtte semmi sincs elrejtve, és Ő sem rejt el teremtményei elől semmit, ami azoknak épülését, növekedését, és kegyességét szolgálja.

Az Ő igazsága utálja a gonoszságot, mert a gonoszság a bukott angyal, Lucifer tulajdonsága, hozzá tartozik. Isten fiainak nem lehet közösségük, közös ügyük Béliállal (2 Kor. 6: 15), mert az nemcsak a Mindenható ellensége, hanem az Ő megváltottaié is.


8. Igaz én számnak minden beszéde. Senki nem nevezheti Istent csalónak vagy hazugnak. Isten soha senkit nem vezetett félre, és nem csalt meg. Isten az Édenben is világosan megmondta az első emberpárnak, mi lesz engedetlenségük következménye, az, hogy el fogják veszíteni szűkebb értelemben vett istenképűségüket, és lelkileg meg fognak halni, el fogják veszíteni azokat az ajándékokat, amivel Ő ajándékozta meg őket. A Sátán csalta, rabolta meg az embert, mikor elfordította Isten kijelentett igazságát, és hamis útra vezette őket (1 Móz. 3: 1)!


9. Az értelmeseknek és a tudományt megnyerőknek Isten tudománya, az Ő bölcsessége nem értelmetlen és érthetetlen, mert a Szent Lélek megvilágosított előttünk az Ő kijelentését. Akik Istenben bíznak, Reá támaszkodnak, azok előtt nem elrejtettek a megváltás igéi.


10. Vegyétek az én tanításomat. Jertek, ifjak, üljetek le a Mennyei Mester lábaihoz, ahogyan Pál is Gamáliel lábainál (Csel. 22: 3) ült, hogy szívetekben zárjátok az Ő szavait, mert ez örökkévaló életetek forrása.

Ezért ne az ezüst és a választott arany után nyúlj, mai ennek a világnak ékessége, hanem a mennyei koszorút, ami nem hervad el. „Vedd célba az eget, és ráadásul megkapod a földet. Vedd célba a földet, és mindkettőt el fogod veszíteni” (C. S. Lewis).


11. Mert jobb a bölcsesség a drágagyöngyöknél. Semmi sem tesz minket olyan gazdaggá, mint Isten Fiának váltsága, amely által megbékülhetünk Istennel, és az Ő örökségét örököljük. Dávidot Isten nagy gazdagsággal, hatalommal, tekintéllyel ajándékozta meg, de semmi sem volt hasonlítható ahhoz a gyönyörűséghez, amit az Istenben való békesség okozott neki (Zsolt. 26: 8). Jób nyomorúságban volt, de mégis békességet adott neki az, hogy ő Megváltójához tartozik, Aki nem hagyja magára (Jób 5: 17-19).


12. Én, a bölcsesség, az eszességben lakozom. Jézus Krisztus, Istennek Fia – a Bölcsesség Fejedelme. Az eszesség, vagy okosság (józanság, meggondoltság) nem emberi termék, hanem isteni tulajdonság. A Biblia alapján azt mondhatjuk, hogy csak azok rendelkeznek megfelelő eszességgel, akik a Bölcsességgel, Jézus Krisztussal vannak szövetségben. Mert csak Nála van a megfontolás tudománya, csak az Ő Lelkének újjászülő munkája által van igazi bölcsesség. Csak az tud szembeszállni a bűnnel, akit Isten kegyelme és világossága vezet.


13. Az Úrnak félelme a gonosznak gyűlölése. Csak az gyűlöli a gonoszt, aki Isten népéhez tartozik. Akik megváltattak, azok az alázatos Mestert kezdik követni, és szembe fordulnak e világgal, ennek gondolkodásmódjával, a hiúság vásárának portékáival: a kevélységgel, a felfuvalkodással, a gonosz utakkal, az álnok szájjal. Mert mindezek gyökere a büszkeség, az a gonosz vágy, hogy Isten fölé helyezze magát, vagy hogy kikerüljön Isten kontrollja alól.

Isten fiai visszautasítják ezt az állapotot. Mózes inkább vállalta az együtt nyomorgást Isten népével (és ezzel együtt Isten vezetését élete felett), mintsem a bűnnek való ideig-óráig tartó gyönyörűségét (Zsid. 11: 24-27). Többre tartotta a sátrat a pusztában Isten békességével, mint a fáraó palotáját, Isten jótetszése nélkül. Azzal, hogy szerette Istent, megvetette a bűnt, és annak útjait. Te is ezen az úton jársz?


14. Enyém a tanács. A valódi bölcsesség nem az emberi gondolkodás gyümölcse, hanem Isten ajándéka. Isten maga az eszesség. És Akinek kezében van az eszesség, Annak a kezében van a hatalom is!

A bölcsesség olyan hatalmas erő ezen a világon, amihez semmi sem hasonlítható, mert örökkévaló kérdésekben igazít el bennünket. Salamon nemcsak bölcs volt, de bölcsessége által nagy volt hatalma és tekintélye is, még Sába királynője is megcsodálta gazdagságát és hatalmát.


15-16. Én általam uralkodnak. Az Urak Ura és a Királyok Királya minden hatalom kézben tartója. Isten, a Mindenható világosan kijelenti, hogy nemcsak megengedi a földi királyok uralmát, hanem Ő maga jelöli ki az uralkodókat, mert minden hatalom Tőle származik (Róma 13: 1). Nabukodonozor önhittségében azt gondolta, hogy ő maga birodalma teremtője. Isten meglátogatta a királyt, és haragvó kezét vállára tette, hogy az meglássa, kicsoda is a mindenség Ura (Dan. 4: 25-34).


17. Akik szeretnek engem, azokat szeretem, és akik engem szorgalmasan keresnek, megtalálnak. Akikben Isten kegyelme munkálkodik az Igazság Lelke által, azok naponként növekednek a kegyelemben, és az isteni bölcsességben, míg el nem érkeznek földi pályafutásuk végéhez.

Azok azonban, akik Istent megvetik, csak bűneikben csontosodnak és kérgesednek meg, mind jobb megvetve a szent dolgokat. Ne feledjük, hogy akinek hite van, annak még több adatik, aki azonban hátat fordított Isten útjainak, a halál által az is elvettetik tőle, amivel földi élete során rendelkezett (Mt. 25: 29).


18. A Teremtő kezében van minden gazdagság, Ő úgy osztja azokat szét az emberek fiai között, ahogyan Neki kedves. Maradandó jót és igazságot csak Nála találunk, Aki mindezek forrása. A Sátán nem tud marandót, állandót, olyat adni, ami örökre megőrzi értékét. Mert ezt csak Isten rendíthetetlenségében, örök dekrétumaiban, eleve elrendelő akaratában találhatjuk meg. Ábrahám nem aggódott azon, mit lesz utána, mert Isten világossá tette számára, hogy leszármazottai be fogják tölteni a földet, országot kapnak, és az lesz a feladatuk, hogy bizonyságot tegyenek Isten kegyelméről és irgalmáról az Őt félők felé (1 Móz. 22: 15-18).


19. Ezek mellett az örökkévaló dolgok mellett vajon megőrzi-e értékét a színarany, vagy a válogatott ezüst? Aligha! A vagyont a rozsda és a moly megemésztheti, és a rablók megfoszthatnak tőle (Mt. 6: 19-20), de akiknek Isten ígéreteiben van kincsük, azoknak nagy betétjük van a mennyei kincsesházban!


20. Akiket Isten bölcsessége vezeti, azok az igazság útján, az igazság ösvényének közepette járnak, a jó úton, a keskeny úton, az igaz úton járnak. Van-e nagyobb öröm annál, mikor tudjuk, hogy az Isten által kijelölt cél felé haladunk?


21. Hogy örömet adjak. Isten igazsága, az Ő kijelentése nem öncélú, üres filozofikus polemizálás, nem hasonlítható az ókori sztoikus, vagy epikureus bölcselkedők boncolgató okoskodásához, hanem Isten vezetése az ember mindennapi életének folyása felett, ami az Őt követőknek örömet ad. Az Isten igazságának követése mindig az vonja maga után, hogy Isten az Ő áldásaiban gazdaggá teszi őket, megtölti erszényüket. Nem véletlen, hogy Káleb még idős korában is ugyanolyan erős volt, mint akkor, mikor szemeivel először pillantotta meg az Ígéret Földjét, elnyerve a Mindenható által neki rendelt örökségét (Józs. 14: 10-12)!


22-29. Az Úr az ő útjának kezdetéül szerzett engem. Ez a hosszú igeszakasz a Mennyei Atya szeretetéről beszél nekünk, amely a maga teljességében Fiában, a Messiásban teljesedett ki (Zsid. 1: 1-3).

Ott volt, mikor Isten teremtési munkáját még el sem kezdte. Az egész gondolatmenet arról beszél, hogy Istent nem érte váratlanul a bűneset, az ember bukása és lázadása, és nem akkor próbált valamilyen válságtervet összeeszkábálni, mikor megtörtént a baj, hanem mikor a mélységek még nem voltak, Ő már cselekedett, a világ porának kezdetén. Az Atyának a Bölcsesség volt a munkatársa, mikor még semmi sem volt.


30-31. Isten ezt a világot szeretettel és az Ő végtelen igazságával formálta. Ő örült annak, amit létre hozott, és az Ő örömével, szépségével töltötte meg a világmindenséget, amiben aktív szerepet vállalt a Lélek mellett a Szentháromság második tagja is, a Fiú, Aki kézművese, formálója volt ennek a világnak, amit az Atya Neki adott, Érte hozott létre, örömét lelve Fiának örömében. Egy ilyen teremtésben ne lelnénk örömünket, mikor Ő gyönyörűségét lelte a mi csontjaink formálásában (Zsolt. 139: 15-17)?


32-33. És most fiaim, hallgassatok engem. Mi által tudjuk Istent megismerni, mi által tudunk újjá születni, Neki engedelmeskedni, és győzedelmes keresztyén életet élni, ha nem az Ő bölcsessége figyelembe vétele által? Láttatok olyan embert, aki boldog lenne, és ne esne a Sátán tőrébe, ha nem Isten igazsága vezeti őt? Az örökkévalóságban csak olyan emberek nyerik el az élet koronáját, akiknek Jézus Krisztus a Megváltójuk (Jel. 21: 7-8).


34-35. Boldog ember. Isten az Ő fiait áldottaknak nevezi, akik az Ő szárnyai alatt vannak (Zsolt. 91: 1-2), akiket Ő védelmez, akik az Ő Fia által életet nyertek, akik az Ő bölcsessége által vezettetnek. Akik megnyerték Őt, akiknek szívében az Isten iránti hála van az Ő kegyelméért, azok életet, örök életet nyertek.

Lázár szegény, nincstelen és nyomorult ember volt, de Istenben volt bizodalma, és boldog, békés volt akkor is az élete, mikor kutyák nyalták sebeit (Lk. 16: 21). Magányos volt, de nem volt magára hagyott, mert Isten gondot viselt az örök életére, és örömmel tekintett vissza Ábrahám kebeléről a szempillantásnyi próbákra, ami földi élete során érték őt (25. vers).


36. De aki vétkezik ellenem. Lehet egy embernek bármilyen sikeres, gazdag, szépen megfutott élete, ha Isten bölcsességének híján van, erőszakot cselekszik a lelkével, szereti a halált. Mert akinek nem Isten az ura, nem Neki emel oltárt, és azon nem Neki mutat be illatáldozatot, az a Sátánnal cimborál, neki szolgál, és az ő büntetésének lesz részese az örökkévalóságban (Jel. 22: 11).

A gazdag ember nem gondolta, hogy egy istentelen életnek ilyen következményei lennének (Lk. 16: 24-25), mégis ez történt, mert gyűlölte Istent, és az Ő Fiát, megvetette a felajánlott kegyelmet. Te ne engedd, hogy a Sátán ilyen végzetesen megcsaljon!





























Kilencedik fejezet


A bölcsesség barátságos hívása.


1. Bölcsesség megépítette az ő házát, annak hét oszlopát kivágván. Isten arra mutat rá ebben a versben, hogy Ő isteni kegyelme folytán házat, Egyházat hozott létre, hogy az Őt követők Neki szolgálva békességben, biztonságban, örömben éljenek. Ez a Ház hét oszlopon áll, ami Isten tökéletes munkájára mutat. Ez nem azt jelenti, hogy a benne levők teljes mértékben tökéletesek, hanem azt, hogy annak alapjai mindörökre megállnak, és a pokol kapui sem vehetnek erőt rajta (Mt. 16: 18)!


2. Megölte vágnivalóit. Az itt szereplő képpel találkozhatunk a Mt. 22: 1-14-ben, ahol az Ige a királyi menyegzőről beszél. Isten által a bölcsesség, ami a tudományok királynője, a mindennapi életvitel fejedelemasszonya csodálatos vacsorára hív minket. Kitöltötte borát, asztalát is elkészítette. Isten nem egy olyan közösségbe hív minket, amit a kapkodás, a fércmunka, vagy a hiány uralkodik. Jegyezzük meg, Isten felkészült a vacsora meghívásra! Az Ő Lelke dicsősége már akkor a vizek lebegett, mikor még a föld kietlen volt (1 Móz. 1: 2)! Isten annyira felkészült, hogy örök időknek előtte elrendelt mindent, ami örök bölcsessége által Neki kedves volt (Ef. 1: 1-14).


3. Hívogat a város magas helyeinek tetein. Miután Isten mindent elrendezett, mikor a megváltás és kegyelem minden eleme a helyére került, mikor a kegyelem bora kitöltetett, és az áldozati bárány kellemes illata szeretettel és irgalommal töltötte el Őt, elküldte szolgálóleányait, azaz szolgáit, hogy hívjanak ebből a bűnös világból mindenkit a bölcsesség, józanság isteni asztalához. Mert Isten nem tesz semmit addig, míg ki nem jelenti utasításait szolági, a próféták előtt (Ám. 3: 7). Az Ő hívás nyílt és hangos, mindenki meghallhatja, mert magas helyről hirdettetik. Azt is mondhatnánk, hogy nem is lehet előle elbújni.


4-5. Ki a tudatlan? Mindenki, mert mindenki szűkölködik Isten dicsősége nélkül. Térjetek Istenhez! Az Ő asztala meg van terítve előttetek. Hát üljetek le ehhez az asztalhoz, ahol maga Isten ül az asztalfőn, és jobbján Krisztus helyezkedik el!

Ha Isten bölcsességgel gazdagon megrakott asztalánál falatoztok, akkor többé senki sem nevezhet benneteket értelem nélkül valóknak! Jobb Krisztus kegyelmének borából inni, ami az Ő drága áldoztára utal, mint a Mindenható haragjának poharából inni. Miért tennéd azt, ha a Bölcsesség Fejedelmének lábánál is ülhetsz? Isten szelíd anyaként hívja gyermekeit az evangélium csendes vizeihez. Hát engedjetek Neki, halljátok meg az Ő nyájas szavát!


6. Hagyjátok el… éljetek… járjatok. Azok, akiket Isten megérint kegyelmének Lelkével, elhagyják a bűnt, Krisztus megváltó vére által élnek, és Isten józan, bölcs, szent útján járnak. Mert az övéi engednek a Mennyei Atya felhívásának.


7. Aki tanítja a csúfolódót. Akik Isten igazságában járnak, azoknak józanoknak, körültekintőeknek, meggondoltaknak kell lenniük. Tudniuk kell különbséget tenni az emberek között. Mert különbség van a tudatlan bűnös és a csúfolódó között. Különbség van egy olyan ember között, aki nem ismeri Istent, az evangéliumot, Krisztus váltáságát, és elmondjunk neki, és ő meghallgatja bizonyságtételünket, és a csúfolódó között, aki ismeri Isten igazságait, de eldöntötte, hogy engedetlen lesz Neki, és csak azért hallgat meg minket, hogy gúnyolódjon az igazságon, és nevessen Isten magasztos dolgain.

Aki az ilyen megátalkodottakat akarja tanítani, az csak szidalmat szerez magának, és szégyenkeznie kell, ha végig kell hallgatnia a gyalázatosak gonoszan fröcskölő szavait.

Néha jobb hallgatni, mintsem olyan helyzetbe kerülni, hogy az istentelenek megvetően nevessenek, és disznóként megtapossák a szent dolgokat. Az evangélium túl értékes ahhoz, hogy hagyjuk, hogy mocskos célú csúfolók kezébe adjuk. Pál hátat fordított az athéni filozófusoknak azonnal, mihelyt Isten szent üzenetét boncolgatás és nevetség tárgyává akarták tenni (Csel. 17: 21, 32-33).


8. Ne fedd meg a csúfolót. Akik határozottan állást foglaltak el Istennel szemben, azoktól elfordul a Megváltó, feddés nélkül hagyja őket, hogy mennyei világosság nélkül botorkáljanak ebben az életben. Isten inkább azok felé fordítja szemünket, akik számára az Isten Igéje – autoritás.

Fedd meg a bölcset. Akik Isten Igéjével takaróznak, azok számára Isten feddése mindig a gyógyulás útját jelenti. Habár az igazság megsebzi őket, mégis szeret téged, mert gyógyulást hoztál lelküknek. Nátán feddő szavai korbácsként vágtak végig Dávid lelkén, ezek a lelket felkavaró szavak mégis megtérést és életet hoztak neki!


9. Adj a bölcsnek. Akinek van, annak adatik. Azok, akik Isten kegyelmének védelme és vezetése alatt vannak, egyre növekednek, és lelkiekben gazdagodnak. Akiket Isten fiaivá fogadott, azok időről időre gyümölcsöt teremnek a megszentelődés útján. Az igazak mindig öregbítik a tanulságot, mert a Szent lénye és kijelentései formálják életüket.

János apostol nagyon lobbanékony ember volt, mikor Krisztussal találkozott. Ez tűnik ki abból is, hogy haragjában testvérével együtt minden aggály nélkül, ha megtehette volna, tüzet bocsát arra a samáriai falura, ahol visszautasították őket. Az idő folyásával azt láthatjuk mind az evangéliumban, mind az apostol későbbi leveleiben, hogy élete megváltozott, ez engedelmesség megváltoztatta életvitelét.


10. Salamon újra csak megerősíti a múltban kijelentett igazságokat, hogy emlékezzünk rá. Isten félelme által a mienk a bölcsesség. Az istenfélelem csak azokban található meg, akiket Isten megszólított, és fiaivá fogadott. Mert igazán csak azok hallgatnak és engedelmeskednek (amit a félelem szó jelent) a Mennyei Atyának, akik családjába tartoznak, akik számára Ő az igazi Családfő. Akik megismerték a Szentet, Őt fogják félni (Jel. 15: 4).


11. Mert én általam sokasulnak meg a te napjaid. Salamon sok ofiri arannyal rendelkezett, gazdagsága vetekedett minden földi király gazdagságával, de nem ez tette őt boldoggá és nem ez hosszabbítottak meg földi életét, hanem egyedül Isten kegyelme. Semmi más nem képes arra, hogy az ember az élettel betelve haljon meg, mert egyedül az a vigasztalás, amit Isten igazsága adhat. Csak a bölcsesség ad békés életet, amelyben gyarapodhattok. Ha mindent elveszítenétek is az életben, a Bölcsesség mellettetek áll!


12. Ha bölcs vagy. Minden, ami tesztek, jó vagy rossz, következménnyel vannak életetekre. Cselekedeteitek eredménye visszaszáll fejetekre. A bölcsesség a tisztelet koszorúját hozza számodra, Isten és ember előtt. Ábrahám bölcs volt, Isten barátja (1 Móz. 14: 19-20), aki tiszteletnek örvendett nemcsak a különböző népek előtt, de Melkisédek, Sálem királya előtt is.

Ha csúfolódó vagy. Ha csúfolódó, heves, féktelen vagy, annak is megvannak a következményei, annak is learatod a keserű gyümölcseit (Gal. 6: 7-8). A lobbanékony, heves ember, aki nem veszi figyelembe testvérei intését, teher a közösségen. Sok visszásságot okoz a közösségnek az ilyen ember, de senkinek sem okoz annyi kárt, mint saját magának.


13. Balgaság asszony - fecsegő, bolond, és semmit nem tud. Salamon bölcsességre felhívó hosszú szózata után egy újabb bűnnel találkozunk, ami képes arra, hogy az ifjak életét letérítse Isten útjáról, és hajótörést szenvedjenek. Ez a bűn a balgaság, vagy más néven az esztelenség, meggondolatlanság. Mert arra mutat rá a bölcs király, hogy nem elég egyszerűen ismerni, de követni kell Isten nyilvánvaló akaratát!

A balgaság éppoly romboló tud lenni egy jó házból származó ifjú ember számára, mintha olyan feleséget választott volna az őt figyelmeztető bölcsek ellenére, aki fecsegő, bolond, és semmihez sem ért. Egy olyan asszonnyal, akinek üres fecsegésben telik kedve, aki csak prédál, rosszul vezeti a házat, és az otthoni teendőkben nem mozog otthonosan, nem lehet boldog jövőt építeni.

Ugyanígy az esztelen, átgondolatlan, csapongó, és következményekkel nem számoló döntések sem arra hivatottak, hogy a bölcsessé, megbecsülés, és a meggondolás koronáját tegyék a fejünkre. Péter lobbanékonysága sok nehéz helyzetbe sodorta őt addig, míg Isten kegyelméből lassan át nem formáltatott élete. Óvakodjunk a hirtelen döntésektől, de attól is, hogy késlekedjünk döntések meghozatalában, mikor azokat meg kell hozni!


14. És leült… székre a városnak magas helyein. A balgaság, e világ udvari bolondja, nem is akárhová teszi székhelyét! Nem kicsinyes, hanem nagystílű, szemtelen, gátlástalan, ezért a legjobb helyekre fészkeli be magát, onnan próbálja ajánlani a Sátán hamis, romboló portékáját.

Van-e nagyobb romlás a vallás területén, mint mikor nyíltan a romlottság pártjára állnak, és azt úgy mutatják be, mint igaz dolgot? Nincs szomorúbb látvány ettől.

Isten egy ideig tűrt Izraelnek, mikor a nép eltávolodott tőle. Mikor Baál szobrokat állított, mikor berkeket és lombos fákat ültettek a kánaáni bálványok tiszteletére, Ő prófétákat küldött, hogy figyelmeztessék őket az ítéletre. Miután a nép nem hallgatott Reá, Isten fogságba vitte őket. A gátlástalan és kérkedő esztelenségnek mindig romlás a vége. Isten nem engedi, hogy nevét megcsúfolják (Ézs. 46: 1-10). Ne legyetek a csúfolódók között!


15. A Sátán kísértései elől nem lehet elbújni. A leváratlanabb időkben, és helyeken tör az emberre. Azokra veti ki csapdáját, akik egyenesen mennek útjukon. Ne gondold, hogy pusztán az, hogy Isten útjain jársz, már el is rémíti az ördögöt attól, hogy rajtad körül ólálkodjon, és meggondolatlan tettekre serkentsen!

A világtörténelem egyetlen szentje sem volt olyan helyzetben, hogy elkerülte volna a balgaság hívását. Ábrahámnak, Jóban, Péternek, vagy Pálnak is naponta meg kellett harcolniuk a maguk harcát a Kísértő csábításaival szemben.

Egyrészt azért, hogy emlékezzenek, kicsoda az Úr, és kire számíthatnak harcukban, másrészt, hogy emlékezzenek saját gyarló, esendő voltukra. Isten a keskeny úton nem azért adja a töviseket, hogy azok halálra gyötörjenek minket, hanem azért, hogy ne feledkezzünk meg arról, akik vagyunk, és hogy növekedjünk a kegyelemben. Pál ezért nem esett kétségbe nyomorúságai miatt (2 Kor. 12: 7-9)!


16. Különösen azt akarja a gonosz hálójába keríteni, aki együgyű, azaz hiszékeny, mert kevés tapasztalattal rendelkezik a lelki hadviselésben. Mert azok még csemeték, nem kifejlett fák, akik sok betegséggel szemben már ellenállókká váltak. Lelki érettséget csak fokozatosan érhetük el, ezért fontos, hogy mindig Isten Igéjébe kapaszkodjunk, és abból nyerjünk védelmet lelkünk számára.


17. Különbség van az együgyűség, és az esztelenség között is. Míg az első inkább a tapasztalatlanságra és hiszékenységre utal, a második inkább határozott cselekedetekre utal, mikor aktívan, céltudatosan vannak visszautasítva az isteni figyelmeztetések.

Az elsőre talán Támár lehetne jó példa, aki nem ismerte fel Amnon mesterkedéseiben azt a fenyegető veszélyt (2 Sám. 13: 1-14), ami tisztaságát fenyegette.

A másodikra, az esztelenségre talán Jojákim lehetne intő példa, aki szétszabdalta Isten üzenetét, mert nem tetszett neki (Jer. 36: 23-25). Ne engedjük, hogy az esztelenség hiú ábrándokat ébresszen bennünk, ahogyan tette ezt Jojákim is, azt gondolva, hogy valami csoda folytán csak megszabadul a fejére hulló átoktól. Mindenki ilyen balgatag, aki így semmibe veszi Isten üzenetét, és hallgat a Sátánra. Mert hogyan lehetne a gonoszság, a lopott víz édes, és a titkon való étel gyönyörűséges?

Jegyezd meg, hogy nem létezik olyan, hogy titkos bűn, mert Isten szemei elől semmit sem lehet elrejteni! A bűn titkos ereje abban nyugszik, hogy titkos örömöket ígér, amiről senki sem fog tudomást szerezni, amiért senki előtt nem kell szégyenkezni. Ez a balgaság legnagyobb ámítása, hazugsága.

Isten színe előtt az utolsó napon (Jel. 6: 12-17) könyvek fognak megnyittatni, és pecsétek felszakíttatni, és a mennyei seregek színe előtt lesz az ember fejére olvasva minden bűne, amit Krisztus nem fedezett be. Van-e ettől nagyobb szégyen és gyalázat?


18. De nem tudják, hogy ott az élet nélkül valók vannak. Akik behunyják szemüket, és bedugják fülüket az isteni vezetésre, nem lesz jó végük. Szívük kívánságai után mennek, megfeledkezve arról, hogy Isten számon fogja őket kérni (Pr. 12: 1).

Nem vesznek tudomást róla, csak akkor, mikor már késő lesz, hogy a balgaság háza olyanokkal van tele, akik szakítottak a bölcsességgel, szakítottak az Istennek való kedvességgel, és az engedelmességgel. Akik engednek annak, hogy az engedelmességben járva józan döntéseket hozzanak lelki üdvük javára, azok az isteni élet nélkül való embereknek lesznek sorstársai; mert az esztelenség azokra jellemző, akik Isten ellenségei lettek. Így a Sátán hivatalosai a pokol mélyébe esnek.


























Tizedik fejezet


Az igazság áldása, a bűn átka.


1. A bölcs fiú örömet szerez. Salamon kijelentése személyes tapasztalathoz köthető, azt is mondhatjuk, hogy mindezt megtapasztalta családján belül is, hisz tanúja volt atyja, Dávid szomorúságának gyermekei miatt, valamint féltestvérei, Absolon (2 Sám. 18: 14-15) és Adónia (1 Kir. 1: 5, 52; 2: 25) vesztének is. Azok a tragédiákat, amelyek végig kísérték, vagy részesei voltak életének, személyesen élte át, és általuk még inkább alkalmas lett arra, hogy intő szavára odafigyeljünk.

Mindazok a szavak, amiket Salamon elénk tár, a bölcsesség gyöngyszemei, és ha csak nem vagyunk lelki pazarlók, disznók, akkor gyöngyhalászok módjára össze kell gyűjtenünk Isten igazságait, azokat ujjunkra kell húznunk, és a nyakunkba akasztanunk azokat, hogy a megfelelő helyzetekben emlékezzünk rájuk.

Akik így tesznek, azok örömet okoznak istenfélő szüleiknek, akik tudatában voltak életük során annak, hogy gyerekeik Isten ajándékai, és csak megőrzésre vannak rájuk bízva, hogy földi szüleik megismertessék őket Teremtőjükkel, Mennyei Atyjukkal. Absolon és Adónia nem hallgattak atyjukra, szemeiket a világra függesztették, Isten bölcsességét megvetették, nem csoda hát, hogy a végén anyjuk szomorúsága lettek.

Akik a szüleikkel szemben engedetlenek, azok engedetlenek Istennel szemben is. A két fiú fellázadt atyja ellen, és ezzel együtt fellázadtak Isten ellen is, Aki ezt nem hagyta szó nélkül, és elvette életüket. Ezekben a szomorú esetekben azon is el kell gondolkodni, hogy vajon nem a kényeztetés és helytelen nevelés vezetett-e ahhoz, hogy a szülők ilyen keserű gyümölcsöket arattak?

2. Nem használnak a gonoszság kincsei. Amikor eljön Isten haragjának nagy napja, nem használnak az összeharácsolt, erkölcstelen úton szerzett kincsek, mert a Mennyei Bíró megvesztegethetetlen, és csak nevet a bűnösök nagyképűségén, mikor rozsdamarta értékekben bíznak, amiket többre tartottak az Ő szentségénél. Milyen áldásokat hozhatott Júdásnak a Messiásért kapott harminc ezüst (Mt. 27: 3-5)?

Az igazság megszabadít a halálból. A táborban semmi sem tudta megmenteni a népet, egyedül a rézkígyóra (4 Móz. 21: 4-9) való tekintés. Nem számított, hogy valaki törzsfő, ezredes, pap, lévita, vagy szegény ember volt, aki nem tekintett fel Isten megbékéltető eszközére, elveszett. Ha eljön az ítélet napja, és valaki nem kapaszkodott Krisztusba, nem az Ő igazságába és megváltásába vetették bizalmukat (Jn. 3: 14-15), menthetetlenül elvesznek.

3. Az Úr nem hagyja éhezni az igaznak lelkét. Az Isten Lelke mindig füves legelőkre és csendes vizekre vezeti az övéinek lelkét (23. zsoltár). Ezek az ígéretek azonban nemcsak a lelki dolgokra terjednek ki, hanem a testi szükségletekre is. Méfibóset nem lett földönfutó, és kenyeret kéregető, mert Dávidon keresztül az Úr gondoskodott róla, mert atyja, Jonatán, igaz ember volt, és a fia őt követte az igazságosságában (2 Sám. 9).

Az istentelenek kívánságát elveti Isten. Miért? Azért, mert az istentelenek gondolata folyton csak gonosz. Ezért a gonoszok lelkét Isten az örök tűzre veti, ahogyan tette ezt a Kóré (4 Móz. 16) vezette lázadókkal is, ahol a pokol örökké éhes lángjai, kielégíthetetlen étvágya sosem elégíttetik meg.

4. Szegénnyé lesz, aki cselekszik rest kézzel. A tétlen kezek nem jó irányba viszik az embert. Először is azért, mert Isten az Éden kertjében utasítja, megparancsolja az embernek (1 Móz. 2: 8, 15), hogy viseljen gondot Isten teremtésére. Az az ember feladata, hogy gondot viseljen mindarról, amit Isten az Ő örök bölcsessége folytán rábízott. Ez Isten előtt annyira fontos volt, hogy az Úr megismételte utasítását ebben a kérdésben a bűneset után is (1 Móz. 3: 17-19).

Másodszor, ha az ember nem veszi komolyan küldetését, Isten ellen lesz engedetlen. Isten feladatokat bízott az emberre, amiken keresztül Ő véghez akarja vinni örök terveit.

Harmadszor, ha az ember nem veszi komolyan Isten által rendelt munkáját, nyíltan kiteszi magát a Sátán kísértéseinek. Azok vannak a legjobban kitéve az ördög csapdáinak, akik komoly, elszánt, szívbeli munka nélkül akarja marháját gyarapítani. Bálám és Simon mágus, és a Szentírás más alakjai azért tértek rossz útra, mert restek voltak, ezért próbálták olyan meg nem engedett eszközökhöz nyúlni, amelyekkel restségük veszteségét akarták pótolni.

A gyors munkások keze meggazdagít. Isten sosem adta az Ő gazdagságát azoknak, akik nem végezték hűen munkájukat, és nem vették komolyan az Ő rendeleteit. Isten „hű szolgáknak” nevezi azokat, akik gyors kézzel, nagy szorgalommal munkálkodtak az Ő szőlőskertjében. Pál apostolt (2 Thessz. 3: 7-8), Annát (Lk. 2: 37), vagy Dávidot (1 Sám. 16: 11) Isten munkában talált, aminek az volt a következménye, hogy az Úr lelkileg és testileg is megáldotta őket. Ha következetesen dolgozunk akár fizikailag, akár szellemileg, Isten ígérete szerint meggazdagít minket.


5. Gyűjt nyárban az eszes fiú. Salamon azt mutatja nekünk, hogy a bölcsesség ismerete megfelelő időzítést is hoz. Akkor kell gyűjteni, mikor annak ideje van. Nincs mit jó termésre várni, ha nem megfelelő időben voltak elvégezve a talajlazító munkák, és a vetés nem időben volt elvégezve. Akkor kell keresni Istent, és akkor kell hirdetni az evangéliumot, mikor annak Isten által rendelt ideje van. Vegyünk példát Jézusról, az Egyszülött, Bölcs Fiúról, Aki az idő teljességekor született meg, jött erre a világra, és szenvedett, tökéletesen betöltve küldetésének idejét (Zsid. 1: 1).

Álomba merül az aratás idején az, aki nem rendelkezik Isten bölcsességével, és nem veszi komolyan az Ő szavát. Akik nem gyűjtenek, szegények maradnak, mert elszalasszák a kedves esztendőket, mikor gyűjthettek volna. Nem az a szégyen, ha valaki szegény, vagy nincstelen, mert ez a sorsa, hanem az, ha ez a nincstelenség a henyeség következtében jött létre! Ne engedjük meg magunknak az alvást, mikor Isten kürtjei az Úr aratásába hívnak minket!

Gondolkodjunk el azon, mit fogunk felmutatni az Úr előtt az utolsó napon. Ha nem akarunk üres kézzel, szégyenkezve Isten színe előtt állni, akkor következetesen, és szorgalmasan végezzük azokat a feladatokat, amivel a Mindenség Ura megbízott minket, tanítványait.


6. Áldások vannak az igaznak fején. Az Isten fiait mindig Isten jótetszése kíséri. Akik békét kötöttek a Mennyei Atyával, akiket Krisztus, a Tökéletes Bárány vére megtisztított, azok minden időben és helyen a Mindenható védelme, támogató keze, és jóakarata alatt vannak. Kerülhetnek nehéz helyzetbe, vagy fellegek lehetnek a fejük fölött, egy biztos: Isten tekintete megnyugszik rajtuk. Bármit is tett Saul (1 Sám. 18: 29), Dávid csak növekedett a kegyelemben, és övé volt az Isten, és az emberek jótetszése. Mert az áldott ember maga körül áldást osztogat, áldott légkört teremt.

Nem így azok, akik szája erőszaktételt fed be. A bűnösök szívében nincs más, csak erőszak. Mivel a Sátánnal, az erőszak és gonoszság forrásával kötöttek szövetséget, csak a gonoszság árad belőlük, bármennyire is szeretnék ezt elrejteni. A babiloni nagy parázna bármennyire is szépnek, tiszteletet parancsolónak néz is ki, kezében az erőszakosság jelképét, egy vérrel telt serleget tart kezében. Bármit is próbál elrejteni nyelvével, cselekedetei megmutatják gonosz lénye igazi arcát (Jel. 17: 4, 6). Fejeden az igazság koszorúja van-e, vagy inkább a gonoszság aranypohara kedvesebb-e neked?


7. Az igazak emlékezete áldott. Én még nem hallottam olyan szentről, akinek emléke ne lett volna áldott. Te igen? Olyanokról hallottam, akiket nem szerettek, akiket üldöztek, és kivégeztek, de egyetlen olyan emléket sem hagytak a világ szívében, ami miatt jogosan gyalázhatták volna őket. Mindig csak embertársaik javát, Isten dicsőségét keresték. Mikor Tábitha meghalt, az emberek ennek az önfeláldozó életnek csak az áldott emlékét tudták megmutatni az apostoloknak (Csel. 9: 39).

A hamisaknak neve megrothad. A gonoszok emléke sosem tartós. Miért? Mert a mennyei értékek gyűjtése helyett mindig csak a földiekbe kapaszkodtak, azt hajszolták, minden áron. Nem csoda, hogy kezükhöz annyi gonoszság tapadt, hogy az emberek még holtunkban is megátkozzák őket.

Vajon Jezabel, aki egyik nap még királyi pompában pózolt, a másik nap azonban kutyák falták fel (2 Kir. 9: 30-37), milyen nevet hagyott utódaira? Csak olyat, amiért családját is temetetlenül (azaz gyalázatosan) kardélre hányták. Gondold meg jól most, ifjú, milyen nevet szeretnél magad után hagyni ebben a világban. Élj úgy, hogy környezeted áldja a neved, és őszintén szomorkodjon hiányod miatt, mikor átlépsz az örökkévalóságba!


8. Ebben a világban mindenki bizonyos szabályok szerint él. Az „abszolút szabadság” csak illúzió. Nem függetlenítheti magát az ember Isten rendjétől. Akiket a Szent Lélek újjászült, azok értelmesek, és beveszik a parancsolatot. Tudják, hogy igazán, jól, áldottan csak Isten vezetése alatt lehet élni. Isten fiai szeretnek Isten korlátain belül élni. A juhok vágynak arra, hogy a Jó Pásztor hangját hallják (Jn. 10: 2-5).

A bolond ajkú azonban elveszti magát. Akik Isten akaratával szembe mennek, azoknak Isten haragjával kell szembe nézniük. Az istentelenek csak erre képesek. Csak elveszíteni képesek magukat, nem tudnak a keskeny úton járni, mert minden gondolatuk szüntelenül gonosz. Hit helyett vallásosságuk van, bizalom helyett önhittségük, engedelmesség helyett önfejűségük. Ha nem akarsz az ilyen emberek sorsára jutni, vedd komolyan azt, amit Isten kijelent neked az Ő Igéjében.


9. Aki tökéletességben jár, azaz mindenben aláveti magát Isten kijelentett akaratának, bátorsággal jár. Azért bátor, mert nincs kitől tartania. Aki a testet és lelket el tudná veszejteni, az Urat tiszteli, és Neki hódol, a többiek nem számítanak. Az igazak bátrak, mert nincs mitől félniük. Bármikor számot tudnak adni az emberek előtt cselekedeteikről, bárki is vizsgálná őket. És azt is tudják, hogy ügyük Isten előtt is rendezett, mert Krisztus kifizette adósságukat, annak nyomosztó terhe nincs már a vállukon.

Pál azért volt bátor bizonyságtevő, mert tudta: a szentek mindenkori vádlójának, a Sátánnak nincs jogalapja az ő bepanaszolásához. Azok azonban, akik nem Isten örök forrásából merítenek, hamar kiismertetnek, útjuk ferde. Ilyen esetben hamar kiderül a turpisság. Ha bárki ránk helyezi az Ige mérőpálcáját, azonnal kiderül, hogy híjával találtatunk. A világosság hamar napfényre hozza a bűnt. Isten figyelmét semmi sem kerüli el. Ne rejtegesd el azt, inkább valld meg, és hagyd el!


10. Aki szemmel hunyorgat, bántást szerez. Salamon által Isten figyelmeztet minket arra, hogy nagyon óvakodjunk azoktól, akik ravaszak, maguknak mindenből előnyt kovácsolni tudó emberek. Az ilyen emberek senkire nincsenek tekintettel. Nem lesz az életben egyetlen olyan eset sem, mikor a saját érdekeiket kívül ezek az emberek másokra is gondolnának.

Se virtusból, se kalandvágyból, se próbaképpen ne szegüljetek, fiatalok, ilyen társak mellé! Bárki bármilyen okot is hoz fel az ilyen csalfa emberek védelmében, ne fogadjátok el. Ahitófel ravasz, okos, furfangos, minden helyzetből előnyt kovácsolni tudó ember volt (2 Sám. 17: 1-3), de tanácsai végül tönkre tették saját magát, és a pusztulásba vitték Absolont (2 Sám. 18: 15), búskomorságba döntve ezzel Dávidot (2 Sám. 18: 33). Ne ilyen tanácsadóid legyenek! Óvakodjatok az ilyenektől, mint a fűben lapuló viperától!

A bolond ajkú elesik. A botor balgaság éppoly veszélyes és lelket gyötrő, mint a ravaszság és kétszínűség. Annyi a különbség közöttük, hogy az első mind magának, mind másoknak csak rovására van, a második meg általában inkább saját magára van romboló hatással. Egy dologban azonban egyformák, mindketten Isten ítélete alatt vannak. Ne legyél szövetségben olyanokkal, akikkel nem egy úton haladsz az örökkévalóság felé.


11. A szív teljességéből szól a száj, ezt mondja nekünk a Szentírás. Ha az ember szívében a Szent Lélek szele fú, a száj is Isten igazságaival lesz tele. Akiben élet van, az életet fog sugározni környezetére. Annak az ő szája az életnek kútfeje lesz. Az onnan származó bizonyságtétel Istenhez vezeti a bűnösöket. Akiket Isten megváltott, azok Isten hathatós eszközei a kegyelem hirdetésében.

Az istentelenek szája erőszaktételt fedez el. Azoknak szája is, akik távol vannak Istentől, a szívük mélyén buzogó forrásból merítenek. Ez a forrás azonban mérgezett vizet ad. Ha Isten nem gyógyítja meg a szívünk forrását (2 Kir. 2: 19-21), az csak mérgezni fog mindenkit, szívünk nem lesz jó lakóhelye Isten Igéjének, és nem fogunk gyümölcsöt teremni Isten dicsőségére.


12. A gyűlölség szerez versengést. A gonosz ember szíve a gyűlölség melegágya, aminek általában a büszkeség és az irigység a táptalaja. A Sátánnak nagy gondja van arra, hogy foglalkozzon, odafigyeljen, gondozza az ilyen természetet. A Krisztusnak ellene álló főpapok szemléltetik talán ezt a legjobban, mert féltékenységük, kemény nyakúságuk, irigységük oda vezetett, hogy készek voltak halálra adni Izrael Messiását (Mt. 16: 21; 26: 4).

Ez a mentalitás olyan, mint a hegy gyomrában formálódó láva, amely a megfelelő időben, egy konfliktusban kirobban, tüzet, sarat, és mindenfajta törmeléket vet ki magából, kiéget, letarol maga körül mindent. Viselj gondot szívedre, fiam, és gyomláld ki belőle ezeket az indulatokat, ezt a hozzáállást, mert csak nyomorúságot fogsz okozni magadnak, és környezetednek! Vajon Káin gyűlölete valakinek javát szolgálat?

Minden vétket elfedez a szeretet. A gyűlölet mindig robban, gyújt, felkorbácsolja az indulatokat, a szeretet azonban mindig fedezi, eloltja, és lecsendesíti az indulatokat. Ennek az az oka, hogy a szeretetet nem a büszkeség és az irigység, hanem az alázat és a jóindulat fűti. Akinek szívében a Békesség Lelke uralkodik, annak békeszeretőnek, és békességre igyekvőnek kell lennie.

Saulból, aki szeretetlen, civakodó, és lobbanékony ember volt, Pál lett, aki a Lélek által a szeretet himnuszának lejegyzője lett, és annak élő példája volt. Még mindig kicsinyességed, sértődékenységed köpenyébe takargatod magad, vagy a jóindulat, a nyájasság, a derű és a kedvesség ünneplő ruhájába akarod öltöztetni lelked, hogy kedves légy az Isten és az emberek előtt? Mennydörgő zivatar, vagy áldást hozó harmat akarsz-e lenni környezeted számára?


13. Isten azt mondja nekünk, hogy az Ő szemében az örökkévalóság tekintetében nem a rang, a siker, a származás, a gazdagság a mérvadó, hanem egyedül egy dolog: teremtményei rendelkeznek-e szívükben az örök éltető Igével, vagy sem? Mert csak azok eszesek, azok viselik Isten előtt kedvesen magukat, akik Istent keresők, akik megbékéltek vele Krisztus kegyelme által.

Sámuel bölcs volt, eszes volt, Isten embere volt, az Ő szavának világosságában járt, és arra szomjazott, hogy akaratát tegye. Nem csoda, hogy mikor megszólalt, ajkán bölcsesség találtatott. Sámuel fiai azonban nem vették komolyan (1 Sám. 8: 5) Istent, nem hallgattak az isteni bölcsességre. A nép elutasította őket, és nem akarta, hogy ők vezessék Izraelt. Milyen nagy szégyen lehetett ez számukra! Apjukat tisztelet, közmegbecsülés övezi, míg őket azonban utálták. Megvetették a bölcsességet, így Isten is megvetette őket. Bolondként megkapták a néptől a vesszőt a hátukra. Jobb megbotozva, szégyenszemre járni, mintsem tisztelettel övezve, megbecsülten?


14. A bölcsek tudományt rejtegetnek. Azok, akik megváltattak, Isten végtelen gazdagságával rendelkeznek, mivel Isten örökösei. Akik bölcsek, azok Isten gazdagságát minden nap gyűjtögetik, a mennyei bankban nagy betéttel rendelkeznek. Azok, akik bolondok, akik nem veszik komolyan azt, amit a Mindenható Isten kijelent, azok pazarolnak, csak a közeli romlás az osztályrészük.


15. A gazdagnak marhája az ő megerősített városa. Általánosan elfogadott tény, hogy az élet viharait a gazdag könnyebben vészeli át, mint mások. Tényleg, a gazdagság olyan számára, mint egy megerősített város, egy erős bástya, ami megvédi őt a veszedelmektől. Ez sok esetben igaz, de arra is okot adhat, hogy a gazdagsággal rendelkező emberek téves következtetésekre jussanak.

Nem szabad az ilyen embernek megfeledkeznie arról, hogy habár sok marhával rendelkezik, és szerencsésebb, mint mások, mindennel együtt neki közel sincs annyi hatalma, mint a Teremtő Istennek, Aki szavával tart fenn mindeneket. A gazdagnak emlékeznie kell arra, hogy Isten felette áll, és Ő dönt élete folyásáról. Habár Ninive királya hatalmas úr volt, aki élet és halál felett döntött, mikor a Mindenható Isten meglátogatta országát, porba ült, bánkódott, és imádkozott, megalázta magát az Úr előtt (Jón. 3: 6-10).

A szűkölködőknek romlása az ő szegénységük. A szegény mindig sokkal kiszolgáltatottabb helyzetben van, mint a gazdag. Olyan ő, mint mezőn védelem nélkül levő termés. Ha jön egy jégeső, elveri azt. A szegény teljesen ki van szolgáltatva a hirtelen eseményeknek. Ez azonban sok esetben közelebb viszi őt az Úrhoz. Azonban hiba lenne automatikusan azt a következtetést ebből levonni, hogy a gazdagok boldogok, a szegények - szerencsétlenek. Mind a gazdagságnak, mind a szegénységnek megvannak a maga veszélyei.

Mindkettejüknek Istenre van szükségük ahhoz, hogy boldogan éljenek. Akkor valahogy úgy fog alakulni életük, ahogyan Ábrahámnak is alakult. Gazdag volt lelkiekben (mert Isten barátjának neveztetett) és testiekben (mert sok marhája volt), de mégis ki volt szolgáltatva a körülményeknek (mert sátorban lakott, és nem vette védőfal körül). Ez azonban arra indította, hogy naponként Istenben keresse a békességet és védelmet. Vajon Isten akaratát, védelmét, a Benne való békességet keressük-e függetlenül attól, hogy gazdagok, vagy szegények vagyunk-e?


16. Az igaznak keresménye életre van. Istennek gyermekei Istenben gazdagok. Minden dolgukkal az Úrhoz kötődnek, Benne vannak elrejtőzve. Minden dolgában gyarapodik az igaz, mert az élet, a gazdagság, és az áldások Istene vezeti őt. Ki lenne szomorú, mikor ilyen Vezető kezében az élete? Láthatjuk az idézett igeversből, hogy az igazak lankadatlanok. Nem henyélnek, hanem teszik a dolgukat. Engedik, hogy Isten felhasználja őket az Ő céljaira. Ezért az ilyen ember mindenben életet áraszt maga körül.

Talán az egyik legnagyobb példa erre a derék asszony dicsérete, ahol környezete csak áldani tudta őt azért, amit Isten jóvoltából árasztott maga körül (Pl. 31: 10-31). Ha nem Isten a védelmed, és nem az Ő Krisztusban szerzett békessége által élsz, istentelen vagy, és jövedelmed bűnre visz, csak vétkedet gyarapítja. Jegyezd meg, ha nem Isten ajándékaiban vagy gazdag, akkor csak a gonoszság átkával lehet tele a kezed!


17. Az életben lehetnek olyan helyzetek, amelyekben nem mindig egyértelmű, hogyan cselekedjen a hívő ember. Gyakran nagyon is vékony a határ a jó és a rossz között. Isten arra figyelmeztet minket az ilyen helyzetekben, hogy nagyon elővigyázatosak legyünk. Ilyenkor nem szabad gyors döntéseket hozni, jól meg kell gondolni, hogy mi legyen a következő lépés. Ha mégsem tudunk dönteni tiszta szívből, Isten azt mondja, hogy őrizzük meg a bölcsességet, azaz maradjunk meg ott, ahol még világosan látszik, mi a jó.

Ruth nem tudta pontosan, mit kell tennie, hogyan fog alakulni sorsa, ezért megmaradt azon mellett az alapelvek mellett (Ruth 2: 2-3), amelyek világosak voltak Isten Igéjében, nem bölcselkedett ezeknél a rendeleteknél feljebb. Ennek következtében útja életre vitte őt, Isten gazdagon megáldotta (Ruth 4: 13-16).

Azok azonban, akik nem így tesznek, elhagyják a fenyítéket, azaz a vezetést, és figyelmen kívül hagyják az intést. Függetlenítik magukat Isten kijelentett akaratától (5 Móz. 29: 29), és olyan dolgok felől érdeklődnek, amik nem voltak nekik világosan kijelentve, tévelyegnek, ingadoznak, egyik jobbnak, kedvesebbnek látszó gondolattól ugrálnak a másikig. Az ilyen magatartás nem hoz nekik áldást. Ilyenek voltak Izrael fiai is a pusztában, mikor nem vették komolyan az Úr világos útmutatásait, nem csoda, hogy Isten negyven évig vezette őket a pusztában, hogy megtanulják a leckét.


18. Isten arra figyelmeztet minket, hogy cselekedeteinknek, gondolatainknak, és szavunknak összhangban kell lenniük egymással. Ha ez nem így van, hazug ajkúak vagyunk. Ha valakivel nézeteltérésünk van, nem kell azt mutatnunk, mintha mi sem történt volna, miközben keserűséget melengetünk a szívünkben. Szeretnünk kell embertársainkat, és Isten igazsága szerint ügyeink végére kell járnunk, mert különben szívünk csak a keserűségek tárháza lesz, gonoszra csábít minket.

Kain nem akarta rendezni öccsével való nézeteltérését, nem tárta fel a probléma okát (1 Móz. 4: 7), nem akart tenni semmi, hogy a fennálló helyzetet Isten bölcsessége szerint megoldja, ami végül gyilkosságra vitte őt (1 Móz. 4: 8)! Ha az emberek nem oldják meg a közöttük fennálló problémákat, az csak sokasodni fog, és rombolja a közösséget.

A keserűség mindig irigységre és rágalmazásra viszi az embert. Ha elvetjük Isten megoldásait, akkor gyalázatot, azaz rágalmakat fogunk terjeszteni, ez olyan viselkedésre fog minket vinni, ami a bolondok jellemzője. Ne ülj fel az irigységből folyó rágalmaknak, és ne terjeszd azokat! Ne higgy bizonyos „közléseknek” első szóra, hanem vizsgáld meg azokat! Ha rosszat hallasz valakiről, annak a felét se hidd el; ha jót hallasz, tételezd fel, hogy a jónak csak töredékét hallottad róla! Így elkerülheted azt, hogy a végén megszégyenülj!


19. A sok beszédben elmaradhatatlan a vétek. A felesleges és meggondolatlan beszéd éppolyan veszélyes, mint a pletyka és a rágalmazás. Míg az előbbi szándékos vétek következménye, addig az utóbbi inkább felelőtlenségre és vigyázatlanságra utal. Arra figyelmeztet itt minket Salamon, az egyik legnagyobb bölcs, hogy legyünk óvatosak és körültekintőek beszédünkben, azt ne a locsogás és felesleges szószaporítás jellemezze, mert ez kitűnő terepet biztosít a Sátánnak arra, hogy vétekbe vigye a hívőket. Ki kell kerülni ezeket a sokszor előre nem látható veszélyeket.

Vajon Péter fejére dicsőséget hozott-e azt az elhamarkodott és önhitt kijelentés, hogy még a halálba is követni fogja Krisztust (Jn. 13: 36-38)? Keserű tapasztalatok árán kellett megtanulnia, hogy a dicsekedés nem szolgálja Isten ügyét. A sok beszéd sok esetben az öndicséret, a büszkeség miatt van. Ne engedjük, hogy a Sátán ennyire megvakítson minket. Inkább tekintsünk saját nyomorúságukra és gyengeségükre, ami alázatossá tesz minket, és Isten erejére, kegyelmére, Aki meg tud őrizni minket.

Ha ezt tesszük, eszes emberekké válunk, és vigyázunk a beszédre. Ha pedig ilyenekké válunk, kedvesek leszünk Isten előtt, barátaink adnak a szavunkra, mert arról bölcsesség fog áradni, és az emberek tisztességgel fognak reánk tekinteni. Roboám hetvenkedése gyalázatot hozott fejére, a nép megvetette őt, és Izrael tíz törzse elszakadt tőle (1 Kir. 12: 7-11). Legyen ez komoly figyelmeztetés előttünk, mikor szóra nyissuk szánkat!


20. Az igaz ember nyelve színezüst, értékkel bír, mert Isten végtelen bölcsességét, körültekintését és jóságát tolmácsolja. Ez a bölcsesség mindenkinek a javát szolgálja, mindenki számára igaz irányt, és valós áldásokat mutat. Isten nem beszél a levegőbe, az Ő igaz fiai szavainak is súlya van. Amikor Mózes apósa, Jetró, szóra nyitotta száját, az a nép javát és biztonságát, a vele való igazságos bánásmódot szavatolta (2 Móz. 18: 13-27). Ez a bölcsesség nem a lélek nagy gazdagságára utalt-e?

A gonoszok elméje keveset érő. Sok esetben azt lehet tapasztalni, hogy azoknak is van bizonyos bölcsességük, akikben nem lakozik Isten Szent Lelke, és nem az Ő útjait követik. Sok esetben jó döntéseket hoznak a mindennapi élet dolgaira nézve. Aháb uralkodásának kezdetén és közepén gazdaságilag és politikailag felvirágoztatta Izraelt, a nép viszonylag jól élt, de ez nem jelentette azt, hogy ő kedves lett volna Istennek. Ezek a dolgok valamit értek, de ha ezeknek a döntéseinek végeredményére nézünk (a fogságra, ami végül Aháb gonosz uralkodásának is köszönhető volt), csak kárhozatot látunk.

Ne csaljanak meg minket az időszakos „szerencsék”! Az emberi élet hajója csak akkor érkezik meg végül Krisztus irgalma által az örök békesség kikötőjébe, ha a parancsnoki hídon maga a Mennyei Atya áll!


21. Jézus a Jó Pásztor, és nemcsak a Jó Pásztor, de a Fő Pásztor is! Rajta, és bojtárain, az igazakon keresztül Ő sokakat legeltet. Ő a füves legelők, és a csendes vizek felé irányítja az övéinek lelkét, ami békességet szerez (Zsolt. 23: 2-3). Igazság plusz engedelmesség egyenlő megelégítettség. Tehát, az engedelmes emberek örök áldásokat nyernek.

Isten juhai hallják a Pásztor szavát, és nem mennek a béresek, a bolondok után. Mert az ő útjuk a Sátán kénköves mezején vezet át, ahol gonoszsággal és fertővel elegyített a gyatra eledel, az ő poshadt, háborgó vize csillog a napsütésben, de titkos méreggel van tele, és ösvénye az örök kárhozat, nyugtalanság, és szenvedés rozzant aklába vezet, ahol nincs az ő kecskéinek védelme a haragvó Isten igazságos és mennydörgő ítéletétől, esztelenségükben halnak meg (Jel. 20: 13-14). Téged ki legeltet? Hová tart életed? Ki áll életed kormányánál? A szelíd bölcsesség, vagy az erőszakos esztelenség formálja életed?


22. Az Úrnak áldása, az gazdagít meg. Ebben a világban a szegények mellett sok gazdag is van, de Isten áldása képes arra, hogy a gazdagság áldás legyen mind a gazdag ember, mind a környezete számára. Mert csak Isten képes mind lelkileg, mind testileg olyan gazdagsággal elhalmozni. Lehet valakinek sok marhája, de ez lelke gyötrelmét is okozhatja. A bolond gazdagnak a vagyon csak gondot, bajt hozott, és elviszi Istentől (Lk. 6: 24-26).

Csak az Isten bölcsességével és áldásával teljes vagyon hoz olyan békességet, ami felfrissíti, örömmel tölti el a lelket, és testi értelemben is megtölti az olajos korsónkat. Boáznak (Ruth 2: 1, 8-9) az Isten áldása miatt telt öröme gazdagságában, amit nemcsak maga, de környezete, béresei javára is fordított. Isten céllal adja a gyarapodást, és ez a gyarapodás komoly kötelezettségeket is ró annak hordozójára. Szomorú, hogy sok esetben erről még a vagyonnal rendelkező keresztyének is megfeledkeznek!

Pál megfeddte a korintusi gyülekezet tehetős tagjait, mert azok visszaéltek javaikkal, fösvények voltak a szegények felé, magukra ugyanakkor szertelenül gondot viseltek (1Kor. 4: 7-8; 11: 20-22). Józanon használjuk javainkat, ne szolgáljanak azok mások botránkoztatására!

És azzal senki sem szerez bántást. Mint már mondtuk, az igazi gyarapodás Istentől jön, azt nem lehet erőltetni. Ha azonban ezt az intést nem vesszük figyelembe, és minden áron a gyarapodást fogjuk hajszolni, akkor gátlástalanokká válunk, sok olyan eszközhöz nyúlunk, ami nem kedves Isten szemében. Lehet, hogy végül elérjük célunkat, de kinek válik hasznára? Senkinek. Sokszor még a keresztyén körökben is belehajszolják egymást a hívők abba, hogy a lelki munka területén egyre sikeresebbek legyenek. De vajon ezek a sikerek hasznot hoznak-e valakinek, békesség jár-e a nyomukban?

A vakbuzgóság, önmagunk igazolása, és a dicsőség hajszolása (Ef. 2: 8-9) nem jó pillérek ahhoz, hogy az Isten szerinti munka azon stabilan álljon. Ne a siker, hanem a békességre való törekvés, és a szeretet legyen mindig szemünk előtt. Akkor nemcsak magunkra fogunk gondolni, de testvéreink növekedésére, hasznára is fogunk válni (Fil. 2: 3-4)!


23. Miképpen játék a bolondnak bűnt cselekedni. Sok esetben az emberek úgy vétkeznek, hogy fel sem fogják igazán, mit tesznek valójában. Az Elizeust durván sértő és csúfoló istentelen gyerekek fel sem fogták, hogy a próféta ócsárlásával annak Urát, Jahvét is szidják (2 Kir. 2: 23). Mindez azért történik, mert az Istent nem ismerő emberek örömüket lelik a bűn cselekvésében. Az a lételemük. Egyes helyzetekben hívő emberek is leeshetnek ebbe a csapdába, nem szándékosan, inkább akaratlanul.

Ezért meg kell vizsgálniuk azt, hogy cselekedeteiknek mi lehet a következménye. Ha ezt elmulasszuk, szégyent, és nem dicsőséget fogunk hozni Isten ügyére. Nekünk a bölcsességben kell járnunk, azaz mindig meg kell gondolnunk, hogy tettünkkel Istent magasztaljuk-e, és felebarátaink, testvéreink javát szolgáljuk-e?


24. Amitől retteg az istentelen, az esik ő rajta. A gonoszok bűnben leledznek. Szeretnék, ha tetteik elkerülnék az igazságos Isten figyelmét. Ezért, ha tehetik, titokban próbálják tartani vétkeiket. Nem véletlen, hogy az Úr iránti gyűlöletüket a főpapok és az írástudók a törvényesség látszata mögé akarták rejteni. Ez azonban nem segített rajtuk, mert Isten ismerte gonosz szívüket. Nem aggódtak vétkeik miatt, de rettegtek annak következményeitől. Nem félték Istent, de féltek attól az ítélettől, amit Ő rájuk bocsáthat tetteik miatt.

Bármit is tesznek, az ítélet napján napvilágra kerül, amiért el kell hordozniuk Isten haragját. Amitől féltek, de aminek elhárítása miatt nem tettek semmi, azaz nem tértek meg vétkeikből, hogy ténylegesen megszabaduljanak az ítélettől, az egy nap be fog teljesedni rajtuk.

Amit kívánnak az igazak, meg lesz. Miért? Mert az Isten Lelke arra indítja, buzdítja a megváltottakat, hogy Isten akaratát tegyék, szentségben (1 Thessz. 4: 3). Ezért fog beteljesedni a szentek törekvése, mert az megegyezik Isten akaratával. A kegyelemben csak akkor lehet növekedni, mikor megértsük, mennyire romlottak voltunk, és elkezdjük keresni Isten akaratát, azt akarván tenni, ami kedves Neki. Akkor látni fogjuk, hogy a Mindenható tervei a legjobbak számunkra, és örömet fogunk találni azok teljesítésében.


25. Az istentelenek ösvénye elkerülhetetlen veszélyekkel van tele. Ha az egyiket kikerülik, egy másikba fognak beleesni, mert nem védi őket Isten irgalma. Elég egy kis forgószél, egy kis előre nem látható nehézség, és már a madarász tőrében ocsúdnak fel. Minden hiába, minden erőfeszítés kevésnek bizonyul, ha nem a Kősziklán állnak meg.

Mert Krisztus keresztjének tövén kívül minden más hely a Sátán emberi lelket elnyelő lápjához tartozik, amiből nincs menekvés, ahol oda van az istentelen. Oh, bűnös, kapaszkodj a keresztbe, hogy az örökkévaló fundamentumon, a kegyelem biztonságot nyújtó talapzatán állj, mert elnyel örökre a bűn mocsara! Miben reménykedhetnél akkor?


26. A Szentírás ostorozza a restséget. Mert a rest hasznavehetetlen. A példázatban szereplő szolga elásta, azaz kihasználatlanul hagyta azokat a javakat, ami azért adatott neki, hogy hasznot hozzon a Mennyei Gazda számára (Mt. 25: 24-30). Aki lusta, az nem bánik hűségesen és céltudatosan azokkal a javakkal, amiket Isten reá bízott. A lelki lustaság volt az oka annak, hogy Isten elvette Izrael népétől az előjogokat az evangélium hirdetésére, és azt a pogányoknak adta (Mt. 23: 37-39).

Az ecet tönkre teszi a fogakat, a füstnél nem lehet melegedni, csak a szemet csípi. A rest kezében az ajándékok csak kárára vannak mindenkinek, mert nem a rendeltetésnek megfelelően vannak használva. Az ilyen magatartás csak haragot szül azok részéről, akiknek szolgái így viselkednek. Legyünk buzgók az Úr aratásában, nehogy tétlenségünk miatt Isten más napszámosokra bízza mezejét, minket meg szégyenszemre elcsapjon!


27. Az Úrnak félelme hosszabbítja meg a napokat. Aki összhangban van Isten parancsolataival, az összhangban környezetével is. Akik kedvesek Istennek, azok kedvesek az őket körülvevő emberek között is. Akik Isten dicsőségét keresik, azok nem tévesztik szem elől embertársaik javát sem.

Ha talán kételkednénk is ezekben a kijelentésekben, az ötödik parancsolat (2 Móz. 20: 12) tökéletese meggyőz minket a fenti igazságok helyességéről. Akik félik az Istent, olyan élettel lesznek megáldva, amely annak minden terültén kiteljesedett, és gyümölcsöt hozó lesz.

Az istenteleneknek esztendeik megrövidülnek. Láttunk már ilyet? Nem is egyszer! Vad, zabolátlan, senkit sem tisztelő emberek, akik nem átallottak még a Mindenség Urával is dacolni, nem sokáig róják e földi vándorút állomásait.

Saul az önmagára zúdított veszedelemben, ereje teljében dőlt kardjába (1 Sám. 31: 4), Júdás sem volt még meglett ember, mikor fejét a hurokba dugta (Mt. 27: 5), Joákin királynak sem kellett volna tizennyolc évesen fogságba mennie, ha önös céljai helyett az Úrra figyelt volna (2 Kir. 24: 8-12). Az istenfélelem a dicső egekbe emel, míg az istentelenség a pokol fenekére dob minket.


28. Az igazaknak reménységük van. Bármilyen nyomorult és kilátástalan helyzetbe kerül is az istenfélő ember, igazából sosem tud elcsüggedni, mert Isten ígéreteibe kapaszkodik. A szenvedések között is hosszútűrő és állhatatos marad, mint az igaz Jób, mert tudja, Kinek hitt. Tudja, hogy az örök öröm várja, amit Isten jelenlétében már itt a földön megízlelhet. Ezért szíve erős, és nem fél szembenézni az előtte álló veszedelmekkel (Zsid. 11: 27).

Az istentelenek várakozása azonban elvész. Azoknak az embereknek, akik nem békéltek meg Istennel, nincs reménységük, mert nem is rendelkezhetnek vele. Nekik csak gyökértelen, alap nélkül való várakozásuk van, hogy majd csak valahogy elkerülik az utolsó pillanatban az Igaz Isten lángoló haragját.

Megtérni nem akarnak, megvetik a Mindenható békéltető üzenetét, és mégis azzal áltatják magukat, hogy a végét valahogy minden elrendeződik magától. Az igazságos isteni harag lángoló orkánjában ennek az alaptalan és esztelen gondolkodásmódnak aktáját le fogja söpörni az a Mennyei Bíró igazságosztó asztaláról, mert Krisztuson kívül nincs reménység.


29. Erősség a tökéletesnek az Úr útja. Isten útja megedzi a hívő embert. A hitben tejjel táplálkozók lassan áttérnek a kemény eledelre. Azok, akik gyerekek voltak a hitben, délceg ifjúvá sarjadtak, az ifjakból meggondolt és elővigyázatos felnőttek lettek, akiket nem dob ide s tova mindenféle tanítás szele; a felnőttek a közösség ősz hajú, tiszteletreméltó tanácsadóivá váltak. Azok, akik Istenbe vetették a bizalmukat, gazdagon gyümölcsöznek az Ő országa épülésére.

Negyven év pusztai vándorlás alatt Isten az új nemzedéket megedzette, felkészítette arra, hogy bátor szívvel, az Úrban bízva hatalmuk alá hajtsák az Ígéret Földjét. Miben van a hívő ereje, ha nem abban, hogy Jézus Krisztus meghalt érte, és helyet készített számára az Atya házában (Jn. 14: 18-19)?

A hamisság cselekvőinek azonban romlást hoz az engedetlenség. Akik nem Isten áldásaiban növekednek, azok tékozolnak, míg az ítélet napjára elpazarolnak mindent, amivel addig Isten általános kegyelme megajándékozta őket. Hogyan fogunk megállni egy nap a halál révén? Gazdagon, mennyei áldásokkal megpakolva, vagy szegényen, kifosztottan, várva az ítéletet?


30. Az igaz soha meg nem mozdul. Vajon miért állhatatos a hívő? Egy válasz egyszerű: azért, mert lába a Kősziklán áll. Mert nincs biztosabb pont ezen a bűnös világon, mint Jézus Krisztus váltságában való reménység. Azért nem csalódhat az igaz Isten ígéreteiben, mert az Atya Egyszülött Fiát tette le az ígéret zálogának (Ef. 1: 3-5)! Az istenteleneknek csak az ítéletre van biztosítékuk (Jn. 3: 5), mert elvetették Isten Békekövetét, megvetve a bűntől való szabadulás lehetőségét, és a világ Urával köthető békét.


31. Az igaznak szája bőségesen szól bölcsességet. Csak az igazak szája nyílik bölcsességre. Miért? Mert Isten megváltotta és megtisztította őket, és a Szent Lélek vett lakozást bennük, Ő indítja az isteni bölcsességek cselekvésére a hívőt. Mielőtt a hívők szóra nyitják szájukat, elgondolkodnak azon, vajon építő-e, hasznos-e mondanivalójuk?

Csak akkor nyitják szájukat mondanivalóra, mikor ez Isten dicsőségét és embertársaik javát szolgálja. Nem fecsegnek össze-vissza, és beszélnek kétértelműen, igenjük igen, a nem – nem.


32. Az igaznak ajkai azt tudják, ami kedves; az istenteleneknek szája azonban a gonoszságot. A gyülekezet vezetőinek egyik fontos tulajdonságának az apostol a nyájasságot nevezi meg (2 Tim. 2: 24). A nyájasság egy bizalommal teljes jóindulatot jelent, ami kedvességgel és a másik iránti tisztelettel párosul. Akit átjárt Isten Lelke és igazsága, ilyen indulattal van embertársai felé. Igaz szeretetből fakadó kedvessége kedvességet szerez számára Isten és a felebarátai előtt.

Az istentelen emberek csak magukra, saját érdekeikre vannak tekintettel. Csak akkor nyájaskodnak másokkal, ha azzal valami céljuk van. Szívélyességük gyanút ébreszt a tapasztalt emberekben, nevetésüktől másokat kiráz a hideg. Nem tudják mire vélni derűjüket, mert máskor egy jó szavuk sincs senkihez. Az istentelen Nábál durva és szitkozódó ember volt (1 Sám. 25: 3), míg felesége, az istenfélő Abigail ajkain a szeretet, szerénység, és jóság harmatcseppjei gyöngyöztek (1 Sám. 25: 30-32). Ha meghalunk, kedves emléket hagyunk-e magunk után, vagy az emberek gonosz szokásainkra fognak-e visszaemlékezni?























Tizenegyedik fejezet

A kegyes ember szerencséje, a gonosznak szerencsétlensége.


1. Az álnok font utálatos az Úrnál; az igaz mérték azonban kedves neki. Isten Igéje az élet minden területén útmutatást ad nekünk. Isten olyan törvényeket alkotott, ami mindenkire nézve egyformán érvényes.

A Mt. 7: 2 erre figyelmeztet minket. Nem lehet kettős mércénk. Az ókori kereskedőknek az volt a szokásuk, hogy mikor maguknak vásároltak, nagyobb súllyal mérték le az árut, hogy ugyanazért az árúért kevesebbet fizessenek, mikor azonban eladtak, kisebb súllyal mértek, hogy több tisztességtelen haszonra tegyenek szert. Ilyen hamis lelki kufárok voltak a farizeusok és az írástudók is. Mikor mások bűnét kellett megítélniük, és másokra kellett lelki súlyokat helyezni, akkor nagyban mértek, mikor saját bűneiket kellett megvizsgálniuk, nagyvonalúak voltak magukkal szemben. A szúnyogot megszűrték mások számára, de a tevét gond nélkül lenyelték, ha magukról volt szó. Az ilyen mérce utálatos az Isten előtt, az Ő haragja van a hasonló eljáráson.

Dávid, aki házasságtörésbe és gyilkosságba keveredett, rettenthetetlen bírónak bizonyult, mikor egy elmondott történet alkalmával halálra adott volna egy tolvajt, de a maga bűne felett szemtelenül nagyvonalú volt, és semmiségnek titulálta. Ne legyünk csalók! Sem testi, sem lelki értelemben. Magunknak is azzal a mércével mérjünk, amivel másoknak, ha azt akarjuk, hogy kedvesek legyünk Isten előtt.


2. Kevélység jön, gyalázat jön. Minden kevélység bűn által jön létre. Az ember akkor fuvalkodik fel, mikor megfeledkezik arról, hogy Kicsoda az Úr, és kik vagyunk mi. Isten megszégyenít mindenkit, aki megfeledkezik teremtési helyéről ebben a világban (Ez. 28: 2, 12-19). Csak az tud vakon dicsekedni és hetvenkedni, aki nincs tisztában azzal, hogy minden lélegzetvétele Isten általános kegyelméből történik.

Rabsakéra, Szanhérib asszír király hadvezérére az Isten gyalázatot bocsátott, mert vakmerő büszkeségében megfeledkezett arról, hogy minden az Úr kezében van, nem az övében. Mert ő csak annyi hatalommal rendelkezik, amivel a Teremtő általános kegyelme megajándékozza (Ézs. 36: 18-20, 37: 23, 36-38).

Az alázatosakat, azaz azokat, akiket Isten megváltott, nevükön hívott, és családja tagjává tett (Ézs. 43: 1), a bölcsesség jellemzi. Ők tisztában vannak azzal, hogy csak Isten kegyelme miatt élnek, és mindent Neki köszönhetnek életükben. Ez az alázat nem a hiú dicsőség hajszolására vezeti őket, hanem a bölcsesség megnyerésére. Ennek az isteni bölcsességnek hála, helyesen fogja értékelni magát, helyét a világban.

Örömmel és derűs várakozással fog fogadni az ilyen ember mindent, amit Isten rendelt életére nézve. Mert egy ember sem tud jó hírt szerezni úgy magának, hogy eközben másokat gyaláz, alacsonyít le.


3. Az igazakat tökéletességük vezeti. Itt nem arról van szó, hogy azok az emberek, akiket Isten megváltott, a szó szoros értelmében tökéletesek és hibátlanok lennének, hanem azt fejezi ki, hogy a bölcsesség úgy vezeti őket, hogy minden körülmény közepette feddhetetlenek maradnak. Az igazak nem hibátlanok, nem is földre szállt angyalok, de nyilvános és cégéres bűnökkel senki sem vádolhatja őket.

Talán Pál apostol sokak szemét szúrta, de egyetlen ellenfele sem tudta őt megvádolni hatalmaskodással, vagy hűtlen kezeléssel, vagy basáskodással a gyülekezetek felett, vagy valamilyen más erkölcsi bűnnel. Miért? Mert Isten vezeti övéit, és megóvja őket a veszedelmek közepette. Isten védelmére mindig lehet számítania az igazaknak.

A hitetleneket gonoszságuk elpusztítja. Míg a hívőket Isten vezeti Krisztus által az örök élet felé, addig a gonoszoknak megvannak a maguk kalauza. Ez a vezető nem más, mint a Sátán. A nagy Vitatkozó az övéit olyan sivatagon vezeti keresztül, amiben nincs sem lelki eledel, sem lelki ital. Szegény bűnösök feje felett csak a kételkedés pára nélküli fellege van, ami a gyötrelmek közepette nem nyújt árnyékot, és vigasztalást. Sault az ördög csak pusztulásba tudta dönteni, mert egyedül Krisztus vére az, ami által a megfáradtak békességre lelnek (Mt. 11: 28-30).


4. Nem használ a vagyon a harag idején. Ebben a világban a gazdagsággal sok mindent el lehet érni. Ha gazdag vagy, majdnem minden ajtó megnyílik előtted. Ha vagyonnal rendelkezel, mindenki a társaságodat és barátságodat keresi, kikérik a véleményedet, adnak a szavadra. Mindezek az előnyök azonban semmit sem érnek Istennel szemben. Ő nem jön zavarba, ha vagyonunkat fitogtatjuk, mert Ő az egész teremtett világ Gazdája. Attól sem illetődik meg, hogy sokan hallgatnak ránk, mert ha Ő hangsúlyt ad mondanivalójának, a világ összes füle belecsendül.

Ha eljön az Ő haragjának nagy napja, minden gazdag meg fogja látni, hogy pusztán a gazdagsága semmi Isten szemében. Ha a Krisztus tökéletes áldozatából származó kegyelmének köpenye nem fed be minket, semmi, és senki nem tudja Isten igazságos haragját elfordítani rólunk. Heródes királyt nem védte meg hatalma és gazdagsága. Naámánt, gazdagsága ellenére csak Isten éltető lelki vize tudta megtisztítani bűnei lelki leprás fakadékaitól! Mert csak az igazság ragad ki a halálból, az az igazság, amit a Közbenjáró szerez meg nekünk!


5. A tökéletesnek igazsága igazgatja az ő útját; de önnön istentelenségébe esik az istentelen. Mindenki csodájára járt a Római Birodalom útjainak. Ezeken az utakon a Birodalom bármely részéről gyorsan, egyszerűen, biztonságban lehetett Rómába jutni. Nem egy út ezekből a régi hadi utakból ma is funkcionál. Miért? Mert a rómaiak nagy gondot fordítottak az utak karbantartására. Így visel ránk gondot Isten igazsága is.

Ha Krisztus tökéletes áldozata által nem gyomlálná ki lelkünk dudváit, nem gondoskodna rólunk, teljesen elvadulnánk, és hasztalanokká válnánk az Ő országa számára. Ha Isten Szent Lelke a vizek felett lebegett (1 Móz. 1: 2), hogy gondozza a világmindenséget, mennyire inkább figyelme központjában vannak azok az emberek, akiket az Atya kiválasztott a világ alapjainak lefektetése előtt!

Az istentelennek azonban siralmas helyzetben vannak, nincs számukra remény, ha nem kapaszkodnak bele az Élet Királyának kegyelmébe. Eleve megromlott természetük minden nap elteltével csak romlottabbá válik, mert cselekedeteik csak még inkább szennyezettebbé teszik őket. Míg végül jön az ítélet napján a Gazda, és kivágja a gyümölcsöt nem termő fügefát.


6. Az igazaknak igazságuk megszabadítja őket. Lehetünk gazdagok vagy szegények, boldogok vagy boldogtalanok, ismertek vagy ismeretlenek, derűsek vagy szomorúak, okosak vagy kisebb értelemmel rendelkezők, közmegbecsülésnek örvendők vagy megvetettek, mikor egy lépés választ el minket Isten fortyogó dühétől és kénköves ítéletétől, csak Krisztus helyettes áldozata fedezheti be lelkünket Isten megemésztő tüze elől.

Krisztus drága vérén kívül semmi más nem alkalmas arra, hogy Isten haragját elfordítsa a nyomorult emberről. Ha valaki másban bízna, csalódni fog, és ki kell majd innia Isten haragjának poharát. Mivel azonban a hitetleneknek nincs isteni szószólójuk, és magukra veszik megváltásuk terhét, azt gondolva, hogy képesek eleget tenni Isten követelésének, nem csodálkozhatunk azon, mikor azt látjuk, hogy ők az ő kívánságukban fogatnak meg.


7. Mikor meghal az istentelen ember, elvész az ő reménysége; a bűnösök várakozása is elvész. Isten általános kegyelme által ad bizonyos mozgásteret a hitetleneknek, és mivel Ő hosszútűrő, azt várja, hogy azok Hozzá forduljanak. Ha ezt a jóakaratot visszautasítja az ember, semmi alapja nem marad arra, hogy azt gondolja, Isten meg fog békülni vele. Bármibe is bízik az istentelen ember, halála pillanatában csődöt mond öntelt reménye, és nem fogja más várni őt, mint Isten ítélete. Vajon miben bízhatott a bálványimádó Jeroboám (1 Kir. 12: 28), Omri (1 Kir. 16: 25), Jórám (2 Kir. 8: 18)?

Akármilyen hazugságokkal is csalták életükben meg magukat az istentelenek, pályafutásuk az Isten haragjával végződött. Mert a bűnösök várakozása tényleg elvész. Úgy várod-e az Istennel szemtől szemben való találkozást, hogy tudod, Kinek hittél?


8. Az igaz a nyomorúságból megszabadul; az istentelen ő helyette beleesik abba. E földön életünk nyomorúságok között telik. Ádám és Éva bukása után mindenki magában hordozza a nyomorúságot és a szenvedést. Mivel a bűneset kihatott az egész teremtett világra, kihatott azokra is, akik megtértek Istenhez. Habár nyomorúság érheti a hívőt, az Úr kegyelme gondjaiba veszi őt. Isten nem hagyja fiait felesleges szenvedések közepette, a nehézségek csak addig terjednek, amíg Isten dicsőségét hivatottak megerősíteni, vagy azok fontos szerepet játszanak a hívők nevelésében.

Isten örökkévaló rendelése szerint a nyomorúságot átélő hívők helyet fognak cserélni a gondtalan hitetlenekkel. Saul királyi méltóságát át kellett adnia Dávidnak (1 Sám. 15: 26). Azt a hatalmat, amit Hámán kívánt magának, végül Márdokeus kapta meg (Eszt. 6: 6-10). Heródes el akarta pusztítani a Messiást, hogy megőrizze királyságát, de elveszítette azt, miközben mindenki előtt világossá vált, hogy Krisztus az Úr Izrael felett. Ha nehéz szakaszba kerül életünk, emlékezzünk meg róla, hogy Ő gondot visel ránk.


9. Szájával rontja meg a képmutató felebarátját. Az istentelen emberek szájukat nem arra használják, hogy kifejezzék általa gondolatukat, hanem arra, hogy eltakarják azokat. Nagylelkűnek mutatkozni, és jószívűnek, miközben azon gondolkodunk, hogyan lehetne elaltatni a másik ember éberségét, és hogyan lehetne azt megrabolni, kijátszani – ami a legnagyobb gonoszságok egyike. Ez azoknak a cégére, akik mindenképpen Isten ítéletét akarják zúdítani fejükre. Ily módon hazudott újra és újra a fáraó (2 Móz. 10: 24), hogy elengedi a szövetséges népet, az aggódó barát álarcát vette fel Siba is (2 Sám. 19: 24-30), mikor Méfibósetet bevádolta Dávidnál, hogy az elárulta őt. Ez az álnokság lakozott Júdás szívében is, mikor azt mutatta, hogy még barátja és tanítványa az Úrnak (Mt. 26: 49-50), miközben már megalkudott a vallási vezetőkkel a vérdíjban, és Demeter ötövös is hamis szavakkal aggódott a Diana-kultusz hanyatlása felett (Csel. 19: 23-28), mikor csak megélhetési lehetősége aggasztotta őt.

A ravasz álnokságnak, a másik ember bizalmát kijátszó kétértelmű beszédnek nincs helye a keresztyének között. Ha szakítottunk a sötétség uraival, szakítanunk kell a sötétség gyökértelen cselekedeteivel is! Ne arról legyünk hírhedtek, hogy milyen csavarosan tudjuk forgatni a szót, hanem arról, hogy őszinte szeretettel és jóindulattal vagyunk mindenki iránt.

Az igazak a tudomány által megszabadulnak. Isten azonban figyelmeztet arra is, hogy a szeretet nem jelent naivságot, és hiszékenységet. Az Ő Igéje által bemutatta, mi lakozik az emberben, és milyen kritériumai vannak annak, hogy higgyünk valakinek. Nekünk nemcsak konkrét helyzeteket kell látnunk, hanem minden olyan veszélyes körülményt, ami veszedelmet hozhat létre életünkben. Gedáliás nem akarta levonni a megfelelő következtetéseket (Jer. 40: 14-16), alaptalanul bízott a hízelgő embereknek, és gyanúját elaltatva, ezek az álnok emberek megölték őt (2 Kir. 25: 25). A hívők hitének megfontolt hitnek kell lennie, amely előre látja a veszedelmeket, és kikerüli azokat a csapdákat, amiket a Sátán vet lábuk elé (1 Pt. 5: 8).


10. Az igazak javán örül a város; és mikor elvesznek az istentelenek, örvendezés van. Egy társadalom sem marad fenn hosszú ideig, és nem tud igazán fejlődni és virágozni, ha nincs különbség téve jó és rossz fogalma között, és nem ismerik a jutalmazás és büntetés fogalmát. Minden birodalomnak akkor jött el pusztulása, mikor ezek a fogalmak már semmit sem jelentettek, és puszta szavak voltak csupán a polisz vezetői számára. Ha nem lehet hinni az adott szóban, vagy szerződésekben, ha senki sem akar áldozatokat hozni, ha minden szövetséget fel lehet rúgni, és ki lehet játszani, akkor megszűnik a bizalom, és ezzel együtt tönkremegy a kereskedelem, felbomlanak a családok, a barátok hűtlenek lesznek egymáshoz, és elárulják egymást.

Ilyen légkörben hosszú távon nem lehet élni. Habár a világ megveti a keresztyénséget, és esze ágában sincs meghallani az általa közvetített bizonyságtételt, bizonyos értelemben mégis örül a keresztyéneknek, mert életvitelük stabilitást és biztonságot hoz a társadalomba. A világ sok országa azért lendült fel, mert istenfélő keresztyének komolyan vették azokat a parancsolatokat, amiket Isten a szívükre helyezett.


11. Az igazaknak áldása által emelkedik a város; az istentelenek szája által azonban megromlik. Az istentelenek áldást nem, csak veszedelmet tudnak hozni környezetükre. Vajon Sodoma fiai jó hatással voltak egymásra? Nem. Bűneik csak arra ingerelték az Urat, hogy kénköves esőt szórjon a városra. Ha nem lett volna egy igaz, Lót, a városban, akinek jelenléte bizonyos fokig késleltette az ítéletet, Sodoma még jobban megbűnhődött volna. Amíg a zsidók Babilonban éltek, addig Isten gondot viselt a birodalomra, de mikor eljött a hazamenetel ideje, Isten Belsazár bukása által felszámolta Marduk isten országát.

Ahol Isten szövetsége van, ott van a jólét is. Ahol nincs Isten szövetsége, ott minden látható dolog ellenére elkészült az ítélet. Obed-Edom házán áldás volt (1 Kr. 13: 14), mert Isten Lelke a frigyláda által megnyugodott rajta. Hámán háza azonban szemétdombbá tétetett, pedig úgy nézett ki, hogy szerencsecsillaga az egekig magasztalja őt (Eszt. 8: 7).


12. Megutálja felebarátját a bolond; az eszes férfiú azonban hallgat. Az esztelen ember semmi másra nem képes, csak arra, hogy kigúnyolja embertársát. Az ilyen embert a végtelen büszkeség, kegyetlenség és az együttérzés hiánya jellemzi. Miért? Mert lelkileg vak, képtelen Isten szemével látni a dolgokat. Ha ismerné Istent, megfelelő módon lenne képes értékelni embertársa, valamint saját cselekedeteit. Ha megismerte volna Istent, megismerte volna az Ő kegyelmét is.

Mert csak az tud örülni mások baján, az tudja dicsekvően körbemutatni felebarátai vétkeit és hiányosságait, akinek fogalma sincs arról, milyen szemmel tekint Isten őrá. Csak arra képes, hogy meglássa a másik szemében a szálkát, de arra nem, hogy saját szemében megtalálja a gerendát (Mt. 7: 3-5). Mert nem tudná önhitten szapulni embertársát, ha látná, hogy saját lelkének romlott, elveszett és bűnös voltát. Ezt azért történhet meg, mert nem látja lelki állapotát, mert bolond, vagyis híján van Isten bölcsességének, mert nincs újjászületve.

Az eszes férfiú, azaz a kegyes ember, másként tekint azokra, akik körülveszik őt. Isten kegyelméből meglátta, hogy milyen nagy bűnös ő, és csak Krisztus vére fedezi be őt, hogy a Mindenható haragja le ne sújtson rá. Mivel irgalmat nyert, irgalommal tekint másokra. Az ilyen ember nem kezdi kiemelni magát mások rovására, mert tudja, hogy minden dicsőség az újjászületett állapotáért Istent illeti. Nem kezd dicsekedni képességeivel és eredményeivel sem, mert tudja, hogy minden, amivel rendelkezik, Isten ajándéka.

Gyakoroljuk magunkat abban, hogy Isten szemével nézünk saját lelkünkre, és irgalmasan, együttérzéssel forduljunk felebarátaink, testvéreink felé!


13. A rágalmazó megjelenti a titkot; de a hűséges lelkű elfedezi a dolgot. A híreket ide-oda vivő ember vétkezik az isteni szeretet törvénye ellen. Itt természetesen nem olyan hírvivőket értünk, akiknek hivatalból el kell járniuk egy-egy ügyben, akiknek utána kell néznünk az információk hitelességének. Itt olyan hírvivőkről van szó, akik személyes, bizalmas titkokat fednek fel, amiket reá bíztak, azt gondolván, hogy méltó a bizalomra. A Szentírás tiltja az önzést, és folytonosan emlékeztet minket arra, hogy együtt érzőek legyünk embertársaink felé.

A Biblia elítéli azt, aki puszta kedvtelésből, vagy valamilyen haszon vagy előny érdekében megszégyeníti társát, kibeszéli annak személyes dolgait, rossz színben tünteti őt fel. Ilyen lelkülete volt Delilának, aki gúnyolódott Sámsonon, és legféltettebb titkait is kiadta (Bír. 16: 5, 18-21). Az Ige rámutat arra, hogy aki szereti mások szapulását, azok nem bizonyulnak igaz barátoknak.

Nem veszélytelen olyan emberrel barátkozni, aki rágalmazó hírében áll. Mert amilyen könnyen megosztja velünk mások titkát, olyan könnyen adja tovább a mi szívünk rejtett kincseit is. Az ilyen ember mások boldogságával és jóhírével játszadozik. Az ilyen ember könnyen hűtlen lesz azokhoz az emberekhez, akik barátjuknak és bizalmasuknak tartották őt. A rágalmazó szív nem jó alapja a barátságnak.

A kegyesség magába foglalja a hűséget, azt nagyra értékeli. Hűséget az Isten iránt, hűséget a felebarát iránt, hűséget az atyafi iránt. Ha barátod hűséges ember, azaz újjászületett keresztyén, képes arra, hogy elfedezze dolgaidat, szívébe zárja azokat. Így őrzi meg lelked nyugalmát, gondot viselve rád álmodban is. Dávid tudta, hogy Ittai hűséges barátja (2 Sám. 15: 21), ez az ember vele volt akkor is, mikor menekülnie kellett fia elől. Barátsága megmaradt a nyomorúság közepette is, hűséges volt a veszedelmek közepette is.

Mi vajon milyen barátoknak bizonyulunk mindennapjainkban? Hűségesek vagyunk-e barátainkhoz minden körülmények között, és megőrizzük-e féltve őrzött titkait, vagy az első adandó alkalommal kitárjuk-e ország-világ előtt hibáit, hiányosságait?


14. Ahol nincs vezetés, elvész a nép; a megmaradás azonban a sok tanácsos által van. Isten az Ő mérhetetlen bölcsessége által lelki, társadalmi és katonai vezetőket adott az országok élére. Isten nem engedi meg, hogy az Ő teremtett világában anarchia uralkodjék (ami nagy gyönyörűségére lenne a Sátánnak). Ezért minden emberi társadalom élére vezetőket állít, akik felelősséggel tartoznak népükért Isten előtt (akár elfogadják ezt ezek a vezetők, akár tagadják azt).

Egy ország vezetése akkor tud megfelelően működni, és népe hasznára lenni, ha a társadalmi kérdések meghozatala nem egy ember döntése, hanem részt vesznek benne azok a kisebb vezetők, akiknek bölcsességük van a maguk területén. Habár Dávid és Salamon híresek voltak arról, hogy bölcsek, és Isten Lelke vezeti őket, mégis olyan tanácsadókkal vették körbe magukat, akiknek szavára hallgattak, akik megfontoltak voltak, és szavaik sokat nyomtak a latban.

Ez az elv nemcsak a társadalmi életre vonatkozik, hanem az ember magánéletére is. Nem rossz dolog, ha terveinket olyan emberekkel tárgyaljuk meg, akiknek adunk a szavára. Bölcs dolog segítséget kérni hozzánk közel álló emberektől, akiknek talán sok esetben sokkal világosabb rálátásuk van egy-egy élethelyzetre, mint nekünk. Csak a balgák és bolondok nem hallgatnak soha senkire, a bölcs emberek mindig tudatában vannak saját határaiknak. Tudják, hogy a segítség kérése nem megalázó olyan helyzetekben, mikor nem tudjuk a megoldásokat.


15. Isten újra emlékeztet arra minket, hogy nem tudjuk, mi lakozik az emberek szívében. Ezért óvatossá tesz minket, és óv attól, hogy idegenért, azaz olyan emberért, aki nem tartozik körünkbe, feltétel nélkül felelősséget vállaljunk. Ez vonatkozik anyagi, emberi, társadalmi kérdésekre egyaránt.

Mert aki így tesz, teljességgel megrontatik. Jósiást veszélybe sodorta az Ahábbal kötött szövetség, ami bizonyos értelemben a kezesség vállalásának egyik formája volt. Ha Isten nem szólt volna közbe, akkor nagy veszedelembe került volna. Ha feltétel nélkül kezességet vállalunk valakinek a cselekedeteiért, Istent sértjük meg, mert teljes bizalommal csak Felé fordulhatunk, mivel Ő tökéletes, szava mindig megáll, akarata és kijelentése mindig beteljesedik.

Ezért az isteni bölcsességgel rendelkezőknek minden nap emlékezniük kell Isten tökéletességére, és az emberek tökéletlenségére. Ha ezt tesszük, akkor azt a felelőtlen és alaptalan kezességet, ami romlásunkat okozhatja, messze toljuk magunktól. Ha meggyűlöli, azaz elveti a kezességet a lelkünk, nem reá támaszkodik, akkor bátorságos lesz. Nyugodtan és tiszta szívvel nézhetünk bele mindenki szemébe, szívünket nem fogják felesleges terhek nyomni, nem fogunk szégyent vallani.


16. A kedves asszony megtartja a tiszteletet. Salamon figyelmünkbe ajánlja, hogy nem mindegy, hogy életünk során ki lesz az, aki társunkká, jobbik felünkké válik vándorutunk során. Választhat az ember értelmes és bölcs asszonyt is társnak, és választhat olyat is, aki megveti az igazságot. Mind Lót (1 Móz. 19: 26), mind Jób felesége az utóbbi, gonosz fajtához tartozott, akik nem váltak dicsőségére és büszkeségére férjüknek, hanem csak hátráltatták őket, és el is veszítették azt a tiszteletet, ami azokat a kegyes asszonyokat illetik, akik Istentől kapott ajándékaikat arra használják, hogy férjüknek igaz társuk, és hűséges segítőjük legyenek.

Ilyen tiszteletet vívott ki magának Eszter királyné férje oldalán, vagy Hulda prófétaasszony, aki bölcsessége által nem pusztán férjének, de egész Izraelnek javára volt; vagy megemlíthetnénk itt Erzsébetet, Zakariás pap feleségét is, akiről úgy beszél a Szentírás, mint kegyes és istenfélő asszonyról (Lk. 1: 6).

Ezek a szent életű asszonyok éppoly erővel és szenvedéllyel ragaszkodtak az Isten igazságához, mint amennyire a hatalmaskodók törekednek arra, hogy megtartsák a gazdagságot. Éppen olyan határozottan ragaszkodnak ők az áldáshoz, mint amilyen erővel azok arra törekednek, hogy meg tudják őrizni a nem tiszta úton szerzett vagyonukat, anyagi javaikat.


17. Önmagával tesz jót a kegyes férfi; a kegyetlen azonban öntestének okoz fájdalmat. A kegyes ember önmagának is jót tesz, és embertársaira is áldást hoz, mikor engedelmes a Mindenhatónak. Isten minden nagy emberének szolgálata nemcsak önmagának hozott áldást, hanem környezetének, utódainak is. Mózes engedelmessége Izrael népét is áldottá és kedvessé tette Isten előtt. Az Ábrahámmal kötött szövetség nemcsak a patriarcha számára, de utódai számára is kedvességet szerzett, és megszaporodtak azok, mint a tenger fövenye.

Ez nem saját érdemeiknek volt köszönhető, hanem Isten Lelkének gazdag munkája által lett az övék. A babiloni bölcsek nemcsak saját fejükre hoztak veszedelmet, mikor Dániel ellen cselszövést vittek véghez, hanem környezetüket, rokonaikat is az oroszlánok vermébe juttatta (Dán. 6: 24).


18. Az istentelen munkái álnok keresményt; az igazságszerzőnek jutalma azonban valóságos. Isten arra emlékeztet itt minket, hogy azoknak jutalmuk, akik az Ő Igéjének fényében járnak és cselekszenek, mindig biztos és félre van téve számukra. Ez lehet mind testi, mind anyagi áldás. Egy azonban minden esetben biztos: jutalmuk félre van téve a dicsőség napjára az Őt félők számára.

Bármit is szereznek azonban azok, akik Isten megvetik, és szavát nem veszik figyelembe, csak ítéletet szereznek maguknak. A farizeusok összeesküvésük által keresztre juttatták az Isten Fiát, de ezzel a „győzelemmel” csak azt érték el, hogy az Ő vére rajtuk és gyerekeiken lesz számon kérve (Mt. 27: 25). Vajon mire számíthatnak az Igazságos Bíró előtt?


19. Aki őszinte az igazságban, az életre, - aki azonban a gonoszt követi, vesztére műveli azt. Az igazság nem pusztán megóv a haláltól, hanem magát az utat jelzi, ami az életre vezet. Mert semmi sem vezet az igazi életre, csak az isteni bölcsesség. Ez a bölcsesség Isten ajándéka, amiben a hívő ember egyre növekszik élete folyamán.

Nem véletlen, hogy az őszinte ember, aki Isten előtt nem titkolja bűneit, hanem azok bocsánatát kéri és nyeri, az igazi életben növekszik, míg a gonosz, aki minden tettével Isten ellen fordul, csak vesztére törekszik, mert az utolsó napon nem tehet mást, mint elviseli és elhordozza a kárhozatban Isten sosem múló haragját. A hívő ember hite élete folyamán csak növekszik, míg az istentelenek bűnei csak az ítéletet gyarapítják számukra.


20. Utálatosak az Úrnál az álnok szívűek; kedvesek azonban ő nála, akik az ő útjukban tökéletesek. Az álnokság, a képmutatás különösen nagy bűn az Úr előtt. Azért, mert így a képmutatók elfordulnak Isten feddésétől, ami arra indíthatná őket, hogy szembesüljenek bűneikkel, és bűnbánatot tartva megtérjenek. Amikor az emberek elfordulnak Isten szembesítése elől, megvetik szavát, nem veszik figyelembe azt a valóságos veszélyt, amire Ő maga hívja fel minden ember figyelmét.

Aki nem veszi komolyan a bűnt, és nem fordul Isten kegyelmének szárnyai alá, hogy Ő megóvja a Kísértő tüzes nyilaitól őket, a gonosz elcsalja őket a keskeny út közeléből, és az örök kárhozat csapására fogja őket terelni.

Különösen akkor utálatos az álnok szívű az Isten szemében, mikor gonosz szívének gondolatait a vallás pompázatos köntösébe öltöztetik. Hofni és Fineás külsőleg úgy tűnt, hogy Izrael szövetséges népének bölcs és istenfélő vezetői, szívükben mégis Béliál fiainak lelkülete uralkodott (1 Sám. 2: 12). Éppen ezért nagy volt bűnük Isten előtt (1 Sám. 2: 17). Sámuel azonban útjában tökéletes volt, mert a Mindenható szolgálatában állt, és nem volt közössége Béliállal. Kedves volt ezért az Úr előtt. Vizsgáljuk meg magunkat, hogy kedvesek vagyunk-e Isten előtt, vagy a gonoszság gyümölcstelen cselekedeteihez adtuk magunkat?


21. Kézadással erősítem, hogy nem marad büntetlen a gonosz; az igazaknak azonban magva megszabadul. Isten kézadással, azaz esküvel esküszik, hogy a bűn nem marad büntetés nélkül. Ez ellen nincs semmilyen védelem, kivéve Krisztus vérét. Ha Krisztus vére nem borít be, nem az Ő vére nem vált meg minket Isten trónusának áldozati oltára előtt, akkor nincs remény a szabadulásra. Isten haragjának kezessége alól csak Krisztus kezességének ereje menthet meg minket. Mert csak a Mennyei Kezes tudja megfizetni hiánytalanul bűneink ember által kifizethetetlen adósságát. Egyedül ez a kezesség tud nekünk békességet és biztonságot adni.

Csak a harmatként áradó kegyelem tud megóvni minket, és utódainkat is a harag napján, amikor könyvek nyittatnak meg, hogy mindenki bűne napvilágra kerül. Csak az ad békességet nekünk, mikor gyerekeink kezét el kell engednünk az élet óceánján, ha kezüket a Megváltó kezébe tesszük.


22. Mint a disznó orrában az aranyperec, olyan a szépasszony, akinek nincs okossága. Szomorú és kiábrándító dolog, mikor testi ajándékok mellett az emberek nem rendelkeznek lelki ajándékokkal. Mert mi is lehetne szívet szorongatóbb dolog, mikor az emberek minden földi jó mellett nem rendelkeznek egy csepp isteni bölcsességgel sem? Egy kedves és szép istenfélő asszony ékesség a férjének és áldás a közösség javára.

Egy szépasszony azonban, aki csak saját szépítkezésével foglalkozik, és mindig önmagát helyezi a középpontba, csak terhére van mindenkinek. Minden szépsége és sugársága elpárolog, ha nem párosul a kedvesség mellé felülről jövő bölcsesség. Vásti királyné (Eszt. 1: 9, 2: 17), Jezabel (Jel. 2: 20), vagy Heródiás (Mt. 14: 3-11) bármilyen szépek és szemnek kellemesek voltak, mindenki csak tartott tőlük, és félt gonoszságuktól. A nép nem áldotta, hanem átkozta nevüket.


23. Az igazaknak kívánsága csak jó, az istentelenek várakozása azonban harag. Mivel az igazakban Isten Szent Lelke által munkálkodik, és formálja őket kegyelméből, ezért azok arra törekednek, ami kedves Neki. Egyre inkább az Ő Fia hasonlatosságára formáltatnak azok, akikben az élő Lélek lakozik. Isten választottai nap nap után növekednek az istenfélő életben, a megszentelődésben. Nem csoda hát, hogy kívánságuk egyre inkább egyezik Isten akaratával, ami jónak tetszik az Úr szemében. Ők tehát tudják, Krisztus kegyelme által, hogy mire számíthatnak. Mivel békét kötöttek Istennel az Ő Fia vére által, ezért a mennyei ígéretek örököseivé léptek elő.

Mindaz, ami a jövő tartogat neki, - csak jó lehet. Talán sok harcon kell átmenniük, mint Dávidnak, vagy sok szenvedésen, mint Jóbnak, de biztos, hogy jutalmuk nem marad el. Minden egyes nappal közelebb kerülnek a mennyei dicsőséghez. Nem örömre és hálaadásra inti ez őket?

Az istentelenek azonban nem számíthatnak másra, mint az Isten mennydörgő haragjára. Nem elég, hogy ősszüleik bűnébe leledzenek, de minden nap még saját cselekedeteikkel gyarapítják is szomorú örökségüket. Már születésük pillanatában szakadék választotta el őket Isten közösségétől, de ennek a szakadéknak szélességét még naponta tágítják is saját vétkeikkel. Nem csoda hát, hogy napról napra egyre messzebb kerülnek Isten kegyelmének biztonságos nyújtó kőszálától, és egyre mélyebbre süllyednek a bűn ingoványában. Mire várhatnak, milyen értelmetlen reménységbe kapaszkodhatnak ezek az emberek? Ha nincs Krisztus, nincs remény. Nem is számíthat másra az ilyen ember, mint az előtte álló ítéletre.


24-25. Van olyan, aki bőven adakozik, és annál inkább gazdagodik; és aki megtartóztatja a járandóságot, de ugyan szűkölködik. Az emberek gyakran megfeledkeznek arról, hogy amivel rendelkeznek, nem az övék, hanem Isten tulajdona. Csak azért vannak bizonyos javak az emberek rendelkezésére bocsátva, hogy velük bölcsen sáfárkodva betöltsék Isten nyílt vagy titkos akaratát.

A világon semmi sem cél nélkül, vagy önös célból van az ember rendelkezésére bocsátva. A bölcs, az az ember, aki tisztában vannak Isten akaratával, világosan tudja, hogy az anyagiak gyarapodása nem pusztán a helyesen alkalmazott számolás és előrelátó befektetés növeli, hanem Isten jókedvétől és terveitől függenek. Mert vannak, akik keményen robotolnak éjt nappallá téve, mégsem gyarapodnak (Zsolt. 127: 1-2), más meg józanon cselekedve – gyarapodnak. Ha Isten ad – jó, ha Ő nem úgy látja jónak, hogy növelje javainkat, - az is javunkat szolgálja. Nem ettől függ lelki békénk. Mert akinek békéje van, és tudja, hogy a jövő Isten kezében van, és Benne bízik, az akkor is gazdagodik, ha bőven adakozik, mert Isten kárpótolja őt, mert az Ő akaratát cselekszik. A sareptai özvegy szegény volt, de mégis gyarapodott, mert Isten ügyét (1 Kir. 17: 9-16), vagyis annak prófétáját előbbre valónak tartotta magánál és fia szükségeinél. Mi hogyan használjuk fel azokat a javakat, amelyeket Isten bízott ránk? Hálaadással élünk-e vele, az Úr ügyére és embertársaink javára fordítjuk-e azokat?

Mert azok, akik másokkal jót tesznek, azok maguk is megkövérednek, azaz gyarapodnak anyagilag, és növekednek a kegyelemben. Mert aki mást felüdít, maga is felüdül. Azok, akik Isten lelki és anyagi ajándékait osztogatják az Ő parancsolatai szerint, nem kevesbítik magukat, és szegényebbé válik, hanem növekedik. Isten számtana másképpen működik, mint az embereké. És gondolatai is mások, mint a mieink. De ha hittel Reá támaszkodunk, sosem fogunk Benne csalatkozni.


26. Aki búzáját visszatartja, átkozza azt a nép; annak fején azonban, aki eladja, áldás van. Az emberiség tagjai az emberi testvériség részesei, akik felelősséggel tartoznak egymás iránt. Még a hit ellenségei, a humanista vagy különböző hamis vallások, filozófiák képviselői is hivatkoznak erre a Teremtő által adott általános testvériségre. Az emberek egymás iránti szolidaritása, és egymás segítése része a Tízparancsolatnak, ami kötelező minden emberre nézve. Ezzel a kötelességgel nemcsak az embertársak előtt tartozunk felelősséggel, hanem maga Isten előtt is, Aki számon is kéri rajtunk embertársainkat. Legnagyobb példa erre maga Káin, akinek kezéből Isten a legkomolyabban számon kérte Ábel vérét (1 Móz. 4: 9-10).

Isten ebben a versben az Ő mennyei, szent, és istenfélő gazdaságpolitikai elvét mutatja be. Újra csak arra vagyunk figyelmeztetve, hogy Isten ajándékainak sáfárai vagyunk, felelősséggel tartozunk azért, hogyan használjuk fel az Általa reánk bízott ajándékokat. Az Ige azt mondja, hogy akinek gondja van a szorult helyzetben magán kívül embertársaira is, annak neve mindig áldva lesz. Mert kevesebb annál nagyobb bűnt sorol fel a Biblia, mikor embertársainktól visszatartjuk az életben maradás legalapvetőbb lehetőségét. Ez nagy bűn, az együttérzés teljes hiányát, és az emberi kegyetlenség teljes tárházát mutatja be nekünk.

Az istenfélő József az éhinség idején igaz testvérnek bizonyult, míg az istentelen Nábál kegyetlenül elutasította Dávid embereit, habár még az irgalmasság és vendégszeretet jogán is gondoskodnia kellett volna róluk. Bárcsak az emberek úgy vágyódnának a lelki kenyér után is, mint teszik ezt szükség idején a testi kenyérrel!


27. Aki jóra igyekszik, jóakaratot szerez; aki azonban gonoszt keres, önmagára hozza azt. Az ember arra teremtetett az isteni bölcsesség által, hogy dolgozzon. Cselekedetei során vagy a jót, vagy a gonoszt követi. Ti kövessétek a jót, ami méltó Isten gyermekeihez! Úgy ébredjetek reggel, hogy keressétek annak a lehetőségét, hogy Isten dicsőségére tudjatok tenni valamit. Nyitott szemmel járjatok egész nap, keresve-kutatva, hogy mi is tehetnétek. Mert semmi sem tud az Isten részéről nagyobb jóakaratot szerezni, mint egy olyan lélek, amely olthatatlan vággyal arra vágyakozik, hogy mindenben Isten akaratát juttassa érvényre!

Hiába hurcolták el Dánielt a káldeusok, és vitték a király udvarába, hogy ott Nabukodonozort szolgálja, ott sem feledkezett meg egy percre sem arról, hogy őt elsősorban Isten Igéje tartja hatalma alatt, és neki mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy Isten igazsága érvényre jusson. Isten nem hagyta magára az ő fiait, megáldotta őket, és jóakaratot biztosított nekik mind Nabukodonozornál, mind Belsazárnál, mind Dáriusnál. Aki a Mindenható akaratát cselekszi, az a Mindenható biztonságát is élvezi.

A gonoszt kereső démonok és emberek elkötelezettsége, és kitartása sokszor megszégyenít minket, hívőket. Sokszor a gonosz fiai sokkal kitartóbbak a gonosz cselekvésében, mint a hívők abban a törekvésben, hogy Istennek kedves dolgot cselekedjenek.


28. Aki bízik az ő gazdagságában, elesik; de mint a fa ága, az igazak kivirágoznak. A Biblia sokszor emlékeztetet minket arra, hogy a bizalmunkat egyedül Istenbe vessük. Mivel Ő a Teremtő, és a mindenség fenntartó Ura, Ő az egyedüli Kőszikla, Akire az ember méltán támaszkodhat. A gazdagság pusztán eszköz, és nem maga a bizalom talapzata. A földi javak sosem lehetnek céljaink középpontjában.

Az Istenben való bizalomnak kell a hívő ember életének központjában lennie. Ha Isten jótetszése helyett a gazdagságra támaszkodnak az emberek, hitük házát homokra építik. Aki a gazdagságban bízik, annak lelki élete zátonyra fut, megfeneklik. Júdást lelkileg vak szemei a pusztulásba taszították. Nem nézett fel hittel Krisztusra, mert szíve tele volt a gazdagság vágyával. Példája szolgáljon okulásul számunkra!

Azok, akik Isten kegyelméből hisznek, hitüket nem fövenyre építették. Hitük gyökere mélyen nyúlik Isten igazságának termést hozó humuszába. Isten éltető erejében nyugszanak, ettől virágoznak ki, zöldell életük fája! Ha a hit Isten megfelelő termőtalajába van ültetve, az mindig kivirágoztatja az istenfélő emberek életét. A szorgalmas földművesekhez hasonlóan mi is várhatjuk Isten áldását, termésének beérését, ha az Ő igazságából táplálkozunk.


29. Aki megháborítja az ő házát, annak öröksége szél lesz; és a bolond szolgája a bölcs elméjűnek. Az a család, amelyik Isten útjain jár, áldások sokaságának lesz részese. Mert egy család igazán csak akkor képes megfelelően növekedni, összetartani, egymást segíteni, ha olyan elévülhetetlen és megingathatatlan alapon áll, ami Istennek kedves. Ha Isten éltető forrása nem táplálja egy család szövetségének kertjét, kipusztulásra van ítélve. Azok a családfők, akik nem a Mindenható félelmében táplálják és viselik gondját családjuknak, és nem azok az elvek alapján igazgatják a rájuk bízott lelkeket, amiket Isten vár tőlük, mibe vetik reményüket?

Heródes lehetett nagy király, és félhettek tőle sokan, rendelkezhetett nagy gazdagsággal, de vajon áldást örököltek-e utódai? Családját csak a gyilkosságok, összeesküvések, bizalmatlanság vette körül, és semmit sem örököltek utána, mint átkot. Azok a családok, akiknek istentelenségben élnek, nem tudnak nem kárt okozni családtagjaiknak, ami meg fog mutatkozni a mindennapi életükben is.

Ki emlékezik már Salmanasszárra, Agrippára, vagy Néróra? Vajon nem úgy emlékeznek-e ezekre az emberekre, akik, mivel nem foglalkoztak igazán családjuk és alattvalóik lelkével, csak nyomorúságot hoztak számunkra? Gonoszságuk és kemény nyakúságuk által csak elpazarolták Istentől származó ajándékaikat, saját céljaikra használták azt, ezért Isten megfosztotta őket ezektől az ajándékokról, úgyhogy csak átkot hagytak örököseikre. Hogyan élsz te, és milyen úton vezeted azokat, akikért felelősséggel tartozol? Áldást vagy átkot, életet és bőséget, vagy halált és lelki szegénységet fogsz magad után hagyni?


30. Az igaznak gyümölcse életnek fája; és lelkeket nyer meg a bölcs. Az Isten embereit mindenek felett a lelkek gondviselése ösztönzi. Minden cselekedetük mögött annak a vágynak kell meghúzódnia, hogy lelkeket mentsenek Isten országa számára, az Ő dicsőségére. Ne annak örüljetek igazán, hogy gyerekeitek sikeresek ebben a világban, hanem annak, ha szívük istenfélelemmel van tele, és életük napjaiban az Isten akaratát követik.


Mert ha nem az örökkévalóság számára építkeznek, reményük elvész, minden, ami rendelkeznek, haláluk pillanatában elvétetik tőlük, és nem lesz semmijük, ami megvédené őket Isten haragjától. Ha nem vezeted őket a keskeny úton, ne csodálkozz, hogy az élet fája nem terem számukra békességes gyümölcsöket!


31. Íme, az igaz e földön megnyeri jutalmát; mennyivel inkább az istentelen és a bűnös! Isten emlékeztet minket arra, hogy nem nézi el még választottai életében sem a bűnt. Két okból teszi ezt.

Először azért, mert Ő kegyelmes Atya. Az igaz és bölcs atya nem huny szemet fiai bűnei felett. Ha ezt tenné, nem lenne igaz atya. Neki kötelessége igazán gondot viselni fiaira. Ha mindent elnézne nekik, ami nem építi igazán gyerekeit, azok elkorcsosulnának, és elzüllenének az atyai háztól. Amikor egy apa megfenyíti gyermekeit, akkor azt azzal a céllal teszi, hogy azok szakítsanak rossz szokásaikkal, és felnőttként felelősségteljesen tudjanak megfelelni azoknak a feladatoknak, amik a vállukra lesznek helyezve. Úgy nyesegeti fiai vad hajtásait, ahogyan egy facsemetét szoktak nyesegetni, hogy az a megfelelő időben bő termést hozzon.

Másodszor, Isten igazságos Úr. Az Ő szentsége sérülne, ha a bűnt nem büntetné meg megfelelőképpen. Úgyhogy Isten nem nézi el a bűnt, és megbünteti azt. De mégis nagy vigasztalás van ebben! Irgalmas dolog, hogy híveinek vétkét Isten a földön bünteti meg, és nem a halál után. Isten megbünteti a hívőt, de nem kárhoztatja azt. Miért? Mert Krisztus, a mi Közbejárónk meghalt vétkeinkért. Ez az örömüzenet azonban a választottakat nem arra buzdítja (ahogyan sok balga és világtalan lélek gondolja), hogy nyugodtan vétkezzenek, hanem arra, hogy emlékeztesse őket, milyen rettenetes dolog a bűn, és mennyire haragszik a Szent az ellene irányuló vétekre, ha Fiának sem kegyelmezett, hogy dicsősége megfelelő pompájában tündököljön.

Ha a fiak is éppen hogy megmenekülnek a Megváltó kegyelmi palástja alatt, akkor mire számíthatnak azok a nyomorult bűnösök, akiknek nincs Megváltójuk, Aki elfedezhetné bűneiket (1 Pt. 4: 18)?


A bölcsnek és bolondnak magaviselete.


32. Aki szereti a dorgálást, szereti a tudományt; aki azonban gyűlöli a fenyítéket, oktalan lesz. Ez a vers az előtte levő versnek a folytatása. Mert miről is beszél ez a vers, ha nem arról a gyermeki lelkületről, amiről Isten fiai felismertetnek? A fenyítés senkinek sem kedves, míg az ember Isten iskolájában nevekedik, de mégis elengedetlen eszköz arra nézve, hogy bölcs, józan, megfontolt és gyümölcsöző életű hívők legyünk, akik különbséget tudnak tenni a jó és a rossz, az üdvös és a gonosz között, hogy a különböző tanítások szele ne sodorjon minket ide s tova, hanem rendületlenül tudjunk megállni hitünkben az élet viharaival szemben.

A dorgálás szeretete az igazi jele annak, hogy szeretjük azt a tudományt, amit maga Isten jelent ki nekünk az Ő Lelke és Igéje által. Mert csak az válhat bölccsé, aki formálható és alakítható a bölcsesség által. Isten gyermekei sokszor hibáznak, de alázatosan mégis alávetik magukat Isten akaratának és céljainak. Nem zúgolódnak folyton a nehézségek miatt, és nem csüggednek el minden pillanatban pusztán azért, mert a dolgok nem úgy történnek életükben, ahogyan ők szeretették, vagy eltervezték volna. Csak Isten fegyelmező keze alatt tudnak igaz fiakká válni, és betölteni az Ő akaratát. Ha nincs vezetés, és nincs engedelmesség, akkor nincs növekedés, és áldás sem.

Azok, akik megvetik a tanulás és növekedés Isten által kijelölt útját, sosem válnak igazi fiakká. Nem fogják gyakorolni magukat a kegyességben, nem fogják imádni Istent, és nem hajtanak alázatosan fejet Isten mindenek felett való akaratának, ha saját elgondolásaik után fognak menni. Az ilyen embereket oktalanok maradnak, mint a barmok, ahogyan a Prédikátor fogalmaz. Vakon fognak végigbotorkálni életútjukon, míg végül a pokol fenekére fognak jutni, mert életüknek nem volt Vezetője, Aki a mennyei város felé útba igazította volna őket, mert szánszándékkal megvetették az Élet Királyát. Hová máshova juthatna mennyei látás nélkül az oktalan, ha nem a veszedelemre?



















Tizenkettedik fejezet


1. A jó ember jó akaratot nyer az Úrtól; de a gonosz embert kárhoztatja ő. A jóság nem más, mint Isten Lelkének ajándéka. A jó ember nem azért jó, mert jónak született, vagy hogy képes jóvá válni, hanem egyszerűen azért, mert Isten letekintett az ő nyomorult állapotára. Ha Isten nem nyúlt volna utána, és nem elevenítette volna meg őt Lelke által, halott lenne az ő bűneiben.

Mind az ő megigazulásának, mind az ő cselekedetei kedvességének nem ő az oka, hanem Isten irgalma. Isten így sugározza választottai felé az Ő jóakaratát, és kedvességét. Mert minden jónak Ő maga a forrása. Akiben nem lakozik az Ő Lelke, nem szerezhet jóakaratot sem! Csak a jó ember (vagyis az olyan ember, akit Isten megváltott) nyerhet jóakaratot. Te azok közé tartozol, akiken megnyugszik Isten áldása?


2. Nem erősül meg az ember istentelenséggel; az igazaknak azonban gyökerük ki nem mozdul. A gonosz egy rövid időre úgy tűnhet, hogy győzedelmeskedik, de nem sokáig. Azok az emberek, akik szembe mennek Isten akaratával, pillanatnyi győzelmeket arathatnak ebben a földi életben, de háborút nem nyerhetnek a Mindenhatóval szemben. Pillanatnyi, előnyöket hozó eredmények születhetnek abból, hogy az istentelenek ellene állnak az Úrnak, de ezt az állapotot nem tudják állandósítani és stabilizálni, mert ahhoz Isten jótetszésére, és az Ő támogatására volna szükségük.

Nem véletlen jegyzi meg a Szentírás, hogy az istentelenek olyanok, mint a fű a mezőn, amely kihajt, és elszárad, nem hagyva nyomot maga után. A Sátán egy-egy bűnbe beleviheti a hívőt, de többé nem tud uralkodni a hívő életén. Árulásra késztethette Pétert, de nem arra nem késztethette, hogy megmaradjon, belerögzüljön árulásába, mert Isten Lelke bűnbánatra indította.

Az igazak biztos alapon állnak, nem rendülnek meg. Ahhoz a fához lehet őket hasonlítani, melynek koronáját, lombozatát a tomboló vihar megtépte, de nem tudja gyökerestől kitépni az éltető anyaföldből. Jöhet bármilyen váratlan, előre nem látott körülmény, az ő állapota állandó, rendíthetetlen, mert Isten Fia megváltotta őt, és kifizette érte az árat. Így senki sem kárhoztathatja őt, a Sátán minden ármánykodása, és a pokol kapui sem vehetnek diadalt az ilyen emberen (Mt. 16: 18).


3. A derék asszony koronája az ő férjének; de mint az ő csontjaiban való rothadás, olyan a megszégyenítő. A házasság egy komoly szövetség egy férfi és egy nő között. És bizony erre a szövetségre, ennek a szövetségnek a megítélésére komolyan kihat, hogyan viselkednek a szövetség tagjai, milyen lelki erőforrásokkal rendelkeznek. Ezért nem mindegy, hogy ki a szövetséges társam, mert ez kihatással van egész életemre, és társadalmi megítélésemre is.

Az előző fejezet 29. verse a férfi felelősségét és kötelességét tárgyalta, míg ez a vers az asszonyt veszi górcső alá. Arra mutat rá a példabeszédek szerzője, hogy a bölcs asszony ékessége a férjének. Az az asszony, aki Isten igazságának útján jár, minden körülmények között áldására van férjének. Jóságával, józanságával, istenfélelmével, elővigyázatosságával az igaz asszony építi férjét, növeli pozitív társadalmi megítélését, és a kegyességben is igaz társának bizonyul a férjének. Amikor férje reá tekint, szíve melegséggel telik meg, mert tudja, társa mindenben javát szolgálja, közösségüket építi, ezért bizalma tökéletes benne. Xerxesz király mellett ki tudta volna betölteni jobban a királynői posztot, mint Eszter (Eszt. 2: 15)? Sára, Cippóra, Anna, vagy Jeremiás felesége olyan asszonyok voltak, akik az élet hullámzó tengerén békés kikötőként voltak jelen társaik életében, támogatták őket, és igaz társuk voltak a nehézségek közepette is.

Van-e nagyobb fájdalom annál, mikor az ember csontjaiban rothadás van? Dávid ugyanezt a kifejezést arra használja, hogy bemutassa a lelki gyötrelmek velőtrázó fájdalmát (Zsolt. 32: 3). Az az asszony, aki bölcsességével nem építi férjét, rombolja azt. Az a társ, aki nem támogatja és buzdítja férjét, lelkileg gyötri, és csak szomorúságot okoz neki, csak súlyosbítja, és kilátástalanabbá tesz egy amúgy is nehéz helyzetet, nem tölti be Istentől rendelt feladatát. Asszonyok, ne legyetek olyan érzéketlenek, hogy Delila, Jób felesége, mert Heródiás sorsára jussatok!


4. Az igazaknak gondolataik igazak; az istentelenek tanácsa csalás. Ebben a versben Isten a jó és gonosz cselekedetek forrására mutat rá. Az éltető forrásból éltető víz ered, és aki belőle iszik, az életet magasztalja. Akik Isten Lelkének áldást hozó kútjából isznak, azok áldást örökölnek, és ezt fogja tükrözni életük is. Mert akiket Isten megváltó kegyelme éltet, azok ezt a drága áldást sugározzák mindenki felé. Mivel a hívők lelkileg megújultak, Isten igazságát sugározzák mindenki felé, ami minden embereknek javára, nem kárára vannak.

Mert mi is lehetne nagyobb kiváltság a bűnös emberek számára, hogy szembesülnek az Úr irgalmas könyörületével? Az igaz emberek, mint Sámuel, Mózes, vagy Pál csak javára vannak azoknak, akiknek szükségük van arra, hogy szembesüljenek bűneikkel, és életüket Isten felé fordítsák.

Az istentelenek azonban, akik a sötétség posványából merítenek lelkükre ártalmas innivalót, nem tudják élő vízre vezetni azokat a szomjazókat, akik epekednek az élő vizek után. Mellettük az emberek nem nyernek szemgyógyító írt, hogy lássanak. Bűn okozta fekélyeikre gyatra, tünetmentesítő kenőcsöket tudnak ajánlani azok, akik megvetik az Úr útjait. Ezért javaslataik és módszereik megcsalják azokat a kereső lelkeket, akik valódi megoldást keresnek nyomorult életükre (Mt. 7: 16-18). Ne hagyd megcsalni magad ócska álmegoldásokkal, kereső lélek, hanem Krisztus keresztjénél keresd a megoldást bűnös életedre!


5. Az istentelenek beszédei leselkednek a vér után; az igazaknak azonban szája megszabadítja őket. A szavak kifejezésre juttatják azt, ami a szívben lakozik. A szív állapota formálja a gondolatokat, a gondolatok a szavak kimondásában csúcsosodnak ki. Káin megvetéssel és nemtörődömséggel teljes szavai elárulták, mennyire gyűlölte testvérét Ábelt, és mennyire a vesztét akarta (1 Móz. 4: 8-9)! Izrael ellenségeinek gonosz gondolatai megmutatkoztak abban a cselszövő beszédben, amivel Nehémiást próbálták megcsalni (Neh. 6: 11-13). Mert a beszéd elárulja az embert. A Sátán néha be tudja mutatni úgy magát, mintha a világosság angyala lenne, de mikor szóra nyitja a száját, nem tudja eltakarni az ő rútságát, megmutatkozik gonoszsága teljes díszében (Jel. 13: 6, 11).

A hamis vádak, az istentelenek gonosz, kárt okozó szándéka azonban megfeneklik, mert az igazság az igazi szikla, és aki azon áll, az sosem fog Isten részéről szégyenben maradni. Az igaz szó életet ment, nem marad a gonosz tőrében az, akinek Isten áll a háta mögött! Bármilyen cselt is szőnek a gonoszok Isten szentjei ellen, örök életüktől, amelyeknek várományosaik, senki sem tudja megfosztani őket. Ne azoktól féljetek, akik testileg kárt tudnak okozni nektek, hanem Attól, Istentől, Aki mind a testnek, mint a léleknek Ura (Mt. 10: 28)!


6. Leomlanak az istentelenek, és oda lesznek; az igazak háza azonban megáll. A bűnösök minden reménysége úgy omlik le Isten ítélete alatt, mint Jerikó falai omlottak le a zsidó kürtök hangjától (Józs. 6: 20). Bármilyen vastagok is a gonoszság falai, bármennyire is reménykednek erősségeikben az istentelenek, az Úr haragjának nem tud ellene állni, az Ő terveinek áradatát nem tudja feltartóztatni, az Ő akaratát nem tudja megmásítani!

Az igazak házán azonban a pokol kapui sem tudnak felülkerekedni. Ráháb körül tombolt a káosz, a félelem, és kétségbeesés. De mindez az ő házán kívül történt, és nem a házán belül! Az igazak sokszor szintén kerülhetnek nehéz helyzetbe, de a körülmények fövenyes talaja nem rendítheti meg szívüket, mert lábuk Krisztus kőszikláján áll, lelki szemeikkel látják a láthatatlant!

A hívő szívében és gondolataiban akkor is csend és nyugalom honol, mikor környezetét a megháborodás hullámai ragadják magukkal. Mivel Istenbe vetik bizalmukat, házuk szilárd marad a legnehezebb próbák közepette is. Jerikó lakói elvesztek, mert hitetlenségük nem engedte, hogy térdeiket meghajtsák Jahve nagylelkűsége előtt, de Ráháb és családja megmenekült, mert kilátástalan állapota arra ösztönözte, hogy utolsó szalmaszálként a Mindenható kegyelmes kezére bízza magát, és szeretteit (Józs. 6: 22-25).


7. Az ő értelme szerint dicsértetik meg a férfiú; de az elfordult elméjű utálatos lesz. A Mindenható a rend Istene. Ha nincs rend a gondolatokban, nincs rend a mindennapi életben sem. Ha nincs rend az ember lelkében, nincs az Istennel és az emberekkel való kapcsolatban. Csak azok az emberek vannak harmonikus kapcsolatban az Úrral és embertársaikkal, akik élete mélyen az istenfélelemben gyökerezik.

Az elfordult elméjű emberek, azaz az olyan emberek, akik hátat fordítottak az istenfélelemnek, senki által nem lesznek becsben tartva, mert csak vesztére és szégyenére vannak környezetüknek. Mert vajon milyen dicsőséget szerezhetett az elfordult elméjű és kérges lelkű Nábálnak környezete számára? Mindenki hátat fordított neki, csak keserűséget és szívfájdalmat okozott eszeveszettségével rokonai számára. Mert az ilyen ember csak mindenkinek terhére van.


8. Jobb, akit kevésre tartanak, és szolgája van, mint aki magát felmagasztalja, és szűk kenyerű. Mennyi lelki gyötrelmet okoz a céltalan és értelmetlen büszkeség! Azt ragadja teljesen magával ez súlytalan kérkedés, aki nem látja Isten szemével magát. Mert Isten szentsége és dicsőségének tündöklő ragyogása mindig félelemre, alázatra készteti a hívőt. Isten arra indít minket, hogy az Általa rendelt helyünknek megfelelően éljük életünket. Azt kéri tőlünk, hogy utasítsuk vissza a nagyravágyást, mikor az megkísért minket. Résen kell lennünk!

Ha nem vigyázunk, hatalmába kerít minket a nagyravágyás, és utat engedünk annak, hogy a büszkeség gyomjai virítsanak szívünkben! Következetesen és ellentmondást nem tűrően kell garaszolnunk lelkünk kertjét, hogy ott az alázat, és ne a fennhéjázás uralkodjon. Nem kis feladat ez, mert ellene mond környezetünk értékrendjének! Magát Ezékiást is megfertőzte a büszkeség, mert nem volt gondja szíve kertjére (2 Kir. 20: 12-17), megfeledkezett arról, hogy nem magának köszönhet mindent, amit elért, hanem egyedül Isten tekintett reá kegyesen, és áldotta meg őt mindazzal, amivel rendelkezett.

Talán a világ fiai lenéznek azért, hogy nem tülekedsz hozzájuk hasonló vággyal a hiúság vásárában. De ha számot akarsz vetni életeddel, akkor meg kell látnod azt, hogy talán Isten megtagadott tőled dolgokat, amiket szerettél volna, de sosem tagadott meg tőled semmit, amire szükséged volt. Talán Ő megtagadta tőled sokszor a fennhéjázás eszközeit, de sosem tagadott meg semmit tőled, ami lelked épülésére vált.

Ne lépj azokból a keretekből, amiket Isten rendelt számodra, mert így sosem fogsz megszégyenülni. Mert mit ér a nagyravágyás, ha nincsenek meg mögötte a megfelelő eszközök? Csak nevetségességet és szégyent hozna fejünkre az ilyen viselkedés. Jobb szerényen és alázatosan élni, de elégedetten, mint olyan dolgokat hajszolni, amik nem illenek hozzánk!


9. Az igaz az ő barmának érzését is ismeri, az istentelenek szíve azonban kegyetlen. A hitetlen szívét az önzés vezérli, a hívőét a gondoskodás. Aki a Teremtőre figyel, az odafigyel a Teremtő által létrehozott teremtményekre is, mert ezzel is tiszteletét akarja kifejezni a Mindenható előtt. Aki azonban megveti a Mindenhatót, megveti, semmibe veszi, pazarló módon él a teremtett világgal is! A hívő ember mindig felvállalja azt a teremtési feladatát, hogy gondot viseljen mindarra, ami felett Isten által hatalmat kapott, hogy gondoskodjék róla.

Az Isten bölcsessége által megfelelően gazdálkodik, nem éli ki a földet, és nem bánik álnok, zsarnok módján Isten teremtett állataival sem. Nem azt a feladatot kapta az ember, hogy zsarnoka legyen, hanem azt, hogy gondnoka legyen Isten teremtett világának!


10. Aki műveli az ő földjét, megelégszik eledellel; aki azonban hiábavalóságokat követ, bolond az. Az ember nem a semmittevésre van teremtve! Gondoznia, gondot kell viselnie mind magára, mind a földre, a rajta levő állatokkal együtt (1 Móz. 1: 28-30). Ha nem töltjük be feladatainkat, mert lusták vagyunk, vagy nem vesszük komolyan Isten rendelését, akkor rombolunk. Míg azok, akik serények és komolyan veszik a rájuk bízott munkát, azokat Isten megáldja, és kezük munkáját meggyarapítja.

Isten arra rendelte a földművelést, hogy az ember táplálja általa a testét. Ha nem gyakoroljuk magunkat ebben (vagy más munkában, ami összefügg azzal, hogy magunkról és szeretteinkről gondoskodni tudjunk), akkor szükséget fogunk szenvedni. A tékozló fiút a semmittevés és a dorbézolás, azaz az Isten által rendelt feladatok elvetése vitte a disznók vályújához, a nyomorúságban (Lk. 15: 13-14).

A dologtalanság mindig fontos kisinasa a Sátánnak, a gonoszság mesterének. A semmittevés az az áruló vitéz az ember életében, amelyik szélesre tárja az ember szívének ajtaját az ördög kísértései előtt. Nem szabad elásnunk talentumainkat! Engedelmeskednünk kell, és szorgalmasaknak kell lennünk mind testi, mind lelki értelemben, hogy Isten dicsősége teljes fényében ragyogjon!


11. Kívánja az istentelen a gonoszok prédáját; de az igaznak gyökere gyümölcsöt ad. Az ember arra törekszik, amiről úgy gondolja, hogy még nincs birtokában. Mire törekszik az istentelen? Amiről úgy gondolkodik, hogy szüksége van boldogsága eléréséhez. Mivel az istentelenek szemben állnak Istennel, ezért nem is törekednek arra, amit az Úr útjai által el lehetne nyerni. Ézsau istentelen ember volt, aki megvetette elsőszülöttségét, nem nézte semmibe azokat az áldásokat, amiket elnyerhetett volna. Ezért nem is kell csodálkoznunk azon, hogy képes volt olyan kis dologért, mint egy tál lencse (1 Móz. 25: 30-34), feladni azt. Ő nem is inkább a testi dolgokat vetette meg, hanem azokat a lelki javakat, amik Istenhez kötötték volna. Nem vágyott arra, hogy az Atya családjához tartozzon, és az Ő vezető kegyelme alatt álljon. Arra a prédára, azaz haszonra vágyott, amit Isten nélkül lehet elérni, megszerezni. Ennek következtében nem is tartozott ahhoz a vérvonalhoz, amiből később testileg a Messiás megszületett. Ezt a nagy kiváltságot vetette meg, helyette inkább a bűnösök eledelére vágyott.

Jákób azonban inkább az őseinek adott áldásokra áhítozott. Arra vágyott, hogy Isten kegyelmének áldást és örök békét hozó olaja borítsa be őt. Isten megáldotta őt, és abban a kegyben részesítette, hogy családjából, györekéből gyümölcs teremjen az egész emberiség számára, mert az ő családjából nőtt ki a Csemete (Jer. 23: 5), a Messiás, aki meghalt a világ bűnéért (Jn. 1: 29). Ki nyert többet?


12-13. Az ajkaknak vétkében gonosz tőr van, de kimenekedik a nyomorúságból az igaz. A szavaknak nagy hatalmuk van. Lehet velük építeni és rombolni, ölni és eleveníteni, buzdítani és kétségbe ejteni, kegyelmet osztani és ítéletre vonni. Jakab apostol nagy hangsúlyt fektet tanításaiban arra, hogy a keresztyének gondosan válogassák meg mondanivalójukat, kerüljék ki azokat a csapdákat, amiket a Sátán állít azért, hogy a nyelv bűnei által romba döntse azt a magasztos munkát, amit Isten bízott fiaira (Jak. 3: 1-12).

Mielőtt szóra nyitjuk a szánkat, vizsgáljuk meg szívünket, milyen indulat vezeti ajkunkat. Mert a szív teljességéből szól mindig a száj. Ezért nem mindegy, mi hagyja el ajkunkat. Jakab rámutat, hogy aki meg tudja fékezni nyelvét, azaz aki úgy nyitja szóra száját, hogy megvizsgálja magát, és Isten szemszögéből látja életét, visszafogott lesz, és a viták tüzében, vagy a másokkal folytatott eszmecserében nyájas, együtt érző és nagylelkű lesz. Saul regnálása elején, mikor az Úrra figyelt, példát mutatott nekünk ebben. Mikor győzött, nem emlékezett meg, azaz direkt megzabolázva nyelvét és indulatát, nagylelkűen bánt az egykor kétkedőkkel és róla megvetően beszélőkről (1 Sám. 10: 27, 11: 12-13).

Ha Isten gyermekei vagyunk, buzgón kell gyomlálgatnunk lelkünk kertjét, hogy a gonosz indulatok ne vegyenek hatalmat benne, és Isten előtti alázatban kell arra törekednünk, hogy ajkaink építsenek, és ne romboljanak!

Ennek következménye, hogy az ő szájának gyümölcséből elégedik meg a férfi jóval. Ha komolyan vesszük Isten intéseit, akkor mind magunk, mind mások számára Isten áldásának forrásaivá leszünk. Amit vetünk, azt is fogjuk aratni, ezért az ő cselekedetének fizetését veszi az ember önmagának.


14. A bolondnak útja helyes az ő szeme előtt; de aki tanáccsal él, bölcs az. A Szentírásban a bölcsesség és a tanács mindig úgy jelennek meg, mint elválaszthatatlan testvérek. Ahhoz, hogy igazán bölcs döntéseket tudjunk hozni, józanságra van szükség, amely által a felmerülő kérdéseket nagyon körültekintően és minden oldalról meg kell vizsgálni. Ez kimerítően csak úgy lehetséges, hogy másokat is bevonunk a kérdés megoldásába, akiknek talán sok esetben nagyobb rálátásuk van a megoldásra, mint magunknak.

Dávid és Salamon nagy királyok voltak, akik isteni bölcsességgel rendelkeztek, mégis úgy hoztak létfontosságú döntéseket, hogy megvitatták azt tanácsadóikkal. Ezek a királyok Isten kegyelme által alázatosak voltak, tudták, hogy nem tévedhetetlenek, és szívük őket is megcsalhatja, ezért saját gondolataikat egyeztették más emberekkel is. Ez a viselkedés bizonyítja azt, hogy Izrael istenfélő királyai és más vezetői elfogadták Jahve vezetését, tudva azt, hogy az Úr másokat is bölcsességgel áldott meg.

A keresztyéneknek komolyan kell venniük azt, hogy testvéreik tanácsa mindig javukra vannak, és nem felesleges korlátozásukra. Csak a megátalkodott emberek hisznek kétségek nélkül saját maguk döntéseiben, saját ők látják bölcseknek saját magukat saját szemükben. Csak ők gondolják azt, hogy döntéseik megfellebbezhetetlenek. Megfelelő óvatossággal közeledjünk az ilyen gondolkodású emberekhez!


15. A bolondnak haragja azon napon megismertetik; elfedezi azonban a szidalmat az eszes ember. Ebben a versben Salamon arra emlékeztet minket, hogy a bölcs emberek önmegtartóztatóak embertársaikkal való kapcsolatukban. Bármily vita, nézeteltérés, vagy egyet nem értés merül fel a mindennapi élet során, a bölcs, istenfélő embernek mindig megfelelő módon kell fellépnie. Sosem szabad, hogy a pillanatnyi indulatok, vagy döntések határozzák meg cselekedeteinket. Arra emlékeztet itt minket a bölcs király, hogy tartsuk féken nyelvünket, mert a féktelen beszéd az újjá nem született szív jellemzője. Nem arról van itt szó, hogy álnok módon rejtsük el gondolatainkat, hanem arról, hogy a nehéz helyzetben is arra törekedjünk, hogy békésen, nyájasan fogjunk hozzá a kialakult állapot Istennek kedves rendezéséhez.

A Szentírás arra tanít minket, hogy uralkodjunk magunkon, emlékezve arra, hogy Isten előtt minden szív bűnös, és ha Ő nem lépne közbe, nem gyakorolna irgalmat teremtményei felett, akkor minden nézetkülönbség nem végződhetne mással, csak háborúsággal. Mielőtt döntéseket hoznánk, szükséges, hogy alaposan tudjunk mérlegelni, mit szolgálja Isten dicsőségét, ne olyan legyen a hozzáállásunk, hogy azzal romboljunk, és nem építsünk. Dávid hirtelen haraggal hozott döntést a bolond Nábál esetében, de Abigail emlékeztette arra, hogy nem méltó ahhoz, akiben Isten Lelke lakozik, hogy ilyen döntéseket hozzon (1 Sám. 25: 21-22, 28-30). Isten óv attól minket, választottait, hogy haragunkban vétkezzünk. Csak a bolondok hoznak azon nyomban olyan elhamarkodott és túlzó döntéseket, amik büszkeségüket táplálják! Te ne tartozz közéjük, hanem hozz józan és átgondolt döntéseket!


16. Aki igazán szól, megjelenti az igazságot, a hamis bizonyság azonban az álnokságot. Az életben vannak olyan szituációk, amikor nehéz megállapítani, hogy az egymással szemben álló emberek közül ki mond igazat. Sok esetben mindkét hozzáállás igaznak látszik, úgyhogy nehéz eligazodni egy döntés során. Sok esetben egy hamis tanú is mondhat igazat, beszélhet valós tényekről, mégis hazudik. Ez hogyan lehetséges? Úgy, hogy az igaz tényeket is be lehet mutatni ferdítve, álnokul. Nemcsak az a fontos, mit jelentek ki, hanem az is, hogy ezzel a kijelentéssel mi a célom.

Isten haragszik a hazugokra, de még inkább haragszik az olyanokra, akik az igazság kitekerését tüntetve fel igaznak akar másnak rosszat tenni. Aki az igazságot kimondva nem építeni akar, annak szíve gonoszsággal van tele, és attól sem retten vissza, hogy gonosz céljai elérésére magát az igazságot használja fel. A Megváltó ellen hozott két hamis tanú nem hazudott akkor, mikor idézték Krisztus szavait a templomról, de ezt a kijelentést kifordítva önnön jelentéséből, arra használták fel (Mt. 26: 59-61), hogy tudatosan halálra adják Izrael Messiását. Oh, jaj! Adja az Úr, hogy szembenállásainkkor komoly vizsgálatot tartsunk szívünkben, nehogy az Embergyilkos megcsaljon minket, és másoknak kész akarva legyünk rosszakarói!


17. Van olyan, aki beszél hasonlókat a tőrszúrásokhoz; de a bölcseknek nyelve orvosság. Mint már feljebb megjegyeztük, a szavakban hatalmas erő van. Ahogyan szavainkat használjuk, azzal bizonyságot is teszünk arról, milyen lélek lakozik bennünk. A romlott forrás rossz vizet ad a szomjazóknak, a tiszta forrás azonban felüdíti azokat, akik isznak belőle. Aki szavait arra használja, hogy mások lelkébe gázoljon, megalázva és megszégyenítve őket, bolond az! Mérget szór maga körül, és azt várja, hogy az emberek felnézzenek rá.

Ilyen kifordult gondolkodásuk csak azoknak lehet, akiknek száját Isten nem tisztított égő szénnel, és szívüket nem szülte újjá. A farizeusok mást sem tettek, csak ócsárolták és szidták a Krisztus és tanítványi körének áldott munkáját, ahelyett, hogy komolyan tanulmányozták volna a próféciákat, és bűneik bocsánatát kérték volna Attól, Akinek van hatalma bűneiket megbocsátani, és őket új emberré tenni.

Az Isten bölcsessége azonban arra tanít minket, hogyan gyógyulhat meg nyelvünk. Ahhoz, hogy ez bekövetkezzen, ahhoz előbb a szív gonoszságát kell megszüntetni. Ez azonban csak úgy lehetséges, hogy bűneinket meglátva, Istenhez könyörögve bűnbánatot tartunk, és arra kérjük Őt, hogy ahogyan gyógyító írt adott szívünk romlottságára, úgy adjon megfelelő gyógyszert nyelvünk romlottságára is.

Míg méreg van a szánkban, nyelvünk olyan marad, mint az éles kard, ami minden hüvelyből való kirántáskor csak kárt, sebeket, és indulatokat gerjeszt körülöttünk. Csak Isten gyógyító keze által fogjuk megtanulni, hogy hol, mikor, hogyan szólaljunk meg úgy, hogy szánk a megtört lelkeket vigasztalja, bátorítsa, és építse. Mit áraszt a nyelved? Áldás vagy átkot?


18. Az igazmondó ajak megáll mindörökké; a hazugságnak nyelve azonban egy szempillantásig. Az igazság erős, magasztos, és örök. A hazugság gyenge, alávaló, és ingatag. Az igazság Isten lényének eszenciáját adja, míg a hazugság a Sátán cégére (Jn. 8: 44). Isten angyalainak ajkáról a magasztos igazság árad, míg a démonok tisztátalan ajkairól a hazugság álnok illata árad. Az Ő igazsága az örökkévalóságra vezeti a hívőket, míg az ördög hazugsága a gyehenna ölelő karjába veti az istenteleneket. Te kit követsz, milyen kijelentésre bízod magadat, merre tartasz? A sziklán, vagy a fövenyen áll-e a lábad?


19. Álnokság van a gonosz gondolóknak szívében; a békességnek tanácsosában azonban vigasság. Minden cselekedet gyökere a szívben van. Ezért nem mindegy, hogy mi tölti be a szívet. Az istentelen emberek szívében gonoszságuk miatt az álnokság uralkodik. Az istenfélő emberek szívét, mivel azt az Úr átformálta kegyelme által, az öröm uralja. Az istentelen ember megcsalja magát, mert gonosz szíve meg van homályosodva, és arra törekszik, hogy másokat is hamis irányba vezessen, míg az Isten Lelke által a lelki halálból felébredt ember őszinte magához, valós szemmel látja magát, és más embereket is az igazság felé vezet. Szívében őszinteség van, őszinte szeretet és törődés, mert Isten kegyelme elvette az álnokság mérgező fullánkját a szívéből.

Az első keresztyéneket sokat támadták, és szívből gyűlölték őket, de sehol nem olvasunk arról a Szentírásban, hogy ilyen attitűdre ők hasonló módon reagáltak volna. Mindenhol azt láthatjuk, hogy szerették ellenségeiket, és megbocsátottak nekik. Mivel Krisztus megváltoztatta szívüket, többé nem a körülmények alakították viselkedésüket, hanem az az isteni béke, ami lakozást vett bennük.


20. Nem vettetik az igaz semmi bántásba; az istentelenek azonban teljesek nyavalyával. Bármi is történik az Isten emberével, az mindig javára válik (Róma 8: 28). Életében jöhetnek előre nem látható szerencsétlenségek, mint Jóbnál (Jób 1: 6-19), komoly bűnök, mint Dávidnál, vagy váratlan kísértések, amiben elbuknak, mint Péternél (Mt. 26: 74), ezek a körülmények mégsem fognak győzedelmeskedni rajtuk. Mert Isten ezeket a próbákat nem arra szánta, hogy a hullámok átcsapjanak a fejük felett, hanem azért, hogy lelkiekben megerősödjenek, tisztában legyenek szívük gyengeségével, és tudják, hogy csak az Úrban való bizalom által van szabadulás, és növekedés a lelki életben.

Azoknak a csapásoknak azonban, amikkel az Úr az istenteleneket sújtja, nem ez a célja. Isten a csapásokat ezekre az emberekre nem azért méri, hogy megnevelje őket, hanem azért, mert meg akarja büntetni őket. Csoda, ha egész földi életükben egyik nyavalya követi a másik nyavalyát az életükben, amelyek egyre kérgesebb szívűvé teszik őket? Jób nyavalyái az életre vezették őt, és Isten áldását nyerte meg velük, míg feleségét ugyanez a nyomorúság ítéletére, istenkáromlás bujtogatására vitte őt (Jób 2: 9).


21. Utálatosak az Úrnál a csalárd beszédek; akik azonban hűségesen cselekszenek, kedvesek ő nála. Vannak olyan élethelyzetek, mikor az emberek mondanak valamit, de az nem felel meg a valóságnak, de nem azért, mert ők akarattal mondanak valótlanságot, hanem egyszerűen azért, mert közben megváltoztak a körülmények. Itt azonban egy ilyen állapotot ír le a Szentírás. Olyan beszédeket ír le itt Salamon, amik akarattal vannak elfordítva az igazságtól, amikor tudatosan mondanak valótlan dolgot. Isten haragja van azokon, akik kétértelműen fogalmaznak, és úgy formálják szavaikat, hogy azok megtévesszék embertársaikat, megrabolják azok bizalmát.

Isten arra figyelmeztet minket, hogy ne legyünk ravaszkodók, ne legyenek hátsó szándékaink, mert az ilyen viselkedést Ő, az Igaz és a Szent, gyűlöli. Az ilyen magaviselet a farizeusokra volt jellemző, akik égre-földre esküdöztek, csak azért, hogy elaltassák az emberek éberségét, hogy aztán megcsalják őket (Mt. 5: 33-37).

Ha őszinték, igazak, egyenesek vagyunk, és tiszta szívvel fordulunk Isten és az emberek felé is, akkor az Úrnak kedves dolgot teszünk. Ez nem azt jelenti, hogy hiszékenyeknek, vagy naivaknak kellene lenniük a keresztyéneknek, és ki kellene szolgáltatniuk magukat másoknak, egyszerűen arról van szó, hogy jóindulattal és nyíltsággal, hátsó gondolatok nélkül közeledjünk másokhoz.


22. Az eszes ember elfedezi a tudományt; a bolondok elméje azonban kikiáltja a bolondságot. A bölcs, józanul gondolkodó ember nem önzésből, nem óvatosságból, nem ravaszkodásból hallgat, hanem szeretetből, megértésből, együttérzésből, mások emberi méltóságának megóvásáért cselekszik így. A bölcs ember tudja, mikor kell beszélnie. Tisztában van vele, hogy nem mindig, és nem mindent lehet mindenkinek elmondani. A megfelelő időben a megfelelő embernek kell továbbadni azt, amiről tudomásunk van. Tehát láthatjuk, hogy nem minden igazságot lehet bármikor elmondani bárkinek (Ám. 5: 13).

Ahhoz, hogy különbséget tudjunk tenni a helyzetek, állapotok, emberi szívek között, isteni bölcsességre, és tudásra van szükségünk, amit csak a Mindenhatótól várhatnak azok, akiket Isten Lelke feltámasztott a lelki halálból, megelevenített. Isten gyermekei tudnak titkot tartani, ha erre van szükség, és tudnak bátran beszélni is, ha Isten Igéje ezt kéri tőlük. Ezt azonban csak akkor teszik, mikor annak helye és ideje van.

Dávid nem szidta úton-útfélen Sault, nem rombolta a király tekintélyét saját emberei, harcostársai előtt sem, de mikor eljött az ideje és a helye az isteni feddésnek, akkor határozottan, szerényen és ellentmondást nem tűrően feddte meg apósát, a királyt, hogy helytelenül cselekszik, és Jahve haragját vonja saját fejére (1 Sám. 26: 17-24).

A bolondok nem így cselekszenek, viselkedésük nem hasonlít azokéra, akik bölcsek. Beszédük újból és újból elárulja őket. Minden egyes esetben arról tesznek bizonyságot, hogy a bölcsesség híjával találtatik náluk. Minden megnyilatkozásuk arról beszél, hogy nem rendelkeznek azzal a józansággal, megfontoltsággal, komolysággal, önmérséklettel, ami szükséges ahhoz, hogy Istennek tetsző döntéseket hozzanak, mert szívük messze van Istentől.

Ezért ne hozz gyorsan és felületesen döntéseket! Ne fedd fel azok előtt a titkot, akikre ez nem tartozik! Na jártasd a szád, ha ezzel senkit sem építesz! Ne hozz elő dolgokat, ha ezzel csak a másik ember jóhírét rombolod!


23. A gyorsaknak keze uralkodik; a rest azonban adófizető lesz. Miért is uralkodik a gyorsak keze? Mert szorgalmuk függetlenséget ad nekik, és nem szorulnak mások segítségére. Ő nincs lekötelezve a tőle hatalmasabbaknak, és nem függ szeszélyüktől. Ezért józanul, megkötöttségektől függetlenül, tud kérdésekben dönteni, terveket készíteni, mivel kezei nincsenek megkötve.

Bárhogy is alakulnának életében a körülmények, ő azok fölé tud emelkedni, és úrrá tud lenni a váratlan helyzeteken is. Egyiptom a hét évig tartó éhínség idején nem szenvedett szükséget, mert József, az ország helytartója bölcs, szorgalmas, előrelátó munkával és tervezéssel elhárította a Nílus népe feje felől, és a környező országok feje felől is azt, hogy az aszály katasztrofális következményekkel járjon (1 Móz. 41: 47-57).

Azok azonban, akik nem szorgalmasak, hanem restek, mindig adófizetők maradnak. Ez nem valami hivatalos, vagy törvényes adófizetést fejez itt ki, hanem függőséget, aminek az ilyen ember mindig is alá lesz rendelve. Nem ő fog uralkodni a körülmények felett, hanem a körülmények fognak rajta uralkodni. Az ilyen ember, mivel nem változtat hozzáállásán, továbbra is ki lesz szolgáltatva az események sodrásának, mert a restség megkötözi őt.


24. A férfinek elméjében való gyötrelem megalázza azt; a jó szó azonban megvidámítja azt. Az aggodalmaskodás mindig sötét jövőt fest elénk. Ha ennek az érzésnek adjuk át magunkat, akkor megszomorodunk, és sokszor olyan kitalált körülmények miatt aggódunk, amik egyáltalán nem fenyegetnek minket. De ha még fenyegetnének is, az aggódás nem vinne előbbre minket egy arasznyival sem. Krisztus emlékeztet minket arra, hogy ne adjuk át magunkat a felesleges aggodalmaskodásnak, mert az részben értelmetlenség, részben Isten iránti hálátlanság, és az Ő jóságáról való megfeledkezés (Mt.).

De értheti ez alatt a kifejezés alatt Salamon azt is, hogy az ember szívére nehezedő terhek komolyan erőt vesznek rajtunk, és sokszor képesek arra, hogy nem látva kiutat, szívünk gyötrelmére legyenek. De a jó, biztató szó szívünk megvidámítására szolgál. Az evangélium jó és igaz szava képes arra, hogy gyógyírt adjon az epekedő szív minden sebére. Az emberi együttérzés csak időleges megkönnyebbülést képes adni, de a Megváltó isteni szavai örök vigasztalást tudnak nyújtani az Őt keresők, és a Benne bízók számára. Isten vigasztaló szavai szívünk szomorúságát örömre tudják fordítani minden körülmények között. Jeruzsálem elpusztult, a káldeus seregek lerombolták azt, Jeremiás szívét fájdalom járta át, Jahve ígéretei mégis megvigasztalták őt (Sir. 3: 22-26).


25. Útba igazítja az ő felebarátját az igaz; de az istentelenek útja eltévelyíti őket. Az igazság mindig útba igazítja, a hamisság mindig eltévelyíti az embert. Amikor Izrael fiai a szövetség ládáját követték, akkor Isten vezetése alatt álltak, és mindig a helyes, igaz irányba tartottak. Még akkor is, ha ez az út nem volt mindig minden nehézség nélküli. Mikor azonban Izrael fiai akarták irányítani az Isten szövetségének ládáját, és saját akaratukat akarták érvényesíteni, hamis irányba kezdtek menni.

Az istenfélő emberek Isten népének javát szolgálják. Mózes, Józsué, Sámuel és a többi ószövetségi szent élete példázza ezt a legjobban, míg az istentelen emberek, mint Jeroboám, Manassé, Aháb csak elvitték a nép szívét a Szövetséges Istentől, és csak kárt okoztak nekik. Fel kell tennünk a kérdést, hogy kik a vezetőink? Kik az útitársaink? Kik a tanácsadóink? Kinek a szavára adunk? Az igazakkal igaz irányba fogsz tartani, míg a hamisak csak megcsalják és megrabolják szívedet!


26. Nem süti meg a rest, amit vadászásával fogott; de drága marhája az embernek serénysége. A lustaság nagy bűn. Nemcsak egy cselekedet, vagy cselekedet hiánya, hanem egy állapot, egy megrögzött magatartás. A nem rendszeres, következetes munkavégzés csak romlást okozhat az ember számára. A rest időnként cselekedhet úgy, mint a serény, de ettől nem változik meg magatartása. A vadászat egy rendszeres tevékenység volt. Ki kellett kémlelni a vadat, szokásait, vonulási útvonalát, itatóhelyeit, hogy a cserkészés sikeressé váljon. A rendszeres erőfeszítés ily módon eredményeket hozott, olyan eredményeket, amik rendszeresen sikerrel lettek koronázva. A rest is elmehetett vadászni, és erőfeszítését siker is koronázhatta, de az nem volt állandó vonás.

Az Ige azt mondja, még ha a rest eredményt is ér el, nem tudja megfelelő módon hasznosítani, kiaknázni azt, mert ne jellemző rá a kitartás és a következetesség. Ha elejt is valamit, már azt nem süti meg, mert már nincs kitartása arra, hogy a vadat megtisztítsa. Így, habár érik is bizonyos sikerek, a végeredmény mindig siralmas lesz. Még szomorúbb ez az állapot, mikor a lustaság lelki embereket ér el, és erőt vesz rajtuk. Olyanok ők, mint egy olyan magvető, aki bekötött szemmel jár a földeken, és nagynéha egy-egy marok magot elszór. A kegyesség következetesség és kitartás nélkül sosem hoz eredményt. Az ilyen ember nem számíthat aratásra!

Isten nagyra tartja a szorgosságot. Azt jelenti ki felőle, hogy drága kincs. Az ilyen embert, azaz a szorgalmast, megbízhatónak nevezi a Szentírás. Ilyen emberekké kell válnunk a Lélek és az Ige szívünkbe való munkálása által. Olyan keresztyénekké kell lennünk, akik következetesen törekednek a szentségre, következetesen hirdetik az örömüzenetet, következetesen növekedünk lelkiekben.

Ne feledjük, hogy Jézus példázataiban szereplő szolgák minden esetben serények, lelkiismeretesek, következetesek, kitartóak voltak, ezért tudtak hasznot hozni gazdájuknak, és jól sáfárkodni azokkal a javakkal, amik reájuk bízattak (Lk. 11: 9-10, 23; 14: 25-30). Jézus azért feddte meg a farizeusokat és az írástudókat, mert rest és hűtlen szolgáknak bizonyultak, akik az Isten által nekik adott javakat nem gyarapították az evangélium hirdetése által, hanem eltékozolták azt (Mt. 21: 33-46; Lk. 12: 47).


27. Az igazságnak útjában élet van; és ösvényének útja halhatatlanság. A kegyesség útja az élet és a halhatatlanság útja. Sőt, nincs máshol élet, csak ezen az úton. Mert Isten az élet Ura, senki más. Aki ezen a körön kívül van, a lelki halálban van, bármit is gondoljon magáról, vagy mondjanak róla mások. Te az élet útján állsz?


Tizenharmadik fejezet


A bölcs és bolond magaviselet folytatólagos leírása.


1. A bölcs fiú enged atyja intésének; de a csúfoló semmi dorgálásnak helyt nem ad. A felnövekvő nemzedék csak úgy fejlődhet lelkiekben egészségesen, ha ez előtte haladó nemzedék komoly figyelmet fordít okítására. Dávid nem hagyta, hogy Salamon fia elvadulva, atyai tanítás és gondviselés nélkül nőjön fel. Ahhoz, hogy a fiatal nemzedék komoly, következetes, és istenfélő nemzedékké váljon, arra van szüksége, hogy atyái igaz hitét kövessék, és élettapasztalatait magukévá tegyék. A tanulás azonban nem lehet hatásos, és gyümölcsöt termő, ha nem rendszeresen és fegyelmezetten történik, az elkövetett hibák kijavításával. Apák, hitetek forrásából oltjátok-e gyermekeitek lelkének szomját?

Azok a fiatalok, akik atyák Igaz Istenébe vetik bizalmunkat, engednek, alá vetik magukat a tanulásnak, és napról napra növekedni fognak a kegyelemben. Tudják, hogy Isten tekintélyeket rendelt fejük fölé azért, hogy zavartalanná tegyék növekedésüket. Megértették, hogy az Isten rendelte korlátok arra szolgálnak, hogy védjék őket, és nem arra, hogy visszafogják fejlődésüket. A már említett Dávid nem szégyellte, hogy a juhok mellett kellett tartózkodnia fiatalkorában, mert felkészülhetett azokra a feladatokra, amiket a későbbiekben Isten reá bízott. Az alázatos engedelmességet felemelkedés követte. Fiak, az Úr félelmében akartok-e növekedni, és istenfélő felnőttekké válni?

Azok a fiatalok azonban, akik megvetik atyáik hitét és intelmeit (ami az Istennel való szoros közösségből származott), megvetették atyák Istenét is. Az Isten elvetésével elvetették a keskeny úton való vezetést, vezettetést is. Büszkeségük abból fakad, hogy nem ismerték meg igazán lelkük gonoszságát, mert ha megismerték volna, tudnák, hogy híjával vannak minden bölcsességnek, ami valódi védelmet tudna adni az élet nagy viharaival szemben. Balgatagok, meddig akartok még saját bolond gondolataitok után menni, hogy a Sátán végül magával rántsa lelketeket a pokolba?


2. A férfi az ő szájának gyümölcséből él jóval; a hitetlenek lelke azonban bosszúságtétellel. A bölcseleti irodalom legtöbbet talán a szavakban rejlő erővel és hatalommal foglalkozik. Ha a szíved Isten magasztos dolgaival van tele, akkor szád is erről tesz bizonyságot. Ha szíved a világ gondolatával van tele, akkor szádat az ezzel kapcsolatos gondolatok fogják elhagyni. Akiknek szívét Isten Lelke élővé tette, azok Isten lelki kertjének zamatos gyümölcseivel táplálkozhatnak. Ahogy élsz, ahogy Istennek engedelmeskedsz, ahogyan embertársaiddal bánsz, azt aratod magadnak. Halál illata vagy a halálra, vagy élet illata vagy az életre?

A hitetlen embernek is meg kell kóstolnia azt, amit életvitele és hitetlensége ad számára. A gonosz fonnyadt és mérgező gyümölcsei azonban egyáltalán nem zamatosak, és ínycsiklandóak. Mivel megszerette a gonoszságot, halált fog aratni a maga számára, míg környezete számára szomorúságot és szívfájdalmat fog okoz. Nem kellene megszabadulnod a bosszúságtól, ahogyan tette a tékozló fiú, és Isten irgalmát kérned?


3. Aki megőrzi az ő száját, megtartja önmagát; aki felnyitja száját, romlása az annak. Mielőtt szánkat szólásra nyitjuk, meg kell gondolnunk, mit lesznek szavaink következményei. Elhamarkodottsággal soha, semmit sem érünk el, csak kárt okozunk magunknak és másoknak. Úgy őrizzétek ajkatokat, ahogyan az állig felfegyverzett katonák őrzik a körülkerített város falait az ellenségtől!

Ősellenségünk, a Sátán unos-untalan arra törekszik, hogy mind a szívünket, mind a szánkat megnyerje gonosz tervei számára. Nem kidobott az az idő, amit arra szánunk, hogy végiggondoljuk, mit mondunk, és amit mondunk, azt hogyan tesszük. Ne feledjük el, hogy a szavak hatalommal bírnak, és egyáltalán nem mindegy, hogy ezt a hatalmat mire fordítjuk, hogyan élünk vele, mert egy nap Isten előtt el kell számolnunk szavainkkal.

Aki ajkát Isten akaratának megfelelően használja, az áldást örököl, megóvja önmagát a veszedelmektől. Aki elhamarkodottan beszél, az visszaél a szavak hatalmával, mert nem fegyelmezi magát, és nem bánik józanon azzal a kinccsel, amit Isten bízott rá. Mert a beszéd, a szó, a közösség, és mindaz a jó, amit szavaink által tehetünk, igenis nagy kincs! Nem mindegy, hogy a reánk bízott kincset háborúságok kirobbantására használjuk (ahogyan Siba tette Dávid és Méfiboset között), vagy arra, hogy a feszült helyzeteket kedves szóval felszámoljuk. A békességre és az áldások átadására törekszel-e, vagy nyelved csak arra használod, hogy tüzes nyilakat lövöldözz embertársaid lelkébe? Áldást, vagy átkot akarsz-e nap nap után szórni magad körül?


4. Kívánsággal felindul, de hiába, a restnek lelke; a gyorsak lelke azonban megkövéredik. Felelősek vagyunk, hogyan éljük le földi életünket. Mert kötelességeink vannak mind embertársaink felé, mint a Mindenható Isten felé. Az utolsó napon, a nagy napon számot kell adnunk tetteinkért, gondolatainkért, szavainkért.

Az Ige arra hívja fel a figyelmünket, hogy a lustáknak nem a kívánságával, hanem a kívánságának végrehajtásával van gond. A lustáknak felindul a lelkük a megfelelő kívánságokra, azaz azokra a dolgokra, amit Isten helyesel és támogat. A gazdag ifjú vágyott az Isten országa után (Mt. 19: 16-30), de lelkileg halott, lusta, mozdulatlan volt. Hiába vágyik a rest a jó dolgok után, ha semmilyen, vagy elégtelen erőfeszítéseket tesz azok elérésére. Hiányzik belőlük az az állhatatosság, ami az elhívottakban megtalálható Isten Lelke által.

Szívesen követnék Istent, ha ez nem kerülne semmilyen olyan áldozatba, ami már veszélyeztetné az ember jelenlegi status quo-ját. Ézsau sírt, mikor elveszítette az elsőszülöttségi jogát saját hibájából, de nem azt sajnálta, hogy Isten lelki áldásait elveszítette, hanem azokat az előnyöket, amik ezzel jártak volna (1 Móz. 27: 34-40). Fülét azonban bezárta Isten igazságai előtt. Amikor Isten Igéjének kakasa belekukorékolt a sötét éjszakában, de ő, ahelyett, hogy felébredt volna erre a figyelmeztetésre, inkább lelkét mély alvásba ringatta. Csodálkozni fog valaki is, ha a számadás napján az ilyen embernek lelki csűrjei teljesen üresek lesznek?

Azoknak a lelke azonban, akik reagálnak Isten figyelmeztető szavára, nem marad lelki táplálék nélkül. Akik komolyan odahajtják fülüket Isten igazságára, és következetesen engedelmeskednek Neki, mert növekedni akarnak a kegyelembe, és mennyei kincseket gyűjtenek, azoknak várakozása nem marad üres remény, hanem be fog teljesedni.

Ábrahám, Dávid, a próféták, az apostolok, Isten többi szentjei az élettel betelve, az Úr áldásai közepette hajtották fejüket a sírba, ami a legnagyobb bizonyítéka annak, hogy bővelkednek a kegyelemben, lelki csűrjeik bőségesen meg vannak töltve, a menny számára gyűjtöttek. Hogy álnak lelki csűrjeid?


5. A hamis dolgot gyűlöli az igaz; az istentelen azonban gyűlölségessé tesz, és megszégyenít. A Szentírás mindig a kendőzetlen igazságot mutatja be számunkra. Nem azt mondja, hogy az igaz sosem mond igaztalan dolgot, hanem azt, hogy gyűlöli a hamisságot. Hazudott Ráháb, mikor elrejtette Izrael kémeit (Józs. 2: 4-6), hazudott Dávid király, mikor kardot és szent kenyereket szerzett Ahimélek paptól (1 Sám. 21: 1-9), hazudott Péter is, mikor letagadta még azt is, hogy ismeri Jézust (Lk. 22: 54-61). Isten egyik helyen sem menti fel szolgáit. De mindegyik helyen világossá teszi előttünk, hogy nem a gonoszság uralja szívüket. Egyes váratlan és nagy kísértést jelentő helyzetekben eleshetnek, de nem maradnak bűneikben, mert szívüket maga Isten tisztította meg. A bűnt nem ismerős barátként üdvözlik, hanem csirkefogóként, ami egy pillanatban megcsalta őket.

Az istentelen nem harcol a bűnnel, nem helyezkedik vele szembe. Inkább enged neki, és nem kanyarít ebből lelkiismereti problémát, mert megveti a Magasságost. Mivel nem bánkódik őszintén bűnei felett, nem fordul bűnbánattal a Megváltó felé, inkább a csalásban, hamisságban, kétértelműségben leli örömét. Vérévé válik az, hogy mindent saját javára fordítson, ne nézzen másokat, csak magával törődjön.

Az igazság azonban, ha máskor nem, az utolsó ítéletkor, mindig napfényre kerül. Mert az igazság az örök kősziklának alapján áll, amit egy időre álnok módon el lehet takarni, de ezzel nem lehet semmissé tenni. A jó és a gonosz harcában a jó győz, mert Isten örök ereje és természete áll mögötte. Azok, akik Isten igazságára építenek, megdicsőülnek, azok azonban, akik a gonoszságban leledzenek, legyőzetnek, megszégyeníttetnek, és örök ítéletre vonatnak. Ebben a kemény harcban te a gonoszság, vagy a kegyesség pátján állsz?


6. Az igazság megőrzi azt, aki útjában tökéletes; az istentelenség azonban elveszti a bűnöst. Ez a kijelentés az előbbi vers folytatása, és közvetlen következménye. A kegyesség életet ad, a gonoszság kárhoztat. Isten kijelentése olyan kötél, amely biztos a világ sziklafalán, amely megőrzi azt, aki bele kapaszkodik, segítségével célba ér. Az az ember, aki az élet meredek, veszélyes, és gyarló szikláját Isten megváltásának kötelével mássza meg, és Krisztus biztos kapcsával van bebiztosítva, nem szenved szerencsétlenséget, és megmássza a nehézségek csúcsait. Akik azonban a bűn, a gonoszság, és a nagyképűség zsinórját tekerik derekuk köré, meginognak, és a mélybe zuhannak, mert Isten biztosítéka nélkül csak összezúzatnak.

Nábótot hamisan megvádolhatták, elítélhették és megölhették, de élete Isten tiszteletében gyökerezett. Testét megölhették, de lelke Ábrahám kebelén nyugszik. Az ellene fellépők esetében egy ideig talán úgy tűnhetett, hogy jól választottak, mikor a királyi család gonoszsága mellé álltak. Isten azonban, mint Igaz Bíró, a megfelelő pillanatban lesújtott rájuk, és lelküket ítéletre vonta gonoszságuk miatt. Az igazság megóvja a lelket, a bűn elpusztítja azt! Gondold, meg, oh ifjú, milyen utat választasz magadnak!


7. Van, aki hányja gazdagságát, holott semmije sincsen; viszont tetteti magát szegénynek, holott sok marhája van. Minden ember vágyik arra, mind az istenfélő, mind a gonosz, hogy környezete elismerje, és tisztelje. Isten nem tiltja, és nem tartja bűnnek az ember eme törekvését. De nem szabad ennek a vágynak elérése érdekében mindent bevetnie, meg kell maradnia az embernek ama keretek között, amit Isten megszab számára.

Legnagyobb példa erre számunkra maga Jézus Krisztus. Sosem törekedett arra, hogy mindenáron elnyerje az emberek jóakaratát, és támogatását. Végezte az Atya által Reá bízott küldetését, jóakarattal volt az emberek iránt, de mindig azon kereteken belül maradt, amit Isten szabott meg.

Jobb Isten gazdagságával betöltekezni, míg embertársaink úgy tekintenek ránk, mint elnyomottakra, kicsikre, és ismeretlenekre, mintsem a világ elismerését keresni úgy, hogy feláldozzunk ennek érdekében Isten felénk való jótetszését, mert a végén semmijük sem marad. El fog illanni a világ múlékony megbecsülése, mert újabb és újabb elismerésére „érdemes” ember lép fel, és a végén nem fognak az ilyen emberek mással rendelkezni, mint ürességgel. Istentől kapott lelki, szellemi és anyagi tőkéjüket elpazarolják eme világ hiú dicsőségvágyának oltárán, megvetve a kegyelmet - akkor mi marad?

Pilátus talán egy pillanatra elnyerte a tömegek megbecsülését, mikor Krisztust keresztre feszíttette, de másnap már újra csak a megszálló rómaiak helyi képviselője volt, akit egy igaz zsidó csak gyűlölhetett. Érdemes volt a tömegek pillanatnyi szeszélye miatt magára haragítania a Mindenhatót? Nem. Vajon érdemes lenne, ha pillanatnyi örömökért, megbecsülésért, és meleg fogadtatásért megtagadni Isten igazságát?


8. Az ember életének váltsága lehet az ő gazdagsága; a szegény azonban nem hallja a fenyegetést. A fenti vers emlékezteti az embereket arra, hogy figyeljenek oda lelkükre, és ne törekedjenek mindenáron a gazdagságra, és mások megbecsülésére. Ez a vers folytatja ezt a gondolatmenetet. A gazdagság, mikor az ember tehetős, nem feltétlenül rossz, sőt egyes esetekben az ember javára is válhat.

A pénz sokat segíthet szorult körülmények között, de ez nem jelenti azt, hogy úgy támaszkodhatunk rá, mint olyan eszközre, amire bárhol és bármikor támaszkodhatunk. Miért? Mert akkor elvennénk a dicsőséget Istentől, és a földi javakat tennénk meg szabadítónknak, megfeledkeznénk arról a függőségi helyzetről, amivel Isten az Ő szövetségével teremt körülöttünk. Ilyen kísértés fogja körül mindazokat, akik bővelkednek az anyagi javakban. Isten többször felrótta Izraelnek, hogy mikor elteltek Kánaán gazdagságával, megfeledkeztek arról, kicsoda az Úr. Isten fiainak sosem kell megfeledkezniük arról, hogy egyedül az Úrban van a szabadulás (Zsolt. 44: 7-8).

Azok az emberek, akik lelki szegények, akik érzik, mennyire gyengék, gyarlók, és tökéletlenek, és csak a hiányosságaikat látják, nem fogja hasonló kísértés halójába szőni őket. Azok, akik lelkiekben szegények, és Isten lelki gazdagságára vágynak, betöltekeznek azzal. Ez által olyan támaszt nyernek, ami kedves az Úrnak, és tényleg képes arra, hogy megtartsa őket az élet nehéz fordulataiban!


9. Az igazak világossága vigassággal ég; de az istentelenek szövétneke kialszik. Jézus az Újszövetségben mond egy példázatot a tíz szűzről, akik közül öt okos volt, öt azonban balgának bizonyult. Azt is mondhatnánk, hogy az a példázat ennek a versnek az analógiája. Az igazak világossága, azaz hitük sosem alszik ki, mert maga Isten gondoskodik arról Lelke által, hogy lámpásuk csordultig legyen töltve. Az istentelenek szövétneke azonban kialszik, mert nem merítenek az élet forrásából, így, mivel nincs olajuk, és nem is keresik a megfelelő helyen, a végeredmény csak egy lehet: pusztulás, bukás, kilátástalanság. Van-e olajad?


10. Csak háborúság lesz a kevélységből; azoknál azonban, akik a tanácsot beveszik, bölcsesség van. Minden gonoszság, ami ebben a világban végbemegy, a kevélységnek köszönhető. Abból a kevélységből, ami az Isten szuverenitásának és akaratának elvetéséből származik. Ez nemcsak az Istennel való kapcsolatainkra, de felebarátaink való kapcsolatra is kihat. A versengés, nagyképűség, lenézés, önfejűség ebből a bölcsőből származik. Az Ige azt mondja, hogy a kevélységből semmi más nem származik, csak háborúság.

A júdaisták nagyképűsége nem építette Isten Egyházát, csak rombolta azt. Pál apostol azért harcolt ezek ellen a nagyképű emberek ellen, mert semmibe vették Isten parancsolatait, lefokozták a kegyelemből való üdvösséget, és azt hirdették, hogy az ember cselekedeteinek érdemszerző tulajdonsága van. Mindezt azért tették, hogy büszkélkedjenek saját eredményeikkel. A kevélység arra vezeti az embert, hogy azt gondolja, ő a legkülönb. Nála jobb, okosabb, értelmesebb, bölcsebb nincs ezen a földön. Az ilyen magatartás nem képes arra, hogy meghajoljon más testvérek tanácsa előtt, elfogadja azok útmutatását, hisz ő mindent jobban tud. A kevély ember számára mindenki más le van maradva hozzá képest.

A legnagyobb baja az, hogy nincs benne egy szemernyi alázat sem, egyetlen helyzetben sem képes engedni saját akaratából, és véleményéből. Akiben bölcsesség lakozik, tisztában van saját állapotával. Az tudja, hogy nem azért könyörült rajta Isten, mert ő olyan jó, kegyes, megbízható, vagy érdemes lenne rá. Tudja, hogy nyomorult bűnös, és ha Krisztus vére által nem mosatott volna meg, csak a kárhozatot örökölte volna.

A kevélységgel minden nap fel kell venni a harcot, mert az olyan lelki gyomnövény, amelynek csírája minden áldott nap kikel, és ha nem irtjuk, és tépjük ki tövestől szívünkből, akkor teljesen be fogja hálózni lelkünket. Légy szorgos napszámos, és öldököld meg azt a mákonyt a szívedben, mert úgy megvakíthat, hogy letérsz a keskeny útról!


11. A hiábavalóságból keresett marha megkisebbűl; aki azonban kezével gyűjt, megöregbíti azt. A könnyen jött vagyonnak az a veszélye, hogy könnyelművé tesz, elveszi a bölcsességünket, és nem gondolunk Istennel, sem a holnapi nappal. Azt gondoljuk, hogy ahogyan most megy sorunk, úgy fog holnap is menni.

Példát kell vennünk Józsefről, aki tudta, hogy nem minden nap egyforma, és életünkben beköszönthetnek a szűkebb esztendők is. Ne bánjunk könnyelműen javainkkal, mert holnap nincstelenek lehetünk. Mert bármilyen nagy vagyonunk is van, ha pazarlóan élünk vele, elúszik.

Vegyünk példát azokról, akik keményen dolgoznak meg a mindennapi kenyérért! Az ilyen ember komolyan és józanul osztja be javait, és tudja, hogy a holnap nehézségeket hozhat. Inkább tesznek javaikhoz, mintsem feleslegesen elvennének belőle. Isten nem azért adta a javakat, hogy nyakló nélkül szórjuk azt, hanem arra, hogy mind magunk, mind mások javát szolgáljuk vele. Isten igaz fiai sosem voltak tékozlók. Te se kezdd el!


12. A halogatott reménység beteggé teszi a szívet; de a megadatott kívánság életnek fája. Kétszer ad, aki gyorsan ad, mondja a közmondás, amiben nagy igazság van. Az Ige felhívja figyelmünket arra, hogy hogyan bánunk ígéreteinkkel. Mert felelősek vagyunk azért, amit mondunk. Ha olyan reménységeket táplálunk felebarátaink szívében, amit nem teljesítünk, és csak arra használtuk azokat, hogy hamis megnyugvást adjunk nekik, kárt okozunk.

Ha visszatartjuk a napszámosok bérét, és csak ígérgetünk, hogy később megkapják illetményüket, vétkezünk, mert ezek az emberek bizonyságok lesznek ellenünk az Úr előtt. Az ilyen magatartással csak a kilátástalanságot vonunk magunk után, és bizalmatlanná teszi az eddig reménykedő embereket. Lelkükben kárt okozunk, megbotránkoztatjuk őket, és rossz következtetéseket vonhatnak le a kegyes életről. Ne hozzunk ilyen helyzetbe feleberátainkat, mert felelősek vagyunk értük Isten előtt!

Az Isten népének reménysége azonban nem szenved csorbát, mert tudják, hogy Isten gondot visel rájuk, Ő betartja ígéreteit. Lehetnek nagy próbák, de ez nem jelenti azt, hogy az Úr ígéretei késlekednének. Egy-egy ígéret beteljesedése megelevenít minket, növekedni fogunk a kegyelemben, mert olyan Isten kegyelme által olyanok leszünk, mint az a fa, amely él, és gyümölcsöket terem, mert megfelelő gondozásban van részünk (Jer. 17: 7-8). Ahogyan az Úr ígéreteivel építi és növekedést ad, úgy kell nekünk is tennünk, hogy embertársaink javát szolgáljuk, és gondunk legyen lelkükre!


13. Az igének megutálója megrontatik; aki azonban féli a parancsolatot, jutalmát veszi. Mint a dühöngő ár útjába épített alap nélküli ház, olyan az a bolond ember, aki az Igazságos és Szent Isten igazságos, és bűnt nem respektáló rendelkezéseit dacosan, és következetesen megveti. Ahogyan az istentelen Bálám szembement az Úr angyalával (4 Móz. 31: 16), úgy megy szembe, és ezzel együtt vonja magára a Mindenható haragját az, akinek szívébe gonoszság uralkodik, és gonosz szívének vágyait követi.

Az ilyen emberek megrontatnak, házuk, mint Hámán háza (Eszt. 8: 7), szemétdombbá tétetik. Az Isten haragjától való félelem a legjobb eszköz arra nézve, hogy a kárhozatot elkerüljük. Aki Krisztus által új életet és igaz istenfélelmet nyert, az a megváltás hajójában ülve elkerüli a harag napját, és életének csillaga tündökölni fog.


14. A bölcsek tanítása életnek kútfeje, a halál tőrének eltávoztatására. Isten Igéjének konkrét céljai vannak, konkrét utasításokkal, konkrét helyzetekre. Olyan kútfő ez, ami életet ad azok számára, akik belőle merítenek. Ha mindennapi életünkben az Isten Igéjére támaszkodunk, az igaz úton fogunk tovább haladni, mert követjük Isten parancsolatait, ami az életet foglalja magába. Aki megveti a Jó Pásztor vesszejét és botját, az megveti azt az utat, amin Ő akarja vezetni az élet vizére juhait. Ne csodálkozzon az ilyen ember, ha a füves legelők és a csendes vizek helyett csak ítéletet és pusztulást von a fejére!

Mert nem szórakozásból vannak adva Isten igazságai nekünk, hanem azért, hogy elkerüljük a halált! Mert Isten keskeny útján kívül mindenhol az ősi kígyó sziszegő alattomossága és embergyilkos természete vár ránk. Szemeinket elvakítja, lelkünket elaltatja, akaratunkat megrabolja, hogy a pokol gyötrelmei hatalmasodjanak el rajtunk. Aki isteni bölcsességgel, új élettel rendelkezik, istenfélelemmel kapaszkodik a Szentírásba, nehogy a gonosz útjaira lépjen. Te naponta az igaz forrásból merítesz?


15. Jó értelem kedvességet ad; a hitetlenek útja azonban kemény. Jó értelem csak a jó követéséből származhat. Mi hát a jó? Az, amit a világ jónak tart, jónak ítél? Nem. Az a jó, amit a Teremtő Isten tart jónak. Vagyis az a jó, ami az Ő természetéből származik. Hogyan nyerhetünk tehát jó értelmet? Ha hitünk Istenben gyökerezik. Akkor minden élethelyzetben a megfelelő következtetéseket tudunk levonni, megfelelő célokat tudunk követni, és megfelelő cselekedetek tudunk produkálni, amik összhangban vannak Isten természetével és parancsolataival. Ahhoz, hogy a jót tegyünk, arra van szükségünk, hogy lelkünket áthassa Isten igazsága, és Lelke arra vezessen minket, hogy azt tegyük, ami jó. Isten emberei azért voltak bölcsek, és azért tudtak helyes döntéseket hozni, mert az Ő jóságával töltekeztek be.

Az istenfélő ember kedvességet nyer környezete részéről, mert olyan értelmes, hasznos, és üdvös döntéseket hoz, amelyek mindenki javát szolgálják. Ezt még akkor is elismerik az emberek, ha ők maguk nem rendelkeznek ezzel az értelemmel. Talán a legnagyobb példa erre maga Dániel próféta, akinek üdvös magaviseletét még azok az istentelen káldeus emberek is elismerték, akik nem osztoztak hitében, de látták hitének magasztos gyümölcseit. Isten áldása még az ellene ágáló gonosz szívű emberek ajkait is beforrasztotta, elismerték, hogy nincs különb és hűségesebb ember nála.

Az istentelek napfényről, virágos kertekről, boldogságról ábrándoznak, de csak felhők, burján, és keserűség kíséri minden napjukat. Megkeményítették szívüket a Teremtő felé, Ő ennek viszonzása képen megkeményítette életüket. Érccé tette fejük felett az eget, és kővé a földet lábuk alatt. Isten eltörte gabonájuk botját, állataik elhullottak, testüket kelések borították el, kútjaik kiapadtak, csapdáikban nem található vad. Megkeményedtek, és Isten hagyja, hogy napról napra keményebbé váljanak. Az ilyen emberek hogyan tudnának áldássá válni másokra? Minden javuk csak kárukra vált, környezetük csak átkozzák őket keményszívségük miatt. Az emberek nem szeretnek olyan patakból inni, amelynek vize keserűséggel táplálkozik. Az ilyen vizek partján nem illatoznak és pompáznak a mennyei kegyelem virágai. Nem jobb-e a szövetség ládáját vinni, és az Ő közelében lenni (Zsolt. 84: 11), mintsem a bűn terhét cipelni, és annak súlya alatt görnyedezni?


16. Minden eszes cselekszik bölcsességgel; a bolond azonban kijelenti az ő bolondságát. Az Ige felhívja figyelmünket arra, hogy egyes nehéz körülmények között hogyan viselkedjünk. Kialakulhatnak életünkben olyan helyzetek, amikor vitatkozásba, vagy összeütközésbe keveredünk másokkal. Ilyenkor nem elég tudni azt, hogy mit kellene megtenni, hanem tenni is kell. Nem elég ismerni Isten útmutatásait, azt megfelelő bölcsességgel alkalmazni is kell. Ha tudjuk, hogy ilyen körülmények között mit ír elő az Ige, akkor megfelelő módon ezt az igazságot a gyakorlatban is tudni kell alkalmazni. Csak az ilyen magatartást, azaz mikor a tudást rendeltetésének megfelelően használjuk fel, nevezhetjük bölcsességnek. Így cselekedett Abigail is, mikor elfordította Dávid haragját, ami férje ellen lobbant fel.

Ha azonban nem Isten Igéjéből táplálkozunk, és nem az Ő utasításait kezdjük el a gyakorlatban alkalmazni, akkor ne csodálkozzunk, hogy kapcsolataink, társadalmi érintkezéseink következtében létrejövő súrlódásainkat nem tudjuk megfelelően kezelni, és megoldani. Miért? Mert ahelyett, hogy a probléma megoldását keresnénk, személyeskedni kezdünk, indulataink fognak vezetni minket, ami csak még parázsabb veszekedést okoz. Ha így cselekszik az ember, csak azt bizonyítja, hogy nincs bölcsessége ahhoz, hogy kellő módon kezeljen egy problémát. Krisztus egy alkalommal megfeddte Jakabot és Jánost, mert indulatosan és átgondolatlanul viselkedtek, és nem szelídséggel és türelemmel kezeltek egy samaritánusok részéről jövő elutasítást. Úgy cselekedte, mintha nem rendelkeztek volna mennyei bölcsességgel. Ha Isten élő fiai vagyunk, akkor el kell hagynunk azokat a viselkedési formákat, amik a balgatagok sajátja, hogy Isten dicsőségét öregbítsük.


17. Az istentelen követ bajba esik; a hűséges követ azonban gyógyulás. A követi tisztség fontos pozíció. Akik elküldik, azok bíznak benne, és bizonyos formában rábízzák magukat. Ezért nem mindegy az, milyen a követ természete, mert ennek milyensége valamilyen formában meg is határozza a küldetése sikerét. Az a követ, aki megcsalja urát, mert nem szolgált rá arra a bizalomra, amit megelőlegeztek neki, mert nem hozta azt az eredményt, amit el lehetette volna várni tőle.

Maga Krisztus mondott ítéletet a zsidó nép, de ezen belül is a vallási vezetők felett, mert Isten azt a feladatot bízta rájuk, hogy hirdessék az Ő nevét a pogányok között, tegyenek Róla bizonyságot, és jelképei legyenek annak, hogyan bánik Ő azokkal, akikkel szövetséget kötött. Ők azonban megvetették Isten szőlőskertjét, és annak Urát is, megölték az Örököst, és ellene fordultak a Gazdának. Mi lett ennek az eredménye? Isten megfosztotta őket követi tisztségüktől, feladatukat átruházta a pogányokra, és mint etnikumot, akik eddig büszkélkedtek azzal, hogy Ábrahámtól származnak, szétszórta Isten őket a népek között. Ha rosszul bánunk azokkal az előjogokkal és ajándékokkal, amit Isten reánk bízott, csak bajba keveredhetünk, mandátumunkat elveszik tőlünk, és meg leszünk szégyeníttetve.

Azok a követek, akik beteljesítik a hozzájuk fűzött reményeket, rászolgálnak Uruk bizalmára, dicsőségben, megbecsülésben, és nagy pompa között lesznek fogadva, mert fényesen elvégezték azt a feladatot, amivel megbízattak. Ábrahám szolgája, Eliézer ilyen szolgának bizonyult, mikor csodálatosan teljesítette azt a küldetést, amivel ura megbízta (1 Móz. 24: 1-56). Az igaz hírnökök örömet és felüdülést szereznek Annak, Aki elküldte őket erre a világra. Az Ő jutalma sosem marad el!

Ne feledkezzünk meg arról, hogy földi életünk során Krisztusért járunk itt követségben. Nem mindegy, hogyan népszerűsítjük az Ő országát a bűnös emberiség között. Úgy éljünk, és úgy viselkedjünk, hogy méltók legyünk arra a bizalomra, amit az Úr a kegyelem által megelőlegezett nekünk!


18. Szegénység és gyalázat lesz azon, aki a fenyítéktől magát elvonja; aki azonban megfogadja a dorgálást tisztelve lesz. Mind a tanítás, mind a fegyelmezés az Isten áldott vezetésének szerves része. A védelmező bot és a fenyítő vessző a Jó Pásztor eszközei (Zsolt. 23). A külső ellenségtől óvó bot és az ó-embert fenyítő vessző közösen okítják a hívő embert, és vezetik őt a megszentelődés útján. Aki megveti, figyelmen kívül hagyja Isten eme áldott eszközeit, lelkileg is, testileg is megvonja magától azokat az áldásokat, amit Isten akar neki adni a vigasztalás és a fenyítés által. Aki függetleníti magát Isten vezetése alól, annak szegénység és gyalázat lesz a sorsa. Mert csak Isten vesszeje és botja tud minket füves legelőkön vezetni és csendes vizekhez juttatni (2. vers).

Talán abszurd dolog, amit mondok, de az igaz ember lelke csak ott tud igazán megvidámíttatni, ott jut igazi lelki táplálékhoz, ahol Isten fegyelmező keze uralkodik. Csak azok lesznek tisztelve, nyernek tiszteletet mások előtt is, hogy komolyan veszik Isten vezetését, akik alá vetik magukat az atyai fenyítéknek. Mert csak ezek az emberek fognak igazán növekedni a kegyelemben, és fognak egy inkább elváltozni Krisztus hasonlatosságára. Isten vesszeje csípős, de sosem kárt okozó. Testvérem, vessük alá magunkat bizalommal Isten szívet megjobbító fenyítékének, hogy ne legyünk hasonlatosak a korcsokhoz, hanem váljunk igaz, istenfélő fiakká!


19. A megnyert kívánság gyönyörűséges a léleknek; és utálatosság a bolondoknak eltávozniuk a gonosztól. A megnyert kívánság itt természetesen nem egy bűnös kívánság beteljesedését jelenti. Már csak azért sem, mert egy istentelen kívánságban nem gyönyörködik a hívők lelke, csak gyötrődik a lelkük általa. Itt azoknak a biblikus kívánságoknak beteljesedéséről van szó, amelyek összhangban vannak Isten Igéjével.

Amikor olyan kívánságok öltenek testet, amelyek kedvesek Istennek, az olyan, mintha megnyílt volna egy ablak a mennyben, és egy sugara belevilágított volna a szívünkbe. János apostol mennyei látomásában sírt (Jel. 5: 2), mert nem találtatott senki, aki az angyal kezéből elvette volna a könyveket, és feltörte volna annak pecsétjeit (3. vers). Arra vágyott, hogy megnyittassanak e könyvek. Az egyik Vén azonban megvigasztalta azzal, hogy teljesedett vágya, mert Krisztus, a Júda törzséből származó oroszlán elvette a könyveket, és felnyitotta annak pecsétjeit (5-6. vers).

A gonoszok nem akarják elhagyni bűneiket, de ettől függetlenül azt szeretnék, ha lelkük gondtalan legyen. Az ő kívánságaik nem fognak beteljesedni, mert kívánságuk semmivé lesz (Zsolt. 112: 10). Szívük legnagyobb vágya az, hogy elkerüljék Isten haragját, és gondolataik szabadsága szerint éljenek. De Isten nem hagyja büntetés nélkül a gonoszságot. Utálattal néz a hamisságra, mert Igaz Bíró, és Ő naponta joggal haragszik az istentelenekre. Akik szeretjük az Urat, gyűlölnünk kell ezt a gonosz állapotot (Zsolt. 97: 10)!


20. Aki jár a bölcsekkel, bölcs lesz; aki azonban magát társul adja a bolondokhoz, megromol. Az emberek, az emberi közösség tagjai nagy hatással vannak egymásra. Mindenki valamilyen hatás alatt van az emberek között, vagy hatással akar lenni másokra. Ezért nem mindegy, milyen társaságnak vagyunk a tagjai. Mindenkire az a csoportszellem van nagy hatással, amely körbeveszi őt. Ha istenfélő emberek vesznek körbe minket, a menny világossága sugárzik ránk, ha istentelen emberek vesznek körül minket, a pokol lehelete árad felénk.

Te milyen emberek társaságát részesíted előnybe? Akikhez vonzódsz, olyanná leszel magad is! Júdás szeretette a pénzt, ezért a gonosz főpapok társaságát kereste, aminek vége örök romlás lett. A szökött Onézimusz a bölcsek társaságát kereste, míg végül általuk békességre jutott Istennel. Öröksége a menny lett.


21. A bűnösöket követi a gonosz; az igazaknak azonban jóval fizet az Isten. A Szentírás lapjai arról tesznek bizonyságot, hogy a bűnösök nyomában a gonoszság settenkedik. Ahogyan a háborút a túlkapás, kegyetlenség, szívtelenség, nyereségvágy követi, úgy jár az istentelen emberek nyomában a minden istenit lerombolni akaró megátalkodott vágy. Az Istentől elfordult embereket a gonosz gondolatok, és bűnös kívánságok sáskahada követi, hogy mindent, ami szent, és kegyes dolog, elpusztítson.

Mivel ezek az emberek lelki pusztulást és nyomorúságot hagynak maguk után, Isten megbünteti őket. Abban biztosak lehetünk, hogy az Úr nem feledkezik meg arról, hogy lesújtson rájuk. Lehetnek gazdagok, lehetnek erősek, vagy befolyásosak, Isten ítélete elől nem menekülhetnek. Ahogyan a hajó nem tud megszabadulni nyomvizétől, úgy ezek az orvok sem tudnak megszabadulni az igazságos ítélettől. Mivel szeretik az átkot, az átok el is éri őket, mivel nem keresték az áldást (Zsolt. 109: 17).

Isten nem feledkezik meg a jókról, az övéiről sem. Sokszor talán úgy tűnik, hogy Isten késlekedik, mikor a gonoszok hatalmat vesznek az igazakon. Ha egyszer Egyszülött Fiát odaadta az igazakért, nem gondolhatjuk, hogy Ő nem visel gondot rájuk. Isten mindig jóval fizet gyermekeinek. Ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy azt a jót adja Ő nekik, amit ők jónak gondolnak, hanem azt a jót, ami javukat szolgálja.


22. A jó örökséget hagy unokáinak; a bűnösnek marhái azonban eltétetnek az igaz számára. Az igazak öröksége nem vész el velük együtt, hanem kihat leszármazottaikra is. Isten általában nemcsak személyekben gondolkodik, hanem családokban, nemzetségekben is. Ezért áldásait nem egy embernek adja, hanem általa - sokaknak. Ábrahám, a hívék atyjának kiváltsága nem szállt sírba vele, hanem kihatott minden lelki utódjára, aki csak él a földön.

Talán sok esetben nem hagyunk nagy anyagi gazdagságot gyerekeinkre, unokáinkra, mint Ábrahám tett ezt Izsák és Jákób esetében, de mindig nagy gazdagságot hagyunk azzal a minket követőkre, hogy megmutattuk az utat Krisztus felé, feltártuk előttük a kegyelmi szövetség mikéntjét, bemutattuk hitünk áldozati oltárát, példát adva az Úr követésére. Van-e ettől nagyobb örökség, amit utódainkra hagyhatnánk? Jobb kis istenfélelmet hagyni a gyerekekre, mint nagy vagyont, ami romlásukat okozhatná.


23. Bő élete lesz a szegényeknek az új törésen; de van olyan, aki igazságtalansága által vész el. Ha a lelki és a testi áldások mellé nem párosul bölcsesség, a legnagyobb örökség is szétforgácsolódik. Hiába a jó és bő termés, ha nem megfelelően élnek vele, és oktalanul használják fel. Isten ajándékai akkor fognak gyarapodni kezünkbe, ha az Ő akaratának megfelelően, tervei szerint arra használjuk, amire kaptuk. A legjobb ajándék sem hoz áldást, ha nem párosul az alkalmazásához engedelmesség és alázat.

Az egyik nagy példája az igaz lelkületű gyarapodásnak Boáz, az istenfélő földesúr. Vagyonát nem arra használta, hogy értelmetlenül gyűjtsön, hanem arra, hogy az áldásokat igazságosan, irgalommal és szeretettel, de alázatban megossza környezetével. Jól bánt a munkásaival (Ruth 2: 1), és időben megadta bérüket, gondot viselt rájuk, kedvesen bánt a jövevényekkel és szegényekkel (Ruth 2: 8-10), amiért Isten gazdag áldását örökölte (Ruth 2: 12; 4: 11).

Aki azonban visszaél ajándékaival, nemcsak magának árt, hanem környezetének is. Ha megvetjük a lelki ajándékok életadó voltát, bezárjuk annak forrását. Ha új emberünk lelki borát ó emberünk posványos tömlőjébe akarjuk tölteni, nem fog menni. Lelki ajándékainkkal nem hizlalhatjuk testi gerjedelmeinket, testvérek! Ne engedjük, hogy az ördög megcsaljon minket, és hamis útra terelje életünket. Ne lépjünk azon félrevezetett bűnösök nyomába, akik magukat megcsalva igazságtalanságuk által romlanak meg.


24. Aki megtartóztatja az ő vesszőjét, gyűlöl fiát; aki azonban szereti azt, megkeresi őt fenyítékkel. Első hallomásra ez a kijelentés abszurdumnak tűnhet. De ha jobban megvizsgáljuk a szavak mondanivalóját, igazat adunk neki. Úgy gondolhatjuk, hogy kegyetlen dolog megverni a gyerekeket. Cél és értelem következetessége nélkül tényleg lelket sorvasztó és sértő dolog tekintélyünk alatt levő gyerekeken kitölteni dühünket. Ez a nevelési módnak nevezett kiélt düh elbátortalanítja, és összezavarja a gyermeki lelket, amely normális körülmények között mindig bizalommal van a szülői vezetés irányába. A Biblia határozottan tiltja ezt. Az ilyen viselkedéssel csak lelki sebeket ejtenek az emberek. De ebben a versben nem erről van szó.

A gyerekek nem azért vannak mellettünk, hogy kényünk-kedvünk szerint bánjunk velük, hanem azért, hogy türelemmel és szeretettel neveljük őket, felkészítsük őket az érett, felnőtt, önálló és istenfélő életre. Ennek a nevelésnek során ki kell nyesegetnünk magaviseletükből azokat a rossz szokásokat, amelyek zavarják, gátolják igazi lelki növekedésüket. Néha ez nem megy másként sajnos, csak testi fegyelmezés által. Néha testi erőt kell alkalmaznunk annak érdekében, hogy a születéstől már bűnnel fertőzött gyermeki akaratosság és makacsság engedjen az Isten által adományozott szülői tekintély útmutatásának, amelynek célja a szív megjobbítása. Ha nincs más eszköz a megjobbításra, nem kell tőle megrettennünk, az adott határokon belül alkalmaznunk kell azt.

Gonoszak és szívtelenek azok a szülők, az Írás szerint, akik megtagadják ezt a lélek javára való fegyelmező eszközt gyermekeiktől. Valaki egyszer azt mondta, hogy ha a szülők nem hallják, és hagyják sírni gyermekeiket akaratosságuk miatt, majd ők fognak sírni következetlen nevelésük következménye képen, mikor ezek az akaratos és szeszélyes gyermekek felnőnek, és csak szívfájdalmat fognak okozni szüleiknek.

Ha azt akarjuk, hogy gyerekeink felnőve örömet okozzanak nekünk, és a társadalom értékes tagjai legyenek, neveljük őket szigorral, következetesen, és szeretettel, együttérzéssel. Absolont Dávid elkényeztette, mindent megengedett neki, nem fegyelmezte, aminek azt lett a vége, hogy egy önfejű, büszke, senkit sem respektáló királyfi lett belőle, aki virágában ragadt el az erőszakos halál azok miatt a gonoszságok miatt, amit elkövetett Isten, az atyja, és népe ellen. Keservesen sirathatta a király azt, hogy nem volt következetes és határozott fia nevelésében! Intő példa legyen számunkra Absolon példája, óvjuk meg attól gyermekeinket, hogy olyanná váljanak, amivé Izrael legszebb embere, a király fia lett az isteni bölcsesség nélkül!


25. Az igaz eszik az ő kívánságának megelégedéséig; az istentelenek hasa azonban szűkölködik. Isten szentjeinek kívánsága mindig igazodik az Úr Igéjéhez, ami emlékezteti az igaz embert arra, hogy szerények, alázatosak és kedvesek legyünk. Az Ő fiai olyan kívánságokhoz szabják magukat, amelyek reálisak, elérhetők, józanok, és Istent magasztalók.

Normális esetekben a szenteknek Isten megismerve, az Ő természetét figyelembe véve, és az Ő áldásaira bízva magukat, nincsenek extravagáns kívánalmaik. Mivel Istenre figyelnek kívánságaikkal kapcsolatban is, nem akarnak olyat, ami ellentmond Isten Igéjének, és megelégednek az Isten által üdvösnek látott körülményekkel. Keresztelő János éppolyan elégedett volt a pusztai életmódja során evett sáskáktól és vadméztől, mint akkor, mikor a Jordánnál prédikált, vagy mikor Heródes palotájában volt, hogy beszélgessen a királlyal. Kívánságait a Messiás előhírnöke Isten akaratához, és az adott körülmények szabott határához igazította magát. Mert tudta, hogy Istennek minden élethelyzettel célja van.

Az istentelenek azonban, általában, légvárakat építenek, és a fellegekben járnak, teljesen elrugaszkodva a valóságtól, és Isten kegyelmes akaratától. Mivel céljaikat általában nem érhetik el törvényes úton, mindenféle gonosz eszközökhöz nyúlnak, hogy elérjék céljaikat. Istent azonban kihagyják a számításból. Megfeledkeznek arról, hogy Ő mindent lát, mindent hall, és minden az Ő kontrollja alatt van, Aki úgy irányítja az eseményeket, hogy ne teljesüljön az istentelenek lelkének vágya. Az istentelenek hasa azért szűkölködik, mert Isten azt akarja, hogy szűkölködjenek. Ő ellenük van, és nem akarja, hogy lelkük abban a hamis tudatban ringassa magát, hogy Nélküle is jól boldogulnak. Isten haragszik, és ezt tudatni is akarja minden esetben azokkal, akik arra vetemedtek, hogy megvessék Őt.

















Tizennegyedik fejezet


Az emberi életbe vágó igaz bölcsesség dicsérete.


1. A bölcs asszony építi a maga házát; a bolond azonban önkezével rontja el azt. Egy alkalommal Jézus azt mondta, hogy aki engedelmes az Atyának, vele gyűjt a mennyei Gazda szérűje javára, míg azok, akik engedetlenek, tékozolják Isten drága lelki gabonáját. Azok az istenfélő asszonyok, akik a megszentelődés ösvényén haladnak előre, Istennek napszámosai, Vele gyűjtenek az Isten országa javára. Sára, Anna, Debóra, Húlda, Mária és Márta, Salomé a lelki értékeket mindennél többre becsülték, Isten országát keresték, és helyezték minden elé, ezért Isten megáldotta őket, és házuk népét mennyei, örök áldásokkal. Mivel ezek az asszonyok a Kősziklára építettek, az Általa adott élő vízzel táplálták szeretteiket, tehát építette házát, mert a reá bízott emberek növekedtek az isteni kegyelemben, a megszentelődésben.

A Szentírás bolondnak nevezi azokat az asszonyokat, akik csak testileg foglalkoznak férjükkel és gyerekeikkel, és nem veszik figyelembe lelki szükségleteiket. Az ilyen asszony nem tudja vigasztalni társát és urát, mikor azt társadalmilag vereség érte, nem tudja gyermekeit megfelelően eligazítani az élet örvénylő habjai között. Egyrészt azért, mert nincs bölcsessége, másrészt azért, mert nem is akar ilyen fáradságos és áldozatos munkával foglalkozni, mert ő igazából senki mással nem akar foglalkozni magán kívül.

A gyengébb nem eme képviselői, mivel csak magukkal foglalkoznak, azaz a szeretetüket nem ömlesztik családjuk tagjaira, nem egyengetik józansággal életüket, rombolnak. Lót felesége, vagy Jezabel nem sokat törődtek férjeik gyötrődésével, és gyerekeik lelki állapotával. Isten büntetése a megfelelő pillanatban utol is érte őket. Ifjú, kérd Isten bölcsességét, hogy világosságot adjon, mikor társat választasz, aki építi házadat, és nem rombolja, aki lelked örömére van, nem lelked keserűségére!


2. Aki igazán jár, féli az Urat; aki azonban elfordult az ő útjában, megutálja őt. Jakab apostol azt mondja, hogy az igaz hitnek jelei vannak. Az a hit, amit nem követnek cselekedetek, nem lehet igaz hitnek nevezni (Jak. 3: 17). Akiket kegyelméből az Úr megszólított, és Lelkével megelevenített, azok félik Őt, és az Ő parancsa szerint élnek. Bizonyítéka van hitüknek. Ahogyan egy tengerjáró hajót követnek azok a nyomvizek, amiket a hajó haladása hoz létre, úgy követik az igaz hitet is a kegyes cselekedetek.

A szerző itt arra akar minket tanítani, hogy mind a kegyességnek, mind az istentelenségnek megvannak mind a jelei, mind a következményei. Akik megváltattak, azok félik az Urat, akik figyelmen kívül hagyják az Isten Igéjét, megvetették Őt. Mindennapi életben mutatott viselkedés, a problémák megoldásában mutatott bölcsesség világosan bizonyságot tesz arról, hogy megvetettük-e az Ő útjait, vagy életünk mércéjének tettük azt. Milyen kalauzt választottál életed vezetőjének? Isten Lelkével teljes kijelentését, vagy a Sátán alattomos kibicelését?


3. A bolondnak szájában kevélységnek pálcája van; a bölcseknek beszéde azonban megtartja őket. Az olyan ember szája, akinek lelkében nem az igaz élet csíráját hordozza, gonosz indulatokról tesz bizonyságot. A Mindenható Isten, és az emberek felé intézett szavaik kevélyek, csípősek, fájdalmat okozni akarók. Olyan, mint a hajlékony, de nem egykönnyen eltörni akaró vessző, amelynek suhintása mély, lassan gyógyuló sebeket okoz. Barátaik elhagyják őket, családtagjaik rettegnek tőlük, környezetük kikerüli őket, mert mikor szóra nyitják szájukat, onnan csak sértés, lekicsinylés, lelket romboló kifejezések ömlenek.

Olyanok ők, mint egy íjjal a sötét éjszakában lövöldöző suhancok, akik nem törődnek azzal, hogy valakit megsebeznek. Szavaik azt a lelki állapotot tükrözik, ami szívükben tombol. Gőgös gondolataikban folyamatosan csak Isten ellen lázadoznak, ez vetül ki az emberekre is. Ez ilyen ember élete során talán magas pozíciót is ér el, akit talán félelemből szolgálni is fognak, de bizalommal nem fognak hozzá fordulni, barátságok nem köttetnek vele, igazán és szívből senki nem fogja őt sem tisztelni, sem szeretni.

Heródes, Pilátus, Annás, vagy Kajafás hatalommal rendelkezhetett, de tisztelettel sosem. Hízelkedést kaptak, de szeretetet nem. Szavaikat meghallgatták, de sosem melegség miatt engedelmeskedtek nekik, hanem csak félelemből. Nem volt egy baráti fül, amely őszintén meghallgatta volna őket, és nem volt egy bölcs szája, amely igaz vigasztalást és tanácsot tudott volna nekik adni. Magányosak voltak, és ezt saját gonoszságuknak köszönhették. Az a legszomorúbb ezeknek az embereknek az életében, hogy Istentől is teljesen eltávolodtak. Ez oka is, és következménye is lelki nyomorúságuknak.

Az igaz is kerülhet kilátástalan és kétségbeejtő helyzetbe, amikor azok az emberek, akiket barátaiknak tartott, elárulják őt, mikor kinevetik és nem értik meg szándékait, hisz gyakran olvashatunk ezekről Dávid zsoltáraiban, de szívük mégis tele van reménységgel a legszorultabb helyzetben is, mert terhüket Istenbe bízva Krisztusra helyezik. Tudják, hogy akár az egész világ is ellenük fordulhat, Isten akkor is segítségükre siet. Szájuk és szívük arról tesz bizonyságot, hogy ők Istent tartják védelmezőjüknek, Aki sosem hagyja őket cserben, mert szövetséget kötött választottaival. Isten az lesz holnap is, Aki ma (Zsid. 13: 8). Szánkról csak az áradhat, ami szívünkben van. Mi lakozik a te szívedben?


4. Mikor nincsenek ökrök, tiszta a jászol; a gabonának bősége azonban az ökörnek erejétől van. Ennek a versnek több jelentése is lehet. Az egyik például az, hogy ha nem teszünk semmit, akkor gondunk sincs, mert semmivel sem kell bajlódnunk. Ha megszabadulunk ökreinktől, a jászolunk üres, az istállót nem kell takarítani, és nem kell azzal vesződnünk, hogy megvédjük őket a vadállatoktól. De gyarapodni sem fogunk! Ha nincsenek erőfeszítések, nincsenek sikerek, eredmények sem! Ha nem vesszük fel a lelki harcot a Sátánnal, ő is látszólag békét hagy nekünk, de ezzel Isten sok áldásától is megfosztjuk magunkat, és elnyerjük rosszallását.

Az a szolga, amelyiknek talentumokat adott a gazda, mielőtt messze földre ment volna, elásta azt, nem volt gondja többé a pénzre, jól biztonságba helyezte, de lemaradt az engedelmesség békét adó bizonyosságáról, és magára vonta később a gazda haragját.

Ha nem vetjük el az Isten Igéjének magját, megspóroljuk azt a sok kellemetlenséget, ami a világ és az ördög támadásából származna, de vajon milyen aratásra számíthatunk? A földművelés sok vesződséggel jár, izommozgató munka, végezni kell szúró napsütésben, szikkasztó szélben, szitáló esőben is, ha úgy jön. De később szemünket gyönyörködtetik az érett táblák, és az a tudat, hogy lelkiismeretesen végeztük munkánkat, és habár haszontalan szolgák vagyunk, Isten jókedvvel tekint ránk.

Nem arra kaptunk elhívást, hogy saját kényelmünkkel törődjünk, vagy hasznunkat keressük, hanem azért, hogy hűségesek legyünk a szolgálatban, és kitartóan vessük az Ige magját. Ezek után még mindig érdektelenek vagyunk, és serényen hozzálátunk a feladatainkhoz?


5. A hűséges tanú nem hazudik; a hamis tanú azonban hazugságot bocsát szájából. A hűséges tanú olyan ember, aki következetes, szereti az igazságot. Az ilyen tanú tisztában van az igazság fontosságával. Tudja, hogy semmi mást nem mondhat, mint az igazat. Két okból is. Először azért, mert az ilyen cselekedet ellentmond az Isten Igéjének (2 Móz. 23: 1 kk). Azok, akik hűségesek, hűségesen tartják meg mindazt, amit Isten kijelentett. Az igazsággal együtt Isten nevére mindig dicsőség borul, a hazugság azonban haragvóvá teszi Őt. Másodszor, mert az igaz embernek gondja van felebarátaira, mindenben javukat keresi (4 Móz. 5: 13), mindent azért tesz, hogy megnyerje lelküket. Bármilyen helyzetbe is kerül, nem tágít Isten igazsága mellől. Pétert és Jánost a Szanhedrin elé citálhatták gonosz emberek (Csel. 4: 18-19), nem ijedtek meg a vezetőktől, mert meggyőződésük volt, hogy az igazság minden ember felett áll, mert Istennek különös gondja van rá, és ők nem tagadhatják azt meg, mert azzal magát Istent tagadnák meg.

Azok az emberek, akik elvtelenek, azaz akiket nem hajt az Isten igazsága, azok hasznuk szerint forgatják az igazságot, és feladják azt, ha az inkább az érdekeiket szolgálja. Az ilyen ember csak kényszerből beszél igazat, és ha teheti, ha nem kell félnie attól, hogy hamis tanúzás miatt meg lesz büntetve, akkor készségesen elferdíti az igazságot, hogy hasznot nyerjen belőle. Mivel gyökértelen, azaz nincs beoltva a zöldellő olajfa ágai közé, megveti az igazságot, és készségesen lesz csatlósa a hamisságnak. Mi jót várhat az ilyen ember? Semmit, kivéve Isten büntetését. A jó hír azonban az, hogy ebből meg lehet térni, abba lehet hagyni a bűn takargatását, és bűnbocsánatot lehet nyerni, mert Isten kegyelmes Úr, Aki nem örül a bűnösök halálának.


6. A csúfoló keresi a bölcsességet, és nincs; a tudomány azonban az eszesnek könnyű. Még a csúfolódó, istentelen emberek is tisztában van azzal, hogy az igaz bölcsesség nagy kincs, valami nagyon értékes dolog. Ha nem így lett volna, Simon mágus (Csel. 8: 9-24) sem akart volna megszerezni, hogy általa pénzre tegyen szert. Tudta ő is, hogy a keresztyének csodái mögött valami sokkal nagyobb dolog van, valami igazán nagy és magasztos dolog. Bármennyire is kívánkoznak azonban e kincs után, nem lehet az övék, mert nem tudják szívükbe fogadni addig, míg bűnös szívük meg nem változik.

Talán értelmileg felfogják a parancsolatokat, mégsem épül be életvitelükbe, és nem fogja átvenni az irányítást életük felett, mert megvetik ezek a csúfolódók a bölcsesség forrását, a Mindenhatót. Keresik, de sosem fogják megtalálni, mert nem jó helyen keresik. Azért, mert úgy gondolják, hogy kegyesség nélkül is virágozni fognak. Hiába jó a mag, ha nem jó a föld, amelybe hullik. Csak az a szívbe esett igazság fog gyümölcsöt teremni, ami földbe, azaz Isten Lelke által előkészített földbe hull (Mt. 13: 8), csak az hoz hasznot.

Heródes kedvvel hallgatta Keresztelő János szavait, de mikor Isten igaz hírnöke szembesítette bűneivel az uralkodót, és ő rádöbbent arra, hogy az ő lelki szemei elől nem rejtheti el hazug életmódját, tömlöcbe vettette őt, mert a bölcsesség már nem volt kedvére, tüske lett képmutató és alattomos életében (Mk. 6: 17-28).

Miért könnyű az eszesnek a tudomány befogadása? Azért, mert maga az Úr Isten készíti elő az ő szívét arra, hogy lelkében megfoganjon a jó hír magja. Isten hathatós munkája nélkül ezt nem lehet elérni. Mert Isten munkálja mind az akarást, mind a véghezvitelt (Fil. 2: 13). Azért könnyű a hívőknek, mert Krisztus elhordozta mindennek fájdalmát, kettészakította a szentek szentjének kárpitját, hogy megnyissa az utat az Atyához. Hát ezért könnyű azoknak útja, akik az Ő akaratát keresik!

Egyiptomban nem József volt szemfüles, Babilonban nem Dániel volt jó intrikus, hogy a király legjobb tanácsadójává vált, Júdeában nem Dávid követett el mindent, hogy népe királlyá tegye, mindenhol Isten rendezte tervének megfelelően az eseményeket. Isten fiai megtanulták, hogy mikor Isten vezeti őket, akkor Ő ajtókat is nyit, hogy útjuk könnyű legyen. Azért nem ütközik életük hajója zátonyokba, mert Isten bölcsessége áll a kormánykeréknél! Ki vezeti életed hajóját? Saját vágyaid, vagy a Szentírás?


7. Menj el a bolond férfi elől; és nem ismerted meg a tudománynak beszédét. Ha olyan embertől vársz igaz útmutatást, akinek nem Krisztus a Személyes Megváltója, és nem hatja át szívét a Lélek, arra keserű csalódás vár. Akinek útitársai istentelen emberek az élet ösvényén, maga sincs igazi biztonságban. Habár Jósafát, Júda királya, kegyes ember volt, de mikor szövetkezett Ahábbal, Izrael istentelen királyával, élete egy hajszálon múlott, és ha a Mindenható nem könyörült volna rajta, az ellenség felkoncolta volna őt (2 Kr. 18: 30-31). Isten megfeddte prófétája (Jéhu) által választott királyát, hogy rossz helyen kereste a jó tanácsot (2 Kr. 19: 2-3), és majdnem részese lett az istentelenek sorsának.

Kerüldd az ilyen ember szövetségét, arra figyelmeztet az Úr! Ha nem jársz velük egy úton, nem is kell megkóstolnod balga értelmük által penészesség tett mindennapi eledelüket.

Ki kell térni az olyan hatások sodrásából, amelyek rombolhatnák azt a bölcsességet, amit Isten ajándékozott nekünk Fiában. Ha nem tesszük ezt, megrekedünk a megszentelődés útján, nem fogunk növekedni a kegyelemben. Egy jó fa csak úgy nőhet megfelelően, ha megfelelő tápanyagokkal van kezelve. A gonoszok közössége nem az a tápoldat, ami segít minket, abban, hogy Istennek tetsző életet éljünk.


8. Az eszesnek bölcsessége az ő útjainak megértése; a bolondoknak azonban bolondsága csalás. Mit tesz minket egyre józanabb, hűségesebb, erősebb keresztyénekké? Ha alkalmazzuk azokat a kegyelmi ajándékokat, amiket Isten Fia által rendelkezésünkre bocsátott. Isten az Ige által útmutatásokat ad arra nézve, mi által, és miben kell növekednünk a megszentelődés útján. Ennek cselekvése során egyre inkább betöltekezünk az isteni bölcsességgel. Ha gyakoroljunk magunkat a kegyelemben, akkor egyre inkább arra fogunk vágyni, hogy még komolyabban vegyük földi küldetésünket, és annak alávessük magunkat.

Minél inkább alkalmazzuk életünkben Isten Igéjét, annál bölcsebbek leszünk, annál gyakorlottabbak leszünk abban, hogy Istennek kedves döntéseket hozzunk, hogy egyre inkább elváltozzunk Krisztus hasonlóságára. Ehhez fegyelemre és következetességre van szükségünk. Ahhoz, hogy egy harcos edzett harcossá legyen, aki a legszélsőségesebb körülmények között is képes legyen teljesíteni feladatát, arra van szüksége, hogy naponta következetesen gyakorlatozzon, tanulja a harci taktikákat, és kitűnő erőnléti állapotban legyen. Csak úgy lehetünk sikeresek, ha a Seregek Urának vezetése alatt vagyunk. Dávid nem egy napról a másikra lett nagy harcos, hanem folyamatos gyakorlatozás által. Mielőtt legyőzte volna Góliátot, meg megharcolta a maga harcait az oroszlánnal és a medvével a juhok aklánál (1 Sám. 17: 33-36)!

Mivel az istentelenek sosem gyakorolták magukat a kegyességben, és az Istennek való engedelmességben, nem is rendelkeznek semmilyen isteni bölcsességgel. Arról ábrándoznak, hogy saját bolondságuk által képesek végigharcolni az életet, és elnyerhetik a koronát, de e gondolatuk önámítás. Mivel sosem tanulták, hogyan kell megbirkózni az élet nehézségeivel Isten akarata szerint, hogyan várhatnák azt, hogy életük végén Isten ki fogja őket tüntetni, mint jó és nemes harcosokat? Gonoszságukban megedzett ravaszságuk nem bölcsesség, pusztán esztelenség.

Hiába rendezte Heródes úgy az eseményeket, mintha ő nem akarta volna Keresztelő János halálát, ez hazugság volt. Ő valójában összeesküdt feleségével, Heródiással, hogy kezére juttatja a prófétát, és ezt ravaszul tette, mintha nagy áldozatot hozott volna (Mk. 6: 21-28). Úgy gondolta, hogy sikerült „bölcsen” rendeznie ezt a kényes kérdést, de ezzel csak magát csapta be, mert Isten elől nem tudta elrejteni szívének gondolatait, aki a megfelelő időben megbüntette őt (Csel. 12: 21-23).


9. A bolondokat megcsúfolja a bűnért való áldozat; az igazak között azonban jóakarat van. A bolondok megcsúfolják a bűnért való áldozatot, mert nevetségesnek tartják azt, amit a bűnről prédikálnak nekik. Naponta belenevetnek Isten ítéletet hirdető prófétáinak szemébe, csak gondolva, hogy mesékkel szórakoztatják őket, és rájuk akarnak ijeszteni. Azok, akik önfeledten vihognak a bűn romboló voltán, és költött meséknek tartják a megtérés szükségességét, nézzenek fel Krisztus golgotai keresztjére!

Ha Isten a saját Fiát eltolta magától, mikor Jézus magára vette a választottak bűneit, mert a Szent annyira gyűlöli a bűnt, még mindig nevetünk az emberi léhaságon és feslettségen? Ha a bűn olyan nagy erő, hogy Istennek Fiát kellett a keresztfára szegeznie azért, hogy győzedelmeskedjen rajta, és kivonja rabságából az emberi lelkeket, nem kezelhetjük közömbösen a bűnt. Ti, keresztyének, jobban féljetek tőle, mint a ragályos leprától, és jobban utáljátok, mint az eltaposásra ítélt férget! Ha engedtek neki, tűzbe borítja lelketeket, és a gyehennára visz titeket! Szeressétek az Urat, és gyűlöljétek a bűnt!

A keresztyének nem nevethetnek a bűnön. Nagyon komolyan kell azt venniük. Ha a tőle való szabadulás Krisztus ártatlan és drága vérébe került, akkor a leghatározottabban ellene kell állnunk! Csak azok barátkoznak vele, akik nem becsülik Isten Fiának kiömlött vérét, amit a keresztfa alatti föld fogott fel. Ha Krisztus a Mennyei Barátod, akkor a bűn csak esküdt ellenséged lehet! Ha testvéreid bűneidre hívják fel figyelmedet, légy jóakarattal irántuk. Szavaikban az óvó szeretet lásd még akkor is, ha talán kicsit nyersek. Nem rád haragudnak, hanem a bűn romboló hatásától akarnak megóvni! Mert kik lehetnének kegyelemesebbek ebben a kérdésben is hozzád, mint azok, akik maguk is a posványból szabadultak?


10. A szív tudja az ő lelkének keserűségét, és az ő örömében az idegen nem részes. Az 1 Kor. 2: 11 az Újszövetségben ennek az ószövetségi versnek kifejezése. A vers arra mutat rá, hogy sosem tudjuk pontosan, mi lakozik az emberek szívében. Csak a szív ismeri annak mélységeit. Csak maga az ember tudja, mi játszódik le szívében, milyen örömök, vagy bánat vesz erőt rajta. Isten arra hív fel minket, hogy mégis osszuk meg testvéreinkkel mind örömeinket, mind bánatunkat. Mert a megosztott öröm dupla öröm, a megosztott bánat meg csak fél bánat. A keresztyéneknek szükségük van egymásra, hogy szeretettel bátorítani, vigasztalni, támogatni, helyes irányba terelni tudják egymást.

Isten az Ő nagy családjában azért adott testvéreket nekünk, hogy gondolatainkat, érzéseinket, elveinket. Becsüljük meg ezt a mennyei közösséget. Rajtuk kívül ennek a földnek minden más képviselője valójában idegen a számunkra, akik sosem fognak megérteni minket, és sosem fogják igazán respektálni hitünket. Dávid harcostársai örültek a király örömének, mikor táncolni látták őt az Úr ládája előtt, mert tudták, hogy milyen csodás dolog, hogy Isten szövetségének ládája visszatér Jeruzsálembe. Ők, mint nagy harcost, és mint Isten nagy emberét ismerték meg a királyt, ezért tudtak osztozni örömében. Mikál, a felesége azért vetette meg férje örömét és Istenét, mert sosem ismerte meg igazán férjének szívét. Szomorú dolog, mikor olyan társ kísér utunkon minket, aki nem tud velünk örülni Isten nagy dolgain, nem tudja hordozni szívünk szomorúságát, és nem kíváncsi arra, mi van velünk.


11. Az istenteleneknek háza elvész; de az igazaknak sátora kivirágzik. Ez a földi élet egy átmeneti állapot. Ide születtünk testileg, itt van küldetésünk, itt kell sok mindenben megállni helyünket, gyarapodnunk kell, de ennek a pillanatnyi állapotnak sosem szabad eltakarnia előlünk a mennyei hazát. Nem szabad elkövetnünk azt a hibát, hogy nem látjuk a fától az erdőt, ahogy mondani szokás. Mi itt csak vándorok vagyunk, és nem szabad úgy viselkednünk és gondolkodnunk, mintha ez a föld lenne igazi otthonunk. Zarándokok vagyunk, és ebben a zarándoklatban a föld csak útvonal, és nem cél. Célunk a Mennyei Jeruzsálem, ahol lelkünk együtt lesz Istennel, ahol lelkünk örökre megpihen a földi gyötrelmektől, és elkezdi örökkévaló mennyei szolgálatát.

Amikor földi sátorunk elbomol, átlépünk abba a világba, ami nem kézzel épített, hanem ami Isten készített az Őt félők számára. Mózeshez hasonlóan többre kell becsülnünk az Isten népével való együtt nyomorgást, mint a bűn ideig-óráig való élvezetét (Zsid. 11: 25). Ha mennyei alapokra építjük házunkat (azaz nemcsak magunk gondolkodunk így, hanem ezt a magatartást interpretáljuk szeretteink felé is), nem hiába küzdöttünk. Mert az csak valódi és igazi, ami egyben örök is. Az Isten által szerzett értékeink örökre megmaradnak, és nemcsak itt adnak számunkra vigasztalást, de az örökkévalóságban is kiteljesednek.

Ha Isten gyermekei vagyunk, akkor hasonlatosak vagyunk az olyan fügefához, amelyek itt a földön zöldellnek és virágoznak, de az igazi, az érett gyümölcsöt az örökkévalóságban, a teljességben fogjuk teremni, ott fogunk teljes pompánkban megmutatkozni. Hát nem csodálatos jövő vár ránk az Atya házában, ahol sok hely van számunkra?

Mi lesz azonban az istentelenek sorsa? Lehetnek gazdagok, mint Lázár lelketlen ismerőse, sikeresek, mint Hámán, tisztelettel övezettek, mint Belsazár, és erősek, mint Góliát, de az ígéretes kezdet sose csaljon meg minket.

Olyanok ők, mint az olyan rügyet fakasztó és egészségesnek látszó facsemete, amely csak satnya gyökérzettel rendelkezik, és nem alkalmas arra, hogy a talajból felszívja a megfelelő ásványi anyagokat arra, hogy virágai ténylegesen gyümölcsöt érleljenek. Sorsuk hasonlatos lesz ahhoz a fügefához, amit Jézus magátkozott (Mk. 11: 13-14). Talán messziről és felszínesen tekintve ígéretesnek tűnnek, de ha közelebbről megvizsgáljuk őket, látjuk, hogy csak a helyet foglalják Isten szőlőskertjében, és bárhogyan is trágyázza azt a vincellér, sosem fog hasznot hozni. Mi tesz az ilyen emberekkel a Mester? Angyalainak parancsot ad, hogy vágják ki azt az élők sorából, és vessék az örök tűzre őt.


12. Van olyan út, mely helyesnek látszik az ember előtt, és vége a halálra menő út. A bűnös embernek saját szemében minden út helyes, amire rálép. Az, hogy mi a jó és mi a rossz, megfelelő nézőpont kérdése. Ha nincs megfelelő nézőpontunk, a kapott eredmény is csalóka. Ha egy lázmérőn nincs megfelelő skála, nem kapunk pontos eredmény hőmérsékletünkről. Ha az ember saját bűnös szívét teszi meg döntőbírának, sosem fog reális képet kapni lelki állapotáról. Mert hát ki látott már olyat, hogy a bűnös ember maga magát ítélte volna meg, és vágyakozott volna Isten kegyelme után? Minél nagyobb a bűn, annál nagyobb az önáltatás. Jobban vigyázz lelki látásodra, szíved frissességére, lelkiismereted tisztaságára, mint szemed világára! Szem nélkül be lehet jutni a mennyek országába, de megromlott és megvakult hittel nem!


13. Nevetés közben is fáj a szív; és végre az öröm fordul szomorúságra. Ebben a bűntől megromlott és Istentől elfordult világban nem lehet igazi örömet találni. A bűn az örök fagyosság birodalmát hozta ebben a világba, mint Andersen meséjében a Hókirálynő. Csak Isten szeretete hozhat ebbe a világba igazi örömet és megkönnyebbülést. Nélküle lehet úgy tenni, mintha az öröm átjárna minket, de ez csak olcsó hazugság marad. A száj mutathat örömet, de ha az nem járja át a szívet és a lelket, akkor csak satnya utánzata lesz az igazi boldogságnak.

Sajnos a bűnös ember inkább elaltatja lelkiismeretét, mintsem elindulna azért, hogy békét kötve a Mindenhatóval, a mennyei nyugalom övezze körül. Ha lármázó és jókedvű istentelen embereket látunk, talán azt gondolhatjuk, hogy tényleg boldogok, de ez nem így van. Békesség után vágynak, de Isten nélkül nincs békesség. Ha nem láttunk volna a körülményeket, azt gondolhatnánk, hogy Belsazár alatt önfeledt mulatozás és jókedv tombolt Babilonban. Ha azonban mindent szemügyre veszünk, azt kell látnunk, hogy nem volt semmi ok az ünneplésre, hisz a perzsa seregek körülvették, ostromolták a várost, ez volt a király utolsó vacsorája (Dán. 5: 1-30). Mennyire különbözött ez az alázat Mester utolsó vacsorájától, amelyen vigasztalást és békességet hagyott követőire a megtört kenyér és a kiöntött bor által (1 Kor. 11: 23-30)!

A keresztyének földi életük során kerülhetnek igen nehéz próbák közé, amelyek könnyet fakasztanak szemükből. Egy drága gyermek, egy kedves édesanya halála, vagy egy váratlan katasztrófa könnyeket csalhat szemükbe, de bízhatnak abban, hogy az Atya egy nap minden könnyet letöröl a szemükből, és megvigasztalja őket. A legnagyobb gyötrelmek közepette is boldoggá teszi őket az a tudat, hogy Isten nem hagyja magukra őket. Szomorúságuk egy nap örömre fordul. Az azonban, akik sosem ismerték meg Istent, és mindig gyűlölettel fordultak Vele szemben, miben bízhatnának? Semmire. Őket csak az örök gyötrelmek várják a halál révén. Tüntethetnek itt a földön mindenféle „csak-azért-is-örülni-fogunk” lelkülettel, életüket úgyis a siralmak völgyében fogják végezni. Nincs békét adóbb dolog annál a tudatnál, hogy minden helyzetben a keresztyénekre gondot visel kegyelmes Mesterük.


14. Az ő útjaiból elégszik meg az elfordult elméjű; önmagából azonban a jó férfi. Mind az igaz, mind a gonosz ember azt aratja, amit nap nap után a szívében érlel. Ha a kegyesség virágaira van gondja az embernek, azok pompáját és illatát fogja magába szívni. Ha a gonoszság gyomnövényeit hagyja eluralkodni szívébe, akkor annak keserű rombolását kell szemlélnie.

Izrael fiai a pusztában a Jahve által adott mannát gyűjtögették naponta, azt elkészítve mennyei eledelhez jutottak, ami megelégítette éhségüket, és azzal a boldog tudattal halmozta el őket, hogy Isten velük van, és gondjukat viseli. Te mivel táplálkozol naponta, mivel elégíted meg lelkedet?


15. Az együgyű hisz minden dolognak; az eszes azonban a maga járására figyel. A hit a reménylett dolgok valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés (Zsid. 11: 1). A hit nem más, mint az Isten Igéjének való alávetettség, a Benne való tudatos bizalom, és a Benne és magasztos munkáiba való gyönyörködés. Istennek azért kell mindent elhinnünk, mert az Ő szava és az Ő cselekedete tökéletesen fedik egymást. Csak Ő jogosult arra, hogy hitünk biankó csekkével rendelkezzen! Ha Ő kijelent valamit, azt nekünk maradéktalanul és késedelem nélkül el kell hinnünk, mert az Ő Igéje igazság, az abszolút igazság.

Ezt a mentalitást azonban nem kell alkalmaznunk az emberek kijelentései felé. Nem bízhatunk meg egy ember kijelentésében sem tökéletesen. Miért? Mert egy ember sem abszolút szent és igazságos. Ez nem azt jelenti, hogy bizalmatlanoknak kell lennünk, hanem azt, hogy a kijelentéseket kötelességünk komolyan megvizsgálni. Béreában, habár maga Pál apostol prédikált az ottani embereknek, azt olvashatjuk róluk, hogy naponta ellenőrizték szavainak hitelességét az Ige mennyei mérlegén. A hívőknek azért kell a szavakat e mérlegre tenni, hogy a csalóka beszédek által ne legyenek megcsalva, és eltérítve magasztos küldetésüktől. Ezért minden emberi kijelentést kellő óvatossággal, józansággal, és következetességgel kell kezelnünk.

Isten bölcsességre akar nevelni minket, ezért az ebben a versben való alapelvet rendszeresen és komolyan kell alkalmaznunk, hogy életünk zátonyra ne fusson más emberek pontatlansága, hazugságai, vagy szándékos félrevezetése miatt. Ezt kerüljük el! Ne az érzelmeinknek higgyünk, vagy pillanatnyi hangulatunkban hozzunk döntéseket, hanem az Ige mérőnádjával mérjünk le mindent, és mindenkit! Ha így cselekszünk, akkor mindig eszesek, bölcsek maradunk, és a bölcsesség gazdag asztaláról fogunk megelégíttetni.


16. A bölcs félvén, eltávozik a gonosztól; a bolond azonban dühöngő és elbizakodott. A félelem megléte az emberben mindig a bölcsesség jele, annak teljes hiánya arra utal, hogy a kérdéses ember istentelenségére utal. Az igaz ember fél a gonoszság útjaitól, mert féli a Mindenható Isten nevét. A félelem megléte, természetesen itt a bűntől való félelemről beszélünk, nem valami ok nélküli rettegéstől, arra utal, hogy az ember életében valami megváltozott, hogy többé nem bukott természetének megfelelően cselekszik. Ez a változás Isten Lelke által megy végbe, mikor az ember elhagyva bűneit, és megbánva azokat, a keskeny úton kezd járni. Nem nagyobb bizonysága isteni bölcsességünknek, mint az, hogy nagy ívben elkerüljük a bűnt.

Azok azonban, aki bátran, minden lelki aggályoskodás nélkül, nyugodt szívvel engednek természeti indulatainak, semmitől sem félnek – gonoszok, híjával vannak Isten dicsőségének. Az ilyen ember dacol Istennel, és nem hallgat a jó szóra, kineveti a veszélyeket. Bátornak nevezhetjük ezt az embert? Nem. Ha egy hajót egy zátonyokkal teli folyamnak a révkalauz minden figyelmeztetése ellenére átgondolatlanul vág neki, nem bátor, hanem esztelen. Esztelen mindenki, aki Isten világos parancsolatait felrúgva, figyelembe nem véve a közelgő ítélet hirdetését megy szembe a veszedelmekkel, hívja ki maga ellen a sorsot. Az Isten parancsolataival szemben dühöngő, és a maga erejében bízó ember - pusztulásra van ítélve. A bölcs, vagy a bolond sorsából fogsz részesedni? Melyik ezek közül a példaképed?


17. A hirtelen haragú bolondságot cselekszik, és a cselszövő férfi gyűlölséges lesz. A Példabeszédek szerzője, Izrael királya két bűnre hívja fel itt a figyelmünket, amely tűzbe boríthatja egész lelkünket, és elveszejthet minket; bemutatja a két bűn közötti hasonlóságot és különbséget, valamint rámutat azok siralmas következményeire.

Először is, a bölcsesség fejedelme arra figyelmeztet minket, hogy a hirtelen harag, az elhamarkodott döntések senkinek nem szolgálják a javát. A lobbanékony természetet még a világ fiai sem szeretik, mert még ők is tisztában vannak annak romboló voltával. Az ilyen ember olyan, mint a perzselő tűz, amely bármely pillanatban feltámadhat, és lángba boríthatja a száraz erdőt, felégetve maga előtt mindent, amit elér. A sok bolondság miatt, amit ilyen állapotában az ember elkövet, a környezete lassan kerüli, mert a vele és mellette való élet olyan, amelyben minden pillanatban becsaphat be a villám.

A hirtelen haragú ember folyamatosan bolondokat mond, és esztelenségeket tesz, mert ahelyett, hogy előbb végiggondolná, mit tesz, szabadjára engedi indulatait. Az ilyen ember teljesen fegyelmezetlen, nem tud, és nem is akar uralkodni magán, és Istennek tetszően viselkedni. Sault a féltékenysége vezette, Nábált az elbizakodottsága, Heródest a hatalomvágya. Mindannyian hirtelen haragúak voltak, akik csak kínozták környezetüket, és szomorúságokat okoztak nekik. Ha te is ilyen ember vagy, bánd meg bűneidet Isten előtt, és kérj Tőle erőt ahhoz, hogy megváltozz!

Másodszor, Isten a cselszövés gyalázatos bűnére hívja fel figyelmünket. Míg az első esetben a bolondság úgymond a dühkitörés a puszta véletlenen múlik, mint mikor egy vulkán hosszú szunnyadás után hirtelen kitör, a második alkalom esetén annak kiszámított voltára mutat rá a szentíró. Borzalmas dolog, ha valaki hirtelen haragjában agyon üt valakit, de még ettől is rettenetesebb az, ha ezt előre kitervelten teszik. Ez nagy gonoszság.

A hirtelen haragú ember kardvágása nem mindig ér célt, hisz a cselekedetét valamilyen szinten gyengíti vak dühe, és elhamarkodott, összefércelt tette. Néha a találomra kilőtt nyíl célba találhat, de a találomra kilőtt nyílvesszőnél sokkal veszélyesebb egy olyan kitűnő lövész lesből való támadása, aki nyugalommal, és jó fedezékben készülhet fel a tárgyalt lövésre. Absolon, Doég, vagy Szanballat olyanok voltak, mint a fűben áldozatára váró vipera, vagy mint a folyóparton meghúzódó vérre szomjazó tigris, amelyik a megfelelő momentumot kivárva ejti el áldozatát. Agyát nem borítja el a türelmetlenség, hosszú időt át képes várakozni, mielőtt lecsapna. A hirtelen harag olyan, mint a cikázó villám, míg az előre megfontolt gonoszság olyan, mint a következetesen felperzselt föld.

Isten arra biztat minket, hogy úgy kerülhetjük el, hogy ilyen nagy bűnökbe essünk, ha ennek pont az ellenkezőjét tesszük. A hirtelen harag ellen úgy védekezhetünk, ha sosem a pillanatnyi helyzetre reagálunk, hanem a probléma megoldására szegezzük szemünket. A cselszövő hajlamok ellen úgy léphetünk fel, ha elkezdjük szeretni felebarátainkat, és minden helyzetben keressük azt, hogyan lehetünk hasznukra. Krisztus, Mesterünk mindkét esetre példával szolgál számunkra. Először akkor, mikor Jakab és János hirtelen haragjukban tüzet akartak kérni a samaritánusokra, második esetben akkor, mikor a kereszten függött, és ellenségeiért imádkozott. Vegyünk példát hitünk nagy Királyáról!


18. Az esztelenek a bolondságot örökség szerint bírják; az eszesek azonban a tudománynak koszorúját fonják. Gyakran az emberekre ruházott örökség meg is határozza sorsukat. Ádám nem hagyott mást utódaira, csak szenvedést, szégyent, könnyeket, gyötrelmet, és annak tudatát, hogy Isten haragja van rajtuk, mert általa jött be a bűn a világba. Ha ez az állapot nem változik, az embernek semmi reménye nem lesz arra, hogy elkerülje a kárhozatot. Minden embernek ahhoz, hogy elkerülje Isten ítéletét, szüksége van a második Ádámra, Jézus Krisztusra, hogy Ő, ahogyan az első Ádám bűnbe vitte a világot, megszabadítsa a világot a bűntől. Ézsau, Nádáb, Saul, Júdás megmaradtak természeti állapotukba, és elvetették az ősi kígyó fejére taposó Messiást. Örökségükhöz ragaszkodtak, és Isten hagyta, hogy gonosz szívük kívánsága teljesüljön. Reményeik beteljesületlenek maradnak, vágyaik füstbe mentek, gondolataik sosem váltak valóra, és a pokol szája éhesen vár arra a pillanatra, mikor elnyelheti őket.

Az eszesek útja azonban nem ilyen. Ők Isten kegyelméből megértették, hogy Ádámban, ősapjukban, semmi mást nem örököltek, mint átkot. Isten kegyelméből megértették, hogy igazi változásra van szükségük, hogy Isten ellenségei, és ha valaki nem orvosolja helyzetüket, benne maradnak a Sátán finoman szőtt hálójában, ahol a halál vár rájuk. Kétségbeejtő helyzetükben az Úrhoz kiáltottak, és Ő Fia véres áldozata által könyörült rajtuk, és fiaivá fogadta őket. Fiúvá fogadásuk által elméjük megnyílt, és isteni bölcsességgel töltekeztek be.

Új szemszögből kezdik áltani ezt a világot, és mindent, ami ebben a világban van. Mennyei látásuk által úgy kezdik szemlélni a dolgokat, ahogyan Isten lássa őket. Lassan elhagyják régi énüket, és új emberré válnak Krisztusban. Minden egyes kegyes tettük egy-egy újabb levél azon a hervadhatatlan koszorún, amivel Isten fogja megjutalmazni őket, mikor átlépik a mennyek kapuját. Az az aranylánc, amit megszentelődésünk során kezdtünk el az engedelmesség láncszemeiből összerakni, az örökkévalóságban lesz teljes, és a Mennyei Ötvös ott fogja a nyakunkba akasztani. Tud-e valaki ettől jobb kilátásokat adni nekünk?


19. Meghajtják magukat a gonoszok a jók előtt, és a hamisak az igaznak kapujánál. Gyakran azt tapasztaljuk, hogy Isten népét megvetik, elnyomják, háttérbe szorítják. Néha úgy tűnik, hogy ez a kijelentett igazság túl optimista, és szebb képet fest a valóságról, mint amit magunk tapasztalunk. Igen, talán sokszor azt tapasztaljuk, hogy a választottakat folyamatosan csak igazságtalanságok érik, és nyoma sincs az igaz igazságszolgáltatásnak. Nem látjuk azt, hogy a Nábótot vádló hamis tanúk életükben megbüntettettek volna, vagy azt, hogy valaki is felelősségre vonta volna Heródest Keresztelő János lefejezéséért, vagy azt, hogy Annást, Kajafás, vagy másokat világi bíróság számon kért volna a Krisztus ellen szőtt összeesküvés kivizsgálása során. Ez lehangol minket, de csak azért, mert nem értettük meg az üzenetet. Isten sosem ígérte azt, hogy mindez itt a földön, és minden körülmények között teljesülni fog, de azt igenis ígérte, hogy az utolsó ítéletkor mindenki megkapja azt, amit érdemel.

A könyvek megnyittatnak, és az emberek minden cselekedete, gondolata, szava, napvilágra fog kerülni, és megfelelő ítéletben fog részesülni. Ki kell várnunk az Isten által alkalmasnak tartott időt, és ezt csak úgy tudjuk megtenni, ha hittel Reá bízzuk magunkat, és zúgolódás nélkül várjuk, hogy mikor virrad fel az a nap, mikor az Úr beül királyi székébe, hogy megítélje ezt a világot.

Persze, az idő addig, úgy tűnik, hogy nagyon hosszú, ezért Isten időnként, azért, hogy buzdítson és megerősítsen minket, a valóságban is szemlélteti azt, hogy komolyan veszi ígéretét. A fáraót seregével együtt elborította a víz, Nabukodonozor füvet evett, Jezabel vérét a kutyák nyalták fel, Dániel ellenségeit az oroszlánok vermébe dobták, Anániás és Safira holtan rogyott össze. Mindezek a példák azt szemléltetik előttünk, hogy Isten ítélete sosem késik, és sosem siet, akkor fog eljönni, mikor az Ő órájának ideje eléri a tizenkettőt. Tehát, tel a fejjel, a Vőlegény lehet, hogy csak éjfélkor jön el értünk, de biztos, hogy eljön. Ő gyönyörködik abban, ha a Menyasszony türelmetlenül vár Reá, és nem váratja hiába földi jegyesét, mert örökkévaló szeretettel szereti Aráját!


20. Még az ő felebarátjánál is utálatos a szegény; a gazdagnak azonban sok a barátja. Fájdalmas megállapításokat tesz itt a szent író. Fájdalommal állapítja meg Salamon, hogy nagy az emberi önzés, széles annak határa. A vágy, hogy az emberek nyerő gondolatokra, eszmékre, személyekre helyezzék életüket – nagyon fontos. A bukott emberben egyetlen vágy sem tombol úgy, mint az életének biztosítási vágya, a biztonság mindennél fontosabb nekik. Emberi szempontból mi a biztosabb? Az, ha olyan ember a barátom, aki hatalommal, nagy vagyonnal, és tekintéllyel rendelkezik a társadalomban. Akik nem ilyenek, azok csalódást okoznak embertársaiknak, nem kedvesek számukra, nem keresik barátságukat. Ki akarja magát olyan emberekkel körülvenni, akiknek maguknak sincs biztonságuk megoldva?

Isten azonban nem ilyen mérce szerint mér. Ne feledjük el, hogy az emberi társadalom gyeplője nem a hatalmasok kezében van, hanem a Mindenható kezében. Ő dönti el, vagy Ő engedi meg, ki fog a hatalom csúcsán ülni, és ki nem. Sok üde példa van a Szentírásban eme igazság bizonyítására. Emberileg úgy tűnhetett, hogy Saul jó „befutó”. Fiatal volt, energikus, erős, határozott, kemény, bátor, aki évtizedekig a hatalomban maradhatott volna. Amikor a király Dávidot életre-halálra kerestette, sokan álltak Saul mellé, mert a volt pásztorfiúnak semmi esélye sem volt vele szemben. Isten gondviselése folytán a helyzet azonban drasztikusan megváltozott, Saultól elvétetett a királyság, és Dávidnak adatott.

Amikor az a gondolat kísért minket, hogy még a keresztyén egyházon belül is a sikereseknek, erőseknek, befutottaknak adjuk az egyházi tisztségeket, emlékezzünk arra, hogy Isten azt nézi, ami a szívben van. Krisztusnak különös gondja volt a szegényekre, és Ő maga is megüresítette magát (Fil. 2: 7), hogy nekünk, bűnösöknek, elhagyatottaknak, lelki vakoknak szolgáljon. Ő nem szégyellt minket. Mi azonban képesek lennénk szégyellni azokat, akikre Neki különleges gondja volt?


21. Aki megutálja az ő felebarátját, az vétkezik; aki azonban a szegényekkel kegyelmességet cselekszik, boldog az! Ez a vers dicséri az együttérző szívet, és ostorozza a szívtelenséget. Az előző vers azt tárgyalta, hogy az embereket az önzés vezérli, míg ebben a versben arról van szó, hogy az önzés milyen bűnös dolog. Bűnös szíve arra viszi, hogy pusztán azért nézze le és utálja meg azokat az embereket, akik körülveszik, mert társadalmilag nem olyan megbecsültek, mint ők maguk. Ez a büszke, pökhendi, bukott embert személyválogatóvá teszi. A külsőre nézve ítéli meg az embereket, és a látszat szerint dönt azoknak sorsa felől. Isten elítéli az ilyen magaviseletet, ami nélkülözi az Ő jóindulatát, és türelmét minden ember iránt.

Krisztus minden választottjáért meghalt, és ha megvetem testvéremet csak azért, mert ők nincsenek olyan jó természettel, tulajdonsággal, vagy lelki ajándékkal felruházva, akkor vétkezem Krisztus drága vére, és Isten tökéletes bölcsessége ellen, Aki abban a kegyben részesítette ezt az embert, hogy befogadta őt mennyei családjába. Az önzés öl és megaláz, míg a szeretet boldogságot ad és felemel. Ha semmibe nézel másokat, Isten is semmibe fog nézni téged. Ha kikerülsz másokat, ők is ki fognak kerülni téged. Mivel dicsekedhetnél, amit ne kaptál volna? Úgy bánj az emberekkel, ahogyan elvárnád, hogy veled bánjanak!


22. Nemde tévelyegnek, akik gonoszt szereznek? Kegyelmesség és az igazság azonban a jó szerzőknek. Azok az emberek, akik a kegyelmesség és az igazság útján járnak, igaz úton járnak. Az ilyen hívők Isten ösvényén járnak, mert azt teszik, ami az Embernek Fia parancsolt nekik. Miért engedelmeskednek? Azért, mert megváltozott a szívük. Mikor megváltozik a forrás, megváltozik a víznek az íze is. A keserű forrás csak olyan vizet ad, amelyik elsarjasztja a növényzetet, az édes víz azonban zölddé teszi a fákat. Ahol Isten Fiának megjelenéséig gonoszság és tévelygés uralkodott, ott a Fiú rendet teremtett kisöpörte a házat, és átvette az ember szíve felett az uralmat.

A kegyelem a forrás, a következetesség a csatorna, az engedelmesség az eredmény, és a következmény az a gyümölcs, ami ebből a csodálatos láncolatból kinő. Még ha az istentelenek akarnának is valami jót tenni, a szándék nem abból a gyökérből sarjad (és nem is lehet kedves Istennek), amiből az övék.


23. Minden munkából nyereség lesz; de az ajkaknak beszédéből csak szűkölködés. Sokan félreértik ez a verset azok, akik a szellemi munkát akarják szembe állítani a fizikai munkával. Ebben a versben nem erről van szó. Maga Salamon is olyan ember volt, aki szavakkal dolgozott, mégsem nevezte senki lustának, vagy szószaporítónak. A bölcs király szájának és lelkének tisztaságával hozott hasznot népe számára, azt mind magasabbra emelve, megbecsülést szerezve a zsidó névnek. A szentíró itt a szorgalmasságot és a tékozlást állítja egymással szembe. Mert nagy haszna van annak a beszédnek, ami Isten csatornája, és az Ő bölcsességét hivatott átadni az emberiség számára. Ez is munka, sőt nem egyszerűen munka, hanem magasztos hivatás.

Ez a vers azokat ostorozza, akik sem a kétkezi munkában, sem a szellemi munkában nem gyakorolják magukat. Az itt kipellengérezett emberek lebecsülik a fizikai munkát, de maguk semmi értelmes szellemi nyereséget nem tudnak felmutatni, mert esetleges ajándékaikat is elpazarolják, mert nem jó célra használják. Mivel a farizeusok visszaéltek tudományukkal és helyzeti előnyükkel, nem tudták kamatoztatni szellemi potenciáljukat, mert tudományukat nem Isten nagyságának hirdetésére, és az emberi lelkek megnyerésére használták, hanem csak szőrszálhasogató polemizálásra, és lelki pökhendiségük és büszkeségük kimutatására. Isten ki is vette kezükből Isten jó esztendejének hirdetését, és olyan szőlőmunkásoknak adta azt, akik híveknek bizonyultak.

Következetesen és kitartással kell gyakorolnunk magunkat mindenféle munkában (akár fizikai, akár szellemi az), hogy eredményeket érjünk el, ugyanúgy, ahogyan a sportolók is következetes és rendszeres testedzéssel tudják csak legyőzni ellenfeleiket, dicsőséget és elismerést szerezve addigi erőfeszítéseiknek. Isten serénységre hív minket, mert nélküle nem tudunk vetni és gazdagon aratni Isten mezején. Fogadjuk nyitott szívvel ebben az esetben is a Király türelmes, de határozott útmutatását!


24. A bölcseknek a gazdagságuk az ő ékességük; a tudatlanok bolondsága azonban csak bolondság. A bölcsek nem hajszolják a földi gazdagságot, és nem törekednek arra, hogy mindenáron részesedjenek belőle, de Isten néha, az Ő kikutathatatlan gondviselése folytán úgy rendezi az eseményeket, hogy az Ő fiai jelentős vagyonnal bírjanak. Dávid nem akart király lenni, csak szolgálni akart az Úrnak, Eszter királyné sem vágyott a pompa után, csak Istennek akart engedelmeskedni, Arimátiai József is csak Isten útmutatását kereste életére, és közben mindhárman arra döbbentek rá, hogy befolyásos személyek.

Mivel ők a gazdagságban is egy szolgálati lehetőséget láttak, nem ragadta őket magával ennek a világnak a lelkülete, nem lettek despotákká és hiú vágyakat kergető emberekké, hanem megmaradtak annak, akik voltak: olyan gyermekeknek, akik mindenben Atyjuk akaratát keresték, és abban gyönyörködtek, hogy az Ő neve dicsőséges sugárzott az emberek között.

A gazdagság azonban csak a bölcseknek válik hasznukra. A bolondoknak, mint minden más, ez is csak átkot hoz. Bármibe is kezdenek az istentelenek, annak vége, akár előre jutnak abba, akár nem csak bolondság, mert ez semmit nem változtat lelki állapotukon. Bűnben születtek, és bűnben élték le életüket, folyamatos Isten ellenszelével dacolva, azt figyelembe nem véve. Megcsontosodtak az engedetlenségben, és bármit értek el életükben, a harag nagy napjára gyűjtöttek ítéletet a fejükre. Hát nem bolondság úgy végigmenni az élet nagy pályaudvarán, figyelembe nem véve nem a váltókat, hogy nem szállunk fel a kegyelem vonatára?


25. Lelkeket szabadít meg az igaz bizonyság; hazugságokat szól azonban az álnok. Van-e nagyobb kiváltság annál, hogy szánkkal és bizonyságtételünkkel emberek lelkét ragadhatjuk ki az örök halál forró kemencéjéből? Nincs ennél nagyobb, magasztosabb, lelket melengető feladat. Az igaz bizonyság gyógyít, még ha sok esetben fájdalmasan is vág bele bűneinkbe. Az igaz bizonyság megtart, még ha életünk nagy terheit (amiről talán azt gondoljuk, hogy jó lenne őket megőrizni) ki is dobja lelkünk léghajójából.

Az igaz bizonyság épít, még ha sok esetben addigi életünk alapjait porig rombolja ahhoz, hogy a kegyelem sátorcövekje új alapon feszítse ki életünket. Az igaz bizonyság felemel, még ha sokszor nehéz is ott hagynunk addigi életünk posványát. Az igaz bizonyság örömöt ad, még ha előtte meg is szomorít minket, tükröt tartva elénk.

Az igaz bizonyság a mennybe visz, még ha előbb a halál árnyékának völgyén kell is átmennünk. Nem jobb-e a szigorú kegyelem (ahogyan Augusztinusz fogalmazott), amely az Ige kétélű, zsigerekig vágó szikéjével kivágja a fekélyt, annál, hogy szeméremből, vagy aljasságból hagynánk, hogy a Sátán üde fügefalevéllel takarja el lelkünk romlottságát, ami a gyehennára vinne minket? Jobb megszégyenülni, mint elkárhozni. Csak az takarja el előlünk a valóságot (a Sátán), aki a lelkünket álnokul el akarja veszíteni. Csak az akarja felfedni előttünk a valóságot (az Isten), Aki nem szeretné, hogy a pokolra kerüljünk. Fel kell tennünk életünk nagy kérdését: az igaz bizonyságba akarunk-e kapaszkodni, vagy az álnok csaló suttogásának hiszünk?


26. Az Úrnak félelmében erős a bizodalom, és az ő fiainak menedéke lesz. Isten hűsége pajzs és páncél az Ő félők számára. Aki igazlelkűséggel övezi körül derekát, az igazság mellvasába öltözik, lábára a békesség evangéliumának saruját húzza, az nem csalódik. Aki nem veti meg a hit pajzsát, az megvédi magát az ördög minden tüzes nyilával szemben. Aki nem szégyelli felvenni az üdvösség sisakját, és megmarkolni az Ige kardját, annak nem lesz bántódása (Ef. 6: 11-17). Isten félelmében erős bizalom van. Az a hármas kötél, amit Isten fon, nem szakad el egykönnyen. Az a váltó, amit Krisztus az Ő drága vérével írt alá, kiegyenlít minden adósságot, amit a bűn halmozott fel.

Az Isten atyai házának melege feledhetetlen minden gyermeke számára. Akik az Úr szárnyai alatt vannak, biztos menedéket találtak az élet viharaiban, a harag és csillapíthatatlan lelki éhség villámai elkerülik a kegyelem állapotának mennyei hajlékát. Ki akarna kimenni a halálhozó jégeső alá, ha olyan tető van feje felett, amit Isten keze épített? Talán nehéz volt Izrael népének esténként lehajtania fejét a pusztában, de ha a felhő- és tűzoszlopra néztek, akkor öröm töltötte be a szívüket, mert tudták, hogy biztonságban vannak. Talán nehéz volt felszedni a mannát, de mikor megőrölték és elkészítették, tudták, hogy Isten táplálja őket. Mikor harcba mentek, talán nehéz volt a szívük, de tudták, hogy Isten velük van. Végigharcolták életüket a pusztában a természet és a kísértések elemeivel, de Isten ruhája nem foszlott le róluk, és az igaz ösvényét taposó sarujuk megóvta lábukat a tövisektől és a kövektől.

Az Isten aklának falai talán sok esetben szűknek látszanak, de mindig megóvják az Ő juhait a vadaktól. A menedék talán nem kényelmes, de minden biztonsági eszközzel fel van szerelve, és megóvja a benne tartózkodókat a veszélyektől. Hát nem ez a legjobb dolog? Mit ér az élet és a gazdagság, ha egy nap elveszítjük életünket! A bárka talán nem felelt meg Nóé álmának, és meg kellett azt osztania egy csomó állattal, de élt, míg azok az emberek, aki finnyáskodtak, és gonoszságuk folytán lefitymálták a bárkát, meghaltak! Hát nem jobb ettől Isten félelmében élni?


28. A nép sokasága a király dicsősége; a nép elfogyása azonban az uralkodó romlása. Ez a vers azt mutatja meg számunkra, hogy jó dolog, ha bölcs az uralkodó, akinek Isten ad hatalmat, vagy megengedte azt, hogy egy nép felett tekintélyt gyakoroljon. Mert egy uralkodó lehet áldására népének, és lehet átkára is annak. Ha bölcsességgel vezeti népét, népe örömére van, megsokasul általa a nép: mind testileg, mind lelkileg. Salamon maga példa erre. Habár nagy terheket rakott a népre, az mégis gyarapodott. Egyre nagyobb terület került az ellenőrzése alá, és ennek határait csak úgy lehetett igazából fenntartani, hogy az ott élő népek akartak az ő uralma alatt élni. Csak úgy gazdagodhatott a királyi udvar, ha maga a nép is gazdagodott. Hiába emelte volna az adókat, ha a nép nem tudta volna azt megfizetni. Azért tudta a nép fenntartani a pompát és gazdagságot, mert ő maga is gyarapodott a király kereskedelmi és békés szövetségei által. Mivel a király tisztességes, és mindenki számára kielégítő egyezményeket kötött más fejedelmekkel, bölcsen gondolva a nép javára is, lehetett olyan az életszínvonal és a politikai légkör, amilyen volt.

Roboám trónra lépésével azonban az addigi status quo megváltozott. Az elviselhetetlenségig növekedtek az adók, az új király kezdett rossz tanácsokra hallgatva rossz külpolitikát folytatni, értelmetlen döntésekkel és kijelentésekkel elvadította a népet, nem képviselte azok érdekeit, így a nép megfogyatkozott. Egy jó döntésnél sok szempontot kell figyelembe venni. Egy nép legjobb támasza egy jó uralkodó, és egy uralkodó legnagyobb támasza egy olyan nép, amely látja, hogy vezetője a nép érdekeit képviseli.

Csak úgy hozhat nehéz döntéseket egy vezető, ha élvezi alattvalói bizalmát, és világossá teszi, miért szükséges az a döntés, és milyen következményekkel jár. Különben a nép elcsüggedhet, meggyengülhet, és a király elveszítheti bázisát. Roboám elveszítette királyságát, csak foszlányai maradtak atyja hagyatékának, mert botor módon cselekedett, csak saját önző érdekeire volt tekintettel. Minden világi felsőségnek, amely azt szeretné, hogy bölcsnek nevezzék, az eszében kell tartania, hogy kinek a vállán nyugszanak a terhek. Ha nem figyel oda alattvalóira, akik egyben felebarátai is, (és ő arra kapott mandátumot, hogy ezek istápolja) megszegi Isten parancsolatait. Az ilyen nyomorgatott helyzetben a védelem nélkül valók a Teremtőhöz kiáltanak, Aki a megfelelő időben eljön, és ítél, a kormánypálcát más kezébe teszi le. Vezetők, emlékezzetek meg isteni küldetésekről, mert a jogart nem uralkodásra, hanem szolgálatra kaptátok!


29. A haragra késedelmes bővelkedik az értelemben; aki azonban hirtelenkedő, bolondságot szerez az. Isten Igéje arra tanít minket, keresztyéneket, hogy türelmesek legyünk. Az akarja, hogy vegyünk Róla példát. Egyetlen olyan esetet sem látunk a Szentírásban, mikor Isten türelmetlen lett volna. Inkább azt olvassuk Róla, hogy Ő hosszútűrő. Amikor népe gonosz utakra tévedt, akkor elküldte hozzájuk prófétáit, hogy beszéljenek azoknak lelkére, és megtérjenek. De nemcsak a különleges kegyelemben látjuk Istennek türelmét, hanem az általános kegyelmében is.

Ő felhozza napját úgy az igazra, mint a gonoszra. Mielőtt megbüntetné a bukott emberiséget, időt ad, hogy azok magukba szálljanak, és keressék a megbékélést a Fiúban. Isten végtelen bölcsessége folytán sosem késik, és sose siet, hanem mindent a maga idejében tesz. Mi nem rendelkezünk ilyen csalhatatlan érzékkel, de ennek ellenére mégis azt a parancsot kaptuk, hogy legyünk türelmesek. Mielőtt döntést hoznánk, vizsgáljuk meg a körülményeket, egyeztessük gondolatainkat az Írással, engedjük, hogy az megfelelő, biblikus döntésre sarkalljanak minket.

Isten nem a haragot tiltja meg. A harag egy érzés. Ha bűnös dolog lennek a harag önmagában, akkor Krisztus bűnt követett volna el, mikor kiűzte a kufárokat a templomból, vagy mikor keményen beszélt a farizeusokkal. De nem ez a helyzet. Isten minden esetben az alaptalan, és a bűnre vivő haragot tiltja. A parancs kizárja annak lehetőségét, hogy önkényeskedjünk, és azt is, hogy elnézzük a bűnt. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy haragudva vétekbe essünk. Talán úgy gondoljuk, hogy nem olyan fontos ez az elv. Ha így gondolkodunk, tekintsünk vissza a történelemben, és emlékezzünk Mózesre, aki a legalázatosabb ember volt, mégis ebbe a bűnbe esett, és nem mehetett be az Ígéret Földjére.

Ha nem állunk meg, és nem gondoljuk át a körülményeket, és tetteinket nem az alázat és a szeretet vezeti, a Sátán haragunkat rossz irányba tereli, és megfoszt minket az Úrnak való engedelmesség örömétől. Nem elég elkötelezettnek lennünk, tetteinket az alázatos és türelmes szeretetnek kell vezetnie. Míg a hirtelenkedés csak háborúsághoz vezet, addig az alázatos szó a kemény csontokat is képes megtörni! Abigail alázatos és esdeklő szóval a felbőszült, és gyilkolni vágyó Dávidot is képes volt lecsillapítania (1 Sám. 25)!


30. A szelíd szív a testnek élete; az irigység azonban a csontoknak rothadása. Nincs jó testi egészség megfelelő lelki egészség nélkül. Isten parancsai nemcsak a lélekre vannak jó hatással, hanem testre is. Ábrahám öreg korában, az élettel betelve hunyta le a szemét, hogy Teremtőjéhez menjen (1 Móz. 25: 8). Káleb még öreg korában is olyan erős és eltökélt volt, mint évtizedekkel korábban, mikor Mózes kiküldte őt a többi felderítővel, hogy kémlelje ki Kánaán földjét (Józs. 14: 11-13). János apostol öregkorban írta meg a Jelenések könyvét, még akkor is tökéletesen hallotta az Úr szavát (Jel. 1: 9). Pál is öreg korában írt Filemonnak Onezimusz ügyében olyan fiatalos, eleven és szeretetet árasztó stílusban, mintha nem is egy testiekben megtört, elfáradt ember írta volna, miközben a császár bilincse rajta volt (ld. a Filemonhoz írott levelet!). A kegyelem arra vezeti az embert, hogy gyakorolja magát a kegyességben. A kegyesség alázatossá teszi az embert, és az alázat bölcsességet ad arra, hogy eszes éljük életünket. A bölcs élet előrevetíti számunkra az örökkévalóság édességét.

Az irigység bűne, amely itt bűnös természet teljességét szimbolizálja, amely dacos Isten akaratával szemben, és sajnál minden Teremtő által másnak adott ajándékot, amit ő szeretett volna elnyerni. Annyira átjárja az a bűnös érzés, hogy nem hagyja nyugton őt sem éjjel, sem nappal. Úgy belé ivódik a gyűlölet, hogy szinte a csontjait marcangolja. Ilyen természettel rendelkezett Jezabel, akinek nem hagyott nyugton az a tudat, hogy az igaz Nábót nem adta el férjének Isten által kapott, őseitől reá hagyott örökségét (1 Kir. 21: 3, 7). Hasonló indulatok tomboltak Nagy Heródesben is, aki képes volt legyilkoltatni az összes gyermeket Betlehemben, csakhogy a Messiás ne foglalja el az Atyától kapott örökségét (Mt. 2: 16-18). De ilyen volt Diotrefesz is, aki irigyelte János apostolságát, és dacosan ellenük állt (3 Jn. 1: 9-10). A bűn, mint lelki lepra takar be minket, és letépi rólunk az irigység kezével lelkünk húsát-javát, hogy csontunk megsárguljon a kárhozat kénköves tavában.


31. Aki elnyomja a szegényt, gyalázattal illeti annak teremtőjét; azonban tiszteli az, aki könyörül a szűkölködőn. Minden ember Isten képére és hasonlatosságára teremtetett. Az emberiség bölcsője egy test és egy lélek volt. Ugyanabból a forrásból nyert alakot az ember: a földből. És ugyanabból a leheletből nyert minden ember is élő lelket: Isten fuvallatából. Tehát, mid van, testvérem, amivel rendelkezel, amit ne ajándékba kaptál volna? Ha őszinték vagyunk magunkhoz, és nem akarjuk meghazudtolni Istent, akkor azt kell mondanunk, hogy semmim. Egyesek erről mégis meg szoktak feledkezni. Ha többel bírnak, mint mások, vagy okosabbak, esetleg ismertebbek, vagy mások felett hatalommal rendelkeznek, akkor azt gondolják (de sok esetben ehhez nem is kell reális „többlet”), hogy ők különbek, mint a többiek. Úgy gondolják, hogy ez feljogosítja őket arra, hogy másokat lenézzenek.

Egyesek úgy gondolják, hogy még ettől is tovább mehetnek, nem egyszerűen lenézik a tőlük elesettebb embereket, hanem megvetik, mi több, kihasználják őket. Saul olyan uralkodó volt, aki nem volt tekintettel másokra. Egy fejjel kiemelkedett Izrael fiai közül, felemelkedése által családja tartotta ellenőrzése alatt az egész népet, kemény harcos volt, aki jól tudta háborúba vezetni katonáit. Azt vett el az emberektől, amit akart. Ha erős legény látott, egyszerűen besorozta seregébe, elvette magának a termés javát, pusztán azért, mert úgy gondolta, joga van hozzá, mert ő az erősebb. Hatalmát rosszra használta, habár Isten azért tette meg királynak, hogy népét bölcsen és szelíden vezesse. Mivel nem azt tette, és lenézte azokat, akiket vezetnie kellett, ezzel népének Teremtőjét gyalázta. Isten a megfelelő pillanatban „leváltotta” Sault, és helyette olyan Örök Királyt tett Izrael élére (Ézs. 62: 11), Aki szerény és alázatos volt, Aki szamárháton jött a béke és a nép iránt való gondoskodó szeretet jeleként (Zak. 9: 9).

Ha a büszkeség és a nagyravágyás szörnye megkörnyékezne minket, jusson eszünkbe, hogy Mesterünk alacsony sorból származott, és hogy a tanítványok nem lehetnek nagyobbak Mesterüknél. Ha így van, akkor miért törekszünk mégis sokszor ennek az ellenkezőjére? Jézus szerény volt, mi mégis azt akarjuk, hogy felnézzenek ránk. Jézus mindentudó volt, mi mégis azt akarjuk, hogy dicsérjék eszünket, habár mi keveset tudunk.

Jézus szegénnyé lett értünk, hogy megváltson minket, de mi sokszor inkább a gazdagságra vágyunk, mint Reá. Jézus egyszerű volt, míg mi arra törekszünk, hogy különlegesek legyünk, hogy kiemelkedjünk az átlag közül. Mert, sajnos elég gyakran, lustaság, vagy nemtörődömség miatt meglankadunk a megszentelődésben. Levesszük tekintetünket Krisztusról, és a világra fordítjuk, ami arra csábít minket, hogy igazságtalanul lekicsinyeljünk másokat azért, hogy saját önös énünknek elég helyet biztosítsunk. Ne tegyük! Hagyjunk fel vele! Hisz csak akkor fogunk jót tenni (nem csak elméletben beszélni róla) felebarátainkkal, ha lelkileg kijózanodunk, és szemünket újra a Megváltóra emeljük. A tárzusi Saul levetette büszke júdaista jellemét, mikor megtért, és az alázat köntösét öltözte magára, amihez hűségesen ragaszkodott egész hátralevő életében.


32. Ki miben gyakorolta magát földi élete során, azt nyeri örökség képen. Aki elfordult a kegyességtől, és elvetette az Urat, azt az embert saját nyavalyája ejti foglyul. A gonoszság kígyótojásait melengetve semmi jóra nem számíthat az istentelen. Lelkiismeretét már rég megöldökölte, mint ahogyan a bolond ember dühében végez a hű házőrzőjével, mikor az ugat a tolvaj jöttét látva. Isten parancsolatait már rég megutálta, gyűlöl minden szent, és tiszta dolgot. Az Ő figyelmeztetéseit már rég kigúnyolta, és csak nevet rajtuk. Az Ő prófétáit rég lenézte, hogy ilyen nyámnyila üzenettel zavarják bűnös üzelmeit. Egészségét a Sátánnak adta, önbecsülése a múlté. Maradt-e valamije, valami rongya, ajándékainak valami foszlánya, ami el tudná rejteni szíve rútságát Isten mindent látó szemei elől? Nem, nem maradt semmije, mert úgy élte végig ezt a földi életet, hogy minden mennyei immunitást elpazarolt, és minden gyógyulásnak a lehetőségét szántszándékkal elvetett, ami megmenthette volna lelkét a gyehennától.

Kapernaum, Korazim, és Betsaida lakói tudatosan és akarva fordították el szemüket a Mennyei Orvosról, Aki azért jött ebbe a világban, hogy a lelki betegeknek lelki gyógyulást szerezzen. Köztük élt a Messiás, de ők megmaradtak nyavalyáikban. Jézus azt mondja, hogy ezeknek az embereknek nehezebb sorsuk lesz az ítéletre, mint Sodoma lakóinak, akiknek sosem volt ilyen formában felajánlva a szabadulás.

Az igazaknak azonban, akik Krisztus által megváltást nyertek, nincs mitől félniük. Még ha eljött is haláluk ideje, biztonságban vannak, mert aki Krisztusban van, még ha meghal is, - él. Összetornyosulhatnak felettük a felhők, a remény napsugara mégis megtalálja közöttük az utat az igaz ember szívéhez, mert neki van Vigasztalója! Amikor beszáll a csónakba, hogy a halál folyóján átevezve belépjen a Szent Városba, szíve örömmel van megtelve, mert tudja, hogy elkészített helye van ott, és nem idegenként várják, hanem úgy, mint ahogyan egy szerető család vár egy hosszú útról hazatérő gyermeket. Kell ettől nagy, szebb, és magasztosabb reménység?


33. Az eszeseknek elméjében nyugszik a bölcsesség. Semmit sem lehet elrejteni kandi szemek és fülek elől ebben a világban. Amit ma fülekbe suttogunk, azokat a szavakat holnap már a háztetőkről kiabálva halljuk vissza. Bármi is lakozik a szívben, az előbb-utóbb napvilágra kerül. Talán nem a szavakon keresztül, de mégis előjön a cselekedetek, a tekintet, a hozzáállás, vagy a vélemény által.

A bölcsességet nem lehetne elrejteni, még ha akarnánk is. A hegyen épült várost messzire lehet látni. A strázsák szava messze hallatszik a védett város falain. A világítótorony fénye messze ellátszik a parti szikláktól. A bölcsesség messze sugározza az ő mennyei fényét a sötét emberi szívek között. Aki akarja, utat találhatna Istenhez, mert útba igazítanák azok, akiknek elméjében az Ige az iránytű. Mikor Keresztelő János megjelent a színen, senki sem vonta kétségbe azt, hogy eljött Isten jókedvének esztendeje, mert a próféta bizonyságtétele világított!

A tudatlanok azonban bármennyire is próbálják elkendőzni azt, hogy nem rendelkeznek bölcsességgel, nem fog nekik sikerülni. Mert hamar napvilágra kerül az, mi van szívükben. Ehhez nem kell nagy keresés, vagy megfigyelés sem. Mint a sarat, és egyéb tisztátalanságot magasba lövellő meleg vizű forrás, úgy a gonoszok szíve is azt köpködi magából, amivel tele van az! Az Ige azt mondja, hogy nem elég, hogy megismerjük a gonosz szív tartalmát, hanem azt mondja, hogy hamar, gyorsan megbizonyosodhatunk arról, mit rejt magában.

A legkisebb nézeteltérés, egy óvatlan szó, egy nem tetsző arckifejezés, vagy egy váratlan, előre ki nem számított pillanat megnyitja előttünk az ilyen szívet. Hámár alázatos és kedves, hízelkedő volt Ahasvérus királlyal szemben, de mihelyt meglátta Márdokeust, rögtön minden epévé vált benne, és napvilágra jöttek gyilkos ösztönei (Eszt. 3: 6), amiért nem sajnált nagy összeget áldozni, hogy kielégítse azokat (9. vers). Egy rövid időre elrejthette azokat, de hamar kibújt a szög a zsákból. De, még ha az álnok el is tudná rejteni gondolatait az emberek elől, Isten, a szívek vizsgálója elől ezt lehetetlen elrejteni. Ő úgy olvas az emberi szívekben, mint egy nyitott könyvben. Vajon mit olvas Ő ki életünk könyvéből?


34. Az igazság felmagasztalja a nemzetet; a bűn azonban gyalázatára való a népeknek. Semmi sincs olyan jótékony hatással egy állam felemelkedésére, mint az istenfélelem. Azok a népek, amelyek az istenfélelem elvét követték, nagy, gazdag, és erős nemzetekké váltak. Az isteni parancsolatok egybe tartották a népet, és annak legkisebb sejtjét, a családokat. A fiatal nemzedék megtanulta, hogy önfeláldozás és következetes munka nélkül nem lehet gyarapodni.

Komoly és tiszta életszemlélet bölcsességgel és eszességgel párosult, ami oda vezetett, hogy a Mindenhatót respektáló népek magasan más népek fölé magasodtak. Nem saját maguknak köszönhették ezt, hanem Istennek, Aki életüket vezette, és megáldotta őket minden útjukba. Legnagyobb példa erre maga Izrael, az ő teokratikus berendezkedésével. Elibük volt adva az élet és a halál, az áldás és az átok (5 Móz. 11: 26-28).

Nyertek-e valamit azok a népek a történelem folyamán, akik nem engedelmeskedtek a Mindenhatónak? Vajon Kánaán bálványai, a Baálok és Astarték meg tudták-e védeni imádóikat az Úr lángoló haragjától? Nem. A kananeus, perizeus, girgazeus stb. törzsek Izrael fiainak kardja által lettek kiirtva, hogy még emlékezetük is eltűnjön e föld színéről. Hol vannak Molok követői, akik gyermekeiket tüzes kemencébe vetették, hogy kiengeszteljék bálványukat? Eltűntek, gyalázatra vettettek. Ha a Szentírás nem tenne említést róluk, ma azt sem tudnánk, hogy valaha léteztek ezek a népek. Mert csak úgy maradhatnak fenn a népek, ha az Urat tisztelik. Imádkozunk-e azért, hogy népünk vezetői istenfélelemre és alázatra vezessék népüket?


35. A Szentírás csak kétféle szolgáról beszél: hasznosról, és haszontalanról. Aki értelmes, - hasznos. Aki híjával van az értelemnek, - haszontalan. A királynak csak ahhoz van jóakarata, aki eszes. Csak annak a szolgának van előtte becsülete, aki a reá bízott javakat gyarapítani tudja. Az ilyen hűséges ember a király dicsőségét és hatalmát növeli, ezért nagy becsben tartja őt a király. Eszter királyné mindenben ura javát kereste, és hívás nélkül is elé járult, míg elődje, Vásti, még a hívásra sem hallgatott. Nem engedte, hogy férje olyan döntést hozzon (emellett természetesen népét is védte), ami a birodalom kárára van, és szegényebbé teszi a királyt. Ugyanis a zsidók hozzájárultak a perzsa birodalom felemelkedéséhez, ezért történhetett az, hogy az egész város megháborodott, mikor hallott a parancsot kiirtásukról. A királyt a szeretett szolgálólány és királyné felé fordulásával nemcsak egy kívánságot teljesített, hanem még gazdagabbá tette országát, és megszabadult valódi ellenségeitől (Eszt. 2: 21-23; 7: 10; 9: 13).

Azok a szolgák, akik esztelenek, azaz megszégyenítőek, csak fejtörést és bosszúságot okoznak uruknak. Nem lehet rájuk számítani, hanyagok, buták, és nem keresik semmiben uruk javát. Hogyan fordulhatna mással az ilyen ember felé Isten, mint haraggal?






























Tizenötödik fejezet

Bölcsesség üdvre vezet, bolondság csak kárhozatot hoz.

1. Az engedelmes felelet elfordítja a harag felgerjedését; a megbántó beszéd azonban haragot támaszt. Hogyan kell viselkedni a keresztyénnek egy felfokozott érzelmi helyzetben? Nagyon bölcsen. Emlékeznie kell arra, hogy a megbékélést, és nem a maga igazát kell mindenáron keresnie. Itt egy olyan helyzetet taglal a Szentírás, mikor nem mi kezdünk el egy vitát, de reagálnunk kell rá, mert minket ért támadás. A nyitó lépést nem mi tettük, nem mi választottuk ki a környezetet és az időt, azt mások tették, de nekünk mégis választ kell adnunk. Milyen választ adjunk?

Mivel a helyzet nagyon feszült, azt is mondhatnánk, hogy pattanásig feszült, minden ellenlépés csak olaj lenne a tűzre. Inkább feleljük engedelmesen, ahogyan mondja itt az Írás, vagy ahogy másképpen fogalmaznánk, higgadtan a kihívásra, nem veszítve el önuralmunkat, nem engedve meg azoknak, akik szembe állnak velünk, hogy kimozdítsanak minket kedélyességünkből. Az ilyen válasz olyan, mint a víz, amely lassan eloltja a tomboló tüzet.

Kerülnünk kell a bántó beszédet! Bármilyen vitába is keverednénk kívülállókkal, vagy testvéreinkkel az Úrban, sosem szabad engednünk, hogy az indulatok, és a versengés heve elragadjon minket. Minél magasabbra emeljük a hangunkat, és minél élesebben csattannak szavaink, annál nagyobb tüzet gyújtunk, amit később már képtelenek leszünk megfékezni.

Ne feledjük, hogy szavainkban nagy erő van, amely tud ölni és eleveníteni, alázni és felemelni, áldani és átkozni, dicsérni és szégyeníteni! A haragot és a bántást csak azok növelik szavaikkal, akik híjával találtatnak a szeretetnek. Mert a szeretet a felebarát javát keresi, míg az önzés az önös érdekekre tekint. Senki sem szeret egy vitában alul maradni, de jobb inkább veszíteni, mintsem évtizedekig háborúskodni, haragot vetni, és majd gyűlöletet aratni belőle. Mert amiben tegnap még késhegyig vitáztunk, arról lehet, hogy ma derül ki, hogy nincs semmi jelentősége. Az Úr könyörüljön rajtunk, és adjon bölcsességet nekünk arra, hogy megfelelő mederben legyünk képesek tartani indulatainkat!

2. A bölcsek nyelve jó tudományt beszél; a tudatlanoknak száján azonban bolondság buzog ki. A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, mondja Salamon egy másik könyvében (Pr. 12: 15). Arról beszél nekünk Izrael bölcs királya, hogy olyan az igaz beszéd, amely a bölcsek nyelvén van, mint az ösztöke, amit a gazdák arra használnak, hogy állataikat a helyes irányba tereljék, nehogy azok a kövekkel tarkított hegyes-dombos vidéken olyan talajra tévedjenek, hogy megcsússzanak, és lezuhanjanak. Emez eszközt egyes esetekben fegyverként is használták, mint Például Sámgár, aki egy ilyen munkaeszközzel szabadulást szerzett, és győzelmet aratott Izrael ellenségei felett (Bír. 3: 31).

A bölcsek nyelve ilyen ösztökéhez hasonlít, amely óv az eleséstől, és megvéd a sötétség gyökértelen cselekedeteivel szemben. Mert minden, amire Isten ösztönöz minket, - jó. Ő a mi üdvünket, nem a mi veszedelmünket akarja. Ezért olyan embereket ad a népek közé, akik tolmácsolják az Ő akaratát. Isten Bálámot, a hamis prófétát, arra ösztönözte, hogy hagyja el a varázslás útjait, és ne adja el az igazságot apró pénzen (4 Móz. 22: 6-7, 12). Minket is arra figyelmeztet Isten, hogy vegyük be azt a bölcsességet, amit választott edényein keresztül tolmácsol számunkra.

Azok az emberek, akik lelkileg vakok, akik lelki szemeikkel képtelenek bejutni Isten kincseinek gazdag tárházába, nem alkalmasak arra, hogy Isten akaratát tolmácsolni tudják. Szájukat olyan üzenet hagyja el, amelynek nincs semmi köze a Mindenható világos akaratához. Ajkuk az örök veszély forrása. Szavaik meg akarják fúrni azt a vizes hordót, amelyből Isten szentjei a vizet merítik a sivatagban, hogy átvészeljék ezt a gyilkos környezetet. Olyanok ők, mint a kártékony vakondok, amelyek tönkreteszik a védelmet, és ha nem fedezik fel, és nem leplezik le munkájukat, az ár áttörheti a gátat, és az összes útjába kerülő akadállyal fittyet hányva, elpusztít mindent, amit elér. Ilyen csalárdak és bolondok ők, mint Hanániás próféta volt, aki azzal kérkedett, hogy az Úr akaratát adja tovább a népnek, de csak megcsalta Izrael fiainak szívét, mert azt mondta nekik, amit hallani akartak (Jer. 28: 15-17). Isten könyörüljön rajtunk, hogy legyen elég lelki erőnk és józanságunk ahhoz, hogy visszautasítsuk a Kígyó sziszegését!


3. Minden helyeken vannak az Úrnak szemei, nézve a jókat és gonoszokat. Isten gondos gazda. Számon tart mindent az Ő teremtésében. Mivel tökéletes szemei vannak, semmi nem marad rejtve Előtte. Sem az engedetlenek, sem az engedelmesek cselekedetei nem maradnak rejtve az Ő mindent tudása előtt. Az Úr tisztában van a dölyfösek, a lázadók, a csúfolódók, az álnokok helyzetével. Naprakész minden embert illetően. A legapróbb részlet sem kerüli el figyelmét. Ő ugyanúgy belelát a királyok szívébe, akik pompában hajtják le fejüket, mint az egyszerű emberekével, akiknek csak szalma jut.

A hitetlenek rettegnek ettől a mindent látó szemtől, és mindent elkövetnek annak érdekében, hogy vagy azt hirdessék, hogy nincs Isten, vagy azt, hogy Isten nem foglalkozik az emberiséggel, és mindenki azt tehet, amit akar. Ezek az emberek nyugtatgatják magukat, de sosem fogják megtapasztalni a nyugalmat. Mert Isten ellenségei sosem lesznek részesei a mennyei békének (Ézs. 48: 22).

Isten szemei látják az igazakat is. Nekik nyugalmat ad az a tudat, hogy Isten látja őket. Ha az egész világ el is hagyja őket, és meg is feledkezne róluk, Isten számon tartja őket. Úgy tűnhet, hogy Lázárról, a koldusról mindenki megfeledkezett, és csak a kutyák voltak társai. Ez azonban nem így van. Isten emlékezett rá. Még akkor is, amikor talán úgy gondolta, hogy Isten is megfeledkezett róla. Élete nem mindennapian kemény és göröngyös volt, olyan nyomorúságok érték, amik minket messze elkerülnek, de kegyessége mégis szemmel volt kísérve.

Jónást a tengerbe vetették, egy hal benyelte, az emberek számára eltűnt, de Isten számon tartotta, sőt különös gondja volt rá a hal gyomrában. Jöhetnek viharok, jöhetnek katasztrófák, és jöhetnek egyszerű, minden izgalomtól mentes napok is, mindenkor eszünkben kell tartanunk azt, hogy Istennek gondja van ránk, mert az Ő szeme fényei vagyunk!


4. A nyelv szelídsége életnek fája; az abban való hamisság azonban a léleknek gyötrelme. A szelíd ember olyan ember, aki isteni hatalom alá van vetve. Isten azt várja gyermekeitől, hogy azokon a korlátokon belül mozogjanak, amiket Ő állított fel. Védi őket, hogy csodálatos szabadságuk legyen a bűntől Krisztusban. Arra hívja fel figyelmünket Pál apostol az egész galatákhoz írott levelében, hogy ne engedjük megcsalni magunkat, és ne adjuk fel azt a csodálatos szabadságot, ami a Megváltó vére által letörte rólunk a bűn bilincseit.

A csemeték csak olyan környezetben képesek megmaradni, és növekedve lelki gyümölcsüket teremni, amelyben biztosítva vannak az ehhez szükséges körülmények. Erre csak a mennyei talaj alkalmas, amit a Lélek megfelelően megmunkált. Ott életünk fája kivirágzik, és időben meghozza a maga gyümölcsét, ami mindenki számára az áldások édes ízét hordozza. Krisztus tanításától lelki értelemben senki sem „rontja el” a gyomrát, mindenkit megelégít. Aki ebből a mennyei élelemből evett, azon meg is látszik annak hatása! Aki a Békesség Fejedelmének asztaláról eszik, az az ember a békességre vágyik, aminek legnagyobb eszköze a szelídség. Rendszeresen a Király asztaláról eszel, vagy visszautasítod az Ő meghívásait?

Aki az ördögi hatalom alá van vetve, az elkerüli a szelídséget, inkább a büszkeségben leli örömét. A Sátán arra buzdítja korcs fiait, hogy engedjék szabadjára magukat, levetve minden kötelességet, átszakítva minden gátat. Az ilyen viselkedés csak zabolátlanná teszi az embert, a hamisság vermébe dobva őt, hogy a gonoszsághoz legyen láncolva örökre, még a pokolban is.

A hamisságban leledző ember gyötrelmet okoz magának, és mindenki másnak is, akivel kapcsolatba kerül. Megfertőzi családját, barátait, környezetét, mindent és mindenkit, akit, vagy amit elér. Szájával fertőz a legjobban. Ajkán méreg van, amely mint sok kígyó mérge, nem öl azonnal, de kínzó, vad fájdalmat okoz. Minden nap. Szünet nélkül. Remény nélkül, mert megtaposta, és kinevette a vért, ami gyógyírt tudott volna adni nyelvének. Szívét gonoszságokkal melengeti, így nyelve jobbulására sincs remény. Ez az állapot nem más, mint a kárhozat pitvara, amely a megfelelő időben kiteljesedik. Ha nem kapaszkodsz bele a kegyelem mentőövébe, ebbe a lelket gyötrő tengerbe kell elmerülnie.


5. A bolond megutálja az ő atyjának tanítását; aki azonban megbecsüli a dorgálást, igen eszes. Isten semmit sem tesz véletlenül, vagy meggondolás nélkül. Ő hozta létre, építette fel, rendelte el az emberi társadalom kereteit is. Az emberi társadalmat tekintély-elvűre formálta, mert maga az egész teremtés is a tekintély elvére épül. Az Úr a szülőknek nem akármilyen hatalmat adott kezükbe, ugyanakkor számon is fogja kérni, hogyan éltek vele.

Úgy rendelkezett, hogy az emberiség nemzedékről nemzedékre adja át azt a tudást, azt az ismeretet, ami segíti az emberek fizikai fennmaradását, valamint tovább adja annak az útnak bemutatását, ami az Isten igazságának követéséhez vezet. Egyetlen szülő sem tudja újjászülni gyermekeit, de minden szülő meg tudja mutatni a hozzá vezető utat. Természetesen, mint ahogyan más tekintélynek sem, a szülőknek sincs abszolút hatalmuk és tekintélyük (az már emberek bálványozása lenne!), autoritásuk határa az Ige mezsgyéjénél húzódik. Tanításuk nem lehet akármilyen, nem vezethetik bármilyen útra házuk népét, csak arra kaptak hatalmat, hogy biblikusan vezessék gyermekeiket, és a keskeny útra terelhetik őket.

Amely fiú az ilyen dorgálást veti meg, bolond az, megérett az ítéletre. Mert aki a szülők biblikus vezetését veti meg, magát az Urat, a Mindenható Isten veti meg. Éli fiai megvetették apjukat, és annak törekvését, hogy mint a család feje, a helyes útra vezesse őket. Ezért Isten is megvetette ezt a két korcs gyermeket, akik inkább váltak Béliál fiaivá, mint az Úr követőivé (1 Sám. 2: 12, 23-25).

Azok az emberek azonban, akik elfogadják azt a rendet, amit Isten határozott meg, bölcsekké válnak. Nem azonnal, de folyamatosan növekedni fognak a kegyelemben. Akik a Lélek által felrázattak halálos lelki álmukból, tudják, hogy a növekedéshez vezetésre van szükségük, olyan emberek tanácsaira, és útmutatására, akik előttük járnak a mennyei Kánaán felé vezető úton.

A fiatal az érettebb keresztyének tapasztalatát használva csak még több áldásra tehet szert. Saul megvetette Sámuel, Izrael bírájának tanácsait, míg Dávid elfogadta azokat. Te hogyan viszonyult az idősebb, és tapasztaltabb testvérek tanácsaihoz? Az alázatos tanulni akarás a kegyesség jele.


6. Az igaznak házában nagy kincs van; az istentelenek jövedelmében azonban háborúság. A hívőnek mindig többje van, mint a hitetlenek, habár lehet koldusszegény is. Miért? Mert mindent megnyert az Örök Főpap tökéletes áldozata által! Bármit, amit ezen felül megnyert, már csak ráadás. Olyan kinccsel rendelkezik, amely mind a föld, mind a mennyben megtartja az értékét, amit a rozsda és a moly nem tudja megemészteni, a tolvajok nem tudják kiásni, és ellopni azt (Mt. 6: 19-20)! Olyan vagyonnal rendelkeznek az ilyenek, amellyel senkinek sem okoznak bántást, csak mindenkinek javát szolgálják vele. Hát nem jobb úgy élni, hogy környezetünknek nincs miért átkot szórni fejünkre?

A hitetlenek mindig szűkölködnek, mert nincs olyan nap, hogy ne lennének híjával Isten dicsőségének. Bármit és bármennyit is harácsolnak össze, mindig kevés lesz, háborúság fogja őket kísérni, mert nincs békességük. Ha pedig nincs békességük, akkor pont a legfontosabb hiányzik életükből, ami az életnek igaz értelmet ad. Csak rozsdának és tolvajoknak kitett javakkal bírnak, amik nem bírják ki a halál égető tüzének lángjait. Szénát, szalmát, és pozdorját gyűjtöttek életük folyamán, így a végén mindent elveszítenek, bármely ígéretesnek tűnt is életük aratása, lelkük kínzó vágyát sosem tudják kielégíteni.


7. A bölcseknek ajkai tudományt hintegetnek; a bolondoknak azonban elméje nem helyes. A bölcsek olyanok, mint azok a földművesek, akik gazdagon vetik a tiszta magot, hogy az a maga idejében meghozza a maga termését. Aki így vet, arról feltételezhető az is, hogy már tapasztalatot szerzett, és van miből szórnia, megvan az a lelki bázis, amelyből merítve képes adni felebarátai javára. Jézus nem az első héten kérte arra, hogy adjanak enni a nagy sokaságnak, akik összejöttek a Krisztus köré, hanem egy bizonyos idő eltelte után, mikor éretté váltak küldetésük betöltésére (Lk. 9: 12-13).

Jézus Krisztus tanítványait nem tanulmányaik kezdetén küldte ki prédikálni, és hatalmat gyakorolni a démonok felett, hanem akkor, mikor már meggyökereztek hitükben, és megerősödtek lelkiekben (Lk. 9: 1-6). Azok tudnak csak hinteni, akik megedződtek az Úr mezején, akik kitartóak voltak a szüretelésben, és elsajátították a földművelés csínját-bínját. Minden erőfeszítés azonban hiábavaló lenne, ha nem lenne mag, amelyet hinthetnének a mezőn. De, hála Istennek, van ilyen mag, mert ők Isten csűrjeiből merítenek gabonát.

Az istenteleneknek a szívük sem tiszta. Saját magukat sem képesek ellátni, nemhogy mást! Maguk is éheznek, és barangolnak ebben a világban, hogy valami élelmet találjanak, hogy legalább egy kicsit képesek legyenek arra, hogy lelki éhségüket rossz, és kártékony étellel enyhítsék.

Tudnak-e az ilyen emberek mások javára lenni? Nem. Az átkon kívül semmi mást nem tudnak megosztani felebarátaikkal. Nem mások ők, mint üres, tisztátalan edények, amiket semmire sem lehet használni azon kívül, hogy összetörik, és a szemétdombra vetik őket. Bérelt páholyuk van a pokolban, szívük tele van Sodoma indulataival, kénkő az örökségük, csak az ítélet tűzesőjét tudják hinteni környezetük fejére. Borzalmas kilátások! Ha nem kezditek felszedegetni a bölcsek gyöngyeit, ami előtökbe van adva, és nem kezdtek el az Ige mennyei mannájával táplálkozni, szívetek örök sötétségben marad!


8. Az istentelenek áldozata gyűlölséges az Úrnak; az igazak könyörgése azonban kedves neki. Az istentelek áldozata olyan, mint az Isten békés tavába vetett nagy kő. Nem a békesség lágy fodrait rejti magában, hanem a harag tarajos hullámait. Vajon miért? Mert csak az elhívottak közelíthetik meg Isten oltárát, és csak azok áldozhatnak rajta illatú áldozattal. Mikor ezt olyan emberek teszik, akik velejükig romlottak, és azt a benyomást szeretnék kelteni, hogy ők tisztelik Isten, az olyan, mintha a mennyet kevernék a földdel, és Istent egy asztalhoz szeretnék ültetni Béliállal, hogy azok kezet fogjanak.

Akik ekképpen cselekednek nem egyszerűen tisztátalanok a Mindenható szemében, hanem gyűlöletesek. Isten nem pusztán haragszik rájuk, hanem gyűlöli őket, és feláll, mint egy alvó hős, hogy megvédje oltára tisztaságát. Így lépett Ő fel Dátánnal és Abirámmal, Saullal, vagy Simon mágussal. Mindnyájan tisztátalan kézzel és szívvel akartak részesedni a szent dolgokban. Isten előtt nem kedves, sőt kifejezetten káros és ítéletre méltó, ha olyanok közelednek hozzá saját maguk megváltójaként, elvetve Krisztus közbenjárását, akiknek arcát és szívét sosem érintette a kegyelem szele.

Isten azonban az Ő gyermekeivel egészen másként bánik. A választottak előtt mindig nyitva van a mennyei trónterem ajtaja, hogy a Király elé járuljanak. Nincs akadály, nincs kárpit, nincs ajtónálló, aki ebben megakadályozhatná őket. Isten áldozatukat mindig szívesen és örömmel fogadja, ahogyan Illését is fogadta (1 Kir. 18: 30, 37-38), és tüzet bocsátott le az égből, hogy megeméssze az áldozatot, kifejezve ezzel prófétája iránti szeretetét, és támogatását. Krisztus vére által olyan kulcs van a kezünkben, amely minden ajtót megnyit, és minden akadályt eltávolít utunkból, ha Isten elé akarunk járulni, hogy imában kiöntsük Előtte szívünket. Isten füle sosincs bedugva, gyermekeinek kérése mindig meghallgatásra talál. Hát nem nagy vigasztalás-e ez számunkra, míg itt, ebben a földi pusztaságban kell élnünk?


9. Utálat az Úrnál az istentelen útja; az azonban, aki követi az igazságot, szereti. Ez a vers gyakorlatilag az előző vers folytatása, kiegészítése. Nemcsak az istentelen áldozata, hanem ő maga is, minden cselekedete utálatos az Úrnál. Itt nem pusztán az istentelen vallási életéről van szó, hanem egész életéről! Nem pusztán a vallásos életét veti meg az ilyen embernek Isten, hanem egész életvitelét, semmit nem talál benne, ami tetszett volna Neki. A gonoszok azt gondolják, hogy a kettőt el lehet választani egymástól, és az működik is. Ez azonban csalás, önámítás, önmagunk félrevezetése.

A kettészakadt ország idejében nagy pompa közepette tovább folytak a vallási áldozatok bemutatása, ami talán azt a hamis képet sugallta, hogy Isten elfogadja az áldozatot, de ha Jahve prófétáinak szavaira egy kicsit is odafigyeltek volna, szembesülniük kellett volna az igazsággal, amit semmi szín alatt nem akartak hallani: azt, hogy Isten haragja van rajtuk. Az áldozatoknál sokkal beszédesebb volt az a magaviselet, amivel zsarnokoskodtak a hatalmasok a szegények felett. Azok a „szent” ligetek is ékes bizonyítékai voltak képmutató viselkedésüknek, amiket Izrael vezetői a pogány istenek tiszteletére hoztak létre. Akik kétkulacsos életet éltet élnek, utálatosak az Úr előtt, de azokat, akik tiszta szívvel Neki szolgálnak, Ő örömét találja bennük. Te azon vagy minden nap, hogy Mennyei Atyád örömét lelje benned?


10. Gonosz dorgálás jön arra, aki elhagyja útját; aki gyűlöli a fenyítéket, meghal. Isten dorgálása, fenyítése nem kellemes, sőt fájdalmas, de ennek ellenére mindig üdvös. Az atyai kézben levő vessző suhogása egyszer-egyszer könnyeket csal szemünkbe, mert megtöri akaratosságunkat és önfejűségünket. Isten eme cselekedeteiben mégis élet van, mert Ő az élet útján tartja követőit az által, hogy vesszőjével igazgatja őket. Miért teszi ezt Isten? Azért, mert csökönyösségünk folytán sok esetben, mikor letérünk az Úr által kiszabott útról, semmi más nem használ, ami vissza tudna téríteni minket, mint a vessző által jelképezett erő.

Ennek az erőnek forrása ugyanabból az érből táplálkozik, amely erőt ad annak a kéznek is, amely tűzből ragadja ki azokat, akiket meg kell menteni, úgy, hogy ruhájukon még érezzük a füst szagát. Durvának tűnik számunkra az, ha erővel ragadnak meg minket, hogy kirángassanak egy égő házból, vagy ahogyan az angyalok Lóttal tették, mikor megragadták és vitték, mielőtt Sodomát elborította volna a kénkőeső. Mégis jó érzéssel gondolunk később arra, aki kimentett minket a veszedelemből. Talán frissen vasalt ruhánk elszakadt, és ingünk is kormos lett, de élünk, és mozgunk! Ruhát lehet vásárolni, de életet nem.

Isten kiragadja az övéit a veszedelmekből, de mi történik az istentelenekkel? Az ilyen ember gyűlöli, megveti a fenyítéket, a figyelmeztetést, a dorgálást. Csak magának hisz, csak saját érzéseire támaszkodik, csak saját elképzeléseit tartja jónak. Mivel az ilyen ember vak, és nem hisz még Istennek sem, a kárhozat felé tart. Nemhogy menekülne Sodomából, hanem megkétszerezi erejét, hogy ott telepedjen le! Ha ragaszkodik a romlott városhoz, vele együtt fog elpusztulni. Ha kineveti a figyelmeztetést, Isten veti meg. Ha Istent veti meg, pusztulásra van ítélve. Vegyük komolyan a Mennyei Atya dorgálását, mert ellenkező esetben meghalunk!


11. A sír és a pokol az Úr előtt vannak; mennyivel inkább az emberek szíve. A pokol az a hely, ahonnan Isten visszavonta tekintetét. Habár nem tekint az örök kárhozat helyére, mégis pontosan tudja, mi zajlik ott. Ha az a hely, ahonnan Isten direkt elvonja tekintetét, ennyire ismert Előtte, mennyivel inkább ismert Előtte az emberek szíve, akiket figyelemmel kísér! Az Ő szemei tökéletesek, és semmi sem kerüli el az Ő figyelmét. Senki sem látta, milyen indulatok tombolnak Iskariótes Júdás szívében, de az Úr Jézus tudta.

Isten tekintete elől senki sem tud elrejtőzni. Olyan vámos Ő, Akinek szemei elől nem lehet elrejteni a csempészárut. Minden rejtegetés eleve kudarcra van ítélve. Ezért inkább hagyjunk fel a szégyen takargatásával, és tisztítsuk meg szívünket az Ő drága vére által. Ne eszkábáljunk újra fügefaleveleket, hogy elrejtsük lelkünk sömörgőzéseit, ha Ő már befedezett minket az Ő Fia tökéletes áldozata által! Miért hagynánk a Sátánnak, hogy elrabolja tőlünk azt az örömet, amit a Vőlegény közelsége, és biztonságot adó keze okoz nekünk?

Már nincs szükségünk arra, hogy meneküljünk az Atya tekintete elől, hisz Ő békét kötött velünk a szeplőtlen Bárány vére által! Istennek e tette arra ösztönöz minket, hogy ne meneküljünk Tőle, hanem Hozzá forduljunk bizalommal, mint a gyermekek, akik tudják, hogy rossz viselkedésükért büntetés jár, de ez a büntetés jótékony, mert nem arra törekszik, hogy letörje a lelket, hanem arra, hogy buzdítsa azt!


12. Nem szereti a csúfoló a feddést, és a bölcsekhez nem megy. A csúfoló azért nem szereti a feddést, mert elvakult nagyravágyásában és büszkeségében úgy gondolja, hogy ez a tevékenység csakis az ő előjoga. Úgy gondolja, hogy joga van kinevetni mások hibáit, és lenézni őket, mert ő sokkal különb, és jobb is másoknál. Ha venné a fáradságot, és Isten Igéjének tökéletes tükrében szemlélné életét, valóban megláthatná lelke állapotát, mert az Ige sosem hazudik, mindig pontos képet nyújt, igazán ítél. Akkor az orrát magasan hordó bűnös hamar rá tudna jönni arra, hogy miközben azt hangoztatja, hogy ő gazdag, meggazdagodott, és semmire nincs szüksége, megláthatná, hogy ő a szegény, a nyomorult, és a nyavalyás, a vak, és a meztelen, mert semmi nem takarja el bűneit (Jel. 3: 17).

Sajnos az ilyen csúfolódó, fennhéjázó ember már olyan rég hazudik, csalja magát, és másokat, hogy retteg attól, hogy lelepleződik. Azért kerülik a bölcseket, nehogy azok meg tudják őket fedni. Azért gúnyolják ki a kegyességet, nehogy az ítéletet mondjon felettük. Szerintem azonban jobb Istent félni, mintsem attól ijedezni, hogy mások megláthatják tökéletlenségeinket. Mert az Isten félelmében üdvössége van, míg a bűnök rejtegetésében csak késleltetett ítélet. Mi a jobb: bevenni az orvosságot, és meggyógyulni, vagy rejtegetni lelkünk fekélyeit a Mennyei Orvos szemei elől?


13. A vidám elme megvidámítja az arcot; de a szív bánata miatt a lélek megszomorodik. Az Isten gyermekei derűs emberek. Nem kacagnak mindig hangosan, és nem találjuk ott őket az istentelenek mulatozásaiban, de szívük ettől függetlenül örömmel van tele. Mivel övék a menny, övék a Vőlegény szerelme, övék az Atya jóakarata, és a Vigasztaló állandó jelenléte, nem marad szívükben hely a csüggedés számára. Mert miért is csüggednének, ha Isten gazdag tárháza nyitva van előttük? Nincs olyan helyzet, amelyben felborulhatna az Istennel kötött szövetség mérlege.

A földi nyomorúságnak és kísértésnek nincs olyan befolyásoló súlya, amely képes lenne őket kibillenteni az Isten által kapott békességből. Isten kerítésén belül szívükben akkor is bizodalom uralkodik, ha a túloldalon maga az ordító oroszlán hallatja hangját. Lelkük minden egyes nap örömmel telik meg, mert annak forrása maga a Bárány. Semmilyen felhő sem képes eltakarni szemük elől Isten éltet adó napját. Míg a Nap mosolyog ránk, addig nincs okunk szomorkodni, mert Isten Fia megváltott minket! János apostol fogoly volt Patmosz szigetén, mégsem esett kétségbe, mert tudta, hogy Mestere gondot visel rá.

Ezzel szemben nagyon szomorú azoknak a sorsa, akik szívét bánat emészti, mert nem akarják, hogy az Irgalmas Samaritánus megszabadítsa őket a bűn fullánkjától, kimossa sebeiket a vigasztalás evangéliumával, és sebeiket a kegyelem pólyájával kötözze be. Azért bánatos ezeknek az embereknek a szíve, mert lelkiismeretük gyötri őket bűneik miatt, de ők mégsem tesznek semmit, hogy orvosolják ezt a rossz állapotot. Megszomorodnak, de ez a szomorúság teljesen hasztalan, mert nem vezeti őket megtérésre, csak keserű pillanatokat szereznek maguknak. Ebből akarsz te részesedni? Nem jobb inkább az örök örömet részesíteni előnyben?


14. Az eszes elméje a tudományt keresi; a tudatlanok szája azonban bolondságot legel. A jó pap is holtig tanul, tartja a mondás, és azt kell mondanunk, hogy ez a mondás tükrözi az Ige kív