J. C. Ryle

A szülők kötelességei

Amit minden szülőnek tudnia és gyakorolnia kellene

2011

J. C. Ryle

The Upper Room. Being a few truths for the times

The Banner of Truth Trust

© Hungarian translation, Pápai Ernő

2011

„Neveld a gyereket a neki meegfelelő módon, még ha megörekszik, akkor sem tér el attól” (Péld. 22: 6).

Azt gondolom, hogy a magukat keresztyéneknek vallók többsége mottóként ismerik a Szentírás könyveit, és a mottóként felhozott eme verset. Lehetséges, hogy a csengése éppúgy ismerősen hangzik számotokra, mint egy jól ismert dallam. Valószínűleg, már hallottátok, olvastátok, és elmélkedtetek felette, vagy sokszor idéztétek is azt. Nemde?

De mindezek mellett is nagyon kevés figyelmet kapott az Írásnak ez a szakasza! A benne foglalt tanítás kevesek előtt ismerős, és a vele járó kötelezettségek, amelyek ez a vers helyez a vállainkra, ritkán vannak teljesítve. Kedves Olvasóm, nincs-e igazam?

Nem mondhatjuk, hogy a téma új lenne. A szó ősi, hatezer év tapasztalata van benne. Olyan időkben élünk, mikor mindenki vágyik a tanulásra. Folyamatosan azt halljuk, hogy egyre újabb iskolákat alapítanak. Állandóan új oktatási rendszerekről, módszerekről, és a fiataloknak írt könyvekről beszélnek nekünk. De mindemellett a gyermekek nagy része nem megfelelő irányultságú nevelést kapnak, mivel, felnőve, nem Istennel járnak.

Hogyan tudunk minderre magyarázatot adni? Az a helyzet, hogy az Úr parancsolataira, amit az idézett versünk is tartalmaz, nincs megfelelő figyelem fordítva. Ezért Isten ígéretei, ami benne vannak foglalva, az életben nem teljesednek ki.

Kedves Olvasóm, ez arra indít, hogy szívedett annak mélységében vizsgáld meg. Emellett fogadd el a tanítás szavait egy igehirdetőtől, a gyerekek nevelését illetően. Hidd el, ez a téma minden ember lelkiismeretéhez tartozik, mindenkit arra kényszerít, hogy feltegye magában a következő kérdést: „Megteszek-e mindent, ami csak lehetséges, ebben a kérdésben”?

Ez a téma többségünket érinti. Nehéz olyan házat találni, amelyben ez a kérdés ne lenne aktuális. Szülők, nővérek, tanítók, nevelők, nagybácsik, nagynénik, testvérek – mindenkit érint a kérdés. Sok olyan ember akad, gondolom, aki nem tud tanácsokat kérni a család vezetését, vagy a gyerekek nevelését illetően. Gondolom, hogy mindnyájan képesek vagyunk ebben a kérdésben valamit tenni, közvetve vagy közvetlenül, és mindenkit arra szeretnék hívni, hogy erre emlékezzen.

Ebben a kérdésben minden, amit érint, nagy veszélynek van kitérve, hogy kötelességeinket háttérbe szorítsuk. Ez az a kérdés, amelyben a szomszédaid hibái könnyebben észre vehetők, mint sajátunk. Gyakran az emberek olyan módon nevelik gyermekeiket, amiért másokat elítélnének. Látják mások szemében a szálkát, de emellett nem látják a gerendát saját családjuk életében. Mások hibáit keresve olyan élesszeműek, mint a sasok, de vakok, mint a denevérek, azon megbocsáthatatlan hibák esetében, amit naponként családjuk körében követnek el. Bölcsek testvérük házát illetően, de balgatagok saját testük és vérük megítélésében. Ebben, sokkal inkább, mint bármi másban, óvakodni kell az elhamarkodott ítélet mondástól. Jól teszitek, ha ezt jól megjegyzitek.¹

Tehát, engedjétek meg nekem, hogy néhány tanácsot adjak nektek a helyes nevelést illetően. Az Atya Isten, a Fiú Isten, és a Szent Lélek Isten áldja meg ezeket és tegye mindezt időben számotokra. Ne vessétek el ezeket, mivel ezek egyenesek és egyszerűek, ne vessétek meg, mert nincs bennük semmi új. Ne csüggedjetek el, ha úgy szeretnétek nevelni gyermekeiteket, hogy a mennybe jussanak, és ezekhez a tanácsokhoz nem szabad könnyelműen viszonyulni.

I. Mindenek előtt, ha helyesen szeretnétek nevelni gyermekeiteket, úgy neveljétek őket, hogy azt tegyék, amit tenniük kell, és nem azt, amit tenni szeretnének.

Emlékezzetek arra, hogy a gyerekek bűnös hajlammal születnek, és ha megengeditek nekik, hogy saját maguk hozzanak döntéseket, akkor kötelességszerűen a gonoszt fogják választani.

Egy anya sem mondhatja meg előre, hogy csecsemője milyenné válik – magas lesz-e vagy sem, erős lesz-e vagy gyenge, bölcs lesz-e vagy balga – nem tudjuk, mivé válik. De egy anya egy valamit meggyőződéssel kijelenthet: hogy a gyermekének romlott és bűnös szíve lesz. A gonoszság természetes számunkra. „A gyermek szívéhez hozzátartozik az ostobaság” – mondja Salamon (Péld. 22: 15). „A kényeztetett gyermek pedig szégyent hoz anyjára” (Péld. 29: 15). Szívünk hasonló a földhöz, amelyen járunk. Hagyjátok gondozás nélkül, és bogáncskórót fog teremni.

Tehát, ha bölcsen akarjátok nevelni gyermekeiteket, nem szabad megengednetek számukra, hogy saját fejük után menjenek, és saját akaratuk vezesse őket. Gondolkozzatok helyettük, hozzatok döntéseket helyettük, lépjetek a tettek mezejére helyettük, mintha ezt egy gyenge és vak ember helyett tennétek. Arra kérlek benneteket, ne hagyjátok magukra őket izlésükkel és hajlamaikkal. Nem szabad, hogy titeket az ő kívánságai és hajlamai vezessenek. Nem tudja sem azt, hogy mi használ a szívének és lelkének, sem azt, hogy mi jó az ő testének. Ne engedjétek meg neki, hogy eldöntse, hogy mit egyen, igyon, és hogyan öltözködjön. Legyetek állhatatosak, és így viseltessetek az ő szívét illetően is. Neveljétek helyesen, a Szentírás szerint, és ne kössetek kompromisszumot szeszélyeivel.

Ha a keresztyén nevelés eme első alapelvét nem sajátítjátok el megfelelő módon, akkor értelmetlen tovább is olvasni a leírtakat. Az akaratosság – az első, ami a gyermek szívében felüti a fejét. És a ti első feladatotok – ellene állni.

II. Neveljétek a gyermeket gyengéden, szeretettel, és türelemmel.

Nem azt akarom mondani, hogy kényeztessétek el a gyermekeiteket, de látniuk kell, hogy szeretitek őket. A szeretetnek ezüst szálnak kell lennie, amely átszövi viselkedéseteket. A jóság, a nyájasság, a hosszútűrés, a leereszkedés, az együttérzés, készség szembenézni a gyermek problémáival, készség az örömeiben való részvételre – mindez segít abban, hogy megfelelő módon vezessük gyerekünket, és könnyebben jussunk el az ő szívéig.

Még a felnőttek között is kevés az olyan ember, akit könnyebb vonzani, mint kényszeríteni. Szíveinkben valami fellázad a kényszer ellen. Már fellázadunk a kényszer gondolatára is. Hasonlóak vagyunk a fiatal csikókhoz, amelyek a terelő kezében vannak: ha kedvesen bánunk velük, akkor eredményt érnek el, és végül kantáron fogja vezetni őket. De ha durván fog bánni velük, akkor sok hónap fog eltelni, mielőtt, valószínűleg, valami történik.

Gyermekeink szíve ugyanolyan, mint a mienk: a kegyetlenség és a keménység taszítja őket. Bezárják gyermeki szívüket, és bele fogtok fáradni, miközben a kulcsot fogjátok keresni. De mutassátok meg a gyerekeknek, hogy szeretitek őket, hogy valóban jót akartok nekik, hogy a büntetés a javukat szolgálja, hogy, a pelikánhoz hasonlóan, hogy szívetekkel és véretekkel is készek vagytok táplálni lelküket, és akkor megnyertétek őket. Jóságosan bánjatok velük, csak akkor fognak meghallani benneteket.

Erre egyszerű megfontolások is képesek megtanítani benneteket. A gyerekek – gyöngécske és gyengéd teremtmények, ezért türelmes és figyelmes viszonyt igényelnek. Finoman kell velük bánni, ahogyan a nagyvadakkal bánunk, hogy durva bánásmóddal ne okozzunk nagyobb kárt, mint hasznot. Hasonlóak azokra a fiatal csemetékre, amelyeknek állhatatos gondoskodásra van szükségük – gyakori, de nem túl bőséges öntözésre.

Nem szabad mindent azonnal elvárni. Emlékeznünk kell arra, hogy milyenek a gyerekek, és arra kell tanítanunk őket, amit képesek elhordozni. Szíveik hasonlóak egy darab fémre, amelyet nem szabad azonnal megmunkálni: hasznos terméket csak fokozatos megmunkálás által lehet belőle készíteni, finom ütésekkel. Értelmük egy szűk nyakú korsóra emlékeztet: a tudás borát fokozatosan önthetjük csak bele, máskülönben annak nagy része kifolyik, és kárba vész.

Irányadónknak a „sorról sorra, tanítás tanítás után, lépésről lépésre” kell lennie. Az fenőkő fokozatosan végzi el munkáját, de az állandó használata a kaszát élessé teszi. A valóságban a gyermek nevelése sok türelmet igényel, és nélküle semmit sem vagyunk képesek elérni.

Semmi sem képes pótolni az ilyen kedvességet és szeretetet. Az igehirdető elmondhatja a Jézusról szóló igazságokat, teheti ezt világosan, erőteljesen megingadhatatlan módon. De ha képtelen ezt szeretettel tenni, akkor csak kevés lélek menekül meg. Így kell nektek is elmagyaráznotok a gyerekeknek kötelességeiket – rendelkezések, fenyegetések, büntetések, rábeszélés – de ha mindezekben nincs szeretet, munkátok hiábavalóvá válik.

A szeretet – a sikeres nevelés nagy titka. A harag és a kegyetlenség képesek arra, hogy megijesszék, de képtelenek arra, hogy meggyőzzék a gyereket igazatokról. És ha gyakran fognak haragosnak látni benneteket, hamarosan el fogjátok veszíteni tiszteletüket. Az az apa, aki úgy beszél a fiával, mint Saul Jonatánnal tette (ld. az 1 Sám. 20: 30-at!), ne várja, hogy megnyerheti szívét.

Tegyetek meg mindent, hogy megőrizzétek saját gyermekeitek szeretetét. Nagyon veszélyes dolog a gyerekek ijesztgetése. Nincs rosszabb annál, mint mikor feszültség van a szülők és a gyerekek között. Akkor alakul ez ki, ha jelen van a félelem. A félelem megsemmisíti a közösség nyitottságát, a félelem bújkáláshoz vezet, a félelem a képmutatás magjait hinti el, és sokakat hazugságba visz. Pál apostol szavaiban az igazság folyamai vannak: „Ti apák, ne ingereljétek gyermekeiteket, nehogy bátortalanokká legyenek” (Kol 3: 21). Ne vessétek meg ezt a tanácsot.

III. Úgy neveljétek gyermekeiteket, hogy emlékezzetek arra, sok függ tőletek.

A kegyelem – a legerősebb törvény. Nézzétek, milyen változást hoz a kegyelem, amely átjárja az öreg bűnös szívét, hogyan töri le a Sátán láncait, hogyan mozdít meg hegyeket, tölt fel völgyeket, hogyan teszi a görbét egyenessé, hogyan teremt új embert. Valóban, a kegyelem számára semmi sem lehetetlen.

Ehhez hasonlóan a természet is nagyon erős. Nézzétek, hogyan áll ellene mindennek, ami Isten országához tartozik, hogyan áll ellene a szentségnek, hogyan folytat fennállóan küzdelmet bensőnkben az utolsó pillanatig. A természet valóban erős.

De a természet és a kegyelem után semmi sem erősebb a nevelésnél. A gyermekkorban szerzett szokások határozzák meg lényünket. A tanulás által válunk később olyanokká, amilyenekké leszünk. Habitusunk életünk első éveiben formálódik ki.^*

Sok tekintetben azoktól függünk, akik neveltek minket. Általuk alakul ki izlésünk, szokásaink, és hajlamunk, amelyek velünk maradnak ilyen vagy olyan formában egész életünk során. Átvesszük nevelőink és édesanyánk nyelvezetét, szinte gondolkodás nélkül azt tanuljuk meg, amit tőlük hallunk, azokat a fogásokat, tetteket és gondolatokat. Úgy gondolom, hogy az idő megmutatja, mivel tartozunk fiatalkori benyomásainknak, és mennyi dolog alakult ki azokból a magokból, amit a körülöttünk levő emberek életünk első éveiben vetettek el. Egy nagyon művelt angol ember, Lock a következőket mondta: „Mindabból, amit az emberből látunk, jót vagy rosszat, hasznosat vagy haszontalant, kilenc tizede – a nevelés eredménye”.

És mindez – egyike a kegyelmes Isten rendeleteinek. Olyan gyermeki szíveket ad nekünk, amelyek olyan képlékenyek, mint az agyag. Ő olyan állapotot ad nekünk életünk elején, hogy mindent higgyünk el, elfogadva minden tanácsot, és elfogadva minden szót, amit szeretteink közölnek velünk, hogy ne idegenekre hallgassunk. Ő lehetőséget ad nekünk arra, hogy jót tegyünk gyermekeinkkel. Vigyázzatok, nehogy semmibe vegyétek ezt a lehetőséget, és elvessétek azt. Amit egyszer elmulasztunk, örökre el fogjuk veszíteni.

Óvakodjatok attól a tévedéstől, amibe sokan beleestek, hogy a szülők semmit sem képesek tenni gyermekeik érdekében, hogy békén kell őket hagyni, és egyszerűen várni kell a kegyelem munkáját. Az ilyen emberek úgy akarnak valamit gyermekeiknek, ahogyan Bálám akart – azt akarják, hogy úgy haljanak meg, mint istenfélő emberek, de semmit sem tesznek annak érdekében, hogy a gyermekeik ennek megfelelően is éljenek. Sokat szeretnének, de semmijük sincs. Ilyen gondolatokat látva, örül az ördög, mint ahogyan örül mindennek, ami előnyben részesíti a közönyt és a lenézést.

Tudom, nem vagytok képesek arra, hogy megtérést szerezzetek gyermekeitek számára. Nagyon is tudom, hogy az újjászületés nem az ember akaratából, hanem Isten akaratából történik. De azt is tudom, hogy Isten világosan kimondja: „Neveld a gyereket a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól”, és Ő sosem parancsol az embernek olyat, hogy emellett ne adná az Ő kegyelmét is a parancsolat megtartásához. És azt is tudom, hogy az a kötelességünk, hogy ne álldogáljunk és egyezkedjünk, hanem menjünk és engedelmeskedjünk. A parancsolatnak való engedelmesség során találkozunk Istennel. Az engedelmesség útja – az az út, amelyen Ő áldását adja ránk. Úgy kell fellépnünk, ahogyan a segítők léptek fel a kánai menyegzőn: meg kell töltenünk az edényeket vízzel, és fel kell ajánlanunk az Úrnak, hogy Ő a vizet borrá változtassa.

IV. Úgy neveljetek, hogy egy valamire emlékezzetek: a gyermeki lélek – a legfőbb gondoskodás tárgya.

Kétségtelen, hogy a kisgyermekek nagyon drágák szemeinkben. De ha szeretitek őket, gyakran elmélkedjetek lelkük állapota felől. Semminek sem szabad annyira nyugtalanítania benneteket, mint az ő örökkévaló állapotuk. Semminek sem szabad drágábbnak lennie számotokra, mint az a részük, ami sosem hal meg. A világ, annak minden dicsőségével, elmúlik. A hegyek leomlanak, az egek a pókhálóhoz hasonlatosan szétszakadnak, a nap nem fog többé világosságot adni. Ezekben a gyermeki teremtményekben élő lelkek, amelyeket ti úgy szerettek, mindezt túlélik, és az ő boldogságuk vagy boldogtalanságuk tőletek függenek.

Ennek a gondolatnak első helyet kell elfoglalnia gondolataitokban, mikor gyermekeitekre gondoltok. Bármilyen lépést tesztek érdekükben, vagy terveket szőttök velük kapcsolatban, fel kell tennetek a következő kérdést: „Milyen kihatással lesz ez az ő lelkükre?”

A lélek iránti szeretet – minden szeretet lényege. Ha kényeztetjük a gyermeket, és mindent megengedünk neki, mintha ez a világ – minden, amije csak van, és a boldogulás egyedüli lehetősége – ez nem igazi szeretet, hanem kegyetlenség. Ez olyan viselkedés, ahogyan ezen a földön az állatokkal bánunk, akiknek csak ezen a világon van életük, és a halál után nincs semmi. Ez azt jelenti, hogy elrejtjük előlük azt a nagy igazságot, amit tudniuk kellene kora gyerekkoruktól fogva, azt az igazságot, hogy az élet legfőbb célja – a lélek megmentése.

Az igazi keresztyénnek nem szabad a divat rabjának lennie, ha gyermekét a menny felé akarja terelni. Nem szabad megelégednie azzal, hogy a világ szokásai szerint jár el. Nem szabad pusztán úgy nevelni a gyerekeket, mint ahogyan mindenki teszi – hogy hagyjuk, hogy kétes tartalmú könyveket olvassanak, mert mindenki azt olvassa, vagy kedvezni olyan kétes szokásoknak csak azért, mert napjainkban azok el vannak terjedve. A keresztyénnek nevelés közben állandóan a gyermek lelkére kell gondolnia. Nem kell szégyenkeznie azért, hogy az ilyen nevelést furcsának vagy szűklátókörűnek tartják. Mi van akkor, ha ezt gondolják? Az idő rövid, és a világ divatja tovatűnik. Ha gyermekeinket a mennynek neveljük, és nem a földnek, Istennek, és nem az embereknek, végül is bölcs szülők módján fogunk viselkedni.

V. Gyermekeiteket neveljétek a Biblia ismeretére.

Elismerem, hogy nem tudjátok kényszeríteni gyermekeiteket arra, hogy Istent szeressék. Senki, kivéve a Szent Lelket, nem képes olyan örömet adni, amit csak az Ige tanulmányozása adhat. De képesek vagytok arra, hogy megismertessétek őket a Bibliával, és, egyértelmű, hogy azt teljesen sosem fogják megismerni.

A Biblia megfelelő ismerete – a hit alapja. Aki komolyan belékapaszkodik, törvényszerű, hogy nem ingadozik, és minden újabb tanítás szele nem lesz képes elsodorni őt. Bármely nevelés, ami nem hordozza magában az Írások megismerését, szükségszerűen megbízhatatlan és kártékony.

Itt óvatosnak kell lennünk, mivel az ördög mellettünk áll, és sok tévelygés vesz körül minket. Közülünk egyesek az egyháznak olyan tisztességet adnak, ami csak Jézus Krisztust illeti. Egyesek a sákramentumokból üdvösséget csinálnak, és úgy tekintenek rájuk, mint az örök életre való engedélyre. Mások nagyobb tisztelettel vannak a katekizmusok iránt, mint a Biblia iránt, gyermekeik értelmét gyatra könyvek tartalmával töltik meg ahelyett, hogy a Szentírás igazságait tanítanák meg nekik. De ha szeretitek gyermekeiteket, a Biblia legyen számukra a lélek legfőbb nevelője. Más könyvek inkább csak másodrangú szereppel bírjanak ebben.

Ne azon ügyködjetek, hogy elsősorban a katekizmust sajátítsák jól el, hanem azon fáradozzatok, hogy az Írásokba gyökerezzenek meg. Higgyétek el, hogy Isten méltányolja az ilyen nevelést. A zsoltáríró a következőket mondja: „Mert minden neveden felül felmagasztaltad a te beszédedet” (Zsolt. 138: 2). Úgy gondolom, hogy az Úr különösképpen megáldja azokat, akik felmagasztalják az Ő Igéjét az emberek között.

Különösen ügyeljetek arra, hogy gyermekeitek a Bibliát félelemmel teljes tisztelettel olvassák. Tanítsátok őket arra, hogy ne úgy olvassák azt, mint emberi szavakat, hanem úgy, mint az Igaz Isten Szavát, amelyet a Szent Lélek jegyzett le – amely a legigazabb,a leghasznosabb, a legmagasztosabb arra, hogy bölccsé tegyen minket az üdvösségre a Jézus Krisztusba vetett hit által.

Figyeljetek oda arra, hogy a gyerekek folytonosan olvassák azt. Tanítsátok meg őket arra, hogy úgy viszonyuljanak hozzá, mint igaz lelki eledelhez, mint olyan dologhoz, amely nagyon fontos a lelki egészség megőrzése érdekében. Jól tudom, hogy nem vagytok képesek többet tenni annál, amit ezek a szabályok elvárnak tőletek. De ezek egyszerű teljesítése is képes őket megvédeni sok kimondhatatlan bűn megtevésétől.

Figyeljetek oda arra, hogy a gyerekek egészében olvassák azt. Nem kell elrejtenetek előlük semmilyen tanítást. Nem szabad azt gondolnotok, hogy a legfőbb keresztyén doktrínákat a gyermeki ész nem képes felfogni. A gyerekek sokkal jobban értik a Bibliát, mint ahogyn mi azt meggondolnánk.

Beszéljetek a gyerekeknek a bűnről, a bűntudatról, a bűn következményeiről, annak erejéről és utálatosságáról is. Meg fogjátok látni, hogy ők sok mindent érteni fognak ezekből.

Meséljetek a gyerekeknek az Úr Jézus Krisztusról, az Ő tetteiről üdvösségünket illetően – a megváltásról, a keresztről, a vérről, az áldozatvállalásról, a közbenjárásról, és meg fogjátok tapasztalni, hogy mindebből sok mindent meg fognak érteni.

Mondjátok el a gyerekeknek a Szent Lélek munkáját az emberi szívben, azt, hogyan változtassa, hogy újítja, hogyan szenteli, és hogyan tisztítja meg azt: és hamarosan meg fogjátok látni hogy sokat megértenek a szavaitokból. Úgy gondolom, hogy fel sem fogjuk, a gyerekek mi mindent képesek befogadni a magasztos evangélium szélességéből és hosszúságából. Sokkal jobban megértik azt, mint ahogyan mi azt gondolnánk.^*

Töltsétek meg gyermekeitek szívét a Szentírással. Isten Igéje hadd járja át gazdagon azt. Adjátok nekik a Bibliát, a teljes Bibliát, még mikor fiatalok.

VI. Tanítsátok meg a gyerekeket imádkozni.

Az imádság – a hit lényegét foglalja magába. Az első bizonysága annak, hogy az ember újjá van születve. „Mert ímé imádkozik” – mondta az Úr Saulról azon a napon, mikor elküldte hozzá Anániást (Csel. 9: 11). Elkezdett imádkozni, és ez már elégséges bizonyság volt.

Az imádság minden igaz keresztyén megkülönböztető sajátossága. Imádkoznak, mivel elmondják Istennek az ő szükségeiket, érzéseiket, szerencsétlenségeiket, és félelmeiket. Őszintén beszélnek. A névleges keresztyének képes arra, hogy elmondjanak egy imádságot, még arra is, hogy jól imádkozzanak, de nem többet.

Az imádság – az emberi lélek alapja. Míg nem térdelünk le, szolgálatunk és az általuk végzett munka hatástalan és haszontalan lesz. Imádság nélkül nincs reménységünk.

Az imádság – a lelki jólét nagy titka. Mikor személyes kapcsolatunk van az Istennel, lelkünk úgy növekszik, mint a fű az eső után. Mikor keveset imádkozunk, minden megfagy, és csak nagy nehézség árán vagyun képesek életben tartani a lelkünket. Mutassatok nekem a növekedő keresztyént, egy előre haladó, erőteljes, és virágzó keresztyént – és meggyőződéssel fogom elmondani, hogy ez az ember gyakran beszélget az Úrral. Sokat kér, és sokat kap. Mindent elmond Jézusnak, és mindig tudja, hogy mit tegyen.

Isten az imádsággal egy hatalmas eszközt adott a kezünkbe. Ez a legjobb fegyver, amit képesek vagyunk felhasználni a legnehezebb helyzetekben, és a legjobb eszköz, ami megvéd minket a nehézségektől. Ez az a kulcs, amely megnyitja az ígéretet tárházát, ez az a kéz, amely áldóan nyújt segítséget a szükség idején. Olyan, mint az ezüst kürt, amelyet Isten parancsa szerint a nehézség idején kell megfújni, ez egy olyan sóhaj, amelyre Ő ígérete szerint odafigyel, mint ahogyan az anya is odafordul gyermeke szavához.

Az imádság – a legegyszerűbb eszköz, amelyen keresztül Isten elé járulhatunk. Mindenki számára – beteg, idős, gyenge, elgyengült, vak, szegény, írástudatlan – elérhető; minden tud imádkozni. Nem hozhassátok fel kifogásként rossz emlékezőtehetségeteket, azt, hogy nem rendelkeztek megfelelő képzettséggel, könyvvel, és tudással. Míg van nyelvetek, amely segítségével beszélhettek lelketek állapotáról, addig tudtok és kell is imádkoznotok. A „kívántok valamit, és nincs nektek” (Jak. 4: 2) szavak az ítélet napján sokak számára lesz vád.

Szülők, ha szeretitek gyermekeiteket, tegyetek meg mindent, hogy megtanítsátok őket imádkozni. Mutassátok meg nekik, hogyan kezdjék el. Mondjátok el nekik, hogy mit mondjanak, bátorítsátok őket. Mutassatok rá, ha könnyelműekké váltak. Ha nem fogják segítségül hívni az Úr nevét, legjobb esetben is, ez nem a ti vétketek lesz.

Emlékezzetek rá, hogy ez – a gyermek számára első elérhető lépés a hit felé. Sokkal az előtt, mielőtt beszélni tudna, már megtaníthatjátok őt arra, hogyan térdeljen le édesanyjával együtt, és hogyan ismételje utána az imádság és dicséret egyszerű szavait. Úgy, ahogyan minden más esetben, az első lépéseknek fontos szerepük van, így az, hogy gyermekeitek hogyan imádkoznak, a legfőbb figyelmet érdemlik. Csak kevesen ismerik fel, milyen fontos mindez. Vigyáznotok kell arra, hogy a gyerekek ne siessenek, ne legyenek figyelmetlenek, és esztelenek imádság közben. Nem szabad ezt a kérdést a nevelőnőkre vagy a szolgálókra bíznotok, és azt gondolnotok, hogy a gyerekek maguktól is tenni fogják mindezt. Képtelen vagyok megdicsérni azt az anyát, aki nem követi figyelemmel ezt a nagyon fontos kérdést, ami a gyermek mindennapjainak része. Ha van szokás, aminek formálásában segítséget kell nyújtanunk gyermekeinknek, akkor ez az imádság szokása. Higgyétek el, hogyha sosem halljátok, hogy gyermekeitek imádkoznának, ez nagyben a ti hibátok. Nem sokkal vagytok akkor különbek attól a strucctól, amelyet Jób könyve ír le: „Vígan leng a struccmadár szárnya: vajon az eszterág szárnya és tollazata-e? Hiszen a földön hagyja tojásait, és porral költeti ki! És elfeledi, hogy a láb eltiporhatja, és a mezei vad eltaposhatja azokat. Fiaival olya keményen bánik, mintha nem is övéi volnának; ha fáradtsága kárba vész, nem bánja” (Jób 39: 16-19).

Az imádság – egy olyan szokás, amely mindennél hosszabb ideig velünk marad. Sok megőszült halántékú férfi mesélhetnek nektek arról, hogy édesanyjuk hogyan késztette őket arra, hogy imádkozzanak. Valószínű, hogy sok mindenről már rég megfeledkeztek. Az a gyülekezet, amelybe istentiszteletre jártak, azok az igehirdetők, akiket hallgattak, azok a barátok, akikkel együtt játszottak – mindez, már minden bizonnyal, nyom nélkül tűntek el emlékezetükből. De nem mondhatjuk el ugyanezt az első imákról. Gyakran elmondják nektek, hol ereszkedtek térdeikre, milyen szavakkal tanították őket, még azt is, hogy abban a pillanatban hogyan festett édesanyjuk. Mindez olyan elevenen él emlékezetükben, mintha mindez tegnap történt volna.

Kedves olvasóim, ha szeretitek gyermekeiteket, kérlek benneteket, hogy ne halasztgassátok az időt arra, hogy elvessétek az imádság magvait. Ha valamire megtaníthatjátok gyermekeiteket, akkor, ha másra nem, tanítsátok meg őket imádkozni.

VII. Szoktassátok rá gyermekeiteket arra, hogy rendszeresen és ragaszkodó módon vegyenek részt az egyház szolgálataiban.

Mondjátok el gyermekeiteknek az Isten házába való járás, az egész gyülekezettel való imádkozás kötelességének és méltóságának magasztosságát. Mondjátok el nekik azt, hogy ott, ahol Isten népe összegyűlik, ott különleges módon van jelen az Úr Jézus, és hogy azok, akik nincsenek jelen, Tamáshoz hasonlóan, elveszítik az abból fakadó áldásokat. Meséljétek el nekik a hirdetett Ige fontosságát, hogy az Isten parancsa, amely megváltoztatja, megszenteli, és gondozza az emberek lelkét. Mondjátok el Pál hozzánk intézett szavait: „El nem hagyván a magunk gyülekezetét, amiképpen szokásuk némelyeknek” (Zsid. 10: 25). Bíztatnunk kell egymást, annál inkább bátorítanunk egymást, minél közelebb kerül hozzánk az Úr visszajövetelének napja, az Ő visszatérése.

Mindig szomorú látnom azt, mikor az idősebb embereken kívül senki sem vesz részt az úrvacsorában, mikor a fiatalok elkerülik azt. De még ettől is szommorúbb látvány, mikor a gyülekezetben nem látom gyerekeket, csak azokat, akiknek kötelességből járniuk kell vasárnapi iskolába. Ennek a vétke ne nehezedjen a mi vállainkra. Sok olyan kisfiú és kislány van minden gyülekezetben ezeken kívül is, és nektek, azok szüleinek és barátainak, figyelemmel kell kísérnetek őket, hogy veletek együtt eljöjjenek a gyülekezetbe.

Ne engedjétek meg a gyerekeknek, hogy megszokják a kifogások gyártását, és különböző kifogások örve alatt elkerüljék a gyülekezetbe való járást. Világosan értessétek meg velük, hogy míg veletek egy fedél alatt élnek, otthonotokban az a szabály van érvényben, hogy minden egészséges gondolkodású embernek meg kell tisztelnie az Isten házát az Úr napján, és hogy a nyugalom napjának megtörője saját lelke gyilkosának minősül.

Vigyázzatok arra, hogy lehetőségetek szerint gyermekeitek, akik veletek együtt mennek a gyülekezetbe, mellettetek üljenek. Templomba menni – egy dolog, jóba foglalni magunknak a gyülekezetben – egészen más dolog. Higgyétel el nekem, hogy nincs jobb eszköz a jó magaviselet biztosítására, mint az, hogy a gyerekeket megfigyelés alatt tartjuk.

A fiatalok figyelmét könnyű elhódítani, és ennek ellenlépéseként minden eszközt meg kell ragadni. Nekem nem tetszik, mikor a gyerekek maguk jönnek a gyülekezetbe – útközben rossz társaságba keveredhetnek, és az Úr napján nagyobb gonoszságra taníttathatnak meg, mint a hét egyéb napján. Az sem tetszik nekem, mikor „ifi sarkot” jelölünk ki a gyülekezetben. Ezek a sarkok gyakran figyelmetlenséget és nemtörődömséget okoznak, amelyek gyökeresen való eltávolításához később évekre lesz szükség. Azt szeretném inkább látni, hogy az egész család, kicsinyek és nagyok, egymás mellett ülnek – féfiak, asszonyok, és gyerekek, – hogy Istennek szolgál az egész család.

Vannak azonban egyesek, akik azt mondják, hogy rossz dolog bevonni a gyerekeket az egyház látható szolgálataiba, mivel a gyerekek nem értik meg azt.

Nem szeretném, ha hallgatnánk ezekre a véleményekre. Az Ószövetségben sehol sem találkozik ilyen tanítással. Mikor Mózes elment a fáraóhoz, azt mondta: „A mi gyermekeinkkel és véneinkkel megyünk, a mi fiainkkal és leányainkkal, juhainkkal és barmainkkal megyünk, mert az Úrnak ünnepet kell szentelnünk” (2 Móz. 10: 9). Mikor Józsué felolvasta a törvényt, az van írva: „Nem volt egy ige sem azok közül, amelyeket Mózes parancsolt, amelyet fel nem olvasott volna Józsué, az Izraelnek egész gyülekezete előtt, még az asszonyok, gyerekek, jövevények előtt is, akik közöttük járnak” (Józs. 8: 35). „Háromszor esztendőnként minden férfiú jelenjen meg az Úrnak, Izrael Ura Istenének színe előtt” (2 Móz. 34: 23). Az újszövetségi időkben is részt vettek a gyerekek a nyílvános istentiszteleteken. Mikor Pál utolsó alkalommal találkozott a hívőkkel Tíruszban, a következőket mondta: „… kísérvén bennünket mindnyájan feleségestől, gyermekestől egészen a városon kívülre. És a tenger partján térdre esve imádkoztunk” (Csel. 21: 5).

Gyerekkorában Sámuel még az előtt szolgált az Úrnak, hogy megismerte volna Őt: „Sámuel pedig még nem ismerte az Urat, mert még nem jelentette ki neki az Úrnak igéje” (1 Sám. 3: 7). Maguk az apostolok sem értettek mindent, amit akkor mondott nekik az Úr: „Ezeket pedig nem értették eleinte az ő tanítványai: hanem mikor Jézus megdicsőíttetett, akkor emlékeztek vissza, hogy ezek őfelőle vannak megírva, és hogy ezeket művelték ővele” (Jn. 12: 16).

Szülők, vígasztaljátok ezekkel a példákkal szíveiteket. Ne csüggedjetek el amiatt, hogy gyermekeitek pillanatnyilag nem értik a gyülekezet istentiszteleteinek magasztos értékét. Egyszerűen tanítsátok meg őkett arra, hogy ők állandó részesei legyenek ezeknek az istentiszteleteknek. Tanítsátok meg őket arra, hogy ez – magasságos, szentséges, és fontos kötelesség, és, higgyétek el, hogy eljön a napja annak, mikor áldani fognak benneteket ezért a dologért.

VIII. Neveljétek hitre gyermekeiteket.

Ez alatt azt értem, hogy tanítsátok meg őket hinni nektek. Igyekezzetek úgy eljárni, hogy bízzanak értékítéletetekben, hogy jobban tiszteletben tartsák a ti véleményeteket, mint sajátjukat. Meg kell tanítanotok őket arra, hogyha ti mondjátok azt, hogy valami valóban rossz a számukra, akkor ez tényleg rossz, és mikor ti mondjátok azt, hogy valami jó a számukra, az tényleg jó. Hogy a ismeretetek helyesebb az övéknél, és hogy ők bízhatnak szavaitokban, és rájuk támaszkodhatnak. Tanítsátok meg őket arra, hogy ha ők jelenleg nem értenek valamit, akkor arra később fog sor kerülni, és hogy mindennek, amit elvártok tőlük, meghatározott célja van.

Valóban, ki képes leírni a hit áldott voltát? Vagy ki képes körülírni azt a veszedelmet, amelyet a hitetlenség hozott erre a világra? Éva hitetlensége miatt ette meg a tiltott gyümölcsöt, mivel kétségbe vonta Isten szavának igaz voltát: „Halálnak halálával halsz”. Az ősi világ a hitetlenség miatt nem engedelmeskedett Nóénak, és bűneiben halt meg. Izrael hitetlensége miatt ragadt a pusztában, és nem ment be az Ígéret Földjére. Hitetlenség miatt feszítették meg a zsidók a dicsőség Urát, – nem hittek Mózes és a próféták szavának, habár minden nap őket hallgatták. A hitetlenség – bűn, olyan bűn, amely napjainkig uralja az emberek szívét: nem hisznek Istenben, nem hisznek Isten ígéreteiben, nem hisznek saját bűnösségükben, nem hisznek a rájuk leselkedő veszélyben, nem hisznek semmiben, ami szembe megy önnön büszkeségükkel, és bűnös szíveink megszelidítésével. Kedves olvasóm, hiábavaló módon nevelitek gyermekeiteket, hogy nem nevelitek hitre őket – saját szüleik szavának elhívésére, arra a bizalomra, hogy szüleiknek igazuk van.

Hallottam, hogy egyesek azt mondják, hogy a gyerekektől semmi olyan nem szabad elvárni, amit nem értenek, hogy mindent meg kell nekik magyarázni, amit elvártok tőlük. Szeretnélek megóvni benneteket az ilyen nézetektől. Megmondon őszintén – úgy gondolom, hogy az ilyen nézetek mellőzni minden józan gondolkodást, és ártalmasak. Kétségtelen, hogy abszurd dolog mindenből titkot csinálni, amit gondoltok, és nagyon sok olyan dolog van, amit el kell magyarázni a gyerekeknek, hogy megértsék, hogy mindaz, amit mondtok nekik értelmes és bölcs dolog. De abban nevelni őket, hogy semmit sem szabad elhinniük, hogy az ő gyenge és tökéletlen értelmüknek minden „hogyan” és „miért” kérdésre választ kell kapniuk az élet minden körülményei között – ez a legnagyobb hiba, ami számukra nagyon elszomorító következményekkel fog járni.

Gondoljátok meg, ha azt akarjátok, hogy gyermekeitekkel egy meghatározott időben, sose feledkezzetek meg (ha valóban szeretitek őket) arról, hogy ő csak egy gyerek, hogy gyermeki módon gondolkodik, gyermeki módon ért meg bizonyos dolgokat, és ezért nem szükséges, hogy azonnal megértsenek valamit.

Helyezzétek eléjük Izsák példáját, mikor Ábrahám elvitte őt az égőáldozat helyére, a Móriára (1 Móz. 22). A fiú egyetlen kérdést tett fel az apjának: „De hol van az égő áldozatra való bárány?” – ezen kívül semmilyen választ sem kapott kérdésére: „Az Isten majd gondoskodik az égő áldozatra való bárányról”. Hogyan, mikor, milyen módon – nem volt mindez elmondva Izsáknak, de ezzel a válasszal mégis megegelégedett. Izsák hitte, hogy minden rendben lesz, mivel ezt mondta az apja, és ő bízott benne.

Ti is úgy beszéljetek gyermekeitekkel, hogy az elején mindenkinek tanulnia kell, hogy a tudás területén elengedhetetlen, hogy először az ábécét sajátítsuk el, a legobb lovakat először be kell törni, hogy eljön a nap, mikor meg fogják látni a nevelés minden bölcsességét. És addig, míg ti azt mondjátok, hogy valami helyes, ennek elégnek kell lennie számukra – hinniük kell nektek, és elégedetteknek kell lenniük.

Kedves szülők, ha a gyerekek nevelésé során van valami, ami fontos, akkor az a következő: a gyerekeitek iránt érzett szeretet nevében arra hívlak benneteket, hogy tanítsátok meg hinni a gyermekeiteket.

IX. Tanítsátok meg engedelmeskedni gyermekeiteket.

Ez az a cél, amelynek elérése minden erőfeszítést megér. Egyetlen szokás sem bír olyan fontossággal az életben, gondolom én, mint az engedelmesség. Kedves szülők, határozzátok el, hogy úgy fogtok tenni, hogy gyermekeitek engedelmeskedjenek nektek, habár ez számotokra sok nehézségbe fog ütközni, nekik pedig – sok könnybe. Ne legyenek kérdések, vélemények, egyezkedések és késlekedések. Mikor azt mondjátok nekik, hogy tegyenek meg valamit, akkor értessétek meg velük, hogy ezt meg kell tenni.

Csak az engedelmesség valós. Az engedelmesség a látható, tevékeny, és testet öltött hit. Ez az Úr népe között az igaz tanítványság próbája. „Ti az én barátaim vagytok, ha azokat cselekszitek, amiket én parancsolok nektek” (Jn. 15: 14). A jól nevelt gyerekek abban kell különbözzenek a többiektől, hogy engedelmeskednek a szüleiknek. Hol van a tiszteletadás, kérdezhetitek, amiről az ötödik parancsolat beszél, ha nem hallgatnak az apákra és anyákra, és nem engedelmeskednek nekik késedelem, öröm és akarás nélkül?

A korai engedelmességet támasztja alá a Szentírás is. Ábarahám meg van dícsérve azért, hogy nem egyszerűen nevelte a családját, de „megparancsolta az ő fiainak és az ő házanépének ő utána, hogy megőrízzék az Úrnak útját” (1 Móz. 18: 19). Jézus Krisztusról az van megjegyezve, hogy ifjú éveiben engedelmeskedett Máriának és Józsefnek (Lk. 2: 51). Nézzétek, József azonnal engedelmeskedett az ő atyja, Jákób parancsának (1 Móz. 37: 13). Hallgassátok meg Ézsaiás próféta cáfolatát: „És adok nekik gyerkőcöket fejedelmekül, és gyermekek uralkodnak rajtuk2 (Ézs. 3: 5). Fordítsatok figyelmet arra, hogy Pál apostol úgy mutat rá a szülőknek való engedetlenségre, mint az utolsó napon egyik jelére (2 Tim. 3: 2). Nézzétek meg, erényként emeli ki az engedelmességet, mint a keresztyén vezető egyik elengedhetetlen vonását: „Ki a maga házát jól igazgatja, gyermekeit engedelmességben tartja, minden tisztességgel” (1 Tim. 3: 4); és még: „A diakónusok egy feleségű férfiak legyenek, akik gyermekeiket és tulajdon házaikat jól igazgatják” (1 Tim. 3: 12). Ehhez hasonlóan a presbiternek is olyan gyerekekkel kell rendelkezniük, „akinek hívő, nem kicsapongással vádolt, avagy engedetlen gyermekei vannak” (Tit. 1: 6).

Kedves szülők, boldognak szeretnétek-e látni gyermekeiteket? Akkor azon igyekezzetek, hogy engedelmességre neveljétek őket, hogy végrehajtsák azt, amit mondanak nekik. Higgyétek el nekem, mi nem az abszolút szabadságra vagyunk teremtve, az nem megfelelő dolog a számunkra. Még akkor is hordozhatunk igát, mikor szabadok vagyunk Krisztusban: „mert az Úr Krisztusnak szolgáltok” (Kol. 3: 24). A gyerekeknek minél előbb meg kell érteniük, hogy ezen a világon nem mindnyájan fogunk vezetők lenni, és sosem fogjuk megtalálni a helyünket ebben az életben, míg nem tanulunk meg engedelmeskedni feletteseinknek. Tanítsátok meg őket az engedelmességre, míg fiatalok, máskülönben egész életükben szembe fognak szegülni Istennek, és azt fogják gondolni, hogy szabadok az Ő hatalma alól.

Kedves olvasóm, ez a tanács nagyon fontos. Napjainkban sok olyan embert láthatunk, aki megengedi gyermekeinek, hogy jóval az előbb maguk hozzanak döntéseket, mielőtt ők készek lennének ennek a lépésnek a megtételére. Ők még igazolni is akarják tettüket, mintha ebben nem lenne semmi rossz. Számomra az a helyzet, mikor a gyermek mindig felül kerekedik, és a szülő mindig visszavonulót fúj – nagyon szomorú jelenség. Szomorú, mivel felborul az Isten által felállított rend; szomorú, mert ennek következtében a gyermek akaratossá, büszkévé, és önhitté válik. Nem kell csodálkoznunk, ha a gyerekek nem engedelmeskednek Mennyei Atyjuknak, ha megengeditek nekik, hogy kora gyermekkoruktól fogva ne hallgassanak földi szüleik szavára.

Kedves szülők, ha szeretitek gyermekeiteket, akkor az engedelmesség váljon mottóvá és jeligévé, amely állandóan tekintetük előtt van.

X. Tanítsátok meg gyermekeiteknek, hogy mindig igazat mondjanak.

A világ az igazsággal sokkal ritkábban találkozunk, mint hinnénk. Az igazság, és egyedül az igazság, – ez az aranyszabály, amelyre mindnyájunknak emlékeznünk kell. A hazugság és az egyenes válasz elkerülése – ősi bűnök. Annak atyja az ördög: megcsalta Évát egy nyílt hazugsággal, és a bűneset után éppen ezzel a bűnnel kapcsolatban kell Éva gyermekeinek a legóvatosabbnak lenniük.

Gondoljatok csak bele, mennyi hazugság és félrevezetés van a világban! Mennyi nagyítás! Hány ember tesz hozzá az egyszerű történetekhez! Ó, milyen sok dolgot hallgatnak el, ha ez haszonnal jár az azt elhallgatóknak! Milyen kevés közöttünk az olyan ember, akinek kétség nélkül hinni lehet! Valóban, az ókori perzsák bölcsek voltak a maguk nemében: a nevelésben a legfontosabb az volt számukra, hogy igazságra tanítsák a gyerekeket. Milyen szörnyű bizonyítéka az emberi bűnösségnek az, hogy erről a kérdésről egyáltalán beszélni kell!

Olvasóm, fel szeretném hívni a figyelmeteket arra, hogy milyen gyakran van szó az Ószövetségben az Isten igazságáról. Az igazság különösen fontos helyet foglal el Annak a tulajdonságai között, Akivel közösségben vagyunk. Ő sosem tér le az egyenes útról. Ő gyűlöli a hazugságot és a képmutatást. Próbáljátok ezt állandóan gyermekeitek szemei előtt tartani. Állandóan arra tanítsátok őket, hogy minden, ami kevesebb az igazságtól, – hazugság. Hogy a válasz megtagadás, a mellébeszélések, és a nagyítások – félúton van a hazugsá felé, és ezt el kell kerülni. Tanítsátok őket arra, hogy minden helyzetben legyenek egyenesek és, bármibe is kerülne, igazat mondjanak.

Erre nemcsak azért hívnám fel a figyelmeteket, hogy gyermekeitek jó emberek legyenek, habár erre sok figyelmet kell szentelnetek. Erre azért hívnám fel a figyelmeteket, hogy magatoknak is békességetek legyen a velük való kapcsolatban. Nagy segítség lesz számotokra, ha mindig bízhattok bennük. Ez segít benneteket abban, hogy megóvjátok őket titkolózástól, ami olyan jellemző a gyerekekre. A nyíltság és az őszinteség nagyban attól a neveléstől függ, amiben a szülők részesítik a gyermekeiket kora gyermekkorban.

XI. Szoktassátok hozzá gyermekeiteket, hogy értékeljék nagyra az időt.

A semmittevés – az ördög legjobb barátja. A semmittevés megfelelő eszköze annak, hogy az ördög kárt okozzon nekünk. A semmittevéssel foglalkozó értelem olyan, mint egy nyitott ajtó, és ha maga az ördög nem lép be rajta, akkor valamit feltétlenül bedob rajta keresztül, hogy lelkünkben valami rossz gondolatot elültessen.

A teremtmények közül egy sem arra van rendelve, hogy semmittevéssel foglalkozzon. Minden teremtmény szolgálatát és munkáját maga Isten jelölte ki. A mennyben az angyalok munkálkodnak, ők az Úr szolgáló lelkei, mindig betöltik az Ő akaratát. Ádámnak a paradicsomban feladatai voltak – neki gondoznia kellett az Éden kertjét. A megváltott szenteknek a dicsőségben feladataik vannak – „éjjel és nappal, nyugalmat nem ismerve” magasztalják Azt, Aki megváltotta őket. Az embernek, a bűnös és erőtlen embernek is tennie kell valamit, máskülönben az lelkük beteggé válik. Kezeinknek és értelmünknek munkálkodnia kell, máskülönben az elképzeléseink elkezdenek csapongani, és kárt okoznak.

Az, ami igaz ránk nézve, igaz a mi gyerekeinkre nézve is. Jaj annak az embernek, akinek nincs mivel foglalkoznia! A zsidók a semmittevést egyértelműnek bűnnek tartották: törvényük kimondta, hogy minden családapának valamilyen hasznos foglalkozásra kell megtanítania a fiát, – és igazuk volt. Ők jobban ismerték az ember szívét, mint közülünk sokan.

Sodomát a semmittevés olyanná tette, amivé lett. „Íme, ez volt vétke Sodomának, a te öcsédnek: kevélység, eledel bősége, és gondtalan békesség volt nála és leányainál, de a szűkölködőnek és szegénynek kezét nem fogta meg” (Ez. 16: 49). A semmittevés nagyban hozzájárult Dávid bűnéhez Uriás feleségével. Sámuel második könyvében arról van szó, hogy Joáb elment az ammoniakkal vívott háborúba, míg „Dávid Jeruzsálemben maradt” (11: 1). Nem volt-e mindez semmittevés? Abban az időben látta meg Betsabét, amit egy szörnyűséges bukás követett.

Valóban hiszem, hogy a semmittevés több embert vezetett már bűnbe, mint bármely más szokás. Azt tapasztalom, hogy a semmittevés – sok testi cselekedet anyja – a paráznaságé, a házasságtörésé, az iszákosságé, és sok más sötét cselekedeté, aminek felsorolására nincs elegendő időnk. Lelkiismereteteket kérdezzétek meg, hogy igazam van-e vagy sem. Mikor lusták voltunk, az ördög nyomban bekopogott az ajtónkon, és belépett azon.

És nem csodálkozom azon, hogy ezen a világon minden ezt a tapasztalatot támasztja alá. A lustaság – állóvíz, amely elkezd poshadni, mikor egy határozott irányba folyó patak mindig tiszta marad. Ha gőzgéppel rendelkeztek, annak működnie kell, máskülönben hamarosan tönkre megy. Ha lóval rendelkeztek, akkor meg kell azt terhelnetek. A rendszeres megterhelés erőssé teszi azt. Ha jó fizikai kondícióval akartok rendelkezni, akkor edzésben kell magatokat tartani. Ha egy helyben fogtok állandóan ülni, akkor testetek hallatni fog magáról. Így van ez a lélekkel is. Az aktív, munkálkodó értelem – nehéz célpont az ördög számára. Foglalkozzatok hasznos dolgokkal, és ellenségeteknek nehéz lesz gyomot vetni.

Kedves olvasóm, arra kérlek benneteket, hogy mindezeket vázoljátok fel gyermekeitek szemei előtt is. Tanítsátok meg őket az idő értékelésére, és oktassátok őket jól kihasználni azt. Nagy fájdalom azt látnom, hogy a gyerekek nem azt teszik, amit tehetnének, bármi is lenne az. Nekem tetszik, mikor a gyerekek aktívak és kreatívak, mikor teljes szívvel dolgoznak valamin – az órákba, mikor tanulnak, vagy még a szórakozásba is, mikor játszanak.

XII. Tanítsátok gyermekeiteket arra, hogy féljenek a mértéktelenségtől.

Ez az, amitől mindennél jobban kell félnünk. Természetes dolog, hogy gyengédek és leereszkedőek vagyunk testünkkel és véreinkkel, mégis félnetek kell a túlzott gyengédségtől. Vigyázzatok arra, hogy mindez ne tegyen benneteket vakká gyermekeitek hibáit illetően, és ne váljatok süketekké azon tanácsok felé, amely velük kapcsolatosak. Óvakodjatok attól, hogy e miatt engedékenyekké ne váljatok rossz viselkedésüket illetően ahelyett, hogy megbüntessétek és javulásra vezessétek őket.

Jól tudom, hogy a büntetés és a megjavítás nem kellemes dolgok. Semmi sem kellemetlenebb azok könnyeinél, akiket igazán szeretünk. De amíg a szívek olyanok maradnak, amilyenek, törvényszerű, hogy nem gondolunk arra, hogy lehet gyerekeket nevelni helyreutasítás nélkül.

Elnézés és kényeztetés – az a két szó, amely csüggesztő értelemmel van telve. A kényeztetés legbiztosabb módja – ha megengedjük a gyerekeknek, hogy úgy tegyenek, ahogyan csak akarnak, ha megengedjük nekik, hogy rosszat tegyenek és eközben nem büntetjük meg őket. Higgyétek el, hogy bármilyen nehéz is ez számotokra, nem szabad így tennetek, hacsak nem akarjátok elveszteni saját gyermekeitek lelkét.

Ne mondjátok azt, hogy a Szentírás nem beszél nyíltan erről. Itt van egynéhány bibliai igehely. „Aki megtartóztatja az ő vesszőjét, gyűlöli az ő fiát; aki pedig szereti azt, megkeresi őt fenyítékkel” (Péld. 13: 24). „Fenyítsd meg a te fiadat, mert még van remény felőle; de annyira, hogy őt megöld, ne vigyen haragod” (Péld. 19: 18). „A gyermek elméjéhez köttetett a bolondság; de a fenyítés vesszeje messze elűzi őtőle azt” (Péld. 22: 15). „Ne vond el gyermektől a fenyítéket; ha megvered őt vesszővel, meg nem hal. Te vesszővel vered meg őt: és az ő lelkét a pokolból ragadod ki” (Péld. 23: 13-14). „A vessző és dorgálás bölcsességet ad; de a szabadjára hagyott gyermek megszégyeníti az ő anyját” (Péld. 29: 15). „Fenyítsd meg a te fiadat, és nyugalmat hoz neked, és szerez gyönyörűséget a te lelkednek” (Péld. 29: 17).

Mekkora erővel bírnak a Szentírása ezen versei! Milyen szomorú, hogy sok keresztyén családban szinte semmit sem tudnak róluk! A gyerekeknek szembesítésre lenne szükségük, de szinte sosincs benne részük; megigazításra lenne szükségük, de manapság sosem részesülnek belőle. A Példabeszédek könyve nem avult el, mai napig is időszerű a keresztyének számára. A Példabeszédek isteni ihletettséggel rendelkezik, és hasznos. Azért adatott, hogy okuljunk belőle, mint a Római és az Efézusi levélből. Az a hívő, akinek gondja van gyermekei nevelésére, de nem fordít figyelmet annak tanácsaira, feljebb bölcselkedik annál, mint kellene, és komoly tévelygésekbe esik.

Édesapák és édesanyák, egyenesen megmondom nektek, hogy ha sosem fogjátok megfenyíteni gyermekeiteket, mikor helytelenül járnak el, akkor hatalmas károkat fogtok nekik okozni. Figyelmeztetlen benneteket, ez egy olyan botránykő, amelyen sok szent szenvedett hajótörést. Arra hívlak benneteket, hogy legyetek bölcsek, és emlékezzetek minderre. Vessetek egy pillantást Éli példájára. Fiai, Hofni és Fineás, becstelenek voltak, de ő „nem fenyítette meg őket”. Ők egyszerűen csak gyengéden korholta őket, mikor kemény szembesítésre lett volna szükségük. Más szóval, jobban tisztelte fiait, mint Istent. És mindez mivel záródott? Még életében Éli hallhatta két fia halálhírét, és ősz feje csüggedéssel tért a sírba (1 Sám. 2: 22-29, 3: 13).

Vessetek Dávidra is egy pillantást. Ki képes szívfájdalom nélkül olvasni gyermekei és az bűneik történetét? Ammon vérfertőzése, Absolon lázadása és halála, Adónia intrikái – mind-mind komoly sebet ejtett az Istennek kedves ember szívén, amit saját házanépe okozott neki. Volt-e szerepe mindebben? Attól tartok, igen. Erről beszél Adónia története: „Kit az ő atyja soha meg nem szomorított, ezt mondva: Miért cselekszel így?” (1 Kir. 1: 6). Ez lett az alapja minden helytelen viselkedésnek. Dávid túlzottan engedékeny volt velük, megengedve gyermekeinek, hogy a saját fejük után menjenek, és végül azt aratta, amit vetett.

Kedves szülők, kérlek benneteket saját gyermekeitek érdekében, ne legyetek velük túlzó módon engedékenyek. Jegyezzétek meg, hogy legfőbb kötelességetek – igaz módon a javukat kell keresnetek, és nem a kívánságaikat és szenvedélyüket kell kielégítenetek. Tanítani kell őket, nem szórakoztatni, valami hasznosat kell értük tenni, nem pusztán kellemeset.

Bármennyire is szeretnétek őket, nem szabad engednetek minden szeszélyüknek és kívánságuknak. Nem szabad, hogy azt gondolják, hogy kívánságaik – törvény, és elég csak kívánni, és minden valóra válik. Kérlek benneteket, hogy gyermekeitek ne váljanak bálványaitokká, mert máskülönben Isten elveheti őket, szétszórva bálványaitokat, hogy szembesítsen benneteket bűneitekkel.

Tanuljatok meg nemet mondani gyermekeiteknek. Mutassátok meg nekik, hogy képesek vagytok ellentmondani nekik, ha úgy gondoljátok, hogy ez a javukat szolgálja. Mutassátok meg nekik, hogy készek vagytok megbüntetni az engedetlenséget, és hogyha az engedelmességről beszéltek, akkor ezzel nem csak fenyegetőztök, akkor készek is vagytok cselekedni. Ne legyetek túlságosan fenyegetőek.^* Ezt a gyerekek hosszú időre megjegyzik. Ritkán büntessetek, de azt komolyan tegyétek; a gyakori és enyhe büntetések – nagy rossz stratégia.^ً

Óvakodjatok attól, hogy felügyelet nélkül hagyjátok a „kis csintalanokat” pusztán azért, mert kicsik. Minden fontos. A kis gyomnövényeket éppúgy ki kell szaggatni, mint a nagyokat, mivel a kicsik hamar nagyokká válnak.

Kedves olvasóim, ha valami megérdemli figyelmedet, higgyétek el, hogy ez pontosan az, amiről beszélünk. Tudom, hogy ez nehéz lesz nektek. De ha nem viseltek gondot gyermekeitekre, míg azok kicsik, az sok gond okává válhat, mikor felnőnek. Magatok döntsetek.

XIII. Emlékeztessetek gyermekeiteket arra, hogy Isten neveli az Ő gyermekeit.

A Biblia beszél arról, hogy Istennek van egy választott népe, családja ebben a világban. Minden szegény bűnös, akit szembesítettek a bűneivel, és akik Krisztushoz menekültek békességért, e család részesei. Mi mindnyájan, akik igazán hiszünk Krisztusban az üdvösség által, ennek a családnak a tagjai.

Mostan az Atya Isten folyamatosan neveli ennek a családnak a tagjait, hogy azok örökké együtt legyenek Vele a mennyben. Ő úgy jár el, mint egy kertész, amely megmetszi a szőlejét, hogy ez még nagyobb termést hozzon. Ő jól ismeri mindannyiunk természetét, folyamatosan szemmel tartja a minket körülvevő bűnöket, gyengeségeket, tökéletlenségeket, és személyes szükségeinket. Ő ismeri dolgainkat, tudja, hol élünk, mi kíséri életünket, mik a mi nyomorúságaink, kísértéseink, és erősségeink. Ő mindezt tudja és mindent úgy rendez, hogy mindez a mi javunkat szolgálja. Az Ő gondviselése folytán mindennel ellát minket ahhoz, hogy sok gyümölcsöt teremjünk: annyi napfényt ad, amennyire szükségünk van, annyit esőt, annyi nyomorúságot, amennyit el tudunk hordozni, annyi örömet, amit hasznos számunkra. Kedves olvasó, ha bölcsen szeretnéd nevelni gyermekeidet, figyelmesen kísérd szemmel azt, hogy az Atya Isten hogyan nevel téged. Ő mindent jól tesz, az Ő tetteinek menete mindig helyes.

Nézzétek meg, Isten mi mindentől óvja az Ő gyermekeit. Közülük néhánynak olyan kívánságai vannak, amiket Ő nem tud megáldani, és nem engedi meg, hogy beteljesedjenek. Ők sokat szeretnének markolni, de mindannyiszor valamilyen akadályba ütköznek, és nem érik el a kívánt célt. Mintha Isten olyan magasra helyezte volna azokat, hogy ők azt ne tudják elérni, és mintha azt mondaná: „Ezek számotokra nem hasznos, így nincs is szükségetek rá”. Mózes nagyon szeretett volna átkelni a Jordánon, és szerette volna meglátni az Ígéret Földjét, de, ahogyan ti is tudjátok, ez a kívánsága nem teljesedett be.

Ehhez hasonlóan Isten gyakran olyan utakon vezeti az Ő népét, amelyek ködöseknek és érthetetleneknek tűnnek. Nem látjuk értelmét annak, ahogyan Ő bánik velünk; nem értjük, miért minden ilyen kerékvágásban halad. Néha sok nyomorúság ér bennünket, és annyi nehézség kerül utunkba, hogy nem vagyunk képesek megérteni, hogy erre nagyon is szükségünk van. Ez ahhoz hasonlít, amikor édesapánk kézen fog minket, és egy sötét helyre visz minket, ezt mondva: „Ne tegyél fel kérdéseket, hanem egyszerűen kövess engem”. Egyenes út is vezetett Egyiptomból Kánaánba, de Izrael nem azon ment. Isten kerülőúton vezette őket, a pusztán keresztül (2 Móz. 13-17). Ez az út időnként nehéz volt. Úgy tűnt, hogy „a nép lelke megkeseredett útközben” (4 Móz. 21: 4).

Nézzétek meg, Isten hogyan bünteti meg az Ő népét nehézségek és nyomorúságok által. Próbákat és csalódásokat küld rájuk; betegségekkel az ágyhoz köti őket; megfosztja őket vagyonuktól és barátaiktól; egy élethelyzetből a másikba viszi őket; olyan dolgokkal látogatja meg őket, amelyeket a test nehezen hordoz el, és sokan közülünk elgyengülnek a ránk rakott terhek alatt. Úgy tűnik számunkra, hogy erőnk felett vagyunk megterhelve, és már szinte zúgolódnánk a sújtó kéz alatt. Pál apostolnak tövis adatott a testébe, valamilyen testi betegség, és habár nem tudjuk pontosan, mi lehetett az. Azt az egyet azonban tudjuk, hogy háromszor könyörgött az Úrhoz, hogy vegye el tőle a tövist, és mégis megmaradt (2 Kor. 12: 8-9).

De mindettől függetlenül, hallotáttok-e Isten gyermekétől azt, hogy Isten ne bölcsen bánna vele? Nem, meg vagyok győződve róla, hogy soha nem hallottatok ilyet. Isten gyermekei mindig azt fogják mondani nektek, hogy hosszú távon nagyon is jó, hogy nem mentek a saját fejük után, és hogy Isten valami sokkal jobbat készített számukra, mint amit ők maguk erejéből elérhettek volna. Igen! Azt mondanák nektek, hogy Isten több boldogságot adott nekik, mint amit megszerezhettek volna maguknak, és hogy az Ő útja, bármilyen nehéz és érthetetlen is lenne, kellemes út, és a békesség útja.

Zárjátok szívetekben ezt a tanítást, amelyet Isten az által akar elsajátíttatni veletek, ahogyan Ő népével bánik. Ne féljetek megtartóztatni gyermekeiteket valamitől, ha úgy látjátok, hogy az kárt okozna neki, bármilyenek is lennének személyes kívánságaitok. Mert ez Isten akarata.

Ne féljetek olyan utasításokat adni gyermekeiteknek, amelyek jelen pillanatban nem látszanak túl bölcseknek számukra, és ne féljetek olyan utakon vezetni őket, amelyek számukra mostan elég érthetetleneknek tűnnének. Mert ez Isten akarata.

Ne féljetek attól, hogy megbüntessétek és kiigazítsátok gyermekeiteket, ha ez szükséges az ő lelki üdve érdekében, bármilyen nehéz is lenne ez számotokra. És emlékezzetek arra, hogy nem szabad pusztán azért visszautasítani az orvosságot, mert annak esetleg keserű íze van. Mert ez Isten akarata.

És, mindenek felett, nem féljetek attól, hogy az ilyen nevelés szerencsétlenné teszi gyermekeiteket. Szeretnélek megóvni benneteket ettől a tévedéstől. Ne kételkedjetek abban, hogy nincs biztosabb útja a boldogtalanságnak az engedékenységnél. Mikor kívánságaitok visszatartatnak, ez áldásokat hordoz. Mikor azok beteljesednek, még drágábbakká válnak számotokra. Az állandó engedékenység – az önzés útja, az önző emberek és az elkényeztetett gyerekek pedig, higgyétek el nekem, ritkán szoktak boldogok lenni.

Kedves olvasó, ne akarj Istentől is bölcsebb lenni – úgy neveld gyermekeidet, ahogyan Ő nevel téged.

XIV. Úgy neveljétek gyermekeiteket, hogy folyamatosan emlékezzetek a személyes példaadás fontosságára.

A tanácsok, útmutatások, és utasítások nem sokat érnek, ha saját életviteletekkel nem lesznek hitelesítve. Gyermekeitek sosem hiszik el, hogy komolyan veszitek az ő engedelmességüket, ha cselekedeteitek ellent fognak mondani tanításotoknak. Tullotson érsek egyszer bölcsen megjegyezte: „Adj a gyermeknek jó tanítást és mutass ennek ellenére egy rossz példát, ugyanaz, mintha fejét az ég felé emelnéd, de kezéd a pokol felé vinnéd”.

Nagyon keveset tudunk a példa erejéről. Világunkban senki sem élhet magának, mi mindig hatással vagyunk környezetünkre: jó vagy rossz irányba, Isten vagy a bűn felé visszük az embereket. Az emberek látják a mi útjainkat, figyelemmel kísérik viselkedésünket, lesik életünket, és az, amit látnak viselkedésünkben, véleményük szerint, tükrözi gondolkodásmódunkat. Úgy gondolom, hogy a példa sehol sem nyom annyit a latba, mint a szülők és a gyerekek kapcsolatában.

Édesapák és édesanyák, ne feledkezzetek meg arról, hogy a gyerekek többet tanulnak szemeiken, mint füleiken keresztül. Semmilyen iskola nem képes olyan hatást gyakorolni jellemük formálódására, mint az otthon. A legjobb tanítók sem képesek szívükbe írni azt, amit ők elsajátítanak az otthoni tűzhely mellett. A gyerekek számára az utánzás sokkal nagyobb hatással van, mint az emlékezés. Sokkal nagyobb hatással vannak rájuk azok a dolgok, amiket látnak, azoknál, amiket hallanak.

Ezért legyetek óvatosak, hogy mit tesztek a gyerek jelenlétében. Igaz a mondás: „Az, aki gyermek előtt vétkezik, kétszeresen vétkezik”. Törekedjetek arra, hogy Krisztus eleven üzenetei legyetek, akiket világosan olvashatnak családjuk tagjai. Legyetek az Isten Igéje, az imádság, a szolgálat, az Úr napja előtt hódolatteljes félelem példái. Legyetek példamutatóak beszédben, jellemben, törekvésben, visszafogottságban, hitben, kegyességben, áldásmondásban, alázatban. Ne gondoljátok, hogy a gyerekek olyat fognak tenni, amit nem láttak tőletek. Számukra ti minták vagytok, és utánozni fognak benneteket. Döntéseitek és szavaitok, bölcs útmutatásaitok és jó tanácsaitok – mindezeket talán nem fogják érteni, de meg fogják érteni életeteket.

A gyerekek nagyon figyelmesek és hamar felismerik a képmutatást, gyorsan felmérik őszinte szavaitokat és érzelmeiteket, fürgén átveszik nézeteiteket és lépéseiteket. Gyakran lehet tapasztalni, hogy a fiú olyanná válik, amilyen az apja volt.

Emlékezzetek azokra a szavakra, amelyeket a győztes Cézár mindig elmondott harc közben a katonáinak. Ő sosem azt mondta, hogy „Előre!”, hanem azt, hogy „Utánam!”. Így kell nektek is tennetek, amikor gyermekeiteket nevelitek. Ritkán veszik át azt a szokást, amit ti háttérbe szoríttok, és nem fognak azokon az utakon járni, amin ti magatok sem szeretnétek végig menni. Ha azt prédikáljátok a gyermekeiteknek, amit magatok sem tesztek meg, olyan dolgokkal foglalkoztok, amely sosem fog előbbre jutni. Hasonlatos lesz az Penelopé kelméjére, amit egész nap font, de egész éjjel szétbontott. Ezért az a szülő, aki gyermeket nevel, és nem egy jó példával jár elől, hasonlatos az olyan emberhez, aki az egyik kezével épít, de a másikkal rombol.

XV. Miközben gyermeket neveltek, ne feledkezzetek meg a bűn erejéről.

Röviden beszélek nektek erről is, nehogy egy nem biblikus látásotok legyen ezzel a kérdéssel kapcsolatban.

Ne gondoljátok azt, hogy gyermekeitek szíve olyan, mint egy darab tiszta lap, és ha helyesen nevelitek őket, akkor sosem kell problémákkal szembesülnötök. Szeretnélek figyelmeztetni benneteket, hogy ez sosem lesz így. Terhes dolog azt látni, hogy mennyi gonoszság és romlottság van egy kis gyermek szívében is, és milyen gyorsan termi meg annak gyümölcsét. A lobbanékony természet, az akaratosság, a büszkeség, az irigység, a mogorvaság, a szenvedély, a lustaság, az önzés, a hazudozás, a ravaszság, a képmutatás, a rossz átvételének utálatos szokása, a jóra való hajlam elcsüggesztő hiánya, a célok elérése érdekében mindennek megtétele – mindezt, vagy legalábbis némelyeket ezek közül észre kell vennetek már a kis tipegőkben is. Lassanként ezek a dolgok már kora gyermekkorban kezd megjelenni életükben. A gyerekeket nem kell megtanítani a bűnre.

De nem kell meglankadnotok amiatt, amit láttok. Nem kell meglepőnek találnotok, hogy az ilyen kis szívek telve vannak bűnnel. Ez az egyedüli örökség, amelyet Ádám ránk hagyott. Ez az a bűnös természet, amellyel a világra jövünk, és mindez hozzánk tartozik. Legyünk inkább szorgalmasak abban, minden eszközt felhasználva, a legmagasztosabbakat is, Isten segítségével, hogy ellene álljatok a bűnnek. Legyetek óvatosak, hogy, amennyire rajtatok áll, óvjátok gyermekeiteket a kísértésektől.

Sose hallgassatok azokra, akik azt mondják, hogy gyermekeitek jók, jól neveltek és bízhattok bennük. Ne feledkezzetek meg arról, hogy szíveik olyan gyorsan fellángolhatnak, mint a tapló. Még a legjobb perceikben is elég egy szikra, hogy bűnös kívánságaik tüzet fogjanak. A szülők ritkán felettébb óvatosak. Emlékezzetek gyermekeitek természettől fakadó bűnösségére és legyetek óvatosak.

XVI. Tanítsátok meg gyermekeiteket arra, hogy ne feledkezzenek meg Isten ígéreteiről.

Röviden beszélek erről is, hogy megóvjalak benneteket a csalódásoktól.

Világos és érthető ígeretek vannak adva nektek: „Tanítsd a gyermeket az ő útjának módja szerint; még mikor megvénhedik is, el nem távozik attól” (Péld. 22: 6). Gondoljatok bele, mit jelent egy ilyen ígéret! Az ígéret – az egyedüli dolog, ami merésszé tette a pátriárkákat, mikor még a Biblia nem is volt írásba foglalva. Énok, Nóé, Ábrahám, Izsák, Jákób, József – mindnyájukat több ígéret is éltette, és lelkük kivirágzott. Az ígéretek – elixír, amely minden időben megerősítette és támogatta a hívőket. Az az illető, akinek a Szentírás világos kijelentése van a kezében, sosem szabad, hogy meglankadjon. Apák és anyák, mikor szívetek meglankad, és már-már feladjátok, olvassátok el ezeket a szentírásbeli helyeket, és vigasztalódjatok meg.

Gondoljatok bele, hogy Ki tesz ígéretet. Ez nem embernek a szava, aki hazudhat vagy meggondolja magát. Ez a Királyok királyának a szava, Aki sosem változik. Mondhat-e valami olyat, ami utána ne teljesedne be? Vagy ha Ő mondott valamit, az ne lett volna jó? Számára semmi sem túl nehéz. Ami lehetetlen az embernek, az nem lehetetlen az Istennek. Kedves olvasóm, ha mi nem nyerünk hasznot ezekből az áldásokból, akkor ebben nem Ő a hibás, hanem mi.

Gondoljátok végig, miről beszél ez az ígéret, mielőtt elvetnétek azt. Az egy elrendelt időről beszél, amikorra a helyes nevelés megtermi a maga gyümölcsét – „ha a gyermek megöregszik”. Ebben, kétségtelenül, van vigasztalás. Lehetséges, hogy saját szemeitekkel meg sem fogjátok látni nevelésetek eredményét, de nem mondhatjátok azt meg előre, hogy milyen áldott gyümölcsöt fognak teremni akkor, mikor ti már rég nem lesztek az élők soraiban. Isten nem rögtön ad meg mindent. Ő gyakran „utóbb” cselekszik, ahogyan a természetben, úgy a kegyelemmel kapcsolatban is. Az „utóbb” – az az idő, mikor a szenvedés megtermi a békességes tűrés és az igazság gyümölcseit” (Zsid. 12: 11). Az „utóbb” – az az idő, amit türelmetlenül kell várnia minden szülőnek, ha nem is látnak sikereket jelenleg; reménységgel kell vetnetek.

„Vesd a te kenyeredet a víz színére, mert sok nap múlva megtalálod azt” (Préd. 11: 1). Meg vagyok győződve róla, hogy sok gyermek, akik szüleik életében semmilyen jelét nem mutatták annak, hogy jó gyümölcsöt fognak teremni, előállnak a feltámadás napján, és áldani fogják szüleiket a tőlük kapott jó neveltetésért. Ezért hit által cselekedjetek, és ne kételkedjetek abban, hogy munkátok hiábavaló lesz. Illés háromszor borult rá az özvegy gyermekére, mire abban visszatért az élet. Vegyetek róla példát, és ne adjátok fel.

XVII. Tanítsátok meg gyermekeiteket arra, hogy állandóan könyörögjenek, hogy Isten áldja meg mindazt, amit tesztek.

Az Úr áldása nélkül a legjobb törekvések sem hoznak eredményt. Ő tartja minden ember szívét a kezében, és ha Ő nem érinti meg az Ő Lelke által a gyerekek szívét, akkor hiába kínozzátok magatokat. Ezért állandóan imádságokkal öntözzétek azokat a magvakat, amelyeket szívükben elvettetek. Az Úr sokkal jobban hall minket, mint ahogyan mi imádkozunk, sokkal inkább áld, mintsem mi azt kérnénk – tetszik Neki, mikor gyerekekért könyörögnek Hozzá. Az imádságnak kell minden dolgotok alapját képeznie. Úgy gondolom, hogy azok a gyerekek, akikért sokat imádkoznak, ritkán tartoznak az elvetettek közé.

Úgy tekintsetek gyermekeitekre, mint ahogyan Jákób tekintett a sajátjaikra. Azt mondta Ézsaunak, hogy azok – „a gyerekek, kikkel Isten megajándékozta a te szolgádat” (1 Móz. 33: 5). Úgy tekintsetek rájuk, hogy József a saját gyermekeire; azt mondta atyjának: „Az én fiaim, kiket Isten itt adott nekem” (1 Móz. 48: 9). Mondjátok a zsoltáríróval együtt, hogy azok – „az Úrna öröksége, … az anyaméh gyümölcse: jutalom” (Zsolt. 127: 3). És utána szent határozottsággal kérjétek arra az Urat, hogy Ő legyen kegyelmes az Ő személyes ajándékai iránt. Fordítsatok figyelmet arra, Ábrahám hogyan járt közbe Izmaelért, mivel szerette őt: „Vajha Izmael élne te előtted” (1 Móz. 17: 18). Nézzétek meg, Manoah hogyan beszélt az angyallal Sámsonról: „Ha beteljesedik ígéreted, miként bánjunk a gyermekkel, és mit cselekedjen ő?” (Bír. 13: 12). Nézzétek meg, milyen gyengéden gondoskodott Jób gyermekei lelke felől: „és áldozott égőáldozattal mindnyájuk száma szerint; mert ezt mondta Jób: Hátha vétkeztek az én fiaim és gonoszt gondoltak Isten ellen az ő szívükben!” (Jób 1: 5). Kedves szülők, ha szeretitek gyermekeiteket, menjetek és ugyanígy járjatok el. Lehetetlen túlértékelni az értük mondott imádság fontosságát a kegyelem trónusa előtt.

Most pedig, kedves olvasók, engedjétek meg, hogy befejezésképpen emlékeztesselek benneteket arra, milyen fontos megtenni mindazt, ami erőtökből telik, hogy gyermekeitek a mennybe jussanak.

Jól tudom, hogy Istennek szuverén hatalma van, és mindent az Ő akarata szerint tesz. Tudom, hogy Roboám Salamon fia volt, míg Manassé – Ezékiás fia, és hogy kegyes szülőknek nem mindig vannak hívő gyermekeik. De ugyanakkor azt is tudom, hogy Isten eszközökön keresztül munkálkodik, és meg vagyok győződve róla, hogy ha ti könnyelműen fogtok viszonyulni ezekhez az eszközökhöz, aligha válik gyermekeitekből jó ember.

Atyák és édesanyák, lehet, hogy azt szeretnétek, hogy gyermekeitek megkeresztelkedjenek és egy keresztyén egyház tagjai legyenek; lehetnek kegyes rokonaitok, akik imádkoznak és felelnek értük; a legjobb iskolákba küldhetitek őket, Bibliát adhattok a kezükbe, megtölthetitek értelmüket tudással, de ha emellett otthon nem lesz megfelelő nevelés, megmondom a szemetekbe, hogy végül gyermekeitek nagyon rossz helyre fognak kerülni. Az otthon – az a hely, ahol a szokások kialakulnak, az otthon – az a hely, ahol a jellem alapjai lefektetteknek, otthon alakul ki az izlés, a hajlam, és a világnézet. Valóban áldott az az ember, aki azt tudja mondani gyermekeinek, amit Bolton mondott gyermekeinek a halálos ágyán: „Hiszem, hogy közületek senki sem mer velem majd találkozni Krisztus ítélőszéke előtt megtéretlen állapotban”.

Atyák és édesanyák, Istennel és az Úr Jézus Krisztussal együtt arra hívlak benneteket, hogy tegyetek meg mindent, amit meg tudtok tenni, hogy megtanítsátok gyerekeiteket a helyes útra. Erre nemcsak azért hívlak benneteket, hogy gyermekeitek lelkét megnyerjétek, hanem saját lelki békétek és jövőbeli nyugalmatok miatt is. Ez szolgálja az érdeketeket. Ettől nagyban függ boldogságotok. A gyermekek mindig íjak voltak, amelyekből éles nyílvesszőket lehetett az ember szívébe lőni. A gyermekek sokszor a legkeserűbb poharat töltötték meg, amelyet a szülőknek ki kellett inniuk. Gyerekek voltak már a legkeserűbb könnyek szerzői is, amik miatt emberek könnyeztek. Sokat mesélhetne erről Ádám, Jákób és Dávid. Nincs a földön keserűség, amit hasonló lenne ahhoz, amit a gyermekek tudnak okozni saját szüleiknek. Oh, hallgassatok ide, hogy könnyelműségetek ne torkolljon boldogtalanságba idősebb korotokban. Hallgassatok rám, hogy ne kelljen sírnotok hálátlan gyermekeitek viselkedése következtében, mikor szemeitek meggyengülnek és erőtök elhagy benneteket.

Ha azt szeretnétek, hogy az élet támaszai legyenek, és öregségetek gonviselői legyenek, ha azt szeretnétek, hogy áldásban részesüljenek, és ne átokban, örömet okozzanak, és ne csüggedést, hogy Rúbenek és ne Júdák legyetek, hogy Ruthok és ne Orpák legyetek, ha azt szeretnétek, hogy Nóéhoz hasonlóan, ne kelljen szégyenkeznetek, hogy miattuk életetek ne legyen kegyvesztetté – hallgassátok meg tanácsomat, már fiatal korban tanítsátok meg őket a helyes útra.

Ami engem érint, befejezésképpen imát mondok az Istennek mindazokért, akik ezt a traktátust olvassák, hogy Isten által meg legyetek tanítva a lelket értékelésére. Éppen ezért fordul sokszor a keresztség puszta formalitássá, és a keresztyén nevelés és oktatás megvetés tárgyává. A szülők nagyon gyakran nem viselnek gondot magukra, és emiatt saját gyermekeikre sem. Nem értik a különbséget a természeti és kegyelmi állapot között, éppen ezért engedik, hogy minden a magy folyása szerint haladjon.

Most azonban az Úr tanítson meg benneteket arra, hogy a bűn gyűlöletes az Ő szemében. Tudom, hogy akkor meg fogjátok siratni gyermekeitek bűnét és arra fogtok törekedni, hogy kikapjátok belőle őket, mint zsarátnokot a tűzből. Meg vagyok győződve arról, hogy akkor meg fogtok minden tőletek telhetőt tenni azért, hogy gyermekeitek Jézushoz vezessétek hogy életet nyerjenek Általa.

Az Úr tanítson meg benneteket az Ő Szent Lelke által mindarra, amire szükségetek van lelketek megújulása, megszentelődése és újjászületése érdekében. Meg vagyok győződve, hogy akkor állandó könyörgések közepette arra fogjátok hívni gyermekeiteket, és nem fogtok nyugodni, míg Ő hatalmába nem keríti az ő szívüket, és nem teszi őket új teremtményekké.

Az Úr adja meg mindezt számotokra, és akkor nekem is reménységem lesz afelől, hogy valóban helyes módon nevelitek gyermekeiteket – tanítsátok meg őket erre az életre, és a mennybeli életre is, neveljétek őket Istennek, Krisztusnak és az örökkévelóságnak.