Thomas Brooks

Álljatok ellene a Sátánnak!

Leckék a Sátán elleni lelki harchoz

2008

A mű eredeti címe és kiadója:

Thomas Brooks

Resist the Devil!

The Banner of Truth Trust

3 Murrayfield Road

Edinburgh EH12 6EL

Great Britain

© Hungarian translation, Pápai Ernő

2008

Első fejezet

Ez a könyv arról szól, hogy a Sátán, aki minden Krisztusban újjászületett hívő ellensége, hogyan tesz meg mindent annak érdekében, hogy bűnre csábítsa a keresztyéneket. A Sátán el akarja szakítani a keresztyéneket Jézus Krisztustól, az Atya Istentől, és Isten akaratától. Ebben hatalmas találékonyságot és eszességet mutat. Megpróbálja úgy bűnre csábítani a hívőket, hogy azok ne is gondoljanak arra, hogy bűnbe estek. A Sátán úgy akarja bűnre vinni a keresztyént, hogy az ember fel se fedezze, hogy vétkezett.

Négy dologról kell tudniuk a keresztyéneknek: szükséges, hogy ismerjék Jézus Krisztust, a Szentírást, ugyanakkor tudják az igazságot magukról, és arról, hogy a Sátán mennyire ügyes és okos abban, hogy megrontsa Istennel való kapcsolatukat.

A Sátán kegyetlen ellenség. Telve van gyűlölettel és haraggal, minden lehetséges alkalommal kárt akar okozni Istennek, és az Ő népének. A Sátán azt akarja, hogy Isten népe szerencsétlen és kiábrándult legyen. Tudja, hogy semmi sem teszi őket szerencsétlenebbé, mint azok a momentumok, mikor elmerülnek valamilyen bűnben. A Sátán különféle ravasz csapdákat állít, hogy rávegye a keresztyéneket a vétkezésre.

Több annál, a Sátán nagyon erős ellenség. Sokkal erősebb, mint a keresztyének, ezért minden eszközzel kárt akar nekik okozni, és meg akarja őket sebezni. A Sátán nem akarja, hogy a keresztyének tudják, mennyire erős és rettenthetetlen tud ő lenni. De minden keresztyénnek tudnia kell: a Sátán erős és kegyetlen ellenfél. Ezért figyelmeztetni akarlak benneteket arra, hogyan akar ártani a Sátán a keresztyéneknek, és hogyan akarja megsebezni őket. Azt akarom, hogy azok, akik olvasni fogják ezt a könyvet, sokkal erősebb keresztyénekké váljanak. Azt akarom, hogy olvasóim ellene álljanak minden sátáni gonosz csapdának.

Ezért ne elégedjetek meg azzal, hogy olvassátok ezt a könyvet: olvassátok, de ezzel egy időben tanulmányozzátok, és cselekedjetek. A keresztyén tanok nemcsak arra vannak adva, hogy a hívők megértsék ezeket a tanításokat. Nekik nemcsak arra van szükségük, hogy megértsék Isten akaratát; hanem arra is, hogy CSELEKEDJÉK Isten akaratát. Jézus azt mondta: „Ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha cselekszitek azokat” (Jn. 13: 17).

A Biblia sok olyan igeverset tartalmaz, amely arra figyelmeztet minket, hogy a Sátán nagyon okos. A keresztyéneknek erőseknek kell lenniük, ha ellene akarnak állni. Itt van néhány igevers a Bibliából, amely óv minket a Sátántól.

Az első igerész a 2 Kor. 2: 11-ben van. Pál apostol azt mondja, hogy jól ismeri a Sátán alattomos gondolatait, aki arra törekszik, hogy kárt okozzon a hívőknek. A Sátán megpróbálta Pált a saját szolgálatába állítani, de Pál jól ismerte természetét, és azt, hogy ő csak arra törekszik, hogy kárt okozzon a keresztyéneknek, és megsemmisítse őket.

A második igerész az Ef. 6: 11-ben van, ahol Pál újból óv minket a Sátánnal kapcsolatban. Azt mondja, hogy a hívőknek hasonlóaknak kell lenniük azokhoz a harcosokhoz, akik megfelelő fegyverzetbe vannak öltözve, amely biztonságosan védi őket az ellenséggel vívott harcban. Pál tudta, hogy a Sátán minden eszközzel támadni fogja a keresztyéneket. Néha úgy akarja elkapni őket, hogy váratlanul támad rájuk, minden figyelmeztetés nélkül; időben a Sátán le akarja téríteni őket az igaz útról, fogságba ejti őket, amikor azok eltévednek. Néha elaltatja figyelmüket hamis biztonságérzettel, és mikor kiszolgáltatottakká válnak, foglyul ejti őket. A Sátán azért teszi ezt minden adandó alkalommal, hogy rombolja az Isten népét, és hogy megakadályozza azt, hogy Istennek tudjanak szolgálni. A hívőknek Isten teljes fegyverzetére, és erejére van szükségük ahhoz, hogy szembe tudjanak nézni a Sátánnal.

A harmadik igerész - a 2 Tim. 2: 26- ban van, ahol Pál azt mondja, hogy a Sátán az embereket saját akaratuk által ejti foglyul. Pál olyan szavakat használ, amely olyan embert ír le, aki fogságba esett. A foglyok félelemben vannak, nincs erejük, semmit sem képesek megváltoztatni, és azt kell tenniük, amit mások parancsolnak nekik. A Sátán szintén arra törekszik, hogy foglyaivá tegye a hívőket! Pál szavai az olyan madarakra is emlékeztet minket, amelyeket megfogott a madarász hálója. Semmilyen szabadság! Semmilyen öröm! Éppen ily módon törekszik arra a Sátán, hogy kárt okozzon a keresztyéneknek.

Tehát, óvakodjatok a Sátán fondorlatától! Emlékezzetek arra, mit tanít a Biblia, hogy a Sátán minden keresztyén erős, kegyetlen és furfangos ellenfele, aki meg akarja őket sebezni, veszteséget akar nekik okozni, alkalmatlanná akarja őket tenni a keresztyén szolgálatra.

Második fejezet

Ebben a fejezetben megvizsgáljuk azt a módszert, amely által a Sátán bűnbe viszi a keresztyéneket. Néha úgy teszi ezt, mintha a bűn nagy örömet szerezne azok tevőinek, ugyanakkor eltakarja azt, milyen csüggedést okoz a bűn azoknak, akik teszik azt. A bűn néha nagyon kellemesnek mutatkozik, és a Sátán azt akarja, hogy hívők is így gondoljanak a bűnre, mivel tudja, ha így kezdenek gondolkodni, akkor számukra a bűn nagyon kellemesnek fog mutatkozni, és elfelejtik azt, hogy a valóságban a bűn nagyon kegyetlen és veszélyes dolog. Isten megparancsolta Ádámnak és Évának, hogy ne egyenek a jó és gonosz tudásának fájáról, hozzátéve, hogy ellenkező esetben meghalnak. De a Sátán azt ígérte az asszonynak, hogyha esznek ebből a gyümölcsből, olyanokká válnak, mint Isten. A Sátán érdekes és kellemes fényben tüntette fel az Istennek való engedetlenséget, és ezt teszi napjainkban is. Hasonló módon kísértette meg Jézust is a pusztában. A Sátán megmutatta Jézusnak a világ országait, és azt mondta, hogy mindezt Neki adja, ha Ő leborul előtte. Milyen kellemes és érdekes fényben tüntette fel a Sátán a bűnt! De Jézust nem tudta megcsalni ravaszság által a Sátán.

Tehát, milyen módon állhatnak ellene a keresztyének a Sátánnak, mikor nagyon érdekesnek mutatja be a bűnt? Négy módszer van, amely segít nekünk abban, hogy elkerüljük a bűn csábítását az ilyen helyzetekben:

Mindenek előtt, a hívőknek minél távolabb kell magukat tartaniuk a bűntől. Azok, akik egy szakadék mellett ugrándoznak, nem kell csodálkozniuk azon, ha egyszer csak beleesnek! Ha a keresztyének ahhoz közelednek, ami bűnös, nem kell csodálkozniuk azon, hogy megfogatnak a bűn által. Pál azt tanácsolja a keresztyéneknek, hogy gyűlöljenek mindent, ami gonosz, és iszonyodjanak tőle (Róma 12: 9).

Másodszor, a hívőknek emlékezniük kell arra, hogy a bűnös örömök hamar megcsömörléshez vezetnek. A bűn bizonyos ideig okozhat kellemes érzést. Először kellemesnek tűnhet, de utóbb mélyen megsebez.

Harmadszor, a hívőknek emlékezniük kell arra, hogy a bűn megfosztja őket attól, ami igazán jó dolog. Azok, akik helyet adnak a bűnnek, elvesztik Isten áldását. Keresztyén örömük elpárolog. Többé nincs öröm a szívükben. A Szent Lélek áldásai többé nem áradnak rájuk. Még a mindennapi életük is unalmassá válik. A bűn minden pozitív dolgot elvesz életükből. A Sátán megcsalta őket: a bűn nem okoz semmiféle örömet.

Negyedszer, a hívőknek elmélkedniük kell arról, a bűn hogyan csalja meg az embert. A Biblia azt az utasítást adja a hívőknek, hogy buzdítsák egymást az éberségre (Zsid. 3: 13). Amikor a bűn uralmat vesz a hívőkön, gyakran nem akarják elismerni, hogy rosszat tesznek; ellenkezőleg, azt gondolják, hogy igazuk van. A bűn úgy megcsalja őket, hogy azt hiszik, hogy a rossz - jó. A fáraót a bűn félre vezette, és habár Isten figyelmeztette, hogy meg fogja őt ítélni, nem engedelmeskedett Istennek, és nem tette szabaddá a zsidókat. A bűn olyan mélységbe tudja levinni az embert, hogy kész elveszíteni Istent, a mennyet, Krisztust, sőt kész lesz elveszejteni saját lelkét is, de nem hagy fel vétkeivel. Semmi sem olyan csábító, mint a bűn.

Tehát, emlékezzetek arra, hogy a bűn nem kellemes valami, hanem keserű, bármilyen édesnek is tűnjön. Ne engedjétek, hogy a Sátán elszakítson benneteket Istentől, így csalva meg benneteket.

Harmadik fejezet

Ebben a fejezetben még két olyan módszerről beszélünk, amelyek segítségével a Sátán bűnbe akarja vinni a keresztyéneket. Abban nyilvánulnak meg, hogy meg akarja győzni a hívőket arról, hogy a bűn egészséges, normális dolog, sőt hasznos is, és arról is meg akarja őket győzni, hogy a bűn teljesen természetes, normális, kívánatos, kellemes, és szerves része a magánéletnek. Lehetséges az is, hogy a hívők többször gondolnak a ruházkodásra és a jó külsőre, mint kellene. „Ó, - mondja a Sátán, - ez nem jelent büszkeséget; ez azt jelenti, hogy csak normálisan viselkedsz. Mindenki jól öltözött akar lenni, csinos és tiszta”. Vagy ha a hívő fösvény vagy kapzsi, a Sátán azt mondja, hogy ez nem bűn; hanem normális dolog - szerezz, amennyit tudsz, és őrizd meg azt. Mindenki így tesz. Vagy tegyük fel, hogy az ember néha lerészegedik. „Ez nem bűn - hazudja a Sátán - az ivás normális dolog, ha beszédes akarsz lenni, és örülni akarsz az életnek”. Hasonló módszerekkel akar a Sátán arra kényszeríteni, hogy mikor vétkezünk, hogy azt gondoljuk, józanul gondolkodók, jók, egészségesek, és normális emberek maradunk.

Ha a Sátán ily módon akar minket bűnre csábítani, négy fontos tényre kell emlékeznünk.

Először, a bűn mindig gonosz és rossz dolog, habár jónak és normálisnak, egészségre jó hatásúnak mutathatja magát. Ennek vagy annak igaz volta nem mindig világos a hívők előtt. A Sátán szereti elrejteni az igazak elől az igazságot a bűnnel kapcsolatban, mint ahogyan teszi ezt önmagával szemben is. Az Újszövetség azt mondja, hogy a Sátán úgy is felléphet, mint a világosság angyala (2 Kor. 11: 14). A Sátán azonban Sátán marad, még ha időnként úgy is mutatkozik be, mint a világosság angyala.

Másodszor, bármennyire is jó dolognak mutatkozna a bűn, annál veszélyesebb a hatása. Azok az emberek, akik leginkább a bűn rabságában vannak, azok, akik azt hiszik, hogy a büszkeség, a kívánságok, és a kapzsiság részei a normális életnek. A gonoszság és a bűn az ilyen emberek számára jó és helyes dolog. Mikor az emberek azt gondolják, hogy mindaz, amit Isten gonosznak mond, valójában jó és helyes, akkor a legszomorúbb módon lesznek megcsalva. A legnagyobb veszélyben azok vannak, akik azt hiszik, hogy szentek maradhatnak, miközben vétkeznek.

Harmadszor, a hívőknek annak teljes valóságában kell látniuk a bűnt. Egyszer mindenki meglátja azt a maga valóságában. Amikor minden ember megáll az Ítélő Isten színe előtt, akkor meglátják majd, hogy a bűn milyen gonosz dolog. És mielőtt meghalnának, meg fogják tudni, hogy a bűn - végzetes. Az életben a bűn mutatkozhat szépnek, kívánatosnak, kellemetesnek, normálisnak, és helyesnek, de, mielőtt meghalnának, az emberek meg fogják tudni, hogy a bűn rettenetes és utálatos dolog. Az ember magában hordozhatja a betegséget jóval az előtt, mielőtt megérezné annak hatását. Hasonló módon, az emberek régen fertőzöttek lehetnek a bűn által, miközben azt gondolják, hogy egészségesek, és minden rendben van. Csak ennek következtében mégis érzik a bűn gonoszságát, és szenvednek tőle. A lelkiismeret sokáig aludhat. A halál órájában, az ítélet idején azonban felserken és meg fogja látni, hogy a bűn - keserűség és veszedelem. Ezért a hívőknek már ma meg kell tanulniuk olyannak látni a bűnt, amilyen a valóságban, mert egyszer az örökkévalóságban az Isten és a lelkiismeretük meg fogja nekik mutatni, hogy milyen a bűn.

Negyedszer, még a kellemesnek mutatkozó bűnök is Jézus Krisztus halálát okozták. Az Úr Jézus eljött, otthagyta Isten dicsőségét; kisgyermekként megszületett; ebben a bűnös világban élt, kísértéseken ment át, éhezett és szomjazott; Ő, Aki az élet Ura, halálra lett adva, és megismerte a haláltusát, - és mindezt a bűn miatt, ami olyan kellemesnek tűnhet számunkra. Mikor a keresztyének arra gondolnak, hogy Jézus vérét ontotta értük, meg kell látniuk, milyen gonoszság van a bűnben; forduljanak el tőle, és egész életükben harcoljanak ellene.

A másik módszer, amely segítségével a Sátán bűnre akarja csábítani a hívőket, az, hogy úgy próbálja őket bűnre vinni, hogy azzal nyugtatja őket, hogy a kis bűnöket nem kell figyelembe venni. Azt mondja: „a kis bűnök nem károsak; nyugodtan tedd meg”.

Mikor a Sátán ily módon környékezi meg a hívőt, figyelembe kell vennie a következő tényeket.

Először, azok a bűnök, amikre úgy gondolnak, mint kicsikre, gyakran Isten hatalmas haragját vonják magukra. Még a legkisebb bűn is Isten szent törvénye elleni bűn. Még a legkisebb bűn is, amely olyan kicsi, hogy nem is illik rá gondolni, Isten kegyelme és dicsősége elleni bűn.

Másodszor, a kis bűn gyakran jóval nagyobb bűnhöz vezet. A bűn lassacskán uralmat vesz az ember felett; folyamatosan épül be az ember életébe. Ha az ember folyamatosan kis bűnöket követ el, a bűn teljesen be fogja hálózni. Dávid király kis bűnt követett el, mikor megkívánta Betsabét, más ember feleségét, mert az asszony gyönyörű volt. Végül Dávid egyre mélyebbre süllyedt a bűnben. Tiltott kapcsolatba lépett Betsabéval, annak ellenére, hogy más férfi felesége volt. Ezután Dávid „gondoskodott” róla, hogy Betsabé férje meghaljon egy ütközetben. Mikor az emberek elkezdenek vétkezni, még ha kicsiben is, a kis bűnök egyre inkább a nagyok felé fogják őket vinni.

Harmadszor, ez egyike a legszomorúbb eseményeknek, amelyek csak hívőkkel történhetnek, - egy kis bűn miatt el lehet távolodni Istentől. Mikor a hívők kísértésbe esnek, és vétkeznek, nem azt mutatják-e ezzel, hogy mennyi gonoszság van bennük? Többre értékelik azt a kis rosszat, amit Isten gonoszságnak nevez, minthogy örülnének annak a sok jónak, amit maga Isten ad nekik! Ha a keresztyének egymással vitatkoznak valamilyen apróság miatt, vajon ez nem hatalmas tisztátalanság? Ha szakítanak jóbarátjukkal nyomós ok nélkül, akkor gonoszul és botorul viselkednek. Ugyanilyen gonosz és esztelen dolog az Isten elleni vétek, az Ő elhagyása valamilyen apró bűn miatt. Az Isten hatalmas az Ő kegyelmében a hívőkhöz, ezért valami apróság miatt elfordulni Tőle, - valóban nagy bűn.

Negyedszer, a kis bűnben hatalmas veszély lappanghat. A kis bűnök hosszú ideig gyakorolhatnak úgy hatást az életre, míg végül hatalmas kárt nem okoznak. A hajó merülési vonala alatt egy kis repedésen keresztül lassan folyik be a víz, de végül a hajó így vagy úgy, de elkezd süllyedni. Még a legkisebb bűn is képes szétrombolni az életet, ha elég hosszan jelen van az ember életében. Dániel és társai könnyen vétkezhettek volna, de inkább készek voltak arra, hogy szenvedjenek hitükért. Nagyon jól tudták, hogy a kis bűnök nagy veszedelmet takarnak, és nagy kárt okoznak Isten dicsőségének.

Végezetül, mikor Isten megmutatta a hívőknek, mennyire romboló lehet a legkisebb bűn is, azt is meg tudták, hogy képtelenek neki ellenállni. Az egyiptomiak a bögölyöket, és más rovarokat „Isten ujjának” nevezték, mikor Isten elküldte azokat, hogy megbüntesse őket. Ezek a rovarok hatalmas erővel bírtak, mikor Isten arra használta őket, hogy az Ő ítéletét végrehajtsa általuk. Ezért, mikor Isten bemutatja a hívőknek, milyen veszedelmes a kis bűnök ereje, akkor meg kell érteniük, hogy nem viszonyulhatnak hozzá könnyelmű módon. A Biblia azt mondja, hogy a bűn ítéletet érdemel, aminek halál a jutalma (Róma 6: 23). Minden bűn - mind a kicsi, mind a nagy, lelki halálhoz vezet. Ezért ne higgyetek a Sátánnak, amikor azt mondja, hogy a kis bűnök nem tudnak kárt okozni!

Negyedik fejezet

Ez a fejezet arról a két útról szól, amelynek segítségével a Sátán le akarja téríteni útjukról a keresztyéneket. Először, a Sátán azt fogja mondani nekik, hogy még Istennek a legjobb emberei is vétkeznek, - úgyhogy ők is vétkezhetnek. Másodszor, a Sátán azt fogja sugalmazni a hívőknek, hogy ne aggodalmaskodjanak a bűn miatt, mert Isten úgyis megbocsát nekik. Nézzük meg közösen, miért hamis minkét állítás.

Először, a Sátán néha azt mondja a hívőknek, hogy mivel még a legjobb hívők is vétkeztek, ezért a bűn megszokott dolog. Dávid olyan ember volt, aki szeretette Istent, mégis gonosz kapcsolata volt más feleségével. Ezért, mondja a Sátán, a bűn nem lehet rettenetes dolog. Nóé jóindulatot talált az Istennél (1 Móz. 6: 8), ugyanakkor az 1 Móz. 9: 21-ben azt olvassuk, hogy ugyanaz a Nóé teljesen lerészegedett. Tehát, mondja a Sátán a keresztyéneknek, egy kis ivászat nem lehet nagyon rossz dolog az Ő szemébe. Jézus azt mondta, hogy Péter áldott volt az Úr által (Mt. 16: 17), de a Mt. 26: 74-ben azt olvassuk, hogy ugyanez a Péter esküdözik és átkozódik, hogy ő nem is ismeri Jézust! Ily módon, a Sátán arról próbálja meggyőzni a hívőt, hogy a hasonló bűnök sem lehetnek gonoszak.

Tehát, igaza van a Sátánnak? Dávid, Nóé, és Péter, mint ahogyan sok más istenfélő ember is, akiket Isten szeretett, vétkeztek, sőt nagyon komoly vétkekbe estek. Nem azt jelenti ez, hogy a hívőknek nem kell aggodalmaskodniuk a bűn miatt?

Mindenek előtt meg kell jegyezni, hogy a Sátán csak egy részét mondja el azoknak a bibliai történeteknek, amelyek például Dávidról vagy Péterről szólnak. Dávid vétkezett - utána megtért ebből. Az 51. zsoltár leírja, mit érzett Dávid, és mit tett az után, hogy vétkezett. Így imádkozott: „Egészen moss ki engemet az én álnokságomból, és az én vétkeimből tisztíts ki engemet” (Zsolt. 51: 4). Ezek nem annak a szavaira hasonlítanak, aki nem nyugtalankodik a bűn miatt. Dávid megért bűnéből, meggyűlölte azt, és kegyelmet kért az Úrtól; éppen úgy, ahogyan Péter is az után, miután esküdözött, hogy nem ismeri Krisztust, kiment, és keservesen sírt (Mt. 26: 75). Miért sírt Péter? Azért, mert tudta, hogy gonosz dolgot cselekedett, és meggyűlölte azt, amit tett.

Ily módon, mikor a hívők azt gondolják, hogy vétkezhetnek, mert azok a kegyes emberek is vétkeztek, akikről a Biblia beszél, fel kell tenniük maguknak a kérdést: „Vajon én is úgy fogok bűnbánatot tartani, ahogyan ezek az emberek tették?” Ezek a bibliai személyek gyűlölték a bűnt, függetlenül attól, hogy néha-néha vétekbe estek. A hívőknek ugyanilyen erővel kell megvetniük a bűnt, és arra kell törekedniük, hogy elkerüljék azt.

Másodszor, fordítsatok figyelmet arra, hogy ezek a kegyes emberek nem maradtak a bűnben. Ők meglepetésszerűen vétkeztek, nem tervezték a bűnt, és eszükben sem volt megmaradni benne. Amikor vétkeztek, nem adták át magukat a bűnnek. A Sátán arra ösztönzi a hívőket, hogy olyan gyakran vétkezzenek, hogy a bűn szokásukká váljon. Azt szeretné, hogy a hívők úgy vétkezzenek, hogy el se gondolkozzanak rajta! Ő azt akarja, hogy boldogok legyenek, mikor bűnt követnek el. Ez egészen különbözik attól, mint amikor Dávid vagy Péter esetileg vétkezett. Ők nagyon hamar Isten bocsánatát kívánták azért, amit elkövettek.

Emlékezzetek arra, hogy Dávid és más istenfélő emberek szenvedtek bűneik miatt. Dávid azt mondja, hogy ez annyira fájdalmas volt, mintha csontjai összetörnének (Zsolt. 51: 10). Isten ítéletet hozott, aminek következtében Dávid családját többé nem hagyta el a kard, - ami így is lett.

Az olyan emberek bűne, mint a Dávidé vagy a Péteré, azért vannak leírva a Bibliában, hogy figyelmeztessenek másokat, és segítségükre legyenek. Isten nem akarja, hogy a keresztyének elcsüggedjenek, mikor vétkeznek, és Ő azt mutatja meg, hogy még a legkülönb hívők is vétkeznek időnként. Isten azonban óv minket attól is, hogy vétkezzünk. Mert ha a hívők azt gondolják, hogy vétkezni normális dolog, akkor csak azt mutatják, hogy nem úgy tekintenek a bűnre, mint ahogyan ezt Isten teszi.

A Sátán ennek ellenére továbbra is próbálkozni fog, hogy a hívők ne vegyék komolyan a bűnt. „Ne izgulj a bűn miatt. Isten kegyelmes. Ő mindig megbocsát”. Ha hallgatunk a Sátánra, miközben ezeket mondja, több veszélynek tesszük ki magunkat.

Először, bizonyítékunk van arra, hogy Isten nem akarja, hogy a hívőket ne riassza a bűn. Ha valaki nem nyugtalankodik, miközben bűnt követ el, meg lehettek róla győződve, hogy Isten nem tekint rá jó szemmel. Rettenetes, mikor Isten maga dobja oda az embereket saját kívánságuknak, hogy vétkezzenek. Isten a következőket mondta a zsidókról: „Otthagytam azért őket szívüknek keménységében, hogy járjanak a maguk tanácsa szerint” (Zsolt. 81: 13). Ez Isten ellenük való ítéletének része volt. Amikor Isten magukra hagyja az embereket, többé nem nyugtalankodnak a bűn miatt!

Másodszor, Isten ugyanolyan igazságos, mint amilyen irgalmas. A Sátán elrejti az igazság egy részét, és azt mondja, hogy Isten mindig irgalmas lesz. Amikor Ádám vétkezett, Isten igazságosan űzte őt ki a paradicsomból. Amikor az egész világ megromlott, Isten igazságosan bocsátott rá özönvizet. Ha a bűnösök nem térnek meg, Isten nem tud nekik megbocsátani.

Harmadszor, Isten kegyelme ellen vétkezni nagy gonoszság. Isten kegyelme megelőzi Isten ítéletét, de ha az emberek nem figyelnek oda Isten kegyelmére, akkor Isten ítélete következik. Ez azt a rendet tükrözi vissza, amit Isten alkalmaz az Ő munkájában. Dávid először az Isten szeretetét, másodszor az Ő igazságosságát énekelte meg (Zsolt. 101: 1). Isten rendje ilyen. Mindenek előtt, Isten az Ő kegyelmét és irgalmát nyújtja a hívők felé. De ha azon nem veszik komolyan az Ő kegyelmét, Isten meg fogja ítélni őket. Isten nagy kegyelmet és szeretetet mutatott a zsidók felé. De ők megfeledkeztek az Ő kegyelméről, és hátat fordítottak Neki. Jézus azt mondta, hogy kő kövön nem marad a templomukban (Mk. 13: 2), ami be is következett. Jeruzsálem és a templom le lett rombolva. Lakosai le lettek mészárolva, vagy fogságba hurcolták őket. Azok, akik élvezték Isten kegyelmét, de elfordultak Istentől, Isten haragjával kellett szembe nézniük. Minél több kegyelmet tapasztalnak a hívők, annál keményebb ítéletre számíthatnak, ha megfeledkeznek ezekről.

Negyedszer, a hívők sosem engedhetnek meg maguknak olyan gondolatokat, hogyha Isten kegyelmével rendelkeznek, akkor minden csodálatos lesz számukra. Mindenki, így vagy úgy, áldásokat nyer abból, ha Isten kegyelmével rendelkezik; de Isten különleges kegyelme csak azokra érvényes, akik szeretik Őt, és engedelmeskednek Neki. A Biblia azt mondja, hogy Isten megbánthatatlan kegyelme körülveszi azokat, akik Benne bíznak (Zsolt. 32: 10). Bízol-e Istenben? Ha igen, akkor nem fogsz arra vágyni, hogy vétkezz.

Ötödször, Isten kegyelme nagyon nyomós ok arra, hogy ne vétkezz. Isten jósága nem arra rendeltetett, hogy a bűnt igazolja. Éppen Isten kegyelmének sokszínűsége miatt hívja a Biblia arra a keresztyéneket, hogy teljesen szenteljék oda magukat Istennek, - teljes szívvel, teljes lélekkel, teljes lényükkel - az Ő szolgálatának (Róma 12: 1). Isten kegyelmének a hívőket Isten szeretetére kell buzdítania, és nem az Ellene való vétkezésre. Ha valaki azt bizonygatja, hogy az Isten kegyelme a bűn jelentéktelenségére mutat, akkor az ilyen ember csak azt mutatja, hogy nem értékeli azt úgy, ahogyan kellene. Az Isten kegyelmét helyesen megérteni azt jelenti, annyira Hozzá vagyunk kötődve, hogy maga a kívánság győzetik le az emberben, hogy vétkezzen Isten ellen.

Ötödik fejezet

Ez a fejezet még egy módszerről szól, ami által a Sátán bűnre szeretné csábítani a hívőket. Azt mondja nekik, hogy könnyű megtérni, könnyű hátat fordítani a bűnnek. Minden, amit tenni kell, azt kell mondani, hogy „Uram, könyörülj rajtam”, - és Isten megbocsát neked. „Könnyű megtérned, ezért ne is aggódj a bűn miatt”, - mondja a Sátán.

A Sátán ilyetén hazugsága nagyon veszélyes, és sokakat tett már így függőségi viszonyba a bűntől, mert a megtérés nem könnyű dolog - nehéz, annyira nehéz, hogy az ember képtelen rá. Ahhoz, hogy meg tudjunk térni, a hívőknek erőre van szükségük, nem kisebb erőre, mint arra, amely megteremtette a világot, és feltámasztotta Jézus Krisztust a halottak közül.

Pál apostol azt írta Timóteusnak, hogy Isten szolgájának az embereket kegyelem által arra az igazságra kell tanítania, hogy Isten „megtérést ad igazság megismerésére” (2 Tim. 2: 25). A megtérés nem könnyű dolog. Isten ajándéka. Jeremiás ezt írta: „Elváltoztathatja a bőrét a szerecsen, és a párduc az ő foltosságát? Úgy ti is cselekedhettek jót, akik megszoktátok a gonoszt” (Jer. 13: 23). Az emberek képtelenek megváltani magukat. Ők képtelenek hátat fordítani a bűnnek. Isten erejére van szükségük, hogy munkálkodjon bennük, hogy megváltozzanak. Pusztán elmondani azokat a szavakat, hogy „Uram, könyörülj rajtam”, még nem igazi megtérés. Hasonló frázisok szajkózása személyes életünkben való változás nélkül, - képmutatás. A hamis bűnbánat nagyobb ítéletet hoz a bűnösre, mint maga a bűn.

A megtérés három részből áll. Az első - a „változás”, vagy a „megfordulás”. Megtérni azt jelenti, hogy elfordulunk a bűntől, és Isten felé fordulunk. Ez a sötétség felől a világosság felé való fordulás. Ézsaiás azt mondta: „Hagyja el a gonosz az ő útját, és a bűnös férfi gondolatait, és térjen az Úrhoz (Ézs. 55: 7). A megtérés azt jelenti, hogy elfordulunk minden bűntől, még a számunkra legkedvesebbtől is, és Istenhez fordulunk, és mindahhoz, amit Ő jónak tart. Amikor az emberek bűnbánatot tartanak, tudják, hogy nincs bennük semmi, ami kedves lenne az Istennek, és minden, amivel rendelkeznek - a bűn. Ezért Istenhez fordulnak segítségért, és bocsánatért. A megtérés sosem volt könnyű dolog. Nehéz, szégyent és csüggedést okoz.

A megtérés második része az ember életében végbe menő változás. A megtérés az ember belső életében végbemenő változást jelenti, ami megváltoztatja a gondolatokat és kívánságokat. Olyan változást tételez fel, amelyet más emberek is láthatnak, amely kihatással van az életvitelre, a magaviseletre, a szokásokra, és a nézetekre. „Mosódjatok, tisztuljatok meg” (Ézs. 1: 16). Ez nem azt jelenti, hogy mossátok le testeteket, hanem inkább azt, hogy „Tisztítsátok meg gondolataitokat”. „Távoztassátok el szemei elől cselekedeteitek gonoszságát” - folytatódik tovább a vers. Ez azt jelenti, hogy elfordulunk gonosz dolgainktól. A megtérés külső és belső változást jelent, az egész élet megváltozását.

Harmadszor, a megtérésnek egész életen át kell folytatódnia. Ez azt jelenti, hogy állandóan és folyamatosan Isten törvényére figyelünk. Ez azt jelenti, hogy egyre közelebb kerülünk Istenhez, ugyanakkor a hívők annál inkább tudatára ébrednek annak, hogy bűnösök. A keresztyén élet lényege abba van, hogy elfordulunk a bűntől Isten felé - ez az igazi megtérés. Pál apostolnak, akit Isten olyan hatalmasan használt, még mindig úgy kellett felkiáltania: „Ó, én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg engem e halálnak testéből?” (Róma 7: 24). Az életében tovább folytatódott a megtérés. Ezt mondja később: „Hálát adok Istennek, a mi Urunk Jézus Krisztus által” (Róma 7: 25).

A megtérés nem természetes emberi folyamat. Különböző módon van szükségünk a kegyelemre, az áldásokra, a szeretetre, és az isteni erőre, mind a megtéréshez, mind ahhoz, hogy megtartóztassuk magunkat a bűntől. „Jertek, térjünk vissza az Úrhoz, mert ő szaggatott meg és ő gyógyít meg minket; megsebesített, de bekötöz minket! Megelevenít minket két nap múlva, a harmadik napon feltámaszt minket, hogy éljünk az ő színe előtt” (Hós. 6: 1-2).

Fordítsatok figyelmet arra, hogy mindezt maga az Isten tette népe számára - Ő meggyógyította őket; Ő kötözte be sebeiket; újította meg őket, és állította helyre őket. Amikor a hívő megtér, akkor ez a megtérés Isten szeretetének és erejének a jele! Ahol Isten kegyelme és szeretete nincs jelen, ott nincs valódi megtérés se.

A Sátán azt mondja az elején az embernek, hogy könnyű megtérni. De miután belement a bűnbe, megváltoztatja taktikáját, és azt mondja neki, hogy megtérni szinte lehetetlen. Miután belemerült a bűnbe, a Sátán azt mondja, hogy a megtérés most a legnehezebb és legvalószínűtlenebb dolog a világon. Azt mondja neki, hogy nehéz megszabadulni a bűntől, ami élete része lett. Azt fogja neki mondani, hogy miután olyan hosszú ideig megvetette Isten kegyelmét és a Szent Lélek figyelmeztetéseit, képtelen a megtérésre. A Sátán arra fogja emlékeztetni őt, hogy hányszor vétkezett, és milyen rettenetesek a bűnei. „Most már lehetetlen megtérned” - szajkózza az ördög.

Ennek ellenére a hívőknek bölcseknek kell lenniük. Nekik időben kell bűnbánatot tartaniuk, még ma! A megtérés sosem volt könnyű, de Isten kegyelme kész segítségére sietni annak, aki el akar fordulni a bűntől, és Hozzá akar térni.

Hatodik fejezet

Ebben a fejezetben még két módszert vizsgálunk meg, amit a Sátán arra használ, a hívőket bűnre vigye. Néha a Sátán azt mondja a hívőknek, hogy a bűnös emberek akkor is áldásokkal töltekeznek be életük során, mikor vétkeznek. A Sátán azt mondja, hogyha a bűnösök ilyen szerencsésen képesek élni, akkor a bűnnek normális jelenségnek kell lennie. Ehhez hasonlóan, a Sátán úgy viszi bűnre a hívőket, hogy arra ösztönzi őket, olyan emberek társaságát keressék, akik bűnös életmódot folytatnak, vagy olyan helyre járjanak, ahol a bűn természetes dolog. „Együtt lehetsz a részegesekkel, csak ne részegedj le nagyon!” - ajánlja ő. „Együtt lehetsz az erkölcstelen emberekkel, de ne vétkezz; bárhová elmehetsz, mert azok nincsenek hatással rád” - mondja ő. Mindahhoz való közeledés azonban, ami bűnös, feltétlenül bűnre visz.

A Biblia óvja a hívőket azoktól a helyektől és emberektől, akik bűnre vihetnék őket: „Mindentől, ami gonosznak létszik, őrizkedjetek!” (1 Tessz. 5: 22). Az Ószövetség azt parancsolja: „Hitetlenek útjára ne menj, se ne járj a gonoszok ösvényén. Hagyd el, át ne menj rajta; térj el tőle, és ne menj tovább” (Pl. 4: 14-15). Kerüljetek mindent, ami nem szent, nem jó, vagy nem hasznos. Semmit se tegyetek, amiben egyáltalán utalás van a bűnre. Ha az emberek nem akarnak megégni, akkor minél távolabb kell magukat tartaniuk a tűztől. Ha nem akarnak vétkezni, akkor mindentől távol kell tartaniuk magukat, ami bűnre vezetheti őket.

A Biblia mesél nekünk Józsefről, aki elfordult a bűntől, és kedves volt Istennek. Potifár felesége, József úrnője arra csábította őt, hogy lépjen vele törvényellenes kapcsolatra, de József nem engedelmeskedett neki, és, habár napról napra nyaggatta őt, ő még azt is visszautasította, hogy kettesben legyen vele (1 Móz. 39: 10). Ha Isten áldásaival akarsz betöltekezni, akkor légy olyan, mint József, és kerülj el mindent, amely bűnre csábítana téged.

Ha a keresztyének elfordulnak mindentől, amely bűnre vinné őket, ez annak a jele, hogy Isten kegyelme munkálkodik bennük. Ábrahám így élt kegyes életet az istentelen emberek között; Dániel hűséges volt Istenhez egy olyan országban, ahol hamis isteneket imádtak, Timóteus józan életet élt olyan a megátalkodott efézusiak között. A hívőknek nem kell hallgatniuk a Sátánra, mikor azt mondja nekik, hogy nyugodtan közeledhetnek a bűnhöz, mert képesek megóvni magukat attól. A Bibliában világos Isten tanítása: el kell fordulni mindattól, ami bűnre vezethet, és követni kell azt, ami jó.

Még egy út van, amin a Sátán a bűnhöz tudja vinni a keresztyéneket: néha olyan bűnösökre mutat rá, akik belemerültek a világi örömökbe, és nem volt semmi problémájuk. „Nézz ezekre, - mondja ő, - vétkeznek, mégis boldogan élnek, megízlelnek minden jót. Nekik sosincs semmilyen problémájuk. Csatlakozz hozzájuk, ízleld meg az élet örömeit”!

Néha Isten kegyelmes még azokhoz az emberekhez is, akiket Ő meg fog ítélni. Az, hogyan bánik Isten az emberekkel, nem mindig tükrözi azt, hogyan vélekedik ezekről az emberekről. Ehhez hasonlóan, Isten sokszor nehézséget ad azoknak az életébe, akiket szeret. A nap ugyanúgy süt a gyümölcsfákra, mint a bozótosra. Isten kegyes ajándékaiból részesülnek mind az igazak, mind a gonoszok. Ahogyan az igazak, úgy a gonoszok is rendelkezhetnek jó egészséggel, gazdagsággal, és dicsőséggel, vagy fordítva, rendelkezhetnek mind ezek, mind azok betegségekkel és szükséget szenvedhetnek.

Isten ellene van annak, hogy az Ő általános kegyelmét bűnös életmódra használjuk. Isten haragja különösen azok ellen emelkedik fel, akik visszaélnek az Ő jóságával. A hívők sosem gondolhatják, hogy ők szabadon vétkezhetnek. Az arra szolgál, hogy megtérésre szólítsa fel őket.

Nagyon elgondolkodtató az, ha az emberek élete telve van jóval, és nincs benne semmilyen próbatétel, és nevelő célú feddés. Ha Isten sosem küld rájuk nehézségeket, ha életük mindig nyugodt mederben folyik, és könnyű, a legrosszabb állapotban vannak, amiben csak lehetnek. Amikor Isten abbahagyja valakinek a nevelését, és nem teszi próbatételek alá, akkor ez az ember - halott. A hívők érezhetnek örömet, mikor Isten nem avatkozik bele életükbe, ez azonban olyan érzés, ami félrevezet minket. Ez nemcsak arra is mutathat, hogy minden rendben van az életükben, hanem arra is, hogy semmis sincs rendbe életükkel.

Annak ellenére, hogy a bűnösöknek életében van jó dolog is, ez semmi azokhoz az áldásokhoz képest, amiben hiány szenvednek. A bűnösöknek lehet pénzük, hatalmuk, barátaik, egészségük, és boldogságuk; de nincs örök életük, nincs reménységük a mennyre nézve. Mit érnek mindezek a földi javak, ha az emberek nem rendelkeznek Isten szeretetével, bűneik bocsánatával, Krisztus jelenlétével, és az örök élet reménységével?

A földi javakhoz mindig olyan dolgok is hozzá vannak kapcsolva, amiket nem lehet igazából áldásoknak nevezni. A pénz és a hatalom, az örömmel együtt hozhat néha félelmet és rettegést is. A Zsolt. 92: 8-ban azt olvassuk, hogy habár az istentelenek felsarjadnak, mint a fű, és megerősödnek, végül mindörökre el fognak veszni, mint ahogyan Isten sokszor éppen azokat az embereket veti lelki ítélet alá, akik földi életük során a legritkábban lettek megfenyítve. A lelki ítélet alatt azt értem, hogy nem akarnak megtérni, nem érdeklődnek Jézus Krisztus személye iránt, nem engedelmeskednek Isten igazságainak - ez az ítélet súlyosabb mindennél, amit ezen a földön elhordoztak.

Eljön annak a napja, mikor Isten azt akarja megtudni, hogyan használták fel a hívők azokat a földi javakat, amiket Ő bízott rájuk. Isten olyan hosszú időn át volt kegyelmes irányunkba, hogy most azt kérdi, hogyan válaszoltak az Ő jóságára? Mit fognak felmutatni válaszul az Ő jóságára? Most Isten hosszútűrő és kegyes, de az Ő türelme és jósága arra rendeltettek, hogy a hívők figyelmét Feléje fordítsák, és nem azért, hogy Tőle függetlenítsék magukat, és bűnökben éljenek. A hívőknek nincs joguk arra, hogy engedjenek a Sátánnak, amikor az azt mondja, hogy Isten jósága és hosszútűrése feljogosítja őket a vétkezésre. Távol kell tartaniuk magukat a bűntől, és az Úr Jézus Krisztusba kell kapaszkodniuk!

Hetedik fejezet

A Sátán azzal is bűnre akarja csábítani a hívőket, hogy elmondja nekik, milyen sok ellenállásba és nehézségbe ütköznek azok a keresztyének, akik szentül akarnak élni. Nemcsak arról beszél, hogy a bűnösök szerencsések az életben, hanem arról is, hogy a bűntől elfordult emberek problémákba és szenvedésekbe fognak ütközni. „Szentnek lenni az jelenti, hogy bajt zudítasz a fejedre” - mondja a Sátán. „Jobb úgy élni, hogy kevesebb gondod legyen. A bűnösök nem szenvednek annyit, mint a szentek”.

Mit kell tenniük a keresztyéneknek, mikor a Sátán ilyen gondolatokkal környékezi meg őket? Először, emlékezniük kell arra, hogy minden nyomorúság, amin keresztülmennek Istennek követői, a javukat szolgálja. Isten soha nem küld népére olyan nyomorúságot, aminek ne lenne nevelő célja, habár ők nem mindig értik ezt meg a próbák pillanataiban. Felsorolunk néhány olyan pozitív következményt, amely a hívő emberek szenvedéséből származik: megtapasztalják, milyen gonoszsággal van telve a bűn; a szenvedés képessé teszi őket arra, hogy távol tartsa őket a bűntől a jövőben. Isten fegyelmezi, igazítja és tanítja a hívőket, ami javukat szolgálja, hogy az Ő szentségének részesei legyenek (Zsid. 12: 10-11). Habár Isten fegyelmezési eljárása fájdalmat okozhat, eredménye mégis megszentelt életet, és nagy áldás hoz a hívők életébe.

Isten neveli és tanítja az Ő népét, lelkileg erőssé és egészségessé téve őket, és a szenvedés csak az egyik aspektusa ennek a nevelési folyamatnak. Meg tudja őket óvni a büszkeségtől, és lelkiismeretüket késszé tudja tenni a Szent Lélek tanítására. A szenvedések közelebb viszik a hívőket Istenhez, és őszintébbé tudja tenni imáikat. „Minekelőtte megaláztattam, tévelyegtem; most azonban vigyázok a te szódra” (Zsolt. 119: 67). A szenvedések megedzik a hívők lelki életét: növekedik Isten és népe iránti szeretetük; növekednek hitükben, reménységükben, és még örömükben is.

Másodszor, a hívőknek emlékezniük kell arra, hogy a nyomorúságok nincsenek kihatással arra, ami sokkal fontosabb a keresztyén emberek számára, - Isten irántuk való szeretetére. A bajok képesek testi és lelki fájdalmat okozni, és még életüket is képesek elvenni, de sosem képesek arra, hogy elszakítsák őket Isten szerelmétől.

Harmadszor, a hívőknek emlékezniük kell arra, hogy azok a veszedelmek, amiken keresztülmennek a keresztyének, rövid ideig, egy szempillantásig tartanak. Dávid azt írja: „Mert csak pillanatig tart haragja, de élethossziglan jóakarata; este bánat száll be hozzánk, reggelre öröm” (Zsolt. 30: 6). Mert még egy kis idő, és „Aki eljövendő, eljön, és nem késik” (Zsid. 10: 37). Ez a rövid, szenvedéssel teljes élet hamar elmúlik, és a keresztyének örökké Krisztussal lesznek!

Negyedszer, a hívőknek emlékezniük kell arra, hogy az őket meglátogató veszedelmek az Úr szeretetéből fakadnak. Az Úr Jézus Krisztus azt mondta: „Akiket én szeretek, megfeddem és megfenyítem” (Jel. 3: 19).

Isten felkészíti a hívőket a mennyre, és ez néha fájdalommal járt. De pusztán az a tény, hogy Isten ennyire gondot visel rájuk, felkészíti őket a mennyre, és azt mutatja, mekkora az Isten szeretete irányukba.

Ötödször, a hívőknek a nehézségeket azok lelki eredménye alapján kell felmérniük, és nem az okozott fájdalom alapján. A szenvedések eredményeképpen látnunk kell az Isten céljait. József szenvedett Egyiptomban, tömlöcbe vettetett, de Istennek az volt a célja vele, hogy megmentse családja életét. Végül József Egyiptom fő felügyelőjévé vált. Dávidot élete ifjú korában ellenségek vették körül, és nagy veszedelemben volt, de hatalmas királlyá vált, aki népszerű volt népe körében. Ez volt Isten terve Dávid irányában, de ennek a célnak az elérése szenvedésen vezetett keresztül. Hasonló módon kell a hívőknek szemlélniük saját szenvedéseiket is - nem a kínok alapján, ami hordoznak, hanem a lelki áldások eredményeire kell tekinteni.

Hatodszor, Isten célja a felénk küldött szenvedéssel sosem az, hogy kárt okozzon a hívőben, vagy hogy kétségbe ejtse őt. Isten nem szétmorzsolni és tönkre tenni akarja a hívőket. Isten meg akarja őket próbálni, és meg akarja őket erősíteni, semmiképpen sem akarja őket elveszíteni. Mózes is erre emlékeztette a zsidó népet: „És emlékezzél meg az egész útról, amelyen hordozott téged az Úr, a te Istened immár negyven esztendeig a pusztában, hogy megsanyargasson és megpróbáljon téged, hogy nyilvánvaló legyen, mi van a te szívedben; vajon megtartod-e az ő parancsolatait, vagy nem?” (5 Móz. 8: 2).

Végül, a hívőknek mindig emlékezniük kell arra, hogy a szerencsétlenségek és a bajok, amik a bűnt követik, sokkal nagyobbak és súlyosabbak, mint bármely nyomorúság, amely a kegyességet és a szentséget kísérik. Az a szenvedés, amit a bűn hoz, semmi jót nem von maga után. Nincs benne semmi reménység, vagy jó cél. Ézsaiás azt mondta: „És a hitetlenek olyanok, mint egy háborgó tenger, amely nem nyugszik, és amelyek vize iszapot és sarat hány ki. Nincs békesség, szól Istenem, a hitetleneknek!” (Ézs. 57: 20-21). Az a veszedelem, amit a bűn hoz, csak félelmet és rettegést hoz, vagyis az Igaz Isten ítéletét, gyűlöletét és dühét hozza a bűn miatt a bűnösre.

Nyolcadik fejezet

Ez a fejezet két utat mutat be, amely által a Sátán bűnre próbálja csábítani a hívőket. Először, a Sátán azt sugallja nekik, hogy mivel az egyszerű emberek sokkal bűnösebbek, mint ők, a keresztyének, azok, összehasonlítva velük, biztonságban vannak, és ezért nyugodtan vétkezhetnek. Másodszor, a Sátán azt a gondolatot akarja támasztani a hívőkben, hogy a keresztyénség tele van buta ideákkal, és tévedésekkel.

Vizsgáljuk meg ezeket a módszereket, amiket a Sátán fel akar használni velünk szemben. Először, a Sátán azt akarja, hogy a keresztyéneknek olyan gondolkodásmódjuk legyen, mint a farizeusoknak, akik úgy imádkoztak: „Isten! Hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint egyéb emberek, ragadozók, hamisak, paráznák, vagy mint ez a vámszedő is” (Lk. 18: 11). Ez a viszony nem tisztességes. Elsősorban azért, mert a hívőknek a saját életükre kell tekinteniük, és a benne való bűnökre, mielőtt más emberekkel foglalkoznának. Nekik nem más emberekhez kell magukat mérni, hanem a Bibliához, amely Isten standartjait tartalmazza az életre nézve.

Mikor a Sátán arra hívja fel a hívőket, hogy más emberekkel hasonlítsák össze magukat, emlékezniük kell arra, hogy mindazok, akik nem térnek meg bűneikből, a pokolban fognak szenvedni. A nagy bűnök keményebben lesznek megítélve, mint a kisebbek. De mit hoz nekem az a tudat, hogy egyeseknek könnyebb, másoknak nehezebb dolguk lesz az ítéletben? Mert azon a tényen semmit sem változtat, akár könnyebben, akár nehezebben lesznek a bűnösök megítélve, a kárhozat örökké fog tartani. Tehát senkinek sem szabad hinnie a Sátánnak, mikor azzal nyugtatgatja a hívőket, hogy ők nem olyan nagy bűnösök, mint a többiek, és ezért nem kell aggodalmaskodniuk a bűn miatt.

Másodszor, a Sátán arra törekszik, hogy meggyőzze a hívőket arról, hogy a keresztyénséget nem érdemes komolyan venni. Bizonygatni fogja azt, hogy a Biblia tele van hibákkal; hogy Jézus Krisztus soha nem is élt; hogy a Bibliában található elbeszéléseknek csak az a céljuk, hogy híreket közöljenek velünk, semmi más; úgy kell cselekedniük, ahogyan a szívük diktálja, és nem kell figyelmet fordítani arra, hogy mit mond a Biblia a bűnről.

Figyeljük meg, a Sátán célja az, hogy bűnbe vigye a hívőket, és nem az, hogy segítse őket abban, hogy helyesen gondolkodjanak. A Sátán azt sugallhatja nekik, hogy okosabbak lehetnek, de egyetlen célja csupán az, hogy bűnbe vigye a hívőket. Isten célja ennek az ellentéte - egészen más: Ő megítéli a tisztátalan gondolatokat, és a gonosz tetteket. A Róma 1: 28 azt mondja: „És miképpen nem méltatták az Istent arra, hogy ismeretükben megtartsák, azonképpen adta őket az Isten méltatlan gondolkozásra, hogy illetlen dolgokat cselekedjenek”. Az emberek helytelenül gondolkodnak: nem akartak Istenre gondolni, és abban merültek el, amit nem kellett volna tenniük, - a bűnben.

Ezért a hívőknek emlékezniük kell arra, hogy Isten Bibliában kifejtett igazsága érvényes életük minden területére. Egyformán kell megtartaniuk Isten igazságát mindenben, amit tesznek, gondolnak, vagy mondanak. Csak ebben az esetben képesek helyesen gondolkodni, bölcs döntéseket hozni, és mentesek lesznek az előítéletektől, és az értelmetlen életviteltől.

Nem az Isten igazsága okoz fájdalmat a hívőknek, hanem azok a hamis gondolatok, amelyeket a Sátán terjeszt. Pál apostol azt mondja a hívőknek, hogy Isten Jézus Krisztusban erős alapot adott életükben és gondolataikban (1 Kor. 3: 11-15). Ha ők erre az alapra olcsó építőanyaggal építkeznek, az ítélet napján minden hiábavaló gondolatuk és tettük megég. Csak az Isten igazsága fog megállni. Milyen nagy esztelenségről tesz bizonyságot az, ha úgy éljük végig életünket, hogy hamis ideákban hiszünk, mert a végén mindent elveszítünk! Minden tanítást, amely bűnös, istentelen élethez vezet, el kell vetnünk. Pál azt az utasítást adta, hogy az egyház vezetői erősen ragaszkodjanak a prófétai szóhoz, amelyre megtaníttattak, és képesek legyenek az igaz tan által segíteni másoknak, és ezzel együtt megmutatni azoknak, akik ellene szegülnek az igazságnak, hogy tévednek (1 Tim. 1: 9). Isten az isteni igazságot átadta az Ő népének, hogy egyengesse útjukat, hogy megerősítse és megigazítsa őket. Nekik alázattal kell fogadniuk ezt az igazságot. Isten csak az alázatos emberekre önti ki az Ő kegyelmét, azokra, akik nem saját gondolataikkal és elképzeléseikkel vannak elfoglalva. Ez ahhoz hasonlít, mikor egy üres csuprot folyadékkal töltünk meg. Minél inkább megtölti a hívőt Isten kegyelme, annál kevesebb rosszat okoznak nekik a hamis gondolatok. Tehát, a hívőknek nem kell hinniük a Sátánnak, amikor azt mondja, hogy a keresztyénség telve van tévelygésekkel.

Kilencedik fejezet

Most két olyan módszert fogunk megvizsgálni, ami által a Sátán gyümölcstelenné akarja tenni a keresztyének életét. A Sátán a hívők számára nagyon érdekesnek akarja bemutatni ezt a világot, hogy megfeledkezzenek mindenről, amire elhívattak, és amire Isten fel akarja őket használni. Vagy, a másik oldalról, a Sátán meggyőzheti a hívőket arról, hogy a keresztyén élet üldöztetést, veszélyt, és szenvedést hordoz magában.

Sokan azért szenvedtek hajótörést, mert megbékéltek az első sátáni módszerrel. Közel voltak Jézus Krisztushoz, követték Őt egész addig, míg a Sátán nem tette a világi életet érdekesebbé, mint Jézus Krisztust. Azoknak az emberek, akiket ilyen kísértések vesznek körül, nyolc dologra kell emlékezniük.

Első. Semmi abból, ami ezt a békességet adja, nem képes megvédeni a hívőket a gonosztól, vagy áldást hozni nekik. A legnagyobb vagyon sem képes az embert meggyógyítani még a legkisebb betegségből sem. Semmilyen dicsőség vagy befolyás nem garantálja azt, hogy az ilyen ember boldog lesz. Akkor a keresztyének miért engedik meg, hogy ezek a dolgok visszatartsák őket a mennytől?

Második. Minden, ami ebben a világban van - hiábavalóság, és semmilyen értékkel sem bír. A Prédikátor könyve ennek a ténynek lefektetésével kezdődik: „Micsoda haszna van az embernek minden ő munkájában, amellyel munkálkodik a nap alatt?” (Pr. 1: 3). A válasz világos: az emberek ettől a világtól semmi olyat nem kapnak, amely maradandó érték lenne.

Harmadik. Ebben a világban semmi sem biztos, minden kiszámíthatatlan, és bármi megváltozhat. Például, a gazdagság ingatag alapon áll. Pál azt írta: „Azoknak, akik gazdagok e világban, mondd meg, hogy ne fuvalkodjanak fel, se ne reménykedjenek a bizonytalan gazdagságban, hanem az élő Istenben, aki bőségesen megad nekünk mindent a mi táplálkozásunkra” (1 Tim. 6: 17).

Negyedik. Ebben a világban minden, ami úgy tűnik, hogy érdekes, veszélyes és végzetes számunkra; bűn miatt. Amikor a zsidóknak jól ment a dolguk, megvetették Istent; mikor jó voltak lakva és mindennel el voltak látva, hátat fordítottak Istennek, Teremtőjüknek, és megvetették Megváltójukat. Veszélyes dolog, mikor nemzedékünk semmiben sem lát hiányt: a bűnösök könnyen feltámadnak Isten ellen.

Ötödik. Ennek a világnak az örömei nagy veszélyt, és aggódást hordoznak magukban. Minden világi siker bizonyos nyugtalanságot hordoz magában.

Hatodik. A Biblia arra tanít, hogy a hívőknek ahhoz kell jobban ragaszkodniuk, ami örök és változhatatlan, és kevésbé kell ragaszkodniuk ahhoz, ami ehhez a világhoz tartozik. Az Ószövetség szentjei jobb hazára vágytak, - mennyeire (Zsid. 11: 16). Ezek a hívők a legjobbat kívánták, ők a mennyei létet keresték, és nem tartották többre azt, ami ennél érdekesebbnek tűnt. Éppen erre kell törekedniük ma is a hívőknek, ha kedvesek akarnak lenni Istennek. Ebben az esetben örömet szereznek maguknak az életben, békességet kapnak a halál órájában, és az igazság koronáját, mikor Krisztus eljön.

Hetedik. A valódi boldogság nem attól függ, milyen földi javakkal rendelkezünk. Az igazi boldogság annyira széleskörű és dicsőséges, hogy csak Istenben lehet azt megnyerni. Isten megismerése a legcsodálatosabb dolog, amit a keresztyén csak megtapasztalhat.

Nyolcadik. Minden egyes ember sokkal nagyobb értékkel bír, mint az egész világ. A hívők nem értékelik magukat eléggé, ha ennek a világnak a kincseire vágyakoznak. Ők sokkal magasztosabb dologra lettek teremtve. Minden ember arra lett teremtve, hogy megismerje Istent, hogy megismerje Jézus Krisztust, és örökké örüljön Isten jelenlétének. Ezért a hívőknek nem szabad megengedniük a Sátánnak, hogy elvonja figyelmüket az Isten szolgálatáról, mikor azt mondja nekik, hogy az a világi boldogság a legfontosabb ezen a földön.

A másik módszer, amellyel a Sátán megpróbálja a hívőket elvonni az Isten szolgálatától, az, hogy megpróbálja ijeszteni őket, azt mutatva, hogy a keresztyén élet tele van veszélyekkel, üldöztetéssel, és szenvedéssel. Ő olyan szerencsétlenségekkel ijesztgeti őket, amelyek akkor fognak rájuk omlani, ha Krisztus követik.

Mikor a Sátán ily módon kísérti a hívőket, el kell gondolkozniuk mindenek előtt azon, hogy semmilyen veszedelem, amelyet Krisztus követése von maga után, nem tud örök veszteséget okozni nekik. Semmi sem tudja feltartóztatni Isten jelenlétét, Isten kegyelmét, a bűnök bocsánatát, a Szent Lélekben való örömet, vagy a békés lelkiismeretet.

Azoknak a hívőknek, akik kiállják a próbákat, arra kell gondolniuk, hogy a Krisztus követésének feladása veszélyt hozhat nemcsak földi életükre, hanem lelki életükre, sőt örök életükre is. „Mi módon menekedünk meg mi, hogyha nem törődünk ily nagy üdvösséggel?” (Zsid. 2: 3). A hívők sokkal erősebben fognak szenvedni attól, hogy engedetlenek Isten parancsolataival szemben, mint annak következményétől, ha engedelmeskednek Istennek.

Azoknak a hívőknek, akik kiállják a próbákat, arra kell emlékezniük, hogy a bajok, amiket Isten küld, mikor követik Őt, arra adattak, hogy még nagyobb veszedelmektől óvják meg őket. Azok a keresztyének, akik szenvednek valamitől, gyakran sokkal nagyobb veszedelemtől voltak megszabadítva, - a büszkeségtől, a lelki haláltól, a hamis biztonságérzettől, a megszentelődés megvetésétől, a megkeményedéstől, vagy a világhoz való ragaszkodástól.

A mondottakon kívül arra is emlékezni kell, hogy Krisztust követve, Neki szolgálva, szent életet élve a hívők sokkal többet nyernek annál, mint amit bármikor el tudtak volna veszíteni. Pál apostol azt írta Timóteusnak, hogy „Nagy nyereség az istenfélelem, megelégedéssel” (1 Tim. 6: 6). Isten szolgálatában örömet, békességet, vigasztalást találunk, amelyet sehol másutt nem találnánk meg. Ezért a hívők nem engedhetik meg maguknak, hogy a problémák és a nehézségek elszakítsák őket Isten szolgálatától, és Krisztus követésétől, mivel az istenfélő élet felbecsülhetetlen érték, és áldás, amit semmivel sem lehet összehasonlítani.

Tizedik fejezet

Most két olyan módszert veszünk górcső alá, amivel a Sátán arra akarja rávenni a hívőket, hogy hagyják abba a szent életet. Először, a Sátán azt akarja bebeszélni nekik, hogy Krisztus követése nagyon nehéz. A Sátán azt szeretné, hogy a hívőket megriassza az a tudat, hogy milyen nehéz néha imádkozni, milyen nehéz állandóan Istenre gondolni, vagy mennyire megviselő dolog más keresztyénekkel egy közös istentiszteleten részt venni.

De a Sátánnak nincs igaza, több okból sem. A keresztyéneknek Krisztust kell követniük, ez jó és helyes dolog, ha szentül akarnak élni, és többször kellene arra gondolniuk, mennyire fontos Krisztus követése, ahelyett, hogy azokra a problémákra gondolnának, amik esetleg felmerülhetnek. A keresztyéneknek Krisztust kell követniük, hogy kimutassák hálájukat Isten iránt. Növekedniük kell a kegyelemben, hogy legyőzzék a bűnt. Engedelmeskedniük kell Istennek, hogy betöltsék Isten akaratát ezen a földön. A keresztyéneknek úgy kell követniük Krisztust, ahogyan Ő tanította erre őket, hogy egyre inkább meg legyenek győződve arról, hogy ők Isten népéhez tartoznak. Mindezeket cselekedve nehézségekbe és problémákba ütközhetnek, de jobban kell őket foglalkoztatnia Krisztus követésének fontossága, mint bármely más probléma, amit az engedelmesség okozhat.

A hívőknek arra is emlékezniük kell, hogyha tényleg komolyan akarják Krisztust szolgálni, akkor Ő a Neki való szolgálatot könnyűvé teszi. Talán nehéznek tűnhet ez azelőtt, mielőtt belekezdenének, de amikor elkezdik Isten akaratát tenni, azt fogják tapasztalni, hogy az engedelmesség valódi örömöt ad nekik. Az emberek gúnyolták Nehémiást, mikor társaival együtt engedtek az isteni elhívásnak, hogy Jeruzsálem kőfalát újra felépítsék. De Nehémiás tudta, hogy míg építeni fogják a falat, az Isten velük lesz. Ezért azt mondta: „Mennynek Istene, ő ad jó szerencsét nekünk, és mi mint az ő szolgái kelünk fel és építünk” (Neh. 2: 20). Ézsaiás így írt Istenről: „Elébe mégy annak, aki örvend, és igazságot cselekszik, akik utaidban rólad emlékeznek!” (Ézs. 64: 4). A hívőknek azt sem szabad elfeledniük, hogy maga Jézus milyen sok nehézségen ment át. Ő sosem menekült el a szenvedés elől, hanem férfiasan szembenézett a legnagyobb testi és lelki szenvedésekkel is a mi lelki, és örökkévaló javunk miatt, valamint földi áldásaink miatt is. Emlékezz arra, hogy mennyit szenvedett Krisztus értünk, és hogy nekünk engedelmeskednünk kell Neki, és Érte kell élnünk, mégha ez egy kis kellemetlenséggel jár is.

Mikor a Sátán azt mondja a hívőknek, hogy Krisztus követése annyira nehéz, hogy jobb, ha felhagynak vele, arra kell emlékeznünk, hogy Krisztus követése csak a régi, bűnös, emberi természetüknek nehéz. Minden keresztyénben kétféle erő, életvitel van: az új, isteni élet, és a régi, bűnös élet. Az Istentől kapott újnak nem okoz gondot Krisztus követése. Csak a bűnösnek okoz problémát az Istennek való engedelmesség. Pál azt írja: „Mert gyönyörködöm az Isten törvényében a belső ember szerint” (Róma 7: 22). A hívők megerősíthetik azt, hogy ez igaz. Lényükben van valami, ami örömöt okoz neki, mikor kedves dolgot tesznek Istennek. Nem szabad megengedniük, hogy a Sátán ezeket elfeledtesse velük.

Végezetül, azokra, akik Krisztust követik, nagy jutalom vár, nem véve figyelembe azt, hogy ma nehézségekkel találkozhatnak. Létezik a jövőbeli ajándék. Azt olvashatjuk Ábrahámról, hogy Istennek engedelmes életet élt, mert erősen vágyott a mennyei ajándékra, „Mert várja az alapokkal bíró várost, melynek építője és alkotója az Isten” (Zsid. 11: 10). Azok azonban, akik Krisztust követik, nem tekintve a nehézségekre, már mostani életükben meg vannak ajándékozva. A Zsolt. 19: 12 arról beszél, hogy nagy jutalmuk van azoknak, akik engedelmeskednek Isten parancsolatainak. Mennyire értetlenek azok a hívők, akik engedik, hogy a Sátán megfossza őket ettől a csodás ajándéktól!

A Sátán más módszert is bevethet annak érdekében, hogy rávegye a hívőket, hagyják ott az Isten szolgálatát. Hamis dolgokat sugallhat a Sátán azzal kapcsolatban, mit tett Krisztus. A Sátán azt sugallhatja nekik, hogy mivel Krisztus gyermekeivé tette őket, - megbocsátott nekik, Isten előtt meg vannak igazítva, bűneik el vannak fedezve, már semmit sem kell tenniük, csak örvendezniük és vigadniuk kell. A Sátán ilyen gondolatokat ébreszthet bennük: „Krisztus helyettünk elhordozta az Isten ítéletét; helyet készít nekünk a mennyben; mivel Krisztus mindent megtett értünk, ezért felesleges imádkoznunk, követnünk a Szentírást, bűnbánatot tartani, vagy összegyűlni más keresztyénekkel. Krisztus megváltott minket - nincs szükség arra, hogy mi Neki szolgáljunk”!

A Sátán ezzel kiragadja az igazságot a maga szövegkörnyezetéből, és hazuggá teszi azt. A Biblia arról tesz bizonyságot, hogy Krisztus illendő viselkedést vár az Ő népétől. Ez az igazság, és mi semmit sem tehetünk hozzá ahhoz, amit Krisztus tett értünk, vagy ahhoz, amit a jövőben fog értünk tenni. Keresztyénnek lenni többet jelent annál, hogy elfogadjuk azt, amit Krisztus tett értünk. A Biblia azt mondja: „Mert áron vétettetek meg; dicsőítsétek azért az Istent a ti testetekben és lelketekben, amelyek az Istenéi” (1 Kor. 6: 20). A keresztyének Krisztushoz tartoznak, és azért tartoznak Hozzá, hogy hálából engedelmeskedjenek Neki. A Sátán tehát hazudik, mikor azt sugallja nekünk, hogy ha megváltattunk Általa, nem kell Neki szolgálnunk.

A valóságban az, amit Krisztus tett, és még tenni fog az övéiért, komoly bizonyíték nekünk arra, hogy Őt szolgáljuk. Krisztus megszabadított minket a bűn hatalmából, az Isten haragja alól, a halál keserűségétől, és a kárhozat kínjaitól, ezért boldogoknak kell lennünk, mikor örömmel és hálából Neki szolgálunk. Pál ezt írta Titusznak: „Aki önmagát adta mi értünk, hogy megváltson minket minden hamisságtól, és tisztítson önmagának kiváltképpen való népet, jó cselekedetekre igyekezőt” (Tit. 2: 14). Ezért az igazi hívők arra törekednek, hogy hasznosak legyenek Krisztus szolgálatában! Más oldalról, ha nem vágyakoznak arra, hogy Krisztust szolgáljuk, meg kell kérdeznünk magunktól, valóban keresztyének vagyunk-e? János apostol írta: „Aki ezt mondja: Ismerem őt, és az ő parancsolatait nem tartja meg, hazug az, és nincs meg abban az igazság” (1 Jn. 2: 4). A Sátán ebben is hazudik: az az ember, aki a bűntől meg lett szabadítva, nem válik felelőtlenné Krisztus szolgálatában. Nem, az újjászületett hívő teljes szívből Krisztusnak akar szolgálni, bármibe is kerül ez, mivel Krisztus megszenvedett azért, hogy egyen egyenként megváltsa a hívőket.

Tizenegyedik fejezet

Ez a fejezet két újabb módszert mutat be, amivel a Sátán arra akarja rávenni a hívőket, hogy ne szolgáljanak az Úr Jézusnak. Olyan gondolatokat ébreszthet bennük, hogy valójában csak nagyon kevés ember szolgál Krisztusnak, és ezek az emberek is a legjelentéktelenebbek, a leggyengébbek, és a legszegényebbek. Azt mondja nekik: „Ezek között az emberek között akarod leélni életedet? Szegény, megvetett, gyenge akarsz lenni? Megéri engedelmeskedni Istennek, ha Isten egész népe olyan, mint ezek az emberek”?

Másik oldalról, a Sátán azt mutathatja be a hívőknek, hogy az emberek legnagyobb része ezen a földön azt teszi, amit csak akar, és csak nevetnek Isten parancsain. A Sátán azt mondja nekik: „Az emberek többsége cseppet sem aggódik azon, hogy Isten útján járjon, akkor te mit különcködsz? Hisz jobb lesz neked is, ha olyan szabadon élhetsz, mint a többiek. Ne fáraszd magad azért, hogy Jézust kövesd”.

Hogyan kell a hívőknek dönteniük, mikor a Sátán arra próbálja rávenni őket, hogy ne kövessék Krisztust? Először, emlékezniük kell arra, hogy habár a Sátán szegényeknek nevezi a keresztyéneket ennek a világnak gazdagságát illetően, a valóságban ők nagyon is gazdagok. Nincs sok pénzük, de gazdagok Isten áldásaiban. Jakab tudta ezt, és ezért azt írta: „Halljátok meg szeretett testvéreim, avagy nem az Isten választotta-e ki a világ szegényeit, hogy gazdagok legyenek hitben, és örökösei az országnak, amelyet azoknak ígért, akik őt szereti?” (Jak. 2: 5). A keresztyének nincsenek sokan, szegények, gyengék, azt mondja a Sátán, a valóságban azonban a keresztyének a világ leggazdagabb és legbátrabb emberei. Nincs tele a markuk a világ javaival, de a kezük tele van isteni reménységgel. Talán jelenleg szerényen élnek, de Isten országának örökösei.

A hívőknek arra is emlékezniük kell, hogy az emberiség történelme alatt Isten népe közül egyesek gazdagok és befolyásosak voltak. A Bibliában olyan embereket találunk, mint Ábrahám vagy Jób, akik nagyon gazdagok voltak. Tehát a Sátán itt is hazudik, mikor azt akarja bebeszélni nekünk, hogy Isten emberei mindig szegények. Hisz Isten népe áldásokban gazdag, és egyesek földi javakban is gazdagok.

Ezen kívül, ezek a lelki áldások felülhaladják mindazt a földi gazdagságot, amivel a világ összes bűnöse rendelkezik. A legszegényebb igazak is, akik telve vannak lelki áldásokkal, többel rendelkeznek, mint a föld leggazdagabb embere, akinek nincs hite. A lelki áldások megelégítenek, míg a földi javak nem tudnak segíteni abban, hogy áldást nyerjünk. Jézus úgy beszél a lelki áldásokról, mint „élő vízről”. Azt mondta: „Valaki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha örökké meg nem szomjúhozik; hanem az a víz, amelyet én adok neki, örök életre buzgó víznek kútfeje lesz őbenne” (Jn. 4: 14). A hívők felbecsülhetetlen áldásokkal bírnak, amelyet senki nem rabolhat el tőlük. A keresztyéneket az áldások követni fogják a tömlöcbe is, a betegségbe is, a halálba is, és az örökkévalóságba is. Ebben a helyzetben ki az, akik igazán szegény: a „szegényeknek” nevezett keresztyének, vagy a gazdagnak tartott bűnösök?

A Sátán elrejti a teljes igazságot akkor is, mikor azt mondja, hogy a világban kevés keresztyén van. Ez azonban csak részben igaz. Sokkal több hívő van ezen a világon, mint gondolnánk. Istennek népe, amely a történelem során élt, olyan nagy számú tömeg, amit eddig fel sem tételeztünk volna. A Jelenések 7: 9-ben az van megírva, hogy Isten népe „nagy sokaság, amelyet senki meg nem számlálhatott, minden nemzetből és ágazatból, és népből, és nyelvből”.

A hívők olyan helyen élhetnek, ahol kevés a keresztyén, és többségük szegény, szerény körülmények között élhet. De eljön az a nap - Isten szemében ez a nap olyan közel van, mint a holnapi nap, - mikor ezek a szegény, szerény keresztyének ragyogni fognak, mint a nap. Pál azt írja, hogy Isten egy új életre támasztja fel Fiában a keresztyéneket, és együtt leszünk Vele a mennyben (ld. Ef. 2: 6). Egyszer Isten megmutatja a világnak, hogy mennyire áldott az Ő népe! Akkor azok, akik gazdagok voltak itt a földön, arra vágynak, hogy bárcsak visszatérnének azok a napok, mikor úgy élhetnének, mint azok a keresztyének éltek, akiket szegénynek tartottak!

Hiszem, hogy napjainkban még inkább megáldja Isten az Ő népét azokkal a lelki áldásokkal, amikkel megáldotta az előző nemzedékeket. Azt látom, hogy olyan napok jönnek el, amelyekben az Isten gyermekei sokkal jobban megáldatnak, mint bármikor máskor az előtt. Ezt bizonyítják az olyan igeversek is, mint például az Ézs. 2: 2: „Az utolsó időkben lesz, hogy erősen fog állni az Úr házának hegye, hegyeknek felette, és magasabb lesz a halmoknál, és özönleni fognak hozzá minden pogányok”, vagy az Ézs. 66: 20: „És elhozzák minden testvéreiteket minden népek közül ajándékul az Úrnak”, vagy mint a Zsolt. 2: 8: „Kérjed tőlem és odaadom neked a pogányokat örökségül, és birtokodul a föld határaid”. Az Isten népe ma is áldásokat élvez; de eljön a nap, mikor ezek az áldások mindenki előtt láthatók lesznek a földön. Ezért a hívőknek nem kell a Sátánra hallgatniuk, amikor azt bizonygatja, hogy a keresztyének szegények és gyengék.

A Sátán azt is mondja a hívőknek, hogy az emberek nagy része mindent megtesz, amit csak akar, és közben csak nevetnek Isten útjain. Nemcsak a gazdagok és hatalmasok, nemcsak az okosok és tudósok, de az egyszerű emberek jó része is csak legyint Isten útjaira. „Jobb neked, ha szabad vagy, és úgy élsz, mint mindenki más. Ne izgulj azon, hogy Istent kövesd, - majdnem senki sem teszi ezt”, - suttogja a Sátán.

Három dolog van, amire emlékeznie kell a hívőnek, mikor a Sátán ilyen gondolatokat akar szívébe elültetni. Először, a Biblia óv attól, hogy a bűnös emberek példáját kövessük. Nem a bölcsesség jele az, hogy csak azért teszünk valamit, mert a többség azt teszi. Ez szemben áll azzal, amit Isten a hívőknek mond: „Nem legyetek közösségetek a sötétségnek gyümölcstelen cselekedeteivel; hanem inkább meg is feddjétek azokat” (Ef. 5: 11).

Másodszor, ha az emberek csak azért vétkeznek, mert a nagy többség is ezt teszi, akkor semmi sem képes megvédeni őket a kárhozat kínjaitól, mint ahogyan a többieket sem lesz képes megvédeni tőle. „Aki jár a bölcsekkel, bölcs lesz; aki magát társul adja a bolondokhoz, megromol” (Pl. 13: 20). Ha az emberek azért vétkeznek, mert mások is ezt teszik, bezárják maguk előtt a menny ajtaját, és másokkal együtt a kárhozatra kerülnek.

Harmadszor, a hívőknek emlékezniük kell arra, hogy mennyire drága az élet. Érdemes-e elveszíteni az igazi jellemünket azért, hogy vakon kövessünk másokat a bűnben? A hívőknek óvatosaknak kell lenniük, mikor azt látják, hogy a tömegek valamit követnek. Ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy az, amit tesznek, csak azért jó és helyes, mert sok ember teszi. Nem vitás, hogy jobb az igaz úton maradni, még ha magam maradok is rajta, mintsem a tisztátalanokat követni egy olyan úton, ami gonosz. A hívőknek nem szabad hinniük a Sátánnak, amikor azt mondja a hívőknek, hogy ne szolgáljanak az Istennek, hisz sok ember nevet Isten parancsolatain. Ha féltik életüket, akkor minden erejükkel Jézus Krisztust kell követniük.

Tizenkettedik fejezet

Most megvizsgáljuk azt a két módszert, amelyek által a Sátán mindent megtesz annak érdekében, hogy a keresztyéneket eltérítse az Úr Jézusnak való szolgálat útjáról. A Sátán sok hasztalan gondolatot próbál imádság, bibliaolvasás, és az Istenre való figyelés közben értelmükbe csempészni. Gondolataikat el akarja terelni Istenről, hogy hasztalan és értelmetlen dolgok felé irányítsa őket. Más oldalról, a Sátán elégedettekké és büszkékké teheti őket saját keresztyén életükkel kapcsolatban, hogy azok többé ne fordítsanak elég időt az imádságra, a bibliaolvasásra, vagy az igazi keresztyén életre.

Gondolkodjunk el az első módszer felett. A Sátán ily módon sokakat hasznavehetetlenné tesz az Isten szolgálatára. Elrabolja az emberek gondolatait Krisztus mellől, próbálja bennük megoltani azt a vágyat, hogy Isten igazságára vágyjanak, vagy hogy más keresztyénekkel együtt összegyűljenek az imádságra. A Sátán a hívők szívébe annyi hasztalan félelmet és gondot csempészhet, hogy rettegést és ügyetlenséget kezdenek érezni, mikor meghajtják térdüket, vagy mikor Isten dolgain elmélkednek. Isten szolgálata fárasztóvá válik számukra. Nem nyernek belőle sem örömöt, sem áldást, sem hasznot, mert a Sátán folyamatosan elrettentő gondolatokkal gyötri elméjüket. Mit tehetnek a keresztyének, mikor nehéz imádkozniuk, Bibliát olvasniuk, vagy Istenről elmélkedniük azért, mert értelmük telve van haszontalan és oda nem illő gondolatokkal?

Mindenek előtt, a hívőknek magasztosan kell Istenre gondolniuk, az Ő dicsőségére, az Ő nagyságára, az Ő hatalmas voltára, és az Ő szentségére. Amikor kezdik megérteni, hogy mennyire magasztos és hatalmas az Isten, Róla való gondolataik egyre magasztosabbá válnak, és a másodlagos gondolatok értelmüket fogják veszteni. Mikor a hívők mellékes és jelentéktelen gondolatokat táplálnak Isten iránt, akkor a Sátán könnyen elszakíthatja őket Istentől. Hogy véget vessünk a kalandozó gondolatoknak, mikor Istenhez közeledünk, nincs jobb eszköz annál, hogy megemlékezzünk arról, hogy Isten mindent tud, Ő mindenhol jelenvaló, mindenható, és annyira telve van tökéletességgel és szépséggel, hogy Ő nem képes a bűnre tekinteni. A menny polgárainak nincsen illetlen gondolatuk. Az angyalok gondolatai nem ostobák, és nem hasztalanok. Telve vannak Isten magasztalásával!

Másodszor, a hívőknek meg kell tartóztatniuk magukat az oda nem való gondolatoktól, mikor imádkoznak, mert ha állhatatosak az imádságban, ha állhatatosak a Szentírás olvasásában, ha állhatatosak az Istenről való elmélkedésben, akkor annak ellenére is olyanná válnak, ha gonosz gondolatok gyötrik őket. Sok keresztyén tapasztalta már meg, hogy a Sátán végül békén hagyja őket, ha ők egyszerűen tovább imádkoznak, tovább olvassák a Szentírást, és tovább elmélkednek Istenről. Ha a gonosz gondolatok arra késztetik őket, hogy még inkább Istenhez könyörögjenek, és még inkább Tőle várják a segítséget, akkor a Sátán egy időre békén hagyja őket. Amikor Krisztus ellene állt a Sátán kísértésének a pusztában, akkor egy időre a Sátán békén hagyta Őt. Ha a hívők továbbra is Istent keresik, miközben a Sátán el akarja őket téríteni útjukról, gyakran ők is azt fogják tapasztalni, hogy végül a Sátán meghátrál.

Tehát, mit kell tenniük a hívőknek azokkal a gonosz gondolatokkal, amiket a Sátán szívükbe szeretne ágyazni? Rájuk kell-e hallgatniuk? Sok olyan gondolat van, amelyek megijesztik az embert, de ezek a gondolatok nem számítanak bűnnek, ha a hívők nem engedik meg, hogy azok gyökeret verjenek elméjükben. Csak abban az esetben lesznek bűnné, ha az oda nem való és haszontalan gondolatok gyökeret vernek a hívők szívében.

Ha a keresztyén sajnálja azt, hogy elméjében haszontalan gondolatok vannak, és harcol ellenük, hogy azoknak ne legyen hatásuk rá, annak a jele, hogy Isten Lelke munkálkodik bennük, és hogy igazi keresztyén hittel rendelkeznek. A gonosz gondolatok tönkreteszik az életet; bűnös cselekedetekhez vezetnek, és a bűnös cselekedetek csillapíthatatlan fájdalmat fognak okozni. Ezért a hívőknek harcolniuk kell a bűnös és üres gondolatok ellen.

Több annál, a hívők képesek távol tartani magukat a bűnös gondolatoktól, ha az a kívánság fog uralkodni a szívükben, hogy beteljenek azzal az élettel, amelyet Isten nyújt nekik. Éppen ilyen viselkedést kívánt Pál az efézusi keresztyéneknek! Azt írta nekik, hogy „teljesedjetek be az Istennek egész teljességéig” (Ef. 3: 19). Pál annyi isteni életvitelt szeretett volna bennük látni, amennyire csak lehetőség volt!

A hívőknek egyre inkább szeretniük kell azt, ami szent. Az emberek legtöbbször arra gondolnak, amit leginkább szeretnek. A zsoltáríró így kiált fel: „Mely igen szeretem a te törvényedet, egész napestig arról gondolkodom!” (Zsolt. 119: 97). Szerette azt a szót, amit Isten adott neki, és ezért egész nap Isten parancsolatain elmélkedett. Ha a keresztyének szeretik azt, ami szent, akkor arra fognak gondolni, ami kedves Istennek.

Végezetül, ha a hívők nem akarják, hogy a Sátán a bolondját járassa velük a hasztalan gondolatok által, akkor nem szabad elmerülniük a világi hiábavalóságokban. Az ilyen aktivitás nyugtalanságot okoz nekik. Gondolataik megtelnek félelemmel és gondokkal néha még akkor is, mikor Isten felé fordulnak. Ezért a hívőknek meg kell védeniük magukat a mindennapi gondok nyomasztó jelenlététől, és gondolataikat Isten nagyságára és dicsőségére kell összpontosítaniuk. Akkor a Sátán nem tudja olyan könnyen eltéríteni őket Istenről valamilyen haszontalan gondolat által.

Most pedig megvizsgáljuk a másik módszert, amivel a Sátán arra akarja kényszeríteni a hívőket, hogy megfeledkezzenek Istenről. Az ima, az igeolvasás, és más keresztyénekkel való közösség elégedettség érzését adja a hívőknek. Ezek a keresztyének arra kezdenek gondolni, hogy könnyebben vehetik az életet, és nem kell olyan komolyan venniük keresztyénségüket.

Ha a Sátán ily módon kísérti meg a hívőket, akkor három tényt kell eszükbe vésniük.

Először, minden, amit a keresztyének valamikor is tettek, vagy tenni fognak, - nem tökéletes. Minden, amit tesznek, - bűnnel van szennyezve. Ezért még az ima, vagy az igeolvasás, vagy más egyéb keresztyén tevékenység sem alkalmas arra, hogy dicsekedjenek vele. Hát ezért imádkozott Dávid úgy, miközben hűségesen Istennek szolgált: „Ne szállj perbe a te szolgáddal, mert egy élő sem igaz előtted” (Zsolt. 143: 2)!

Másodszor, Isten megáldja a hívőket, mikor imádkoznak, Bibliát olvasnak, vagy igehirdetést hallgatnak. Ha nem ezt teszik, akkor elveszíthetik az áldást.

Harmadszor, a bűntől a hívőket nem imáik, vagy az igeolvasásuk, vagy valami egyéb menti meg, hanem egyedül az, amit Jézus Krisztus értük tett. Hogy megmeneküljenek a bűntől, egyedül Krisztusra kell hagyatkozniuk. Ennek a reménynek őszintesége azt bizonyítja, hogy úgy kívánnak élni, ahogyan Krisztus elvárja tőlük. Azok, akik Jézus Krisztusra, és az Ő igazságára támaszkodnak, nem fognak engedelmeskedni a Sátánnak, mikor azt tanácsolja nekik, hogy csak saját magukba bízzanak.

Tizenharmadik fejezet

A Sátánnak vagy egy trükkje, amivel károkat okozhat a keresztyéneknek. Ha nem tudja a hívőket a bűnbe rángatni, vagy nem tudja őket haszontalanná tenni, akkor megpróbálja Isten népét úgy bemutatni, mint szánalomra méltó és szerencsétlen embereket. Erről tudtok valamit? Lehetséges, hogy nagyon levertek vagytok, és azt kezditek kérdezni magatoktól: „Valóban keresztyén vagyok-e én? Valóban Isten családjához tartozom-e"? Nem kizárt, hogy a Sátán akarja megtölteni szíveteket ezekkel a kétségekkel. Vagy az is lehetséges, hogy azt kérdezgetjük magunktól: „Az én örökkévaló reménységem tényleg igaz és erős talapzaton áll? Vajon keresztyén örömöm nem puszta érzelgősség, és semmi más”? A Sátán itt is megterhelheti kétségekkel értelmünket. Az egyik támadási módszere az, hogy kétségek, bizonytalanság, határozatlanság, és kínzó gondolatok között tartja a keresztyéneket.

A Sátán három módszert használ arra, hogy a keresztyéneket levertté, elégedetlenné, kétkedőkké, és félénkekké tegye.

Először, a Sátán mindent megtesz annak érdekében, hogy a hívők mindig aggodalmaskodjanak bűneik miatt. Olyan rettenetesnek festi le előttük bűneiket, hogy ettől semmi másra nem tudjanak többé gondolni, még Megváltójukra se. Egyetlen keresztyénnek sem szabad így gondolnia bűneire. Igaz, hogy a bűn mindenhol jelen való dolog, és a hívők gyakran vétkeznek, de a bűnnek semmilyen joga nincs arra, hogy megítélje őket. Az Úr Jézus Krisztus nem irtott ki minden bűnt, de Ő elvette minden bűntől azt a hatalmat, hogy az megítélje az Ő népét: „Nincsen azért immár semmi kárhoztatásuk azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak” (Róma 8: 1). A hívők többé nem vétkeznek szabadon, és örömmel. Látják, hogy a bűn mennyire veszélyes, és mindent megtesznek, hogy szembe szálljanak vele. Ez arról tesz bizonyságot, hogy a bűn többé nem kontrollálhatja őket. A Sátánnak hazudik: egyetlen keresztyénnek sem gondolhat csak a bűnre. Mivel a bűn fullánkja ki el van távolítva Krisztus kereszthalála által.

A hívőknek arra is emlékezniük kell, hogy a Biblia nagyon gyakran beszél a megbocsátásról. Természetesen fel kell lépniük a bűnnel szemben. Azonban életük végéig megmaradnak bizonyos bűneik, amiket nem tudtak végletesen legyőzni. De Isten megbocsát mindenkinek, aki esedezik a bocsánatért, és igazán megtér. Isten azt mondja: „Én, én vagyok, akik eltörlöm álnokságaidat én magamért, és bűneidről nem emlékezem meg!” (Ézs. 43: 25). Krisztus elhordozta a büntetést az Ő népe minden bűnéért. Pál ezt mondta: „Mert azt, aki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk ő benne” (2 Kor. 5: 21). A hívők nem nagyon aggódnának, ha valakinek kölcsön adott pénzüket egy másik ember visszafizetné! Krisztus kifizette a bűn adósságát, amivel Istennek adósok voltak. Ezért a bűnnek nincs joga boldogtalanná tenni a keresztyéneket.

Ez azt jelenti, hogy a hívőknek nem kell állandóan ijedteknek, és megrettenteknek kell lenniük bűneik miatt. Mert a bűn feletti aggodalom a hívőt alázatossá teszi, és Isten segítségére bízza magát, hogy kedves legyen Neki. A bűn feletti helyes nyugtalanság Jézustól teszi függővé a hívőt, Akinek bocsánatára és erejére szüksége van; ez szerényekké és szelíd lelkűvé teszi őket más vétkezők felé, és ez arra fogja ösztönözni őket, hogy a menny felé igyekezzenek.

Azoknak a hívőknek, akik elcsüggedtek, szerencsétlenek, és megrettentek bűneiktől, meg kell térniük ebből az állapotukból. Meg kell érteniük, hogy Isten szeretete tökéletes, szabad, készséges és örökkévaló; Ő kész megbocsátani minden bűnüket, és örökkön örökké háta mögé veti azokat. Krisztus szenvedései erősek, rettenetesek, és valódiak voltak - és mindezt azért, hogy örökre megszabadítsa az Ő népét a bűntől. A Szent Lélek minden hívő életébe elhozza Isten szeretetének áldásait, Krisztus bocsánatát, úgyhogy nem engedhetik meg a Sátánnak, hogy elbátortalanítsa őket azzal, hogy felemlegeti bűneiket.

Létezik még egy módszer, amely segítségével a Sátán azt akarja éreztetni a hívőkkel, hogy szerencsétlenek, vétkesek és haszontalanok. Azzal győzködi őket, hogy a hit olyan ritka és különleges ajándék, hogy szinte senki nem rendelkezik vele. A Sátán azt akarja elhitetni a hívőkkel, hogy a hit azt jelenti, hogy sosem fognak kételkedni, hanem mindig teljesen meg lesznek győződve arról, hogy minden bűnük meg van bocsátva. Ha a hívőknek valamikor is kétségeik, kérdéseik lesznek, vagy nyugtalanságok fogják őket gyötörni, a Sátán azt szeretné, hogy azt gondolják, nekik egyáltalán nincs hitük.

Ezt cselekedve, a Sátán a hitnek sokkal nagyobb jelentőséget akar tulajdonítani, mint amiről Isten beszél. Azért, mert Isten a Biblián keresztül azt mondja a hívőknek, hogy valódi hitük lehet, anélkül, hogy meg lennének győződve arról, rendelkeznek-e egyáltalán bármilyen hittel is. Máskülönben miért írta volna János: „ezeket írtam nektek, akik hisztek az Isten Fiának nevében, hogy tudjátok meg, hogy örök életetek van, és hogy higgyetek az Isten Fiának nevében” (1 Jn. 5: 13)? Ők hitték, de nem tudták, hogy örök életük van. János azért írt nekik, hogy megmutassa, hogy örök életük van, de még mielőtt megtudták volna, hogy örök életük van, ők már hittek, mert már volt hitük. Isten azt mondja nekünk, hogy a hit azt jelenti, hogy elfogadtuk Jézus Krisztust: „Valakik befogadták őt, hatalmat adott azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, akik az ő nevében hisznek” (Jn. 1: 12). De a Sátán azon ügyeskedik, hogy a hívők azt gondolják, hogy a hit azt jelenti, hogy sosem fognak kételkedni, és mindig mindenről meg lesznek győződve, például arról, hogy Isten szereti őket, és hogy a menny felé tartanak. Ily módon a Sátán a keresztyén standardokat magasabbra helyezi annál, mint ahová Isten helyezte őket. A hívőknek azonban nem kell a Sátánra hallgatniuk. Meg kell győződniük arról, hogy keresztyénnek lenni ugyanaz, mint hinni Jézus Krisztusban. A hit az, ami először történik, a meggyőződés csak utána jelenik meg.

Harmadszor, a Sátán azt szeretné, ha a hívők azt gondolnák, hogy Isten mindig szigorú és kemény irányukban. Néha arra akarja rávenni őket, hogy ha az életük nehéz, ez azt mutatja, hogy Isten nem szereti őket. Imádkoznak valamiért, de nem kapják meg a kérteket. Valami jó várnak, de kiábrándulnak. Keményen dolgoznak, de nem kapják meg, amiért küzdenek. Ez után azon kezdenek gondolkodni, hogy Isten nem visel gondot rájuk.

Az ilyen hívőknek emlékezniük kell arra, hogy sok olyan dolog történhet, aminek nem örülnek, és ellent mond kívánságaiknak, de még ez is az ő javukat szolgálja. Ábrahám, Jób, Mózes, Jónás, vagy Pál mindig azt kapták-e, amit kértek? Nem, de Isten gazdagon megáldotta őket. Az Isten szeretete a hívőknek rendeltetett, még ha úgy tűnik is, hogy az életben minden összeesküdött ellenük. A nehézségek, és a nyomorúságok áldást szereznek nekik, és lelki kivirágzást, mikor életükben Isten elkezd munkálkodni. József élete nehézséggel volt tele: eladták rabszolgának, tömlöcbe került, de ennek következtében Isten csodálatosan felhasználta őt arra, hogy megmentse saját családját. Néha a hívők élete saját maguk számára is érthetetlen, bonyolult, és nehéz, de a Biblia azt mutatja, hogy mindezek ellenére Isten sosem cselekszik ellenük, hanem mindig az ő javukat keresi. Isten gondot visel az Ő népére. A hívőknek nem szabad megengedniük, hogy a Sátán haragot és keserűséget támasszon a szívükben Istennel szemben.

Tizennegyedik fejezet

Két olyan módszer létezik, amelynek segítségével a Sátán elcsüggedtté és levertté akarja tenni a hívőket. Időről időre a Sátán azt próbálja sugallni, hogy keresztyén tapasztalatukban nincs semmi különös, és hogy sok nem keresztyén is átéli ugyanazt, amit azok. A Sátán azt fogja nekik sugalmazni, hogy a hit nem Isten nagy ajándéka, hanem csak gondolataik szüleménye. Isten ügye iránti hűségük és figyelmük csak egy formája az érdeklődésnek, amit az emberek kifejezhetnek a dolgok iránt. A Sátán arról is meg akarja győzni a hívőket, hogy lelki növekedésük semmivel sem különbözik azoktól az erényektől, amelyre a hitetlenek is képesek. Sok olyan embert mutat be, akik rendesek, törvénytisztelő életet élnek, és arról akarja majd a keresztyéneket meggyőzni, hogy az ő keresztyénségük semmivel sem különbözik ettől.

Mikor a Sátán ehhez hasonló gondolatokkal próbálja kísérteni őket, a hívőknek arra kell emlékezniük, hogy Isten legfőképpen két módon munkálkodik az emberek életében: bizonyos áldásokat minden emberre kiterjeszt, de az Ő népe számára különleges áldások vannak félretéve. A hívőknek sosem szabad arra gondolniuk, hogy azok az áldások, amiket Isten mindenkinek ad, megegyezik azzal, amit csak nekik, keresztyéneknek ad. Néha nem könnyű közöttük különbséget tenni, mivel sokszor az általános kegyelem nagyon hasonlít arra, amit Ő a keresztyéneknek adományoz. Például, sok hitetetlen jól tájékozott a keresztyén hittel kapcsolatban. Ismerik a Bibliát, és értik a keresztyén tanokat, de ez nem teszi őket keresztyénekké. Sok nem keresztyén rendes, értelmes, törvénytisztelő életet él, hasonlóan a keresztyénekhez. De ez nem jelenti azt, hogy a keresztyének és a tisztességes hitetlenek ugyanolyanok.

Nagyon is valóságos különbségek vannak a lelki áldások között, amellyel a keresztyének rendelkeznek, és azok között, amivel a hitetlenek rendelkeznek. Az Istentől kapott új élet radikálisan különbözik a nem keresztyének életétől. Például, a keresztyén új személyiség, akin a mindennapi életben Isten dicsőségének fénye tükröződik vissza. A keresztyén értelme, érzelme, és cselekedete - azaz életének minden területe - megváltozik, megtisztul, és megújul. Másik oldalról, a nem keresztyén képtelen a hasonló változásokra; Isten kegyelme az életükben jóval behatárolhatóbb határok között mozog. Igen, Isten néha megáldja a nem keresztyéneket is, de csak azért, hogy gátat vessen a bűnnek, és rájuk való hatásának; de ez nincs semmilyen kapcsolatban a szívbeli változással.

Másodszor, mikor Isten a keresztyének életében munkálkodik, lelki éhséget ébreszt bennük lelki igazságok iránt: Isten iránt, Jézus Krisztus iránt, Isten ígéretei iránt, Isten országa iránt, és a menny iránt. Azok az emberek, akik nem rendelkeznek ehhez hasonló áldásokkal, ismerhetik a keresztyén tanokat, a Bibliát, az imádatot, de nincs bennük az a vágy, hogy megismerjék Istent, és örömüket leljék az Ő áldásaiban.

Továbbá, mikor Isten valóban belenyúl az emberek életébe, örömet éreznek, tudva, hogy kedvesek Isten előtt: imádkoznak, Bibliát olvasnak, vagy más keresztyénekkel találkoznak, miközben valódi örömet éreznek. A zsoltáríró így írja le a kegyes ember örömét: „Hanem az Úr törvényében van gyönyörűsége” (Zsolt. 1: 2). Azok, akik keresztyénnek nevezik magukat, de nem tartoznak Isten választott népéhez, nem rendelkeznek ezzel az örömmel. Nem éreznek örömet az Isten szolgálata során, hanem unalmasnak és fáradságosnak tartják azt.

Ha Isten valakinek különleges kegyelmet ad, akkor ez az ember igazi keresztyénné válik, nagy figyelmet fog fordítani arra, hogyan él. Az istenfélő élet arra fogja ösztönözni a keresztyéneket, hogy figyeljenek oda életvitelükre. Azok azonban, akik csak keresztyéneknek neveztetnek, de nincs meg bennük az isteni élet, jobban el vannak foglalva más emberek kritizálásával, mint saját magukkal.

Azok az emberek, akik kegyelmet és új életet nyertek Istenben, szentül kívánnak élni, és meg akarnak szentelődni, bármennyire is nehéz dolog ez. Azok az emberek azonban, akik csak keresztyéneknek neveztetnek, és nem rendelkeznek Isten üdvözítő kegyelmével, könnyen letérnek a szentség útjáról, mihelyt nehézségek támadnak életükben. Jézus beszélt ezekről az emberekről a Máté 13: 20-21-ben. Az Ő szavaival élve, a köves talajba szórt mag azt az embert jelképezi, aki hallja az igazságot, örömmel is fogadja azt bizonyos ideig, de elveszti minden érdeklődését a keresztyénség iránt, mikor eljönnek a nehézségek, vagy az üldöztetés. Az igazi keresztyén, mint ahogy látjuk, akkor is Krisztust követi, mikor ez nehéz dolog, és sokkal többre tartja azt, mint ennek a világnak a gyönyöreit.

Továbbá, azok az emberek, akik Istentől által új élettel rendelkeznek, olyan dolgokat tesznek, amik lelki okokból kedvesek Istennek. Istenhez akarnak imádkozni, az Ő dicsőségét akarják munkálni, Neki akarnak engedelmeskedni, és mindezt azért, mert szeretik Őt, és mert tudják, hogy az Istennek való engedelmesség javukat szolgálja. Azok az emberek, akik csak névleges keresztyének, talán sok mindent tudnak tenni, de ezt nem Isten iránti szeretetből teszik. Ha a névleges keresztyének imádkoznak, vagy keményen dolgoznak, ezt azért teszik, hogy mások jó véleménnyel legyenek róluk. Az Istennek való engedelmesség nem érdekli őket.

Az az ember, akit Isten új élettel ajándékoz meg, minden erejével azon van, hogy megszabaduljon a bűntől, és tökéletesen engedelmeskedjen az Isten parancsolatának. Az ilyen ember Kálebre hasonlít, akiről Isten azt mondta: „Tökéletesen követett engem” (4 Móz. 14: 24). Azok az emberek, akik úgy lépnek fel, mint keresztyének, de valójában nem hívők, nem szolgálnak teljes szívből Istennek, és csak akkor követik Őt, mikor ebből hasznuk származik.

Mindehhez még hozzátehetjük, hogy azok az emberek, akik kegyelemből Isten szeretetével és irgalmával rendelkeznek, úgy fogadják Jézus Krisztus váltságát, mint a legnagyobb jót. Azok azonban, akik csak névleges keresztyének, többet gondolnak a kapott vállveregetésre, a jutalomra és más apróbb áldásokra, amik a keresztyén életet kísérik, mint Jézus Krisztusra. Az igazi keresztyének azonban inkább Simon Péterre hasonlítanak. Azt mondják: „Uram! Kihez mehetnénk? Örök életnek beszéde van te nálad. És mi elhittük és megismertük, hogy te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia” (Jn. 6: 68-69).

Mindennél jobban szeretitek-e az Úr Jézus Krisztust? Ha nem, akkor a Sátán megcsal benneteket.

A Sátánnak van még egy hazugsága, ami abban a kijelentésben rejlik, hogy a hitetlenek éppúgy harcolnak a bűnnel szemben, mint a keresztyének. Ha az átlagos ember tényleg küzd a bűn ellen, akkor más emberré teszi-e a keresztyénség az embereket?

A valódi keresztyén minden idegszálával harcol a bűn ellen. Értelme, érzelme, és akarata a bűn ellen harcol. A hitetlenekkel egészen más a helyzet. Például, a nem keresztyének képesek fellépni a büszkeség bűne ellen, és kijelenthetik, hogy a büszkeség bűn. Ezzel együtt azonban ők még büszkék lehetnek. A keresztyének azonban a bűn ellen vannak hangolódva: saját büszkeségük ellen, mint ahogyan mások büszkesége ellen is. Ily módon, a keresztyének minden körülmények között a bűn ellen harcolnak, amire a nem keresztyének képtelenek.

A keresztyének arra törekednek, hogy fellépjenek minden bűn ellen: a hitetlenek csak azok ellen a bűnök ellen lépnek fel, amelyek szúrják a szemüket. A keresztyének lelki okokból akarnak küzdeni a bűnnel, azért, mert szeretik Istent, azért, mert Krisztus meghalt, hogy őket megváltsa, és azért, hogy a Szent Lélek megváltoztassa őket. A keresztyének mindig fellépnek a bűn ellen, a hitetlenek csak időről időre, utána békét kötnek vele. A keresztyének győzelmeket érnek el a bűnnel szembeni harcban; a hitetlenek egyre jobban és jobban legyőzetnek a bűn által, mikor próbálnak ellene állni. Ily módon, hatalmas különbség van a bűnnek ellene álló keresztyének és azok között a hitetlenek között, akik szintén erre törekednek. A keresztyéneknek életük végéig ellene kell állniuk a bűnnek, nem kell hinniük a Sátánnak, mikor az azt mondja, hogy harcuk nem különbözik a hitetlenek küzdelmétől.

Tizenötödik fejezet

Vizsgáljunk meg még három módszert, amivel a Sátán el akarja csüggeszteni a hívőket, és azt, hogyan tudnának azok ellene állni. Először, a Sátán azzal a kijelentéssel támadja a hívőket, hogy ők már nem olyan boldogok és örömtelik, mint akkor voltak, mikor Krisztushoz tértek. A Sátán azt akarja, hogy egyetértsenek vele abban, hogy ők már nem is valódi keresztyének, és ha többé nem azt a békességet és boldogságot érzik, mint amit azelőtt éreztek.

A Sátán megcsalja őket, mikor hasonló gondolatokat ébreszt szívükben. Arra törekszik, hogy saját érzelmükre támaszkodjanak, ne a hitükre. Igaz, hogy a keresztyének nem mindig érzik boldognak magukat, és nincs mindig békességük, de ez nem jelenti azt, hogy híjával vannak Isten dicsőségének. A nyugalom elhagyhatja őket, de a vigasztalás Istene továbbra is Mennyei Atyjuk marad. Az öröm elhagyhatja őket, de ezt össze sem lehet hasonlítani azokkal az áldásokkal, amiket sosem veszíthetnek el, amelyekkel keresztyénként mindig is rendelkeztek. Talán nem érzik mindig boldognak magukat, de ez nem jelenti azt, hogy elszakíttattak volna Jézus Krisztustól. Ők mindig Isten gyermekei maradnak. Ők mindig Isten ígéreteinek örökösei maradnak, ők továbbra is Isten megváltott népének tagjai.

Természetesen, a keresztyének időnként boldogtalannak érzik magukat, de ettől ők még keresztyének maradnak. Nem engedhetik meg, hogy a Sátán visszaéljen érzelmükkel, hogy még inkább elcsüggessze őket! Jézus így kiáltott fel a kereszten: „Én Istenem, én Istenem! Miért hagytál el engemet?” (Mt. 27: 46). Emlékezzünk a 42. zsoltár szerzőjére is, aki így kiáltott: „Miért csüggedsz el lelkem, és nyugtalankodol bennem? Bízzál Istenben, mert még hálát adok én neki az ő arcának szabadításáért” (6. vers). A hívőket néha nyugtalanság és kételkedés foghatja el, de ha továbbra is Istenben bíznak, igaz hívők maradnak, bármit is mondana nekik a Sátán.

Az azonban igaz, hogy a Szent Lélek néha megengedi, hogy a hívők különös módon érezzék át Isten szeretetét. Valószínű, hogy sok keresztyén időnként nagyon közel van Istenhez, de a legtöbb keresztyén számára ez nem mindennapi jelenség. Bizonyos emberek különleges örömet éreznek, mikor először jönnek Krisztushoz. Ezt is várhatjuk, mikor a sötétségből és a veszedelemből Isten szeretetének fényéhez és védelméhez jönnek. A boldogságnak és jólétnek eme érzése azonban nem folyhat mindig. Meggyengülhet, kialudhat, de ha ők valóban Jézus Krisztusban bíznak, akkor velük minden rendben van, bárhogyan is érzik magukat.

Megjegyezzük azt is, hogy Isten gyakran tölti meg övéit békességgel és örömmel. A hívők néha boldogtalannak érezhetik magukat, de Isten nem engedi, hogy állandóan ilyen érzések gyötörjék őket. Az Isten szeretete mindig javukra van, és a maga idejében Isten mindig megengedi, hogy beteljenek az Ő szeretetével. A hívőknek arra kell türelmesen várniuk, hogy visszatérjen szívükbe a békesség és az öröm érzése, amikor újra csak meggyőződnek arról, hogy Isten megáldotta és megerősítette őket. „Aki sok bajt és nyomorúságot éreztettél velünk, de ismét megelevenítesz, és a föld mélységéből ismét felhozol minket. Megsokasítod az én nagyságomat; hozzám fordulsz és megvigasztalsz engem” (Zsolt. 71: 20-21). Isten nem akarja, hogy az Ő gyermekei csüggedtek és fásultak maradjanak. A Sátán hazudik, mikor azt mondja nekik, hogy csak azért nem keresztyének, mert nem mindig érzik Isten örömét és békességét.

Néha a Sátán keserűvé akarja tenni a hívőket, arra emlékeztetve őket, hogy milyen gyakran vétkeztek, habár nem akarják ezt tenni. Természetesen, ez szomorú dolog, ez meggyengíti az üdvösségben való meggyőződésüket, és megfélemlíti a lelkiismeretüket. De ez nem jelenti azt, hogy ők nem keresztyének.

A Biblia azt mutatja nekünk, hogy az igazi keresztyének újra és újra bűnökbe eshetnek, és néha bele is esnek azokba a bűnökbe, amikből megtértek. A hívők felszabadultak a bűnt teljes ellenőrzése alól; meg vannak szabadítva a bűn megkötöző hatalmától; nem hat ki rájuk a bűn átka, - de nincsenek megszabadítva teljesen minden egyes bűntől. Bizonyos bűnök megmaradnak minden hívőben. Azok megijesztik őket, de elveszejteni nem tudják őket. A hívők képesek arra, hogy eltávolodjanak Istentől, és bűnbe essenek. Isten azt mondja: „Kigyógyítom őket hűtlenségükből; szeretem őket ingyen kegyelemből, mert elfordult tőlük az én haragom” (Hós. 14: 5). Isten sosem ígérte, hogy a hívők teljesen függetlenek lesznek a bűntől. Ábrahám például, gyakran elrejtette az igazságot az emberek elől, mert féltette az életét. A keresztyének nem akarnak tovább vétkezni, de többször is beleehetnek ugyanabba a bűnbe, mert nincs elég lelki erejük arra, hogy ellene álljanak a bűnnek. Péter Istennek egyik áldott embere volt, mert elismerte azt, hogy Jézus Krisztus az élő Isten Fia volt (Mt. 16: 17). De nem sokkal ezután azt mondta Jézus Péternek: „Nem gondolsz Isten dolgaira” (Mt. 16: 23). Még a legnagyobb áldások sem képesek megvédeni a hívőket a hamisságtól, vagy a bűntől. Harcolniuk kell a bűn ellen, nem kellemes dolog bűnben élni. De azt is helytelenül gondoljuk, hogy ha vétkeznek, már nem is lehet keresztyéneknek nevezni őket.

Néha a Sátán még arra is rá tudja venni a hívőket, hogy azt érezzék, nem tudnak igazi keresztyének lenni, mert kísértések környékezik meg őket. Ez nem igaz. A kísértés nem bűn. Minden keresztyént megkörnyékez a kísértés, és egyes keresztyének gyakran szenvednek a kísértések miatt. Még a legszentebb hívőket is néha kísértések környékezik meg. Pál apostol említ bizonyos tökéletlenséget, amit „testben való tövisnek” nevezett. És habár háromszor kérte az Úrtól, hogy vegye el tőle ezt a tövist, a tövis megmaradt, hogy Isten megpróbálja őt (2 Kor. 12: 7-8). A kísértések és a próbák a keresztyén élet részei. A kísértés meg tudja mutatni a bűn erejét, a hívő saját gyengeségét, és azt, mennyire szükségük van Isten erejére, és segítségére. A kísértések nem tudnak kárt okozni a hívőknek, ha ők ellene állnak a kísértésnek. Csak a kísértésnek való engedés okozhat számukra rosszat. A hívők képesek ellene állni a kísértésnek, ha emlékeznek arra, hogy Isten mit tett értük, és kicsoda Isten. Nem fognak engedni a kísértésnek, ha Istenbe, és az Ő szeretetébe kapaszkodnak. Mindent megtesznek azért, hogy ellene álljanak a kísértésnek, hogy hűségesek tudjanak maradni Krisztushoz, Aki szereti őket, és kedvesek legyenek a Szent Lélek számára, Aki segít nekik, és bennük él. A Sátán természetesen mindig arra fog törekedni, hogy kísértésbe vigye őket.

Ha a hívők keveset tudnak a hitről, a Sátán a keresztyénségről való hamis feltevésekkel fogja kísérteni őket. Ha a hívők éberek és meggyőződéses emberek, a Sátán azzal fogja kísérteni őket, Isten segítsége nélkül kezdjenek el boldogulni. Ha félelmekkel és nyugtalanságokkal vannak telve, azt fogja nekik sugallni, hogy nem is valódi keresztyének. Ha gyenge lelkiismeretük van, a Sátán minden apróság miatt riogatni fogja őket, amit csak tesznek. De ezek közül egyik kísértés sem bűn. Még a legkisebb bűn is jobban megsebzi lelkiismeretüket, és jobban megrémíti őket, mint a világ összes kísértése. Ezért a hívőknek nem szabad megengedniük a Sátánnak, hogy arról győzze meg őket, hogy a kísértés és a vétkezés ugyanaz a dolog.

Tizenhatodik fejezet

A Sátán minden keresztyénre ráveti magát. A Krisztusban hívők nem egyformák: egyesek szegények, mások gazdagok; egyesek erősek, mások kevés erővel rendelkeznek; egyesek híresek, mások teljesen ismeretlenek. De bármilyen élethelyzetnek, amelyben a keresztyének vannak, megvannak a maga veszélyei, és kísértései. A Sátán minden keresztyént különböző, neki megfelelő módon kísért meg. Fegyvertárában különleges kísértések vannak a gazdagok, hatalmasok, vagy ismert emberek számára. Más kísértéseket alkalmaz a szegények, gyengék és ismeretlen emberekkel szemben. Ebben a fejezetben olyan módszerekről fogunk beszélni, amelyeket a Sátán akkor használ, mikor erős, képzett, tehetséges és befolyásos embereket támad meg.

Egyes keresztyének hatalommal és tekintéllyel rendelkeznek más emberek felett. Sikeresek munkájukban, üzletükben. Isten megáldotta munkájukat, és most sok hatalommal rendelkeznek. De vigyázzatok! A hatalommal együtt különleges kísértések is jönnek, hogy visszaéljetek erőtökkel.

Először, a Sátán azt akarja, hogy a befolyásos keresztyének az gondolják, hogy még sikeresebbé, befolyásosabbakká, és ismertebbé kell válniuk. A Sátán annyira elfoglalhatja őket azzal, hogy folyamatosan gyarapodjanak, hogy a végén megfeledkeznek arról, hogy Istennek kell tetszeniük. Pál apostol tudta, hogy ezt el is lehet mondani néhány keresztyénnel szemben. Azt írta: „Mert mindenki a maga hasznát keresi, nem a Krisztus Jézusét” (Fil. 2: 21). Pál csak Timóteust tudta Filippibe küldeni az ottani hívők megsegítésére, mert mások csak magukkal voltak elfoglalva, és foglalkoztak azzal, hogy segítsenek testvéreiknek.

Ez szomorú dolog. Óvakodjatok attól, hogy annyira el legyetek foglalva saját ügyeitekkel, hogy megfeledkezzetek az Isten szolgálatáról, vagy testvéreitek megsegítéséről.

A gazdagságra való törekedésnek, a hatalomnak és a befolyásnak nincs sok haszna. Ezt elérve az ember elveszti körültekintését. Hamar tisztátalanná válhatnak; hamar fájdalmat kezdenek okozni azoknak, akik gyengébbek és szegényebbek náluk. De Isten azért adott nekik hatalmat és befolyást, hogy mások javára legyenek, és nem azért, hogy másokat elnyomjanak.

A több gazdagságra, hatalomra, befolyásra vágyó emberek kárt okoznak saját maguknak is. Egy bizonyos idő eltelte után mindenre képesek lesznek annak érdekében, hogy még többel rendelkezzenek, mint mások. Jellemük tönkre megy, lelki életük leépül, és végül teljesen eltűnik. Csak az fogja őket érdekelni, hogy minél több földi kincset halmozzanak fel, és nem az, hogy kedves legyenek Isten szemében.

Nem kell csodálkoznunk, hogy Istennek nem kedvesek azok az emberek, akik saját nagyságukra törekednek. Isten a prófétáin keresztül újra és újra a kapzsi hatalmasok ellen beszél: „Jaj a hamis határozatok határozóinak, és a jegyzőknek, akik gonoszt jegyeznek. Hogy elriasszák a gyengéket a törvénykezéstől, s elrabolják népem szegényeinek igazságát, hogy legyenek az özvegyek az ő prédájuk, és az árvákban zsákmányt vessenek” (Ézs. 10: 1-2). „Jaj azoknak, akik hamisságot gondolnak, és akik agyásházukban gonoszságot cselekszenek, és végrehajtják azt, mihelyt megvirrad, mert hatalmuk van hozzá. Megkívánják a mezőket, és elrabolják, és a házakat és elszedik; és nyomorgatják a gazdát, és az ő házanépét az embert és az ő örökségét!” (Mik. 2: 1-2).

Isten óvja attól az Ő népét, hogy a gazdagságra törekedjen, vagy vagyont halmozzon, vagy hatalmat, csak azért, hogy saját önös céljait elérje. Isten tudja, hogy a helytelen eszközökkel felhalmozott vagyon elveszejti saját tulajdonosát is. Saul hatalmat kapott, de tisztátalanul alkalmazta azt, és élete öngyilkosságba torkollott. A fáraó hatalmas erővel és hatalommal rendelkezett, de kapzsi, kegyetlen és irgalmatlan volt. Eljött azonban a nap, mikor armadájával együtt a Vörös-tengerben lelte halálát. Azok, akik maguknak akarnak mindent, elveszejtik magukat.

Másik oldalról, gondoljatok azokra az emberekre, akik jót tettek másokkal, és nemcsak maguknak éltek. A legnagyobb példa ebben maga Krisztus. Habár Ő rendelkezett minden hatalommal mennyen és földön, és habár Ő Isten dicsőséges Fia volt, otthagyta a kiváltságait, és eljött, hogy megváltsa az Ő népét, magára vett bűneiket, és elhordozta értük Isten haragját. Ha hatalommal és erővel rendelkeztek, Istennek tetszően éljetek vele, hatalmatokat mások, ne csak magatok javára használjátok.

A Sátán arra is biztathatja az erővel és hatalommal rendelkező embereket, hogy kárt okozzanak a keresztyéneknek. A fáraó gyűlölte a zsidókat; ilyen volt Hámán is, akiről Eszter könyvében olvasunk. De Isten népére támadni nagyon esztelen dolgot jelent! Ez éppen olyan, mintha magára Istenre támadnánk. Saul akkor kapott ebből leckét, mikor üldözte az első keresztyéneket. Isten azt mondta neki: „Saul, Saul! Miért üldözöl engem?” (Csel. 9: 4). Isten megígérte népének, hogy győzelmet vesznek ellenfeleik felett, úgyhogy azok, akik Isten népe ellen lépnek fel, olyan harcba kezdenek, amit biztosan el fognak veszíteni!

Másodszor, a Sátán különösen azokat az embereket szereti megkísérteni, akik képzettek és tehetségesek. Büszkévé akarja őket tenni tehetségük miatt, vagy arra akarja őket rávenni, hogy teljesen saját tudásukra és képességeikre támaszkodjanak. Arra fogja vinni őket, hogy vessék meg azokat, akik nem rendelkeznek olyan képességekkel, mint ők, vagy arra biztatja őket, hogy gonosz célból visszaéljenek képességeikkel, ne pedig Isten dicsőségére használják fel azt.

Az ilyen embereknek a kísértés idején arra kell emlékezniük, hogy képességeik, értelmük, és képzettségük - mind-mind ajándék. Isten ajándékai. Pál apostol azt javasolta a korintusi keresztyéneknek, hogy ne tartsák többre magukat társaiknál. Ezt kérdezte tőlük: „Mert kicsoda különböztet meg téged? Mid van ugyanis, amit nem kaptál volna? Ha pedig úgy kaptad, mit dicsekszel, mintha nem kaptad volna?” (1 Kor. 4: 7).

A Biblia figyelmezteti a hívőket arra, hogy ne nagyon bízzanak képességeikben. Sokan megszenvedték azt, hogy okosabbnak gondolták magukat, mint Isten. „Bizodalmad legyen az Úrban teljes elmédből; a magad értelmére ne támaszkodjál” (Pl. 3: 5). Lehetséges az is, hogy sok keresztyénnek nincsenek nagy képességei, mégis sokkal szentebb és kegyesebb életet élnek, mint a többiek. Isten megmutathatja magát azoknak a hívőknek is, akik saját erejükben és eszükben bíznak, de Ő mégis azokat áldja meg inkább, akik szentül akarnak élni, és az Ő akaratát keresik.

Tehát, a hívők nem engedhetik meg maguknak, hogy erejük, hatalmuk, képességük, vagy tehetségük elszakítsa őket Istentől. Helyette az Isten ajándékát arra kell használni, hogy az Ő parancsolatát betöltsük, segítsük embertársainkat, különösen a hívőket.

Tizenhetedik fejezet

A Sátán különösen olyan keresztyéneknek szeret ártani, akik egy gyülekezet tagjai, vagy olyan hívőknek, akik egy helységben laknak. A Sátán szereti megosztani őket. Azt szeretné látni, hogy egymásra támadnak, egymás érzéseibe gázolnak, megalázzák, lesik, vagy dühítik egymást. Ha a Sátánnak sikerül a hívőket összeugrasztania, hatalmas sebet tud ejteni Isten ügyén. Az Újszövetség ezért figyelmezteti a hívőket arra, hogy ne hergeljék hívő testvéreiket. Pál apostol azt mondta: „Ha egymást marjátok és faljátok, vigyázzatok, hogy egymást fel ne emésszétek” (Gal. 5: 15). Tizenkét olyan módszer van, ami abban segít a keresztyéneknek, hogy békességben és egymás iránti szeretetben éljenek.

Első. A keresztyéneknek folyamatosan azokra a jó dolgokra kell tekinteniük, amit Isten mások életében visz véghez, és ne azok tökéletlenségeire, bűneikre tekintsenek. Minden keresztyénnek megvannak bűnei és gyengeségei. Semmilyen öröm nincs abban, ha folyamatosan csak arra gondolunk, hogy mi a rossz testvérünkben. Helyette arra az Isten által adott új életre kell gondolnunk, amit másokban is észre vehetünk. Isten sokkal inkább azokra a jelekre figyel népe életében, amelyek az istenfélő életre utalnak, mintsem régi, bűnös életük maradványaira. Ezt erősítik meg a Biblia igeversei is. Az isteni élet mutatkozott Jóbban. A próbatételek során megőrizte türelmét és hűségét. Mikor azonban Jób türelmetlen és ingerlékeny lett, megmutatta magát régi, bűnös természete is. De Isten inkább Jób türelmére figyelt. Mikor Jakab Jóbról beszélt, emlékeztet minket arra: „Jóbnak tűrését hallottátok” (Jak. 5: 11).

Második. Az egység erőt ad. A vesszőfalat nem könnyű megbontani. Ha azonban szétszedjük, az egyes vesszőket könnyen el lehet törni. Azok a keresztyének, akik sokat adnak az egységre, könnyen ellent tudnak állni a nehézségeknek. A keresztyéneknek mindent meg kell tenniük, hogy megőrizzék az egységet az igaz keresztyénekkel.

Harmadik. Isten azt parancsolta a keresztyéneknek, hogy szeressék egymást. Jézus azt mondta: „Új parancsolatot adok nektek, hogy egymást szeressétek; amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást” (Jn. 13: 34).

Negyedik. A keresztyéneknek egyet kell érteniük minden kérdésben, amiről világosan beszél a Szentírás. Isten Igéje sok tényt fektet le. A keresztyéneknek nem kell folyamatosan olyan dolgokról vitatkozniuk, amikről nem beszél teljesen világosan a Biblia.

Ötödik. Az Isten szereti a békét, ezért a hívőknek békében kell élniük más keresztyénekkel. Isten a békesség Istene; Krisztus a békesség Ura; a Szent Lélek gyümölcse békesség, öröm, és béke. Ahol a keresztyének békességben élnek egymás mellett, ott Isten áldása van jelen.

Hatodik. A hívőknek meg kell békülniük Istennel. Meg kell vallaniuk bűneiket, és el kell hagyniuk azokat. Azt kell követniük, amit Isten jónak tart. Ha nem lesznek békességben Istennel, nem lesznek békességben más keresztyénekkel sem. Ha nincs Istennel békességük, a többi keresztyén is tudni fog róla.

Hetedik. A hívőknek emlékezniük kell arra, hogy a többi hívő Krisztusban testvér. A hívők egy test tagjai. Az emberi test minden tagja segíti a többi tagot, és velük összhangban működik. Így kell tennie a keresztyénnek is. Mindenkinek segítenie kell a másikat, el kell tudnia fogadni a segítséget másoktól: „Mily jó és gyönyörűséges, mikor együtt lakoznak az atyafiak!” (Zsolt. 133: 1).

Nyolcadik. A keresztyének közötti pártoskodás hatalmas károkat tud okozni Isten ügyének. Az emberek nem tisztelik azokat a keresztyéneket, akik szidják és veszekednek egymással. Isten és Krisztus gyalázatára van, ha a keresztyének civakodnak egymással. Azok az emberek, akik Istent keresik, abbahagyhatják a keresést, ha olyan keresztyéneket látnak, akik folyamatos egyezkednek egymással.

Kilencedik. Jó dolog, ha elsők vagyunk abban, hogy megbéküljünk testvéreinkkel. A hívőknek nem kell arra várniuk, míg a másik fél megjavul. Kötelességük békében lenni a többi keresztyénnel, amennyire ez csak lehetséges: „Azért tehát törekedjünk azokra, amik a békességre és az egymás épülésére valók” (Róma 14: 19).

Tizedik. Ha a keresztyének egyet tudnak érteni más keresztyénekkel abban, ami igaz és helyes, akkor ezt meg kell tenniük. Bizonyos kérdésekben talán nem jutnak egyességre, de sok pozitív dolog van, amiben egyet érthetnek. Engedniük kell, hogy a Biblia tanítsa társaikat, és meg kell fogadni mindent, amit az mond.

Tizenegyedik. A hívőknek kritikusabbaknak kell lenniük magukhoz, mint testvéreikhez. Azok a hívők, akik elsősorban magukhoz kritikusak, jóval kevesebbszer gondolnak másokról rosszat.

Tizenkettedik. A keresztyéneknek alázatosaknak kell lenniük. Az alázatos ember a békességet fogja keresni más keresztyénekkel, jót fog tenni velük, kitartó lesz a nehézségekben, és hűséges a keresztyén életben. Az alázatos keresztyén, másokra nézve, azt a jót fogja látni, amit Isten végzett bennük. Ha a keresztyének alázatosak lennének, jóval kevesebb dühösködés lenne közöttük, és a Sátán nem tudná felhasználni őket egymással szemben.

Tizennyolcadik fejezet

Most azt vizsgáljuk meg, hogyan okoz a Sátán rosszat a nem keresztyéneknek, ahogyan teszi mindezt a keresztyénekkel is. A Sátán minden erejével azon van, hogy az emberek ne térjenek meg, és ne higgyenek Jézus Krisztusban. Mindent megtesz azért is, hogy azok, akik hisznek Benne, elhagyják Krisztust, Aki megbocsátotta bűneiket.

Néha a Sátán arra akarja rávenni a hitetleneket, hogy bűneiket annyira számottevőnek lássák, hogy sose reménykedjenek a megbocsátásban. A Sátán meg akarja győzni őket arról, hogy az Isten másoknak megbocsát, de az ilyen reménytelen és hitvány bűnösöknek, mint ők, képtelen megbocsátani. Azokat, akik így gondolkodnak, arra kell emlékeztetnem, hogy minél bűnösebbek, annál jobban szükségük van Krisztusra. Az egészséges embernek nincs szüksége oly módon orvosra, mint a betegnek. Minél súlyosabb egy betegség, annál nagyobb szükség van az orvosra. A mi Urunk Jézus Krisztus szeret könyörülni és megbocsátani a szerencsétlen bűnösöknek.

Isten mindenkinek bocsánatot ígért, aki Hozzá fordul. Még az emberek legnagyobb bűnei sem lehetnek akadályai annak, hogy az Ő kegyelme rájuk szálljon. Ezt mondja Isten: „Hagyja el a gonosz az ő útját, és a bűnös férfi gondolatait, és térjen az Úrhoz, és könyörül rajta, és a mi Istenünkhöz, mert bővölködik a megbocsátásban” (Ézs. 55: 7). Sok reménytelen bűnöst nyert kegyelmet Istennél. Pál maga mondja, hogy a keresztyének kegyetlen üldözője volt, de Isten könyörült rajta (1 Tim. 1: 13). A Bibliában sehol sem mondja azt Isten, hogy vannak olyan emberek, akiknek Ő sosem bocsátana meg. Egyáltalán nem! Jézus tökéletesen váltságot ad mindenkinek, aki Rajta keresztül megy Istenhez (Zsid. 7: 25). Azt is mondhatjuk, hogy minél jobban elmerült a bűnben, annál kedvesebb Krisztusnak, mert a legnagyobb szenvedést Krisztus a legnagyobb bűnösökért hozta.

Minél inkább elfordul valaki Jézus Krisztustól, annál inkább meggyökerezik a bűnben. Saját erejükből az emberek képtelenek ellenállni a bűnnek, minél jobban eltávolodnak Krisztustól, annál jobban tért nyer a bűn az életükben. Az az erő, amely által ellen lehet állni a bűnnek, egyedül Krisztusban van.

Ezért az a gondolat, hogy bűnük nagyon nagy, ne tartsa vissza őket a Krisztushoz való jövetelben. Krisztust megismerni a leghasznosabb, legtisztább, legtökéletesebb, legörömteljesebb és legnagyobb áldás, amit az ember valaha is megtapasztalhat. Azok, akik nem hisznek Krisztusban, bűneik miatt meg lesznek ítélve: „Aki hisz a Fiúban, örök élete van; aki nem enged a Fiúnak, nem lát életet, hanem az Isten haragja marad rajta” (Jn. 3: 36).

A másik módszer, amivel a Sátán próbálja meggyőzni a hitetleneket, hogy ne jöjjenek Krisztushoz, az, hogy meg akarja győzni őket arról, hogy érdemtelenek arra, hogy Isten megbocsássa bűneiket. Éppen ennek az ellenkezője igaz! Azok az emberek, akik bocsánatot nyertek, éppen ilyenek voltak, nem voltak jók. Zákeus nem volt jó - csalt, és jogtalanul szedett be pénzeket. De Zákeust mégis elérte az üdvösség. Bűnei megbocsáttattak! Pál támadta a keresztyéneket, és kegyetlenül üldözte őket, mégis kegyelemben részesült. Mindezek az emberek érdemtelenek voltak Isten szeretetére! Senki sem érdemli meg Isten szeretetét!

Senki sem jöhetne Krisztushoz, ha azt az időt várná, mikor lesz eléggé jó ehhez. Isten üdvözítő kegyelme abban van, mielőtt az ember jönne Krisztushoz, elismeri, hogy érdemtelen az Ő kegyelmére, és utána, Krisztusban megváltva, elég jó lesz Isten számára.

Három olyan módszer létezik, amely által a Sátán vissza akarja tartani a bűnösöket attól, hogy higgyenek Jézus Krisztusban. Azt mondja nekik, hogy még nem készek arra, hogy higgyenek. Valamit még át kell élniük, mielőtt Krisztushoz jönnének, súgja a Sátán. Egyeseknek azt mondja a Sátán, hogy még nem elég alázatosak, hogy keresztyének legyenek. Másokat azzal ámít, hogy nem érzik át elég mélyen a bűnt. Így vagy úgy, a Sátán arról próbálja meggyőzni őket, hogy még nincsenek eléggé felkészülve arra, hogy hittel elfogadják fogadni Jézus Krisztust.

Ennek ellenére, Krisztus olyan embereket ment meg, akik, mint láthatjuk, egyáltalán nincsenek felkészülve. Jézus azt mondta Máténak: „Kövess engem!” (Mt. 9: 9), és Máté felállt, és követte Őt. Nem látjuk, hogy Máté mélyen átérezte volna-e bűnét, vagy különösebben alázatos lett volna, vagy valamilyen módon fel lett volna készülve. Máté egyszerűen követte Jézust, és Isten megváltoztatta életét. Isten nem egyformán hívja el a keresztyéneket. Egyes embereket lelki félelmeik és bajaik vihara között hozott Krisztushoz; mások teljesen nyugodtan és békésen jöttek a Megváltóhoz. A Szent Lélek úgy végzi munkáját, ahogyan Neki tetszik. Az embereket sosem kell győzködni arról, hogy alázatosaknak kell érezniük magukat, vagy hogy nyugtalanok legyenek bűneik miatt, vagy féljenek a pokoltól, mikor nem készek arra, hogy Krisztust elfogadják. A Biblia azt mondja, hogy az, aki hisz Krisztusban, nem lát halált, mert örök élete van (Jn. 3: 16). A Biblia nem azt tanítja, hogy az embereknek különleges élményekben kellene részesülniük, mielőtt hinnének Krisztusban. Az igaz, hogy minden hívő aggodalmaskodik és szégyenkezik a bűn miatt; de ez a Krisztusban való hitből származik. A hit az a talaj, amelyben kinő a bűnnel szembeni szomorúság, de a Szentírás sehol sem azt tanítja, hogy az embernek meg kell nyomorodnia a bűntől, mielőtt Krisztushoz jönne. A Biblia azt mondja, hogy úgy jöjjünk Krisztushoz, ahogy vagyunk. Helytelen azt gondolni, hogy ehhez valamilyen különleges felkészülésre lenne szükség.

Tizenkilencedik fejezet

Ebben a fejezetben olyan fontos tényekről beszélünk, amik emlékeztetik a hívőket arra, hogy milyen eszközöket alkalmazzanak a bűnnel szemben, mikor a Sátán kísérti őket.

Először, a hívőknek nem a Sátánt kell vádolniuk bűneik miatt. Ők rendelkeznek bűnös természettel, amely a bűnt kellemesnek mutatja be előttük. A Sátán csábíthatja őket a bűnre, de nincs hatalma arra, hogy bűnre kényszerítse őket. Az ember bűnös természete sokkal nagyobb szerepet játszik a vétkezésben, mint a Sátán, úgyhogy nekik saját magukat kell vádolniuk, ha a Sátán megkísértette őket. Ők a felelősek bűneikért.

Másodszor, a hívőknek ugyanakkor azt is meg kell érteniük, hogy a Sátán elválaszthatatlan részese bűneiknek. Ő csalta meg Ádámot és Évát. Ő ingerelte arra Júdást, hogy Jézust ellenségei kezébe adja. A Sátán úgy van leírva, mint a keresztyének lázítója, bajkeverője, vádlója, csábítója, ellensége és elveszejtője. De mielőtt tenni is tudna valamit a hívők ellen, két engedélyre van szüksége: egyre az Istentől, ahogyan erről Jób könyvében olvasunk, és egyre a hívőktől, ahogyan a Cselekedetek könyvében olvashatunk erről. A Jób 2: 6-ban az van leírva, hogy Isten azt mondja a Sátánnak, hogy Jób ellen vonulhat, de nem teheti kezét annak életére. Ily módon, ahhoz, hogy a Sátán a hívők ellen menjen, szüksége van Isten engedélyére. A Csel. 5: 3-ban azt olvassuk, hogy a Sátán hatalmat nyert Anániás szíve felett, hogy az hazudjon. Anániás lehetőséget adott a Sátánnak arra, hogy bűnbe vigye őt. Mielőtt a Sátán bármilyen rosszat is okozhatna a hívőknek, engedélyt kell erre kapnia.

Harmadszor, az is igaz, hogy az emberi erő nem elégséges arra, hogy ellene álljon a Sátánnak. Jóakarat, lelkierő, képzettség semmit sem jelentenek, mivel a Sátán sokkal erősebb annál, hogy nem az ember ellene tudjon állni. A hívőknek Isten igazságára kell támaszkodniuk, ahogyan tette ezt Krisztus is a kísértések idején. „Meg van írva…” - hangzott a rettenthetetlen felelet.

Végezetül a hívőknek emlékezniük kell arra, hogy az Isten hamarosan teljes megrontja a Sátánt. Krisztus győzedelmeskedett a Sátán felett a kereszten, és erőt adott a hívőknek, hogy ők is le tudják győzni őt. Egyszer mindenki meg fogja látni Krisztus győzelmét a Sátán felett, ahogyan Pál is írta: „Békesség Istene megrontja a Sátánt a ti lábaitok alatt hamar” (Róma 16: 20).

De a Sátán folyamatosan támadni fogja a keresztyéneket. Miért van hatalma arra, hogy megkísértse a hívőket? Mert meg van engedve neki, hogy megkísértse őket, hogy ők alázatosak, és éberek legyenek, mint ahogyan illik ez keresztyénekhez, tudva azt, hogy életükben szükségük van Isten erejére. A Sátánnak hatalmában áll megkísérteni őket, mert attól fogva próbálja letéríteni őket a helyes útról, mióta Ádámot és Évát megcsalta. A Jelenések 12: 9-ben a Sátán „régi kígyónak” van nevezve. Ezeréves tapasztalata van az emberek megkísértésében.

A Sátánnak meg van engedve, hogy bűnbe vigye az embereket, mert mikor elvetik az Istennek való engedelmességet, Ő átadja őket néha annak, amit érdemelnek, hogy a Sátán által megcsalattassanak és legyőzettessenek. A Sátánnak meg van engedve, hogy megkísértse az embereket, azért, hogy még jobban felragyogjon Isten kegyelme, mikor az Ő népe megerősíttetik a Sátán elleni harcban, míg Isten végül hazaviszi az Ő népét a biztonságba és a dicsőségbe.

Ezért a keresztyén egész élete telve van a gonosz elleni küzdelemmel. Hogyan tudnak a hívők ellene állni a Sátánnak? Vizsgáljunk meg tíz olyan eszközt, amik segítségével a hívők megerősödhetnek a lelki harcban.

Első. A hívőknek meg kell engedniük, hogy a Szentírás vezesse életüket. Azok az emberek, akik engedelmeskednek annak, amit Isten mond, biztonságban, boldogan és tisztán fognak élni.

Második. A hívőknek nem szabad megszomorítaniuk a Szent Lelket, Aki azért küldetett, hogy tanítsa a keresztyéneket. Ő megmutatja, hogyan kerüljük el a sátáni csapdákat és kísértéseket. Megmutatja nekünk, hogyan tesz meg minden a Sátán annak érdekében, hogy bűnbe vigyen bennünket. Tehát, a hívőknek engedelmeskedniük kell a Szent Léleknek, mikor azt tanítja nekik, hogy: „nagyobb az, aki bennetek van; mint az, aki e világban van” (1 Jn. 4: 4).

Harmadik. A hívőknek olyan gondolatokat kell táplálniuk magukban, mintha már most a mennyekben lennének. A menny az a hely, ahol a szentek tökéletes engedelmességgel szolgálnak majd Istennek. Ha ezt teszik már itt a földön, akkor megmenekülnek a Sátán támadásainak hatásától.

Negyedik. A hívőknek ellene kell állniuk a Sátánnak abban a percben, amikor az elkezdi kísérteni őket: „álljatok ellene az ördögnek, és elfut tőletek” (Jak. 4: 7).

Ötödik. A hívőknek be kell töltekezniük a Szent Lélekkel. Engedniük kell, hogy Ő betöltse életüket, mint ahogyan a szél betölti a hajó vitorláit. Szükségük van a Lélek erejére, ahogyan Pál is írta: „Mert nem vér és test ellen van nekünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen” (Ef. 6: 12).

Hatodik. A hívőknek alázatosaknak kell maradniuk. Istenre kell támaszkodniuk minden szükségükben, és, ily módon, meg lesznek óvva a kísértésektől.

Hetedik. A hívőknek vigyázniuk kell életvitelükre. A Sátán támadni fogja őket, és nekik őrhelyükön kell állniuk.

Nyolcadik. A hívőknek közösségben kell lenniük Istennel, és meg kell hallgatniuk, hogy mit mond Ő nekik. Ha ragaszkodnak Istenhez, habár kísértések érhetik őket, de a Sátán nem fogja egykönnyen legyőzni őket.

Kilencedik. A hívőknek naponta új erőt kell meríteniük Krisztusból a Sátán elleni harcban. Nem támaszkodhatnak a maguk erejére, és arra az erőre, amit a múltban nyertek. Ennek a folyamatnak imádságban kell végbe mennie, miközben a Szentírást tanulmányozzuk, és más keresztyénekkel is közösségben vagyunk.

Tizedik. A hívőknek állandóan imádkozniuk kell. Jézus azt mondta: „Vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek; mert jóllehet a lélek kész, de a test erőtlen” (Mt. 26: 41).

És utoljára, a hívőknek hálásaknak kell lenniük, mikor megszabadíttatnak a Sátán támadásaitól. Ez Isten szeretetének jele Jézus Krisztusban. A hívőknek folyamatosan arra kell vágyniuk, hogy Krisztussal legyenek. Itt, ebben a világban a Sátán folyamatosan arra fog törekedni, hogy elveszejtse a hívőket. De amikor azok bemennek a nyugalomba, és Krisztusban fognak gyönyörködni a mennyekben, örökre meg fognak szabadulni a Sátán kegyetlenségétől és álnokságától.