MŰVÉSZET ÉS ÉRZELEM
ÍRTA
a montaubani református teológiai fakultás tiszteletbeli dékánja
Fordította, bevezette és jegyzetekkel ellátta
A fordítást átnézte
A szerzőnek a magyar fordítás számára írt előszavával
BUDAPEST
BETHLEN GÁBOR IRODALMI ÉS NYOMDAI RÉSZVÉNYTÁRSASÁG
1922.
TARTALOMJEGYZÉK
Tömörítve: 97K
| 3 6 A zene Kálvinnál és a kálvinizmusban
| 12
|
A festőművészet Kálvinnál és a kálvinizmusban
| 38
|
Kálvin és a kálvinizmus érzésvilága
| 62
| |
Révész Imre lelkipásztor úrnak
Kedves Barátom,
Arra kért, írjak néhány szónyi bevezetést ahhoz a művemhez, amelynek magyar fordítása az Ön tollából nemsokára meg fog jelenni.
Ez a kérése az emlékek egész raját idézi föl a lelkemben. És ezek az emlékek oly elevenek, hogy lehetetlen másra gondolnom és lehetetlen másról beszélnem.
1909 kora őszén volt, a genfi Kálvin-jubileumi ünnepélyek után.
A magyar küldöttség több tagja kérve kért, hogy látogassam meg az önök öt kálvinista teológiai akadémiáját.
És én emlékezem a pápai időzésemre: sétáimra az Esterházy-grófi parkban, amelyeknek folyamán Antal Géza tanár úr, a maga fáradhatatlan szeretetreméltóságával és kitűnően tájékozott tudásával bevezetett a magyar kálvinizmus történetébe. Mily hasznos előkészület volt ez egész utamra!
Aztán emlékezem a budapesti időzésemre. A nagyszerű fogadtatásra Darányi földművelésügyi miniszter részéről; B. Pap István igazgató és Szilassy Aladár ő excellenciája társaságára, akik kísértek mindenütt, megtanítottak mindenre, megérttettek velem mindent. Emlékezem arra a nagy bankettre, melyet egy társaskörben rendeztek a tiszteletemre s amelynek dús voltán elbámúltam. "Én azt hittem – mondám –, hogy a magyarok nem ennyire gazdagok." Amire egy képviselő így felelt: "A magyarok mindig van-
4
nak olyan gazdagok, hogy a barátaikat el tudják látni." – Minthogy néhány vendég nem értette egészen jól a franciát, engedelmet kértem arra, hogy németül válaszoljak a számos, nekem szóló pohárköszöntőre. "Szerencse – mondotta akkor nekem egy másik képviselő, – hogy ejtett egy-két hibát a német beszédében." Ebből értettem meg, hogy csak ezért bocsátották meg németül való fölszólalásomat!
A szomszéd kisvárosban pedig a püspök, akit meglátogattam, * és aki, mint hallám, az egyik legjobb magyar író és Homérosz legkitűnőbb magyar fordítója volt, megmutatta a könyvtárát: tele volt francia prédikációs kötetekkel.
És emlékezem a Debrecenben való időzésemre is. A magyar kálvinizmus e fővárosában találkoztam egy közismert, vezető tekintélyű lelkipásztorral, aki ugyan keveset tudott franciául, de mégis mindenáron csak franciául akart velem beszélni. – A szomszédban, az óriás Alföld egy falujában** a vonaton való megérkezésemkor az állomásfőnök rövid francia beszéddel üdvözölt. – Amikor bementem az egyik falusi házba, a paraszt gazda ép akkor jött haza a tanyájáról és megtudván, milyen nemzetiségű vagyok, egy valódi nemesember nagyúri, természetes előkelőségével odaállott elém a maga festői nemzeti viseletében s egy ügyes kis beszédet rögtönzött, amelyet aztán számomra tolmácsoltak. Mondá, hogy örömmel hallja hugenotta voltomat; hogy ismeri francia református egyházunk kereszthordozó történetét; tudta, hogy a francia és a magyar ref. egyházak testvérek. Néhány perc múlva pedig egybe gyűltek az iskolás gyermekek és elkezdték nagy lelkesen énekelni a mi öreg Zsoltárainkat. Mindegyiket tudták, amelyiket csak kérdeztem tőlük. Magyarul énekeltek, de a mieinkkel azonos dallamokon. Azt hittem, a Cévennes-hegyek közt vagyok.
És végül – emlékezem a kolozsvári és sárospataki látogatásomra is. Jártam abban az Erdélyben, amely a magyar
* Boldogemlékű Baksay Sándor Kunszentmiklóson. – R. I.
** Vámospércsen. – R. I.
5
kálvinizmus bölcsője volt. Hallottam dicsőséges hőseiről, Bethlenről, Bocskayról (kinek szobra ott áll a genfi reformációi emlékművön), a Rákóczyakról, e kegyes és tündöklő fejedelmekről, akik letörték hazájukról az osztrák jármot. Nem felejtem el azt a kegyes fejedelemasszonyt sem, a sárospataki főiskola legnagyobb jóltévőjét... Csodálatos hősköltemény ez, amely még ma is fogva tartja a képzeletemet.
Kálvinista levegőben és a franciák iránti rokonszenv légkörében jártam Magyarországon.
*
De jött a rettenetes háború. Végigzúgott köztünk, mint egy forgószél. Mindent fölperzselt és mindent rombadöntött.
Újra kell építeni mindent.
Az újjáépítők eltakarítják a romokat. Eldobják mindazt, ami sár, ami alaktalan törmelék. És keresnek. Makacs reménységgel keresgélik az omladékok alatt a régi, szilárd talpköveket. Erre a néhány kőre akarják az új épületeket ráalapozni.
Hidak kellenek.
A két parton, melyek között lázas és szennyes hullámaival lezúgott a pusztító áradat, a két parton még megmaradt néhány talpkő – és a hídépítők most ezekre akarják támasztani az új híd íveit. Az új hídét, amely a jelen romjai közül kiemelkedve lehetővé fogja tenni a világbékének, hogy folytathassa útját a múltból a jövő felé.
Emlékezem – – –
Montauban, 1921. július 14.
DOUMERGUE EMIL |
Doumergue
Most 77 éves. 1880 óta működött, nemrég nyugalomba vonult tanára és utóbb dékánja a francia reformátusok montaubani (legújabban Montpellierbe áthelyezett) szabad teológiai fakultásának. Oroszlánfejű, villogószemű, kemény kis ember. A beszéde is olyan, mint az írása: tele sziporkázó ötletességgel és sugárzó becsületességgel, művésziesen fölépített körmondatokkal és pisztolylövésként elcsattanó rövid tételekkel, szárnyaló pátosszal és könnyed csevegéssel, mélytüzű humorral és metsző igazsággal – szédületes tudással és gyermeteg hittel. Igazi francia, igazi hugenotta, igazi kálvinista – vérbeli tudós és jó, nemes, nagy ember szól minden szavából és minden írásából.
A megújhodó, önmagát megragadó és érvényesítő XIX.–XX. századbeli kálvinizmusnak a nemrég elhunyt nagyszerű Kuyper Ábrahám mellett legnagyobb szellemű és legmélyebb hatású irodalmi és tudományos vezére Doumergue Emil. Nem politikus és dogmatikus, mint amaz, hanem történész és apologéta. Hittani álláspontja, mint amannak, a határozott, következetes református ortodoxia, melyet azonban még a francia reformátusság belső életében dúlt leghevesebb világnézeti harcok folyamán is minden komor nehézkesség nélkül, nemzete szellemének finom és rokonszenves hajlékonyságával – természetesen nem a nádszálnak, hanem a damaszkuszi pengének a hajlékonyságával – képviselt. Tevékenységének súlypontja azonban nem a világnézeti harcra, hanem a kálvinizmus történelmi kultúrájának kifejlesztésére esik.
7
Ezt nálánál ragyogóbban még senki sem valósította meg. A kálvinizmust szinte hihetetlen történelmi készültséggel és kritikával ő vezette újra vissza a Kálvin személyiségéig, mondhatni szívéig. A rendszer rideg és visszataszító csontvázára ő rakta újra rá csodálatos történelmi megérzés és átélés segítségével az életvalóság húsát, izmait, idegeit, forrón lüktető vérereit. Kutatásai, melyekben a széles történetfilozófiai irányvonalak éppúgy bámulatraméltók, mint a végtelen finomságú miniatűr részletmunka, megjelenítő és előadóművészete, mellyel legszárazabb tárgyát is szinte szépirodalmi vonzóerővel tudja fölruházni, valósággal a halottaiból támasztották föl Kálvint – a nehéz, sáros rögök alól, melyeket félreértés és meg nem értés, tudatlanság és gyűlölet, középkori fanatizmus és szabadgondolkozó frivolság versengve dobált a sírjára.
Doumergue-nek köszönheti a református keresztyénség és a tudós világ az első, minden tekintetben méltó, a személyiség és a kor arányaihoz mért grandiózus szabású élet- és jellemrajzát Kálvinnak. Életének e nagy műve, a "Jean Calvin, les hommes et les choses de son temps" (K. J. és kora) eddig 5 hatalmas fólió-kötetben jelent meg, melyek közül a három első Kálvin ifjúságát, első kísérleteit és a kálvinista Genfet, a két utóbbi Kálvin vallását, teológiáját, egyháztanát, szociális és politikai felfogását adja elő. A mű tulajdonképpen még nincs befejezve, és reméljük, hogy Isten kegyelme még megengedi e rendkívüli aggnak, hogy az utolsó követ is beleilleszthesse ebbe az úgy általános kultúrtörténeti és tudományos, mint vallási és egyházi szempontból megbecsülhetetlen értékű s amellett művészileg is elsőrangú monumentumába a Kálvin évszázadokat hordozó Atlasz-alakjának.
E főművén kívül tudományos életmunkájának gyémántforgácsai gyanánt egész sereg kisebb-nagyobb munkát bocsátott közre, részben szaktudományos, részben elegánsan népszerű jelleggel, Kálvinnak és a kálvinizmusnak ismerte-
8
tésére vagy védelmére. (Az Ember és a Polgár Jogai Deklarációjának történelmi eredete; Kálvin, mint a modern szabadságjogok egyik alapvetője; Lausanne a reformáció korában; Egy marék hazugság vagy Kálvin halála és a jezsuiták; Kálvin elleni rágalmak; A református kegyesség Kálvin szerint, magyar fordítása dr. Sebestyén Jenőtől; Reformáció és forradalom; Kálvin-ikonográfia, azaz a Kálvin-képek kimerítő műtörténeti földolgozása, stb. stb. Vö. Révész Imre: A legújabb Kálvin-kép. Theol. Szaklap, 1912.) E kisebb dolgozatai közül való ez a munkája is, amely három, Genfben és Lausanne-ban 1902. áprilisában tartott konferenciáját foglalja magában e közös cím alatt: L' art et le sentiment dans l'oeuvre de Calvin (Genève, Société Genevoise d'Édition, 1902.) Ez előadások tárgyuknál és formájuknál fogva kiválóan alkalmasak a Doumergue fényes tudósi és írói képességeinek ragyogtatására. Kálvint és a kálvinizmust a (különösen nálunk, Magyarországon) legsebezhetőbbnek tekintett oldaláról mutatják meg, értetik meg, védik meg és szerettetik meg. Ebből a szempontból értékes és szükséges kiegészítésül és kommentárul szolgálná a Kuyper magyar nyelven is megjelent fönséges "A kálvinizmus lényege" c. művéhez s nélkülözhetetlen segítségül minden művelt magyar reformátusnak, aki öntudatosan akarja szeretni a vallását és az egyházát s érteni annak legnagyobb hősét, a genfi prédikátort.
Tudományos munkásságán kívül Doumergue természetesen igen mély hatással működött a tanári katedrán is, közel 40 éven át. Ortodox teológiai álláspontja ellenére is osztatlan tisztelettel veszi őt körül a különben bensőleg elég siralmasan meghasonlott egész francia református egyházi élet és a francia tudományos közvélemény. Nagy Kálvin-biográfiáját a Francia Akadémia is megkoszorúzta. Egyháza, a francia ortodox Église Nationale pedig még az 1905-ös szeparáció utáni újjászervezkedés gyakorlati munkáiban és publicisztikai harcaiban való ve-
9
zető részvételéért is nagyon sok hálával tartozik neki. De sohasem volt merő pártember: ettől megóvta hatalmas tudománya s a gondolkozását és jellemét annyira jellemző egyetemesség, nyíltság, derű.
Doumergue nem új vendég a magyar földön. A kálvinista elv világszerte való érvényesülési formáit kutatván a történelemben, szükségképen reá kellett, hogy terelődjék tudományos érdeklődése a magyar kálvinizmusra is. Ezt az érdeklődést még jobban fölcsigázta benne a genfi Kálvin-jubileumon 1909-ben megjelent hatalmas magyar küldöttség. Még ugyanazon év őszén meg is látogatta hazánkat s e látogatásnak két nevezetes eredménye lett. Az egyik egy ösztöndíjas hely alapítása magyar ifjak számára a montaubani fakultáson, a másik pedig Doumergue-nek A kálvinista Magyarország (La Hongrie Calviniste) című műve, (Toulouse 1912). Ez a gyönyörű útirajz, mely egyben kifogástalan alapossággal és hasonlíthatatlanul nemes hugenotta esprit-vel megírott történelmi és állapotrajzi ismertetés is, körülbelül a legtökéletesebb mindazon munkák között, amelyeket a magyar kálvinizmusról és általában Magyarországról külföldi ember valaha írt. (Lásd Prot. Szemle 1912. évf.: La Hongrie Calviniste; ismertetés Révész Imrétől.
Doumergue-nek irántunk magyarok iránt való lelkes és munkás szeretetét a háború sem oltotta meg. Izzó francia hazafiságával nehéz volt ugyan, kivált kezdetben, egyeztetnie nemzetünk és a magyar reformátusság súlyos helyzetének rokonszenves megértését és méltánylását; de hogy milyen komoly lelki erőfeszítéseket tett erre az egyeztetésre s általában háborús és háború utáni helyzetünk tárgyilagos értékelésére, azt mutatja, egyéb magándokumentumokon kívül a Foi et Vie (Hit és Élet) című előkelő párisi református szemlébe 1920 nyarán írt cikksorozata is, Choses de Hongrie (Magyarországi dolgok) címmel. A mostani világhelyzetben természetesen nem lehet kívánnunk még őtőle
10
sem, hogy a mivelünk történt szörnyű igazságtalanságot oly mértékben belássa és beismerje, amely a még mindig háborús lelkülettől túlfűtött francia hazafias gondolkodás előtt ma a hazaárulással volna egyértelmű. De ez nem mindig lesz így. A francia lélek mai mámoros izgalma nem fog örökké tartani és a francia politika jelenlegi végzetes, mert szenvedélyek irányította orientációja változhatik és változni is fog a világhelyzettel együtt; Doumergue ellenben, amíg él – éljen is még nagyon szép öregséget nagyon soká! – mindig az marad, aki volt; és ez nekünk elég reménység és biztosíték arra nézve, hogy egyre teljesebben megérti a magyar végzetet, s ahol kell és lehet, megvédi a magyar igazságot.
Ebben a reményben teljes bizalommal ajánljuk ezt a magyar köntösben megjelent munkáját minden művelt és öntudatosságra vágyó magyar kálvinistának nemcsak figyelmébe, hanem szeretetébe is. Ebből a munkából, a legnemesebb gyönyörködve tanulással, két dogot lehet egyszerre megszeretni: a művészetet és a kálvinizmust; és két embert: Kálvin Jánost és Doumergue Emilt. Aki pedig ezt a két embert és ezt a két dolgot megszerette, az a legjobb úton van oda, hogy jó keresztyén és jó református, jó ember és jó magyar legyen.
A fordítást igen nagy gonddal és hasznos eredménnyel dr. Nagy Zsigmond debreceni ny. koll. tanár, a kiváló nyelvtudós volt kegyes revideálni. A. versszövegek fordítása Révész Imréné Váró Margit szíves és kedves munkája. A fordító köszönetéhez, azt hiszem, az olvasóké is csatlakozni fog mindkettejük számára. Egy zenetörténeti tudást föltételező hely megfejtésénél P. Nagy Zoltán debreceni zenetanár úr volt szíves segítségemre lenni, lekötelező készséggel.
A szövegből mindössze néhány érdembe nem vágó sort – legnagyobbrészt 1902-ben aktuális, de a mai magyar olvasóközönség előtt érdektelen célzásokat – hagytam ki.
11
A csillagos jegyzetek túlnyomó részben a Doumergue-éi. A számozott utalások a függelékül adott külön fordítói jegyzetekre vonatkoznak, amelyek a munka nagyobb használhatósága érdekében mutatkoztak szükségeseknek. Ezek a jegyzetek bizony lehettek volna teljesebbek is, alaposabbak is; és ennek útját állotta részben a hellyel való takarékoskodás szüksége, részben a fordító sokféle egyéb elfoglaltsága. Művelt olvasóközönséget tartva szem előtt, amúgy is csak olyan magyarázatokra terjeszkedtem ki, amelyek nagyobb szakismeretet kívánnak; egész sereg nevet és dolgot, mint az általános műveltséghez tartozót, magyarázatra nem szorulónak tételeztem föl.
Debrecen.
Dr. Révész Imre.