I. Kálvin és Servet kora.
Ha Servet elítéltetését csupán a lelkiismereti szabadság szempontjából néznők, mi is mindjárt az első pillanatra készek volnánk azt a leghatározottabban kárhoztatni. De ebben a pörben nem a lelkiismereti szabadságról, hanem másról: sokkal többről van szó! A Servet-pör a keresztyén isteneszme és a tudomány küzdelme a kor két leghajthatatlanabb reformátora: a francia Kálvin és a spanyol Servet közt. A kor legnagyobb tragédiája játszódik le ebben a pörben. A vallás igazi lényegének megvédéséért folyik az élethalálharc. A mai korban, amikor mind erősebbé kezd válni az a fölfogás, hogy a vallás az embereknek csak magánügye, ilyen tragédia nem játszódhatik le, a XVI. században azonban a vallás az állam- és közélettel szorosan össze volt forrva.
A Servet-pör megítélésénél a legtöbb hibát azzal követik el, hogy kiragadják ezt a kérdést a XVI. század keretéből, és XVIII. és XIX. századbeli művekből vett idézetekkel akarják bebizonyítani, hogy Genfnek nem volt joga Servetet elítélni. Aki a XIX. vagy a XX. század szemével kíván mérlegelni negyedfél századdal ezelőtt lefolyt eseményeket, a legnagyobbfokú anakronizmusba esik! Ha igazságosan akarjuk megítélni ezt a nagy világtörténelmi fontosságú tragédiát, nem szabad kiragadnunk a kérdést a reformáció korának keretéből és nem szabad a mai kor mértékével mérnünk.
Servet működése a XVI. század harmincas, negyvenes és ötvenes éveire esik, vagyis abba az időbe, amidőn a reformáció gondolata a megvalósulás stádiumába lép. Servetet nemcsak mások véleményét nem tűrő hajthatatlan, makacs egyénisége, de már időrendbeli föllépése is mintegy arra utalja, hogy a már érvényesülés folyamatában lévő protestáns gondolat legszélsőbb kifejezője
legyen. Bukása is mintegy ebből a két forrásból fakad: egyfelől abból, hogy a protestantizmus terén a túlzó irányzatot képviseli, másfelől abból, hogy ez arra az időre esik, amikor a protestantizmus a megvalósulás korszakába lép. Történelmi igazság ugyanis, hogy minden eszme akkor a legerősebb és éppen ezért a legkérlelhetetlenebb is, amikor történeti fontosságúvá válik. Ilyenkor állanak elő a legnagyobb összeütközések.
A reformáció eszmeáramlatában négy korszakot különböztetünk meg. Az elsőt az előreformátorok, köztük legkiváltképp Savanarola képviseli. Ez a csodás szavú, de szomorú véget érő firenzei szerzetes maga is csak tengő-lengő alak, mert érzi, hogy egyedül van. A második fok Luther, ki rombol, de megmarad a tagadásnál. A reform gondolatának harmadik fázisa Kálvin, ki már tisztában van önmagával. A szervezés műve egységbe foglalva áll előtte. Az ő tana és egyházalkotmánya már gyökeres reformot jelent. Végül a negyediket, a túlzó, a forradalmi irányt a szentháromság-tagadók, az unitáriusok képviselik.
Érdekes összefüggést látunk a reformáció és az azt befogadó népek vérmérséklete közt is. Minél délibb vidékről kerülnek ki a reformátorok, annál messzebb mennek a hitjavítás terén. Luther felnémet: reformja mérsékelt. Zwingli délnémet, Kálvin francia: már sokkal radikálisabbak a reformok terén, Servet spanyol. Servettel együtt az unitárizmus hívei a délibb román fajokból kerülnek ki: a két Socin testvér, Blandrata stb. mind olasz. Ezek a reformot túlzásba viszik. A hevesebb vérmérsékletű népeknél a reformáció is sokkal véresebb kimenetelű. Így a román [latin] népeknél sokkal véresebb minden vallási mozgalom, mint a jóval nyugodtabb vérmérsékletű germán fajnál. (1)
A XVI. század a nagy vallási kérdések kora. E kor emberei éppoly szenvedéllyel, szinte rajongással csüggtek a vallási kérdéseken, mint a XV. század emberei a
(1) Warga Lajos is megjegyzi, hogy "a francia nép hevesebb véralkata s a délibb égalj befolyása egészen más színezetet adott a genfi reformációnak is, melyet élénkebb zaj és hevesebb szenvedélyek k1sértek, mint aminő a német reformációt jellemezte". A keresztyén egyház történelme II. kt. (1906) 119. l.
tudomány megújhodásán, a XVIII. század emberei a fölvilágosodáson, az emberi jogok kivívásán és a XIX. század emberei a nemzeti eszmén, vagy a mai kor a társadalmi kérdéseken. Amint ezek az eszmék izzó gyűlöletet, sőt véres forradalmakat tudtak teremteni, éppúgy tartotta forrongásban ezt a kort és éppúgy ragadtatott fegyvert a vallásos eszme a XVI-XVII. század folyamán az emberiséggel. Úgyszólván még a levegő is tele volt vallásos eszmékkel. Nemcsak hivatásos teológusok, de úgyszólván különbség nélkül mindenki vallási kérdésekkel foglalkozik. Cop Miklós, ki 1533-ban a párizsi egyetem rektora lesz, orvos létére a hit által való megigazulásról beszél rektori székfoglaló beszédében. Az eszme őt is magával ragadja, éppúgy, mint a nemzeti eszme legutóbb is több tudósunkat elvont tudományos búvárlatai mellől és elvitte őket a nemzeti küzdelem szolgálatába. Froment Antal is, aki legelőször hirdette Genfben a reformációt, jogász volt, s később vissza is tért jogászi pályájára. (1) A két Socin testvér egyike: Laelius is a jogi pályára készül, de a kor áramlata magával ragadja őt is a teológiára. Blandrata György, ki később Erdélyben az unitárius tanok elhintője lesz, szintén orvos volt, miként Servet. (2)
Amikor valamely eszme diadalmasan nyomul előtérbe, többen olyanok is hozzányúlnak az eszméhez, akik nem bírnak ahhoz kellő képzettséggel és hivatottsággal. Másfelől a vallásos buzgóság is igen könnyen áttöri a józan ész részéről állítható korlátokat. Így keletkeznek azután a rajongó, a túlzó pártok. Így volt a reformáció kialakulásának zavaros korszakában is. A szabadság szabadosságba hajlik.
A keresztelés ellenségei: a katabaptisták is mozgolódnak. Azután előállanak az újrakeresztelők, az anabaptisták is. Ezek már sem egyházi, sem polgári felsőséget nem akarnak ismerni. Szükségtelennek tartják a lelkészeket. Tiltják az esküt, a katonáskodást, vagyonközösséget hirdetnek. A münsteri rajongók is behozzák a XVI. szá-
(1) Ld. Servet-pör aktái 39. l. 2. jegyz.
(2) Olaszországból Genfbe megy, éppen 1553-ban, Servet kivégeztetése évében. Zsilinszky-Farkas: A magyarhoni protestáns egyház története. 109. l.zad harmincas éveiben a nő- és vagyonközösséget. Elűzik a városi polgári hatóságot, elvetik a törvényeket. "Apostolaikat" szerteküldik egész Németországba, s a fönnálló egyházi, politikai és társadalmi rendet gyökeres fölforgatással fenyegetik. Az ilyen eszmék minden állami rendet megdöntenek.
Servet tanaiban is ilyen fölforgató eszméket látnak igen sokan. Mikor első könyvét (1) kiadja, Blaurer Ambrus (2) azt írja Bucernak, a strassburgi reformátornak: "Sok fajta tévtan bujkál még egyes anabaptisták közt, ez is veszedelmes melegágya lesz majd. Vége lesz majd az egyház egységének, ha résen nem állunk!" (3)
Az egyház egységét féltik tehát Servet tanításainak előtérbe nyomulásában. Ugyanis megtámadja a Szentháromságot, melyet eddig senki se, még a túlzó, rajongó pártok se mertek még csak érinteni is. Tagadja a Szentlélek s a Fiú örökkévalóságát. Különösen utóbbi tanával válik fölforgatóvá. Ugyanis Krisztus öröktől fogva való istensége az az alap, amelyen a keresztyénség fölépül, hisz már maga az elnevezés: "Christianos" = krisztusi is Krisztus nevéből származik. (4) Krisztust nem közönséges embernek tartja, de azért mégis tagadja, mintha az Atyával egyenlő lenne. Mint természettudós, csak a kézzelfoghatónak hisz, a természetfölöttinek nem. Belenyúl tehát a vallás misztériumába: ezáltal válik tana forradalmivá! A vallás ugyanis csak addig vallás, amíg misztérium van benne, ha ez megszűnik, egyszerű tudássá válik. Abba a nagy tévedésbe esik, hogy tisztán bölcsészeti alapon, analógia útján is alkothat vallásrendszert. Ezen az alapon nem tarthatja meg a Szentháromság dogmáját sem.
Servet a keresztyén vallás másfélezredéves gyökerére mér csapást, amikor a Szentháromságot megtámadja.
(1) De Trinitatis erroribus.
(2) Blaurer előbb bencés volt, majd harminc éves korában kilépett és két év múlva szülővárosának, Constanznak a prédikátora lett. Ld. Pruzsinszky: Kálvin János. I. kt. 65. l.
(3) A Servet-pör aktái. 168. l.
(4) Téves, mintha a keresztyén elnevezés a kereszt szóból származnék. Vö. az idegen nyelvekben az elnevezéseket: németben Christ, christliche, a franciában chrétien, az angolban Christian (míg a kereszt németül "Kreuz", franciául "croix", angolul "cross")Ebben az egyben eddigelé még mindenki, úgy a régi r. kat. egyház hívei, mint a különböző reformátorok, sőt a túlzó pártok is egyek voltak. Servet ezt a féltve őrzött egységet, a keresztyén vallás igazi alapját támadja meg kíméletlen szavakkal. Ez a kortársak szemében véleménykülönbség nélkül égbekiáltó bűn, azért nem maradhat megtorlás nélkül! A kor általános fölfogása, hogy Szentháromság nélkül nem állhat fönn a keresztyénség. (1) A kor uralkodó eszméje, tehát az egész kor ellen lázad föl Servet. Világos, hogy a kor fölháborodása elsöpri őt is, mint már annyiakat őelőtte és őutána is! A szerencsétlen véget ért magyar unitárius püspök: Dávid Ferenc ítéletében is benne van, mindjárt legelöl, hogy "elhagytad az eklézsiai egységet." (2)
Ez a kor különben sem ismer türelmet vallási téren, – aminthogy egy uralkodó áramlat sem ismer elnézést az ellenkező fölfogással szemben. Amikor a nemzeti eszme kerül diadalra, "hazaárulónak" bélyegzi és könyörtelenül eltiporja az ellene vétőket. Amikor a forradalom diadalmaskodik, a népjogok régi korlátozóit kíméletlenül lekaszabolja, csak azért, mert a fölső rendhez tartoztak. S majd ha az új szociális rend diadalmaskodik, az éppoly zsarnoki módon fog végiggázolni minden ellenkező fölfogást vallón.
Lássuk csak a kor vallási türelmetlenségét. A XVI. század derekán, a Servet-pör idején úgyszólván egész Európa az inkvizíció kérdésével foglalkozik. (3) Az ellenkező véleményen lévők a legkíméletlenebbül egymás megsemmisítésére törnek. Nézzünk csak végig Európa országain.
Az ismertebb spanyol inkvizícióra nem is kell részletesebben hivatkoznunk. Katolikus Ferdinánd és Izabella nevéhez fűződik, kik új formát adnak az inkvizíciónak.
(1) Ld. Warga Egyháztörténelme 262, 274, 283. l. is.
(2) Zsilinszky-Farkas: i. m. 119. l.
(3) A tulajdonképpeni inkvizíció kora 1l84-től kezdődik, amikor III. Lucius pápa Barbarossa Frigyes idejében szervezi az egyházi rendet. Az egyház részéről kiszabott büntetést a világi hatalom hajtja végre az eretnekeken. 1284-ben világraszóló szervezetet adnak az inkvizíciónak. A dominikánusok bízatnak meg vele. Ez a dominikánus inkvizíció, az inkvizíció középkori formája.Egyházi és világi férfiakból inkvizíciószékeket állítanak föl. A tisztviselők királyiak és a király nevében ítélnek.
Franciaországban, alig hogy a lutheri tanok oda is eljutnak, a húszas évek vége felé két németet a Németország felé eső részen megégetnek. (1) Az 1528 június 4-ei párizsi Máriaszobor-megcsonkítás és a június 5-ei "oltáriszentség"-meggyalázás után 20-30 embert megégetnek Párizsban és Franciaországban, különösen a keleti részeken, hol a Németországgal való szomszédság révén először lép föl a lutheri reformáció. 1533-ban rendelet jelenik meg, hogy "akire két tanú azt bizonyítja, hogy lutheránus, az minden további eljárás nélkül rögtön megégettetik". (2) 1535-ben újból megindul az "eretnek"-üldözés. A király üldözteti őket. Párizs hat helyén gyúl ki egyszerre a máglya. A megégetés kínjait fokozzák azzal, hogy a hátrakötött kezű elítélteket csigaszerű géppel leeresztik a parázsba, azután megint fölhúzzák őket. Nyers fából is raknak máglyát, hogy lassabban égjen. Azt hirdetik: "un roi, une foi
": egy király, egy hit! A király, I. Ferenc is jelen van a máglyára ítéltek kivégzésénél, hogy ezek fényét emelje. Pamfleteket írnak ellenük, melyekben Istentől elrugaszkodott anabaptistáknak és gyalázatos teremtéseknek tüntetik föl őket. Kálvinnak is kezébe jut néhány ilyen pamflet, és ezek indítják arra, hogy azokra válaszolva, megírja Institutióját, és azt I. Ferencnek ajánlja. A francia királyok ugyanis mindjárt trónralépésük első aktusánál, fölkenetésük alkalmával esküt tettek arra, hogy "kiirtják (exterminer) azokat az eretnekeket, akiket név szerint kárhoztat az egyház". 1547-ben is, midőn II. Henrik, az új király először vonult be Párizsba, az ünnepély fényének emelésére "eretnekeket" égettek meg. (3) 1551-ben kiadják a chateaubriand-i rendeletet, mely újra kimondja, hogy az "eretnekek" üldözendők.Az ötvenes években iszonyú mértékben megindul-
(1) A francia inkvizícióra vonatkozó adatokat dr. Ballagi Aladárnak "Az ancien regime"-ről tartott előadásaiból merítettem.
(2) Ld. Bucer Mártonnak Blaurer Ambrushoz 1534 január 13-án írt levelében: "Omnem eum, qui duobus testibus convinceretur Lutheranus, statim exurendum esse". Herminjard: Correspondance des Reformateurs című levélgyűjteményében 445. lev.
(3) Ld. Báthory Gábor: A keresztyén egyház története 141. l.nak az üldözések a protestánsok ellen. A király Guise kardinális közbelépése folytán 1555-ben, két évvel Servet kivégeztetése után, a parlament elé terjeszti a spanyolországihoz hasonló inkvizícióról szóló rendeletet. A parlament ismetelt ellenzése dacára a király keresztülerőszakolja az inkvizíciót. 1555-ben alakul meg Párizsban az első protestáns gyülekezet, de már két év múlva üldözőbe veszik őket. 300 protestánst fogtak össze egy istentiszteleten, és közülük hármat: két presbitert és egy nőt kivégeztek. Az istenkáromlókra kiszabott régi büntetéssel sújtották őket. A hóhér kihúzta nyelvüket és tövéből kivágta. Azután máglyára vetették őket. Franciaország egyik végétől a másikig föllobognak a máglyák. Mindenütt máglyára hurcolják a reformátusokat. A hat évvel Servet kivégeztetése után, 1559-ben kiadott ecauni rendelet szerint is az "eretnekek" halállal büntetendők. Ekkor éri el az üldözés tetőpontját.
A protestánsok üldözése a következő évtizedekben tovább folyik. 1562 március 1-jén a r. kat. párt a Vassy-i vérfürdőt csinálja.(1) Guise Henrik herceg a protestánsok istentisztelete alatt érkezik meg a községbe. Csatlósai bemennek az istentisztelet helyére, a csűrbe, és hallgatásra szólítják föl az éneklő híveket. Verekedésre kerül a sor, melyben 60 ember meghal, 200 pedig megsebesül. (2) Ugyanebben az évben április 13-án Sensben a r. katolikusok megrohanják a protestáns lakosságot éjszaka, és nagy részüket a székesegyházhoz szorítva, agyonlövöldözik. Körülbelül száz protestánst gyilkoltak le. 1568-ban a r. kat. és a protestáns párt részéről kötött egyezség becikkelyezése alkalmával a protestánsok istentiszteletét biztosító rendeletet bemutató nemest elfogják és lefejezik. Ez év őszén, szeptember 28-án pedig királyi rendelet jelenik meg, mely halálbüntetés terhe alatt megtiltja az "eretnek" istentiszteleteket, és kimondja, hogy az "eretnekek" minden közhivatalból elmozdítandók. A hosszú polgárháborúk alatt a vezetők közül igen sokat orgyilkosok keze ejt el.
(1) Vassy a Champagne egyik kis városa.
(2) Ha nem sebesítette volna is meg egy kő Guise herceg fejét, akkor is csak vérre került volna a sor. Alaptalan kifogás, hogy ebből származott a protestánsok fölkoncolása.Mindezeknek az üldöztetéseknek a betetőzése a világtörténelmi nevezetességűvé lett szent Bertalan éje, az 1572. augusztus 24. és 25. közti éjjel. Ha az anyakirályné, Medici Katalin és a protestánsok vezére, Coligny között folyó élethalálharcnak fogjuk is föl ezt a szörnyű mészárlást, mégis vissza kell tőle borzadnunk! De a következmények megcáfolják ezt a föltevést. A fővárosból hírnökök mennek a vidékre és bujtogatják a lakosokat a példa követésére. A legborzasztóbb öldöklés következik: 30-40 ezer hugenottának ömlik vére, s a párizsi parlament még köszönetet szavaz a királynak erélyes eljárásáért! És ez a tengernyi sok vér csak azért ömlött, mert azok másképp imádták az Istent, bár a főbb dolgokban, így a Szentháromság hitében is egyek voltak a r. katolikusokkal!
Németalföldön hasonló kegyetlenséggel üldözi a francia királyi házzal rokon spanyol király a protestánsokat. A spanyol és francia udvar közt tárgyalások is folynak a protestánsok kiirtása tárgyában. 1565-ben (Medici) Katalin királynő és kiskorú fia, IX. Károly lemegy Provence-ba. Bayonne-ban van a találkozás. Spanyol részről ott van a királyné és Alba herceg, II. Fülöp követe. Alba herceg már itt is azt az elvet hangoztatja, hogy le kell számolni a "lázadókkal". Két módot ajánl: vagy minden prédikátort ki kell kergetni az országból, vagy négy-öt legfőbb hugenottát ki kell végeztetni. Néhány év múlva ugyanezt a politikát követi, amikor Hollandiában Egmont és Horn vezéreket több előkelő nemessel együtt kivégezteti. l568-ban II. Fülöp elrendeli a vértörvényszéket Németalföld területén. Alba herceg spanyol és olasz csapataival bevonul Németalföldre. Ura azzal a megbízatással küldi, hogy az utolsó szálig irtsa ki a protestánsokat, kik nem sokkal előbb több száz r. katolikus templomot elpusztítottak. Nem rajta múlt, hogy nem hajthatta végre szó szerint a parancsot. Borzasztó kegyetlenségei eléggé mutatják, hogy mindent megtett e végből. Rászabadította katonáit a népre. Azok több, mint húszezer protestánst meggyilkoltak. Farnese Sándor pármai herceg, a helytartóságban egyik utóda, Orániai Vilmos fejére, mint valami gonosztevőére, díjat tűzött ki. Vilmos csakugyan orgyilkos kéztől halt meg.
S ezt a mészárlást a XVI. század törvénykönyvei
szentesítik. Hisz az 1555-ös augsburgi vallásbéke is kimondja: "Cuius regio, eius religio". Ezt a törvényt, mely a lelkiismereti szabadságot a fejedelmi mindenhatósággal szemben teljesen megsemmisíti, a protestánsok és r. katolikusok közös egyetértéssel állapították meg. Németalföld a német birodalomhoz tartozott, de a r. katolikus II. Fülöp volt az ura, így a maga vallását erőszakolta rá alattvalóira.
Magyarországon is hasonló jelenségeket látunk. Már az 1523-as budai országgyűlés LIV. cikke kimondja, hogy "a lutheránusok és pártfogóik, mint nyilvános eretnekek..., fejvétellel és jószágkobzással büntettetnek". Az 1525-ös hatvani országgyűlés IV. cikke pedig elrendeli, hogy minden lutheránus az országból kiirtassék, és bárhol találtatnak... elfogattassanak és megégettessenek ("comburantur"). Igaz, hogy ezeknek a törvényeknek kevés foganatja volt. Mindössze egy lutheránust ítélnek halálra, annak a kivégzését is megakadályozza Mária királyné. A libetbányai papot és tanítót kivégzik ugyan, de inkább mint az alsó bányavárosokban lábrakapott lázadás szítóit. (1)
Tehát a magyarországi fölfogás is tűzhalálra tartja méltóknak a vallási egység megbontóit abban az időben. 1527-ben Ferdinánd is rendeletet ad ki, mely szerint többek közt azok, akik a ker. egyház szertartásai szerint áldozó papokká föl nem szenteltettek és a szentséges sakramentumokat mégis megszentelni merészelik: megégettessenek, vízbe fojtassanak vagy fejük vétessék.(2)
A túlzó irányzatok híveivel nálunk is kíméletlenül bántak. Így a keresztségismétlést hirdető Fischer Andrást Bebek Ferenc gömöri főispán 1540-ben a krasznahorkai vár előfokáról a mélységbe taszíttatta. Lukács egri papot, kit Szentháromság-ellenes tanaiért a kassai és sárospataki zsinat is istenkáromlónak bélyegzett, 1568-ban Schwendi Lázár tábornok Szádváron bebörtönöztette, hol öt év múlva meghalt. (3) A debreceni Arany Tamás is alkalmasint hasonló sorsra jut, ha 1561-ben reverzálist nem ír alá, melyben vallást tesz a Szentháromságról és(1) Farkas József: A magyarországi prot. egyház tört. 12. l.
(2) Zsilinszky-Farkas: i. m. 82. l.
(3) Farkas J.: i. m. 50. l.; Zsilinszky-Farkas: i. m. 109. lazt nem írja, hogy ha ennekutána is visszatérne tévelygéseihez, eretnekként büntessék. (1)
Az 1574-iki nagyharsányi hitvitán Alvinczi György életével fizette meg unitárius nézeteit. (2) Dávid Ferencet, ezt a tragikus sorsú férfiút is, ki a r. kat. vallást elhagyva, evangélikussá, majd reformátussá, végül unitáriussá lett, a gyulafehérvári országgyűlés, mint káromlásra vetemült újítót a fejedelem tetszésétől függő időtartamú fogságra ítélte. A fejedelem 1579-ben a dévai börtönbe záratta, hol néhány hónap múlva meghalt. Bár öreg ember volt, nincs kizárva annak a lehetősége, hogy siettették a halálát.
1572-ben a rendek "egyértelműleg" törvényt hoznak, hogy az ariánusok, vagyis a háromságtagadók könyveikkel együtt megégetendők. (3) A megkoronázott, de trónra még nem lépő Rudolf király is azt mondja az őt üdvözlő rendeknek, hogy az ariánusok, zwingliánusok és sakramentáriusok kegyelem nélkül megégetendők.
De ne gondoljuk, hogy csupán a r. katolikusok körében uralkodik vallási türelmetlenség. A protestánsok sem ismerik ebben a korban a felekezeti türelmet és a vallásszabadságot.
I. (Wasa) Gusztáv, Svédország királya halállal bünteti a reformáció terjesztésének elleneszegülő Knut upsalai érseket és Jakobsohn westerási püspököt. A protestáns Németországban, hol V. Károly 1529-ben még bebörtönözteti a protestánsok óvást emelő küldöttségét, nem sokkal később a hesseni és a szász választófejedelem tűzzel-vassal terjeszti a protestantizmust alattvalói közt.
Angliában VIII. Henrik vérpadra küldte Fisher rochesteri püspököt és Morus Tamás kancellárt, kik vonakodtak őt az angol egyház fejéül elismerni és néki a felsőbbségi esküt letenni. Nemcsak a r. katolikusokat, hanem Luther követőit, általában az anglikán egyházhoz nem tartozó protestánsokat, az ún. dissentereket is üldözték. Halálbüntetés terhe alatt megtiltották, hogy idegen papok jöjjenek az országba s hogy valaki azok-
(1) Zsilinszky-Farkas: i. m. 107. l.
(2) Zsilinszky-Farkas: i. m. 120. l.
(3) Zsilinszky-Farkas: i. m. 135. l.; Warga Ld.: i. m. II. kt. 261. l.nak szállást adjon. A mise mondását 200 shillinggel (240 K), hallgatását 100 shillinggel (120 K) és egy évi fogsággal sújtották. Az 1605-ös ún. "lőpor-összeesküvés" után pedig r. katolikusnak már nem is szabad Londonban megjelenni, sem állami hivatalt viselni. 1678-ban kizárják a r. katolikusokat a parlamentből is. Az alattvalóinak szabad vallásgyakorlatot adó Stuart Mária csak nagynehezen bírja kivinni, hogy ott, ahol néhány évtizeddel előbb egyik elődje, V. Jakab skót király még máglyára küldi Hamilton Patrikot, az evangéliumi tanok első hirdetőjét, edinburghi királyi palotájában, saját kápolnájában misét tartasson. (1) Írországból Cromwell idejében egész sereg r. katolikust kiűznek.
Ezt látjuk a zürichi protestánsok körében is. Hetzer lelkészt, mint keresztségismétlőt, a zürichi tóba fojtják, Manz-ot pedig lefejezik.(2)
A magyarországi protestánsok körében is hasonló fölfogást tapasztalunk. Az 1567-es debreceni zsinaton alkotott egyházi törvények egyenesen fölhívják a fejedelmeket, hogy a Szentháromság-ellenes tanok hirdetőit, mint eretnekeket, ölessék meg. Az egervölgyi hitvallás is halálra érdemeseknek ítéli az eretnekeket. (3)
Sőt nemcsak a r. katolikusokkal, de egymással szemben sem türelmesek. Megvan nálunk is a kiközösítés. Így az 1562 április 29-ei orleans-i protestáns zsinat egy Morelli nevű párizsit kiközösít, mert a lelkészválasztásnál a szabad választást hangsúlyozza. (4) A nagy angol történész: Macaulay is rámutat erre a kölcsönös türelmetlenségre a protestánsok körében. "Pfalzban egy kálvinista fejedelem üldözte a lutheránusokat. Szászországban lutheránus fejedelem üldözte a kálvinistákat. Mindenki, aki az ágostai hitvallás csak egy pontjának ellene mondott, száműzetett Svédországból... Angliában a börtönök telve voltak oly emberekkel, kik, habár buzgó reformátusok, nem voltak tökéletesen egy véleményen
(1) A skót királyi palota még ma is jó karban van, de Stuart Mária kápolnája romokban hever mellette. Gótikus oszlopai csupaszon merednek az ég felé. Csak most kezdik végre restaurálni.
(2) Farkas József: i. m. 83. l.
(3) Warga Ld. I. m. II. kt. 259. l.
(4) Dr. Ballagi A. egyetemi előadásai az "ancien regime"-ről.az udvarral a fegyelemre és tanokra nézve. Némelyek üldöztettek, mert tagadták az elkárhozás elvét; mások, mert nem viseltek papi ruhát." (1) A skótoknál is egész sereg vértanúja lett a püspöki egyház ellen folytatott küzdelemnek.
A vallási türelmetlenség és az "eretnekek" üldözése nemcsak a XVI. században uralkodik, hanem még a későbbi századokban is fönnmarad. A XVII. század elején Stájerországból Ferdinánd herceg, ki később II. Ferdinánd néven uralkodó lesz, kivándorlásra kényszerít minden nem r. katolikust. Írországban 1641-ben rendezik a szent Bertalan éji mészárlást is fölülmúló, ún. írországi vérfürdőt. Ebben több, mint százezer protestánsnak vére folyik. Még a XVII. század végén is vannak borzasztó kivégzések. Ekkor rendezi XIV. Lajos is a dragonádokat: katonáival üldözteti a protestánsokat, kiknek lelkészeit száműzi. Mintegy félmillió hugenotta kénytelen elhagyni Franciaországot, kik közül mindössze csak kétszázezer tér vissza később.
Magyarországon is üldözik a szombatosokat a XVII. század első felében. Keserűi Dajka János református püspök 300 fegyveressel megy ellenük. A deési országgyűlés határozata folytán pedig 1638- ban megkezdik az üldöztetésüket. Toroczkai ötvöst Kolozsvár piacán agyonkövezik, többeket börtönbe zárnak. De a reformátusokra és evangélikusokra sem vár Magyarországon jobb sor. Csak egy példát. Száki János ekeli ref. lelkészt 1671-ben igazán vérfagyasztó módon végzik ki Komáromban. A jelenlévő jezsuita a hóhér által leborotvált fejre olvasztott ólmot öntetett, azután szurokba, kénbe és viaszba mártott vászonba göngyöltette és úgy égettette meg, feleségét pedig lefejeztette. (2) A protestánsok legnagyobb fokú üldözése: a gályarabság, az eperjesi vértörvényszék is ebbe az időbe: a XVII. század vége felé (1675, 1686) esik. A vallási üldözések a XVIII. századba is átnyúlnak. Az 1723. évi IX. tc. az eretnekséget fölségsértésnek nyilvánítja. (3) 1738-ban az erdélyi református konzisztórium megkövezésre ítél egy isten-
(1) A pápaság. Fordította B. P. II. kiad. 39. l.
(2) Warga Lajos: i. m. II. kt. 640-641. l
(3) Zsilinszky-Kovács: A magyarhoni prot. egyh. tört. 352. l.káromlót. (1) Padányi Bíró Mátyás veszprémi püspök pedig még 1750-ben megjelent Enchiridion című könyvében is azt ajánlja, hogy a protestánsok, ha másként nem lehet, máglyával is kényszeríttessenek az áttérésre. (2)
Sőt még a XIX. század elején is véres üldözéseknek vannak kitéve a protestánsok. Így Franciaországban Napóleon bukása után (1814) a nép öldösni kezdi a protestánsokat. A kormány szemet huny eme vérengzések előtt. Nimes-ben egy tábornokot is lelőttek, mert védelmébe vette a protestánsok templomát. (3)
Ha még a XIX. században is megtörténhetett ilyesmi, a XVI. században hogyne történhetett volna meg! S ne feledjük azt sem, hogy az emberélet nem volt mindig olyan becses, mint napjainkban. Manapság, amikor már nemcsak az apa-, de még az anyagyilkosnak is hajlandók az emberek megbocsátani, amikor egy kivégzés híre izgalomba hozza az egész világot, megbotránkozva beszélnek arról, hogy egy embert megégettek Genfben. De a XVI. században, sőt még jóval később is, egy ember élete nem sokat számít. Számos példát idézhetünk erre.
II. Keresztély, Dánia és Norvégia királya a XVI. század elején ismét elfoglalja Svédországot, és csak hogy fönntarthassa magát a trónon, a stokholmi vérfürdőt rendezi: a svéd nemzeti párt főbbjeit kivégezteti. Ismeretes az is, hogy milyen, szinte vérfagyasztó kegyetlenséggel rabolja Cortez Mexikót. (4) Minden emberi érzést megszégyenítő módon bánnak a spanyolok a meghódított bennszülöttekkel. (5) A münsteri rajongók három vezérét is kivégzik és holttestüket vaskalitkába téve toronyba akasztják. Az 1562-es franciaországi vallásháborúnál mindkét fél kölcsönösen agyonlöveti a hadifoglyokat. Az 1568-70-es háborúban a protestánsok vezére, Coligny egy nyert ütközet után 79 elfogott r. kat.
(1) Zsilinszky-Kovács: i. m. 458. l.
(2) Zsilinszky-Kovács: i. m. 364-365. l.; Farkas.: i. m. 96. l.
(3) Báthory G.: A keresztyén egyház története, 193. l.
(4) Többek közt 1521-ben Guatimozin császárt és több hivatalnokát égő szén fölé helyeztette, hogy kicsikarja belőlük, hová rejtették kincseiket.
(5) Egy spanyol rosszul sikerült vadászata után egyik anyától elvette a gyermekét. Összevagdosta s éhes kutyáinak dobálta oda.tisztet fölakasztatott, míg a másik tábor állandóan kivégezte a hadifoglyokat. III. Henrik francia király Guise Henriket és Guise Lajos bíborost orgyilkosokkal végeztette ki. Buckingham herceget, I. Károly angol király kedvencét is megölték (1628). Wallensteint, a kiváló hadvezért is meggyilkolják legjobb embereivel együtt (1634). Ismeretes, mily borzasztó kegyetlenséggel végzik ki nálunk Dózsa Györgyöt.
Ismeretesek Bástának és katonáinak vérfagyasztó kegyetlenségei. Martinuzzi Györgyöt Ferdinánd vezére, Castaldo végezteti ki. Báthory Zsigmond fejedelem unokatestvérét, Báthory Boldizsárt cselvetéssel téteti el láb alól. A menekülő Báthory Andrást, a volt bíborost, ki Báthory Kristóf idejében rövid időre magához ragadta a fejedelmi hatalmat, szintén úgy ölték meg (1599). Nem sokkal később Báthory Gábort is megölik Erdélyben. Bocskay István is méreg által hal meg (1606).
Oroszország pedig igazán visszataszító példákkal igazolja ezt. A kegyetlen II. Iván (1533-84) alattvalóinak ezreit végezteti ki a legborzasztóbb kínzások közepette. Egyik utóda, "Nagy" Péter pedig, ki saját fiát, az újításait ellenző Alekszejt is agyonkínoztatta, önmaga segít kivégezni a távollétében föllázadt sztreleceket. Az meg egyenesen vérlázító, ahogy a pópáik vezetésével Lengyelországba betörő orosz csapatok a Bar-ban 1768-ban szövetkező r. kat. lengyelek közül vagy kétszázezret néhány nap alatt lemészárolnak.
Az uralkodók élete sem olyan drága ebben a korban! Hogy fölháborodott az egész művelt világ néhány éve, amikor az egyik kisebb ország királyát feleségével együtt meggyilkolták. A XVI.-XVII. században a királygyilkosságok úgyszólván napirenden voltak. Az angol uralkodók közt nem sokan vannak, akik természetes halállal múlnak ki. A VI. Edward halála után mindössze néhány napra trónra kerülő Jankát férjével, Dudley-vel együtt bebörtönzik s nem sokára kivégeztetik őket. A skótok királynője: Stuart Mária is vérpadon hal meg 1587-ben. I. Károly angol királyt 1649-ben végezték ki. A francia királyok közül III. Henriket Clément Jakab dominikánus (1589), IV. Henriket, népének igazi atyját pedig egy Ravaillac nevű barát öli meg (1610). S hogy mennyire megegyezett az uralko-
dók kivégzése a korszellemmel, mutatják e kor tekintélyes politikai írói. Hubert Longuet, Hofman, Richer, Buchanan, Mariana mind azt hangsúlyozzák, hogy ha az uralkodó zsarnokká válik, bárkinek jogában áll őt meggyilkolni, amit manapság még az anarchisták se mernek nyíltan, nyomtatott könyvekben hirdetni.
Látjuk tehát, hogy ebben a korban az ember élete – különösen ha vallási kérdésekről van szó – nem oly becses, mint napjainkban. Különösen akkor nem drága, ha az egyes föllázad a közösség ellen. A vallás pedig annyira összeforr a közösséggel, az állammal, hogy aki a vallás ellen támad, voltaképpen az állam ellen támad. Aki a vallás ellen vét, úgy bűnhődik, mintha az állam ellen vétene. Különösen áll ez a kálvinizmusról, mely nemcsak vallási, de politikai rendszer is és csak teokrácia mellett fejtheti ki összes erőit, érvényesülhet a maga egészében. Kálvin rendszere theokrácia köztársasági szellemben.
Servet ennek a theokráciának a fejét, magát az Istent támadja meg, amikor Krisztus személyével kapcsolatban megbolygatja a Szentháromság tanát. Kálvin a Szentháromságnak a végsőkre is elszánt, kérlelhetetlen harcosa. Már Institutiójában, a hitről szóló részben, hevesen kikel a szentháromság-tagadók ellen. Kálvin szerint a Servet-pörben sincs egyébről szó, mint hogy "Isten fia-e Krisztus, az Atyától öröktől fogva született Ige, ki testünket felöltötte?" (1)
Servet olyan kifejezéseket használt a Szentháromság ellen, amelyeket – Irwin szerint – az angol törvény ma is megbüntet. (2) Hát még akkor! Hisz magát az ítéletet is a Szentháromság: az Atya, Fiú, Szentlélek nevében hozzák és mondják ki ellene. Hogyne kellene elvesznie annak, aki ilyen korban meri támadni a Szentháromságot!
Nem áll az, amit Warga Lajos is mond Servet elítéltetéséről, hogy "Kálvint megértette kora, Servetet nem, azért kellett Servetnek elbuknia. Ennyi az egész!" Korántsem így áll a dolog. A kor nagyon is megértette, hogy mit hirdet Servet a Szentháromságról. Kortársai
(1) A Szentháromság igaz hitének védelme, 120. l.
(2) Irwin: John Calvin, 162. l.ismerték Servetet, de Servet nem ismerte a saját korát! Ezért kellett elbuknia! Servet föllázad korának közvéleménye ellen, ezért kell meghalnia. A korszellem gyújtja meg alatta a máglyát, nem Kálvin. Servet máglyára jutásával Kálvint vádolni éppoly históriai rövidlátás, mint Robespierre haláláért valamelyik kortársát okolni. Mindkettőért a korszellem felelős!
S mi része van Kálvinnak Servet elítéltetésében? Semmi egyéb, mint hogy az édes anya görcsös szeretetével védi kisded gyermekét, a reformációt az azt fölforgatással fenyegető tanok ellenében. A kálvini egyház akkor van kialakulóban, mikor Servet Genfbe megy. Ha Servet és a háta mögött álló libertinusok jutnak túlsúlyra, a kialakulóban lévő református egyház végkép megdől. Ezért védte Kálvin is oly féltékenyen kisdedét a fenyegető új tanokkal szemben. Vagy a kálvinizmus dől meg, vagy Servet pusztul el. Könnyű belátni, hogy a kettő közül melyik volt a gyöngébb: annak kellett elesnie!
Servet kivégzésére is illenek azok a szavak, amelyekkel a magyarországi unitáriusok ellen követett szigorúbb eljárást védi nemrégiben elhunyt érdemes egyháztörténészünk, Farkas József: "Ne vádoljátok az édes anyát, ha veszélyben forgó gyermeke életének megmentésében nem válogatja az eszközöket". (1) Nem vádoljuk mi se, bár őszintén fájlaljuk, hogy egyéb eredményes eszközt nem talált!
(1) Zsilinszky-Farkas: i m. 121. l.