III. A vienne-i pör.
A genfi pört megelőzőleg egy másik pör játszódik le Franciaországban a Servet-ügyben. Ez a pör igen közelről érdekel bennünket, még pedig több okból. Elsősorban azért, mert a r. kat. vienne-i bíróság a genfi pört megelőzőleg máglyahalálra ítéli Servetet, ekképpen a genfi ítélet már eleve mintegy szentesítést nyer egy tőle függetlenül ítélkező r. kat. bíróság hasonló ítéletében. Elénk bizonysága ez annak, hogy Servetet abban a korban bárhol hasonló sors érte volna, tehát nem a genfi bírák vagy mint Kálvin ellenségei mondják – maga Kálvin Servet halálraítéltetésének az értelmi szerzője, sőt egyedüli okozója. A r. kat. bíróság ítélete egyszersmind elnémítja azokat, akik r. kat. részről kívánják Servet elítéltetését a kálvinizmus vallási türelmének vagy még inkább Kálvin történelmi nagyságának a rovására írni. Végül foglalkoznunk kell a Servet-pörrel azért is, mert több oldalról egyenesen Kálvint okolták és okolják ma is Servet vienne-i elítéltetéséért is. Azt mondják, hogy Kálvin jelentette föl Servetet a francia inkvizíciónak.
Ezt a vádat találjuk a Kálvin-ellenes munkák nagy részében. Sőt még a Kálvinról pártatlanul ítélőknek is csaknem mindegyikénél visszhangra talál ez a vád. Így a pártatlanul ítélkező W. Walker-nek, a yale-i egyetem tanárának Kálvinról írt munkájában (1) is azt olvassuk: "Kálvint kell tartanunk a fő-, bár közvetett tényezőnek Servetnek a r. kat. bíróság előtt való bevádolásában". Maga Servet is Kálvint vádolja azzal, hogy miatta lett
(1) John Calvin (Putnam, 1906), idézi Irwin: J. Calvin, 163. l.
fogoly Genfben. (1) A genfi urakhoz a pör későbbi folyamán írt beadványában egyenesen azt állítja, hogy Kálvin íratta De Trie-vel azokat a leveleket, amelyek alapján Vienne-ben letartóztatták. (2)
Ezt a vádat Kálvinnak ama sokszor emlegetett kijelentésére alapítják, amelyet 1547-ben Farelhez írt levelében olvashatunk. Ugyanakkor írta ezt a levelet, amikor a Servet könyvének kéziratát hozzá elküldő Frellon könyvkereskedőnek és az ő útján magának Servetnek is ír. Kálvin ebben a levelében Servetnek Genfbe jövetele szándékára célozva, azt írja Farelhez: "Nem akarok kötelező ígéretet tenni néki. Mert ha eljönne, nem tűrném – ha csak egy szemernyi tekintélyem van is –‚ hogy élve menjen el innen". (3)
Kálvin maga a leghatározottabban tiltakozott ez ellen a vád ellen: "Azt mondják, mégsem járja, hogy én Servetet Krisztus bevallott ellenségeinek, mint undok vadállatoknak odadobtam. Azt állítják, hogy én fogattam el Vienne-ben, a lyoni tartományban. De hogyan jutok én egyszerre a pápa udvaroncai közé? Honnan ennyi kegy? Valószínű ugyanis, hogy ide-oda irogatnak egymásnak leveleket, de olyan nagy a különbség köztük, mint Krisztus és Béliál közt. Ezt a haszontalan rágalmat nem is érdemes cáfolni, elég ha tagadom. Már
(1) Ld. Servet feleletében De la Fontaine M. vádjaira. A Servet-pör aktái, 13. l.; Ld. még hatodik kihallgatása alkalmával letartóztatására vonatkozólag tett nyilatkozatát is. Uo. 79. l.: "Bizonyos levelek alapján, melyekről Servet azt állítja, hogy Trie Vilmos Kálvin kérelmére írta".
(2) Ld. Tételek, amelyekre nézve Servet Mihály Kálvin János kihallgattatását kéri. 1. és 4. kérdés. A Servet-pör aktái, 98. l.
(3) Ld. Kálvin munkái, XII. köt. 284. l. A Servethez írt levele, melyet Frellon útján küldött hozzá, nem maradt fönn. Bizonyára már abban is benne volt ez a fenyegetésszerű nyilatkozat. Kálvint erre a nyilatkozatra az indíthatta, hogy Servet könyve kéziratának elküldésével egyidejűleg kifejezte azt a készségét, hogy szívesen elmenne személyesen is Genfbe, hogy meggyőzze Kálvint. Ez a vakmerőség felbőszítette Kálvint, azért írhatta súlyos fenyegetését Farellel egyidejűleg Servetnek. N. Weiss arra alapítja azt a föltevést, hogy Servetnek is ezt írhatta, mert abból az időből megvan Servetnek az egyik genfi lelkészhez, Pouppin Ábelhez irt, már említett levele, melyben többek közt a következőket írja: "Biztosan tudom, nekem amiatt meg kell halnom, de nem csüggedek, csakhogy Mesteremhez méltó tanítvány lehessek". A Servet-pör aktái, 36. l.négy éve annak, hogy ezt maga Servet hazudta rólam s Velencében és Páduában elhíresztelte. Gyűlöletből tette-e, vagy valamit gyanított, nem tudom. Csak azt kérdem, ha akkor az én följelentésemre lőn elárulva, hogyan történt az, hogy három éven át nyugodtan, minden baj nélkül ott járt-kelt ellenségei közt? Bizonyára vagy el kell ismerniök, hogy az ellenem való vád csak koholt, vagy az ő vértanújuk nagy kegyben állhatott a pápistáknál, minthogy az én vádaskodásom mit sem ártott néki. De ha igaz volna is vádjuk, akkor sem szabadkoznám, mert hiszen megvallom, hagy ebben a városban én fogattam el, hogy ügyét tisztázza. Kiabáljanak akármit a rosszindulatú és rossznyelvű emberek, én nyíltan megvallom és nem tagadom (mert a város törvényei értelmében másképp nem is lehetett eljárni véle szemben), hogy tőlem eredt a vádló, s azt is megvallom, hogy az én tanácsomra készült az a formula is, amelynek alapján pörbe fogták." (1) Ha eltekintenénk is attól, hogy Kálvinnak minden szava megérdemli a föltétlen hitelt, lehetetlenség, hogy ebben a kérdésben elvitassuk tőle az igazságot. Aki ily határozottan beismeri, hogy csakugyan ő fogatta el Servetet Genfben, bizonyára bírna akkora bátorsággal, hogy azt is megmondaná, ha csakugyan az ő kezdeményezésére fogták volna el Vienne-ben! Amikor az állása, sőt úgyszólván az élete is kockán forgott, akkor is meg merte mondani az igazságot, miért tagadná azt meg ebben az esetben, amikor – mint látni fogjuk – kortársainak túlnyomó többsége helyeselte Servet máglyahalálát s csak néhányan voltak, akik azellen szót emeltek?! Még egy másik bizonyíték is foglaltatik ezekben a sorokban. Servet már négy évvel előbb is megvádolta Kálvint, hogy áskálódott ellene Vienne-ben. Ennek a vádnak az alaptalanságára kézzelfoghatólag rámutat Kálvin. Vajon jogunk van-e feltételezni, hogy Servet vádja az 1553-as följelentés tárgyában igazabb, mint a néhány év előtti?
Avégből, hogy a kérdést tisztázhassuk, tekintsünk végig a vienne-i pör megindításán és lefolyásán. (2)
(1) A Szentháromság védelme, 31–32. l.
(2) A vienne-i pör tisztázásában a vienne-i pörről egész külön tanulmányt író D'Artigny abbén és Mosheimon kívül igen nagy érdemet szerzett Weiss Náthán. A Francia Protestáns Történeti Társaság folyóiratában, a "Bulletin de l'Hist. du Prot. franç." 1908. szeptember-októberi számában írt nagyobb tanulmányt a kérdésről; 1908. március 20-án a genfi egyetem aulájában tartott előadást Kálvin és Servet címen; ez év július havában hosszabb cikkben válaszolt az "Action radicale" támadására a "Signal de Genève"-ben, mely külön kiadásban is megjelent (Calvin, Servet, G. de Trie et le tribunal de Vienne).A vienne-i bíróság Servet dolgairól De Trie Vilmos útján értesült, ki Franciaországból Genfbe menekült vallási okokból. De Trie előkelő családból származott. Varennes ura volt (1) s tekintélyes vagyon fölött rendelkezett. A reformációhoz való csatlakozása miatt néki is menekülnie kellett Franciaországból, hol az időtájt a e legkegyetlenebbül folyt az "eretnekek" üldözése. Családjának több tagja megmaradt a r. kat. egyházban, sőt egyik unokatestvére, Arneys Antal, (2) ki buzgó r. kat. volt, őt is igyekezett visszahódítani a római egyházba. Egy ilyen visszahívogató levelet kap De Trie 1553 elején unokatestvérétől. Trie nem is késik a válasszal. Február 26-án kelt levelében felel unokatestvére érveire. (3) A hívogató szavakra öntudatos hittel válaszol. Erőteljesen hangsúlyozza, hogy Jézus Krisztus az egyház feje, ki nélkül sem élet, sem üdvösség nincs. Aki ilyen erős hittel hivatkozik Krisztusra, attól ne várja senki, hogy az evangéliumi vallásról visszatérjen.
Unokatestvére az érvek során szemére veti Trie-nek azt is, hogy új vallásában nincs sem egyházi fegyelem, sem rend, hanem a tanítók szabadosságot honosítottak meg. Jól jegyezzük meg, a levélváltás francia földről és r. kat. részről indul meg. A francia földön lakó Arneys Antal hozakodik elő ezzel a váddal, tehát az készteti De Trie-t a következendőkre. Nem önmagától gondol De Trie Vilmos arra, hogy Servetet leleplezze, hanem unokatestvérének a vádja készteti mintegy arra, hogy rámutasson: íme, ti minket vádoltok szabadossággal, fegyelem és rend hiánnyal, holott "bár
(1) Varennes Lyontól nem messze, a Haute-Marne kanton főhelye, Longres-i kerület.
(2) A "Le Signal de Genève" 1909. július 24-ei száma foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy Antal vagy Kolozs volt-e De Trie unokafivérének a keresztneve.
(3) A levelet l. a Servet-pör aktái, 131–133. lapján.nagyobb szabadság van nálunk, mint nálatok, még sem tűrik el, hogy Isten neve káromoltassék és amennyiben helytelen tanok hintetnének el, el ne nyomják azokat." Ennek az igazolására hivatkozik a Lyonhoz nem messze, Vienne-ben élő Servetre: "Megtűrnek ott egy eretneket, aki megérdemelné, hogy megégessék bárhol, ahol csak megfordul". Ezután elsorolja Servet Szentháromságe-llenes tanait.
Hangsúlyozzuk – amire Irwin is nyomatékosan rámutat –‚ (1) hogy itt nem a hivatalos hatóságok előtt való följelentésről, hanem rokonok közt folyó magánlevelekről van szó. S még egy körülményre kell utalnunk, amely De Trie-t arra ösztökélte, hogy rámutasson a lyoni bíboros-érsek szomszédságában háborítatlanul élő Servet dolgaira. A francia nyelvű protestánsok figyelmét abban az időben öt Lausanne-ban tanult francia ifjú szomorú sorsa tartotta fogva. Ez az öt ifjú teológus buzgó protestáns urak költségén folytatta tanulmányait Lausanne-ban abból a célból, hogy hazatérve, evangelizálják hazájukat. Még el se kezdhették munkájukat, máris elfogták őket. Őszintén bevallották szándékukat. 1552. május 1-jén Lyonban bebörtönözték őket. Mindenütt, de különösen Svájcban, melegen érdeklődtek sorsuk iránt. A lyoni egyházi törvényszék már május 13-án elítélte őket. A lyoni érsek, de Tournon bíboros megígérte a jóindulatát. A lyoni ítéletet megföllebbezték a párizsi parlamenthez és maga a kardinális volt az, aki megakadályozta a föllebbezés kedvező elintézését. Épen néhány nappal De Trie február 26-án kelt levelének megírása előtt: február 18-án utasították el a föllebbezést.
Ennek a szomorú eseménynek a hatása alatt állott a svájci reformátusokkal együtt De Trie is. Mint az előkelő francia menekültek, ő is bejáratos volt Kálvin házához. Bár az idegen elem túlsúlyra jutásától félő genfiek nem a legjobb szemmel nézték, Kálvin különös szeretettel foglalkozott a menekültek dolgaival. Nem is csoda: kétszeresen is testvérei voltak: egyfelől honfitársai, másfelől a hitben is testvérei. Bizonyára mások
(1) John Calvin... 164. l.
is fordultak hozzá, amikor hívogatták őket vissza az elhagyott római egyházba. Így tehetett De Trie is. Alkalmasint megmutatta Kálvinnak unokatestvére visszahívogató levelét, melyben szemére veti a Genfben uralkodó szabadosságot, rendetlenséget. Bizonyára szóba került az öt szerencsétlen ifjú sorsa is. Kálvin nagyon jól tudta, hogy éppen az oly embertelenül cselekvő érsek szomszédságában: Vienne-ben tartózkodik a fölforgató tanokat hirdető Servet és néki a haja szála sem görbül meg, míg az öt ifjúnak – épen az érsek rosszindulata miatt – nemsokára meg kell halnia. (1) Valószínűleg megütközését fejezte ki a kétszeres igazságtalanságon: mind efölött, mind afölött is, hogy még ezek merik azt hirdetni, hogy Genfben nincs fegyelem, nincs rend és ezen a címen hívogatják vissza a római egyházba De Trie-t is. Így értesülhetett De Trie a Servetre vonatkozó dolgokról és így szerezhetett be Kálvintól néhány bizonyítékot erre nézve.
De Trie leveléből is kitűnik, hogy az öt ifjú sorsa és a Servet-ügy közt csakugyan van összefüggés: "Milyen szégyen, hogy megölitek azokat, akik azt mondják: csak az egy Istent kell segítségül hívni...; nincs más elégtétel, csak az, amely Jézus Krisztus halálában és szenvedésében ment végbe... Sőt nem elégednek meg azzal, hogy ilyen emberek egyszerű halállal haljanak meg, hanem kegyetlenül elégetik őket. Ez alatt köztük él az, aki Jézus Krisztust bálványnak nevezi, lerontja a hit alapjait, összegyűjti a régi eretnekek összes ábrándjait és még a kisdedek keresztségét is kárhoztatja: mikor azt ördögi találmánynak nevezi. Ez nálatok jó névnek örvend, és megtűrik, mintha semmiben se tévedett volna. Kérlek, ... hol van annak a szép papi uralomnak a fegyelme, amit annyira magasztaltok? Azt az embert, akiről beszélek, mindazok az egyházak elítélték, amelyeket ti kárhoztattok. Ti mégis megtűritek magatok közt –‚ sőt kinyomatja ott könyveit". De Trie ezután elmondja, hogy Servet Mihály ez, kit Vienne-ben Villeneufve-nek hívnak. Leleplezi azt is, hogy könyvét Arnoullet Boldi-
(1) 1553. május 16-án égették meg őket. Ld. a Bulletin de l'Hist. du Prot. franç. 1892. évfolyam, 306. l.
zsár nyomdájában nyomták. (1) Azután hozzáteszi: "Avégből, hogy ne gondold, mintha levegőbe beszélnék, elküldöm bizonyságul az első levelet". Az elküldött részlet a Christianismi Restitutio című könyvnek a cím hátlapjára nyomatott tartalomjegyzéke és négy első levele.
Kálvin ellen fölhozzák azt is érvül, hogy De Trie Vilmos aligha lett volna képes ilyen levelet írni, ezt bizonyára Kálvin diktálta. Eltekintve attól, hogy a magánjellegű levél semmi különlegességet el nem árul, egy XVI. századbeli francia nemes emberről miért ne tételezhetnők föl, hogy tudott ilyen levelet írni? De Trie
(1) Tisztáznunk kell még azt a kérdést is, hogy miként tudta meg Kálvin a titokban dolgozó vienne-i nyomdász nevét is? De Trie harmadik levelében azt írja: "A nyomdászra vonatkozólag nem küldöm meg azokat az adatokat, amelyekből megtudtuk, hogy Arnoullet Boldizsár és sógora Gueroult Vilmos voltak azok". (A Servet-pör aktái, 139. l.) Tehát nem akarja elárulni De Trie, hogy honnan tudták meg (Kálvin és ő) a nyomdász nevét. A pör aktái közt (37–43. l.) van ugyan egy irat, a XIII. számú: Arnoullet levele Bertet Jakab chastilloni könyvkereskedőhöz, mely valószínűleg Colladon ügyvéd útján jutott Kálvinnak, illetve a genfi bíróságnak a kezébe, melyben Servet könyve kinyomatásának történetét elmondja, de ez július 14-én kelt, holott De Trie már a február 26-án kelt levelében megnevezi Arnoullet-t. A vienne-i nyomdász eme levele fontos mégis reánk nézve. Azt írja benne Arnoullet Gueroultról, volt nyomdavezetőjéről, hogy a nyomtatás közben megmondta, van a könyvben néhány levél Kálvinhoz, és nagy kedve volna azokat franciára fordítani, de ő nem engedte meg. Majd azt írja Gueroultról – és ez fontos – "Jó társaságokban sok rosszat mondott Kálvinról és még azt is hírül hozta legutóbb, utolsó utazása alkalmával, hogy beszélt vele és rólam azt mondta, csak kötelességét teljesítette azzal, hogy elfogatott: én arra mentem, anélkül, hogy őt meglátogattam volna". Arnoullet vienne-i bezáratásáról van itt szó, melyről Gueroult állítása szerint Kálvin maga bevallotta, hogy ő kezdeményezte, és erre az indította, mert Arnoullet legutóbbi genfi útjában elkerülte. Kálvin valószínűleg jó ismeretségben volt a vienne-i nyomdásszal. Erre vall Arnoullet levelének ama része is, melyben azt izeni Bertet-vel Kálvinnak, hogy legközelebb, "ha arra megyek, nem múlik el anélkül, hogy meg ne látogatnám, és ha nem tettem volna meg kötelességem, amivel tartoztam volna véle szemben, bocsásson meg, mert aki annak oka, ott van..." Gueroult genfi útja gyújt itt némi világosságot. Azt kell hinnünk, hogy a vienne-i nyomdász üzletvezetője, mikor Genfben járt és Kálvint is meglátogatta (valószínűleg azért, hogy Genfbe való visszatérésének az útját egyengesse), vagy valamelyik ismerősének vagy magának Kálvinnak elárulta, hogy olyan könyvet nyomtak náluk, amelyben Kálvin-ellenes levelek foglaltatnak. Kálvinnak azért árulhatta ezt el, hogy Genfbe való visszatéréséhez a jóindulatát megnyerje. Az is lehetséges, hogy levélben írta meg ezt valamelyik odavaló barátjának, esetleg Kálvinnak magának. Kálvint csak megerősíthette gyanújában Arnoullet látogatásának elmaradása. Ezért mondhatta Gueroultnak, mikor az a vienne-i letartóztatást követőleg ott járt nála (bizonyára többször is járt ott mert Arnoullet azt írja: "utolsó utazása alkalmával"), hogy ő fogatta el. Kár, hogy ebben a dologban nem áll rendelkezésünkre több világosság, csupán egy meglehetősen kétes embernek, Gueroultnak a mendemondája. Mert ha Kálvin csakugyan beismerte, hogy ő tartóztatta le Arnoullet-t, úgy Servet egyidejűleg történt letartóztatása is az ő munkája. Történész azonban ilyen kétes forrásból származó állítást döntő érv gyanánt nem fogadhat el. Béza könyvében ezt olvassuk róla: "Guerotius Vilmos, aki előbb a genfi pártoskodásokban vett részt; majd paráználkodásáért és egyéb bűneiért reá váró büntetése elől Genfből Lyonba menekült". (Kálvin J. élete, 36–37. l.) Béza szavai Gueroult Genfbe járkálásának az okára is fényt vetnek.
hozzá még a kiváló hellénistának, Budé Vilmosnak a leányát, Margitot vette el, (1) ami szintén amellett bizonyít, hogy volt érzéke az irodalom és az írás iránt. Trie Vilmos levele nem maradt hatás nélkül. Arneys, ki rendkívül buzgó r. kat. volt, sietett unokatestvére sorait és a mellékelt könyvlapokat Ory Máté szentszéki gyóntató atyának, a francia királyság főinkvizítorának megmutatni. Az Buatier Benedek érseki fővikáriussal együtt megvizsgálta a levelet Mivel igen fontosnak látták a tartalmát, Ory már március 12-én írt Villarshoz, de Tournon bíboros ülnökéhez, melyben röviden előadta a dolgokat és kérte, hogy a Vienne mellett lévő roussillon-i kastélyában időző bíborost is értesítse bizalmasan a dologról. (2)
A fővikárius is hamarosan ott termett Roussillonban a bíborosnál. Rögtön odahívatták Arzellier Lajost, a vienne-i érsek fővikáriusát, hogy a megindítandó nyomozás tárgyában az érsekkel tanácskozzék. De Tournon bíboros hamarosan levelet írt Maugironnak, a koronahercegi birodalom helytartójának is, melyben fölhívja, hogy minden igyekezetét latbavetve, de a lehető legnagyobb titokban, csináljon rendet. (3) A helytartó a bíboros kívánságához híven elhívatta a helyettes hely-
(1) Ld. Galiffe: Notices généalogiques, II. köt. 531. l., az újabb kiadásban: IV. köt. 380. l.
(2) A levelet l. a Servet-pör aktái, 134. l.
(3) A március 15-én kelt levelet l. a Servet-pör aktái, 135. l.tartót, Court Antalt. Mindjárt a következő nap, március 16-án a vienne-i fővikárius és a helyettes helytartó elmentek egy Peyrollier nevű tisztviselőhöz, hol a bíboros fővikáriusa, Buatier elmondotta a dolgokat. A bírák még az nap tanácsot tartottak a helytartónál. Elküldtek Servethez, hogy valami közölni valójuk lenne véle. A két órai késéssel megjelenő Servetnek tudtára adták, hogy házkutatást tartanak a lakásán. Servet késznek nyilatkozott arra, hogy lakását megmutassa. Néhányan elmentek a lakására, mely az érseki palotában volt. Minden írását átvizsgálták, de a párizsi orvosok ellen írt Apológiáján kívül nem találtak mást nála. A következő nap kihallgatták Arnoullet Boldizsár nyomdavezetőjét, Gueroult Vilmost. A nyomdában és a házukban is kutatást tartottak, a nyomdászsegédeket kihallgatták, de semmi eredményre nem jutottak. A vidéki útjából 18-án visszatérő Arnoullet-t is kihallgatták. A bírák tanácsot tartottak és megállapították, hogy a letartóztatásra nincs még kellő bizonyítékuk. Elhívatták Ory inkvizítort Vienne-be. Ez azt indítványozta, hogy írassanak Arneys-vel genfi rokonához, hogy küldje el az egész Christianismi Restitutiót. Az inkvizítor visszatért Lyonba és Arneys csakhamar írt is De Trie-nek. (1)
De Trie hamarosan válaszol unokatestvérének. Ez a levele március 26-án kelt. (2) Ez a második levél perdöntő fontosságú, éspedig nemcsak a francia inkvizíció kezében, de még inkább a Kálvinnak a vienne-i pörben való részességét tárgyilagosan vizsgáló történész kezében. A lyoni és vienne-i hatóságokat az elküldött nyomtatott könyv és Servet két tucatnyi kézirata érdekelte, minket azonban De Trie két vallomásszerű nyilatkozata.
Az egyik mindjárt a levél legelején olvasható: "Amikor azt a levelet írtam, amelyet közöltél azokkal, akiket kötelességmulasztóknak mondottam abban, nem gondoltam, hogy a dolog ennyire menjen. Csak az volt a szándékom, hogy megmutassam néked, milyen azoknak a buzgósága és ájtatossága, akik az egyház oszlo-
(1) Ld. bővebben D'Artigny idézett munkájában, II. köt., 86. és k. l., úgyszintén a Servet-pör aktái, 136–137. jegyzetében.
(2) A Servet-pör aktái, 136-139. l.painak vallják magukat, habár eltűrnek maguk közt olyan rendetlenséget és mégis keményen üldözik a szegény keresztyéneket, kik Istent egyszerűségben óhajtják szolgálni. Mivel a példa figyelemreméltó volt és értesültem róla, úgy tűnt föl nékem: az alkalom megengedi, hogy érintsem azt levelemben úgy, amint tárgyaltam. Mivel nyilvánosságra hoztad, amit pedig bizalmasan és egyedül néked akartam írni, adja Isten a legjobbat, hogy az a keresztyénségnek ilyen szennytől, ilyen halálos dögvésztől való megtisztítására szolgáljon."
Még fontosabb levelének néhány sorral tovább eső része, mely a levelével egyidejűleg küldött nyomtatott könyv és Servet kéziratok megszerzéséről szól: "De meg- vallok néked valamit: nagy fáradságomba került megszerezni, amit Kálvin úrtól küldök; nem azért, mintha nem óhajtaná ilyen utálatra méltó káromlások elnyomását, hanem mivel úgy látja, hogy néki, mint olyannak, akinek nincs kardja az igazságszolgáltatásra, az a kötelessége, hogy inkább tanítással győzze le az eretnekséget, mint ilyen módon üldözze. De én addig alkalmatlankodtam nála, rámutatva a könnyelműséggel való szemrehányásra, amellyel illethetnének, ha nem segítene, míg végül beleegyezett abba, hogy átadja, amit majd meglátsz".
A legkisebb okunk sem lehet föltételezni, hogy De Trie ne az igazat írja unokatestvérének. Nem is sejthette, hogy ez a levél valaha annyi kézen megy keresztül és olyan fontos történeti okirattá válik. Ha első levelével csakugyan az a célja lett volna, hogy Servetet följelentse, s ha valóban Kálvin lett volna első levelének értelmi szerzője, úgy most sem önmagát, sem Kálvint nem mentegetné De Trie, hanem – ellenkezőleg – örömének adna kifejezést, hogy föllépésük sikerrel járt. Így akaratán kívül lesz De Trie a vienne-i pör fölidézője. Mikor ennek tudatára jut, meglepődik, de nem ijed meg. Azt hiszi, mint soraiból olvassuk, hogy Isten valami jót hoz ki a dologból a protestánsok számára: "Részemről kérem Istent, nyissa meg azok szemét, akik oly helytelenül vélekednek, hogy jobban meg tudják ítélni azt a vágyat, amely minket vezérel".
Kálvin szintén aligha lehetett elkészülve a dolgok ilyetén fordulatára. Sok fáradozásra, sok alkalmatlan-
kodásra van szüksége De Trie-nek, míg megszerzi tőle az iratokat. Kálvin végre rááll. Talán az ő lelke előtt is fölvetődik az a gondolat, hogy itt a kedvező alkalom Servet Szentháromság-ellenes és a reformáció eszmeáramlatát kétes hírbe hozó tanainak elnémítására. Vajha erősebb tudott volna lenni akkor! Ezt a gyöngeségét ha nem is "megbocsáthatatlan hibának" – mint Weiss N. minősíti –‚ (1) de mindenesetre mélységesen sajnálatraméltónak kell mondanunk.
A harmadik levél újabb kérelem alapján, (2) öt nappal később kelt. Mindenekelőtt Servet eltitkolt nevéről ad benne fölvilágosítást De Trie, majd a Christianismi Restitutio kéziratáról. Előző levelében ugyanis azt írja De Trie, hogy "remélem, amikor a dolog majd komollyá válik, idővel körülbelül egy rizsma papírt kapok tőle: ez az, amit ez a kedves ember kinyomatott". (3) Bizonyára az összes bizonyítékokat kérték Oryék. Újból megígéri, hogy elküldi a könyv kéziratát is, de most nem küldheti, mert két év óta Lausanne-ban van Viret Péter lelkésznél. Servet ugyanis azzal a kívánságával küldte el kéziratát annak idején Kálvinhoz, hogy juttassa azt más reformátorokhoz is. (4) De Trie ebben a levélben fölhívja a francia bírák figyelmét arra is, hogy Servetet már régebben is üldözték Szentháromság-ellenes tanaiért. Így hivatkozik Oecolampadius leveleire, azután Melanchtonra. Mindezeket – természetesen – csak Kálvintól tudhatta meg.
De Trie eme két levelének megérkezése után április 4-én nagy gyűlés volt a roussilloni kastélyban. Ory Máté bemutatta a leveleket és iratokat. Az iratokat
(1) Calvin, Servet, G. de Trie et le Tribunal de Vienne, 17. l.
(2) Erre vall a levél befejező része: "Mivel a követ, ki különben is igen későn adta át leveled, kér, hogy siessek". A levelet l. S. P. A. 139–140. l.
(3) Ld. a 138. lapon.
(4) Weiss N. összetéveszti a könyv kéziratát a nyomtatott könyvvel. Bár megakad a szeme a "két év előtt" kifejezésen és látja, hogy az csak a kéziratra vonatkozhatik, azt hiszi, hogy a nyomtatott könyv vándorolt és arról van szó. (Ld. i. m. 18. l.) Ennek semmi értelme nem lett volna, mert hisz a 800 példányban kinyomatott könyvből küldhetett minden nevesebb reformátornak egy-egy példányt. Különben is a nyomtatott példányt már a második levéllel egyidejűleg elküldi De Trie.a legaprólékosabb gonddal átvizsgálták és mivel teljesen bebizonyítottnak látták a dolgot, elrendelték Servet és a nyomdász letartóztatását. A vienne-i érsek fővikáriusával együtt mindjárt ebéd után hazament Vienne-be, és a helyettes helytartót értesítették a határozatról. A föltűnés elkerülése végett úgy határoztak, hogy mindkettőt egyidőben fogják el. Ügyesen kieszelt módon még aznap estefelé a fővikárius Arnoullet-t vezettette az érseki börtönbe, a helyettes helytartó pedig Servetet. Elment érte a helytartóhoz, akit éppen gyógykezelt. Azt mondta néki, hogy a koronahercegi palotában több beteg és sebesült fogoly van, jöjjön azokat meglátogatni. Servet készséggel el is ment. Mikor odaértek, a helyettes helytartó elhívatta a fővikáriust, azután megmondták Servetnek, hogy a de Tournon bíborossal is közölt vádak alapján letartóztatják. Azután előhívatták a palota fölügyelőjét és börtönőrét. Szigorúan meghagyták néki, hogy gondosan őrizze, de állásának megfelelően tisztességesen bánjék véle. Megengedték, hogy 15 éves inasa is mellette legyen. Aznap barátainak is megengedték, hogy meglátogassák. A vienne-i érsek másnap reggel már jelenthette a bíborosnak, hogy az elfogatást teljesítette. Ugyanakkor Ory inkvizítort Vienne-be kérette. Az lóháton, vágtatva ment Vienne-be, úgy hogy már délelőtt tíz óra tájt ott volt. Ebéd után pedig meg is kezdték Servet kihallgatását. (1)
Háromízben hallgatták ki. Először április 5-én délután, másodszor április 6-án délelőtt, harmadszor aznap délután. Ez a harmadik kihallgatás voltaképpen folytatása a délelőttinek. A kihallgatás anyagára nem terjeszkedünk ki. Bőven szólnak arról a jegyzőkönyvek, melyek az akták közt olvashatók. (2)
A kihallgatások során Servetnek mindinkább éreznie kellett, hogy veszti a talajt lába alól, és az az első pillanatban célravezetőnek látszó védekezése nem segít rajta, hogy ő írta ugyan Kálvinhoz a kihallgatás során fölmutatott leveleket, de Servet nevét, kinek egyik munkáját még fiatal korában olvasta, csak úgy vette föl
(1) Ld. bővebben D' Artigny i. m. II. köt. 98. l. és Servet-pör aktái, 140–141. l. jegyzetében.
(2) A Servet-pör aktái, 140–147. l.avégből, hogy vitatkozhassék tovább is Kálvinnal, kinek kíváncsi volt a véleményére. Ugyanis az ő kérdései hasonlóak voltak Servet főbb tételeihez, és Kálvin úgy felelt, mintha Servet írt volna néki. Bár kijelentette Kálvinnak, hogy ő nem Servet, mégis belenyugodott abba, hogy Servetnek tekintse, és ezen a néven írt néki, csak hogy folytathassa véle a vitát. (1) Látta, hogy hamarosan bebizonyosodik állításának valótlansága, és így egyedül a szökés segíthet rajta. (2)
Tudja, hogy most még nem késő, de két nap múlva már lehetetlen lesz. Az is lehetséges, hogy hozzá bejáratos barátai ajánlották ezt néki, sőt az sem lehetetlen – mint látni fogjuk –‚ hogy a helyettes helytartó, sőt a helytartó is elősegítette szökését. A meneküléshez pénzre is volt szüksége. Ezért elküldte inasát a Szent Péter-kolostorba azért a háromszáz tallérért, amivel tartoztak néki. Ezt is valóban az utolsó órában tette, mert félóra múlva már megizente Ory inkvizítor, hogy senki sem beszélhet a fogollyal engedély nélkül. Servet, akinek megengedték, hogy a börtön kertjében sétálhasson, alaposan körülnézett ott, hogy merre szökhetik meg. Másnap, április 7-én már reggel 4 órakor talpon volt. Hálósapkában és otthoniasan öltözve odaállított a börtönőrhöz, ki szőlőjébe indult a napszámosokkal, és elkérte tőle a kert kulcsát. Az oda is adta, és kis idő múlva elment a munkásokkal. Mikor már távol lehettek, Servet egy fa tövénél hagyta házi sapkáját meg felső ruháját, az előző nap kiszemelt úton hamarosan elérte a Rhône hídjának kapuját és Lyon felé tartott. Szökését csak két óra múlva vette észre a börtönőr felesége. A bírák – látszólag – mindent elkövettek, hogy a szökevényt elfogják.
D' Artigny is megemlíti: "Általános az a hit. ..‚ hogy a helyettes helytartó benső barátja volt Servetnek, ki kigyógyította egyetlen leányát veszélyes betegségéből, és ez az elöljáró segítette elő szökését". Erre vall az is,
(1) Ld. a második kihallgatás jegyzőkönyvében. A Servet-pör aktái, 145. l.
(2) A szökésnek D' Artigny nyomán való részletes leírását és az azt követő eljárást 1. a Servet-pör aktái 147–149. l. jegyzetében. A szökésről ld. Servet nyilatkozatait a Servet-pör aktái, 29., 33–34. l.hogy a szökés után tartott nyomozásnál a börtönőr azzal kezdte vallomását, hogy a kert kulcsát átadta Servetnek. A vallomásból nem foglaltak többet írásba, mintha csak valami elhallgatni való lett volna, amit nem akartak nyilvánosságra hozni. Mentegetni igyekszik ugyan a helyettes helytartót, ki – szerinte – aligha merte volna kitenni magát a bíboros haragjának. (1) Az is igaz ugyan, hogy Servet – hetedik genfi kihallgatása alkalmával a vienne-i börtönőr jelenlétében
arra a kérdésre, hogy milyen kedvezményben részesítette a börtönőr, nem vall ellene terhelőleg. Azt feleli: "Semmi kedvezményben vagy semmi segítségben nem részesült a börtönőr részéről"; "csak a helyettes helytartó parancsolta néki, hogy engedje őt bármerre menni...; a cellák kulcsát elhozta a börtönőrtől, ki odaadta néki, mert a helyettes helytartó megparancsolta, hogy jól bánjék véle, és ezt a helyettes helytartó az ő jelenlétében mondta a börtönőrnek." (2) De ha csakugyan előmozdította volna is szökését, aligha hálálhatta volna meg ezt Servet azzal, hogy elárulja. De harmadik genfi kihallgatása alkalmával ő is elismeri, hogy "valaki a bírák közül segítségére volt, mert azután nem akarták üldözni". A hetedik kihallgatásnál pedig egyenesen Maugiron helytartót nevezi meg, mint aki "kedvezett néki, amennyiben ügyelt, hogy ne fogják el olyan hamar". (3) Ezenfelül a vienne-i nyomozás során bebizonyult, hogy a börtönőr egyik szolgája azt mondta többek jelenlétében Servet inasának: "Menj, mondd meg uradnak, ki fönt van a kertben, hogy a kert mögött szökjék meg". Az inast kikérdezték efelől. Őszintén bevallotta ezt, de tiltakozott bűnrészessége ellen, mert amikor ő a kertbe ment, gazdája már megszökött. Az inas, nagyon természetesen, nem vallhatta be, hogy ő is elősegítette a szökést. Nagyon jól tudta, hogy nem vitte volna el szárazon. Ilyen körülmények közt valóban azt kell hinnünk, hogy a helyettes helytartónak vagy a helytartónak mégis csak része volt Servet szökésében.
Csaknem egy hónap múlva, május 2-án Ory inkvizítor – a már említett módon – megtudta, hogy
(1) A Servet-pör aktái, 148. l.
(2) Uo. 80–81. és 79. l.
(3) Uo. 29. és 80. l.a könyvet Arnoullet-nak egyik félreeső házban lévő sajtóján nyomták. Most már minden bizonyíték a kezükben volt. Május 10-én az inkvizítor kivonatot készített a Christianismi Restitutio főbb tévedéseiből, azután elkészítette a bírálatát. Június 17-én a királyi ügyész vádindítványa alapján meghozta a vienne-i törvényszék Servet ellen az ítéletet. (1) Érdekes, hogy az ítélet a vádat ismertető részében Servetet nemcsak eretnekséggel, hanem lázítással, a közbéke megzavarásával is vádolja.
A büntetést a következőképp szabja ki az ítélet: "... elítéljük őt, mégpedig a pénzbírságot illetőleg a királyi koronahercegnek fizetendő ezer tours-i livre-ben, azonfelül arra, hogy mihelyt letartóztatják, könyveivel együtt talyigán, vásár idején a koronahercegi palota kapujától a keresztutakon és a forgalmas helyeken át a mostani belváros piacterére és onnan a Charnève nevű térre vitessék és ott elevenen, kis tűzön megégettessék, úgy, hogy teste hamuvá váljék. Jelen ítélet egyelőre képmásán hajtandó végre, és egyidejűleg könyvei is megégetendők".
Az abszolút rendszer sajátsága, hogy még az elítélt távollétében is végrehajtja az ítéletet in effigie. Az ítéletet csakugyan végre is hajtották. Úgy déltájt, amikor Servet képmása a koronahercegi palota előtt elkészült, Berodi Ferenc felsőbírósági hóhér, kit külön erre a célra hozattak el, talyigára tette a képet Servet öt csomag könyvével együtt, és miután a talyigát az ítéletben megszabott úton a kivégzés helyére tolta, ott a képet az akasztófára akasztotta, és a könyvekkel együtt a hivatalos személyek és egy sereg kíváncsiskodó jelenlétében kis tűzön elégette. (2)
Servet ellen a vienne-i egyházi törvényszék is hozott ítéletet, éspedig 1553. december 23-án, vagyis Servet genfi kivégeztetése után két hónappal. Nagyon jól tudták a vienne-i egyházi hatóságok, hogy Servetet kivégezték már Genfben, de – s ez ismét az abszolút rendszerre vall – a maguk részéről is eretnekké nyil-
(1) Az ítéletet egész terjedelmében ld. a Servet-pör aktái, 75–77. l.
(2) A Servet-pör aktái, 77-78. l.vánítják holta után is. (1) Érdekes, hogy mit kifogásol leginkább az egyházi bíróság ítélete a Christianismi Restitutióban? "... az első könyvben Villeneufve-i azt állította, hogy a keresztség a kisdedeknek és gyermekeknek nem használ, kárhoztatta a pápa és az egész egyház tekintélyét; a titkokról szóló harmadik könyvben a miséről és az oltári szentségről sok kárhozatos dolgot írt, és megvetette az összes egyházi szertartásokat".
A Vienne-ből megszökő Servet – mint harmadik genfi kihallgatása alkalmával vallotta – eleinte Spanyolország felé vette útját. Onnan azonban visszafordult, mert félt a fegyveresektől. Genf felé ment, és onnan Németországon keresztül a hegyeken túlra, vagyis a mai Olaszországba akart menni, hogy ott folytassa orvosi gyakorlatát. (2)
(1) Az ítéletet ld. a Servet-pör aktái, 149–150. l. Van ugyan az ítélet végén néhány sor, mely arra enged következtetni, hogy anyagi oldala is volt az ítélet meghozatalának: "Vagyonát a vienne-i hatóság által elkobzottnak nyilvánítjuk, levonva a részünkről megállapított, fölmerült és fölmerülendő bírói költségeket, melyekben elmarasztaljuk".
(2) A Servet-pör aktái, 33–34. l.