VII. Servet a kortársak és az utókor szemében.
Mint a bevezetésben is említettük, alig fogadtak még ítéletet olyan általános helyesléssel, mint Servet megégetését. Így nem alaptalanul mondja Coleridge, hogy Servet halála nem csupán Kálvinnak, hanem az egész keresztyén világnak közös hibája. (1) Valamennyi reformátor elítélőleg nyilatkozik Servetről, és helyeslőleg veszi tudomásul kivégeztetését. Melanchton, Bullinger, Bucer, Béza lelkesen üdvözli Kálvint, mint aki erélyes föllépésével a protestáns tanok tisztaságát megóvatta, a keresztyén egységet megoltalmaztatta.
Legyen elég csupán néhány reformátornak Servet felől táplált véleményére hivatkoznunk. Oecolampadius már Servet első könyvének megjelenése után azt írja3 hogy az őrült tan visszaszorítása "Krisztus ügye"; "ki kell oltani a szikrát, nehogy tűz támadjon". (2) Zwingli is már az 1530-ban Oecolampadiusszal, Bucerral, Capitóval tartott tanácskozáson annak a nézetének adott kifejezést, hogy "e vad és istentelen spanyol koholmányai keresztyén vallásunkat egészen tönkreteszik". Majd mint Oecolampadius mondja: "Ezt a dolgot az Isten egyháza nem tűrheti el, azért ejtsd módját bármiképpen, hogy azok a rettenetes istenkáromlások az egész keresztyén egyház kárára és gyalázatára zabolázatlanul ne tomboljanak." (3) A szelíd lelkű Melanchton is erősen elítéli Servet nézeteit nagy művében, a "Loci Communes"-ben. (4) A kivégzés után nemcsak azt jelenti ki írásban, hogy teljesen egyetért Servet kivégeztetésével, hanem
(1) Idézi Irwin: John Calvin... 167. l.
(2) 1531. július 18-ai levele Bucerhoz. Ld. Servet-pör aktái, II. Függelék 163. l.
(3) Servet-pör aktái 27. l. jegyzetében.
(4) 18. és 28. l. Ld. Servet-pör aktái 26-27. l.azonfelül még elismeréssel adózik Kálvinnak, mint aki arra van hivatva, hogy a protestáns tanok tisztaságát megóvja, hasonlóképpen a genfi magisztrátusnak. (1) A Szentírás szabad magyarázata mellett, amely oly sok részre szakítja a protestantizmust, örvendetesnek tartja, hogy a közös egységnek akad megoltalmazója. Béza Kálvin életrajzában is bizonyítgatja, hogy "Servetet teljesen joggal sújtotta Genfben a halálbüntetés, ... mert ... megfertőztette az eget és a földet". (2) Bullinger leveleiben (3) az ért támadások közepette folyton vigasztalja Kálvint, és biztatja, hogy adja ki a Servet-pör iratait.
De ha ezek a rendkívül nagy súlyú férfiak Kálvin pártján voltak is, mindjárt kezdetben – legnagyobb részt Kálvin ellenségei és ellenfelei sorából, így Bázelből, Bernből és különösen a genfi és svájci olasz menekültek közül – (4) egyesek titokban, mások nyíltan kárhoztatták Servet máglyahalálát. "Némelyek – mint Béza írja – úgy vélték, hogy lehet ugyan korlátok közé szorítani az eretnekeket, de a legnagyobb büntetéssel sújtani mégsem szabad; mások pedig ... abban a nézetben voltak, hogy azokat csak az Isten ítéletére kell bízni. Ezt az utóbbi véleményt még a derék férfiak közül is többen védelmezték." (5)
Kálvin is megemlékezik a Servet kivégzésével kapcsolatban őt ért rágalmakról, amelyekkel "a zavargó vagy gonosz lelkű ... emberek illették". (6) Ezek sorában megemlíthetjük Castellio Sebestyént, (7) kiről már a Servet-pör irodalmánál megemlékeztünk, Bolsec Jeromost (8) és
(1) 1554. október 14-én Kálvinhoz írt levelében.
(2) Kálvin János élete. Ford. Rácz Kálmán 39–40. l.
(3) Így 1554. június 12-én kelt levelében.
(4) Vallásos nézeteik miatt voltak kénytelenek hazájukból menekülni. Több gúnyolódó vers származik tőlük.
(5) I. m. 40. l. Trechsel is hivatkozik arra, hogy Kálvin barátai közt is akadtak, akik nem minden tekintetben értettek egyet a Servet-ügy kimenetelével. "Michael Servet und seine Vorgänger." 262. l.
(6) Szentháromság védelme 10. l.
(7) Castelliót gyanúsítja Kálvin is a névtelenül megjelent támadások egyik-másikának szerzőségével. Be is panaszolja e[zért] Bázelben. Ld. Trechsel i. m. 267. l.
(8) Bolsec Jeromos csúfolódásai miatt a genfi küldöttek panaszt is tesznek Bernben. Ld. Trechsel i. m. 263. l. Bolsec később visszatér a r. kat. egyházba.Socin Laeliust, az unitárius egyház egyik alapítóját. Mint Béza megjegyzi, ezek "mintegy saját magukat védelmezték ezzel". A két elsőnek egyéb okai is voltak Kálvin ellen a haragra. De az itt-ott fölhangzó véleményeket leszámítva, bátran állíthatjuk, hogy az egész keresztyén világ helyeslőleg veszi tudomásul Servet kivégeztetését. (1)
Azután a Servet-kérdés hosszú időkön keresztül mintha a feledés homályába merülne. Csak a XVIII. században kerül újból fölszínre. A század szabadabb szelleme mind nagyobb rokonszenvvel fordul a vallásos meggyőződéséért máglyahalált halt férfi felé. A közhangulat Servet pártjára kezd állani. (2) Nem kisebb ember kel Servet védelmére, mint Voltaire. (3) Az erkölcsökről írt tanulmányának "Calvin és Servet" című fejezetében erős szavakkal ítéli el a reformátor vallási türelmetlenségét. Abból az időből mindössze egy munka (4) emlékezik meg kárhoztatólag Servetről: Senebier genfi irodalomtörténete. Ebben azt mondja Servetről, hogy nem volt más, mint istenkáromló, és tanítása csak ateizmusra vezet, ha ugyan nem maga az ateizmus.
Jó fél századig ismét elhallgatnak a Servet-kérdéssel. A múlt [XIX.] század derekán vetődik újból fölszínre. A Servet-pör irodalmának tárgyalásánál megemlékeztünk azokról a komoly történeti munkákról, amelyek tárgyilagosan, minden elfogultságtól menten igyekeztek világosságot gyújtani ebben a nehéz kérdésben. Már azokban a munkákban kifejezésre jutott az a meggyőződés, hogy nem közönséges istenkáromló Servet, hanem minden tévedése mellett is komoly kutatója a vallási igazságoknak. De rámutattak arra is, hogy miért kellett meghalnia, és miért nem lehet Kálvin rovására írni halálát. Ez a vélemény tükröződik vissza mind Trechsel, mind Rilliet művében. Ez a nézet alakul ki a nagynevű genfi
(1) Ld. a bevezetésben, 5–6. l. de la Roche, Allwoerden, Mosheim munkáit.
(2) A genfi tanács is érzi a közhangulat eme kedvezőtlen alakulását, ezért 1757-ben megtagadja Vernet J. tanár ama kérelmét, hogy betekintést nyerhessen a pör aktáiba. Ld. "Pour M. Servet" 13. l. Claparède T. cikkét.
(3) "Essai sur les moeurs."
(4) Histoire littéraire de Genève. 1786.történésznek, Roget-nak, (1) a genfi nép történetéről néhány évtized múlva megjelent munkájában is, melyben beható részletezéssel tárgyalja a Servet-pört. Már ez a könyv is magán viseli annak az egyre fokozódó rokonszenvnek a nyomát, amely a hatvanas években tapasztalható mindenfelé Servet iránt.
Az említetteknél sokkal nagyobb előszeretettel írja akkortájt egész sereg kisebb-nagyobb tanulmányát Tollin német lelkész. Tollinéval rokon véleményt táplál Servet felől Dardier is. Szerinte is Servet félreismert zseni, akár mint tudós, akár mint teológus. (2) Még rokonszenvesebben, bár kevés históriai hűséggel ír Servetről egy angol orvos: dr. Willis. (3) Könyvére hamarosan megadja a választ Gordon. (4)
Ezekben a hetvenes években írja Warga Lajos sárospataki teológiai tanár is 1880-ban megjelenő nagy munkáját: Keresztyén egyháztörténelmét. Ennek a kornak Servet mellett megnyilatkozó rokonszenve érzik ki könyvéből is. Bár ő is hangsúlyozza másutt, hogy Kálvinnak "meg kellett mentenie a reformációt az elfajulástól", bár ő is megemlíti, hogy az ítéletet helyeselte több testvéregyház és Bucer, Béza, sőt Melanchton is: (5) mégis több igen erős bíráló szóval illeti Kálvint, melyeket semmiképpen sem írhatunk alá. "Kálvinnal is megtörtént – írja –, mint előtte és utána igen sok más nagyratörő halandóval, hogy midőn bitorolva Istennek a bírói székét, a lelkiismeretek fölött akart ítélni, botorságot, vagy éppen bűnt követett el." (6) Azt állítja, hogy Servet "Kálvin kívánságára" (7) jut elevenen a máglya lángjaiba. Nem Kálvin, hanem a megkérdezett egyházak egyhangú véleménye és kívánsága meg a Genfben akkortájt még érvényben lévő római birodalmi törvények alapján juttatta máglyára a genfi hatóság Servetet. Ha alaposan tanulmányozta volna Warga a Servet-pört, nem állíthatna föl
(1) Histoire du peuple de Genève. 1877.
(2) A Revue Historique-ban "M. Servet d' après ses plus récents biographes".
(3) Könyvének címe: Servetus and Calvin. 1877.
(4) A londoni Theological Review 1878. évfolyamában.
(5) Munkája 123. és 127. l.
(6) I. m. 126. l.
(7) Uo. 127. l.ilyen kérdéseket: "Hogy mi vitte rá Kálvint, hogy megégettesse Servetet: a lángész zsarnoksága-e, mely nem tűr ellenkező véleményt, az az elv-e, hogy a cél szentesíti az eszközöket, vagy más valami a szíve fenekén (itt idézi Servetről Farelhez írt, sokszor emlegetett fenyegető szavait): ki tudja megmondani?" Mintha ő maga is érezné, hogy ingatag alapon áll, azt fűzi eme szavaihoz: "Én nem tudom védeni, nem merem elítélni". (1)
Irwinnel együtt mi is helytelenítjük Servet megégetését, és határozottan valljuk: "a protestantizmus szellemével ellenkezik, hogy valakit vallási meggyőződéséért halálra ítéljünk;" (2) Kálvint azonban nemcsak hogy nem merjük elítélni, de meg is kívánjuk védeni – anélkül, hogy Servetet ócsárolnunk kellene. Világosan áll minden lelkiismeretes kutató előtt, és szó sem férhet ahhoz, hogy Kálvin a Servet-pörben nemcsak formailag nem hibázott semmiben, hanem lelkiismerete ítélőszéke előtt is nyugodtan megállhatott, mert abban a korban aligha viselkedett volna valaki nálánál korrektebbül Servettel szemben. Ha tehát valami kifogásolni valót keresünk Kálvinban, az csak az lehet, hogy ebben a kérdésben nem tette túl magát korának több százados előítéletén: nem előzte meg ebben korát! Ha megelőzte volna: dicséret illetné; amiért nem előzte meg: senkinek sincs joga elítélni! A protestáns világ – fájdalom – örökségképpen kapta a római egyháztól azt az elvet, hogy "helyesen cselekszik az, aki megöli a testet, hogy megmentse a lelket", meg azt, hogy "meg kell ölni az eretnekeket, hogy megőrizzük az egyházat".
Ma már más időket élünk, s a történelem távlatában Servet alakja is másként domborodik ki előttünk, mint kortársai előtt. Jellemét a legtöbben egyoldalúan ítélték meg a múltban. A Kálvint védeni kívánók megtették jellemtelen, öntelt férfiúnak, a Kálvint támadók pedig égig magasztalták. Történeti távlatból láthatjuk immár, hogy sem az egyik, sem a másik pártnak nincs teljesen igaza. Servet végtelenül érdekes és sok tekintetben értékes jellemű férfi. Jelleméhez tapad ugyan né-
(1) I. m. 131–132. l. 22. jegyzete.
(2) Irwin i. m. 159. l.hány kisebb folt, de azok nem képesek azt elhomályosítani.
Hogy hű képet alkossunk magunknak Servetről, nem szabad sem gyöngéi, sem értékes vonásai előtt szemet hunynunk.
Servetet kiváló képességekkel áldotta meg föltétlenül az Isten. Egyike ama kor legkiválóbb orvosainak. Sokan a vérkeringés fölfedezését is az ő nevével hozzák kapcsolatba. Írt több tekintélyes orvosi művet, (1) azonkívül Ptolomaeus földrajzához jegyzeteket. Eme rendkívüli képességei azonban nemcsak nemesebb értelemben vett önérzettel, hanem dicsekvéssel, hiúsággal, szerfölötti büszkeséggel, önteltséggel, szinte gőgösséggel töltik el lelkét. Már Oecolampadius is szemére veti dicsekedő természetét. Azt írja néki: "Röviden megint kifejtem hitemet, nem azért, hogy kíváncsiságodat és vitatkozó hajlamodat kielégítsem, hanem azért, hogy ne dicsekedjél örökösen". (2) Kálvin is kiemeli szerfölött hiú természetét. A Servet tévtanairól szóló bővebb fejtegetéseiben azt írja: "hozzá még azt a képtelenséget hirdeti, hogy mi az ő szép beszédjéért irigykedünk rá". (3) Szerfölötti büszkeségére is rámutat. Már a Despeville Károly álnév alatt Frellon János vienne-i könyvkereskedőhöz írt levelében azt írja róla: "Mivel olyan gőgös hangon írt nekem, meg akartam kissé törni büszkeségét... Nincs rá nézve szükségesebb lecke, minthogy alázatosságot tanuljon". (4) A Szentháromság védelméről írott könyvében is szemére veti Servetnek a másokkal szemben lekicsinylésben megnyilatkozó önteltségét: "Közben Melanchtont úgy megleckézteti, akárcsak egy iskolás gyereket". (5) Oecolampadius is, akivel hosszabb időt töltött együtt Bázelben, önteltnek tünteti föl Servetet. Az írja róla Bucernak: "Ez a photinianus – vagy nem is tudom,
(1) Syruporum universa ratio ad Galeni censuram; Apologetica disceptatio pro Astrologia; In Leonartium Fussinum Apologia pro Symphoriano Campegio.
(2) Servet-pör aktái, II. függelék 154. l.
(3) Szentháromság védelme 119. l.
(4) Servet-pör aktái, I. függelék 128–129. l.
(5) Szentháromság védelme 201. l.melyik szektához soroljam – azt gondolja, hogy egyedül csak ő érti a dolgokat". (1)
Oecolampadius különben sincs valami jó véleménnyel felőle. Bullinger is részt vett azon a szűkebb körű tanácskozáson, amit Zwingli Oecolampadiusszal, Capitóval, Bucerral tartott 1530-ban. Ekkor Oecolampadius arról is panaszkodott, hogy van Bázelben egy "vad és makacs lelkű spanyol ember", aki őt istentelen és utálatraméltó kérdéseivel folyton háborgatja. Ugyancsak panaszkodott arról is, hogy "ez az ember olyan vad és öntelt, olyan féktelen szenvedély ösztökéli civódásra, hogy semmire sem lehet vele menni". (2) Előbb említett levelében pedig egyenesen "bestiának" nevezi őt Oecolampadius.
Servet maga is bizonyságot tesz túl nagy büszkeségéről. Azt írja Oecolampadiusnak: "Ha hasznosabbnak véled, hogy ne maradjak itt, kétségkívül elmegyek, csak azt ne gondold, hogy szökni akarok". Tehát szívesen elmegy, csak az bántaná büszkeségét, hogy szökésnek minősítenék távozását. (3)
A nagy önteltséggel karöltve szokott járni az a tulajdonság, hogy az illető nem látja be tévedését. Ebbe a hibába Servet is beleesik. Mintha ő is tudatában volna ennek – legalább nyugodtabb perceiben. Így Oecolampadiushoz intézett levelében ő is vallja, hogy "senki sem akarja belátni saját tévedését". Közvetlenül előtte azt is elismeri, hogy "mindnyájan csak részben ismerjük meg az igazságot: olykor még a legnagyobb apostolok is tévedtek". (4) Ezzel a szinte beteges önteltséggel együtt szokott járni az a természet is, amely sohasem akarja elfogadni azt, amit mások vallanak, hanem mindig valami külön véleményt kíván képviselni.
Önteltségéhez határtalan dac és keménynyakúság járul. Azok közé az emberek közé tartozott, akik inkább meghalnak, de egy szemernyit sem engednek. Kálvin is "makacs és fékezhetetlen lelkűnek" nevezi; másutt
(1) Ld. Oecolampadiusnak 1531. aug. 5-én Bucerhoz intézett levelét, Servet-pör aktái 164. l.
(2) Ld. uo. 27. l. jegyzetében Bullinger levelét.
(3) Uo. 158. l.
(4) Servet levele Oecolampadiushoz, Servet-pör aktái 159. l.pedig azt írja róla: "nem tudtam megtörni ezt a kemény nyakú embert"; "nyakasságát csak hóhérkéz tudja megtörni". (1) A genfi tanács is több ízben alkalmat ad néki, hogy tanításait visszavonja. A tanács maga is szeretné ezt. Erre mutat az a körülmény is, hogy míg Kálvin csak két napot kap a Servet válaszára írandó viszontválaszára, Servet annyi időt kap, amennyit csak akar. A vitában is néki adják az utolsó szót. Ő azonban nem von vissza semmit: inkább meghal, de nem enged!
Az ilyen természethez rendszerint kötekedő, veszekedő modor szokott járulni. Ilyen volt Servet is. Ötödik genfi kihallgatása során beismeri, hogy mikor Charlieu-ben orvos volt és egy beteghez ment, néhányan megtámadták és megsebezték. Ő is megsebesített egyet, amiért "két vagy három napot tömlöcben töltött." (2) Ha csupán jogos önvédelemről lett volna szó, aligha zártak volna be néhány napra egy orvost! Ezt a föltevésünket megerősíti az a körülmény is, hogy Servetnek orvostársaival is többször voltak kellemetlenségei. Többször belekötött orvostársaiba. Tudatlansággal vádolta őket. (3)
Kálvin azt is állítja Servetről, hogy "feslett előélete" volt. (4) Ezt Servet erkölcsi életére érti. Servet nőtlen ember volt. Való igaz, hogy néha megfeledkezett egy kissé a nyelvéről, megengedett magának egyes sikamlós szavakat, de azért a tárgyalás során sem lehetett rábizonyítani, hogy erkölcstelen életet élt volna.
Az őszinteség azonban nem volt meg benne abban a mértékben, amennyire azt egy igazi férfitól elvárhatnók.
A hatodik genfi kihallgatás alkalmával pl. szemére vetik a bírák, hogy elítéli a misét, gonosz dolognak tartja, de azért mégis járt misére Vienne-ben. (5) Ezt a kétszínűsködést nékünk is el kell ítélnünk. De ez a vétke tetemesen csökken a szemünkben, ha meggondoljuk, hogy a XVI. század fiával állunk szemben, és olyan környezetben esett a képmutatás bűnébe, ahol életveszélyes
(1) Szentháromság védelme 52., 147. és 186. l.
(2) Servet-pör aktái 57. l.
(3) Irwin i. m. 161. l.
(4) Szentháromság védelme 52. l.
(5) Servet-pör aktái 80. l.lett volna vallási meggyőződését a maga leplezetlenségében vallania. Ő maga is azzal mentegeti magát, hogy vétkezett ugyan, de a haláltól való félelmében tette.
Az is bizonyos, hogy Servet nem csinált lelkiismereti kérdést abból, hogy szorult helyzetében egyet-mást letagadjon. Így, mint Kálvin is szemére veti, többször ellentmondásba keveredik: "Rendes szokása, hogy őrültségeit alkalomadtán letagadja, mintha cserbenhagyná emlékező tehetsége". (1)
Sőt attól se riad vissza néha, hogy valótlanságokat állítson. Így amikor Vienne-ben az inkvizíció bírái afelől kérdezősködnek tőle, vannak-e eretnekséggel gyanúsított könyvei, kereken tagadja ezt. Mentségére fölhozhatjuk ugyan, hogy senki sem köteles önmaga ellen vallani, és az is igaz, hogy az inkvizíció jogtalan üldözése nem kötelezhet senkit sem őszinte vallomásra, (2) mindazonáltal egy igazi férfinak tartózkodnia kellene valótlanságok állításától. A vienne-i pör folyamán pedig egész sereg valótlanságot állít. Így első vienne-i kihallgatása alkalmával letagadja, hogy teológiai munkákat is írt volna. Arra a kérdésre, hogy nyomatott-e könyveket, elősorol három könyvet, és megemlíti, hogy Ptolomaeus földrajzához jegyzeteket csinált, azután hozzáteszi, hogy nem nyomatot több saját szerzeményű könyvet. Mikor kezébe adnak néhány lapot a saját kéziratából, úgy tetteti, mintha első tekintetre nem ismerné föl, hogy a saját írása. Ugyancsak ott más kézzelfogható valótlanságot is állít. Azt vallja, hogy az anyaszentegyház döntésétől sohasem akart és nem is akar elpártolni. Mindjárt késznek is nyilatkozik arra, hogy kijavít mindent, amit helytelennek vagy hamis tannal gyanúsíthatónak vélnek. Nyilvánvaló valótlanság ez, hisz még Genfben sem tette meg, amikor az élete forgott kockán. (3)
A második vienne-i kihallgatás alkalmával még szembeötlőbb valótlanságokat állít. Az egyik mar igazán jellembevágó. Nagy színészkedés közepette, könnyező szemekkel el akarja hitetni az inkvizítorral és a vikáriussal, hogy nem ő az a Servet; csupán Kálvin írt
(1) Szentháromság védelme 176-177. l.
(2) Servet-pör aktái 136–137. l. jegyzet.
(3) Uo. 142–143. l.néki ilyen néven, minthogy azok a kérdések, amelyeket hozzá intézett, ugyanolyan szelleműek voltak, mint a spanyol Servet állításai. Erre ő, "csak hogy vitatkozhassék véle", belenyugodott ebbe a névbe, és úgy írt néki, mintha csakugyan Servet volna. Az is valótlanság, amit ugyanakkor mond, mintha a gyermekkeresztség felől vallott nézetét már régóta megváltoztatta volna, és ahhoz akarna csatlakozni, "amit az egyház vall". (1) A harmadik kihallgatás alkalmával pedig azzal a valótlansággal hozakodik elő, hogy a Kálvinnak írt levelekben csak azért vallott olyan fölfogást, hogy megtudja, miként vélekedik azokról a dolgokról Kálvin. Semmiképpen sem akarja elfogadni azokat, amik azokban a levelekben foglaltatnak. (2)
A lelkiismeretesség egyáltalán nem volt Servetben kifejlődve. Erre vall az a körülmény is, hogy a genfi pör folyamán, a Kálvinnal való írásbeli vitatkozásban is nagy hangon idézget könyveket, anélkül, hogy csak látta volna is őket. A lelkiismeretességéről híres, éles eszű és jó szemű Kálvin rajtakapja több esetben, így Lyra Miklós és Justin mártír könyvénél. Servet Ésaiás 53. részének értelmezésével kapcsolatban Lyra Miklósra is hivatkozott. Ennek a könyvét is előmutatták néki, s Kálvin is hozzáteszi: "Hazugságon kaptuk, és még csak nem is szégyenkezett". (3) Justin mártírra való hivatkozással azt is állította, hogy abban a században még nem ismerték "a háromságról és a személyekről szóló meséket". Kálvin meghozatta a könyvet, és megmutatta annak mindama helyeit, amelyek épen az ellenkezőt bizonyítják. (4) Kálvin azonban egyszer-másszor túl szigorúan ítéli meg tudományos lelkiismeretességét és készültségét. Így szemére veti, hogy nem tud jól görögül. (5) Mikor arról szól, hogy Justin mártírnál kézzelfoghatólag kimutatja Servet tévedését, hozzáteszi: "A görög szöveget az ábécés gye-
(1) Servet-pör aktái 144-145. l.
(2) Uo. 146. l.
(3) Szentháromság védelme 54. l. és Servet-pör aktái 29. l. 1. jegyzet.
(4) Szentháromság védelme 54. l.
(5) Uo. 55. l. és Servet-pör aktái 45. l. 2. jegyzet.reknél nem értette jobban". (1) Nem lehet, hogy Servet ne tudott volna görögül, hisz különféle könyveiben lépten-nyomon bizonyságot tesz görög nyelvi ismereteiről. Kálvin azt is szemére veti Servetnek, hogy "még a legelemibb dolgokban is csúfosan téved". (2) Valóban elismerjük, hogy több hittani kérdésben tévedett, viszont azt is el kell ismernünk, hogy igen sok bibliai kérdésben tiszteletreméltó jártasságra tett szert.
Az a másik körülmény, hogy a részéről oly döntőnek elismert Justin mártírról vitatkozva, a latin fordítást kéri, holott olyan nincs is, még ha figyelembe vesszük is, hogy nem hivatásos teológussal, hanem vallási dolgokról vitatkozó orvossal van dolgunk, valóban megingatja kissé tudományos lelkiismeretességébe vetett hitünket. Viszont bármily alapos tudásúnak ismerjük is el Kálvint, a Szentföldről folytatott vitában inkább Servet pártjára kell állanunk. Servet ugyanis Ptolomaeus földrajzához előszót írt. Abban figyelmezteti az olvasókat, hogy Júda földjének tévedésből tulajdonítanak annyi kiválóságot, mert a kereskedők tanúsága szerint műveletlen és terméketlen föld. Valóban nemigen támadhatja ezért Servetet Kálvin. Nem lehet ma már arra hivatkozni, hogy Mózes szerint az "tejjel-mézzel folyó föld". Ha valamikor nagy kultúra volt is ott, idővel megszűnt, s manapság, amikor annyi ember fordul meg ott közülünk is, mindenki tudja, hogy legkevésbé sem tejjel-mézzel folyó ország az! (3)
Föl szokták hozni Servet ellen, hogy tolakodó természetű volt. Ezt a szó közönséges értelmében véve nem fogadhatjuk el. Tagadhatatlanul, volt benne valami az effajta természetből. De ezt egész más szemmel kell néznünk olyannál, akit egy eszme sarkall és nem hagy nyugodni. Az ilyen lelket nem lehet a hétköznapi élet mindenkihez odadörgölődző törtetőivel egy mérték alá fognunk. Az ilyen nem azért igyekszik mindenkire szinte ráerőszakolni az eszméit, hogy anyagi előnyt bizto-
(1) Kálvin könyvének francia kiadásában még erősebben támadja ezért: "Íme, a híres Servet, aki mindenfelé azzal dicsekedett, hogy a nyelvek adományával bír".
(2) Szentháromság védelme 198. l.
(3) Uo. 53. l.sítson véle magának, avagy hogy szellemi fölényét fitogtassa. Az ilyen lélekben az a tűz ég, amelyről a próféta úgy beszél, mint "csontjaiba rekesztett égő tűzről". Aki új és olyan dolgokat hirdet, amely ezreket és ezreket érdekel, annak nem kell azokkal tolakodnia. Arról meg még kevésbé lehet azt mondani, hogy tolakodó, aki a vallásos eszmék korszakában, a XVI. század elején új vallási eszmékkel áll elő.
Kálvin is utal arra, hogy genfi kihallgatása során is megkérdik tőle a bírák, miért buzgólkodik annyira új tanok hirdetésén, s Servet nem felel rá. Kálvin Servet feslett előéletévei véli Servet buzgólkodását megmagyarázhatni. Ebben nem oszthatjuk véleményét. Valaki csak azért, hogy az őt is feszélyező erkölcsi kötelékeken tágítson, nem fog új vallási tanokat hirdetni és magát a halál veszélyeinek kitenni! Megértjük azt is, hogy Servet semmit sem felelt. Ha Kálvint, Luthert, Zwinglit kérdezték volna meg: miért hirdették oly szenvedélyesen tanaikat, bizonyára ők sem tettek volna másképp, mint Servet. Hisz az oly természetes, hogy a gondolkozó lelket a megismert igazság nem hagyja nyugodni, és erről mindenkit meg akar győzni.
Servet rovására írják egyesek azt is, hogy a vienne-i börtönből megszökött. Ebben mi semmi különöset nem találunk, jellembevágót pedig még kevésbé. Kálvin is menekült Párizsból, mikor látta, hogy veszélyessé kezd válni a helyzete.
Gyöngéi mellett határozottan értékes vonásai is vannak Servet jellemének. Mindenekelőtt megállapíthatjuk róla, hogy a szeretet hangoztatása nem üres szóbeszéd nála. Oecolampadiushoz írt levelében kifogásolja, hogy "Luther fölöttébb durván szól a szeretetről", "Melanchton pedig azt erősítgeti, hogy Isten ügyet sem vet a szeretetre". (1) Servet különösen a szegények iránt érzett őszinte szeretetet, ami jellemének egyik legszebb vonása. Mikor Vienne-ben el akarják fogni, azt üzenik néki, hogy a koronahercegi palotában több beteg és sebesült fogoly van, látogatná meg azokat, Servet azt válaszolja: "Tekintet nélkül arra, hogy orvosi hivatása is kötelezi jó
(1) Servet-pör aktái 158. l.
cselekedet végzésére, saját lelkülete is oda készteti". (1) Ebben a korban valóban érdem ez! Jószívűségét volt adósaival szemben is bebizonyítja. Maugeron, a koronahercegi tartomány helytartója, mint említettük, a saját előnyére használja azt az alkalmat, hogy Servet megszökött Franciaországból. A királytól kieszközli, hogy Servet minden vagyona egyik fiáé legyen. Ebben a tárgyban ír a genfi hatósághoz. Kéri őket, hallgassák ki Servetet adósai felől. Nyolcadik kihallgatása alkalmával ki is kérdik efelől. Servet azonban igazi nemeslelkűséggel azt feleli: nem lehet jogosan kényszeríteni, hogy ezt megmondja. Sok szegény embernek árthatna, akik tartoznak néki; ezeket zaklatnák azok, akik elkobzott vagyonát kapták. (2)
Ami vallásosságát illeti, meg kell állapítanunk mindenekelőtt, hogy Servet bibliás ember. Egyik-másik cselekedetének védelmezésénél egyenesen a Bibliára hivatkozik. Így arra a kérdésre: "mi vette rá, hogy könyvét kinyomassa Vienne-ben?", Máté 10,5. és 6. verseire hivatkozik. (3) Alaposan ismeri a Bibliát. Így az emberi tisztaságról és tökéletességről vallott nézete igazolásául 18 bibliai helyet idéz, a gyermekkeresztség kérdésében pedig vagy harmincat.
Servetet tévedései mellett is igazi mélyhitű embernek kell tartanunk. Bár tagadja Krisztus öröktől fogva való létét, őt tartja legfőbb védelmezőjének. Mikor Kálvin megírja "Servet Mihály tévedéseinek és istentelenségeinek rövid cáfolatát", ezt 13 lelkésztársa is aláírja. Servet jegyzetekkel látja el ezt, s a végére is ír néhány sort. Az aláírók nagy számára célozva, sorait így végzi: "Aláírja Servet Mihály, egyedül ugyan, de akinek Krisztus a legbiztosabb védelmezője". (4) Mikor október 10-én kihallgatásért fordul a tanácshoz, "Jézus Krisztus szerelmére" esedezik, hogy ne tagadják meg kérését. Majd ugyanebben a kérelmében az "Isten szerelmére kéri az
(1) Servet-pör aktái 141. l. jegyzet.
(2) Uo. 83. l.
(3) Uo. 55–56. l.
(4) Servet-pör aktái 91. l. Ld. még a Szentháromság védelme 112. l. jegyzetében.urakat, hogy akár szánalomból, akár kötelességből, de csináljanak rendet. (1)
Servet igaz meggyőződésből ír. Mint Oecolampadiushoz intézett levelében önmaga is írja: "Isten látja a lelkemet, tiszta lelkiismerettel írtam, amit írtam". (2) Soraiból mintegy kiérzik őszinte meggyőződése. Szentül hiszi, hogy igaza van. Komoly lélekkel hiszi, hogy ő behatolt a titkok mélyébe, Kálvin ellenben nem. A Kálvin szerkesztette rövid cáfolat végére írt soraiban azt olvassuk: "Tanításomat csak puszta lármázással helytelenítették, de nem érvekkel, se pedig tekintéllyel". Külön ír Kálvinnak is. "Azt mondottam, nem érted a dolgok velejét; most, ha akarod, saját hasznodra megértheted." (3) Ugyanebben egy széljegyzetben azt ajánlja Kálvinnak: "Imádkozzál keresztyén ember módjára, hogy az igazság megnyíljék előtted". (4) Mikor Kálvin "rövid cáfolatában" kifogásolja, hogy Jézus testét négy elemből származtatja, Servet azt írja oda: "Nagy titkok ezek, melyeket Simon mágus nem ismer". (5) Később ugyanott azt írja Kálvinnak: "Arcátlanság ítéletet mondani arról, amit nem ismersz". (6) Kálvin cikkeire írt feleletében is ilyeneket mond néki: "Ó, te szerencsétlen, azt kárhoztatod, amit nem értesz"; "szerencsétlen koldus, nem ismered az alapigazságokat"; "szerencsétlen, még a legelemibb dolgokat sem érted". (7) Amikor Kálvin azt írja Servetről, hogy "váltságunk egész titkát megingatja", azt feleli rá: "a te hazugságaidat ingatom meg". (8) Sőt egyenesen azt hiszi – mint Kálvin ellen a genfi urakhoz írt kérelmében írja – hogy Kálvin el akarja nyomni Krisztus igazságát. A négy ok között, amelyek alapján Kálvin elítéltetését kéri, a harmadik az, hogy "ledér és rágalmazó okoskodásokkal el akarja nyomni Jézus Krisztus igazságát" (9)
(1) Servet-pör aktái 94. l.
(2) Uo. 158. l.
(3) Uo. 91. l.
(4) Szentháromság védelme 73. l.
(5) Uo. 101. l.
(6) Uo. 103. l.
(7) Uo. 74–75. l.
(8) Uo. 100. l.
(9) Servet-pör aktái 98. l.Ugyanennek a börtönből írt levelének a záró soraiban tanításainak igazságába vetett, szinte fanatikus hite valami megrázó erővel jut kifejezésre: "Igazságot kérek tőletek, uraim, igazságot, igazságot, igazságot!" Nem a hatásvadászó embernek egyszerű ravasz fogása ez, hanem egy mély meggyőződésű léleknek szinte drámai erejű kitörése.
A legjobb meggyőződéstől vezéreltetve, azt hiszi Servet, hogy félreértik őt. Már Oecolampadiusnak is azt írja: "Ha valami félelem, vagy sötétség, avagy némi zavar uralkodik lelkedben, akkor nem vagy képes az enyémről tisztán ítélni". (1) Mint már az is megjegyzi róla, Servet határozottan azt állítja: egészen azt tanítja, amit az apostoloktól kezdve vallottak. (2) Emellett támadja a többi reformátort, különösen Melanchtont, amiért "földarabolják az egy Istent", megtagadják Krisztus igaz hitét, lerombolják a jócselekedeteket, összekeverik a törvényt az evangéliummal, imáikban az Istent vakmerően arra szólítják föl, hogy ígéreteit váltsa be, mintha az kötelessége volna". (3)
Servet tudja, hogy itt élet-halál harcról van szó, mégsem hátrál meg. Jellemének ez az egyik, talán legértékesebb vonása. A börtönből írt, előbb említett levelében is azt írja a genfi urakhoz: "Tegyétek fogollyá (Kálvint) éppúgy, mint engem, amíg a pör akár az ő, akár az én halálommal, avagy más büntetéssel végződik". A hasonló büntetést, a taliót kéri Kálvin ellen s hozzáteszi: "Kész vagyok meghalni, ha meg nem győzetik úgy erről, mint más dolgokról, melyeket eléje tártam". Ugyanebben a kérelmében már előbb is megjegyzi: ha a lelket csakugyan halandónak tartanám, "ha azt mondtam volna, sőt nemcsak ha mondtam, hanem nyilvánosan írtam volna is, hogy megmételyezzem a világot, önmagam ítélném magam halálra". (4)
Annyira át van hatva igazságától, hogy a mártírság után való vágy, szinte a halál keresése tapasztalható
(1) Servet-pör aktái 158. l.
(2) A bázeli tanács számára Servet Szentháromságról írt könyvéről készített bírálatában: Servet-pör aktái 162. l.
(3) Szentháromság védelme 201. l.
(4) Servet-pör aktái 97. l.nála. Kálvin rövid cáfolatának mindjárt az elejére odaírja Servet: "Állhatatos vagyok, mert igaz ügyet védek, s még a haláltól sem rettegek". (1) Szinte fanatikus hittel él benne az a tudat, hogy Krisztus igaz tanítását néki kell megvédelmeznie, ha kell, élete árán is. Szinte előre látja, hogy halál várakozik reá! A Jelenések könyvének 12. részében (a 7. és következő versekben) leírt küzdelmet a sárkány és Mihály meg a többi angyalok közt magára vonatkoztatja. A Christianismi Restitutio több helyén (2) szól erről a küzdelemről, sőt magán a címlapon is ez a jelmondat olvasható: "És lőn az égben nagy viaskodás, Mihály és angyalai viaskodnak vala a sátánnal". A Kálvinhoz írt XX. levelében is önmagát tünteti föl az Antikrisztussal küzdő Mihály gyanánt. (3) Az egyik genfi lelkészhez, Poupin Abelhez írt harmadik levelében is a következőket írja: "Talán megütköztök azon, hogy Mihály viaskodásába beleelegyedem ... Ezt a helyet szorgalmasan tanulmányozd, és meglátod, hogy emberek vívják ott a harcot, kik életüket kockáztatják Jézus Krisztus véréért és az érte való tanúságtételért ... Kik azok, akik a szörnyetegen győzedelmeskednek, nem hódolván az ő tulajdonságainak? Biztosan tudom, nekem amiatt meg kell halnom, de azért nem csüggedek, csakhogy Mesteremhez méltó tanítvány lehessek". (4) Ilyen nyilatkozatra csak mélységesen hívő lélek képes! Hiába akarják tehát az Istentől és minden vallástól távol álló szabadgondolkozok önmaguk számára lefoglalni Servetet, hiába állítottak néki szobrot a legutóbbi években Annemasse-ban, (5) Vienne-ben, Párizsban: bizonyára ő maga tiltakoznék a leghevesebben a vallástalan irányzatokkal való legkisebb közössége ellen is!
A halál gondolata már korán fölkeresi. Bizonyság erre az, hogy jó korán, szinte már előre védekezik
(1) Szentháromság védelme 93. l.
(2) Így az I. könyv 394. lapján és az Antikrisztus uralmának hatvan jeléről szóló részben, a 665. lapon.
(3) Christianismi Restitutio 628–629. l. Fordításunkban ld. Servet Mihály harminc levele Kálvin Jánoshoz 59. l.
(4) Servet-pör aktái 35-36. l.
(5) Eredetileg Genfben akarták fölállítani, de a genfi tanács nem engedte meg, ezért a Genffel határos kis francia városba: Annemasse-ba vitték.ellene. Így az Oecolampadiushoz intézett levelében azt írja: "Ha valamit mondtam, csak azért mondottam, mert szigorú dolognak tartottam valakit megölni azért, mert az Írás értelmezését illetőleg valamiben téved". (1) Eleinte még fél a haláltól. Nagy könyvének, a Restitutio Christianisminek a nyomatásánál is még fölöttébb elővigyázatos, mert tudja, mily életveszélyes annak a kiadása. Mint hatodik genfi kihallgatása alkalmával önmaga is bevallja, mihelyt néhány levél nyomásával készen voltak, rögtön elégette a kéziratot. (2) A halál gondolata később mind többször és többször fölkeresi, és mintha már nem félne úgy tőle. Szinte előre érzi, hogy halál vár reá, azért már előre védekezik ellene. Azt hirdeti, hogy vallási kérdésben senkit sem szabad halállal büntetni. (3) Mire utoléri a halál, már egészen megbarátkozik a gondolatával. Erős lélekkel lép a máglyára. Visszaléphetne: mindössze néhány szavába kerülne. Nem teszi. Vallásos meggyőződéséért, igazi hősként hal meg borzasztó halállal. Ha többször láttuk is kicsinynek, ott a lángok közt naggyá nő előttünk!
* * *
A genfiek igen szépen megmutatták, miként kell, a nagy reformátor iránt érzett tiszteletük megőrzése mellett, a XVI. századbeli vallási türelmetlenség áldozatának, Servetnek az emlékezetét kiengesztelniök.
1903 nyarán mozgalom indult meg – melynek egyik legfőbb mozgatója Doumergue Emil, Kálvin nagy történetírója volt, s amelyhez mind a francia reformátusok közös bizottsága, mind a genfi Lelkészek Társasága hozzájárult –‚ hogy annak az évnek az őszén, 350 évvel a szomorú emlékezetű kivégzés után, néhány lépésnyire attól a helytől, ahol a máglya állott, engesztelő oszlopot állítsanak Servet emlékezetének. Az előkészítő bizottságnak az emlékmű költségeire való adakozásra buzdító fölhívását Kálvin leglelkesebb hívei, a genfi és a francia
(1) Servet-pör aktái 159. l.
(2) Uo. 70. l.
(3) A Szentháromság védelme 10. l.kálvinista egyházak vezető férfiai írták alá. (1) Hamarosan össze is gyűlt több, mint nyolcadfélezer frank. Ha az összeg maga nem valami nagy is, naggyá teszi azt az adakozók személyiségének súlya. Az aláírók közt legnagyobb számmal szerepelnek a genfiek és a franciaországi reformátusok, azután a többi svájci kantonbéliek. Ezenkívül érkeztek adományok Németországból, Nagy-Britanniából, Belgiumból, az Egyesült Államokból, Hollandiából, Olasz- és Svédországból. Így elmondhatjuk, hogy az engesztelő emlék fölállítása a világ reformátusainak közös műve.
1902. november elsején több száz tagú előkelő társaság gyűlt össze a Champelen, hogy részt vegyenek az engesztelő oszlop leleplezésén. (2) Choisy Jenő lelkész, az előkészítő bizottság elnöke fölavató beszédében kiemelte, hogy ennek az emléknek a fölállításával az volt a céljuk, hogy a lelkiismereti szabadsághoz való törhetetlen ragaszkodásukról nyíltan és hangosan bizonyságot tegyenek.
Az emlékmű két út összeékelődésénél álló, vaskerítéssel körülvett, hatalmas nagy gránittömb. Előlapjára (franciául) ezt a fölírást vésték: "1553. október 27-én halt meg a champeli máglyán az aragóniai Villeneuve-ből származó Servet Mihály orvos, ki 1511. szeptember 29-én született". Hátsó lapján pedig az alábbi történeti nevezetességű fölírás olvasható: "Nagy reformátorunknak, Kálvinnak tisztelő és hálás fiai, de elítélői egy tévedésnek, mely századáé volt, a reformáció és az evangélium alapelvei szerint való lelkiismereti szabadsághoz erősen ragaszkodva, emeltük ezt az engesztelő emléket 1903. október 27-én." (3)
(1) Elég Doumergue-en kívül Chantre, Doret, Frommel, Martin, Montet, Ruffon, Bruston, Stapfer teológiai tanárokat, báró Schicklert, a Francia Protestáns Történelmi Társaság elnökét, F. Chaponnière-t, a "Semaine Religieuse" szerkesztőjét, Cramer Michelit, a genfi konzisztórium elnökét, F. Thomast, a Claparède-család több tagját megemlítenünk. Aláírta a montaubani fakultás tanárkara és ifjúsága, több lap szerkesztősége.
(2) Az engesztelő emlékre vonatkozó adatokat ld. "Monument expiatoire du supplice de Michel Servet". 1903.
(3) Az eredeti francia szöveg így szól: "Fils – respectueux et reconnaissants – de Calvin – notre grand Réformateur – mais comdamnant une erreur – gui fut celle de son siècle – et fermement attachés – à la liberté de conscience – selon les vrais principes – de la Réformation et de l'Évangile – nous avons élevé – ce monument expiatoire – le XXVII. octobre MCMIII."Az emlékmű leleplezése után a társaság a Plainpalais-i ref. templomba vonult. Az ott tartott emlékünnepen a nagy számmal összesereglett küldöttek üdvözlése után Choisy Jenő, majd Chantre Ágoston teológiai tanár beszélt. A türelmetlenségnek negyedfél századdal ezelőtt emelt szomorú emléke: a máglya eltűnt, szerinte, amikor a vallási türelem tiszteletére ezt a második emléket fölállították.
Utánuk Doumergue Emil tartott hatalmas beszédet. (1) Mindenekelőtt a szabadgondolkodókhoz intézte szavait. "Hogy lehetne ezentúl szemünkre vetni – mondotta – azokat a cselekedeteket, amelyeket olyan ünnepélyesen elítéltünk? Azt az adósságot, amit atyáink csináltak, nem Istennel, hanem az emberi társadalommal szemben, mi, gyermekek kifizetjük – úgy, amint valamely tévedésből álló tartozást ki lehet fizetni: beismerjük. Nem Isten előtt, hanem az emberek szemében ez az adósság letörlődött, kiengesztelődött. A protestantizmus ellenfeleinek nincs többé joguk erről beszélni..."
Azután a római katolikusokról emlékezett meg beszédében. Meg akarják érteni ennek az emlékműnek a fontosságát? – kérdezte. Könnyen megtehetik. Gondoljanak csak arra, hogy a másnapi újságok a következő hírt hozzák: "A párizsi nuncius Rómába érkezett, és X. Pius mindjárt egy olyan tervről tárgyalt véle, amely, úgy látszik, nagyon a szívéhez forrt. Arról volna szó, hogy engesztelő emléket állítsanak a Szent Bertalan-éji eseményeknek. Avégből, hogy az egyház nevében helytelenítse azt a szerepet, amit az egyház az elmúlt századok üldözéseiben játszott, a pápa elhatározta, hogy a Louvre-val szemben, a St. Germain-templom árnyékában, amelynek harangja adta meg a jelt a híres mészárlásra, egy gránitoszlopot állíttat föl ezzel az egyszerű fölirattal: "Az egyház és a katolikus keresztyénség nevében: Peccavimus" [Vétkeztünk.]. Az emlékoszlopot a jövő évben augusztus 24-én leplezik
(1) Ld. id. emlékfüzet 36–45. l.
le". Mily kábulás fogná el az egész politikai és vallási világot! – mondotta. Mint kapkodnák az újságokat! Mint vonakodnának az emberek a szemüknek hinni! S egyszerre milyen erőre, milyen tekintélyre tenne szert Róma! A legveszedelmesebb fegyverek hullanának ki ellenfelei kezéből. A szabadgondolkodók nem hányhatnák többé szemére az inkvizíciót.
Nem! Ilyen győzelmet csak a genfiek tudtak aratni önmaguk fölött, a római egyház soha! (*) Ehelyett lépten-nyomon hangoztatják ők is, hogy Kálvin megégettette Servetet. Mint Irwin is mondja: "bármily kézenfekvő is a "tu quoque" [te is ugyanígy] argumentum, a római katolikusok mégsem igen látszanak megérteni". (165. l.) Wikleff csontjait a konstanzi zsinat kihányatja. Husz Jánost és Jeromost máglyára küldik. A nagy előreformátor, Savonarola is máglyán fejezi be életét. Giordano Brunót városról-városra üldözik, míg végre 1600-ban Rómában elégetik, miután nem akarja visszavonni tanait. Követője, Vanint is máglyán hal meg Toulouse-ban.
Mindezt elfeledik, pedig a róm. kat. egyháznak "kissé" több része volt ezekben, mint Kálvinnak Servet megégetésében. S mily különös szeszélye az élet igazságtalanságának, hogy nemcsak a szabadgondolkodók, de a római katolikusok is szemére vetik ezt Kálvinnak, holott ők már előbb máglyára ítélik Servetet Vienne-ben, és Genfbe is utána küldenek, hogy visszavigyék s "elevenen, kis tűzön" megégessék! S minő különös igazságtalanság, hogy római katolikusok, szabadgondolkodók, sőt "rosszul informált" protestáns írók is annak a Kálvinnak vetik a szemére Servet máglyáját, aki – mint Doumergue is rámutat beszédében (37. l.) –, két ízben is megkísérelte, hogy a kegyetlen tűzhalált ne alkalmazzák Servetnél!
(*) Ez az ítélet ma már szerencsére nem illeti meg Rómát. II. János Pál pápa volt az a XX. század végén, aki nyilvánosan és ünnepélyesen bocsánatot kért minden olyan gonoszságért és igazságtalanságért, amelyet római katolikusok tettek vagy amelyet a római katolicizmus érdekében tettek. [NF]