A fordító előszava.

Fordításunk a Corpus Reformatorum XXXVI. (Kálvin műveinek VIII.) kötetében a 645-720. hasábon közölt szöveg után készült.

Ezek a levelek képezik az első függeléket Kálvinnak a Servet-ügyről írott munkájához. Szükségesnek tartották a kiadók, s mi is szükségesnek tartjuk Servet leveleinek, mint a Servet-pör egyik okmányának a mellékelését. Itt vannak a legmegfelelőbb helyen. A Kálvinhoz írott levelek gyűjteményében nehezen lehetne ezeket elhelyezni, már annál az egyszerű oknál fogva is, mert a levelek nincsenek keltezve. Nemcsak, hanem a kiadók a gyűjteményhez írt Előszavuknak a Servet leveleire vonatkozó részében (XXXIII-XXXIV. l.) azt a kijelentést is teszik, hogy senki sem tudja e levelek írásának és Genfbe küldésének idejét. Sőt kifejezést adnak ama véleményüknek is, hogy ezek nem szokásos, kézírásos levelek voltak, hanem Servet egy egész kötet dolgozatával küldte Kálvinnak, amelynek egyik részeképpen olvashatók ma is. Béza is megerősíteni látszik ezt, midőn Servetnek Genfben való börtönbe vetése után róla Bullingernek ír, s többek között azt mondja, hogy Servet Kálvinnal nagyon méltatlanul bánt hozzá intézett harminc mű-levelében.

Egyébiránt a legkevésbé sem vonják kétségbe a kiadók, hogy Kálvin és Servet között azelőtt is lehetett levélbeli érintkezés, aminek ez a levélalakú értekezés is egyik bizonysága. Kálvin is említést tesz erről néhol. Frelonius lyoni nyomdászhoz írt levelei szintén ezt bizonyítják. Servet – a kiadók szerint – talán előbbi, hirtelen készült vázlataiból, leveleiből készítette azokat a dolgozatokat, melyeket itt levelei gyanánt közlünk.

A szöveget Murrius “De Restitutione Christianismi” példányából közlik a kiadók; a jegyzetekben pedig a párizsi Codex jobb szövegének eltérő helyeit közlik

4

Murrius sok helyen megromlott szövegének kiegészítése végett.

Mi teljesen az ő szövegüket használtuk. A Murrius-féle szöveget és az összes fontos jegyzeteket adjuk fordításunkban; csak a teljesen jelentéktelen jegyzeteket mellőztük. A reformáció-korabeli keresztyén latin nyelv kifejezéseit hűen igyekeztünk lefordítani, azért néhol zárójelben az eredeti kifejezést is mellékeltük. A bibliai idézeteket Servet szövege szerint fordítottuk, amelyek néhol csak szabad idézetek és kissé eltérnek mai bibliánktól. A bibliai könyveket nem tudományos, hanem közismert nevükön nevezzük. Az idézett helyek jelzését néhol javítva közöljük. A levelek elején – a kiadóktól eltérőleg – kurzív nyomással emeltük ki a levelek tárgyát. Úgyszintén a levelek kisebb szakaszokra való tagolását is széptani és gondolkodástani szükségletnek tartottuk, a kiadók egyforma folyó-szövegével szemben. A felülvizsgálás munkáját dr. Tari Imre végezte.

1909. november.

5

Servet Mihály harminc levele Kálvin Jánoshoz, a genfiek prédikátorához.

I. *

Te azt vallod, hogy az érettünk, boldogtalanokért megfeszített názáreti Jézus csak névleg Fia az Istennek, de valósággal nem Fiú. (1) Mert csak nem hiszed, hogy ez ember istenfiúságának valódi oka az, hogy Isten lényegéből született, hanem képes beszéddel nevezed őt Fiúnak, mivel benne más láthatatlan Fiú van, mint valami levágott fénysugár. Istent szétdarabolod s nagy szörnnyé teszed, a Fiúról hamisan tanítasz és új isteneket költesz. Téged a született bölcsességről szóló allegória egészen megtévesztett, mely bölcsesség teremtettnek is mondatik, amiből következtetheted, hogy ez csak képes beszéd. Ilyesmikkel nemcsak szétdarabolod az Istent, hanem nyilván azt tanítod, hogy két különböző Fiú van; az egyik test nélkül való, láthatatlan, a másik testtel bíró, látható. Persze, te ilyen képtelenségektől nem riadsz vissza. Azt az ellenvetést teszed: Ha az Ige emberré lett, akkor két Ige van. Miért ne lehetne két Fiú is?

Nem teszel különbséget közöttük, mintha bizony szabad volna a két szót összezavarni. Minden képtelenség és zavar elkerülése végett egyszerűen arra kérlek, ne zavard össze a szavakat. Ha a szavakat valódi jelentésükben veszed, tulajdonképpen mást jelent az Ige és mást a Fiú. Az Ige tulajdonképpen létrejövetelt és képviseletet jelent, a Fiú pedig lényegből való származást. Ez az igazi különbség s nem más. Ezt az ember fiát, mivel Isten létrehozatala folytán született, Igének

* A jegyzetekben feltüntetett variánsok a párizsi Codexből vannak véve. Ide vonatkozólag lásd az Előszót.
(1) Isten Fia.

6

hívják. És hajdan ezt az Igét Fiúnak nevezték, mert arra törekedett, hogy mint Fiú megszülessék és mert a Fiú képét viselte magán. A kijelentő Ige személye Fiú volt. Gondold meg, hogy a "Logos” a megnyilvánuló gondolat, a Fiú pedig Máriától született. Ha a “logos” tulajdonképpeni értelemben a kinyilvánító Ige vagy a megnyilvánuló gondolat, ki meri veled együtt azt állítani, hogy János [evangélista] visszaélést követett el. Ha valamely értelemben szabad két Igéről vagy két Fiúról beszélni, akkor azt kell mondani, hogy az egyik a másiknak csak képes alakja. Tehát végre megegyezünk abban, hogy hajdan a Fiúnak személye és képes jelentése volt. Ti inkább azt mondjátok, hogy kettő volt, s mivel mind a kettő külön valóság, egyik sem hasonmása a másiknak. Én pedig azt mondom, hogy amaz emennek természetes képmása és személye. Így beszéltek a régiek a személyről, a Fiú személyét Istenbe helyezték, mely az emberrel együtt alkot egy személyt. A régen formált bölcsességet nevezik Krisztus személyének, mert Krisztus az igazi bölcsesség, mely öröktől fogva alakkal bírt.

De minő alakot adsz a valóságos és láthatatlan Fiúnak, aki szerinted ilyen? Az az ördög hamissága és képtelen szörny az Istenben. Csak gondold meg, hogy Salamonnál a !!!! (holalti) héber szó (1) tulajdonképpen nem nemzést jelent, hanem kifejezést és külső alakot Isten elméjének megnyilatkozását. Az ember lelkében van az ismeret, a kép kifejezése, az alak fogalma és valamely dolog képzete. (2) Vajon ezért a lelkünkben megfogamzott gondolatot Fiúnak nevezzük-e? Semmiképpen sem; csak képlegesen. Valóban, több joggal mondhatnók, hogy a gondolat igazán és valósággal a mi lelkünkben született, mint azt, hogy az Istenben ilyesmi előfordul. Mert a mi lelkünkben belsőleg támad valóságos megkülönböztetés, de az Istenben nem. Isten elméjében öröktől fogva fogantatott a kialakult és kifejezett bölcsesség, a Krisztus alakja. És éppen a Krisztus alakjában ragyogott mindazoknak a dolgoknak a vissz-

(1) Így írta Murrius: !!!! (holalti). Péld. 8,24. A kézirat mellőzi a héber írást és mindenütt hollati-t használ.
(2) jelentése.

7

fénye, melyek benne voltak megvalósulandók. Ez volt a mindent Krisztus dicsőségére alkotó isteni bölcsesség, Krisztus az Istenben. Nem volt valóságos Fiú az Istenben, hanem a valóságos Fiúnak, Krisztusnak személye. Az eljövendő Fiú visszfénye volt és lényegileg a Fiúnak megszületésére irányult. Némi hasonlóságot itt is találhatsz. Miként a születendő Péter atyjában megvan a születendő ivadék lényegi magva, éppen úgy megvan Benne is a Fiú lényege, de még nem maga a Fiú. Amott Péter még nem ember, csak születésének kezdete van meg. Épp így volt meg az Istenben a Krisztus lényege, örök születésének kezdete, lényegi képe és személye. Ez az ember már ott fogantatott, alakult, született, s ha neked úgy tetszik, teremtetett. Az ő személyében és alakjában mondja a bölcsesség: fogantattam, formáltattam, születtem és teremttettem. Többet megengedek neked, mint amennyit kívánsz, csak hogy megértsd, hogy Krisztus teremtetett, mert a teremtmények részestársa. Ha az egész Írás végcéljául Krisztust tekinted, mindennel könnyen tisztába jöhetsz. Az Ige egész titka ennek az embernek a megdicsőítése volt, amint már hajdan megdicsőíttetett az Istenben (Ján 17). Kérlek, emlékezzél csak arra, hogy ez az ember igazán az Isten lényegéből született és azért Isten igazi Fia. Az Ige által öröktől fogva született ez az ember, és az Ige bölcsességében ábrázoltatott ki a Fiú. Ezért mondják, hogy a bölcsesség személyileg megszületett, hogy személyes Fiú, ennek a szülöttnek jegyesében. (1) Már ott tündökölt az Istenben ez a lényegileg megszületendő ember, akitől s aki által van minden. Az Istenben nem volt sem szörny, sem szétdaraboltság, sem valóságos megkülönböztetés, hanem az ember Jézus Krisztusnak, az Isten Fiának örök dicsősége, aki Istenben lényegileg és személyileg öröktől fogva megvolt és örökké meglesz. Legyen veled Jézus Krisztus, hogy őt igazán megismerd. Ámen.

(1) személyében.

8

II.

Az Atyától különböző, test nélkül való, láthatatlan, valóságos Fiút és a levágott sugarat Pálból hiteted el magaddal, aki azt mondja, hogy Dávid magvából született test szerint (Róm 1). Ebből kiindulva ezt következteted: Amint Krisztust emberi természeténél fogva Dávid fiának hívják, éppen úgy isteni természeténél fogva Isten Fia is. Helyesen következtetsz. Én is hasonlóképpen, így következtetek: Amint magát az emberi természetet nem hívják Fiúnak, éppen úgy az isteni természetet sem nevezik annak. Látod, érvelésed mint fordul ellened. Különben is három Fiút alkotsz. Neked az emberi természet Fiú, az isteni természet is Fiú s maga az egész Krisztus is Fiú. Ha majd Pál összehasonlítását követed, kata szarka és kata pneuma (test szerint és lélek szerint), azt mondod, hogy test szerint Dávid fia és lélek szerint Isten Fia. De Krisztus lelke ott nem neveztetik Fiúnak, hanem ez az ember nyilváníttatik Fiúnak a Lélek által. Hasonló megkülönböztetést használ Péter: Krisztus meghalt testben, megeleveníttetett lélekben. Krisztus lelkét nem nevezi Fiúnak. Ugyanígy a 2Kor 13.: Megfeszíttetett gyengeségből, él az Isten erejéből. Ez az erő ott nem Fiú. Ezeken a helyeken Krisztus egész istenisége Léleknek s nem Fiúnak neveztetik. Én tehát előtted őszintén vallom, hogy Krisztus emberi természeténél fogva Dávid fia, de maga az emberi természet nem Fiú. Vallom, hogy Krisztus isteni természeténél fogva Isten Fia, de maga az isteni természet nem Fiú. Te atyád és anyád fia vagy, s mégis sem amit atyádtól, sem amit anyádtól kaptál, magában véve nem fiú, jóllehet azoknál fogva vagy fiú. Lelked által vagy ember, de a lelket magában nem nevezzük embernek. Krisztus istenségénél fogva Isten Fia, de az istenség nem Fiú. Ő adja nekünk a Lelket, amely minket fiakká tesz, de a Lélek nem Fiú. Ha a lelket külön tekinted s hasonlóságáért és lényegi okból elismered, hogy ember, s ugyanabból az okból elismered, hogy az Ige Fiú: azért nem mondod, hogy az egyben tulajdonképpen két ember vagy két fiú van.

Mutasd ki, olvassuk-e valahol azt, hogy Isten a Krisztus istenségének atyja, amiképpen Krisztusnak Atyja.

9

Azt vallod, hogy Krisztus az ember neve; tehát Isten Krisztusnak és az embernek Atyja, Isten az ember nemzője. A természeti ember született, a természeti ember fiú, az ember természetesen született és természete szerint fiú. Ha az én Istenem és Atyám a ti Istenetek és Atyátok: az ember Istene az ember atyja (Ján 20). Krisztusban kétféle természet van, isteni és emberi s azok közül egyik sem fiú, de ő ebből a két természetből álló Krisztus, egy szülött Fiú, atyja és anyja fia, egyetlen egy fiú. A többi hasonlatok távolabb esők, hogy az istenség mindenben győzedelmeskedik. Istenségtől van ez a kő, ez az arany, ez a vas, de nem magát az istenséget, hanem az egészet nevezzük tulajdonképpen kőnek, aranynak vagy vasnak. Bizonyítsd he nekünk, ha tudod, hogy a Krisztusban levő istenség valahol fiúnak neveztetik. Krisztusban annak a háromságnak nem egy adagja van – amint te mondod -‚ hanem az istenség ‚ egész teljessége; tehát benne nincs valami fiú, hanem ő maga fiú. Egyetlen szentírási hely sem nevez mást fiúnak, csak az embert. Hát ti miért tesztek meg fiúnak valakit, aki nem ember? Roppant nagy tévedés. Ha meghallgatsz, a tévedés okát röviden előadom. Akik azt olvassák, hogy Krisztus Istennél volt és azt hallják, hogy neki örök isteni születés tulajdoníttatik, ezek a metafizikus szofisták kénytelenek egy más láthatatlan Fiút képzelni. Innen a harmadik megkülönböztetett dologra ugrottak át. Ez a háromfejű szörny a sárkány képzelete volt, amely könnyen beférkőzött a szofisták lelkébe az Antikrisztus uralma elközeledtén. Avagy nem olvastad-e ott, hogy a sárkány lelke, a fenevad lelke és a hamis próféta lelke három lélek? Valóban a démonok három lelke ejtette rabul azokat, akik elismerik a fenevad háromságát. Az egész világot ez a három lélek ingerli Jézus Krisztus, a szeplőtelen Bárány, az Isten Fia ellen (Jel 17). Tehát a háromság-hívők három istene olyan téves, mint a babilóniaiak istenei, mert azokat az isteneket különösen Babilonban imádják. Isten veled!

(1) az Isten.

10

III.

Többször intettelek, hogy ne tanítsd az Istenben azt a nagy, képtelen szörnyet, a háromságot, mert azt a Szentírásból nem lehet bebizonyítani. Az az ok indít téged erre, hogy az Isten öröktől fogva való Atyának neveztetik, úgyszintén az is, hogy a pátriárkák Isten fiainak (1) neveztetnek a már akkor meglévő test nélkül való Fiúra való tekintettel. Nagyon gyengék ezek az okok ahhoz, hogy olyan nagy szörnyet vigyenek be Istenbe. Először is világosan bebizonyítottam, hogy az Istent – az idő fogalmát belőle kizárván – mindig Atyának hívták s hogy öröktől fogva született tőle az a Fiú, akiben reménykedtek a régi atyák is. Ebből kifolyólag a második érv is megsemmisül, sőt mint esetlent, visszautasítjuk. Mert annak a második láthatatlan dolognak a fiúsága semmiben sem közös velünk, hogy abból kifolyólag fiúknak neveztessünk, Az ember-Krisztusban valódi, az emberekkel közös fiúság van. Ami a pátriárkákban Krisztus fiúsága volt, az a jövendő dolgok árnyéka volt, amennyiben a jövendőbeli Krisztus reménye volt. Isten azt mondta, hogy Atyánk lesz s mi az ő fiai, akkor mintegy árnyékszerűleg, most pedig valósággal. Isten személyes Atya volt, amennyiben megvolt benne a Fiú személye. Valóságos Atya volt azért az ember-Jézus Krisztusért, aki az idők előtt megvolt benne s aki öröktől fogva megszületett tőle, mint hogyha te öröktől fogva nemzettél volna valamely magzatot, s az anyja azt most megszülné. Azért nevezik Krisztust Lelke szerint Isten Fiának, mert Isten nemzése által született és isteni, lelki okfőből származott.

Te nehezen ismered el, hogy az ember-Krisztus Istentől született. Pedig mi is Istentől születtünk (Ján 1). Vajon hasonló vagy magasabb értelemben született-e Ő Istentől? Bizonyára magasabb értelemben és öröktől fogva. Rám fogod, mintha azt mondtam volna, hogy az Ige a teremtéskor kezdődött; amikor Isten a világ teremtésére vonatkozó szándékát kinyilvánította, mintegy akkor keletkezett volna a Krisztus születésére vonatkozó ige. Én az Ige vagy az isteni szándék örökkévalóságát

(1) Hiányzik: Isten.

11

mindenütt tanítom; tanítom a Krisztus örök visszfényét, a jövendő ember személyét és lényegét, s azt, hogy abban az ábrázatban lesz láthatóvá az Isten. Megvolt az Ige a teremtéskor is és kinyilvánította magát s azután kinyilatkoztatta magát a prófétáknak is különféle módon. A megtestesülésben teljesebben kinyilatkoztatta magát és egészen megszületett. Nagy titok és Isten adománya megérteni ennek az embernek örök születését és az ő különböző megnyilvánulásait, amint Mikeás mondja.

IV.

Durva eretnekségnek tartod azt a hitemet, hogy Jézus valóságos ember és Istennek természetes Fia, s az ő teste hajdan az Igében és az angyalokban volt kiábrázolva. Éspedig azért tartod durvának, mert az Igének, a Léleknek és az angyaloknak valami láthatóságot vagy érzékelhetőséget tulajdonítok. Ezt a durva hitet vallották hajdan az egyszerű tanítványok s ezt vallják most is az igaz keresztyének, még ha a fennhéjázó matematikusok és metafizikusok (1) azt kinevetik is.

Oly erős e csalódás, hogy az Isten kijelentését senki sem ismeri fel. Istent a halandó emberek nem ismerhetik meg, csak mintegy tükör által, de még akkor sem ismerhetik meg igazán, csak úgy, ha valaminő módon kinyilatkoztatja magát nekünk, vagy közli magát velünk. Ha Isten az Ige és a Lélek által tette magát felfoghatóvá, akkor az Igében és a Lélekben volt valami felfogható, miként az angyalokban is. A régi teológusok a lelkeknek és az angyaloknak bizonyos isteni fényből való érzékelhető anyagot és lényegi testet tulajdonítottak; s ezekkel együtt ugyanazt erősíti Nagy Basilius, sőt Augustinus is, akire, mint védődre, minduntalan hivatkozol. Ő azt mondja, hogy a napnak ez a fénye a Mózes 1. könyvében (a Genezisben) lényegi és testi, de belül áthatható. Ilyen az angyal teste, áthatható, szellemi test, éteri lényegű. Minden lelket, még az eszes (2) és legfinomabb lelkeket is áthatja az isteni fény

(1) fizikusok.
(2) valóságos.

12

(Péld 7, Zsid 4). Mindent betölt, mindent áthat, behatol az angyalokba és a lelkekbe. Minden nehézség nélkül mondhatod, hogy azok a lelkek más testekbe öltöznek. Mert az megtörténhetik. Azonban megvan azoknak a saját lényegük, melyet valamikor mi is felfoghatunk érzékeinkkel, sőt már most felfoghatnánk, ha megfelelő finom érzékeink volnának. A világon minden dolgot lehet bizonyos mértékig érzékelni. Istenben is érzékelhető az Ige és a Lélek, akikkel ki akarta jelenteni magát és akik által fogható fel minden dolog. Ha elismered, hogy az Ige és a Lélek érzékelhetők, a belőlük származó eredményeket is érzékelhetőknek kell mondanod: bár láthatatlanoknak nevezzük azokat, mivel nem annyira látással, mint inkább valaminő szellemi módon érzékelhetők. A levegőről azt mondjuk, hogy láthatatlan, de mégis érzékelhető. Láthatatlan, mondom, mert finomabb, mintsem szemünkkel láthatnók. Maga az isteni Lélek, mint valami finom lehellet, lelkünkbe száll s mi érezhetjük azt, jóllehet láthatatlan.

Azt mondjuk, hogy a mennyei lények angyal képében láthatók, szellem képében láthatatlanok, bár magukban véve mégis láthatók. Azokról azt mondjuk Dáviddal, hogy szálló levegő, lobogó lángok, ti. természetfelettiek; nincs sem húsuk, sem földi csontjuk, mint Krisztus mondja. Mint az emberek között, úgy ama lelkek között is némelyek parancsolnak másoknak, azoknál kitűnőbbek, elmésebbek, tevékenyebbek, finomabbak és fényesebbek. (1) Mások pedig durvábbak és kevesebb értelemmel bírnak. Az alsóbbrendű lelkek olyan durvák és anyagiasak, hogy asszonyokkal való bujálkodásra ingerlődnek, azokat kergetik, mint a szatírok, és elhálják. Sőt ezért az özönvíz az óriásokkal együtt az alvilágba döntötte őket, s ott megkötözve őrizik őket az utolsó ítéletbeli büntetésig. Így beszéli ezt Josephus a “Zsidó régiségek”-ben (Antiquitates Judaici). Így beszéli el Henoch is többek idézete szerint. Így a zsidó Philo is az óriásokról írt könyvében. Így magyarázták a hetven héber vén és a többi héberek is. Így értik ezt magukkal Péter, Júdás és János apostolokkal együtt Justinus, Irenaeus, Római Kelemen, Alexandriai Kele-

(1) a francia szövegben hiányzik: fényesebbek.

13

men, Tertullianus, Cyprianus, Origenes, Lactantius, Eusebius és a többi régiek. A gonosz lelkek méltán döntettek a vízbe, mert éppen víz által vétkeztek. Mert az Isten fiainak szép képében mintegy vizes testüket az asszonyokra vetették, és nemzettek, s a gonosz mesterséggel elkészített vizes magot azokba bocsátották. A démonok munkája nélkül nem születtek volna olyan rettentő nagy szörnyek. Így nevezi Jób az Isten fiait, midőn a rossz angyalokat az óriásokkal együtt az özönvízbe helyezi. Mint Salamon és Ésaiás, úgy magyaráztam a Háromságról szóló művem II. könyvének XIV. helyén. Nem kell tehát oly nagyon támadnod azt, amit a próféták és az apostolok nyomán a zsidók és keresztyének legnagyobb teológusai, sőt a bölcsészek is tanítottak. Nem szólok a bölcsészekről, mivel megszámlálhatatlan sokan vannak, kaldeaiak, egyiptomiak, görögök és latinok, akik azt mondották, hogy a démonoknak légnemű testük van. A légies démonok, vagy mintegy levegőbeliek kezdetben földi életre voltak büntetve, később vízbe, végre az örök tűzbe süllyedtek. Különféle módon származhattak a gigászok a démonoktól: a démonok saját megsokszorozott erejéből; a csillagokban való helyeik megőrzése folytán, melyek testüket nagyra növelték; a nagy emberektől kapott magból és akképpen, hogy táplálkozásukból erősödött meg a testük.

V.

Az szintén sért téged, hogy az Igének mintegy a Krisztus természetes, az angyaloknak meg az ő emberi, éteri alakját tulajdonítottam, melynél fogva Ő Isten alakjában volt. De figyelj kissé, sok útra elvezetlek. Amint most igazán valóság, ami ott csak ábrázolat volt: úgy most az ember-Krisztusban valóban természetes az az alak, amely régen Isten rendeléséből az Igében és az angyalokban volt kiábrázolva. Ennél az oknál fogva az angyaloknak nincsen olyan természetes emberi alakjuk, mint nekünk. Mert mivel éteri lényeggel bíró szellemi természetűek, és semmi földi rész nincs bennük, könnyen vesznek fel bárminő alakot. Azonban az emberi természet, mely erősebb volt az Igében, az

14

ő alakítójukban, bennük is mindig erősebb volt. Az ember képét nevezi Dániel angyalnak (10. rész). Az angyaloknak szól a mondás: Alkossunk embert földből a mi éteri formánkra és ábrázatunkra. Ádámot azért hívják földből valónak, mert földből való (adama) volt, s aztán felülről való alakot kapott. Akkor éppen a földnek adatott az az alak, amely, mint minden alaknál gyönyörűbb, azelőtt az éterben volt, amelyet a világ minden többi más alakja becsül, s amelyet választott az Isten Fia számára is. Az Igében már sokféle úton-módon vagy tapasztalati bizonyítással meglátszik az az alak, ha először ezt jól megjegyzed, hogy én nem azt mondom, hogy az Igében testi alak van, hanem azt, hogy isteni származás és kiábrázolás van a testi alak formájára.

Halld meg hát most bizonyítékaimat, hogy megértsd az Igében levő alaki okot.

Az első bizonyíték a mindenalakú Bölcsesség megismeréséből való. Ha hiszed, hogy a Bölcsesség minden alakkal bír, azt is hiszed, hogy benne az ember ősalakja megvan.

A második bizonyíték magában a “logosz” szónak a valódi értelmében van, amely kijelentő igét, kijelentő észt és képviseletet jelent.

A harmadik bizonyíték maga a világosság. Ha a teremtett és nem teremtett világosságnak mindig az volt a természete és sajátsága, hogy a többi dolgoknak a Krisztus világosságában levő eszméit kifejezze: akkor még sokkal inkább az volt a sajátsága, hogy kifejezze a Krisztust, akitől van minden, s akiről a könyv elején legelőször írt. Azt elismered, hogy lelked világosságában, melyet láthatatlannak tartasz, látható dolgok alakjai vannak; miért támadsz tehát, ha azt mondom, hogy az Isten világosságában is olyan alakok vannak? Avagy nem onnan származnak-e azok a te lelkedbe?

A negyedik bizonyíték: Isten látása és ábrázata. Nem hamis látszatot kívánt látni Mózes. Az Isten világossága ott el volt rejtve, nekünk pedig kijelentetett.

Ötödik bizonyíték az, hogy minden magnak van alakja, s mivel az Ige is mag volt, annak is van alakja. Annak a mintának a képére minden állatnak és törzsnek a magjában van valami alaki erő, mely az ilyet

15

kiábrázolja, éspedig nemcsak bizonyos fajnál, hanem minden egyednél is, amilyen maga Krisztus is. Az Igében nemcsak a Krisztust ábrázoló természetes erő volt meg, hanem maga a látható ábrázat is, amely a bűn miatt láthatatlan.

A hatodik bizonyíték az, hogy az ember annak a felső alaknak képére és hasonlóságára formáltatott testből és lélekből.

Hetedik a lényegi egyformaság bizonyítéka. Ha az Ige most lényegileg az emberben van, lényegileg ember, és lényegileg az emberi alakhoz és ábrázathoz hasonul és alakul: ekképpen öröktől fogva megvolt az ember alakjához és ábrázatához való hasonlósága.

Nyolcadik bizonyíték a természetes erő. Megvolt ott a természetes erő, mikor még nem munkálkodott a földi ember; minthogy megvan a természetes erő minden más nemzedékben, mielőtt munkálkodnék, úgy a Fiúnak is előbb megvolt az ereje, mint a munkássága.

Innen megkapod a valamennyi nemzésből vett kilencedik bizonyítékot a te híres matematikád és valóságos láthatatlan nemzési tanod ellen, és ezt az egy, egyetemes alaptételt kapod: Mindenki, aki nemz, magában és magából viszi ki a magot, mielőtt fiú lesz, eszményi mag is. Ezt nevezzük az Ige lényegi magvának, aki által és akiben minden visszfény lett, még az angyalok is, akik éppen a teremtés által tétettek az Igéhez hasonlókká.

Ebből támad a tizedik bizonyíték, az angyali látásról és hasonlóságról. Az angyalok sohasem tudhattak többet az Istenről, mint amennyi nekik látni adatott az Igében, akiben látták ők az Isten ábrázatját; akkora volt az Ige kiválósága, Isten kijelentése és Krisztus, (1) az Isten képe. Az angyalok mind cselekvésükben, mind természetükben az Igéhez hasonlókká, vele egyformákká lettek, sőt bizonyos módon egyesültek vele.

Minden természetes cselekvésből származik a tizenegyedik bizonyíték, ha a dolgok hasonlóságait megérted. Miképpen a természeti cselekedetekben minden cselekvő áthasonítja, egyformásítja és egyesíti magamagával azt,

(1) Krisztus ábrázatja, Isten angyalai és ...

16

amire hat, akképpen tesz Isten hasonlókká, egyformákká, s egyesít magával minket és az angyalokat is a fény külső látható alakjával és a láthatatlan, benső Lélekkel. Sőt külső fénye közlésével és az isteni eszme erejével Isten kezdetben mindent magához természet szerint hasonlóvá és vele egyesültté, széppé és jóvá alkotott; sokkal inkább az embert, aki Istenhez sokkal inkább hasonlít és vele sokkal inkább egyesült. Az emberben először az Isten veleszületett lehelletéből való természet egyesül az alak fényének hasonlóságával. Másodszor az új Lélek kegyelmi ajándéka egyesül a nagyobb fénynek belül felújult képével. Harmadszor az a kiváló dicsőség egyesül véglegesen, amelyben láttuk Őt (ti.: Istent), amint van, abban az elrejtett fényben, amelyet senki sem látott, még az angyalok s a boldog lelkek sem, hanem egyedül Krisztus. Még velünk vannak a jó angyalok, hogy boldogabbakká tegyenek, miként a rossz angyalok, hogy jobban megbüntessenek minket. Most mellőzöm az angyaloknak Istenhez hasonló és vele egyforma akaratát és irántunk való szeretetük rendkívül nagy buzgóságát; ebben is az Isten Igéjével egyformák voltak; miképpen annak minden formájú lényege volt, akképpen ezek is az ő országáért, hogy nekünk szolgáljanak, különféle alakban jártak szét, s különösen tisztelték mindig az emberi alakot. A Sátán az Isten iránt való gyűlöletből az Ő országa ellen tört, a boldog egységből kilépett és kígyóvá aljasult, elhagyván az Isten által meghatározott alakot.

Tehát az ördög lealjasodása képezi a tizenkettedik bizonyítékot. Az ördög külső és belső eltorzulása oly nagy volt, hogy többé már nem vehette fel az emberi alakot valaminő torzítás nélkül. Most az ördög nem tud eltorzulás nélkül emberré változni. Mert kiesett első szépségéből. Isten és a jó angyalok előtt mindig tiszteletreméltó volt az emberi alak, mint a Teremtő igaz képe.

Ehhez járul a holttestekről és az elkülönített lelkekről szóló tizenharmadik bizonyíték. Mivel ezen az alakon sérelmet és méltatlanságot követtek el, a holtak tetemeiben való járásra büntettettek az angyalok és külön-

(1) az angyalokkal.

17

választtattak a lelkek, amelyek ebben az alakban teremttettek és a testtel lényegileg egyformákká tétettek. Ezért bünteti a törvény azokat, akik ezt az alakot megsértik, mivel abban van az Isten képe. Ezekből már könnyen meg lehet érteni, hogy abban az Igében valami alaki ok van, ha hiszed, hogy az Krisztus. Vajha megadatnék az neked. Ámen.

VI.

A már elmondottakból némely dolgokat felújítva, kimutatom, hogy Isten sem a teremtéskor, sem a megtestesülés alkalmával nem változott, avégből, hogy a kegyesség egész titkát megértsed a mi Urunknak, a Jézus Krisztusnak dicsőségére. Az Ige a teremtés előtt már megvolt, mint Isten uralkodó örök szelleme, de kijelentés által még nem nyilváníttatott ki ez az Ige. Isten a teremtésben láthatólag kinyilatkoztatta magát, felnyitotta kincstárát, az örökkévalóság kapuit. Nem mondjuk, hogy megváltozott csak azért, mivel mi egy vagy más módon felfogjuk, hiszen benne megvan az érzékelés minden alakja, amelyet nekünk nyújtani akar. Ha megérted, hogy a nekünk adott isteni közlések az Istenben nem változások, megérted azt is, hogy a kinyilatkoztatások sem változások. Isten semmi olyat nem teremt, aminek valami módon ki nem nyilatkoztatná s vele nem közölné magát. Isten mindenütt jelen van, minden dolognak a lényegével tele van. Úgy megvan benne minden dolog lényege, hogy más teremtmény nélkül a maga lényegéből kijelentheti nekünk magát tűz, szellő, (1) kő, érc (electrum), vessző, virág vagy bármi más alakjában.

Ezekkel a hasonlatokkal még jobban felébresztlek. Mert ha Isten nem változott meg ezekkel az egyes kinyilatkoztatásaival, nem változik meg akkor sem, mikor magát a főt, a Krisztust nyilatkoztatja ki. Mármost ha Isten kinyilatkoztatja magát nekünk, mint ami ütköző köve Zakariásnak, akkor a mi szemünket úgy nyitja fel, hogy magát a követ lássuk. Isten nem változott s a kő mégis meglátszott az Istenben. Igazi kő? Isten

(1) arany.

18

a fában fa, a kőben kő, mivel benne van a kő lényege, a kő alakja, a kő igazi természete. Tehát elismerem, hogy ez igazán kő, amennyiben az alak lényege, jóllehet hiányzik belőle a kő anyaga. Elismerem azt is, hogy az a tűz igazi tűz, és éppen az, ami az Isten. Vajon megváltozott-e azzal az Isten, hogy elrejtett alakját kinyilatkoztatta nekünk? Az a tűz az ember ábrázatát mutatja ki, Isten erejéből lesz (1) az ember, a szűztől született lényegi test. Kérlek, van ott szó olyan Isten- Fiáról, aki az Atya Istentől valóságosan különbözik? Az a tűz alaki oknál és a személy kiábrázolásánál fogva s nem az Atyától valóságosan megkülönböztetve neveztetik Fiúnak. De (2) ez az ember igazán, valóságosan és test szerint az Atya Istennek és szűz anyjának lényegéből született. Úgyszintén: ha az a tűz, vagy az isteni Lélek szele, vagy a kő, vagy a virág helyéből kimozdul, vajon akkor az Isten mozdul-e? A mindig mindenütt jelenlevő Isten mozdulatlan, sem nem mozdul ki helyéből, sem az említett forma miatt meg nem változik. Hanem ezek a módjai az isteni szétkülönülésnek (dispensatio) és kinyilatkoztatásnak (exhibitio), amellyel az Isten, amint akarja, igazán kinyilatkoztatja magát és a dolgokban működik. Ha mozdult is az ember-Krisztus, nem mozdult az istenség lényege. Külsőleg mozgott, a levegőn át szállt le a Szentlélek, aki a mozdulatlan Istenben mindig megvolt. Isten az Ő Igéjét láthatólag kinyilatkoztatta, különböző módon elküldte, de maga mozdulatlan maradt. Ilyen értelemben igazán mondatott az Istenről, hogy régen leszállott, jött-ment (3) és lábát megmosás végett odanyújtotta Ábrahámnak. Ez hamisítatlan valóság volt, nem szemfényvesztés, éspedig az angyal szolgálata nélkül is, valamint teljesen igaz volt az is, hogy a Szentlélek leszállott a Krisztusba. Kapott teremtményi mivoltával s nem istenségével mozgott, hacsak azt nem mondod, hogy a kinyilatkoztatott alaknak ama módja szerint mozgott, amely szerint helyét változtatta, s így nyilatkoztatta ki magát azoknak a helyeknek. Jól-

(1) volt.
(2) És.
(3) küldött.

19

lehet angyal volt ott, de az Isten volt az angyalban. Leszállott az Isten láthatólag s leszállott a Szentlélek is, aki Isten, de azért nem változott meg az Isten, mivel bizonyos alakját feltárta és kinyilatkoztatta. Az Ábrahámnak megjelent angyalban benne volt a Krisztus alakja, a fénylő alak, és a megjelent angyalban egyszersmind meglátszott az Isten, megjelent az Ige, mint Krisztus, mint Elóhim.

De hogyan visszfénylett az angyalban az Isten, hogyan Krisztus? Az angyalnak és a mi lelkünknek lényegét belül áthatja és betölti az Ige fénye, mint a nap fénye áthatja és betölti a levegőt. Isten neve az angyal belsejében, Isten maga az angyal belső lényegében volt (2Móz 23). Mi áll útjában annak, hogy az angyalban meglátsszék az Isten fénye, mint Ige s az angyal mintegy átalakulva, mintegy Istennek neveztessék? Ha más teremtményekben, amelyek fénnyel alakíttattak, majdnem meglátszik és megérintetik az Isten, sokkal inkább abban az angyalban és még sokkal inkább a Krisztusban. Tehát a megtestesüléssel nem változott az Ige, hanem a felvett test alakult az Igéhez. Az az Ige lényegileg Fiú volt alakja lényege szerint, jóllehet még nem járult hozzá a test földi anyaga, amely igazán a Fiú lényegéből való. Az az Ige igazán az ember-Krisztus volt alakja lényege szerint, és öröktől fogva megvolt az alakja, az emberi alakja, amely sem nem keveredett össze, sem nem kevesbedett, sem nem változott meg. Nagyon kérlek, így fogd fel Isten mindenhatóságát, hogy az Isten lelkednek azt az eszményi okát, melyet bensőleg valami emberi alak gyanánt közöl veled, ugyanazt külsőleg a levegőben fénylőleg és láthatólag kinyilatkoztathatja. Ebből megismerheted anyagi szervezet nélkül is a kinyilatkoztatott eszményi okot, mely személyesen létezik, mint az ember alakja. Mint az ember alakja, mint isteni ragyogás, amely hajdan, mint látható ember, mint ember nyilatkoztatta ki magát.

Ezek közül semmit sem ismersz el az Igében, hanem szemtelenül azt hánytorgatod, hogy valóságos, megkülönböztetett, láthatatlan Fiú volt és természetes módon született. De mivel bizonyítod? Egy jótával sem tudod bizonyítani az embertől különböző Fiút. Azt mondjuk, hogy a Fiú az Atyában nem volt lénye-

20

gileg ember, de a te érzéseidben és pontozataidban sem. Istennek természetes tudata volt, mint a tükör visszfénye, mely természetes módon mutat, s lényegileg és elsődlegesen magában foglalja a Krisztust. Természetes az a visszfény, természetes eszme, és magában véve elsőnek mondható, miképpen Krisztus képnek (hasonmás, eidosz) neveztetik, és amint az eszme az ész elve és logosz. Ha nem tetszik neked, hogy a logoszt az Istenben levő eszményi oknak nevezzük, ám nevezzük képviselő beszédnek, nevezzük Pállal visszfénynek, ragyogásnak, tündöklésnek, visszasugárzásnak. Sehol sincs igazán logosznak vagy oknak (ratio) nevezve, anélkül, hogy ne lenne eszményi ok, más dolog visszfénye. Minden bölcsesség természetes visszfény. Az Isten örök fényében dicsőségesen visszfénylett Krisztus, azért neveztetett dicsőséges visszfénynek (Zsid. I .). Krisztus volt Istenben az első visszatükröződés, mindennek első lehetősége, mindent magában foglaló bölcsesség, a teremtéskor mindennek saját rendjét nyújtó, mintegy a megírtat magából előhozó. Az Igében volt minden, ami a teremtés által láthatatlanhól láthatóvá lett és maga az azelőtt láthatatlan Ige láthatólag kinyilatkoztatta magát; előbb elrejtett ok, aztán kijelentett Ige. Világosság lett a világosságból, az elrejtett világosságból látható világosság. Krisztus eszméje, mely azelőtt érzékelhetetlen volt, azután mint az Ige teste, érzékelhető, látható és érinthető módon kinyilatkoztatta magát. A Szentlélek is, mely az ősképben (archetypus), mint a Lélek eszméje, érzékelhetetlenül megvolt, a teremtés után érzékelhetőleg kinyilatkoztatta magát és mindent betöltött. Ez a dolog azt bizonyította, hogy az Istennek nincs semmi magára irányuló valóságos tevékenysége vagy lehellete, hanem csak a teremtményekre irányuló. Mit csinált tehát Isten a teremtés előtt, azt kérded? Azt, amit most csinál. Neki már akkor jelenlevő volt minden és teremtményeivel már akkor foglalkozott. Az idő nélkül való Isten örök cselekvés, mindig munkálkodik teremtményeiben. Magát pedig nem változtatta el úgy, amint te tévesen a szofistákkal valóságos belső cselekvéseket és kihatásokat költesz. Ha volt ott cselekvés, szenvedőlegesség is volt. Ha Istent magában levőnek tartod, a teremtés előtt nem volt neki

22

valami magára irányuló cselekvése, nem volt valami valóságos tevékenysége. Nem volt szenvedőleges származás, nem volt valami származott dolog. Nem volt ott a belső nemzés valóságos folyamata, sem a származás folyamata, hanem a természetes ismeret és Isten rendelése szerint való terv és lehetőség. A Fiú visszatükröződése nem a valóságos Fiú cselekedete, hanem lehetősége (potentia) által történt. Ugyanazt mondd a Szentlélekről is, hogy az ősképben a származásnak a lehetősége s nem szenvedőleges folyamata volt. Mivel ott senki sem cselekedett, senki sem szenvedett, senki sem származtatott és senki sem származott.

Íme a Fiú és a Lélek között levő hasonlóság, amint azok a teremtés előtt voltak, igazán, de nem az általad hirdetett valóságos cselekedetekben (actio) és szenvedőlegességekben (passio). A teremtés alkalmával is az Ige és a Lélek kinyilatkoztatásának az oka hasonló volt ebben a tekintetben, hogy Isten saját változása nélkül nyilatkoztatta ki az Igét és a Lelket: az Igét külsőleg láthatólag mutatta meg és a Lelket belsőleg közölte. Úgy különböztetjük meg a régi időben az Igét és a Lelket mint az angyalt és a lelket az embertől és a lehellettől. Most pedig a Krisztus testében van az Igének és a Léleknek egész hibátlan teljessége. Érted-e Krisztusnak ezt a teljes dicsőségét? Hogy a Fiú az Igét és a Lelket teljesen magában foglalja? Éspedig személy szerint? Azonfelül érted-e, hogy hajdan miképpen létezett alaki lehetőség szerint az a Fiú, aki most valóságos Fiú? Minden nemzedékben előbb megvan a fiú lehetősége, mint a valóságos fiú. És ahhoz, ami a fiú lehetősége, hozzáadatik valami, hogy valóságos fiú legyen. Ebben mind az isteni Írások, mind minden dolog természete megegyeznek, minden szörnylény (monstrum) és álokoskodás (sophisma) nélkül. Minden nemzésnél azt, ami csak az atyától származott, nem nevezik fiúnak magában, hanem az anyáért. Honnan álmodjátok tehát az isteni nemzésben elkülönült fiúnak azt a nagy torzképét?

22

VII.

Most akarom kimutatni, hogy ti Istennek különféle változásokat és cselekedeteket tulajdonítotok, elég gonoszul; de előbb az esetlegesekről szóló tévedést tüntetem föl. (1) Istenben nincs semmi esetlegesség, vele semmi sem esik meg véletlenül, mint népiesen szokták mondani; jóllehet némely álokoskodók az ő háromságába olyan viszonyokat, képzelt dolgokat helyeznek, amelyek nincsenek meg a dolgok természetében. Amit ők esetlegességnek neveznek, mi alaki lényegnek hívjuk, miképpen a világosság igazi lényeg. Hogy ne legyen vita a szavak felett, mivel megesnek, azért neveztetnek esetlegességeknek. Mi azt mondjuk, hogy minden, ami a mindenségben megesik, az Istennel esik meg, azaz minden esetlegesség, ami valóban létezik, az Istenben van, akiben minden együtt van. Azt mondtam, hogy azok az esetlegességek, amik valóban léteznek, azaz minden dolog, a természetben levő valóságok. Bűn nincs az Istenben, mert benne nincs meg a bűn elve. A bűn nem létező valami, hanem a létező cselekedete, a szabadon vétkező teremtmény rossz cselekedete. Az a cselekedet akár benső akarat, akár külső beszéd vagy cselekedet, bármily rossz az a cselekedet, ha van, az a cselekedet magában véve az Isten teremtménye és Istenben benne van. Tehát minden, ami valóban van, az Istenben van, és jók a dolgok, ámbár némelyek később rossz cselekedetek által megromlottak, mint maga az ördög és a gonosz lélek; amik az Istenben is megvannak, azokat a beléjük oltott esetlegességekkel Isten tartja is meg így. Ezt a dolgot jelentette ki Isten a teremtés szavában: !!! (jehi) (2), mintha azt mondotta volna, legyen bennem világosság, legyen bennem égboltozat, legyenek bennem világító testek. Az Istenben minden megvan, az esetlegességek is megvannak Istenben, és így Istenben esnek meg. Bármi esik a dolgok természetében, mindig az Istenben esik vagy az Istenbe esik, nem véletlenül, hanem saját terve szerint. Isten azért nem változik, hanem maguk az esetleges dolgok

(1) ítélem meg.
(2) A kéziratban hiányzik a héber írás.

23

változnak. Ebben nincs meg az a képtelenség, ami a dolgok ama benső mozzanataiban és folyamataiban, melyeket ti háromságtanotokban különféle módon az Istenbe zártok.

Hogy az Istenben nincsenek különféle változások, azt sokkal hatásosabban bebizonyították Arrius (1) és Macedonius, veletek, álokoskodókkal szemben, kik ostoba képzelődéssel arról álmodoztok, hogy az Isten a benne levő két különböző dolgot folytonos származtatással és kiárasztással naponkint szüli és nemzi, éspedig belső mozgásokkal, különféle folyamatokkal. Mind azt mondják, hogy a test nélkül való Fiúnak ugyanannyi születni, mint lenni, és a születéssel kezd lenni. Nem egyszer történt – azt mondják – annak a születése, (2) s aztán megszűnt élni, hanem sem kezdete, sem vége nincs, és mindig levésben van. Nem azt jelenti-e ez, hogy folytonosan mozog, folytonosan származtat, születik, (3) nemz és küld? Avagy nem ezek-e a mozgás fajai? Két valóságos kifolyás (emanatio) van, és nincs valóságos mozgás? Ha te sajátságos eretnekséggel tagadod, hogy a test nélkül való Fiú most születik, nagyon könnyen megcáfolnak mindezek; a születés, melynek sem kezdete, sem vége nincs, mindig levésben van; mint mindig – azt mondják – fény születik a tűzből, és világosság származik a naptól. Más okoskodással azt mondják, miképpen a Szentlélek belsőleg mindig származik, akképpen a Fiú is mindig ott születik? Mit felelsz ezekre? Avagy neked ez azt jelenti, hogy mozog, származik, szül, nemz? Avagy nem két valóságos kifolyás volt-e? Vagy nem volt-e összezavarva a három dolog kifejezése? Ennek attól való születése és amannak abból való kilehelése? Folyás, származás, eredet? Vagy te ebben a zavarban, ezekben a mozgásokban igazan megnyugszol? Mi a mozgás, ha a származás nem mozgás, ha a kifolyás nem mozgás? Születni nem annyi, mint mozogni? És nemződni? Mit jelent eredni? (4) Arrius és Macedonius, kik nem tűrték el, hogy ilyen képtelen mozgásokat és cselekedeteket vegyenek fel az

(1) Mindig így írja Servet Arius nevét. Fordító.
(2) nemzése.
(3) szül.
(4) származtatni.

24

Istenben, azt mondották, hogy az Isten hajdan nem magában, hanem önmagán kívül teremtett valami Fiút, és a Szentlelket csak teremtmény gyanánt alkotta. (1)

Mindnyájan nagyon bonyolult és mindenütt sötétben fekvő tévetegbe jutottatok, s az igazság fiát nem kézen vezetitek, hanem az Isten minden megérzése nélkül kóboroltok. Egészen más az egyszerű igazság útja, amelyet nem a metafizikusok, hanem az együgyűek és a halászok ismertek meg. Ez azt tanítja, hogy az Isten Fia emberré született, s az ő születése Máriában igazán végbement. A teremtményekben megvan az Isten minden cselekedete. Ebben az értelemben cselekedett az Isten magában öröktől fogva, és szülte azt, amit saját gondolatában elhatározott. Először az Igét és a Lelket határozta el, de a ti valóságos mozgási tanotok nélkül. És így elhatározva, általuk szülte ezt az embert. A szülés az Istenben annak a szülésnek elhatározása volt, amely születésre irányult, és a teremtés annak a teremtésnek az elhatározása volt, amely teremtésre irányult.

VIII.

Minthogy semmiféle írásból nem tudod kimutatni a test nélkül való megkülönböztetett Fiúnak azt a valóságos születését, allegóriai képesbeszédhez menekülsz, és görcsösen belefogódzol a bölcsességről szóló egyetlen példázatba (Péld 8). Valóban nagyon csodálom, hogy téged, jóeszű ember létedre, – amivel kérkedel – olyan kicsiny szellő olyan nagy tengerre visz, és annyi sziklába és szörnybe ütközöl. Én a lehető legfőbb és legsúlyosabb érvekkel bizonyítom be neked, hogy az a hely egyáltalában nem támogat téged, sőt egyenesen ellened szól. Szeretném, ha előbb meggondolnád, hogy mit jelent tulajdonképpen a beszéd, a bölcsesség, nehogy visszaélj a szent szavakkal. A már gyakrabban mondottakat ismételem és Pálból némileg megtoldom, hogy legalább az ő vezetése mellett végre megértsed, mi volt a bölcsesség.

Minden beszéd és minden bölcsesség valamit természetesen kifejez, vagy természetes visszfény. Ez a

(1) a Szentlélek csak teremtmény volt.

25

Salamonnak adott bölcsesség az isteni és emberi dolgok visszfénye. János nem élt vissza a szó jelentésével, hanem a kijelentő beszédet helyesen logos-nak nevezte. Tehát a beszéd is, a bölcsesség is igazán kifejező visszfény volt. Most maga Krisztus, aki ott először jelent meg, igazi visszfény, igazi bölcsesség, aki minden fényt lényegileg magában foglal. Ezért nevezi Pál Krisztust a dicsőség visszatükröződésének és az Istenben kiábrázolt lényegi képmásnak (Zsid 1). Ugyancsak Pálnak más összegyűjtött helyeiből világos, hogy a bölcsesség Istenben a Krisztus titka volt. Mert az Ef 3-ban a bölcsességet örök idő eleveelvégezésének nevezi, amit Isten Krisztusban cselekedett meg, akiben az örök idő visszatükröződött. Ugyanott az 1. részben a bölcsességet Krisztus titkának nevezi, amit Isten magamagában eleve elrendelt. Tehát a bölcsesség Krisztusnak az eleve-elvégezése és visszatükröződése volt, aki Istenben mindennel bírt és minden néppel közlendő volt. Pálnak a szofia polüpoikilosz sokalakú, igen különféle bölcsesség volt, amelyben a zsidók és a pogányok bennefoglaltattak, korszakaik szerint. Ezért méltán foglalta bele Pál az Igének ebbe a bölcsességébe a pogányok elhivatása titkát. Maga a dolgoknak Krisztusban való elvégezése bölcsesség volt, mint Kelemennél és amint levelében tanítja Péter. Mikor Pál János logos-áról beszél, a Kol 1-ben azt mondja, hogy a logos Krisztus elrejtett titka volt, amely most kijelentetett s a pogányokkal közöltetett, és az Ő ábrázatának fényében minden megvolt s megvan. Mikor meg Salamon bölcsességéről szól (1Kor 2), azt mondja, hogy az a bölcsesség, mely az idők kezdete előtt eleve-elvégeztetett és titokba rejtetett, s most kijelentetett, (1) maga a Jézus Krisztus, a dicsőség Ura. Azt mondja ott, hogy az a bölcsesség az ember dicsőségére volt elrendelve. Mindenképpen látod, hogy a bölcsesség minden kincse Krisztusért és Krisztusban volt elrejtve. Te meg makacsul azt a költött dolgot hirdeted, hogy ez a bölcsesség megkülönböztetett dolog és valóságosan született; hogy különösen teremtett és formált bölcsességnek neveztetik, amint a legkiválóbb régi bölcsek, a zsidók, görögök

(1) Told.: és a pogányokkal közöltetett.

26

és latinok, Jézus, Sirach fia és a Bölcsesség könyve szerzője is tanították. Nos, hát ezek mit is mondanak tulajdonképpen? Azt-e, hogy a bölcsesség teremtetett és született, ami Arrius-féle tan (arianizmus); avagy valami képes beszéddel azt, hogy mintegy képes beszéd, és a bölcsesség mintegy valami mást ábrázolt; ami igazi keresztyén tan? Tehát a valóságos születés tanának a vallását leginkább ezek a dolgok akadályozzák meg. Először is ai ott használt zsidó !!! holalti (1) szó nem jelent születést, mert szenvedő alak; cselekvő alakja pedig, ha az összes helyeket felkeresed, meglátod, tulajdonképpen mindenütt (2) egyformán azt jelenti: nyomni. A szenvedő alakja is mindig azt jelenti: nyomatni, kinyomással formálódni, vagy valaminő nyomás által létrejönni. Ez egészen más, mint az atyai nemzés, amelyiket az említett szó sohasem jelent, bár értelme az asszonyi nyomásra is kiterjed. Tehát a zsidók az elmében formált bölcsességről beszélnek, és a szent nyelvben más külön szó jelenti mindenütt a tulajdonképpeni nemzést, és Istenre is az használatos, ti.: a !!! = holid szó. Ebből következik, hogy abban a példázatban tulajdonképpen nincs szó nemzésről. Mert ha a Szentlélek tulajdonképpen a nemzésről akart volna beszélni, azt a szót használta volna, amely éppen nemzést jelent. Vedd hozzá, hogy az a “holid” szó, amely valósággal azt jelenti: nemzeni, és a nemző Istenre használatos; kihat az asszonyra is, akiben Ő nemz. Tehát az Isten igazán és valóságosan az asszonyban nemzett. Az az Isten igazi Fia, akit Isten az asszonyban nemzett, s nem az, akiről te álmodoztál. A szent nyelvnek az a sajátsága s a zsidó beszédmódnak az a tulajdonsága, hogy anya nélkül nem beszél sem szülésről, sem fiúról. Mert a fiút zsidóul az asszonyban alkotott teremtménynek nevezik: !!!ben, mely a !!!banah igéből származik. A Septuaginta is és a régi görög írásmagyarázók is Salamonnak abban a példázatában a ktidzó szóval, amely azt jelenti: teremtek, alapítok, alkotok, helyesebben fordították a zsidó kifejezés értelmét, mint a gennaó szóval, melyet nem sajátlagos

(1) Lásd a 6. o. 1. jegyz.
(2) Hiányzik: mindenütt.

27

értelemben használnak. Azonfelül mind Hieronymus, mind Pagninus és mások latin fordításaiban azon a helyen nem a nemzés, hanem az alakítás és az észbeli fogalom szerint való kifejezés (expressio) szó van használva.

Most jön az ellened szóló második igaz érv. Mert még ha a szülés ezzel a szóval jelöltetik is, akkor is igaz az, hogy azt közmondásszerűleg és képes beszéd gyanánt használja Salamon, mert ott rendesen példázatokat, hasonlatokat és képes beszédeket ad elő. Ki tagadná ép ésszel, hogy az a Salamon által említett bölcsesség a Krisztus személyét jelképezi és ábrázolja? Tehát éppen így beszélünk a Krisztus személyében teremtett, született és formált bölcsességről. Avagy szerinted nincs szó a Krisztus személyében teremtett bölcsességről? Vagy a “teremtett” szót az “alkotott” helyett használták régen, vagy azt mondták, hogy a Krisztus személyében teremtetett, amint mindig mindenki értette, az Arrius-követők kivételével. Így magyarázza Augustinus Jánosnál, az 58. beszédében. Így magyarázta a niceai zsinat, amint annak végzésében Eusebiusszal szemben Athanasius előadja. Így tanítja nyilván Cyrillus, az efezusi zsinat elnöke Hilariusnak a Háromságról szóló 12 könyve után, Thesauri című műve V. könyvének 4. és következő fejezeteiben. Hozzáteszi ott, hogy közmondásszerűleg és képes beszédben van mondva, és a Szentírásban némelykor nem tulajdonképpeni értelemben van valami teremtettnek vagy születettnek nevezve. Ha azt mondod, hogy a bölcsesség nem tulajdonképpeni értelemben teremtetett, akkor azt is mondod, hogy nem tulajdonképpeni értelemben született, hanem más dolgot ábrázol, aminthogy a bölcsesség más dolgot ábrázolt. Elvégre is mindenki azt vallja, hogy közmondásszerűleg és képes beszédben van mondva, és az a hely sem a valóságos teremtést, sem a valóságos nemzést nem bizonyítja.

Harmadszor ellened bizonyít az is, hogy Istenről az van mondva, hogy benne tulajdonképpeni értelemben vett ész és tulajdonképpeni értelemben vett bölcsesség van, amely – valóságos születés nélkül – visszatükröződő tudás, amely Istenben eredetileg benne van, de

(1) ott.

28

azután láthatólag is kinyilvánult. Ellened is bizonyít Pál, amidőn azt tanítja, hogy a bölcsesség Krisztusnak titkos eleve-elrendelése.

Negyedszer ellened bizonyít az, hogy miképpen Salamon azt mondja, hogy a bölcsesség a hegyek előtt formáltatott, akképpen Jób azt mondja, hogy az ember a hegyek előtt formáltatott, éspedig teljesen ugyanazokkal a zsidó kifejezésekkel (Jób 15). És Jób azt a formálást megkülönbözteti a nemzéstől, melyet ott más szóval fejez ki. Ebből következik, hogy a “holalti” szó formálást jelent.

Ötödször ellened bizonyít az, hogy Krisztusról mondotta régen az Isten: Én formáltam őt és én fogom alkotni (Ézs 46). Péter is azt mondja, hogy Krisztus Istenben a teremtés előtt előre meg volt formálva, és azután jelent meg (1 Pét 1).

Hatodszor ellened bizonyít az, hogy a Szentlélekről éppen úgy azt mondják, hogy született, mint a bölcsességről. Sőt maga a bölcsesség volt a Szentlélek, amint Irenaeus magyarázza IV. könyve 17. és 37. fej., és Tertullianus a Hermogenes és Praxeas ellen írt, Krisztus testéről szóló könyvében. Tehát a bölcsesség s egyszersmind az Ige és a Szentlélek is valóságos megkülönböztetés nélkül valók, mivel Krisztus egyszersmind magában foglalja az Igét és a Szentlelket is. A zsidók, nagyon helyesen, mind azt tanítják, hogy az a bölcsesség a bölcseknek adott Lélek, amely Istenben már előre el volt rendelve, vagy meg volt formálva. Salamon, mikor a bölcsességről beszél, azt bizonyítja, hogy neki adatott az a bölcsesség, azaz a Szentlélek. Jézus Sirach, Baruch és a Bölcsesség könyve nyíltan tanítják, hogy az a bölcsesség az izraelitákban lakozó és a szentek lelkében élő, meggyökerezett Lélek. Ha a bölcsesség Szentlélek volt, gondold meg már, vajon a Szentlélek született és valóságos Fiú volt-e? Maga a khaldeai Jonathán, ki a született bölcsességről beszél, a Szentlelket érti, éspedig az Istenben való bárminő megkülönböztetés nélkül.

Hetedszer ellened bizonyít az, hogy ugyanabban az összefüggő szövegben, a Péld. 8. és 9. fej., ugyancsak a bölcsességről némely más dolgokat is mond, amelyek azt a természetfeletti (metafizikai) születést nem

29

erősítik meg: Hogy az utcákon és tereken kiáltott, házat épített, oszlopokat vágott ki és asztalt készített. Példázatos volt az építés, valamint példázatos a nemzés is. Azt is mondja, hogy a bölcsesség, !!!(amon), a dolgok sokasága és egyeteme volt és !!! (saasuim), Isten színe előtt való gyönyörűségek voltak, ki minden egyest saját eszméje szerint szándékozott teremteni. Többes számban van ott mondva, hogy az Istenben !!! (hachmoth), több bölcsesség van. Ez a több bölcsesség szerinted valóságos Fiú volt, szerintünk sokszoros bölcsesség, egy sokszoros Lélek.

Itt van már az ellened szóló nyolcadik bizonyíték, hogy ugyanerre a helyre vonatkozólag Valentinus valóságos hamis magyarázással az Istenben levő több bölcsességről álmodozott, hogy valósággal egész sokaság bölcsesség, hachamoth születik, amelyeket Irenaeus és Tertullianus hachamothnak (1) mondanak. A tiedhez hasonló tévedésben volt (2) abban, hogy valóságos nemzést értett. Mint Salamon a Péld 3-ben az Istenben megkülönbözteti a bölcsességet, okosságot és a tudást, éppúgy Valentinus valósággal az Istenben született megkülönböztetett dolgoknak mondja synesis-t, enthymesis-t, demiurgus-t, syzigia-t és a többi aeonokat és hogy a bölcsesség (sophia) anya, miképpen a bölcsesség Salamon anyjának van nevezve. Neki a bölcsesség anya volt, neked valóságosan született leány. Mivel a Szentírás azt mondja, hogy az Istenben gyönyörködés, bánkódás és vigasztalás van, s Valentinus azt mondja, hogy az aeonok fiúk, gyönyörködések, könnyek és keverékek. Miután mindezeket a valóságokat és hamis magyarázatokat elvetették, ítéld meg, vajon nem hamis-e arra a helyre vonatkozólag a te “valóságos” magyarázatod?

Kilencedszer ellened bizonyít ugyancsak Salamonnak ugyanazon helyen való ez a mondása: Hogy Isten szerezte a bölcsességet és az értelmet, saját szellemével találta fel, képes beszédben írta le, széthelyezte, elrendezte és a többi (stb.), amiket az eleve-elvégezés szerint mondanak. Hasonló dolgokat mond a bölcsességről Jób 28.: Hogy azt Isten írta, számlálta meg, vette számba,

(1) hachamuth
(2) voltak, ... értettek.

30

készítette és vizsgálta meg. Ezt megerősítik a Prédikátor, Baruch és a Bölcsesség könyve, amikor a bölcsességet a tükör visszfényének, a fényesség képmásának nevezik.

Itt van a tizedik bizonyíték ellened, hogy Jézus Sirach az ő nagyobb emberei után az 1. fejezetben azt mondja, hogy az a bölcsesség többeknek láthatólag megjelent, s annak arcát azok régen látták és szemlélték. Baruch is azt mondja, hogy azt régen látták az emberek. Látni lehetett, ha oly fényes tükör és a fényesség képe volt, mint a Bölcsesség könyve mondja. Ugyancsak ez ült magas helyen, kinek trónja vagy királyi széke a felhőben, Mózes sátorában és Salamon templomában volt (Préd. 24.).

Tizenegyedszer ellened bizonyít az, hogy mint Salamonnál, úgy Ésaiásnál is az van mondva, hogy régen Istenben teremtés és formálás volt, maga Krisztus pedig az Istenben teremtetett és formáltatott (Ésa 45 és 46). Csodálatos megegyezése a szavaknak.

Vedd hozzá még az utolsó érvet, mely mindazoktól vehető, akik csak valaha zsidóul írtak. Mert ha ott a megkülönböztetett dolognak az a valóságos születése megjelöltetett, feltűnően megjegyezték volna ők ezt Krisztus eljövetele előtt és után. Azt az oly feltűnő dolgot feltűnően meg kellett jegyezni. De soha senki se gondolt ilyesmire. Csak azt mondották a régiek: Az Isten bölcsességében, mint az ember lelkében más dolgokat is lehet látni. A megrögzött álokoskodóknak és a szent nyelvészetben járatlanoknak kellett a ti képzelődésetek, az Antikrisztus országában, hogy Istent szétszaggassátok, benne képtelenségeket költsetek és tagadjátok, hogy az ember természetes fiú.

IX.

Idéztem és egybegyűjtve elküldtem neked az evangélisták, apostolok és tanítványok írásainak összes helyeit, melyekben a hitről van szó, és azokat is, melyekben arról van szó, hogy mit kell hinni, hogy jól lásd meg, mit hittek akkor azok, és mit tanítottak arról, hogy mit kell hinni. Idéztem neked Jánosból: mindezek azért írattak meg, hogy elhidd, hogy az a názáreti Jézus

31

az igazi Messiás, az Isten Fia, és hogy ezt hivén, megigazulj (Ján 20). Ezt a Krisztusban való hitet hirdették olyan egyszerűen az apostolok, és ennek a hívése által igazultak meg. Pál azt mondja: Mi a Jézus Krisztusban hittünk, hogy megigazuljunk (Gal 2). Ez által a Jézus által igazul meg mindenki, aki hisz (Apcsel 13). Tehát ha valaki azt hirdeti, hogy más a keresztyének megigazító hite, átkozott legyen. Ha mennyei angyal tanítana is mást, azt is átkozottnak mondja Pál. Amit az ígéretekről mondhatsz, mind ebből a hitből következnek, mint fődologból a mellékesek. Mert ha hiszed, hogy az Isten Fia, azt is hiszed, hogy az ígéretekben igaz és minden ígéretet teljesít. Egyedül ez által, a Jézus Krisztusban való hit által adatnak most az összes ígéretek. Az összes régi írások ígéretek; ez által a hit által adatik most a hívőknek az az igazi hit, hogy ő az Istennek ama megígért Fia, aki az ígéreteket betölti. Ez a hit juttat el bennünket előbbi szükségünk és nyomorúságunk tudatára. Mert ha hiszed, hogy ő az Isten Fia, a világ Üdvözítője, már azt is hiszed, hogy a világ bűnbe jutott, melyből meg kell váltatnia; amidőn egyszersmind azt is mondjuk, hogy a hívőknek, kik ezelőtt rabszolgák voltak, váltságot készített. Nem azt jelenti ez, hogy a gyermekkeresztségnél, az úrvacsoránál és másutt más-más, különféle hitet fess magadnak. Mert maga az Isten Fia, a mennyei király szüli újjá a mennyeiekre és táplálja mennyei eledellel a benne hívőket. Mindenkinek egy a hite, egy a fő, egy az alapkő, amelynél fogva hisszük, hogy az a Jézus az Isten valóságos Fia és Üdvözítő, és ez által a hit által ismerszik meg az ő bennünk levő ereje. Ez az egy hit mind a keresztségben, mind az úrvacsorában, mind a keresztyének minden más cselekedetében mindig feltalálható és abból származik minden. De te azt véled, hogy eleget tettél, ha a tulajdonságok közlésének (communicatio idiomatum) hamis tanával elismered, hogy ez az ember az Isten Fia, és senki más nem igazi Fiú.

Tehát hamis a hited, miként hamis az az érvelésed, hogy ezt az embert az Isten Fiának hívják, és hogy beléje más Fiú is van zárva; mintegy név szerint Fiú, nem valósággal. Annál inkább, mivel hamis dolgot állítasz. Hamis dolog az a képzelődésed is, hogy a Fiú

32

ban fiú van, mert nem azt mondják, hogy fiú van a fiúban, hanem azt, hogy az Atya van igazán a Fiúban, az Isten Krisztusban. Jól tudom, te nem hiszed igazán, hogy ez az ember Isten Fia, mert azt sem hiszed igazán, hogy ez az ember az Isten lényegéből született. De melyik ördög tanított arra, hogy a fenevad jelleméből kifolyólag a tulajdonság-közlési tant így felállítsd? Erre a szőrszálhasogatásra gondolva mondotta a mennyei Atya: Ez az én Fiam? íme az én Fiam? Nem látod, hogy a láthatatlan dolgok közlése az Antikrisztus tudományából vétetett, melyben három képzelt ördöngös (1) lélek van? Hiszen abban elismeritek, (2) hogy az Isten a szamárban meghal? Az Antikrisztus találta ki azt a hamis tant az igazi Isten-Fia megsemmisítésére. Az Isten Fia szerintetek akképpen ember, miképpen a Szentlélek öszvér. Az Isten Fia szerintetek úgy halt meg, mint ahogy a Szentlétek az öszvérben vagy az angyal a szamárban meghal.

Ehhez vedd hozzá, hogy mielőtt a közlési tanra jutnál, előbb ki kell mutatnod, hogy az Istenben az embertől különböző, láthatatlan fiú van. Pedig ezt sohasem fogod kimutatni. Ezt az egyet szintén gondold meg. Ám legyen, hogy valami képes beszéd vagy ama hamis tan által ezt az embert Isten Fiának hívják, bár valóban nem Isten természetes Fia, de legalább Mária természetes fia, mint Máté 1 és Lukács 1-ben az. Mert ott az van mondva, hogy Mária szülte az ő elsőszülött fiát, akit Jézusnak nevezett. Ha tehát képes beszéd nélkül Mária valóságos fia, és képes beszéd nélkül az Isten valóságos Fia: ebből már az következik, hogy két képes beszéd nélkül való valóságos fiú egyesült egy tömegbe. Most már a pápaság egész iskolája azt tanítja, hogy ezt az embert nem a valóságos születésért, hanem a kegyelmi egyesülésért nevezzük Fiúnak. Pedig ez az Antikrisztus káromlása és a két Fiúról szóló legnagyobb gonoszság.

(1) ördögi.
(2) hiszitek.

33

X.

Makacsul véded azt a tant, hogy ígéret nélkül senki sem igazulhat meg, és ravaszul színleled a Krisztusban való igaz hitet. A csodatevő Krisztusnak puszta tekintetétől megigazulhatott a kananeai asszony, vagy ama caesareai férfiú, aki hitt benne, jóllehet az ígéretekről nem hallottam (1) semmit. Mert Krisztus cselekedeteivel is (2) kinyilatkoztatta, hogy Isten Fia és az ezt hívő embereket megváltotta és megigazította, még ha szkíták voltak is, akiknek semmi ígéretük nem volt. Sőt nevetséges, hogy az ember nem hisz Istenben, ha csak Őneki valamit meg nem ígér. Akik Jónással együtt voltak a hajón és Ninivében, hittek az Istenben, mikor még semmit sem ígért nekik, sőt halállal fenyegette őket. Teljes bizalommal rábízták magukat arra az Istenre, azzal a hittel, hogy Ő eltávoztathatja a halált; ezért igazultak meg a Krisztus tanúsága szerint.

Az Isten (3) evangéliuma az Atya-Istennek az a kijelentése: Ez az én szerelmes Fiam, akiben nekem kedvem telik; őt hallgassátok. Itt semmit sem ígér, csak kijelenti, mit akar és mi tetszik neki. Így tanítja Krisztus is, hogy ez az Istennek nekünk kijelentett akarata, hogy ezt a Fiút látva, higgyünk benne (Ján 6). Még ha nem is lett volna soha semmi ígéret, sem törvény, sem próféták, egymaga az eljött Krisztus megigazította volna azokat, akik hittek benne, vagy csupán az Atyának abban a bizonyságtételében. Mint a kígyó puszta látása, úgy csupán a Krisztusban való hit szemlélete megváltotta a siketeket is, akik nem hallhattak semmiféle ígéretet. Mert látásból elég Krisztusról való hit támadhatott bennük. A puszta hallásból a távollevőknél is. Az ígéretekkel bíró Izraelben Krisztus nem talált akkora hitet, mint a századosban, akiben ígéret és előzetes tájékozás nélkül annyira megvolt és olyan erős volt a hit (Mát 8). A hit abban, akit látott s akiről hitte, hogy mindent megtehet.

A te állításod megsemmisítésére más bizonyságo-

(1) hallott.
(2) hiányzik: is.
(3) hiányzik: Isten.

34

kat és a megigazultak számtalan példáját tudnám (1) felsorolni úgy a törvény kora előtt való időből, mint a törvény és a kegyelem idejéből. Te is elismered, hogy Kornéliusz megigazult, mielőtt megigazult (Apcsel 10), és ő akkor tudta, hogy neki semmi ígéret sem tétetett, de hitte, hogy az Istenben megigazulás van. Ugyanaz van írva Abimélek királyról (2) (1Móz 20), a parázna Ráhábról, a samáriairól és sok másról. Az új szigeteken csupán a lelkiismeret bizonyságtételében található fel a hit s a megigazulás elve az Isten előtt való jövendő utolsó ítéletkor. És mégsem hallunk ott az ígéretekről. A Krisztus országa igazságáról (De iustitia regni Christi) szóló művem II. könyvének a 2. és 3. fejezetében több megigazult embert mutattam fel, akiknek akkor semmiféle ígéret sem segített. Régen ugyan tett ígéreteket az Isten a törvényben, és Krisztus is tett ígéreteket és üdvös csodákat avégből, hogy könnyebben magához vonzzon minket. De a mi hitünk kősziklája mégis maga a Krisztus, aminthogy erős hittel valljuk, hogy ő az igazi Messiás, az Isten Fia, a mi Üdvözítőnk, és abban az isteni ígéretekkel és más mennyei bizonyságokkal még jobban megerősödünk.

XI.

Mivel minden tettből és mindenféle jócselekedetből gúnyt űztök mindnyájan, a Jakabra vonatkozó koholmányotokban azt mondjátok, hogy Ábrahám cselekedetei által igazult meg, azaz nyilváníttatott igaznak; azt hiszem, a cselekedet értékét állapítom meg, ha megpróbálom ennek a tévedésnek a kiküszöbölését. Vallom ugyan, hogy cselekedetekben nyilvánul a hit, de hogy a cselekedetek valami más hatással bírnak, sok érvvel be fogom bizonyítani.

Először: A rossz cselekedetek mást tesznek, mint hogy nyilvánulást képeznek. A lopás, házasságtörés, emberölés és más ilyenek, ugyebár, bűnök? Ha ezek a cselekedetek – akár külsőleg, akár belsőleg véve – valami büntetést érdemelnek, az ellenkezők miért nem

(1) tudom.
(2) hiányzik: királyról.

35

érdemelnek valami dicsőséget? Legalább a kegyelem elnyerése után, hogy ne tedd azt az alaptalan kifogást, hogy azelőtt minden gonosz volt. A kegyelem ereje egyenlő a bűn erejével, sőt felül is múlja (Róm 5). Tehát a jó cselekedetek a kegyelemben annyit érnek a dicsőség növelésére, mint a rossz cselekedetek a bűnben, a büntetés növelésére.

Másodszor: El kell ismerned Jakab kizáró beszéde értelmét: Nemcsak hite által igazult meg Ábrahám, hanem cselekedetei által is. Tehát ahhoz a megigazultsághoz, amit a hit eszközölt, némileg hozzájárultak a cselekedetek is.

Harmadszor: Az az igaznak való nyilvánítás hiábavaló és képmutatás, ha csak a nyilvánítást keressük. Ábrahám egyedül volt az Istennel, akinek nem volt szüksége nyilvánításra, hanem még a cselekedetek igazi, önkéntes hozzájárulását is követelte.

Negyedszer: Krisztus tanítása szerint a cselekedetek jutalma éppen az, amit értük fizetnek. Értsd meg, hogy a jutalom az egyes cselekedeteknek bizonyos mérték szerint megfelel, és ugyanazzal a mértékkel mérnek nekünk, amilyennel mi mérünk másoknak.

Ötödször: Némelykor azt mondják rólunk, hogy megigazulunk, azaz igazaknak nyilváníttatunk, mint a nyilvános bíráskodás terén. Különben azt mondják megigazultnak, aki igaztalanhól igazzá lesz, és aki igazból még igazabb lesz, vagy akinek igazsága valamivel növekszik, amint Jakab érti. Valamint aki piszkos és még bepiszkolódik, az még piszkosabb lesz: úgy aki igaz és még igazul, az igazabb lesz, – János bizonysága szerint. Pál is azt tanítja, hogy a cselekedetek által növekedik az igazságosság tartalma (2Kor 9).

Hatodszor: A külső cselekedetek hatnak a lélekre, mint a cselekvés a megszokásra; a jó vagy a rossz cselekedetek is jól vagy rosszul hatnak a lélekre, mint a tárgy az érzékekre; tehát van valami hatásuk, növelnek vagy kevesbítnek.

Hetedszer: Isten szavai (1Móz 22): Mivel ezt tetted, esküszöm neked. Némi kegyet szerzett Ábrahámnak az a cselekedet, úgy, hogy Isten akkor megeskü-

(1) Hiányzik: jól vagy rosszul.

36

dött, amit azelőtt nem tett meg, és gazdagabb ígéretet tett, mint azelőtt, amikor Ábrahám hitt.

Nyolcadszor: Az 1Móz 15 azt mondja, hogy Ábrahám egyedül azáltal igazult meg, hogy hitt Istennek, aki számos ivadékot ígért. Az tisztán kegyelem volt. Már előbb igazán megigazult, mikor hitt Istennek? aki azt parancsolta, hogy menjen ki szülőföldjéről (1Móz 12 és Zsid 11). Hogyan igazult meg ismét? (15. rész.) Nagyobb igazságosság hozzájárulása által. Őneki ugyanazon a helyen feltűnő módon, mások előtt tudtára adatik megigazulása, a 15. részben; mert ott Krisztusról nyer ígéretet, benne hisz, Őt látja a próféta is; és mert ott erősebb volt az elhivés. Lassanként öltik fel a hitet, lassanként növekedik a hit és növekedik a megigazultság. Ilyen módon bennünk is bizonyos mértékig meg kell lennie az erőteljes hitnek, hogy élő hitnek neveztessék és a megelevenítő Lélek még jobban felékesítse.

Kilencedszer: A hit annyi, mint hivés, a hivés ténye pedig cselekedet. Tehát valamint abból a cselekedetből kezdődik az igazságul való tulajdonítás, úgy más, Isten előtt kedves cselekedetekből növekedhetik, mert minden az Isten ajándéka.

Tizedszer: Fineás cselekedete neki igazságul tulajdoníttatott (Zsolt 106). Nem azt mondja, hogy csak nyilvánítás volt, hanem beszámíttatott neki, mint ahogy Ábrahámnak beszámíttatott. Maga a zálog visszaadása megigazulásul tulajdoníttatik az Isten színe előtt (5Móz 24) úgy, hogy már azt fogom bebizonyítani – ha hiszel nekem, – mit jelent fölösleges jócselekedettel bírni? Mit jelent az, hogy jócselekedetekkel olyan kincseket készítünk magunknak, amelyeket a jövő életben fogunk megtalálni? Azt mondja Krisztus, sok kincset (Mát 6). Méltán tanítja Pál, hogy egyedül a Krisztusba vetett hit cselekedetek nélkül, ingyen megigazítja azokat, akik benne hisznek. Egyedül a Krisztusban való hit, amely az istentelent kegyessé, az igaztalant igazzá teszi, minden más cselekedet nélkül, amint a gonosztevőt megigazította. De éppen úgy megtartatik mindenki számára az ő jócselekedeteinek kincse. A jövő életben semmit sem kell inkább megfigyelni, mint az egyes cselekedetek mennyiségét: hogy aki többet tett, az ottan nagyobb

37

lesz, aki kevesebbet, az kisebb. És így növekedik a megigazultság, a dicsőség abból a számtalan belső és külső cselekedetből, amelyeket maga Krisztus parancsolt, amelyekért ő is azt ígéri, hogy a dicsőség bőséges jutalmát fogjuk nyerni.

XII.

Esetlen érvekkel elítélsz minden cselekedetet. Azt mondod, hogy bármilyenek is a cselekedetek, azok mindig bűnök, gonoszsággal kevertek, mind Isten gyalázatára valók és örök halált érdemelnek. A Lélek munkáit káromlod, és nem különbözteted meg jól az első halált a másodiktól. Azt mondod, hogy semmiféle cselekedet sem jó, csak ami tökéletes szeretetből származik; pedig ilyen nincs szerinted sohase. Minden tökéletességet egészen megtagadsz tőlünk, mert a testnek gonosz a kívánsága.

Erőszakosan hangsúlyozod (1) álomképeidet. Nyilvánvalóan Krisztus és az ő apostolai tanítása ellen harcolsz, akik tökéletességet tulajdonítanak nekünk, és azt tanítják, hogy tökéletesek vagyunk, mert a Krisztus adományai bennünk tökéletesek és az Ő tökéletessége közöltetett velünk. Ezért neveznek tökéleteseknek bennünket az apostolok több helyen: 1Kor. 1, 2 és 14; 2Kor 3; Ef 6; Kol 1 és 4; Zsid 5, 6, 7, 9, 10 és 12; Jak 1 és 3; 1Pét 1 és 1Ján 2 és 4. Egy helyen (Fil 3) azt is tanítja, hogy tökéletes, azt is, hogy nem tökéletes. Nem tökéletes, ha a feltámadás dicsőségét nézed; és igazán tökéletes a Krisztus adományainak tökéletességénél fogva. Abból, hogy az Istennek ama tökéletes szeretete (2) közöltetett velünk, azt következteti János, hogy bennünk tökéletes szeretet van, amely kizárja a félelmet. Abból, hogy a testnek bűnös kívánsága van, még nem következik, hogy a Krisztus Lelke nem támaszt bennünk tökéletes szeretetet. Te ezt a mennyei tökéletességet kigúnyolod, mert még nem ízlelted, mert még nem születtél a mennyből.

(1) következteted.
(2) Mind a kéziratban, mind a Corp. Ref.-ban Deus van Dei helyett (mint a kiadók is megjegyzik), valószínűleg tévedésből. Ford.

38

Szerinted Krisztus hazudott, amikor azt mondotta, hogy boldogok azok, akiknek szíve tiszta, becsületes és jó (Mát 5, Luk 8)? Szerinted hazudott Pál és Ignatius is, mikor a szenteket tisztáknak, szeplőtleneknek és az Isten előtt való szentségben (1) feddhetetlen szívűeknek nevezik? A belső emberre vonatkozólag mind igazán mondják ezeket. A szentek cselekedeteiben nincsen bűnös rész, amilyet te költesz. Külön származnak tőlünk a test cselekedetei és külön a test legyőzésével a Lélek cselekedetei. A Lélek cselekedetei Krisztus bizonysága szerint mind Isten, mind az emberek előtt fénylenek, helyesek és jók. Te vagy gonosz és káromló, mikor a Lélek cselekedeteit gáncsolod. Azt erősítgeted, hogy azok a cselekedetek bűnösek és bűnbocsánat nélkül nem lehet jóknak nevezni azokat; mintha bizony az Isten Lelke maga magának bocsánatot adna. Sőt maga Krisztus is, aki bennünk munkálkodik, bűnös cselekedeteket cselekszik. De micsoda bocsánatot értesz? Ahol nincs új bűn, ott nincs szükség új bocsánatra. Nem szükséges mindig felújítani a régieket, amelyek már elengedtettek, amelyekről többé nem emlékezik meg az Isten. Mikor azt mondotta Pál, hogy ő nem tud semmi bűnről, akkor nem követett el bűnt. Nem követtek el bűnt az apostolok sem, amikor az erényeket hirdették és rendelték.

Az Írás jó cselekedetekről beszél, és te tagadod, hogy jók? Azt mondja: minden jó cselekedettel gyümölcsözzetek. A ti jócselekedeteitekért dicsőítsék a ti Atyátokat. A nőtanítvány gazdag volt jó cselekedetekben és alamizsnákban (Apcsel 10; Magyar biblia: 9. Ford.). Irgalmassággal és jó cselekedetekkel teljes (Jak 3). Sőt a természet törvénye szerint és a bálványimádás idejében is voltak jó cselekedetek, mint Jóbnál és Kornéliusznál meg Nabukodnezár alamizsnáiból és a ninivebeliek könyörgéséből és böjtöléséből látod.

De ám legyen hát szerinted, hogy azokat a cselekedeteket csak a bocsánat folytán mondjuk jóknak. Bocsánattal szolgálhattak a dicsőség növelésére, bocsánat folytán lesz azoknak valami érdemük. Te tagadod, hogy cselekedeteink életünk javára szolgálnak, mert

(1) hiányzik: szentségben.

39

szilárdan meg van határozva, hogy az örök életet csak hit által nyerjük, tehát nem a cselekedetekből. A törvény cselekedeteiből nincs örökség, csak a hitből, valamint kegyelemből erős az ígéret minden hívő számára. Bizonnyal valljuk, hogy így az élet és örökség Krisztus által adatik nekünk. De ki tagadná, hogy abban az életben növekszik a dicsőség és a cselekedeteknek van bizonyos jutalma? Azt mondod, hogy a leány anyja ellen támad, ha a szeretet vagy más cselekedetek valamit számítanak, mert azok a hit gyümölcsei. Ez az ördög bűvös igézete. Az Írás azt tanítja, hogy a jó cselekedetek a Lélek gyümölcsei, valamint a hit is és a szeretet is a Lélek gyümölcsei (Gal 5).

De ám legyen, hogy a hit gyümölcsei. Avagy az igazi (1) leány nem növeli-e anyja sikerét? Avagy más dolgokban is nem mozdítja-e elő, nem erősíti és növeli-e az eredmény a maga okát? Nemde, az olvasás előmozdítja és növeli az értelmet? Nemde a gyakorlás erősíti a művészetet? Nemde, a ruházat melegíti mesterét? Így a szeretet gyakorlásai, könyörgései, böjtölései és a Lélek más munkái által felöltözik, melegszik, erősödik és növekedik a maga igazságával a hit, míg ezek nélkül ruhátlanul meghal. Ilyen módon lesz a kicsiny magból nagy fa. Mikor a testet megöldököljük, a Lélek megelevenedik és a hit növekedik.

XIII.

Gonoszul tévedsz, mikor tévedésnek tartod, ha valaki a megigazulás növekedéséről beszél. Azt mondod, hogy egyedül Isten tulajdonításából áll a megigazulás, az emberben való minden változás nélkül, úgy, hogy a megigazult semmiben sem különbözik a meg nem igazulttól. Mit hallok? A bűn által nem változik az ember? Ha változás történik, mikor vétkezel, változás történik akkor is midőn a bűn elvétetik. Aki sötétben van, nem különbözik attól, aki világosságban él? Aki megszabadult a Sátán rabságából, nem különbözik attól, akinek a Sátán a zsarnoka? Aki jó lelket nyer, nem különbözik attól, aki anélkül él? Akinek kiengesztelt

(1) igazán.

40

lelkiismerete van, nem különbözik attól, akit lelkiismerete mardos? A mennyország nem különbözik a pokoltól? Sátáni a te megigazulási tanod, ha belül a lelkiismereted olyan, amilyen azelőtt volt, ha benned a hit élete nem különbözik az előbbi haláltól. Pál azt tanítja, hogy .a megigazulás ajándékát kapjuk (Róm 5). Néhol az igazság öltözetéről van szó. János azt mondja, hogy a szentek megigazulásai, igazságos cselekedetei olyanok, mint a tiszta, ragyogó, fehér gyolcs (Jel 19). Tehát valami ragyogás.

Maga a kegyelemből való tiszta (1) megigazulás a kegyelem Lelke, mint Zakariás mondja. Mert nem áll elő a megigazulás hit nélkül, sem a hit Lélek nélkül. Miként a bűnös emberbe különféle módon hatol bele a jó Lélek és távozik el a rossz. Miképpen bement a Sátán Júdás, Anániás és Safira szívébe, mikor vétkeztek, úgy megy be többé vagy kevésbé mások szívébe is. És mikor azok megigazulnak, kimegy belőlük a tisztátalan Lélek, mint Krisztus mondja.

De ám legyen. Képzeljük el, hogy így csupán az Isten tulajdonítása van és magában az Istenben van a gyűlölet megbocsátása, hogy mintegy az Isten változik s nem az ember. Nemde ezekben is van több-kevesebb adás. Így tanítja Krisztus (Luk 7). Ezért nevezzük ezt nagynak, azt nagyobbnak, amazt legnagyobbnak a mennyek országában. Miképpen ezt ennél a tulajdonításnál fogva igaznak, kiengesztelődöttnek és kedvesnek nevezzük, akképpen a tulajdonításnál fogva azt igazabbnak, kiengeszteltebbnek és Isten előtt kedvesebbnek mondjuk. Aki kereskedéssel öt talentum nyereséget szerzett, kedvesebb, mint aki kettőt szerzett, és több várost bíznak reá. Azt tanítja Pál, hogy bennünk minden növekedik, mindinkább szaporodik, mind az igazság, mind a kegyelem, mind a dicsőség. Ugyanazt tanította Krisztus is, mikor azt mondta: Akinek van, annak adatik és megszaporíttatik. (2) Hogy életük legyen és bővelkedjenek. Cselekedje az Isten, Kálvin, hogy bűvös igézetedet elvesd és mindenben bővelkedjél!

Egyedül Péternek Simon mágus ellen mondott

(1) adott.
(2) Toldalék: És máshol:

41

beszéde is megcáfol téged, hiszen a cselekedetekből való megigazulást tanítja még a pogányoknak is. Azt kérdi Péter, vajon Isten igaz-e? Vajon a jót cselekvőkkel jót tesz-e és a rosszat cselekvőkkel rosszul cselekszik-e? Ha ez a természetes igazság, a jócselekedetért maga is jól cselekszik, valamint a rossz cselekedetért rosszul cselekszik. Tehát a pogányok közt van a cselekedeteknek valami viszonzása, mint maga tanítja. Apcsel 10 és Pál Róm 2. Ebből szükségképpen következik a feltámadás, azt mondja Péter, mert ezt a jót fogja cselekedni Isten azokkal, akik a rosszat eltűrték s jót cselekedtek. Ezt a megigazulást te Simon mágussal együtt tagadod. Simon mágus módjára azt tanítod, hogy a megigazulás és a hit csak ismeret. A parancsolatok megtartása pedig teljesen lehetetlen. Ezzel ellentétben Jeremiás azt tanítja, hogy éppen a parancsolatok megtartása az Isten ismerete (Jer 22). János pedig azt mondja: Abból tudjuk, hogy őt ismerjük, hogyha az Ő parancsolatait megtartjuk. Aki azt mondja, ismerem őt, de az ő parancsolatait nem tartja meg, hazug; mert az ő parancsolatai nem nehezek. A te “ismeret”-ed ebből nevetségesnek, sőt mágusi igézetnek és hazug megigazulásnak bizonyul.

XIV.

Sem a Krisztusban való hitet, sem a jó cselekedeteket, sem az Ő mennyei országát nem érted helyesen. Mint valami képzelt dolgot, gúnyolod Krisztusnak ezt az országát, mintha csak névleges dolog volna az, hogy mi Krisztussal már most uralkodunk a mennyei dolgokban. Tagadod, hogy a belső ember új ember. Avagy nem ott van-e az új ember, ahol megújulás van? Bennünk van a megújulás; tehát bennünk van az új ember, a szívben elrejtett ember. Kineveted azt az állításomat, hogy a Krisztus elemi, romolhatatlan lelke a mi belső emberünk lényegéből való. Kérlek, lehet-e élő szervezet húsból, vérből és csontokból, elemi lélek nélkül? Nem csonkíttatott meg bennünk Krisztus, hanem testből és lélekből való teljes szervezetével lényegileg közli magát velünk. Az Isten Lelke személye szerint az ember lelke és magát valóságosan közli velünk, amint az Isten Igéje

42

személye szerint ember, és magát velünk valóságosan közli. Amint bennünk van az ő elemi teste, éppúgy az elemi lelke is. A nem-teremtett fénynek ama ragyogásától elváltozik lelkünkben a teremtett fénynek előbbi alakja, s akkor maga a Krisztus teljes lelke, valamint teljes teste csatlakozik hozzá.

Ezt te egyáltalában nem érted, sem azt, hogy lelkünk miképpen ölti fel a Krisztust lényegileg. Azt kérdezed, hol tanítja János azt, hogy mi most ebben a világban olyanok vagyunk, mint maga Krisztus? Szavai 1. levele 4. részében így hangzanak: Bizodalmunk van az ítélet napjához, mert amint ő van, úgy vagyunk mi is ebben a világban. A héber kifejezésmód gyakran fordul elő, és nyilvánvaló, hogy itt azért mondja: amint Ő, mivel ugyanaz az osztályrésze, állása és állapota is olyan. Amilyen ő, a mennyei, olyanok ezek is, akik (1) mennyeiek (1Kor 15). Ez a Pál és János leghatározottabb hite, hogy olyan a bennük lakozó Krisztus, mint amilyen Ő a dicsőségben. Az Ő országának igazi dicsősége és íze már most megvan belső emberünkben. Ez a dolog teljesen bizonyossá teszi a jövő életre vonatkozó hitünket. Azt mondja János, hogy ebben van az irántunk való tökéletes szeretet, míg az Atyák idejében nem volt ilyen. Irántunk, akik hittünk (2) Jézus Krisztusban, az Isten Fiában, az Ő eljövetelében. Mert Ő eljővén, új szövetségével nekünk mindent megújított (2Kor 5). Az új szövetséggel számunkra új, eleven életet kezdett (Zsid 10). Tehát ez a meg nem haló élet, ha új, azelőtt nem volt meg, és a Krisztus kezdte nekünk.

Te pedig valami zsidó vakbuzgósággal gyalázkodol és szitkokkal rontasz reám, mert Krisztussal azt mondom, hogy Ő, jóllehet legkisebb ebben az országban, mégis nagyobb, mint amekkora Ábrahám volt; meg azért, mert Pállal az mondom, hogy Ábrahám testi ember volt. Mellőzöm most Krisztusnak azokat a szavait, melyeket máshol már teljesen előadtam. Pál szavai nyilvánvalók (Róm 4): Mit mondjunk tehát, hogy Ábrahám, a mi atyánk nyert volna test szerint? Nem ezt mondja a görög kódex: test szerint való atyánk,

(1) akik szintén.
(2) hiszünk.

43

hanem: nyert volna test szerint, heurékenai kata szarka (1) Azokban, amik Ábrahámban test szerint történtek, a lelki dolgok képe (typus) van feltüntetve ott, mint máshol a testi Izraelben és a testi Áronban a lelki dolgok képe van feltüntetve (1Kor 10 és Zsid 7 és 9). Testinek neveztetik az az egész régi nemzedék, mert a dicsőségnek ettől az új Lelkétől nem születtek újjá, s a Krisztussal nem ébredtek erre a mennyei életre, mint mi.

Nem tagadom, hogy a feltámadás után közülük legtöbben föl fognak vétetni ugyanabba az örökségbe és Istennek ugyanabba az országába, sőt némelyek Krisztus feltámadásakor a pátriárkákkal együtt föl is vétettek, de azt állítom, hogy a jelen állapot és Krisztus eljövetelének mennyei ajándékai ránk nézve hathatósabbak. Szeretném, ha ezt Páltól jól megtanulnád. Miképpen törölte el a halált eljövetelével Krisztus, és hogyan hozta napvilágra nekünk az életet és a halhatatlanságot? Hogyan rontotta meg halálával azt, akié volt a halál birodalma, azaz az ördögöt, és hogyan tette szabadokká a halál szolgaságának engedelmeskedőket? Hogyan emelt föl minket mennyei országába és hogyan készített helyet a mennyei hajlékokban? Avagy Krisztus haláláig nem uralkodott-e a halál? Avagy azelőtt nem voltak az Atyák mind a pokolban? Csak a Krisztus halála törte meg a poklot és nyitotta meg a paradicsomot. Pál kívánkozott elköltözni, és nemsokára a Krisztussal lenni a paradicsomban, ami régen az atyáknak nem adatott meg. Ha Krisztus teste igazán étel, akkor igazán táplálék is. Ha igazán táplálék, akkor aki belőle táplálkozik, lényegileg eggyé lesz a Krisztussal. A Krisztus testének ezzel a valóságos ételével nem élt Ábrahám; tehát mi kiválóbbak vagyunk. Mi felülmúljuk mindazokat, mert hozzájuk még nem jött el a Krisztus országa, sem az Ő feltámadásának dicsősége. Most vitetik ítéletre – úgymond – a Sátán börtöne. Most vettetik ki ennek a világnak a fejedelme. És mikor én felemeltetem, titeket is magammal viszlek a mennybe. A nagy Pap halála után, s nem előtte jutottunk vissza a paradicsom előbbi birtokába. Az Ő halála után nyílt meg a szentek útja a mennybe.

(1) A kéziratban nincs meg a görög idézet.

44

XV.

Az igazi újjászületést még nem értetted meg, valamint a Krisztus mennyei királyságát sem. Vallom, hogy az újjászületés nem egy pillanat alatt megy végbe, de mégis meghatározott időpontban kezdődik az emberben, éspedig az élet igéinek és a hitnek ereje által, mert a hit a mennyek országának a kapuja. Avagy nincs határozott időpont, midőn az ember elhivatást nyer, igazságtalanból igazságossá és hitetlenből hívővé lesz? Meg van határozva az idő, midőn az ember megtér, s a Krisztus őt meggyógyítja és bűnei megbocsáttatnak, amint maga Krisztus mondja, Máté 13 és Márk 4. A mi megváltozásunk és átalakulásunk meghatározott idejét lásd Ef 2, Kol 1 és 2, s másutt több helyen. Meg van határozva az idő, melyben a gyengélkedő beteg, láza csillapultával, kezd megújhodni, s aztán napról-napra javul és egészségesebb lesz.

Azt mondják, hogy az újjászületés és megújhodás a keresztségben megy végbe a halál lázának megszűnése, az élet lelkének megnyerése és a mennyek országának beállta által. Olvasd el, amit erre vonatkozólag a keresztség tökéletességéről ír Alexandriai Kelemen “Paedagogus” c. műve I. könyv, 6. fejezetében. Jóllehet a keresztségnek és az úrvacsorának abban az órában nem mindig van eredménye, mégis úgy kell azokat kiszolgáltatni, mert azért vannak ezek az intézmények. Azt mondod, hogy Krisztus nem gondolt arra a vízre akkor, amidőn azt mondta, hogy víztől születünk újjá. Nos, mit mondjunk erre? Hát a víz nem víz? Avagy nem a vizet nevezi-e Pál az újjászületés fürdőjének? Nem arról beszél-e, midőn azt mondja, hogy vízfürdőben tisztultunk meg? Azt mondod, hogy az ember akkor születik újjá, mikor megvilágosodik. Ezzel már saját magaddal szemben elismered, hogy megkeresztelt kisdedeid nem születnek újjá, mert még sem meg nem világosodtak, sem értelmük nincs. Azt követeled, hogy azokat rendesen megkereszteltessék; ezzel az újjászületést a keresztségtől teljesen elkülöníted, s csak (2) azt mondod, hogy:

(1) a mennyei életnek.
(2) mégis.

45

a keresztség a fiúvá fogadás (adoptio) jegye. Mindezt te találtad ki, és a "fiúvá fogadás" szóval megcsalod magad, midőn fogadott fiakról beszélsz. Fiúváfogadás a Szentírásban akkor van említve és akkor történik, mikor a hívőnek a fiúság Lelke adatik (Róm 8, Gal 4, Ef 1). Mi Pállal helyesebben így határozzuk meg: a keresztség az újjászülő és megújító Szentlélek üdvözítő fürdője. Ha a keresztség újjászülő fürdő, (1) akkor az a vízzel és Szentlélekkel való megmosatás az újjászületés. Ha az újjászületés a mennyből van, akkor nemde az újjászületés által lépünk be a mennyek országába? Ugyanabban az órában, midőn valaki a mennyből születik, a mennybe lép be.

Nos, a Krisztus országába hit által lépünk be a Lélekben, mely a Krisztus dicsőségének részese és a bennünk uralkodó Krisztusnak benső gyümölcsözése. És belépünk reménység által, ti. a később kijelentendő nagyobb dicsőség reménysége által. Mint Péter mondja, az újjászületés által van bennünk élő reménység. A reménység pedig akkor él, ha már érezzük, mint ahogy a magzat az anyaméhben, élő reménységet ad. A reménység él; bennünk már él az, amit remélünk. Azért mondja Pál azzal a reménységgel kapcsolatban, hogy az a kiváló dicsőség már megjelent (Ef 1). De a te kisdedeid semmiképpen sem léphetnek be, sem hit, sem reménység által, sem újjá nem születnek. És te tolvaj és rabló vagy, mert azokat nem a kapun, ti. a hit kapuján vezeted be.

Hogy lehet a Krisztushoz hívni azokat, akiket még János nem készíthetett elő? Te itt egyenlővé teszed a János keresztségét a Krisztus keresztségével. Azonban a János keresztsége az élet megjavításának a fürdője volt a bűnök bocsánatára (Márk 3, Luk 1), és az odamenők vallást tettek arról, hogy bűnösök (Mát 3). Tehát a kis gyermekek azt nem tehették. A zsidók kis gyermekeket sohasem kereszteltek s ma sem keresztelnek, hanem csak felnőtteket, mint János.

Azt mondod, hogy az ígéret nekünk adatott és a mi fiainknak, és mindazoknak, akik távol vannak (Csel 2). Péter ott a Lélek ígéretéről szól és Joelből idéz. Ha a keresztségben van a Lélek ígérete, magaddal

(1) az újjászületés fürdője.

46

jutsz összeütközésbe, mert a testi gyermekeket a lelki ígéret részeseivé teszed, annál inkább, mivel a Lélek ígérete a Krisztusban hívőknek adatik (Ján 7 és Gal 3). A héber fiak alatt legtöbbször utódokat ért. A Lélek ígérete Ábrahám magvának adatott. Azonban senki sem mondható Ábrahám fiának, vagy Ábrahám magvának máskép, csak hit által, és az ígéretben sem részesül másképp, csak hit által. Tehát ezeket az ajándékokat nem nyerik meg a te kisdedeid. Ugyanazokról a fiakról beszél Péter, akikről Joel beszélt, akit idéz. Joel pedig azt mondja, hogy Ábrahám fiai a Lélek ígéretét kapták a prófétálásra és mennyei dolgok látására. Mit tartozik ez a te kisdedeidre? Péter a keresztség előtt bűnbánatot követel, hogy aztán a keresztségben adassék a megígért Lélek. Tedd meg hát, hogy kis gyermekeid bánják meg bűneiket. Végül szükséges, hogy elhivatást nyerjenek azok, akik ezt az ajándékot kapják; az elhívás pedig hit által van. Nekünk adatott tehát az ígéret, akik hiszünk, és a mi hívő utódainknak és minden hívőnek. De különbséget tesz Péter – azt mondod – a zsidók között, akik már fiaikkal együtt elhívattak és más kívülvalók között, akik meghívatnak. A különbség világos, mert Krisztus elsősorban Izrael házának elveszett juhaihoz küldetett. Ezért teszi hozzá Péter ott: Nektek küldte először Isten az Ő Fiát. Ezért mondja Pál a zsidóknak: Szükséges volt, hogy először nektek hirdettessék ez a beszéd. Másutt meg: először a zsidónak, aztán a görögnek. Pál a zsidókat közellevőknek, a pogányokat távollevőknek nevezi. Akárhogyan, akár közel, akár távol lenni csak hit által lehet, és hit által kell venni a keresztségben a Lélek amaz ígéretét a bűnök bocsánata után. Bánd meg tehát bűneidet, és a Jézus Krisztusba vetett igaz hittel járulj a keresztséghez, hogy megnyerd a neked is megígért Szentlélek ajándékát.

De te képzelgéseidben tetszelegsz magadnak. Szokásod szerint a szent szavakkal szemtelenül visszaélsz, és azt mondod, hogy a kereszteletlenül elhalt kis gyermekek predestinálva vannak. Sőt megigazultaknak is nevezed őket. Pedig a Szentírásban csak a hívőkre vonatkozó predestinációról van szó. Az Isten nem mindenkit tekintett igaznak öröktől fogva, csupán a hívőt. Ha már igazak, Krisztus nem jött az ő hívásukra, mert

47

nem azért jött, hogy az igazakat, hanem hogy a bűnösöket hívja megtérésre. Az csak szemfényvesztés, mikor azt mondod, hogy a te gyermekkeresztséged jegye által a kis gyermekek Isten fiaivá lesznek. (1) Sőt a harag fiai mindaddig, amíg nem hisznek. Ha nem volnának harag fiai, a hit nem tenné őket azután Isten fiaivá s így a hit nem használna semmit. Pál azt mondja, hogy mindazok, akik a keresztség által a Krisztussal meghaltak, megigazultak, éspedig a saját hitükből. Azt mondja, hogy azok az Isten fiai, akik hittek a Jézus Krisztusban. Azt mondja, hogy ezekben a fiakban lakik a fiúvá fogadás Lelke (spiritus hüiothésziasz), amely a keresztségben adatik, és a hit hallásából van.

Ha azt akarod, hogy kisdedeidnek valami jegye legyen, Krisztussal együtt kézrátételt és imádságot használj. Imádkozzál érettük, hogy tartsa meg őket mennyei országában a Krisztus, aki azt akarja, hogy érettük imádkozzanak és őket Istennek ajánlják.

Azt fejtegeted aztán, hogy régen a körülmetélés volt a hit jegye, éppúgy, mint most a keresztség; tehát amint a gyermekeknek való volt amaz, úgy a keresztség is azoknak való. Előzőleg Pálból a Róm 4. fejezettel bizonyítod. Azonban Pál ott nyilván azt tanítja, hogy Ábrahámnál a körülmetélkedés az ő hite által való megigazulásának jelképe volt, mely eleve elvégezésben (praeputio [?? – NF]) volt. Nem azt mondja, hogy a kis gyermekeknél az ő leendő hitük jelképe, mely az ő üdvvégzetükben volt. Sokkal inkább következtethetted volna azt, hogy mint Ábrahámnak, nekünk, igazi felnőtt fiaknak kell megnyernünk a hit és megigazulás jelképét. Amit a bűnbánat szentségéről könnyelműen mondasz, nem méltó a feleletre, mivel kényed-kedved szerint költött szavakkal akarsz bizonyítani, ami ellen tiltakozom. Bizonyításod veleje ez: A kis gyermekeket a körülmetélés arra inti, hogy aztán mint férfiak szíveiket metéljék körül(5Móz 10 és Jer 4); tehát a keresztség a kis gyermekeknek való, hogy ők is hasonlóképpen intessenek. Teljesen helytelenül következtetsz, annál inkább, mivel nem teljes a hasonlóság. A keresztség ereje nem abban áll, hogy a kis gyermektől intést vegyen

(1) soroltatnak.

48

a későbbi férfiú. A körülmetélkedés a férfit éppoly kevéssé szabadította ki a pokolból, mint a körülmetéletlen nőt; tehát nem volt szentség (sacramentum), mely által üdv közöltessék, mint a keresztség által közöltetik. Ez az érved ellened fordul: A kovásztalan kenyeres vacsora inti a férfiakat, hogy az őszinteség kovásztalanságában járjanak; a kisdedeknek is adtak akkor kovásztalan kenyeret, Isten bizonysága szerint azért, hogy e titokra intessenek, tehát a kisdedeknek most is kiszolgáltatjuk az úrvacsorát, hogy hasonlóképpen intessenek. De te az úrvacsorát elvonod, és alkalmatlan, vagy a pogányok által előírt, vagy szabad tetszésed szerint meghatározott időre teszed. Honnan van hatalmad az idő meghatározására és törvényszabásra?

XVI.

A gyermekkeresztséget más érvekkel véded: Mert Isten régen azt mondta, hogy Istene lesz Ábrahámnak és az ő testi magvának, és szövetségébe befogadja a testi gyermekeket (1Móz 17). Úgyszintén, mert azt mondotta, hogy az izraeliták fiai az Ő fiaivá születnek (Ezék 16). Könnyű a megfejtése, mint a körülmetélésről szóló előbbi érvnek, ha helyesen megérted, hogy az ó- és újtestamentum, vagy az ó- és újszövetség úgy különböznek egymástól, mint a kép a valóságtól és az árnyék az igazságtól. Semmit sem vitt tökéletességre ama régi szövetség, az új pedig tökéletesekké tesz minket, miután velünk ingyen közöltetett a Krisztus tökéletessége, mint a Zsid, Kol és más leveleiben több helyütt tanítja az apostol. Tehát azok a dolgok, amelyek által közöltetik a Krisztus tökéletessége, a férfit tökéletességre és hitre képessé teszi. Krisztus miért metéltetett körül csecsemőkorában, s miért kereszteltetett meg felnőtt korában? Mire való ez a megkülönböztetés? Avagy nem ez különbözteti-e meg a törvény és az evangélium korát? A régi szövetségről mondotta Ábrahámnak az Isten: Az én szövetségem a ti testetekben lesz. Aztán nekünk azt mondja a próféta által: Az én szövetségem a ti lelketekben lesz. Régen, a testi szövetség idején a testi gyermekeket nevezték fiaknak. Most csak azok a

49

fiak, akik hit által Isten fiai lesznek. (1) Minthogy az a szövetség nem szabadít meg a pokolból, és csak földi javakat nyújt, a kisdedek erre azért bocsáttatnak, hogy Isten oltalma alatt éljenek. Az a testi fiúság hajdan azt a magasabbat ábrázolta, melyet Krisztus hozott. Ami régen a testi gyermekben történt, azokat a magasabb dolgokat ábrázolta, amelyek Krisztus által a lelki gyermekekben fognak történni. Íme, ez a felelet arra, amit te Ábrahám testi magváról idézel. Testi mag helyébe van bennünk a lelki mag. Ábrahám magva Krisztus és azok, akik benne hisznek. Hogy azt az Ábrahámnak adott mondást nem a testi fiakra, hanem lelki fiakra kell ma érteni, nyilván tanítja Pál, mikor azt mondja, hogy nem a testi fiak, hanem akik hitből valók, Ábrahám fiai és Ábrahám magva (Gal 3, Róm 4 és 9). Világosan tanítja ott, hogy Ábrahám a hívők atyja s nem másoké, és a testi fiak nem Ábrahám fiai, hanem csak a lelki fiak azok hit által. Azt tanítja, hogy csak ezek az ígéret fiai, mert egyedül reájuk vonatkozik ma a lelkileg értett ígéret.

Ezékiel mondásáról hasonlóképpen ezt kell mondani, hogy akkor testi fiak voltak. Isten azt mondta, hogy fiaivá születnek, mert az ő atyai oltalmában voltak. Mert Isten igazi fiai a keresztségben születnek felülről való születéssel. Azt mondod, hogy ők a szent gyökérből mint szentek születnek, jóllehet igazán a harag fiai gyanánt születnek, mint magad is vallod. Bármilyen az eleve-elvégezés (predestináció), Pállal együtt a harag fiainak születnek, és azután a hit teszi őket Isten igazi fiaivá.

Mikor összehasonlították őket a pogányok fiaival, azt mondották, hogy ők inkább szenteknek születnek, azaz Istentől az ő igéjének elfogadására inkább előkészítetteknek. Mert megszentelni, ha tudsz héberül, azt jelenti: Istennek készíteni (praeparare). A házasság megszenteléséből kifolyólag mondja Pál, hogy a fiak szenteknek, azaz nem fattyúknak, nem tisztátalanoknak születnek (1Kor 7). Az van mondva, hogy a pogányok fattyúiban és fiaiban van tisztátalanság, a szülők tisz-

(1) akik hit által Isten fiai.

50

tátalan és rút erkölcseire való készség (praeparatio) és hajlandóság. A nem pogányokéiban pedig megszentelődés, a szent életre való nagyobb készség. Éppen úgy a harag fiának születik mindenki. Rendkívül távol van a vérbeli vagy testi születés az Istentől való születéstől (Ján 1). Pál a meg nem keresztelt kisdedeket szenteknek nevezi, és te ezért veszed be a megkeresztelteket? Ott nincs szó megkereszteltetésről, mert akkor a kisded különösen a pogány atya hatalmában volt. Hogy kegyelmi jót gyakorol Isten a kegyes szülő gyermekében, az nem mindig fogadható el (Ezék 14). Néha imádságok által (2) nyerjük meg. Azután a te imádságoddal, ha szabad az ótestamentum ama helyeit a testi gyermekekre alkalmazni; mikor rájuk teszed kezedet, Krisztus példája szerint, így fogsz imádkozni érettük: Ó, Isten, mennyei Atyám, ki hajdan azt mondottad, hogy Ábrahámnak és az ő fiainak Istene leszel, és az izraeliták fiai a te fiaiddá születnek, azokat oltalmadba veszed, hogy attól fogva a te Igédnek higgyenek s neked szolgáljanak, oltalmazd most és őrizd meg magadnak a te mennyei országodra ezeket a kisdedeket, hogy a te országodban hűségesen szolgáljanak neked. Ó, kegyes Jézus, Isten Fia, ki a kis gyermekeket a szeretetnek oly nagy jelével, megáldva karodra vetted, áldd meg most, és a te erős kezeddel igazgassad ezeket a kisdedeket, hogy a te mennyei hiteddel a te mennyei országodnak igazán részesei lehessenek. Ó, szelíd Jézus, Isten Fia, ki anyád méhétől fogva mindig teljesen ártatlan voltál, add nekünk, hogy ezeknek a kisdedeknek egyszerűségével csalárdság nélkül forgolódjunk, hogy a mennyek országa, amelyet olyanok örökölnek, mint a kisdedek, a te kegyelmeddel szolgáljon mindig nekünk, és hogy ezek lelki gyermekekké legyenek, s abba a te mérhetetlen kegyességed által felvétessenek. Ámen.

XVII.

Csodálkozol, hogy egyáltalában nem határoztam meg, hogy Krisztus teste a menny melyik részében,

(1) szeretkezésére (mores-amores).
(2) az imádságokkal.

51

micsoda helyen van. És ebből kifolyólag azt következteted, hogy az utolsó feltámadás után semmi helyünk sem lesz, mert az szerinted helytelen volna. De könnyű a felelet. Sem mi nem leszünk egyenlők Krisztussal, sem számunkra nem lesz valami határozott hely. Egyszerre megszűnik a hely és idő. Akkor olyan dolgok lesznek, amiket szem nem látott, sem fül nem hallott, és az emberek eszükbe sem vettek. Megszűnik a hely, idő és mozgás, minthogy megszűnik az ég és a föld. A kiterjesztett égboltozaton van hely, ez is megszűnik.

A Krisztusról pedig magasabb értelemben kell azt gondolnod. Miképpen ennek az időnek különböző részei Krisztusnak most egyformán jelenlevők, úgy ennek a földgolyónak különböző részei is. Azok közül egyik sem korlátozza őt, sem egy, vagy a legtöbb helyre nincs bezárva. Egyedül isteni eszmében leszünk a feltámadás után. Egyedül az első isteni gondolatban lesz maga az Első is, és azáltal ott van, ahol akarja, helyváltoztatás nélkül. Minden kiterjedés nélkül való test a lelki test az új égben. Krisztus nincs ennek az égnek valamelyik részén, hanem a harmadik égben, ahol mindent betölt, minden mindenekben és bennünk van. Krisztus fölötte van a helynek és fölötte van az időnek. Ha szabad helyről beszélni, hát az ő helye az Isten. Nincs tömege az ő testének; olyan, mint ez a világban szétömlött levegő; de ő úgy ember az Istenben, mint azoknak a szívében, akikben akar, egyszersmind egyedül saját megnyilvánulásában, minden ugrás nélkül. Egyszerre van bennem és benned és őbenne, miként ugyanaz a hang sok ember fülében, ugyanazzal a gondolattal. Abban a dicsőségben volt hajdan az Ige és abban van most az ember (Ján 17). Ha Isten ezt nem adta volna Krisztusnak, dicsőségéből valami hiányoznék. Mert bárkinek adhatta Isten ezt a legkiválóbb dicsőséget, tehát Krisztusnak is adta. Ezt a következtetést vedd eszedbe, ha a Krisztus dicsőségének megvédelmezésére igazán törekszel.

Az az ellenvetésed, hogy nem arról van szó, mit tehetett az Isten, hanem arról, hogy mit akart. Isten adhatta is, akarta is adni Krisztusnak az ő egész teljességét, egész megmérhetetlen mennyei dicsőségét, mindazon felül, amit kigondolhatsz. Ha azt vallod, hogy

52

minden földi viszony fölé emeltetett a Krisztus teste, hát miért vonod le most őt a világ viszonyai közé?

XVIII.

Ti mint valami mesét, játszva mondjátok, hogy van pokol, Krisztus abba beleszállott, és a szenteket magával kihozta, mivel a Krisztus váltságművét mégis az ő poklon vett győzelme világítja meg legjobban. A pokol helyét első dialógusomban feltüntettem, hogy olyan, mint a sír, a sír jelképezi mindazt, ami földalatti hely. Kitűnik ez az óriások, sodomiták és mások temetkezéséből. Azoknak a történetéből, akik elevenen leszállottak a pokolba. A pokolban eltemetett gazdag történetéből és azokból a halottak között való beszélgetésekből, melyeket síremlékeiken olvasunk (Ésa 14, Ezék 32 és Bölcs. kve 5). Krisztus azt mondja, hogy akik a pokolban vannak, mind sírboltokban vannak (Ján 5). A héber !!! seol szó egyszerre sírboltot is, poklot is jelent. Elég csodálatos az a kapcsolatos jelentés, azért, mert a sírba és a pokolba ugyanaz az út vezet, úgyszintén azért is, hogy az eltemetetteknek a pokolban valami közlekedése van. Hogy a sír szónak közönséges értelmén kívül valami olyan jelentést tulajdonítanak, mint: pokol, azt az evangéliumi iratok tanítják; Krisztus a Luk 16-ban, Péter a Cselekedetekben és a levelekben is, János a Jelenésekben is, mikor a halál és a pokol lerontását tárgyalja. A pokolban és az elmúlásban több titokzatos dolog van, mint az emberek belsejében (Péld 15 és Jób 26). Tehát nemcsak a holttestek sírjai, hanem a titkos ítéletek is ott vannak. Salamon azt mondja, hogy a pokol mélységeiben vannak a latrok az óriásokkal együtt (Péld 2 és 9). Nagy dolog, amit Krisztus mond (Jel 1), hogy nála vannak a pokol kulcsai, melyet ő már ki is nyitott és be is zárt. Ezért mondja, hogy a pokol kapui nem vesznek diadalmat az egyházon, melyet ő fog alapítani az újjászüléssel (Mát 16). Igen nagy dolog van itt megállapítva. Mert azelőtt a poklok kapui diadalmat vettek minden szenten. Az eredeti romlottságból következik, hogy Ádám a bűn szolgájává lett, a kígyó uralma alá került, s testtel és

53

lélekkel annak engedelmeskedett. Tehát hol lesz a halál után az a lélek, mely ilyen hatalomnak volt alávetve? Nemde zárva maradt előtte a paradicsom? A nagy zsarnok hatalmába került az egész ember; ki szabadítja meg? Soha senki, csak a Krisztus. Az ördög munkáit, a bűnt, halált és poklot Krisztus mind lerontotta a hívőkben; másokban még megmaradtak. A régi írásokból világosan megállapítható, hogy most a pokol annak az ördögnek büntetése, rettegése és sötétsége, Jób 10, 17, 24, 26; Ésa 5, 14, 38 és a már idézett többi helyeken. Hatalma is van annak a pokolnak, azt tanítja Dávid Zsolt 48, 85 és a legtöbb más helyen. A pokoli büntetés már látható volt az óriásokban és a sodomitákban, ezt tanítja Péter és Júdás.

Ez az egy érv is kényszerít téged a pokol hivésére; mert mindig mondották, hogy oda leszállnak és a lelkek innen emelkednek fel, mint Sámuel és imitt-amott más próféták is mondják. Mikor azt mondja Jákób: Leszállok az én fiamhoz a pokolba, nem a holttest, hanem a lélek helyére való leszállást érti, mert azt hitte, hogy a holttestet széttépték a vadállatok. Ebbe a pokolba szállott le Krisztus, a közönséges apostoli hitvalláson kívül így tanítják Péter és Pál. Ezt tanítják a vének, Irenaeus tanítói, az apostolok tanítványai, mint maga idézi IV. könyve 39., 45., 50. és 56. fejezeteiben. Ezt tanítja Ignatius a Tralles-beliekhez (tralliakhoz, trallokhoz, Lydia; (ford.)) írt levelében (Ad Trallianos), Polycarpus a filippibeliekhez írt levelében és a többi régiek. Ignatiusnak azt a mondását, hogy Krisztus egyedül leszállott a pokolba, megnyitotta a börtönt és nagy sokaságot vitt ki onnan az Atyához, idézi Eusebius Eccl. Hist. c. műve I. könyve végén, úgy, hogy annyi bizonyos, hogy Ignatius így tanított. Ezt tanítja még világosabban Nicodemus és a Sibyllák. Ugyanezt tanítják a próféták is. Mert Krisztus szövetsége vérében kivezette a megkötözötteket a tóból, amelyben nem volt víz. Ő tépte szét a Sátán tömlöcének a köteleit és ő mondotta a megkötözötteknek, hogy menjenek ki. (Zak 9, Ésa 42 és 49). Hogyan vette el Krisztus az Isten haragját, hogyan békített ki az Atyával, hogyan emelt fel a mennybe, ha minket, mint azelőtt, a pokolban hagyott? Avagy nem ő nyitotta meg először nekünk az

54

utat a szenthelyre, magába a mennybe menetelre? Nem rontotta volna el Krisztus az ördög munkáit, ha a pokolban nem járt volna. És így sem az atyákat nem szabadította volna meg, sem azt az erőst nem kötözte volna meg, amint maga mondja. Nem töltött volna be mindent, ha nem szállott volna le a legmélyebbre s ismét nem emelkedett volna fel a legfelsőbb helyre, mint Pál mondja. Ezért hajtanak térdet neki a poklok, és dicsérik őt a pokolban való prédikálása megértése után, akkora dicsőséggel és hatalommal.

Mindenki, aki hiszi, hogy Ő az Isten Fia: az Ő feltámadásában újjászületve ettől a pokoltól szabad lesz, s már átvitetett a mennyekbe. Ez a mennyei újjászületés sajátos ereje az eredendő bűnből való előbbi pokoli születéssel ellentétben. A poklon győzedelmes, feltámadott Krisztus feltámadásának hatalma által megszabadítja a pokoltól az ő szülötteit, akik vele együtt uralkodnak a mennyekben. Vajha ott uralkodnál te is velünk együtt. Ámen.

XIX.

Minthogy nem jól különbözteted meg a pogányt, a zsidót és a keresztyént, erről a dologról röviden felvilágosítlak. Más önismeret adatott a törvény nélkül élő és bűnről alig tudó pogánynak. Más a test szolgaságában élő zsidónak, aki jól ismerte a bűnt, de attól nem tudott megszabadulni. Más a lelki fiúságban élő, a bűnt még jobban ismerő, Krisztus által megszabadított és mennyei javakkal bíró keresztyénnek. Háromféle istenismeret és vallás is volt ezekben.

A pogányoknak némi, a természetes ösztönből, vagy az Istennek velük született lehelletéből és a teremtményekből Isten bölcsességére következtető érvből származott ismeretük és vallásuk volt. Biztosabb (1) volt náluk az Istenről és az ő bölcsességéről Noé fiai által elterjesztett hagyomány. Istennek ama bölcsességét nyilván vallották akkor a bölcs emberek, s nem rejtették el azt, amit atyáiktól kaptak (Jób 15 és 32).

(1) Helyesebb.

55

A zsidók ismerete és vallása Istennek bizonyos fátyolozott kinyilatkoztatásából állott.

A keresztyéneké pedig az Atya Istent világosan kijelenté Jézus Krisztus kijelentéséből. Egyedül a keresztyéneknek adatott Krisztus által mennyei újjászületés, amilyen azelőtt nem volt. Trismegistus és Platon az isteni dolgok némi ismeretével azt tanítják, hogy az emberek újjászületnek Istenbe (in Deum); a zsidóknál is volt valami, mindig jobbra való megújulás, de mégsem volt meg ez a víztől és Szentlélektől való magasztos újjászületés és a mennyország bírása. Ott ennek az igazságnak csak az árnyéka volt meg, minthogy még nem támadt fel a Krisztus. Azok mind a pokolban voltak lekötve, de nem mind ítéltettek meg végítélettel. Két olyan dolgot különböztet meg Pál, amik végítéletet vonnak maguk után: Isten nem ismerését és az evangélium iránt való engedetlenséget (2Thess 1). Ott is volt némi istenismeret, ahol nem volt meg a most meglevő evangélium.

Azt veted ellen, hogy minden üdvözülendőnek ugyanaz a hite van, és senki sem üdvözül a Krisztusban való hit nélkül, aki egyedüli Üdvözítője mindenkinek. Erre azt mondjuk, hogy Krisztus minden kegyes embert üdvözít, de legjobban minket, újjászülötteket. Azonfelül azt mondjuk, hogy a zsidókban megvolt a Krisztusban való hit árnyéka. Aki nekik a felhőből szólt, akiben hittek, a Krisztus előképe volt. És így a hit ugyanaz, mint ahogy az ábra és az ábrázolt dolog ugyanaz. Hasonló értelemben volt a pogányok között is az Isten bölcsességének némi ismerete, az istenség hite és a Krisztusnak bizonyos árnyéka. Amit csak valaha megismertek és láttak az Istenből, az Jézus Krisztus, az Isten Fia volt. Ádámnak bármely fia üdvözült valaha, a Krisztus szenvedése által üdvözült, és azáltal szabadult meg a pokoltól. Krisztus szenvedése által – mint mondám –‚ amely vagy kijelentetett már, vagy Isten előkészítette arra a célra.

A zsidót a pogánynál kiválóbbnak tekintjük, mivel megvoltak nála Isten jövendölései, melyekben való hittel másnál többet tudott elérni (Róm 3 és Zsolt 147). A zsidóknak először adja Krisztus az evangéliumot, mint Ábrahám hite természetes örököseinek. Pál a pogányok

56

előtt nevezi őket a szent gyökérből való szenteknek, azaz Isten számára jobban előkészítetteknek. Ámbár elvakultak, mindmáig él az iránt a nemzetség iránt Istennek némi szeretete, mint Pál erősíti a Róm 11-ben. Valami csoda tartja meg mindeddig ezt a népet a romlatlan szent írásokkal együtt. Pál azt tanítja, ez a csoda arra szolgál, hogy az egész Izrael visszatéríttessék majd Istenhez. Mindenképpen mentségeket találnak most, ha nem hisznek az Antikrisztus és a háromsághívők (trinitáriusok) torztanában. Így a hitetlenség bűnéből is kimenti Krisztus azokat, akiknek ő nem beszélt (Ján 15).

Ugyanilyen értelemben kimentetnek valami módon azok is, akik a természet törvénye szerint élnek, s még nem jutottak el a Krisztus országába, aminthogy a zsidók sem jutottak el.

Ámbár sem a zsidók, sem a pogányok nem mennek be most ebbe a mennyei országba, minthogy nem érték el a víztől és Szentlélektől való újjászületést; azért mégsem ítéltetnek mind a gyehenna tüzére az utolsó feltámadáskor. Ézsau sem így fog megítéltetni – Pál szerint, mert az mondatott: Ézsaut gyűlöltem (Róm 9). Pál ott az evangéliumi elhívást tárgyalja, amely az ifjabb Jákóbban ábrázoltatott ki, ami teljesen kegyelemből való dolog. A jövendő örök ítéletről nem mond s nem is mondhat ítéletet Pál. Azért van gyűlöltnek nevezve az elsőszülött Ézsau, mert a főáldástól, az elsőszülöttség jogától vagy királyi méltóságától elesik az öccse elválasztása után. Így Ruben, Simeon és Lévi átkozottak, gyűlöletesek és az elsőszülöttségtől ki vannak zárva, de nem kárhozottak. Gyűlöletes ő, mint ahogy azt mondják, hogy az atya gyűlöli azt a fiát, akit a másiknál kevésbé szeret. Bizonyos mértékben Mózes és Áron is gyűlöletesek voltak, hitetlenségük miatt ki is zárattak (4Móz 20), de nem kárhoztak el. Elvettetett Ézsau, mint ahogy elvettettek Eliáb és Abinádáb, a Dávid bátyjai (1Sám 16). Elvettetett, mint Éli és Abiátár papok, akikről az apostoli tanítás azt mondja, hogy nem kárhoznak el, amint idézi Irenaeus, IV. könyve 45. és 50. rész. A külön áldása megvolt Ézsaunak, Izmaelnek, Lóth fiainak és Jafetnek is a pogányok pél-

(1) az utolsó ítéletkor és a

57

dájául, akik közül mindenkit, aki az Istent féli és igazságot cselekszik, kegyelmébe fogad Ő.

Igaz a Krisztus szava: Ha nem jöttem és nem szólottam volna nekik, nem volna bűnük. Krisztus nem tulajdonít bűnt addig, amíg nem beszélt. A pogányoknak pedig különféle módon szólott. Kezdetben minden pogánynak a bölcsességnek ez a szabálya adatott: Az Isten félelme bölcsesség és a rossztól való eltávozás értelem. Így idézi a mindenkinek adott szabályt Jób a 28. részben. Nemcsak a velük született isteni lehelletből való benső, igaz életet, hanem külső szövetséget és neki kedves áldozatokat is mutat minden pogánynak az isteni bölcsesség, maga a Krisztus. Azt olvassuk, hogy áldozatok voltak Ábelben, Noéban, Jóbban és sok másban. Jetró midiánita papot a többinél bölcsebbnek tartotta Mózes, mert az hitt Istenben (2Móz 18). Igaznak neveztetik Abimélek, Gerar királya (1Móz 20), holott sem az ígéreteket, sem a törvényt nem ismerte. A pogányoknak volt áldozó főpapjuk, Melkisedek. Mindnyájuk szövetsége volt az égi szivárvány, hogy azt látva Istennel kibéküljenek, Istenben, az ég és föld Urában Melkisédekkel együtt higgyenek, az ő isteni oltalma megőrzése végett. Úgyszintén a cselekedetek is beszámítódtak érdemül a pogányoknak, mint Kornéliusznak, és így volt a pogányok között Isten előtt kedves áldozat és tiszta ajándék (Mal 1 és Jón 1). Ha Nabukodonozor, jóllehet bálványok pogány tisztelője volt, alamizsnákkal némileg jóvátehette bűneit, miért ne használnának alamizsnák a pogányoknak ? Avagy nem méretett-e meg mérlegen Belsazár (Balthazár), a Nabukodonozor unokája? Jó cselekedeteinek a súlya kisebb volt, mint rossz cselekedeteié. Tehát voltak némi jó cselekedetei, és azoknak megvolt a maguk súlya a mérlegben. De a Krisztus hívása külön ajándék, amely Jákób kiválasztásában az Isten jövendöléseinek neki való (1) kinyilatkoztatásában és a jövendőbeli Krisztusra vonatkozó látomásokban ábrázoltatott ki. Ezért méltán tétetik elébe Ézsaunak. Mindenkibe be van oltva, hogy általában (in genere) jót akarjon, de Krisztust akarni, különös ajándék. Krisztust Jákób látta és sóvárogta s nem Ézsau.

(1) az ei helyett et = és

58

És ez a legnagyobb ajándék. Ha ettől az ajándéktól megfosztatnak, akár zsidók, akár pogányok, mind gyűlöleteseknek neveztetnek Ádámmal együtt és elpusztulnak Ádámmal együtt a halálban és a pokolban. Azonban mégis mind feltámadnak majd, és a legtöbben életet fognak nyerni. A pokolból feltámadnak a kicsinyek és a nagyok, és saját cselekedeteik szerint megítéltetnek (Jel 20). Feltámadnak a pokolból, a jövendő ítélettől félve. De mi már feltámadtunk Krisztussal a mennyei életre. Nem a pokolból támadunk fel, sem nem rettegünk a jövendő ítélettől, mivel már örök élettel vagyunk megajándékozva. Ó, vajha mindnyájunkat arra juttatna a mi legkegyelmesebb Urunk, Jézus Krisztus, az Isten Fia, ennek az örök életnek bennünk elkezdője és bevégezője. Ámen.

XX.

Az egyház hatalmáról vitázol, hogy vajon annak, vagy a Szentírásnak tekintélye nagyobb-e a dogmatikai vitáknál? És vajon örökké fennáll-e az egyház? Az egyházat pedig nem úgy kell elfogadni, ahogy az emberek nézik, hanem amint elismeri Krisztus, aki közbenjáró az ő gyülekezete tagjai között.

A kérdés nem nehéz, ha először megállapítjuk, hol van Krisztus igaz, fürdőben megtisztított egyháza. Mert annak a hatalma, ámbár el van rejtve, igen nagy, és a világ minden hatalma felett annyira mennyei, hogy az angyalok és az ördögök úgy engedelmeskednek neki, mint szeretett feleségnek engedelmeskednek az összes szolgák. A Krisztus egyházában mindig vannak mennyei lelkek, és ott van maga a Krisztus is (Zsid 12). Ez azt mutatja, hogy az egyház egy mindenkire nézve, egy Lélek egyesíti azt. Ennek a mennyei egyháznak a keresztyének most fiai és igazi részesei, azt tanítja Pál azon a helyen és a Gal 4-ben. Valóban hozzánk hozta Krisztus a mennyországot és a mennyei egyházat. Tehát eme Szentlélektől kormányozott egyház és a Szentlélektől diktált Írás között semmi ellentét sem lehet, sőt tekintélyük egyenlő a dogmatikai vitánál.

Az igaz, hogy az Írás nélkül is fennállhat Krisztus

59

igaz egyháza, és meg is volt Krisztus egyháza, mielőtt az apostolok írtak. Az egyház prófétálása, magyarázata és élőszava előbb való a holt írásnál, és az egyház határozza meg, hogy melyek szent iratok, valamint az egyház ítéli meg a lelkeket, vajon Istentől vannak-e? De hol van most ez az egyház? A mennyei lelkekben és a boldogok felemelt lelkeiben van mindig a Krisztus egyháza, mint a Zsid 12. rész mondja, a földtől pedig eltávozott ezerkétszázhatvan évre (Jel 12.). Az egyház ott valóban úgy van feltüntetve, mint a nap-Krisztussal és tizenkét csillaggal felékesített asszony. Ezt hajdan különféleképpen gyötörték, hogy szülje meg a Krisztust, mert sokféle módon szenvedett az egyház, hogy Krisztus nevét elterjessze és a hívők szívében Krisztust igazán megszülje. Tehát most (1) megszülte az egyház Krisztust, kit az Antikrisztustól hajtott sárkány elragadott és az egyház száműzetett ember nem lakta helyre ezerkétszázhatvan évre. Ott Krisztus a mennyei lelkekben gondozza az egyházat, amely nem fosztatott meg mennyei dicsőségétől, sőt mindig a nap s a csillagok ékesítik. Tehát örökké fennáll és uralkodik a Krisztus egyháza, miképpen örökkévaló a Krisztus országa, ámbár az Antikrisztus uralkodásának ideje alatt távol lesz. Az egyház eltávozásáról tanít ott János. Annak az Antikrisztus uralma idején való eltávozásáról vagy megfogyatkozásáról beszél Pál és te is így magyarázod a megfogyatkozását. Valóban volt a földön megfogyatkozás, vagy a földről való eltávozás, miképpen sok próféta előre megmondta a földnek ezt az elhagyatottságát és megüresedését. Jóllehet a földön megfogyatkozás volt, de mégis mindig megvolt a mennyei egyház, a Krisztus igazi jegyese és valamikor bennünk is megvolt, (2) miképpen a földön is megvolt. Látható lesz az egyház, mely most láthatatlan, és mi magunk is azokkal együtt egyház, Krisztus gyülekezete leszünk.

Ennek az egyháznak visszaállításán dolgozom állandóan, és ezért tüzelsz ellenem, hogy Mihálynak ama harcába elegyedem, és minden kegyes embert abba szeretnék vinni. De vizsgáld meg szorgalmasan azt a

(1) akkor (nunc-tunc)
(2) meglesz

60

helyet, és meglátod, hogy azok az emberek, akik ott harcolnak, lelküket kitéve a halálnak, Jézus Krisztus vérében és szövetségében lesznek, amint világosan tanítja János. A Szentírásban pedig lépten-nyomon találkozunk az angyalok említésével. Annál inkább, mert éppen a mennyben harcolnak a jó angyalok a sárkány és a pápaság más angyalai ellen. Avagy nem hiszed, hogy a pápaságnak is megvannak az ő angyalai? Tehát nem lehet azt elpusztítani az angyalok harca nélkül. A mennyei újjászületés (1) az angyalokkal egyenlőkké tesz minket a mennyeiekben s a lelki aljasságok ellen harcolókká. Avagy nem a jövendőbeli dologról való látomás van-e ott, amint maga János bizonyítja? A jövendőbeli dolgokról világosan tanít Dániel, aki az évek számában és a többi jelekben Jánossal megegyezik, és azt mondja, hogy a legmagasabb (2) szentek fognak harcolni. Ki lesz ott az a vádló, ki törvényei és parancsolatai áthágásával vádolt minket azelőtt? János azt mondja, hogy a harc előtt van az a vádolás és a világ félrevezetése; tehát lesz harc és – úgymond – közel van az az idő. Azt mondja, hogy az az egész kijelentés olyan dolgokról szól, amik hamar meg fognak történni. Kik azok, akik diadalt aratnak a fenevad felett és akik nem hordozzák az ő bélyegét? Számtalan más jel is van; ezekből hatvanat összegyűjtöttem s már el is küldöttem hozzád. (3)

XXI.

Akik nem vizsgálták meg a hit lényegét azt innen-onnan, költve rakják össze, és sok helyen hamisan képzelődnek róla. Úgy látom, nem tudják, hogy melyik dolog igaz magában véve; mikor nevezik élőnek, mikor holtnak és hogyan hal meg. Úgyszintén azt sem tudják, mikor van szó halálos bűnről és mikor nincs. Nekem pedig, amint ezt röviden előadom, olyan hitem van, amilyen volt Péterben, mikor hitte, hogy Jézus Krisztus az élő Isten Fia. Sohasem fogadok el más hitet.

(1) születés
(2) a Magasságos szentjei
(3) Ez a függelék a levélkötet végén található.

61

Egyszerű érzés ez a hit, bizonyos lelki folyamat, amellyel bizalommal hiszünk. Vajon élő-e ez a hit? Élő és a lélek élete, ha Lélek van benne. A hitnek az élete a megelevenítő Lélek. Ez eleveníti meg a hitet, amelyről azt mondjuk, hogy gyarapodik és növekszik, miképpen magának a Léleknek is megvannak a maga fokozatai bennünk. A lélek életének hívjuk ezt a Krisztusban való hitet, mert ezáltal adatik a Lélek, mely a lelket megeleveníti.

Itt különféle ellenvetéseket támasztanak. Az egyik azt hiszi, hogy a hit természete Krisztustól származik, mert amit Isten Krisztus által nekünk ad, azt fogadjuk el hittel, és így bizonyos átvitellel mindent a hitnek tulajdonít. A másik pedig azt tartja, hogy mindent egyedül a kegyelemből kapunk és nem a hit természetéből. A harmadik meg azt mondja, hogy kegyelemből és hit által nyerjük a megigazulást és amaz országot, de a jó cselekedetek által tovább fejlődik és növekedik a megigazulás. A negyedik, mivel az újjászületés elevenítő Lelke a keresztség által adatik, mindent a keresztségnek tulajdonít, még a hit életét is. Ezek mind igazak, ha a szőrszálhasogatást (logomachia) kiveted belőlük.

A hitről így kell beszélnünk. Krisztus kegyéből ingyen adatik, növekszik és ez a benne való, kapott hit mindig megvan, és ingyen járul hozzá az elevenítő Lélek s maga Krisztus is egészen. Ha a hitnek ezt a folyamatát különösen megvizsgáljuk, látjuk, hogy nem a maga természetéből igazít meg, sem nem csupán magától munkálkodik így, hanem a Krisztus kegyelméből és Lelkéből. Maga Krisztus, aki a hitet adja, saját maga kegyelméből kapta, s úgy van meg benne az a működés, Szentlelkével csodásan ékesíti azt, és a legtöbb mennyei dolgot ingyen ajándékozza, pedig más módon is adhatta volna.

Tulajdonképpen nem azt mondjuk, hogy a szeretet a hit gyümölcse, hanem a Lélek gyümölcse, amint Pál tanítja, minthogy a hit is a Lélek gyümölcse. A Lélek működése folytán bizonyos gyakorlás által haladunk előre a szeretetben és jó cselekedetekben, amelyektől az a hit hatékonyságot nyer. A hit szeretet által tevékeny, hatást adva és kapva, amit máshol működés és

62

állapot között láttunk, hogy egymást kölcsönösen erősítsék. A hitet másoktól elvenni: valami erőszak, ami akár abból is világosan megállapítható, mert ha tőlük elvesszük, meghal a hit. Ha nem őrizzük meg a szeretetbe és cselekedetekbe öltözött hitet, meztelenül meghal. Valamint a cselekedetekből erősödik meg az állapot, valamint gyakorlással erősödik meg a test és tanulással erősödik meg az értelem, úgy a jó cselekedetektől erősödik meg a hit. Amint böjtölés és imádság által jobban megelevenedik a Lélek, úgy a hit is jobban megelevenül. Ha nem foglalatoskodunk állandóan, ha a tűzre nem teszünk olajat és tüzelőt, elveszti erejét a Lélek, amely éppen a hit élete. Miképpen ez az elemi tűz nem marad velünk, ha a tűzi anyaggal nem élesztik, a tápláléktól pedig nő, akképpen van az Isten Lelkének a tüze is. Vedd hozzá még, hogy az Úrvacsorát a hit táplálékának, a belső ember táplálékának is nevezik, aki a mindennapi eledel nélkül elsorvad.

Az újjászülő keresztséget pedig a hit életének nevezik, vagyis eszköznek, amellyel az élet közöltetik az újjászületés elevenítő Lelke által. Tehát a hit nincs korlátozva, a bizalom annál tökéletesebb, minél nagyobb, minél állandóbb, aminthogy ezt jelenti a !!! heemin, ahonnan nevét kapta a hit. Arról beszél így Józsafát a 2Krónika 20-ban. Állhatatosak legyetek a ti Istenetekhez, és állhatatosakká tétettek. És Ésa 7: Ha nem lesztek állhatatosak a hitben, ti sem erősíttettek meg. Nagy hitet, és elég nagy hitet kér Krisztus ott, ahol habozás van.

Ebből pedig azt is megtudhatod, hogyan hal meg bennünk a hit és hogyan vétkezünk halálosan. Nem (1) valami botlás miatt vétetik el tőlünk a hit Lelke, hanem a mi tétlenségünk miatt van imitt-amott eltemetve és a testiség hullámaiban csaknem elmerülve. A test csábítása, ha szorgosan nem vigyázunk, mint valami álnok kábaság eltompítja bennünk a Lélek érzését, s egészen megrészegít minket. Akkor a nehéz kísértéseknek sokszor megadjuk magunkat, de nem halálra; így csak akkor, mikor Isten igaz ítéletéből olyan fonák ész adatik nekünk, hogy a Krisztus-ellenes pogány hitetlenségbe esünk a hittagadás feltűnő tévedése által; vagy valami

(1) Mert nem

63

kábultsággal a test bűneiben elmerülve, egészen holt hitbe esünk. Csak ezen a két módon vétkezhetik halálosan a Krisztus Lelke által újjászült ember.

Ez a két mód is egyre vezethető vissza, magának a hit Lelkének eldobására. Tehát ami élő hit volt, ugyanaz azután a holt hit, hacsak valaki azt nem mondja, hogy a hit Lelke a hit. Mégis nagyon különböznek, mert a hit Lelke az Isten, és a hit a lélekbe teremtett folyamat. A Lélek tette élővé Péternek ugyanazt a hitét, amely azelőtt nem volt ilyen élő. Miképpen egy és ugyanaz a bűn, melyet az újjászületés előtt (1) és után legyőz az élet, akképpen egy és ugyanaz a Krisztusban való hit, mely a kegyelem Lelke által legyőzi a halált, míg anélkül a halál győzi le ezt. Tehát az a hit élő, amelyet a kegyelem Lelke megelevenít. Az élő hitben megvan az elevenítő Lélek tiszta érzése és a lelkiismeretnek Krisztusról való határozott bizonyságtétele. Az a hit élő, amellyel Krisztusban hiszünk s úgy érezzük, hogy Krisztus él bennünk.

Ha ismerjük az élő hitet, könnyű megkülönböztetni a holt hitet. Ezt két esetben nevezzük holtnak. Először az a holt hit, amely sohasem élt, amelyet a kegyelem Lelke sohasem elevenített meg, hanem csak mintegy valami történeti helyeslés maradt. A terméketlen helyekre esett így a mag, s elkapkodták vagy összetapodták úgy, hogy nem verhetett gyökeret. Másodszor azt a hitet nevezzük holtnak, amely némi gyökeret vert, előbb élt, de azután a Lélek elhagyta úgy, hogy semmivé lett vagy halott maradt, mintegy a hit holt teteme. Tehát az a holt hit, amely ez élet Lelke nélkül való. A holt hit tulajdonképpen nem hit, mint ahogy a holt ember nem ember. Akkor mondjuk azt, hogy a hit bennünk lassankint kihal, mikor a ruhája elvész, a meleg megszűnik, a cselekedetek elerőtlenednek, a szeretet kihűl, a testiség virágzik, a bűnök előtörnek, kialszik a Lélek és meghal a Krisztus. Krisztus azt tanítja a Jelenésekben, hogy lágymelegségünkkel lassanként a halálba süllyedünk: Mivel lágymeleg vagy, mindjárt kivetlek

(1) Ez a kéziratból így egészítendő ki: az újjászületés után bennünk van, az újjászületés előtt minket győz le halálra (halálosan), és az újjászületés után legyőzi az élet stb.

64

szájamból. Azt mondja, mindjárt, s nem azt, hogy majd elveszítlek. Én régóta várok rád, megtérési időt adok, te pedig erősítsd azokat, akik a halálba rohannak. Emlékezzél meg, honnan estél ki, térj meg és az előbbi cselekedeteket cselekedd. Ha pedig a rosszban megmaradsz, a te gyertyatartódat kivetem helyéből, és akkor világosságod kialszik, s egészen meghalsz. Azt mondjuk akkor, hogy meghal bennünk a Krisztus, aki azelőtt élt bennünk. Ha meghal a hit bennünk, akik a Krisztus Lelke által újjászülettünk, és Krisztus testének részeseivé lettünk, akkor azt mondják rólunk, hogy bensőnkben megöljük a Krisztust, éspedig csúfosabban megöljük magunkban, mint a zsidók. Ettől a nagy gonoszságtól őrizzen meg minket a Jézus Krisztus. Ámen.

XXII.

A minden dolog szükségszerűségéről és az akarat szolgaságáról szóló végzetes, hogy ne mondjam bárgyú tanodban az az oktalanság biztos jele, hogy az embert olyan cselekvésre inted, amelyről tudod, hogy nem tudja megtenni. Szabad cselekedetekről tanítasz, és mégis azt mondod, hogy nincs semmi szabad cselekedet. Ki olyan esztelen, hogy a nem szabadon cselekvő embernek a szabad cselekvés elvét tanítsa? Ezenfelül az a balgaság, hogy az akarat szolgaságát állapítod meg abból, hogy az Isten bennünk munkálkodik. Sőt Isten éppen azt cselekszi bennünk, hogy szabadon cselekedjünk. Azért munkálkodik bennünk, hogy értsünk, akarjunk és azt hajtsuk is végre. Ő vet gátat a Sátán elé, aki minket mindenben meg akar akadályozni. Az igazság felmutatásával ő világosítja meg gyakorta elménket, hogy értsünk. A jó eszményének felmutatásával ő mozdítja meg szívünket, hogy akarjunk. Ő ad erőt nekünk mindennek a végrehajtására. Valamint benne van lényegileg minden, úgy minden cselekedet is lényegileg tőle származik. Avagy Isten nem hozhat létre valami új teremtményt, amelynek szabad akaratot ad akár arra, hogy angyal, akár arra, hogy első Ádám legyen? Nemde az a teremtmény azt mondja akkor, hogy az Isten cselekszik benne? Tehát hogyan következteted az akarat szolgaságát abból, hagy Isten cselekszik?

65

Azt elismered, hogy Ádámnak szabad akarata volt a bűneset előtt, s Isten mégis munkálkodott benne. Miképpen Ádám szabadon cselekedett, akképpen most is Isten a Sátán elé ama gátat vetve arra munkálkodik, hogy a szabadságnak legyen némi helye bennünk. Mindeddig megvan bennünk az istenség velünk született Lelke. Mind máig belénk leheli Isten az istenségben első (1) lelket. Ezért mondja Pál, hogy minden ember isteni nemzetség. Isten ma is megvilágosít a természetes világossággal e világra jövő minden embert. Az a világosság isteni s minden emberbe beoltatott. Az ember ama bűn által nem változott annyira kővé, hogy Isten neki sohase adhasson szabad elmét. A Krisztushoz térj vissza ebben a dologban. Vajon szolgai akarata volt-e Krisztusnak azért, mert az Isten munkálkodott benne? Isten cselekedett Krisztusban, de éppen úgy cselekedett Krisztus is. Így mi is szabadon cselekszünk a magunk módja szerint benne. Ő cselekszik mindent és mi munkatársai vagyunk.

Sok fajtája van az okoknak. Ha az eleveelrendelés is az akarat szolgaságának kétértelműségét támasztotta benned, nézd meg Krisztust. Isten eleve elrendelte Krisztus minden cselekedetét. Vajon azért szolgai akarata volt-e Krisztusnak? Azt tanítod, az az alázatosság, hogy mindenki fatuskóvá és üres tökké tegye magát. (2) De nézd meg Krisztust. Ha ez az alázatosság, Krisztus több volt a fatuskónál és a töknél, és mértéken felül megalázkodott.

Tagadod, hogy cselekedeteink dicsőségünkre szolgálnak. De nézd meg Krisztust. A cselekedetek Krisztusnak javára voltak. A legmagasabbra magasztaltatott fel, mert önként leszállott és halálra adta magát, példát adva nekünk arra, hogy nyomdokának vértanúságban való követése által nagyobb dicsőséget nyerjünk. De hát nem nagyobb-e ennek a vértanúnak a dicsősége, mint a másik hallgató embernek? Máskülönben a vértanúknak hiába adatnának a bizonyos pálma és a különös dicsőség jelei. Hiábavalók volnának a buzdítások, hiábavalók a büntetések vagy a jutalmak. Nemde aki szüzes-

(1) részes
(2) vallja magát...

66

ségét megőrzi, különös jutalmat kap majd? Amint az egyes rossz cselekedetekből a kárhozottak számára különös gyötrő büntetés lesz, úgy az egyes jó cselekedetekből a boldogok számára különös dicsőség öröme támad.

De most vegyük elő az akarat szolgaságára vonatkozólag felhozni szokott kérdéseket. Első kérdés: Vajon Ádám Isten képét és Isten Lelkét egészen elveszítette-e a bűn által? Ámbár csúful meggyalázta magát, de mégsem vétetett ki belőle egészen az Isten gyökere. Képben ezt tanítja Mózes, hogy Ádám ugyanerre a képre nemzett fiakat (1Móz 5). Maga Isten azzal tiltja meg az emberölést, hogy az ember Isten képe (1Móz 9). Pál szintén azt tanítja, hogy most (1) az emberben van az Isten képe (1Kor 11). Bár a külső képet tagadod, de a belsőt el kell ismerned. Hogy az emberben az istenség veleszületett Lelke van, már sokszor kimutatták és maga az Isten is tanítja: 1Móz 2 és 6. Ezt tanítja Jób a 33. és 34. részben. Ezt tanítja Dávid a Zsolt 103-ban. Ezt tanítja Salamon: Préd 12; Ésaiás a 42., 57. részben és sok más helyen. Az igazi bölcsészek (2) és a teológusok is megerősítik, hogy az ember elméjébe beleoltatott az istenség, és a lélek Istennel egylényegű (homousziosz, consubstantialis).

A második kérdés: Vajon a kegyelem ajándéka nélkül mi jót tehet az ember? Az ajándék, értsd meg, kettős. Az első velünk született, mindenkivel közös ajándék, az istenségnek abból a belénk oltott lehelletéből való, amely ingyen növekszik. A második a Krisztus újjászülő Lelkének kiváló ajándéka. Bizonyos, hogy az előbbi nélkül az emberek semmit sem tehetnek. A második nélkül pedig némi jót tehetnek. Az ezt egyenlőképpen munkáló Pelagius és Augustinus saját magukat nem értették meg. És közülük egyik sem értette a másikat. Mindenkivel veleszületett az Isten Lelke, amely ajándék, és mindenkiben kegyelemből növekedik. Ez cselekszik jót az emberekben, (3) a pogányokban is, de a Krisztus országáig nem juthat el Krisztus felülről jövő

(1) Hiányzik: most.
(2) A bölcsészek pedig
(3) mindenkiben

67

új kegyelme nélkül. A velünk született istenségnél fogva mondhatjuk, hogy szabadon cselekszünk, az Isten munkálkodik bennünk és mi az Istennel együtt munkálkodunk. A felülről jövővel pedig mindent magasabbá teszünk mi és általunk az Isten.

Harmadik kérdés: Vajon Isten előre tudta a dolgokat, mielőtt előre elvégezte azokat? Vajon az egyiket azért rendelte üdvre eleve, mert előre látta, hogy majd kegyesen él és a másikat azért vetette el, mert előre tudta, hogy gonoszul fog élni? Mi azt mondjuk, hogy mindezek egyszerre együtt vannak az Istenben, és nem oka egyik a másiknak. Mikor lát, akkor predestinál is, és mikor predestinál, akkor lát is. Igazán munkálkodik mindenkiben és ingyen közli jótéteményeit. Kegyelemből választ ki, nem a cselekedetekért. Ebből egy szóval megfelelhetsz mindarra, amiben az eleveelrendelés az akarat szolgaságáról szóló tanodat veszélyezteti. Az Isten tudása, valamint akarata is saját természeténél fogva megelőzi a mi cselekedeteinket, azért nevezzük előre-tudásnak, eleve-elrendelésnek, vagy előre-elrendezésnek. Nem azért vezeti be a jövő szükségszerűségét, mert az Isten előtt nincs jövő. Ő így akarja, nekünk így adja a szabad akaratot, bizonyos korlátok között. Ő ad nekünk a bizonyos korlátok közt szabad erőt.

Te azt bizonyítod, hogy semmit sem tehetünk, miután Ő ezt így végezte el. Már Valláddal együtt időt tételezel föl Istenben. A te eszeddel méred az Istent. Kezét magadhoz kötöd, mint egy határpont lógjon az időben. Elismerem, hogy némely dolgokban nem tehetünk semmit, amelyekben éppen Ő tiltja meg, hogy valamit tehessünk. De tehetünk azokban, amikben Ő akarja, hogy tehessünk, és szabadon cselekszünk azokban, amikben Ő szabad cselekvést ad nekünk. Az Isten nem engedi meg, hogy feljebb kísérttessünk, mint elszenvedhetjük (1Kor 10). A kísértésnek abban a pillanatában és arányosságában, (1) midőn ő adja, hogy cselekedhessünk, és nem azt, hogy megköttessünk. Más az erő és más a szükség. Annyira erőt ad, mint Salamon mondja,

(1) Ez a hely megromlottnak látszik. Talán így olvasandó: és azzal arányban. Vagy: ... pillanatában arányosság van, mert Ő...

68

hogy az embernek hatalmában van szívét előkészíteni (Péld 16). Isten ajándékából hatalmában van az embernek, hogy Isten fia legyen (Ján 1). Azt mondja az apostol, szabad nekünk a szentélybe menni (Zsid 10).

Te állatnak tartod az Istent, aki nem ura a maga szabadságának. Avagy nem az-e a teremtő dicsősége, hogy az ő szabadságának ez az oly szép ismertető jele valamennyire az ő teremtményében is visszatükröződjék? Hogy különösen az emberben tükröződjék vissza maga az istenség és az isteni ész. Ha Ádám romlottságát s Krisztus országának magasztosságát nézed, azt mondod, hogy bennünk minden a halálnak engedelmeskedik, és a testiség gonoszsága folytán úgy meg van fertőzve, hogy szükségképpen éri a pokol. Azt mondod, hogy nincs bennünk szabad akarat, mely a Krisztus országa elérésére törekszik, mert azt nem érheti el az ember különös új kegyelem nélkül. Jóllehet Isten úgy választ el minket, mint a fazekas az agyagot, abból nem következik, hogy az ember teljesen olyan, mint az agyag vagy a kő, és semmit sem cselekszik szabadon. Megcsalt téged a nem mindenben találó hasonlat. Jóllehet a külső cselekedetekben a legtöbb dolog alá van vetve a szükségszerű eseteknek és az ember hatalmán kívül esik; jóllehet a csillagok ereje igen nagy (Ésa 40 és Jób 38): ebből nem következik, hogy magának az észnek nincs semmi szabadsága akarni, vagy nem akarni.

Te azzal bizonyítod az akarat szolgaságát, hogy meg van írva, az emberek velünk szemben semmit sem tehetnek, míg eljön az óra, ahogy Krisztusról mondatik (Ján 2, 7 és 8.). Azt a tanítást kapjuk, hogy ne féljünk a világtól, mert tudjuk, hogy az emberek hatalma korlátolt, és mi kedvesek vagyunk Isten előtt. A Krisztus órája nem volt szükségszerű, hanem hasznos, mert neki hatalma volt. Veled szemben ezt tanítja a te Augustinusod Jánosról szóló értekezésének 8. és 37. részében.

Végeredményben ezt gondolod majd: Isten úgy akarta, hogy az Ő lehelletének az emberrel született erejénél fogva némely dolog az embernek legyen hatalmában, más dolog pedig nem, mert az még az angyalokban is korlátozva van. Ha az első részt nézed, jól mondod majd, hogy azok, akik az utolsó ítéletkor kárho-

69

zatra ítéltetnek, szabadon követték el a bűnt; igazságosan bűnhődnek, mert adatott nekik valami, amivel megszabadulhattak volna. Ha Pállal a mennyei elhívás második részét tárgyalod, jól mondod majd, hogy mi ott nem tehetünk semmit. Nem a futóé a Krisztus megismerése, hanem egyedül a könyörülő Istené.

Az elválasztás tiszta dolog. Csak az eleve-elrendelésnek, csak a kegyességnek, csak az ingyen kegyelemből való ajándéknak van ilyen munkája. Erre céloz Pál egész érvelése, midőn a Krisztushoz való hívásról beszél, amely az ember erejét felülmúlja. Bár ezt nem lehet az ember erejének tulajdonítani, de az eleve-elrendelésnek vagy az elválasztásnak méltán tulajdonítjuk. Istennek velünk született lehelletéből adatott mindenkinek az a képesség, hogy általában jót akarjon, de nem hogy a Krisztust akarja, mert ez az eleve-elrendelésnek (1) különös ajándéka. Ennek az ember előtt igazán lehetetlen, magasztos életnek megismertetésére az evangéliumban bizonyos embereknek az eleve-elrendelése kijelentetett. Ezért mondja kiegészítőleg Lukács, hogy azok hittek, akik örök életre voltak rendelve. Mert Isten előtt bizonyos számú elrendelt van, s ezen a számon kívül senki sem jut oda. De akik oda jutnak és hisznek, isteni munkásság folytán éppen úgy szabadon hisznek. Az angyalokról éppen azt ismered el, hogy öröktől fogva bizonyos, előre el van végezve és, el van rendelve a jók száma, de éppen úgy szabadon is cselekedett mindenki. Az angyalok is Isten kegyelme által szabadon cselekedtek és szabadon akartak. Az Isten bölcsessége ebben a dologban sokkal magasabb, mint te gondolod. Ha Ádám megmaradt volna az első ártatlanságban, az eljövő Krisztusnak ezt a mennyei országát nem nyerte volna el különös, új kegyelem nélkül. Vajon annyira rabszolgává lett az akarat? Ádám bűne által nem változott annyira kővé, hogy Isten képe és az isteni ész lehellete ne maradt volna benne. Te azt gondolod, hogy a te természetedbe egyáltalában nincs beoltva az istenség Lelke, mintha bizony Isten nem lehelte volna lehelletét a te orrodba. Isten bizonysága szerint még abban a nyomorult Káinban és az óriásokban is volt valami szabad erő és a bűnnel

(1) eleve-elrendelteknek

70

szemben való hatalom az istenségnek beleoltott és eredettől fogva belelehelt lehelleténél fogva. Tehát benned is van, hacsak nem vagy kő és fatuskó.

XXIII.

Te erősen bizonygatod, hogy a mózesi törvényt nekünk éppen úgy meg kell tartanunk, mint a zsidóknak, s azt mondod, hogy igazságtalanságot és méltatlanságot követünk el rajta, ha szabályaiból valamit megváltoztatunk. Úgy tetszik nekem, mintha itt Mohamedet hallanám, vagy valamelyik álzsidót. De szerinted min esik igazságtalanság? A kövön? A kőre vésett betűkön? Ha tudnád, hogy ez a törvény a Krisztus dicsőségére irányul, nem bánnál olyan méltatlanul Krisztussal.

Azt mondod, hogy az Isten azt a törvényt meg akarta tartani, s Krisztus az Atyával együtt ugyanazt akarta. Isten Malakiás által annak a törvénynek a jövőben való megtartására szintén figyelmeztet. Erre ezt felelem: Isten azt akarta, hogy az a törvény a megszegések (1) miatt arra az időre legyen érvényes, míg eljön a Krisztus, és Krisztus is ugyanezt akarta. Isten azt akarta, hogy Fia örvendetes eljövetele alkalmával az ő feltámadásának új dicsősége által megdicsőüljünk, azonfelül újjászülessünk, és bennünk mennyei megújulás és megjavulás menjen végbe; és Krisztus is ugyanezt akarta és vitte véghez. Malakiás által Isten a nép emlékezetében felújítja a mózesi törvényt, amelyet a fogságban már csaknem elfelejtettek. Figyelmeztet a törvénynek Illyés eljöveteléig való rendes megtartására, nehogy azt higgyék, hogy a fogság miatt az a szokás eltöröltetett, (2) mint ahogy a hetven év alatt történt. Annál inkább azt hitték pedig, mert a szövetség táblái akkor elvesztek, és új szövetséget vártak, amelyben többé nem mondják: Az Úr szövetségének ládája (Jer 3). A nép eme meggyőződésének elfojtására mondja Malakiás: Emlékezzetek meg a Mózes törvényéről, és íme, elküldöm hozzátok Illyést. Mintha azt mondaná: Mindaddig tartsátok meg a tör-

(1) megszegők
(2) megszűnt

71

vényt. Mert mikor Illyés eljő, úgy megújítja szíveteket, hogy higgyetek Jézus Krisztusban, az Isten szabadító Fiában. Tehát fennállott a törvény egészen Keresztelő Jánosig, mint Krisztus magyarázza.

Te pedig azt erősíted, mint a zsidók és mohamedánok szokták, hogy Krisztus nem azért jött, hogy a törvényt eltörölje, hanem hogy betöltse. Nem azért jött, hogy eltörölje. Először is a Krisztus a maga személyében nem törölte el a törvényt, sőt minden módon betöltötte. Ezért az eltörlésért fondorkodtak ellene a farizeusok, s erre felel Ő. Azért jött, hogy előbb betöltse, mintsem elkövetkeznék a betű szerint való eltörlés. Ami a törvényben lelki, abból semmi sem töröltetett el. Semmiben sem törölte el Krisztus a törvényt a törvényhozó valódi szándéka szerint. A törvény vége Krisztus. A Krisztus titkának előre való kiábrázolására adatott a törvény és azért, hogy az alatt a durva nép tartassék meg Isten félelmében és az igazság szabályában. A törvényt eltörölné és szétrombolná az, aki a törvény szándéka ellen másképpen cselekednék, mint amit az a törvény jelentett. De aki minden jövendölést és ígéretet a törvény vége és célja szerint hajszálnyi pontossággal betölt, az azt idézi elő, hogy az a törvény tisztét elvégezve s teljesen betöltetve pihenni tér. Krisztus, aki maga a törvény lelke, mindent úgy betöltött és egészen a legkisebb pontig végrehajtott (consummavit), és mégis mennyire távol van tőle, hogy a törvényt eltörölje. De attól az időtől fogva, amikor a törvény adatott, nem találtatott egyetlen ember sem, aki a törvényt megszegés nélkül mindenben megtartotta volna, Krisztus kivételével. Ő a törvény minden jövendölését megerősítette, minden ígéretet betöltött, minden titkot eredményesen megvalósított, csodás művészettel betöltött és mindent a legtökéletesebben teljesített. Nemcsak ő maga teljesítette, hanem saját Lelkét adta nekünk is, hogy teljesítsük azokat, amiket a zsidók nem teljesítettek. Így a törvényt, amennyiben az Ő munkája, nem töröljük el, hanem betöltöttük, (1) mint Pál mondja, a törvényt nem tesszük hiábavalóvá, hanem megerősítjük (Róm 3).

A mi igazságunk a törvény cselekedeteinek cselekvé-

(1) betöltjük

72

sében több az írástudók és farizeusok igazságánál (Mát 5). Erre a dologra vonatkozólag lásd Irenaeus IV. könyvének 27. fejezetét. Te azt mondod: Míg az ég és a föld elmúlik, nem múlik el a törvényből egy pontocska sem, hogy meg ne lenne és minden napon ne teljesülne minden. Erre azt felelem: Krisztus mindent megtett és mi is mindent meg fogunk tenni mindig Lélek szerint, de nem betű szerint. Még azt is feszegeted, hogy a törvény ereje csak némely dolgokban szűnt meg, a szertartásokban s nem a tíz parancsolat parancsaiban. Erre én azt mondom, hogy Krisztus tökéletes szabadító. Krisztus a törvény minden bilincséből és szolgaságából megszabadított minket a teljes szabadságra. Tehát maga a törvény ereje megszűnt. Értsd meg, a törvény ereje, a kötelezettség tekintélye, a szolgaság igája, a lekötelezettség bilincse, amellyel szükségképpen bizonyos büntetéseknek alá vagyunk vetve. Ámbár Mózes törvényéből igen sokat megtartunk, de mégsem a törvény erejéből tesszük, hanem mivel a Lélek tanít minket arra, hogy mit kell megtenni. Ebben az értelemben mondjuk, hogy a tíz parancsolat törvénye megszűnt. Ahhoz a törvényhez nem vagyunk kötve, mint a szombat dolgában látod. A többi parancsolatoknak az ereje is elment és megszűnt; nincsen azoknak a mi megkötésünkre való ereje, nincs kötelező tekintélye, sem az abban szokásos büntetés elvének nincs helye bennünk. Az első parancsolatból ott az következik, hogy Isten azt a betű-törvényt csak annak a népnek adta, amelyet kihozott Egyiptomból. Pál bizonysága szerint a bűn és a halál törvénye volt a tíz parancsolat törvénye, amelytől mi megszabadultunk, azt mondja a Róm 7 és 8-ban. Megszabadultunk – úgymond – a tíz parancsolat ama törvényétől, amely a halál törvénye volt, s amelyben fogva tartattunk. Azt mondja, hogy a tíz parancsolatnak az a kőre írott törvénye a halál és kárhoztatás szolgálata volt és megszűnt, vagy véget ért (2Kor 3). Azt mondja, hogy lepellel van borítva azoknak a szíve, akik a kőre írt törvény végét nem látják. Tehát véget ért és megszűnt a tíz parancsolat törvénye. A tíz parancsolat törvénye félelmetes volt, ölt, a bűnt növelte, haragot keltett, a bűn és meg-

73

szegés alkalma volt az ereje, testünk törékenysége (1) miatt; azért szűnt meg.

Minthogy különbség van a törvény, az ítélet és a szertartások között, törvény névvel leginkább a tíz parancsolatot foglalják össze, úgy, hogy a törvény megszűntével a tíz parancsolat is megszűnt. Krisztus megváltott minket a törvény kárhoztatásából és átkából (Gal). Éppen az a kárhoztatás és átok volt a tíz parancsolat törvényének az ereje, mint ugyanaz a hely tanítja. Ha mindenki átkozott, aki a tíz parancsolat törvénye alatt van, mert nem tartotta meg annak minden parancsolatát: ti is a tíz parancsolat törvénye alatt vagytok, s tehát mind átkozottak vagytok. De a keresztyének valósággal nincsenek sem átok alatt, sem ama törvény alatt. Mi nem járulunk reszketve ahhoz a hegyhez, amelyen a tíz parancsolat törvénye adatott (Zsid 12), azaz mi nem kaptuk a tíz parancsolat törvényét. A tíz parancsolat törvényéről mondja Pál, hogy az nem nekünk, igazaknak adatott (1Tim 1). Arról mondja, hogy a törvény a törvényszegés miatt adatott addig, míg a Krisztus eljön (Gal 2, 3 – Ford.). Az a nevelő most megszűnt (Gal 3 és 4). Egészen világos Pálnak erre a dologra vonatkozó beszéde, hogy a parancsolatoknak tételekben való törvényét eltörölte Krisztus (Ef 2), törvény nélkül, törvényen kívül, miután a törvény megszűnt és Isten igazsága Krisztus által kijelentetett (Róm 3). A nélkül a törvény nélkül, amely által volt a bűn megismerése, mint ott mondja, a parancsolatokban ellenünk szóló kézírást Krisztus eltörölte (Kol 2). A parancsolatok kéziratának nevezik az Isten ujjával írt tíz parancsolatot. Kézírás, amelynek írása által kötelezve vagyunk valaminek a megtevésére, és ellenünkre van, mikor megszegjük. Tehát a zsidók számára írt egész törvény most megszűnt kézirat. A betű ósága volt a tíz parancsolat, most annak megszűntével a Lélek újsága van. (Róm 7 és 2Kor 3).

A törvénynek ebből a megszűnéséből pedig nemsokára Pálnak ez az ellenvetése következik (Róm 6): Tehát szabad vétkezni, mivel nem vagyunk a törvény alatt? Mindent szabad tenni a tíz parancsolat ellen,

(1) gyarlósága

74

mert a tíz parancsolat többé nem kötelez? Most már szabad nekünk paráználkodni, lopni, hazudni, gyilkolni? Távol legyen. Sőt sokkal kevésbé, ha újjászülettünk. A Lélek így tanítja azokat, akik a Krisztusban vannak. Krisztus Lelke arra tanít minket, hogy mindig ellenálljunk a test cselekedeteinek, amelyek a bűn cselekedetei, miután a bűnből általmentünk az igazságra és a testből a Lélekre. Ez a Pál felelete, amely az előbbi kérdéssel nagyon megegyezik és szabadságunkat kitűnően tanítja, és arra int, hogy ne adjuk azt a testiség alkalmául.

Jegyezd meg Pál Gal 5. részét, vajon megszabadultunk-e a tíz parancsolat későbbi törvényének igájából, ha az Ábrahám előbbi törvényének igájából megszabadultunk? Végeredményében Pál azt mondja, hogy mi nem vagyunk a törvény alatt, hanem a kegyelem alatt. Ezek egymással ellenkező tagok. Akik a törvény alatt voltak, nem voltak a kegyelem alatt. Akik a kegyelem alatt vannak, nincsenek a törvény alatt. Te azt veted ellen, hogy mindegy, vajon a törvény erejéből, vagy a Lélek tanításából cselekszel. Sőt a legnagyobb mértékben különböznek. Mert a Lélek kedvesen oktat, mint gyermeket, és nem kínoz, mint szolgákat. A kőből való törvény durva. A Lélek kedvesen tanít és erőket ad, hogy mi élettel (1) segíttetve és még jobbakra taníttatva, sokkal kevésbé vétkezzünk. Hogyha vétkezni fogunk, könnyen orvosságot fogunk kapni.

Kitűnőek a szabadítónak ezek az ajándékai. A Krisztus által attól az igától és az átok bilincseiből való eme megszabadulásunk arra szolgál, hogy lelkiismeretünk ne rettegjen, mint amazoké rettegett mindig. Ha vétkezünk, nem kárhoztatnak mindjárt halálra, mint azokat. Azoknak nem volt kéznél az orvosság, mint nekünk, hanem kényszerítve voltak arra, hogy állatok vérével állandó félelem között keressék a kiengesztelést. És nem is volt azoknak akkor igazi kiengesztelődésük, mert mindig megmaradt az Ádám pokoli átka, amitől minket Krisztus eljövetele megszabadított. Nekünk igazi és kéznél levő kiengesztelődésünk van, ha Krisztustól bocsánatot kérünk, ha megvalljuk bűneinket, mint János

(1) hogy így (vita – ut ita)

75

mondja. Sőt egyebünk is van. Ameddig a kiengesztelőben való igaz hitben megmaradunk, minden bűnünk megbocsáttatik. Megbocsáttatik, azt mondám. De vigyázni kell, nehogy valakit a hit üres címe félrevezessen s ne különböztesse meg jól az élő hitet a holttól; amit ma sokszor látunk. Továbbá igaz, hogy nem vétkezhetünk halálosan, hacsak a hit ki nem alszik bennünk. Mert Krisztusban való igaz hit nem állhat fenn megigazulás nélkül. Ha megvan az Isten Fiában való hit, bárhogy vétkezzünk, csak megbocsátható vétket követünk el, és nem szűnünk meg igazak lenni. Bűneink csak azt eredményezik, hogy egyikünket a másikunknál kisebbnek nevezik a mennyeknek országában, de sohasem halálosak, amíg megvan a hit, még ha lassankint a halál útjára visznek is. Példa neked erre az efézusi egyház, amely az úrvacsora szeretetét elhagyta, de nem a hitet (Jel 2). Ez a kiengesztelő Krisztus hasonlíthatatlan ajándéka a mi számunkra. Ő nekünk valódi kiengesztelőnk vagy eltakarónk, minket mindenben oltalmaz, általa vagyunk boldogok, mert elfedeztetnek bűneink. Bűneinket könyörületességének engesztelésével elfedezi, hogy ne tulajdoníttassanak nekünk, míg élő hittel hiszünk benne. Egyedül ebből a hitből igazulhatott meg mindenki, még ha nem ismerte is Mózes törvényét.

Vannak, akik fenntartják a tíz parancsolat erejét, mert azt mondják, hogy az erkölcsiség a természet örök törvénye. Ezeknek azt az ellenvetést tesszük: Ami a természetből örökkévaló, az nem Mózestől való, ment Mózes előtt is megvolt. Ha a természet parancsainak nevezed ezeket, nem tulajdonítasz azoknak kárhoztató törvényi erőt, mert ilyen kárhoztatásról, sem ilyen haragról nem tudunk semmit, csak a törvény által. Tehát megszűnt a törvény, és mi nem vagyunk a törvény alatt, sem annak a haragja alatt, mert a törvény haragot szül. A törvény haragjából történt a paradicsomnak Ádámban való elvesztése és a zsidók elveszése. Mindezeket most törvény nélkül helyreállította Krisztus (Róm 3, 7 és 8).

A legnagyobb igazságtalanságot követitek el Pállal szemben, mikor az ő tekintélyével visszaéltek s ezt vele ellentétben használjátok. Azt akarjátok róla elhitetni, hogy

76

Mózes törvényének megtartásához átok terhe alatt ragaszkodott, és azt sohasem tudta betölteni, mint az említett fejezetben levő szavaival (Róm 7) bizonygatjátok. Nem értitek, hogy Pál ott először a pogánynak, aztán a zsidónak s végül a keresztyénnek a személyét mutatja fel. Én – úgymond – törvény nélkül éltem, (1) és nem tudtam, hogy a rossz kívánság bűn. Aztán mikor eljött a tíz parancsolat törvénye, feltámadt a bűn, én pedig meghaltam. Most pedig Krisztus által megszabadultam a törvény alól. Tehát Pál nincs a törvény alatt, amint ti képzelitek. Sőt az a szegletköve, hogy megszűnt a törvény, amint a fejezet elején előrebocsátja, éspedig mindig a tíz parancsolat törvényét érti alatta s abból vesz példát.

Abból a törvényből, valamint a szertartásokból számunkra most csak a lelki következtetés maradt fenn. Fennmarad a beteljesedett titok és a bűn ismerete; ezt az ismeretet is teljesebbé teszi most bennünk a Szentlélek, mely általában azt tanítja, hogy a testiség minden cselekedete bűn. Krisztus nemcsak amaz írott törvény erejét és igáját szüntette meg, hanem a bűnnek eme törvénye ellen, mely tagjainkban velünk született, az öldöklő Lélek erős segítségét adta nekünk. Ti eme két törvény, a tagok velünk született törvénye és a hozzáadott parancsolatok törvénye között nem tesztek különbséget, mert Pál már megkülönböztette azokat, mikor azt mondja, hogy egyik a másikkal ellenkezik, az egyik fennmaradt, a másik megszűnt.

Tehát nagyon helytelenül következtetitek, hogy Pál a parancsolatok törvényére volt kötelezve, azért, mert a tagok törvényéhez volt kötve. Ettől nem tudott megszabadulni, csak a halál által, attól már megszabadult a Krisztus által. Sőt azt mondja, hogy Krisztus által már a haláltól is megszabadult, mely a tagok törvényének következménye, amint ott hozzáfűzi, Neki hálát ad, és most semmi kárhoztatás sincsen benne. A tagok törvénye elvénél fogva elmondhatta magáról: Amit nem akarok, azt cselekszem, nem akarok vétkezni s mégis vétkezem. Mindez a küzdelem – mint maga Pál írja,

(1) toldalék: régen

77

benne folyt, ha fölteszed, hogy a törvény elve küzd benne a tagok törvénye ellen. Az a hiba ott, hogy azt mondja, benne halál támad és őt megöli. Mert az újjászületés után Pált soha sem ölte meg halál, még ha valamikor halálra irányuló tetteket követett is el. Nyilván mások személyében mondja azt és átveszi magára; Pálnak szokása ez.

Úgyszintén, miután másokról beszélt, a keresztyénekre tér vissza a 8. rész elején, midőn azt mondja: Nincsen azért immár semmi kárhoztatás bennünk, (1) akik a Jézus Krisztusban, a szabadság igazi védőjében vagyunk, aki a tíz parancsolat törvényétől, mely a bűn és halál törvénye volt, megszabadított minket. Mert amit az a törvény nem tudott megtenni, megtette Ő, midőn azt a minket pusztító törvényt megszüntette.

Végy hozzá még egy helyet, hogy teljesen megtudjad, hogy a tíz parancsolat törvénye most megszűnt. Jeremiás (31. r.) azt tanítja, hogy az a szövetség, mely az atyákkal akkor kezdődött, mikor Egyiptomból kijöttek, megszűnt. Ez pedig a tíz parancsolat törvénye volt. Mert az 1Kir 8. r. és 2Krón 6. részben az van írva, hegy a ládában volt az atyákkal kötött szövetség, mikor kijöttek Egyiptomból, ti. a tíz parancsolat. Ezért mondották, hogy a szövetség ládája, a szövetség táblái, a szövetség tíz parancsolata. Így adja ki Mózes a szövetséget, azaz a tíz parancsolatot (5Móz 4). Nem adott többet semmit a szövetséghez Isten (5Móz 5). Az égő áldozatokról és a véres áldozatokról semmi parancsolat sem adatott akkor, mint ugyancsak Jeremiás mondja (7. r.). Tehát csupán a tíz parancsolatról beszél, midőn azt mondja, hogy az a szövetség megszűnt. Nem kőtáblára írt törvényt (tíz parancsolatot) adok nektek – azt mondja Isten, hanem a szív táblájára írt, Krisztusban való hitet. Ez volt a kibékülés formája (2Móz 19, 20 és 5Móz 5). Isten azt ígéri, hogy az ő népe lesznek, ha azt a tíz parancsolatot megtartják. Ők meg elfogadják, és ígérik, hogy azokat a parancsolatokat megtartják. Íme, a szövetség. Ugyanez a szövetség újíttatott meg azután és így erősítette meg a nép Istennel: 5Móz 29, Jós 24, 4Kir (Magyar Biblia 2Kir) 23,

(1) azokban, akik ... vannak

78

2Krón 29, 34 és több más helyen. Azt mondja Isten, a tíz parancsolatnak ezt a szövetségét kötöttem a ti atyáitokkal, midőn azt mondottam, járjatok az én parancsolataimban és a ti Istenetek leszek (Jer 7 és 11). Ez a szövetség pedig megszűnt, azt tanítja ugyanez a Jeremiás a 31. részben és az apostol is (Zsid 8). Ezékiel (16. r.) azt tanítja, hogy ugyanaz a táblára írt szövetség, amelynek a megtartására ígéretet tettek, megszűnt. Ha Isten most is ezzel a törvénnyel fogadna övéivé, ugyanattól az igától nyomatva hasonlóképpen elvesznénk és átok alatt volnánk.

Tehát megszűnt a tíz parancsolat törvénye. Isten most nem azzal a szövetséggel fogad övéi közé, hanem egyedül a Jézus Krisztusban, az ő szerelmes Fiában való hittel. A szolgaság szövetségének nevezi Pál azt a tíz parancsolatot, mely a Sinai hegyen adatott, de most megszűnt (Gal 4). Semmit sem vitt tökéletességre a tíz parancsolatnak ama törvénye, tehát eltöröltetett erőtelensége és haszontalansága miatt (Zsid 7). Kérlek, mikor léptünk be a Mózes törvényébe mi, akik a pogányok közül születtünk és törvény nélkül éltünk? Avagy a hit, mely másokat megszabadít, minket a törvény rabjaivá tesz?

XXIV.

Midőn a már eltörölt és eltemetett törvényre vonatkozó fentebbi helyeket összegyűjtöttem és az evangéliumot magasra helyeztem, nehogy a törvény és az evangélium idejét balul összezavard, más elhárítandó akadály is fölmerült. Úgy látszik, hogy a mi igánk terhes, mint a zsidóké, mivel Krisztus azt mondja, hogy a mi utunk keskeny. Nehezebb parancsolatokat adott nekünk Krisztus, mint amilyenek a törvényben voltak (Mát 5) Tehát kézirat íratott számunkra ott. Megtartása szintén olyan lehetetlen és megszegése olyan könnyű, mint a zsidóknak. Avagy a keresztet hordozni és mindenről lemondani nem nehéz és kemény dolog-e?

Azt felelem, nehéz és kemény a testnek az, amit bennünk a Krisztusnak a testtel mindenben ellenkező és a testet megöldöklő Lelke cselekszik. A testnek nem-

79

csak keskeny és nehéz a Léleknek ez az útja, hanem lehetetlen is; mint Krisztus mondja: Igyekeztek bemenni, de nem tudtak bemenni. Midőn pedig majd bemégy, a Lélek mindent könnyűvé, örvendetessé, gyönyörűségessé és a belső embert gyönyörködtetővé tesz. Az újjászületett és a Lélektől megújított emberre kell vonatkozniok Krisztus szavainak, hogy megkülönböztessék, hogy gyönyörűségesek és könnyűek. Testünk azt mondja, hogy a teher nehéz; ellenben Ő azt mondja, hogy az iga gyönyörűséges és a teher könnyű. Azok a Mátétól idézett parancsolatok nem törvénybeli parancsolatok, hogy hidegen halálra kárhoztassák és átkozzák azt, aki vétkezik. Hanem a tan parancsolatai a tökéletességre vivő eszközök, mint Krisztus ott tanítja; és azt akarja, hogy így legyünk tökéletesek. Szabad parancsolatok, amelyek a vétkest nem ítélik mindjárt a gyehennára méltónak, ámbár a mennyek országában másnál kisebbnek mondják, mint ugyanott világosan tanítja Krisztus. Aki megront egyet a legkisebb parancsolatok közül - úgymond – a mennyek országában a legkisebbnek neveztetik. Nem rekesztetik ki, de mások mögé kerül, sőt egészen utolsó lesz, ha úgy cselekszik és úgy tanít. Krisztus Lelke azt tanítja, hogy önkéntesen haladunk előre, nem a test szerint, hanem a Lélek szerint, amely szabad Lélek, és arra tanít és segít minket, hogy szabadon cselekedjünk.

A legnagyobb mértékben különbözik tehát a Lélek tanítása a rideg törvénytől. A kézirat nem lélek (1) nekünk, mint a törvényben, mert most olyan lekötöttség sincsen és a hitnek sincs szüksége másra, hanem a szív tábláiba való behatolásra. Krisztus semmit sem hirdetett nekünk mással, mint ahogy adatott régen a táblákon az írás. Mielőtt az apostolok és evangélisták valamit írtak volna, már megvolt a Krisztus törvénye, a Lélek törvénye, a hit törvénye a hívők szívében. Az írások ráadásul adattak, buzdítás és emlékeztetés végett, hogy az Antikrisztus ne pusztítsa el a Krisztus tudományát, amit igazán tudománynak s nem szigorú törvénynek neveznek. Ezért mondja Pál: a törvénytől általmentünk a tudomány formájába (Róm 6). Ezért jött Krisztus,

(1) nem nekünk íratott.

80

hogy ezt cselekedje és tanítsa és ezért küldötte tanítani az apostolokat.

Gondold meg a törvény formája s a tudomány formája között levő különbséget s azt, hogy mi átvitettünk abból ehhez. Nagy a tudatlanságod, hogy ezt a különbséget és átvitelünket sem tudod megérteni. A törvénynek ez a megtartása nem olyan lehetetlen, - mint mondod –, sőt nemcsak lehetséges, hanem néha könnyű és gyönyörűséges is; ti. bizonyos időben. Mindazoknak általunk való állandó és folytonos megtartása most is lehetetlen, és a törvény idején is lehetetlen volt. Mert miután testünket a Sátán leigázta, a testnek megvannak a maga pillanatai a mi megmozdításunkra, mindig a veszedelemre; a Léleknek is megvannak külön a maga pillanatai, mindig az üdvösségre. Bizonyos pillanatokban a Lélek lehetővé teszi nekünk, hogy a mennyei dolgok gyönyörűsége uralkodjék rajtunk, és akkor semmi bűnös testi dolgot ne kívánjunk. Néha a mennyből megadatik nekünk, hogy bensőleg őszintén szeressünk, a szívnek teljes érzésével, s hogy akkor a törvényt is betöltsük. Mert aki szeret, a törvényt betöltötte, mint Pál mondja. Ez néha megadatik az újjászülötteknek, akik a mennyei dolgokat gyönyörűséggel élvezik. De a gyarló ember nem tud úgy megállani, hogy a test azután félre ne vezesse és a törvényt meg ne szegje. Ámbár ezt tulajdonképpen nem nevezzük megszegésnek, mert nem a törvénytől van. Mert ahol nincs törvény, Pál bizonysága szerint, törvényszegés sincs. Tehát nem helyesen mondják, hogy ez a megszegés hasonló a törvény idején valóhoz, mert sem nem megszegés, sem nem halálos.

Hogy pedig még jobban megértsd, hogy Krisztusnak ebben a lelki tudományában nincs meg az a törvényszerű bilincs, sem a szolgaság parancsolata, hanem a bőkezűen nyújtott kegyelem és mennyei ajándék: vizsgáld meg a Krisztus eljövetelének teljes evangéliumi örömét és örvendetes üzenetét a törvénytől teljesen elkülönítve. Mikor Ádám bűne és a törvény szolgasága miatt nagy rabságban voltunk, eljött a nagykegyelmű Krisztus, és örömet és szabadulást hirdetett a hívőknek. Azt tanítja, hogy higgyünk, és ő ingyen ajándékot ad. Nem törvénnyel kényszerít, hanem áldást

81

nyújt azoknak, akik hinni akarnak. Azután is, azoknak, akik hittek, a törvény kényszere nélkül taníttattak a mennyei dolgok. Arra taníttatnak, hogy szülessenek újra víztől és Szentlélektől; máskülönben az Isten országán kívül maradnak. Arra taníttatnak, hogy a testet a Lélek által (1) öldököljék meg. Arra taníttatnak, hogy szeressenek és a Krisztus vacsorájában vegyenek részt, hogy így a mennyei eledellel a mennyei életet szolgálják. Íme, az Isten országának egész evangéliuma, a legörvendetesebb üzenet a vele járó ajándékokkal együtt. Vajon a szolgaság igájának az emberekre rárakása ilyen mennyei ajándékok ingyen való ajándékozását jelenti-e?

XXV.

A mózesi törvény a te véleményed szerint a tehetetlen köveknek adott törvény, ésszerűtlen törvény, lehetetlen, zsarnoki törvény. Ekképpen a te ítéleted szerint, a szerencsétlen, durva népeket kínpadra hajtotta az Isten, mint a zsarnok Diomedes, vaságyban, hogy a lovaknak takarmányává legyenek.

Az a törvény neked éppen úgy hangzik, mintha valami zsarnok azt mondaná a te genfi embereidnek: Emeljetek aranyhegyeket és hozzátok le a csillagokat az égről; különben büntetést kaptok. Mikor Krisztus azt mondja, ezt tedd és élsz, neked, ki olyan vagy, mint a kő, azt mondotta: Repülj a levegőbe és élsz. És te azt akarod, hogy ma is ahhoz a törvényhez, minden lehetetlenséghez éppen úgy oda legyünk kötve. Nem szégyelled a szolgaságot, az ilyen erőszakos zsarnokságot?

Azt mondod, hogy Isten a törvénnyel csak annak a lehetetlensége felől akarta meggyőzni őket. Te így képzelődöl. Én pedig a prófétával azt mondom, azt akarta akkor, hogy parancsolatait megtartsák és azok megtartása által boldogok legyenek. Kegyelmét adta Isten azoknak, akik a törvényt megtartják és a vétkeseknek bocsánatot adott.

Azok is megesküdtek, hogy parancsolatait megtartják, mint Neh 10, Zsolt 118, mely a héberben 119-edik, (2)

(1) a szövegben tévesen van az et (a testet és Lelket) a per helyett, a párizsi kódexben ez az utóbbi van. Ford.
(2) hiányzik: mely a héberben 119-edik.

82

úgyszintén 2Krón 15, 5Móz 29 és Ezék 16-ban látod. Ki esküdnék olyan meggondolatlanul, vagy melyik Isten kíván lehetetlen dologra való esküvést? Isten azt bizonyítja, hogy a parancsolatok megtartása tetszik neki és abban gyönyörködik. Vajon a lehetetlen dolog gyönyörködteti őt? Ha be akarsz menni az életbe, tartsd meg a parancsolatokat (Mt 19). Az előzmény lehetőségéből következik a következmény lehetősége. Ez az Isten irgalmasságának a szabálya: Én vagyok az Isten, aki irgalmasságot cselekszem ezeríziglen azokkal, akik engem szeretnek és az én parancsolatimat megtartják (2Móz 20). Lehetőség és valóság gyanánt van ott feltüntetve a parancsolatok megtartása, valamint az irgalmasság is. Ezékielnél (18. r.) azt mondja az Isten, hogy a hitetlen atyának olyan fia lesz, aki a parancsolatokat megtartja és megfordítva. De Isten azt jelenti ki akkor: mert az igazságot cselekedte, él; ítéletet és igazságot cselekedett, megőrizte minden parancsolataimat és cselekedte azokat. Egészen világosan tanítja Mózes, hogy a törvény parancsolata nem teljesíthetetlen és nincs is távol az embertől (5Móz 30). Ezt az evangéliumi törvény könnyűségére is jól alkalmazza Pál (1) (Róm. 10.).

Számtalan hely bizonyítja, hogy a törvényt néha valósággal megtartották. És sokaknak a példája, akik a törvényt egy ideig megtartották olyan módon, amint az a kor kívánta. Mert éppen az a törvény sajátsága, hogy ésszerű, lehetséges, az időhöz és a szokásokhoz alkalmazkodik. Hogy a törvényt némelyek megtartották, Mózes is tanítja, midőn azt mondja: Megőrizték a te beszédedet és megtartották a te szövetségedet (5Móz 33). Megerősíti Malakiás is (2. r.). Hajdan Dávidnak is az volt az elhatározása, hogy megőrzi az Úr parancsolatait és teljesíti azokat teljes szívvel. (3Kir, Magyar Biblia: 1Kir 14, Zsolt 118 és Csel 13) Ezek a Dávid szavai (2Sám 22 és Zsolt 17): Megfizet nekem az Úr az én igazságom szerint, kezem tisztasága szerint fizet nekem. Mert megőriztem az Úrnak utait s gonoszul nem szakadtam el Istenemtől. Minden intézkedése szemem előtt van s rendeléseitől nem távoztam el. Tökéletesen

(1) D(octor) Paulus = Pál, a tanítómester.

83

és hibátlanul forgolódom előtte s őrizkedem, nehogy valami rosszat tegyek. Tehát megfizet nekem az Úr igazságom szerint és kezem tisztasága szerint, az ő szeme előtt. Ugyanő a 100. zsoltárban (Magyar Bibl. 101.) azt mondja, hogy tökéletes szívvel megőrizte a feddhetetlen utat. Ezért a 3Kir 3 (Magyar Biblia: 1Kir 3) Salamonnak, sőt magának Istennek bizonysága szerint Dávid megtartotta a parancsolatokat, végzéseket és rendeleteket és Isten előtt híven, igazán és egyenességgel járt. Bizonyos időre vidd vissza ezt, és nem lesz semmi kétértelműség. Minden parancsolatot betöltött Józsué (11. r.) és Jósiás (4Kir, Magyar Biblia: 2Kir 23). Zakariás és Erzsébet az Úrnak minden parancsolatában és végzéseiben jártak (Luk 1). Ugyanazt tette teljes szívvel Ezékiás, a 4Kir (M. B. 2Kir) 20 és Ésa 28 bizonysága szerint. Ugyancsak Nehémiás és mások a legtöbb hely bizonysága szerint. Lehetséges volt a törvényszerű igazságnak az az útja, ha János is azon jött el. Lehetséges volt, ha azon éltek. Kétféle igazságról beszél Pál, a törvényből való igazságról és a hitből való igazságról (Róm 10). Te azt mondod, hogy annak a felosztásnak az egyik tagja semmi? Minden felosztásban valami valóságnak kell venni a tagokat. A törvényből való igazságot Pál azért határozza meg azon a helyen, mert valami valóságnak tartja azt. Olvasd el a 2. könyv utolsó fejezetét a Krisztus országa igazságáról. (1)

Az igaz, hogy lehetetlen volt az embernek a törvény megtartásában állandóan megmaradni, annak egyszer-máskor való megszegése nélkül. Azért kapták azok azt az intést, hogy irgalomért könyörögjenek. Azt mondod, hogy a test vágya ellenségeskedés az Isten ellen, az Isten törvényének nem engedelmeskedik és nem is teheti (2) (Róm 8). Ez teljesen igaz. De az emberben nemcsak a testnek vannak vágyai, hanem a léleknek is. Nem teljesen, csak részben volt lehetetlen a törvény megtartása, mint Pál

(1) A Krisztus országa hitéről s igazságáról (De fide et iustitia regni Christi) szóló iratára utal, amely a keresztyénség visszaállításáról (De Restitutione Christianismi) írott művébe van beillesztve. Kiadók.
(2) mert az Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert nem is teheti azt.

84

ott azon a helyen mondja. A test részéről, mely egyszer-máskor megszegte. De nem minden pillanatban szegi meg az ember. A test erőtlensége és gonoszsága folytán tökéletlenül teljesítették akkor, amit teljesítettek, mert még nem adatott a Krisztus tökéletessége. Ennél az oknál fogva ismét lehetetlen volt a törvény tökéletessége.

Ez volt Pál szegletköve, hogy az semmit sem ért, sem nem volt teljes, sem nem volt maradandó igazsága, egyedül a Krisztus igazságára tekintsünk, amely teljes, tökéletes és állandó és egyedül a benne való hitben maradjunk meg.

A közönséges zsidóknak ennek a meggondolása nem adatott meg akkor, mint ahogy most nekünk megadatik. Hanem a törvényszegés miatt kapott orvosságaikhoz, a különféle kiengesztelésekhez folyamodtak. A látnok prófétáknak megadatott, hogy bizonyos árnyékban meglássák Krisztust és hozzá a törvény terhe nélkül felsóhajtsanak. De azért akkor nem voltak a törvény igája és megtartása alól kivéve. Hittek az eljövendő Krisztusban, jóllehet a zsidó nép nem tudta, vajon gyűlöletre vagy szeretetre méltó-e. Mi pedig bizonyosak vagyunk az Istennek bennünk való kegyelme felől.

A zsidó és keresztyén igazság között levő többi különbségeket, minthogy másutt már előadtam azokat, most mellőzöm. Ha Pállal együtt emelkedett lélekkel vizsgálod azokat, a törvénynek azt az ideiglenes, vagy pillanatnyi testi igazságát semmire sem becsülöd, ennek kiváló dicsősége miatt. Ezért utasította vissza s vetette el azt Pál, hogy emezt megszerezze.

De – azt feleled – Pál ezt a dolgot sokkal jobban magasztalja (Róm 3). Ha az általa ott felsorolt helyeket mind szorgalmasan megvizsgálod, ezen kívül semmit sem találsz. Pál azt mondja, hogy minden ember haszontalanná lett? Elismerem. Mindnyájan elhajlottak? Nincs, aki értene, nincs, ki jót cselekednék, nincs csak egy is? Elismerem. Minden emberrel megesett valamikor, hogy nem értette és nem cselekedett jót. És az történt akkor, midőn a törvény által megerősödött a bűn és a hitetlen emberek bizonyos századaiban. Mindnyájan átok alá voltak vetve, abba estek, mert a törvényt egyszer-máskor megszegték. Ez mind igaz. Azt mondod, hogy senki sem volt soha gonosz kívánság

85

nélkül, tehát senki sem töltötte be soha ezt a parancsolatot: Gonoszul ne kívánj. Valóban senki sem élt a veleszületett gonosz kívánság ösztöne nélkül; de nem mindig vétkezett cselekedettel, sem nem vont minden pillanatban új bűnt magára. Tehát sem a más vagyonát, sem a más feleségét nem kívánom most, de ezelőtt sem kívántam. Minden halandók között a legnyomorultabb vagy, ha eszedet mindig ez az ördög izgatja. Mindig van bűn a testben, de nem mindig az hajtja a lelket. Megesküdnél, hogy nincs a te testedbe semmi gonosz kívánság ösztöne? Tehát mire esküdtek amazok? A bűn, mint Pál mondja, mely bennünk minden gonosz kívánságot szül, maga az ördög. Nem arra esküdtek amazok, hogy az nem lesz bennük, hanem hogy őrizkednek, hogy őket ne csábítsa el. Ezt, Isten segítségével sokszor meg is tartották. Azt cselekszem – úgymond –‚ hogy parancsolataimban járjatok, azokat megőrizzétek és megtartsátok.

Az is jelent valamit, amit Pál mond, hogy azok, akik a Krisztuséi, a testet megfeszítették indulataival és kívánságaival együtt (Gal 5). Ebből következik, hogy te nem vagy a Krisztusé, mert tagadod, hogy a kívánságot meg lehet feszíteni. Azt mondod, hogy senki sem töltötte be soha az Istennek teljes szívből, teljes lélekből és teljes erőből való szeretetéről szóló parancsolatot. Amint most Luthereddel együtt álmodol, úgy senki sem töltötte be akkor. De Isten nem is így rendelte, hanem kinek-kinek adott erők szerint. Szerinted hazudtak Dávid és a többiek, akik azt mondják, hogy teljes szívvel keresték az Istent, vágyakoztak utána és parancsolatait megtartották. Ha sem akkor nem adatott meg, hogy teljes szívvel szeressenek és most sem adatik meg, hogy teljes szívvel higgyenek, te sem igazulsz meg soha, aki olyan rideg végrehajtója vagy. Aki nem szeret, a halálban marad; tehát ti a halálban maradtok, mert tagadjatok a szeretet lehetőségét. De a nagy kegyelmű Isten, aki mindent megad, ha kéred őt, igaz hitet és igaz szeretetet is ad egykoron; tökéletes szeretetet, mint János mondja. Ha minden lehetséges a hívőnek, és te hiszel, lehetséges neked a szeretet és lehetséges a parancsolat betöltése.

Augustinusra szoktál hallgatni; éppen ezeket mondja

86

ő “Cáfolatai” (Retractationes) I. könyv 15. fej. és “A két lélekről” a manicheusok ellen írt könyvében: Bűnösnek tartani valakit azért, mert nem tette meg, amit nem tudott megtenni, a legnagyobb méltánytalanság és esztelenség. Azt mondja ugyanott, hogy csak azt tartják bűnnek, amitől tartózkodni az embernek szabadságában áll; azt mondja, hogy akinek szabadságában is áll Isten segítségével a parancsolat betöltése.

Vedd hozzá, hogy az a szeretetről szóló parancsolat nem volt benne a tíz parancsolat szövetségében és Isten nem is a törvényadás alkalmával adta. Hanem Mózes csatolta hozzá azután a törvény felújításakor (5Móz) némi buzdítással. Sőt azt mondja: Körülmetéli az Úr a te szívedet, hogy szeresd őt teljes szívedből (5Móz 30). Ezekkel a szavakkal azt tanítja, hogy lehetséges az a szeretet, mivel úgy munkálkodik benned, hogy úgy szeress. Krisztus nagy parancsolatnak nevezi ezt, mert leginkább megközelíti az evangéliumi tökéletességet. De mégsem volt a tíz parancsolat rendelete és nem is kárhoztatta azt, aki nem teljesítette tökéletesen.

Ha az egyes dolgokat jól megkülönbözteted, majd világosan látod, hogy az Isten törvényében semmi haszontalan, oda nem illő parancsolat nem volt. Mind hasznosak, az erőknek és tehetségeknek megfelelők és a szent útra vezérlők voltak. Sőt a törvénykezési parancsolatok is annyira megfeleltek annak a lázongó népnek, hogy sem Phoronaeus, sem Lycurgus, sem Solon, sem Pompilius nem tudtak abban az időben olyanokat kigondolni. Ha kifogásolod a szertartásoknak roppant szövevényes voltát, gondold meg, hogy az a durva egyiptomi nép a bálványimádásra adta magát, s az attól való elfordítás végett nagyon igazságosan foglalkoztatták magasabb dolgokkal. Mózes, az egyiptomi mester, nem gondolt ott a Krisztus titkainak előre való kiábrázolására, és azt mondja, hogy azok az áldozati szertartások csak azért adattak a népnek, hogy visszatartassék a bálványoknak való áldozástól. Ennek az a bizonyossága – úgymond –, hogy a népnek csak akkor adattak, mikor már bálványimádásba süllyedt borjúöntés és annak az imádása által. Mi első dialógusunk-

87

ban (1) sokféle érvet hoztunk fel arra, hogy az ördög miért vágyik megégetésre és vérre. És éppen azért, mintegy ellenszer, hogy Istennek adassék vér és füst, mint őt illető kellemes illat, amit azelőtt az ördög mint neki kellemeset bizonyos tisztátalanokból készített volt.

Tehát hagyj fel azzal, Kálvin, és ne erőszakold ránk azt a törvényt, avagy ne tárgyalj oly erőszakosan annak a megtartásáról, még ha zsidóval volna is dolgod, hogy könyörüljön rajtad az Isten, aki a törvény idejében is sokszor könyörült a zsidókon. Ámen.

XXVI.

Mózesnek ama törvényére vonatkozólag még egy másik dolgot kell megvizsgálni, nehogy valaki ellenünk fordítsa azokat az ítéleteket. Tehát vizsgáljuk meg. Ha azok az ítéletek, melyek magától Istentől származtak romlandó betűkben, olyan megfelelők voltak, miért nem tartjuk meg azokat, hogy a mi ítéleteinkben éljünk velük?

Azt felelem: Kemény népnek kemény ítélet adatott, de ezt a Krisztus kegyelme megszüntette. Látod, hogy a bűnös asszonyról is elvétetett (Ján 8). Azoknak az ítéleteknek kötelező ereje megszűnt, megszüntette a Szabadító.

A büntetések ama keserűsége mutatta, hogy végtelen nagy a végtelen isteni fenség sérelme. Miképpen Ádám bűne végtelen nagy volt, akképpen végtelen nagy volt a halálnak halálával való büntetés is. Mi pedig tudjuk, hogy a végtelen nagy bűnnek végtelen nagy váltságdíja is volt, az Isten Fiának drága vére. Azért mi, midőn vétkezünk, nem bűnhődünk olyan kérlelhetetlenül halállal, mert érettünk adatott a Krisztus halála, a megváltásnak (2) végtelen értéke. Ennek illata által mindenütt kiengeszteltetett az Atya és mindenütt megszünteti haragját, ahol ezt kérjük tőle a Kiengesztelőbe vetett élő hittel.

Ez az, ami még nem adatott meg a zsidóknak.

(1) Ld. Servetnek “Az isteni háromságról szóló két beszélgetés"-ének (Dialogi II. de Trinitate divina) 199. s köv. l. Kiadók.
(2) a Megváltónak

88

Minket nem rettent a büntetésektől való szolgai félelem, mint amazokat, mivel teljes bennünk az Isten kegyelme, amely kizárja a félelmet. Amiképpen jelképes volt a tökéletlen nép, akképpen az ő ítéletei is vagy jelképesek, vagy a nép tökéletlenségét jelentők voltak. Azt tanítja az apostol (Zsid 9), hogy a szertartásokban is más dolognak kiábrázolása van és éppen az ő tökéletlenségük van kiábrázolva.

Nem mondhatja senki, hogy a régi nép számára való rendeleteket nekünk is meg kell tartanunk, mert most a nép fejlettsége nem olyan. Avagy szabad-e most a meggyilkolt rokonának megölni a gyilkost? Hajdan szabad volt (4Móz 35). Avagy úgy ítélkezünk-e most (1) a vétkező férjes nőkről, a szolgálókról, a féltékenységről, a megtalált meggyilkolt emberről és a szökevényekről? Mózesnek ez az egész államszerkezete eltöröltetett úgy, hogy – Pál tanúsága szerint – nem szabad nekünk újra felépíteni azokat, amik lerontattak. A gyermeknek vagy a rabszolgának adott törvény megszűnik, mihelyt a szolga előbbi nevelőjének és urának hatalma alól felszabadulva szabaddá lesz vagy a gyermek férfikorba jut. Ha a pokoli halálnak amaz ítélete, amely Ádámot sújtotta, Krisztus által a hívőkben megszűnt, sokkal inkább megszűnnek Mózesnek ama halálos ítéletei, melyek bizonyos szigorral a javulás idejére adattak.

Itt láthatod, mily nagy Krisztusnak hozzánk való kegyelme. Nincs semmi, amit ne ajándékozna az övéinek, de azt akarja, hogy mi is mondjunk le a szigorú ítélkezésről. Ha valakinek valamijét elvitte a tolvaj, nem tartom helyesnek, hogy négy- vagy ötannyit kapjon helyette, mint a szigorú törvény rendeli; hanem elégedjék meg a magáéval, ne gazdagodjék meg a más kárán, és ne tegye mással azt, amit nem akarja, hogy vele tegyenek. Ekképpen Krisztus rövid úton megszüntette ránk nézve a törvény minden ítéletét, úgy, hogy mi magunk vagyunk a bírák, ha úgy cselekedünk másokkal, amint akarjuk, hagy mások cselekedjenek velünk. Mint Ire-

(1) A kézirat hozzáteszi: a bélpoklosok felett, mint akkor ítélkeztek? Sehol sincsenek most azok a jelvények, melyek akkor a ruhákon és a falakon is megvoltak. Avagy hasonlóképpen ítélkezünk-e most...

89

naeus III. könyve 12. fejezetében elbeszéli, ugyanilyen módon írták az apostolok a jeruzsálemi gyűlésen a pogányoknak, hogy a zsidó dolgok mellőzésével azt tartsák meg, hogy ne cselekedjék másokkal, amit nem akarják, hogy mások cselekedjék velük. Ezért mondja Pál, hogy az egyházban a legkisebbek is alkalmasak a keresztyének között levő perek megszüntetésére, a pogány vagy a mózesi bíróságok nélkül is. Isten azt akarja, hogy végre mindenütt lássuk az igazi egyházat. Mindig igaz ítélet lesz ott, ahol az Úr Lelke lesz.

A törvénynek amaz ítéleteiből némely elveket állíthatunk össze, úgymint a szülők tiszteletéről, arról, aki az atyja feleségét elveszi, a szűz megsértéséről, a megkárosításról és más dolgokról, amelyeknek az elve ránk nézve is hasonlóképpen érvényes.

XXVII.

Már más kérdés bukkant föl, amely ma igen sokakat foglalkoztat: vajon keresztyén embernek szabad-e hivatalt viselni, királynak lenni és ölni? Mert a keresztyén emberhez méltatlannak tartják mindazt, ami bűnből származott.

Mit mondjunk tehát? Elpusztítsunk mindent, ami bűnből való? Aki ezt így hiszi, pusztítsa el saját magát, mert saját teste a bűn teste. Pusztítsa el a mennyet, mert bűn által veszítettük el. Pusztítsa el a földet, mert a bűn miatt terem tövist. Bűnből származott a városok építése, éspedig a Káin műve volt. Ha Ádám nem vétkezett volna, sem városokra, sem házakra nem volna szükségünk avégből, hogy megvédjenek minket az ég bántásaitól, ellenségeinktől és a rablóktól. Tehát leromboljuk-e a városokat és a házakat? Távol legyen. A jogtalanságból származik a jog, és ez nem bűn, jóllehet a bűn alkalmából áll elő.

Izrael fiai az ő bűnük folytán kértek királyt, és éppen így bűn nélkül senkit sem hívnak (1) a királyságra. Sőt bűn volna, ha valaki, midőn meghívják a királyi vagy hivatali tisztségre, azt elfogadni vonakodnék, holott

(1) hívtak

90

azon az úton fogja terjeszteni a Krisztus nevét. Az alattvalók részéről is bűn volna, ha nem akarnának a királynak engedelmeskedni. Nem az egyházon kívül vannak azok, mert Pál az egyház tagjai közé számítja a hatalmasságokat és kormányzóságokat (1Kor 12). Azt akarja, hogy a királyok az igazság felismerésére jussanak és viseljenek fegyvert. Amíg a világ fennáll, akár akarjuk, akár nem, kénytelenek vagyunk a világ rendjét megtartani. Éspedig az igazság szolgálatával tartjuk meg leginkább a világ rendjét. Legjobb az a rend, melyre belül a Lélek tanít; az pedig azt tanítja nekünk, hogy az ellene tusakodó testet is fékezzük meg.

De vajon valakit megölni szabad-e? Isten igazsága a fentebbi levél tanítása szerint az, hogy az a szigorú halálos ítélet Krisztus által elengedtetett ott, ahol van remény a megjavulásra. Ezért mondotta a bűnös asszonynak: Eredj el és többé ne vétkezzél. És másutt hozzátette: Ne érintsen téged semmi rossz. Nehogy rosszabb dolgod legyen. Miképpen ama legfelsőbb Bíró javít és int minket, mielőtt megölne: akképpen kell cselekedniök a többi bíráknak is. Az igaz, hogy a megjavulásra nem várva, megölte Péter Anániást és Safirát, és előre megmondta ott, hogy meghalnak, a bűn megutálása és másoknak való példaadás végett. Avagy bizonyára azért, mert a Szentlélek, aki akkor nagy hatalommal bírt s akiben reménykedtek, azt adta tudtul, hogy javíthatatlanok, a gonoszságban megátalkodottak. Ez a bűn egyszerűen halálraméltó mind Isten, mind az emberek előtt. Más bűnöknél pedig, ahol a Szentlélek valami különöset nem tanít, ahol nincs megrögzött gonoszság, vagy nem mutatkozik bizonyos megátalkodás, vagy nagy elvadultság, inkább a más feddés által való megjavulást kell remélnünk, mint halált okoznunk.

A javítási módok közül helyesnek tartjuk a száműzetést, melyet Krisztus úgy hagyott helybe, hogy mint kiközösítés (excommunicatio) alkalmaztassék az egyházban. A szakadárságokat (schisma) és eretnekségeket (haeresis) kezdetben, amíg az apostoli hagyományt megtartották, így büntették. Akik a hit határán kívül követtek el bűnt, azok az összes népek joga szerint veszik el büntetésüket; mert van természeti jog is. Krisztus

91

nem mondta, hogy ilyen nincs, mint ahogy az örökség elosztásától való vonakodásával nem mondotta azt, hogy nincsenek örökségosztók. Ezek, valamint a különféle foglalkozások az evangélium szolgálatán kívül vannak, de nem az evangélium ellen. Az evangéliumon kívül van az, hogy a magad és a tieid vagyonát és életét az útonállóval szemben megvédelmezd. Te vagy a bíró, ha nincs más bíró. Mikor János a katonákat Krisztushoz készítette elő, nem parancsolta mindjárt, hogy a katonaságot hagyják ott, hanem azt, hogy bizonyos elvhez tartsák magukat. Szabad fegyvert viselniök, mint ahogy szabad a felsőségnek, amelynek szolgálatában vannak, az igazságszolgáltatásért és a bűnösök megbüntetésére.

XXVIII.

Sehol sem értetted meg igazán, micsoda része volt a hit vallásoknál és a hitben való erősítéseknél a püspököknek és a véneknek.

Régen ugyanazok egyszersmind püspökök és presbiterek is voltak, s egyenlőképpen nehezedett rájuk az igazgatás terhe. Régen a benne levő nagyon kiváló (1) isteni adományokért adták valakinek a püspöki tisztséget a többi vének, és az egyház közbizalma folytán nehezedett nagyobb mértékben rájuk a gond és felügyelet. Egyház alatt az összes, Krisztussal élő emberek gyülekezetét értsd. Abban a gyülekezetben igazán megvan a keresztyén egység jegye. Ott van közöttük Krisztus. Tehát akár több, akár egy püspök van, felügyelőnek és felvigyázónak hívják. De vigyázni kell arra, hogy ez alatt az ürügy alatt ne uralkodjék a püspök. Az egyházban kell tartózkodnia a püspöknek a felügyelet és felvigyázás végett, kivéve, ha valamikor éppen valami más, hitbeli munkára küldik. A püspöknek, mint pásztornak az a feladata, hogy a reábízott juhokat ismerje, meglátogassa és a hit tudásában megerősítse, nehogy valamiképpen szerencsétlenség történjék. Így látogatta és erősítette meg az övéit Pál, és rendelt más püspököket, mikor maga máshová ment. Bizonyos, hogy a hitben való megerősítést, az

(1) Így állapította meg a párizsi kódex. Kiadók.

92

imádságot és a püspöki vagy presbiteri kézrátételt a megkeresztelteknél alkalmazzuk, és pedig egyszer vagy többször, amint kivehetőnek mutatkozik. Krisztus lelkének kiváló hatása kísérte az apostoloknak a megkereszteltekre való kézrátételét; és akkor vették azok a Szentlelket a nyelv és prófétálás adományaival együtt az egyház építésére és növelésére. Azután meg a szolgálatra küldendőkre vetették kezüket, éspedig többször, mert különféle szolgálatokra többször küldettek. Sok presbiter tette rájuk a kezét egyszerre (Csel 13), miképpen az apostolok egyszerre vetették kezüket azokra a szolgákra, akik az asztal szolgálatára választattak (Csel 6). Ezért nevezték a gyülekezet vénei kézrátételének (1Tim 4). Hasonló volt a betegekre való kézrátétel, amit egy végezett vagy sokan végeztek; úgyszintén a kisdedekre és a bűnvallókra való kézrátétel is.

A püspöknek és a többi egyházi szolgáknak feladata felügyelni arra, nehogy méltatlanul járuljon valaki az Úr asztalához. Sőt a hit ismeretében és a keresztségben való megerősítést is a püspök hajtja végre, különösen a nem eléggé ismerteken.

A püspök gondoskodik a többi vének segítségével arról, hogy aki a másik ellen valamit vétett, mások ellen elkövetett bűneit vallja meg, mielőtt az asztalhoz járulna. Ez a bűnök megvallása, a szent vacsora (synaxis) előtt. Sőt mivel erre a feladatra alkalmazták a presbitereket, mikor valami aggodalom támadt valakiben, egy vagy több presbiternek megmutatta magát, tanácsot és segítséget kért és megvallotta bűneit. Azok, miután megtanították azt az embert a megtérésre és a Krisztusban való hitben megerősítették, imádkoztak érette, hogy bűnei bocsáttassanak meg neki. Ha Krisztusnak igazi szolgái voltak, nagyon sokat használhatott a bűnös és gyenge embernek az ő tanításuk és imádságuk (Gal 6, Jak 5 és 1Ján 5). Megbocsátották neki azokat a bűnöket, amelyekről Krisztus azt mondotta: És akiknek bűneit megbocsátjátok, megbocsáttatnak nékik. Krisztus szolgái azt a hatalmat kapták, hogy kibékítsék az embereket Istennel, és a Krisztus személyében mint az ő követei adományokat közöljenek, amint a korinthusiakhoz írott egész második levélben tanítja Pál, úgyszintén János és Jakab a már idézett helyeken. Az egyház igazi szol-

93

gáinak állandóan megvan a kötöző és oldozó tehetsége; maga Krisztus tanítja ezt (Mát 18), hogy bármi dolgot kér kettő azok közül, megnyerik. Azonfelül az a hatalmuk is megvan, hogy megbüntessék a hitetleneket, és őket kiközösítsék, s a Sátánnak és a halálnak átadják. Mindezt a hatalmat pedig a Lélek erejével, intéssel és imádkozással gyakorolják.

De vajon elégtételt tanítottak-e azok? Valóban azt tanították, hogy megtéréshez méltó gyümölcsöket kell teremni; az ellopott dolgot vissza kell adni, ha az embernek tehetségében áll. Azt tanították, hogy az ember böjtöléssel és imádsággal fékezze meg a test érzékiségét, öldökölje meg a testet, elevenítse meg a lelket, alamizsnákkal szüntesse meg a bűnt. Isten mindenért megfizet, és aki megbocsát, annak ő is megbocsát. Amiképpen szívvel, szájjal és cselekedettel bántjuk meg az Istent, akképpen mint bűnbánók szívünkkel bánkódunk, szájunkkal vallást teszünk bűneinkről és cselekedettel mintegy eleget teszünk. Valamint a rossz cselekedetek a hit Lelkét kioltják, úgy a jó cselekedetek megelevenítik azt. A hitnek a bűnök által megsértett lelkét mintegy helyreállítjuk, midőn bocsánatot nyerünk a hit által, melyet az ilyen cselekedetek valami módon felépítik. Éspedig így az elkövetett bűnnek és büntetésnek megbocsátására valami befolyása van a cselekedeteknek is, amelyek éppen a hithez vannak csatolva. Az újjászülöttek és a hit által megigazultak számára még fennmarad a bűnöknek ez a mindennapi megbocsátása.

Értsd meg hát itt, hogy azok a bűnök, amelyek nem teljesen halálosak, nem zárnak ki egészen a Krisztus kegyelméből és az ő újjászületéséből. A pápisták azokat hívják halálos bűnöknek, amelyek a törvényben, a megszegésre mondott átoknál fogva halálosak voltak. Azt mondják, hogy közülük bárkitől elvétetik a kegyelem, amelyről ők azt képzelik, hogy az valami minőség. Így tartják meg ők törvényeiket képzelt minőségeikkel együtt. A keresztyének bűnei pedig, még a legsúlyosabbak is, nem halálosak, ha van hitük, hanem csak halálra visznek lassankint a hit kioltásával, mert a test cselekedetei a hit Lelkével ellenkeznek. Ez a hitvallás tartalma, amint a keresztyén ember akaratába helyeztetett a rossz lelkiismeret kiirtására. Az embernek meg

94

kell próbálnia magát, mielőtt az úrvacsorához járul, és a Krisztus tudományában jártas vénektől tanácsot kell kérnie, ha valamire nézve kételye van. Máskülönben a testi halál és más ideiglenes büntetés is fenyegeti azt, aki méltatlanul járul oda (1Kor 11); mindezektől megszabadít ez a hitvallás.

Az örök haláltól szintén megszabadít ez a hitvallás, és az út megváltoztatása az eltévedéstől, Jakab tanúsága szerint. Így megnyered a te atyádfiát, ha visszaviszed a juhot, mely eltévedt (Mát 18) és a halálba rohant (Jel 3 és Luk 15); halálra és veszedelemre indult annak az embernek a hite, aki abban a habozásban megmaradt, és akit a rossz lelkiismeret így hatalmába kerített. Ez világos az előtt, aki megérti, hogy minő módon rohan a halálba az ember s miképpen hal meg benne a hit; amint fennebb már előadtam.

Mivel Krisztus példázatot mondott azokról az emberekről akik a napnak különböző óráiban hívattak el, és mégis ugyanannyi dénár jutalmat kaptak, te mindjárt azt következteted, hogy nincs semmi különbség a dicsőségben, sem a hitben, sem a cselekedetekben.

Ha Krisztus ott a korok között nem tett különbséget a cselekedetekre vonatkozólag, azt jelenti nekünk, hogy aki öreg korában hívatott el, azt egyenlőnek tartsuk azzal, aki ifjú korában hívatott el? Avagy aki csak a minap hivatott el, egyenlőnek tartsuk azzal, aki már régen elhívatott? Sem a hitben, sem a cselekedetekben való különb-

95

ségről nincs ott szó, csupán korkülönbségről. Tehát ebből hogyan hiteted el magaddal, hogy a cselekedetek egyáltalában nem szolgálnak a dicsőség növelésére? A hitet nem a szerint tartották-e kisebbnek vagy nagyobbnak, amint a dicsőség növelésére alkalmas volt? Végül szerinted sem a hit, sem a cselekedetek nem használnak semmit, mert azok nélkül éppen úgy üdvözül bárki, mint azokkal, csupán a családi leszármazás esetlegessége szerint, amint te a kis gyermekről erősíted. Azt mondod, hogy mielőtt hinne, megigazult és igazán üdvözült; még ha hit nélkül hal is meg. Pedig így az Üdvözítő Krisztusban való hit nem szül üdvösséget. Tehát nem igaz, ami meg van írva: Aki nem hisz az Isten Fiában, nincsen élete annak, hanem az Isten haragja marad rajta; aki pedig hisz, általmegy a halálból az életre. Avagy a hit nem igazítja meg a hitetlen embert? A Krisztusban való hit valóban az igaztalant igazzá, a hitetlent hívővé, a halottat élővé teszi (Ján 5, Róm 4, 5 és Kol 2). A Krisztusban való hit igazán megszabadítja azt, aki azelőtt a bűn és halál szolgája volt (Ján 8 és Róm 6). A harag fiát Isten fiává teszi (Ef 2). A sötétségből a világosságra és a Sátán hatalmából az Istenhez viszi (Csel 26, Kol 1 és 1Pét 2). Tehát mikor még nem hitt, valóban mindenki igaztalan, istentelen volt, halott volt a sötétben és a Sátán hatalmában volt. Nem ismeri az egészen az evangéliumot, aki a Krisztusban való hitnek nem tulajdonít ilyen hatást.

Az pedig, hogy a hit, valamint egyéb is, többé vagy kevésbé erős, növekedik vagy fogy, ismeretesebb dolog, mintsem hogy itt bizonyítani kellene.

Az van hátra még, hogy bővebben szóljak Krisztusnak említett példázatáról, amely sok dolgot foglal magában. Mivel a mennyek országáról szóló példázatokban Krisztus mind a jelenlegi, mind a jövendő országot látja, azt mondjuk, Krisztus az utolsókat az elsőkkel egyenlőkké teszi, egy kegyelem és egy hit által való megigazulásra. Krisztus azt akarja, hogy senkiről se mondják, hogy ebben a mennyek országában a másiknál nagyobb, hanem hogy királyi és papi méltóságban egyenlők, mindnyájan királyok és papok s egyenlő értékes hittel vannak megajándékozva. Egy dénár ada-

96

tott mindnyájunknak: maga Krisztus. Miképpen hajdan mindenkinek ugyanannyi manna adatott, akképpen egyenlőképpen adatik nekünk most Krisztus, ami az ő lényegét illeti, jóllehet nem egyenlőképpen élünk vele. A jövőben is egy dénár lesz amaz örök élet, ahol senki sem él a másiknál többet, ahol az életnek nem lesz különböző mértéke. Egy dénár lesz maga az Isten, aki mindenkinek adatik, jóllehet nem egyenlőképpen élünk vele mindnyájan. Azonfelül azt jelenti ki Krisztus, hogy nem történik igazságtalanság, midőn az egyiknek egy órája egyenlővé tétetik a másiknak egész napjával a dicsőség jutalmának a mértékére nézve. Egy óráig dolgozott István és az másoknak sok napjával egyenlővé tétetik. Tetszett Istennek, hogy tovább ne maradjon itt és hogy neki olyan dicsőséget adjon, mint másoknak, akik sok évig dolgoztak. Így felel a családatya: Ennek annyit akarok adni, mint neked.

Tehát gondold meg, Kálvin, hogy ott nincs szó a hitnek vagy a cselekedeteknek különböző minőségéről, hanem csak időtartamról. Krisztus ott a zsidók kevélységét zabolázza meg, akik azt hitték, hogy mivel sokáig dolgoztak a törvény idejében, nagyobb jutalmat kapnak azoknál, akik csak nem régen hívattak el. Sőt akik utoljára hívattak el, ugyanannyi díjat kapnak, mint az első. Mert munkájuk jutalmát nem kapták meg a próféták, míg az apostolok el nem jöttek s az ő munkájukba nem állottak. Mint elsők kapjuk meg mi, akik itt élve kapjuk meg.

XXX.

A keresztyénekkel egyenlőkké teszed a közönséges zsidókat, mivel Pál azt írja, hogy azok mindnyájan ugyanazt a lelki italt látták (1) és mindnyájan a tengerbe meríttettek be (1Kor 10).

Azok mindnyájan egyenlők veletek, akik éppen olyan testiek vagytok, akik előtt éppen olyan ismeretlen a Krisztus eljövetelének mennyei áldása; akik az úrvacsorában semmi mást nem esztek, csak jelképeket, és akik a keresztséget levitai szertartássá és olyan dolog jelképévé teszitek, ami nincs.

(1) itták (vidisse – bibisse)?

97

Avagy az újjászülöttekkel egyenlők voltak-e azok, akik mind gonoszak voltak? Akik hitetlenségük miatt a pusztában, kettő kivételével, mind elvesztek? Ezt a vitát teljesen eldönti Krisztus, mikor azt mondja (Ján 6): Nem úgy, amint a ti atyáitok ettek. Tehát azok nem úgy ették, mint mi esszük. Azok ettek, mégis meghaltak, mi eszünk és örökké élünk. Halhatatlan eledellel táplálkozva, halhatatlan életet élünk, ha kitartók leszünk. Új és mennyei ez a halhatatlan élet, amelyet Krisztus hozott nekünk. A földiek helyett mennyeieket hozott (Ján 3 és 6), az új szövetséggel új életet (Zsid 10), mindent újat (2Kor 5).

Vedd hozzá, hogy Pál ugyanabban a fejezetben (1Kor 10) Izraelt testinek nevezi, a lelkitől való megkülönböztetés végett; tehát van különbség. Azt mondja, hogy mindazokat jelképben vették azok; tehát nem volt valósággal, igazán; tehát különbség van a jelkép és a jelképezett dolog között. Azonkívül maga az apostol nyíltan tanítja, hogy azok egymás között mind ugyanazt az eledelt ették, mind a jót, mind a rosszat, de nem azt, amit mi; ez sem változtat a dolgon. Pál azt tanítja, hogy az eledel egyenlősége folytán nem volt közülük egyenlő elválasztás, valamint közöttünk sincs. Arra tanít minket ott, hogy azzal az eledellel ne kevélykedjünk, és ne tegyük aközben elvetettekké magunkat, mint az előző részben végső következtetésül levonta. Ehhez a dologhoz futólag hozzáfűzte a régi jelkép példáját. Valamint azok – úgymond –, jóllehet mindnyájan egyforma eledellel táplálkoztak, s mégsem tetszettek egyformán az Istennek, úgy nekünk is vigyázni kell. Miképpen azok, akik a mi keresztségünknek és úrvacsoránknak a jelképét viselték, elkövetett bűneik miatt elvesztek, akképpen nekünk is vigyáznunk kell, nehogy hasonló büntetésekkel vesszünk el, jóllehet megkereszteltettünk és ugyanazt a Krisztust ettük.

Avagy aki egyszer a Krisztusból evett, elveszhet-e azután? Nem veszhet el, ha végig megáll. Máskülönben elvetetté lehet, mint Pál ott tanítja; és aki áll, eleshetik, mint ugyanott hozzáteszi. A Krisztusban egyszer újjászületett ember később visszaeshetik (Zsid 6), a törzsről levágathatik (Róm 11), halálosan vétkezhetik (1Ján 5). Jóllehet senki más, csupán az igazán újjászületett

98

ember eszi a Krisztus testét, azért mégis ehetik valaki igazán, s azután eleshetik és elveszhet. Azokról mondjuk, hogy elvesznek, akik a test cselekedeteivel és a nyomukban járó hűtlenséggel kioltják a hit Lelkét. Éppen azért a Léleknek a testtel ellentétes cselekedetei által meg kell erősödnünk a kegyelemben, imádkozás és böjtölés által a hit Lelkével fel kell melegednünk, és a test megöldöklésével jobban meg kell elevenednünk. Ezért mondja Péter, hogy ezek és más hasonló cselekedetek által, melyeket ő felsorol, arra kell törekednünk, hogy elhívatásunkat és kiválasztatásunkat erőssé tegyük (2Pét 1). Teljes veszedelem fenyegeti azt, aki ezeket elmulasztja, és az utolsók rosszabbak lesznek az elsőknél, ha visszaesik. Ez a visszaesett ember a szabad emberre mutat, s éppen azért súlyosabb büntetést kap. Erről a visszaesett emberről tanít Krisztus, mikor azt mondja, hogy az ő számára ültetett szőlővessző, ha gyümölcsöt nem terem, kivettetik. A szőlővessző, mely zöld volt és Krisztusban maradt, ha később kivétetik, elszárad (Ján 15). A gyertyatartó, mely világított, kioltatik (Jel 2 és 3). A Krisztusban való hit által kimegy a tisztátalan lélek az emberből, de azután visszatér (Mát 12). Elkerüli az ember a megtartó Jézus Krisztusban való hit által a világ fertelmeit, de azokba ismét belekeveredik, legyőzetik (2Pét 2). Nem kell helytelennek tartanod, hogy aki Krisztus részesévé tétetett, azután elkárhozik, még ha az ő nevében prófétált és hatalmas dolgokat cselekedett is (Mát 7). Miképpen kezdettől fogva mindenki Isten ugyanazon velünk született Lelkének részesévé tétetett, mégis olyan sokan elkárhoznak, akképpen később nagyon sokan Krisztus ugyanazon Lelkének részeseivé tétettek és mégis elkárhoznak. Saul és Salamon egy ideig kedvesek voltak Isten előtt és jó lélek vezérelte őket, s azután, mivel rosszul tartották meg az igazságot, elveszítették azt. Ezékiel azt tanítja a 18. és 33. fejezetben, hogy hajdan az igazság elveszett és azután visszaállíttatott. Ki tagadja, hogy az igazság elveszhet, amikor látja, hogy az Ádámban elveszett? Egészen a halálig terjed a kitartás és a hűség (Mát 10, 24 és Jel 2). Máskülönben amije van valakinek, az is elvétetik attól.

De visszatérek az izraelitákra. Te Pálból azt bizo-

99

nyítod, hogy azok nemcsak egymás között ették ugyanazt az eledelt, hanem velünk egy eledelt ettek; úgyhogy ezzel az egy fegyverrel mindent tönkreteszel és a mennyet a földdel összezavarod. De gondold meg jobban, és majd másképpen érted Pált. Bármily módon érted azt, könnyű rá a felelet. Valamint a képet az ábrázolt tárggyal azonosnak mondják, úgy az az eledel azonos ezzel; valamint Krisztust Salamonnak és Salamont Krisztusnak nevezik. Ugyanebből az okból nevezik azt az eledelt lelkinek, mert lelki titok jelképe. A törvényt lelkinek nevezi Pál, mert az Isten Lelkétől származott, és a test ellen a léleknek belső érzését és indulatát keltette fel (Róm 7). Úgyszintén más okból, a bennük levő titok miatt voltak a szertartások lelkiek és a manna lelki eledel.

Ha a történelemből kiveszed a képes beszédet, amint kiveszi Pál, minden, ami a törvényben van, annál az oknál fogva neveztetik lelkinek, mert lelki dolog előképe. Ebből pedig nagyon helytelenül következteted, hogy amazok velünk egyenlők; sőt a Krisztus eljövetelének dicsőségéből nagyon sokat levonsz. Majd megadja az Úr, hogy mindezeknek az igaz értelmét felfogd, az igazság Lelkétől vezérelve, Jézus Krisztus és az Atya-Isten által. Ámen.

100

FÜGGELÉK.

1. jel: A föld kerekségének összezavarodása és teljes meghasonlása (Mát 24 és Luk 21). Azt tanítja Krisztus, hogy ebből ismerhető fel az Antikrisztus ideje.

2. jel: A pápa Krisztussal ellenkezőt tanít, Krisztussal ellenkezőleg cselekszik és az ő országát hatalmába keríti, tehát Antikrisztus. A világos tényből vesszük a bizonyítékot.

3. jel: A pápaság uralmáig mindig nőtt a keresztyénség, és a pápaság uralmától kezdve mindig fogyott. Isten ujja és feltűnő büntetés.

4. jel: Az ő uralkodása idején senki sem tudta, hogy az ember az Atya-Istentől született. Az Antikrisztus országa a Krisztus nem ismerése, mint János mondja.

5. jel: A rómaiaknak a földi Jeruzsálem ellen harcoló seregével Krisztus az Antikrisztus római seregét ábrázolta, amely Isten egyházát, a mennyei várost és a Krisztus országát elpusztítja; valamint Dániel is ugyanezt ábrázolta Antiochus seregével.

6. jel: A mi Antiochusunk zsarnoksága akkora, hogy senki sem mer igazat mondani, az Isten könyvét olvasni, hanem nagyon hízeleg, nehogy megégessék.

7. jel: Hogy az Antikrisztus alatt mintegy a kiválasztottaknak is tévútra kell jutniok. Hány ember van, aki a pápaság nem ismerése miatt nem tévedett?

8. jel: Előbb hirdettetnie kell az evangéliumnak