III.
Kollégiumi évekA francia iskolák a XVI. század elején. – Kálvin a Collège de la Marche-ban – Cordier Mathurin. – Kálvin J. a Montaigu (Mons Acutus) collège-ben. – A kollégiumi diák jellemzése.
Minden iskola virágzásának feltétele: a rátermett tanító és a rátermett tanuló. Mi általában a rendszerekre, törvényekre, a tanügy terén a tantervekre, tantervrevíziókra helyezünk nagy súlyt, holott az iskola kvalitását túlnyomó mértékben az említett két tényező: a jó tanító s jó tanuló dönti el.
A Kálvin korabeli francia iskolák ellen tengernyi a panasz; panaszkodnak amiatt, hogy haszontalan ismeretekkel töltik meg az ifjú fejét, hogy a tanulók, amit nagynehezen megtanulnak, sem tudják jól, hogy a tanításnál a nevelés talán még rosszabb. Ha az okok után kutatunk, könnyen rájövünk, kogy e hibák végelemzésben nagyrészt abból eredtek, hogy kevés volt a rátermett tanító, s talán aránylag még kevesebb a hivatással bíró tanuló. Ott van maga a párizsi főiskola: az Erasmusok, Rabelais-k, a Montaigne-ok gúnyjának tárgya. Tschudi (1) pl. 1518 körül azt mondja, hogy a francia ifjúság sötétségben van, az előadásokon a szofisztika, "ez a gonosz állat, vagyis inkább pestis" grasszál. Nyakatekert okoskodás foglal helyet mindenütt, még az imádságban is. Dryander (2)
(1) Tschudi Valentin svájci humanista. Párizsban tanult. Az idézett szavak egy levélből (Tschudi Zwinglihez, 1518. június 22.) vannak véve. Ld. A. L. Herminjard: "Correspondance des Reformateurs dans les pays de langue francaise", a 17. levél. Herminjard, ez a nagyérdemű és szerény ("aussi extraordinairement modest qu' erudit") tudós, igen nagy szolgálatot tett a francia reformátorok leveleinek bámulatosan pontos kiadásával, melyek összegyűjtése érdekében semmi fáradságtól sem riadt vissza. Sajnos, munkáját csak az 1544-ig megjelent levelezésekig vihette. (9. kötet.) Meghalt. Vajon fog-e valaki a nyomába lépni? Nagyon sokszor kell hivatkoznunk reá.
(2) Kálvin kortársa.
ő levélben leírta, minő csalódás érte, midőn annyi várakozás tanulás után végre a párizsi főiskola küszöbét átlépte, nem talált ott, csak felületességet és arroganciát. A diákok száma nagy volt, de sok volt közöttük a züllött alak, mintha az egész világról ott jött ("ex omnibus foecibus totius mundi") volna össze a selejtes nép. Nyoma sincsen közöttük a szabad emberhez illő erkölcsös életnek. (1)
A kollégiumi élet többé-kevésbé hasonló képet nyújt. A különböző városokból összesereglett diáknép kevés neveltséget s még kevesebb szorgalmat hozott magával; éretlen diákcsínyek voltak napirenden. Rabelais (2) Panurge-je, aki hitvány dologban töri a fejét, s a fő virtust az impertinens magaviseletben találja, a sok túlzás mellett is a kor diákéletének hű képe.
És a kollégiumi tanárok? Mintha a tanításnak csak egy eszközét ismerték volna: a pálcázást. Montaigne (3) egypár szóval így ír korának kollégiumi tanításáról: "Valóságos fegyházak... menjen csak el mellettük az ember, nem hall ott mást, mint a meggyötört gyermekek és a haragtól elvakult tanárok ordítását. Ugyan gyönyörű módja annak, hogy a tudománynak szeretetét a gyermekben felébresszük ... a vesszőzés csak arra visz, hogy még makacsabbak és még megátalkodottabbak legyenek. (4) 1544-ben az egyetemi rektor még külön is figyelmébe ajánlja a kollégiumi vezetőknek a pálcát. Minő iskolai életet teremtett a részben vásott ifjúsereg, másrészről az indulatos (tehát igazságtalan) bánásmód, el nem képzelhető.
Az ifjúság erkölcseit a vallási gyakorlatok lettek volna hivatva nemesbíteni s valóban: talán sohasem imádkoztak többet az ifjak, talán sohasem hajtották végre nagyobb szigorral az úgynevezett szentgyakorlatokat, mint azon évtizedekben, amelyek a reformációt megelőzték. Ámde ezek merőben külső cselekedetek voltak, bizonyos mennyiségű imák elmondásából állottak, éppen azért, mert az evangélium lelke azokban nem volt meg, a lelkekre hatást nem
(1) Ld. Doumergue "La Vie de Calvin". I. 54.
(2) Rabelais Ferenc francia szatirikus († 1533.) előbb franciskánus, majd bencés, később világi pap, végül orvos. Híres "Gargantua és Pantagruel" c. regényciklusa.
(3) Montaigne Mihály francia bölcsész (1533–1592.). "Essays" című munkájának az I. XXV. fejezetében foglalkozik paedagógiai kérdésekkel (de l'instiution des enfants" à mdm. Diane de Foix) a IV. kiadás 112. és kk. l.
(4) Essais de Montaigne. I. 25. fejezet.
gyakoroltak. Erasmus tanulói pályájára visszatekintve, a kollégiumi életről a többi között így emlékezik meg: "Harminc évvel ezelőtt egy párizsi kollégiumban tanultam, ahol annyit foglalkoztak vallási dolgokkal, hogy már szinte a falak is impregnálva voltak imádsággal. Én azonban nem hoztam magammal onnét mást, csupán hideg kedélyt és temérdek bolhát... Az ágyak oly kemények, a táplálék oly hitvány, az éjjelezés, a tanulás oly nehéz volt, hogy néhány nagyreményű ifjú az első években megőrült, megvakult. A büntetéseket, melyek ütlegekből állottak, igen szigorúan osztották ki; a kollégium elöljárósága mindegyikünkből [szerzetes] barátot akart csinálni, meg akart tanítani a böjtölésre, megvonta tőlünk a húst. Ó, mennyi záptojást ettünk meg, mennyi dohos bort ittunk meg!" (1)
Minő hatással volt az új város, az új környezet, a kollégiumi élet a gyermek Kálvin kedélyére, azt sem későbbi leveleiből, sem más irataiból kivenni nem lehet. Jókor felismerhette a helyzetet, legalább erre mutat az, hogy visszavonultabb lett, s könyvei között keresett magának csendes otthont. Egyik kiváló tudósunk és gondolkozónk azt jegyezte meg az Institutio szerzőjéről, hogy szokatlanul gyorsan ért kifejlődésének tetőpontjára, hogy a 26 éves ifjúban már előttünk áll a későbbi reformátor erejének teljességében. Ebből a gyors fejlődésből van valami már a kollégiumi diákban is, aki felismeri a helyzetet, a káros hatás ellen megtalálja a legjobb védelmet, de megtalálja s fölismeri azon férfiakat is, akiknek deréksége törekvéseiben támaszt nyújthatott.
Abban az intézetben, amelyben Kálvin párizsi diákpályáját megkezdé, egy kiváló tanító működött: Cordier Mathurin. Több mint jó tanár: derék ember volt. És a gondviselés a zsenge ifjút éppen akkor vitte eléje, midőn neki erre a legnagyobb szüksége volt.
Cordier (akkoriban 46 éves, szül. 1477-ben). Azelőtt több kollégium tanszékein működött, a de la Marche collège-ben 1– 2 éve nyert alkalmazást, ahol eddig a legfelső osztályban tanított. Helyzete nehéz volt. "A tanulók, akik az első (legalsó) osztályba lépnek – úgymond – semmi biztos ismeretet nem hoznak magukkal ... úgy, hogy elölről kell kezdenem oktatásukat". (2) Azután a kamasz diákok fennhéjázását és ürességét is "rettenetesen" megunta, s azért, habár ezen tanszék a rektorátushoz vezetett, a legalsó osztály tanítására vállalkozott; alaposabb oktatást akart adni az
(1) Doumergue eml. m. I. 72. l.
(2) Merle d'Aubigné: "Hist. de la reformation en Europe au temps de Calvin." I. 555.A legalsó osztály vezetését éppen akkor vette át, midőn Kálvin János ennek tanulója lett.
Nincsen Kálvin Jánosnak alaposabb életírója, aki Cordier-ről meg nem emlékeznék. Révész Imre e szavakban állít neki eméket: "Kitűnő tudós, de emellett alapos, szelíd és sikeres tanító." (1) E szavakat Cordier megérdemli, de érdemes vele közelebbről is megismerkedni, mert a reformátor összes professzorai között ő gyakorolt reá legnagyobb hatást.
Miben különbözik Cordier kartársaitól, és mit köszönhet Kálvin János e tanítónak?
Cordier attól tanult tanítani, aki az idők teljességében maga is tanított: a Mestertől. Paedagógiai irataiban nincsen szó tanítási fogásokról, az elmét kifárasztó emberi tudákosságről, amelyekben néha több a hiúság, mint az ügyszeretet, hanem szó vagyon a Tanító Mester példájának követéséről.
Hallgassuk meg egy-két szavát, és ismerjük el, hogy azok nekünk is szólanak.
A tanítónak a tanítvány szívét kell megnyernie, s mivel? A keresztyén szeretettel. Aki könnyen akar tanítani, kezdje az Istennel. Itt követik el mindjárt kezdetben a legnagyobb hibát: a tanító nem szeretettel közeledik a gyermekhez ajkain Jézussal, hanem haraggal, kezében pálcával. (2) Cordier a legnagyobb hibát a tanítókban látja, mert híjával vannak a kegyességnek, ennek aztán csak következménye az, hogy önzők, hanyagok. "E város gimnáziumaiban Krisztus el van hanyagolva! ... A Krisztus neve! Ezt erősítsd meg cseppenként a tanítványok lelkében ... Távolítsd el a vesszőnyalábokat, közelíts a kegyesség lángjával." (3) Aki azt mondja, hogy szeretettel nem lehet a gyermekeket tanítani, nem lehet serkenteni, azok ürügyeket keresnek. Cordier a bajt abban találja, hogy az iskolában Krisztusról beszélni is röstellnek. "Azt hiszem – úgymond – attól tartunk, hogy tanítványaink bennünket gúnyolva prédikálóknak neveznek. ... Ugyan kérlek, mire való ez a kicsinyhitűség? Igenis, szóljunk! Szólanunk kell minél gyakrabban arról a példaképről, arról a Mesterről, aki így szól: "Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket. (4)
(1) Révész I.: Kálvin élete, 6. l.
(2) Doumergue E. eml. m. I. k. 60. l.
(3) Uo.
(4) Uo.Távol legyen tőlünk minden kishitűség amiatt, hogy az érintett elvek munkás, istenfélő feddhetetlen élettel egybekötve üdvös hatás nélkül nem maradhatnak. A gyermeksereg tisztábban és elfogulatlanabbul ítél, mint azt talán gondoljuk.
Sokkal könnyebb a tanítónak lelkületét néhány egyik-másik munkájából vett idézettel jellemezni, mint kiérezni azt a hatást, melyet Cordier Kálvin Jánosra gyakorolt. Mi csak egyet látunk világosan: A gyermekifjú Cordier oldala mellett biztos erkölcsi irányt nyert, lelkét áthatotta Cordier lelke. Mindenesetre nagyfontosságú állítás, de igazolni tudjuk. Nem hagyhatjuk említés nélkül, hogy Kálvin János iratainak egyik-másik helyén ugyanazon gondolatot fejezi ki, melyet Cordier hangoztatni szeret. (1) Ennél azonban nagyobb fontosságú, sőt döntő súlyú magának a reformátornak a kijelentése; ő a legjobban tudta, mit nyert e tanítótól, a legilletékesebb tanú ő maga.
Sok idő, mintegy 26 év múlt el azóta, amióta a reformátor mint gyermek, átlépte a de la Marche kollégium küszöbét, de a ragaszkodás és a hála, mely a gyermek szívében fölébredt, élt benne csaknem három évtized múlva is. Negyedszázad alatt sok mindent elfelejtünk, jót-rosszat egyaránt, mily erőseknek kellett lenniök a lelki kötelékeknek, hogy Kálvin János annyi idő után, egyik munkájának előszavában hozzá, az immár elöregedett tanítóhoz intézvén szavait, róla így emlékezik meg: "Midőn engem atyám, mint gyermeket Párizsba küldött, az Isten egy kis időre Téged adott nekem tanítónak, de ez a kis idő elég volt arra, hogy megtanuljam a tanulás módját... Az útmutatás annyira segítségemre volt, hogy méltán Neked mutatom be azt az előhaladást, amit ennek következtében tettem. Mikor pedig ezt teszem, tanúságot akarok tenni az utókor előtt, hogy – ha valamikor a világ valami hasznát veszi irataimnak – tudja meg, miszerint részben Te vagy az, akinek azokat köszönheti". (2)
Kálvin János kétségen kívül erősbödött Krisztusnak szeretetében Cordier oldala mellett, de miként épen az idézett sorok is igazolják, nyert tőle mást is. Cordier úgy a latin, mint a francia nyelvet kiváló szépséggel kezelte. Ha látjuk később, hogy Kálvin
(1) Doumergue (e. m. I. 63.) összeveti a Cop M.-féle felolvasás néhány kifejezését Cordier egyik munkájának szavaival, és valóban: a gondolat és szavak hasonlósága félre nem ismerhető.
(2) Doumergue e. m. I. 67. Révész Imre i. m. 6.János milyen eleganciával ír, s látjuk, hogy választékos latinságát még ellenségei sem vitatták soha – az egykori tanítóra kell gondolriunk, aki szeretettel és tapintatosan megmutatta neki az utat, amelyen haladnia kell, s hozzájárulhatunk egyik életírójának szavai-hoz: "Ki tudja, vajon e mély értelmű tanító kezdeményezése nélkül kifejlődött volna-e benne az a hatalmas írói tehetség, mely reformátori pályájának olyan erős fegyvere volt?" (1)
Cordier-nak fentebb idézett néhány szava is azt mutatja, hogy ő világosan tudta, mi a lényege Krisztus vallásának, a keresztyénségnek, s csak természetesnek találhatjuk, hogy a reformálás első hírére azok között volt, akik a fölfedett forrásnak tiszta vizéből meríteltek. A később kitört forrongások idejében előbb Nevers-ben, majd Bordeaux-ban, végül Genfben vonta meg magát.
Kálvin nem sokáig tanult a de la Marche kollégiumban. A következő évben a Montaigu kollégiumban találjuk. Mi volt ezen iskolaváltoztatásnak az oka? Valószínűleg az, hogy az ifjúnak, aki egyházi javadalmat élvezett, szükségképpen olyan tanintézetet kellett látogatnia, melynek egyházi jellege erősen kidomborodott.
E kollégium egyike volt Párizs legrégibb intézményeinek (1314-ben alapították), de egyike volt azoknak is egyszersmind, amelyekben a középkori szellem a legjobban megmaradt. Az aszketikus szigorúság, a sok silentium, a böjti napok nagy száma, a betanult imáknak sokszor való elmondása szinte azt a gondolatot ébreszti fel az olvasóban, hogy ez az a kollégium, amelyről Erasmus visszaemlékezéseiben keserűséggel szólott. A Montaigu-ben a pálcának talán még nagyobb szerepe volt, mint más kollégiumban, szigorú fegyelméről híres volt, mert a szülők, akik gyermekeikkel nem boldogultak, ide küldték őket, majd ott "meghajlik". Az intézet rendje megszabta a nap minden órájának teendőit. Az ifjak négy órakor keltek, hatig tanultak, a hatórai mise után az egy darab kenyérből álló reggeli következett. Nyolctól tízig tartott a délelőtti előadás, tíz órától tizenegyig kitűzött témák felett vitakoztak a növendékek; az ebéd tizenegy órakor vette kezdetét, amely alatt bibliai részeket, vagy a szentek életéből olvastak fel egyes darabokat Az ebéd alatt olvasták fel azon ifjak nevét is, akik kitüntették magukat, vagy ellenkezőleg, büntetést érdemeltek. Délután két óráig a tanulók átnézték feladataikat. A délutáni előadás öt óráig folyt. Öttől hatig vitatkozás volt. Hat órakor
(1) Lefranc "La jeunesse de Calvin" p. 61. Doumergue e. m. I. 66
vacsoráltak. A növendékek nyáron kilenc órakor, télen nyolc órakor feküdtek le.
Volt-é a Montaigu Collège-ben Kálvinnak valami kiválóbb professzora? Nem valószínű, legalább a reformátor sehol sem említi. Béza Tódor annyit jegyez meg igen röviden, hogy a többi tanító között volt egy spanyol származású. Merle d'Aubigné ennyit mond erről a professzorról: "Hideg külseje meleg kedélyt takart. Lassú, nyugodt, szelíd, mint általában a spanyolok; gondosan megfigyelte Kálvint, beszédbe bocsátkozott vele". (1)
Az életírók a reformátor tanulóéveivel foglalkozva, az ifjúnak lelkivilágába is óhajtanak bepillantani, pedig aránylag igen kevés adatra, afféle epizódra támaszkodhatunk, melyből a fejlődő ifjú egyénisége határozottan visszatükröződik. Innen van aztán, hogy olyan jellemzések fordulnak elő, melyek jellemzők ugyan, de nem annyira arra nézve, akiről mondják, hanem azokra nézve, akik mondják. Mindent összefoglalva, annyi feltétlenül bizonyosnak látszik, hogy Kálvin János ifjú éveiben is komoly, (2) talán szokatlanul komoly volt. Már most azok, akik bizonyos felekezeti szempontoktól szabadulni nem tudnak, a dolgot túlságba viszik, nem elégszenek meg ezzel: komoly volt, hozzáteszik: durva volt, mások meg éppen: kegyetlen.
Az effélék nem jellemzések, hanem – akár van bennük túlzás, akár nincsen – odaállított ítéletek, jelzők, melyeket egyik író a másiknak ad tovább. Sokkal fontosabb lenne az ifjú Kálvint mint cselekvő embert látnunk, akinek tetteiből, cselekedeteiből maguk az olvasók vonnák le a következtetéseket.
Kálvin János már a szülői házban szigorúsággal, komolysággal találkozott, ebből valamit hozott magával az életbe is, (3) azután – mint láttuk – korán elhagyta a szülői házat, ami mélyebb
(1) "Hist. de la reform. en Europe au temps de Calvin." I. 559. l.
(2) "Természetemnél fogva kissé félénk és szégyenlős voltam, mindig szerettem a csendet, valami magányos helyet kerestem magamnak, ahol visszavonulhattam." Merlé d'Aubigné eml. m. I. 581. l. a zsolt. bevezetéséből. Ugyancsak a zsoltárok magyarázatának bevezetésében maga mondja magáról: "Lelkem megkeményedett" (Animum meum, qui pro aetate nimis obduruerat). – "Ein ... strenger Zug... geht durch sem ganzes Wesen. Damit verbindet sich ein lebendiges Pflichtgefühl... erfüllt seine religiöser ... und übrigen Pflichten ... sehr strenge – mit grösster Gewissenhaftigkeit" stb. ld. Kampschulte idézett munkáját. I. 224.
(3) "Eine Folge des strengen Tones, der in dem elterlichen Hause herrschte". Kampschulte em. m. I. 224.
kedélyű gyermekekre hatás nélkül soha sincsen, korán elveszti édesanyját, majd idegenebb körbe, szigorúbb fegyelem alá, többé-kevésbé rakoncátlan ifjak közé jut, akik rokonszenvét megnyerni nem tudják. Mindezen körülmények egyenként és együttesen az ifjú komolyságának növelésére szolgáltak. Az Úr szenvedésekkel, megpróbáltatásokkal edzette őt addig, míg a prófétáknak munkáját kezeibe adá, mert a vezetőnek erősnek, a türelemben, a szenvedésekben kipróbáltnak kell lennie. A vezetés felé vezető utat – miként azt Tompa Mihály szépen kifejezi – szirtekkel rakta meg az Úr, hogy csak azok mehessenek át, akik a vezetésre valóban hivatva vannak. A gyönge vezér csak kárt tenne az ügynek, hasonlóan a hajósmesterhez, aki kevélyen a tengerre szállva, csak a szélvész alkalmával vallaná be, hogy a kormányzáshoz nem ért. A szent vállalkozások élére tántoríthatatlan emberek kellenek, s az Úr megpróbáltatások által cselekszi, hogy minden ügy megtalálja a maga Mózesét.
Ámde nagyon egyoldalúan s ennek következtében hamisan alkot magának fogalmat Kálvin Jánosról az, aki csak a komolyságot, a szigorúságot látja benne. Két, látszólag ellentétes tulajdonság egyesült a későbbi reformátorban: szigorúság önmagával, másokkal szemben– és meglepő melegség, ragaszkodás eszméi s azok iránt, akik szívéhez közel állottak. Nem példátlan jelenség ez; a múlt nagy alakjai között nem egyet lát a figyelmes szemlélő, olyat, aki nagy komolysággal szinte páratlan odaadást és lelkesedést egyesít. A szigorú, sőt némelyek szerint kegyetlen Cromwell szíve szinte lángol hazájáért; a komoly Bocskai gyöngéd minden iránt, ami magyar, magához öleli a székelyeket, odaadóan gondoskodik a hajdúkról; de ott van a sok között Colbert, Franciaország nagy államférfia, akit kortársai "vadnak", "tüskenyalábnak", Sevigné marquise "Észak"-nak (Le Nord) nevez, és ez az ember a hideg külső alatt izzó lelkesedést hord szívében. "Aki olvasni tud ez ember műveiben s ismeri munkásságát, melyet értük kifejtett: márvány és jég helyett csupa izzó lávát fog látni bensejében." (1)
Kálvin János azok közé tartozik, akik egy ideálnak, az igazságnak emelnek oltárt lelkükben, ezt magánál az életnél is többre becsülik, sőt feladatuk éppen életet áldozni az igazságért.
Ámde Kálvin János nemcsak azt az ideált szerette, melynek szentegyházat emelt; ha élete folyását átpillantjuk, bará-
(1) Ballagi Aladár: "Colbert". (1887.) 37.
taival váltott levelei (amelyekkel sokszor fogunk találkozni), barátaival fönntartott jó viszonya, lépten-nyomon meleg, szívélyes kedélyéről tesznek bizonyságot. Gyermekkori barátjaival, pl. a Montmoore fiukkal élete végéig fönntartotta barátságát, közülük egy – mint említettük – Genfbe is költözött, s az ő oldala mellett élt. Cordier is mellette, az egykori tanítvány mellett tölté utolsó éveit, ide jött Cop Miklós is, nem is szólva rokonairól; nővére, Mária pl. miután Noyonban özvegyen maradt, Kálvin János védőszárnyai alá menekült. Ide a "Censor Severus"-hoz jöttek valamennyien, itt is maradtak valamennyien s ezzel tanúságot tesznek arról, hogy az Isten eme választott emberének hideg külseje meleg szívet takart. Olyan ő, mint a magas, a felhőkbe nyúló sziklahegy, melynek tetőit hó borítja, de amelynek belsejéből meleg források fakadnak.