IV.
Kálvin pályaváltoztatásaLoyola I. Párizsban. – Kálvinnak az ezen időre vonatkozó levelei elvesztek. – Miért lépett a jogi pályára? – Atyjának viszonya a káptalanhoz. – Hitjavítási mozgalmak. – Faber Stapulensis. – Luther hatása. – Kálvin ismerte a hitjavítási törekvéseket.
Míg Kálvin János kollégiumi tanulmányainak vége felé közeledett, a távoli Keleten sanyargatásokban megedződve, lelkében hatalmas elhatározásokkal vette útját Párizs felé az ellenreformáció későbbi nagy mozgalmának megindítója: Loyola Ignác. E rendkívüli ember annyi küzdelem után elhatározta, hogy hiányos ismereteit Párizsban kiegészíti; a 36 éves spanyolt az 1528-as iskolai év elején Párizsban találjuk. Ki tudja, nem találkozott-e a fiatal francia a jóval idősebb spanyollal a Collège körül fekvő utcák valamelyikében? Mily nagy lehetett a különbség kettőjük között! A külsőtől eltekintve, a "Lelki gyakorlatok" (Exercitia Spiritualia) szerzője már ekkor megtalálta a maga útját, tisztában volt azzal, merre fog haladni, az ifjú franciának az Úr csak későbben mutatta meg a munkát, amelyet el kell vala végeznie. Közönyösen haladhatott el a két ember egymás mellett, nem is sejtve, mi vár reájuk a Gondviselés kegyelméből.(1)
Kálvin János életének következő évei kiválóan felhívják az érdeklődést, hiszen abba a korba jut, amikor a fiatalember egyénisége határozottabban bontakozni kezd, a serdülő koron túl az életnézetek határozottabb alakot öltenek, a tapasztalatok nyomot hagynak maguk után. Ámde Kálvin János eme fejlődésének mozzanatait figyelemmel nem kísérhetjük; érdeklődésünk kielégítésénél
(1) "Merkwürdige Fügung, dass die beiden Männer, welche in den grossen religiösen Gegensätzen des Zeitalters gewissermassen die beiden äussersten Polen bilden sollten, beim Beginn ihrer Laufbahn in derselben Bildunganstalt, zu den Füssen desselben spanischen Lehrers erscheinen!" Kampschulte e. m. I. 224.
éppen ezen esztendőre vonatkozólag még jobban érezhetők a nehézségek, mert az ide vonatkozó történeti adatok száma csekély. Ezen időből való levelei volnának hivatva tájékozást nyújtani, de ezek, úgy látszik, elvesztek ama súlyosabb időben, midőn a reformátornak menekülnie kellett. Vagy a hatalmon levő emberek semmisítették meg a kezeik közé került leveleket, vagy pedig mások, hogy azok reájuk veszélyt ne hozzanak. Pedig Kálvin János fáradhatatlan levelező volt. Egy-két jel mutatja, milyen nagy lehet az elveszett levelek száma. 1531. március 6-án pl. Connan Ferencnek (1) azt írja egy volt tanáráról: "Baráti beszélgetéseidből és igen sok leveledből látom, mily szépen gondolkozol felőle". (2) Ezen levelek közül, melyeket Connan váltott Kálvinnal, egyetlenegy sem jutott hozzánk. (3) Növeli a bajt, hogy a fönnmaradt levelek keltét javítgatták, mégpedig többféleképpen. Innen van, hogy az életírók éppen a pályaváltoztatás idejéről csak általánosságokban írnak.
Láttuk, hogy Kálvin János az egyházi pályára készült, erre utalta őt hajlama, a magányosságnak szeretete, atyjának összeköttetései. Láttuk, hogy már gyermekkorában felvette a tonzúrának nevezett kisebb egyházi rendet, s mint ilyen, előbb kisebb, később a pont l'evêque-i plébánia jövedelmét húzta. Középiskolai tanulmányainak befejezése után mégis azt olvassuk, hogy nem a Sorbonne-ban, Franciaország teológiai intézetében folytatja tanulmányait, hanem a jogtudósairól nevezetes orleans-i egyetemen jogot tanul.
Mi lehetett az oka a pályaválasztásnak, vagyis jobban mondva e pályaváltoztatásnak? Az írók általában rövidre fogják a dolgot, azt mondják, az apa a fiúnak ezt ajánlotta, tehát a dolog így is történt. Az a kérdés nem merül fel: Vajon hát az apát mi indította e lépésre? Miért hajlott az ifjú oly könnyen, szinte gondolkozás nélkül ezen ajánlatra? Béza Tódor a pályaváltoztatásról azt mondja csupán, hogy mindkettőjüknek (az apának és ifjúnak) lelkülete,
(1) Connan Ferenc (1508–1551) sz. Párizsban. Atyja előkelő hivatalnok (naitre de la Chambre des Comptes) volt. Jogot végzett Kálvinnal, akivel az összeköttetést fenntartotta sokáig. Párizsban előkelő hivatalt viselt. Két kötetben egy jogi munkája is megjelent. (Comment. Juris Civilis.) Kálvin a "Clementia" comment. előszavában is megemlékezik róla.
(2) "De Stella (Estoile Péter) quam belle sentias . . . et nuper familiari sermone et tuis ante multis literis persaepe cognovi" etc. A. G. Herminjard: "Correspondance des Reformateurs," a 328. levél.
(3) "Aucune des lettres échangées entre Fr. Conan et Calvin n'est parvenue jusqu'à nous." Uo. a 11. jegyzet.
déka megváltozott. (1) Révész Imre: "Midőn azonban látta (értsd: az apa), hogy a törvénytudomány a maga művelőit szerinte kincsekkel gazdagítja, ennek reményében szándékát hirtelen megváltoztatta". (2) Eszerint a pályaváltoztatás oka a vagyonszerzés lett volna. Ez az indokolás nemigen állhat valami szilárdan, mert hiszen ha az öreg ügyvéd fiának vagyont, előkelő állást akar vala biztosítani csupán, e célt a nagytehetségű ifjú különösen a XVI. század viszonyai között – éppen az egyházi pályán érhette volna el a legbiztosabban s a legcsekélyebb fáradsággal.
Valami elhidegülésnek kellett beállania az egyháziak iránt úgy magában a Cauvin családban, mint az ifjúban, amely aztán az ifjút a kitűzött céltól eltérítette, és itt találunk némi támpontokat. A jó viszony a noyoni káptalan és ennek ügyésze között éppen ebben az időben felbomlott; egy végrendeleti ügyből (Obry Miklós lelkésznek végrendelete) kifolyólag kedvetlenségek merültek fel, melyek bizony Cauvin Gellértnek egészen haláláig elhúzódtak. E súrlódások igen alkalmasak voltak arra, hogy az apa fiának függetlenebb, és az egyháztól, amelynek közelében ettől fogva, úgy látszik, elég kínos napokat élt – távolabb álló megélhetést óhajtott biztosítani. Nagyon valószínű, hogy e körülmény befolyással volt arra, hogy Cauvin Gellért "szándékát hirtelen megváltoztatta, s fiának a jogi pályát ajánlotta".
De igen valószínű, hogy Kálvin János elhatározásában nagy része volt a kor uralkodó áramlatának is. A komoly ifjú érezhette, hogy nem lehet nyugodt lelkiismerettel annak az egyháznak tagja, melynek tanai ellen itt-ott kételyek merültek fel lelkében. Azt mondják ugyan, hogy Kálvinra ekkor még ama idők nagy vallási forrongása nem hatott, idézik Kálvin Jánosnak magának szavait: "Én a pápaságnak babonáihoz nagy makacssággal ragaszkodtam" (3) hivatkoznak arra, hogy még későbben is prédikált Pont l'évêque-ben. Ez mind igaz lehet, de mégsem zárja ki, hogy az intelligens ifjút a kor szelleme ne érintette volna; lehetetlen, hogy ő nem gondolkozott volna azon, amitől Zwingli szavai szerint "az erdő, mező visszhangzott". Akkoriban nagyon érdekelte a világot a hitjavítás, és az áramlat keresztülhatott az iskolák falain is, a zárdákon is;
(1) "Sed hoc consilium interrupit utriusque mutatus animus." Beza, Vita Calvini. Neander e. m. 5. l.
(2) Révész I. i. m. 9.
(3) Epist. ad Sadoletum. Corp. Ref. XXXIII. 388–415.széltiben beszéltek a Szentírásról, Lutherről, Melanchtonról, Faber Stapulensisről, magukban a kollégiumokban is élénken folyt a vita. Már a kollégiumban meg-meglátogatta egyik rokona: Olivetanus Péter, (1) a hitjavításnak barátja, és vele a fennforgó kérdésekről erősen vitatkozott. (2) Igen valószínű, hogy Kálvin János már kollégiumi éveinek a vége felé gondolkodott vallási kérdések felett, egyik-másik kérdésben kételyek is bánthatták, és éppen mert olyan könnyű lélekkel mondott le a lelkészi pályáról, szinte kézzelfoghatólag kifejezést adott annak, hogy a kor áramlata iránt érzéketlen nem volt. Persze a jogi pályára lépő Kálvin igen messze volt még a reformátor Kálvintól; e nagy lelki átalakulás sok tapasztalatnak, még több magábaszállásnak, küzdelemnek volt az eredménye.
Az egyház javítására irányuló mozgalom a XVI. század húszas éveinek a vége felé magában Párizsban olyan ismeretes volt, akárcsak Németországban. A kiszáradt talaj nem szívja mohóbban magába a nyári esőt, mint Párizs a németországi híreket. Tschudi (3) Rhenanushoz (4) 1519. május 17-én a többi között e sorokat írja: "Luther műveit a tudósok serege tárt karokkal fogadja" (5) Magának Luthernek is tudomása volt arról, hogy munkáit a Sorbonne-ban olvassák, (6), és ott kedvezően fogadják, amiben egyébként lehet egy kis túlzás is, az igazságot így közelítjük meg: a párizsi hittani
(1) Noyoni származású, Kálvin rokona, született a XV. század végén. Úgy halálának ideje, mint helye erősen vitás (Ld. Herm. V. 228. l. 6. jegyzetét). Lefordította francia nyelvre a Bibliát, mely a későbbi francia fordítás alapja lett.
(2) E vitatkozásokról ld. Merle d'Aubigne: "Hist. de la ref. en Europe" című művének I. 554. s köv. lapjain.
(3) Tschudi Péter Bázelben Glareanus házában tanult. Öccse Egidius, unokafivére Tschudi Valentin, az ismert svájci történetíró (1505–1572).
(4) Rhenanus Beatus született Elzászban, 1485-ben. Erasmusszal tanult Párizsban, kivel mindvégig jó barátságban volt. Kitűnő kritikai munkákat írt a klasszikusokhoz (Tacitus, T. Livius, Seneca stb). Ismeretesebb munkája: Rerum germanicarum libri III. Nagy munkásságot fejtett ki Luther iratainak terjesztése körül. Összeköttetésben állott Zwinglivel, mielőtt ez a reformátori pályára lépett volna. Egyik 1518-ban kelt s a későbbi zürichi reformátorhoz írott levele igen jelentékeny, s minden valószínűség szerint Zwingli elhatározására befolyással volt. E levél egy részét közli Herminjard e. m.; ld. a 20. l. 1. jegyzetét.
(5) "Reliqui, quod equidem literis dignum censeam, nil superest, quam Lutheri opera ab universae ruditorum cohorte obviis ulnis excipi." Herm. e. m. 22. levél.
(6) Maga Luther mondja, úgy hallja művei: "placere illic multis, legique a Sorbonicis id est theologis". Herm. 22. l. 2. jegyz.
tanintézet tudósai között többen voltak olyanok is, akik Luther irataival rokonszenveztek.
Az 1519-iki lipcsei hitvitáról közvetlenül küldtek tudósításokat Párizsba. (1) A Sorbonne ítélni akart ez ügyben. A szász választófejedelem ki is kérte ezen tekintélyes hittudományi intézet véleményét, érdekes is lenne a "cáfolatot" egész terjeldelmében olvasni, de azok a sorok, amelyeket pl. Doumergue közöl, azt mutatják, hogy a Sorbonne e fontos kérdésben nem volt objektív, eltért a tárgytól. Mert az efféle kitételek: Luther rosszabb, mint Mohamed, bizonyító erőnek híjával vannak, még kevesebb érvet tartalmaz az a kijelentés, amely szerint Luther tanainak megcáfolására két argumentum alkalmas: a tűz és a vas. (2) De hisz ezek nem is argumentumok! A Sorbonne végül feladatát egy indítvánnyal akarja megoldani: Szolgáltassa be nyolc nap alatt mindenki börtönbüntetés és száz livre pénzbírság terhe alatt azon iratokat, amelyeket ki-ki Luther nyomtatványaiból beszerzett. Melanchtonnak könnyű volt erre a szakvéleményre, vagy amaz idők erőteljes stílusa szerint: "A párizsi eszeveszett kontár teológusok határozatára" felelni. Ámde ekkorára már megmozdult a hatalom is: a parlament megtiltotta, hogy Melanchton írását olvassák, aminek aztán az volt a következménye, hogy mindenki elolvasta, aki csak hozzáfért.
Mielőtt az események további fejlődését figyelembe vennők, rá kell mutatnunk arra, hogy a reformációnak talaja Franciaországban Luther fellépése előtt el volt készítve. A franciák előszeretettel mutatnak erre; a viszonyok megismerésére segédkezet nyújtanak a legutolsó éveknek ide vonatkozó törekvései. Egyébiránt a hitjavítás gondolata a XV. század végén, a XVI. század elején olyan általános s hellyel-közzel oly erővel jelentkezik, hogy mint szükséges világtörténelmi eseménynek, be kellett már következnie a reformálásnak. A szomjúság növekedett, a tiszta víznek kútfejeit fel kellett fedni.
Luther föllépése előtt néhány évvel Franciaországban olyan könyvek jelentek meg, amelyek határozottan reformátori eszméket hirdetnek. E könyvek szerzője, Fabri Jakab (tulajdonképpen Le Fèvre d'Estaples; latinosan Faber Stapulensis) született 1455 körül Picardiá-
(1) Luther könyveinek fő piaca Basel volt, de néha itt is kifogyott minden munkája. Egy egykorú levélben (1519. máj. 23.) ezt olvassuk: "Totam Basileam nusquam prostant opera Lutheri, dudum omnia divendita". Herminjard levélgyűjt. a 22. levél 2. jegyzetében.
(2) Doumergue e. m. I. 93.nak egy kis falujában (Éstaples). Lelkészi pályára lépett. Nagy hatással volt reá Olaszországban való tartózkodása; görög tudósokkal ismerkedvén meg, Arisztotelész munkáihoz kapott kedvet. Később mint a filozófiának s a matematikának ünnepelt tanára volt ismeretes Franciaországban. Egyszerre a Szentírás tanulmányozására adta magát. 1509-bent jelent meg első teológiai munkája: a "Psalteriun Quintuplex". (1) Néhány év múlva kiadta Szent Pál leveleinek magyarázatait. E munkákat egyik tanítványánál, Briçonnet Vilmos (2) püspöknek vendégszerető házában írta. Nyugodt, humorra hajló kedélye, igénytelen modora sok embernek barátságát szerezte meg számára. Erasmus szerint olyan ember volt az estaples-i tudós, akinek "kár megöregedni".
Faber lelkében a Szentírás olvasása békességet és szinte magasabb, égi örömeket fakasztott. "Hosszú ideig foglalkoztam – így szól magáról – világi tudományokkal, alig ízlelék meg ajkaim az isteni tudományokat. Magasztosak ezek, nem kell hozzájuk vakmerően közeledni. Azonban már a távolból is olyan fényes világosság érte szemeimet, hogy az emberi tudás merő sötétségnek látszott az isteni tudományhoz képest. Úgy éreztem, mintha valami illatot leheltek volna, amelynek kellemességét a földön semmi sem közelíti meg." (3) Faber nagyon jól érezte, hogy az Írás behatóbb vizsgálata – mégpedig rövid időn belül – roppant változásokat fog előidézni a keresztyén világban. 1512-ben, tehát jóval Luther fellépése előtt, ezen prófétai szavakat intézte Farel Vilmoshoz, egykori tanítványához: "Fiam! Az Isten meg fogja újítani a világot, s te ennek tanúja leszel". (4) A megújhodás szükségességét, abban való reménységét érintett munkáiban itt-ott kifejezésre juttatja.
(1) Teljes címe: "Quintuplex Psalteriun Gallicum, Romanum, Hebraicum, vetus et conciliatum".
(2) Briçonnet Vilmos gróf született 1470-ben. Atyja VIII. Károly minisztere volt, aki feleségének halála után lemondott világi hivataláról, lelkész lett, idők folyamán bíborosi méltóságra emelkedett. Vilmos is az egyházi pályára lépett, csakhamar püspökké lett. A tudományokat szerette, a tudósokat különös pártfogásban részesíté, Fabert, egykori tanítóját becsülte, aki az ő udvarában tartózkodott egészen addig, míg hittudományi munkái miatt menekülni nem volt kénytelen. Briçonnet Vilmos azon férfiak közé tartozott, akik (mint du Tillet Lajos, Roussel Gellért stb.) lelkükben igazat adtak a hitjavításnak, de a következményeket levonni vonakodtak, ehez elegendő lelki erejük nem volt.
(3) Herminjard eml. munkája. Az 1. levél 2. jegyzete.
(4) Uo.A Szent Pál leveleihez írott kommentár egyik helyén pl. így ír: "Az egyház, fájdalom, azoknak a példáját követi, akik azt kormányozzák, ez a példa pedig igen távol áll attól, aminőnek lennie kellene. Ámde az idők jelei mutatják, hogy a megújhodás közel van... az Isten meglátogatja az ő egyházát s fel fogja azt emelni abból a mélységből, amelybe süllyedett". (1)
Faber teológiai munkáiban határozottan kifejezésre jut a az evangélium értelmében reformált egyház fundamentális elve: az üdvösségnek forrása egyedül az isteni kegyelem, egyedül ebbe vetett hit (sola gratia, sola fide iustificamur). De halljuk magát: "Egyedül Krisztus és az ő szent Lelke adhat előhaladást a kegyességben". "Édes a manna... édes a méz... de még édesebb az Istennek ingyen ajándéka" "Bár elnyerné ön Krisztus kegyelméből azt, ami egyedül ad igaz boldogságot". (2) Feladatunk, hogy "Dicsérjük Krisztust, a mi királyunkat s tanulmányozzuk a Szentírást. Ne kövessük az embereknek dogmáit, melyeknek fundamentuma nem a világosság, amely felülről jött". (3) Tiltakozik a kegyes cselekedetek érdeme ellen. Egyedül Krisztushoz és az ő tanításához ragaszkodjunk: ez elég ("nam illa et sufficit"). Szinte profán dolog érdemszerző cselekedetekről beszélni az Istennel szemben. (4) Az érdemnek az a természete, hogy kegyelmet nem kér, nem is kérhet, csak érdemeinek díját kérheti. Azon tan, mely a cselekedeteknek érdemet tulajdonít, közel jár ahhoz, mely szerint a magunk cselekedete által üdvözölhetünk, amely tan miatt a zsidók kárhoztatnak. A mi cselekedetünk igen csekély, vagyis inkább értékkel nem bír, (5) az Istennek kegyelme minden. Nekünk egy teendőnk, egy feladatunk van: reményünket hittel a kegyelembe helyezni. A kegyelem üdvösségünk forrása, még a lator is idvezült ingyen kegyelemből a hit által.
De hát hogyan állunk a jócselekedetekkel? Ezek a hit fájának gyümölcsei, okozatok, amelyek a hitből származnak, a hit élő jelei, mint a lélegzés jele az életnek.
A szelíd Faber a hit által való megigazulás igazságát találja az Írásban; talán ugyanezen időben ugyanezen igazság adja lelki nyugalmát annak a németországi szerzetesnek, akit az
(1) Herminjard eml. m. az 1. levél 2. jegyz.
(2) Herminjard e. levélgy. az 1. levél.
(3) Doumergue eml. m. I. 81. l.
(4) "ferma profanum est loqui de merito operum". Uo. 82. l.
(5) "Perexiguum aut potius nullum". Uo.érdemszerző cselekedetek tana nagy lelki háborúságba kevert. Íme: teljesen különböző körülmények között az öreg tudós és az ifjú szerzetes az Írás tanulmányozása útján az Úr Lelke által vezettetve, ugyanarra az igazságra jut: "Sola fide iustificamur" (egyedül hit által üdvözülünk).
A fentebbi soroknak nem lehetett céljuk Faber teológiai munkásságának teljes képét adni, nem lehet célunk az sem, hogy eldöntsük, kiknek van igazuk, azoknak-é, akik Faber reformátori munkásságát nem sokba véve, azt mondják, hogy az egész csak "tökéletlen prelúdiuma", előjátéka a reformációnak, avagy azoknak, akik egyenesen azt mondják, miszerint a francia reformáció nem leánya, hanem testvére a német reformációnak, sőt hogy a reformáció francia földön született, – csak arra óhajtottunk rámutatni, hogy Németországon kívül másutt is, nevezetesen Kálvin hazájában kifejezésre jutott a vágy az eszményi tiszta vallás után, mégpedig időre nézve előbb, mint Németországban.
Faber reformátori elvei nem kelthettek olyan feltűnést, mint Luther fellépése; végül is teológiai munka csak szűkebb körben találhat olvasókra, éppen ezért keresett a németországi reformátor célszerűbb formát tételeinek kijelentésére. A Psalteriun Quintuplex kevés port vert fel, már a Kommentár nagyobb figyelmet ébresztett, de úgy látszik, az ezen munkákban fejtegetett eszmék akkor keltettek az irányadó körökben izgalmat, midőn a németországi események híre a figyelmet ezekre irányozta. Előbb ingerülten támadták Fabert, azután meg elhatározták, hogy Faber egyszerűen buta, olyasmibe ártotta magát, amihez nem ért; ő, a matematikus, kirándulásokat tett a teológiának előtte ismeretlen mezején, nincsen semmi csodálni való azon, hogy eltévedt. Ez volt a kedvezőbb vélemény, mert mások éppen a megbüntetését követelték.
Faber jónak látta visszavonulni. Meaux-ba ment. Életének későbbi éveiben, midőn a forrongások nagyobb hullámokat vetnek, még egyszer találkozunk az éstaple-i tudóssal.
Időközben a reakció elérkezettnek látta az időt az erélyesebb fellépésre. Két út állott előtte: vagy érvekkel kell vala küzdenie az új tanok ellen, vagy pedig igénybe kell vennie az erőszakot. Az előbbit igen javasolta a közvélemény: kimondhatatlan érdeklődéssel várta a közönség annak a kimutatását, vajon melyik irányzat áll igaz alapon. Maguk a reformátorok is ezt óhajtották, az érvekkel való küzdelemre hívták fel a skolasztikusokat; kijelentették, hogy az igazság kiderítése érdekében folytatandó küzdelemben minden
harcost testvérüknek tekintenek, de kikötötték, hogy csak a Szentírásból vett erősségeket tekintik bizonyító erejű érveknek. Aki állításaik ellen nem az Írás erejével küzd, annak károgását figyelembe – úgymond – nem vehetik. Sok függött attól, melyik útra fog térni a Sorbonne s általában a klérus. Az egyik út meredek, nehéz, de sikerhez vezethet, amennyiben az eszmék tisztázódását vonhatja maga után; a másik út, az üldözés, lehet kényelmesebb, de ez – lelkiismereti meggyőződésről lévén szó – igazságtalanságba visz, s ennélfogva veszedelmes. A Sorbonne-nak fentebb néhány szóval érintett véleménye (amelyre aztán Melanchton felelt) világosan megmutatta, melyik útra fog lépni a francia klérus és a hatalom a hitjavítási mozgalmakkal szemben. Kétségtelen az, hogy a papság már a Sorbonne nyilatkozata után hajlandó volt a megtorlás útjára lépni, hiszen a veszedelem nagy volt, s a reformátorok szinte lehetetlenséget követeltek, midőn azzal a kívánalommal léptek fel, hogy a papság a Szentírással kezében védelmezze álláspontját, már csak azért is, mert e kor teológiája főképpen a dogmáknak ismeretére szorítkozott; az Írás tanulmányozása, szellemének átértése szélesebb körben, épen a hitjavítók fellépésénél kezdődik. Egészen más kérdés, vajon az Írással a középkori római egyház magát egyáltalában megvédhette volna-e? Ösztönszerűleg érezték ez egyház emberei, hogy a Bibliával a középkorban létrejött intézményeket fedezni, igazolni nem lehet. Egy genfi pap így óvta társait a vitától: ha vitatkozunk, elvesztünk, (1) nos, ő csak annak adott kifejezést, amit igen-igen sokan kartársai közül éreztek volt.
Bármint legyen is a dolog, – mint említve volt – egyházi körökben megvolt a hajlandóság arra, hogy az okoskodókkal szemben ne okokkal, hanem bátran, erőszakkal lépjenek föl. A szószékekről izgatott beszédek hangzottak, egy karmelita egyenesen a királyhoz fordult, hogy büntesse meg ezeket az antikrisztusokat. (2) Ámde a dolog még akkoriban a nyílt üldözésre nem érett meg, a szenvedélyek még nem fokozódtak fel odáig, amikor az ember már az eszközökben nem válogat. A nyílt üldözésnek ebben az időben volt egyébiránt egy másik akadálya is. Az eszméknek nagy ereje abban is szokott nyilvánulni, hogy hódítanak még
(1) Mikor Farel Vilmos ellen a genfi káptalan fel akar lépni, ennek egyik tagja így óvja társait a vitától: "Si disputetur, totum ministerium (némelyek szerint: mysterium) nostrum destruitur". Merle d'Aubigné, Doumergue stb.
(2) Doumergue e. m. I. 93.azoknak a táborában is, akik a régi intézmények védelmére hívatvák. Briçonnet Vilmos meaux-i püspök egyik-másik levele igen jellemző példa erre. Margit navarrai királynéhoz 1521. nov. 11-én írott levelében kéri, hogy foglalkozzék a Krisztus ügyével, hadd terjedjen az ő szeretete, (1) foglalkozzék az egyházzal, amelyben nagy rendetlenségek vannak, (2) nyerje meg a királyt, a királynét a javítás nagy ügyének, mily nagy tűz fog támadni, ha e három szív egyesül. (3) kövesse Szent Cecíliának példáját, aki férjét, testvérét és azonkívül sokat megnyert a szent ügynek, (4) hadd szolgálják ebben az országban jobban az Urat, mint eddig. (5) Néhány hét múlva újra ír a nemeslelkű asszonynak, e levél élénken mutatja a vágyat valami javulás után, a vágyat, mely sokaknak, épen a nemesebben gondolkodóknak szívét eltölté. A püspök kérte előbb Margitot, hogy segítse elő a hitjavítást. Ő e gondolattól éppen nem volt idegen. Válaszolt. Briçonnet ide vonatkozó viszonválasza jellemzi a hangulatot: "Arra kér, Asszonyom, hogy fedezzük fel a nagy Mózesnek forrását, amely ki nem szárad, és merítsünk abból ... Fájdalom, Asszonyom, sokan elhagyták e forrást s az élő víznek erét, s megvetésből, gőgből maguk csináltak maguknak víztartókat, amelyek a vizet nem tartják... Mások meg az élet vizének forrásához vezető utat elzárták, magukhoz vették a kulcsot, vakságból, tudatlanságból nem mennek, vagy nem akarnak odamenni, s nem engednek másokat sem ahhoz. Innen van a nagy szárazság, a szegény juhok szomjúsága, amelyek vízért, legelőért, lelki táplálékért epednek; nyelvük száraz az égető vágytól, s nincsen pásztor, aki ezt nekik nyújtaná, aki kinyitná a kaput... s ha valamelyik abból (a táplálékból) egy keveset ad is, nem teszi a pénztárcának kinyitása nélkül. Ma igazra vált az, amit egy próféta (6) mond: "Aquam nostram pecunia bibimus" ... Mi, akiknek lelkieknek kellene lennünk, mind földiek vagyunk, s ez onnan van, mert hiányával
(1) Herminjard Corresp. des Ref. 40. c. l. "Ou 'Il soit aymé, servy et honnoré partout où il votis donne pouvoire".
(2) "... qui est en tel désordre que chacun voit". Uo.
(3) "Il sera facille d'allumer ung grand feu, quant les trois coeurs seront à ce uniz". Uo.
(4) "Soiez la bonne saincte Cécile, qui gaigna mary, fréres, et plusieurs autres". Uo.
(5) "Procurez l'affaire de Dieu, à ce qu'il soit aultrement servy et honnoré qu'il n'est en se Royaulme". Uo.
(6) Jerem. sir. V. 3. – Herminj. a 47.a) levélben.vagyunk a bölcsesség vizének, az evangéliumi tudománynak, amely nem folyik úgy, nem osztatik ki úgy, mint kellene. Mindenki tudja ezt, kevesen gondolnak rá, ez pedig az isteni szeretet hiányának jele." (1)
Margit válaszol e levelekre, s e válaszok az ő evangéliumi lelkületének bizonyságai, de azt is bizonyítják, hogy a hitjavítást ekkor az udvarban rossz szemmel nem nézték. Margit kijelenti már előbb, hogy a király és a királyné az Isten igazságát eretnekségnek nem tartják. (2)
Ezek a francia hitjavítási mozgalmak ama főbb vonásai, amelyek körülbelül abban az időben foglalkoztatták az elméket, midőn Kálvin János a jogi pályára lépett. Ezeket már csak azért is ismernünk kell, hogy megfelelhessünk arra a kérdésre, vajon a kor nagy áramlata volt-e befolyással a későbbi reformátor elhatározására, pályaváltoztatdsára? Világos feleletet e kérdésre még persze így sem nyerhetünk, de a mondottak nyomán az kétségbevonhatatlannak látszik, hogy a serdülő fiatalember ismerte a mozgalmat. Tudomásunk van róla, hogy már a kollégiumban a hitjavítás kérdése vitatkozási tárgy volt; a kollégiumot Beda (3) igazgatta, aki a hitjavítás ellen a legerősebben szállt síkra, és szigorúan őrködött a Montaigu collège középkori szelleme fölött. Az ifjak a skolasztikusok szőrszálhasogató és a formaságokhoz ragaszkodó bölcselkedéseinek nyomasztó körében szinte felüdültek a szabadabb szellőnek egy-egy áramlatára.
Kálvinnak a kor mozgalmaival a Cop családban (4) is bő alkalma volt megismerkedni, ahol gyakran megfordult. Ugyan miről folyhatott a beszéd a legtöbb esetben? Kétségen kívül arról, ami mindenkit érdekelt, amitől – hogy ismét Zwingli szavait idézzük – erdők, mezők visszhangzottak: a hitjavításról.
Visszatérve oda, ahonnan kiindultunk, Kálvin János pályaváltoztatásának indokolása szempontjából elégtelen alap az, amit
(1) Herm. e. levélgy. a 47.a) levél.
(2) "Le Roy et Madame ont bien deslibéré de donner à congnoistre que la verité de Dieu n'est point hérésie." Herm. e. levélgy. a 43. levél.(3) Bedier Noël (latinosan: Natalis Beda) a teológia doktora, Erasmus Szerint is elfogult, korlátolt ember ("truncus verius quam homo"), ld. Erasmus levele Everard Miklóshoz. Herm. levélgy. a 34. l.
(4) Cop Vilmos előkelő orvos Párizsban. Itt nagy házat vitt. Herminjard szerint (a 445. levél 3. jegyz.) négy fia volt. Kálvin János ezekkel barátságban állott.
annyian felhoznak, hogy ti. Kálvint a jogi pályára a nagyobb jövedelem reménye vitte. Kálvin János irányt változtatott, mert lelkében kétségek merültek fel, s mert atyjának vagyoni viszonyai is arra hangolták, hogy ne lépjen a papi pályára. A szóban forgó pályaváltoztatást tisztán anyagi érdekekre visszavezetni annyival kevésbé lehet, mert ennek Kálvin egész életpályája ellene mond.