VI.
Kálvin első irodalmi műveAnyagi gondok. – Az apai örökség sorsa. – Kálvin János kölcsönre szorul. – Seneca "De Clementia" című munkájának kommentárjait kiadja. – Mi ennek a munkának a célja? Erről csak a két munka tartalmának áttekintése és a két kor viszonyainak összehasonlítása nyújthat tájékozást. – Guizot F. ítélete. – Az evangélium hívei Párizsban. – Kálvin viszonya ezekhez.
Kálvint a tudomány szeretete atyja halála után Párizsba vonzotta, ahol munkában tölté napjait, látogatja az előadásokat, használja a könyvtárakat. Így múlik el egy év munkában. Ha keresnők azt az időt, amelyben a reformátor bizonyos fokú megelégedést érezett, talán éppen ezen időhöz jutnánk, (1) pedig – miként a jelek mutatják – Kálvin atyja halála után meglehetősen szűk anyagi viszonyok között élt. Miként egyik-másik levele mutatja, itt-ott kölcsönre is szorult. Duchemin Miklós barátjától – bármennyire nem akarna is neki terhére lenni, (2) rövid időre pénzt vesz kölcsön, mert reá van utalva. (3) Ámde ennek dacára mindent összevéve derült, barátságos és a hálás érzelmek iránt fogékony ifjúnak a képe domborodik ki előttünk. (4) Kálvin sorsát derűs lélekkel viseli. Hogyan értsük meg ezt? A magyarázat egyszerű. Minél közelebbről ismerte meg az Írást, vagy miként ő magát egyik fentebb idézett soraiban kifejezi "az igazi kegyességet", benső békéje annál szilárdabb alapokra helyezkedik, részese lesz annak a titkos vigasztalásnak, melyről a világ fiainak fogalmuk nincsen.
(1) "Es war vielleicht die glücklichste Zeit im Leben Calvins." Kampschulte e. m. I. 236.
(2) "Invitus facio, mi Nicolae, ut hanc tibi molestiam afferam." Herm. a 365. levél.
(3) "Nunc me urget necessitas." Uo.
(4) "Ein für Freundschaft empflingliches, dankbares gemüth tritt mis... entgegen." Kampschulte I. m. 236.Mi lett az apai örökségből? A részleteket nem ismerjük, de annyi bizonyos, hogy a noyoni házat ekkoriban már eladták. Doumergue egykorú feljegyzést idéz, (1) mely szerint Kálvin mester a châtelet-i közjegyző előtt meghatalmazást állít ki bátyja, Károly részére, hogy amaz ingatlant eladhassa. A befolyt összeget a testvérek azon adósság lefizetésére fordították, amelyre nézve atyjuk halála idejében a noyoni káptalan előtt kötelezettséget vállaltak. Kálvin János nem sokat kaphatott a ház árából.
Ez idő tájban nagy szorgalommal dolgozott egy munkán; a római bölcselőnek, L. Annaeus Senecának (2) a kegyelmességről ("De Clementia") írott művéhez igen bő, nyelvi és bölcsészeti vonatkozásokban gazdag, terjedelmes magyarázatot, vagy mint latinosan
(1) Doumergue eml. m. I. 197. l.
(2) L. Annaeus Seneca, Nérónak nevelője, akinek tragikus haláláról Tacitus (Annales XIV. 53.) szól. Kálvin a "Clementia" bevezetésében Seneca életrajzát így adja elő: "Lovag-családból származott, hírnevét becsületes, szigorú életmódja inkább emelte, mint akár a hadi dicsőség, akár a polgári ügyek kezelésében tanúsított ügyessége. Miután szülővárosát, Cordubát elfoglalták, Rómába ment, ahol nem éppen fényes körülmények között élt. Caligula idejében a kiválóbb szónokok közé kezdték számítani, úgy, hogy – mint mondják – Caligula száműzte. Sorsát erős szívvel viselte. Később visszatérhetett, szenátor lett, praetori hivatalt viselt; Domitius nevelését reá bízták, akit akkor Claudius még nem adoptált, ennek ismereteit, erkölcseit lelkiismeretesen fejlesztette. Midőn Dom. Nero a trónra jutott, nem parancsolgatott az ifjúnak, hanem udvariasan tanácsokat adott neki, úgyhogy Nero nélküle semmit sem intézett el. Támogatta őt Burrus, a praefectus praetorio, azonban Burrusnak halála – már akár véletlen okozta azt, akár Nérónak hamissága – nagyon meggyöngítette Seneca befolyását. Akik megrontására törekedtek, nem szűntek meg előtte emlegetni Seneca nagy gazdagságát, népszerűségét, kertjeinek szépségét, villáinak pompáját. Seneca kérte, hogy fényes állását ruházza másra, vagyonát adja másnak, hivatkozott öreg korára, nem éppen erős egészségére, hiába. Megváltoztatta előbbi életmódját, az üdvözléseket beszüntette, a kísérőket kerülte, ritkán ment a városba, a nyilvánosságtól óvakodott. Mikor a Piso-féle összeesküvés nyomára jöttek, ennek tagjai között emlegették. Először Gravius Silvanust küldték hozzá, elismeri-e a vádat? Hírül jött, hogy nem vállalja. Poppeia azt az újabb kérdést intéztette hozzá: meg akarja-e magát ölni? A tagadó válaszhoz a hírvivő hozzátette, hogy semmi szomorúságot nem vett észre sem rajta, sem szavain, erre azt a parancsot vette, hogy ölje meg magát. – Seneca megölelte feleségét, Pomp. Paulinát, kérte, kímélje magát, de ez a vigasztalást visszautasította, ő is meg akart halni, kérte, hogy őt is döfjék át, tehát az ő ereit is megnyitották. De Paulinának sebeit, mikor már sok vért vesztett, a szolgák bekötözték. Seneca megunván várni a lassú halált, lábainak és vállainak ereit is megnyittatta. Végül fürdőbe vitték, ennek gőzében meghalt. Ünnepélyesség nélkül temették el." Ld. "Corpus Reformatorum" XXII. 9.
mondják, kommentárt írt. E munkával, nemkülönben Kálvinnak e műhöz írott magyarázataival röviden foglalkoznunk kell, nem ugyan annak irodalmi becse miatt, ami szintén figyelmet érdemel, (1) hanem itt főleg azért, mert úgy az akkori viszonyokra, Kálvinnak a hitjavítási mozgalmakhoz való viszonyára, mint a későbbi reformátornak gondolkozásmódjára itt-ott világosságot vet.
Az a kérdés, van-e ennek a munkának jelentősége a reformáció történetében? Áll-e egyáltalában a Clementia kommentárja összefüggésben a hitjavítási mozgalmakkal, és ha igen, miben nyilatkozik ez?
Révész Imre e kérdésre így felel: "A korábbi történetírók rendszerint az vélik, hogy Kálvinnak a kegyelmességről szóló ezen műve kiadásában az volt a célja, hogy I. Ferenc francia királyt, ki tudós műveket örömmel olvasgatott, de az ébredező reformáció hívei iránt valóban kegyetlen volt, türelemre és kegyelmességre indítsa. Az újabb történetírók ezen nézetét nem fogadják el". (2) E tájékoztatásban az írók állásfoglalására van utalás, ámde a kérdés megérdemli, hogy magunk is foglalkozzunk vele s nézzünk szét, találunk-e valami támpontot nézetünknek megformálására. Lássuk, miről szól Seneca, s mennyiben vonatkozhatik az, amit mond a Kálvin korabeli közállapotokra?
Seneca a fejedelem nagy hatalmáról szól. E nagy hatalommal az uralkodó csak azon esetre tud úgy a maga becsületére, mint alattvalói hasznára élni, hogy ha elsősorban derék ember, ha nagylelkű. Mivel szerzi meg e kiváló tulajdonságot? Az önuralommal, önmagának józan kormányzásával. Világosan, élesen kell látnia, hogy millióknak jó- vagy balsorsa függ tőle, annyi ezer kard hagyja el hüvelyét egyetlen intésére! Ilyen körülmények között a fejedelemnek így kell szólania magához: Engem ugyan nem fog a harag, az ifjúi hév, az emberi vakmerőség elragadni. Elrejtem a vasat, ragyogtatom a kegyelmességet. Seneca az államot az emberhez hasonlítván azt mondja, a király az államban az, ami az emberben a lélek, és ebből a római író így von következtetést: "Ha az állam lelke vagy, vedd eszedbe, mily nagy szükség van a kegyelmességre, magaddal szemben vagy jó, midőn másokkal szemben vagy mérsékelt, s ha még elkerülhetetlenül szükséges is a vérnek
(1) Kampschulte e műről: "Eine Arbeit, die... dem jungen dreiundzwanzig jährigen Verfasser alle Ehre macht". E. m. I. 238.
(2) Révész I. i. m. 13. l.ontása, nagyon vigyázni kell, hogy a kellő mértéket megőrizzük. A lelki nagyságnak tulajdonsága a szelídség, a nyugalom, a jogtalanságnak, bántalmaknak megvetése". (1)
Felemelő látvány a nagylelkűség, szinte az emberek fölé s az istenekhez közelebb emel. Ámde a fejedelmeknek nemcsak ezért kell nagylelkűeknek lenniök, hanem azért is, mert ez a király hatalmának legbiztosabb támasza. Nyerd meg a szíveket: munkád sikeres, erőd győzhetetlen lesz. (2) Gondolják meg a fejedelmek, hogy a kivégzések az ellenállást nem gyöngítik. Gyöngíti-e a kertész a fát, ha annak egyes ágait levágja? Nem, sőt a fának többi ágai annál erősebbek. "A kivégzetteknek szülei, gyermekei, barátai lépnek az ő helyükre."
Seneca állítását a római történelemből vett példák hosszú sorával igazolja, beható fejtegetéseinek, meggyőző bizonyításának eredményét e szavakba foglalja össze: "A kegyelmesség nemcsak tiszteletet, hanem védelmet is ad. Az uralkodóknak dísze, világossága". Itt a különbség a fejedelem és a zsarnok között, amaz csak alapos oknál fogva és igazságosan sújt, ez pedig kedvtelésből. (3)
Néhány szóba foglalva azért kellett látnunk a római bölcselő munkájának eszmemenetét, hogy aztán a magyarázó Kálvin gondolatait is figyelmesen kísérhessük, nevezetesen, hogy észrevegyük, miben különbözik a római bölcsész felfogása a keresztyén magyarázó felfogásától.
Seneca a fejedelmeknek a kegyelmességet ajánlja, mert ez ad díszt és oltalmat, mert a dolog végelemzésében ez reájuk nézve hasznos. Kálvin a kegyelmességben a legnagyobb keresztyén erények egyikét magasztalja. A sztoikus bölcselő elveit esztétikai, hasznossági, merőben – hogy úgy mondjuk – emberi motívumokkal támogatja, Kálvin magasabbra emelkedik, s az isteni Igére támaszkodva ajánlja a kegyelmességet. Amott a sztoikus bölcsész egoisztikus haszonelvűsége, itt a keresztyénség altruizmusa lép előtérbe.
(1) "Magni animi est proprium placidum esse, tranquillumque, et iniurias atque offensiones semper despicere." Corpus ref. XXII. ?–. l.
(2) Seneca e gondolatát I. István királyunk még határozottabban fejezi ki: "Erényeiddel kormányozz ... A türelmes királyok országolnak, a türelmetlenek zsarnokoskodnak". Intelmek. Horváth Mihály, M. O. tört. I. 145. l.
(3) "Clementia non tantum honestiores, sed tutiores praestat. Ornamentum est simul ... et lux... Tyranni in voluptate saeviunt, reges non nisi ex causa ac necessitate." Corp. Ref. i. h.
A huszonhárom éves magyarázó soraiból erős ellenszenv szólal meg mindennemű önkény, minden durvaság ellen. Az embert jogok illetik meg, s a társadalomnak a társadalmat alkotó minden egyesben: a polgárban, a gyermekben, sőt magában a bűnösben is az embert s az őt megillető jogot figyelembe kell vennie és tisztelnie. Élesen rámutat arra, hogy a keresztyén országok e téren mily sokat vétenek az igazság és a méltányosság ellen. A tanítók, a bírák nemigen tudják a helyes utat e téren megtalálni. A tanítók fogalommal sem bírnak arról, hogy a gyermek iránt bizonyos tisztelettel is kell viseltetniök; már Quintilianus ajánlja a szelíd bánásmódot, ezek meg valóságos hóhérok; "nem is merem őket pedagógusoknak nevezni". (1) És a bírák? A méltányosság, a keresztyén igazság azt kívánja, hogy a bíró a lehetőséghez képest legyen ment a bűnöktől, másokkal szemben pedig legyen az igazságosság határai között nagylelkű. De mit látunk? Ennek éppen az ellenkezőjét: nagylelkűek ők a maguk bűneivel szemben, de szigorúak, mihelyt másokról van szó.
A kegyelmesség emberi érzés. (2) Tündököljön bárki – ha mindjárt maga a fejedelem – a test és a lélek minden erényében, mind hiába való, ha szeretetlen.
A "Clementia" és a hozzá fűzött magyarázat rövid áttekintése után előttünk áll a kérdés: van-e összefüggés e munka kiadása és a XVI. század viszonyai között? Volt-e a nyelvészetin, irodalmin kívül valami más célja is Kálvinnak eme munka kiadásával? A nézetek, miként már előbb említve volt, nagyon megoszlanak. Egész sora az életíróknak (St helin, Lefranc, Lecoutre, Kampschulte) nem lát Kálvin e munkálatában más célt, mint hogy egy klasszikust megfelelő formában bemutasson. Mások meg határozottan azt mondják, hogy e munka célja egyenesen az evangéliumi mozgalmakkal van összefüggésben: a klasszikusok iránt érdeklődő kort, sőt magát a királyt meg akarta nyerni a kegyelmesség gondolatának azok irányában, akik a hitjavítás felé hajlanak. Ezt a célt, igaz, Kálvin egyetlenegy szóval sem érinti. Ámde midőn a tárgynál marad, a filológiai magyarázat kereteit nem lépi át, a vallási üldözéseket nem érinti, ennek oka világos: tökéletesen elegendő a kegyelmesseg magasztos voltát kiemelni akkor, midőn mindenki
(1) "Non enim audeo paedagogos appellare, quum id nomen probro vertant." Uo.
(2) "Clementia est vere humanitas" Uo.látja, hogy mennyire hiányzik az a társadalomból. Kegyetlen korban kegyelemről beszélni már magában is célzatosság. Ha Kálvin világosabban és határozottabban nem jelölé meg e célját, ezt az óvatosságot mindenki megértheti, hiszen az elővigyázat talán soha és semmi téren nem volt annyira ajánlatos, mint ekkor mindabban, ami a hitjavítással viszonyban állott.
Seneca annak idején érezte, minő kor küszöbén állott, bölcsészeti érvekkel igyekezett fejedelmének szívét meglágyítani. Ám a XVI. század harmadik évtizedében a reformáció híveinek üldözése miatt I. Ferenc király kormányzása veszedelmesen kezdett hasonlítani ama korhoz, melyben Seneca a kegyelem érdekében emelte fel szavát; bármint legyen is a dolog, annyi kétségtelenül bizonyos, hogy a "Clcmentia" kinyomatása időszerűbb sohasem lett volna, a római bölcsész munkája a reformáció elején ott a Sorbonne szomszédságában maga volt a tiltakozás minden lelkiismereti zsarnokság ellen.
Mikor a "Clementia" megjelenik, még mindenkinek élénk emlékezetében van Berquin Lajosnak, a hitjavítás eme rendíthetetlen hősének vértanúhalála, (1) az ő megégettetése (1529. április 22-én) szinte előre jelezte a későbbi eseményeket és a reformáció eme vértanújának rendíthetetlen nyugalma (2) ezeknek lelkében felújítá ama vértanuk emlékét, akik Nero kormányzása idejében hitükért meghaltak.
Seneca ama szerencsétlen napokban a kegyelmességről beszélt, most, mikor a máglyák újra égni kezdtek, ismét felemelte szavát
(1) Berquin Lajos artois-i nemes. Korán a hitjavítás híve, maga is a küzdők sorába lép. Már 1523-ban üldözték, ez év május közepén a reformációt egyengető könyveket foglalt le nála a rendőrség (Herm. a 147. lev.). Ám a zaklatás nem rettenté vissza. Maga is írni kezdett: R. Erasmusnak a hitjavítás felé hajló iratait fordította, ami miatt üldözik, de Berquin rendületlenül áll. "Tudom, mit akarnak, – írja Erasmusnak – megégettni irataimat s aztán engem. Semmit sem vontam vissza" (Herm. a 173. levél.) E hitvalló bátorságával bántó ellentétben áll Erasmusnak – egyébként ismeretes – félénksége. Maga Erasmus Beda Noelnek, a francia reformátorok elkeseredett ellenségének pl. a többi között ezt írja: nem ismerem az embert ("Cum Berquino mihi nihil est rei" Herm. a 353. levél); azután magának Berquinnek ír, hagyja az ő munkáit, ő már nyugalomra vágyik ("ob aetatem et valetudinem magis desidero quietem". Herm. a 156. levél). Berquin utolsó éveinek viszontagságos történetében is nyoma van Margit királyi hercegnő magasztos érzületének. (Ld. Herm. a 254. levél.)
(2) Kivégeztetése előtt: "Relucebat in eo mentis sibi bene consciae tranquillitas". Hermin. Corresp. des Ref. a 259. levél.
a római bölcselő; egy ifjú tudós szólaltatta meg azt az írót, akinél a máglyák ellen ékesszólóbban, tárgyilagosabban és elítélőbben soha senki sem nyilatkozott.
Seneca a kegyetlenség ellen, a kegyelmesség érdekében írt, és éppen ezért szólaltatta meg őt Kálvin: hadd lépjen síkra ékesszólásának minden erejével az elfogultság, a zsarnokság, az embertelenség ellen. Célja, még pedig nem csupán csak irodalmi célja volt Kálvin Jánosnak a "Clementia" kiadásával, e cél egy nagy elvnek, egy nagy erőnek a felmutatása, mely a legnagyobb keresztyén erényből, a szeretetből fakad.
Így fogta fel Kálvin első irodalmi munkájának jelentőségét nem egy író. Guizot Ferenc (1) pl. nem is kutatja, mi célja lehetett az ifjú Kálvinnak e művel; egyenesen reámutat arra, hogy "Kálvin első munkája fellebbezés a kegyelemre, vagy hogy a XVIII. század nyelvén szóljunk, felhívás a türelemre a reformátorok érdekében, akiket üldöztek, száműztek, elzártak, máglyára hurcoltak. Igaz, hogy Kálvin a munka folyamán semmit sem szól a reformátorokról s azon üldözésekről, amelyeknek ezek ki voltak téve; igaz, hogy ezekre kézzelfogható célzás sincsen a munkában, de ez nem ingatja meg azon meggyőződésemet, hogy Kálvin a hittestvérei ügyét akarja szolgálni. Nem ingatja meg abbeli meggyőződésemet, hogy Kálvin Seneca művének magyarázatát sohasem adta volna ki, ha a reformáció akkor győzedelmes és erős lett volna. A munka címe és a viszonyok, amelyek között az megjelent, sokkal erősebb érvekkel támogatják e nézetet, mintsem azt Kálvin óvatos kifejezései megingathatnák".
A Kommentár jelentősége nemcsak az, hogy a korabeli hitjavítási mozgalmakkal összefüggésben áll, jelentősége ezen felül még abban is áll, hogy e magyarázatokat az a Kálvin írta, aki már az evangélium híve. Kiknek a sorsán akart enyhíteni? A reformáció híveinek sorsán. Miért? Mert velük lelki rokonságban volt.
Kétségtelen dolog, hogy ekkoriban már évek óta foglalkozott az Írással, hiszen ebben az időben is a többi között a zsidó nyelvet tanulja nagy szorgalommal, nyilván azért, hogy e nyelv ismeretével annál jobban mélyére hatolhasson a Bibliának. Mind-
(1) (1787–1874.) Francia államférfiú és író. Nagyszámú történeti munkái közül néhány magyarra is le van fordítva. Az itt idézett sorok az írónak "Les vies des quatres grands chretiens français" című munkájából vannak véve. 168. lap. Lásd Doumergue e. m. I. 215. 3. j.
ezzel összhangban állanak azon tudósítások, amelyek szerint Kálvin összeköttetésben állott azokkal, akik akkoriban ott a Szajna-melléki nagyvárosban az evangéliumban kerestek vigasztalást. Béza ezen összeköttetéSről így emlékezik meg: "itt (ti. Párizsban) rövid idő alatt ismeretessé lett mindazoknak körében, akik a tiszta evangéliumot keresték, akik között gyakran hallottuk emlegetni De La Forge Istvánt... (1) Ettől az időtől fogva (Kálvin) felhagyott mindennel, egészen az Istennek szentelte magát mindazon kegyes emberek óhajtása szerint, akik akkor Párizsban összejöttek". (2)
A "Clementia" megjelenése idejében sok dolog vonta Kálvint a hitjavítás felé és nem hagyhatjuk észrevétel nélkül azt sem, hogy családi viszonyai is inkább voltak alkalmasak arra, miszerint őt a római egyháztól eltávolítsák, mintsem hogy abban visszatartsák. Atyját a római egyház életének utolsó éveiben kiközösíté, bátyját, Károlyt, aki lelkész volt, egyházi fenyítékkel sújtá, (3) egyik közeli rokona, Olivetanus Róbert pedig, mint láttuk, már a kollégium falai között is igyekezett őt a reformáció eszméinek megnyerni.
(1) Tournay-i születésű gazdag kereskedő Párizsban. Kálvin mindig nagy tisztelettel beszélt róla. A Bibliát kinyomatta, s az alamizsnával együtt osztogatá. A plakátok által felidézett szörnyű üldözések napjaiban máglyán halt meg (1535. febr. 16.).
(2) E. m.
(3) "Wurde von den kirchlichen Censuren getroffen." Kampschulte e. m I. 240. l.